2018. szeptember 26., szerda

Ha kifőztétek egyétek is meg !!!!







Ha kifőztétek egyétek is meg !!!!





Kedves Honfitársam! 

Örömmel értesítelek róla, hogy Dr. Kriston István Ügyvéd Úr áldozatos munkájának köszönhetően végre valami fény látszik gyulladni az emberek fejében, egyre többen érzik úgy, hogy változásra van szükség. A magyar néptől elvett közhatalmat vissza kell adni a népnek, hiszen kikerült az "ALAPTÖRVÉNYBŐL" a lakhatáshoz, a nyugdíjhoz, a társadalombiztosításhoz való jogunk, vagyis ugyan fizetünk érte, de az állam nem garantálja a szolgáltatást és annak minimumát sem. Ezért hívják adónak és nem járuléknak. 

Az Ügyvéd Úr alapította Magyarok Szolidaritási Hálózata 2018. július hónapban azért jött létre, hogy közösen megoldást találjunk a nemzet, a magyarság problémáira. A devizahitelnek nevezett csalás volt az a tényező, amely mentén ez az összefogás elindult, de rövidesen bizonyossá vált, a jelenlegi politikai elit beágyazódása olyan szintre emelkedett az élet minden területén (ügyészség, bíróság, rendőrség, közigazgatás), amelynek egyetlen célja a hatalom teljes kisajátítása, a közpénzek szervezett lenyúlása, az újabb és újabb adók kivetésén keresztül a magyarság elüldözése, a teljes lakosságcsere. A bankok által elkövetett bűncselekmények azért maradnak rejtve, mert a politikai elit elárulta a magyar családokat. Érdemes megnézni, hogy más jogállamokban miként oldották meg a devizahiteles problémát, így a horvát és a szlovén kormány is semmisnek nyilvánította az összes ilyen szerződést. 

A FIDESZ viszont megkötötte a legaljasabb alkut az EBRD-vel, amit egy politikai párt megköthetett, családok százezreinek sorsát pecsételve meg, juttatva utcára embereket. "2018 A Családok", no meg a "Kilakoltatások éve" lett. Persze a hajléktalanság, az utcán lakás közben bűncselekményé vált. 

Akik a NER rendszer részesei, azok több milliós fizetéseket kapnak - nyílván a feltétel nélküli engedelmesség ellentételezéseként - míg mások HAZAÁRULÓK lettek, mert fel merték emelni a szavukat a politikus gengszterek mérhetetlen harácsolása ellen. (Erről szól az Unióban készült Sargentini jelentés is, és nem a MIGRÁNS kérdésről.) 
A hírek sorában elsőként szeretném tudatni Veled, hogy a Hálózat Csongrád Megyei Szervezetének megalapítása 2018. szeptember 01-jén megtörtént, lassan országos lefedettségünk van, minden megyében jelen leszünk. Jómagam, a szegedi járási szervezői feladatokat vállaltam magamra, azonban nagyon úgy fest, Ügyvéd Úr megyei szervezőként számítana rám. 

Első hivatalos megjelenésünkre szeptember 28-án kerül sor, három előre bejelentett helyszínen. Csatolmányban megtalálod a pontos időpontokat és helyszíneket. Mindenkire számítunk és számítanánk, aki tenni akar végre valamit az ország szétlopásának megállítása érdekében. Mert még, van mit ellopni, ebben ne kételkedjetek..... 
Ha nem érted miről van szó, akkor ne jelezz vissza! Ha mégis elgondolkodtál a leírtakon, akkor kérlek, olvasd el a csatolt Követelések listáját! Ha szívesen jönnél közénk, akkor töltsd ki a Belépési Nyilatkozatot és küld el a Nyilatkozaton megtalálható postai címre! 



Már bruttó 326 ezer az átlagfizetés



Júliusban 12,8 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbinál, az első hét hónapban 12,1 százalékkal nőttek a munkajövedelmek – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A keresetek emelkedése ezzel tovább gyorsult a májusi 10,9 és a júniusi 11,2 százalékos emelkedés után. A bruttó átlagkereset így havi 326 700 forint volt, ami nettó 217 300 forint – adókedvezmények nélkül.
A reálkeresetek júliusban 9,1 százalékkal, január-júliusban 9,4 százalékkal haladták meg a múlt év azonos időszakában regisztrált szintet a júliusi 3,4 százalékos és az első héthavi 2,5 százalékos inflációval számolva. A vállalkozásoknál 11,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek tavaly júliushoz viszonyítva, a költségvetési szektorban 16,9 százalékos volt a növekedés.


Hivatalos: 217 ezer forint az átlagfizetés Magyarországon! Kár, hogy kamu!




2018. júliusban a bruttó átlagkereset 326 700 forint volt, 12,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, a nettó kereset pedig 217 300 forint - jelentette a KSH. Csakhogy nagyon sokan ennél jóval kevesebbet keresnek. Mégis hogy jött ki akkor ez a szám?




Júliusban a bruttó kereset átlagosan 326 700 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 337 100 forint volt. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 300 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 225 800 forintra becsülhető.
A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 12,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

2018 január - július mérlege

A bruttó fizetés az év első felében 324 700 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 337 000 forint volt,az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 216 000 forint volt. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 224 500 forintra becsülhető. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 12,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva.


A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,5 százalékos növekedése mellett a reálkereset 9,4 százalékkal emelkedett.

A számok mögött

Ahogy azt a Pénzcentrum is megírta, az Mfor korábban felhívta a figyelmet, hogy a KSH által közölt nettó 217 ezres átlagfizetés messze nem fedi a valóságot. Az átlagbért ugyanis a következőképpen számolják: a nettó béreket összeadják, majd ezt elosztják a fizetésben részesülők számával. Utóbbi közel 3 millió dolgozót jelent Magyarországon, akik teljes munkaidőben legalább 5 főt foglalkoztató cégnél dolgoznak.
A valóságról hitelesebb képet festene a medián átlagjövedelem, amit úgy kaphatunk meg, hogy sorrendbe állítják a fizetéseket, majd megkeresik a számsor középső elemét. Ez lesz az az összeg, amelynél az emberek egyik fele kevesebbet, a másik pedig többet keres.
Az Eurostat négy évente publikál átlagkeresettel kapcsolatos adatokat, legutóbb 2014-ben Magyarországon a bruttó medián órabér 1108 forint volt, amit 8 órával és 22 munkanappal felszorozva megkaphatjuk a havi bruttó átlagkeresetet. Ez 195 085 forint volt szemben a KSH által 2014-re közölt 237 695 forinttal. Ebből levezetve a nettók a következőképpen alakultak: a KSH 155 690 forintot közölt, a mediánérték viszont 127 781 forint.


Rengeteg melóst kényszernyugdíjaznak: betegség és nyomor vár rájuk




Az 50 év feletti munkavállalók harmada gondolja azt, hogy a pocsék egészségügyi állapota miatt kell a tervezettnél korábban nyugdíjba vonulnia - derül ki egy 2500 munkavállaló részvételével készült felmérésből. A kutatás szerint a megkérdezett dolgozók 37 százaléka érzi úgy, hogy a munkahelyük már most sem tesz jót az egészségüknek, ám többségüknek eszébe sem jut erről beszélni a főnökükkel.
A legtöbb munkavállaló előbbre helyezi a munkát az egészségnél - ez derül ki a 2500 dolgozó részvételével, a brit, pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó cég, az Aviva megbízásából készült felmérésből.
A megkérdezett dolgozók 37 százaléka gondolja úgy, hogy jelenlegi munkahelye kifejezetten árt az egészségének és jólétének, és az 50 év feletti válaszadók 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megromlott egészségügyi állapota miatt kell majd a tervezettnél korábban nyugdíjba vonulnia - mivel az nem teszi majd lehetővé, hogy dolgozzanak.


Az 50 év feletti válaszadók 35 százaléka egyébként leginkább a pénzügyi problémái miatt aggódik. Ha az összes, 16-75 év közötti válaszadót nézzük, akkor az arány még megdöbbentőbb:


az összes válaszadó 43 százaléka mondta azt, a pénzügyek jobban aggasztják őket, mint az, hogy mi van az egészségükkel
- írja a Daily Mail. A fizetés mellett a munkahelyi stresszt is sokan említették, mint olyan tényezőt, amely hatással van egészségügyi állapotukra.


Miközben pedig a dolgozók úgy érzik, hogy a nem megfelelő munkakörülmények a jelenben és a jövőben is komoly egészségügyi gondokat okoznak, erről a többség nem szívesen beszél a főnökével. Pedig a felmérésből az is kiderül,hogy - különösen az 50 év feletti dolgozók - azt várnák, hogy a munkáltató jobban odafigyeljen az alkalmazottakra, ám úgy tűnik, ezen igényüknek nem nagyon mernek hangot adni az emberek.
Ha nyíltabban lehetne ezekről a dolgokról beszélni, ha a munkahelyen jobban odafigyelnének az alkalmazottak egészségi állapotára és arra, hogy érzik magukat, különösen azok, akiknek nincs sok hátra a nyugdíjig, az segítene, hogy ne kelljen sokaknak idő előtt nyugdíjba vonulniuk, és így nem veszne kárba az értékes munkatapasztalatuk, tehetségük és képességeik
 - jegyezte meg a kutatással kapcsolatban Lindsey Rix, az Aviva munkatársa.




Csuda jól keresnek már a magyarok!



2018. szeptember 20. Az idén júliusban 326,7 ezer forint volt az átlagkereset, ami éves szinten 12,8 százalékos növekedés – tett közzé a KSH. A pénzügyminiszter szerint gyorsul a felzárkózásunk az európai bérekhez, 2022-re a reálbérek a 2016-os értékük közel másfélszeresére emelkedhetnek.

A bruttó átlagkereset 2018 júliusában 326 700 forint, az első hét hónapban pedig 324 700 (közfoglalkoztatottak nélkül 337 ezer) forint volt. A KSH közleményében kitért arra is, hogy az idén eddig a bruttó és a nettő (ez 216 ezer forintra rúgott) átlagkereset egyaránt 12,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Mint leírták: a növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással. Az első hét hónap alatt a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,5 százalékos növekedése mellett a reálkereset 9,4 százalékkal emelkedett.

A 2016. novemberi hatéves bérmegállapodásnak is köszönhetően – közölte a számok megjelenését követően Varga Mihály pénzügyminiszter – csak az elmúlt két évben mintegy 26 százalékkal emelkedtek a keresetek a nemzetgazdaságban, ami tovább gyorsítja felzárkózásunkat az európai bérekhez. A miniszter szerint 2017-re a nettó keresetek reálértéke – a családi kedvezmények figyelembevételével – átlagosan 36 százalékkal nőtt 2010-hez képest. A többgyermekes munkavállalók keresetének reálértéke ebben az időszakban még az átlagosnál is jobban emelkedett: a kétgyermekeseké közel 46, a háromgyermekeseké pedig mintegy 65 százalékkal nőtt.

A minimálbérek érdemi emelése– jelentette ki Varga Mihály – csökkentette az egyes országrészek közötti bérkülönbségeket, a legnagyobb ütemben felzárkózó megyék között van Baranya, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is. A hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a keresetemelkedés tovább folytatódhat a következő években, 2022-re a reálbérek a 2016-os értékük közel másfélszeresére emelkedhetnek – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Szerző: Az Én Pénzem




Összehívja a bírákat a Kúria a devizahitelesek ügyében hozott uniós döntés miatt



A Kúria polgári kollégiuma tanulmányozza az Európai Unió Bíróságának csütörtöki ítéletét a devizahitelek ügyében - tájékoztatta a Kúria az MTI-t.
A döntés azt mondta ki, hogy az árfolyamkockázat esetében nem elégséges, ha egy pénzintézet általánosságban írt arról egy kölcsönszerződésben. A pénzintézetek kötelesek elegendő tájékoztatást nyújtani a kölcsönfelvevőknek ahhoz, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak.
A Kúria úgy fogalmazott, hogy rendkívül bonyolult jogkérdéseket tárgyal az ítélet. Luxembourgban két magánszemélynek egy magyar bank elleni perében a Fővárosi Ítélőtábla által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelemben feltett kérdésekről döntöttek.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a polgári kollégium vezetője az ítélettel kapcsolatban felmerülő értelmezési kérdések megvitatására összehívja a Kúria elnöke által évekkel ezelőtt felállított konzultatív testületet, amelyben valamennyi ítélkezési szint ilyen ügyeket tárgyaló bírái képviseltetik magukat.
Az ítéletből mindenesetre már most megállapítható, hogy az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltételek tisztességtelensége érdemben vizsgálható, tekintet nélkül az ezt követően megalkotott forintosítási és más devizahiteles törvényekben foglalt rendelkezésekre
emelték ki.
A közlemény szerint az ítéletből az is egyértelműen következik, hogy az adott ügyben eljáró bíróságnak kell megállapítania az eset összes körülményének vizsgálatával, a fogyasztó megfelelő időben és tartalommal kapott-e tájékoztatást az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltétel gazdasági következményeiről.
Az ügy előzménye, hogy két magánszemély svájci frankban nyilvántartott kölcsönre vonatkozó kölcsönszerződést kötött egy magyar bankkal. A szerződés értelmében a havi törlesztőrészleteket forintban kellett megfizetniük, de e részletek összegét a forint és a svájci frank aktuális árfolyama alapján számították ki. Ezenfelül a kölcsönfelvevők vállalták, hogy viselik a két pénznem árfolyamának esetleges ingadozásához kapcsolódó kockázatot. Az árfolyam későbbi jelentős megváltozásának következményeként nagymértékben emelkedett a fizetendő havi törlesztőrészletek összege.
Az Európai Bíróság ítélete nagyon fontos a magyar devizahitelesek szempontjából. A testület csütörtökön azt mondta ki, hogy perelhetnek a szerződési feltételek tisztességtelen jellege miatt.





Selfie Quadcopter megnyerte Magyarországot. Az ötlet a géniusz ...





Ne tegyen egy újabb unalmas telefont, amíg nem láttad ezt ...
fő-
Ez a Hungary Selfie trend virális világszerte ... A

telefon-öngyilkosok unalmasak. Az emberek már nem csinálják őket, és népszerűtlenek lettek ...
Először is volt a standard öngyilkosság, majd a selfie bot, és most megérkezett az öngyilkosság következő fejlődése!

Senki sem tudja, ki csinálta először, de hamarosan Magyarországon több ezer ember kezdett feltölteni hihetetlen öngyilkosságokat őrült szögből. Feltöltötték őket a közösségi médiára, és hamarosan mindenkinek ugyanezt akarta tenni!

Most, ez az új típusú öngyilkosság - szó szerint - az egész világon elindult! 
Miről beszélünk?
Ez az új  Drone X Pro , egy teljesen új típusú drone, hogy bárki is repülhet. Ez tökéletes, hogy a végső Önportrék! 




Selfie Drone X Pro - Preview




A Drone X Pro-t két német mérnök tervezte, akik szeretik a drótokat. Megállapították, hogy az általuk használt drónok nagyon terjedelmesek voltak, nehézek és nehéz utazni.

Így tervezték ezt az ultrakompakt, könnyű drótot, és mindezt anélkül, hogy feláldoznák a top-HD modell egyik legfontosabb előnyét.

Kemény, könnyű kezelhetőség, élő közvetítés és felvétel a telefonra!

Az emberek használják őket, hogy "a végső selfies" - az eredmény hihetetlen ...

Hogyan működik?

Meglepettünk, hogy mennyire egyszerű felállítani! Először telepítenie kell egy alkalmazást (csak olvassa el a QR-kódot a kézikönyvben). Ez nagyon egyszerű.
Miután ezt megtette, csak dugja be az akkumulátort, csatlakoztassa  a drónhoz  és indítsa el az alkalmazást. Kevesebb mint 10 másodperc alatt készen áll a drone-ra repülésre!
És akkor a legjobb rész: a repülő annyira hihetetlenül könnyű. A kezelőszervek fantasztikusak, nagyon intuitívek. Repülő  a drón  természetesnek érzi magát. Egy kolléga gyereke volt az irodában, és másodpercek alatt mindent rájöttek - az első rengeteg repülésükön. Ez csak csodálatos, hogy milyen könnyű és sima az ellenőrzések!
Miután a levegőben volt, itt az ideje használni a beépített kamerát. A legszebb képeket és videókat készítheti. Videókat készíthet másképp lehetetlen szögekből és lenyűgözheti barátait a leghűvösebb selfie-kkel!

Lásd: Drone X Pro akcióban:

Mennyibe kerül?

Ezt akarjuk tudni, ugye? Azt gondoltam, hogy $ 300 és 400 dollár lenne, de tévedtem. Eladják mindössze 99 dollárért (üzlet csak online elérhető, 150 dollár boltokban), ami rendkívül olcsó a drone




















ez a minőség!

Hogyan vásárolhatok egy Drone X Pro-t?

Ez szuper könnyű. Meg lehet vásárolni  a hivatalos honlapon.

Ez a drón tökéletes, mert ...



Mi teszi ezt a drót annyira különlegesnek?

Drone X Pro legfontosabb előnyei   a hordozhatóság, az ár, a fényképezőgép és az egyszerű használat.
A drón azonos méretű, mint egy nagy okostelefon. Ez összeolvasható az összecsukható rotorokkal és valószínűleg a világ leginkább hordozható drónja. Kényelmesen illeszkedik minden zsebbe vagy zsákba!

Teljesen bárki könnyedén el tudja repülni ezt a drótot! A kezelőszerveket a tökéletességre tervezték. A Drone X Pro hihetetlen lebegési képességgel is rendelkezik. Nem kell összpontosítania a magasságra; csak irányíts és élvezd a repülést!
A drón ezzel a névvel természetesen szüksége van egy minőségi kamerára. Ez a dróma tökéletes, hogy fantasztikus képeket és videókat készítsen.
Ha a repülés olyan könnyű, akkor teljesen koncentrálhat lenyűgöző lövéseket. Film jelleg, barátok és akár magad is csodálatos minőségben!
És eddig még nem is említettük, hogy a drón ABS műanyagból készült. Ez sokkal könnyebbé és erősebbé teszi a drótot.
Végül, de nem utolsósorban, az ár csak csodálatos. Kevesebb, mint 100 dollár egy ilyen drón számára. Ennek az egyetlen legjobb ár-minőségű drónnak kell lennie!

Következtetés: Megéri?

Egy ilyen minőségi dróma ehhez az árhoz határozottan azt mondja, hogy igen! Gondolj a csodálatos képekre és videókra, amelyeket a Drone X Pro- szel lehet megtenni  . Még csak egy fúvógép repülésének móka máris megéri ezt. Ha még soha nem repülsz egy drónt, akkor kell kezdened!

Hogyan lehet a Drone X Pro-t?

Most, hogy tudatában van ennek a csodálatos új drónnak, és ha még mindig raktáron van, itt van, hogyan szerezzen egyet:
1) Rendelje a Drone X Pro-ot a  hivatalos weboldalról .
2) Töltse le a Drone alkalmazást és csatlakozzon okostelefonjához (Android és iOS)
3) Kezdje elképzelni magának és barátainak vagy családjának lenyűgöző felvételét!
Ennyire egyszerű!

    PROMÓCIÓ
 : Most 50% engedéllyel és ingyenes szállítással korlátozott ideig!   
* Különleges ajánlat most  $ 99  vs$ 197,99 - csak az online vásárlók számára  - a készlet erejéig kapható.





Ez a drón tökéletes, mert ...

Mi teszi ezt a drót annyira különlegesnek?

Drone X Pro legfontosabb előnyei   a hordozhatóság, az ár, a fényképezőgép és az egyszerű használat.
A drón azonos méretű, mint egy nagy okostelefon. Ez összeolvasható az összecsukható rotorokkal és valószínűleg a világ leginkább hordozható drónja. Kényelmesen illeszkedik minden zsebbe vagy zsákba!

Teljesen bárki könnyedén el tudja repülni ezt a drótot! A kezelőszerveket a tökéletességre tervezték. A Drone X Pro hihetetlen lebegési képességgel is rendelkezik. Nem kell összpontosítania a magasságra; csak irányíts és élvezd a repülést!
A drón ezzel a névvel természetesen szüksége van egy minőségi kamerára. Ez a dróma tökéletes, hogy fantasztikus képeket és videókat készítsen.
Ha a repülés olyan könnyű, akkor teljesen koncentrálhat lenyűgöző lövéseket. Film jelleg, barátok és akár magad is csodálatos minőségben!
És eddig még nem is említettük, hogy a drón ABS műanyagból készült. Ez sokkal könnyebbé és erősebbé teszi a drótot.
Végül, de nem utolsósorban, az ár csak csodálatos. Kevesebb, mint 100 dollár egy ilyen drón számára. Ennek az egyetlen legjobb ár-minőségű drónnak kell lennie!

Következtetés: Megéri?

Egy ilyen minőségi dróma ehhez az árhoz határozottan azt mondja, hogy igen! Gondolj a csodálatos képekre és videókra, amelyeket a Drone X Pro- szel lehet megtenni  . Még csak egy fúvógép repülésének móka máris megéri ezt. Ha még soha nem repülsz egy drónt, akkor kell kezdened!

Hogyan lehet a Drone X Pro-t?

Most, hogy tudatában van ennek a csodálatos új drónnak, és ha még mindig raktáron van, itt van, hogyan szerezzen egyet:
1) Rendelje a Drone X Pro-ot a  hivatalos weboldalról .
2) Töltse le a Drone alkalmazást és csatlakozzon okostelefonjához (Android és iOS)
3) Kezdje elképzelni magának és barátainak vagy családjának lenyűgöző felvételét!
Ennyire egyszerű!


Jezsuiták a keresztény kultúra és a magyar kormány ellen…



Profile picture for user Stoffán GyörgyStoffán György küldte be 2018. 09. 20., cs - 12:23 időpontban

Érdekes, magyar- és kormányellenes feketemisének adott otthont a Párbeszéd Házában a Jezsuita Rend. Az előadók a magyar kormányt szapulták, mert az, a keresztény kultúra védelmét tűzte zászlajára, „s arra vetemedett”, hogy Szent Istvánkor keresztes zászlót is kitett a magyar Parlament épületére. Mily gonosz és keresztényellenes cselekedet. Sólyom Lászlótól korábban azt hallottuk: „A hazai politikai kereszténységet egy szakadék választja el Ferenc pápától…” Nos, ez igaz lehet, mert a Szentszék nem először nem ért egyet a magyar vezetéssel, s ez történelmi léptékben egészen Szent Lászlóig vezethető vissza.



A Jezsuitáknak és a meghívott „értelmiségnek” bizonyára az lenne a szimpatikus, ha odamenet néhány hölgy büszkén elmondhatta volna, hogy őt már megerőszakolták a Horánszky utca sarkán…

Persze, ez csak saját cinikus véleményem, de ha idézek néhány előadót, bizonyára a Kedves Olvasó zsebében is kinyílik a bicska…

***

Íme:
Sólyom László: „Behozta az irgalmasságot és a lazaságot a római szigorral szemben. Ezt sokan árulásnak érzik. Ki a nép közé, ki a katolikus gettóból! Így jött az egész szegényekhez fordulás. Ez óriási változás. Nem tudja megoldani a világ minden problémáját, de megmutatja, hogyan kell a migránsokra vagy a hajléktalanokra gondolni, hogy a migráns és a hajléktalan is méltósággal rendelkező emberi személy. Ez Ferenc pápa üzenete. Ezt óriási szakadék választja el a politikai kereszténység kultúrájától” vagy: „Az alaptörvény Magyarországot akarja megőrizni keresztény országnak. Valójában azonban a szekuláris status quo-t akarják megvédeni „a muszlim inváziótól”, a keresztény hithez ennek nincs köze.” (…)Az olyan, mint a zsidók nélküli antiszemitizmus vagy a migránsok nélküli migránsveszély. Hol itt a mag? Nálunk még a nagycsaládok többsége is mozaikcsalád, az én gyerekem, a te gyereked és a mi gyerekünk. Ebben a társadalomban igen kevés valódi keresztény van, milyen értelemben beszélhetünk akkor keresztény kultúráról? – Még a magukat katolikusnak valló magyarok negyede sem hisz Istenben. A hajléktalanokat sújtó rendelkezés ugyanakkor jelent meg, amikor a keresztény kultúra védelméről szóló alkotmánymódosítás, ami eléggé önleleplező.”

Botos Máté a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia tanszékének vezetője: „Ha egy politikai erő a maga legitimációjára próbálja felhasználni a kereszténységet, az nem hitbéli buzgóság” (…) „A kérdés, hogy jót vagy inkább rosszat tesz ez a paternalista állam, amikor védőernyőt akar nyújtani az egyháznak?”

Török Csaba katolikus pap: „Én nagyon örülnék, ha a katolikus egyháznak lenne befolyása a magyar politikára, de ez nem nagyon van így. Az egyszázalékos adó szembemegy minden katolikus tanítással, mégis megszavazták keresztény politikusok. Az iskolai hitoktatást eredetileg a Püspöki Kar sem támogatta igazán, aztán menet közben a szöveg valahogy megváltozott. Az egyház kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy az egyházi házasságkötés állami elismerést kapjon, ez is szembemegy minden teológiai szemponttal, hiszen teljesen mást jelent a házasság az egyház nyelvén és az állami jogszabályokban.”

***

A fentieket lefordítva, a magyar katolikus embernek kötelező rájönnie, hogy a Római Katolikus Egyház kétezer éven keresztül hülyeségeket tanított, és mindennek az ellenkezője igaz. Ha pedig nem akarjuk elfogadni a mai vatikáni irányvonalat, és ragaszkodunk a keresztény kultúrához, védjük a mára sajnos – a fentieket látva – csak a képzeletünkben élő katolikus egyházat, akkor a jezsuita katolikus értelmiség szerint fundamentalisták, hülyék, Ferenc-ellenesek és szabotőrök vagyunk. Mert ma az egyházat Ferenc pápa, nem pedig Krisztus irányelvei vezetik, Ferenc ostobaságait vagyunk kötelesek elfogadni, még akkor is, ha azok homlokegyenest ellenkeznek a feketén-fehéren meghagyott krisztusi parancsokkal. A Vatikán, mint állam és annak vezetője Bergoglio elnök pedig, azt akarja, hogy a muszlim megszállók igenis árasszák el Európát, mert – eszerint – embertelen volt az 1500-as évek magyar ellenállása, amely akkor megakadályozta a török inváziót és Európa muszlimizálódását. Helytelen volt akkor is, hogy a keresztény Magyarország megakadályozta az európai keresztények kiirtását, s magára vette 150 évig a muszlim elnyomást, amelynek hatására 3 millió 122 ezer fő maradt… a megszállás előtti nyolcmillióból. Igaz, akkoriban a pápaság is a török elleni harcokat sürgette és segítette volna, ha menet közben el nem sikkasztják az erre küldött összegeket. Passuth László jut eszembe…   

De, ne menjünk ilyen messze. XII. Pius halála óta a Szentszék nem szereti a magyarokat. Ennek jeleit tanulmányaimban, könyveimben sokszor leírtam. A máig élő problémákra a Vatikán nem adott sem megoldást, sem legalább megnyugtató választ. Ehelyett Ferenc több ízben elítélte a magyar vezetőket, s kifogásolt olyan magyar törvényeket, amelyek biztosítják a magyar lakosság életlehetőségeit saját országukban. A bevándorlással és a keresztényüldözéssel kapcsolatban pedig Ferenc pápa egészen aberrált véleményeket fogalmaz meg.

Magyarország kormánya védi a keresztény kultúrát, s ennek okáról, és lehetőségeiről, értelméről a magyar miniszterelnök nem egy beszédében szólt, s kifejtette az erre vonatkozó tételeit. Az egyház támogatása és a katolikus iskolák léte, az iskolai hitoktatás pedig, biztosítja azt a kevés szellemi és erkölcsi többletet, amely nem lesz elég ugyan Magyarország megmaradásához, de valamicskével tovább leszünk Európa élő nemzetállama, mint azok, amelyek hallgatnak a „demens vénemberre” – hogy a szintén e jezsuita feketemisén megemlített Bayer Zsoltot idézzem, egyetértve a meghatározásával.

Mára pedig azt is megtudhattuk, hogy a magyar katolikus egyetem tanszékvezetője, és egy magyar katolikus pap is elítéli a magyar keresztény kormányt egy olyan rendezvényen, amelynek egyik vendége a liberális és magyarellenes egykori államfő, Sólyom László volt.

Felteszem a kérdést: A keresztény kultúra védelme egyet jelent-e így a keresztény egyházak – eszerint – visszautasított védelmével, vagy csak pár hülye, liberális, Ferenc követő antikeresztény jött össze áztatni a keresztény magyar kormányt és az arra szavazó két-hárommilliós magyar választói sokadalmat? Persze a Jezsuiták soha nem voltak igazi keresztények, ha a történelem szennyesebb időszakait vesszük górcső alá, és megvizsgáljuk történetük minden szegmensét. Ma sem azok, hiszen Ferenc pápa követése nem azonos a Szentírás követésével, de alapvetően eltér Jézus tanításától és azoktól az erkölcsi és szokásjogi tételektől, amelyek Európát, és benne Magyarországot megtartották. Idáig. (Láthatjuk, hogy a Vatikán már csaknem teljesen felszámolta a csángókat, nem biztosítva számukra a magyar pasztorációt!) Mert ezzel a „katolikus értelmiségi” hozzáállással aligha lesz még ezer esztendőnk, pláne úgy, hogy az inkriminált jezsuita feketemise alkalmával semmilyen történelmi tény, párhuzamot nem említettek az előadók, csupán a mai értékromboló liberális követelményeknek akartak tökéletesen és hiánytalanul megfelelni. Ez pedig nem jézusi magatartás. A Jézus Társaságot nem véletlenül tiltották be a história során. S talán eljön az idő, amikor a mai nemzet-, és keresztényellenes magatartást ismét efféle nemes határozattal fogja meghálálni nekik az utókor… ha lesz még utókor…   

Azonban addig is ki kell tartanunk Jézus és az Ő tanítása mellett… imával, elkötelezettséggel és félelem nélkül. Mert hála Istennek vannak még irányadó, Márton Áronhoz, Mindszentyhez vagy Zadravecz István püspökhöz hasonló papjaink…

  II. Rákóczi Ferenc a jezsuitákról
A jezsuiták szofizmákkal, áltanokkal és ferde elvekkel megzavarják az ifjúság fejét, szorgalmasan oktatnak arra, hogy miként lehessen az igazságot csűrni-csavarni… arra oktatnak, hogy hamisan esküdni nem bűn, csak bensőleg kell mást gondolni… A kormány gyeplőit mindenütt ők akarják magukhoz ragadni, az általuk nevelt ifjúságot elkötelezik maguknak, a legmagasabb állásokra segítik őket, hogy érdekeiket védeni tartozzanak… A jezsuiták egy államnak sem hívei, az Ad maiorem Dei gloriam (Isten nagyobb dicsőségére) terjesztésének színe alatt saját javukat és előnyüket hajhásszák, miként ez saját sorsomban is bebizonyosodott.”

A jezsuitákkal szembeni fellépésnek újabb lendületet adott az I. József portugál király ellen 1758. szeptember 3-án éjszaka megkísérelt merénylet. Az uralkodó a palotája felé tartott, amikor hintóját megállítva egy ismeretlen merénylő támadt rá, de csak a karján tudta megsebesíteni. A letartóztatott fő vádlottak a kínvallatás során több jezsuitát is megneveztek mint a merénylet előkészítőit. Ennek nyomán hamarosan letartóztattak tíz jezsuitát, majd az 1759 nyarán kibocsátott királyi rendelet az egész jezsuita rendet mint a béke és köznyugalom veszélyeztetőjét ítélte el.
A merénylet első évfordulóján, 1759. szeptember 3-án újabb királyi rendelet látott napvilágot, amely a jezsuita rend összes tagját száműzte a portugál királyság alá tartozó valamennyi területről, és minden javaikat a királyi kincstár számára foglalta le. A rend tekintélyesebb tagjait, így például a kollégiumok vezetőit, a királyi gyóntatókat bebörtönözték, a novíciusokat elbocsátották, a többi rendtagot, mintegy 1100 főt pedig hajókon a pápai állam területére toloncolták. Hasonló sors várt a portugál gyarmatokon működő jezsuitákra is, akik közül 265 rendtagot száműztek.



Stoffán György





Sólyom: A hazai politikai kereszténységet egy szakadék választja el Ferenc pápától



Milyen értelemben beszélnek keresztény Magyarországról a kormányban és az alkotmányban, ha közben egyre kevesebb a vallásgyakorló? Hogyan devalválja a valódi hitet a politikai katolicizmus? Az egyháznak gyakran nem kívánt teher a politikai segítség, nekik tesz rosszat, ha az állam paternalista módon rájuk telepszik – hangzott el az Eötvös Csoport vitafórumán, ahol Sólyom László Ferenc pápáról, a katolikus pap pedig Bayer Zsoltról mondta el a véleményét.
A közéleti kérdésekről rendszeresen fontos vitákat tartó Eötvös Csoportról olyasmiket szoktunk írni, hogy a Fidesszel szemben kritikus konzervatív értelmiségieket tömöríti, és bár a társaság ennél azért heterogénebb, olyan nagyot ezzel már nem lehet tévedni, amióta a konzervatív értelmiségi önmagában is szitokszóvá vált a kormánypárti agitprop osztályon. A vita egyik házigazdáját, az MTA Jogtudományi Intézetét korábban vezető Jakab Andrást speciel az Akadémiába beépült sorosista alvóügynökként leplezte le a nyáron az ilyesmire tartott sajtó, de a másik moderátor, Sólyom László is kvázi közellenségnek számít már egy ideje.
A volt köztársasági elnök éppen az Eötvös Csoport egyik korábbi rendezvényén mondta ki, hogy a CEU-törvény szerinte egyértelműen alkotmányellenes, most pedig a keresztény Magyarország alkotmányba emelt passzusa ellen emelt szót – a rendezvénynek helyt adó jezsuita Párbeszéd Házában.
Lehet-e Magyarországból indián rezervátumot csinálni, ahol a hagyományos keresztény értékek fennmaradnak? Szerintem nem lehet, még a vasfüggönyön is sok minden keresztül jött
KAPCSOLÓDÓ





Százmilliárdokat bukhat Magyarország egy kormányzati jelentés szerint





Egy a G7.hu által megismert, nem nyilvános kormányzati jelentés szerint a legrosszabb esetben több százmilliárd forint körüli uniós támogatást is bukhat Magyarország a hazai közbeszerzési és uniós pénzosztási rendszer korábban feltárt hiányosságai miatt. 
A cikk szerint a vita valószínűleg 2019-re is átnyúlik, akadályozva az uniós pénzek beáramlását. Ez gondot jelenthet a költségvetésnek, elszaladhat az államháztartási hiány, mivel az uniós projekteket hazai forrásból előfinanszírozzák. 

Nagyon rossz osztályzat

Az Európai Bizottság tavaly ellenőrizte a Miniszterelnökségen belül működő Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (KFF) 2015 és 2017 közötti működését.
A BIZOTTSÁG AZ IRÁNYÍTÁSI ÉS ELLENŐRZÉSI RENDSZERRE HÁRMAS OSZTÁLYZATOT ADOTT A NÉGYFOKOZATÚ SKÁLÁN. EZ AZT JELENTI, HOGY NAGY HIBÁKKAL, ÉPPEN CSAK MŰKÖDIK A RENDSZER.
A bizottság egyedi közbeszerzési eljárásokat is ellenőrzött, és a 29 közbeszerzés közül 25-ben súlyos szabálytalanságokat azonosított, köztük 6 rendszerszintűt, amelyeket a KFF nem észlelt időben.

A hibák miatt az EB által kért pénzügyi korrekció 103,4 milliárd forint, ami az ellenőrzött mintában szereplő szerződések teljes értékének 10,6 százaléka. Ez nem a már kiosztott pénz visszafizetését, hanem a később utalandó források visszatartását jelenti. Ezeken túl a bizottság rendszerszintű korrekciót is szükségesnek tart, aminek háromféle módja lehetséges: vagy az összes uniós támogatású szerződést egyenként át kell vizsgálni, vagy reprezentatív mintavétellel megbecsülni a szabálytalanságok hatását, vagy el lehet fogadni a bizottság által megállapított 10 százalékos átalányt. 
Ebből a harmadik út a legegyszerűbb, ebben az esetben a 10 százalékos korrekciót minden, a KFF-ellenőrzésen már átesett eljárásra alkalmazni kellene.
AZ ÉRINTETT SZERZŐDÉSEK EREDETILEG BECSÜLT ÖSSZEGE 4500 MILLIÁRD
(bár a végleges szerződések értéke ettől némileg eltérhet), és arról sincs szó a dokumentumban, mekkora lehet ebből az unió által finanszírozott rész, amelyre a 10 százalékot vetíteni kell. A végösszeg tehát 450 milliárdnál kevesebb lehet, az EB korábbi gyakorlata alapján azonban úgy kell számolni, hogy ez ténylegesen elveszik az ország számára.

A további pénzek lehívása is veszélyben

További rossz hír a kormánynak, hogy 3-as besorolás miatt a bizottságnak joga van a kifizetések megszakítására, felfüggesztésére, ami potenciálisan az összes operatív program elszámolását akadályozhatja. Amennyiben ez bekövetkezik a leginkább érintett kettőnél (IKOP és KEHOP), akkor idén 600 millió, 2019-ben további 650 millió euró lehívása hiúsulhat meg. Ha az összes operatív programnál bekövetkezne a legrosszabb, akkor a nem lehívható összeg idén 2,3 milliárd, jövőre további 4 milliárd euró lenne.
A kifizetendő uniós pénzek a viták miatt már most jelentős csúszásban vannak, az előfinanszírozás miatt az egyenleg 1200 milliárd forintos mínuszt mutat a Pénzügyminisztérium havi tájékoztatói szerint. 
A kormány valószínűleg megállapodásra törekszik mind az egyedi, mind a rendszerszintű megállapításokkal kapcsolatban. Előbbire vannak precedensek az előző uniós költségvetési ciklusból, akkor az eredetileg javasolt korrekciót általában sikerült legalább a felére csökkenteni.

A bevándorlással magyaráznák ezt is

A G7 birtokába jutott dokumentum további érdekessége, hogy a kialakult helyzet kommunikációjára is javaslatot tesz. Soha nem találnák ki, milyen módszerrel szeretnék jobb színben feltüntetni ezt a kínos ügyet: 
MIGRÁNSOZÁSSAL ÉS BRÜSSZELEZÉSSEL. 
A szükséghelyzetben bevethető kommunikációs üzenet a cikk szerint a következő lenne: 
a bevándorláspárti uniós vezetők évek óta következetesen próbálnak nyomást gyakorolni hazánkra, hogy engedjünk a tömeges illegális bevándorlás kérdésében. Ennek érdekében az uniós fejlesztési források megvonását is felhasználnák hazánk ellen eszközként.

A Fidesz az Alaptörvénybe emelné a keresztény kultúra védelmét

A Fidesz az Alaptörvénybe emelné a keresztény kultúra védelmét

A hajléktalanságot meg azonnal betiltanák.
– mondta a 2005-ben a Fidesz által felemelt, majd 2010-ben a Fidesz által ejtett ex-elnök, akiről egyébként köztudott, hogy hívő katolikus. A rendszerváltást meghatározó saját alkotmányos koncepciójához a mai napig ragaszkodó Sólyom ezúttal az idén júniusi alaptörvény-módosítást bírálta. Azt, amikor az antimigrációs pontok mellett alkotmányba foglalták, hogy „minden állami szervnek kötelessége védeni az ország keresztény kultúráját”.

Az alaptörvény Magyarországot akarja megőrizni keresztény országnak. Valójában azonban a szekuláris status quo-t akarják megvédeni „a muszlim inváziótól”, a keresztény hithez ennek nincs köze” – fogalmazott Sólyom, aki szerint az a fő kérdés, hogy hogyan lehet valódi hit nélküli keresztény kultúra.
Az olyan, mint a zsidók nélküli antiszemitizmus vagy a migránsok nélküli migránsveszély. Hol itt a mag?
– tette fel a költői kérdést. „Nálunk még a nagycsaládok többsége is mozaikcsalád, az én gyerekem, a te gyereked és a mi gyerekünk. Ebben a társadalomban igen kevés valódi keresztény van, milyen értelemben beszélhetünk akkor keresztény kultúráról?” – és azokra a statisztikákra utalt, amelyek szerint még a magukat katolikusnak valló magyarok negyede sem hisz Istenben. A hajléktalanokat sújtó rendelkezés ugyanakkor jelent meg, amikor a keresztény kultúra védelméről szóló alkotmánymódosítás, ami eléggé önleleplező – tette hozzá Sólyom.




Tanácsadóját tette meg kémfőnökké Orbán











Már a kommunista rendszerben is a hírszerzésnél dolgozott, az első Orbán-kormány idején pedig a bonni magyar nagykövetség első beosztottjaként épített ki jó kapcsolatokat a fideszesekkel, különösen Kövér Lászlóval az a Czukor László, aki most az Információs Hivatal, azaz a hírszerzés élére kerül.
Czukor kinevezését a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is támogatta. Mirkóczki Ádám, bizottság jobbikos elnöke elmondta: a kormánypárti képviselők igennel szavaztak, ő maga és a szocialista Molnár Zsolt tartózkodott, és egy nem szavazat volt. Szél Bernadett szavazott nemmel. Az LMP-s politikus az ülés után azt mondta: a tanácskozás napirendjét sem szavazta meg, mert azt tartotta volna inkább fontosnak, hogy a letelepedési kötvények ügyéről tájékozódjanak.

Czukor József az Információs Hivatal főigazgató-jelöltje távozik meghallgatásáról az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának üléséről az Országgyűlés Irodaházában 2018. szeptember 25-én.
Czukor József az Információs Hivatal főigazgató-jelöltje távozik meghallgatásáról az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának üléséről az Országgyűlés Irodaházában 2018. szeptember 25-én.
Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Halász János, a testület fideszes alelnöke azt mondta: Czukor József, aki titkosszolgálati múlttal rendelkezik, és emellett ljubljanai, berlini nagykövet is volt korábban, felkészült, rátermett, elkötelezett ember, ezért alkalmasnak tartják a főigazgatói posztra. 

Az elődjével szemben már bizalmatlanok voltak

Az előző ciklusban a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítása alatt működő IH-t Pásztor István vezette korábban, ő az Egyesült Államokban, diplomáciai vonalon folytathatja majd a karrierjét. Arról, hogy Pásztornak miért kellett mennie, több pletyka is kering hírszerzői körökben. A legvadabb elméletek szerint más vezetők mellett neki is tudomása volt arról, hogy egy IH-s vezető a kelleténél jobb kapcsolatokat ápol a "hasonszőrű" amerikaiakkal, mégsem lépett ez ügyben semmit, de az is lehet, hogy ezt a kapcsolatot csak a kormány paranoiára hajlamos tagjai vizionálták. Ennél életszerűbb magyarázat, hogy Lázár távozásával Pásztornak is szükségszerűen mennie kellett. 
Czukor kinevezése annyiban érdekes, hogy külügyi berkekben köztudomású: nincs túl jó viszonyban a külügyi tárcát vezető Szijjártó Péterrel. Ez annyiban fontos lehet, hogy az Információs Hivatal a külügyi tárca alá került. Mi több, az előző főigazgatót, Pásztort a hírek szerint éppen Szijjártó rúgatta ki Orbánnal, miután a hírszerzés a tárca felügyelete alá került. Könnyen lehet azonban, hogy Czukor munkáját érdemben nem befolyásolja majd az, milyen a viszonya Szijjártóval, mivel a minisztert kevésbé érdekli a "sötét diplomácia", azaz a hírszerzés, így nem valószínű, hogy kereszteznék egymás útjait. 

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b4) üdvözli Emmanuel Macron francia államfőt (b2) a visegrádi négyek (V4) és Franciaország csúcstalálkozóján Brüsszelben 2018. június 28-án. A kormányfő mögött Czukor József miniszterelnöki főtanácsadó (b5).
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b4) üdvözli Emmanuel Macron francia államfőt (b2) a visegrádi négyek (V4) és Franciaország csúcstalálkozóján Brüsszelben 2018. június 28-án. A kormányfő mögött Czukor József miniszterelnöki főtanácsadó (b5).
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs / MTI

Egy megbízható káder

Az biztos, hogy az IH-t mostantól egy olyan vezető fogja irányítani, aki már a kommunista rendszerben is hírszerzőként dolgozott, ráadásul Orbán Viktor bizalmát is élvezi. Czukor József életéről ebben a portrécikkünkben írtunk részletesen, néhány fontosabb részlet:  



  • a kommunista hírszerzésnél, azaz a III/I-nél Czukor a német kereszténydemokratákkal, azaz a CDU-val foglalkozott kiemeltebben;
  • 1993-ban is a hírszerzéshez tért vissza, amit ekkor már nem III/I-nek, hanem Információs Hivatalnak neveztek – bár a hivatalos életrajza szerint 1993 és 1997 között a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője volt.  
  • 1997-ben viszont visszatért Bonnba, ahol Balázs Péter későbbi külügyminiszter mellett dolgozott mint első beosztott. 
  • Ha nem is látványosan, de Czukor még első beosztottként, de már az első Orbán-kormány idején jó kapcsolatokat építhetett ki a fideszes vezetőkkel, elsősorban Kövér Lászlóval, aki tárca nélküli miniszterként 1998 és 2002 között a polgári titkosszolgálatokat, így az IH-t is felügyelte. 
  • 2002-ben a Medgyessy-kormány őt nevezte ki az IH élére. Ott két évig volt.
  • Később nagyköveti karriert futott be, a Bajnai-kabinet alatt szakállamtitkár lett.
  • A második-Orbán kormány hivatalba lépése után berlini nagykövet lett, mígnem 2015-ben a Miniszterelnökség állományába került, hogy Orbán Viktornak adjon külpolitikai tanácsokat. 

Janis Kazocins nyugállományú brit dandártábornok a lett titkosszolgálat vezetője Czukor József volt berlini nagykövet miniszterelnöki főtanácsadó és Bogdan Aurescu román diplomata volt külügyminiszter (b-j) a dél-lengyelországi Krynica-Zdrójban megrendezett nemzetközi gazdasági fórumon 2017. szeptember 6-án.
Janis Kazocins nyugállományú brit dandártábornok a lett titkosszolgálat vezetője Czukor József volt berlini nagykövet miniszterelnöki főtanácsadó és Bogdan Aurescu román diplomata volt külügyminiszter (b-j) a dél-lengyelországi Krynica-Zdrójban megrendezett nemzetközi gazdasági fórumon 2017. szeptember 6-án.
Fotó: Grzegorz Momot / MTI / EPA

Beleállt Orbán konfrontatív külpolitikájába

Arról, hogy Czukor mennyire jó hírszerző, megoszlanak a vélemények, mindenesetre tény, hogy már vezette az IH-t. Akkori bukásához az vezetett, hogy 2004-ben az MSZP-s Vadai Ágnes azt állította, hogy az (első) Orbán-kormánynak nem fűződött érdeke ahhoz, hogy kivizsgálja a magyar szélsőjobboldal és az iraki Szaddám-rezsim közti politikai és pénzügyi kapcsolatot. Úgy tudjuk, ez volt az egyik legjelentősebb ügy, amelynél a szolgálatokat felügyelő akkori szocialista államtitkár felismerte, hogy Czukor jóval lojálisabb a Fideszhez, mint a kormányzathoz. Czukor támogatók nélkül maradt, hiszen a társszolgálatok vezetői is fúrták, innen már egyenes út vezetett a leváltásához.
Amikor a második Orbán-kormány idején berlini nagykövet lett, a kormányfő elégedett lehetett a teljesítményével. Nagykövetként beleállt Orbán konfrontatív külpolitikájába és lojális volt a kormányzathoz. Az általa vezetett nagykövetség többször akcióba is lendült. 2014 őszén például a romagyilkosságok tárgyalásairól készült film vetítésén bukkant fel Prőhle Gergely helyettes államtitkár társaságában, aki aztán vitába is keveredett a szervezőkkel. Máskor Czukor a Süddeutsche Zeitungnak írt olvasói levélben védte meg Orbán menekültpolitikáját. 
Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j3) fogadja Meir Ben-Sabatot Izrael nemzetbiztonsági főtanácsadóját (elöl b) az Országházban 2018. június 27-én. A kormányfő mellett Czukor József miniszterelnöki főtanácsadó (b4). Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs / MTI






Veréssel távolították el a lakásvédőket egy kilakoltatásnál





Másik lakás felajánlása és elhelyezés nélkül lakoltatott ki a Ferencvárosi Önkormányzat egy párt kiskorú gyermekükkel. A 29 négyzetméteres  önkormányzati lakásban 20 éve élt a család, holott a a Város Mindenkié jogvédő szervezet szerint a penészes lakás egy olyan önkormányzati tulajdonú épületben van, amelyben most is több befalazott, üresen álló lakás áll.
A jogvédők szerint ezt a lakást is be fogja falazni az önkormányzat. A családot csak három nappal a kilakoltatás előtt értesítették, szóban, de vasárnap semmilyen írásbeli értesítést nem kaptak.
A kilakoltatás indoka az volt, hogy a családnak jelentős lakbér tartozása halmozódott fel, ami a jogvédők szerint amiatt fordulhatott elő, hogy a volt bérlő férjével különvált, de betegség és munkanélküliség is sújtja. Ugyanakkor a volt bérlőnek jelenleg ismét érvényes részletfizetési szerződése van a több mint másfél millió forintos tartozásra és az abban foglalt kötelezettségeknek a megállapodás megkötése óta folyamatosan eleget tett, tehát fizette a havi törlesztőrészleteket.

Nem sikerült elérni, hogy az önkormányzat legalább arra tekintettel függessze fel a kilakoltatást, hogy a család – segítséggel – félmillió forintot egy összegben tudott volna törleszteni az adósságból, írja a jogvédő szervezet. Ezen túl, a család a jelenleginél magasabb összegű törlesztő részletet is vállalt volna, és ezt fel is ajánlotta az önkormányzatnak.

29844333127 9365071a67 o
Fotó: A Város Mindenkié


Mivel az önkormányzat többszöri kérésre is elutasította a kilakoltatás felfüggesztést, A Város Mindenkié szerda reggel élőlánccal próbálta megakadályozni a kilakoltatást – sajnos sikertelenül, olvasható a civil szervezet közleményében.
A rendőrök egyenként szakították ki a több mint negyven aktivistát egymás karjaiból, akik a családok éve feliratú táblákat tartottak fel, eltávolították őket a lakás elől, amelyből aztán a családot kilakoltatták. "Az élőlánc egyik résztvevőjét a kilakoltatás során az önkormányzat által odarendelt egyik költöztető bántalmazta, a költöztető ellen információnk szerint súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás", írja a szervezet.
A szervezet szerint az önkormányzat nem a dolgát teszi, hanem épp ellenkezőleg, hajléktalanná tettek egy gyermekes családot.
Az önkormányzat csütörtökön reggel azt írta, hogy „a Sobieski János utcában történő tíz éve tartó folyamatról a sajtóban félrevezető információk jelentek meg”.
  • Az önkormányzat szerint az érintett ingatlant "H. J. és H-né B. M. 2000 októbere és 2008 júliusa között szociális bérlakásként bérelte a Ferencvárosi Önkormányzattól, havi 16.660,- Forint lakásdíjért.
  • A bérleti szerződésüket Ferencváros Önkormányzata 2000 és 2008 között lakásdíj tartozás miatt több alkalommal felmondta, határozott idejű szerződésük 2008. július 22-én megszűnt".
  • Az önkormányzat ezután azért nem hosszabbított, mert "nagy összegű tartozás" halmozódott fel, és azóta H-né jogcím nélküli lakáshasználó. Az is kiderül a közleményből, hogy „Ferencváros polgármestere 2016-ban méltányosságot gyakorolt, ekkor a lakáskiürítés elhalasztásra került, és a jogcím nélküli lakáshasználó a lakásban maradhatott”.
  • Azt is írják, hogy "az elmúlt tizennyolc évben" az önkormányzat szociális támogatási jogcímeken közel 900 000 forintot adott a nőnek (ez havonta majdnem 4200 forintot jelent).
  • A helyzet rendezése érdekében, H-né 2016-ban a végrehajtóval részletfizetési megállapodást kötött, amelyben vállalta, hogy a fennálló több mint 1.750.000,- Forint tartozását 60 egyenlő részletben megfizeti.
  • A megállapodás ellenére részletfizetési kötelezettségének nem tett eleget, az eltelt időben tartozása több mint kétmillió Forintra emelkedett.
  • A volt bérlő 2017-ben úgy nyilatkozott, hogy szükség esetén kiskorú gyermekét az anyai nagyszülőknél elhelyezi.
  • A kiskorú gyermek eközben korábban elköltözött édesapjához került, ahonnan már rendszeresen jár iskolába.
Ferencváros Önkormányzata a közel két évtized alatt a törvény adta lehetőségeket is meghaladó mértékben minden eszközzel támogatta H-né B. M-t életkörülményei rendezésében” - állapította meg magáról az önkormányzat.




Egy kormánykritikus tanulmány miatt bevonták a Századvég folyóiratot, lemondott a szerkesztőbizottság



A kormányközeli Századvég Alapítványnak nem tetsző tanulmányok miatt eltávolították az internetről a Századvég folyóirat legújabb számát, majd kirúgták a szerkesztőséget. A lap „új feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz”. Ezután lemondott a Századvég élén álló grémium, a szerkesztőbizottság fele. Megszereztük a változásokról beszámoló búcsúlevelet.
A Kommentár után átállítják a másik „polgári-értelmiségi”, mérsékelten konzervatív-jobboldali irányt vivő színvonalas lapot, a Századvéget is. Az online és nyomtatott formában is megjelenő lap főszerkesztőjével a múlt héten közölte a lapot kiadó, kormányközeli Századvég Alapítvány, hogy az eddigi szerkesztőségtől megválnak, és a folyóiratnak új profilt adnak. Az utolsó számot is visszavonják: a „járadék” problematikáját körüljáró utolsó szám néhány napja még szabadon olvasható volt az interneten, azóta azonban a benne szereplő tanulmányok már elérhetetlenek.

szveg74-kgy-14
Fotó: Századvég
Erről Demeter Tamás főszerkesztő a napokban tájékoztatta a szerkesztőbizottságot és a lap szerzőit. Demeter levelében arról számol be, hogy minderről a Századvég Alapítvány vezetője, Barthel-Rúzsa Zsolt informálta őt, megjegyezve, hogy 
A LAP FELADATA A KORMÁNY IRÁNYVONALÁNAK TÁMOGATÁSA LESZ
 A (most már csak volt) főszerkesztő levele az Indexhez is eljutott, teljes terjedelmében idézzük:
Tisztelt Szerzőnk!
2018.09.17-én a Századvég folyóirat szerkesztősége megbeszélést folytatott Barthel-Rúzsa Zsolttal, a Századvég Alapítvány elnökével, aki tájékoztatott bennünket arról, hogy az Alapítvány a továbbiakban nem kíván velünk együtt dolgozni, és a folyóiratnak új profilt szán. Elnök úr a jövőre vonatkozó elképzeléseket nem fejtette ki, csak arra utalt, hogy a lap feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz. Az új szerkesztőségről nincsenek információink.
Elkészült és a folyóirat weboldalán és facebook oldalán is hozzáférhető volt utolsó, 88. számunk, mely a Járadék hívószó köré szerveződött. Ez időközben eltávolításra került. Érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy a számban olyan tanulmányok is megjelentek, amelyek nem egyeztethetők össze az Alapítvány szellemiségével. Nem kaptunk tájékoztatást arról, hogy ennek a lapszámnak mi lesz a további sorsa. Hasonlóképpen bizonytalan a '68 és a Mesterséges intelligencia hívószavak köré szerveződő, jelenleg szerkesztés alatt álló számok sorsa, és bizonyosan nem jelennek meg az Ellenzék/ellenállás, Szekfű, Kereszténydemokrácia, Demográfia, Jövőkép témákban tervezett számaink.
Mivel a szerkesztőség és az Alapítvány közötti munkakapcsolat azonnali hatállyal szűnt meg, így sajnálatos módon a beküldött illetve bekért kéziratok megjelentetéséről az egykori szerkesztőség már nem tud dönteni. A kéziratok sorsa felett természetesen Önök rendelkeznek, ugyanakkor a szerkesztőség nevében ezúton is elnézésüket kérem az okozott kellemetlenségekért, hiszen az előállt helyzet méltánytalansága Önöket érinti leginkább.
Demeter Tamás megerősítette nekünk, hogy valóban ő írta a levelet, de hosszabban nem akarta kommentálni a történteket. „Soha nem tapasztaltunk korábban semmilyen interferenciát, kooperatív, már-már baráti volt a viszony, ezért sem akarok vagdalkozni” – mondta az Indexnek. „Az alapítvány úgy döntött, hogy másik szerkesztőséggel szeretne dolgozni a jövőben, nem váltunk el haragban.”
Információink szerint leginkább egy tanulmány, Bod Péter Ákos írása vágta ki a biztosítékot. A Bérek, profitok, járadékok — magyar szemmel című írásában a volt pénzügyminiszter arról ír, hogy Magyarországon a járadékvadászat patrióta ideológiával zajlik: 2010 óta egy versenyt helyettesítő, torzító és a járadékjövedelmek kinyerésére irányuló modell nyert tert, mely „nem fér meg a demokratikus renddel, és hatékonysági veszteségekkel jár”.
Miután a főszerkesztővel együtt négyfős szerkesztőséget kirúgták, a a tágabb szerkesztőbizottság jelentős része maga mondott le a tagságáról. (A szerkesztőbizottság általában nem vesz részt az operatív ügyekben, fajsúlyos bölcsész- és társadalomtudományos szerzőként elsősorban a nevüket adják a laphoz.) Tudomásunk szerint nagyjából a szerkesztőbizottság fele jelezte, hogy ezek után ők sem maradnak tovább. Tudomásunk szerint többek között Hörcher Ferenc, Körösényi András, valamint Kulcsár Szabó Ernő is lemondott.

Leváltották az ellenzékieskedő régi gárdát, minden korábbinál konzervatívabb lesz a Kommentár

Leváltották az ellenzékieskedő régi gárdát, minden korábbinál konzervatívabb lesz a Kommentár

A konzervatív lapot is bekebelezte a NER, Schmidt Mária-beszélgetés jön és Békés Márton. Az orbánizmus ideológiai alapvetése és szétszakadó barátságok a jobboldalon.
Augusztusban egészen hasonló folyamat ment végbe a szintén időnként kormánykritikus, de alapvetően konzervatív értelmiségi lapnál, a Kommentárnál, ahol több szerkesztővel együtt ugyancsak távozott az addigi főszerkesztő. Utódaik „kormányzáspárti” lapot ígértek, mely reményeik szerint „konzervatívabb lesz, mint valaha”.
A régi Századvég egy hónappal élt tovább, az utolsó lapszámot azonban náluk visszamenőlegesen is megpróbálják eltüntetni. A járadék témájával foglalkozó lapszámot már le is szedték a Századvég honlapjáról. Méghozzá a Századvég Alapítvány, akiknek volt hozzáférésük az online rendszerről – ezt kérdésünkre Demeter Tamás is megerősítette.
A Századvég honlapja jelen pillanatban így fest:



A kedves és segítőkész pár 400.000 dollárt gyűjtött össze egy rászoruló hajléktalannak, majd eltűntek a pénzzel


Vannak olyan  történetek, amiket látva, hallva, olvasva kicsit jobb kedve lesz az embernek, mert ott a bizonyíték, az emberi történet, hogy még mindig képesek vagyunk önzetlenül segíteni a másikon. Ez most nem ilyen sztori lesz.


Cukin indul a történet, mivel Kate McClure és Mark D'Amico csak viszonozni akarta a hajléktalan Bobbit kedvességét, aki pont az utolsó 20 dollárját adta oda az autópályánál lerobbanó párnak. Ezért ezzel a felütéssel indítottak egy közösségi gyűjtést, hogy ne csak ők, de mások is segíthessenek ezen a kedves emberen. Több mint 400.000 dollár gyűlt össze. Ez 100 millió forintnál is több pénzt jelent. Ennyiből már simán lehet lakást venni, új életet kezdeni, stb. A dolog szépséghibája, hogy ezt az összeget az utolsó 20 dollárját a New Jersey-i párnak adó kedves hajléktalan sose kapta meg a teljes összeget. Kapott egy autót, és elmondása szerint olyan 75 ezer dollárt költött rá a pár, de nem bocsátotta rendelkezésére a teljes összeget.
Mark D'Amico azt nyilatkozta, hogy addig nem is fogják átadni a pénzt, amíg Bobbtt nem szerez magának munkát. Az ő ügyvédjük azt állítja, hogy 200 ezret már adtak a férfinak. de ennek a pénznek sincs nyoma. Viszont az látszik a Facebookon és az Instagramon, hogy a pár elég sokat nyaralt az elmúlt pár hónapban.
Bobbit eközben az utcán él és kábítószerre költi a pénzét.

Hasfájásra panaszkodott, halott teknős került elő a vaginájából


A spanyol rendőrség nyomozást indított egy 26 éves, meg nem nevezett brit nő ügyében, akinek egy halott teknős került elő a vaginájából. Több angol lap is úgy értesült, hogy a lány hasfájás miatt kereste fel az orvosi rendelőt, ahol a szakember megállapította, hogy a fájdalmat egy fertőzés okozta, ami a hüvelyében talált állat miatt alakult ki. A nő arra kérdésre, hogyan került bele a teknős, nem tudott válaszolni, így a hatóság emberei nem tartják kizártnak, hogy nemi erőszak történhetett.

Orvosok számoltak be arról, mi mindent szedtek ki nők vaginájából

Orvosok számoltak be arról, mi mindent szedtek ki nők vaginájából

Ráadásul azt nem árt belekalkulálni, hogy ez a lista csak 2017-re vonatkozik...

A lány, aki Tenerifén él és ott is történt vele az eset, csak annyit tudott a rendőrségen elmondani, hogy pár nappal az után jelentkezett nála a hasi fájdalom, hogy brit turistákkal bulizott együtt. Mivel az ügyben nyomozás folyik, ezért sem a kórház sem a rendőrség nem adott ki túl sok információt a bizarr esetről, csupán megerősítették a hírt.
Daily Mail egyébként úgy értesült, hogy a hüllő édesvízi teknős volt, olyan, amilyet háziállatként szoktak árulni. Arról, hogy még élt-e, mikor belekerült a nő testébe, nincs információ.

Orvosok számoltak be arról, mi mindent szedtek ki nők vaginájából



Legutóbb arról számoltunk be önnek, hogy egyes férfiak megmagyarázhatatlan vágyat éreznek arra, hogy dolgokat dugjanak bizonyos testnyílásaikba, függetlenül a következményektől. Ha lemaradt volna erről az anyagról, ezen a linken pótolhatja.

5 nem túl okos férfi, aki nagyon furcsa dolgokat dugott fel a péniszébe

5 nem túl okos férfi, aki nagyon furcsa dolgokat dugott fel a péniszébe

Nem árulunk el nagy titkoz azzal, ha előre elmondjuk: mindegyikuk kórházban kötött ki.
Most, hogy megalapoztuk a hangulatot, és mindent tud a férfiak péniszébe helyezhető tárgyakról, vegyük elő kicsit a nőket is. Aktuális, hiszen az  Egyesült Államok fogyasztói termékbiztonsági bizottsága egy olyan listával állt elő, amelyen azok a tárgyak szerepelnek, amelyeket 2017-ben az amerikai sürgősségi osztályokon szedtek ki nők vaginájából. Jól olvasta. Persze, tudjuk, hogy a hüvely alkalmasabb dolgok tárolására, mint a férfiak pénisze, azért nem biztos, hogy mindenkinek eszébe jutna ezeket a tárgyakat felhelyezni a testébe. Felkészült? Akkor olvassa el a listát, tudatosítva magában azt a tényt is, hogy egy átlagos hüvely hossza 9.6 centiméter.  
  • dezodor fedele,
  • palack kupakja,
  • illatos szappan,
  • péniszgyűrű tüskékkel,
  • labda
  • egy nő a menstruáció alatt fogamzásgátló szivacsot helyezett fel magának, hogy tudjon úszni,
  • fülhallgató,
  • meleg törülköző,
  • telefon és aprópénz,
  • agyag,
  • gyertyatartó,
  • nyalóka,
  • játék varázspálca. 
Hangsúlyozzuk, hogy ez csak a 2017-es lista, ki tudja, még mi minden került elő nőkből az elmúlt években. Alkalomadtán utánajárunk. 
Forrás: Mirror



jársz: Főoldal » Mellénk álltak! Bulgária is beintett Sargentininek!

Mellénk álltak! Bulgária is beintett Sargentininek!


Szent Benedek
Szent Benedek
2018.09.19.




"A bolgár kormány egyhangúlag úgy határozott, hogy elő kell készíteni a Magyarországot megvédő állásfoglalást" - A bolgár kormány ma bejelentette, hogy Lengyelországhoz csatlakozva megvétózza a Magyarország ellen a jogállamisági eljárás keretében esetleg hozandó uniós szankciókat.
Két EU tagállam már bejelentette, hogy vétót emel Magyarország érdekében, ha a Sargentini-jelentés miatt büntetni akarnák az országot
"A bolgár kormány egyhangúlag úgy határozott, hogy elő kell készíteni a Magyarországot megvédő állásfoglalást"
- közölte egy Szófiában kiadott nyilatkozatban Kraszimir Karakacsanov miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter. Bármilyen büntető lépés Magyarország ellen "veszélyes precedenst teremtene" - tette hozzá a miniszter, aki szerint szankciók célpontjává válhat Bulgária is.
Az Európai Parlament múlt szerdai plenáris ülésén megszavazott, Judith Sargentini holland EP-képviselő által összeállított jelentés szerint Magyarországon "rendszerszintű fenyegetés" éri az unió alapvető értékeit és a jogállamiságot, és ez indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.
A cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, ami a varsói döntés miatt nem születhet meg.
Lengyelország a Magyarországgal szembeni esetleges szankciók ellen fog szavazni az európai intézményrendszer különböző fórumain”
- közölte múlt szerdán a lengyel külügyminisztérium.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn bejelentette, hogy a magyar kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg az EP-nek a Sargentini-jelentésről szóló szavazását, mivel álláspontja szerint a Lisszaboni Szerződéssel ellentétes módon a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyásával született kétharmados többség.


A V4-ek megállítják Brüsszel újabb eszement tervét is?



Szent Benedek
Szent Benedek
2018.09.20.
A kötelező betelepítési migránskvóta elközös elutasítása után, most abban is egyetértenek a V4 tagállamok, hogy a nemzeti határvédelmi egységeket nem lehet lecserélni az európai Frontex egységekre. A brüsszeli terv ezzel valószínűleg bukásra van ítélve.


A Frontexnek kiegészítő megoldásként kellene működnie, nem pedig olyanként, amely helyettesíti a független határőrségeket és a tagállamok ilyen egységeit”
- jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő a visegrádi négyek miniszterelnökeinek - az informális EU-csúcsot közvetlenül megelőző - találkozója után újságíróknak nyilatkozva Salzburgban.
Peter Pellegrini a V4-es találkozó után azt mondta: ott nem hangzott el semmiféle "abszolút nem" a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítését célzó tervre, csak az, hogy világosan meg kell határozni annak feladatait és hatásköreit.
"A Frontex esetében azt tartjuk fontosnak, hogy az ne helyettesítse a határőrségek vagy a tagállamok más hasonló egységeinek szuverenitását"
- mondta a szlovák kormányfő, aki szerint az európai politikusoknak minden olyan megoldást támogatniuk kellene, amelyikről világos, hogy képes hozzájárulni az unió határainak megvédéséhez.
Működőképes lehetne az egyes tagállamok partvédelmi egységeinek és a Frontexnek egy olyan jó kombinációja, amelyben az utóbbi aktívabb lenne harmadik országokban, azaz segítene egyes észak-afrikai országok határainak és parti vizeinek a védelmében”
- vélekedett Peter Pellegrini.
A V4-es találkozó megállapításairól szólva rámutatott: továbbra is változatlan a V4-ek miniszterelnökeinek az a közös álláspontja, hogy migránsok befogadására csakis az egyes tagországok önkéntes döntése alapján kerülhet sor.



Antalli örökség”, avagy a magyar nemzet felszámolása

Antall József és Sólyom László, aki ma a magyar keresztény kormányt gyalázza a jezsuita rendezvényen...
Olvasva a sajtóhíreket, a körülöttünk tobzódó magyarellenesség újabb és újabb hullámveréseit, valamint a belpolitikai történéseket, egyre inkább hajlok arra, hogy a harminc évvel ezelőtti cikkeimben foglalt, akkori politikai meglátásaim igaznak bizonyulnak. Így a kárpótlási jegyek ügye, amely nem volt más, mint az állami rablógazdálkodás magas szintre emelése, hiszen a határon kívül és belül élők kárpótlási jegyeit már a kiadó bank ajtajában fél áron vásárolta fel a mai politikai élet „krémje”, s a politikai hatalmat e bevételből gazdasági hatalommá változtatta az egykori kommunista söpredék. Az elkobzott vagyonokat az állam továbbra is magáénak tartotta, s úgy adja-veszi máig mások, kommunisták által ellopott ingatlanjait, mintha az a sajátja volna. Ez azonban csak egy kis részecskéje mindannak az antalli örökségnek, amelynek mocskos levét máig isszuk. Gondolok itt az antalli külügy (Jeszenszky) haza és nemzetáruló alapszerződéseire... Mert rendszerváltás nem volt, mint tudjuk, s az, ami ma van, ezt az elmaradt rendszerváltást igyekezne beteljesíteni, de ezer dologban megkésve és megerősödött ellenséginkkel szemben erőtlenül hadakozva, hiszen generációk vesztették el identitás- és kötelességtudatukat. Ma a középkorosztály még úgy, ahogy kitart és tudja, minek mi lehet a következménye. Ám, az utánunk következőknek csak elenyésző hányada az, amely helyünkre lép az országépítésben, s nem biztos, hogy sikerrel járnak majd egy lélekvesztőben, amikor a tenger hatalmas hullámai összecsapnak a fejük felett. 

Mi mindig másokat hibáztatunk, mi mindig másokra mutogatunk, de saját bűnöseinket nem nevezzük meg, nem tudunk végre tiszta vizet önteni a pohárba, mert mindig attól félünk, hogy megbántunk egyeseket, s abból bajunk lehet. 

Hasonló a helyzet a mai magyar belpolitikával és az abban résztvevők magatartásával is. Nincs rend, nincs kötelességtudat, a haza és a választóknak tett ígéretek iránti fegyelem, „szavatartás” pedig a demokrácia nevében ismeretlen fogalmakká váltak. A jog és a tisztesség megszűnt Magyarországon. Akár a bankok extraprofit melletti aljas, rablógazdálkodását, akár Márki-Zay Péter vagy Gyurcsány Ferenc minden jogállamban büntetendő megnyilvánulásait nézzük.
Most a legújabb nehézség és probléma a magyarellenesség minden olyan országban, amely vagy Magyarországból lett, vagy egykor Magyarországból kapott. Hiába a V4-es szövetség, hiába a magyar diplomácia megfontoltsága, a primitív utódállamok nem tudnak elszakadni a 20-as évek terminológiájától, gondolatiságától, s ma is rettegve tekintenek arra a hozzájuk került magyar társadalomra, amelyet ugyan száz éve igyekeznek megsemmisíteni, ám még nyomokban mégis ott élnek és magyarul beszélnek… sőt, okosabbak a megszállóknál és magyarabbak az anyaországi társadalom jó részénél. Ez utóbbi kettő pedig a legnagyobb bűnük úgy a magyarországi ellenzékiek, mint az megszálló hatalom szemében. Még a bukaresti pápai nuncius is megjegyezte, amikor a marosvásárhelyi iskola-ügyben tárgyalt, hogy nem érti a magyarokat, miért nem olvadtak be száz év alatt…
A magyargyűlölet fokozódását e száz éves évforduló korbácsolta fel a legjobban. A rablók büszkesége az, ha meg is ölik azt, akitől raboltak. Valahogy így vannak ezzel a Trianonban és Párizsban magukat győztesnek gondoló országok vezetői és nacionalista társadalmai. Hiszen száz éves történelmük legnagyobb győzelme az a bizonytalanság, amelyet maguknak szereztek 1920-ban. Bizonytalanság, mert a lopott holmit senki nem érezheti tisztességesen szerzett vagyonnak.  Ma mind a román, mind az ukrán, mind a tót politika és a civilszervezetek e száz évet mintegy bizonyíték és önigazolásként tartják számon.
A rendszerváltáskor, amely csupán egy Bush-Gorbacsov nevével fémjelzett aljas megállapodás volt Európa újrafelosztását illetően, sem a nemzetközi politika, sem Antall kormánya nem járt el a megszűnt országok területi kérdéseiben, visszakövetelve Magyarország odakerült részeit, amelyet mind a józan paraszti ész, mint a nemzetközi jog is kivitelezhetőnek tartott volna – akkor. Antallék inkább feljelentették azokat, akik ebben a kérdésben, akár mint újságírók, akár mint szakértők felléptek. Ennek az antalli örökségnek a kései hatása az a halálos veszély, amely ma leselkedik mindazokra, akik visszakérve és visszakapva magyar állampolgárságukat, felkerültek a gyilkosságoktól sem visszariadó ukrán nacionalisták honlapjára, mint hazaárulók.

Súlyos és nehéz idők előtt áll a magyar nemzet. Hiszen a ma felnövő, vagy épp csak felnőtt generációk nem alkalmasak a haza megvédésére, a mai médiaszakos, jogi és tanári diplomáért hajtó egyetemisták nem diplomát, hanem cselédkönyvet kapnak a világhatalom szolgálatához, s nem gondolnak arra, hogy kitanulva a „szakmát” inkább a magyar érdekeket kellene tudásukkal szolgálni a jövőben. S ez sem mások bűne, mások hibája, hanem a rendszerváltás után eltelt időszak oktatási kormányzatának vaksága, vagy elvtelen megfelelni akarása köszön vissza. Hiszen nem a gyermeki lélek, a zene szeretete, a haza iránti elkötelezettség és a kötelességtudat volt a nevelés középpontjában, hanem a liberális „mindent szabad és csak jogaid vannak” szemlélet.

Az utódállamok gyalázkodása, gyilkos gyűlölete, nemzetünk védtelensége szintén az antalli örökség része. Mert harminc év alatt csak az utóbbi kilenc esztendőben mutattunk erőt, de ez az erő már nem az a friss és legyőzhetetlen erő, amelyet elmulasztottunk mutatni az 1990-es években.

A keresztény-keresztény szellemiség ma már csupán a Kárpát-medence elcsatolt területein érvényesül, illetve érvényesül még, hiszen az egyházak is beálltak abba a sorba, amelyet XVI. Benedek pápa is bírál. Ez a szemlélet, a megbékélés öngyilkos szemlélete, ami Krisztus parancsaival is homlokegyenest ellenkezik. Történik pedig ez Nyugaton a migráció támogatásával, a Szentírás félreértelmezésével és hívek félrevezetésével, a Kárpát-hazában pedig azzal, hogy immár a magyar katolikus templomokban egyre sűrűbben hallunk nem magyar miséket, istentiszteleteket. Még ott is előfordul, ahol a lakosság színmagyar. Annak pedig csak örülhetünk, ha a hamarosan leköszönő gyulafehérvári (nem metropolita) érsek után a Szentszék nem valami idegen nyelvű papot nevez ki érseknek. Húsz-huszonöt év és Csíksomlyón is azt tapasztalhatjuk majd, mintFrauenkirchenben, azaz, a ma Burgenlandhoz tartozó Boldogasszonyban… csak akkor van magyar mise az ősi ferences templomban, ha Barsi Balázs atya odaviszi a magyar zarándokokat…

Így vált mára végzetessé az az antalli örökség, amelyre oly sokan, és oly sokszor hivatkoztak még a mai politikai elit tagjai közül is.

Persze, reményeink lehetnek, jogunk is van a reménykedéshez, de tettek nélkül semmit nem fogunk elérni, semmi nem lesz olyan, mint amilyennek a mai hatvanasok képzelték a rendszerváltás csalárd időszakában. Van még egy lehetőségünk, a hit. Mert a keresztény kultúránk visszahív Istenhez, és a magyarok Nagyasszonyához… s ha ezt elfogadjuk, akkor talán megúszhatjuk a következő száz évet is vagy akár a régebbi százötvenet…

Ám egyet ne tegyünk, soha ne emlegessük az antalli örökséget pozitív történelmi összefüggésben, s ha lehet, felejtsük el a demokrácia szót is… mert ez a kettő összességében egyenlő a nemzethalállal!

Stoffán György         



BADACSONYI GYILKOSSÁG: FELVONULTAK TOROCZKAIÉK



Toroczkai vezetésével betyárok szállták meg Badacsonyt a nemrégiben történt borász kivégzése miatt. Elmondásuk szerint minderre azért van szükség, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ez az ok nélküli erőszak nem mehet tovább nem csak Badacsonyban, hanem az  ország további olyan részein, ahol ez az erőszakos szubkultúra elszaporodott.
Előzmény: Toroczkai László egy Facebook-bejegyzésébe.
Toroczkai: “Meg kell változtatni azt a rendőrségi gyakorlatot, amire a badacsonyi gyilkosság mutatott rá: A rendőrségi közlemény “dulakodásról” írt, miközben a helyszínre sietve kiderült, hogy valójában egy békés magyar embert ok nélkül megtámadott, agyonvert, kivégzett két Szabolcsból odamigráló emberállat.
Most pedig a Jászberényi Rendőrkapitányság írja azt, hogy a képen látható izé és a testvére Jászapáti egyik utcáján leszólítottak két arra sétáló fiatalembert, és “szóváltásba keveredtek” velük, majd mellesleg bottal és késsel is bántalmazták őket. Mindannyian tudjuk, hogy ez hogyan zajlott a valóságban (“Adj egy cigit”, és már ütötték, szúrták is áldozataikat), de a Kurucinfón kívül mindenki mellébeszél, csúsztat. Követeljük, hogy a rendőrségi közlemények a valóságról szóljanak, ne próbálják mellébeszéléssel a szőnyeg alá söpörni a problémát!”
Majd délután találkozott a betyárok vezetőjével, és kb. 100 másik bajtársával, akivel felvonultak Badacsonyban.
A felvonulást megelőző bejelentkező videó:


A felvonulás alatt is készült egy videó, ahol jól látszik, valóban nem két ember jött össze.
Törölték a videókat !!!
Vadhajtások.hu
OSZD MEG VADUL:


Évi 2,7 milliót fizet az állam Lezsák Sándor albérletéért



A képviselőknek, hogy közel legyenek a történésekhez, fővárosi albérletre idén összesen 
bruttó 139 millió 829 ezer forintot
fizet ki az Országgyűlés Hivatala. A Bors által kikért adatok szerint a csúcstartók:
  • Lezsák Sándor, aki egy Garibaldi utcai, 76 négyzetméteres lakás után 2,7 millió forintos támogatást kap,
  • a fideszes Jakab István, aki a Mátyás király úti lakás 169 (!!) négyzetméteres ingatlan után szintén 2,7 millió kap, 
  • a fideszes Mátrai Márta a XIII. kerületben, egy 61 négyzetméteres lakás után kap szintén 2,7 milliót idén. 



MTI Fotó: Soós Lajos
Bors úgy tudja, hogy 2015-ben a legdrágább képviselő nem más volt, mint 
a jobbikos Apáti István 4,5 millióval. 
Apáti az Országgyűlési Hivataltól
  • felvett 2,4 milliós albérleti támogatást, 
  • elszámolt 510 ezer forintnyi hotelköltséget, 
  • és 1,6 millióért tankolt. 








Bors úgy tudja, hogy 2015-ben a legdrágább képviselő nem más volt, mint 
a jobbikos Apáti István 4,5 millióval. 
Apáti az Országgyűlési Hivataltól
  • felvett 2,4 milliós albérleti támogatást, 
  • elszámolt 510 ezer forintnyi hotelköltséget, 
  • és 1,6 millióért tankolt. 




Na és ha a GRU főhadiszálása a lakcímem, akkor mi van?






Egyre bizonyosabb, hogy az orosz katonai hírszerzés józan ésszel felfoghatatlan okokból egymáshoz nagyon közeli sorszámú útleveleket állított ki titkosügynökeinek. A salisburyi mérgezéssel gyanúsított, a hivatalos orosz magyarázat szerint csak a kisváros történelmi toronyórája iránt érdeklődő oroszok útlevelének sorszáma csak pár számmal tért el egymástól. A Fontanka című szentéptervári hírszájt az orosz nyilvántartásokból lekérdezte a hasonló sorszámú útlevelek adatait.
Az egyből feltűnt, hogy az ilyen sorszámú útlevelek tulajdonosai közül sokan a moszkvai Horosevszkoje sugárút 76B-t adták meg értesítési címükként. Ez a ház közvetlenül a katonai hírszerzés, a GRU moszkvai központja mellett van, a harszájt szerint közvetlenül a GRU-hoz is tartozik. Az orosz ingatlannyilvántartás szerint a ház több katonai egység, például a 45807-es székhelye is - ez utóbbi parancsnoka Igor Korobov, a GRU igazgatója.


A Fontankának sikerült telefonon elérnie az egyik útlevéltulajdonost, Alekszandr Poljakovot. A beszélgetés majdnem olyan viccesre sikerült, mint a salisburyi merénylettel gyanúsított oroszok tévéshowja, amiben óratoronyrajongó meleg párnak próbálták eladni magukat.
  • Poljakov úr, a hírszerzésnek dolgozik?
    - Ha? Elment az esze, vagy mi?
    - Hát a Horosevszkoje sugárutat tüntette fel tartózkodási helyeként.
    - Volt olyan, igen.
    - Ez a GRU főhadiszállása.
    - Igen, és? Már rég visszavonultam, hát nézze meg az életkorom, 1961-ben születtem.
    - Az útlevele a 65-ös sorozatból van, 2016-ban bocsátották ki. A sorszáma nagyon közel van Bosirov és Petrov [a salisburyi gyanúsítottak] sorszámához. Személyesen kérvényezte az útlevelet?
    - Igen, természetesen. Bementem, beadtam a kérvényt, és megkaptam az 

Amikor 1951-ben letartóztatták Kádárt, Farkas Vladimir ellopta a falióráját is

Kádár János beszédet mond a Magyarországra látogató szovjet delegáció tiszteletére 1967. július 9-én.Fotó: V. Malyshev/Sputnik
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára ismét megosztott egy érdekességet, ezúttal a Rákosi-korszak tisztogatásaiból. Mint írják:
Rajk László koncepciós perében Kádár János valóban közreműködött. Ugyanakkor Kádár János 1951-1952-es, ugyancsak koncepciós perében viszont Farkas Vladimir volt közreműködő. Lásd csatolt 2. irat, amely azt is tartalmazza, hogy Kádár letartóztatásakor Farkas Vladimir ellopta Kádár falióráját is.”
Az ÁVH-nál bevett gyakorlat volt, hogy a letartóztatott embereket még ki is rabolták.Fotó: ÁBSZTL/Facebook
Ha valaki nem ismerné már Farkas Vladimir egykori államvédelmi alezredest, ő volt Farkas Mihály fia, 1945-ig Wolf néven a Szovjetunióban élt. A Rajk-perben Justus Pál egyik kihallgatója volt, 1955-ben alezredesként leszerelték, majd 1956 tavaszán párthatározatban mondták ki a felelősségét az ÁVH-ban elkövetett törvénytelenségekben. A szovjet ügynök Szücs Ernőt és a testvérét a kihallgatás közben agyonverték, a kihallgatást névleg Farkas Vladimir vezette, és az agyonveretésben is érintett volt, de ő a közvetlen felelősségét az ügyben élete végéig tagadta.
1956 augusztusában kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából, és 12 év börtönt kapott, de már 1960 áprilisában kiszabadult. Bérelszámolóként, statisztikusként, üzemgazdászként is dolgozott, majd 1976-tól 1985-ös nyugdíjazásáig a Volán Tröszt tanácsadója volt. A rendszerváltás után a Nincs mentség című emlékiratával próbált a kommunisták közül egyedüliként szembenézni a múltjával, de a társadalom bocsánatát nem nyerte el – írta rólaKozák Gyula. Itt látható egy vele készült 1989-es interjú:






Az ÁVH-nál bevett gyakorlat volt, hogy a letartóztatott embereket még ki is rabolták.Fotó: ÁBSZTL/Facebook
Ha valaki nem ismerné már Farkas Vladimir egykori államvédelmi alezredest, ő volt Farkas Mihály fia, 1945-ig Wolf néven a Szovjetunióban élt. A Rajk-perben Justus Pál egyik kihallgatója volt, 1955-ben alezredesként leszerelték, majd 1956 tavaszán párthatározatban mondták ki a felelősségét az ÁVH-ban elkövetett törvénytelenségekben. A szovjet ügynök Szücs Ernőt és a testvérét a kihallgatás közben agyonverték, a kihallgatást névleg Farkas Vladimir vezette, és az agyonveretésben is érintett volt, de ő a közvetlen felelősségét az ügyben élete végéig tagadta.
1956 augusztusában kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából, és 12 év börtönt kapott, de már 1960 áprilisában kiszabadult. Bérelszámolóként, statisztikusként, üzemgazdászként is dolgozott, majd 1976-tól 1985-ös nyugdíjazásáig a Volán Tröszt tanácsadója volt. A rendszerváltás után a Nincs mentség című emlékiratával próbált a kommunisták közül egyedüliként szembenézni a múltjával, de a társadalom bocsánatát nem nyerte el – írta rólaKozák Gyula. Itt látható egy vele készült 1989-es interjú:



Hagyj futni, testvér! /Showdown/ 1973. Western. Hun.dub.TV.rip



Új emberiséget tenyészteni - titkos szovjet laborkísérletek







A LEGVÉRESEBB TERRORTÁMADÁS ÉVFORDULÓJA


Bush , és bandája háborúja a nemzet ellen , még neutron bombát is bevetettek , vagy talán az alkaidának van neutron bombája , és nem Izraelnek !!!!!

2018.09.11.
K77
Tizenhét éve,  2001. szeptember 11-én, egy keddi napon intézett az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet támadást az Egyesült Államok  ellen. A történelem legvéresebb, mintegy háromezer ember életét követelő merényletsorozata után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen.
New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (WTC) két ikertornyába. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 28 perckor leomlottak, a romok alatt keletkezett tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani. Egy harmadik eltérített gép 9 óra 37 perckor Washingtonban a védelmi minisztérium, a Pentagon épületére zuhant, lerombolva annak egy részét. Egy negyedik, szintén eltérített gép, amelynek becsapódási célpontjául a terroristák vélhetően egy másik washingtoni épületet szemeltek ki, az utasok ellenállása miatt Pittsburgh közelében, Shanksville-nél zuhant le 10 óra 3 perckor.
A merényletsorozatért az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat 2004-ben vállalta a felelősséget.
A terrortámadásokban 2996 ember vesztette életét, köztük a 19 gépeltérítő terrorista. Az áldozatok száma: 2977, 90 ország állampolgárai voltak. A négy repülőgépen 246 utas és személyzet tartózkodott. A New York-i ikertornyoknál 2606-an haltak meg, a Pentagon elleni támadás 125 áldozatot követelt. A New York-i áldozatok közül több mint ezer ember maradványait nem sikerült azonosítani. A helyi igazságügyi orvosszakértő 2001-ben a maradványok megőrzése mellett döntött, remélve, hogy a technológiai fejlődés idővel lehetővé teszi az áldozatok azonosítását, az újabb eljárások segítségével 2013 óta hat áldozatot sikerült azonosítani. A DNS-vizsgálatok napjainkban is zajlanak.
A támadások miatt példátlan módon több napra lezárták az amerikai légteret a polgári repülőgépek előtt, a fegyveres erőket fokozott harckészültségbe helyezték. George W. Bush amerikai elnök közvetlenül az események után sugárzott televíziós beszédében azt mondta: "Több mint terrorcselekmény, valójában háborús cselekmény" történt.
Az elnök közölte, hogy az Egyesült Államok felkutatja a felelősöket, és igazságot szolgáltat, nem téve különbséget az elkövetők és a nekik menedéket nyújtók között.
Bush 2001. október 26-án írta alá az emberi jogi szervezetek által hevesen bírált "hazafias törvényt" (Patriot Act), amely sokkal szélesebb jogkört biztosított a hatóságoknak. Emellett a második világháború utáni legnagyobb amerikai közigazgatási reform keretében létrehozták a belbiztonsági minisztériumot, és jelentősen átszervezték az időnként egymással versengő titkosszolgálatokat, amelyek súlyos mulasztásokat követtek el, és képtelenek voltak a hatékony fellépésre. A terrorcselekményt követően világszerte rendkívül megszigorodtak a repülésbiztonsági intézkedések.
Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának, 2009-ben Barack Obama elnök a szolgálat és emlékezés napjának nyilvánította. Az összedőlt ikertornyok helyén a merényletek tizedik évfordulóján emlékzuhatagot alakítottak ki, a vízesés falának peremére felvésték a terrortámadások áldozatainak nevét. Itt minden évben megemlékezéseket tartanak, és felolvassák az áldozatok névsorát. A részben föld alatti nemzeti emlékmúzeum 2014 májusában nyílt meg.
A romba dőlt tornyok helyett egy évtized alatt új épületegyüttest húztak fel. Az első torony 2013 novemberében nyílt meg, a leglátványosabbat és leghatalmasabbat, a One World Trade Centert 2014. november 3-án adták át. Az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utaló 1776 láb (541 méter) magas felhőkarcoló a nyugati félteke legmagasabb épülete. A harmadik, 329 méter magas felhőkarcoló betonszerkezete 2016 júniusában készült el. 2017. augusztusban visszakerült eredeti helyére a lerombolt WTC emblematikus szobra, A szféra, Fritz Koenig német művész bronzból készült alkotása.
Az Egyesült Államok a terrorcselekményekre válaszul 2001. október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket nyújtó afganisztáni tálibok ellen, megdöntve hatalmukat, bin Ladennel 2011. május 2-án pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó. A terrorcselekményt kitervelő és irányító Hálid Sejk Mohamed, bin Laden egykori műveleti főnöke és négy bűntársa 2003-ban került amerikai kézre. A jogi eljárás 2008 februárjában kezdődött meg ellenük a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton. A különleges katonai bíróság hivatalosan 2012 májusában emelt vádat ellenük terrortevékenységre való összeesküvés, civilek elleni támadások, szándékos emberölés és sérülések okozása, háborús bűnök, repülőgépek megsemmisítése miatt.
Az amerikai törvényhozás - Barack Obama elnök vétója ellenére - 2016 szeptemberében megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a bűnrészességgel gyanúsított országokat, így Szaúd-Arábiát is - a terrortámadások 19 elkövetője közül ugyanis 15 szaúdi állampolgár volt.
2017. májusban a brüsszeli NATO-csúcs alkalmával avatták fel a NATO új központjának kertjében a terrortámadások áldozatainak emlékművét, a WTC egyik leomlott ikertornya 107. emeletének vasbeton darabját.






183 ÉVE MUTATTÁK BE A BÁNK BÁNT – FEBRUÁR 15., HÉTFŐ


De ott nem Orbán veje mutatta be Tiborc panaszát !!!!


2016.02.15.
K77
A Nap kel: 6 óra 49 perckor, nyugszik: 17 óra 7 perckor.
A Hold kel: 10 óra 41 perckor, nyugszik: 0 óra 28 perckor.
NÉVNAPOK: Alfréd, Fausztina, Fausztusz, Georgina, Gina, Jordán, Kolos, Szeveréd, Szigfrid
Katolikus naptár: Kolos, Georgina, Szigfrid
Református naptár: Kolos, Georgina
Evangélikus naptár: Kolos, Georgina, Gina
Zsidó naptár: I. ádár hónap 6. napja
FEBRUÁR 15-ÉN SZÜLETETT:
1921. FIEDLER FERENC / Fiedler, Francois - festőművész, grafikus, a második világháború utáni Párizsi Iskola egyik legjelentősebb művésze (95 éve)
1926. DARÁZS ENDRE József Attila-díjas költő, író, műfordító (90 éve)
1936. LÉNER PÉTER Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező, érdemes művész (80 éves)
1946. DROZDIK ORSOLYA / Orshi - Munkácsy Mihály-díjas képzőművész (70 éves)
1951. RICHTER JÓZSEF / ifj. Richter József - Jászai Mari-díjas artistaművész, érdemes művész (65 éves)
FEBRUÁR 15-ÉN HALT MEG:
1841. CSATÓ PÁL író, újságíró, műfordító, akadémikus (175 éve)
1911. KISFALUDY ATALA költőnő, a Petőfi Társaság első női tagja, a kaposvári Berzsenyi Társaság egyik alapítója (105 éve)
1966. EISEMANN MIHÁLY zeneszerző, a magyar operett egyik atyja (50 éve)
1971. MAURITZ BÉLA petrográfus-mineralógus, akadémikus, a föld- és ásványtani tudományok doktora (45 éve)
1996. PATAKY JENŐ színész, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja (20 éve)
1996. STRAUB F. BRUNÓ kétszeres Kossuth-díjas biokémikus, akadémikus, politikus, 1988-89-ben államfő (20 éve)
2006. H. BALÁZS ÉVA / Hunyady Lajosné - történész, a francia Becsületrend lovagja (10 éve)
1833. február 15-én, Kassán mutatták be először Katona József Bánk bán című drámáját, mely kezdeti sikertelensége ellenére a magyar színművészet egyik legjelentősebb alkotása lett.
Kecskemét híres szülöttétől, Katona Józseftől a kedves olvasó bizonyára csak hosszas gondolkodás után tudna a Bánk bánon kívül más alkotást is felidézni, pedig a férfi műfordítóként és drámaíróként is számos művet jelentetett meg. A Pesten jogot tanuló Katona 1811-ben, alig húsz évesen kapcsolódott be a Második Pesti Magyar Játékszíni Társaság munkájába, a következő évek során pedig többek között Jan Zizka életét és Jeruzsálem pusztulását is drámában örökítette meg. Katona József fő művét, a Bánk bánt az Erdélyi Múzeum 1814. évi pályázatára készítette el, a folyóirat alapítója, Döbrentei Gábor ugyanis a kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor egy olyan drámát akart színpadon látni, mely nevezetes magyar történelmi eseményről szól és nem utánozza a nyugati művészeti irányzatokat. 
A Bánk bán ekkor lényegében teljes kudarcot vallott, mivel a pályázat végeredményének kihirdetésekor említésre sem méltatták, ezért Katona József 1819-ben jelentős mértékben átdolgozta drámáját. A második változatban az író – főként barátja, Bárány Boldizsár segítő kritikájának hatására – módosított a cselekmény időpontján, ezáltal némiképp valósághűbb történetet kreált, közben pedig Melinda elcsábításának részletesebb kidolgozásával a mű folyását is világosabbá tette. Katona életében ez a változat sem arathatott jelentős sikert, ugyanis a cenzúra hosszú ideig csak könyv formájában engedélyezte a Bánk bán megjelenését, mivel a főhős alakját és Gertrudis királyné megölésének motívumát veszélyesnek ítélte a Habsburg uralkodóházra nézve. Kudarcával összefüggésben az író az 1820-as évek elején feladta művészi ambícióit, és 1826-tól haláláig Kecskemét város főügyészeként tevékenykedett.
Katona József 1830-ban, szívrohamban hunyt el, addig azonban csak a Trattner Kiadó gondozásában megjelent könyv juthatott el a közönséghez. A Bánk bán színpadi bemutatójára egészen 1833. február 15-éig kellett várni, amikor a drámaíró jó barátjának, Udvarhelyi Miklósnak köszönhetően egy Kassán fellépő színtársulat azt választotta jutalomjátékául. A Gertrudis királyné meggyilkolását feldolgozó mű – amiben a valóságban egyáltalán nem biztos, hogy Bánk is részt vett, ráadásul ő 1213-ban már nádor és nem bán volt – ekkor mérsékelt sikert aratott, „diadalútja” azonban igencsak lassúnak bizonyult, amiben a cenzori ellenállás is komoly szerepet játszott. 
Az „uralkodói család dicsőségét elhomályosító” dráma 1839 márciusában jutott el a pesti Nemzeti Színházba, fogadtatását pedig kiválóan jellemzi gróf Széchenyi István naplóbejegyzése, aki a Bánk bánt az előadás után lázítónak, veszedelmesnek találta. A „legnagyobb magyar” félelmei bizonyos szempontból később beigazolódtak, hiszen Katona József drámája 1848. március 15-e estéjén valósággal megdicsőült – ez még úgy is igaz, hogy a Nemzeti Színházba betóduló néptömeg valószínűleg meghiúsította a tervezett előadást. A színdarab 1848-tól végérvényesen összeforrt a forradalommal és a magyar nemzet szabadságának eszméjével; ezzel magyarázható, hogy Egressy Béninek és Erkel Ferencnek köszönhetően már 1861-ben elkészült a Bánk bán operaváltozata, amit a 20. században aztán rengeteg filmadaptáció követett.
(rubicon.hu)
IDŐJÁRÁS
Többnyire borult időre számíthatunk, legfeljebb a Tiszántúlon vékonyodhat el helyenként átmenetileg a felhőzet. Sokfelé várható újabb eső, zápor. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul, és többször megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű, egy-két fokkal melegebb a Tiszántúlon lehet.




Igazi liberális mondat: Orbán, a kurva anyád!


2018.09.25.







Fotó: 24.hu
Az ember lassan elkezd szánakozva tekinteni Demszky Gáborra. Az egykori főpolgármester egyre inkább egy demens öregemberre kezd hasonlítani, aki most újabb szintet lépett. Lefelé.
Demszky a 24.hu-nak adott egy terjedelmes interjút, amelyben Orbán Viktorral kapcsolatban is megszólalt. Konkrétan „kurvaanyázott” egy erőset. Mint egy igazi liberális. 
Ha Orbán azt mondja, hogy mocskos migránsok, mi azt mondjuk, nem, a kurva anyádat, félre a migránsozással, nekünk Európa a fontos!





UKRÁN BORSCS


2018.09.24.

NEHÉZSÉGI SZINT:KÖNNYŰ

ELKÉSZÍTÉSI IDŐ:31-60 PERC
MENNYISÉG:4 FŐ
KÖLTSÉG / FŐ:301-500 FORINT




Hozzávalók:
A mi ízlésvilágunknak kissé furcsa lehet az ukránok és az oroszok klasszikus nemzeti étele, de isteni finom, ezért érdemes kipróbálni!

1. A megmosott, egyben hagyott húst öntsük fel annyi vízzel, amennyi kell majd a leveshez. Mikor felforr a víz, takaréklángon főzzük puhára a húst, aztán vegyük ki a levesből.

2. A sós lébe tegyük bele a felkockázott krumplit, s 10-12 percig főzzük.

3. A felaprított hagymát és sárgarépát kevés olajon pirítsuk meg, majd öntsük a levesbe. Ugyanekkor egészítsük ki a borscsot a szép szálasra vágott káposztával.

4. Serpenyőben, kevéske olajon pár percig dinszteljük a reszelt céklát is, majd ízesítsük ecettel. 5 perc párolás után keverjük hozzá a sűrített paradicsomot, azzal hagyjuk kis ideig a tűzön.

5. Mehet a levesbe, s utána a darabokra vágott hús is.

6. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk a levest, tegyünk bele zúzott fokhagymát, pici cukrot. 7-10 perc alatt főzzük össze a hozzávalókat.
Forrás: vk.com


Ha megfőztétek egyétek is meg !!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése