2016. május 17., kedd

Szellem elengedés



Szellem elengedés

cselekedetek


Szokatlan területekre evezünk a következő blogokban mely újszerű , még nekem is , de megismerésre érdemes téma következik . Szerencsére nem nekem , és nem nekünk kell kikövezni azt az utat amiről most betekintést fogunk szerezni. Bánjunk méltó tisztelettel a témával, hisz olyan dolgokat figyelhetünk meg amiről eddig nem sok ismeretünk volt. A téma bevezetőjében az emberi kíváncsiságot szítjuk fel , hogy el tudjon , el merjen indulni ezen az úton , és az írásokon keresztül kicsit tágítsunk a horizonton . Ajánlom , hogy óvatosan töltsd fel az ismeret anyagot elméd valamelyik zugába, hogy az emésztés folyamatában , ahol ütközteted az ismereteket, hogy elfogadhatóvá váljon számodra , vissza találj a jelenbe mindég , és mindenhogy . Ha ateista vagy és nem hiszel az ilyesmikben, de annyira azért nyitott vagy , hogy egy ilyen témát is elolvasol , hát jó szórakozást az új ismeretekhez. Ha elindítalak egy új úton ami számodra a megismerés rejtelmeit tárja fel , kérlek keresd az ehhez hasonló témákat a netten , és így egyre beljebb kerülsz a témába , mely megfogott, és rabul ejtett, és már szinte függőségben élsz a témával, és már átalakult az egész személyiséged egy széles látókörű emberré, ki eligazodni látszik az élet sűrűjében. Hát ehhez kívánok néked kellő kitartást és sok sok rácsodálkozást ami előrébb visz . Sodródjunk , mert az ár elvisz minket.

Elhalt lelkek elengedése


, Szellemelengedés, Szellemjárás, megszállás megszüntetése




Valós elmélet tapasztalatainkból, Szellem eseteinkből:



A szellemnek az emberi test halála után 42-48/49 napja van, hogy haza térjen, ez idő lejárta után a fényfolyosó lezárul, és ha a szellem nem tért haza, akkor a kísértetek „teste” köztes létben ragad, ahol létezéséhez energiára van szükség, ezzel veszi kezdetét a kísértetjárás vagy a megszállás. A szellem vagy kísértet földi létközben az energiaszükségletét élő fizikai emberi testek vagy fizikai helyek, tárgyak segítségével elégíti ki. Szellemelengedéssel, szellemlevétellel, házszenteléssel ezen esetekben kívánunk segíteni.

Természetesen az ember részére a saját testéből energiát elszívó megszálló jelentheti a legnagyobb problémát, mely egészségügyi és nagyon erősen mentális lehet.

A helyekhez, tárgyakhoz kötődő szellemek mozgási ideje főleg este 9 és reggel 4 közé tehető, függöny gyertyafény megrebben, furcsa illatokat- szagokat lehet érezni, házi állataink követik tekintetükkel a „semmit”ami nagy valószínűséggel kísértet, és a mozgás a kísértet járás.

Egy fizikai testet több megszálló szellem is „használhat” energiát szívhat el. Akár 10-20 is!

A megszálló hasonló megszállottat keres, aki ugyanúgy dohányzik, vagy iszik, vagy eszik, mint Ő tette életében.

Sokszor a jelzések azért vannak, mert elkívánnának
innen távozni a túlvilágra és ehhez segítségre van
szükségük és ezt jelzésünkre szeretnék adni. Ismét be
szeretnének lépni a reinkarnációs körforgásba.

A haza engedésük megváltás számukra.


Sajnálatos módon sok esetben a megszállást pszichiátriai
esetként kezelik, de sajnos sikertelenül.

A Szellem létközben maradásának okai, Szellemjárás kialakulásának oka:



•    Sokszor az elhunytak a rokonaikkal kívánnak maradni, fizikai test halála után is gondját szeretnék viselni gyermekeiknek, unokáiknak.
•    A maximum 49 nap alatt erősen érzik az itt maradottak sajnálatát és hiányérzetét és emiatt maradnak.
•    Az elhunytak ragaszkodhatnak ingatlanjaikhoz, munkahelyükhöz, vagy fizikai testükhöz, korházakban és temetőkben léteznek tovább.
•    Tapasztalat, hogy ha lélek halála miatt okol valakit itt a földön, akkor is sokszor itt marad és „igazságot” akar szolgáltatni.
•    Sajnálatos módon tanításinkban nincs benne, hogy bármit is tettek nincs büntetetés, félnek hogy esetleg nem Istennek tetszően éltek és lelkük megméretik és büntetés lesz az osztályrészük.
•    Sokan nem fogják fel, hogy tényleg meghaltak…akik pl. balesetben halnak meg.
•    A létközben maradt szellem rájön, hogy nincs teste, de szinte bármit megtehet. Maradhat azért is, mivel bizonyos vágyakat nem tudott kiélni fizikai létezése alatt (így kevesebb a kockázat).
•    Több esetben kisértet járás követi, a felelőtlen szellem idézés "összejöveteleket"...s így kezdődnek a szellem történetek. A szellem idézése nagy körültekintést igényel, még akkor is ha a megidéző eszköz a szellem tábla a quija.
•     A szellemidézések nagy odafigyelést kívánnak, mert sok esetben nem az jelenik meg akit hívnak.

Ember testi szellem megszállás tünetei:



•    Éjszakai rossz álmok, álmok elhunytakkal (folyamatosan)
•    Éjszakai légszomjak
•    Fáradékonyság
•    Ingerlékenység
•    Hidegérzet
•    Nem saját gondolatok sugalmakat lehet érezni
•    Új nem saját szokások, szenvedélyek
•    Egy ideje az ember nem Önmaga…érdemes odafigyelni a külvilágra sokszor említik, hogy mostanában olyan vagy, mint……pl. megboldogult Nagyapád volt.
•    Megváltozott nemi érdeklődés
•    Romló eredmények a tanulásban, kapcsolattartásban
•    Megváltozott háziállati viselkedés (mintha nem ismerné fel a gazdit, megváltozik a kapcsolat egyik napról a másikra)
•    Skizofrénia vagy gyanúja
•    Depresszió
•    Tetterő hiány
•    Megjelenhetnek a megszálló fizikai bajai betegségei a megszállotton
•    Hangokat lehet hallani a fejben
•    Megmagyarázhatatlan félelmek
•    Fülzúgás
•    Fejfájás
•    "Családi" betegség megjelenése

Megszabadított emberi jellemzői:



•    Visszanyeri énjét, jellemét
•    Megkönnyebbült szabad érzet
•    Ha a fizikai bajait a szellem okozza, a tünetek múlnak
•    Megmagyarázhatatlan boldogságérzet

Tér megszállás kísértetjárás tünetei:




További információk olvashatóak a 

ház szentelés 

menüpont alatt!!!



•    Tárgyak vándorolnak titokzatosan
•    Ajtók nyílnak
•    Azonosítatlan illatok, hangok
•    Főleg kisgyermekek mondják (mert ők még látják őket hogy este) látta a halott Nagyit, vagy szomszédot (aki már meghalt) sajnos lehet, hogy a gyerekhez mennek energiáért
•    Éjjel (esetenként napközben is) háton felálló szőrzet
•    Megmagyarázhatatlan félelmek
•    Álmodás halott hozzátartozókkal, ismerősökkel
•    Ébredésnél az egyén fáradtabb mint lefekvésnél
•    Hangulatváltozás
•    Légnyomás érzése
•    Égett bakelitszag
•    Ocsmány lábszag
•    Ha az elhunytat hamvasztották, akkor égett bőrszagot lehet érezni
•    Billentyűzet nyomkodás
•    Füstszerű árnyak, kisértetek látása teljes vagy részleges testtel
•    "Mintha figyelnék az embert" érzés
•    Ok nélküli légáramlatok, feltételezhető a kisértetjárás
•    Egyes testrészeknél nagyon meleg vagy nagyon hideg érzet (az energia elszívás helyén lehet érezni, inkább hajnalban)
•    Költözés után a lakók ugyanazon sorsra jutnak mint az előző ott lakók voltak (pl. hitelválság)..ugye marad a szellem a házban / a szellem a lakásban

Tisztított Tér tünetei szellemjárás megszüntetése, szellem elengedés után:



További információk olvashatóak a 
ház szentelés menüpont alatt!!!

•    Kellemes érzés az adott térben lenni
•    Az azonosítatlan rendellenességek megszűnnek


Hogyan válunk alkalmassá szellem, kisértet, vagy démoni megszállásra, és kísértetjárásra környezetünkben:



Alacsony rezgésszámmal, mit is jelent: állandó rosszkedv, elégedetlenség, harag, düh, féltékenység, idegeskedés, rosszindulat, alkoholisták, rossz fizikai állapotban lévők.

Hogyan védekezhetünk szellem és szellemek ellen: 



A fentieknek pont az ellentétével, magas rezgésszám, pozitív hozzáállással.
További információk olvashatóak a ház szentelés menüpont alatt!!!


Szellemelengedés Rituálék:




Megszálló kísértet szellem eltávolítása testről:



Nagyon fontos, hogy nem csak „leszedjük” a fizikai testről a megszállót, hanem haza is segítjük, ezzel segítve a megszálló lelket is. A rituálé alatt lehetőség van beszélgetni a megszállóval és kérdéseket is feltehetünk ( halottlátó, halottlátás): mióta van velünk, hogy hívják, miért van velünk…? A rituálé után azonnal érezhető a megkönnyebbülés, furcsa elégedett és boldogságérzet. Valahogy mindenki könnyebbnek és valahogy jobbnak érzi magát. Mindemellett a létközben ragadt drága meghalt lélek is megnyugodhat, hazatér a fénybe.
Szellem levétel szertartás menete:
 Ne aggódj fájdalommentes! Sőt nagyon kellemes!

A szertartás alatt végig fekszel, szemed csukva, egy kellemes ellazult állapotban történik a cselekedet, ideje kb. 30-40 perc. A szertartás nagyon kellemes energiával feltöltő, lélek simogatásnak is nevezhető. Menetközben látó és táltos képességeknek köszönhetően az illető elakadásai, meg nem értései is napvilágra jönnek, ami segítséget nyújt mint egy életút tanácsadás.
Halottlátó szükségessége:
Ha a szellemmel mélyebb szinten kívánunk kommunikálni az már halott látó képességeket követel. Érdemes odafigyelni hogy hitelesek legyenek a halott látók közlései, akár ellenőrző kérdésekkel ellenőrizhetőek a halottlátók.
A szellem hazaengedés, hazavezetés a fénybe, a meghalt lelkek számára maga a megváltás.
Terek megtisztítása megszállóktól, szellemektől:


Összes megszálló szellem hazasegítése, a térből, tárgyakról.
További információk olvashatóak a ház szentelés menüpont alatt, illetve kísértet történetek olvashatóak az Esetleírások menüpontban.
Igaz szellem történetek, kopogtató szellem esetek és más szellem jelenségek.

Rituálék elvégzéséért nem kell fizetni és az időnk is ingyenes!  Csupán a helyiség és munkánk fenntarthatóságáért kérünk támogass minket!

Gyűjtő vagy egyedi utakkal az egész ország területére kiszállunk: Budapest, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Győr, Pécs stb. Kiindulási helyünk: Kazincbarcika Borsod Megye 

Problémáiddal keress Minket az elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.
Segítünk, Informálunk!


Házszentelés


lakás szentelés, kísértetjárás,



szellemjárás megszüntetése:






A ház szentelésnél az egyik fő cél a megszállás megszüntetése,
 a teret megtisztítjuk a megszálló lelkektől (szellem, kísértet), (olvasd az elhalt lelkek elengedése menüpontot), negatív energia lényektől, ha van démoni jelenlét, akkor azokat is elzavarjuk. Ezzel szűnik meg a szellemjárás és kísértet históriaártó szellemek és kopogó szellemek jelenléte.

A térben megtalálható „közlekedő” járatokat: féreglyuk, dimenziókapu, átjáró bezárjuk, más világok negatív lényei ne tudjanak be és visszajönni, kísértetjárás lehetetlen legyen ezeken az átjárókon. A csak néha néha megjelenő ártó szellem ne tudjon bejönni az ingatlanba.

A helyiségek felületeit, tárgyait, ajtóit, ablakait, tükröződő felületeit, növényeit…..stb. megszenteljük, megáldjuk. Szentelt vízzel és ősi szimbólumok használatával dolgozunk. Szenteltvízből a házi állatoknak is adunk fogyasztásra. A szenteléshez speciális ezüst oldatot is használunk. 

A felszentelés imádsággal teljes.



A helyiségeket fénnyel töltjük meg a legmagasabb édenből, majd védelmet kérünk az egész házra, lakásra, valamint áldást a benne lakókra.

A szertartásnak az eredménye egyértelműen érezhető. A helyiség felfrissül, energiákkal lesz teli. Kellemes lesz bent tartózkodni egy kellemes meleg „oda-bújós” környezetté válik.



Látó és táltos képességek segíthetnek az ott élő közösség, család életútjának „egyengetésében”, ha szükséges.
Fontos ha lakás szentelés történik, informálva legyünk az esetleges kertkapcsolatról. Lakás felszentelése szertartásnál fontos a közös használatú helyiségek figyelembe vétele. Lakás szentelése, ház felszentelése, akkor is lehetséges ha albérleti viszony van az ingatlanra.
Házszentelése rituálét elég ha 1 ottlakó személy igényli, mivel az az Ő lakó környezete és szeretné "tisztán" tartani és érezni, vagyis nem szükséges mindenkinek aki ott lakik ezt kérnie.

A negatív energiák távoltartására mágia szöveget tartalmazó írást, valamint programozott kristályt hagyunk ott. A bent élőknek precíz módszereket és további „eszközöket” hagyunk ott a tér tisztántartására.

Telefonon felkereshető több jósnő, jósok is és látók is sokszor azonosítják, hogy az ingatlanban szellemek garázdálkodnak. Olykor darabszámra is hangzik el információ, és kérik a felkeresőt, hogy találjon olyan illetőt ki a szellem világban jártasabb „ szelleműző vagy szellemírtó ”
A ház/tér/lakás tisztításban szentelésben segítségünkre vannak az Arkangyalok és seregeik, Szentek, Élő és „Holt” Mestereink, Angyalok, valamint ottrekedtek halott hozzátartozói.

Ezzel megoldást kínálunk a kísértetjárás –ra és a térben megbúvó démoni lények ellen az ördögűző tértisztítási rituáléval. És a kísértetek már többé nem okoznak bosszús pillanatokat.

Előnyök:



•    Kellemes bent tartózkodás
•    Az ingatlan, ha eladásra van szánva könnyebben értékesíthető
•    Benti munkavégzés könnyebb feszültség mentesebb (akár céges tevékenységnél is)
•    A helyiség „nyomása” megszűnik (valamikor fület nyomó érzésnek tűnnek a negatív energiák)
•    Félelem mentes létezés a helyiségekben
•    Nyugodt, pihentető alvás


Több esetben volt már feladatunk "másfajta" tér szentelése. Ilyen például az iroda felszentelése, munkahely, óvoda felszentelése. Az iroda szenteléssel azt a környezetet tudjuk tisztává és frissé változtatni, ahol az illető talpon lévő életének nagy részét tölti.

Rituálék elvégzéséért nem kell fizetni és az időnk is ingyenes! Csupán a helyiség és munkánk fenntarthatóságáért kérünk támogass minket!
Problémáiddal keress Minket az elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.Segítünk, Informálunk!



Átok Rontás levétel


Átok általi megszállás
És szerelmi kötés oldása

:

Átok rontáslevétel akár

 ingyen

, részletek lentebb!



Beavatást és jogot kaptunk mindenféle átok és rontás levételére.

Két típusú kötés oldásról adunk most tájékoztatást, mint átoklevétel variációk.

Az egyik a 

klasszikus” átok és rontás

, amit valamely rosszakaró, vagy saját magunk rakunk magunkra.

Ebben az esetben az átok levétel és rontás levétel a segítség az átkok levételében és átkok feloldásában. 
Fokozott figyelemmel kell eljárni cigány átok esetében.

Egy másik egyedi terület a 

szerelmi kötés feloldás

ára valamint a szerelmi kötések semlegesítésére a szerelmi oldás.
Ebben az esetben ez a fajta kényszeres kötődés, kötődtetés úgy viselkedik, mint egy átok vagy mint egy rontás. Megszállás ebben az esetben nem okoz problémát, de a szerelem kötés nagyban befolyásolja az illetőt a szabad döntéshozatalban.

 Átok és szerelem sajnos sokszor együtt járnak, amikor ez a szerelem csak egyirányú. Ebben az esetekben is megoldást adhat az átoklevétel.

Mondogattad már magadban vagy hangosan „mintha ellenék átkozva”, "vesztes vagyok"?


Itt a helyed: Átoklevétel Rontáslevétel akár otthon, átok levétel, rontás levétel akár ingyen.







Gondold át ekkor, amikor felmerül a kérdés Benned, hogy lehetett-e valaki, aki elátkozott? Aki ezt kívánhatta Neked? Az is lehet, hogy saját magadnak kívántad ezt mondjuk: Ó de szerencsétlen vagyok, de béna vagyok, örök vesztes vagyok… stb.

Nem sikerül semmi, sem amibe belekezd, kapcsolati problémái vannak, vagy éppen nem talál társat,
 folyamatos kudarcok és állandó betegeskedések, orvosilag kimutathatatlan nyavalyák körvonalazzák életét?

Általában az ember tudja magáról, hogy Vele valami miatt gyakrabban történnek ezek a dolgok, nincs rá magyarázat, de már megint benne van egy problémában és már-már nem is meri említeni közelállóinak.

Az áldás és az átok egymással szemben állnak.



Átok=Ártok (valakinek, aki lehetek Én is). Átok vagy áldás, nem mindegy!

Az átoklevétele házilag, vagy rontáslevétel gyertyával otthon sajnálatos módon nem igazán működő megoldások.










Sajnos több esetben az átkot az ember magára mondja ki, és ezt egyesek hajlamosak naponta elmondani többször is. Figyeld, meg magad mit mondogatsz esetlegesen állandóan magadnak, mintegy programozod magad és ezt minden egyes kimondott ismétléssel csak megerősíted.

Természetesen vannak erre a célra profin kiképzett személyek, akik precíz átkot rontást tudnak az illetőre tenni, sok olyan könyv és cikk jelent meg, amiben ugyancsak pontosan le van írva az átkozódás menete. Elég lehet csak egy woodoo babához nyúlni. Találkoztunk sajnos bizonyos egyház általi átokkal is.  Az átkozókra nagy eséllyel visszaszáll, a ROSSZ KÍVÁNSÁGA amennyiben eltávolításra kerül általunk az átok vagy rontás. Nem mi akarjuk, hogy visszaszálljon ez az univerzum rendje.
Az átok elszenvedője, látó vagy érző segítségével is megállapíthat információkat. A látók tájékoztathatnak az átok vagy rontás erejéről, és küldőjéről. Természetesen nem minden esetben egyértelmű ezek felkutatása. A táltos megközelítés, és az okok felkutatása is nagyon fontos.






Az átkok levétele szertartás után a minket felkeresőt áldásban részesítjük, és elmondjuk, hogy hogyan védekezhet további átkok vagy rontás ellen, és így elkerülhető továbbiakban a rontások levétele.
 Az áldás továbbiakban segít negatív sötét szellem lények megszállása ellen. Ha a kísértetek esetlegesen egy átok miatt ragaszkodtak a helyhez vagy személyhez, akkor ezen oldással az ott tartózkodás oka is oldódik. Az átkok rontások már nem hatnak, a megszálló szabad, szerződés már nem köti. További kísértetjárás nem szükséges, ha az démoni elrendelésre történt, a szellemjárás megszűnik.

Szemmel verés, a gyilkos pillantás is felfogható egy átok "felrakásnak". A szemmelverés elkerülésére léteznek védelmező amulettek, talizmánok.

Átkok a megszállásnál:



Több esetben a megszállást akár holt lelkek, kísértet általi akár démonok általit is, átkok okozzák. Az átkot ebben az esetben is teheti magára az illető, melyben engedélyt ad teste átadásával egy „magasabb” erőnek hogy rajta keresztül nyilvánuljon meg. Eladja a lelkét az ördögnek, cserébe megkap ezt, azt… ami múlandó és még több vész, mint kapódott.
A megszállást kérheti egy átkozódó rosszakaró is. Ha démoni erők nem férhetnek az illetőhöz, mert valamiféle védelem alatt áll, akkor holt lelkek, szellemek is elvégzik a csúfos feladatot.
Ekkor betegségek, hangok félelmek eredete is lehet természetesen a megszállás.

Emiatt megszállások esetében, ha érezzük, akkor átokrontás levétellel szoktuk a szertartást kezdeni. Démoni, ördögi megszállásnál pedig szinte 100%-ban szükséges. Az ördög vagy démon sokszor hivatkozik valamiféle megállapodásra az ördögűző -nek az ördögűzés szertartás alatt, emiatt jobb átoklevétellel kezdeni ezen erősebb ördög űzés szertartásokat, hogy az ördög űző munkája egyszerűbb legyen.










A szertartást módunkban áll elvégezni személyes találkozónkon vagy távolról. A szertartás elvégzéséért adományt fogadunk el hogy a munkánk a helyiségünk fenntartható legyen.
Rontáslevétel szertartásunkkal garantált a 21 napos védelem az átok és rontás ellen, ha további védelmet szeretnél, akkor megtanítunk az átok elleni védelem -re.
Az átok levétele és az átok feloldása segít abban hogy utad tovább járhasd.

Abban az esetben ha kéred a távoli vagy a személyes találkozásunkkor az aura megtisztítását, az átok levétel ingyen történik. (átoklevétel ingyen ajándékba) Érezni fogod, hogy jobban vagy, megnő az életkedved, könnyebben veszel levegőt, felszabadultabb vagy… Ekkor tudhatod, már átok sincs rajtad ami eltérítene életutadról.
Ennél a szertartásnál sem szükséges feltétlen a fizikai találkozás, távolról tudjuk biztosítani az átok rontás levételt, és csak akkor adományozz, ha érzed a változást.


"El nem viselhető szerencsétlenség sorozat vette rá egy roma hölgyet, hogy felkeressen Minket. Véleménye és tudomása szerint meg van átkozva.
A közhiedelemben benne van......."  OLVASD TOVÁBB esetleírásainkat 
itt.
...vagy átoklevétel fórum, kérdezz felelek, segíthet még tájékozódni, amit
 itt 
találhatsz.


Várjuk megtisztelő megkeresésedet!










Rontáslevétel átoklevétel eseteink:
Amikor egy vállalkozáson ül átok - átoklevétel és rontáslevétel
Baba áldás-talanság segíthet az átok levétel és rontás levétel
Szerelem mágia - átok és rontás?
Problémáiddal keress Minket az elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.Segítünk, Informálunk!

Gyűjtő vagy egyedi utakkal az egész ország területére kiszállunk: Budapest, Miskolc,  átoklevétel Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Győr, Pécs stb. Kiindulási helyünk: Kazincbarcika Borsod Megye.


Ajánlott linkek innen:
 kopogó szellemek, kísértetek, átok, rontás, átoklevétel, rontáslevétel.Ördögűző/exorcista és ördögűzés rituálék és leírás, harc az ördög, démon, sátán vagy lucifer erőkkel. Helytelenül használt szavak magyarázata: szellemírtó vagy szelleműző és szelleműzés. Szellemjárás megszüntetése, kísértetjárás és a szellem világ általi szellem vagy kísértet megszállás és házszentelés.










További olvasnivaló átoklevétele rontáslevétele témában:

Olvasnivalót kiegészítheted az átok levétel fórum rontáslevétel fórum olvasásával itt.
Átok-rontás levétel fórumban olvashatóak mások problémái. Sokszor megkönnyebbülve érzi magát az ember ha tudja hasonló nyavalyákban sajnos más is szenved. Az átoklevétel fórum ban nem csak „átkozott” dolgokról, hanem „szellemes” dolgokról is kaphat bepillantást az olvasó.
Sokan sajnálják maguktól az időt és pénzt, hogy problémájuk megoldódjon. Sokszor mint gondolom Te is, magadat az utolsónak sorolod a sorrendbe. Előbb jár a gyermek, a nagyszülő, másokon való segítség, és a táplálkozás, vagy hogy fedél legyen az ember feje felett. Azonban egy egy ilyen „gyógyítással” a fentebb felsorolt dolgok kielégítése is tudom hatásosabb.
Sokan kérdik, hogyan működhetne a rontáslevétel otthon, átok levétele otthon, hogy a rontáslevétel ingyen legyen.

Átok levétele házilag, vagy a rontás levétele házilag sajnos nem igazán működik. Saját magam a saját hajamnál fogva a mocsárból nem tudom kihúzni, tehát átok levétel magunkról, nem sikeres dolog.
Ezért az átok levétel gyertyával / rontáslevétel gyertyával vagy rontáslevétel piros cérna segítségével nem működik. Rontás levétel piros cérna használata a televízióban látható műsorok miatt hihető hatásosnak, és nagy valószínűséggel az is csak a jós, mágus gondolati úton tesz is valamit az adott eszközzel, nem csupán megveszi, levág belőle egy darabot és postázza.
Rontás levétele ingyen amiatt is lehet hatástalan, mivel ez feltételezi, hogy bajban lévő nem kíván semmit sem tenni/adni a javulásáért. Szabály az, hogy valamit még ha nem is kér senki, illik felajánlani. Egy alma, egy sütemény…. bármi, amiben benne van a bajban lévő energiája fáradtsága.


Átoklevétel gyertyával, átok levétel angyalokkal , magunk módjára magunknak csinált  szertartások ártani ugyan nem ártanak, de ha nem hatásos, akkor érdemes átok és rontáslevétel céllal egy ezzel foglalkozó személyt felkeresni.


Az átok levétel módja: ülő helyzetben történik, van egy „mormolt” átok levétel szövege.

Rontás levétel folyamata alatt, ami kb. 20 perc a szertartás vezető a kezét az alanyon tartja.

A rontáslevétel folyamata az alany számára egy nagyon kellemes feltöltő érzés. Az átoklevétel módja nem változik, ha szerelmi kötésről vagy klasszikus átokról is van szó. A vudu átoklevétel ugyanúgy hat mint más átok és a vudu átok levétel ugyanúgy sikeres akár csak a cigányátok levétele.
Az átoklevétel szövege sem mágikus, csak ami mögötte van, csupán a szöveg ismerete nem ad erőt. Tehát átoklevétel magunkról módszernél nem elegendő az ismert szöveg kántálása.
Átok levétel után az alany kissé nyomva érezheti magát a megkapott energiáktól. Az átoklevétel angyalokkal és felemelkedett mesterekkel és azok segítségével tökéletes.
Gyakorta nem kis erőkről van szó, sokszor „vizsgázott szakemberek” teszik fel a kötéseket, rontásokat.
Tehát ha a rontáslevétele ingyen vagy rontáslevétele házilag történik a siker nem garantált.
Sokszor halott kérdések:
Átok levétel mennyibe kerül?
 (1 db almától…)
Mi lesz átoklevétel után? (nem lesz ötöse a lottón, de efféle nyavalya már nem hat)
Jósnő rontáslevétel –re buzdított, és kérdezi, hogy , átoklevétel mennyibe kerül, és tényleg van-e rajtam átok?  (aki üzletszerűen foglalkozik az átokleszedésével annak logikátlan azt mondania hogy nincs, köszönöm a hívást. Igazából ezt nem is mondhatja, mivel mindenkin van átok, ha nem más által rája akasztott, akkor saját maga által saját magának generált átkok hatnak. Nem elég asztrális szinten átok mentesnek lenni, az elmének is tudnia kell, hogy igen minden rendben lesz mivel már az átkot levette már egy szakember….sokszor ez segít a legtöbbet, hogy tudom efféle fura dolgok már nem hatnak-…és ha így megyünk előre akkor hidd el be sem vonzzuk az ilyesmi dolgokat)

Mi távolról is tudunk segíteni, legyen szó keresésed közt: átok levétel Debrecen, rontáslevétel Miskolc, rontáslevétel Pécs….számtalan esetben külföldön élő Magyar társaink kérnek fel minket a távoli szertartásokra.
Ha mégis az átoklevétele otthon, gyertyamágia rontáslevétel módszereket választod, és kísérletezni kívánsz a házi rontáslevétel praktikákkal akkor találhatsz anyagokat olvasásra a neten.

Bemutatkozás

/Kapcsolat:



A Szellem terapeuta, Exorcista



Szellemírtó, Szelleműző*”


* mi nem űzünk, hanem hazasegítünk a fénybe!

Kapcsolatunk a szellem világgal:




Isten hozott! Hidd el nem véletlenül. Igen van Isten, magadban keresd, és ha már itt megakadsz és nem is hiszed, hogy a látható világot láthatatlan mozgatja, akkor ott jársz ahol mi egy pár éve jártunk.
Spirituális utunkat azért kezdtük el, mert nem kaptunk sehonnan sem választ alap kérdéseinkre:

•  Honnan jöttünk
 (születésünk előtt)?
•  Mi a feladatunk (ma)?
•  Hová megyünk innen
 (halálunk után)?
        • Valóban léteznek a szellemek?
        • És a halott ismerőseim is szellem
            és szellemek formájában várnak?
        • Okozhat e bajt egy kísértet?



Családoknál tett látogatásaink során felkértek minket: kopogó szellem, a fejekben gondolatokat gyártó  ártó szellem, holt lélek elűzésére, megszállás megszüntetésére. Mi nem szelleműzők vagy szellemírtók vagyunk, és nem szelleműzést cselekszünk. Mi hazasegítjük szegény itt maradott holt lelkeket az örök fénybe. Más néven szellemelengedés vagy szellem levétel, és szellemjárás megszüntetése, halott testvérünk fénybe küldése táltos tudás valamint látó képességek segítségével.
Kijelenthetjük, hogy már magas szinten látjuk az összefüggést, ami a tudományos fantasztikum határát súrolja:

Reinkarnáció, isten, sors/karma, betegségek eredete,



ember, mint teremtő, UFO, asztrális világ, 



szellemtudományok, angyalok és velük való kommunikáció,



DNS és emberi képességek, világvég, emberéletet leíró



pálmalevelek, meditációk, előző életekbe való visszautaztatás,



energiákkal való bánás, pálcaműködtetés, reiki,



csakrák, meridiánok, megszálló eltávolítása…
Több éves tapasztalatot szereztünk: szellem,



kísértetek, szellemjárás, kísértetjárás témákban.




Olyan témába is bele vitt minket a sors, ami igazi különlegesség és nem játék. Ez az ördögűzés, harc a sötét erőkkel a démon –nal. Ez az exorcizmus. Viaskodás lucifer / sátán erejével.

Tudom magamról, hogy a betegnek és a panaszosnak csak egy kívánsága van!
Látó képességekkel kívánunk további élet út vezetési tanácsokkal szolgálni, ha szükség van rá, miután megoldottuk a szellem járás problémát.
Adott esetben további látók részvételére is szükség lehet.

A megszerzett tapasztalatot és csodákat feladatunk átadni, hogy életed igazán élvezni tudd.

Ha gyógyulni és „ébredni” szeretnél keress fel minket.

Képesítéseink: reiki, szellem, meridián és angyal terapeuta, valamint kristály terapeuta. Agykontroll, és táltos tanítvány (Kovács Magyar András tanítványa).
Vízáltal avatott sámán és spirituális mester. Elvégzésre került José Silva agykontroll tanfolyama. Mindemelett a legnagyobb tudást Adamus mesternek köszöhetjük. Továbbá: Exorcista, Shaumbra....valamint két gyermek anyukája, apukája.

Anyagi világban megszerzett elismerések:) Elektronikai Műszerész, Ipari ElektroTechnikus, Villamosmérnők, Közgazdász, valamint Diplomás Óvónő 10 éves gyógypedagógiai gyakorlattal.

Kriszti és Valentin

HA NEM SZÍVESEN TELEFONÁLNSZ,
ÍRJÁL LEVELET VÁLASZOLUNK:
szellemelengedes@interware.hu
www.szellemelengedes.hu

Vagy az oldalsó menüben válaszd a Kérdezz-Felelek pontot ahol több szellem és kísértetjárás témában is olvashatod mások bejegyzéseit és rögzítheted a saját kérdésed, tapasztalatod.

Elérni minket a +36-30-210-4272
 számon tudsz. NORMÁL DÍJAS! Tehát nem emelt díjas!

Fizikailag Kazincbarcikán vagyunk elérhetőek személyesen. Budapestre, Miskolcra, Szegedre, Debrecenbe és egyéb településekre gyűjtő utakkal adódik lehetőség, hogy elérjünk Hozzád, ha a benzinköltség nagy teher számodra ha csak Te állnád. Természetesen kérésedre csak miattad is elindulunk Hozzád bárhová, akár Országhatáron túlra is. Időpont és helyszín miatt keress telefonon.

Köszönjük megtisztelő adományaidat.

      OTP 
  -    Gálik Valentin
    
 11773030-08060479
      Külföldi utalás esetén  IBAN: HU17 1177 3030 0806 0479 0000 0000
      SWIFT (BIC):OTPVHUHB
Problémáiddal keress Minket az elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.Segítünk, Informálunk!

Ajánlott linkek innen:
 kopogó szellemek, kísértetek, átok, rontás, átoklevétel, rontáslevétel.Ördögűző/exorcista és ördögűzés rituálék és leírás, harc az ördög, démon, sátán vagy lucifer erőkkel. Helytelenül használt szavak magyarázata: szellemírtó vagy szelleműző és szelleműzés. Szellemjárás megszüntetése, kísértetjárás és a szellem világ általi szellem vagy kísértet megszállás és házszentelés. 









Gyűjtő vagy egyedi utakkal az egész ország területére kiszállunk: Budapest, Miskolc,  átoklevétel Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Győr, Pécs stb. Kiindulási helyünk: Kazincbarcika Borsod Megye.



Ki legyen a szelleműző / ördögűző?




Miért Mi?


1:

Spirituális utunk alatt (régebben segítségkérő oldalról, most segítségadó oldalról) megismertük a holt lelkek hazasegítésével foglalkozó személyeket, irodákat, szövetségeket, keresztény egyházat, és gyülekezeteket, akik foglalatoskodnak részben szellem elengedés -sel, szelleműzés -sel, szellemjárás –al, és egyéb akár ördögi démoni megszállás –sal.
Minden esetben kérünk előzményeket, hogy jártak-e már hasonló „szakembernél” vagy „kuruzslónál” " ártó szellemek elűzése " témában. A válaszok között már nem találunk újakat, csak egyes városokban élő ott praktizáló gyógyítók/látók, szellem vadászok új neveivel találkozunk maximum. Helyi "szellem űző", "szellem írtó" "szellem űzők".
Számtalan módszerrel megismerkedtünk az ezotéria „piacán”, de olyan precíz és sikeres módszert, mint amivel Mi dolgozunk még nem láttunk. Az a fajta szellem látás amit Mi képviselünk az egy tisztán érzésen alapul.

Sok gyógyító/látó vagy ezotériás világ által ismert módszer sajnos sokszor hasztalan, természetesen tudom és hiszem, hogy nem mindegyik, de számtalan olyan esettel találkoztunk, ahol már csak vajat nem kentek az emberek a fejükre a siker érdekében.
Egyszóval sikereket tudtunk elérni ott ahol „elődeink” nem, és erre mi vagyunk a garancia. Legyen szó holt lélek hazasegítésről, vagy ördögűzésről.
A tökéletes siker persze nálunk is adott esetekben elmarad, amiről olvashatsz a főoldalon külön menüpontban a megoldatlan esetek címszó alatt. Ha majd elolvasod, akkor megérted miért. Sokáig magunkat hibáztattuk érte.

   "Tűnjön el a szelleműző bácsi: a 6 éves kisfiú szinte erővel akart arra rávenni a nagyszülőkön keresztül, hogy azonnal menjek el tőlük, nincs ott keresnivalóm.
Kiderült, hogy a gyermekkel is volt egy kicsi értetű megszálló, akit...."OLVASD TOVÁBB esetleírásainkat 
itt.

2:

Teljesen magunkat kívánjuk adni Neked. (sokan azért meg megkérdezik, hogy a Valentin az a rendes nevem-e? J) mi felvállaljuk és kívánjuk arcunkat is adni cselekedeteinkhez, hogy ezt a világot megismerhesd, bízz benne és bennünk, és ne egy félni való birodalomnak hidd.
Ránk kereshetsz név alapján (Gálik Valentin) az interneten. Láthatsz cikkeket, írásokat, hozzászólásainkat.


Láthatod fizikai világunkban elért „okleveleinket” is.
Szóval nyitott könyv kívánunk lenni, Feléd. Hogy az "ártó szellemek elűzése " feladattal olyan személyt bízz meg aki felé van hited, bizalmad.






3:

Láthatod a menüpontok alatt, hogy olyan segítségnyújtást is felajánlunk, ahol Neked semmilyen kockázatod nincs.
Abban az esetbe tartozol csak adományozással, ha sikerül a problémád orvosolni. A problémát okozó "ártó szellemek elűzése" rituálét távolról, további mellék költségek nélkül, garanciálisan végezzük.
Idéznék egy mondást: „A különbség az orvos és a kuruzsló között, hogy a kuruzsló csak akkor él meg ha a beteg meggyógyul”

4:

Sok újságíró keres fel Minket, hogy adjuk interjút, írhassanak rólunk, kérdéseikre válaszoljunk ördögűzéssel kapcsolatosan. Azért teszik ezt, mert nem található a neten (legalábbis magyarul ellenőriztem) írás, és itt kiemelem saját írás, saját esetleírás valós megtörtént esetekről. És hidd el ez nem dicsekvés, hanem tény. Nem kis erőkről van itt szó, és hidd el ez a hivatás nem hasonlítható legkevésbé sem egy „csavar meghúzáshoz”.
Cikkek találhatóak rólunk a neten, felkértek már minket rádiós ás televíziós társaságok is szereplésre, melyeket nem kívántunk elfogadni.  Köztudott, hogy minden egyes műsornak függetlenül a riportalany véleményétől és hozzáállásától saját hangvétele véleménye van. Félő, hogy az esetleges kifigurázások a hitükben gyenge hallgatókat nézőket eltántorítja még a lehetőség számbavételétől is. Aki hiszi, hogy a tudomány nem mindent ad oda Neki az úgy is keresni fog hozzánk hasonló megoldást. Aki bizonytalan azt egy negatív hangvételű műsor megvezethet.
Kerestek már fel minket a bűnüldözéstől cikkírásra, hogy támasszuk alá vagy cáfoljuk kijelentésüket, miszerint több bűntényt követtek már el úgy hogy az elkövető állította, hogy parancsra, egy bentről jövő erőnek engedelmeskedve követte el tettét. És a démon megszállás így lett gyilkos megszállás.
Továbbra is azt kérjük a minket felkereső médiáktól, hogy az ami a weblapon szerepel az publikus, onnan bárhogy csemegézhetnek az "ártó szellemek elűzése" , és ördögűzés témákban.

5:

Folyamatosan frissítjük esetleírásainkat, megkereséseiteket. Kérdezz-felelek fórumon folyamatosan reagálunk kérdésekre,
 zavaró szellem, és zavaró szellemek témákat érintő megjegyzésekre.... egy napon belül. Privát leveleidre szinte azonnal válaszolunk, telefontörténő megkereséseidre kérdéseidre azonnal élőszóban adunk választ.
SOS azonnali „nem merek bemenni a házba” „azonnal csináljanak valamit”, "gyermekem miatt nem várhat a szellem elűzése" megkereséseket a legkomolyabban vesszük és lehetőségeink szerint azonnal cselekszünk, hogy a szellemek elküldése mind az élő, mind a holt oldalnak azonnali segítség legyen.

6:

Speciális területtel, a mentális betegségekkel is foglalkozunk
 és kívánjuk tapasztalatainkat megosztani a világgal. lásd Skizofrénia Mentális „betegségek” menüpont.... ahol a szellem hazaengedése segítséget nyújthat a "betegnek", ha baját a megszállás okozza.
Mint ahogy írjuk nem minden mentális betegség oka szellemi megszállás és ezekre is kitérünk egy menüpont alatt, mivel egyre több ilyen „betegségben” szenvedő testvérem vagy hozzátartozója keres meg minket. Ott ahol nem a megszállás a probléma forrása, ott vélünk felfedezni további „spirituális” oldalról megfogható okot, ami kiváltotta a mentális reakciót.  Ennek megfelelően tudunk gyógyulási utat mutatni, amiben a segédkezést már nem mi adjuk, nem a mi szakterületünk.
Talán ezek lehetnek a legfontosabbak a  „ szelleműző”, „ szellemírtó „, ördögűző  kiválasztása szempontjából. Nagyon fontos mi nem űzzük a holt lelkeket, hanem hazaengedjük az örök Isteni fénybe.
Problémáiddal keress Minket az elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.Segítünk, Informálunk!

Gyűjtő vagy egyedi utakkal az egész ország területére kiszállunk: Budapest, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Győr, Pécs stb. Kiindulási helyünk: Kazincbarcika Borsod Megye.





Spirituális ébresztés




Szellemek létezése

 - mit lát a látó-Táltos tudat



Egy kötetlen beszélgetést képzelj el, spiritualitás témában.

Megmutatjuk a világunk egy másik és valós nézőpontból, ha valami speciálisan érdekel, akkor szabadon beszélhetünk a témáról. És hogy miért fontos a spirituális ébredés, hogy rájöjj, hogy mi a fenét is keresel itt (már a földön), van-e értelme végigszenvedni 60-90 évet és 60-80 kg rothadó hús formájában itt hagyni az egészet? Vagy talán a beidegzett, megtanult dolgok nem valósak??? Máshogy lehet???
Beszélgetünk a szellem és szellemek világáról, megszállásról. Átadjuk azt a segítséget amit Te vagy haldokló ember társad használhat majd az átkeléskor, hogy ne ragadjon „földközelben” a lélek és ne kelljen megtapasztalnia a kísértet és szellemek világát. Valamint tájékoztatva legyél a kísértetek világát illetően.
                   "Szkeptikusból Hívő:elvégeztem rajta is a
                   test tisztítást és láttam, hogy ki volt vele.
                   Leírtam, hogy egy öreg nénike volt, akinek
                   bibircsók volt az orrán…a bácsika nagyon
                   megilletődött és az adott 1% hamar felszökött
                   mivel édesanyja volt az...."
                   olvass tovább esetleírásainkból
 itt.


Fő témák, amiben szólni szeretnénk hozzád:




•    Múlandóság butasága, beszélgetés a reinkarnáció szükségességéről, mi a Karma, halál születés, emberi test mint ruha
•    Angyalok/Éteri létezők szerepe életedben
•    Elkövetkező és folyamatban lévő változások
•    Földünk valódi vezetői
•    Pénz, mint irányító illúzió, a média csatorna szerepe a világ sötétben tartásában
•    Benned lakozó Isten szellemiség megismerése
•    Kísértetjárás létezése
•    Világ, mint eléd tartott tükör
•    Vallások igazsága-hazugsága
•    Te és a világod egy vagy és szétválaszthatatlan
•    A teremtés, a „titok” hogy is működik
•    Mit lát a látó és miért
•    Hogyan tartozhatsz a látók közé
•    Hogyan játssz szabadon, boldogan
•    Szellemüzés házi módszerekkel

•    Szellemek létezése


•    Szellemjárás és annak okai
•    Szellem megszállás és annak okai
•    Akar-e valamit a megszálló
•    Táltos szemlélet Lehetséges infó táltos7
•    Halott látás egyirányú szükséges módja halálesetnél
•    Démon és sötét ördögi erők szerepe
•    Átok és rontás, hogyan védekezz ellene, azaz átok levétel és rontás levétel helyett, hogy ne kerüljön rád.


Az ébredésed után garantálom rájössz majd, hogy rengeteg dolgot tényleg mennyire nem Neked tetszően csinálsz de mész…mész mert ezt látod, ezt tanítják, ezt várják el
.kicsit nyílik a szemed tudatod a körülötted lévő hazugságra, és már saját hajód kapitánya akarsz lenni, nem pedig sodródó lélek, igazi szellemi tudat.


Távolról történő segítség nyújtás-sikerdíjazás




Megszállás, kísértet járás megszüntetése, 

szelleműzés távolról.

Megszálló hazasegítése.



Van lehetőség arra, hogy távolról végezzük el a szellemjárás kísértetjárás maga a megszállás megszüntetését, ebben az esetben csak akkor várunk el adományozást, ha a zavaró jelenség megszűnik (pl. kopogó szellem nem kopog tovább).

Amiatt van ez a távoli szellemlevétel, szellemelengedés lehetőség, mert sokszor maga az utazási költség egy kisebb vagyon, pedig csak a benzin költséggel számolunk( nem beszélve külföldről, ahonnan sokszor keresnek kinnélő Magyar testvéreink), kopással autóvezetéssel töltött idővel nincs kalkulálva. Sokszor,  bátortalanul felhívó testvérem a környezetének nem meri jelezni a problémáját a szellemekkel, hozzá, lakásába senki sem mehet, Vele senki hozzánk hasonló ember nem találkozhat, mert kinevetnék ismerősei, hogy hisz a kísértetek, démonok létezésében, és dilisnek néznék. További előny, hogy a szertartást aznap elvégezzük, ahogy a kérés megérkezik, nem szükséges tovább várni a szellem történet megállítására a kísértetjárás megszüntetésére és a kísértet ténykedéseinek megállítására. A megszálló távozásra van felkérve, egy olyan helyre ahová már égen kellett volna mennie….a fénybe.


Látó és táltos képesség legoptimálisabb esetében
így is kaphatóak további információk.

Több esetben kérik ezen cselekedetünket
kik látók (akár telefonos segítségadás alkalmával),
vagy jós és látók közléseiben találnak információt arra vonatkozóan, hogy bajaikat szellem - szellemek okozzák.
Valamint azonosítva lesz a szellem megszállás esete.
És ismétlem, sikeresség esetén várjuk el az adományt (segítve ezzel a szkeptikus hozzáállást is)

Ebben az esetben szolgálatunk:

•    Tértisztítás, távoli „szelleműzés” (ismét fontos megjegyezni, mi nem szellemírtók vagyunk és nem szelleműzést művelünk, mi szegény itt maradott lelket kívánjuk hazasegíteni a fénybe, hogy végre nyugodalomra találjon az elhalt lélek)
•    Személy megtisztítása, a szellem megszállás megszüntetése szellemlevétel
•    Átok rontás levétel, szerelmi kötés megszüntetése

 (természetesen ebben az esetben nem garantálhatom a lottó ötöst, a szertartástól ez nem várható el, sok esetben a történő rosszakat maga az előre megírt sors generálja, de a szertartás biztosít Téged abban, hogy efféle plusz nyavaja nem húzza életed)

Természetesen vannak olyan esetek, ahol a személyes megjelenésünk szükséges!

Értelmezzük ki is a megszálló:

A megszálló a térben vagy személy aurájában lévő olyan energia megszálló, aki nem tudott valamilyen saját ok miatt (menüpontokban olvasható) eltávozni a földközelből.
A megszálló egy magasabb dimenzióban ugyan de körülöttünk van és létezik. Létezéséhez energiára van szükség, ezért a megszálló energiát vesz el élő emberektől. Én tudom azt, hogy ezt nem rossz szándékkal teszi, a megszálló nem is tudja, hogy ez valakinek hátrányos. A megszálló több esetben nincs is tudatában hogy meghalt, tovább tesz vesz adott ingatlanban, vagy próbál a megszálló a szeretettje mellett lenni és gondolatokkal magára hívni a figyelmet.
A megszálló a földi élete alatt megszokott dolgokat, ebben a dimenzióban is rutinszerűen teszi. Leül a székre, próbálja kinyitni az ajtót, felmegy az emeletre... sorolhatnám. Legtöbb esetben a megszálló próbálja az élők tudomására juttatni, hogy Ő még létezik.
Mindenféle olyan cselekvéseket eszközöl, amihez ereje van és a földi élő lakóknak észrevehető. A megszálló átkapcsolja a TV adót, meglebbenti a függönyt, a megszálló képes gyertya lángot megmozgatni. Gyakorlott (sajnos hosszabb ideje ittlévő) megszálló képes kisebb tárgyakat, gyufásdoboz, üres üdítős doboz mozgásra bírni.

Az élő emberek a láthatatlanság miatt félnek együtt élni ezekkel a jelenségekkel. Érdemesebb a megszálló részére és saját részünkre is segítséget adni, a megszálló fénybe kísérésével. Nem kell, hogy több évig a jelenség kísérje életünket, ami nem jó sem nekünk, sem a megszálló részére.

Az a helyzet is számtalanszor előáll, hogy nem a lakásban érezhetőek a megszálló ténykedései... hanem belül. Saját magadban. A megszálló félelmet, rossz kedvet, ingerültséget, szokásokat ad át  (ezt is tudatlanul, vagy nem rossz szándékkal) a személynek. Folyamatosan ott van velünk a megszálló, nem úgy mint a külső jelenségeknél amik javarészt éjszaka történnek. A legjobb ellenőrzési módszer a szem vizsgálata. Belenézve érezhető, hogy nem csak az van ott akit a test tulajdonosának ismerünk. Ez a tükörben is megvizsgálható saját magunkon.... a megszálló érzete egyértelmű.
A megszálló ebben az esetekben további "tünetek" leképzésére is képes. Olvasd az 
elhalt lelkek hazasegítése menüpontot.

Természetesen nem garantálható, hogy egy új halálozásnál a holt lélek nem-e esik ugyanebbe a tudatlanságba, vagyis nem megy el a fénybe, és lesz megszálló.
Örökké tartó védelem sem az ingatlanra sem az aurára nem létezik. A
 PATRONUMvédelem cselekedetünk erről igyekszik gondoskodni...lsd. fő menüpontok között, vagy klikk a piros szövegre.

Egyszóval ne hagyd sem így sem úgy, hogy életed egy számodra láthatatlan megszálló erő befolyásolja. Ne élj félelemben tovább, akár évekig. Próbálj ki minket és a változás magáért fog beszélni.... ezt tudjuk Neked garantálni. Hívj minket bátran.
           "Egy elégedett „ügyfelünk” keresett, fel hogy egy új helyre költözött, és cselekedetünkre ismét szükség volna.
Az új helyen az ágy, ami az albérletben van úgymond „alhatatlan”
Már maga a fekvés is rossz érzésekkel jár, aludni rajta képtelenség, és ehelyett inkább a földet válassza esti pihenésre.
A távoli szertartással a tisztításokat elvégeztük, mellyel bizonyos átjárók is lezárásra kerültek.
Másnapra az ágy taszító hatása eltűnt"...olvass tovább eseteinkből 
itt.


Ha személyes találkozást részesíted előnyben:

Gyűjtő vagy egyedi utakkal az egész ország területére kiszállunk: Budapest, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Győr, Pécs stb. Kiindulási helyünk: Kazincbarcika Borsod Megye
Problémáiddal keress Minket az elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.Segítünk, Informálunk!


AJÁNDÉK-


Személyes találkozáskor


Ajándékkal kívánjuk még emlékezetesebbé tenni találkozásunkat. Sok alkalommal, amikor családoknál járunk, az első pillanatokban egyfajta fehér hollóként tekintenek ránk, túl misztikus, vagy talán távolságtartónak tartják sokan a spirituális témákkal foglalkozó személyeket.
Félve kérdezgetnek és egy olyan résnek érzik életükben ezeket a találkozásokat, ahol a megfoghatatlan világ (ami tapasztalatunk szerint mindenkit érdekel, akár szkeptikus, akár hívő) egy egy délelőttre, vagy délutánra érintkezik az Ő életükkel.







Mi nem vagyunk sem távolságtartóak, sem misztikusak, csupán egy „más” életfelfogással nézelődünk a világban. Vajon mi az az ajándék, amivel kedveskedünk ha érdekel?

Betekintés a mi nézőpontunkon keresztül a világba, a sok spirituális (ébresztő) beszélgetés mellett:
•    Megmutatjuk a lengyel pálca használatát.
•    Betekintést kívánunk adni az angyalokkal való kommunikációba.
•    Érző (hatodik érzék) képességünket megmutatva közöljük Veled megakadásaid, vagy meg nem értéseid, ha vannak…. egyfajta lélektanácsadás.
•    Megmutatjuk az energia átadás valóságosságát, amit 100% érezni fogsz, ha ilyenben még nem volt részed.
•    Betekintést adunk a kártya jóslás világába.

Kapott visszajelzéseink szerint találkozásunk az úton való elindításként szolgál, ahol az ember megismerheti szellemének halhatatlanságát, és földi létezésének célját.

Számos alkalommal nem csak segíteni megyünk, hanem tanulni is. Sok élettapasztalattal, spirituális elmélettel, gyakorlattal találkozunk, és számos felismeréssel távozunk, melyet köszönünk!

Hisszük és tudjuk találkozásunk mindkettőnknek hasznos. Igyekszünk világunkból érdeklődéseddel arányosan a legtöbbet otthagyni, amit ha akarsz megszívlelsz, vagy felteszel a polcra, amit ha akarsz később levehetsz.
Fő feladatunk a szellemvilággal való kapcsolatod helyreállítani, a fentiek mind ajándékként szolgálhatnak, ha a felkínált csomagot ki szeretnéd bontani.

Problémáiddal keress Minket az 
elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.Segítünk, Informálunk!


Skizofrénia 


és egyéb mentális betegségek 

kapcsolata a szellemekkel

, szellem világgal.



Aki olvassa a soraimat az tudja, hogy mi a skizofrénia és az egyéb mentális betegség, és sajnos elég közelről ismeri. Kínoz ez téged, vagy hozzátartozódat, ami egy rémálom.


Szellem / szellemek és a Skizofrénia. Kísértet megszállás és a skizofrén / depresszió tünetei. Pszichiátria lelki betegségek, skizofrénia gyógyítása.



Számos siker támassza alá a kijelentésemet,



hogy sok skizofrén és mentális betegség



tünet mögött, egy megszállás erős, speciális



változata áll!



Bizonyos skizofrénia tünetek mögött vagy szellem általi vagy démon általi megszállás azonosítható.
 A megszálló szellem vagy ördög előidézheti:a paranoia, szorongás, depresszió, hallucináció, üldözési mánia tüneteket. A kísértet vagy sátán szolgái által megszállottakat szokatlan szorongás és a legkülönbözőbb téveszme benyomások „üldözik”.
Az ördögűzés az ördögűző szertartás ezenesetekben segíthet ha valós megszállásról van szó és az ördög űzés valóban szükséges ördög űző által.

Ez irányú kutatásaim és sikerek adtak erőt, hogy ezt a mondandómat leírjam:

A legnagyobb bajom a pszichiátriával és a pszichológiával az, hogy nem ismerik el a lélek létezését. Szerintük minden egyes mentális „betegség” oka keresendő a gyerekkorban, minket ért traumában, agyi vegyi folyamatok felbomlásában.
Ezek a szakemberek hivatalból nem hisznek és hihetnek Neked, amikor azt mondod, hogy valaki tudod, hogy beszél benned…szellem vagy kísértet módjára,és az NEM TE VAGY! Te tudod, hogy semmi köze a tudatalattidnak azokhoz a kijelentésekhez, utasításokhoz, félelemkeltő szövegekhez, amiket odabenn hallasz, vagy gondolsz. Te tudod azt, hogy Ő létezik, tőled függetlenül, de benned.

Néhány érzékeny ember látja a szellemvilágot és végletekig idegesíti a kísértetjárás. Már maga ez a tény, vagy ennek a feldolgozásbeli hiánya is betegséget okozhat.

És most tudom, hogy örülsz ezeknek a soroknak, hogy végre valaki meghallgat és MEGÉRT!

Még az orvos bácsik is csak bólogatnak, amikor beszélsz hozzájuk. Te tudod, hogy dilisnek néznek.. egy esetnek… amit a megfelelő polcra fel kell tenni, és ugyanazon a polcon van a megoldás a diagnózis, és annak megfelelően kötelező beszedni a bogyókat.
Ha már ilyen szakembernél jártál, akkor onnan lefelé vezet sokszor az út. Attól a perctől kezdve még inkább titkolod a benned lévő hangot, hogy a világ elfogadjon Téged. Egyre jobban belemész ebbe a spirálba mindaddig, amíg ez a nyomás a belső tudatod és a fenntartott külső világnak mutatott álarc közötti egyre csak nő és nő. És elviselhetetlen lesz.

Vannak olyan esetek, amikor az orvos társadalom diagnosztizálta a betegséget, de az illető akkor sem hajlandó elfogadni, hogy valami nincs rendben. Ennek oka a következő: Az a személy vagy entitás, ártó szellem lény vagy démoni „pofa”, aki egyre jobban uralkodik a test fölött, már annyira felül van, hogy az IGAZI ÉN, aki egykor 100%-os tulajdonosa volt a testnek már nem látszik. Csak nagyon ritkán egy egy mosolyt venni észre egy igazi ÉN mosolyt…amit a következő percben a mosolyt látó már nem is hisz el, messze tűnt a pillantás és a pillanat. De valahogy a megfigyelő érezte, hogy ott van ott volt az IGAZI ÉN. De már megint elveszettet már ismét nem Ő.
Ezek a „betegségek” sokszor egy olyan erős megszállás okai, ahol a szellem, vagy szellemek már mániákusan játszanak a testtel, és az eredeti tulajjal. Nem saját gondolatok érzések, hangok, csak viszik a napokat és így megy egymás után, és nem javul. Az igazi Én megzavarodik, hogy ki is Ő.
Sok esetben egy egy látó ajánlja fel a kedves Őt felkeresőnek, hogy forduljon olyan illetőhöz ki jártas a szellemelengedésben. Természetesen a látók adott esetben tudják azonosítani is a megszálló személyét.








Ezekben az esetekben van szükség „ szellemírtó ” vagy „ szelleműző ” segítségére. (ismét fontos megjegyezni, mi nem szellemírtást vagy szelleműzést művelünk, mi szegény itt maradott lelket kívánjuk hazasegíteni a fénybe… legjobb megnevezés szellemelengedés, szellem levétel)











Természetesen nem minden betegség oka a fentiekben leírtak, de kérem, könyörgök, engedjetek meg egy esélyt, hogy hátha mégis, igaz amit elmond a „beteg” és hátha nem a levegőbe beszél ez a srác..mármint én.
Ha már 1% esélyt adsz  akkor én hozzáteszem a 99 et, hogy visszakapd azt a ÉN-t akit azelőtt a bizonyos „kattanás/billenés” előtt ismertél.
Mert figyeld meg, ott van ott van az a „kattanás/billenés” a „beteg” életében ahonnan pokol lett az élet Neki és a környezetének.

Ha a „beteg”nem engedi, hogy megközelítsük és Te felkérsz, hogy szabadítsam meg akkor én így is eleget tudok tenni a felkérésnek. Ezzel Te kedves, a felkérést vállalod át, hogy Te akarod, hogy hozzátartozód gyógyuljon. Természetesen a legoptimálisabb, ha együttműködik velünk.
Több esettel találkoztunk a széles palettán és látványos javulásokat értünk el. A szertartás után szükség lesz hozzátartozói segítségre, hogy visszataláljon valódi énjéhez a „beteg”.







Úgy lehet ezt elképzelni mintha Te gyerek lennél, és minden egyes percben ott áll melletted egy felnőtt, aki megmondja mit tegyél (ez ugye egy vagy több kísértet lény vagy démoni lény). Te már elfelejtetted, hogy van önálló akaratod. Szépen megcsinálsz mindent, amit ez a felnőtt bácsi akar.. átmész robot funkcióba… és a szellem gondolatait fogadod el.
Amikor eltűnik ez a magyarázó bácsi, Te mint gyerek zavarban leszel, hogy hová lett az akinek a szavának feltétel nélkül megfeleltél…és ott állsz utasítás nélkül…nem tudod ki vagy Te…kiben bízz…hogy is van ez az egész.  Egyre jobban érvényesíteni tudod és elő jössz a szabad akaratod jogával és a világ elszenvedése átfordul élvezetbe. Szellemjárás a testben megszűnt. Fontos a kommunikáció alatt a táltos mentalitás.
Sok esetben már egy átok levétel, rontáslevétel is segíthet, hogy a tudatos vagy nem tudatos kötések oldódjanak melyek kihatnak a személyiségre. Az átoklevétel, rontás levétel csak segít ezért ezen szertartások elvégzése is mindenképpen tanácsos.





Minket felkeresők gyakori jellemzése a depresszió és paranoia, skizoid viselkedés, megmagyarázhatatlan idegesség.


További lelki betegségek (gyüjtő fogalmak) melyek kezelhetőek: emlékezetkiesés, kettős személyiség, tudathasadás, akaratlan mozgás / akaratlan mozgások.

Sokan orvostudomány által nem diagnosztizált „lelki betegek”kin vélik felfedezni a paranoid skizofrénia és pánik betegség, dühroham tüneteket vagy tünet együtteseket.



A skizofrénia gyógyítása nem minden esetben 1 pillanat műve. A skizofrénia kezelése egy tudat mély rétegéből jövő valós megértéssel, elengedéssel együtt lehetséges.



Könyörgök, adj egy esélyt Magadnak, hozzátartozódnak Nekem!



Semmit nem vesztesz ha felhívsz vagy levelet írsz és próbálok rajtad segíteni, még az sem baj ha nem hiszel nekem, csak a remény csírája legyen meg benned.

Adománnyal is csak akkor tartozol ha javulást sikerül elérni, nincs veszteni valód. Könyörgök, nyíljon ki a világ és a pszichológia is ismerje el, hogy nem tud a tana mindent! A kísértetek és szellemek léteznek!

TOVÁBBI BEJEGYZÉS A MENTÁLIS "BETEGSÉG", DE NEM MEGSZÁLLÁS MENÜPONT ALATT







Eseteink skizofrénia és szellem kapcsolat témákban:
Öngyilkos Skizofrénia - Depresszió Pszichiátria


Skizofrénia és mániákus vallásosság (szorongás, lelki betegség)


Google keresőbe Skizofrén (skizoid paranoia, hangok a fejben)


Skizofrénia ami nem az! (téveszme? hallucináció? üldözési mánia?)


Skizofrénia "oldása" -skizofrénia kezelése



Problémáiddal keress Minket az elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.Segítünk, Informálunk!


Mentális betegség/de nem megszállás?


Nem kísértet / szellem megszállás okozta mentális "betegség"




Fontos azzal kezdeni, hogy az itt leírtak már az elvégzett szellemlevétel rituálék után még mindig fennálló esetekről szól. A szellem levétel tisztításnak minden esetben meg kell történni, a tiszta kép elérése végett.

Nemrégiben alkottuk meg ezt az új irományt a mentális betegségekről, mivel néhány szellemlevétel szertartás után ahol holt lelkeket, szellemeket engedtünk a fénybe, kiderült, hogy a betegséget nem vagy nem csak megszállás okozza. Igyekszünk egészben látni és megértéseinket közölni a világ felé.

Számos esetben találkozunk mentális skizofrén betegekkel és hozzátartozóikkal, valamint tudományunk másik oldalán álló orvosok, pszichológusok keresnek fel minket, (kiknek szakmai területük a skizofrénia) ezért tudjuk, hogy utunkat figyelik, és akin eddig segítettünk azok pedig köszönik. Továbbra is kívánunk a szellem világ és megszállás oldalról is segíteni a gyógyulásokat a szellem elengedéssel, szellemlevétellel. Lásd előző menüpontok, és esetleírások, ahol olvashatsz kísértetek „zavargásairól”





A fentiek miatt született ez a kiegészítés. Ebben az írásban 2 spirituális oldalról történő megközelítést kívánunk ismertetni, mely ugyanúgy köze áll a kísértet fő témánkhoz a szellem levétel szertartásainkhoz.

Hála Istennek, hogy egyre több hivatalos szakember ismeri el felénk, hogy igen is nyitni kell a pszichológiának a spiritualitás felé. Hálás lennék továbbá a sorsnak ha a pszichológia mint szakma és a pszichológus mint személy kiegészítené a tudását ezotérikus területtel. Ugyanúgy igaz ez a pszichiátriára és a pszichiáterre. A szakemberek felől ez a fajta nyitás az idősebb, vagy már régebb óta a pályán lévő szaktekintélyeknél is felfedezhető…sőt. 

Abban az esetekben, amikor nem megszállás okozta a betegséget, gyakran találkoztunk egy törésponttal az illető életében ahonnan kezdődtek a gondok.



Fontos megjegyezni, hogy ezekben az esetekben is fontos leges legelőször a szellemlevétel, hogy tisztán lássunk, és tudjuk, hogy a szellem levétel szertartással, már nem maradt "idegen" gondolat gyártó lény az illető közelében.

Sok esetben ez a pont egy ájulás, egy fej beverés, egy halál közeli állapot vagy egy pszichológia trauma. A legutolsó egyértelműen pszichológiai eset és a specialisták ezt a traumát járják körbe… de…

Amikor eszméletlen, vagy ahhoz közeli állapotban találja magát a tudat, vagy egy életbeli trauma sokkot vált ki akkor meg vagyok győződve, hogy az illető kap valamit. Valami terhet vagy megoldandó dolgot.

Ez lehet valamilyen képesség, de sajnos rossz esetekben félelem, kényszer, magába fordulás, megváltozott viselkedés, mindenki engem figyel tudat, vagy én nem vagyok ember, minden ember gonosz, testem egybeolvad a térrel és hasonló „képzetek”.

Azért van a képzet idéző jelben mivel sok mindent én tudok, hogy valóban úgy van, ahogy a beteg állítja…sokszor engem is betegnek néznek miatta, hogy olyan dolgokat hiszek el a betegeknek, amik nem történtek meg…viszont én tudom igenis megtörtént….csak a tudomány nem fogadja el azt a valóságot (kvantumfizika kezd rájönni valamire)

Szóval abban a töréspontban ahonnan eredeztethető minden baj kap valamit az ember, amit talán egész életében kellett volna megoldani és most ott van egy csomagként egyszerre. Olyan ajtók nyílnak ki, amik zárva voltak és zúdul az áttört gáton a probléma.

Ami ilyenkor az illetőből hiányzik az a megértés. Téves hiedelem rendszeréből és hibás következtetéseiből rossz a végeredmény és az ellenőrző táblán nem igazolódik az eredmény helyessége. 



Ezeken a dolgokon csak nagyon mély, lélek és EGO munkálkodásának az együttes megértésével és megértetésével lehet segíteni, amihez csak ajánlani tudunk egy pszichológusokat megszégyenítő spirituális nagymestert. Ehhez Mi már nem vagyunk elegek. Olyan látó aki az ember „veséjébe is bele lát”, táltos hozzá állásával.

Egykét mentális betegség egyedinek számító spirituális megközelítéssel is gyógyíthatóvá válik, ha megértünk valamit:

Most jön az a kijelentés, amitől lehet sokan
valóban betegnek fognak tartani engem is:



Te nem ember vagy…. csak ideiglenesen bújtál az adott személy és név mögé, ahonnan Te valóban kikukucskálsz. Te több, vagy mint ember, az, vagy aki minden  egyes álarctól és ítélettől mentes, egységben és harmóniában-békében élő entitás, aki mint egy film nézi és tapasztalja a veled történteket.

(ha rákeresel a nevemre több cikkem is szól erről a neten) és még néhány könyv, főleg indiai jógik (Maharaj..stb.) és felemelkedett mesterek médium közvetítéseivel írt könyvei.(Adamus, Seth, Tóbiás)

Szóval számos mentális betegnél kézzelfogható lesz ez az elválás a névtől és személytől. Lebegőpontosak lesznek, csak úgy vannak! De ez a „tér” nekik ismeretlen és félnek Tőle, pedig az igazi szabadság közelebb van ott… de sajnos ez ismeretlen és az ember az ismeretlentől fél! Kerülendő és tabu állapotnak nyilvánítják ezt a tudat állapotot.

Ilyen esetekben az illetőt vissza kell hozni a szerepbe, meg kell értetni vele mi az a légüres tér, amit eddig érzett. A szerep az, amit ő vállalt a földön:

Most anya vagy, most tanulsz, most ez a neved, most itt laksz… stb. Mint egy színésznek adott szövegkönyv vissza kell hozni az életbe és tetszővé kell tenni neki ezt a közeget.

A feladat elvégzést el tudjuk kezdeni, úgymond útra tudjuk tenni a gyógyulás felé a kedves beteget, de ehhez a munkához is mi már más személy segítségét ajánljuk. 

Ördögűzés


Démoni / Sátáni megszállás megszüntetése, 

Exorcizmus:



ÖRDÖGŰZÉS EXORCIZMUS MAGYARORSZÁGON. AZ ÖRDÖGŰZŐ EXORCISTA HARCUNK ÖRDÖG DÉMON SZELLEM LÉNYEKKEL.








Az ördögűzés és a démoni megszállás kezelése egy kényes és egyedi terület Országunkban.

A démoni és sötét erők szellemeivel felvenni a harcot nem mindennapi feladat. Az exorcizmus és maga az exorcista személye mindig misztikusságot sugall. A sátáni és luciferi erőkkel a harcot felvevő ördögűző szertartásaink alatt maga a szertartást végző is szélsőségekig kimerül, de már sokadik alkalommal vállaltuk és vállaljuk az ilyen jellegű felkereséseket.






Démoni ördögi megszállás tünetei (nem mind fordul elő):




•    A hőmérséklet démoni jelenlétnél hatalmasat csökken egyik pillanatról a másikra
•    Lebénul a test, magatehetetlen a személy
•    Akaratlan mozgások cselekvések, akár több óráig
•    Hatalmas erő érzése
•    Magas agresszivitás
•    Sötétség a helyiségben
•    Ha a személy érzékeny a kommunikációra és eldönti, hogy megszabadul a démontól akkor esetekben felléphet csábítás (széles a csábítási eszköz paletta) ne engedj a kísértésnek nagyon rosszul jársz...
•    Folyamatos félelem érzet
•    Magas fáradékonyság
•    Idegen nyelvek beszélése
•    A személy mély hangja akkor amikor a megszállott érzi hogy írányítás alatt van…rajta keresztül a démon beszél
•    Kiesett percek (amikor általában valami rosszat/elfogadhatatlant tett a személy)
•    Husky kutyaszemhez hasonlító tekintet, kísértet ,vagy kísérteties tekintet
•    A személy teljesen nem önmaga, irányítva van
•    Fizikai törvényeknek fittyet hányó történések






Megszabadított ember jellemzői az ördögűző / démonűző rituálé után, kire már nem hat a démoni megszállás:



•     Visszanyeri énjét, jellemét, a megszálló már nincs rá hatással
•     Megkönnyebbült szabad érzet
•     Ha a fizikai bajait a megszállás okozza, akkor tünetek múlása
•     Megmagyarázhatatlan boldogságérzet





Ördögűzés Rituálék:



A ördögűzés esetén az ördögűző rituálét addig végezzük míg meg nem történik a szabadulás a démoni szellem lénytől.  Megszállás erősségétől függően több óráig is tarthat. A szertartás hasonlít arra a cselekedetre mikor szellemek kísértetek levételével segédkezünk.  Látó és táltos mentalitás segíthet ez esetben is további élet út vezetési tanácsokkal. Az ördög űző, vagy más néven démon űző tevékenység erős fizikai állóképességet követel a szertartást végző felől. 


A szertartást vezető megnevezése szokott még lenni a démon üző, de a Magyar nyelvben inkább az ördög űzés mint tevékenység és ördögűző mint személy nevek ismertek. Az angol nyelv világában és filmeken az exorcista kifejezéssel látják el a démon világ ellen küzdő démonűzőt.
Szinte 100%-ban ha egy látó személyesen találkozik egy ördögi megszállottal vagy akár telefonon felkeresett látók, jósok, jósnők is ördögűző személy felkeresést ajánlják, és jutnak el hozzánk.
Találkoztunk már olyan kísértetjárás esettel, ahol magát a jövés menést démoni erők rendelték el. A szellemjárás a démoni erő elkergetésével, démon űzés rituáléval abbamarad.

Országunkban is találkozhatunk a sátánizmus rajongóival.
Ördög képek, 666 jelképek fordulhatnak elő jegyzeteikben, webes oldalaikon, öltözködésükben.
Vigyázva kísérjük gyermekeinket, mert rossz irányba tudja elvinni ez a fajta rajongás fiataljainkat.








Démonűző rituálé elvégzéséért nem kell fizetni és az időnk is ingyenes! Csupán a helyiség és munkánk fenntarthatóságáért kérünk támogass minket! Hogy másokon is segíthessünk démonűzés szertartásunkkal
Problémáiddal keress Minket az elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.Segítünk, Informálunk!


Saját eseteink Ördögűzés témákban:
Démoni ok- Ördögűzés Exorcizmus
Démoni sorozat Az ördögűző Exorcista harcunk
Cigány démon ördög űzés, ördög űző szertartás
Ismét egy hihetetlen történet a démoni világból-ördögűzés magyarországon
Anno az első ördögűzésem...ez egy régebbi történetem:)-Ördögök Démonok-Ördögűzés kezdete




Ajánlott linkek innen:
 kopogó szellemek, kísértetek, átok, rontás, átoklevétel, rontáslevétel.Ördögűző/exorcista és ördögűzés rituálék és leírás, harc az ördög, démon, sátán vagy lucifer erőkkel. Helytelenül használt szavak magyarázata: szellemírtó vagy szelleműző és szelleműzés. Szellemjárás megszüntetése, kísértetjárás és a szellem világ általi szellem vagy kísértet megszállás és házszentelés.

További olvasnivaló ördögűzések , ördögűzés szertartása, témában, valamint ördögűzés Magyarországon:



A démonok, ördögök ténykedései mindig a fekete mágia fókuszában voltak. A lucifer sátán jelképek többször jelennek meg az okkultizmus sötét oldalánál. Az emberek többségének van egyfajta benyomása az ördögűzők személyiségét illetően, melyeket ördögűzés film / ördögűzés filmek támogattak. Az internetes videó portálokon megtalálható ördögűzés videók, ördög űzés dokumentumfilm áradat nagy nézettségnek örvendnek. Számos rögzített ördög űzés szertartása felvétel általunk igaznak valósnak vélt,még ha kívülről bohóckodásnak tűnik is.


Ördög űzés videók amiatt is nézettek, mert sokan tisztában vannak, hogy testük erős lény befolyása alatt van és próbálnak ördög űzés otthon módszerrel megszabadulni. Az ördög űzés házilag sajnálatos módon többször sikertelen. Hiába az ördög űző ima latinul vagy ördögűző zene.


Gyakori felkérés az ördög űzés romániában, valami miatt ezen lények szabadabban mozognak azon vallási területeken. Az ördög űzés románia keresésre is sokszor hozzánk lyukadnak ki.

Az ördög űzés létezik. Az ördög űzés Magyarországon sokkal ismertebb mint környező akár „fejlettebb” országokban. Ördög űzés Budapesten vagy az ország más városaiban elérhetőek csak keresni kell a jó személyt kinek ereje képessége van a harchoz.
Az ördög űzés menete / ördög űzés napjainkban:

  Először is azonosítás távolról nem minden esetben egyértelmű. Azonban amikor személyesen megjelenünk a megszállt személy szinte menekül, üvölt akár hozzátartozóival, hogy ezt miért kellett, miért kellett, hogy odahívjanak Minket. Az idegesség az ingerültség hasonlatos az ördögűzés dokumentumfilm feszült jeleneteihez. Az ördög űzések kulcs momentuma amivel a valós ördögűzés történetek írói „dolgoznak” az a HIT. Hit és tudás, amire Jézus is rájött. Jézus ördögűzés tettei valamint a többi ördög űzés a bibliában is arra a tudásra épül, hogy maga a megszálló démoni lény is az Isten teremtménye. További történelmi személyek János Pál ördögűzés szertartásairól is lehet olvasni a világhálón.

A szertartást átoklevétel rontáslevétel előzi meg az esetlegesen tudatos vagy tudatalatti rétegekben tett fogadalmak miatt.  Az átok levétel, rontás levétel felfogható egy bevezető szertartásnak. Ha nagy szerencsénk van az átok levétele / rontáslevétele eljárás elegendő lehet, hogy a lényt távozásra bírjuk.








A szertartás eltarthat akár órákig. és lehetséges, hogy 1 alkalom nem teszi szabaddá a megszállottat. A szertartás figyelemmel követése is egy kuriózum.

Ekkor a kívülálló szkeptikusok kiknek az ördögűzés rituáléja látható lett, egyértelműen kijelentik az ördögűzés létezik és a hitük, tudatuk kinyílik egy addig tagadott világ felé.

Az ördög űzés katolikus egyház által vagy ördög űzés református hit gyülekezetek által nagyon körülményes. Magas rangú egyházi vezetők engedélyei kellenek a szertartásokhoz.
Eddig nem találkoztam ilyen démonűzős beszámolóval, vagy történéssel, amit Magyarországon a nagy egyházak (van egy kivétel) hajtottak volna végre. Ha van ilyened kérlek szépen informálj!
Az ördög űzés vatikán –i írásai, filmjei viszont közismertek a médiából.

Van egy érdekes megszállottság ahol cigány ördögűzés szerepel a megszállottak tudatában, amiatt mivel tudják, emlékeznek, hogy rosszulléteik, bizarr történéseik akkor kezdődtek, amikor egy cigány megátkozta Őket, és bizony a „segítségül” hívott lények nem éppen jó szándékúak.










Az ördög űzők és pszichiáterek nincsenek sajnos sokszor 1 világban. A tudomány ezen alternatívákat kizárja. Figyelemre méltó viszont a régebb óta praktizáló, vagy vallásos orvosok szakemberek pozitív hozzáállása ezen „kuruzslókhoz”… az ördögűzők és pszichiáterek közös munkája hiszem és tudom több eredményt szülne.


Ördögűzés tanfolyam keresése, ördög űzés rituáléja és annak elsajátítását csak akkor kezd, ha hiszed, vagy inkább tudod az Atyával való azonosságodat. Csak maga az ördög űzés tanfolyam és ördög űzés történetek ismerete kevés egy ilyen erős szellemi lénnyel való harchoz.

A szellemelengedéssel és házszentelés ördögűzés rituálékkal sok itt maradt felmenőnknek tudunk segíteni.
Gyűjtő vagy egyedi utakkal az egész ország területére kiszállunk: Budapest, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Győr, Pécs stb. Kiindulási helyünk: Kazincbarcika Borsod Megye.


Emelt szintű védelem

 -PATRONUM

  • Szertartásunk után, észreveszed, hogy kitudsz lépni a mókuskerékként tekert gondolat spirálodból, tudod máshonnan, magasabbról vizsgálni a „problémádat”.
    Rájössz, hogy az inkább kihívás, mint probléma, és szívesen mész „neki”.
    Kezelésünkkel feltöltünk oly mértékben, hogy ha akarod, ha nem mosolygós leszel, egyfajta belső nyugalom és elégedettség lesz a főszereplő.

    Jobban tudsz fókuszálni feladataidra, haragod lecsillapodik bárki vagy bármi ellen is érezted azt.
    Egyszóval jobban megtudod magad valósítani világodban. Pihenésed valódi feltöltődés, ahol nem marcangolod magad félelmeiddel.

    Külső nem saját gondolatok nem férkőznek hozzád, kötésektől, saját vagy mások átkaitól szabadon, létezhetsz.

    Ez a létállapotod mindaddig fennáll, míg meg nem engeded, hogy ez a világod sérüljön!
    Ismét elragad egy probléma, ismét inkább haragszol, mint megbékélj, visszaesel a szerepedbe, amit már megszoktál…és azt veszed észre megint tekered a kereket.

    Sajnos sok mindenkinél, akinél jártunk, vagy távolról rátettük a kezünket érezhető ez a szakadás. Tudom nehéz tudatosan fenntartani a fentiekben ecsetelt létállapotot. Ebben kívánunk segíteni. Mivel?

    Távolról biztosítjuk neked az alábbi védelmeket és cselekedeteket,
     hogy ez a szálló, élvezem az életem hangulat folyamatosan megmaradjon.

    PATRONUM
     védelem:





    •    Minden reggel tisztítjuk aurádat holt lelkektől és negatív energiáktól.
    •    Leszedjük rólad a káros vízér és hartman zóna sugárzásokat.
    •    Rezgés szint emeléseddel biztosítjuk magasabb védelmedet, akár energia/munkahelyi „vámpíroktól”.
    •    Minden nap megszabadítunk az összegyűlt esetleges átkoktól/önátoktól.
    •    Csakráidat tisztán tartjuk, és energia kezelésben és feltöltésben részesítjük asztrális tested ami ezáltal kihat fizikai testedre.
    •    Reggeli áldást kapsz napi tevékenységedre asztrális testen keresztül szentelt olajjal.
    •    Lakó környezeted ahol élsz, folyamatosan holt lelkektől tisztán tartjuk, és energiával töltjük.
    •    Merkaba védelem rád és otthonodra.
    •    Folyamatos szenteltvíz rendelkezésre bocsátás étkezéshez, tisztálkodáshoz.
    •    Adott élet feladatodhoz programozott kristályokat biztosítunk.
    •    Havi 1 óra lélektanácsadás tőlünk.
    •    Havi 30 perc lélektanácsadás léleklátótól.
    •    Havi 1 óra jóslás

    A cselekedetek folyamatos odafigyelést kívánnak meg, munkánk sok energiát és időt követel.
    Tudjuk, hogy hatékonyságod nagyban befolyásolja a PATRONUM védelem. Mindamellett, hogy remekül érzed magad az anyagi világban elért plusz sikereid, kisugárzásod tükrözi majd rendszerünk hatékonyságát.
    Tekints rá mint befektetésre!

    A PATRONUM védelem havi rendszeres díjazás fejében tudjuk nyújtani.

  • Átok Rontás levétel


Átok általi megszállás
És szerelmi kötés oldása

:

Átok rontáslevétel akár

 ingyen

, részletek lentebb!



Beavatást és jogot kaptunk mindenféle átok és rontás levételére.

Két típusú kötés oldásról adunk most tájékoztatást, mint átoklevétel variációk.

Az egyik a 

klasszikus” átok és rontás

, amit valamely rosszakaró, vagy saját magunk rakunk magunkra.

Ebben az esetben az átok levétel és rontás levétel a segítség az átkok levételében és átkok feloldásában. 
Fokozott figyelemmel kell eljárni cigány átok esetében.

Egy másik egyedi terület a 

szerelmi kötés feloldás

ára valamint a szerelmi kötések semlegesítésére a szerelmi oldás.
Ebben az esetben ez a fajta kényszeres kötődés, kötődtetés úgy viselkedik, mint egy átok vagy mint egy rontás. Megszállás ebben az esetben nem okoz problémát, de a szerelem kötés nagyban befolyásolja az illetőt a szabad döntéshozatalban.

 Átok és szerelem sajnos sokszor együtt járnak, amikor ez a szerelem csak egyirányú. Ebben az esetekben is megoldást adhat az átoklevétel.

Mondogattad már magadban vagy hangosan „mintha ellenék átkozva”, "vesztes vagyok"?


Itt a helyed: Átoklevétel Rontáslevétel akár otthon, átok levétel, rontás levétel akár ingyen.







Gondold át ekkor, amikor felmerül a kérdés Benned, hogy lehetett-e valaki, aki elátkozott? Aki ezt kívánhatta Neked? Az is lehet, hogy saját magadnak kívántad ezt mondjuk: Ó de szerencsétlen vagyok, de béna vagyok, örök vesztes vagyok… stb.

Nem sikerül semmi, sem amibe belekezd, kapcsolati problémái vannak, vagy éppen nem talál társat,
 folyamatos kudarcok és állandó betegeskedések, orvosilag kimutathatatlan nyavalyák körvonalazzák életét?

Általában az ember tudja magáról, hogy Vele valami miatt gyakrabban történnek ezek a dolgok, nincs rá magyarázat, de már megint benne van egy problémában és már-már nem is meri említeni közelállóinak.

Az áldás és az átok egymással szemben állnak.



Átok=Ártok (valakinek, aki lehetek Én is). Átok vagy áldás, nem mindegy!

Az átoklevétele házilag, vagy rontáslevétel gyertyával otthon sajnálatos módon nem igazán működő megoldások.










Sajnos több esetben az átkot az ember magára mondja ki, és ezt egyesek hajlamosak naponta elmondani többször is. Figyeld, meg magad mit mondogatsz esetlegesen állandóan magadnak, mintegy programozod magad és ezt minden egyes kimondott ismétléssel csak megerősíted.

Természetesen vannak erre a célra profin kiképzett személyek, akik precíz átkot rontást tudnak az illetőre tenni, sok olyan könyv és cikk jelent meg, amiben ugyancsak pontosan le van írva az átkozódás menete. Elég lehet csak egy woodoo babához nyúlni. Találkoztunk sajnos bizonyos egyház általi átokkal is.  Az átkozókra nagy eséllyel visszaszáll, a ROSSZ KÍVÁNSÁGA amennyiben eltávolításra kerül általunk az átok vagy rontás. Nem mi akarjuk, hogy visszaszálljon ez az univerzum rendje.
Az átok elszenvedője, látó vagy érző segítségével is megállapíthat információkat. A látók tájékoztathatnak az átok vagy rontás erejéről, és küldőjéről. Természetesen nem minden esetben egyértelmű ezek felkutatása. A táltos megközelítés, és az okok felkutatása is nagyon fontos.






Az átkok levétele szertartás után a minket felkeresőt áldásban részesítjük, és elmondjuk, hogy hogyan védekezhet további átkok vagy rontás ellen, és így elkerülhető továbbiakban a rontások levétele.
 Az áldás továbbiakban segít negatív sötét szellem lények megszállása ellen. Ha a kísértetek esetlegesen egy átok miatt ragaszkodtak a helyhez vagy személyhez, akkor ezen oldással az ott tartózkodás oka is oldódik. Az átkok rontások már nem hatnak, a megszálló szabad, szerződés már nem köti. További kísértetjárás nem szükséges, ha az démoni elrendelésre történt, a szellemjárás megszűnik.

Szemmel verés, a gyilkos pillantás is felfogható egy átok "felrakásnak". A szemmelverés elkerülésére léteznek védelmező amulettek, talizmánok.

Átkok a megszállásnál:



Több esetben a megszállást akár holt lelkek, kísértet általi akár démonok általit is, átkok okozzák. Az átkot ebben az esetben is teheti magára az illető, melyben engedélyt ad teste átadásával egy „magasabb” erőnek hogy rajta keresztül nyilvánuljon meg. Eladja a lelkét az ördögnek, cserébe megkap ezt, azt… ami múlandó és még több vész, mint kapódott.
A megszállást kérheti egy átkozódó rosszakaró is. Ha démoni erők nem férhetnek az illetőhöz, mert valamiféle védelem alatt áll, akkor holt lelkek, szellemek is elvégzik a csúfos feladatot.
Ekkor betegségek, hangok félelmek eredete is lehet természetesen a megszállás.

Emiatt megszállások esetében, ha érezzük, akkor átokrontás levétellel szoktuk a szertartást kezdeni. Démoni, ördögi megszállásnál pedig szinte 100%-ban szükséges. Az ördög vagy démon sokszor hivatkozik valamiféle megállapodásra az ördögűző -nek az ördögűzés szertartás alatt, emiatt jobb átoklevétellel kezdeni ezen erősebb ördög űzés szertartásokat, hogy az ördög űző munkája egyszerűbb legyen.










A szertartást módunkban áll elvégezni személyes találkozónkon vagy távolról. A szertartás elvégzéséért adományt fogadunk el hogy a munkánk a helyiségünk fenntartható legyen.
Rontáslevétel szertartásunkkal garantált a 21 napos védelem az átok és rontás ellen, ha további védelmet szeretnél, akkor megtanítunk az átok elleni védelem -re.
Az átok levétele és az átok feloldása segít abban hogy utad tovább járhasd.

Abban az esetben ha kéred a távoli vagy a személyes találkozásunkkor az aura megtisztítását, az átok levétel ingyen történik. (átoklevétel ingyen ajándékba) Érezni fogod, hogy jobban vagy, megnő az életkedved, könnyebben veszel levegőt, felszabadultabb vagy… Ekkor tudhatod, már átok sincs rajtad ami eltérítene életutadról.
Ennél a szertartásnál sem szükséges feltétlen a fizikai találkozás, távolról tudjuk biztosítani az átok rontás levételt, és csak akkor adományozz, ha érzed a változást.


"El nem viselhető szerencsétlenség sorozat vette rá egy roma hölgyet, hogy felkeressen Minket. Véleménye és tudomása szerint meg van átkozva.
A közhiedelemben benne van......."  OLVASD TOVÁBB esetleírásainkat 
itt.
...vagy átoklevétel fórum, kérdezz felelek, segíthet még tájékozódni, amit
 itt 
találhatsz.


Várjuk megtisztelő megkeresésedet!










Rontáslevétel átoklevétel eseteink:
Amikor egy vállalkozáson ül átok - átoklevétel és rontáslevétel
Baba áldás-talanság segíthet az átok levétel és rontás levétel
Szerelem mágia - átok és rontás?
Problémáiddal keress Minket az elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.Segítünk, Informálunk!

Gyűjtő vagy egyedi utakkal az egész ország területére kiszállunk: Budapest, Miskolc,  átoklevétel Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Győr, Pécs stb. Kiindulási helyünk: Kazincbarcika Borsod Megye.

Megoldhatatlan

 esetek




Egy jó csapat dicsekszik a sikereivel, és ha jó „reklámot” akar, akkor titkolja hibáit.

Van egy pár eset ahol nem tudtunk sikert elérni szellemjárás megszüntetésében, vagy szellem elengedéssel, szellem levétellel. Magunkat éreztük hibásnak. De ez nem így van és volt!

Néhány esetben tértisztítási feladatoknál visszahívtak Minket, hogy a jelenség még mindig tapasztalható a szertartásunk után, az eset részben megoldatlan lett ismét. A "gonosz szellemek elűzése" nem hozott sikert, és a "rossz szellemek elűzése" továbbra is fájó pont. A bizonyos kisértet, ki a problémákat okozta, egy kis idő múlva ismét elkezdett tevékenykedni. A kopogó szellem a funkcionalitását ismét felvette.


Ezekben az esetekben jobban bele kellett menni
az esetek tanulmányozásaiba, melynek
az eredménye a következő:


Minden esetben azonosítható, hogy rokon vagy hozzátartozó van odahaza.  És mindaddig, a zörgő csörgő, bűzlő, félelmet keltő jelenség a házban és a személy körül nem tud addig elmúlni, míg a holt lelket valami odahúzza a személyhez…és ez a HARAG ÉS AMEGBOCSÁTÁSRA VALÓ KÉPTELENSÉG,. A harag oldása.

Az ilyenkor hallott védekezések hogy ÓÓÓÓ hát Ő már megbocsátott a halottnak hisz:

„Szoktam vinni a sírjára virágot”
„Pénzzel és kajával is segítem szegény itt maradt családját”
„Kértem a Jóistent bocsásson meg Neki”
„Nem volt Ő olyan rossz ember”

Ezek mind külső kirakati dolgok, a belső megbocsátás nem történt meg, és a halottaink előtt gondolataink nyitottak.
Olykor belemegyünk elemzésbe és kiderül bizony, hogy a harag ott van az élő hozzátartozóban és elég erősen, mindazok ellenére, amit a fentiekben mondogatnak…a kutakodás után hallott mondatok:

„Hogyan tudnék megbocsátani hisz több évig más nőhöz járt.”
„Rossz apa volt ivott és bántotta a gyerekeket is.”
„Már a lakodalom napján egy kanál vízbe megfojtott volna.”
stb… ugye milyen komikus és ismerős mondatok?

Persze nem mindenki kendőzi el gondolatait és el is mondja: Igen haragban voltunk és nem tudtam Neki megbocsátani.

Vannak olyan eseteink ahol egy gyermek vagy unoka hív fel, és érzi és tudja a házban van halott felmenője kísértet formában és kér, hogy a feladat: ártó szellemek elűzése, és a szellem űzés minél hamarabb történjen meg.

Sokszor a halottat az élő társában lévő bűntudat is idehúzza.

Egyszóval megbocsátást kell gyakorolni és véghezvinni, mind a halottak és mind saját magunk felé… erre kényszerít a történés… és ha megértjük mit tanít a sors, akkor milyen könnyű lesz majd az élőknek is megbocsátani.

Kérem, hogy aki benne van ebben a „tanításban” (tudom kellemetlen, de csak így tudunk segíteni, hogy ezt így odaadjuk) az először bocsásson meg Mindenkinek!

Ha ez az eset áll fenn és a megbocsátás nem sikerül, akkor munkánk felesleges és sikertelen. Kérem, hogy ezekben az esetekben ahol képtelen az illető a megbocsátásra ne is keressenek fel.

Ha a megbocsátást választod:

Gyújts, egy gyertyát vegyél egy pár szabad pillanatot/órát és vidd végig az életed, hogy

•    Ki az, akire haragszol-annak bocsáss meg
•    Ki, aki rád haragszik-ha megteheted, kérj bocsánatot, vagy bocsásd meg magadnak

Ha valóban megbocsátasz, fogod érezni a lelkedről leeső súlyt, még pityereghetsz is a megkönnyebbüléstől.

Igaz lehet ez az idézet?

„Boldogok a lelki szegények,
mert övék a mennyek országa.”

…lelküket nem terheli súly

Ha végigvitted az egész életed, akkor másnap már csak az aznapi megbocsátások vannak hátra… remélhetőleg ez már nem több óra!
Tudod miért fontos?
Ne menjen le a nap a Te haragoddal”Problémáiddal keress Minket az elérhetőségeink egyikén, vagy írj a kérdezz- felelek fórumunkba.Segítünk, Informálunk!


Eseteink

 szellem kísértet ördög témákban



Cím kereséshez nyomd meg a CTRL+F billentyűket és írd be a keresendő szót.
Figyelem ez az oldal csak a címeket tartalmazza, az egész történeteket aloldalakon találod meg.
Jelenleg több oldalon vannak folyamatosan a bejegyzéseink.
1-50
51-100
101-150
151-200
201-250

Ezeken az oldalakon is kereshetsz CTRL+F billenytűvel, így a teljes szövegben kereshetsz.
Vagy használhatod a bal felső sarokban a kereső mezőt, viszont ott a friss írásokat a google lehetséges még nem látja.


236  A gyermekem beteg?
235 A szertartás csak áttételesen segít
234 Minden tönkremegy
233 Szellemek az új ingatlanban-S.O.S.
232 Űrlény szerű lény
231 Sérült gyermek
230 Az 50 éves házban ott maradt a volt tulaj
229 Megnyitnak a szellemek!
228 Valaki kilökik a kávét a kezemből!
227 Gyermek látja ismét a szellemet
226 Eltűnnek dolgok.
225 Zsibogás a testemen.
224 Most már el tudom engedni a halottaimat.
223 Sok a benzinpénz!
222 Sok a veszekedés 
221 Fekete ruhás hölgy.
220 -10 év sanax
219 Skizoid?Nem kell elfogadni amit más mond, az embernek belülről kell erősnek lenni.
218 A nagypapa  is italozott
217 Kiszállok a testemből.
216 Temető mellett
215 Könnyen mérhető eredmény
214 Amikor nem tudunk sajnos segíteni.
213 Bútortologatás
212 Motiválatlanság
211  11 év szenvedés vége…Lehet? Talán!
210 Sokat gondolok a mamára
209 Házeladás
208 Energia hiány/ fejfájás
207 Hegy elátkozva?
206 Szabályszerűen fúj a szél
205 Egyszerű diagnózis!
204 Éveken át álmomban kommunikálok édesanyámmal.
203 Külföldön dolgozó Magyar fiatal keresett fel minket a következőkkel:
202 Egy Kisfiú minden éjjel felriad, hogy bántja egy néni!
201 Minden megy tönkre
200 Az ingatlan halott tulajdonosa „bejelentkezik”
199 Strumma
198  -75 évesen nagy levegő
197 A 7 éves pánikbetegség
196 Sok furcsaság
195 Szellem üzen!
194  A 2300 éves szellem
193 Rákos beteg- Angyali segítség
192 Rázkódott a testem
191 Alvási probléma
190 Szociális fóbia
189 Sikertelenség - Depresszió
188 Gyermek szobájában esténként egy idegen bácsi van
187 Panzió hol hozzámértek szellemek.
186 Amikor az adományról nagyon szívesen lemondunk.
185 Szokásosnál tovább tartó „materializálódás”
184 Szellemet láttunk
183 Beavatás utáni rémálmok
182 Fizikai fájdalom

181 Hölgy a halott nagymama szokásaival.
180 Újraélesztés
179-Feleségem nem ment el.
178-Ajtócsapkodás - Befelé fordulás
177-Ismeretlen eredetű mozgások
176-Ausztria távolról
175-666. Vér a padlón.
174-Xanax
173-Struccpolitika és fogyás.
172-Valami blokkolja a sikeres párkapcsolatom.
171-Elhagytak. Válás, ami megmagyarázhatatlan
170-Álmomban beszélnek hozzám a halottak. Szellemjárás.
169-Szellemek jelenléte  /mentális képzelet?
168-Démon, ami az elmében él.
167-Pánikroham és furcsa dolgok
166-Neuroleptikum, szellemek.

165-Sírok, mert szellem van a lakásban és megőrjít!
164-Eddig hatástalannak tűnt: Pszichológus, Homeopátia, EFT, SVT
163-Gyermek szellem fekete ruhában
162-Nem én vagyok!
161-Inga jelez: Szellem van veled
160-Generált lény
159-EZO TV
158-Egy párkapcsolat váratlan fordulatot vett 
157-Sors vagy átok
156-Rám köszönt egy szellem.
155-Megszállás is és mentális probléma is
154-Távolról segítsünk máson, beszámíthatóság hiánya miatt.
153-Elvesztettem azt, aki vagyok
152-A világ ellenem
151-A világ összeszövetkezett ellenem.
150-Maximumról minimum alá!
149-Cigány áldás?
148-Házeladás
147-Furcsa hangok
146-Iszony viszony
145-A hitetlenség vagy ragaszkodás
144-USA feladat

143-Külföldi elveszettség.
142-Széttöredezőben a világom.
141 Szellemek a vállalkozásban
140-Ördögi 4év+21 éves megszállás és szenvedés vége, búcsú Belzebúb-tól
139-„szokásos” panaszok
138-Baba áldás - talanság!
137-Mindig éreztem a nagymama itt van körülöttem.
136-Elsötétedik a szem
135-Mániákusság
134-Valaki dalolászik idebent.
133-Amikor egy vállalkozáson ül átok
132-Én vagyok mindig az utolsó utáni!
131-Elpirulás, szívdobogás, Isten káromlás
130-Mániákus depresszió
129-Örökösödés - vudu
128-„5 embert már tönkretettem”
127-Unoka neki megy a nagyinak
126-Iszik a férjem- non stop alkohol – nem volt ilyen régen
125-Nem merek kimenni az utcára
124-Egyik szellem a másikhoz: „Óvatosan csináld nehogy valami baja legyen”
123-Tisztán szeretnék látni
122-Negatív gondolatok meditáció alatt
121-Szkeptikus akarok maradni kontra gyerek szellemeket lát!
120-Rázós elhúzódó eset
119-Anglia
118-Határon túl távolról
117-Ördögűzés több felvonásban.
116-Torzult arc.
115-Rossz ágy
114-Gyomorideg
113-Lény
112-Nem tudok elszakadni a volt barátnőmtől.
111-Depresszió, hajtépés.
110-Ha valaki ragaszkodik a hanghoz
109-Már altató nélkül megy az alvás.
108-Minket is majdnem megdobtak.
107-Démoni/Lelki?
106-Határon túlról.
105-Párkapcsolati hiány okozója lehet holt lélek?
104-Szellem a lakásban.
103-Sikerese megbocsátás.
102-Alvás minősége
101-Démoni ok
100-Ismét elmaradt egy ördögűzés.
99-Párkapcsolat hiánya.
98-Újrahívás
97-Megtántorodás
96-Összefüggés
95-Tiszta ideg vagyok és kutyám is kerül
94-Gyermek köpköd a levegőbe!
93-Légszomj
92-Induló vállalkozás
91-Fogyó kúra
90-Anno az első ördögűzésem...ez egy régebbi történetem:)
89-Este figyelnek!
88-Kipucolták a házat.
87-Gonosz hang - Légy öngyilkos!
86-Torokgyulladások kontra ki nem mondott dolgok/elfogadás
85-Nem minden rossz okozója a holt lélek! Lehet, hogy Te saját magad vagy „sorsod kovácsa”.
84-Kutya ugat a semmire
83-Párkapcsolati viták
82-Külföldi meghívás az áttörő távoli segítségadás után.
81-A csecsemő megváltozott.
80-Kötelező virágot vinni a sírra!
79-Távolról
78-Dugzaj van a plafonon és oda vannak bezárva a szellemek
77-Csak Ti tudtok segíteni!/Nem hiszek Nektek!
76-Szerelem mágia - Mindenem odaadtam egy Nőnek…Nem vagyok normális - Fekete mágia
75-Öngyilkos Skizofrénia
74-Szomorúság csalódottság
73-Telefonos segítség
72-Elgáncsol a halott bács
71-Rázzák az ágyat
70-Szociális fóbia
69-Halál után is lehet tanulni!
68-Nem sikerül semmi…már neki sem futok…
67-Elromló dolgok
66-Egy életnyi szenvedés után könnyek…s könnyek az én szememben
65-Démoni sorozat
64-Régi szerelem?
63-Megoldatlan eset
62-„Sima” átok
61-Ismét egy hihetetlen történet a démoni világbó
60-Mi vagyunk az 5. "próbálkozók".....most hátha sikerül
59 Kezdő aki profi
58-Már mindenhol jártam
57-Gyanús albérlet, hátfájás.
56-Fény vagyok!
55-A Jó Isten majd megsegít....OK, de hogyan....ne légy buta..fogadd el Isten szerszámait, eszközeit
54-Utállak!
53-Inszemináció, baba áldás, terhesség könnyebb megszállás nélkül
52-Bubamara, Cigány Isten, Démon, Görcs
51-Vámpír történet
50-Még nekem is sok!
49-Skizofrénia és mániákus vallásosság
48-Görcs a testben
47-Ha félelem van az biztos nem angyali lény
46-Skizofrénia ami nem az!
45-Google keresőbe Skizofrénia
44-Bogyó vagy Tértisztítás...a lényeg hasson!
43-Nem, nem megyek okom van maradni...
42-A gyerek idegenekkel játszik este a szobájában
41-Idegbeteg
40-Anya vagy Apa aludjon velem, mert félek
39-Fejfájás
38-A fáradtságot elfújta a szél
37-Egy borzongás felfele, egy borzongás lefele
36-Kopog a volt lakó
35-Hitetlenből lesz a legjobb hívő
34-Test nélküliség érzete "ajándékba"
33-A lányommal egy zenekar van
32-Baráttól démoni pofák
31-Ha ok nélkül értékeled le magad.
30-Tűnjön el a szelleműző bácsi
29-Skizofrénia "oldása"
28-Leesett a hűtőmágnes
27-Makacs megszálló
26-A megszálló nem ember, hanem egy kisállat család
25-Haza akarok menni
24-Félelem
23-Legnagyobb TABU
22-Férfi nem mer aludni egyedül
21-Házastársi civakodás oka:
20-Ha izzad a tenyér
19-Elhunyt biciklis barát
18-Béke a szobában és kapcsolatokban
17-Láthatatlan ember ül le a bőrkanapéra
16-Valaki van a gyerek szobájában, és csövön keresztül távozik
15-Fej verés a falba
14-Más érkezett mint akit hívtunk
13-Fojtogatás
12-Képzelgés is
11-Meg nem született gyermekem szelleme
10-Okoskodó szellem
9-Bolhából elefánt
8-Baj a gondolkodással van
7-Szkeptikusból Hívő
6-Lábszag
5-Haragszom Anyámra!
4-Nem merek a házban lenni
3-Hangok a fejben
2-Bácsi az ágy alatt
1-Lehúzott takaró




Halál, az átkelés folyamatának ismertetése, mesterem szavaival:




Halál.
Mit érzel, amikor elolvasod vagy meghallod ezt a szót? Milyen érzések kísérik ezt a te életedben? Milyen a viszonyulásod a halál jelenségéhez, a halál fogalmához? Számos, igazából fel nem tett kérdés sugárzik felénk tőletek, amik ezt a kérdéskört próbálják valamilyen módon tisztázni, valamilyen módon helyére tenni bennetek ezt a hihetetlenül eltorzított és beteges szemléletmóddal körített jelenséget. Annyira el vagytok ez elől a tudás elől zárva, hogy úgy mondjam, hogy még igazából kérdezni sem tudtok a halálról, mintha ez a dolog bennetek egy lezárt ládikóban lenne, félve attól, hogy egyáltalán csak ránézzetek erre a ládikóra, nemhogy kinyissátok azt. Mi pedig most ki fogjuk nyitni ezt a ládikót, drágáim, és együtt belepillantunk, hogy valóban olyan félelmetes és fájdalmas-e az, amit ott találunk, vagy ismét megint csak egy olyan jelenséggel állunk szemben, amikor azt akarják elhitetni veletek, vagy azt akarjátok elhitetni magatokkal, hogy ez „ilyen” vagy „olyan”, ahelyett, hogy a valós megismerésre törekednétek. S akkor lássuk azokat a kérdéseket, amiket nem is tettetek fel a tudatos szintjeiteken, de ott kavarognak bennetek egyfajta láthatatlan szövedékként, s mi ezt most kihúzzuk onnan, és szépen fonallá sodorjuk a kérdések mentén.
Adamus! Kérlek, meséld el, milyen a halál! Milyen érzés meghalni? Meséld el a halál folyamatát!

Lám, milyen érdekes kérdés, főleg annak fényében, hogy már annyiszor meghaltatok mindannyian, hogy igazából ez már egyfajta rutin részetekről, de ismervén a földi amnéziát, felelevenítem számotokra ennek a folyamatát – s most nem térek ki a halál kiváltó okára, hogy úgy mondjam – pusztán az átmenetre koncentrálunk, mint élményre, mint tapasztalásra. Amikor a tested „abbahagyja a működését”; amikor megáll a szíved, és nem kap elég oxigént egy bizonyos ideig az agyad, azt nevezitek ti klinikai halálnak, ám igazából ez már az átmenetnek, hogy úgy mondjam, a földi manifesztációja, maga az átmenet ennél jóval előbb megkezdődik. Ez olyasmi, mint amit a megszületésnél írtam; amikor te azt választod, hogy elhagyod ezt a terepet, hogy profánul fejezzem ki magam, akkor ezt megelőzi egyfajta energetikai munka. Erre azért van szükség, mert azt ugye tudjátok, hogy a te magasabb tudatod hozzá van csatlakoztatva ahhoz a szobához, amiben ennek egy része ott van, létrehozva ezt a mostani földi létezésedet. No mármost, ott van egy ajtó, egyfajta csapóajtó, amiről már beszéltem nektek, és gyakorlatilag, amikor a halál beálltát az orvosaitok megállapítják, az azt megelőző pár pillanatban nyílik ki ez a csapóajtó, hogy ki tudj rajta áramolni. De ezt megelőzi egyfajta előkészítés, amikor te felkészülsz ennek az ajtónak a kinyitására, létrehozol egy olyan energetikai szövedéket, hogy úgy mondjam, ami aztán kezedbe adja azt a kulcsot, ami ezt az ajtót nyitja. Magyarán, „megtervezed” a halálod körülményeit, úgymond. Ez igazából egy nem tudatos szinten zajló folyamat, ám ha megkérdeznétek a halottaitokat, hogy így visszagondolva, mikortól érezték, tudták, hogy ez az átmenet megkezdődött, általában egy év és pár hónap közötti időintervallumot fognak megadni, attól függően, hogyan tervezték meg ezt az átmenetet, milyen módon kívánták kinyitni ezt az ajtót. No mármost, amikor elérkezett az ajtónyitás ideje, akkor a következőket tapasztalja a haldokló, úgymond. Először egyfajta félelem keríti hatalmába, ami spirálisan terjed benne és igazából elkerülhetetlen velejárója az átmenetnek, ez igazából egy olyan energetikai forgószél, ami kisepri belőle az énjére rárakódott rétegeket, és egy pillanatra megtapasztalja mindenki a kristálytiszta „én vagyok, és semmi más nincs” élményét. (Biztos hallottátok már azt a nem is olyan buta mondást, hogy minden haldokló a halála előtti pillanatában „megtér”, hogy a ti szóhasználatotokat kövessem. Ez tulajdonképpen egy istenélmény, az én is isten vagyok meghatalmasító élménye, de az már tudatosság kérdése, „ki mit kezd vele”, ha megengeditek, hogy így fejezzem ki magam, az érthetőség kedvéért.) Majd ezzel egy időben elmúlik a félelem, és egyfajta csúszó érzés keríti hatalmába a haldoklót, mint amikor egy vizes csúszdán képtelen vagy fékezni magad és elindulsz lefelé. Ez voltaképp egy csúszás- és emelkedésélmény együttese; egyszerre érzi azt az illető, hogy csúszik lefelé (ebből fakadnak a gyakori zuhanós álmok, ennek az élménynek az emlékéből) és ugyanakkor érez egyfajta emelkedést is (repülős álmok), de ezt egyszerre, amit gondolom, most nehéz elképzelnetek. Majd ahogy ez a csúszás gyorsul, hirtelen azt észleli, nincs teste, de „minden maradt a régi”, magyarán igazából egyfajta zavart is érezhet ilyenkor a haldokló, mert ez sokak számára meglepő élményt jelent, bár ugyanakkor a legtermészetesebbnek is érzi, és veszi a dolgot. Majd a teste körül maradva érzékeli ezt az új tudati állapotot, ezt úgy képzeljétek el, mint hogy a szobából kiáramolva még ott állsz a nyitott ajtóban, visszanézve a szobára. S innentől a történet igazából nagymértékben egyfajta tudatossági szint kérdés függvénye; ugyanis van, aki mindenáron szeretne visszamenni ebbe a szobába, és emiatt az ajtóban marad, ott ragad, a szoba felé fordulva. Van, aki megfordul, de igazából nem tudja elhagyni a szobaajtót, nem tudván, mit is kéne tenni, merre is kéne menni, hogy úgy mondjam, s van, aki meg szinte azonnal elindul kifelé. A tudatod egészével igazán akkor tudsz „összecsatlakozni”, ha ezt a lépést megteszed, mert ekkor tudsz konkrétan és energetikailag kilépni oda, ahol a veled összeköttetésben lévő magasabb tudatosságod van, hogy így mondjam. Amit most mondok, az persze nem szó szerint értendő, a jobb megértés kedvéért használom ezeket a képeket!

Az átmenet egy része magányos folyamat, az a folyosó, aminek egy szakaszát sok halálközeli élménybeszámolóból már ismerhetitek, az egyedül járandó végig, s az nem más, mint az ajtótól vezető út, átjáró, hogy úgy mondjam, ami meg a legelső beszélgetésünk alkalmával emlegetett cső vagy lift, amin leszülettél. Na mármost, aki az ajtóban marad, az igazából képtelen elszakadni attól a tudatosságtól, hogy azonosítja önmagát ezzel a nemrégiben megszűnt fizikai aspektusával, és miután ezt a folyosót vagy átjárót nem találja a rossz irány miatt, amerre ő néz, kisebb nagyobb bolyongás veheti kezdetét, egyfajta tanácstalanság és elveszettség érzéssel párosulva. Aki tétovázik, de jó irányban áll, az kaphat némi segítséget, egyfajta kíséretet, hogy így mondjam, ami odavezeti ehhez a bejárathoz, ami egyben egyfajta kijárat is, ha ezt így képesek vagytok megérteni. Ezen az átjárón túl már értelemszerűen, egy teljesen más tudatossági szint létezik, és ez egyfajta eltávolodást eredményez a „földi birodalmaktól”. S most igazában végtelenül leegyszerűsítettem a dolgot, de ha még ezt is szeretném tovább egyszerűsíteni, hogy megértsétek ezt a folyamatot valójában, a következő összefoglalást tudom tenni: A test elhagyása egy gyors és fájdalommentes, spontán folyamat, ami nem szakít el azonnal a földi világtól, és a megszokott „én tudatodtól”. Ahhoz, hogy át tudj kelni ezen az átjárón, meg kell fordulnod, hátat kell ennek fordítanod, ami általában a halált követő földi időben mért pár hónapon belül megtörténik – van, akinél akár azonnal, ám vannak olyanok is, akik „ott ragadnak”. Segítséget kapsz, de csak a magad választását támogatva, hogy eljuthass ehhez az átjáróhoz, amin átkelve tudsz eltávolodni a földtől, levetve útközben e földi éned maradványait. Ebben is kapsz segítséget, ám maga ez az út csak egyedül történhet meg, ez egy magányos szakasz. Majd átkelve ezen az átjárón, képes vagy a magad fejlettségi szintjének megfelelő tudatállapot „felvételére”, úgymond. Innen is további módokon vagy képes, ugye, ennek megfelelően továbblépni, de ez már nem tartozik konkrétan a meghalás folyamatához.
Hogyan tudjuk segíteni a haldoklókat, hogy könnyű legyen számukra az átmenet?

Ez gyakorlatilag egy külön munka kellene, hogy legyen, mint a szülésnél a bába: s ennek sok mai – az ősi kultikus gyökereket ébren tartó társadalmakban – komoly hagyománya van. Az a személy, aki segíti a haldoklót, igazából egy olyan beavatott, aki képes egyfajta tudatos módon kísérni a halott lelkét ezen a folyamaton, és képes finoman úgy forgatni, hogy úgy mondjam, hogy rátaláljon erre az átjáróra. Ez részéről nem kíván meg egyfajta testelhagyást; voltaképpen, ha nagyon le akarnám ezt egyszerűsíteni, ő egy kvázi „telefonkapcsolatot” fenntartva a haldoklóval képes neki segíteni, kísérni őt ezen az úton. Ám, ennek szigorú előfeltétele, hogy ez a kísérő végigélje újra a saját halálélményeit, képes legyen ezt magában feldolgozva, ezt az élményt legyökereztetve, ezt az élményt felhasználva kvázi egyszer végigjárni úgy ezt az utat, hogy közben nem hagyja el a testét, nem kerül halálközeli állapotba. Ez a folyamat ugyanaz, csak „nagyban”, mint amikor képes vagy egyfajta empátia révén úgy együtt érezni valakivel, hogy az ő élményeit átérezve, de egyfajta kívülállóságot, szuverenitást megtartva, segítesz neki egy hétköznapi helyzet megoldásában. S ez a segítő munka igazából olyan társadalmi elkötelezettségből kéne, hogy fakadjon, mint amiért a szülő nőt sem hagyjátok magára. Természetesen, te itt a földről csak egy darabig vagy képes kísérni az elhunytat, de ha ebben segítségére tudsz lenni, van egy pont, ahonnan már a másik oldalról is megkaphatja azt a fajta segítséget, amit te már nem tudsz innen megadni neki. Vannak és lesznek ez irányú tanfolyamok, kiegészítve és megújítva, s aki erre a fajta munkára késztetést érez, mindig meg fogja találni az ehhez vezető utat!
Adamus! Mondj valamit a gyászról, annak a feldolgozásáról, és arról, hogy hogyan lehet ezt könnyebbé tenni!

Drágám, a gyász az egyik legtermészetesebb érzésetek, ami két részből tevődik össze. Egyrészt benne van a veszteség, a valaki „elvesztésének” a fájdalma, másrészt benne van egy ősi, ösztönös tiltakozás, mint végtelen és halhatatlan lénynek, a végesség és az elmúlás illúziójával szemben.  Mind a két érzés ott van benned, egy időben, és tulajdonképp mind a kettő rólad szól, a te félelmedről és fájdalmadról, ami, még egyszer mondom, teljesen természetes dolog. Megnehezíti a dolgotokat a mai modern, hogy úgy mondjam, civilizált világ álláspontja a halállal kapcsolatban, ez a hihetetlen vastagon felépített építmény, amit a halál szent folyamata fölé építettetek az évek hosszú során át, azt hazudva magatoknak, hogy ez valaminek a vége, ez végérvényes és örök elmúlás, a halál után vár a semmi, vagy jobb esetben a nagy ismeretlen. S ez még jobban megnehezíti az átmenők és az itt maradottak dolgát is, hiszen ha te egy konkrét hiedelemben halsz meg, akkor, amíg ezt képtelen vagy elengedni, az téged abban a dimenzióban ugyanúgy kötni fog, mint itt a földön. A hozzátartozóid hiedelmeivel ugyanez a helyzet: fájdalmas módon képesek vagytok idekötni az eltávozottakat, nem engedve meg nekik, hogy beforduljanak abba az irányba, ami a valós szabadságot jelentheti számukra. S minél nehezebb, fájdalmasabb volt az átmenet, s minél több az a lebontásra váró hiedelemréteg, ami nem engedi ezt a fajta átlépést a magasabb birodalmakba, annál nagyobb lesz a késztetés egy újabb inkarnációra, egy újabb próbára, hiszen akkor ez az elengedés csak fokozatosan tud végbemenni, és ennek egyik állomása lehet egy újabb földi megtapasztalás. Ha túl sok ruha van rajtad, számtalan trikó, pulóver, kardigán, mellény és kabát, azon meg viharkabát és hadd ne soroljam; igazából te ezt egyszerre, egymagad képtelen vagy levetni, csak egyesével, és fokozatosan tudsz megszabadulni ezektől a göncöktől. S akin csupán pár kardigán, egy trikó, vagy egy vastagabb kabát van, az – a réteg számától és vastagságától függően – segítséggel, vagy akár anélkül könnyedén képes megszabadulni ezektől. S a gyász folyamatát ti a földön csak feloldani tudjátok a megélés folyamata során, amikor megengeded a fájdalmadat, de egyfajta mély tudás és bölcsesség által meghatározva, ami gátja annak, hogy ez az érzés elhatalmasodjék feletted. Az egészséges gyász időszaka általában egy év. Ha ennél kevesebb, vagy több a te általad megélt, amúgy rendkívül hullámzó folyamat, akkor „kóros gyászreakcióról” beszélhetünk, ami vagy egyfajta elfojtásból, vagy egyfajta feldolgozatlanságból fakad. Egyre több, ezzel a témával foglalkozó szakembernek a segítségét tudjátok majd ennek a folyamatnak a során igénybe venni, mert ezek a segítők nem csupán a távozóknak tudnak segíteni a legyökereztetett tudásuk révén, hanem az itt maradottaknak is. S ahogy változik az emberiség tudatossága, s ennek következtében a halál szentségéhez való viszonyulása is, egyre könnyebbé válik majd mindkét oldalon ez a folyamat.
Mitől függ, hogy ki, milyen halálnemet választ magának? Ez függ a tudatossági szinttől?

Persze, ez teljesen nyilvánvaló! Minél tudatosabb egy ember, annál könnyedebb az átmenet, ami vigyázat, nem földi szemmel mérendő folyamat! Tessék erre nagyon vigyázni, lehet egy földi szemmel, a fizikai síkon könnyűnek ítélt halál, a haldokló számára rendkívül nehéz, és lehet egy hosszú agónia – ami a földi síkon, kívülről egy hosszú szenvedésnek látszik – egy viszonylag fokozatos, és könnyű átmenet szolgálója. A „szenvedés” ugyanis sokszor még itt a földön segít levetni azokat a ruhadarabokat, amik akadályoznák a továbblépést, és sok lélek választja ezt a látszólag nehezebb utat. Sok halál már beáll, azaz az átmenet megtörténik, mielőtt ti ezt képesek volnátok érzékelni, sok balesetben elhunyt még tizedmásodpercekkel azelőtt elhagyja a testét, mielőtt a baleset megtörténne, sok gépeken „életben” tartott testben már rég nem „lakik” senki, hogy így mondjam.  Tulajdonképpen az, hogy te milyen utat választasz a magad számára, hűen megmutatja az egész életed fő témáját, a lelked megtapasztalásának ezen egyedi színárnyalatát, annak a lényegiségét. Mutasd meg, hogy halsz meg, s megmondom ki vagy! – mondhatnám, mert akár csak a születésed körülményei, a halálod körülményei is holografikus kivetülései annak, aki most itt ebben a földi létedben vagy.

Nem kell félnetek, kedveseim, a haláltól, többször említettem már, megszületni sokkal nehezebb és traumatikusabb folyamat, mint meghalni. S ha mindenáron félni akartok a haláltól, azért tegyétek, mert azt tudnotok kell, minden, amit gondolsz, hiszel, minden, aki a halálod pillanatában vagy, az maradsz a hiedelmeiddel, a sok-sok réteg ruháddal együtt. Érdemesebb most itt megszabadulnotok ezektől, mert higgyetek nekem, higgyetek a sokat tapasztalt, és a halál témáját minden oldaláról megjárt Adamusnak: itt a földön ezt ezerszer könnyebb levetnetek, mint „odaát”, hiszen igazából itt vettétek fel ezeket a rétegeket. És ezek a kabátok nem szolgáltak más célt, mint, hogy védjenek benneteket, de ha ti belül erősek vagytok, és képesek vagytok itt a földön kabát nélkül létezni, a halál lesz az egyik legbeteljesítőbb élményetek egy végigélt, megtapasztalt, befejezett, csodás életút záróakkordjaként. Ám, ha magadon hagyod a sok cókmókodat, akkor bizony előfordulhat, hogy elfáradtan, reményvesztetten lépsz ki ebből a játékból, és kicsit megnehezíted a magad dolgát, mert ruhákba tekert múmiaként nehéz szabadon szárnyalni.

forrás:http://adamus-saint-germain.net


Ha magadnak akarsz bizonyítékot:


Ezt a dokumentumot amiatt készítettem, mivel szoktak megkeresni olyan Keresztények és nem Keresztények, akik nem hisznek szellemek (holt ember földközelben ragadt lelke) és akár az ördögűzés létezésében sem…. és hiszik cselekedeteink becsapások…. és adott esetben Imádkoznak lelki üdvösségemért, vagy csalónak neveznek mivel elakarom hitetni mással is, hogy szellemek márpedig léteznek.
Ezekkel a Bibliai idézetekkel és tudományos élet munkásságainak dokumentumaival szeretném egy kicsit az ezotéria oldaláról megközelíteni Jézus kapcsolatát a szellemekkel és az ördögűzéssel, valamint további összegyűjtött anyagokkal bizonyítékot adni a kételkedőnek.

Én nem kívánom, hogy higgy Nekem, vagy az oldalon található 1000-nél is több megkereső dokumentált panaszának, megkeresésének vagy esetleírásainknak. A Hit a Te döntésed!
Én azoknak tudok segíteni akik Maguknak hisznek, hiszik hogy nem elméjük csapja be Önnön Magukat, vagy nem képzelegnek, és hiszik elméjük ép.
Az oldalt felkeresők, számtalan visszajelzés alapján örülnek, hogy láthatják, hogy bajaikkal nincsenek egyedül, hitük megerősödik abban, hogy amit láttak éreztek az valós… és örülnek, hogy van rá megoldás!
Akár a Buddhizmusról, Hindu hitvallásról van szó, de még asz Iszlám egyes hitvallásai is hisznek a reinkarnációban, ugyanúgy, mint több keleti kisebb nagyobb vallási gyülekezet hívei.
Ismétlem, Én nem kívánom, hogy bármit higgy, de ha Indiába születtünk volna, akkor ott a vérünkben lenne a reinkarnáció tana. Akkor már másként lehet állni ahhoz a dologhoz is, hogy akkor mi is történik a meghalt ember lelkével.
Kérdezni szokták, hogy olvastam-e már a bibliát. Bizony olvastam, de rám adott szemüveg nélkül!

Következzenek a „bizonyítékok” melyek hatással lehetnek rád, ha engeded, és nyitott vagy arra, hogy nem tudhatsz mindent:

------------------------------------------------------------
Biblia

Jézus tanítványai kísértetet látnak? (Márk)

Mk 6.46
Aztán elküldte őket, és fölment a hegyre imádkozni.
Mk 6.47
Közben besötétedett. A bárka mélyen bent járt a tavon. Ő ott maradt egyedül a parton.
Mk 6.48
Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel - mert ellenszelük volt -, a negyedik éjszakai őrváltás órájában elindult feléjük a vízen járva. El akarta őket kerülni.
Mk 6.49
Amikor látták, hogy a vízen jár, azt vélték, hogy kísértet, és elkezdtek kiabálni,
Mk 6.50
mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: "Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!"

Jézus tanítványai kísértetet látnak? (Máté)

Mt 14.23
Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában.
Mt 14.24
A bárka már jópár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt.
Mt 14.25
Éjszaka a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük.
Mt 14.26
Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. "Kísértet!" - mondták, s félelmükben kiabáltak:

Jézus Tisztátlan lélektől megszállt embert szabadít meg

Mk 5.2
Amint kiszállt a bárkából, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállott ember jött szembe vele.
Mk 5.3
A sírboltokban lakott, és még lánccal sem tudták fogva tartani.
Mk 5.4
Már sokszor megbilincselték és láncra verték, de széttépte a láncokat, összetörte a bilincseket. Senkinek sem sikerült megfékeznie.
Mk 5.5
Éjjel-nappal állandóan sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott, és kövekkel ütötte-verte magát.
Mk 5.6
Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre vetette magát előtte, és
Mk 5.7
hangosan kiabált: "Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!"
Mk 5.8
Mert ráparancsolt: "Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!"
Mk 5.9
Meg is kérdezte: "Mi a neved?" "Légiónak hívnak - válaszolta -, mert sokan vagyunk."
Mk 5.10
Egyúttal nagyon kérte, ne zavarja el őket erről a vidékről.
Mk 5.11
Ott legelészett a hegyoldalon egy nagy sertéskonda.
Mk 5.12
"Küldj a sertésekbe - kérték -, hadd szálljuk meg azokat."
Mk 5.13
Megengedte nekik. Erre a tisztátalan lelkek kimentek (az emberből), és megszállták a sertéseket. Erre a mintegy kétezer sertésből álló konda a meredekről a tóba rohant, s vízbe fulladt.
Mk 5.14
A kanászok elfutottak, s elvitték a hírt a városba és a tanyákra. Az emberek jöttek, hogy megnézzék, mi történt.
Mk 5.15
Jézushoz érve látták, hogy akit azelőtt egy légió tartott megszállva, most ott ül felöltözve, eszének birtokában. Erre megijedtek

A tanítványok ördögűzéséről:

Mk 6.11
Ha valamely helységben nem fogadnak be, és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük."
Mk 6.12
Azok elmentek, s hirdették a bűnbánatot,
Mk 6.13
sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.

Jézus szerint ki űzhet ördögöt:

Mk 9.38
Ekkor János szólalt meg: "Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk."
Mk 9.39
Jézus így válaszolt: "Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni.
Mk 9.40
Aki nincs ellenünk, az velünk van.

Mária Magdolnából 7 ördögöt űz ki Jézus:

Mk 16.8
Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről.
Mk 16.9
Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből a hét ördögöt kiűzte.
Mk 16.10
Ez elment és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak.
Mk 16.11
Amikor meghallották, hogy él, és hogy (Mária Magdolna) látta, nem hitték el.

Jézus további megszabadításai:

Mk 1.32
Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat.
Mk 1.33
Az egész város az ajtó elé gyülekezett.
Mk 1.34
Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött, de nem engedte őket szóhoz jutni, mert tudták, hogy kicsoda.
Mk 1.35
Hajnal tájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.
Mk 1.36
Simon és társai utána mentek, hogy megkeressék.
Mk 1.37
Amikor megtalálták, ezt mondták neki: "Mindenki téged keres."
Mk 1.38
De ő így válaszolt: "Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki."
Mk 1.39
S bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, és ördögöket űzött ki.

Jézus további megszabadítása tisztátlan lélektől

Mk 1.23
A zsinagógájukban volt egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ez rögtön ilyeneket kiabált:
Mk 1.24
"Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje."
Mk 1.25
Jézus ráparancsolt, így szólva: "Hallgass és menj ki belőle!"
Mk 1.26
A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle.
Mk 1.27
Mindnyájan elcsodálkoztak. "Ki ez? - kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki."
Mk 1.28

Jézus mit mond az Őt követőkről:

Mk 16.16
Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.
Mk 16.17
Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek,
Mk 16.18
kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak."

Jézus hatalmat ad az ördögűzésre:
Mk 3.13
Ezután fölment a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok hozzá mentek.
Mk 3.14
Tizenkettőt rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét.
Mk 3.15
Hatalmat adott nekik, hogy kiűzhessék az ördögöket.


Jézus távolról is segít a megszabadításban:

Mk 7.25
Egy asszony, akinek a lányát tisztátalan lélek szállta meg, hallott felőle, odasietett hozzá és a lába elé borult.
Mk 7.26
Az asszony görög volt, szírföníciai származású. Kérte, hogy űzze ki a lányából a gonosz lelket.
Mk 7.27
Ezt mondta neki: "Hadd jóllakni előbb a gyermekeket. Nem való ugyanis elvenni a gyerekektől a kenyeret, és a kiskutyának dobni."
Mk 7.28
De az így felelt: "Igen, Uram, de azért a kiskutyák is esznek az asztal alatt abból, amit a gyerekek elmorzsálnak."
Mk 7.29
Erre így szólt hozzá: "Ezekért a szavakért menj, a gonosz lélek elhagyta lányodat."
Mk 7.30
Amikor hazaért, lányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek

Jézus néma és süket lélekre parancsol rá:

Mk 9.25
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: "Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!"
Mk 9.26
Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belőle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt.
Mk 9.27
Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s a gyermek talpra állt.
Mk 9.28
Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: "Mi miért nem tudtuk kiűzni?"
Mk 9.29
"Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására" - felelte.

A tanítványok tudták, hogy vannak szellemek, hisz hitték azt látnak?

Lk 24.36
Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: "Békesség nektek!"
Lk 24.37
Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak.
Lk 24.38
De ő így szólt hozzájuk: "Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben?
Lk 24.39
Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van."
Lk 24.40
Ezután megmutatta nekik kezét és lábát.
Lk 24.41
------------------------------------------------------------
Tudományos kutatómunka

Az alábbi idézet DR. EDITH FIORE (pszichológusnő) kutatásaiból való, ajánlom elolvasásra a nyugtalan holtak című könyvét:










A képre vagy ide klikkelve letölthető a könyv!

Jóval a kereszténység megjelenése előtt a régi görögök és a rómaiak is hittek abban, hogy a halottak hatással vannak az emberekre.
A sorvadozó beteg egyike volt azoknak, akikre egy gonosz szellem rámeredt. (Homérosz)
Egyes zsarnoki démonok élvezetéhez még testben élő lelkek kellenek; mivel nem voltak képesek más módon kielégíteni szenvedélyüket, zendülést, sóvárgást, hódító háborúkat szítottak, s így megkapták, amire vágytak. (Plutarkhosz)
A démonok gonosz emberek szellemei. (Josephus)
A megszálló szellemek természetével kapcsolatban sok eltérő nézet létezett. Voltak, akik azt gondolták róluk, hogy a szellemek tulajdonképpen maguk az elhunytak. Mások úgy gondolták, hogy bizonyos szellemek sohasem voltak emberi lények, hanem a Sátán szolgái, vagy maga a Sátán. Ebben a fejezetben az előbbi álláspontot fogjuk vizsgálni.
Vannak kultúrák, melyekben nagyon pontos elképzelés él arról, hogy honnan származnak az embereket megszálló szellemek, és miért avatkoznak bele az emberek életébe. A régi kínai ősimádat több mint tízezer éves múltra tekint vissza. E kultúra szerint egy ember sok cikluson, vagy élet¬időn megy keresztül. Mindenkinek jó viszonyban kell len¬nie az őseivel, mert ők továbbra is léteznek egy másik vi-lágban - és ha feldühítik, vagy megbotránkoztatják őket, visszatérnek, és bosszút állnak az elkövetőn.
A japánok is imádták az őseiket, és hittek a földhöz kötött szellemekben. Talán ez magyarázza egy ördögűző vallás, a Mahikari gyors elterjedését, amelynek 1970-ben már négyszázezer tagja volt világszerte. Igaz-Fény Vallások-Feletti-Vallás néven vált ismertté, és azt tanítja, hogy az emberek testi és lelki betegségeinek több mint nyolcvan százalékát a megszálló szellemek okozzák. Azt állítják, hogy ördögűzőik vissza tudják állítani a megszállott személy egészségét és jóllétét, és naponta ezreket kezelnek ezekkel a módszerekkel.
Az ősi egyiptomiak is hittek abban, hogy a halottak ha¬tással vannak az élőkre - főleg azon emberek szellemei, akiket megbecstelenítettek, vagy elhanyagoltak a haláluk után. Ősi síremlékek tanúskodnak egy bonyolult hitvilág létezéséről, amely szerint az élet tovább folytatódik a halál után. A holttesteket mumifikálták, hogy újra használhatóak legyenek; a belső szerveket különböző főzetekkel és gyógy-növényekkel gondosan tartósították, és egy halotti korsóba helyezték őket, ugyanebből a célból. A sírok a háztartási eszközök valóságos lerakatai voltak; ételek, magvak, álla¬tok és szolgák biztosították a halottnak a kényelmes túlvilági életet. Még a feleségét is befalazták a sírboltba élve, hogy az elhunytnak legyen társasága az alvilági úton.

Ugyanezen könyvből egy biblia szakértő munkássága:

És bár Cayce a Déli Fundamentalista Keresztény Egyház tagja és bibliaszakértő volt, transzban az elmúlt életekről, a karmáról, a reinkarnációról, a meditációról, az emelkedő síkokról,.a többszörös testekről, a szellem által való megszállottságról, és sok más egyébről beszélt.
Ezekben a földhöz kötött szellemekről, és az általuk okozott elmebetegségekről szóló előadásaiban Cayce tovább ment, mint a kérdéskör legtöbb szakírója, és a megszállottság okaként bonyolult fizikai-érzelmi-mentális és spirituális okokat tételezett fel.
Transzállapotban a megszállás ellen többféle gyógymódot említett: javasolta az arany testen belüli használatát, speciális kisfeszültségű elektrosokk berendezések alkalmazását; az idegrendszer kapujának felszabadítására gerincmasszázst, valamint masszázst, étrendi reformot, és még sok más természetgyógyászati és spirituális módszert javasolt.

------------------------------------------------------------
Pszichikai kutatócsoport véleménye:

Az alábbi videót a 40. percétől érdemes nézni:













------------------------------------------------------------
Antropozófia ˝az Ember Bölcsessége˝ világszemlélet

Ajánlom elolvasásra Rudolf Steiner "A szellemtudomány körvonalai" munkássága alkotását mely kissé száraz, de egész képet adhat a szellemi szintekről











A képre vagy ide klikkelve letölthető a könyv!


------------------------------------------------------------
Kvantumfizika, van-e anyag?

Egy kis fizika a létezésről, teóriák:










Link:
http://www.idokep.hu/hirek/quantum-radar-delayed-choice-eraser

------------------------------------------------------------
Dr. Carl Wickland pszichiáter 30 évi munkája holt lelkek általi megszállottság  vizsgálatában.

Szintén ajánlom elolvasásra ezt az angol könyvet amelyben egy neves pszichiáter számol be "szellemes" eseteiről, munkásságáról.

Egy kis összefoglaló és egy eset:

Dr. Wickland, mint idegorvos, 30 éves munkája nyomán, közel 100 példával bizonyítja, hogy a legtöbb esetben nem zavarodottság, vagy öntudathasadás, vagy hasonlókról van szó, hanem „megszállottságról” ahol meghalt lények, a hozzájuk hasonló - testben élő - embertársukat hatalmukba kerítik és rájuk kényszerítik saját akaratukat.
Ha ezeket a lényeket, egy médium segítségével sikerül szólásra bírni, kiderül, hogy egyáltalán nincsenek tudatában megváltozott helyzetükkel, létükkel, azzal hogy földi testüket levetették. Úgy képzelik, hogy régi környezetükben élnek és tovább akarják folytatni szokásaikat és szenvedélyüket. Tudtul adják nevüket, címüket (a megadott adatok valódisága, tudakozódás után, minden esetben igazolódott!).
Ezekkel a föld-közeli az ún. „köztes-szférában” tartózkodó lényekkel folytatott beszélgetéseket adja szóról-szóra könyvében Dr. Wickland.
Ez a fajta elmebaj - írja Dr. Wickland - nem szégyen, nem irtózni kellene tőle, hanem inkább megértést kellene tanúsítani ezzel szemben! Felismerni benne a látható és láthatatlan világ közötti kölcsönös kapcsolatot - és megtanulni ezt megérteni!
A „megszállottság” egy tény, amely természetes - de szabálytalanul használt - törvényeken alapszik és bőségesen bizonyítható! Százszorosan bizonyítva volt már azáltal is, hogy ez az elmezavar, a betegről, egy erre kiképzett érzékeny személyre, egy ún. „médiumra” átvihető.
Ily módon volt megállapítható, hogy egy tudatlan, vagy rosszindulatú lény volt a betegség okozója és ezúton volt lehetséges - anélkül, hogy a médiumra káros hatással lett volna - nemcsak a megszállottat megszabadítani kínzóitól, hanem a szellemet is, felvilágosítva a túlvilág törvényeiről, ki lehetett segíteni a szellemi sötétségből, amint azt az alábbi tudósítások mutatják.
Egy esetben, amit ismertetett a könyvében, egy elmebetegben lévő szellemről volt szó, akinek „áldozata” szánalmas sírógörcsökben és erős fejfájásokban szenvedett. Ez az állapot azonnal megszőnt, miután a szellem a párbeszéd után elhagyta a beteget!

Volt olyan eset, hogy durva ember volt a megszálló, és olyan volt, mintha az ördög szállta volna meg” a beteget!

Egy eset:

Megszálló szellem (Sz.): John Sullivan
Páciens: L.W. asszony (akit megszállt a szellem és elektrosokkal is kezelték).
Médium: Dr. Wickland felesége, rajta keresztül beszél a szellem.
Wickland (Dr.) beszélget (a transzállapotban lévő feleségén keresztül) a megszálló szellemmel.
Kezdetben a szellem annyira nyugtalan volt, hogy le kellet fognunk a médiumot.
Sz.: Milyen jogon tart engem fogva? Semmi közöm magához, nem csináltam magának semmit. Ha megint szabad leszek, majd megmutatom magának…
Dr.: Mint idegen jött ide hozzám és mindjárt veszekedni kezdett. Nem tehettem egyebet, mint lefogtam magát!
Sz.: De ilyen módon nem hagyom magam legyőzni!
Dr.: Ki maga?
Sz.: Miért mondjam meg? Senkit nem ismerek itt és nem is érdekel, hogy maga ki. Hagyjon békén, hogy elmehessek!
Dr.: Először mondja meg, honnan jön és mit akar?
Sz.: Miért akarja tudni?
Dr.: Talán ki tudjuk segíteni jelenlegi helyzetéből.
Sz.: Majd ha nem tart ilyen erősen, beszélni fogok.
Dr.: Meséljen valamit magáról.
Sz.: Először is nem akarom többet ezeket a tőket (a beteg elektromos kezelése). Egy ideig fogságban voltam, de majd ha kimenekülök innen, nagy patáliát fogok csapni! Mi a csudának kezelt engem ezekkel a tűkkel? Ha innen ki tudok menni, hazamegyek.
Dr.: Hol van az otthona?
Sz.: A sötétségben. Elmentem hazulról, s akkor egyszeriben nem láttam, mintha vak lettem volna.
Dr.: Nem érezte magát különösen már ott abban a házbanő
Sz.: Tulajdonképpen nem az én házam volt, de otthon éreztem magam. Sokszor nem tudtam hol vagyok és tomboltam egész idő alatt. Vagy veszekedtünk egymással, - mindenféle nép volt ott. De azokat még elkapom egyszer…
Dr.: Voltak ott nők is?
Sz.: Sokan, nem volt békénk tőlük. – Nők! Ha azokat egyszer utolérem, alaposan felpofozom mind!
Dr.: Nem értem miért akar mindjárt mindenkit bántani?
Sz.: Örökké jajgattak, egész megbolondították az embert, és mit tehet egy férfi, ha annyi nő van körülötte (a többi megszálló szellem a beteg aurájában)! Legszívesebben elfutnék valahová, ahol nem talál meg senki.
Dr.: De saját maga elől nem tud elfutni.
Sz.: Nők, nők, elegem van belőlük! Az egyiket odavágtam, vertem, de mégsem engedett el (a beteg: L. W. asszony). Mi jogon csüng rajtam ennyireő Egy szép napon még megölöm!
Dr.: Tudatában van annak amit csinált?
Sz.: Nem érdekel mit csináltam! Egyszer kitéptem a csuklójából egy darabot, kitéptem a hajából amennyit tudtam és mégis kapaszkodott belém. Nem tudtam szabadulni tőle.
Dr.: Hol van most ez az asszony?
Sz.: Egy idő óta már nem látom.
Dr.: Mi fájdalmat okozott magának ez az asszony?
Sz.: Nincs joga ennyire kapaszkodnia belém, ahogy azt teszi.
Dr.: Fordítsuk meg a dolgot: maga az, aki csüng rajta. Maga már meghalt.
Sz.: Semmi joga engem női ruhákba dugni és hosszú hajat a fejemre tenni. Mi? Én halott? Majd megmutatom magának mennyire nem vagyok az és hogy mennyire nincs elég ereje ahhoz, hogy engem fogva tartson. Majd az után mondja azt, hogy halott! (kajánul nevet)
Dr.: Maga kínozta ezt az asszonyt és én elektromossággal kiűztem magát belőle. Így ő végre megszabadult magától! Értse meg végre, hogy maga már egy szellem és fizikai test nélkül él.
Sz.: Csak el tudnám kapni egyszer ezt az asszonyt, az arcába csapnék, és legszívesebben a maga nyakának is nekiugranék.
Dr.: Ha nem viselkedik rendesen, megint elektromos kezelést kap. Legyen okos és lássa be a hibáit, nézzen vissza elmúlt életére, hogy mindenben helyesen cselekedett-e?
Sz.: Senki sem tökéletes!
Dr.: Maga egy tudatlan, földhöz kötött szellem, aki a föld szférájában bolyong. Négy évig kínzott és megszállva tartott egy asszonyt és most magasabb szellemtestvérek hozták ide, hogy segítsünk magán. E célból van megengedve, hogy a feleségem testét és agyát használhatja, aki könyörületből, rendelkezésre bocsátja magát, ilyen lényeknek, mint maga is, hogy ezúton tudjunk segíteni.
Sz.: Elég ostobaság tőle, ha ezt megengedi! És különben is, hogy jönnék én ahhoz, hogy nőket zaklassak, aki úgy gyűlölöm őket, hogy legszívesebben szétzúznám valamennyit!
Dr.: Kedves barátom, ha maga valamikor is boldog akar lenni, akkor változtatnia kell a magatartásán! Gondolt-e valaha is Istenre és hogy egyáltalán mi az élet értelme?
Sz.: Nincs Isten, mert ha volna, nem lenne annyi „jaj” és nyomorúság.
Dr.: De ha nincs egy felsőbb Lény, hogy jött létre maga is, hogy van az, hogy él és van? Meg tudja magyarázni azt is pl., hogy hogyan lehetséges az, hogy a feleségem testén keresztül beszél velünk?
Sz.: Tehát a maga felesége lógott rajtam egész idő alatt?
Dr.: Nem! Maga molesztált egy hölgyet, aki azért jött ide hozzánk, hogy segítsünk neki. Én űztem ki magát belőle, aztán magasabb szellemek „börtönbe” zárták, de jelen pillanatban a feleségem testét veszi igénybe.
Nem minden nő hamis!
Sz.: Anyám is egy nagyon jó asszony volt, de már 40 vagy 50 éve halott.
Dr.: Maga is halott, ami a testét illeti, de most nézzen egy kicsit körül és mondja el nekünk, mit lát?
Sz.: Anyámat látom, de félek tőle!
Dr.: Miértő Mi sem félünk magától.
Sz.: De hát anyám egy szellem!
Dr.: Persze hogy az, éppúgy mint maga. Mond valamit magának?
Sz.: Azt, hogy - „évek óta kereslek John”. De én félek tőle!
Dr.: Olyan ijesztő?
Sz.: Nem, de mégis félek tőle! Oh, az apám is itt van és Lizzie is! Ne gyertek a közelembe, nem szeretlek Lizzie te kígyó!
Dr.: Valószínő bocsánatot akar kérni valamiért, amit elkövetett.
Sz.: Én sohasem fogok neki megbocsátani!
Dr.: Mi emberek tévedünk néha, lehet, hogy egy félreértés van maguk között. Törölje ki a győlöletet a szívéből, legyen okos!
Sz.: Lizzie menj el, vagy megöllek! Úgy viselkedtél, mint egy kígyó, hamis vagy, mint a többi, mind! Egy szavadat sem hiszem el. Nagyon haragszom rád, hazudsz!
Dr.: Mit felel és ki ő tulajdonképpen?
Sz.: ő az, akinek minden gyötrelmemet köszönhetem és azt állítja, hogy minden a féltékenységem miatt történt, pedig nem voltam féltékeny!
Dr.: Hallgassa csak meg, amit még mondani akar.
Sz.: (figyel) Szép kis történet! Össze akartunk házasodni, de én a féltékenységem miatt, hamis fényben láttam a dolgokat.
Dr.: Talán tényleg heveskedő és önfejő volt.
Sz.: (Lizzie-hez) Hazudsz! A másik fiúval kószáltál, magad is tudod. Azt mondja, amikor megláttam őket, véletlenül találkoztak a villamosnál és csak hazakísérte őt. Én meg hazarohantam és szíven szúrtam magam.
Dr.: Az egy bátor tett volt?! Tehát öngyilkos lett.
Sz.: Ha legalább meghaltam volna. Jobb lenne, de nem tudtam meghalni. Majd még megbosszulom magamat a nőkön!
Dr.: Miért nem akar észre térni? Bocsásson meg a leánynak.
Sz.: Maga elhiszi ezt a mesét? Nagyon szenvedtem a szúrás után, mindenáron meg akartam halni! Most itt jár Lizzie fel-alá és bőg.
Dr.: Én azt hiszem, édesanyja gyermekkorában nagyon elkényeztette.
Sz.: Jó dolgom volt, minden kívánságomat teljesítette. Most azt mondja: „bár ne tettem volna”. Nem anyám, ne gyere közelebb! Rajtam már nem segít semmi! „John légy okos, megértő! A lelkiismereted vádol” – mondja anyám.
Lizzie is itt van s mindketten sírnak, de velem nem törődik senki!
Dr.: Nem gondolja, hogy nagyon önző? Ha most nem használja ki a kedvező helyzetét, nem bocsát meg Lizzie-nek, akkor megint egy sötét börtönbe kerül, mindaddig, amíg megbánást nem érez. Lássa be, hogy a hiba magában rejlik!
Sz.: Nem bocsátok meg neki, mindegy hová kerülök! Miért adtak meg mindent a szüleim, amit csak kívántam? Látod anyám mit tettél? Büszke vagy most a fiadra? Ennyire vittél, ez a te műved!
Dr.: Azt állította, hogy szerette az édesanyját, de a szavai után ítélve, úgy látszik, senkivel szemben nem érzett rokonszenvet vagy szimpátiát.
Sz.: Gyűlölöm ezt a szót! Apám azt mondja, meg kell változnom, de én ehhez már öreg vagyok. (visszariad valamitől)
Ne vigyetek el! Ne vigyetek el! Én beteg vagyok! Ne engedje meg, hogy börtönbe vigyenek! Megbocsátok Lizzie-nek – mindent jóvá akarok tenni! Olyan elegem van az életből és mindenből!
Dr.: A szellemvilágban igyekeznie kell, magát hasznosítani, másokon segíteni, a rosszat jóvá tenni és nem bántani másokat! Próbálja helyrehozni azt az igazságtalanságot, amit ennek a hölgynek okozott azáltal, hogy megszállta!
Sz.: ő kínzott engem, én csak bosszút álltam a nőkön, mert gyűlölöm őket!
Miután ezt a konok szellemet nem lehetett jobb belátásra bírni, tévedéséről és helyzetéről meggyőzni, magasabb szellemtestvérek vették át és zárták „börtönbe”, ahol mindaddig kell maradnia, amíg az önmegtagadást meg nem tanulja, megbánást nem érez és ki nem írtja szívéből a gyűlöletet!
Forrás: Carl Wickland: Harminc év a holtak között (német kiadás)
Fordította: Havass Katalin






A képre vagy ide klikkelve letölthető a könyv!  Figyelem ANGOL verzió!
------------------------------------------------------------
Egy felemelkedett mester tanítása
Ha valaki nem jártas az ezotériában, annak nem sokat mond a felemelkedett mester fogalom. Aki kicsit jártasabb a tanítók mibenlétében, azoknak szolgálhat egy kis magyarázattal az ártó szellemek kifejezés Adamus "szájából"
Ez az idézet a 2012 novemberi shoud ból származik:

"Mielőtt még rátérnénk a mai témánkra, szeretnék egy pár szót beszélni arról, hogy néhány nappal ezelőtt egy bámulatos DreamWalk-ot csináltunk a földhözkötött birodalmakban. Ezek azok a birodalmak, ahová azok kerülnek, akik egy traumatikus vagy szomorú módon hagyják maguk mögött a fizikai testüket. Ők azok, akik nem lépnek keresztül a halál ajtaján, mert nem akarják elfogadni, hogy meghaltak. Annyira mérgesek, hogy még mindig kötődnek ehhez a Földhöz, más emberekhez, épületekhez, és azokhoz a dolgokhoz, amiket a haláluk előtt tettek.

Tudjátok, amit ezek a földhözkötött lények igazából tesznek, az nem más, minthogy újra és újra, és egyfolytában csak újraélik a tegnapjaikat. Számukra nem létezik a holnap, annak ellenére, hogy a holnapjuk sem különbözne sokban a mai napjuktól, ahogy ez a legtöbb ember esetében történik. Bele vannak ragadva a tegnapjukba, és ezért fölhözkötöttek. Nem rosszak ők. Még csak nem is gonoszak. Alattomos dolgokat tesznek ugyan, de igazából nem gonoszak. Mindössze minden napjukat megismétlik újra meg újra, végestelen végig.

Van egy film, aminek a címe az Idétlen Időkig. Ott is minden nap ugyanolyan. Igazából pontosan ilyenek a földhözkötött birodalmak. Na természetesen keresnek, kutatnak. Természetesen megpróbálnak terrorizálni. Természetesen megpróbálják felkelteni a figyelmeteket. Megpróbálnak energiához jutni, mert számukra az energia jelenti az élelmet, és többek között olyan dolgokból jutnak energiához, mint a félelem. Ez az ő eledelük. Ezért természetesen zörgetik a gerendákat, zajokat keltenek, hogy halálra ijesszék a pincében tartózkodó kisgyermekeket. Ó, imádják a kisgyerekeket! Miért? Mert a kicsit még érzik és látják is őket. Az már egyáltalán nem érdekli őket, hogy ezzel halálra ijesztik azokat a gyerekeket, hiszen számukra ez élelem, ők pedig éhesek, mivel folyton csak a tegnapjaikat élik újra meg újra."

------------------------------------------------------------
Dr. Michael Duff Newton pszicho terapeuta munkássága

Tovább kutattam és találtam egy szuper könyvet, mely több részes, de ez az első rész mondhatom KÖTELEZŐ!
Lehet ezzel a könyvvel kellett volna kezdeni a felsorolást.
Az olvasmány letehetetlen és egy olyan egységes képet ad az emberiségnek a földi életről, azelőttről és azutániról, hogy paff egyszer csak ott van egyben minden. Újkori Bibliaként ajánlom mindenkinek

Minden a szellemi létezésünkről szól, és egységes megvilágított képet kapunk az olvasmányból a kísértetek "létezésére". A kísértet téma az olvasás alatt mellékes lesz, oly csodát és a tudomány által oda nem adott valós, igaz ideát vázol, melytől eláll az "ember" lélegzete. A puszta igazság. Ajánlom +++


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése