2018. szeptember 20., csütörtök

A hazaáruló és talpnyalók országában arat a halál ma is










A hazaáruló és talpnyalók országában arat a halál ma is






Gróf Teleki Pál miniszterelnök halála,

1941. április 3.



2017. április 21. 10:24


SZENT-IVÁNYI DOMOKOS Visszatekintés (1941-1972.)
Mindenütt ugyanaz a kép fogadott: könnyes szemű, szomorú és megrendült férfiak és nők. Telekit mindenki szerette, s ezek az emberek most azt érezték, hogy nagyszerű vezetőjük, reményeik megtestesítője eltávozott, s Magyarország a pusztulásba rohan.



Reggel negyed hét lehetett, amikor csörgött a telefon. Felvettem a kagylót, s nagy meglepetésemre Gyöngyi1 szólt bele, aki izgatottan közölte, hogy Bárczy István haladéktalanul beszélni akar velem. A következő pillanatban már Bárczy jól ismert, de ezúttal szinte remegő hangját hallottam: – A miniszterelnök meghalt! Haladéktalanul gyere ide!
Öt perc múlva már a Lánchídon hajtottam végig, aztán fel a kanyargós Hunyadi János utcán, majd hirtelen fékezéssel megálltam a történelmi Sándor-palota előtt. Az autóból kiugorva az épület főbejáratához rohantam. Habár siettem, észrevettem, hogy már felvonták a fekete zászlót. A bejáratnál – ahol mindkét ajtónálló ott állt – a nagykapu tárva-nyitva várt; beléptem. Ekkor vettem észre, hogy még a férfiaknak is könnyes a szemük. Párosával szedve a fokokat, rohantam fel a vörös bársonyszőnyeggel borított lépcsőn. Mindenütt ugyanaz a kép fogadott: könnyes szemű, szomorú és megrendült férfiak és nők. Telekit mindenki szerette, s ezek az emberek most azt érezték, hogy nagyszerű vezetőjük, reményeik megtestesítője eltávozott, s Magyarország a pusztulásba rohan.
A közigazgatási államtitkár szobájában a tragédia minden ismert részletéről, valamint az alábbi fejleményekről is tájékoztattak.
Bárczyval folytatott beszélgetésemet rövidre kellett fognom: ő volt a protokollfőnök is, s már négy telefonvonalon keresték; magas rangú állami tisztviselők akartak választ kapni arra, milyen lépéseket tegyenek a temetéssel kapcsolatban, illetve mikorra hívják össze a minisztertanácsot, amely majd megválasztja a néhai miniszterelnök utódját.
Egy dolog biztos volt: jó ideig senki mással nem akartam beszélni, senkit nem akartam látni. Felhajtottam a Hármashatár-hegyre, amelyről csodálatos kilátás nyílik Budapestre és környékére.
Kiszálltam a kocsiból, és kezemben egy Goerz–Zeiss messzelátóval, felmásztam a csúcson egy sziklára. Látcsövemet az Ausztria felé vezető autóútra irányítottam. Nocsak! Az úton egy óriási acélkígyó haladt nagy sebesen dél felé, feje már áthaladt Budapesten, a farka még valahol Ausztriában járt. Különös és lenyűgöző, ugyanakkor vészjósló látványt nyújtott. Ez a roppant méretű acélszörny az egyik volt a három páncélos-hadosztály közül, melyek Hitler parancsára szaporán dübörögtek Románia és Jugoszlávia felé.2 (A Panzer-hadosztályok teljes mértékben gépesítettek voltak: tankok, szállító járművek, páncélozott lőszerszállító teherautók, gyors harckocsik – egytől egyig olyan precizitással és sebességgel haladtak, hogy az egyszerre volt lenyűgöző és fenyegető. Motorbiciklis tisztek cikáztak le s föl az acélkígyó mellett, hogy biztosítsák a száguldó szörny útját és őrizzék az előrenyomulás monoton ritmusát.
Elfordítottam tekintetemet a gyorsan haladó acélszalag látványától, s eltűnődtem jelenen s jövőn. A náci Németország végső veresége felől szinte semmi kétségem nem volt. Túl erős volt bennem a földrajzos véna ahhoz, hogy higgyek a tengelyhatalmak győzelmében. Alfred Thayer Mahan, The Influence of Sea Power upon History, 1660–1783 című művének tézisét megkérdőjelezte egy újabb fejlemény:3 a levegő meghódítása. E tekintetben azonban nem voltak illúzióim arról, hogy meddig fog tartani a német Luftwaffe fölénye. Amint beindul az amerikai futószalag, illetve elkezdik tömegével képezni a kanadai és amerikai pilótákat – a szovjetekről nem is beszélve –, a tengely sorsa megpecsételődik. Ami pedig a levegő meghódítását illeti, még előttünk állt a Bismarck,4 a Prince of Wales5 és még számos hadihajó pusztulása. S amikor a német Panzereket figyeltem, már tudtuk, hogy a Luftwaffe 1940-ben egyszer már kudarcot vallott, amikor meg akarta törni a britek ellenállását, s eközben hatalmas veszteségeket szenvedett. Ám a Luftwaffe akkor kapta a végső csapást, amikor Göring légitámadást indított az ANZAC6 által védett Kréta ellen.
Európával kapcsolatban kitartottam a nyolcvanoldalas jelentésemben megfogalmazott nézeteim mellett:7 Európa elpusztul a légitámadásokban – s azután? Következik egy oroszok uralta Európa, ahogy Churchill is kénytelen volt belátni és megérteni, miféle végkifejlet felé haladnak az események8 – ám ekkor már túl késő volt. Ő maga is elismeri, hogy e tekintetben a szövetségesek teljes kudarcot vallottak. A jól ismert történet ismétlődött meg újra: a gyengébb hatalmak Európán kívül próbáltak segítséget keresni, s ez kivétel nélkül minden esetben katasztrofális következményekkel járt.
Magyarországot illetően a jövő meglehetősen sötétnek tűnt. Először náci gyarmat lett, majd az orosz kommunista birodalom része. Az orosz hadsereg nélkül a szövetségesek nem tudták volna legyőzni Németországot, s még ha képesek is lettek volna rá, akkor is messzemenően igénybe vették volna az orosz segítséget, hogy ezzel amerikai és brit katonák tömegeinek életét kíméljék meg. Így aztán a harcok végső szakaszában fél Európát az orosz csapatok védték, és elképzelhetetlennek tartottam, hogy onnan nyugati katonai erővel ki lehessen őket szorítani. Magyarország osztályrésze akkor sem lett volna jobb, ha gyengén felszerelt hadseregével Németország ellen fordul. Pillanatok alatt megsemmisült volna (ahogy ez Lengyelország esetében is történt), s a végső egyezkedésnél a nyugati hatalmak úgysem tudták – vagy akarták – volna megvédeni (ahogy Lengyelországot, Csehszlovákiát, Romániát, Észtországot – és még folytathatnánk a sort – sem) az orosz uralomtól. Ezenkívül a legtöbb országban a lakosság nagy része politikailag teljesen tájékozatlan, ellenben fölöttébb megalkuvó. Ezek miatt úgy gondoltam, sokan akadnának Magyarországon, akik megpróbálnának hasznot húzni a német uralomból – és azt is tudtam, hogy a hadsereget többségében német származású, erősen németbarát tábornokok vezetik.
Végül pedig, saját személyemmel kapcsolatban nem láthattam előre, milyen gyorsan semmivé lesz majd az a munka, amelyet Teleki miniszterelnök és jómagam kezdtünk el, s hogy pozíciómat kikezdik, ennek ellenére éreztem, ennek az egésznek előbb-utóbb rossz vége lesz.
Ránéztem a karórámra: este fél 9-et mutatott. Már több mint egy órája figyeltem a páncélosok vonulását, s a hadseregnek még az ötöde sem haladt el. A farka még mindig Ausztriában kígyózott.”
1A gyönyörű Rimély Gyöngyi a húszas években gyors- és gépírónőként dolgozott a Honvédelmi Minisztériumban. Miután a közigazgatási államtitkár, Bárczy István beleszeretett, a lányt áthelyeztette az irodájába, vagyis a Miniszterelnökségre, a Sándor-palotába. 1947-ben együtt menekültek Svájcba, ahol a windsori herceg és Bárczy közeli barátja, Sir Oliver Duncan segítette és támogatta őket. Bárczy 1952 decemberében halt meg Gyöngyi karjaiban, a svájci La Tour-de-Peilzben. Gyöngyi 1953 körül hozzáment egy tönkrement spanyol-francia arisztokratához, s jelenleg Genfben él mint St. Genois grófné.
2 A legfőbb német támadás Jugoszlávia és Görögország ellen Németországtól, Ausztriától és Magyarországtól távol érkezett. A német hadsereg főparancsnoka, von Brauchitsch tábornagy tervei szerint az oldalazó és bekerítő mozgásokat Kesselring tábornagy Romániában összpontosított egységei hajtották végre. A jugoszláv erőket az első „blitz” Nis mellett érte, a görögöket pedig a Metaxas-vonal mögött, a jugoszláv erőket már az első napokban elvágva a Görögország felé való visszavonulás lehetőségétől. Jugoszlávia magyar és osztrák határánál viszonylagos béke volt a katonai hadművelet első napjaiban.
3 Alfred Thayer Mahan: The Influence of Sea Power upon History, 1660–1783. Little, Brown & Co., New York, 1890. A könyv tételmondata szerint az a nagyhatalom, amelyik uralja a tengereket, az uralja a gazdasági, politikai és katonai hatalmat is. A háborúk végső kimenetelét is a tengeri katonai erő dönti el.
4 A Bismarck csatahajó 1941. május 27-én süllyedt el az Atlanti-óceánon, első harci bevetésének kilencedik napján.
5 A Prince of Wales a Malájföld japán inváziója elleni küzdelemben, japán repülőgépek támadásának következtében 1941. december 10-én süllyedt el, hét hónapi harci bevetés után.
6 Australian and New Zealand Army Corps, az ausztrál és új-zélandi hadseregek csapatai.
7 Szent-Iványi Domokos 1938 októberében diplomata-kiküldetésben Észak-Amerikába utazott az akkor még kultuszminiszter Teleki Pál megbízásából, hogy készítsen bizalmas jelentést a kormány vezetői számára Amerika várható kelet-közép-európai politikájáról és a háborúhoz való viszonyáról. 1939 februárjában készült el a 80 oldalas jelentés, mely nemcsak Amerika hadba lépését és a német vereséget valószínűsítette, hanem Európa tönkremenetelét és a bolsevik Szovjetunió térnyerését is.
8 Lásd Winston S. Churchill: A második világháború. II. Európa Kiadó, Budapest, 1989, 196–214.
(Részlet Szent-Iványi Domokos: Visszatekintés, 1941-1972. című, a Magyar Szemle Könyvek sorozatban megjelent könyvéből. Szerkesztette Szekér Nóra és Kodolányi Gyula)


133 nap – A Tanácsköztársaság története (a teljes film)

2017. május 17. 08:41


Dicsőséges? Szégyenletes? Borsody István dokumentumfilmje a világ második proletárdiktatúrájáról, népbiztosokról, vörös terrorról és honvédő harcokról. Producer: Skrabski Fruzsina.



Dicsőséges vagy éppen szégyenletes. A hazai történetírás nem fukarkodott a jelzőkkel, amikor a Magyar Tanácsköztársasággal foglakozott, Hetven éven át vagy csak pozitív vagy csak negatív köntösben mutatta be a 133 nap történetét. Ami 1919-ben Magyarország szétszakításával egy időben történt, az nagyban befolyásolta későbbi történelmünket. Hiába tartották életben a Tanácsköztársaságot kevesebb mint fél évig, kitörölhetetlen része lett a magyar történetírásnak. Manipulált iskolai tananyagok, hiányos történelmi feldolgozások jelentek meg könyvben és filmen. 1989-ben, a hetven évvel korábban történtek tisztázása mellékessé vált. Filmünk szándékolt célja, a Tanácsköztársaság későbbi feldolgozásának és így a megtörtént történelemhamisítás bemutatása is. Fontos tisztázni, hogy pontosan mi és miért történt 1919. március 21-e augusztus 1-e között.” – A Becsengetünk produkció történelmi dokumentumfilmje teljes hosszában az Indafilm kínálatában.
A film elkészültét az NMHH Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja támogatta.

133 nap - A Tanácsköztársaság története



Dicsőséges vagy éppen szégyenletes. A hazai történetírás nem fukarkodott a jelzőkkel, amikor a Magyar Tanácsköztársasággal foglakozott, Hetven éven át vagy csak pozitív vagy csak negatív köntösben mutatta be a 133 nap történetét. Ami 1919-ben Magyarország szétszakításával egy időben történt, az nagyban befolyásolta későbbi történelmünket. Hiába tartották életben a Tanácsköztársaságot kevesebb mint fél évig, kitörölhetetlen része lett a magyar történetírásnak. Manipulált iskolai tananyagok, hiányos történelmi feldolgozások jelentek meg könyvben és filmen. 1989-ben, a hetven évvel korábban történtek tisztázása mellékessé vált. Filmünk szándékolt célja, a Tanácsköztársaság későbbi feldolgozásának és így a megtörtént történelemhamisítás bemutatása is. Fontos tisztázni, hogy pontosan mi és miért történt 1919. március 21-e augusztus 1-e között.




Stáblista:

  • Borsody István - rendező
  • Borsody István - forgatókönyv
  • Haluska Gergely - operatőr
  • Kiss Sándor - operatőr
  • Kiss Soma - operatőr
  • Kuzma Viktor - operatőr
  • Skrabski Fruzsina - producer












AZ ÚJ AMERIKAI NAGYKÖVET MÉG EGYETLEN ELÉGEDETLEN EMBERREL SEM TALÁLKOZOTT MAGYARORSZÁGON

A korábban üzletemberként tevékenykedő 80 éves David B. Cornsteint két hónapja nevezték ki budapesti nagykövetté. Azóta állítása szerint Magyarországon nem tapasztalt semmi olyasmit, ami a szabadságjogokat csorbítaná, de még elégedetlen emberrel sem találkozott, pedig napi tíz programon vesz részt.
A zsidó származású nagykövettel a Szombat magazin készített interjút, ahol miután átestek a gyökerek megvitatásán kiderült, hogy Cornstein a nemzetközi politikában teljesen kezdő, eddig  főként üzleti körökben mozgott, valamint New York politikai életébe kukkantott bele. 
Most pedig legfontosabb célkitűzései között említi, hogy megszüntesse Magyarország energiafüggőségét, amire persze az egyik legjobb megoldásnak az amerikai folyékony gázt látja.
Közvetítene Ukrajna és Magyarország között a nyelvtörvény kapcsán, ezzel is közelebb hozva az országot a NATO-hoz. Az az érdekes meglátása támadt ugyanis, hogy ha korábban szövetséges lett volna, akkor Oroszország nem merte volna annektálni a Krímet. Jó, ezt a gondolatot nézzük el, mert közölte, hogy nincs otthon a nemzetközi politikában. Na de a következő célkitűzésből az is kiderül, hogy a magyarban sem.
Ugyanis célja az is, hogy megoldja a CEU ügyét, viszont úgy nehéz lesz, hogy elképzelni sem tudja, miért akar az egyetem Bécsbe költözni.
Utána ez következett:
SZ: Magyarországon kulcskérdés a demokrácia állapota, a fékek és ellensúlyok rendszere. Nyilván sokaktól hallotta már, hogy a kormány ezeket az intézményeket leépíti. Ez ügyben fel kíván lépni?
Cornstein: Ön két dolgot említett: az egyik az, amit mondanak az emberek, a másik az, hogy valóban milyen a demokrácia állapota. Azt mondanom sem kell, hogy én a demokrácia elkötelezett híve vagyok, ami a joguralmat és a számunkra oly fontos szabadságjogokat – vallásszabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot – jelenti, amelyek életünket irányítják. A mi országunk számos háborút vívott ezeknek a jogoknak a védelmében. Ami az itteni helyzetet illeti, én csak annak alapján ítélhetek, amit látok és nem annak alapján, amit mondanak, amit a tévében látok vagy egy újságban olvasok. Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében. De ehhez arra van szükség, hogy ezt a saját szememmel lássam. Ha valaki nekem ilyesmiről beszélne, akkor alaposan megvizsgálnám az ügyet, és ha azt látnám, hogy ezeket a szabadságjogokat csorbítják, akkor határozottan felszólalnék.
SZ: Ön tehát mindeddig a szabadságjogok semmilyen sérelmét nem tapasztalta Magyarországon?
Cornstein: Az elmúlt két hónapban rendkívül kedvező tapasztalataim voltak. Találkoztam vallási vezetőkkel, világi vezetőkkel, NGO-k vezetőivel. Naponta tíz programon veszek részt – nem ülök tehát az irodámban arra várva, hogy valaki beessen hozzám. Ám amiről Ön beszél, arról nem hallottam. Senki sem mondta nekem, hogy ez vagy az rossz, szörnyű, kérem lépjen közbe, segítsen. Én elégedett emberekkel találkoztam. Nem láttam, hogy a szabadságjogokat csorbítanák. Találkoztam már sok rabbival, aki Magyarországon működik. Egy sem mondta nekem: Figyelj, itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű.
Egyetlen elégedetlen emberrel sem találkoztam. Ha Önök közlik, amit most mondok és erre válaszul majd jelentkezik valaki, aki ezt cáfolni akarja, azt természetesen meghallgatom. De eddig egyszerűen nem hallottam ilyet.
Szóval, ha Ön úgy érzi, hogy lenne mit megosztania, akkor keresse fel nyugodtan a nagykövetet, aki állítása szerint találkozott az ellenzéki pártok képviselőivel is, de még tőlük sem hallott problémáról.




BIZTOS, HOGY NEM LESZ ÚJABB SZAVAZÁS A BREXITRŐL



Kizárta az újabb népszavazás lehetőségét Nagy-Britannia EU-tagságáról vasárnap megjelent írásában a brit miniszterelnök.
Theresa May a The Sunday Telegraph című konzervatív, erőteljesen EU-szkeptikus irányvonalú vasárnapi brit lapnak írt cikkében kifejtette, hogy a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott referendumon - amelyen a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt - milliók adtak kifejezést akaratuknak, sokan évtizedek óta először bíztak is abban, hogy szavazatuk számít, és abban, hogy miután évekig úgy érezték, a politika nem törődött velük, most meghallja szavukat.
Theresa May szerint ha ezek után még egyszer feltennék nekik az EU-tagságról szóló kérdést, az a demokrácia és a népszavazásba vetett választói bizalom súlyos elárulása lenne.
A brit miniszterelnök közölte: éppen ezért nem fog engedni azoknak, akik újra meg akarják nyitni az egész ügyet egy második referendummal.
Tavasszal országos kampánycsoport alakult People's Vote - a Nép szavazata - névvel ismert közéleti személyiségek, politikusok és üzleti vezetők részvételével annak kiharcolására, hogy népszavazás dönthessen a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről. A szervezet két frontembere az X-Men és a Star Trek sorozatokból is világszerte ismert színész, Sir Patrick Stewart és Gary Lineker egykori angol futballsztár, a BBC televízió jelenlegi futball-szakkommentátora.
A People's Vote a nyár elején, az EU-tagságról tartott népszavazás második évfordulóján minden eddiginél nagyobb, százezres népszavazáspárti tüntetést szervezett Londonban, követelve, hogy a brit EU-tagság megszűnése előtt ismét referendum döntsön a kilépés feltételrendszeréről.
A konzervatív brit kormány azonban eddig is mereven elvetette bármiféle újabb népszavazás gondolatát, és hivatalosan a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt jelenlegi vezetése sem támogatja az erre irányuló kezdeményezéseket, jóllehet a párt korábbi vezetője, Tony Blair volt miniszterelnök szintén kampányt folytat annak érdekében, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről a választók mondhassanak véleményt.
Blairt e törekvésében aktívan támogatja közvetlen hivatali elődje és egykori politikai riválisa, Sir John Major volt konzervatív párti kormányfő, aki több nyilatkozatában is "történelmi hibának" nevezte, hogy a brit EU-tagságról tartott 2016-os népszavazáson a többség a kilépésre voksolt.
Theresa May azonban vasárnapi cikkében úgy fogalmazott, hogy a népszavazáson résztvevők bizalmát nem csupán egy jó Brexit-megállapodással kell meghálálni, hanem azzal is, hogy a kormány reagál a szélesebb körű változás igényére, amely a kilépésről szóló népszavazás központi eleme volt.
A kormányfő hozzátette: bízik abban, hogy sikerült jó kilépési megállapodást elérni az EU-val, de a kormány felelős módon eljárva a nyáron megtette az előkészületeket arra az eshetőségre is, hogy nem születik egyezség a Brexit feltételeiről. May megismételte azt a többször hangoztatott álláspontját, hogy "ez sem jelentené a világ végét, bár nem lenne sétagalopp sem".




BRUTÁLIS ORVOSHIÁNYRA VILÁGÍT RÁ EGY BELSŐS DOKUMENTUM



Létszámhiányra és amortizálódott eszközállományra hívják fel a figyelmet az ott dolgozók.


Egy, az Indexhez eljuttatott dokumentumból többek között kiderül, hogy különböző osztályokról levezényelt orvosokat osztanak be vizsgálóba, így például bőrgyógyász aorta rupturás beteget kezelhet. (Az aorta ruptura a verőér falának megrepedése, életveszélyes állapot.)
Egy intézményben dolgozó orvos ehhez a következtőt tette hozzá: Sajnos ez azon túl, hogy orvosként frusztráló és felelőtlen, betegként igen veszélyes, hiszen olyan orvosok látják így el a betegeket, akik kezében sokszor hosszú ideje nem volt fonendoszkóp és nem ismerik már, nincs gyakorlatuk a sürgős kórképek ellátásában (pl. szemészkén, szájsebészként, mit kell tenni egy infarktussal.)
A lap forrása szerint "az önként vállalt túlmunka szerződés felmondása itt a munkaórák számának csökkenésével azt jelenti, hogy szeptember közepétől sokkal kevesebb traumatológus fog majd ügyelni egy adott éjszaka: négy helyett egy vagy kettő." Szerinte ez azt fogja eredményezni a gyakorlatban, hogy idővel a betegek nem lesznek ellátva. Állítása szerint most is "gyakran" elhalasztanak műtéteket, de a jövőben előfordulhat majd, hogy a törések operálása egy hétnél is tovább húzódhat, "ez pedig szövődményekhez fog vezetni". 
Megjegyezte, hogy tudomása szerint az aneszteziológusok között szeptembertől akkora lesz a munkaerőhiány, hogy átlagosan két műtő nem fog működni. 
Kiderült az is, hogy több műszakban sincs a fektetőben orvos, így a gyér intenzíves háttér miatt nem fogadhat az sürgősségi centrum olyan betegeket, akinek orvosi megfigyelésre van szüksége.
Állítása szerint "az eszközpark idejétmúlt, az alapvető megfigyelési eszközök elfogytak, egyik betegről a másikra kell áttenni a vérnyomásmérőt. Összesen két lélegeztetőgép van, amelyek majdhogy nem pöfögnek. Ennél még keményebb, hogy elmondása szerint a kórház sok pénzzel tartozik a dolgozóknak. 
Nemcsak az orvosok nem kapják meg a pénzüket, az összes SBO szakdolgozónak tartozik a kórház, sokszor több, mint százezer forinttal.
Hogy ez ne legyen elég, ez nem az első ilyen levél. Zacher Gábor távozása előtt Kun Szabó István vezérőrnagynak, az MH Egészségügyi Központ parancsnokának írt belső levelében nagyon hasonló gondokra figyelmeztetett:



KISZIVÁRGOTT EGY LEVÉL A HONVÉDKÓRHÁZ SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYÁRÓL: BRUTÁLIS AZ ORVOSHIÁNY



Belső levél került az Index birtokába, melyet Kun Szabó István vezérőrnagynak, az MH Egészségügyi Központ parancsnokának írtak.


A levelet a sürgősségi osztály vezető posztjáról távozó Zacher Gábor írta alá.
A levélből kiderül: a sürgősségi centrumban dolgozó orvosok közül hatan töltik felmondási idejüket, ketten gyermeket várnak, egy ember végleg el akarja hagyni a pályát, többen kevesebb óraszámban vagy félállásban szeretnének dolgozni, egy orvos a PhD-ja miatt fizetés nélküli szabadságra megy, egy orvost pedig külföldi misszióba vezényeltek. A távozókat nem tudják pótolni, gondot okoz a műszakok megszervezése, így sokszor más osztályokról irányítanak át orvosokat, nekik azonban semmiféle sürgősségi gyakorlatuk nincs.
"Sőt volt olyan orvos, akinek elmondása szerint fonendoszkóp legutóbb az egyetemen volt a zsebében, azóta nem használta, és a fondendoszkópmentes idő akár több 10 év is lehet" - idézi Zachert az Index.
Zacher Gábor lemondásának napján a PwC Outlook rendezvényén is kemény kijelentéseket tett, azt az interjút később töröltette a YouTube-ról.



"CSAK AKKOR FOG MEGJAVULNI A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY, HA BEDŐL A RENDSZER"



És ehhez már közel vagyunk. Zacher Gábor nem finomkodott.


Az orvos lemondásának napján a PwC Outlook rendezvényen vett részt egy beszélgetésen. A 24.hu által megtalált beszélgetésen Zacher többek között azt mondja:
- a Honvédkórházban a minimum feltételekhez képest 60 százaléknyi dolgozó van
- akkor fog megjavulni a magyar egészségügy, ha bedől a rendszer, és ehhez most közel vagyunk.
- az elmúlt öt hónapban kilenc kollégája mondott fel
- továbbra is oktatni fog és megírja második könyvét
- szerinte az orvosi döntések 10 százaléka biztosan „mellé megy”, ám míg az USA-ban ezeket beismerik, addig Magyarországon az orvostársadalom összezár. Mint mondta: "az egyik leggázabb a magyar orvostársadalom, ami létezik."



Később kiderült, hogy saját mondatait is túl erősnek érezte Zacher. Sajtóinformációk szerint az interjút töröltette a YouTube-ról.



ZACHER GÁBOR FELMONDOTT A HONVÉDKÓRHÁZBAN



hvg.hu számolt be először arról, hogy pénteken beadta felmondását Zacher Gábor, aki a sürgősségi osztályt vezette a Honvédkórházban.


Zacher a hvg.hu-nak azzal indokolta a döntését, hogy az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészéségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető. Azt is elmondta: az elmúlt időszakban 9 orvos adta be felmondását, amit csütörtökön még tagadott a Honvédelmi Minisztérium.
Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni”
- mondta a portálnak Zacher. Szeretett a Honvédkórházban dolgozni, de kénytelen volt döntést hozni.
Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam”
- tette hozzá.
Csütörtökön számoltunk be arról az Alfahíren a Népszava cikke alapján, hogy a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosai felmondták önkéntes túlmunka szerződéseiket, összesen 112 orvosról van szó. Döntésük oka, hogy a kórházvezetés júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, az orvosok a júliusi fizetési jegyzéken vették észre, hogy valamelyikük akár százezer forinttal is kevesebbet kapott.


AZ ÉV LEGERŐSEBB TÁJFUNJA KÖZELÍT JAPÁN FELÉ



Különösen erős tájfun közeledtére figyelmeztetett vasárnap a japán meteorológiai szolgálat. 
A Dzsebi tájfun várhatóan kedden éri el a szigetországot, ahol akár az óránkénti 250 kilométert is meghaladó sebességű széllökésekre lehet számítani. Helyi sajtójelentések szerint ez lehet az év legerősebb tájfunja Japánban.
 
A Dzsebi tájfun jelenleg még több száz kilométerre van Japántól a Csendes-óceánon. A hatóságok szerint a tengerpartokon hatalmas hullámokra és heves esőzésekre lehet számítani, és arra figyelmeztették a lakosokat, hogy készüljenek fel az esetleges áradások és földcsuszamlások veszélyére.
 
Japánban már eddig is ítéletidő pusztított: a heves esőzések következtében kialakult áradások miatt szombaton mintegy 27 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát az ország középső és északkeleti részén.
 



VÁLTOZÉKONY IDŐJÁRÁSSAL KÖSZÖN BE AZ ŐSZ



Záporok, zivatarok, szél, kellemes hőmérséklet.


A jövő héten is folytatódik a változékony időjárás, többször várhatók záporok, zivatarok. A szél zivatarok környezetében erős, akár viharos lehet, de nem okoz komoly lehűlést, többfelé 25, másutt továbbra is 30 fok közeli maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Hétfőn és kedden is többfelé várható zápor, zivatar. Hétfőn a leghidegebb órákban 13-20, kedden 14-19 fok lesz. Hétfőn napközben a Dunántúlon 21-25, másutt 26-32, kedden 21-27 fokig melegszik a levegő.
 
Szerdán napos és erősebben felhős időszakok egyaránt lesznek, még több helyen lehet zápor, helyenként zivatar. A minimumhőmérséklet 13-18, a maximumhőmérséklet 23-28 fok között alakul.
 
Csütörtökön a többórás napsütés mellett helyenként alakulhat ki zápor, egy-egy zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-17, a legmagasabb 25-29 fok között valószínű.
 
Pénteken szórványosan - főként nyugaton és északon - alakulhat ki zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 12-17 fok között valószínű. A nappali maximumok 24-29 fok között alakulnak.
 
Szombaton és vasárnap napos és erősebben felhős időszakok egyaránt lesznek. Szombaton elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegységben, és vasárnap is csak szórványosan valószínű zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet mindkét nap 14-19 fok között alakul. Szombaton napközben 21-29, vasárnap 25-30 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.





SIKLÓERNYŐVEL CSEMPÉSZETT ÁT A HATÁRON 18 KILÓ KANNABISZT A SZEGEDI FÉRFI



A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda különösen jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer birtoklás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 49 éves szegedi M. Zsolttal szemben - írja a police.hu.


2018. augusztus 30-án 20 óra 10 perckor a Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség munkatársa a stabil hőkamerán észlelte, hogy egy motoros siklóernyő Szerbia irányából érkezve Tiszasziget Közúti Határátkelőhely térségében leszáll egy szántóföldön. Miközben egy járőr a helyszínre tartott, a hőkamera kezelője látta, hogy a gépből kiszálló ember a járművet a szántó melletti erdőbe tolja, majd a fák közé megy, és kis idő után visszatér ahhoz.
A férfi a kiérkező rendőrnek elmondta, hogy műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre, és a lábát fájlalta, így a mentők a szegedi kórházba szállították.
A rendőrök ezt követően a helyszínt átvizsgálták, ahol a kábítószer-kereső kutya a motoros siklóernyő hátsó ülésén hagyott zajvédő fültokra pozitív jelzést adott. A környező fák tövében ezután megtalálták az M. Zsolt által oda elrejtett sporttáskát, amelyben 17 csomagban 18 146 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak. Az elvégzett előzetes gyorsteszt alapján a táskában kannabisz volt, amelynek feketepiaci értéke 36,2 millió forint.
A KR NNI munkatársai M. Zsoltot gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.





NEMCSAK A HONVÉDKÓRHÁZAT FENYEGETI AZ ORVOSHIÁNY: SORRA HAGYJÁK EL A PÁLYÁT A SZAKEMBEREK



Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az RTL Klub Híradójának nyilatkozva elmondta: maga is dolgozik a sürgősségin, így személyes tapasztalatai alapján is tudja, annyira túlterheltek az orvosok, hogy sokan el is hagyják a pályát.
A szakember szerint sürgősen megoldást kell találni, mert a jelenlegi terhelést ép ésszel és fizikummal sokáig nem lehet bírni.

 

Terroristák megint vegyi fegyveres támadást készítenek elő ürügyként, hogy azt Assadra fogva az USA megindíthasson egy légitámadást Szíria ellen - figyelmeztet Oroszország elő ürügyként, hogy azt Assadra fogva az USA megindíthasson egy légitámadást Szíria ellen - figyelmeztet Oroszország






UPDATE - 2018. Augusztus 26:
"2 napon belül elkövethetik a megjátszott vegyi fegyveres támadást Szíriában" - közölte ma újra az orosz védelmi minisztérium azon hírszerzési adatok alapján, ahogy érkeznek a nyugati specialisták Szíriába... Most Hama tartományban, Kafr Zita település körzetében tevékenykednek.Az orosz védelmi minisztérium azért teszi közzé előre az esetleges "hamis zászlós" támadás lehetőségét, hogy ha bekövetkezik, az egész világ tudhassa, hogy azt valójában kik követik el és kik próbálják az Assad-kormányra fogva ürügyként felhasználni egy Szíria elleni légitámadás megindításához.

id%25C3%25A9z%25C5%2591jel
Az amerikai támogatású szíriai lázadó terroristák vegyi fegyveres támadást készülnek elkövetni, amit Damaszkuszra és az Assad-kormányra fogva ürügyként használnának egy amerikai támadás megindításához." - közölte az Orosz Védelmi Minisztérium előre figyelmeztetésként.

Hírszerzési információk szerint az USA és szövetségesei újabb légitámadások megindítására készülnek Szíria ellen. A vegyi fegyveres támadást pedig ürügyként kihasználva az USA, Nagy-Britannia és Franciaország indítana támadást.- ezt Igor Konashenkov tábornok mondta. 

Mivel a USS ‘The Sullivans rombolót Washington a Perzsa-öbölbe vezényelte 56 rakétával a fedélzetén, a US Rockwell B-1 Lancer, szuperszonikus bombázó 24 rakétával szintén megérkezett a Katari Al Udeid Légibázisra.

A vegyi fegyveres provokációt az amerikai finanszírozású al-Nusra Front (Tahrir al-Sham) terroristái készítenék elő Idlib tartományban, Szíria ÉNY-i részén. 

Az orosz külügyminisztérium részéről Szergej Rijabkov már figyelmeztette előre Washingtont, hogy minden felelőtlen lépéstől tartózkodjon Szíria területén. 
Ha az USA megint végrehajt egy false flag mesterségesen megjátszott támadást (mint korábban a Fehér Sisakosok segítségével eljátszott hamis vegyi fegyveres támadás), az 
id%25C3%25A9z%25C5%2591jela szíriai helyzet súlyos eszkalálódásához vezetne."
Mivel félő, hogy az Assad-kormány hamarosan kiűzi a terroristákat és stabilizálja Szíria helyzetét, megkezdődhet az újjáépítés.... - ezt pedig a háttérhatalmi katonai-ipari komplexum semmiképp nem akarja, hiszen Szíria eltakarítása Izrael mellől mindenképp szükséges lépcső majd az Irán elleni háhorú megindításához. (VilagHelyzete megj)
Forrás: RT News
(Fordította: SBG Buddha - 
VilagHelyzete.com)
Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:
Újabb vegyi fegyveres támadásra készülnek az al-Nusra terroristái az ENSZ Fehér Sisakosaival együtt Szíriában-szemtanúk szerint-adta ki a figyelmeztetést az Orosz Védelmi Minisztérium
Súlyos incidens! Izrael rakétákkal megtámadta Irán Szíriában lévő támaszpontjait, miközben Jemenben a szaúdiak lebombázták a belügyminisztériumot
Még a brit hírszerzés egykori vezetője is megkérdőjelezi a szíriai vegyi támadást és a Fehér Sisakosok beszámolójára alapozott vádakat
Oroszországnak megdönthetetlen bizonyítéka van, hogy teljes mértékben False Flag megrendezett színjáték volt a szíriai vegyi támadásról szóló beszámoló!
Háborút indított Szíria ellen a 'Nyugat' - Dr. Bashar Al Jaafari Szíria állandó ENSZ nagykövetének beszéde az ENSZ-ben New-York-ban 2018 április 10-én. ÉRDEMES!
"Ki az közülünk, aki nem tette fel a kérdést magában: Háború következik? "Minden azért zajlik most, hogy ez megtörténjen" - közölte az orosz külügyi szóvivő a megdöbbentő és szomorú helyzetet

BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ 
Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com





Breaking News: Rekordszámú orosz hadihajó tart Szíria felé az amerikai provokáció kivédésére



Oroszország a szíriai hadműveletek kezdete óta a legnagyobb számú hadihajót vezényelte a térségbe Szíria partjaihoz és megerősítette az országban található két katonai támaszpontjának védelmét is.

s5

 A védelmi intézkedésekre azért volt szükség, mert Moszkva attól tart, hogy a Washington vezette koalíció támadásra készül a szíriai kormányerők ellen, amely azt követően veszi majd kezdetét, hogy brit szakértők útmutatásával egy megrendezett vegyifegyver-támadást hajtanak végre civilek ellen Idlíb tartományban.

s1
Jelenleg két tengeralattjáró és legalább tíz felszíni hadihajó tartózkodik a Földközi-tengeren. A legtöbbjük, mint például az Admiral Grigorovics és az Admiral Esszen fregatt nagy hatótávolságú rakétával van felszerelve, melyekről kép is készült, ahogy áthaladnak a Boszporuszon.
Yörük Işık

@YorukIsik



Final Showdown in #Syria: First time in 2years, Russian Navy transited Bosphorus with 3ships at the same time. #BМФ #ЧФ BSF Krivak II Class frigate Pytlivy and #ЧФ BSF Tapir class LSTs Orsk & Nikolay Filchenkov transited Bosphorus en route to #Tartus. My pics via @reuterspictures
13:09 - 2018. aug. 24.
Twitter Ads-információk és Adatvédelem




id%25C3%25A9z%25C5%2591jel
"Oroszország jelentős haditengerészeti erőket irányított a Földközi-tengerre, amelyek modern cirkálórakétákkal vannak felszerelve" nyilatkozta Oana Lungescu NATO szóvivő a Haaretz izraeli napilapnak.
s4

id%25C3%25A9z%25C5%2591jel
"Nem fogunk spekulálni az orosz flotta szándékáról, de az fontos, hogy a térség valamennyi szereplője önmérsékletet tanúsítson és tartózkodjon attól, hogy az amúgy is katasztrofális humanitárius helyzet tovább fokozódjon Szíriában" – mondta.
Yörük Işık

@YorukIsik
 · 2018. aug. 24.
Válasz neki: @YorukIsik
Mediterranean deployment after 85 days : Empty area between SS-N-14 & RBU6000 is for SA-N-4 launchers; retracted during #ВМФ #ЧФ BSF Krivak II class frigate Pytlivy 868’s transit towards Mediterranean. pic.twitter.com/1WjuqNBHq2
Yörük Işık

@YorukIsik



Russia builds up in preparation for the final chapter of the #Syria war: Armed with Kalibr SS-N-27 missiles, Admiral Grigorovich class frigates #ВМФ #ЧФ Admiral Grigorovich & Admiral Essen transit Bosphorus towards Med back-to-back en route to #Tartus. My pics v @reuterspictures pic.twitter.com/dE65QIYWke
10:02 - 2018. aug. 25.

s3
Az elmúlt három évben a szíriai kormányerők (orosz légi támogatással) visszaszerezték az irányítást az ország nagy része felett, visszaverve az Iszlám Államot és egyéb fegyveres csoportokat. Már zajlanak az előkészületek a fegyveres lázadók utolsó bástyája ellen Idlib tartomány északi részén.

Moszkva idén májusban jelentette be, hogy fenntartja haditengerészeti jelenlétét Szíriában, hogy megakadályozza a legyőzött Iszlám Állam és egyéb fegyveres csoportok újjáéledését.
5b85ae7edda4c8dd7a8b4624
Forrás: RT News
Mivel félő, hogy az Assad-kormány hamarosan kiűzi a terroristákat és stabilizálja Szíria helyzetét, megkezdődhet az újjáépítés.... - ezt pedig a háttérhatalmi katonai-ipari komplexum semmiképp nem akarja, hiszen Szíria eltakarítása Izrael mellől mindenképp szükséges lépcső majd az Irán elleni háhorú megindításához. (VilagHelyzete megj)
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:
Újabb vegyi fegyveres támadásra készülnek az al-Nusra terroristái az ENSZ Fehér Sisakosaival együtt Szíriában-szemtanúk szerint-adta ki a figyelmeztetést az Orosz Védelmi Minisztérium
Súlyos incidens! Izrael rakétákkal megtámadta Irán Szíriában lévő támaszpontjait, miközben Jemenben a szaúdiak lebombázták a belügyminisztériumot
Még a brit hírszerzés egykori vezetője is megkérdőjelezi a szíriai vegyi támadást és a Fehér Sisakosok beszámolójára alapozott vádakat
Oroszországnak megdönthetetlen bizonyítéka van, hogy teljes mértékben False Flag megrendezett színjáték volt a szíriai vegyi támadásról szóló beszámoló!
Háborút indított Szíria ellen a 'Nyugat' - Dr. Bashar Al Jaafari Szíria állandó ENSZ nagykövetének beszéde az ENSZ-ben New-York-ban 2018 április 10-én. ÉRDEMES!
"Ki az közülünk, aki nem tette fel a kérdést magában: Háború következik? "Minden azért zajlik most, hogy ez megtörténjen" - közölte az orosz külügyi szóvivő a megdöbbentő és szomorú helyzetet





Így kapcsolódik egymáshoz a globalista háttérhatalmi korporációk hálózata - Teljes infografika


Share This 

Ezt a képet már mindenki ismeri a globalista korporációk egész világot átszövő hálózatáról, mely a fegyvergyártástól az élelmiszeriparig, az informatikától a repülőgépgyártásig és médiáig mind egyetlen szűk belső kör kezében összpontosul. 
De érdemesnek tartottam újra közzétenni, hogy azok is megismerkedjenek vele, akik esetleg most szembesülnek először ezekkel az információkkal, amik a VilagHelyzete oldalon vagy az Alternatív Médiában évek óta rendelkezésre állnak.

Ne aggódjanak miatta, mert így sem maradtak le a többiekhez képest, hiszen 
az emberek 98%- ának valószínűleg mai napig sincs fogalma ezen összefüggésekről.
Egy olyan világban élünk, ahol az emberiség nagy része egy amnéziás állapotban, egy hipnotikus transzban van. Mert mióta megérkeztek ebbe a világba, magukkal és a világgal kapcsolatban hamis információval látták el őket! 

KLIKK A TELJES KÉPHEZ!


A TÉNY, hogy létezik egy globális elit, mely az Illuminati piramisának alárendelve és terveit végrehajtva működteti ezt a hálózatot, már egy ideje nem titok. Ahogy olvashattátok itt: Mindig a pók irányítja a hálót, de pók mindig olyan szinten van, hogy az áldozat szemszögéből sosem láthatod. Vagy ha igen, akkor már túl késő.

Az igazi erőt, ami manipulálja az egészet sosem látod, hogyan működik az árnyékban.
Egy központi irányító politikát folytat, és ezért látod, hogy ugyanazok a dolgok történnek különböző országokban ugyanabban az időben.
Ez azért van, mert az utasítások egy központi helyről jönnek. 


Tehát hogy 
milyen szervezetek irányítják ezt a hálózatot, ezt viszont csak pár éve tudhatjuk és ismerhetjük részleteiben számos igazságkutatónak vagy leleplezésnek köszönhetően. Többen az életüket áldozták fel az igazságért és haltak meg a kutatások közben (Udo Ulfkotte), míg mások (jobb esetben) megbélyegzés és lejáratás áldozataivá váltak.

De nekik köszönhetjük, hogy mára 
a legfontosabb háttérhatalmi szervezetek "fényre kerültek" az árnyékból: ilyenek aKülkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Trilaterális Bizottság, a Bilderberg csoport, az Atlanti Tanács, a szabadkőműves páholyok és különböző lovagrendek....stb.

A képen látható korporációk még mindig csak egy hálózat apró morzsái, de mégis fontosak, mert 
a teljes tömegtájékoztatást, a táplálkozást és az élet minden mozzanatát uralják. 
Ők döntenek arról, hogy miről mit gondoljanak a tömegek (Média 5 cég kezében), hogy milyen élelmet egyenek az emberek (3 cég kezében), hogy milyen rakétákat és kire lőjenek ki (pl. Raytheon, Lockheed Martin),...stb sorolhatnánk estig....
Mindezekről Edward Bernays-től, a PR (public relations) feltalálójától 1928-ban publikált Propaganda című művéből sokat megtudhattunk. Freud amerikai unokaöccse. Az ő nevéhez fűződik a fogyasztói társadalom kialakítása. Azóta eltelt 90 év.Abból indultak ki, hogy az ember boldoggá és kezelhetővé tehető, ha kielégítik belső önző vágyait. De kidolgozták az egész emberiség manipulálásának technikáit is.
Ha, tudatos együttműködéssel, vagy anélkül, de hatással tudsz lenni a vezetőkre [véleményvezérekre], automatikusan befolyással leszel a csoportra is, amit ők ingatnak meg [befolyásolnak].”(Edward Bernays)

Bernays legnagyobb horderejű egyik kísérlete egyébként a nők dohányzásra szoktatása volt:
image-20150708-31560-1u73o9c 23jfgo3 jpaa80
A képen is látható pénzügyi oligarchia és a nemzetközi hatalmi elit különböző irányító csoportjai, valamint az egyes országok kormányzatainak és tömegtájékoztatási intézményeinek a vezetői, többek között a Bilderberg Csoport tanácskozásain beszélik meg hosszútávú elképzeléseiket és koordinálják nemzetközi szinten tevékenységüket. 

Bilderbeg Csoport a New york-i Council on Foreign Relations-höz (CFR - Külkapcsolatok Tanácsa), és annak londoni testvérintézményéhez, a Royal Institute of International Affairs-hez (RIIA - Külkapcsolatok Királyi Intézete vagy más néven Chatham House), valamint a Trilateral Commission-höz (a Háromoldalú Bizottság), azaz a háttérhatalom legfontosabb szervezeteihez tartozik.
Bilderberg%2B%25281%2529
Maga a Trilateral Commission is a Bilderberg tanácskozásokból fejlődött ki és a Bilderberg Csoportnál is globalizáltabb fórumnak tekinthető, mivel Japánt is felöleli.

Ezeknek a fórumoknak az a feladatuk, hogy közvetítsenek a szervezett pénzhatalom

1., gazdasági-pénzügyi érdekeit (FED)
2., valamint a kamat-kapitalista globalizáció általános érdekeit érvényesítő nemzetközi szervezetek között. (Soros)

A mainstream média el akarja hallgatni a Bilderberg és a felette álló háttérhatalmi piramis erejét azt mondván, hogy nincs befolyásuk a világ eseményeire.

De a résztvevők listája, valamint a képen is látahtó cégek vezetőinek gyakori jelenléte ellent mond ennek az alaptalan állításnak, hisz a világ legnagyobb, legbefolyásosabb embereiről, vállalatairól van szó és ha valaki ezután azt mondja, hogy nem kapcsolódnak össze, nem játszanak tervszerű és fontos feladatot a világ alakulásában, akkor az enyhén szólva is dilettáns és tájékozatlan a világ mozgató mechanizmusait illetően.
Forrás: SBG Buddha - VilagHelyzete.com
1393853381361

Kapcsolódó VilagHelyzete Cikkek:
► "A főáramú média feladata az, hogy szabályozza, mit gondolnak az emberek" - elszólta magát Brzezinski lánya az MSNBC műsorvezetője
► 
"Amerikai médiasakálok: 5 nagyvállalat kezében összpontosul a média 90 százaléka"
► 
FONTOS Cikk: 3 nagyvállalat kezébe kerül az egész Föld élelmiszertermelése és erről az emberek mit sem tudnak
► 
Kegyetlen igazság milliárdosok háborús játékáról
► 
"A Háború a legnagyobb ipar a világon. Aki mást mond, az vagy benne van, vagy teljesen hülye"
BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com




Putyin: Oroszország kénytelen lesz reagálni arra, hogy a NATO közeledik határaihoz


Share This 
412

Oroszország kénytelen reagálni arra, hogy a NATO infrastruktúrája közeledik határaihoz, ahol megjelentek az amerikai hadászati rakétavédelem elemei is – 
jelentette ki Vlagyimir Putyin a finn hivatali partnerével, Sauli Niinistövel folytatott tárgyalások után Szocsiban szerdán tartott közös sajtótájékoztatón.
Putyin azt hangsúlyozta, hogy 
id%25C3%25A9z%25C5%2591jel
Oroszország nem vezényli katonai egységeit távol a határaitól, NATO-országok közelébe, miközben az atlanti szövetség megnövelte mind a haditechnikai jelenlétét, mind a személyi állományát Oroszország közelségében és gyakrabban tart ott hadgyakorlatokat is.Rámutatott, hogy az amerikai hadászati rakétavédelmi indítóállások közepes hatótávolságú támadó rakéták kilövésére is alkalmasak.

Az orosz elnök támogatásáról biztosította Niinistönek a regionális feszültség csökkentésére, egyebek között a balti térségben a katonai repülések biztonságának növelésére irányuló javaslatait.
Putyin ismételten kontraproduktívnak és értelmetlennek nevezte az Oroszország ellen bevezetett amerikai szankciókat és kifejezte reményét, hogy ezt előbb-utóbb a szélesebb értelemben vett amerikai politikai osztály is megérti.

Az orosz vezető elismerte: sem ő, sem Donald Trump amerikai elnök nem számított arra, hogy a Helsinkiben júliusban megtartott csúcstalálkozó alatt a kétoldalú viszony minden problémáját meg lehet oldani.
Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy 
a közvetlen párbeszéd mindig nagyon hasznos.


Putyin elmondta, 
biztosra veszi az Oroszország és Németország közötti Északi Áramlat-2 fölgázvezeték megépülését, mert arra szerinte Európának szüksége van. Szavainak alátámasztására elmondta, hogy a Gazprom tavaly 13 százalékkal növelte gázszállításit, miközben az európai lelőhelyek kimerülőben vannak.

Elmondása szerint Moszkva kész a konkurenciaharcra az európai piacért, de hangsúlyozta, hogy ennek a versenynek tisztességesnek kell lennie. 
Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövő év második felében esedékes finn soros elnökség megerősíti Oroszország és az unió kapcsolatait.

Forrás: MTI
(SBG Buddha - 
VilagHelyzete.com)



"Törökország csatlakozása a BRICS-országokhoz nagyon komoly sokk lehet az USA és az EU számára is."


Share This 
254

"Törökország csatlakozása a BRICS-országokhoz nagyon komoly sokk lehet az USA és az EU számára is."

id%25C3%25A9z%25C5%2591jelTörökország gazdasága az egyik leggyorsabban növekvő gazdaság a világon, még az elmúlt évek politikai eseményeinek és a közel-keleti forró pontokhoz való közelsége ellenére is" - mondta a Nemzetközi Pénzügyi Központ elemzője, Vlagyimir Rojanovszkij.
id%25C3%25A9z%25C5%2591jelTörökország egy szekuláris állam, dominánsan muszlim lakossággal, mely pozitívan viszonyul és kezdvezően áll ki más iszlám országokkal és a térség iszlám monarchiáival szemben is. Törökország csatlakozása az Oroszország-Kína vektorhoz nagyon komoly sokkhatás lenne Európa és az Egyesült Államok számára is." - tette hozzá a szakértő.


Erdogánnak és Törökországnak kezd elege lenni a nyugatból és az utóbbi évek politikájából, ezért inkább csatlakozna a BRICS országokhoz. 
5b5ecd10fc7e93890e8b459a

id%25C3%25A9z%25C5%2591jelBenne vagyunk a G20-ban, 5 országgal is közösen ezek közül. Azt kívánom, hogy megtehessék a szükséges lépéseket, hogy beengedjenek bennünket a BRICS országok és elfoglalhassuk ott a helyünket." - közölte Erdogan török elnök, hozzátéve, hogy a platform neve ezentúl legyen BRICST.”
A tavalyi konferencián személyesen Putyin orosz elnök nyomatékosította a BRICS alapelvei között: 
id%25C3%25A9z%25C5%2591jelFontos, hogy a csoport tevékenységei az egyenlőség elveire, az egymás véleménye iránti tiszteletre és az egyetértésre alapuljanak."

id%25C3%25A9z%25C5%2591jelA BRICS-en belül soha semmit nem kényszerítenek senkire.”

... na kezdődhet a sápitozás és sivalkodás a Nyugat részéről, mert hogy mindent meg fognak tenni (és akár adni is), hogy ez ne következhessen be, abban biztosak lehetünk... 

Márpedig az utóbbi évek ellenséges megnyilvánulásai Ankarával és Erdogánnal szemben, egyre inkább közelebb hajtják Törökországot egy olyan baráti szövetséghez, mely virágzik és ahol partnerként kezelve a másikat senkire nem kényszerítenek semmit. 

Minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak, mint jelenleg Törökország szövetségei. Elég ha az EU-ra vagy a NATO-ra gondolunk..... (VilagHelyzete megj)
Az évek során a BRICS országokról és a közös céljaikról már számos cikket írtam, fogadjátok szeretettel:

✔ 
Nagy gondban az USA, mert Kína, India, Oroszország, Brazília és Dél-Afrika összefogtak

✔ 
BRICS-csúcs:Putyin üzenete a világ népességének 40%-át tömörítő BRICS-országok 9.konferenciájának előestéjén

✔ 
Földrengéssel felérő új pénzügyi rendszert hoznak létre a dollár rovására a BRICS-országok !

Forrás: RT News.hu / RT News
(Fordította: SBG Buddha - 
VilagHelyzete.com)




"Most jött el Oroszország számára a pillanat, hogy végleg dobja az amerikai dollárt" - közölte Oroszország külügyminisztériuma az amerikai szankciókra válaszul

Share This 
976

Oroszország külügyminisztériuma közölte: 
"Most jött el Oroszország számára a pillanat, hogy végleg dobja az amerikai dollárt"(a kukába)

id%25C3%25A9z%25C5%2591jel
Oroszország határozottan válaszolni fog Washington ellene hozott legutóbbi szankcióira és felgyorsítja a folyamatot, hogy végleg elhagyhassa az amerikai valuta használatát a kereskedelmi kapcsolatokban" - közölte az orosz külügyminisztérium részéről Szergej Ryjabkov.
id%25C3%25A9z%25C5%2591jel
Elérkezett az idő, amikor a szavak felől a tettek mezejére kell lépnünk és megszabadulni a dollártól a kölcsönös kapcsolatokban és más alternatívákat keresni."
37400822_2188697078043692_4197221128902541312_n-600x800

id%25C3%25A9z%25C5%2591jel
Hála Istennek, ez történik most és ezt a munkát még jobban fel fogjuk gyorsítani. Ez kapcsolódni fog más válaszlépésekhez is, amit a sorozatos és növekvő amerikai szankciókra adunk majd."
Az Orosz Energiaügyi miniszter, Aleksandr Novak korábban már jelezte, hogy egyre nagyobb számú ország dönt úgy, hogy helyettesíti az amerikai dollárt mással a globális kőolaj-kereskedelemben és nemzetközi tranzakciókban.
id%25C3%25A9z%25C5%2591jel
"Közös egyetértés van abban, hogy a nemzeti valuták használata felé kell elmozdulnunk a gazdasági kapcsolatokban." - mondta Novak.

Forrás: RT News

(Fordította: SBG Buddha - 
VilagHelyzete.com)
Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:
► Amint Irán, Venezuela és Törökország felfedi és visszaállítja az arany valódi értékét, az adósságalapú papírpénz azonnal értéktelenné válik.

► 
"Oroszország bármilyen újabb szankciót az USA részéről a nyílt gazdasági háború hadüzenetének tekinti és megfelelő választ fog adni rá"

► Elemzés: Oroszország nem tudja legyőzni az USA-t gazdasági háborúban, de máshol igen fájó sebeket tud okozni (vagy Kínával egy csapatban pláne)

► Mi a Top 5 kártya, amit Oroszország kijátszhat az USA szankcióira adott válaszul a Washington által elindított gazdasági háborúban

► Oroszország megszabadult a kezében lévő amerikai kincstárjegyek mintegy felétől

► Oroszország már Bermudánál is kevesebbet birtokol az amerikai államadósságból, miután megszabadult a fedezet nélküli kincstárjegyek felétől

► Svájc is az aranyrúdat választja a 'papírdarab' amerikai dollár helyett! - de miért fontos az arany a fedezet nélküli dollár helyett?

► Elképesztő infografika készült a legfrissebb gazdasági adatokból! - 35 kínai városnak van egyenként is akkora gazdasága, mint egy-egy európai országnak!

► Kína történelmet csinál, miközben mi megszállottan Trumpozunk” - Kínával egyre nagyobb a bizalom, az USA-val szemben vészesen alacsony!

► Az APEC-csúcs megmutatta az USA eltűnőben lévő befolyását Ázsiában - Kína a gazdaságba fektet, míg az USA a háborúba és fenyegetőzésbe

► BRICS-csúcs:Putyin üzenete a világ népességének 40%-át tömörítő BRICS-országok 9.konferenciájának előestéjén"

► Az amerikai adósság-birodalom háborút is hajlandó lesz kirobbantani a petro-yüan közelgő bevezetésének megakadályozására" - Max Keiser

► A kínai jüan október 1-től hivatalos IMF tartalékvaluta lett - Meg is látszott a dolláron!

► A nyugati demokrácia összeomlása” - már a látszatával is felhagytak a korporációk uralta kormányok

► "Trump ágyúgolyóként rohan keresztül az önmegadó brüsszeli majmokon", akik engedtek a nyomásnak - Keiser Report

► "Az USA a történelem legnagyobb kereskedelmi háborúját indította most el" - közölte Peking. Megérkezett a kínai válaszlépés is
► Foreign Policy: "Atomalku után - Tanulni kellene a versailles-i béke kudarcából"

► Kiderült, hogy egy nappal az iráni atomalku felmondása előtt a Fehér Ház Szaúd-Arábiát hívta az olajpiac alakítása ügyében

► Miért Kína fogja megnyerni a kereskedelmi háborút? – A kínai-amerikai kereskedelmi kapcsolatok elemzése - Foreign Policy, Philippe Legrain

► "Az amerikai dollár a Kínával kirobbantott kereskedelmi háború miatt össze fog omlani és porig fog égni" - Peter Schiff

RT ► 
A valutaháború véget vethet a dollár globális dominanciájának. Azok, akik aranyat birtokolnak, náluk lesz a valódi hatalom

RT ► 
Eközben Oroszország és Kína egyre inkább dobja a dollárt a kukába az egymás közötti nemzetközi kereskedelemben és a saját nemzeti valutájukban kereskednek. Irán szintén....



A héten zajlik a háttérhatalom bábjainak Bilderberg-találkozója Torinóban, ami évtizedeken át titokban volt és ma is törvényellenes - Íme a témák és résztvevők



BILDERBERG 2018 - TORINO - Háttérhatalmi bábok találkozója

Az olasz 
Il Giornale napilap és az Infowars is arról tudósít, hogy Torinóban holnap kezdődik és június 10-én ér véget a minden évben megrendezésre kerülő titkos Bilderberg találkozó. 


131 vendéget várnak, de az eddig megszokottaktól ellentétben nem szállodában fognak lakni, hanem a városban egy olyan helyen, amit még mindig titokban tartanak.Meglepő, hogy Pietro Parolin, vatikáni államtitkár is részt vesz a demokrácia és átláthatóság szempontjából rengeteg kérdést felvető, törvénytelen találkozón. 
A fő témák 2018-ban a populizmus térnyerése Európában, Oroszország, Irán, Szaúd-Arábia és a szabadkereskedelem lesz. Emellett a mesterséges intelligencia, kvantumszámítógépek fejlesztése és a információk, az igazság gyors terjedése, a fake news leleplezése. A Bilderberg klubot 1954-ben alapította David Rockefeller.Az esemény fő védnöke ebben az évben: Henri de Castries az AXA vezére és a Castries-család jeles tagja.

De ott lesz a találkozón Henry Kissinger 
(mint mindig), Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, José manuel Barroso immáron a Goldman Sachs nevében, Anne Applebaum a Washington Post vezető újságírója, Michael O'Leary a RyanAir vezérigazgatója...stb - A teljes résztvevői listát a cikk végére tettem. 

2018 június 7-én kezdődik és június 10-ig tart az évtizedeken át titokban tartott Bilderberg-csoport találkozója.
The Times, Anglia 1977

A Bilderberg csoport a nyugati világ leggazdagabb, gazdaságilag és politikailag leghatalmasabb, legbefolyásosabb embereinek klikkje, akik titokban megterveznek dolgokat, melyek azután később, mint véletlen események, meg is történnek.”



négynapos (ma már nem annyira eltitkolható) de titkos találkozóra 131 résztvevő érkezik, akiknek hivatalos listája olvasható majd lentebb. 

Csütörtök déltől vasárnap délutánig 
szigorú korlátozások lépnek majd életbe Torinóban a zárt ajtók mögött zajló (egykor titkos) Bilderberg-találkozó miatt, ahol saját országuk törvényeit megszegve, a sajtó nyilvánosságát kizárva és a főáramú média teljes hírcsendje mellett találkoznak egymással a politika, a pénzvilág és a hadiipar legjelentősebb báb-vezetői, akik ilyenkor a piramis csúcsának irányítóival is megvitatják a világ sorsának legfontosabb kérdéseit és döntéseit, melyek az emberek és a bolygó lakosságának életét is befolyásolja az elkövetkező években! 


A Bilderberg-csoportról és titkos találkozóikról éveken keresztül számtalan cikket írtam, ha bárkinek új lenne még a létezésük vagy a működésük, bátran olvasson bele a VilagHelyzete archívumába és régebbi cikkkekbe!

A világ megannyi gazdag és legnagyobb befolyással bíró politikusa, üzletembere ide repül, hogy 4 napon keresztül ülésezzenek titokban a nyilvánosság teljes kizárásával...

Éveken keresztül úgy írtam, írtunk a Bilderberg-találkozókról, hogy 
a főáramú média teljes elhallgatása miatt az emberek nagy része összeesküvés-elméletnek tartotta a létezésüket. 
A mai információs társadalomban viszont, (ahogy mondani szoktam "Az információk korában a tudatlanság bűn!",) egyre többen szembesültek az igazsággal és évek hosszú munkájával elértük azt végre, hogy már a főáramú médiában is meg kell, hogy jelenjenek erről hírek, ha tartani akarják a versenyt az Alternatív Hírek igazságkutatásával.

A tájékozódó emberek kezdenek ráébredni, hogy mintha ők dolgoznának a politikusoknak és nem a politikusok a társadalomért. Bár ez utóbbi soha nem is volt így...

Sokan azt sem tudják, hogy ugyanezek az emberek ugyanilyen Bilderberg-találkozókon dolgozták ki az Európai Unió létrehozását és az Euró bevezetését, mint globális korporációs hatalomátvételt a nemzetek felett !!!
Majd évek múlva mindez kőkeményen meg is valósult!
A Bilderberg-csoport saját bejelentése szerint a most hétvégén a 2018-as Bilderberg-ülésen a következő témák lesznek előtérben:
(hogy a háttérben pedig titokban miről tárgyalnak, arról nem lesz soha hivatalos információ) (SBG Buddha-VilagHelyzete)
1., Az első számú téma lesz a populizmus térnyerése Európában és a nemzetek (emberek) fellázadása a háttérhatalmi (európai, amerikai) doktrína ellen és azzal szemben.
2., 
Oroszország
3., Az USA világot vezető szerepe
4., Szaúd-Arábia és Irán

5., A szabadkereskedelem és a kereskedelmi kapcsolatok helyzete
6., Az "igazság utáni" világ
 (avagy az alternatív média előretörése és a Fake News, a főáramú média lelepleződése)7., A Mesterséges Intelligencia fejlesztése
8., A kvantum számítógépek fejlesztése
9., A munka jövője
10., Jelenlegi események és a Világ Helyzete



Mit kell tudni a Bilderberg-csoport találkozóiról?

A Bilderberg csoport vezetők féltitkos csoportosulása, mely évente szervez egy találkozót. 
Hivatalosan nem is léteznek, hiszen ez egy összeesküvés-elmélet. A mainstream sajtó 20-30 évig a közelébe sem ment a rendezvénynek, csak néhány éve dugta oda a fejét egy pár riporter. A találkozó tartalma szigorúan titkos, hivatalosan semmit sem közölnek a megbeszélt témákról vagy döntésekről. 
Oknyomozó újságírók és az internet megjelenésével már egyre kevésbé tudnak azonban elbújni a nyilvánosság elől.


Mivel a világ döntéshozói, az Európai Unió vezetői, a Világbank, az IMF, az Európai Központi Bank és számos adósság-problémával küzdő állam élére kinevezett miniszterelnök egytől-egyik BILDERBERG -tag és részt vesz a titkos találkozókon.... így 
joggal sejthetjük, hogy igencsak fontos döntések születnek meg a világ elkövetkező 1 évének eseményeit, sorsát illetően.

Ami még mindig sötétben marad az az, hogy miről, mit döntenek. Ezekről aztán tényleg semmit sem adnak közre. Néha vannak kiszivárogtatások, belső elszólalások pl. itt döntöttek az euró bevezetéséről is. 

Minden ÉBRESZTŐFILM "főszereplői" ..., akiknek létezése sokáig összeesküvés-elméletnek volt kikiáltva! Amíg erről is be nem bizonyosodott, hogy IGAZ !

Ők az egyik titkos csoportosulás (a CFR - Külkapcsolatok Tanácsa és a Trilaterális Bizottság mellett), mely dönt a világ sorsáról, országokról, nemzetekről, háborúkról, ásványkincsekről....sőt a világ népességének alakításáról is. 
Az ILLUMINATI egyik ága lehet, vagyis a piramis egyik lépcsője, de még messze nem a csúcsa.....  
Részletes és teljesen kimerítő tanulmányokat, kutatási anyagokat találhattok Drábik János írásaiban, hiszen Ő a téma autentikus szakértője
Maga a találkozó is törvényellenes! 

Az ilyen találkozó törvényellenes a szövetségi LOGAN ACT törvény alapján, mely szigorúan megtiltja, hogy állampolgárok idegen kormányok képviselőivel tárgyaljanak, vagy hatalmas konszernek és döntéshozók találkozzanak titokban, illetve felhatalmazás nélkül. 3 évvel büntethető a törvény alapján. (A Nixon-féle botrányok miatt a cikk végén itt elolvasható)
Nem utolsó sorban a résztvevők magánszemélyként utaznak oda, mégis hivatalos rendőri, hadsereg által biztosított elsőrangú védelmet kapnak az adófizetők pénzéből. 

A csoport tevékenységéről könyvet is írtak, sőt, 2010-ben Daniel Estulin előadást is tartott az Európai Parlamentben a csoportról. (videó)
-   A világ leghatalmasabb urai először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai "Hotel Bilderbergbe". Mi rejtőzik a csoport mögött?

-  A Bilderberg-Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb:
1. a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations),
2. másodhegedűsként a Bilderberg Csoport,
3. és végül a Trilaterális Bizottság.

Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NATO, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.



A világot irányító háttérhatalom hálózatának fontos részét képezik azok a fórumok, ahol a nemzetközi hatalmi elit vezetői megvitatják az általuk kidolgozott stratégia részleteit a végrehajtásukért felelős személyekkel. 
E fórumok közé tartozik az ún. Bilderberg Csoport és testvérintézménye, az Antoine Pinay volt francia miniszterelnökről elnevezett Pinay Circle (Pinay Kör).

A pénzügyi oligarchia és a nemzetközi hatalmi elit különböző irányító csoportjai, valamint az egyes országok kormányzatainak és tömegtájékoztatási intézményeinek a vezetői, többek között a Bilderberg Csoport tanácskozásain beszélik meg hosszútávú elképzeléseiket és koordinálják nemzetközi szinten tevékenységüket. 

A Bilderbeg Csoport a New york-i Council on Foreign Relations-höz (CFR - Külkapcsolatok Tanácsa), és annak londoni testvérintézményéhez, a Royal Institute of International Affairs-hez (RIIA - Külkapcsolatok Királyi Intézete vagy más névenChatham House), valamint a Trilateral Commission-höz (a Háromoldalú Bizottság), azaz a háttérhatalom legfontosabb szervezeteihez tartozik.

Maga a Trilateral Commission is a Bilderberg tanácskozásokból fejlődött ki és a Bilderberg Csoportnál is globalizáltabb fórumnak tekinthető, mivel Japánt is felöleli. 
Ezeknek a fórumoknak az a feladatuk, hogy közvetítsenek a szervezett pénzhatalom

1., gazdasági-pénzügyi érdekeit, 
2., valamint a kamat-kapitalista globalizáció 
 általános érdekeit érvényesítő nemzetközi szervezetek között.

A mainstream média el akarja hallgatni a Bilderberg és a felette álló háttérhatalmi piramis erejét azt mondván, hogy nincs befolyásuk a világ eseményeire.

De a résztvevők listája igencsak ellent mond ennek az alaptalan állításnak, hisz a világ legnagyobb, legbefolyásosabb emberei, vállalatai jelen lesznek
 és ha valaki ezután azt mondja, hogy a gyűlésen elhangzott dolgok nem jelentenek túl sokat a világ alakulásában, akkor az enyhén szólva is dilettáns és tájékozatlan a világ mozgató mechanizmusait illetően.

A Torinóban tartandó Bilderberg-konferencián résztvevők névsora:
Kiemeltem azokat, akikre érdemes odafigyelni...

Az esemény fő védnöke ebben az évben: 
Henri de Castries az AXA vezére és a Castries-család jeles tagja
Achleitner, Paul M. (DEU), Chairman Supervisory Board, Deutsche Bank AG; Treasurer, Foundation Bilderberg Meetings
Agius, Marcus (GBR), Chairman, PA Consulting Group
Alesina, Alberto (ITA), Nathaniel Ropes Professor of Economics, Harvard University
Altman, Roger C. (USA), Founder and Senior Chairman, Evercore
Amorim, Paula (PRT), Chairman, Américo Amorim Group
Anglade, Dominique (CAN), Deputy Premier of Quebec; Minister of Economy, Science and Innovation
Applebaum, Anne (POL), Columnist, Washington Post; Professor of Practice, London School of Economics
Azoulay, Audrey (INT), Director-General, UNESCO
Baker, James H. (USA), Director, Office of Net Assessment, Office of the Secretary of Defense
Barbizet, Patricia (FRA), President, Temaris & Associés
Barroso, José M. Durão (PRT), Chairman, Goldman Sachs International; Former President, European Commission
Beerli, Christine (CHE), Former Vice-President, International Committee of the Red Cross
Berx, Cathy (BEL), Governor, Province of Antwerp
Beurden, Ben van (NLD), CEO, Royal Dutch Shell plc
Blanquer, Jean-Michel (FRA), Minister of National Education, Youth and Community Life
Botín, Ana P. (ESP), Group Executive Chairman, Banco Santander
Bouverot, Anne (FRA), Board Member; Former CEO, Morpho
Brandtzæg, Svein Richard (NOR), President and CEO, Norsk Hydro ASA
Brende, Børge (INT), President, World Economic Forum
Brennan, Eamonn (IRL), Director General, Eurocontrol
Brnabic, Ana (SRB), Prime Minister
Burns, William J. (USA), President, Carnegie Endowment for International Peace
Burwell, Sylvia M. (USA), President, American University
Caracciolo, Lucio (ITA), Editor-in-Chief, Limes
Carney, Mark J. (GBR), Governor, Bank of England
Castries, Henri de (FRA), Chairman, Institut Montaigne; Chairman, Steering Committee Bilderberg Meetings
Cattaneo, Elena (ITA), Director, Laboratory of Stem Cell Biology, University of Milan
Cazeneuve, Bernard (FRA), Partner, August Debouzy; Former Prime Minister
Cebrián, Juan Luis (ESP), Executive Chairman, El País
Champagne, François-Philippe (CAN), Minister of International Trade
Cohen, Jared (USA), Founder and CEO, Jigsaw at Alphabet Inc.
Colao, Vittorio (ITA), CEO, Vodafone Group
Cook, Charles (USA), Political Analyst, The Cook Political Report
Dagdeviren, Canan (TUR), Assistant Professor, MIT Media Lab
Donohoe, Paschal (IRL), Minister for Finance, Public Expenditure and Reform
Döpfner, Mathias (DEU), Chairman and CEO, Axel Springer SE
Ecker, Andrea (AUT), Secretary General, Office Federal President of Austria
Elkann, John (ITA), Chairman, Fiat Chrysler Automobiles
Émié, Bernard (FRA), Director General, Ministry of the Armed Forces
Enders, Thomas (DEU), CEO, Airbus SE
Fallows, James (USA), Writer and Journalist
Ferguson, Jr., Roger W. (USA), President and CEO, TIAA
Ferguson, Niall (USA), Milbank Family Senior Fellow, Hoover Institution, Stanford University
Fischer, Stanley (USA), Former Vice-Chairman, Federal Reserve; Former Governor, Bank of Israel
Gilvary, Brian (GBR), Group CFO, BP plc
Goldstein, Rebecca (USA), Visiting Professor, New York University
Gruber, Lilli (ITA), Editor-in-Chief and Anchor "Otto e mezzo", La7 TV
Hajdarowicz, Greg (POL), Founder and President, Gremi International Sarl
Halberstadt, Victor (NLD), Professor of Economics, Leiden University; Chairman Foundation Bilderberg Meetings
Hassabis, Demis (GBR), Co-Founder and CEO, DeepMind
Hedegaard, Connie (DNK), Chair, KR Foundation; Former European Commissioner
Helgesen, Vidar (NOR), Ambassador for the Ocean
Herlin, Antti (FIN), Chairman, KONE Corporation
Hickenlooper, John (USA), Governor of Colorado
Hobson, Mellody (USA), President, Ariel Investments LLC
Hodgson, Christine (GBR), Chairman, Capgemini UK plc
Hoffman, Reid (USA), Co-Founder, LinkedIn; Partner, Greylock Partners
Horowitz, Michael C. (USA), Professor of Political Science, University of Pennsylvania
Hwang, Tim (USA), Director, Harvard-MIT Ethics and Governance of AI Initiative
Ischinger, Wolfgang (INT), Chairman, Munich Security Conference
Jacobs, Kenneth M. (USA), Chairman and CEO, Lazard
Kaag, Sigrid (NLD), Minister for Foreign Trade and Development Cooperation
Karp, Alex (USA), CEO, Palantir Technologies
Kissinger, Henry A. (USA), Chairman, Kissinger Associates Inc.
Kleinfeld, Klaus (USA), CEO, NEOM
Knot, Klaas H.W. (NLD), President, De Nederlandsche Bank
Koç, Ömer M. (TUR), Chairman, Koç Holding A.S.
Köcher, Renate (DEU), Managing Director, Allensbach Institute for Public Opinion Research
Kotkin, Stephen (USA), Professor in History and International Affairs, Princeton University
Kragic, Danica (SWE), Professor, School of Computer Science and Communication, KTH
Kravis, Henry R. (USA), Co-Chairman and Co-CEO, KKR
Kravis, Marie-Josée (USA), Senior Fellow, Hudson Institute; President, American Friends of Bilderberg
Kudelski, André (CHE), Chairman and CEO, Kudelski Group
Lepomäki, Elina (FIN), MP, National Coalition Party
Leyen, Ursula von der (DEU), Federal Minster of Defence
Leysen, Thomas (BEL), Chairman, KBC Group
Makan, Divesh (USA), CEO, ICONIQ Capital
Massolo, Giampiero (ITA), Chairman, Fincantieri Spa.; President, ISPI
Mazzucato, Mariana (ITA), Professor in the Economics of Innovation and Public Value, University College London
Mead, Walter Russell (USA), Distinguished Fellow, Hudson Institute
Michel, Charles (BEL), Prime Minister
Micklethwait, John (USA), Editor-in-Chief, Bloomberg LP
Minton Beddoes, Zanny (GBR), Editor-in-Chief, The Economist
Mitsotakis, Kyriakos (GRC), President, New Democracy Party
Mota, Isabel (PRT), President, Calouste Gulbenkian Foundation
Moyo, Dambisa F. (USA), Global Economist and Author
Mundie, Craig J. (USA), President, Mundie & Associates
Netherlands, H.M. the King of the (NLD),
Neven, Hartmut (USA), Director of Engineering, Google Inc.
Noonan, Peggy (USA), Author and Columnist, The Wall Street Journal
Oettinger, Günther H. (INT), Commissioner for Budget & Human Resources, European Commission
O'Leary, Michael (IRL), CEO, Ryanair D.A.C.
O'Neill, Onora (GBR), Emeritus Honorary Professor in Philosophy, University of Cambridge
Osborne, George (GBR), Editor, London Evening Standard
Özkan, Behlül (TUR), Associate Professor in International Relations, Marmara University
Papalexopoulos, Dimitri (GRC), CEO, Titan Cement Company S.A.
Parolin, H.E. Pietro (VAT), Cardinal and Secretary of State
Patino, Bruno (FRA), Chief Content Officer, Arte France TV
Petraeus, David H. (USA), Chairman, KKR Global Institute
Pichette, Patrick (CAN), General Partner, iNovia Capital
Pouyanné, Patrick (FRA), Chairman and CEO, Total S.A.
Pring, Benjamin (USA), Co-Founder and Managing Director, Center for the Future of Work
Rankka, Maria (SWE), CEO, Stockholm Chamber of Commerce
Ratas, Jüri (EST), Prime Minister
Rendi-Wagner, Pamela (AUT), MP (SPÖ); Former Minister of Health
Rivera Díaz, Albert (ESP), President, Ciudadanos Party
Rossi, Salvatore (ITA), Senior Deputy Governor, Bank of Italy
Rubesa, Baiba A. (LVA), CEO, RB Rail AS
Rubin, Robert E. (USA), Co-Chairman Emeritus, Council on Foreign Relations; Former Treasury Secretary
Rudd, Amber (GBR), MP; Former Secretary of State, Home Department
Rutte, Mark (NLD), Prime Minister
Sabia, Michael (CAN), President and CEO, Caisse de dépôt et placement du Québec
Sadjadpour, Karim (USA), Senior Fellow, Carnegie Endowment for International Peace
Sáenz de Santamaría, Soraya (ESP), Deputy Prime Minister
Sawers, John (GBR), Chairman and Partner, Macro Advisory Partners
Schadlow, Nadia (USA), Former Deputy National Security Advisor for Strategy
Schneider-Ammann, Johann N. (CHE), Federal Councillor
Scholten, Rudolf (AUT), President, Bruno Kreisky Forum for International Dialogue
Sikorski, Radoslaw (POL), Senior Fellow, Harvard University; Former Minister of Foreign Affairs, Poland
Simsek, Mehmet (TUR), Deputy Prime Minister
Skartveit, Hanne (NOR), Political Editor, Verdens Gang
Stoltenberg, Jens (INT), Secretary General, NATO
Summers, Lawrence H. (USA), Charles W. Eliot University Professor, Harvard University
Thiel, Peter (USA), President, Thiel Capital
Topsøe, Jakob Haldor (DNK), Chairman, Haldor Topsøe Holding A/S
Turpin, Matthew (USA), Director for China, National Security Council
Wahlroos, Björn (FIN), Chairman, Sampo Group, Nordea Bank, UPM-Kymmene Corporation
Wallenberg, Marcus (SWE), Chairman, Skandinaviska Enskilda Banken AB
Woods, Ngaire (GBR), Dean, Blavatnik School of Government, Oxford University
Yetkin, Murat (TUR), Editor-in-chief, Hürriyet Daily News
Zeiler, Gerhard (AUT), President, Turner International

A cikket írta, szerkesztette:  (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)







Hollandiában erőszakkal hajtottak végre eutanáziát egy idős nőn


THEA2018/08/07, 14:09 56 2358
doctor-medical
A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” – János evangéliuma 10:10

Sokáig tanakodtam, hogy írjak-e erről a felkavaró esetről, mert meg kell vallanom, ezúttal számomra is nehéz volt meglátni a napot a felhők mögött, pedig általában elég könnyen megy, de aztán rájöttem, hogy nem minden helyzetben ez az én feladatom. Illetve akármilyen kifordult világban élünk is, „nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék”1 és mint láthatjuk, erre nem mindig kell az utolsó ítéletig várni.
A LiveAction és a DailyWire tehát a következőkről számolt be:
Az úgynevezett „méltóságos halál” hívei nem veszik számításba, hogy bizonyos esetekben az orvosok vagy a család önző érdekektől motiválva is kezdeményezheti az eutanáziát. Hollandiában sajnos ennél is messzebb mentek az érintettek, amikor egy idős nőn akarata ellenére hajtottak végre eutanáziát, mert a családnak már terhes volt gondoskodni a betegről.
Én ezt mondjuk nem eutanáziának, hanem gyilkosságnak hívnám, de maradjunk a sajtó által használt kifejezésnél, bár a helyzetet ez egy cseppet sem szépíti meg.
A LiveAction szerint a demenciában szenvedő 74 éves nő korábban említette néhány embernek, hogy „ha eljön a megfelelő idő” vállalná az orvos közreműködésével végrehajtott öngyilkosságot. Közben demenciája fokozatosan rosszabbodott, azonban sohasem tett hivatalos nyilatkozat, amiben beleegyezését adja az eutanáziához, időközben pedig az állapota meghaladta azt a pontot, ahol ez lehetséges. Orvosa ekkor kijelentette, hogy a nő „elviselhetetlenül szenved” és elvégezte az eutanáziát.
LiveAction így foglalta össze a szomorú esetet:
A nővel nem tudatták, hogy mi fog történni, azzal indokolva eljárásukat, hogy „nem akarnak szükségtelen aggodalmat okozni”. Kávéval kínálták, amibe belekeverték az altatót, a nő azonban ezt nem volt hajlandó meginni, majd fizikailag harcolni kezdett az orvossal, aki megpróbálta végrehajtani az eutanáziát. Annyira keményen küzdött, hogy az orvos felszólította a családtagokat, hogy fogják le, amíg ő elvégzi az eutanáziát.
Az ügyben vizsgálódó orvosi bizottság felmentette az orvost az etikai vádak alól, azzal érvelve, hogy jóhiszeműen járt el, a döntést azonban felülbírálta a Regionális Eutanázia Felügyeleti Bizottság, amely kijelentette, hogy az orvos eljárása etikátlan volt és öt másik hasonlóan felkavaró esettel együtt ki fogják vizsgálni.
Jelenleg semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy mentális képességeinek birtokában a nő valaha kifejezését adta volna annak, hogy meg akar halni, arra viszont igen, hogy élni akart. Voltak rossz napjai, amikor azt kívánta, bárcsak meghalna, míg más napokon élni akart.
A „méltóságos halál” támogatói szerint a döntés veszélyezteti azokat a demenciában szenvedő betegeket, akik meg akarnak halni.
Veszélyezteti? Mitől? Az élettől?
Legalább tisztán látunk,” nyilatkozta Bert Keizer, egy holland eutanázia létesítmény orvosa. „Azok számára, akik előrehaladott demenciában szenvednek, de saját akaratukból meg akarnak halni, ez egy negatív döntés, mert ha már nem tudják jelezni, hogy még mindig meg akarnak halni, az eutanáziát csak akkor végezhetik el rajtuk, ha önszántukból megisszák az altatót.”
Tavaly 83 mentális betegségben szenvedő embert öltek meg ilyen módon Hollandiában.


És még Hitler volt a fasiszta , ti kik isten akaratából arra használjátok kezeiteket , hogy öljetek , ésszel fel sem fogjátok , hogy az állati szintre lealacsonyodtatva teszitek azt ami a teremtő dolga lenne !!!!!!

Mind egy , hogy erőszakosságotok , csak egy lényt segítetek át a más világba , vagy mint a Bush 9/ 11 – el saját honfi társait legyilkolva a torony romjai közzé temeti a jövőt , hogy millió muszlint terroristává degralálva a fél világ iszlamistáit irtatja ki . Hóhérok vagytok , mint hazánkban 56 előtt az ÁVH -s zsidó húsdaráló kezelők , kik a Dunába darálták népünk értelmes tagjait , vagy az új időkben a Pintér gyilkosság BT – jében legyilkolt emberek , kik a Kádári éra vészkorszakában elkövetett nép irtást , és a tanácsköztársaság 133 napjának zsidó őrült gyilkosság sorozatát , ha vesszük , csak bevezetője lehet a Pintéri szabadkőműves terrorista mépirtásnak !!!
És mindezt csinálták a szemetek láttára , még talán helyeseltétek is , hogy húllik a magyar , olyan ez mint a háborús bűnösök megbüntetése . Hazánkba a cionista kazárok jóvoltából , a vakoló páholyok irányításával annyi háborús bűnöst kapartak elő , hogy a Német , Olasz , Francia , és a többi vesztes fél együttesen sem tudott annyi háborús bűnöst felmutatni , mint a Moszkvából kirajzott cionista kazárok itt előállítottak , és kivégeztek , mert kellett a lakása valamelyik pribéknek , ezért likvidálták a családot , és most a párhuzam ugye nem felejtedted el a kilakoltatásokat , és kik végzik !!!!!!
A lakóparkokat meg kellene már égetni , hisz úgy építették fel veletek , hogy elfeledkeztek fizetni az alvállalkozóknak !!!! ez még a tietek , és ha nem tudjátok behajtani a munkátok árát égesétek fel a lakóparkokat , de olyankor mikor alszanak . Kell már a revans túl jól érzik itt magukat , vagy megvárjátok , hogy Solymosy Eszter után H Zsófikát is leölték , és ki fog lenni a következő a te kislányod , és ki lesz a balek a Körmendi kislánynál Táncos Gábor volt , a következőnél bármelyik goj család sarja lehet , mert a kazárnak gyilkolnia kell !!!!
Jó volna , ha a páholyokat is feltüzelnétek minek e kis országnak 300 vakoló páholy , talán ők fogják üzemeltetni a koncentrációs táborainkat , melyeket stadionnak álcázták !!!Vagy a megsemmisítő tábort Kerepestarcsán , ők látják el a filmstudiót balekokkal akik aztán az égető műben végzik .
Úgy látszik már a magyaroknak is megvan a füstképző akadémiájuk , és mivel a Dunába már nem darálhatnak , így jön gyorsfagyasztott füstölt magyar , kit átképzésre alkalmatlannak találtak a kazárjaink , kiknek a kötődéseik már a terrorista fasiszta zsidó állami gépezeté.

Ugye nem mondtam semmi újat , mindezzel te is tisztában voltál , csak nem foglalkoztál még eddig vele , de amíg kazárjaink helytartóink azt fujják kevés a magyar , és tűzzel vassal irtanak bennünket , és semmi megtorlás , vagy felelőségre vonás , addig az adatokat gyüjtsétek , és ha eljön a leszámolás órája azokra a lámpavasakra jusson ám elég hazaáruló gyilkos helytartó , és talpnyaló !!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése