2016. május 15., vasárnap

Hírháló percek I.





Hírháló percek I.



Főtéma a terrorista világtalálkozó



Az NFA "magán" háborút folytat a 

kajászói 

gazdák ellen Kajászó földjén az 

állampolgárok adópénzén 

Tisztelt Szerkesztőség!
Tisztelet Honfitársak!
Tisztelt Kormányzó Hölgyek és Urak!

A tegnap előtti napon előzetes bejelentésünk ellenére az NFA nem fogadta a Kajászói Gazdatanács, a Gazdatanácsok Szövetsége küldöttségét, megtagadta a petíció átvételét, a közintézménybe való belépést (sajtót és képviselőt beengedtek volna igen, de kajászóit még véletlenül sem), a tájékoztatást, a pályázati eredményekbe és szerződésekbe betekintést, tehát mindent, ami elvárható volna egy állami földeket kezelő hivataltól, miközben szerződésre kínált az NFA egy olyan kajászói területet Varga Ferenc mezőgazdasági vállalkozónak (véletlenül sem kajászóinak), amelynek jogállása a mai napig tisztázatlan (a 122/1 hrsz-ú területről leválasztott szántót). Varga Ferenc még aznap este nemmel válaszolt a szerződéskötésre.
http://www.youtube.com/watch?v=DZ4xeqUGgOo

A tegnapi napon az NFA az előző levelünkben tételesen cáfolt állításokkal adott ki közleményt, kimerítve azon jogsértéseket, amelyeket a büntető feljelentésünk okaként már felsoroltunk, miközben egy tabajdi gazdának (véletlenül sem kajászóinak) kínálták a fenti területet hasznosításra, aki azon nyomban alá is írta, ám estére meggondolta magát és visszalépett a szerződéstől
http://gazdatanacs.blogspot.hu/2013/04/az-nfa-nyilatkozatanak-cafolata.html

A mai napon az NFA őrző-védő (kommandó) sereggel szállta meg Kajászó közbirtokosságban művelt szántóját. Egyenruhásokkal vetette körbe a területet, hogy a kajászói gazdák nehogy művelhessék azt, miközben gőzerővel keresnek egy vállalkozót (
még véletlenül sem Kajászón), aki hajlandó szerződni velük, hogy Magyarország évtizedek alatt megsemmisített közbirtokos rendszerének újréledését és szárba szökkenését, feltámadását és kivirágzását még csírájában elfojthassák.Háborút indított az NFA Magyarország első újjáéledő közbirtokossága ellen?

Jelszavuk (?): Az ég adta világon mindent lehet, csak egyetlen egyet nem, a törvénytelenséget feltárókat, a földet művelve tüntetőket nem ismerhetik el, őket nevükön nem nevezhetik sohasem, csupán "öncélú csoportocskáknak" nevezhetik őket, akik nem "menetelve", hanem munkálkodva adnak "élet"-jelet, azaz a helyieket. Vajon kikből indulhatnak ki ott fenn, hogy nem veszik észre a GAZDÁT, a KÖZEMBERT? .
Nem ismerhetik talán el, hogy a 21. századra már kihaltnak vélt, de 2012-ben újjáéledő - már csírájában is törvényi (jegyzői) felügyeletre és önkormányzati (polgármesteri) együttműködésre alapozott - első községi KÖZBIRTOKOSSÁG Kajászón megszületett?! 
Nem "politikusok", hanem helyi GAZDÁK - értve van?!
Az NFA háborút folytat a rég várt és - valójában a községek túlélését biztosító - régi-újszülött KÖZBIRTOKOSSÁG ellen?!

Érti valaki ezt az esztelenséget? Mi a célja ennek, hogy nem állnak szóba a gazdákkal, választott képviselőikkel? Csak nem az a cél, hogy a gazdáknak ne legyen érdekvédelme? Azért létezhetnek még, vagy mi az ítélet?

Hagyják végre élni a vidéket! A földalapkezelő szervek az adófizetők pénzét ne a törvénytelenségek leplezésére, hanem az életért folytatott helyi küzdelmek elismerésére, támogatására fordítsák végre!

Gazdatanácsok Szövetsége titkársága 

Adjon az Isten!

Zsidó Világkongresszus Budapesten - 

Hegedűs Loránt helyett felesége szervezi 


május 4-i demonstrációt 


Mint köztudott, a zsidók pofátlansága most már nem ismer határokat.
Gazdasági-kulturális-politikai megszállásunkat szemtelen módon azzal teszik nyilvánvalóvá mindazok számára,
akiket nem mételyezett meg a szélsőliberális fertő, és képesek önálló gondolkodásra, hogy a gyarmattartók most már a Zsidó Világkongresszust is Budapesten fogják megrendezni, pedig állításuk szerint nap mint nap rettegniük kell a magyaroktól. Amíg a Magyarok Világszövetsége nem Tel-Avivban tartja ülését, addig semmi keresnivalója egy ilyen rendezvénynek a magyar fővárosban, különösen akkor, ha Izrael vezetői és annak nagykövetei rendszeresen teszik egyértelművé az izraeli szándékokat hazánkkal kapcsolatban.

A Jobbik Veszprém megyei szervezetei is képviseltetik magukat a május 4-i fővárosi rendezvényen. A közös felutazásra várjuk azok jelentkezését, akik közös és egységes kiállással kívánják felhívni a figyelmet az országhódítók nemzetpusztító tevékenységére.

A jelentkezők számától függően indul(nak) ingyenes busz(ok) a magyarok rendezvényére - Ajkáról 7.00-kor a Hotel Ajka parkolójából Veszprém, Várpalota útvonalon.
Bővebb információ, jelentkezés: 
kovacs.rajmund@jobbik.hu
Zsidó Világkongresszus Budapesten - Hegedus Loránt helyett felesége szervezi a május 4-i demonstrációt 

Auschwitzi feljelentés, belejentés 


Az alábbi mondatok NEM a nagykövetségeknek szólnak, bár van köztük pár amely direktben is érintett a kérdésben. Javaslom, hogy tekintsék ők is vizsgálat tárgyának a mellékleteket és ha még van kedvük a III. Világháborúhoz, akkor közöljék ennek eredményét a kormányaikkal, amelyben tán akad pár nem szabadkőműves is, aki nincs ebben a globális hazudozásban nyakig benne vagy az ostobasága, vagy a zsidó családi háttere okán. Kérem ne tekintsenek el attól, hogy nem vagyok diplomatikus. Nem vagyok az, nem olyan időket élünk!
Az elzsidósított "magyar hatóságok" figyelmébe ajánlom az alábbi sorokat!

Mint mindig, kicsit bajban vagyok a megszólítással, mert azt mégsem írhatom, hogy "ti mocsok zsidó-taknyok, hulladék bűnöző gazemberek", vagy olyasmit sem írhatok, hogy "ti akasztanivaló holokauszt-túlélő bárcás ribancok", ezért a címzetteket inkább nem is szólítom meg. Beszéljenek a tények a melléklet szerint, amely az egész "kitalált holokausztos zsarolást" bizonyítva igazolja, hogy a Jad vasem és egész zsidómegszállás, ami alatt állunk egy ördögien kieszelt és mesterien végrehajtott, a hatóságok zsidajai által terelgetett nemzetirtó hadjárat. Pataki bíró éppen két napja mondta ki, hogy annak a személynek, aki a hazug gazember Eli Wiesel személyazonosságát perdöntően is cáfolta, csak véleménye lehet. Nos, van még ettől lentebb is, de remélem, hamarosan elindulhat már az a számonkérés és nem csak irányotokban, hanem a teljes zsidó-mocsok kitakarítása érdekében. Összeesküvés-elmélet, mi? Az a helyzet, hogy a szép szavak ideje lejért régen és ezt tudhatjátok, de nem is azért írok nektek, mert várom, hogy érdemben lépjetek, hisz arra eddig is képtelenek voltatok! Ti ennek a rendszernek a részeként nemzetellenesen léteztek és így a puszta létetek is MAGYAR nemzetbiztonsági kérdés. Nem zsidó és nem "újmagyar", hanem MAGYAR! No, ha nem értenétek a táblázatok tartalmát, akkor kérjetek segítséget a hivatali rabbitól, majd lefordítja a tetves zsidaja, hogy mennyi is az annyi és milyen okkal, joggal rabolják, fosztogatják és pakolják a nyakunkba a sok emberszerű képződményt, a parlamenti és a mögöttük álló szintén szabadkőműves bekötöttek parancsára és támogatásával. Mentsétek le az anyagot, mert valószínűleg ezért támadták be tegnap a 
www.postaimre.net oldalt is. Mintha tehetnék róla, hogy ezek a férgek hazugságai mindig kiderülnek. Bízom benne, hogy hamarosan kezdődhet a háború és akkor lehet dönteni végre, de méltó halálnemet nem igen tudok kieszelni sem nektek, sem ezeknek a parazitáknak. Mindenki maga dönt. Döntsetek jól!Posta Imre 


Nürnbergi perirat: "5-6 millióan haltak 

meg 

Auschwitzban", "975 ezer az elgázosított 

magyar zsidók száma" 


2013-04-27. 08:59 Kuruc.info
Mivel a Kuruc.info is feltétlenül ki szeretné venni a részét a "nemzeti ügyek kormányának" jövő évre tervezett "grandiózus" holokauszt megemlékezéseiből, ezúttal közzétesszük legújabb szenzációs holokauszt-felfedezésünket.

A dokumentum, amit most közszemlére teszek, a szent és sérthetetlen nürnbergi per iratai közül való. Az információk és adatok hitelességéhez tehát nem férhet kétség. Végtére is a nürnbergi perben ítélték el a háborús bűnösöket, és a nürnbergi perben elhangzott vallomásokra építették rá az egész holokauszt-történetet. A 2222-PS szám alatti gyűjteményben szereplő, 1945. április 13-i keltezésű dokumentum egy bizonyos Emil Worgul eskü alatt tett írásbeli nyilatkozatát tartalmazza arról, hogy miképpen verték és rugdosták halálra a terhes nőket a vadállati gonoszságú nácik a koncentrációs táborokban. Emil Worgul nyilván a teljes igazságot mondta a "nácik háborús bűneit" feltáró vizsgálat folyamán a németek kegyetlenkedéseivel kapcsolatban. Így tehát nem hazudhatott akkor sem, amikor az alábbi kijelentést tette eskü alatt tett vallomásában: "Nem túlzás azt állítani, hogy Auschwitzban 5-6 millió ember vesztette életét. Amikor a magyar zsidók megsemmisítése zajlott 1944 tavaszán, 975,000 személyt gázosítottak el". 

Mivel a nürnbergi perben elhangzott vallomások és dokumentumok hitelességét kétségbe vonni a mai napig nem lehet, ezért felszólítom a Holokauszt Emlékbizottság tagjait, hogy a jövő évi "grandiózus" holokauszt megemlékezések szervezésekor az általam bemutatott dokumentumban szereplő adatokat figyelembe venni szíveskedjenek.

Perge Ottó 

Az alkoholisták jó fejek a tévében 

Apats Gábor 2013. 04. 27., 20:53 
[origo]

A dohányzás ábrázolását viszonylag régóta igyekeznek elkerülni az amerikai televízióban, az alkoholfogyasztás visszaszorításáért azonban máig nem működik komolyabb lobbi. Sőt: sok szituációs komédiában és rajzfilmsorozatban találunk alkoholista (vagy ahhoz közel álló) karaktereket, akik ráadásul egytől egyig szimpatikusak. Az alkoholfogyasztás ábrázolására a magyar médiatörvény sem tér ki, de az NMHH azért ezt is figyeli.

Az Egyesült Államok két népszerű, rengeteg évadot megért szitkomja gyakorlatilag alkoholistákkal dolgozik: az Így jártam anyátokkal ötös fogata szinte minden este a MacLaren's bárban beszéli meg az aznapi történéseket, amikor pedig inkább valamelyikük lakásán gyűlnek össze, akkor is előkerül a hűtőből egy-két sör. A Két pasi - meg egy kicsi korábbi főhőse, Charlie Harper még náluk is durvábban nyomta, jóformán csak két állapotot ismert: részeg vagy másnapos volt. 

Ezzel együtt mindannyian kifejezetten kedvelhetők, az Így jártam anyátokkal hőseit még csak lumpoknak sem mondanánk. Ugyanez a helyzet két kultuszrajzfilm, a Simpson család és a Family Guy főhőseivel is: Homer Simpson és Peter Griffin is meglehetősen sűrűn felönt a garatra, de ettől csak kedves bohémok lesznek a szemünkben, részeg kalandjaikon pedig jókat derülünk. Ahogyan a mondás tartja: "Egyetlen jó sztori sem kezdődik azzal, hogy valaki evett egy salátát."

Aki többet tévézik, többet iszik

A jelenség nem új keletű az amerikai televíziózásban, bizonyára sokan emlékeznek még a dallasozás nevű ivós játékra is, amelynek az volt a lényege, hogy a Dallas közben minden alkalommal le kellett gurítani egy italt, akárhányszor a szereplők a pohár fenekére néztek - ami pedig elég gyakori volt.

A hetvenes évek óta számos kutatás bizonyítja, hogy az alkoholizálás nemcsak bizonyos szériákra, hanem szinte az amerikai sorozatgyártás egészére jellemző. Warren Breed 1984-es tanulmányában például egy többéves munkát összegzett: kollégáival 1976-tól egészen 1982-ig figyelte az amerikai tévécsatornák főműsoridejét, és azt állapította meg, hogy az alkohol minden más italnál jobban fogy a képernyőn. Utána a kávé, a tea, az üdítő, majd a víz következett, holott a valóságban akkor éppen fordított volt a sorrend, legalábbis a piackutatási adatok ezt mutatták. 

Alan Mathios és munkatársai ugyanezt állapították meg, pedig ők már a következő évtizedben, az 1994-1995-ös szezonban néztek végig háromszáz órányi főműsoridős sorozatot. (Ők még azt is hozzátették, hogy az alkohol nemcsak más italokat előz meg, de az összes ételt is.) Robert DuRant 1997-ben már kifejezetten a videoklipekre ment rá, és több mint ötszáz kisfilm megnézésre után arra jutott, hogy huszonöt százaléknál is nagyobb azon videók aránya, amelyekben alkoholt fogyasztanak.

Breed és Mathios csapata azt is megállapította, hogy az alkoholt fogyasztó karakterek általában igen kedveltek és intelligensek, sok köztük az orvos, az ügyvéd és a nyomozó. Lawrence Warrack tanulmánya - amely 1986 főműsoridős produkcióit vizsgálta - is arra világított rá, hogy az alkoholfogyasztás igen kevés esetben, csupán tizenöt százalékban jelenik meg negatív tulajdonságként - huszonöt százalékban kifejezetten vonzó, a maradék hatvanban pedig semleges. Negatív tulajdonságként általában a tinédzser szereplőknél jelent meg, nyilván azért, hogy a tévéző kamaszok ne utánozzák a látottakat.

A mintakövetésnek persze így is megvan a veszélye, mint arra több más tanulmány rámutatott. Peter G. Christensen például már korosztályi érdeklődés szerint vizsgálta az 1998-1999-es tévés szezont, és arra jutott, hogy a tinédzserek körében népszerű főműsoridős sorozatok ötvenhárom százalékában ábrázolnak alkoholfogyasztást - az összes produkció esetében ez hetvenegy százalék volt, ha pedig hozzávette azokat is, amelyekben csak utaltak az alkoholra, akkor hetvenhét. 

Érdekes módon a lehetséges hatásokkal már jóval kevesebb kutatás foglalkozott, de például Larry A. Tucker már 1985-ben közölte a Television's Role Regarding Alcohol Use Among Teenagers című írását - amelyből az derült ki, hogy a többet tévéző középiskolások általában többet is isznak a társaiknál. Ugyanabban az évben hasonló eredményre jutott Kimberly A. Neuendorf is, aki azt vizsgálta, hogyan vélekednek az alkoholfogyasztásról a 10 és 14 év közötti kamaszok: azok közül, akik többet tévéztek, többen is gondolták úgy, hogy az italozás jó dolog, és hogy egy sporteseményt vagy egy koncertet nem is lehet másként végignézni, csak sörrel a kézben.

A hatásokat mérő kutatásokról azonban összességében megállapítható, hogy nem tudtak pontos útmutatással szolgálni a kérdésben. Egyrészt azért, mert az összes tévénéző köréhez képest nagyon szűk mintát vizsgáltak, másrészt azért, mert a keveset és sokat tévézők véleménye között olyan kevés volt az egyértelmű eltérés, hogy az alapján csak általánosító - és olykor csúsztatáson alapuló - következtetéseket lehetett levonni.

Az NMHH is figyeli az alkoholfogyasztást

Az Európai Unióban, azon belül Magyarországon sem létezik olyan korlátozás, amely kifejezetten a fikciós tévéműsorokban szabályozná az alkoholfogyasztás ábrázolását - a médiatörvény csak arra tér ki, hogy az alkoholtartalmú italok miként jelenthetnek meg a reklámokban. "Ennek lényege, hogy az alkoholfogyasztás a különböző kereskedelmi jellegű, fizetett médiatartalmakban nem tüntethető fel pozitív színben, vagyis az alkoholtartalmú italok reklámja nem sugallhatja, hogy az alkoholfogyasztás hozzásegít a társadalmi sikerekhez, problémákat old meg, egészségjavító hatása van stb." - közölte az [origo] megkeresésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. 

Az NMHH a kommunikációs igazgatóságán keresztül adott válaszában arra is kitért, hogy a hatóság a korhatár-besorolásnál a fikciós tévéműsorok esetében is figyeli az alkoholfogyasztás ábrázolását - annak ellenére, hogy a médiatörvény idevonatkozó cikkelyei nem nevesítik az alkoholfogyasztást mint potenciálisan ártalmas tartalmat: "A hatóság hét tartalomtípust vizsgál a korhatári besorolásnál: érzékeny téma (például veszteségélmény, párkapcsolat), erőszak, szex, félelem, meztelenség, alkoholfogyasztás és droghasználat, nyelvezet. Bármelyik tartalom nem körültekintő ábrázolása (nem a védett korosztály intellektuális és érzelmi fejlettségének megfelelő prezentálása) eredményezhet magasabb korhatári kategóriába sorolást."

A Médiatanács ezeket az alapelveket alkalmazva rótt ki büntetéseket olyan műsorokra, mint a Való Világ vagy az ÖsszeEsküvők, ahol konkrétan a túlzott alkoholfogyasztást is kifogásolta. "A munkatársak különösen sok problematikus tartalmat tártak fel számos valóságshow-nál, amelyek általában a helytelen korhatár-besorolásra vezethetők vissza. A kiszabott jogkövetkezményeknél az alkoholfogyasztás megjelenítése is közrejátszott. A 2011-es tevékenységről, három valóságshow részletes elemzéséről a Médiatanács országgyűlési beszámolójában olvashatók részletes adatok" - tudtuk meg az NMHH-tól. 

Kiderült: a Fidesz helyi vezérei döntötték 

el, ki nyithat trafikot 

2013. április 26., péntek, 18:01 
HVG
A kormánypárt helyi potentátjai osztották el a dohányboltok üzemeltetésének jogát - tudta meg a hvg.hu több fideszes forrásból. A listát a választókerületi elnökök véleményezték, de volt olyan város is, ahol a kormánypárti frakcióval szavaztatták meg, ki nyithat trafikot. A kormánypárti politikusok több esetben a saját rokonaikat juttatták e lehetőséghez.

"Városunkban a trafikok bérleti jogáról egy frakcióülésen döntöttünk." - ezt írta a 
hvg.huszerkesztőségébe eljuttatott levelében az egyik megyeszékhely fideszes önkormányzati képviselője. A helyi politikust megkerestük telefonon, ellenőriztük, nem élt-e vissza valaki a nevével, de megerősítette állítását, viszont ragaszkodott az anonimitáshoz.

Szavai azonban megerősítették a hvg.hu-hoz korábban több, szintén kormánypárti forrásból eljutott értesüléseket a dohánybolt-pályázatok elbírálásának hátteréről. Ezek ugyanis arról szóltak, hogy az általuk ismert településeken a Fidesz választókerületi elnökei döntöttek arról, a pályázók közül kik nyerhetik el a nemzeti dohányboltok megnyitására feljogosító koncessziós jogot.

Mindez pedig magyarázatot adhat azokra a történetekre, amelyek kedd óta ömlenek a szerkesztőségbe, és amelyek helyi politikusok dohánykereskedelmi tapasztalat nélküli rokonai, barátai vagy éppen strómanjai által elnyert trafikjogokról szólnak.

Rettenetesen csalódottak és dühösek azok a pályázók, akik vesztettek a dohányboltok koncessziós pályázatán. A kormány azt ígérte, hogy a kisvállalkozókat, az üzletből a családjukat eltartókat, és - pozitív diszkriminációval - a speciális munkaképességűeket hozza helyzetbe. Ezzel szemben a trafikosok zöme bezárhatja a boltot, a kismamák és megváltozott munkaképességűek jó esetben alkalmazottként rúghatnak majd labdába, mert a jelek szerint őket valójában csak pontmaximalizálási adalékként írták bele a pályázatokba.

Ami az elbukott pályázókat leginkább sértette, hogy egyáltalán nem számított a szakmai múlt. "Három napja nem alszom, mert az állam megint elvesz tőlünk mindent. Csak most már nincs, aki az újabb változásig kihúzza" - kesereg Harcsa Lajos, aki 1972 óta üzemelteti boltját Budakalászon, de a trafikpályázaton nem nyertek.

Tömegesen nyertek viszont olyan pályázók, akik soha, egyetlen boltot sem üzemeltettek, sőt a nyertesnek ítélt pályázatukon túl egyelőre semmijük sincs meg a Nemzeti Dohánybolt megnyitásához. A nyertesek listáján például több CBA-vezető, fideszes képviselők szomszédai, jó barátai, feleségei, gyerekei szerepelnek. Például Rogán Antal szomszédja is nyert a pályázaton, ám a Fidesz-frakcióvezetője az Indexnek azt mondta, "a Csetényi Csaba - Krskó Tibor páros 16 éve üzemeltet trafikot a kerületben CigarTower néven. Sokkal hosszabb ideje csinálnak trafikot, mint hogy én ismertem volna őket".
Kisöpörték a régi trafikosok zömét

Ami a módszert illeti, több vidéki város fideszes vezetéséhez tartozó forrásunk megerősítette értesülésünket, amely szerint a választókerületi elnökök megkapták a területükön dohánybolt nyitására pályázók listáját, hogy véleményezzék azt, majd a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ez alapján hozta meg a döntését. Ez történt a már idézett képviselő szerint az ő városában is azzal, hogy ott a polgármesteri posztot is betöltő választókerületi elnök a Fidesz-frakciót is bevonta a döntésbe.

Forrásaink nem tudták megmondani, pontosan milyen szempontok alapján döntöttek a választókerületi elnökök, de az egyik alföldi városban volt arra is példa, hogy a saját felesége kapta meg az egyik lehetőséget, hogy trafikot nyisson a kisvárosban. Az egyik forrásunk városában a polgármester és ez egyik önkormányzati képviselő testvére is nyert trafikjogot, utóbbi nem is egyet.

A hvg.hu-nak mindezt elmondó fideszesek egyike úgy véli, vidéken nem biztos, hogy nagy üzlet lesz a trafik, de szerinte a kormánypárton belül úgy számolnak: ezek fontos találkozási pontok lesznek, ahol közvetlen kapcsolatba lehet lépni az emberekkel, például ha aláírásokat kell gyűjteni. Pletykaként terjed ugyanakkor a kormánypárti körökben, hogy a következő ciklusban talán az alkohol árusítását is monopolizálják, akkor pedig anyagilag is jövedelmezővé válhatnak az esetleg nemzeti dohány- és italbolttá alakuló üzletek.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hétfőn este tette közzé a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, amelyek alapján július 1-jével 5415 dohánybolt nyílhat. Azóta áll a bál a dohányboltok koncessziós jogának kiosztása körül, mert a piacot valóban újraosztja a kormány: alig-alig maradhat dohányboltos az, aki eddig ebből élt, viszont olvasóink segítségével egyre több nyertes pályázóról derül ki, hogy kormánypárti kötődése van.
Toroczkai László: Ami most a dohánytermékeket árusító trafikok körül zajlik, erősen emlékeztet engem a húszas évek Amerikájának szesztilalmára. Ugyanúgy fognak a jövőben is dohányozni az emberek, csak éppen egy felsőbb politikai kapcsolatokkal rendelkező szűk kör fog mocskosul meggazdagodni belőle.Minőségi élmény - új cigarettamárka a Fidesztől 



Felejtsd el az ősi Egyiptomot és 

Stonehenget, nézd meg Skóciát! 

4/27/2013 
ujvilagtudat.blog

Az Atlanti-óceán és az Északi-tenger határán fekvő kis szigeten egy régészeti feltárás újraírhatja a brit régészeti történelmet. A kis szigetcsoport, melyet Orkney-szigeteknek neveznek számos titkot rejt, többek között Scarra Brae-t, de ez a mostani felfedezés a Brodgar Földnyelven időben megelőzi még az ősi egyiptomi piramisokat is.

Úgy tartják, hogy a hely i.e. 3500-ban már lakott volt, több mint 5000 évvel ezelőtt. De hol van ennek a jelentősége? A jelentősége az, hogy azok az emberek, akik Brodgar-t építették, a tudásukat átadták délre, Stonhenge építőinek. Annyira fejlett módon építették fel a települést, hogy ez volt a legbonyolultabb a maga nemében, melyhez hasonlót sehol máshol Európában eddig nem fedeztek fel.

Nagyon sok kérdés merül fel, például miért és hogyan...?

A felmért és feltárt föld eddig annyi megleptést hozott, hogy amit felfedeztek, az elhomályosít minden mást, amit eddig egész Európában találtak. De miért telepdtek le és építettek ilyen csodálatos dolgokat az Orkney szigeteken? Miért vitték Angliába ezt a fejlett tudást? 

A Brodgar Földnyelv templom komplexusa és mérete, bonyolultsága és összetettsége miatt a régészek reménytelenül küzdöttek, hogy megtalálják azokat a szuperlatívuszokat, melyek leírják annak a csodáját, amit találtak.

Felfedeztünk egy Neolitikus templom komplexust, melyre nincs párhuzam egész Nyugat-Európában. Évtizedekig azt hittük, hogy csak egy jégkorszaki moréna által létrehozott domb. - mondja Nick Card felfedező, az Orkney Régészeti Kutatóközpont munkatársa. Valójában egy teljes egészében ember által létrehozott hely annak ellenére, hogy a területe több mint 2,4 hektáros.

Miközben védett két hatalmas fallal, melyek több mint 100 méter hosszúak és 4 méter magasak, a komplexum több mint egy tucat nagy templomot foglal magában, - az egyik majdnem 25 négyzeméter - amelyek kapcsolódnak melléképületekhez és konyhákhoz, gondosan megépített kő burkolatokkal. A feláldozott marhák csontjai, elegánsan készült kerámiák, valamint festett kerámiadarabok elszórtan fekszenek körben a területen. A komplexum pontos célja egy rejtély, bár nyilvánvalóan ősi. Egyes részei több mint 5000 évvel ezelőtt épültek.

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=Uyf0i0K-Nwc

Egyértelmű, hogy Orkney gazdálkodó népének kulturális energiája eltörpül az akkor létező civilizációk mellett. De a mérete és a kifinomultsága összemérhető Stonhenge-el és az ókori Egyiptommal. Ám a templom komplexus mindkettőt megelőzi időben. Az a tény, hogy egy ilyen impozáns épületegyüttes jött létre Orkney-ban egy szigeten, a távolsága miatt gúny tárgyává vált, ami a terület felfedezését még figyelemre méltóbbá tette. Sok régész számára a felfedezés forradalmasítani fogja az ókori Britannia megértését. 

Meg kell hogy fordítsuk Nagy-Britannia térképét fejjel lefelé, ha figyelembe vesszük a Neolitikus és vállrándítós dél-központú hozzáállást - mondja Card, a brodgari ásatások jelenlegi igazgatója. Ma lehet, hogy London Nagy-Britannia kulturális központja, de 5000 évvel ezelőtt Orkney volt az innovációs központ a brit-szigeteken. Ötletek terjedtek el erről a helyről. Az első hornyolt cserép, ami annyira jellemző volt a korra itt készült, és az első kőgyűrűket, körülöttük árkokkal Orkney-ban állították fel. Aztán az ötletek átterjedtek a Neolitikus Britanniába. Ez volt az új gondolkodási stílus abban az időben.

Amit ettől a ponttól kezdve tennünk kell ha ránézünk az Egyesült Királyság ősi történetére és valójában Európáéra, hogy szemünket az északi hideg éghajlat felé kell fordítanunk, nem pedig a meleg délre. Ezek az akkori gazdálkodók olyan pazar valamit építettek, amit ha a maga idejében láthattunk volna, talán nem is hittünk volna a szemünknek.

Kihez imádkoztak? Kitől szerezték a tudást a 100 méter hosszú és 4 méter magas és vastag falak megépítéséhez?

Az ásatások hivatalos honlapja: 
http://www.orkneyjar.com/archaeology/nessofbrodgar/

3D panorámaképek a helyszínről: panoráma 1, panoráma 2, panoráma 3, panoráma 4, panoráma 5, panoráma 6, panoráma 7, panoráma 8

A sziget más részein készült 3D panorámaképek: 
http://kenstuart.com/orkney-2012/panos.html 


Az ásatások feltártak több épületet, melyek rituális és háztartási jellegűek, és a munkálatok arra utalnak, hogy a közelben valószínűleg több is van. Kerámiák, elhamvasztott állati csontok, kőeszközök és csiszolt kőbuzogány fejet is találtak. Néhány burkolólap ferde négyszög geometriai ábrákkal díszített, más Neolitikus területeken talált díszítésekhez hasonlóan.

Vannak maradványai egy nagy kőfalnak ("A Brodgari Nagy Fal"), amely 100 méter hosszú és 4 méter széles, vagy annál is szélesebb. Úgy tűnik, hogy áthalad az egész félsziget területén, és lehet, hogy egy szimbolikus akadály a Gyűrű rituális tájképe és a körülötte lévő anyagi világ között.

A templomhoz hasonló szerkezetnek, melyet 2008-ban fedeztek fel 4 méter vastag falai vannak, az épület alakja és mérete most is látható a több mint 1 méter magas falakat nézve. A szerkezet 25 méter hosszú és 20 méter széles, és egy lyuk formájú álló kő, ami egy homkórára hasonlít van beépítve a falba. Van egy kereszt alakú belső szentély, és az épület körül egy burkolt folyosó. A régészcsapat úgy véli, hogy ez a legnagyobb szerkezet a maga nemében észak-Britanniában, és hogy ez uralta a félsziget rituális tájképét. A legújabb leletek között vannak kő kések, kalapács kövek és egy másik, talán még nagyobb fal. Az ásatáson az Orkney Főiskola, az Abrdeen-i, Cardiff-i és Glasgow-i egyetemek régészei vesznek részt. 

2010 júliusában egy figyelemre méltó vörös, narancs és sárga színű szikla látott napvilágot. Ez az első felfedezés Nagy-Britanniában mely bizonyítja, hogy a Neolitikus népek festékeket használtak az épületek díszítésére, és hasonló színű a természetes homokkő árnyalathoz, melyet a belső szentély építéséhez használtak. Úgy gondolják, hogy az egyszerű festéket vasércből, állati zsírból, tejből vagy tojásból keverték. Egy héttel később egy vörös cikk-cakk mintát találtak egy szarufán a közelben.

Az égetett agyag lelet az úgynevezett "Brodgar Fiú", amiről úgy gondolják, hogy egy fej figura testtel és két szemmel, szintén az egyik szerkezet romjai közül került elő. Két részben találták meg, a legkisebb 30 mm-es, de úgy találták, hogy az egy nagyobb tárgy része.
3D-s panorámakép a területről (interaktív)

Olvastad már?
   
Az Atlantiszi Thoth Smaragdtáblái
   
Hogyan ismerd meg a felsőbb éned?
   
Alakváltó Jézusról ír egy 1200 éves egyiptomi szöveg 


Kitüntetések álló vastapssal 

Április utolsó hétvégén tartotta évente esedékes Küldöttgyűlését a Magyarok Világszövetsége. Erre az alkalomra időzítették a Magyar Nemzetért érdemérmek átadását. A nagy érdeklődés miatt belépőjegyes volt a pénteki rendezvény, ám a telt ház mellett sokan csupán az előtérben, kivetítőn követhették az eseményt. Dr. Hegedűs Loránt posztumusz, Rácz Sándor és Szaniszló Ferenc kitüntetésének átadásakor a jelenlevők hosszantartó, álló vastapssal fejezték ki elismerésüket. 

Az est meglepetését az Magyar Vidék Országos '56-os Szövetség szolgáltatta, amely fennállásának 20. évfordulóján a Hűség 1956-hoz Érdemkeresztet adományozta Rácz Sándor valamint Patrubány Miklós részére.

A kitüntetések átadását követően Atilla nagykirály emlékét halálának 1560. évfordulója alkalmából idézve, Szörényi Levente tartotta meg Atilla, Isten kardja című előadását, amelyen a magyar történelem sorskérdéseit feszegetve, részleteket játszott be a húsz évvel ezelőtt, a Margit szigeten bemutatott, azonos című rockoperából.

Dr. Hegedűs Loránt püspök részére Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke posztumusz A Magyar Nemzetért Aranyérmet ítélte oda. Pápai Szabó György református lelkipásztor méltatása után a kitüntetést a püspök gyermekei, Hegedűs Zsuzsanna és ifj. Hegedűs Loránt, mindketten református lelkészek, édesanyjuk, főtiszteletű Dr. Hegedűs Lorántné Zsuzsanna jelenlétében meghatottan vették át. Hegedűs Zsuzsanna az est nyitányaként egy zsoltárt énekelt, ifj. Hegedűs Loránt pedig köszönő szavaival hitet tett édesapjuk örökségének ápolására, a magyar nemzet önfeláldozó szolgálatára.
Szaniszló Ferenc oknyomozó újságíró, az Echo tévé Világpanoráma c. műsorának szerkesztője - dr. Drábik János, az MVSZ Stratégiai Bizottsága elnökének méltatása nyomán - A Magyar Nemzetért Ezüstérmet vette át Patrubány Miklóstól. Többször is nyílt színű tapsot arató köszönő beszédében kijelentette: Ez az a kitüntetés, amelyet nem adok vissza! A szervezők számítottak az Echo tévé jelenlétére, tudósítására, ám annak stábja a rendezvényen nem regisztrált.

Rácz Sándor, az 1956-os Nagy_budapesti Központi Munkástanács elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke részére a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya odaítélte a lovagrend legnagyobb kitüntetését, a Vitézi Aranykeresztet. Rácz Sándort Patrubány Miklós méltatta. A kitüntetést a külföldi útja amiatt távol levő, v. Hunyadi László főkapitány nevében helyettese v. Dékány Ágoston adta át. A kitüntetett betegsége miatt az aranykeresztet fia, ifj. Rácz Sándor vette át. A meghirdetett műsoron kívül, v. Dékány Ágoston bejelentette, hogy a Magyar Vidék Országos '56-os Szövetség elnöke, v. Pintér Kornél megbízásából még két kitüntetést kell átadnia. A szövetség fennállásának huszadik évfordulója alkalmából annak elnöksége a Hűség 1956-hoz Érdemkeresztet adományozta Rácz Sándornak, valamint a Magyarok Világszövetsége elnökének, Patrubány Miklósnak.

A kitüntetetteket a pódiumon köszöntötte az MVSZ Elnökségének több tagja: Fuksz Sándor elnökhelyettes, Felber Zoltán, a Kárpát-medencén Kívüli Térség elnöke, Oláh István, a Kárpát-medence Térség elnöke és Bottyán Zoltán térségi alelnök. Az est bemondójának szerepét az MVSZ Elnökségének póttagja, dr. Bajnóczi Pálné dr. Simon Enikő, ötgyermekes családanya vállalta.

Az eseményre sajtószolgálatunk még visszatér, az elhangzott méltatásokat önálló közleményekben ismertetjük.
Az est meglepetését szolgáltató Magyar Vidék Országos '56-os Szövetség emléklapja:

MVSZ Sajtószolgálat 



Tüntetés Magyarország zsidó 

megszállása 

ellen!!! 

"A zsidó bolyt pedig megbolygatom..." (Ady Endre: Margita élni akar)
"Foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat!" (Petőfi Sándor: Még mit nem beszél az a német)

Antibolsevista és anticionista gyűlés a Hazatérés Templománál Május 4-én!!!
http://indavideo.hu/video/Palos_Trend_Ordoguzo_a_zsido_terrorrol
Amennyiben Te is elkötelzett vagy Magyarország védelmében, akkor kérlek, hogy tisztelj meg csatlakozásoddal az en található közösségünkhöz is.
Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok! [IGEN! Magyarország győzött!]

Ifj. Hegedűs Loránt antibolsevista és anticionista gyűlést hív össze május 4-ére a Hazatérés Templomához.

Közleményében a lelkész úgy fogalmaz, követelik az akkor hazánk szívében ülésező Zsidó Világkongresszustól, hogy ítélje el az 1919-es és az 1945 utáni "judeobolsevik keresztyén- és magyarellenes terrort, annak zsidó vezetőit, többek között: Kun Bélát, Szamuelyt, az egész népbiztosi söpredéket, Péter Gábort, Rákosit, Gerőt, Farkast, Révait, az Andrássy út 60 verőlegényeit."

Felszólítják továbbá a nemzetközi és a hazai zsidóság akkor és ott jelen lévő képviselőit, hogy utasítsák rendre Simon Peresz izraeli államelnököt Magyarországgal kapcsolatban tett országhódító deklarációja miatt, s határozottan lépjenek fel az ennek révén hazánkba érkező új zsidó telepesekkel szemben. Az ordas eszméktől való elhatárolódásuk részeként mindennemű közösséget szakítsanak meg a cionista állam hivatalos képviselőivel, mely apartheid rendszerként működtetve nyílt faji megkülönböztetést, nem egy esetben népirtást követ el az őshonos palesztin nemzettel szemben - írja Hegedűs Loránt.

A közlemény hármas-mottóval zárul:
"Egyébként azt tanácsolom: Magyarországot meg kell menteni!" (Dr. Hegedűs Loránt püspök) 
http://iwiw.hu/i/esemeny/rendezveny/Tuntetes-Magyarorszag-zsido-megszallasa-ellen-168891

Kapcsolódó:
   
Magyar zsidó történelem (szerintük)
   
Jeruzsálem után Magyarországon is lesz siratófal
   
Videó a palesztin mindennapokból - zsidó megszállás alatt - Avagy mit árthatnak a Magyarországra beköltöző zsidó telepesek? 
 
Jönnek, állítólag Tarcal



Kásler Árpád békés rendezvényére a 

főrabbi azt mondta zsidóztak ott, de csak 


rabbi zsidózott 


2013-04-26 09:16 
hir.ma
A BÁÉSZ rendezvénye április 21-én történelmi jelentőségű volt vagyis lesz Kásler Árpád és a megjelentek szerint.

Minden békében lezajlott, nem volt vita, veszekedés, hangos szó és nem bántottak meg senkit etnikai, vallási, politikai hovatartozása miatt, hiszen erre különös figyelmet fordított Kásler Árpád és a szervezők.
Ennek ellenére a Főrabbi a saját rendezvényén megemlítette, hogy Kásler tüntetésen a Hősök terén zsidózás volt, ami persze nem igaz.

Kásler Árpád egy hosszú videóüzenetben beszél a főrabbihoz, melyben elmondja, hogy jobb lenne ha összefognának és nem a zsidók zsidóznának magukra, mert ez egy nagyon szomorú és elítélendő dolog.

Kásler Árpád és a szervezete csak a tettek alapján ítél meg egy-egy embert, nem a hovatartozása miatt és kijelenti, hogy ők nem valami ellen, hanem valami mellett harcolnak.

Kapcsolódó cikkek:
   Nyilatkozat és Követelés 15 pontban a Magyar Kormány számára!
   A haza nem eladó! A Szent Korona Alkotmánya érvényben van!
   Leváltják az Orbán Kormányt hétvégén? 



És ezeknek gazsulál a magyar kormány - 

IV. rész: Izrael lelőtt egy magyar 

utasszállító repülőgépet 



09/25/
2010 jacks-corner

A jövő héten lesz 35 éve, hogy Izrael lelőtt egy magyar személyszállító repülőgépet. Mivel a zsidó terrorállam szokása szerint ezt a terrorcselekményt sem vallotta be, és az elmúlt 3 és fél évtizedben az egymást váltó magyar kormányok felháborítóan bűnpártoló módon mindent megtettek ennek a szégyenteljes bűncselekménynek az eltussolására, ezért a szélsőbalos magyar sajtóban a mai napig is feltételes módban írnak arról, hogy a magyar gépet az izraeli hadsereg rakétája semmisítette meg a levegőben.

1975 szeptember 30.-án a Malév szovjet gyártmányú TU-154-es gépét a zsidók Bejrút közelében lelőtték. A polgári személyszállítási célokra használt magyar gép az alig több mint 2000 km-es légiútra az utasok tudta nélkül 4 tonna összsúlyú varró- és írógépalkatrésznek listázott Kalasnyikovokat, kézigránátokat és más, az utcai harcokban hasznosítható könnyűfegyvereket szállított Arafat csoportjának, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek a libanoni fővárosba. A 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan utaztak, mert még az utastér egy részét is lezárt fegyverládák foglalták el.

A gépet az izraeliek annak ellenére lelőtték, hogy tudták, hogy ártatlan kisgyerekes utasok és apácák utaznak rajta. A Moszad abban a hitben volt, hogy Kaled Fahum, Arafat helyettese a kíséretével és egy Moszkvában kiképzett palesztin katonai csoporttal együtt ezen a gépen utazik, de állítólag megsúgták az araboknak, hogy baj lehet, ezért az utolsó pillanatban lemondták az utat, és egy későbbi géppel Belgrádba mentek. 

Egy másik verzió szerint a zsidók által lelőtt gép először Rómában szállt le, és a palesztinok ott elhagyták a gépet. Végül is tökmindegy, hogy az arabok hol szálltak ki, vagy hogy hol nem szálltak be, mert a célpontnak kiszemeltek kivétel nélkül megúszták - igaz, az Arafatéknak szánt fegyverek és lőszerek egy elhanyagolhatóan kis része akkor megsemmisült. Megjegyzendő, hogy ugyanez a Malév gép korábban már hazaszállított kb. 80, a Szovjetunióban, Magyarországon és a többiszocialista országban utcai harcokra kiképzett arab katonatisztet. A háború miatt 1975 tavaszától kezdődően már csak néhány légitársaság repült Libanonba, az egyik a már akkoriban is alacsony nemzetközi reputációval rendelkező magyar Malév volt.

Az izraeliek által elkövetett tömeggyikosság napján a Malév 240-es járata már elhagyta a ciprusi légteret, csak kb. 25 km-re volt a libanoni partoktól, 8 perc múlva kellett volna a bejrúti reptéren földet érnie és már meg is kapta a bejrúti irányítótoronytól az ereszkedési és leszállási engedélyt, mikor egy amerikai gyártmányű AIM9 Sidewinder kódnevű, aránylag rövid hatótávolságú, az izraeli légierő szintén amerikai gyártmányú F-4 Phantom II. típusú vadászgépéről kilőtt hőkeresős izraeli szárnyasrakéta eltalálta. 

A magyar utasszállító gép a levegőben felrobbant és az utasaival és a szállítmányával együtt az ott kb. 600 méter mélységű Mediterrán-tengerbe zuhant. A roncsokat és a fekete dobozokat a nemzetközi gyakorlattól élesen elütő módon soha nem keresték és nem is hozták felszínre. A magyar szocialista bábkormány álszent és félrevezető módon arra hivatkozott, hogy a közel-keleti háborús viszonyok miatt ez lehetetlen.

A Malév Flight 240-est egy menetrendszerűen közlekedő amerikai PanAm járat követte a szabályok által meghatározott követőtávolságban a libanoni partok felé. Az amerikai gép kapitánya és másodpilótája tisztán hallotta a rádióján a magyar kapitány meglepett és kétségbeesett hangját, amikor angolul azt kiabálta, hogy egy hosszú fénypalást közelít az éjszakában nagy sebességgel a gépe felé. Az amerikai pilóták látták is a robbanással járó fénygömböt. A magyar gép kapitányának azonban már annyi ideje sem maradt, hogy a robbanás előtt vészjelzést küldjön ki az éterbe.

De amikor másnap délután az időközben felállt nemzetközi vizsgálóbizottság elé idézték őket, akkor a nekik lejátszott magnófelvételek ellenére érdekes módon már egyikük sem volt hajlandó megismételni azt, amit pár órával azelőtt a merénylet előtt mondtak, láttak és hallottak. Hasonlóan járt el annak az angol Hercules tehergépnek a személyzete is, amely 45 perccel az izraeli merénylet után a tengerben hullámzó roncsdarabok fölött körözött és fényszóróival túlélők után pásztázta a vizet - ők sem mondtak semmit a bizottság előtt. 

A nemzetközi vizsgálóbizottságba természetesen meghívták a magyarokat is, de a hamisításokkal, csúsztatásokkal és súlyos hazugságokkal teli jegyzőkönyveket a magyar delegáció nem írta alá. Nem azért, mintha a Malév és a szocialista magyar bábkormány kiküldöttei tiltakozni akartak volna a valótlanságok ellen, hanem azért, mert ott sem voltak a meghallgatásokon. Ugyanis az izraeliek szemében megbízhatatlan magyarok szobáit a szálloda folyósóján és szálloda körül zsidóhű fegyveres milícia vette körül és a magyar kiküldöttek még a szobájukat sem hagyhatták el. A villámgyors "vizsgálat" lezárása után egyenesen a reptére kísérték őket, és gyakorlatilag anélkül, hogy kitették volna a lábukat a szobájukból, visszaküldték őket Budapestre.

Egy bejrúti újság pár nap múlva pont az angolokra hivatkozva azt írta, hogy ők a robbanás után több tucat hullát láttak a víz felszínén úszni. Az MTI és a szocialista magyar sajtó akkor még azt is letagadta, hogy valaki vagy valakik láttak a vízben holttestet, vagy hogy valaha is kihalásztak volna egyetlen egy hullát is a tengerből.

A 60 utas (köztük egy magyar állampolgár) és a magyar nemzetiségű személyzet szörnyethalt. Lázár György, az akkori magyar bábminiszterelnök ki sem vizsgáltatta a szerencsétlenség okát, még a fekete dobozt sem hozták fel a viszonylag sekély tengerfenékről, a roncsokat sem, pedig az angol haditengerészet felajánlotta az ingyenes segítségét. A Malév és a magyar hatóságok még az utaslistát és a teherárú listát is eltüntették. 

A zsidók által már akkor is távirányított Magyar Távirati Iroda mint mindig, ezúttal is mélyen hallgatott, hosszan lapított, majd 12 óra múlva, aznapi 74. (!!!) belpolitikai hírként futólag megemlítette. A magyar hivatalos körök a tényeket elhallgatták, és a katasztrófát ismeretlen, kideríthetetlen körülmény következményeként tüntették fel.

"Égbekiáltóan hazug álláspont, amelyet a körülmények, a tanúvallomások, a környezetben működő katonai radarfelvételek egyértelműen cáfoltak" - írja a Szarvasbikák, gépmadarak c. könyvében Fülöp András, a Malév volt főpilótája, aki harminc évig dolgozott a Malévnál.

Fülöp András, a Malévnek a szerencsétlenség után kinevezett új igazgatójával együtt nem hivatalos látogatásra pár hónappal később Bejrútba utazott. Az irányítótorony munkatársai akkor a fehér asztal melletti beszélgetéseken elmondták nekik, hogy akkor és azóta is mindenki, aki azon az éjszakán az irányítótoronyban szolgálatban volt, meg van arról győződve, hogy a Malév gépet az izraeliek lelőtték, mechanikai problémát vagy a rakomány váratlan felrobbanását kizártnak tartják, és erre hang- videó- és radartechnikai bizonyítékaik vannak, azonban ezeket a nem merték Fülöpéknek átadni.

A Malév a hozzátartozóknak a történtekről őszinte felvilágosítást nem adott, valós anyagi kártérítést a mai napig nem fizetett, még a felszínre felbukkant 37 holttestnek a nemzetisége és holléte is bizonytalan.

Felmerült a Malév részéről az államilag támogatott terrorizmus mellett az államilag támogatott biztosítási csalás lehetősége is: az akkori jó magyar szokás szerint a polgári gépet a magyar légitársaság szabálytalanul és törvényellenesen katonai célokra, azaz fegyverszállításra használta, így ha beismerik, hogy mi történt, akkor nem kapott volna a magyar állam egy fillért sem a külföldi biztosítótól.

A Malév gépeit eddig 11 nagy szerencsétlenség érte, amelyekben legkevesebb 203 ember vesztette életét.
Jack Corn

Még ma sem zárult le megnyugtatóan a Malév 1975. szeptember 30-án tengerbe zuhant, Budapest-Bejrút járatának ügye. A tizenegy magyar és közel ötven külföldi áldozat halála utáni, máig tartó titkolózások megerősítették a gyanút, hogy a tisztázatlan összetételű rakománnyal megterhelt TU-154-es háborús cselekmény résztvevője és áldozata lett. Az áldozatok hozzátartozói kegyeleti okokból is ragaszkodnak az ügy újbóli kivizsgálásához, és a felelősök törvény elé állításához.

"Meggyőződésünk szerint háborús bűncselekmény történt, és ez - mint tudjuk - nem évül el" - mondta lapunknak Bánk Attila, az ügyet felkaroló Magyar Vidék Pártja (MVP) elnöke.

"Lassan nyílott az ajtó, és amikor megláttam a két Malév-alkalmazott arcát, rögtön tudtam mi történt. »A gép a tengerbe esett, de folyik a mentés« - közölték. Én azonban tisztában voltam azzal, hogy minden hiába" - emlékszik vissza a történtekre Kvasz Károlyné, a tragédiában elhunyt másodpilóta felesége. Kvasz Károly harminchat éves volt akkor, amikor kétéves fia árván maradt itthon, de a legidősebb magyar áldozat is csak a negyvenharmadik életévét töltötte be: megtört, ígéretes életpályák, fájdalom és szenvedés egy felelőtlen döntés következtében.

A magyarokon kívül kettő finn, egy szaúd-arábiai, egy egyiptomi, egy angolai, két francia állampolgár, valamint négy francia apáca, egy brit család, valamint több mint harminc libanoni arab férfi fizetett életével az útért.

"Egy repülésirányító ismerősöm szolgálatban volt a gép indulásakor. Négyszemközt elmondta, nyilvánosság előtt azonban nem vállalja, hogy a Malév telefonon kapott figyelmeztetést: ne küldje el a gépet a háborús térségbe. Az utastér egy részét is elfoglaló, leplombált ládák tartalmával nyilván a palesztinokat támogattuk" - mondta lapunknak Kvasz Károlyné.

A tragédia előtt egy nappal, szeptember 29-én nyílt meg a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) budapesti irodája, ami miatt hazánkba látogatott Khaled Fahoum, a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke, Jasszer Arafat helyettese is. A tervek szerint a Malév 240-es, szóban forgó bejrúti járatán utazott volna vissza - azonban sűrűn előfordult akkoriban, hogy egy-egy "körözött" személy (értsd: Izrael által keresett szabadságharcos - Jack Corn) több utaslistára is bejelentkezett.

Így történt végül, hogy egy másik járattal távozott. A mintegy százhatvan fő számára készített Tupoljeven gyanítható okok miatt csak hatvanan utaztak: az utastér egy részét gyárilag lezárt ládák foglalták el.

"Videoton alkatrészeket is viszünk Bejrútba" - emlékszik vissza Kvasz Károlyné, férje otthon elmondott szavaira, azonban mindenki sejtette, hogy valójában nem Videoton HI-FI-hangfalak alkatrészeiről van szó. Németh László, aki jelenleg az angol férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, 1975-ben fiatal légikísérő feleségét veszítette el a repülőgépet ért csapás miatt, lapunknak így nyilatkozott: "Bizonyítékaim vannak arra, hogy a Malév abban az időben rendszeresen fegyvereket szállított polgári járatokon. Ezeket a szállítási okmányok meghamisításával, más áruként tüntették fel."

A gép indulását háromszor halasztották el aznap. Egyes vélemények szerint ennek politikai okai is lehettek, hiszen a háborús helyzet miatt a keletnémet Interflugon és az osztrák AUA-n kívül az összes többi légitársaság felfüggesztette libanoni járatait. A gép délután öt óra helyett végül este tizenegy tájban hagyta el a magyar légteret, éjfél után pedig a bejrúti légikikötőtől mintegy tíz kilométerre - állítólag - hirtelen megszakadt a rádióösszeköttetés az irányítótoronnyal.

A pilóták beszélgetését rögzítő magnófelvételek alapján pontos képet lehetne rajzolni arról, mi történt, azonban a Philips márkájú rögzítő készülék az érintett frekvencián "hirtelen meghibásodott", így a magnófelvétel nem került elő. Ez azért érthetetlen, mert a közeli ciprusi bázisról (Akrotiri) rövidesen helyszínre érkező C-130-as Hercules angol legénysége pont azon a frekvencián kommunikált a toronnyal.

További érdekességeket tudunk meg Kvasz Károlynétól: "Még aznap, vagyis szeptember 30-án közölték, hogy nincsenek halotti anyakönyvi kivonatok. Egy ideig azt is mondták, hogy kiemelték a tengerből a tetemeket, és majd itthon temetik el őket, de miután az egyik hozzátartozó ragaszkodott ahhoz, hogy meggyőződjön majdan a koporsók tartalmáról, elálltak ettől a tervtől. Ehelyett egy emlékmű felállítása mellett döntött a Malév a Farkasréti temetőben" - mondta.

Még a tragédia reggelén egy TU-134-es szállította ki a helyszínre annak a nemzetközi vizsgálóbizottságnak magyar tagjait, amelynek libanoni vezetője (Ali Al Halawi) és három libanoni tagja mellett öt magyar, két orosz, két brit tagja is volt. "A bizottság megállapította, hogy a repülő ismeretlen okokból történő robbanás következtében zuhant a tengerbe - mondta lapunknak Németh László, aki a bizottsági jelentés másolatának is a birtokosa - és hogy nem tudják, miért zuhant le.

Ehhez képest több mint érdekes, hogy annak az angol C-130-as Herculesnek a pilótáját, aki a tragédia után két és fél órát körözött a helyszínen és 250 lábra is leereszkedett a történtek szemrevételezése végett, meg sem kérdezték. Huszonhét év után én voltam az első, aki az ügyből kifolyólag Mike Dikson kapitány nagy csodálkozására lakásába bekopogtam " - tette hozzá Németh.

Németh László nyomozódása alapján kiderült az is, hogy időközben eltűnt az utaslista, a kargo-terhelés papírja és még "millió-egy irat". Hasonlóképpen nem került elő a HA-LCI lajstromjelű TU-154-es MSZRP típusú fekete doboza sem, pedig a viszonylag sekély, part menti tengerben nem lehetett (volna) olyan nehéz felszínre hozni. A roncsok is a víz alatt maradtak, pedig ezek egy részének a felhozatalára információink szerint ajánlat is érkezett a Brit Királyi Haditengerészet részéről.

A vizsgálat eredményét mintegy összegezve, az MTI 1975. október 23-án megjelentetett rövid közleménye szerint "a katasztrófa okának meghatározását elősegítő, a repülőgép fedélzetén lévő baleseti adatrögzítő berendezések felkutatásának, felszínre hozásának és kiértékelésének nincs valószínűsége".

A fekete doboz megtalálása a Malév részéről azért sem volt kívánatos, mert ha bebizonyosodik, hogy a gép háborús esemény áldozata lett, akkor az angol Lloyd biztosító mentessé válik a biztosítási díj kifizetésének kötelezettségétől. "A repülőgép 186 millió forintnak megfelelő akkori valutában volt biztosítva. Nálam van a Malév 75-76-os főkönyve, amelyben az áll, hogy ebből csak 86 millió érkezett meg a Malévhez - részemről ez azonban csak egy mellékága a történetnek.

Érdekes azonban, hogy azok az emberek, akik fegyvercsempészéssel magas profithoz juttatták aszocialista államot, még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy az áldozatokat hazaszállíttassák, és tisztességgel eltemessék. Nagyon sok ember van, akinek a családját anyagilag is tönkretette a tragédia. Nekem anyagi problémáim nincsenek, és az a célom, hogy ezt az ügyet emberhez méltóan lezárhassam valaki felé, akit nagyon szerettem" - fogalmazott Németh László, aki a tragédiában huszonnégy éves, légikísérő feleségét veszítette el.

Németh nyomozódása során olyan felvételekhez is hozzájutott, amelyek - állítása szerint - azt bizonyítják, hogy harminchét felismerhető - bár nehezen azonosítható - tetemet kiemeltek a tengerből. Ezeket a fotókat azután Magyarországon is bemutatta az áldozatok hozzátartozóinak. Közel három évtized hallgatás után így vált ismét aktuálissá az ügy, amellyel kapcsolatosan (2003) november elején parlamenti interpelláció is elhangzott. "Nyugodjanak békében - avagy mikor adatik meg a végtisztesség az 1975-ös bejrúti légi katasztrófa minden magyar áldozatának is?" - címmel.

Felmerült a kérdés, hogy a Lockerbie felett 1988 decemberében, líbiai terroristák által felrobbantott PanAm gép áldozatai hozzátartozóinak megítélt, fejenként 6 millió dolláros kárpótlás mennyire játszhatott szerepet a mostani eseményekben, az érintettek azonban azzal cáfolták a két esemény közötti kapcsolatot, hogy a Malév-ügyben immár kilenc év óta folytat kitartó nyomozást az elhunyt légiutas-kísérő férje. Összehasonlítás végett azonban így is megjegyezhetjük: a magyar áldozatok hozzátartozói 10 ezer forint temetési segélyben, az árván maradtak után 200 ezer forint segélyben részesültek.

Majoros Lászlóné, akinek férje repülőgép-szerelőként kísérte el a gépet utolsó útjára, érdeklődésünkre így válaszolt: "A Malévnál azzal nyugtatgattak minket, hogy fogadjuk el: »aki repül, az lezuhanhat«, és ne beszéljünk senkinek a történtekről. Megígérték azt is, hogy gondoskodnak rólunk, és majd mindenről tájékoztatnak - konkrét tájékoztatást azonban azóta sem kaptunk. A mi szeretteink hivatalos úton voltak, a magyar kormány küldte ki őket. Mi csak egyet szeretnénk: megadni nekik a végtisztességet."
Hetek
2003 december 12.

Egy, a magyaországi baloldal kedvencének számító, Németországban élő bloggernek a témával foglalkozó 5 évvel ezelőtti, szó szerinti blogbejegyzése:

"A Malév 240-es bejrúti járatának 30 évvel ezelőtti szerencsétlenségéről szinte az egész magyar média megemlékezett. A cikkek elsősorban a katasztrófa okozóira próbálták terelni a figyelmet, és politikai vérmérséklettől függően ki nem mondottan, elsősorban Izrael államot sejtetik mögötte.

Az egyik áldozat, egy stewardess, férje, pedig a magyar államot, mintha a hivatalos szervek előre tudták volna, mi fog bekövetkezni 10 kilométerre a bejrúti repülőtértől a Földközi tenger felett. Ugyanis ott zuhant a tengerbe 50 utassal és 10 tagú személyzettel a Malév 240-es járata 1975. szeptember 30-án kora hajnalban. Nekem más feltevéseim vannak az esettel kapcsolatban, de előbb lássuk a történelmi körülményeket.

1973 őszén (október 06 - 22/24) volt az úgynevezett "Yom Kippur"-háború, amikor Egyiptom és Szíria a zsidók legszentebb ünnepén megtámadta az előző (1967) háborúban győztes és arab területeket elfoglalt Izraelt. A meglepetésszerű támadást az izraeliek végül is visszaverték, átkeltek a Szuezi-csatornán és Kairótól 120 kilométerrel álltak meg az ENSZ békefelhívására, és az USA közbenjárásával. A szíriai fronton, pedig 32 kilométerre közelítették meg Damaszkuszt.

A háború következménye volt az első olajválság. 1973. október 16-án az addigi hordónkénti 3 dolláros olajár hirtelen 5 dollárra emelkedett, azaz máról holnapra 70 %-os áremelkedés következett be, mely a következő évben (1974) elérte a hordónkénti 12 dollárt. (1 hordó = 159 liter). Az OPEC ekkor határozta el, hogy az arab országokkal szolidárisan, amíg Izrael vissza nem adja az elfoglalt területeket és a "palesztin nép jogait", addig a kitermelést mérséklik, és azon országoknak nem szállít, amelyek a Yom Kippur háborúban Izrael pártján álltak. Így olajszállítási bojkott alá vették az Egyesült Államokat és Hollandiát.

1975 áprilisában tört ki a libanoni polgárháború, ahol arab keresztények és muszlimok csaptak össze. A helyzetet súlyosbította a Jordániából kiűzött (Fekete Szeptember, 1970 szeptember -1971 július) Arafat szimpatizáns palesztinok, akik menekült táborokban éltek, és akik Szíriából kaptak fegyveres katonai támogatást. A falangisták vezetője elleni sikertelen merénylet végrehajtóit palesztinoknak vélték és ezzel kezdetét vette egy kaotikus két éves polgárháború, melyben politikai, etnikai és vallási csoportok és érdekek harcoltak egymás ellen. A PLO (PFSZ) is megosztott volt, kemény harcok folytak az Arafat vezette mérsékelt Fatah-szárny, akik lemondtak a további terrorról, és az Abu Nidal irányította továbbra is erőszakos, terrorista cselekmények hívei között.

1975 őszén annyira veszélyessé vált a helyzet Libanonban, és ezen belül Bejrútban, hogy a nemzetközi légitársaságok leállították járataikat. A bejrúti repülőtér személyzete nem tudta biztosítani a gépek biztonságos leszállását, szervizelését, karbantartását, feltöltését. Az egyetlen járat, légitársaság, amely akkoriban közlekedett, egyedül a Malév volt, melynek gépei visszafelé valahol a Földközi-tenger vidékén (pl. Ciprus) tankoltak.

Állítólag a keményvaluta hajtotta a magyar állami vezetőket ennek a járatnak a fenntartására. No, meg a politikai helyzet, a jó kifizetődő fegyverszállítások, melyben a Videoton és a FÉG is kivette részét, miközben egyre több "szabadságharcos" kiképzését vállalta Magyarország. A szovjet tábor ekkor kezdte "felfedezni" és elismerni igazán Arafat mozgalmát. A PFSZ első irodáját még a nyáron, 1975. augusztus 19-én nyitotta meg Prágában, szeptember 29-én, pedig Budapesten.

Augusztus 20-án, egy nappal a prágai PFSZ iroda megnyitása után, a csehszlovák légitársaság, a CSA, Iljusin IL62 típusú utasszállítógépe 17 kilométerre Damaszkusz előtt, fedélzetén 126 emberrel lezuhant. Köztük volt Vujicsics Tihamér zeneszerző. Negyven nappal később, a budapesti PFSZ iroda megnyitása után - ugyancsak - egy nappal a Malév vadonatúj (egy éves) Tupoljev TU154A gépe Bejrút-tól 10 kilométerre zuhant a tengerbe.

Felvetődik a kérdés: nem lehet valamiféle összefüggés a kettő között? Elképzelhető, hogy a mindkét ünnepségre érkező, ill. az irodamegnyitásról távozó magas rangú (palesztin) vezetőket akarták eltenni láb alól. Hogy ez kinek az érdekében állt? Nem tudni. A potenciális elkövetők sora igen hosszú (lehet). Lehetnek az izraeliek, lehetnek a PFSZ vezetéséért versengő riválisok, lehetnek libanoniak, szíriaiak stb. Sőt, az is lehet, hogy nem lelőtték a Malév 240-as járatát, hanem a gépen bomba robbant. De, talán még véletlen baleset is történhetett, mondjuk felrobbant egy lőszerszállítmány. Bármi lehet.

Egy dolog azonban feltűnt ebben az egész történetben. A magyar közvélemény, média kizárólag a repülőgép katasztrófájának közvetlen kiváltó okára, a szerencsétlenség okozóira koncentrál. A meg nem nevezett "elkövető"-ben keresi a titok nyitját. Arra senki sem gondol, hogy esetleg más lehet a hallgatás, az elhallgatás, eltusolás mögött?

Mégpedig egyszerű "anyagi" érdek: azaz a gép biztosítása. A Malév utasszállítógépeit ugyanis akkoriban - szabálytalanul és törvényellenesen - katonai célokra, azaz fegyverszállításra használták, és a repülőgép személyzetét, pilótáit tartalékos állománynak tekintették. Bencsics László kutatásai szerint néhány nappal a 240-es járat szerencsétlensége előtt a Malév pilótáit katonai kitüntetésekkel és előléptetésekkel jutalmazták, amit a pilóták nem teljesen értettek, hogy miért.

Ha egy (civil) utasszállítógépet szerencsétlenség ér, akkor a biztosító fizet. Ha viszont kiderül, hogy a gépet valójában katonai célra használtak (fegyver- és lőszerszállításra), akkor arra már nem érvényes a biztosítás! Tehát, a magyar hatóságoknak érdekük volt az ügyet nem bolygatni, a keresést, a szerencsétlenség okának és körülményeinek pontos kivizsgálását nem forszírozni, erőltetni, a kiemelést nem szorgalmazni.

Ha feltevésem helytálló, akkor már érthető, hogy miért ez a titkolódás 30 év után is. Sokkal nagyobb "presztízsveszteséget" jelentett volna a magyar államnak (és a szovjet blokknak) - a világ előtt - ha kiderül, hogy utasszállítógépeket használnak fegyverszállításra, azaz katonai cselekményeket, gépeket álcáznak, mint egy szerencsétlenül járt polgári (Malév) gép elvesztése 60 emberrel a fedélzeten, köztük 11 magyar állampolgárral."
Pocakos News
2005 október 4.
Angol vélemény: Gyurcsány pöcegödröt csinált Magyarországból

Az év végén több angol lapban is lesújtó vélemények jelentek meg az orosz kézbe került magyar légitársaságról. A cikkírók példákat hoznak fel, hogy Magyarországot, a Malévet és a ferihegyi állapotokat a mértéktelen korrupció, az üzembiztonság hiánya, a terrorizmus veszélye, a vezetők hozzá nem értése, a magyar rendőrség tehetetlensége és mindenkivel, még a turistákkal szemben is kulturálatlan és ellenséges magatartása jellemzi.

Védelemre, szolgálatkészségre, segítőkész ás angolul értő rendőrre, személyi és anyagi biztonságra a budapesti repülőtéren tartózkodó vendégek nem számíthatnak, a Malév idős és műszakilag nem megfelelően felkészített gépei és a ferihegyi kiesegítő személyzet tevékenysége egy ideje már kifejezetten rizikót jelent az utasok életére és vagyonbiztonságára. Aki teheti, az kerülje el a magyar főváros nemzetközi repülőterét, aki ezt nem tudja megtenni, az csak a saját felelősségére utazzon Malév repülőgéppel a budapesti nemzetközi repülőtérre - javasolja a lap.

Az egyik újság azzal a humorosnak szánt bevezetővel kezdi kezdi a cikkét (az angol humor mindig híres volt...) hogy a Malévra már csak azért is remekül illik a neve, mert a mal annyit jelent latinul, hogy rossz. És hogy Malévnál és Ferihegyen minden rossz, azt példákkal alá is támasztják: a Malévnál rendszeresnek tekinthető az utasok becsapása, a jegyek szándékos túlszámlázása, előfordult, hogy a magyar légitársaság egy külföldi állampolgártól a 300 dolláros visszaútra szóló jegyéért annak tízszeresét, azaz 3 ezer dollárt kért.

A hazatérő külföldiek csomagjait a ferihegyi röntgengépeknél, a csomagszállító szalagoknál, a raktárakban vagy a kifutópályán megdézsmálják, az értékesebb tárgyakat, fényképezőgépeket, laptop számítógépeket kilopják, előfordult, hogy valakitól a biztonsági személyzet egy tagja 2 ezer dollár készpénzt lopott el. Az újság kissé cikk-cakkos következtetése: ezek után hogyan várhatjuk el a budapesti repülőtér biztonsági személyzetétől, hogy leleplezze a bombával a gépre felszálló terroristákat? Mert ha a terroristák 2 ezer dollárral meg tudják vesztegetni a magyar biztonsági embereket, akkor a repülőtéren dolgozó korrupt biztonsági cégek dolgozói miatt minden utas életveszélyben érezheti magát.

A számtalan ponton felszerelt térfigyelő kamerák semmit sem érnek, mert azokat csak egy esetleges terrorcselekmény elkövetése után nézik vissza, a személyzet által elkövetett bűncselekmények bizonyítására a repülőtéri biztonsági szolgálat vezetője a kamerák felvételeit nem engedi felhasználni.

A cikk azt tanácsolja a Ferihegyen áldozattá vált turistáknak, hogy ne utazzanak haza, vagy ne folytassák az útjukat, hanem üljenek le a váróban és hívják fel hazájuk nagykövetségét. A magyarokhoz segítségért fordulni nem érdemes, puszta időpocsékolás, a magyar rendőrök udvariatlanok, nem beszélnek angolul, mindenfajta kérést vagy bármiféle kommunikációt visszautasítanak, a telefont válasz nélkül leteszik.

Ha egy felháborodottabb vagy erőszakosabb turista valamilyen módon mégis eléri, hogy rendőrségi feljelentés legyen az ügyből, vagy hogy a repülőtéri biztonságiak jegyzőkönyvezzék a bűncselekményt, akkor sem fog semmi történni. A Malév a szabályzatára hivatkozva visszautasít minden segítséget és felelősséget, mondván, hogy ők csak a repülőgépeiken történtekért vállalnak felelősséget, a repülőtéren történtekért nem, mert ahhoz semmi közük nincsen.

Magyarországon jelenleg az a szokás, hogy ha nagy nehezen a rendőrség mégis aktát nyit valamilyen ügyről, akkor sem történik semmi, mert nem nyomoznak, a rendőrök nem csinálnak semmit, hanem 8 hétig érintetlenül a fiókban hagyják az ügyet. A harmadik hónap közepén-végén küldenek - már ha küldenek - a károsultnak egy formalevelet, hogy "nagyon sajnáljuk, de a nyomozásunk nem vezetett eredményre."

Ennél csak az gyakoribb, hogy a magyar rendőrség semmiféle levelet nem küld, a kínkeservesen kiharcolt adatfelvétel után az ügy egyszerűen és számukra kényelmesen nyomtalanul eltűnik és a továbbiakban mindenféle felvilágosítást megtagadnak az érdeklődőktől, de még a károsultaktól is. A rendőrséghez segítségért fordulni nem csak a ferihegyi repülőtéren, de bárhol Magyarországon bármilyen ügyben felesleges és értelmetlen dolog. Jellemző, hogy még a magyar ügyvédek is lebeszélik a rendőrségi panasztételről a hazai vagy külföldi károsultakat. Ez az angolszász jogrendszerben élő briteket mélyen megdöbbentő helyzet a szemükben közép-afrikai szintre süllyeszti Magyarországot.

Magyarországon hónapról hónapra csökken a közbiztonság, rakéta gyorsasággal nő a bűncselekmények száma, a rendőrök korruptak, tudatlanok, arrogánsak nem csak a turistákkal, de a magyarokkal szemben is. Ezzel együtt rohamosan növekszik a külföldiek kárára elkövetett felderítetlen lopások, rablások, vendéglátóhelyi csalások, visszaélések és egyéb bűncselekmények száma. A külföldi turista Magyarországon kiszolgáltatott helyzetben van és nagyon könnyen áldozattá válhat. A Better Hungary nevű, a magyar kormány által erőltetett propaganda kampány a felsoroltak miatt már az indulásának pillanatában nevetségessé vált.

Amióta a zűrös múltú és tisztázatlan orosz és ukrán kapcsolatokkal rendelkező, Putyin orosz elnök érdekkörébe tartozó Borisz Abramovics "üzletember" gyanús körülmények között megszerezte a Malévet, azóta az EU többször is eredménytelenül próbált kapcsolatba lépni a magyar légitársaság eladásának ügyében a budapesti kormánnyal.

A brüsszeli hivatalnokok gyanúját tovább fokozták a sorozatos és rejtélyes cserék a Malév vezetőségében - a jelenlegi Malév vezér a szintén zavaros múltú és kétes titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező orosz Pjotr Viktorovics Leonov. Az EU szerint különös figyelmet érdemel az orosz German Negomedjanov személye, a repülőgépek javítását, műszaki felkészítését és technikai ellenőrzését alvállalkozóként végző orosz cég és annak vezetője, Jevgenyij Pavlovics Rudenko, és a ferihegyi repülőteret jelenleg birtokló német Hochtief Aktiengesellschaft cégcsoport budapesti tevékenysége is.

Az EU-nak komoly problémái vannak a Malév gépek műszaki állapotával, azoknak az EU konformnak megfelelő átalakításával, az orosz vezetők által már bejelentett, de Brüsszel számára túlzottnak tűnő, a biztonságos üzemeltetést veszélyeztető 9 százalékos (közel 1000 embert érintő) leépítéssel. Az EU légiforgalommal foglalkozó illetékeseinek a minden szintet ellepő magyarországi és ferihegyi korrupción kívül már régóta tudomása van a Malévnál és a repülőtéri dolgozók körében tapasztalható széleskörű oroszellenességről, ami már eddig is több szabotázsgyanús járatkimaradást, és nyomában belső vizsgálatot eredményezett. Nem titok az sem, hogy az Unió fejlettebb tagállamai szankciókat követelnek a magyar-orosz Malév ellen a nem megfelelő biztonsági állapotban levő gépek és a nem az EU-hoz tartozó állampolgárságú vezetők miatt. (Ezen az sem fog változtatni, ha emiatt Leonovnak gyorsan magyar állampolgárságot adnak.)

Brüsszelben nagy derültségel fogadták azt a hivatalos magyar indoklást, amivel az orosz vezetők népszerű és zsúfolt Budapest-New York és a Budapest-Toronto járatok ideiglenes felfüggesztését indokolták Magyarországon. Széles körben köztudott, hogy az észak-amerikai járatok a legnyereségesebbek közé tartoztak. A felfüggesztést az öreg gépek nem megfelelő karbantartása, túlhajszolt üzemeltetése és a rossz műszaki állapotuk miatt az EU és az amerikai légiforgalmi hatóságok közösen "kérték." Abramovicsék nem nagyon bánták, mert a gyors anyagi hasznot leső oroszoknak sokkal kényelmesebb az elavultnak tekinthető jelenlegi gépparkkal a sokba kerülő és a sok EU-s zaklatással járó nyugati és amerikai járatok helyett Kelet felé fordulni. A tengerentúli járatokat az American Airlines-al közösen az idegenforgalmi szezon elején felújítják, de a megállapodás részletei nem ismeretesek, mert az ameriakiakkal kötött szerződést nem hozták nyilvánosságra, azt jó kommunista szokás szerint Abramovicsék évekre titkosították.

Az oroszok 2008 január 14.-étől hasonló okokból törlik az írországi Cork városába induló Malév járatokat is. (a Budapest- Dublin járat még egyelőre megmarad) Ezen a vonalon több mint két év alatt 26 ezer ember utazott, a tavaly karácsonyi és újévi járatok közel 100 százalékban eladott ülésekkel repültek. A malévos orosz "üzletemberek" előzetesen bővebb tájékoztatást nem adtak az íreknek, Kevin Cullinane, Cork repülőterének marketing igazgatója egy angol lapnak adott interjújában "őszinte meglepetésének" adott hangot és "nagyon sajnálja," a Malév döntését. A Cork-i járat későbbi újraindításáról egyelőre szó sincs, a felszabaduló gépeket ezúttal is keleti irányba csoportosítják át.

Visszatérve a ferihegyi utasokat sújtó állapotokra, a cikkíró úgy jellemzi a helyzetet, hogy semmi jó nem várható annak az országnak a repülőterén, ahol egy hitelét vesztett, népszerűtlen, korrupt és hozzá nem értő kormány van hatalmon, vagy azon a repülőtéren, ahol az utazóközönséggel és a sajtóval tartandó jó kapcsolatokért felelős PR menedzser nem veszi fel a telefont, nem válaszol a postai és az elektromos levelekre, és nem reagál a hangpostájában hagyott üzenetekre sem.

Nem felejtik ismételten megemlíteni azt sem, hogy a Malév menetrendszerű járatait a múltban sorozatos szabotázsok és műszaki hiba miatti rendkívüli járatkimaradások érték, sőt évekkel ezelőtt az is előfordult, hogy a magyar külügyminiszter a Malév helyett a lengyel légitársaság gépével kellett hogy utazzon, mert a Malév többszöri próbálkozás ellenére, a sok hibás repülőgép miatt képtelen volt számára műszakilag megfelelő állapotú gépet rendelkezésre bocsájtani.

Az angol lap három napon át három részben leadott írásának végén minden alkalommal arra biztatja az olvasóit, hogy a világ különböző országágaiban élő olvasók a Magyarországon vagy a budapesti repülőtéren kárt vagy sérelmet elszenvedett bármilyen nemzetiségű turistákkal együtt a biztonságos internetes szerverükön keresztül email-ekben vegyék fel velük a kapcsolatot. Kérésük esetén anyagi kártérítésért csatlakozhatnak az orosz tulajdonú Malév és a ferihegyi repülőteret üzemeltető német társaság ellen készülő nagyszabású - angol nevén class action consumer law suit - csoportos bírósági perhez.

A cikkíró ezekkel a szavakkal fejezi be az orosz-magyar légitársaságot, hazánkat és kormányunkat népszerűsítő budapesti tudósítását:

"Magyarország az az ország, ahol senki semmiért nem vállal felelősséget. Úgy tűnik, hogy Magyarország a jelenlegi kormányzat alatt a korrupció pöcegödrébe süllyedt."
Jack Corn
2008 január 1.

A Malév 240-es járatának Izrael általi lelövése csak egyetlen dologhoz hasonlítható: ahhoz, amikor az amerikai adófizetők pénzén élősködő zsidók megtámadták és legyilkolták a katonai szövetségesük, az eltartójuk, a kitartójuk, a fenntartójuk, a politikai, diplomáciai és gazdasági támogatójuknak, az Egyesült Államoknak egyik gyengén felfegyverzett kis hadihajója személyzetének 34 tagját.

A USS Liberty elleni 1967 június 8.-i izraeli orvtámadás és tömeggyilkosság története azonban már egy másik, hasonlóan lélekemelő történet.
Jack Corn

Kapcsolódó:
   
A zsidók ismét gyilkosságra készülnek a holokamu ünnepén - a kormány támogatásával 
 
Aríél Sárón a 
Likúd Front egyik alapítója. 1973-74. és 1977-től a Knesszet képviselője. 1975-76 között Jichák Rabín miniszterelnök biztonsági tanácsadója lett. (Wikipédia)

 
Yitzhak Rabin kampányában Henry Kissingerrel

Orbán-nyilatkozat újratöltve: szorosabb 

együttműködést szeretnénk a Likuddal; a 

Hamász terrorszervezet, mellyel nem 

szabad tárgyalni 

2010-03-13. 14:42 Kuruc.info

Alább olvasható - miheztartás végett - egy 2005-ös hír a 
Fideszhonlapjáról (tehát ez csak a sajtónyilvános része a dolognak - s még ez sem semmi). A kiemelések tőlünk származnak.Orbán Viktor az izraeli külügyminiszterrel tárgyalt
Vendéglátójával, Szilvan Salom izraeli külügyminiszterrel tárgyalt hétfőn a hivatalos látogatáson Izraelben tartózkodó Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke. A Fidesz elnöke és kísérete hétfőn felkereste a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt emlékmúzeumot, s koszorút helyezett el az áldozatok emléksátrában.

Orbán Viktor az MTI-nek telefonon elmondta, az izraeli kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Szilvan Salommal folytatott megbeszélésén európai kérdéseket érintettek, valamint a francia és holland népszavazás utáni Európa fejlődési irányát, az antiszemitizmus kérdéskörét Európában és Közép-Európában. Szót ejtettek az iráni atomarzenál kiépítésének kísérletéről és az augusztus 15-én kezdődő úgynevezett szétválasztási terv végrehajtásáról is, amely lényegében egy egyoldalú izraeli kivonulás a Gázai övezetből. Érintették általában az izraeli-magyar kapcsolatok jövőjét is, gazdasági kérdéseket, a további beruházásokat.

Szilvan Salom a tárgyalásokon Európával kapcsolatban elsősorban azt a kérdést vetette fel, hogyan viszonyul az Európai Unió külpolitikája a Hamász radikális palesztin szervezethez. Orbán Viktor világossá tette, hogy helyesli az Európai Uniónak azt a döntését, amellyel a Hamászt terrorszervezetnek nyilvánítja. "Ennek megfelelően támogatjuk az Európai Uniót abban, hogy ezt a vonalat folytassa, és nem is javasolunk semmifajta tárgyalásokat a terrorszervezettel. Izrael számára ez különös jelentőséggel bír, saját biztonsága szempontjából" - mondta. "Mi azon az állásponton vagyunk, hogy a magyar külpolitikának közre kell működnie abban, hogy Izrael megkapja a nemzetközi garanciákat az állami létezéséhez. Tehát Izrael Államnak joga van a saját biztonságát megteremteni és megvédeni, ezt az EU külpolitikája se vonja, nem is vonhatja kétségbe "- tette hozzá Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke és kísérete hétfőn felkereste a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt emlékmúzeumot, s koszorút helyezett el az áldozatok emléksátrában. Előtte felkeresték Herzl Tivadar síremlékét. Orbán Viktor elmondta, hogy a múzeum vezetőinek felvetették: a magyarok számára fontos Eszterházy Jánosnak a Jad Vasemben történő megemlítése, a Világ Igazai közé való befogadása. "Eszterházy János volt az egyetlen parlamenti képviselő Szlovákiában, aki a zsidótörvények ellen szavazott. Zsidómentő is volt, mind a mai napig politikai felhangoktól nem mentes vita van az ő szerepét illetően. Azt kértük, hogy ezt ne politikai kérdésnek tekintsék, hanem kizárólag a Világ Igazainak emberiességi mércével mérjék meg a tetteit, ne engedjék meg, hogy más szempontok is érvényesüljenek és így mihamarabb megkaphassa azt az elismerést Eszterházy János, és rajta keresztül mi magyarok mindannyian, ami talán megilleti őt" - tette hozzá.

A Fidesz elnöke hétfő este találkozik a magyar közösség vezetőivel. Izraelben több mint 200 ezer - magyarajkú izraeli állampolgár él. A küldöttség megnézi, hogy az itt élő magyar diaszpóra miben tudja segíteni Magyarországot, nagy világmagyar célok, nemzeti célok segítése, végrehajtása ügyében mit tudnak tenni, mire hajlandóak. "Ezt a közösséget én nem ismerem, korábban nem nagyon volt velük kapcsolatom, most szeretném, ha be tudnánk őket kapcsolni a határon túli magyarokkal ápolt kapcsolatrendszerünkbe" - tette hozzá.

Orbán Viktor találkozik még a jobboldali Likud politikusaival is. Mint a Fidesz elnöke megjegyezte, ennek az útnak a Szilvan Salom külügyminiszter való személyes találkozón túl az az igazi célja, hogy megerősítsék a Fidesz és a Likud kapcsolatait. A Likud a politikai palettán a Fideszhez legközelebb eső szervezet. "A Likud egy nemzeti párt, kormányzópárt és nemzeti párt Izraelben. Mi is nemzeti párt vagyunk Magyarországon, az elveink is közel vannak egymáshoz, szeretnénk, hogyha a jövőben az együttműködésünk az még szorosabb lenne, mint a múltban volt. Ennek a jövőre nézve lehet jelentősége" - mondta a Fidesz elnöke. 
(MTI - fideszfrakcio.hu) 

WikiLeaks: NATO-vezetőt csináltak volna 

Orbánból Gyurcsányék, terrorveszéllyel 

riogattak a politikusbűnözők 

2013-04-28. 13:17 Kuruc.info
Egy újabb dokumentum került a világhálóra a titkosszolgálati boszorkánykonyhából. "A parancs 'felülről' érkezett, de egyáltalán nem biztos, hogy a kormányzó párt részéről" - írják a kiszivárogtatott levélben. Kik és milyen magasról parancsolgatnak egy egész ország számára? A kérdés persze költői.

2012. február 27-én a WikiLeaks hozzákezdett The Global Intelligence Files cím alatt annak az ötmilliónál is több e-mail üzenetnek a publikálásához, amelyeket a "globális hírszerzésre" szakosodott Stratfor nevű cég texasi központjából küldtek el. A szóban forgó e-mailek 2004 júliusa és 2011. december vége között keletkeztek. Az üzenetek felfedik a hírszerzési anyagok publikálásával is foglalkozó társaság belső működését.

A cég bizalmas információkat is szolgáltat olyan nagyvállalatoknak, mint a Bhopal's Dow Chemical Co., a Lockheed Martin, a Northrop Grumman, a Raytheon, valamint kormányzati szerveknek, beleértve az USA Belbiztonsági Hivatalát, az USA tengerészgyalogságát és a titkosszolgálatokat. Az e-mailek fényt vetnek a Stratfor információs hálózatára, kifizetési eljárásaira, pénzmosási technikáira, valamint pszichológiai módszereire. 
 
A jelek szerint már szent a béke

Re: [OS] Magyarország - kormányátalakítás
Nyilvánosságra hozva: 2013-04-01 00:00 GMT
Email-ID: 336390
Date: 2007-06-15 15:08:09
From: 
os@stratfor.com
To: 
analysts@stratfor.com

Eszter - Oh, íme valami, ami érdekelhet Téged. Ez csak egy szóbeszéd (nem mintha senki sem tudna róla), ezért ennek megfelelően kell kezelni. Orbán Viktor volt miniszterelnöknek és Gyurcsánynak komoly személyes problémája van (egymással), ami kettőjük harcát oly elkeseredetté teszi. Egyikük sem tudja kitalálni, miként kezelje a másikat.

Viktor hozzászokott az öreg kommunistákhoz, akik csődöt mondanak, mihelyst nyilvános vitára kerül sor, azonban Gyurcsány erőteljesen pragmatikus és lendületes személyiség. De Gyurcsány sem tudja, mit kezdjen Orbánnal. A kormányzó párt az utóbbi időben két jelentős európai pozíciót is felajánlott Viktornak - pusztán azért, hogy távol tartsák őt a hazai politikai élettől. (Viktor leszámolt a pártján belül minden lehetséges komolyabb riválisával.) Az első ajánlatot egy évvel ezelőtt tették, ám a barátom nem emlékszik a részletekre. A második ajánlat egy hónappal ezelőtt hangzott el. Viktornak felajánlották a NATO európai helyettes vezetői tisztségét (nem vagyok biztos abban, mi is volt pontosan a felajánlott tisztség, de nincs is különösebb jelentősége). Viktor bizonyára mindkét ajánlatot visszautasította.
Annak jellemzésére, hogy a két párt milyen mértékben szemben áll egymással, a barátom elmondta, hogy amikor a titkosszolgálatok valamilyen nevetséges és pontosan körül nem határolt "terrorveszéllyel" fenyegetőztek közvetlenül a 2006-os választások előtt, azt állították, hogy valaki 40 kg plasztik robbanóanyagot csempészett át Romániából, és a titkosszolgálatok az útját nyomon követték. Amikor a "fenyegetést" nyilvánosságra hozták, az illető déli irányban elhagyta az országot. Az ő és kollégáinak feltételezése az volt, hogy a két nagy párt közül valamelyik szervezte meg a robbanóanyag becsempészését azért, hogy hisztériát keltsen a másik oldalon, de nem világos, melyik párt volt az. A parancs "felülről" érkezett, de egyáltalán nem biztos, hogy a kormányzó párt részéről.

A barátom mellesleg az NBH-nak dolgozik, a nemzetbiztonsági szolgálatnak. Én pedig másnapos vagyok... 
os@stratfor.com írja:
Eszter - Gyurcsány új helyettes minisztere, Kiss Péter (valójában 2007 júliusától a Miniszterelnöki Hivatal vezető miniszter volt - P.O.) komoly vetélytársa a miniszterelnöknek a kormányon belül. Könnyen el lehet őt képzelni, mint későbbi jelöltet a kormányfői posztra. Nem népszerű, de ha előre akar jutni a szocialista párton belül, képes rá, vannak emberei, akik súgnak neki, úgyhogy meg tudja csinálni, és ringbe szállhat a kormányfői posztért. (Annak ellenére, hogy nem a modern politikus megtestesülése.) Szilvásy Gyurcsány közeli bizalmasa, akit titkosszolgálati miniszterré tett meg, ami nem jelent komolyabb változást a kapcsolatukban. Szilvásyt amúgy is ezer szál köti ehhez a poszthoz, és Gyurcsány csak nemrég fejezte le a titkosszolgálatokat. 


Más változások:
* A miniszterelnök közeli barátja, és a fejlesztési ügynökség vezetője, Bajnai Gordon, Lamperth Mónika helyébe lép, mint önkormányzati miniszter.
* Draskovics Tibor, az államreform bizottság vezetője, a köztisztviselők ügyeiért felelős tárca nélküli miniszter lesz (valójában a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter - P.O.).
* Lamperth Kiss Péter helyébe lép a Munkaügyi Minisztérium élén.
* két államtitkár is más helyre kerül, egyikük Iváncsik Imre (az ő székébe a Honvédelmi Minisztériumban Vadai Ágnes ül), aki államtitkár lesz a civil titkosszolgálatokért felelős miniszter felügyelete alatt.

Eltekintve attól, hogy Kiss Péter komolyabb befolyásra tett szert a kormányon belül, semmiféle büntetés, vagy szervezeti változtatás szándéka nem fedezhető fel. Szilvásy feltehetően elégedettebb új posztján, már csak azért is, mert az utóbbi időben a sajtó mentálisan valamiképpen terhelt fiatalabb testvéréről értekezett. Gordon valóban Gyurcsány jó barátja, aki végül miniszter lett.

A magyar miniszterelnök kisebb csapást mér korábbi riválisára, akit helyettesévé tesz meg Alex Kuli, június 15. (Bloomberg) - Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a mai napon Kiss Pétert, korábbi riválisát nevezte ki, mint saját hivatalának irányítóját.

Kiss a miniszterelnök hivatalának vezetői székében Szilvásy Györgyöt váltja. Szilvásy a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter lesz - közölte Gyurcsány ma egy sajtókonferencia keretében Budapesten. A kormányátalakításról a héten cikkezett a magyar sajtó.
A kormányzó Magyar Szocialista Párt vezetői szerint Kiss a munkaügyi miniszterként eltöltött egy év után került a miniszterelnöki hivatal élére. A pozíció komolyabb lehetőséget biztosít a számára, hogy meghatározza a miniszterelnök programját, miközben a magyar sajtó a megszorító intézkedésekről ír, melyek a költségvetési hiány lefaragása érdekében válhatnak szükségessé.
Kiss "inkább a párt hagyományos szárnyához tartozik, amelyik nem támogatja a reformokat" - véli Tóth Gyula, a bécsi székhelyű Unicredit MIB CA-IB Bank közgazdásza. "Azonban a reformcsomag elfogadását többé vagy kevésbé a miniszterelnök sürgeti" - állítja a közgazdász.

A 48 esztendős Kiss 2004-ben elvesztette a kormányfői pozícióért vívott küzdelmet Gyurcsánnyal szemben. Helyére munkaügyi miniszterként Lamperth Mónika lép, aki jelenleg az önkormányzatokat felügyelő miniszter. Draskovics Tibor a kormányzati reformbizottság vezetője, szintén új szerepet kap, és a tárca nélküli miniszter lesz, aki a közszolgálatért lest felelős - közölte Gyurcsány.
Gyurcsány kormányátalakítása érinti az egészségügyet, és változások lesznek a közszférában és az oktatásban is, a kiegyensúlyozott költségvetés megteremtése érdekében. A költségvetés hiánya a GDP 9,2%-át is elérte a tavalyi esztendőben, ami a legnagyobb az Európai Unióban. Magyarországnak a hiányt a GDP 3%-ára kellene leszorítani a maastrichti kritériumok, illetve az euró bevezetése érdekében.

"Az átalakítás nem emberekről szól, a lényeg, hogy a dolgok jobban menjenek" - mondta ma Gyurcsány.

A szocialista vezetésű kormány már emelte az adókat, megkurtította a kiadásokat, és emelte a gyógyszerek árát. Ezeknek az intézkedéseknek a következtében a Szonda Ipsos felmérése szerint a párt népszerűsége a 2006 áprilisában mért 43%-ról mostanra 17%-ra csökkent.

(
http://www.bloomberg.com/apps/news?pid=20601095&sid=aFcRttw290Dg&refer=east_europe)
Eszter Fejes 
fejes@stratfor.com
AIM: EFejesStratfor
(Fordította: Perge Ottó)

Kapcsolódó:
Parlamenti bizottság felállítását kezdeményezte a Jobbik a WikiLeaks-levél ügyében
WikiLeaks: Izraeli katonák is részt vehettek a 2006-os rendőrterrorban
2006-os szivárogtatás: Gyurcsány tagad, a Jobbik nemzetbiztonsági vizsgálatot kezdeményez
   
Magas beosztású fideszes is képbe került a Portik-Laborc találkozón
   
Alvilág a hatalomban 
Európai Egyezmény 10. cikkelye: "Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. E jog magában foglalja a véleményalkotás és az információk, eszmék megismerésének és átadásának szabadságát, országhatárokra tekintet nélkül, és anélkül, hogy ebbe hatósági szervnek joga lenne beavatkozni. …"


Ifj. Hegedűs Loránt lemondani kényszerült 

az anticionista népgyűlést - felesége 

szervezi meg az eseményt 

2013-04-12. 13:02 Kuruc.info
Ifj. Hegedűs Lorántné közleménye:
Tájékoztatom minden kedves magyar testvéremet, hogy a Magyarországi Református Egyház esperes-gondnoki értekezletének döntése miatt férjem az általa ez év május 4-ére meghirdetett antibolsevista és anticionista népgyűlését lemondani kényszerült.

Isten színe előtt állva azonban kötelességem meghirdetni ugyanarra a napra, azaz 2013. május 4-ére, délelőtt 10 órára, az én szervezésemben megtartásra kerülő azon népgyűlést, mely a bolsevizmus és a cionizmus áldozataira kegyelettel emlékezik a Szabadság teret a Kossuth térrel összekötő Vértanúk terén, hiszen ott állt hajdanán az 1919-es vörös kommün áldozatainak emlékműve. A rendezvényen felszólal: Vona Gábor, Gyöngyösi Márton és reménység szerint Morvai Krisztina, valamint személyesen tolmácsolom a Neturei Kárta anticionista rabbik által vezetett mozgalomnak a jelenlévőkhöz szóló üdvözletét.

Budapest, 2013. április 12.
Hazafias köszöntéssel: 
ifj. Hegedűs Lorántné

Kapcsolódó:
   
Ifj. Hegedűs Lorántot "népszerűsíti" az izraeli héber sajtó
   
Anticionista tüntetést szervez ifj. Hegedűs a Zsidó Világkongresszus ülésének idejére
   
Kemény fellépést sürget a besúgó Bölcskei az anticionista tüntetést szervező ifj. Hegedűs ellen
   
Az országhódítók nagygyűlése helyett ifj. Hegedűs hazafias tüntetésétől határolódik el a kormány


Hegedűs Lorántné a bíróságon támadja 

meg a tiltó határozatot 


A mai napon a délutáni órákban vettem kézhez a BRFK határozatát, amellyel betiltja a május 4-re tervezett, a bolsevizmus és a cionizmus áldozataira történő kegyeleti megemlékezést. A rendőrség határozatának indoklásában - többek között - az 1947-es párizsi békeszerződésben foglalt kötelezettségekre hivatkozik és provokatívnak nyilvánítja rendezvény időpontját és célját. Kimondja továbbá, hogy "a szervezők részéről a zsidó közösséggel kapcsolatos gyűlöletkeltésre alkalmas megnyilatkozások jelentek meg az írott és elektronikus sajtóban". Ez utóbbi állítást minden tényszerű alapot nélkülöz, ugyanakkor súlyosan provokatív és nemcsak az én, de az államalkotó magyar nemzet minden jóérzésű tagjának érzékenységét bántja.

A határozat ellen azonnali hatállyal felülvizsgálati kérelemmel fordulok az illetékes bírósághoz. Meggyőződésem, hogy a független magyar bíróság érveimet figyelembe veszi, és így a rendezvény megtartására sor kerül.

Én így készülök és kérek minden támogatót, aki méltósággal és kegyelettel kíván emlékezni a bolsevizmus és a cionizmus áldozataira, hogy szombaton vegyen részt a rendezvényen.
Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő 

Orbán Viktor utasítást adott a Zsidó 

Világkongresszussal összefüggésben 

2013-04-29 MTI - 
Echo TV
A kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozzon meg minden olyan tüntetést, szervezkedést, amely sérthetné a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozására látogató vendégek és a magyarországi zsidó közösség emberi méltóságát. 

Erről Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján beszélt.

A Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress - WJC) háromnapos ülést tart Budapesten. A vasárnapi megnyitón részt vesz Orbán Viktor is. A rendezvényen - amelyen a világ zsidó közösségeinek ötszáz képviselője vesz részt - megvitatják a zsidóságot globálisan érintő témákat, "a neonáci pártok előretörésének egyre aggasztóbb ügyét és a közel-keleti helyzetet".

Lázár János hétfői tájékoztatóján elmondta, a miniszterelnök beszédet is mond a kongresszuson, ahol határozottan válaszolni kíván azokra a Magyarországot, a magyarságot és a kormányt ért vádakra, amelyekben "mindannyiunkat antiszemitának bélyegez a világ egy része".

Az államtitkár ezzel kapcsolatban súlyosan etikátlannak minősítette, ha a politikában, illetve az üzleti életben elszenvedett sérelmeket az antiszemitizmus vélelmezett vádjával viszonozzák.

Beszámolt arról is, hogy a kormány áttekintette azokat a kéréseket, amelyeket a világkongresszus a rendezvény előkészítésével kapcsolatban fogalmazott meg.

Bejelentette: a kabinet mindent megtesz azért, hogy a vendégeknek és a magyarországi zsidó közösség tagjainak emberi méltósága ne sérüljön. Orbán Viktor ezért a legutóbbi kormányülésen arra utasította a belügyminisztert, hogy akadályozzon meg minden olyan tüntetést, szervezkedést, amely sérthetné a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozására látogatók és a magyarországi zsidó közösség emberi méltóságát

Felidézte: a Zsidó Világkongresszus januárban döntött úgy, hogy idei tanácskozását Budapesten rendezi meg. Ezt megelőzően, 2012 decemberében Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke megkereste Orbán Viktort, és egy személyes megbeszélésen tájékoztatta arról a lehetőségről, hogy a világkongresszus idén tavasszal a magyar fővárosban tartaná soron következő ülését. A miniszterelnök elmondta Feldmájer Péternek - folytatta az államtitkár -, hogy a kabinet mindezt megtisztelőnek tartja, és kiemelt jelentőségű eseményként tekint a tanácskozásra. A kormányfő és a Mazsihisz-elnök nyílt, barátságos hangvételű megbeszélésén szóba sem került az antiszemitizmus magyarországi helyzete - tette hozzá.

Orbán Viktor ezt követően hivatalos felkérő levelet kapott a WJC elnökétől, Ronald S. Laudertől és Feldmájer Pétertől, akik megköszönték a budapesti találkozó lehetőségét, és ismertették azokat a körülményeket, amelyek miatt a Zsidó Világkongresszus a magyar fővárosban tartja soron következő összejövetelét. A miniszterelnök január végi válaszában örömmel nyugtázta, hogy itt lesz a tanácskozás, és elfogadta az arra szóló meghívást - fejtette ki Lázár János.

A WJC száz ország zsidó közösségeit képviseli kormányoknál, parlamenteknél és nemzetközi szervezetekben. A plenáris ülés a világkongresszus legfőbb döntéshozó szerve, amely négyévente ülésezik, és megválasztja vezetőségét. 

Hősök, most gyülekezzetek! Várunk 

Benneteket is a Bosnyák téren április 30-

án! 

Üzenet a Nemzeti Összefogás Hőseinek,
azoknak, akik ott voltak április 21-én a Hősök terén
Most gyülekezzetek csak tized annyian, mint egy hete!

A Hazátok, s a házatok függ attól, hogy helyiek művelik-e a helybéli földeket!
Ez köti össze a várost a vidékkel, hogy ott állnak egymás mellett, mikor egymás jogaiért küzdenek!

Követeljétek együtt velünk április 30-án kedden a Bosnyák téren:

El a kezekkel a helyi földektől,


a házainktól, a HAZÁNKTÓL!
 


Minden jogot a helybéli Gazdatanácsoknak, de nem valami (h)arctalan embereknek!
Mindenkinek annyi joga van, amennyit kiharcol magának!

A Kajászói Gazdatanács, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség, a Gazdatanácsok Szövetsége

El az idegen kezekkel a helyi földektől!
Tiszta vizet a pohárba!

címmel
2013. április 30-án 18 órától 20 óráig
Szolidaritási és Tiltakozó Megmozdulást
rendez
a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet budapesti székháza előtti téren (Bosnyák tér 5.)

Fejér Szövetség Sajtószolgálat 


Szolidaritás a Gazdákkal 

Posted on 2013. április 29., hétfő by Kásler Árpád

Április 30-án Budapesten, a Bosnyák téren felszólalok a gazdák által szervezett megmozduláson, az összefogás nevében. Április 21-én a gazdák is képviseltették magukat a Hősök terén, ott voltak velünk.

Kérem a Budapesti szimpatizánsokat, hogy amennyiben tehetik, jelenlétükkel erősítsék a gazdák törekvéseit, mert magyar gazdák nélkül nincs magyar jövő.
Kásler Árpád
2013.04.29. 
fejerszovetseg.blog kaslerarpad.hu 



Orbán: Vissza kell találni az imádság és a 

munka hagyományához 

2013. április 28. vasárnap 12:40 MTI - 
Híradó
Magunkénak valljuk Szent István útját - mondta a kormányfő a jáki templom felújítási ünnepségén.

Európa és benne Magyarország csak akkor tud megújulni, ha az imádság és a munka hagyományát sikerül visszahelyeznie életfelfogása középpontjába - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a jáki templom felújítási ünnepségén. "Mi ezt a feladatot és helyzetet ismertük fel 2010-ben, amikor a választók ránk bízták Magyarország új alkotmányának létrehozását" - jelentette ki a kormányfő, hangsúlyozva, hogy "magunkénak valljuk Szent István útját". Orbán Viktor egyúttal bejelentette: megállapodás született arról, hogy a kormányzat további forrásokat biztosít a jáki templom, a magyarországi román stílusú építészet egyik legjelentősebb alkotása rendbetételéhez.

A XIII. századi, Árpád-kori román stílusú templom homlokzati része 150 millió forintos állami támogatással újult meg; a teljes rekonstrukció azonban becslések szerint összesen egymilliárd forintba kerül. A kormányfő délelőtt részt vett a jáki templomban tartott szentmisén, amelyet Veres András szombathelyi megyéspüspök celebrált, majd a Jáki Polgári és Gazdakör ünnepi rendezvényén mondott köszöntőt Hende Csaba honvédelmi miniszter és V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár társaságában.
A jáki templom felújítási ünnepsége 
 
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Jáki templom felújítása már az első Orbán-kormány idején megkezdődött, ám annak folytatásáért 2003-ban már aggódni kellett, a templom északi hajója fel volt állványozva, de nem jutott pénz a folytatásra - mondta Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője. Annyira nem lett pénz és nem volt akarat, hogy 2010-re, az újabb kormányváltás idejére, az állványzat már rogyadozott, összedőléssel fenyegetett - tette hozzá a honvédelmi miniszter. Kiemelte: egyéni országgyűlési képviselőként a 86-os főút fejlesztése mellett a Jáki templom felújításának folytatását jelölte meg a ciklus két legfontosabb célkitűzéseként, Orbán Viktor miniszterelnök mindkét ügyben ígéretet tett, és betartotta szavát, hiszen a 86-os út építése folyamatban van, a jáki templom felújítása pedig folytatódott.

Hangsúlyozta: az ország talán legfontosabb Árpád-kori román stílusú műemléke a Jáki templom, amely most részben megújulhatott. Ennek a felújításnak óriási a hitéleti, az erkölcsi, ugyanakkor a gazdasági jelentősége is, hiszen a belföldi turizmus egyik kiemelkedő célpontja ez a templom. A gazdasági, turisztikai tényezőknél sokkal mélyebbek a lelkiek, hiszen a jáki templom egyik tornyában ma is 900 egykori jáki embernek a csontjai porladnak - fűzte hozzá. Antropológusok DNS-vizsgálatokkal megállapították, hogy a 600-800 éves maradványok szinte teljesen megegyeznek a ma élő jákiak génállományával. A nép ugyanaz, a templom ugyanaz, a hit ugyanaz - mondta.

Hende Csaba szólt arról is, hogy a képviselői körzetek megváltozása miatt V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár váltja majd őt a körzetben, de ezáltal nem egy, hanem inkább két képviselője lesz a jákiaknak az Országgyűlésben. V. Németh Zsolt köszöntőjében azt hangsúlyozta: igyekszik majd megfelelni a választói elvárásoknak, szavai szerint megválasztása esetén elődjéhez hasonlóan kiemelt ügyként fogja kezelni a jáki templom további felújítását. 

NA ÉS!? A kétharmados "nemzetieknek" 

hála a D-209-es évi ötvenezer euróért 

lógathatja a lábát a veszteséges TVK-nál 

2013-04-28. 20:24 Kuruc.info
Egy volt Fidesz-szavazó olvasónk levele:
A Mol Nyrt. legnagyobb tulajdonosa a magyar állam, amely a részvények csaknem 25%-át birtokolja. A Mol Nyrt. csaknem 100%-os tulajdonában lévő leányvállalata a TVK Nyrt., amelynek honlapja szerint a TVK igazgatóságának tagja dr. Medgyessy Péter, az egykori D-209-es ügynök. 
 
Nem újkeletű a barátság

Az egykori szocialista kormányfő, egykori D-209-es ügynök igazgatósági tagsága mellett működő TVK 2011-ben csaknem 11 milliárd Ft veszteséget, még 2012-ben több mint 9 milliárd Ft veszteséget produkált.

2012. évi TVK igazgatósági tagságáért az egykori D-209-es ügynök 50 000 euró, megközelítőleg 15 millió Ft tiszteletdíjban részesült. Ezek az adatok a TVK honlapján elérhetőek.

2013. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján valamennyi Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőt, Orbán Viktor miniszterelnök urat, Áder János köztársasági elnök urat és Kövér László házelnök urat e-mailben tájékoztattam az egykori D-209-es ügynök Mol-csoportban elfoglalt jelenlegi pozíciójáról intézkedésüket kérve, de intézkedés nem történt.

2013. április 11-én személyesen egyeztettem a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjához tartozó országgyűlési képviselőmmel, de érdemi lépés ezidáig nem történt.

2013. április 18-án, a Bajnai Gordon, egykori szocialista miniszterelnök által alapított Haza és Haladás Alapítvány a honlapján nyilvánosságra hozta, hogy a Mol 2011-ben 10 millió Ft-tal, 2012-ben újabb 15 millió Ft-tal, két év alatt összesen 25 millió Ft-tal támogatta alapítványukat.

2013. április 20-án e-mailben jeleztem a Molban az állam tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszter asszonyának és két államtitkárának a Mol-csoportban kialakult helyzetet, kérve az alábbiakat:
- A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t - mint amely szervezeten keresztül gyakorolják a tulajdonosi jogokat - utasítsák, hogy Hernádi Zsolt úr és Mulham Basheer Abdullah Al Jarf úr ismételt igazgatósági taggá választását ne támogassák a Mol 2013. április 25-ei rendes évi közgyűlésén.
- Azonnali, minden részletre kiterjedő vizsgálat elrendelését a Mol-csoportnál kialakult helyzet, az állapotok tisztázása az állami tulajdon védelme érdekében.
- Intézkedések megtételét dr. Medgyessy Péternek a TVK igazgatóságából való eltávolítása érdekében.
- A vizsgálatok lefolytatásának idejére a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója (Hernádi Zsolt) igazgatóságának felfüggesztését.

Választ a minisztériumból eddig nem kaptam, viszont április 25-én a magyar állami tulajdon képviseletében eljárók szavazatával is Hernádi urat és Mulham Basheer Abdullah Al Jarf urat ismét 5 évre a Mol igazgatóságának tagjává választották.

Mindenki elgondolkodhat az alábbiakon:

- Hogyan fordulhat elő, hogy kétharmados "jobboldali" Fidesz-KDNP parlamenti többség mellett az egykori D-209-es ügynök az állami befolyás alatt álló TVK igazgatóságában évi 50 000 euró tiszteletdíjért ott ülhet, miközben a TVK évről évre 10 milliárd Ft körüli veszteséget produkál?

- Hogyan fordulhat elő, hogy az Orbán Viktor baráti körébe tartozó Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatósága alatt működő, állami befolyás alatt álló Mol Nyrt. kétharmados "jobboldali" Fidesz-KDNP parlamenti többség mellett 2 év alatt 25 millió Ft-tal támogatta a balliberális Haza és Haladás Alapítványt, amely elvileg a Fidesz politikai konkurenciájához tartozó Bajnai Gordon alapítványa?

- Miután megkapták az e-mailemben felsorolt személyek a jelzéseket a Mol-csoportban kialakult helyzetről, vajon miért nem léptek, lépnek?

- Lehet, hogy azért nem léptek, lépnek, mert a Fidesz-KDNP és a balliberális körök lemutyiztak, megállapodtak egymással vagy az egykori D-209-es ügynök esetleg valamivel zsarolja azokat, akik léphetnének?

Én elgondolkodtam.

Üdvözlettel:
egy volt Fidesz-szavazó, a hazáját szerető, a hazájáért tenni akaró állampolgár

Kapcsolódó:
   
A nagy elszámoltatásban a moszkvai kereskedelmi kirendeltséget elpanamázókat is futni hagyják
   
A Fővárosi Főügyészség egykori ügyésze is gyanúsított a moszkvai ingatlanmutyiban
   
Máris futni hagynának két jómadarat a moszkvai Kereskedelmi Kirendeltség elherdálásának ügyében
   
Még vizsgálják a Kerki eladásának iratait - hétmilliárd forint a kár
   
Bajnait is meghallgatták a moszkvai ingatlanügyben
   
Moszkvai ingatlanügy: meghallgatták Kiss Pétert és Iváncsik Imrét
   
Tízmilliárdot is bukhatott az állam egy moszkvai ingatlan eladásán
   
Háború a rezsi ellen: a kéményseprés és a szippantás árának csökkentése jön
   
Rezsicsökkentés: sokan panaszkodnak a közműcégekre
   
Az MSZP szerint átverés a rezsicsökkentés
   
Rezsicsökkentés - avagy a nagy koboldtrükk 

Ki az OTP igazgatósági, felügyelő 

bizottsági tagja? 


2012.07.24
Nagyon érdemes átolvasni, vagy csak megnézni az OTP igazgatósági, felügyelő bizottsági tagját.

NA EZ ROPPANT ÉRDEKES!!!!! OTP ???? OSSZÁTOK!!!!! ROBBAN A BOMBA ????
Természetesen felvetődik többekben az, hogy az immár mindenki által ismert, bankok által diktált kölcsönszerződésekre tekintettel miért nem indul csalás bűncselekményének alapos gyanúja miatt nyomozati eljárás az ügyészségekhez megküldött feljelentések ellenére, hiszen az esetben, ha a bankok már a tisztességtelen szerződési feltételek megalkotásakor tudták azt, hogy ezt kihasználva törvénytelenül is megszerzik adósoktól az egyébként tisztességes szerződés esetén nekik nem járó pénzösszegeket, akkor a csalás bűncselekményének alapos gyanúja nem kétséges.

Ennek okából másolom ide az alábbi cégkivonati adatokat:

A Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Cg. 01-10-041585) adata

13.
A cégjegyzésre jogosult(ak) adatai

13/296. 
Dr. Pintér Sándor igazgatósági tag
1025 Budapest , Zöldkő u 33/2.

Hatályos: 1997. április 29. - 1998. július 7.

[***]
[Megjelent a Cégközlöny 1997/40. számában]
[Megjelent a Cégközlöny 1998/39. számában]

13/2616.
Dr. Pintér Sándor (an.: Horváth Mária)
1025 Budapest, Zöldkő u. 33. fszt. 2.
tisztségviselő (vezető tisztségviselő)
A képviselet módja: együttes
Jogviszony kezdete: 2006. április 28.
Jogviszony vége: 2011. április 30.

Hatályos: 2006. április 28. - ...

[***]
[Megjelent a Cégközlöny 2006/27. (2006. július 6.) számában]

15.
A felügyelő bizottsági tagok adatai

15/38.

dr. Pintér Sándor (an.: Horváth Mária)
1025 Budapest, Zöldkő u. 33.

Hatályos: 2003. április 25. - 2004. február 1.

[***]
[Megjelent a Cégközlöny 2003/26. számában]
[Megjelent a Cégközlöny 2004/11. számában]

15/44.

Dr. Pintér Sándor (an.: Horváth Mária)
1025 Budapest, Zöldkő u. 33/2.
Jogviszony kezdete: 2003. április 25.
Jogviszony vége: 2005. április 26.

Hatályos: 2004. február 1. - ...

[***]
[Megjelent a Cégközlöny 2004/11. (2004. március 11.) számában]

15/50.

Dr. Pintér Sándor (an.: Horváth Mária)
1025 Budapest, Zöldkő u. 33.
Jogviszony kezdete: 2003. április 25.
Jogviszony vége: 2005. április 30.

Hatályos: ... - 2005. április 29.

[***]
[Megjelent a Cégközlöny 2005/28. (2005. július 14.) számában]

15/56.

Dr. Pintér Sándor (an.: Horváth Mária)
1025 Budapest, Zöldkő u. 33/2.
Jogviszony kezdete: 2005. április 29.
Jogviszony vége: 2008. április 30.

Hatályos: 2005. április 29. - 2006. április 28.

[***]
[Megjelent a Cégközlöny 2005/28. számában]
[Megjelent a Cégközlöny 2006/27. számában]

Ezekből az adatokból állapítható meg az, hogy az ország jelenlegi belügyminisztere akkor, ha nincs közelében a közhatalomnak, akkor a rendelkezésemre álló cégadatok szerint 1997. április 19-től 2011. április 30-ig az OTP Nyrt-nak vagy igazgatósági tagja, vagy felügyelőbizottsági tagja.

2003. április 25-től 2006. április 28-ig az OTP Nyrt felügyelőbizottságának tagja volt.

Erről a felügyelőbizottsági tagságáról hazánk belügyminisztere az alábbi életrajzában megfeledkezett:
Dr. Pintér Sándor
belügyminiszter 


Születési hely, idő:
ˇ Budapest, 1948.07.03.
Képzettség:
ˇ Jogász, rendőrtiszt
Végzettség:
ˇ Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán kezdte, 1978-ban a Rendőrtiszti Főiskolán, majd 1986-ban az ELTE jogtudományi karán diplomázott.
Pályafutás:
ˇ Kezdetben a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként dolgozott.
ˇ 1972-től Zuglóban segédnyomozóként tevékenykedett.
ˇ 1978 és 1985 között az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának előadója, majd főelőadója.
ˇ 1985-től a Budai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője, megbízott kapitányságvezető.
ˇ 1988-tól a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályvezetője, 1990-től a megyei főkapitány közbiztonsági helyettese.
ˇ 1991 márciusától Budapest rendőrfőkapitánya.
ˇ 1991 szeptembertől 1996 végéig országos rendőrfőkapitány volt.
ˇ 1991-ben vezérőrnaggyá, 1993-ban altábornaggyá léptették elő.
ˇ 1996 végén nyugdíjba vonult. 1997-től az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója s az igazgatóság tagja volt.
ˇ 2003-től a Civil Biztonsági Szolgálat Rt. tulajdonos-elnöke, és 2004-től ismét az OTP Bank ZRt. igazgatóságának tagja volt.
Politikai életút:
ˇ Az első Orbán-kormány idején, 1998-2002-ben a Belügyminisztériumot irányította.

Annak ellenére feledkezett meg erről a felügyelőbizottsági tagságáról, hogy 2006-ban a devizalapu kölcsönszerződésekkel kapcsolatos törvénytelenségek már az OTP Nyrt-nél nyilvánvalóak voltak és neki ezzel kapcsolatosan tisztségéből fakadóan az alábbi kötelezettségei voltak:

35. § (1) A felügyelőbizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között.
(2) A felügyelőbizottság a vezető tisztségviselőktől, illetve a gazdasági társaság vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, amelyet a társasági szerződésben meghatározott módon és határidőn belül kell teljesíteni. A felügyelőbizottság a társaság könyveit és iratait - ha szükséges, szakértők bevonásával - megvizsgálhatja.
(3) Ha a gazdasági társaságnál felügyelőbizottság működik, a számviteli törvény szerinti beszámolóról a gazdasági társaság legfőbb szerve csak a felügyelőbizottság írásbeli jelentésének birtokában határozhat.
(4) Ha a felügyelőbizottság megítélése szerint az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba, a társasági szerződésbe, illetve a gazdasági társaság legfőbb szervének határozataiba ütközik, vagy egyébként sérti a gazdasági társaság, illetve a tagok (részvényesek) érdekeit, összehívja a gazdasági társaság legfőbb szervének rendkívüli ülését, és javaslatot tesz annak napirendjére.

Nincs tudomásom arról, hogy hazánk jelenlegi belügyminisztere 2006-ban az OTP Nyrt-nél betöltött felügyelőbizottság tagsága folytán a banknál akkor már nyilvánvaló törvénysértések miatt javaslatot tett volna. Ebből kiindulva szerintem az esetben, ha véletlenül mégis elrendelnék a nyomozást az egyik feljelentés alapján az OTP Nyrt-nél csalás miatt, felmerülhetne akár annak gyanúja is, hogy hazánk jelenlegi belügyminisztere ennek a valószínű csalásnak egyik bűnsegédje lehetett.

Ugye nem gondolják komolyan ilyen körülmények között azt, hogy bármikor, bármilyen bűncselekménynek alapos gyanúja miatt az OTP Nyrt-vel kapcsolatba hozható ügyben az ügyészség a nyomozást elrendeli.
https://www.facebook.com/groups/161938993913707/permalink/280972135343725/
FORGATÓKÖNYV
feladó: Dr. Léhmann György 
lehmann@invitel.hu címzett: Dr. Lehmann György lehmann@invitel.hutárgy: Kiiigauzítás a "Lábhoz a fegyvert bankok" íráshoz Tegnapi napon közreadott "Lábhoz a fegyvert bankok!" című írásomban említést tettem a Kossuth Rádióban julius 16-én reggel nyolc óra előtt elhangzott olyan mondatról... FORGATÓKÖNYV

Forrás: internetes 
körlevél-nemenyi.net nagyszenas.jobbik 

A Jobbik által feltárt offshore-botrány 

miatt távozott Petykó 


A Jobbik elszámoltatási sikere, hogy az offshore-botrány egyik felelőse, az uniós források elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke, a Közgéptől érkező Petykó Zoltán távozik az intézmény éléről. Lemondásának időzítése egyértelműen arra utal, gyanúnk megalapozott, az offshore-ügyeket vizsgáló jobbikos munkacsoport az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb botrányára mutatott rá.

Az elszámoltatás mellett elkötelezett nemzeti ellenzék az elmúlt hetekben hozta nyilvánosságra: a fideszes irányítású NFÜ több tucat olyan vállalatot hirdetett ki uniós pénzek pályázati győzteseként, melyeknek tulajdonosai ismeretlen személyek, Gibraltáron, a Csendes-óceánon levő Vanuatun, Cipruson, a Brit Virgin-szigeteken, a Seychelles-szigeteken, a Marshall-szigeteken, a Karib-tengeri Belize-ben vagy Panamában bejegyzett cégek. Az írásbeli kérdésünkre adott választ alapján pedig bebizonyosodott, a Petykó Zoltán által irányított intézmény nem ellenőrizte, hogy a pályázók által aláírt átláthatósági nyilatkozat megfelel-e a valóságnak.

A Jobbik szerint a huzamosabb ideje törvénytelen gyakorlatot folytató szervezet vezetőjének távoznia kellene a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságából, illetve a Mavir felügyelőbizottságának elnöki székéből is, ugyanis az NFÜ-nél kifejtett tevékenysége alapján valószínű, a törvényes működést más szervezeteknél sem képes biztosítani.

A Jobbik az elszámoltatás megkezdett útján tovább halad, valamennyi közpénz felhasználását teljes körűen nyomon fogja követni.

Szilágyi György és Volner János országgyűlési képviselők 


Elhunyt Rácz Sándor 

2013. április 30., kedd 
MHO/MTI A Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke kedden tért örök nyugovóra
Elhunyt Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. A Jobbik részvétét nyilvánította halála miatt.


Elhunyt Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke - közölte a szervezet közleményében.

Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke kedden délelőtt a budapesti Kékgolyó utcai onkológiai intézetben hunyt el.

A Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke 1933. március 17-én született egy Hódmezővásárhelyhez közeli tanyán. 1947-től a budapesti Standard Gyár szerszámkészítőjeként dolgozott. 1956-ban megválasztották a vállalat (akkor már Beloiannisz Híradástechnikai Gyár) üzemi-munkástanácsa tagjának. A kerületi, majd 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsba került, amelynek azután december 11-ig - összesen 25 napig - az elnöke volt.
1958 márciusában életfogytiglani börtönre ítélték, 1963 márciusában amnesztiával szabadult.
1990-től a Munkástanácsok Országos Szövetségének munkavállalói szószólója volt, 1993-1994 között az 56-os Szövetség elnöki tisztét látta el, 2003-tól haláláig a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) tiszteletbeli elnöke volt.
1989 őszén a Magyar Október Párt köztársasági elnöknek jelölte. 1993-ban belépett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba, 1990-ben, a rendszerváltás utáni első szabad választásokon független képviselőként indult, de nem jutott be a parlamentbe. Ugyanebben az évben az első önkormányzati választásokon az FKGP támogatásával Budapest főpolgármester-jelöltként is megmérette magát.
1999-ben Nagy Imre Emlékplakettel tüntették ki azért a tevékenységéért, amellyel a 1970-1980-as években következetesen küzdött a forradalom emlékének ébrentartásáért.
Rácz Sándor nős volt, két gyermek apja.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom őszinte részvétét fejezi ki Rácz Sándor '56-s hős gyászoló családjának, barátainak, tisztelőinek. A párt nevében Vona Gábor elnök emlékeztetett: Rácz Sándor a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökeként a szovjet csapatok bevonulása után sem adta fel küzdelmét a magyar nép szabadságáért. "A kommunista rezsim által életfogytiglanra ítélt szabadságharcos neve már a rendszerváltáskor is felmerült mint lehetséges köztársaságielnök-jelölt, 2005-ben pedig a Jobbik jelölte az államfői tisztségre. Példamutató életútja a Jobbik tagságának is politikai iránytűül szolgált" - olvasható Vona közleményében, amelyben a pártelnök arra is felhívja a figyelmet: Rácz a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökeként hazánkért végezett munkáját soha, egy percre sem adta fel. 

Gaudi: Ismeri ezt a jelképet, Ponta úr? 

2013, április 29 - 10:48 
alfahir.hu
"Ismeri ezt a jelképet, Ponta úr?" - kezdte kérdését Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tavaszi ülésszakának harmadik napján Strasbourgban, felmutatva a székelyek zászlójának közismert napos-holdas szimbólumát.

Hozzátette: ismernie kell, mivel az Ön kormánya az, amely tiltani szeretné az ET jogi szabályozásával és az európai példákkal összhangban álló területi autonómiát követelő 700 ezer székely jelképének használatát.

Idén márciusban 40 ezer székely hatalmas tüntetésen erősítette meg az autonómia statútumot, amelyet a román parlament már kétszer visszautasított. A Jobbik frakciójában működő, de az ET közgyűlés egy politikai csoportjához sem tartozó nemzeti radikális képviselő azt kérdezte Pontától, nem gondolja-e úgy, hogy Romániának az ET tagsága 20. évfordulóján biztosítania kellene végre a területi autonómiát a székelyek számára és ennek érdekében haladéktalanul tárgyalásokat kezdenie a Székely Nemzeti Tanács vezetőivel, hogy a feszültségek és konfliktusok elkerülhetők legyenek?

"Megdicsérem Önt, hogy fellép a konfrontáció elkerülése érdekében és a szélsőségesség ellen, csatlakozok Önhöz a szélsőségesség elleni harc jegyében" kezdte cinikus válaszát Ponta, aki mellett a miniszterelnöki küldöttségben ott ült tanácsadóként Frunda György volt RMDSZ szenátor. A székely jelképek szabad használatára és a területi autonómiára irányuló konkrét kérdés megválaszolása helyett csupán annyit közölt a román miniszterelnök, hogy párbeszédet folytatnak a román parlamentbe jutott magyar párttal, az RMDSZ-szel annak érdekében, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat a magyar közösség hatékonyabb képviselete és a magyar kisebbség jogainak érvényesítése érdekében, de hogy ezt miként gondolja, arról hallgatott.

Gaudi-Nagy Tamás mindezt úgy értékelte, hogy a jelenlegi román államvezetés láthatóan nem kíván előrelépni a területi autonómia kérdésében, ezért fokozni kell a nyomást minden szinten Romániára, ebben feladata van az Erdélyben élő magyar közösségnek, politikai és civil szervezeteknek, a magyar kormánynak és pártoknak, és természetesen a hagyományos európai közösségek jogainak betartására hivatott nemzetközi szervezeteknek is. A székely zászló elleni román hadjárat az autonómia küzdelmet csak felerősítette. A székely területi autonómia kivívása döntő jelentőségű, mert áttörést hozhat a többi elszakított területen élő magyar közösség jogaiért folytatott küzdelemben és egyedüli garancia a székelység közösségi megmaradására és virágzó jövőjére - fogalmazott a politikus.

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=DbtmR8cOIs0
(Kérjük kapcsolja be a feliratozást a YouTube-on a fordításhoz!)

Kapcsolódó:
   
Buszok indulnak Csíkszeredából az autonómia-tüntetésre - VIDEÓ 



Andrej Danko: több baj van Brüsszellel, 

mint a magyarokkal 

2013.04.29. | 08:58 MTI/Magyar Hírlap - 
Erdély.ma
A Szlovák Nemzeti Párt politikusa, Andrej Danko szerint népének ma az a legnagyobb gondja, hogy alárendelt helyzetben van Brüsszellel szemben, ezért a szlovák-magyar kapcsolatok lezáratlan kérdései most háttérbe szorulnak.

Nagyobb problémának tartja Brüsszel Szlovákiával és a többi közép-kelet európai országgal szembeni "diktatúráját" Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, mint a szlovák-magyar kapcsolatok lezáratlan kérdéseit. Andrej Danko erről és a párt által a jövőben prioritásként kezelni kívánt kérdésekről beszélt az MTI-nek adott interjújában azzal összefüggésben, hogy kizárták a pártjából Ján Slotát, az SNS egykori, majd tiszteletbeli elnökét. "Ma a szlovákok legnagyobb gondja a magyarokhoz, a lengyelekhez és a csehekhez hasonlóan, hogy Brüsszellel szemben alárendelt a helyzetük" - szögezte le Andrej Danko, aki szerint a fennálló helyzetre való megoldáskeresés az SNS egyik főbb célkitűzése a jövőben.

Az SNS politikusa szerint ugyan nem lehet elfeledkezni a szlovák-magyar kapcsolatok lezáratlan kérdéseiről, ám ezeket a kor szelleméhez hűen, párbeszéd útján kell rendezni. "Rendezni kell az Orbán Viktor által elfogadott törvényeket is, de sok olyan dolog is van, amelyet egyaránt traumaként élnek meg a magyarok és a szlovákok is" - jelentette ki az SNS elnöke. Hozzátette: a szlovákok számára ma ilyen Brüsszel diktatúrája is, amely nem szavatol a számukra olyan életkörülményeket, mint amilyet egy nyugat-európai országban a letelepülő bevándorló kap. A szlovák-magyar kapcsolatokban a lezáratlan témákat Danko szerint egyik félnek sem szabad kikerülnie, azokat a kölcsönösség elve alapján, pragmatikus párbeszéd útján kell rendezni. "Érdekemben áll, hogy a téma kapcsán pragmatikus párbeszédre kerüljön sor. Azt szeretném, hogy éppolyan jogokat kapjanak a Magyarországon élő szlovákok is, mint amilyen jogaik lesznek a szlovákiai magyaroknak" - fejtette ki. Hozzáfűzte: a két országban élő kisebbségek összefüggésében a kölcsönösségnek ez az elve egyelőre nem valósult meg.

Andrej Danko tavaly ősszel, azt követően került a szlovákiai politikai spektrum jobb szélén elhelyezkedő, parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt élére, hogy Szlovákia legrégebbi múltra visszatekintő politikai csoportosulása tavaly tavasszal nem jutott be a parlamentbe. Ján Slota pártelnök pedig bejelentette: nem indul ismét a párt elnöki posztjáért. Ján Slotát a napokban zárta ki a pártból az SNS elnöksége, arra hivatkozva, hogy nem kezelte jól a párt vagyonát, és gazdaságilag a tönk szélére jutatta. Elemzők szerint az SNS jövőbeli politikájában teljes változást nem, stílusváltást viszont eredményezhet a szélsőséges kijelentéseiről ismert Ján Slota távozása. 

2 nap alatt akarnak átverni egy olyan 

törvényt, ami megakaszthatja a trafikmutyi

 utáni állampolgári nyomozást 

2013-04-29. 22:08 Kuruc.info
Az Országgyűlés egy vasárnap benyújtott fideszes törvényjavaslat alapján már kedden megvédheti a korrupciógyanús adatait védelmező állami dohánycéget a válaszadási kötelezettségtől - írja az atlatszo.hu. A törvényt kivételes és sürgős eljárásban fogják tárgyalni, tehát alig 2,5 nappal a benyújtás után meg is szavazhatják.

A törvényjavaslat lényege, hogy tulajdonképpen bármilyen adatigénylés megtagadható lesz, hiszen annyi következik csak belőle, hogy az igénylő nem követelhet teljes körű tájékoztatást a közpénzek felhasználásáról, de hogy mit követelhet helyette, azt nem osztja meg a jogalkotó az adatigénylővel.

A javaslat egyik legérdekesebb része, hogy az a folyamatban lévő adatkérésekre is vonatkozik, ami az 
atlatszo.hu szerint különösen azért érdekes, mert az egyik új szabály alapján nem kell teljesíteni az adatigénylést, hogyha külön tájékozódási, iratmegismerési, betekintési és másolatkérési jogokat biztosít az érintett adat tekintetében.

Márpedig érdekes módon a koncessziós törvény tartalmaz ilyen szabályt: persze csak a szerződés megkötését követő 30 nap után, csak betekintést biztosítva, és ami a legfontosabb, a bírósághoz fordulás lehetősége nélkül. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy ezt az igénylést maga a parlamenti többség szeretné elutasítani - írja a lap. 
(Hír24 - Átlátszó)
Frissítés: "Önökkel vitatkozni olyan, mint lóval imádkozni" - Apáti István friss felszólalása a mutyizást törvényesítő vita során

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=EharopGrQYQ 

Kiállás: fideszes képviselő leplezi le a 

trafikmutyit 

2013. április 30., kedd, 06:30 Kovács Áron - 
HVG 
Lázár úr mennyi ment a zsebbe, és a családi kasszába a mutyi pénzből, és mennyi ment a párt kasszába.

Gyorsan eleget tett Lázár János felszólításának Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő, és a hvg.hu-nak adott interjúban névvel vállalja: a tolnai megyeszékhelyen a polgármester a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy véleményezzék azokat. Az állatorvosként dolgozó helyi képviselő azt mondja, hosszú távon a Fidesz érdekét szolgálja, hogy beszél a történtekről, különben úgy járnának, mint aszocialisták. Hadházy Ákos kifejti, mihez vezet az, ha egy pártban ellenzék és belső viták nélkül, 98 és 100 százalékos döntéseket hoznak.
hvg.hu: Amikor megkaptuk levelét, amelyből kiderült, hogyan születtek a döntések a trafikpályázatok ügyében, hirtelen csak annyit tudtunk meg önről, hogy civilben állatorvos. Hogyan és mikor lett fideszes önkormányzati képviselő?

Hadházy Ákos: Meggyőződéses konzervatív és jobboldali ember vagyok, már csak a családi hagyomány miatt is: vitézi címem van a dédnagyapám után, kántor vagyok, a nagyapám református lelkész volt. Ez a második ciklusom: 2006-ban lettem először képviselő. Kezdetben a gazdasági bizottság tagja voltam, de most már a kulturális bizottságban vagyok.
hvg.hu: De akkor miért szánta el magát arra, hogy egy belső, a párt számára kínos információt osszon meg a nyilvánossággal?

H. Á.: A trafik-ügy az, ami átszakított valamit, bár erről szeretnék a legkevesebbet beszélni.
hvg.hu: Mégis ezt kérdezném először. Hogy zajlott le ez a frakcióülés?

H. Á.: Nem formális frakcióülés volt, hanem egy politikai egyeztetés, amely eredendően az aláírásgyűjtésekkel foglalkozott. A frakciótagok voltak jelen, és a végén a polgármester, a választókerületi elnök szólt, hogy itt van a jelöltek listája. Kérte: nézzük meg, ki az, akit ismerünk és ki az, aki megfelelő jelölt lehet. Jómagam ezen meglepődtem. Azt lehetett tudni, hogy vannak lobbik, de hogy ennyire nyíltan történjen, azon meglepődtem. Jómagam is kénytelen voltam egy ismerős, idős, régóta kiskereskedő házaspár mellett megszólalni, nehogy véletlenül hátrányt szenvedjenek, mert nincsenek összeköttetéseik. Gyakorlatilag végigmentünk ezen a listán, megnéztük, ki ismeri a neveket, arról pedig, akit ismertünk, elmondtuk a véleményünket. Hogy ezután mi történt ezzel a listával, arról én már nem tudok, de hallva és olvasva a többi helyen megjelent eredményt, látva a helyieket is, úgy gondolom, hogy ez nem volt helyes eljárás. 
 
Hadházy Ákos, állatorvos, fideszes önkormányzati képviselő - Fotó: Túry Gergely

hvg.hu: Miért döntött végül úgy, hogy a nyilvánossághoz fordul?

H. Á.: Nagyon sokat gondolkodtam. Nyilván sokakban felmerül majd az a szó, hogy árulás. Én ugyanakkor arra a meggyőződésre jutottam, hogy a Fidesznek hosszú távon azzal teszem a legjobbat, ha elmondom ezeket a dolgokat. Rövid távon biztos, hogy kellemetlen, meg pár százalékot csökkenhet a népszerűség, de úgy gondolom, hosszú távon ez az, ami segíthet ennek a pártnak. Tényleg meggyőződésem, hogy a Fidesznek nagyon komoly erkölcsi és szellemi tőkéje van, ami jóval fontosabb tényező volt az ilyen arányú 2010-es győzelemben, mint bármilyen kampánytechnika vagy kampánystratégia. A másik oldalon ez az erkölcsi tőke hiányzik - a szellemi kapacitás is sokszor, de az erkölcsi tőke mindenképpen.

Ugyanakkor úgy látom - mint a legutolsó végvár legutolsó katonája -, hogy amilyen lehetőség volt, annyira káros is a pártnak az ilyen nagyarányú győzelem. Meggyőződésem, hogy egy jól működő ellenzék alapvető szükséglet, illetve alapvető szükséglet lenne bármilyen kormányhoz. Ha nincs ellenzék, akkor előbb-utóbb nem fogjuk tudni kontrollálni a saját döntéseinket, mert nem lesznek visszajelzések, hogy valami, amit teszünk, az rossz. A jelenlegi ellenzék erkölcsileg teljesen vállalhatatlan, és nem jelent semmilyen veszélyt a Fideszre. Mivel nincs külső ellenzéke a párnak, ez elvezetett oda, hogy olyan döntéseket hozunk, amelyek nem helyesek, és sajnos akár odáig is elvezethet, hogy olyan döntéseket hozunk, amelyek egyéni érdekeket szolgálnak.
hvg.hu: Ha az ellenzék nem is, a párton belül azért még szólhat valaki, hogy rossz irányba mennek a dolgok, nem?

H. Á.: A másik, szerintem nagyon nagy gond épp az, hogy a pártban belső ellenzék sincsen. Azért nincs, mert - egyébként az emberek jogos igénye alapján - le fog csökkenni a parlamenti képviselők száma. Ezt tudják a jelenlegi képviselők is, ezért nyilvánvaló, hogy aki bármit szeretne tenni a jövőben is, döntéshozatali pozícióba szeretne kerülni, annak mindent el kell fogadnia. Igazi negatív véleményt nem várhatunk el tőlük. Ez szintén oda vezet, hogy olyan döntéseket hozhat meg a kormányzat, ami nem jó. Ha eljutunk egy olyan helyzetbe, hogy azt gondoljuk, minden döntésünk helyes, akkor én egy példát szoktam mondani: a lengyel elnökét, Lech Kaczynskiét, aki felült egy repülőre, és úgy érezte, neki mindent meg lehet tenni. Ez a repülő lezuhant, mert olyan időjárási körülmények voltak, hogy nem volt lehetséges a leszállás, de ő beszólt a pilótafülkébe, hogy meg kell csinálni.

Ha egy párton belül nincsenek viták - és e párton belül, legalábbis a mi szintünkön nincsenek - akkor két eset lehetséges. Valamit vagy nagyon jól csinálunk, vagy valami nagyon nincs rendben. Én azt gondolom, hogy a viták szükségszerű előfeltételei egy jó döntésnek. És nagyon sokszor azt látjuk a pártban, hogy 98 meg 100 százalékos döntések születnek. Ez valahogy nem helyes. Azt láttam, hogy még a párt tagságát sem vontuk be a döntések előkészítésébe: a helyi csoportgyűléseket jó, ha évente hívtuk össze, olyankor, ha valamilyen formális kötelesség volt. Sok olyan döntést hoztunk - legalábbis itt helyben - amelyek szerintem nem voltak kellően átgondolva, és sokszor sajnos inkább egyéni érdekeket szolgáltak, mint a városét. Ilyen volt ez a trafikügy is.
hvg.hu: Miért érezte úgy, hogy pont önnek kellett felemelni a szavát ebben az ügyben?

H. Á.: Ha a Fideszből senki nem vállalná azt a véleményt, hogy ez a döntés nem helyes, akkor az egy lassú agónia kezdete lenne a párt számára. Akik nincsenek benne a politikában, azoknak tudniuk kell, hogy ebben a pártban is lehetnek eltérő vélemények, és ez nagyon fontos. Ha ezt nem vállalná fel senki, akkor nagyon könnyen a baloldal sorsára juthatna a párt. Ennek a pártnak a tagsága és a vezetésének legnagyobb része tisztességes, és az ország javát tartja szem előtt, még akkor is, ha ez az ügy most nem ezt mutatja.
hvg.hu: A Fidesz-tagság fegyelmezett társaság hírében áll, nagyon ritka, hogy valaki ennyire szembe menjen a fősodorral, mint most ön.

H. Á.: Fegyelmezett a Fidesz-tagság, és azt gondolom, hogy a jobboldal egysége érték, de már túllendült egy bizonyos fokon. A viták - akár időhiány, akár más miatt - nem zajlanak le, és ez nagyon rossz. Abban a nyolc évben, amikor le kellett győzni a szörnyű állapotú baloldali kormányzatot, helyénvaló volt ez a fegyelem. Helyén volt ez a "félkatonai irányítási mód". Amikor viszont a kormányzást - akár helyi szinten is - átvettük, akkor megtehettük volna és megtehetnénk, hogy ezeket a vitákat lejátsszuk és átkapcsolunk a "demokrata irányítási módba". Sajnos ezt a kapcsolót nem mindig állítottuk át. Lehet, hogy a sebesség miatt is, hiszen egy országot kell átalakítani, de sajnos sokszor tetten érhető, hogy egyéni érdekek miatt nem zajlanak le viták. Nagyon sajnálom azt is, hogy a Fideszben lévő komoly szellemi kapacitás ellenére nem próbál a párt az értelmiség felé nyitni, az értelmiséggel kommunikálni, elfogadtatni a döntéseinket. Ez hosszú távon öngyilkosság, mert az értelmiség valóban csak egy kisebb szegmense a társadalomnak, de véleményformáló, és helyben meghatározó lehet.
hvg.hu: Ha megjelenik ez az interjú, azzal ön megtöri azt az állapotot, hogy nincs belső ellenzék. Mi történik ezután?

H. Á.: Nyilván két dolog lehet: vagy lesznek komoly politikai retorziók ellenem, vagy nem lesznek, mert az életutam, a családi elkötelezettségem alapján elfogadható, hogy én ezt a kormánypárt érdekében mondom el. Ha egy ilyen véleménynyilvánítást politikai retorzió követ, abban az esetben nem fogom sajnálni politikai karrierem végét, mert úgy nem is szeretném még ezt a legalacsonyabb szintű politizálást sem tovább folytatni. Kicsit sajnálnám, mert azért volt pár szép dolog, amit a városért tudtam tenni. Ha egy ilyen dolog miatt mégis úgy gondolja a pártvezetés, hogy én nem vagyok ide való, akkor azt el tudom fogadni, nem fogok ez ellen ágálni, nem fogok átmenni máshová. Ha nem lesznek retorziók, akkor nagyon fogok örülni, mert az alátámasztaná azt, hogy a Fidesz demokratákkal van tele, még akkor is, ha a jelenlegi döntéshozatali mechanizmusokban nem mindig ez látszik.
Tagad a fideszes polgármester

Sem frakcióülés, sem politikai egyezetés nem volt Szekszárdon a dohánytrafikokra pályázók listájáról - mondta a hvg.hu-nak az interjú megjelenését követően Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere, a térség parlamenti képviselője.

A szekszárdi polgármester kedden azt mondta, választókerületi elnökként semmiféle listát nem látott, mint mondta, nem is láthatott, hiszen a pályáztatás Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. intézte. Horváth István azt mondta, "felfoghatatlan" számára, hogy Hadházy miért tesz ilyen állításokat. Kérdésünkre, hogy hazugnak tartja-e Hadházyt és szerinte mi ezzel a politikus célja, azt válaszolta, nem tudja értelmezni a helyi képviselő interjúját, nem érti a szándékait.

Korábban a hvg.hu-nak, a kedden megjelent cikkben az Origónak is azt mondták - név nélkül nyilatkozó - fideszes képviselők, választókerületi elnökök, hogy a politika beavatkozott a pályáztatásba. Az origónak nyilatkozó források szerint Rogán Antal frakcióvezető és Lázár János államtitkár is adott szempontokat a pályázók kiválasztásában (az Origó szerint többek között azt kérték, se jobbikosok, se MSZP-sek ne nyerjenek, lehetőleg a fideszes kötődésűeknek kedvezzenek.) 

Kiszivárgott levél: hazugságra kötelezik 

az 

igazgatókat? 

2013. január 15., kedd, 08:29 
HVG

Hiába ezért kényszerülnek rá, nem hivatkozhatnak a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásról szóló kormányhatározatra idős dolgozóik elbocsátásakor az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) tartozó intézményvezetők - írta a Világgazdaság. Erre egy, a lap birtokába jutott levélben utasította őket a tárca közigazgatási államtitkára.
Reagált a minisztérium

"Szakmai szempont" miatt írta bele az Emmi a tárcához tartozó intézmények vezetőinek kiküldött levelébe, hogy idős dolgozóik elbocsátásakor nem hivatkozhatnak a kötelező nyugdíjazásról szóló kormányhatározatra - közölte a minisztérium. "A média által kifogásolt utolsó bekezdés kizárólag a felmentésről rendelkező munkáltatói intézkedések jogszerűségének biztosítása érdekében, tehát szakmai szempontból került a kimenő levélbe" - tették hozzá. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992-es törvény "ugyanis tételesen meghatározza a jogszerű felmentés indokait, amelyek között a kormány határozata nem szerepel. Ahhoz, hogy a felmentési okiratok jogszerűek legyenek, szükséges, hogy az indok a törvényben meghatározott nyugdíjjogosultság legyen" - fogalmaz a minisztérium.

A VG birtokába jutott, Lengyel Györgyi aláírásával pénteken kiküldött levél az állami egészségügyi, az oktatási és a szociális intézmények fenntartóit, illetve a hozzájuk tartozó kórházak, rendelők, iskolák, idős- és gyermekotthonok vezetőit tájékoztatja a nyugdíjazással kapcsolatos eljárásrendről.

E szerint júliustól hivatalból mindazoknak szüneteltetni fogják a nyugdíját, akik bár nyugdíjjogosultak, az év közepét követően is szeretnének dolgozni. Az öregségi ellátást az illető számára csak akkor folyósítják újból, ha az érintett igazolja munkaviszonyának megszűnését. Az államtitkári útmutató szerint április 30-ig kell bejelenteni a nyugdíjfolyósítónak, ha valaki nyugdíjasként a közszférában dolgozik.

A közalkalmazottak felmentésének egyedi munkáltatói intézkedésen kell alapulnia, és azt "okszerű indoklással" kell ellátni. Abban azonban "kifejezetten kerülni kell" a kormányhatározatra való "tételes vagy tartalmi hivatkozásokat", az Emmi közigazgatási államtitkárának véleménye szerint ugyanis a dolgozók felmentése nem közvetlenül a kormányhatározaton alapul.

"A felmentés indokaként kizárólag a közalkalmazott nyugdíjazásának tényét kell megjelölni" - áll az intézményvezetőknek kiadott ukázban.

Az intézményvezetőket ezzel konkrétan hazugságra kötelezi a tárca, hiszen maga az államtitkár fogalmaz úgy, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint nem szűnik meg automatikusan a nyugdíjkorúak jogviszonya, ugyanakkor a közszférában dolgozók kényszernyugdíjazásáról szóló kormányhatározat megtiltja, hogy költségvetési szerv nyugdíjkorú munkavállalót foglalkoztasson.

A kormány "kötőerővel rendelkező véleménye" alól a szaktárca szerint is lehet ugyan felmentést kérni, azzal kapcsolatban azonban olyan kitételeket jelöl meg, amelyek a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlenné teszik, hogy azzal bárki is éljen.

Kapcsolódó:
   
Újabb kivételek a kötelező nyugdíjazás alól 


Zűrzavar az egészségügyben a kötelező nyugdíjazás kapcsán Mint ismeretes, egy múlt héten megjelent kormányrendelet értelmében július 20-áig kell megkapniuk első jövedelem-kiegészítésüket azoknak a közalkalmazotti státusú egészségügyügyi dolgozóknak, akik a nyugdíjukról lemondva tovább dolgoznak. A munkaviszonyt az érintettek április 30-ig (a mai napig) kötelesek közölni a nyugdíjfolyósítóval. Az egészségügyi államtitkárság a Magyar Nemzet megkeresésére közölte, hogy a jövedelem-kiegészítésre való jogosultságnak nem feltétele, hogy az egészségügyi dolgozók kevesebbet keressenek, mint a minimálbér tizennyolcszorosa, mivel ez utóbbi korlátozás a korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülőkre vonatkozóan korábban is érvényben volt. Ezt azt jelenti, hogy ha valakinek a nyugdíjjárulék fizetésének alapját képező jövedelme eléri ezt az összeget, onnantól kezdve az ellátást részére az adott év végéig szüneteltetni kell. Az államtitkárság a múlt héten figyelmeztetett, hogy a kompenzációra jogosultak száma nem azonos azokéval, akik a továbbfoglalkoztatási kérelemben érintettek. A kettős ellátás tilalmában július 1-je után összesen 4059 fő érintett - írja a Magyar Nemzet. A kettős ellátásra tehát van tilalom, de a kettős mércére nincs! Az országgyűlésben 50 fő körül van a nyugdíjas képviselők száma. Rájuk a törvény nem vonatkozik, de nem vonatkozik a nyugdíjas miniszterekre, államtitkárokra sem. Az országgyűlési képviselők jövedelme a magyar átlagfizetés többszöröse. A nyugdíjas képviselők mégis rájárnak a nyugdíjkasszára, a kormánytagok és államtitkárok jövedelméről nem is beszélve! Pintér Sándor belügyminiszter újságírói kérdésre ki is jelentette, hogy ő bizony jogosan veszi fel hosszú évek óta (cirka 17 éve) a nyugdíjat is, mert a járulékokat megfizette. Érdekes lenne kiszámolni, hogy mennyi járulékot fizetett, és mennyi nyugdíjat vett fel. Az egészségügyi dolgozók is megfizették a járulékokat, ráadásul meg is dolgoztak a nyugdíjért, mégis a nyugdíj melletti foglalkoztatásuk belekerült a bürokrácia útvesztőjébe. Pedig az ő nyugdíjuk a fent említettek nyugdíjához képest valószínűleg csekély lehet. Érdemes lenne kiszámolni, hogy ez a bonyolult törvény mennyi megtakarítást eredményezett? Minden költséget felszámolva még az is lehet, hogy többletkiadást okoz. Az emberileg és erkölcsig okozott kárt az emberi erőforrások minisztériumában nem fogják kiszámolni. (F. I.) 

Orbán lánya nyerte a pályázatot 

2013, április 30 - 14:30 
hvg.hu alfahir.hu
A miniszterelnök legidősebb gyermeke, Orbán Ráhel nyerte a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett szakdolgozat-pályázatot - írja a hvg.hu.

A Magyar Turizmus Zrt. tavaly 12. alkalommal hirdetett pályázatot a felsőoktatási intézmények számára, hogy díjazza a legjobb turisztikai témájú szakdolgozatot író hallgatókat. A szakdolgozatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. munkatársaiból álló szakmai zsűri értékelte. A legjobb dolgozatot két kategóriában jutalmazták, ezek az "Alapos, tudományos igényű munka", valamint az "Újszerű témaválasztás" voltak. Utóbbi kategáriában Orbán Viktor lánya, Ráhel örülhetett a győzelemnek, a zsűri ugyanis az ő művét találta a legjobbnak.

Orbán Ráhel "Könnyűzenei fesztiválok szervezeti folyamatának és versenyképességének elemzése - A Sziget Kulturális és Menedzser Iroda példáján keresztül" címmel írta szakdolgozatát, tapasztalatait akkor szerezhette, mikor Szájer József EP-képviselő lányával, Fannival közösen szervezte 2011-ben a VOLT Fesztiválon az Európa Kempinget.

A díjazottak anyagi elismerést és könyvjutalmat kaptak. 

Részegen összeverte élettársát a fideszes 

képviselő - kutyájára fogná a 

bántalmazást 

2013-04-30. 07:38 Kuruc.info
Súlyos arcsérülésekkel fekszik a kecskeméti kórházban Balogh József fideszes országgyűlési képviselő, Fülöpháza polgármesterének az élettársa. Az asszony vallomása szerint a párja ittasan, többször ököllel arcul ütötte. A nyomozást áttették a Központi Nyomozó Főügyészségre. Balogh áll a vizsgálat elébe, és "ha kell", lemond a mentelmi jogáról. 
 
Balogh József a Helyi Termék Ünnepen Till Attilával

Mivel nyolc napon túl gyógyuló sérülésről van szó a kórház hivatalból értesítette a rendőrséget, akik haladéktalanul megkezdték az eljárást. Lefolytatniuk azonban nem sikerült, mert S. Terézia élettársa Balogh József, fideszes országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun megye 1-es számú választókerület (Kecskemét-Kunszentmiklós) elnöke, Fülöpháza polgármestere.

Mivel egyértelművé vált, hogy mentelmi joggal rendelkező személlyel van dolguk, az iratokat megküldték az eljárás lefolytatására hivatott Központi Nyomozó Főügyészségre.

Balogh képviselő szombaton a nevelt fiának az esküvőjén volt Solton, majd miután hazatértek élettársával Fülöpházi otthonukba, akkor fajult tettlegességig a vita közöttük. Balogh vasárnap reggel a Helyi Termék Ünnepen vett részt a településen, ahol együtt szerepelt Till Attilával, a TV2 műsorvezetőjével, valamint Kocsis Tiborral, aki 2011-ben megnyerte az X-Faktor döntőjét.
(Nol nyomán)

Frissítés: Balogh szerint a vak komondor verte meg a feleségét

Balogh Józsefet a Parlamentben érte utol a Hír24 újságírója. A honatya beszámolója szerint a következő történt: Balogh élettársa fiának az esküvőjére készült, meg a vasárnapi falunapra. Az esküvőn megivott egy deci fehérbort, másfél deci rozét, illetve egy fél sört (az nem ízlett neki) és 3-5 házipálinkát, amibe zölddió volt beleáztatva.
Balogh szerint, amikor szombat éjjel hazaértek az esküvőről, az asszony és Szabika (az élettárs fia) becipelték a pörköltes lábost a házba. Ekkor - ezt már Szabika elbeszélésére hivatkozva mesélte Balogh - a család 80 kilós, vak komondora "megriadt, és fellökte a nőt".

A lap kérdésére, miszerint élettársa azt állítja, megütötte, Balogh azt mondta: nem tudja, nem emlékszik semmire. Hozzátette: a parlamenti ülés után meglátogatja a kórházban az asszonyt.
(Hír24 nyomán) 


Hát persze, Biszku Béla elvtárs veje... 

Újra Patai Mihály a Bankszövetség élén 

2013. március 22., péntek 14:54 
Index/MTIPatai Mihályt, az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta elnökének pénteki testületi ülésén a Magyar Bankszövetség.

A szövetség közleménye szerint Patai Mihály kiemelte, hogy az ügyfelekkel és a politikai döntéshozókkal is a felek számára egyaránt hasznos, jó megállapodásokra, kölcsönös és hosszú távra megalapozott bizalomra törekszik a bankszektor.

Az ülésen elnökségi tag lett Zolnai György, a Budapest Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, illetve Hegedűs Éva, a Gránit Bank Zrt. vezérigazgatója, a kis- és középbankok képviseletében.
Az alku hiánya miatt távozott

Patai novemberben állt fel a Bankszövetség elnöki székéből, miután a kormány elfogadta a banki szektort tovább terhelő tranzakciós illetéket. A bankár tavaly október 24-én, egy héttel a második csomag bejelentése után váratlannak és megdöbbentőnek nevezte a csekkadóként ismert tranzakciós illeték általános kulcsának 1 ezrelékről 2 ezrelékre történő emelését és a bankadó megígért feleződésének elmaradását. "Megértem, hogy változnak a körülmények, és valaki nem tudja tartani az általa aláírt írásos megállapodást. Ilyenkor szerződésmódosítást szoktak alkalmazni, erre azonban nem adott lehetőséget a kormány" - mondta akkor Patai, mi lepte meg igazán.

A bankszövetségi elnök akkor arról beszélt: egy nappal a bejelentés előtt ismerte meg a csomagot, akkor a bankszövetség elnökségének felajánlotta a lemondását arra az esetre, ha a parlament megszavazza a kormány döntését. Valakinek ugyanis Patai szerint vállalnia kellett a felelősséget azért, hogy az általa képviselt, együttműködésre épülő stratégia megbukott.

Azóta Matolcsy Gyyörgy MNB-elnök lett - Patait korábban a lehetséges alelnökök között is emlegették -, utódja Varga Mihály pedig kiegyezést ígért a bankoknak. A mostani ülésen meghívott vendégként egyébként Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is részt vett.

A Bankszövetség megbízott elnökével, Gyuris Dániellel, aki a két Patai-korszak között irányította a Bankszövetség munkáját megbízott elnökként, januárban készített interjúnkat ide kattintva olvashatja.
Jelentős veszteségek

A Bankszövetség főtitkára, Kovács Levente az elmúlt évről adott értékelésében kiemelte, hogy 2012-ben a hazai bankszektor továbbra is nehéz körülmények között működött, így az előző évhez hasonlóan jelentős veszteséggel zárta az évet.

A bankszektor mindezek ellenére megőrizte működésének stabilitását, tőkeellátottsága megfelelő volt, mindez több esetben a külföldi anyabankok által biztosított jelentős tőkeemelésnek volt köszönhető.

Gyuris Dániel, a Bankszövetség ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a bankok csak akkor lehetnek sikeresek, ha a magyar gazdaság is sikeres, és ismét növekedni tud. Éppen ezért a Bankszövetségnek a gazdaságélénkítés eszköztárának kidolgozásában aktív szerepet kell vállalnia. 

LÉHMANN: "... pikáns dolog az, hogy a Debreceni Törvényszék által "sablon" beadványaimat tökéletesen ott megértették, sőt ennek megfelelő ítéletet is hoztak, míg számos más esetben ugyanezzel a "sablon" beadványomnak az értelmezésével..."
Folytatás: 
http://www.civilkontroll.com/tenyleg-ne-rettegjenek-az-emberek-a-vegrehajtoktol-tenyleg-mi-vagyunk-az-erosebbek/



Megszavazták: A törvény mostantól 

azokat 

védi akik lopnak 

2013. 04. 30. 
magyarinfo.blog
Nem sokkal ezelőtt a Fidesz elfogadta azt a törvényt ami kivégzi az átláthatóságot Magyarországon. A kormány tegnap beterjesztette és ma elfogadta azt a törvényt ami fellép a "visszaélésszerű adatigénylésekkel" szemben. Értsd, fellép azokkal az állampolgárokkal, újságírókkal, politikusokkal szemben akik szeretnék tudni mire folyik el a közpénz.

A törvény szerint innentől az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal köteles ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket, a közérdekű adat megismerésére irányuló igény pedig nem eredményezhet az ellenőrző szervek jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést. Tehát az ÁSZ és a KEH amelynek elnökeit és vezetőit a parlamenti többség fogja kinevezni, fog őrködni a parlamenti többség korrupciós igénye felett, ha pedig nagylelkű másnak is adhat betekintést az iratokba.

A cél persze egyértelmű, két hete nyerte meg Szabó Rebeka a PM képviselője azt a pert ami után kötelesek lennének neki kiadni a földpályázatok pontozási rendszerét, eredményeit, és láthatnánk mi alapján nyertek a nyertesek. Illetve itt van a trafikbotrány, ahol szintén el kell kenni a haveroknak osztott mutyit. Ezért a Fidesz nem rest a törvény pedig természetesen ezekre is vonatkozik. A Fidesz korrupciói kiderültek, de nem visszavonják, felülbírálják a dolgokat, hanem levonják a következtetést, és mindent titkosítanak.

De nem csak rövid hanem hosszútávú eredménye is van ennek a törvénynek. Innentől kezdve bárki értelmezheti úgy a törvényt, hogy ő eleget tett az átláthatósági követelményeknek a KEH és az ÁSZ felé, így nem ad ki adatot senkinek. Innentől kezdve mindenfajta korrupció felderítése kegyetlen nehézzé válik. Innentől kezdve a törvény nem azokat védi akik felakarják deríteni a korrupciót, hanem azokat akik lopnak.

Merthogy ha nincs semmi mutyi akkor egy adatkiadásnak nincs következménye. Aki titkosítani akarja a pályázatok élbírálását, az állami cégek és az állam szerződéseit, az az örökérvényű mondás szerint valamit rejteget. A Fidesz pedig most ezt teszi, az átláthatóság csatornáit elzárja, és vasbeton falat húz, a korrupció elé, hogy ne legyen látható. 

Vona Gábor: Nem engedünk a 

diktatórikus 

tiltásnak 

2013/04/30 - 15:03 Facebook - 
Szent Korona Rádió
Tegnap vette át Hegedűs Lorántné képviselőtársam a BRFK tiltó határozatát. A Zsidó Világkongresszus idejére Orbán Viktor minden olyan tüntetést betiltott, amely sértheti az oda érkezők "méltóságát".

Mivel ez a döntés súlyosan sérti nekem, mint magyar állampolgárnak a méltóságomat, így mindenképpen részt veszek a megemlékezésen, amely vagy így, vagy úgy, vagy itt, vagy ott megtartásra kerül. Hogy milyen formában, még nem tudom.

Egy dologra mindenki figyelmét felhívom viszont. A kormány célja, hogy bebizonyítsa, keményen leszámol az Izrael politikáját kritizálókkal. Jó fiú akar lenni az USA és a zsidó állam szemében. Ehhez arra van szüksége, hogy bennünket csürhének tudjon bemutatni. Minden vágya ezért egy olyan elszabadult tüntetés, amelyet fel tud oszlatni, és amelyet úgy lehet majd a médiában tálalni, mint egy erőszakos eseményt romboló, garázda résztvevőkkel. Minden bizonnyal olyanok is megjelennek majd, akik szerepe az lesz, hogy ezt a kényelmes helyzetet generálják a kormány számára. Mindezt el kell kerülni. Ezért arra kérek mindenkit, hogy forró szívvel jöjjön, de hideg fejjel. Méltósággal akarunk emlékezni az áldozatokra és méltósággal akarjuk megmutatni, hogy ez a mi hazánk.

Aki ezt nem érti meg, aki ezt nem így látja, az ne jöjjön a megemlékezésre. Az csak árthat ott. Aki viszont egyetért, azzal találkozni fogok.

Kapcsolódó:
    
"El innen, kufárok! Nem kívánunk zsidó gyarmat lenni!"
    
Ronald Lauder és Köves Slomo csicskája betiltotta az antibolsevista tüntetést 

Itt tartunk... Nőtt Orbán Viktor előnye 

Bajnaival szemben 

Hunyor Erna 2013. április 29., hétfő 
Magyar Hírlap
A miniszterelnök nem Bajnai Gordon táborát, hanem elsősorban a politikai hovatartozásukban bizonytalan választókat tudta sikeresen megszólítani

A Századvég 2013 áprilisában készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint Orbán Viktor február óta jelentősen növelni tudta támogatóinak számát, míg Bajnai Gordon támogatottsága csökkenő tendenciát mutat. 
 
Bajnai Gordon és Orbán Viktor

A Századvég kutatóintézet az MHO-hoz eljuttatott 2013. áprilisi mérésének eredményei szerint a felnőtt lakosság többsége, 54 százaléka Orbán Viktort látná szívesen 2014 után a miniszterelnöki székben, ha csak a jelenlegi kormányfő és Bajnai Gordon közül választhatna. A válaszadók mintegy harmada (32 százaléka) Bajnai Gordonra voksolna. A Századvég februári kutatásának eredményeivel összehasonlítva a jelenlegi miniszterelnököt támogatók tábora több mint tíz százalékponttal nőtt, míg Bajnai Gordoné kismértékben csökkent. Összességében tehát elmondható, hogy az elmúlt időszakban Orbán Viktor jelentősen növelni tudta előnyét a volt miniszterelnökkel szemben. Az áprilisi mérés során továbbá jóval kisebb azon lakosok aránya, akik nem válaszoltak a kérdésre vagy nem mennének el szavazni. Ebből az következik, hogy Orbán Viktor nem Bajnai Gordon táborát, hanem elsősorban a politikai hovatartozásukban bizonytalan választókat tudta sikeresen megszólítani.

A kutatás során a válaszadók az összes általunk felsorolt pozitív tulajdonságot nagyobb arányban tulajdonították Orbán Viktornak, mint Bajnai Gordonnak. A legnagyobb különbség az erős vezető esetében látható: több mint háromszoros azon válaszadók aránya, akik szerint ez inkább a mai kormányfőre jellemző. A lakosság többsége (57 százaléka) inkább a jelenlegi miniszterelnökre tartja jellemzőnek, hogy hatékonyan dolgozik. Többen voltak azok, akik inkább Orbán Viktorra tartották igaznak, hogy törődik az emberekkel és betartja, amit ígér, mint akik szerint ezek a tulajdonságok inkább Bajnai Gordonra jellemzőek.

A válaszadók többsége (58 százaléka) szerint a két politikai szereplő közül inkább Orbán Viktor képes a minimálbéreket emelni, 59 százalékuk szerint pedig az államadósságot csökkenteni. Mintegy kétszer annyi válaszadó szerint Orbán Viktor alkalmasabb Bajnai Gordonnál az adócsökkentést és a munkahelyteremtést tekintve. Elmondható, hogy az összes felsorolt terület esetében többen vannak azok a megkérdezettek, akik inkább Orbán Viktort tartják képesnek a feladatok ellátására. 

Az amerikai és a brit uralkodói vérvonal 

egyetlen királyhoz vezethető vissza 

2013. április 29., hétfő 
aranykorhajnalan.blog
Egy 12 éves lány kinyomozta az Amerikai Egyesült Államok elnökeinek családfáját és arra a megdöbbentő eredményre jutott, hogy mindegyik személy vérvonala egyetlen XIII. századi uralkodóhoz vezet: a Magna Cartát aláíró Földnélküli János Anglia királyához. Az elit nagyon odafigyel, hogy még a bábjaik se legyenek akárkik.

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=ta6PxbEH_3A

S ha már a vérvonalaknál tartunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy a Telegraph egy alkalommal arról cikkezett 
http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/prince-charles/9656769/Prince-Charles-heir-to-Draculas-blood-line.html, hogy a brit királyi család távoli rokonságban áll Vlad Drakula havasföldi gróffal, akinek nevéhez különféle rémtettek fűződnek. A "Drakula" is azt jelenti, hogy az "ördög fia". Alakja ihlette a vámpírtörténeteket, talán nem is alaptalanul.
S ez a vér napjainkban is csordogál a brit uralkodó család ereiben, akik nem csak a sziget felett gyakorolnak hatalmat, hanem az egész transzatlanti régióért ők felelnek. Aranyos, nem? 


David Icke kutatásai szerint Ők nem teljesen emberek, és a Védikus Szentírásokat ismervén én is úgy vélem, hogy a Kali-yuga uralkodói ráksaszák, azaz olyanok mint Miszter Drakula. Egyébként Henry herceg is többször utalt arra, hogy az ereiben Vlad vére csörgedez, és a család több alkalommal is ellátogatott Erdélybe, nyilván ebből az okból. Az elit imádja és büszke a történelmére. 

Rakétákkal lőttek egy orosz utasszállítót 

Szíria légterében 

2013. április 30. 14:22 
Hunhír.info
Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő közölte, hogy értesüléseik szerint közép-európai idő szerint 14 óra 45 perckor a NordWind orosz légitársaság Sarm es-Sejkből Kazanyba tartó járatának legénysége "a földön zajló olyan harci cselekményeket észlelt, amelyek veszélyt jelenthettek volna a 159 utast szállító repülőgépre"

Korábban az Interfax orosz hírügynökség név nélkül nyilatkozó forrására hivatkozva jelentette, hogy ismeretlenek két föld-levegő rakétát lőttek ki a Szíria légterében tartózkodó orosz utasszállító gépre. A rakéták a gép közelében robbantak fel. A forrás azt is közölte, hogy a támadók célja feltételezhetően a repülőgép volt, de azt nem tudni, hogy a támadók tisztában voltak-e azzal, hogy a gép orosz.

A damaszkuszi hatalom ellen harcoló fegyveres felkelők korábban bejelentették, hogy célpontnak tekintik a Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét támogató országok utasszállító repülőgépeit. Februárban a damaszkuszi nemzetközi repülőtér körzetében néhány települést az ellenőrzésük alatt tartó fegyveresek egy iráni repülőgépre lőttek. Az esetnek nem voltak súlyos következményei - emlékeztetett a 
lenta.ru orosz hírügynökség. 

Tortával ünnepelt a felvásárlók 

nagykövete: 100%-os töltöttséggel 

érkeznek Judapestre a Jumbo Jetek Tel-

Avivból 

2013-04-30. 13:57 Kuruc.info
A Boeing 747-400-as típusával teljesíti keddi Budapest-Tel Aviv járatát nyolc héten keresztül az izraeli El Al légitársaság, az első Jumbo Jet délelőtt landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. 

Váradi János, az El Al magyarországi igazgatója azt mondta, a négyszáz férőhelyes gép kedden közel teltházzal közlekedett, és a többi járatra is nagyon nehéz már jegyet venni, a töltöttségi adat közel száz százalék. A járatokkal általában izraeli turistacsoportok érkeznek Magyarországra, de magyar turisták és üzleti utazók is igénybe veszik. A nagyobb gép beállítását a Magyarország és Izrael közötti turizmus fellendülése indokolja - tette hozzá.

Ilian Mor, Izrael magyarországi nagykövete a gép landolást követően a repülőtéren elmondta, a járaton izraeli turisták utaznak, ők egyhetes szabadságukat töltik Budapesten. Ez is jelzi, hogy a magyar főváros attraktív célpontja az izraeli turizmusnak. Ők tisztelettel, és barátsággal érkeznek a magyarokhoz, és ezek a látogatások nagy támogatást jelentenek a magyar turizmusnak és gazdaságnak is - mondta (tehát még nekünk kellene hálásnak lennünk - a szerk.). 
 
Ilan Mor izraeli nagykövet az El Al izraeli légitársaság első járatának érkezésén a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2013. április 30-án

Jelenleg Izraelből több turista érkezik Magyarországra, mint ahány innen megy oda, de a cél az, hogy ezt megfordítsák. A nagykövet szeretné, ha minél több magyar turista érkezzen Izraelbe, mert az ország vonzó célpont, "modern, virágzó társadalommal". A két ország közötti kapcsolatokat erősíteni kell, mert rendkívüli kapcsolata van Magyarországnak Izraellel az itt élő zsidó diaszpóra miatt is - mondta. 
 
Tereh László, az El Al izraeli légitársaság repülőtéri szolgálatvezetője, Váradi János, a légitársaság magyarországi igazgatója, Ilan Mor, valamint Zadok Ido, a járat kapitánya és Eli Gur első tiszt (b-j) tortavágással ünneplik a légitársaság első járatán

Az El Al hetente nyolc járatot üzemeltet a Liszt Ferenc-repülőtér és Ben Gurion között, ezek közül hetente egy lesz, amelyet a 747-es Boeinggel szolgálnak ki. Jelenleg ez az egyetlen utasszállító légitársaság, amely menetrend szerűen közlekedtet Jumbo Jetet Budapestre. 

Az El Al Izrael nemzeti légitársasága, az 1948-ban alapított társaság 38 célállomásra repül, flottája 38 Boeing gépet számlál. 
(MTI nyomán)

Korábban írtuk: 
Annyira tombol itt az antiszemétizmus, hogy már "legendás, óriási" gépekkel hordják Izraelből a tetűhintásokat

Kapcsolódó:
   
Izraeli "demokrácia": "jogszerű" a turisták leveleibe való beleolvasás a repülőtéren 

NEM ENGEDHETED MAGYARKÉNT, HOGY A PALESZTINOK MÉSZÁROSAI ÜNNEPELJENEK MAGYARORSZÁGON!
NEM AZONOSULHATSZ MAGYARKÉNT A GYILKOSOKKAL!
Hazánkban tartja ülését a Zsidó Világkongresszus.

Ezt nyílt provokációnak tekintjük, főképp azok után, ami a WikiLeaks-en megjelent, miszerint valószínűleg 120 cionista katona tevőlegesen is részt vett 2006-ban a tüntető magyar emberek megfélemlítésében és brutális bántalmazásukban. Magyarország felvásárlói, gyarmatosítói most már teljesen nyíltan jönnek fő európai székhelyükre, ahol a "rettenetes antiszemitizmus" ellenére mégis otthon érzik magukat. Köszönjük, nem kérünk belőlük! 
Facebook 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése