2016. május 10., kedd

A vak is látja mégis tagadják




A vak is látja mégis tagadják




Kérdések a zsidó világuralom tagadóihoz


A cionista bankároligarchia szolgálatában álló propagandisták, és mindazok a szerencsétlenek, akik bedőlnek a félretájékoztató kampánynak, azt harsogják, illetve mondogatják, hogy a zsidó világuralom nem létezik, az nem más, mint „összeesküvés-elmélet”, az „őrült antiszemiták” rémálma. Az alábbiakban azonban néhány olyan eseményre, nyilvánvaló összefüggésre és mindennapi tapasztalatra szeretném felhívni a figyelmet, melyek alapján csakis egyetlen következtetésre juthatunk: a zsidó világuralom igenis létezik. (Sőt egyre nyomasztóbbá válik, de ez most egy másik kérdés.) Írásomban elsősorban kérdéseket fogalmazok meg, melyekre ha bárki képes értelmes válaszokat adni, kérném, tegye meg.

-Nagyon sok zsidó ember van vezető pozícióban, főleg a gazdasági, kulturális életben. Ezt a tényt maguk a zsidók is elismerik, sőt adott esetben – főként egymás közt, de néha a gójok irányába is – büszkélkednek is azzal, mennyi fajtársuk található a gazdasági-politikai-kultúrális élet „őrhelyein”. Igaz, szerintük azért van annyi bankvezér, tudós, médiaguru, politikus és gazdag ember a zsidók között, mert ők tehetségesebbek és okosabbak a gójoknál. Témánk szempontjából most mellékes, hogy azért sok-e a zsidók között a sikeres, gazdag ember, mert tényleg okosak és tehetségesek, vagy azért, mert – mint az „antiszemiták” állítják – gátlástalanok és csalók, akik az emberi együttélés legalapvetőbb szabályait durván áthágva jutnak meg nem érdemelt előnyökhöz. (Esetleg mindkét állítás egyszerre igaz.) De vajon ha egy népcsoport tagjai közül bármilyen okból „sokan vannak vezető pozícióban”, akkor az nem azt jelenti-e, hogy a szóban forgó népcsoport uralmi helyzetben van?
-A zsidók legendásan összetartóak, és segítik egymást a „bajban” – valójában persze a hatalom megszerzéséért és még további kiterjesztéséért vívott „harcban”. Ugyanakkor a cionisták és az érdekükben ténykedő propagandisták azt próbálják elhitetni velünk, hogy a zsidók legendás összetartása egy mítosz, az „antiszemiták beteges fantáziájának szüleménye”, mivel a választott nép fiai körében igenis vannak különböző érdekcsoportok, és ellentétes ideológiák is jócskán megosztják a soraikat. (Mindkét kijelentés igaz lehet egyszerre is: a zsidók a kiváltságaikra nézve veszedelmesnek gondolt gójokkal szemben egységesek lehetnek, mindamellett attól még „baj” esetén „összezárhatnak a sorok”. )De vajon mennyire életszerű állítás, hogy a vezető pozícióban – vagyis hatalmon – lévő emberek nem fognak össze, és nem működnek együtt kiváltságaik megtartása érdekében? Ki látott még olyan ostoba uralkodó „elitet”, amelyik nem tesz meg minden tőle telhetőt hatalmának megőrzése (sőt kiterjesztése) céljából?
-A zsidók nyíltan hirdetik, hogy „nem engedik meg, hogy még egyszer bekövetkezzék a holokauszt”. Sőt, mint gyakran emlegetik, a „gyűlölködés”, az „antiszemitizmus”, a „rasszizmus” legapróbb jelei esetén „közbe kell lépni”, mert a „holokauszt is a szavakkal kezdődött”. De ha, mint állítják, nincsen egységes zsidó érdekérvényesítés – vagyis a gazdag és hatalmas zsidók (bankárok, politikusok, ügyvédek, médiák vezetői, újságírók, filmesek, stb.) csupán egymással semmiféle kapcsolatban nem álló „egyének” -, akkor hogyan tudják ugyanakkor folytatni a harcot az „újabb népirtás megakadályozása érdekében”? Ha nincsen közöttük összetartás és egység, és állítólag „nincsenek közös zsidó érdekek” sem, akkor hogyan képesek harcolni a nem zsidók között fejét újra és újra felütő „irigykedés”, „gyűlölködés”, „bűnbakképzés” , „antiszemitizmus” és „rasszizmus” ellen? (Hiszen ez harc, hatalmas médiakampány kíséretében és óriási pénzekkel megtámogatva, rendületlenül zajlik.)
-Ha a cionista zsidóság nem volna kiváltságos helyzetben, hogyan lenne magyarázható, hogy izraeli gépek mindenféle következmény nélkül berepülhetnek magyar területre? Mivel indokolható az izraeli kémrepülők ügye körüli zavartság és teljes homály? Amikor az orosz kommunisták befolyása alatt állt Magyarország, vajon nem hasonlóképpen hablatyoltak és hazudoztak volna a politikusok, és nem hasonlóképpen seperték volna a szőnyeg alá a botrányt, ha mondjuk szovjet felderítő épek repkedtek volna az ország felett? (Gondoljunk például arra a zavart hallgatásra és mellébeszélésre, amivel a kommunista vezetők igyekeztek meg nem történtté tenni pl. a dél-koreai gép lelövését 1983-ban, vagy a csernobili atomkatasztrófát 1986-ban, de más botrányokat is említhetnék. A politikusok zagyválása, zavartsága és mellébeszélése túlontúl ismerős.)
-Ha nem lenne zsidó világuralom, mivel lenne magyarázható, hogy a „választottak” képesek voltak történelemszemléletüket a nyugati világ népeire rákényszeríteni? Ha a zsidóság, mint mondják, egyáltalán nincsen hatalmi helyzetben manapság, akkor vajon hogyan tudták jogszabályba is belefoglaltatni legfontosabb történelmi mítoszuk – a holokauszt – megkérdőjelezésének tilalmát? Nem hasonlóképpen büntették a kommunista uralom idején azokat, akik másképpen írtak és beszéltek a múltról, mint ahogyan azt hivatalosan előírták a hatalom akkori birtokosai? Elképzelhető-e, hogy a zsidón kívül bármely más nép képes lenne elérni, hogy börtönbe vessék hivatalos történelemszemléletük bizonyos állításait kétségbe vonó embereket
-Ha a zsidóság nincsen uralmi helyzetben, akkor mivel magyarázzák a „polkorrekt” politikusok és „médiamunkások” azt a tényt, hogy Izrael állam ENSZ határozatok és nemzetközi jogszabályok tömegét sérti meg, ennek ellenére nemhogy szankciókat nem léptetnek életbe vele szemben, de kifejezetten éltetik és dicsőítik az „izraeli demokráciát”? Ha nincsen zsidó világuralom, akkor vajon miért nézik el a nyugati hatalmak és csatlósaik a zsidó államnak a palesztinok elleni súlyos jogsértéseket és háborús bűncselekményeket?
-Ha nem létezik zsidó uralom a nyugati világban, akkor mi az oka annak, hogy Amerika irdatlan összegeket fizet katonai és egyéb más „segélyek” címén a zsidók államának?
-Ha a zsidók nincsenek kiváltságos helyzetben, akkor mi indokolja azt a zűrzavart, megdöbbenést és kínos magyarázkodást a magyarországi „politikai elit” részéről, ami Simon Peresznek hazánk felvásárlására vonatkozó, botrányos megjegyzését követte?
-Ha a zsidók sem nálunk, sem másutt a nyugati világban állítólag nincsenek uralmon, akkor vajon miért félnek nagyon sokan őszintén beszélni a zsidóknak a történelemben és napjainkban játszott szerepéről? Miért övezi oly sok tabu a zsidóság múltját és jelenét? Vajon miért igyekszik mindenki, aki karrierre vágyik a közéletben vagy a művészeti-tudományos életben, a cionisták szája íze szerint formálni a mondanivalóját? Vajon nem mindig az uralkodó oligarchia valódi története és „titkai” állnak tabu alatt? Nem általános szabály-e, hogy az uralmat gyakorló „elit” tagjait állítják be mindig kedvező színekben a nyilvánosság fórumain? (Mi lehet az oka például annak, hogy a filmekben szereplő „zsidó emberek” csak és kizárólag roppant rokonszenvesek és/vagy ártatlan áldozatok, számtalan alkalommal pedig zseniális hősök? )
-Ha nem lenne zsidó világuralom, akkor abból az következne, semmiféle összefüggés sem állna fenn a szellemi-kulturális életben tapasztalható terror (holokauszt-propaganda, multikulti dicsőítése, antiszemitizmus, rasszizmus elleni harc, a zsidóság múltértelmezésének általánossá tétele, stb.), a gazdasági-politikai életet uraló bankároligarchia erőszakoskodásai (hitelminősítők parancsai,, IMF diktátumok, spekulánsok, pénzügyi befektetők, pénzpiacok manipulációi, és ennek az egész bűnbandának a kocsányán lógó politikusok botrányos ténykedése, stb.), valamint a világbirodalom elsősorban Izrael érdekében megindított háborúi (Izraelnek nyújtott feltétlen támogatás, a zsidó állam fő ellenségeinek lerohanása, stb.) között. Merné-e bárki állítani, hogy a kulturális-szellemi, a gazdasági-politikai és a külpolitikai-katonai szféra nem ugyanazoknak az érdekcsoportoknak a befolyása alatt áll?
-Ha a zsidóság semmiféle befolyással nem rendelkezik, akkor mivel magyarázható, hogy magukat szocialistának és baloldalinak hazudó politikusok és médiumaik mindig a „bankok” és a „nemzetközi pénzpiacok” érdekében szólalnak meg és cselekednek? És vajon miért szükségszerű az, hogy ugyanezek a „baloldali és szocialista” pártok és sajtójuk feltétlenül támogatják a világbirodalom terjeszkedő és Izraelt védő háborúit, valamint a kulturális-szellemi életben meghatározó liberalizmust ?
-Miért beszélnek mindig személytelenül „bankokról”, „pénzpiacokról”, „multinacionális nagyvállalatokról”, legfeljebb „befektetőkről” akkor, amikor a bankár kaszt ténykedését a „fősodratú médiában” elemzik? Miért nem merik nevén nevezni a nyugati világot uraló pénzügyi oligarchiát? Márpedig ennek a bizonyos pénzügyi oligarchiának léteznie kell, végtére is még sohasem fordult elő az emberi történelemben, hogy bizonyos intézményeket nem konkrét emberek irányítottak volna. (A feudalizmusban sem a földbirtok, és a kapitalizmusban sem a gép vagy a gyár zsákmányolta ki az embereket, hanem azok, akik a földbirtokot, illetve a gépeket és a gyárakat birtokolták.) Miért nem teszik fel soha azt a kérdést a „civil kurázsijukra” annyira büszke újságírók, hogy milyen is pontosan a Nyugatot irányító pénzügyi oligarchia nemzetiségi – vagy ha tetszik, faji – összetétele?
-Előfordult-e már a történelem folyamán, hogy valamely birodalmat irányító arisztokrácia nemzetiségi szempontból teljes mértékben kevert volt? (A példa esetleg a Makedón Birodalom lehet, ahol kialakult egy makedón-görög uralkodó osztály, melyet Nagy Sándor a perzsa előkelőkkel is ki akart egészíteni. Csakhogy az etnikumok között ellentétek keletkeztek, ami hozzájárult a Makedón Birodalom széteséséhez. Az uralkodó osztályok egyébként nem a „faji előítéletek” vagy a „rasszizmus” hatása miatt alkotnak faji egységet, hanem azért, mert az etnikai jellegű konfliktusok meggyengítik a hatalmat gyakorló „elitet”, amelynek következményeképpen kevésbé tudnak hatékonyan fellépni a néptömegek féken tatása céljából.)
-És végezetül: magyarázható-e minden, a zsidóknak tett gesztus és a részükre biztosított pénz és kiváltság pusztán a „bűntudattal”, amelyet a Nyugat népei a „zsidók évszázados üldözése” és az állítólagos holokauszt miatt éreznek? Hogyan lehetséges, hogy miközben a keresztény vallás befolyásának erőteljes csökkenésével párhuzamosan a „bűntudat” és a „lelkiismeret-furdalás” egyre kevésbé határozza meg az emberek érzelmeit és tetteit, a zsidók ellen elkövetett valódi és feltételezett bűnök továbbra is ilyen súlyosan nehezednek a népek és vezetőik lelkére? Előfordult-e már a történelem folyamán, hogy a tömegek nem a rájuk nehezedő elnyomó apparátus (amelynek része a megtévesztés, hazug propaganda és erőszak, stb.) előtt behódolva vetik alá magukat valamely népcsoport uralmának, hanem önként és dalolva biztosítanak kiváltságokat egy népcsoport vagy oligarchia tagjainak pusztán azért, mert „bűntudatot” éreznek irányukban?
Perge Ottó



A Mazsihisz mocskos ügyeit pedzegeti a kirúgott Feldmájer


A zsidó hitközségi szövetség éléről vasárnap eltávolított elnök szerint vannak vitatható ügyek a Mazsihiszben. Szerinte nem etikus, hogy az egyik hitközségi elnök cége nyerte meg a közbeszerzési eljárást a Dohány utcai zsinagóga egyik beruházására. Kifogásolja azt is, hogy egyes Mazsihisz-vezetők feleségei komoly pozíciókat töltenek be a szövetség különböző intézményeinél.
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vasárnap menesztett elnöke szerint a szervezet közgyűlésén ellene elhangzott kritikák minden ésszerűséget nélkülöztek, indulatokat tükröztek. Az MTI-nek adott interjúban munkássága egyik eredményének értékelte, hogy elérte: legyen "magyar" alelnöke a Zsidó Világkongresszusnak (WJC).
A közgyűlésen leadott 89 voksból kettő volt érvénytelen, a fennmaradó 87-ből 49-en fejezték ki bizalmatlanságukat Feldmájer Péterrel szemben. A jelenlévő küldöttek voksainak a fele plusz egy szavazat kellett az indítvány elfogadásához.
Feldmájer Péter rámutatott: mindössze tízzel többen szavaztak ellene, mint mellette, tehát öt emberen múlott elnöki tisztsége. Szerinte, ha most voksolnának, nem biztos, hogy ugyanolyan eredmény születne, mint a hétvégén. Mindezzel együtt - úgy gondolja - vasárnap győznie kellett volna, de "amikor egy demokratikus szervezetben titkosan szavaznak, nem csak racionális érvek, hanem érzelmek alapján is döntenek az emberek".
Rámutatott: miután távozott a Mazsihisz elnöki posztjáról, nincs "magyar" alelnöke a WJC-nek. Mint mondta, legkésőbb július 12-ig mindenképpen meg kell tartani a Mazsihisz rendkívüli, tisztújító közgyűlését, annak az elnökválasztásnak a győztese automatikusan a WJC egyik alelnöke lesz.
Annak a véleményének is hangot adott, hogy a következő Mazsihisz-elnök semennyire nem érezheti biztonságban a pozícióját, mert a mostani helyzetben "töredezetté vált a Mazsihiszben a döntéshozatal", ami - úgy látja - az érdemi munkát nagyon megnehezítheti.
Utalt arra, hogy jelenlegi szabályaik szerint, akit legalább egy ember jelöl, elindulhat az adott posztért egy választáson. "Ha akad olyan ember, aki engem jelölni akar bármilyen pozícióra, akkor fogok elgondolkodni azon, hogy ezt a jelölést elfogadjam-e, vagy sem" - fogalmazott. Hozzáfűzte: 2015 tavaszán lesz a Mazsihiszben az általános, menetrend szerinti tisztújítás.
Feldmájer Péter szólt arról, hogy 22 éve vesz részt a Mazsihisz munkájában, ebből 16 évig elnök, két évig pedig alelnök volt. Ennyi idő alatt előfordult, hogy egyesek érdekeit megsértette, akik ezt nem vették jó néven, felléptek ellene, többen pedig intenzív kampányt folytattak azért, hogy lemondassák - jegyezte meg.
Diplomabotrány és vitatható beruházás a Dohány utcában
Szerinte elsősorban nem az ellene fordulók neve, hanem az ügyek az érdekesek. Ezek között említette, hogy az egyik fontos zsidó alapítvány vezetője diplomabotrányba keveredett, mert felmerült: érettségi nélkül szerzett diplomát, s emiatt a rendőrség is vizsgálatot indított. A Mazsihisz volt elnöke rámutatott: szorgalmazta, hogy az illető mutassa meg érettségi bizonyítványát vagy mondjon le, ami nyilván ellene fordította a gyanú árnyékába került embert, holott a mai napig nem lehet tudni, bemutatta-e végül az érettségijét.
Nem tartotta etikusnak azt sem - noha a törvény ezt nem zárja ki -, hogy az egyik vidéki zsidó hitközség elnökének cége nyerte meg a közbeszerzési eljárást a Dohány utcai zsinagóga egyik beruházására. A vállalkozás időközben fizetésképtelenné vált, emiatt nem lehet tudni, ki állja majd a garanciát a zsinagógában lévő liftekért - állapította meg, közölve: ez a hitközségi elnök az ellenzék egyik vezéralakjaként minden bizonnyal indul a Mazsihisz elnöki posztjáért.
Emlékeztetett arra, többször kifogásolta, hogy vannak olyan Mazsihisz-vezetők, akiknek feleségei komoly pozíciókat töltenek be a Mazsihisz különböző intézményeinél, ami szerinte ezen intézmények objektív vizsgálatait lehetetlenné teszi. Ezeket a nézeteit sem vették jó néven - összegezte.
Mazsök-ügyek
A sajtóban megjelent felvetésekkel kapcsolatban elmondta: a magyar állam mint támogató, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) mint támogatott és a Mazsihisz mint jogosult között 2007-ben létrejött szerződés alapján a "holokauszttúlélők" "kárpótlási" összegének kamataiból törvényesen juthatott a Mazsihisznek, az erről szóló szerződés aláírói között azonban nem szerepelt. Ezt változtatták meg 2011-ben, amikor az volt az állami akarat, hogy a kárpótlási pénz kamata közvetlenül a túlélőkhöz kerüljön, ez utóbbi összeg azonban nem jelentős - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a sajtóhírekkel ellentétben csak javaslatként hangzott el a Mazsök kuratóriumának hétfői ülésén, hogy ha már nem ő a Mazsihisz elnöke, akkor ne legyen a Mazsök kuratóriumának sem a tagja.
A Mazsök badacsonytomaji ingatlanának hasznosításával kapcsolatban megemlítette, hogy amikor ez az ügy zajlott, nem volt döntéshozó pozícióban a Mazsökben. Elmondta, a Mazsök rossz bérleti szerződést kötött az ingatlanról egy kft.-vel, a közalapítvány kuratóriumának egyik akkori alkalmazottjának pedig aktív szerepe volt ebben.
Ennek következtében olyan helyzet alakult ki, hogy a bérbeadó Mazsöknek jóval több pénzt kellett fizetni a bérlőnek, mint amennyi a befolyt bérleti díj volt. Ez úgy fordulhatott elő, hogy kétszeres kedvezményt kapott a bérbevevő, egyrészt eleve kapott jelentős kedvezményt azon a címen, hogy sokat kellett beruháznia az ingatlanba, másrészt az ingatlannal kapcsolatban felmerülő költségeit kifizettette a Mazsökkel. Emiatt jó néhány millió forintot kellett kifizetnie a Mazsöknek, és ezért mondta fel a Mazsök akkori elnöke és alelnöke, a szervezet érdekeit szem előtt tartva, az üdülő bérleti szerződését - mondta.
Feldmájer Péter szólt arról is, hogy a szerződés felmondása után bírósági per indult, mert mintegy 380 millió forintos követelése volt a bérlőnek a Mazsökkel szemben. A per egyezséggel végződött, a 200 millió forint bérlőnek való kifizetését a Mazsök kuratóriuma is megszavazta, mivel úgy látták, hogy a bérlő valóban nagy beruházásokat hajtott végre az ingatlanon - jegyezte meg a Mazsihisz menesztett elnöke.
(MTI nyomán)






Újra látható: "Elkaplak, megverlek, kicsinállak" - férgezés és rohadt tetűzés a Mazsihisz közgyűlésén


Nem volt könnyű leváltani Feldmájert vasárnap - derül ki az alább látható összeállításból, mely a kongresszus felszólalásaiból tartalmaz részleteket. Az immár csak volt elnök a végsőkig ragaszkodott székéhez, s úgy tűnt, el tudja halasztani a szavazást, mert nem kapott kellő többséget a leváltását célzó indítvány napirendre vétele, végül Zoltai adta meg neki a kegyelemdöfést azzal, hogy bizalmi szavazást kért maga ellen, és erre kérte fel az elnökség többi tagját is.


Feldmájer Máté, a mazsihiszes maffiamódszereket rosszkor és rossz helyen alkalmazó "forrófejű"


Voltak a gyűlésnek különösen pikáns részei is, például 15:12-től, amikor a Munkaszolgálatosok Országos Szövetségének elnöke beszámolt arról, hogy egy fiatalember rohadt tetűnek nevezte, s verést ígért be neki. Kiderült, hogy ez a fiatalember nem más, mint Feldmájer fiacskája, aki, mint a későbbi felszólalásokból kiderült, igen gyakran szokott így viselkedni: Radnóti Zoltán lágymányosi rabbi a 18. percél elmondja, hogy őt csütörtökön melegebb éghajlatra küldte el a kis Feldmájer, de volt már erre példa korábban is. A 30. percnél pedig egy másik zsidó számol be arról, hogy az elnök fiacskája a folyosón elkapta a karját, majd kicsinálást, elkapást, feljelentést helyezett kilátásba.
Hátra lehet dőlni, ezúttal kivételesen nem ők szórakoznak a mi marakodásunkon, hanem fordítva történik:

Szomorú vasárnap


Frissítés: Zsidrákék nem akarták, hogy lássuk, miként zajlik náluk egy közgyűlés, ezért privátba tették a videót. Mi előtte természetesen lementettük, így most újra látható:

Botrányos Mazsihisz választás
2. frissítés: Látva, hogy nem tudják elérhetetlenné tenni a felvételt, mert feltöltöttük másik megosztóra, ismét elérhetővé tették a saját youtube-os feltöltésüket - csak éppen a hozzászólási lehetőséget kapcsolták ki.
(Kuruc.info)
Korábban írtuk: A tervezettnél előbb váltották le a Mazsihisz elnökét. Feldmájer Péter vezetési módszereit többen is kifogásolták. A munkásőr Zoltai Gusztáv kétharmados többséggel maradt ügyvezető igazgató.
Feldmájer Péter a kedden zárult Zsidó Világkongresszus után több nyilvános bírálatot is kapott. Időközben kiderült, hogy a kifogások nem új keletűek, a Mazsihisz-elnök ellen már márciusban bizalmatlansági indítványt nyújtottak be.
Többen úgy gondolták, és én is úgy gondolom, hogy nem mindig megfelelő módon képviselte a magyarországi zsidóságot, és szerintem ez elég nagy gond volt. Sokszor úgy hozott döntéseket, hogy nem kérdezett meg, nem kérdezte meg a rabbikat és más embereket azzal kapcsolatban, hogy milyen stratégiát kéne meghatározni a Mazsihisz életében” – mondta Deutsch Péter, a Mazsihisz egyik küldöttje.
Az elnök visszahívásáról eredetileg a május utolsó vasárnapjára összehívott rendkívüli közgyűlésen döntöttek volna. Az elnökség azonban nem várt addig, rendes közgyűlésen kért bizalmi szavazást. Feldmájer Péter nem kapta meg az előírt többséget. Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató viszont a voksok kétharmadával marad a helyén.
A tisztújító közgyűlés időpontját harminc napon belül írják ki. A leváltott elnök újra megmérettetheti magát. Sajtóinformációk szerint a debreceni zsidó hitközség elnöke, Horovitz Tamás a poszt egyik esélyese, aki eddig is tagja volt a Mazsihisz vezetésének.
(HírTV nyomán)








A Neturei Karta elnevezésű anticionista zsidó szervezet rabbijaival tárgyalt hétfőn Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Erről saját Facebook oldalán számolt be az ellenzéki politikus. A megbeszélésen a pártelnökön kívül részt vett Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője és ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész is. Vona Gábor bejegyzése szerint „miközben az egész világsajtó arról cikkez, hogy a Jobbik náci és antiszemita, eközben zsidó rabbikkal tárgyaltunk, és közösen értettünk egyet abban, hogy a világra nagyon komoly veszélyt jelent a cionizmus, annak erőszakossága és a népek közötti békétlenség szítása”.
A Jobbik elnöke bejegyzésében a Neturei Kartáról azt írta, hogy annak „tagjai olyan ortodox zsidó emberek, akik elítélik a cionizmust, annak erőszakos hatalmi törekvéseit, a palesztinok elnyomását, valamint Izrael államot sem fogadják el. Számukra a zsidóság a jámbor vallásossággal és a Tóra tanulmányozásával azonos, és szerintük a zsidók dolga, hogy a világban szétszórva mindenhol törekedjenek a politikától távol maradni és az adott ország népével a legjobb kapcsolatra törekedni. Ők az a szervezet, akik Ahmadinezsád iráni elnökkel is már többször találkoztak.
A Neturei Kartát 1938-ban hozták létre Jeruzsálemben, amely akkor a brit mandátumú Palesztinához tartozott. A szervezet a wikipedia szerint ellenzi a cionizmust és Izrael állam békés megszüntetését kezdeményezi. A Neturei Karta 2012 novemberében világszerte tüntetéseket szervezett, így tiltakozva a Gázában történt cionista erőszak ellen”. Demonstrációt tartottak New Yorkban, Londonban, Kanada nagyvárosaiban és Jeruzsálemben is.


Neturei Karta london elítéli az izraeli háborús bűnöket támadás Gáza támo



Vona Gábor:
Ortodox találkozó


Ma délelőtt talán életem egyik legfurcsább megbeszélésén vettem részt. Bizonyára már sokan hallottak a Neturei Karta elnevezésű anticionista zsidó szervezetről. Ennek tagjai olyan ortodox zsidó emberek, akik elítélik a cionizmust, annak erőszakos hatalmi törekvéseit, a palesztinok elnyomását, valamint Izrael államot sem fogadják el. Számukra a zsidóság a jámbor vallásossággal és a Tóra tanulmányozásával azonos, és szerintük a zsidók dolga, hogy a világban szétszórva mindenhol törekedjenek a politikától távol maradni és az adott ország népével a legjobb kapcsolatra törekedni. Ők az a szervezet, akik Ahmadinezsád iráni elnökkel is már többször találkoztak.

Tegnap ifj. Hegedűs Loránt református lelkész meghívására három tagjuk érkezett Magyarországra, közöttük a világhírű
Beck rabbi. Délelőtt lelkész úrral és Gyöngyösi Mártonnal velük találkoztunk. Miközben az egész világsajtó arról cikkez, hogy a Jobbik náci és antiszemita, eközben ma zsidó rabbikkal tárgyaltunk, és közösen értettünk egyet abban, hogy a világra nagyon komoly veszélyt jelent a cionizmus, annak erőszakossága és a népek közötti békétlenség szítása.

Akiket bővebben érdekel a kérdés, azoknak ajánlom az alábbi interjút, valamint a közeljövőben a Barikád újságban is foglalkozni fogunk azzal a ténnyel, hogy vannak zsidók a világban, akik ugyanazt ítélik el, amit a Jobbik is.

Tisztelt ATV! Sak
k!

Irán / AKAR jó kapcsolatot zsidók! NEM cionisták! Neturei Karta rabbi! II



A magyarországi zsidók nem csak a cionizmus alapítóival, Herzl Tivadarral, Natonek Józseffel és Südfeld Miksával büszkélkedhetnek, ugyanis a zsidó anticionizmus gondolata is hazánkból származó zsidóktól származik. A Neturei Karta jelentése: a város (Jeruzsálem) őrzői. Nevük egy idézet része a Talmudból, amely arról szól, hogy Jeruzsálem valódi őrzői nem a katonák, akik valójában pusztulást hoznak rá, hanem a jámbor emberek, akik imádkoznak.

A Neturei Karta nem is igazán egy szervezet, inkább egy átfogó eszme, mely mögé több tízezer zsidó sorakozik fel szerte a világon. Nem szelektíven olvassák a Tórát, nem vesznek el belőle semmit: pontosan azt hirdetik fennhangon, amit az mond, nevezetesen, hogy zsidó állam márpedig nem létezhet. A szekuláris Izraelt nem ismerik el, palesztinai tagjaik adót nem fizetnek, katonai szolgálatot nem teljesítenek, személyi igazolványt nem váltanak. A Barikád kérdéseire Moshe Ber Beck rabbi magyarul, és Ahron Cohen rabbi angol nyelven válaszolt.
A kívülálló azt hihetné, hogy minden zsidó és rabbi egyforma, és mind támogatják Izraelt. Ám a Neturei Karta látványosan más állásponton van. Mi a nézetkülönbség oka, miért támadják a cionizmust?











- Beck rabbi: A zsidó hit és a cionizmus közötti különbségről órákat lehetne értekezni. A cionizmus egy mindössze 150 éves koncepció. Nem hívő zsidók találták ki, és az alapja az, hogy nekünk egyedül kell felállni, visszamenni Palesztinába, csinálni egy országot, és nem szabad Istenre hagyatkoznunk – ezeket persze a Tóra tiltja. A zsidóság nem pusztán egy nép, hanem egy vallás is: hitünk a Tórából ered. Nincs zsidóság Tóra nélkül. Minket a Teremtő választott ki, és hozott Palesztinába, és a bűneink miatt később Ő is üldözött el onnan. Nem lehet csak úgy visszamenni oda, és hipp-hopp létrehozni egy országot. A Törvény tanítása szerint csak maga Isten gyűjthet minket újra egybe Palesztinában. Tudja, a zsidóság egy több ezer éves nemzet, mely hosszú időn keresztül jól megvolt egy ország nélkül. Rengeteg nagy ember, tudósok, rabbik és igen, sok gazdag ember is a választott néphez tartozott. Ők mind megtehették volna, hogy egy ország megcsinálásán ügyködjenek, de nem tették. Sok nehézségen ment keresztül a zsidóság mindenfajta ország nélkül, és tessék, máig itt vagyunk. Hitler után azonban a zsidóság összetört, és így a gondolat beférkőzhetett a zsidók közé, hogy legyen egy hazánk. Izraelt így rakták össze. Ám máig sok zsidó és sok rabbi tartja, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Ez a valódi zsidóság, és mi, a törvényt betartó zsidók mélyen szégyelljük a sok vérontást, amit Izrael a világ zsidóságának nevében tesz. Ha nem jött volna létre akkor Izrael állam, és ma megkérdeznék a zsidókat, hogy legyen-e, állítom, hogy a többség nemet mondana.









- A valódi zsidósággal tehát szemben áll a cionizmus. Az ember mégis lát cionistákat, akik vallásosnak mutatják magukat, és Izrael állam jelképe is a menóra. Hogy is van ez?

- Beck rabbi: Izraelben nagyon erősen küzdenek azért, hogy a zsidóság otthagyja a vallását. Persze, ha az ember ma szétnéz Izraelben, találhat magukat vallásosnak mondó cionistákat. Azonban ez csak egy taktikai lépés. Valójában a cionizmus egy új zsidóságképet vezetett be, mellyel célja az volt, hogy a nép elfelejtse, mit kapott parancsba a Mindenhatótól.
- Cohen rabbi: A cionizmus egy eredendően ateista elképzelés. Izrael pusztán felvette a vallásos szimbólumokat, hogy odacsalogassa a zsidó embereket a világ minden tájáról. A cionisták nem hisznek Istenben, viszont hisznek abban, hogy Isten adta nekik azt a földet.
- Igaz, ami a tévéből jön, hogy csak az iszlám okozza a viszályt a Szentföldön?

- Beck rabbi: Amit a média sugall, hogy ez egy vallási háború, egy nagy hazugság. Sok nemzedéken át éltünk békében az itteni népekkel és más hitűekkel. Nem igaz, hogy a harag a zsidóság ellen irányul. Ha valakit itt gyűlölnek, akkor azok a cionisták. Hatvankét éve minden közel-keleti nyomorúságnak Izrael állam az oka, és ez az, ami ellen mi küzdünk. Addig nem lesz béke, amíg a világ rá nem döbben, hogy Izrael léte egy alapjaiban hibás gondolat.
- Önök főleg vallásos alapon utasítják el Izrael államot. Egy ateista hogyan viszonyuljon Izraelhez? Akit nem érdekel Isten, támogathatja a cionizmust?












- Cohen rabbi: Hitünk alapján, de humanitárius megfontolásból is ellenállunk, bár a kettő között nyilván van kötelék. De egy ateista is láthatja, hogy Izraelben elnyomják a palesztinokat, lerombolják házaikat, leölik őket.











- Izrael mégis a béke- és a tolerancia bajnokaként adja el magát külföldön.

- Beck rabbi (nevetve): Mondani könnyű! A kérdés az, hogy mit csinálnak!
- És a másik unalomig mantrázott állítás? Hogy Izrael állam „Isten országa”?

- Beck rabbi: Az egész világ Istené. A bibliai Izrael földje szent, és réges-régen ott valóban állt egy szent ország, ezt mondja a Tóra is, ám onnan mi, zsidók el lettünk üldöztetve. Az, amit ma „Izrael” néven hívnak, egy gigászi bűn, s ez az ország nem az Istené, inkább a Sátáné. Épp olyan bűn volt létrehozni, mint ahogy bűnös dolog lopni vagy ölni.
- Izraeli körök látványosan igyekeznek belerángatni az USA-t egy Irán elleni háborúba. Mi lehet ennek a következménye? Harmadik világháború?

- Cohen rabbi: Elképesztő, ahogyan Izrael Irán ellen hergeli Amerikát. A vádjaik teljesen alaptalanok. Nem kérdéses, hogy ha így folytatják, egy katasztrofális háborút, ahogy Ön mondja, egy harmadik világháborút is kierőszakolhatnak. Az iráni zsidó közösséget mellesleg nem érik támadások, Irán tolerálja a vallásos zsidókat.



- A Neturei Karta látványosan küzd Izrael állam léte ellen. Palesztinok oldalán tüntetnek, és Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök mellett is kiálltak, mélyen vallásos, őszinte embernek hívva őt, és harmonikus, Istent követő országnak írva le Iránt. Izraelben izraeli zászlót égetni merész dolog. Gyakran támadják szervezetüket a cionisták?













- Beck rabbi: Természetesen. A Neturei Karta pont a fordítottja a cionistáknak, így hát érthető a gyűlölet, amivel kezelnek minket. Mi rámutatunk a valóságra, hogy a cionisták ráültek a palesztinok fejére, és úgy tákolták össze Izraelt. Ha egy idegen nemzet Magyarország helyén létrehozna egy országot, és kijelentené, hogy az mostantól az övé, abból is pont ugyanilyen problémák fakadnának. Mi erőszakmentesen, békében hirdetjük az igazságot, és ők erre fegyverrel, összeveretésekkel, rendőri akciókkal, börtönnel válaszolnak.












Cohen rabbi: Sokan támadtak minket egy teheráni holokauszt-konferencián való részvételünk miatt, ám a téma nem a holokauszt tagadása, hanem revíziója volt. A holokauszt egy borzalmas esemény volt, de nem lehet a palesztinok elnyomásának igazolására használni. A cionisták önkényes módon, már-már vallási szintre emelve használják rosszra a halott zsidók emlékét. Elsőrangú lehetőség volt, hogy megmutassuk az iszlám világnak, hogy a zsidóság nem azonos a cionizmussal. Máig nem bántam meg, hogy ott voltunk. De persze nem csak Izraelben érhetnek atrocitások. Az én angliai lakásom előtt tüntetést szerveztek a cionisták, összeverték a kocsimat, tojással dobálóztak, öngyűlölő zsidónak hívtak.














- Sokan, akik a cionizmus ellen küzdenek, a holokausztot is egy mesének tartják. Ehhez mit szól?

- Beck rabbi: Mese? Ez borzasztó. A szüleimet, a barátaimat vesztettem el a holokausztban, a haláltáborokban. Csoda, hogy mi, gyerekek megmenekültünk, hála a Mindenhatónak. Hogy lehet ezt tagadni? Olyan, mintha valaki nem fogadná el, hogy a nap süt az égen.
- Cohen rabbi: Hiába tagadják a holokausztot egy bizonyos mértékig, teljességgel nem tudják megcáfolni. A hatmilliós számot gyakran idézik. Ebbe bele lehet kötni, de a bűn akkor is ugyanolyan borzalmas, ha nem hatmillióról, hanem ötről vagy négyről van szó. A kivégzés módszere is részletkérdés. Mindegy, hogy gázkamra, vagy puskagolyó. A bűn az bűn marad. Kicsinyíteni azt gyalázatos dolog az áldozatok emlékével szemben.













- Kedves Beck rabbi, ön Magyarországról származik. Mesélne egy kicsit az életéről?

- Beck rabbi: Budapesten születtem, ha jól emlékszem, 1934-ben. Egy pesti bunkerben elrejtve vészeltem át a zsidóüldözéseket, majd Ausztriában, aztán Olaszországban éltem, később Palesztinába keveredtem. Nem akartam oda kerülni, a sors hozta így, de ahogy időt töltöttem ott, rádöbbentem a cionizmus kétszínűségére. Ma már szerencsére (hivatalosan – a szerk.) nem a cionista rezsim alatt élek: az USA-ban lakom.
- Mi legyen hát a sorsa Izraelnek? Ha leszerelnék az államot, mi lenne a sok odaráncigált zsidóval?

- Cohen rabbi: Izraelnek feltétlenül békés úton, de meg kell szűnnie létezni. Azért imádkozunk, hogy a cionizmus gonoszsága eltűnjön a világból. A zsidóknak pedig haza kell menniük, ha ez a béke ára. Ám én hiszem, hogy a palesztinok nem kiűzni akarják a zsidókat. A palesztinok egy független, saját államot akarnak, mint amilyen a történelmi, demokratikus Palesztina volt.
- És ha nem lesz „zsidó” állam, hogyan kell majd a zsidóknak viszonyulniuk ahhoz az országhoz, ahol majd laknak? Tényleg, el lehet várni egy, teszem azt, magyar zsidótól a hazafiságot?

- Beck rabbi: A Tóra-követő zsidók természetes viselkedése, hogy teljes hűséget tanúsítanak azon ország iránt, ahol élnek, ahogy azt a Tóra megköveteli. Nem csak, hogy el lehet várni a hazafiságot, hanem meg is kell követelni!
- Mit mondanának azoknak, akik a cionizmust a zsidósággal azonosítják?


  • Cohen rabbi: A kérdés az, hogy ki követi el ezt a hibát. Mert sajnos számos zsidó is bedől annak, hogy a cionizmus helyettesíti a zsidóságot. Ám ez nem így van



Cigánygyilkosságok és beépített emberek?

Cigánygyilkosságok és beépített emberek?


A romagyilkosságok lehetséges politikai szálairól is beszéltMohácsi Viktória a kanadai állami televízióban. A volt SZDSZ-es európai parlamenti képviselő szerint információkat tartott vissza a Gyurcsány-kormány. Nyakó István, az MSZP volt szóvivője arra szólította fel Mohácsit, hogy igazolja a kijelentéseit.


Mohácsi Viktória volt SZDSZ-es EP-képviselő szerint a Gyurcsány-kormány információkat tartott vissza a romagyilkosságok ügyében azért, hogy ne derüljön ki, állami tisztségviselőknek is közük lehetett a bűncselekményekhez. A volt politikus közölte azt is, a gyilkosságokkal kapcsolatban keletkezett iratokat azért titkosították nyolcvan évre, hogy ne derüljön fény a támadássorozat politikai vonatkozásaira. Erről a volt szabad demokrata EP-képviselő – aki tavaly Kanadában menekültstátusért folyamodott – a CBC kanadai állami televízió riportfilmjében beszélt, amely egyébként azzal foglalkozott, miért utaznak magyar romák tömegesen Kanadába.
Mohácsi Viktória beszélt arról is, hogy korábban kifogásokat emelt a romagyilkosságok lassú felderítése miatt, és csak az ő közbeavatkozásának hatására kezdte el baleset helyett bűncselekményként kezelni a magyar rendőrség a 2009 februárjában történt tatárszentgyörgyi kettős gyilkosságot.
Molnár Zsolt (MSZP), aki az előző parlament idején szintén a bizottság tagja volt, jelenleg pedig elnöke annak, a Magyar Nemzet érdeklődésére közölte: érthetetlennek tartja, és nagyon csodálkozik azon, hogy valaki a tragédia kapcsán ilyen, az ország érdekeit is sértő nyilatkozatokkal igyekszik felhívni magára a figyelmet. – A romagyilkosságok ügyében olyan büntetőeljárás folyt, amelyet bizonyos szempontok szerint lehet kritizálni, azonban biztos vagyok abban, hogy az ügynek soha nem voltak olyan politikai vagy titkosszolgálati összefüggései, amelyekre Mohácsi Viktória utalt – hangsúlyozta a testület elnöke.
Az azonban kétségtelen, hogy a romagyilkosságoknak voltak titkosszolgálati vonatkozásai. A Magyar Nemzet 2011-ben adta hírül, hogy az ügyben indult bírósági eljárás negyedrendű vádlottja, Csontos István a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) több tisztjével is tarthatta a kapcsolatot. Csontos ugyanis szerződéses katonaként éveken át jelentett a katonai titkosszolgálatnak. Sőt: a Nemzetbiztonsági Hivatal operatív eszközökkel éveken át megfigyelte Kiss István vádlottat a szélsőséges nézetei miatt, majd mikor 2008 elején, a támadások előtt fegyverbeszerzésre készült, megszüntették a megfigyelését.
"...a cigánygyilkosságokat közönséges nácik csinálták, nem pénzért hanem gyűlöletből..."

1. rendű vádlott: '93-ban betörnek a barátaival a debreceni zsinagógába, ott a tóratekercseket felgyújtják. A négy elkövető közül egyedül ő (a későbbi cigánygyilkos) ússza meg, úgy, hogy vádat sem emelnek ellene, a többiek felfüggesztettet kapnak. Azóta figyeli a titkosszolgálat megfelelő szerve. 15 évig figyelik, majd, amikor fegyverekhez jut és erről tudomást szerez az NBH, a megfigyelését felfüggesztik.

2. rendű vádlott: az előző figura testvére. Egy évtizedet végig dobol "against racism" feliratú pólóban, majd Izraelben talál munkát. Hazatérve családot alapít. A gyereke alig egy éves, amikor az első gyilkosságra sor kerül.

3. rendű vádlott: róla semmit nem tudni, azon kívül, hogy kigyúrt kidobóember.

4. rendű vádlott: hivatásos katona, aki megjárja Koszovót. Hazatérve 2006 október 23-án azt a feladatot kapja, hogy fedett akció keretében (ez azt jelenti, hogy álruhába öltöztetik) jelentenie kell a randalírozókról, vegyülnek-e közéjük hivatásos katonák? Ezek után lesz a sofőrje a gyilkosoknak. Végig kapcsolatban áll az összekötőjével, aki konkrétan rá is kérdez, nincs-e információja a gyilkosság-sorozatról? Állítólag nem mond semmit, de figyelmezteti a társait. Ezek után tovább folytatódnak a gyilkosságok.

Nekem ez elég. Nem hiszem, hogy pusztán gyűlöletből valakik egyértelműen életfogytiglannal fenyegetett bűntényeket követnének el a saját szakállukra, ha nem lenne valamilyen védelem mögöttük. Ehhez már csak hab a tortán a fegyverek története, a többmilliós mesterlövész puskától annak eltűnéséig, a kavarás az autók körül, a lebukás körülményei, Laborcz Sándor föl- és eltűnése és lehetne sorolni.

Én azt várnám, hogy teljeskörűen feltárják és nyilvánosságra hozzák azt, kik és hogyan pénzelték a klasszikus neonáci formációkat Szabó Albertet, Bácsfit, hogy épültek be a futballszurkolók közé akár, de elsősorban a cigánygyilkosságok résztvevő
it.
2008-2009 során több gyilkosság kapott országos figyelmet, amikor a támadó, vagy a megtámadott cigány volt. A médiában és a politikában nagy hangsúlyt kapott a dolog etnikai oldala, annak ellenére, hogy a hivatalos nyomozásnak nem sikerült bizonyítékokat találni etnikai indítékra. A parlamentben Kállai Ernő kisebbségi ombudsman etnikai béketerv sürgős kidolgozására tett javaslatot; a beszédét összesen harminc képviselő hallgatta végig.
A tatárszentgyörgyi gyilkosság 2009. február 23-án hajnalban Tatárszentgyörgy cigánytelepén történt, amikor eddig ismeretlen fegyveresek lelőttek egy 28 éves cigány férfit és ötéves kisfiát, miután előzőleg felgyújtották a település szélén lévő, Fenyves utcai házukat. A több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda vonta a hatáskörébe.
A gyilkosság körülményei hasonlítanak a 2008. november 3-ánNagycsécsen elkövetett kettős gyilkosságra. Mindkét esetben faluszéli házban élő cigánycsaládra támadtak, lelőtték őket, miközben a felgyújtott házból menekültek ki. Az okokat itt sem sikerült tisztázni, a találgatások etnikai indítékról illetve az uzsorásmaffia bosszújáról szóltak.
2009. február 28-án újabb ház gyulladt ki Tatárszentgyörgyön, nem messze a gyilkosság helyszínétől. Raffael Gyula, a Pest megyei cigány szervezet fórumának elnöke szerint Molotov-koktélt hajítottak a házra, szemtanúk látni is vélték a szürke terepjáróval menekülő tetteseket. Azonban később kiderült, hogy a tűzeset elektromos tűz volt, amit egy bekapcsolva hagyott műszaki hibás hősugárzó okozott
2009. február 28-án Kolompár Orbán az esetek etnikai jellege mellett foglalt állás.
2009. március 3-án Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszter kijelentette, hogy nem áll szervezet az elkövetők mögött.
2009. április 15-én a Magyar Nemzetben hosszas adatgyűjtés eredményeként megjelent egy cikk az esetről, amelyben beszámolnak arról, hogy az áldozat, Csorba Róbert mégsem volt olyan ártatlan, mint amilyennek korábban mondták. Garázdaság, verekedés és drogok miatt már ismerték a rendőrök, továbbá a helyi kocsmából is kitiltották, mert rátámadt a tulajdonosára, és még az ablakot is bezúzta.
A romák ellen intézett gyilkossági vagy megfélemlítő akciók miatt Miskolcon például a romák fegyverkezni kezdtek. A fegyverek között rúdra kötözött kaszanyél, tégladarabok és balta is megtalálható. Olyan rémhírek kezdtek ugyanis terjedni, hogy rasszista szkinhedek gyilkosságokra készülnek a cigányok ellen. Ugyanekkor az ún. Magyarok Nyilai nevű „felszabadító mozgalom” után felbukkant egy ún. Romák Nyila nevű szervezet is.

A rendőröket alázta a cigánygyilkosságok bírája


Csak pár oldalas volt az a házkutatási jegyzőkönyv, amit a romagyilkosságok feltételezett elkövetőinek elfogásakor rögzítettek a Perényi 1 nevű debreceni szórakozóhelyen. A hat halálos áldozattal járó gyilkosságsorozatvádlottjainak keddi büntetőperén elhangzott, hogy bár több mint öt órán át tartott a házkutatás, a hivatalos dokumentáció pontatlan - számolt be a lap.
"Nem tanítják, hogy kell elkészíteni egy helyszíni videofelvételt? A többórás helyszíni szemléről és házkutatásról egy hatvanperces felvételt készítettek, denem tudom, hogy miről szól" - kérdezte az akciót levezető parancsnoktól a bíró.
"Ez a jegyzőkönyv egy nulla! Mit kezdjek vele? Dobjam ki? Mert ennyit ér" - mondta Miszor László bíró.
A vádirat szerint négy férfi hajtotta végre a cigányok elleni kilenc támadást. Az elsőrendű vádlott, K. Árpád valamennyi bűncselekményben részt vett, míg a másodrendű, K. István nyolcban. Cs. István a két utolsó támadásban, az egy-egy halálos áldozatot követelő tiszalöki és kislétai támadásnál segédkezett a vád szerint, mindkétszer sofőrként.
...
Miután K. Árpád, K. István és P. Zsolt eldöntötték, hogy a romák elleni támadásokhoz fegyverre van szükségük, internetes hirdetéseket keresve próbáltak olyan embert találni, akitől fegyvereket tudnak rabolni. Így akadtak rá egy besenyszögi vadászra, akinek a házát négyen támadtak meg az éjféli órákban 2008. március 7-én. A negyedik támadó személye egyelőre ismeretlen a vádirat szerint. A támadók először rendőröknek adták ki magukat, összekötözték a vadászt, akinek a felesége és két gyereke is a házban tartózkodott. A gyors akció során összesen 1,1 millió forint értékben raboltak el két golyós és öt sörétes fegyvert.
Információink szerint a rablásnál mind a négy gyanúsított jelen volt, a fegyverek tulajdonosára gyakorlatilag rátörték az ajtót, a rendőrség feltételezése szerint 2 golyós és 5 sörétes fegyvert vittek el a vadásztól - állította a nyomozást ismerő forrás. Hozzátette: komoly fegyverekről van szó, így tudták több helyszínen közel háromszáz méteres távolságból leadni a lövéseket.
A fegyvereket, egy kivételével megtalálták a gyanúsítottaknál - állította a forrás -, ez az egyik legfontosabb bizonyíték ellenük. A nyomozás során a rendőrség arra jutott - és ezt fegyverszakértő véleménye is alátámasztja -, hogy ezekkel a fegyverekkel lőttek hat helyszínen: Galgagyörkön, Piricsén, Tarnabodon, Nagycsécsen, Kislétán és Tatárszentgyörgyön.
Az ügyön a Nemzeti Nyomozó Iroda 120 fős külön egysége dolgozott, összesen kilenc súlyos bűncselekmény után nyomoztak. 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint tavaly, február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, Nagycsécsen ketten, Tatárszentgyörgyön szintén ketten vesztették életüket.
A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, K. Árpád és másodrendű vádlott öccse, K. István Mezőtúrról a Debrecen közelében fekvő Bocskaikertbe költöztek.

A jelenleg 42 éves K. Árpád érettségije után Nyírbátorban teljesített sorkatonai szolgálatot, de nem szolgálta le a másfél éves szolgálati időt, mert baleset érte, és leszerelték. Itt rendszeresített gépkarabély, valamint maroklőfegyver használatára kapott alapkiképzést. Az 1990-es években zenéléssel foglalkozott, különböző együttesekben dobolt. Egy ideig a budapesti dzsesszkonzervatóriumba is járt, ahol cigány származású hallgatókkal is jó kapcsolatba került. A vádirat szerint ezekben az években kipróbált "bódító hatású szereket". Ebben az időben megromlott a kapcsolata K. Istvánnal, mert öccse "kifogásolta akkor életvitelét, társaságát és szellemiségét".

1998 és 2000 között Debrecenben a megyei APEH-nál dolgozott adatfeldolgozóként. Itt ismerkedett meg F.-né Ny. Évával, aki a felettese volt, és szerelmi viszonyba kerültek egymással. Ezt követően 
három évig Izraelben élt, ahol vendéglátósként dolgozott ? .Miután visszatért Magyarországra, összeköltözött N. Erikával, akivel 2005-ben összeházasodtak, és 2009 júliusában gyerekük született. K. Árpád 2004-ben elvégzett egy hangtechnikusi tanfolyamot a Magyar Rádiónál. Házasságkötése után "visszahúzódóbb életet élt, szabadidejét leginkább családjával töltötte". A vádirat szerint nem éjszakázott, alkoholt sem ivott.

Miután Izraelből hazaköltözött, újra felvette a kapcsolatot F.-né Ny. Évával, aki különböző debreceni vendéglátóhelyeket üzemeltetett, és hangtechnikusként alkalmazta K. Árpádot. A vádirat szerint a munkahelyükön kívül is rendszeresen találkoztak, K. Árpád rendszeresen feljárt a nőhöz, de ezt titkolta a felesége elől. K. Árpád 2006-ban tette le a jogosítványt, és azóta rendszeresen vezette sógornőjének Opel Astráját, 
nem terepjárót? amelyet több támadásnál is használtak később. F.-né Ny. Évát 2008 augusztusában bízták meg a Perényi 1 nevű szórakozóhely üzemeltetésével, ahová vitte magával K. Árpádot is. A férfi havi jövedelme a vádirat szerint 120 ezer forintot tett ki. Később ebben a klubban fogták el a vádlottakat, akik ott rejtették el fegyvereiket is. F.-né Ny. Évát a nyomozók tanúként hallgatták ki az eljárás során, és a vádirat szerint ő volt az, aki a vádlottak segítségére sietett, amikor az egyik támadás után elakadtak az autójukkal.

K. Árpád nem azonosult teljes mértékben öccse szélsőséges nézeteivel a vádirat szerint, de abban egyetértett vele, hogy a "hatalom, a rendőrség és az igazságszolgáltatás nem tölti be megfelelően a feladatát a roma származású személyek által elkövetett bűncselekmények felderítésénél és megbüntetésénél". A vádirat szerint erős hatással volt rájuk a 2006-os olaszliszkai lincselés, ami "visszatérő témája volt beszélgetéseiknek". Ezzel együtt "különös figyelemmel kísérték" a médiában a "cigánybűnözés kategóriájába sorolt erőszakos cselekményeket".

A K. testvérek 2007 augusztusában részt vettek az azóta betiltott Magyar Gárda első tagjainak avatásán, de nem tartották kielégítőnek a szervezetet "az általuk sérelmesnek tartott társadalmi helyzet megoldására". A vádirat szerint már ekkor felvetődött bennük, hogy fegyvereket kellene szerezniük, hogy szerepet vállalhassanak "a dolgok menetének megváltoztatásában". A vádirat szerint a K. testvérekben mindezek hatására egyre jobban érlelődött, hogy részt vegyenek a "rend helyreállításában, válaszul az általuk romáknak tulajdonított jogsértésekre és atrocitásokra".

K. István nem volt katona, de erősen érdekelték a fegyverek. Egyik hobbija az airsoft nevű harci játék, egy sűrített levegővel működő fegyverutánzatokkal játszott sport. Szintén kedveli a háborús szerepjátékokat, amelyekhez saját kezűleg készített és festett maketteket, játék figurákat. A vádirat szerint militáns beállítottságát hétköznapi viselete is tükrözte. A vádirat szerint K. István nyitott volt a világra, közéleti kérdések mellett a történelem, a kultúra és az asztrológia érdekelte. A történelmen belül főleg a II. világháború katonai eseményei, az ősmagyar mondakör és a mitológia foglalkoztatta.


P. Zsolt - "Feszült helyzetekben nehezen alkalmazkodó"

A harmadrendű vádlott édesanyjával, mostohaapjával, húgával és féltestvéreivel nevelkedett együtt Hajdúszoboszlón. Cukrász végzettséget szerzett, de csak egy évig dolgozott szakmájában, újabb munkahelyein biztonsági őrként alkalmazták. 1995 májusától 1996 áprilisáig sorkatona volt Záhonyban, leszerelését követően fegyveres vagyonőrként dolgozott különböző hajdúszoboszlói bankfiókokban, majd a 2000-es évek közepén több évig volt biztonsági őr egy hajdúszoboszlói munkahelyen. Ezt követően több mint egy évig egy ácsmunkákkal foglalkozó balmazújvárosi cégnél dolgozott segédmunkásként, rövid kitérő után pedig biztonsági őrként dolgozott a Perényi 1-ben 2008 augusztusától. Egy közeli bárban is dolgozott ezzel párhuzamosan, havonta összesen körülbelül 200 ezer forintot keresett.

P. Zsoltot munkája mellett leginkább a kutyatenyésztés érdekelte. 2000-ben vásárolt egy szántóföldet Hajdúszoboszlón, ahol kutyakennelt épített, és ott tartotta harci és őrző-védő kutyáit. Ide szinte naponta kijárt. A kutyákat kiállításokra és versenyekre is vitte, megtakarított pénzének nagy részét a hobbijára fordította. P. Zsolt sorkatonai múltja és vagyonőri állása miatt ismerte a fegyvereket, amiket már gyerekkora óta kedvelt. Szabadidejében gyakran végzett testépítő gyakorlatokat.

A vádirat szerint 
már fiatalkora óta ellenszenvet érzett a romák iránt, és ezt nem titkolta, a romákhoz fűződő személyes kapcsolataiban azonban nem jutatta kifejezésre. A vádirat erre példaként azt hozza fel, hogy húga élettársa roma származású volt, de jól kijöttek egymással, rövid ideig egy háztartásban laktak. 

Cs. István. A negyedrendű vádlott, Cs. István az általános iskola elvégzése után keramikus és hidegburkoló szakképesítést szerzett. Az iskola elvégzése után egy évig épületburkolóként dolgozott, majd sorkatonai szolgálatát követően szerződéses katonaként szolgált tovább a debreceni alakulatnál. 2007 júliusa és 2008 februárja között gépkocsivezetőként részt vett a koszovói KFOR-misszióban. A vádirat szerint Cs. István a Koszovóban eltöltött időszak után kiábrándult a katonaságból, és egészségügyi okokból kérelmezte leszerelését. Végül pszichiátriai betegség miatt katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

















Cs. István 2009 augusztusában
Cs. István a tatárszentgyörgyi támadások után csatlakozott a K. testvérek és P. Zsolt által alkotott csoporthoz. A vádirat szerint Cs. István akkoriban nem találta a helyét, "a honvédségi életpályára vonatkozó korábbi elképzelései nem váltak be".
Cs. István a debreceni Loki klubban ismerkedett meg K. Istvánnal, akivel néha együtt edzettek a klub edzőtermében, és előfordult, hogy közösen interneteztek. Az egyik ilyen alkalommal K. István tanúja volt, hogy Cs. István "a számítógépen írva agresszív hangnemű bejegyzést fűzött hozzá egy romáknak tulajdonított bűncselekménnyel foglalkozó témához". Az ügyészség szerint így nyilvánvalóvá vált K. István számára "Cs. István ellenséges hozzáállása a roma kisebbséghez". A vádirat szerint K. István figyelmét felkeltette Cs. István katonai múltja, és az, hogy Koszovóban is vett részt katonai misszióban.
K. István volt az, akinek közbenjárására Cs. István burkolói munkát kapott a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen, ahol a másik három vádlott dolgozott. A vádirat szerint K. Istvánban "egy idő után felvetődött, hogy (...) Cs. István a romákkal szemben táplált ellenérzései révén rávehető lenne arra, hogy szerepet vállaljon a romák elleni támadásokban. Elképzelését megosztotta társaival is, akik támogatták a kezdeményezését.
A vádirat szerint a K. testvérek ekkor már fontolóra vették, hogy kibővítik a csoportjukat, és Cs. Istvánt alkalmasnak tartották "az akcióban való közreműködésre, mert katonai kiképzésben részesült, jártasságot szerzett terepkörülmények között a gépkocsivezetésben, valamint fizikai ereje és állóképessége is megfelelt a feladatnak. Ezenkívül azt is számításba vették, hogy nincs munkahelyi kötődése, és a magánéletben is független." 2009 március közepén aztán K. István átadott Cs. Istvánnak egy mobiltelefont azzal az instrukcióval, hogy "ezen a telefonszámon mindig elérhető legyen". Ezt a készüléket használták korábban a K. fivérek a galgagyörki támadás idején.
.....

Ami a vádiratból érdekes módon kimaradt

Titkosszolgálat áll a romagyilkosságok mögött?

Elfogásuk óta a romagyilkosságok gyanúsítottainak titkosszolgálati megfigyelésére, kapcsolataira is fény derült, de a vádirat ezt egy szóval sem említi.
 a feltételezett tetteseket a Nemzetbiztonsági Hivatal figyelte a bűncselekmény-sorozat megkezdése előtt, egyikük pedig a Katonai Biztonsági Hivatal beszervezett informátora volt. A vádirat ezzel a témával egyáltalán nem foglalkozik, pedig 2009-ben az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vizsgálata is megállapította a titkosszolgálatok akkori vezetőségének felelősségét az ügyben. Nem derül ki a vádiratból az sem, ki segítette a gyanúsítottakat a fegyverek és a lőszerek beszerzésében, és honnan kaphattak anyagi támogatást.
A gyanúsítottak elfogása óta, és a most zajló perben számos olyan részlet is felmerült, amikre nem ad magyarázatot a vádirat. Nem lett meg a sötét színű, nagy méretű terepjáró, amit szemtanúk beszámolói alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda is sokáig keresett. A vádirat szerint az elkövetők egyetlen járművet, egy szürke Opel Astrát használtak, ennek azonban ellentmondanak a mobiltelefonjaik mozgását rögzítő cellainformációk – útban Tiszalök felé egymást hívták, és a készülékeik egymástól 10-20 kilométerre voltak. A Blikk kiszivárgott nyomozati anyagokra hivatkozva néhány napja arról számolt be, hogy a rendőrség állításával ellentétben nem a telefonhívások, hanem védett tanú buktatta le az elkövetőket, aki szintén beszámolt egy fekete VW Touareg terepjáróról is. A lap szerint a nyomozati anyagban további adatok is utalnak arra, hogy több elkövető volt, nem csak az a négy személy, aki most a vádlottak padjára került.
A vádlottak ellentmondásos vallomásai is további tettestársak létére utalnak. A vádiratból viszont úgy tűnik, hogy a rendőrség önkényesen szelektált a nyomozás adatai között, egyes tényeket és elkövetőket, bűnsegédeket szándékosan figyelmen kívül hagytak a vádiratban. Az MTI rendőrségi és ügyvédi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az egyik gyanúsítottól egy olyan, több tízmillió forintot érő mesterlövészpuskát is lefoglaltak, amelyből csak két-három darab lehet az országban, de ez a fegyver nem szerepel a vádiratban. Az ügyészség erre úgy reagált, hogy ugyanazok, egy besenyszögi vadásztól elrabolt fegyverek szerepelnek a vádiratban, mint a nyomozati iratokban. Ugyanakkor több szakértői vélemény is azt erősíti, hogy négynél több embernek lehetett tudomása a bűncselekményekről, így támogatók, megrendelők, vagy további tettestársak lehetnek még szabadlábon.
A tény, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal éppen a gyilkosságsorozat megkezdése előtt szüntette be az elkövetői kör megfigyelését, sokakban azt a következtetést érlelte meg, hogy a titkosszolgálatoknak valami köze kellett hogy legyen a bűncselekmény-sorozathoz. Hogy a minden korábbinál rettenetesebb fasisztaveszély látszatát akarták kelteni az akkori kormánykörökből származó politikai megrendelésre, vagy éppen ellenkezőleg, a jobboldali szélsőségek lejáratását célozta a brutális akció, arról már megoszlanak a vélemények az ilyesmikre szakosodott fórumokon. A szofisztikáltabb teóriákban külföldi titkosszolgálatok érintettsége is felmerül.


Sűrűsödnek a titkosszolgálatok érintettségével kapcsolatos kérdőjelek a romagyilkosságok ügyében. Az egyik gyanúsított, Cs. István ugyanis a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) informátora volt, sőt, tartótisztje is felkereste a tiszalöki és kislétai támadás között, a szolgálat mégsem lépett.
Igen érdekes ez a hozzáállás egy olyan bűntény esetében, ahol a titkosszolgálatok érintettsége már régóta a népszerű összeesküvés-elméletek része, a volt Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), jelenlegi Alkotmányvédelmi Hivatal (ABH) mulasztásai miatt pedig már parlamenti vizsgálóbizottság is felvetette az NBH korábbi elnöke, Laborc Sándor, valamint a területért felelős két miniszter, Szilvásy György és Ficsor Ádám felelősségét.
Magyar Hírlap pár héten belül olyan részleteket tett közzé a birtokába jutott kihallgatási jegyzőkönyvekből, amelyek arra utalnak, a gyanúsított Cs. István a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) fizetett informátora volt, sőt, tartótisztjével találkozott is az utolsó két gyilkosság – a tiszalöki és a kislétai – között.
némi huzavona után a katonai elhárítás elismerte ugyan, hogy Cs. István egy időben az ő emberük volt, de siettek hozzátenni, hogy a romagyilkosságok idején már nem dolgozott nekik. Akkor miért is találkozott Cs. Istvánnal a biztonsági hivatal tartótisztje a tiszalöki gyilkosság után? Az eddig megjelent - és a hatóságok által nem cáfolt - nyilatkozatokból az derül ki, hogy Cs. valamikor 2004-2005 táján parancsot kapott, hogy épüljön be azokba a körökbe, amelyekben mások mellett a K. testvérek is megfordultak. Azt Cs. nyilvánosságra hozott vallomásából tudjuk, hogy 2006 őszén jelentett a KBH-nak K. Istvánról. Később Koszovóba ment külszolgálatra, majd hazatérése után egy évvel egészségi okok miatt leszerelt. Legalábbis ő ezt mondja, és ezt a verziót erősíti a KBH, illetve a Honvédelmi Minisztérium is azzal, hogy múlt időben beszélnek a Cs.-vel fenntartott kapcsolatukról. Csakhogy, a titkosszolgálatoktól nem lehet csak úgy leszerelni. Ha a KBH elégedett volt Cs. munkájával, akkor leszerelése után a tartótisztje egyszerűen átadhatta őt a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH). Megszervezhetett egy hármas találkozót, ahol bemutatta neki az NBH-s tartótisztjét, és jó napot.
tarjányi péter, ...
Mossad recept:
Három plusz egy – a cigánygyilkosságok háttere

Végy egy Mossad ügynököt és ránts bele három embert. A Mossad bevált receptje az államellenes aknamunkához. Úgy tűnik, a cigánygyilkosságok hátterében ugyanaz a szisztéma húzódik meg, mint amit a bolíviai kalandorok ügyében tapasztaltunk. Az események elemzésénél megint csak hasonló helyzetben vagyunk, mert az ismert főkolompos mellett személyes ismeretségünk van a többieket illetőleg is. Így reálisan tudunk értékelni, nem veszünk el a zavaros félinformációk és mendemondák között. (…)
Egyszersmind igazolódni látszik az a feltevésünk, hogy a gyilkosságok az izraeli titkosszolgálat megrendelésére történtek. A szervezés kísértetiesen hasonlít a Rosa Floresz féle esetre, ahol az egy szem Mossad-ügynök három másik fiatalember beszervezésével látott neki a megbízatás teljesítésének.
Az elfogottak közül három ember ismert figurája a régi debreceni szkinhed életnek. Némelyikük csaknem húsz éve került közel az irányzathoz, a debreceni szkinhedek vezéregyénisége volt. A másik kettő is ismert, régi arc.
Negyedik társuk, a csoport vezetője viszont nem illik a képbe. Szintén ismert figura, egy rock zenekarból, viszont ott mint antifasisztára emlékeztek rá. Persze mindenki változhat. Bár az a tény, hogy két cigányt is beprotezsált a munkahelyére, nem ezt bizonyítja. És van itt még egy apróság. Az illető korábban 1,5 évet töltött el Izraelben, úgymond egy kibucban. Aki nem áll teljesen naivan az események előtt, össze is rakhatja a kockáka
t.
nem cs. istván volt izraelben, hanem K. Árpád:
Először magamról annyit, hogy valóban dolgoztam Izraelben és megfordultam több közel-keleti országban is. Izraelbe a délen fekvő Eilatba a szintén ott dolgozó barátaimhoz utaztam ki, három hónapos turista vízummal, aminek lejárta után - csakúgy, mint több ezer magyar, aki itthon nem talált munkát – érvénytelen vízummal és munkavállalói engedély nélkül dolgoztam. Velem volt a jövendőbelim is, és nagyon kemény munkával próbáltunk alapot teremteni a közös jövőnkhöz. Nem szégyellem ezt, szégyellje magát a magyar állam, mert itthon a nyomor várt volna ránk és a kilátástalanság. Kibucban soha nem jártam, és épeszű ember azt nem is gondolhatja komolyan, hogy akárki (gój) kapcsolatba kerülhet a Moszaddal. Aki ilyet komolyan vesz, az igencsak tudatlan, továbbá a határozott véleményem az, hogy rendkívül kártékony is.

A „jobbikos” Barikádban már arról is olvastam, hogy a testvérem is kibucban dolgozott. Ez már annyira alacsony színvonal, hogy az „újságírót” és az ilyen tévedéseknek helyet adó újságnak a színvonalát minősíti. Annyi bizonyos, hogy a testvéremről ezt még az ellenségei sem állítanák, és erre a méltatlan színvonalú pletykára több szót nincs is értelme pazarolni, sajnálom, mert egyébként jónak tartom a Barikádot, egyébként járatom is. Miért nem kérdeztetek meg minket, mitől féltek?
Érdekes, hogy a testvérem NBH általi megfigyelése is sokaknak okoz komoly fejtörést, másokat gyanakvóvá tesz, gondolom senki számára nem jelent újdonságot az, hogy az aktív ellenzékieket az állam megfigyeli. Nincs ebben semmi különös, ez így megy, amióta létezik állam. Az is biztos, hogy általában azért titkos a titkosszolgálat, hogy a tevékenységükről a megfigyeltek ne szerezzenek tudomást, néha azonban ők is hibáznak és elárulják magukat, azért annyira nem profik ezek, mint ahogy azt terjesztik magukról.

Mindenesetre jó, ha mindenki megérti, hogy a megfigyelt személy nem cinkosa, hanem elszenvedője a megfigyelésnek, ezt azért mondom, mert olyan igazi baromságot is olvashattam már a médiában, ahol azt próbálták sugallni, mintha éppen a megfigyelést elszenvedő testvérem lett volna az, aki valamiféle „szimbiózisban” létezett volna az NBH-val.

Szeretnék néhány dolgot tisztába tenni a „cigánygyilkosságok” IV. rendű vádlottjával, Csontos Istvánnal kapcsolatban is. Ő az, aminek mondja magát, egy spicli. Vannak ilyenek! 2003 óta a Katonai Biztonsági Hivatal besúgója. Kezdetben (elmondása szerint) csak a katonatársai „csínytevéseiről” kellett beszámolnia a KBH-nak, aztán 2006-tól figyelnie kellett a radikális csoportok, személyek (köztük a testvérem) tevékenységét. Egy igazi jellemtelen féreg, katonatársairól, bajtársaknak/barátoknak hazudott személyekről adta le a „drótot”, és mindez semmiféle lelkiismereti problémát nem okozott neki. Ahogy mondta: „kérdeztek és én válaszoltam.” Közben mindezt azzal tetőzte, hogy nemzetinek, radikálisnak, vagy akár fajgyűlölőnek álcázta magát és így provokálta a környezetét. Ez a szomorú valóság!
Aztán volt szerencsém olvasni a nyomozati anyagban Csontos tartótisztje – H. (
a százados családnevét szerkesztőségünk nem teszi közzé - a kuruc.info szerk. megjegyzése.) Ernő százados – vallomását, akit amúgy Csontos szintén „bemártott”, miután az elhárítás Csontost cserbenhagyta. Ezek a tények, és semmi több. H. százados vallomása egy pillanatra betekintést nyújt a Katonai Biztonsági Hivatal tevékenységébe, amely szervezet – amúgy érthetetlen módon – civileket is megfigyel. Hogy mi van ezen kívül, vagy ezen túl? Nos, lehet ezen agyalni, de ne menjen el teljesen a józan ész! Én természetesen nem a gondolkodás szabadságától akarom megfosztani honfitársaimat, éppen ellenkezőleg. Gondolkodjatok józanon, tisztán! Ne üljetek fel a bomlasztó butaságoknak, tájékozódjatok „tiszta forrásból”!
Az eredeti, vidéki magyar ember megfontolt, higgadt gondolkodása, ami annyira hiányzik nekem, nos ez az, amit oly’ gyakran nélkülöz a radikális, nemzeti diskurzus. Sajnos erre csak most, a magam baján ébredtem rá. Pontosan le tudom mérni a rólam, vagy az ügyről megjelent ostobaságok kapcsán, hogy mennyire eltávolodtak sokan az igazságtól. Tudom, a valóság gyakran unalmasabb a fantázia világánál, hiszen mennyivel izgalmasabb a „Moszad verzión” csámcsogni, mint elfogadni azt, hogy mi, akik most bíróság előtt állunk, tényleg csak azok vagyunk amik, magyar, alsó-középosztálybeli átlagemberek, semmi egyebek.
Én azt sem állítom, hogy az emberölésekben nincs benne valamely titkosszolgálat keze így, vagy úgy. Annál is inkább állíthatnám ezt, mivel tudom, hogy ezeket sem én, sem a testvérem, sem pedig Zsolt barátom nem követte el. Mégis úgy gondolom, nem ez a lényeg! Ennek az összeesküvésnek ugyanis sehogy sem áll módomban a végére járni, viszont védekeznem kell a lehetséges eszközökkel. Hogy a védekezésre tudjunk összpontosítani, ahhoz immunissá kellett válnunk a minket ért bulvár mocskolódásra, és azt is meg kellett élnünk, hogy az a tágabb közösség, amelyről azt gondoltuk, hogy mi is részei vagyunk, megpróbálja minél távolabb tartani magát tőlünk, és a végletekig elhatárolódik az ügytől. Vannak, akik a szavazatokat féltik, és vannak, akik csak nem akarnak „lyukra futni”, vagyis óvatoskodnak.
Az ügyben minden aljas módszer megengedett volt, maguk a rendőri és politikai vezetők voltak azok, akik teljesen figyelmen kívül hagyták az ártatlanság vélelméhez fűződő - és más alapjogainkat -, és teljes erővel azon „dolgoztak”, hogy mindenki úgy tudja ebben az országban, hogy a bűnösségünk kétségtelenül bebizonyosodott. Közben pedig – a mai napig – megpróbálnak úgy elszigetelni minket, hogy sehogy se fejthessük ki a védekezésünket a nyilvánosság előtt. Ez volna Magyarországon a jogállam, a tisztességes eljáráshoz való jog, az egyetemes alapjogok alkalmazási gyakorlata. Új alkotmány ide, vagy oda, ezek kiüresedett, tartalom nélküli fogalmak, az emberi jogok csak kevesek kiváltságai, az erre épülő jogvédő ipar pedig csupán gusztustalan liberális népbutítás.

Kiss Árpád Sándor
(Kuruc.info)
 tényleg nem mentek még be a tv2 szenzációhajhászó riporterei ezekhez a vádlottakhoz?
Ugyan mi érdeke fűződne a Moszadnak néhány szerencsétlen faluszéli cigány megöléséhez?
mi érdeke lenne abból, hogy a barátságos izraeli-magyar meccsről különböző képet közvetített Izraelbe és Magyarországra az MTVA? márpedig utóbbi biztos megtörtént, és nem az itteni magyarok szabad döntése miatt, azt lefogadom.
magyar-izraeli focimeccs magyar adásában a megszokott képsorokat láthatták a nézők a kezdés előtt, de Izraelbe a közvetítésért felelős MTVA annak a kamerának a képét küldte ki, amelyik az izraeli himnusz alatt fújoló, és a pályának hátat fordító magyar szurkolók egy csoportját mutatta
...
Tiszaújvárosi Krónika c. lap 2. oldala:
Tudja, kik gyilkolják a romákat!
Én tudom, kik vannak a közelmásfél éve tartó roma gyilkosságok mögött. Tisztában vagyok vele, hogy ezek súlyos szavak, de vállalom értük a felelősséget - kezdte beszélgetésünket Kiss Károly, a Tiszaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője  
- Nem fél ezeket nyilvánosságra hozni?

- De igen! Engem is megfenyegettek már. Valamelyik este egy fekete Mercedes állt meg a házam előtt. Nem mentem ki a kapuba, magas kerítésem van. Kintről üvöltöztek, ha nem hagyom abba saját nyomozásaimat, akkor megnézhetem magam. Márpedig én felveszem a harcot
- Miért nem a rendőröknek mondja ezeket? Százmilliót kaszálhatna, ha tényleg bizonyítani tud mindent.

- Már elmondtam. Kihallgattak a városi kapitányságon, remélem, elraktározzák és továbbadják az információimat. Azt is közöltem velük, csak akkor mondok neveket, ha személyi védelmet kapok, én és a családom is. Kizárólag az országos rendőrfőkapitánynak vagyok hajlandó elmondani
- Mégis, mi a háttér?

- Én is olvastam a nyomozók találgatásait. Nem kell messzire menni. Itt Borsodban kell keresni a romák között a vétkeseket. Amikor a nagycsécsi temetés volt, akkor én beszélgettem néhányukkal. Három, egyenként ötvenfős társaság tartja kezében a roma ügyeket. Vannak közöttük magyarok is, olyanok, akik az idegenlégióban szolgáltak. Az irányítás viszont Pestről jön, magas rangú egyenruhásoktól. Ez biztos.
- Nem tart attól, hogy ezt senki nem hiszi el? Holnap pedig a sörétes önt találja meg? 

- De igen, viszont a lelkiismeretem tiszta.
- Azt mondta az imént, hogy egyetlen esetben korrupció is szerepet játszott.

-A tiszalöki megölt férfi Tiszavasváriban dolgozott. A gyógyszergyárban. Ott hozzá lehet jutni bizonyos drogok alapanyagaihoz is. Ebből már következtethet minde
nki.


Ez is népirtás



2009. 08. 06.-án volt a hiroshimai atomrobbantás 64. évfordulója. Az internet egyik legjobb fotóblogja, a BostonGlobe "Big Picture" eredeti képekkel emlékezett meg az eseményről:
Hiroshima a bomba ledobása előtt
Az amerikai légierő légifotója Hiroshimáról, bejelölve a bomba tervezett célpontja (bár a bomba 600 méter magasan a levegőben robbant, hogy még nagyobb területre terjedjen ki a hatása.) A koncentrikus körök sugarának különbsége kb. 300 méter.
Little Boy, a bomba. Kb. három méter hosszú, és négy tonna tömegű volt. Ebből kb. 64 kg volt az uránium, ami az atomrobbanásért "felelt".
A 15 kilotonna TNT-nek megfelelő erejű bomba robbanásának felhője. A képet az amerikai légierő egyik gépe készítette távozás közben.
A bomba robbanásának felhője. Amikor ez a kép készült, a felhő magassága már 6 km, "szélessége" pedig 3 km volt.
Hiroshima a bomba robbanása után. A kép bal felső részén látható a robbanás centruma a kisebb hídtól induló Y elágazás fölött.
A képen látható híd kb. 900 méterre volt a robbanás középpontjától. A betonkorlát oszlopai megvédték az aszfaltot, ami a többi helyen megégett.
Hiroshima 1946. márciusában, kb. fél évvel a robbanás után.
Hiroshima a robbanás után. Megfigyelhető a felpúposodott járda, illetve a földből kitépett csatornanyílás, mind a kettő a bomba robbanásakor fellépő vákum következménye.
A képen látható férfi a robbanás középpontjától kb. 2 km-re tartózkodott, a sapkája bizonyos fokig megvédte a bőrét a megégéstől. (A kép két hónap elteltével készült.)
A hiroshimai tűzoltóság egyetlen létrával rendelkező teherautója. A tűzoltóság kb. 1 km-re volt a középponttól.
A robbanás középpontja 1945. őszén.
Hiroshima 1945. őszén.
Az egyik beteg 1945. szeptemberében egy ideiglenes kórházban, amit az egyik megmaradt épületben alakítottak ki.
A beteg bőrébe égett az éppen viselt kimonó.
Égési sebek az atomrobbanás első felvillanásának hőjétől.
 Egy túlélő nézi a romokat, a háttérben a Hiroshima Prefectural Industrial Promotion Hall épülete, a későbbi Hiroshima Peace Memorial. Az épület, amely 150 méterre volt a robbanás centrumától, ma az atombomba áldozataira való emlékezés helye.
 Hiroshima és a környező hegyek 1945. őszén.
 A robbanás középpontja nem sokkal az atombomba előtt. A kupolás épület a híres Hiroshima Prefectural Industrial Promotion Hall.
Amerikai katonák vizsgálják a robbanás középpontjának helyszínét 1945. őszén.
Hiroshima és a robbanás középpontja ma. Előtérben a Hiroshima Peace Memorial Hall.
Rekvirálva: innen

bombázásokban több mint 200 000 ember halt meg. Az összes városlakó.
 népirtás vagy genocídium[1] egy bizonyos társadalmi identitáshoz tartozó emberek, vallási közösség(ek) vagy népcsoport(ok) tagjai ellenelkövetett, azok elpusztítására törekvő tömegméretű és célzatos magatartás.
II. Cikk: A jelen egyezmény népirtás alatt a következô cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:
a) a csoport tagjainak megölése;
b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;
c) a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerôszakolása, melyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának elôidézése;
d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;
e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erôszakos átvitele.
III. Cikk: Büntetés alá esnek a következô cselekmények:
a) népirtás;
b) népirtás elkövetésére irányuló szövetkezés;
c) közvetlen és nyilvános felbujtás népirtás elkövetésére;
d) népirtás elkövetésének kísérlete;
e) népirtásban való bûnrészesség.
3. § Az említett nemzetközi egyezmény a Magyar Népköztársaságra nézve 1952. április 6-án lépett hatályba.
Franciaországban, Vendée tartományban 1793-ban, a francia forradalom elleni királypárti felkelés tört ki, amelynek során a forradalmi csapatokezreket mészároltak le brutálisan. Napjainkban a tartomány vezetése és történészei szeretnék elérni, hogy az itt zajlott eseményeket is nyilvánítsák népirtássá.

Hiroshima: leejtése a bomba



Atomic bombing of Nagasaki - BBC

3,3 megatonnás hidrogénbomba





És most meg Fukusima !!! A cionista Neokonok berobbantak a köztudatba a cunami keltéssel , majdnem tönkre is tették a Japán gazdaságot , ti meg ehetitek a sugárszennyezett halakat miket bekonzerváltak a plé dobozokba , nehogy sokáig éljetek !!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése