2018. szeptember 20., csütörtök

A holnap megint szép lesz









A holnap megint szép lesz



Helytartóink , vakoló páholyaink ,zsidajaink szélnek eresztésével nem kell több koncentrációs tábort építeni – leállhat a stadion építási kényszerítés , a negsemmisítő táborokat is , áthelyezik Ukrajnába !!!



A BANKOK TÉNYLEG BETARTOTTÁK A SZERZŐDÉSBEN VÁLLALT KÖTELEZETTSÉGEIKET?










Lehull a lepel a „deviza”-hitelekről! Alaposan olvasd végig! Ezzel nem lehet már tovább "játszani"! A "deviza"-csalás már így is több ezer áldozatot szedett!

 

Az alábbi „deviza”-hitelekkel kapcsolatos rendkívül fontos gondolatokon érdemes elgondolkodni, és azokat megosztani mindenkivel.



Főleg azokkal a parlamenti pártokkal, és országgyűlési képviselőkkel, akik megszavazták a bankmentő „forintosítási” törvényeket!
Ha csöndben maradunk, akkor szépen sorban a „deviza”-szerződésekkel rendelkező családok úgy fognak az utcára kerülni, ahogy azt a korábbi videokban már láthattuk. (
IDE KATTINTVA, az oldal alján!)
Ne legyenek kétségei senkinek! Egyenként lesznek „levadászva” azok, akik fizetési nehézséggel kerülnek szembe!
Az pedig az előttünk álló  évek során bárkivel, bármikor előfordulhat!
Számon kell kérni a képviselőkön azt, hogy az alábbi szakértői gondolatokat miért nem képviselik a parlamentben? Eljött az ideje annak, hogy ha nem akarnak az utcára kerülni, akkor az átvert károsultak végre a sarkukra álljanak!

Eljött az ideje annak, hogy a parlamenti jogalkotó képviselők tényleg az átvert népet képviseljék a bankok extraprofitja, és a saját érdekeik helyett!



Hol a turpisság a devizahitelekben? Vezér-Szörényi László, a német kormány bankjának volt tanácsadója, Banki informatikus, pénzügyi rendszermérnök.
A devizahitelek történetét két időszakra lehet felosztani: a forintosítás előttire és az az utánira. A DH törvények csak a forintosítás utáni időszakra írták elő a kamatnak a referenciakamathoz való igazodását, míg a devizás időszakra csupán az egyoldalú kamatemelés elhagyását írták elő.
A bank által a szerződésekben vállalt kamatcsökkentés pedig valahogy "elsikkadt" a törvénykezés során. Pedig a svájci frank kamata 2008 után nullára esett vissza.
Ahhoz, hogy megértsük, hogy mennyire fontos ez a tényező, meg kell néznünk a számokat!
Egy hosszú lejáratú deviza hitel elsősorban "kamatérzékeny", míg a rövid lejáratú inkább "árfolyam érzékeny". A legtöbb DH 20 éves vagy még hosszabb futamidejű.
Ilyen esetekben pl. 4% kamatemelés durván a duplájára emeli a törlesztőrészletet. VAGY: 4% kamatcsökkentés a felére csökkentette VOLNA a törlesztőrészleteket.



Könnyen belátható, hogy így nemhogy megemelkedtek, hanem csökkenhettek volna a törlesztőrészletek.
Csak akkor a banknak nem lett volna rajta akkora nyeresége. Az árfolyam nyereség (illetve a veszteség az adós oldalán) nem a kereskedelmi banknál, hanem a jegybanknál (MNB) jelentkezik. A kereskedelmi bank csak a kamatokkal tud nyereséget realizálni.
A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre:https://civilkontroll.com/newsletter/
Tehát a kamatokban van a turpisság elrejtve, melyet a későbbi DH törvények szentesítették – utólag.
Az is megérne egy "külön misét", hogy hová lett az a gigantikus árfolyamnyereség, ami a devizahiteleken keresztül a Magyar Nemzeti Bankban csapódott le. Vezér-Szörényi László, a német kormány bankjának volt tanácsadója, Banki informatikus, pénzügyi rendszermérnök.



Az alábbi videóban a Bankszövetség főtitkára erősíti meg Vezér-Szörinyi László szavait! Kell ennél több bizonyíték? Melyik parlamenti párt vállalja fel ennek képviseletét???


A „deviza”-hiteles probléma megoldását nagymértékben segítheti az, ha minél többen értesülnek róla! Olyanok is, akiket esetleg közvetlenül nem érint. Te azzal is sokat segíthetsz, ha a „devizás” cikkeinket, videóinkat megosztod!


Devizahitelek-a bankszövetség főtitkárának vallomása-rövidített

Rózsadombi paktum I. Hazaárulás felsőfokon



Köztünk élő hazaárulók



Eltitkolt magyar találmányok - Dr. Horkovics Kováts János HD



KESHE találmányok - Dr. Egely György, Jakab István



Hová tűnt a World Trade Center? - Dr. Egely György, Jakab István



VNTV - Papp János találmányai - illúzió-e a szennyezésmentes közlekedés? - Dr. Egely, Jakab







200 ezer forintra büntethetik azt, aki vasárnap nyír füvet vagy flexel

HÍREK

 2018. 08. 18.




Mi a véleményed erről a rendeletről?
A rendelet szövege a következő:
'Aki mások nyugalmának megzavarására alkalmas zajjal együtt járó tevékenységet végez hétköznap 20 óra és másnap reggel 8 óra között, szombat 20 óra után, illetve vasárnap és az ünnepnapokon, az megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, kivéve, ha a tevékenység folytatásához hatósági engedéllyel rendelkezik.' 
Az együttélés szabályait megsértő személlyel szemben 200.000,- forintig terjedő közigazgatási bírság szabható ki.
Törtel önkormányzata szerint az elmúlt időszakban több panasz érkezett hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy a pihenőidőre tekintet nélkül nagyobb zajjal járó munkákat végeznek belterületi ingatlanokon.    
A Dél-Pest megyei község önkormányzatának közleménye megjegyzi, hogy a nagy melegben a szomszéddal egyeztetve némi rugalmasság elképzelhető, de ennek ellenére kérik, fokozottan figyeljenek az önkormányzati rendelet betartására és mások nyugalmának tiszteletben tartására.



29 dolog, amit rosszul csinálsz minden nap





7 termék, amit minden nap használsz, pedig akár daganatos betegséget is okozhat

EGYÉB

 2018. 05. 30.




Mi magunk veszélyeztetjük saját magunkat!
Tíz olyan mindennapi használati termékről, tárgyról lesz szó, amitől jobb ha megszabadulunk, ha később nem szeretnénk daganatos betegségben szenvedni.

1. Mesterséges édesítőszerek

Az olyan édesítőszerek, mint az aszpartám és a szukralóz a szervezetet arra ösztönzik, hogy zsírokat halmozzon fel, ugyanakkor pedig elősegítik a cukorbetegség kialakulását. Jó tudni, hogy sok üdítő is ilyen édesítőszereket tartalmaz, amelyek ártanak az inzulintermelésnek, de szívproblémákat, stroke-ot, vagy Alzheimer-kórt is okozhatnak. Az elhízásról sem szabad megfeledkezni, mert ezek az édesítőszerek bizony hozzájárulnak a testsúly gyarapodásához, emellett árthatnak a bélflóra összetételének.

2. Műanyag dobozok, palackok

Meg kell szabadulni ezektől a műanyag tárolóktól, mert olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek károsíthatják az agyalapi mirigy tevékenységét, főként a bisphenol A, és a bispheno S anyagok jelentenek veszélyt. Ez azért aggasztó, mert ez a mirigy szabályozza a növekedést, a hangulati ingadozásokat, az emésztést, az utódnemzést vagy a szexuális fejlődést. Az említett anyagok negatív hatása pedig mell-, prosztata-, vagy pajzsmirigyrákban jelentkezhet. Főként a kisgyerekeket kell megóvni ezen tárgyak használatától.

3. Teflon bevonatú serpenyők, edények

Lehet, hogy vagány dolog, mikor nem ragad oda az étel az edény aljára, de ez egy kémiai alkotóelemnek, a perfluoroctanoic savnak köszönhető, amely egy rákkeltő anyag. A gond ott kezdődik, hogy mikor felhevül az edény, akkor fluor pára kerül a levegőbe, ami eléggé káros a szervezetre nézve.

4. Légfrissítők

A legtöbb ilyen termék úgynevezett 2,5-ös típusú diklórfenot, 1,4 típusú diklorbenolt tartalmaz, ami árthat a magzatnak, de rákot is előidézhet. Emellett olyan vegyületek is vannak ezekben az illatosítókban, amelyek az endokrin mirigyre vannak negatív hatással. Ezen sprayek helyett használjunk inkább természetes illóolajokat.

5. Antibakteriális szappanok, mosószerek

Sokszor még több kárt okozunk azzal, ha bizonyos antibakteriális szappanokkal megmossuk a kezünket testünket, hiszen sok termékben triklozán nevű vegyület van, ami voltaképpen egy gyomirtószer, ami leginkább a gyerekekre jelent veszélyt, a felnőtteknél hormonelváltozásokat, allergiát, súlygyarapodást, gyulladásokat okozhat.

6. Tisztítószerek

Az üzletekben kapható, kémiai vegyszereket tartalmazó tisztítószerek helyett használjunk inkább szódabikarbónát, almaecetet, hidrogén-peroxidon, citromlét, organikus illóolajakat, amelyek antibakteriális, fertőtlenítő hatással rendelkezni, amilyen a levendula, a teafa.

7. Testápoló szerek

A bőrünkön keresztül több káros kémiai vegyszer szívódhat fel, ami főként a nőket veszélyezteti, hiszen a sminkelés során is veszélyes anyagok kerülhetnek a szervezetbe, mint amilyen a berillium, a tallium, a kadmium, az arzén.




Akár bénulást is okozhat a csípése. Mostantól már nem csak a kullancstól kell tartani!

HÍREK

 2017. 07. 25.




Ez a csípés nemcsak bedagad és fáj, de a végtagokban erős zsibbadást, időszakosan bénulást okoz. Hányinger és magas láz kísérheti. 
Ha veszélyes csípésekről van szó, sokan úgy gondolják, hogy Magyarországon legfeljebb a kullancsok terjesztette betegségek miatt van félnivalójuk, holott több állat csípése is képes nagyobb bajt okozni.
A szúnyogok bár sokszor sokféle betegséget terjesztenek, akár súlyos trópusi betegségeket is, mégis az általuk okozott betegségek csak egy kis részét jelentik a súlyos csípéseknek.
Olykor egy méh vagy darázs csípése is halálos lehet, ugyanis az arra allergiás embereknél súlyos anafilaxiás sokkot vált ki, ami akár végzetes is lehet!
Nagyjából ezeket az információkat tudja is mindenki, ezért most szeretnénk olyan veszélyes csípésekre felhívni a figyelmet, amire kevesen gondolnak! 
Magyarországon több olyan pókfaj is létezik, aminek kellemetlen a csípése, mérge is van, ami fájdalmas és nagyon kellemetlen csípést okozhat, de ritka esetben nagyon súlyos tünetekhez is vezethet. Ilyenek a mérges dajkapók és a szegélyes vidrapók.
Mérges dajkapók
Szegélyes vidrapók
A dajkapók csípése hetekig tartó panaszokat (fájdalom, gyulladás, végtagzsibbadás) okozhat. Az állat marása nemcsak bedagad és fáj, de a végtagok esetében erős zsibbadást, időszakosan bénulást okoz, sőt, hányingert és magas lázat is képes kiváltani.
Mindig az adott tünetet kell kezelni a súlyosságnak megfelelően, allergia ellenes, gyulladáscsökkentő szerekkel, helyi hűsítő borogatással. Elfekélyesedés inkább felülfertőződéstől képzelhető el, emiatt arra kell vigyázni, hogy az elváltozást ne vakarja el, illetve ha hámsérülés történik, vagy nedvezővé válna az elváltozás, mindenképpen fertőtlenítőszeres fedőkötést kell alkalmazni (pl. Betadine), hogy a seb további fertőződést elkerülje.
A szegélyes vidrapók csípése erősen megdagad és órákon át tartó fájdalommal jár.




NINCS TÖBB KIFOGÁS! EU-S BÉREKET KELL FIZETNI!







Ha hazánkban tisztességesen megfizetnék a munkavállalókat, akkor szinte senki nem venne fel hitelt….

 
Ti küldtétek – Komoly munkaerőhiány van ma Magyarországon? …
Really?


Nem, nincs munkaerőhiány… hajlandóság hiány van.
Abból van hiány, hogy az emberek hajlandóak legyenek dolgozni kevés pénzért.
Sok cégnél bármilyen jó teljesítményt ad le valaki, azt a jó teljesítményt nem értékelik, sőt mi több alacsony fizetéssel, éhbérrel, nem bejelentett bérrel és sorolhatnám még, hogy mivel jutalmazzák.

Ön munkaadó és hetente/ havonta egzotikus helyeken nyaral?

 
Akkor… hajlandóság hiány van.
Abból van hiány, hogy a munkaadók hajlandóak legyenek ritkábban nyaralni és cserébe többet fizetni.
Abból van hiány, hogy az emberek hajlandóak legyenek dolgozni kevés pénzért inkább elmennek Németországba, Ausztriába.


Közben viszont az a paradox helyzet, hogy bár csökken a munkanélküliek száma Magyarországon, még mindig rengeteg embernek nincs munkája.
Kívánom a sok HR-es naplopónak, hogy 2-3 éven keresztül lélekszakadva hajkurásszanak munkahelyet, eredménytelenül. Legyenek elutasítva, találjanak kifogásokat számukra, hogy miért nem kellenek, és éljenek meg havonta 40-50 ezer forintból. Másmilyen lesz azok után a hozzáállásuk a felvételre jelentkezőkkel szemben.
A Facebook nem mutatja meg neked a híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netextra.hu/newsletter/
Szerkesztőségi megjegyzés: ha a törvényalkotók törvénnyel köteleznék a munkaadókat az Európai Uniós bérek fizetésére, és esetleg ehhez még állami segítséget is adnának, akkor ki venne fel a bankoktól hiteleket??? Mi lenne akkor a szegény bankokkal??? Hogy tudnának magas kamatokra hitelezni???

Egy hozzászóló gondolatai: Ez egy jó irány! Nincs munkaerő! Helyes! EU béreket kell fizetni! Végre valaki leírta a valós helyzetet!






VÉSZRIADÓ A NÉMETEKNÉL. AZ ÁLLAMBIZTONSÁG A KÖZVÉLEMÉNYHEZ FORDULT



Úgy tűnik, hogy a Németek adóforintjaiból fenntartott állambiztonsági szolgálat megelégelte a politika tétlenségét és közvetlenül a Német állampolgárokhoz fordult.

 
A Privátbankár portál állítása szerint ezzel egy időben a Berlini kormánykoalíció teljesen szétesett, és a lap fogalmazása szerint már szinte csak papíron létezik.



Úgy tűnik, hogy ott az állami szervek kezdik érezni, hogy a politika valójában csak akadályozza őket munkájukban, így nem tudják ellátni apavető feladatukat: a Német nép védelmét.
A Német és az Osztrák állambiztonság bekapcsolta a riadó-készültséget jelző piros lámpát
Az ügy előzménye, hogy nemrégiben Merkel egy interjút adott a Német köztelevízióban. Elmondta, hogy (szerinte) nincs szükség a menekültek befogadását szabályzó felső határ meghúzására, ezzel gyakorlatilag azt mondta ki, hogy ő és pártkoalíciója nem kívánja szabályozni az országba özönlő migránsok számát (az így akár korlátlan is lehet). Azt is hozzátette, hogy a politikának nincs „B” terve a migránsáradat megállítására.
Ez a kijelentés már a Német és az Osztrák Állambiztonságiaknál is kiverte a biztosítékot.
A Lap így fogalmaz: A jelek szerint az állam ezen kulcs-intézményei már nem hajlandók eltűrni a nagypolitika tehetetlenségét, ezért páratlan módon egyenesen a közvéleményhez fordulnak.



Megszólalt az Oszták katonai hírszerzés is. Egy belső jelentést adtak közre, amelyre eddig még nem volt példa. A jelentés lényege röviden összefoglalva: A hírszerzés adatai szerint a 2015-ös rendkívüli menekültválság csupán a kezdet!
Mindeközben gyakorlatilag szétesett a Német kormánykoalíció. A politikusok mostmár nyíltan küldik el egymást „melegebb éghajlatra”.
Aggódva figyeljük a körülöttünk zajló eseményeket. Neked mi a véleményed az olvasottakkal kapcsolatban? A lap alján megírhatod.
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre:http://www.netextra.hu/newsletter/





A MAGYAROK OKOLHATÓK A MIGRÁNSÁRADAT MIATT



Jó kifogás sosem rossz! Akad olyan politikus, aki nem meri felvállalni a súlyos tettei következményeit, inkább megpróbálja azt másokra kenni.

 
Georg Spöttle  – Merkel szerint Orbán Viktor az oka mindennek.



Orbán Viktor félrevezette a német kormányt, írják a mai német lapok.
Berlin azt hitte, hogy csupán 1000-3000 migráns van Magyarországon és, amikor megnyitották a határt akkor azzal szembesültek, hogy illegális határátlépők tízezrei érkeztek Ausztrián át Németországba.
A „Bild Zeitung” még tovább megy: „Orbán Viktor menekülttelenítette az országát…”
Na, lehet velem bakot ugrani megint. Itt volt egy csomó német, brit, amerikai,… TV-stáb, minden újságíró látta és tudta, hogy volt nap, amikor 8-9000 migráns lépte át a szerb-magyar határt és ezt heteken keresztül, akkor honnan jön most ez az ostobaság? Nekem, az itt forgató ismerősöm az N24-től, akinek én is szoktam tudósítani, döbbenten állt a Keletiben és felvette az ott lévő sokezres embertömeget.
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre:http://www.netextra.hu/newsletter/
A berlini kormány sajtósai is napi szinten értesítették a politikusokat a migránshelyzetről. Lefordították a magyar lapok anyagait és a Bundestag tisztában volt a migránsok számával. Arról ne is beszéljünk, hogy a német titkosszolgálat a BND sem aludt, tisztában volt a számokkal és a várható határátlépők számával, ahogy az osztrák hatóságokat sem érte meglepetés.



A kutya inkább ott van elásva, hogy a német sajtó hazudott. Ott valóban úgy kommunikálták az olvasók fele, hogy párszáz szerencsétlen szír család sínylődik Magyarországon, mert Orbán Viktor fogva tartja őket. Ezért is tapsolták meg az első migránscsoportokat, akik elérték a müncheni főpályaudvart.
Most pedig, hogy a CDU/CSU koalíció komoly krízisben van, szárnyal az AfD, a német polgárok 57% úgy látja, hogy Németország egyre kevésbé élhető hely lett a migránsok miatt kell egy bűnbak.
A migránsok ellátására irányzott 93, 2 milliárd eurós költség miatt a nyugdíjkorhatárt ki akarják tolni 73 éves korig a férfiaknál, ami óriási visszatetszést kelt a népnél. Persze az okot máshol keresik… Igaz lehetne, hiszen a nyugdíjpénztárak azért is üresek, mert rengeteg a munkanélküli és az idénymunkás.
















PUTYIN RÉMISZTŐ ÜZENETE EURÓPÁNAK



Putyin rémisztő jövőképet vetített az Európai Unió elé. Hamarosan elszabadul a pokol Európában.

Putyin két lehetséges utat vázolt fel az Európai unió számára a migránsválsággal kapcsolatban.

 
Az egyik, hogy azonnal fizikai erővel és katonasággal védi meg a Schengeni határokat, a másik pedig, hogy továbbra is beengedi az illegális bevándorlókat és ezzel a terroristákat, és akkor vége lesz az Európai uniónak, de a harmadik világháborút, sőt egy új holokausztot is előidézhet.


Legyünk őszinték: nem volt nehéz számára ezeket a következtetések levonni, hisz számtalan biztonsági szakember, és tanácsadó segíti a munkáját. Ezek mellett kifinomult hírszerzői hálózat is a rendelkezésére áll.
Természetesen hasonló szakemberekkel, és hálózatokkal az Európai Unió vezető politikusai, és a tagállamok vezetői is rendelkeznek, mégis szintet tétlenül szemlélik Európa „megszállását”.
Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre:http://www.netextra.hu/newsletter/

A kérdés jogos: Vajon miért?

 
Az orosz elnök szerint a legfontosabb, hogy azonnal be kell fejezni a migránsok utaztatását az unión belül és világosan ki kell nyilvánítani az unió vezetőinek a migránsoknak, hogy ne jöjjenek Európába mert úgy is ki lesznek utasítva. A háború elől menekülőkről az a véleménye, hogy a Törökországi menekült táborokban kell őket tartani, amíg a háború véget nem ér Szíriában.
Putyin szerint, ha az unió politikusai nem ébrednek fel, akkor egy éven belül elszabadul a pokol Európában. FIGYELEM! A videó után a cikk folytatódik! Svédország polgárháborús hangulat:


A videot letiltották :::::

Az Unió vezetői tétlenül szemlélik az eseményeket, Putyin cselekszik

FIGYELEM! A videó után a cikk folytatódik! Németország: migránsok összeverték a rendöröket!
 
Asylanten schlagen Polizei zusammen und drohen das Kind umzubringen Abschiebehaft
Posted by Vitali Becker on 2015. szeptember 16.
Még az Unió vezetői, és a tagállamok politikusai bénultan nézik a migránsválság okozta Európai káoszt, Putyin határozottan cselekszik és igyekszik felszámolni a terrorista szervezeteket.


A szuperhatalom 28 vadászgépet, és több ezer katonát küldött a háború sújtotta közel-keleti országba, hogy támogassa a terrorszervezetek ellen folytatott harcokat. Ezekben a térségekben már az összes állami intézmény szétesett. Vajon ez a sors vár Európára is?










ÚJABB LETILTOTT PUTYIN INTERJÚ – KIK TÁMOGATJÁK  A TERRORIZMUST?



OBAMA CSAK DUMÁL, PUTYIN TESZI A DOLGÁT

A hatalmas migránsáradat, és azt kiváltó terrorizmus kapcsán egyre több embernek kezd felnyílni a szeme.

 
Már nem csak a katonai szakértők, hanem Európa népe is kezdi felismerni, hogy Amerikának valójában mi köze az Európát, és így Oroszországot is veszélyeztető terrorista szervezethez.
Egyre többen látják meg Amerika, és a mögötte álló pénzvilág globális uralomra törő szándékát.


Putyin: Mi nem törekszünk valamilyen vezérségre Szíriában. Szíriában csak egy vezér lehet, a szíriai nép. Mi arra törekszünk, hogy segítsük a terrorizmus ellenni harcot, mely veszélyes az Egyesült Államok számára is, Oroszország, az európai országok meg az egész világ számára is minden túlzás nélkül.

Oszd meg, ha egyetértesz Putyin nyilatkozatával.










ADOLF HITLER NEM HALT MEG A HÁBORÚ VÉGÉN?


Lehet hogy Adolf Hitler nem halt meg a háború végén?

Az FBI beismerte: Hitler nem lett öngyilkos a háború végén!
Az iskolában tanult történelem szerint Hitler öngyilkos lett bunkerében feleségével, Eva Braunnal együtt. Holttestüket emberei az ő parancsára lelocsolták pár kanna benzinnel, és felgyújtották, hogy a nyomokat eltüntessék. A történet szerint a holttestet a Vörös hadsereg tagjai azonosították, és ők is szállították el Moszkvába.
A szovjetekről már többször kiderült, hogy nem szavahihetőek, az amerikaiak pedig szerettek mindent eltitkolni. Lehet, hát hogy Hitlerrel sem az történt, amit a történelemórákon manapság is tanítanak? 


Hitler nem lett öngyilkos, hanem elmenekült, valószínűleg Dél-Amerikába, ahová a német főtisztek nagy része menekült a háború után. A bunker udvarán a hasonmását találták meg az orosz katonák. A kiszivárgott dokumentumok szerint nem csak hogy igazak a feltételezések, hanem egyenesen az amerikai kormány is tudott róla, mi történt a Führerrel. Az FBI dokumentumai szerint a bolsevikok kérlelhetetlen ellensége elmenekült Németországból, és haláláig békében élt Dél-Amerikában.
A dokumentumok szerint nem csak Hitler és Eva Braun halála volt hamis, hanem egyenesen az amerikai hírszerzés vezetőjétől kaptak segítséget. Egy jelentés szerint az FBI pontosan tudta, hogy egy tengeralattjáró hajózott egészen a Dél-Amerikai partokig német főemberekkel a fedélzetén. Furcsa, hogy az amerikaiak hagyták, hogy a Führer nyugodtan éldegéljen az Andok lankáin.
Az 1945 nyarán Amerikában keltezett jelentés szerint egy azonosítatlan informátor egyet értett azzal, hogy menedékjogot kínáljanak fel információért cserébe.
Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre:http://www.netextra.hu/newsletter/
Az argentin kormány nem csak üdvözölte a Német Birodalom vezetőjét, hanem segítette is az elrejtőzésben. Az informátor nem csak megadta azoknak a falvaknak a nevét, ahol áthaladt a korábbi diktátor, hanem hiteles és pontos leírással is szolgált Hitlerről. Az informátort soha nem nevezték meg érthető okokból mégis kellő hitelességgel rendelkezett ahhoz, hogy az FBI ügynökök higgyenek neki.
Az FBI titkolta a Führer tartózkodási helyét.
Annak ellenére, hogy a bizonyítékok szerint a tengeralattjáró valóban megjelent az argentin partoknál, több szemtanú is látott német tiszteket róla leszállni, az ügyben senki sem nyomozott. 





A legmeggyőzőbb bizonyítékot azonban az oroszoknál találjuk. 2009-ig senki nem láthatta a tetemet, amit Hitlernek véltek és Moszkvába szállítottak. Akkor egy amerikai archeológus DNS mintát vehetett a koponyából. Az eredmény szerint a minta nem egyezett a holttest további maradványaival, és Eva Braun DNS-e sem egyezett a családi DNS-ével. A nagy kérdés: de akkor kit őrizgettek az oroszok hosszú évekig Moszkvában? –NetExtra.hu 










MIRE IS HASZNÁLJA AZ ILLUMINÁTI A HAARP RENDSZERT?

1, Szuperfegyver, amelyet Bernard Eastlund texasi fizikus dolgozott ki. Tesla találmányán alapul, több száz antenna aktiválásával létrehozza a „halálsugarat”, amely a magnetoszféra visszaverő képességét kihasználva képes a Föld bármely pontján található objektum megsemmisítésére. 





Antennák százai több millió watt energiát fókuszálnak az ionoszféra bizonyos pontjára, melyet a sugarak felmelegítenek. Ennek hatására egy úgynevezett „buborék” kezd kialakulni kifelé az ionoszférából. Ezt a buborékot impulzusok adagolásával addig gerjesztik, amíg az ki nem sül. Pillanatokon belül atombomba nagyságú energia 
szabadul fel, ami a megjelölt célpontba csapódik be. Tökéletes fegyver, mindent elpusztít, és nincs radioaktív mellékhatása.
2, Időjárás befolyásolás
2004. december 26-án az Indiai-óceánon hatalmas erősségű szökőár söpört végig, közel negyedmillió ember halálát okozva. Oka egy víz alatti, 9.2 erősségű földrengés volt, amely 30m magas hullámokat idézett elő. Kipattanását a HAARP rendszernek köszönheti, ez volt a főpróba a 2007-es beindítás előtt.

A videó után a cikk folytatódik!


HAARP projekt - Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszférakutató Program

https://www.youtube.com/watch?v=Mnv4p9BIi7A


2008. május 12.-én a kínai Szecsuán tartományban megmozdult a föld, melynek következtében hetvenezer ember halt meg. A rengést megelőzően furcsán világító, foszforeszkáló, szivárványszínű felhők jelentek meg a tartomány fölött, amelyet az északi fényhez hasonlónak írtak le. Ebben az időben, fél órával a rengés előtt az alaszkai Gakonában megszólaltak az üzemzavart jelző szirénák, amire addig nem volt példa. Az egybeesés nem véletlen. A pusztító földrengés előidézése 
emberáldozatokkal járó, globális illumináti feláldozás volt.
A japán illumináti is csinált egy földrengést 1994. január 17-én az amerikai Northridgeben (Kalifornia). Pontosan egy évre rá az amerikai-európai illumináti visszavágott: 1995. január 17.-én a japán Kobe városában megtörtént a földrengés. Vannak olyan vélemények, melyek szerint a 2005 augusztusában az USA délkeleti partjaira lecsapó Katrina hurrikán is a HAARP tevékenységének az eredménye.
3, Elektromos hálózatok manipulálása
2003. augusztus 14.-én délután New York, Detroit, Toronto és Ottawa körzetében kialudtak a fények, hirtelen ötmillió lakos maradt áram nélkül. A kanadaiak a Niagarára telepített erőmű meghibásodásával magyarázták a kimaradást. Azonban Japánban, a tokiói egyetem megfigyelő laboratóriumának munkatársa arra lett figyelmes, hogy Alaszka dél-keleti körzetéből hatalmas, addig soha nem látott nagyságú elektromos sugárnyalábok fókuszálnak a Niagara irányába. Mindez tíz perccel az elektromos hálózat összeomlása előtt. Később kiderítették, hogy a HAARP éppen akkor teszt üzemmódban dolgozott.

4, Tudat manipulálás, elmeirányítás
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre:http://www.netextra.hu/newsletter/
Az emberi tudat módosításával kapcsolatos titkos kísérletek eredményeként már az ötvenes évek elején megállapították, hogy bizonyos frekvenciájú sugárzással 
befolyásolni lehet az emberek gondolkodását, tartós kezeléssel pedig maradandó változást lehet elérni gondolkodásmódjukban anélkül, hogy az agy fizikailag megsérülne vagy károsodna.
A videó után a cikk folytatódik!


SOUND of HAARP WEAPON IN ACTION !!! SCARY Lights & Noise!! 2011




Tulajdonképpen távolból, műholdak felhasználásával végzett elektromágneses hullámok sugárzásával befolyásolni lehet a gondolkodást, ezáltal egyének, csoportok cselekedeteit. Az emberi agy elektromos hullámainak EEG-vel történő mérései megállapították, hogy agyunk 1-20 Hertz közötti elektromágneses hullámokat termel.

Az orvostudomány ezt a terjedelmet négy fő tartományra osztja, amelyek különböző tudatállapotokhoz kapcsolódnak:
Delta hullámok (1-3 Hz) az álom nélküli mélyalvásban dominálnak.
Théta hullámok (4-7 Hz) azokra az alvási fázisokra jellemzőek, amikor álmodunk.
Alfa hullámok (8-12 Hz) a nyugalmas ébrenléti állományban lépnek fel (meditáció, röviddel az elalvás előtt, vagy közvetlenül az ébredés után)
Béta hullámok (13-20 Hz) a normális ébrenléti állapotra jellemzőek. 
A Schumann frekvencia (7.8 Hz) tehát az agy alfa és théta határán helyezkedik el. Ez az azonosság nem véletlen, az evolúció folyamán alkalmazkodtunk életterünk sajátosságaihoz, mivel ez a frekvencia jellemző bolygónk természetes állapotára.
A HAARP működtetése során visszaélnek a Schumann hullámok természetével. Mesterséges sugárzás által befolyásolják az ember tudatállapotát, érzékenyebbé teszik a mindennapi hatások iránt. A rádiótechnikából ismerjük, hogy az adók frekvenciái csak vivőhullámok, amelyekre a tulajdonképpeni információt ráültetik. Ezt csinálják a HAARP keretében is. A kívánt információt felültetik egy alfa hullámra, azt műholdon át sugározva gyanútlan emberek millióinak az agyába juttatják el.
















KIZÁRNAK MINKET AZ EU-BÓL? MAGYARORSZÁGOT KIPÉCÉZTÉK



Joggal merül fel az aktuális kérdés: kizárják Magyarországot az Európai Unióból? Megdöbbentő hírek érkeztek. (Figyelem: Hangfelvétel az oldal alján!)

 
Hogy miért is merült fel ez a kérdés, arra hamarosan visszatérünk, de ne feledjük, hogy „az éremnek két oldala van”!



Sokan vannak, akik inkább ezt a kérdést megfordítják és így teszik fel:
Hazánk valóban egy olyan szövetség tagja akar maradni, amely a demokrácia, és az Európai emberi jogok fontosságát hangsúlyozza, de a valóságban nem tűri a különvéleményt, nem nézi jó szemmel, ha egy tagország nem hajlik meg néhány Európai vezető akarata előtt?
Tényleg egy olyan szövetség tagjai akarunk maradni, amely fenyegetőzik, zsarol, és az Uniós pénzek megvonását helyezi kilátásba, ha nem fogjuk be a szánkat, és nem hajtjuk végre némán az EU-s bürokraták akaratát?
A kérdéseket még sorolhatnánk, és bizony be kell látnunk, hogy ezt az ügyet így is megközelíthetjük!
Ezért is volt fontos az október 2.-i népszavazás. Bár be kell látnunk, hogy a népszavazás jogi értelemben érvénytelen volt, mégis eredményesnek mondhatjuk, hisz azok a honfitársaink, akiknek fontos volt, hogy elmondják véleményüket, szinte egységesen (98 százalékban) elutasították az EU-s bürokraták lopakodó jogalkotási elképzeléseit, és zsarolását.
Sajnos október 2.-án sok Magyar ember csöndben maradt. Ők ezt a szavazást nem tartották annyira fontosnak, hogy ezért felöltözzenek, és néhány perc alatt leadják a szavazatukat. Mi is készítettünk egy rövid felmérést azok között, akik otthon maradtak.
Volt, aki azt mondta, hogy háziasszonyként neki főzni kellett. Volt, aki a ház körüli munkákra hivatkozott, és akadt olyan is, aki azzal indokolta a távolmaradást, hogy szerinte ezt a kérdést már „eldöntötték fent”.



Ezek az emberek lemondtak a véleménynyilvánítási lehetőségükről, és ezzel a döntés jogát azokra bízták, akik elmentek szavazni.
Az eredmény egyértelmű. A szavazásban részvevők 98,34 % utasította el az EU-s bürokraták erőszakos tervét, így 3.282.928 ember szavazott nemmel.

A zsarolás és fenyegetés

 
Friss hír, hogy hazánkat már a svéd bevándorlásügyi miniszter is fenyegeti. Egyértelmű, hogy a Magyarok egységes akaratát nem nézik jó szemmel az Európai Unió vezetői, ezért a fenyegetéstől sem riadnak vissza.
Morgan Johansson kijelentette, hogy azonnal meg kell kezdeni a migránsok betelepítését Magyarországra, és szerinte “nincs választásunk”, mivel az Európai Unió tagjai vagyunk, és ha uniós forrásokhoz akarunk jutni, a pénzzel együtt afrikai migránsokat is kapunk.
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre:http://www.netextra.hu/newsletter/
A svéd bevándorlásügyi miniszter viszont azzal is tisztában van, hogy amennyiben hazánkat kizárnák az Európai Unióból, akkor az erőszakos betelepítési terv meghiúsulna.
Tehát úgy tűnik, hogy nem számít a Magyar választók demokratikus akarata, mert Morgan Johansson kijelentette: Svédország az uniós miniszterek jövő heti találkozóján kezdeményezni fogja, hogy az EU vezetői tárgyalják meg a magyar kormány lépéseit, illetve, hogy annak milyen következményei legyenek Magyarországra nézve.
Mindeközben hazai biztonságpolitikai szakértő is megszólalt és elemezte a kialakult helyzetet.

Hazánkat három irányból éri majd támadás







Földi László egy interjút adott a Kossuth rádiónak, melyben elmondta, hogy jól összehangolt támadások várhatóak Magyarország ellen.
Hanganyag (kattints a lejátszóra)

Audió lejátszó
A Magyarok „kurucos” magatartásának következménye, hogy hamarosan szisztematikus, és alaposan előkészített támadások érik hazánkat.
A Brüsszeli vezetők részéről elindul egy alapos politikai (és várhatóan gazdasági) támadás. (itt az EU-s pénzek megvonását is felhasználhatják).
Eközben egy stratégiai (katonai jellegű) támadás várható a „civil szervezetek által, muszlim katonák összefogásából adódó tömegen keresztül” a Magyar határ ellen.
Ezekre ráerősítve, egy alapos informális médiatámadás is várható, hogy ezek őszerejével csirájában elfojtsák a Magyarok ellenállását.

Nagy kérdés, hogy a Magyar politikusokban és emberekben lesz-e kellő kitartás, vagy engednek a Brüsszeli bürokraták zsarolásának és fenyegetésének?






DÖBBENETES! VIGYÁZZ A GÁZÓRA SZERELŐKKEL!



Hová fajul ez az ország?

 
Az nagyon aggasztó, ha az emberek már a hivatalos szerelőt sem merik beengedni a lakásba attól félve, hogy átveri, becsapja őket.
Egy döbbenetes összeállítást készített a HírTv, melyben a Tigáz szerelője és egy rejtett kamerás felvétel is kulcsszerepet játszik.
Igaz, nem friss a felvétel, de mintha a bemutatása óta megnyílt volna egy képzeletbeli „zsilip”, és itt, az interneten, a videó eredeti forráshelyén, illetve máshol is az emberek hasonló esetekről számoltak be.



A videót nézd meg, és utána olvasd el az alább másolt néhány hozzászólást.
Mit szólsz hozzá? Kíváncsian várjuk a Te véleményedet is!
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre:http://www.netextra.hu/newsletter/



Tigáz gázóra csalás ? mérőóra manipulálás





És akkor néhány a hozzászólásokból:
Szívesen mondanám, hogy kamu, de nem tudom. Velem is pont ugyanezt megjátszották, és a szomszédomban lakó 70 éves özvegy nénivel is. Ritkán írok ilyet, de sajnos ez egy tényleg nívón aluli cég, mely erkölcsi nívón aluli embereket alkalmaz.
Ugyan ez a szituáció játszódott le nálunk is. Karcolás, óra bemérés, független szakértő és a végeredmény. Mágnesezett az óra. Lehetetlen, hiszen mi nem nyúltunk az órához. A független szakértői véleményben az áll, hogy nem állapítható meg időbe mikor történt a szabálytalan vételezés. 540000-ft-ot követeltek volna tőlünk, de mi nem fizettük ki és nem alkudoztunk pedig felajánlották. Bírósághoz nem mentünk, menjen a TI-GÁZ, nekünk a szakértői vélemény elég bizonyíték!
Ezt velünk az Eon munkatársa csinálta meg, és a szemem láttára, mégis megbüntettek! Ráadásul az illetővel egy helyen nőttünk fel! Remélem, eléri majd a sors keze!
Mit szólsz hozzá? Kíváncsian várjuk a Te véleményedet is!








TILTOTT TALÁLMÁNYOK- INGYEN FŰTHETNÉL TÉLEN!





INGYEN ENERGIA.

 
Szinte ingyen fűthetnéd egész szezonban a házad, lakásod, ha ez a találmány megvalósulhatna.
Gondolj csak bele: ősszel bekapcsolnád ezt a szerkezetet, és szabályozott körülmények között, szinte fillérekért fűtenéd a lakásod, vagy házad egész fűtési szezonban. Tavasszal pedig nem lenne más dolgod, mint kikapcsol a berendezést.

Szépen hangzik?



Biztos, hogy jó lenne, viszont, ha mindenki ilyen szerkezettel fűtene, akkor ki fizetné a magas gázszámlát a szolgáltatónak? Ha ez a berendezés a fűtés mellett még a meleg víz előállítására is alkalmas lenne, akkor a szolgáltatók bedőlnének. Mi lenne szegény befektetőkkel?
Biztos, hogy ilyen megfontolásból „fúrták meg” ezt a találmányt is. Meg még annyi mást is!
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre:http://www.netextra.hu/newsletter/

Ingyen energia?

https://www.youtube.com/watch?v=eOAZQW54Z-E
A videó bemutatja a találmány működését és Egely György azt is elmagyarázza, hogy az energia-lobbi milyen módon lehetetleníti el azokat, akik az emberiséget hozzá akarják juttatni az olcsó, és mindenki számára elérhető energiához.










MAGYARORSZÁGON POLITIKAI, ÉS GAZDASÁGI „CSICSKATARTÁS” FOLYIK?





Morvai Krisztina szenzációsan és érzékletesen foglalta össze azt az állapotot, amely jelenleg hazánkban tapasztalható.

 
Érdemes elolvasni a rövid írást, és elgondolkodni a mondanivalóján. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre is, melyet elmondhatsz az oldal alján, vagy a Facebook oldalunkon is.


A " rettegők országa"…
Mindenki retteg? A gyávaság, mint a valódi rendszerváltás akadálya.
Állítólag Magyarországon mindenki fél. Félnek az egyenruhások, félnek az ügyészek, félnek a bírók, félnek az orvosok, ápolók, a tanárok – mindenki retteg…
Amikor ezt olvasom, rendre eszembe jut egy történet. Pár éve Szarvas környékén igyekeztem megismerni a „csicskatartást”, azaz a modern kori rabszolgaság egyik formáját, amelynek lényege, hogy kiszolgáltatott embereket erőszakkal, fenyegetéssel vagy más hasonló módon gyakorlatilag fogságban tartanak, dolgoztatnak, s pénzüket, járandóságaikat elveszik tőlük.
A szabadulás szinte lehetetlen. Találkoztam valakivel, akinek mégis sikerült, s elmesélte, hogyan: „Van egy húgom, aki akkor 22 éves volt. Nagyon szeretett engem, végtelenül hiányoztam neki, és nem tudta elfogadni, hogy csicskaként élek egy tanyán, ahonnan nincs menekvés.

Egy napon karjára vette a kisbabáját, eljött a tanyára, odaállt a fogvatartóm elé, akitől az egész megye reszket, határozottan a szemébe nézett, és azt mondta: 'Önnek nincs joga fogságban tartani a testvéremet. Engedje el!'



A csicskatartó alig jutott szóhoz a meglepetéstől, majd közölte, hogy szabad vagyok. Azóta is békén hagy, ami példátlan eset a csicskatartás világában. Annyi kellett, hogy valaki bátran szembeszálljon vele.”
Ennyi a történet. De persze gondolhatunk az egri nőkre vagy az 56-os forradalmárokra, akik a ruszki tankokkal szálltak szembe. A bátorság a méltóság elválaszthatatlan része. A gyávaság pedig méltóság nélküli élethez, szolgasághoz vezethet.
A polgár, aki nem érez erőt és bátorságot, lehajtott fejjel járó alattvalóvá válhat – s a mindenkori hatalom úgy is fogja kezelni. A valódi rendszerváltáshoz le kell vetkőzni a gyávaságot, abba kell hagyni a rettegést.
Össze kell fogni – párthovatartozásra tekintet nélkül -, és szembe kell szállni az önkénnyel, az elnyomással, a megfélemlítéssel, bármilyen párti kormány, munkahelyi vagy egyéb vezető gyakorolja azt. A szocializmus/kommunizmus közel 30 éve véget ért, nem lehetünk a rettegők országa.
Ne maradj le semmiről! Kattints, és iratkozz fel a hírlevelekre:https://netextra.hu/newsletter/
Na de mégis hogyan és kivel fogjunk össze?” – kérdezték már a két előző hasonló témájú és mottójú írásom kapcsán is. „És egyáltalán, most akkor kire szavazzunk, ki fogja mindezt megcsinálni értünk?”


Pont ez a lényeg, hogy a polgároknak egymással összefogva kell kikövetelni és kialakítani egy olyan rendszert, amelyben már majdnem mindegy, hogy melyik párt nyeri meg a választásokat, mert az ország mindenképpen működik, mégpedig színvonalasan. S fel kell fognunk: a diktatúrában az állam, a hatalom ellenőrzi, és korlátozza a polgárát, a demokráciában a polgár ellenőrzi, és korlátozza az államát.



Az államot, ami érte, a polgárért, a közösségért, a nemzetért van. Ez lenne a valódi rendszerváltás – amit mindenekelőtt a fejünkben és a szívünkben kell végrehajtani.
Szeretettel Krisztina.










ELTITKOLT ORVOSSÁG AZ EZÜSTKOLLOID



Az ezüstkolloiddal számtalan betegséget lehet gyógyítani. Baktériumölő hatása nagyobb, mint bármely antibiotikumnak – ezt állítja sok szakember.





Mi az ezüstkolloid?
Az ezüstkolloid vöröses vagy átlátszó színű folyadék, létrehozásánál ionizált vízbe ezüst részecskéket – úgynevezett kolloidokat – kevernek. Az ezüst kristályos szerkezetű anyag, melyet jellemzően az emberi szervezet csak ilyen apró részecskékre bontva, tehát kolloid formában képes felhasználni.


Baktérium-, vírus- illetve mikrobaölő hatása igen erős: a legtöbb antibiotikum féltucatnyi organizmust pusztít el, az ezüstkolloid azonban képes akár 650-et is.
HOGYAN HAT?
A vírusokban, baktériumokban, gombákban és parazitákban különböző enzimek segítik a kórokozók anyagcseréjét. Az ezüstkolloid ezeknek az enzimeknek gátolja az optimális működését, így okozva a kórokozó pusztulását, melyhez nagyjából hat percre van szüksége.
MIRE JÓ?
Használható a testfelszínen, külsőleg, belsőleg, gombás fertőzések, ekcéma és számtalan más fertőzés kezelésére.
Egyes kutatók szerint második immunrendszerünket biztosíthatná, ezáltal megvédene a legtöbb kórokozóval szemben. Több amerikai példa szolgál pozitív eredményekkel az AIDS, a herpesz, a gombásodás, a Candida, a szifilisz esetében, sőt bizonyos esetekben a rák leküzdésében is hatásos lehet.
KÜLSŐLEG:



-Pattanások, ótvar, skarlát
-Sok esetben a bőrrák kezelésében is nagyon hatékony
-Szemgyulladás, fülgyulladás, szájfertőzések
-Égés, fagyás, napégés
-Szemölcsök, herpesz
Belsőleg:
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre:http://www.netextra.hu/newsletter/
-Szénanátha, allergia
-Tüdőgyulladás, megfázás, influenza
-Staphylococcusos és streptococcusos fertőzések
-Légzőszervi, orrüregi megbetegedések
-Vérpanaszok, leukémia, agyhártyagyulladás
-Gyomorfekély
-Lyme-kór, szifilisz
-Cukorbetegség
-Több esetben a HIV-vírussal szemben is hatékonynak bizonyult.
HA ENNYIRE JÓ, AKKOR MIÉRT NEM TUDNAK RÓLA A BETEGEK?





Ennek oka, hogy senki nem szabadalmaztatta, és valószínű soha nem is fogja. Ugyanis egyik intézet sem szeretne előállni azzal, hogy új ellenszert talált a rák vagy az AIDS ellen. Ha ezt megtennék, akkor új hatóanyagnak kellene nevezni, ez pedig ahhoz vezetne, hogy bevonnának minden ezüstkolloidot tartalmazó szert azzal az indokkal, hogy mint minden új hatóanyagnak, ennek is be kell vizsgálni a hatásait. Ez pedig minden 1938 előtt is használt gyógyszer – melyek törvény szerint jelenleg megengedett minősítésűek – újraminősítéséhez vezetne. Arról nem is beszélve, hogy ez a bevizsgálás akár évtizedekig is eltartana, így addig a betegek nem jutnának hozzá az ezüstkolloidhoz.
A másik fő oka a szer elhallgatásának az, hogy egyetlen gyógyszeripari cég sem szeretne csődbe menni. Képzeld csak el, hogy egy hatékony rák, vagy AIDS ellenes, vagy bármilyen vírusölő gyógyszer milyen profitoktól fosztaná meg a jelenlegi gyógyszergyártókat. Természeten az ezüstkolloid hatásának kutatása és orvosi bizonyítása nem tart még itt, de ki tudja, megfelelő körülmények között milyen valóban hatékony készítményeket lehetne belőle létrehozni.








ÜTŐS ÉS TERMÉSZETES ANTIBIOTIKUM, AMELY VÉGEZ A TESTEDBEN LÉVŐ FERTŐZÉSEKKEL

Több portálon is úgy mutatják be ezt a szert, hogy ez a legerősebb természetes antibiotikum, mely megöli a testben lévő fertőzéseket!


Ez a házi recept rendkívül régi, eredetét egészen a középkori Európáig vissza lehet követni. Abban az időszakban az emberek rendkívül sok járványt és betegségeket éltek át. Kénytelenek voltak kidolgozni olyan recepteket és gyógymódokat, melyek segítettek túlélni ezeket a súlyos nyavalyákat.

 
A természetes gyógynövények és gyógymódok felhasználásával, valamint a korábbi tapasztalataikra építve elkészítették a Mester tonik névre keresztelt természetes antibiotikumot.



Rövid jellemezve, ez az erős antivirális és gombaellenes csodaszer fokozza a vérkeringést és a nyirok áramlását az egész testben. Tudnunk kell róla, hogy hatásosan megküzd velük, és a (Gram-pozitív és Gram-negatív) baktériumokat valóban el is pusztítja.
A korabeli leírások alapján ez az ital rengeteg embernek segített kigyógyulni a vírusos, bakteriális, parazitás és gombás betegségéből, sőt a pestis ellen is hatásosnak bizonyult. A titka a friss és természetes alapanyagokban rejlik.

Elkészítése és hozzávaló alapanyagok

Fontos megjegyeznünk, hogy feltétlenül érdemes kesztyűt viselni az elkészítése közben az erős paprika miatt is!
Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre:http://www.netextra.hu/newsletter/
Hozzávaló alapanyagok:



700 ml almaecet
negyed csésze apróra vágott fokhagymát
negyed csésze apróra vágott hagyma
2 friss erős paprika, apróra vágva
negyed csésze reszelt gyömbér
2 evőkanál reszelt torma
2 evőkanál kurkuma por vagy 2 darab kurkuma gyökér

Elkészítés:

Egy tálban az ecet kivételével keverd össze a hozzávalókat. A keveréket ezután tedd üvegbe. Öntsd fel kevés almaecettel (a legjobb, ha az üveg 2/3-áig töltöd a száraz keveréket és az üres részt kitöltöd almaecettel.
Zárd rá a tetejét és rázd össze alaposan.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése