2016. április 9., szombat

Háttérhatalom



Háttérhatalom



Szaniszló válaszol a háttérhatalomnak 

Benjamin Freedman Kongresszusi beszéde 1961-ben 



Az államosított nyugdíjvagyonból jutott az 

IMF-nek is 

Zsiborás Gergő, 2013. március 22., 06:32 
Privátbankár
Decemberben még az IMF-nek törlesztettünk a maradék nyugdíjvagyonból, ami térítésmentesen került át a fejlesztési tárca alá tartozó Nemzeti Vagyonkezelőhöz. Az átvett eszközökkel az állam nem tudott nagyon "játszani", amikor a költségvetésnek pénzre volt szüksége, el kellett adni, amit lehetett. Mennyi maradt a 3000 milliárdból?
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>
Nem volt mozgástér a nyerészkedésre

Még januárban és februárban járt utána a Privátbankár, hogy mi is lett a nagy lendülettel elindított nyugdíjreformmal: hamar kiderült, az egyéni nyugdíjszámlák kialakítása csupán technikai reformot jelent. Leginkább az érdekelt minket, hogy milyen "tartalékok" vannak a tőkefedezeti elem megszüntetési után csupán az állami pillérből álló nyugdíjrendszer mögött. Ugyanakkor annak is megpróbáltunk utána menni, hogy mi lett a nyugdíjpénztáraktól korábban átvett 3000 milliárd forintos nyugdíjvagyonnal (eddig tulajdonképpen ez volt a nyugdíjrendszer mögötti tartalék) - február elején azonban még csak 2012. októberi adatokat találtunk a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYACSA) honlapján. Ezt az alapot azért hozták létre 2010 decemberében, hogy kezelje a pénztáraktól átvett nyugdíjelemeket.

Ez a 3000 milliárdos vagyon kül- és belföldi részvényekben, állampapírokban, kötvényekben és többek között befektetési jegyekben volt, az államnak a költségvetés kistafírozásához ezeket pénzzé kellett tavaly év végén tennie, vagyis nem nagyon tudott a vagyonelemekkel nyerészkedni.
Havonta átlagosan 136 milliárdot költött el az állam

A NYACSA honlapján most már friss adatok is szerepelnek, ezek szerint tavaly év végén az állam által átvett nyugdíjvagyon 3000 milliárdjának csupán egytizede volt már csak meg: 301,9 milliárd forint. 2011 május végétől 2012 decemberéig a nyugdíjvagyonból az állam 2600 milliárdot költött el, nagy részét adósságcsökkentésre. Ez azt jelenti, hogy tavaly december végéig havonta átlagosan 136 milliárddal csökkent a vagyon. 

Beiktattak egy felesleges kört?

Az amúgy nagy kérdés, mi lesz majd a NYACSA-val, ahogy arról a Privátbankár beszámolt, egy tavaly szeptemberi törvénymódosítás után jóformán feladat nélkül marad az Alap (a javaslatot Lázár János nyújtotta be és októberben meg is szavazták), vagyonelemeit a fejlesztési tárcához tartozó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vette át.

Az átadott eszközök eladása nem számolható el költségvetési bevételként, az értékesítési, hozam- vagy más hasznosítási bevétellel egyező összeget az államadósság csökkentésére kell felhasználni (magyarul: az MNV térítésmentesen kapta meg az eszközöket). Ezek összegéről az MNV a beérkezésüket követő hónap közepéig írásos tájékoztatást küld az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) részére. A NYACSA amúgy eredetileg az államadósság-kezelőhöz tartozik, az Alap vagyonával kapcsolatos adatokat eddig az ÁKK honlapján lehetett megtalálni (az MNV honlapján amúgy erre vonatkozó adat vagy tartalom jelenleg nincs). Tavaly ősszel épp az állami vagyon egyszerűbb kezelése érdekében vonták a NYACSA vagyonelemeit a Vagyonkezelőhöz - úgy tűnik ez az egyszerűbb rendszer...

Jutott a nyugdíjpénzből az IMF-nek is

A NYACSA decemberi elszámolása szerint az Alap összesen 132,6 milliárd forintot adott át az MNV-nek, és december 28-án nagyjából 71 milliárdot költött adósságcsökkentésre, egészen pontosan az IMF-nek törlesztettünk belőle. Az év utolsó napján így maradt az Alapnál 301,9 milliárd forint. Ez az összeg már csak és kizárólag adósságcsökkentésre költhető a hatályos jogszabályok szerint. Bár március van, egyelőre csak a 2012. december végi adatokról tudunk beszámolni.

Tavaly év végén hirtelen olvadt a felére a nyugdíjkasszáktól einstandolt pénz: októberről novemberre 170 milliárdos vagyonrészt tett gyorsan pénzzé a NYACSA és irányította át a költségvetésbe, míg decemberben több mint 200 milliárd forintot juttatott a büdzsének - októberben viszont még több mint 670 milliárd volt az Alapban. A 2012-es évet a számok szintjén nagyon jó eredménnyel zártuk: a deficit csupán a GDP 2,1 százaléka volt, 607 milliárd forint. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Magyarország valóban jobban teljesít? 

Avagy hazudik-e Orbán Viktor?

Egyre kevesebbszer hallani a kormány részéről az elmúltnyolcévezést, ami nagyon helyes is, hiszen az elmúlt nyolc évből immár három az övék. Mindazonáltal új kifogások kerültek elő a kudarcok igazolására. Mindannyian tudhatjuk például az elmúlt nyolc év után - ami ugyebár a fő felelős - a magyar gazdaság legfőbb ellensége az aszály, valamint a német ipar tesze-toszasága, tutyi-mutyisága és természetesen a válság.

A hóvihar után látom már előre, hogy a következő kudarcokat mik okozhatják. Valószínűleg kedvezőtlen lesz a bolygók állása, visszavetheti a magyar gazdaságot az erőteljes napfolttevékenység és elképzelhető, hogy nem játszik a kezünkre a sarki jégsapkák olvadása sem. Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje értékelni az elmúlt három évet, különös tekintettel Orbán Viktor miniszterelnök által kijelentettekre, miszerint Magyarország jobban teljesít. Ennek amúgy rendkívül örülünk és mivel Orbán Viktor saját állítása szerint még sohasem hazudott, ezért ezt senki nem vonhatja kétségbe.

Mi egyelőre inkább maradunk a tényeknél és a számoknál. Megnézzük Magyarország teljesítményének fő ismérveit, az ígéretek, a tervek és a megvalósulás szemszögéből. 
 
Miközben itthon nincsenek munkahelyek, csökken a gazdaság, milliók élnek nyomorban Semjén Zsolt belovagol Erdélybe. Nem tudom eldönteni, hogy ez most röhejes vagy beteges, de, hogy nem normális, az biztos. Téboly!

Gazdasági növekedés. A 2010-ben megalakult Orbán-kabinet Matolcsy Györggyel az élen, középpontba helyezte a gazdasági növekedést. Ha növekszik a gazdaság, abból több az adóbevétel, gyarapszik az ország. Ki ne örült volna ilyen ígéretnek? A 2010-es tervek szerint az ország teljesítménye 2013-ra mintegy minimum 10 százalékkal több lesz, mint 2010-ben volt. Matolcsy és Orbán ugyebár évi 5-6 százalékos növekedést várt, de minimum 3-4 százalékosat. Könnyen belátható hát, hogy 2013-ra ez 15-20 százalékos teljesítménybővülést jelentett volna, de minimum 10 százalékosat. Ha 10 százalékkal növekedett volna a gazdaság, akkor kettőezer milliárd forinttal több adóbevétel keletkezett volna. Ebből szinte az ország minden területére jutott volna pluszforrás, miközben az államadósság nem növekedett volna. Csak, hát az a fránya volna ne volna! Az ígéret jó, a terv megfelelő, nézzük a kivitelezést, az intézkedéseket. Elsőként volt ugyebár a 29 pontos akcióterv, melyből valljuk be őszintén, a pálinkafőzés adómentességén kívül már semmire sem emlékszünk, nem is érdemes, mert egy nagy humbug volt az egész. 
 
Az első 29 pontos akciótervből már csak az ingyenes pálinkafőzés őrülete maradt, a többi 28 pont csak humbug volt. Az ingyenes szeszfőzéssel meg évente 10 milliárdot veszítünk.


A pálinkafőzés adómentességén három év alatt az ország vesztett 30 milliárd forintot. Második nagyszabású intézkedés, amivel ellenzékben nyolc évig kampányolt a Fidesz, ez az úgy nevezett nem kell más, csak egyszeri nagyarányú adócsökkentés. (Aztán persze kiderült, hogy kell más is.
Erről bővebben ITT !

Az ígéret itt is jó, a terv jó, a kivitelezés pocsék. Az adócsökkentésből ugyanis nagyszabású adóemelés lett, a személyi jövedelemadó területén az emberek 90 százalékának emelkedett az adója, és csak a leggazdagabb 10 százaléknak csökkent. Ráadásul annyival csökkent, hogy az államnak máshonnan kellett a kiesett adóbevételt pótolni, ezért folyamatosan további adóemelésekre kényszerül. A nagy adócsökkentés vége gyakorlatilag az lett, hogy a lakosság össz adóterhelése jelentősen nőtt. A világon a legmagasabb kulcsra (27 százalékra) emelkedett az áfa, emelkedett a jövedéki adó, az emberek 90 százalékának a személyi jövedelemadója. Az eredmény a belső fogyasztás drasztikus csökkenése. Például 2013-ban 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot tankolunk, mint 2010-ben. Ennél is nagyobb mértékben csökkentek a tartós fogyasztási cikkek vásárlásai is, és élelmiszerből is kevesebbet vásárolunk. Mivel gazdasági növekedés három dologból lehet, ebből az egyik a belső fogyasztás, ezért az egykulcsos adó bevezetése miatti brutális adóemelések a gazdasági növekedés ellen hatottak, és hatnak ma is. 
 
Nem csak Semjén tébolyult erdélyi belovaglása idézi a 30-as éveket, hanem az ételosztásra sorban álló ezrek nyomora is.

Ezt magyarul úgy fogalmazhatnánk meg egyszerűen, hogy az embereknek nincs pénze. A magas jövedelmű 10 százalék, aki jól járt, az meg nem fogyasztott, hanem vagy svájci bankszámlára tette a pénzét, vagy államkötvényt vásárolt uzsorakamatra.
Ettől függetlenül van még két tényező, ami miatt emelkedhetne a GDP, a gazdaság teljesítménye. Az egyik az export, a másik a beruházások. A beruházások terén az elmúlt három évben katasztrófa helyzet alakult ki, gyakorlatilag a három év alatt megfeleződtek ezek. Már nem érik el az amortizáció (állagromlás) értékét sem. Mivel nincsenek beruházások ez óriási mértékben hátráltatja a gazdasági növekedést. Ennek ellenére kész csoda, hogy tavaly csak 1,7 százalékkal csökkent a gazdaság.

Mivel a kormány adóintézkedésivel kifosztotta az embereket, ezért nincs belső kereslet, befektető ellenes magatartásával elriasztja a befektetőket, ezért nincs beruházás, így nem maradt más reménye, mint az exportot felpörgetni. Nagyon kontár gazdaságpolitikára vall azonban mindez, teljesen összefüggéstelen napi hóbortoknak tűnő intézkedésekkel. Amennyiben az exportot fel akarja pörgetni egy ország, akkor ez úgy szokás, hogy leértékeli a valutáját. Csakhogy ennek akkor lenne értelme, ha a leértékelt valuta után özönlenének a magyar termelésbe a befektetők, ami viszont soha nem fog megvalósulni az orbáni szabadságharcos bankadós válságadós időszakban. Így, egy forint leértékeléssel új befektetők nem fognak jönni, és csak annyit érünk el, hogy a már itt levők extraprofithoz fognak jutni. Amit aztán, mivel nem lesz pénz, Orbán majd megadóztat válságadó 2.0-val, és csak annyit fog elérni, hogy még ezek is elmenekülnek. Aztán nézzük itt egymást kezünkben egy kapával meg egy gereblyével, üzemanyag és pénz nélkül, hogy hogyan lehetne felpörgetni a gazdaságot.

Minél gyengébb a forint, annál több az adósság, annál szegényebbek az emberek.

A saját valutánk leértékelése ráadásul két dolog miatt lehetetlen. Az első a lakosság nagyfokú eladósodottsága devizában, ezért ez az adósság egy forint leértékelés után meredeken nőne, és még annyit sem tudnának fogyasztani, mint amennyit most. Magyarul hiába nőne a tervek szerint az export, ha ugyanannyival csökkenne a belső kereslet. Az eredmény, növekedés helyett megint nulla lenne. Csak annyit érnénk el vele, hogy a pénzt a magyar emberek zsebéből a Mercedes és az Audi tulajdonosainak a zsebébe tennénk.

A másik dolog, ami miatt nem lehet leértékelni a forintot, az pedig a Fidesz, Orbán-Matolcsy saját maga által állított kelepce. Ez az államadósság elleni küzdelem. Orbán és Matolcsy ugyanis érzékelve a növekedés teljes kudarcát és rettegve hatalmuk elvesztésétől, fél év után kitalálták, hogy immár nem is a növekedés a legfontosabb, hanem az államadósság elleni küzdelem, mert azt a szocik okozták és most ők ketten lángpallóssal a kezükben megmentik az országot. Elkezdtek küzdeni az államadósság ellen, de úgy, hogy közben minden növekedési forrást kinyírtak. Két hősünk miután kipaterolta az IMF-t, a piacról veszi fel az újabb uzsorakamatos kölcsönöket. Szegény együgyű magyarokkal meg azt hiteti el, hogy azért, mert nem enged az IMF-nek. És van, aki ezt beveszi. Csakhogy ahhoz, hogy a piacról tudjunk pénz felvenni, háromszor akkora megszorításokat kellett végrehajtani, mint amit az IMF állítólag kért. Orbán a 3 év alatt 2000 milliárdos megszorítást hajtott végre. Ez a 2006-os Gyurcsány féle megszorításoknál hatszor nagyobb.

Emlékszünk, mi volt akkor a 300 forintos vizitdíj miatt? Ma már milyen nevetséges, hogy 300 forintos vizitdíj miatt népszavazás volt. Most simán tűri a magyar, hogy havonta 500 forinttal magasabb legyen a telefonadó miatt a számlája, kétszer annyiba kerüljön a cigaretta, másfélszer annyiba a benzin, 30 százalékkal többe az élelmiszer. Háromszor-négyszer annyiba a bankolás. Mindezt miért? Hogy tartsuk a hiányt 3 százalék alatt. Csakhogy növekedés nélkül ez semmit sem ér. Van értelme legalább a sarc általi szenvedésnek? Az eredmény. Ma Magyarországon rekord magasságban áll a számszerű államadósság és nemsokára a GDP-hez viszonyított százalékos arány is növekedésnek indul, mivel nem tud a gazdaság növekedni. Újabb egy százalékos GDP csökkenésnél és 300 forint feletti eurónál, hamar 84-85 százalékos GDP arányos államadósságunk lesz. Hiába iktatta törvénybe Orbán, hogy az államadósságnak 50 százalékra kell csökkennie. Az államadósság nem hallgat a törvényekre. A kormány jelenleg a saját törvényét szegi meg nap, mint nap azáltal, hogy emelkedik az államadósság.

Gyakorlatilag a két legfontosabb terv teljes kudarcba fulladt. A gazdaság nem növekszik, hanem csökken, az államadósság nem csökken, hanem nő, még a GDP százalékában is legfeljebb stagnál. Ráadásul növekedésre idén sincsen sok lehetőség, legfeljebb némi korrekcióra az eddigi zuhanás után. Az államadósság csökkentése pedig teljes illúzió, ilyen mérvű forintgyengülés mellett. 
 
De miben?

De Orbán Viktor azt mondta, hogy Magyarország jobban teljesít, és mivel azt is mondta, hogy ő még sohasem hazudott, ezért két eset lehetséges. Kérem, döntse el a Kedves Olvasó, hogy melyik a valószínűbb. Az első esetben Orbán Viktor hazudott, így azt is hazudta, hogy még sohasem hazudott, tehát az is hazugság, hogy Magyarország jobban teljesít. Ez az egyik eset. A másik esetben bár hiába fulladt kudarca a két legfontosabb ígéret és terv, valószínűleg most más prioritások lettek fontosabban, amiben Magyarország jobban teljesít, mert nyilvánvaló, hogy a gazdasági növekedésben nem teljesít jobban, és az államadósság csökkentésére való törekvésében vesztésre áll. Kétségbeesve keresem, hogy mik lehetnek azok a területek, amiben Magyarország jobban teljesít. A pedagógus életpálya modell területén nem, mert az nem lett bevezetve, az egészségügyben nem, mert jelentős pénzek lettek kivonva a gyógyításból.

Semjén belovaglása után én már mindent el tudok képzelni. Orbán és Matolcsy például szuperhősökként mentik meg a hazát.

A nyugdíjasok területén nem, mert bár Selmeczi Gabriella védi a nyugdíjakat, de azok reálértéke csökkent az elmúlt három évben, magyarán kevesebbet tudnak rajta vásárolni a nyugdíjasok, mint három éve.

Mi lehet az, amiben jobban teljesítünk?

A felsőoktatásban teljes az elégedetlenkedés, a MÁV-nál elmaradnak a fejlesztések, a közbiztonság az ígéretek ellenére nem javult. Az ígért egymillió új munkahelynek se híre, se hamva. Mi lehet az a terület, ahol Magyarország jobban teljesít? Hosszas gondolkodás után rá kellett döbbennem, hogy valóban van egy terület, ahol jobban teljesítünk, ez pedig a foci. Mivel magam is nagy focirajongó vagyok, kétségtelen tény, hogy Magyarország jobban teljesít. Én örülök az új debreceni stadionnak, várom már mikor lesz kész az új Fradi pálya, biztos elmegyek majd a megépülő új Puskás stadionba is. 
 
Lám-lám! Magyarország a foci területén tényleg jobban teljesít. A debreceni stadion látvenyterve. Kár, hogy a miniszterelnök nem a sakkot szereti, azt olcsóbban megúszhattuk volna.


A magyar válogatott teljesítménye is jobb, mint az elmúlt időszakba. A Videoton eljutott az Európa Liga csoportkörébe, és ott szépen helyt állt. Felcsúton fedett lelátós létesítmény épül. A magyar állampolgárok adóforintjaiból majdnem százmilliárd forint került a társasági adó (TAO) pénzekből a sportra, ennek nagy része a focira. El kell ismerni tehát, hogy Magyarország jobban teljesít. Orbán Viktor nem hazudott, csak elfelejtette mondani, hogy mely területen teljesít jobban.

Örülök a focisikereknek és fejlesztéseknek, kicsit ugyan furdal a lelkiismeret, hogy miközben Magyarország jobban teljesít négymillió ember él a létminimum alatt, és több mint egymillió ebből mély nyomorban. Bánt, hogy bár Magyarország jobban teljesít, gazdaságunk nem tud munkahelyeket teremteni és ezért ötszázezren elmenekültek itthonról.

Zavar, hogy miközben Magyarország jobban teljesít, az államadósságunk soha nem látott mértékre ugrott, továbbra is fizetjük az uzsorakamatokat. A legjobban az bánt, hogy bár Magyarország jobban teljesít, néhányan nem látják, hogy mindez csak a foci területére igaz. Legjobban az zavar, ha valaki tényleg azt hiszi, tényleg úgy gondolja, hogy csökken az államadósság, valóban úgy látja, hogy növekszik a munkahelyek száma, és elhiszi azt, hogy senki nem jár rosszabbul. Mivel a tavalyi év volt Orbán szerint az elrugaszkodás éve, és ezt azóta sem cáfolta meg, és idén van a betakarítás éve, feszült figyelemmel várom a betakarítás eredményét, és annak gyümölcseinek szétosztását a nép között.

Remélhetőleg idén nem lesz aszály, bár kicsit aggódom a bolygók állása és az esetleges napkitörések miatt. Reméljük, ezek nem tudják megakadályozni a betakarítást. Ön miben reménykedik?

Szerző: Elek Attila

Forrás: 
www.szabadeuropa.com

Emlékeztető: "Az IMF és a Világbank csak akkor adjon hitelt egy országnak, ha agresszív népességcsökkentő programokat indít el." (Henry Kissinger) 
sokkaljobb.hu 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



A cionista rezsim lezárta a Gázai-övezet 

átkelőhelyét 



2013. március 22. 10:32 
Hunhír.info
Ezzel hatról három kilométerre csökkentette az övezet part menti halászati lehetőségét - közölte pénteken a hadsereg szóvivői hivatala. Az intézkedést Benjámi Netanjahu miniszterelnök és Móse Jaalon védelmi miniszter rendelte el.

Csütörtök reggel, Barack Obama amerikai elnök izraeli látogatásának második napján rakétákat lőttek a Gázai-övezetből a szomszédos izraeli területek felé. A jeruzsálemi vezetés a Gázában kormányzó, Hamász mozgalmat tekinti felelősnek minden, az övezetből indított rakétatámadásért.

Kapcsolódó:
   
The White House

"Why does the United States stand so strongly, so firmly with the State of Israel? And the answer is simple. We stand together because we share a common story - patriots determined 'to be a free people in our land,' pioneers who forged a nation, heroes who sacrificed to preserve our freedom, and immigrants from every corner of the world who renew constantly our diverse societies." -President Obama at the official arrival ceremony in Tel Aviv, Israel: 
http://www.wh.gov/middle-east-trip-2013 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************




Az Új Világrend üzenete - A kapujában vagyunk, így itt 

az 

idő megismerkedni vele 



2013. március 19., kedd 
vlaghelyzete.blog
Számtalan "Ébresztőfilm" és dokumentum, tanulmány megtekintésén vagyunk már túl, jól ismerjük a "Világ leigázásának forgatókönyvét" és látjuk is szemünk előtt megvalósulni.

Alább olvashattok egy névtelen szerzőtől származó levelet, mely az interneten kering már legalább egy évtizede, és állítólag az Új Világrend üzenete az emberiséghez. Hiába nem mai, a neveket kicserélve, mégis abszolút aktuális. Hogy valójában ki is írta, az lényegtelen, ami benne van az sajnos többnyire igaz és már vitathatatlanul megvalósult tényállás. Hogy változtathatunk-e ezen? Döntse mindenki maga el miután elolvasta:
"Úgy hiszem, eljött az ideje, hogy felfedjek néhány olyan dolgot, melyek előtt az utóbbi évtizedekben tanácstalanul állsz. Jó lesz, ha megérted ezeket, hogy tudd, miként kell viselkedned a most alakuló Új Világrendben. Szeretnénk, ha új társadalmunk aktív és szerves részévé válnál. Elvégre a te érdekeidet szolgálja leginkább.

Mindenekelőtt a teljesebb együttműködés érdekében nem árt, ha tisztában vagy szándékaink egy részével. El sem tudom mondani, milyen nehézségeknek nézel elébe, ha ellenállsz. Megvannak az eszközeink, hogy elbánjunk az ellenállókkal. Azért csak most mondom ezt, mert most már úgyis késő visszafordítani a dolgokat. Már rég elmúltak azok a napok, hogy meg lehessen állítani minket. Az egész Föld és a pénzügyek fölött totális hatalommal bírunk, ehhez jön még a fontosabb médiapropaganda, és egyszerűen semmilyen módja sincs, hogy egy nemzet vagy hatalom legyőzzön minket. 
NOVUS ORDO SECLORUM...
ANNUIT COEPTIS....PLURIBIUS UNUM

A világ összes országában a kormány minden szintjét szemmel tartjuk. Tudjuk, hogy miket terveznek, mert mindig mindent figyelünk. Mindent tudunk az államok titkairól. A közelmúltban Kína azzal vádolta az amerikai médiát, hogy Koszovóval kapcsolatban hazudik. Ó ti ostobák, persze, hogy hazudunk. Így az embereket mindig kétségben és ellentmondásokban tudjuk tartani. Ez nagy segítség számunkra. Nem figyeled a talkshow-jelenséget? Néhányan közületek azt hiszik, hogy mi vagyunk a liberálisok, és a jók a konzervatívok. A valóságban mindkettő a mi céljainkat szolgálja. Mindkét tábor csak a mi jóváhagyásunk pecsétjével működhet, de az igazi ügyeket egyik sem hozhatja nyilvánosságra.
Azzal, hogy minden szinten ellentéteket szítunk, senki sem tudja, mit tegyen. Így ebben a zavarban minden ellenállás nélkül továbbmegyünk, és véghezvisszük, amit akarunk.

Itt van például az Egyesült Államok elnöke. Bár rendszeresen túllépi hatáskörét, senki nem állíthatja meg. Még a Kongresszusnak sem áll hatalmában megállítani. Azt teszi, amit mi akarunk, mert tudja, hogy ha nem, akkor a meglehetősen sötét jelleme miatt egy pillanat alatt eltávolíttathatjuk. Nem zseniális stratégia ez részünkről? Nem vihetsz minket bíróságra, mert nem látsz bennünket, és persze a bíróságok is a mi szolgálóink. Mi irányítunk mindent, és te azt sem tudod, hogy kit támadj. Meg kell vallanom, ez a rejtett kéz csodálatosan ki lett gondolva, és semmilyen hasonló méretű történelmi precedens nem ismert. Mi uraljuk a világot, és a világ még csak rá sem jöhet, hogy ki uralkodik felette.

Ez igazán csodálatos. A médiában pontosan azt tálaljuk eléd, amit akarunk, hogy tegyél. Aztán, egy villanással később, kis szolgálóink engedelmeskednek. Oda küldünk amerikai és európai csapatokat, ahová csak akarunk, olyan szándékkal, amilyennel csak akarunk, és ti kötelességtudóan szolgáljátok ügyünket. Mennyi bizonyítékot kérsz erre? Rá tudunk venni, hogy el kívánd hagyni otthonodat, családodat és háborúba menj, pusztán a mi parancsunkra. Csak valami zagyvaságot kell eléd tenni az elnöki asztalról, vagy az esti híradóból, és fel tudunk tüzelni mindnyájatokat, hogy bármit megtegyetek, amit akarunk. Nem csinálhatsz mást, mint amit mi eléd teszünk.
HIÁBAVALÓ ELLENÁLLÁS

Ha bárki ellen akar állni nekünk, megvannak a módszereink, hogy nevetségessé tegyünk, mint ahogy a milíciamozgalommal is megtettük. Örömünket leltük abban, hogy ezzel a mozgalommal mutattuk meg a világnak, milyen tehetetlen minden ellenállás. Olyan ostobán néztek ki, ahogy meneteltek fegyvereikkel, mintha méltó vetélytársuk lennének hadseregünknek. Nézd mit tettünk Waco-nál. A Dávid-szekta kis fegyverraktára segítségükre volt? Bőségesen megadóztattunk, és a pénzből olyan modern fegyvereket fejlesztettünk, amikkel semmi esetre sem lehet vetélkedni. Saját pénzedből lett kovácsolva az a lánc, amellyel megkötözünk, mert az összes pénz a mi ellenőrzésünk alatt van.

Vannak köztetek, akik azt hiszik, hogy megszökhetnek azzal, hogy vidéken vesznek házat, és kertészkednek. Hadd emlékeztesselek, hogy így is földbérletet fizetsz nekünk. Ja, lehet, hogy ingatlanadónak hívod, de így is nekünk fizeted. Látod, bármit is teszel, szükséged van a pénzre. Ha elmulasztod a földbérlet fizetését, akkor elvesszük a földedet, és olyannak adjuk el, aki fizet utána. Azt hiszed, hogy nem tehetjük meg? És a földbérletedből fizetünk azért, hogy elveinket a gyerekedbe sulykolják az általunk létrehozott nyilvános iskolákban. Azt akarjuk, hogy jól belenevelkedjenek a mi gondolkozási rendszerünkbe. Gyerekeid azt tanulják, amit mi akarunk, hogy tanuljon, és akkor, amikor mi akarjuk, hogy megtanulja, és te fizetsz érte a földbérleten keresztül.

Ezekből az alapokból finanszírozunk más olyan projekteket is, melyeket fontosnak vélünk, és vállalkozóinkat busásan megfizetjük munkájukért. Talán kétségbe vonod, hogy a gyerekeid a mi tulajdonunkban vannak, vagy hogy van ilyen kontrollunk, de majd rájössz, hogy így van. Bármikor mondhatjuk, hogy rosszul bánsz a gyerekeiddel amikor elfenekeled őket, és elkobozzuk őket. Ha nem jelennek meg az iskolai belesulykoláson, hanyagsággal vádolhatunk, így át kell őket adnod nekünk. A gyerekeid nem a tieid. Ők a mieink. Oltásra kell vidd őket, kórházainkba kell hozd őket, ha úgy döntünk, vagy elvesszük tőled. Ezt te is tudod, mi is tudjuk.

Elektronikus kereskedelmünkön keresztül láthatjuk, hol vagy, mit veszel, és mennyi pénzből gazdálkodsz. Mit gondolsz, honnan vesszük a havi pénzügyi statisztikát? Az Internetről és más forrásokból még azt is tudjuk, hogy miként gondolkodsz, és mit mondasz. Nem különösebben fontos számunkra, hogy mit hiszel, amíg azt teszed, amit mondunk. Hogy mit hiszel, amúgy is badarság. De ha azt hiszed, hogy követőd van, és mi úgy látjuk, hogy valamelyest veszélyes vagy ügyünk számára, megvannak a módszereink, hogy elbánjunk veled. A csínytevés Pandora-szelencéjével kelepcébe csalunk. Addig hurcolhatunk bíróságra, hogy sose kerülsz ki belőle. Ilyen vagy olyan ürüggyel könnyedén kiforgathatunk a vagyonodból. Kimeríthetetlen tárházunk van, melyből ügyvédeinket megfizethetjük. Egyébként ezeket az ügyvédeket adó formájában te fizeted. Te nem rendelkezel ilyen hatalmas vagyonnal. Nem buktattuk meg már eddig is sok ország uralkodóját eszközeinkkel? Azt hiszed, hogy parányi személyed méltó vetélytárs számunkra?
HIÁBAVALÓ SZERVEZETEK

Nézzük meg vallásaitokat és az "Erkölcsi Többség" nevű mozgalmat. Az "Erkölcsi Többség" se nem erkölcsi, se nem többség. Örömünkre szolgált, hogy ezt az idétlen mozgalmat felhasználva tettük nevetségessé a keresztény hitet. Azokat az ostobákat, akik ezt a szervezetet irányítják, a végén mindig tojással dobálják meg. Mi persze mindig megvédtük őket, ahogy sikeresen megvédtük az NRA-t is. A médiapropagandánkon keresztül úgy láttatjuk, mintha az Országos Lövészegyesület (NRA) lenne az új radikális támadás elindítója. Nem állítottuk a feje tetejére az amerikai konzervatív mozgalmat? Ha célunkat szolgálja, akkor a konzervatívokat használva fejük tetejére állíthatjuk a liberálisokat. Nekünk mindegy. Mind azt a célt szolgálja, hogy elhitessük veled, két oldal küzd az adott pozícióért. Ez segít, hogy a dolgok tisztességesnek és szabadnak tűnjenek, mivel mindenki hallathatja hangját.

Most már tulajdonképpen csak egy oldal van mindenféle álarcban, de te képtelen vagy szándékainkat mélyebben felfogni. Látod, azt tehetünk, amit akarunk, és te semmit nem tehetsz ellene. Nem tűnik elfogadhatónak számodra, hogy egyszerűen szót fogadj és szolgálj minket? Máskülönben csak felemészt az az ellenállás, amelyről azt hiszed, hogy felszabadít. Nincs felszabadulás. Képzeld el miként is lehetne. Mi látunk el üzemanyaggal az autódhoz. Bármikor leállíthatjuk, ha akarjuk, és valamilyen üzemanyaghiányra hivatkozunk. Mi van, ha elromlik a kocsid? Nélkülünk nem kaphatsz alkatrészt. Mi szállítjuk az összes forgalomban levő pénzt. Szeszélyes vágyunkkal bármikor megállíthatjuk az ellátást, vagy teljes krachot idézhetünk elő. Aztán utasíthatjuk az elnököt, hogy nyilvánítsa az összes pénzt értéktelennek, és új pénz bevezetése válik szükségessé. Minden biztonságba helyezett készpénzed egy pillanat alatt füstté válik.

Nincs szükséged élelemre? Ha szükséges, előidézhetünk egy kamionos sztrájkot, és a helyi boltok nem kapnak ellátást. Bármikor éheztethetünk, ha úgy tetszik. Csak azért van ételed, mert adunk neked az asztalunkról. A világválság alatt az élelmiszer a mi ellenőrzésünk alatt volt. Elkerített helyeken élelmiszer-hegyeket halmoztunk fel, és hagytuk elrohadni. Az éhezőket aztán munkatáborokban dolgoztattuk, habár bőségesen volt élelmiszer. Tényleg azt hiszed, hogy legyőzhetsz minket? Azt mondod, aranyat gyűjtesz majd, hogy mégis legyen készpénzed krach idején. Egyszerűen hozhatunk olyan törvényt, amely megtiltja az arany birtoklását, ahogy a múltban is tettük. Ha aranyat találunk nálad, egyszerűen elkobozzuk, és bebörtönözünk törvénysértésért. A börtönben pedig majd dolgoznod kell a börtöniparban. Napjainkban úgy alakítjuk a képet börtönbeli munkatáborainkról, hogy azt senki nem ellenzi. Azt mondjuk az embereknek, hogy a gyilkosoknak fizetniük kell a fenntartásukért.

Az persze már senkinek nem jut eszébe, hogy paradicsomtermesztőket is hatalmunkban áll bezáratni. Hozhatunk olyan törvényt, ami betiltja a kerteket, aztán kreálunk egy tudományos magyarázatot, hogy miért csak a tőlünk származó élelmet vásárolhatod. Ha valaki meglátja, hogy paradicsomot termesztesz, feljelentenek nálunk, és átszállítunk a mi földünkre dolgozni. Ó, ti ostoba nacionalisták! Nincs menekvés számotokra, mert már jóval születésetek előtt elkezdtük szőni rabul ejtésetek tervét. Tanáraitok és lelkészeitek már nemzedékek óta formálják gondolataitokat számunkra. Fogalmad sincs, hogy hogyan kerülj ki befolyásunk alól, az öngyilkosságot leszámítva. Gyerünk, öld meg magad. Csak bennünket segít a túlnépesedés tekintetében. Nem árthatsz nekünk, nem találsz meg bennünket, és elképzelni sem tudod, hogy mire készülünk.
GONDOLATOK ELLENŐRZÉSE

Mi irányítjuk Hollywoodot. Az olyan filmeket, mint például a Terminátort vagy az Armageddont sok más filmmel egyetemben egyszerűen azért készítettük, hogy utasításainknak megfelelő gondolkodásra késztessünk. Úgy rendeztük, hogy örömödet leld az erőszakban, mert így ha elküldünk, hogy az eléd állított rosszakat megöld, nyafogás nélkül megteszed. Erőszakos videojátékokat helyeztünk bevásárlóközpontok játéktermeibe, hogy a fiatal elméket felkészítsük a harc művészetére. Úgy rendeztük, hogy hadseregünket és a rendőrséget jó erőknek tulajdonítsd, és hogy olyan dolgoknak vesd alá magad, ami még néhány évtizeddel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Művészi programjaink mind úgy vannak tervezve, hogy segítsenek téged alávetni az új világrendnek, és még szolgáld is azt.

A Star Trek (Űrszekerek) és más hasonló alkotások arra tanítottak meg, hogy egyszerűen engedelmeskedj az új nemzetközi uralkodók parancsainak. Ó ti ostobák! Azt hittétek, hogy szórakoztatás, holott tulajdonképpen oktatás volt. Vagy merjem azt a szót használni, hogy "agymosás" vagy "agykontroll"? Ha már itt tartunk, láttad az új Csillagok háborúját? Micsoda remekműve az elme manipulálásának! Emberek mindenféle és fajta leírhatatlan szörnyekkel tárgyalnak. És angolul tárgyalnak. Kíváncsi vagyok, hol tanultak meg azok a szörnyek angolul. Ó milyen egyszerű a polgár elméje. Sose jut eszébe, hogy éppen tündérországba viszik. A Csillagok háborúját majdnem mindenhol reklámoztuk, ahová az ember megy. Megtalálható volt a Wal-Martban, a K-Martban, a Taco Bellben, egy csomó intézményben és kereskedelmi egységben.
Van ebben a filmben valami, amit akarunk, hogy megtanulj. Vagy talán azt lehetne mondani, hogy van benne valami, amit nem akarunk, hogy megtanulj. Bárhogy is van, az egész dologból az kerekedik ki, amit mi akarunk.
Mindenki CHIP-et kap hamarosan? Most még kívül, aztán a bőr alá...

Hogy persze kordában tartsunk, utasítottuk a választott hivatalnokokat, hogy látszólag korrigálják a gonosz erőszakot. Clinton elnök most a hollywoodi filmek erőszakossága ellen beszél. Ez nem fogja megoldani a problémát, de az emberekkel elhiteti, hogy dolgoznak a kérdésen. A szex és az erőszak a legjobban hasznosítható erők, amik előnyünkre szolgálnak. Az emberek nem szeretik feladni a szexet és az erőszakot, így mindent, amit akarnak, elébük teszünk. Ezzel úgy lekötjük őket, hogy az igazi dolgokkal nincs lehetőségük foglalkozni. Ezek teljes egészében a mi kezünkben maradnak. Clinton elnök nagyon segítőkész. Tudtuk, hogy milyen jellem, mielőtt elnöknek tettük. Az is segítségünkre szolgált, hogy felfedtük, így az ifjúság erkölcsi szokásait az új viszonyokhoz igazítottuk. Ez előnyünkre szolgál.

Még ettől is kellemesebben esett számunkra azoknak a hiábavaló erőfeszítése, akik azt hitték, hogy akaratunk ellenére eltávolíthatják. Az elnök hasznunkra van, és senki nem fogja elmozdítani, amíg mi azt nem mondjuk. Bocsáss meg, ha látszólag gúnyolódok a hiteden, de a hited már rég elavult. Nem látod, hogy hiú szabadságod és jogos méltóságod semmi nekünk? Csak azt teheted, amit mi mondunk. Elnököket távolítunk el, ha kell, és az őt követő addig lesz ott, amíg le nem váltatjuk a következővel. Akkor a vezető jelöltet eléd tesszük, és arra szavazol, akire mi akarjuk, hogy szavazz. Ezzel azt a hitet tápláljuk, hogy tőled is függ, ki lesz az új elnök.
KIFÜRKÉSZHETETLEN TITKAINK

A mostani szerbiai háborúval sok célunk van, de ezekről nem beszélünk nyíltan. Átengedjük a talkshow-műsorvezetőknek, hogy értelmetlenül fecsegjenek, de a lényegét egyik sem érinti. Mindenekelőtt Koszovó oly gazdag természeti kincsekben, hogy teljes ellenőrzésünk alá kell vonni. Koszovó gazdag urániumban, és az uránium segítségére van uralmunknak. És persze ezek az ásványok így nem kerülhetnek potenciális ellenségeink kezébe. Milosevics nem segített, hogy ezeket a nyersanyagokat kezünkre játssza, így egyszerűen addig nehezítjük a dolgát, míg meg nem teszi. Most már a győzelem elkerülhetetlen Jugoszláviában.

Ezt a büszke népet arra az alázatra kényszerítjük, amit minden néptől elvárunk. A háború után, ha Milosevics meg nem alázkodik kellőképpen, akkor nemzetközi bíróság elé visszük háborús bűnök vádjával. Mi találtuk ki ezt a kifejezést. Ötletes, nem gondolod? Hogyan létezhet olyan dolog, hogy háborús bűn? A háború legalapvetőbb természete, hogy a szabályok fel vannak rúgva. Szórakoztató nézni, ahogy az országok az általunk elébük tett törvények szerint próbálnak háborúkat vívni. Az egyetlen háborús bűn, ami tényleg létezik, az annak a bűne, hogy valaki ellenünk van. Ellenünk lenni sérti a törvényünket. Mint már láttad, ha valaki velünk van, nem érdekel, hogy mit csinál. Nelson Mandela tán nem volt bombakészítő terrorista, aki sok ellenségét megölte? Hőst csináltunk belőle. Mi semmilyen törvényt nem veszünk figyelembe, ha háborúról van szó. Bárhol, bármikor azt csinálunk, amit akarunk. Nemzeteket éheztethetünk halálra, elpusztíthatjuk a lakosságot és más egyéb szörnyűségeket is megtehetünk, amikért ellenségeinket bíróságra visszük. Nézd meg példánkat. Szanaszét bombáztuk Szerbiát, a koszovóiakat kibombáztuk otthonaikból, megmérgeztük a folyókat és a patakokat, kikapcsoltuk az áramot, óriási krízist okozva az országban, aztán briliáns módon úgy állítjuk be, hogy ez az egész Milosevics bűne, és ezért bíróság elé kell állnia. Ugyanezt csináltuk Waco-nál. Úgy csináltuk, mintha az egész David Koresh hibája lett volna. Aztán ott van az ügyeletes rossz-fiú, Szaddam tömegpusztító fegyvereivel együtt. Rossz-fiúkból túlkínálat van, és bármikor találunk egyet, ha szükségünk van rá. Ha belegondolsz, igazán vicces. Nem vagyok nagyon humoros ember, mégis sokszor azon veszem észre magam, hogy nevetek, mennyire teljesen abszurd dolgokat helyezünk eléd, és te készségesen elfogadod. 

Csodálkozol, hogy a világ vezetői reszketnek jelenlétünkben? Tudják, hogy nincs más hatalmuk, csak amit mi adunk nekik. Nem félünk Oroszországtól vagy Kínától, mert rendszereik most már teljes egészében az ellenőrzésünk alatt vannak. Kína tisztában van azzal, hogy bármikor bármennyi vállalatát befagyaszthatjuk Amerikában, és az összes tőkéjét egy tollvonással megszüntethetjük. A nemzeteket arra használjuk, amire csak akarjuk. Mindenki tudja, hogy vagy behódol nekünk, vagy meghal. Szerencsére volt néhány ellenálló, mint például Szaddam vagy Milosevics, akik segítségével megmutattuk a világ vezetőinek, hogy mit teszünk, ha valaki nem hódol be (azóta már hozzáírhatjuk: M. Kadhaffi, Hugo Chavez nevét is...a Szerk) .
Ha céljainkat követed és azt csinálod, amit mondunk, akkor azért dicsőség jár. Ha nem teszed, akkor annak szomorú és tragikus eredménye lesz. Igazán szeretnélek megóvni egy ilyen végzettől. De megint csak elmondom, hogy semmilyen következménye nincs, ha nem óvunk meg. Akkor veled csak csökkentjük a túlnépesedési problémát.

OSTOBA LÁZADÁSOD URALMUNK ELLEN

Néhányan azt hiszitek, hogy megállíthattok azzal, hogy bombát helyeztek el egy abortuszklinikán vagy egy kormányépületben. Ostoba lelkek! Hogyan árthat ez nekünk? Csak arra jó, hogy példaként használjuk, hogy még nagyobb ellenőrzést és terhet rójunk a lakosságra. Imádjuk, ha lázadsz és felrobbantasz valamit. Te adod az okot, hogy még több törvényt hozzunk az olyan dolgok ellen, amik esetleg hozzájárulhatnának a szabadságodhoz. Ha valaki időnként nem robbantana fel valamit, akkor nem tudnánk mire hivatkozva tovább korlátozni téged. Nem látod, milyen reménytelen ellenállni nekünk? Minél inkább izegsz-mozogsz, annál jobban megszorítunk.

A mi birodalmunk a pénz birodalma. Bocsáss meg, de be kell vallanom, hogy inkább a pénztelenség urai vagyunk. Ebben a kijelentésben látnod kell a humort. Adtunk nektek egy darab papírt vagy számjegyeket a számítógép-képernyőn, aminek azt a nevet adtuk, hogy pénz. Semmilyen fedezete nincs, és semmi nem igazolja, csak az, amit mi mondunk.
A semmiből teremtjük, nyomtatjuk, kölcsönadjuk, értéket adunk neki, és vesszük el, ha kell. Minden, aminek köze van a pénzhez, a mi kezünkben van. Gondolkozz, mit tehetsz ellenünk pénz nélkül? Ha ellenállni próbálsz, megvonhatjuk a hitelt tőled, vagy befagyaszthatjuk a számládat. A készpénzedet könnyedén elkobozhatjuk. Oly sok szabályt hoztunk az életben, hogy pénz nélkül egyszerűen nem tudsz létezni.

Táborozz le állami földön, és két héten belül menned kell. Két hét alatt nem tudsz kertet művelni. Vadonjaink legtöbbjébe a csapásokon csak engedéllyel léphetsz be. Olyan törvényt hoztunk, hogy nem sokáig lakhatsz lakókocsiban egy helyen. Bizonyos idő után költöznöd kell. Nem gondolkoztál még azon a nevetséges dolgon, hogy megengedjük, hogy az emberek egész életükön át egy dobozban éljenek, de nem engedjük, hogy lakókocsiban éljenek, hacsak nem fizetnek adót a táborhelyért? Azt akarjuk, hogy rendszerünk része légy. Amikor házat veszel, mi nem csak az adójövedelmet kapjuk, amit saját céljainkra használunk, hanem nagy jövedelmünk származik a kölcsön kamataiból is. Csak a kamat miatt a házad két-háromszorosát fizeted. A kamat is adóköteles, mely összeget szintén mi használunk azokban a szektorokban, ahol akarjuk.

Nem akarjuk, hogy megszabadulj tőlünk, és ezért csináltuk meg így a rendszert. Te a mi tulajdonunk vagy. Nem engedjük, hogy vásárolj vagy eladj, hacsak be nem hódolsz fennhatóságunknak. Ha bíróságra viszel minket, kifárasztunk, és a végén veszítesz. Ha erőszakhoz folyamodsz, valamelyik munkatáborunkban kötsz ki, pontosabb nevén börtöniparunkban. Szükséged van a pénzünkre, a szórakoztatásunkra, üzemanyagunkra, az eszközökre, és ha ezek nincsenek, megfosztva érzed magad. Ezáltal alá kell vesd magad akaratunknak. Azt sem tudod többé, hogyan gondolkozz, mert vallásaitokat és istenhiteteket teljesen elerőtlenítettük. Csak te vagy egyedül, és elég jól rávettünk mostanában, hogy a saját farkadat kergesd. 

Remélem, ez a kis jegyzet elég információt nyújt, hogy miről szól az új millennium. A 21. század a mi századunk. Beléphetsz, ha úgy cselekszel, ahogy mondjuk. Nem áll szándékunkban, hogy a te úgynevezett emberi jogaiddal és az alkotmányoddal játszadozzunk. Ezeket a dolgokat csak saját céljainkból használtuk egy ideig. Az alkotmányod számunkra csak egy vicc. Azt teszünk vele, amit akarunk. Sosem tűnt fel neked, hogy 50 évvel ezelőtt az alkotmányodat használva tiltottuk be az abortuszt? Amikor aztán úgy döntöttünk, hogy legalizáljuk az abortuszt, akkor is ugyanezzel az alkotmánnyal támasztottuk alá. Emberi jogaid és az alkotmányok azok, amiket mi mondunk, hogy azok.

Mi csak arra használtuk az "emberi jogok" kifejezést, hogy a dolgokat megfelelő zavarban tartsuk. Minél nyugtalanabbak a dolgok, annál jobb nekünk, addig, amíg nem áll minden a teljes szolgálatunkban. Ez a kis levél lehet, hogy sértő számodra, mivel ilyen egyszerűen beszéltem, de ez igazából nem érdekel bennünket. Kár, nem?
Minden tetszhalott birkának... (üzenet vége)" 

Kapcsolódó cikkek:
   Bilderberg Háttérhatalom New World Order
   Föld az Új Világrend előestéjén I.- Tiltakozók megölése bevett gyakorlat lesz az USA-ban
   Az amerikai nemzetbiztonságiak a lakossággal való összecsapásra készülnek ! FEMA - OBAMA
   Tervezett Internáló és átnevelő táborok részletes kézikönyve szivárgott ki Masszív polgárháborúra készül a Nemzetbiztonsági Hivatal (DHS) az USA-ban !
   USA = POLICE STATE Rendőrállam a 21.században
   Összeesküvésből valóság lett I. - Az állampolgár az ellenség
   Összeesküvésből valóság lett II.- Életbe lépett Orwell 1984
   A világkormány 12 kioldógombja
   Okkult szimbólumok kapcsolata - A Dollár, az USA nagypecsétje
   Szabadkőművesek titkos terve - Az angol-szász misszió 






Lucifer, Nefilim és a negyedik dimenzió génháborúja





Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” – Máté 24:37

Forrás: Paul McGuire, NewsWithViews.com
Az amerikai és európai illúzió, miszerint a valóság három dimenzióban érzékelhető, szétesőben van, mint Alíz tükörképe a fekete-fehér padlón Csodaországban. A „csoportos gondolkozás” szociológiai irányítói, akik immár több generációt megfertőztek az ideológiával, ami szerint a valóságot konszenzus alapján határozza meg a kollektíva, hamarosan rá kell ébredjenek, hogy áhított tündöklésük hamarosan véget ér.
A magát felmagasztaló „tudományos elit” nem figyel eléggé saját audiovizuális érzékeire ebben a háromdimenziós parádéban. A tömegből egyre többen merik kimondani, hogy a király meztelen.
A tudományos eljárásmenetet és tapasztalati bizonyítékokat tiszteletben tartó tudósok sokkal tisztábban látnak a valóságot illetően, ami alatt nem a Húrelméletet, hanem a negyedik dimenzió valóságát kell érteni. A fizikai valóság ebből a negyedik dimenzióból ered.
Ebből a dimenzióból származik a világban jelenlévő végtelen energia valamint a gyógyulás és a teremtés lehetősége. Másrészről viszont az igazi gonoszság és a pusztító erők is innen érkeznek. Nicola Tesla megpróbálta átadni ilyen irányú ismereteit az 1800-as évek vége és az 1900-as évek eleje felé, de valakiknek ez nem tetszett, így az információk rejtve maradtak.
Az özönvíz előtti civilizációk korában néhány teremtmény érkezett a földre ebből a negyedik dimenzióból és szexuális kapcsolatot létesített az emberek lányaival, létrehozva a Nefilimek hibrid nemzetségét. Az első emberpár, amelyet Isten a föld benépesítésére teremtett, a Paradicsomban élt és örök élete volt. A világegyetem élő, személyes Istene a földből teremtette őket, saját, eredeti forráskódja segítségével, amit DNS-ükben rögzített.
Az első férfi és nő azonban elrontotta ezt a tökéletes világot, majd saját DNS-ük leépülését is megengedték ezeken a negyedik dimenziós erőkön keresztül és egy új valósággal, a halállal kezdtek kísérletezni. Tettükkel utat nyitottak Isten fiainak (a bukott angyaloknak) a fizikai világba. Istennek ezek a fiai, az ember lányain keresztül, létrehozták a Nefilimek nemzetségét. A két teremtés keresztezése átprogramozta az emberiség DNS állományát és egy genetikai háború indult el.
Az Isten és Lucifer közötti háború ebben a negyedik dimenzióban indult el, de a harc a földön folytatódott. A Noé idejében érkező özönvíz egy megelőző csapás volt Isten részéről, hogy általa elpusztítsa az átprogramozott DNS kódot. Isten fiai azonban visszatértek a földre és ismét szexuális kapcsolatot létesítettek az ember lányaival, a Nefilimek ismételt megjelenését eredményezve, akik most is köztünk vannak és a DNS háború továbbra is folyik.
A Transzhumanista mozgalom emberi, Nefilim és állati gének segítségével próbál egy új isteni erővel rendelkező emberfajt létrehozni. Ezzel kísérleteztek a náci tudósok is laboratóriumaikban, elegyítve a genetikát a negyedik dimenzióból származó intelligenciával és energiával a vril energiánkeresztül.
Ez a DNS háború az Isten és Lucifer között folyó harc része. Lucifer egy „Új Embert” próbál megalkotni. Isten ezzel szemben Krisztus természetfeletti hatalmán keresztül alkot új embereket. Ezek az emberek nem a vril energián, hanem Isten lelkén keresztül születnek újjá és a negyedik dimenzióban támadnak fel, ahol a mennyország is van. A mennyországban tökéletes, dicsőséges testük lesz, ami számos természetfeletti erővel rendelkezik majd. Ez nem egy passzív állapot lesz, hiszen Krisztussal élnek és uralkodnak majd Isten Királyságában.
Lucifer erőfeszítései egyre közelebb hozzák a konfrontációt Istennel, amit végül az Armageddoni csata dönt majd el. Lucifer jelenleg az Új Világrend felállításával van elfoglalva, ami nem más, mint Isten Királyságának utánzata. Az elit, saját fedőszervezetei, mint például a Külkapcsolatok Tanácsán keresztül előszeretettel beszél a „civilizációk összecsapásáról”, ám ez az igencsak leegyszerűsített és gyerekes kifejezés nem tükrözi a harc igazi természetét. Amit valójában látni fogunk, az a lelki királyságok összecsapása, egy igazi többdimenziós háború lesz.









DHS informátor: „Elkezdődött”



A világkormány felállásának jelei eddig is körülöttünk voltak, de az idő előrehaladtával az események egyre egyértelműbben ebbe az irányba mutatnak. A világot az Antikrisztus megjelenésére készítik elő, aki előáll majd zseniális pénzügyi megoldásával és bevezeti saját gazdasági rendszerét. – Joseph Candel
A ciprusi parlament tegnapi szavazását követően a pénzvilág egy kis időre fellélegezhetett, de sajnos a problémák ezzel nem oldódtak meg. Sokak szerint az elit az elmúlt napok eseményein keresztül tesztelte az emberek reakcióját. Érdemes megfontolni Douglas J. Hagmann, az alábbiakban olvasható, két napja közzétett figyelmeztetését arra vonatkozóan, hogy információi szerint milyen események elé néz az Egyesült Államok és a világ. Nyilván az ilyen jellegű történések bekövetkezését számos tényező befolyásolja, késleltetheti illetve megváltoztathatja, ismerve azonban a globális hatalom végcélját, sajnos tudjuk, hogy a világ pontosan ebbe az irányba halad. Érdemes tehát ezeket figyelembe véve olvasni a cikket.
Forrás: Douglas J. Hagmann, homelandsecurityus.com
Az amerikai dollár és a világgazdaság szisztematikus és irányított elpusztítása elkezdődött. A globális gazdasági hatalomátvétel első lövéseit Ciprus fölött adták le. Senki se gondolja, hogy ez az Egyesült Államokban, vagy Kanadában, vagy bárhol, ahol ezeket a sorokat olvassák, nem történhet meg. Meg fog történni és az erre vonatkozó terv kivitelezése minden jel szerint az előre megírt ütem szerint halad, hogy a következő csapást tavasszal a nyugati országokban is elindíthassák, amit őszre agresszívabb lépések követhetnek, mondja Doug Hagmann informátora.

A Terv

A terv nagyon egyszerű. James Carville, a Clinton-éra politikai stratégájának szavaival élve tömören: „A gazdaság, te hülye!” Az egységes kommunista világgazdaság létrehozására vonatkozó tervről van szó, amiben a ciprusihoz hasonló lépések segítéségével elpusztítják a „középosztályt”.
A maroknyi „királyi elit” által irányított globális banki érdekeltségek támadásának elsődleges célpontja a világvaluták alapjául szolgáló dollár, ami elvileg a nemzeti szuverenitást védené.
A globális valuta és az egységes világgazdasági rendszer felállítására vonatkozó terv a politikai pártok felett álló törekvés. Akik még mindig republikánus-demokrata viszonylatban vitatkoznak, csupán a nép számára nyújtanak szórakoztatást, amivel elvonhatják figyelmüket az igazán fontos kérdésről: az elit és a többi ember közötti harcról. A globális piramisjáték csúcsán mindkét amerikai politikai párt tagjai jelen vannak, akik szisztematikusan rabszolgasorba hajtják az embereket, különböző pénzügyi és egyéb eszközök segítségével. A terv kivitelezésén évszázadok óta dolgoznak, azonban kellő gondot fordítottak arra, hogy az emberek többé ne gondolkozzanak ilyen nagy léptékekben, pedig a hazugság tényleg ilyen nagy.
A jelenlegi pénzügyi helyzetet nem az inkompetencia okozta. Szándékosan történt így. A gépezetet nagyon régen beindították, még a központi bankrendszerrel szembeni ellenállás megindulása előtt. A visszaszámlálás már a Federal Reserve Bank 1913-as megalapításakor elindult és az Egyesült Államok feletti hatalomátvétel, a globális banki és elit érdekek által, lassan befejeződik. A kormányok felett álló titkos társaságok, mint a Külkapcsolatok Tanácsa vagy a Trilaterális Bizottság, lázasan dolgoztak a háttérben a média gondos takarásában, hogy idáig juttassák a világot. Az állandó háborúskodást kihasználva vagy éppen háborúkat kirobbantva mozgatták bábuikat a táblán, míg végül minden szereplő lassan a helyére kerül.
A „Rosebud” fedőnevet használó DHS (Nemzetbiztonsági Minisztériumi) forrásom szerint az előkészületek utolsó fázisa folyik, mielőtt felfegyverzett szövetségi erőket küldenének Amerika utcáira. A különítményeket természetesen a „béke és a rend helyreállítása nevében mozgósítják majd, a gazdasági összeomlás miatt kialakuló káoszt követően.” Sokan egyenesen követelni fogják a fegyveres erők bevetését. „Meg fogják kapni, amit kérnek, és még annál is többet.”
Az amerikai hadsereg, ami a káoszt létrehozó hatalomnak tartozik engedelmességgel, a 2001. szeptember 11-i támadásokat követő biztonsági cirkuszhoz hasonló szigorú intézkedéseket fog bevezetni.
Ezért repked egyre több drón az amerikai városok és földek felett és ezért szigorítják a fegyvertartás szabályait,” mondja a forrás. „A ciprusi eseményeket szemlélve, hogyan gondolhatja bárki is, hogy itt ilyen nem történhet meg?” Meg fog történni és a következmények precedens nélküliek lesznek. Teljes megfigyelés, az emberek lefegyverzése, olyan módon, hogy a többség elhiggye, mindez saját érdekében történik. Ez mindvégig a terv része volt. Folyik a fegyvertartók befeketítése, hogy a probléma okozóiként tüntethessék fel őket.”
Mi történik, amikor a középosztály elveszíti vagyona nagy részét, vagy egy tollvonással elkobozzák javait? Hogyan néznek majd ki a polcok, amikor a felkészületlen emberek, akik elhitték a főáramú média és azt elit szóvivőinek hazugságait, megrohamozzák a boltokat, miközben a világ összeomlik körülöttük?”
Legutóbbi találkozásunkkor a forrásom elmondta, hogy a helyzet kialakulásáért nem a bankokat vagy választott vezetőinket vádolják majd, hanem a „jobboldali, fegyvertartó, konzervatív „milicista” csoportokat, akik tudják, hogy a helyzetet szándékosan alakították így.” Igen. Szándékosan alakították így.
Nincs jelentősége a republikánus-demokrata vitának. Csupán egyetlen célt szolgál: lefoglalni az emberek figyelmét, miközben az igazi ellenség mindkét párt felett átveszi a teljes hatalmat. És egyre nehezebb elhinni, hogy bárki is tudtán kívül legyen részese ennek.”
Amikor a függönyt széthúzzák, és mindenki számára láthatóvá válik az igazi cél, az egységes, digitális világvaluta bevezetése, azokat az embereket veszik majd célba és feketítik be, akik a leghangosabban figyelmeztettek erre az összeesküvésre. Őket vádolják majd a pánik kirobbantásával, a helyzetet pedig a nép által követelt, elfogadott és tolerált hadsereg kezeli majd.”
Aki még mindig azt gondolja, hogy a fenti információ csak „üres végítélet szemét” vagy fantazmagória, nézze meg, mi folyik Cipruson. Ez vár Amerikára is. A folyamat elkezdődött.






Cipruson feszül a húr

Forrás: Activist Post
A ciprusi bankautomaták kiürültek a hétvégén, miután az EU vezetősége péntek este úgy döntött, hogy a magánszemélyek bankszámláit megcsapolva szerzik meg az ország kimentéséhez szükséges 10 milliárd eurót.
A hétvégén és a hétfői ünnepnap miatt a bankfiókok zárva tartottak, megakadályozva a bankrohamokat, de a legújabb hírek szerint a bankszünetet csütörtökig kitolják, sőt az elektronikus utalások is szünetelnek.
Egymás után érkeznek a hírek a kisebb nagyobb tüntetésekről a Troika döntése ellen, ami szerint a bankok adósságát az állampolgárok megtakarításából fizetnék ki.
Nicos Anastasiades, Ciprus elnöke, megszegve korábbi ígéretét, végül elfogadta az EU által ráerőltetett javaslatot. A lépés veszélyes precedenst állít a jövőbeli mentőcsomagokra nézve. Aki azt gondolta, hogy a súlyos megszorítások elfogadhatatlanok, mit szól ahhoz, hogy a hétköznapi polgárokkal és külföldi betétesekkel fizettetik meg a kormány és a magánbankok adósságát? A Reuters arról is ír, hogy a törvény alól kibúvót keresők akár 3 év börtönnel és 50.000 euró pénzbüntetéssel sújthatók.
A 10 milliárd euró nagy részét a ciprusi bankok kapnák, amelyek komoly veszteséget könyveltek el, amikor jelentős mennyiségű görög államkötvényeiket kénytelenek voltak leírni az ország első mentőcsomagja fejében.” (forrás)

Összesen 60.000 brit állampolgár, köztük több ezer, az országban állomásozó brit katona és hivatalnok rendelkezik bankszámlával Cipruson, de George Osborn ígéretet tett, hogy őket nem fogja érinteni az új adó. (forrás)
Az adó bevezetésének szükségességét azzal magyarázzák, hogy Ciprus esetleges csődje elindítaná a dominókat az eurózónában és az eladósodott nemzetek sorra csődbe mennének. Ciprus eddig fontos bankközpontnak számított a befektetők számára, de most sokan dühösek az elnök pálfordulása miatt:
Számos orosz betétest valamint a szigetországon élő nyugdíjast is érzékenyen érint a döntés.
 
Nagyon dühös vagyok,” mondja Chris Drake, a BBC korábbi közel-keleti tudósítója, aki jelenleg Cipruson él. „Több lehetőség is lett volna, hogy kivegyük a pénzünket, de nem tettük, mert megígérték, hogy nem tesznek keresztbe nekünk.”
Több ezer eurót veszítettem,” nyilatkozta a Reutersnek.
Zerehedge arról ír, hogy a legtöbb bajt a dühös oroszok okozhatják. Az Eurócsoport újabban azt javasolja, hogy a 100.000 euró alatti betéttel rendelkezőket ne sújtsa az adó, illetve, hogy a nagyobb betétesektől 15,6%-ot vonjanak le.
Az orosz reakció a hírre, hogy a nagybetétesek vesztesége akár 15,6% is lehet nem lesz barátságos. Esetleg óvintézkedésként fegyver (és plutónium) vásárlási tilalmat vezethetnének be az orosz milliomosokra vonatkozóan.
Ciprus az ötödik kimentésre szoruló ország, de a mostanihoz hasonló betétadóra még nem volt példa korábban. A legtöbb állampolgár egyáltalán nem bizalomnövelő intézkedésként látja az adót, mint ahogyan azt az EU vezetői állítják. Éppen ellenkezőleg. Úgy érzik, nem lehet tudni, ki lesz a következő áldozat, illetve, hogy kiket érinthet az adónak alig nevezhető büntetés, így a lépés az egész bankrendszerbe vetett bizalmat alááshatja.
Aki azt gondolja, hogy ez Európa más országaiban vagy az Egyesült Államokban nem történhet meg, Tyler Durden a Zerohedge-től elmondja, hogy a technokraták ezzel az intézkedéssel átlépték a Rubicont és a „vagyon megadóztatása” egyre népszerűbb lesz a banki oligarchák körében. Maximum a stíluson finomítanak majd egy kicsit.
Amennyiben az amerikai kongresszus úgy dönt, hogy Ciprus példáját követve bevezet egy hasonló „jogos és teljesen igazságos” pénzügyi adót, nem kell sokat várni, hogy a betétesekre kerüljön a sor. Most még senki sem tudja, hogy megtennék-e, de 48 órával ezelőtt „teljesen biztos” volt, hogy Ciprus sem tenne ilyet. Aztán a dolgok gyorsan megváltoztak.
Már most hírek keringenek arról, hogy a pénzeszközökre Olaszországban is hasonló adót vetnének ki, ahogyan arról Jörg Kramer, a Commerzbank vezető közgazdásza beszélt:
Egy 15%-os, a pénzügyi eszközökre kivetett adó valószínűleg elég lenne, hogy az olasz államadósságot a kritikus (GDP 100%-a) szint alá tolja.” És már meg is érkeztünk. Az új európai megoldás a „vagyonadó” és minden jel szerint Cipruson tesztelik, hogy meddig feszíthetik a húrt, amikor a társadalmi elégedetlenség eléri a számukra tűrhetetlen szintet.
Egy biztos, a bankárok és a kormány nem számíthatnak bizalomnövekedésre a napokban.
Miért történik mindez? Mert néhány eurokrata úgy döntött, hogy ez így „igazságos”.
Mit gondoltok?






Merkel örül, Medvegyev dühös: „A lopott pénzek ellopása”

Forrás: Zerohedge.com
Merkel, aki a múlt héten dühös volt Ciprusra, amiért visszautasította a betéteseket sértő, sebtében összeütött mentőtervet, most megdicsérte az országot ugyanezért. Tehát röviden: Angela Merkel „és egész kormánya nagyon örül, hogy a trojka, az eurózóna és Ciprus között létrejött a megállapodás,” nyilatkozta Steffen Seibert, német kormányszóvivő Berlinben. Hozzátette, hogy bizonyára akadnak még rövidtávú nehézségek, mert az intézkedések a ciprusi bankszektor csökkentését célozzák, „azonban hosszú távon egészségesebb ágazathoz vezetnek”.
Ez majd elválik, különösen, ha egyértelművé válik az orosz reakció, ami valószínűleg nem lesz kedélyes.
A hivatalos orosz álláspont egyelőre a tipikus sakkjátékost idézi: nyugodt, hidegvérű, összeszedett. Oroszország egyelőre nem látja szükségesnek, hogy további intézkedéseket tegyen és elképzelhető, hogy elfogadja a hitel átütemezését, nyilatkozta Igor Suvalov, miniszterelnök-helyettes. Merkellel és az EKB-t képviselő Yves Mersch-sel ellentétben, akik mindenhol zöld hajtásokat látnak Európában (szó szerint), Suvalov azt mondta, hogy Oroszországot aggasztja a ciprusi válság negatív hatása az euróra.
A miniszterelnök-helyettes nem tudja megbecsülni az intézkedések által okozott orosz veszteségeket Cipruson, de hozzátette, hogy az ott található pénzek „legálisak”.
A nem hivatalos sztori a volt elnök, jelenlegi miniszterelnök és Putyin szóvivő Dimitrij Medvegyevtől származik. A Reuters a következőket közölte:
Moszkva indulatosan reagált a hétfői Uniós döntésre a Ciprusnak szánt mentőcsomaggal kapcsolatban, mivel az intézkedés komoly veszteséggel jár a mediterrán szigetország külföldi betétesi számára, akik között számos orosz állampolgár van.
Folytatódik a lopott pénzek ellopása,” idézte Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnököt több hírügynökség is, aki a híradások szerint a kormányzati tisztségviselők tanácskozásán adott hangot véleményének.
A múlt hét során Oroszország visszautasította a ciprusi kormány ismételt, kétségbeesett megkereséseit pénzügyi segélyért, de az elfogadott mentőcsomag végül fájdalmasabban érintheti az orosz betéteseket, mint a ciprusi parlament által elutasított első javaslat esetében történt volna.
A tanácskozás után nyilatkozva Igor Suvalov miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy egyelőre nem világos az orosz befektetők ciprusi veszteségeinek mértéke.
Azt is mondta, hogy az állami irányítás alatt álló Orosz Kereskedelmi Bank ciprusi leányvállalatát nem érintenék az intézkedések.
A történtek jelzés értékűek lehetnek azok számára, akik azt tervezték, hogy pénzüket … orosz bankokban helyezzék el,” idézték a miniszterelnök-helyettest. „A mi bankjaink rendkívül stabilak.”
A hírek szerint a ciprusi bankokban összesen 19 milliárd euró, nem az Unióból származó és nem a bank tulajdonát képező orosz betétesi pénz van a központi bank januári elszámolása szerint. A 38 milliárd euró banki letétből 13 milliárd ez EU-n kívülről származik.
Eközben a tőzsdén javasoljuk, hogy számoljuk fel „belga pincér” ETF-ünket és fektessünk inkább „belga testőr” és „polónium 210” részvényekbe. A célárat igen rövid idő alatt elérhetjük.

Friss hír:

Reuters híradása szerint úgy tűnik, hogy az orosz oligarchák az egyhetes banki káoszt kihasználva kimenekítették pénzüket a két legnagyobb Ciprusi bankból:
Míg a  hétköznapi ciprusi állampolgárok sorbaálltak a bankjegykiadó automatáknál, hogy néhányszáz euró készpénzhez jussanak, más betétesek számára egyéb módszerek is rendelkezésre álltak.
Senki sem tudja, hogy pontosan mennyi pénz hagyta el a ciprusi bankokat, illetve, hogy a szóban forgó pénz hová vándorolt. A válság középpontjában álló két bank, a Laiki (Népbank) és a Bank of Ciprus, londoni fiókokkal is rendelkezik, amelyek egész héten nyitva tartottak és semmilyen készpénzfelvételi korlátozást nem vezettek be. A Bank of Ciprus az orosz Uniastrum Bank 80%-os tulajdonosa is egyben, ahol szintén nem volt korlátozás az orosz részről történő pénzfelvételekre.
Tehát miközben a ciprusi bankokból nem lehetett pénzt kivenni Cipruson, ugyanez a bankok külföldi fiókjaiban és társbankuknál lehetséges volt.
Zseniális.
Aki pedig eddig azt gondolta, hogy az egész folyamat célja csupán Ciprus tönkretétele volt, talán átgondolja álláspontját:
Az EKB illetékesei felvették a kapcsolatot Lettországgal, amely szintén komoly orosz betétekkel rendelkezik, és felszólították az illetékeseket, hogy ne fogadjanak be semmilyen Ciprusról kimenekített orosz pénzt, mondta két forrás is.
Egyértelművé tették lett barátaink számára, hogy amennyiben csatlakozni akarnak az eurózónához, ne biztosítsanak menedéket a Ciprusról távozó orosz pénzeknek,” mondta két központi banki tisztségviselő.

A Credit Suisse megmondja mi történik valójában és miért van már csak 2 hónap a francia válságig

Forrás: Zerohedge.com
William Porter, a Credit Suisse ügyvezető igazgatója (a JP Morgan korábbi értékesítési igazgatója), furcsamód szűkszavúan fogalmaz legutóbbi, „Az igazi kérdés” címmel kiadott gyorselemzésében:
Minden Spanyolországról szól,” tehát kezdünk a lényegre koncentrálni. A bankok feltőkésítése kontra a szuverén államok pénzügyi megsegítése természetesen csupán jelentésbeli különbséget takar, figyelembe véve a kölcsönhatások jellegét, azonban lehetővé teszi az alább ismertetett fortély bevetését, illetve ennek megkísérlését.
Portugália nem képes megmenteni Görögországot, Spanyolország nem képes megmenteni Portugáliát, Olaszország nem képes megmenteni Spanyolországot (ami kezd nagyon is egyértelművé válni), Franciaország nem képes megmenteni Olaszországot, azonban Németország megmentheti Franciaországot.” Más szóval az EFSF/ESM mechanizmusokon keresztül felhasználható hitelt, amennyiben azokat nagyobb összegek folyósítására akarják felhasználni, vagy német hitelből biztosítják, vagy az egész kísérlet elbukik. Értsük ez alatt azt, hogy ezek a mechanizmusok nem képesek egy, de valószínűleg hamarosan két, a „kimentéshez túl nagynak” ítélt országot elegendő hitellel ellátni, közös és egynél mindenképpen több garancia nélkül.
Egy ideig lehet ügyeskedni, azáltal, hogy a kérdést banki problémaként kezelik, amit a bankok feltőkésítésével próbálnak megoldani. Ez nem más, mint a likviditás javító intézkedések és a Sarkozy által képviselt kereskedelmi politika újabb megnyilvánulása és elvonja a piac figyelmét a lényegről. Az a szárnyalás négy hónapig tartott. Figyelembe véve a piac alkalmazkodó képességét és tanulékonyságát, arra gyanakszunk, hogy ez az újabb húzás talán ha két hónapig lesz képes kifejteni hatását. A végkifejletet az EFSF/ESM által biztosított hitelek és/vagy Franciaország bukására utaló jelek szegélyezik majd.
Ennyi. Figyelembe véve a piac reakcióját a mentőcsomagra, (hivatalos nevén segítségnyújtás), aminek felezési ideje két óra, a bukáshoz szükséges időtartam pedig 6, láthatjuk, hogy a piac a vártnál sokkal gyorsabban tanul.
Ez egyben azt is jelenti, hogy Porter becslése arra vonatkozóan, hogy a cunami újabb hulláma mikor éri el valamelyik francia tartományt, igencsak optimista, de azért a lényegben egyetértünk: nem több mint 2 hónapon belül.
Ez egybevág Soros György becslésével, aki szerint az eurózóna, komolyabb német közbelépés nélkül (ami előbb-utóbb valószínűleg megtörténik a kizárólag német feltételekkel nyújtott DIP hitel formájában), három hónapon belül megszűnhet, és ezzel a jóslattal, lássanak csodát, még Christine Lagarde is egyetért.



Ciprus kirablása az EU és az IMF által





Forrás: Zerohedge.com
Egész hétvégén figyeltem a ciprusi helyzetről érkező cikkeket, amik csaknem annyira dühítőek, mint maga a helyzet. (Például:link) Az emberek a szakadék szélén táncolnak, miközben az európai propagandagépezet ontja magából a szokásos szemetet.
Mielőtt nekilátunk, néhány dolgot érdemes tisztázni. A ciprusi betéteket korábban nem adóztatták meg. Jelenleg sincs ilyen adó, mivel a ciprusi parlament nem fogadott el ilyet. Erre csak a mai nap folyamán kerülhet sor, tehát bármi történik is, azt visszamenőleg kell érvényesíteni.
(Időkjelei: A ciprusiak már szombaton sem férhettek hozzá betéteikhez. Semmilyen lekötött betét fölött nem rendelkezhettek, csupán az ATM-ekből lehetett pénzt kivenni, amíg állítólag össze nem omlott a hálózat.)
A következő fontos pont: az intézkedést nem Ciprus hozta. Nicosia népe jelen sem volt az EU csúcson és még véletlenül sem kérte, hogy országának bankszámláit tizedeljék meg, hogy ezzel segítsenek kifizetni adósságukat. Egyes európai országok, Németország, Franciaország, Hollandia és még néhányan követelték, hogy ez történjen, mondta Ciprus elnöke. Tehát világosan fogalmazva az Európai Unió elkobozta a ciprusiak magántulajdonát, előzetes tárgyalás, erre vonatkozó hatályos törvény vagy parlamenti hozzájárulás nélkül.
Egy bankszámla nem ugyanaz, mint egy kötvény, részvény vagy bármilyen befektetés. Ezt sokan nem fogják fel. Egy bankszámla nem egyéb, mint egy magánember vagy cég, nem pedig a kormány személyes tulajdona, legalábbis az európaiak eddig ezt feltételezték.
A betétekre létezik biztosítás Európában. Ez országonként eltérő, de létezik. Általában százezer euró értékig biztosítja az állampolgárok betéteit. Most láthattuk mennyit ér ez a garancia a ciprusiak és így minden európai számára. Semmit. Ha az EU önkényesen feloldhatja ezt a garanciát Cipruson, akkor bármelyik országban megtehetik kényük kedvük szerint.
A ciprusi kormány betétekre vonatkozó garanciája a következőképpen néz ki:
A betétekre vonatkozó biztosítás (DPS) valamennyi, a Ciprusi Központi Bank által engedélyezett bank számára kötelező, beleértve ezen bankok külföldön működő fiókjait is. A biztosítás nem vonatkozik más EU tagállamokban alapított bankok ciprusi fiókjaira, hiszen azokat az ő saját országukban érvényes biztosítás védi.
A DPS akkor kerül aktiválásra, amikor döntés születik arról, hogy egy tagbank nem képes kifizetni a nála elhelyezett betéteket, illetve amennyiben egy bírósági határozat a bank felszámolásáról dönt.
A kompenzáció maximum mértéke betétenként 100.000 euró bankonként.”
Tehát szombatig minden betétest biztosítás védett százezer euró mértékéig minden bankban. Szombaton azonban ezt az állami ígéretet megszegték és kiderült, hogy mi is volt valójában: egy hazugság. Ennél azonban még sokkal rosszabb és ijesztőbb, hogy ez Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF nemcsak megengedte a betéti biztosítás megszegését, hanem egyenesen követelte. Egy dolog biztos: amennyiben megtehetik, hogy semmissé nyilvánítsák a betéti garanciákat Cipruson, bármelyik európai országban megtehetik. Továbbá, amennyiben semmissé nyilváníthatják a betéti garanciákat, ugyanezzel az erővel semmissé nyilváníthatják a kötvényszerződéseket egyetlen tollvonással. Semmi sincs biztonságban.
A lényeg: Az Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF támogatja a magántulajdon elkobzását. Egy bankszámla nem számít értékpapírnak vagy befektetésnek. Pont olyan magántulajdon, mint egy autó vagy ingatlan. Németország és Franciaország tulajdonképpen kijelentették: „Ezt akarjuk és el is vesszük, mert a mi kormányaink számára ez szükséges.” Egyelőre nem saját állampolgáraiktól, hanem a ciprusiaktól követelték a Ciprus számára nyújtandó pénzek fejében. Ez nem egy Európai Unió, hanem az Európai Negyedik Birodalom.
Amikor a társadalomba beférkőzik az elv, hogy a magántulajdon nem egy istenadta törvény és a törvény ereje valamint az igazságszolgáltatás nem védelmezi többé, elindul az anarchia és az önkényuralom.” – John Adams









Oroszország az év végére elkészül az új aszteroidapajzs tervével





És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.” – Lukács 21:25-26
Forrás: Ria Novosti
A NASA becslései szerint a meteorit 15 méter átmérőjű lehetett, amikor a föld atmoszférájába lépett.
Oroszország az év végére elkészül annak a tervnek a kivitelezésével, amelynek célja megvédeni az országot az űrből érkező veszélyektől, nyilatkozta Vlagyimir Pucskov, a Rendkívüli Helyzetek Minisztere kedden.
A bejelentés egy hónappal azután érkezett, hogy a föld atmoszférájába előzetes észlelés nélkül érkező meteorit becsapódott az oroszországi Urál hegység térségébe, amit ablaküvegeket szétrobbantó és több ezer épületet megrongáló hatalmas hangrobbanás kísért, 1500 ember sérülését okozva Cseljabinszk városa környékén.
A program jóváhagyása az év végégig megtörténik és elindulhat a fázisokra osztott kivitelezés,” mondta Pucskov, hozzátéve, hogy a program egy korai figyelmeztető rendszert valamint a lakosság számára indítandó kiképző programokat is magában foglal majd.
Vlagyimir Popovkin, a Roscosmos orosz állami űrhivatal vezetője azt javasolta, hogy állítsanak fel egy állami testületet az aszteroida elhárító rendszer kifejlesztésének felügyeletére, mert mindezidáig valamennyi állami kezdeményezés esetében hiányzott az összehangolt munka és a létező programok nem egységes alapon működnek.
A Roscosmos jelenleg a potenciálisan veszélyesnek minősíthető űrtárgyakat próbálja beazonosítani. Boris Susztov, az Orosz Tudományos Akadémia asztronómiai ágának igazgatója azt mondta, hogy speciális teleszkópokat kell kifejleszteni erre a célra, mert a jelenlegi berendezések nem képesek időben észlelni az ilyen jellegű veszélyeket.
Első körben a Bajkál-tó mentén 500 millió rubelből épülő szuper széles látószögű teleszkóp, az AZT-33 munkálatait kell befejezni.
Susztov megjegyezte, hogy a Cseljabinszk mellett felrobbant „földönkívüli tárgy” nem is tartozott a veszélyes űrtárgynak minősülő objektumok csoportjába.
Amennyiben a meteorit élesebb pályán repült volna be a föld atmoszférájába, a következmények sokkal súlyosabbak lettek volna, mondta.
Amennyiben a test átmérője 50 méter lett volna, esélyünk sem lett volna,” mondta minden kiegészítés nélkül.
A NASA becslései szerint a meteorit 15 méter átmérőjű lehetett, amikor a föld atmoszférájába lépett és a hangsebességnél gyorsabban haladt, míg végül a napnál is fényesebb tűzgolyóvá robbant fel.






Közel-kelet: tökéletes terep egy egészségügyi vihar kitöréséhez





és lesznek döghalálok…” Máté 24:7

Forrás: foxnews.com
Az amerikai járvány és egészségügyi központ (CDC) csütörtökön arra figyelmeztette az egészségügyi illetékeseket, hogy egy új, a közel-keletről származó halálos vírus bukkant fel.
A vírus a koronavírusok családjába tartozik és komoly légzési problémákat okoz, hasonlóan a súlyos akut emberi légzőszervi szindróma, a SARS koronavírus által okozott betegséghez, ami először 2003-ban bukkant fel Ázsiában.
A fertőzés tünetei közé tartozik a lázzal, köhögéssel és légszomjjal járó akut légzőszervi megbetegedés. A vírussal kapcsolatos legaggasztóbb jellemző, hogy a 14 ember közül, akik eddig megfertőződtek, 8 meghalt. Az elmúlt néhány évben az ember, még a fejlett országokban is, egyre inkább vesztésre áll a vírusok és baktériumok ellen vívott csatában. A tudósok évek óta figyelmeztetnek, hogy a korábban egyszerűen kezelhető, baktériumok okozta betegségek is gyógyíthatatlanná váltak.
Ami ennél is több problémát vet fel, az a vírusok mutációja. Az elmúlt néhány év során több példát is láttunk arra, hogy az addig csak az állatokra nézve veszélyes vírus embereket kezdett megbetegíteni, komoly aggodalomra adva okot az okozott betegség halálos kimenetele miatt.
A közel-keleten sajnos nagy az esély egy tökéletes egészségügyi vihar kirobbanására. A zsúfolt menekülttáborok, a tiszta vagy vezetékes víz korlátozott mennyisége, a higiéniás infrastruktúra megsemmisülése, az orvoshiány, valamint a kórházak és a kormányok korlátozott eszközei egy esetleges járvány megfigyelésére és a világ többi részének figyelmeztetésére együttesen igen nagy veszélyt jelentenek.
Nemrégiben volt szerencsém beszélni Dr. Abdulla Al-Khan-nal, egy nemzetközi egészségügyi tanácsadóval, a New Jersey-i Hackensack Egyetem munkatársával, arról, hogy milyen hatással lehet az új koronavírus Bahrain országára.
Bahrainben nincs dokumentált eset, de hallottam, hogy az elmúlt két hétben két haláleset történt influenza-szerű megbetegedésből,” mondta Al-Khan. „Az, hogy a SARS vírussal vagy egy új korona variánssal állunk szemben nem tudom biztosan, de azt hiszem éppen ezért fontos, hogy az emberek értsék: a fontos dolgokra kell összpontosítani. Összpontosítsunk azokra a tényezőkre, amik a gyerek és a térség szempontjából fontosak, és ne a politikai kérdések felé fordítsuk minden figyelmünket. Nem akarnánk összekeverni a politikát az orvoslással, de mégis ez történik, mert a dominó-elv itt is érvényesül.”
A dominók pedig nem állnak meg a tengerparton. Elmúlt az idő, amikor egy külföldi járványkitörés csupán egy orvosi szaklapban megjelenő hír volt. Ami a világ egyik szegletében reggel megtörténhet, estére az óceán túlpartján járhat.
Az új vírus már az Egyesült- Királyságban is megjelent, ahol eddig egy megerősített halálesetről lehet tudni Birmingham városában. Szerencsére a betegség nehezen terjed emberről emberre.









Mark Levin: a kormány a pénzügyi és társadalmi összeomlást szimulálja





Időkjelei: A sokasodó gondok és az amerikai kormány intézkedései egyre inkább a tényleges összeomlás felé mutatnak. Fizikailag felkészülve egy ilyen helyzetre, az elit, az irányított összeomláson keresztül saját megoldásait kínálhatja fel a világnak és az Egyesült Államok lakosságát is térdre kényszerítheti.
Az események pontos kimenetele sok tényezőtől függ, de láthatólag fontos történések előtt áll a világ, amelyek az Antikrisztus színrelépését közelebb hozhatják.
Az alábbi cikk az Egyesült Államokban kialakult helyzetre összpontosít, de természetesen az információk mindenki számára hasznosak lehetnek, azonkívül a mai összekapcsolt, globális világban egy ilyen összeomlás komoly hatással lenne az egész világra.
Forrás: Mac Slavo, shtfplan.com
Rush Limbaugh és Sean Hannity mellett most márMark Levin is, aki konzervatív rádiós műsorvezetőként több tízmillió hallgatót ér el hetente, hátborzongató véleményeknek adott hangot a napokban.
Néhány évvel ezelőtt ez egy rendkívül szélsőséges elméletnek számított volna, amit kizárólag az alternatív média összeesküvés elméletekre specializálódott oldalain hallhatnánk csupán.
Egy hatalmas gazdasági összeomlásra, a kormány tömeges fegyverbeszerzéseire, az amerikai állampolgárok terroristaként történő azonosítására és meggyilkolásuk „jóváhagyására” vonatkozó figyelmeztetések korábban süket fülekre találtak.
Ma, amikor egyre több információ „szivárog ki” a fővonalas médiába, ezek már nem számítanak összeesküvés elméletnek. Egyre több ismert és befolyásos újságíró figyelmezteti az amerikaiakat arra a lehetőségre, hogy az események, amikre a kormány évek óta készül, hamarosan tényleg bekövetkezhetnek.
Nem hiszem, hogy egyszerű társadalmi zavargásokról van szó. A rendfenntartó és belbiztonsági erők és titkosszolgálatok különböző forgatókönyvek alapján készülnek. Különböző forgatókönyveket szimulálnak.
Ezek a következők lehetnek:
A pénzrendszer összeomlása, a társadalom összeomlása, az erőszak széleskörű elterjedése és öldöklés az utcákon, ugyanis ez történik ott, ahol a gazdaság összeomlik.
Nem recesszióról. hanem összeomlásról beszélek. Összeomlásról, amiből az emberek nem látnak kiutat, amiben nem kapni ételt vagy ruhát, ahol összeomlik a közlekedés és az emberek nem tudják megvédeni magukat.
Nincs annyi rendőr a földön, ami képes lenne egy ilyen súlyos helyzet kezelésére.
Azt gyanítom, hogy készen akarnak állni a pénzrendszer és az azt követő társadalmi összeomlás esetére.
Nincs más magyarázat a történésekre.
A Pentagon és a katonaság már négy éve folyamatosan gyakorlatozik a gazdasági összeomlásra és társadalmi felkelésekre való felkészülés részeként. A kormány illetékesei, akik nagyon is tisztában vannak azzal, hogy mivel járna a kereskedelmi, a közlekedési és igazságügyi rendszerek összeomlása, minden erejükkel a felkészülésre összpontosítanak, komoly mennyiségű fegyvert, lőszert és sokmillió adag élelmiszert tartalékolva. Sok százmilliárd dollárt költöttek már eddig az állam folytonosságának védelmét célzó programokra és gyakorlatokra, tudva, hogy mi készül.
Miért tenné ezt a kormány, ha nem gondolnák, hogy egy ilyen helyzet bekövetkezésének komoly esélye van?
Folyamatosan bátorítjuk olvasóinkat, hogy készüljenek fel azokra az eshetőségekre, amiknek kezelésére a kormány milliárdokat költ. A következők bizonyulhatnak hasznosnak:
  • Legalább kétheti élelem és ivóvíz az élelmiszerboltok polcainak napi feltöltéséhez szükséges rendszerek összeomlása esetére (két hét a minimum, 90 nap tanácsosabb),
  • Felkészülés saját otthonunk és készleteink védelmére, mert amennyiben a társadalmi rend összeomlik, az ember csak magára számíthat,
  • Fontos készségek elsajátítása, amelyek életeket menthetnek vészhelyzetben, például elsősegély nyújtása, túlélési és önvédelmi technikák, stb.
  • Nemesfémek a barterezésre, a pénzrendszer összeomlása esetére,
  • Stratégiai szempontból megfelelő helyen található, tehát a sűrűn lakott területektől távol eső menedékhely.

A kormány folyamatosan halmozza a készleteit, de sajnos ezeket valószínűleg nem a lakosságnak szánják, hanem saját alkalmazottaiknak, akik fontos szerepet töltenének be egy esetleges szükségállapotban.
A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” – János 16:33












Fizetés tenyérleolvasással elsőként az UniCredit ügyfeleinek Európában





Időkjelei: Egy újabb kényelmes és biztonságos technológia. Haladunk a “szép új világfelé…
Biometrikus azonosítórendszer – A kezed a kulcs!
A Fujitsu Technolgy Solutions bejelentette, hogy az európai UniCredit bank lesz az első komoly ügyfél, amelyik használatba állítja a cég tenyérleolvasásos személyazonosító technológiáját, amit az érdeklődők a múlt héten tekinthettek meg a Hanoveri CEBIT kiállításon. 
Az UniCredit a rendszert a digitális fizetések alkalmával szükséges személyazonosításhoz fogja használni Olaszországban. A rendszerbe regisztrált felhasználók a POS terminálok leolvasója fölé helyezik a tenyerüket és a tranzakcióhoz egyáltalán nem lesz szükség kártyára vagy PIN-kódra, nyilatkozta a bank. A rendszer már a próbaüzemnél tart és Papillon-nak, azaz pillangónak hívják. Federico Ghizzoni, a bank elnök-vezérigazgatója volt az első vásárló, aki az új rendszeren keresztül fizetett a Kiko luxuskozmetikumokat forgalmazó olaszországi bolthálózat egyik üzletében, még december közepén.
A Japánban már kipróbált PalmSecure („tenyérbiztos”) rendszer infravörös érzékelőt használ a tenyérben futó erek mintázatának 5 centiméterről történő leolvasására, majd a kapott képet digitális kóddá alakítja. A rendszer az ereken áthaladó vért is érzékeli, megakadályozva az ujjlenyomat leolvasó rendszerek kijátszására képes „hamis-ujj” módszer alkalmazását, így a tolvajoknak értelmetlen levágni egy testrészt a hozzáférés megszerzéséhez, nyilatkozta Joseph Reger, a Fujitsu Technology Solutions technikai igazgatója.
Az érzékelőket nem szükséges megérinteni, így olyan környezetben is alkalmazhatók, ahol a higiénia elsődleges fontosságú.
A PalmSecure sokkal pontosabb, mint az ujjlenyomat-leolvasó rendszerek, állítja Reger.
Az ujjlenyomat leolvasók esetében minden százezer leolvasásra jut egy hiba, amikor a rendszer tévesen állapítja meg a jogos hozzáférést, az 1,25 millióból egy tévedéshez képest a PalmSecure esetében. A téves hozzáférés megtagadás, amikor a hozzáférést a jogos felhasználónak tagadja meg a rendszer, körülbelül ezerből egy az ujjlenyomat és tízezerből egy a tenyér-érleolvasók esetében.
A nagyobb pontosságnak azonban ára van. A leolvasó komponens ára jelenleg 100 dollár, míg egy csatlakoztatható leolvasó 200 dollárba kerül. A kereslet növekedésével azonban a gyártó szerint 20 dollárra (4400 forint) csökkenthetik a vételárat.
A próbaüzemet több ezer különböző korú, nemű és etnikumú felhasználó segítségével végzik. A cég szerint a tenyérben futó erek minden ember esetében egyediek, így kicsi a tévedés kockázata.
Bizonyos területeken azonban, mint például a bankoknál, az egyfaktoros azonosítás nem elegendő. A Fujitsu is a kétfaktoros azonosítást pártolja, azonkívül számos európai országban, mint például Németországban ez eleve kötelező.
A PalmSecure leolvasókat hozzá lehet kapcsolni egy külön regisztrációs rendszerrel működő központi back-end adatbázishoz, ami inkább megfelel egy banki környezetnek, vagy a regisztrációs és azonosítási funkciókat be lehet ágyazni. A Fujitsu azt tervezi, hogy a jövőben a rendszert akár autókban is használhatják a slusszkulcs vagy RFID chipes védelem helyett.












Óriásszúnyogok érkeznek az Egyesült Államokba


Forrás: csmonitor.com
A napfényes Floridának, ahol egyre másra jelennek meg a hatalmas, embereket magukba temető víznyelők, Burmai óriáskígyók, emberevő cápák, trópusi viharok és egyéb csapások, most a gallinippernek (Psorophora ciliata) nevezett óriásszúnyogok érkezésével is számolnia kell.
A Gallinipper petéi az esős évszak után kelnek ki és Floridában már tavaly is érezhetően megugrott a számuk a Debby trópusi vihar után. Amennyiben idén is hasonlóan sok csapadék esik, számuk megsokszorozódhat.
A tavalyi számok ismeretében nem lennék meglepve, ha ez történne,” nyilatkozta Phil Kaufman, a Florida Egyetem rovarszakértője. „Az esős évszak beköszöntével, a tavalyi forgatókönyv megismétlődhet.”
A rovarok körében a Gallinipper elég ijesztőnek számít. Petéi képesek évekig „szunnyadni”, várva az áradásból érkező vizek megjelenésére, hogy kikelhessenek. Már lárvaállapotban is ragadozónak számítanak. Megeszik az ebihalakat és más kisebb víziállatokat.
kifejlett egyedek éjjel nappal táplálkoznak (eltérően a közönséges szúnyogoktól, amelyek csak hajnalban vagy napnyugtakor teszik ezt). A testük rendkívül erős, képesek átharapni a ruházaton, megtámadják a házi és vadállatokat, sőt még a halakat is.
Átlagosan hússzor nagyobbak, mint a közönséges floridai szúnyogok,” mondja Anthony Pelaez, a Tampai Természettudományi és Ipari Múzeum munkatársa. „És ráadásul nagyon gonosz. Nem hagyja békén az embert, csíp és komoly fájdalmat okoz.”
A Gallinipper csípése nem tartalmaz mérget, egyszerűen maga a csípés okoz fájdalmat.
Vajon a rovarölőszerek nem nyújthatnak védelmet a gallinipperekkel szemben? Talán, mondja Kaufman professzor, bár ezek a rovarok, nagy testméretük miatt, ellenállóbbnak bizonyulnak az általános rovarölőszerekkel szemben, még azokkal szemben is, amelyek DEET összetevőt tartalmaznak. Azonkívül a DEET komoly környezetszennyező és egészségkárosító hatása miatt egyes kutatók a túlzott használat miatti veszélyekre figyelmeztetnek. A szert az amerikai hadsereg fejlesztette ki még 1946-ban és az ideggázhoz hasonló hatást fejt ki.
A veszély kezelése/csökkentése érdekében Ephraim Ragasa, Kaufman professzor egyik végzős diákja összeállított egy hasznos tanácsokat tartalmazó dokumentációt a gallinipper szúnyogokról.
A helyzet pozitív oldala, bár a floridaiaknak talán kevés vigasz, hogy a gallinipper lárvák farkasétvágyuknak köszönhetően felfalják más szúnyogfajok és egyéb rovarok lárváit, bár Ragasa szerint ez nem sokat jelent, mert az eredmény viszont még több galliniper egyed lesz.









Tényleg az utolsó pápa jön?

Forrás: WND.com


A szerző, aki megjósolta XVI. Benedek pápa lemondását, szoros figyelemmel kíséri a jelenleg folyó pápaválasztást a sokak számára ismert középkori prófécia tükrében.
Tom Horn, a „Petrus Romanus: Az utolsó pápacímű könyv társszerzője elmondta a WND-nek, hogy a 115 jelölt közül melyik az a 10 személy, akire szerinte ráillene a Malakiás próféciájából ismert leírás.
Tom Horn és Cris Putnam könyvükben Benedek pápa tavaly áprilisi lemondását jósolták, és mint utóbb kiderült, a pápa valóban akkor hozta meg a sokak szerint történelmi döntést.
Malakiás próféciájának az utolsó pápára, Római Péterre (Petrus Romanus) vonatkozó része a legérdekesebb, mivel szerinte pápaságának végét Róma pusztulása és Krisztus ítélete követi.
Hétfő este fekete füst jelezte, hogy a 266. pápát nem sikerült megválasztani az első napon.
Armaghi Szent Malakiás 1094-1148 között élt és a következőképpen írta le az „utolsó pápát”:
A Szent Római Egyház szélsőséges üldöztetése idején Római Péter uralkodik majd, aki számos megpróbáltatás közepette vezeti nyáját. Amikor ezek elvégeztettek, a hét dombra épült város elpusztul és a félelmetes bíró megítéli népét.”
Az utolsó előtti pápát, aki Horn szerint XVI. Benedek, az „olajfa dicsősége” néven említi. Bár Benedek nem volt bencés rendi szerzetes, pápai névválasztását a Szent Benedek által alapított rend inspirálta, aki annak idején az olajágat választotta a rend jelképének.

A tízes toplista

Horn és Putnam elkészítették a jelöltek tízes listáját arra vonatkozóan, hogy szerintük kik esélyesek a „Római Péter” címre.
A listát Angelo Scola, milánói érsek vezeti, aki Horn szerint legalább 50 olasz bíboros támogatását élvezi, bár tegnap az olasz rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya házkutatást végzett hivatalában, ami árthat jó hírének.
Az egyik jelölt, Tarcisio Pietro Evasio Bertone, a Vatikán külügyminisztere, az olaszországi Romanoban született. Az ő nevét így elég könnyű „Petrus Romanus-ként” értelmezni.
Horn rámutatott, hogy bár Benedek pápa Bertonét választaná utódául, nemrégiben kiszivárgott vatikáni dokumentumok között szerepelt egy Bertone által, az elődjének írt levél, ami egy viharos kapcsolat fennállására utalt és negatív fényben tüntette fel személyét.
Szerintem ez a fejlemény meggyengítette Bertone pozícióját, de ne felejtsük el, hogy ő olasz és közöttük nagyon erős az összetartás,” mondja Tom Horn.
Sok bíboros azonban szívesebben látna külföldit a pápai trónon, és köztük is van néhány említésre méltó Péter, mint például a ghánai Peter Turkson vagy a magyar Erdő Péter.
Horn mindvégig kitartott amellett, hogy a leendő pápát nem kell Péternek hívni, ahhoz, hogy betöltse a próféciát.
Tulajdonképpen bármelyik olasz jelölt esetében általánosságban igaz lenne,” mondja. „Általánosságban elmondhatjuk, hogy volt egy első Péter és lesz egy utolsó.”
Bertone, Turkson és Scola mellett a nigériai Francis Arinze, az olasz Gianfranco Ravasi, az argentin Leonardo Sandri, a szintén olasz Ennio Antonelli, a francia Lean-Louis Tauran, a bécsi Christoph Schönborn és a kanadai Marc Ouellet szerepelnek Tom Horn listáján.
Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Ti mit gondoltok?









Juncker szerint Európa démonai nem mentek el, csak alszanak

Forrás: telegraph.co.uk
Európa egyik rangidős politikusa kijózanító figyelmeztetést tett, ami szerint az emberek túlságosan készpénznek veszik a békét a kontinensen, pedig a jelenlegi gondok vészjóslóan hasonlítanak az I. Világháborúhoz vezető problémákhoz.
Jean Clause Juncker, Luxemburg miniszterelnöke, aki a pénzügyi válság közepén az eurózóna pénzügyminiszteri tanácsának elnöke volt, azt állítja, hogy az olasz és görög választások „felszínre hozták a nemzeti haragot és keserűséget, amiről sokan azt gondolták, hogy már elszállt.”
Junckert megdöbbentették a görög tüntetők transzparensei, amelyeken Angela Merkel, német kancellár, náci uniformisban volt látható.
Juncker a Der Spiegel magazinnak nyilatkozva elmondta:
Aki azt gondolja, hogy a háború és béke örök kérdése Európában már nem számít kockázatnak, súlyos tévedésben van. A démonok nem mentek el, csak alszanak, ahogyan azt a boszniai és koszovói háborúk megmutatták. Megrémiszt a tudat, hogy mennyire hasonlóak a 2013-as európai körülmények a száz évvel ezelőtti állapothoz.”
Mr. Juncker szerint, ahogy egyes politikai szereplők kirohantak Görögország ellen a pénzügyi válság alatt, mély sebeket hagyott a görögökben. Az olasz választások pedig „szélsőségesen ellenségesek voltak Németország, tehát Európa irányába”.
A németek által szorgalmazott megszorítások tömeges dühvé alakultak, amikor Angela Merkel tavaly októberben Athénba látogatott. Egyes görög tüntetők szvasztikás zászlókat égettek, mások náci egyenruhába öltöztek.
A múlt havi olasz választások során Silvio Berlusconi a „német centralista” politikát hibáztatta országa problémáiért.
Mr. Juncker, aki 2005 óta volt az euró-csoport elnöke és ez év januárjában mondott le tisztéről, azt mondta, hogy sok párhuzamot lát 2013 és 1913 között.
1913-ban sokan úgy hitték, hogy soha többet nem lesz háború Európában. A kontinens nagyhatalmai gazdaságilag olyan szorosan összefonódtak, hogy a legtöbben úgy gondolták, nem engedhetik meg maguknak a katonai konfrontációt.
Rendkívüli módon meg voltak elégedve magukkal azt feltételezve, hogy a békét örökre bebiztosították.”
Mr. Juncker szerint Európa csakis egységesen tarthatja meg globális befolyását ajövőben. A német, francia és brit kormányok tudták, hogy nemzetközileg csak „az EU megafonján keresztül hallathatják a hangjukat”.
Almut Moeller, a német Külkapcsolatok Tanácsának EU elemzője, azt javasolta, hogy a veterán európai politikusok a háború képével próbálják felhívni a figyelmet a gazdasági válságra:
Ő ezt [az euróválságot] politikai úton, nem csupán technokrata módszerekkel akarja kezelni. Hatalmas változások folynak a társadalomban, amelyeket leginkább a sebezhető országokban láthatunk. Ilyen értelemben az volt a szándéka, hogy megkongassa a vészharangot és elmondja, hogy ez egy nagy falat a politikusok számára. Tulajdonképpen azt akarja mondani, hogy a múlt katonai ereje, ma gazdasági erőt jelent.”
Közben egy hétfőn kiadott felmérés azt mutatja, hogy a németek egyre inkább úgy gondolják, hogy az euróválság túlságosan sokba kerül. A Focus Magazin számára készült felmérés szerint minden negyedik német arra a pártra akar szavazni majd a szeptemberi szövetségi választásokon, amelyik az eurózónából történő kilépést szorgalmazza.








A Facebook lájkok alapján meg lehet állapítani a felhasználók intelligenciáját vagy szexuális beállítottságát

Forrás: wired.com
Aki „lájkolja” a zivatarokat, a Colbert Riportot vagy a hullámos sültkrumpli oldalát a Facebook-on, az zseni. Aki a Sephore kozmetikumok, a Harley-Davidson vagy a Lady Antebellum nevű country együttes Facebook oldalát „lájkolja”, az pedig nem.
Ez elég magától értetődőnek hangzik, de a Cambridge Egyetem Pszichometria Központjának és a Microsoft Cambridge Kutatóközpontjának nagyokosai adatokkal is alátámasztják az állítást, sőt még egy egész rakás egyéb információt is mondanak rólad és rólam. A kutatók 58.466 önkéntes Facebook lájkjait elemezték és az eredmények alapján egy egész sor olyan személyes információt azonosítottak meglepő pontossággal, amiket a felhasználók maguktól nem tettek volna közzé, beleértve szexuális beállítottságukat, hogy hová járnak templomba, kire fognak szavazni a következő választáson, illetve, hogy milyen intelligenciával rendelkeznek.
Csupán a Facebook lájkokra hagyatkozva, a kutatók az esetek 95 százalékában meg tudták állapítani, hogy a felhasználó fehér vagy színesbőrű, az esetek 88 százalékában, hogy hetero- vagy homoszexuális és az esetek 82 százalékában, hogy keresztény vagy muzulmán.
A kutatók a Facebook lájkokat „a digitális adatok generikus osztályaként írják le, amik segítségével érzékeny információkat lehet megszerezni.” Az önkéntesek a MyPersonality (magyarul: az én személyiségem) Facebook alkalmazást használva engedték, hogy lájkjaikat nyomon kövessék, majd a kutatók az így nyert információkat különböző algoritmusokba helyettesítették be a kívánt eredmény megszerzéséhez. A kapott adatokat az önkéntesek profiljai és személyiség tesztjei segítségével támasztották alá.
Természetesen a lájkok között akad számos olyan, amihez nem kell se algoritmus, se kutatócsoport a keresett információ megszerzéséhez. Például, ha valaki lájkolja a „homoszexuális vagyok” oldalt, az elég alapos jelzés lehet egy ember szexuális hovatartozását illetően. Barack Obama lájkolása esetén pedig elég nagy biztonsággal kimondható, hogy az illető a demokratákra fog szavazni a következő választások során. Egyes lájkok esetében azonban semmilyen kézzel fogható összefüggés nem volt a felhasználó személyes tulajdonságai és a kérdéses oldal között. A hullámos sültkrumpli tényleg nagyon finom, de vajon az erre specializálódott oldal lájkolása valóban jelezheti egy ember intelligenciahányadosát? A heteroszexuális férfiak azonosítását például segítette a „zavartság a délutáni alvás után” oldal lájkolása. Ez tényleg olyan tulajdonság lenne, ami csak a heteroszexuális férfiakra jellemző?
Míg az eredmények viccesnek tűnhetnek, például olyanok számára, akik nem rajonganak a Harley-Davidson motorokért (csak vicceltem), ugyanakkor komoly adatvédelmi aggályokat is felvetnek. Alapbeállítás szerint a Facebook lájkokat bárki láthatja. A felhasználók által magánadatként kezelt információk pedig véletlenül vagy szándékosan is publikussá tehetők, például egy hirdető vagy politikai csoport által, de elég csupán egy jó matematikai képességekkel és kellő idővel megáldott ember, aki végigpásztázza valaki lájkjait.
És nemcsak a Facebook-ról van szó. A kutatók azt mondták, ezeket a személyes adatokat a böngészők előzményeiből, keresésekből vagy online vásárlásokból is megszerezhetik.
A legjobb észben tartani, hogy online tevékenységeink [megfelelő védelem hiányában] soha nem maradhatnak rejtve. A különösen óvatosak esetében is elmondható, hogy csupán tevékenységeinkből megállapítható, hogy kik vagyunk.
Akkor is, ha szeretjük a hullámos sültkrumplit.



Közel 9 havi magyar GDP-t rejtegettek 

eddig a ciprusi bankok 



Zsiborás Gergő, 2013. március 21., 06:25 
Privátbankár

"
Ciprus egyedi eset" - szajkózzák egyre inkább az európai vezető politikusok, és valóban így van: a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete nemcsak azért unikum az Európai Unióban, mert egyharmadát Törökország 1974 óta megszállás alatt tartja (ez a része nem is tagja az EU-nak), hanem azért is, mert a bankrendszerében felhalmozott betétek 42%-a több mint 500 ezer euró. Tíz ciprusi nagybetétes röhögve felhúzná megtakarításaiból az új Fradi-stadiont.Ezért idegesek az oroszok

A Barclays adatai szerint a ciprusi bankokban 68,363 milliárd eurónyi megtakarítás van elhelyezve. Ez a 2012-es magyar GDP 73,7 százaléka (304 forintos euróval számolva). Ennek a betétállománynak a 42%-a több mint 500 ezer eurós (152,4 millió forintnyi) megtakarítás, összesen 28,7 milliárd euró fekszik ezekben. A ciprusi bankok eszközállományának 91%-a betétekben van, kötvényeket a szigetország nem bocsátott ki, korábban inkább görög állampapírokból vásároltak be a pénzintézetek, az adósságleírást így nagyon is megszenvedték.

Mennyit nyúlnának le? Az eurózóna pénzügyminisztereivel folytatott első tárgyalások után Ciprus a 100 ezer euró alatti betétekre 6,75%-os adót, míg az e szint feletti betétekre 9,9%-os terhet rótt volna ki. Ez azt jelenti, hogy az 5,8 milliárdos ciprusi önrészből a betétesek 3,65 milliárd eurót fizettek volna, a teljes összeg 63%-át. Ezt a verziót a parlament végül leszavazta.

Az eredeti tervek szerint a leggazdagabbak a pénzük 9,9%-ával szálltak volna be a ciprusi mentőcsomagba, vagyis 2,843 milliárd eurót kellett volna Ciprus megmentésére áldozniuk, ez a Nicosiától elvárt összeg nagyjából fele (a teljes mentőcsomag 15,8 milliárd euró, ebből 10 milliárdot az EU és az IMF dobna össze, a többi az "önrész").
Ezek a betétek jórészt orosz kézben vannak, bár erről nincsenek teljesen pontos információk. Így már mindjárt érthető, miért is nem tetszik annyira Moszkvának a betétek megadóztatása.
A bankcsőddel a betétesek több mint fele szívna

A megtakarítások nagyjából 12 százaléka van 100 ezer és 500 ezer euró között, vagyis a betétesek 52 százaléka rendelkezik 100 ezer eurónál többel. Ez azért is érdekes, mert a betétvédelem bankcsőd esetén 100 ezer euróig terjed, vagyis ha a pénzintézetek a pánik miatt bedőlnének, a betétesek több mint fele nagyon rosszul járna (a többieket a garanciaalap kártalanítaná). Az újabb német javaslat szerint ennek az 52%-nak kellene viselnie a mentőcsomag teljes terhét, a többi betétest békén lehetne hagyni, de nézzük, mi a helyzet velük.

A 100 ezer eurós limit alatt a betétek 46%-a van, ők kapnának a nyakukba az eredeti terv szerint 6,75%-os adókulcsot, ami azt jelentené, hogy a 100 ezertől 20 ezer euróig terjedő betétek után 877 millió euró folyna be a ciprusi államkincstárba, míg a 20 ezer euró alatti betétekből több, 1,25 milliárd euró. A kisbefektetőknek tekintett 20 ezer eurónál kisebb betétek aránya a pénzügyi rendszerben 27%, nagyjából 18,45 milliárd euró.
London: valószínűleg elkerülhetetlen az adó

Ha a kicsiket, tehát a 20 ezer eurót (nagyjából 6 millió forint) meg nem haladó betéteket kihagynák a "közteherviselésből", a Barclays számításai szerint a nagyhalakat, vagyis a félmillió eurónál nagyobb betéteket 14,5 százalékos adóval kellene sújtani ahhoz, hogy a trojka által remélt 5,8 milliárd eurós ciprusi önrész összejöjjön.

A Barclays szerint kötvények híján és mivel a kiadáscsökkentésben a lehetőségek korlátozottak Ciprus számára, a bankbetétek jelenthetik a mentőcsomag egyik tartópillérét, vagyis nem valószínű, hogy elkerülhető azok megadóztatása. A londoni bankház szerint láthatóan van abban rugalmasság, hogy a tárgyalópartnerek differenciáltabb adókulcsokat állapítsanak meg. Így tehát valószínű, hogy az orosz elit, aki itt parkoltatta eddig a pénzét, nagy veszteségeket fog elszenvedni.

Kapcsolódó:
   
Az oroszok szétküldték a figyelmeztetést...Mindenki menekítse a pénzeszközeit, amíg tudja 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



2004 óta 160 milliárddal tömte ki a multik 

zsebét a mindenkori kormány

"munkahelyteremtési támogatás" címén 

2013-03-22. 08:10 Kuruc.info

Közel 160 milliárd forint munkahelyteremtési támogatást adtak a magyar kabinetek 2004 óta egyedi kormánydöntésekkel zömében külföldi cégeknek, amelyek révén közel 36 ezer munkahely jött létre - ismerteti a Világgazdaság a nemzetgazdasági miniszter képviselői kérdésre adott válasza alapján.

A lap pénteki számában közölt cikk szerint így 35 818 munkahelyet teremtettek 81 kontraktus révén (egyes cégekkel több szerződés is volt), egy munkahely létrehozását átlagosan 4,4 millió forinttal dotálták.

Négy magyar cég kapott egyedi kormánydöntés révén állami támogatást munkahelyteremtésre. A BorsodChem Rt. (a vegyipari cég azóta már kínai tulajdonban van), a Jász-Plasztik Kft. (műanyagipar), a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. (gyógyszeripar) és a Szemes Invest Kft. (turisztika) kapott összesen 2,784 milliárd forintot 442 munkahely létrehozására. Átlagban egy munkahely így 6,2 millió forintból jött létre.

Vegyesvállalatként 200 millió forintot kapott 51 munkahelyre a DBM Zrt. (magyar-japán), 2 milliárdot 309 munkahelyre a TEVA Zrt. (2008-ban magyar-izraeliként) és 226 milliót 30 munkahelyre az EGIS NyRt. (magyar-francia).

A legtöbb szerződést a kormány német cégekkel kötötte (egyes vállalkozásokkal többet is), összesen 26-ot. Utána a legtöbb kontraktus (14) amerikai cégekkel történt, majd a japán (8), brit (7) érdekeltségek következnek.

Az ágazatokat tekintve óriási fölényben van az autóipar, illetve járműipar, 28 szerződést kötöttek ilyen érdekeltségű vállalattal. Utána a szolgáltatóközpontok következnek 12 szerződéssel, majd a gyógyszeripari (9), elektronikai (6) és vegyipari (5) cégek. 
(MTI - VG)

Kapcsolódó:
   
Tranzakciós illeték: még többet fizethetünk majd a bankoknak?
   
2013 májusára bedől az Euro
   
Döntött Ciprus: korlátozzák a tőkemozgást 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Orbán inkább erőből add ki a parancsot: nyomtassunk saját pénzt és nyújtsunk kamatmentes hitelt! 




Nagyot hasít a Fidesz a "kádári trükkel" 


Sebestyén István 2013. 03. 22. 
hetek

A hazai politikai életben soha nem látott sikert hozott a Fidesz számára a rezsicsökkentés programja: a párt egy hónap alatt 500 ezer új választót nyert meg magának. Az új szimpatizáns tábort nem érdeklik a demokráciadeficittel kapcsolatos aggodalmak, sőt, még a rezsicsökkentés mértéke sem - a lényeg az üzenet, miszerint a politikusok végre nem elvesznek tőlük, hanem adnak nekik. 

Továbbra sem lehet tudni, hogy pontosan mire alapozza a Fidesz azokat az állításokat, melyek szerint Magyarországon a legmagasabbak a rezsiköltségek Európában, illetve a "gátlástalan vállalatok" 1995-től ezermilliár­dos extraprofitra tettek szert a magyar lakosság kontójára. Mint ahogy az sem egyértelmű, hogy kitől kell megvédeni a 10 százalékos rezsicsökkentést, és ha mégis meg kell védeni, akkor erre miért a napokban elindított aláírásgyűjtés a legalkalmasabb eszköz.

A kérdőjelek azonban nem érik el a kormány ingerküszöbét: rezsifronton a harc folytatódik. Az áram és a gáz árának csökkentése után múlt héten megtiltották az áram- és gázszolgáltatóknak a különadók fogyasztókra hárítását, és rendeletalkotási joggal ruházták fel az energiahivatalt. A héten pedig egy újabb fideszes törvénytervezet került a T. Ház elé, amely rögzítené az eddigi csökkentést, és kimondaná, hogy július 1-jétől a víz- és a szemétszállítás lakossági díjai sem haladhatják meg a 2013. január 31-én jogszerűen alkalmazott díjtételek 90 százalékát. A szolgáltatók megrendszabályozását szolgálná az a kitétel is, miszerint amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság számlázással kapcsolatos szerződésszegést állapít meg, a cégnek számlánként 10 ezer forintos kötbért kell fizetnie.

A parlamenti vitában az ellenzék nem talált fogást a rezsicsökkentésen. A szocialisták - akiknek a korábbi kormányzására a Fidesz igyekszik rátolni az energiaárak emelkedésének ódiumát - a csökkentés igazságtalanságát emlegették (a gazdagok többet spórolnak), illetve azt hangsúlyozták, hogy a 2010-es kormányváltás óta a 10 százalékos rezsicsökkentésnél nagyobb mértékben nőttek az energiaárak és a közműszolgáltatások díjai. Eszerint a vezetékes gáz 21, a lakossági áram 10 százalékkal lett drágább, a csatornadíj 28 százalékkal emelkedett, a távfűtés alapdíja Budapesten 5 százalékkal nőtt, a távhő és a meleg víz 13 százalékkal kerül többe, a szemétszállítás pedig 10 százalékkal. Az MSZP ezért inkább az energiahatékonysági beruházásokra fordítaná az E.ON magyar­országi gázüzletágának megvásárlására szánt több százmilliárd forintot, az épületek felújításával ugyanis jelentősen, akár 25-40 százalékkal csökkenthetők lennének a fűtési költségek. Ez utóbbit az LMP is szorgalmazná. Az ökopárt szerint egyébként az MSZP és a Fidesz is ugyanazt a "kádári trükköt" veti be, hogy rövid távú politikai haszon érdekében csökkentené a rezsit, de ennek hosszú távú következményeivel nem számol.

Hosszú távú következmények ide vagy oda, a rezsicsökkentéssel a Fidesz politikai szempontból "megdobta a hatost". Az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a párt népszerűsége az összes választásra jogosult körében a februári 18 százalékról 24 százalékra emelkedett. Závecz Tibor, a cég véleménykutatási igazgatója a Heteknek elmondta: a havi 6 százalékos növekedés példátlannak mondható. "1995 óta vannak adataink, de olyat még nem láttunk, hogy ilyen rövid idő alatt egy párt 500 ezerrel tudta volna növelni a támogatói számát" - fogalmazott. A szakértő szerint a rezsicsökkentéssel a Fidesz egy új tábort nyert meg magának, olyanokat, akiket a szabadságharccal, az alkotmányozással vagy más ideológikus témákkal nem tudott volna megszólítani. "Az addigi kutatásainkból is kiderült, hogy az energiaárak csökkentése hangsúlyos elvárás a szavazók részéről. Erre tapintott rá jó érzékkel a Fidesz. Tisztában vannak azzal, hogy amíg a nagy rendszerek átalakításának politikai haszna bizonytalan, és hosszú távon érhet csak be, addig egy ilyen lépés azonnali sikerrel kecsegtet" - magyarázta Závecz Tibor.

Kutatásuk alapján az így megnyert Fidesz-szavazók jelentős része 30 év alatti, illetve 50 év feletti, kistelepülésen (kisvárosban vagy faluban) és szerény anyagi körülmények között élő alacsony vég­zettségű. A kutatási igazgató hozzátette: úgy tűnik, hogy a társadalom alsó és alsóközép rétege hálálja meg leginkább a rezsicsökkentést, annak ellenére, hogy arányaiban kevésbé élvezik ennek előnyeit (nem gázzal fűtenek vagy kevesebb energiát fogyasztanak). "A rezsicsökkentésnél nemcsak a konkrét anyagi megtakarítás számít, hanem maga az üzenet is, miszerint a politikusok végre nem elvettek tőlünk, hanem adtak nekünk" - fogalmazott. Závecz Tibor úgy véli, a magyar politika a választásokig "rákerült a rezsicsökkentés sínpárjára", amiről már nem lehet letérni. A hosszú távú siker érdekében a kormánynak negyedévente újabb akciókkal kell fenntartania a lelkesedést: ez magyarázhatja a júliusi újabb rezsicsökkentést. Mint ahogy ezt a célt szolgálja az aláírásgyűjtés is, ami persze az adatbázis-építéshez is jól jöhet. Eközben az ellenzék csapdahelyzetben van, mert nem utasíthatja el a csökkentést. A kormányzati tevékenység nyomán kialakult demokráciadeficit felhánytorgatása viszont a jelzett választóközönség számára túl elvont. A szakértő szerint a jogi témák egyébként is csak akkor működnek egy kampányban, ha minimális a különbség a két oldal között.

"Medgyessy Péter jelszava volt a jogbiztonság, létbiztonság, közbiztonság. Úgy tűnik, hogy a Fidesz most a létbiztonságra helyezte a legnagyobb hangsúlyt, és ezzel sokak szemében azt is feledtetni tudja, hogy a nyugdíjszámlák államosításával, a segélyek lefaragásával vagy a rokkantak munka világába történő visszaterelésével komoly anyagi érdekeket sértett meg kormányzása első felében" - mondta Závecz Tibor.

Kapcsolódó:
   
Volner szerint újabb százmilliárdos megszorítás jöhet
   
"Szemkilövetés kormányától a szemfényvesztés kormányáig"
   
Négy magyar régió a legszegényebbek között
   
Sosem volt ennyi munkanélküli eddig, eléjük a 700.000-et
   
Orbán: erőből folytatjuk a csökkentést - az elszámoltatást nem így kellett volna?
   
Navracsics: Bizonyítsuk, hogy Magyarország a rezsicsökkentés pártján áll!
   
Orbán: "Ha kell, erőből..."
   
Jelentést kér a magyar kormány a lakosság állapotáról 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Gyöngyöspata a Szent Korona falva lett 

2013. március 22. 15:13 
mandiner.hu
A hevesi falu új SZMSZ-ének értelmében a település javai a Szent Korona oltalma alá kerültek. Gaudi-Nagy Tamás szerint történelmet írtak.

"A mai napon a gyöngyöspatai képviselő-testület az Országházban, a Szent Korona színe előtt ismertette az új Szervezeti és Működési Szabályzatát, amelyet Gyöngyöspata jegyzője hirdetett ki. Amelynek értelmében Gyöngyöspata az Alaptörvényben foglaltak szerint Magyarországot a Szent Korona országának tekinti. Nagyboldogasszony anyánkat Gyöngyöspata védőszentjének tekinti" - mondta a Heves megyei falu jobbikos polgármestere az N1TV-nek nyilatkozva.

Juhász Oszkár emellett elmondta, hogy a rovásírás használata lehetővé válik a település rendezvényein, helységnévtáblákon és intézményeken. "A termőföldünket, az ivóvizünket, védett erdejeinket a Szent Korona oltalma és védelme alá helyezzük, és ez egy elidegeníthetetlen nemzeti vagyont képez" - tette hozzá a politikus.

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint az intézkedés összhangban van az alaptörvénnyel. "A Szent Koronából ered minden hatalom. Az önkormányzatiság az egyik legfontosabb alapelve a Szent Korona eszméjének, és ezt helyi szinten bontják most ki az önkormányzatok. Gyöngyöspata történelmet írt azzal, hogy elsőként vette komolyan az alaptörvény történeti alkotmánnyal kapcsolatos fontos rendelkezését" - tette hozzá Gaudi-Nagy.

    N1TV YouTube 
Gyöngyöspata történelmet írt

Kapcsolódó:
   
Jogunk van elkergetni a kormányt!
   
A magyar alkotmányosság tudná csak legyőzni a globális gonoszt! 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************





Szenzációs lelet bizonyítja a Kárpát-

medencei magyar ősnép létét 

2013. március 22. 07:31 MNO - 
Hunhír.info
A Magnak nem kellett hazatérni ezer éve, mert soha nem ment el innen, az élet bölcsőjéből, a Kárpát-medencéből. A magyar ősnép szenzációs bizonyítékát találták meg a régészek. A Nemzeti Örökségvédelmi Központban vizsgálják az egyik legrejtélyesebb magyarországi vésett követ. A megalitot Kevermes környékén találták.

Csornay Boldizsár, a Nemzeti Örökségvédelmi Központ (NÖK) igazgatója Mű
emlékem.humagazinnak elmondta, hogy a csaknem százhatvan centiméteres, vésett mintákkal díszített kő szántás közben került elő. A különös az, hogy a kövön megfigyelhető ábrázolásmóddal, illetve motívumkészlettel díszített tárgyakkal még nem találkoztak a kutatók a Kárpát-medencében. Az itt megjelenített motívumokra leginkább hasonlító vésetekre Nyugat-Európa atlanti-óceáni partvidékén virágzó úgynevezett megalitikus kultúra emlékei közt lehet találni.

Az eddigi laboreredmények biztatóak, azt mutatják, hogy valóban őskori a kevermesi megalit, ugyanakkor számos kérdésre keresik még a választ. Közülük is a legfontosabb, hogy a nyilvánvaló kapcsolat Kevermes és Gavrinis (a megalitikus kultúrák Stonehenge utáni második legfontosabb lelőhelye) között hogyan magyarázható az irdatlan földrajzi távolság ellenére.

A követ jelenleg a NÖK szakemberei vizsgálják: 3D-ben beszkennelték, illetve eszköznyomokat, esetleges pigmentmaradványokat keresnek rajta. A megtalálási helyet is bejárták, ám nem bukkantak a kőhöz tartozó más leletekre. Talán további műszeres vizsgálatokkal fel lehetne deríteni a kő eredeti környezetét.

A megalitot a későbbiekben vélhetően a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatják majd az érdeklődők, de az is felvetődött, hogy a NÖK saját látványraktárt hozna létre a különlegesebb leletei bemutatására, amelyben szintén helyet kaphatna. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



A szabadkőművesektől félti az új pápát az 

ördögűzők 

2013, március 21 - 21:53 MTI - 
alfahir.hu
I. János Pál pápa sorsától félti Ferenc pápát a legfőbb római ördögűző, Gabriele Amorth atya, aki a szabadkőművesektől félti az új egyházfőt.

I. János Pál - eredeti nevén Albino Luciani 1978-ban került a katolikus egyház élére, péteri szolgálata azonban csak egy hónapig tartott, hirtelen halála sokak szemében ma is rejtély. "A szabadkőművesek keze mindenhová elér, sajnos még a Vatikánba is" - fogalmazott Amorth az Il Giornale című újságnak nyilatkozva.

A lap szerint a legfőbb ördögűző kezét a szívére téve beszélt arról, hogy Ferenc pápa - csakúgy mint ő - a szegényeket felkaroló egyházat sürget. "Nem szeretném, ha úgy végezné, mint Luciani" - mondta. Szerinte a szabadkőműveseket csak a pénz és a hatalom érdekli. "Kölcsönösen segítik egymást" - hangoztatta.

A 88 éves atya - aki állítólag 70 ezer sikeres ördögűzést hajtott végre - egyébiránt Mario Monti olasz kormányfőt és Giorgio Napolitano köztársasági elnököt is szabadkőművesnek könyveli el. Mint mondta, az összes politikus a szabadkőművesek hatalmának van alávetve, a világot hét-nyolc ember uralja, ők tartják kezükben a pénzt.

I. János Pál mindössze 33 napig volt pápa. 1978. szeptember 28-ról 29-re virradó éjszaka halt meg, a Vatikán nem engedte, hogy a szentatya holttestét felboncolják. Halálával kapcsolatban számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot. Ezek egyike szerint az egyházfőt megmérgezték, mert fel akarta tárni a Vatikáni Bank korrupt mesterkedéseit. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Az oroszok szétküldték a 

figyelmeztetést...Mindenki menekítse a 

pénzeszközeit, amíg tudja 

2013. március 23., szombat 
Investmentwatchblog.com vilaghelyzete.blog
Egy weboldal pénteken azt állította, hogy láttak egy sürgős közleményt, melyet az orosz külügyminisztérium küldött a nagykövetségeknek a világ minden tájára, és azt tanácsolja mind az orosz polgároknak, mind a vállalatoknak, hogy kezdjék eladni az eszközeiket a nyugati banki és pénzügyi intézményekből "AZONNAL".

A honlap szerint a Kreml félelmei megnőttek, hogy mind az Európai Unióban, mind az Egyesült Államokban arra készülnek, hogy a legnagyobb lopást hajtsák végre a magánvagyonok ellen a modern történelemben. (mondjuk nem nagy meglepetés.., akik egy ideje olvassák a VilagHelyzete oldalt, tudják ezt, hiszen 2 éve erről a várható eseménysorozatról írok, hogy akiknek fülük van a hallásra, legalább ők felkészülhessenek ... SBG Buddha)
Ciprus jól szemlélteti, mire számíthatunk... , bár azt nem gondoltam, hogy onnan fog elkezdődni... A háttérről készült magyar nyelvű videót itt megnézhetitek.

Nigel Farage EP képviselő szerint - 2013.Március 22:
"Az Euro halálra van ítélve, vigye mindenki a pénzét még hétfő előtt! Spanyolország, Írország, Olaszország és Portugália következik...."

Káosz Cipruson, a bankok bezártak egy hétre, üresek a bankautomaták, tüntetések törtek ki

Az Európai Unió hétfőig adott Ciprusnak időt, hogy előteremtse azt a több milliárd eurót, ami a nemzetközi mentőcsomag fejében szükséges, vagy a teljes pénzügyi összeomlással néz szembe az ország, amely beláthatatlan következményekkel járna az euroövezetre.

A jelek szerint a legrosszabbra kell felkészülni, a ciprusi kormány hatáskört kért csütörtökön, hogy előírhassa a tőke ellenőrzését, hogy gátat szabjon a pénzalapok elfolyásának a szigetországból, ha nem születik terv a bankok újbóli megnyitása előtt az e heti leállást követően.

A parlament pénteken összeült, hogy megvitasson egy sor kormányzati válságkezelő intézkedést, miután a törvényhozók csütörtökön elnapolták az ülést arra hivatkozva, hogy több idő szükséges a konzultációkra.

Úgy nézett ki, hogy ezek az intézkedések elmaradnak, a beígért "B terv" szerint 5,8 milliárd eurót követel az EU a 10 milliárd eurós mentőövért cserébe az EU-tól és az IMF-től.
Az IMF igazi arca, csak hogy mindenki tisztán lásson végre...
IMF-valóság - Egy film, ami önmagáért beszél

Az Európai Központi Bank azt mondta, hogy e nélkül a ciprusi bankok likviditása megszűnik, egy magas rangú EU tisztviselő a Reuters-nek azt nyilatkozta, hogy a blokk készen áll, hogy a szigetről száműzik az eurót, ami tágabb értelemben nagy kárt okozna az európai gazdaság számára.

A dühös ciprusi törvényhozók kedden egy letétekre kiszabott adót dobtak ki miközben bankrablásnak nevezték az EU támogatású javaslatot.
Miután több tárgyalás volt csütörtökön, a valuta unió pénzügyminiszterei sürgették, hogy Ciprus tegyen le az asztalra egy új javaslatot.
Próbálva kiengesztelni a hitelezőket a kormány javasolta a parlamentnek egy "szolidaritási alap" létrehozását, mely egy állami csomagból állna, ideértve a jövőbeli gázból származó bevételeket, ami alapjául szolgál a sürgősségi kötvénykibocsátásnak, amit a JP Morgan a "nemzeti tűz eladásához" hasonlított.

Szintén jogkört kértek a bankok tőkéjének ellenőrzésére, ilyen típusú intézkedésre azóta nem került sor, mióta az ország öt évvel ezelőtt csatlakozott az egységes valutához.

Forrás: 
Investmentwatchblog.com

Előzmények: 
Nemzetbiztonsági források szerint: "Elkezdődött"... 



Nemzetbiztonsági források szerint: "Elkezdődött"...



Az előző bejegyzés folytatásaként, mely az új világrend globális felállításának vázlatos leírását tartalmazta mintegy tíz évvel ezelőttrőlimmáron olyan nyílt jeleket tapasztalhatunk, amiket már csak az nem lát, aki nem képes nyitott szemmel és elmével nézni a világot. 
"A szem haszontalan és semmit sem ér, amikor az elme a vak !"
("The eyes are useless when the mind is blind")


Talán annyi változás tapasztalható a folyamatokban, hogy már nem kell hozzá összeesküvés-elméletnek kikiáltott teóriákat tanulmányoznunk (melyek szépen lassan beigazolódtak), hanem ott tartunk, hogy a főáramú-médiából sem lehet már kiiktatni ezen történéseket. Elkezdődött a lakosság tűrőképességének és reakcióinak tesztelése arra az eltervezett mozzanatra, amikor elvonják megtakarításaikat és elveszik magántulajdonukat, vagyis végigviszik majd a középosztály teljes kiiktatását és a "rendszer ellenségeinek" likvidálását.... Jól láthatóan pár milliárd euróért teljes országokat lehet összeroppantani, majd átvenni az irányítást .... (SBG Buddha) 


A világkormány felállásának jelei eddig is körülöttünk voltak, de az idő előrehaladtával az események egyre egyértelműbben ebbe az irányba mutatnak. A világot az Antikrisztus megjelenésére készítik elő, aki előáll majd zseniális pénzügyi megoldásával és bevezeti saját gazdasági rendszerét. – Joseph Candel

A ciprusi parlament tegnapi szavazását követően a pénzvilág egy kis időre fellélegezhetett, de sajnos a problémák ezzel nem oldódtak meg. Sokak szerint az elit az elmúlt napok eseményein keresztül tesztelte az emberek reakcióját. Érdemes megfontolni Douglas J. Hagmann, az alábbiakban olvasható, két napja közzétett figyelmeztetését arra vonatkozóan, hogy információi szerint milyen események elé néz az Egyesült Államok és a világ. Nyilván az ilyen jellegű történések bekövetkezését számos tényező befolyásolja, késleltetheti illetve megváltoztathatja, ismerve azonban a globális hatalom végcélját, sajnos tudjuk, hogy a világ pontosan ebbe az irányba halad. Érdemes tehát ezeket figyelembe véve olvasni a cikket.
Az amerikai dollár és a világgazdaság szisztematikus és irányított elpusztítása elkezdődött. A globális gazdasági hatalomátvétel első lövéseit Ciprus fölött adták le. Senki se gondolja, hogy ez az Egyesült Államokban, vagy Kanadában, vagy bárhol, ahol ezeket a sorokat olvassák, nem történhet meg. Meg fog történni és az erre vonatkozó terv kivitelezése minden jel szerint az előre megírt ütem szerint halad, hogy a következő csapást tavasszal a nyugati országokban is elindíthassák, amit őszre agresszívabb lépések követhetnek, mondja Doug Hagmann informátora.
A Terv

A terv nagyon egyszerű. James Carville, a Clinton-éra politikai stratégájának szavaival élve tömören: „A gazdaság, te hülye!” Az egységes kommunista világgazdaság létrehozására vonatkozó tervről van szó, amiben a ciprusihoz hasonló lépések segítéségével elpusztítják a „középosztályt”.

A maroknyi „királyi elit” által irányított globális banki érdekeltségek támadásának elsődleges célpontja a világvaluták alapjául szolgáló dollár, ami elvileg a nemzeti szuverenitást védené.

A globális valuta és az egységes világgazdasági rendszer felállítására vonatkozó terv a politikai pártok felett álló törekvés. Akik még mindig republikánus-demokrata viszonylatban vitatkoznak, csupán a nép számára nyújtanak szórakoztatást, amivel elvonhatják figyelmüket az igazán fontos kérdésről: az elit és a többi ember közötti harcról. A globális piramisjáték csúcsán mindkét amerikai politikai párt tagjai jelen vannak, akik szisztematikusan rabszolgasorba hajtják az embereket, különböző pénzügyi és egyéb eszközök segítségével. A terv kivitelezésén évszázadok óta dolgoznak, azonban kellő gondot fordítottak arra, hogy az emberek többé ne gondolkozzanak ilyen nagy léptékekben, pedig a hazugság tényleg ilyen nagy.

A jelenlegi pénzügyi helyzetet nem az inkompetencia okozta. 
Szándékosan történt így. A gépezetet nagyon régen beindították, még a központi bankrendszerrel szembeni ellenállás megindulása előtt. A visszaszámlálás már a Federal Reserve Bank 1913-as megalapításakor elindult és az Egyesült Államok feletti hatalomátvétel, a globális banki és elit érdekek által, lassan befejeződik.
A kormányok felett álló titkos társaságok, mint a 
Külkapcsolatok Tanácsa vagy a Trilaterális Bizottság, lázasan dolgoztak a háttérben a média gondos takarásában, hogy idáig juttassák a világot. Az állandó háborúskodást kihasználva vagy éppen háborúkat kirobbantva mozgatták bábuikat a táblán, míg végül minden szereplő lassan a helyére kerül.

A „Rosebud” fedőnevet használó DHS (Nemzetbiztonsági Minisztériumi) forrásom szerint 
az előkészületek utolsó fázisa folyik, mielőtt felfegyverzett szövetségi erőket küldenének Amerika utcáira. A különítményeket természetesen a „béke és a rend helyreállítása nevében mozgósítják majd, a gazdasági összeomlás miatt kialakuló káoszt követően.Sokan egyenesen követelni fogják a fegyveres erők bevetését. 
Meg fogják kapni, amit kérnek, és még annál is többet.” 

GRAY STATE Concept Official Trailer # 1

Police State 4: Rise of FEMA Teljes hossz

The New World Order, titkos társaságok és a bibliai prófécia




Az amerikai hadsereg, ami a káoszt létrehozó hatalomnak tartozik engedelmességgel, a 2001. szeptember 11-i támadásokat követő biztonsági cirkuszhoz hasonló szigorú intézkedéseket fog bevezetni.

Ezért repked egyre több drón az amerikai városok és földek felett és ezért szigorítják a fegyvertartás szabályait,”mondja a forrás.
A ciprusi eseményeket szemlélve, hogyan gondolhatja bárki is, hogy itt ilyen nem történhet meg?” Meg fog történni és a következmények precedens nélküliek lesznek. Teljes megfigyelés, az emberek lefegyverzése, olyan módon, hogy a többség elhiggye, mindez saját érdekében történik. Ez mindvégig a terv része volt. Folyik a fegyvertartók befeketítése, hogy a probléma okozóiként tüntethessék fel őket.”



Mi történik, amikor a középosztály elveszíti vagyona nagy részét, vagy egy tollvonással elkobozzák javait? Hogyan néznek majd ki a polcok, amikor a felkészületlen emberek, akik elhitték a főáramú média és azt elit szóvivőinek hazugságait, megrohamozzák a boltokat, miközben a világ összeomlik körülöttük ?”

Legutóbbi találkozásunkkor a forrásom elmondta, hogy a helyzet kialakulásáért nem a bankokat vagy választott vezetőinket (pláne nem az őket bábként mozgató Irányító Háttérhatalmat... a szerk...) vádolják majd, hanem a „jobboldali, fegyvertartó, konzervatív „milicista” csoportokat, akik tudják, hogy a helyzetet szándékosan alakították így.” Igen. Szándékosan alakították így.

„Nincs jelentősége a republikánus-demokrata vitának. Csupán egyetlen célt szolgál: lefoglalni az emberek figyelmét, miközben az igazi ellenség mindkét párt felett átveszi a teljes hatalmat. És egyre nehezebb elhinni, hogy bárki is tudtán kívül legyen részese ennek.”
Amikor a függönyt széthúzzák, és mindenki számára láthatóvá válik az igazi cél, az egységes, digitális világvaluta bevezetése, azokat az embereket veszik majd célba és feketítik be, akik a leghangosabban figyelmeztettek erre az összeesküvésre. Őket vádolják majd a pánik kirobbantásával, a helyzetet pedig a nép által követelt, elfogadott és tolerált hadsereg kezeli majd.”

Aki még mindig azt gondolja, hogy a fenti információ csak „üres végítélet szemét” vagy fantazmagória, nézze meg, mi folyik Cipruson. Ez vár Amerikára, Európára is. A folyamat elkezdődött.
Forrás: 
Douglas J. Hagmann,
 homelandsecurityus.com
Idokjelei.hu 






Az oroszok szétküldték a figyelmeztetést...Mindenki menekítse a pénzeszközeit, amíg tudja




Egy weboldal pénteken azt állította, hogy láttak egy sürgős közleményt, melyet az orosz külügyminisztérium küldött a nagykövetségeknek a világ minden tájára, ésazt tanácsolja mind az orosz polgároknak, mind a vállalatoknak, hogy kezdjék eladni az eszközeiket a nyugati banki és pénzügyi intézményekből "AZONNAL".

A honlap szerint a Kreml félelmei megnőttek, hogy 
mind az Európai Unióban, mind az Egyesült Államokban arra készülnek, hogy a legnagyobb lopást hajtsák végre a magánvagyonok ellen a modern történelemben. (mondjuk nem nagy meglepetés.., akik egy ideje olvassák a VilagHelyzete oldalt, tudják ezt, hiszen 2 éve erről a várható eseménysorozatról írok, hogy akiknek fülük van a hallásra, legalább ők felkészülhessenek ... SBG Buddha)
Ciprus jól szemlélteti, mire számíthatunk... , bár azt nem gondoltam, hogy onnan fog elkezdődni...  A háttérről készült magyar nyelvű videót itt megnézhetitek. 

Nigel Farage EP képviselő szerint - 2013.Március 22: 
"Az Euro halálra van ítélve, vigye mindenki a pénzét még hétfő előtt! Spanyolország, Írország, Olaszország és Portugália következik...."

Nigel Farage - Vedd le a pénzt, amíg lehet



Káosz Cipruson, a bankok bezártak egy hétre, üresek a bankautomaták, tüntetések törtek ki

Az Európai Unió hétfőig adott Ciprusnak időt, hogy előteremtse azt a több milliárd eurót, ami a nemzetközi mentőcsomag fejében szükséges, vagy a teljes pénzügyi összeomlással néz szembe az ország, amely beláthatatlan következményekkel járna az euroövezetre.

A jelek szerint a legrosszabbra kell felkészülni, a ciprusi kormány hatáskört kért csütörtökön, hogy előírhassa a tőke ellenőrzését, hogy gátat szabjon a pénzalapok elfolyásának a szigetországból, ha nem születik terv a bankok újbóli megnyitása előtt az e heti leállást követően.

A parlament pénteken összeült, hogy megvitasson egy sor kormányzati válságkezelő intézkedést, miután a törvényhozók csütörtökön elnapolták az ülést arra hivatkozva, hogy több idő szükséges a konzultációkra.

Ciprus Chaos, Banks zárt a Hét, ATM Üres, Tüntetések (Breaking News)


Úgy nézett ki, hogy ezek az intézkedések elmaradnak, a beígért "B terv" szerint 5,8 milliárd eurót követel az EU a 10 milliárd eurós mentőövért cserébe az EU-tól és az IMF-től.


Az Európai Központi Bank azt mondta, hogy e nélkül a ciprusi bankok likviditása megszűnik, egy magas rangú EU tisztviselő a Reuters-nek azt nyilatkozta, hogy a blokk készen áll, hogy a szigetről száműzik az eurót, ami tágabb értelemben nagy kárt okozna az európai gazdaság számára.

A dühös ciprusi törvényhozók kedden egy letétekre kiszabott adót dobtak ki miközben bankrablásnak nevezték az EU támogatású javaslatot.
Miután több tárgyalás volt csütörtökön, a valuta unió pénzügyminiszterei sürgették, hogy Ciprus tegyen le az asztalra egy új javaslatot.

Próbálva kiengesztelni a hitelezőket a kormány javasolta a parlamentnek egy "szolidaritási alap" létrehozását, mely egy állami csomagból állna, ideértve a jövőbeli gázból származó bevételeket, ami alapjául szolgál a sürgősségi kötvénykibocsátásnak, amit a JP Morgan a "nemzeti tűz eladásához" hasonlított.

Szintén jogkört kértek a bankok tőkéjének ellenőrzésére, ilyen típusú intézkedésre azóta nem került sor, mióta az ország öt évvel ezelőtt csatlakozott az egységes valutához.
Forrás: Investmentwatchblog.com


Megbocsátás



Részlet C.S. Lewis Keresztény vagyok című könyvéből
Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok.” – Máté 6:14
Egy előző fejezetben azt mondtam, hogy a tisztaság a legnépszerűtlenebb keresztény erény. De nem vagyok biztos benne, hogy igazam volt. Azt hiszem, van még egy ennél is népszerűtlenebb. A keresztény parancsolatban meg van írva: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” S mivel a keresztény erkölcs szerint a „felebarátod” fogalmába beletartozik az „ellenséged” is, így szembetalálkozunk azzal a rémes kötelezettséggel, hogy bocsássunk meg ellenségeinknek. 
Mindenki azt vallja, hogy a megbocsátás szép gondolat; mindaddig, amíg valamit nem kell megbocsátani, mint nekünk kellett a háború alatt. Akkor aztán a téma puszta említése is ingerült méltatlankodást vált ki. Nem azért, mert az emberek a megbocsátást túl nagy vagy magasztos erénynek gondolnák, hanem mert gyűlöletesnek és megvetendőnek tekintik. „Az ilyen beszédtől émelyeg a gyomrom” — mondják. S netán az olvasók fele már biztosan azt kérdezi tőlem: „Kíváncsi lennék, hogy érezné magát, ha lengyel vagy zsidó lenne és a Gestapónak kellene megbocsátania?” Én magam is nagyon kíváncsi vagyok. Éppen úgy, mint amikor a kereszténység azt tanítja, hogy még akkor sem szabad megtagadnom hitemet, ha ez megment a kínhaláltól — nagyon kíváncsi lennék, mit tennék, ha erre kerülne a sor. Nem azt próbálom elmondani ebben a könyvben, hogy én mit tudnék tenni — valójában nagyon keveset –, arról beszélek, hogy mi a kereszténység. A kereszténységet nem én találtam ki. S lám, a kellős közepén ezt találjuk: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Nincs a leghalványabb utalás sem arra, hogy más feltételek mellett nyernénk bocsánatot. Teljesen világos, hogy ha nem bocsátunk meg, minekünk sem bocsátanak meg. Nincs más lehetőség. Mit kell hát tennünk?
Meglehetősen nehéz a helyzet mindenképpen, de úgy vélem, két dologgal könnyebbé tehetjük. Amikor matematikát kezdünk tanulni, nem a differenciálszámítással kezdjük, hanem egyszerű összeadással. Ugyanígy, ha tényleg meg akarunk tanulni megbocsátani (s minden azon múlik, hogy tényleg akarjuk-e), akkor talán jobb valami könnyebbel kezdeni, mint a Gestapóval. Például kezdheti valaki a férjével vagy a feleségével, a szüleivel vagy a gyerekeivel, vagy a legközelebb útjába kerülő ügyintézővel, megbocsátva valamit, amit a múlt héten tettek vagy mondtak. Ez egy darabig valószínűleg lefoglal majd bennünket. Majd azután megpróbálhatjuk megérteni, pontosan mit is jelent, hogy szeressük felebarátainkat úgy, mint magunkat. Hát tulajdonképpen hogyan is szeretjük magunkat?
Amikor most erre gondolok, nem mondhatnám, hogy elfogultságot vagy szeretetet éreznék magam iránt, sőt még csak nem is mindig élvezem a magam társaságát. Így hát nyilvánvaló, hogy a „szeresd felebarátodat” nem azt jelenti, hogy „kedveld őt” vagy „tartsd szeretetreméltónak”. Ezt már korábban is látnom kellett volna, mivel próbálkozással nyilván nem érezhetünk szeretetet valaki iránt. Jó véleménnyel vagyok magamról, vagy rendes fickónak tartom magam? Azt hiszem, néha igen (s ezek kétségtelenül a legrosszabb pillanataim), de nem ezért szeretem magamat. Valójában fordítva van: önszeretetem miatt gondolom magamat rendesnek, de nem azért tartom magam rendesnek, mert szeretem magam. Ezért nyilván ellenségeim szeretete sem azt jelenti, hogy őket rendesnek tartom. Ez óriási megkönnyebbülést jelent. Ugyanis sok ember azt képzeli, hogy megbocsátani ellenségeinknek azt jelenti, állítsuk úgy be, mintha alapjában véve nem is volnának igazán olyan rossz fickók, pedig hát egészen világos, hogy azok.
Menjünk egy lépéssel tovább. Legvilágosabb pillanataimban nemcsak hogy nem látom magam rendes fickónak, de tudom, hogy nagyon is rossz ember vagyok. Némely cselekedetemre borzadva és utálattal tekinthetek. S ahogy most erre gondolok, visszaemlékezem a keresztény tanítómesterek régi mondására, hogy a rossz ember cselekedeteit kell gyűlölnöm, nem magát a rossz embert; azaz gyűlölni a bűnt, de nem a bűnöst.
Hosszú ideig ostoba, szőrszálhasogató megkülönböztetésnek tartottam ezt: hogyan lehet valamit gyűlölni úgy, hogy elkövetőjét ne gyűlöljem? Azonban évekkel később eszembe jutott, hogy van valaki, akivel szemben így jártam el egész életemben, nevezetesen saját magammal. Bármennyire is nem tetszett saját gyávaságom, önhittségem vagy kapzsiságom, továbbra is gond nélkül szerettem magam, s a legkisebb nehézség sem merült fel e téren. Sőt, az igazi oka annak, hogy miért gyűlöltem ezeket a dolgokat, az volt, hogy szerettem magát az embert, s éppen mert szerettem magam, azért találtam sajnálatosnak, hogy olyan ember vagyok, aki ilyeneket cselekszik. Következésképpen a kereszténység nem akarja egy fikarcnyival sem csökkenteni azt a gyűlöletet, amelyet a kegyetlenség, az álnokság iránt érzünk. De a kereszténység azt kívánja tőlünk, hogy ugyanúgy gyűlöljük ezeket, mint a magunkban lévő dolgokat: sajnáljuk, hogy az illető ilyen dolgokat elkövetett, remélve, hogy ha egyáltalán lehetséges, valahogy, valamikor és valahol kigyógyuljon ezekből és újra emberré váljék.
Az igazi próba azonban az alábbi. Tételezzük fel, hogy az ember piszkos kegyetlenségekről olvas az újságban. Azután tegyük fel, hogy valami olyan kerül előtérbe, ami arra utal, hogy a történet talán nem is egészen igaz és nem is olyan szörnyű, mint ahogy megírták. Vajon ilyenkor az az első érzésünk, hogy „Hála Istennek, mégsem olyan rosszak az emberek”, vagy csalódottságot érzünk, sőt határozottan ragaszkodunk az első történethez pusztán azért az élvezetért, hogy ellenségeinket a lehető legrosszabbnak lássuk? Ha a második eset áll fenn, akkor attól tartok, ez lesz az első lépés abban a folyamatban, amelynek során végül magunk is ördöggé válunk. Azzal kezdődik, hogy azt szeretnénk, ha a fekete kicsit feketébb volna. S ha ennek a kívánságunknak helyt adunk, akkor később azt fogjuk kívánni, hogy a szürkét feketének lássuk, majd magát a fehéret is. Végül nem tudjuk megállni, hogy mindent — Istent, barátainkat és magunkat is beleértve — rossznak lássunk, és nem leszünk rá képesek, hogy felhagyjunk ezzel: megrögződünk mindörökre a tiszta gyűlölet világában.
Igyekezzünk úgy érezni az ellenség iránt, mint magunk felől; azt kívánva, hogy bárcsak ne lenne rossz, azt remélve, hogy ezen a világon vagy a másikon, meggyógyuljon, egyszóval, hogy jót kívánjunk neki. Ez az, ami a Bibliában azt jelenti, hogy szeressük őt: kívánjuk a javát, s nem azt, hogy kedveljük, sem azt, hogy jónak mondjuk, amikor nem az.
Elismerem, ez azt jelenti, hogy olyan embereket szeressünk, akiken semmi szeretetreméltó sincs. De hát van-e szeretetre méltó az emberen magán? Egyszerűen csak szeretjük magunkat, mert ez mi magunk vagyunk. Isten arra szán bennünket, hogy ugyanezen a módon és ugyanezen okból mindenkit szeressünk; saját esetünkre azonban mintegy kidolgozta a képletet, e szeretet lényegét, hogy megmutassa, hogyan kell működnie. Nekünk aztán folytatni kell a dolgot és alkalmazni másokra is a szabályt. Ez könnyebb lesz talán, ha eszünkbe juttatjuk, hogy pontosan így szeret ő is minket. Nem azokért a szép és vonzó tulajdonságokért, amelyekről azt hisszük, hogy rendelkezünk velük, hanem saját magunkért. Mi más szeretni való lenne bennünk, akik a gyűlöletet tulajdonképpen akkora élvezetnek tekintik, hogy az arról való lemondás szinte olyan, mintha a sörivást vagy a dohányzást kellene abbahagyni…






Mondj nemet a Google szemüvegre



Nagytestvér egyre szorosabbra húzza a hurkot társadalmunk körül. Istennel ellentétben, a világkormány erői csak a technika eszközein keresztül tudják folyamatos megfigyelés alatt tartani az embereket, így egyik ország a másik után, Észak-Amerikától egészen Indiáig, sorra vezeti be az orwelli „újításokat”, természetesen miután széles körben elhitették, hogy mindez a mi érdekünkben történik.
A Biblia egy egységes világkormány megjelenésére figyelmeztet, amit a Bibliából Antikrisztusként vagy Fenevadként ismert diktátor vezet majd, egyenesen a Sátán hatalmával (Dániel 11:21, 23-24, 8:23-25, Jelenések 13:7). A világ feletti hatalomátvétel előfeltétele a társadalom felülről történő irányításának lehetősége, ezt pedig csak úgy képesek elérni, ha mindig tudják, hogy ki mit csinál éppen. – Joseph Candel
Forrás: naturalnews.com
A Google internetes óriás egyik legújabb technológiai fejlesztésére figyelmeztető weboldal komoly nézettségre tett szert a közelmúltban, ahogy az emberek kezdenek ráébredni az újítás komoly adatvédelmi veszélyeire.
Stop The Cyborgs, azaz „Állítsd meg a kiborgokat!” nevű oldalt „a Google szemüveg és hasonló projektek ellenkampányának szánták. A mozgalom célja pedig megakadályozni egy olyan világ kialakulását (Időkjelei: de legalábbis lassítását), ahol megszűnik a magánélet és teljes a kontroll,” írják az oldal készítői.
Aki esetleg nem tudná, a Google szemüveg egy olyan eszköz, ami a Google szinte határtalan adatbázisát kihasználva lehetővé teszi, hogy viselője folyamatosan, valósidőben rögzítsen mindent, amit lát vagy hall, majd okostelefonja, az Internet vagy egyéb telekommunikációs eszközök segítségével azonnal közzétegye a felvételeket, az érintettek engedélye és/vagy tudta nélkül. (Illetve a szemüveg a viselője által kért adatokat jelenít meg a szemüveg „kivetítőjén”.)
Már most is mindenkit nyomon követnek a mobiltelefonok, az Internet, a banki tranzakciók és térfigyelő kamerák segítségével. Miért ez a nagy felhajtás a szemüveggel kapcsolatban?” – kérdezik a Stop The Cyborgs oldalon.

Sok kis kameraman

Először is a Google olyan marketing hatalommal és forrásokkal rendelkezik, amelyek segítségével könnyűszerrel elfogadtathatja a nagyközönséggel a magántevékenységek hozzájárulás nélküli rögzítését. Eszébe jutott-e volna bárkinek néhány évvel ezelőtt, hogy egy rejtett kamerával csak úgy felvegyen párbeszédeket? Hamarosan sajnos mindenki ezt fogja tenni és az ellenzőkre furcsán néznek majd.
Sokan teljesen hozzászoktak már a térfigyelő kamerákhoz. Összehasonlításképpen nézzük meg, mi történik, amikor valaki a kamerát kezében tartva próbál felvételt készíteni másokról:

Surveillance Camera Man

A Google szemüveg esetében, honnan tudhatná valaki, hogy éppen felvétel készül róla? A szemüveg kialakítása miatt ezt elég nehéz megállapítani.
Egészen más a helyzet, amikor valaki egy mobiltelefonnal készít felvételt, hiszen akkor a készüléket maga előtt tartja, így elég egyértelműen látszik, hogy mit tesz.
A Google szemüvegen keresztül rögzített adatok akkor is felkerülhetnek a felhőbe, ha viselője éppen nem készít felvételt, és a rögzített adatok alapján a rendszer releváns információkat jelenít meg a szemüveg felületén különböző kép, hang, beszéd és egyéb felismerő technológiák segítségével. Ez az úgynevezett „kiterjesztett valóság”.
A felvétel nem egy biztonsági adatbázisba kerül, mint a térfigyelő kamerák esetében, ahol csak a biztonsági személyzet vagy az unatkozó informatikusok férhetnek hozzá.
Többről van szó, mint a magánadatok megszűnéséről, írja a weboldal. A következmények súlyosak társadalmunkra nézve. Megszűnik a különbség a „digitális világ” és a „való világ” között. Az emberek egyre inkább a Google által közvetített információk alapján hozzák meg döntéseiket és viselkednek társaikkal. Egy idő után a Google szemüveg mondja majd meg, hogy mit tegyenek, vagy hogyan viselkedjenek.
Az emberek fokozatosan megszűnnek autonóm egyénként viselkedni és a globális hálózat érzékelő pontjaivá redukálódnak. Nem lesz kettős személyazonosság, képmutatás vagy kísérletezgetés. Nem lesz hová menekülni online profilunk elől és ezt a rendszert egy maroknyi ember vagy cég irányítja majd.


Táv-hipnotizált, agy-mosott lét kivédése - Szedlacsik Miklós mester-coach - Nyílt Akadémia - PPH.mp4




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése