2018. szeptember 20., csütörtök

A terrorista cionista állam







A terrorista cionista állam



Izraeli terror Palesztinában – számokban


Egy a napokban napvilágot látott hivatalos jelentés szerint az izraeli megszálló hatóságok az úgynevezett al-Aksza intifáda 2000. szeptemberi kitörése óta hozzávetőleg 80 ezer palesztint tartóztattak le, és vetettek börtönbe.
A jelentést a palesztin foglyok ügyeivel foglalkozó minisztérium adta ki. A dokumentum rámutat, hogy a letartóztatottak között közel 9500 gyermekkorú személy, valamint 950 nő is volt. Ezen kívül a „toleráns” zsidók 60 palesztin parlamenti képviselőt, illetve minisztert is börtönbe vetettek. De az izraeli büntetés-végrehajtási intézményekben az elmúlt 13 év során megfordult palesztinok között találunk újságírókat, akadémikusokat is. Sőt, arra is akad példa, hogy betegeket, illetve súlyos sérülteket hurcoltak el a megszállók.
A jelentésből kiderül az is, hogy az izraeli katonai bíróságok 2000. szeptember 28. óta 24 ezer palesztint ítéltek „adminisztratív elzárásra” mindenféle komolyabb eljárás és bizonyíték nélkül.
Jelenleg a zsidók 5200 palesztint tartanak fogva 17 börtönben. A rabok között 13 parlamenti képviselő, 220 gyermek, továbbá 13 nő van, 146 főt pedig „adminisztratív elzárásra” ítélték, vagyis még csak vádat sem emeltek ellenük. A dokumentum megállapítása szerint a palesztin foglyok majdnem mindegyike fizikai és pszichológiai bántalmazásnak van kitéve.
Az elmúlt 13 év során 81 palesztin rab vesztette életét az izraeli börtönökben. Voltak olyanok, akiket a zsidó fegyőrök megöltek, mások a kínzások, a durva bánásmód, vagy pedig az orvosi kezelés hiánya következtében haltak meg.
A jelentés – melyet nem hozott nyilvánosságra az „objektív” nyugati sajtó – megállapítja azt is, hogy 2000 szeptembere óta 290 palesztin személyt deportáltak a zsidó megszállók Ciszjordániából. Egy részüket a Gázai övezetbe toloncolták, másokat pedig Libanonba vagy Jordániába.
Perge Ottó - palestine-info.co.uk nyomán



Felmentették Joav Blumot a közokirat-hamisítás vádja

alól - az ügyben gondatlanság sem terheli


A Kúria a korábbi felmentő ítéleteket megerősítve felmentette Joav Blum izraeli-magyar üzletembert a közokirat-hamisítás vádja alól kedden.

Újabb felvásárló úszta meg
Az ügyészség a Sukoróra tervezett King's City kaszinóberuházással kapcsolatos telekcsere ügyében ismertté vált Joav Blumot 2009-ben azzal vádolta meg, hogy közokirat-hamisítást követett el, amikor 2008-ban csak névlegesen létesített lakóhelyet Sukorón, azaz bejelentkezett oda, anélkül, hogy ott lakott volna.
A zsidó tagadta bűnösségét, a bíróságok első, és másodfokon is felmentő ítéleteket hoztak azon a jogcímen, hogy a vádlott "tévedésben volt", ám az ügyészség felülvizsgálati eljárásban a Kúrián támadta meg a jogerős döntést. A legfelsőbb bírói fórum kedden elutasította a vádhatóság beadványát.
A Kúria szóbeli indoklásában arra is kitért, hogy a lakcímbejelentéssel kapcsolatos jogszabályok nem egyértelműek, még jogászok számára is félreérthetőek, "Joav Blumot az ügyben gondatlanság sem terheli".
(MTI nyomán)
Frissítés: Jobbik-közlemény: Sukoró-ügyben is kudarcot vallott az elszámoltatás
A Jobbik szerint a Kúria Joáv Blum okirat-hamisítási ügyében hozott felmentő ítélete újabb bizonyítéka a kormány elszámoltatási politikája csődjének.
Joáv Blum izraeli üzletember eszerint nem bűnös, mert a lakcímbejelentéskor a társaságában lévő jogvégzett emberek tévedésbe ejtették a magyar jogszabályokban és nyelvünkben járatlan szerencsétlen vállalkozót, aki tulajdonképpen áldozat. Saját ügyvédje, valamint Sukoró polgármestere és jegyzője csalta orvul tőrbe, tán nem is tudott róla, hogy sukorói lakost csináltak belőle. Ezen népmesébe illő fordulatokat tartalmazza az ítélet indokolása, sőt még azt is, hogy a település elöljárói sem vétkeztek, hiszen a jogszabály annyira összetett, hogy ahány jogász, annyiféleképpen értelmezné. A Kúria ezzel egyszersmind megadta a biztos receptet a jövő ingatlanspekulánsainak, hisz csak egy magyarul nem beszélő, magyar jogban járatlan bűntárs kell hozzá, és máris lehet büntetlenül bűnözni.
A Gyurcsány-kormány emblematikus korrupció- és hűtlenkezelés-gyanús ügylete volt a sukorói kaszinóberuházáshoz kapcsolódó telekspekuláció, melynek során a legmagasabb kormányzati körökből irányították a szálakat. Ennek ellenére az ügyben két legmagasabb szinten érintett kormányzati szereplő, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon háborítatlanul éli világát, vívják napi politikai csatáikat a remélt konc felett már előre összemarakodva. A felszíni harc mögött azonban kirajzolódik egyfajta véd- és dacszövetség az elmúlt húsz év politikai garnitúrája körében. Azt látjuk, hogy sem a 2006-os őszödi beszéd utáni véres terror, sem a vörösiszap-katasztrófa, sem a Sukoró-ügy és egyetlen más, a szocialista kormányokhoz köthető visszaélésgyanús eset sem volt elegendő ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc ellen büntetőeljárás induljon, ahol végre a vádlottak padján adhatna számot miniszterelnökként végzett ámokfutásáról. Ugyanez elmondható Bajnai Gordon és a Hajdú-Bét-ügy viszonylatában.
A két szocialista ex-miniszterelnök mindig kicsúszik az igazságszolgáltatás kezei közül. Személyük szent és sérthetetlen. Ez pedig lerántja a leplet a Fidesz elszámoltatási politikájának álszent és felszínes mivoltáról. Egyre inkább beigazolódni látszik a mondás: holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Ezzel együtt ismét egyre aktuálisabb lesz a Jobbik 2010-es kampányban hangoztatott jelmondata: húsz évet a húsz évért! Vagy talán még aktuálisabban: életfogytiglant a 24 évért!
Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője
Kapcsolódó:


gazságszolgáltatásunk
A zsidó igazságszolgáltatásunk kimosta a cionista rablót a büntetés alól. De hát mindig is ezt tette eddig és már nem is tiltakozunk , ha zsidókat mosnak tisztára a magyar bíróságok . Jobb esetben az ügy el sem jut a bírósági szakaszba , így a többszörösen visszaeső zsidó bűnözők soha nem lesznek a börtönök rabjai életük végéig . Ez csak a magyar és cigány bűnözőknek jut ki, ők nem tudnak meglógni az igazságszolgáltatás elől. De ezt is akarta a fidesz Orbánnal az élen A zsidó hatalom bebetonozását hazánkban. Ezért hajlandóak terrorizálni a lakosságot a terrorelhárítással az élen . Meg kell mutatni , hogy van munkájuk a TEK – es fiuknak , és bizony nem a Draskovics -féle terroristákat üldözik , hanem a kreált ellenséget a Budai féléket , pedig ők csak rá mutattak , hogy miféle mutyikat végez a hatalom . Nem olajat szőkítettek , nem az olajosokat gyilkolták, mint Draskovicsék bandája az aranyháromszögben Pintérrel az élen . A gyilkosság BT megállás nélkül dolgozott , hordták a pénzt nyakló nélkül , a politikusi maffiának , és aki nem vigyázott , már nem is él. Hisz benne volt a rendőrség , a honvédség az a katonák nélküli vezérkar amelyik később vérszemet kapva vissza osztást kért mint Hagyóék . Na de menjünk tovább , mert a szolgálatok is benne voltak , és az igazságszolgálat is tudhatjuk ezt az elcsapott bíró esetéből , a Györgyi Kálmán úrnak ontották az észt , és az utasításokat kit kell eltávolítani a csapatból , hogy a rablás működhessen tovább. Hát így alakult ki a politikai maffia mely össze fonódott az alvilággal , láthattuk a leszámolásokat a Pesti utcákon is. Na most ez a maffia irányítja az országot , melyet több oldalról több titkosszolgálat zsarol, és mi kénytelenek vagyunk vergődni e szorításokban. Csodálkozunk , hogy az utolsó kelet Európai ország is megelőz és elhagy gazdaságilag és politikai tőkében egyaránt , mert jobb pozíciókat harcol ki a nemzete számára , itt meg a két álnok oldal , és a szabadkőművesség megpróbálja elveszejteni az országot.










Amerikai hírszerzési információk, köztük személyes

adatok tömkelege áramlik Izraelbe



Az Egyesült Államok nemzetbiztonságáért felelős National Security Agency elnevezésű szervezet rendszeresen olyan hírszerzési információkat oszt meg Izraellel, amelyek amerikai állampolgárok személyes adatait is tartalmazzák – adta hírül a Guardian című brit lap Edward Snowden leleplezéseire hivatkozva. Ismét csak kiderül, hogy az „újabb népirtásra készülődő”, „gyűlölködő” „antiszemitáknak” van igaza, akik már régóta hangoztatják: a nyugati kémszervezetek az izraeli hírszerzés irányítása alatt állnak.
Edward Snowden a Guardian című brit laphoz olyan dokumentumokat juttatott el, melyekből kiviláglik: az amerikai National Security Agency (NSA), valamint a kommunikációs felderítésért felelős izraeli titkos ügynökség között 2009 márciusában született ötoldalas megállapodás értelmében a zsidók hozzáférhetnek amerikai állampolgárok e-mail üzeneteihez és lehallgatott telefonhívásaihoz. A mostani leleplezés annál is inkább kínos Washington számára, mert az Obama-adminisztráció a Snowden körül gerjesztett botrány idején nyomatékosan hangoztatta, hogy az USA polgárainak személyes adatai nem kerülhetnek illetéktelen kezekbe. Vagy talán immár úgy gondolják Washingtonban, hogy a zsidók nem illetéktelenek, végtére is ők irányítják Amerikát? Lehetséges. A nyilvánosságra került titkosszolgálati megállapodásban szó esik ugyan az amerikaiak „alkotmányos jogainak védelméről”, azonban semmiféle biztosíték nincsen arra nézve, hogy az izraeli szolgálatok valóban gondot fordítanak az USA polgárainak jogaira.
Az NSA szóvivője a Guardianhoz eljuttatott nyilatkozatában nem cáfolta, hogy az Izraelbe eljuttatott titkos információk között amerikai állampolgárok személyes adatai is vannak. Azt állította azonban, hogy az alkotmányos jogokat tiszteletben tartják. További részletekkel az amerikai kémszervezet szóvivője nem szolgált. Így például azt sem árulta el, vajon a szóban forgó egyezmény megkötése előtt kikérték-e a Foreign Intelligence Surveillance (Külföldi Hírszerzési Felügyelet) elnevezésű hatóság engedélyét, amely nélkül elvileg amerikai állampolgárokra vonatkozó titkosszolgálati adatok nem kerülhetnének egyetlen külföldi szolgálat kezébe sem.
Más szabályokat alkalmaznak ugyanakkor az amerikai kormányzati tisztségviselőkre vonatkozó információkra. A megegyezés értelmében ugyanis, ha ilyen jellegű adat az izraeli hírszerzés birtokába kerül, azt azonnal meg kell semmisíteni. Súlyos kérdés azonban, hogy milyen törvényi felhatalmazás alapján gyűjt adatokat az NSA amerikai kormányzati tisztségviselőkről vagy éppen a Képviselőház és a Szenátus tagjairól? (2009-ben a New York Times arról adott hírt, hogy az amerikai titkosszolgálatok külföldi útja során megfigyelés alatt tartottak egy kongresszusi képviselőt.) További, még ennél is súlyosabb kérdés: mivel a világban lebonyolított internetes kommunikáció tekintélyes része amerikai hálózatokon is keresztülhalad, vajon kizárólag amerikai állampolgárok adatai kerülhetnek az izraeliek kezébe?
Az USA titkosszolgálati téren Izrael mellett szoros együttműködést alakított ki Nagy-Britanniával, Ausztráliával, Kanadával és Új-Zélanddal is. A „favorit” azonban kétségkívül Izrael, annak ellenére is, hogy az amerikai-izraeli hírszerzési kapcsolatok nem voltak mindig felhőtlenek. Egy 2013-ban kiszivárgott szupertitkos dokumentum szerint például az amerikai kibertámadások egyik legfontosabb célpontja - Kína és Irán mellett - meglepő módon állítólag éppen Izrael volt. Egy 2007-ből származó titkos jelentésből pedig az derül ki, hogy ugyan az Izraellel fennálló kapcsolatok kulcsfontosságúak az USA számára, ennek ellenére az együttműködés túlnyomórészt Izrael érdekeit szolgálja. „Roppant nagy kihívást jelent a kommunikációs felderítés terén zajló információ-csere kiegyensúlyozása Izrael és az USA között. Az elmúlt évtizedben egyértelműen az izraeli biztonsági megfontolások dominálták a kapcsolatainkat” – idézi a dokumentumot a Guardian.
A lap birtokába került egy 2008-ból származó jelentés is, melyben az amerikai hírszerző ügynökség, az NSA egyik vezető beosztású tisztségviselője az alábbiakat írja: „Az egyik oldalon az izraeliek kiváló partnerek (a telekommunikációs hírszerzés terén), a másik oldalon viszont ellenünk is dolgoznak, azzal a céllal, hogy információkat nyerjenek a Közel-Kelettel kapcsolatos álláspontunkat illetően.” Majd az alábbi, egészen megdöbbentő megállapítást teszi: „A NIE (a Nemzeti Hírszerzési Jelentés) szerint ők (az izraeli kémszervezet) az USA ellen támadó harmadik legagresszívebb ügynökség.” A továbbiakban az amerikai titkosszolgálati vezető megjegyzi, hogy „az NSA számára az egyik legnagyobb kihívás éppen a baráti titkosszolgálatok, például az izraeli szolgálat részéről fenyeget”. „Vannak előírások arra nézve, mit adunk át, de az információ-csere olyan kiterjedt, hogy időnként többet osztunk meg velünk, mint az szándékunkban állna” – olvasható a Guardian birtokába jutott titkos dokumentumban egy meg nem nevezett vezető beosztású amerikai titkosszolgálati tisztségviselő őszinte beismerése.
Hogy az izraeliek nem bántak gondosan a kezükbe került és amerikai polgárokra vonatkozó adatokkal, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a két állam titkosszolgálata között 2009 márciusában kötött megállapodásban szó esik „új típusú keretek” kialakításáról az információk felhasználását illetően, valamint az érzékeny adatokkal foglalkozó izraeli személyzet „továbbképzésének” szükségességéről is.
A Guardian az izraeliek birtokába juttatott titkosszolgálati adatokkal kapcsolatban további felvilágosítást is kért az NSA-tól. A lap válaszképpen csupán semmitmondó közhelyeket kapott. „Amikor titkosszolgálati információkat osztunk meg másokkal, tartjuk magunkat a fennálló szabályokhoz, így azokhoz is, amelyek védik az USA polgárainak személyes jogait” – közölte a Guardiannal az NSA a nagy semmit.
Joggal gyanakodhatunk arra, hogy Edward Snowden, illetve a Guardian című lap leleplezései csupán a jéghegy csúcsát tárják elénk. További kínzó (bár alighanem költői) kérdés: vajon más, az USA-val „szövetséges” országok belső ügyei és állampolgárai is ugyanúgy az izraeli titkosszolgálatok érdeklődésének középpontjában állnak? És vajon miért nem szólalnak meg az ügyben a mindenféle „listázás” ellen, és az „emberi jogok” védelmében esetenként oly hangosan fellépő „jogvédők”?
Perge Ottó - The Guardian nyomán



Ezen nem csodálkozunk Amerikát már régen legyőzték a zsidók és azt csináltak amit a zsidók parancsoltak nekik. Ha tudnák , hogy adót sem kéne nekik fizetni , ha ők bocsájtanák ki a pénzt , hát biztos magukhoz nyulnának , és nem tartanák el a terrorista országot , és nem áldoznák fiaikat lányaikat a cionista világ birodalom megteremtésének oltárán . És inkább életben tartanák a fiaikat lányaikat , még ha munkanélküliekké válnának a háború után , de legszivesebben még háborút sem kezdenének a cionista érdekekért , mert Amerikai gojként meghalni sem olyan nagy dicsőség , főleg azok családjának akik elvesztették gyermeküket egy rabló háborúban.



Titkos nukleáris program: "Közel-Kelet egyetlen

demokráciája" 80 atomtöltettel rendelkezik


Izrael nyolcvan atomtöltetettel rendelkezik - írta vasárnap a Times of Israel című izraeli hírportál a Bulletin of the Atomic Scientists című amerikai szakfolyóiratban szeptemberben megjelent jelentés alapján.
Az amerikai hírszerzés forrásai szerint Izrael 1967-ben kezdte meg nukleáris robbanótöltetek előállítását, de nem ismert okokból 2004-ben abbahagyta a készletek felhalmozását. A jelentés szerint ezen időszakban összesen 115-190 robbanótöltethez elegendő hasadóanyag került a raktárakba.
Izrael titkos nukleáris programját homály fedi, az ország "politikai okokból" "bizonytalanságban tartja a nemzetközi szervezeteket", és nem hajlandó aláírni az atomsorompó-szerződést. (Érdekes módon mégsem vált "pária-állammá", mint más országok ennek csak a gyanúja miatt - a szerk.)
Korábbi becslések mintegy négyszázra tartották az atomtöltetek számát, amelyeket Izrael különböző utakon képes célba juttatni: ballisztikus rakétákkal, repülőgépekkel vagy tengeralattjárókról indítva azokat.
A cikk szerint a robbanótöltetek közül ötvenet közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákhoz készítettek, harmincat pedig repülőgépen történő szállításra tettek alkalmassá. Az angol The Guardian című lap úgy véli, hogy Izrael rendelkezhet nukleáris anyagokat tartalmazó tüzérségi lövedékekkel, lőszerekkel is.
Az amerikai jelentés szerint az egész világon jelenleg tízezer-kétszáztizenöt nukleáris robbanófej található, számuk folyamatosan csökken az 1986-os hidegháborús csúcspont óta, amikor hatvannégyezer-négyszáznegyvenkilencet tartottak nyilván.
(MTI nyomán)



Akkor nem 400 – zal mint ahogy Kartel elnök mondta , pedig neki jobb rálátása van az ügyre , de itt még a legyet is letagadnák amelyik rá szált Natanjau orrára , mondanák , márpedig itt legyek nincsenek sőt halottak sem , és amit látni vélt az nem döglégy , mert mi a koncentrációs táborunkban nem ölünk arabokat , csak öregeket , és gyerekeket , de harcosokat nem is láttunk , ezért öljük meg a gyerekeket , hogy ne hogy harcos legyen belőle, mert nekünk jogunk van a védekezésre , az öregek csak járulékos veszteség . Na szóval más lenne a helyzet , ha egy önkéntes merénylő egy atom töltetett robbantana fel a kormány negyedben és egész Izrael beszennyeződne a robbanástól . Az a halálunk volna , és egyszer csak az is lesz. Mert előbb utóbb ez bekövetkezik annyi terror után a szomszédaink ellen . Így még azt sem mondhatjuk , hogy a Kínaiaktól , vagy az Oroszoktól húztuk ki a gyufát , mert ha ők azt akarnák már rég lenne egy önkéntes atomtöltet robbantó aki eltüntetné a terrorista államot a földszínéről.





Megvan-e még a Federal Reserve Bank széfjeiben

elhelyezett német aranykészlet?



Az egyre több és több, tabunak számító kérdés közül, íme, az egyik: hová tűnt a nyugati világ bankjainak aranytartaléka? Az ugyan ismert – habár ritkán emlegetett – tény, hogy Surányi jegybankelnök 1990-ben a Magyar Nemzeti Bank 62 tonnányi aranykészletét herdálta el. (Pontosabban: játszotta át „valakiknek” a kezére.) Más országokban, ha nem is ilyen brutális módon, de szintén „gondoskodtak” az aranykészletek átjátszásáról a nyugati világot uraló pénzoligarchia kezére.
Az év elején olyan hírek keltek szárnyra, melyek szerint Németországban a Bundesbank úgy döntött, hogy 2020-ig hazahozatja a tulajdonában lévő, 674 tonna aranyat, melyet részben a Francia Bank párizsi, illetve a Federal Reserve Bank New York-i széfjeiben őriznek. Az USA után Németország rendelkezik egyébként a legnagyobb aranytartalékkal a világon, melynek mennyisége 2012. december 31-én 3391 tonna volt. (Ennek értéke 137,5 milliárd euró.) A cél nem más, mint a „bizalom erősítése” a befektetők körében Németországban. A Londonban őrzött 441 tonna aranyat a Bundesbank nem kívánja hazahozni, miképpen a Federal Reserve Bank is tovább „tárolna” 1500 tonna Németországból származó aranyat. Ezzel szemben a Párizsban letétbe helyezett készleteket (374 tonnát) teljes egészében hazaszállíttatnák, és a továbbiakban Frankfurtban őriznék. Ha a tervek valóra válnak, akkor 2020 után a német aranykészletnek éppen a fele lenne Németországban elhelyezve.
De miért került egyáltalán a német aranykészlet jelentős része külföldre? Az elszállítás még a hidegháború idején történt, éspedig állítólag azért, hogy egy esetleges szovjet invázió esetén az arany biztonságban legyen. Amikor Németország újraegyesítése 1990-ben bekövetkezett, a német aranytartalék 98%-át tárolták külföldön. (New Yorkban, Londonban és Párizsban.) 2000-ben 931 tonna aranyat szállították vissza Németországba, amelyet korábban a Bank of England széfjeiben őriztek.
A világ leginkább féltve őrzött titka lesz, hogy mikor és milyen módon szállítják haza a szóban forgó aranykészletet Németországba? Ennél azonban van egy még érdekesebb kérdés is: megvan-e egyáltalán a németek külföldön őrzött aranya? Ami az USA 1913 óta magánkézben lévő központi bankját illeti, ebben egyáltalán nem lehetünk biztosak. A Federal Reserve Bank nem is oly rég megtagadta a német központi bank illetékeseitől, hogy személyesen vizsgálódjanak az aranyaknak helyet adó széfekben „biztonsági okokra”, valamint arra hivatkozva, hogy nem tudnak megfelelő „szobákat biztosítani a látogatóknak”. A németek ennek ellenére megjelentek a helyszínen, de állítólag csupán 5-6 aranyrudat mutattak meg nekik.
Megalapozottnak tűnő feltételezések szerint Szaddam Huszein, Kadhafi, Hugo Chávez is megkísérelte, hogy az uralmuk alatt álló államoknak az USA központi bankjában tárolt aranykészleteit visszaszerezzék. Hasonlóképpen cselekedett az 1979-es forradalmat követően az Iráni Iszlám Köztársaság is. A következmények ismertek.
A „demokrácia” viszonyai között jellemző módon tilos feltenni az alábbi kérdést: kik uralják az 1913-ban magánkézbe került Federal Reserve Bankot? Nos, az intézményt kilenc zsidó kézben lévő korporáció irányítja, melyeket az alábbiak: a londoni és a berlini Rothschild Bank, a hamburgi Warburg Bank, az amsterdami Warburg Bank, a New York-i Lehman Brothers, a párizsi Lazard Brothers, a New York-i Kuhn Loeb Bank, az olaszországi Izrael Moses Seif Bank, a new yorki Goldman Sachs és a szintén New York-i JP Morgan Chase Bank. A „Federal Reserve” megtévesztő elnevezést is egy németországi születésű zsidó, az 1932-ben elhunyt Paul Warburg találta ki, aki természetesen a Rotschild család alkalmazásában állt.
Nyilván súlyos antiszemitizmus és gyűlöltkeltés rámutatni arra a tényre, hogy a Federal Reserve Bank 14 eddigi elnöke közül tíz zsidó volt, éspedig az alábbiak: Charles Sumner Hamlin (1914-16), William Proctor Gould Harding (1916-22), Daniel Richard Crissinger (1923-27), Roy Archibald Young (1927-30), Eugene Isaac Meyer (1930-33), Eugene Robert Black (1933-34), Arthur Frank Burns (1970-78), Paul Adolph Volcker (1979-87), Alan Greenspan (1987-2006) és Ben Shalom Bernanke (2006-tól.) Nyilván mindez a legteljesebb véletlen, pontosabban a zsidók egészen rendkívüli pénzügyi zsenialitásának bizonyítéka.
Miközben a világ közvéleményének figyelmét a titkosszolgálatok és a hadsereg köréből „dezertáló” személyek kiszivárogtatásaira terelik, a nyugati világot uraló pénzügyi maffia gazemberségeit leleplező emberek vallomásairól nem tájékoztat a „független” sajtó. Nem is oly rég Karen Hudes-nál, a Világbank vezető állású munkatársánál telt be a pohár. Miután elkezdte kiteregetni az általa tapasztalt döbbenetes visszaéléseket, természetesen kirúgták az állásából. Karen Hudes a The New American című lapban közölt interjújában világosan kimondta: a világ pénzügyi rendszerét és a gazdasági élet jelentős részét is a Federal Reserve Bankot, valamint 146 más pénzügyi intézményt is irányító korrupt, hataloméhes figurák irányítják, akik természetesen a médiumok tekintélyes részét is befolyásuk alatt tartják annak érdekében, hogy bűneiket elleplezzék.
Perge Ottó - Kuruc.info






LOPÓS ZSIDÓ FILOZÓFUSOK

PÁLINKÁS ELVTÁRS ZSIDÓI 500 MILLIÓT LOPTAK MAGÁNCÉLRA



Ha valaki a tévéket nézi, akkor nem kap teljes képet a bűnözőkről. Közel féltucat áltudós közel 500 milliós pályázati pénzt markolt fel teljesen nevetséges témájú pályázatokra. Képen a főkolomposok. Pálinkás József elvtárs, mint MTA elnök (felső képen), aki az MTA bűnöző zsidóiról mélyen hallgat, mint ahogyan arról is hallgat, hogy a finnugoristákat mikor fogja onnan kibillenteni? Pálinkás szerint a filozófusok "ritkán jártak be a munkahelyükre"....Hát persze...Minek menjenek be oda, inkább a pénztárba mentek fölmarkolni a pénzt.


 Kép: Steiger Kornélt csak 89 millióval vádolják













Kép: Heller Ágnes, a marxista filozófus volt a pályázati pénzek osztogatója
















Kép: Vajda Mihály "filozófus", aki csupán 90 milliót markolt fel és a családjának is adott belőle. Újabb hírek szerint az ELTE tanárai is benne voltak ebben a jó kis üzletben, de neveket még nem mondtak...



Martonyi biztosan nem folytatja - majd találnak helyette egy másik cionista-atlantista hazaárulót








-
Martonyi Jánosnak nyolc év elég volt a külügyminiszterségből, a harmadik Orbán-kormánynak már nem akar a tagja lenni. A bilderberges besúgó egy keddi konferencián nyíltan felelt a sajtó kérdéseire, Hende Csaba honvédelmi miniszter kitért a válaszadás elől.
A külügyi szolgálatot a kormány leköszöntével befejezem” – fogalmazott hazánk egyik legkártékonyabb külügyminisztere.
A 70 éves Martonyi ezt azzal magyarázta, hogy a két Orbán-kormány tagjaként összesen nyolc évet töltött el ezen a poszton. Erről korábban többször is beszélt Orbán Viktorral, az elmúlt napokban azonban nem folytatott négyszemközti beszélgetést a kormányfővel – mondta.
Martonyi azt mondta, nem titok, hogy nem kívánja folytatni, szerinte ezt már lehetett tudni. A miniszter arra utalt, hogy már a ciklus közben is olyan találgatások is jelentek meg, hogy 2010-ben csak két évre vállalta el a posztot. Az elmúlt hetekben pedig több lap is arról írt, hogy a harmadik Orbán-kormánynak már nem szeretne a tagja lenni.
A külügyminiszter a NATO-csatlakozás 15. évfordulója miatt szervezett konferencián beszélt erről. A "Magyar" Atlanti Tanács által szervezett rendezvényen jelen volt Hende Csaba honvédelmi miniszter is.
A rendezvényről távozó Hendétől is megkérdezték, hogy az új kormány összetétele miatt egyeztetett-e már vele Orbán. A politikus erre reagálva általánosságban azt felelte: „rengetegszer beszélget a kormányfővel”, majd az autójához siettet. A már az autójában ülő politikustól megkérdezték, hogy elvállalná-e újra a honvédelmi miniszteri posztot, Hende erre megköszönte a lehetőséget, elköszönt, majd becsukta az autó ajtaját.
A konferencián elmondott beszédében a honvédelmi miniszter külön kitért arra, hogy sajnos nem tud sokáig maradni. „A hétvégén történt egy jelentéktelen esemény” – fogalmazott a választásokra utalva. Azt mondta, hogy a választások rengeteg elfoglaltsággal járnak, ezért elnézést kér, de beszéde után távoznia kell.
A vasárnapi választásokon győzelmet arató Orbán a hétfő délutáni sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy már aznap több jelenlegi miniszterével is egyeztetett a következő kormányának összetételéről. Részleteket azonban nem kívánt mondani, többször elismételte, hogy az ügyben egyelőre türelmet kér.
Az Origó információi szerint hétfőn Balog Zoltánnal és Navracsics Tiborral egyeztetett. Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszter várhatóan marad a posztján. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot irányító Navracsics Tibor pedig külügyminiszter lehet. Navracsicsot összefüggésbe hozzák az uniós biztosi poszttal is.
Orbán nyilvánosan egyelőre csak két miniszteréről mondta azt, hogy a következő ciklusban is számít a munkájukra. Még a választások előtt egy nyilvános rendezvényen azt mondta: Varga Mihály nemzetgazdasági és Pintér Sándor belügyminiszter munkájára továbbra is számít.






A Fenyő-gyilkosság


A politikai maffia szálain keresztül.



Közel két hónappal ezelőtt a blog törzsközönsége meggyőző többséggel amellett döntött, hogy a következő összeesküvéselmélet, amelyről olvasni szeretnének, a Fenyő János élete (pontosabban halála) köré szőtt titokzatos eseménysorozat legyen.
Lássuk tehát a hazai rendszerváltozás hajnalán az egyik gazdasági sikertörténetnek kikiáltott Vico Rt. létrehozójának és tulajdonosának fordulatos életét és továbbra is rejtélyek által övezett halálát. Előre szólok, hogy a poszt nagyon hosszú lesz, tessenek felkészülni rá!
Először is lássuk azt a keveset, amit nekünk, egyszerű földi halandóknak mai posztunk főszereplőjéről tudni lehet és érdemes.

1.) A kezdetek

Fenyő János 1954 tavaszán született Budapesten. Édesapja (Fenyő Imre) sokáig a MagyarFotóművészek Szövetségének titkára, nem kell tehát csodálkozniazon, hogy János már kisiskolás korában megkapta élete első (valószínűleg Pajtás 6×6 típusú) fényképezőgépét, amit kicsivel később egy Flexaret VI követett. A srác imádott fotózni, s nem volt még 12 éves, amikor a Lovag utcai lakásukban saját „labort” kapott mindennel felszerelve, amiről az analóg fényképezés korszakában egy pesti kiskamasz csak álmodni tudott.
Noha intellektuális képességei vitán felül alkalmassá tették volna egy egyetem elvégzésére (a család állítólag feltétlenül doktort szeretett volna csinálni belőle, de ő sem a jogi, sem az orvosi pályáról nem akart hallani), az érettségi után alkalmi fényképezgetéssel foglalkozik, külföldről ilyen-olyan módszerekkel behozott szaklapokat olvasgat (állítólag kifejezetten ezért tanul meg angolul és németül), majd 1974-ben leteszi az állami fotós szakmunkásvizsgát. Alig húsz éves, amikor felfedezi magának (hogy úgy mondjuk…) az akkoriban mindössze 16 éves Sütő Enikőt, akiről (pontosabban: akinek a meztelen hátáról) aztán a híres Fabulon-reklámfotó készült. 1977 tavaszán elvégzi az Újságírószövetség másfél éves szakiskoláját, fotoriporter specializálódással; időközben (atyai hátszéllel) a Magyar Távirati Irodánál helyezkedik el és a nemzeti hírügynökség fotóarchívumában dolgozik műszaki segédmunkatársként.

Érdekes momentum (amire később még visszautalunk), hogy 22 éves mezei világosítóként (legalábbis egyhajdani MTI-munkatárs szerint) többször megfordult a fotótár zárt részlegén is, ahová csak a jól kipróbált, minden szempontból megbízható elvtársak nyerhettek bebocsájtást; tudniillik itt tárolták azokat a (hazai és külföldi forrásokból származó) anyagokat, amelyeket a politikai cenzúra (ilyen-olyan okokból) nem engedett nyilvánosságra hozni.
Fényképészként egyre jobban elismerik; díjakat nyer, s olyan lapok is foglalkoztatják, amelyeknél már akkoriban is komolyan vették, hogy egy fotó többet ér száz szónál: Képes SportÚj Tükör Magazin,Ez A DivatOrszág-Világ.

2.) Külföldön

János azonban sokkal nagyobbra tör, mint a lokális sikerek. Belátja, hogy hiába a tehetség, hiába a kiváló (politikai, sajtós és művészvilágbéli) kapcsolatok, neki nem pálya egy háromezer forintot érő címlapfotó a Habselyem Kötöttárugyár export minőségű fehérneműjében pompázó leányzóról, vagy egy tízezer forintos fényképsorozat a kohászok által elért ózdi sikerekről. És mivel nem csak a pénzt szerette, hanem a csinos lányokat, a márkás italokat, a kubai szivart és úgy általában az imperialista dekadencia valamennyi megnyilvánulási formáját is, a nyolcvanas évek elején úgy dönt, hogy tartósan külföldön marad: első körben a francia Lui magazinnak dolgozott, ahová művésziesnek szánt, (fél)meztelen lányokat ábrázoló fotói jelentek meg.
A „művészies” szó itt azt jelentette, hogy a Lui-ban megjelent fényképeken az akkoriban még főként borotválatlan ágyékú lányok nem tárhatták szét lábaikat fényképezés közben.
Boldog békeidők…
Nemzetközi pályafutását az USA-ban folytatja. Erről az időszakról elég kevés információ áll rendelkezésre; annyit lehet biztosra venni, hogy főként Kaliforniában időzik, ahol a filmezéssel kacérkodik: producer szeretett volna lenni. Sokan tudni vélik, hogy belekóstol a los angelesi pornóbizniszbe is, ami akkoriban (az Internet-korszakra még pár évet várni kell) elég szépen gyarapította a vállalkozókedvű, akár rázósabb témákat is bevállaló, feltörekvő fotósok és mozisok számláját. Rosszakarói holmi szoros szálakról is rebesgettek, amelyek Fenyőt a kaliforniai (zsidó és/vagy magyar) maffiához kötötték. Ezen források szerint hősünk a szervezett alvilág pénzének tisztára mosásában serénykedett volna.

3.) Újra itthon

1987 végén úgy dönt, hogy – immáron amerikai útlevéllel és egy körülbelül 70 ezer dolláros fedezetű bankkártyával a zsebében – hazatér.
A hetvenezer dollár Fenyő saját bevallásán alapuló összeg; egyes visszaemlékezések szerint ezt egy további nullával nyugodtan kiegészíthetjük, ha az alany valódi tőkéjére vagyunk kíváncsiak.
Mindenesetre 1988-ban a HUF/USD árfolyam úgy 48-52 körül mozgott, ami annyit tesz, hogy a 70 ezer dollár nagyjából 3,5 millió (akkori) forintot ért, vagyis körülbelül egy combosabb fővárosi öröklakás árát; a 700 ezer pedig értelemszerűen tízszer ennyit.
Hazatérése után pár hónapot tájékozódik, rengeteg régi ismerőssel felveszi a kapcsolatot, majd 1988-ban elkezdi a videóbulit: először csak úgy finoman, majd (a sikereken felbuzdulva) egy év múlva megalapítja a Vico nevű céget (akkor még nem Rt.), amely elsődlegesen nagysikerű (főleg külföldi) mozifilmek videókazettán történő forgalmazásával (eladásával, illetve kölcsönzésével) foglalkozik, de a vállalati stratégiában már akkor szerepelnek olyanmozzanatok, amelyek a későbbi médiabirodalom csíráját jelentik. Szűk baráti körben többször kijelentette: aki a kommunisták (amúgy már előre látható) bukása után elsőként teszi rá a kezét a hazai sajtó legkiemelkedőbb lapjaira, óriási nyereségre és politikai befolyásra tehet szert.
Megtörténtek a ’90-es választások, a kommunisták tényleg megbuktak, s Fenyő János következetes maradt másfél évvel korábbi önmagához: elkezdte megvalósítani nagy tervét egy sajtóbirodalom létrehozásáról. Elsőként a legsikeresebb hazai hetilapra, a Nők Lapjára tette rá a kezét, majd a többszázezres példányszámú Rádió- és Televízióújság következik.
És itt még távolról sincs vége. Fenyő – a sikeres nyugati mintákat lekoppintva – minden olyan sajtótermékre rávetette magát, amely haszonnal (és/vagy befolyással) kecsegtetett. Nem volt válogatós; a már említetteken kívül egyformán kellett neki a Vasárnapi Hírek, a Buci Maci, a Bravo-lapcsalád, aCsaládi Lap, a Tina, valamint (1994-től) a Népszava is. És ha Fenyő János valamit meg akart szerezni, azt meg is szerezte.
A Vico-birodalom által kiadott sajtótermékek havi példányszáma 1994 végére meghaladta a 12 milliót.
Menedzseri és vállalatvezetői stílusáról oldalakat lehetne írni, de nem ez a célunk. Lényeg, hogy kíméletlen, olykor kegyetlen módszerei voltak, amelyek rengeteg ellenséget generáltak az üzletembernek. Legyőzött versenytársai közül sokan olyan zsidónak (finomabban: „a protestáns etikát nélkülöző, mediterrán típusú üzletembernek) tartották, aki miatt a többség utálja a zsidókat: szerintük Fenyő abszolút prioritása a haszon volt, majd a befolyás, majd a hatalom, s újfent a pénz. Gyakran valódi hűbérúrként viselkedett, jutalmazásban és büntetésben egyaránt. Imádott ordítani és agresszíven lépett fel mindenkivel szemben, aki akár csak a legenyhébb ellentmondást is megengedte magának a Főnökkel szemben. Márpedig ő Főnök volt, méghozzá igazi oligarcha-típus.
Lakásügye a jéghegy csúcsának a hegye, de tipikusnak mondható:
Budapest egyik legszebb (nem mellesleg természetvédelem alatt álló) területén, a XII. kerületi Alkony úton (nem túl messze a Béla király úti kormányvendégháztól) kihasított magának egy másfél hektáros erdős területet, körbekerítette, majd a szintén engedély nélküli területrendezést és erdőirtást követően felépített rá egy villát (úszómedencével, parkkal, sétányokkal), amelynek bekerülési értéke már 1995-ben meghaladta a 350 millió forintot. A fegyveres őrség természetesen külön épületet kapott, a telket és az ingatlanokat összesen negyven biztonsági kamera és kéttucatnyi külső mozgásérzékelő vigyázta.
A Vico 1992-ben alakul át részvénytársasággá. Alaptőkéje 600 millió forint, ami (ha Fenyő hivatalos verzióját nézzük) nagyon jó eredmény az eredeti, alig négy évvel korábbi 70 ezer dollárhoz képest. A videóbiznisznek lassan bealkonyul, ugyanis több amerikai filmstúdió (például aFox és a Columbia) rájön, hogy alkotásaikat Budapesten mindenféle engedély nélkül  másolják és forgalmazzák. Beperlik a Vico-t, s három évnyi bírósági procedúra után végül megegyeznek abban, hogy Fenyőék fizetnek százezer dollár fájdalomdíjat és abbahagyják a jogtalan kazettaforgalmazást. János

barátunk így teljes energiájával (és maradék pénzével) a média felé fordulhat.     Az idők szavára hallgatva beszáll az elektronikus médiába is: megalapítja a Stáb TV-t s ezen keresztül érdekeltséget szerez a Gyárfás Tamás-féle Nap TV fő produkciójában, a Nap-keltében.
A kilencvenes évek közepétől aktív szereplője lesz a magyar társasági életnek; minden olyan komolyabb rendezvényen megjelenik, ahol a
politikai és gazdasági elit tagjai felbukkannak. Minden olyan szereplővel készül legalább egy fotója, aki (egyik vagy másik oldalon) akár csak egy kicsit is számít: Demszky GáborPintér SándorFriderikusz SándorHorn GyulaCsintalan Sándor, stb. Bizniszel Princz Gáborral, a már említett Gyárfás Tamással, s állítólag Csányi Sándorral,Demján Sándorral és Széles Gáborral is voltak üzleti kapcsolatai.

S ha már közismert nevekkel dobálózunk: tudjátok-e, hogy a Fenyő-gyilkosság után a Vico-lapok és -ingatlanok értékesítésével megbízott
CA-IB Értékpapír Rt.-nek ki volt akkor (1999-ben) az ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgató-helyettese? Nos, az akkor 31 éves fiatalembert Bajnai Gordonnak hívták (aki ezzel egyidőben aDanubius Rádió igazgatósági tagja is). És ki volt a vezérigazgató? Hát egy Simor András nevű arc.

4.) A gyilkosságA számtalan homályos pontot és összetevőt leválogatva a gyilkosság tényei az alábbiakban foglalhatóak össze:1998. február 11-ét írjuk. Szerda délután van, röviddel múlt fél hat. A budapesti Margit körút – Margit utca sarkán járunk, a forgalmi csúcs közepén, ahol

Fenyő  fekete 600-as Mercedese (a Rózsadombon található Vico-székházból távozva) éppen megáll a pirosat mutató közlekedési lámpánál. Egyszer csak a mögötte közlekedő, világos színű Mitsubishi

Galant anyósüléséről egy férfi ugrik ki, aki pár gyors lépéssel a Merci



















mellett terem, és egy horvát gyártmányú, Agram-2000 típusú hangtompítós géppisztolyból (itt alul),  egészen közelről mintegy húsz-huszonöt lövést ad le a vállalkozóra. A lövedékek közül legalább tucatnyi Fenyő Jánost éri (kilenc a koponyáját, a nyakát és a mellkasát); a halál gyakorlatilag azonnal beáll.

A lövések után az elkövető a fegyvert az egyik közeli autó alá dobja, majd a Margit körúton sietve távozik a Széna tér felé; közben az egyik kapualjban lekapja magáról sapkáját és a rövid kabátját, amelyeket a földre dob (később ezekről a ruhadarabokról rögzítenek DNS-mintát a nyomozók). Lazán továbbfutva befordul a Rómer Flóris utcába, ahol szem elől tévesztik (vélelmezhetően egy másik kocsiba száll, de az sem zárható ki, hogy az őt szállító, s a gyilkosság helyszínéről a lövésekkor azonnal elhajtó Mitsubishi vette fel).

5.) A nyomozás

A gyilkosságot követően a nyomozó hatóságok (a titkosszolgálatok bevonásával) azonnal mozgásba lendültek. A Rendőrség csúcsszervének számító (és az azóta dicstelen szakmai véget ért Kiss Ernő tábornok által irányított) Központi Bűnüldözési Igazgatóság (a továbbiakban: KBI) rögtön magához vonta a felderítést. Voltak hangok, amelyek szerint Fenyő János személye és tevékenysége már 1996-tól kezdve felkeltette az illetékesek érdeklődését, s az összes, rendelkezésre álló erővel, eszközzel és módszerrel figyelték a médiavállalkozót: lehallgatókészülékeket szereltek az irodájába és a gépkocsijába, telefonjait lehallgatták, környezetébe informátorokat küldtek, üzleti partnereit és személyes kapcsolatait figyeltették.
Nem tudni, mennyi igaz ezekből a hírekből, az viszont ma már világos, hogy Fenyővel szemben nem csak a klasszikus rendőri arzenált vonultatták fel, hanem a nemzetbiztonsági szervek lehetőségeit is kihasználták, különös tekintettel az áldozat roppant összetett politikai és gazdasági kapcsolataira.
Már a nyomozás első napjaiban felmerült egy koszovói albán, bizonyos Salihi Mead neve (mint elkövető), aki azonban hamarosan tisztázta magát. Ezután egy másik koszovói, Acifi Nijazi került célkeresztbe (itt alul éppen kiszáll a kocsiból), de miután (hosszas alkudozás után) sikerült őt meggyőzni, hogy önként (?) utazzon be Magyarországra és vesse alá magát a DNS-vizsgálatoknak, egy év elteltével őt is ki kellett zárni a gyanúsítható személyek köréből. Újabb albán (Sefedini Gvin, más források szerint Gzin) következett a potenciális bérgyilkosok sorában, de a Nemzeti Nyomozó Iroda (a KBI utódszervezete) vele is lyukra futott.
Persze a hasonló ügyekben a nagy kérdés mindig a megbízó személye. A klasszikus kriminalisztikaicui prodest (kinek használt?) logikai fonal azonban hamarosan olyan kuszává és átláthatatlanná vált, hogy a szóba jöhető nevek szaporodtak ugyan, a nyílt, bíróság előtt is felvállalható bizonyítékok viszont továbbra is várattak magukra – legalábbis a közvélemény ezt érzékelte. Cseppet sem túlzásazt állítani, hogy Fenyő János halála tucatnyi hazai és külföldi (politikai és gazdasági) potentátnak, érdekcsoportnak és intézménynek jött jól. Ezekre a konteók felsorolásánál kicsit részletesebben kitérünk.
A nyomozást 2002-ben felfüggesztették, majd közel három év elteltével (2004 késő őszén) hirtelen ismét elővették. A Rendőrség huszáros kommunikációs offenzívába kezdett, sGaramvölgyi László, az ORFK akkori szóvivője (itt jobbra) naponta átlagosan négyszer jelentette ki (délutánonként már igencsak csillogó szemekkel), hogy jó nyomon vannak, szorul a hurok a bérgyilkos, valamint a megbízó nyaka körül. A közvélemény feszülten várta a megfejtést, a bulvárújságok naponta eresztettek meg merészebbnél merészebb találgatásokat, de ma, 2010 késő őszén hivatalosan kábé ugyanannyit tudunk, mint öt (vagy akár tizenkét) évvel ezelőtt: ismeretlen fegyveres (ismeretlen megbízóval a háta mögött) agyonlőtte Fenyő János vállalkozót…

6.) A Perczel-vallomás

2004-ben (halála előtt pár hónappal) a rák végső stádiumában lévőPerczel Tamás (Fenyő János közeli barátja és pszichológusa, itt balra) egy húszórás videófelvétel-sorozaton mondja el sejtéseit, véleményét és meglátásait Fenyőről, ennek üzleti tevékenységéről, politikai és gazdasági kapcsolatairól, valamint a gyilkosság vélelmezett hátteréről és összefüggéseiről. A rögzítettekből egy hatórás vágott anyag készül Számvetés címmel, majd a Kapu Filmstúdió ezt a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé teszi; 2005-ben még a Magyar Filmszemlén is bemutatják.
Perczel nyíltan nem vádaskodik, de kendőzetlenül mesél Fenyő üzleti kapcsolatrendszeréről, s (neki már minden mindegy alapon) kihangsúlyozza (egyebek mellett) Gyárfás TamásPrincz Gábor,Kiss ErnőHorn Gyula, valamint Székely Herbert (Fenyő üzleti örököse) helyét és szerepét egykori barátja kapcsolati hálójában. Egyértelműsíti: ezeknek az embereknek (számos más személyhez hasonlóan) biztosan érdekében állt a vállalkozó elhallgattatása.
Akit érdekel: a neten fellelhetőek a film részletei; a húszórányi (tehát vágatlan) anyagot a Rendőrség 2005 tavaszán lefoglalta, s tudomásom szerint ezt (mármint az eredetit) azóta sem látta senki. Azt mondják, hogy a nyomozati anyag mellékleteként valamelyik speciális irattárban pihen.
Perczel végkövetkeztetése: 1997 végére „a politikusok elengedték János kezét, mert elfogyott az iránta addig érzett politikai bizalom, s ezt Fenyő ellenségei azonnal megérezték. Onnan kezdve már csak hetek kérdése volt, hogy mikor fogják végleg eltenni az útból a kényelmetlenné vált egykori szövetségest.

7.) A konteók

És akkor lássuk, szorgos népünk milyen izgalmas elméleteket dolgozott ki az elmúlt 12 évben Fenyő János erőszakos halála kapcsán.
Az esetleges feljelentések (lásd például a Gyárfás-Bencsik csörtét2005 februárjának végén) vagy más retorziók elkerülése érdekében ismételten felhívom mindenki figyelmét a blog címére és tematikájára. Köszönöm.

7.1.) A köztörvényes szál

Az, hogy Fenyő János világéletében meglehetősen, khm, rugalmasan értelmezte az üzleti tisztesség fogalmát és a Btk. törvényi tényállásait, még azoknak sem lehet meglepetés, akik eddig csak felületesen olvasták el az eddigieket.

7.1.1.) Az amerikai maffia

Kacérkodása a szervezett alvilággal már egészen korán, konkrétan az USA-ba történő távozását követő időszakban elkezdődött. Körülnézett a kaliforniai bizniszlehetőségek között és rájött, hogy igen kicsi a valószínűsége annak, hogy egy friss kelet-európai bevándorló reklám- és művészfotók készítéséből meg tudjon gazdagodni. Amerikában a Fabulon-plakátokkal és az Ez A Divat-illusztrációkkal dicsekedni olyan lett volna, mintha Tokajba, Szekszárdra vagy Villány környékére hirtelen megérkezne egy kanadai polgár és arra való hivatkozással akarna Magyarországon borász-karriert csinálni, hogy egyszer már ivott európai bort és vannak további ötletei.
Szóval Jánosnak döntenie kellett, és bizony belevágott a pornóüzletbe. Az első hónapokban még reménykedett abban, hogy az Európából magával hozott 18 ezer dollár elegendő lesz a kezdeti nehézségek áthidalására, de rá kellett jönnie, hogy ennyi pénz maximum a Duna partján, a hétkerben számít soknak. A forgatókönyv a klasszikus szabályokat követte: tartalékait gyorsan felélte, tartozásokat halmozott fel, ezeket törlesztendő kölcsönöket vett fel, elzálogosította ingóságait, újabb kölcsönök (ezúttal uzsorakamatra), satöbbi…
Mivel értelmes és talpraesett pasi volt, a neki kölcsönző alvilág rájött, hogy ebben a fazonban van fantázia. Meghallgatták hosszútávú terveit, utánanéztek európai kapcsolatainak és úgy döntöttek, hogy Fenyőt egyrészt pénzmosásra fogják felhasználni, másrészt pedig belé is fektetnek. Amikor 1987-ben úgy dönt, hogy hazatér, meggyőzte az üzlettársait, hogy Magyarországon hamarosan győz a kapitalizmus, márpedig a rendszerváltozás első éveiben óriásit lehet majd kaszálni. A maffia értett a szóból és meglehetősen szép összeggel szállt be János mellett a kazettakölcsönzési üzletbe – és nem csak ebbe.
Az ilyen fekete pénzeknek azonban van egy olyan tulajdonsága, hogy igen kemény kamatot számítanak fel utánuk. Fenyő ezt fizette, amíg fizette, majd ahogy erősödött idehaza a pozíciója, úgy vált egyre magabiztosabbá. 1998-ra már eljutott addig, hogy beintett a maffiának, abba a tévhitbe ringatva magát, hogy ő már érinthetetlen (Fenyő János halálakor a Vico Rt. vagyonát 15-17 milliárd forintra becsülték). Tévedett…

7.1.2.) A hazai alvilág

Nem tudom, olvasóink közül hányan emlékeznek a kilencvenes évek második felében lezajlott hazai erőszakos bűncselekménysorozatra. Voltak robbantások, olajszőkítés, eltűnések, ContiCar, Energol, Xénia Láz, Dietmar Clodo, no és számos bérgyilkosság (Prisztás József, Domák „Cinóber” József, Szlávy Bulcsú, Zubovics Gyula, Molnár Péter, Németh Zoltán, Nagy András, Boros „Aranykéz utca” Tamás, Döcher György, Seres Zoltán – hogy csak az ismertebbeket említsük).
Nem akarok itt kriminológiai, közgazdasági vagy szociológiaifejtegetésekbe bocsátkozni, ezért csak annyit mondok: az elsődleges felhalmozás időszakát éltük; azon ominózus „első millióknak” az összegyűjtése folyt, amelyekről (legalábbis a bon mot szerint) utólag nem szokták megkérdezni a milliárdosokat.

Ebben a környezetben egy Fenyőhöz hasonló arcnak óhatatlanul térfelet (ergo szövetségest és ellenséget) kellett választania, arról nem is beszélve, hogy a pénzmosási szolgálataira és politikai kapcsolataira a hazai alvilágnak is szüksége volt. A képlet egyszerű: az alvilág készpénzzel (és különféle szolgáltatásokkal) kisegíti Fenyőt, ha a vállalkozó üzleti érdekei úgy kívánják, cserébe a Vico Rt.-n keresztül megfuttatja a szervezett bűnözői körök piszkos pénzeit, kifehérítve (vagy legalábbis halványítva) azok eredetét.


A maffiával azonban még akkor sem lehet viccelni, ha kicsi, savanyú és magyar; Fenyő 1998 legelejére jutott el addig, hogy azt gondolta: már nincs szüksége az alvilágra. Ki akart szállni, kifizetni azonban nem tudta (vagy nem akarta) őket. Vesztére… Halála üzenet volt mindenki számára:
Aki dudás akar lenni, 
pokolra kell annak menni. 
Ott kell néki megtanulni, 
hogyan kell a dudát fújni.

7.2.) A politika

Emlékszünk ugye, hogy Fenyő 1987 végén tér haza, majd 1988-ban kezdi el a kazettabizniszt? Nos, nem vesztegeti az időt, mert tudja, hogy egy rezsim utolsó, illetve első éveiben a gazdasági hatalom politikai hátszél nélkül illékony, mint a kéjgáz. Jánosunk már a létező szocializmus utolsó két évében elkezdi a dörgölőzést azokhoz, akikben fantáziát lát, s akikről feltételezi, hogy egy rendszerváltozás esetén szavuk lehet az új körülmények között.
Óvatos duhajként viselkedik, ráadásul akkoriban a vagyona még „csak” milliókban és nem milliárdokban volt mérhető: teljesen nem kötelezi el magát egyik nagy ellenzéki tömörülés mellett sem, de értelemszerűen inkább a liberális SZDSZ, semmint a konzervatív, nép-nemzeti húrokat pengető MDF áll közelebb a szívéhez. A Fidesz akkoriban a „futottak még” kategóriában versenyzett, Fenyő csak legyintett rájuk; állítólag nem látott bennük „gazdasági fantáziát”.
Az SZDSZ-szel, valamint a szocialisták liberálisabb ágának egyik-másik képviselőjével az 1990-es jobboldali győzelem után is tartja a kapcsolatot, de leginkább a pénzre, az üzletekre koncentrál. Szűk körben többször hangoztatja, hogy „ezt a négy évet térdepelve is ki kell bírjuk”. Megalapítja a Vico-t, vagyona gyarapodik, ő pedig 1993 nyarától kezdve egyre többet szaunázik, vacsorázgat és szivarozik baloldali, illetve liberális politikusokkal, s komoly pénzeket fizet be az (akkor még) ellenzéki pártok kasszájába, ilyen-olyan támogatás és adomány címén. 1994 februárjától ezek az összegek megsokszorozódnak: itt a választási kampány…
Fenyő természetesen nem Róbert bácsi szerepét játszotta; tökéletesen tisztában volt azzal, amivel a gazdasági szereplők a mai napig élnek és visszaélnek: hogy egy jól megválasztott pártkasszába a választási kampányban befizetett forint a sikeres szereplés után minimum tízet, de az is lehet, hogy százat vagy ezret fial. János csengetett hát rendesen, s közben arra is ügyelt, hogy ne csak úgy általánosan, a pártoknál szerezzen jó pontokat, hanem személyesen is lekötelezzen pár kulcsembert. Beszélnek Fenyő által szponzorizált és 100-120 válogatott meghívott részvételével lebonyolódott házibulikról, születésnapokról, több ezer dolláros, névre szóló szivar-, whisky- és borszállítmányokról, általa beutaztatott, színesbőrű, egzotikus és fenemód készséges lányokról és fiúkról, továbbá hazai és külföldi vadászatokról.
Ugyanakkor Fenyő nagyon precíz is tudott lenni, ha érdekei úgy kívánták. Svarc kiadásairól korrekt (és diszkrét) kimutatást vezetett: mikor, kinek és mennyit fizetett. Rossz nyelvek szerint a bulikról olykor még színes-szagos felvételek is készültek, amelyeken a szereplők nem mindig előnyös oldalukról mutatkoztak be…1994-ben kormányváltás volt, s a közhatalom új szereplői között szép számmal bukkantak fel olyanok, akiktől Fenyő János joggal várhatta el, hogy viszonozni fogják azt a rengeteg szívességet, amit a magyar sajtócézártól az elmúlt években kaptak. Voltak, akik értettek a szóból, de akadtak, akik immáron nem szívesen vállaltak közösséget ezzel az izgága, bizánci típusú, autokrata vezetési stílusáról hírhedt alakkal. Fenyő ilyenkor nem habozott emlékeztetni őket mindarra, amivel tartoznak neki…1997-re hősünk elérkezett arra a pontra, amikor áttekintette a múltat és új stratégiát dolgozott ki. Röviden megfogalmazva: csalódott az MSZP-SZDSZ koalícióban, s az ekkorra már szépen összeállt Vico-sajtóbirodalom lehetőségeit figyelembe véve (elsősorban a konzervatív nézeteit nyíltan is felvállalóPerczel Tamás egyre erősödő hatására) komolyan fontolgatta, hogy „átáll” a Fidesz oldalára. A hagyományosan baloldali Népszavával akarta kezdeni a nagy kísérletet, amit a többi (kevésbé politikus) sajtótermék követett volna. Számításai szerint naponta több, mint egymillió választópolgár olvassa a Vico-birodalom kiadványait, s ha ezek közül csak minden ötödiket sikerül rávenni arra, hogy 1994-hez képest 1998 tavaszán a baloldal helyett a jobboldalra szavazzanak, máris ő lehet az új királycsináló.
1997 augusztusában ultimátumot intézett a Horn-Kuncze kormányhoz. A következő választás elé állította a koalíciót: vagy melléállnak és segítenek neki kinyírni két gazdasági ellenlábasát (fogalmazzunk inkább egyenesen: ellenségét), Gyárfás Tamást és Princz Gábort, vagy a Vico Rt. „hadban állónak tekinti magát az MSZP-SZDSZ koalícióval”. Azt is elmondta: tudja, hogy a KBI főigazgatója (a már szóba került Kiss Ernő tábornok) a Postabank vezérének csókos cimborája, de reméli, hogy ez nem fogja megzavarni sem Horn, sem Kuncze „éleslátását”.
Horn egy kis időt kért, majd 1997 szeptemberében magához kérette Fenyő Jánost és arra kérte: „a saját és a köz érdekében is” vonja vissza fenyegetéseit és törekedjen megegyezésre Gyárfással és Princzcel, továbbá Kiss Ernővel. Emlékeztette továbbá arra, hogy információi szerint a Vico-nak több, mint 500 millió forintos tartozása van, amit az állami-kormányzati reklám- és hirdetés-megrendelések elmaradása még súlyosíthat. Fenyő – állítólag – kikérte magának a burkolt fenyegetést, de nem akarta végleg elmérgesíteni viszonyát a kormányfővel, ezért ígéretet tett arra, hogy „részéről mindent meg fog próbálni”. Ezt azonban sem ő nem gondolta komolyan, sem Horn Gyula nem hitte el.
Négy hónap múlva a Margit körúton golyót (golyókat) kapott a fejébe.

7.3.) A gazdaság

Fenyő János elsősorban és mindenek előtt üzletember volt. Ha morbidok szeretnénk lenni, azt is mondhatnánk, hogy élt-halt a bizniszért. Lássuk hát, hogyan.

7.3.1.) A Gyárfás-vonal

Ahogyan azt már említettük, Fenyő már 1995-től kezdve ki akarta terjesztenibefolyását a Gyárfás-féle Napkeltére. Nem elégedett meg holmi szürke eminenciási szereppel, hanem komoly beleszólást akart a műsorszerkesztésbe is. Fenyő a saját képére akarta formálni a Napkeltét, riportereket akart futtatni, témákat meghatározni, reklámpolitikát írni, dizájnt rajzolni, Gyárfás Tamásban azonban emberére akadt.
Ami nem megy gazdasági módszerekkel, menni fog politikával és a közvélemény befolyásolásával!” – gondolhatta Fenyő, és kétfrontos háborút indított.
Az első csapásirány páncélos éke a Népszava lett, amelyben 1996-tól kezdve számos leleplező cikk, gazdasági elemzésnek és véleménynek álcázott „tényfeltárás” jelent meg a Nagy Ellenség viselt dolgairól. Ahogy Perczel Tamás fogalmaz: halálos, kegyelmet nem ismerő, vérre menő és roppant sportszerűtlen küzdelmet folytattak sajtóban, a Fővárosi Bíróságon, továbbá a láthatatlan fronton, vagyis mindkét fél mozgósította rendőrségi és titkosszolgálati kapcsolatait annak érdekében, hogy a másikról minél több (és minél mocskosabb) információ birtokába kerülhessen.
A második offenzíva bekerítő jellegű volt: Fenyő (pontosabban az általa fizetett rendvédelmi, banki és nemzetbiztonsági szakemberek) egy kerek évig dolgoztak azon, hogy 1997 nyarára Gyárfásról összeálljon egy kötetnyi anyag, amelyben körülbelül kéttucatnyi (főleggazdasági) bűncselekmény történeti tényállása szerepelt, állítólagos bizonyítékokkal alátámasztva. A 120 oldalas dossziét hat példányban sokszorosította, majd ezek közül ötöt szétküldött; mindazok megkapták, akiktől Fenyő érdemi lépést várt az ügyben: Horn Gyulaminiszterelnök, Kuncze Gábor belügyminiszter, Katona Béla Nikolits István titkosszolgálati miniszter, Medgyessy Péter pénzügyminiszter, valamint Keleti György honvédelmi miniszter.

Pár hét elteltével Fenyő rendőri informátorai jelezték neki, hogy az anyagot Kuncze átnézte, majd „intézkedésre” átadta 
Forgács Lászlónak, az ORFK akkori vezetőjének. A vezérőrnagy nem sokat lacafacázott, s azonnal kiszignálta… na kinek? Igen, eltaláltátok: Kiss Ernőnek, a KBI főigazgatójának, aki viszont (mint már írtuk) Princz Gábor személyes jóbarátja volt. Márpedig akkoriban Princz és Gyárfás igencsak egy hajóban eveztek – legalábbis ha az ember Fenyő oldaláról nézte a versenyt. Külön érdekesség: Fenyő informátorai szerint az Aradi utcai KBI-központba megérkezett anyagból hiányzott mintegy 15-20 oldal – azok, amelyek a leghúzósabb Gyárfás-bulikról szóltak.
1998 februárjának első hetében a Vico-kiadványok tele voltak az úszóbotrány legújabb fejleményeivel; javában folyt a Zemplényi-per, s az úszómenedzser által elmondottak miatt az OTP megvonta a támogatást az úszószövetségtől, melynek főtitkára Gyárfás Tamás volt.
Zemplényi György (aki méltán pályázhat a leghíresebb magyar csalónak járó, aranynak tűnő rézéremre) máskülönben szűk egy évvel éli túl Fenyő Jánost; 1999 januárjában hunyt el, állítólag tüdőembóliában.
Gyárfás kedden, február tizedikén felkeresi Csányi Sándort, majd az OTP-székházból kijövet – az összegyűlt, szenzációra éhes zsurnaliszták előtt – spontán sajtótájékoztatót tartott „a személyét ért újabb, minden eddiginél gusztustalanabb” támadások miatt. Sokan hallani vélték, amint a sajttáj után Gyárfás magából kikelve ezt kiabálja: „Fenyő minden eddigi határt átlépett, keservesen meg fogja bánni!”
Másnap 17 óra 40 perckor Fenyő Jánosnak azonban semmire sem maradt ideje, keserves megbánásra sem.

7.3.2.) A Princz-vonal

Gyárfás Tamás mellett Fenyő másik nagy ellensége és gazdasági vetélytársa Princz Gábor volt, aki azzal hívta ki maga ellen a Vico Rt. tulajdonosának haragját, hogy a Postabankon keresztül mecénást játszott, pénzintézeti hátszéllel segítve talpon maradni olyan lapokat, amelyek (legalábbis Fenyő szerint) enélkül veszteségesek lettek volna, s mint ilyenek, rövid időn belül megszűntek volna. Ily módon a Vico-sajtóbirodalom olyan konkurenciával volt kénytelen szembesülni, amely nem a piacgazdasági törvények alapján működik.
Egyes állítások szerint Fenyőnek már az 1997-es Postabank-csődpánikban is könyékig benne volt a keze, s ezt Princz nem bocsájtotta meg neki. A bankár szemet vetett a Vico-termékekre, ezt viszont Fenyő gyomra nem tudta bevenni.
Hogy Gyárfás és Princz szövetkeztek volna a Fenyő-probléma megoldására, vagy csak az egyikük lépett, netán egyikük sem… ez is az egyike azon magyar közéleti rejtélyeknek, amelyeket valószínűleg sohasem fogunk tisztán átlátni.

7.4.) A Moszad

Az izraeli titkosszolgálat még 1985-ben, Amerikában figyelt fel az ambiciózus, törtető, sikerorientált fiatal magyar zsidóra. A los angelesi toborzótisztjük (katszájuk) többször beszélgetett vele, kifaggatta terveiről, elképzeléseiről, s végül (Tel Aviv jóváhagyásával) beszervezte. Első körben az volt a feladata, hogy általános szajjánként dolgozzon.
szajján a Moszad nemhivatalos és önkéntes segítője; olyan zsidó, aki a diaszpórában élve bármikor készen áll arra, hogy az izraeli titkosszolgálat kérésére (ingyen és bérmentve) segítse azt azon a területen, amelyen dolgozik és amelynek szakértője. Egy orvos szajján kérdés nélkül elsősegélyben vagy gyógykezelésben részesíti a Moszad sebesült vagy beteg ügynökét; egy autószerelő megjavítja az operatív kocsit, az újságíró olyan cikket ír, amely megfelel a zsidó állam érdekeinek, a panziótulajdonos szállást ad neki, a határőr átsegíti egy államhatáron, a bankár pénzzel, a katona fegyverrel, az ügyvéd jogi tanáccsal látja el.
Becslések szerint a világon több ezer szajján él és dolgozik; sokan közülük csak egyszer-kétszer kerülnek olyan helyzetbe, hogy konkrét esetben segítsenek a Moszadnak, de vannak olyanok, akik egy-egy ügyben akár hónapokat vagy éveket is őshazájuk hírszerzésének szolgálatában töltenek – természetesen titokban.
Los angelesi szajjánként Fenyő János eleinte apró-cseprő feladatokat látott el: autót bérelt, amelyet aztán pár napra „továbbkölcsönzött”, segédfotósként idénymunkát adott „ismeretleneknek”, fényképezési tanácsokat adott ügynökönek és laborját ezek rendelkezésére bocsájtotta, stb. Miután a hazai helyzet úgy alakult, hogy világossá vált a hamarosan bekövetkező rendszerváltozás, azt a feladatot kapta, hogy települjön haza és építsen ki egy sajtóbirodalmat, amelyen keresztül Izrael érvényesítheti befolyását a magyar médiapiacon. Az újrakezdésheztetemes mennyiségű pénzt kapott a Moszadtól; többszázezer dollárról (egyes források egyenesen milliós nagyságrendről) beszélnek. Ekkor vált sima, mezei szajjánból a LAP (Lohamah Psichlogit, vagyis Lélektani Hadviselés) hivatalos közép-európai rezidensévé.
LAP a Moszad negyedik ügyosztálya; feladata az Izrael-párti propaganda globális terjesztése, a külföldi műveletek lélektani előkészítése és támogatása, valamint a megtévesztő-félrevezető akciók megtervezése és lebonyolítása. Belső szlengben simán csak Dezinformnak becézik.
Fenyő eleinte készségesen teljesítette feladatait, de a könyvelés sohasem volt az erőssége, ráadásul – hogy úgy mondjuk – nagyvonalú is volt: nála a pár száz dolláros kiadások nem számítottak tételnek. Ezt a Moszad pénzügyi ellenőrei (akik állítólag a legkekecebbek az egész szakmában) nagyon nem nézték jó szemmel, de amíg János szállította az eredményeket és (nem mellesleg) fialtatta a pénzt, elnézték neki ezt a lezserséget.
1997-re azonban Fenyő egyre inkább önjáróvá vált. Annyit ismételgette, hogy kizárólag a maga erejéből érte el mindazt, amit elért, hogy már maga is elhitte. Elkezdett a sajátjaként bánni a pénzzel,és egyre kevesebbet egyeztetett az összekötőjével. Komoly tartozásokat halmozott fel (1997 végére már 500-600 millió forinttal lóg különböző üzlettársaknak, 25 polgári peres eljárásban alperes, további öt büntetőügyben terhelt), ráadásul agresszívvé is vált: megfenyegette a Moszadot, hogy ha nem szállnak le róla (magyarán: ha nem teheti azt a Vico Rt. pénzével, amit akar), hatalmas botrányt fog kavarni azzal, hogy nyilvánosságra hozza a LAP módszereit, technikáit, illetve mindazok nevét (számlaszámmal és átutalási összegekkel együtt), akik a magyar közéletben (a politikában, kulturális területen és a médiában) „kettős identitásúként” inkább Izrael, semmint Magyarország érdekeit tartják legfőbb vezérlő elvüknek.

Ha ehhez még hozzáadjuk Fenyő azon kósza tervét, amely szerint a ’98-as választási kampányban lapjaival átpártol a jobbközéphez (1997 második felétől kezdve egyre több fideszessel és emdéefessel szaunázott és vacsorázgatott), el bírjuk képzelni a tel avivi reakciót. Adtak még neki egy esélyt, amikor 1998 januárjának végén (egy nyugat-európai üzleti út legendájával) Izraelbe repítették és megkísérelték elmagyarázni neki, hogy miért nem lenne jó mindaz úgy, ahogyan folytatni kívánja. Akkor (látszólag) engedett, de amint visszatért Budapestre, találkozót beszél meg a 
Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójával. Közvetlen környezetének azt mondja, hogy a Gyárfás- és Princz-ügy újabb fejleményeiről szeretné tájékoztatni Vidus Tibort, de úgy tűnik, hogy a Falk Miksa utcában akad valaki, aki (talán szajjánként) megneszel valamit és teszi, amit tennie kell…
Az NBH-főnök nagyon elfoglalt, de Fenyő mégiscsak egy olyan ember, akinek kiváló politikai kapcsolatai vannak; telefonon még viccelődve vissza is kérdez: Fenyő úr, ha nem babonás, pénteken, 13-án várom az irodámban.
Fenyő János nem babonás, viszont két nappal a találkozó előtt agyonlövik.
Utólag kiderül: az irodája melletti pihenőszoba falába süllyesztett páncéldoboz (amelynek a nyitókódját még legközelebbi bizalmasai sem ismerték, s amit a hagyatéki eljárás során, 8 órás megfeszített munkával sikerült csak felnyitnia a Hamburgból speciálisan ebből a célból érkezett két szakembernek) teljesen üres.

7.5.) A magyar hírszerzés

Vannak, akik szerint Fenyőt a nyolcvanas években a III/III képezte ki, majd kölcsönadta a III/I-nek, hogy a komancs hírszerzés a rothadó kapitalizmusba küldje azzal a céllal, hogy a tengerentúli magyar emigrációról írjon jelentéseket. Mások szerintFenyő eleve szigorúan titkos állományú tisztként dolgozott itthon és külföldön egyaránt, tehát nem informátor volt, hanem hivatásos. Emlékszünk még az MTI zárt fotótárába való belépéseire..?
Akárhogyan is történt, a forgatókönyv egyszerűnek tűnik. A rendszerváltozás küszöbén hazarendelik, mondván: most hagyjuk a külföldet, hiszen idehaza kell átmenteni a politikai horizonton feltűnő új rendszerbe mindazt, amit csak lehet: pénzt, ingóságot, elvtársakat, kapcsolati hálót, információt, adatbázisokat. És van-e alkalmasabb erre a feladatra, mint egy hazatért, minden gyanú fölött álló, módos amerikai-magyar kettős állampolgár, aki egy kisebb vagyonnal és hatalmas tervekkel lát neki sajtóbirodalmat építeni?
És innen kezdve lásd a 7.4-es alpontnál felsoroltak: önjárósodás, a jobboldallal történő kacérkodás, a céges (akarom mondani: a Céges) pénz sajátként való kezelése, zsarolás holmi ügynöklistákkal és/vagy rejtett felvételekkel… És hát ilyenkor az egykori III/I-esek utódszervezete, az Információs Hivatal sem kegyelmez, arról az apróságról nem is beszélve, hogy 1998 elején a magyar polgári hírszerzésben (is) azért még elég sok olyan arc dolgozott, akik alig tíz évvel korábban még a proletár internacionalizmus emlőit szopkodták – hogy ilyen finoman fogalmazzak.
Az IH-vezetők között most is sokan vannak ebből a dicső kasztból (akárcsak a többi hazai gumitalpú cégnél), de ez nem tartozik szorosan ide, csak úgy megjegyeztem.
Nos, kedves barátaim, itt fel is függesztem a konteók felsorolását, hiszen így is a blog eddigi leghosszabb posztját olvashattátok. A kommentekben biztosan szó esik majd további lehetőségekről(a CIA, az oroszok, netán a triviális „féltékeny feleség” megoldás, esetleg a sima, házon belüli leszámolás), de mindez a feladat már rátok vár. Persze csakis a szavazás után.
A voksolás előtt azért engedjétek meg, hogy beidézzem dr. Kovács Lajos nyugállományú rendőr ezredest (itt balra), aki többek között a Fenyő-gyilkosságban is nyomozott, s akivel a Nemzeti Nyomozó Iroda(a KBI jogutódja) azért nem hosszabbította meg az idén a tanácsadói szerződést, mert (miután megírta a véleményét a móri ügy teljesen elcseszett nyomozásáról és a jelenlegi NNI-vezetés számára elég kínos kérdéseket feszegetett), ilyeneket mert leírni az egyik könyvében (kiemelések tőlem. tiboru):
A Fenyő-ügyben négy év folyamatos, szöszölős, alkudozásokkal és kudarcokkal övezett-tarkított, de eltökélt nyomozása után egészen pontosan tudni lehet a történtek lényegét, a bűntett hátterét, és a gyanúsításokra, a vádemelésre csak azért nem kerülhetett sor, mert a szereplők több szempontból prominens személyisége miatt az ügyészség képviselői – nagyon helyesen – nem adták hozzájárulásukat, engedélyüket; csak abban az esetben tették volna ezt, ha valamilyen, legalább egy közvetlen tárgyi bizonyítékot produkálunk a közvetettek meggyőző láncolatához. A detektívek istene – a szerencse – viszont ez esetben elpártolni látszott tőlünk. 
Hiába tudsz valamit, ha nem tudod bizonyítani.













Küzdelem a fehérterror ellen

Újabb bűnöző zsidó rabbi került rács mögé Amerikában



2010.06.25. Külföld

Sálom Mordeháj Rubashkin rabbit egy amerikai bíróság kedden 27 év ténylegesen letöltendő börtönbüntetésre és 31 millió dollár visszafizetésére ítélte. A Lubávicsi rabbi Hábád mozgalmának vezető hívét 86 vádpontban marasztalta el a bíróság. A vád szerint a rabbi többek között csalárd pénzügyi ügyleteket követett el, okiratot hamisított, illegális bevándorlókat rejtegetett és dolgoztatott, köztük tizenhat év alatti kiskorúakat.

Sálom Mordeháj Rubashkin rabbi

Sálom Mordeháj Rubashkin rabbi, a Hábád zsidó vallási irányzat közismert és köztiszteletben álló személye 2008-as letartóztatása előtt Amerika legnagyobb vágóhídjának tulajdonosa, valamint az Iowa Kóser Ételcsomagoló Üzem vezérigazgatója volt. Üzemében a rabbi több mint 400 illegális bevándorlót dolgoztatott, köztük tizenhat év alatti kiskorúakat, ráadásul az egészségre ártalmas föltételek között. Rabszolga munka keretében.
A fentebb leírt bűntettek elkövetése miatt most 27 év börtönt kapott, habár az ítélet kihirdetése előtt az amerikai zsidók minden követ megmozgattak a bűnöző megmentéséért. (AP/ american Mivel nemzsidók az áldozatok, ezért értelmezésük szerint nem követet el bűnt. Szerk.)

Az ítélet még nagyon friss, tehát az egész zsidó világra kiterjedő döbbeneten és a rabbi szabadulásáért megtartott imádkozásokon kívül különösebb megnyilatkozások nem történtek. Később valószínűleg antiszemitizmussal is megvádolják majd az amerikai bíróságot. A bűnöző rabbi ügyvédje egyelőre csak ezt nyilatkozta az ítélethozatal után: „Nem tisztességes eljárás az, hogy 27 évet adnak egy 51 éves embernek”.

Az Inján Merkázi (Központi Téma – 
ענין מרכזי) című izraeli héber nyelvű napilap – amelyet nehezen lehet antiszemitizmussal vádolni – viszont így ír a rabbi elítéléséről:
Amerika többé nem tanúsít túlzottan elnéző magatartást a kipát (kis kerek fejfedő – J. K.) hordó és ciceszt (ima- vagy szemlélőrojt – szerk.) viselő csaló és tolvaj állampolgáraival szemben. Valószínűleg valaki lefordította nekik (az amerikai nem zsidóknak – J. K.) ezeknek a tolvajoknak az ismert mondását, miszerint: Gojt becsapni vallási kötelesség. Így aztán az amerikai gojok szépen rásóztak Sálom Mordeháj Rubashkin rabbira 27 esztendő ténylegesen letöltendő börtönbüntetést. (…) A rabbit 87 vádpontban marasztalta el a bíróság, annak ellenére, hogy tíz gyermeke, cicesze és a legfelsőbb körökben igen jó kapcsolatai vannak. Madoff óta Amerikában nem kegyelmeznek a zsidó csalóknak.”
Az Inján Merkázi által említett Bernard Lawrence Madoff nevű zsidót 2009-ben ítélte 150 év börtönbüntetésre a bíróság Amerika legnagyobb befektetési csalása bűntettének elkövetése miatt.
Hazánkban is át kéne venni végre az amerikai jog gyakorlatot.
AP/amerikai alapján szerk.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése