2016. április 23., szombat

Térkép átrajzolók








Térkép átrajzolók





Felfogtátok, hogy mit tettetek?

Putyin beszéde az ENSZ közgyûlésen (Sevaster Éva nyomán)


Vlagyimir Putyinra oda kell figyelni! Korábban már közöltük egy felszólalását, ami példa értékű, és kimondja az igazat, támadva a valóság elkendőzését és a migráns ügyben terjesztett liberális hazugságokat.
Most az ENSZ közgyűlésén mondott beszédet. Sevaster Éva kolléganőnk vette a fáradtságot és lefordította magyarra és feliratozott filmet készített belőle, majd feltette a Youtube-ra. Képzeljék csak el, egyetlen nap alatt több, mint 28 ezren nézték meg, mintha egy Die Hard, vagy Csillagok háborúja új rész lett volna. Elképesztő siker! Az ukrán ügyekkel itt nem foglalkozunk, de a migránsokkal kapcsolatos részt ezúton, nyersben és röviden mi is közzé tesszük. A térségünkben van legalább egy józanul gondolkodó, megoldást kereső nagyformátumú vezető, aki nemcsak dumál, hanem azonnal megkezdte a szír terroristák bombázását.
A nemzetközi liberális sajtó persze kígyót-békát és csak negatívumokat ír róla, de legfeljebb csak dühönghetnek, mert Szíria partjainál ott egy orosz repülőgéphordozó és segítségül a kínai flotta. Amerika csak egyet tehet csatlakozik, melléáll, vagy szembeszáll. Bombázhatja tehát félresikerült saját kreálmányait, mert Putyin rendet csinál. Akár tetszik Izraelnek, akár nem. Szíriában (aztán majd Líbiában is) helyreáll a rend, a migránsok pedig visszatérhetnek. No persze ez még odébb van. Nézzük most Putyin elnök ENSZ-béli felszólalását: (…)
Reméljük, hogy a nemzetközi közösség képes lesz átfogó stratégiát kidolgozni, ami a politikai stabilizációt, a társadalmi és gazdasági helyreállítást célozza a Közép-Keleten.
Kedves barátaim, akkor nem lesz szükség új menekülttáborokra.
Most a hazájuk elhagyására kényszerült emberek tömegei árasztották el szó szerint először a környező országokat, majd Európát.
Több százezren vannak már, (Németországban hétszázezren) s még több millióan lehetnek hamarosan. Új és tragikus népvándorlás történik. Ez pedig kemény lecke mindannyiunk, így az európaiak számára.
Szeretném hangsúlyozni: a menekülteknek mindenképpen megértésre és támogatásra van szükségük.
A probléma alapvető megoldásának egyetlen módja azonban az, ha vissza lehet állítani az államiságot ott, ahol azt megsemmisítették, meg lehet erősíteni a kormányzati intézményeket, ahol azok még léteznek vagy újra létrehozhatók, átfogó, katonai, gazdasági és anyagi segítséget nyújtunk a nehéz helyzetbe került országoknak, és persze azoknak az embereknek, akik a megpróbáltatások ellenére sem hagyják el a hazájukat.
Természetesen a szuverén államok részére minden segítséget fel kell kínálni, nem pedig rájuk erőltetni, és kizárólag az ENSZ alapokmánya szerint.
Tehát mindent, amit teszünk vagy tenni fogunk ezen a téren a nemzetközi normák szerint, támogatnia kell nemzetközi szervezetünknek.
Mindent, ami ütközik az ENSZ alapokmánnyal, azt el kell utasítanunk.
Mindenekfelett úgy vélem, az a legfontosabb, hogy segítséget nyújtsunk a kormányzati intézmények visszaállításában Líbiában, támogassuk az új iraki kormányt, és átfogó segítséget nyújtsunk Szíria legitim kormányának.
Tisztelt munkatársak! A béke, a regionális és globális stabilitás fenntartása marad továbbra is a nemzetközi közösség célja, élén az ENSZ-szel. Úgy véljük, hogy egyenlő és oszthatatlan biztonság létrehozásával érhetjük ezt el, ami nem a keveseket szolgálja, hanem mindenkit.
Oroszország hisz az ENSZ hatalmas erejében, ami segíthet abban, hogy új globális konfrontációt előzzünk meg, és stratégiai együttműködés mellett foglaljunk állást.
Más országokkal együttműködve következetesen törekszünk arra, hogy megerősítsük az ENSZ központi koordináló szerepét. Meg vagyok róla győződve, hogy együttműködve békés és biztonságos hellyé tehetjük a világot, és megteremtjük az összes állam és nemzet fejlődésének feltételeit. Köszönöm!
Nézzük hogyan értékeli, elemzi Putyin beszédét egy orosz érdekeltségű hírportál.
Putyin - a Nyugat el kell fogadja, hogy az egypólusú világrend véget ért -
Az egypólusú világrend haláltusájáról, új döntéshozó központok felemelkedéséről, a nemzetközi rendszerek átalakulásáról és az ennek okán terjedő háborúk meggátolásáról beszélt Vlagyimir Putyin orosz államfő az ENSZ közgyűlése előtt. – írja az orosz befolyású hidfo.ru
Az értékelések szerint Vlagyimir Putyin "az Egyesült Államokat ostorozta" beszédében. Ennek ellenére, az államfő mindvégig nem nevezte nevén az Egyesült Államokat, ami arra utal, hogy a megfogalmazottakat is szélesebb kontextusban kell kezelni, mint egy adott ország és szövetségesei tevékenységének bírálását. Vlagyimir Putyin beszédében "egyetlen hatalmi központként" hivatkozott arra az entitásra, ami mostanra a világban zajló háborúk mozgatójává vált. Ugyanakkor, az Egyesült Államok nevének nem említésével felhívta a figyelmet arra, hogy ez a döntéshozó központ vagy hatalmi pólus nem azonosítható az országgal, és a probléma nem az országgal, hanem az azt - is - mozgató döntéshozó központtal van, ami saját akaratát erőltetné rá a világ más részeire.
Vlagyimir Putyin beszéde újabb mérföldköve a globális átalakulásnak, melynek során az egyetlen döntéshozatali központ már nem tudja ráerőltetni akaratát a világ egyes részeire – e helyett más döntéshozatali központok emelkednek fel, melyek elegendő erővel rendelkeznek ahhoz, hogy a világ alakításában független cselekvőként lépjenek fel. Ez az Egyesült Államok globális fennhatóságában megnyilvánuló "Új Világrend" mostanra haláltusáját vívja. A világot nem sikerült egyetlen hatalmi központ irányítása alá vonni, és a Szovjetunió felbomlását követően létrejött átmeneti egypólusúság ideje véget ért. Az átalakulás részeként pedig világszerte egyre kiterjedtebb háborúk zajlanak, mert ez egyetlen hatalmi pólus továbbra is - erővel - fennhatósága alatt tartaná a világ azon régiót, melyek egyértelműen nem akarnak a fennhatósága alatt lenni. Putyin beszédének emiatt lényeges eleme, hogy az Egyesült Államokat nem nevezte nevén: a probléma, ami a jelenlegi háborúkat okozza, maga az egypólusúság haláltusája, nem egy adott országé.
Az államfő a folyamatban lévő átalakulás kapcsán az ENSZ szerepének újraértékeléséről beszélt; Putyin kifejtette, hogy az ENSZ az országok egy adott döntése kapcsán folytatott viták színhelyévé vált ahelyett, hogy a kompromisszum fórumává vált volna. Eközben "egyes országok" arra törekszenek, hogy az ENSZ döntéshozatali szervét megkerüljék, akadályként félreállítsák.
"Az ENSZ alapítása során senki nem feltételezte, hogy itt majd konszenzus fog születni. A szervezet célja lényegében, hogy kompromisszumot találjon és valósítson meg, figyelembe vegyen különböző nézőpontokat."
Putyin értékelése szerint az ENSZ át kell alakuljon - de legitimitásának megkérdőjelezése beláthatatlan következményekkel járna. Egyes országok pedig éppen erre törekszenek: az ENSZ BT felhatalmazása nélkül kezdett katonai beavatkozások az ENSZ legitimitásának kikezdését jelentik. Putyin szerint amennyiben a nagyobb országok az ENSZ döntéshozatali szervét megkerülve kezdenek katonai beavatkozásokat, nagyon hamar egy olyan világban fogunk élni, ahol a kollektív munka helyett az egoizmus uralja az államközi kapcsolatokat, az egyenlőséget az erős diktálja a gyengének, és a demokrácia, valamint az azzal járó szabadságjogok végleg megszűnnek létezni - miközben független országok nem léteznek többé, csak protektorátusként működő, külföldről irányított területek. Putyin szerint mások hibájából kell tanulni: a Szovjetunió összeomlását részben a saját ideológia exportálására való törekvés okozta - de ahelyett, hogy más hatalmak tanulnának mindebből, a Szovjetunió által elkövetett hibákat maguk is megismétlik.
"Senkit nem szabad arra kényszeríteni, hogy egyszer és mindenkorra egy mások által egyetlen lehetséges útként elfogadott fejlődési modellhez igazodjon."
Putyin kifejtette, hogy a saját ideológia más országokba exportálása láthatóan nem vezet eredményre; a nyugati világ nem tudja saját értékeit exportálni a nem-nyugati országokba, a helyi rendszerek eltávolításával, kormányok megdöntésével viszont hatalmi vákuumot hoznak létre, amibe extrémista csoportok nyomulnak be. Ez a globális terrorizmus kialakulásának oka.
"Egyértelmű, hogy a közel-keleti és észak-afrikai országokban létrehozott hatalmi vákuum anarchia kialakulásához vezetett, amit azonnal betöltöttek az extrémista csoportok."
Putyin ugyanakkor kijelentette, hogy az Iszlám Állam "nem a semmiből jött létre". Egyes országok előnyükre akarják fordítani ezt a mesterségesen létrehozott kaotikus helyzetet, és a terrorista csoportokat támogatják, eszközként használják arra, hogy megdöntsenek általuk nemkívánatosnak tartott rezsimeket. Ugyanakkor, ezek a csoportok megerősödésük után az őket támogatók, vagy bárki más ellen is fordulhatnak. Az államfő emiatt hangsúlyozta, hogy a Közel-Keleten kialakult válságot nem külső hatalmak erejére alapozva, hanem a muszlim országok bevonásával, őket segítve, de saját erejükre és együttműködésükre építve kell megoldani. Egyedül egy ilyen megoldás stabilizálhatja a Közel-Keletet, miközben a külső erőre alapozó megoldás csak fenntartja a helyi hatalmi vákuumot, ami a terrorizmus problémáját is konzerválja.


Putyin kifejtette, hogy a migrációs válság megoldásának kulcsa nem a külső kontroll vagy a befogadás gondolata, hanem az államiság helyreállítása olyan országokban, melyekben a konfliktus során az államiság megbomlott (Líbia, Szíria).
"A menekülteknek együttérzésre és támogatásra van szüksége, de ez a probléma kizárólag az államiság helyreállítását célzó radikális lépésekkel megoldható." (...)
Putyin a terrorizmus és illegitim katonai beavatkozások mellett másik meghatározó problémának nevezte, hogy kialakítás alatt álló szabadkereskedelmi övezetek szembemennek a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabadpiacra vonatkozó szabályozásaival. Emellett egyes országok politikai célból gazdasági szankciókat kezdenek hozni, hogy saját érdekeiket nem együttműködésre alapozottan, hanem egyoldalúan rákényszerítsék egy másik országra.
"Talán azzal akarnak szembesíteni minket, hogy a játékszabályokat újraírták, kiválasztottak egy szűk közösségének érdekei szerint, a WTO bevonása nélkül."
Putyin szerint az ilyen irányú törekvések a globális kereskedelmi rendszerek egyensúlytalan állapotához, a globális gazdasági tér széthullásához vezetnek.
Az orosz államfő tehát a migrációs válságot, a terrorizmust, a gazdasági ellentétek elmérgesedését egyazon okra vezeti vissza: hogy az önmagát egyetlen döntéshozatali központnak gondoló erő alárendeltségbe akarná kényszeríteni a világ egészét. Ugyanakkor, Putyin beszédének nem az az elsődleges tartalma, hogy az Egyesült Államok pokollá teszi a világot más népek számára. Sokkal inkább az, hogy bármely hatalmi tömb, amely saját akaratát ráerőltetné a világ tőle eltérő módon működő részeire, konfliktusokat, háborúkat gerjeszt - de ennek ellenére törekvései nem járhatnak sikerrel, miközben saját maga számára is egyre fokozódó biztonsági kockázatokat termel ki. A háborúk és válsághelyzetek megoldása nem a külső beavatkozás, mert egy problémát nem lehet megoldani azzal a gondolkodásmóddal, ami magát a problémát is létrehozta. A konfliktusok megoldása, hogy a nyugati országok el kell ismerjék; az egypólusú világrend véget ért, és annak erőszakkal fenntartására sem érdemes törekedni.

Putyin kész rakétákat lőni a törökökre

Isztambul - Moszkva - Egyáltalán nem múlt el egy esetleges háború, vagy fegyveres összecsapás veszélye. Hiába jelezték orosz vezetők, hogy nem készülnek katonai válaszcsapásra, miután Törökország lelőtte a Szu-24-es vadászbombázójukat, Moszkva a világ legmodernebb és leghatékonyabb légvédelmi egységét szállítja Szíriába, hogy meg tudja védeni repülőit.
- Az Sz-400-as rakétavédelmi rendszereket telepítjük a szíriai Latakia tartományban lévő légi támaszponra – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. Ezt a fegyvert a világ egyik legfejlettebb légvédelmi rakétarendszereként tartják számon, egyelőre kizárólag az orosz hadseregbél van rendszeresítve.

A levegő ura

Rakétái 400 kilométeres távolságig és 30 kilométeres magasságig vethetők be harci gépek, drónok és manőverező robotrepülőgépek ellen, de képesek közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták megsemmisítésére is. Vagyis ezzel nyomon tudják követni azokat a török és más országbeli repülőket, amelyek adott esetben veszélyt jelenthetnek az orosz harci gépekre. Oroszország útnak indította a térségbe egyik csatahajóját is, amely szintén képes megvédeni a légitámadástól a bevetésen lévő bombázóit.
Márpedig ez óhatatlanul előidézhet a török határ közelében egy újabb konfliktust. Ezt erősíti, hogy Vlagyimir Putyin eltanácsolta orosz állampolgárokat attól, hogy Törökországba látogassanak. – Mit tegyünk olyan tragikus események után, mint egy gépünk lelövése és egy pilóta halála? Azután, ami tegnap történt, nem tudjuk kizárni, hogy lesznek újabb incidensek. És ha lesznek, akkor reagálnunk kell – mondta az államfő.

A gázcsap is zárva

A nagyhatalmak összecsapásának nincs közvetlen veszélye, ám Oroszország képes ártani Törökországnak, amelynek célja Bassar Aszad szír elnök azonnali elmozdítása. Egyfelől az orosz gáz- és olaj szállítmányok leállítása, az orosz turizmus redukálása, és nem utolsósorban a szír kormányerők fegyveres támogatása kemény válaszlépés lehet – foglalta össze kérdésünkre Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki egyetértett azzal a felvetéssel, hogy az említett fegyverek fokozzák a helyi konfliktus veszélyét és elhúzódását. Nógrádi biztosra vette, hogy a NATO keddi rendkívüli csúcsértekezletén nagyon komoly kritikákat kapott a török katonai vezetés a repülő lelövéséért, dacára annak, hogy a szövetség a nyilvánosság előtt kiállt a török partner mellett.

Sevaster Éva:
Putyin Interjú 2

(Részletek)
Sevaster1 Putyin interjú 1 és a film alapján készített a 36. oldalon kezdődő cikk folytatása.
R-Vlagyimir Vlagyimirovcs, nagyon nyugtalan időket élünk. A törökországi terrorista akciót, a sok halottat, sok sérültet látva milyen következtetések vonhatók le? Mit lehet tenni ennek a terrorhullámnak a megállítására?
P- Össze kell fognunk a gonosz legyőzésére. Ami Törökországban történt - most megragadom az alkalmat, hogy részvétemet fejezzem ki a török népnek, Törökország elnökének. - Ez természetesen egy terrorista behatolás, egy terrorista bűncselekmény. Nagyon sokan meghaltak, és persze ez kísérlet volt országunk baráti szomszédja, Törökország destabilizálására. Mi több, épp a választási kampány alatt történt. Egyértelmű provokálás persze. De csak akkor tudunk hatásosan küzdeni a gonosz ellen, ha összefogunk. Próbáltunk a világ közösségeivel összefogva küzdeni, de a világ közösségei nem akarnak meghallgatni bennünket.
R- Ott vagyunk Szíriában. Mik a szíriai jelenlétünk igazi céljai? És milyen kritériumai
vannak a sikernek?
P- Először is szeretném megerősíteni a már ismert tényt: előre figyelmeztettük a partnereinket, az amerikai partnereket, sok más partnert, de főleg a régió országait a szándékainkról és terveinkről.
R- Valaki szerint ezzel elkéstünk.
P- De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy egyébként bennünket soha senki nem tájékoztatott, amikor ilyen hadműveleteket terveztek és kezdtek meg. Mi mégis megtettük.
R- Jó szándékból?
P- Jó szándékból, a józan észből kiindulva, és azzal az óhajjal, hogy megmutassuk, mi készen állunk az együttműködésre. Ismét hangsúlyozom, hogy a nemzetközi jog teljes betartásával járunk el, a Szír Arab Köztársaság hatóságainak hivatalos felkérésére. Az összes többi olyan ország, akik eddig hasonló akciókban vettek részt, törvénytelenül járnak el, mivel sem az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hozott erről határozatot, sem a szír hatóságok nem adtak arra hivatalosan felkérést. Felhívom a figyelmet arra a tényre, hogy a mi hadműveletünk megkezdésének pillanatáig már 11 ország vett részt valamilyen módon különböző csapásokban szír területen. És ez már több mint egy éve így folyik. Ezt tudván és megértve ezért a.) előre tájékoztattuk a partnereinket, b.) együttműködést kínáltunk nekik.
Az lenne a legegyszerűbb, ha egyesítenénk erőinket, és így legalizálhatnák saját műveleteinket a szír területen. Mert amikor nekünk hivatalos felhatalmazásunk van, akkor így tudnak a legegyszerűbben csatlakozni hozzánk a meghatalmazás keretében. De sajnos nem állapodtunk meg erről a kollégáinkkal és partnereinkkel. Mi azonban reménykedünk abban, hogy ez még megtörténhet. Igaz, hogy van egy bizonyos folyamat. Munkacsoportokat kell létrehozni az izraeliekkel és amerikaiakkal egyaránt és ezen dolgozunk a török partnerekkel is. Amerikai oldalról érkezett javaslat arra vonatkozóan, hogyan tudjuk úgy megvalósítani a katonai, technikai együttműködést, hogy elkerülhessünk bármilyen incidenst. Az első lépésben ez még mindig jobb, mint a nagy semmi. Szakértőnk ajánlatkéréseket és ajánlatokat kapott amerikai oldalról, megfogalmazta saját véleményét az együttműködésről, és már el is küldte a Pentagonnak. Remélem, hogy megtesszük a következő lépést, ami nélkül lehetetlen lenne a helyzetet rendezni, azaz megkezdődik egy olyan együttműködés, ami politikai megoldást keres. De ha csak a katonai szempontokról beszélünk, akkor tárgyalást folytatunk a partnerünkkel. Amikor azt halljuk, hogy szemrehányásokat tesznek ránk, pl. azt, hogy a csapásaink állítólag nem az ISIS-t, vagy más terrorista szervezeteket, pl. a Dzsabhat al-Nuszrát érték, hanem a jó ellenzéket, mondjuk így, akkor mi ezt válaszoltuk nekik:

Ha ti jobban ismeritek a szituációt a területen, mint mi, miután ti már több mint egy éve ott vagytok, törvénytelenül, de mégis jelen vagytok, ha jobban tudjátok, bár én ezt személyesen kétlem, akkor már adjátok meg nekünk a célpontokat. Mi majd megdolgozzuk őket.
R- Megtagadták?
P- Igen, megtagadták. Ezt válaszolták: Nem, ilyen szinten nem fogunk együttműködni. Nem értem, hogy miért, ha ők tényleg jobban tudják, és harcolni akarnak a terrorizmus ellen, nevezzék meg azokat a konkrét pontokat, ahol a terroristák rejtőzködnek, a koordinációs központjaikat, lőszerraktáraikat és járműveiket. Adják meg a célpontokat. Mi sem lehet ennél egyszerűbb? Sajnos még nem értünk el erre az együttműködési szintre, de ismétlem, a katonai szintű kapcsolat létrehozásának első lépései megtörténtek.
R - A szír hadsereg megkezdte a támadást. Milyen esélyeik vannak a sikerre?
P- Ez természetesen magától a szír hadseregtől és a szír vezetőségtől függ elsősorban. Nem tudunk túl nagy kötelezettségeket magunkra vállalni, és nem is tettük meg ezt soha.




Vajó Sándor válogatása:

ISIS: elevenen égetnek és lefejeznek

70-80 magyar katonája van az Iszlám államnak?




Menekültnek álcázott harcosokkal akarja elárasztani Európát az Iszlám Állam

ORIGO
Ez a cikk 275 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Iszlám Állam azt tervezi, hogy elfoglalja Líbiát, ahonnan menekültnek álcázott harcosokat küld a Földközi-tengeren keresztül Dél-Európába, hogy ámokfutást rendezzenek a városokban, támadást intézzenek a kikötők ellen – derült ki a dzsihádisták támogatóinak leveleiből.
Az Iszlám Állam (ISIS) szélsőséges harcosait is megpróbálják Európába csempészni a Földközi-tengeren közlekedő, menekülteket szállító, túlzsúfolt hajókon, mondta a BBC-nek a líbiai kormány egy tanácsadója. Szakértők szerint ezt a kijelentést óvatosan kell kezelni, mert nagyon nehezen lehet bizonyítani.
Az olasz és az egyiptomi hatóságok már korábban is kiadtak egy figyelmeztetést, hogy az ISIS harcosai ilyen módon eljuthatnak Európába.
Abdul Basit Harun, a líbiai kormány egy tanácsadója szerint Líbia partjainál az ISIS az ellenőrzése alá vonta a csempészek tevékenységét, és csak akkor nem kobozza el a hajóikat, ha a bevételük felét beszolgáltatják. Harun azt állítja, ezt csempészek mondták neki.
Idén eddig körülbelül 60 ezer ember próbált meg átjutni a Földközi-tengeren Európába. A legtöbben Líbiából indulnak útnak, ahol a 2011-es forradalom óta nincs központi kormányzat, így az embercsempészek szabadon működhetnek.

Női ruhákba bújva menekülnek az Iszlám Állam harcosai a bosszú elől!

October 15, 2015 Külföld
Női ruhákba bújva menekülnek az Iszlám Állam harcosai a bosszú elől. Maszkabáloznak Szíriában a hóhérok – Conchita Wurst nyomdokában (“gyönyörűséges” képgaléria az ISIS “hőseiről”)
Furcsa, arab szokásokhoz nem igazán passzoló dolgokra figyeltek fel a szíriai kormányerők, miután egyre-másra tisztítják meg a falvakat-városokat a terroristáktól.
Házakba-lakásokba behatolva, lemeztelenített női holttestekre bukkantak. Ez pedig-márminthogy a nők meztelenül legyenek akár élve akár holtan-” tájidegen” dolog. Néhány napig nem is tudták mire vélni a dolgot. Azt látták, hogy a lányokat-asszonyokat megölték. És azt, hogy lemeztelenítették őket.
Két nap után rájöttek az újsütetű szokás nyitjára. A ruháikért végeztek a nőkkel. Innentől kezdve adódott a feladat. Az utakon bolyongó nőket kell ellenőrizni.
Nem csalódtak! Az utóbbi két napban hatvannégy ISIS-bérgyilkost fogtak el, akik női ruhákba bújva próbáltak meg eliszkolni a végzet elől. Nem egy közülük még meg is beretválkozott az ügy érdekében. Rövid nem azonosítás után onnan helyből indultak áldozataik után. Mindegyiküknek jutott egy rövid sorozat, +egy golyó a tarkóba. Nehogy letévedjenek Allah hős harcosai a Paradicsomba vezető útról. Még női göncökben sem! (B-R – SVPSZ)

80 magyar katona Szíriában?

Ellenőrizhetetlen forrásból származó információk szerint 70-80 magyar is harcolhat Szíriában az Iszlám Állam, valamint más terrorszervezetek, vagy épp Bassár el-Aszad szír elnök oldalán, ennél valószínűbb azonban, hogy csak 12-15 főről van szó. Ehhez hozzáadva azt a 11 halottat, akik a damaszkuszi reptér körüli harcokban estek el, mintegy 30 magyar származású harcosról beszélhetünk – mondta Póczik Szilveszter. Az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa hangsúlyozta: a kutatók csak lezárt büntetőügyekkel foglalkozhatnak, hiszen a terrorelhárítás, a TEK a jelenleg is futó ügyekkel, esetlegesen megfigyelt személyekkel kapcsolatos információkat operatív célokra használja, így azokhoz – mint megjegyezte:

Az Iszlám Állam vegyi fegyver előállításán dolgozik

MTI | 2015/11/19 - 19:59 | Módosítva: 2015/11/19 - 19:59 | Külföld
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet iraki, szíriai és más régióbeli tudósok bevonásával azon dolgozik, hogy vegyi fegyvert állítson elő - közölték iraki és amerikai hírszerzési tisztségviselők.

Amerika úgy fél a menekültektől, mint a tűztől

Az AP amerikai hírügynökség csütörtöki jelentésében azt írta, hogy a terrorcsoport a cél érdekében külön “munkacsoportot” is felállított.
Manuel Walls francia kormányfő csütörtökön a parlament alsó házában annak az aggodalmának adott hangot, hogy a szélsőséges iszlamisták előbb-utóbb biológiai vagy vegyi fegyverekhez nyúlnak.
Amerikai titkosszolgálati tisztségviselők azt azért nem gondolják, hogy az Iszlám Állam képes lenne olyan kifinomult fegyverek előállítására, mint amilyen a civil célpontok elleni terrortámadásra igen alkalmas ideggáz, ugyanakkor tényként kezelik, hogy a terrorcsoport mustárgázt már bevetett Szíriában és Irakban is. Egy iraki tábornok az AP-nek elmondta, hogy nyáron az iraki hadsereg újabb vegyifegyver-támadástól tartva gázmaszkokat osztott a terrorcsoport ellen Bagdadtól északra és nyugatra harcoló katonáknak. Hakim al-Zamili, az iraki parlament biztonsági és védelmi bizottságának vezetője azt mondta, hogy a hadsereg nemrég ezer darab, vegyi támadás ellen védő öltözéket kapott Oroszországtól.
Egy magas rangú iraki hírszerzési tisztségviselő az amerikai hírügynökségnek arról beszélt, hogy mióta az Iszlám Állam jelentős nagyságú területeket “kihasított” Szíriából és Irakból, szabadon megválaszthatja, hol létesít például laboratóriumokat, ráadásul számos polgári és katonai szakértő is a segítségére van. Zamili szerint a dzsihadista szervezet az utóbbi időben Szíria területén belül “védett helyeken” dolgozik vegyifegyver programján, amely “nemcsak Irakot, hanem az egész világot fenyegeti”.
Richard Zahner nyugalmazott főhadnagy - aki 2005-ben és 2006-ban Irakban az első számú amerikai katonai hírszerző tiszt volt - ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorcsoport két évtizeden át próbált meg vegyi fegyvert fejleszteni, de nem járt sikerrel, ami jól mutatja az ilyen kísérletezések során felmerülő műszaki és tudományos akadályokat. Az Iszlám Állam azonban az al-Kaidánál befolyásosabb és innovatívabb csoport, amelynek ráadásul több pénzügyi forrás áll rendelkezésére - jegyezte meg.
Akár már néhány hozzáértő tudós és mérnök képes korlátozott mennyiségben veszélyes ipari és fegyverjellegű vegyi anyagot előállítani, ha megfelelő a motivációjuk és rendelkezésükre áll valamennyi anyagi forrás” - mondta Zahner.

Az Iszlám Állam már az iskolában ölni tanítja a gyerekeket
https://www.youtube.com/watch?v=U2tT_3dsgKA

Videón mutatták meg a világnak, hogyan képzik ki a srácokat.
Pár napja egy igencsak megbotránkoztató videót tárt a nyilvánosság elé az al-Jazeera: Afganisztánban iskolát alapított az ISIS, ahol a gyerekek ölni tanulnak. Mégis mi vehette rá őket, hogy kissrácokat képezzenek ki? Talán érzik, hogy a vesztükbe rohannak és kétségbeesésükben így próbálják beteg elképzeléseiket továbbadni a fiatalabb generációnak? 
A videón egy szakállas kiképző látható, aki fegyverekről és gránátokról beszél a gyerekeknek, sőt mi több, megmutat nekik egy kalasnyikovot és egy kézigránátot is. Arról is érdeklődik, hogy tudják-e, mire használják, mire jók és hogyan kell használni ezeket a fegyvereket.
A férfi a dzsihád alapvető lényegéről is elmondta a véleményét: minden embert meg kell téríteni “Isten vallására”, és küzdeni kell egészen addig, ameddig el nem tűnik a cselszövés. a bálványimádás és a hitetlenség a világról-írja a ripost.hu a megdöbbentő cikkben.
(A teljes cikk a Leleplező 2015/4.számában)

Mándoki Andor:

TTIP? No!!! Miért ne akarjunk szabadkereskedelmi társulást? (I.)


Nyugat-Európában a kereszténydemokrata politikusok létrehozták a szociális piacgazdaságot. Ez a kapitalizmus legfejlettebb formája. Fizet a dolgozóknak tisztességes bért, az államnak elég adót, hogy a szegényeknek segítsen. Elég profitot hagy a tőkésnek, hogy ösztönözze még hatékonyabb eredményre vállalkozását. Tehát nemcsak szociális ez a modell, hanem még a leghatékonyabb is. Sikerrel valósult meg az NSZK-ban, Svédországban és egyéb országokban is Nyugat-Európában. A magyar választók is erre a kapitalizmusra szavaztak 1990-ben. Ennek ellentéte a XIX. századi önszabályozó piaci modell jött létre, amiről a kommunista gondolkodó, Berend T. Iván is azt nyilatkozta, hogy már túlhaladott.

Globalizáló vadkapitalizmus rontásai

A pénzhatalom az Amerikai Egyesült Államok és Izrael szövetségével kényszerítené ránk az angolszász-izraeli XIX. századi vadkapitalizmust, a Washingtoni Konszenzus néven elhíresült gyarmatosító gazdaságpolitikával. A második világháború után két rabszolga kereskedő, Churchill és Roosevelt eladta a kelet-európai népeket a szovjet rémuralomnak. 1990-ben visszavették ezeket az országokat további saját gyarmati fosztogatásukra. Ennek eredményeiből legyen intő figyelmeztetés arra, hogy ne legyünk amerikai, izraeli felügyelet alatt a Pénzhatalom szolgálatára, ne legyünk kizsákmányolhatók.
A rendszerváltás ennek a két gazdasági modellnek a harcáról szól. Az egymást követő nemzeti, kommunista, liberális kormányok 1990 után a szociális piacgazdasági programmal jutnak hatalomra és a globalizáló vadkapitalizmus valósul meg Magyarországon, szegénységet, nyomort, létbizonytalanságot okozva és az életszínvonal romlását. Ennek a programnak a rontásaiból vegyünk szemre néhányat.

I. Privatizálás. A legtöbb kárt a magánosítás okozott. Az ÁSZ tanulmánya szerint a vagyon értékének csak a negyede folyt be. 30.000 milliárd forint értékű vagyon elveszett. Ellopták, felszámolták. A privatizálás hordaléka 2 millió munkahely megszüntetése.
A tulajdon szerkezete deformálódott. A köztulajdon helyett magántulajdon lett. Túlzott a külföldi tőke térnyerése. Az idegen vállalatok kiviszik a nyereséget, adót alig fizetnek. A belföldi új tulajdonosok nem növelik a gazdaságot. Kevés az állami, a köztulajdon. Teljesen hiányzik a dolgozói tulajdonlás.
A gazdaság szerkezete is megváltozott. A 2/3 ipar és mezőgazdaság aránya a GDP termelésben az 1/3 mértékre csökkent. A termékek, termelvények fele hiányzik a gazdaság teljesítéséből. Csökken az export, növekszik az import. Egy millióval kevesebben dolgozunk. A GDP termeléséből 6000 milliárd hiányzik, ami az életszínvonal jelentős romlását okozza! Külpiacainkat elveszítettük jelentős mértékben, belpiacaink egy részét átvették a külföldiek.

II. A globalizáló pénzpolitika rontása közül a leggonoszabb az eladósításunk. A hetvenes évek elejétől veszi kezdetét. Ez ideig fizettünk adósságszolgálatra 220 milliárd dollárt és van még 140 milliárd adósságunk. Ez 100.000 milliárd forint, több, mint három év GDP termelése. Törlesztésére alig van lehetőség, mert a gazdaság növekedése, az egy millió új munkahely teremtése késésben van. 2002 óta 35.000 milliárd forintot ruháztunk be, de ebből a rengeteg pénzből alig jutott valami a termelő vagyon növelésére. A külföldi tőkétől várjuk a gazdaság növekedését, ami elhibázott elvárás. Adózásunk is hibás. Kevesebb adót szedünk be, mint a kommunista korszak idején. A vállalkozások helyett a lakosságot terheljük a fogyasztási adóbehajtás túlzott mértékével, 27 %.
Családi háztartások milliárdjai csak annyit költenek el, mint amennyi a bevételük és számtalan ország értelmes, tisztességes kormányai is ilyen ésszerűen gazdálkodnak. A globalizáló gazdaságpolitika veszi rá a kormányokat a hitel felvételére. Hogyan lehet rávenni a kormányokat az uzsora hitel felvételére? Gazdaságuk lerombolásával, szabotáló működtetéssel, vagy lefizetéssel, korrupcióval.

III. Keresetek, árak, infláció és az életszínvonal. Az alkalmazott gazdaságpolitikának legkegyetlenebb eredménye a keresetek és az árak eltérése. 1989 évhez mérve 2010-ben a keresetek az inflációt alig haladják meg. A nettó átlagkereset alig valamivel több, mint a kommunisták idejében volt. Az árak pedig elérik az uniós mértéket. A kommunisták előbbi 30 éve alatt az infláció mértéke 3.5-szeres. Az új kapitalizmus első 20 éve 14-szeres inflációt produkált. Kornai János szerint az infláció nem sorscsapás, hanem azt a kormányok állítják elő. Még arra is figyeltek, hogy az energia és a szolgáltatás esetében a legmagasabb legyen, míg a tartós termékeknél a legalacsonyabb, ezzel is sújtva a szegényeket. Ha a keresetek nem növekednek csak az árak és a lakosságnak a korábbihoz képest még adózni is kell, akkor az életszínvonal nem növekszik, hanem csökken.
Uzsora árak vannak. A termelő az alma kilójáért 35 forintot kap, a vevő 200-at fizet a külföldi áruházban. Az osztrák csokoládé Bécsben 800 forint (euróban), Budapesten 1500 forint az ára. A kenyér ára 180-800 forint. Az olcsó belseje ragacsos, héja pedig rághatatlan cipőtalp. Másnap már moslékba való, vegyszerrel, 35 % vízzel van tele. A drága ehető, de 40 % vizet kell megfizetni. Egy szerény ebéd korsó sörrel 4000-5000 forint. A havi nettó átlagkereset 154 ezer forint. Rablóvilág van Magyarorszá-gon a szegénységben élő többség számára.
A Magyar Nemzeti Bank elnökei 2010 előtt nem tartották féken az inflációt, pedig törvény szabta kötelességük volt. Matolcsy György letörte az inflációt. Igazolta ezzel Kornai állítását. Mérhetetlen károkat, nyomorúságot, fájdalmat okoztak a korábbi bankelnökök. Egyiküket sem vonták még felelősségre. A legsilányabb életszínvonalat a magyar társadalom többsége számára a három rendszerváltás közül az utolsó teremti meg, amelyikben az angolszász-izraeli vadkapitalizmussal még tovább akarják rabolni az ország népét a szabadkereskedelmi társulásba léptetésünkkel.

„… muzulmánok lepik el Európát.”

Hír jelenik meg 2005-ben, hogy az amerikai titkosszolgálat 2020-ig terjedő időre prognózist ad a világ sorsáról. A Föld lakói megközelítik a nyolcmilliárdot. A szegények szegényebbek, a gazdagok gazdagabbak lesznek, vagyis a globalizáció sikeresen rabolja ki a Földet. Kína és India egyre erősebb, a XXI. század az ázsiaiaké. Elemzők jósolják az EU szétesését, muzulmánok lepik el Európát. És utóbbiak akár a globalisták szándékai is lehetnek. Hiszen a prognózisok inkább tervek, mint jövendölések, ami ugyancsak az Európa-ellenességre utal. Az ellentét a gyarmatosító és a nemzeti gazdaságpolitika között feszül. A globalizálóknak csak gyarmatosított Európára van szükségük. Az EU-t ellenlábasai szívesen látnák válságban, szétverve, pénzét devalválódva, földjét muszlimokkal elárasztva. Jelenlegi vezetői talán még nem ismerik fel mindezt, vagy elégedettek kollaboráns részvételükkel, megszolgált sorsukkal?
Az Európai Unió jelenleg egy gyarmat. A globalizáció igájától meg kell szabadulnia. Térjen vissza keresztény gyökereihez. Egyesítse Európa nemzeteit egy világbirodalomban. Mentse meg az európaiak évezredes keresztény civilizációját. Ha nem teszi, akkor elpusztul, megsemmisül. Vége a komédiának! (Kapu 2011. 05. szám)
A prognózisok nem jövendölések. Vándorútra kelni pénz nélkül nem lehet. Kik pénzelik ezt a mélyszegény számtalan útra kelőt? Kik fizetik a szállító maffiát? Kiknek érdeke az Unió szétesése? Bárki rájöhet!

Epilógus

Ne akarjunk szabadkereskedelmi társulást! Azért, mert nem akarunk szegénységet, nyomort, létbizonytalanságot, nem élhetünk Isten nélkül, keresztények, magyarok, konzervatívok, hazaszerető demokraták vagyunk. Nem vagyunk hülyék és nem leszünk rabszolgák a XXI. században. Ezért nem szabad haragudni ránk! Mi sem haragszunk a beteges kizsákmányoló gerjedelem miatt. A Föld javain osztozzunk meg ésszerűen, hiszen azt mindannyian kaptuk.
A kommunista, liberális rendszerváltó gazdaságpolitika leváltásához a Fidesz-KDNP pártszövetség 2010-ben hozzákezdett!
Ora et labora!


Dr. Abdel Rahman sejk: 117 iszlám vallási vezetői és hittudós konferenciája Bejrútban

IZRAEL BUKÁSA A KORÁNBAN RÖGZÍTETT

TÉNY ÉS TÖRTÉNELMI SZÜKSÉGSZERŰSÉG”


Ezzel a címmel ült össze Bejrútban július 28-29 között 56 országából 117 iszlám vallási vezető, gondolkodó, síiták, és szunniták egyaránt.
Izrael és Amerika csak az erőből ért. Tárgyalni velük felesleges, hangoztatták a felszólalók Marokkótól Indonéziáig. A konferenciát levezénylő bizottság az ellenállás tudóstanácsának elnökén kívül Irak, Libanon muftijából, Oroszország szibériai és ázsiai területeinek muftijából, Indonézia muftijából, Szíria iszlám tudóstanácsának elnökéből, Irán nagy ajatollahjából, Afrika képviseletében Guinea vallási vezetőjéből, Afrika szaharai régiójának Nigeri muftijából, az egyiptomi Al-Azhar képviselőjéből állt. A megjelentek a másfélmilliárdos iszlám világ 90%- át képviselték. Megerősítették azt a tényt, hogy síita-szunnita ellentét nem létezik, ennek élesztése cionista vágy. Ami ehelyett létezik, az az iszlám egység, ami képes összefogni a világ lakósságának egynegyedét és felvenni a harcot a világ bomlasztó erőivel szemben. Nincs kezünkben világot átfogó média, mint BBC, vagy CNN, de kezünkben vannak a mecseteink, vallási közösségeink, akik élő szóban kapják meg a tájékoztatást sejkjeinktől, imámjainkon keresztül összefogásunkról.
Tudjuk, köztünk is vannak csoportok, akik a cionisták oldalán állnak. Tudjuk, hogy Szaúd Arábia és Katar, valamint az Öböl régiójának más országaiból USA és Izraeli parancsra finanszíroznak vahabita, szelefita csoportokat, akik destabilizálnak, az egységet megbontani készek. Ez magától értetődik akkor, ha ismert az a tény, hogy Szaúd Arábia és Izrael létrehozói ugyanazok az erők voltak, akik ma is a háttérhatalom kiszolgálói. Amióta ez a két állam létrejött, sikeresen osztották meg az iszlám országok egységét kívülről és belülről, de egyszer minden lepel lehull. Ma olyan emberiség ellenes eszmék jelentek meg az iszlám nevében (takfiriya), melyek minden képzeletet felülmúlnak. Titokban államot alapíthattak egy olyan világban, amikor titkok nem léteznek. Létrehozták intézményeiket észrevétlenül akkor, amikor ma észrevétlenség nincs. Az iszlám nevében lépnek fel, kiirtanak szunnita és síita gondolkodókat, nem tűrnek maguk mellett más nézetet. Felfogásuk ellenkezik az iszlám toleranciájával, ellenben erősítik Izrael biztonsági érdekeit. Ölnek, rabolnak, gyilkolnak arab területeken belül, jelszavuk: „fennmaradni és terjeszkedni” (ez a cionizmus jelszava, csupán héberül), sebesültjeiket izraeli kórházakban látják el. Amikor USA látszatbombázással támadja állásaikat, akkor valójában munícióval látja el őket. Ez nem összeesküvés elmélet, hanem összeesküvés. Emberiség ellen elkövetett bűn! Szunnita irányzatnak vallják magukat, azon belül is az egyedül üdvözítőnek, ami a mennyországot szavatolja, de tetteik ellenkeznek a szunna előírásaival, követőik nem hívők, hanem pszichopaták.
Ugyanakkor hírünk van arról is, hogy a háttérhatalom a síita irányzaton belül is megindította egy hasonló radikális szélsőség létrehozását Iránon belül. Külső erővel létrejöttek a mecseteik és hogy, hogy nem, a semmiből immár kb. nyolc tévécsatornájuk sugároz agymosást a világ különböző részeiből. Ilyen körülmények között nem halogatható tovább a síita- szunnita irányzatok meghatározó iskoláinak összefogása.
A világ háttérhatalma ma már nem csak az iszlám világ, hanem az egész világ ellen fordult. A demokrácia téveszméje mögé bújtatva okoz káoszt, felfordulást és alkotja meg maga rendszerét, ahol egy kevés kiválasztott uralkodik a klónozott tömegek felett. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, ki kell irtani a tömegek gondolkodási készségét, kultúráját, meg kell semmisíteni azokat a kohéziókat, mint a nemzeti érzés, vallási, erkölcsi értékek és be kell hozni a rendszerbe a devianciát, mint bomlasztó erőt. Olyan országokban, ahol az iszlám hatalmai, kalifátusai, megőrizték az emberiség civilizációs örökségének részeként a piramisokat, az asszír és babiloni emlékeket, a Palmirai romokat, most az iszlám nevében történik az ottani kultúrák megsemmisítése.
Európában a külső népvándorlás megindításával, kulturális felhígítással történik Európa visszataszítása abba a korba, amit Róma bukásakor élt meg a barbár népesség betelepedésével és a kamat uralmával. A mai Európai Unió már rég nem azokon az elveken nyugszik, melyeken létrehozták. A mai Európai Unió központja nem Brüsszel, hanem a nemzetközi bankvilág. Ilyen körülmények között Európa népei hiába tiltakoznak saját parlamentjeik, kormányaik ellen, ott már nem születnek az ő sorukat meghatározó döntések. Az iszlám Európán belül is szerepet kap, mint oda nem való érték, az idegen kultúra. Ennek manipulációja is mesterséges. Hatvan év állt rendelkezésre ahhoz, hogy az itt élő muzulmán közösségek integrálódni tudjanak, és ehhez megkapják a szükséges infrastruktúrát. Ez nem történt meg. Azt a tényt nem vitatja senki, hogy a muzulmán bevándorlók integrációs készségében van a hiba, és kulturális elfogadó képességüket jogos kritika érheti. Elfogadjuk és megkövetjük az európai országokat azokért a muzulmán túlkapásokért, amivel közösségeink egy befogadó társadalommal szemben felléptek és fellépnek. De ne vitassuk el azt a tényt sem, hogy ezek a jelenségek, ha már vannak, akkor manipulálhatóak és manipulálják is azokat. Jelen pillanatban elértünk arra a holtpontra, amikor vagy megértjük egymást és közös megoldást keresünk, vagy mindkét térfél vesztessé válik.
A konferencián elhangzott, hogy a megosztó hatalmak, Izrael és Amerika bevonásával nem lehet harcolni az iszlám állam és a többi terrorista, destabilizációt létrehozó erő ellen. Ezt a harcot az iszlám erőinek maguknak kell felvállalni. Erre példa Irak, ahol minden olyan „felszabadító” hadművelet, ami Amerika támogatásával történt, nem vezetett eredményre. Ellenben azok az operációk, melyekből még az amerikai segítséggel kiképzett saját katonákat is kitiltották, rendre sikerrel végződtek.
A pakisztáni felszólaló a saját országában fellángoló belső zavargások szításában is bizonyíthatóan izraeli szálakat említett. Ebben a hatalmas rendszerben az egyedüli biztos pont Irán, amely minden külső erő támadásával, megaláztatásával, harminc éves szankciójával szemben kitartott és példaként szolgált az iszlám nemzetközösség előtt. Nem szállt be a körülötte szított háborús csapdákba, nem lett tárgya az erőszak eszkalációjának. Ehelyett térdre kényszerítette a Biztonsági Tanács plusz Németország tárgyaló delegációját és megállapodást írt alá velük. Természetesen ezt a megállapodást az USA úgy kommentálta, hogy ők kényszerítették Iránt a megegyezésre. Ebből természetesen egy szó sem igaz. Irán a tárgyalások kezdete, tehát három év óta nem változtatott álláspontján. Sohasem szándékozott háborús célra nukleáris energiát felhasználni, erről a legmagasabb vallási fórum fatwát is hozott, ami Iránban megkérdőjelezhetetlen. Mégis úgy kommentálták, hogy sikerült elérni Iránnal azt, hogy békés célra használja a nukleáris energiát. Az egyezmény visszaadta az iszlám világ méltóságát, önbecsülését, amelyet a háttérhatalom minden erővel megtépáz. Felkészültünk arra, hogy Amerika, mint szokása, ebből az egyezségből is visszatáncol, vagy fokozatosan módosítja azt, Iránra hárítva annak minden felelősségét. Kiismertük Amerika taktikáját, melyet Izraeli kényszerre kell követnie, de Irán akkor is következetesen fog ragaszkodni elért eredményeihez, álláspontjához, akár feloldják a szankciókat, akár nem. Jelen pillanatban Irán az az állam, mely méltó képviselni a Libanon-Szíria-Palesztina-Irak-Irán tengely iszlám vallási és kulturális egységét, a maga sokszínűségével. Ettől a tengelytől délre, Jementől eltekintve kulturális hagyományokról nem beszélhetünk, ami miatt Jemen szenvedő féllé vált. Jelenleg Jemennek kell elviselnie azokat a szaúdi bombázásokat, amellyel az iszlám és arab kultúra letéteményesét a kőkorszakba taszítják vissza. Oda, ahol a szaúdi gondolkodás ma tart.
Azonban minden Palesztinával kezdődött és a jövendölések azt igazolják, hogy ott is végződik.
Emlékezzünk arra, hogy a perzsák voltak azok, akik a zsidókat a több generációs babiloni rabság után felszabadították. Ha nincsenek perzsák, akkor nincs vége a babiloni rabságnak. Izrael nem hálás.
Felszabadítóját háborúval fenyegeti.
Jelenleg azt próbálják bizonyítani, hogy nem is volt rossz az a rabság. Egyre több bizonyíték kerül elő, ami a zsidók jólétét és kulturális felemelkedését szolgálta Babilonban. Csakhogy ne kelljen hálásnak lenni a perzsák felé.
Majd Titusz császár zsidókat elűző rendelete után ez a nép két évezredig diaszpórában élt. Többségük elhagyta Jeruzsálemet, a világ számos országában talált új otthonra. ők a szefárd zsidók, akiknek nagy része asszimilálódott a befogadó társadalmakba. Az a kisebbség, aki Jeruzsálemben maradt a későbbi iszlám uralmak védelmét élvezték Szalahaldin al-Ayyoubi és a többi vezér, kalifa alatt. Ezernégyszáz év telt el úgy, hogy muzulmánok védték a velük élő kisebbségeket. Nem érhette őket sérelem, sem a keresztes hadjáratok, sem más támadások alatt. Mi a hála? Az, hogy amikor a zsidó kisebbség államot hozott létre Brit segédlettel ott, ami nem is volt Brit birtok, hanem az első világháborús Török vesztes fél által átadni kényszerült mandátum terület, akkor az oda irányítottan bevándorolt zsidók kiűzték házaikból azokat az embereket, akik ezernégyszáz évig védték őket. Mindezt pedig a Tórára és hivatkozással az Ígéret Földjére tették azok, akiknek nyolcvan százaléka számára Isten nem is ígérhette meg ezt a földet, hiszen Askenázi zsidók, tehát kazárok, akik a hatodik században vették fel a zsidó hitet. 1947-ben a mai Izrael területének csupán 7%-a volt zsidó birtok, kb. 30% tartozott arabokhoz és a fennmaradó rész közterület, sivatag volt.
Még Izrael Állam megalapítója, David Ben Gurion sem képzelte öröknek saját államát. Nahum Goldmann visszaemlékezésében, aki több évtizedig állt zsidó és cionista világszervezetek élén, Ben Gurion így szólt hozzá:
Ha arab vezető lennék, soha nem írnék alá szerződést Izraellel. Ez normális: Elvettük földjeiket. Ez igaz, de ezt Isten ígérte számunkra, így mit törődnek ők ezzel? A mi istenünk, nem az ő istenük. Itt voltak az antiszemiták, mint a nácik, Hitler, Aushwitz, de az ő hibájuk volt-e? Ők csak egy dolgot láttak: mi jöttünk és elvettük földjeiket. Miért fogadnák ezt el?
If I were an Arab leader, I would never sign a contract with Israel. It's normal: We took their land. It's true, that it was promised to us by God, but why should they care? Our God is not their God. There were anti-Semites, the Nazis, Hitler, Auschwitz, but was it their fault? They only see one thing: We came and stole their land. Why should they accept that?
From: Goldmann, Nahum: Le Paradoxe Juif (The Jewish Paradox), p.121
Ugyanebben a könyvben Ben Gurion megemlíti, hogy ő békében hal meg, mert porai még Izrael földjében nyugodhatnak, de fiában és az ő poraiban már nem ennyire biztos.
Az a politika, mellyel ideig óráig Izraelnek sikerült elérni azt, hogy a palesztin kérdést országok közötti belügynek tekintsék, nem tartható tovább. Nem vezetett sikerre az sem, hogy az apák meghalnak sérelmeikkel és gyermekek már elfelejtik apáik sérelmeit. Nem felejtik el és az apák sérelmeit nem csak gyermekeik öröklik, hanem az egész iszlám világ. Ha valaki hetven évvel ezelőtt elfoglalja házadat, földedet, akkor ne mondja azt se ma, se holnap, hogy az az övé. 1947-ben 700.000 palesztin vált földönfutóvá. Milliók szórattak szét és élnek hontalanul Szíriában, Jordániában, Libanonban és a föld számos más országában. Az ő őseik védték tizennégy évszázadon keresztül a népet, akik elűzték őket az otthonaikból.
Ahogy Izrael népe a perzsákhoz, valamint az őket védelmező arabokhoz viszonyult azt mutatja, hogy miként viszonyul Istenhez, a kegyhez, amelyet tőle kapott és a kegyhez, melyet minduntalan semmibe vesz. Eszközei a kamat (Riba), bomlasztás (Fitna), végtelen vágy a hatalomra (Baghi), a pénz és a pénz törvényeinek Isten fölé helyezése (Shirk), ezzel Isten tagadása (Kufr) az iszlám fő bűnei, melyekre alapozva nem lehet államot létrehozni és fenntartani.
Az iszlám tanításai beszélnek a korról, amikor a pénz lesz az Isten és Izrael népe ehhez az Istenhez fordul. Jeruzsálemet akarják megtenni fővárosul, ahonnan a világot uralják. Ez Dadzsal, az egyszemű kora. Az egyszeműé, aki mindent lát, a Big Brother. Ez a végítélet kora, amikor a világnak döntenie kell, melyik utat választja, Dadzsal útját, melyen Izrael halad, vagy Allah, Isten útját. Jeruzsálem nem kerülhet Dadzsal kezébe, Jeruzsálemben nem semmisíthetik meg azokat a szentélyeket, köztük az Al-Aksza mecsetet, melyek letéteményesei Jézus, a Megváltó eljövetelének, akire várunk a Dadzsal elleni harcban. Igen, mi muzulmánok Jézust várjuk, ő a mi megváltónk. A próféciákban szerepel a kor, amiben Dadzsal népe arany napjait éli (Golden Days), szerepel annak elkerülhetetlen pusztulása, az apokalipszis, és Jézus eljövetele. Izrael népe is tudja ezt és mű apokalipszist rendez, melyben Dadzsal a maga irányába tereli a hatalmat hamis bizonyítékok alapján. Hirtelen egyre több lelet, ereklye kerül elő, újabb Tóratekercsek, Bibliák, melyek elemzésével bizonyítható Izrael népének meghatározó helye a világ társadalmain belül. Várjuk, hogy megtalálják azt a talán most CIA és MOSZAD műhelyekben készülő autentikus Koránt is, melyet hirtelenséggel előkerül és a világ médiáiban áthangolják muzulmán közösségeinket. Tudatmódosítás. Ez a ma módszere. Hazugság és szisztematikus tudatmódosítás.
A konferencián videó üzenet formájában felszólalt Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője. Beszédében kifejtette, hogy a palesztin nép ügye kerüljön be az Iszlám vallás doktrínái közé. Ne csak a síita, hanem a szunnita iskolák is tartsák napirenden és az iszlám tanításaiban doktrínaként szerepeljen (Akida) a palesztin kérdés. Ezt a felvetést a tudóstanács elfogadta.
Továbbá felszólított arra, hogy minden iszlám világban elért eredmény mellé sorakozzon fel az egész iszlám világ. Jelenleg Irán hatalmas eredményt ért el az 5+1-el szembeni tárgyalásokon. Ennek sikerét az egész iszlám világon belül hangsúlyozni kell. Aki nem áll ki e mellé, az a cionista erők oldalán sorakozik fel.
Az Iszlám egysége a fennmaradás záloga. Ma nincs külön szunnita, síita és ezer másféle iszlám. Ma csak iszlám, vagy cionista iszlám van, ahogy a kereszténység is ezen a határon belül válik szét cionista és nem cionista kereszténységgé. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy nem cionista zsidóság is van.
Ma minden kérdés globálisan vetődik fel. A világ bomlasztó erőivel szemben együtt kell fellépni azoknak, akik nem akarnak a bomlasztó erők vazallusaivá válni.


Arábiai Gertrúd - a kémnő, aki megalkotta Irakot
Churchill-lel tevegelt a sivatagban
2014. július 23. Glob port Media

Újra a térkép átrajzolásról szól a közel keleti térség nemzeteinek a szétbombázása a törvényes államalakulatok lerombolása , a világ újra felosztása zajlik , és Kína kiszorítása a térségből , az USA birodalmi helyzetének leépítése , a nemzetállami lét megcélzása , és az USA zsidó gyarmatból való felszabadulását követhetjük nyomon !!!!És bizony ott is át rajzolódnak a térképek !!!
És akkor Edvárd király Angol király vágtat majd fakó lován !!!






Elcsalt egy választást, az angolokhoz lojális királyt ültetett a trónra, új határokat rajzolt és hátrahagyta a mai, kormányozhatatlan Irakot. A brit hírszerzés ügynökének sztoriját a Daily Beast segítségével meséljük el.
Mielőtt Bagdadba érkezett, hónapokat töltött a világ egyik legfélelmetesebb sivatagában. Az aprótermetű, nyugodt nő férfiakból álló kis csapatával törvény nélküli területeken haladt át, ahol rablók szorítottak fegyvert a fejéhez, és börtönbe is vetették egy olyan városban, amelyik már 20 éve nem látott külföldit.
Mindez száz évvel ezelőtt történt, néhány hónappal az első világháború kitörése előtt. Bagdadban az Ottomán Birodalomhoz hű rezsim kormányzott. A török hatóságok Konstantinápolyban vonakodva ugyan, de engedélyt adtak az őket kitartóan ostromló nőnek a sivatagi utazáshoz. Azt hitték, régész vagy arabokkal foglalkozó tudós  -  azoknak a holdkóros angolok felfedezőknek az egyike, akikből már oly sokat láttak.
De valójában kém volt, és brit megbízói úgy indították útnak: ha bajba kerül, akkor nem ismerik. Alig 10 évvel később Gertrude Bell visszatér Bagdadba, elcsal egy választást, a britekhez lojális királyt segít a hatalomba, újjászervezi a közigazgatást, és a térképen megrajzolja egy új Irak határait. Méghozzá úgy, hogy jó sokáig senki sem tudja országként működtetni azt. Mint ahogy most sem.
A Közel-Kelet, ahogy most ismerjük, nagyrészt egy kisebb zárt társaság ötlete volt: brit tudósoké, archeológusoké, katonatiszteké és gyarmati tisztviselőké, akiket orientalistáknak hívtak. Abban az értelemben, ahogy azt a régi görögök használták. Vagyis Orient, Kelet minden, ami a Földközi tengerről keletre van, addig, amíg Nagy Sándor hódítása ért.
A 19. század közepétől az orientalisták feltárták a sivatagot, és és az ókori világ nagyhatalmainak romjaira bukkantak. Egyiptoméra, Asszíriáéra, Babilonéra, Perzsiáéra. Meg is mutatták a régvolt ragyogást a modern világnak: ásatásaik nyomán megteltek a nyugati múzeumokat olyan kincsekkel, mint a sokszínű égetett kerámiával diszített babiloni Istár kapu, amely ma is a berlini Pergamon múzeum büszkesége, vagy a henger, amely II. Kurus perzsa király uralkodói krédóját zárta magába akkor, amikor meghódította Babilont. És amit a British Museum-ba vittek.
Az orientalisták elámultak azon, hogy milyen csodásan gazdag és mély gyökerű, kereszténység előtti városi kultúra végezte mélyen eltemetve a homokban, teljesen ismeretlenül és érdektelenül a vándorló arab, török és perzsa törzsek lába alatt. Babilon dicsősége például feltáratlanul hevert Bagdad határainak közelében.
A felfedezők hangulata idővel egyre leereszkedőbb és atyáskodóbb lett. Ha ők nem fedezték volna fel őket, ki tudna ezekről a nagyszerű városokról? Ha az arabok szereznék meg ezeket a kincseket, az értelmetlen fosztogatás lenne. Ha viszont a nyugati tudósok viszik haza őket, gyakran hatalmas mennyiségben, akkor az megőrzés az utókornak - gondolták.
Az ottománok Arábiát egy decentralizált rendszerben működtették. Tartományokkal, azok élén általuk kinevezett kormányzókkal. Törzsi, vallási és területi konfliktusok miatt állandó volt a nyugtalanság, de központosítottabb hatalom alatt a hely egyenesen kormányozhatatlan lett volna. A törökök soha nem tették magukévá a nemzetépítés nyugati eszméjét.
Az orientalisták viszont éppen abban látták Arábia jövőjét. Ahogy az I. világháború a végéhez közeledett, és az Ottomán Birodalom összeomlott, esélyt láttak arra, hogy új, általuk kitalált királyságok felállításával szolgálják  a Brit Birodalom stratégiai érdekeit.
A cselszövőknek ebbe a társaságába érkezett meg két világjáró tudós. Folyékonyan beszéltek arabul, mindketten alacsonyak és törékenyek voltak, de rendkívüli sivatagi hőstettekre képesek. Egy fiatalember, akit T. E. Lawrence-nek hívtak, és Gertrude Bell, a sivatagi élet már nem annyira fiatal szakértője.
Mindkettőjüket az 1. világháború előtt szervezték be, hogy gyűjtsenek titkos információkat az ottománokról. Mindkettőjüknek nehezére esett beilleszkednie a katonai vagy a diplomáciai gépezetbe, ezért egy titkos kairói társaságnak, az Arab Bureau-nak dolgoztak, amelyik jobban ki tudta aknázni egyedülálló tehetségüket és jobban tolerálta a különcségüket.
Bell 1913-14-es hősies sivatagi útja akkor már legenda volt. Az ő célterülete egy Hail nevű város lett, ahol 1893 óta nem járt külföldi. Archeológiai kutatás fedőtevékenység alatt az igazi küldetése az volt, hogy kitapogassa: mennyire erős a gyilkosságairól elhíresült Rasid klán, amelynek székhelye Hail volt.
A Rasidokat Ibn Szaud, Szaúd-Arábia későbbi megalapítója űzte el Rijádból.
A zord terep ellenére Bell ugyanolyan fogékony volt a sivatag sprituális vonzására, mint ifjú védence, Lawrence. “Néha olyan nehéz szívvel feküdtem le, hogy azt hittem, nem lesz erőm végigcsinálni a holnapi napot” - írta. “De aztán jön a hajnal, a lágy és jóságos, lopakodva a tágas síkságokon, le a kis vádik hosszú lejtőin, és végül belopakszik az én szívembe is...”
Amikor elérte Hailt, a Rasidok gyanakvóak voltak, és háziőrizet alá helyezték az uralkodói épületekben.
De nőként Bellnek volt egy előnye férfi kollégáival szemben, és azt ki is használta. A nők zaklatása és bántása ellenkezett a sivatag viselkedési kódexével, még egy olyan gyilkos család esetében is, mint a Rasidok. Bellt egy héten át szóval tartották a a poligám társadalom nőtagjai, és az ő pletykálkodásuk gazdag forrása volt a titkos értesüléseknek a palotai intrikákról. Amelyekből nem kevés volt. Így tudta meg azt, amit brit megbízói nagyra értékeltek: hogy a Rasidok a tegnap emberei voltak, és vélhetően a Szaudik lesznek Arábia félelmetes és független hatalma. Egy hét után a Rasidok elengedték Bellt, aki Bagdadba ment, majd Damaszkuszba és onnét haza, Londonba.
Az ilyen belső információk juttatták Bellt befolyásos pozícióba, amikor a háború véget ért, és az európai hatalmak elhatározták, hogy feldarabolják Arábiát. Lawrence a hasemita törzs hercegére bízta magát, nevezetesen Fejszálra, akivel a törökök ellen harcolt, és neki ígérte Damaszkuszt. De arról nem tudott, hogy titkos alku született a franciákkal, akik a Földközi tenger keleti partvidékét akarták ellenőrizni, és Damaszkuszt megszerezni. Miközben Nagy-Britannia töltené ki azt a vákumot, amit az Ottomán Birodalom összeomlása hagyott maga után. Megkezdődött a térképek újrarajzolása.

Churchill, Bell és Lawrence 1921-ben, Kairóban.
A britek a franciákkal szemben tudatában voltak a kőolaj fontosságának. Szíria nem volt ígéretes ebből a szempontból. Az első közel-keleti olajlelőhely, ahol 1911-ben megindultak a szivattyúk, Perzsiában volt, a Perzsa öbölnél. A britek ellenőrizték a területet, és a geológusaik feltételezték, hogy hatalmas olajkészletek rejtőztek nem csak Perzsia, de Irak alatt is.
Miközben Lawrence felháborodottan otthagyta a párizsi békekonferenciát 1919-ben, mert a britek elárulták az ő arabjait, Bellt Bagdadba küldték, ahol Fejszálnak fájdalomdíjat akartak átadni: az új Irak trónját.
A feltételezett hatalmas földalatti olajkészleten túl azért is volt létfontosságú az új Irak a briteknek, mert kellett a kapcsolattartáshoz a Birodalom nagy ékkövével, Indiával. Látszólag az indiai adminisztráció diplomatái és a tábornokai vitték a műsort Bagdadban. De ők Belltől, a szakértőtől és ügyes tárgyalótól függtek, aki folyékonyan beszélt arabul, és ismerősek voltak számára a térség szövetségei, árulásai és vérbosszúi. Sok olyan megbeszélést, amelyen fontos döntések születtek a majdani átmeneti kormányról, Bell házában tartottak. 
1921. augusztus 23-án, egy Bagdad központjában tartott ceremónián Fejszált beiktatták Irak uralkodójának. Dacára annak, hogy nem voltak ott törzsi gyökerei, amelyek erősíthették volna a legitimációját. “Megkoronáztuk a királyunkat” - írta Bell megkönnyebbüléssel. És ugyanazt állította a választásról, ami évtizedekkel később Szaddam Huszeinnél is visszaköszönt: hogy az emberek 96 százaléka hatalmazta fel Fejszált. Miközben ő volt az egyetlen jelölt, és a népesség zöme írástudatlan volt.
Bell annyira biztos volt abban az Irakban, amelyet segített létrehozni, hogy diadalmasan azt mondta: “Mielőtt meghalok, látni fogom Fejszált a perzsa határtól a Földközi tengerig uralkodni.”
A valóságban az iraki határokat önkényesen húzták meg: nem voltak tekintettel arra, hogy 2000 éven át milyen területeket foglaltak el törzsek, szekták, nomádok. A perzsa határ volt az egyetlen megalapozott határvonal, a hegyek mentén. Bagdadon túl az akkor francia kézen lévő Szíriával közös határ inkább volt térképészeti, mint antropológiai. Alkalmatlan volt arra, hogy lehűtse az ősi ellenségeskedést a déli országrészben élő síiták, az északi szunniták, a kurdok, az örmények és a törökök között  -   amelyek közül mindegyiknek megvolt a saját felségterülete. Akkor egyébként a síiták alig kaptak képviseletet a Bell-féle új parlamentben: a helyzet pont a mai ellentétje volt. Lawrence tiltakozott a kurdok Irakhoz csatolása ellen: szerinte ez hiba volt. Közben a sivatagi határ lent délen, Bell saját szavaival élve, “még kijelöletlen” volt.
Méghozzá Ibn Szaúd miatt. Bell egyik, apjának küldött levelében azt írta: “Bejelöltem a térképen, amit sivatagi határnak gondoltam.” De végül a Szaudik húzták meg a vonalat, akiknek vahabita harcosai jelentették a lefélelmetesebb erőt a sivatagban. Ők is előre látták azt, amit sok arab látott akkoriban: hogy Irak olyan nyugati konstrukció volt, amely szembe ment a történelem évezredeivel, ezért idegen bábkirálya nem maradhat sokáig hatalmon. Ráadásul a belső erők is inkább szétvetni, mert összetartani tudják ezt a konstrukciót.
Egy időre Bell lett a bagdadi brit kontingens népszerű és csodált arca. Egy amerikai látogató “Irak első polgárának” nevezte. Az arabok Al Khatunnak hívták: tiszteletreméltó, nemes asszonynak. Minden nap úszott és lovagolt, ellensúlyozni próbálta a láncdohányzás hatásait. Abból sem csinált titkot, hogy ateista. Úgy tűnt, jobban érzi magát az arabok közt Bagdadban, mint az övéi között Kairóban.
Ahol azért nem mindenki szerette. Lawrence például azt gondolta róla, hogy “nem túl mély a gondolkodása” és politikailag rosszul ítéli meg az embereket, ráadásul úgy vált irányt, mint egy szélkakas. Sir Mark Sykes, a fanyar diplomata, aki összeütközésbe került a franciákkal Bell miatt, nem titkolta, hogy gyűlöli őt. Bolond fecsegőnek nevezte, pokoli hazugnak, “beképzelt, ömlengő, fenékriszáló, tökkelütött seggfejnek”.
Időnként Bell is sötét önismeretről tett bizonyságot. 1923-ban azt írta apjának: “Valahol ott hátul az motoszkál a fejemben, hogy mi, a háború emberei soha nem leszünk újra teljesen normálisak. A sokk túl nagy vol: nem találjuk az egyensúlyunkat. Én magam is sokkal kevésbé tudom kontrollálni az érzelmeimet, mint korábban tudtam.”
Akkor már csak három év volt hátra az életéből, gyenge volt a túlhajszolt munkától. Egy levélben így írt a mindennapjairól: “Fél 6-kor kelek, 15 percet tornászom, aztán 6-ig, vagy kicsit tovább sétálok a kertben, virágokat vágok. Most csak egy gyönyörű dupla jázmin nő, amivel minden nap egész tálakat töltök meg, meg rézvirág, csúnya és hasznos. 6:40-kor reggelizek, egy tojást és egy kis gyümölcsöt... 6:55-kor elindulok kocsival az irodába, és 7-kor ott vagyok...”
Miközben egy gyarmati tisztviselő stílusában irányította a közigazgatást, néha úgy viselkedett, mint egy alkirály: törzsi előljárókat, arab tisztviselőket, vagy panasszal elé járuló egyszerű polgárokat fogadott. A király közben ült a kertjében, “teljes arab viseletben, a mekkai hercegek fehér és arany színeiben”. De ideje nagy részét személyes szenvedélyeinek szentelte Bell: létrehozta a bagdadi Iraki Múzeumot, ahol felbecsülhetetlen értékű ókori műgyűjteményt halmozott fel - önmagát és az irakiakat is emlékeztetve arra, hogy a legkorábbi városi civilizációk a Tigris és az Eufrátesz partján alakultak ki.
De voltak más, szenvedélyes szerelmei is: igaz, ekkor már csak egy munkamániás szingli emlékeiként. 24 évesen eljegyezte egy fiatal diplomata, de Bell gazdag nagyiparos apja nem találta őt partiképesnek, ezért engedékeny viktoriánus módon a menyasszony felmondta az eljegyzést. A második szerelme már sokkal mélyebb, tragikusabb volt. Charles Doughty-Wylie ezredesbe, egy mozisztár küésejű katonába szeretett bele. De a férfi nős volt, és a háború végéig ezen nem is állt módjában változtatni. Akkor viszont már nem élt: a jóképű ezredes 1916-ban Gallipolinál esett el, 150 ezer másik katonával együtt. 

Bell 57 évesen, Tigris parti házában halt meg, 1926 júliusában. Túladagolta az altatót: azt nem tudni, hogy szándékosan-e, vagy véletlenül. Lawrence akkoriban már visszavonult, túl volt azon a road show-n is, amit Lowell Thomas amerikai újságíró szervezett neki, és amely Arábiai Lawrence-ként az akkori világ leghíresebb emberévé tette.
De a szinte ismeretlen Gertrud Bell volt az, aki nagyobb nyomot hagyott a Közel-Keleten.
Fejszál király, aki már egy ideje gyengélkedett, 1933-ban meghalt Svájcban. !8 éves volt, a fia, Ghazi herceg követte a trónon. A monarchiát egy brit-barát katonai puccs döntötte meg 1938-ban: akkor olyan rendszer jelent meg Irakban, amely végül 1979-ben Szaddam Huszein rezsimjét termelte ki magából.

Elhunyt a Moszad legendás ügynöke

MTI|2014. szept 22. 12:58
Nyolcvanhét évesen Tel-Avivban elhunyt Michael (Mike) Harari, az izraeli nemzeti hírszerző titkosszolgálat, a Moszad legendás ügynöke és magas rangú tisztségviselője, az entebbei vakmerő túszszabadítási akció és az 1972-ben a müncheni olimpián megölt izraeli sportolók gyilkosai utáni kíméletlen hajtóvadászat kulcsfigurája.
Michael Harari 1927-ben született Tel-Avivban. 13 éves korában csatlakozott a bevándorlók alapította Hagana (Védelem) fegyveres szervezethez, három évvel később a Palmah elitalakulat tagja lett. A Moszadba 1954-ben lépett be, Európában és Afrikában verbuválva és kiképezve ügynököket az izraeli titkosszolgálat számára. 1970-ben a különleges operációs egység parancsnokává nevezték ki - írják izraeli hírportálok.
A legendás ügynök 1976-ban részt vett az entebbei akció előkészítésében, amelynek során az izraeli védelmi erők kommandósai kimentették a palesztin és német terroristák által foglyul ejtett és az ugandai főváros, Kampala repülőterén fogva tartott 102 túszt.
Kulcsszerepe volt annak a műveletnek a megszervezésében, amelynek során “levadászták” a Fekete szeptember palesztin terrorszervezetnek a 11 izraeli sportoló életét követelő 1972-es müncheni olimpiai túszdrámáért felelős tagjait.
A terrortámadást és az azt követő megtorlás történetét Steven Spielberg 2005-ben bemutatott München című filmje örökíti meg. George Jonas (Jónás György) magyar származású kanadai író-újságíró Megtorlás: egy izraeli antiterrorista csoport igaz története című regénye alapján forgatott film a Harari által vezetett titkos különítményt követi nyomon, amelynek feladata a müncheni vérengzéssel gyanúsított 11 palesztin felkutatása és likvidálása volt.
A Moszad történetének egyik legnagyobb fiaskója is azonban Michael Harari nevéhez fűződik: 1973-ban a norvégiai Lillehammerben a Fekete szeptember tervezési főnöke, Ali Hasszán Szalameh helyett egy marokkói származású pincért öltek meg.
Sabtai Savit, a Moszad egykori vezetője érdemeit méltatva a legendás ügynök rendkívüli bátorságáról beszélt, amellyel kiérdemelte beosztottainak feltétlen odaadását. “Tűzbe mentek volna érte” - hangsúlyozta Sabtai Savit, aki azt is elmondta, hogy élete utolsó szakaszában Mike Harari egy teljesen új doktrína kidolgozásán munkálkodott.


Mándoki Andor:

Ne hazudj, ne lopj, imádkozzál és dolgozzál!

Ami a muzulmánok után következik


A XX. század második felében zajlik a szociális piacgazdaság és az angolszász-izraeli globalizáló vadkapitalizmus harca a fehérek gazdasága milyenségéről. Az egyik a közjót teremtette meg, és már arról folyt a vita jószándékú közgazdászok körében, hogy a szükségesek megtermelése utáni szabad idővel hogyan gazdálkodjanak az emberek.
Az állandó, folyamatos növekedést, a fogyasztói idiotizmust az értelmes emberek nem követelik. Ezt a gazdaságot szellemi, erkölcsi toprongyok sikeresen valósítják meg, a globalizáló vadkapitalizmust az egyén korlátozhatatlan gazdagodására, a fogyasztás esztelen bővítésére és a gazdaság önpusztító rákos burjánzó növekedésére. Ezen gazdaságpolitika pusztítását éljük át most Magyarországon.
Ezt akarja az amerikai szabadkereskedelmi társulás is folytatni az európai társadalom kizsákmányolására.
Ezért van szükség a csökkenő munkaerő pótlására, növekedő muzulmán munkaerő pótlásra, növekedő muzulmán munkásra. A munkaerőhiányt a rossz gazdaságpolitika igényli! Szorgalmazói a hülyék, vagy a lefizetett gaz emberek és az érdekelt gazdagok. A közjó helyett ezek az egyének aberrált gazdagodását követelik.


Európa elárulása
Az Európai Unió vezetése szabadkőműves, kommunista, liberális, atlantista egyének csapata. Elárulták a keresztény Európát. A muzulmán terrorizmust szabadították rá. A sikeres terrortámadások áldozatai búcsúztatásain álságos, gyászoló pofával együttérzést színlelve hazudnak vezetői megtévesztésül.
A keresztény De Gaulle és a kereszténydemokrata politikusok keresztény Európája Cohn-Bendit, Schultz, Juncker, Merkel… kozmopolita lumpenek hatalmába került. Merkel és bandája végrehajtja a muzulmánok beengedését, hiszen már másfél millió bevándorló van bent Európában. A bevándorlást 2016-ban sem fogja megállítani Merkel. Kiderül róla, hogy szabadkőműves, kommunista, zsidó gyökerű, német- és Európa-ellenes, atlantista. Pártjának vezetése a CDU-ban a bevándorlókról tartott beszámolóját, Németország és Európa elárulását 10 perces tapstetszéssel fogadta. A CDU vezetői nem hülyék, csak lefizetett politikusok vélhetően. Merkel végrehajtja a bevándoroltatást, az Unió szétzilálását, az amerikai szabadkereskedelmi társulásba az Unió begyömöszölését és ott a felszámolását, mert ez a pénzhatalom elvárása. Mindezek beleillenek a keresztényellenes vallásháború hadműveletei közé!

A megtévesztés- a munkaerő igénylése
Mérhetetlenül felháborító, hogy a német gazdaság növekedéséhez szükséges munkaerőt milliós nagyságrendű bevándorlókból válogatják ki Európába szállítva ahelyett, hogy a keletkezési helyén tennék azt.
1. A német gazdaság növekedéséhez ne a munkaerők számát szaporítsák, hanem korszerű technika bevezetését hajtsák végre. Persze ez több pénzbe kerül, mint a dolgozók létszámát növelni, amivel még a profit is több lesz. Azonkívül a bevándoroltatási költségek ez esetben még az uniós tagokra is terhelhetők.
2. A német vállalkozók a saját költségükön a helyszínen válogassák ki a gazdálkodásukhoz szükséges többlet dolgozót.
3. Persze ez esetben az elhallgattatott másik célkitűzés, Európa muzulmánokkal történő elárasztása elmarad. Csorbát szenved a program eredeti célja, Európa keresztény jellegének a lerombolása, hiszen vallásháború dúl már régóta a keresztény Európa felszámolására.
4. Merkel célja kettős: a munkaerő biztosítása a német gazdaság számára és az európai társadalom eliszlámosítása a keresztények ellenében. Ezért nem tesz semmit az emberhorda megállítására. Ha már bent vannak, akkor itt is maradhatnak. Ezt szolgálja a kvóta bevezetésének szándéka is. Ha már az Unióban vannak, akkor a kvótával nem kényszeríthetők, oda mennek, ahová akarnak az Unión belül.
5. Több, mint 10 éve vagyunk az Unió tagjai. Ez alatt az idő alatt nem értük el még az uniós életszínvonal átlagát sem. A bérek a kommunista, az árak az uniós kapitalista szinten rabolják a társadalmat. Az ÁFA 27 %-os, az uniós legnagyobbika. Milyen alapon követeli Merkel, hogy a német gazdaság érdekeiért a bevándorlás költségeihez hozzájáruljunk?
6. Hallgatunk arról is szerényen, hogy évszázadok alatt számos idegent fogadtunk be és integráltuk őket. Mégis mostanáig nem sikerült a romák és a zsidók megelégedésére a befogadásuk. Ezek száma megközelíti az egy milliót, a népességünk 10 %-a. Amíg nem sikerül őket megelégedésükre ellátni, addig nincs szükségünk gazdasági erőnket meghaladó újabb terheket vállalni. Majd, ha az uniós tagságunk meghozza a várt, remélt növekedést, akkor beszélhetnénk további terhek vállalásáról.
7. Miért nem jut Merkel eszébe, hogy az olaj uzsoraárán (120 – 40 dollár/hordó) kegyetlen sarcolással meggazdagodott arab olajállamok oldják meg, fizessék a menekültek, elvándorlók ellátását az olaj árával kirabolt európai nemzetek helyett.
A magyar álláspont helyes, hogy nem kívánunk gazdasági, törvénytelenül bevándorlót befogadni. Egyedül ezt az álláspontunkat nehezen védhetjük meg. A Visegrádi Négyekkel van esélyünk a túlélésre.

Tévedéseink óriásiak
Naivul ostobán elhittük, hogy Nyugat és Kelet, a kapitalista és a kommunista valóban haragszik egymásra (1), hogy Budapest feláldozásával a háború végén a Nyugatot és a kereszténységet szolgáljuk (2), hogy a két szabadkőműves rabszolgakereskedő, Churchill és Roosevelt a szabadságot és a demokráciát nekünk is el akarja hozni (3), hogy 1990-ben a kapitalisták felszabadítottak és nem visszavásároltak, mint ahogyan eladtak (4), hogy az Európai Unióban a németek még keresztények (5). Nem ismertük fel időben, hogy a németek istentelen gyarmatosító atlantisták lettek, Merkel és csapata, az uniós vezetés már a globalizáló Pénzhatalom ügynöksége (6). Sokan még mindig nem ismerik fel, hogy az Egyesült Államok és Izrael, a fehér keresztények és a szemita héberek összefogtak az európai keresztények elpusztítására a szemita arab muzulmánok érdekében egy dúló vallásháborúban a Pénzhatalom dicsőségére (7). A felebaráti szeretet sem kötelez azonban arra, hogy önként menjünk a vágóhídra.

Kilépni az Unióból
Anglia az Egyesült Államok szilárd szövetségese. Az Európai Unióban is amerikai megfigyelőként vehető tudomásul. Az Unió szétesése előtt fog kilépni az Unióból.
Magyarországnak is azonos időben lenne célszerű követni Angliát még a Transzatlanti Birodalom megalakulása előtt. Egyedül a kilépés sikere kétséges. A Visegrádi Négyeket szükséges tovább erősíteni, bővíteni a Közép-Európa Régió irányába. Együtt a kilépés is könnyebb lehet.

Összefogásban a fennmaradásunk
Magyarország egy kis ország. Egymagában felfalják a fejlett nagyok. A V4-ek már 60 millió feletti, a Közép-Európa Régió pedig 100 milliónál több lakosú országcsoport. Ezekkel már nem lehet bármit tenni. Összefogásban van az erő és a jövő, a megmaradás. Sürgősen és hatékonyan a V4-ek erősítését, bővítését kötelező szorgalmazni.

Merkel muzulmánokkal árasztja el Németországot és az Uniót. Belépteti az Uniót az amerikai szabadkereskedelmi társulásba és ezzel az Uniót is felszámolja. Az angolokkal együtt lépjünk ki az Unióból még mielőtt Merkel az amerikaiak kezére játssza Európa országait.
Ne hazudj, ne lopj, imádkozzál és dolgozzál!
Budapest, 2016.január 1.


Érdekes , hogy ez csak innen lentről látszik ilyen tisztán , úgy látjuk , hogy a politikai vezetők agymosott maffiózók lettek és a fától nem látják az erdőt , így a nép kilépési szándékát sem akarják észre venni , mert azért léptünk be az Unióba , hogy a rohadt zsidó Kovácsnak kellet egy bíztosi állás , a nép meg éhezik , a lakásaikból kiveritek , mert kell a betelepűlő zsidóknak a hely , és ez a maffia el is adta magát a népet , és a hazát is a szabadkőműves zsidó csőcseléknek !!! Hát ez a terrorista maffia banda viszi a prímet hazánkban .


Dr. Drábik János:

Az Új Világrend globális olvasztótégely





Az illuminátus háttérhatalom kidolgozott még a XX. század elején Amerikában egy olyan faji stratégiát, amelyet más kisebbségekre is alkalmaztak a multikulturális és a nembeli különbözőség alapján. Thomas Abernathy lelkész a következő idézetet olvasta fel az Egyesült Államok törvényhozásában, amelyet 1957. június 7-én hivatalosan is rögzítettek a Kongresszus jegyzőkönyvébe. Abernathy az idézetet a Washington Star című lapból vette:
Fel kell ismernünk, hogy pártunk (a Kommunista Párt – D.J.) leghatalmasabb fegyvere a faji feszültség szítása. Bevíve a színes fajok tudatába, hogy évszázadokon át elnyomták őket a fehérek, meg tudjuk nyerni a színes-bőrűeket a Kommunista Párt számára. Amerikában kifinomult győzelem elérése a célunk. Miközben lázítjuk a néger kisebbséget a fehérek ellen, egyidejűleg el kell ültetni a fehérekben a bűntudatot azért, hogy kizsákmányolták a négereket. Támogatni fogjuk a négereket, hogy sikeresek legyenek az élet minden területén, az értelmiségi pályákon, valamint a sport és a szórakoztatóipar területén. Ha presztízse lesz a négernek, akkor már összeházasodhat a fehérrel, és beindul az a folyamat, amely megnyeri ügyünknek Amerikát.”
A Washington Star azonban hírlapi kacsának minősítette a hasábjain megjelent idézetet és bocsánatot kért érte. Az idézet tartalma azonban arra utal, hogy annak megfogalmazója ismert személy, Israel Cohen (1879-1961), aki termékeny cionista szerző és aktív kommunista volt. Harminc könyvet írt és ő írta az előszót Israel Zangwill „A zsidó koldusok” című könyvéhez.
Az Abernathy által felolvasott idézettel az is a probléma, hogy az utána bekövetkezett események megerősítették. Egy újabb „hírlapi kacsáról” bizonyosodott be, hogy az utólag bekövetkezett történelmi események igazolják. Israel Cohen emellett a Cionista Világszervezet főtitkára is volt. Ez azt is jelzi, hogy a cionizmus és a kommunizmus már ekkor közel állt egymáshoz.
Henry Makow állapítja meg, hogy a nemzetközi zsidók és más globalisták a Rothschildok világkormány létrehozására törekvő programjának a szolgálatában állnak. 
A nemzeti zsidók elsősorban annak az országnak az elkötelezettjei, amelynek az állampolgárai.
Ilyen volt Benjamin Freedman.
Myron Fagan, aki sikeres Broadway-szerző és színházigazgató volt, 1910-ben egy fogadáson találkozott Israel Cohen-nel, valamint Israel Zangwill-val és George Bernard Shaw-val. Zangwill „Olvasztótégely” című drámájának a bemutatóját ünnepelték. Fagan tudta, hogy mindhárman a baloldali Fábiánus Társaság tagjai. Ekkor közölte Israel Cohen Myron Fagan-nal, hogy humanistaként meg akarja írni az „Olvasztótégely” folytatását „Egy faji program a XX. század számára” címmel. Fagan ekkor még nem ismerte fel, hogy az „Olvasztótégely” rejtetten azt az üzenetet közvetíti, hogy az eltérő fajú emberek miként győzedelmeskedhetnek a fehérek előítéletei felett. A darabnak ez a mondanivalója valójában már annak a kommunista kampánynak a részét képező propaganda volt, amelynek az volt a célja, hogy elültesse a liberális fehérekben a bűntudatot.
Az „Olvasztótégely” kifejezés az etnikai asszimiláció metaforája. Az ezt a címet viselő Broadway darabot 1909. szeptember 6-án mutatták be New York-ban és 136 előadást ért meg. A darabot Theodore Roosevelt korábbi elnök is megnézte és a színház páholyából ezt kiáltotta: „Ez nagy színmű Mr. Zangwill, ez egy óriási darab!”
A darab hőse, Dávid, kivándorol Amerikába az 1903-as pogrom után, amelyben egész családját megölték. Ezután komponál egy szimfóniát „The Crucible” (olvasztótégely, tűzpróba) címmel. Ebben reményét fejezi ki, hogy eljön az a világ, amikor minden etnikai különbség eltűnik. Beleszeret egy keresztény orosz emigráns leányba, Verába. A dráma csúcspontja az a pillanat, amikor Dávid találkozik Vera apjával, aki az az orosz katonatiszt, aki felelős Dávid családjának a meggyilkolásáért. Vera apja elismeri bűnösségét, a kialakuló összhang jelképes szimfóniája összebéküléssel folytatódik. Dávid és Vera boldogan él együtt, és még a függöny lehullása előtt megegyeznek a főszereplők, hogy összeházasodnak.
Az „Olvasztótégely” és az Israel Cohen által írt „Egy faji program a XX. század számára” szerves egységet alkotott. 1957-ben, amikor Fagan elolvasta a Washington Star-ban az idézetet az iskolai szegregációról szóló vita kapcsán, megértette az összefüggéseket. 1966-ban így emlékezett erre:
A könyvet 1913-ban jelentették meg… Az NAACP-t (Nemzeti Szövetséget a Színesbőrűek Támogatására) és az ADL-t (Rágalmazás-elleni Ligát) a bankárok csaknem egyidejűleg hozták létre, hogy megvalósítsák az elfogadott irányelveket. Mindez fél évszázaddal ezelőtt történt. Lehet-e kétségünk afelől, hogy a kitűzött cél a jelenlegi néger felkelés, a Fekete Forradalom beindítása volt?”
Ha ez nem elég bizonyíték, 1935-ben a Kommunista Párt „Munkáskönyvtár Kiadója” megjelentetett egy pamfletet „Négerek a Szovjet Amerikában” címmel. Ez arra biztatta a négereket, hogy lázadjanak fel, különösen a Délen, és hozzanak létre ott egy szovjet államot, majd pedig kérjék felvételüket a Szovjetunióba… A pamflet magától értetődőnek tekintette, hogy a lázadást valamennyi Amerikai Vörös támogatni fogja és a röpirat 38. oldala azt ígérte: a szovjet kormány több előnyt biztosítana a négereknek, mint a fehéreknek és ’minden négerekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés és előítélet’ bűncselekménynek számítana a forradalmi törvények értelmében.”
Amikor Abernathy publikálta Israel Cohen idézetét a kongresszusi jegyzőkönyvben, akkor mi (Filmképző Szövetség) azonnal megjelentettünk egy ’Új Bulettin’-t, amelyben az egész történetet nyilvánosságra hoztuk – és felhívtuk a figyelmet a várható néger felkelésre…”
Eltelt két év és senki sem próbálta tagadni a kérdést, de hirtelen két év után, mialatt az ADL és a hasonló csoportok felkutatták a könyv összes kópiáját és elpusztították őket, bejelentették, hogy az egész ügy egy csalás és hogy soha nem létezett ilyen könyv és soha nem is élt egy ’Israel Cohen’ nevű személy… Miért kellett nekik két évig várniuk? És miként tagadhatták le egy Israel Cohen nevű írónak a létezését annak a tudtával, hogy hány könyvet írt? Rendelkezem ezeknek a könyveknek a példányaival. Ennél még fontosabb az, hogy Israel Cohen az elsőszámú irányítója volt a ’Fábiánus Szocialistáknak’ és a ’„Kommunista Mozgalomnak’ – én tehát találkoztam vele személyesen, amikor sor került ennek a könyvnek a megvitatására egy banketten.” – Fagan - „Az ENSZ-t az Illuminátusok hozták létre” (UN is Spawn of the Illuminati), 1966
Henry Makow Myron Fagan tényállításaihoz több megállapítást is fűz. Rámutat, hogy mind a kommunizmus, mind a cionizmus olyan, mint egy ollónak a két ága, a Rothschildok szolgálatában áll és céljuk a bankárok világdiktatúrájának – amely jelenleg ’globalizációnak’ álcázza magát – a megvalósítása.
A kommunizmus és a cionizmus útján a Rothschildok megtévesztettek sok zsidót, amikor megvalósították tébolyult tervüket az emberiség szolgaságba taszítására. Szerencsére a zsidók többségét nem sikerült rászedni. Ők vagy közömbösek, vagy pedig ellenzik a világkormányt és a háborút. Programjukhoz tartozik a nőknek és a kisebbségeknek az előtérbe helyezése azért, hogy aláássák a nyugati társadalom európai heteroszexuális keresztény karakterét. Ezért a tömeges bevándorlás és a különböző fajúak közötti vegyes-házasság.
Amit modern kultúraként és politikaként nyújtanak (TV, filmek, irodalom stb.) merő propaganda és a társadalom manipulálása. A „szexizmusnak” és a „rasszizmusnak” a szidalmazása valójában a nembeli és a faji különbség aláásására szolgál.
A bűntudat erős fegyver a kezükben. A nőknek megtanítják, hogy évszázadokon át elnyomták őket azért, hogy gyermekeket neveljenek, miközben a férfiak kemény munkát végeztek és meghaltak a csatatereken. Az illuminátusok arra is használták a bűnt, hogy ily módon adjanak cionista és kommunista ügynökeiknek mentességet és védettséget. Az antiszemitizmus egy hírlapi kacsa, amelyet annak az ellenzéknek a semlegesítésére használnak, amely ellenzi azt, hogy egy mindent átható okkult hatalom az egész emberiséget szolgaságba taszítsa.
Henry Makow utal egy másik hírlapi kacsának minősített dokumentumra, a „Cion Bölcseinek a Jegyzőkönyveire”, és idézi a következőket belőle:
Ki fogjuk törölni az emberek emlékezetéből a korábbi évszázadok valamennyi tényét, amely nem kívánatos a számunkra és csak azokat hagyjuk meg, amelyek emlékeztetnek a gój kormányok által elkövetett összes hibára.”
Makow ehhez még hozzáfűzi, hogy „soha nem fogjuk megtudni, hány könyvet tüntettek el a szuperbankárok ahhoz hasonlóan, ahogyan nyoma veszett az Egy faji program a XX. század számára (A Ratial Program for the Twentieth Century) című könyvnek”.
Makow hangsúlyozza, hogy az embereket érdemeik és nem faji vagy nemi hovatartozásuk alapján kell megbecsülni. A bankárokat valójában nem a nők, a homoszexuálisok és a kisebbségek sorsa érdekli. A felsoroltak mind csak eszközök céljaik eléréséhez. A nyugati társadalmak a központi bankárok által vezetett sátánista kultusz, a kabbalista szabadkőművesség uralma alá kerültek.
A cionizmus és a kommunizmus is a szabadkőművesség egy-egy tagozatának tekinthető. Nem véletlen, hogy jelképük a piramis és Hórusznak a szeme, ami rákerült az USA dollárra, és szinte mindenütt megtalálható a tulajdonukban lévő korporációk logóin. A sikeres karrierhez az ő szolgálatukba kell állni. Létrehozták sátánista hatalmi struktúrájukat, az Új Világrendet, amit Henry Makow szerint folyamatosan le kell lepleznünk, és aminek minden rendelkezésünkre álló eszközzel ellent kell állni.
Coudenhove-Kalergi terve kevert lakosságú Európára
Henry Makow 2015. június 26-án ismertette2 honlapján az Illuminátusoknak a tervét Európa színes bőrűvé tételére. Makow az írást egy olasz nyelvű honlapról, az Identitá3-ról vette át, és szinte teljes terjedelemben közölte angolul. Az írás, amelyet röviden ismertetünk, magyarul is olvasható Urtel Gluck gondozásában a deres.tv honlapján.
Az Európát elözönlő tömeges bevándorlás gondosan megtervezett jelenség, amelynek a kiváltó okait a pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás elhallgatja és megtévesztően elkerülhetetlen történelmi szükségszerűségnek állítja be. A mesterségesen előidézett népvándorlás tudatos tervezés eredménye azért, hogy Európa arculata, lakosságának összetétele gyökeresen megváltozzon. Az olasz szerző Riccardo di Percivaldi azzal kezdi fejtegetéseit, hogy az európai integráció egyik fő kezdeményezője ugyanaz a személy volt, aki ideológiailag is megalapozta az európai népek beolvasztását egy kevertfajú biomasszába.
Ma is kevesen hallottak Richard Coudenhove-Kalergi-ról. Apja Heinrich Coudenhove-Kalergi gróf, az Osztrák-Magyar Monarchia diplomatája volt, anyja pedig egy japán főnemesi család leszármazottja. Tokióban született. Iskoláit Csehországban, Ausztriában végezte, a Bécsi Egyetemen filozófiából doktorált 1916-ban. Első felesége a zsidó származású Ida Roland volt, aki 13 éves volt, mikor megismerte, és akiből később híres színésznő lett. Kalergi 1922-ben publikálta ”Páneurópa – egy indítvány” címmel elképzelését. Egy évre rá jelent meg „Páneurópa” című könyve, amellyel megalapozta a Páneurópa Mozgalmat. Olyan európai közösséget akart létrehozni, amely politikai és gazdasági érdekközösségként megakadályozhatja egy újabb világháború kirobbanását. Tevékenységét a második világháború után is folytatta és az ő szellemiségét fejezte ki Churchill 1946-ban elhangzott zürichi beszéde. Ebben a brit államférfi egy Egyesült Európa létrehozására tett javaslatot.
Coudenhove-Kalergi kezdeményezte az Európai Parlamenti Unió létrehozását 1947-ben. 1950-ben kitüntették az európai szabadkőművesség legrangosabb díjával, a Nagy Károly Díjjal, amelyet Aachen városa adományoz azoknak, akik a legtöbbet tették az európai egységért. Coudenhove-Kalergi már egyetemistaként tagja volt a bécsi Humanitas szabadkőműves páholynak, amely a pacifizmus támogatásával tűnt ki.
Richard Kalergi a háttérből működve győzte meg Európa döntéshozóit az európai integráció végrehajtásáról. Már 1922-ben megalkotta a Pán-Európai Mozgalmat, amelynek célja az Új Világrend létrehozása volt. Ennek a világrendnek a vezető hatalmai az Egyesült Államok és a vele szövetséges föderális államok. A világkormány létrehozásának első lépése az európai integráció beindítása. A kezdeményezés legelső támogatói között volt a nemzetközi szabadkőművességet engedelmesen kiszolgáló Thomas Masaryk és a magasrangú szabadkőműves Edvard Benes. A pénzügyi támogatást kezdetben Max Warburg német bankár biztosította. A Pán-Európai Mozgalmat Ignaz Seipel osztrák kancellár és Karl Renner későbbi osztrák miniszterelnök vezette. A támogatók között volt Leon Bloum, Aristid Briant és Alcide De Gasperi.
A nemzeti szocializmus és a fasizmus hatalomra jutásával a Pán-Európai Mozgalom átmenetileg nem működött. A második világháború után Churchill és a B’nai B’rith zsidó szabadkőműves szervezet támogatásával Kalergi terve ismét napirendre került és elnyerte az Egyesült Államok kormányának a támogatását is.
Kalergi tervének a lényegét a „Praktischer Idealismus” című könyvében fejtette ki. Eszerint a jövő Európáját nem az óvilág őshonos népei népesítik be, hanem egyfajta alacsonyabbrendű embertípus, amely a különböző emberi fajok kikényszerített keveredésének a nyomán jön létre. Kalergi szerint Európa népeit sárga-mongoloid népekkel és a harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy önazonosság és etnikai hovatartozás nélküli, gyökértelen és soknemzetiségű kevert lakosság, amelyen a hatalmi elit könnyűszerrel tud uralkodni.
Kalergi elsőként szükségesnek tartotta, hogy az európai nemzeteket fosszák meg önrendelkezési joguktól. A későbbiekben ezen nemzetek gyökeres átalakítását tűzte ki célul tömeges bevándorlás és etnikai szeparatista mozgalmak révén. Kalergi egy feketékből, ázsiaiakból, és fehérekből álló új, homogenizált keveréknépesség létrehozását akarta.
A nemzetközi szabadkőművesség frontembere szerint a jövő embere tehát kevertfajú lesz. A mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai fokozatosan eltűnnek. Az eurázsiai-negroid fajé a jövő, amely leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít. Ez a keverék faj váltja fel a népek és egyének sokféleségét.
Kalergi megfogalmazza véleményét az új uralkodórétegről is. Azt állítja, hogy Európa hosszú évszázadok alatt a júdaizmus elpusztítása helyett valójában kiművelte és erőssé tette a zsidó népet. Ily módon alkalmassá tette arra, hogy a zsidókból jöjjön létre a jövő társadalmának az elitje. A gettókból kiszabadult nép vált Európa új szellemi arisztokráciájává. A hagyományos európai feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció. (Teljes cikk a Leleplező 2015/3, őszi számában)



Hagyd a libcsi butaságokat, Gyurka, mert anakronizmusok

Soros elavult, mégis nagyon sokat árt



Soros egymillió menekült befogadását akarja évente(…)

 

Soros György ismét a háttérben

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az Egyesült Államok a magyar kormány elmozdításán munkálkodik. A forgatókönyvet egy amerikai jogvédő szervezet jelentése vázolta fel, amelyet Soros György pénzel, aki a hazai ellenzéki szervezeteket is támogatja.
Konkrét intézkedéseket fogalmazott meg a Human Rights First (HRF) a washingtoni döntéshozóknak a magyar kormány megbuktatására. Az amerikai jogvédő szervezet augusztusban közzétett jelentését az Index foglalta össze. A HRF annak kapcsán, hogy szerintük hazánkban és Görögországban komoly teret nyertek a „szélsőséges gyűlöletpártok”, egyebek között azt javasolta Barack Obama elnöknek, tegyen lépéseket azért, hogy Magyarország „visszataláljon a demokráciához, a jogállamisághoz”. Augusztus végén meg is érkezett az első amerikai figyelmeztetés az Orbán-kormánynak a Szabadság téri megszállási emlékmű kapcsán. Javasolták azt is, hogy nyomásgyakorlás céljából az amerikai ügynökségek állítsanak össze anyagokat a magyar politikai és üzleti vezetőket érintő korrupciós ügyekről. Megtették: mára az egész magyar–amerikai diplomáciai konfliktus alapját korrupciósként emlegetett ügyek, s a kitiltási botrány teszik ki.
Érdekesség, hogy az Index tudomása szerint Hillary Clinton korábbi külügyminiszter beszédírója a tanulmány szerzője, ám a portál írásából már kimaradt, hogy a HRF egyik legbefolyásosabb szponzora Soros György alapítványa, az Open Society Institute. Az üzletember számos ilyen társaságot támogat, Magyarországon is pénzel ellenzéki szervezeteket, például Bajnai Gordon alapítványát. A Soroshoz köthető Center for American Progress (CAP) 2011-ben és 2012-ben mintegy 110 millió, tavaly pedig 106 millió forinttal támogatta Bajnaiékat. De jutott pénz a jobboldali kormányok idején különösen kritikus Társaság a Szabadságjogokért szervezetnek, és a kormányellenes tüntetést is szervező Krétakör Alapítványnak. Soros György egyébként Obama újraválasztása idején kétszer is adakozott a demokratáknak, egyszer százezer, máskor pedig egymillió dollárt – hívta fel a figyelmet az MNO.hu.

A HRF jelentése előtti héten Charles Gati egyébként ismét javaslatot tett Orbán „megfékezésére”. Az amerikai politológusprofesszor 2012-ben öt pontban foglalta össze, miként lehetne megbuktatni a kormányfőt, ezek egyike a polgárháború volt. Eközben „Magyarország a következő Ukrajna? Ez az ország megérett arra, hogy az Oroszország és Európa közti konfliktus új frontvonalává váljon” felütéssel indította a hét végi kormányellenes tüntetésről szóló cikkét az International Business Times (IBT). Amerika negyedik legolvasottabb internetes üzleti portáljának tudósítása szerint a budapesti tüntetés jelszavai, mindenekelőtt az Európa, Európa! „hátborzongatóan hasonlítanak arra, amellyel a kijevi demonstrálók tiltakoztak Viktor Janukovics volt államfő politikája ellen”.
Nyíltan üdvözölte az amerikai nyomásgyakorlást a Gyurcsány-párt külügyi kabinetjének vezetője. Ara-Kovács Attila a Magyar Narancsban azt írta: „Az amerikai profi diplomáciai beavatkozás már most oly mértékben billentette ki az orbáni világrendet a sarkaiból, ahogyan azt semmilyen magyar politikai erő nem lett volna képes. És folytatás várható.”
Kidolgozott stratégia szerint próbálják lehetetlen helyzetbe hozni, majd távozásra bírni Orbán Viktort és kormányát, és egyelőre nem látni jelét annak, hogy céljaik érdekében ne lennének mindenre készek – ezt már Földi László nyilatkozta lapunknak, értékelve a hétfői kormányellenes tüntetésig vezető folyamatot. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója azt mondta: az elmúlt hónapok eseményei egyértelművé teszik: jól finanszírozott folyamatot láthatunk, melyben nem voltak spontán elemek. – Ami történt, az már súrolja azt, hogy egy idegen állam a pénzügyi hátterét is felhasználva megpróbálja az ország belpolitikai viszonyait drasztikusan befolyásolni, megváltoztatni – jelentette ki a polgári hírszerzés korábbi vezető munkatársa. Az ezredes, utalva arra a Magyar Hírlapban tegnap megjelent kijelentésére, hogy a tüntetéseken való részvétel egyeseknek egzisztenciális kérdés lehet, úgy fogalmazott: a büntető törvénykönyvbe ütköző hazaárulásként lehet értékelni, ha valaki pénzért cserébe idegen hatalom érdekeit szolgálja. Mint mondta: akik pénzt kaphatnak a megjelenésért, sokan nem tudhatják, honnan származik az összeg, mert aki ezzel tisztában van, és fizet nekik, nem fedi fel sem a kilétét, sem a céljait. Szerinte Magyarországon nem fordulhat elő az, ami Ukrajnában, mert az eseményeket a háttérben tervezők és irányítók tisztában vannak azzal, hogy az Orbán-kabinet támogatottsága stabil, és másodszor kapott kétharmados felhatalmazást demokratikus választáson.
Az amerikai forgatókönyv lépéseit hazánkban vezénylő, a magyar belpolitikában feltűnően aktív amerikai ügyvivőt, André Goodfriendet védte a Népszabadságnak adott interjújában tegnap Maximilian Teleki. Az Amerikai Magyar Koalíció elnöke szerint amikor az ellenzék ennyire gyenge, fokozott figyelmet vált ki, ha egy erős hang fejez ki bírálatot. – Mégis azt vallom: ne lőjenek a hírhozóra! – mondta Teleki, aki szerint Orbánnak rossz tanácsokat adnak, s nem lenne szabad túl szoros barátságba kerülnie Oroszországgal.
A kormány idő előtti megbuktatásának jogi alapjait próbálta lefektetni október végén a Vasárnapi Hírekben Vörös Imre is, aki 1990 és 1999 között alkotmánybíró volt. A volt jogász szerint Magyarországon nem jogállam, hanem önkényuralom van; az áprilisi választás nem volt tiszta, így az Országgyűlés nem legitim. Vörös arra buzdított, a polgárok ne tartsák be a törvényeket, melyekről „kimondható, hogy alkotmányellenesek”. Más baloldali szervezetek az adófizetés megtagadására biztattak.(...)
(a teljes összeállítás a Leleplező 205/4. számában)



Fukk Bálint, Exopolitika Magyarország:

Bernard Lietaer rendszerszintű

megoldás javaslatai a világ válságaira


Húsz év múlva úgy fognak társalogni erről az időszakról, amiben most élünk, mint a Nagy “Valami” Időszaka, de még nem tudjuk, milyen szó fog állni a “Valami” helyén.
Tudjátok, hogy az 1933-as Nagy Gazdasági Világválságot mióta nevezik meg ezzel a névvel? 1955 óta. Amikor már két évtizeddel biztonságosan a hátuk mögött tudták. Ma ugyanennek vagyunk a közepén. Ha van időtök, nézzétek meg az 1930-as újságok főcímeit. Aztán a mai újságok főcímeit. A zajló folyamatok teljes tagadásában élünk. Ez az egyik legrosszabb időszak, amiben élünk. És még mindig szakadatlanul tagadjuk ezt. Ugyanakkor ez az egyik legjobb időszak is.
A pénzrendszerek ötezer éves írott történelmét én átkutattam. Az a szomorú következtetés, hogy soha sem volt preventív változtatás a pénzügyi rendszerben. Várni kell, amíg az előző rendszer kihal, várni, amíg teljesen elveszíti a hitelességét. És aztán szokás valami újat felépíteni.
Ez számomra nagyon szomorú, mert két évtizede, 2001 óta pont ezt a mostani helyzetet próbáltam segíteni megelőzni. Teljesen, siralmasan kudarcot vallottam. Semmi sem változik, nem tanultunk semmi jót ezügyben ötezer év alatt.
Tehát a kellős közepén vagyunk a tagadásnak, azaz a bajnak. De tudom, hogy vannak új lehetőségek is! Tehát jó időket is élünk!
Hányan tanultatok közgazdaságtant az oktatásban? Ejha, nagyon képzett közgazdász hallgatóságom van ám… Hadd kérdezzek pár kérdést, amit még lehet, hogy nem hallottál.
Ki hozza létre a pénzt? Ki gondolja úgy, hogy az állam? [Alig valaki jelentkezik] Öt éve még az emberek 70%-a az államra tette fel a kezét (2012-es előadás). Valamit megtanultunk az elmúlt 3-4 évben: a kormányzatok valakik által a falhoz vannak szorítva és nem teremthetnek pénzt. Ki gondolja úgy, hogy a Nemzeti Bank, vagy az Európai Központi Bank? Rendben. Ki gondolja úgy, hogy valaki más? Nagyon jó!! Jó, a valaki másra szavazók nyertek.
Normális esetben NEM a jegybank hozza létre a pénzt. Ők csak akkor, ha már senki más nem maradt, ahogy azt az USA-ban nagyüzemben próbálják sajátos módon az elmúlt években.
Ehhez kapcsolódik még az az illúzió, hogy mi európaiak el tudjuk zárni magunkat a világban zajló folyamatoktól. Úgy gondolom, hogy maguk a központi banki ügyvezetők sem alkalmazkodtak ahhoz, hogy úszunk változásokban. Amikor az amerikaiak dollármilliárdokat pumpálnak a nemzeti/globális gazdaságukba, akkor az pl. az orosz maffiánál is ki tud kötni, hogy a francia riviéra ingatlanjait felvásárolják. E hatások ügyében a helyi, itt a Francia Jegybanknak sincs beleszólása (francia közönségnek szólt az előadás), és az Európai Központi Banknak sincs beleszólása.
Teljes önbecsapás, hogy a jelen rendszerben el tudjuk magunkat szigetelni mások behatásaitól. De azért úgy játsszuk a játékot, mintha el tudnánk.
Milyen eljárással teremtik a pénzt? 
Papírnyomtatással a pénzjegynyomdában? (penzjegynyomda.hu, any.hu) Erre ki voksol? Jó!! Adósságokkal a bankokon keresztül? Igen-igen. Bármi-bárki más? Köszönöm.
Minden egyes euró amit valaha használtál, minden egyes dollár amit valaha láttál, minden egyes jen amivel valaha kereskedtél, az valakinek az adóssága. Lehet államadósság [csak magyarul hívják megtévesztés céljából így, angolul public debt, vagyis közadósság, hiszen a köznek kell szenvedni a terheit], lehet vállalati adósság (hitel), lehet magánadósság, de a lényeg: ADÓSSÁG.
Mi lenne, ha az egész világ megpróbálná visszafizetni az adósságát? Annak ellenére, hogy aprólékosan elbírálják a hitelképességedet, hogy visszafizetési képességed szerint értékeljenek, az összes adósság visszafizetése lehetetlen. Matematikailag! Matematikailag lehetetlen visszafizetni! Miért is?

A TŐKEÖSSZEG LÉTREJÖTTEKOR A KAMATÖSSZEG NEM JÖN LÉTRE!

Ha mindenki vissza akarná fizetni az tőkeadósságát, nem maradna pénz a kamat összegének a visszafizetésére. Mindenkinek csődöt kellene jelenteni. Rendkívül fondorlatos rendszerrel élünk együtt.
Van olyan törvény, ami meghatározza, hogyha más valutát használsz, mint a törvény szerinti fizetőeszköz, akkor börtönbe kerülsz?
Hogyan van az, hogy csakis egyfajta pénznemet használunk? Az euró előtti időkben minden egyes tagországnak saját, egyetlen pénzneme volt. Most az eurózónának van egyetlen pénzneme, a rendszerben különbség nincsen. Egy dolog közös: csak az egyetlen/egységes valuta a valódi valuta.
Miért van ez? Mert így egységes, hatékony? Szebben nyomtatott? Ki és mi itt a lényeg?
Hogyan kényszerítik ki ezt a monopóliumot? 
A jog eszközeivel? Ki gondolja így? Senki, elképesztően jó! Következő opció: adókkal? Rendben… Úgy látom, hogy egyetlen ember tudja csak! Pedig neki sem tanították egyetlen közgazdaságtani képzésen sem. Igen, adókkal.
1971 óta hivatalosan, de a kései 19. század óta ténylegesen, minden pénz, ami a világon létezik, minden bankhitel-pénz “fiat” pénz, (vakító)fény-pénz [a “Fényhozó” pénze]. A latint használják, csak hogy véletlenül se tudjuk, miről van szó. Régen igazi pénzek léteztek, úgy öt évszázaddal ezelőttig. A “fiat” az a szó, amit a héber Isten mondott a Genezisben: “fiat lux”, “Legyen Fény” és a következő mondat: és Fény lett és látta, hogy ez így rendben való. Szavak erejével “semmiből valamit” teremtésének képességéről van szó. Érthető-e? Ha tehát legközelebb látjátok a bankárotokat: ereszkedjetek térdre. Világos-e? Így élünk ugyanis.
Ha volt közgazdaságtani kurzusotok, akkor minden ilyen képzést végzett hallgatót tájékoztatták már arról, hogy mi a pénz.
Mi a pénz? Az általában elhangzó válasz a következő: Elszámolási eszköz, fizetési eszköz, felhalmozási eszköz. EZ NEM IGAZ. EZ NEM A PÉNZ MIVOLTA. EHELYETT EZ AZ, AMIT A PÉNZ CSINÁL. Tudjátok-e érteni a különbséget?
Ha nem lenne a “közlekedésre” szavunk, de volna lovunk és csak az a szó, hogy “ló”, gondolkodna valaha is bárki a közlekedés továbbfejlesztésén, biciklin vagy autón? Nem, mert még nevén nevezni sem tudjuk. Örökké csak a lovak hatékonyságát és regulázását növelnénk.
A funkcióalapú meghatározás az elfedés módszertana, ami mindent elfed: “Mi másra is lehetne szükségünk?” “Hiszen minden funkcióját betölti!”
Itt az én meghatározásom, hogy mi a pénz: A PÉNZ EGY MEGEGYEZÉS. Egy megállapodás a fejünkben. És ettől pont eléggé valós. Mint a házasság. Az is csak egy megegyezés és eléggé valós. A pénz egy arról szóló megállapodás, hogy sztenderdizált csereeszközként használjunk valamit egy adott közösségben ami régen egy ország közössége volt, ma egy európaméretű közösség. Amilyen mértékben gondolkodunk.
Ez a pénz: megállapodás. A megegyezésekben az a jó dolog, hogy ha nem működnek, meg lehet őket: változtatni. Ha megegyezés helyett funkcióként definiálunk valamit, ki is zártuk a változtatás lehetőségét.
Hadd mutassak az előadás hátralévő részében három jó példát arra, amit ez a válság lehetővé tesz (amiért jó időket is élünk). Ezek is már folyamatban vannak.
Az első példa: 2011 végén Litvániában jártam, ahol egy tanulótársadalmat fejlesztenek ki egy új pénznem segítségével. A második a Torekes, amit az észak-belgiumi Gent városban kezdtek el 2010-ben, a mai 2012-es előadás megtartásakor már megvolt az első éves tapasztalatunk vele. Utolsóként arról a lehetőségről beszélek majd, ami a görögökre centralizált euró-válság lehetséges megoldása lehetne.
A közös tanulás hatékony. Azért hozom ezt a példát, mert egy tanulószervezetben vagyunk (TEDxUHowest). A tipikus módszer, ahogyan oktatnak és tanulunk, az az előadás és az olvasás. 5%-ára emlékszünk annak, amit hallunk. 10%-ára annak, amit olvasunk. Nem túl hatékony. A leghatékonyabb módszer a tanulásra: tanítsuk meg valaki másnak! Mi lenne, ha ezt egy ország szintjén gyakorlatba ültetnénk?
Litvánia kis ország, képletesen: Magyarország területének úgy 70%-án él a magyar lakosság egyharmada. Két dologra büszkék lehetnek. A legmagasabb szélessávú kábelhálózat- ellátottság a világon, 2010-ben ezzel megelőzve Svédországot, és 120%-os mobiltelefon-ellátottság. Ez persze inkább SIM-kártyákat jelent. Nagyon jól összekapcsolt társadalom, infrastrukturális értelemben.
A céljuk az, hogy minden 40 év alatti litván minimum két idegen nyelvet beszéljen 2030-ra. Intergenerációs tanulás a céljuk.
Íme így működik: Felállítottuk a Litván Tanulási Alapítványt (www.SMPF.LT/en). Ez az alapítvány bocsátja ki a dora nevű virtuális pénznemet (tinyurl.com/litvandora, PDF). A dorakat közvetlenül is a végfelhasználóhoz juttatja, akinek kell, hogy legyen egy hivatalos álma a Végfelhasználói Álom Projekt számlájához társítva.
A közönségemben volt egy fiatal, az ő álma 17 évesen az volt, hogy buddhizmust akart tanulni, méghozzá vipassana buddhizmust, Burmában. A burmai hegyek között. Hát jó, rábólintottunk. Ő például folyékonyan beszélt angolul. Így megalkudtunk és megállapodtunk, hogy 3000 doráért az alapítvány megvalósítja az álmát.
És ő mit tesz? Megtanítja másoknak, amit ő már tud. Mind az, aki tanít és mind az, aki tanul(!), egyaránt kap dorát, hogy mind a két fél megvalósíthassa saját álmát.
Volt egy lány, aki egy hétvégét akart eltölteni példaképével, egy Nobel-díjas fizikussal. Rendben, el fogjuk érni, hogy meglegyen. Van egy csoportunk, akik meg akarnak tanulni úgy vitorlázni, hogy körbehajózzák a világot. Ezzel valóra válthatják!
Nonprofit szervezetek is részt vesznek szervezőkként ennek a kiegészítő gazdaságnak a működtetésében, így hasonlóan kiveszik részüket, ahogyan a cégek is tevékenységükkel működtetik a hagyományos gazdaságot.
A dora egy tanulóvaluta / tanulópénznem. Egy mobiltelefonos egység. A tizenévesek az egész felnőtt lakosságot képzik az internet hatékonyabb használatára érte (nemzeti infokommunikációs stratégia). Mindkét fél, a képző fiatalok és a korosabb tanulók is kapnak dorát.
Ha éppen most nincsen álmod, akkor ajándékba adhatod másnak a dorádat (beépített motiváltság, h. legyen saját álmuk!!). Lehet ajándékozni is.
Van egy Online Nemzeti Bölcsesség Archívum, nekem ez az egyik kedvencem. Az általános iskolások meginterjúolhatnak 75 év fölöttieket mindössze egyetlen kérdés feltevésével: Mi az, amit Ön megtanult Élete során, ami az én életemben is hasznosítható? Ha egyszerűen hangrögzíted a mobiloddal, 50 dorát kapsz. Ha multimédia terméket készítesz, 200 dora üti a markodat. A tíz legnagyszerűbb hozzájárulásért minden évben megrendezünk egy versenyt, amibe ha bekerülsz, tízezer dorát kapsz.

Hány milliárdos költségvetési kiadás ez a kormánynak? ZÉRÓ!!! ELEKTRONIKUS BITEK

A második példa: Gent: a legszegényebb közösség egész Flandriában, Észak-Belgiumban. A többség török (kreol bőrszínű jogtársainkra gondoljunk e példa során). Beszélt nyelvek száma: húsz! A legnagyobb népsűrűség a környéken. Megkérdeztük, hogy mi az ÁLMUK. Az álmuk nem más, mint: egy kis kert. 4 négyzetméternyi föld már elég. Mindannyian mezőgazdasági térségből származnak, ahol mindenkinek volt földje. A belgiumi Gentben pedig egy darab négyzetméter sincs nekik, mert panelházakban laknak, toronyházakban.
Ezért a város ad nekik földet. Ezt művelik vele. Ezt a földet bérleti díjért művelhetik. A terület jelenleg hasznosítatlan építési telek egy leendő gyárnak. Szépen fizetnek is. A bérleti díjat csak torekesben fizethetik (www.torekes.be). Így néz ki, 10 illetve 1 torekes-es címlet. Ezzel javakat és szolgáltatásokat vásárolhatsz: nemcsak kertbérletet, hanem friss zöldségeket, alacsony energiafogyasztású izzókat, napi fogyasztású élelmiszereket a helyi boltokban.
Így egy teljes kiegészítő fehérgazdaságot teremtettünk helységi szinten, ami máskülönben nem létezne.
Már csak egy kérdés maradt. Hogyan juthatok hozzá torekeshez? Először is a szomszédság hulladékmentesítésével és tisztán tartásával. Virágok kihelyezésével a ház utcafronti oldalára! Ezért éppen száz torekest kapsz. Itt éppen az utcai előkerteket művelik.
Az első éves eredmény-beszámoló: 50.000 torekest kerestek meg. Ebből 8.000-t használtak kertbérletre (150/év). A többséget élelmiszerekre és közlekedésre, és mozifilmekre is, ami nagyon népszerű volt. [dia: Ugyanekkora euro-költségvetéssel szembeállítva ez 4-szeres eredmény!]

A lényeg: TÖBB, mint egy FAJTA valuta kell.

A képen látható a következménye, ha minden ügyet egyetlen járható úttal akarunk megoldani [hiánycsökkentés vs. életbevágó szükségletek]. Ki kell lépnünk a mentális keretrendszerünk börtönéből; hogy minden funkciót egyetlenegy eszközzel, egy EGYséges valutával kell megoldanunk.
Harmadik példa: Görögország adósságválsága. A görögök maradhatnának/maradhattak volna euroövezeti tagok minden nemzeten túli dologhoz: turizmus, hajózás, javak és szolgáltatások “import-exportja” az eurozóna többi részével, és az előző példák mintájára Társadalmi Kiegészítő Pénznem Rendszert (Civic) használhatna egészségügyi, szociális és nyugdíj ügyekre is [CiviC: Civilian Currency, polgári pénznem].
A társadalmi célú kooperatív valutákat a kormány bocsátaná ki. A fedezeti értéket az adná, hogy munka-hozzájárulást követelcserébe. “Véletlenül” már ma is pontosan így működik az euro.
Társadalmi szféra a hagyományos, monetáris monokultúra gazdaságában
Ezen az első ábrán látható a mai pénzügyi monokultúra működése. A társadalmi szférát halálra éheztetik. Csak néhány nonprofit szervezet és támogatás biztosítja a bevételeket.
A soron következő képen látható az alternatíva. [Teljesen egyértelmű, miért nincs lehetővé téve az egészségtől és erőtől duzzadó társadalmi szférát előidéző monetáris multikultúra: az erős társadalom erős populuszt jelent, ami az öntudatára ébredt, önszolgálóvá vált Hatalomnak nem érdeke. Ahogyan az egyéni belvilágban az egó a Lélek szolgálója helyett annak elnyomó urává vált az emberiség kialakításakor, ezt tükrözik a külvilágban az emberi tömegeket irányító Hatalmak is.]
A versenyszféra megmarad, és még megteremtesz egy egészségtől duzzadó társadalmi szférát is. A versenyszféra tevékenységei továbbra is szintén adókötelesek.
A város (vagy régió vagy ország) vezetése a társadalmi gazdaságot szintén adóztatja! Ki teremti a kamatmentesen vagy negatív kamattal (demurrage) a rendszerbe kibocsátott komplementer valutát? A város (vagy megye vagy kormány). Ingyen, bitekből.

Társadalmi szféra a komplementer fizetőeszközöket is magába ölelő gazdaságban

RENDSZER SZINTJÉN van megoldva a probléma! Ahelyett, hogy mindenkit halálra éheztetnének (az egyetlen-pénznem-alapú közmunkával), ez egy strukturális, rendszerszintű megoldás, amire a következők miatt van szükség:
Először is: a nemzetközi pénzügyi rendszer bajban van. Ez már nem újdonság.
Második ok: szisztematikus rendszerleállásban vagyunk, ahogy itt-most beszélünk. Az euróválság után dollárválság is lesz (vagy fordítva: az Európai Központi Bank teljesen dollárfedezetű). 
Harmadik ok: értékek váltásában vagyunk. Minden patriarchális társadalom ugyanazt csinálta, amit mi. Egyetlen pénznemet használ, amit kamatra ad a rendszerbe. Ez a pénzrendszere tette lehetővé az ipari forradalmat. Enélkül az nem lett volna! De ez hozza magával a dübörgő gazdasági periódusok és a válságperiódusok hullámzását, koncentrálja és centralizálja a vagyont és inkompatibilis az emberi közösségekkel.

Értékek: Válság, ha nem akarunk változtatni. Lehetőség, ha változtatunk => Értékváltás, nem -válság.

Minden matrifokális társadalom használt kiegészítő pénznem rendszert. Ők a patriarchális (yang) típusú pénznemet használták a nagy távolságú kereskedelemre, idegen népekkel, és volt egy kiegészítő pénznemük (yin), amit saját közösségükben használtak. Ezt az emberek maguk hozták létre. (CiviC: Civilian Currency, polgári valuta)
Ez több, mint ezer éven át, 1600 évig működött Egyiptomban. Ez volt (a rómaiak előtti) Egyiptom sikeres gazdaságának titka (a Római Birodalom azonnal felszámolta).
A centrális középkorban, a francia katedrálisok építése idején ilyet használtak (máig ebből élnek azok a városok). Ezeket kiegészítő valutarendszer segítségével építették.
És egy női istenséget imádtak, a Madonnát. [Lásd: New Money for a New World c. könyvét, melyből az is kiderül, hogy minden háborút viselni akaró királynak elemi szükséglet volt a patriarchátus társadalmi berendezkedés, amihez elengedhetetlen volt az egyközpontú monetáris irányítás, az egyetlen-pénznem rendszer, aminek és a háborúknak az elfogadtatásához praktikus és elengedhetetlen volt egy erős, maszkulin, büntető FÉRFI ISTEN, egy egyisten. Marshall Rosenberg a Rendszerszintű Erőszakmentes Kommunikáció c. videónkban szintén erről beszél, hogy hogyan alakult ki a retorzió alapú társadalom, teljesen máshonnan kilyukadva ugyanide. Tehát a pénzrendszer nagyon nem csak a pénzről szól, hanem vallásról és komplett társadalmi berendezkedési irányultságról!]
Negyedik, végső ok: a jelenlegi gazdasági helyzetre a klasszikus megoldás a pusztító háborúra való felkészülés (US+EU vs. RU+CN). Eddig mindig is háborúval oldottuk meg (a centrális középkori példát is az erőforrások háborúkhoz való centralizálás érdekében számolták fel, lásd a könyvet). Itt az ideje lelépni erről az egyetlen/egységes járható útról.
Egyensúlyra van szükség maszkulin és feminin erőink között elménkben és rendszereinkben.Vagy nem lesz jelenünk és jövőnk ezen a bolygón. Csak ekkora a tét. 

A képen látható az eredmény, ha túl sokat akarunk elérni egyetlen eszközzel. De az Információs Korban vannak már haladóbb eszközök is. Köszönöm.
Fordította: Exopolitika Magyarország
Bernard Lietaer – People Money c. könyvében a kiegészítő pénznem bevezetési módszertanok olvashatók, az eddigi rendszerek hogyan-igen és hogyan-ne tanulságaival.
(JELENTJÜK, MOSTANRA ELTŰNT AZ AMAZON KINDLE-RŐL EZ A KÖNYV, ÍGY MOST MÁR JELENLEG CSAK HARDCOPY-BAN VÁSÁROLHATÓ MEG!!! 2012-ES MEGJELENÉSE UTÁN HÁROM ÉV UTÁN JÖTTEK VOLNA RÁ HIBÁKRA…? LEHET, HOGY FONTOS DOLGOK VANNAK BENNE ÉS ÉRDEMES ELOLVASNI?)

Pénz és Exopolitika

A David Icke-féle hatalmi piramis.

Pénzrendszerünk rengeteg szenvedést biztosít, ha van válság, ha nincs, ha modern kor van, ha a történelemre gondolunk. Exopolitikából pedig ismerjük, hogy vannak entitások, amiknek az emberi gyötrelem és a negatív érzelmek a tápanyaguk (archons, lásd David Icke, Alfred Webre, David Wilcock egyaránt írtak róla, mostanában Corey is).
Érdemes Wilcock írásain keresztül megismerni a világot irányító ember-, élet- és bolygóellenes eliteket, melyek több ezer éves agendán dolgoznak, Földön túli segítséggel (a jelen időkkel ez véget ér). Egyik legfőbb eszközük a pénz mágiája. Az, ahogyan az időről gondolkodunk, szintén (szimbólumként húzódik az “egykori” Brit Birodalom központján át a világ legfőbb idővonala, a greenwich-i idővonal. Az idő az elme. Az elme urai a világ urai. Ezért kell spiritualitással is foglalkozni, amire az advaita vedanta vonal az egyik legjobb, élő tanítói Mooji, Adyashanti, Gangaji, Kosi, Lisa Schumacher).
A David Icke-féle hatalmi piramis elemei már csak hab a tortán. A pénzrendszer az egyik legnagyobb tabu, olyan, aminek a megoldásait ha elegen megértjük, akkor ezen tudunk változtatni. A pénzrendszer hatással volt, van és lesz mindenre!

Bernard Lietaer - Rendszerszintű Megoldások az Új Földért

https://www.youtube.com/watch?v=Dm8_PobjUR4









Magyarország lett a diktatúrák megdöntésének a bölcsője

Megjelent Drábik János és Tőke Péter Sheldon A kormánybuktatás kézikönyve című könyv. Megtudhatják milyen módszerekkel győzött világszerte Gene Sharp professzor? ő találta ki a ,,maidant”, a tünteté-ses békés-háborúkat és a választott vezetők ,,demokratikus” elkergetését.


Budapestről indultak el a színes, békés forradalmak
Valamikor 2000-ben egy közös könyv írása céljából rendszeresen bejártam ama bizonyos épületbe és találkoztam Stefán Géza vezérezredessel, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójával és operatív helyettesével, a Vezérőrnaggyal, társszerzőmmel, akivel közösen kémkönyvet írtunk. Látogatásaim alkalmával megbeszéltük, hogy a valós történetből mit és hogyan lehet megírni, a dialógusokban mi legyen, hogyan tudjuk a karaktereket és a helyszíneket hihetővé tenni, stb. Ezekre az egyeztetésekre szükség is volt, mert az én írói szabadságom és a fantáziám szárnyalt, amit viszont a titoktartási előírások korátoztak, így meg kellett nyirbálnom a valóság hű tükrözésére irányuló törekvéseimet.
Mindig vittem nekik támpéldányokat a könyveimből és a Leleplező könyvújságból, amelyet én főszerkesztettem. Egyik ilyen alkalommal Vezérőrnagy arra kért ne a cégnél találkozzunk, hanem fent a Budai várban, és csak annyi időre, hogy az egyik parkolóban egymás mellé állunk, átadom a magazinunk új példányait, s már mehetünk is a dolgunkra.
Nos a Hilton előtt, egy mellette fenntartott üres helyen parkoltam le. Gépiesen leengedtem a vezető ülés melletti ablakot, átadtam a szokásos példányokat. A vezérőrnagy elvette s a fejével intett, hogy szálljak ki.
Sétálunk egyet.
Ez az szokta jelenteni, hogy valamilyen hasznos információt akar adni. Egyenes a Hilton hotel bejárata felé mentünk, s csak azt taglaltuk, hogy jól vagyunk. Bent a recepciótól balra leültünk:
A szokásos tea jó lesz?
Megrendelte, aztán belelapozott az egyik magával hozott Leleplezőbe.
Na, lesz mit olvasnom.
Becsukta a könyvújságot, aztán az elgondolkozó, komoly arca sejtelmesen mosolygóssá változott, s felfelé mutatott:
Mit gondolsz miféle workshop van fenn?
Megint valamilyen reklámbaromság, vagy egy új terméket dícsérnek a mennybe?
Nem talált. Most egészen másról van szó. Egy rendkívül érdekes nemzetközi fejtágítót tartanak arról: hogyan lehet és kell elkergetni a diktátorokat, hogyan lehet megdönteni a diktatúrákat és átalakítani demokráciává.
Húha! – esett le az állam.
Az egész egy harwardi professzor, Gene Sharp tudományán alapul.
Sosem hallottam róla.
Majd hallasz még eleget, de lehet, hogy csak évek múlva.
És ő van itt? Nem lehetne egy interjút készíteni?
Gene Sharp nincs itt, csak a társa, Robert Helvey tartja az előadásokat. Vele meg nem igen kommunikálhatsz, mert egy amerikai ezredes, aki feltehetően a CIA-nek dolgozik. Az ittléte, mint ahogy a workshopé sem publikus.
Valamelyik hallgató sem állna kötélnek?
Nem mert gyakorlatilag ők sem léteznek. Csak nem képzeled, hogy a déli szomszédunktől, a Balkánról, vagy valahonnan keletről érkezett radikális ellenzékiek, vagy lelkes forradalmárok, akiket számos regionális titkosszolgálat figyel, szerepelni akar a magazinodban? Gondolod, hogy interjút ad arról, hogyan akarják elkergetni országuk választási csaló elnökét, vagy a messzebbről jöttek hogyan akarnak egy békés forradalommal új, demokratikus államot alapítani.
Akkor az sem zárható ki, hogy ez egy terrorista képző.
Ez nem igaz, ezt csak a kiszemelt diktátor, vagy a célpontország jelenlegi vezetése állítaná, de ők nem tudhatnak erről a találkozóról.
Gondolom, ezek a célpontok jelenleg a mi baráti országaink, így nektek a kémelhárításnak le kellene csapni rájuk.
Felnevetett:
Nem hittem volna, hogy a közös könyvírásunk ellenére ennyire naív vagy. Először is, amint említettem itt nincs senki, fantomok ellen pedig nem lehet fellépni. Ha ez tennénk tucatnyi haragos civil állná az utunkat már az utcán CIA-s igazolványt mutatva: ,,Haladjon arra tovább!”, vagy ,,Sarkonfordulni!” Ezek pedig nem cicóznának, ott helyben szitává lőnének.
Akkor te honnan tusz róla?
A NATO brüsszeli titkosszolgálati központja jelezte a rendezvényt, néhányan ide is jöttek és biztosítják a workshop helyszínét. Az irányító kollégával nemsokára itt találkozom, elviszem ebédelni. Szereti a jó magyaros ételeket meg a badacsonyi Kéknyelűt.
Még meg akartam kérdezni, hogy kap-e erről tájékoztatást a miniszterelnökünk, de már felállt:
Így is sokat elmondtam neked – kezelt velem, én meg elhagytam a hotelt. Közben többször is hátra pillantottam a szemem sarkából, nem követnek-e, de úgy látszik a Vezérőrnagy kollégájának nézhettek.
Erről nem beszéltem senkinek, őszintén szólva el is felejtettem. Sok-sok évvel később, tavaly jutott eszembe az egész, amikor Saul Alinsky folytatása ötletként felmerült.
Gyorsan utána néztem. Robert Helvey nevével kutatva az interneten hamar találtam több anyagot is. Drábik János kollégám már tavaly utalt Saul Alinsky utódjára, s most megtudtam én is ki az a fantasztikus háttérember, aki világszerte ott van karmesterként a forradalmak, diktatúra megdöntések, és ,,demokratikus” jogállamok gründolásánál. Aztán valósággal lázba hozott, amikor rádöbbentem csak én ismerem tágabb összefüggéseiben a budapesti workshop titkát, az általunk feltételezett európai békés rendszerváltások magyar kiindulópontját. Elképesztő! Ahogy 1989-től a rendszerváltások, így az európai békés diktátor-buktatások kiindulópontja is Budapest volt. Az utóbbi pedig akkor ott a Hilton hotelban a szerbekkel kezdődött. Utána jártam és első körben a következőket tudtam meg:
Gene Sharp és Robert Helvey a Nemzetközi Republikánus Intézet megbízásából, a szerbiai ifjúsági ellenzéki mozgalom, az Otpor kérésére szervezték meg a budapesti workshopot. Ezen főleg az Otpor aktivistái, civil kezdeményezések szervezői vettek rész. Gene Sharp küldött nekik ellenállási és diktátor-megbuktatási tananyagot és egy ezekkel kapcsolatos módszereket tartalmazó könyvet, Helvey ezredes pedig a workshopon a gyakorlati végrehajtás különféle módozatait oktatta. Az elsődleges cél Milosevics elnök elkergetése volt. A Nemzetközi Republikánus Intézet által pénzelt budapesti Hiltonbeli workshopot követően az Otpor aktivisták országos tiltakozó és elégedetlenségi kampányt, békés engedetlenségi mozgalmat szerveztek az elnökük ellen. Gene Sharp módszerei eredményesek voltak, mert Milosevics 2000-ben kibukott a hatalomból, később pedig háborús bűnösként Hágába került.
Önmagában ez is elismerésre méltóvá tette volna a Hiltonbeli workshopot, ám kiderült sokkal jelentősebb dolog történt. A budapesti békés diktatúra-megbuktatási szaktanfolyam egyben bölcsője lett az európai diktatúrák megdöntésének. A Hilton-ban felkészített ellenállók és Otpor-aktivisták a sikerük után tovább adták a sharpi-tudásukat. Ezúttal már ők tarottak szemináriumokat a fiatal grúz ellenzékieknek, majd az ukrajnaiaknak. Az Otpor-aktivisták 2003-ban elmentek Grúziába és az amerikai sharpistákkal együtt békés Sharp módszerekkel, tömeges tiltakozásokkal segítették rózsás forradalommal elkergetni Sevarnadzét és hatalomra juttatni Sakaswilit. Ez a Budapesten kiképzett győztes ellenálló csapat vonult tovább 2004-ben Kievbe, ahol ugyancsak békésen elindították és sikerrel levezényelték a sálas forradalmat, Janukovics első megbuktatását. Aztán tovább vitték a békés forradalom tudományát és mindenhol a helyi ellenzéki mozgalmakkal, 1gy Kirgizisztánban is győztek. (…)
Sharp szakított a fotelforradalmár szereppel

1983-ban az erőszakmentes akciók kidolgozására, folytatására egy non-profit szervezetet alapított. Mivel nagy tisztelője volt a svájci Nobel-díjas híres fizikusnak, aki tudomása szerint ugyancsak az erőszakmentes ellenállás híve volt, az Albert Einstein Institut nevet adta intézetének. Ez sok-sok évvel később az erőszakmentes forradalmak, lázadások és ellenállások mágikus világközpontja lett. Képzeljék csak el az előszobájában, akár egy orvosi rendelő várójában ,,páciensek” várakoznak. Nem egy-egy beteg egyedül, vagy a kísérőjével, hanem különféle csoportok, feketék sárgák, fehérek. Zsidók, muszlimok, katolikusok, és istentagadók. Népvezérek, anarchisták, szélsőséges radikálisok, bukott ellenzéki politikusok, és hatalomra kiéhezett kétes figurák. Egy részük talán már gyilkolt is, de ezt nem kötötte a forradalom istenének az orrára.
Sharp pedig minden ,,delegációt” fogadott, meghallgatta a ,,páciensek” országértékelését, aztán lediktálta nekik a legcélravezetőbb és sikerrel is kecsegtető hazai tűntetéssorozatot, az adott hatalom stabilitásának aláásását, a vezetők diktátorrá kikiáltását és különféle módszerekkel történő lejáratását, stb. Sharp minden esetben figyelembe vette a helyi sajátosságokat, és az ajánlott 198 diktatúra-megdöntési módszerből csak az oda illőeket javasolta. Nagyobb volumenű ügyeknél ő is az adott országba utazott, helyszini szemlét tartott, megismerkedett az ellenállók, ellenzéki politikusok, diktatúrát megdönteni akaró demokraták, vagy a gerillák vezetőivel, mert fontosnak tartotta a személyes kontaktust is.
Valaki megkérdezte tőle, honnan az Albert Einstein imádat? A válaszában úgy beszélt róla, mint a mentoráról, s büszkén mutatta, hogy az első kötetéhez Einstein írta az előszót. Ezt én is elhittem, de Sharp múltjában kutatva találtam egy objektív kritikát. Ebből egyebek közt kiderült, hogy az Albert Eistein kapcsolat, főleg a világhírű fizikus előszó írása igencsak megkérdőjelezhető. Einstein ugyanis már a forradalmi mű kitalálása és megírása elött hat évvel meghalt. Ennyi füllentés, szerintem megengedhető Sharpnak, hiszen remek marketing-trükk.
A fenti intézet és Gene Sharp 1983-ban és azt követően még néhány évig az ismeretlenség homályában volt. Az egyetemi köröket leszámítva nem igen törődtek vele, majdhogynem valamiféle katedraforradalmárnak tekintették, aki még a diktatúrák megdöntését is tudományos játékként modelezi, mint a hadtörténészek a tengeri csatákat egy lavór vizben. Sharp tudományánál hiányzott valami. Az, hogy felfedezzék!
1987-ben végre bekövetkezett a fordulat. Robert Helvey ezredes, vietnámi veteránt a hadsereg egyéves ösztöndíjjal a Harward egyetemre küldte. Éppen oda, ahol akkoriban Gene Sharp is tanított. Az ezredes, ahogy visszaemlékszik, Sharp szemináriumain az erőszakmentesség módszereinek taglalása eleinte komolytalannak tűnt a sok hosszú hajú hippi jelenléte miatt, ám miután a tanára hosszasan beszélt a hatalom megragadásának módszereiről mindjárt rádöbbent az új tudomány nemzetközi jelentőségére. Helvey rájött, hogy hibás a ,,békés” szó túldimenzionálása, Gandhi egyedülálló pályája vezérelvének, a BÉKÉS-nek a maximalizálása. Mintha Sharp csak egy mutogatós karatét akarna megvalósítani tényleges ütések, és az ellenfél harcképtelenné tétele nélkül. Úgy ítélte meg hibás Sharp megközelítése, hiába akar Gandhi világán építkezni, azt legfeljebb csak elméletileg teheti meg, mert tudományának a gyakorlatban "semmi köze a pacifizmus"-hoz. Helvey tévedett is meg nem is, mert később az esetek többségében véres háborúkhoz, tömeges gyilkolásokhoz vezetett a sharpizmus, míg néhány esetben valóban egyetlen lövés és halott nélkül meg tudtak dönteni diktatúrákat, vagy elnyomó rendszereket.
Robert Helvey meghívta Sharpot ebédelni egy színvonalasabb helyre, és sokáig beszélgetett vele arról, hogyan lehetne a világ különböző részein a gyakorlatban is alkalmazni a 198 pontot és békés halatomváltás különféle módszereit. Rávette arra, hogy ezt minél előbb a gyakorlatban is kipróbálják. Az ezredes volt annyira bölcs, elhallgatta, hogy az ellenállás, a diktatúra elleni küzdelem szerinte csak jelentős véráldozat árán lehetséges, de látszólag ő is a tanára békés szándékait hírdette. Talán arra is rájött, hogy ezzel az elvvel sokkal szalonképesebbek lehetnek. A két férfi szakmailag egymásra talált, rájöttek, hogy sok tekintetben kiegészítik egymást. Sharp hiúságát pedig kielégítette az, hogy ő a mester, és az ezredes pedig egy hű aszisztens, vagy tanítvány.
1987-ben körülbelül ugyanabban az időben, amikor a barátságuk megszületett, egy katonai junta ragadta magához a hatalmat Burmában. Három évvel később, Mr. Helvey, addigra visszavonult a katonai pályáról, de ,,civilként” is folytatta utolsó feladatát a burmai dzsungelben a kormányellenes gerillák katonai junta elleni harcát és a lakosság – Sharp tanításai alapján történő – békés ellenállásra való felkészítését.
Bár az erőszakmentes ellenzéki tevékenységnek hagyománya volt Burmában, Sharp koncepcióját mégis nehéz volt eladni, mert a menekültek jelentős része militáns disszidens volt. Kyaw Kyaw, a burmai ellenzéki aktivista elmondta, hogy "A fegyveres harc idején mi is kerestük a békés megoldásokat, így nagyon jól jöttek Sharp erőszakmentes akciói."Végül felkarolta az ötletet.
1989-ben, a burmai gerillák és az ellenzék segítése révén az Albert Einstein Intézet Ázsiában szűkebb körben ismertté vált, Gene Sharp kezdett tanácsokat adni az antikommunista mozgalmaknak. Az a tény, hogy tanácsokat adott az ottani katonai hunta ellen harcoló Burma Demokratikus Szövetségnek, jó referenciának bizonyult, mert a tajvani Progresszív Demokrata Párt is megkereste. A szigetük kommunista Kínával szembeni függetlenségének megerősítésére és a fenyegető diktazúra ellen kértek a sharpi ,,tananyagból”. Az egységes a tibeti ellenzék mellett a Dalai Láma függetlenségi mozgalmába is ,,besegített”, aztán még a palesztin nacionalistáknak is adott tanácsot, hogyan lehetne megállítani a terrorizmust? Ebben együtt működött Reuven Gal ezredessel, az izraeli fegyveres erők pszichológiai akció részlegének igazgatójával.
Ezek a kínai júniusi Tienamnen téri dráma és a közép-kelet-európai szovjet csatlós államokbeli rendszerváltások előtt történt ázsiai és izraeli akciók megerősítették a CIA-t abban, hogy hasznos lehetne az Albert Einstein Intézetet bevonni az USA nemzetközi titkos akcióiba. Ez az igény hozta játékba Robert Helvey ezredest, aki a Harwardon már összebarátkozott tanárával, Sharppal. Helvey, ,”Bob” az Amerikai Katonai Attasék Kiképző (Fő)Iskolájának az egykori dékánja a titkos akciók szakértője volt. Ő vette rá korábban Gene Sharpot, hogy Burmában tanítsák meg az ellenzéket és a dzsungel-harcosokat a békés ellenállásra, az ottani kegyetlen katonai junta elnyomó rendszere elleni ,fellépésre. Sharp, aki bele ment, persze nem tudta, hogy a társa, Helvey ezredes kettős játékot játszik, mindkét felet támogatja, hogy Washington még a kritikus pillanatokat is átvészelhsse "jó" és "rossz" ellenfelek küzdelmének nyomonkövetésével.
Bob” számára a feladat könnyen elvégezhetőnek bizonyult, mivel ezt megelőzően 1983-1985-ig ő volt katonai attasé Rangoon-ban és segített kiépíteni a diktatúra rendszerét. Kitűnő ,,terep”-ismerettel rendelkezett, így könnyedén űzhette kettős játékát, a katonai junta és a Mrs. Suu Kyi által vezetett igazi ellenzék támogatását. Helvey ezredes a fegyverszállításokkal és a támogatásokkal képes volt egyszerre irányítani és kézben tartani a katonai diktaturát és az ellenük folytatott gerillaháborút. Ezzel a sajátos kontrollinggal Washington kívánságára ,,egyensúlyt” tudott teremteni, a katonai junta állandó nyomás alá került (rászorult az USA támogatására), a gerillák pedig az ügyesen ,,szabályozott” váltakozó sikerekkel-kudarcokkal csak korlátozott győzelmeket érhettek el a harcok során. (Így ők is rászorultak az USA támogatására!) Ez az állapot később Sharp aktív beavatkozásának köszönhetően változott.
Számunkra, magyarok számára az lenne a fontos, hogy fellebbenjen a titok fátyla arról, hogy Gene Sharp tudományának, esetleges beavatkozásának köszönhető-e, hogy a magyar rendszerváltás véres harcok és halottak nélkül békésen mehetett végbe.
Ha csak az 1990-es évet nézzük, akkor egyértelmű, hogy Gene Sharp békés forradalmi módszereit Magyarországon is használták, mert akkor főleg politológusi és titkosszolgálati körökben világszerte ismertté vált. 1990 februárjában ugyanis, az Albert Einstein Intézet nemzetközi konferenciát rendezett, amelyen 16 ország 185 szakértője vett részt, köztük Sharp ,,társai” Robert Helvey és Reuven Gal ezredesek is. Itt ismertették azokat a sharpi módszereket, amelyekkel, mint békés módszerekkel is megdönthetők a kommunista diktatúrák. Ez volt a kezdete a Szovjetunió és a szövetséges diktatúrái elleni nemzetközi antikommunista keresztes hadjáratoknak, az erőszakos, fegyveres fellépések nélküli szabadság és függetlenség kiharcolásának.
Ennek leglátványosabb eredménye a balti országok függetlensége. 1990 októberében Gene Sharp és csapata Svédországba utazott és megszervezte számos litván politikus békés rendszerváltó kiképzését. A résztvevők egyebek között megismerhették és megtanulhatták a Vörös Hadsereggel szembeni a népi ellenállás különféle módozatait is. Hat hónappal később, amikor 1991. májusában kitört a térségbeli válság, és Gorbacsov bevetette a különleges erőket; a Sajudis szeparatista pártnak (peresztrojka Initiative Group) Gene Sharp volt a tanácsadója, és sokat segített Vytautas Landsbergis-nek és a függetlenségéért harcoló többi balti köztársaságnak. 1992 júniusában, a már független Litvánia honvédelmi minisztere, Audrius BUTKEVIČIUS, egy ott rendezett szimpóziumon megköszönte Gene Sharp munkáját és hansúlyozta, hogy az Albert Einstein Intézetnek volt a legfontosabb szerepe a balti országok függetlenedési folyamatában.
Ezt csak azért emeltem ki bővebben, hogy érzékeltessem milyen aktív volt a szovjetek és csatlósaik diktaturájának megdöntésében Gene Sharp és az Albert Einstein Institut. Épp ezért nem zárható ki, hogy a kulcsfontosságú 1989-es évben, a kelet-közép-európai országok békés rendszerváltásaiban is részt vettek, ám csak a háttérből. Itt is az egész Magyarországon kezdődött. Megalakultak az első ellenzéki pártok, az EKA, az ellenzéki kerekasztal, és egy sor Sharp-féle ajánlással alkudozni kezdtek a hatalommal a békés rendszerváltásról.
Az már 1989 nyár elejére prognosztizálható volt, hogy az állampárt megosztott, a reform-szárnya támogatja a plurális rendszer irányába tervezett átalakításokat, egy új, demokratikus jogállam alapjainak kidolgozását és az alakuló ellenzéki pártokkal való párbeszédet. Ahogy az ezt a folyamatot irányító Soros-féle körök és a ránk eröltetendő ,,gyarmatosító és országkifosztó” Washingtoni konszenzus kidolgozói, úgy Gene Sharp stábja is figyelhette a magyarország változásokat. Elégedetten konstatálhatták, hogy az átalakulás egy éven belül békésen végbemehet, mert nincs még csak részhatalommal rendelkező diktátor-típusú vezető Németh Miklós miniszterelnök és Grósz Károly pártvezető személyében sem. Igaz, működött még a felfegyverzett munkásőrség, amivel, mint fontos negatívummal, akadályozó erővel számolni kellett.
1989 nyár elején tehát a több szovjet csatlós államot is lángra lobbantani képes magyar tűzfészek kibontakoztatása több irányból is kontroll alá került, igy az Albert Einstein Intézet ,,fellélegezgetett”, egy sokszorta hatalmasabb diktatúrára összpontosíthatott. Néhány kelet-közép-európai szovjet blokkbeli ország szabad jövőjének megteremtésénél sokkal fontosabb volt a hatalmas és kiszámíthatatlan kommunista Kína belülről történő fellazítása, egy fajta népi ellenállás alapjainak lerakása. Ezen már hónapok óta dolgoztak, segítették az ellenállló diákszervezetek szervezését, ,,demokratizálását”. Ahogy azt korábban már említettem 1989 nyárelején, Gene Sharp és asszisztense, Bruce Jenkins, Pekingbe utazott. Teng Hsziao-ping feltehetően időben jelentést kapott a fölöttébb éber kínai titkosszolgálattól a két amerikai bajkeverőről. Nyilvánvaló volt, ha ők találkoznak a szervezkedő egyetemistákkal és anyagokat adnak át nekik a ,,békés” ellenállásról, az futótűzként elterjedhet el az egyetemeken. Teng mondta is a fiainak, ha hagyják tüntetni, demonstrálni a fiatalokat, annak elementáris lázadás és forradalom lehet a következménye. Fiai figyelmeztették, keményen csapjon le, mert győzhetnek és az egész családjukat felkötnék. Talán akkor, a családi megbeszélésen döntötték el, csírájában fojtják el az amerikai békés demokratikus eszmék elterjesztését. Szempont volt az is: példát mutatni a megzavarodott, elgyávult kommunista világnak, hogy a ,,pipogya” Gorbacsov engedékeny peresztrojkájával és glasznosztyjával szemben van más alternatíva is:
Bár Teng kíváncsi volt arra az ellenségeinél nagy tiszteletet kivívott ellenfelére, aki a tajvaniakat meg a dalai lámát is ellenük hangolta. Talán még találkozott is volna vele, de az események felpörögtek, az amerikai professzorral való játszadozásra már nem hagytak időt. A felbátorodó és egyre inkább elszemtelenedő pekingi diákellenzékre kellett koncentrálnia. Még mielőtt meghozta volna a döntését, már két héttel a Tienanmen téri események előtt szinte elkergettette a kínai hatóságokkal Gene Sharpot és Bruce Jenkinst az országból. (Teng alapjában véve jóságos és nagyformátumu politikus, hiszen ahelyett, hogy lefejeztette volna, életben hagyta őket. Mintha megsejtette volna, hogy Gene Sharpra más földrészeken és más országokban még nagyon sok éven át nagyon fontos szerepet válr.) A Tienanmen téri tüntetést pedig a csak békésen demonstrálni akaró, lázadó diákokkal együtt – nagyon bölcsen – vidékről felrendelt szabadság és demokrácia eszméktől még fertőzetlen kínai kommunista párt által agymosott katonákkal és tankarmádájukkal elsöpörtette. A bátor diákok hiába álltak a harkocsik elé, azok eltaposták őket. (A majdnem egymilliós kinai ellenállás megszervezéséről a 2. kötetünkben bővebben írunk)
A kínai kudarc után megint Európa került előtérbe. Soros György, az alapítványaival már több államban, így Magyaror-szágon is bomlaszotta a kommunista állampárti rendszert. A pénzével, alapítványaival és a külföldi egyetemekre Soros-ösztöndíjjal kijuttatott és gondosan kiválogatott diákjaival kinevelte és kiképeztetette az új vezetői elit liberálisait. Véres háborút ő sem akart, azért – amint arra egy korábban idézett Magyar Nemzet cikk is utalt, felvette a kapcsolatot az Alber Einstein Intézettel és Gene Sharppal. Nyilván nem adott neki közvetlen megbízást a magyar állampárti kormány megbuktatására, de a diktatúra megdöntés és hatalomváltás békés módszereit átvehette, és átadhatta magyar csapatának. 1989-ben és 1990-ben ugyanis mind a Fidesz, mind az SZDSZ akcióiban fellehetők a sharpi módszerek. Csakhogy ezeknek Mark Palmer akkori amerikai nagykövet is birtokában lehetett, mert a liberálisok ellenfelénél, Németh Miklós miniszterelnöknél is fellehető az MSZMP vezetőivel való szakítás, a hallgatólagos demokratizálódás, a békés átmenet gondolata, s ezt elősegítendő a Munkásőrség meglepetészerű lefegyverzése. Mark Palmernek jóbarátja és teniszpartnere volt a magyar miniszterelnök, rendszeresen találkoztak, s nem a Soros-t, meg az ő országot elfoglalni akaró csapatát támogatta, hanem közvetlenül a ma jól ismert Lauder (akkor ő Bécsben volt amerikai nagykövet), Reichman, Andrew Sarlós, Peter Munk és más magyar származású amerikai és kanadai milliárdosokat és a velük tartó budapesti befektetőket. Ezek nem politikai, hanem befektetési alapon érdeklődtek Magyarország íránt, és a pénzügyi lehetőségek, nem pedig Gene Sharp ajánlásai érdekelték őket. Ettől függetlenül a mindenről ismeretekkel rendelkező Mark Palmer Sharppal kapcsolatban is adhatott nekik alapvető infomációkat. Azt az alapvetést pedig, hogy a rendszerváltás legyen békés, vagy menjen végbe békésen ők is támogatták.
Magát Gene Sharpot egyébként az amerikai kormánykörökből azok, akik ismerték, nem nagyon kedvelték, mert ahol megjelent, majd ott maradt ott mindig az amerikai érdekek kerültek veszélybe. Feltehetően a berlini fal lebontása és a két német országrész békés egyesítése során is felhasználtak Sharp féle állam-átalakítási, és belső demokratikus rendszerkiépítési elemeket, olyanokat, amlyek a lakosságszámára is elfogadhatóak voltak. Lengyelországban könnyebben, és Csehszlovákiá-ban kicsit nehezebben, de ugyancsak végbement a vérengzés nélküli rendszerváltás. Romániában ezt nem tudták megcsinálni, mert a securitate, a román állambiztonság és Ceausescu a diktátor kemény kézzel irányított, magát az országot pedig a szovjetek vették célba a titkos atombomba kutatások miatt. Itt - hiába akadtak nyugaton tájékozott értelmiségiek, meg belső ellenzékiek – a félelem mindenkit kordában tartott, a KGB-nek kellett beavatkoznia az ország belügyeibe, román egyentuhába öltözött kisinyovból átdobott csapatok, mint ,,román” fellázadt csapatok támadtak Bukarestre, kirobbantották a forradalmat, felszámolták a diktatúrát védő securitate egységeket.
Összefoglalva: lehet, hogy személyesen is jelen volt Gene Sharp az 1989-1990-es kelet-közép-európai rendszerváltozásoknál, de csak titokban. A kínai, életét is veszélyeztető kudarc feltehetően elvehette a kedvét a helyszíni foradalmárkodástól, s legfeljebb megfigyelőként, vagy embereivel figyeltette és követte a történéseket. Ugyanakkor ezekből olyan, gyakorlatban is jól vizsgázott tapasztalatokkal lett gazdagabb, amelyekkel kiegészíthette a diktatúrák békés megbuktatásának, s a demokrácia kiharcolásának pontokba gyűjtött békés módszereit. Számára Kelet-Európa egy ideig egy laboratórium lett, ahol a tudós kipróbálhatta, letesztelhette a legelképesztőbb ötleteit.
1992-ben Gene Sharp felhagyott a fotellázadó gyakorlatával, szinte egyik napról a másikra ,,aktív forradalmárrá vált”. Thaiföld felől egy hajón besurrant Burmába és folyamatosan tartott szemináriumokat a gerilláknak. A rendszer stabilitásának aláásására és a junta megbuktatásának különfélet módszereire tanította őket.
A burmai ,,száműzetésben”, tovább kísérletezhetett, ahogy ő nevezte, figyelte ottani tanítványai fogékonyságát. Azt tapasztalta, hogy a gerillák csak a tudománya egy részét sajátították el, a tanult módszerek többségét elfelejtették. A dzsungelbeli mozgásuk során nem volt miből felidézni egyes fontos tennivalókat, ezért Gene Sharp megkérdezte az ellenállás irányítóitól, hogy készítsen-e egy rövid füzet-beli összefoglalót az erőszakmentes küzdelemről. Rábólintottak, kérték, hogy írja meg. Az eredmény "a diktatúrából a demokráciába," kézikönyv lett, amely eredetileg csak a lázadó burmai nép részére készült, de nemsokára az egész, elnyomás és diktatúrák elleni világ békés harcának a ,,bibliája” lett.








Tőke Péter:

198+Sheldon önvédelmi pont a magyarnak, a migráns támadások és a Sharpi akciók Ellen


A kormánybuktatás kézikönyve készülő II. kötetéből.
(…)II./III.a.: Társadalmi együtt-nem-működés módszerei ( A hóhér-iskola végzős növendékeinek vizsgafeladata az ellenállók meglátogatása és megfélemlítése. A díjazott kulcsordítás: lerúgom a fejed fa..fej!)
Személyek kiközösítése
55. A társadalmi bojkott ellen több fegyvert is be lehet vetni. Így a lejáratást: a Hazugsággyár segítségével minden hiradás szerint az életfogytiglanos rabok, és a nálunk rekedt pápuai emberevő menekültek szervezett akciója, vagy elhallgatni az egészet, vagy ha mégis kiszivárog, akkor közzétenni a hamisított bizonyítékokat miszerint fejenként 100 ezer forintnyi gázsiért csinálták.
56. Szelektív társadalmi bojkott: Egyik nap a romák, a következőn az ázsiaiak, utána a fehérek, majd az afroamerikaiak nem közlekedhetnek a metrón, buszokon, villamosokon, trolibuszokon. Kivéve azokat, akik a kormánytól nemzeti címeres baseball sapkát kapnak és azt hordják. Az egyéb társadalmi bojkott szervezőit őrizetbe kell venni és csak fehér hálóingben, cipőkrémmel feketére festett arccal, kizárólag a városon át gyalogolva mehetnek haza.
57. Lüszisztraté mintájú tétlenség (Lysistratic nonaction), az ezt választóakat a sétányokon padokra kell kötözni és a 12 óránkénti wécézési szüneteket leszámítva a semmittevésüket tartóssá kell tenni. A nemzeti járókelők persze leülhetnek melléjük, a nők a férfiakkal kokettálhatnak, csók tilos, a férfiak az oda kötött nőket nem simogathatják, tapogathatják, a nyelvelés és a csók tilos.
58. Nyilvános kiközösítés. Akikkel ezt teszik azok kárpótlásul előléptetésre kerülnek és a kiközösítők főnökei lesznek.
59. Tilalmazás. Az ebben résztvevők kötelesek legfeljebb húszféle tilalmat alkalmazni saját maguk ellen. Miután a lakásukat, munkahelyüket bekamerázzák ellenőrízhető: a vállalást betartják-e? Aki többet is megszeg, ha férfi, aklor csak úgy vizelhet, hogy nem veheti elő és nem foghatja meg, ha nő, akkor pedig ráülhet a wc-re, de a nadrágocskát, tangát, dinamóbugyit nem veheti le (Kivéve a menszesz alatt álló betétesek).

Társadalmi eseményekkel, szokásokkal, intézményekkel való együtt-nem-működés
60. Társadalmi és sporttevékenységek felfüggesztése. Az érintettek, a résztvevők összegyűjtése, felsorakoztatása a városi fő sugárút elején, s elindítani őket békaugrálással az út végéig.
61. Társadalmi ügyek bojkottja. Nem vettél részt a nemzeti ünnepen, nem tetted ki házadra a lobogót? Rohadt, sunyi mocsok vagy, előbb-utóbb megtalálnak. Nem adsz vért? Oké, nem is kapsz. Semmit se intézel, amit a törvény előír? Nincs tébéd, nem mehetsz orvoshoz, a jogosítványod és a bérleted érvénytelen.
62. Diáktüntetés. Le vagy fényképezve, az oktatási intézményből ki vagy rúgva, diákigazolványodat elkobozzák, a kollégium kizárt, ha valamelyik diákhaver befogad, az is kirúgásra kerül. Az egyetemre, főiskolára nem mehetsz be, a menzán nem étkezhetsz. Lehetőség a bűnbocsánatra: egy éves önkéntes takarítói, wécépucolói sztahanovista tevékenység után az adott évet elvesztve újra kezdheti évpótló tanulmányait.
63. Társadalmi engedetlenség vezető személyiségek, az ország kormánya és hivatalai, szegénység és éhezés ügyben tilos, minden más ügyben a témát a kormány politikai instruktorainak kell engedélyezni
64. A visszavonulás társadalmi intézményekből tetten ért érintettjeiről fényképes, falragaszos csoportos tablókat kiragasztani városszerte, miszerint lustaság, belső intrika, tehetségtelenség miatt kirúgásra kerültek, és soha többé nem alkalmazhatók állami és önkormányzati intézményekben.

Visszavonulás a Társadalmi Rendszerből
65. Otthonmaradás? Az ezt igazoló orvosi igazolás hiánya és legalább egy hetet meghaladó politikai tiltakozó távolmaradás esetén a jóságos állam teljesíti a vágyakat: Otthon akarsz maradni? Maradj! Ügyészségi kezdeményezésre kötelező elrendelni a bíróságoknak a háziőrizetet.
66. A totális személyi együtt-nem-működést tanúsító személyeket a közösség kívülről pénzelt provokátorokká, ügynökökké minősítheti, és kizárással büntetheti.
67. Dolgozók kivonulása ("Flight" of workers) ellen leghatásosabb fegyver a tizedelés, vagyis korra és képzettségre tekintet nélkül minden tizedik alkalmazottat fegyelmivel ki kell rúgni alkalmatlanság, vagy összeférhetetlenség miatt.
68. Menedék (Sanctuary). A minden közösségben jelen lévő intrikusok, feljelentők felhasználásával megtudni hol a menedék, aztán legalább egy hétre rájuk zárni a menedéknek számító pincerendszer, elhagyott épület ajtajait vagy ha barlangról van szó, berobbantani a bejárati folyosóját. Tudatosítani kell velük, hogy egy túlélési verseny résztvevői.
69. Kollektív eltűnés? Ez a mai technika mellett a legtöbb országban lehetetlen. Ha mégis sikerül megtenni, akkor meg kell üzenni nekik, hogy egy évig nem jöhetnek vissza az országba, városukba, munkahelyükre, ez alatt bankszámlájuk zárolva, minden vagyonuk, ingatlanuk lepecsételve.
70. Tüntetőleges emigráció, hidzsra. Ez nem az arab világ és nem Mekkából Medinába kell kivonulni. Lehet tüntetve emigrálni, de csak a kerítésen túli déli államokba. A nyugat felé tüntetve emigrálók fotóit, személyi adataikat közzé kell tenni a médiában, s ha egy hónapon belűl nem jönnek vissza, s nem tesznek különleges hűségnyilatkozatot, akkor meg kell fosztani őket az állampolgárságuktól.
II./III. b1.: Gazdasági együtt-nem-működés módszerei Gazdasági Bojkottok (Vigyázat! A hatóságoknak az akció-helyszíneken joga van a pénztárcákat megtizedelni, morgodás, egyet nem értés esetén kétszerannyit is elkobozhatnak)

Fogyasztói műveletek
71. Fogyasztói bojkott? Meg kell tiltani nekik a kifogásolt termékek vásárlását. Legalább hat órán át ott kell az üzlet előtt ülniük és várakozniuk, hogy elvegyék a kedvüket a hasonló akcióktól.
72. Bojkottált javak nem-fogyasztása? Elrendelni a felsorolt termékek és árucikkek rendkívüli, akár a 90 százalékos árleszállítását, had üsse meg őket a guta.
73. Megszorítások politikája? A Hazugsággyár-média kötelessége, hogy kreatívan bizonyítsa, a megszorítások a polgárok boldog jövőjének elősegítését szolgálják, s meg kell szólaltani hitelesnek látszó utcai embereket, hogy életszerűen dicsérjék és elmondhassák: soronkívül fizettek, s határidő előtt eleget tettek a szeretett kormány intézkedéseinek.
74. Bérleti díjak kifizetésének késleltetése? Elég, ha a rendőrség a távollétükben lepecsételi a bejárati ajtókat, sőt még őrzi is, és csak 24 óra elteltével engedi be őket a bérlakásukba.
75. Bérleti díjak kifizetésének megtagadása. A renitens buksi fejekben lévő lázongó gondolatok rend irányába való terelése érdekében a lakásuk minden holmiját le kell vinni az utcára. A bérlő kijózanítását nyomatékosíthatja egy súlyos figyelmeztés, ha 48 órán belűl nem fizeti ki a tartozását, akkor a könyék hajléktalanjai ott lakhatnak szilveszterig az ő költségére.
76. Fogyasztók nemzeti bojkottja csak a létszükségleti termékeknél megengedett: ívóviz, kenyér, olaj, benzin, villamos energia, szennyvízelvezető csatorna-használat, stb. Ezek a szolgáltatások a bojkott idején nem vehetők igénybe a tiltakozó akció lejártáig. Jó lecke kell, hogy legyen minden érintett számára.
77. Fogyasztók nemzetközi bojkottja! Ez úgy járatható le, ha a külföldről jött kérést maga az állam teljesíti. Például ha a közlekedés ellen tiltakozik a világ, akkor ezt túl lehet lihegni azzal, hogy nemcsak járművekkel, de még biciklivel – kivéve a kerekesszék – rollerrel, lóval sem lehet közlekedni. Csak a helikopterek kaphatnak a tiltás alól mentességet, mivel heliportok hiánya és a sok villanyvezeték miatt sehol sem tudnak leszállni.

Munkások és termelők műveletei
78. Munkások bojkottja? Egyáltalán van még szocializmusi értelemben vett munkás? Na ne sértegesse senki ilyen elnevezéssel az Audi, vagy a Mercedes trógerolástól rég leszokott fehér köpenyes szerelőcsarnoki, úri alkalmazottjait. Előbbre való a hűség a cég iránt, mint a nemzetközi munkásmozgalmi anarchisták lázálmaként kiagyalt kollektív bojkott. A keletiek kezébe került kommunista-kapitalista gyárak dolgozói talán még bojkottálnának, ha ezért a külföldiek megfizetnék őket, de a tulajdonoshoz is hűek maradnának azzal, hogy a termeléskiesét az akció lejárta után túlmunkával behozzák.
79. Termelők bojkottja is megmosolyogtató, hiszen a paraszt, az állattenyésztő, a szőlősgazda az állami retorziótól félve inkább elbújna, mint a rendszer ellen bármit is tenne. Kivéve az útlezárásokat, az már hagyomány, mint a búcsú. Nem árt összejönni egy traktoros jamboree-raa, még akkor is, ha nincs sok értelme.

Ipari közvetítők műveletei
80. A szállítók és rakodók bojkottja az egész országra kiható károkat okozhat, ezért az összes érintettet azonnal be kell hívni tartalékos katonai szolgálatra, hogy egyenruhában, parancsra végrehajtsa a lakosságot kiszolgáló kereskedelem és az ipar szállítási igényeit. Aki még nem volt katona arra rá kell ijeszteni, hogy három hónapon át a szerbiai határnál épített drótkerítés mellett kell éjszakai őrséget állnia, vagy kilép a bojkottból.

Tulajdonosok és a menedzsment műveletei
81. Kereskedők bojkottja: elég bezárással, NAV és fogyasztóvédelmi ellenőrzéssel megfenyegetni őket.
82. Az ingatlan eladásának vagy bérbeadásának visszautasítása azonnal megszűntethető, ha a Földhivatalnál az állam az ingatlant elmaradt adókkal terheli és eladási tilalom alá helyezi. A bérbeadást pedig nem lehet visszautasítani, ha a lakást vagy az üzletet háborús országból jött menekült státuszúak akarják kivenni.
83. Kizárás. Törvényt kell hozni, hogy – az államit kivéve –, kizárás esetén nem az érintett polgárt, hanem a kizárási határozatot hozó szervezet vezetőjét, elnökségét, igazgatóságát kell kizárni.
84. Ipari segítségnyújtás visszautasítása. A segítségnyújtást visszautasítót a sajtóban, a tévében, de még utcai falragaszokon is ki kell pellengérezni, a cég ellen pedig a NAV indítson átfogó adó- és Áfa-ellenőrzést.
85. Kereskedők „általános” sztrájkja a szabadság legjobb hírdetője, hiszen aki meg meri tenni egy diktatúrában, az elismerést érdemelne. Az állam és az önkormányzatok összehangoltan védekezhetnek ellene, mert rendeletben kell előírni, hogy egy hétnek a hat munkanapján tartható, ám minden nap csak éjféltől reggel hat óráig, s ez alatt az időszak alatt a bezárt ajtók mögött kell az eladóknak és a vezetőknek tartózkodnia.

Tőketulajdonosok és pénzügyi forrásokkal rendelkezők műveletei
86. Bankbetétek visszatartása. A bankfiókok pultjai mögé egyneruhás katonákat kell állítani, akik fikázzák a bankot, mert nem akar pénzt adni és az ügyfeleket rábeszélik, hogy lépjenek át egy állami bankba, ott garantáltan mindig megkaphatják a pénzüket.
87. Díjak, illetékek és értékelések kifizetésének visszautasítása. Onnan a helszínről felhívható a bankfelügyeleti ügyelet, és feljelenthető a fizetést megtagadó. A bediktált adatok alapján fax- vagy e-mail értesítést küldenek az adott pénztárnak, hogy napi tíz százalékos büntetőkamattal nő a visszatartott összeg. Már most tíz, holnap pedig húsz százalékkal több pénz fizetendő.
88. Adósságtörlesztés vagy kamat kifizetésének visszautasítása. A 87-es ponthoz hasonlóan napi tíz százalék azonnali büntetőkamat fizetendő.
89. Tőke és hitel rendelkezésre bocsátásának beszüntetése. Az ezt elrendelő igazgatónak, részleg- és osztályvezetőnek a saját magánvagyonából kell a jogosan követelő ügyfélnek térítenie.
90. Bevételek visszautasítása (Revenue refusal) A visszautasított összeg elkobzása, háromszoros büntetőadó és NAV nyomozás rendet tehet.
91. Kormányzati pénz visszautasítása (Refusal of a government’s money) csak úgy lehetséges, ha a felkínál összeg kétszeresét közcélra befizetik.

Kormányzati műveletek
A kapitalista kereskedelembe politikát, liberális befolyást csempészni. A nemzetellenes és uniós szabályokat sértő kormányellenes gazdasági támadások ellen több védekezési módszer is ajánlott.
92. A kormány belföldi embargót rendelhet el, eladási tilalommal büntetheti a törvényes rend ellen szervezkedőket
93. A vétkes kereskedőket feketelistára helyezhetik, ha az üzleteiket bérlik, akkor onnan kirúghatók, ha a sajátjukban árusítanak, akkor azok kirakatait, ajtajait ferde irányban szalaggal kell leragasztani a következő felirattal: ,,Kényszerbezárás a vásárlók megkárosítása miatt!”
94. Nemzetközi eladók embargója. Az érintettekről lista készítendő. Ha hűtőkocsit igénylő fagyasztott árút küldenek, az addig tartani a mellékvágányon, amíg meg nem romlik, ha más fajta az áru akkor a papírjait el kell kérni és az árut kisérő előtt elégetni, utána vagy visszaviszi külföldre, vagy papírnélküli csempész szállítmánynak itélve lefoglalják.
95. Nemzetközi vásárlók embargója. Nem léphetnek be az országba, ha itteni partnereik árut szállítanak nekik, abba bele kell csempészni romlottat, penészest, rendkívül büdöset, vagy például ruhafélék esetében moly általt rágott, lyukakkal tarkítottakat.
96. Nemzetközi kereskedelmi embargó. Halleluja, a kormány is csatlakozik hozzá az erre ösztökélt magyar vállalatokkal együtt.
II./III. b2.: Gazdasági együtt-nem-működés módszerei: A Sztrájk (Ahol a fizikai szétverés célszerű, ott hálóhúzással le kell választani kisebb csoportokat. Egyszerre több is elindítható jobb és bal oldalán dömperekkel húzva, lassan, csak olyan sebességgel, ami nem okoz komolyabb sérülést.)

A sztrájk csak pártsemleges lehet. Ha valahol ellenzéki politikusok is feltűnnek, azokat a rendőrségnek össze kell fogdosni és őrizetbe kell venni. Ajánlatos keménylegényekből, futballdrukkerekből sztrájkellenőrséget is szervezni, mert ahol nem értenek a szép szóból, ott bizony oda kell csapni.

Szimbolikus sztrájkok
97. Tüntetőleges sztrájk. Tilos hírt adni róla, úgy kell kezelni, mintha nem is létezne. A hallgatás szabályait megszegő szervezőket őrízetbe kell venni, s csak akkor kerülhetnek szabadlábra, ha szervezett közönség és kamerák előtt bevallják, hogy hazudtak, aljas rágalom, hogy sztrájkot akartak szervezni.
98. Azonnali „villámcsapásszerű” munkabeszüntetés (Quickie walkout (lightning strike)). Oké, de nem mehetnek el, ott kell maradniuk 24 órán át. Ha utána nem kérnek bocsánatot, akkor egy hónapig el vannak tiltva a munkától, s ez alatt semmilyen bért és támogatást sem kaphatnak

Mezőgazdasági sztrájkok
99. Földművelők sztrájkja. Csak kint a természet lágy ölén tartható, a szervezők kötelesek tepertős pogácsával és kocsisborral ellátni a résztvevőket. Sztájkellenőrök átnézik az összegyűlteket, s aki nem tudja mi a téma, vagy hülyeséget beszél, azokat vontatókkal elviszik egy rakodópályaudvarra, ahol orosz katonaegyenruhás színészek marhavagonokba zsúfolják őket azzal, hogy Szibériába utaznak, ha csak meg nem esküsznek, hogy soha többé nem sztrájkolnak. Utána hazaviszik őket.
100. Mezőgazdasági dolgozók sztrájkja. Mire sor kerülne rá, a szibériai kényszermunka félremagyarárott, falusi rémhírterjesztői által megdolgozott helybélieknek már esze ágában se lesz sztrájkolni. Sőt kutyát uszítanak a szervezőkre.

Speciális csoportok sztrájkja
101. Kötelező katonai szolgálat megtagadása (Refusal of impressed labor) A megtagadóknak ,,satnya”, ,,fejlődésben visszamaradott”, ,,katonai szolgálatra akalmatlan” szavakat kell bepecsételni az útlevélbe, angolul, franciául és magyarul.
102. Végrehajtási szervek dolgozóinak sztrájkja. Nem mehetnek el otthonról, mert a kormány ellenvégrehajtókat küld a lakásukra, hogy elvigyék a tévéjüket és a hűtőszekrényüket. Ám üres kézzel távoznak, ha a sztrájkolni akaró aláír egy papírt, hogy eszük ágában sincs a korrupt szervezők demonstrációján részt venni.
103. Személyzeti sztrájk. Csírájában elfojthatják a sztrájkellenőrök, ha elővesznek olyan hamisított dokumentumokat miszerint az illető büntetett előéletű, a konkurenciának pénzért árulja a vállalata személyügyi titkait.
104. Szakmabeliek sztrájkja. Ha a médiáktól elzárva, saját üzemcsarnokukban, vagy kultúrtermükben tartják, akkor a területileg illetékes kormányhivatal projektort és izgalmas akciófilmeket kölcsönöz nekik. Ingyenes virslivel és csapolt sörrel a táplálásukról is gondoskodik, ám a kormányt nem szidhatják. Készíthetnek petíciót, és azt a helyszinre érkező miniszternek átadhatják, még koccinthatnak is vele.

Hagyományos ipari sztrájkok
105. Súlyponti sztrájk (szakmabeli tekintélyemberek kollektívája) Híradás nélkül, egy kijelölt kultúrteremben tartható. Minden résztvevő megkapja zárt borítékban a felmondó levelét, ám az felbontatlanul visszaadható, ha a saját problémáik megoldásával foglalkoznak és nem viselkednek kormányellenesen.
106. Iparági sztrájk. A rendezvényt csak zárt üzemük területen lehet rendezni, csak szakmai témákról tarthatnak beszédeket az iparági vezetők jelenlétében. Ordítozás, kormányellenesség, a médiának tartandó elfogult hazudozás tilos.
107. Szimpátiatüntetés. Kék szalag kitűzése megengedett, ha a szalagon látható helyen a mindenkori kormányfő mosolygós képe látható.

Korlátozott sztrájkok
108. Részleges sztrájk illemhelyeken legfeljebb tíz fővel a kisdolgukat és nagydolgukat végzők zavarása nélkül, a sajtó kizárásával, mobiltelefon-blokkolás mellett tartható.
109. „Lökhárító” sztrájk (Bumper strike) Minden résztvevő köteles egy személyautó lökhárítót cipelni magával. Tévéközvetítés, röhögő és tapsoló unatkozó nyugdíjas közönség odaszervezése célszerű.
110. Munkalassító sztrájk. Csak óránként, kormánylap olvasási negyedórás szünetekkel megengedett. Érkezni és távozni csak lassan, araszolva lehet. Aki gyorsít azt vissza kell küldeni a sor végére, hogy újra induljon.
111. Csak a minimum ellátást teljesítő sztrájk (Working-to-rule strike). Népharagot azzal támasztani ellenük, hogy a villamosenergia ellátást minimumra korlátozzák, hat óránként csak egy óráig lesz áram, hogy a fridzsiderek és mélyhűtök tartalma ne olvadjon ki. Kivétel csak az esti filmek sugárzása alkalmával van, ilyenkor 2 órán át van villany. Utána praktikus a sötétben letudni az aktuális szerelmi összebújást. A metrók, villamosok csak két kilóméteres szakaszokig viszik az utasokat, utána egy kilóméter gyaloglása után szállhatnak át a továbbmenő járatokra. A kerekesszékesek jobb, ha otthon maradnak.
112.„Beteget” jelenteni. A kórházak, ambulanciák és háziorvosok kötelesek az igazolást olyan speciális festékkel írni, nyomtatni, ami két-három óra alatt elpárolog. Másnapra így igazolás nélkül igazolatlan nap lesz.
113. Lemondás általi sztrájk. Az érintettek levelet kapnak a tulajdonosaiktól és a kormánytól: ,,Ön egy beképzelt paprikajancsi: azt képzeli, hogy beosztásánál, munkájánál fogva valaki? Hát nem! Ön egy senki. A senkik pedig nem mondhatnak le. Ha volt is valamilyen ,,rangja”, attól most megfosztjuk. A munkája nem változik, a bére harminc százalékkal csökken, s az Ön munkájának új megnevezése: Ketteske.
114. Korlátolt sztrájk csak elmegyógyintézetekbe történő csoportos látogatással tartható. Az intézet udvarán össze kell engedni őket a zárt osztálybeliekkel, s ha kialakul egy tortacsata, akkor még a tévé is hírt adhat róla.
115. Szelektív sztrájk. Csatlakozhatnak az előző pontbeliekhez, de csak szelektíven: a 151 centinél alacsonyabbak és a 199 centinél magasabbak.
Iparágakat összefogó sztrájk
116. Kiterjesztett sztrájk. Motoros rendőrök küldendők a szélrózsa minden irányába, hogy arra utasítsák a szakkereskedéseket, javítóműhelyeket, üzemeket, hogy azonnal csatlakozzanak az országos sztrájkhoz. Átadnak egy sztrájkcélról szóló felhívást valamennyi szervező és fontosabb vezető fényképének, címének és telefonszámának közlésével és egy aláírandó kötelezvényt, miszerint lemondanak fél havi bérükről, hogy a sztrájvezetők és szervezők Cancumban nyaralhassanak.
117. Általános sztrájk. A kezdete előtt egy órával minden közlekedési eszköz leáll, hiszen az ,,általános” rájuk is vonatkozik. Tilos motorral, autóval, biciklivel és motoros hajóval közlekedni, így nem tudnak a központi rendezvény színhelyére elmenni. Közlekedési eszközként csak a kínai riksa, a magyar tricikli és a roller megengedett.

Sztrájkok és gazdasági bojkottok kombinációi
118. Hartal (az indiai függetlenségi mozgalomban alkalmazott mintára) Itt nem engedik majmolni az indiai, bangladeshi csalással vegyített módszereket. Azok olyan általános sztrájkok, hogy az ügyeskedők, főleg a diákok tájékozódnak hány államban van hartal majd hangoskodva, fennen hírdetve bejelentik, hogy csatlakoznak hozzá, holott a valóságban elmennek a tengerpartra nyaralni.
119. Gazdasági leállás. Az állam, hogy megleckéztesse az ilyen fajta sztájkolókat, szintén csatlakozik hozzá, minimálisra csökkent minden szolgáltatást, bezárja a kormányablakokat, ügyintéző hivatalokat, a hatóságok se fogadnak senkit, a börtönök sem látogathatók. Hogy kik miatt történt mindez azt a televiziók fényképekkel bemutatják.
II./III.c. Politikai együtt-nem-működés módszerei (Emiatt nem kell aggódni, mert az ilyen jellegű ellenállás hamar és könnyedén felszámolható)
Autoritás visszautasítása
120. Lojalitás visszatartása vagy megvonása. A neves illetők meghívólevelet kapnak a Parlamentbe kitűntetés átvételére, ám belépéskor és regisztráláskor kapnak egy frissített meghívót, amelyik píros csikkal át van húzva és rá van béjegezve: Lojalitás hiánya miatt törölve!
121. Lakossági támogatás megvonása. Az ezt szervezőket összeeskűvőknek kell nyilvánítani, és gyűlöltté kell tenni, a nyakukba kell varrni a kedvezmények szüneteltetését, például a nyugdíjasoknak mindenhol jegyet kell vennie, teljes árat kell fizetnie, a szemételszállítás leállítását, stb..
122. Ellenállást pártoló irodalom és beszédek. Az ilyen ideológiát terjeszteni akarók műveit betiltani, vagy alaposan cenzúrázva szabad kinyomtatni. Az ellenállók a beszédeik alatt csak tátoghatnak, a hangszórók a beszédük helyett csak kormányt dicsérő propaganda-szónoklatot sugároz. A szónokokat nem tilos tojással és rothadt paradicsommal megdobálni.

Civilek együtt-nem-működése a kormányzattal
123. Törvényhozó szervek bojkottja. A tévék, rádiók, és a sajtó egész oldalas hírdetésekben hozzák: ZAKSON! Utána zárójebe: kerülsz te még a kezükbe, s csak akkor ehetsz, ihatsz, ha minden alkalommal ezerszer leírod I love bírók, ügyészek!
124. Választások bojkottja nem lehetséges, mert aki 6 óráig nem megy szavazni azt a rendőrség előállítja és a fogdába vitt mozgó urnák igénybevételével szavaztatja. Kigyúrt rabtársak ellenőrzik, hogy a megfelelő személy kockáját X-elik-e be. Másnap mehetnek haza.
125. Kormányzati alkalmazottak és tisztviselők bojkottja (Boycott of government employment and positions). Nincs szükség rá, mert a kormányablakok tudják a polgárnak mi az aktuális inzétnivalója, így kimennek a lakására és elintézik, amit kell.
126. Kormányzati részlegek, hatóságok és más testületek bojkottja. Ennek is elejét lehet venni, ha rendeletben betiltják, hogy a kiváncsiskodó transparenciták fél éven belül oda menjenek. Egyébként is miféle liberális zagyvaság, hogy a fontos szerveket zavarják. A tetten ért bojkottálók eltilhatók a felsorolt állami szervezetek látogatásától. Nem kíváncsiskodhatnak, ügyeiket is csak a hozzátartozóik intézhetik helyettük meghatalmazással.
127. Kivonulás a kormányzati oktatási intézményekből. A mai technikával hamar megvagytok! Minden kivonuló bevonul fél évre a hadseregbe tartalékos tiszti kiképzésre.
128. Kormány által támogatott szervezetek bojkottja. Támogatandó, mert sok a selejt, a dudva, az élősdi, s ezektől így könnyű megszabadulni.
129. Végrehajtó hatóságokkal való együttműködés visszautasítása. Erre nincs is szükség, mert egy liberális nyavalya. Csak a rendőrségnek szabad együttműködnie, nekik meg kötelező
130. Saját jelzések és helyjelzők eltüntetése. Na bumm! Jobb is, ha eltűnsz a búsba. Azonnal tizen állnak a helyedre.
131. Választott tisztviselők el nem ismerése. Ki vagy te szarjankó, kit érdekel elismered-e vagy sem. Büntetlenül csak a WC-ben elmélkedve mondhatod az ajtónak, persze csak halkan, mert lehet, hogy ott is lehallgatnak.
132. Meglevő intézmények megszüntetésének megtagadása. Ha ezt nyilvánosan teszik őrizertbe kell venni őket és lázítás miatt bíró döntsön a további sorsukról. Esetleg bekerülhetnek az oroszokkal, törökökkel, kínaiakkal, s persze az USA-val kialakítandó rabcsere programba, néhány hónapos szibériai, vagy Góbi sivatagi levegőváltozásra.

Civilek alternatívái az engedelmességre
133. Vonakodó vagy lassú teljesítés. Az ebben résztvevő felelősök kötelesek ,,szabotőr” pólót viselni. Csak úgy mehetnek ki az utcára, ha előtte mindkét cipőjükkel ürülékkel teli vödörbe lépnek.
134. Közvetlen felügyelet hiányából fakadó engedetlenség. Munkahelyükre, közösségi helyükre börtönőrök küldendők, akik 24 órán át őrzik őket. Mindenre engedélyt kell kérni, az evésre, ivásra, a wécézésre, de még az egymással beszélgetére is. Óránként kórusban kell éneklő hangon ismételgetniük: engedelmes vagyok, engedelmes leszek, Istenemre esküszöm!
135. Népi engedetlenség (Popular nonobedience) Lázongó faluk lakosságát összegyűjteni, és beterelni a templomba. Néhány órás ott tartás után, akik megesküsznek, hogy soha többé nem lesznek engedetlenek, azok átmehetnek a kocsmába ingyen sörre, sörkorcsolyára, borra. fissen sütött házi pogácsára. A továbbra is engedetleneket, morgolódókat hazaküldik, hogy megnézzék otthon vannak-e, aztán vissza kell futniuk és jelenteni, hogy nincsenek otthon, és ezt meg kell ismételni néhányszor.
136. Álruhás engedetlenség. Le kell leplezni őket, s bárhol vannak, ott le kell vetni az álruhát, és alsónadrágban, bugyiban, pólóban, topban a városok, falvak főterein kell pellengérre állniuk.
137. Gyülekezés vagy találkozó feloszlatásának visszautasítása. No problem, csak startjelet kell adni, s kezdődhet a maratoni futóverseny a rájuk uszított seregnyi kutya előtt.
138. Ülősztrájk, az összes ülő alkalmatosságot, padokat, járdákat, aszfaltutakat folyamatosan locsolni kell záptojásos szennyvízzel.
139. Hadkötelezettség vagy deportálással való együtt-nem-működés. A hadkötelezettség ellen tiltakozók az együttműködés elutasítása után SMS-t és E-mailt kapnak, miszerint kötelező nekik csicska ,,rangjelzésű” egyenruhában járni. A deportálás ellenzése után az ellenző azonosítása, elfogása, és az amerikai FEMA táborokhoz hasonló magyar ,,katasztrófavédelmi tábor”-ba szállítása. Ott a mindenkori kormányfő jóságossága függvényében választhat, őr, vagy őrzött akar-e lenni?
140. Rejtőzködés, elmenekülés vagy hamis személyazonosság. Az előbbiekhez képest még félretett pénz is szükséges, aztán legalább egy évi fizetésnélküli szabadság kérése, lakcímváltoztatás (az új lakcím egy nyilvános illemhelyé), vagy az EU egy távolabbi zugába, lehetőleg üdülőszigetre való átköltözés. Meg kell hagyni a sikeres eltűnés illúzióját, hagyni egy-két hétig nyaralni, aztán a kutyáéhoz hasonló emberchip helyzetjelzője vagy ha az még nincs a mobilja alapján érte mennek. A személyazonosságot hamisítók ellen a retinaszkennert és ujjlenyomat adatbankot kell használni.
141. „Illegitim” jogszabályokkal szembeni civil engedetlenség. Az engedélyezett az összes államhoz köthető szolgáltatás igénybe nem vétele: csak gyalog közlekedhet, zacskókba gyűjtve neki kell elvinnie a szemetet, villany helyett gyertyával világíthat, a vízcsapokat és a wécét nem használhatja, nem telefonálhat, nem internetezhet, a tévézés persze nem tilos, de csak úgy, ha bekéretkezik a szomszédhoz.

Kormányzati alkalmazottak műveletei
142. Kormányzati segélyek kiszolgáltatásának szelektív visszautasítása. A nekik kiutalt segélyt felveszik, ám kórusban azt kiáltozva, hogy ,,állami sikkasztás!” visszautasítják. A kormány büntetésül a szomszédjaiknak, munkahelyi kollégáiknak adja a pénzt, azzal, hogy egy héten át pont este 8-kor kórusban, szerenádszerűen hálálkodjanak a pénzről lemondóknak.
143. Információk és utasítások átadásának blokkolása. Ezt csak a bonyolító folyamatban résztvevők tehetik meg. Első büntetés: elvenni a belépő kártyáikat, második: másnap nem mehetnek be a hivatalba, a székhelyre, a központba. A bejárat előtt horgászszékeken kell ücsörögni, informális szolgáltatást adni az ismerős ügyfeleiknek. A harmadik: fizetéskor szembesülés a bércsökkentéssel.
144. Időhúzás és obstrukció. A tettenértek kötelesek 2 hétig a homlokuk közepére rányomtatott ,,SZABOTŐR” feliratot viselni, hátizsákban harminc kiló homokot cipelni és csigalassúsággal közlekedni.
145. Általános adminisztratív együtt-nem-működés. Felkerülnek egy listára, utána elveszik az irataikat. Tessék csak újra beszerezni. Mivel a kormányablakoktól el lesznek tiltva megtapasztalhatják milyen a velük együtt-nem-működés, mindenhol a váratás, ide-oda küldözgetés, a sorbaállítás, meg kell várni, hogy az ügyintéző hölgy kilakkozhasa a tíz körmét, nyugodtan falatozhasson, s közben egy gombot nyomogathasson: ,,várjon türelemmel, csak a sorbanállók kérdezhetnek. Ha a polgár izzad, ki kell mennie a mosdóba, hűsíteni, lemosni az arcát.
146. Igazságszolgáltatási szervek együtt-nem-működése. Az együtt-nem-működő bíróságok, ügyészségek, stb. felfüggesztésre kerülnek, a helységeiket afrikai menekültekkel kell telezsúfolni, mindenhol hálózsákoknak, takaróknak kell hevernie és az ellenjező hivatalnokok kell, hogy kiszolgálják őket, ételt és italt osszanak, tolmácsok segítségével elmagyarázzák a fontosabb magyar törvényeket. A konfrontálódó, renitens, veszekedő menekülteknek ijesztegetés céljból internáló táborlátogatás Kistarcsára, hogy megtekinthessék a rájuk váró (virtuális) büntetés helyzíneit. Ott már korábban restaurálni kell a Rákosi és ÁVÓ-korabeli cellákat, még nyugdíjas verő-foglárokkal is ellátni, hogy elrettentsenek. Egy színész bemutatót is tarthat, erre szerődtetett piás hajléktalan betérdel, jó nagyra kinyitja a száját: ,,jöhet a lé, én vagyok a piszoár!”
147. Szándékosan előidézett hatékonytalanság és szelektív együtt-nem-működés a végrehajtó szervekkel. tettenértek kötelesek 2 kétig a homlokuk közepére rányomtatott ,,SZABOTŐR” feliratot viselni. A szelektivitás-bűnözés büntetéséül pedig szelektív járásra kötelezettek, vagyis a csak a jobb lábukon viselhetnek cipőt, a bal csak mezitlábas lehet. Így kell mindenhol közlekedniük.
148. Lázadás. A leghatásosabb, ha sokszáz fény és hanggránát ledobása után kommandósók szállják meg a lázadó helyszint. Az ott összefogdosott lázadókat, pénzmegjelölő festékpatronokkal kell kiszínezni, okirataikat, pénzüket elvenni, aztán muzeális teherautókon irány Kistarcsa, börtönlátogatás. Vacsora kondérokban főzött, fű, zöldség, krumlihéj és belefőzött valódi bőrcsizmás leves. Éjszaka egy szögesdrótkerítéssel körülvett füves területen és az oda készített szalmán. Tisztálkodás kollektíven több irányból slagokkal rájuk irányított vízsugarakkal. Ráadásul a kormánycsatorna és napilap még be is mutathatja őket elrettentésül.

Belföldi Kormányzati Műveletek
149. Jogszabályok kvázi-jogszerű kijátszása és késleltetése. A tettenértek kötelesek 2 kétig a homlokuk közepére rányomtatott ,,SZABOTŐR” feliratot viselni. Figyelmeztetés: még egy hasonló eset és a jogi vagy egyéb diploma elégetésre kerül, az illető anyagát pedig az egyetem köteles törölni, mintha sohasem járt volna ott. Megbánás esetén mindenből le lehet vizsgázni újra és a diploma, a doktori előtag visszaszerezhető.

150. Alkotmányos kormányzati egységek együtt-nem-működése. Összezárni az együtt nem működőket egy hétre, ha ezt követően sem lesznek puszipajtások, férfi és nő esetén élettársi minimál szexet teljesítők, akkor újabb egy hét következik, vagy cserélik az összebékítendő résztvevőket.

Nemzetközi Kormányzati Műveletek
151. Változtatások a diplomáciai és egyéb képviseletekben. Előbb szűrni kell. Például ha a diplomata bandzsán néz a helyi, vagy hazai diktátor képére, netán még grimaszt is vág, ki kell húzni elől három fogát, hogy nyughasson, sehová se mehessen. Vagy, ha a tisztelt attasé az asztalán sportoltatja a titkárnőjét, akkor az ilyenek és hasonlóan méltatlanok a más nemzetek képviselőivel való találkozásra, posztjukon csere szükséges.
152. Diplomáciai események késleltetése és lemondása. Vagy szabotőr, vagy ügynök az illető. Az első géppel, kísérővel haza.
153. Diplomáciai elismerés visszatartása. A kormánya félrevezetési szándéka miatt azonnali leváltás. Ha igazolni tudja, hogy két napig hullarészeg volt, akkor mondjuk csak áthelyezés Mongóliába, Lesotóba...
154. Diplomáciai viszonyok szigorítása. Feltárni az okait, aztán ha ti is, akkor mi is.
155. Nemzetközi szervezetekből való kivonulás. Lehet enyhíteni: A táskacipelő még hátra szólhat, ,,Sorry! Indul a gépünk, nem akarjuk lekésni!”
156. Nemzetközi szervezetekben való tagság megtagadása. Nem mindegy, hogy ország, vagy egy valóságtól elrugaszkodott diplomata teszi-e? Az előbbinél a gyűlésen való bejelentésnél, vagy taps, vagy fújolás fogadja. A diplomatánál az lenne a hatásos, ha távozáskor levetné a szmokingját és a sétapálcáján pörgetné: a ti őrültekházánál még a cirkuszban is jobb...
157. Nemzetközi szervezetekből való kiutasítás. Egy termetes teremőr a fülcimpájánál fogva kivezeti a kijárati ajtóig, s ott ha nem iszkol el egy hátsónrúgással továbbsegíthetné.

A teljes Sheldon-pontok Az országvédelem könyvében (Alcím: Ti sem akarhattok maagyar kalifátust, ezért: IZRAELITÁK, MAGYAROK, TÜSTÉNT ÖSSZEFOGJATOK!)





Meghökkentő mesék:

Mi Snowden igazi titka ?





Megszoktuk már, hogy a láthatatlan háttérhatalom nemcsak irányítja életünket, de primitív szimbólumrendszerével sokszor üzenget is nekünk. Elég, csak egy pillantást vetünk a legkülönbözőbb termékek furcsa logóira, vagy a tömegeket vonzó film és zeneipari alkotásokra, melyek cselekménye, szereplői, vagy a történések környezete kiválóan alkalmas különféle jelrendszerek, negatív energiák közvetítésére.

Furcsa érzés olyan filmeket nézni melyek a maguk idejében már előrevetítették a még meg nem történt, de hamarosan bekövetkezni készülő katasztrófákat. Ilyen volt például az 1998-ban készült „Szükségállapot” című film, mely három évvel a szeptember 11-i terrortámadás előtt, kínos precizitással festi le annak kiváltó okait és a katasztrófát követő sokkos, kaotikus állapotokat.
De említésre méltó az 1999-ben készült” Mátrix”című alkotást is, ahol már a 17. percben furcsa véletlennek vagyunk tanúi: a főszereplő Thomas Anderson, útlevele pontosan 2001. szeptember 11-én jár le..
A 2005. július 7-i londoni robbantások, (az esemény 7/7 néven is ismert) egy sor koordinált, öngyilkos merényletet takarnak, melyeket az elkövetők a reggeli csúcsforgalom idején a londoni metrórendszerben hajtottak végre. 8:50-kor három bomba robbant, egymást követő, 50 másodperces időközökkel a metró szerelvényein, valamint a negyedik egy órával később, 9:47-kor egy emeletes buszon, a Tavistock téren. Gyanússá teszi a történéseket, hogy a robbantások után nem láthattuk a megrongálódott metrószerelvényeket. Egészen a megsemmisítésükig (!) a nagyközönség és a sajtó munkatársai elől elzárva tartották őket. A Tavistock téren felrobbant emeletes buszt, pedig gondos kezek még időben a Sevenoaks-i katonai bázisra szállították, tehát az akcióban résztvevő katonákon kívül, nem láthatta őket többé földi halandó.
A „V mint Vérbosszú” című filmet pár hónappal a londoni merénylet ELŐTT forgatták, tehát a film készítőinek szabad bejárásuk volt a metró alagútjaiba. A cselekmény és a nem sokkal később bekövetkezett katasztrófa közötti hasonlóság olyannyira meghökkentő volt, hogy annakidején még a bemutatót is el kellett halasztani miatta..
Vagy itt van Sandy Hook: 2012. december 14-én, 27 halálos áldozatot követelt az a lövöldözés, amely az amerikai Connecticut állam egyik iskolájában történt. Az áldozatok többsége alsó tagozatos, 5-10 éves közötti kisgyerek. A lövöldözés helyi idő szerint reggel 9 óra tájban történt, Newtown város Sandy Hook nevű általános iskolájában. A sajtó munkatársait azonban itt sem engedték a tett színhelyére. Senkinek sem volt lehetősége bejutni az iskolába és közelebbről megvizsgálni a fegyveres támadás nyomait.
A Sötét Lovag-Felemelkedés” című Batman film Gotham városrészét egész véletlenül Sandy Hooknak hívják és egy gátlástalan bűnöző megjelenése kapcsán tesznek róla említést. Talán a véletlen műve ? A 2000-ben készült „Sandy Hook Lingerie Party” című horrorfilmben, a Sandy Hook-ot ért hurrikán pusztítása után jelenik meg a gyilkos. A 22 feláldozott gyermekről (!) szóló „Éhezők Viadala” című nagy sikerű könyv szerzőnője, Susanne Collins, egész véletlenül, a connecticuti Sandy Hook negyedben él.
A sors iróniája, hogy az ellenbizonyítékok nyomása alatt Obama elnök kénytelen volt igazat adni az összeesküvés elméletekben hívők táborának és hivatalosan is beismerni: a Sandy Hook történet HAMIS, a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség (FEMA=Federal Emergency Management Agency) egy terrorelhárítási és katasztrófavédelmi program keretén belül, evakuálási programot hajtott végre a Sandy Hook városrész helyi tűzoltósága területén. Nem volt lövöldözés, nincsenek gyilkosok, és nincsenek áldozatok sem.
http://www.veteranstoday.com/2014/06/13/sandy-hook-redux-obama-officials-confirm-that-it-was-a-drill-and-no-children-died/
A hollywoodi filmgyártást már régóta kezében tartó háttérhatalom azonban nemcsak a szórakoztatóiparban járatos, de a betűket sem veti meg.
Ki hitte volna, hogy Edward Snowden, az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát kiszivárogtató informatikus, pontosan ötven évvel ezelőtt már egyszer magára vonta az amerikai társadalom és a világ figyelmét. És ki hitte volna, hogy az amerikai irodalom egyik gyöngyszemeként számon tartott és szállóigévé vált „Snowden titka” (magyar fordításban eredetileg: „Hoden titka”) kifejezést is már kerek ötven évvel ezelőtt megismerhettük. Még a fősodratú média is elfelejtette megemlíteni, hogy bizony már hallott Snowden titkáról és nem is akárhol. Joseph Heller a 22-es csapdája című nagy, háborúellenes regényének végső kinyilatkoztatásáról és egyben záróakkordjáról van szó, mely regény 1961-ben látott napvilágot a new yorki Dell Publishing könyvkiadó gondozásában. Snowden titkát tehát most is mint mindig, valakik titkolják előttünk.. Vagy mégsem?
A könyv keletkezését olyan klasszikusok inspirálták, mint Céline: „Utazás az éjszaka mélyére” című regénye, melyben először válik regénytémává a mindennapi létért folyó őrült küzdelem. A harcok naturalista megjelenítése helyett, Heller abszurd, néhol szürrealista párbeszédekkel érzékelteti a lidércnyomásnak tűnő militarista szervezetek abnormális pszichológiáját, és ennek megfelelően vonultatja fel az önmagából kifordult világ abnormális társadalmi típusait, akik viszont alapvetően logikusan cselekszenek. A világ, korunkra oly jellemző torzultsága, érzéketlensége, kommunikációra való képtelensége, és romlottsága a legmegdöbbentőbb a regényben. 1943-at írunk. A hadsereg erőszakgépezetébe bekerült humanista főhősnek Yossarian kapitánynak csak akkor van lehetősége megmenekülni az újabb és újabb bevetésektől, ha orvosi úton leszerelteti magát. Ezzel azonban beleesik a katonai szabályzat 22-es paragrafusának csapdájába, mert csak azt a katonát lehet leszerelni, aki ezt elmeállapotára hivatkozva kéri. Aki viszont ezt kéri, az nem lehet őrült, csupán ki akarja vonni magát a harci állományból. Vagyis nem szerelhető le. A 22-es csapdája egy önmagába visszatérő logikai folyam, amely az egészséges elmeműködés fricskájaként készteti állandó önanalízisre a háború őrült és egyszerre józan szereplőit.
Aki megőrült, azt sem szerelheted le ?
Á, dehogynem. Le is kell szerelnem. Van egy szabály, mely kimondja, hogy bárkit, aki őrült le kel szerelni.
Akkor engem miért nem szerelsz le ? Őrült vagyok. Kérdezd meg Clevingert.
Clevingert ? Hol van már Clevinger ! Hozd nekem ide Clevingert, és én meg fogom kérdezni tőle.
Akkor kérdezz meg akárkit. Majd megmondják ezek neked, milyen őrült vagyok én.
Ők az őrültek.
Akkor miért nem szereled le őket ?
Miért nem kérik, hogy szereljem le őket ?
Mert őrültek, azért.
Persze, hogy őrültek – válaszolta Daneeka Doki.
Épp most mondtam, hogy őrültek, nem ? És őrültek nem dönthetnek afelől, hogy te őrült vagy-e, vagy sem. Így van ?

Yossarian kijózanodva pillantott rá, és másfelől próbált közelíteni.

Orr őrült ?
De még mennyire az – mondta Daneeka Doki.
Leszerelheted ?
De még mennyire le. De neki előbb kérnie kell, hogy szereljem le. Ez is benne van a szabályban.
Akkor miért nem kéri, hogy szereld le?
Azért, mert őrült – mondta Daneeka Doki.
Őrültnek kell lennie, ha még mindig felszáll bevetésre, amikor annyiszor csak egy hajszálon múlt, hogy ott nem maradt. De mennyire leszerelhetem Orrt. Csak neki először kérnie kell, hogy szereljem le.
Csak ennyit kell kérnie azért, hogy leszereljék ?
Csak ennyit. Kérje tőlem.
És akkor leszereled ? – kérdezte Yossarian.
Dehogy. Akkor már nem szerelhetem le.
Úgy érted, hogy valami csapda rejlik itt ?
De még milyen csapda – felelte Daneeka Doki.
A 22-es csapdája.

A szinte már félőrült Yossarian, szörnyű teherként cipeli vállán Snowden titkát a regény cselekményén végigvonuló különös motívumot, melyre azonban mindvégig csak homályos utalások történnek egészen az utolsó fejezetig, mikor az olvasó végre megtudhatja, mi is ez a titok valójában. Miközben Yossarian a bombázóalakulathoz tartozó rádiós fiatalember, Snowden combsérülését próbálja ellátni, kiderül, hogy a gránát nemcsak combját, de egész testét feltépte:
Ugyan, ugyan. Mindjárt lenn leszünk a földön, és Daneeka Doki majd kezelésbe vesz.
De Snowden csak ingatta a fejét és végül állának egy kis mozdulatával lemutatott a hónalja felé. Yossarian előredőlt, hogy odapillantson, és meglátott egy furcsa színű foltot, amely átszivárgott az overallon Snowden szilánkvédő öltözetének karnyílása fölött. Yossarian úgy érezte, szíve megáll, aztán olyan vadul dobban, hogy alig kap lélegzetet. Snowden a szilánkvédő öltözet alatt is sebet kapott. Yossarian kikapcsolta Snowden öltözetén a csatokat, és dermedten hallotta saját vad sikolyát, amikor Snowden belseje ragacsos csomóban kiömlött a padlóra, és még tovább is csak csurgott, csepegett. Egy három hüvelyknél is nagyobb gránátszilánk vágódott belé a másik oldalon közvetlenül a hónalja alatt, keresztülment rajta és literszám vitte magával Snowdent a bordáin ütött szörnyű lyukon át. Yossarian másodszor is sikoltott, és mindkét kezét a szeme elé kapta. Fogai vacogtak az iszonyattól. Aztán kényszerítette magát, hogy odanézzen. Van itt minden, gondolta keserűen, amíg nézte, máj, tüdő, vesék, bordák, gyomor, és annak a sült paradicsomnak a maradványai, amit Snowden aznap délben evett. Yossarian utálta a sült paradicsomot. Szédülve elfordult és égő torkára szorított kézzel, hányni kezdett. A farklövész magához tért, mikor Yossarian éppen hányt, meglátta őt, és újra elájult. Yossarian egész elernyedt a kimerültségtől, a fájdalomtól és az elkeseredéstől, amikorra végzett. Elgyengülve fordult vissza Snowden-hoz, akinek a lélegzete egyre halkabb, egyre gyorsabb lett, és arca egyre sápadtabb. Azon tűnődött, hogy a fenébe tudná megmenteni.
Fázom – nyöszörögte Snowden. – Fázom.
Ugyan, ugyan – motyogta Yossarian gépiesen, alig hallható, halk hangon. Ugyan, ugyan.
Yossarian is fázott, és megállíthatatlanul reszketett. Érezte, egész teste libabőrös lett, ahogy szomorúan bámult le Snowden zord titkára, amelyet elébe öntött a mocskos padlóra. Nem volt nehéz megérteni a zsigerek üzenetét. Az ember anyag. Ez volt Snowden titka. Dobd ki az ablakon, le fog zuhanni. Gyújtsd meg, el fog égni. Temesd el, és el fog rothadni, mint minden hulladék. Szellemétől megfosztva az ember hulladék. Ez volt Snowden titka. A fődolog, hogy elszántak legyünk.
Fázom,- mondta Snowden. – Fázom.
Ugyan, ugyan – mondta Yossarian. – Ugyan, ugyan.
Megrántotta Snowden ejtőernyője zsinórját, és letakarta testét a fehér nylonszövettel.
Fázom.
Ugyan, ugyan.

Yossarian, a főhős egyre elkeseredettebb és egyre reménytelenebb harcot folytat saját életéért. Snowden halála az utolsó csepp a pohárban, mikor az emberi tisztesség fennmaradásának jelképeként elhatározza, hogy dezertál az amerikai hadseregből. Hősiesen cselekszik és nem hajlandó beállni a csapdaállítók közé sem, hogy elárulván, halálraítélt bajtársait, saját bőrét mentse. Számára ettől kezdve csak a túlélés számít. Inkább meghal, mintsem hogy elessen a háborúban..
Fél évszázaddal a regény megjelenése után, a valóságos hús-vér Snowden, hősiesen dezertál az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség, az NSA kötelékéből. Nem hajlandó többé elárulni saját polgártársait egy őrülten bürokratikus militarista rendszernek, inkább „kiönti epéjét” a világsajtónak.
Vajon az élet utánozza a művészetet, vagy a művészet az életet ?
Ugyanakkor sokan gyanakodva és meglehetősen szkeptikusan figyelik korunk hősének nyilatkozatait.
Jimmy Walter, - a 9/11-i események titkos nyomozását finanszírozó és ennek következtében az Egyesült Államokból nemkívánatos személyként kitoloncolt - amerikai üzletember nem hisz a véletlenekben. Kevin Ryan, és Webster Tarpley-hoz hasonlóan, meggyőződése, hogy a „Snowden ügy” , a bennfentesek által előre eltervezett hadművelet.
Jimmy Walter sajátos módon így magyarázza a kísérteties párhuzamot a fél évszázada megjelent regény és korunk valósága között:

A regényben valójában Snowden borzalmas halála változtatja meg Yossarian élethez való hozzáállását. A karjaiban átélt szörnyű agónia döbbenti rá a főhőst, hogy cselekednie kell, menteni a bőrét, amíg nem késő. És mivel „szellemétől megfosztva az ember csak hulladék”, korunk Hamletje, Yossarian is felteszi magában a kérdést: hulladéknak lenni vagy nem lenni hulladéknak..”
Kevin Ryan, - a Harvard Egyetem nemzetvédelmi professzora, - aki nyomozati munkája során bebizonyította: szeptember 11-i merényletet távirányítással hajtották végre és akit ezért a kijelentéséért nemcsak állásából távolítottak el, de egyszer s mindenkorra eltiltották a közéleti szerepléstől is, - fenntartásokkal viseltetik a média kedvenc, Edward Snowden iránt:
A titkos dokumentumok ilyen módon való kiszivárogtatása, egyfajta társadalmi feszültség levezetésként működik, pontosabban a gőz kieresztésre szolgál, mely szépen lassan hozzászoktatja az állampolgárokat a kegyetlen valósághoz anélkül, hogy pánikot keltenének, mert a pánik jelentősen veszélyeztetné a fennálló rendet, vagyis a zsarnokok hatalmát. A„bennfentesek” gyakorlatilag bármit kiszivárogtathatnak, miközben zavartalanul folytathatják tovább kémtevékenységüket.”
Webster Tarpley történész hasonlóképpen vélekedik a Snowden ügyről: „az irányított - mérsékelt kiszivárogtatásnak, legkézenfekvőbb bizonyítéka, hogy a célszemély egyik napról a másikra közkedvelt médiasztár lesz. Az irányított-mérsékelt kiszivárogtatás jellemzője, a jóval nagyobb horderejű bűntényekről - mint pl. 9/11, vagy a Kennedy gyilkosságról - való figyelemelterelés, és ezáltal a status quo fenntartása.”
Márpedig a status quo fenntartása létérdeke a pénzhatalmi háttérerőknek.
Mert ha mondjuk 1963-ban az amerikaiak rögtön rájöttek volna az igazságra, - többek között, hogy George H.W. Bush (későbbi amerikai elnök) felügyelte azt hatfős kivégző osztagot mely leadta a halálos lövéseket Kennedy elnökre, - vajon mit tettek volna ?
A kérdésre maga George H.W. Bush elnök adta meg a választ egy interjúban: „ Ha az amerikaiak valaha is megtudják, hogy mit tettünk velük, hegyen völgyön át üldöznének, míg meg nem lincselnének minket..”
Ha 2001-ben az amerikaiak tisztában lettek volna, hogy Dick Cheney, amerikai alelnök több magas rangú kongresszusi képviselővel valamint az amerikai és izraeli titkosszolgálattal karöltve mintegy 3000 amerikai halálát okozó terrorcselekményt hajtott végre saját országa ellen, se vége se hossza nem lett volna a lincseléseknek melynek eredményeképpen most békében élhetne az emberiség.
Ha az amerikaiak tisztában lettek volna azzal, hogy az állampolgárok utáni jogellenes kémkedés már 2001 márciusában elkezdődött hogy zsaroláshoz szükséges anyagokat gyűjtsenek olyan befolyásos tisztségviselők ellen, akiknek módjukban állt volna megakadályozni a szeptemberi katasztrófát, akkor most már hűlt helyét találnánk a rendőrállamot szimbolizáló Nemzetbiztonsági Hivatalnak, az NSA-nak is, és az amerikaiak újra gyakorolhatnák a Függetlenségi Nyilatkozatban megfogalmazott istenadta jogukat, mely szerint: „Magától érthetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, és embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok, közé tartozik a jog az élethez és szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre. Ezen jogok biztosítására kormányzatok jöttek létre az emberek között, kinek jogos hatalma a kormányzottak beleegyezéséből ered, hogy valahányszor a kormányzati mód veszélyezteti, a népnek jogában áll azt megváltoztatni vagy megsemmisíteni, s új alkotmányt teremteni, mely olyan elveken épül fel, és olyan módon van megszervezve, mely legalkalmasabbnak látszik arra, hogy a nép boldogulását lehetővé tegye.”
Tudja, ez az én bajom is merengett Yossarian együttérzően, a kezét karba téve. – köztem és minden eszményem között mindig ott állnak a Scheisskopfok, a Peckemek, a Kornok, és a Cathcartok. És ettől mintha az eszmény is megváltozna egy kicsit.
- Meg kell próbálnia nem gondolni rájuk – tanácsolta Danby őrnagy sürgetően. – És ne hagyja, hogy miattuk az, amit értékesnek tart, csorbát szenvedjen. Az eszmények jók, de az emberek néha nem olyan jók. Meg kellene próbálnia, hogy a nagy távlatokra figyeljen.
Yossarian szkeptikus fejrázással utasította vissza a tanácsot.
- Amikor a nagy távlatokra figyelek, mindig csak az apró élősködőket látom. Nem látok se mennyországot, se szenteket, se angyalokat. Embereket látok, akik tisztességes ügyeken élősködnek, meg emberi tragédiákon.
- Meg kellene próbálnia nem gondolni erre. - erősködött Danby őrnagy. – És meg kell próbálnia, hogy ez ne izgassa fel annyira.
- Á, tulajdonképpen nem izgat ez engem. Ami viszont izgat, az az, hogy palira vesznek. Azt hiszik, hogy ők a menők, mi többiek meg hülyék vagyunk. És tudja Danby, ez a gondolatom támadt most, életemben először, hogy hátha nekik van igazuk..”
A Snowden hadművelettel az új világrend zsarnokai üzentek nekünk, és nemcsak az amerikaiaknak, de minden embernek a Földön:
Illúzióitoktól megfosztva, hitehagyottak lettetek, mert kigúnyoltuk eszményképeiteket, tönkretettük vallásotokat, nemzeti és keresztény értékeiteket. A szellem eltűnt, csak a rothadt fizikai lét, a hulladék maradt. Csak a hulladék a halál, a megalkuvás és a meghunyászkodás marad nektek, és szörnyű megtorlásban lesz része annak aki ellenáll. Az ellenállás pedig hiábavaló, mert a gazdaság, a pénzügyek és a médiapropaganda fölötti totális hatalommal rendelkezünk és nincs ember, nemzet vagy bármely más hatalom, mely legyőzhetne minket.


Nekünk, kifosztottaknak, hitehagyottaknak azonban kötelességünk Snowden titkát másképp értelmeznünk:
Az Új Világrend bukásának vagyunk tanúi, melynek zsarnoki uralma alatt - ahogy Snowden is fogalmazott - nem érdemes már tovább vegetálnunk. A zsarnokság megdöntéséhez azonban halált megvető bátorságra van szükségünk.
Szellemétől megfosztva, az ember valóban hulladék. Hiszen szellemünk tesz minket igazán emberré és szellemünk ajándékoz meg bennünket azzal a bátorsággal, mellyel harcolhatunk gonosz elnyomóink ellen.
Vissza kell tehát szereznünk a szellemet, illúzióinkat, a szépbe és jóba vetett hitünket, eszményképeinket, vallásunkat, nemzeti, keresztény értékeinket, hogy legyőzve félelmünket egy utolsó nagy erőfeszítéssel megdöntsük a sátáni erők démoni hatalmát.
Ez Snowden IGAZI titka.

(Dr. Kevin Barrett - Rónaszegi Judit - Press TV nyomán, valamint részletek Joseph Heller: A 22-es csapdája című regényéből Papp Zoltán fordításában.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése