2016. április 7., csütörtök

NA EZT SEM A ZSIDÓ MÉDIÁBÓL VETTÜK




NA EZT SEM A ZSIDÓ MÉDIÁBÓL VETTÜK




Az orosz Specnaz is részt vesz a szíriai hadműveletekben



specnaz_sziriaban_harcol
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.03.24
A Specnaznak, vagyis az orosz különleges műveleti erőknek a feladata Szíriában a harci repülőgépek céljainak pontosítása, felderítése, mondta Alexander Dvornikov vezérezredes az orosz csapatok ottani parancsnoka.
Nem fogom eltitkolni azt a tényt, hogy különleges műveleti erők dolgoznak Szíria területén. Felderítést és megelőző ellenőrzéseket végeznek az orosz légi csapásokhoz kapcsolódóan Szíria belső területein valamint egyéb speciális feladatokat végeznek, közölte a vezérezredes a TASS-nak.
Hozzátette, hogy hasonló egységek jelen vannak az amerikai fegyveres erők és a koalíciós államok részéről is.
Ezen felül, az orosz katonai tanácsadók segítik a szíriai hadsereg munkáját a terroristák elleni hadviselésben, fejezte be az interjút Dvornikov.
magyartudat.com



Vlagyimir Putyin: Minden ellenségesnek vélt célpontot elpusztítunk Szíriában, ezt ne feledd!



Putyin_minden_ellenseges_celpontot_elpusztitunk_sziriaban
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.03.18
Oroszország légvédelmi rendszerei állandó éles állapotban maradnak Szíriában, és használni is fogjuk az odatelepített orosz katonai egységeket veszélyeztető célpontok ellen, mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a katonai egységek vezetőinek ülésén a Kremlben.
A bázisok Szíriában Tartus és Hmeimim város közelében vannak, és katonáink szolgálatban maradnak, földi, tengeri  légi biztosítás mellett. Valamennyi a telepített légvédelem, beleértve Pantsir-F tartományba eső rendszereket és a hosszú távú Triumf S-400-asokat, mlelyek állandó riadó készültségben vannak, tette hozzá Putyin.
Minden Szíriában tevékenykedő partnerünket figyelmeztettük, és jó ha tudják: a légvédelmi rendszereket fogjuk használni, ha fenyegetésnek véljük a megjelenő objektumot, és nem vagyunk hajlandók értelmezni a katonai közeledést, minden ellenségesnek vélt célpontot elpusztítunk Szíriában, ezt ne feledd!
Hangsúlyozta Oroszország jelentős szerepet vállal a szír légvédelem helyreállításában.
Putyin hozzátette, hogy Oroszország folytatja az alapvető nemzetközi szabályok szerint hadműveleteit: senkinek sincs joga a szuverén Szíria légterét megsérteni.
Putyin megígérte, hogy további támogatást nyújt a törvényes szír kormánynak.
Ez a támogatás teljes körű: pénzügyi, ellátás fegyverekkel és fegyverzetrendszerekkel, operatív támogatás, és személyzet.
Az orosz erők erők addig maradnak, amíg Szíria törvényes kormányával talpra nem áll, fejezte Vlagyimir Putyin.
Fotó: © Vadim Savitsky /orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata
magyartudat.com




Szíria- Ma megkezdték az orosz katonai erők részleges kivonását



sziriabol_reszlegesen_kivonjak_az_orosz_katonai_eroket
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.03.15
Folytatja tevékenységét a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény.
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő része kivonásának megkezdését hétfőn Moszkvában.
Az állami televízió nyilvánossága előtt, Szergej Sojgu orosz védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter jelenlétében nyilatkozó Putyin megítélése szerint a több mint öt hónappal ezelőtt megkezdett orosz katonai beavatkozás egészében elérte célját Szíriában.
Az elnök szavai szerint a csapatkivonásnak kedden kell megkezdődnie. Vlagyimir Putyin egyúttal elrendelte, hogy Oroszország vállaljon intenzívebb szerepet a békefolyamatban a szíriai konfliktus lezárása érdekében.
“Katonáink hatékony munkája megteremtette a békefolyamat megteremtésének feltételeit” – mondta.
“Úgy gondolom, hogy a védelmi minisztérium és az orosz fegyveres erők elé kitűzött feladat, az egészét tekintve, megvalósult. Az orosz haderő részvétele mellett a szíriai fegyveres erők és a hazafias szíriai erők képesek voltak alapvető fordulatot elérni a nemzetközi terrorizmus elleni harcban és magukhoz ragadták a kezdeményezést szinte minden vonatkozásban” – tette hozzá.
Az orosz elnök szerint a lépésnek ösztönzően kell hatnia a szíriai politikai párbeszédre. Kijelentette, hogy a döntéssel kapcsolatban egyeztetett Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A szír elnök egyetértett Putyin lépésével.
Dmitrij Peszkov orosz külügyi szóvivő szerint Putyin telefonon beszélt el-Aszaddal.
Putyin ugyanakkor leszögezte, hogy a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény folytatja tevékenységét. Az orosz elnöki bejelentés a csapatkivonás ütemezésre nem terjedt ki.
A Kreml a bejelentést arra a napra időzítette, amikor Genfben újrakezdődtek a szíriai polgárháborúban szembenálló felek között (a tűzszünetből kizárt iszlamista terrorszervezetek kivételével), az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások, írja a TASS.
magyartudat.com



Orosz katonai gépek megfigyelőrepülést hajtanak végre a Benelux Államok és Németország felett





orosz_megfigyelo_repulesek_nyugat_europa_felett
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.03.14
Orosz katonai ellenőrök megfigyelőrepülést  hajtanak végre  a Benelux Államok és Németország felett a Nyitott Égbolt Szerződés keretében, közölte az orosz védelmi minisztérium vezetője, Szergej Rizskov a TASS-nak.
A Nyitott Égbolt Szerződés kapcsán orosz katonai ellenőrök csoportja azt tervezi, hogy több egymást követő alkalommal egy An-30B katonai repülőgép fedélzetéről tüzetesen végigpásztázza a fenti országokat az orosz Nemzeti Nukleáris Kockázatcsökkentés Minisztériuma megbízásából, mondta Szergej Rizskov.
A repülésekre március 14-19 között kerül sor Brüsszel és Ingolstadt repülőteréről startolva, 945 és 1300 kilométeres kört átvizsgálva.
A repülés előre egyeztetett útvonalon történik, német katonák közreműködésével.
Ez lesz az ötödik és a hatodik megfigyelő repülés Oroszországgal közösen a Nyitott Égbolt Szerződés keretében.
A Nyitott Égbolt Szerződést 1992-ben írták alá, és 34 tagországa van.
Címlapfotó: © TAR-TASS / Ljudmila Pakhomova
magyartudat.com



Bármikor megépülhet a kerítés a magyar-román határon



kerites_epulhet_a_magyar_roman_hataron
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.03.05
Magyarország kész a kerítés építésére a magyar-román határon, amennyiben a migrációs helyzet szükségessé teszi – jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója szombaton Budapesten.
Bakondi György egy sajtótájékoztatón közölte: erre azt követően kerülhet sor, ha járőrök már nem tudják feltartóztatni a határon az illegális migránsok áradatát. Ha a határzár megépítése mellett dönt a kormány, akkor azt a magyar-szerb-román hármas határtól kezdik és a szükséges hosszban építik meg a 450 kilométernyi határszakaszon – tette hozzá.
A főtanácsadó a migrációs helyzetet ismertetve elmondta: a migránsáradat fokozódására jellemző, hogy idén januárban és februárban többen érkeztek a görög szigetekre, mint az elmúlt év első hat hónapjában és Törökországban immár 3 millió migráns tartózkodik.
Görögországban, a macedón határ részleges lezárása miatt immár 40 ezer migráns torlódott fel, közülük 12 ezren a macedón határon várakoznak. Naponta 2-3 ezren érkeznek a szigetekre, illetve előfordulnak erőszakos megmozdulások is.
Ezzel párhuzamosan – folytatta – megnőtt az illegális migránsok száma a szerb-magyar és a magyar-horvát határon is; immár átlagban naponta 110-130 határsértőt fognak el a hatóságok. Ezért a kormány felkészült arra, hogy megerősítse ezeket a határszakaszokat, illetve további határszakaszokon is épüljön kerítés.
Bakondi György arról is beszélt, hogy a magyar kormány célszerűtlennek és jogszerűtlennek tarja a migránsok kvóta szerinti elosztását az uniós tagállamok között, ezért keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz, illetve úgy döntött, hogy erről a kérdésről népszavazást kell tartani.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta: bár a déli határzárnak köszönhetően Magyarország az EU legvédettebb országa, ám a veszély nem múlt el. Ezt jelzi, hogy pénteken már 235 illegális migránst fogtak el a déli határon.
A szerb és horvát határszakasz megerősítése mellett potenciális veszélyt jelent a román határ. A büntetés-végrehajtási intézményekben már megkezdték az oda tervezett kerítés elemeinek elkészítését – mondta.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, hogy a honvédség már a hármas határtól Battonyáig megtisztította a talajt a kerítésépítést előkészítendő, illetve további 110 kilométeren kijelölték a kerítés nyomvonalát.
Egy, a nem állami tulajdonú terepjárók összeírását firtató kérdésre az államtitkár azt mondta: különleges jogrend esetén minden országnak listával kell rendelkezni azokról a járművekről, amelyeket felhasználhat. Ennek érdekében történt meg az összeírás, ami nem érinti a magánszemélyek tulajdonában lévő járműveket – tette hozzá.
Az is elhangzott: azért építenek ki Szentgotthárd és Körmend térségében menekülttáborokat, hogy legyen hol elhelyezni a migránsokat, amennyiben Ausztria műszaki zárat épít a térségben.
magyartudat.com




Szíriai háború- Oroszország a világ legnagyobb légpárnás hadihajóját küldi





sziriaba_erkezik_a_legnagyobb_orosz_legparnas_hadihajo
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.03.04
Oroszország Fekete-tengeri Flottájának kétéltű támadó hajója várhatóan ma megérkezik az orosz haditengerészeti bázisra, a  szíriai Tartus kikötőjébe, az ottani erők utánpótlását szállítva, közölte Moszkva  katonai és diplomáciai forrása a TASS-nak csütörtökön.
sziriaba_erkezik_a_legnagyobb_orosz_legparnas_hadihajo
A szállítmány március 4-én érkezik, feltéve ha ezt a küldetést a rossz időjárási körülmények nem gátolják.
A nagy kétéltű támadó hajó szerdán elindult célpontja felé a Földközi-tenger dél-keleti részén, mondta a forrás.
Oroszország 2015 szeptember 30-án a szíriai elnök, Bashar-al-Assad kérésére terrorellenes hadműveletet kezdett Szíriában.
magyartudat.com


NATO európai főparancsnok: Nincs megfelelő erőforrás Oroszországgal szemben



nato_nem_rendelkezi_megfelelo_eroforrassal_oroszorszaggal_szemben
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.03.02
Philip Breedlove amerikai tábornok szerint Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot.
Moszkva és Damaszkusz fegyverként veti be a menekültáradatot Európa destabilizálására – jelentette ki kedden az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságában a NATO európai erőinek főparancsnoka.
Philip Breedlove amerikai tábornok szerint Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot. Példaként említette a kazettás bombák bevetését, melyeknek elmondása szerint semmilyen katonai hasznuk nincs, egyetlen célt szolgálnak, a lakosság terrorizálását, hogy minél többen keljenek útra.
Breedlove szerint korábban valódi menekültáradatról volt szó, mára viszont mindennapossá vált, hogy a menedékkérők között “bűnözők, terroristák, idegen harcosok” jutnak be Európába.
Ez napi gyakorlat – fogalmazott a tábornok. Szerinte a migránshullámmal ma már egyre nagyobb számban érkeznek Európába külföldi harcosok és terroristák, akik a migránsválságot használják fel céljaikra, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet beszivárog, és “rákként terjed” a menekülthullámban.
John McCain republikánus szenátor, a bizottság elnöke a meghallgatáson Moszkvát azzal vádolta meg, hogy a tűzszünet ellenére is folytatja bombatámadásait szíriai csoportok ellen.
Ebben a bizottságban senki sem lepődik meg azon, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára az orosz gépek a szíriai “úgynevezett tűzszünetnek” már a második napján újból bombázták Szíriát, hogy segítsék a gyilkos Aszad-rezsimet – fogalmazott McCain szenátor. Hozzátette: “Biztos vagyok abban, hogy Oroszország azt mondja majd: célpontjai csakis terroristák voltak”.
A szenátusi meghallgatáson egyébként Breedlove tábornok megismételte, hogy az ő főparancsnoksága nem rendelkezik a megfelelő erőforrásokkal, hogy szembenézzen az egyre öntudatosabb Oroszország támasztotta kihívásokkal, írja Járai Judit (MTI) Washingtonból.
magyartudat.com




Orosz interkontinentális rakétakísérlet a Barents-tengeren



orosz_raketa_kiserlet_a_barents_tengeren
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.28
Az orosz Északi Flotta Projekt 955 Borei-osztályú nukleáris meghajtású tengeralattjárókról tervez végrehajtani két Bulava típusú interkontinentális ballisztikus rakéta indítását (ICBM) 2016-ban, közölte a védelmi és ipari szektora a TASS-nak.
A Bulava interkontinentális ballisztikus rakéták a kamcsatkai Kura katonai körzetben fognak becsapódni, tette hozzá a forrás.
A kilövést el kell végezni a Barents-tengeren 2016 első félévében. Két tengeralattjáró van számításban a negyedik generációs típusokból: az I. György kijevi nagyfejedelem, vagy a Vladimir Monomacs indítja vízfelszín alól  a rakétákat, mondta a forrás.
magyartudat.com


Illegális bevándorlás- Bűn lenne, ha nem lehetne bevetni a magyar hadsereget



illegalis_bevandorlok_ellen_magyar_hadsereg
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.26
A Magyar Honvédség (MH) vezérkari főnöke szerint bűn lenne, ha nem lehetne bevetni a hadsereget akkor, ha a rendőrök már nem tudják kezelni a migránshelyzetet. Benkő Tibor vezérezredes a egy internetes portálon pénteken megjelent interjújában arról is beszélt, hogy a közelmúltban egy kibertámadást akadályoztak meg a magyar katonák. A vezérkari főnök nem ért egyet a kötelező sorkatonai szolgálattal, és azt is elmondta, hogy a nemrég megalakult MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred egy “elit” egység.
Benkő Tibor szerint 2015 nem volt egyszerű év a honvédségnek. Újra kellett tervezni a katonák elfoglaltságait, amikor kiderült, hogy kezelni kell a migrációs helyzetet. Meg kellett építeni a fizikai akadályt, emellett azt is meg kellett szervezni, hogy a katonák vigyázzanak a határzár sértetlenségére. Megjegyezte, hogy minden nehézség ellenére “tisztességes, becsületes, szorgalmas munkát végeztek” a katonák bő három hónap alatt.
A vezérkari főnök kifejtette, hogy már készülnek az újabb határzár építésére a román határ mentén. Szükség esetén nagyon rövid időn belül, szinte azonnal el tudják kezdeni a munkát a csaknem 450 kilométer hosszú, a tavalyinál nagyobb szakaszon.
Benkő Tibor kiemelte, hogy mivel a napokban jelentősen megnőtt a határsértők száma, növelték a határ mentén szolgáló katonák létszámát is. “Felkészültünk arra, hogy megállítsunk egy esetleges tömegáradatot, de reméljük, hogy nem lesz rá szükség” – mondta.
A vezérezredes szerint a magyar polgárok biztonsága a legfontosabb, és ennek függetlennek kell lennie a pártpolitikától. Ezért “bűn lenne”, ha nem vennék igénybe a hadsereget szükség esetén. A franciaországi alkotmánymódosítás éppen arról szól, hogy be lehessen vetni a katonákat – jegyezte meg, hozzátéve: a honvédség alapfeladatai közé tartozik a terrorizmus elleni küzdelem.
Benkő Tibor arról is beszélt, hogy az MH-nak kiemelten fontos a kibervédelem, amellyel meg lehet előzni a terrortámadásokat. A vezérkari főnök közölte, hogy az elmúlt hónapban volt egy kibertámadás Magyarország ellen, részleteket azonban nem mondott.
Benkő Tibor szerint semmi szükség nincs kötelező sorkatonai szolgálatra, “mert nem szabad kötelezővé tenni egy ilyen komoly és felelősségteljes feladat ellátását”.
A vezérezredes úgy fogalmazott: békeidő van, és ez a katonának azt jelenti, hogy egy váratlan helyzetben a lehető legrövidebb időn belül az ország rendelkezésére tudjon állni. A jelenlegi feladatait el tudja látni a honvédség, azonban még több katonára lenne szükség, hogy gördülékenyebben menjenek a dolgok, és ne legyen annyira leterhelt az állomány – fűzte hozzá. Ezért idén fokozzák a toborzást, ami azonban nem elegendő, ugyanis az embereket meg is kell tartani.
Belső indíttatásból kell fakadnia annak, hogy valaki katonának álljon – jelentette ki.
A vezérkari főnök arról is beszélt, hogy megalakult az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred, amelynek mintegy 1200 tagja van. Az ezredbe nagyon komoly kiválogatás után kerülhetnek be a katonák. Aki ide be szeretne jutni, a legjobb akar lenni, azonban a jelentkezők csupán 10-15 százaléka felel meg az elvárásoknak, mert mind a fizikai, mind a pszichés terhelés nagyon erős.
A Különleges Rendeltetésű Ezred “földön, vízen, víz alatt és levegőben” is bevethető, akár itthon, akár külföldön. A magyar különleges erők nemzetközi elismertségnek örvendenek, Afganisztánban például hét ország különleges műveleti erőit vezették fél éven át. Még amerikaiak is szolgáltak az irányításuk alatt, pedig ők közismerten nem szoktak más nemzetek alatt szolgálni – emelte ki.
Benkő Tibor a honvédség 2016-os teendőiről szólva elmondta, hogy márciustól létrehoznak egy katonai rendészeti központot. Az új szervezet országos hatáskörrel alakul meg. Tagjai elsősorban rendészeti feladatokat látnak el, hogy megtartsák a biztonságot és a fegyelmet. Az utcán járőrözve visszatartó erővel bírnak, akár egy terrortámadástól is elrettenthetnek – emelte ki.
Az év másik fontos feladata az önkéntes katonai szolgálat elindítása. Tíz helyőrségben állítanak fel kiképzőkötelékeket. Itt készítik majd fel azokat a fiatalokat, akik önkéntesen vállalkoznak egy rövidített katonai szolgálatra, de nem ugyanazt a kiképzést adják nekik, mint a szerződéses katonáknak.
magyartudat.com



Szombaton éjféltől tűzszünet Szíriában- 100 fegyveres csoport csatlakozott



szombaton_ejfeltol_tuzsszunet_sziriaban
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.26
A túlnyomó többségében fegyveres csoportok elleni küzdelem keretében az úgynevezett Szabad Szíriai Hadsereg bejelentette, hogy megállapodtak abban, hogy betartja a tűzszünetet, írja a TASS.
A Szabad Szíriai Hadsereg és a fegyveres ellenzék, tiszteletben tartja az ideiglenes fegyverszünetet … két hétig, melyhez velük együtt 100 fegyveres csoport csatlakozott.
A tűzszünet szombaton éjfélkor lépne hatályba.
Szíriai ellenzék  közben felállít egy tűzszünet ellenőrző bizottságot.
Korábban Szíria hivatalos kormányának a szír Demokratikus Erők szövetség bejelentette, hogy elfogadja a fegyveres harcok beszüntetésére vonatkozó feltételeket, melyeket az orosz-amerikai megállapodás tartalmaz.
A koalíció által kidolgozott fegyverszüneti feltételek nem vonatkoznak a terrorista csoportokra, mint például az Iszlám Állam és a Jebhat al-Nusra.
Címlapfotó:© AP  / Khalil Hamra
magyartudat.com



Ajándék: 10.000 automata fegyver Oroszországtól Afganisztánnak



automata_fegyverek_oroszorszagtol_afganisztannak
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.25
Oroszország Szíria mellett Afganisztánban is rendet csinál.
Szerdán afgán kormány tisztviselők vették át azt a 10000 automata fegyvert, és vele együtt a több millió lőszert, melyet ajándékba küldött Oroszország, aminek elfogadása jelzés értékű a háború sújtotta ország részéről, hogy Moszkvát bevonja a válság megoldásába.
BLőszerekkel megrakott orosz repülőgép a kabuli nemzetközi repülőtéren, Afganisztán, 2016. február 24. Reuters / Mohammad Ismail
Lőszerekkel megrakott orosz katonai repülőgép a kabuli nemzetközi repülőtéren,.Afganisztán, 2016. február 24.
Reuters / Mohammad Ismail
Az afgán biztonsági erők teljes egészében a külföldi támogatások segítségével küzdenek az ország közepén tomboló felkelők ellen.
Mivel a NATO-vezette koalíció katonai jelenléte elapadt az elmúlt évben, az afgán vezetők kinyújtották kezüket Moszkva felé, amely már az 1980-as években háborút vívott Afganisztán ellen, és a szovjet vereség után töménytelen mennyiségű fegyver maradt ott, beleértve a kézi és tüzérségi fegyvereket és a támadó helikoptereket. Az afgán kormányerők ma szovjet/orosz fegyverekkel harcolnak.
Ez az adomány egy mély barátság jele a két nemzet között,  mondta egy rendezvényen Hanif Atmar afgán nemzetbiztonsági tanácsadó, miután megérkezett a fegyver és lőszer szállítmány.
A fegyverek és a lőszerek szállítását a két ország közötti érvényben lévő érvényben lévő biztonsági megállapodás tett lehetővé, tette hozzá Hanif.
Oroszország nagykövete, Alexander Mantyitszkij elmondta az összegyűlt katonai és biztonsági tiszteknek, hogy országa hajlandó együttműködni az olyan afganisztáni problémák leküzdésében is, mint a terrorizmus és a kábítószer.
A fegyverszállítás kapcsánz orosz tisztviselők azt mondták, hogy türelmetlenné váltak  a washingtoni afgán beavatkozással kapcsolatban elkövetett hibák miatt.
Bár soha nem alkotott koalíciót, Oroszország és az Egyesült Államok, azonban évek óta lehetővé tették egymásnak katonai felszerelések beszállítását.
Ez az együttműködés azonban szertefoszlott az ukrán és szír háborúk miatt, írta a Reuters hírügynökségnek Mirwais Harooni és Josh Smith.
magyartudat.com

Illegális bevándorlók ellen- Helikopteres felderítéssel is segít a honvédség



helikopteres_felderites_illegalis_bevandorlok_ellen
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.24
Helikopteres felderítéssel is segíti a határőrizeti szervek munkáját szerdától Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Kelebia és Röszke térségében a honvédség.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán a közleményében azt írta: a határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát jelentősen megnövelték, továbbá a veszélyeztetett határszakaszokon gép- és harcjárművek bevonásával erősítették meg a járőrözést.
Az illegális határátlépés és határzár rongálás ellen a honvédség jelentős erők bevonásával és az illetékes szervekkel együttműködve kész azonnal fellépni – emelte ki közleményében a HM.
Címlapfotó:HTKA
magyartudat.com
 



Magyarország fegyverkezni akar



ujra_fegyvereket_akar_gyartani_magyarorszag
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.23
Komoly tervek vannak arra, hogy újra legyen védelmi ipar Magyarországon, ami állami beavatkozás nélkül elképzelhetetlen – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az új iparstratégiát, az Irinyi tervet bemutatva kedden, Budapesten.
Lenner Áron Márk a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendezett, Business & Technology elnevezésű konferencián kifejtette: a globális és regionális biztonsági kockázatokat figyelembe véve kulcskérdéssé vált a honvédség és a rendvédelmi szervek fejlesztése, naprakész felszerelése, az importfüggőség csökkentése. A kormány azt szeretné elérni, hogy a környező országokhoz hasonlóan Magyarországon is legyen fegyvergyártás, ami középtávon exportlehetőséget is jelent.
magyartudat.com
Miért is kellett leselejtezni a HM anyagokat Magyarországon ???
Talán bizony ezzel az arzenállal fegyverezték fel a cionisták alvó sejtjeiket , hisz a stratégiai épületeket is átjátszották a zsidó szervezeteknek , mint a posta szákhelyét is ahol harckocsi hadosztályokat lehet bujtatni , és adott jelre egypár harckocsi ágyúval a parlamentet megadásra kényszeríthetik !!!!!!
Ha azt mondom , hogy a selejtezés feltűnés nélkül zsidó kézbe engedte át a hadianyagok java részét ,úgy gondolom nem tévedek , hisz hallani lehetett ezt is azt is e – tárgyban a visszaélésekről . Most hogy ez kiszivárgott , hány embernek kell meghalnia , hisz egy polgárháború rejtett alapjai kerültek felszínre , milyen magasságokig van benne a politikai maffia , mikorra terveztek egy Budapesti Majdant , és kik vitték volna a prímet csak tán nem a szabadkőműves páholyokból vezényelték volna le az akciót ????!!!! Nem gondoljátok , hogy túl sok hazánkban a vakolók páholya , azért ennyi hazaárulót még sem kéne etetnünk , hisz levezényelték a nemzeti vagyonunk elrablását , már kezdték a vízkészletünk megkaparintását is elintézni , a föld megszerzése most van folyamatban álcázott strommanok , már kezdték begyüjteni a magyar termőföldet !!!! Jelszó … Nem baj , hogy nem műveled meg , de az a lényeg , hogy a magyar se tudja megművelni !!!!! Majd a többit megszerezzük 2- 3 aszályos év után mikor a gazdák a felvett hitel miatt becsődölnek !!!Majd dolgozhatnak cselédként a saját földjükön . Vagy földönfutók lesznek , és itt hagyják ezt a porfészket , és a mi fajtánk könnyebben tud betelepedni !! , és kiszorítani a magyarságot a munka világából , ők úgy is egy közmunkás társadalmat építettek ki , dicséretes a Balog miniszter ténykedése , és a gojból kazárrá vedlése !!!!. Csak így tovább , még több döntéshozót kell korumpálni , hogy utána kiszállni se tudjon a mókuskerékből , és azt tegye amit mi akarunk !!!!!!!!




Tesztre készülnek az orosz stratégiai rakétások





tesztre_keszulnek_az_orosz_raketasok2
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.21
Az oroszországi stratégiai rakéta erők 2016 második negyedévében tesztelik az RS-26 (Rubezs)  interkontinentális ballisztikus rakétát, közölte a TASS hírügynökséggel az állami védelmi ipar ágazat.
A kilövést Kazahsztánban hajtják végre, mondta a forrás.
Az RS-26 szilárd hajtóanyagú ballisztikus rakéta (kódneve: Rubezs), az RS-24 rakéta továbbfejlesztett változata. Az RS-26 könnyebb, mint az RS-24 (Jars) rakéta és több robbanófejjel van ellátva.
Az RS-26 csak mobil rendszerről indítható, mivel nincs siló-alapú változata. A rakéta már az idén Irkutszkban lesz hivatalosan is hadrendbe állítva.
A hajtómű megbízhatósági vizsgálata 2015 március közepén megtörtént..
Fotó: © ITAR-TASS / Vladimir Smirnov
magyartudat.com




Titkos norvég barlangban állomásoztatja az USA katonai járműveit



titkos_norveg_barlangokban_az_usa_haditechnika
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.18
Az USA  katonai technika elhelyezésére használja a már a hidegháború idején is igénybe vett norvég barlangokat az Oroszország és a NATO közötti kiújuló feszültségek kapcsán.
A megerősített barlangokban tengerészgyalogsági harckocsik, tüzérség és logisztikai eszközök lettek elhelyezve, ezzel az  USA a haderejét tolja az orosz határ felé.
Minden előretelepített felszerelés csökkenti a költségeinket és felgyorsítja a támadási képességünket, mely egy lehetséges válság idején komoly előnyt jelent, közölte William Bentley, a 2. tengerészgyalogos expedíciós dandár hadműveleti tisztje.
Oroszország Norvégiával közös határa 121,6 mérföld hosszú, a határzóna erősen militarizált volt a hidegháború alatt, és megjegyzendő, hogy az orosz haditengerészet Északi Flottája Murmanszkban, mintegy 100 mérföldre a határtól helyezkedik el.
Októberben Norvégia hadműveleti főnöke Haakon Bruun-Hanssen admirális újságíróknak azt mondta, hogy szerinte Oroszország megmutatta, hogy kész katonai erővel megerősíteni politikai ambícióit.
US Marine Corps kétéltű támadó járműveit a helyszínen szerelték össze,melyet komoly tüntetések kísértek a norvég Trondheim-fjord környékén januárban.
Hasonló, megfelelő klímájú, átalakítható barlang egész Közép-Norvégiában található.
Az amerikai haditechnikát először az 1981-ben kezdődött a hidegháború idején pakolták be annak érdekében, hogy támogassák a NATO-t a Szovjetunió tengerészgyalogosaival szemben.
Miután vége lett a hidegháborúnak, az Egyesült Államok megkérdőjelezte a barlangkomplexum fenntartásának szükségességét.
Az USA, hogy megmentse a barlang létesítményeit, ajánlatot tett a norvég kormánynak és megállapodtak abban, hogy mindkét fél részt vállal az ott elhelyezett technika fenntartási költségeiben. Történt mindez 1991-ben.
A természeti védettséget élvező barlang komplexum egy modern és erőteljes eszköz, melyben jelenleg 100 fős norvég és amerikai személyzet tartózkodik, ugyanakkor bármikor képes befogadni 15.000 tengerészgyalogost.
Az sem mellékes, hogy az elhelyezett haditechnikai berendezések támogatásával zajlottak az iraki öbölháborús hadműveletek is.
Obama amerikai elnök bízik abban, hogy ezen komplexum használata által az oroszoknak négyszeresére nő a katonai költségük.
A közeljövőben lesz a Cold Response 16 NATO hadgyakorlat, melynek fókuszában a hadi bázissá alakított barlang van. A gyakorlaton résztvevő 6500 darab katonai járművet már a barlangban tárolják. A gyakorlaton 12 NATO-szövetséges ország vesz részt, összesen 16.000 katonával.
A norvég védelmi minisztérium szóvivője azt mondta a CNN hírtelevíziónak, hogy a cél hogy fejlesszék katonai ütőképességüket egy kihívásokkal teli környezetben, és hogy ez növeli a NATO hitelességét és demonstrálja elrettentő erejét.
Ezzel a gyakorlattal a NATO is teszteli a berendezéseit és a személyzetét hideg időjárási körülmények között.
Ryan Browne/CNN
magyartudat.com




Kurd autonómia- Huszonhét harcossal végeztek a török biztonsági erők

kurdok_elleni_torok_nepirtas
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.12
A kurdok autonómiájáért küzdő PKK 1984-ben indított kormányellenes felkelése óta már mintegy 40 ezren vesztették életüket a konfliktusban.
Huszonhét kurd felkelővel végeztek a török biztonsági erők Cizre térségében – számolt be pénteken a török haderő az előző napi összecsapások áldozatainak számáról az internetes honlapján.
A legutóbbi összecsapások azon a napon zajlottak, amelyen Efkan Ala török belügyminiszter bejelentette: befejeződött a kormány biztonsági akciója a délkelet-törökországi Cizre városban a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen.
16 felkelőt Cizrében, 5-öt a Diyarbakir tartományban található Sur körzetben, 6-ot pedig Hakkari tartományban az iraki határ mentén fekvő Cukurca körzetben “hatástalanított” a török katonaság csütörtökön – írta pénteken az Ihlas török hírügynökség.
Rátaláltak továbbá korábban megölt 24 lázadó holttestére is, így a haderő közlése szerint a PKK 619 tagja veszítette életét eddig a tavaly december óta tartó katonai művelet során. A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) szerint csak Cizrében december közepe óta 80 civil vesztette életét.
A főleg kurdok lakta városban december 14-én kijárási tilalmat vezettek be, azóta a biztonsági erők felszámolták a PKK barikádjait és robbanószerkezeteit. A kijárási tilalom érvényben maradt, s a biztonsági erők továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a környéket. A konfliktus kiújulása ellen ideiglenes és állandó biztonsági pontokat egyaránt létrehoznak.
Az NTV török hírtelevízió értesülései szerint a beavatkozás közel két hónapja alatt ennek ellenére mintegy 40 ezer ember hagyta el a százezres települést.
Törökország délkeleti részén két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában kezdődtek újra a harcok. A kurdok autonómiájáért küzdő PKK 1984-ben indított kormányellenes felkelése óta már mintegy 40 ezren vesztették életüket a konfliktusban.
magyartudat.com
 


A NATO megsértette a Montreux-i egyezményt



A_nato_megsertette_a_montreuxi_egyezmenyt
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.11
NATO hadihajó manőverek a Fekete-tengeren.
Oroszország fekete-tengeri flottájának volt parancsnoka, Vlagyimir Komoyedov figyelmeztette a NATO-t, hogy megsérti az 1936-os Montreux-i egyezményt, mely korlátozta a nem orosz nemzetiségű hadihajók tartózkodási idejét a Fekete-tengeren.
A_nato_megsertette_a_montreuxi_egyezmenyt
A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg korábban azt mondta, hogy maximálisan alkalmazkodnak, ennek ellenére katonai egységeket telepít és mozgat a fekete-tengeri régióban, beleértve a haditengerészetet, a felderítő eszközöket is.
Először is, a Fekete-tenger egy zárt terület. Ez egy belső tenger, ami csatlakozik a Földközi-tengerhez, mondta Komoyedov a TASS-nak. szerdán válaszul Stoltenberg szavaira.
Bizonyított, hogy a NATO minden bizonnyal felépíti erőit a térségben – így Törökország, Bulgária és Románia területén és azok közreműködésével, mondta Komoyevov, aki egyben az orosz Állami Duma védelmi bizottságának elnöke.
Egyetértett azzal, hogy a NATO minden bizonnyal erősíteni kívánja a fekete-tengeri csoportját, azonban ez nem jelenti azt, hogy a 20, 30 vagy 50 idegen hadihajó fog megjelenni ott.
Van elég katonai erőnk a térségben, amely figyeli a helyzetet, és a helyzet függvényében bármikor döntést is hozhatnak, tette hozzá az elnök.
Fotók:© AP / Vadim Ghirda
magyartudat.com


Az USA belerángat bennünket az Oroszország elleni háborúba



az_usa_belerangat_bennunket_az_oroszorszag_elleni_haboruba
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.10
A Pentagon tervei szerint 40 ezer főre növelik az orosz határon állomásozó NATO-csapatok létszámát. Ez a NATO legnagyobb katonai erődemonstrációja 1990 óta. olvashatjuk a Russia-insider oldalon.
A NATO keleti tagországaiban való katonai jelenlét megerősítéséről állapodtak meg az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei szerdán, a kétnapos brüsszeli tanácskozás első napján.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatóján elmondta, a katonai szervezeten belül egyetértés van azt illetően, hogy folyamatos, de rotációs jelenlétre van szükség a térségben, a részletek – például a missziók mérete és összetétele – azonban még kidolgozatlanok. Hozzátette, a többnemzetiségű erők felállítása biztosítékot jelent a kollektív védelem működésére.
“Ez világos üzenetet fog küldeni. A NATO egyként fog reagálni a szövetségesek bármelyikét érő bármilyen agresszióra” – mondta a szövetség vezetője, hangsúlyozva, hogy a NATO-nak a keleti és a déli irányból érkező fenyegetésekre is képesnek kell lennie reagálnia.
Szerdán megállapodás született a NATO és az Európai Unió között a kibervédelmi együttműködés erősítéséről. Az internetes támadások megelőzését, előrejelzését, felderítését és kivédését célzó egyezmény keretében fokozzák az információcserét és a bevált gyakorlatok megosztását a két szervezet között.
Ursula von der Leyen német védelmi miniszter szerdán kijelentette, országa részt venne egy, a menekültáradat mérséklését célzó esetleges NATO-misszióban az Égei-tengeren.
Michael Fallon, a brit védelmi tárca vezetője ennek kapcsán hangsúlyozta: minden olyan kezdeményezést üdvözölnek, ami segít emberéleteket menteni és felszámolni az embercsempész-hálózatokat.
Bár az eredetileg tervezett napirenden ez nem szerepelt, a tárcavezetők Németország és Törökország hétfői felhívásának eleget téve csütörtökön megvitatják, hogy miként vállalhatna nagyobb szerepet a NATO a menekültválság kezelésében. Azt egyelőre nem tudni, hogy Berlin és Ankara milyen típusú segítséget vár a szövetségtől.
A kétnapos ülésen emellett foglalkoznak a NATO belső reformjával, a döntéshozatali eljárás felgyorsításával, az adaptációs és megerősítő intézkedésekkel, a transzatlanti ellenálló képesség javításával, valamint a hibrid hadviselés, a kibervédelem, a rakétavédelem és az afganisztáni szerepvállalás kérdéseivel, írja Bajnok Artúr 2016. február 10-én.
 
 
Az USA háborúra készül, és bennünket is belerángathat ebbe a háborúba.
Ne hallgassunk!
Tiltakozzunk ellene!
Thürmer Gyula
magyartudat.com

A terrorista magyar maffia gépezetnek , most hallgatnia kellene az okos szóra , de ha mindkét fülükre zsidót akasztottak , akkor süket fülekre talál a kimondott szó , mert itt is a polgár lesz a terrorista !!!!!, és nem a zsidó , és nem a politikai maffia az amelyik belerángatja az ORSZÁGOT EBBE A HÁBORÚBA , ÉS UTÁNNA MAJD ÓBÉGATVA KÉRI A KÁRTÉRÍTÉST A HOLOKAMU MIATT !!!!!

Szíria- Bemutatkozott a világ legveszélyesebb harci repülőgépe



su_35S_a_volag_legveszelyesebb_harci_gepe_sziriaban
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.06
A TASS orosz hírügynökség jelentése szerint a héten Oroszország áthelyezett Szíriába egy csoport új generációs Szu-35S harci repülőgépet (NATO-kód: Flanker-E).
A Szu-35S harci repülőgépek harci küldetéseiket a szíriai Khmeimim légibázisról hajtják végre, közölte az orosz védelmi minisztérium.
A nyugati média szerint az orosz Szu-35S vadászgép: “kiváló és veszélyes”.
Az áthelyezés iránt egyaránt érdeklődött az orosz sajtó és a külföldi médiák. Pontosabban, ez az eseményt közölte a német Stern magazin és többek között az amerikai a The National Interest és a The Washington Times.
Mint Németország Stern megjegyezte, az orosz Szu-35S-t tartják a mai világban legveszélyesebb vadászgépnek anélkül, hogy figyelembe vennék az amerikai ötödik generációs F-22-t.
A Stern szerint a Szu-35S jellemzője a magas irányíthatóság, fel van szerelve a legújabb Irbis radarral és kitűnő hajtóművekkel .
A vadászgép egy olyan új generációs technológia, amely viszonylag olcsóbb, mint a legfejlettebb nyugati riválisok.
Közben a The National Interest arról számolt be, hogy az amerikai védelmi tisztviselők le voltak nyűgözve a harci repülő paramétereitől. “Ez egy nagy méretű repülőgép és nagyon veszélyes”, idézett egy magas rangú amerikai katonai tisztviselőt, aki széleskörű tapasztalattal rendelkezik az ötödik generációs vadászgépek területén.
su_35S_a_volag_legveszelyesebb_harci_gepe_sziriaban2
A The Washington Times azt írta, hogy az orosz Szu-35s vadászgép szíriai megjelenése üzenet Törökországnak, mivel hatásfokát kombinálta a már ottl évő  S-400 légvédelmi rakétarendszerrel, mellyel Oroszország bármely nagyságú területet képes megvédeni,melyre a NATO sem most, sem később nem lesz képes.
A repülőgép harci körülmények között bizonyította óriási teljesítményét, hiszen mind földi, mind légi célok megsemmisítésére képes.
Fontos jellemzője a szuper mozgékonyság és minden időjárási körülmény között hadra fogható.
Aerodinamikai kialakítására jellemző, a két motor, a nagy szárnyak.
A Szu-35S-t  AL-41F1S utánégetős, tolóvektoros sugárhajtóművekkel szerelték fel.
A hajtóművek tolóereje egyenként 14,5 tonna.
A Szu-35 vadászgép 21,9 méter hosszú és a szárny fesztávolsága 14,75 méter, magassága 5,9 méter. A repülőgép maximális felszálló tömege 34500 kg, maximális sebessége 2500 km / h és a maximális hatótávolsága 3600 km anélkül, hogy külső üzemanyagtartályokat vinne és 4500 km-t tud pluszba megtenni külső üzemanyagtartályokkal. A vadászgép  felső repülési határa 20.000 méter. A szupergép legénysége egy pilóta. A vadászgép élettartama az első nagy szervizig  6000 óra vagy 30 év, a motort 4000 óránként kell nagy ellenőrzés alá vonni.
su_35S_a_volag_legveszelyesebb_harci_gepe_sziriaban3
A Szu-35 12 külső rekeszben precíziós rakétákat és komputeres lézer vezérlésű légi bombákat szállít.
A Szu-35 vadászgép ezen kívül fel van fegyverkezve levegő-levegő és levegő-föld rakétákkal, valamint a különböző kaliberű rakétákkal.
A Szu-35 vadászgép maximális harci terhelése 8000 kg.
A Szu-35 vadászgépet felszerelték a GSH-30-1 30 mm fedélzeti gépágyúkkal is, írja a TASS.
magyartudat.com

Meg kell gátolni, hogy Kelet-Európából indítson agressziót az USA


usa_ kelet-europai_agressziojat
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.01.28
Alekszander Grucsko Oroszország állandó NATO képviselője vádolja az USA-t a háborús agresszió Kelet-Európa felé tolásával, mely egy konfrontációhoz vezethet Moszkvával szemben.
Az amerikai hadsereg európai parancsnokságának stratégiája zavarba ejtő, nyilatkozta az orosz diplomata a Rosszíja 24 televíziós csatornának.
Az Egyesült Államok újra múltbéli taktikájával kísérletezik, hogy saját határain kívül indítson egy háborút Európa és Oroszország között. Hasonlóképpen aktualizált stratégia, az amerikai fegyvereserők úgynevezett EUCOM (The United States European Command) honlapja is, mellyel az orosz agresszióval riogatják az EU országait.
Szerdán egy dokumentumot tettek közzé a EUCOM honlapján, melyet Moszkva is tanulmányozott és úgy véli, hogy a NATO fokozott telepítése az orosz határ mellett, igazán rövidlátásra ad okot, ugyanakkor az új orosz nemzeti biztonsági stratégia nézve a NATO erejét, nem tekinti fenyegetőnek, hanem hidegháború által alkalmazott sztereotípiáknak.
Ami teljesen meglepő, hogy ez a dokumentum, amely felsorolja a különböző kockázatokat és a biztonsági fenyegetéseket, azon a  feltevésen alapul, hogy a parancsnokság fő feladata, hogy képviselje és védje az amerikaiak szempontjából létfontosságú érdekeket Grönlandtól a Kaszpi-tengerig, mondta Grucsko.
Innentől kezdve számos kérdés merül fel. Egyrészt, az Egyesült Államok azt mondja, hogy nem tűri a világ újrafelosztását befolyási övezetekre, de ellenben azt vallj, hogy ő maga globális szereplő, akinek az egész régiót lehet kiemelten befolyásolni, tette hozzá Oroszország állandó NATO képviselője.
Szerintük a mumus neve Oroszország, mint a fő veszély, amelyet meg kell meggátolni, hogy agressziót indítson Kelet-Európában.
Ez egyszerűen lehetetlen hozzászólás jelzi, hogy az államok gondolkodása teljesen elszakadt a valóságtól.
Egyértelmű, hogy mindehhez szükséges szövetségesek gyűjtése, akik vállukon viszik az USA-t, miközben arra kényszeríti őket, hogy a közép-európai szektorban nagyobb költséggel járuljanak a védelemhez, főleg a keleti szárnyon, ahol létrejött egy új vasfüggöny.
Fotó: © EPA / Koszicsák Szilárd
magyartudat.com


Szíria- Feltételezhető, hogy Törökország katonai behatolásra készül

torokorszag_sziria_elleni_agressziora_keszul
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.05
Oroszország védelmi minisztériuma azt gyanítja, hogy Törökország folyamatosan készíti fel csapatait a szíriai területekre történő behatolásra.
Mi, egyre több jelét észleljük a török ​​fegyveres erők azon titkos mozgásának, mely aktív katonai hadművelet szíriai előkészítésére utalnak, közölte Igor Konacsenkov a minisztérium szóvivője.
A török-szír határ közelében lévő ellenőrző pontok közelébe jelentős katonai technikát csoportosítanak át, folytatta Konacsenkov és megmutatta a képeket az egyik határátkelőhelyről, ahol tisztázatlan okokból többek között megnövelték a biztonsági erők létszámát.
A háborús beavatkozások előtt ilyen módszereket használnak a közlekedési infrastruktúra biztosítása érdekében.
Így használják a fontosabb határ közeli országutakat, biztosítva a katonai konvojok gyors mozgását, a fegyverek és lőszerek, valamint az élőerő azonnali szállítását, vagy evakuálását.
Oroszország védelmi minisztériuma korábban videó felvételt mutatott be, az észak-szír város Latakia környékén felvonult török önjáró tüzérségi rendszerekről.
Mi vagyunk meglepve, hogy a Pentagon és a NATO máskor beszédes képviselői, valamint számos úgynevezett emberjogi szervezet most mélyen hallgat, annak ellenére, hogy információinkat közzétettük, várva a reakciókat.
Oroszország védelmi minisztériuma fokozta mindenféle felderítési tevékenységét a Közel-Keleten, mondta a szóvivő.
Fotó: © Stringer / Getty Images
magyartudat.com

REMÉLEM EGYPÁR FÜRTÖSBOMBÁT SZÁNTOK E DRÁGA BETOLAKODÓKNAK !!!!

Amikor Sztálingrádnál kapituláltak a németek és szövetségeseik


sztalingrad
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.02.02
A sztálingrádi ütközet volt a világtörténelem legnagyobb folyamatos csatája. A harc 199 napig tombolt egyhuzamban.
A veszteségeket még megbecsülni is nehéz: a szovjetek vesztesége akkora volt, hogy a szovjet kormány egyszerűen megtagadta azok nyilvánosságra hozatalát.
A tengelyhatalmak veszteségeit halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban 850.000-re teszik a történészek. 400.000 német, 200.000 román, 130.000 olasz és 120.000 magyar katona halt, sebesült meg vagy esett fogságba. A hadifoglyok többsége el is pusztult az 1943-tól 1955-ig tartó rabság alatt. A fentieken túl, kb. 50.000, a tengelyhatalmakkal harcoló korábbi szovjet (pl. ukrán nacionalisták) önkéntes halt meg, akiket a szovjetek fogságba esés esetén azonnal kivégeztek. A németek szintén rendkívül kegyetlenül bántak szovjet hadifoglyaikkal, akik tömegesen haltak meg, kiszabadításuk után pedig szovjet hadbíróság várt rájuk (hiszen megszegték Sztálin parancsát, hogy a harcot a végsőkig folytatni kell). Levéltári kutatások szerint a szovjetek vesztesége 1.129.619 fő volt (478.741 halott és hadifogoly, 650.878 sebesült), ez a szám azonban kissé nagyobb hadműveleti területre vonatkozik. Csak a bombázások első hetében kb. 40.000 civil pusztult el, a teljes civil veszteségekről becslésünk sincs.
A körülzárt német csapatok egyre inkább szorultak vissza a belvárosba. Január 25-ére elveszítették mindkét repülőterüket, ami teljesen lehetetlenné tette a további utánpótlást és a sebesültek elszállítását.  A németek éheztek, és fogytán volt a lőszer is. Ennek ellenére folytatták a makacs ellenállást. Hittek abban, hogy a német hadsereg végül felmenti a várost, és általánosan elterjedt volt az a vélekedés is, hogy a szovjetek kivégzik hadifoglyaikat. A szovjeteket kezdetben meglepte a bekerített katonák magas száma, és többször meg kellett erősíteniük az ostromgyűrűt. Parlamenter útján tettek egy meglehetősen nagyvonalú ajánlatot Paulusnak a kapitulációra: garantálták volna a foglyok normális ellátását és orvosi kezelését a háború végéig, utána pedig kiengedték volna őket egy tetszőleges harmadik országba. Paulus, hűen a Hitlertől kapott parancshoz, az ajánlatot elutasította.
Paulus tábornok
Paulus tábornok
Ezzel a 6. hadsereg sorsa megpecsételődött. Újrakezdődtek a véres utcai, házról házra folytatott harcok, ezúttal azonban felcserélődtek a szerepek: a szovjetek támadtak, és a németek szorultak vissza a Volga felé.
Január 30-án Hitler marsallá léptette elő Paulust. Mivel Paulus előtt még soha egyetlen német marsall sem adta meg magát, Hitler feltételezte, hogy Paulus a végsőkig fog harcolni, vagy öngyilkos lesz. Másnap, amikor a szovjet csapatok megközelítették a GUM áruház épületében berendezett főhadiszállását, Paulus megadta magát, amit február 2-án 91.000 további beteg, éhező, és reményvesztett német katona kapitulációja követett. A foglyok között 22 tábornok volt. Hitler dühöngött: “Paulus az örök dicsőség küszöbén csinált hátraarcot” mondta.
A Stalingrad c. német dokumentumfilm szerint kb. 11.000 német és szövetséges katona tagadta meg a fegyverletételt, és harcolt tovább, a halált választva a szovjet fogolytábor helyett. A szovjetek 1943 márciusában semmisítették meg az ellenállás utolsó gócpontjait és számolták fel a pincékben, csatornákban bujkáló csoportokat. Szovjet források szerint a fegyverletétel után 2.418 katonát öltek még meg harcban és 8.646-ot fogtak el.
A fogságba esett 91.000 német hadifogolyból csak kb. 6.000 élte túl a fogolytábort és került haza a háború után. Többségük már a fegyverletételkor kimerült, alultáplált és beteg volt. A foglyok egyenesen szovjet (főleg szibériai) kényszermunka-táborokba (Gulag) kerültek, ahol lassan végzett velük az éhség és a megfeszített munka. A főtiszteket Moszkvába vitték és propagandacélokra használták fel.
Indulás Szibériába.
Indulás Szibériába.
Többen, köztük Paulus, Hitler-ellenes kiáltványokat írt alá, amelyeket Németországba sugároztak. Walther von Seydlitz-Kurzbach tábornok felajánlotta, hogy Hitler-ellenes hadsereget szervez a foglyok közül jelentkezőkből, de a szovjetek ezt nem vették igénybe. Az utolsó sztálingrádi hadifogoly 1955-ben tért haza Németországba.
A német közvéleményt 1943 januárjáig nem tájékoztatták a vereségről, azonban a megszokott heti rendszerességű győzelmi jelentéseket egy ideje már abbahagyták, így lehetett sejteni, hogy nincs minden a legnagyobb rendben. Kisebb-nagyobb katonai kudarcokat korábban is elszenvedett már a Harmadik Birodalom, de ehhez fogható csapás még nem érte. Joseph Goebbels propagandaminiszter a vereség hatására mondta el február 18-án híres beszédét a berlini Sportpalotában, ahol totális háborúra szólította fel a német népet.
Források:
Гриф секретности снят: Потери Вооруженных Сил СССР в войнах, боевых действиях и военных конфликтах: Стат. исслед./ Г. Ф. Кривошеев, В. М. Андроников, П. Д. Буриков. – М.: Воениздат, 1993. С. 178—182, 369—370. ISBN 5-203-01400-0
Jump up MacDonald, John. Great Battles of World War II (English nyelven). London: Michael Joseph,  [1986]
Jump up to: a b Beevor, Antony. Stalingrad. Viking, London (1998). ISBN
Wikipédia
magyartudat.com


Kövér László katasztrofális hibának tartja a sorkötelezettség magyarországi eltörlését

katasztrofalis_a_sorkotelezettseg_magyarorszagi_eltorlese
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.01.16
Kövér László katasztrofális hibának tartja a sorkötelezettség magyarországi eltörlését, a visszaállítását azonban véleménye szerint jelenleg egy uniós tagállam nem tudná hatékonyan megoldani, ahhoz összeurópai döntésre lenne szükség. Az Országgyűlés elnöke eg ylap szombati számában megjelent interjúban arról is beszélt: a Fidesz nagy előnye, hogy a párt politikai értékrendje régóta egységes, nincsenek törésvonalak a szervezeten belül.
Kövér László a Tisza-parti városban tett pénteki látogatásán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapnak adott interjúban elmondta: a sorkötelezettség eltörlése miatt kialakult helyzet orvoslásához sokkal több energiára lesz szükség, mint amennyit a sorkötelezettség fenntartására kellett volna fordítani.
Hozzátette: ha ma – anélkül, hogy jelentősen megváltozna a közgondolkodás – vissza akarnák állítani a sorkatonaságot, az erősítené a sorköteles fiatal férfiak elvándorlását azokba az országokba, ahol ezt még nem tennék meg.
Kövér szerint vagy összeurópai döntés értelmében állítják vissza a sorkötelezettséget Európa nyugati csücskétől a keletiig, vagy sehogy. Számára egyértelmű – mondta -, hogy Európa és Magyarország azzal is erősebbé válna, ha ez megtörténne. A házelnök szerint a terrorizmus és az illegális migrációval összefüggésben terjedő bizonytalanság miatt egyáltalán nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben sor kerül a sorkötelezettség visszaállítására.
A házelnök elmondta: Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére a kormányban jelenleg azon dolgoznak, hogy a haderőre szánt költségvetés növelésével összhangban – amit Magyarország a NATO-csatlakozásakor vállalt – a honvédség létszámát is bővítsék. Ez azonban elsősorban az önkéntes tartalékosok számának növelését jelenti – fűzte hozzá.
Kövér László kitért a belpolitikai erőviszonyokra is. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy elemzők szerint mindenki a Jobbikot látja a Fidesz-KDNP egyetlen potenciális kihívójának, de szerinte a baloldalra leadott voksok aránya összességében meghaladhatja a Jobbikra leadottakét.
A házelnök szerint semmi jele nincs, de nem kizárható, hogy 2018-ra a baloldal ismét “egységesen össze tud állni”. Kiemelte: nem érdemes foglalkozniuk a lehetséges riválisaikkal, azzal kell törődniük hogy mit tudnak tenni az ország, az emberek boldogulásáért.
Kövér László azt mondta: a Fidesz nagy előnye, hogy a párt politikai értékrendje régóta egységes, nincsenek törésvonalak a szervezeten belül. A változást a generációváltás jelenti a párton belül, mert a fiatal demokraták mára a honi politika “nagy öregjeivé” váltak – fogalmazott. Hangsúlyozta: ez a változás együttműködés keretében, tervezetten megy végbe, egyre föntebb jutnak a párton belül a fiatalok, például Kubatov Gábor és Gulyás Gergely is tagja a párt elnökségének.
magyartudat.com
NO EZZEL EGYET ÉRTÜNK , EZ CSAK AZÉRT KELLET , HOGY ÍGY LEGYEN , MERT A CIONISTÁK ÍGY RUDTÁK VOLNA LEGBIZTONSÁGOSABBAN LEROHANNI A GYARMATOT !!!
HOGY EZ MA IS ÍGY VAN AZT BIZONYÍTJA , HOGY A KÖZÉLETÜNK TELEVAN MÉG ávh UNOKÁKKAL KIK URALJÁK A TEREPET !!!!!

Alkotmánymódosítás: veszélyes útra lépünk

alkotmanymodositas_veszelyes_utra_lepunk
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.01.14
A honvédelmi miniszter szerint egész Európában megváltoztak a biztonságpolitikai körülmények, az országot és a magyar embereket meg kell védeni. Az új típusú biztonsági kihívásokra megfelelő választ kell tudni adni, gyors döntésekre és a Magyar Honvédség gyors reagálására van szükség. Erre nagyobb garanciát adhat az Alaptörvény ide vonatkozó részének módosítása.- olvashatjuk a kormany.hu oldalon.
Az alkotmány módosítása lehetővé tenné terrorveszély esetén az állampolgárok jogait biztosító számos törvény felfüggesztését. Kérdés: ki dönti el, hogy mi a terrorveszély és mikor van ilyen veszély? Veszélyes útra lépünk az emberek jogainak korlátozásával.
Thürmer Gyula
magyartudat.com

MEGINT IGAZA VAN THÜRMERNEK A VAKOLÓK SUGALJÁK , HOGY A CIONISTA VILÁG ÁLLAM MEGTEREMTÉSÉHEZ AZ EMBEREK JOGAINAK KORLÁTOZÁSÁRA VAN SZÜKSÉG , MERT CSAK ÍGY VALÓSÍTHATÓ MEG AZ ÁTNEVELÉS A STADIONNAK ÁLCÁZOTT KONCENTRÁCIÓS TÁBOROKBAN !!!!





Orosz légvédelmi rakétarendszert kaphat Szerbia

s_300_as_legvedelmi_rendszer_kap_szerbia
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.01.11
Oroszország segítene Szerbia légvédelmi rendszerének megerősítésében – erről is tárgyalt Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes és Aleksandar Vucic szerb kormányfő hétfőn Belgrádban.
Vucic kijelentette, hogy az orosz S-300 típusú légvédelmi rakétarendszer Szerbia számára túl drága lenne, de az orosz féltől ígéretet kapott egy kedvező beszerzési lehetőségről. Ennek részleteit azonban egyik politikus sem közölte. A szerb kormányfő a jó szándék jeléül egy S-300-as makettjét kapta az orosz politikustól.
Közvetlen segítséget biztosítunk majd balkáni szövetségesünknek, és a legrövidebb időn belül elbíráljuk kérésüket – hangsúlyozta Dmitrij Rogozin.
Aleksandar Vucic rávilágított, hogy Szerbia ugyan katonailag semleges, szomszédainak többsége azonban a NATO tagja. Hozzátette, hogy országának nincs szüksége arra, hogy támadófegyvereket szerezzen be. Egyetlen katonai szövetséghez sem csatlakozunk, féltékenyen őrizzük szabadságunkat – szögezte le a szerb miniszterelnök, aki Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnököt is idézte, amikor azt mondta: “úgy élünk, mintha száz évig béke lenne, de úgy készülünk, mintha valaki már holnap meg akarna minket támadni”. Kiemelte: “Szerbia nem lesz könnyű célpont”. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot, hogy a szomszédos Horvátország ballisztikus rakéták beszerzésére készül, amelyek hatótávolsága 300-350 kilométer, és amellyel Zágrábból megtámadható lenne Közép-Szerbia.
Szerbiát történelmi és kulturális kapcsolatok kötik Oroszországhoz, a nyugat-balkáni ország ugyanakkor évek óta az Európai Unió tagja kíván lenni, és decemberben az első csatlakozási tárgyalások is megnyíltak Brüsszel és Belgrád között. A szerb közbeszédben gyakran hallani, hogy Szerbiának előbb vagy utóbb döntenie kell Kelet és Nyugat között, az oroszbarát politika ugyanis nem összeegyeztethető az európai integrációval, Belgrádnak azonban mindeddig sikerült jól egyensúlyoznia a két oldal között.
magyartudat.com


Önkéntes honvédséget hoznának létre Magyarországon

onkentes_honvedseget_hoznanak_letre_magyarorszagon
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.01.10
Az Alaptörvény leszögezi, hogy minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.
Önkéntes honvédséget hozna létre a Jobbik, a szervezet megalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot a napokban nyújtják be a parlamentnek.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: bár az Alaptörvény leszögezi, hogy minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére, az állam nem biztosítja az ehhez szükséges alapkiképzést még azok számára sem, akik önkéntes elhatározásból vennének részt a tanfolyamon.
Hangsúlyozta: a jelenlegi rendszerben lehet ugyan jelentkezni önkéntes műveleti tartalékosnak, de ez azzal jár, hogy háromévente hat hónapra kötelezően be kell vonulni. A tartalékosi szolgálat családi, munkahelyi vagy egyéb okokból igen komoly igénybevételt jelent, amely “tízezres nagyságrendben” tartja vissza a jelentkezéstől azokat, akik egyébként szeretnének alapkiképzést kapni.
Novák Előd szerint javaslatuk legfontosabb eleme, hogy minden alkalmas, 18 és 65 év közötti jelentkező vegyen részt az ingyenes alapkiképzésen, belőlük egy olyan tartalékos állományt hoznának létre, amelyet minősített esetekben hívnának be, például katasztrófa-elhárítási vagy határvédelmi célból. Úgy fogalmazott, hogy a hadsereg “harmadik pillérét” állítanák fel, de az önkéntes honvédeket nem vezényelhetnék Magyarország határain kívülre.
Az ellenzéki párt alelnöke kiemelte, hogy békeidőben nem indokolt a tartalékosok behívása, “különleges jogrendek” esetén ugyanakkor szükség volna rájuk. Hozzátette: Magyarország határainak védelme nem biztosított, különösen jelenleg, a bevándorlási hullám okozta válsághelyzetben.
A Jobbik kedvezményeket nyújtana az önkéntes honvédséget vállalóknak akkor, ha nemcsak a mintegy öthetes alapkiképzést végzik el, hanem hat hónapot “szabályosan letöltenek”. Egyebek mellett a szolgálatteljesítés idejére szállást, élelmezést, valamint a legkisebb öregségi nyugdíj kétszeresét kitevő illetményt biztosítanának; a volt felsőoktatási hallgatóknak elengednék a diákhitel kamatát; adókedvezmények járnának azoknak a munkáltatóknak, amelyek önkéntes honvédeket foglalkoztatnak.
Az országgyűlési határozati javaslat indokolásában azt írták, hogy a sorkatonai szolgálat megszüntetése komoly csapás volt az ország önvédelmi erejére. Úgy fogalmaztak, hogy “az illegális határátlépő tömegek hatására érezhetően megnőtt a lakosság körében a közbizalom” a rendőrség, valamint a honvédség irányában, amit tetézett “a közelmúltban történt, több európai országot érintő merényletsorozat és erőszakhullám”, így a katonai feladatellátásra is nagyobb a fogékonyság, ezért különösen indokolt az önkéntes honvédség bevezetése.
magyartudat.com
 
A TANÁCSKÜZTÁRSASÁG IDEJÉN SEM AKATRAK A ZSIDÓK TÖBB KATONÁT LÁTNI !!!! ITT GONDOLOM 133 NAPNÁL HOSSZABB TÁVRA TERVEZTEK , ÉS NEM ZSIDÓ PARANCSNOKI KARRA ALAPOZTOK , MERT AKKOR MEGINT A BIRÓSÁGON LESZ A TÁBORNOKI KAR , KÁR , HOGY A RENDŐRSÉG A BIRÓI KAR, A TITKOSSZOLGÁLAZOK , , ÉS A POLITIKAI MAFFIA NEM KERÜLHET A BIRÓSÁG ELÉ !!!! AZ OLAJ ÜGYEKEN FELNŐVŐ DRASKOVICSOK / KERESZTAPÁK ÉS DÁVID IBOLYÁK KERESZTANYÁK HELYEI A TÁRSADALOMBA EGY ZÁRT OSZTÁLY LENNE , MERT AZ ANTALI BELSŐ NEMESSÉGET NEM AZ ALVILÁG FIGURÁIBÓL KELLET VOLNA KITERMELNI , MERT EZEK RABLÓ GYILKOSOK , GYILKOSSÁG BT – BE TÖMÖRŰLVE GYILKOLJÁK A MAGYART !!!!!





Észak-Korea: Sikeres hidrogénbomba teszt


eszak_korea_hidrogen_bombat_tesztelt
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.01.06
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán várhatóan összeül amiatt, hogy Észak-Korea saját közlése szerint sikeres tesztet hajtott végre egy hidrogénbombával – jelentette helyi idő szerint kedden késő este a CNN hírtelevízió két, neve elhallgatását kérő diplomatára hivatkozva.
A világszervezet még nem adott ki erről közleményt.
Az észak-koreai állami televízióban közölt bejelentés szerint az ország teljes sikerrel tesztelt egy miniatürizált hidrogénbombát, amivel újabb szintre lépett nukleáris ereje.
magyartudat.com
BÁR CSAK ÁT ADNÁNAK EGY KÉT TÖLTETETT A PALESZTINOKNAK IS !!!


Újabb várost szabadítottak fel a szír kormány katonái

sheikh_miskint_visszafoglalta_a_szir_hadsereg
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2016.01.03
A törvényes szíriai kormány hadserege szombaton visszafoglalta az Iszlám Államtól a Damaszkusztól délre fekvő Sheikh-Miskin városát.
A város fontos közlekedési csomópont, ahol a déli tartományokból Damaszkuszba vezető utak futnak össze.
A kormány katonái megöltek legalább 50 fegyverest, írja a TASS.
További 250 fegyveres pedig megsebesült. A város felszabadítsa három napig tartott.
A szíriai hadsereg parancsnoka azt mondta, hogy a város visszafoglalása lehetővé teszi, hogy blokkolja az összes útvonalat, melyen az Iszlám Állam bandái olajat szállítanak Törökországba.
A szíriai légierő szombaton légicsapásokat is mért a török határhoz közeli banditák állásaira.
A terroristáknak jelentős vesztességet okoztak ember és harci technika tekintetében.
Ugyanakkor  Oroszország harci repülőgépei ezidáig 5240 bevetést hajtottak végre szír földön.
Az ENSZ adatai szerint a 2011-ben kirobbantott szíriai háborúnak 200.000 halálos áldozata van és több millióan kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket.
magyartudat.com


Vlagyimir Putyin elnök aláírta az új Nemzeti Biztonsági Stratégiát


Vlagyimir_Putyin_elnok_alairta_ az_ uj_nemzeti_biztonsagi_strategiat
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2015.12.31
Az új Nemzeti Biztonsági Stratégia létrejöttének oka a NATO kibővítése és a katonai szövetség orosz határokhoz való közeledése, mely nemzetbiztonsági veszélyt jelent Oroszországra nézve.
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a rendeletet, mely az Orosz Föderáció új Nemzeti Biztonsági Stratégiájára vonatkozik.
A fajsúlyos dokumentumot és a hozzákapcsolódó jogi információkat már közzétették a föderáció hivatalos honlapján.
Az új Nemzeti Biztonsági Stratégia létrejöttének oka a NATO kibővítése és a katonai szövetség orosz határokhoz való közeledése, mely nemzetbiztonsági veszélyt jelent Oroszországra nézve.
Az NATO alattomosan növeli katonai potenciálját az orosz határok közelében, ezzel globálisan sérti a nemzetközi jogot, fellendítve a katonai tevékenység a tömb országainak, tovább akarja bővíteni a szövetséget, katonai infrastruktúrákat telepít orosz határ mellé, mely komoly veszélyt jelent az orosz nemzetbiztonságra, olvasható a dokumentumban.
A NATO berendezések telepítése az orosz határ közelébe ellentmond a nemzetközi kötelezettségvállalásnak a terrorizmus elleni küzdelemben.
Oroszország katonai erejét jelentősen megerősítette, sőt a világ legjobban felszerelt és legerősebb hadseregét tartja fent, melyek jelentőséggel bírnak az új fenyegetések miatt.
A független hazai és külföldi politika egyensúlyban tartása miatt Oroszország lépést tart az Egyesült Államok és szövetségeseik globális uralmi törekvéseivel szemben, írja a TASS.
magyartudat.com
ÍGY KELL ELHÁRÍTANI A ZSIDÓ FASIZMUST , IDEJÁBEN FELKÉSZÜLNI ARRA HOGY CSIRÁJÁBAN KIÍRTSÁK A FÖLD SZINÉRŐL ŐKET , MERT A MŰVELT NYUGAT CSAK STATISZTÁL A FASISZTA ZSIDÓKNAK , KIK MINDEN OK NÉLKÜL LELÖVIK A FÖLDÖNFEKVŐ PALESZTINOKAT !!!!!
A FÉRGEKET VEGYILEG KELL KIÍRTANI , HA MÁR NEM KAPHAT KÖLCSÖN EGY ATOM TÖLTETETT !!!!

A világ legerősebb légvédelmi rakétarendszerét hozta létre Oroszország

oroszorszag_a_vilag_legjobb_raketarendszeret_hozta_letre
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2015.12.27
Oroszország egy új élvonalbeli rakétát hozott létre Buk-M3 néven, amely közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer.
Alexander Leonov, az orosz légvédelmi csapatok parancsnoka, elmondta a TASS orosz hírügynökségnek, hogy az önjáró rendszerű, szuper páncélozott alapra hat rakétát helyeztek el.
A rakéták tömörebb anyagból készültek, és pontosabbak, képesek hosszabb távon repülni.
Szóval elmondhatjuk, hogy egy új, egyedülálló rakéta rendszer hatékonyan képes kiütni a légi célokat, legyen az bármilyen.
A Buk-M3 rakéta rendszert 2016 végéig hadrendbe állítják az orosz hadseregben.
A Buk-M3 rendszer jobb, mint az S -300 légvédelmi rakétarendszer, beleértve a pusztítóerőt is.
A rendszer hatótávolsága 70 km (43,5 mérföld), ami 25 km-rel (15,5 mérföld) több, mint a korábbi verziók.
A Buk-M3 maximális égetési magassága 35 km (21,7 mérföld), ugyanakkor be van építve egy MANPAD elnevezésű, legújabb zavaró rendszer, beleértve a lézerest is, mely a világ vezető országainak haditechnikájával szemben nyújt védelmet.
Fotó: © Szergej Fadeichev / TASS
magyartudat.com


Állandó harckészültségben az orosz stratégiai rakéták


allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek7
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2015.12.19
Az Orosz Stratégiai Rakéta Erőket 1959 december 17-én hozták létre.  Ez a katonai egység ellenőrzi az ország szárazföldi interkontinentális és ballisztikus rakétáit. Jelenleg hatféle rakéta rendszer áll teljes harckészültségben.
Ezek közül három földi és másik három siló-rendszerű.
Több mint 6000 ember szolgálja ki naponta a harcálláspontokat, nem kevesebb, mint 95% -a rakéta rendszereknek azonnal indítható, írja a TASS.
allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketekallando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek2allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek3allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek4allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek5allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek6allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek7
Fotók: TASS
magyartudat.com

Sikeres orosz ballisztikus rakétakísérlet a Barents-tengeren


orosz_raketakiserlet_a_barents_tengeren2
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2015.12.14
A Verkhoturie orosz nukleáris tengeralattjáró (NATO-kód: Delta IV) sikeresen fellőtt egy Sineva típusú ballisztikus rakétát (NATO-kód: SS-N-23 “Skiff”) a Barents-tengeren végrehajtott kiképzési feladat során.
A rakéta a kamcsatkai félszigeten csapódott be, természetesen betonnal töltött robbanófejjel, közölte az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata.
A hétvégén a Rang Dmitrij Zelikov kapitány által parancsnokolt tengeralattjáró, mely az Északi Flotta tagja, már a 27. ilyen kísérletet hajtja végre.
Verkhoturie egy korszerűsített hadihajó, melyet a 667BDPM Delfin (Dolphin) projektben fejlesztettek tovább. Jelenleg a ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjáró a Nyugat számára nukleáris elrettentő erővel bír, írja a TASS.
magyartudat.com


Vlagyimir Putyin: Elpusztítani mindent, amely veszélyezteti az orosz katonai beavatkozást Szíriában


putyin_elpusztitani_mindent_sziriaban_ami veszelyezteti_az_orosz_katonai_beavatkozast
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2015.12.13
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy a Szíriában harcoló katonai egységek pusztítsanak el minden olyan célpontot, amelyek veszélyeztetik a fegyveres erők katonai beavatkozását, írja a TASS.
Én nagyon kemény fellépést várok a szíriai rendteremtés érdekében. Bármilyen célpontot, amelyek veszélyeztetik az orosz erőket és infrastruktúráikat a földön, azonnal meg kell semmisíteni, közölte Putyin elnök az orosz Honvédelmi Minisztérium ülésén.
Az elnök azt is hozzátette, hogy azoknak is végük lesz, akik provokációt próbálnak szervezni az orosz bázisok ellen.
Oroszország már további intézkedéseket tett, hogy biztosítsa az orosz katonai és légi bázisok biztonságát.
Ezt megerősítették az új légi légvédelmi csoportokkal és rakétavédelmi rendszerekkel. Rakétarendszerek fogják a repülőgépek hadműveleteit biztosítani, mondta az orosz elnök.
Putyin elmondta, hogy az orosz katonai csapások jelentős károkat okoztak a terrorista bandáknak Szíriában, hozzátéve, hogy ezek a beavatkozások az orosz fegyveres erőktől dicséretre méltóak.
Az Aerospace, a honvédség és a haditengerészet által használt legújabb, a világon egyedülálló, nagy pontosságú fegyverrendszerek komoly károkat okoztak a terrorista infrastruktúrában, tehát minőségileg változik a helyzet Szíriában, mondta az elnök.
A tetteink mögött nincsenek semmilyen nyílt és elvont geopolitikai érdek és a terv, hogy teszteljük az új fegyverrendszereket. Nem ez a legfontosabb dolog. A cél az, hogy elhárítsák a veszélyt az Orosz Föderációtól, és a világtól, fejezte be az orosz elnök beszédét.
Címlapfotó:© Mikhail Klimentyev / Kreml
magyartudat.com


Az USA hadszíntérnek akarja használni Európát


az_usa_attelepiti_b61_12_es_nuklearis_fegyvereit_europaba2
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2015.12.11
Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy nukleáris arzenálja jelentős részét áttelepíti Európában, mely B61-12-es irányított bombákból áll.
Moszkva óva inti az Egyesült Államokat, és felhívta a lehetséges veszélyekre és kockázatokra a figyelmet, melyet az amerikai nukleáris fegyverek európai jelenléte okozhat.  Az USA azonban tagadja, hogy az idén áthelyezné Európába az említett fegyvereket.
B61-12-es nukleáris bombák.
B61-12-es nukleáris gravitációs bombák.
Moszkva bekérette az amerikai nagykövetet, és üzent, hogy újratárgyalják INF-szerződést, az amerikai fejlesztésű irányított nukleáris gravitációs bombákkal kapcsolatban, melyeket a kontinensre akar telepíteni, írja a TASS.
Az INF-szerződés (feloldva Intermediate-Range Nuclear Forces Treaty, azaz „közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződése”) katonai szerződés volt az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között, melyet Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov a SZKP főtitkára 1987. december 8-án. Az amerikai szenátus fél évvel később, 1988. május 27-én ratifikálta, és a moszkvai június 1-jei ellenjegyzést követően lépett életbe.
Ugyanakkor az elmúlt időszakban B61-12 bombák hordozására képes repülőgépeket tesztelt az Egyesült Államok, ezzel csökkentve a visszatartó erőt a nukleáris fegyverek esetleges bevetésére, mely ellentmond az Atomsorompó szerződésnek is, közölte az orosz külügyminisztérium felső vezetője Mihail Uljanov.
magyartudat.com

CSODÁLKOZNAK , HOGY ŐK LESZNEK AZ ELSŐ CSAPÁS ÁLDOZATAI , VAGY A MEGELŐZŐ CSAPÁSBAN ŐK TÜNNEK EL ELŐSZÖR A FÖLD SZINÉRŐL EHHEZ NEM KELL CSAK JÓZAN PARASZTI ÉSZ , HOGY BELÁSSÁK A POLITIKAI ERŐK A ZSIDÓ SEGGNYALÁS ITT A NEMZETÜK LÉTÉT VESZÉLYEZTETI !!!!
ÉS HOGY CÉLPONTOK NA NÁ , HOGY AZOK CSAK ÉPPEN A NÉP NEM TUD RÓLA , MERT ELZAVARNÁ A VAKOLÓS CIONISTA URALKODÓ OSZTÁLYÁT , ÉS MINDEGYIKŐJÜK KEZEIT LEVÁGNÁ TŐBŐL , HOGY ILYEN SZERZŐDÉSEKET NE IRHASSANAK ALÁ !!!!

DE , HA JÓL MEG GONDOLOM EGY PÁR BOMBÁT ÁTENGEDHETNÉTEK A PALESZTINOKNAK IS !!!!, MERT TI VAGYTOK A TERRORISTÁK , ÉS NEKÜNK KELLENE MEGVÉDENI MAGUNKAT TŐLETEK !!!!




Pápán a háborút gyakorolják


papan_a_haborut_gyakoroljak
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2015.12.07
A-10-es repülőgépeket tekintett meg Pápán Colleen Bell amerikai nagykövet a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség több vezetője társaságában. A-10-esek hazatérésével nem zárul le a közös tevékenység: jövő tavasszal tizenkét F-15C érkezik Európába legénységgel, támogató eszközökkel együtt a 144. Vadászrepülő Ezred kaliforniai, illetve a 104. Vadászrepülő Ezred massachusettsi támaszpontjáról. Az A-10-esekhez hasonlóan az F-15-ösöket is egész Európában bevetik majd a különböző repülési gyakorlatok és támaszponton kívüli gyakorlatok során, közli a Honvédelem.
Nos, az USA lassan, de biztosan a háborút gyakorolja, például azt, hogy miként lehet az USA-ból repülőket Kelet-Európába átdobni. Magyarország adja a repülőteret. Elég a háborús hisztériából, ki a NATO-ból!
Thürmer Gyula
magyartudat.com


A NATO nem a terroristák ellen harcol, hanem Szíria ellen


nato_nem_a_terroristak_ellen_harcol_hanem_sziria_ellen
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2015.12.04
A NATO kulcsszerepet játszik az Iszlám Állam elleni harcban, és minden NATO-szövetséges szerepe kulcsfontosságú. Minden NATO-tagállam részese a koaliciónak.-jelentette ki Stoltenberg NATO-főtitkár, olvasható a NATO honlapján.
A NATO nem engedi, hogy az ENSZ legyen az Iszlám Állam elleni háború vezetője, azaz kizárja Oroszországot és Kínát. Nem kíván együttműködni, Asszad elnökkel, ezzel tovább mélyíti a feszültséget. A NATO nem az Iszlám Államot akarja legyőzni, hanem Szíriát akarja maga alá gyűrni és a saját hatalmát megteremteni a Közel Keleten.
A NATO nem a terroristák ellen harcol, hanem Szíria ellen
Thürmer Gyula
magyartudat.com

ÉS EGÉSZ EURÓPA ELLEN , HISZ RÁNK SZABADÍTOTTA A MIGRÁNSO EGÉSZ HADÁT , KIKET SZÉTBOMBÁZOTT , ÉS FÖLDÖNFUTÓVÁ TETT A TÉRSÉGÜKBEN MAJD PÉNZZEL TÖMTE ŐKET , HOGY SZÉTZÚZZA EURÓPA NEMZETÁLLAMAIT , HOGY A VILÁGKORMÁNYT MINÉL HAMARAB AZ EMBERISÉG NYAKÁBA VARJA , ÉS A FÖLD LAKOSSÁGÁNAK 90 % - ÁT LIKVIDÁLHASSA , HOGY A TERMÉSZETI JAVAKAT TOVÁBB TUDJÁK ÉLVEZNI , ÉS NE KELJEN ANNYI SZÁJAT ETETNI , MERT A VÉGÉN NEKIK IS AZ INGYEN KONYHÁRA KELL JÁRNIUK , ÉS AKKOR MIÉRT IS KELLET 6 MILLIÁRD EMBERT MEGÖLETNIÜK !!! ÉS , HOGY ŐK TÚL ÉLIK E EZT A SOKKOT NEM HISZEM EGY PÁR ÉV MULVA KÖVETNI FOGNAK BENNÜNKET A SÍRBA , DE ŐKET MÁR NEM LESZ KI ELFÖLDELJE !!!!!!
AZ ÉLET MÁR CSAK ILYEN MEGMAKACSOLJA MAGÁT ÉS ÖNKÉNT VÁLLALJA A KIPUSZTÚLÁST E GOLYÓBISON , HOL OTT CSAK A ZSIDÓKAT KELLENE CIONÍTLANI , HOGY SZABADOK LEGYENEK A NÉPEK , NEMZETEK , HOGY A BÖLCSESSÉG VEZESSE A NÉPEKET , ÉS FELISMERJÉK , HOGY A SZABADKŐMŰVESEKET , ÉS A TÖBBI TITKOS TÁRSASÁGOKAT KELL ITT LIKVIDÁLNI , HOGY A MAGYAR PÉLDA NE ISMÉTLŐDHESSEN MEG !!!


Szíria- Oroszország beélesítette a Szu-34-es vadászbombázókon a levegő-levegő rakétákat


oroszorszag_elesiti_a_szu34-es_vadaszok_levego_levego_raketait
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2015.12.01
Aggódik a Pentagon, mondta Michelle Baldanza amerikai katonai szóvivő a TASS hírügynökségnek, mely szerint Oroszország élesítette a Szíriában bevetett Szu-34-es vadászok levegő-levegő rakétáit és ez csak bonyolítja a kialakult helyzetet.
Az ilyen rendszerek hadrendbe állítása tovább bonyolítja az amúgy is nehéz szíriai helyzetet és nem növeli a terrorizmus elleni küzdelem hatékonyságát, véli Baldanza.
Igor Klimov ezredes, az orosz Aerospace erők szóvivője elmondta mondta, hogy az orosz Szu-34 vadászbombázók (NATO-kód: Fullback)  az első alkalommal lettek bevetve Szíriában, mely esetben felszerelték őket precíziós bombákon kívül rövid és közepes hatótávolságú levegő-levegő rakétákkal is.
oroszorszag_elesiti_a_szu34-es_vadaszok_levego_levego_raketait2
A harcigépeken OFAB-500-as légi bombák és a KAB-500-as irányított bombák voltak, természetesen az említett rakéták is, pusztán védelmi céllal, mondta Klimov.
Elmondása szerint a rakéták fel vannak szerelve célkereső eszközökkel, és 60 kilométeres tartományban hajszálpontos csapást tudnak mérni a támadó gépekre.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a Szu-24M törökök általi megsemmisítése óta fokozottan óvatosnak kell lenni, és fel kell készülni az esetleges agresszióra.
magyartudat.com



Magyarország 2022-ig megduplázza védelmi kiadásait


magyarorszag_megnoveli_vedelmi_kiadasait
POSTED BY: FOSZERKESZTO 2015.11.27
Magyarország 2022-ig szeretné megduplázni védelmi költségvetését annak érdekében, hogy továbbfejlesszék a Magyar Honvédséget – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter pénteken, az Országgyűlés épületében rendezett nemzetközi NATO-konferencián.
A 2012. február 29-én megszavazott és kihirdetett 1046/2012. (II. 29.) számú kormányhatározat újabb tervet rögzít a honvédelmi kiadások növelése érdekében. Ennek értelmében a Honvédelmi Minisztérium 2013–2015 közötti költségvetési évekre tervezett éves támogatása legalább a 2012-es évre tervezett költségvetési támogatás nominálértékét el kell érnie. 2016-tól az éves tervezett támogatási főösszegnek évenként 0,1%-os GDP arányos bővülést kell elérnie, mellyel 2022-re biztosítani kell a GDP 1,39%-át
A tárcavezető a NATO 2015: védelmi és biztonsági adaptáció címet viselő fórumon elmondott köszöntőjében úgy fogalmazott, az elmúlt időszak próbatételei még inkább abba az irányba hatnak, hogy a NATO valódi értékközösségé váljon a meglévő katonai és érdekszövetség mellett.
Simicskó István szerint a párizsi merényletek is bebizonyították, hogy reális belső biztonsági kockázatokkal jár a tömeges bevándorlás. Kiemelte, Magyarország a védelmi kiadások növelésével is támogatja a NATO terrorizmus ellen tett lépéseit.
magyartudat.com

NA MÉG ILYET , AKKOR NEM AZ EGÉSZSÉGET TESZIK HELYRE , VAGY NEM A MAGYAR CSALÁDOKAT SZABADÍTJÁK MEG A BANKOK UZSORA SZORÍTÁSÁBÓL , AZ OKTATÁSRÓL NEM IS BESZÉLÜNK , HISZ KÖZMUNKÁS TÁRSADALMAT ADNAK ÁT A ZSIDÓKNAK EZ A TITKOS MEGÁLLAPODÁS , FELHUZTUK A LAKÓPARKJAIKAT INGYEN , MERT NEM FIZETTÉK KI A VÁLLALKOZÓKAT , KIK AZÓTA TÖNKRE MENTEK , DE A KI NEM FIZETETT TARTOZÁS FEJÉBEN A MIGRÁNSOKNAK ÁTADJÁK A TERÜLETNEK A RÁJUKESŐ RÉSZÉT , ÍGY MAJD ŐK BEHAJTJÁK A TARTOZÁST VAGY SZÉTROBBANTANAK EGYPÁR LAKÓPARKOT !!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése