2016. május 10., kedd

Az árnyékban felsejlő alakok tündöklése



Az árnyékban felsejlő alakok tündöklése




Az atomerőművek is a terroristák célkeresztjében állnak


Az Iszlám Állam deklaráltan készül atomerőművek megtámadására, így az új típusú terrorizmus kihívásaival kell szembenéznie az atomenergia-iparnak is. A terrorizmus elleni védelem nagyon drága, mégsem spórolható meg.
Rendkívül költséges, de nem spórolható meg az új típusú terrorizmus elleni védelem kidolgozása az atomerőművekben – jelentette ki Kis-Benedek József címzetes egyetemi tanár, egykori tel-avivi katonai attasé.
A globális dzsihád stratégiájáról elmondta, hogy kis csoportokban, egymásról nem tudó sejtekben támadnak. Ezeket az Iszlám Állam képezi ki (ma 400-600 ilyen létezik), a terrorcsoport vezetői határozták meg a stratégiát, ám a célpont kiválasztása és a merénylet végrehajtása már a felsőbb irányítást nélkülöző terroristasejt dolga. A globális dzsihád célja, hogy a lakosságban és a kormányokban félelmet keltsenek, bizonytalanságot okozzanak, ezért mindig történnie kell valahol valamilyen támadásnak. Mivel bárhol lecsaphatnak, támadásaikkal, illetve a támadás lehetőségével túlterheltté teszik a biztonsági szolgálatokat.
A terrorista szervezetek egyelőre nem képesek atomfegyverhez vagy hasadóanyaghoz jutni, vegyi, biológiai, radiológiai tömegpusztító fegyverekre azonban szert tehetnek. A szakértő szerint a 440 működő és a 32 épülő atomerőmű mellett a kutatóreaktorok, illetve a nukleáris hulladék kezelői, szállítói is komoly fenyegetettségnek vannak kitéve. A terroristák saját nukleáris fegyverhez ma még nem juthatnak, ám atomerőművek ellen bármikor támadhatnak. Napjainkban 1266 nukleárisanyag-lopásról van adat, ebből 18 alkalommal dúsított urán tűnt el.
Az atomerőművek működtetése és építése során, így Paks II-nél is számolni kell a terrorelhárítás költségeivel, ami a dolgozók kiválasztása és folyamatos ellenőrzése, valamint a számítógépes rendszerek védelme miatt igencsak magas lehet. Kiderült, hogy a Belgiumban robbantásokat szervező és végrehajtó al-Maghrabi fivérek 12 órán át figyelték a belgák két erőművét, egy megfelelő szintű vezetőt terveztek elrabolni, akinek a segítségével bejuthatnak, hogy aztán bent robbantsanak. A kibertámadások veszélyét igazolja, hogy múlt héten számítógépes vírusokkal fertőzték meg a Németországban található Gundremmingen atomerőmű fűtőanyag-kezelő számítógépeit, és az erőművet biztonsági megfontolásból le is állították. A szakember szerint az atomerőművek számítógépes rendszerébe jutó terroristák nemcsak biztonsági réseket nyithatnak, hanem súlyos üzemzavarokat, sugárszennyezést is okozhatnak.
mno.hu, kép: mlive.com


Súlyos börtönéveket kért az ügyészség a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy Györgyre


Húsz évhez közeli fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a terrorcselekmény bűntettével vádolt Budaházy Györgyre és egy társára a vádat képviselő ügyész, Prancz Balázs – hangzott el a per hétfői tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyész emellett több vádlottra tíz és húsz év közötti fegyházat kért.
Budaházy Györgyöt a terrorcselekmény bűntette mellett Csintalan Sándor megveretése miatt mint felbujtót, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével is vádolják. A vádlottak közül 16-an a cselekményeiket a Budaházy György vezette bűnszervezet tagjaként követték el. A cselekményeket „Katonai Parancsnokság” néven Budaházy György utasítására, huzamos együttműködés keretében szervezetten valósították meg – állítja az ügyészség. A vádirati szerint Budaházy György 2007. elején egy több személyből álló – Hunnia Mozgalomnak nevezett – csoportot hozott létre és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal – azokat megfélemlítve – befolyásolják a parlamenti döntéseket, megakadályozzák a több-biztosítós modell bevezetését. A csoport tagjai Budaházy György utasítására 2007. december 13-a és 16-a között hajtották végre Hiller István és Kóka János országgyűlési képviselők ingatlanai ellen – általuk „figyelmeztető akciónak” nevezett  – fegyveres, illetve Molotov koktélos támadásokat.2007. december 16-án a kuruc.info internetes oldalán megjelent közleményben figyelmeztették az összes országgyűlési képviselőt arra, hogy senki nem utolérhetetlen, és ennek tudatában a 2007. december 17-i szavazáson nemmel szavazzanak. Ugyancsak Budaházy György utasítására – aki magát a csoport tagjaival való kapcsolattartás során „Katonai Parancsnokság”néven jelölte – 2008. február 7-éről 8-ra virradó éjszaka a csoport tagjai hajtottak végre országgyűlési képviselők ingatlanai ellen Molotov koktélos támadásokat, amely cselekményükkel az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény országgyűlés általi elfogadását akarták befolyásolni.
A tárgyalásról később részletesen tudósítunk.
Forrás: PestiSrácok.hu, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu


Itt dolgozik: Nyugdíjas
Gyalázat a terrorista rablók itélnek terroristának állampolgárokat , hol ott az elsődleges terrorra adot válasz értékelik terrorizmusnak . Oly korban élünk , ahol az Árpádháziaktól a szarháziakig van a sor , hát most a szarháziak korszakát éljük , ahol a zsidóbérencek tombolnak a magyarság felett , kiknek a védekezési jogait is kétségbe vonják , de ők már századszor eladták ezt a népet . Rohadék vakoló zsidó korcs banda , kik nem tudni hanyadszor rabolják le az országot.. A MALÉV gép lelövetésétől , az emberek Dunába darálásán keresztül , nap mint nap kiteszik az embereket , hogy közlekedési eszközök alá lökik , az intézményekben , meg egyenesen arat a halál . Hát ezért nem fordítanak költségeket a lepukkant egészségbe , mert így zavartalanul gyilkolhatnak !!! És persze ez nem terrorizmus , mert a kivéáltságosok végezték el , és ők törvényen felül állnak , szabadon gyilkolhatnak , rabolhatnak , és zsarolhatnak , föld árverés csak nekik , zsinagóga , lakópark csak nekik minden évben , és nem fizetik ki az alvállalkozókat , Koncentréciós táborok építése stadionnak álcázva , és megsemmisítő égetőművek , melynek kapacitása napi 3000 fő , szégyen gyalázat , és ezt a Hülye gyurcsány helytartó kezdeményezte . Ébredjetek már , a fejetekre szarik a légy , és nektek nem szabad agyon csapni , ennyire hülye gojoknak látszunk , vagy ilyen hülyék is vagyunk ????? Az olaj maffia szétmarta a nemzet testét ez a rákos fekély széthúllásal fenyegeti az országot , és a vakolók páholyából vezérelt igazság szolgálat gazságokat művel !!!! Mert a keresztapákat , és a helytartókat idegen zsoldban lévő vakolók kényszerítik emberiség ellenes bűncselekményekre , És akkor ők akarnak itéletet mondani a kiszolgáltatott nemzet tagjai felett !!! Most kérdem én zsidó gyarmat lettünk mint Amerika , és ki adta el az országunkat e mocskos fajnak ??? Valyon nem ők e a terroristák ???? Innen úgy látszik , hogy a terrorista maffia állam teszi terroristává az állampolgárait !!! Rendszert kellene már váltani és az ÁVH zsidó unokákat és gyerekeket ki kellene tiltani a közhatalomból , mert ez a népünk rákfenéje !!! Kik zsarolnak , rabolnak , és ölnek is , de a kis újjukat és a mutató újjukat azt tudják mutogatni !!! Hát így akartok élni a sátán birodalmában kamatrabszolgaként zsidó cselédjeként , kik ha úgy gondolják , új Ukrajnát csinálnak Budapesten , mert ez már itt Judapest !!! Nem folytatom ti is tudnátok folytatni . Legyünk szabadok zsinagógák helyett mecseteket építtessünk , ők majd kordába tartják a gyilkosainkat !!! ,, és a helytartóinkat.

Na sodródjunk !!!





A minisztérium állítja: Bitay és Mészáros nem földügyekről egyeztetett


A Földművelésügyi Minisztérium szerint az Átlátszó portál és az ellenzéki pártok valótlanul állítják, hogy Bitay Márton államtitkár és Mészáros Lőrinc földügyekről egyeztettek volna. 


Nem is csak ép husz faekét szeretett volna rendelni , és mivel katonáink olyan helyen terroristáskodnak úgy gomdolta jutányos áron be tudnák szerezni neki ezt a felséges szerszámot !!!!
A Földművelésügyi Minisztérium hétfői közleménye szerint az Átlátszó azt sugalmazta, mintha összefüggés lenne a múlt keddi „rövid, véletlenszerű találkozó” és aközött, hogy a Mészáros Lőrinc haszonbérletében lévő földeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) aznap kiemelte volna az értékesítendő birtoktestek köréből. A tárca közölte: a sajtóban megjelent spekulációkkal ellentétben a visszavont területek mindegyike kalapács alá kerül, mert az NFA a 2016. május 19-i árveréseket pusztán technikai okok miatt ütemezte át 2016. május 30-ra. Az NFA és a földárverések lebonyolításában közreműködő kormányhivatalok észlelték, hogy egyes hirdetmények közzététele és a tervezett árverési napok között nem telik el a törvényben előírt 30 nap, így a liciteket későbbi időpontra kellett átütemezni – indokolta a döntést a minisztérium, megjegyezve, országosan összesen 699 földrészlet vonatkozásában módosította az árverés napját az NFA. A minisztérium közleményében hazugságoknak nevezi az ellenzéki pártok állításait is.
Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján közölte: hivatali visszaélés miatt feljelenti Bitay Mártont, mert szerinte az államtitkár felügyelete alatt milliárdosoknak játsszák ki a magyar földet. Az MSZP két politikusa, Gőgös Zoltán és Beke Károly pedig közleményben kifogásolta Bitay Márton és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester „titkos találkozóját”. Az MSZP politikusai szerint Bitay Mártonnak távoznia kell, ha beigazolódik a gyanú, hogy a földügyekért felelős államtitkár és a felcsúti polgármester egy kávé mellett titokban döntött a közvagyon részét képező állami földek sorsáról.


Surányiék olcsón eladták az aranytartalékunkat, mielőtt felment volna az ára


Háromszoros a különbség az 1990-ben eladott aranykészletünk akkori és mostani ára között. Annak idején dollárt vettünk belőle. Azóta gyakorlatilag alig van aranytartalékunk, holott az arany árfolyama csak az év eleje óta 17 százalékot erősödött. A minimális szintre csökkentés Surányi György MNB-elnöksége alatt következett be; a rendszerváltás előtt még 65 tonna arannyal rendelkeztünk, ebből viszont csupán három tonna maradt meg az eladás után.


Az arany gazdasági értéke abban rejlik, hogy a külföldi értékpapíroknál lényegesen kevesebb kockázatot rejt, és vészhelyzet esetén bármikor készpénzzé váltható, sőt kölcsön felvételekor hitelfedezetként is szolgálhat. Éppen ezért állítják a közgazdászok, hogy az arany olyan befektetési eszköz, amely mentőöv a legdurvább összeomláskor is. Miközben a gazdasági világsajtó a részvények zuhanásától és az olajpiaci hullámvasúttól volt hangos az elmúlt hónapokban, addig az arany árfolyama szép csendben erősödött majdnem 17 százalékot az év eleje óta. Hiába van azonban újra az egekben az arany ára, hiszen 1989-ben az MNB akkori vezetése azt a stratégiai döntést hozta, hogy a jegybank aranykészleteit a technikailag szükséges minimális szintre csökkenti.
A nemzetközi aranypiacon történt értékesítések után 1989 májusától 1992 októberére az MNB aranykészlete 65 tonnáról a mostani három tonnára csökkent. A csökkentés Surányi György jegybankelnöksége alatt történt, ekkor unciánként 370 dolláros áron tették pénzzé az aranytartalékot, amely ma már unciánként 1000-1100 dollárt ér. A jegybank akkor arra hivatkozott, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé.
Boros Imre közgazdász, az MNB devizagazdálkodási osztály egykori vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a 62 tonna eladott arany akkori és mostani ára között lassan háromszoros a különbség, de stabilitási szempontból is hiba volt megválni az aranytól. Boros szerint amióta a dollár mint globális fizetőeszköz egyre gyengébb lábakon áll, egyre világosabb, hogy az aranyfedezet lesz a jövő, de más nemesfémek – például az ezüst – szerepe is felértékelődik. A menekültválság és a negatív kamatok láttán egyre több európai menekíti pénzét aranyba, amelynek kereslete ezek miatt 2016-ban erős maradhat az öreg kontinensen – így tartja Andrea Lang, az osztrák pénzverde, a Münze Österreich illetékese. A World Gold Council pénzügyi szolgáltató cég elemzése szerintcsaknem három évtizede, vagyis éppen a Magyar Nemzeti Bank nagyszabású aranyeladása óta az arany számít a legjobb befektetésnek, amelynek áremelkedése lekörözte a főbb részvény-, kötvény- és árupiaci indexeket is.
forrás: magyarhirlap.hu

Most azt hiszitek , hogy egyedül volt olyan okos , és nem a vakolók páholyának a kérésére hajtotta végre ezt a szép rablást !!!
De nyugodjatok meg , ha majd Ukrajna sorsára jutunk , már nem kell elrabolni az arany készletünket mint ahogy megtették Ukrajnában !!!




Kiengedték a kórházból Simicskát


Nyitott borosüvegek társaságában evett szendvicset Simicska Lajos a veszprémi kézilabda-stadionban, miközben az MVM Veszprém a Vardar Szkopje ellen játszott a küzdőtéren. Az Orbán Viktorral haragban lévő vállalkozó vidáman tapsolt a magyar csapat góljainál.
Lajos jól van, kiszurkolta a Veszprém továbbjutását Európa legjobb négy csapata közé” – ezt a vállalkozó egyik közeli munkatársa mondta a Blikknek Simicska Lajosról, aki az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának meccsét nézte meg szombaton, a meccs helyszínén. Az üzletember a lap fotóinak tanúsága szerint szendvicset evett, az asztalon pedig nyitott borosüvegek is voltak előtte. A dohányzástól viszont állítólag eltiltották. A nyilatkozó, ismeretlen nevű munkatárs szerint nem is gyújtott rá, mióta kórházba került.
Az Orbán Viktorral korábban jó kapcsolatban lévő, de a miniszterelnökkel tavaly nyíltan szembeforduló üzletember április 23-án került kórházba. Az első hírek súlyos tüdővérzésről szóltak, Simicskát állítólag rohammentő vitte kórházba. Üzlettársa, Nyerges Zsolt viszont azt mondta az Origónak, hogy Simicska Lajosnak nincs komoly baja, csak egy vírusfertőzés miatt került a tüdőbetegségeket kezelő Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetbe.
A Blikk a Veszprémben készült fotót közlő cikkében azt írja, hogy az üzletember a kórházban sem esett ki a munkából, kollégái hívhatták telefonon, de a kórházban is meg tudták látogatni.
(origo.hu)
Mi van fiuk nem sikerült a merénylet ????

Miért nem a közúti balesetet választottátok , a zártosztályon kezelést nem javaslom , az mindenkinek szemet szúr !!!



A fél világ keresztülmenne rajtunk – megint egyre több migráns érkezik


Ismét folyamatosan növekszik az illegális határátlépők száma, a rendőrség háromszázhuszonnyolc határsértőt fogott el péntektől vasárnapig az ország területén. Hét gyanúsított ellen embercsempészet miatt indult büntetőeljárás.

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 41, szombaton 79, vasárnap 208 migránst fogtak el.
Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, azonban februárban, márciusban és áprilisban is előfordult több olyan nap, hogy kétszáznál is több migránst tartóztattak föl, húsvét hétfőn idén a legtöbbet, 255-öt. Hétfőtől vasárnapig 1003 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten – április 18-tól 24-ig – ez a szám 1162 volt.
Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak a magukat afgánnak, iráninak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak valók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.
(MTI, kép: maszol.ro)
Én azért annyit befogadnék amennyi a zsidó lakóparkok építésénél a zsidók nem fizették ki a vállalkozókat , így oda betelepíteném őket , a vállalkozók jóvoltából , hisz sokan így csődöltek be , és ha a kormány nem hiszi el hogy így van , vagy nagyon is tudja , és ez is háttér alku volt !!!! …. Hisz nagyon ózkodik a betelepítéstől , mi inkább mecseteket látnánk szívesebben mint zsinagógákat !!!



TTIP titkokat hoz nyilvánosságra a Greenpeace






Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezményről (TTIP) zajló tárgyalásokon készült dokumentumokat hoz nyilvánosságra hétfőn a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet – jelentette a Süddeutsche Zeitung című német lap és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság, az NDR és a WDR közös tényfeltáró munkacsoportja.


A Greenpeace 240 oldalnyi feljegyzést akar nyilvánosságra hozni. A dokumentumokat megmutatták a munkacsoportnak, amely meggyőződött eredetiségükről. A Süddeutsche Zeitung, az NDR és a WDR beszámolója szerint az iratok azt mutatják, hogy sok kérdésben jelentősen eltérnek az álláspontok, és az amerikaiak komoly nyomást gyakorolnak az európai félre.

AZ USA EURÓPÁRA SÓZNÁ RÁ A GÉNMANIPULÁLT ÉLELMISZEREIT

Leginkább azzal fenyegetnek, hogy megakadályozzák az európai autóiparnak nyújtandó exportkönnyítéseket, ha az EU nem vesz át több amerikai mezőgazdasági terméket. A washingtoni vezetés ezzel a törekvéssel támadja a több mint 500 millió uniós állampolgárt a génmódosított élelmiszerektől védő közösségi fogyasztóvédelmi szabályokat, hiszen a megelőzésnek az EU-ban alkalmazott alapelvét a kockázatra épülő amerikai alapelvvel váltaná fel. Ez azt jelenti, hogy míg a jelenlegi uniós szabályok szerint csak olyan élelmiszert lehet forgalomba hozni, amely bizonyítottan nem káros a fogyasztókra és a környezetre, az Egyesült Államokban alkalmazott gyakorlat átültetése révén akár génmanipulált növényeket is lehetne termeszteni és génmanipulált élelmiszereket is lehetne forgalmazni az EU-ban, amíg nem bizonyosodik be, hogy ártalmasak az egészségre vagy a környezetre.
Az EU részéről a tárgyalásokat folytató Európai Bizottság szakembereire a széles körben bírált vitarendezési mechanizmus, az úgynevezett ISDS (Investor-State Disputes Settlement) ügyében is nagy nyomás nehezedik. Az amerikai fél ragaszkodik ehhez a választott-bíráskodási megoldáshoz, amely a kritikák szerint csorbítaná a nemzeti szuverenitást, mert az állami igazságszolgáltatás helyett egy átláthatatlanul, demokratikus felügyelet nélkül működő „magán-döntőbíróságra” bízná a viták rendezését.

A NYILVÁNOSSÁG ELŐL REJTEGETETT TÁRGYALÁSOK

A  Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség  (Transatlantic Trade and Investment Partnership, TTIP) nevű egyezményről 2013-ban kezdődtek a tárgyalások. Eddig 13 tárgyalási fordulót tartottak, rendre zárt ajtók mögött. A Greenpeace által szerzett iratanyag az első olyan hiteles dokumentumgyűjtemény, amely betekintést enged a nyilvánosságnak a tárgyalások menetébe. A tárgyalás célja a kereskedelem előtt álló akadályok lebontása, hogy könnyebbé váljon az áruk és szolgáltatások áramlása az EU és az Egyesült Államok között. A tervezett megállapodás az eleve viszonylag alacsony vámkorlátok lebontása mellett arról szól, hogy összehangolják az áruk és szolgáltatások előállítására, illetve forgalmazására vonatkozó európai és amerikai előírásokat.
A tárgyalások egyelőre nem hoztak áttörést, aminek fő oka az, hogy az európai politikai közvélemény egy része aggodalommal tekint a szerződésre, attól tart, hogy megnyitja majd az utat az amerikai nagyvállalatok – környezet-, illetve fogyasztóvédelmi szempontokon átgázoló – érdekeinek európai érvényesítése előtt. A felek ugyanakkor szeretnének még az idén, Barack Obama amerikai elnök mandátumának lejárta előtt megállapodásra jutni, szakértők szerint azonban erre kevés az esély.
(MTI, kép: murphyji.wordpress.com)
Az ovsort lovagok szeretnék , ha szabadabbab rabolhatnának !!! A nagy titok a zsidó világbirodalom létrehozása , és a föld lakosságának drasztikus kiirtása - / 500 millió maradhat életben mert nincs számukra életér , és még Hitler volt a hóhér ??? Ezekhez képest úri ember volt !!!!




Novák Előd veszített harcias hangulatából



Novák Előd továbbra is kitart amellett, hogy elindul a Jobbik alelnöki posztjáért, de már nem látja olyan borúsan a jövőt –  mondta HírTV-nek.        

A tv csatorna oldalán azt írja, Novák Előd poénnal ütötte el a neki feltette kérdést. Novák korábbi harcias kijelentései után a következőket mondta annak kapcsán, hogy Vona Gábor pártelnök megvétózta az ő illetve Szávay István és Apáti István alelnök indulását:
Különösen most, az anyák napján egy családbarát döntésnek is tekinthetjük Vona Gábor elhatározását, hiszen a jövőben több időt fogok tudni tölteni úgy, tűnik a családommal.”
Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem indul.
Azt mondtam, hogy tartom magamat a korábbi elhatározásaimhoz ugyebár. Viszont hogyha Vona Gábor is tartja, akkor úgy tűnik, hogy a jövőben több időt fogok tudni tölteni a családommal. Ennyiben egy családbarát döntésnek tudom minősíteni Vona Gábor döntését.”
A Jobbik kétnapos, hajógyári-szigeti majálisán a szimpatizánsok is szóvá tették a belharcot és a néppártosodást – olvasható a HírTV oldalán.
Mi sem örültünk neki, hogy a sajtó kezdett el ezekkel a döntésekkel foglalkozni, sajnos ez egy ilyen műfaj. Tehát a politikában a sajtó, ha valamit imád, az éppen a botrány”
jegyezte meg Mirkóczki Ádám. A párt szóvivője azt mondta, hogy nem a Fideszt másolják, mert akkor hitelességüket kockáztatnák. Hozzátette, ha a Fideszt másolnák, akkor lopniuk kéne 0–24-ben. Ezt eddig sikerült elkerülni, és bízik benne, hogy a jövőben is sikerül elkerülni – tette hozzá.
Forrás: HírTV

Hamvadó cigaretta …. téged is csak égve dobtak el !!!!

Ugyan az a párt ez még , vagy már itt is a vakoló páholy kívánságait kell teljesíteni ????

Fiuk beálltok a sorba , mert van ott még mit ellopni , vagy kisöpritek helytartóinkat kirablóinkat , és gyilkosainkat vakolóinkat . Hogy Trianon után , a maradék magyar földet még megtarthassuk , ezen hazaárulók szélnek eresztésével !!!



Georg Spöttle: Nem értik a németek, miért iszlamizálják őket


Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint Németországban a németek gyermekvállalását kellene ösztönözni, nem pedig muzulmánokat betelepíteni és integrálni.

Georg Spöttle az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában úgy fogalmazott, hogy a németek „tébolyult összegeket” szánnak integrációs kurzusokra, holott ezeket az eurómilliárdokat más célokra is fordíthatnák.
A szakértő arról is beszélt: sok embernél „kiveri a biztosítékot”, hogy az uniós letelepedők kárára szigorítana Németország bevándorláspolitikáján, és a migránsok előnyt élvezhetnek az uniós munkavállalókkal – például a jól képzett magyarokkal – szemben.
Georg Spöttle szerint a bevándorlók „bomlasztják az európai kultúrát”, a német állampolgárok pedig értetlenül nézik, ahogyan lassan „iszlamizálják” őket.
Forrás: MTI
Fotó: Hirado

A Hitleri leányzó elárulta a nemzetét és az ő feladata Rothschild negyedik birodalmának a felépítése !!!
Páholya ezt az utat jelölte ki számára , és egy Hitleri leányzó megpróbálja ezt meg is valósítani , még akkor is ha a történelem szemétdombjára vetik is , de ő megkísérelte a zsidó világbirodalom megvalósulásához vezető utat járni !!!!


Balog: Több pénz jut jövőre az egészségügyre, a családtámogatásra és a nyudíjakra


Előbb létre hozzuk a közmunkások társadalmát . Föl építjük a stadionnak álcázott koncentrációs táborokat a megsemmisítő krematóriumokat , láthatjátok ez előrébb való , hisz a ti adó forintjaitokból épül . És ez nem átnevelő tábor lesz mint az USA – ban , habár ott is beszereztek egy jó pár millió koporsót , hogy az állampolgárok jól fekhessenek benne , és az ulti parti is össze jöjjön egy koporsóban 3 fő is elfér . Úgy járnak majd mint nálunk a kis szegény zsidók egymásra temetik őket !!! Nálunk ez nem is így vetődik fel , egyszerüen elfüstölik őket , a Dumába már nem darálhatják az ÁVH -s zsidók , így marad a füstölés !!!! Meleg vízet , és áramot
szolgáltatnak belőlünk , de még mindig nem tudjuk ki a felelős vezető aki kiadta a parancsot , hogy az oktatás , egészségügy , az éhező családok sorsának segitése , és a nyugdíjasaink kutyakaján sinlődésének a sorsán javíthattak volna , de a nyugdíj alapokat is lenyúlták , ebből tellet nekik lukszus villákra kikötőkre , sziget vásárlására az Adrián , mert még mindig sok a magyar , és a titkos szerződésben , csak 6 millióan maradhatunk életben … Jobb lesz ha kivándoroltok , vagy a muszlimokkal karöltve veszitek fel a harcot a zsidók ellen , és támogatjátok a betelepítést , hogy a zsidók az aliát vállaszthassák !!!
Persze helytartóinkkal , és a hazaáruló vakoló páholyaink zsidajaival !!!

Az oktatásra, az egészségügyre, a családtámogatásra a kultúrára és a szociális területre, valamint a nyugdíjakra is több pénz áll rendelkezésre a 2017-ben, ezért az emberi erőforrások fejlesztése egyértelműen az egyik legnagyobb nyertese a jövő évi költségvetésnek – jelentette ki Balog Zoltán Szombathelyen.


Szavai szerint oktatásra 270 milliárd forint, egészségügyre 167 milliárd forint, a társadalombiztosítási és jóléti szférára 155 milliárd forint, a kulturális tevékenységekre 66 milliárd forint, a sport és szabadidős ágazatokra pedig 22 milliárd forint többletforrás jut jövőre.
Balog Zoltán hangsúlyozta, a nagyobb anyagi lehetőségek nemcsak az egyes területek működtetését teszik könnyebbé, hanem lehetőséget teremtenek a béremelésekre is.
Szeretnénk azoknak, akik az oktatásban, az egészségügyben, a szociális és a kulturális szférában dolgoznak, a bérét úgy emelni, hogy végre közelítsünk ahhoz a mértékhez, ami a munkájuknak valóban a megfelelő ellentételezése – mondta.
Hozzátette: az emberi erőforrás megerősítésére rendelkezésre álló források bővülését a gazdaság teljesítményének a növekedése tette lehetővé, csakúgy, mint a mindenki számára pozitív hatásokkal járó adócsökkentést, valamint a fiatalok otthonteremtésének támogatását.
Balog Zoltán kiemelte: 2017 az otthonteremtés éve lesz. Szavai szerint a kormány a saját otthon meglétét a polgári berendezkedés egyik legfontosabb előfeltételének tartja, a jövő évi költségvetésben éppen ezért 211 milliárd fordítanak az otthonteremtés támogatására, amelynek legfontosabb elemei a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), az államilag támogatott kedvezményes hitel, valamint az áfacsökkentés.
Szólt arról is, hogy már az idén működni fognak a nemzeti otthonteremtési közösségek (NOK) amelyek keretében tíz éves távlatban további 3 millió forintos támogatás járhat otthonteremtésre.
Forrás: MTI
Fotó: balogzoltan.fidesz.hu


Amit ők elkövettek, az kőkemény terrorizmus”


Csaknem húsz év fegyházat kért az ügyészség a Magyarok Nyilai terrorszervezet vezetésével és terrorcselekmény bűntettével vádolt Budaházy Györgyre és egy társára – hangzott el a per hétfői tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. A Központi Nyomozó Főügyészség képviselője vádbeszédében kiemelte, hogy ilyen hosszan tartó, szervezett terrorcselekmény-sorozatra Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem volt példa, ezért indokolt szigorú büntetések kiszabása. A perbeszéd során elhangzott az is, hogy„az elégedetlenség kifejezésének egy demokráciában megvannak a játékszabályai”, amit a Hunnia Mozgalom megalapítója, Budaházy György nem tartott be és céljait nem demokratikus, törvényes módon akarta elérni, „hanem az erőszak eszközéhez nyúlt”.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Budaházy Györgyöt terrorcselekmény bűntette mellett Csintalan Sándor megveretése miatt mint felbujtót, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével is vádolják. A vádlottak közül 16-an a cselekményeiket a Budaházy György vezette bűnszervezet tagjaként követték el. A cselekményeket „Katonai Parancsnokság” néven Budaházy György utasítására, huzamos együttműködés keretében szervezetten valósították meg – állítja az ügyészség. A vádirati szerint Budaházy György 2007. elején egy több személyből álló – Hunnia Mozgalomnak nevezett – csoportot hozott létre és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal – azokat megfélemlítve – befolyásolják a parlamenti döntéseket, megakadályozzák a több-biztosítós modell bevezetését. A csoport tagjai Budaházy György utasítására 2007. december 13-a és 16-a között hajtották végre Hiller István és Kóka János országgyűlési képviselők ingatlanai ellen – általuk „figyelmeztető akciónak” nevezett  – fegyveres, illetve Molotov koktélos támadásokat. 2007. december 16-án a kuruc.info internetes oldalán megjelent közleményben figyelmeztették az összes országgyűlési képviselőt arra, hogy senki nem utolérhetetlen”, és ennek tudatában a 2007. december 17-i szavazáson nemmel szavazzanak. Ugyancsak Budaházy György utasítására – aki magát a csoport tagjaival való kapcsolattartás során „Katonai Parancsnokság” néven jelölte – 2008. február 7-éről 8-ra virradó éjszaka a csoport tagjai hajtottak végre országgyűlési képviselők ingatlanai ellen Molotov koktélos támadásokat, amely cselekményükkel az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény országgyűlés általi elfogadását akarták befolyásolni.
Budaházy György 2016.05.02. Fotó: Horváth Péter Gyula
Budaházy az eljárás során végig tagadta bűnösségét, az ügyészség szerint azonban megáll a terrorvád. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A VOLT TITOKMINISZTER TULAJDONÁT IS TÁMADÁS ÉRTE

A vád szerint a Hír TV szerkesztőségébe 2008. február 10. napján elektronikus levelet küldtek az alábbi tartalommal: „A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb. Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg” A vádirat szerint Budaházy György csoportjának tagjai több SZDSZ, és MSZP székház ellen követtek el Molotov koktélos támadásokat, ők gyújtották fel a XIII. kerületében, a Hollán Ernő utcában található Broadway-jegyirodát 2008. április 01-jén, és egyebek mellett a Szilvásy György tulajdonában lévő lesencefalui ingatlan elleni 2008. szeptember 2-án éjszaka történt támadást is az ő számlájukra írják.

AZ ERŐSZAK ESZKÖZÉHEZ NYÚLTAK

Prancz Balázs perbeszéde elején hangsúlyozta, hogy „az elégedetlenség kifejezésének egy demokráciában megvannak a játékszabályai”, amit a Hunnia Mozgalom megalapítója, Budaházy György nem tartott be és céljait nem demokratikus, törvényes módon akarta elérni, „hanem az erőszak eszközéhez nyúlt”. Ennek ellenére a vádlottak fontos  – az ügyész szerint hiteltelen -védekezési eleme volt, hogy ellenük koncepciós eljárást folytatnak a hatóságok. A vádbeszédben elhangzott, hogy az ügy kulcsfontosságú bizonyítéka volt Benkő György tanúvallomása, illetve az általa készített hanganyag is. A titokban rögzített felvételeken a másodrendű vádlott S. József számolt be az ő és társai által elkövetett bűncselekményekről, melyeket Budaházy utasítására követtek el. A férfi olyan kijelentést is tett, hogy amit ők elkövettek, az kőkemény terrorizmus”. Az ügyész szerint S. József elmondásait más, titkos információgyűjtés és házkutatások alkalmával begyűjtött bizonyítékok, valamint gyanúsítotti és tanúvallomások is alátámasztják.
Budaházy György 2016.05.02. Fotó: Horváth Péter Gyula
A vád szerint az elsőrendű vádlott volt a szervezet megkérdőjelezhetetlen vezetője. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

BUDAHÁZY VOLT A BŰNSZERVEZET VEZETŐJE?

Prancz Balázs közölte, a Hunnia Mozgalomból fejlődött ki a Magyarok Nyilai és a terrorszervezet vezetője pedig Budaházy György lett. A célpontokat és az elérni kívánt célt is az elsőrendű vádlott határozta meg- fűzte hozzá az ügyész, hozzátéve, hogy a vádlott olyan kijelentést is tett, hogy az általa irányított szervezetben hierarchia van, nem demokrácia”. Ezt igazolja, hogy amikor a vezetőt elfogták, a bűnszervezet még kint lévő tagjai tanácstalanok lettek, hiszen Budaházy Györgynek nem volt helyettese. Prancz Balázs ezek után sorba vette mind a kilenc vádpontot, amelyek közül az első szerint a másodrendű vádlott és ismeretlen társa megpróbálta felgyújtani az SZDSZ XI. kerületi, valamint a szocialisták két pártirodáját is. Az ügyészség képviselője hozzátette, ennek célja az Országgyűlés működésének befolyásolása, az akkori kormánypártok és a velük szimpatizálók megfélemlítése volt, majd utalva a közelmúltban elkövetett párizsi és brüsszeli terrortámadásokra, hangsúlyozta, a terrorcselekmény lényege a megfélemlítés. Adat keletkezett arra továbbá, hogy Budaházy fideszes pártirodák megtámadását is számba vette, ám a tagok ezt erősen ellenezték, így végül letett tervéről.

BOSSZÚBÓL VERHETTÉK MEG CSINTALAN SÁNDORT

Az ügyész szerint bizonyítható az is, hogy Budaházy utasítására vascsövekkel verték meg súlyosan Csintalan Sándor volt MSZP-s képviselőt, aki a Hír Televízió egyik műsorában szocialista ügynöknek nevezte az elsőrendű vádlottat. Elhangzott, Csintalan a verés közben az életéért könyörgött és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádbeszéd kitért rá, a másodrendű vádlott ugyancsak „főnöke” parancsára lőtt rá Hiller István házára, illetve bizonyítható, hogy a Kóka-villa elleni támadásban Budaházy György személyesen vett részt. Utóbbi két cselekmény célja ugyancsak a megfélemlítés volt, ahogy  az újlipótvárosi Hollán Ernő utcában található Broadway jegyiroda elleni és melegbárok elleni fellépés, valamint   egy székesfehérvári bankautomata felrobbantása, hogy a terrorszervezet működéséhez, katonáinak támogatásához szükséges pénzt megszerezzék. De a vádlottak terhére róják a volt titokminiszter, Szilvásy György vidéki ingatlanánál elkövetett robbantást is.
Budaházy György 2016.05.02. Fotó: Horváth Péter Gyula
Súlyos büntetéseket kért az ügyész a vádlottakra. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

SÚLYOS BÜNTETÉSEKET KAPHATNAK

A Központi Nyomozó Főügyészség képviselője a büntetéskiszabás kapcsán azt emelte ki, hogy ilyen hosszan tartó, szervezett terrorcselekmény-sorozatra Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem volt példa, ezért indokolt szigorú büntetések kiszabása. Az ügyész az összesen tizenhét vádlott közül Budaházy Györgyre és egyik társára húsz évet megközelítő fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, tucatnyi vádlottra 10-15 év körüli szabadságvesztéseket, felfüggesztettet viszont csak egyetlen vádlottra, akinél az ügyészség szerint nem bizonyítható a bűnszervezethez tartozás. Mivel a vád szerint az elkövetés bűnszervezetben volt, ezért ez a feltételes szabadlábra helyezés kizárásával jár.
Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
 
A zsidó vakoló páholy megmutatja hogy van ereje és befolyása az ország egész területére kiterjed a páholytagok révén , és ha kell az egész magyar társadalmat koncentrációs táborba kényszerítik , és ha kell Budapestre hozzák az Ukrán forradalmat az ő gladio hadseregük már rég csak a parancsra vár , és itt eljátszák a polgár terroristává tételének szinjátékát , mert az olajmilliárdosok maffiába és páholyokba tömörültek , és ők irányítják itt az eseményeket !!!
Hülye goj ved már észre , hogy zsidó gyarmat vagy mint az USA !!! A birodalmi amerika úgy táncol ahogy ni fütyülünk és ha kell , hát holnap kirobbantjuk a harmadik világháborút , úgy is meg kell ritkítani az emberiséget , a két világégésért is mást vittek a bitóra a mostanit is megússzuk csak jól kell forgatni a kártyát !!!
A vak is látja , és aki nem hülye , hogy a zsidók új hazát akarnak maguknak , ezért gyarmatosították az Ukrán népet , és ezért akarják a nemzeteket Oroszországra ugrasztani , hogy míg dul a világháború ők befészkelik magukat a régi kazár birodalom helyeire !!! Csak azt felejtik el az aberált fajzatok , hogy az atom háborút , vagy vegyi biológiai hadviselést nem lehet túlélni !!!, , főleg , ha mind a három fajtát együtt alkalmazzák , így még kamatrabszolgának sem lesznek alanyai , csak a gyagyás agy lázálma lesz a túlélés , egy atomjégkorszakot , és a messiást várva megtanulnak a zsidók élelem nélkül élni , mint egyes jógik ,és fényevők teszik !!!,, de még így is sugárzást szívnak be és sugárzó vizet isznak , hogy nehogy elkerüljék a rákos megbetegedést !!
Mint látod nincs mit veszteni likvidálni kell őket időben , mert kiirtják az emberiséget !!!



Kiszivárgott szabadkereskedelmi egyezmény: Európára öntené mérgeit az USA



Végre nyilvánosságra került dokumentumok is igazolják a gondosan titokban tartott, az USA és az EU közötti szabadkereskedelmi tárgyalások (TTIP) visszásságait. A Green Peace által megszellőztetett iratok szerint a TTIP visszarepítené az uniót a 70-es évekbe, amikor csak utólag lehetett bebizonyítani egy termékről, hogy mérgező, addig nyugodtan megszedhették magukat a forgalmazásból a multicégek. A TTIP figyelmen kívül hagyná a szigorú uniós szabályozást, így azok a multicégek diktálnának Európában, amelyek a tárgyalások folyamán végig dróton rángatták az USA delegációját, semmibe véve a környezet-, és egészségvédő szervezeteket. A portálunk által megszólaltatott szakértő szerint nem folyhat tovább a háttérben az egyezkedés, mert a kiszivárgott dokumentumok alapján az EU vesztésre áll az USA multicégeivel szemben. 


Délelőtt hozta nyilvánosságra a Green Peace hollandiai szervezete az EU-USA között zajló szabadkereskedelmi tárgyalásokról szóló dokumentumoknak az eddig gondosan eltitkolt 13 véglegesített fejezetét, valamint a TTIP-tárgyalások aktuális szövegét. Mint közleményükben írták, ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság valós képet kaphat az EU és az USA tárgyalási pozíciójáról.
Akiknek fontos a környezetvédelem, a munkajogok, az internetes magánszféra védelme vagy akár az állatok jogai, azoknak most oda kell figyelniük arra, ami ezekből a dokumentumokból kiderül. A nyilvánosságra hozott információk alapján a szabadkereskedelmi egyezménnyel a demokratikus hatalom az emberek kezéből a nagyvállalatokhoz kerülne át.
mondta Faiza Oulahsen, a Green Peace Hollandia kampányfelelőse.
A szervezet szerint súlyos problémákat vetnek fel a nyilvánosságra került adatok. A szerződés megkötése után például az egyes országok nem korlátozhatnák a kereskedelmet az emberek, állatok és növények egészségének és életének védelme, illetve a kimerülő természeti erőforrások megőrzése érdekében. Nem érvényesülne továbbá az unió kockázatalapú megközelítése sem, így az uniós és a nemzeti hatóságoknak a jelen előírásokkal szemben nem lesz lehetőségük megelőző intézkedésekre, például a vitatott hatású hormonkárosító vegyi anyagok kivonására. Problémás továbbá, hogy a nagyvállalatok érdekei előtt szabad út nyílik azáltal, hogy a döntéselőkészítési folyamatoknak már a legelső fázisaiba beleszólási jogot kapnak.
A zöld szervezet hangsúlyozta, a nagyipari szereplőknek láthatóan kiemelt szerep jutott az uniós alapértékekkel, a nemzetállamok érdekeivel, az egészség-, és környezetvédő szervezetek álláspontjával szemben. Portálunk Simon Gergelyt, a Green Peace regionális vegyianyag-szakértőjét kérdezte.

NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLTEK AZ ELHALLGATOTT TURPISSÁGOK

A Green Peace szakértője elmondta, a nyilvánosságra került dokumentumok a nemrégiben New York-ban tartott 13. tárgyalási forduló utáni eredményeket, és a gondosan eltitkolt tárgyalások jelenlegi állását mutatja be. Simon Gergely hangsúlyozta, egyértelműen igazolódtak azok a félelmek, amelyeket a TTIP-szkeptikus országok, civil- és zöld szervezetek folyamatosan hangsúlyoznak. A nyilvánosság kizárása miatt ezeket eddig csak sejteni lehetett, most azonban be is bizonyosodott, hogy súlyos problémák vannak a szabadkereskedelmi egyezmény körül.
simong
Simon Gergely: Az USA gazdasági érdekei és az unió törvényi szabályozása köszönőviszonyban sincsenek egymással; Fotó: greenpeace.hu
Simon Gergely elmondta, éppen egy hete fogalmazta meg Matthias Fekl, francia külkereskedelmi államtitkár, a TTIP-tárgyalások meglehetősen szkeptikus franciaországi vezetője, hogy távolodni látszik az USA és az EU álláspontja. A most nyilvánosságra került dokumentumok alapján általánosságban is megfogalmazható, hogy az USA gazdasági érdekei és az unió törvényi szabályozása köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ugyanakkor kitűnik, hogy az USA folyamatosan törekszik a szigorú uniós szabályozások gyöngítésére a multicégek érdekében.

AZ UNIÓS SZIGOR KIFORDÍTOTT PARÓDIÁJA

A Green Peace szakértője kifejtette, a legkirívóbb példa erre annak az uniós elvnek a megtámadása, amely szerint egyes termékek, vegyszerek, vegyi anyagok, termények mindaddig nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, amígbe nem bizonyosodik, hogy ártalmatlanok az egészségre, vagy a környezetre. Az USA ezzel szemben még mindig a 70-es évek szellemében úgy gondolkodik, hogy nyugodtan lehet valami forgalomban, ameddig be nem bizonyosodik, hogy nem mérgező, vagy ártalmas. Ráadásul nem elég bebizonyítani, hogy valami önmagában mérgező, de azt is igazolni kell, hogy a szennyezés szélesebb tömegeket érint. Ha igazolódik valamiről, hogy ártalmas, akkor egy kicsit szigorítanak a forgalmazásán. Ez az európaitól homlokegyenest elütő, kifordított logika tulajdonképpen azoknak az uniós mechanizmusokba, elvekbe és jogszabályokba beépített környezet-, és egészségvédő intézkedéseknek a paródiája, amelyekben az unió 30 évvel előbbre jár az Egyesült Államoknál.
gmo
Utólag derülne ki, ha zombivá válnánk a génmódosított élelmiszertől; Fotó: vegan-magazine.com
Simon Gergely hozzátette, ugyanúgy árulkodó az is, mi az, amit nem tartalmaznak a tárgyalási fejezetek. Kiiktattak, vagy eljelentéktelenítettekminden olyan, a szabadkereskedelmet gátló jogszabályt, amely az emberi egészség, illetve a környezet védelmében az unió korábban megalkotott. Ugyanígy a jelenlegi szöveg a párizsi klímavédelmi célokat is csak nyomokban tartalmazza, súlyos megkötésekkel gátolva az éghajlatvédelmi szempontok érvényesülését.

EURÓPAI AUTÓEXPORTÉRT ÁLDOZNÁNK BE A TISZTA ÉLELMISZERT

A nyilvánosságra került anyagokból kiderült, az USA folyamatosan és kizárólag csak a multinacionális cégekkel egyeztetett, és csak a beleegyezésükkel véglegesítették a tárgyalás szövegét. Eközben a társadalmi, egészségügyi, környezetvédő szervezetekkel nem egyeztettek, nehogy a gazdasági érdekek sérüljenek. Egy brit tanulmány bemutatta hogy az EU GDP-jének akár 1-2%-át is elvesztjük a hormonkárosító vegyi anyagok használata miatt, az USA mégis blokkolni szeretné ezen anyagok uniós kivonását, ráadásul erről az iparral egyeztetett a környezetvédelmi és egészségügyi szervezetek helyett. Az USA ugyanakkor az európai autóexportért cserébe várná el a GMO-s termékek és vetőmagok szélesebb körű európai alkalmazását.

AZ UNIÓ VESZTÉSRE ÁLL

Simon Gergely hangsúlyozta, a nyilvánosságra került adatok fényében elvárható lenne az Európai Bizottságtól, hogy a jövőben a nyilvánosság előtt, társadalmi szervezetek bevonásával és nem csak a gazdasági szereplők bevonásával folytassa a tárgyalásokat, mert eddig az unió vesztésre áll az USA-val szemben.

A NÉMETEK GAZDASÁGI ÉRDEKE A TÁRGYALÁSOK MIELŐBBI LEZÁRÁSA

Németország alapvető érdeke a szabadkereskedelem a transzatlanti térségben, ezért minél hamarabb le kell zárni az Európai Unió és az Egyesült Államok tárgyalásait a szabadkereskedelmi övezetről szóló szerződésről (TTIP) – mondta a német kormány szóvivője. Steffen Seibert  hozzátette, Németországnak az exportra épülő gazdasága révén nagy szüksége van a nemzetközi kereskedelem szabadságára. Az ügy jelentőségét mutatja, hogy minden negyedik németországi munkahely függ az exporttól, ezért a koalíciós pártok egyöntetű meggyőződése, hogy sikerre kell vinni a TTIP-tárgyalásokat és egy “ambiciózus” szerződést kell kidolgozni.
együtt
Németországnak az exportra épülő gazdasága révén nagy szüksége van a nemzetközi kereskedelem szabadságára; Fotó: businessinsider.com

LEHET, HOGY JOBB AZ AMERIKAI SZABÁLYOZÁS

A legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik alelnöke, Armin Laschet nyilatkozatában kiemelte, hogy az EU nem engedhet a munkavállalókat, a fogyasztókat és a környezet védő előírásai szigorúságából. Azonban az európaiaknak érdemes lenne tudomásul venniük, hogy nem az a helyzet, hogy az európai szabványok mind jók, az amerikaiak pedig mind alacsonyabb szintűek, rosszabb minőségűek. Ennek belátásához elég felidézni, hogy a dízelbotrány nem azért robbant ki, mert az érintett motorok károsanyag-kibocsátása nem felelt meg az európai előírásoknak, hanem azért, mert nem felelt meg a sokkal szigorúbb amerikai előírásoknak, és a csalókat nem is az európai, hanem az amerikai hatóságok leplezték le, mint ahogy például a FIFA korrupciós botrányait is amerikai ügyészek tárták fel – fejtette ki Armin Laschet.
A CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Horst Seehofer bajor miniszterelnök Münchenben tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy gondoskodni kell a tárgyalási folyamat átláthatóságáról. Felelős politikus csak akkor tud állást foglalni a szerződés ügyében, ha ismert a tartalma, és ha a nyilvánosság nem biztosított, a CSU nem támogatja a TTIP-et – mondta.
A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) régóta sürgetik a nagyobb nyilvánosságot, és álláspontjuk szerint elfogadhatatlan lenne, ha a TTIP miatt gyengülnének az uniós előírások, és a szerződésben az amerikai fél által szorgalmazott, demokratikus ellenőrzés nélküli vitarendezési mechanizmust rögzítenék.

AZ UNIÓS BIZTOS VÉDEKEZIK

Semmilyen uniós kereskedelmi megállapodás nem okozhatja a fogyasztók védelmének csökkenését, nem eredményezhet kevesebb védelmet az élelmiszerek biztonságára, vagy a környezetre vonatkozóan sem – jelentette ki nyilatkozatában Cecilia Malmström, a kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos. Hangsúlyozta, az unió bármely kereskedelmi megállapodása csak a szabályozások szigorítását jelentheti a polgárok és a környezet védelme érdekében.
Hozzátette, sokak vélekedésével ellentétben az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezményről (TTIP) zajló tárgyalásokon készült, és a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet által hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumok nem a végleges megállapodást jelentik. „Azok a két fél aktuális tárgyalási pozícióját tükrözik, semmi mást” – fogalmazott. Véleménye szerint nem meglepő, hogy vannak olyan területek, ahol az EU és az Egyesült Államok különböző nézeteket vall, és mindkét fél a saját nézeteinek érvényesülésére törekszik a szerződés megkötésénél.
Kezdőkép: globalmarshallplan.org





Jó szimatára hivatkozva meneszti a radikálisokat Vona


Közösségi oldalán magyarázta meg követőinek döntését Vona Gábor, aki a néppártosodás érdekében megválni készül három eddigi radikális alelnökétől, hogy helyükbe sikeresebb jobbikos polgármestereket állítson. Vona szerint pártja nem veszít radikalizmusából, de 2018-ban már a választási győzelemre készülnek. A bejegyzés hozzászólóit ugyanakkor megosztja Vona lépése, egyesek támogatják, másik “dávidibolyásodással” vádolják a párt elnökét. 


VONA IBOLYA?

Emlékezetes, a kormányra kerülés lehetőségének megragadásával indokolta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, hogy miért szándékozik leváltani alelnökeit, Apáti Istvánt, Novák Elődöt és Szávay Istvánt. A pártvezető szerint csak a Jobbik képes leváltani a Fidesz-kormányt, de ehhez személyi változásokra van szükség. “Vannak jobbak, mint Novákék” – zárta rövidre a magyarázkodást. Portálunk ugyanakkor úgy értesült, Vona Gábor egyelőre erős ellenszélben van, mivel a Jobbik vidéki bázisa felháborodott a pártelnök új tervein. Vona legújabb facebook-bejegyzésében arról írt, döntése meghozatalát nem egy hirtelen ötlet vezérelte, már egy éve készült rá, így volt ideje átgondolni annak minden oldalát, előnyét és hátrányát. Ettől függetlenül az elmúlt két nap eseményei csak még inkább meggyőzték döntése helyességéről.

A GYŐZTESEK VEZESSENEK

A pártelnök kifejtette, az elmúlt két évben a párt pozícióinak megerősítésére koncentrált, hogy a legerősebb ellenzéki erő legyen a Jobbik. Az elkövetkezendő két évben azonban a választási győzelemre, és egy sikeres kormányzásra készülnek, ehhez pedig új személyek bevonására van szükség. Mint a bejegyzésben fogalmazott, „olyan személyek tudnak bennünket győzelemre vezetni, akik már győztek, olyan személyekkel tudunk a legjobban felkészülni a kormányzásra, akik már kormányoznak. Ezek pedig a polgármestereink.” Vona hozzáteszi, a győztesek elnökségét akarja maga mellett tudni, bár kérdés, hogyan értékeli akkor az eddigi elnökség munkáját.
Vona Gábor szerint az segíti a párt stabilitását, ha pártelnökként ő maga, illetve a megyei vezetők is maguk választhatják meg, kikkel akarnak együtt dolgozni. Hangsúlyozza, azért kíván élni vétójogával, hogy megakadályozza a vezetői testület széthúzását és bizalmatlanságát, ez elengedhetetlen egy 2018-as választási győzelemhez. Vona hozzáteszi, mindhárom érintett alelnöknek jelezte, hogy más területeken számít majd a munkájukra, egyúttal sajnálja, hogy „érzelmeiknek és csalódottságuknak engedve elindultak egy olyan úton, ami a bizalmi szálakat nem erősíti, hanem tovább gyengíti.”

KI SZÁMÍT RADIKÁLISNAK?

A radikális jobbikosok lecserélésére térve Vona Gábor arról ír, Sneider Tamással, Volner Jánossal és Z. Kárpát Dániellel továbbra is együtt kíván dolgozni az elnökség tagjai közül. Amikor velük korábban közölte, hogy a frakcióelnökséget szeretné átalakítani, akkor ők elfogadták ezt a döntést, mégha megalázva is érezték magukat. Hozzátette, „ezzel is bizonyították, ha kell, képesek hátralépni, és aki erre képes, valójában az alkalmas arra, hogy előre is lépjen, és mások sorsáról döntsön.” Vona szerint érdekes, hogy a sajtó korábban arról írt, kiszorította a radikálisokat a frakcióelnökségből, most viszont, amikor az országos elnökségben számít a munkájukra, ugyanezt nem reagálja le a média.

SZÉTTARTÓ ELNÖKSÉG

Vona hozzászólásában arra a vádra is reagált, hogy elvenné a tagság döntéshez való jogát. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, a tagság elsőként akkor fejezheti akaratát, amikor a Kongresszus elnököt választ. Hozzátette, ezt a nagy felelősséggel járó pozíciót az elkövetkezendő, sorsdöntő két évben akkor tudja vállalni, ha biztos lehet benne, hogy a mellette dolgozók „ugyanarra húzzák a szekeret”, mint ő. Egy széttartó vezetőséggel, bizalmi válsággal nem lehet működtetni egy elnökséget, pláne nem sikerre vinni egy választási küzdelmet. Az elmúlt két nap jól megmutatta, ez mostanra egy széttartó elnökséggé vált –vonta le a tanulságot Vona.

ROSSZUL ESNE, DE ELFOGADNÁ

Vona Gábor hozzátette, akkor tudja vállalni az új, néppárti stratégiát, amelynek sikerében bízik, ha bizalmi légkör veszi körül. Ha ezt váltást a párt nem tudja megemészteni, elnökként ezt is tudomásul fogja venni. Mint kifejti, „akkor levonom a konzekvenciát. Rosszul fog esni, megalázva érzem majd magam. 10 év alatt a vezetésemmel lett a Jobbik egy nulla százalékos pártból a legerősebb ellenzéki erő, a Fidesz kihívója. Nehéz lesz elfogadni, hogy épp a célegyenesben parancsol hátrébb egy felsőbb akarat. De mégis elfogadom majd. Sem a sajtóhoz nem szaladok, sem elégedetlenkedni nem kezdek. Nem fogok kapaszkodni az elnöki székbe. Teszem a dolgomat, csak már nem a Jobbik elnökeként.

JÓ SZIMATTAL VEZETTE A KÖZÖSSÉGET

Vona Gábor a bejegyzésben hangsúlyozza, nem a döntéseket általában lassan hozza, de azokon már nem változtat, sem szelíd, sem erős nyomásnak nem enged. Hozzáteszi, „biztos vagyok benne, hogy az a helyes út, amelyet képviselek. Ha ezért az útért vállalnom kell belső konfliktusokat, konfrontációt, támadásokat, akkor vállalom. Azt hiszem, eddig jó szimattal vezettem ezt a közösséget.

EZ NEM VONA PÀRT!! EZ A JOBBIK!!

Vona Gábor posztjának hozzászólásaiból kitűnik, a kommentelők egy része szükségesnek látja az egységes, új szemléletű vezetést egy sikeres 2018-as választási szerepléshez. Többen is arra bíztatják Vona Gábort, hogy folytassa az általa elkezdett változásokat, ugyanakkor az elégedetlenkedőknek és a távozó alelnököknek felróják, hogy szembemennek a Jobbik érdekeivel. Egy hozzászóló szerint a 2010-es választási eredményeket nem lehet meghaladni, mert több választó már nem fog „radikalizálódni”. Ezért olyan párt képét kell nekik mutatni, amely bárki számára elfogadható, vagyis mentes a balhétól, képes alternatívát mutatni.
A hozzászólók másik része szerint ugyanakkor Vona Gábor hátba szúrta azokat, akik korábban a párt építésében segítették. Az egyik kommentelő Novák Előd helyében alapítana egy új ellenzéki pártot, és nem tartana a „szalonpolitikájúvá avanzsálódott Jobbikkal akinek a szavazó tábora idővel vad hajtás lett vagy radikális akiktől jobb megszabadulni.”

A CUKISÁGKAMPÁNY UTÁN BUKJÁK AZ ELSZÁMOLTATÁST IS?

Az egyik, a párt számára talán legfontosabb kérdést az egyik kommentelő fogalmazta meg, miszerint a párt radikalizmusa a néppártosodás után is fennmarad -e abban az értelemben, hogy elszámoltatják „az elmúlt 27 év tolvajbandáit, politikusbűnözőit” és megvédik a magyar embereket és az az országot bármi áron. Ez a karakteres ígéret rendre megjelenik a Jobbik kommunikációjában, ugyanakkor a kommentek alapján úgy tűnik, ezt is veszélyeztetve érzik a cukiságkampány után a Jobbik szavazói.
Forrás: facebook.com/PestiSrácok.hu
Fotó: 24.hu




Nyomoz az adóhatóság Demszky volt főtanácsadójának luxusvillaparkja ügyében



Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Demszky Gábor volt főtanácsadója, Mesterházy Ernő Bali szigetén található ingatlanjaival kapcsolatban – értesült a PestiSrácok.hu. Mesterházy ugyanis öt önálló, minden igényt kielégítő luxusvillából álló pihenőkomplexum tulajdonosa, azonban most már az adóhivatal munkatársait is érdekli, mindezeket miből finanszírozta.


PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága Mesterházy Ernő, Demszky Gábor egykori főtanácsadójának Bali szigetén található luxusingatlanjainak ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy értesültünk, az ügyben jövő héten tanúként fogják kihallgatni a Privát Kopó Bűnügyi Magazin főszerkesztőjét is, akinek a tavaly novemberben közölt cikke nyomán figyelt fel az adóhatóság Mesterházy rejtett tartalékára”. Valencsik Ferenc a PestiSrácok.hu-nak elmondta, vele azt közölték, jelenleg még ismeretlen tettes ellen nyomoznak, de az adóhatóság emberei jelezték felé, hogy Mesterházy vagyoni helyzetével kapcsolatban fognak több kérdést is feltenni neki.
Ahogy a Privát Kopó tavaly novemberben megírta, Mesterházy Ernő öt önálló, minden igényt kielégítő luxusvillából álló pihenőkomplexum tulajdonosa. A villapark Bali szigetén, Seminyak üdülőparadicsomban található. Az„ékszerdobozt” Mesterházy egy olasz üzletembertől vásárolta, 2009-ben. A bűnügyi portál úgy értesült, hogy a szabaddemokraták egykori„érdekharmonizációs menedzsere” földterületeket is vásárolt a gyönyörű szigeten, azzal a céllal, hogy azokon idegenforgalmi beruházásokat hajtson végre.
A Seminyak üdülőparadicsomban lévő villák egyenként 3-4 szobásak, mindegyikhez úszómedence tartozik. A villapark része egy úgynevezett kiszolgáló főépület, amelyben étterem és bár üzemel, valamint egy szórakoztató ház, billiárdasztalokkal és moziszobával. A luxusingatlanról nagyméretű képeket ITTtalálhat.
Ismeretes: Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester személyes bizalmasát, 2004-től 2010-ig politikai főtanácsadóját – az úgynevezett Hagyó-ügy másodrendű vádlottjaként – folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A Kecskeméten zajló büntetőperben Mesterházy Ernő tagadta bűnösségét és vitatta az ellene folyó eljárás törvényességét. Vallomását írásban nyújtotta be, a tanácsvezető bíró kérdéseire – beszédhibájára és magas vérnyomására hivatkozva – nem kívánt válaszolni. A férfi 2010. február elejétől június végéig volt előzetes letartóztatásban.
Fotó: Privát Kopó
A kis vakoló jól fizet a MOSZAD, kel a beépített ember , aki egyengeti a szervezet kiépítését !!!
És erre a külföldi létesítmények a legjobbak , mert nibcsennek szem előtt !!!
Adok veszek cserélek, fegyvert vitézt éneklek , én a halmozott hátrányban élő vakoló páholy tag !!!

Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Demszky Gábor volt főtanácsadója, Mesterházy Ernő Bali szigetén található ingatlanjaival kapcsolatban




értesült a PestiSrácok.hu. Mesterházy ugyanis öt önálló, minden igényt kielégítő luxusvillából álló pihenőkomplexum tulajdonosa, azonban most már az adóhivatal munkatársait is érdekli, mindezeket miből finanszírozta.


PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága Mesterházy Ernő, Demszky Gábor egykori főtanácsadójának Bali szigetén található luxusingatlanjainak ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy értesültünk, az ügyben jövő héten tanúként fogják kihallgatni a Privát Kopó Bűnügyi Magazin főszerkesztőjét is, akinek a tavaly novemberben közölt cikke nyomán figyelt fel az adóhatóság Mesterházy rejtett tartalékára”. Valencsik Ferenc a PestiSrácok.hu-nak elmondta, vele azt közölték, jelenleg még ismeretlen tettes ellen nyomoznak, de az adóhatóság emberei jelezték felé, hogy Mesterházy vagyoni helyzetével kapcsolatban fognak több kérdést is feltenni neki.
Ahogy a Privát Kopó tavaly novemberben megírta, Mesterházy Ernő öt önálló, minden igényt kielégítő luxusvillából álló pihenőkomplexum tulajdonosa. A villapark Bali szigetén, Seminyak üdülőparadicsomban található. Az„ékszerdobozt” Mesterházy egy olasz üzletembertől vásárolta, 2009-ben. A bűnügyi portál úgy értesült, hogy a szabaddemokraták egykori„érdekharmonizációs menedzsere” földterületeket is vásárolt a gyönyörű szigeten, azzal a céllal, hogy azokon idegenforgalmi beruházásokat hajtson végre.
A Seminyak üdülőparadicsomban lévő villák egyenként 3-4 szobásak, mindegyikhez úszómedence tartozik. A villapark része egy úgynevezett kiszolgáló főépület, amelyben étterem és bár üzemel, valamint egy szórakoztató ház, billiárdasztalokkal és moziszobával. A luxusingatlanról nagyméretű képeket ITTtalálhat.
Ismeretes: Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester személyes bizalmasát, 2004-től 2010-ig politikai főtanácsadóját – az úgynevezett Hagyó-ügy másodrendű vádlottjaként – folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A Kecskeméten zajló büntetőperben Mesterházy Ernő tagadta bűnösségét és vitatta az ellene folyó eljárás törvényességét. Vallomását írásban nyújtotta be, a tanácsvezető bíró kérdéseire – beszédhibájára és magas vérnyomására hivatkozva – nem kívánt válaszolni. A férfi 2010. február elejétől június végéig volt előzetes letartóztatásban.
Fotó: Privát Kopó



Na itt oszt vakolhatnak a páholy tagok , helytartók és hazaárulók !!!
Nem gondoljátok , hogy egypár , molotov koktél kijárna az intézménynek !!!

A terroristák itt tervezik meg a következő rablás sorozatott , a gyilkosság sem kizáró tényező , csak bólintani kell és a gépezet beindul , egy kis figyelem elteretés , és a levezénylés elindul .. .

2016. április 25. 11:38


















14 éves kislánnyal fajtalankodhatott a volt SZDSZ-es polgármester









DRÁVAPISKI, 11:38
Feljelentette Mali Zoltánt, Drávapiski polgármesterét az ügyészségen Illés Attila, a város korábbi alpolgármestere.


A pedofil zsidó nem bűntethető!!, de a családját el lehetne kapni egy pár körre, hogy tudják mit csinált a büdös zsidó rohadék , a farkát meg ÁVH -s módszerrel üvegcső bedugás és darabokra törés !!!!
Fotó: Magyar Távirati Iroda Zrt.
Illés vádja szerint Szeidl László benyitott Mali irodájába, ahol látta, hogy az akkor 14 éves lány orálisan elégíti ki a polgármestert. Bár történt feljelentés az ügyben, a korábbi alpolgármester szerint a rendőrség érdemi vizsgálat nélkül zárta le az ügyet.
Az ügyészségi feljelentésben szerepel, hogy Illés telefonon elérte a sértettet, aki elmondta neki, hogy tart Malitól, hisz anyagi függésben áll tőle, mivel az önkormányzatnál dolgozik.
Illés előadta azt is, hogy Mali többek szeme láttára fenyegette meg a sértett édesapját és nevelőapját, hogy ha terhelő vallomást mernek tenni ellene, kirúgatja őket és elintézi, hogy három gyermekük állami gondozásba kerüljön.
Nem csak ez ügyben tett feljelentést Illés, szerinte a polgármester birtokában van egy Dél-Afrikában bejegyzett cég is, amivel kapcsolatban többször elmondta, milyen jó ötlet volt bejegyeztetni, hisz a magyar hatóságok azt nem érik el, valamint ismer kint olyan bérgyilkosokat, akik nem csak megölik, de meg is eszik áldozatukat. E beszélgetésről állítólag hangfelvétel is készült.
Mali 2006-ban lett a város polgármestere az SZDSZ színeiben, Egy évvel később kilépett a pártból, 2010-ben és 2014-ben már függetlenként nyert.
(Magyar Nemzet)
A rendőrségnek újból egy becsületrendet kell adományozni , mert a vakolók óhaja szerint jártak el !!! De nem volna baj , ha az ottani szabadkőműves rendőr zsarut elkapnák , és a gumibottal erőszakolnák meg , hogy a páholyba a lámpás világítson mint a kuplerájba !!!!




A Lakatos Csaba elleni merénylet miatt emeltek vádat az alvilág hírhedt verőlegénye ellen



Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a 90-es évek egykori nehézfiúja, az alvilág hírhedt verőlegénye, Tanyi György és társai ügyében a Fővárosi Főügyészség. A vád szerint Tanyi és testvérei, illetve egyik ismerősük 1996. november 13-án, a budapesti  Kerepesi úti ügetőn meg akarták ölni Lakatos Csaba ügetőhajtót. A férfit  három helyen is találat érte, és ha nem látták volna el időben a sérüléseit, meghalt volna. Ha a bíróság bűnösnek találja a vádlottakat, Tanyiék akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphatnak.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettnek kísérlete miatt a napokban  vádat emelt Tanyi György és három társa ellen – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Ibolya Tibor, a főügyészség vezetője.  Ismert, Lakatos Csaba ügetőhajtóra nem sokkal Prisztás József likvidálása után, 1996. november 13-án adtak le több lövést.  Ha nem látták volna el időben a sérüléseit, a férfi meghalt volna. Az elkövetőket akkoriban nem tudták elfogni, csak a helyszín közelében várakozó Tanyi Józsefet és Jánost, akiknek testvérük, és B. László elszállításáról kellett volna gondoskodniuk. Mivel abban az időben konkrét bizonyítékok nem álltak a rendőrség rendelkezésére, a nyomozást nyolc hónap után, 1997 júliusában megszüntették.

TIZENHÉT ÉV UTÁN KEZDTEK ÚJRA NYOMOZNI

A rendőrség másfél éve, 2014 szeptemberében vette újra elő az ügyet, majd 2014. december 16-án előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletének gyanújával őrizetbe vette a Tanyi-testvéreket és a támadásban még résztvevő társaikat. A gyanú szerint Tanyi György húzta meg a ravaszt, a többiek a menekülést, valamint a cselekményt biztosították. A bűncselekmény kapcsán egyébként még a gyanúsítottak kényszerintézkedéséről döntő bíróság is megjegyezte, hogy igen kiterjedt és alapos nyomozást végeztek a rendőrök,mivel a Tanyi-testvérek elleni megalapozott gyanút többek között rendőri jelentések, helyszíni szemle jegyzőkönyv, híváslista adatok és vallomások támasztják alá. Terhelő vallomást tett a nyomozóknak például az a V. Róbert is, aki ugyancsak Tanyiékat segíthette a bűncselekmény elkövetésében.

ÉLETFOGYTIGLANT IS KAPHATNAK

A vádirat lényege szerint még 1996. november 13-án, az esti órákban Tanyi György elsőrendű vádlott négy célzott lövést adott le a Fiumei úti Sírkert egyik épülete tetejéről a szomszédos ügetőn tartózkodó Lakatos Csabára. Tanyi és vádlott-társai előre megbeszélt szerepe az volt, hogy neki a merénylethez figyelést biztosítsanak, illetve kocsijaikkal a menekülésben segítsék – írta Ibolya Tibor. Végül azonban Tanyi és a neki a temetőben figyelő társa taxival menekültek el, mert a többieket a kiérkező rendőrök a közeli utcákban igazoltatták és mivel a kocsijukban lőszert találtak – őket előállították. A sértettet a mintegy 22-24 méterről leadott négy lövésből három találta el – egy a nyakán, egy az ágyéki csigolyája mellett, egy pedig a bal combjánál – az életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A vádlottak terhére rótt 1996-ban elkövetett bűncselekmény tíztől tizenöt évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető – áll a főügyész portálunknak küldött közleményében.
lakatos
Azt kétséget kizáróan nem sikerült bizonyítani, hogy kinek a megbízásából lőttek rá Tanyiék a hajtóra. Fotó: nava.hu

NINCS MEG A FELBUJTÓ

Kadlót Erzsébet, az elsőrendű vádlott ügyvédje a nyomozás lezárása után nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak: szerinte az ügy furcsasága, hogy a korábban bűnsegédlettel vádolt V. Róberttel szemben tavaly decemberben már jogerős ítéletet hozott a bíróság. A védő beszélt arról is, hogy Tanyi ellen csupán egyetlen tanúvallomás szól, ráadásul az ügyben nincs indíték sem, hiszen a rendőrség felbujtóként senkit sem gyanúsított meg. Úgy tudjuk, hogy a nyomozóhatóság feltételezése szerint Portik Tamás megbízásából hajthatták végre a merényletkísérletet, ám az Energol-vezért csupán tanúként hallgatták meg az eljárásban.Az ügyvéd hozzátette még, hogy többen is úgy nyilatkoztak, ügyfele és Lakatos Csaba a mai napig jó viszonyban vannak, sőt, maga a sértett is azt hangoztatta a legutóbbi három vallomásában, hogy nem tudja elképzelni, hogy Tanyi volt az elkövető. Érdekesség, hogy Lakatos Csaba a PestiSrácok.hu-nak még az elfogások után olyan nyilatkozatot tett, hogy évek óta tudja,Tanyi Portik megbízásából tört az életére. 
Címlapfotó: tv2.hu



Megszólalt Lakatos Csaba: “Portiknak elemi érdeke volt az eltüntetésem!”



Az 1996-ban az ügetőn meglőtt fogathajtó, Lakatos Csaba a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, régóta tudja, hogy a kedden őrizetbe vett Tanyi György, valamint a többek között az Aranykéz utcai robbantással és a Prisztás-gyilkossággal vádolt Portik Tamás állt lelövetése hátterében. Lakatos szerint az Energol-vezérnek elemi érdeke volt az ő „eltüntetése”, mivel attól félt,  túl sokat tud az éjszakai élet egykori nagypályása, Prisztás József meggyilkolásáról.


PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a Nemzeti Nyomozó Iroda kedden előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletének gyanújával őrizetbe vette Tanyi Györgyöt és két testvérét, valamint az éjszakai életben ugyancsak ismert Baranyi Lászlót. A négy férfit azzal gyanúsítják, hogy 1996. november 13-ánmeglőtték a lovin Lakatos Csaba hajtót, aki a nem sokkal korábban meggyilkolt Prisztás József üzlettársa volt. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, de túlélte a támadást. A PestiSrácok.hu most megszólaltatta a sokáig hallgatásba burkolózó fogathajtót.

RÉGÓTA TUDJA, HOGY PORTIK ÁLL A MERÉNYLET HÁTTERÉBEN

Lakatos Csaba portálunknak elmondta, örül annak, hogy végre pont kerülhet az ellene elkövetett merénylet nyomozásának végére, már csak azért is, mivel évek óta tudja, hogy Portik megbízásából Tanyi tört az életére. „Amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda 2012-ben leporolta a régi, még el nem évült leszámolásos ügyek aktáit, titkon bíztam benne, hogy a nyomozók vizsgálódni fognak az én ügyemben is” – nyilatkozta Prisztás barátja.  Lakatos hozzátette, neki egyrészt az éjszakai élet több egykori prominense, másrészt maga a bűncselekmény kiagyalója és végrehajtója is „elszólta magát”. A hajtó elmondta: Portik a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán célzott arra, hogy Tanyi lőtte le, utóbbi férfi pedig az Energol-vezér letartóztatása után beszélt vele a bűncselekmény több részletéről, köztük Portik megbízásáról. Más forrásból úgy tudjuk, Tanyi már a bűncselekmény másnapján beszámolt többeknek saját és Portik szerepéről, sőt, értesüléseink szerint a Romkert felgyújtásával is gyanúsított nehézfiú meg is bánta tettét.
3_o_tanyi FUSZ
Tanyi Györgyöt nem csak a Lakatos-merénylettel, hanem a Romkert 2007-es felgyújtásával is gyanúsítják.

A RENDŐRÖK ÁRULTÁK EL

Prisztás egykori üzlettársa a mai napig nehezményezi, hogy tizennyolc évvel ezelőtt gyakorlatilag egy semmi miatt lőtték meg”. Mint mondta, az ok vélhetően az lehetett, amit a PestiSrácok.hu már korábban leírt: a Prisztás lovaival is versenyző férfit kihallgatták néhány órával – az akkori éjszakai életet is megrázó, 1996. november 1-jei – Prisztás-gyilkosság után. A versenyző a legelső, hivatalos kihallgatása után a folyosón kötetlen beszélgetést folytatott a merénylettel kapcsolatban a körülötte álló rendőrökkel. Ekkor hangzott el Lakatos Csaba „magánvéleménye”, miszerint Portik Tamásnak állhatott érdekében Prisztás lelövése. Portálunknak ezzel kapcsolatban Lakatos Csaba úgy nyilatkozott, hogy a gyilkosság után nem sokkal Hoffmann Istvánnal együtt hívták be kihallgatásra, de azt nagyon sajnálja, hogy nem emlékszik, kik voltak azok a rendőrök, akikkel a meghallgatása után beszélt. „Az mindenesetre beszédes, és jellemző volt az akkori korrupt viszonyokra, hogy a Portikra terhelő információ azonnal visszajutott az érintetthez” – állította Lakatos.
Portik Tamás első fokon 11 év fegyházbüntetést kapott a Prisztás-gyilkosság perében  Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Portik Tamás megijedt, hogy Lakatos sokat tudhat a Prisztás-gyilkosságról, ezért lelövette. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

PORTIK A PRISZTÁS-GYILKOSSÁG MIATT AKARTA MEGÖLETNI

Szerinte a Prisztás-gyilkosság, valamint a sérelmére elkövetett merénylet után „még nem volt olyan a helyzet”, hogy „bármi kiderülhetett volna”. „Ettől függetlenül Portiknak elemi érdeke volt, hogy eltüntessen, mivel a rendőröknek elmondott információ után Tamás megijedt, meglepetésszerűen érhette az én elszólásom, és nem tudhatta pontosan, hogy mit tudok Józsi lelövéséről”. „Ez volt az első gyilkossága, nagyon meleg volt számára a helyzet” – mondta Lakatos Csaba, hozzátéve, hogy Tanyi György is megerősítette neki, az energolost „nagyon kellemetlenül érintette” a rendőröknek kikotyogott információ.„Ráadásul a lelövésem azt is bizonyítja, hogy Tamásnak köze lehetett Prisztás megöléséhez, hiszen egyébként nem váltott volna ki ez belőle ekkora indulatot”- tette hozzá. Lakatos úgy vélte, a sikertelen merénylet után azért nem törtek ismét az életére, „mert Tanyiék rögtön képbe kerültek, rizikós lett volna újra próbálkozniuk”. Lakatos Csaba verzióját K. Györgyi, az olajos egykori „titkárnője”, a Portik-ügyek legfontosabb koronatanúja is megerősítette nyomozati vallomásában. A nő magától Portiktól és a Prisztás József lelövésével vádolt Hatvani Istvántól hallotta, hogy a hajtó a kihallgatásán mondhatott olyan dolgokat, ami Portik és csapata felé terelte a gyanút.

LE AKARTÁK FIZETNI A FŐNYOMOZÓT

A férfi ugyanakkor cáfolta  a PestiSrácok.hu korábbi információját, hogy tízmilliós anyagi-elszámolási vitája lett volna Portikkal, és emiatt történt a merénylet. Ugyanakkor elismerte, az energolos az alvilág bankárán, Kisbandin keresztül üzent neki, hogy mondja meg a vele jó viszonyban lévő operatív főnyomozónak,Sándor Istvánnak, „kap húszmillió forintot,  csak szálljon le róla és az Energolról”. Lakatos szerint Papa visszautasította az ajánlatot. Azt azonban mindenképp érdemes megemlíteni, hogy az Aranykéz utcai robbantás tárgyalásán K. Györgyi azt vallotta, a KBI egykori nyomozója 1998-tól rajta volt az Energol-vezér “fizetési listáján”. Lakatos hangsúlyozta azt is, a volt főnyomozó nem sokkal megtámadása előtt figyelmeztette, hogy „nagyon vigyázzon”, mert az Energol-Conti Car körrel akkor még jó viszonyt ápoló Borostólúgy tudja, valami készül ellene.
Lakatost figyelmeztették, hogy merénylet készül ellene Fotó: nava.hu
Lakatost figyelmeztették, hogy merénylet készül ellene Fotó: nava.hu

HÁROM LÖVÉS ÉRTE

Az Aranykéz utcában felrobbantott vállalkozó később videovallomásában isvallott a rendőröknek a bűncselekményről. Boros úgy tudta, a férfi jó kapcsolatokat ápolt az akkor az ORFK-n dolgozó Sándor Istvánnal, azaz Papával, aki Boros szerint Tanyiéknak nagy szálka volt a szemében, hiszen sokat dolgozott rájuk.  Boros a Lakatos elleni merényletkísérletről annyit tudott, hogy a későbbi sértettet ismerősei kihívták az ügető elé, majd ezután egy tőlük 200 méterre lévő, reflektorral világító autóból tüzet nyitottak a volt fogathajtóra. Boros arra tippelt, hogy a lövéseket a Totka merényletnél is említett albán Mead egyik embere adta le. A rendőrök – Boros szerint – Tanyi két testvérét is bevitték a helyszín közeléből, mivel találtak náluk egy célzásra alkalmas távcsövet és egy pisztolyra szerelhető válltámaszt, ám később elengedték őket. A fogathajtó kiemelte, Boros vallomásával ellentétben, nem egy kocsiból, hanem az ügető közelében lévő egyik garázs tetejéről adták le a lövéseket, míg ő a lovi udvarán állt.  Szerencséje volt, mert ugyan a combját, a tarkóját és a hátát is lövés érte, de a verseny miatt a helyszínen lévő mentőben ellátták sérüléseit, és a rendőrség is nagyon gyorsan kiért. A rendőrök gyorsaságának volt köszönhető az is, hogy a Tanyi-testvéreket megfogták – fűzte hozzá a sértett.
Címlapfotó: nava.hu


Újabb leszámolásos gyilkosság koronatanúja lehet az alvilág bankára



Egy évvel ezelőtt, tavaly április végén fogták el a brazil hatóságok a Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján az alvilág bankáraként ismert, csalási ügye miatt körözött, a kilencvenes évek alvilágában otthonosan mozgó Lakatos Andrást – írja a Magyar Idők. A Kisbandi néven is ismert csaló kapcsán új fejlemény, hogy a brazíliai Szövetségi Legfelsőbb Bíróság elfogadva a magyar szervek kérését, végül Románia ellenében, Magyarországnak adta ki a hosszú ideje keresett bűnözőt, aki nem mellesleg a közelmúltban több alvilági leszámolásban is terhelő vallomást tett a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt első fokon elítélt Portik Tamásra. Kisbandi, ha hazakerül, a nagy ügyek mellett fontos tanú lehet az Energol-vezér egykori olajos katonája, bizonyos Maka Gyula meggyilkolásának ügyében is.
A férfi ellen egy 2011-ben és 2012-ben történt visszaélés miatt adott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint társaival nagy, külföldi cégnél dolgozó kamionosokat béreltek fel, hogy a sofőrök korábbi cégük nevében százmilliós értékű műszaki cikkeket vegyenek fel teherautóikra. A szállítmány azonban soha nem érkezett meg a megrendelőhöz, Lakatosék másoknak értékesítették az árut.Az ügyben azóta annyi előrelépés történt, hogy a még mindig kiadatási őrizetben lévő Lakatos András kiadatásához hozzájárult a brazíliai Szövetségi Legfelsőbb Bíróság.


MÁS ELJÁRÁS IS VAN LAKATOS ELLEN

Azt azonban egyelőre nem tudni, mikor kerülhet haza a csalómivel Lakatos ellen Brazíliában hamis útlevél használata miatt még eljárás van folyamatban. A már februárban meghozott, nemrég nyilvánosságra került döntésben az is szerepel, hogy Lakatos maga is kérte hazahozatalát, ami – ismerve a dél-amerikai börtönviszonyokat – nem volt váratlan húzás az alvilág pénztárosától. A végzést meghozó bíró arra is kitért, hogy azért hazánknak és nem a férfi kiadatását ugyancsak kérő Romániának adják ki Lakatost, mert a mindkét országban hasonló súlyú bűncselekményt elkövetett Kisbandi kiadását a magyar szervek 2015. július 17-én, a román hatóságokat három héttel megelőzve kérvényezték.Az olajszőkítési ügyletekbe is belefolyó Lakatosról érdemes megemlíteni, hogy nem először került összetűzésbe a törvénnyel, és nem először adtak ki ellene elfogatóparancsot: az 1990-es évek közepén többek között az akkori éjszakai élet ismert figuráitól kicsalt pénzekkel meglógva ugyancsak külföldre, Dominikára, illetve az Egyesült Államokba távozott, ahonnan csak évekkel később hozták haza a hatóságok; 2004 januárjában több mint négyszáz rendbeli csalás miatt ugyan jogerősen két év nyolc hónap börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság, ám néhány hónappal később újra felszívódott.
Prisztással
Prisztással 1996 novemberében, egy lövéssel végzett gyilkosa. Fotó: mixonline.hu

TÁVOZÁSA UTÁN ROBBANT KI A MAGYAR MAFFIAHÁBORÚ

Ennél is fontosabb kiemelni azonban azt, hogy neki is része volt abban, hogy kirobbant az 1996-ban a nyílt utcán fényes nappal fejbe lőtt Prisztás József vállalkozó megölésével kezdődő, majd Seres Zoltán és olasz üzlettársa 1999 tavaszán történt likvidálásával végződő magyar maffiaháború. Ugyanis mind Prisztás, mind az olajos alvilág egyik leggazdagabb, legnagyobb hatalmú vezéregyénisége, a hírhedt olajos cég, az Energol Rt. marketingigazgatója, Portik Tamás üzletelt Kisbandival, akinek az Energol-vezér nyolcvanmillió, Prisztás József mintegy százmillió forintot adott kölcsön. Ennek fedezetéül Kisbandi mindkettejüknek ugyanazokat a nagy értékű, XII. kerületi ingatlanokat ígérte biztosítékként, amelyekbe különböző jogügyletek után valamennyien további tízmilliós nagyságrendű összegeket ruháztak be. Csakhogy Lakatos András, miután jelentős adósságot halmozott fel, 1996. október elején, tartozásai kiegyenlítése nélkül, Portik tudtával és segítségével távozott Magyarországról.Portik Tamás és Prisztás József később egyaránt maguknak akarták a Lakatos Andráshoz köthető, összességé­ben több mint 300 millió forint értékű ingatlanok tulajdonjogát. A vita odáig fajult, hogy a vád és az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint az olajmaffiózó testőrével 1996. november elsején kivégeztette ellenfelét. Mivel a Prisztás-ügy vádirata részben Lakatos szerepére épült, a bíróság mindenképpen meg szerette volna hallgatni az alvilág pénztárosát, de mivel a férfi szökésben volt, csak tavaly nyáron, az első alvilági leszámolás megismételt eljárásában adódott erre lehetőség. A férfi saját kézzel írott vallomásában megerősítette a vádat. Azt állította, hogy neki az energolos már 1996 elején, azaz az ingatlanvitát hónapokkal megelőzően elárulta, végezni fog Prisztással. Az Energol-vezér ezt azzal magyarázta, hogy hatalmat akar magának az éjszakai életben, amire a vállalkozó veszélyt jelent. Lakatos megemlítette, hogy az alvilági gyilkosságok közül többről is tud, mivel ismerte Portik halállistáját, amelyen azoknak a neve szerepelt, akiket az éjszakai életből a maffiavezér meg akar öletni. A lehetséges áldozatok között az első három helyen Prisztás József, Boros Tamás és Seres Zoltán volt, akiket valóban ebben a sorrendben öltek meg, de a listán szerepelt még többek között Tasnádi Péter és Totka Pál is.

MINŐSÍTETT VALLOMÁST TETT

Később az is kiderült, hogy a férfi Portik Tamás elfogása után, 2012 novemberében az Aradi utcában titkosított, majd a minősítés alól feloldottvallomást tett, amelyben több leszámolásos ügyről is részletesen vallott, továbbá videokazettát is küldött a hatóságoknak, amelyen szintén a merényletekről beszélt. Vallomásában előadta, hogy az összes nagyobb alvilági leszámolás az Energol-vezérhez köthető, hiszen a csalással gyanúsított férfi elmondta, tudomása van arról, hogy Portik Tamás parancsára lőtték le Prisztás Józsefet, a ferencvárosi lányfuttatóként ismert Domák Ferenc Cinóbert, illetve végezték ki Tahitótfalun Seres Zoltánt. Kisbandi szerint rá­adásul Portik maga vallotta be neki azt is, hogy a menyasszonya szeme láttára szitává lőtt egykori bajtársa, Muskovics Gyula meggyilkolásához is köze van. Emellett úgy tudni, Lakatos fontos tanú lehet Portik egykori olajos katonája, bizonyos Maka Gyula meggyilkolásának ügyében is. Egy nagyobb társaságban Kisbandi ugyanis azt hallotta, Portik maga is jelen volt az emberölésnél egyik végrehajtó emberével együtt, aki “bele is bolondult a gyilkosságba”Maka Gyulát húsz évvel ezelőtt,1996. július 27-én ismeretlenek Ceglédbercel külterületére csalták, majdmeggyilkolták. Holttestét csak hónapokkal később, 1996 őszén találták meg. Az aktákat 2012 szeptemberében vette csak újra elő a rendőrség – ugyanúgy, mint a Portik fiatalkori bűntársa, Gyüre József ellen elkövetett emberölést is, amelynek nyomozását ugyan 2013-ban egyszer már felfüggesztették, azonban úgy hírlik, nem hivatalosan ebben az ügyben is vizsgálódnak a rendőrök. Figyelemre méltó, hogy „valami miatt” Kisbandit első hazahozatala után, a 2000-es évek elején a rendőrök sem Portikról, sem egyetlenegy alvilági leszámolásról nem kérdezték, pedig Lakatos információkkal rendelkezett az egész országot megrázó, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantásról is.
boros ps
Lakatos állította, Rohác és Portik előtte beszélte meg Boros Tamás likvidálását. Fotó: PS

TUDHATOTT AZ ARANYKÉZ UTCAI ROBBANTÁS RÉSZLETEIRŐL

A rendőrségnek 2014-ben, ügyvédjén keresztül küldött, a Fővárosi Törvényszék előtt is lejátszott videovallomásában elmondta, hogy 1998 nyarán, a merénylet előtt néhány nappal Bécsben találkozott Portik Tamással és a szlovák és magyar alvilág bérgyilkosának tartott, nem jogerősen kilenc ember meggyilkolása miatt elítélt Jozef Roháčcsal. A találkozón állítólag elhangzott, hogy a két férfi szóba hozta: Boros Tamást, az olajügyek rendőrséggel együttműködő koronatanúját fel fogják robbantani, a bűncselekményt pedig Roháč fogja elkövetni (dupla pénzért), mert “mások is meg fognak sérülni”. Kisbandi úgy tudta, Boros kivégzését azért rendelte el az Energol-vezér, mert a férfi terhelő vallomást tett az Energol vezetőire, valamint elsőként kötötte Portikhoz Prisztás József lelövését. Lakatos szerint neki egyébként azért kellett jelen lennie az ausztriai találkozón, mert Portik meg akarta öletni, és személyesen akarta őt megmutatni a bérgyilkosnak. Ám hiába mondta el Kisbandi ezeket a fontos részleteket a merényletről, vallomását a robbantás ügyét a Fenyő- és a Cinóber-gyilkossággal együtt tárgyaló tanácsvezető bíró, Cserni János végül a többi magyar koronatanúéval együtt kirekesztette a bizonyítékok közül. Ennek ellenére egy hónappal ezelőtt – más bizonyítékok alapján – a robbantás feltételezett felbujtóját, Portik Tamást 13 évre, végrehajtóját, Jozef Roháčot pedig életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte első fokon a bíróság.
Forrás: Magyar Idők, címlapfotó: vs.hu


A Pintér nem felejt , és fél is !!!

Megtámadta az ügyészség Tasnádi Péter felmentő ítéletét – Idén szabadulhat az alvilág kisnyugdíjasa


Nem ért egyet a magyar alvilág korábban jól ismert alakja, Tasnádi Péter vesztegetés vádja alóli felmentő ítéletével, ezért a verdikt hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte a bíróságnak átadott fellebbezésében a vádat képviselő Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az egykori nehézfiúnak egyébként ez az utolsó folyamatban lévő büntetőügye, így ha „nem botlik meg” újra, akkor várhatóan még idén szabadlábra kerülhet.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Ismert, Tasnádit és egykori ügyvédjét tavaly szeptemberben már másodszormentette fel első fokon a törvényszék a vesztegetés, illetve befolyással üzérkedés vádja alól. A nehézfiú és volt védője terhére a megismételt eljárásban is azt rótta az ügyészség, hogy a vállalkozó ellen életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt folytatott büntetőügyben hárommillió forintot fizettek valótlan tartalmú elmeorvos-szakértői véleményért, hogy a magyar alvilág “nagyöregje” enyhébb büntetést kapjon. A szakvéleménynek köszönhetően a felülvizsgálati eljárásban sikerült is a nehézfiúnak két évet csökkentenie a 2002-ben kiszabott, négy és fél éves ítéletéből. A bíróság ugyanakkor tavalyi ítéletében kimondta, hogy sem korábban, sem az új eljárásban nem merült fel olyan körülmény, ami a vádlottak bűnösségét alátámasztotta volna.

AZ ÜGYÉSZSÉG HATÁLYON KÍVÜL HELYEZNÉ AZ ÍTÉLETET

A vádat képviselő ügyész már az ítélet kihirdetését követően bejelentette, hogyfellebbez a döntés ellen, azóta pedig már az írásbeli indokolását is benyújtotta az ügyet korábban tárgyaló Székesfehérvári Törvényszékre, illetve a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségre. A fellebbezés lényege szerint a bíróság az indokolási kötelezettségének nem tett teljeskörűen eleget, ezáltal az ügyészség szerint az ítélet megalapozatlan. Erre tekintettel a Budapesti Nyomozó Ügyészség a benyújtott fellebbezésében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Bagoly Bettina, az ügyészség szóvivője. Garay Rudolf, Tasnádi Péter védője portálunknak úgy nyilatkozott, hogy abszurdnak tartja az ügyészség lépését. Az ügyvéd ezzel összefüggésben nyomatékosította, hogy nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy Tasnádi bűncselekményt követett volna el, emiatt azt kérik a másodfokú bíróságtól, hogy ne bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában mentsék fel ügyfelét. Garay Rudolf egyébként azért is érthetetlennek tartja az ügyészség fellebbezését, mivel az alvilág egykori ismert alakját már két különböző törvényszék is felmentette.
Tasnádi Pétert áprilisban tanúként hallgatták meg a Fenyő-gyilkosság perén a Fővárosi Törvényszéken Fotó: MTI
Tasnádi Pétert tavaly áprilisban tanúként hallgatták meg a Fenyő-gyilkosság perében is a Fővárosi Törvényszéken. A bírónak arra a kérdésére, hogy mi a jelenlegi foglalkozása, úgy válaszolt: kisnyugdíjas. Fotó: MTI

IDÉN SZABADULHAT A NEHÉZFIÚ

Tasnádiék vesztegetési ügye 2006-ban robbant ki, amikor a nyomozó ügyészség eljárást indított a két vádlott és a tavaly jogerősen felmentett szakértő ellen. Tasnádi egy börtönből írt leveléből ugyanis arra következtettek a nyomozók, hogy a férfi vesztegetési pénzt fizetett egy számára kedvező – agysorvadást megállapító – elmeorvosi szakvéleményért. A dokumentumot az üzletember fia juttatta el a hatóságoknak, miután apjával pénzügyi-elszámolási vitába keveredett (Információink szerint egy Tasnádi környezetéhez köthető személy a sajtóban milliós összegért házalt a bizonyítékkal, de a levél végül, úgy tudjuk, “nem kelt el”. ). A dokumentum tartalma szerint Tasnádi arra kérte egyik barátját, hogy adjon hárommillió forintot ügyvédjének a szakvéleményre. A Népszabadság néhány évvel ezelőtti cikkében írta meg, hogy a nyomozók ezek után vagyonosodási vizsgálatot tartottak a szakértőnél, a vele kapcsolatot tartó ügyvédnél, és az ország összes pénzintézetében kutakodtak, hogy a szakértőnek nincs-e valahol egy titkos számlája, de semmit nem találtak. Leellenőrizték az azóta már jogerősen felmentett Gaál Katalinnal együtt dolgozó orvosokat is, de abban sem jutottak eredményre rendőrök. Úgy tudjuk, a tiszalöki börtönben raboskodó Tasnádinak egyébként ez az utolsó folyamatban lévő ügye, és ha a nehézfiú „nem botlik meg” újra, akkor várhatóan ősszel elhagyhatja a rácsos intézményt.
Címlapfotó: Blikk.hu


Tasnádi-per: agysorvadás 3 millióért?


Nem bizonyítható, hogy kapott-e kenőpénzt Gaál Katalin elmeszakértő azért, hogy Tasnádi Péternél agysorvadást állapítson meg. Az is rejtély, hogy Tasnádi utasította-e akkori ügyvédjét a kenőpénzt átadására, és hogy az ügyvéd ennek eleget tett-e.
Hatályon kívül helyezte az első fokú felmentő ítéletet és új eljárást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla Berta József ügyvéd és Tasnádi Péter vállalkozó vesztegetési ügyében. Az ítélőtábla Nehrer Péter vezette tanácsa ugyanakkor Gaál Katalin igazságügyi orvos szakértő esetében csak módosította az első fokú ítéletet: a felmentését nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában mondta ki, azaz „nem bizonyítható, hogy a vádlott kapott-e kenőpénzt a Tasnádi számára kedvező szakvéleményéért".
A másik két vádlott esetében azonban a táblabíróság szerint a törvényszék nem vitte végig a bizonyítás folyamatát, nem vett figyelembe és nem is értékelt számos bizonyítékot, így az ügy jelen állása szerint csak azt lehet megállapítani, hogy „valamiféle jogellenes cselekményre utaló jelek felsejlenek az ügyben". Azt viszont pontosan nem lehet kijelenteni – de kizárni sem –, hogy megtörténtek-e a jogellenes cselekedetek.
Mínusz két év
Hét éve egy Tasnádi Péternek tulajdonított levél kapcsán kezdte vizsgálni a Budapesti Nyomozó Ügyészség, hogy valóban 3 millió forintért „vásárolta-e" Tasnádi azt a számára kedvező elmeszakértői véleményt, amelynek köszönhetően felülvizsgálati eljárásban sikerült két évet lefaragnia a 4 és fél éves büntetéséből, amit 2002-ben szabtak ki önbíráskodásért, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértésért és más bűncselekményekért. A levél, amely az ügyet kirobbantotta, kevéssel a Tasnádi számára kedvező fordulat után került elő. Ügyvéd fia adta át a hatóságoknak, akinek akkoriban súlyos pénzügyi vitája támadt az apjával, és így állhatott bosszút rajta. A börtönben írt levél valójában csak egy utalást tartalmazott arra, hogy mi célból kell 3 millió forintot Tasnádi akkori ügyvédjének a rendelkezésére bocsátani, ám ez is elég volt a nyomozás elrendeléséhez.
Megvehető szakértők? 
Annak idején az ügyészség sokáig hallgatott, mintha maga sem lett volna biztos a dolgában. Igaz, a hallgatásnak az is lehetett az oka, hogy ez volt az első eset, amikor vesztegetés gyanújával indult eljárás egy, a szakterületén igen nagy tekintélynek örvendő szakértővel szemben. Még gyanúsított sem volt az ügyben, máris felvetődött a kérdés: mi történik akkor, ha kiderül, a bizonyos esetekben és helyzetekben megkerülhetetlen, és olykor perdöntő jelentőségű szakvéleményeket készítő igazságügyi szakértők állásfoglalása megvehető?
A beszámíthatóság fokai
Pedig akkoriban nemcsak Nagy Ervin és Gaál Katalin elmeszakértők mondták ki Tasnádiról, hogy már legalább tíz éve megkezdődött nála az agysorvadás és állapota folyamatosan rosszabbodik. Más vizsgálatok is hasonló megállapításra jutottak, és ezek a szakértők is arra a következtetésre jutottak, hogy Tasnádi elmeállapota miatt közepesen korlátozott volt tettei következményeinek a felismerésében. A különböző szakértők egybehangzó véleménye alapján döntött a bíróság Tasnádi büntetésének csökkentéséről. Csakhogy időközben újabb eljárás indult Tasnádi Péter ellen, s abban az ügyészség egy debreceni igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki. Módis Katalin pedig a többiekkel ellentétben úgy vélte: Tasnádinak legfeljebb személyiségzavara van, ami megkönnyíthette számára a bűncselekmények elkövetését, de semmiképpen sem akadályozta tettei következményének felismerésében.
Bosszú
Más esetekben az Egészségügyi Tudományos Tanács döntötte volt el a szakértők vitáját. Ez esetben azonban előkerült az a bizonyos levél, és az ügyészség vizsgálódni kezdett. Eleinte nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy az egész csak egy koholmány, Tasnádi és/vagy az ő embereinek a bosszúja, amiért nem lett elég jó a szakvélemény. Aztán mind gyakrabban röppentek fel olyan hírek, hogy a Tasnádinál agysorvadást megállapító szakértők némelyike csak erős rábeszélés után adta nevét az agysorvadásról szóló jelentéshez.
Az ügyészség végül Gaál Katalin szakértő, a vád szerint a közvetítő szerepét játszó ügyvéd és Tasnádi ellen emelt vádat vesztegetés gyanújával, amit első fokon el is bukott. Azonban a táblabíróság nem találta elég alaposnak az első fokú eljárást. Gaál Katalin ítéletét módosították, de az ennek ellenére is jogerőre emelkedett. Berta és Tasnádi ellen viszont új eljárás indult  Székesfehérvárott.
Gordiuszi csomó
Az ügynek tehát még koránt sincs vége. Jogerősen eddig csak azt sikerült ugyanis tisztázni: nem bizonyítható, hogy a kenőpénz – ha volt egyáltalán – eljutott Gaál Katalinhoz és befolyásolta az általa készített szakvélemény tartalmát. Ha a megismételt eljárásban a bíróság végül újra bűncselekmény hiányában menti fel a védőt és Tasnádit, akkor az a fura helyzet áll elő, hogy „Gaál Katalin esetében nem bizonyítható, hogy megkapta azt a pénzt, amit Tasnádi az ügyvédjével el sem küldött". Persze a jognak erre az esetre is van megoldása: akkor majd Gaál Katalin védője perújítást kezdeményezhet azért, hogy bűncselekmény hiányában mentsék fel a védencét.


Titkosszolgálati megbízók szerepét vizsgálják a brókergyilkosságban



Volt titkosszolgálati emberek érintettségét is vizsgálja a rendőrség a London Brókerház egykori tulajdonosának, Reichardt Ignácnak a tizenhat évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében – tudta meg rendőrségi forrásból a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint a hatóságok a saját háza előtt lekaszabolt bróker kapcsán azt a szálat is vizsgálják, hogy a Reichardtal és üzlettársaival valószínűleg súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető egykori titkosszolgáknak felbujtóként közük lehet-e a bróker megöléséhez. 
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


A több mint másfél évtizeddel ezelőtti leszámolás aktáit a rendőrség tavaly márciusban porolta le, mert esély nyílt arra, hogy kiderüljön, kinek vagy kiknek állt érdekében a London Brókerház volt tulajdonosának a megöletése. A 46 éves Reichardt Ignácot 2000. január 14-én saját terepjárójában, a főváros XXII. kerületében, a Gerinc és Pék utca sarkán végezte ki egy géppisztolysorozattal egy máig ismeretlen férfi. Megírtuk, a gyilkosság nyomozásának elrendelése egybeesett a Buda-Cash-botrány kirobbanásával. Rendőrségi forrásokból portálunk akkor úgy értesült, hogy a cég elleni vizsgálatban akadtak olyan információkra a nyomozók, amiért újra elindították a február végéig meghosszabbított, ismeretlen tettes ellen zajló gyilkosság nyomozását.
buda cash gyilkossag civilhetes
A Buda-Cash-botrány kirobbanása után porolták le a Reichardt-gyilkosság aktáit. Fotó: civilhetes.net

EGYKORI TITKOSSZOLGÁK IS ÉRINTETTEK LEHETNEK?

Úgy tudjuk, a titkosszolgálat kötelékébe tartozó egykori hivatásosok szerepét is vizsgálja a rendőrség a London Brókerház volt tulajdonosának meggyilkolása ügyében. Az önmagát megnevezni nem kívánó, ám a tizenhat évvel ezelőtti gyilkosság nyomozását jól ismerő forrásunk szerint ugyanis felmerült annak a gyanúja, hogy a Reichardtal és üzlettársaival feltételezhetően súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető egykori titkosszolgáknak felbujtóként közük lehet a bróker megöléséhez. Értesüléseink szerint az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda ennek a szálnak az ellenőrzését is indokoltnak találta és az NNI-vel több eljárásban is együttműködő, nyílt nyomozást nem folytató Nemzeti Védelmi Szolgálat rávetette magát erre a vonalra. Más forrásból úgy tudjuk, a védelmi szolgálat a Reichardt-ügyben rendőrök és titkosszolgák vonatkozásában enyhébb súlyú visszaéléseket is feltárt, de ezek a bűncselekmények már régen elévültek.

AZ ALKUKÖTÉS ELŐTT LŐTTÉK SZITÁVÁ

Utóbbira jó példa lehet az a korábbi információnk, hogy a merénylet után ugyan több szálon is nyomoztak, ám a legfontosabb, a gyilkosságra leginkább indítékul szolgáló vonal, Reichardt alkukötési kezdeményezése kimaradt a nyomozásból. Megírtuk, a bróker a meggyilkolása előtt nem sokkal besétált a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályára és közölte, „van egy nagy dobása”, mivel saját cégénél, a London Brókernél piramisjáték és sikkasztások zajlanak. Beszélt arról is, hogy a kétes ügyletekről maga is tudott, sőt, részt is vett azokban, de kérte kihallgatóját, hogy az általa – a későbbiekben – elmondott információkért cserébe együttműködő gyanúsítottként vehessen részt a további eljárásban. Az alku végül azért nem köttetett meg, mert Reichardtot 2000. január 14-én saját háza előtt, terepjárójában, egy ismeretlen bérgyilkos agyonlőtte.

REICHARDT A SZOLGÁLATOK EMBEREIT IS FELDOBTA VOLNA

Visszatérve a titkosszolgálati szálhoz, ezt erősíti még az az információnk is, hogyReichardt nem csak volt haragosait akarta feldobni, hanem arról a – bűnözőkből és titkosszolgálati személyekből álló – bűnszervezetről is ki akart pakolni, melynek tagjai a 90-es években strómanok segítségével milliárdokat talicskáztak ki a privatizációnak nevezett szabadrablás során megszerzett cégekből. Reichardt alkukötésére azonban az ismert okok miatt már nem kerülhetett sor. Rendőrségi forrásunk szerint a gyilkosságban a titkosszolgálati megbízók szerepét ugyan egyelőre nem sikerült igazolni, de a vizsgálódás még nem ért véget.
Más forrásból is úgy értesültünk, hogy egyelőre nem érkezett feljelentés a szolgálatok embereivel szemben nyílt eljárásokat folytató Központi Nyomozó Főügyészséghez. A titkosszolgálati szál ebben az ügyben egyébként azért sem lehet meglepetés, mivel megírtuk, korábban olyan információk is eljutottak portálunkhoz, hogy a szolgálatok figyelhették is a brókert, ezért nem kizárt, hogy több akta is porosodhat Reichardtról és egykori cégéről a titkosszolgálatoknál.
gynök titkosszolga atv.hu
A kivégzett bróker haragosai a szolgálatok segítségével jutottak egyre feljebb. Később mindent elszedtek tőlük. Fotó: atv.hu

MILLIÁRDOS BIZNISZ TITKOSSZOLGÁLATI SEGÍTSÉGGEL

A szolgálatok érintettségét feltételezheti az is, amiről a Privát Kopó bűnügyi magazin számolt be, hogy Reichardt haragosai kapcsolatban állhattak áruló hivatásosokkal. A cikk szerzője néhány évvel ezelőtti írásában ugyanis tényként közölte, hogy Kovács Tibor, a Buda-Cash Brókerház egyik alapítójailletve üzlettársa, Rózsa Ferenc nagyon sokat köszönhetnek a szolgálatoknak: a kétvállalkozó” a tököli fiatalkorúak börtönében kezdte a „karrierjét”, majszolta a rabkosztot a nyolcvanas évek első felében és amolyan börtönbarátság szövődött közöttük, Rózsa azonban két hónap raboskodás után kegyelemben részesült, és elhagyhatta a tököli rácsos intézményt. Egy évvel később pedig már az állambiztonsági szolgálat fedőcégeként működő Sprint-Börze Kisszövetkezet elnöki bőrfoteljébe huppant– emelte ki a szerző, hozzátéve, hogy Rózsa később levelet íratott a munkáltatójával, a „Cég” pedig garanciát vállalt Kovácsért, akit ezért feltételesen szabadlábra helyeztek. Néhány évvel később már a két börtönlakó győzött a Budalakk ÉTA, a Budalakk, valamint a Dunalakk festékgyárak privatizációjára kiírt pályázatokon, úgy, hogy fillérekért felvásárolt kárpótlási jegyekkel, és „soha vissza nem fizetendő” Egzisztencia-hitelből fizették meg a festékgyárak vételárát. A több százmillió forintos kölcsönöket a Kunos Péter-vezette Agrobank, illetve a Fekete János-féle Leumi Bank folyósították. Ugyanígy került strómanokon keresztül a kezükbe a Fővárosi Ingatlanközvetítő (FIK) Rt. is, melynek részvényeit Kovács közvetve a Reichardt által tulajdonolt London Brókernél helyezte letétbe. Kovács és Rózsa évek óta nincstelenként tengetik életüket, valakik” ugyanis mindent elszedtek tőlük. Az életüket, a szabadságukat viszont meghagyták, mert nem ellenkeztek, amikor az összeharácsolt vagyont úgymond “elvonták” tőlük – emelte ki a bűnügyi portál. Nem mindenki volt ilyen szerencsés…
Címlapfotó: nepszava.hu


A brókerbotrány szálai elvezethetnek a 15 évvel ezelőtti gyilkosság megoldásához


A tizenöt évvel ezelőtt meggyilkolt bróker, Reichardt Ignác, úgy tudjuk, halála előtt arra készült, hogy mindent kipakol volt üzlettársairól, a Buda-Cash brókercég alapítójáról, Kovács Tiborról, valamint a Simon-Welsz ügyben hírhedté vált MagNet Bank igazgatóságának elnökéről, Fáy Zsoltról. Nem maradt rá ideje. 2000. január 14-én kivégezték. A március 27-én leporolt gyilkosság kapcsán több lehetséges szálat is vizsgált a rendőrség annak idején, mégis eredménytelenül zárult a nyomozás. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai most azt gyanítják, az egy hónappal ezelőtt kirobbant brókerbotrány szálai vezethetnek el a leszámolás megoldásához.


PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Mint azt a Magyar Nemzet szerdán hírül adta, a rendőrség leporolta a tizenöt évvel ezelőtti brókergyilkosság aktáit, mert esély nyílt arra, hogy kiderüljön, kinek állt érdekében a London Brókerház volt tulajdonosának a megöletése. A 46 éves Reichardt Ignácot 2000. január 14-én saját terepjárójában, a főváros XXII. kerületében, a Gerinc és Pék utca sarkán végezte ki egy géppisztolysorozattal egy máig ismeretlen férfi. A rendőrség akkori adatai szerint előre eltervezett bérgyilkosság történt, feltételezhetően a tettes vagy tettesek pontosan feltérképezték az áldozat környezetét és a gyilkosság előtt terepszemlét is tartottak. A bróker testét több mint tíz lövés érte és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentőautóban életét vesztette. A kivégzés után meghallgattak több, az áldozattal közeli kapcsolatban álló személyt és a gyilkosság helyszínén lakókat is, de a nyomozást elősegítő vallomás nem került a rendőrség birtokába. Az ügyben a BRFK életvédelmi alosztálya nyomozott, de nem sikerült megtalálniuk a tetteseket.  

KÉT ÉVVEL FENYŐ UTÁN LÖVETTÉK AGYON

A Fenyő-gyilkosság után két évvel géppisztollyal lekaszabolt London Brókerház egykori vezetője ügyét egészen idén márciusig nem vették elő, annak ellenére, hogy Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) döglött ügyek osztályának volt vezetője szerint Reichardt ugyanúgy mint Fenyő János, társadalmilag elismert személyiség volt, nem pedig alvilági szereplő. Az ezredes a Magyar Nemzetnek néhány éve úgy nyilatkozott, mivelReichardt Ignác ügyét nem kísérte nagy médiafigyelem, részben ennek is köszönhető, hogy az akták az irattárba kerültek. Reichardt egyébként cégén, a Portofinó Kft-n keresztül volt közvetett tulajdonosa a brókercégnek, illetve 1999. november 4-ig tagja is volt az rt. igazgatóságának. Ezt azonban megelőzte a London Bróker Rt. 1999. augusztus 25-i bejelentése, hogy nem teljesít semmiféle kifizetési, illetve transzferálási megbízást, mivel egyes átutalásokkal kapcsolatban visszaélésekre gyanakodtak. Másnap az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) felügyeleti biztost rendelt ki a London Brókerhez és felfüggesztette a társaság befektetési tevékenységét, valamint rendelkezési jogát a Keler-nél vezetett számlái fölött. Később a brókerház tulajdonjogát Reichardt cége, a Portofinó Kft. 100 százalékban átruházta a svájci-izraeli GIWO befektetőcsoportra, amely ígéretet tett a felügyeletnek, hogy rövid időn belül tőkeemelést hajt végre, ezért a brókercég felfüggesztését  többször meghosszabbították, majd a tulajdonosváltást egy évvel később engedélyezték.

TÖBB SZÁLON FUTOTT A NYOMOZÁS

A rendőrség a leszámolás után csak találgatott a lehetséges indítékot illetően. Felmerült, hogy a brókercégnél feltárt pénzügyi spekulációk összefüggésben állhattak a merénylettel. De a meggyilkolt bróker az építési szakmában is ismert volt, s nem kizárt, hogy e minőségében kerülhetett bűnözői körök útjába. Olyan verzió is napvilágot látott, hogy Reichardt Ignác egyik korábbi üzletfelével ingatlanvitába keveredett. A rendőrség a férfit többször is kihallgatta, de ez a vonal sem vezetett eredményre. A Népszava akkoriban arról is írt, hogy a bróker megölése után néhány órával, szombatra virradó éjszaka gyilkosság történt a szlovákiai Dunaszerdahelyen is. Az áldozat egy Vida Tamás nevű, 33 éves helyi vállalkozó, akit villája előtt szintén autójában ölt meg egy ismeretlen tettes. A gyilkos több mint húsz géppisztolylövést adott le a szélvédőn keresztül, a fegyvert a helyszínen hagyta. Majd újabb néhány óra elteltével a belgrádi Intercontinental Szállodában halálosan megsebesítették a hágai nemzetközi törvényszék által is körözött Zeljko Raznatovicot, ismert nevén Arkan kapitányt. A Népszava akkori információi szerint mindhárom áldozat kapcsolatban állt bizonyos svájci – vagy ottani székhelyű befektetői körökkel. Mint azt fentebb említettük, a London Brókert  a svájci-izraeli GIWO cég vásárolta meg.
A kilencvenes években a vitákat több esetben erőszakkal oldották meg. Fotó: MTI
A kilencvenes években a vitákat több esetben erőszakkal oldották meg. Fotó: MTI

EGY JORDÁN „BEFEKTETŐ” IS KÉPBE KERÜLT

A budapesti merényletet követő gyilkosságok után a magyar hatóságok felvették a kapcsolatot az Interpollal, illetve a szomszédos országok hatóságaival is. Az esetleges összefüggések felderítésére, illetve az áldozatok kapcsolatrendszerére vonatkozó információk összegyűjtésében a nemzetbiztonsági szolgálatok is szerepet kaphattak – adta hírül a Népszava akkori száma. Az Origo.hu abban az időben pedig úgy értesült, hogy a brókercégnél igyekezett – közvetítők segítségével – tulajdont vásárolni a jordán származású M. Askar, akit Budapesten vettek őrizetbe, ám a férfi beépített emberei és hamis okmányok segítségével megszökött a börtönből. A portál szerint a tulajdonszerzésre a külföldi férfi több mint egymilliárd forintot kívánt áldozni, ám a magyar rendőrség akciója az utolsó pillanatban meghiúsította a “befektetést”. A jordán férfi eltűnése és elfogása is számtalan megválaszolatlan kérdést vetett fel akkoriban, amit máig nem sikerült tisztázni.

FELDOBTA VOLNA EGYKORI ÜZLETTÁRSAIT?

Ismert, a gyilkosság nyomozásának elrendelése egybeesett a Quaestor és a Buda-Cash-botrány kirobbanásával. Rendőrségi forrásokból portálunk úgy értesült, hogy a cégek elleni vizsgálatban akadtak olyan információkra a nyomozók, amiért újra elindították a gyilkosság nyomozását. EgyReichardt Ignácot egykoron jól ismerő forrásunk szerint a bróker halála előtt azt tervezte, hogy kipakol a cégénél történt kétes ügyletekről és a visszaélésekben résztvevőkről. Informátorunknak ezzel összefüggésben három nevet is megemlített. Kovács Tibort, a Buda-Cash alapítóját, valamint üzlettársát, Rózsa Ferencet. Rajtuk kívül Reichardt terhelő adatokkal rendelkezett az egykori HBW Express Takarékszövetkezet, mai nevén MagNet Bank (ez a bank a Simon-Welsz-botrányról híresült el leginkább) alapító tulajdonosárólFáy Zsoltról is. Úgy tudjuk, Reichardt nem hivatalosan megállapodást is kötött a London Brókerház ügyében vizsgálódó nyomozókkal és ennek volt köszönhető, hogy nem tartóztatták le. A meggyilkolt bróker azért akart borítani, mert szerinte amegnevezett három személy csaknem egymilliárd forinttal rövidítette őt meg a 90-es évek végén. Reichardt Ignác ismerőse elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy a férfi nemcsak a rendőrökkel, hanem Kovácsékkal is alkudozott, és zsarolta egykori üzlettársait.  Reichardtot és Fáy Zsoltot sokáig baráti szál is összekötötte, de kapcsolatuk idővel elmérgesedett. Ennek oka, hogy a HBW Express Takarékszövetkezet – amely egyébként 1996 októberétől 1997 decemberéig egyik fő részvényese volt a London Brókernek –  százmilliókkal tartozott a brókercégnek, de a szövetkezet a követelés ellenére sem fizetett. Forrásunk azonban leszögezte, elképzelhető, hogy más oka is lehetett a gyilkosságnak, hiszen Reichardtnak a felsoroltakon kívül egyéb kétes „magánbizniszei” is voltak. A merénylet után a bróker környezetében mindenki megdöbbent, hiszen maga az áldozat is azt hangoztatta, hogy nem fél, és semmiféle támadástól nem tart – emelte ki forrásunk.
A MagNet Bank elődje a HBW Expressz Takarékszövetkezet és Bank Fotó: timedesign.hu/
A MagNet Bank elődje a HBW Expressz Takarékszövetkezet és Bank Fotó: timedesign.hu/

APRÓ PIROSKA TESTVÉRE A LONDON BRÓKER FELÜGYELŐBIZOTTSÁGÁBAN

Az atv.hu még márciusban cikkezett  Reichardt Ignác és Kovács Tibor, a Buda-Cash alapítójának kapcsolatáról. Az internetes oldal kitért rá, Kovácsot a 90-es évek második felében egyik üzlettársa, Rózsa Ferenc azért jelentette fel, mert szerinte Kovács az ő tudta nélkül jelentős összegeket utalt a London Brókerhez, illetve – Reichardt közreműködésével – eltüntette a brókerháznál tartott Fik-részvényeket. A Privát Kopó egy néhány évvel ezelőtticikkében ugyancsak kiemelte, hogy Kovács és Reichardt szoros üzleti kapcsolatban állt egymással, ahogy Kovács és az őt feljelentő Rózsa életútja is több szálon összeért. A bűnügyi magazin azt írta, mindkettőjük karrierje a tököli fiatalkorúak börtönéből indult a 80-as években, majd miután – vélhetőleg – a szolgálatok közbenjárásával kiszabadultak a börtönből, néhány évvel később már a két börtönlakó győzött a Budalakk ÉTA, a Budalakk, valamint a Dunalakk festékgyárak privatizációjára kiírt pályázatokon, úgy, hogy fillérekért felvásárolt kárpótlási jegyekkel, és „soha vissza nem fizetendő” Egzisztencia-hitelből fizették meg a festékgyárak vételárát. A több százmillió forintos kölcsönöket a Kunos Péter-vezette Agrobank, illetve a Fekete János-féle Leumi Bank folyósították.Ugyanígy került strómanokon keresztül a kezükbe a Fővárosi Ingatlanközvetítő (FIK) Rt. is, melynek részvényeit Kovács közvetve a Reichardt által tulajdonolt London Brókernél helyezte letétbe. A brókercégnél 1999 augusztusára a nyilvántartási rendszer hiányosságai, az ügyfélmegbízások és a saját ügyletek fedezet nélküli teljesítése és egyéb szabálytalanságok miatt mintegy 2 milliárd forint értékű értékpapír, valamint közel 300 millió forint készpénz hiányzott – jegyezte meg a bűnügyi portál. Visszatérve a szolgálatok szerepére, beszédes, hogy 1998-2000 között a London Bróker Rt. felügyelőbizottságában tevékenykedett ifj. Apró Antal, Apró Piroska testvére.

REICHARDT A BUDA-CASH KAPCSÁN IS FELJELENTÉSRE KÉSZÜLT?

További összefüggés, amire az atv.hu rávilágított, hogy a London Bróker Andrássy úti székházát éppen egy olyan társaságtól vásárolták meg, amely korábban Kovács érdekeltségébe tartozott, és a siófoki Albatrosz Hotel Kft.-hez is egyaránt közük volt, s ez néhányak szerint már túlmutat a véletlenen. A másik érdekesség, hogy a Buda-Cash-botrány kapcsán többször elhangzott: a brókerház tizenöt éven keresztül hamisított adatokat szolgáltatott saját tevékenységéről, és a trükközéseivel legalább 100 milliárd forintos kárt okozott. Ha ez valóban így van, akkor a visszaélések a Buda-Cashnél a London Bróker Rt. bukásával, valamint Reichardt meggyilkolásával körülbelül egy időben kezdődtek. Erre az összefonódásra utalt a Privát Kopó 2012-es cikke is: mint írták, ma már se FIK, se Budalakk, se Dunalakk, se London Bróker nem létezik. Viszont az elsíbolt milliárdok dolgozhatnak „valahol”, „valakiknek”  – jegyezte meg a szerző.Különös az is, hogy Kovács Tibor 1998-ban kiszállt a Buda-Cashből, Reichardt Ignác pedig két hónappal a halála előtt, 1999 novemberében adott túl a London Brókerben lévő érdekeltségén. A PestiSrácok.hu-hoz olyan információk is eljutottak, hogy Reichardt halála előtt nem sokkal érdekeltséget akart szerezni a Buda-Cashben. A megvásárlás előtt átvilágíttatta a céget és egy sor kétes ügyben akart feljelentést tenni. A konkrét feljelentések előtt végezték ki. Visszatérve a London Brókerházhoz, a brókercéget Reichardt halála előtt már egy évvel figyelték a hatóságok, a már említett Fik-részvények ügye miatt. Szóbeszéd tárgyát képezte az is, hogy az ingatlan- és az olajmaffia nagy pénzeket, részvényeket tett be a London Brókerbe, valamint a Buda-Cash-be is. A London Brókerház ezeket a híreszteléseket azonban akkoriban több sajtónyilatkozatban is visszautasította.
Címlapfotó: Hír24.hu



Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország

privatkopo.hu
2012.12.14. 11:36:00



Parlamenti munkacsoportot terveznek létrehozni annak érdekében, hogy feltárják, milyen kapcsolatot ápolhatott az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója Portik Tamással, a ’90-es évek olajügyeinek főszereplőjével, akit a rendőrség - felbujtóként - több leszámolásos gyilkossággal hozott összefüggésbe. Egyre többen vélik úgy, a titkosszolgálat segítséget nyújtott a magyarországi szervezett bűnözés több vezető alakjának. Ez a vélekedés azonban nem teljesen helytálló. Ugyanis a szervezett bűnözést maga a titkosszolgálat hozta létre hazánkban.


A „pajszerosok” és az állambiztonsági szolgálat
Volt egyszer egy betörőbanda, amelynek tagjai a '70-es évek vége felé tehetős kisiparosok, kereskedők, művészek lakásait fosztották ki. Budapestről kamionokkal, furgonokkal, személygépkocsikkal, diplomata útlevelek és diplomata rendszámok árnyékába bújva, tonnaszámra csempészték ki Münchenbe, majd onnan tovább, Kaliforniába, Los Angelesbe a betörések útján szerzett értékeket (festmények, antik tárgyak, arany- és ezüstékszerek, stb.). A szállítások professzionális megszervezése vélhetően nem az iskolázatlan, erőszakos fellépésű, késsel-villával étkezni nem tudó „pajszerosok” szellemi képességeit dicsérték… Nem hivatalos becslések szerint - akkori értéken számolva - a százmillió forintot is meghaladhatta a külföldre csempészett vagyontárgyak összértéke - amikor 1 kg. kenyér 3,60 forintba került…
Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Csoportfőnöksége a nyolcvanas évek legelején, „Presztízs” fedőnévvel akciót indított a szervezett módon elkövetett lakásbetörések elkövetőinek felderítésére.
A budapesti betőrőcsapat egyik agytrösztjének Gy. Pétert tartották, aki nem mellesleg COCOM-listás termékek Ausztriából Magyarországra történő csempészésével is foglalkozott. Gy. a titkosszolgálat embere volt, és - természetesen - a haja szála sem görbült a bűncselekmény-sorozattal összefüggésben. Ugyancsak az állambiztonsági szolgálat védelmét élvezte a bűnszervezet másik meghatározó alakja, N. Ferenc is, akit a „Cég” emberei azzal vittek el egyik kihallgatásáról, hogy majd ők veszik „kezelésbe”. N. magyar konzuli útlevéllel rendelkezett, és a titkosszolgálati „kezelésbe” vétele annyira jól sikerült, hogy kevéssel később feleségül vehetett egy osztrák hölgyet, és a sógorokhoz távozhatott…
Ugyancsak a lakásfosztogató brigád oszlopos tagjaként működött R. László, akit „láthatatlan kezek” szintén „kimostak” a büntetőeljárásból, hogy aztán - mintegy másfél évtizeddel később - egy nagyhatalmú, volt rendőrségi csúcsvezetővel (pontosabban: annak strómanjával) közös vállalkozást hozzanak létre, és százmilliókat keressenek. Az R. László személyét érintő, a ’80-as évek elején keletkezett kompromittáló dokumentumok ma már nem fellelhetőek a rendőrség irattárában - „eltűntek”…
1980-ban is komoly ütközések voltak a titkosszolgálattal a Presztízs-ügy nyomozása kapcsán. Külön engedély kellett, külön pecsétes írás bizonyos személyek őrizetbe vételéhez, akit meg akartak lógatni előlünk. A háttér vizsgálata során kiderült, hogy Los Angelesben milyen magyar maffia alakult ki. Aztán később ezek az emberek megjelentek itt, Magyarországon, később egy részüket felrobbantották, más részüket lelőtték. Akkor el kellett gondolkoznom azon, hogy milyen szervezetek tagjai voltak valójában. A mindenféle vizsgálódás azt mutatja, hogy a titkosszolgálatok egy árnyék-kormányként működnek, összeszedik az információkat és azt megfelelően csoportosítva a politikusok kezébe adják” - nyilatkozta Tonhauser László nyugalmazott rendőrezredes, 2000. október 30-án, az Országgyűlés olajbizottsága előtt.
A volt rendőrnyomozó szerint a „bűnözői csoport vezéregyéniségeit az ország legjobb és legdrágább ügyvédjei védték, nem egyet az USA-ból, Los Angelesből fizettek dollárban”. Egy Bujtor néven ismert betörő ügyvédje például különösebb nehézség nélkül kiutazhatott Los Angelesbe, ahol az ottani magyar maffia vezetőivel találkozott. Ez nem történhetett volna meg abban az időben, anélkül, hogy az ügyvédnek ne lettek volna magas belügyes vagy titkosszolgálati kapcsolatai.
Tonhauser „Nem kérek bocsánatot” című könyvében is utalt arra, hogy a Presztízs-ügy nyomozása során világossá vált: a titkosszolgálat és a fővárosi bűnözői csoport több tagja, valamint a Los Angeles-i magyar maffia között kapcsolat van. „A Budapest II. kerületben tartottunk házkutatást egy gyanúsítottnál. Már ki voltak téve az asztalra a megtalált bűnjelek, amikor megjelent két jól öltözött úriember, és kihívott a lakásból engem, mint az eljárás parancsnokát, majd elvitték a teljes aktát, bűnjeleket és magát a személyt is, aki a továbbiakban nem szerepelt az ügyben” - írta a volt rendőrtiszt.
Ennek a kiterjedt betörőhálózatnak a tagja volt - úgynevezett tippadóként - Jakubinyi Róbert is. A férfi az 1990-es évek elején került kapcsolatba Földesi-Szabó Lászlóval - ekkor még csak Szabó Lászlóként -, aki abban az időben az ORFK-n dolgozott nyomozóként, és egy részvénycsalási ügyben vizsgálódott Jakubinyi ellen. Jakubinyi hamis váltókkal több, mint háromszázmillió forintot csalt ki a Merkantil Banktól. Jakubinyi Róbertet elítélték, de a büntetés alól mentesült, a köztársasági elnöktől kegyelmet kapott. Az elnöki kegyelmet állítólag nemzetbiztonságis vonalról járták ki számára. Miután Földesi-Szabó leszereltették a rendőrségtől, Jakubinyi fiával, Roland Róberttel összeállva közösen alapítottak céget, és együtt léptek be az Egymásért Egy-Másért „kiemelten közhasznú” szervezetbe is.
Az Egymásért Egy-Másért Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2004-ben jött létre. Az ötletgazda Jakubinyi Róbert volt, az alapító a fia, Jakubinyi Roland Róbert, a kuratórium elnöke Földesi-Szabó László. A kuratóriumnak az elnök mellett három tagja volt: dr. Simon Ibolya, az Nemzetbiztonsági Hivatal jogásza, aki egyúttal az alapítvány jogi képviseletét is ellátta, Nagy Lajos és Nagy Sándor. Nagy Lajos volt a Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója. Menesztése után, 1991-ben, az S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója lett, a cég felügyelőbizottságának a megalakulástól kezdve tagja volt dr. Apró Piroska, aki később Horn Gyula miniszterelnök kabinetfőnökeként tevékenykedett (és akinek a veje lett Gyurcsány Ferenc). Nagy Lajos elhunyta (2006) után helyét a kuratóriumban dr. Gyarmati György, az Nemzetbiztonsági Hivatal főosztályvezetője foglalta el.
Köztudott: az alapítványnál néhány éve milliárdos áfacsalást és sikkasztást tártak fel a nyomozóhatóságok, Földesi-Szabó Lászlót - jogerősen - 6 év börtönre ítélték. A többiek köszönik, jól vannak…
Bodnár, Vitray, Gyárfás, Princz…
Amint az ismert, az 1984-es, Los Angeles-i olimpiát bojkottálták a szocialista blokk államai. Sportvezetőink, sportújságíróink azonban megjelentek a játékok helyszínén. Így - mások mellett - Békesi László, mint a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Atlétikai Szövetség vezetője, Vitray Tamás, mint a Magyar Televízió főmunkatársa és Gyárfás Tamás, a Népsport külföldi rovatának vezetője is. Gyárfás példaképként tekintett Vitrayra, kettejük között mély, szoros kapcsolat szövődött. Nagyon szoros…
                                      Bodnár jó pajtása: Vitray Tamás
Los Angelesben a magyar delegáció több prominense megismerkedett Bodnár Györggyel (George Bodnar), aki 1956-ban hagyta el Magyarországot. Bécsig „disszidenstársa” volt az a Vitray Tamás, akivel gyerekkori pajtások voltak, és aki később évtizedekig a szocialista Állambiztonsági Szolgálat „Szigorúan Titkos” tisztjeként (SZT) működött. (Vitray az osztrák fővárosban meggondolta magát, és hazatért.) Bodnár pazar luxusvillájában etette, itatta, szórakoztatta a magyarokat, akik közül nem tudni, hányan lehettek tisztában vendéglátójuk rovott múltjával.
Ungarnkreis”, azaz „Magyar Kör” néven vált hírhedté a’70-es években az a - főleg magyar disszidensekből álló - hamisító bűnbanda, amelynek tagjai az egész világra kiterjesztették bankcsaló tevékenységüket. Ennek a csoportnak volt tagja Bodnár György, akit a korabeli nemzetközi sajtó csak „hétnevű szélhámosként” emlegetett, ugyanis - idézet a Die Presse 1978. április 21-i lapszámából - „hamis papírokkal tökéletesen el volt látva. Argentínában szerzett állampolgárságot, ott Jorge Otto Bodnar néven szerepelt. Az Egyesült Államokban Stephen Goldberg, majd Steven Blomm állt a „miszter” útlevelében. Londonba már úgy érkezett, mint Georges Berland, más országokban Georg Bodner, majd Juan Marek néven bukkant fel. Zseniális irathamisítóként tartották számon, bandájával főként csekkekre, értékpapírokra és hitellevelekre szakosította magát. 1974-ben, Los Angelesben már lefülelték csalás miatt, de ott akkor még nem tudták, hogy kivel van dolguk, mindössze 30 hónapra ítélték. Bodnár (azaz akkor Stephen Goldberg) azonban ezt sem tudta kivárni, öt hónap múlva megszökött, hogy minél előbb folytathassa szenvedélyét, a csekkhamisítást.” A bécsi Kurier című napilap így emlékezett meg 1978. április 21-én Bodnárról: „A 41 éves George Otto Bodnarral nagy hal akadt a bécsi rendőrség hálójába. Három éve keresték már a magyar származású kereskedőt, nem csak Észak- és Dél-Amerikában, hanem szerte Európában is, az USA történelmének egyik legnagyobb csalási ügyében, amikoris 4 millió dollárnyi kárt okozott az ottani bankoknak. Bodnart elítélték és egy kaliforniai börtönbe zárták, ahonnan azonban megszökött. A bűnügyi hivatal már hónapokkal ezelőtt tudomást szerzett a nagy csaló titkos bécsi lakcíméről, de hiába érdeklődtek a szomszédoktól, senki sem látta mostanában az argentin útlevéllel, uruguayi jogosítvánnyal és német rendszámú Mercedes-szel közlekedő bűnözőt. De a nyomozók Amerikából értesítést kaptak, hogy Bodnar haza készül Magyarországra, hogy édesanyjának pénzt vigyen. Szerda délután meglepték őt Bécs-Döblingenben a biztonsági hivatal emberei… A „Magyar Kör” 1975 tájékán kezdte meg működését, Európa és az USA majdnem minden nagy bankjában találtak a kezeik nyomát viselő hamis kártyákat és hitelleveleket.”
                                         Bodnár, a hétnevű szélhámos
Bodnár György 1988-ban elérkezettnek érezte az időt, hogy meghódítsa Magyarországot. Bizonyára nem a déli szellő hordta a fülébe az információt, hogy rövid időn belül hatalmas változások történnek hazánkban…
1988. december 16-án megalakult a HTD Nyomdaipari és Adatfeldolgozó Kft. Ez a cég lett a kiadója a Szaknévsornak - „aki kimarad, az lemarad”… Nos, a társaságból nem maradt ki az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat (amely az állambiztonsági szolgálat közvetlen fennhatósága alá tartozott), a Demján Sándor vezette Magyar Hitel Bank Rt., az akkoriban ugyancsak Demjánhoz kötődő Reform Lap- és Könyvkiadó Rt., valamint Bodnár amerikai vállalkozása, a Directory Processing Center Inc.. A kft. ügyvezetője Gyárfás Tamás lett. 1990. július 31-én a cég felügyelőbizottsági elnökévé választották Békesi Lászlót, aki 100 ezer forintos üzletrészt kapott tisztsége mellé.
                                                           Békesi László
Három és fél hónappal korábban, 1990. április közepén Békesi László - pénzügyminiszterként - engedélyt adott a Panama Blackburn International Inc. nevű társaságnak, hogy kaszinó működtetése céljából, Blackburn International Casino Kft. néven, 100 százalékban külföldi tulajdonban álló gazdasági társaságot alapítson. A cég székhelye - Bp., XIV. Gyarmat u. 52. - megegyezett a Szaknévsort kiadó HTD Kft. székhelyével.
A pénzügyminiszteri engedély címzettje, a Panama Blackburn International Inc. 1983. május 11-én, Panamavárosban került bejegyzésre. Alapító-tulajdonosa: Várszegi Gábor, későbbi Fotex-vezér…
                                  Andrew G. Vajna: együtt kaszinóztak
Annak ellenére, hogy a kaszinónyitási engedély a vonatkozó törvény szerint nem volt átruházható, az 1991. július 22-én bejegyzett - és 1998-ig Bodnár, majd pedig a neves filmproducer, Andrew G. Vajna által ügyvezetett - Blackburn International Kaszinó Kft. alapítójaként már az ugyancsak Panamavárosban - 1990. december 5-én - nyilvántartásba vett, az eredeti jogtulajdonos elnevezéséhez megtévesztésig hasonló névre keresztelt Panama Blackburn International Casino S.A. szerepelt a cégiratokban. A panamai vállalat elnöki tisztségét Andrew G. Vajna, alelnöki posztját George Bodnar töltötte be. Kevéssel később Sylvester Stallone megnyitotta a budapesti Las Vegas Casinót…
Játékkaszinók létesítésére a 3054./1990.Mt. határozat szerint a pénzügyminiszter egyedi elbírálás alapján adhatott engedélyt. A "nem nyilvános" határozatnak nem volt eljárási szabálya, és nem volt szabályozva az sem, hogy az engedély milyen szempontok és feltételek megléte esetén adható ki."Az engedélyeztetést semmi nem kötötte feddhetetlenségi vizsgálathoz, tehát senkinek az előéletét nem boncolgattuk"- nyilatkozta Békesi László az Új Magyarország című napilap 1994. október 22-i számában.  Magyarul: amennyiben még élt volna, akár Al Capone is nyithatott volna kaszinót 1990-ben, Budapesten. Az ominózus minisztertanácsi határozat szövegét egyébként maga Békesi készítette, s javasolta elfogadásra.
(Érdekesség, hogy a kaszinóügyben érintett Várszegi Gábor magyarországi karrierjének kiinduló pontja ugyancsak kapcsolódik Demján Sándorhoz. A Fotex alapját képező első gyorselőhívó berendezést Várszegi a Demján igazgatta budai Skála áruházban helyezte üzembe. A fotótechnikai eszközt attól a Putter Tamástól örökölte meg a későbbi milliárdos vállalkozó, akinek holttestét saját gépkocsijának csomagtartójában találták meg, Los Angelesben - több lövéssel végzett vele az ismeretlen tettes…)
                                                        Gyárfás Tamás
Bodnár György a ’90-es években szédítő karriert futott be - és óriási pénzeket keresett - hazánkban: a kaszinózás és a Szaknévsor megjelentetése mellett hosszú évekig cége, a Football Duó Kft. kizárólagos tulajdonát képezte az NB I-es labdarúgó-mérkőzések televíziós közvetítési joga, valamint beválasztották a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségébe is. Nem mellékesen: jelentős mértékben ő finanszírozta - az érdekeltségébe tartozó HTD Kft. és a Ribbon Kft. révén - a Gyárfás Tamás nevével fémjelzett Nap TV indulását, és működésének első éveit (a televíziós vállalkozásban 1991 és 1993 között szerepet vállalt a Princz Gábor irányítása alatt álló Postabank és Takarékpénztár Rt. is).
Bodnár, Gyárfás és Princz a Ribbon Kft-ben is egy gyékényen árult. A társaság tagjai között tartották nyilván 1989 és 1991 között a Bodnár tulajdonában álló, Kaliforniában bejegyzett Marketing Data Compilation Ltd. nevű társaságot, 1990 és 1998 között a Postabank Takarékpénztár Rt-t (illetve annak különböző leányvállalatait), valamint 1989 és 1991 között Gyárfás Tamást (aki az elmúlt negyedszázadban többször is összeveszett Bodnárral, de végül mindig kibékültek).
Bodnár „hátterét” jól illusztrálja egy, az 1990-es évek elején történt súlyos közlekedési baleset. A vállalkozó személygépkocsijával a Városligetben elgázolt egy - a kijelölt gyalogátkelőhelyen szabályosan közlekedő - állapotos fiatalasszonyt. A kismama - és a szíve alatt hordott magzat - elhunyt. Ilyen esetben, általában, egy „mezei” sofőrt a helyszínen őrizetbe vesznek a rendőrök. Bodnár azonban nem volt „mezei”: másnap reggelre már el volt „sikálva” az ügy, eltűnt az akta, nem történt semmi, arra sem járt, sem ő, sem a halálra gázolt nő…
Dolgoztak a „titokzatos kezek”.
Ahogy dolgoztak Gyárfás estében is, 1994-ben. E sorok íróját a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik gazdaságvédelmi nyomozója azzal kereste meg, hogy dokumentumokkal alátámasztott információkat szolgáltatna a médiavállalkozó ingatlan-beruházásaival összefüggésben elkövetett, áfacsalások gyanúját felvető visszaélésekről. A rendőrtiszt azt ígérte, hogy néhány napon belül jelentkezik a sztorival. Eltelt közel három hét - semmi. Telefon a rendőrségre, a válasz: a nyomozó már nem tartozik a testület kötelékébe. Mint később kiderült, két lehetőséget vázoltak fel neki felettesei: vagy azonnali hatállyal „önként” leszerel, vagy ellehetetlenítik, kicsinálják. Az előbbit választotta. „Nagyon kérem, felejtsük el azt az ügyet, mert még élni szeretnék egy kicsit” - mondta megtörten a telefonba.
Ők is Tökölről startoltak: lakkozott ingatlanbiznisz
Portikhoz hasonlóan a tököli fiatalkorúak börtönében majszolta a rabkosztot a nyolcvanas évek első felében Rózsa Ferenc és Kovács Tibor. Amolyan börtönbarátság szövődött közöttük. Kettejüknek - együttesen - éppen megvolt a tizenhat általánosa, nyolc itt, nyolc ott. Rózsa két hónap raboskodás után kegyelemben részesült, és elhagyhatta a tököli rácsos intézményt, hogy aztán egy évvel később már az az állambiztonsági szolgálat fedőcégeként működő Sprint-Börze Kisszövetkezet elnöki bőrfoteljébe huppanjon. Rózsa levelet íratott a munkáltatójával, a „Cég” garanciát vállalt Kovácsért, akit feltételesen szabadlábra helyeztek. Újra összeállt a „nyerő páros”, immár a szabadlevegőn.
1994-ben a két cimbora gondolt egy merészet és elindultak a Budalakk ÉTA, a Budalakk, valamint a Dunalakk festékgyárak privatizációjára kiírt pályázatokon. És mit ad Isten, nyertek! Nem is akármilyen módon: egy forintjuk sem volt. Fillérekért felvásárolt kárpótlási jegyekkel, és „soha vissza nem fizetendő” Egzisztencia-hitelből fizették meg a festékgyárak vételárát. A kölcsönöket (több százmillió forintot) a Kunos Péter-vezette Agrobank, illetve a Fekete János-féle Leumi Bank folyósították. A sikereken felbuzdulva Rózsáék szemet vetettek a Fővárosi Ingatlanközvetítő (FIK) Rt-re is. A FIK komoly „falat” volt, működését - egészen a rendszerváltásig - a Belügyminisztérium felügyelte, feladata volt Budapest ingatlanforgalmának bonyolítása, ellenőrzése. 1990-ig a vállalat intézte az úgynevezett kiemelt lakásügyeket (miniszterelnök, miniszterek, miniszterhelyettesek, KB-titkárok, stb.), és ide tartoztak az úgynevezett titkos (T) lakások is, amelyekkel az állambiztonsági szolgálat rendelkezett. A FIK-en keresztül jutottak lakáshoz az MSZMP vezető személyiségei, és sok, később az  MDF, az SZDSZ és a Fidesz színeiben felbukkanó, ellenzékinek álcázott politikusnak is ez a cég oldotta meg a lakhatási problémáját. 1990 tájékán megindult a tömeges lakásprivatizáció, az állam, majd pedig az önkormányzatok a FIK-et bízták meg a bérlakások értékesítésével, a vételárak törlesztőrészletei a vállalat kasszájába futottak be, amelyekkel negyedévente kellett elszámolnia az önkormányzatok felé. Becslések szerint közel 30 ezer bérlakás értékesítésében közreműködött a társaság.
Háromszor írták ki a pályázatot a részvénytársaság privatizációjára, mert nem az nyert, akit a hatalom szeretett volna. Állítólag egy akkori állami vezető (B. P.) családjának szánták a céget, de a terv valahogy kiszivárgott és nem merték végrehajtani az ügyletet. Rózsa és Kovács névtelen strómanokat vetett be a győzelem érdekében, akiktől a pályázat eredményének kihirdetését követően magukhoz ragadták a társaság irányítását.
A vásárlási módszer ugyanaz volt, mint a lakkos cégek esetében: aprópénzért megszerzett kárpótlási jegyek, és „ne fizesd vissza” E-hitelek.
Az új tulajdonosok gyakorlatilag a cég birtokba vételével egyidőben „lopikázó funkcióba” kapcsoltak, bődületes pénzeket talicskáztak ki a részvénytársaságból, amely összegek - mint az értékesített bérlakások vételárának részletei - valójában az önkormányzatok tulajdonát képezték. A FIK csak beszedte és kezelte - helyesebben: „elkezelte” - ezeket a pénzeket.
1996-1998 között a FIK Rt. szponzorálta az Országgyűlés labdarúgócsapatát, évi 3 millió forinttal és mezgarnitúrákkal támogatva a honatyák sportolását. Kovács a parlamenti focicsapat egyik mérkőzésén mosolyogva mondta az egyik volt országgyűlési képviselőnek: „Látod, ezek mind az én együttesemben fociznak, az én mezemben szaladgálnak!” Több politikusnak a FIK fizette a mobiltelefon-költségét, így a részletes számlák által Kovács és Rózsa ellenőrizhették, hogy a képviselők kikkel tartanak kapcsolatot. „Az én zsebemben cincognak a politikusok, a rendőrök, az APEH-vezetők! Mindenki tehet egy szívességet nekem” - jelentette ki több alkalommal Kovács, aki egyébként jól választott feleséget is, párja a 2003-ban elhunyt, 1998 és 2002 között az FKGP országgyűlési képviselőjeként munkálkodó dr. Orosházi György nevelt lánya.
                                                            Berecz János
Nem hazudott. A FIK Rt. vezetésében megjelentek a „nagyágyúk”: Dr. Nagy Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökhelyettese, Simon Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal ezredese, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának volt titkára, Gera Károly, a Nemzetbiztonsági Hivatal ezredese, Székely Gábor (SZDSZ) volt főpolgármester-helyettes, Páva Zoltán (MSZP) volt országgyűlési képviselő, dr. Kőrösi Imre (MDF) volt országgyűlési képviselő, Berecz János, az MSZMP Központi Bizottsága volt titkára, Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának egykori vezetője, dr. Horváth István, a Kádár-rezsim volt belügyminisztere (az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Stumpf István apósa), Valenta László, az Országos Rendőr-főkapitányság volt gazdasági főigazgatója (Pintér Sándor legbizalmasabb munkatársa), és - Kovács Tibor ügyvédjeként - dr. Boross Ildikó, Boross Péter egykori miniszterelnök lánya, aki a '90-es évek végén közös vállalkozásban szerepelt Pintér Sándor feleségével. Az Omega-Tabak Rt-ben az ügyvédnő 1997-1999-ben felügyelőbizottsági tagként, Pintérné pedig 1997-1998-ban  igazgatósági tagként működött.
                                   Lakatos Ernő: jó az "APO" a háznál
Illusztris névsor. Ki hiszi el, hogy ezeket a közismert személyeket a csupán általános iskolai végzettséggel, és „börtönszakosítóval” rendelkező Kovács és Rózsa „édesgették” a szabadrablás tárgyává tett FIK Rt-hez? Ahhoz a céghez, ahol néhány év leforgása alatt milliárdok tűntek el, ahol vittek szinte mindent, ami nem volt lebetonozva vagy ólomba öntve.
1998. június 5-én a FIK Rt. "megbízási szerződést" kötött az Autarkia Kft-vel, annak érdekében, hogy "az rt. volt vezérigazgatója által 1997. május 23. után jogellenesen elidegenített ingó és ingatlan vagyontárgyait, különösen a Megbízó tulajdonát képező bérlemények (ingatlanok) tekintetében a tulajdonjog és a bérleti jog átruházási szerződések érvénytelenítése tárgyában az eredeti állapot visszaállítása érdekében eljárjon. Ugyancsak a megbízás tárgyát képezik a Társaság tulajdonát képező pénzforrások, valamint a kezelőként rábízott pénzforrások és az ebből keletkező befektetések FIK Rt. részére történő érvényesítése." A megbízást az Autarkia Kft. képviseletében Boros József Károly (Boros Tamás) szignálta. Borost alig egy hónnappal később a belvárosi Aranykéz utcában felrobbantották.
Kovács Tibor egyik alapítója volt a Buda-Cash Brókerháznak, valamint szoros üzleti kapcsolatot ápolt a rosszemlékű London Bróker Rt. fő tulajdonosával, Reichardt Ignáccal, akivel 2000 elején - máig ismeretlen tettesek, máig ismeretlen indítékból - a saját terepjárójában végeztek. Az ügyészség megállapítása szerint a brókercégnél 1999 augusztusára a nyilvántartási rendszer hiányosságai, az ügyfélmegbízások és a saját ügyletek fedezet nélküli teljesítése és egyéb szabálytalanságok miatt mintegy 2 milliárd forint értékű értékpapír, valamint közel 300 millió forint készpénz hiányzott. A FIK Rt. részvényeit Kovács Tibor a London Brókernél helyezte letétbe. 1998-2000 között a London Bróker Rt. felügyelőbizottságában tevékenykedett ifj. Apró Antal, Apró Piroska testvére.
Ma már se FIK, se Budalakk, se Dunalakk, se London Bróker nem létezik. Viszont az elsíbolt milliárdok dolgozhatnak „valahol”, „valakiknek”. Ami biztosnak látszik: nem Kovácsnak és Rózsának, ők ugyanis évek óta nincstelenként tengetik életüket. „Valakik” mindent elszedtek tőlük. Az életüket, a szabadságukat viszont meghagyták - mert nem ellenkeztek, amikor az összeharácsolt vagyont úgymond "elvonták" tőlük. Nem mindenki volt ilyen szerencsés…
A Magyar Köztársaság 1990-ben megalakult, első szabadon választott parlamentjében a 386 képviselő közel harmada a Kádár-rendszer állambiztonsági szolgálatának ügynöke/besúgója volt, a honatyák és honanyák mintegy tíz százaléka pedig szigorúan titkos (SZT) állományú tisztként teljesített szolgálatot az egypártrendszer titkosszolgálati szerveinél, közülük legtöbben az MDF és az SZDSZ színeiben nyomkodták a szavazógombokat. Ugyanis ez a két párt volt a legesélyesebb a választások megnyerésére, ezért tömte tele a "Cég" a nyolcvanas évek végén a nevezett politikai szervezeteket (ki)szolgálóival - a „láthatatlan erő” így biztosította a továbbélését, befolyását a legmagasabb szinten. Zsarolható, fogható, gerinctelen emberekkel. Kevesen tudják, hogy az 1990-ben megalakult Országgyűlésben közel 240 képviselő jelentkezett a nemzetbiztonsági bizottságba. A kompromittálódott politikusok közül sokan szerették volna tudni, milyen dehonesztáló információkat tartanak nyilván róluk a "szervek"... Kijelenthető, hogy az úgynevezett rendszerváltást a titkosszolgálatok vezényelték le. Miért is?
Azért, hogy a törvénykezésben irányítottan, célzottan keletkeztetett kiskapukat, joghézagokat a titkosszolgálatok által  kreált szervezett bűnözés kíméletlenül kihasználhassa. Nem lehet nem észre venni, hogy a "nagy pénzcsinálások" környékén - így vagy úgy - rendszerint felbukkan(t) a "Cég". Komolyan gondolja bárki is, hogy iskolázatlan sutyerákok, írni-olvasni alig tudó együgyűek éjjel-nappal a Magyar Közlönyt bújták, keresve a jogszabályok gyenge pontjait? Ugyan már! Legtöbbjüknek már a Gőgös Gúnár Gedeon mesekönyv tartalma is megterhelő szellemileg. Súlyos tévedés azt gondolni, az alvilág kereste/keresi a kapcsolatot a titkosszolgálatokkal. A valóság az, hogy a szervezett bűnözést maguk a titkosszolgálatok hozták létre, és választották ki a megfelelő „gombokat” az adott „kabátokhoz”.
A kényelmetlenné vált, magukat egy idő után "önjárónak" képzelő, és ebből következően kockázatot jelentő végrehajtókat pedig „titokzatos kezek” időnként lecserélték/lecserélik. Olykor akár egy komplett sort is - mint a jégkorongban…
A kivégzőket, a felbujtókat "ismeretleneknek" aposztrofálták/aposztrofálják. Pedig nem azok. A "láthatatlan erő" számára biztosan nem.
Hülyének vagyunk nézve. Már elég régóta.
(V.F.)

További friss információk


Eltűnhettek a rendőrségről a Cinóber-merénylet fontos bizonyítékai


Nemcsak a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, hanem az 1996 decemberében történt Cinóber-gyilkosság nyomozásának aktáiból is kulcsfontosságú bizonyítékok hiányoznak – hangzott el tizenkilenc évvel  ezelőtti gyilkosság csütörtöki tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken. Egy 2014 novemberi rendőri jelentésben ugyanis az szerepel, hogy valaki a rendőrségen eltüntethette Cinóber híváslistáját, emiatt pedig ma már nem lehet beazonosítani azt a személyt, aki néhány perccel a gyilkosság előtt telefonon a lakása elé csalta az egykori lányfuttatót.


PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
TanúÉvek óta terrorban él a négy gyermekét egyedül nevelő anyuka - a hatóságok nem akarják meghallani segélykiáltásaitmeghallgatásokkal és iratismertetéssel folytatódott a csaknem húsz éve történt Cinóber-gyilkosság tárgyalása csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. Az egykori lányfuttatót 1996. december 18-án a kora esti órákban, Üllői úti lakása előtt lőtték agyon. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a tizenkilenc évvel ezelőtti gyilkosságra egy elszámolási vita miatt az Energol Rt. két egykori igazgatója, Portik Tamás és Ferencsik Attila adott megbízást a több magyarországi gyilkossággal is kapcsolatba hozott szlovák állampolgárságú Jozef Rohácnak. 

AZ ÁLDOZAT ÉLETTÁRSA NEM TUDOTT ELLENSÉGEKRŐL

Viszonylag kevés konkrétumról tudott elmondani a merényletről a mai tárgyaláson elsőként meghallgatott R. Ágnes. Az áldozat egykori élettársa elmondta, Cinóber a kora esti órákban egy telefonhívást kapott és azonnal a ház előtt parkoló kocsijához rohant. Pár perccel később pedig élettársa már halott volt, fejbe lőtték.  A nő arról nem tudott beszámolni, hogy férjének kik voltak az ellenségei és kinek, vagy kiknek állt érdekében Cinóber megöletése. R. Ágnes mindenesetre annyit elismert, hogy elképzelhető, Domák halálához üzleti ügyei vezethettek, amire állítása szerint nem volt rálátása. Arra viszont emlékezett, hogy a halála előtt 4-5 nappal valaki telefonon megfenyegette azzal a szöveggel, hogy „ismerlek téged, te is nagyon vigyázz magadra”.  
Cinóbert, akárcsak Prisztás Józsefet, egy lövéssel végezték ki 1996 decemberében Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Cinóbert, akárcsak Prisztás Józsefet, hidegvérrel végezték ki 1996 decemberében Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

NEM JÖTT EL A SZEMTANÚ

Csütörtökre idézte a bíróság a vád egyik fontos tanúját is, aki az emberölés előtt láthatta a feltételezett elkövetőt. Mivel a szemtanú nem jelent meg a mai tárgyaláson, ezért a bíróság egy tizenkilenc évvel ezelőtt rögzített rendőri jelentést olvasott fel, amelyben összegezték a tanú által a gyilkosság után elmondottakat. A felolvasás során kiderült, hogy a hölgy 1996-ban még nem hallgatták ki tanúként, csupán a helyszínen kérdezték a történtekről. Akkor annyit árult el a rendőröknek, hogy Üllői úti lakása fele tartva látta az autója csomagtartójában pakoló Cinóbert, majd a következő pillanatban két nagy durranásra lett figyelmes, de hátra már nem nézett. A nő újraindított nyomozásban tett vallomását egyelőre nem ismertették, de úgy tudjuk, annyiban változtatta meg vallomását, hogy nem sokkal Cinóber megölése előtt látott egy gyanús alakot a helyszínen, ám a feltételezett tettest nem tudta azonosítani.

DOMÁK AZT HITTE, NEM JUT PRISZTÁS SORSÁRA

Érdekes részletek derültek ki  az áldozat édesanyjának  felolvasott vallomásából is. A nő szerint amikor Domákot kivégezték, barátait ez nagyon meglepte, mivel“ő csak egy kis porszem volt” az éjszakában. De a vallomásban szerepelt az is, hogy Cinóber stróman volt több olajos cégben , melyek haszna a férfi halála után nem a sértett családjához, hanem a Domák mögött álló olajvállalkozókhoz került.  Domák Ferencné elmondta még, hogy fia ismerte a szintén lelőtt Prisztás Józsefet, illetve a pár nappal később életveszélyesen megsebesített Lakatos Csaba hajtót és a Portikot fiatalon felkaroló, ugyancsak betámadott Totka Pált is. A prostituáltak futtatásával is foglalkozó férfi ennek ellenére megnyugtatta az édesanyját, mivel nem tartotta velük a kapcsolatot, ő biztosan nem fog a felsorolt személyek sorsára jutni. Nem lett igaza…
prisztás
Domák Ferenc nem ijedt meg Prisztás József lelövésétől, pedig őt is halálosan megfenyegették. Fotó: borsonline.hu

A CINÓBER-ÜGYBEN IS FONTOS BIZONYÍTÉKOK TŰNTEK EL

A tárgyaláson olyan pikáns és megdöbbentő részletre is fény derült a gyilkosság utáni első nyomozás „hibáiról”, hogy  például az 1996  december 18-án megöltáldozat híváslistája csupán december tizedikéig volt meg, a többi pedig már nem fellelhető. Az ügyész a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy ez az akkori rendőrség felelőssége, de még a bíró szerint is érthetetlen, hogy éppen az emberölés napjáról nincs meg az áldozat híváslistája. A Cinóber-gyilkosság ügyében egyébként a BRFK életvédelmi alosztálya nyomozott, annak vezetője pedig korábban úgy nyilatkozott, hogy “lövésük sem volt a tettesekről”, a bűncselekmény hátteréről. Cserni János tanácsvezető bíró később felolvasta az esettel foglalkozó 2014 novemberében rögzített rendőri jelentést, melyben utaltak arra, nem kideríthető, hogy a szolgáltatótól nem érkeztek meg a kért adatok, vagy pedig a rendőrségnél egyszerűen eltűntek a bizonyítékok. A jelentésben leszögezték, az akkori „hiányosságokat” az új nyomozásban már nem lehetett pótolni, így továbbra is rejtély, hogy pár perccel az emberölés előtt ki volt az a személy, aki a háza előtt parkoló autójához csalta Cinóbert.  A Portik-ügyek koronatanúja, Radnai László egyébként évekkel ezelőtt a Nemzeti Nyomozó Irodában azt vallotta ezzel kapcsolatban, hogy tudomása szerint egy bizonyos H. Kálmán csalta le a lányfuttatással, drogkereskedelemmel is foglalkozó Domákot. Úgy tudjuk, a férfit ezzel kapcsolatban kihallgatták a rendőrök, de azt mondta, hogy nem emlékszik, beszélt-e aznap Cinóberrel. Figyelemre méltó, hogy az Aranykéz utcai robbantás nyomozása során is gyanús körülmények között tűnt el a BRFK-ról két fontos kamerafelvétel, amiken – a megmaradt rendőri jelentések szerint – jól felismerhetően látszódott a robbantással vádolt Jozef Rohác. Ennek kapcsán még a Nemzeti Védelmi Szolgálat is vizsgálódott, illetve a 90-es évek gyilkosságaiban nyílt nyomozást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda bűnpártolás és hivatali visszaélés miatt feljelentést tett, ám elévülés okán a Központi Nyomozó Főügyészség nem rendelt el nyomozástDe az is csak a szerencsének köszönhető, hogy még a 2008-2009-es nyomozás során a BRFK életvédelmi alosztályát korábban vezető Doszpot Péter dolgozószobájában, a szekrény alján találtak több, az Aranykéz utcához kapcsolódó videóanyagot, amelyeket szintén nem csatoltak a nyomozati anyagokhoz.

AZ EGÉSZ ALVILÁG ISMERTE AZ ÁLDOZATOT

A Cinóber-ügyben vallomást tett az éjszakai élet egykori nagypályása Csobolya Attila is. Prisztás József volt üzlettársa  még a 70-es évek végén ismerte megCinóbert, akiről elmondta, hogy egy tipikus éjszakai srác volt, filmben is szerepelt, illetve az akkori alvilágban a 80-as években már szinte mindenki ismerte a nevét. Csobolya hozzátette, mielőtt a lányfuttatót lelőtték, olyan hírek terjengtek Domákról, hogy belefolyt a kábítószer-kereskedelembe, sőt, maga is fogyasztó volt. Szerinte a férfinek sosem volt stabil pénzügyi helyzete, amije volt, azt szinte azonnal elszórta, elszívta, elitta, barátokra költötte”. Egy azóta már elhunyt ismerőse azt mesélte még el Domákról, hogy olajos cégekkel, köztük az Energol Rt-vel is „számlázási kapcsolatba került” – mondta el rövid vallomásában Csobolya, aki hangsúlyozta, az éjszakából Ferencsiknek feltétlenül ismernie kellett Cinóbert, de a negyedrendű vádlott tagadta mindezt.  A nehézfiú még a sértettel összefüggésben annyit emelt ki, hogy szerinte elképzelhetetlen, hogy a megbízhatatlan férfinak valaki milliós összeget adjon kölcsön, kivéve, ha üzleti szál kötötte őket össze. A per további tanúk meghallgatásával november 17-én folytatódik.
A vezető képen: Jozef Rohác a bíróságon – Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu



Nem bírt a kémperrel a legfőbb ügyész sem


Kedden kezdi tárgyalni a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőit és a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is érintő, kémbotrány néven elhíresült elsőfokú, megismételt büntetőpert a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa. Figyelemre méltó, hogy a megismételt eljárás lefolytatásával Polt Péter legfőbb ügyész nem értett egyet, emiatt jogorvoslattal fordult a Kúriához, ám a legfelsőbb bírói fórum Polt indítványát két héttel ezelőtt elutasította.


PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
A bíróság holnap, november 10-én, illetve 11-én kezdi tárgyalni a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőit és volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is érintő, kémbotrány néven elhíresült megismételt büntetőpert.Szilvásyt, a Gyurcsány-kormány két egykori titkosszolgálati vezetőjét, Galambos Lajost és Laborc Sándort, valalamint bűntársukat kémkedéssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.  A Kaposvári Törvényszéktől származóinformációink szerint az új elsőfokú eljárás első két tárgyalási napján a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyező határozatának ismertetésével, illetve a vádlottak meghallgatásával folytatódik majd, a per későbbi szakaszában pedig több tanút is meghallgat a bíróság. Korábban azt is megírtuk, mivel az eljárást teljes egészében meg kell ismételni, ítélet is csak valamikor jövőre várható.

A TITKOSSZOLGÁLATOK EGYKORI MUNKATÁRSAIT IS MEGHALLGATJÁK

Sebes Péter, a volt titokminiszter védője a holnap újrainduló perrel összefüggésben a PestiSrácok.hu-nak elmondta, a vádhatóság – szerinte – nem tudott újabb bizonyítékkal előállni és véleménye szerint a megidézett hatvan tanú közül legalább ötven felesleges mind a védelem, mind az ügyészség szempontjából. Az ügyvéd hozzátette még, hogy Szilvásy György vallomást fog tenni és kérdésekre is válaszol majd. A védő továbbá kiemelte, hogy ügyfele továbbra is ártatlannak vallja magát és szerinte a főügyészség sem idézett be egyetlen olyan személyt  sem, aki Szilvásyra nézve terhelő adatokkal szolgálna. Az idézett tanúkkal kapcsolatban Sebes Péter elmondta még, hogy többek közötta titkosszolgálatok egykori munkatársait is meg fogják hallgatni. Szilvásy védőjéhez hasonlóan ügyfele ártatlanságáról beszélt az egykori NBH-főnök,Galambos Lajos védője is. Molnár Lajos emellett hozzátette, az elsőrendű vádlott is vallomást fog tenni és ugyanazt fogja elmondani, amit már a korábbi eljárás során is megosztott a bírósággal.
A kitiltási botrány és az amerikai cégekkel szemben folytatott vizsgálat két különböző történet Fotó: Szabó Fruzsina Anna/PestiSrácok.hu
Polt Péter nem értett egyet a táblabíróság döntésével. Fotó: Szabó Fruzsina Anna/PestiSrácok.hu

A FŐÜGYÉSZ NEM ÉRTETT EGYET A TÁBLABÍRÓSÁG DÖNTÉSÉVEL

Debreceni Törvényszék még 2013. július 5-én kihirdetett elsőfokú ítéletében Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot, elsőrendű vádlottat kémkedésért 2 év 10 hónap börtönre ítélte. Szilvásy György másodrendű vádlott, a Gyurcsány-kormány titokminisztere felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönt kapott. Laborc Sándor volt dandártábornok, negyedrendű vádlottat az elsőfokú bíróság kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt egy év börtönre ítélte, melynek végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztette. P. László harmadrendű vádlottat viszont, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát az államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól felmentette a törvényszék. Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azonban júniusban megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miattmegsemmisítette az elsőfokú, elmarasztaló ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsát. Sebes Péter a másodfokú bíróság döntésével kapcsolatban portálunknak elmondta, hogy a legfőbb ügyész nem értett egyet a Fővárosi Ítélőtábla korábbi hatályon kívül helyező döntésével,ezért rendkívüli jogorvoslattal fordult a Kúrához. A főügyész szerint ugyanis másodfokon is befejezhető lett volna a büntetőper. A legfelsőbb bírói fórumazonban október 26-ai végzésével elutasította Polt indítványát– mondta el az ügyvéd. Ezzel kapcsolatban megkerestük Fazekas Gézát, a Legfőbb Ügyészség szóvivőjét is, aki – mivel az ügy minden részlete minősített  – nem tudott ennél bővebb tájékoztatást adni. Értesüléseink szerint egyébként a hatályon kívül helyező döntés ellenére a Központi Nyomozó Főügyészség nem változtatott az ügy vádiratán.

ÁLLAMTITKOK KERÜLHETTEK OROSZ KÉZBE

Noha a büntetőügy minden részletét államtitokká minősítették, korábban más lapok mellett a Magyar Nemzet írt bővebben az ügy hátteréről. Eszerint a feljelentést vélhetőleg a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és az Alkotmányvédelmi Hivatal tette 2011 tavaszán, a nyomozás 2011 júliusában kezdte el a Budapesti Katonai Ügyészség(BKÜ) államellenes bűncselekmények gyanúja miatt. A Magyar Nemzet szerint az NVSZ olyan bizonyító erejű dokumentumokkal rendelkezett, amelyek igazolják, hogy a Gyurcsány-kormány idején az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal egyes vezetői tudtával a magyar elhárítás kényes adatai kerültek orosz kézbe, állítólag a MOL megszerzése érdekében. A lap szerint az NVSZ egy olyan fedett akció részleteit derítette fel, amelyben az NBH Liszt Ferenc repülőtéren szolgáló munkatársai a reptér védelmét ellátó Zömök Kft. embereivel együttműködve lehetővé tették, hogy poligráfos ellenőrzéssel megbízott oroszok és eszközeik feltűnés nélkül érkezzenek majd távozzanak. A PestiSrácok.hu összeállítását a kémperről ITT olvashatja el.
Fotó: MTI


Csak megrovást kaptak Gergényiék a 2006-os túlkapásokért


Kilenc évet kellett várni, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa meghozza az elsőfokú ítéletét a 2006-os rendőri túlkapások ügyében. A bíróság ma a legenyhébb szankcióban, megrovásban részesítette Gergényi Péter vezérőrnagyot, volt budapesti főkapitányt és egyik vádlott-társát a 2006 őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények miatt. Az ítélet nem jogerős. Gergényi ügyvédje a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, „nincs olyan bűncselekmény, amit ügyfele elkövetett volna.”


Csak megrovást kaptak Gergényiék a 2006-os rendőri túlkapásokért. A Fővárosi Törvényszék ma kihirdette, hogy a a legenyhébb szankcióban, megrovásban részesíti Gergényi Péter vezérőrnagyot, volt budapesti főkapitányt és egyik vádlott-társát a 2006 őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények miatt. A volt budapesti főkapitány elöljárói intézkedés elmulasztása, a negyedrendű vádlott, aki a tévészékház ostrománál a rendőri erők helyszínparancsnoka volt, parancs iránti engedetlenség miatt kapott megrovást. Az ítélet nem jogerős.
Az ügyben megvádolt további tizenkét rendőrtiszt, köztük Bene László altábornagy, volt országos főkapitány és Dobozi József vezérőrnagy, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) volt parancsnoka esetében a bíróság megszüntette az eljárást. Ennek oka javarészt az volt, hogy bár az elsőfokú bíróság szerint feltehetően történtek kötelességszegések, így a vádbeli cselekmények enyhébb, vétségi alakzata megállapítható lenne, ám az 9 év elteltével már elévült, nem büntethető. A súlyosabb, időközben még el nem évült bűntetti alakzat megállapításához szükséges jelentős hátrány viszont a legtöbb esetben már nem állapítható meg.
Az ügyészség a tévészékház szeptember 18-19-ei ostrománál és az azt követő napokban, illetve október 23-án a főváros utcáin történtekkel kapcsolatban jobbára mulasztással elkövetett katonai bűncselekmények miatt emelt vádat a három rendőr tábornok és tizenegy rendőrtiszt ellen. Az ügyészség a székházostrommal kapcsolatban lényegében azt rótta Gergényi Péter terhére: világossá kellett válnia számára, hogy a helyszínparancsnok nem hajtja végre a székház megvédésére vonatkozó parancsot, mégsem tett érdemi intézkedéseket a parancs végrehajtásáért. A tévészékház ostromát követő eseményekkel kapcsolatos vádpontok szerint a csapaterős rendőri intézkedések során az alegységparancsnokok nem intézkedtek annak érdekében, hogy megelőzzék, félbeszakítsák, illetve utólag kivizsgálják alárendeltjeik túlkapásait.
Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
A vádlottak az eljárás során javarészt tagadták bűnösségüket. A csütörtökön kihirdetett ítélet szóbeli indoklása szerint a székházostromnál a helyszínparancsnok tevékenysége az esti órákban még ha nem is volt hibátlan – főleg az alárendeltek koordinációját illetően -, de bűncselekményt nem valósított meg. Az állomány zöme hősiesen és önfeláldozóan, testi épsége, élete kockáztatása árán is igyekezett teljesíteni a parancsot. Több mint kétszáz rendőr megsebesült, köztük volt aki életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett. Ám  mindez végül hiábavaló volt. Az indoklás szerint a döntő pillanat az lehetett, mikor az egyik helyszínen tartózkodó – az eljárásban csak tanúként szereplő – rendőrtiszt nyíltan megtagadta a székház megvédésére vonatkozó parancsot. A bíró idézte a rendőrségi rádión folyó kommunikációt, mely szerint a rendőrtiszt mondta Gergényinek: kiviszi az egész állományt, mert nem akarnak az lángoló épületben megfulladni. Gergényi azt válaszolta: “maradjatok még!” A bíró megállapította, hogy ez csak parancsként értelmezhető. Majd videofelvételeket mutatott a székház belsejében uralkodó állapotokról az épület feladása körüli időben, éjfél körül, illetve azt követően. A bíró szerint a felvételek azt támasztják alá, hogy akkoriban nem volt támadás, a rendőrök nyugodtnak látszanak, nem volt indokolt, hogy a paranccsal szembeszegülve feladják a székházat. A történtek oka a meg sem vádolt rendőrtiszt nyílt parancsmegtagadása, bomlasztó tevékenysége volt: ő vette rá a helyszínparancsnokot is az épület feladására. Mindezzel kapcsolatban megállapítható a jelentős hátrányt okozó kötelezettségszegés, a helyszínparancsnok részéről a paranccsal szembeni engedetlenségnek, a budapesti főkapitány részéről pedig az ezzel összefüggésben elkövetett elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette.
tv szekhaz ostrom 2006 nol
A Bene Lászlóval kapcsolatos vádakkal összefüggésben a bíró többször utalt kötelességszegésre. Az ügyészség szerint Bene tudott arról, hogy alárendeltjeivel kapcsolatban felmerült bűncselekmény gyanúja, mégsem intézkedett a felelősség kivizsgálásáért. A bíró meglehetősen életszerűtlennek minősítette a volt országos főkapitánynak azt a védekezését, hogy nem látott egy olyan jelentést, amelynek elkészítésére maga adott utasítást.
Azzal kapcsolatban, hogy október 23-án a rendőröket azonosítószám nélkül vetették be, ami súlyos túlkapásokra adott lehetőséget, a bíró szóvá tette: az eljárás során képtelenség volt megállapítani egy országos rendőr-főkapitányi utasításról, hogy egyáltalán létezett-e vagy sem. A szakmailag kifogásolható szabályozásnak pedig oka lehetett, hogy jogi területen egy olyan kolléga kapcsolódott be a munkába, aki 9 év alatt 10 beosztásban volt. Amolyan “titán-káder… ti tán tudtok valamit kezdeni vele” – jegyezte meg a bíró a rendőrség személyzeti viszonyaira célozva. A súlyosabb, bűntetti alakzat megállapításához szükséges jelentős hátrány azonban a bíró szerint ezekben az esetekben sem volt bizonyítható, így ezek is elévültek.
A joghátrány kiszabásánál a bíró súlyosító körülményként értékelte, hogy nagyon sok rendőr megsérült, ugyanakkor nyomatékos enyhítő körülményként a jelentős időmúlást. A bíró szóvá tette, hogy jogszabály-módosítások miatt jelentősen megnőtt bizonyos ügyekben a katonai büntetőeljárások időtartama. Továbbá, hogy az ügyekben eljáró rendőrök szavahihetősége alaposan megkérdőjeleződött, az ügyészség mégsem vizsgálta ki alaposan az ilyen ügyeket. A bíró az itélethírdetés során ismertetett egy 2006 őszi rendőri intézkedésről szóló jelentést, amely köszönő viszonyban sem volt a történtekről bemutatott videofelvétellel.
Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
A két elmarasztalt vádlott felmentésért, az ügyész minden vádlott esetében súlyosítás, illetve bűnösség megállapításáért fellebbezett, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.
Gergényi Péter ügyvédje, Gulyás Gábor a PestiSrácok.hu-nak elmondta, megdöbbentek az ítéleten, részben amiatt is, mert szerinte érthetetlen, hogy míg mások elévülés miatt nem lettek elítélve, addig a volt budapesti főkapitánynál megállapították a bűnösséget. Az ügyvéd hozzátette, „nincs olyan bűncselekmény, amit ügyfele elkövetett volna”, ezért bízik abban, hogy a másodfokú bíróság kimondja Gergényi Péter ártatlanságát.
Fotók: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Na vakolhattok tovább , a becsületrend bele égett a pofájába !!!

De mi van az olaj ügyekkel ????


Új jelentés: az USA 30 millió embert ölt meg 1945 óta



NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE
iraqbombing



A magyarul Akaszd fel a bankárokat nevű hírportál tanulmánya szerint „az amerikai rezsim a II. világháború óta 20-30 millió embert ölt meg” a világ különböző országaiban. A tanulmány országonként bontásban adja meg a megöltek számát.
 
Formabontó és kliséromboló cikket jelentetett meg a vezető amerikai lap „Kelet-Európa valóban rasszistább a Nyugatnál?” címen. Kenan Malik, az indiai-brit neurobiológus, egyetemi tanár szerző Magyarország példájával indít, amely részben felidézi azt is, hogy Jan-Werner Müller /a Princeton Egyetem tanára/ azt követelte, hogy az Európai Unió a pénzügyi támogatások megvonásával és uniós szavazati jogának felfüggesztésével vesse ki magából Magyarországot, mint egy „olyan országot, amely nem tartja be saját értékeit” [a cikk ismertetését lásd e helyütt az október 15-i keltezésű szemlében]. Sokak szemében a kelet-európaiaknak a menekültekkel szemben mutatott nagylelkűségének hiánya, írja a lap, alapvető „politikai és kulturális űr, amely kettészakítja a kontinenst. A kelet-európai nemzetek a szovjet igát csak negyedszázada dobták le magukról, és újak a liberális demokrácia értékei terén. Etnikailag homogének és nincsenek hozzászokva a bevándorláshoz. Ez okozza – mondják sokan – az elszigeteltséget és előítéletet. A szerző ezután tények sorával mutatja be, hogy ez a beállítás hamis. Bemutatja például, hogy milyen annak a 3 ezer migránsnak az élete, akik az észak-franciaországi Calais mellett lévő „Dzsungelben” élnek, ahol a körülményeket „ördöginek” nevezte a Világ Orvosai nevű szervezet. A sátrakban patkányok hemzsegnek; a víz emberi ürülékkel szennyezett, és az ott élők tuberkulózisban szenvednek. „Ha a Dzsungel Magyarországon vagy Lengyelországban lenne, kétség nem fér hozzá, hogy felháborodást váltana ki. Ugyanakkor kevés történész vagy újságíró bajlódott azzal ,hogy dühödten elítélje Nagy-Britannia küszöbén jelen lévő, förtelemmel kirakatba tett idegengyűlöletet”.   Az embereknek azért kell ott élniük, mert David Cameron brit miniszterelnök nem engedi őket beáramlani az Egyesült Királyságba.
 
A vezető svájci lap szintén formabontó és kliséromboló cikkében Hans-Hermann Tiedje „Németország és a menekültválság: Merkel alkonya” címmel [az eredeti „Merkeldämmerung” szójáték a „Götterdämmerung” – Wanger Niebelung gyűrűjének utolsó darabjára, az Istenek alkonyára – mintájára] azt írja: nem Orbán Viktor, a német sajtó „felháborodás iparának gyűlölet tárgya”, hanem Vucic szerb miniszterelnök beszél „álmenekültekről”, majd így folytatja: „legyen az bármilyen kényelmetlen, de hozzátartozik: orbán érvényes európai jogot alkalmaz határai védelmében. Merkel épp ezt sérti meg és nem először. E kérdésben Angela Merkel Európának már hosszú ideje magyarázattal tartozik”.
 
Az Európai Unió ma nyilvánosságra hozza az izraeli telepekről származó áruk megjelölésére vonatkozó új irányvonalait, jelenti az iráni rádió német programja Brüsszelből. Az erre vonatkozó technikai lépés előkészítése már befejeződött. Az izraeli kormány szerint az EU-nak nincs igaza abban, hogy a megszállt palesztin területeken létesített telepek illegálisak.







DER SPIEGEL ONLINE
Az iraki háború nélkül az Iszlám Állam nem létezne ma, közölte Mike Flynn, az amerikai különleges erők korábbi parancsnoka, az USA honvédelmi hírszerzésének korábbi, legrangosabb tisztségviselője a német hetilap angol nyelvű portáljának adott interjújában. Az ő irányítása alatt vadászták le Abu Muszab al-Zarkavit, az al-Kaida terrorszervezet fő vezetőjét, Abu Bakra l-Bagdadi, az Iszlám Állam mai vezetőjének egyik elődjét. Flynn „óriási hibának” tartja Irak lerohanását, csakúgy mint Khaddafi megbuktatását Líbiában. 
EUROMONEY
„Országkockázat: Magyarország, India és Thaiföld az emelkedő piacok körében a megrázkódtatásokra legrugalmasabban reagáló országok” címen olvasható a pénzügyi portálon megjelent cikk, amely azzal kezdődik, hogy a kínai ipar növekedése lelassulásától az amerikai FED által a napokban várható kamatemelésig terjedő sokkok kombinációja idén erősen megterheli a világ számos országát. Brazília, Kína és Dél-Afrika, az öt BRICS ország közül négynek az  országkockázatát az Euromoney országkockázati felmérését készítő szakértők leminősítették. Ehhez 400 közgazdász és egyéb szakértő véleményét kérdezték meg. De kockázatosabbá vált Mexikó, Indonézia, Törökország, Dél-Korea és Malajzia is. Az Euromoney felmérése azt mutatja, hogy idén a kockázatok terén a legnagyobb javulást Magyarország, India és Thaiföld mutatta. A cikk ezután idézi M. Nicolas J. Firzlit, a Világ Nyugdíjtanácsának igazgatóját, aki azt mondta, „érdekes látni”, hogy a legjobban teljesítő országok listáját a jobboldali, nacionalista-populista kormányok uralják. 
EUOBSERVER
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke tegnap Brüsszelben a „török csúcs” előtt arra figyelmeztetett, hogy  a Törökországgal a menekültek kérdésében történő megállapodás önmagában nem elegendő az EU külső határainak megvésésére és a belső szabad mozgás fenntartására. Kijelentette, az EU felelőssége a külső határainak a védelme és a feladat nem adható ki albérletbe más, harmadik országnak. Hozzátette: „Ismétlem: a külső határaink ellenőrzése nélkül Schengen történelemmé válik”, jelenti az uniós ügyekre szakosodott portál. 
DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN
Angela Merkel német kancellár noha némileg homályosan, de a vasárnapi uniós-török migránscsúccsal kapcsolatban most első ízben fejezett ki kételyt aziránt,  hogy az EU mai formájában fennmarad-e, és nem következik-e be hasadás. Arra a kérdésre, hogy vajon a nyolc, a menekültválság által különösen érintett EU-tagország találkozója nem jelent-e egy mag-Európa felé történő lépésre, Merkel azt mondta: „Jelen pillanatban nem gondolok még olyan messzire”. „Diplomatanémetben” ez a válasz meglehetős kétséget fejez ki, és a kelet-európaiak irányában elhangzó rejtett fenyegetést, mégpedig azt, hogy nettó kedvezményezett országokként hatalmas hátrányok érik őket, ha már nem lesznek az EU teljes tagjai. Csakhogy ha az uniós tagországokat ki akarják dobni az unióból, Merkelnek a kártyái igen rosszul állnak,  ugyanis szinte egyedül helyezte hatályon kívül a dublini szerződést és ezzel érvényes európai jogot sértett, írja a német gazdasági-politikai portál. 
THE DAILY MAIL
A Görögországot megbénító adósságválság azzal jár, hogy nem egy nő egy szendvics áráért fekszik le, mert egyszerűen éhes, írja a londoni félbulvár lap. Egy új tanulmány szerint Európa országai közül arányában a legtöbb nő Görögországban dolgozik prostituáltként. A válság elején szokványos 50 eurós szolgáltatási díjról az ár akár 2 euróra is leesett nem egy esetben.
YAHOO/REUTERS
A görög-macedón határon rohamozni készülő, több száz marokkói, algériai és pakisztáni migráns olyan táblát is vitt (a fotót lásd a linkre kattintva), hogy „Nyisd ki vagy halj meg!”, írja a Yahoo a brit Reuters hírügynökség jelentésére támaszkodva. 
WELT AM SONNTAG
„Európa orbanizálása: miért nem veszünk részt benne?” címen a neokonzervatív Die Welt vasárnapi kiadásában megjelent vezércikkében Alan Posener azt írja, a kelet-európai rasszizmus és nacionalizmusra való tekintettel néhány a Kelet „orbanizálásáról” beszélnek./Figyelem: az MTI tegnap 16:59-kor a cikkről kiadott összefoglalójában kelet-európai rasszizmusról és „antiszemitizmusról” jelent, noha az „antiszemitizmus” szó nem szerepel a cikkben, míg a Mandiner.hu szintén tegnapi cikkismertetésében a mondatot a Kelet-Európában „fejét felütő” rasszizmus és nacionalizmusként fordítja, holott a nyugati sajtó 25 éve már ír erről a témáról, főként Magyarország esetében/ . Putyin örül mindennek, mert az orosz elnök fő fegyvere éppen az európai nacionalizmus és rasszizmus, és ahol Európa-ellenes és idegenellenes mozgalmak jönnek létre, ott idővel felébred a rokonszenv az orosz tekintélyelvű rendszer irányában. Posener ezután példaként említi egyebek között a brit UKIP, a francia Nemzeti Front pártját és Orbán Viktort, aki „illiberális” demokráciát propagál, orosz mintára.  Cikke végén méltatja országa kancellárját, aki megértette – habár későn -, hogy Németország nem engedheti meg magának a kicsinyes nemzeti egoizmust, ugyanis az rögvest Európa végét jelentené. Majd azt állítja, hogy Merkel „a kelet-európaiak érdekében, a német ipar ellenérdekei dacára  megszervezte az Oroszország elleni szankciókat. Drasztikusan csökkentette a Magyarországra nehezedő menekültnyomást, Orbán hálátlansága és saját pártjából jövő ellenállás dacára. Lazít a Görögország elleni megszorításokon... De miért nem bírja elmondani, miért teszi mindezt?”, fejezi be a kérdéssel állításait Posener.
RUSSIA TODAY
„Holland üdvözlet: disznófejeket hagytak egy holland migránstábor bejáratánál” címmel az angol nyelvű orosz televízió jelenti, ennek célja az volt, hogy a muzulmán menekültekre rémálmot hozzanak Európa egyik legtoleránsabb nemzetében”. Összesen 14 disznófejet hagytak az Enschede város közelében lévő eschmarkerveldi tábor bejáratánál. Ebből kilenc fejet a kerítésre, a többit a földre helyezték. Disznóvérrel teli műanyagzacskókat is találtak a rendőrök. Ezekben szállították a disznófejeket. A helyi média szerint az ezt kísérő twitterüzenet („Ha a demokrácia csődöt mond, az emberek dühösek és kétségbeesettek lesznek. Üdvözlet az eschmarkerveldi pokolban”) nem csak a migránsoknak, de a kormánynak is szól. 
                                                               *             *             *
Törökország nemrégiben növelte a terroristák támogatását, és a Szíriába irányuló fegyverek, lőszerek és hadifelszerelések szállítását cserében az Iszlám Állam olajáért és Szíriában, illetve Irakban elrabolt ókori leletekért, közölte a szíriai vezérkar Damaszkuszban. 
SPUTNIK
Erdogan török elnök azzal indokolta az orosz Su-24-es bombázó lelövését, hogy a szíriai Latakiában élő „türkmén testvéreket” akarták megvédeni. Valójában azonban Ankara Latakia és Aleppo között  uralma alá akarja vonni Szíria északi részét, és arról álmodik, hogy azt a területet a 82-ik török tartománnyá alakítsa, Törökországot pedig regionális hatalommá tegye, idézi az orosz hírügynökség olasz nyelvű portálja az olasz Il Giornale című napilap cikkét. 
XINHUA NET
Az S-400-as orosz légvédelmi rakétarendszer telepítése Észak-Szíriában, és az ott végrehajtott, fokozott orosz légitámadások aláásták Ankara tervét, hogy biztonságos övezetet alakítson ki a szíriai-török határ szíriai oldalán, írja a kínai hírügynökség azon rakétákról, amelyeket az orosz 84 órával gépük lelövése után állítottak fel a latakiai orosz légitámaszponton. 
MEHR NEWS
„Magyar miniszterelnök látogatja meg Iránt 27 év  után” címmel az iráni hírügynökség Orbán Viktor mai teheráni látogatásával kapcsolatban azt írja, hogy utoljára 1988-ban látogatott Iránba Grósz Károly személyében magyar miniszterelnök, „aki ma néhány dokumentumot és együttműködési szándéknyilatkozatot ír alá a két ország között”.   A cikk hangsúlyozza Magyarország esetenként önálló politikáját mind a NATO-n, mind az EU-n belül. ”Irán és Magyarország között a gazdasági cserekapcsolatok volumene minimális, és 1993 novembere óta a két ország bilaterális gazdasági kapcsolatokat fejleszteni hivatott közös bizottsága 1993 novembere óta nem találkozott, amiért a két fél közötti együttműködési dokumentumok aláírása igen fontos lesz. A magyar hatóságok igyekeznek diverzifikálni az energiaforrásaikat”, írja a cikk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése