John DeCamp nebraskai szenátor a gyermekek védelme érdekében

John DeCamp nebraskai szenátor

a gyermekek védelme érdekében

Dr. Drábik János: Tudatmódosítás

John DeCamp a szerzője a "Franklin Cover-Up" (A Franklin ügy eltusolása) című Amerika szerte nagy figyelmet keltő dokumentumkönyvnek. Az ő küzdelme úgy kapcsolódik Dr. Hammondéhoz, hogy cáfolhatatlan bizonyítékokkal támasztja alá: igenis létezik a gyermekek rituális kínzása, amelyet a klinikai pszichológus és orvos pszichiáter alapos szaktudás birtokában feltárt. Azok a háttérerők, amelyek tudatbefolyásoló kísérleteit felfedezte és konkrét esetek kapcsán leleplezte, mindent elkövettek, hogy aláássák a hitelét. Fő módszerük az volt, hogy az agykontroll kísérletekbe bevont szakemberek segítségével elterjesztették, hogy az úgynevezett "Repessed Memory Syndrome" (Elfojtott emlékezet tünetegyüttes) valójában nem létezik, csupán a közvélemény megtévesztését szolgáló "kacsa". Ezzel szemben létezik az úgynevezett "False Memory Syndrome" (Téves emlékezési tünetegyüttes), amelynek a révén a páciensek, főleg gyermekek különböző manipulációk eredményeként meg nem történt dolgokra emlékeznek, így többek között arra, hogy szüleik szexuálisan molesztálták őket, vérfertőző kapcsolatra kényszerítették, illetve bizonyos szekták rituális jellegű kínzásoknak vetették őket alá. A CIA ebből a célból létre is hozott egy alapítványt a "The False Memory Syndrome Foundation"-t (Hamis memória-szindróma alapítványt), hogy annak a segítségével aláássa azoknak az orvosoknak, pszichiátereknek és pszichológusoknak a megállapításait, akik felfedezték és bizonyították, hogy a kormányzati pénzekkel finanszírozott agykontroll kísérletek keretében számos embert, gyerekeket és felnőtteket egyaránt beprogramoztak. Ezek a programok részben rituális jellegűek voltak, részben pedig a kísérleteket finanszírozó szervezetek titkos céljait szolgálták.

Ezért rendkívül fontos megismerni, hogy mit tartalmaz a "Franklin Cover-Up" című dokumentum kötet. Szerzője John DeCamp ügyvéd, politikus, a vietnami háború veteránja. 16 éven át Nebraska állam szenátora volt 1971-től 1987-ig. DeCamp kapitányként 1969-ben és 1970-ben az akkor nagykövetként Dél-Vietnamban szolgáló William E. Colby munkatársa volt. Colby Nixon és Ford elnöksége idején a CIA igazgatója lett, és részt vett a Phoenix program kifejlesztésében. DeCamp Vietnamban harcolva vett részt a nebraskai választási kampányban levelezés útján. Jelszava az volt, hogy "hagyjatok minket győzni, vagy vigyetek minket haza". 1969-ben ismerkedett meg egy vietnami iskolás lánnyal, akit később 1975-ben feleségül vett. 1975-ben, amikor Saigon elesett, szenátor DeCamp visszatért Vietnamba, ahol is elérte, hogy 2834 félig amerikai, félig vietnami árva az Egyesült Államokba kerülhessen. Ezért a kezdeményezéséért az elnök is kitüntette. Jelenleg John DeCamp ügyvédként dolgozik Nebraska tagállam Lincoln nevű városában, családja körében.

1996. novemberében, amikor megjelent a "Franklin Cover-Up" második kiadása, könyvét az időközben rendkívül titokzatos körülmények között elhunyt barátjának Bill Colbynak dedikálta. Bill Colby halála előtt felesége társaságában azt tanácsolta John DeCamp-nek, hogy ne foglalkozzék mindazzal, amit könyvében megírt. Hiszen már amióta igyekszik felderíteni az ügy hátterét, 15 személy, aki így vagy úgy kapcsolatban állt a történtekkel életét vesztette. Bill Colby a következőket mondta DeCamp-nek: "Amit meg kell értened John, az az, hogy időnként vannak erők és események, amelyek oly nagyok, oly hatalmasak, oly sokat jelentenek más emberek és intézmények számára, hogy semmit sem tehetsz ellenük függetlenül attól, mennyire ördögiek, vagy rosszak és függetlenül attól, hogy te mennyire vagy elszánt és őszinte, és hogy mennyi bizonyíték áll a rendelkezésedre. Ez egyike az élet kemény tényeinek, amivel szembe kell nézni. Te megtetted a magadét. Megpróbáltad leleplezni az ördögit, a rosszat, ez rendkívül fájt neked. De mindez ideig nem ölt meg téged. Azt mondom, hagyd abba, mielőtt ez megtörténik. Vannak esetek, amikor a dolgok túl nagyok ahhoz, hogy foglalkozzunk velük. Félre kell állnunk, és hagyni kell, hogy a történelem haladjon a maga útján. Számodra John eljött ez az idő."

Bill Colby figyelmeztetéséhez felesége Sally csak fejbiccentésével csatlakozott. Természetesen mindez nem maradt hatás nélkül John DeCamp-re. Korábban is már számos figyelmeztetést és fenyegetést kapott. Bill Colbynak kellő oka volt arra, hogy ismerje a Franklin ügy komolyságát. A nebraskai törvényhozás bizalmasan felkérte őt néhány hónappal korábban, hogy derítse ki, mi okozta annak az egymotoros repülőgépnek a szerencsétlenségét, amelyben a szenátus magánnyomozója Gary Caradori és fia tartózkodott. Mindketten az életüket vesztették. John DeCamp ekkor így válaszolt barátjának:

"Bill, valakinek cselekednie kell. Az a probléma, hogy kormányzati intézmények korrumpálódtak. Ha van eltusolás, és most már én teljesen bizonyos vagyok ebben, noha eredetileg azt hittem, hogy az egész Franklin-történet csak fantázia, akkor az eltusolás csak a kormányzat kulcsintézményeinek az aktív támogatásával és együttműködésével lehetséges a bíróságoktól a rendőrökig, a legmagasabb rangú politikusoktól a tömegtájékoztatási intézmények képviselőjéig, a leggazdagabb közösségi és állami üzletemberekig. Nem tudom elhinni azt, amit mondasz nekem Bill. Arra kérsz, hogy hagyjam az egészet és sétáljak odébb, amikor tudom, hogy gyermekeket kínoztak és megöltek. Amikor tudom, hogy legtiszteletreméltóbb polgáraink és üzleti vezetőink a fejük búbjáig el vannak merülve a kábítószer ügyletekben és a hivatalos korrupcióban. Amikor testem minden porcikája arról szól, hogy a gonosz győzedelmeskedik és mindenki, aki valaki, fejetlenül töri magát, hogy tegyen érte valamit, ettől vagy attól való félelmében. Hogyan képes erre bármely tisztességes és intelligens személy? Ha én, vagy valaki hozzám hasonló nem folytatja az ügy felderítését, akkor ki fogja ezt megtenni? És ha mi abbahagyjuk, ha egyáltalán ki is derülne az igazság, mikor teszünk valamit e gonosz és korrupció ellen?"

Ez után Bill Colby elmondta barátjának, hogy nemrég jött vissza Moszkvából (még 1991-t írunk), és ott olyan anarchikus viszonyokat talált, azaz annyira megbénult a birodalmi állam működése, hogy a legfőbb rivális hatalom hírszerző szolgálatának vezetője, a CIA igazgatója éjjel, minden akadály és igazoltatás nélkül, kereshette fel az egykor féltve őrzött helyeket a Vörös téren. Senki nem törődött vele, hogy mit csinál. Amikor DeCamp kérdően nézett rá, hogy mit akart ezzel közölni, akkor Bill Colby ezt fűzte hozzá: "Időnként vannak olyan erők, amelyek túl hatalmasak ahhoz, hogy egyénenként legyőzzük őket, olyan rövid idő alatt, ahogyan azt szeretnénk. Tovább kell dolgoznunk a cél elérésén, de elég érzékenynek kell lennünk, hogy ne kockáztassunk mindent, és ne pusztítsuk el magunkat vagy hagyjuk megölni a folyamatban. A győzelem azonban, amelyre várunk, hosszabb időt igényelhet, és úgy jön el, ahogy arra nem is számítottunk."

Colby ehhez még hozzátette: "Tedd meg a lehetségest és ismerd fel, ami nem az. És ha igazad van, eljön az idő, amely meghozza a győzelmet és a jó fog diadalmaskodni a gonosz felett. Csak a mikor, a hol és a hogyan az, ami rendszerint ismeretlen a számunkra. A legjobb, amit időnként megtehetünk, ha rámutatunk az igazságra és félreállunk. A saját biztonságod és túlélésed érdekében állj félre." Amikor DeCamp erre úgy válaszolt, hogy talán fegyvert kell viselnie, Colby kinevette: "Nem. Ez legfeljebb téged fog megölni. Ha el akarnak kapni. egy magadnál viselt fegyver nem állítja meg őket. A legjobb, amit tehetsz a személyi biztonságod érdekében, ha elmondod a történetedet, felhívod rá az országos sajtó figyelmét, és utána nézel néhány valóban jó tényfeltáró riporternek. Ez meggyőzte DeCamp-et, hogy meg kell írnia a "The Franklin Cover Up" című könyvét.

A továbbiakban erősen rövidítve összefoglaljuk a könyv tartalmát, amely azzal kezdődik, hogy 1991. június 21-én egy 21 éves fiatal nőt, Alisha Jahn Owent, Nebraska állam Douglas megyéjében működő esküdtszéke bűnösnek találta a hamis tanúzás bűncselekményének elkövetésében. Ezért két hónapra rá 9-27 évig terjedhető börtönre ítélték. Owen 1990-ben az állította a nagy esküdtszék előtt, hogy egy nebraskai kerületi bíró, az Omaha városi rendőrfőnök és a Franklin Community Federal Credit Union nevű helyi pénzintézet vezetője szexuálisan kínozták, mint kiskorút. Alisha Owen arról is tanúvallomást tett, hogy más gyerekekkel szemben is visszaéléseket követtek el Nebraska politikai és pénzügyi hatalmasságai, akiket név szerint megnevezett, köztük a legnagyobb helyi újság az "Omaha World-Herald" kiadóját. Azt is elmondotta, hogy ahhoz a nebraskai gyermekcsoporthoz tartozott éveken át, akiket kábítószer futárként használtak az egész Egyesült Államokra kiterjedően Nebraska leggazdagabb, leghatalmasabb és legtekintélyesebb üzletemberei.

Az a két nagy esküdtszék, vagyis amely a helyi és a szövetségi igazságügyi rendszer keretében működik, azt a megbízatást kapta, hogy vizsgálja ki a Franklin Credit Unionnal szemben felmerült vádakat, miszerint közreműködött a kiskorúak elleni bűncselekmények rendszeres elkövetésében. Ez a két nagy esküdtszék azonban az áldozatok tanúját ítélte el hamis vallomásért. Mindkét nagy esküdtszék elismerte, hogy Alisha Owen és Paul Bonacci tanúvallomása a velük történt visszaéléseket illetően kölcsönösen alátámasztja egymást. Azt kifogásolták, hogy ezeket a cselekményeket azonban más személyek hajtották végre, nem azok, akiket a fiatalok megneveztek. Bonaccit is megvádolták hamis tanúzással. Két másik ugyancsak az áldozatok közé tartozó tanú kényszer hatására visszavonta korábbi vallomását. Ezt Alisha Owen és Paul Bonacci megtagadta.

DeCamp ezután közli azokat az adatokat, amelyek azt támasztják alá, hogy 1990-ben már több mint kétmillió gyereket zaklattak, amely több mint 225 %-os növekedés volt 1976-hoz képest. A gyermekek zaklatása a jogalkalmazó szervek képviselői szerint egyre gyakrabban szadistává és rituálissá, más szóval sátánistává válik. Az áldozatok szörnyű kínzásokról számolnak be, amit a szülők, a pedagógusok és a szociális gondozók is alig tudnak felfogni. Ugyanakkor a tömegtájékoztatásban egyre nagyobb hangot kap az, hogy a gyerekek csak fantáziálnak, és kitalált történeteket adnak elő. A sátánista vagy rituális erőszak számos újság szerint, így például a new yorki "Village Voice" (1990. június) szerint nem is létezik. Az egész egy nagy "hírlapi kacsa".

A legszokásosabb védekezés, hogy senki sem tudja azokat állítólag bizonyítani. Vagyis az elkövetők és a szolgálatukban álló sajtó a bizonyítási tehernek a gyermekekre történő áthárításával próbál elmenekülni a felelősségre vonás elől. DeCamp megemlít egy beszámolót, amely a "Chicago Tribune" 1991. május 17-i számában jelent meg. Kilenc gyermek egybehangzóan állította, hogy elvitték őket az iskolából és egy kékre festett házban gyötörték őket. Az iskola adminisztrátora sátánista rituálét alkalmazott rutinszerűen velük szemben. Tizennégy hónap alatt az első panaszbejelentés után a rendőrség 140 meghallgatást végzett, és közölte, hogy nem tudja alátámasztani az 5-9 éves korig terjedő gyermekek állításait. A nyomozást végző ügyész egyszerűen kijelentette, nem hisz a gyerekeknek. A szülők azonban hittek nekik, és egy korábban szkeptikus pszichológus is meg van róla győződve, hogy az igazat mondják. Ez az eset is egy újabb irányvonalat jelez a gyermekek zaklatásával kapcsolatosan. Egyre több gyermek áll elő és leplezi le kínzóit és a rendőrség okkult jellegű rituálékkal kénytelen szembesülni. Hivatalos részről azonban nem létezőnek tekintik a rituális zaklatást, legalább is ilyen értelemben nyilatkozott Kenneth Lanning, az FBI egyik okkult bűnözésben illetékes szakértője.

Ted Gunderson, aki 28 évig állt az FBI alkalmazásában és korábban annak Los Angeles-i részlegén, speciális nyomozó volt, behatóan ismerte a közelmúlt egyik leghírhedtebb rituális kínzási esetét, amely a McMartin előkészítő iskolában fordult elő Kaliforniában. 33 hónapig tartó tárgyalás után a kötetekre rúgó bizonyíték ellenére az iskola irányítóját Peggy McMartin Buckeyt, és fiát Raymond Buckeyt, felmentették 1990. januárjában. Az esküdtszék 52 vádpontban ejtette a vádat, 13 vádpontban pedig nem hozott döntést. Gunderson nyilatkozott az "Executive Intelligence Review" nevű hetilapnak 1990. május 25-én: "A McMartin ügyben például mielőtt még bármilyen vádemelésre sor került volna bárki ellen, 460 panaszbejelentést tettek a Manhattan Beach-i rendőrségen. Higgyük azt, hogy 460 családban a rituális jellegű szexuális erőszakkal, állatok feláldozásával, és ehhez hasonló történetekkel "etetik" a gyermekeket?"

Gunderson hangsúlyozta, hogy a feljelentésekre egy jómódú kertvárosi környéken került sor, ahol a lakók rendszerint szkeptikusan viszonyulnak a gyermekek szervezett molesztálásához, vagy a sátánista konspirációkhoz. Kenneth Lanning cáfoló kijelentésével kapcsolatosan kijelentette: "Véleményem szerint olyanok, mint Aleister Crowley, Anton LeVey, Michael Aquino, Ken Lanning (azaz az Egyesült Államokban a XX. században tevékenykedő sátánisták) valószínűleg a leghatékonyabb és legerőteljesebb szószólói a sátánista mozgalomnak ebben az országban ma, vagy bármikor a múltban." Gundersont a saját nyomozásaiból szerzett bizonyítékok győzték meg arról, hogy gyermekek és fiatalok tízezrei tűnnek el otthonaikból minden évben és sokat közülük rituálisan feláldoznak. A "Reader's Digest" 1982. júliusi száma szerint hozzávetőleg 100 ezer gyermek tűnik el nyomtalanul minden évben. Ez a szám igen nagynak tűnik, de mivel az FBI nem vezet erről nyilvántartást, ezért a pontos adatokat nem lehet tudni. Gunderson erről ezt mondotta:

"Az FBI-nak pontos adatai vannak arról, hogy hány autót lopnak el minden évben. Ismeri az elkövetett gyilkosságok, megerőszakolások és rablások számát, de az FBI-nak halvány fogalma sincs, hogy hány gyermek tűnik el minden évben. Nem gyűjtik az erre vonatkozó adatokat. Minden hónapban minden fontos rendőri központ az Egyesült Államokban benyújtja az egységesített bűnügyi statisztikai adatokat az FBI-nak. Igen egyszerű lenne ezekhez az adatokhoz még egy oszlopot hozzátenni és beszerezni minden eltűnt gyerekkel kapcsolatos bejelentetésről egy kiértékelést, nem beszélve azokról a gyermekekről, akiket rituális célból raboltak el és bizonyos esetekben meggyilkoltak. Meg vagyok győződve, hogy az FBI azért nem kéri ezeket a statisztikai adatokat, mert nem akar róluk tudni. Azonnali közfelháborodással szembesülnének, mert a számok egy jelentős társadalmi problémára utalnának. Ez a probléma pedig azonnali akciót igényelne."

DeCamp rátérve a "Franklin Credit Union" botrányára rámutat, hogy ez betekintést enged a gyermekekkel való visszaélés, a szervezett és illegális kábítószer kereskedelem világába, és abba, hogy a politika és az üzlet hatalmasságait miként védelmezik. Az ügy l988-ban keltette fel a sajtó érdeklődését, amikor a "Franklin Community Federal Credit Union" (egy helyi takarékpénztár és hitelintézet) központját a szövetségi hatóságok átkutatták és lezárták. Ebben az időben vezetője a 44 éves Lawrence E. (Larry) King a republikánus párt egyik emelkedő csillaga, és a "National Black Republican Council" (a Nemzeti Fekete Köztársasági Tanács) egyik vezetője volt. King énekelte az amerikai nemzeti himnuszt a köztársasági párt választási konvencióján 1984-ben és 1988-ban.

Az akcióra azért került sor, mert közel 40 millió dollár hiányzott a viszonylag kicsi, állítólag a helyi igények kielégítését szolgáló hitelintézetből. A pénzügyi botrány azonban hamarosan egy sokkal nagyobb botrányra derített fényt. Kiderült, hogy Omahából és környékéről gyermekeket vittek repülőgéppel városról városra, akiket aztán a Franklin Hitelintézet és közismert nebraskaiak által rendezett partikon a résztvevők saját céljaikra használhattak. A New York Times arról írt, hogy "kísérteties és rejtélyes botrány formálódik Omahában".

Három évvel később az ügyről már alig tud valaki, és közölték az emberekkel, az ügy le van zárva. Larry King börtönbüntetését tölti pénzek szabálytalan kezelése miatt. A városi, állami és szövetségi jogalkalmazók azt állítják, hogy nem találtak bizonyítékot King által irányított kábítószer ügyletekre, gyermekkel való szervezett visszaélésre, vagy sátánista tevékenységre. Azt is hozzátették, hogy a gyermekekre vonatkozó állítás "gondosan kiagyalt megtévesztés" volt.

Azon a napon, amikor a már említett Alisha Owent elítélték, a 300 ezer megkérdezett nebraskai 94 %-a meg volt arról győződve, hogy igazat állított, és hogy eltusolás történt. Éppen ez az, ami arra késztette DeCamp-et, hogy összegyűjtse a bizonyítékokat a nebraskai törvényhozásnak a Franklin-ügy kivizsgálására alakult különleges bizottságától. A jogalkalmazó illetékesek azt állították, hogy ilyenek nincsenek. A törvényhozás vizsgálata 1988. novemberében kezdődött, és 1991. januárjában végződött, amikor is egy új törvényhozási időszak vette kezdetét. Nebraska állam alkotmánya szerint az új törvényhozásnak jogában állt volna folytatni az előző által megkezdett nyomozást, de ezt nem tette. A honatyák már sejtették, hogy mi forog kockán és ezért inkább félreálltak.

DeCamp szemtanúja volt a Franklin-ügy kibontakozásának, és eltusolásának is. Tudta, hogy Larry King milyen felső kapcsolatokkal rendelkezik, hiszen ő is ott volt, amikor két ízben is elénekelte a köztársasági párt konvencióján a himnuszt, ő maga is Nebraska állam meghatározott utasítással ellátott delegátusaként támogatta Ronald Reagan és George Bush hivatalos elnökjelöltté való minősítését. DeCamp 1990-ben memorandumot is írt az ügyben, amely azonban nem jelent meg a sajtóban. Ugyanakkor az "Omaha World-Herald" teljesen hamis módon tájékoztatta a lakosságot. DeCamp ügyvédként olyan ügyekben tett szert jártasságra, amelyekben gyermekek vádolták a felnőtteket különböző visszaélésekkel. DeCamp meg van róla győződve, hogy nincs rosszabb, mint a gyermekek molesztálása, kivéve azt az esetet, amikor embereket ártatlanul vádolnak meg gyermekek elleni erőszakossággal.

DeCamp az "Országos Gyermekbántalmazás Elleni Védelem" nevű szervezet nebraskai központjának az ügyvédje. Ez a szervezet azok ellen a hamis vádak ellen küzd, amelyekkel ártatlanul vádolnak meg felnőtteket a gyermekek molesztálásával. Ezekkel a fantáziára alapított esetekkel szemben DeCamp egyértelműen leszögezi, hogy a Franklin üggyel kapcsolatosan elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy megalapozza az áldozatok állításait. A nebraskai törvényhozás vezető nyomozója a néhai Gary Caradori volt. Carradori említ egy sor olyan nyomot, amit a nyomozó hatóságok nem vettek figyelembe. DeCamp ismerteti könyvében ezeket, szembeállítva a városi és az állami hatóságok állításaival. DeCamp külön is ügyelt arra, hogy csak olyan dokumentumokat ismertessen, amelyeket jogszerűen publikálhat. Azt is hangsúlyozza, hogy ezekhez a dokumentumokhoz törvényes módon Paul Bonacci ügyvédjeként jutott hozzá. A nagy esküdtszék irataiból nem szerepel egy sem a könyvben, mert a jog nem engedi meg, hogy ezeket nyilvánosságra hozza. A közvélemény számára hasznos lenne ezeknek az ismerete is, mert akkor teljesen egyértelműen el tudnák dönteni mi igaz és mi nem. DeCamp meg van róla győződve, ha valamennyi hatóság által ismert adat nyilvánosságra kerülne, akkor kétséget kizáróan bizonyítani lehetne a kábítószerrel való visszaélést, a gyermekbántalmazást, a pedofíliát, a hivatali hatalommal és közmegbizatással való visszaélést, a kormányzati intézmények eltusolását és hogy ebben milyen részt vállaltak köztiszteletben álló gazdag személyek.

DeCamp hangsúlyozza, hogy ha a tények nem kerülnek napvilágra, akkor az igazság helyére azok érdeke és véleménye lép, akik a kormányzati intézményeket és a sajtót ellenőrzik. Idézi Benjamin Franklint, aki úgy látta: "Bárki is próbálná a nemzet szabadságát megdönteni, a szólásszabadság elfojtásával kell kezdenie." A könyv, amely eredeti formában tartalmazza a nyomozati hatóságok, a szenátorok, az áldozatok és szüleik tanúvallomásait, a rendőrségi és az FBI jegyzőkönyveket, a törvényhozás bizottságainak a meghallgatásait, megjelenése után a támadások kereszttüzébe került. A már említett Omaha World-Heraldban és a TV-ben így nyilatkozott az érintett személyek ügyvédje: "Ez a könyv a legrágalmazóbb, legbecsületsértőbb, amelyet valaha is olvastam. A megrágalmazott személyek jogi eszközökkel fogják leállítani a terjesztését, és fellépnek John DeCamp ellen. Ez kétségtelen. A könyv le lesz állítva és DeCamp-ről be lesz bizonyítva, hogy hazudik, és kártérítést kell fizetnie."

DeCamp egyetértett ügyvéd kollégájával abban, hogy valóban szörnyűségekről szól a könyve. Ha valaki úgy gondolja, hogy bármelyik állítása is téves, vagy nem az igazságot tartalmazza, akkor csak pereljék be. "Valójában - folytatta - örülök ha beperelnek, mert ez elősegíti az igazság kiderítését. Meggyőződésem, hogy rendkívül körültekintően és óvatosan kezeltem a témákat, és csak arról írtam, amit feltétlen biztonsággal dokumentálni tudok." Végül is csak az Atlantic Telecast nevű TV társaság perelte be, de ezt a pert is DeCamp szenátor nyerte meg.

Érdemes megemlíteni azt, hogy a könyv első kiadását követően DeCamp-et felkereste Monsignor Robert Hupp 1992. májusában, aki a kritikus 1970-es és 80-as években az omahai Boys Town nevű gyermekotthon vezetője volt. Hupp a beszélgetés során bizonyítékokkal támasztotta alá a Franklin-ügyben felmerült vádakat, amikor DeCamp visszakérdezett, hogyan történhetett mindez az Ön vezetése alatt, ezt válaszolta: "Olyan vagyok, mint az a feleség, aki nem tudja, és utoljára jön rá, hogy megcsalják." Amikor végül is gyanút fogtam, és megpróbáltam lépni, az érsek úgy döntött, ne tegyünk semmit, amikor a segítségét kértem." Ezt követően Monsignor Hupp beszámolt egy gyermek tragikus esetéről, amelyben egy pap is érintve volt. Ezután a találkozó után Monsignor Huppot elmozdították Boys Town éléről. Személyében nem egy fantáziadús gyermek erősítette meg a gyermekek bántalmazását. Ellenkezőleg. Ő Amerika egyik legismertebb és legtiszteltebb katolikus papja, aki két népszerű könyvet is írt, és aki korábban az Elnök különleges megbízottja volt nagykövetként az ENSZ mellett és hosszú időn át Amerika legnagyobb gyermeknevelő intézetének az élén állt.

1993-ban az angol Yorkshire Televízió stábja az amerikai Discovery Chanell-el közösen tényfeltáró műsort készített a Franklin-ügyről. Egy évi munka során rengeteg új dokumentumot gyűjtöttek és számos tanú meghallgatást és interjút rögzítettek. A műsort 1994. május 3-án kellett volna a kinyomtatott program szerint sugározni. Az utolsó pillanatban azonban ezt a műsort leállították. DeCamp azonban névtelen levélben kapott egy kópiát az elhallgattatott műsorról. A kópia minden kétséget kizáróan megerősítette, hogy amit DeCamp leírt a könyvében, az igaz. Érdemes röviden összefoglalni, hogy mi előzte meg a brit forgatócsoport munkájának törlését, mert jellemzően szemlélteti, hogy a nemzetközi pénzügyi közösség uralma alá került Egyesült Államokban milyen módon degenerálódott a szólásszabadság a polgárok pártatlan és pontos tájékoztatásához való alkotmányos joga.

DeCamp 1996. nyarára már össze tudta rakni a részleteket:

A Yorkshire TV és a Discovery Channel a dokumentum műsor készítésének kezdetén még nem tudta, hogy mennyire érinti az ügy a legmagasabb kormányzati köröket, fontos intézményeket és személyiségeket. Végül a készítők csak néhány korlátozott szempontra szorítkoztak, ezt azonban sokkal pontosabban feltárták, mint DeCamp a saját könyvében. Így dokumentálták, hogy a Boys Town gyermekotthon lakói és a Franklin-botrány olyan személyiségei, mint Peter Citron és Larry King milyen kapcsolatban álltak egymással. Feltárták azt is, hogy a Franklin-ügy milyen országos szintű politikusokat érint Washingtonban, az Egyesült Államok Kongresszusában, különös tekintettel azokra, akik rendszeresen részt vettek a Larry King által a saját washingtoni lakásában rendezett partikon. Azt is bizonyították, hogy ezek a politikusok és üzletemberek kábítószert fogyasztottak és pedofil magatartást tanúsítottak a gyermekekkel.

Amikor a brit forgatócsoport megküldte az Egyesült Államokba a sugárzásra szánt szalagot, a vámhatóságok a dokumentum anyagot lefoglalták arra hivatkozva, hogy pornográf anyagot tartalmaz. A két TV társaság ügyvédei azonban elérték a dokumentumok visszaszolgáltatását. Ezután a jogászok képről képre, hangról hangra hónapokon át gondosan átfésülték az anyagot. Egy sor változtatás után közölték, hogy az így már sugározható a Discovery Channel 1994. május 3-i programjában. A jogászok úgy gondolták, hogy ilyen átfésülés után már megvédhető a film minden rágalmazással és befeketítéssel szemben.

Miközben ez a kozmetikázás folyt, és a műsorra tűzés is megtörtént, az amerikai törvényhozás éppen az egész kábel-tévé ipart érintő törvényről tárgyalt. A törvény egyik vitás kérdése az volt, hogy tartalmilag ellenőrzés alá helyezzék-e a kábel-tévé által sugárzott műsorokat. Kulcsfontosságú politikusok egyértelműen tudatták, hogy ha a "Conspiracy of Silence" (A hallgatás összeesküvése) - ez volt a tervezett tévéműsor címe - sugárzásra kerül, akkor majdnem biztos, hogy a kábel-tévé ipar vesztes lesz a folyamatban lévő vitában. Az az egyezség született, hogy a "Conspiracy of Silence" lekerül a műsorról és egyetlen másik TV állomás számára sem adható el. A Yorkshire TV költségeit megtérítik, a Discovery Channel pedig kiszáll az ügyből. A "Conspiracy of Silence" kópiáit pedig megsemmisítik.

Az ügy nem elhanyagolható része, hogy a második kiadás megjelenéséig 15 személy vesztette gyanús körülmények között az életét. Később csatlakozott ehhez a sorhoz Bill Colby is, aki még nyilatkozatot adott a Yorkshire TV számára, sőt a Franklin-ügyben levelet is írt az akkori igazságügyi miniszternek, Janet Reno-nak.

A "The Des Moines Register" 1999. február 24-i számában beszámol arról, hogy Nebraska tagállam Lincoln nevű városában a szövetségi bíró megítélt 1 millió dollárt a 31 éves Paul Bonaccinak azokért a lelki és fizikai bántalmakért, amelyeket Laurence King, a csődbejutott Omaha Credit Union korábbi menedzsere okozott neki. King éveken keresztül arra kényszerítette a gyermek Bonaccit, hogy tűrje el a vele történő pornográf anyagok készítését. Ez az ítélet nagy visszhangot váltott ki a különböző agykontroll kísérletek szenvedő alanyai körében. Az amerikai kormány olyan programjainak az áldozatai, mint az MK-ULTRA és a Projekt Monarch, a nagy tömegtájékoztatási intézmények részéről semmilyen nyilvánosságot sem kaptak. Warren Urbom bíró azonban arra kötelezte a 15 évi szabadságvesztés büntetését töltő Kinget, hogy fizessen 800 ezer dollár kompenzációs kártérítést és további 200 ezer dollár büntető jellegű kártérítést a sértettnek. Ez a jogi döntés a sátánista rituális gyermekkínzás egyik notórius elkövetőjével szemben példa nélkül áll. Urbom bíró döntésében megállapította: "King folyamatosan alávetette a felperest (Bonaccit) ismételt szexuális erőszaknak, jogtalan fogva tartásnak, szélsőséges emocionális gyötrésnek, sátánista rituálékat szervezett és irányított. Arra kényszerítette a felperest, hogy gyűjtsön össze gyerekeket abból a célból, hogy King szexuálisan zaklathassa őket, és részt vegyenek pornográfiát készítő csoportjában. Kényszerítette a felperest, hogy számos alkalommal szexuális kapcsolatot létesítsen King alperessel és másokkal, továbbá részt vegyen deviáns szexuális cselekedetekben és mazochista orgiákban más kiskorúakkal."

"Bonacci égési sérüléseket szenvedett, eltörték az ujjait, ütötték a fejét és az arcát és más megaláztatásokon ment át King alperes jogtalan cselekményei következtében" - állapította meg a bíró, hozzátéve: "A felsorolt és 8 éven át (1980-1988) tartó szenvedések folyamányaként felperes a mai napig viseli a következményeket. Bonacci a multiple personality disorder (tudathasadásos személyiségzavar) áldozata és elsődleges énjén túlmenően még 14 különböző személyiséggel bír."

"Lemondott kívánatos katonai pályafutásáról és életveszélyes fenyegetéseket kapott. Álmatlanságban szenved, ha alszik gyötrő álmai vannak, nehézségei vannak a munkahelyén, fél attól, hogy mások követik, megölik, depresszív emlékek gyötrik és alkalmanként verbálisan erőszakos. Mindez a többszörös személyiségi zavarral áll kapcsolatban, amelyet alperes King jogellenes tevékenysége okozott."

Bonacci ügyvédje John DeCamp volt, aki hosszú, magányos és költséges jogi küzdelmet folytatott azért, hogy leleplezze azokat a bűnöket, amelyekben egy nemzetközi pedofil-pornográf érdekszövetség vett részt. 1991-ben DeCamp pert indított a szövetségi bíróságnál megvádolva 16 tekintélyes személyiséget és intézményt, köztük Lawrence E. Kinget, Harold Andersent az Omaha World-Herald kiadóját és az omahai rendőrséget, hogy összeesküdtek abból a célból, hogy Paul Bonaccit megfosszák polgári szabadságjogaitól. DeCamp a Bonacci sérelmére elkövetett rágalmazással, jogtalan fogva tartással, gyermekbántalmazással, erőszakkal, tettlegességgel és emocionális fájdalom okozásával vádolta őket. Az ügy kapcsolatban áll magas állású politikusokkal, üzletemberekkel, bírókkal továbbá rendőrökkel a kábítószer elosztással és pénzmosással kapcsolatos "Iran-Contra-ügy" kapcsán, érintve az akkori alelnököt, George Busht. DeCamp, aki korábban Nebraska állam szenátora volt, miként azt már ismertettük, úttörőnek számító könyvében meg is írta ezt a szennyes történetet, amelynek teljes címe így hangzott: "The Franklin Cover-Up: Child Abuse, Satanism and Murder in Nebraska (A Franklin-ügy eltusolása: Gyermekbántalmazás, sátánizmus és gyilkosság Nebraskában).

DeCamp megállapítja, hogy a Monarch Projekt fiatal emberekre utal Amerikában, akik az amerikai kormányzat olyan intézményei, mint a központi hírszerző ügynökség, vagy a katonai hírszerzési szervezetek által folytatott agykontroll kísérletek áldozatai voltak. A Monarch program áldozatai, akik közé Paul Bonacci is tartozott elmondották, miként kínozták őket abból a célból, hogy több önáló tudattal rendelkező személyiségre bontsák fel énüket. Ezeket az önállósított tudatrészeket, elkülönített személyiségeket aztán be lehet programozni kémeknek, kábítószer futároknak, futároknak, vagy merénylőknek. DeCamp idézi Anton Chaitkint, aki szerint e problémát kutató szakértők szerint a Monarch gyermekáldozatai sorsáért egyrészt a kormányzat és a hadsereg, másrészt pedig a sátánista, pontosabban kifejezve pogány kultuszok viselik a felelősséget. Ez utóbbiak több nemzedéket felölelő csoportok, ahol a szülők saját maguk adományozzák gyermekeiket kultikus célokra, akiket büszkén "vérvonalhoz tartozónak" neveznek azért, hogy kábítószerekkel és elektrosokkal módosítsák tudatukat. Más gyermekeket elrabolnak és eladják erre a célra, vagy fokozatosan szoktatják ezekhez a rituálékhoz. Chaitkin azt is állítja, hogy Paul Bonacci és más gyermekáldozatok meggyőző bizonyítékokat szolgáltattak arra a központi szerepre, amelyet megalázásukban Michael Aquino alezredes játszott. Aquino, aki a közelmúltban nyugdíjba vonult hosszú időn át irányította a hadsereg egyik pszichológiai háborúra szakosodott részlegét, amely felhasználta szakértelmét és gyakorlatát az agymosásban, a sátánizmusban, a nácizmusban, a homoszexuális pedofiliában és gyilkosságban.

DeCamp bírósági győzelme és a megítélt 1 millió dollár kártérítés alátámasztja Paul Bonacci, Alisha Owen és a többi agykontroll kísérlet túlélőjének azt az állítását, hogy jogellenesen börtönözték be őket azért, hogy ne tehessenek tanúvallomást bántalmazóikkal szemben.

Noreen Gosch a "Missing Children" (eltünt gyermekek) szervezet munkatársa eskü alatt vallotta, hogy saját 12 éves Johnny nevű fiát West Des Moines-ben 1991-ben elrabolták, elkábították, és áruba bocsátották prostitúció és pornográfia céljából. "Nem volt jogszabály Iowa törvénykönyveiben, vagy a legtöbb tagállaméban, amely előírná, hogy a rendőrségnek 72 órán belül akcióba kell lépnie, noha 5 tanú is le tudta írni az autót, a férfit, valamint a gyermekrablás más részleteit. Így én írtam az első jogszabályt, amely a Johnny Gosch Bill (Johnny Gosch törvény) lett."

Gosch szerint az FBI megpróbálta eltusolni az ügyet, ezt DeCamp-nek azzal indokolta, ez nagyobb botrányt okozott volna, mint az Irán-Contra ügy és nagyobbat, mint Clinton elnök hűtlenkedései. Az MK-ULTRA program az 1950-es években indult be a CIA kezdeményezésére. A hidegháború során az idegen államok elleni kémtevékenység segítésére használták, mivel a többi ország is kémkedett Amerika ellen. Gosch ezután említést tett Michael Aquino-ról, aki a hadsereg kötelékében szolgált és a legbizalmasabb adatokhoz is hozzájutott. Sátánista volt, aki megalapította a Temple of Set-et és közeli barátja volt Anton LaVey-nek, a Church of Satan megalapítójának. Noreen Gosch így folytatta:

"Mindketten aktívan részt vettek a rituális szexuális bántalmazásban. A kormányprogramból felhasználtak pénzeszközöket a gyermekekkel folytatott kísérletezésre, amelynek során szándékosan hasították szét a tudatműködésüket számos önálló tudatrészre, úgyhogy amikor megkérdezik őket, vagy eskü alatt kell nyilatkozniuk, vagy hazugságvizsgáló géppel kérdezik őket, semmilyen bizonyíték se kerüljön elő, hacsak a működtető nem tudja, hogy miként kell egy tudathasadásos személyiségzavarban szenvedőt kérdeznie. Arra használták ezeket a gyerekeket, hogy szexuálisan kompromittáljanak politikusokat, vagy bárki mást, akit ellenőrizni kívántak. Mindez extrémnek és bizarrnak hangzik. Kezdetben én is csak nagy nehezen tudtam elfogadni őket egész addig, amíg szembesültem a tényekkel. Megvannak a bizonyítékok fehéren és feketén."

Ezután DeCamp megemlítette, hogy Aquino ezredest eltávolították a hadseregtől. Ezt Gosch megerősítette hozzátéve: "De ezután nem emeltek vádat ellene a San Francisco-i Presidio-ban kitudódott gyermekbántalmazások miatt... Tudom, hogy Michael Aquino Iowaban volt, tudom, hogy az Offut légibázison volt (amelyet számos áldozat az agykontroll visszaélések központjának nevez), tudom, hogy kapcsolatban állt sok ilyen gyermekkel."

Paul Bonacci története

Az egyik legszívszorongatóbb része a bírósági aktának Paul A. Bonacci tanúvallomása, aki az agykontroll egyik túlélő kísérleti alanya, és akinek az érdekében DeCamp pert indított Lawrence E. King ellen. Bonacci elmondotta, hogy King számos alkalommal Washington D.C.-be (a fővárosba), Kansas City-be, Chicago-ba, Minesotta-ba és Los Angeles-be vitte, ahol prostitúcióra kényszerítette az elrabolt és kábítószerrel elkábított fiatalokat gazdag, híres és romlott személyek számára. "Az egyik személy, nem félek szólni róla, mert Larry King mindig azt mondta, hogy ez a fickó a másik oldalon áll, mert demokrata és Larry King pedig republikánus volt... Ez a fickó gyűlöletet ébreszt bennem, amikor látom a TV-ben, feleségem ezt meg tudja erősíteni... a neve Berny Frank."

Bonacci, aki mesterségesen előidézett tudathasadásos személyiségzavarban szenved, tanúvallomásában elmondotta, hogy az egyik önállóan programozott leválasztott tudatrészét - vagyis az egyik "alter"-ét - Wesley-nek hívják és ez a tudat irányította őt akkor, amikor elcsábította Johnny Goscht az autójába. Egyik társával közel hajtottak hozzá, betuszkolták az autóba és kloroformos ronggyal elkábították. Járművet cseréltek, irányt változtattak és a gyermekrablás be is fejeződött. A bíró kérdésére Bonacci megerősítette, hogy King több százszor zaklatta szexuálisan, miközben más-más tudatú személyiség volt. Ez 12, vagy 13 éves korában kezdődött és egészen 17-18 éves koráig tartott. Elsődleges kötelessége azonban az volt, hogy King utasításainak megfelelően kompromittáljon politikusokat, úgy hogy King bármit megkaphasson tőlük. Ha azt akarta, hogy valamilyen törvényt elfogadjanak, akkor kompromittáló helyzetbe hozta fiúk vagy lányok felhasználásával azokat, akiktől akart valamit. A bírónak arra a kérdésére, hogy milyen gyakran vették igénybe a szolgálatait a washingtoni partikon, Bonacci azt válaszolta, hogy nehéz ezt megmondani, mert időnként négyen-öten is voltak és nem ismerte az illetőket. Feltehetően több ezerszer az évek hosszú során.

Újabb fejleményt jelent, hogy ez a bírói ítélet ellentmond az amerikai igazságügyi miniszter, a nebraskai főügyész és az egész jogi rendszer korábbi megállapításainak, amit a "Franklin Cover-Up" néven ismert ügyben eddig tettek. DeCamp nyílt levélben vonta kétségbe az elmúlt 10 év során ez ügyben hozott bírósági döntéseket "Úgy gondolom - írja DeCamp - hogy az Egyesült Államok igazságügyi miniszterének nincs más választása, mint hamistanúzással megvádolni a tanúkat, akik eskü alatt nyilatkoztak a bíróságon, vagy pedig tovább kell folytatnia a nyomozást a hosszú és bonyolult Franklin ügyben újra kezdve az egészet. Ezúttal már rendelkezésre állnak pornográf felvételek tízezrei, amelyeket King korábbi pornófényképésze, Rusty Nelson készített. Nelson teljesen mást vallott, mint amit a Chief Wadman vallomása tartalmaz, amelyet a törvényhozás előtt tett. Ezúttal Noreen Gosch megerősítette Paul Bonacci történetének a hitelességét. A legkevesebb az, hogy a szövetségi és az állami hatóságoknak újra kell foglalkozniuk Alisha Owen ügyével."

DeCamp a "Radio Free America" számára adott interjújában 2003. február 24-én a Paul Bonacci ügyben az elsőrendű alperes Larry King mellett másodrendű alperesként megnevezte az omahai katolikus érsekségi egyházmegyét. Ezt DeCamp azzal indokolta, hogy néhány katolikus pap molesztálta ügyfelét, amikor még egészen fiatal gyermek volt. A szövetségi bíró azonban úgy döntött, hogy az érsekség nem perelhető, hiszen honnan lenne tudomása arról, hogy az egyes papok mit tesznek? DeCamp mindenesetre felkereste Rómában Ratzinger bíborost, aki a pedofília kérdésében is illetékes. DeCamp fellebbezett a döntés ellen, de a fellebbviteli bíróság megerősítette, hogy az érsekség nem perelhető. Most már a bostoni katolikus érsekség milliós nagyságrendű kártérítéseket fizet a hasonló sértetteknek. Amikor DeCamp jobban megismerkedett az omahai "Boys Town" nevű gyermekgondozó intézettel, megbizonyosodott, hogy azt egyesek jogsértő módon használják.

DeCamp azonban csak tényfeltáró munkája során tudta meg, hogy a "Boys Town" milyen sok lakóját használták ki pedofil csoportok. Ekkor felkereste őt egy hivatalból kirendelt védő Las Vegas-ból és közölte vele, hogy egy Paine nevű halálraítélt, aki számos taxist megölt, egy sor fiútestvérrel rendelkezett, s ők valamennyien "Boys Town"-ban nőttek fel. Amikor Paint elítélték kiderült, hogy mesterségesen létrehozott tudathasadásos személyiségzavara van. Vagyis valaki pszichiátriai technikákkal és szexuális bántalmazással megváltoztatta ennek a fiatalembernek a tudatműködését. A történet tehát a véghezvitt agykontroll kísérletekről szólt. Amikor valaki ilyenről először hall, akkor csak mesebeszédnek gondolja. A szövetségi kijelölt védő elmondotta DeCamp-nek, hogy Paine feltárt számos nagyon komoly problémát a Boy's Town-nal kapcsolatosan. Paine ügyvédjei azt akarták, hogy DeCamp mondja el nekik mindazt, amit ezzel kapcsolatban tud. Az így nyert ismereteket fel akarják használni abban a fellebbezésben, amit Paine halálos ítélete ellen terjesztenek elő.

Paine egyik testvére, André, Omahában élt. Azon az éjszakán, amikor a "Franklin Credit Union"-t átvizsgálták és bezárták a szövetségi hatóságok, Andrét és egy csoport más fiút éjjel elvitték "Boys Town"-ból egy más államhoz tartozó intézetbe. Ekkor DeCamp átadta nekik könyve egyik példányát a következő szavakkal: "Miután elolvasták a könyvet, és mielőtt még túl messzire mennek ebben az ügyben, előre megmondom, hogy hírtelen meg fognak ijedni és elvesztik érdeklődésüket. Rá fognak jönni, hogy az FBI benne volt az egész ügy eltusolásában." Az ügyvédeket ez nem tántorította el és André, aki most már 20-as éveiben jár találkozott DeCamp-el és elmondta neki ugyanazokat, amelyeket korábban Paul Bonacci. Ugyanazokról a történetekről, ugyanazokról a személyekről beszélt. André azonban további információkat adott arról, hogy miként szervezték Georgetown-ban a partikat, ahová rendszeresen elvitték őket "Boys Town"-ból és hogyan készítettek pornográf filmeket.

Egyik alkalommal azt mondták nekik, hogy az anyjához viszik látogatóba. Ténylegesen egészen más történt. Még 24 óra sem telt el, amikor felhívta a gyerek, hogy távozik a városból. Ennek az volt az oka, hogy az FBI megjelent annál a komputer iskolánál, ahova beiratkozott és elkobozta a komputereket. Mindezért a fiút tette felelőssé. Az FBI ezután elment a lakására, és kényszerítette a tulajdonost, hogy mondjon fel neki. Ezután munkahelyét is felkeresték, ahonnan elbocsáttatták. A gyerek tudta, hogy bajban van és ezt mondta: "Ha utánam jönnek, megölöm magam." DeCamp ekkor e-mail kapcsolatot teremtett Noreen Gosch és a fiatalember között. A szövetségi védők, akik André Paine testvérét képviselték, megszakították a kapcsolatot DeCamp-el.

DeCamp a rádióinterjúban beszélt Rusty Nelson-ról is, aki a szexpartik fotográfusa volt. Egy oregoni börtönben talált rá, miután a hatóságok azt állították, hogy soha nem is létezett. DeCamp kihozta a börtönből és elérte, hogy tanúvallomást tegyen. Hozott fényképeket, amelyek terhelő bizonyítékokat tartalmaztak Larry King-ről az ellene folyó ügyben. Ez ugyanaz az ügy, ahol a bíró kizárta a perből az omahai érsekséget.

Az interjú készítője, Tom Valentine megjegyezte, hogy az az érdekszövetség, amelyben benne volt Larry King, meg "Boys Town", országosan működik, és elér egész Washingtonig. Ebben az érdekszövetségben benne van a CIA és a fegyveres erő egy része is. Miért Omahára összpontosított? - kérdezte DeCamp-et. "Azért - válaszolta az ügyvéd és ismert közéleti személyiség - mert Omahában történt. Ez volt a színtere egy sor intrikának, amit dokumentált. Omahában összefonódtak az intézmények, amelyek ehhez a pedofil hálózathoz kapcsolódtak. Az egyik ilyen intézmény az Offut légibázis az, ahol a Strategic Air Command - SAC - (A stratégiai légiparancsnokság) és vezetője található. Ez a legbiztonságosabb hely a világon. Ezért volt az oka annak is, hogy idejött 2001. szeptember 11-én Bush elnök. Én, mint nebraskai szenátor, jártam ott. A föld alatt olyan biztonságos létesítmény van, amely ellenáll egy nukleáris támadásnak. Ami érdekes az, amire a Szovjetunió összeomlása után derült fény, hogy itt több CIA alkalmazott állomásozik, végzi munkáját Omahában és Offutban, mint a CIA központjában, a virginiai Langley-ben."

Az interjút készítő ez után utalt rá, hogy DeCamp és mások kutatásai szerint számos okból ez az országos pedofil-hálózat kapcsolódik az agykontrollhoz és a tudatmódosító kísérletekhez, amelyeket a CIA irányított olyan nevek alatt, mint MK-ULTRA. Ezt elismerte a CIA és még olyan főáramlatú újságok is írtak róla, mint a New York Times. DeCamp elmondotta, hogy könyvében bebizonyította, hogy sok gyermeket kivettek "Boys Town"-ból és azokat, akik a Larry King által irányított körbe tartoztak, gyakran az Offut légibázisra is elvitték. DeCamp véleménye szerint Offut egyfajta kapcsolattartó központ volt, az MK-ULTRA típusú agykontroll kísérletek katonai komponense.

A bostoni ügy

DeCamp szenátor utalt rá, hogy Omahában végzett tényfeltáró munkája során olyan gyermekekkel szembeni visszaélésekkel is találkozott, amelyekben a katolikus egyház egyes képviselői is érintve voltak. Akkor állításait félresöpörték. Évekkel később azonban ebben a vonatkozásban is egyre több tényre derült fény. Ezek közé tartozik a bostoni ügy. Ennek egyik legutóbbi híre, hogy 2003. július 23-án Thomas Reilly, Massachusetts tagállam főügyésze bejelentette: Boston magas rangú egyházi vezetőinek mintegy 800 gyermekbántalmazási ügyről volt tudomásuk, amelyet egyházi személyek követtek el. "A gyermekek bántalmazása olyan nagyarányú és elhúzódó volt, hogy az a hihetetlenség határán mozog. Ez azon nagy tragédiákhoz tartozik, amelyek a Massachusetts-i gyermekeket valaha is sújtották." - mondotta sajtóértekezletén a főügyész, aki súlyos hiányosságokat vetett az egyházi vezetők szemére, köztük Thomas Daily brooklyn-i és William Murphy rockville centre-i püspök szemére.

Reilly csalódottságának adott hangot, hogy nem folytathat büntetőeljárást, mivel erre a Massachusetts államban érvényben lévő jog nem nyújt lehetőséget. De minden olyan állítás, hogy a bíboros és a legfőbb egyházi vezetők nem tudták, hogy mi történik, egyszerűen nem hihető. Amikor választaniuk kellett, hogy a gyermekeket védelmezik-e, vagy az egyház tekintélyét, valamint a visszaélő papokat, akkor a titoktartást választották. Reilly úgy vélte, hogy azon egyházi vezetőknek, akik ebben a titkolódzásban részt vettek, nem szabadna továbbra is felelős pozícióban maradniuk. Bostonban a nagy esküdtszék vizsgálta az ügyet és készített jelentést. Ez a jelentés nem csak a két említett new yorki főpapot bírálta, de a jelenlegi New Orleans-i érseket, Alfred Hughes-t és John McCormack-ot, az amerikai Manchester főpapját. Ezen túlmenően az eddig ismert legátfogóbb adatokat is nyilvánosságra hozta, amely szerint 789 áldozat emelt panaszt szexuális molesztálásért és bántalmazásért 250 pap és egyházi alkalmazott ellen az elmúlt 60 évben. Reilly szerint azonban a tényleges szám ennél lényegesen magasabb. A jelentés azt is megemlíti, hogy a fő felelősséget Bernard Law bíboros viseli (aki 2002. decemberében lemondott) a gyermekekkel tanúsított tragikus bánásmódért, mert neki tudomása volt a válságos helyzet mélységéről és elhúzódó voltáról, de nem ő volt az egyedüli felelős.

A bostoni érsekség szóvivője megerősítette, hogy az érsekség bűncselekménynek tekinti a gyermekek bántalmazását, és szakít az eddigi titoktartó magatartásával.

A magunk részéről nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy egyházi személyek is részt vettek a gyermekek bántalmazásában. Ugyanakkor ezen írás is azt tárja fel, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett bántalmazásoknak a túlnyomó része az országos méretekben folyó agykontroll és magatartás befolyásoló kísérletek keretében történt. Egyrészt nem lehet ma már azt állítani, hogy gyenge idegzetű gyerekek fantáziálása csupán mindaz, amit átélt élményeikről orvosi terápia és jogi vizsgálat keretében elmondanak. Nem állja meg a helyét az sem, hogy itt valamiféle "False Memory Syndrome"-ról (Téves emlékezési tünet együttesről) lenne szó, amit a közvélemény figyelmébe került titkos kísérletezők próbálnak elterjeszteni. Másrészt bizonyítható, hogy rituális célokból is szándékosan befolyásolták a gyermekek tudatműködését, és magatartását - ennek részét képezte a szexuális bántalmazás is - és a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknek ez a vonatkozása nincs feltárva. A tömegtájékoztatás kizárólag a katolikus egyházra összpontosít, és ezzel eltereli a közvélemény figyelmét azokról a háttérben folyó tömegessé vált kísérletekről, ahol jóval nagyobb számú bűncselekmény elkövetésére került sor. Vagyis először tagadták, hogy egyáltalán létezik szexuális és rituális jellegű szexuális bántalmazás, majd amikor ezt a tények nyomására el kellett ismerni, akkor azt sugalmazta a propaganda kampány, hogy ezt "csakis és kizárólag a katolikus papok és más egyházi személyek" követték el.

Nem kerülhető meg az a tény, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazás áldozatainak jelentős része fiúgyermek, azaz meghatározó szerepe van a visszaélésekben a homoszexualitásnak. A közvélemény kutatások adatai szerint igen sok amerikai gondolja úgy, hogy létezik egy homoszexuális hálózat az egyházon belül, ez az úgynevezett "lavender mafia", és ez védelmezte a visszaéléseket elkövető és nagyrészt homoszexuális egyházi személyeket.

A Mindszenty-per és az agykontroll kutatás

Az agykontroll kutatás szervezett kibontakozására döntő hatással volt az a kirakatper, amely a Sztálin-epigon Rákosi Mátyás diktatúrája idején folyt a Vöröshadsereg által megszállt Magyarországon 1949-ben. Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek a magyar katolikus egyház vezetője, szilárd jelleméről, erős akaratáról, és emberi tartásáról volt többek között ismert. A nyugati világot és így az amerikai hírszerző közösséget, a CIA felelős vezetőit megdöbbentette az, ahogyan ez a szilárd jellemű, magas erkölcsiségű magyar főpap engedelmesen bevallott mindent, amit kommunista rabtartói tőle elvártak. A megfigyelők meg voltak róla győződve, hogy tudatmódosító drogokat alkalmaztak, és a főpap hipnózis utáni transz-állapotban tette meg bírósági vallomását. Mind a CIA, mind a Pentagon vezetői a Mindszenty-perben újabb bizonyítékot láttak arra, hogy a kommunisták olyan magatartás- befolyásoló programot indítottak be, amely máris a kezükbe adta azokat az eszközöket, amelyekkel hatékonyan ellenőrizhetik az emberek tudatát. Amerikai részről úgy érezték, hogy szembe kell nézni a kihívással és ezen a téren is fel kell venni a versenyt a sztálinista Szovjetunióval, valamint a maoista Kínával. Így vette kezdetét 1950-ben a Projekt Bluebird, majd a Project Artichoke, amely végül átalakult az MK-ULTRA és az MK-DELTA programmá. Minden egyes kódnév változás egyben a program nagyarányú kibővülését is jelentette. Végül a programok már az emberi magatartás és az emberi tudat szinte minden részletét felölelték.

A Mindszenty-per félelmetes hatását újabb események is megerősítették. Hamarosan sor került Németországban két szovjet ügynök letartóztatására, akik plasztik hengerekben olyan bőr alatti kötőszövetbe szúrható tűkkel voltak ellátva, amelyek a kezelésbe vett áldozatokat teljesen engedékennyé teszik elrablóikkal szemben. Ugyancsak döbbenetes hatást váltottak ki azok az amerikai pilóták, akik Koreában kínai fogságba kerülve hamis vallomást tettek a nem létező biológiai fegyverek bevetéséről. 1953-ban egy magas szintű katonai szakértői csoport mégis olyan tanulmányt nyújtott be, amely szerint sem az oroszok, sem más országok szakértői nem rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyek engedelmes robotokká tudják átalakítani az embereket. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy nem kell számítani ebből az irányból a nemzetbiztonságot veszélyeztető fenyegetésre.

A hírszerző hálózat mégis úgy döntött, hogy folytatják az ebben az irányban megkezdett erőfeszítéseket, nehogy a kommunisták megelőzzék őket. Ezen túlmenően nagy lehetőségeket láttak abban, hogy saját offenzív céljaikra felhasználhassák ezeket az eszközöket. A CIA azt állította, hogy igenis szükség van hatékony és praktikus technikákra abból a célból, hogy az egyént megtörhessék és akaratát és tudatát ellenőrzés alá vehessék. A CIA-nak sikerült megszereznie a hadsereg, a haditengerészet, a légierő, a mezőgazdasági, az egészségügyi, az oktatási és a jóléti minisztérium, és több más kormányzati szervezet támogatását. A programban résztvevők elismerték maguk között, hogy a kitűzött célok etikailag kifogásolhatók és a törvénytelenség határát súrolják és az amerikai nép, mint ellenszenveset, amely nem fér össze az értékrendszerével, elutasítaná. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy ez a fajta kutatási és kísérleti tevékenység korlátok közé szorítva szigorúan titokban folyjék. Elsősorban Allen W. Dulles a CIA igazgatója és néhány operatív irányító tudott róla. Az egyik memorandum megfogalmazása szerint gondosan ügyelni kell arra, ne csak hogy az ellenség ne szerezzen erről a tevékenységről tudomást, de az amerikai közvélemény sem.

A New York Times dokumentum-gyűjteménye az agykontrolról

1977-ben azonban egy több mint kétezer oldalas dokumentumot állítottak össze a New York Times című lap munkatársai. Ebből kiderül, hogy az emberi viselkedés befolyásolása és az emberi tudat módosítása rendkívül félelmetes méreteket öltött. 1977. augusztus 2-án a New York Times olvasói megismerkedhettek azzal, hogy milyen tervek készültek a mesterséges fejfájás, fülfájás, viszketegség, rángatózás és tántorgás előidézésére. Az egyik CIA dokumentum szerint a kísérletek irányítói egy megzavarodott, önmagában kételkedő tömeggé akarták átalakítani az embereket azért, hogy a legkülönfélébb módokon irányíthassák. Az egyik alapvető cél volt amnézia, azaz emlékezetvesztés, emlékezethiány mesterséges előidézése. Úgy akartak kihallgatni ellenséges kémügynököket, hogy se az ügynökök, se feletteseik ne szerezzenek erről tudomást. Úgy akarták tisztára mosni saját ügynökeik memóriáját, hogy azok semmire ne emlékezzenek többé, különösen az után, ha már nyugdíjba vonultak. Érdekeltek voltak a megsemmisítésben is. Azt akarták elérni, hogy semmiféle nyom ne maradjon az elkövető tudatában egy gyilkosság végrehajtása után.

Az egyik tudományos szakértő, akinek a megnevezését mellőzték a dokumentumokból azt javasolta, hogy úgy öljenek meg egy embert, hogy egy kicsi, levegőtlen szobába helyezik egy darab szárazjéggel, széndioxid gázt beadagolva. Ugyanez a szakértő javasolta az áldozat testhőmérsékletének a csökkentését a fagypont alá, vagy azt, hogy tegyék ki halálos dózisú röntgensugárzásnak. Tudatátalakító drogok rejtett módon, ruházaton keresztül történő bevitelére kifejlesztették a kisméretű befújó fegyvereket és a ceruza nagyságú belövő szerkezeteket. Konzultáltak tudósokkal, orvosokkal és más hírszerző szervezetek képviselőivel. Tanulmányozták azoknak a pszichológusoknak az írásait, akik együttműködtek Hitlerrel és megkísérelték kideríteni, hogy miként használható az okkultizmus és az úgynevezett fekete pszichiátria hírszerzési adatok megszerzésére.

Olyan ügynöki jelentés is található az említett dokumentumok között, amely egy sanghaji csoporttól érkezett, s amely a régi típusú kínzások és drogok használata nélkül képes volt bármely kívánt vallomás kicsikarására. A Kínából érkezett jelentés beszámol egy olyan esetről, ahol a fogolynak nem engedték meg, hogy 26 napon át becsukja a szemeit. A legtöbb javasolt ötletből azonban nem valósult meg semmi. Az 1950-es évek elején a CIA-nak volt néhány speciális vallató-csoportja, amely megkezdte működését Európában és Ázsiában. Az egyik ilyen csoport pszichiáterekből, hipnotizáló szakemberekből és vallatókból állt azért, hogy információkat gyűjtsön a drogok és a hipnotizálás alkalmazásáról. A gyakorlatban a csoportok nagysága és a követett eljárás igen különböző volt.

Az egyik ilyen kihallgató csoport egy külvárosi ház pincéjében működött, amelyet polgári ruhás fegyveresek őriztek. A csoport három olyan kémügynököt vallatott, akik a CIA számára dolgoztak a vasfüggöny mögött, és akiknek a lojalitása kétségessé vált. Tizenegy napon át intravénás injekciókat adtak a három kihallgatott személynek, valószínűleg sodiumpentothalt. A kihallgatást végző szakértő gárda végül úgy döntött, hogy a három ügynök az igazat mondta és folytathatják tevékenységüket. Az egyik ügynök azonban, aki ellenállt a drogok hatásának, később csalódást okozott kihallgatóinak, mert hivatkozott a beadott injekcióra és nem mutatta az amnézia jeleit. A meghallgatást végző szakértők úgy vélték, hogy ha ez a személy a szovjetek fogságába kerülne, akkor kényszer hatására azoknak is elmondaná mindazt, amit tud. Éppen ezért fontos megbízatásokat nem tanácsos rábízni.

Egy másik eset arról számol be, hogy a CIA kísérletet tett Európában egy bécsi arisztokrata vallomásának a felmérésére. Ez a bécsi gróf azt állította, hogy meg tudja fejteni a szovjetek által használt titkos kódokat. A kihallgatáson sodiumpentothalt adtak be neki és hipnotizálták, de az eljárás teljes kudarcnak bizonyult, mert az illető csak kinevette kihallgatóit. Később hazugságvizsgáló készüléket is használtak és ennek eredményeként úgy döntöttek, hogy az illető nem megbízható. A CIA illetékeseire az LSD és más pszichokémiai vegyületek nagy hatást gyakoroltak. Úgy vélték, hogy ezek a drogok alkalmasak vallomástétel kicsikarására, illetve arra, hogy egyes személyek időlegesen cselekvőképtelenné legyenek téve. A New York Times megállapítja, hogy a CIA illetékesei tisztában voltak azzal, hogy erkölcstelen eljárás drogokkal kísérletezni úgy, hogy a kísérleti alanyok arról nem tudnak. Mégis vállalták ezt az etikátlan eljárást, mert úgy gondolták, hogy ha a kísérleti alany nem tud a tesztelésről, akkor pontosabb képet kaphatnak az LSD, illetve más drogok hatásáról.

A New York Times ilyen kísérletként említi még dr. Frank Olson esetét, aki polgári kutatóként részt vett a szigorúan titkos biológiai fegyverkísérletekben Fort Detrick-nél. Frank Olson e szerint a neki beadagolt nagymennyiségű drogoktól depressziós lett és 1953. őszén állítólag kiugrott az egyik manhattani szálloda 10. emeleti szobájának az ablakából.

Ugyanebben az évben volt egy másik áldozat is, Harold Blauer, egy hivatásos teniszjátékos, aki halálos adag mescalin-származékot kapott a New York állami Pszichiátriai Intézetben, amely ugyancsak New York City Manhattan nevű városnegyedében található. Az a tény, hogy mindkét személy a kormányzat által finanszírozott kísérletben vesztette az életét, szigorú államtitok maradt. Több mint két évtizedre rá azonban a CIA arra kényszerült, hogy felelősséget vállaljon e két személy haláláért.

A dr. Frank Olson akta

Dr. Frank Olson ügyét érdemes közelebbről is szemügyre venni, mivel több szempontból is megvilágítja az agykontroll kísérletekben folytatott gyakorlatot. 1953. november 28-án a hajnali órákban a New York-i Statler Hotel éjjeli menedzsere arra lett figyelmes, hogy üvegcsörömpölés közepette egy test csapódik a szálloda előtt a járdára. Megróbálta megérteni a még élő ember szavait, aki azonban meghalt a karjai között. A vizsgálat azt állapította meg, hogy dr. Frank Olson az Egyesült Államok hadseregének a kutatója, kideríthetetlen okból öngyilkosságot követett el. 22 év múlva azonban a Rockefeller Bizottság megállapította, hogy a CIA szakértői kísérleti célból tudatmódosító drogokat adtak be titokban Frank Olsonnak, aki ennek következtében veszítette életét. Az Egyesült Államok kormánya egy gyorsan elfogadott törvény keretében 750 ezer dollár kártérítést ítélt meg Olson özvegyének. Az akkori elnök, Gerald Ford, meghívta Olson özvegyét és fiát, Eric Olsont, a Fehér Házba, ahol nyilvánosan bocsánatot kért tőle. A CIA akkori igazgatója William Colby pedig ebédet adott a tiszteletükre.

Az Olson dossziéban található adatok szerint a szakértő "chemically-induced psyhotic flasback" (kémiailag előidézett elmezavar) állapotába került, egy hétre rá, hogy nagy adag LSD adtak be neki. A CIA egyik orvosszakértője, dr. Richard Lashbrook lett megbízva, hogy gondozza addig Olsont, amíg ismét normális állapotba kerül. Lashbrook Olsonnal egy szobában lakott a szállodában és a mellette lévő ágyban aludt, amikor - elmondása szerint - ablaküveg csörrenés zajára felébredt, és megállapíthatta, Olson az üvegablakon keresztül kiugrott. Olson fia, Eric aki már 50-es éveiben jár, mindig kétkedéssel fogadta ezt a magyarázatot, de csak anyja 1994-ben bekövetkezett halála után döntött úgy, hogy hivatalosan is kétségbe vonja apja halálának ezt a verzióját. Szakértők elmondták neki, azért hogy át lehessen törni az ablaküveget, át kellett ugrani az ablak alatt lévő radiátort, át kellett szakítania a sötétítő függönyt és ki kellett törnie a szálloda ablakának rendkívül vastag üvegét. Az, hogy ezt Frank Olson megtehesse, több mint 30 km/óra sebességgel kellett volna az ablaküvegnek rohannia. Egy profi atlétának 15 méterre van szüksége, hogy erre a sebességre felgyorsuljon. A szállodaszoba viszont csak öt és fél méter hosszú volt.

Az is figyelemre méltó, hogy dr. Lashbrook igen furcsán viselkedett, amikor a szálloda igazgatója, Pastore, megérkezett a szobába, és közölte vele, hogy kollégája meghalt a szálloda melletti járdán. Lashbrook erre a telefonhoz ment, feltárcsázott egy számot és csak ennyit mondott: "Olson's gone" (Olson eltávozott). Ezután letette a kagylót, bement a fürdőszobába, és fejét kezeire hajtva leült.

Eric Olson, aki Maryland államban klinikai pszichológus, ezt követően mindent elkövetett, hogy megtudja az igazságot apja halálával kapcsolatosan. Ma már meg van róla győződve, hogy ismeri a tényeket, de a történet olyan különleges, és annyira emlékeztet a "The X-Files" (Az X-akták) címü TV sorozatra, hogy a meggyőző erejű bizonyítékok ellenére is attól lehet tartani, hogy kevesen fogják elhinni.

A szövetségi kormány a szakértő haláláért kifizetett a családnak 750 ezer dollár kártérítést és ez megakadályozta a családot abban, hogy polgári bíróság elé vigye az ügyet. Ha azonban Eric Olson meg tudja győzni a hatóságokat, hogy apja halála bűncselekmény következménye volt, akkor esetleg feltárható a teljes igazság. Eric Olsonnak sikerült elérnie, hogy a bíróság elrendelje apja holttestének exhumálását. Az új boncolás megerősítette Eric Olson gyanúját és teljesen ellentmondott az első halottszemle megállapításainak. A James Starrs professzor, a George Washington Egyetem törvényszéki orvostan tanára által irányított szakértői csoport nem találta azoknak a vágásoknak, horzsolásoknak a nyomait, amelyek feltétlenül előállnak, ha valaki az üveget áttörve ugrik ki az ablakon. Ezzel szemben az első halál utáni vizsgálatkor találtak egy korábban nem jegyzőkönyvezett vérömlenyt Olson koponyájának a bal oldalán. Ezt egy nagyerejű ütés okozta. James Starrs véleménye szerint egy kalapács okozhatta mielőtt a zuhanásra került sor. Starrs és szakértő csoportja megállapította, hogy a bizonyítékok teljes mértékben gyilkosság fennforgására utalnak.

A szakértők nem mondták ki, de megállapításukból arra lehetett következtetni, hogy valaki kalapáccsal fejbeverte Olsont, kiverte az ablakot és azon kidobta az áldozatot. Az új halottvizsgálat adatai már elégségesnek bizonyultak ahhoz, hogy New York közvádlója, Stephen Saracco, nagy esküdtszék elé vihesse az ügyet. Ha ugyanis az esküdtszék is megállapítja a gyilkosság tényét, akkor már vádat emelhet gyilkosságért, illetve gyilkosság elkövetésére való összeesküvésért. Az ambiciózus és rámenős Saracco vállalta, hogy szembenézzen a CIA és a titkosszolgálatok legtekintélyesebb veteránjaival, valamint a brit hírszerzés korábbi tisztjeivel. A CIA és az Igazságügyi Minisztérium eleinte mindent elkövetett, hogy Saracco ne hallgathassa ki dr. Lashbrook-ot Olson utolsó óráiról, az általa tett telefonhívásról. Végül is a két intézmény engedni kényszerült, és hozzájárult ahhoz, hogy a nagy esküdtszék kihallgathassa dr. Lashbrook-ot, akinak Saracco korábban már büntetlenséget ígért, cserébe a tanúvallomásért.

Saracco ugyanezt szerette volna elérni William Colby-val kapcsolatosan is, aki korábban a CIA főnöke volt, és már bocsánatot kért Olson haláláért. 1996. április 27-én, miután Saracco felhatalmazást kapott a nagy esküdtszék előtti kihallgatásra, Colby, aki felismerte, hogy kénytelen lesz a bizonyítékok kiszolgáltatására, eltűnt a Washingtontól délre 64 kilométerre lévő nyaralójából. A jelek szerint sietve távozott, komputere, rádiója be volt kapcsolva, a lámpák égtek, és egy félig kiivott borospohár volt az asztalon. Másnap megtalálták üres kenuját egy mocsaras részen a homokba fúródva. Öt napra rá Colby holtteste is előkerült. A jelek szerint csónakázás közben baleset áldozata lett. Ha ez így van, akkor Maryland egyébként sekély vizei különösen veszélyesek a CIA nyugdíjas munkatársai számára. 1978-ban ugyanis a CIA egy másik tisztségviselője, John Paisley ugyancsak egy csónak balesetben vesztette életét. Egy héttel később megtalálták Paisley elhagyott csónakját, majd pedig találtak egy holttestet lövéssel a fején, de a tetem pontos beazonosítása nem volt lehetséges.

Ha a nagy esküdtszék úgy találja, hogy Olsont a CIA munkatársai megölték, akkor még mindig fennmarad a kérdés, hogy milyen okuk volt erre? Mi késztette ezt az intézményt arra, hogy így szabaduljon meg egyik munkatársától? Ahhoz, hogy erre választ kaphassunk, vissza kell térnünk az 1950-es évekhez. Az 1950-es és 1960-as években Gordon Thomas volt a BBC egyik vezető munkatársa és programkészítője a tekintélyes intézmény tudományos részlegénél. A pszichiáter, Dr. William Sargant pedig gyakran közreműködött szakértőként Gordon Thomas műsoraiban. Gordon Thomas tekintélyes közíró, aki 38 könyvet publikált, és ezek több mint 45 millió példányszámban jelentek meg világszerte különböző nyelveken. Thomas rokoni és baráti kapcsolatai révén közeli ismerettségbe került Bill Buckley-val is, aki a CIA beiruti kirendeltségét vezette az 1980-as években. Mind William Sargant, mind Bill Buckley különböző időpontokban bizalmasan tájékoztatta Gordon Thomast Frank Olson halálának körülményeiről. Mindketten ezt azzal a feltétellel tették, hogy semmilyen formában nem publikálhatja az így kapott értesüléseit. Gordon Thomas azonban 1998. november 30-án tájékoztatta értesüléseiről Eric Olsont.

Mit mondott dr. William Sargant?

Dr. Sargant ebben az időben a londoni St. Thomas Kórház Pszichológiai Intézetének az igazgatója volt, emellett szakértőként dolgozott a brit titkosszolgálat, az MI5 és az MI6 számára. Feladata volt a szovjet ügynökök kihallgatásának a támogatása. A "Battle for the Mind" (Küzdelem az agyért) című munkája ma is az agykontroll egyik alapművének számít. Gordon Thomas bizalmas viszonyba került dr. Sargant-el és ez a BBC számára végzett közös munkájuk során el is mélyült. Ekkor mondta, hogy többször is találkozott a CIA központjában, Langley-ban, dr. Sydney Gottliebbel, Richard Helmssel és más vezető beosztású személyekkel. Kapcsolatba került dr. Ewen Cameronnal és egy alkalommal találkozott dr. Lashbrook-al és dr. Frank Olsonnal. Sydney Gottlieb és Frank Olson Londonba is ellátogatott és dr. Sargant elkísérte őket Porton Down-ba, amely Anglia legfontosabb biológiai és kémiai kutatóközpontja. Dr. Sargant a tudatmódosító kábítószerek, mint például az LSD pszichológiai vonatkozásait tanulmányozta. Elmondta Thomasnak, hogy szoros kapcsolatba került Frank Olsonnal számos angliai látogatása során. Olson is csak olyan volt, mint a többi CIA munkatárs, aki a titkos repülőtereket használja és szabadon jön-megy.

Ebben az időben dr. Sargant számos alkalommal találkozott dr. Ewen Cameronnal is Washingtonban és Montreálban. Cameron - mint már utaltunk rá - fontos kísérleteket végzett a CIA számára. Frank Olson és Cameron ismerték egymást. Olson és Sargant úgy vélte, hogy bizonyos kísérletek, amelyeket dr. Gottlieb finanszírozott Cameron számára a Human Ecology Foundation (Humán Ökológia Alapítvány) útján, már a bűncselekmény határát súrolja. Amikor Gordon Thomas a "Journey into Madness" (Utazás az őrültségbe) című könyvét írta, számos alkalommal konzultált dr. Sargant-el, aki átadta neki dr. Cameronra, dr. Gottlieb-re, Richard Helmsre és Frank Olsonra vonakozó ismereteit. Sargant ekkor már nem volt jól, de emlékezete még jól működött. Pontosan és világosan tudott beszámolni a részletekről. Időről időre utalt Frank Olson halálára is. Az volt a véleménye, hogy mindannak alapján, amit az MI5-től és washingtoni kapcsolataitól megtudott, Frank Olson egyértelműen gyilkosság áldozata lett. Sargant arról is meg volt győződve, hogy Frank Olson olyan drogkeveréket kapott, amelyben nem csak LSD volt. Azt is elmondta, hogy dr. Gottlieb kutatásokat végzett a lassan ható depresszív szerekkel, amelyek öngyilkosságba kergethetnek egy személyt. Frank Olson mint vegyész valószínűleg ellenkezésének adott hangot és meg akarta akadályozni ezeket a kísérleteket. Gordon Thomas könyvének az új kiadása során minden elhallgatott részletet pótlólag be akart tenni. Dr. Sargant azonban azt mondta, hogy ezt csak halála után teheti meg.

Dr. Sargant 1988-ban meghalt. Ezért ezt követően Gordon Thomas tájékoztatta Eric Olsont mindarról, amit Sargant vele apja haláláról közölt. 1953. nyarán Frank Olson Nagybritanniába érkezett, hogy ismét felkeresse Parton Down-t. Ekkor Olson azt mondta Sargantnak, hogy továbbutazik Európába, mert találkozik azzal a CIA kutatócsoporttal, amelyet dr. Gottlieb vezet. Ebben az időben Frank Olson már a Special Operations részleg helyettes vezetője volt. Sargant megelégedéssel vette tudomásul, hogy a CIA csoport hasonló tevékenységet folytat Európában, mint az MI6, azaz bírósági tárgyalás nélkül eltávolít az élők sorából nácikat, különösen az SS tagjait.

Sargant találkozott Frank Olsonnal azután is, hogy rövid látogatást tett Norvégiába, Nyugat-Németországba, és Nyugat-Berlinbe 1953 nyarán. Meglepődve tapasztalta azt a mélyreható lelkiválságot, amelybe Frank Olson került. Olson, aki elsősorban kutató tudós volt, szembesült azzal, hogy az általa prezentált drogokat miként használják nemkívánatos személyek eltávolítására. Olson először kényszerült szembenézni saját munkája következményeivel. Sargant szerint Frank Olsonnak végig kellett néznie miként öltek meg embereket az általa készített drogokkal. Ez sokkhatásként érte, mert amerikai hazafiként Frank Olson meg volt róla győződve, hogy az Egyesült Államok kormánya soha nem hagyna jóvá ilyesmit. Sargant bizonyos fokig Frank Olsont naív embernek tartotta, aki laboratóriumi mentalitásának a foglya.

1953-ban Sargant számos alkalommal találkozott Frank Olsonnal Londonban a Harlewy Street-en lévő rendelőjében. Ezek nem orvos és beteg konzultációk voltak, mert Sargant elsősorban azt próbálta kideríteni, hogy Frank Olson mit látott és mit tett az európai kontinensen. Dr. Sargant úgy látta, hogy Frank Olson mélyreható személyiségváltozáson ment keresztül és számos tünet, így például önmarcangoló lelkiismeret-vizsgálata, valamint önbizalom keresése ezt támasztotta alá. Sargant úgy döntött, hogy Frank Olson biztonsági kockázatot jelent, ha továbbra is úgy beszél és úgy viselkedik, ahogy azt az említett beszélgetések során tette. Ezért Sargant azt ajánlotta a SIS-nél (Secret Intelligence Service-nél, a Brit Hírszerző Szolgálatnál) lévő főnökeinek, hogy Frank Olson többé ne kereshesse fel Parton Down-t, vagy bármely titkos kutatási létesítményt, amelyekhez korábban Olsonnak szabad bejárása volt. Sargant ajánlását felettesei elfogadták és végre is hajtották. Arról is biztos volt, hogy előljárói - tekintettel a CIA-hoz fűződő szoros kapcsolatokra - tájékoztatták Richard Helms-et és dr. Gottlieb-et is. Meg kellett indokolniuk, hogy miért tiltották ki Frank Olsont a brit titkos kutatási létesítményekből. Egyedül e lépés következményeként Frank Olson fontossága a CIA számára igen lényegesen csökkent. Amikor dr. Sargant tudomást szerzett Frank Olson haláláról, Gordon Thomas jól emlékszik rá, hogy Sargant azonnali konklúziója az volt, hogy Olsont bizonyára meggyilkolták.

És mit mondott Bill Buckley?

Gordon Thomas rokonai révén került kapcsolatba Bill Buckley-val. Barátságuk hosszú ideje alatt többször is előkerült Frank Olson halála. Thomas elmondotta Bill Buckley-nak, amit dr. Sargant-től tudott. Bill Buckley közölte, hogy Sargant helyes következtetésre jutott, de ő biztos abban, hogy Richard Helms és Sydney Gottlieb mindent megtett azért, hogy az igazságot soha ne lehessen bizonyítani. Buckley mindkét személyt a rejtőzködés, a titkolódzás és bizonyítékok eltüntetése szakértőjének nevezte.

Mit tudhatott Frank Olson? Az 1950-es években már kibontakozott a hidegháború. A szembenálló felek katonai szakértői úgy látták, hogy ha a nukleáris fegyvereket csak a kölcsönös és teljes megsemmisülés kockázatával lehet bevetni, akkor célszerű lenne más fegyverek után nézni egy esetleges háború esetén. Az egyik lehetséges alternatívának a bakteorológiai fegyverek bevetése kínálkozott. Ezek a fegyverek figyelemre méltóan olcsóak és "a szegény ember atombombájaként" becézték őket. Egy halálos vírus képes elpusztítani egy négyzetkilométeren belül minden élő személyt kevesebb, mint ötven dollár ráfordítással. Ezért az 1950-es években mindkét oldalon olyan kutatási létesítményeket hoztak létre, amelyek a biológiai fegyverek kifejlesztésével, továbbításával és biztonságos őrzésével foglalkoztak. Dr. Frank Olson is ezen a területen végzett kutatómunkát. Biokémikusként a marylandi Fort Detrick-ben lévő Special Operations Division-nél (Különleges Műveleti Hadosztálynál) dolgozott 1943-tól. Olson kapcsolatban állt a CIA titkos kutatási programjával, amely MK-ULTRA néven vált ismertté és gyakran látogatott Nagy-Britanniába 1950. és 1953. között, hogy kutatómunkát végezzen a British Microbiological Research Establishment-ben (a Brit Mikrobiológiai Kutatási Létesítményben).

Olson abban a kutatócsoportban vett részt, amely a biológiai fegyverek aerosolos továbbítási rendszerének a kifejlesztésén dolgozott. Ez magába foglalta staphylococcus enterotoxint, a venezuelai equine encephalomyelitist és az antraxot. Olson elsősorban a biológiai fegyverek elleni védekezés lehetőségeit kutatta és olyan különleges oltóanyagokat és ruházatokat kisérletezett ki, amelyek védelmet nyújtanak egy biológiai fegyverekkel végrehajtott támadás esetén. A biológiai hadviselés rendkívül hatékony, de komoly hátrányai is vannak. Az egyik ilyen, hogy kicsúszik az ellenőrzés alól és ezért nem csak az ellenséget pusztítja, hanem azokat is, akik e fegyvert bevetik. A nukleáris fegyverekhez hasonlóan a biológiai fegyverek is megsemmisíthetik civilizációnkat. Ez a megfontolás is elősegítette a kutatások egy másik irányzatát. Ezek olyan típusú fegyverek előállítását célozták, amelyek nem az emberi testet, hanem az emberi elmét támadják meg.

A Nyugat hírszerző és titkosszolgálati rendszerében dr. Douglas Ewen Cameron a glasgow-i születésű pszichiáter, valamint dr. Sidney Gottlieb a CIA első számú agykontroll szakértője volt az, aki különösen támogatta az a fiziológiai agymosási programok kifejlesztését. Cameron további diplomát szerzett pszichiátriai gyógyszertanból a londoni egyetemen, majd pedig 1926-ban Baltimorba került a John Hopkins Kórházba. Meg volt arról győződve, hogy az elmebetegek fenyegetést jelentenek az angolszász civilizáció számára, és ezért sterilizálni kellene őket. A II. világháború alatt Cameron az Amerikai Pszichiátriai Szövetség Katonai Mozgósítási Bizottságának tagjaként meglepetéssel vette tudomásul, hogy az amerikai hadseregbe besorozott 15 millió férfiből 2 milliót neuropszichiátriai okból vissza kellett utasítani. Ez lényegesen nagyobb arányszám volt, mint a többi ország esetében. Azt a célt tűzte ki, hogy változtat ezen a helyzeten, felhasználva az elektrosokkot, a homloklebeny metszést, valamint az agysebészet más módozatait, továbbá az érzéki észleléstől való megfosztást (sensory deprivation) és a tudatbefolyásoló gyógyszerek alkalmazását. Cameron mindezeket olyan betegeken alkalmazta, akiknek alig, vagy semmilyen beleszólásuk sem volt a kezelésükbe. A lelkiismereti okból a katonai szolgálatot megtagadókat (például a kvékereket) Cameron elmebetegeknek nyilvánította, és gyakran alávetette őket elmegyógyászati kezeléseknek.

A II. világháboru végén kiderült, hogy a nemzetiszocialista Németországban hasonló kísérleteket végeztek és a nürnbergi perben 23 német orvost el is ítéltek. Ez a körülmény felértékelte a titkosszolgálatok szemében Cameron tevékenységét. Ezt az érdeklődést tovább fokozták a sztálinista koncepciós perek, amikor drasztikus idegrendszeri beavatkozásokkal sorozatban csikartak ki a vádlottaktól beismerő vallomásokat. Korábban már volt arról szó, hogy a koreai háboruban kínai fogságba került amerikai hadifoglyok az amerikai életformát elítélő nyilatkozatokat tettek. Ezek a tények meggyőzték a CIA-t arról, hogy a kommunista hatalmak már fejlett agykontroll technikákat fejlesztettek ki. Híresztelések keltek lábra, melyek szerint szovjet részről már terveket dolgoztak ki programozott agyú zombiknak (biorobotoknak) a Fehér Házba és más nyugati döntési központokba való eljuttatására.

Az amerikai válasz az MK-ULTRA projekt beindítása volt, élén dr. Gottlieb-el, aki Cameront is bekapcsolta. CIA pénzzel létrehozták a Humán Ökológia Kutató Társaságot (Society for the Investigation of Human Ecology), valamint a "Psychological Assessment Associates" (Pszichológiai Kiértékelő Társaság) nevű vállalatot. A rövidtávú cél a kommunista tervek megakadályozása volt. Az MK-ULTRA projektet felülvizsgáló bizottság egykori elnökének, Nelson Rockefellernek az életrajzát megíró Gerald Colby és Charlotte Dennett szerint a kutatók olyan drogokat és technikákat is akartak kifejleszteni, amelyek segítségével "egy embert rejtve, fogadáson felszolgált koktélba helyezett drogokkal befolyásolnak... és az illető rávehető, hogy merényletet kíséreljen meg egy olyan kormányzat tagjával szemben, amelyhez társadalmilag és politikailag kötődik."

Néhány évvel később az ausztráliai Sydneyben titokban tudatmódosító kábítószert helyeztek egy fogadáson két személy koktéljába. 1963. január 1-én dr. Gilbert Bogle-t és partnernőjét Margaret Chandler-t holtan találták egy folyó partján. Előzőleg a Commonwealth Scientific and Industrial Research Organization (Nemzetközösségi Tudományos és Ipari Kutató Szervezet) nagyszabású partiján vettek részt. Bogle kíváló tudós volt és barátainak elmondta: az Egyesült Államokba készül azért, hogy nagyjelentőségű katonai kutatómunkában vegyen részt. A két halálesetet máig nem derítették ki. A Sydney-i detektívek azonban meggyőződtek arról, hogy Bogl és kollégái az LSD-vel kísérleteztek. Az újévi partira szóló meghívás úgy szólt, hogy minden vendégnek hoznia kell magával egy kábítószer hatása alatt készített festményt. Valószínűleg az történt, hogy akár véletlenül, akár szándékosan, a párnak túlzottan nagy adag kábítószert adtak be.

Illetékes helyről a mai napig sem sikerült választ kapni arra, hogy vajon milyen kutatómunkát végzett volna dr. Bogle az Egyesült Államokban, ha nem hal meg. A választ a nemzetbiztonságra hivatkozva tagadták meg. A téma kutatói azonban csaknem biztosnak veszik, hogy hasonló kísérleteket folytatott volna, mint Frank Olson. Akik tanulmányozták részletesen az MK-ULTRA programot, úgy gondolják, hogy ezeknek a kísérleteknek hosszútávú célja az volt, hogy biztosítsák az angolszász civilizáció vezető szerepét a világhatalomért folytatott küzdelemben. Az agymosás nem csak az ellenség legyőzésére alkalmas, de szavatolhatja a nyugati országok lakosságának az engedelmességét és lojalitását is.

Mike Miniccino amerikai kutató 25 éven át tanulmányozta az MK-ULTRA programot. Ennek alapján megállapította: amennyiben Frank Olson kételyeit fejezte ki az MK-ULTRA-val, valamint saját munkáival kapcsolatosan és ezt közölte is dr. Sargant-tal, akkor valójában saját halálos ítéletét írta alá. Miniccino itt arra utal, amit Saracco ügyész akart bizonyítani az MK-ULTRA-val kapcslatosan: Ez a projekt nagyon érzékenyen érintette a Nyugat hírszerzőszolgálatait, s ezért készek voltak bármilyen eszközzel megakadályozni Olsont abban, hogy a széles nyilvánosságot tájékoztathassa. Ezt a magyarázatot támasztja alá az a körülmény is, hogy Olson özvegyét egészen haláláig rendszeresen felkereste férjének egykori főnöke, Vincent Ruwet. A család Ruwet figyelmességét annak tulajdonította, hogy barátja volt Frank Olsonnak. Újonnan napfényre került dokumentumok azonban azt tanúsítják, hogy Vincent Ruwet a CIA megbízásából tartotta Olson özvegyén a szemét. Ha Olson nagy biztonsági kockázatot jelentett, akkor ez ugyanez vonatkozik azokra is, akik közel álltak hozzá, és ismerték az MK-ULTRA-ra vonatkozó titkos információkat.

A CIA mindig ragaszkodott ahhoz az állításához, hogy egyetlen egy amerikai állampolgárt sem ölt meg az Egyesült Államok területén. Ha azonban Eric Olsonnak, valamint Saracco ügyésznek sikerül bebizonyítania, hogy ez az állítás nem felel meg a történelmi tényeknek, akkor az tovább gyöngítheti az állampolgárok már amúgy is megingott bizalmát az olyan közpénzen fenntartott intézményekben, mint a CIA, az FBI, és a NSA. Ezzel kapcsolatban Eric Olson kijelentette: "A hidegháborúnak vége, s folytatódnak a viták a CIA jövőjéről, valamint az embereken végzett etikátlan kísérletezésről. Apám esete mindkettőre vonatkozik. A halucinogének, a hipnózis, az elektrosokk s a többi módszer és eszköz felhasználása az emberek viselkedésének CIA általi befolyásolására az atombomba kifejlesztését szolgáló Manhattan projekthez hasonlítható. Az MK-ULTRA sokkoló-hatású és hihetetlenül veszélyes volt. Nem engedhették meg maguknak, hogy apám továbbra is részt vegyen benne, vagy távozhasson mindazzal, amit tudott. Ezért leszámoltak vele. Apám meggyilkolása átlépte azt a határvonalat, amit az Egyesült Államok kormánya mindig tiszteletben tartott. A bűnösök nem kerülhetik el a felelősségre vonást."

Kik irányították az agykontroll kísérleteket?

Ha erre a kérdésre keressük a választ, akkor meg kell ismerkedni azoknak a kongresszusi meghallgatásoknak a dokumentumaival, amelynek a vizsgálódásaira 1975. és 1977. között került sor. Ezek a következők:

• 1. U.S. Congress. Senate. Committee on Human Resources. Subcommittee on Health and Scientific Resarch. Human Drug Testing by the CIA: Hearings. 95th Cong., 1st sess. Washington, DC: GPO, 1977.
  Ez az anyag az Emberi Erőforrások Bizottság Egészségügyi és Tudományos Kutatási Albizottságának a dokumentumait tartalmazza.
• 2. U.S. Congress. Senate. Committee on Labor and Public Welfare, Subcommittee on Health, and the Subcommittee on Administrative Practice and Procedure of the Committee on the Judicary.
  Biomedical and Behavioral Resarch. Human-use Experimentation Programs of the Department of Defense and Central Intelligence Agency: Joint Hearing, Sept. 10. 12. and Nov. 7, 1975. 94th Cong., 1st sess. Washington, DC: GPO, 1976.
  Itt a Munkaügyi és Jóléti Bizottság Egészségügyi Albizottságának és a Jogi Bizottság Közigazgatási Gyakorlattal és Eljárásokkal Foglalkozó Albizottságának a dokumentumaival ismerkedhetünk meg.
• 3. U.S. Congress. Senate. Select Committee on Intelligence and Subcommittee on Health and Scientific Resarch of the Committee on Human Resources. Project MK-ULTRA, the CIA's Program of Resarch in Behavioral Modification: Joint Hearing, Aug.3, 1977. 95th Cong., 1st Sess. Washington, DC: GPO, 1977.
  Ennek keretében a Hírszerzési Vizsgálóbizottság, valamint az Emberi Erőforrások Bizottsága Egészségügyi és Tudományos Kutatási Albizottságának az anyagai tanulmányozhatóak. Itt van szó a Project MK-ULTRA-ról, a CIA magatartásmódosító kísérletéről. A dokumentumok zöme Sidney Gottlieb tanúvallomását tartalmazzák, aki a CIA MK-ULTRA Projectet, valamint a Technikai Szolgáltatások Részleget irányította. Gottlieb 1999. március 7-én meghalt.
• 4. U.S. Congress. Senate. Select Committee to Study Governmental Operations with Respect to Intelligence Activities. Final Report. 94th Cong., 2d sess. S. Report No. 94-755, 6 vols. Washington, DC: GPO, 1976.
  Itt megtaláljuk a kormányzati műveleteket tanulmányozó vizsgálóbizottság dokumentációját, ezek közül is azokat, amelyek a hírszerzési tevékenységre vonatkoznak. Egy összefoglaló jelentés is található, amely úgy is ismert, hogy a Church-bizottság jelentése.

Dr. Louis Jolyon "Jolly" West

Már utaltunk rá, hogy az elmegyógyászat manipulatív felhasználása fontos szerepet játszik az új világrendre vonatkozó stratégiai elképzelésben, és az emberek feletti uralom megszilárdításában elsősorban eletronikus agykontroll segítségével. Több kutató is, köztük Harlan Girard azt állítják, hogy az Egyesült Államok kormányzata által finanszírozott titkos agykontroll programot dr. Louis Jolyon ("Jolly") West, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem Pszichiátriai Intézetének az elnöke, aki egyben a Neuropszichiátriai Intézet igazgatója is, koordinálta. Dr. West behatóan kutatta az amerikai hadifoglyokon a koreai háború idején végzett agymosást. Ő irányította a CIA által finanszírozott LSD kutató programot az 1960-as évek elején, amikor az Oklahomai Egyetemen tanított. Ekkor vált híressé arról, hogy ő az egyedüli ember, aki LSD-vel kísérletezett egy elefánton az oklahomai állami állatkertben. Az elefánt elpusztult. Dr. West részt vett a hallucinogén szerekről tartott nemzetközi kongresszuson 1965-ben. Ezen a CIA által fizetett elmegyógyászok vezető szerepet játszottak. Többek között azt is javasolták, hogy egyes egyházi emberek - prédikátorok, pásztorok, papok - kiképzésük idején fogyasszanak LSD-t.

West köztudottan vallásellenes volt, és szakértőként nagy összegeket keresett az amerikai bíróságokon tett vallásellenes megnyilatkozásaival. Ő kezdeményezte 1973. januárjában az erőszak csökkentését célzó tanulmányi központ létrehozását, amelynek ő lett az igazgatója. Ez az intézmény a kiszivárgott és fotókópiázott adatok szerint genetikai, biokémiai, és neurofiziológiai kutatásokat végzett erőszakos személyeken, köztük elitélteken és hiperkinetikus gyermekeken, valamint kísérleteket folytatott erőszak-okozó és az erőszak- gátló gyógyszerekkel. Szerepelt a kitűzött célok között a menstruációs ciklus alatti életveszélyes magatartás, a fiúknál tapasztalható agresszív, illetve passzív viselkedés hormonális aspektusainak a kutatása és a különböző etnikai csoportokban tapasztalható erőszakos magatartási normák feltárása és összehasonlítása. Olyan tesztek kidolgozását is elhatározták, amelyek azon agyműködési rendellenességek feltárását célozták, amelyek erőszakosságot eredményezhetnek.

Dr. West lelkesen törekedett a "Schwitzgebel Machine" kipróbálására. A próba során kis elektródákat helyeztek az agyba, amelyek rádió adó-vevő készülékhez voltak kapcsolva, és ezek segítségével távirányító útján manipulálhatták az egyes kísérleti alanyokat. E célra módosított rakéta-követő szerkezeteket használtak a kísérleti alanyok tartózkodási helyének a nyomon követésére. Reagan, még mint kaliforniai kormányzó, támogatta dr. West javaslatait, de azok jelentős ellenállást is kiváltottak. Fokozódott ez az ellenállás, amikor Frank Ervin szenátor az alkotmányos jogok albizottságának elnöke támogatta azt a tanulmányt, amely feltárta a szövetségi szervek közreműködését a tudatmanipulálásban. Ervin szenátor elolvasva dr. West 1973. január 22-én kelt levelét Kalifornia egészségügyi igazgatójához, aggódni kezdett, mert West arra célzott, hogy a hadsereg hajlandó átadni a Nike rakétabázist Santa Monica-ban a kísérletek céljára.

West soha nem határozta meg pontosan, hogy mit takar ez a fogalom "undesirable behaviour" (nemkívánatos magatartás), vagy hogy miért szükséges az erre vonatkozó kutatást egy biztonságosan elkerített rakétasilóban végezni. Hivatalosan a javaslatot elutasították, de kutatók feltételezik, hogy mindössze letitkosították. Reagan kormányzó magatartásellenőrző, azaz agykontroll elképzeléseit ez az incidens nem akadályozta meg, és azok minden bizonnyal új lendületet kaptak, amikor elnökké választották. A fentebb ismertetett tények alapján joggal következtethetünk arra, hogy az agykontroll kísérletek egyik vezetőjének, dr. Louis Jolyon Westet tekintsük.

West hosszú időn át tökéletesítette agykontroll technikáit. A CIA-nak az egyik memorandumában, amely 1953. január 14-én kelt és a "Kihallgatási technikák" címet viseli, ez olvasható:

"Ha Louis J. West őrnagy, az USAF (MC) szakképzett hipnotizőrének a szolgálatai megnyerhetők lennének, továbbá egy másik munkatársé is, aki alapos képzettséggel rendelkezik a hagyományos pszichológiai kihallgatásban és a poligráf technikában, akkor jól kiegyensúlyozott kihallgatási kutatóközpont létesülhetne egy különlegesen megválasztott helyen."

A CIA javaslata szerint "ebben a laboratóriumban lesz egy speciális szoba, amelyben a környezet valamennyi fiziológiailag fontos vonatkozását ellenőrizni lehet. A helyiség többek között tartalmaz egy széles spektrumú poligráfot a tanulmányozott egyén különböző fiziológiai reakcióinak az egyidejű mérésére. Ebben a környezetben a hipnotizálást, a gyógyszerek hatását, és az érzékelést ellenőrzött módon lehet manipulálni, és a kísérleti alanyok reakciói folyamatosan rögzíthetőek."

Aldous Huxley, aki a "Brave New World" (A bátor új világ) című világhírű regény szerzője gyakran utalt írásaiban dr. Westre. 1957-ben azt írta róla, hogy részt vesz a hipnózissal és a meszkalinnal (ez kaktuszfélékben előforduló erős hallucinációkat kiváltó alkaloid, amit kábítószerként is használnak) folytatott kísérletezésben. 1961-ben pedig arról tájékoztatott, hogy dr. West elmondta neki: most már a "sensory deprivation"-nal (érzékeléstől való megfosztással, érzéki hatások megvonásával) kísérletezik, és már több igen jól felszerelt létesítmény áll a rendelkezésére. Az itt szerzett tudás jelentős részét - a más projektekből szerzett ismeretekkel együtt - ma már bevett gyakorlatként alkalmazzák az agykontroll műveleteknél.

Dr. West kulcsszerepet játszott a "Center for the Study and Reduction of Violence" (Az erőszakcsökkentést tanulmányozó központ) felállításában, mint a Los Angeles-i Egyetem (UCLA) Neuropszichiátriai Intézetének az igazgatója. A központ feladata olyan magatartási mutatók, profilok és biológiai összefüggések feltárása és kifejlesztése volt, amelyek segítik az iskolák irányítóit, a jogalkalmazókat és a kormányzati szerveket meghatározott egyének és csoportok életveszélyes magatartása látható megnyilvánulásainak a kiderítésében és ellenőrzésében. Dr. West a kaliforniai KCAL televízió szakkomentátoraként elmondotta, hogy egyes betegeknél a fékevesztett düh kitörése határozottan összefügg az agy mély rétegeiben lefolyó abnormális elektromos tevékenységgel. Éveken át a neurológusok a koponyára rögzített elektródákkal mérték az agy elektromos aktivitását. Most miniatűr elektródáknak mélyen az agyba történő elhelyezésével lehet követni az azon területén is az elektromos aktivitást, amelyek a koponya felszínéről nem követhető.

Dr. West szerint a jövő még ígéretesebb, mert lehetséges rögzíteni a szabadon mozgó kísérleti alany agyának a bioelektromos változásait távolból irányítható monitor-technika felhasználásával. Több kritikus is dr. West szemére vetette, hogy az a két középiskola, ahol a genetikai tényezők hatását az erőszakosságra kutatni fogja, az egyik feketék által lakott területen van, a másik pedig chicano-k által lakott részen. Az egyik legkövetkezetesebb bírálója és egyben közeli munkatársa dr. Isidore Ziferstein az Neuropszichiátriai Intézet docense. Ziferstein főnökének, dr. Westnek az elképzelését így kommentálta:

"Új helyzettel kell szembenéznünk. A gazdasági hanyatlás erősödése következtében elkerülhetetlenül egyre több munkanélküli szegi meg a jogszabályokat, hogy kielégítse szükségleteit. Mintegy 30 %-a a lakosságnak állandó szegénységben él... Ha egyszer ez a 30 % meggyőződik arról, hogy a demokratikus folyamat nem segíti őket, elkeserednek és erőszakos eszközökhöz folyamodhatnak. Növekvő radikalizálódás megy végbe közöttük és olyan mérvű az öntudatosodás a fekete és a chicano rabok körében, amelyet már tűrhetetlennek találnak a büntetés végrehajtási alkalmazottak. Ezek elfojtására a hatóságok új módszereket használnak. Bevetik a pszichiátriai és a legújabb technológiai eszközöket, amelyek pszichotechnológia néven váltak ismertté. Gyógyító célú viselkedés-módosítás színlelésével felhasználnak mindent az annectintől és más elítélendő drogoktól egészen az elmeműködés befolyásolását célzó sebészeti beavatkozásokig."

"Az Egyesült Államok történetében először állították össze azokat az ismérveket, amelyek alapján potenciálisan bűnöző hajlamúnak vélnek és minősítenek olyan egyéneket, akik még semmilyen bűncselekményt sem követtek el, - mondotta dr. Ziferstein - hozzátéve, a kísérletekbe bevont személyek, a gyermekek, a kisebbségi csoportok tagjai és rabok lesznek." A docens elítélte azt az elképzelést, hogy "előre jelezzék", mely személyek tekinthetők potenciálisan erőszakosnak. Úgy vélte, hogy egy ilyen eljárás komoly fenyegetést jelent az emberi jogokra és polgári szabadságjogokra.

Alex Constantine a "Pshychic Dictatorship in the USA" (A pszichikai eszközökkel gyakorolt diktatúra az Egyesült Államokban) című könyv szerzője a MindNet Journal - Vol. 1, No. 98. jelzéssel az interneten ezeket írja dr. Westről:

"CIA megfigyelők mindenütt fuldokoltak a nevetéstől, amikor a CNN bejelentette, hogy egy pszichológus csoport, amelyet az Amerikai Pszichológiai Társaság állított össze, találkozott Oklahoma Cityben, hogy kezelésben részesítse a robbanás túlélőit és az áldozatok családtagjait. Mégpedig nem másnak, mint dr. Louis Jolyon West-nek, az UCLA neuropszichiátriai intézete vezetőjének az irányításával. Az ő intézete az agykontroll szakma legveszedelmesebb Strangelove-jainak a melegágya. A legtekintélyesebb végzett diákok közé tartozik dr. Ross Adey a NSA agykutatója, aki igen sok tapasztalatot szerzett a háború után Amerikában letelepedett náci orvosokkal való együttműködése során...

Dr. West az Ügynökség (CIA) agykontroll kutató közösségének a kreatúrája. A totalitárius projektek körében többek között ő tanulmányozta a drogok használatát, "mint a személyek közötti manipuláció, vagy támadás járulékos eszközeit" és elsőként alkalmazta az elektronikus agykísérletezésben a távirányítást a UCLA-n (University of California Los Angeles)."

West ajánlotta a szövetségi hatóságoknak, hogy használjanak kábítószereket a lakosság politikailag "zavart okozó" részének az ellenőrzésére:

"Ez a módszer, amelyet Aldous Huxley előre látott ("Brave New World"-ben - "A bátor új világ"-ban, 1932.), kormányzati eszköznek tekinti kábítószerek szelektív felhasználását a lakosság különböző módon történő manipulálására. Ténylegesen kényelmesebb és még gazdaságosabb lehet az egyre növekvő számú kábítószer fogyasztó megfelelő elkülönítése, és a több millió munkanélkülivel terhelt munkaerőpiacról történő kivonása. A társadalom számára a hallucinációt okozó kábítószereket fogyasztó kommunárok (az 1871-es kommün hívei, harcosai) kevésbé kellemetlenek és kevésbé költségesek, mintha külön élnek és más módon fejezik ki elidegenítésüket, aktív szervezett erőteljes politikai tiltakozással és ellenvéleménnyel."

Dr. West kutatta a mesterségesen létrehozott tudathasadásos egyének magatartását. Azt kívánta kideríteni, hogy az agykontrollnak alávetett kísérleti személyeket miként lehet kondicionálni a különböző traumák elviselésére. Az elhúzódó stresz, vagy a szokásostól lényegesen eltérő élethelyzetek felboríthatják a személyiség normális integráló funkcióit. Az ilyen hatásoknak alávetett egyének disszociációval (tudathasadással) adaptálódhatnak egy megváltozott személyiség (altered persona), ál- vagy pót-személyiség (pseudo-identity) létrehozásával."

Mindezt jól illusztrálja a kaliforniai sajtómágnás leányának, Patricia Hearst-nek, az esete, akit dr. West vizsgált meg, és akiről ő adott szakvéleményt a bíróság számára. E szerint Patricia Hearst alternatív személyisége, amelyet "Pearl"-nek nevezett, Patricia Hearst másik, lényegesen egyénibb személyiségének a manifesztációja, mint az a személy, aki "Tánia"-ként vált ismertté. A Hearst-vagyon örökösét egy sor "meggyőző erőszakosságnak" (persuasive coercion-nek) vetették alá, (azaz olyan - szervezett csoport által végrehajtott - személyes zaklatásnak, amely a fizikai erőszakot még nem elérő valamennyi megfélemlítési formát felöleli) továbbá traumával programozták (trauma-induced programming), amelyet olyan CIA specialisták fejlesztettek ki, mint dr. West. Patricia Hearst-öt a CIA által létrehozott Symbionese Liberation Army, SLA (Együttélési Felszabadítási Hadsereg) tagjai erőszakkal elrabolták 1974. februárjában, megfélemlítették megerőszakolták, megkínozták és arra kényszerítették, hogy bűncselekmények elkövetésében vegyen részt. Először egy bank kirablására kényszerítették, amiért később elítélték.

Dr. West szakvéleménye szerint a traumatizáló emberrablás, továbbá a rákövetkező két hónapos gyötrés emocionális regressziót váltott ki, és Patricia Hearst félelemből teljes engedelmességet tanúsított elrablói követeléseivel szemben. Ezt gyorsan követte Patty kierőszakolt átalakítása "Tania"-vá, majd pedig "Pearl"-é, miután további bántalmazásokon ment keresztül hónapokon át. Tania csupán egy szerep volt, amit halálos fenyegetéssel kényszerítettek rá. Pearl volt az, aki később a pót-személyiséget képviselte. Ez volt az, amit dr. West a pszichiátriai szakvélemény készítésekor megtalált, amikor Patricia Hears-t az FBI letartóztatta. A trauma nyomában járó stressz (PTSD, Post-Traumatic Stress Disorder) krónikus tüneteit is diagnosztizálta dr. West.

Dr. Jolyon West 1999. január 14-én 74 éves korában köztiszteletben álló tudósként és egyetemi tanárként távozott az élők sorából. A jelek szerint azonban utóélete csak most bontakozik ki, amikor - elsősorban a NSA (National Security Agency) tevékenységének köszönhetően - mindennapi életünk részévé válik a tudatmódosítás, agyműködésünk kivüről történő befolyásolása és ellenőrzése.

Dr. Ewen Cameron

A kanadai pszichiáter, dr. Ewen Cameron tevékenységét alaposan Harvey Weinstein kutatta ki és írta meg "Father, Son and CIA" című munkájában. Könyvének a IX. fejezete alapján ismertetjük Cameron szerepét az agykontroll kísérletekben. A hivatalosan jóváhagyott agykontroll kísérletek az Egyesült Államokban 1950-ben kezdődtek, amikor a CIA igazgatója jóváhagyta a Bluebird-nek nevezett projektet. Ennek a következő céljai voltak:

1. Feltárni azokat az eszközöket, amelyekkel úgy lehet kondicionálni a személyzet tagjait, hogy ne lehessen tőlük kiszedni engedély nélküli információkat ismert eszközökkel.
• 2. Felderíteni azokat a lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik speciális kihallgatási technikák alkalmazásával az egyén ellenőrzését.
• 3. Tanulmányozni az emlékezőképesség megnövelésének a lehetőségét.
• 4. Olyan védekező eszközök létrehozása, amellyel meg lehet előzni a hírszerző ügynökség munkatársainak az ellenséges ellenőrzés alá vételét.

Ehhez egy ötödiket is hozzáadtak, még pedig a nem konvencionális kihallgatási technikák offenzív alkalmazásának a felmérését, köztük a hipnózisét és a drogokét.

1951-ben a CIA koordinálta erőfeszítéseit a hadsereggel, a haditengerészettel és a légierővel, és így jött létre a "Project Artichoke". Ennek a következő feladatai voltak:

• 1. Olyan módszer kifejlesztése és kiértékelése, amelynek a segítségével információk nyerhetők egy személytől akarata ellenére és tudomása nélkül.
• 2. Hogyan lehet leküzdeni ezeket a módszereket, ha Amerika ellen használják őket?
• 3. Elérhető-e valakinek az ellenőrzése úgy, hogy akarata ellenére eleget tegyen mások kívánságainak, még akkor is, ha az ellentmond a természet és az önfenntartás alapvető törvényeinek?
• 4. Hogyan lehet leküzdeni ilyen módszereket, ha Amerikával szemben alkalmazzák?

A cél tehát azoknak az új technikáknak a hasznosítása volt drogok és hipnózis segítségével, amelyek lehetővé teszik információk megszerzését külföldi személyektől. 1953-ban a "Project Artichoke" átalakult "Project MK-ULTRA"-vá, amely a legfontosabb CIA kutatási program volt a magatartás befolyásolására csaknem 20 éven át. Richard Helms, a CIA igazgatója egy 1953-ban készült memorandumában leírja: arra törekedtek, hogy szuggesztív módszerekkel történő programozással és más agykontroll módszerekkel módosítsák az egyén tudatműködését és magatartását. Az MK-ULTRA tehát az állatokon való laboratóriumi kísérletezéstől átkerült az önkéntes humán kísérleti alanyokra. Az önkéntesség nem azt jelentette, hogy a kísérletben részt vevők tudták, hogy miféle drogokat adnak be nekik. Minderről persze a közvélemény nem sokat tudott. 1977. augusztus 2-án a New York Times beszámolt arról, hogy a CIA magán kutatóintézeteket is bekapcsolt a magatartás befolyásolását célzó erőfeszítéseibe.

Eszerint már 25 éve folyamatban van egy kísérleti program, amelyre a cikk megjelenéséig 25 millió dollárt költöttek, s amelynek a célja a gondolkodás, a magatartás, a motiváció, végső soron az emberi viselkedés módosítása. Számos neves elmegyógyász vett részt ebben a programban, egyikük volt dr. Ewen Cameron. A CIA különböző csatornákon juttatta el a pénzügyi támogatást a kísérletezést folytató intézményekhez. Az egyik a Cornell University-nek a humán ökológia kutatására alakult társasága, a másik pedig a Geschichter, a harmadik pedig a Josiah Macy alapítvány volt. Dr. Ewen Cameron az agymosással foglalkozott, és asszisztense Leonard Rubenstein szerint azon katonák körében végeztek kutatásokat, akik részt vettek a koreai háborúban. Montreálban (ahol Cameron intézete volt) elkezdték kipróbálni az így feltárt technikákat, és drogok használata helyett inkább agymosást alkalmaztak.

Az Egyesült Államok szenátusának hírszerzési vizsgálóbizottsága, valamint egészségügyi, tudományos, és emberi erőforrásokkal foglalkozó albizottsága a New York Times cikke után meghallgatta Stansfield Turner tengernagyot, aki ebben az időben a CIA élén állt. Turner bemutatott több ezer dokumentumot, amelyek az agykontroll kutatásokra vonatkoztak, és amelyről a Freedom of Information Act (az információ szabadságát biztosító törvény) alapján szereztek tudomást elsősorban John Marks munkássága nyomán. A dokumentumok szerint a kísérletekben 80 intézmény 185 nem állami alkalmazottja vett részt. A 80 intézmény közül 44 egyetem, 15 kutatással foglalkozó alapítvány, 12 kórház és klinika, 3 pedig büntetés végrehajtási intézet volt. A különböző kutatásokat a közös cél kapcsolta össze: befolyásolni, és ellenőrzés alá venni az emberi emlékezést és magatartást. E célból kutatták a magatartást befolyásoló drogok és az alkohol hatását, a hipnózist, a kísérletbe bevonható újabb vegyi anyagokat, a mágikus művészeti fogásokat, az alvást, a pszichoterápiát, és a hazugságvizsgáló technikákat. Folytak kutatások a mérgekkel, és az emberi szövetek felhasználására vonatkozóan is. (Itt lényegében arról volt szó, hogy patogén, azaz betegség okozó baktériumokat, mikrobákat, bacilusokat, csírákat kísérleteztek ki az úgynevezett "germ warfare", biológiai hadviselés céljára.) A programba tartozott a sokk-kezelés, a zaklatási technikák, és a porlasztott anyagok - spray, aerosol - alkalmazása. Ezen túlmenően a vegyi és biológiai hadviselés egyéb lehetséges technikáinak a feltárása is.

Dr. Ewen Cameron már az elején bekapcsolódott ezekbe a programokba. Betegei fizettek neki "a kezelésért" és ez a pénz a kórházba folyt be. A kívülről jövő finanszírozás előfeltétele volt a nagyobb arányú kísérleti munka végzésének. A hidegháború tette lehetővé, hogy ilyen irányú tevékenységéhez Cameron hozzájuthasson a CIA útján a közpénzekhez. Cameron első tanulmánya a "psychic driving"-ról 1956-ban jelent meg az "American Journal of Psychiatry"-ban. Ennek az a lényege, hogy az emberi magatartás befolyásolható, ha az adott egyén tudatát magnetofonszalagon rögzített üzenetekkel meghatározott időn át és megfelelő intenzitással ingerlik. Ez az írás felkeltette a CIA érdeklődését.

A CIA ekkor már tudomást szerzett azokról a kínaiak és oroszok által alkalmazott módszerekről, amelyekkel befolyásolni tudják a magatartást. Egy amerikai újságíró, Edward Hunter,1950-ben ezeket a módszereket agymosásnak (brainwashing-nak) nevezte el "Brainwashing in Red China" (Agymosás vörös Kínában) című könyvében. A sztálini koncepciós perek már felkeltették az érdeklődést a szovjet politikai rendőrség kihallgatási módszerei iránt. A világ közvéleményét ekkor megdöbbentette, hogy nagy múltú és tekintélyes bolsevik vezetők egymás után vallották magukat árulóknak az 1930-as évek végén Moszkvában.

1949-ben még nagyobb megdöbbenést váltott ki az, hogy Mindszenty József bíboros, a magyar katolikus egyház vezetője az ellene folyó kirakatperben lelkileg összeomlott, olyan kifejezéseket használt vallomásában, amelyek teljesen ellenkeztek személyiségével, és korábbi életével. Az ÁVH a magyar főpap ellenállását erőszakkal letörve hatalmas mennyiségű gyógyszert, illetve injekciókat adott be neki.

Nem maradt hatás nélkül a CIA-ra az, ami George Kennan-nal, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetével történt. Kennan a szovjet fővárosból Berlinbe érkezve egy sor olyan kijelentést tett, amely egy amerikai diplomata részéről elképesztőnek számít. Richard Helms és munkatársai azt gyanították, hogy Oroszországban titokban alkalmazott drogok befolyásolása alá került.

Már utaltunk rá, hogy a koreai háborúnak meghatározó szerepe volt az agymosással kapcsolatos amerikai kutató programok beindulásában. A kínaiaknak sikerült nem csak aláírt vallomásokat kicsikarniuk az amerikai hadifoglyoktól, de a pilóták - látszólag kényszer nélküli - rádiónyilatkozatokat is tettek, amelyben bűnösnek vallották magukat a háborúban való részvételükért. A kínaiaknak ezt a sikeres tudatbefolyásoló módszereit az amerikai tömegtájékoztatás szenzációhajhász módon tálalta, és ez tovább fokozta a lakosság kommunista ellenes érzelmeit. Ilyen légkörben alakult az amerikai légierőnél Fred Williams irányításával egy munkacsoport, a Maxwell légibázison, Montgomery-ben Alabama tagállamban. A légierő pszichológiai hadviselési részlege (Air Force Pshychological Warfare Division) munkatársai közé tartozott James Monroe ezredes, Albert Biderman szociológus, Herman Sander ésRobert Lifton elmegyógyász, a Cornell Egyetem két kutatója, Harold Wolff és Lawrence Hinkle, valamint a CIA pszichológusa, John Gittinger.

Wolff és Hinkle hosszabb tanulmányban foglalkozott az agymosás technikáival. Ez a tanulmány eredetileg a CIA "Technical Services Division" (technikai szolgáltatások részlege) számára készült jelentés volt 1956-ban, de később az "Archives of Neurology and Psychiatry" című tekintélyes pszichiátriai szaklap lehozta "Communist Interrogation and Indoctrination of "Enemies of the State": Analysis of Methods Used by the Communist State Police" ("Az állam ellenségeinek" kommunista kihallgatása és indokrinálása: a kommunista államrendőrség által alkalmazott módszerek elemzése) címmel. Ez a tanulmány feltárta, hogy a kívánt vallomásokat nem drogokkal és különleges kínzásokkal érték el. Elsősorban lélektani ismereteken és technikákon nyugvó módszerekkel értek el olyan kimerültséget, aggodalmat és feszültséget, amellyel az adott személy már nem volt képes megbirkózni. A kihallgató végül is barátnak és megmentőnek adhatja ki magát, akibe az áldozat megkapaszkodhat, hogy elkerülje a teljes lelki összeomlást. Az alkalmazott módszerek közé tartozik a magáncella, az alvástól való megfosztás, az információk visszatartása, kombinálva ügyes kihallgatási technikával. Az oroszok kezdték el ezeket a módszereket, amelyeket a kínaiak átvettek és részben továbbfejlesztettek, hozzáadva további tényezőként a csoportnyomást. A hatalomra került kínai kommunista vezető csoport rendkívül fontosnak tartotta az irányítókhoz való feltétlen igazodást. Ez a módszer fontos volt ahhoz, hogy a szárazföldi Kína lakosságát eredményesen ellenőrzés alá vehessék. Ennek a technikának már a bejáratott változatát alkalmazták az amerikai hadifoglyokkal szemben.

Wolff és Hinkle tanulmánya arra ösztönözte az amerikai katonai és hírszerző szerveket, hogy saját terveket készítsenek az agykontroll tanulmányozására. Az első ilyen program a "Project QK-Hilltop" a Cornell Egyetem Orvosi fakultásán kezdődött 1954-ben Harold Wolff irányításával. Wolff fő érdeklődési köre a stressz volt, valamint az ember és környezete kölcsönhatása, amit ő "human ecology"-nak nevezett. Wolff úgy gondolta, hogy ha egybekapcsolja a magatartáskutatást a társadalomtudományi megközelítéssel, akkor érthetőbbé válik az emberi magatartás, és ez által hatékonyabban befolyásolható. Arra kérte a CIA-t, hogy bocsássa rendelkezésére a kihallgatási és megfélemlítési módszerekről szóló értesüléseit. Valamennyi információt fel akart használni, amely a fenyegetésre, a kényszerítésre, a bebörtönzésre, az érzékeléstől való megfosztásra, megalázásra, kínzásra, agymosásra, "fekete pszichiátriára", a hipnózisra, valamint ezek kombinációjára vonatkozik, külön úgy, hogy ha nem alkalmaznak drogokat és úgy is, hogy ha alkalmaznak. Ezen információk elemzésével és felhasználásával kívánt kifejleszteni olyan új technikákat, amelyek alapvetően megváltoztathatják az emberi agy működését. A kísérleti alanyokkal kapcsolatban ezt kérte a CIA-tól:

"Ahol a kutatás magával vonja a kísérleti alanynak történő kár és ártalom okozását, elvárjuk az Ügynökségtől, hogy bocsásson rendelkezésre olyan kísérleti anyagokat és megfelelő helyet, ahol a szükséges kísérleteket el lehet végezni. Wolff tehát nem akarta a saját betegeit kísérletezésre használni, de hajlandó volt azt más, "megfelelő alanyokon" elvégezni. Az 1955-ben alakult kutatócsoport ökológiával foglalkozó tudományos társasággá alakult, amely 1957-ben elszakadt a Cornell Egyetemtől. Tevékenységéről részletesen tájékoztat John Marks, "The Search for the Manchurian Candidate" (Kutatás a mandzsúriai kandidátusért) című könyve.

Még e társaság létrejötte előtt az Egyesült Államok hírszerző szolgálatai felfigyeltek arra a kutatómunkára, ami Kanada Quebec tartományában, a montreali McGill Egyetemen folyt. A kanadai Védelmi Kutatási Testület elnöke, Donald Hebb rendszeresen részt vett az amerikai és brit szakértők tanácskozásain Kanada képviseletében. Ezeken abból a feltételezésből indultak ki, hogy szovjet részről újabb pszichológiai technikákat alkalmaznak. Ekkor merült fel Donald Hebb-ben az a gondolat, hogy az érzéki észleléstől való megfosztást használja az emberek ellenállásának a megtörésére. E kísérletekre 10 ezer dollárt kapott a kanadai védelmi kutatási testülettől. A kísérleteket erre önként vállalkozó diákokkal folytatta, akiket több napon át teljesen elzárt a külvilágtól. Két-három napra rá a kísérleti alanyok elveszítették személyiségüket és képtelenek voltak gondolkodni. Hallucinációk lepték meg őket és alkalmassá váltak a magatartásbeli változásra. Az ottawai parlament tagjai csak olyasmiről hallottak, hogy azért fizetnek a diákoknak, hogy hazudozzanak. A kísérleti eredmények szigorú titkot képeztek, de ezzel a programmal le kellett állni.

A CIA pszichológusa, John Gittinger, aki tagja volt a "Society for the Inverstigation of Human Ecology" nevű Társaságnak, javasolta, James Monroe ezredesnek, hogy vegye fel a kapcsolatot Dr. Ewen Cameronnal. Gittingerre nagy hatást tett a "psyhiatric driving" (pszichés futtatás, a tudat irányított vezetése, vagyis amikor a kísérleti alany fejére egy bukósisakhoz hasonlót helyeznek, amelyből elektronikus úton magnetofonszalagról meghatározott időközönként tudatbefolyásoló szöveget hall), és Cameront be akarta kapcsolni a CIA programjába. M. Baldwin a CIA egyik kutatója még ebben az évben felkereste Cameront Monteálban, amelynek eredményeként Cameron pályázatot nyújtott be a Társasághoz.

Ebben a pályázatban, amely a "The Effects Upon Human Behavior of the Repetition of Verbal Signals" (Szóbeli jelek ismétlésének a hatása az emberi magatartásra) címet viselte, Cameron részletesen leírja azokat az eljárásokat, amelyeket az Allan Memorial Institute-ban kifejlesztett. Először is arra törekedett, hogy különösen intenzív elektrosokkal lerombolja a beteg meglévő viselkedési mintáit. Ez a "depatterning". Ezután 6-7 napon át naponta 16 órán keresztül intenzíven ismétel egy előre elkészített szóbeli jelet. Harmadik lépésként az intenzív ismétlés időszakában a kísérleti személyt részlegesen elzárják az érzékszervi hatásoktól. Végül a tudat irányított vezetésének a periódusát elfojtják, mégpedig úgy, hogy a "beteget" 7-10 napra elaltatják.

Cameron szerint a megpályázott kísérlet eredményeként olyan kémiai anyagokat próbálnak ki, amelyek alkalmasak a meglévő magatartási minták gyorsabb, átmenetibb jellegű és a megismerő és felfogó képességet kevésbé károsító letörésére. Tökéletesíteni kívánja a magnetofon rögzítési technikát több hang alkalmazásával, hogy hasznosítsa a csoport-döntés és szuggeszció erejét. Tervbe vette a betegek tudatműködésének a elgyöngítését, deaktivizálását azért, hogy a pszichés vezetés ideje alatt magasabb aktivitási szinten lehessen őket tartani olyan drogokkal, mint az artane, curare, anectine, bulbocapnine, LSD-25 és ehhez hasonlók. Cameron ezeket hatékonyabban ítélte, mint az elektrosokkot és az altatást. Cameron rendszerében a betegeket hosszú időn át tartó elszigeteléssel teljesen megfosztották az érzéki észlelés lehetőségeitől. A kórházi személyzetnek nem volt megengedve, hogy közölje a beteggel, meddig lesz az intézetben. Az ápolószemélyzet rendszeresen felszólította a betegeket, hogy ismételjék el, amit hallottak. A betegeknek rendszeresen le kellett írniuk mindent, ami eszükbe jutott a verbális ismétlésekkel kapcsolatosan. A fizikai, kémiai és pszichológiai kezelések eredményeként bizonytalan és zavart állapotban sebezhető, kiszolgáltatott helyzetben hagyták a betegeket, akiknek újból és újból meg kellett hallgatniuk az ismételt üzeneteket. Egyidejűleg több hangot is lehetett hallani, amely a nyomást gyakorló csoportot szimulálta. Cameron kísérletezése tehát az agymosás során és az érzékeléstől való megfosztás kapcsán szerzett ismeretekre támaszkodott. Dr. Cameron kísérleti programjának kidolgozásakor támaszkodott William Sargent "Battle for the Mind: A Physiology of Conversion and Brain-washing" (Küzdelem az agyért: A tudatváltoztatás és agymosás fiziológiája) című munkájára is. Azt a folyamatot, amely vallásos megtéréshez vezethet Sargent így írja le ebben a könyvében:

"A fokozott és elhúzódó változatos stresszhatások, vagy fizikai elgyöngülés okozása eredményeként egy személy gondolkozási folyamatainak a még tökéletesebb megváltoztatása érhető el... Ha a stresszt és a fizikai elgyöngítést, vagy mindkettő még magasabb szintre emeljük, megtörténhet, hogy a gondolkodás és a magatartás mintái, különösen, amelyeket nemrég szerzett az egyén, felbomlanak. Ekkor új mintákkal lehet pótolni őket, vagy az elnyomott minták újra érvényhez juthatnak; az adott személy oly módon kezdhet el gondolkodni és cselekedni, amely pontosan ellentmond korábbi gondolkodási és cselekvési módjainak."

William Sargent az agymosással kapcsolatosan ezt jegyzi meg:

"Ha az emocionális stressz növelésével és elhúzódásával el lehet érni egy teljes és hirtelen összeomlást, akkor az agy kéregállománya időlegesen tisztára törölhető, és eltávolíthatók a nemrég beültetett magatartási minták, esetleg könnyebben lehetővé téve másokkal való helyettesítésüket."

Dr. Ewen Cameron elmélete a "differential amnesia"-ról (elkülönített, elhatárolt emlékezetvesztésről) meglepően hasonlít az agymosáshoz. Az a kísérletezés, amelybe 1950-es évek elején belekezdett, fokozatosan a tudattartalom teljes törlésébe és újraprogramozásába torkollott. A CIA MK-ULTRA programja keretében nyújtott ehhez támogatást. Cameron minden etikai és morális megfontolástól megszabadulva intézhetett támadást kísérleti alannyá vált betegei személyisége ellen. Kezelésnek álcázva ártatlan betegek váltak a fiziológiai agymosást célzó kutatás áldozataivá.

Cameronra nagy hatással voltak a nürnbergi perben történtek. Az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején szinte megszállottan kereste azokat az eljárásokat és eszközöket, amelyekkel az úgynevezett társadalmi devianciákat ellenőrzés alatt lehet tartani. Ehhez tartozott az is, hogy kiderítsék, miként lehet megelőzni, hogy a szülők negatív magatartásbeli és jellembeli tulajdonságai átkerüljenek utódaiba. Cameron 1953-ban, az Amerikai Pszichiátriai Társaság elnökeként, utal a hidegháborúra és a kommunizmussal szembeni aggodalmaira. Cameron azonban egyebet is mondott, ami ma egészen más értelmet hordoz, mint elhangzásának idején. Arról szólt, hogy az emberiség legjobb reménye az új világrend, amely megszabadul a hisztériától, egy olyan világrend, amely mentes mind a jobb, mind a baloldali totalitarizmustól, és a tudományos hazugságoktól. A magatartás-kutató tudósok vezetésével jön létre a káoszból a rend. Ma már egyre több embernek van fogalma arról, hogy mit is kell "új világrend" alatt érteni. Nem véletlen, hogy az amerikai sajtóban gyakran úgy írják le a "new world order"-t, hogy "new world odour" (új világbűz), vagy "new world disorder" (új világ-zűrzavar).

Dr. Ewen Cameron magáévá tette a CIA aggodalmait és teljes energiájával bekapcsolódott az 1957-től 1960-ig tartó agymosási kísérletekbe. A CIA anyagi támogatásával legalább 100 betegen próbálták ki a Cameron által kidolgozott eljárásokat. 1967-ben az Allan Memorial Institute megjelentette Alex Schwartzman és Paul Termansen tanulmányát, amely 79 betegen végrehajtott kísérlet eredményeit dolgozza fel. Az 1956-tól 1963-ig folytatott kísérletek során ez a 79 személy elérte a "depatterning", azaz az adott egyénbe beépült viselkedési minták lebontásának a harmadik fokozatát. A betegek 24 %-ának az állapota a "depatterning"-ot követően súlyosbodott még kórházi tartózkodásuk ideje alatt. Fizikai komplikációk léptek fel, amelyek az egész enyhe tünetektől az igen súlyosakig terjedtek, és amelyek a kezeléssel voltak kapcsolatba hozhatóak. A kutatók megállapították, hogy minél rövidebb volt két elektrosokk kezelés között az időtartam, annál nagyobb volt a fellépő memóriasérülés egy standardizált teszt, a "Wechsler Memory Scale" (Wechsler emlékezeti skála) alapján. A tesztelt 27 beteg 63 %-a már csak mások segítségével tudott visszaemlékezni elmúlt eseményekre. Tartós emlékezetkiesés jelentkezett az elektrosokkolt betegek 60 %-ának az esetében, amely 6 hónaptól 10 évig terjedt. Lényegében nagy arányban előforduló, állandó jellegű agykárosodás állott elő.

Sidney Gottlieb, aki ugyancsak vezető szerepet játszott az MK-ULTRA kísérletekben, többek között e tanulmány hatására ajánlotta Richard Helms-nek a CIA egykori igazgatójának, hogy semmisíttesse meg az MK-ULTRA-val és az agykontroll kutatásokkal kapcsolatos dokumentumokat. Gottlieb így indokolta meg Richard Helms-nek tett javaslatát:

"Világos volt számomra és ezt eskü alatt tett nyilatkozatban is kifejtettem, hogy a projekt, azaz az MK-ULTRA program nem nyújtott semmi igazán használható pozitív eredményt a hírszerző ügynökség számára..."

Dr. Sidney Gottlieb

A New York Bronx városnegyedéből származó biokémikus, dr. Sidney Gottlieb vezette a CIA technikai szolgáltatásainak a részlegét és olyan eszközöket állított elő, mint az eltűnő tinták, a mérgezett nyilak és zsebkendők. Gottlieb egy alkalommal, amint arról Elaine Woo, a Los Angeles Times munkatársa beszámol 1999. április 10-én, postán egy életveszélyesen fertőzött zsebkendőt küldött egy iraki ezredesnek. Patrice Lumumba egykori kongói miniszterelnöknek pedig személyesen továbbított halálos baktériumot. Nos, egyik sem emiatt vesztette életét, de Gottlieb-ot kollégái a példásan "kötelességtudó katonának" tartották. Gottlieb a CIA-nál eltöltött 22 év során évekig dolgozott a lizergén sav dietilamid, azaz az LSD hatásmechanizmusának a feltárásán és ellenőrzésén. Azt akarta kideríteni, hogy lehet-e hatékonyan alkalmazni a kémkedésben és elgyöngítve vele azoknak az agyműködését, akik nem hajlandók együttműködni. Az MK-ULTRA programban az 1950-es és 1960-as években Gottlieb kapta azt a feladatot, hogy ezekre a kérdésekre megkeresse a választ. A tudatátalakító drogok között az LSD-nek kiemelt szerepe volt, amelyet 1943-ban dr. Albert Hofman, egy svájci vegyész fedezett fel.

Az 1950-es évek elején a CIA meg akarta előzni, hogy az LSD szovjet kézbe kerüljön és ezért mindent megtett, hogy kizárólagos ellenőrzése alatt tartsa. Az LSD-ről ma már közismert, hogy kisebb adagolásban lenyűgöző érzékhatásokat vált ki a kaleidoszkóp jellegű látástól az átmeneti elmezavarig. A CIA titokban több százezer dollárt juttatott el tekintélyes intézmények tudósaihoz Amerika-szerte azért, hogy próbálják ki magukon az LSD-t és a megtapasztalt hatásokról, kísérletezésük eredményeiről készítsenek jelentést dr. Sidney Gottlieb-nek.

Gottlieb és az MK-ULTRA-ban részt vevő munkatársai szintén végeztek önmagukon az LSD-vel kísérleteket, amit "LSD-tripping"-nek (LSD-vel végzett utazásnak) becéztek. Így például LSD-t tettek a kávéba és úgy kínálták meg vele kollégáikat, hogy nem figyelmeztették őket, mi van benne. Ezután elkezdték figyelni egymás magatartását, a kiváltott reakciókat. Gottlieb később kiterjesztette a kísérletezést és LSD-t adott kábítószerfüggőknek, prostituáltaknak, szabadságvesztés büntetésüket töltő raboknak, valamint elmegyógyintézetek betegeinek. Ezektől a kísérleti alanyoktól nem volt várható erőteljes tiltakozás, vagy panasz, és ha mégis előfordult volna, senki sem hitt volna nekik. Így lettek kísérleti alanyok a San Francisco-ban működő és a CIA által szponzorált nyilvánosház hölgyei és vendégeik. Ez a bordélyház később az LSD fogyasztás egyik központjává vált.

Egy ilyen kísérleti nyúlként használt személynek 77 napon át tartó "utazásra" adtak be folyamatosan LSD-t. Többen maradandó pszichés sérüléseket szenvedtek a kísérlet nyomán. Egy személy, a hadsereg biológiai hadviselésének egyik kutatója, depressziós lett, és állítólag kiugrott New York-i szállodájának 10. emeletéről. A CIA gondosan titkolta, hogy ő adatott be neki LSD-t. Csak két évtized múlva kerültek elő a bizonyítékok, de Sidney Gottlieb mindössze enyhe fenyítésben részesült. Az 1960-as évek elején Gottlieb doktort előléptették a technikai szolgáltatásokkal foglalkozó részleg második emberévé. 1967-ben pedig ő vette át a vezetést régi támogatójának, a CIA igazgatójának, Richard Helms-nek a segítségével. Ebben az időben az LSD már nem volt titkos kábítószer. Miközben a CIA még kutatta e vegyszer hatásait és felhasználási lehetőségeit, elsősorban az agykontroll kísérletekben, számos amerikai már megismerkedett vele és széles körben fogyasztotta kábítószerként. Az amerikai társadalom, elsősorban a fiatalok nagy része kábítószerfüggővé vált, részben a CIA-nak a nemzetbiztonságra hivatkozva végzett tevékenysége következtében.

Sidney Gottlieb 1972-ben leállította a hallucionogén kábítószerekkel való kísérleteket. Ezt zárójelentésében azzal indokolta meg, hogy túlságosan kiszámíthatatlan a hatásuk a különböző egyénekre ahhoz, hogy a gyakorlatban felhasználják. Ugyanebben az évben Sidney Gottlieb nyugdíjba vonult és Indiába ment feleségével, hogy önkéntesként leprásokat gyógyítson egy kórházban. Miután gyermekkora óta dadogott, diplomát szerzett beszédterápiából. De foglalkozott Virginiában lévő farmján kecsketenyésztéssel, és még népi táncot is tanult. Ez a szokatlan nyugdíjas tevékenység azonban nem halványítja el azt a tényt, hogy Sidney Gottlieb 149 agykontroll kísérletet irányított, amelyből 25-öt úgy hajtottak végre, hogy a kísérleti alanyoknak erről nem volt tudomásuk. Gottlieb félrevezette az amerikai polgárokat és ezt az akaratlan kísérleti alanyok ma is a szemére vetik, noha Gottlieb 1999-ben 80 éves korában meghalt.

John Marks, a "The Search for the Manchurian Candidate" című könyv szerzője szerint Gottlieb noha hazafi volt, átlépte azt az etikai határvonalat, amiért a német orvosokat a II. világháború után felakasztották. John Gittinger a CIA pszichológusa úgy látja, hogy Gottlieb tevékenységét széles körben félreértelmezték. Az LSD kísérletek olyan korszakban történtek, amikor még Sztálin állt a Szovjetunió élén, Amerikában pedig nagy hatalma volt Joseph McCarthy szenátornak. A CIA munkatársai ebben az időben abból indultak ki, hogy háborús helyzet van és ilyen helyzetben az emberek megtesznek olyat is, amit más, normális körülmények között nem.

Dr. George Estabrooks

Az Egyesült Államokban egyre többen gondolják úgy, hogy az elmúlt évek során gyakorivá vált ámokfutás jellegű lövöldözések nem csak úgy maguktól fordulnak elő. Ezek mögött agykontroll húzódik meg, és az erőszakosságok célja meggyőzni az amerikaiakat, hogy mondjanak le az alkotmányukban biztosított fegyverviselési jogukról. Az állampolgárok fegyverviselési joga ugyanis megnehezíti a hatalmat gyakorló nemzetközi pénzügyi közösség ellenőrzését az Egyesült Államok felett. Az agykontroll kísérletek létezését és a kísérleti eredmények gyakorlati alkalmazását azonban hivatalos részről a mai napig kétségbe vonják, illetve csak annyit ismernek el, amennyit a napvilágra került tények kényszerítő hatására el kell ismerniük.

John Marks a már említett könyvében így ír dr. George "Esty" Estabrooks-ról:

"Ebben az időben a hipnózist másodlagos fontosságú tevékenységnek tekintették és csak korlátozottan ismerték el érvényességét, illetve hasznosságát bármely cél szempontjából, nem beszélve a titkos műveletekről. Ennek ellenére volt egynéhány komoly kísérletező ezen a területen, aki hitt a hipnózis katonai lehetőségében. E nézet leghangosabb képviselője a Colgate University Pszichológiai Tanszékének a vezetője, George Estabrooks volt. Az 1930-as évek elejétől Estabrooks rendszeresen eltávozott álmos vidéki campusából azért, hogy tanácsokkal lássa el a hadsereget a hipnózis alkalmazásáról.

Estabrooks elismerte, hogy a hipnózis nem alkalmazható bárkin, és csak öt közül egy személy megfelelő alany arra, hogy mély önkívületi állapotba hozzák, illetve alvajáróvá tegyék. Úgy gondolta, hogy csak ezek a kísérleti alanyok vehetők rá, hogy olyan akaratukkal ellenkező dolgokat tegyenek, mint titkok feltárása, vagy bűncselekmények elkövetése. Figyelte, amikor lakóközösségek köztiszteletben álló tagjai a színpadi hipnotizőrök kezei közt bolondot csinálnak magukból, és arra kényszerítette saját diákjait, hogy árulják el klubjaik titkait és szerelmi ügyeik részleteit, vagyis olyasmiket tegyenek, amelyeket feltehetően nem akartak megtenni.

Így szerzett tapasztalatai korlátozottak voltak. Estabrooks felismerte, hogy az egyedüli biztos mód annak kiderítésére, vajon egy személy elkövetne-e egy bűncselekményt, például gyilkosságot, hipnózis alatt, ha rávenné a személyt, hogy öljön meg valakit. Nem volt hajlandó megoldani kísérlet útján saját maga ezt a kérdést, noha érezte, hogy a kormányzat áldása felmentené a hipnotizőrt a személyi felelősségre vonás alól. 'Bármely baleset, amely előfordulna kísérlet közben haszonnak, és nyereségnek lenne elkönyvelve' - írta. 'Ez csekély része annak az emberéletekben bekövetkező hatalmas veszteségnek, amely egy háború szerves része.'"

Japán Pearl Harbor elleni támadása után Estabrooks felajánlotta szolgálatait az OSS-nek (Office of Strategic Services - Stratégiai Szolgálatok Hivatala), de ajánlásait hivatalos részről nem fogadták el. A kormányban senki nem volt hajlandó arra, hogy azokat teljes folyamatukban végigvigyék. Ezért Estabrooks számára nem maradt más lehetőség, minthogy könyvekben fejtse ki a hipnózis háborús célra való felhasználására vonatkozó elgondolásait. Óvta Amerikát azoktól a veszélyektől, amelyeket a hipnotikus agykontroll rejt magában.

1945-ben egy regényben (Death in the Mind - Halál az agyban) olyan látszólag hazaáruló cselekményekről ír, amelyeket szövetségesek követnek el. Így például egy amerikai tengeralattjáró kapitánya megtorpedózza az egyik amerikai hadihajót, vagy a szép hősnő olyan érthetetlenül kezd viselkedni, amely az ellenség kezére játszik. Egy veszélyes nyomozás, amit egy amerikai titkosügynök, Johnny Evans hajt végre, kideríti, hogy a németek hipnotizálták a szövetséges személyzetet, és arra kondicionálták őket, hogy a tőlük érkező parancsoknak engedelmeskedjenek. Ez a titkosügynök munkatársaival ellenintézkedéseket dolgoz ki, és ezután ellentámadásba mennek át. A hősnőnek ellenvetései vannak, és azzal érvel, hogy az emberek tudatműködésének a befolyásolása elitélendő módja a küzdelemnek. De aggodalmait Johnny Evans, aki egyszerre a főnöke és a szeretője, félretolja. Elindul a németek után és beavatkozik az agyműködésükbe azért, hogy árulóvá tegye őket és ez után már az amerikaiaknak dolgozzanak.

Amikor a II. világháború után létrejött a központi hírszerző szolgálat, a CIA, Richard Helms, Sidney Gottlieb, John Gittinger, George White és több más szakértő elkötelezte magát az emberi agy befolyásolását célzó kísérleteknek. A hipnózis terén és más tudatbefolyásoló területeken a tudósok megszerezték a CIA hozzájárulását olyan fajta kísérletekhez, amilyeneket saját maguk nem mertek volna folytatni. Egyes esetekben a CIA a hozzájárulását adta, más esetekben maga végezte el ezeket a kísérleteket. Megbolygatták sok kísérleti alany agyműködését és elkerülhetetlenül sérüléseket is okoztak nekik. Végül igyekeztek minimalizálni, amit tettek és teljesen eltitkolták a közvélemény elől.

Estabrooks volt az, aki legelőször felismerte és ki is mondta, hogy ha a tudathasadásos személyiségzavar gyógyítható hipnotizálással, akkor ebből a fordítottja is következik, azaz hasonló módon létre is lehet hozni. 1942-ben Estabrooks-ot kinevezték a hadügyminiszter szakértőjévé, és a haditengerészet kutatólaboratóriumával tartott szoros kapcsolatot. Estabrooks 1971-ben a következőt írta a "Hypnotism Comes of Age" (Érett korba lép a hipnotizálás) című tanulmányában, amely a "Science Digest" áprilisi számában jelent meg:

"A katonai hírszerzés potenciálja félelmetes. A II. világháború alatt ezt a technikát alkalmaztam egy sebezhető tengerész hadnagyon, akit Jones-nak nevezek. A haditengerészeti hírszerzés szeme láttára megosztottam személyiségét Jones A-ra és Jones B-re. Jones A, egykoron egy normálisan tevékenykedő tengerész, teljesen mássá alakult át. Kommunista nézeteket kezdett hangoztatni, és hitt is bennük. Lelkesen üdvözölték a kommunista csoportok. Szándékosan megszégyenítő módon került elbocsátásra a haditengerészettől, amely a titkos kísérlet része volt és egy tagkönyvvel rendelkező párttaggá vált. A másik alak Jones B volt, a második személyiség, a korábbi jelenlévő, az öntudattal bíró tengerészben. Hipnózis alatt Jones gondosan elő lett készítve szuggeszcióval. Jones B volt a mélyebb személyiség, tudott mindenről, amit Jones A gondolt, lojális volt Amerikához és arra volt programozva, hogy tudatos állapotban ne mondjon semmit. Mindössze annyit kellett tennem, hogy hipnotizáljam az egész embert, kapcsolatba lépjek Jones B-vel a lojális amerikaival és máris volt egy titkos vonalam egyesen a kommunista táborhoz. Szépen működött hónapokon át ez a kísérleti alany, de a technika visszalőtt. Miközben nem volt lehetősége az ellenségnek arra, hogy leleplezze Jones kettős személyiségét, gyanították ezt és ugyanezt a trükköt alkalmazták később velünk szemben."

"A szárnyait bontogató hipnózis" felhasználása a kémelhárításban a II. világháború alatt alkalmanként olyan méreteket öltött, hogy Estabrooks hitelességét is próbára tette. Az alkalmazásra került legbonyolultabb manőverek közé tartozott tökéletesen normális, teljesen éber ügynök kiküldése az ellenséges táborba, miután gondosan előkészítették "ébredő hipnózisban", hogy hajtsa végre egy potenciálisan hipnotikus alany feladatát. Az autoszuggeszcióban, vagy önhipnózisban kiképzett ilyen kísérleti alany sikeresen átmegy minden szokásos teszten, amelynek az a célja, hogy kiderítsék, hogy ő egy hipnotizált személy-e. Felhasználva az önhipnózist kontrollálni tudja szívdobogása ritmusát, érzéketlenné tudja tenni magát (anesthetize himself) elektrosokkal és más kínzással szemben.

Estabrooks megemlíti, hogy egy tiszt esetében, akit ő Cox-nak nevez, az így gondosan előkészített ellenkémnek olyan címet adtak, amely arra utalt, hogy hozzájutása van a legtitkosabb információkhoz. Egy határos ország nemzetközi kávéházában kellett tartózkodnia, ahol bizonyos volt, hogy ellenséges ügynökök is vannak. Túlságosan sokat beszélt, ivott, baráti kapcsolatokat létesített a helyi lányokkal és gyermekes érdeklődést színlelt a hipnózis iránt. Azt remélték, hogy baklövés révén olyan helyzetbe kerül, amelyben az ellenséges ügynökök elrabolják, és megpróbálják hipnotizálni azért, hogy információkat szerezzenek tőle. Cox jól működött és az ellenséges ügynökök beleestek a csapdába. Cox azonban az ő szeánszaik alatt soha nem engedte meg, hogy hipnotizálják. Miközben azt színlelte, hogy az ellenségnek sikerült őt hipnotizálnia, valójában ő volt az, aki ilyen információkat gyűjtött és adott át.

Cox-ot végül is elkapták egy "drop"-nál, vagyis egy üzenetátadó helynél. Az ellenséges ügynökök fegyverrel betuszkolták az autójukba. Négyen voltak vele szemben. Cox figyelt a menekülés lehetőségére, és amikor az autó egy hegyszoros mentén haladt, elkapta a kormányt és nekihajtott az oldalának. Két őr meghalt az ütközésben. A előállott kavarodásban megszerezte az egyik férfi fegyverét és likvidálta vele a másik kettőt és megúszta az egészet egy törött lábbal.

Estabrooks természetesen büszke arra, amit elvégzett és igyekezett az agykontroll háborúban hasznosítható előnyeit ecsetelni. Munkássága azonban ahhoz is hozzájárult, hogy békeidőben jelentékenyen megnőtt azon emberek száma, akiket állami eszközökkel, állami jóváhagyással - akaratuk ellenére - tartanak agykontroll alatt, és akikkel ma is folynak a kísérletek. Jelenleg nincs háború, mégis mindez a nemzetbiztonság érdekében történik.

Dr. Martin T. Orne

A CIA agykontroll közösségének a tudós tagjai kettős életet élnek. Sokan közülük köztiszteletnek örvendnek, de ha a közvélemény rejtett életük részleteit is ismerné, akkor talán még tudományos rangjuktól is megfosztanák őket. Martin T. Orne a CIA és a haditengerészet magasrangú tudományos munkatársa, a Pennsylvaniai Egyetem kísérleti pszichiátriai laboratóriumában irányítja a kutatásokat. Martin T. Orne egyben a "False Memory Syndrome Foundation", FMSF (A téves-emlékezés tünetegyüttese alapítvány) tanácsadó testületének a tagja, amely olyan elmegyógyászoknak a zárt csoportja, akik közül sokan CIA agykontroll kísérletekben vettek részt. Az alapítvány feladata a kultikus jellegű agykontroll és a gyermekbántalmazás létezésének a tagadása. A kultikus visszaéléseket hisztériának és téves emlékezetnek minősítik az FMSF munkatársai. Elképzelhető természetesen, hogy a kultikus jellegű bántalmazások bizonyos százalékában valóban a gyermekek esetleg pontatlanul emlékeznek, és még az is előfordulhat, hogy olyan bántalmazásokra is emlékezhetnek, amelyek nem úgy történtek, ahogy állítják. A CIA-nak és fedő szervezeteinek azonban nagyon komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy ködösítsen, mivel az agykontroll és a kultikus cselekmények kibogozhatatlanul összefonódnak. A tömegtájékoztatás természetesen felkapta "a hamis vádaskodások"-ról szóló szakvéleményeket, amelyeket olyan jól fizetett szakértők adtak, mint dr. Martin T. Orne.

Dr. Orne benyomulását a hipnotikus programozás területére az 1960-as években a CIA egyik fedő vállalkozása, a "Human Ecology Fund" (Humán Ökológia Alap) finanszírozta a Cornell Egyetemen. Ez az Alap támogatott kezdetben számos, az Egyesült Államokban és külföldön folytatott, agykontroll kísérletet, köztük az agymosás és távolból irányítható agykontroll kísérleteket Montreálban az Allen Memorial Intézetben.

Dr. Orne-nak a hipnotikus szuggeszcióra és az emlékezet leválasztására vonatkozó kísérleteit a Bostoni Tudományos Technikai Intézet (Boston's Scientific Engineering Institute SEI), a CIA egy fedő intézménye, finanszírozta. Ezt a "Polaroid Corporation" támogatta, amely az U2-es kémrepülőgépek programját is ellenőrizte. Ez volt az az időszak, amikor a CIA Kutatási és Fejlesztési Hivatala (Office of Research and Development, ORD) belefogott a parapszichológiai és az okkult jellegű kutatásokba.

Dr. Orne a SEI-nek a pénzügyi támogatásával alakította ki saját kutatási programját a Pennsylvania Egyetemen az 1960-as években. Nem népszerűsítette magát, mint a CIA elmegyógyásza. Tagadta ezt a kapcsolatát. Később azonban miután emlékeztették erre a kapcsolatra, beismerte, hogy tudta honnan származott valójában a pénzügyi támogatás. A CIA agykontroll programjában résztvevő pszichiáterek körében Orne a legtekintélyesebbek közé tartozik. Marksnak egy alkalommal eldicsekedett azzal, hogy őt rutinjellegűen tájékoztatják minden jelentős kísérletről, amelyre a CIA magatartásmódosító programja keretében kerül sor. A CIA mellett dr. Orne pénzügyi támogatást kapott a haditengerészet és a légierő tudományos kutatási intézetétől. Az ORD okkult és parapszichológiai kutatásainak irányítója, Steve Aldrich is jól jövedelmező kutatási feladatokhoz juttatta a Pennsylvania Egyetemet. Ennek a keretében meg kellett vizsgálni 16 újonnan kikísérletezett biokémiai hadviselési hatóanyagnak az emberre gyakorolt hatását. (Ide tartoztak fuldoklást, hányást okozó anyagok, mérgek, mérges gázok és bénulást okozó vegyianyagok.) A tesztelést hirtelen megszakította az a körülmény, hogy 1972-ben a börtön orvosi laboratóriuma a földig égett.

Dr. Martin Orne volt az egyik szakértő, akit a hatóságok felkértek, hogy mondjon elmeorvosi szakvéleményt Patricia Hearst-ről. A "Symbionese Liberation Army" (SLA) a CIA kreatúrája volt egy agykontroll kísérlet keretében. Mae Brussel kutató feltárta, hogy az SLA olyan vad gerillabanda volt, amely nagyrészt CIA-ügynökökből és rendőrbesúgókból állt. Ez a csoport egy pszichológiai kísérleti projekt részét képezte, amely kapcsolatban állt a Stanford Research Institute-tal. Kellően bizonyítható, hogy a CIA eszelte ki és irányította az SLA-t. A banda vezetését a pennsylvaniai Colston Westbrook képezte ki. Westbrook a CIA hírhedt Phoenix-programjának a veteránja volt, terroristákat és halálkommandósokat képzett ki Dél-Vietnamban. 1969-ben ő lett a CIA tulajdonában lévő dél-kaliforniai cégnél, a Pacific Architects and Engineers-nél az egyik vezető. Három beosztottja pedig a University of Indiana külügyekre specializálódott tagozatának a növendéke volt. Ez a College of Foreign Affairs valójában egy CIA fedőszervezet volt. A SLA-nak még a szimbóluma is - a hétfejű kobra - a CIA elődjétől, az OSS-től származott.

Amikor elcsitult a szenzációhajhász propaganda kampány az SLA körül Los Angelesben, akkor Dr. Martin Orne-t kérték fel - mint ahogy erre már utaltunk - hogy vizsgálja meg Patricia Hearst-öt és adjon róla szakvéleményt. A hivatalos álláspont az volt, hogy Patricia Hearst önként vett részt az SLA akcióiban. Orne természetesen ezt a hivatalos álláspontot támasztotta alá. Orne szakvéleményéhez csatlakozott Robert Jay Lifton és Louis Jolyon West is. Dr. Lifton a Human Ecology Fund-nak (Emberi-környzet Kutatási-alap) volt az egyik létrehozója. A CIA részéről pedig az 1960-as években dr. West finanszírozta dr. Orne kutató munkáját. Az is ismert tény, hogy dr. West volt az, aki egy sor agykontroll specialistát gyűjtött maga köré a Los Angeles-i egyetemen, az UCLA-n. Orne, Lifton és West egybehangzóan állította, hogy Patty Hearst-öt "meggyőzéssel kényszerítették", hogy csatlakozzon az SLA-hoz. Rendkívül kimerítő életmódot kényszerítettek rá. Teljesen elszigetelték és megfosztották az érzéki észlelés lehetőségétől, rendszeresen megalázták, megerőszakolták, zaklatták és politikailag indokrinálták a harmadik világi marxizmus egy szürrealisztikus változatával. Patricia Hearst csak akkor kerülhetett bárkivel kapcsolatba, ha a legnagyobb engedékenység és engedelmesség jeleit tanúsította. Orne-nak és kollégáinak a szakvéleménye tehát olyan pszichológizálás irányába vitte az elemzést, amely a zsűri számára megkönnyítette, hogy eltekintsen a CIA aktív szerepéről az egész ügyben.

Részt vett Patricia Hearst tárgyalásán szakértőként dr. Margaret Singer is, aki később tagja lesz annak a False Memory Syndrome Foundation-nak, FMSF-nek (Téves-memória Tünetegyüttes Alapítványnak) az irányító testületében, amely szintén CIA által létrehozott és finanszírozott intézménynek bizonyult. Az FMSF irányítói olyan viselkedés és tudatmódosítás-kutatásban járatos CIA orvosok, akiknek a rituális jellegű bántalmazás területén nem volt tudományos hátterük és gyakorlatuk. Dr. Margaret Singer azzal szerzett nevet magának, hogy 1952 és 1958 között a koreai háborúból visszatért hadifoglyok magatartását tanulmányozta a hadsereg Maryland állambeli Walter Reed Intézetében. Singer aztán megint felbukkant 1982-ben a "Raven" című könyv borítólapján. A "Raven" név Jim Jones CIA által adott kódneve volt. A könyv részletesen feltárta a People's Temple (Nép Egyháza) szekta hátterét, gondosan mellőzve a CIA szerepét az ügyben. A könyv egyik társszerzője John Jacobs a CIA agykontroll tevékenységét illetően Amerika egyik vezető szakértőjének számított. Hosszú időn át tanulmányozta a tudatbefolyásolást, és cikksorozatot is írt róla a Washington Post-ban. A másik társszerző Tim Reiterman a San Franciscó-i Examiner című lapot tudósította a Patricia Hearst ügyről. Mind Jacobsnak, mind Reitermannak sikerült úgy beállítania magát, hogy nincs kapcsolata a hírszerzőszolgálat hálózatával. Dr. Singer pedig vállalta, hogy szakértőként a "Raven"-t, mint a Jim Jones pszichodráma hiteles történetét, ajánlja. Azáltal, hogy Jim Jones lett kikiáltva az ügy meghatározó tényezőjévé, így az igazi manipulátorok, akik Jim Jonest is irányították, a háttérben maradhattak.

Ordo Templi Orientis és az agykontroll

A hírszerző és katonai szervezetek a háttérből számos kultikus-jellegű agykontroll kísérletet is támogattak. Közéjük tartozott az Ordo Templi Orientis nevű szabadkőműves jellegű titkos társaságnak az egyik Páholya, a "Riverside Lodge". (Az Order of the Golden Dawn egy angol rózsakeresztes szabadkőműves rend volt, amely 1887-ben Londonban alakult meg. Ennek a Golden Dawn-nak az egyik elágazása volt az az Ordo Templi Orientis, vagy O.T.O., amely a szertartásain rendszeresen tartott véráldozatokat is. A kereszténység előtti kelta vallási hagyományban ez a véráldozat általános gyakorlat volt. Így például Galliában a gallok papi osztálya és tagjai, a druidák kemény kézzel irányították a nevelést és a vallási gyakorlatot. A színes rituálékat sokkal inkább megszentelt ligetekben, a szabadtéren tartották, mint zárt templomokban. Azért, hogy kiengeszteljék az isteneket, rendszeresen emberáldozatokat ajánlottak fel számukra, mégpedig úgy, hogy az egyébként is halálra ítélt bűnözőket a szertartásokon kultikus formában megölték. Ezek a pogánynak tekinthető hagyományok is újraéledtek az O.T. O. által gyakorolt rituálékban.)

A "Riverside Lodge" úgy is ismert volt, mint "The Solar Lodge of the O.T.O.", amely a rend istenként tisztelt meghatározó személyiségének, Aleister Crowley-nak a tanításait követte. Crowley extravagáns nézeteit és rituáléit az "asztrál" nap-éj egyenlőségből vezette le. Crowley azonban nem csak az O.T.O. főpapja, hanem a brit hírszerző szolgálat befolyásos tagja is volt, és ő hagyta jóvá a kaliforniai Pasadenában működő O.T.O. Páholynak az alapszabályát is. Ennek a Páholynak az élén egy rakéta szakértő, Jack Parsons állt, aki megalapította a California Institute of Technology-t, vagyis a kaliforniai Műszaki Egyetemet. Parsons 1949-ben esküt tett az Antikrisztusra, és a későbbi CIA igazgató, John J. McCloy, szakértőjeként tevékenykedett. Egy laboratóriumi robbanás következtében vesztette el életét, és nevét egy kráter őrzi a Holdon.

A San Bernardino-ban működő O.T.O. Solar Lodge meglehetősen lehangoló kultuszt követett elnökének, Georgina "Jean" Brayton-nak, a légierő tisztje egyik leányának a vezetésével. Ez a kultusz a gyilkosságokat elkövető Charles Manson-hoz és társaihoz hasonlóan elkerülhetetlennek tartotta a fajok háborúját és világpusztulással járó nagy kataklizma bekövetkeztét. Nos, ez az O.T.O. által irányított Los Angeles-i ezoterikus alvilág gyakran merült el a szado-mazochizmus kultuszában, kiegészítve kábítószer fogyasztással, gyermekbántalmazással, sőt gyilkosságok elkövetésével. A Solar Lodge egy korábbi tagja, Candace Reos, a River Side-i rendőrségnek 1969-ben elmondotta, hogy Brayton teljes mértékben az ellenőrzése alatt tartotta a Páholy tagjainak a gondolkodását. Így például egy szegény hivőnek mindig el kellett vágni a csuklóján az ütőerét, amikor ő szexuálisan izgalmi állapotba került.

Ugyancsak Reos mondta el a rendőrségnek, hogy amikor teherbe esett, Brayton dühbe gurult és közölte vele: úgy fogja programozni a tudatát, hogy utálja a gyermekét. A Páholy 43 felnőtt tagját elválasztották gyermekeiktől, akiket rendkívül kemény és fájdalmas "tréning"-nek vetettek alá. A gyermekeket megverték, sötét szobákba zárták. A River Side megyei sheriff jelentésében az is olvasható, hogy egy 6 éves gyermeket, aki felgyújtotta a csoport iskolaépületét, szállítóketrecbe zárták és egy sivatagos részen hagyták megláncolva két hónapon át, ahol az átlaghőmérséklet 40 és 50 C fok között volt. A gyermeket ugyan még élve találták meg, de valójában egy legyektől hemzsegő élőhalott volt.

Michael Aquino alezredes és a Presidio-ügy

1984-ben és 1985-ben jelentések láttak napvilágot arról, hogy Jubilation Daycare-nél, amelyet Fort Bragg-ben, Észak-Kaliforniában Barbara Orr működtetett, gyermekek rituális jellegű szexuális-bántalmazására került sor. Ezeknek a híreknek a nyomán megindult a nyomozati eljárás Mendocino megyében. A sheriff mintegy 400 oldalnyi dokumentumot gyűjtött össze a feljelentéshez, de a kerületi ügyész megtagadta az ügy további nyomozását. Végül is nem emeltek vádat Barbara Orr ellen. De egyre több olyan tényre derült fény, amely szerint a gyermekotthonban durván bánnak a gyerekekkel, és egyeseket szokatlanul megbüntetnek. A panaszok egy részét ejtették, de a többség megerősítést nyert és ezért Barbara Orr 1984-ben működési engedélye visszaadására kényszerült.

A gyermekgondozó központból sok gyerek Pamela Hudson klinikai szociális gondozó kezelésébe került, aki később leírta e traumatizált gyermekekkel kapcsolatos tapasztalatait. Ekkor került kapcsolatba a rituális jellegű bántalmazással. Ezzel kapcsolatos tapasztalatait megírta a Valerie Sinason által szerkesztett "Treating Survivors of Satanist Abuse" (A sátánista bántalmazás túlélőinek a kezelése) című könyvben 1994-ben. Az úgynevezett Presidio-ügyről beszámolt a "Journal of Orthopsychiatry" (Orthopsychiatry: a szellemi, érzelmi fejlődés tanával foglalkozó tudomány) című szakfolyóirat 1992. évi áprilisi száma is.

1987-ben kétszer is feljelentették Gary Hambright-ot a Presidio Gyermekgondozó alkalmazottját. Ezeket a beadványokat különböző jogi okokból, például azért, mert a kifogásolt cselekmények nem a Presidio Otthonban történtek, elutasították. Másik ok az volt, hogy a tanúvallomásra kiválasztott gyermekek még igen fiatalok voltak, és nehéz volt egyértelműen bizonyítani molesztálásukat. Egyes gyermekeket pedig más katonai támaszpontra szállítottak át. Sok szülő azonban a mai napig nem érti, hogy már idősebb gyermekeik, akik esetében egyértelműen bizonyítható volt a szexuális bántalmazás, miért nem tehettek tanúvallomást.

Ebben az időben Michael Aquino alezredes tartalékos állományban volt, és a hadsereg hírszerzése számára dolgozott. Ő volt a sátánista "Temple of Set" nevű "egyház" vezetője több mint 20 éven keresztül, amiről a hadsereg illetékeseinek tudomásuk volt. Állomáshelye a San Francisco-i katonai támaszpont volt, és ő ellene is folytatott a San Francisco-i rendőrség nyomozást gyermekekkel szembeni bántalmazás gyanúja miatt 1987-ben. Erről hírt adott 1987. évi november 16-i számában a Newsweek című hetilap "The Second Beast of Revelation, Claims of Satanism and child molesting" (A János jelenések második vadállatának a sátánizmusra vonatkozó állításai és a gyermekbántalmazás) című írása és beszámolt az országos figyelmet keltő ügyről. Aquino anyja a sajtóközlemények szerint a "Temple of Set" egyik főpapnője volt, és a tulajdonosa egy olyan épületnek, amelyet gyermekek gondozására használtak. A San Francisco-i rendőrség azonban abbahagyta a nyomozást Aquino ellen, amikor az ügyet magához vette a hadsereg saját bűnügyi nyomozó részlege (Criminal Investigation Division of the Army - CID). A hadsereg azért vette át a nyomozást, mert Aquino ellen más kaliforniai megyékben is eljárást is indult és az ügyeket összevonta.

A CID magnetofonszalagon rögzítette a gyerekekkel készített meghallgatásokat, és be is azonosították Aquinot egy videó kép sorozatról, ahol többen pontosan úgy voltak öltözve, mint ő. Az így meghallgatott gyermekek beszámoltak rituális bántalmazásokról, gyilkosságokról és még kannibalizmusról is. Tanúvallomást tettek Charlotte Thraikill és Daryl Ball ellen. Ezeket videó-szalagra rögzítették. A mintegy 18 hónapig tartó előzetes meghallgatás 1988. szeptemberében fejeződött be. A videóra rögzített vallomások szerint azok a személyek, akik a tanúskodó gyermekeket bántalmazták, egy ördögimádó klub tagjai voltak. A szülők ezt követően sajtóértekezleten tájékoztatták a közvéleményt. A sajtó beszámolt arról, hogy milyen eredménnyel végződött a Ball-al és Thraikill-el folytatott vádalku, és mekkora büntetésben részesültek. Michael Aquino azonban kitartott amellett, hogy ezek a vádaskodások alaptalanok, és hogy a hadsereg sem hitte el őket. Aquinonak ez az állítása éles ellentétben áll azzal, amit az 1991. május 31-i jegyzőkönyv tartalmaz, és amelynek a tárgya Aquino elbocsátása volt. Ebben ugyan csak egy gyermeket neveznek meg, viszont a jelentés többi részében mindvégig "gyermekek" kifejezés, vagyis többes szám szerepel.

Aquino beperelte a hadsereget, mert elutasították kérelmét, hogy töröljék nevét az úgynevezett "titling block"-ról. A bírósági iratok tanúsága szerint a hadsereg több illetékese is úgy gondolta, hogy alappal feltételezhető, miszerint Aquino illetlen magatartást tanúsított a gyermekekkel, szodómiában, összeesküvésben, gyermekrablásban, és hamis eskü letételében vett részt. Ennek megfelelően a "titling", azaz az Aquino terhére felrótt és megalapozottnak tekinthető vádak nevesítése megmaradt, és a fellebbviteli bíróság az alsófokú bíróságnak az ez irányú döntését megerősítette 1992. februárjában. Ezen túlmenően nem folytattak bűntető eljárást Michael Aquino ellen. Ha Aquino nem perli be a hadsereget, amiért tartalékos állományba helyezték és csökkentették a nyugdíját, akkor még ennyit se tudhatna a közvélemény a vele szemben felmerült súlyos kifogásokról. A hadsereg a magántitokhoz való jog alapján nem hoz nyilvánosságra semmit belső nyomozati adataiból. Tény viszont, hogy a hadsereg a Presidio-ügy gyermek sértettjei javára több millió dollár kártérítést juttatott egy egyezség keretében.

Az ügyhöz tartozik még, hogy 1994. júniusában egy Lilian Rosoff nevű nő, aki azt állította, hogy a "Temple of Set" tagja volt, beperelte Aquinot zaklatásért: távozni akart a szervezetből de ezt Aquino nem engedte. Ez az ügy egy bizalmas egyezséggel ért véget.

1990-ben Paul Bonacci állította, hogy Michael Aquino részt vett az erőszakos és kultikus-jellegű agykontroll visszaélésekben. 2000. szeptember 22-én Aquino interneten keresztül azt hozta nyilvánosságra, hogy "ő személyesen soha nem találkozott Bonacci-val és keveset tud róla. Azt tudja, hogy egy gyermek szexuális bántalmazásáért három ízben elítélték Nebraskában. AzOmaha World Herald 1990. július 25-i száma szerint a nagy esküdtszék megvádolta Bonacci-t egy állítólagos "sátánista rituális-bántalmazás"-ra vonatkozó hamis híreszteléssel. A harmadik vádpont a 22 éves Bonacci ellen az volt, hogy három ízben is hazudott a nagy esküdtszéknek".

1995-ben Cathy O'Brian és Mark Phillips jelentette meg az előzőekben már ismertetett "Trance Formation of America" című könyvet, amelyben szintén szerepel, hogy Michael Aquino állítólag bántalmazta a gyermekeket, és tudatmódosító kísérletekben vett részt. Michael Aquino úgy tűnik. nem kívánja cáfolni az O'Brian és Phillips által leírt állításokat, és semmiféle erőfeszítést sem tett abban az irányban, hogy leállítsa a nagy feltűnést keltő könyv publikálását, vagy terjesztését. Ez késztette arra Karen Jones újságírót arra, hogy megtudakolja Michael Aquino-tól: vajon nem társszerzője-e ennek a könyvnek egy átgondolt dezinformációs taktika és manőver részeként?

Aquino az interneten így reagált a könyvre: "Ha jól emlékszem, ez a könyv állítólagos gyermekbántalmazást és agykontrollt vet minden amerikai elnök szemére J.F.K.-től számos szenátoron és kormány tisztségviselőn, Hillary Clinton-on és az egész Country és Western zeneipar képviselőin keresztül. Hébe-hóba felbukkanok, mint egy háttérből irányító karmester, aki vezényli ezt a gigantikus kormányzati szexuális orgiát. Csak feltételezhetem, ha George Bush, Ronald Reagan és társai úgy gondolták, hogy ez az ostoba könyv nem méltó arra, hogy per tárgya legyen, akkor énnekem sem kell ez ügyben bírósághoz fordulnom."

1997-től 1999-ig Michael Aquino számos keresetet indított, azok ellen, akik ezeket az állítólagos "rágalmazásokat", azaz a fentiekben ismertetett információkat terjesztették róla.

Ami Charlotte Thraikill-t illeti, őt 1998. szeptemberében Kalifornia állam első erőszakos női "szexuális ragadozójának" nevezték, és miután megszegte a feltételes szabadságra bocsátásával kapcsolatos előírásokat, visszaküldték az elmegyógyintézetbe.

Ted Gunderson

Az FBI egykori nyomozója azzal vált ismertté, hogy a McMartin előkészítő iskola alatt felfedezett alagutak nem archeológiai ásatások. Ezeket azért hozták létre, hogy gyermekeket rajta keresztül kivigyenek az épületekből és prostituálják őket. Ennek az állítólagos ásatásnak az eredményeit éveken át nem hozták nyilvánosságra. Gunderson 1984-ben új bizonyítékokkal állt elő, amikor kirobbant a kaliforniai Manhattan Beach-ben lévő előkészítő iskola körüli botrány. Számos fényképet terjesztett elő a ház alapjáról, amely aznap éjjel leégett, amikor a vádiratot benyujtották a McMartin ügyben. Gunderson állította, hogy ezen az alaguton keresztül vitték ki a gyerekeket az iskolából, és rituális szertartásokon bántalmazták őket. Az iskolaépületet pedig azért gyujtották fel, hogy eltüntessék a bizonyítékokat. A McMartin iskola ügye az amerikai történelem leghosszabb büntető eljárása volt és végül is nem ítéltek el benne senkit.

Gunderson állítja, hogy egyedül New York City-ben jelenleg 500 sátánista (pogány) kultusz létezik, és ezek külön-külön és évenként átlagosan 8 rituális gyilkosságot követnek el, ami évi 4000 áldozatot jelent.

1979-es nyugdíjba vonulását megelőzően Ted Gunderson az FBI speciális ügynöke volt Los Angelesben. Ő állt az ottani FBI kirendeltség élén és 800 alkalmazott munkáját irányította évi több, mint 24 millió dolláros költségvetéssel. Ma Gunderson magánnyomozóként és biztonsági szakértőként működik. Ez vezette őt fokozatosan rá, hogy beleütközzön a CIA kábítószer ügyleteibe, gyermekrablási esetekbe, agykontrollos és sátánista bűncselekmények elkövetésébe. Gunderson nyomozott a már említett McMartin előkészítő iskola és a nebraskai Franklin-ügyön túlmenően az Oklahoma Cityben történt tragikus bombamerénylet, valamint az "Inslaw/Octopus" ügyben is, hogy kiemeljük sokirányú tevékenységéből a legfontosabbakat.

Magánnyomozóként felkérték, hogy segítse az igazság kiderítését Jeffrey R. McDonald orvos esetében. Gunderson mintegy kétezer óra munkával kiderítette minden kétséget kizáróan, hogy az életfogytiglanra ítélt orvos teljesen ártatlan. Jeffrey McDonaldot hamisan vádolták meg azzal, hogy 1970-ben meggyilkolta feleségét és három gyermekét egy véres és ijesztő sátánista rituálé keretében. A gyilkosok valójában sátánista rituálét követtek el és áldozatul McDonald családját szemelték ki, mégpedig úgy, hogy dr. McDonald legyen az a bűnbaknak használt balek ("patsy") akire rákenik az egészet. Az ügyben eljáró ügyészek előkészítették McDonald útját a börtönbe, mivel az ügyész hivatala mindent elkövetett, hogy eltitkolja azon neves személyiségek azonosságát, akik részt vettek a sátánista tevékenységben.

Gundersonnak sikerült írásos tanúvallomást szereznie Helena Stokely-tól, aki megerősítette, hogy dr. McDonald nem követte el a bűncselekményeket, hanem azokat az a sátánista kultikus csoport követte el, amely éppen az ő beavatásának a szertartását tartotta. Gunderson részletes információkat kapott a bűncselekmény helyszínéül szolgáló házban történt mozgásokról. Ezt követően Gunderson több mint 1100 oldalnyi anyagot terjesztett elő 1981. márciusában William Webster bírónak, aki akkor az FBI feje volt és egy személyes levelet írt neki, valamint az Igazságügyi Minisztériumnak is. Meglepetésére 19 tanúja, köztük Helena Stokely, felhívta telefonon és közölte vele: "Ted, megpróbálnak rávenni, hogy vonjam vissza a tanúvallomásomat." Ez megdöbbentette az egykori FBI tisztet, aki jól tudta, hogy az FBI feladata nem az információk eltüntetése, hanem az összegyűjtése. Ez a jelenség azonban munkája során ismétlődött. Rá kellett jönnie, hogy amikor a bizonyítékokat eltűntették, amikor azok elvesztek, vagy ellopták őket, akkor lényegében korrupcióról volt szó.

Ted Gunderson először úgy vélte, hogy egy lazán kapcsolódó hálózat működik Amerikában, amely érintett a kábítószer terjesztésben, a pedofíliában, a prostitúcióban és a korrupcióban. Később rájött, hogy ez egy nagyon jól megszervezett és szorosan együttműködő hálózat. A tömegtájékoztatás pedig egyszerűen félresöpri azzal, hogy aki ilyeneket állít az "az összeesküvési elmélet híve".

"The Finders" - A Ted Gunderson dokumentumok

1999. novemberében Ted Gunderson számos dobozt megtöltő iratanyagot adott Ken Adachi-nak az Edicate-Yourself nevű internetes szolgáltató hely szerkesztőjének. Az FBI nyugalmazott különleges megbízatású egykori munkatársa számos jelentést gyűjtött össze olyan akciókról, amelyeket a hírszerző szolgálat munkatársai amerikai polgárokkal, különösen gyermekekkel szemben követtek el. Ezekben a dokumentumokban szó van gyermekrablásokról, csúcstechnológiai fegyverzettel való kísérletről, agykontrollról, gyermek-kényszermunkáról és sátánista rituális gyilkosságról. E felsorolt cselekmények kapcsolódnak ahhoz a titkos művelethez, amelynek a neve "The Finders". Ez az egyik legriasztóbb titkos művelet, amit valaha is amerikai gyermekek ellen elkövettek, és amelyet Gunderson segített feltárni. A "Finders" művelet az 1960-as években kezdődött és a jelek szerint még ma is tart.

Magas beosztású személyiségek részvétele sátánista rituálékban és gyermekkel űzött prostitúcióban akkor került nyilvánosságra, amikor megjelent John DeCamp ebben az írásban már ismertetett könyve, a "The Franklin Cover-Up". A korábbi szenátor és ügyvéd ebben leírja, hogy hogyan igyekeztek eltusolni a Franklin-ügyet és a CIA-nak milyen szerepe volt a "Finders" műveletben, az agykontrollban, a gyermekrablásokban, a gyermekek erőszakos elhallgattatásában, pedofilok kiszolgálásában Omahában és Washington DC-ben. Ted Gundersonnak kulcsszerepe volt a kaliforniai Manhattan Beach McMartin elnevezésű 3-5 éves gyermekeket foglalkoztató előkészítő-iskolájában elkövetett sátánista szexuális bántalmazások felderítésében. Ez az eset közel 400 gyermeket érintett. Az ügy országos figyelem központjába került az 1980-as években. Ezúttal ismét az ügyészek voltak azok, akik mindent elkövettek a nyomozás szabotálására azért, hogy titokban maradjon azoknak a hatalmas és jó kapcsolatokkal rendelkező pedofil személyeknek az azonossága, akik részt vettek az iskolából titokban elhurcolt gyermekek bántalmazásában, és akiket visszavittek az iskolába, mielőtt a szülők eljöttek értük, hogy hazavigyék őket.

Ted Gunderson nyilvánosság elé lépése természetesen kellemetlenül érintette a CIA-t, de mivel Gundersonnak is vannak magas befolyású kapcsolatai, így eddig sikerrel hárított el hat életveszélyes támadást. 2000. első hónapjaiban egy álcázott kampány indult Ted Gunderson befeketítésére és hiteltelenítésére.

A Project MONARCH Angliában

A Monarch brit megfelelője a Project Ultra Green volt, és egy náci tudós kezdeményezte, Grunenberg. Az Egyesült Államok Biztonsági Ügynöksége, a National Security Agency, amely a CIA-nál is fontosabb és nagyobb hatalmú szervezet, Angliában is rendelkezik támaszponttal, amelynek neve Menwith Hill, és amely helység North Yorkshire-ben található, Ilkley Moorközelében. Itt a háttérhatalom és integrált hatalmi elitje titkos megfigyelő tevékenységet végez Nagy Britanniában. Ez kiterjed a tömeges telefonlehallgatásra és szatellitán keresztül végzett csúcstechnológiájú megfigyelő tevékenységre, amelyet még a Reagan elnöksége idején beindított Strategic Defense Initiative, az SDI (Stratégiai Védelmi Kezdeményezés) keretében fejlesztettek ki és vezettek be. Ezt az SDI programot nevezték el az újságírók: "Star Wars"-nak (Csillagok háborújának) - George Lucas hasonló című világhírű filmjei nyomán. Cathy O'Brien egyébként könyvében azt állítja George Lucas-ról, hogy a NASA (National Aeronautics and Space Administration - Országos Repülésügyi és Űrkutatási Hivatal) és a NSA (National Security Agency - Nemzetbiztonsági Ügynökség) aktív munkatársa volt.

A tudatbefolyásolás egyéb módszerei

Aki szembetalálkozik a tudományos eszközökkel végzett tömeges agykontroll méreteivel, egyben mélyen elgondolkodhat azon is, hogy miért olyan közömbös a lakosság többsége nemcsak Amerikában, de a többi fejlett országban is a társadalom feletti uralomgyakorlás ezen új és immáron tömegessé váló módszereivel szemben. Míg az 1960-as években százakon végeztek kísérletet, az 1970-es években már ezreken, az 1980-as években már százezreken, és több szakérő szerint is ma már egyedül az Egyesült Államokban meghaladja a milliós nagyságrendet azon személyek száma, akik találkoztak az agykontroll egyik vagy másik formájával. A kísérletben természetesen önkéntesek is részt vettek, de a kísérleti alanyok többsége olyan személy volt, aki nem adta ehhez hozzájárulását és nem volt tudomása róla, hogy kísérleteztek vele. Akkor szerzett erről tudomást, amikor a kísérletezésnek a szövődményei, különböző negatív következményei az idő múlásával manifesztálódtak.

A közvélemény apátiájának azonban más forrása is van. Ugyanis a kísérletek kiterjedtek az élelmiszerek és az ivóvíz manipulálására is. Így például, amikor nátrium-fluoriddal kezelték az ivóvizet és a fogkrémeknek a többségét, arra hivatkoztak, hogy ezzel meg lehet előzni a gyermekek fogszuvasodását. Amit nem közöltek a lakossággal az az, hogy a nátrium-fluorid az alumínium gyártás egyik erősen mérgező mellékterméke, amit korábban a patkányméreg előállításához használtak, és amely szennyezi a légkört és az édesvizet a Chlorofluorocarbon (CFCs) túlzott használata révén. A jelenleg használt fontosabb nyugtató gyógyszereknek a fluorid ma is egyik fő összetevője és még olyan új gyógyszereknek is az alkotóeleme, mint a Prozac (Fluoxetine) és származékai. A Prozac jelenleg a nemzetközileg legnépszerűbb anti-depresszáns, annak ellenére, hogy dokumentálták olyan káros mellékhatásait, mint öngyilkossági késztetés, erőszakos viselkedés, idegfeszültség, szorongás, álmatlanság, anorexia és szexuális zavarok.

1987. augusztus 12-én a brit Parlamentben Harley Rivers Dickinson, a Liberális Párt tagja a következőket mondotta:

"A II. Világháború végén az Egyesült Államok kormánya Charles Eliot Perkins-t, a kémia, a biokémia, a fiziológia és patológia tudományos kutatóját küldte Németországba, hogy vegye át az óriás Farben vegyi cég irányítását. Miközben itt tartózkodott, német vegyészek elmondták neki, hogy milyen kísérleteket végeztek a háború alatt és abból mit vett át a német tábornoki kar. Ez arra vonatkozott, hogy miként lehet bármely adott térség lakosságát ellenőrizni az ivóvízbe adagolt nagymennyiségű vegyi anyag segítségével. Ebben a tervben a szodium-fluorid játszott kiemelkedő szerepet. Egészen kicsi mennyiségű fluorid ismételt adagolása egy idő múlva csökkenti az egyén erejét ahhoz, hogy ellenálljon az uralomnak, lassan mérgezve és narkotizálva az agy egy meghatározott részét, és ily módon engedékennyé válik azok akaratával szemben, akik irányítani akarják őt. Mind a németek, mind az oroszok szodium-fluoridot adagoltak a hadifoglyok ivóvizébe, hogy tompává és engedelmessé tegyék őket."

A háború után az I.G. Farben vállalatóriást feldarabolták, de később ismét létrejött különböző más nevű cégek formájában, amelyek kartell-megállapodást kötöttek egymással. Közéjük tartozik a Procter and Gamble vállalat, amely meghonosította a fluorid szót a hivatalos jóváhagyással folytatott "Crest" fogpaszta reklámkampány idején, 1958-ban. Dr. George Estabrooks, aki a tudatműködés befolyásolásával és a hipnózissal kapcsolatos kérdésekben az amerikai kormány tanácsadója volt, a Colgate Egyetemen a Lélektani Tanszék vezetője lett. A Colgate Egyetem ma is az egyik legfontosabb előállítója és propagálója nemzetközi szinten is a fluoriddal kezelt fogkrémnek. A fluorid fokozza más gyógyszerek hatékonyságát. Charles Elliot Perkins tudományos kutató 1954-ben ezt mondotta a más gyógyszerekre gyakorolt hatásáról:

"A víz fluorral való kezelésének az igazi célja csökkenteni a tömegek ellenállását az uralommal és az ellenőrzéssel, az elvesztett szabadsággal szemben, és "mint tudós legkomolyabban és a legőszintébben mondhatom, hogy közel 20 éven át végeztem kémiai, biokémiai, fiziológiai és patológiai kutatásokat a fluoriddal: bármely személy, aki mesterségesen fluoridizált vizet iszik egy vagy több éven át, soha nem lesz többé ugyanaz a személy sem lelkileg, sem fizikailag, mint aki korábban volt."

Hogyan cáfolják az illetékesek az agykontroll kísérleteket?

Eddig nem sikerült olyan információkhoz jutni, hogy az agykontroll kísérletek áldozatai által hangoztatott állítások miatt a meggyanúsított kormányzati intézmények, illetve neves közéleti személyiségek pert indítottak volna azért, hogy elhárítsák magukról a gyanú árnyékát, illetve kellően szankcionálják azokat, akik alaptalan állításokkal jó hírnevüket megsértették. Arról tudunk, hogy 2000. szeptember 11-én az akkor folyó választási kampány keretében Dick Cheney, mint a republikánus párt alelnökjelöltje, egy rendezvényen vett részt az Ohio állambeli Willoughby-ban. Itt az egyik diák kérdést tett fel neki Cathy O'Brien "Trance Formation of America" című könyvében foglalt állításokkal kapcsolatban. Cheney - elsőként a könyvben szereplő közéleti személyiségek közül - válaszolt az abban foglalt és személyére vonatkozó kitételekre. Szó szerint ezt mondotta:

"Normálisan nem vitatkozom ütődött összeesküvés-hívők és hasonlók lényegtelen vádaskodásaival, akik bárgyú nézeteket vallanak, de az a hamis állítás, amelyet Cathy O'Brien tett annyira visszataszító, hogy közvetlenül szembe kell néznem vele. Tényként állapíthatom meg, hogy az ő állításai velem szemben teljesen alaptalanok. Ezt bizonyítani is tudom."

Ezután a sajtó jelenlévő megdöbbent képviselői számára hozzátette: "Az igazság az, hogy nekem csak egy átlagos méretű péniszem van, és csak ritka alkalmakkor tudom ekkorára felállítani. Nem lennék meglepődve, ha Lieberman-nak nagyobb lenne, mint nekem." Cheney ragaszkodott ahhoz, hogy az ő átlagos-méretűje egészen hasznos volt politikai karrierje számára. "Az hogy nem volt nagy péniszem, személyesen nekem hasznosnak bizonyult. Ha lett volna egy nagyobb, vastagabb, nem lettem volna olyan hatékony vezető a Pentagon számára az Öböl-háború idején. Gondolják csak meg, valószínűleg még csak nem is kapcsolódtam volna be a politikába, ha egy nagyobbal rendelkezem. A péniszem miatti irigység ösztönzött engem sok fontos dolog megtételére kompenzációként, beleértve az iraki teve-zsokék ellen elrendelt bombázást is."

Amikor Cathy O'Brien-nak id. George Bush elnökre vonatkozó állításaival kapcsolatosan tettek fel neki kérdést, azaz hogy egyszer Bush megpróbálta rábeszélni Cheney-t a pedofilia kipróbálására, akkor így válaszolt: "Ummm... no comment" Ezután Cheney hirtelen otthagyta az összegyűlt újságírókat és nem válaszolt több kérdésre.

Ami id. George Bush-t illeti, nem sikerült arról információt szerezni, hogy bármilyen formában jogi úton fellépett volna-e a személyét támadó és rendkívül rossz színben feltüntető állításokkal szemben. A Chattanooga Times 1997. június 12-i számában beszámol arról, hogy Barbara Bush id. George Bush felesége látogatást tett Knoxvill-ben az ottani Childhelp Children's Advocacy Center-ben (segélyre szoruló gyermekek támogató központjában). Tekintve, hogy egyre nő azoknak az eddig még nem cáfolt állításoknak a száma, amelyek szerint George Bushnak is köze lehet gyermekek szexuális molesztálásához, valamint a különböző államilag finanszírozott titkos agykontroll programok keretében történő emberi jogi sértésekről is lehet tudomása, logikusnak tűnik az a feltételezés, hogy ez a Bush családon belül is okozhatott gondokat.

Minden esetre Barbara Bush Knoxvillben tett olyan kijelentést, hogy "el nem tudja képzelni, hogyan történhetnek ilyen gyermekbántalmazások?" Ő azonban bízik abban, hogy ezeket meg lehet akadályozni. Megsimogatva az egyik gyermeket, Barbara Bush hozzátette: "Hogyan fordulhat elő, hogy egy anya ne védelmezze meg a leányát, egy apa ne óvja a fiát, mindez felfoghatatlan a számomra. Mégis arról olvashatunk, hogy naponta előfordul ilyesmi. Mint 14 olyan unoka nagymamája, akik közül egyiket sem bántalmaztak, elmondhatom, hogy valóban aggódok az odakint lévő ezrekért, akiket viszont bántalmaznak."

Az egykori First Lady-nek ez a kijelentése vissztetszést keltett Kathleen Sullivan-ban, az egyik internetes fórum vezetőjében, akinek a lányát ismételten bántalmazták. Sullivan úgy vélte, hogy nem a szülők bűne, ha a gyermekeiket bántalmazzák, néha ismételten is, a szülők tudomása nélkül. A gyermekek szexuális molesztálása elsősorban a bűnelkövetők és nem a szülők rovására írandók, akik legalább is mentálisan, nincsenek tudatában ezeknek a bűncselekményeknek. Kathleen Sullivan azt a kérdést is felteszi: honnan olyan biztos Barbara asszony, hogy unokáival senki nem él vissza? Ha csak tudatosan nem őrzi őket, illetve nincs velük éjjel-nappal, akkor teljes biztonsággal ilyesmit nem állíthat.

Az egykori First Lady-nek az intézeten kívüli gyermekekért való aggódására, Sullivan megemlíti, hogy itt millió és millió gyermekről van szó egyedül Amerikában. 1997. június 12-i Internet üzenetében Sullivan elmondja, hogy tisztelettel viseltetik az elnöki hivatal iránt, de nem annak viselői iránt. Így elveszítette bizalmát már George és Barbara Bush személyében is. Itt utal a John DeCamp szenátor könyvében megírt visszaélésekre, ahol az egyik tanúvallomást tévő áldozat George Bush-t személyesen is megnevezte. Sullivan ezután ismerteti a saját esetét, végül pedig rátér a lényegre: Igen komoly állítások kerültek kinyomtatásra és tudomásom szerint még George Bush sem merte azok igazságát bíróságon lefolytatott jogi eljárás keretében kétségbe vonni. Vajon miért? Talán éppen azért, mert igazak, vagy legalább is részben dokumentálva vannak Cathy O'Brien és támogatói által - vélte Kathleen Sullivan.

Van-e bizonyítéka Cathy O'Brien-nek?

Martin Cannon "Projeckt Monarch: "The Tangled Web" című írásában (elolvasható mcannon@instanet.com) kísérletet tesz annak az objektív felmérésére, hogy mennyire lehet igaznak tekinteni a Cathy O'Brien és Mark Phillips "Trance Formation of America" című könyvében leírtakat. Cannon személyesen közölte Mark Phillips-el: mély benyomást tett rá Cathy O'Brien-nek az a magatartása, hogy kész megnevezni személyeket és ellenőrizhető tényállításokat tesz. Ezzel tulajdonképpen jogi támadások kockázatát vállalja. Mark Phillips ekkor kissé idegesen azt válaszolta, hogy ő egyetlen vádaskodó íráson sem szerepel, mint szerző és ez megvédi őt az esetleges rágalmazási perektől.

Több újságíró, köztük Civia Tomarkin, aki maga is nyomon követte a rituális bántalmazás körüli vitát, alaposan tanulmányozta O'Brien és Phillips írását. Tomarkin megállapította, hogy különbség van a tanúvallomás és a bizonyíték között. Mark és Cathy pedig nem állt még elő a megígért bizonyítékokkal. Cathy O'Brien gyakran állította, hogy testén viseli kínzásának nyomait, sebeit, és "rákosodó foltok" támasztják alá kínzásáról szóló beszámolóit, ennek ellenére soha nem teszi elérhetővé a hiteles fényképeket, vagy a többi orvosi bizonyítékot. Arról sem adott dokumentumokat, hogy rákja van. Mindenki, aki találkozik vele megállapítja, hogy divatmodell kinézése hibátlan, és semmi látható nyoma nincs az elszenvedett sérüléseknek. Cathy gyakran leírja általa kiszolgált jelentős politikusok genitáliáit, de az újságírónak reménye sem lehet arra, hogy ezeket leellenőrizze, hacsak nem rendelkezik avval a képességgel, hogy a szenátus mosdójában lopott módon körülnézzen.

Cannon megemlíti, hogy Phillips és O'Brien elutasítja a szkepticizmust. Tomarkin beható érdeklődését azzal utasították vissza, hogy ő maga is a "Nagy Monarch Összeesküvés" részese. Amikor megkérdezzük, hogy miért nem perelik be ezeket a monarchista összeesküvőket, azt válaszolják, hogy a sátánista társaság tartja befolyása alatt az egész bírósági rendszert ugyanúgy, ahogy ők ellenőrzik a Fehér Házat, a Kongresszust, a szórakoztató ipart, a mormon és a katolikus egyház jelentős szektorait. A Vatikán is fenyegetően jelen van Phillips és O'Brien demonológiájában. A "Trance Formation of America"-ban úgy állítják be, hogy egy "jezsuita" összeesküvő csoport szocialisztikus "új világrend" bevezetésére törekszik. Az általuk megjelölt "World Vision" nevű csoport azonban nem jezsuita, hanem egy konzervatív és protestáns hittérítő csoport. Amióta ezek a monarch-ellenes keresztes-vitézek rájöttek, hogy hallgatóságuk nagy része a szélsőjobb felé hajlik, egyre erőteljesebben festik a falra az "Új Világrend" rémképét, és Mark Phillips arra is kínosan ügyel, hogy elrejtse ateizmusát.

Cannon azzal folytatja, hogy akkor kezdett elhatárolódni a könyv szerzőitől, amikor Cathy O'Brien 1991. szeptemberében felkérte: mozgósítson Mark Phillips érdekében, miután Tennessee államban a szövetségi nagy esküdtszék tanúvallomásra szólította fel. Mark Phillips szerint a nagy esküdtszék tévesen vádolja azzal, hogy ő George Bush elnököt fenyegetné. Ez az állítás már eleve értelmetlen, hiszen ha valaki egy elnököt fenyeget, az a titkosszolgálattal és nem a nagy esküdtszékkel találja szemben magát. Később kiderült, hogy Mark Phillips-et egy olyan ügyben kérték fel tanúvallomás tételére, aminek semmi köze nincs Bush-hoz, sem a Monarch Project-hez. Ugyanígy nem nyertek alátámasztást Cathy O'Brien-nek azok az állításai, amelyek egy 1984-ben megrendezett összejövetelre vonatkoztak. Ezen állítólag részt vett Clinton, mint Arkansas kormányzója.

Martin Cannon állításainak lényege tehát az, hogy Mark Phillips és Cathy O'Brien történeteit eddig még nem támasztották alá kemény bizonyítékok. Ami a Project Monarch-ot illeti Cannon azt állítja, hogy Mark Phillips bizalmasan azt közölte az egyik kutatóval, hogy ezt az elnevezést valójában ő találta ki azért, hogy megfigyelje: kik lesznek azok, akik felkapják? Tény viszont az, hogy a rituális bántalmazásra panaszkodók országszerte beszéltek már a "Project Monarch"-ról jóval azt megelőzően, hogy Phillips és O'Brien a színre lépett. Cannon tehát úgy látja, hogy a "Project Monarch" elmélet megvalósíthatónak látszik. Azt is elismeri, hogy Phillips és O'Brien soha nem tűnt olyannak, mint aki pénzért csinálja, amit tesz. Valójában rengeteget költöttek a postázásra, miközben számolniuk kell egy rágalmazási per kockázatával. Cannon nem hiszi, hogy egy kis kiadó által publikált és terjesztett könyv, amelyet nem forgalmaznak a nagyobb könyvüzletek, sok pénzt hozna a számukra. Sokan gondolják úgy, hogy Cathy tanúságtétele lényegében igaz, míg mások ezt egy halom hazugságnak tekintik. Egyesek arra is gyanakodnak, hogy valójában egy félrevezetési akcióról van szó, tények és elképzelt dolgok összekeverésével azért, hogy a valódi áldozatokat lejárassák, akik valóban véget vethetnének a "Projeckt Monarch"-nak.

P. J. Celano utánajár a bizonyítékoknak

1996. június 4-én a Michigan államban lévő Livonia-nak a Városi Közkönyvtárában előadást tartott Mark Phillips és Cathy O'Brien, ahol az összegyült hallgatóság számos kérdésére válaszoltak. Celano erről a találkozóról az előadók engedelmével magnetofonfelvételt készített és azt írásban is közrebocsátotta. A rendezvény után Celano ismételten kérdéseket tett fel, elsősorban Mark Phillipsnek. Peter J. Celano - megismerkedve a "Trance Formation of America" című könyvvel - úgy döntött, hogy a lehető legtárgyilagosabb módon összegyűjti azokat a bizonyítékokat, amelyek a szerzők állításait alátámasztják. Volt Celano-nak egy közös barátja Mark Phillips-el, aki bemutatta neki. Első találkozásuk alkalmával Phillips rendkívül barátságos volt és kézséggel megigérte, hogy hajlandó megválaszolni Celano kérdéseit. Celano azt kérte, hogy küldjön neki egy összeállítást az eredeti dokumentumokról, amelyekre könyvében hivatkozik:

"1988-tól kezdve öt egymást követő éven át személyesen tettünk tanúbizonyságot alátámasztva cáfolhatatlan bizonyítékokkal minden elérhető megyében, államban és szövetségi jogalkalmazó hatóságnál. Ugyanezt a tanuvallomást egy rokonszenves képviselő Tennessee államból, Bob Clement, személyesen adta át valamennyi ügyben érdekelt kormányzati szervnek Washington, D. C.-ben, valamint az Egyesült Államok Képviselőháza és Szenátusa néhány tagjának." (Trance Formation of America, 225. oldal) Ezt személyek és szervezetek hosszú listája egészíti ki azzal a megjegyzéssel, hogy mindez az összegyűjtött és benyújtott információknak csak egy része.

Amikor Celano megkapta Phillips és O"Brien dokumentum küldeményét, gondosan áttanulmányozta annak valamennyi darabját. Arra a véleményre jutott, hogy a megküldött anyag nem támasztja alá arra vonatkozó konkrét állításaikat, hogy kikkel kerültek kapcsolatba és miken mentek keresztül. Ennek ellenére a megküldött anyag rendkívül érdekesnek bizonyult és számos kérdésben segítséget nyújtott Celanonak a további kutatómunkájához. Amikor Celano megtudta, hogy 1996. június 4-én az ő környékén szerepel a két szerző és hajlandók vele annyi időt eltölteni, amennyit szükségesnek talál, akkor előre megfogalmazta kérdéseit és további dokumentumokat igényelt a maga számára. Mindezt írásban is előkészítette arra az esetre, ha a találkozó alkalmával nem sikerülne átbeszélniük a kérdéseket.

Ezen a már említett június 4-i előadáson nem csak Celano készített magnetofonfelvételt, hanem videofelvétel is készült. Markot brilliáns előadónak találta, aki virtuóz módon kezeli a hallgatóságot. Érdekes, elgondolkodtató és egyben szórakoztató is, akit öröm volt hallgatni. Cathy O'Brien elfogódottabb volt és gyakran megállt mondatai közepén, néhány pillanatig úgy tűnt, mintha a levegőben olvasna és aztán pár másodperc múlva ugyanannál a szótagnál folytatta, ahol abbahagyta. Mintha nem is lett volna szünet. A találkozó a vártnál tovább tartott és az előadás után a szerzők még könyveiket is árusították. Celano a parkolóban várt, ahol a két előadó még tovább folytatatta megbeszéléseit. Celano megpróbált szóba elegyedni Philipssel, de az elhúzódott tőle. Végül mégis csak odament hozzá, hogy nem tud tovább várni. és a holnap reggeli időpont sem megfelelő neki, mert dolgoznia kell. Ekkor az írásban előkészített anyagát átadta Mark Phillipsnek. Celano arra is felfigyelt, hogy az a két személy, aki oly sokat tett a Monarch Projekt leleplezése érdekében, egy olyan Chrysler Imperial kocsit használt, amelynek a személyre szóló rendszámtáblája nyilván kívánságuk szerint a "Monarch" felírást viseli.

Phillips másnap telefonon tudatta vele, hogy a dokumentumokra vonatkozó kívánságait teljesíteni fogja. Celano olyan orvosi igazolásokat akart, amelyek hitelesen tanusítják a Cathy O'Brien fizikai sérelmeire, megcsonkítására és látáskárosítására vonatkozó diagnózist és kezeléseket. Arról is kért jogi iratokat, amelyek tanusítják, hogy milyen jogi lépéseket tettek a bíróságoknál Cathyre és Kellyre vonatkozóan. Továbbá minden olyan dokumentumra igényt tartott, amelyek bizonyítják Cathy és Kelly történetének bármely eseményét, vagy aspektusát még abból az időszakból, amikor agykontroll alatt állottak. Minderre Celano azért tartott igényt, mert Phillips és O'Brien következetesen állította, hogy amit könyvükben leírtak, az "teljes mértékében dokumentált". Phillips ismételten biztosította, hogy ezeket a kívánságait teljesíti és a kért dokumentumokat eljuttatja hozzá. Azt is hozzátette: engedélyezi, hogy ezt mindenki másnak a tudomására hozza.

Egy hónapra rá Mark Phillips felhívta Celanot és közölte, hogy elkészült a dokumentum-gyűjtemény és postára adta. Ezt követően Celano kapott egy 31 dokumentumot tartalmazó iratcsomagot. Nem volt ezek tartalmával megelégedve, mert például ott volt egy színes fénykép, amely egy vizsgálólámpa alatt lévő szemről készült, és arra utalt, hogy ez mutatja Cathy szemsérülését. Celano ezzel elment egy szakemberhez, aki azt válaszolta, hogy a képen semmiféle kár nem látszik, de különben is az adott dokumentum nehezen kiértékelhető. Celano ekkor döntött úgy, hogy nem folytatja tovább az ügyet, és ami eddig a rendelkezésére áll azt publikálja. Ezért internetes honlapján, valamint David Icke website-ján közzétette a dokumentumokat. De kész azokat mindenkinek eljuttatni, akik előre megcímzett és bélyeggel ellátott borítékot küldenek neki. A magnetofonszalag másolását már nem vállalta, mert azt a leírt szöveg dokumentálására kívánta olyan állapotban megőrizni, hogy még használható legyen.

Mindezt azért ismertettük részletesen, hogy áttekintsük: milyen kételyek támaszthatók Mark Phillips és Cathy O'Brien rendkívül súlyos kitételeket tartalmazó könyvével szemben. Celano nem volt elégedett azzal, ahogyan a szerzők állításaikat alátámasztják, ez azonban még nem jelenti, hogy az összes körülményt és elérhető közvetett bizonyítékot is számításba véve ne lehetnének igaznak tekinthetőek.

2004
Dr. Drábik János: Tudatmódosítás