2018. szeptember 20., csütörtök

A tudomány percei







A tudomány percei



Nyilvánosságra hozott Pentagon dokumentum: Lézer, amely

hangokat hoz létre a fejedben







A közelmúltban egy 1998-as nem titkos Pentagon jelentés került napvilágra egy vizsgálatról, melyben lézersugarakat használtak nem halálos kínzásokhoz.

A jelentés által vizsgált néhány alkalmazás közé tartozik hangok létrehozása az emberek fejében lézerek használatával, mellyel ellenőrizetlen neuron égést váltottak ki, és az emberi test lassú melegítése egy lázas zavarodott állapotig, mindezt több száz méter távolságból.

Egy amerikai állampolgár hozzáférést kért a dokumentumhoz a tájékoztatás szabadságáról szóló törvény alapján 2006-ban, melynek címe "Válogatott nem halálos fegyverek biohatásai". Nincs arra bizonyíték, hogy a 16 éves jelentés óta bármelyik említett technológiát továbbfejlesztették volna.

A jelentés többféle nem halálos lézeres alkalmazást magyaráz el, többek közt mikrohullámú hallást, idegi szabályozás megzavarását, és mikrohullámú melegítést. Ezek közül az egyik a rövid energia impulzusok (2450 MHz) által létrehozott nyomáshullám szilárd és folyékony anyagokban.

Pulzáló rádiófrekvenciás energiának kitéve az emberek a "mikrohullámú hallás" közvetlen érzését tapasztalják meg, ez a hang lehet zúgás, ketyegés, sípolás vagy kopogás, melyek a fejben jönnek létre.

Tengerimalacok és macskák vizsgálata azt sugallja, hogy ez a mechanizmus felelős a termoelasztikus tágulás jelenségéért. A rádiófrekvenciás impulzusoknak való kitettség nem okoz maradandó hatásokat, mint minden más hatás, azonnal megszűnik az impulzusok megszűnése után.

Ahogy a jelentés bemutatja, a mikrohullámú hallás kiváltásával lehetővé válik egyénekkel való, akár több száz méter távolságból történő kommunikáció:
"A jelenség hangolható a hangok jellege szerint, intenzitásuk a szállított rádiófrekvenciás energia jellemzőitől függnek," - magyarázza a jelentés.
"Mivel a hallott hang frekvenciája a rádiófrekvenciás energia impulzus jellemzőitől függ, úgy tűnik lehetséges ezt a technológiát úgy alakítani, hogy hallható szavakat lehet általa továbbítani, azzal a különbséggel, hogy ezek a kimondott szavak az ember fejében hallhatók."
"Egy kísérletben az egytől tízig szavak kommunikálását 'beszéd modulált' mikrohullámú energiával sikeresen demonstrálták. A hangokat tapasztaló személy mellett lévő mikrofonok nem tudták felvenni ezeket a hangokat. További fejlesztése sokféle lehetőséget nyitna ki."
A jelentés azt jósolja, hogy a kommunikáció nagyobb távolságokra nagyobb berendezésekkel lehetséges lenne, míg rövidebb hatótávolságnál a jelek generálását hordozható berendezések tennék lehetővé. Hangok létrehozása az emberek fejében, ahogy a jelentés kimondja, "pszichológiailag pusztító" hatást okozhat.

A technológia talán még egy tússzal történő kommunikációt is lehetővé tesz, akit fogvatartói vesznek körül, de ehhez "extrém irányított jelleggel" kell rendelkeznie.

Más fegyverként az elektromágneses impulzusokat az agy működésének megzavarására lehetne használni, bár ez a technológia abban az időben csak elméleti stádiumban volt.

Normális körülmények között az összes agyi struktúra egy speciális ritmikus aktivitással működik, a bejövő szenzoros információk függvényében. Néha az agy szinkronizálja az idegsejtek tevékenységét annak érdekében, hogy egy adott feladatra összpontosítson, de a neuronális szinkronizáció mértéke szigorúan ellenőrzött. Azonban bizonyos körülmények között (például fizikai stressz vagy hőguta) az agy több területe rendkívül szinkronizált módon éghet ki, és elkezdhet kontrollálatlanul is kiégni.

A jelentés leír egy módszert reprodukálva a rendkívül szinkronizált neuron kiégést több száz méteres távolságon belül. Nagyfeszültségű (100kV/m) elektromágneses impulzusok, melyek egy ezred másodpercig tartanak kiválthatnak neuron kiégést, amely megzavarja a szervezet irányított aktivitását.
A rövidtávú hatás lehet eszméletvesztés, izomgörcs, izomgyengeség, és pár percig tartó roham. Ezek a nagyfeszültségű pulzáló források, melyhez körülbelül 15 Hz-es frekvencia szükséges, ma is léteznek.

Egy másik formáját is leírja a jelentés a nem halálos kínzásnak, ami a mikrohullámú melegítés. A test hőmérsékletének 41 Celsius fokra emelésével az emberek megtapasztalhatják a memórivesztés és a zavarodottság érzését, és az agresszió csökkenését. A jelentés szerint az ember képes túléni a 42 Celsius fokos hőmérséklet, míg a hosszann tartó terhelés maradandó agykárosodást vagy halált okozhat.

A mikrohullámú melegítés technikáját Rhesus majmokon tesztelték, ahol egy 225 MHz-es sugár az állatok testhőmérsékletének növekedését okozta. Az adagolási szinttől függően a hőmérséklet emelkedése 15-30 percen belül megtörtént.

Miután a sugarat eltávolították, az állatok testhőmérséklete visszacsökkent a normális értékre. A jelentés azt sugallja, hogy a technika hasznos lehet tömegek irányítására, vagy tárgyalások során.

Ugyan a vizsgálatok a nem halálos kínzás érdekes technikáit tárják fel, a jelentés nem említi további konkrét kísérletek vagy vizsgálatok végrehajtását a jövőben.

A jelentés itt olvasható és tölthető le: 
http://issuu.com/webshare/docs/bioeffects_of_selected_non-lethal_w
phys.org





Hogyan tartják a hangok rabszolgasorban az emberiséget?



A legutóbbi Globális Energia Áttörés Konferencián Boulderben, Kolorádóban, Michael Tellinger megosztotta azt az elméletét, hogy a hang az egyik legnagyob mennyiségben előforduló szabad energia forma a bolygón. Elmondta, hogy a hang az elsődleges forrása minden dolognak, és az egész teremtés közös nevezője. Ezzel együtt azt is mondta, hogy ha egy földönkívüli faj energiát akar betakarítani a bolygóról, akkor az ilyen energiát hanggal tudja létrehozni.Bizonyított tény, hogy az ősök hang energiát használtak

Michael Tellinger dél-afrikai tudós, felfedező, és az UBUNTU Felszabadítási Mozgalom alapítója. Érdeklődése az ősi régészet iránt  egy otthona közelében található területen lévő régi kő kör tanulmányozásával kezdődött Dél-Afrikában. Az előadásáról készült felvételen (a cikk végén) Michael beszél az ősi leletek alapjairól, melyekről megállapították, hogy hangok létrehozására használták. Továbbá kifejti, hogy a hangokat hogyan használták mint energiát a tárgyak lebegtetésére annak érdekében, hogy olyan struktúrákat hozzanak létre, melyek örvényeket nyitottak meg, ami lehetővé tette, hogy ott űrhajók jöjjenek és menjenek.

Kisebb köralakú, fánk vagy tórusz, illetve fagylalt tölcsér formájú köveket találtak Dél-Afrika minden területén és szerte a világon. Egy időben, ezeknek a kristályos köveknek magasabb kereskedelmi értéke volt, mint az aranynak, mert képesek voltak a hangon keresztüli energia létrehozására. A fagylalt tölcsér alakú kövek tulajdonsága, hogy kong és harmonikus frekvenciákkal visszhangzik, amikor megütik. Kő oszlopok antennaként szolgáltak, melyeket számos ősi helyszínen megtaláltak.
Az Anunnakik, az energia betakarítók

Azon faj lényei, melyek mint Illuminátusok uralják és irányítják ma a bolygót, több forrás szerint egy Anunnakinak nevezett földönkívüli faj. A történet szerint az Anunnakik azért jöttek a Földre, hogy létrehozzanak egy emberi fajt, melyet rabszolgájukká tehetnek, hogy ez a rabszolga faj aranyat bányásszon a számukra. Az aranyra azért volt szükségük, hogy helyrehozzák a bolygójuk légkörét, feltételezhetően a Nibiruét.
Michael úgy becsüli, hogy több mint 10 millió kő kör romja található Dél-Afrikában, melyeket arra használtak,  hogy feltehetően olyan hangenergia rácshálókat alakítsanak ki és kössenek össze, melyek lehetővé tették az Anunnaki űrhajóknak, hogy jöjjenek, és az aranyat elszállíthassák. Ez Enki idejében volt, vagy Ádám és Éva legendájának időszakában.

Az a felfedezés, hogy a legtöbb ősi hely monolitikus szerkezetei a Föld rácsvonalai mentén helyezkednek el, egy nagyobb képet tár elénk. Az Anunnaki tudósai építették ezeket az első energia vezetőket, mint amilyenek a kör alakú kő romok Dél-Afrikában, majd elkezdtek erősebb szerkezeteket építeni a Föld Ley-vonalai mentén. Stonehenge és a gizai piramisok alapvető példák, de a következő generációk is folytatták az egyre erősebb és összetettebb építmények létrehozását. Az egész bolygón meglévő szilícium alapú hálózatok látképe nagy hasonlóságot mutat a mai számítógépes áramkörökkel.
Az emberek is energia vezetők

A kövekkel együtt, melyek kristályos tulajdonságokkal bírnak, az emberek is energia vezetők. Az emberek egy olyan rezonanciával rezegnek, ami hangot hoz létre, és az emberi érzelem egyszerűen mozgásban lévő energia. Az emberi hang egy erőteljes energia generátor. Megrázó felfedezés adódott Michael azon vizsgálatából, hogy a legősibb energiarács-hálózat helyszínek a bolygó Ley vonalain találhatóak. Az ősi energiarács-hálózat helyszínek több anfiteátrumot és kolosszeumot is magukban foglalnak. Feltételezni lehet, hogy ezek a struktúrák hasonlóak voltak a római kor kolosszeumaihoz, vagy a mai futball stadionokhoz. Amikor sok ember gyűlik össze, hatalmas mennyiségű energiát hoznak létre érzelmen, izgalmon, félelmen és az emberi hangon keresztül, ami összegyűjthető.

Ezt az elvet alkalmazni lehet a templomok és tornyok elrendezésére, melyeket arra használtak, hogy learassák az éneklésből és Isten dícséretéből adódó energiákat. Minden nagy város teljes elrendezése az energia betakarításán alapszik, egy számítógépes áramkör formájában, az emberektől összegyűjtött hang energiaforrással, melyet valaki megtervezett.

Egy másik érdekes tény, ezekről az energia helyekről

Egy izgalmas információ csemege, melyet Michael hozott fel a prezentációja során:
"Az ősi helyeken található kövek felvételeket tartalmaznak mindenről, ami ezeken a helyszíneken történt. Egy napon, talán hamarosan, az emberiség emlékezni fog arra, hogyan érhetők el ezek az információk, és arra fogjuk használni ezt a tudást, hogy úgy éljünk, ahogy szeretnénk."
Hogyan használhatjuk ezt az információt most?

Ez a cikk Michael Tellinger előadásának kulcsfontosságú pontjait érintette, melynek az a szándéka, hogy kulcsot adjon az emberek kezébe, hogy rájöhessenek, hogyan lehet véget vetni ennek az energia begyűjtésnek. Arra bátorít mindenkit, hogy kutasson és gondolkodjon el azon, hogy a dolgokat képesek vagyunk megváltoztatni itt és most. Az emberi tudatosság minden területen történő növekedése most már elegendő muníciót biztosít számunkra ahhoz, hogy tisztességesen játszhassuk ezt a játékot.

Véget vethetünk ennek az energia betakarításnak azzal, hogy lényegében "végzünk" a régi Anunnaki irányítókkal, vagy eltávolítjuk őket a bolygóról? Elméletileg megölik magukat, ha a Földön maradnak, ahogy tovább folytatja frekvenciájának emelését, mivel soha nem lesznek képesek vele rezonálni anélkül, hogy összhangba kerüljenek a fénnyel. Ki tudja, meddig tartana? Az Anunnaki / Illuminátus tudja ezt, és a bolygó, és minden rajta élő gyors ütemű megsemmisítébe kezdtek. A hangban meglévő ingyen energia, és más ingyen energia eszközök feleslegessé fogják tenni a pénzt, ami szintén véget vet ennek az energia elvonásnak. Az emberi test képességeinek eltitkolt tudása egyre többünk számára teszi lehetővé, hogy emlékezzünk arra, hogyan vethetünk véget hatalmunk önként történő átadásának.



Michael Tellinger : Ancient civilizations and free energy





A rezgésed emelésének tudománya



Bárki, aki spirituális körökben mozog, valószínűleg hallott a "rezgésekről". A helyzet általában az, hogyha valaki magasabb rezgésű, valahogy sokkal spirituálisabb, vagy az egyén célja az, hogy növelje a saját rezgését. De mit jelent ez valójában? Ez az egész csak egy szellemi hókusz-pókusz, vagy valóban van tudományosság a rezgések mögött? Ahogy az a cikk címéből is kitalálható, teljes mértékben tudományos ez a spirituális fogalom. És ez be is bizonyítható.

Kezdjük azzal, amit tudunk. Naprendszerünk középpontjában a Napunk található - egy nagy fénygömb. Körülötte keringenek a bolygók. Minél közelebbi egy bolygó, mint a Merkúr és a Vénusz, annál gyorsabban mozognak a Nap körül, mivel kisebb a keringési pályájuk. A mi univerzumunkban a minták folyamatosan ismétlődnek. Például az atomok, melyek az anyagi világunkat alkotják, úgy néznek ki, mint egy mini naprendszer. Minden atom középpontjában egy atommag található. Körülötte keringenek az elektronok. A különbség ezen a szubatomi szinten, hogy az elektronok képesek átugrani egyik pályáról egy másikra, mely a "kvantumugrás" fogalmát jelenti számunkra.

Amikor egy elektron átkerül egyik pályáról a másikra, közelebb kerül az atommaghoz, ami energiát vagy fényt bocsát ki. Ez nagyjából az alapvető fizika. Minden fizikus tud erről, és egyetértenek abban, hogy ez egy bizonyított tény. Sajnos azonban a legtöbb tudós metaforikus értelemben nem hisz benne. A szimbolizmus és a metafora a művészek, írók, zenészek és költők birodalma.

Egy ideális világban a tudósok és a művészek együtt dolgoznak, hogy segítsenek megoldani a világegyetem legnagyobb titkait. Mivel még nem igazán tartunk ott, kreatív gondolkodónak kell lenni, aki meghallja a tudósokat foglalkoztató kérdéseket, meglát olyan megoldásokat, melyeket ők talán nem, és amelyekről úgy érzi, hogy meg kell osztania másokkal. Mivel azonban a kreatív típusú emberek nem mindig rendelkeznek a megfelelő iskoláztatási fokkal, elképzeléseiket gyakran nem veszik komolyan, különösen az említett tudósok (akik nem olvasnak ilyesfajta cikkeket).

Remélhetőleg egy napon hivatalos munkahelyük lesz azoknak, akik máshogy gondolkodnak, de azt mindenkinek magának kell eldönetie, hogy ez érdemel-e bármiféle elismerést. Valaki úgy döntött, hogy csak azoknak van joguk bővíteni tudásukat egy bizonyos témában, akik már előtte tanultak arról. De miért is kellene bárkinek eldöntenie, hogy csak a hivatalos forrás lehet az igazság? Szokás szerint, ha valamit elolvasunk és igaznak tűnik a számunkra, az nagyszerű. Ha nem, hadd menjen.

Így a legtöbb fizikus egyetért abban, hogy az elektron energiát / fényt bocsát ki, ahogy egy közelebbi pályára ugrik. És abban is egyetértenek, hogy mi alkotja az atomokat. De itt van, ahol egy kvantumugrást hajtunk végre. Mivel mindannyian atomokból állunk, így bármiféle alapelv, ami rájuk igaz, az igaz ránk is. Ezért ahogy az atomok fényt bocsátanak ki, amikor közelebb ugranak a forráshoz, így mi is.

Az atom energia, és az energia az, ami mindannyiunkat összeköt. A spirituális világegyetemünk középpontjában fény van, és mindannyiunk lelke ekörül forog. Amikor teszünk valamit a materiális énünkért - akár bizonyos ételekkel, itallal, szexszel, pénzzel vagy tettekkel a saját önző élvezetink kedvéért - a lelkünk olyan pályára ugrik, mely távolabb áll a fénytől. Amikor azonban oly módon cselekszünk, ami ellentétes az önző, anyagias hajlamainkkal, és jobban összhangban van a fénnyel, akkor egy olyan pályára ugrik, amely közelebb van hozzá.
Amikor ez megtörténik, ahogy az elektronok, kiengedünk egy energia / fény folyamot. Ez a fény vonz és felhatalmaz másokat, megváltoztatva saját energiájuk frekvenciáját oly módon, hogy lehetővé teszi számukra, hogy maguk is közelebb kerüljenek a fényhez. Azok, akiknek a lelke megtette ezt a lépést, már közelebb keringenek a fény középponthoz, és így egy kisebb keringési pályán vannak, ami azt jelenti, hogy gyorsabban mozognak. Ez a gyorsabb pálya az, ami magasabb vibrációként ismert.

Minél közelebb kerülünk a fény forrásához, annál több fényt bocsátunk ki, és annál gyorsabban vibrál az energiánk. Minél gyorsabban rezgünk, annál kevésbé vagyunk kötve a tér és idő anyagi szabályaihoz. A téridő az anyagi világ illúziója. Ahogy mindannyian közösen elindulunk (befolyásolva egymás ugrásait) a fény felé, az idő úgy tűnik, hogy felgyorsul, ahogy egyetlen pillanat felé halad, mivel valójában egyetlen pillanat van.

Végül ezekkel a magasabb rezgésekkel képesek leszünk arra, hogy átugorjunk a tér és az idő körül, ahogy az atomok teszik. És ha van egy kritikus tömeg, akik képesek erre, elég energiával átbillenteni a mérleget egy irányba, az egész bolygónknak növekedni fog a rezgése. Ezen a ponton, mint egy elektron, az egész Föld átugrik egy olyan pályára, ami közelebb áll az atommagjához, a Naphoz, és fényt bocsát ki ebben a folyamatban.

Ettől mindannyian megsülünk? Nem, mert a legtöbben, akik növelik a saját rezgésüket, mely lehetővé teszi számukra, hogy maguk mögött hagyják az anyagi énjüket, egy új fénylény társadalomban, egy ragyogó világban, a Napunkhoz közelebbi pályán fognak létezni.

Ha ezek közül bármit igaznak érzel, akkor vágyat kelthet benned, hogy beilleszd a meglévő hitedbe. Ezek az elgondolások valójában minden vallásban megtalálhatóak, bár csak képletesen. Ez az elv a 
Szefirot a Judaizmusban, a reinkarnáció a Hinduizmusban, a Buddha és Dharmaa Buddhizmusban, és a Dzsihád belső elve az Iszlámban.

A Kereszténységben ez az egész történet szimbolikusan bizonyított. Jézus a fiú (Nap). Őt veszi körül a 12 apostol (elekronok / bolygók). Jézus feláldozza anyagi testét, hogy segítsen nekünk az apostolok bölcsességén keresztül, hogy felemelje a kollektív rezgésünket. Egy nap Jézus visszatér, és azokat, akik követték az útját, olyanok lesznek mint ő, és megtapasztalnak egy elragadtatást, miközben maguk mögött hagyják a materiális Földet. Az egész messiási kor alapvetően az az idő, amikor együtt emeljük a rezgésünket, és osztozunk a fényben, amit egymásnak adunk át. Valószínűleg sokan nem hiszik, hogy egy lény érkezik, hogy megmutassa, hogyan csináljuk. Már megvan a bölcsességünk, és minden egyes nappal egyre inkább tudatában vagyunk ennek.

Remélhetőleg ez a cikk segít nekünk egy kicsit többre emlékezni, így aztán át tudjuk adni másoknak. Ami a tapasztalati típusúakat illeti, akik azt hiszik, hogy a kvantumugrás inkább hitbéli ugrás volt, mint tudományos, azoknak ajánlott tájékozódni azokról a vezető elméletekről, melyek megpróbálják megmagyarázni a világegyetem építőköveit - a parányi rezgő húrokat, az úgynevezett 
húrelméletet. Talán az ő számukra a vibráció elképzelése ebből a szempontból mélyebben fog rezonálni.waking times



A NASA elismeri az Alcubierre meghajtórendszer tervét –

gyorsabb mint a fénysebesség



A NASA jelenleg is dolgozik az első gyakorlati teszt megvalósításán a fénynél gyorsabb utazás lehetőségével összefüggésben.
A fénynél gyorsabb utazást mindig is a tudományos fantasztikumnak tulajdonították, de minden megváltozott, amikor Harold White és csapata a NASA-nál elkezdett dolgozni az Alcubierre Meghajtón. A speciális relativitáselmélet igaznak bizonyulhat, de a fénysebességgel vagy annál gyorsabb utazáshoz talán nincs is szükség olyan járműre, mely képes utazni ezzel a sebességgel. A megoldás az lehet, hogy a járművet olyan térbe kell helyezni, amely gyorsabban halad, mint a fénysebesség! Ezért maga a jármű nem halad a fény sebességével a saját meghajtórendszerével.

Könnyebb elképzelni, ha egy repülőtéri mozgólépcsőre gondolunk. A mozgólépcső gyorsabban halad, mint ahogy sétálsz. Ebben az esetben a jármű egy olyan gyorsabban mozgó térben lenne, ami gyorsabban képes mozogni mint a hajó maga, és az minden szempontból sértetlen maradna. Ezért gyorsabban lennénk képesek utazni mint a fény, egy tömeg nélküli téridő felhőben.

Mi is az Alcubierre Meghajtó? Ez valójában Einstein téregyenletein alapul, és arra utal, hogy egy űrhajó elérheti a fénynél gyorsabb sebességű utazást. Ahelyett, hogy meghaladnánk a fénysebességet magával a járművel, a hajó nagy távolságokra ugrana a tér maga előtti összehúzásával, és maga mögötti kiterjesztésével. Ez gyorsabb haladást eredményezne, mint a fénysebesség. Miguel Alcubierre fizikus volt az első akiről tudjuk, hogy azonosította ezt a lehetőséget. Úgy írta le, mint egy nyugodt, lapos darab téridőt egy meggörbült buborékban szuperluminális (gyorsabb a fénynél) sebességgel mozogva. Nem szabad elfelejteni, hogy a téridő is elgörbülhet és torzulhat, és mozgatható. De mi a helyzet a téridő mozgó szakaszaival, ami által létrejön a hajó mögötti táguló, és a hajó előtti összehúzódó téridő?
Ezt a fajta koncepciót illusztrálta nemrég James Hill és Barry Cox az Adelaide Egyetemről, mellyel kapcsolatban egy tanulmányt publikáltak.

Egykor úgy gondoltuk, hogy Einstein speciális relativitáselmélete azt jelenti, hogy a fénysebességnél gyorsabb utazás nem lehetséges. Ez egy tévhit, a speciális relativitáselmélet egyszerűen kijelenti, hogy az utazás távolsága attól függ, hogy milyen gyorsan és mennyi ideig haladunk. Tehát ha 100 km/óra sebességgel vezetünk, akkor egy óra alatt 100 km-t haladunk. A zavarba ejtő része az, hogy nem számít, milyen gyorsan mozogsz, mindig ugyanúgy létezőnek fogod látni a fénysebességet. Ez hasonló a hangokhoz, ha becsukod a szemed és elképzeled, hogy az egyetlen érzéked a hallás, és a hangzásuk alapján azonosítod a dolgokat. Tehát ha egy autó gyors sebességgel halad és szól a kürtje tudjuk, hogy a kürt mindig ugyanazon a hangon szól, csak az autó mozgása okozza, hogy változónak halljuk.

A speciális relativitáselmélet azt is megmutatta, hogy az anyag alkotóelemit az atomokat és molekulákat elektromágneses mező köti össze, ugyanaz ami a fényt is alkotja. A tárgy, ami áttöri a fénysebesség korlátját, ugyanabból a dologból épül fel, mint maga a korlát. Hogyan utazhat egy tárgy gyorsabban, mint ami összeköti az atomjait? Ez volt a korlát.

A mai modern tudományunkkal az egyetlen probléma, hogy téridő torzulás létrehozásához olyan energiasűrűség szükséges, ami még nem áll az ember rendelkezésére, vagy csak azt mondják. A NASA tudósai jelenleg az Alcubierre modellen dolgoznak.

A fénysebességnél gyorsabb utazásról, másnéven hipertér vagy térhajlítás utazásról tudásunk jelenleg a spekuláció szintjén van. Bár már sok bizonyíték van rá, ami azt mutatja, hogy lehetséges és már megvalósítható, a hagyományos tudomány még csak felzárkózóban van. Most azon a ponton vagyunk, amikor a fénysebességnél gyorsabb utazás inkább még elméleti, mint lehetséges. /collective evolution


Stargate Universe-Dr. Daniel Jackson a hipertérről(Feliratos)-Csillag

A Világegyetem - (35) A FÉNYSEBESSÉG

A Világegyetem - (31) A GRAVITÁCIÓ

A Világegyetem - (60) IDŐUTAZÁS

A Világegyetem - (20) SÖTÉT ANYAG, SÖTÉT ENERGI

A Világegyetem - (23) SZUPERNOVÁK

A Világegyetem - (45) HALÁLCSILLAGOK

A Világegyetem - 10 féle világvége

A Világegyetem - Nemesis a nap sötét iker csillaga

A Világegyetem - Hogyan született a naprendszer

A Világegyetem - Mikroszkópikus univerzum

A Világegyetem - Milyen nagy-Milyen távoli...

A Világegyetem - (52) ŰRHÁBORÚK

A Világegyetem - (26) KOZMIKUS ÜTKÖZÉSEK

A Világegyetem - (28) CSILLAGKÖDÖK

A Világegyetem - (53) FOLYÉKONY UNIVERZUM

A Világegyetem - (64) A NAP SÖTÉT JÖVŐJE

A Világegyetem - (10) EGY CSILLAG ÉLETE ÉS HALÁL

A Világegyetem - (22) ŰRUTAZÁS

A Világegyetem - (24) CSILLAGKÉPEK

A Világegyetem - (62) ASZTEROIDA VESZÉLY

A Világegyetem - (61) AZ ŰRSZONDÁK TITKAI

A Világegyetem - (36) SZEX AZ ŰRBEN

A Világegyetem - (30) AZ ŰR LEGNAGYOBB DOLGAI

A Világegyetem - (58) MARS - ÚJ BIZONYITÉKOK

Az atombomba titkos városai (Elveszett világok)

A Világegyetem - (41) MÁSIK FÖLD

Morgan Freeman: A féreglyukon át - A fénynél sebesebben (2. éva

A Világegyetem - (21) ASZTROBIOLÓGIA

A Világegyetem - Idegen hangok

A Világegyetem - Kutatás a csillaghalmazok után

A Világegyetem - (13) E.T. NYOMÁBAN

A Világegyetem - Helyünk a tejutban





Megdöbbentő felfedezés: Titkosított, majd nyilvánosságra hozott

tanulmányok megerősitik a távolbalátás valóságát



A távolbalátás többféleképpen definiálható. Ez egyének olyan képessége, mellyel távoli földrajzi helyeket írnak le, akár több százezer kilométer távolságra a saját fizikai helyüktől. Bár a koncepció bebizonyosodott, de nem egyértelmű a főáramú tudományos közösségek számára, hogy ez hogyan érhető el. Fontos megjegyezni, hogy sok kutatási program ezen programok keretén belül továbbra is titkosított, és a legtöbb információ megjelenését, ami korábban titkosítva volt, csak évekkel később hagyták jóvá. Elgondolkodtató, hogy vajon milyen információk maradtak továbbra is titkosak a távolbalátás tekintetében?

Világunk tele van információval, az egyetlen probléma az, hogy nem mindig tudjuk, hol keressük. A tudományos felfedezések, melyek lényegesek az emberi faj szempontjából, nem mindig kiemeltek. Sokféle jelenségről még mindig úgy tartjuk, hogy hamisak, miközben bebizonyosodott, hogy már régóta valóságos. Ezen realitásoknak messzemenő következményei vannak, és további fényt derítenek, megerősítik a valóság új koncepcióit, hogy megkapják az a figyelmet, amit megérdemelnek a tudományos közösségeinkben. Mi történik, ha olyan információval találkozunk, amely túlmutat az anyagon a valóság azon birodalmába, melyet szemünkkel, kezünkkel érzékelni, fülünkkel hallani, orrunkkal szagolni nem vagyunk képesek? Vajon az már nem lesz tudományos? Egyáltalán nem, az elmúlt években a kvantumfizika megerősítette a nem fizikai valóságot, és az emberi faj elkezdi tudomásul venni ezeket a valóságokat azok felépítésének folyamatos vizsgálatával.
"Azon a napon, amikor a tudomány elkezdi tanulmányozni a nem fizikai jelenségeket, az sokkal nagyobb előrelépést fog jelenteni egy évtized alatt, mint az összes előző század együttvéve." - Nikola Tesla
A tudomány tanulmányozta a nem fizikai jelenségeket korábban, melyeknek többsége sajnos továbbra is titkosított. Sok felfedezés kapcsolódik a nem fizikai jelenségekhez, melyek ismeretlenek a tömegek számára, de ismertek a titkosított világban. Parapszichológiának hívják, a kifejezést a korábbi időszakban használt "pszichikai kutatás" helyett vezették be. A paranormális jelenségekkel kapcsolatos vizsgálatokhoz régóta társulnak viták, minden ok nélkül. Több tanulmány és kutatás érvényességét megerősítették a paranormális jelenségek, és egyre több ember tudja, hogy ezeket a fogalmakat már demonstrálták és bizonyították több laboratóriumban is az elmúlt években. A hírszerző ügynökségek sem kivételek ez alól. Kezdve az 1970-es évekkel, amikor a védelmi minisztérium különböző egyetemek kutatóival működött együtt az elvégzett többszörös kísérletekben, és olyan programokban, melyeket azért hoztak létre, hogy vizsgálják a paranormális jelenségek alkalmazását. Az egyik jelenség, mely úgy tűnik, hogy a legtöbb figyelmet kapta, az a távolbalátás.

Vizsgáljunk meg a nyilvánosság számára elérhető kutatásokat! Néhány eredménye ezek közül megdöbbentő lehet.

Kutatás

1995-ben a CIA feloldotta a titkosítását és jóváhagyta azon dokumentumok közzétételét, melyek feltárják a távolbalátási programokban való részvételt, amelyeket a Stanford Kutatóintézetben a Menlo Parkban, Kaliforniában folytattak. A program célja az volt, hogy megállapítsák, hogy az ügynökségek, mint a CIA, tudnák-e használni az ilyen jelenségeket "információ gyűjtésére". A Stanford Egyetem és a CIA által folytatott kutatás évtizedekig tartott, és megerősítette azt a tényt, hogy a hírszerző közösségeknek nagyfokú volt az érdeklődésük és részvételük a prapszichológiai jelenségek vizsgálatában. A tanulmány veszélyeztette a védelmi minisztérium személyzetét, név szerint Ingo Swannt, aki csak egy név a sok közül. Kutatást végzett Russel Targ és Harold E. Puthoff, azok az orvosok, akik megalapították a 23 évig tartó vizsgálatot a Stanford Egyetemen, a védelmi hírszerző ügynökségekkel és a hadsereg hírszerzésével együtt.
"Egy ilyen típusú távolbalátás elvégzett replikációja sikere egy független laboratóriumban  jelentős tudományos bizonyítékkal járt a jelenség (távolbalátás) valóságát illetően. Hozzátéve, hogy ezen eredmények felfedezésének erőssége az volt, hogy egyre több embert lehetett találni a kiváló minőségű távolbalátás igazolására, gyakran saját meglepetésükre. A CIA ráadásul maga vett részt távolbalátóként annak érdekében, hogy elemezzék az eljárásokat. A CIA személyzete sikeresen hozott létre kellően magas színvonalú célleírást, hogy lehetővé tegyék független szakértőknek a célleírások elemzését."
Miután meggyőződtek a borítékokba rejtett tárgyak és fizikai jellemzőik azonosításának valóságáról, melyek több száz kilométerre voltak, a vizsgálat egyik résztvevője Ingo Swann a Stanfordon azt javasolta, hogy végezzenek távolbalátási kísérletet a Jupiter bolygóra.
Ez csak azért történt, mert a NASA Pioneer 10 szondája akörül járt, hogy elrepüljön a bolygó mellett. Az elhaladás előtt Ingo képes volt meglátni egy adott gyűrűt a Jupiter körül, mielőtt a NASA képet tudott volna róla készíteni. Swann leírása helytálló volt. Ahogy azt állította, sikeresen látta távolból a gyűrűt a Jupiter körül. Ezt az eredményt a Stnaford közétette még a gyűrűk felfedezését megelőzően. Sok más Jupiterrel kapcsolatos anomáliát írtak le, mielőtt tudományosan alátámasztották volna.
"A Jupiter kísérlet nem volt hivatalos. Nagyon szigorú protokollba volt becsomagolva, de a távolbalátási nyers adatokat valahogyan rögzíteni kellett úgy, hogy megállapítható legyen, hogy azelőtt létezett, mielőtt a NASA járműve eljutott a bolygóhoz. A nyers adatokat messze eljuttatták és ajánlották számos elismert tudósnak a Szilícium-völgyben, köztük két embernek a Jet Meghajtási Laboratóriumban." - Ingo Swann
"A titkosszolgálatok nagy játékosok, egy aktív képet igényeltek a Pszi potenciálokról, valamivel nagyobbat, mint amit a normál parapszichológia nyújthat. Ezen szokatlan körülmények miatt belerángattak a gyakran ostoba titoktartásba, a paranoia vezette végtelen biztonsági ellenőrzésekbe, mindenféle sci-fi álommunkába, hírszerzési cselszövésekbe, melyek különböző formái néha olyanok voltak, mint a WC csatorna, és meglehtősen ideges katonai és politikai elágazásokba." - Ingo Swann
Ingot titkozatos földalatti helyekre vitték, bekötött szemmel szállították. Találkozott néhány nagyon kétes hírszerző tiszttel, tárgya volt embertelen bánásmódnak és megfélemlítésszerű taktikáknak. Vizsgálták, tesztelték, és felhasználták egy Holdra történő távolbalátási kísérletben. A hírszerző közösségben végzett munkája ellenére Ingo megdöbbent. Sikeresen látott tárgyakat, struktúrákat és bázisokat a Hold sötét oldalán. Feltételezhetően a hírszerző közösség már ismerte ezt a jelenséget. Ingo utalást tett arra a tényre, hogy a hírszerző közösségnek nem volt szüksége erre az információra.
"Egy dolog olvasni az UFO-król és dolgokról az újságokban és a könyvekben. Egy másik dolog pletykákat hallani a hadseregről vagy a kományról, hogy érdekeltek az ilyen ügyekben, pletykák, amelyek azt mondják, hogy földönkívülieket fogtak el, és lezuhant egy idegen űrhajó. De az egészen más kérdés, ha az ember egy olyan helyzetben találja magát, amely mindezt megerősíti. Találtam tornyokat, gépeket, kivilágított épületeket, munkával elfoglalt humanoidokat, amiket én nem tudtam volna kitalálni."
A Stanford Egyetem és a hírszerző közösség nem az egyetlen szervezetek, akik megerősítik a távolbalátás valóságát. A távolbalátás értékelését és kutatási alkalmazását az Amerikai Kutatóintézet készítette elő. Felvázolják, hogy a távolbalátás hatalmas potenciálként szolgálhat a hírszerző közösség számára. Egy testületet állítottak össze több egyetem professzoraiból. Megvizsgáltak mintegy 80 önálló publikációt, és megállapították, hogy azok meggyőző bizonyítékot adtak a távolbalátás jelenségére.

A Princeton Mérnöki Anomáliák Kutatóosztálya egyik tanulmánya szintén megerősítette a távolbalátás valóságát.

A távolbalátás programokat számos alkalommal megerősítették, de van egy a megállapításaikat körülvevő óriási titoktartás. A védelmi minisztérium szeret információkat titkosítani. Szerencsére a hírszerzés gyakorlatot szerzett a távolbalátás képességében, ami magában rejti annak lehetőségét, hogy felemelik a titoktartás fedelét, amely járványként elterjed a Földön. Szerettük volna összegyűjteni a szükséges információkat, és remélhetőleg rá tudunk ébreszteni másokat ennek a jelenségnek a valóságára.

Mit mond el nekünk a távolbalátás? Ez egy tudatos lény kivetülése egy másik területre? Ez a "lelkünk" utazása a testünkön kívül, hogy megtekinthessen másvalamit? Az univerzumban minden összeköttetésben áll. Valójában és tudományosan is mindannyian valami nagyobbnak vagyunk a részei. Mindannyian kapcsolatban vagyunk. Egy másik pont elérése, ami úgy tűnik, hogy fizikailag egy másik hely, valójában egyáltalán nem egy másik hely? Ezeket a fogalmakat újra és újra bizonyították a kvantumvilágban. Ez csak egy újabb részed, minden egy helyen. Lehet, hogy ez az egyik magyarázata a távolbalátásnak?

Mi az, amit a hírszerző közösség megpróbál elrejteni? Világunk átláthatóbbá válik nap mint nap. Sokan összekapcsolódunk, és kezdjük felismerni, hogy a valóságunk sokkal több, mint aminek látszik, csak azt kell tudni, hol keressünk. Azok számára, akik kíváncsiak erre a témára, remélhetőleg ez a cikk egy jó keretet nyújt, hogy tovább vizsgálja.

Hivatkozott tanulmányok, írások:
issuu.com/webshare/docs/1979-precognitive-remote-viewing-st?e=6280691/4386753
issuu.com/webshare/docs/airreport?e=6280691/4386765
issuu.com/webshare/docs/jse_10_1_puthoff?e=6280691/4386769
http://ia600605.us.archive.org/30/items/PenetrationTheQuestionOfExtraterrestrialAndHumanTelepathy/Penetration_Ingo_Swann.pdf
collective evolution






Hogyan idézhető elő a tudatos álmodás?





A tudatos álom egy olyan álom, amelyben az ember tisztában van vele, hogy mit álmodik. A jelenséget megemlítette a görög filozófus Arisztotelész, aki megjegyezte: "Gyakran, amikor az ember alszik, van valami a tudatban, mely kimondja, hogy ami valóságként mutatja magát, csak egy álom."

Az egyik legkorábbi történelmi utalás a tudatos álmodással kapcsolatos tapasztalatokról Marie-Jean-Léon-tól, d'Hervey de Saint Denys Márkijától származik. Aki széles körben elismert volt, és aki megalkotta a kifejezést, a holland pszichiáter és író, Frederik (Willem) van Eeden (1860–1932) volt.

Egy tudatos álomban az álmodónak nagy esélye van, hogy bizonyos fokú ellenőrzést gyakoroljon az álomban való részvétele fölött, vagy képes manipulálni a képzeletbeli tapasztalatait az álomkörnyezetben. A tudatos álmok reálisak és élénkek. Bebizonyosodott, hogy nagyobb mennyiségű béta-1 frekvenciát (13-19 Hz) tapasztaltak a tudatosan álmodóknál, ezért van nagyobb aktivitás a parietális lebenyben, a tudatos álmodást tudatos folyamattá téve.
Az első lépések

Egy tudatos álmot a következő két módon lehet elkezdeni. Egy álom által kiváltott tudatos álom normális álomként kezdődik, és az álmodó végül arra a következtetésre jut, hogy az egy álom. Az ébren kiváltott tudatos álom akkor jelentkezik, ha az álmodó a normális ébrenléti állapotból közvetlenül egy álomállapotba kerül, ahol láthatóan nem szűnik meg a tudatosság. Az ébren induló tudatos álom akkor történik, amikor az alvó belép a REM alvásba töretlen öntudattal az ébrenléti állapotból.

Az álmokra való emlékezés a kiindulási hely a tudatos álmodás megtanulásához. Annak érdekében, hogy képes legyél felismerni az álmaidat mint álmok, mialatt azok történnek, ismerned kell a módját, ahogy az álmaid működnek. Mielőtt még megérné időt szánni az álom indukciós módszerekre, képesnek kell lenned legalább egy álmot felidézned minden este.

Az elegendő alvás az első lépés a jó álomfelidézéshez. Ha pihent vagy, könnyebb lesz összpontosítanod a célodra, az álmaid felidézésére, és nem lesz annyira nagy probléma az éjszaka folyamán, hogy feljegyezd az álmaidat.

Másik előnye az elegendő alvásnak, hogy az álomperiódusok egyre hosszabbak, és egyre közelebb lesznek egymáshoz az éjszaka előrehaladtával. Az első álom éjjel a legrövidebb, talán 10 perc hosszúságú, míg azt követően a 8 órai alvás  álom időszakai lehetnek 45 percesek, vagy egy óra hosszúságúak is. Mindannyian álmodunk minden este, egy álomperiódusban körülbelül 90 percenként. Azok az emberek, akik azt mondják, hogy sosem álmodnak, egyszerűen csak nem emlékeznek rájuk. A REM (álom) periódus folyamán egynél több álmod is lehet. Általánosan elfogadott az álomkutatók között, hogy az álmokra nem emlékszünk, kivéve akkor, ha az alvó közvetlenül az álomból ébred ahelyett, hogy az ébredés után átmenne az alvás más szakaszaiba.

Hasznos lehet, mialatt fejleszted az álmaid felidézését, hogy egy álomnaplót vezetsz. Tartsd a naplót kéznél, és rögzíts minden álmot, amire emlékszel, nem számít, milyen töredékes. Kezdd azzal, hogy leírsz mindent, nem csak a teljes, összefüggő és érdekes álmokat. Még akkor is, ha csak egy arcra, vagy egy szobára emlékszel.
Lépések a tudatos álom kiváltásához és javításához

1. A nap folyamán többször is tedd fel a kérdést: "Álmodom?", és végezz el néhány valóság ellenőrzést, amikor eszedbe jut. Ha a gyakorlatban elégszer megtörténik, Akkor automatikusan emlékszel erre az álmaid alatt, és csinálni fogod.

2. Legyen egy álomnaplód. Ez talán a legfontosabb lépés a tudatos álmodáshoz. Éjjel tartsd közel az ágyadhoz, és írj bele rögtön az ébredés után. Vagy lehet egy hangfelvevő készüléked, ha könnyebb az álmaidat visszaidézni hangosan. Ez segít felismerni a közös álomelemeket (embereket a múltadból, adott helyeket, stb.), és azt is közli az agyaddal, hogy komolyan emlékezni akarsz az álmaidra.

Ez abban is segít, hogy felismerd a dolgokat, amelyek egyediek az álmaidban. Képes leszel felismerni a saját "álomjeleidet". Ezek lesznek a visszatérő dolgok vagy események, melyek előfordulhatnak az álmaidban.

3. Ismerd meg a tudatos alváshoz legjobb időszakot. Azzal, hogy tisztában vagy a személyes alvási menetrendeddel, meg tudod szervezni az alvási szokásaidat, hogy segítsen kiváltani a tudatos álmokat. Tanulmányok azt valószínűsítik, hogy egy szundikálás az ébredés utáni pár órában a leginkább alkalmas idő egy tudatos álomhoz. A tudatos álmok szorosan összefüggenek a REM alvással. A REM alvás sokkal gazdagabb a végső ébredés előtt. Ez azt jelenti, hogy a leggyakrabban előforduló, mielőtt felébredsz.

4. Próbáld ki az ébredés által megindított tudatos álom technikát. Alapvetően azt jelenti, hogy amikor elalszol, viszed azt a tudatosságot, mint amikor ébren voltál közvetlenül a REM alvásba, és elindítasz egy tudatos álmot. A legegyszerűbb módja, hogy kipróbáld ezt a technikát, ha tartasz egy délutáni szundikálást, vagy csak 3-7 órát alszol. Próbálj meg meditálni egy nyugodt, koncentrált állapotban. Megpróbálhatod számolni a lélegzeted, elképzelhetsz egy felfelé vagy lefelé tartó lépcsőt, ami a Naprendszerbe vezet, legyél egy csendes, hangszigetelt helyen, stb., vagy hallgass Théta binaurális ütemeket egy ideig, ami könnyebben eljuttat a REM alvásba.

5. Egy másik technika az álomtudatossághoz a "gyémánt módszer" meditáció, ami lerövidíti a tudatos álmodás teljes tanulási folyamatát. Amikor meditálsz, próbáld meg elképzelni az életedet - mind az ébrenléti, mind az álom életet - mint egy gyémánt oldalait. Néhányan úgy döntenek, hogy ez a "gyémánt" az Univerzum, mások Istennek, valaki "Léleknek" nevezi. A lényeg itt az, hogy az élet egyszerre zajlik. Ez csak a mi "felfogásunk", amely a drámáinkat egyenes vonalba, vagy "időzített" sorrendbe rendezi. Szóval a gyémánt minden felülete, ha úgy tekintünk rá, egy egyéni tapasztalat, melyek egy időben történnek, akárcsak az "álomtest" tapasztalatok.
Ez a módszer ismert a távolba látók számára is. Emlékezz rá, hogy ez csak a tudatosságodban történő csekély elmozdulás, amit ez a gyakorlat megkövetel.

6. Írj egy "É"-t a tenyeredre (ami az "Ébren" rövidítése). Minden alkalommal, amikor észreveszed az "É"-t az ébrenléted alatt egy kihívás, hogy ébren vagy, vagy alszol? Végül lehet, hogy láthatod az "É"-t alvás közben, és erre tudatossá válhatsz.

7. Tedd szokásoddá, hogy valóság ellenőrzéseket végzel. Annak érdekében, hogy emlékezz valóság ellenőrzést csinálni az álmodban, létre kell hoznod egy szokást a valóságban, hogy ellenőrzést végezz a valós életben. Legalább három valóság ellenőrzést végezz minden alkalommal, amikor valami a megszokottól eltérőnek tűnik, erősen frusztráló, vagy képtelenség, és ezt a szokásodat vidd át az álmaidba. Egy álomban ezek el fogják árulni, hogy alszol, lehetővé téve, hogy ennek tudatában légy.

Az egyik módja a valóság ellenőrzésének, ha megvizsgálod az "álomjeleidet" (olyan elemek, melyek gyakran fordulnak elő az álmaidban, keresd meg ezeket az álomnaplódban), vagy olyan dolgok, melyek nem léteznek éber állapotban, majd végezd el a valóság ellenőrzéseket. Amikor ezek a tevékenységek szokásokká válnak, a személy ezeket az álmaiban is elkezdi csinálni, és képes lesz arra a következtetésre jutni, hogy álmodik. A gyakran végzett valóság ellenőrzések stabillá teszik az álmokat. Ez úgy ismert, mint az álomban indukált tudatos álom.
Néhány bevett taktika:

Ránézni egy szövegrészre, majd elfordulni, majd visszanézni, hogy vajon megváltozott-e;
Felkapcsolni egy villanykapcsolót;
Belenézni egy tükörbe (a kép legyakrabban homályos, vagy egyáltalán nem jelenik meg egy álomban);
Befogni az orrot, és megpróbálni lélegezni;
Felugrani a levegőbe - az álmodban általában képes vagy repülni;
Megbökni önmagad - ha álmodsz, a "tested" rugalmasabb lehet, mint a valós életben;
Megpróbálni egy falnak támaszkodni - álomban gyakran keresztülesel a falakon.

8. Nézd át az előző álmaidat az álomnaplódban! Ha elkezded megfigyelni a mintákat az álmaidban, észre fogod venni az álomjeleket, vagy bizonyos dolgokat, melyek újra és újra megjelennek az álmaidban. Ezek lehetnek olyan alapvető dolgok, mint például minden álmod az udvarodban játszódik. Tedd szokásoddá az álom ellenőrzés elvégzését minden alkalommal, amikor látod az álomjeleket, és végül látni fogod az álomjelet magában az álomban, végezz ellenőrzést, és ismerd fel, hogy álmodsz.
A tudatos álmodás előnyei

A tudatos álmodás a saját álmod irányításának, és kívánt irányba terelésének képességét adja számodra. Tudatos álomállapotban sokkal inkább hajlandó vagy szembenézni a fenyegetésekkel, és ennek eredményeképp egyre magabiztosabbá válsz. Így hasznos a félelmek és szorongások leküzdésében.

A tudatos álmodás alkalmazásának csak a képzeleted szabhat határt. Mivel az agyi aktivitás az álomállapotban ugyanaz mint éber állapotban, amit megtanulsz vagy gyakorolsz a tudatos álomállapotban, az ugyanaz, mint amikor az éber világban gyakorolsz vagy tanulsz meg valamit. Az idegsejti mintáid már kondicionáltak.

A felnőttek legalább felének már volt egyszer tudatos álma élete során. Sokan arról számoltak be, hogy tudatos álmuk volt anélkül, hogy megpróbálták volna. A repülés gyakran jár együtt a tudatos álommal. Gyakorlással a tudatos álmodás megtanulható, és elérheted vele, amit szeretnél.
wikihow


Az autók távoli irányításával végrehajtható gyilkosságok 2008

óta lehetségesek



2013-ban exkluzív bennfentes információk kerültek napvilágra, melyekből kiderült, hogy minden 2008 óta készült autó irányítható a távolból. Közel egy évvel később egy magukat "Fehér Kalaposoknak" nevező csoport bebizonyította, hogy ez lehetséges, egy tizenkét perces videóban meg is osztották a világgal ezt a nagyon fontos tényt.

Nagyon fontos, hogy tájékozottak legyünk, és terjesszük az igazságot, amint elérhetővé válik. A tömeges önfelvilágosítással mindannyian hozzájárulunk az események pozitív végkifejletéhez.

Az autó egy "tiszta" merénylethez távirányítható eszköz lehet

Az ezzel kapcsolatos információk igen magas szintű bennfentesektől származnak személyes megbeszélések során, melyek biztonsági szintje jóval meghaladja az Egyesült Államok elnökéét.

Sokak számára megdöbbentő lehet, hiszen kiderült, hogy az összes autógyártót arra kényszerítették 2008 óta, hogy távolból irányítható vezetési rendszereket telepítsenek a termékeikbe.

Egy titkos kormányzati rendeletnek köszönhetően egyik autógyártónak sem megengedett, hogy ezek nélkül az automatizált rendszerek nélkül gyártsanak autókat.

A jó, a rossz és a csúf

A pozitív oldalon a titkosszolgálatok ezeket a rendszereket például arra tudják használni, hogy egy bankrablót megakadályozzanak abban, hogy sikeresen befejezhesse a bűncselekményt.

A negatív oldala Micahel Hastings halála, az újságíróé, aki a legmagasabb szinten lévő korrupciót fedte fel, és szinte teljes bizonyossággal kiderült, hogy ezt a technológiát használták a meggyilkolására.
Hogyan működik a gyakorlatban?

Az alábbi videóban Matthew Solnik mutatja be, hogy egy autó hogyan irányítható teljesen vezeték nélkül. Képes ellenőrzés alatt tartani a kormányzást, a fékezést, gyorsítást, az előre vagy hátramenetet, vagy akár azt, hogy a motor be van-e indítva.

A videóban 9:31-nél Alberto Garcia spanyol biztonsági szakértő megemlíti, hogy a kormányok már használják ezt a technológiát.

Azt is elmondja, hogy a kormányok fontos emberek eltávolítására is használják ezt a rendszert balesetek előidézésével.

Unlocking L.A.'s Traffic Grid: Phreaked Out (Episode 1)


How to Hack a Car: Phreaked Out (Episode 2)



All The Ways To Hack Your Phone: Phreaked Out (Episode 3)



The Gun That Aims Itself (Documentary)

http://www.youtube.com/watch?v=YBC8IFWC1P0



PTRD-41 Anti-tank rifle



iMac vs 20mm Anti-Tank Rifle



RANGE TEST: THE ULTIMATE AR-15 MALL NINJA TACTICAL 



M134 Minigun Firing (w/Slow Motion) at Knob Creek






Nem vagyunk egyedül - Az idegen implantátumok



"Idegen implantátumok" - Honnan származnak ezek a tárgyak? Mi a céljuk? És kik a felelősök ezeknek a követhetetlen eszközöknek közvetlenül az emberi testbe juttatásáért?

Az elmúlt években sokan kérdezték erről Steve Colbern-t, de mint anyagtudós soha nem tudott meggyőző választ adni nekik.

Steve Colbern együtt dolgozott Dr. Roger Leir-el és egy csapattal, akik szakértők az idegen implantátumok megtalálásában, eltávolításában és tanulmányozásában. Amint ezeket a rejtélyes tárgyakat kiveszik a páciens testéből, egy sor tesztet végeznek el rajta, hogy megállapítsák a tulajdonságait, és megfejtsenek néhány titkot, amit ezen idegen eszközök jelentenek.

Egy dolog azonban bizonyos, bárki is ültette be intelligens módon ezeket a tárgyakat, az elég sokat tud az emberi testről. Ezek az apró tárgyak annyira eredményesen lettek elhelyezve, és maradtak az emberi szövetekben kellemetlenség vagy fájdalom érzése nélkül, hogy meglepő módon nem könnyen kimutathatók. Egyes implantátumok akár évtizedekig is rejtve maradnak a testben, mielőtt felfedezik őket.

A legtöbb idegen implantátum fémből készült, és sokuk nyomkövető eszköznek tekinthető. Az implantátumok egy speciális szén nanocső hálózattal rendelkeznek, ami gyakorlatilag rádiójeleket bocsát ki. Ezek a kifinomult eszközök lehetővé teszik azok számára, akik beültették, hogy azt hallják és lássák, amit a gazdatest hall és lát, - mondta korábban Dr. Leir.

Colbern csapatának egyik legújabb páciense egy 50 éves férfi. Elmondta, hogy még csak 10 éves volt, amikor egy kempingben elrabolták, kinn az erdőben. Úgy emlékszik, hogy ismeretlen lények valamit behelyeztek a bal csuklójába. 40 évvel később még mindig megvolt az implantátum, amíg Dr. Leir és csapata el nem távolította belőle. A tárgy rendkívül törhetetlen volt, még a gyémánt vágószerszámok sem tudtak sérülést okozni rajta.

Colbern jelenleg a színezéket vizsgálja, amit az elraboltak testén találtak, ami a bőrükön maradt körülbelül egy hónapon keresztül. Megfigyelése szerint a festéket nagyon nehéz lemosni, és csak egy speciális UV sugaras világítás teszi láthatóvá, mivel szabad szemmel láthatatlan. Colbern úgy sejti, hogy a festék valamilyen jelző, ami segít az idegeneknek az emberi kísérleteik nyomon követésében.

Colbern egyre több ilyen vizsgálatot készül végezni a jövőben. Ezzel arra próbál rávilágítani, hogy az ilyen eseteket komolyan kell vennünk, mivel ez egy világméretű jelenség.

Szerinte ezek az idegen tárgyak, melyeket egyre nagyobb számban távolítanak el emberek testéből a szilárd bizonyítékai annak, hogy ismeretlenek látogatnak bennünket.

Sajnos Dr. Roger Leir idén március 14-én elhunyt, de az idegen implantátumok kutatásában nagy ismeretanyagot hagyott maga után.

Földön kívüliek kézzel fogható bizonyítékai



UFO Sightings The Man Who Removed 17 Alien Implants! Full Leng







Betolakodók (1992) - teljes film

A neves pszichiáter, Dr. Neil Chase egyik páciense, Lesley Hahn hallucinációkra, emlékezetkiesésekre panaszkodik, és az orvos szerint komoly üldözési mániában is szenved. Természetesen félelmeire Lesley nem tud racionális magyarázattal szolgálni. Nem sokkal később egy másik betegén, Mary Wilkes-en fedez fel hasonló tüneteket az orvos: a két páciens rémálmai és félelmei megdöbbentő hasonlóságokat mutatnak, pedig nem is ismerik egymást. A pszichiáter megpróbálja kideríteni, milyen titkok rejtőznek a különös esetek mögött. Kezdeti kételyei lassan eloszlanak, de a feltárulkozó igazság nem nyugtatja meg, sőt! Vajon valóban földönkívüliek állnak a háttérben? Ha igen, akkor vajon megmenteni, vagy elfoglalni akarják világunkat?


Betolakodók (1992) - teljes film






4. dimenziós entitások - Mit tehetünk velük?



Akár tetszik, akár nem, entitások vannak mindenütt a körülöttünk lévő 4. dimenziós térben. Ha úgy döntöttél, hogy elolvasod ezt a cikket, akkor lehetséges, hogy már megtapasztaltad ezeket az entitásokat a saját energiamződben, ami kihívást jelenthet a számodra.

Ez egy kicsit tabu téma a nyugati kultúrában, az egyik olyan téma, ahol az emberek kissé aggódnak, hogy "őrültnek" vagy "X-akták-szerűnek" fogják bélyegezni, ezért szükséges megtörni a jeget, és egy kis fényt vetni a kérdésre. Nem rendelkezünk minden tudás forrásával a tárgykörben, de sok tapasztalat áll rendelkezésre közvetlenül a spirituális fejlődés arénájában.

Az "entitás" kifejezés egy kicsit zavaró lehet, ezért itt egy rövid vázlat, mielőtt azokra az entitásokra fókuszálunk, melyekre az emberek általában gondolnak. Az entitások három fő típusa:
1. A földhözragadt szellemek
2. Magasabb dimenziós lények
3. Nem emberi negatív entitások
Itt elsősorban az utóbbi kategóriával foglalkozunk, mivel úgy érezzük, hogy hasznos bemutatni őket.

Az entitások főbb típusai:

1.  Földhözragadt szellemek 

Ezek általában olyan emberi lények, akik megtestesültek, de nem léptek tovább lélekben, amikor a testük meghalt. Itt maradnak szellem formában, amíg készen nem állnak továbblépni. Ők általában a veszteségtől való félelemhez kapcsolódnak. Gyakran kötődnek egy adott helyhez, képtelenek azon túl létezni, lehetnek barátságosak, ártalmasak, vagy rosszindulatúak. A földhözragadt lelkek időnként kellemetlenek lehetnek, bár nagyon kevésszer folytatnak párbeszédet megtestesült emberi lényekkel. Mi nem az ilyen típusú entitásokkal foglalkozunk. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy különbséget lehessen tenni.

2. Magasabb dimenziós lények

Ezek azok a lények, melyeknek tudatossága a negyedik, vagy magasabb sűrűségekben található. Ők néha érdeklődést mutatnak a 3. sűrűség lényeivel történő kapcsolatba lépés iránt, például az emberekkel. Általában különböznek a nem emberi negatív entitásoktól, ebben az esetben mindegyiküknek egyéni lelke van. Mindenféle alakban és formában érkeznek több dimenzión keresztül. Egyes magasabb dimenziós lények jóindulatúak (pl. angyalok), néhányuk rosszindulatú, mások valahol a kettő között táncolnak. Ha egyébként rosszindulatúak vagy manipulatívak, akkor befolyásolhatnak egy személyt és felülkerekedhetnek rajta még kifinomultabb módon, mint a nem emberi negatív entitások.

A magasabb dimenziós lények bonyolultak. A manipulatívaknak gyakran esnek áldozatul médiumok, akik "túllátnak" a fátylon, ekkor a magasabb dimenziós lények irányítása alá kerülhetnek, akik "jóindulatúnak" mutatják magukat. Lehetnek mesteri szélhámosok. Van ma egy hatalmas "hamis szeretet és fény" mozgalom a spirituális világban, akiket teljesen manipulálnak és irányítanak azon kevésbé jóundulatú lények, akik ebbe a kategóriába tartoznak.

3. Nem emberi negatív entitások

Ezek azok az entitások, melyekről az emberek jellemzően beszámolnak, amikor azt mondják, hogy van egy entitás az energiamezőjükben, és ezekről beszélünk a cikk további részében.

Ezen entitások gyakran uralnak embereket, a saját energia testükön belül. Úgy viselkednek, mint a paraziták, gyakran a befogadó személy teljes tudtán kívül. Vannak vizuális lelki képességekkel rendelkező emberek, akik képesek áthatolni a 4. sűrűségbe és látni őket, mindenféle leírást adva formájukról és méretükről. Ezek az emberek általában csápokra vagy kampókra utalnak, melyek piócaként tapadnak az adott személy energiamezőjére.. A leggyakoribb táplálékforrásuk az érzelmi energia. Nincs egyéni lelkük, bár hathatnak egyedi módon. Kollektív lélekcsoportjuk és tudatuk van, és egy kaptártudat részeként léteznek.

Legtöbbjük valójában nem rosszindulatú, egyszerűen csak eleget tesznek parazita túlélési ösztöneiknek, csupán éhesek. Megtermelik az élelmüket - az érzelmeket - ugyanúgy, ahogy az ember tenyészti a szarvasmarhákat. Megtanulták, hogy nagyon ügyesen forgassák el az érzelmi csapot az emberi gazdatestben, hogy amikor megéheznek, igényük szerint ihassanak az érzelmi energiából. Otthon érzik magukat mindenféle érzelmi sebezhetőségben és az adott egyén egyensúlytalanságában, és csápjaikkal rácsatlakoznak ezekre a pontokra. Amint megéheznek, megnyomják a gombot, és felszürcsölik az érzelmi nektárt, mely folyni kezd.

Miért van egy entitás az energiamezőmben?

Tehát van egy parazita entitás az energiameződben? Tudod, hogy valami nincs rendben? Elszívja az energiádat? Bekapcsolja az érzelmeidet? Belőled táplálkozik? Beteggé tesz?

Lényegében azért van ott, mert lehetővé teszed, hogy ott legyen. Lehet valami tudatalatti, ami ezt megengedi. Az entitás nem akarja azt, hogy lássák. Elemi érdeke, hogy láthatatlan maradjon. Együtt akar létezni anélkül, hogy a házigazda valaha is megtudja, hogy ott van. Nem akar éhezni.

Ki az, aki különösen sebezhető egy ilyen entitás számára?

Mindaddig, amíg ember vagy, egyben sebezhető is, mivel a Homo sapiens erre a célra hibridizálódott. Nem kerülheti el egyikünk sem. Ám ahogy fejlődünk, és egyre inkább a jelenbe kerülünk, ahogy egyre megvilágosodottabbá válunk, sokkal nehezebbé válik számukra, hogy megtévesszenek bennünket.

Különösen megfigyelhető azoknál, akik kábítószert vagy gyógyszereket fogyasztanak, vagy olyan dolgokat tesznek, melyekkel érzéketlenné teszik magukat (TV, alkohol, túlzott videojáték), hogy ezen entitások célpontjaivá válnak. A tudatromboló drogokkal (pszichedelikus stb.), úgy tűnik, hogy a személy kikerül a normál állapotból, és miután a tudatossága szétszóródik, eközben több fontos és szükséges evolúciós lépés tűnik el. Egy holttér jön létre, ahol ezek a hiányzó lépések találhatók. Ez az a hely, ahol ezek az entitások besurrannak az ajtón. Ez egy olyan holttér, ahol általában észrevétlenek tudnak maradni az ember előtt, aki elfogyasztotta a drogokat. Hosszú ideig képesek teljesen észrevétlenek maradni (évekig/egy egész életre). A csillapító és elnyomó gyógyszerek tökéletes alkalmat adnak ezen entitásoknak, hogy táplálkozzanak azokból az érzelmekből, melyek ezekkel a szerekkel lettek elnyomva.

Mit kell tenni?

Itt a kulcs, ami nyitja az ajtót. Van benned valami, amihez kapcsolódni tud. Egy elzáródás, egy torzulás lesz. Az entitás csak akkor létezhet az energiameződben, ha van valami, amire ráakaszkodhat.

Az egyik leghatékonyabb dolog, amit tehetsz, hogy teljes felelősséget vállalsz a tényért, hogy ott van, mert te adtál neki engedélyt, hogy ott legyen.

Az entitások mindenféle érzelemmel táplálkoznak. Mik váltanak ki érzelmeket? Tapasztalsz bármilyen érzelmet az alábbi listából?
Mások hibáztatása, harag, áldozattá válás érzése, paranoia, félelem, bűntudat, megfosztottság érzése, aggodalom, önsajnálat, zavar a magányosság, ön-alulértékelés, méltatlanság érzése, vagy hogy nem vagy elég jó, motiváció hiánya, bizonytalanság, türelmetlenség, neheztelés, féltékenység, depresszió, felháborodottság, rászorultság, meg nem értettség, irritáltság, csapdába esettség, a sötétség tagadása, a valóság elkerülése, mindennek tökéletesnek kell lennie, irányítottság...
Ha felismered bármelyik érzelmet, mely probléma a számodra (pl. visszatérő az életedben), és olvasod ezt a cikket, akkor valószínű, hogy van egy entitásod, mely ezekből táplálkozik.

Ennek elismerése és elfogadása az első lépés az önállósulás felé. A következő lépés annak tudása, hogy ezek az entitások normálisak; a legtöbb embernek anélkül léteznek az energiamezőjében, hogy észrevennék. A világ valójában az érzelmek egy nagy üstje, ami tökéletes táptalaj ezen bosszantó kártevők számára.

Dolgozz saját magadon

A legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy dolgozol saját magadon. Ez tényleg ilyen egyszerű. Ha elveszed a táplálékforrást, - töltött érzelmi torzulások - akkor nincs min fogást találjanak, így előbb-utóbb elszakadnak.

Az is nagyon fontos, hogy ne tagadjuk az érzelmet. Mivel a tagadás és az elnyomás "szürke" területeket hoznak létre, ahol elrejtőzhetnek. Amit keresünk, az a hiteles - nem töltött - érzelmi önkifejezés, ami összhangban van a forrással. Ezeknek a torzulásaiból táplálkoznak ezek az entitások.

Az emberek képesek eltávolítani ezeket az entitásokat, ami egy ideális megoldásnak hangzik. Ideiglenes működhet. Ugyanakkor, ha nem foglakozol azzal az energiával, amivel elsősorban magadhoz vonzottad, akkor egy újabb entitást fogsz magadhoz vonzani újra és újra, amíg el nem engeded magadon belül azt az érzelmet, mellyel magadhoz vontad. Senki más nem teheti meg helyetted. Ez is része az önmegvalósítás spirituális útjának, vissza ahhoz, aki valójában vagy. Legyél inspirált és támogassanak mások (akik rávilágíthatnak ezekre az entitásokra az energiameződben), de tudd, hogy az utat a saját lábadon kell végigjárnod.

Engedd el a csapdába esett érzelmeket és ami hozzájuk kapcsolódik, és nem lesz olyan hely az entitások számára, ahol kötődhetnének hozzád. A legtöbb embernek ezt többször és különböző módokon kell megtennie, bizonyos időn, és a tudatosság különböző szintjein keresztül. Nincs gyors megoldás. Ez hatékony módja annak, hogy katalizálja a spirituális utazást, ahogy a magasabb tudatosságot hozod létre ott, ahol korábban blokkolva voltál. Valójában ez az "ellentétes tudat", mintegy tükröt tartva a saját korlátozásaid elé, egy hatékony út a mesterré váláshoz.





Ha elkezdenénk lelőni az UFO-kat, egy csillagközi háborúval

néznénk szembe - interjú Paul Hellyerrel, Kanada volt védelmi

Miniszterével





Ő volt a kanadai védelmi miniszter az 1960-as években, és ő gyakorolta a hatalmat az ország fegyveres erői felett a hidegháború idején - és amikor visszavonult, nyilvánosan kijelentette, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, és hogy néhány vendég az űrből valójában itt él a Föld bolygón. Ez vajon fantázia? Valakik tényleg figyelnek bennünket? Azt az embert kérdezzük, aki azt mondja, hogy az UFO kérdés egy komoly ügy - Paul Hellyert.Sophie Shevardnadze: Vendégünk ma a tiszteletreméltó Paul Hellyer, egykori kanadai honvédelmi miniszter, aki úgy hiszi, hogy az űrből érkezett életformák jelen vannak a Földön. Üdvözlöm a műsorban. Miért mondja, hogy az UFO-k olyan valóságosak, mint a repülőgépek a fejünk felett?Paul Hellyer: Mert tudom, hogy vannak. Ami azt illeti, ők már évezredek óta látogatják a bolygónkat, és az egyik eset, ami leginkább érdekes lehet, ha kapok két-három percet, hogy válaszoljak, az a hidegháború alatt történt 1961-ben, amikor körülbelül 50 UFO repült alakzatban délre Oroszországtól kezdve egész Európa-szerte, és a Legfelsőbb Szövetséges Parancsnokság nagyon aggódott, és kész volt megnyomni a "Pánik" gombot, amikor megfordultak, és visszamentek az Északi-sark felé. Úgy döntöttek, hogy egy vizsgálatot végeznek, ami három évig tartott, és arra a megállapításra jutottak abszolút bizonyossággal, hogy (legalább) négy faj már több ezer éve látogatja ezt a bolygót. Van egy hosszú történetünk az UFO-król, és természetesen ott van az egyre szaporodó tevékenységük az elmúlt néhány évtizedben, amióta feltalálták az atombombát, ők emiatt nagyon aggódnak, valamint azon tény miatt, hogy újra használhatjuk, és mivel a Kozmosz egy egység, és ez hatással van nemcsak ránk, hanem más emberekre is a Kozmoszban, ők nagyon félnek, hogy esetleg lehetünk annyira ostobák, hogy újra elkezdjük használni a nukleáris fegyvereket, ami nagyon rossz nekünk, és nekik is.

Must SEE- Defense Minister of Canada Tells RT Of Proof of ET's 




SS:
 Egyik komoly tudós sem erősítette meg nyilvánosan egy földönkívüliekkel való találkozás bizonyítékait - miért nem erősítik meg a tudósok annak a tényét, hogy ők léteznek?PH: Attól tartok, hogy más úton kellene járniuk, ha még nem jöttek rá. Ha annak a kutatásnak a 10 százalékát végzik le, amit én az elmúlt 8 évben tettem, akkor ugyanúgy meg lennének győződve, mint én. Úgy értem, hogy meg tudnák ezt tenni még ennél is gyorsabban. Lehet, hogy egy kicsit tovább tartana, ha nem volna katonai hátterük, de olyan sok csodálatos könyv van, melyek elmondják ezeket a történeteket, és amelyeket már hitelesítettek; az észleléseket egynél több tanú és radar is hitelesítette, hiszen ők már szerte a világon leszálltak különböző helyeken, többek közt Oroszországban is. Ott van a híres eset, nem emlékszem a hely nevére, de széles körben számoltak be róla abban az időben, egy ember egy könyvet is írt róla, majd a franciák megvették a könyv jogait, így nem tudott elterjedni. Annyi bizonyíték van, ha valaki szán rá egy bizonyos időt és végez egy kis kutatást és tanulmányozza, megtalálja. Vannak emberek, akiket érdekel és szánnak rá időt, a többiek csak azt mondogatják, hogy "Ó, tudod ez csak képzelgés." Amióta nyilvánosság elé léptem ebben a témában, heti három-négy emailt kapok szerte a világból olyan emberektől, akik ténylegesen tanúi voltak megfigyeléseknek, olyanoktól, akik már valóban jártak is ezeken a hajókon, és vannak olyanok, akiket el is szállítottak egy másik bolygóra. Ez az információ oly módon szigorúan titkos, hogy a kormányok nem beszélnek róla, de ha hallgatunk az informátorokra, és azokra az emberekre, akik az iparban dolgoztak, és tudják, hogy mi folyik itt, van egy csomó olyan információ, amit nem tart túl sokáig megszerezni.SS: A probléma az, hogy néhányakról, akik UFO észleléseket és idegen emberrablásokat jelentettek kiderült, hogy hírnévért és pénzért állítottak dolgokat, vagy csak a tréfa kedvéért. Hogyan válasszuk el a fikciót a tényektől?PH: Sok időt kell tölteni azzal, hogy rájöjjünk... szoktuk erre azt mondani, hogy "elválasztani a búzát a pelyvától", ami elég sok erőfeszítést igényel. Amikor miniszter voltam, kaptam jelentéseket észlelésekről, és amikor átnéztük őket, 80 százalékuk, 10-ből 8 nem volt valódi, voltak Vénusz megfigyelések, plazma, vagy egy tucat más dolog, de volt 15-20 százalék, amelyekre nem volt magyarázat, és ezek voltak a valódi azonosítatlan repülő tárgyak. Az egyik konferenciára mentem, ez Las Vegasban volt, amit egy férfi támogatott, aki írt egy könyvet az UFO balesetekről, és volt köztük több tucat nagyon jól hitelesített eset, szóval lehetetlen volt, olvasva a bizonyítékokat nem arra a következtetésre jutni, hogy ezek a járművek valódiak voltak.SS: Volt valaha saját találkozása idegenekkel?PH: Nem, idegenekkel nem találkoztam. Láttam egy UFO-t, mintegy 120 mérföldre Torontótól északra, a Muskoka-tó fölött, ahol van egy nyaralónk. Két évvel ezelőtt Hálaadáskor októberben a feleségem azt mondta, hogy szeretne kimenni, és nézni a csillagokat, szóval... nem vagyok valami nagy éjszakai ember... felvettem a sapkám, és kimentem vele. Ő felnézett a keleti égboltra, és azt mondta, "Ott van egy csillag", és akkor megfordultam a másik irányba és azt mondtam, "Ott van egy sokkal fényesebb", és ő is odanézett, körülbelül 20 percig néztük, majdnem kitört a nyakunk. Az határozottan egy UFO volt, mert 3-4 másodperc alatt vagy négy fokkal változtatta a pozícióját az égen. Leellenőriztem, nem volt műhold, ami erre képes lenne, egy űrállomás nem tud ilyen gyorsan mozogni, és nem volt más magyarázat, kivéve, hogy egy valóságos dolog volt. Két nappal később lementem a sötétben a tóhoz egy kényelmes székkel, és figyeltem. Szinte ugyanazon a helyen tűnt fel újra, és szórakoztatott addig, amíg követni tudtam.SS: Tehát olyan volt, mint egy hullócsillag, ami nagyon gyorsan zuhan, majd újra emelkedik? Hogy nézett ki?PH: Nos, úgy nézett ki, mint egy csillag.SS: Úgy nézett ki, mint egy csillag?PH: Nem tudom, ha esetleg olvasta a Bibliát, de azt hiszem a betlehemi csillag volt Isten egyik repülő csészelja.SS: Azt mondta, hogy heti 3-4 emailt írnak önnek emberek, és őket valóban elrabolták az idegenek, vagy találkoztak velük. Azt is elmondják, hogyan néznek ki ezek az idegenek? Úgy értem, mindenkit érdekel, hogy honnan tudnám, hogy egy idegent látok és elrabolt engem?PH: Az első kérdés, amit fel kell tenni, hogy hány faj van? Régebben azt gondoltam, hogy 10-12 lehet. Az Apollo űrhajósa Edgar Mitchell, aki eljött Torontóba néhány évvel ezelőtt, és velünk vacsorázott, egyetértett, hogy körülbelül 10-12 faj lehet, de a legfrissebb jelentések szerint, melyeket különböző forrásokból kapok, mintegy 80 különböző fajról lehet szó, melyek közül néhányan úgy néznek ki mint mi, és ugyanúgy sétálhatnak az utcán, és senki sem tudhatja, hogy éppen az egyikük sétált el mellette. Ők az úgynevezett "Északi szőkék", vagy másnéven a Magas Fehérek, akik valójában az amerikai légierővel dolgoznak együtt Nevadában. Képesek úgy járni-kelni, hogy például van egy pár hölgy közöttük, akik apácának öltöztek, és elmentek Las Vegasba vásárolni, és nem lehetett róluk megmondani, hogy nem földi emberek. Van egy barátom, aki látta közülük az egyik férfit sétálni az utcán, ő az, aki képes felismerni, hogy ők mások. Aztán ott vannak a Kis Szürkék, ahogy nevezik őket, ők azok, akiket a legtöbb rajzfilmben láthatunk, nagyon vékony karokkal és lábakkal, nagyon alacsonyak, kicsit magasabbak, mint 1,5 méter, nagy fejük, és nagy barna szemük van. De sok különböző faj van, és azt is tudnunk kell, hogy ők sok mindenben különböznek. Ha valaki látja a Kis Szürkéket, akkor biztosan tudja, hogy olyanok, amit soha korábban nem látott, de ha egy Északi Szőkét lát valaki, akkor valószínűleg azt mondja, hogy bizonyára valahonnan Dániából érkezett.SS: Tehát ezek a fajok, ahogy Ön leírja, mind különbözőek egymástól a kinézetüket és szándékaikat tekintve? Egyesek közülük kellemes külsejűek és jóindulatúak, mások kevésbé szépek? Jók az emberekhez a Földön vagy azért vannak itt, hogy ártsanak nekünk?PH: Nehéz megválaszolni ezt a kérdést, mert különbözőek a céljaik, és talán nekünk itt a Földön kellene azonos céljainknak lenni, de nem lehet az mondani, hogy Oroszroszágnak, Kínának és az Egyesült Államoknak ugyanaz volna a célja, mert nem az. Azt mondanám, hogy szinte mindegyikük jóindulatú, és szeretnének segíteni nekünk, de lehet egy-két faj, amelyik nem. Ez az egyik dolog, amivel kapcsolatban kutatok ebben a pillanatban, hogy kik ők, és mik a valódi céljaik.SS: Ezek a földönkívüli lények honnan jöttek, és hogyan érkeztek ide a Földre?PH: Különböző helyekről jönnek. Sokáig úgy tudtam, hogy akik jöttek, különböző csillagrendszerekből érkeztek - a Plejádiak, a Zeta Reticulik, és számos más csillagrendszerből - , de az elmúlt hónapokban találkoztam olyanokkal, akik a tudomásomra hozták, hogy vannak a mi csillagrendszerünkből is, akik valójában földönkívüliek, és egy Andromedia nevű bolygón élnek, ami a Szaturnusz egyik holdja, és hogy vannak mások a Vénuszon, és néhányan a Marson, és hogy ők kapcsolatban vannak egymással, azt gyanítom, hogy az úgynevezett "Szövetség" miatt, ami közöttük van, és vannak szabályaik. Például az egyik szabály az, hogy nem avatkoznak bele az ügyeinkbe, hacsak erre fel nem kérjük őket, és talán ez az egyik oka, hogy legtöbbjüket nem láttuk még egészen a közelmúltig...SS: Mit gondol arról, hogy vannak sokan, akik szeretnének kölcsönhatásba lépni velük, és vannak, akik valóban szeretnék látni őket, és tudni, hogy kik ők? Mit jelent az, hogy szükség van egy különleges meghívásra, hogy kapcsolatba léphessenek velünk? Mit jelent, hogy "nem akarnak beavatkozni az ügyeinkbe"?PH: Nem akarják megmondani nekünk, hogyan intézzük az ügyeinket, elfogadták azt a tényt, hogy ez a mi bolygónk, és hogy jogunk van működtetni azt, de nagyon-nagyon aggódnak, nem hiszik, hogy jó sáfárai vagyunk saját bolygónknak, mivel tarra vágjuk az erdeinket, szennyezzük a folyóinkat és tavainkat, a szennyvizet az óceánokba engedjük, és mindenféle dolgot teszünk, ami nem jó, és melyeket nem tesznek olyanok, akik jó gazdájuk saját otthonuknak. Ez nem tetszik nekik, és ezt nagyon világossá tették. Ami azt illeti, adtak számunkra egy figyelmeztetést.SS: Hogyan?PH: Ez több forrásból érkezett...SS: Hogyan tették világossá, mit tettek?PH: Beszéltek az emberekkel. Az egyik férfi, akivel körülbelül egy hónappal ezelőtt beszéltem, kapcsolatban volt velük 1974-ben, vele és a testvérével, Peruban. Elvitték az Andromediára, teleportálták. Elmondták nekik, hogy ott mit gondolnak az emberek, és hogy tényleg tönkretesszük a bolygónkat, és azt a tényt, hogy valami szörnyűség fog történni, ha nem ébredünk fel, és nem változtatunk. Túl sok időt töltöttünk egymás elleni harccal, túl sokat kültünk katonai kiadásokra, és nem eleget a szegények táplálására, és nem figyelünk a hajléktalanokra és a betegekre, és hogy beszennyezzük a vizeket és a levegőt, és játszadozunk ezekkel az egzotikus fegyverekkel, termonukleáris és atomfegyverekkel, ami pusztító hatással van a Földre, és a Kozmosz más területeire is. Nem tetszik ez nekik, és szeretnének együtt dolgozni velünk, hogy megtanítsák nekünk, hogyan lehet jobban csinálni, de úgy hiszem, csak a mi hozzájárulásunkkal. Egyéneken keresztül dolgoznak, kipróbálnak és kiválasztanak egyéneket, akik nem rémülnek tőlük halálra, mert tudnak ijedtséget okozni. Az egyik hasonló eset a Magas Fehérekkel történt Nevadában, ahol az Egyesült Államok pilótái dolgoznak velük, akik halálra rémítették az egyiküket, és az egyik pilóta Charles Hall megmentette az egyik magas rangú ember lányát a Magas Fehérek közül, és ennek következtében nagyon jó barátok lettek az anyával, és amint megbíztak egymásban, csodálatos kapcsolatba kerültek. Írt egy könyvet is "Millennial Hospitality" címmel, amiben elmondja, hogyan megy át valaki ezeken a szakaszokon, a tanácstalanságtól való félelemtől kezdve, de amikor kialakul egy bizalom és munkakapcsolat, akkor az ugyanolyan, mintha egy másik emberrel jönne létre itt a Földön.SS: Nos arra gondolok, hogy Ön beszámol a jelenlétükről, amit nyilvánvalóan nem akarnak, mert rejtőznek, miért nem fél a következményektől? Ön egyértelműen azt állítja, hogy itt vannak közöttünk, és elmondja, hogy ezek a fajok léteznek...PH: Itt vannak közöttünk, és én nem félek, mert a legtöbb esetben, ami a technológiát illeti, abban fényévekkel előttünk járnak, és sok dolgot tanultunk tőlük. Sok dolog, amit ma használunk, tőlük kaptuk, tudja, a ledes lámpák és a mikrochipek, a golyóálló mellény és mindenféle dolog, amit az ő technológiájukból kaptunk, és kaphatnánk sokkal többet, különösen az orvostudomány és a mezőgazdaság területén, ha békés módon bánnánk velük. De azt hiszem, hogy néhány ember jobban érdekelt lenne abban, hogy katonai technológiát szerezzen, és azt hiszem, hogy ez önfejűség, és ez az egyik dolog, amit meg kell változtatni, mert mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk, mindenhol ezen a bolygón.SS: Említette a katonai és csere technológiákat és cserekereskedelmet az idegenek és az amerikai kormány emberei között. Mint egykori kanadai védelmi minisztert kérdezem, a csillagközi háború egy lehetőség? Nem kellene létrehozni egy Csillagháborús erőt, hogy megvédjük magunkat egy esetleges inváziótól, vagy hasonlótól?PH: Azt hiszem, ez egy lehetőség, de csak egy lehetőség, különösen, ha minden UFO-t lelövünk, ami a légterünkbe érkezik anélkül, hogy megkérdeznénk, hogy kik ők, és mit akarnak. Már az elejétől fogva próbáltuk megkaparintani a hajóikat, megpróbáltuk lelőni őket, de a technológiájuk elég felsőbbrendű volt ahhoz, hogy bármit is tudjunk velük kezdeni, és ez biztosan így lesz még elég sokáig. Ez idő alatt minden gond nélkül leigázhattak volna bennünket ha akarnak, ezért úgy gondolom, ahelyett, hogy saját Csillagháborús terveken törnénk a fejünket, hogy megvédjük magunkat ellenük, együtt kellene dolgoznunk a jóindulatú fajokkal, akik a túlnyomó többség, és nagyban kellene támaszkodnunk rájuk, együttműködni, hogy ugyanakkor mi is adjunk valamit; nem hiszem, hogy bármi értelme volna galaktikus erőket létrehoznunk, amivel csak egyedül játszanánk és bajba kerülnénk, ami pont az egyik dolog, ami miatt többen is aggódnak közülük.SS: Mit vár, mi fog történni, ha az emberek elkezdenek hinni a Földön létező idegenekben? A dolgok határozottan megváltoznak, az életünk már nem lesz többé ugyanolyan.PH: Remélem, hogy ez a helyzet. Támogatom a teljes nyilvánosságra hozatalt, és nagyon erősen ezt fogom tenni a most íródó könyvemben, melyben alátámasztom az indítékokat, és hogy valóban tudnunk kell róla, jogunk van tudni. A jövőnk, mint egy faj, és itt gondolok az összes fajra a világon, potenciális veszélyben van, ha nem találjuk ki, hogy mi folyik itt, és nem dolgozunk együtt, hogy megpróbáljuk az életet alkalmasabbá tenni mindannyiunk számára, és nem működünk együtt más bolygókon élő szomszédainkkal is.SS: Azt gondolom magamban, ha már tényleg olyan régóta itt vannak, ahogy mondja, és ők is érdekeltek az emberiség megsegítésében, akkor miért van a világunkban ilyen rendetlenség? Ha szeretne valakinek segíteni, akkor csak segít neki, nem várja meg, hogy valaki felkérje, hogy segítsen azon a valakin, nem?PH: Azt hiszem a szülők néha azt mondják a gyermekeiknek, hogy "ez az, amit meg kell csinálnod", de ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek meg is teszik azt, nem igaz? A Kozmosz alapja a szabad választás. Megkaptuk azt a lehetőséget, hogy hibákat kövessünk el, hogy rossz döntéseket hozzunk, és azt hiszem, hogy sokunkat zavarja az, hogy túl sok rossz döntést hoztunk, és nem elég helyeset. Szóval el kell kezdenünk változtatni a prioritásainkon, és abba kell hagynunk a fegyverekre fordított időt és erőfeszítést, melyekkel megöljük, vagy uraljuk egymást, és sokkal több időt kell töltenünk egymás segítésével, hogy jobb és igazságosabb társadalmunk legyen, és olyan életünk, ami egészségesebb. Amikor az egészségügyi ellátás és az élelmiszer elosztás jobb, ha a levegő és a víz tisztább, és minden olyan dolog, amire várunk rendelekezésre áll, ha együtt azt mondjuk, hogy beállunk a helyes irányba, ugyanabba az irányba, akkor mindez lehetséges, de ez egy nagy feladat, és messze vagyunk még ettől. A véleményem az, hogy ezt kell tennünk, és azonnal neki kell állnunk.RT



Hogyan van hatással az auránk másokra?



Előfordult már veled, hogy egyszerűen csak jól érezted magad olyan emberektől, akiket néztél? Figyeltél már embereket első alkalommal, és tudtad, hogy valami nem stimmel velük annak ellenére, hogy az adott személy egy szót sem szólt hozzád?

Ahogy egyre több kísérletet végeznek ezen a területen, egyre több és több megdöbbentő eredményre jutunk. Például Konstantin Korotkov orosz professzor megállapította, hogy a halál után tovább változik az emberi aura körülbelül 72 óráig a klinikai halál beállta után.

Korotkov kijelentette: "
Azon elgondolásunk alakult ki, hogy a tudat része az anyagi világnak, és a tudatunkkal közvetlenül tudjuk befolyásolni a világot."Nem tudod elrejteni az aurád

Minden amit tudunk és látunk, leszűkíthető energiára. A növények, fák, és még az élettelen tárgyak is, mint a drágakövek, rendelkeznek aurával. Az aura egy körülötted lévő energiatest. Alapvetően ez az emberi érzelmek legjobb érzékelője a világon, és megmutatja a "valódi énedet", nem számít, mennyire elszántan próbálod elrejteni.

Például néhány éve voltam egy konferencián, és megfigyeltem egy nő auráját, aki fényképeket készített. Az aurája sötét vörös volt. Megkérdeztem egy másik hölgyet, hogy látta-e ennek a fotós nőnek az auráját, és ő is megerősítette a színét. Aztán beszéltem a fotóssal, aki elmondta, hogy sokáig fenn volt, és nagyon fáradt. Az aurája ugyanakkor elárulta, hogy valójában nem szeretne ott lenni azon a napon.

Ráadásul egyesek az aura látása nélkül is képesek érezni mások energiáját, ami még inkább nyilvánvaló lehet az empatikus emberek számára, mint másoknak. Talán az empatikus emberek érzékenyebbek az aura mezőre?
Az empátia és az aura mező

Az aurád tükrözi azt az energiát, amit pillanatnyilag tapasztalsz, valamint az általános pszichés és érzelmi állapotodat.

Az empatikus emberekre hatással van mások energiája, és veleszületett képességük, hogy ösztönösen érzékeljenek és érezzenek más embereket. Miközben mindannyiunkban megvan ez a képesség, néhány ember jobban rá van hangolódva, mint mások. Mindez pedig segíthet megmagyarázni, hogyan hat az aura és az energia a többi emberre, úgy tűnik, hogy minden látható ok nélkül. Például egy empatikus ember képes fogni mindenkinek az energiáját, beleértve a jó, a rossz és a visszataszító energiákat is. Egy képzett empata képes felismerni, és tudja, hogyan mentesítse vagy térítse el ezeket az energiákat, miközben a legtöbb ember tudattalanul befogadja őket.
Az aura Kirlián fotózása

A Kirlián fotózás segítségével az emberi aura is lefotózható. Az aura színei tükrözik a csakra rendszer színeit. Az alsó három csakra vörös (gyökér csakra), narancssárga (szakrális csakra), és sárga (napfonat csakra), míg a felső négy zöld (szív csakra), kék, (torok csakra), indigó (harmadik szem csakra), és lila (korona csakra).

A Kirlián fotózás a fotográfus technikák gyűjteménye, mely az elektromos korona kisülés jelenségét rögzíti. Szemjon Kirlián után nevezték el, aki 1939-ben véletlenül fedezte fel, amikor egy tárgyat egy fotográfiai lemezen magas feszültségű forráshoz csatlakoztatott, és egy kép keletkezett a fotográfiai lemezen. A technikát változó nevekkel illették, mint "elektrográfia", "elektrofotográfia", "korona kisülés fotográfia", "bioelektrofotográfia", "gázkisüléses megjelenítés", "elektrofotonikus képalkotás", és az orosz irodalomban "Kirlianográfia".
Hogyan segíthet az aurád színe?

Mint említettük, az aura követi a csakrák színeit, ami adhat egy elképzelést arról, mit tehetsz. Ne feledd, hogy nincsenek "rossz" aura színek, hiszen tanulhatunk valamit mindegyik színből. Ha az aurád az alsó három csakrában van (vörös, narancs vagy sárga), akkor valószínűleg fizikai síkon lévő tapasztalatokon mész keresztül, melyek kapcsolódnak a túléléshez, a szexuális vagy érzelmi problémákhoz.

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan látható az aura, nézd meg az alábbi videót:

Aura Látás Technika (Étertest): 5 perc alatt már láthatod .

Reiki Önkezelés

Spirituális Terapeuta Képzés ingyenes bemutató



Reiki Önkezelés Mix




Szemüveg a kukába

Titok gazdagság meditáció

KÉRD ÉS MEGADATIK

Angyal zene

Villás Béla - Kommunikáció a szellemvilággal

Villás Béla: Radiesztézia (2012.03.29.)

Villás Béla - Alternatív gyógyító művészetek titkai.wmv

A bőség törvénye

Paulo Coelho - Dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

Ébredj emberiség,mert vége az álomnak! Amit nem akarnak hogy 

AVATARA - A Magyarság szerepe 2012 ben

ÖNPROGRAMOZÁS az Életenergia emelésére - Depresszió és ki

Eltitkolt Tisztító kúra? Mi az a tisztító kúra, ami még a vírusokat is p

A szem helyreállítása egyszerű tornával

Meditáció a gazdagság bevonzásához

Beszélgetések Istennel (Teljes Film)

Balogh Béla - A tudatalatti tízparancsolata

Mennyei Prófécia - teljes film

Villás Béla - Várakozás

Villás Béla - Az Élet Könnyítése HQ

Villás Béla - Az Eredeti "Miatyánk"

Villás Béla - Az emberiséget elárasztó vágy, aggódás, félelem, és 

Villás Béla kérdésekre válaszol - Árkádia EZO nap.

Villás Béla - Lebegés 2013.07.05. Bükkszentkereszt

Szepes Mária - Ismerd meg önmagad

2012. 12. 12. 12 óra 12 perc Földmeditáció a FELEMELKEDÉSÉ

Találkozás az Angyalokkal - Ismerd meg az Égi Segítőidet!

Kereszty András György: SZERENCSE

Kipróbált S.O.S segítség áldatlan anyagi helyzetek azonnali megszü

Tenger, Nap, Föld és Szél relaxációs zene

Villás Béla - Az Élet Mágiája

Öngyógyítás Dr. Buteyko légzési módszerével

Mesterkurzus: Dr Tari Annamária - Öröm, fájdalom, tabu

Jézus élete Lukács evangéliuma szerint HU szinkron

BŐSÉGVARÁZSLAT - A Pénz és a Jólét bevonzása

Mesterkurzus: A.J.Christian - Hazugság, Önámítás, Érdek

Alcyon Plejádok (1/3. rész) - eredeti változat

Napindító csodameditáció- András Andrea

A.J.Christian - A megbetegítő lélek

Esti megerősítések 5ről6rásoknak

Jó, hogy rád találtam - Korda György

EFT - Az Alaprecept

Szabadulj meg a szorongástól relaxáció és meditáció

A ' FÜVESEMBER' - Szabó György előadása a Szent Korona Sza

Villás Béla - A jelenlét csodájának titka

A bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi előadása Hódmezővásárh

St.Martin - Hallelujah

A szem helyreállítása egyszerű tornával című előadás szemtorna g

Le tudlak fogyasztani

kínai szemmasszázs

Szemüveg a kukába

Titok gazdagság meditáció

KÉRD ÉS MEGADATIK

Angyal zene

Villás Béla - Kommunikáció a szellemvilággal

Villás Béla: Radiesztézia (2012.03.29.)

Villás Béla - Alternatív gyógyító művészetek titkai.wmv

A bőség törvénye

Paulo Coelho - Dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

Ébredj emberiség,mert vége az álomnak! Amit nem akarnak hogy tu

AVATARA - A Magyarság szerepe 2012 ben

ÖNPROGRAMOZÁS az Életenergia emelésére - Depresszió és ki

Eltitkolt Tisztító kúra? Mi az a tisztító kúra, ami még a vírusokat is pu

A szem helyreállítása egyszerű tornával

Meditáció a gazdagság bevonzásához

Beszélgetések Istennel (Teljes Film)

Balogh Béla - A tudatalatti tízparancsolata

Mennyei Prófécia - teljes film

Villás Béla - Várakozás

Villás Béla - Az Élet Könnyítése HQ

Villás Béla - Az Eredeti "Miatyánk"

Villás Béla - Az emberiséget elárasztó vágy, aggódás, félelem, és s

Villás Béla kérdésekre válaszol - Árkádia EZO nap.

Villás Béla - Lebegés 2013.07.05. Bükkszentkereszt

Szepes Mária - Ismerd meg önmagad

2012. 12. 12. 12 óra 12 perc Földmeditáció a FELEMELKEDÉSÉ

Találkozás az Angyalokkal - Ismerd meg az Égi Segítőidet!

Kereszty András György: SZERENCSE

Kipróbált S.O.S segítség áldatlan anyagi helyzetek azonnali megszü

Tenger, Nap, Föld és Szél relaxációs zene

Villás Béla - Az Élet Mágiája

Angyal zene






Hogyan befolyásolja a félelem az aurát?

Az aura energiameződet sok kihívás és kondicionálás éri a társadalmat tekintve a félelem szempontjából, mert amikor félelemben élünk, a hatalmon lévők könnyen irányíthatnak. Amikor folyamatosan a kifizetendő számlákon, a társadalmi elvárásokon, az egón, az anyagiakon és a szexuális problémákon gondolkodunk, akkor az auránk vöröset, narancssárgát vagy sárgát fog sugározni.

Ha nincs olyan probléma, mint a pénz, akkor esélyes, hogy a legtöbbünknek zöld, kék, indigó és ibolya színű az aurája, kivéve azokat, akiknek rossz szándékaik vannak, akár van pénz vagy nincs.

A félelem megszüntetésével, és bármely alacsonyabb fizikai szintű kérdés kezelésével láthatóvá válik az aura színeinek változása asztrális síkon (zöld, szív csakra), és lelki síkon (kék, torok csakra; indigó, harmadik szem csakra, és az ibolya, korona csakra).

Észreveheted, hogy az aurád egyik színből a másikba változik. Például az én aurám vagy zöld, vagy kék. Lehetséges, hogy az aurád ingadozik egyik csakrádból a másikba, de ezek a szomszédos csakrák lesznek. Más szóval, ha az aurád egyik nap narancssárga, lehet, hogy egy másik napon piros, vagy sárga. Nagyon sok belső munka szükséges, hogy elérjünk egy magasabb aura síkra, de ezt bárki megvalósíthatja.
in5d
Könyvajánló
Az aura érzékelése objektíven és intuícióval
Ted Andrews

Kiadó: ÉDESVÍZ KIADÓ
Oldalak száma: 162
ISBN: 9635286511
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2003
http://konyvnezo.blogspot.hu/2013/12/az-aura-erzekelese-objektiven-es.html

Valóban érzékeljük mások energiaterét? Tényleg vannak olyan rendkívüli képességű emberek, akik fénykört látnak más emberek feje és teste körül? Sokat halljuk mostanában az aura szót, de tudjuk-e pontosan, mit takar, és mit árul el személyiségünkről, egészségi és lelkiállapotunkról? Ez a könyv választ ad mindezekre a kérdésekre, sőt, magunk is megtanulhatjuk érzékelni az aurát.

Az aura lényegében az az energiatér, amely minden dolgot körülvesz. Mindennek, ami atomszerkezetű, van aurája. Az atomok elektronokból és protonokból állnak, s ezek állandó mozgásban vannak. Az élő szervezetek atomjainak nagyobb az aktivitása és a rezgése, mint az életteleneké. Ezért a fák, az állatok és az emberek energiatere könnyebben érzékelhető.

A természettel való érintkezés tisztítja és kiegyensúlyozza az aurát. A fák és a kristályok kifejezetten jótékony hatással vannak az emberi aurára. Ha öt-tíz percig üldögélünk egy fűzfa alatt, a fejfájásunk alábbhagy. A fenyőfa elvezeti az auratérből a negatív érzelmeket, különösen a bűntudatot. Házi kedvenceink jelenléte csökkenti a vérnyomást és stabilizálja a fizikai, érzelmi, mentális és spirituális energiákat.

A kötetben számos gyakorlatot és tanácsot találunk arra, miként hozhatjuk egyensúlyba és tarthatjuk pezsgésben auránkat. Megtudhatjuk, hogyan használható az inga és a varázsvessző az aura méréséhez.






Hogyan programozd vissza önmagad?



A társadalom tömeges agymosáson ment át, és itt az ideje, hogy visszaprogramozzuk magunkat annak érdekében, hogy teljesen el tudjunk merülni a tudatosságunk fejlődésében.
  1. Vallás

    Ha egy UFO landol a kertedben ma este, ígérem, hogy ET-nél nem lesz sem Biblia, sem pénz. A vallás a leghosszabb ideje futó formája az agykontrollnak a bolygón, és arra szolgál, hogy ne csak elkülönülve tartson bennünket, hanem hogy háborúk során keresztül lecsökkentse a világ népességét, Isten nevében folytatott inkvizíciók és keresztes hadjáratok formájában.

    Amit a vallás nem tanít meg nekünk, hogy mi erős, spirituális lények vagyunk nélkülük is.

    A következő néhány hónapban vagy évben azt várhatjuk, hogy a vallás következő agykontroll formája az lesz, amikor elismerik a földönkívüli lények jelenlétét. Ez természetesen nem fog beleesni a biblia idővonalába, hacsak nem próbálják meggyőzni a követőiket, hogy csak az utolsó 6,000 éven keresztül voltak itt. Ha ez igaz, akkor miért sokkal fejlettebbek, mint mi vagyunk, ha képesek fényéveket utazni, hogy ellátogassanak hozzánk?

    A valódi igazság az, hogy a Biblia csak egy történet, hogy alárendeltségben, ellenőrzés alatt és megfelelési kényszerben tartsanak téged, ugyanaz a sablon, mint minden kormánynál.

    Megoldás: Kérdezz sokat, és menj a válaszok mélyére. Itt az ideje, hogy átvedd az irányítást a saját életed felett ahelyett, hogy az energiádat és hatalmadat másoknak adnád.
    Korszellem, Zeitgeist 1: a vallások


    2. Pénz


    Amikor találsz egy vallást, pénzt is találsz, mivel ez a két dogma az életben egymással házasok. Ezen két szervezeten belül megtalálod a gazember mostohagyermeküket, a kormányt, mivel mind a hárman állandóan kötődnek egymáshoz.

    Gyakran kérdezem az embereket, "Ha nem lenne olyan dolog, mint a pénz, akkor mit kezdenél az életeddel?" Ez ötleteket adhat, hogy mi lenne az életed célja, ha nem befolyásolná a mindenható pénz.

    Míg a pénzre egyszerűen mint az energia egy másik formájára tekintünk, ami se nem pozitív vagy negatív, ez is elvisz bennünket az igazságunktól, a természetes énünkkel együtt afelé, hogy mi is igazán fontos az életünkben.

    Mindannyian a rendszer gazdasági rabszolgái vagyunk. Hányan dolgozunk 40-nél több órát egy héten, csak hogy a nap végén lecsapoltan találjuk magunkat, amikor már nem akarunk mást, csak pihenni és tévét nézni?

    Ez azt jelenti, hogy csak a hétvégén érezheted jól magad. Lényegében 5 napig a vállalatok gazdasági rabszolgája vagy, cserébe a 2 napnyi magadra szánt időért. És hogyan töltöd ezt a két napot? Segítesz, hogy ez a világ egy jobb hely legyen, vagy egyszerűen csak fel akarod tölteni az elemeidet, hogy visszamehess rabszolgaként dolgozni ezekhez a vállalatokhoz, akik elsőként merítik le az energiáidat?

    Megoldás: Egy olyan társadalomban élünk, mely létezésében a pénzre támaszkodik. Vannak, akik képesek kiszállni ebből a hálóból teljesen, de kevesen vannak és egymástól távol. Találni bármit olyat, ami igazán boldoggá tesz, elvezet annak módjához, hogy abból megélj. Beletelhet egy időbe, amíg dolgoznod kell járnod a jelenlegi állásodba, mialatt egy új karriert építesz, de a végén rájössz, hogy magadnak dolgozni sokkal örömtelibb, mint néhány feladatot elvégezni egy utálatos főnöknek, aki egy se..fej.

    Továbbá ne támogasd ezeket a vállalatokat, melyek gazdasági rabszolgának tartanak bennünket. Vásárolj helyi termékeket!

    A Pénz Mesterei (FULL) (HUNSUB)


    Alul a magyar felirat bekapcsolható.

    3. Természet

    Minden, amit az ember tett, hozzájárult a természet leromlásához, ahogy beszennyeztük az ételeinket, az égboltot és a vízellátást. A természet sokkal jobban járna nélkülünk.

    A szokásaink ellenére a természet kijáratot és lehetőséget nyújt, hogy kapcsolatba kerüljünk az életben fontos dolgokkal, mivel a természet nélkül nem léteznénk, és pont.

    Megoldás: Szánj időt rá, hogy kapcsolatba kerülj a természettel! Menj ki egy hosszú sétára az erdőbe, vagy a vízpartra! Figyelj! Nézd a csillagokat! Találd meg azt a belső békét, amit a természet ad! Ez sokkal gazdagítóbb, mint TV nézéssel vesztegetni az időt.

    4. TV

    A vallással együtt ez az egyik legnagyobb agykontroll terület. Hányszor volt jó érzésed, mikor a híreket figyelted? Ha végigköveted, hogy ki birtokolja a főbb médiákat (TV, újság, rádió, magazinok, stb...) rájössz, hogy a lánc tetején már csak 6 ember áll, és mindannyiuknak cionista kapcsolataik vannak, akkor mi az esélye annak, hogy a hírek "tisztességesek és pártatlanok"?

    Élvezed, hogy (szó szerint) programozva vagy, hogy mit kellene enned, viselned, innod, stb... a reklámokon keresztül?

    Ezért nem látunk introvertált embereket TV reklámokat nézni, mert azok a hatalmon lévők rossz üzeneteit mutatják, hogy elkedvetlenítsenek attól, hogy befelé tekintsünk. Minden hirdetés néhány extrovertáltat mutat be másokkal együtt, ahogy baráti társaságként fiktív életet élnek, amit nekünk is meg kellene élnünk (az ő látásmódjuk szerint). Ezek az emberek átlagon felüli kinézettel rendelkeznek, sikeresnek vannak ábrázolva, amivel tudat alatt azt mondják, hogy nem vagyunk elég jók, és ha azt akarjuk, hogy sikeresek legyünk, nekünk is olyan szépeknek kell lennünk, és olyan barátokkal kell rendelkeznünk mint ők, és meg kell vásárolnunk bármilyen terméket, amit nekünk el akarnak adni. Nevetségesen hangzik? Az is, mégis sokan esnek áldozatul ennek a trükknek, máskülönben a reklámok nem is léteznének.

    Megoldás: Hagyd abba a TV nézést! Ha ezt nem tudod megtenni, akkor nézz ismeretterjesztő, oktató programokat, és hagyd ki a reklámokat!
5. Meditálás

A legnagyobb kifogás, amit az emberek mondanak akkor, amikor megkérdezik őket, hogy miért nem meditálnak, hogy "Nincs rá időm", de ugyanezek az emberek órákat töltenek a kedvenc TV műsoraik nézésével.

A másik kifogás a "Nem tudom megtisztítani a gondolataimat".

Sok különböző formája van a meditációnak, és idővel képes leszel arra, hogy meditálj akár egy zsúfolt strandon, vagy medencében, ha igazán akarod.

Sok fiziológiai, pszichológiai és spirituális előnye van a meditálásnak.

A meditáció lehetővé teszi a csatlakozást a magasabb énedhez, ami világosságot és betekintést nyújt annak irányába és céljába, hogy miért vagy itt. Ezért van túlstimulálva az összes érzékünk minden mással, hogy túl elfoglaltak maradjunk ahhoz, hogy csatlakozni tudjunk a magasabb énünkhöz.

Megoldás: Találj időt a meditálásra akkor is, ha az csupán napi 5-10 perc. Kísérletezz a különféle meditációs technikákkal!
6. A tested megtisztítása

A programozásunk részeként a testünkbe sokféle idegen anyag került, mint például a védőoltások, genetikailag módosított táplálékok, fluorozott víz, higany tömések, stb...

Van egy oka annak, hogy 55 országban betiltották a GMO növényeket, és miért van a Monsanto védelméről szóló törvény az Egyesült Államokban. Ha még nem tetted meg, oktasd magad a géntechnológiával módosított szervezetek veszélyeiről.

Mindezen anyagokat és elemeket kifejezetten arra tervezték, hogy az energiáinkat alacsony szinten tartsák, miközben szennyezik a testünkkel együtt a levegőt, a víz és élelmiszer ellátást.

Plusz mindezek olyan elemek, melyek idegenek a szervezetünk számára, és valószínűleg neked sem lehet jó.

Az emberek azt mondják, hogy "Már évek óta GMO ételeket eszem, és jól érzem magam!"

10 év múlva, amikor éppen dialízisen vannak veseelégtelenség miatt, vagy szükség lesz egy hatalmas daganat eltávolítására, akkor ugyanezt mondják majd?

Megoldás: Vásárolj helyi termékeket! Vásárolj organikus ételeket! Hagyd abba az üzletláncokból való vásárlást! Szűrd meg a vizet, használj fordított ozmózist, vagy vásárolj tiszta ivóvizet, ásványvizet! Vess családi örökségből származó magokat! Cseréltesd ki a higany töméseidet! Utasítsd el a védőoltásokat! Kutass holisztikus orvosok és módszerek után, hogy holisztikusan gyógyíthasd magad.

7. Oktatás

Oktatási rendszerünk teljes kudarc, mert alapvetően arra készíti fel a gyermekeinket, hogy vállalati gazdasági rabszolgák legyenek, miközben visszatartja őket attól, hogy kérdéseket tegyenek fel, és a saját útjukat kövessék.

Általában volt egy "elbutulása" az oktatási rendszernek, mert nem áll az irányítóik érdekében, hogy a társadalom nagy része megkérdőjelezze, hogy miért vannak úgy a dolgok, ahogy vannak, és nincs is érdekükben, hogy egy jobb megoldást dolgozzanak ki számunkra.

A főiskola egy újabb kudarc, mivel általában egy még nagyobb behódolást teremt a diákhitelen keresztül, melyet egy életen át kell visszafizetni.

Megoldás: Otthoni iskola a gyerekeknek az államilag finanszírozott propaganda nélkül. Tanítsd meg nekik fiatal korban, hogy időt szánjanak a meditációra! Ösztönözd a bennük lévő természetfeletti képességeiket (vagy a sajátodat)!
Következtetés

Sok ember számára, akik nem látják vagy nem ismerik az agymosást és programozást, mely már bekövetkezett az évtizedek, évszázadok alatt, már túl késő. Sokan fogják leélni az életüket a hibás rendszer gazdasági rabszolgáiként.

Fontos pillanatban vagyunk az emberi történelem során. Az út, melyet jelenleg követünk, nem fenntartható, és elkerülhetetlenül megsemmisíti önmagát, ahogy azt most is teszi a saját súlya alatt. Megoldásra és válaszokra van szükségünk, de először fel kell ébrednünk a kollektív programozás alól, és együtt kell dolgoznunk annak érdekében, hogy megtaláljuk az emberiség lehető legjobb útját.

in5d




Elon Musk bemutatta a SpaceX új "Űrhajós taxiját"

A SpaceX milliárdos vállalkozója, Elon Musk csütörtökön bemutatta legújabb fejlesztésüket, a Dragon-V2 emberes űrkapszulát.

A Dragon Version-2 választékos belső dizájnnal rendelkezik, nagy, táblagépszerű számítógép egészíti ki, amely a kapszula ülései elé ereszkedik le. A legénységi űrkapszula hét asztronautát képes felszállítani és hazahozni a Nemzetközi Űrállomásról – mondta a sajtótájékoztatón.

A cég 2012 óta alkalmazza a Dragon Version 1-et Falcon-9 rakétáival a Nemzetközi Űrállomás (ISS) feltöltésére. Az 1,6 milliárd dolláros NASA-szerződés 12 teherszállító missziójából eddig hármat teljesítettek. A Dragon-V2 a cég nevezése a NASA emberes űrrepülést célzó kereskedelmi legénységi programjába. A riválisok között ott van a Boeing és a Sierra Nevada, amelyek szintén saját „űrtaxijukat” fejlesztik. A NASA-nál a várakozások szerint júliusban vagy augusztusban születik döntés arról, mely űrjármű léphet tovább a következő szelekciós fázisba azzal a céllal, hogy 2017-ben már embereket vihessen fel.

SpaceX Dragon V2 | Flight Animation

SpaceX Dragon V2 | Unveil Event

SpaceX Elon Musk Dragon V2 Unveiling Q&A Session





A két változat között a legnagyobb különbséget a főleg fékezésre használt hajtóművek jelentik. A V1-es, Draco nevű modulok 45 kilogrammos tolóerő kifejtésére voltak képesek egyenként, a SuperDraco nevű új, már akár emelkedésre vagy pályamódosításra is alkalmas hajtóműveknél ugyanez az adat már 7 tonna. A SpaceX a hajtóművek bizonyos alkatrészeit ráadásul nem is hagyományos módszerekkel, például esztergálással készíti, hanem fémes alapanyaggal dolgozó 3d nyomtatóval állítja elő.

Az új Dragon-V2 a Dragon kapszula átalakított verziója. Jelenleg a Dragon az egyetlen automata űrjármű, amely az űrállomásról is haza tud hozni rakományt. (A Virginia székhelyű Orbital Sciences is 1,9 milliárd dolláros szerződést kötött a NASA-val rakományszállításra, ám a Cygnus kapszulák a misszió végeztével elégnek a légkörben.) A SpaceX új űrhajóját többször használatosnak tervezték, és Musk szerint egy helikopter pontosságához mérten tud majd landolni. Az automata Dragonnal ellentétben, amely az űrállomás robotkarjával dokkol a komplexumon, a Version-2 autonóm randevúra lesz képes. A pilóta szükség esetén manuális irányítással is le tudja majd parkolni.
A Dragon-V2 emellett újabb technológiákat is demonstrál. A SpaceX mérnökei frissítették hőpajzsát és felszerelték a SuperDraco manőverező rakétákkal, amelyekkel a kapszulát és az asztronautákat biztonságos távolságba lehet vinni, ha probléma merül fel a kilövés során. A rakéták ezenkívül a landolást is segítik, lelassítják a kapszulát, ahogy egyre közelebb ér a felszínhez. A Version-2 napelemeket is kapott, amelyeket kihajtható szárny híján oldalára helyeztek.

A tervezésnél a fő vezérelv az újrahasznosíthatóság volt. Musk szerint a kapszulát egymás után tízszer is használhatják komolyabb karbantartás nélkül. A fékezőrakétáknál például csak az üzemanyagot kell újratölteni ahhoz, hogy ismét működésbe hozzák őket. A Dragon V2 ráadásul nem csak vízre szállhat le, mint gyengébb fékezőrakétával szerelt elődjei, hanem tulajdonképpen bárhol a Föld felszínén, bár az ehhez szükséges lábakat majd csak később mutatják be. Ha ezt összepárosítjuk azzal a ténnyel, hogy a vállalat komoly sikereket ért már el a Grasshopper nevű, kilövés után meghatározott pontra függőlegesen leereszkedő gyorsítófokozattal, már látható, miért jelentheti a jövőt a SpaceX elgondolása.

Az űrutazásnál ugyanis a legnagyobb költséget az olyan eszközök adják ki, amiket csak egyszer lehet használni annak ellenére, hogy méreteik és a legyártásukhoz használt erőforrások is hatalmasak. Az USA már az űrsikló-projektben is minden lehetséges eszközt megpróbált újra felhasználni, így a gyorsítófokozatokat (a vékony, fehér rakétákat) és az extra üzemanyagtartályt (a nagy tartály az űrsiklók hasán) is kihalászták a tengerből, megjavították és újra szolgálatba állították. A SpaceX tervei szerint pont ez a tengerből kihalászós rész marad majd ki, mind a rakéták, mind az űrhajó esetében. Musk szerint az, hogy az űreszközöket csak egyszer használjuk, olyan pazarlás, mintha a repülőket is minden egyes út után a roncstelepre szállítanánk.

Musk 2002-ben alapította a SpaceX céget azzal a szándékkal, hogy az űrrepülés költségeit megfizethető, többször használható technológiákkal csökkentse. A Dragon Version-2 a tervek szerint gyorsan újra bevethető lesz. „Egyszerűen csak betöltjük az üzemanyagot, és újra indulhat. Ez nagyon fontos az űr hozzáférhetőségének forradalmasításában, mert amíg eldobható rakétákkal és űrhajókkal dolgozunk, soha nem jutunk ki igazából a kozmoszba, mert az űrrepülés mindig hihetetlenül drága lesz” – tette hozzá. 
Az, hogy az USA elméletileg ismét képes saját erőből embert küldeni az űrbe, fontos fordulat, hiszen az ukrán helyzet miatt kialakult külpolitikai csaták egyik áldozata pont az a megegyezés lehet, ami alapján az amerikai űrhajósok az orosz rakétákkal jutnak el az űrbe. A felek ugyan a napokban még kötöttek egy 400 millió dolláros, 2020-ig tartó együttműködési szerződést, de Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes a közelmúltban az országgal szemben bevezetett szankciókra válaszul azt javasolta, hogy az USA keressen egy nagy trambulint, ha valahogy fel akar jutni az űrállomásra. Elon Musk néhány órával később a Twitteren jelentette be, hogy nem kell trambulin, hamarosan megmutatják, mi van helyette.

Az USA most 70 millió dollárt fizet minden egyes űrhajósért, a Dragon V2 20 millióból hozza ki ugyanezt (vagyis indításonként ugyan duplaannyiba kerül, de hétszer hatékonyabb is). Az újrafelhasználhatóság és a kilövések gyors egymásutániságának lehetősége azonban tovább csökkentheti a költségeket. A most bemutatott eszköz ráadásul nem makett, hanem használatra kész változat. Elon Musk be is mászott a leginkább az autóbemutatók külsőségeire emlékeztető keretek között leleplezett Dragon V2-be, és egyik székből a másikba ülve mutatta meg a kapszula belsejét. Kiderült, hogy a létfenntartó- és irányítórendszerek is készen állnak. Musk végül kikászálódott az eszközből, majd megjegyezte, hogy súlytalanságban ez sokkal könnyebben megy majd.

A sajtótájékoztatón Musk elmondta, hogy a kapszula nemcsak a Földön, de bármilyen más kőzetbolygó felszínén is le tud szállni, akár a Marson is. A most használatra kész SpaceX-rakéták még csak a Földhöz közeli pályára tudják felvinni a kapszulát, de már fejlesztik a Falcon Heavy nevű, nagyobb hatótávolságú rakétát is, ami a mélyebb űr meghódítását is lehetővé teszi. A Dragon V2 erényeit a versenytársak is elismerik. Robert Bigelow, a Bigelow Airspace alapítója például azt nyilatkozta, hogy a bemutatott eszköz bámulatos, és a SpaceX minden dicséretet megérdemel. „Ez tényleg nagy előrelépés az űrkutatásban" – mondta a bemutató után. A Dragon V2 2015-ben repül majd először, ekkor még utasok nélkül áll majd Föld körüli pályára. Az első, emberekkel végrehajtott repülést 2016-ra tervezik, ami bőven belefér még a NASA által szabott, 2017-es határidőbe.
Unveiling of SpaceX Dragon V2 Full Webcast




Szellemrádió, ami még magát Teslát is megijesztette



Tesla Szellemrádiója egy egyszerű kristály rádió áramkört használ egy számítógéphez csatlakoztatva, mely kísérteties hangokat generál mindenféle elektromágneses forrásból. A videón mindez jól látható és hallható, ám annak idején Teslát is megijesztette a jelenség.
"Az első megfigyelésem szó szerint halálra rémített, mivel volt benne valami titokzatos, ami nem jelenti azt, hogy természetfeletti, de egyedül voltam a laboratóriumban éjszaka." - Nikola Tesla - 1901
"A hangok, melyeket esténként hallgattam először úgy tűnt, mintha emberi hangok lennének, oda-vissza beszélgetve egy olyan nyelven, amit nem értek. Nehezen tudom elképzelni, hogy valóban emberek hangját hallottam volna, nem erről a bolygóról. Lennie kell egy egyszerűbb magyarázatnak, ami eddig elkerülte a figyelmemet." - Nikola Tesla - 1918
Ez tudomány, vagy tényleg természetfeletti? Nézd meg a videót, hogy mire képes a rádió, és ha késztetést érzel, építs egyet, és döntsd el magad! A készítés leírását itt találod: Tesla Szellemrádió



Spooky Tesla Spirit Radio

Spooky Tesla Spirit Radio: Wormhole Voyage #1

MT Keshe - Mike Harris First Interview March 14, 2014





Több trillió dollár értékű kötvény került a Fehér Sárkány Társaság

birtokába - Benjamin Fulford / 2013 július 1.



A múlt héten ázsiai csoportok képviselői kérték a Fehér Sárkány Társaságot, hogy segítsen nekik beváltani több trillió dollár értékű történelmi kötvényt, melyet a Szövetségi Tartalékban bocsátott ki. A  Fehér Sárkány Társaság megállapodott a feltételekben, hogy a forrásokat részben egy hatalmas kampány finanszírozására használják, hogy véget vessenek a szegénységnek, a háborúnak és a környezeti pusztításnak. Példaképpen itt látható egy kép a 60 doboz egyikéről, melyek mindegyike 125 milliárd dollár értékű kötvényt tartalmaz:

Ha a Szövetségi Tartalékbank és a BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) megtagadja ezeknek a történelmi kötvényeknek a kifizetését, akkor egy könyörtelen kampány fog ellenük folyni. Ez a kampány eddig eltávolította a hatalomból a Pápát (Joseph Ratzinger), J. Rockefellert, Beatrix Holland királynőt, 26 magasrangú Pentagon tábornokot, a CIA vezetőjét Petraeust, Hillary Clintont, a szaúdi királyt és még sokan másokat. A múlt héten egy nagy vereséget szenvedett el az összeesküvés, amikor a Sabbat maffia besúgó Julia Gillard-ot eltávolították az ausztrál miniszterelnöki székből. A következő bárki lehet , aki útjában áll az erőfeszítéseknek, hogy megmentsék a bolygót, beleértve Ben Bernanke-t és Barack Obamát is.

Kevin Rudd miniszterelnököt 3 éve távolították el hivatalából, miután elfogadta, hogy új energia technológiákat alkalmazzanak, hogy eltávolítsák a sót a tengervízből annak érdekében, hogy zölddé tegyék az ausztrál sivatagokat, az MI6 és az Ausztrál Titkosszolgálat (ANSIO) ügynöke szerint. Az eltávolítását a Szövetségi Tartalékbank ügynökei szervezték meg. Közvetlenül azelőtt, hogy eltávolították, egy figyelmeztetést küldtek a tokiói ausztrál nagykövetségnek a Japán elleni közelgő nukleáris terrortámadásról, melyet továbbítottak volna Kevin Rudd-nak, mondták el az ANSIO ügynökei. Ehelyett a nagykövetség a Szövetségieket értesítette, akik kezdeményezték Rudd megbuktatását.
Ausztrál katonai és biztonsági körök most ahhoz fognak ragaszkodni, hogy Harold Holt ausztrál miniszterelnök 1967-es meggyilkolását megfelelően kivizsgálják.http://www.harold-holt.net/Page02.htm

Több forrás szerint a szálak elvezetnek Henry Kissingerhez. Innen az út elvezet a gengszter családokhoz, akik birtokolják a Szövetségi Tartalékbankot. Más szóval a nyomozás iránya feléjük fordul két gyilkosság, és hamis kötvények kibocsátásának vádjával.

A fenti és alábbi képen látható kötvények részei annak a tétel kötvénynek, melyeket a kínai nacionalista tábornoknak adott az amerikai tábornok az 1930-as években. A Szövetségi Tartalékbank (FED) összesítő listája megerősítette, hogy a kötvények valódiak. Az FBI már megpróbálta felvásárolni a kötvényeket értékük apró töredékéért, majd a szemétbe dobta volna őket. Ugyanakkor a tulajdonosok ezeknek a tételeknek a teljes kifizetését követelik, és megvannak az eszközeik, hogy végrehajtassák a igényeiket.

Ezek a nyomtatott papírok úgy néznek ki, mint egy monopólium papír, néhány valódi FED millió dolláros számla:


Ezek külön vannak a kötvényektől a dobozokban. Ez csupán egy része annak a hatalmas hegynyi eszköznek, melyet a FED szórt szét egész Ázsiában azon szándék nélkül, hogy valaha is visszajuttatnák az aranyat és a kincseket, melyekért cserébe ezeket adták.

Mind a kínai kommunista kormány, és a tajvani nacionalista kormány számtalan trillió dollárnyi értékben rendelkezik ilyen kötvényekkel. Ha egy egységes frontot képviselnek, és arra kényszerítik a FED-et, hogy fizesse ki ezeket, akkor a FED-et ki lehet szorítani az üzletből. Az igazi kérdés persze az, hogy mi a teendő, miután a FED megbukott.

Ezen a téren több különböző egymással versengő csoport akad. Az egyik a Neil Keenan csoport, mely a Sárkány család nevében perel. Ez a per, ha valaha is elfogadja bármely bíróság, helyreállítaná Ázsiában a régi királyi családok hagyományos kincskhez való jogait, beleértve a Qing dinasztia örököseit.

Ugyanakkor a Kínai Kommunista Párt és néhány titkos ázsiai társaság nem akarja az időt visszaállítani 100 évvel, és nem akarja, hogy visszatérjen a dinasztikus uralom. Sokan nyugaton sem akarnak a titkos nyugati családok csoportja helyett egy titkos ázsiai családi csoportot.

Egy másik csoport, az Egy Emberiség Nyilvános Érdekképviselet (OPPT)
http://www.slideshare.net/ernestrauthschild/five-star-trust-history
http://op.iuste.biz/

megpróbálta figyelembe venni a régi Marion Horn Five Star Trust esetet, hogy a kezüket rátegyék a hatalmas forrásokra azon hitben, hogy győztesként fognak belefolyni a folyamatban lévő pénzügyi háborúba. Míg az eredeti Five Star Trust esetében úgy tűnik, hogy jogos, addig az OPPT nagyon homályos, és számos forrásból azt állítják, hogy ez maga az összeesküvés. Az OPPT azt mondja, hogy produkálnak 25 millió milliomost ha nyernek, de nem beszélnek arról, hogy mi fog történni mindenki mással. Felemelkedett a piros zászló, amikor felmerült Guy de Rothschild részvétele a család francia ágán, aki benne volt a 311 japán szökőár és nukleáris terrotámadásokban. Múlt héten felhívott de Rothschild képviselője és meglepetését fejezte ki, hogy Japán remekül csinálja, és hogy valójában nem is folyik ott nukleáris holokauszt.
Egy harmadik csoport azt állítja, hogy ezek a hatalmas alapok a Casper csoport. Úgy űnik, hogy bizonyos csoportok jogos elvárásait képviseli, akiket a Szövetségi Tartalékbank kisemmizett. Ez minden bizonnyal igaz az USA kis farmerjainak esetében, akiket átvertek, hogy megszerezzék földjüket csalárd banki egyezségekkel.

Van támogatójuk a hadseregben, de még nem álltak elő világos tervvel, hogy mit akarnak a bolygóval.

Az amerikai hadsereg az iraki dínárra is rávetette a szemét. Ez nem egy jó ötlet, hogy gazdagítsák a Bush bűnöző családot, és megjutalmazzák őket a nemi erőszakért Irakban, lehetővé téve számukra, hogy kifizessenk minden iraki dínárt, amit elloptak. Bármiféle dínár újraértékelésben nem kell, hogy benne legyen a Bush/Carlyle bűnszövetkezet.

A negyedik csoport a gnosztikus illuminátusok, akik a maguk részéről azon fáradoznak, hogy teljesen megszüntessék az örökletes vérvonal szabályt. Az egyik platformjuk a 100%-os örökösödési adó, hogy megvalósítsák ezt a célt.

Ez azonban nem megy azokkal az emberekkel, akik egy életet töltöttek a jelzálog kifizetésével, és azt szeretnék, hogy a gyerekeikre hagyják a házat, akik abban nőttek fel.

Szóval kinek legyen joga pénzt létrehozni mindenki számára? A probléma persze az, hogy egy ilyen trillió dolláros eseménynek lassan csak annyi értéke lesz, mint egy darab rágóguminak. Végül talán az internet alapú valuta lehet az egyik módja, hogy demokratizáljuk a pénz létrehozásának menetét anélkül, hogy az inflációt okozna.

Azonban a teljesen szabad piac elgondolása, ahol mindenki követheti a személyes vágyait, miközben nem kell aggódnia a közjó miatt, és a pénz csak egy árucikk, az egyik oka, hogy a bolygó ilyen bajban van.

A Fehér Sárkány Társaság a maga részéről azt javasolja, hogy végezzenek úgymond egy Mikulás Műveletet, amely mindenkit boldoggá tenne.
Az elképzelés az, hogy az ázsiai hagyományos királyi családok pénzt adnának ki a történelmi kincsekre alapozva. Ugyanakkor a régi nyugati vérvonalaknak is lehetséges, miután a tömeggyilkosaikat eltávolítják, hogy szintén pénzt adjanak ki. Azonban mindkét esetben a valós világban kellene elkölteni ezt a pénzt humanitárius és fejlesztési projektekre. Nincs több játékpénz és "kereskedési platform", ahol dollármilliárdok jönnek létre a semmiből, és költik az összeesküvők kenőpénzként cscsebecsékre és banditákra.

A Mikulás művelet során a rossz emberek fizetnének a bűncselekményekért, a Szövetségi Tartalékrendszer csalásai miatt megkárosított összes áldozatnak, beleértve az amerikai családi gazdálkodók és a kínai kereskedők kompenzálását. Legalább száz évnyi szervezett csalást kell megszüntetni, melyet az emberek ellen követtek el a világon, ha a FED megbukott.

Arról is meg kell győződni, hogy az utca átlagembere is megérti, hogy a dolgok valóban megváltoztak, ezért a Fehér Sárkány Társaság egy évfordulót javasol. Az elképzelés az, hogy egyszeri akció keretében megszüntetnek minden állami és magántartozást. Ha jelzálogot fizetsz, azután már nem kell, és a ház a tiéd lesz. Ha lakást bérelsz, akkor nem kell a bérleti díjat fizetned, és a lakás a tiéd. Ha egy idős hölgy  bérbeadásból származó jövedelemből él, a kormány kifizeti neki ugyanazt azt az összeget, amit a bérbeadásból kapna.

Természetesen, hogy ez igazzá váljon azt jelenti, hogy a FED-et meg kell buktatni, vagy arra lényszeríteni, hogy kiköhögje a pénzt. Hogy ez megtörténjen, persze azt is jelenti, hogy ezeket a kötvényeket a FED-hez kell vinni, és ragaszkodni ahhoz, hogy készpénzben vagy "valami másban" fizesse ki őket. Hidd el, nem szeretnék, hogy a "valami másban" megtörténjen.

A Fehér Sárkány Társaság régóta javasolja egy új meritokratikus (érdemeken alapuló) személyzetű hivatal létrehozását megbízva azzal a munkával, hogy szüntesse meg a szegénységet és leállítsa a környezeti pusztítást. Ennek volna egy éves költségvetése legalább 1 trillió dollárral, vagyis 20-szor nagyobb, mint a Világbanké.

Amíg ez lehetővé válhat, az összeesküvésre továbbra is egyre nagyobb nyomás nehezedik.
Benjamin Fulford





A titkos összeesküvés lemondási tárgyalások folytatódnak, az

Ukrán blöffjüknek nevezett nukleáris fenyegetést követően



Magas tétekkel folyó geopolitikai póker játék kezdődött a legutóbbi ukrajnai eseményekkel, mely titokban az összeesküvés fenyegetésével csúcsosodott ki, hogy "Ukrajna amerikai gyártmányú nukleáris eszközt vet be Ororszország ellen,", ami egy nukleáris ellenfenyegetést eredményezett Washington D.C., New York, Tel Aviv, Brüsszel és London ellen, a Fehér Sárkány Társaság forrásai szerint, akik részt vettek a tárgyalásokon.

Az összeesküvés ezután lecsökkentette a nukleáris fenyegetést, és inkább azzal fenyegetőzött, hogy létrehoz egy "Rothschild tűzgyűrűt Kína és Oroszország körül," kezdve a "10 Muszlim által egy kínai vasútállomáson meggyilkolt 33 emberrel," és figyelmeztettek, hogy az "USA által támogatott támadások" lesznek soron. Ez a hetvenkedés az összeesküvés egyfajta asztalcsapkodása és pózolása a jobb bánásmódért a folyamatban lévő lemondási tárgyalásokon.

A felszín alatt, a korábbi amerikai elnök Bill Clinton, a Japán Császár egyik rokona és a japán amerikai nagykövet Caroline Kennedy felajánlotta, hogy segít beváltani egy sor Kennedy arany fedezetű kötvényt, mely alább látható: a Kennedy kötvények fejében a FST cserébe folyamatosan finanszírozza az Amerikai Egyesült Államok Vállalatot.
Azt mondták nekik, hogy a FST csak akkor fog cselekedni, ha használható likvid pénzeszközöket helyeznek letétbe a Fehér Sárkány Társaság Alapítvány bankszámláján. Ha ez megtörténne, a FST akkor teljes átláthatósággal járna el a világ népeinek törvényei és akarata szerint. A kínai kommunista kormány és a Vatikán is felvette a kapcsolatot a FST-al a múlt héten, hogy megvitassák az ázsiai államok valamilyen egyetlen egységbe való egyesítésének lehetőségét.

Az elkészült javaslat szerint ez lehetséges lenne, ha egy új fővárost hoznak létre valahol, mint Laosz vagy Nara Japánban, így mindegyik fél képes lenne megőrizni az arcát azáltal, hogy részei egy új dolog megalkotásának, ahelyett, hogy úgy éreznék, hogy elvesztik Pekinget vagy egy másik hatalmi blokkot.

A Vatikán P2 páholya azt mondja, hogy ez része egy lökésnek, hogy létrehozzák a kormányok világszövetségét. Elképzelésük szerint az "Egyenlő felek világszövetségére" azért van szükség, hogy megakadályozzák a 3. Világháborút, és hogy felkészüljenek az emberi terjeszkedésre az univerzumban.

Ugyanakkor szerintük: "A Kazárok az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanyahu alatt" továbbra is szenvednek a "Cionista delíriumtól", és megtagadják, hogy feladják a 3. Világháború kirobbantásának álmát, hogy ők váljanak a "felsőbbrendű fajjá", mely rabszolgasorba dönti az emberiség többi részét.

A náci/cionista katonai vezetőjük idősebb George Bush által tervezett hosszú távú forgatókönyv jelenleg Ukrajnában bontakozik ki, mely felszólít egy második "Vasfüggönyre", MI5 források szerint. Ebben a forgatókönyvben, miután az EU megszerzi Ukrajna felét, az oroszok ezt "provokatív cselekményként fogják használni egy villámháború stílusú lépéshez Európában amennyire csak lehetséges, mielőtt az új Vasfüggönyre készül javaslat." Ha az ukrán forgatókönyv eszkalálódik, akkor a Koponya és Csontok Kerry külügyminiszter és Putyin az id. Bush diktálta szerepeket játsszák, az MI5 forrás szerint. "Ez egy klasszikus hegeli lépése az összeesküvésnek, hogy létrehoznak egy problémát, biztosítva a megoldást, ellopva minden vagyont," folytatta. Tehát azt mondja: "Úgy tűnik, hogy az EU-t fel fogják áldozni, egy új hadiállapotot bevezetve ugyanúgy, ahogy a militarizált zónáknál a második világháború után," tette hozzá. Ez a terv kezdetben Kína együttműködését szükségelteti, lehetővé téve Oroszországnak, hogy mozgósíthasson Európában. Azonban ezen forgatókönyv után, hogy militarizálják Európát, a következő lépés az lenne, hogy a felfegyverzett Európa megtámadja Kínát, figyelmeztette a FST a kínaiakat.

A náci/cionista terv másik része egy kalifátus életre hívására szólít fel a Közel-Keleten, részeként Oroszország és Kína bekerítésének a Kaukázustól Törökországig, és Szíriától Irakig és Iránig, nem is beszélve a kínai Ujgur Muszlimokról. Ezen terv szerint az Egyesült Államok nem játszana sok agresszív katonai szerepet ezekben a változásokban, hanem előkészíti az amerikai belbiztonságot nagyszámú lakosság internálására.

Ez fog következni a nemzetközi kereskedelem összeomlása után, ami azonnali készpénz, élelmiszer és üzemanyag hiányt okoz, különösen az USA-ban, MI5 források szerint. A gnosztikus illuminátusok megerősítik az MI5 által festett képet részben azzal, hogy a jelenlegi ukrán válság mellett nagy lépéseket teveznek Törökországban és Thaiföldön. A törökországi lépés célja az lenne, hogy csökkentse az orosz ellenőrzést a gázvezetékek felett, míg a thaiföldi zűr célja az volna, hogy csökkentsék az ázsiai kontrollt az aranykészletek tekintetében.

A bűnöző őrült gengszterek ezen geopolitikai sakkjátéka számtalan ártatlan ember halálát eredményezi, ezért a FST azért küzd, hogy egyszer és mindenkorra eltűnjenek.

A FST javasolt egy a náci/cionista összeesküvés jövőbeli rémálom tervétől egészen különböző forgatókönyvet, melyet Bush vezér, az őrült Netanjahu és sátánimádó összeesküvő társaik terveztek.

Ha a FST-nak képesek készpénzben kifizetni a Kennedy kötvényeket, lásd a fenti képet (melyek az MI5 szerint hamisak), vagy más módon használható alapokat a dollár és euro alapú központi bankrendszertől, akkor kezdeményezni fog egy hatalmas kampányt, hogy alakítsák a sivatagokat zölddé, telepítsék be az óceánokat halakkal, az űr felfedezésének elindítását stb. A terv a Mikulás Művelettel kezdődne, egy nagy lökést adva a szegénység felszámolásának és a környezeti pusztítás megállításának.

Természetesen ezen tervek kivitelezéséhez új intézmények létrehozására van szükség, hogy lecseréljék vagy feljavítsák a diszfunkcionális összeesküvés intézményeket, mint a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, és az Egyesült Nemzetek Szervezete.

Mivel a különböző kötvények, a Federal Reserve dobozok és egyéb papír elemek csillagászati számú dollárt tartalmaznak, melyet korábban már bemutattunk, de soha nem lehetett beváltani, mert a Fed folyamatosan jött a különböző kifogásokkal, szükség lehet egy drasztikusabb akcióra.

Az egyik, hogy a Fed és az összeesküvők csillagászati mennyiségű aranyról beszéltek (több nagyságrenddel nagyobb értékről, mint a világ hivatalos aranytartalékai) anélkül, hogy egy unciányi bizonyíték lett volna rá, hogy létezik.

A Koreába, a Fülöp-szigetekre, Kínába stb. tett kirándulások ellenére az egyetlen elrejtett valódi kincs létezését magam is meg tudom erősíteni, melyet a Taipei múzeum mögötti hegyekben temettek el Kínában. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy a nyugati magántuljadonban lévő magán bankrendszer egy hatalmas, 300 éves Ponzi rendszer.

Szükséges lehet arra, hogy leállítsák az ATM-ek, a bankkártyák stb. egész globális központi banki számítógépes hálózatát, és újraindítsák a rendszert az összeesküvés összes hamis száma nélkül. Ez azt jelentené, hogy két héten át mindenkinek elég készpénzt adnának, vagy egy alapvető ellátást és kézzel írt számlakönyveket használnának. Az új rendszer valós dolgokon alapulna, mint a föld, a nyersanyagok, gyárak, nemesfémek stb., ezek segítségével indítható el. Közben figyeljük, ahogy az összeesküvés vezetői egyesével eltűnnek.
Benjamin Fulford





Abe japán miniszterelnök és az amerikai nagykövet, Caroline

Kennedy szabadkőműves kézfogásának háttere



Az új pénzügyi rendszer elindítására és az Egyesült Államok Köztársaságának helyreállítására létrejött magas szintű tárgyalások zökkenőmentesen haladnak, de van még néhány kártevő, akikkel először foglalkozni kell.

Egy utalás arra, hogy a tárgyalások folynak, a múlt héten Shinzo Abe japán miniszterelnök, és az amerikai nagykövet, Caroline Kennedy közötti szabadkőműves kézfogása is mutatja. Itt a róla készült kép, mely a miniszterelnöki hivatal hivatalos weboldalán jelent meg:
http://www.kantei.go.jp/foreign/96_abe/actions/201311/20kennedy_e.html
Összehasonlításképpen a következő képek a szabadkőműves kézfogásokat mutatják:
Az MI5 és a szabadkőművességről szóló könyvek szerint a képen látható sajátos kézfogásnak többrétegű értelme van, ebben az esetben az üzenet úgy tűnik egy kifejezést közvetít, amit általában ezzel a kézfogással társítanak.

Szintén az MI5 forrás szerint a látható kézfogás a miniszterelnök hatalmi fölényét mutatja Kennedy felett. Ugyanakkor van egy szexuális jelentése is.

Továbbá ezt a kézfogást társítják Vulkánhoz, a pogány istenhez. Vulkánt társítják a mennydörgéssel, a villámlással és a tűzzel. Az ősi időkben Vulkánnak emberáldozattal tisztelegtek.

Paolo Izumi lelkész, aki a Tachikawa Egyházat működteti, és aki menedéket nyújtott a japán önvédelmi erők egyik tagjának, aki akaratlanul vett részt a 2011 március 11-i nukleáris és szökőár támadásban Japán ellen, figyelmeztetett erre a kézfogásra, és megjegyezte, hogy a japán nemzeti tévéadások, hogy kiemeljék,  még rá is közelítettek.

Tehát a valószínűsíthető értelmezése az, hogy az amerikai kormány ázsiai befolyás alatt mutatja magát, mint passzív partner, de erős, és kész feláldozni emberi életet, ha szükséges.

Ezen fénykép közzététele egy hét intenzív tágyalást követően történt, melyet Ázsiában folytatott Biden amerikai alelnök, és David Cameron brit miniszterelnök Kínába tett látogatása után.

Egy CIA forrás Ázsiában azt mondja, hogy Biden üres kézzel tért vissza Kínából, miután pénzért könyörgött. Ugyanakkor a hivatalos kínai Xinhua hírügynökség egy sor üzletről számolt be, melyek között olajipari és olajkitermelő technológiákról esett szó. Más szóval az amerikai kormány csak úgy képes pénzhez jutni, hogy fenntartsa magát, ha cserébe átadja az olajüzletet. Kína ígéretet is kapott több amerikai csúcstechonlógiára, és több lehetőségre, hogy kínai vállalatok működjenek az USA-ban.

A legkényesebb pont, hogy Kína szeretné, ha Amerika elkezdené letartóztatni azokat az embereket, akik a több milliárd ember megölésének terve mögött állnak, azaz a New American Century Projekthez kapcsolódó neokonzervatív szerzőket.

Nelson Mandela, a nagyszerű ember, aki múlt héten hunyt el, a következőket mondta Amerikáról:
"Ha van olyan ország, mely elmondhatatlan attrocitásokat követett el a világban, az az Egyesült Államok. Nem törődnek az emberekkel," - mondta Mandela.
Ez a mondat ifjabb George Bush iraki inváziójára volt reakció, aki bejelentette, hogy el fog menni Mandela temetésére. Talán Bush a Mandela ihlette béke- és kiegyezési folyamatban reménykedik a halálbüntetés helyett, amit megérdemel. Lehet, hogy túl késő.

Visszatérve az ázsiai diplomáciára, a brit miniszterelnök látogatása az üzlet körül forgott. Azonban Cameronnak is elmondták, hogy kezdje el letartóztatni azokat a megnevezett brit bűnözőket, akik a 311 tömeggyilkosság mögött álltak, egy MI6 forrás szerint. Cameron szintén meglátogatta Csengtu központi várost James Sassoon-al együtt, egy meg nem nevezett vállalkozás okán.

A kínaiak is küldtek egy ügynököt a múlt héten, hogy látogassa meg a Fehér Sárkány Társaságot. A találkozó barátságos és harmonikus volt. Megállapodás született a kommunikáció és az információk átláthatóságáról, hogy támogatják a kölcsönösen előnyös kapcsolatokat, és lehetővé teszi mindkét fél számára, hogy szabadon megtegye a szükséges lépéseket. Ha ez homályosan hangzik az azért van, mert homályosnak kell maradnia.

Volt bizonyos kommunikáció a P2 szabadkőműves páholy és a Fehér Sárkány Társaság között a múlt héten. P2 forrás szerint az ENSZ főtitkára Ban Ki Moon megígérte a múlt héten, hogy ad 400 milliárd dollárt, hogy megmentsék az olasz pénzügyi rendszert, de nem tudta előállítani a pénzt. Továbbá a P2 azt akarja, hogy a korábbi miniszterelnök Silvio Berlusconi juttassa vissza azt a 100 milliárd dollárnyi olasz pénzt, melyet offshore bankszámlákon rejtett el.

Ha ez igaz, hogy Ban Ki Moon nem fér hozzá a pénzhez, az nagy hír. Ban Ki Moon neve merült fel a 2009 júniusi Chiasso incidens kapcsán, melyben két japán diplomatát illegálisan vettek őrizetbe, és 134,5 milliárd dollár értékű kötvényt loptak el tőlük. Moon és az ENSZ ezután felajánlott 100 millió dollárt cserébe azért, hogy véget vessenek azon kísérleteknek, hogy beváltsák az ázsiai kötvényeket. A kínaiak elmondták, hogy a múltban nem bíztak Moon-ban, mert a szavai és a tettei azt mutatták, hogy egy összeesküvés besúgó. Úgy néz ki, hogy valaki dobta Moon-t.

Továbbá vannak arra utaló jelek, hogy a dollár alapú pénzügyi rendszer megindult egy monumentális összeomlás felé.

Ebben a helyzetben a nyugati központi bankok számítógépeiben lévő lehetetlenül nagy összegű tartozás lebeg a világ GDP-je felett, ami csak egy apró töredéke ennek az összegnek. Ahogy a P2 forrás fogalmazott: "Az algoritmusok hibásak, és lehetetlen visszaállítani a régi pénzügyi rendszert."

A Fehér Sárkány Társaság már régóta ragaszkodik ahhoz az egyetlen megoldáshoz, hogy kapcsolják ki a központi bankok megaszámítógépeit, töröljék az összes komikus pénzt, és indítsák újra a papíralapú bevételeket.

Egy katonai ipari komplexumon belüli érdekcsoport is felvette a kapcsolatot a FST-al a múlt héten, ragaszkodva ahhoz, hogy Kína túl arrogáns, és meg kell leckéztetni. A válasz az volt, hogy nem Kína az az ország, amely megölt több tízmillió embert, és amely folyamatosan háborúban áll az elmúlt 60 évben.

A legjobb lépés egy keményvonalas nacionalista amerikai frakció lenne, mely kimondaná az államcsődöt, megtagadná amerika külföldi adósságát, és elkezdene kiadni egy új, a kormány ellenőrzése alatt álló valutát.A probléma az lenne egy ilyen intézkedéssel, hogy lehetetlenné tenné az amerikai nemzetközi katonai jelenlétet.

A FST azt javasolta a világ többi részének, hogy jobb megoldás lenne, ha az amerikai hadiipari komplexumot arra használnák, hogy jót tegyen. Az amerikai különleges erők például megvédhetnék a veszélyeztetett fajokat az orrvadászoktól ahelyett, hogy olajat lopnának a rabló olajbáróknak. A fent említett kézfogás a katonai ipari komplexum egyetértésének jele is lehet. Ebben az esetben úgy tűnik, hogy a labda most a kínaiaknál, és a BRICS országok szövetségének bíróságán van.
Benjamin Fulford



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése