A
zsidó vakolók felforgatásai
Pap
Gábor - Ne lőjünk egymásra!!! avagy a Dózsa György-féle
parasztfelkelés háttere
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/pap-gabor-ne-lojunk-egymasra-avagy-a-dozsa-gyorgy-fele-parasztfelkeles-hattere/
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/pap-gabor-ne-lojunk-egymasra-avagy-a-dozsa-gyorgy-fele-parasztfelkeles-hattere/
Pap Gábor - Ne lőjünk egymásra!!!
Pap Gábor - Káin reneszánsz maffiája
Hírtop
- Migránsok közé vegyült magyarországi romák veszik fel
Németországban a segélyt, ami a migránsoknak járna.
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/hirtop-migransok-koze-vegyult-magyarorszagi-romak-veszik-fel
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/hirtop-migransok-koze-vegyult-magyarorszagi-romak-veszik-fel
A
röszkei embercsempész biznisz végeztével új ötlettel áltak elő
a -nemcsak- magyarországi bűnüző csoportok. Ugyan kevesebb pénzt
hoz mint az embercsempészet, de azért a banda vezetője így is
megkeresi a napi 1 millió forintot.
kép
illusztráció és innen
A módszer a következő. A romák elvegyülnek a migránsok között, majd német határon beállnak a migránsok közé. Regisztráltatják magukat. Ezután a menekült táborba mennek ahol felveszik a 143 eurós juttatást. A táborból kisétálva a pénz egy nagyrészét leadják a banda vezetőjének, aki ezután az eddig embercsempészésre használt kisbusszal vissszaszállítja őket az osztrák-német határra és a folyamat kezdődik előlről.
http://hirtop.in/migransok-koze-vegyult-magyarorszagi-romak-veszik-fel-nemetorszagban-a-segelyt-amit-a-migransoknak-jarna/
"POLGÁRHÁBORÚ, KÜLFÖLDI MEGRENDELÉSRE?"
Bogár
László professzor Magyar Hírlap-beli cikke. 99 %-ban
egyetértünk.(Szerk.)
"Ha egy emberi közösség a hazugságok olyan zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is szabad, akkor ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül elvezet a közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez." (Bibó István)
Az
utóbbi hetek során kiéleződő gyöngyöspatai konfliktusok a
globális média tálalásában már-már a lokális polgárháború
képzetét keltették.
Mi tagadás, már ennek az első mondatnak a megfogalmazásánál is érezzük, hogy valóban nem egyszerű pontosan megnevezni a történteket, mert akármilyen kifejezéssel is illetjük azokat, az valamilyen további magyarázatot igényel. Akár etnikai konfliktusként írjuk le, akár szociális problémaként, akár komplex belpolitikai játszmák részeként, akár globálisan gerjesztett lokális polgárháborúként, akár ezek valamilyen kombinációjaként, joggal érezzük azt, hogy a megfogalmazás folyamata kicsúszik a kezünkből: akármilyen megnevezést is találunk, a dolog lényege a közös kudarc. A magyar társadalom újra elemi szinten bizonyul képtelennek arra, hogy elbeszélje a helyzetét, és megbeszélje a teendőit, márpedig amelyik emberi közösség képtelennek bizonyul e két művelet véghezvitelére, az cselekvésképtelen, és egy cselekvésképtelen emberi közösség közvetlen életveszélyben van.
Kezdjük el talán a helyzet értelmezését a miniszterelnök kijelentése felől: „Kár, hogy nem mindenki ért a szép szóból." Milyen megrendítően pontos nyelvünk is van! Szelíden, türelemmel, alázattal, egyszóval szeretettel próbálnánk meggyőzni másokat. Valaha az emberi társadalmak szakrális mélyszerkezetéből adódóan ez volt az emberiség természet adta beszédmódja. Ma már nem az! A lepusztulási lejtőn való lecsúszásunk oka és következménye is egyben a „szép szó" gyorsuló ütemben zajló kipusztulása.
Már az archaikus görög civilizáció is felismerte, hogy egy emberi közösség hanyatlásának, szétesésének, majd a semmibe hullásának három fő stációja van: az anómia, az anarchia és a káosz. Az anómia a lélek belső békéjének elroncsolódását jelenti - elpusztul a „szép szó", és innen már csak az erő, pontosabban az erőszak nyelve diktálhat. És persze e ponttól kezdve már csak idő kérdése, hogy ez az erőszak mikor jelenik meg a maga nyílt brutalitásában, ahol már csak az egyre keményebb „rendészeti szigor" tarthatja fenn a rendet. Pontosabban csupán a rend látszatát! Mert amint tömegessé válik a lélek belső békéjének felbomlása, mindenféle rend csupán látszat.
Mi tagadás, már ennek az első mondatnak a megfogalmazásánál is érezzük, hogy valóban nem egyszerű pontosan megnevezni a történteket, mert akármilyen kifejezéssel is illetjük azokat, az valamilyen további magyarázatot igényel. Akár etnikai konfliktusként írjuk le, akár szociális problémaként, akár komplex belpolitikai játszmák részeként, akár globálisan gerjesztett lokális polgárháborúként, akár ezek valamilyen kombinációjaként, joggal érezzük azt, hogy a megfogalmazás folyamata kicsúszik a kezünkből: akármilyen megnevezést is találunk, a dolog lényege a közös kudarc. A magyar társadalom újra elemi szinten bizonyul képtelennek arra, hogy elbeszélje a helyzetét, és megbeszélje a teendőit, márpedig amelyik emberi közösség képtelennek bizonyul e két művelet véghezvitelére, az cselekvésképtelen, és egy cselekvésképtelen emberi közösség közvetlen életveszélyben van.
Kezdjük el talán a helyzet értelmezését a miniszterelnök kijelentése felől: „Kár, hogy nem mindenki ért a szép szóból." Milyen megrendítően pontos nyelvünk is van! Szelíden, türelemmel, alázattal, egyszóval szeretettel próbálnánk meggyőzni másokat. Valaha az emberi társadalmak szakrális mélyszerkezetéből adódóan ez volt az emberiség természet adta beszédmódja. Ma már nem az! A lepusztulási lejtőn való lecsúszásunk oka és következménye is egyben a „szép szó" gyorsuló ütemben zajló kipusztulása.
Már az archaikus görög civilizáció is felismerte, hogy egy emberi közösség hanyatlásának, szétesésének, majd a semmibe hullásának három fő stációja van: az anómia, az anarchia és a káosz. Az anómia a lélek belső békéjének elroncsolódását jelenti - elpusztul a „szép szó", és innen már csak az erő, pontosabban az erőszak nyelve diktálhat. És persze e ponttól kezdve már csak idő kérdése, hogy ez az erőszak mikor jelenik meg a maga nyílt brutalitásában, ahol már csak az egyre keményebb „rendészeti szigor" tarthatja fenn a rendet. Pontosabban csupán a rend látszatát! Mert amint tömegessé válik a lélek belső békéjének felbomlása, mindenféle rend csupán látszat.
Persze valahol nem számít a penge mérete, jól azonosítható cigány fegyverrel pózol. - Ilyenkor hol a TEK?
Ez
az állapot már akkor is a második, anarchia stációt jelzi, ha az
uralmi rendszer egy darabig még görcsösen ragaszkodik ahhoz a
végzetes tévképzethez, hogy ő a rendészeti eszközökkel igenis
a „rendet" állította helyre. (Ilyen helyzetben elképesztő
gyorsasággal növekedni kezdenek az egységnyi „rendészeti
(látszat) rend" helyreállításának fajlagos költségei.
Egyszerűen azért, mert a fokozódó erőszak még nagyobb
erőszakhullámot indít el, így a folyamat öngerjesztővé válik,
ami a költségeket a kvázivégtelen felé löki.) Az a gyermeteg és
végzetesen elhibázott vita, hogy az állam erőszak-monopóliumát
hogyan lehetne visszaállítani, egyértelműen jelzi, hogy a magyar
társadalom már milyen mélyen benn jár a lepusztulás anarchia
nevű második stációjában. Ugyanis, ha ez a kérdés egyáltalán
felmerülhet, a lényeg már elveszett. Mert az a rend, amelyet
akármilyen legitimnek vélt állami erőszak visszaszerzésével
kell helyreállítani, az már nem rend a szó lételméleti
értelmében. És ha ez nyíltan kétségbe vonható, akkor ugyan
hatalmi szóval elhallgattathatók a kétségbevonó törekvések, de
ettől még léteznek, és erősödni is fognak. Újra igazolódik
Bibó István Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem
című dolgozatában leírt híres mondatának mély igazsága: „Ha
egy emberi közösség a hazugságok olyan zsákutcájába
beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is
szabad, akkor ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül elvezet a
közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez."
Nos, e lezüllési folyamatunk zavartalanul zajlik, mert a dolgokat változatlanul nem lehet a nevükön nevezni. Pedig nem látszik olyan nagyon bonyolultnak ez a néven nevezés. Mindössze annyit kellene elbeszélni, hogy a Magyarország felszámolását végző pusztító világerő, amely az elmúlt húsz év valamennyi kormányában meghatározó pozícióban volt, van és lesz, a cigányságot építette fel a leghatékonyabb tömegpusztító fegyverként a magyarság ellen. A globális SZDSZ lokális terrorosztagai lassan harminc éve zajló ultraliberális diktatúrájukkal először minden elképzelhetőnél mélyebb lelki, erkölcsi, szellemi, fizikai és anyagi nyomorúságba lökték a magyarság jelentős részét és a cigányság egészét. Majd az így előálló, spontán polgárháborús gyúanyaghoz most elkezdik adagolni a szikrákat. Végtelen cinizmusukkal mindeközben még arra is ügyelnek, hogy önmagukat - „jogvédőknek" álcázva - úgy tüntessék fel, hogy éppen ők azok, akik a helyzet rendezésére egyedül képesek.
Természetesen az is nyilvánvaló, hogy győzhet itt akár száz százalékkal is egy politikai erő, a forgatókönyveket egyelőre akkor is ez a pusztító erő írja. És ez egészen addig lesz így, amíg hagyjuk.
Nos, e lezüllési folyamatunk zavartalanul zajlik, mert a dolgokat változatlanul nem lehet a nevükön nevezni. Pedig nem látszik olyan nagyon bonyolultnak ez a néven nevezés. Mindössze annyit kellene elbeszélni, hogy a Magyarország felszámolását végző pusztító világerő, amely az elmúlt húsz év valamennyi kormányában meghatározó pozícióban volt, van és lesz, a cigányságot építette fel a leghatékonyabb tömegpusztító fegyverként a magyarság ellen. A globális SZDSZ lokális terrorosztagai lassan harminc éve zajló ultraliberális diktatúrájukkal először minden elképzelhetőnél mélyebb lelki, erkölcsi, szellemi, fizikai és anyagi nyomorúságba lökték a magyarság jelentős részét és a cigányság egészét. Majd az így előálló, spontán polgárháborús gyúanyaghoz most elkezdik adagolni a szikrákat. Végtelen cinizmusukkal mindeközben még arra is ügyelnek, hogy önmagukat - „jogvédőknek" álcázva - úgy tüntessék fel, hogy éppen ők azok, akik a helyzet rendezésére egyedül képesek.
Természetesen az is nyilvánvaló, hogy győzhet itt akár száz százalékkal is egy politikai erő, a forgatókönyveket egyelőre akkor is ez a pusztító erő írja. És ez egészen addig lesz így, amíg hagyjuk.
Bogár László
MH
Jövönk.info
- Lesz-e Magyarországon polgárháború? V. rész
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/jovonk-info-lesz-e-magyarorszagon-polgarhaboru-v-resz/
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/jovonk-info-lesz-e-magyarorszagon-polgarhaboru-v-resz/
Az
önvédelem megszüntetése
Az
önvédelem egy egészséges társadalomban mindig jelen van.
Működött nálunk is, közösségi szinten, családban és faluban,
de országos szinten is a történelem jelentős részében. Az
önvédelem, és főleg a fegyveres önvédelem leépítése a
második világháború utáni időszakban meglódult, napjainkra
pedig oda jutott, hogy jóformán nem is védhetjük meg magunkat.
Őseink, ha gond volt, akkor kiegyenesítették a kaszát, kezükbe
kapták a villát vagy a baltát. Mostanság már ez is a lehetetlen
kategória lett. Lehetetlen, hiszen jogi értelemben lassan már egy
rossz szó is büntetendő, nem hogy egy támadás kivédése, vagy
annak megtorlása.
A
magyar önvédelem totális kivégzése napjainkra általánossá
vált, az emberek pedig a kérdéssel nem foglalkozva elfordulnak, ha
ez szóba kerül. Pedig a túlélés alapja nem is sokára az
önvédelem lesz. A központi, állami védelem jóformán megszűnt,
az emberek magukra maradtak.
Most
elemezzük az elmúlt negyed évszázad egyik legnagyobb bűnét, az
ország véderejének és fegyveres erejének kivonását. Azért
kell erről beszélni, mert egy polgárháborús helyzetben számolni
kell ezzel a veszteséggel, és az ebből fakadó általános
problémákkal.
A
honvédség fokozatos leépítése
A
Magyar Honvédség az utóbbi több mint két évtizedben sorozatos
csonkításon ment keresztül. A 90-es években történt meg a nagy
leépítés a hidegháború végén. Ez elfogadható, hiszen az
akkori túlméretezett honvédség felesleges volt az aktuális
világpolitikai helyzetben, de ami utána jött az csak az elmebajjal
magyarázható. Az egyre komolyabb leépítéseket újabbak és
újabbak követték, ami a 2000-es években is pofátlanul és
ésszerűtlenül folytatódott. A 2000-es években megtörtént
leépítések már rámutattak arra, hogy a laktanyák bezárása és
fegyverzet kivonása arra megy ki, hogy az ország védelmi
képességét a lehető legnagyobb mértékben meggyengítsék.
Persze a leépítésekről mindig a politika, magyarán a zsidók
által vezetett magyarnak hazudott politikai vezetés, és a hozzá
kapcsolódó háttérhatalom döntött. Olyan mértékben tüntették
el az alakulatokat, hogy azt tanítani lehetne.
Még
egy háború sem tudott volna ekkora károkat okozni a hadseregnek,
mint a cionista hatás alatt álló politikai vezetés. Egy idő
után, amikor eltűnt a laktanyák 70 százaléka, utána elkezdtek
még meglévő teljes fegyvernemeket kivonni a rendszerből.
A
fegyverek kivonása
A
légierő kinyírása is látványos volt ebből a szempontból.
Taszár bezárása, és így a SU-22-es felderítők és csapásmérő
légierő leépítése, csak úgy, mint a pápai vadászrepülő
ezred eltüntetése. Nem szólva szentkirályszabadjai harci
helikopter ezred megszüntetéséről.
Kivonták
a magyar hadseregtől a teljes nehézfegyverzetet. Eltüntették
szinte a teljes tüzérséget. Egy osztályt hagytak összesen Tatán.
Általában ezt mutogatják, mint dicső tüzérséget. Kivonták
Pécsett, ahol komoly NATO eredményeket maga mögött tudó
tüzérdandár volt sorozatvetőkkel. Szétverték a gépesített
lövészdandárok tüzérségét. Sok helyen csak aknavetők
maradtak. Kivonták a teljes önjáró tüzérséget is. Eltűntek a
lánctalpas BMP-1-es csapatszállítók is a rendszerből, illetve
eltüntették a tankok jelentős részét is. Hogy mindezek lehetőleg
sose kerüljenek elő újra, ezért a kivont tankokat főleg
külföldre, Irakba szállították ki, míg a kézifegyvereket
Afganisztánba. A magyar AMD-k gyakran tűnnek fel külföldi tévék
riportjaiban, amikor az afgán rendőrségről van szó.
Magyar T-72-esek a kikötőben, útban Irak felé, természetesen milliárdokért felújítva, lefestve.
A
lőszer egy részét szintén ingyen adtuk oda más országoknak, egy
részét pedig megsemmisítésre küldték, főleg a Gyurcsány
körüli cégek „semmisítették meg” (értsd: adták el).
AMD-vel gyakorlatozó afgán rendőrök
Az afgán lázadók is zsákmányoltak már AMD-ket - mindegy kinél van, csak nekünk ne legyen semmi a kezünkben
És
amiről senki sem szól egy szót sem, sok ezer fegyver és lőszer
tíz, illetve százezrek kerültek ebből a kivont anyagból a
cigánymaffia kezére, összesen nulla forintért. Magyarán jó
cigányainkat jól megpakolták már előre munícióval és
fegyverrel. Persze eközben a magyarnak már lassan az airsoft-ot is
bejelentéshez kötik. Alig maradt valami, amivel kívülről érkező
támadásra reagálhatnánk, de valójában az igazi cél az volt,
hogy teljesen kivonják, amit fel lehetne használni egy
polgárháborúban. Amit ilyen esetben lehetne hasznosítani azt
kivitték, leszerelték, roncstelepre küldték, beolvasztották,
ellopták, vagy rosszabbra cserélték.
2013, kivont eszközök és harcanyag Kalocsán egy bezárt laktanyában
A
határőrség eltüntetése
Nemcsak
a honvédséget iktatták ki folyamatosan, hanem már odáig fajult a
dolog, hogy felszámoltak teljes szervezeteket. A munkásőrség
megszűnt a szocializmus végén, de ez érthető volt. Azonban azt
senki sem értette, hogy miért kell a határőrséget szétverni.
Főleg ott, ahol az EU külső határai vannak, vagy politikailag
labilis országok találhatóak, mint tőlünk délre. Az országhatár
hossza 2246 kilométer. Ebből a szlovák határszakasz 679, az ukrán
137, a román 453, a szerb 164, a horvát 355, a szlovén 102, az
osztrák pedig 356 km. A határaink összhossza annyira nagy, hogy ez
a 2246 kilométer egyenlő légvonalban a Budapest-Malaga
(Spanyolország déli része, Gibraltártól nem messze) távolsággal.
De nem kell megijedni, mert tudatos és újabb aljas támadás volt
ez. Ezt a valóban hatékonynak mondható és nagy múltú történelmi
fegyveres szervezetet is tudatosan zúzták szét. A határőrség
nem volt a hadsereg része, de a rendőrségé sem. A honvédség és
a rendőrség között helyezkedett el. A fegyelem nagyobb volt, mint
a rendőrségnél, és az alá és fölérendeltségi viszonyok is
jobban megmutatkoztak. A határőrséget azonban gyengítették
folyamatosan. Az egykori őrsök megszűntetése, a sorállomány
kivonása már adott 1-2 pofont a határőröknek, de Gyurcsány
zsidóinak parancsára végleg szétverték. Az ok, hogy nincs
szükség rá, mert van Európai Unió, és szükségtelen maga a
szervezet. Magyarán szükségtelen, főleg az ország cigánylakta
más országokkal szomszédos megyéiben, ahol nagy szükség lett
volna rájuk egy rázós helyzetben. Persze a szervezet fegyvereit
kivonták, és teljes állományát a rendőrség állományába
helyezték át.
Sorállomány
megszüntetése és következményei
Meg
lehet azonban szüntetni fegyvernemeket, egész szervezeteket. El
lehet tüntetni laktanyákat, fegyver és lőszerraktárakat. Ki
lehet vonni mindent, de legfontosabb az ember. A zsidó háttérhatalom
elsődleges célja a fegyverforgató, avagy a fegyverhez értő
népesség eltűntetése colt. Izraelben már gyerekkorban
lövöldöznek, és a fegyver használatát tanítják a zsidók, még
a nőket is bevonultatják, addig a magyarországi zsidók által
vezetett politika a magyarországi sorállomány eltűntetését
hajtotta végre, olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Az ok, hogy „drága
volt”. Lefordítva inkább veszélyes volt akkor, amikor egy
polgárháború szélén állunk, és a regnáló háttérhatalom épp
a magyarságot akarja eltüntetni. A magyar fiatalok elhülyítése,
iskolai fegyelmének csökkenése az első lépés. Ezután nem kapja
meg azt a fegyelmezést, amit a hadsereg és a kötelező sorkatonai
szolgálat jelentett. Nem kap fegyveres képzést, és képtelen egy
krízishelyzetben egy fegyvert helyesen megfogni, és taktikailag
megalapozottan harcolni, ha kell. Gyáva és harcra teljesen
alkalmatlan csürhe kialakítása volt a cél, és még mindig az. A
hadsereg egy összetartozás érzést is adott, aminek gyengítése
szintén fontos volt. Egy önmagát megvédeni képtelen, és a
liberalizmus mocskába süllyedő, gyáva és lezüllött fiatalság
prototípusának kifejlesztése így nagyszerűen előállt.
A
rendőrség kezének megkötése, rendőrök kivonása és
nyugdíjazása
A
rendőrséget olyan testületté alakították, amelynek tagjai
cselekedni is alig mernek, hiszen a felépített jogrendszer úgy
lett kialakítva, hogy az a rendőrök munkáját a lehető legjobban
akadályozza. A rendőrök keze meg lett kötve tudatosan. A rendőrök
megalázása, leköpése, vagy támadása mindennapos, főleg a
cigányhorda részéről. A rendőrök közössége is szét lett
verve. Az államilag előírt, sőt dokumentumba, szerződésbe
foglalt lehallgatás beépítése, a belső ügyosztály, vagy a
kollégák közötti bizalmatlanság kialakítása elsődleges célnak
tekinthető a háttérhatalom részéről. A rendőrök élete
félelem lett. Tartanak a jogrendszertől, egymástól, a
kollégáktól, de még saját telefonjuktól is.
A
magyar emberek is bizalmatlanok, hiszen a rendőrök a legtöbb
esetben semmit sem tesznek. Nem tudnak egyszerű ügyeket megoldani
sok esetben. A bűnüldözés helyett főtevékenységként
közlekedési vegzálások, előírt bírságolási kvóta pedig
tovább rombolja a társadalmi megítélést. Az elmúlt időszak
főtiszti botrányai, amikor kiderült, hogy már régen
összefonódott a rendőrség a maffiával, tehát ezek a (tudatosan
formált és tálalt) tények végleg összetörték a rendőrséggel
szembeni bizalmat.
Ügyesen
kitalálták a rendőrség zöldfülűesítését is.. A korábbi
nyugdíjazási rendszer célja elsősorban a tapasztalt emberek
kivonása volt. Ha a fiatalok nem dolgozhatnak úgy, hogy ott vannak
a nagy öregek, akkor a tapasztalatlanokkal jól megszórt testület
egyenesen használhatatlanná válik. A receptet itt is megírták a
háttérben. Nem szólva az érdekvédelem (a bizalmat visszaállítani
képes TMRSZ) ellehetetlenítéséről, vagy egyes rendőrök
levadászásáról. A rendőrségbe beépült külföldi (zsidó)
ügynökök pedig a háttérben mindent figyelnek.
Militarizmus
eltüntetése
A
nemzetidegen rendszer alapból fél mindentől, ami fegyver,
mindentől, ami emberek kezébe juthat, és fegyverként használható.
Nemcsak lőfegyverekre gondolunk. A kés pengéjének hosszát is
meghatározták, a hosszabb késeket fegyvernek minősítették már
korábban. Mindegy, hogy penge vagy pisztoly, mindegy, hogy mi, csak
önvédelemhez ne lehessen alkalmazni.
Persze valahol nem számít a penge mérete, jól azonosítható cigány fegyverrel pózol. - Ilyenkor hol a TEK?
Lőfegyvert
igényelni lehet, de engedélyt nem kap szinte senki hozzá. Ma már
odáig jutott a rendszer, hogy kötelezően be kell vizsgáltatni az
airsoft „fegyvereket” is, amelyet egy budapesti cég végezhet
csak el. Miről is van itt szó? Budapesten van egy cég, amely
beméri az adott játékfegyver tűzsebességét. Persze mindenkinek
rögzítik az adatait és már megy is a TEK, a titkosszolgálat vagy
egyenesen a Mossad listájára. Mit is jelent ez? Azt, hogy aki már
csak egy fegyverhez nagyon hasonlító tárgyat fog meg a kezébe,
akkor az adott személy gyorsan és egyenesen listára kerül.
Központilag irányított összeírás történik.
A
taktika egyértelmű. Meg kell akadályozni mindent, ami bármilyen
fegyverrel kapcsolatos. Teljesen mindegy, hogy színházi, airsoft
fegyver vagy bármi más.
És
persze a szervezetek. Volt és van Magyarországon 1-2 szervezet, ami
azért alakult, hogy védelmet nyújtson a magyar emberek számára.
Az automatikus asszociációként beugró, politikai díszletnek, és
a betiltandó militarizmus demonstrálására használt gárda a
legkevésbé fajsúlyos volt ebből a szempontból. A Magyar Gárdának
komolyabb kiképzése nem volt, harcra zömmel alkalmatlan lett
volna. Ilyen jellegű képzésüket le is tiltotta a felhasználó
pártvezetés. Amikor pedig már ez a tömeg kritikussá vált, szét
is verték gyorsan. Ráadásul komoly belső feszültségeket is
generáltak. Megosztották, és így tudták uralni a tömeget, ami
egyben veszélyes lehetett volna még a névleg hazafias politikusok
számára is. Magyarán a csanádisták, Szabó Gábor pártigazgató
és a cinkos Vona (valamint a politikai ellenfelek és belső
ellenzék lejáratására szakosodott sajtójuk) segítségével
csinálták ki a jobb sorsra érdemes kezdeményezést. Persze úgy
állították be, mint ha az MSZP és a Fidesz által meghozott
törvények okozták volna a gárda széthullását.
A
militarista alapokon nyugvó szervezetek azonban minden eszközzel
akadályozva vannak. A legjobb módszer a hatalom részéről a
totális elhallgatásuk. Nem szabad hallani róluk, mert akkor
veszélyessé vállnak. Őrsereg, Betyársereg, MNA, Pax, stb. mind
veszélyesek a rendszerre, a rendszer szerint. Egyszerűen azért,
mert magyarpártiak, „cigányellenesek” és anticionisták. A
militarista gondolkodás visszaszorítása a rendszer számára a
legfontosabb, hisz tudják, hogy egy esetleges összeomlás esetén
fegyvert kezébe kaparintó magyarság elkötelezett erői gyorsan
rendet vágnának az őskáoszban, amit a zsidó terror alakított ki
évtizedek alatt.
Jövőnk.info
- Történelmi Tényfeltáró Munkacsoport
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/jovonk-info-lesz-e-magyarorszagon-polgarhaboru-v-resz/
Magyarok
oldala - Titkok és összefüggések Magyarországról
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/magyarok-oldala-titkok-es-osszefuggesek-magyarorszagrol/
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/magyarok-oldala-titkok-es-osszefuggesek-magyarorszagrol/
Hazánk
a Kárpát-medencében pontosan Európa szívében fekszik. Mindegy,
hogy az ember keletről, vagy nyugatról jön, ezen a területen át
kell haladnia. Mi jelentjük Európa közepét. A történelem is,
azt bizonyítja, hogy erre a területre és tudásra mindenkinek
szüksége van. De vajon miért?
Ezt minden magyarnak ismernie kell- Titkok és összefüggések Magyarországról
Az energiaközpont
A
Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja,
hogy Földünk szívcsakrája (föld szíve) a Kárpát-medencében,
a Pilisben(Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a
szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett
és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem
hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (jól ismert Gertrudis
királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott
területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel
ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak
energiaközpontot védő szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági
tanácsadó a 70-es években leírta: “Aki a világ fölötti
uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét.
Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki
birtokba vette Európát, az u ra az egész világnak.” Murád
szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az
egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ
ura.
Bonfini,
Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a
magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő
gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe. A középkorban
úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő
a hal-áldás, nagy mennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló.
A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A
bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport
élvezi.
2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik! Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének búsás hasznából értük el.
2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik! Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének búsás hasznából értük el.
Ez
az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye. A
hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a
történelem során folyamatosan a
Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó
földterület.
Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a
Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A
Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a
Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává
válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt. A
tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind
ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és
cselekedtek földünk megszerzése érdekében.És ez ma sincs
másképp, a helyzet semmit nem változott.
Trianon átkaként
megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől
elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá
vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű
volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni,
kiárulni. Privatizálás: A jelenlegi kiárusítással végleg ki
akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az
idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos,
központi intézményünk irányítását. Ma a magyar föld
megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron
történik.
Ami
nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen
tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével.
Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek
hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós
hiteleket adnak gépvásárlásra, majd manipulálják a
jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból, mindezt az UE kézi
vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés miatt
egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az
idegenek kezébe átadni.
A
gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket,
melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen
körülmények között nem mondtak volna le. 2006 őszén a
gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a
megtermelt kiváló minőségű gabonát. Feltételezhető, hogy
szándékosan történt szerződésszegés. A 2007 évi kevés
termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék
2006-os termést (amit az állam és az EU 2500 ft-ért vásárolt
fel és tárolt be) feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet
pedig 5-7 eze r forintért el tudják adni, amivel fellélegezhettek
volna az EU megsemmisítő nyomása alól. Ehelyett az illetékesek
azonnal utasítást adtak a 2500 ft-os gabona erőművekben történő
elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy néhány
hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt!
Bizonyára
abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a
paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy
disznót is megtartani! De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az
éves árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak.
Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben
lévő bankok kaparintják meg földjeiket, házaikat, autóikat.
A
szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve kapnak EU támogatást,
hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el
földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik,
hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így
döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek. A
gazdálkodók tudatos ellehetetlenítésére az őszi szüret idején,
folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A
gazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a
felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek
és ezért kötelesek adót fizetni. Ez egy újabb olyan trauma a
földtulajd onosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.
A
parlagfűről
elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója,
holott valójában “teljesen ártatlan”. Helyette bármelyik más
mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel
rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol
kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb
területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél
parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is
számíthat.
Ezzel újra elérték céljukat
A
gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet
a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy keveset
beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett
élelmiszerekről (70%-ban felelős az emberi szervezetben lerakódott
mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!), a génkezelt
szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas
mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és
kozmetikumként magára ken az emberis ég, ideértve a bőrön
keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket,
dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi
mérgeket naponta, folyamatosan, hatalmas összegeket áldozva
reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok.
Becslések
szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és
megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a
közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő, abban
az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn
belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A
felvásárlások gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó
része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális
következményeit!
Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is! A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!
Szakrális Kárpát-medence
Sorsszerű, hogy kihez milyen könyvek kerülnek – mondta nekem Szepes Mária írónő néhány hete. Hogy ez mennyire igaz!
Öt
éve vettem egy érdekesnek tűnő könyvet. Királygyilkosságok.
Írta Grandpierre K. Endre. Engem – műszaki végzettségű lévén,
addig nem érintett meg a történelem forgószínpadának szele, de
amit ebben a műben olvastam, az (nem tudok rá jobb szót) ütött!
Árpád-házi királyaink halálának történetét ismerteti.
Bebizonyítja, hogy I. Istvántól kezdve királyaink többsége nem
természetes halállal halt meg, általában orgyilkosok,
méregkeverők végeztek velük… A tényeket, adatokat az író a
Képes Krónikából és más történelmi forrásokból meríti –
ugyanonnan, ahonnan a történettudomány, a történészek
generációi táplálkoztak, táplálkoznak. De akkor ezek a tények
miért nem szerepelnek a történelemkönyvekben?!
Miért
csak egy embernek tűnik fel az, hogy évszázadokon át rejtélyes
körülmények között haltak királyaink?!
Néhány hete egy nagyszerű fiatalember – Born Gergely történelemtanár előadására vezetett a sors. Tudom, nem véletlenül. Közel egy órán át mesélt – hol máshol, mint egy Múzeumfalu magtárában a mag-ságról, azaz a magyarságról, a Szent Koronáról, Atilláról, és az őt követő szent királyokról. Nem voltunk sokan, kint dörgött, villámlott, szakadt az eső, de mindenkit magával ragadott – amit mondott és ahogy mondta… Az előadás után megkérdeztük, hogyan jutott mindezen tudás birtokába. Merthogy olyan könyv, amiben “ilyeneket” olvashat nemigen létezik. Vannak írott források, meg nagytudású tanítók – mondta. És egyre többen, akik ezt hallgatva magukévá teszik, aztán tovább fűzik. (Mindenesetre irigylésre méltóak azok a békéscsabai diákok, akiknek ilyen történelem tanár adatik.)
- A Kárpát-medencében szakrális erők működnek. A Kárpát-medence – a világ kicsiben.
És a nép, amely itt élt és itt él a mai napig, a magyar – mag – a mag, a teljességet képviseli.
A Kárpáti magyar haza koronás haza. Örök királyság.
- A Földről tudni kell, hogy él. És mint élő szervezet, rendelkezik energiaközpontokkal. A legfontosabb energiaközpontja a szív-csakrája, melynek helye a Pilis, még pontosabban Dobogókő. A neve sem véletlen. (megj.: A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy földünk élőlény, amelynek a szív-csakrája a Kárpát-medencében van.)
Van még egy érdekessége a pilis szónak. A régi nyelvekben fejtetőt jelentett. A fejtetőhöz köthető a korona-csakra. Ugye tudják, hogy a Pilisben volt Árpád-házi királyaink szent koronázási helye?!
- A Föld energia-csomópontjait nevezik szent helyeknek. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezek a helyek állandóan változnak. Van két vallási alakulat, mely konokul ragaszkodik a szent helyeihez. Ez a szemellenzős hozzáállás az egész közel-keleti konfliktus oka. Ez a két vallás a mohamedán hit és a zsidó vallás.
-
Azt tanították velünk, hogy első
királyunk István,
aki koronát kapott II. Szilveszter pápától – holott ennek
semmiféle bizonyítéka nem lelhető fel. A magyar Szent Korona nem
Szent Istvántól, hanem Atillától származik. Nagyon fontos
Atilla.
Hármas koporsójának története talán sokak számára ismert. A 3 a számmisztikában a család száma – na meg a feltámadásé. Harmadnapra halottaiból… A koporsó három rétege a következő: kívül vas – a vas a Mars féme. Középen ezüst – mely a Hold féme, belül pedig arany: Nap féme. A három égitest: ideje – Szent Benedek napja – március 21.
Hármas koporsójának története talán sokak számára ismert. A 3 a számmisztikában a család száma – na meg a feltámadásé. Harmadnapra halottaiból… A koporsó három rétege a következő: kívül vas – a vas a Mars féme. Középen ezüst – mely a Hold féme, belül pedig arany: Nap féme. A három égitest: ideje – Szent Benedek napja – március 21.
- A monda szerint Atilla újra testet ölt, mégpedig háromszor a történelemben, és egyszer csillagserege élén. Ez lesz Csaba királyfi. Hogy hol tartunk most a történelemben? A három alak már bevégezte földi uralkodását – Szent László király, Mátyás király és II. Rákóczi Ferenc. A negyedik még nem jött el. De közel van, már elindult felénk…
- Atillát olyan szinten ki akarták iktatni a magyar nép gondolatvilágából, hogy II. József a Szent Koronáról is levetette az Atillát ábrázoló képet. Most Konstantin van ugyanott. A legmodernebb technikák azonban segítenek a régi rajzolat rekonstruálásában. De Atilla nem csak a koronán adta át a helyét a bizánci uralkodónak. A régi naptárakban május 21-e volt Atilla névnap. Ugye kitalálják, hogy most melyik név kötődik ehhez a dátumhoz? Igen, Konstantin. Hát ennyire fontos volt a csere. Ilyen szinten hamisították a történelmet.
Mi a baj velünk, miért fél tőlünk a világ?
A
montreali McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield,
évekkel ezelőtt (1960-65 között) megbízatást kapott a
Rockefeller alapítványtól,hogy kutassa ki és bizonyítsa
be melyik
a földünk alapvető génje.
A ki nem mondott valódi célja a kutatási feladat-adásnak az volt,
hogy a szemita (felsőbbrendű) gént találják meg.
Egy
egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is
találták a keresett gént, de nem egyet! Kettőt!
Penfield
professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy az egyik az
amerikai Indián vidékeken, a másik tisztább vérvonal a Kárpát
-medencében élő, magukat magyarnak nevező népcsoport, de
hozzátette végső jelentésében, hogy ez a vérvonal Japántól
Kínán át Afrika felső részéig, majd Közép Európa és az
Uralon inneni terület egészen Skóciáig megtalálható! Ez – a
szemita barát – Rockefeller Alapítvány reményét tönkretevő
eredmény következménye volt, hogy az alapítvány azonnal törölte
a támogatását. Megvonta a szubvencióját, 40 évre pedig
megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.
Érdekesek
a közelmúltban napvilágot látott történelemhamisítások is,
melyeknek elsőrendű célja a Magyarságtudat megsemmisítése! A
történelemtudósok azt tanítják, hogy a Magyar nép pusztai
vándorló műveletlen faj és a kárpát medencébe 896-ban
érkezett. Ennek ellenére az 1961-ben talált Tatárlaki leleteken,
melyek már bizonyítottan legalább 6000 évesek, és az ősi Magyar
rovásírással írottak! Ne felejtsük, ekkor még a piramisok sem
léteztek!
De
máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket
tekintjük induló pontnak, melyek kora 15000 év! Amivel nem tud mit
kezdeni a világ tudományos köre, mert azt nem szeretnék
elismerni, hogy a Magyaroké az első írástudás, hiszen abban az
időben még nem létezett írás!
Ezért
csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes
lelet……..de meddig?
lelet……..de meddig?
Talán
fél a világ a Magyarok dominanciájától, fél a magyarság
alapvető képességeitől, nehogy azokkal más népek fölé
kerekedjen. Gondoljunk csak arra, hogy a Magyar találmányok
érvényesülését éppen a mindenkori kollaboráns magyar vezető
réteg akadályozza meg! Gondoljunk csak bele, a sok Nóbel díjasunk
közül hányan érvényesültek Magyarországon! Ott van a világ
szenzációnak számító mű-vér, Dr. Horváth István professzor
találmánya, vagy a szintén világ szenzációnak számító
antigén, mely a vérerekből 5 hét alatt eltávolítja a
koleszterint, ami az érszűkület , magas vérnyomás, azaz a
halálozás 67%-os okozója! E kettő találmánybólMagyarország
annyit profitálhatna, hogy a teljes adósságát pár év alatt
képes lenne visszafizetni! Ez viszont ellentétes lenne a
globalizmus szándékával, ugyanis a Magyarság elnyomására
megkezdődött a betelepítés.
Nemzetgyilkosság és népirtás
A
lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként:
“Védő”oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól
kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások
milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és
csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét.
Olyan
betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek, vagy
előfordulásuk a világ távoli helyein is igen ritka. Vagyis a
népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz
veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán
legyengítik.
Elterjesztették
az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen.
Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A
lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok
is nagymértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg
egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben
lévőknek, az egészségügyi maffiát működtetőknek.
A
Magyar orvosokat naponta tömegével induló repülőgépeken viszik
tréningekre, ahol idegen nyelvű apró betűs kötelezvényeket
iratnak alá velük, a gyógyszerek alkalmazására, majd az orvos
látogatók keresik fel az akció folytatásaként az alul
finanszírozott orvosokat. Ezt tudja a kormány, mégsem tesz ellene,
hiszen a gyógyszer gyárak tulajdonosai éppen az általuk szolgált
pénzvilág. Ezek kezükben tartják hirdetésekkel, a médiát, aki
rendszeresen “szárnyai alá vesz” 1-2 megfázásos esetet, és
erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal,
hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül megtámadja
a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően
bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó
járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem
a lakosság kihalásáról van szó!
A
lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei.
Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus
eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen
előfordulnak. Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más
megbetegedés több esetben is előfordult. Azt is világosan lehet
látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak
járványos időszakok és megbetegedések.
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/magyarok-oldala-titkok-es-osszefuggesek-magyarorszagrol/
Sárközy javasolja a Gondolat-bűn bevezetését
2012.06.07
08:42
A
francia elnök egy gyökeresen új törvényjavaslattal állt elő
Csütörtökön, melynek értelmében börtönbe lehetne zárni
azokat, akik szélsőséges oldalakat látogatnak a neten - ez csak
egyike annak az új szabályozási csomagnak, mely a lövöldözés
sorozat alkonyán született meg.
(Nem szokásom idézni a 100% Rothschild tulajdonú Associated Press-t,
de most az egyszer kivételt teszek. - szerk.)
A javasolt új törvények, melyeket Nicolas Sarkozy hozott nyilvánosságra nem sokkal a fanatikus iszlamista halála után, akit a brutális kivégzés jellegű gyilkosságsorozat kapcsán kőröztek, aggasztja az újságírókat és a jogi szakértőket, akik azt mondják, ezzel a szólás szabadsága is veszélybe kerülhet.
Sarkozy azzal érvelt, hogy eljött az ideje, hogy akik szélsőséges weboldalakat látogatnak, ugyanolyan súlyú büntetésben részesüljenek, mint akik gyermek pornográfiát töltenek le.
"Mindenki, aki rendszeresen látogat olyan internet oldalakat, melyek terrort, gyűlöletet vagy erőszakot promótálnak, börtönbüntetésre számíthat," mondotta kelet-franciaországi kampány körútján Strasbourg-ban. "Ha a pedofíliát büntethetjük, akkor azokat is büntethetjük, akik terroristának készülnek, és azokat is, akik ezeket az elemeket támogatják."
Hogy hogyan lehet mindezt kivitelezni, az nem tiszta. Mikor rákérdeztek, Sarkozy szóvivője továbbította a kérdést az Igazságügyi Minisztérium felé, ahol egyelőre még nem adtak rá választ.
Az újságírók és a jogászok erős agodalmukat fejezék ki.
"Bűncselekményként értékelni egy weboldal meglátogatását - pusztán azt, hogy valaki meglátogatja az oldalt - ez aránytalanul erősnek tűnik," mondta Lucie Morillon, aki a Reporters Without Borders újságíró szövetség vezetője.
"Ami különösen aggaszt minket, az az, hogy hogyan fogják megállapítani, hogy ki látogatja az adott oldalt. Ezt a bejelentést úgy kell értenünk, hogy akkor most egy átfogó internet forgalom megfigyelő rendszert telepítenek fel Franciaországban?"
Christophe Bigot, média jogász szintén kétségeit fejezte ki, mondva, bármilyen ilyen törvény - ha beiktatásra kerül - súlyos csorbulását eredményezi egy olyan ország demokratikus inézményének, mely magát eddig az emberi jogok fontos bástyájaként tartotta számon.
"Nem látom, hogyan feltétlezhető valakiről, aki rákapcsolódik (egy szélsőges weboldalra), hogy nem csak hogy osztja az ott olvasható véleményeket, de még cselekedni is fog később azok tükrében," mondta Bigot "Nagyon veszélyes vizeken evezünk, az emberi szabadság szempontjából ez hatalmas visszalépés lenne."
Bigot azt mondta, nem tiszta számára, hogy Sarkozy mindezt mennyire gondolta komolyan. Az elnök alig egy hónapra van a választásoktól, ahol szoros eredmény várható, és a francia szélsőjobboldal erősen szorongatja, úgyhogy keménynek kell tűnnie.
A szoros elnökválasztási verseny még jobban kiéleződött a lövöldözés sorozat után, amellyel Mohamed Merah-t, a 23 éves algériai származású francia állampolgárt vádolták meg, aki állítólag megölt három francia ejtőernyőst, három zsidó kisiskolást és egy rabbit, majd meghalt egy heves összecsapásban a Touluse városi rendőrséggel szemben nem sokkal korábban, csütörökön.
(Biztosra mentek, hogy ne lehessen kihallgatni. Húsz golyót kapott. - szerk.)
Merah állítólag azt mondta a rendőröknek, hogy a terror cselekményeinek célja, "Franciaország térdre kényszerítése", és egy közvélemény kutatási eredmény azt mutatja, hogy Sarkozy politikai tőkét kovácsolhat abból, ha keményen lép fel a szélsőségekkel szemben.
Morillon azt mondta, megérti az érzelmi oldalát, hogy egy határozott fellépés az online radikalizmussal szemben hasznos lehet egy ilyen attrocitás után.
De azt is mondta, "vigyázni kell, nehogy rossz célpontokat támadjanak vele".
"Ismét az internet a hibás, mintha az lenne minden gonoszság forrása."
forrás: Businessweek/AP
*
* *
Kedves
olvasó,
Ön gondolkodott már rajta, hogy ön vajon terrosrista-e?
Lehet, hogy ugyan még nem követett el terrorcselekményt, ugyanakkor az interenes history-ja alapján ön hajlamos lehet rá, és lehet, hogy a dolog csak idő kérdése!
Ön gondolkodott már rajta, hogy ön vajon terrosrista-e?
Lehet, hogy ugyan még nem követett el terrorcselekményt, ugyanakkor az interenes history-ja alapján ön hajlamos lehet rá, és lehet, hogy a dolog csak idő kérdése!
A
zsidó cigány a deblánál volt tovább képzésen , meg gyónta
bűnét , és megtépte ruháját , de a gyilkos jelzőt nem tudta
levakarni magáról !!! Elkelne már egy merénylő ki a halálba
segítené őt is !!!
Tények
erődje - A magyar oktatási rendszer három főbűne
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/tenyek-erodje-a-magyar-oktatasi-rendszer-harom-fobune-oktatas-es-elidegenedes/
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/tenyek-erodje-a-magyar-oktatasi-rendszer-harom-fobune-oktatas-es-elidegenedes/
A hazai közoktatás az egymást eltipró versenyre, a rendszeres csalásra, a tanári megfellebezhetetlenségre és önkényre, az állandó fenyegetettségre és megfélemlítésre épül. Szellemét a poroszos tekintélyelvűség, a kulturális darwinizmus és a vadkapitalizmus szülte.
2. A tananyag az ipari forradalom korának szükségleteihez igazodik, a múlt század hetvenes éveire végleg elvesztette kapcsolatát az élő kultúrával, a gazdaság realitásaival és a diákok szükségleteivel egyaránt. A kötelező olvasmányokat a tanulók nem értik, azok nem róluk és nem nekik szólnak, az iskola tudatosan és módszeresen utáltatja meg komplett nemzedékekkel az irodalmat. Nem zajlik semmiféle felkészítés a tudatos médiafogyasztásra, a diákok nem tanulnak sem filmművészetet sem táncot, nem képesek igazodni a modern audiovizuális kultúra kihívásaihoz. A Wikipédia és az okostelefonok világában minden felkészítés és számonkérés a lexikális ismeretek felhalmozását célozza, a kreativitás és a készségek fejlesztésének rovására.
3. Nyomasztó számban dolgoznak az iskolákban olyan pszichésen és lelkileg terhelt tanárok, akik kényszerből, jobb híján lettek pedagógusok. Az erőszakos, fizikailag és verbálisan bántalmazó szociopatákról pedig szó se essék; ebben az országban szinte mindenkinek van gyerekkorából néhány rettenetes sztorija és lidérces álma arról, hogy egy tanára megveri, megszégyeníti vagy megfélemlíti őt.
A társadalom szétszakadásának kézzelfogható jele, hogy az állami óvodákból és iskolákból egyre több tehetős szülő veszi ki a gyerekét. A fizetős magániskolák világában új elit épül. Tagjainak már nem csak a Borsodban nyomorgó cigánypurdékról vagy a melósok kölykeiről nincs élményük, de minden jel arra utal, hogy a közalkalmazottak és a céges irodákban dolgozók gyermekeivel, vagyis a leendő középosztállyal sem beszélnek majd közös nyelvet.
http://www.szelsokozep.com
_______________________________________________________________________________________________________________________
Oktatás
és elidegenedés:
Mindenki egyetért azzal, hogy az oktatással igen sok probléma van. Az iskolák alulfinanszírozottak, a tanárok nem keresnek eleget, jellemző a kontraszelekció. A tanárok szerint a diákok nem eléggé motiváltak, nincs elég eszköz a fegyelmezésükre. A diákok szerint meg sok tanár rosszul tanít, önkényeskedik, és általában is túl nagy a hatalmuk. Hogy a szokásos kliséknél mélyebbre menjünk, kezdjük egy kicsit távolabbról…
Hasonlítsuk össze az oktatást és a gazdaságot a benne részt vevők szemszögéből. A fenti mondatokhoz hasonlókat írhatnánk a gazdaságról is: a munkaadók szerint a munkavállalók gyakran nem eléggé motiváltak, a munkások úgy érzik, a munkaadók önkényeskednek, stb. Azt állítjuk, hogy a hasonlóságok mélyebb oka az, hogy az elidegenedés ugyanúgy jelen van a gazdaságban és az oktatásban is.
A következőkben megvizsgáljuk, hogy mennyire alkalmazható a modern oktatásra az az elmélet, amelyet Marx felvázolt a termelésben kialakult elidegenedésről.
1. A munka folyamatától való elidegenedés
Az elidegenedés már a termelő tevékenységen belül megmutatkozik.
„A munka a munkás számára külsőleges, azaz nem tartozik lényegéhez, hogy tehát munkájában nem igenli, hanem tagadja, nem jól, hanem boldogtalannak érzi magát, nem fejt ki szabad fizikai és szellemi energiát, hanem fizikumát sanyargatja, és szellemét tönkreteszi. Ezért a munkás csak a munkán kívül érzi magát magánál levőnek, a munkában pedig magán kívül levőnek. Otthon akkor van, amikor nem dolgozik, és amikor dolgozik, akkor nincs otthon. Munkája ennélfogva nem önkéntes, hanem kényszerű, kényszermunka. Ezért nem szükséglet kielégítése, hanem csak eszköz a rajta kívül levő szükségletek kielégítésére.”[1]
Ez az idézet ugyanúgy illik a diákokra is. A futószalag mellett a munkás nem tudja, miért kell percről percre ugyanazt a csavart meghúznia. Ehhez hasonlóan sokszor a diák sem tudja, miért kell az adott évszámot, vagy képletet bemagolnia. De még ha véletlenül tudja is, a kényszer, a nyomás ott van mind a munkásnál, mind a diáknál.
A fizikai, főként a szalag-munkánál sokszor kiüresedik az ember. Hiába nincs teljesen lekötve az elméje, nem tud teljesen elszakadni a munkájától, és közben próbálja megtalálni az értelmetlen tevékenység értelmét. A szellemi dolgozók elméje talán még jobban meg van kötve, oda van bilincselve a munka tárgyához.
A diákok helyzete ebből a szempontból természetesen inkább a szellemi dolgozókéra hasonlít. A felsőoktatásban pl. egyes szakokon egy keményebb vizsgaidőszakban odáig fajulhat a túlterheltség, hogy szinte minden ébren töltött időt tanulással kell tölteni és nincs idő máson gondolkodni, tehát a hallgatónak még a gondolata sem lehet szabad, hanem kényszerítenie kell magát, hogy folyamatosan ugyanarra a tananyagra fókuszáljon.
Természetesen sok diák már túljutott azon a ponton, hogy egyáltalán erőfeszítést akarjon tenni, az órákon is inkább ábrándozik vagy mással, pl. a mobiltelefonjával foglalkozik. Hangsúlyoznunk kell, hogy, bár a kapitalizmus fejlődésével az elidegenedés sok szempontból növekszik és mélyül, se a munkás, sem a diák elidegenedése nem lehet totális, mivel akkor megszűnne emberként létezni. (Valamennyi kreativitás azért mindig megmarad).
2. A munka termékétől való elidegenedés
A termék nem a munkásé, hanem idegen tulajdonba, a tőkés tulajdonába kerül, annak tőkéjét alkotja áru formájában. A munkás tehát tőkét termel a tőkés számára, terméke – mint tőke – tőle független hatalomként lép vele szembe. Marx elemzésében azokkal a munkásokkal foglalkozott, akik konkrét, kézzel fogható tárgyakat termeltek. Kérdés, hogyan jelenik meg az elidegenedés ezen formája azoknál a munkásoknál, akiknek nincs olyan termékük, amelyet hazavihetnének? Az a tendencia, hogy egyre több ilyen munkás van, főleg a szolgáltató szektorban. Anélkül, hogy mélyebben belemennénk ebbe, leszögezzük, hogy amennyiben bármilyen munkás egy tőkés alkalmazottja, akkor legyen bármilyen absztrakt a tevékenysége és annak terméke, a tőkefelhalmozáshoz járul hozzá, vagyis egy vele szemben álló hatalmat szolgál. Ehhez hozzátehetjük, hogy amennyiben az állam alkalmazottja, akkor tevékenységével az állam újratermeléséhez és erősödéséhez járul hozzá, tehát egy olyan elidegenedett hatalmi struktúrát szolgál, amely uralkodik rajta.
Az oktatásban a termék a tudás, és ez a diákok tulajdonában marad, tehát első pillantásra az elidegenedésnek e formája itt nem jelenik meg. A diák nem tőkét termel,[2] és ez egy fontos különbség a munkás és a diák között.
Azonban, ha jobban belegondolunk, a termék, a munkadarab, amin éveken át dolgoznak, tulajdonképpen a saját elméjük, azaz lényegében saját maguk. Tehát a diákok elidegenedése bizonyos szempontból még mélyebb, mint a munkásé a gyárban. Saját elméjüket kell olyan, idegenek által megszabott tartalommal megtölteniük, amelyre semmi befolyásuk sincsen. Önmagukat kell idegenek képére formálniuk.[3] A munkás a termékével együtt ezt az idegenek általi megszabottságot, ezt a szolga-létet is otthagyja a munkahelyén, a diák viszont nem hagyhatja ott, hiszen épp azért tanul (ha egyáltalán tanul), hogy megmaradjon számára.
Ahogy a diák halad a tanulmányaiban, ez a befolyás-nélküliség részben enyhül: pl. mikor egyetemre megy, már eldöntheti, milyen szakra akar jelentkezni. Viszont ezzel párhuzamosan egyre szembeötlőbbé válik az a tény, hogy a tudás megszerzésének célja annak áruba bocsájtása:
„[…] az ember tulajdonságai és képességei többé nem kapcsolódnak össze egymással a személyiség szerves egységévé, hanem olyan „dolgok”-ként jelennek meg, amelyeket az ember „birtokol” és „elidegenít”, mint a környező világ különféle tárgyait.”[4]
A munkaerőpiacra való kilépéshez közeledve egyre inkább tudatosul bennük, hogy a tanulás célja önmaguk jobb „szerszámkészlettel” való felszerelése, hogy értékesebbek legyenek a munkaerőpiacon. A diákok olyan árucikkekké válnak a piacon, amelyeknek leginkább az iskolázottság határozza meg az értékét.
Ez pedig már átvezet minket a következő ponthoz.
3. Az embernek a saját ember-voltától való elidegenedése
Mitől
ember az ember? Mitől több mint az állatok? Marx szerint attól,
hogy kreatív, céltudatos alkotótevékenységet, pl. tudatos
termelő tevékenységet folytat. De ha ez a tevékenysége
elidegenedett, akkor az ember a saját lényétől is
elidegenedett.
„Az ember (a munkás) már csak állati funkcióiban – evés, ivás és nemzés, legfeljebb még lakás, ékesség, stb. – érzi magát szabadon tevékenynek, emberi funkcióiban pedig már csak állatnak.”[5] Tehát a legfontosabb emberi funkció, a termelő élet maga is a létfenntartás puszta eszközeként jelenik meg.[6]
Azt állítjuk, hogy az is az ember meghatározó tulajdonsága, hogy önmagát szinte korlátlanul képes fejleszteni, bármit képes megtanulni, megérteni, egyre magasabb szintre jutva. Az iskola kiöli a gyerekekből az erre irányuló vágyat, ezáltal már azelőtt elidegenedünk önmagunktól, hogy a munkaerőpiacra lépve áruba bocsátanánk a munkaerőnket és elidegenedett termelő tevékenységet végezhetnénk. Hasonlóan a munkához, a tanulás, a gyermek életének egyik fontos tevékenysége „nem szükséglet kielégítése, hanem csak eszköz a rajta kívül levő szükségletek kielégítésére.”[7] A tanulás is szükséges rosszá válik, amin minél hamarabb túl kell esni.
4. Mindezek közvetlen következménye: az ember embertársaitól való elidegenedése
Ha önmagamtól elidegenedtem, világos, hogy a többi embertől is. Ha a saját élettevékenységem, emberként való működésem puszta eszköz a magam számára, akkor a másik ember tevékenysége, sőt, a másik ember maga is eszközzé degradálódik. A funkciót látom a másik emberben, egy szerepet, amit ő eljátszik, nem pedig a valóságos embert. A diák a tanárban csak a tanárt látja, és nem az embert. A tanár azt a diákot tartja többre, szereti jobban, aki jobban tanul, illetve jobban elfogadja a tanár előírásait, és alárendeli magát akaratának.
Az a mód, ahogy az iskola megszervezi a tevékenységeket, gátolja a tényleges, mély emberi kapcsolatok kialakulását. Nem önmagában azzal van baj, ha a diák felnéz a tanárra, és a tanárnak tekintélye van a diákok között. Meg kell különböztetnünk Fromm[8] nyomán a racionális és az irracionális tekintélyt. A racionális tekintély alapja – ebben az esetben – az, hogy a tanuló elismeri a tanár tudását, és megbízik benne, abban, hogy a tanár meg akarja és meg is tudja őt tanítani arra, amit ő meg szeretne tanulni. Azonban a diákok jelentős része ebben a rendszerben nem azt vagy nem úgy szeretné megtanulni, amit a tanár tanít, vagy egyáltalán nem szeretne tanulni, ezért a tanárnak irracionális tekintélyre, azaz hatalomra van szüksége a diákok felett. Szüksége van olyan eszközökre, amelyek félelmet tudnak kelteni a gyerekekben. A legalapvetőbb eszköz az, hogy az oktatási intézmények struktúrájából adódóan a tanár szabja meg a diák előmenetelét. Ez azt jelenti, hogy az irracionális tekintély intézményesült, azaz a tanár és a diák között hierarchikus jellegű viszony jött létre. Ennél fogva a diák ki van szolgáltatva a tanárnak.[9]
Ez a viszony az egyik oka annak, hogy a diák sokszor idegennek és esetleg ellenségesnek érzi a tanárt. Így ez a viszony a kommunikáció gátja lesz. Általában is igaz, hogy az ember nem mondhatja el a hierarchiában fölötte lévőnek őszintén a véleményét, különösen akkor nem, ha az a „felettese” képességeire, módszereire, viselkedésére stb. vonatkozik. Ezen felül a diák úgy érzi, hogy azért sem érdeke, hogy kommunikáljon, mert felfedheti a tananyagbeli hiányosságait, a tanár leszidhatja („Fiam, te még ezt se tudod?”), nevetségessé teheti a többiek előtt. Másrészt a tanár is bérmunkás, elidegenedett a munkájától, nincs befolyása arra, hogy kiket kell tanítania, és részben arra sem, hogy mire. Sok tanárt nem is igazán érdekli, hogy milyen problémája lehet a diákoknak. („Mit nem lehet ezen érteni?”)[10]. Az általános iskola első éveiben még több a személyes kommunikáció, jobban ismerik egymást a diákok és a tanár, de ez a felsőoktatás felé haladva negatív irányba változik.
Már az első anarchisták és a Marx előtti utópista szocialisták is felismerték, hogy ezen változtatni kell.[11] A 18. század végén Godwin azt vallotta, hogy a tanárnak nem fenyegető zsarnokként kell tanítani. Fourier azt javasolta a 19. század elején, hogy a tanár maga választhassa ki a diákjait és a diák a tanárát (nála: nevelőjét) a kölcsönös szimpátia alapján. Owen-nél az oktatási folyamat rendező és rendszerező elve a gyermek érdeklődése.[12] A fásult és érdektelen tanárok (és szülők) motiválatlan diákokat termelnek ki, akiknek oktatásába a kezdetben lelkes tanárok is belefásulnak, még akkor is, ha csak az osztály egy része lesz fegyelmezetlen és érdektelen.
A munkásokhoz hasonlóan a diákokat is szembeállítja egymással a köztük levő verseny. Az osztály nem lesz valódi közösség, mivel a diákoknak nem igazán érdekük, hogy társaikon valóban megpróbáljanak segíteni. Ehelyett egójuk és státuszuk erősítésére törekszenek, hogy felülkerekedjenek a többieken. Ez különbözőképpen nyilvánulhat meg, mely többnyire az osztály értékrendjétől függ. Egy „jól tanuló” osztályban (ahová inkább a tehetősebbek, vagy értelmiségiek csemetéi járnak) a gyerekek az egójukat úgy próbálják meg erősíteni, hogy minél jobb eredményeket igyekeznek elérni, és kiközösítik azokat, akiknek gyengébb a teljesítménye. Egy „lumpen” osztályban épp ellenkezőleg: aki hajlandó lenne tanulni, azt közösítik ki. Itt sokszor az egész osztály „rossz tanuló” lesz. Szubkulturális, vagyoni és egyéb tényezők mentén is sokszor alakulnak ki klikkek az osztályban.
„A versengés, az eredmények hajszolása és a jobb jegyekért folyó harc közben a diákok nemcsak társaiktól idegenednek el. Elidegenednek saját belső kíváncsiságuktól, és attól az érzéstől is, amelyet önérzetük növekedésének nevezünk, ami új ismeretek értelmes felfedezése közben jön létre.”[13]
A domináns kultúrától eltérő (szub)kultúrákból, kisebbségekből, a társadalmi hierarchia alján lévő néprétegekből származó gyerekek nagyobb fokú elidegenedettséget érzékelnek az iskolában, mivel az ottani kultúrát, szabályokat, a használt kifejezéseket kevésbé értik. Ebben a cikkben azonban nem erre, hanem arra a struktúrából származó elidegenedésre szeretnénk koncentrálni, ami minden diákot érint.
További párhuzamok
A munkahelyeken a tulajdonosok, illetve azok képviselői általában diktatórikusan határozzák meg, hogy mikor, kinek, milyen feladatot kell végrehajtania. Ehhez hasonlóan az oktatásban a tanári kar (és rajtuk keresztül az állam) diktatórikusan határozza meg, hogy mit kell tanulni, és mikor. Az oktatás egyre inkább futószalagszerű. Abszurd az a feltételezés, hogy minden egyes diáknak ugyanarra van szüksége, ugyanaz iránt érdeklődik, ugyanarra fogékony,[14] mi több, ugyanannyi (pl. 45) perc alatt fárad el! Már a 19. század elején felmerült, hogy nem így kellene tanítani. „A tantermi oktatás ne legyen szokványos és merev, hanem figyelje meg a tanító, hogy tanítványai, vagy saját maga mikor fáradnak bele a tantermi oktatásba, és akkor váltsák fel jó időben a szabad ég alatt, vagy rossz időben fedett helyen végzett testgyakorlattal, esetleg zenei foglalkozással.”[15] A legtöbb oktatási intézményben a diákot azóta sem emberként kezelik, hanem munkadarabként. (Nem azt állítjuk, hogy a tanár szubjektíve nem tartja embernek a diákot, hanem, az intézményrendszer objektív logikájáról beszélünk.) Ahogy a konzervdoboz halad a futószalagon, mindegyikbe ugyanannyi anyagot kell tölteni, ugyanannyi idő alatt. A diáktól azt várják el, hogy a konzervdobozhoz hasonlóan ne akarjon mást, ne legyenek igényei, fogadja be azt, amit a „szakemberek” előírnak.[16] Ha a futószalagon haladó alkatrész nem felel meg az előírásoknak, akkor selejtnek minősítik. Az alap- és középfokú oktatásban a különböző tárgyakban való előrehaladás egymáshoz kötött. Hiába kiemelkedő valaki az egyik tantárgyban, ha a másikból megbukik, évet kell ismételnie, mintha selejt lenne, akármilyen unalmas számára az, amit már megtanult korábban a többi tárgyból.
Az iskola hatására az ember már gyermekkorában megszokja a specializálódott intézményektől, a szakértőktől való a függést, kliensi viszony alakul ki.[17]
A tőkések monopolizálják a termelést, alapvetően a termelőeszközök magántulajdonán keresztül. Az iskola monopolizálja a tanítást: elsősorban a tanulásra szánt időt és csak másodsorban az erőforrásokat, a tanulás eszközrendszerét (oktatási anyagok, szemléltetési eszközök). A diák annyit ül az iskolában, és esetleg annyit kell tanulnia otthon, hogy ezen felül már nem sok kedve, energiája marad tanulni. Tanulhatna – jóval többet, mint most – más diákoktól, más felnőttektől. Mindenkitől azt, amihez az adott személy ért. Tanulni és tanítani is öröm. Ugyanúgy, mint ahogy alkotni is az. De más munkákhoz hasonlóan a tanulásra és a tanításra is igaz: ha állandóan ugyanazt kell elvégezni, ráadásul elidegenedett, felülről vezérelt formában, akkor robottá, szenvedéssé válik. A tanárok nem égnének ki, és nagyobb odaadással, lelkesedéssel tanítanának, ha nem kellene állandóan tanítaniuk, mert a diákok sokszor nem tőlük tanulnának, hanem mástól, akik nem „hivatásos” tanárok; tehát a tanítás nem lenne monopolizált. Jelenleg ez már csak azért is nehezen menne, mert az iskola meghatározza és eltorzítja a tanulással és tanítással kapcsolatos fogalmainkat,[18] rögzíti a lehetséges módszereket és szelektál közöttük. A kapitalizmus a munkával és általában az emberi tevékenységgel kapcsolatos fogalmainkat is eltorzítja.
A diákok tanulással kapcsolatos motivációi
Vizsgáljuk meg elidegenedés szempontjából azt, hogy mi okból és milyen célt követve tanulnak a diákok. A tanulás egyik formája a mintakövetés, de mivel ez természetesnek vehető, és már kisded korban megjelenik, ezért most nem ezt vizsgáljuk.
A gyerekek (és általában az emberek) az önképük, és a mások által róluk alkotott kép (nárcisztikus) javítására törekszenek, nemegyszer azért, hogy az egójukat hizlalják, saját magukat a másik fölé helyezzék. Ez pl. versenyszellemben, sznobizmusban[19] nyilvánul meg. Ez nem csak a jelenre, hanem a jövőre is irányul: sok gyerek arra vágyik, hogy felnőtt korára magas társadalmi státusza legyen, és magas szinten fogyasszon. Előfordul, hogy konkrét vagy absztrakt példaképet választanak maguknak, egyre inkább azok közül, akiket a média sikeresnek tüntet fel.
· Sok munkahelyen nem a valódi tudás számít, hanem hogy a munkavállaló megfelelő bizonyítványokkal rendelkezzen, amik tanúsítják, hogy a megfelelő időt eltöltötte az intézményekben, és engedelmesen végrehajtotta az előírt feladatokat. Az intézményekben nem elsősorban tudást, hanem egyfajta „látványosságot” állítanak elő. Azaz a tudás reprezentációja fontos, és nem a tartalom, nem a személyes fejlődés. Sokszor a mennyiségi mutatók számítanak, és nem a minőség. Meg kell lennie a megfelelő mennyiségű pontszámnak, oldalszámnak, cikknek, kreditnek. Ezt úgy tekinthetjük, mint intézményi szintű elidegenedettséget, amely a bürokrácia alapvető tulajdonsága. Ez a fajta intézményrendszer majdhogynem rákényszeríti a tanulót, hogy elidegenedett, külsődleges célokért (egyfajta látványért, spektákulumért)[20] tanuljon.
· A diákok szoronghatnak a jövőtől, a felnőttkori munkanélküliségtől, ill. az alacsony státusztól. Az intézményrendszer bűntudatot kelt azokban, akiknek nem sikerül teljesíteni az elvárásokat. A gyerekek úgy érzik, ők a bűnösök, ha nem sikerül, és megérdemlik, hogy szegények legyenek. Emellett igen gyakran félnek a tanártól és a szülőktől: attól, hogy leszidják, megbüntetik őket. Másfelől szeretnének kedvében járni a tanárnak/szülőnek. Ez utóbbi pozitívabb, amennyiben nem a szorongás, hanem az öröm jellemzi a tevékenységet. Ha a szülő elfogadja és támogatja a gyereket, nem a teljesítményétől vagy a sikerétől teszi függővé a szeretetét, akkor az öröm lehet a domináns és nem a szorongás. Ez persze jobb a gyereknek, ugyanakkor önmagában ez még mindig külső, elidegenedett motiváció.
· A felnőttek többnyire azt az értékrendet közvetítik a gyerekek felé, miszerint a tudás érték, egy jó szakembernek értenie kell a szakmájához stb. Sok esetben, főleg támogató szülői környezetben, a gyerek ezt internalizálja, tehát személyiségének részévé válik. Minél inkább tényleg saját belátáson alapul ez a motiváció, annál kevésbé elidegenedett. Viszont, ha pusztán ezért tanul a diák, a tanulás még mindig csak eszköz marad.
· Ha erős a tárgy iránti valóságos érdeklődés, akkor a tanulás önmagában is örömet okoz, önmagában is cél, és szükségletet elégít ki, tehát ez a motiváció a legkevésbé elidegenedett. Az iskola sokszor rombolja a valóságos érdeklődést, pl. azzal, hogy kényszert alkalmaz,[21] különösen, ha félelmet kelt. Persze egy-egy jó tanár jó módszereket alkalmazva ellensúlyozhatja ezt.
· Gyerekkorban sokszor megvan az a vágy, hogy segítsünk másokon, akik fontosak számunkra. Sok gyerek pl. azért tanul, mert állatorvos, vagy orvos szeretne lenni, hogy enyhítse mások szenvedését. Kivételes esetekben az egyén érésével ez odáig eljuthat, hogy az egész társadalomért, az egész emberiségért szeretne tevékenykedni. Ez egy magas szintű motiváció, de a kapitalista rendszer ezt általában elnyomja.[22]
Minél tehetségesebb, minél jobb tanuló valaki, annál többet megért a tananyagból, és általában több örömöt okoz számára a tanulás. Másfelől a jobb tanulókat is sújtja a szorongás, a magasabb elvárások, a verseny- és teljesítménykényszer miatt. A maximalizmusuk mögött gyakran kényszeres szorongás áll, így ők is épp úgy szenvedhetnek az iskolarendszertől, mint a rosszabb jegyeket kapó társaik.
Fogyasztás és oktatás
A munkás a munkaideje alatt termel, a munka után pedig fogyaszt, ezek időben elkülönülnek egymástól.[23] Nem csak a termelése, hanem a fogyasztása is elidegenedett. Utóbbit itt nincs mód részletesen elemezni, csak néhány vonatkozást említünk. A kapitalista társadalom nézőpontjából a fogyasztás egyik célja a munkaerő újratermelése, tehát, hogy a munkás képes legyen profitot termelni. A másik, ugyancsak fontos célja, hogy elfogyassza a megtermelt javakat, hogy a tőkés a profitot realizálni tudja. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy, bár a munkásosztály termeli meg azokat a javakat, amiket elfogyaszt, de a tőke parancsnoksága alatt, elidegenedett módon termeli meg, vagyis a munkásnak nincs közvetlen befolyása arra, hogy mit és hogyan termeljenek, azaz hogy milyen termékek közül lehessen választani. Sőt, a fogyasztónak általában információja sincs arról, ki és hogyan termeli az árukat, és ez a termelés milyen hatással van az ott dolgozó munkásokra vagy pl. a környezetre. A tőke által előregyártott és csomagolt árucikkeket tesznek eléje, mint az abrakot az igavonó barom elé, még ha kevésbé korlátozott is a választék.
A javak egyre nagyobb része a tőke, ill. a tőkés társadalom által mesterségesen generált szükségleteket elégít ki, illetve a tényleges szükségleteket torz, hamis, káros módon elégíti ki, gondolunk például a „junk food”-ra vagy a tudatformáló ipar termékeire.[24] A tanulással kapcsolatban felsorolt elidegenedett motivációk jó része itt is megjelenik. Aki nem fogyaszt „megfelelően”, az társadalmi pozícióért, dominanciáért, partnerért folyó versenyben alulmarad. Sőt, nem fogadják be a többiek, ha nem megfelelően öltözött, nincs mobiltelefonja, stb. Az egyén szempontjából végső soron azt lehet mondani, hogy a közösségtől, a többi embertől való elidegenedettség, a valódi szeretet hiánya miatt az egyénben egy űr keletkezik, aminek kitöltésére próbálkozik különböző pótcselekvéseként végzett fogyasztással, szórakozással. Ezzel elterelheti önmagáról, a szorongásáról a figyelmét. Ha nem tenné, nem biztos, hogy el tudná viselni a benne egyre inkább erősödő szorongást.
Tehát a munkás még szabadidejében is a tőke alkatrészeként funkcionál, még akkor is, ha sokkal nagyobb a szabadsága, az autonómiája a fogyasztás, mint a termelés folyamán.
A diákok kívülről nézve fogyasztók, a szakértők és tanárok által szolgáltatott tananyagot, mint látványosságot fogyasztják. Ugyanakkor termelők is, a saját tudásukat, illetve saját magukat mint munkaerő-árut termelik. Azonban a munkásokkal ellentétben náluk ez egyetlen tevékenységként jelenik meg, tehát az elidegenedés két fajtája egyszerre van jelen.
Strukturális hibák az oktatásban
1. Az elmélet és a gyakorlat szétválasztása. Az elmélet általában jóval hamarabb következik a tananyagban, és nagyobb hangsúlyt fektetnek rá. A gyerekek megtanulják a matematikai műveleteket, bonyolult egyenletek megoldását, de azt, hogy ez mire jó, jobb esetben évekkel később tudják meg, rosszabb esetben soha. Vagy pl. biológiából számtalan apró részletet kell tudni, de sokszor olyan alapvető dolgokat sem tanítanak meg, hogy mi zajlik egy szülésnél. Így sok nő azt se tudja harminc évesen, közvetlenül a szülés előtt, hogy a méhlepényt is meg kell szülni, nem csak a babát.[25]
2. Az anyag leadásának és számonkérésének szétválasztása. A kommunikáció két iránya elkülönített, különösen a felsőoktatásban. Amikor a felelésnél vagy a vizsgán kiderül, hogy valamit nem ért a diák, már késő. Ez növeli a szorongást, a lámpalázat, stresszt. Hogyha folyamatos lenne a kétoldalú kommunikáció (ami nagy osztálylétszámnál természetesen csaknem lehetetlen), akkor nem is lenne szükség vizsgára, témazáróra stb.
3. A szerepek (tanár-diák) merev szétválasztása. Ha nem előre rögzített elemek futószalagszerű oktatása történne, ha a diákok tényleg érdeklődnének, utánanéznének és kérdezgetnék a tanárt, a tanár is többet tanulhatna tőlük,[26] mint most; kevésbé lenne unalmas, monoton számára az oktatás. Az előző ponthoz is szorosan kapcsolódva hangsúlyozzuk azt, hogy a folyamatos, kétoldalú információáramlás, az azonnali visszacsatolások (ami jelenleg igencsak csökevényes) nagyban növelnék a hatékonyságot. Alapvető lenne, hogy a tanár folyamatosan lássa, hogy hol tartanak, mit fogtak fel eddig a diákok, és ehhez igazítsa, (ill. igazítsák közösen) az oktatás további menetét. De az is fontos, hogy a diák folyamatosan tisztában legyen azzal, ő maga hogyan fejlődik, tényleg megértette/elsajátította az anyagot, illetve mik a kérdéses pontok. Tehát nem az a lényeg, hogy a tanár értékítéletet alkosson, azaz osztályozzon.
4. Az egyes tantárgyak túlzott szeparálása. Pl. amikor a diákok matematikát tanulnak, nem mondják meg, hogy az mire jó, részben azért, mert a tanár sem tudja. Sokszor a tanárok azzal sincsenek tisztában, hogy a rokon tantárgyakból mi az anyag, és abban épp hol járnak. Például amikor a Bánk bán-t veszik irodalom órán, nem biztos, hogy történelem órán eljutottak már a magyar középkorig.
Hogyan élik meg mindezt a diákok?
Egyre több lehetőség van az idő eltöltésére (pl. számítógépes játékok). Milliárd-dolláros iparágak versengenek a fogyasztók kegyeiért. Lehet válogatni közöttük, így ezekhez képest a tanulás természetszerűleg egyre unalmasabbnak tűnik, az időért folyó versenyben egyre inkább alulmarad.[27] A gyerek megtanulja, hogy a tanulás unalmas, vagy éppen nehéz és gyötrelmes, igen gyakran frusztráló. Amikor csak lehet, kerülni fogja a tanulást, és nem csak szabadidejében, hanem még a tanórán is szórakozni próbál. Részben emiatt, részben a fentebb említett okok miatt nehéz lesz számára elsajátítani az anyagot, és jó teljesítmény nyújtani, ami igen gyakran szégyenérzethez,[28] szorongáshoz, nem egy esetben depresszióhoz vezet. Ez zömmel akkor van így, ha a családbeli viszonyok is az átlagnál elidegenedettebbek, a szülők nem biztosítanak támogató hátteret. Kialakulhat egy általános érdektelenség, amely a saját életére is vonatkozik. Ezt úgy is fel lehet fogni, mint az adott ember önmagától való elidegenedésének átütő erejű megnyilvánulását. Sokan önpusztításba kezdenek: pl. kábítószer-, ill. alkoholfüggőek lesznek stb.
A diákok egymás közötti, valamint a diákok és tanárok közötti elidegenedettsége miatt sok diák elszigeteltnek érzi magát (nem csak érzi: ténylegesen elszigetelt, de az egyén a valóságosnál totálisabb elszigeteltséget érezhet). A kiközösítettekben felerősödik a szégyen, a harag, a bosszú és a gyűlölet érzése. Ez aztán destruktivitásban nyilvánulhat meg, az iskolai lövöldözések ennek szélsőséges példái.[29] Ha a gyerek egyáltalán nem mutat ilyen tüneteket, akkor is előfordulhat, hogy a futószalagszerű, engedelmességre nevelő oktatás (a tekintélyelvű családdal, a hadsereggel és más intézményekkel karöltve) olyan embert termel ki, aki parancsra bármilyen szörnyűséget képes elkövetni, vagy éppen saját maga ellen fordul.
Sajnos nem elég gyakran, de előfordul, hogy a diákok eljutnak a konstruktív lázadásig. Összefoghatnak, szervezkedhetnek, fellázadhatnak akár a tanárokkal is összefogva, és ezzel lépéseket tesznek afelé, hogy az elidegenedést csökkentsék, meghaladják. A diáklázadások elemzése szétfeszítené ezen írás keretét, ezért itt nem vállalkozhatunk rá.
„Az ember (a munkás) már csak állati funkcióiban – evés, ivás és nemzés, legfeljebb még lakás, ékesség, stb. – érzi magát szabadon tevékenynek, emberi funkcióiban pedig már csak állatnak.”[5] Tehát a legfontosabb emberi funkció, a termelő élet maga is a létfenntartás puszta eszközeként jelenik meg.[6]
Azt állítjuk, hogy az is az ember meghatározó tulajdonsága, hogy önmagát szinte korlátlanul képes fejleszteni, bármit képes megtanulni, megérteni, egyre magasabb szintre jutva. Az iskola kiöli a gyerekekből az erre irányuló vágyat, ezáltal már azelőtt elidegenedünk önmagunktól, hogy a munkaerőpiacra lépve áruba bocsátanánk a munkaerőnket és elidegenedett termelő tevékenységet végezhetnénk. Hasonlóan a munkához, a tanulás, a gyermek életének egyik fontos tevékenysége „nem szükséglet kielégítése, hanem csak eszköz a rajta kívül levő szükségletek kielégítésére.”[7] A tanulás is szükséges rosszá válik, amin minél hamarabb túl kell esni.
4. Mindezek közvetlen következménye: az ember embertársaitól való elidegenedése
Ha önmagamtól elidegenedtem, világos, hogy a többi embertől is. Ha a saját élettevékenységem, emberként való működésem puszta eszköz a magam számára, akkor a másik ember tevékenysége, sőt, a másik ember maga is eszközzé degradálódik. A funkciót látom a másik emberben, egy szerepet, amit ő eljátszik, nem pedig a valóságos embert. A diák a tanárban csak a tanárt látja, és nem az embert. A tanár azt a diákot tartja többre, szereti jobban, aki jobban tanul, illetve jobban elfogadja a tanár előírásait, és alárendeli magát akaratának.
Az a mód, ahogy az iskola megszervezi a tevékenységeket, gátolja a tényleges, mély emberi kapcsolatok kialakulását. Nem önmagában azzal van baj, ha a diák felnéz a tanárra, és a tanárnak tekintélye van a diákok között. Meg kell különböztetnünk Fromm[8] nyomán a racionális és az irracionális tekintélyt. A racionális tekintély alapja – ebben az esetben – az, hogy a tanuló elismeri a tanár tudását, és megbízik benne, abban, hogy a tanár meg akarja és meg is tudja őt tanítani arra, amit ő meg szeretne tanulni. Azonban a diákok jelentős része ebben a rendszerben nem azt vagy nem úgy szeretné megtanulni, amit a tanár tanít, vagy egyáltalán nem szeretne tanulni, ezért a tanárnak irracionális tekintélyre, azaz hatalomra van szüksége a diákok felett. Szüksége van olyan eszközökre, amelyek félelmet tudnak kelteni a gyerekekben. A legalapvetőbb eszköz az, hogy az oktatási intézmények struktúrájából adódóan a tanár szabja meg a diák előmenetelét. Ez azt jelenti, hogy az irracionális tekintély intézményesült, azaz a tanár és a diák között hierarchikus jellegű viszony jött létre. Ennél fogva a diák ki van szolgáltatva a tanárnak.[9]
Ez a viszony az egyik oka annak, hogy a diák sokszor idegennek és esetleg ellenségesnek érzi a tanárt. Így ez a viszony a kommunikáció gátja lesz. Általában is igaz, hogy az ember nem mondhatja el a hierarchiában fölötte lévőnek őszintén a véleményét, különösen akkor nem, ha az a „felettese” képességeire, módszereire, viselkedésére stb. vonatkozik. Ezen felül a diák úgy érzi, hogy azért sem érdeke, hogy kommunikáljon, mert felfedheti a tananyagbeli hiányosságait, a tanár leszidhatja („Fiam, te még ezt se tudod?”), nevetségessé teheti a többiek előtt. Másrészt a tanár is bérmunkás, elidegenedett a munkájától, nincs befolyása arra, hogy kiket kell tanítania, és részben arra sem, hogy mire. Sok tanárt nem is igazán érdekli, hogy milyen problémája lehet a diákoknak. („Mit nem lehet ezen érteni?”)[10]. Az általános iskola első éveiben még több a személyes kommunikáció, jobban ismerik egymást a diákok és a tanár, de ez a felsőoktatás felé haladva negatív irányba változik.
Már az első anarchisták és a Marx előtti utópista szocialisták is felismerték, hogy ezen változtatni kell.[11] A 18. század végén Godwin azt vallotta, hogy a tanárnak nem fenyegető zsarnokként kell tanítani. Fourier azt javasolta a 19. század elején, hogy a tanár maga választhassa ki a diákjait és a diák a tanárát (nála: nevelőjét) a kölcsönös szimpátia alapján. Owen-nél az oktatási folyamat rendező és rendszerező elve a gyermek érdeklődése.[12] A fásult és érdektelen tanárok (és szülők) motiválatlan diákokat termelnek ki, akiknek oktatásába a kezdetben lelkes tanárok is belefásulnak, még akkor is, ha csak az osztály egy része lesz fegyelmezetlen és érdektelen.
A munkásokhoz hasonlóan a diákokat is szembeállítja egymással a köztük levő verseny. Az osztály nem lesz valódi közösség, mivel a diákoknak nem igazán érdekük, hogy társaikon valóban megpróbáljanak segíteni. Ehelyett egójuk és státuszuk erősítésére törekszenek, hogy felülkerekedjenek a többieken. Ez különbözőképpen nyilvánulhat meg, mely többnyire az osztály értékrendjétől függ. Egy „jól tanuló” osztályban (ahová inkább a tehetősebbek, vagy értelmiségiek csemetéi járnak) a gyerekek az egójukat úgy próbálják meg erősíteni, hogy minél jobb eredményeket igyekeznek elérni, és kiközösítik azokat, akiknek gyengébb a teljesítménye. Egy „lumpen” osztályban épp ellenkezőleg: aki hajlandó lenne tanulni, azt közösítik ki. Itt sokszor az egész osztály „rossz tanuló” lesz. Szubkulturális, vagyoni és egyéb tényezők mentén is sokszor alakulnak ki klikkek az osztályban.
„A versengés, az eredmények hajszolása és a jobb jegyekért folyó harc közben a diákok nemcsak társaiktól idegenednek el. Elidegenednek saját belső kíváncsiságuktól, és attól az érzéstől is, amelyet önérzetük növekedésének nevezünk, ami új ismeretek értelmes felfedezése közben jön létre.”[13]
A domináns kultúrától eltérő (szub)kultúrákból, kisebbségekből, a társadalmi hierarchia alján lévő néprétegekből származó gyerekek nagyobb fokú elidegenedettséget érzékelnek az iskolában, mivel az ottani kultúrát, szabályokat, a használt kifejezéseket kevésbé értik. Ebben a cikkben azonban nem erre, hanem arra a struktúrából származó elidegenedésre szeretnénk koncentrálni, ami minden diákot érint.
További párhuzamok
A munkahelyeken a tulajdonosok, illetve azok képviselői általában diktatórikusan határozzák meg, hogy mikor, kinek, milyen feladatot kell végrehajtania. Ehhez hasonlóan az oktatásban a tanári kar (és rajtuk keresztül az állam) diktatórikusan határozza meg, hogy mit kell tanulni, és mikor. Az oktatás egyre inkább futószalagszerű. Abszurd az a feltételezés, hogy minden egyes diáknak ugyanarra van szüksége, ugyanaz iránt érdeklődik, ugyanarra fogékony,[14] mi több, ugyanannyi (pl. 45) perc alatt fárad el! Már a 19. század elején felmerült, hogy nem így kellene tanítani. „A tantermi oktatás ne legyen szokványos és merev, hanem figyelje meg a tanító, hogy tanítványai, vagy saját maga mikor fáradnak bele a tantermi oktatásba, és akkor váltsák fel jó időben a szabad ég alatt, vagy rossz időben fedett helyen végzett testgyakorlattal, esetleg zenei foglalkozással.”[15] A legtöbb oktatási intézményben a diákot azóta sem emberként kezelik, hanem munkadarabként. (Nem azt állítjuk, hogy a tanár szubjektíve nem tartja embernek a diákot, hanem, az intézményrendszer objektív logikájáról beszélünk.) Ahogy a konzervdoboz halad a futószalagon, mindegyikbe ugyanannyi anyagot kell tölteni, ugyanannyi idő alatt. A diáktól azt várják el, hogy a konzervdobozhoz hasonlóan ne akarjon mást, ne legyenek igényei, fogadja be azt, amit a „szakemberek” előírnak.[16] Ha a futószalagon haladó alkatrész nem felel meg az előírásoknak, akkor selejtnek minősítik. Az alap- és középfokú oktatásban a különböző tárgyakban való előrehaladás egymáshoz kötött. Hiába kiemelkedő valaki az egyik tantárgyban, ha a másikból megbukik, évet kell ismételnie, mintha selejt lenne, akármilyen unalmas számára az, amit már megtanult korábban a többi tárgyból.
Az iskola hatására az ember már gyermekkorában megszokja a specializálódott intézményektől, a szakértőktől való a függést, kliensi viszony alakul ki.[17]
A tőkések monopolizálják a termelést, alapvetően a termelőeszközök magántulajdonán keresztül. Az iskola monopolizálja a tanítást: elsősorban a tanulásra szánt időt és csak másodsorban az erőforrásokat, a tanulás eszközrendszerét (oktatási anyagok, szemléltetési eszközök). A diák annyit ül az iskolában, és esetleg annyit kell tanulnia otthon, hogy ezen felül már nem sok kedve, energiája marad tanulni. Tanulhatna – jóval többet, mint most – más diákoktól, más felnőttektől. Mindenkitől azt, amihez az adott személy ért. Tanulni és tanítani is öröm. Ugyanúgy, mint ahogy alkotni is az. De más munkákhoz hasonlóan a tanulásra és a tanításra is igaz: ha állandóan ugyanazt kell elvégezni, ráadásul elidegenedett, felülről vezérelt formában, akkor robottá, szenvedéssé válik. A tanárok nem égnének ki, és nagyobb odaadással, lelkesedéssel tanítanának, ha nem kellene állandóan tanítaniuk, mert a diákok sokszor nem tőlük tanulnának, hanem mástól, akik nem „hivatásos” tanárok; tehát a tanítás nem lenne monopolizált. Jelenleg ez már csak azért is nehezen menne, mert az iskola meghatározza és eltorzítja a tanulással és tanítással kapcsolatos fogalmainkat,[18] rögzíti a lehetséges módszereket és szelektál közöttük. A kapitalizmus a munkával és általában az emberi tevékenységgel kapcsolatos fogalmainkat is eltorzítja.
A diákok tanulással kapcsolatos motivációi
Vizsgáljuk meg elidegenedés szempontjából azt, hogy mi okból és milyen célt követve tanulnak a diákok. A tanulás egyik formája a mintakövetés, de mivel ez természetesnek vehető, és már kisded korban megjelenik, ezért most nem ezt vizsgáljuk.
A gyerekek (és általában az emberek) az önképük, és a mások által róluk alkotott kép (nárcisztikus) javítására törekszenek, nemegyszer azért, hogy az egójukat hizlalják, saját magukat a másik fölé helyezzék. Ez pl. versenyszellemben, sznobizmusban[19] nyilvánul meg. Ez nem csak a jelenre, hanem a jövőre is irányul: sok gyerek arra vágyik, hogy felnőtt korára magas társadalmi státusza legyen, és magas szinten fogyasszon. Előfordul, hogy konkrét vagy absztrakt példaképet választanak maguknak, egyre inkább azok közül, akiket a média sikeresnek tüntet fel.
· Sok munkahelyen nem a valódi tudás számít, hanem hogy a munkavállaló megfelelő bizonyítványokkal rendelkezzen, amik tanúsítják, hogy a megfelelő időt eltöltötte az intézményekben, és engedelmesen végrehajtotta az előírt feladatokat. Az intézményekben nem elsősorban tudást, hanem egyfajta „látványosságot” állítanak elő. Azaz a tudás reprezentációja fontos, és nem a tartalom, nem a személyes fejlődés. Sokszor a mennyiségi mutatók számítanak, és nem a minőség. Meg kell lennie a megfelelő mennyiségű pontszámnak, oldalszámnak, cikknek, kreditnek. Ezt úgy tekinthetjük, mint intézményi szintű elidegenedettséget, amely a bürokrácia alapvető tulajdonsága. Ez a fajta intézményrendszer majdhogynem rákényszeríti a tanulót, hogy elidegenedett, külsődleges célokért (egyfajta látványért, spektákulumért)[20] tanuljon.
· A diákok szoronghatnak a jövőtől, a felnőttkori munkanélküliségtől, ill. az alacsony státusztól. Az intézményrendszer bűntudatot kelt azokban, akiknek nem sikerül teljesíteni az elvárásokat. A gyerekek úgy érzik, ők a bűnösök, ha nem sikerül, és megérdemlik, hogy szegények legyenek. Emellett igen gyakran félnek a tanártól és a szülőktől: attól, hogy leszidják, megbüntetik őket. Másfelől szeretnének kedvében járni a tanárnak/szülőnek. Ez utóbbi pozitívabb, amennyiben nem a szorongás, hanem az öröm jellemzi a tevékenységet. Ha a szülő elfogadja és támogatja a gyereket, nem a teljesítményétől vagy a sikerétől teszi függővé a szeretetét, akkor az öröm lehet a domináns és nem a szorongás. Ez persze jobb a gyereknek, ugyanakkor önmagában ez még mindig külső, elidegenedett motiváció.
· A felnőttek többnyire azt az értékrendet közvetítik a gyerekek felé, miszerint a tudás érték, egy jó szakembernek értenie kell a szakmájához stb. Sok esetben, főleg támogató szülői környezetben, a gyerek ezt internalizálja, tehát személyiségének részévé válik. Minél inkább tényleg saját belátáson alapul ez a motiváció, annál kevésbé elidegenedett. Viszont, ha pusztán ezért tanul a diák, a tanulás még mindig csak eszköz marad.
· Ha erős a tárgy iránti valóságos érdeklődés, akkor a tanulás önmagában is örömet okoz, önmagában is cél, és szükségletet elégít ki, tehát ez a motiváció a legkevésbé elidegenedett. Az iskola sokszor rombolja a valóságos érdeklődést, pl. azzal, hogy kényszert alkalmaz,[21] különösen, ha félelmet kelt. Persze egy-egy jó tanár jó módszereket alkalmazva ellensúlyozhatja ezt.
· Gyerekkorban sokszor megvan az a vágy, hogy segítsünk másokon, akik fontosak számunkra. Sok gyerek pl. azért tanul, mert állatorvos, vagy orvos szeretne lenni, hogy enyhítse mások szenvedését. Kivételes esetekben az egyén érésével ez odáig eljuthat, hogy az egész társadalomért, az egész emberiségért szeretne tevékenykedni. Ez egy magas szintű motiváció, de a kapitalista rendszer ezt általában elnyomja.[22]
Minél tehetségesebb, minél jobb tanuló valaki, annál többet megért a tananyagból, és általában több örömöt okoz számára a tanulás. Másfelől a jobb tanulókat is sújtja a szorongás, a magasabb elvárások, a verseny- és teljesítménykényszer miatt. A maximalizmusuk mögött gyakran kényszeres szorongás áll, így ők is épp úgy szenvedhetnek az iskolarendszertől, mint a rosszabb jegyeket kapó társaik.
Fogyasztás és oktatás
A munkás a munkaideje alatt termel, a munka után pedig fogyaszt, ezek időben elkülönülnek egymástól.[23] Nem csak a termelése, hanem a fogyasztása is elidegenedett. Utóbbit itt nincs mód részletesen elemezni, csak néhány vonatkozást említünk. A kapitalista társadalom nézőpontjából a fogyasztás egyik célja a munkaerő újratermelése, tehát, hogy a munkás képes legyen profitot termelni. A másik, ugyancsak fontos célja, hogy elfogyassza a megtermelt javakat, hogy a tőkés a profitot realizálni tudja. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy, bár a munkásosztály termeli meg azokat a javakat, amiket elfogyaszt, de a tőke parancsnoksága alatt, elidegenedett módon termeli meg, vagyis a munkásnak nincs közvetlen befolyása arra, hogy mit és hogyan termeljenek, azaz hogy milyen termékek közül lehessen választani. Sőt, a fogyasztónak általában információja sincs arról, ki és hogyan termeli az árukat, és ez a termelés milyen hatással van az ott dolgozó munkásokra vagy pl. a környezetre. A tőke által előregyártott és csomagolt árucikkeket tesznek eléje, mint az abrakot az igavonó barom elé, még ha kevésbé korlátozott is a választék.
A javak egyre nagyobb része a tőke, ill. a tőkés társadalom által mesterségesen generált szükségleteket elégít ki, illetve a tényleges szükségleteket torz, hamis, káros módon elégíti ki, gondolunk például a „junk food”-ra vagy a tudatformáló ipar termékeire.[24] A tanulással kapcsolatban felsorolt elidegenedett motivációk jó része itt is megjelenik. Aki nem fogyaszt „megfelelően”, az társadalmi pozícióért, dominanciáért, partnerért folyó versenyben alulmarad. Sőt, nem fogadják be a többiek, ha nem megfelelően öltözött, nincs mobiltelefonja, stb. Az egyén szempontjából végső soron azt lehet mondani, hogy a közösségtől, a többi embertől való elidegenedettség, a valódi szeretet hiánya miatt az egyénben egy űr keletkezik, aminek kitöltésére próbálkozik különböző pótcselekvéseként végzett fogyasztással, szórakozással. Ezzel elterelheti önmagáról, a szorongásáról a figyelmét. Ha nem tenné, nem biztos, hogy el tudná viselni a benne egyre inkább erősödő szorongást.
Tehát a munkás még szabadidejében is a tőke alkatrészeként funkcionál, még akkor is, ha sokkal nagyobb a szabadsága, az autonómiája a fogyasztás, mint a termelés folyamán.
A diákok kívülről nézve fogyasztók, a szakértők és tanárok által szolgáltatott tananyagot, mint látványosságot fogyasztják. Ugyanakkor termelők is, a saját tudásukat, illetve saját magukat mint munkaerő-árut termelik. Azonban a munkásokkal ellentétben náluk ez egyetlen tevékenységként jelenik meg, tehát az elidegenedés két fajtája egyszerre van jelen.
Strukturális hibák az oktatásban
1. Az elmélet és a gyakorlat szétválasztása. Az elmélet általában jóval hamarabb következik a tananyagban, és nagyobb hangsúlyt fektetnek rá. A gyerekek megtanulják a matematikai műveleteket, bonyolult egyenletek megoldását, de azt, hogy ez mire jó, jobb esetben évekkel később tudják meg, rosszabb esetben soha. Vagy pl. biológiából számtalan apró részletet kell tudni, de sokszor olyan alapvető dolgokat sem tanítanak meg, hogy mi zajlik egy szülésnél. Így sok nő azt se tudja harminc évesen, közvetlenül a szülés előtt, hogy a méhlepényt is meg kell szülni, nem csak a babát.[25]
2. Az anyag leadásának és számonkérésének szétválasztása. A kommunikáció két iránya elkülönített, különösen a felsőoktatásban. Amikor a felelésnél vagy a vizsgán kiderül, hogy valamit nem ért a diák, már késő. Ez növeli a szorongást, a lámpalázat, stresszt. Hogyha folyamatos lenne a kétoldalú kommunikáció (ami nagy osztálylétszámnál természetesen csaknem lehetetlen), akkor nem is lenne szükség vizsgára, témazáróra stb.
3. A szerepek (tanár-diák) merev szétválasztása. Ha nem előre rögzített elemek futószalagszerű oktatása történne, ha a diákok tényleg érdeklődnének, utánanéznének és kérdezgetnék a tanárt, a tanár is többet tanulhatna tőlük,[26] mint most; kevésbé lenne unalmas, monoton számára az oktatás. Az előző ponthoz is szorosan kapcsolódva hangsúlyozzuk azt, hogy a folyamatos, kétoldalú információáramlás, az azonnali visszacsatolások (ami jelenleg igencsak csökevényes) nagyban növelnék a hatékonyságot. Alapvető lenne, hogy a tanár folyamatosan lássa, hogy hol tartanak, mit fogtak fel eddig a diákok, és ehhez igazítsa, (ill. igazítsák közösen) az oktatás további menetét. De az is fontos, hogy a diák folyamatosan tisztában legyen azzal, ő maga hogyan fejlődik, tényleg megértette/elsajátította az anyagot, illetve mik a kérdéses pontok. Tehát nem az a lényeg, hogy a tanár értékítéletet alkosson, azaz osztályozzon.
4. Az egyes tantárgyak túlzott szeparálása. Pl. amikor a diákok matematikát tanulnak, nem mondják meg, hogy az mire jó, részben azért, mert a tanár sem tudja. Sokszor a tanárok azzal sincsenek tisztában, hogy a rokon tantárgyakból mi az anyag, és abban épp hol járnak. Például amikor a Bánk bán-t veszik irodalom órán, nem biztos, hogy történelem órán eljutottak már a magyar középkorig.
Hogyan élik meg mindezt a diákok?
Egyre több lehetőség van az idő eltöltésére (pl. számítógépes játékok). Milliárd-dolláros iparágak versengenek a fogyasztók kegyeiért. Lehet válogatni közöttük, így ezekhez képest a tanulás természetszerűleg egyre unalmasabbnak tűnik, az időért folyó versenyben egyre inkább alulmarad.[27] A gyerek megtanulja, hogy a tanulás unalmas, vagy éppen nehéz és gyötrelmes, igen gyakran frusztráló. Amikor csak lehet, kerülni fogja a tanulást, és nem csak szabadidejében, hanem még a tanórán is szórakozni próbál. Részben emiatt, részben a fentebb említett okok miatt nehéz lesz számára elsajátítani az anyagot, és jó teljesítmény nyújtani, ami igen gyakran szégyenérzethez,[28] szorongáshoz, nem egy esetben depresszióhoz vezet. Ez zömmel akkor van így, ha a családbeli viszonyok is az átlagnál elidegenedettebbek, a szülők nem biztosítanak támogató hátteret. Kialakulhat egy általános érdektelenség, amely a saját életére is vonatkozik. Ezt úgy is fel lehet fogni, mint az adott ember önmagától való elidegenedésének átütő erejű megnyilvánulását. Sokan önpusztításba kezdenek: pl. kábítószer-, ill. alkoholfüggőek lesznek stb.
A diákok egymás közötti, valamint a diákok és tanárok közötti elidegenedettsége miatt sok diák elszigeteltnek érzi magát (nem csak érzi: ténylegesen elszigetelt, de az egyén a valóságosnál totálisabb elszigeteltséget érezhet). A kiközösítettekben felerősödik a szégyen, a harag, a bosszú és a gyűlölet érzése. Ez aztán destruktivitásban nyilvánulhat meg, az iskolai lövöldözések ennek szélsőséges példái.[29] Ha a gyerek egyáltalán nem mutat ilyen tüneteket, akkor is előfordulhat, hogy a futószalagszerű, engedelmességre nevelő oktatás (a tekintélyelvű családdal, a hadsereggel és más intézményekkel karöltve) olyan embert termel ki, aki parancsra bármilyen szörnyűséget képes elkövetni, vagy éppen saját maga ellen fordul.
Sajnos nem elég gyakran, de előfordul, hogy a diákok eljutnak a konstruktív lázadásig. Összefoghatnak, szervezkedhetnek, fellázadhatnak akár a tanárokkal is összefogva, és ezzel lépéseket tesznek afelé, hogy az elidegenedést csökkentsék, meghaladják. A diáklázadások elemzése szétfeszítené ezen írás keretét, ezért itt nem vállalkozhatunk rá.
A fentiek lehetséges okai
A kapitalizmusban a termelés alapvető mozgatórugója a profit. Ezt úgy lehet növelni, hogy a termelékenységet növelik, tehát a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással a lehető legtöbb terméket állítják elő. Ez a logika jelenik meg egyre inkább az oktatásban.[30] Különösképpen a mai felsőoktatásban, ahol csoportösszevonások, és igen nagy létszámú előadások zajlanak. Néhány éve pl. az egyébként elég gazdag Bécsben voltak diákmegmozdulások,[31]. A szakmai oldalról megfigyelhető egy nyomás afelé, hogy pl. kisebb csoportokban/osztályokban folyjon az oktatás, ám költséghatékonysági okokból a tendencia inkább ellentétes, főleg válságos időszakokban.
Sok pedagógiával foglalkozó szakember már régóta hangoztatja, hogy a jelenlegi oktatási módszerek nagy része (különösen az ún. frontális oktatás) teljesen elavult, és egyáltalán nem hatékony, vagy pedig csak az esetek egy kisebb részében lenne célszerű használni ezeket. Igen sok diák gyakorlatilag semmit sem tanul az órákon, mással foglalkozik gondolatban, vagy egyszerűen kikapcsol. Ezek az oktatási módszerek egyrészt okai, másrészt okozatai is az elidegenedésnek. Ahogy fentebb leírtuk, főleg a nagy létszámú előadásokon nincs valóságos kétoldalú kommunikáció, a tanár nem lesz tudatában annak, hogy mennyire rossz ez a módszer (a legtöbb tanár azt hiszi magáról, hogy jól tanít), másrészt, mivel ő egy elidegenedett bérmunkás, sokszor nincs motivációja arra (és a felette lévő hierarchia sem támogatná), hogy javítson a módszerein. Egy-két ember úgysem tudja azokat a nagyméretű változásokat végrehajtani, amik szükségesek lennének.
Egyesek (pl. Chomsky[32]) szerint a következő két irányzat küzdelme figyelhető meg:
Gyerekközpontú szemlélet: az oktatásnak az a feladata, hogy segítse a diákot az önálló gondolkodásban és véleményalkotásban, fejlessze kreativitását és egyéni képességeit az érdeklődésének megfelelően, illetve megmutassa, hogy hogyan kell önállóan tanulni.
Eredményközpontú szemlélet: az oktatás célja, hogy a diák sajátítsa el a megfelelő információkat, tudást, képességeket. A diák tanulja meg elfogadni a külső fegyelmet, a tekintély által kijelölt célhoz próbálja meg a legjobb eszközt megtalálni, és ne a célt kérdőjelezze meg, tanuljon meg beilleszkedni.
Véleményünk szerint lehet ugyan, hogy az angolszász országokban domináns ez a küzdelem, de itt marginális, mivel az első irányzatnak nincs effektív befolyása, csak elszigetelten van jelen. Sok magyar szerint a liberalizmus hatására az eredményközpontú szemlélettől túlságosan eltávolodtunk, és átestünk a ló másik oldalára, most már mindent szabad a gyerekeknek… Reméljük, aki az írásunk eddigi részét elolvasta, látja, hogy ez csak a felszín.
Természetesen vannak alternatív iskolák (mint pl. a Waldorf[33]), amelyek megpróbálnak megfelelőbb, gyermekközpontúbb oktatási módszereket használni, és néhány tekintetben jobb oktatást nyújtanak. Azonban a problémák gyökere nem elsősorban az oktatási módszerben, hanem a társadalom elidegenedettségében keresendő. Például az egész társadalom át van itatva versenyszellemmel, önzéssel, (konzum)hedonizmussal. A gyerek látja, hogy a szülő többnyire nem azért megy a munkahelyére, hogy értékes, izgalmas alkotómunkát végezzen, hanem, hogy pénzt keressen. Nem a belső fejlődés az érték, hanem az, hogy be tudjon illeszkedni a rendszerbe, és pénzt tudjon keresni. Másik példa, hogy az egész társadalomban defektes a kommunikáció, sok gyerek nem tud őszintén beszélni a szüleivel, a baráti társaságokban is gyakran felszínes fecsegés folyik, és a mély problémákat, a tabutémákat nem is érintik. Nem csak az iskolában, nemcsak a munkahelyeken, hanem az összes állami vagy privát intézményben igaz, hogy a hierarchikus struktúra káros a kommunikációra, és ezáltal az emberi kapcsolatokra, az emberek fejlődésére.
A jelenlegi oktatási rendszer egyébként igen rossz hatékonysága miatt a tőkések egyéni profitérdekeinek sem felel meg, sőt akadályozza a kapitalizmus fejlődését. A gazdaságban a tömegtermelés korábban elképzelhetetlen mértékben növelte az adott idő alatt megtermelt áruk mennyiségét. Az oktatásban azonban úgy tűnik, a tömegtermelés logikája nem, vagy csak látszólag működik (nem véletlen, hogy magántanár még mindig sok van, egyéni kisiparos pedig egyre kevesebb). Az emberi tudás egyre fontosabb termelőerő, tehát az oktatás nem megfelelő hatékonysága gátolja a termelőerők fejlődését.
Alternatívaként csak utalunk arra, hogyan lehetne meghaladni a tömegoktatás és az egyéni oktatás ellentétét: egyéni vagy kis csoportban történő tanulással, szükség esetén tanári segítséggel, tömegesen előállított, korszerű, interaktív oktatási segédeszközöket felhasználva.
Persze nem csak az oktatás módszerével és megszervezésével, hanem tartalmával is problémák vannak, még a kapitalizmus nézőpontjából is. A diákok sokszor olyan életidegen dolgot tanulnak, aminek munkájuk során sosem veszik hasznát. A többség, különösen a közoktatásban többet tanul pl. az ókori és középkori történelemről és irodalomról, mint a civilizáció technológiai alapjairól, az ipar működéséről, akár közgazdasági, akár technikai nézőpontból, vagy említhetnénk a pszichológiát vagy a szociológiát is, mint alsó és középfokú oktatásból szinte teljesen hiányzó területeket. Ennek egyik oka a bürokrácia, pl. az akkreditációs bizottság lassúsága és tehetetlensége. Emellett sok embernek (pl. egy ókortörténeti vagy régi magyar irodalom tanszéken dolgozóknak) egzisztenciális érdeke, hogy fennmaradjon a kialakult, megcsontosodott oktatási struktúra, mert különben megszűnne az állásuk. Nem minden alap nélkül úgy érzik, bármilyen változtatással ők csak rosszul járhatnának; és valóban, a kapitalizmusban senki se garantálhatja ennek ellenkezőjét. Emiatt arra törekszenek, hogy legitimálják a fennálló struktúrát. Ennek érdekében a már így is meglévő nacionalista érzelmeket tovább gerjesztve nyomást gyakorolnak a döntéshozókra[34].
A középkori/kora újkori (pl. reformkori) nemzeti történelem és irodalom túlhangsúlyozása azzal is magyarázható, hogy az állam érdeke a nacionalizmusra nevelés, tehát annak a szemléletnek a terjesztése, hogy mi, magyarok (franciák, spanyolok stb.) egy összetartozó közösséget alkotunk, és a külső fenyegetésekkel szemben érdemes összefogni.[35] Ugyanis az oktatásban – mint ahogy azt már nagyon sokan leírták – nemcsak a (szakmai) tudás átadása a cél, hanem a nemzetállamhoz való lojalitás kialakítása,[36] illetve az is, hogy megszokja a gyerek, hogy engedelmes csavarként működjön egy gépezetben, vagy legalábbis azt, hogy mások osztják be az idejét. Sok diák, főleg a gettó-jellegű iskolákban, olyan kevés tudást sajátít el, hogy csak ez utóbbi funkció teljesül többé-kevésbé.
Tehát, a tradicionális témák[37] (pl. középkori irodalom) és a modern ismeretek (pl. technológia) közötti szembenállás inkább azon két szükséglet összeütközésének tekinthető, hogy lojális és engedelmes alattvalók (ún. állampolgárok) szükségesek az állam számára, illetve szakképzett munkaerő a tőkések számára. Természetesen létezik egy olyan nyomás a tőke, főleg a nemzetközi nagytőke részéről afelé, hogy jobban alárendeljék az oktatást a módosuló munkahelyi és gazdasági elvárásoknak (végeredményben a profitérdekeknek) a modern témák előtérbe helyezésével. Ez egy olyan szembenállás a két irányzat között, amit a jelenlegi társadalmi rendszerben nem lehet feloldani.
Hosszú és bonyolult folyamat volt, amíg az állam és a tőke a jelenlegi állapotúra (de)formálta az oktatást. Ezen folyamat a dinamikájának feltárása és kifejtése jelenleg meghaladja a lehetőségeinket. Most csak egy momentumra utalnánk, a hírhedt poroszos iskolarendszer bevezetésére.
„A standard (porosz) tanuláselmélet diadalútja 1811-ben kezdődött, amikor Wilhelm von Humboldt, aki […] rendet akart tenni: Azt szerette volna, ha minden tanár tervszerűen működik. Ehhez találta ki eszköznek a mechanikus (standard) tanítást, amely, azt állítja, hogy […] a végtelen ismételgetésekből, a kényszerek hatása alatt elvégzett gyakorlatokból keletkezik valami hasznos a gyerekek agyában. Humboldt-ot 1811-ben kinevezték porosz kultuszminiszternek. […] bevezette a mechanikus tanítási módszert minden tanárra és minden gyerekre. Ez a tévtan azért terjedt nagy sebességgel el, mert alkalmas volt szolgálni egy célt: egy központilag irányított állami iskolarendszernek segített a lakosság fegyelmezésében, amire a kialakuló ipari társadalomnak szüksége volt. Humboldt tevékenysége így kiterjedt az egész világra.”[38]
Itt kell feltennünk a kérdést: vajon a tanár és a diák szembenállása hasonlóan antagonisztikus (azaz kibékíthetetlen), mint a tőkés és a munkás szembenállása? A tanár funkciója az, hogy adjon a diáknak valamit (tudást, képességeket), még akkor is, ha megkérdőjelezhető ezeknek hasznossága. A tanárt nem hajtják objektív erők a diák „kizsákmányolására”, nem jelenthető ki, hogy a diáknak egyértelműen káros lenne, ha elsajátítja a tanár által átadott/megkövetelt anyagot. A szembenállás abból következik, hogy a diák nem feltétlen akarja megtanulni, amit előírnak neki, ezért szükséges a hierarchikus viszony. A tőkésnek viszont az az objektív érdeke, hogy minél jobban kizsákmányolja a munkást (az alacsony profitrátájú cégeket kiszorítják a versenytársaik) és kizárja őt a tulajdonból (mert így tudja kizsákmányolni), ezzel szemben a tanár valójában nem érdekelt abban, hogy a tanulót kizárja a tudásból.[39] Tehát, hogyha a tanár-diák viszonyt önmagában tekintjük, akkor nincs antagonizmus. Azonban, ha nem vonatkoztatunk el a társadalmi valóságtól, azaz attól, hogy a tanár egy olyan intézményrendszer képviselője, amelynek funkciója az, hogy engedelmes fogaskereket neveljen a diákból, azaz elidegenítse önmagától is, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy szembenállásuk antagonisztikus. Véleményünk szerint azonban ekkor sem a tanárral, hanem az a kapitalizmus szerves részét alkotó intézményrendszerrel van feloldhatatlan ellentétben. Ugyanis a tanár felismerheti, és szabotálhatja az intézményrendszer eme funkcióját, és mintegy szövetséget köthet a diákokkal.
Összefoglalva: a kapitalizmusban a munkahelyek létrejöttének és a termelésnek nem a dolgozó kreativitásának kibontakoztatása a célja, hanem a profit, ill. a közszférában az állam megfelelő működése. Ehhez hasonlóan az iskolának sem az a célja, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, illetve valamiféle „öncélú” fejlődésen menjenek keresztül, hanem, hogy a profittermelés számára megfelelő, alkalmazkodó emberanyagot, lojális állampolgárokat hozzon létre. Ilyen szempontból a gazdasági termelés és az oktatás hasonlóan működik. Mint minden felülről szervezett társadalmi intézményben, nem az egyén szükségleteinek kielégítése a cél, hanem a lehető legnagyobb profit termelése, az elit hatalmának fenntartása. Ez az alapja az elidegenedés újratermelődésének, tehát az oktatás problémáinak is, bár megjegyezzük, hogy az állam, a magántulajdon, a csereérték stb. létezése maga is az elidegenedés következményeinek és megnyilvánulásainak tekinthetők.
Felhasznált
irodalom:
[1]
Karl Marx, Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből, Kossuth,
1977, 97.
[2] A munkás (és a munkássá váló diák) tudása a munkás számára nem tőke, ezt legfeljebb a kapitalista ideológus-közgazdászok állítják. Az ilyen állításoknak az az ideológiai funkciója, hogy mindenkit tőkésként állítva be, elkenjék az osztályellentéteket, ill. a kapitalizmust természetesnek, meghaladhatatlannak állítsák be, hiszen ha mindenkinek van valamilyen tudása, akkor mindenki tőkés és az emberiség nem létezhet tőke nélkül.
[3] Jól illusztrálja ezt az átlag közgazdász hallgató: egyre kevésbé tud elvonatkoztatni a pénzközpontú, haszonelvű világszemlélettől.
[4] Lukács György, Történelem és osztálytudat, Magvető, 1971, 344.
[5] U.o.: 98.
[6] Más megközelítésben: „A fejlett ipari civilizáció rabszolgái szublimált rabszolgák, de rabszolgák; mert a rabszolgaságot »nem az engedelmesség, nem is a keserves robot, hanem a merő eszköz-lét státusa, az embernek dologgá degradálódása« teszi.” In: Francois Perroux, La coexistencie pacifique, 600. Idézi: Herbert Marcuse, Az egydimenziós ember, 55.
[7] U.o.: 98.
[8] Lásd pl.: Erich Fromm, Az önmagáért való ember, Az etika pszichológiai alapjainak vizsgálata, Napvilág, 1998, 18.
[9] Előfordul, hogy a tanár is kiszolgáltatott a diákoknak, de szinte sohasem egyetlen tanulónak, hanem diákok egy csoportjának. Ez elsősorban akkor következhet be, ha olyan diákokkal kerül szembe, akik megfegyelmezéséhez nincs elég eszköze, mivel nem érdekli őket sem a buktatás, sem az eltanácsolás stb.
[10] Természetesen vannak olyan tanárok, akikre ez kevésbé igaz, akik lelkiismeretesek próbálnak lenni, felkeltik az érdeklődést a tananyag iránt, le tudják kötni a diákokat.
[11] Már a felvilágosodás korától fogva egyre többen ismerték fel, hogy ezen változtatni kell. A korai példák egyike a 18. század közismert francia gondolkodója, Jean-Jacques Rousseau, aki - noha a tömegek nevelését elvetette – „Emil, avagy a nevelésről” című munkájában megfogalmazta, hogy a gyermeket nem szabad túlterhelni és nincs szükség tervszerű oktatásra sem.
[12] Pataki Ferenc, Az utópista szocializmus pedagógiája, Tankönyvkiadó, Bp., 1961.
[13] Ingrid Rose, Az iskolai erőszak, Tanulmány az elidegenedésről, a bosszúról és a jóvátételről, Oriold és Társai, Bp, 2010.
[14] Pjotr Kropotkin: „Miért nem látjuk be végre, hogy 8 millió tanuló 8 millió különböző képességet reprezentál!” in: Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 80.
[15] Owen, Nevelés és társadalom, I. kiad, in Pataki Ferenc, Az utópista szocializmus pedagógiája, Tankönyvkiadó, Bp., 1961.
[16] „Az ember sem objektíven sem a munkafolyamathoz való viszonyulásának során nem úgy jelenik meg, mint annak tulajdonképpeni hordozója, hanem mechanizált részként illesztődik bele egy mechanikus rendszerbe, amit már eleve készen talál, mint tőle teljesen függetlenül funkcionálót, s aminek a törvényszerűségeibe akaratának teljes feladásával bele kell illeszkednie.” (Lukács György, Történelem és osztálytudat, Magvető, 1971, 328).
[17] Ivan Iljics, Deschooling Society (A társadalom iskolátlanítása), 1970.
[18] Ez az antikapitalista mozgalomra is hatással van, sokan pl. viszolyognak attól, hogy komolyabb szövegeket olvassanak.
[19] Az egyik legnevesebb anarchista pedagógus és iskolaalapító, Ferrer a 19-20. század fordulóján úgy gondolta, hogy minden erőfeszítés a győzelmet biztosító jó osztályzatok elérésére irányul, és így a gyermek lelkében, erkölcsében leginkább a hiúság és az egoizmus érzése fejlődik ki. In: Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 150.
[20] Guy Debord, A spektákulum társadalma, Balassi Kiadó.
[21] Már Godwin is figyelmeztetett erre. Lásd: Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 35.
[22] Kivéve talán a korlátozott, kizárólag érzelmi alapú segíteni akarást, amely teljesen nélkülözi a globális látásmódot. Pl.: naponta tízezrek halnak éhen, vagy, mert szennyezett vizet isznak, de ez pusztán egy statisztika, nem sokan foglalkoznak vele. Ha viszont a média mutat be egyetlen szenvedő gyereket vagy állatot, az felkavarja az embereket.
[23] Természetesen a termelő folyamat mindig fogyasztás is egyben, pl. energia és nyersanyagok, de ez nem a munkáshoz tartozik, hanem magához a termeléshez.
[24] Általánosan is igaz, hogy a kapitalizmus áruvá silányítja a műveltséget és a művelődés eszközeit, mint ahogy azt Clara Zetkin is megjegyezte már 1904-ben, lásd: Pataki Ferenc, A nemzetközi munkásmozgalom pedagógiai törekvései az imperializmus korában (1900-1917), Tankönyvkiadó, Bp., 1967, 39.
[25] Erről viszonylag gyakran lehet olvasni, pl.: http://index.hu/tudomany/2012/07/11/a_zsenik_is_elkallodnak_a_kozoktatasban/
[26] Már Godwin is rávilágított erre a szempontra, lásd: Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 34.
[27] Ez azért is van így, mert a diákok „hivatalosan” csak könyvből és jegyzetből tanulnak, a számon kérendő ismeretek tisztán lexikális jellegűek. A filmek vagy épp a multimédiás tanagyagok jobban lekötik őket, mint egy hasonló témájú könyv.
[28] Ferrer úgy érvelt, hogy a teljesítménykényszer miatt minden nyilvánosan elkövetett hiba, vagy sikertelenség esetén ott az egész életüket végigkísérő szégyenérzet, ami már a tanulás kezdetét megkeseríti. In: Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 150.
[29] Ingrid Rose, Az iskolai erőszak, Tanulmány az elidegenedésről, a bosszúról és a jóvátételről, Oriold és Társai, Bp., 2010.
[30] Meg kell különböztetni két jelenséget. Az egyik az, hogy az állam tőkés vállalat módjára bánik a saját költségvetésével, azaz úgy próbál befektetni pl. az oktatásba, hogy később minél nagyobb nyeresége (profitrátája) legyen. A másik, hogy a tőkések profitérdekei dominálnak az állam fölött.
Az állam bizonyos szempontból úgy működik, mint egy vállalat. Próbálja növelni a bevételeit, és csökkenteni a kiadásait, pl. abból a célból, hogy a politikai elit legálisan vagy illegálisan több pénzhez jusson. Azonban az esetek döntő többségében nem nyereséges, hanem adósságokat halmoz fel. Ez főleg a neoliberális globalizáció előrehaladásával vált visszafordíthatatlanná, mivel a nemzetek felettivé vált vállalatok nem hagyják magukat megadóztatni, azzal zsarolva, hogy másik országba telepítik termelésüket (a globalizáció csapdája). Az állam legitimációját nem a saját profitja adja, hanem, hogy a tömegeknek szolgáltatásokat nyújt, pl. oktatás, rendfenntartás, amelyek persze a gazdasági fejlődéshez, tehát a bevételek növeléséhez is kellenek. Ezek a szolgáltatások önmagukban nézve általában „veszteségesek”. Persze a vállalatok is folytatnak legitimációs célból jótékonysági, vagy PR-tevékenységet, de náluk nem ez a döntő, hanem a profit. Az államban ezek a szolgáltatások ellentmondásba kerülnek az állam szempontjából vett profitérdekkel (jelenleg leginkább az adósság csökkentésével), és különösen válság idején válik nyilvánvalóvá, hogy csökkenteni kell őket. Mindezek miatt a nyugati világban egyértelmű a tendencia, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb pénz jut az oktatásra.
[31] http://index.hu/kulfold/2009/10/29/tovabb_tuntetnek_a_becsi_diakok/
[32] http://libcom.org/blog/some-thoughts-chomsky-education-27042012
[33] Lásd: Vekerdy Tamás munkásságát is.
[34] Nem állítjuk, hogy a tanárok (vagy bármely más proletár) konzervativizmusa mögött mindig egzisztenciális érdekek állnának, ill. hogy ezek mindig tudatosak lennének.
[35] http://thinkingandrioting.blogger.hu/2011/10/17/alapok lásd a „Miért nem megoldás az úgynevezett nemzeti összefogás?” c. fejezetet.
[36] Godwintól származik az a gondolat, hogy a nemzeti nevelés veszélyes manipulációs eszköz az államhatalom kezében. Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 33.
[37] Egyesek szerint a tradicionális oldal tanít az önálló gondolkodásra, tehát valamennyire a fenti gyermekközpontú szemlélethez áll közel. Ez nyilvánvalóan teljes tévedés, sokkal többet kell magolni a hagyományos tárgyakból (magyar, történelem), míg a műszaki, ill. természettudományos tárgyakon a feladat-megoldás nagyobb szerepet kap. Azonban megfigyelhető, hogy itt is egyre inkább feladat-megoldási sablonok rutinszerű, már-már drillszerű begyakorlásáról van szó, mint valódi probléma-megoldásról.
[38] Fóti Péter, Poroszos-e a mai magyar iskolarendszer?, 2009.
http://www.foti-peter.hu/porosz.html
[39] Ebben a bekezdésben „nandras” nevű kommentelőnk hozzászólását is felhasználtuk.
[2] A munkás (és a munkássá váló diák) tudása a munkás számára nem tőke, ezt legfeljebb a kapitalista ideológus-közgazdászok állítják. Az ilyen állításoknak az az ideológiai funkciója, hogy mindenkit tőkésként állítva be, elkenjék az osztályellentéteket, ill. a kapitalizmust természetesnek, meghaladhatatlannak állítsák be, hiszen ha mindenkinek van valamilyen tudása, akkor mindenki tőkés és az emberiség nem létezhet tőke nélkül.
[3] Jól illusztrálja ezt az átlag közgazdász hallgató: egyre kevésbé tud elvonatkoztatni a pénzközpontú, haszonelvű világszemlélettől.
[4] Lukács György, Történelem és osztálytudat, Magvető, 1971, 344.
[5] U.o.: 98.
[6] Más megközelítésben: „A fejlett ipari civilizáció rabszolgái szublimált rabszolgák, de rabszolgák; mert a rabszolgaságot »nem az engedelmesség, nem is a keserves robot, hanem a merő eszköz-lét státusa, az embernek dologgá degradálódása« teszi.” In: Francois Perroux, La coexistencie pacifique, 600. Idézi: Herbert Marcuse, Az egydimenziós ember, 55.
[7] U.o.: 98.
[8] Lásd pl.: Erich Fromm, Az önmagáért való ember, Az etika pszichológiai alapjainak vizsgálata, Napvilág, 1998, 18.
[9] Előfordul, hogy a tanár is kiszolgáltatott a diákoknak, de szinte sohasem egyetlen tanulónak, hanem diákok egy csoportjának. Ez elsősorban akkor következhet be, ha olyan diákokkal kerül szembe, akik megfegyelmezéséhez nincs elég eszköze, mivel nem érdekli őket sem a buktatás, sem az eltanácsolás stb.
[10] Természetesen vannak olyan tanárok, akikre ez kevésbé igaz, akik lelkiismeretesek próbálnak lenni, felkeltik az érdeklődést a tananyag iránt, le tudják kötni a diákokat.
[11] Már a felvilágosodás korától fogva egyre többen ismerték fel, hogy ezen változtatni kell. A korai példák egyike a 18. század közismert francia gondolkodója, Jean-Jacques Rousseau, aki - noha a tömegek nevelését elvetette – „Emil, avagy a nevelésről” című munkájában megfogalmazta, hogy a gyermeket nem szabad túlterhelni és nincs szükség tervszerű oktatásra sem.
[12] Pataki Ferenc, Az utópista szocializmus pedagógiája, Tankönyvkiadó, Bp., 1961.
[13] Ingrid Rose, Az iskolai erőszak, Tanulmány az elidegenedésről, a bosszúról és a jóvátételről, Oriold és Társai, Bp, 2010.
[14] Pjotr Kropotkin: „Miért nem látjuk be végre, hogy 8 millió tanuló 8 millió különböző képességet reprezentál!” in: Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 80.
[15] Owen, Nevelés és társadalom, I. kiad, in Pataki Ferenc, Az utópista szocializmus pedagógiája, Tankönyvkiadó, Bp., 1961.
[16] „Az ember sem objektíven sem a munkafolyamathoz való viszonyulásának során nem úgy jelenik meg, mint annak tulajdonképpeni hordozója, hanem mechanizált részként illesztődik bele egy mechanikus rendszerbe, amit már eleve készen talál, mint tőle teljesen függetlenül funkcionálót, s aminek a törvényszerűségeibe akaratának teljes feladásával bele kell illeszkednie.” (Lukács György, Történelem és osztálytudat, Magvető, 1971, 328).
[17] Ivan Iljics, Deschooling Society (A társadalom iskolátlanítása), 1970.
[18] Ez az antikapitalista mozgalomra is hatással van, sokan pl. viszolyognak attól, hogy komolyabb szövegeket olvassanak.
[19] Az egyik legnevesebb anarchista pedagógus és iskolaalapító, Ferrer a 19-20. század fordulóján úgy gondolta, hogy minden erőfeszítés a győzelmet biztosító jó osztályzatok elérésére irányul, és így a gyermek lelkében, erkölcsében leginkább a hiúság és az egoizmus érzése fejlődik ki. In: Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 150.
[20] Guy Debord, A spektákulum társadalma, Balassi Kiadó.
[21] Már Godwin is figyelmeztetett erre. Lásd: Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 35.
[22] Kivéve talán a korlátozott, kizárólag érzelmi alapú segíteni akarást, amely teljesen nélkülözi a globális látásmódot. Pl.: naponta tízezrek halnak éhen, vagy, mert szennyezett vizet isznak, de ez pusztán egy statisztika, nem sokan foglalkoznak vele. Ha viszont a média mutat be egyetlen szenvedő gyereket vagy állatot, az felkavarja az embereket.
[23] Természetesen a termelő folyamat mindig fogyasztás is egyben, pl. energia és nyersanyagok, de ez nem a munkáshoz tartozik, hanem magához a termeléshez.
[24] Általánosan is igaz, hogy a kapitalizmus áruvá silányítja a műveltséget és a művelődés eszközeit, mint ahogy azt Clara Zetkin is megjegyezte már 1904-ben, lásd: Pataki Ferenc, A nemzetközi munkásmozgalom pedagógiai törekvései az imperializmus korában (1900-1917), Tankönyvkiadó, Bp., 1967, 39.
[25] Erről viszonylag gyakran lehet olvasni, pl.: http://index.hu/tudomany/2012/07/11/a_zsenik_is_elkallodnak_a_kozoktatasban/
[26] Már Godwin is rávilágított erre a szempontra, lásd: Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 34.
[27] Ez azért is van így, mert a diákok „hivatalosan” csak könyvből és jegyzetből tanulnak, a számon kérendő ismeretek tisztán lexikális jellegűek. A filmek vagy épp a multimédiás tanagyagok jobban lekötik őket, mint egy hasonló témájú könyv.
[28] Ferrer úgy érvelt, hogy a teljesítménykényszer miatt minden nyilvánosan elkövetett hiba, vagy sikertelenség esetén ott az egész életüket végigkísérő szégyenérzet, ami már a tanulás kezdetét megkeseríti. In: Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 150.
[29] Ingrid Rose, Az iskolai erőszak, Tanulmány az elidegenedésről, a bosszúról és a jóvátételről, Oriold és Társai, Bp., 2010.
[30] Meg kell különböztetni két jelenséget. Az egyik az, hogy az állam tőkés vállalat módjára bánik a saját költségvetésével, azaz úgy próbál befektetni pl. az oktatásba, hogy később minél nagyobb nyeresége (profitrátája) legyen. A másik, hogy a tőkések profitérdekei dominálnak az állam fölött.
Az állam bizonyos szempontból úgy működik, mint egy vállalat. Próbálja növelni a bevételeit, és csökkenteni a kiadásait, pl. abból a célból, hogy a politikai elit legálisan vagy illegálisan több pénzhez jusson. Azonban az esetek döntő többségében nem nyereséges, hanem adósságokat halmoz fel. Ez főleg a neoliberális globalizáció előrehaladásával vált visszafordíthatatlanná, mivel a nemzetek felettivé vált vállalatok nem hagyják magukat megadóztatni, azzal zsarolva, hogy másik országba telepítik termelésüket (a globalizáció csapdája). Az állam legitimációját nem a saját profitja adja, hanem, hogy a tömegeknek szolgáltatásokat nyújt, pl. oktatás, rendfenntartás, amelyek persze a gazdasági fejlődéshez, tehát a bevételek növeléséhez is kellenek. Ezek a szolgáltatások önmagukban nézve általában „veszteségesek”. Persze a vállalatok is folytatnak legitimációs célból jótékonysági, vagy PR-tevékenységet, de náluk nem ez a döntő, hanem a profit. Az államban ezek a szolgáltatások ellentmondásba kerülnek az állam szempontjából vett profitérdekkel (jelenleg leginkább az adósság csökkentésével), és különösen válság idején válik nyilvánvalóvá, hogy csökkenteni kell őket. Mindezek miatt a nyugati világban egyértelmű a tendencia, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb pénz jut az oktatásra.
[31] http://index.hu/kulfold/2009/10/29/tovabb_tuntetnek_a_becsi_diakok/
[32] http://libcom.org/blog/some-thoughts-chomsky-education-27042012
[33] Lásd: Vekerdy Tamás munkásságát is.
[34] Nem állítjuk, hogy a tanárok (vagy bármely más proletár) konzervativizmusa mögött mindig egzisztenciális érdekek állnának, ill. hogy ezek mindig tudatosak lennének.
[35] http://thinkingandrioting.blogger.hu/2011/10/17/alapok lásd a „Miért nem megoldás az úgynevezett nemzeti összefogás?” c. fejezetet.
[36] Godwintól származik az a gondolat, hogy a nemzeti nevelés veszélyes manipulációs eszköz az államhatalom kezében. Mikonya György, Rend a rendetlenségben, ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 33.
[37] Egyesek szerint a tradicionális oldal tanít az önálló gondolkodásra, tehát valamennyire a fenti gyermekközpontú szemlélethez áll közel. Ez nyilvánvalóan teljes tévedés, sokkal többet kell magolni a hagyományos tárgyakból (magyar, történelem), míg a műszaki, ill. természettudományos tárgyakon a feladat-megoldás nagyobb szerepet kap. Azonban megfigyelhető, hogy itt is egyre inkább feladat-megoldási sablonok rutinszerű, már-már drillszerű begyakorlásáról van szó, mint valódi probléma-megoldásról.
[38] Fóti Péter, Poroszos-e a mai magyar iskolarendszer?, 2009.
http://www.foti-peter.hu/porosz.html
[39] Ebben a bekezdésben „nandras” nevű kommentelőnk hozzászólását is felhasználtuk.
FORRÁS: http://thinkingandrioting.blogger.hu/2013/08/30/oktatas-es-elidegenedes
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/tenyek-erodje-a-magyar-oktatasi-rendszer-harom-fobune-oktatas-es-elidegenedes/
A
közmunkások társadalmát teremtjük meg a beszélő szerszám
megteremtése
a zsidó világbirodalom számára , már tréningezve lesz ez a goj
társadalom a Balog metszettfarkú kazárunk jóvoltából , már
amugy is kamatrabszolgaként tartanak nyilván bennünket . Illő
volna egy jó pár helytartót likvidálni , és nem csak a
faszfejükről megszabadítani az előbőrt , de a fejükről is
kalpot venni ,...
A hivatalos agymosás tíz pontban
Noam Chomsky világhírű nyelvész tíz tételben foglalta össze a Hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek lényegét. Chomsky tízparancsolata nagyon tanulságos és mindenkinek ajánlott, aki el szeretné kerülni az agymosást.
Íme
a híres tételsor, aminek igazságtartalmáról nap mint nap
meggyőződhetünk:
1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal.
Ennek
érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális
gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi
jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket.
Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
2.) A
nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet
megmentőire.
Ennek
érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások
és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani,
amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás
elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben
nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak
lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3.) A
nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb
következik.
Ennek
sulykolása érdekében használd fel a "fehér"
propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló
médiumokat), a "szürkét" (azokat a sajtótermékeket,
amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a "feketét"
(amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom
szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak,
hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé,
amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét
beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék
a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket
fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a
rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb
következett be.
4.) A
nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan
történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt
biztosítsuk számára.
Vagy
ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek
reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet
("majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk
ezért kell áldozatokat hoznunk") évszázadokon keresztül
hajlandó benyelni és elfogadni.
5.) Az
embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a
történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek
érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az
üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel,
rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a
felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések
elfogadására.
6.) Minden
adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a
racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle
emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb
manipulálni, mint a rációt.
7.) Az
embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben
kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és
összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az
oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség
küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény
manipulálásának ideális eszköze.
8.) A
népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes
tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától.
Ennek
érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat,
amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s
gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek
ellenkezőjét próbálják elérni.
9.) A
nyájszellem erősítése prioritás!
Az
egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet,
s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel
szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az
egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani,
ellenőrizni és befolyásolni.
10.) Mindent
meg kell tenni az egyének megismerése érdekében.
Ezt
elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni
az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai,
viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes
pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük
az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a
társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés
pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése
érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell
tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat
kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a
tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket
határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.
A család, mint olyan, elavult?!
Az
együtt élő emberek új csoportosulási formáit kell kialakítani.
Ezt én nem szeretném társadalomnak nevezni, csak hogy ne kavarjuk
össze a szavak jelentését. Az új csoportosulást kommunának vagy
kisközösségnek nevezem. Nem mindegy, hogyan hívjuk, és ez az
elnevezés tükrözi a lényeget. Azt jelenti: ahol az emberek
nemcsak együtt élnek, hanem bensőséges kapcsolatban is vannak
egymással.
Együtt
élni az egy dolog – tesszük ezt most is. A kis- és
nagyvárosokban emberek ezrei és milliói élnek együtt – de
milyen együttlét ez? Az emberek még a saját szomszédaikat sem
ismerik. Ugyanabban a háztömbben emberek százai élnek, akiknek
fogalmuk sincs arról, ki a szomszéduk.
Ez
nem együttlét, mert nem ismerik egymást, nem alakult ki közöttük
bensőséges kapcsolat. Ez egyszerűen csak tömeg, nem pedig
közösség.
Ezért
én a társadalom szót az együttesség szóra szeretném
lecserélni.
A
társadalom, mint olyan, bizonyos meghatározó alapelvekre épül,
csak így létezhet. Ezektől meg kell válnunk, mert különben a
társadalom nem fog eltűnni. A társadalom első és legfontosabb
alapegysége a család. Ha a család megmarad olyannak, mint most,
akkor a társadalom nem fog eltűnni, a vallások nem fognak eltűnni.
Fennmarad a megosztottság, és nemjöhet létre egységes világ,
egységes emberiség.
A
családból milliónyi probléma indul ki; ez az alapegység, amiből
a nemzetek felépülnek, amire a vallási szervezetek építkeznek,
ami az emberek közötti elkülönülés és faji megkülönböztetés
fő hordozója.
A család boldogtalanná teszi az embert
Minden
dicsőítő és magasztos beszéd ellenére, a család boldogtalanná
teszi a férfit éppúgy, mint a nőt.
Nyugaton
ma minden harmadik házasság válással végződik, miközben
emberhez méltatlan jogi csatározások folynak a gyerekekért és a
vagyonért.
A
világon az erőszakos bűncselekmények és gyilkosságok nagy
részét családon belül követik el; a családtagok bántják
egymást.
A
család alapszerkezete a birtoklásra épül: a feleség a férjhez
tartozik, a férj tulajdona, a gyerekek pedig mindkettőjüké; abban
a pillanatban azonban, amikor egy emberi lényt birtokolsz, elveszed
a méltóságát, a
szabadságát,
tárggyá fokozod le, és ezzel emberi mivoltában teszed tönkre.
Elveszel tőle mindent, ami szép, és köteléket teszel rá; ez a
kötelék talán aranyból van – szárnyak helyett gyönyörűséges
kalitkát adsz neki -, de a legszebb aranykalitka sem érhet fel az
ég végtelenségével és szabadságával.
A
család elválaszt a társadalom többi tagjától, mint ahogyan a
nemzet is elválaszt más nemzetektől; ugyanaz a megosztási
stratégia.
Ha
egyszer a család eltűnik, sok lelki szenvedés is
eltűnik vele együtt; és ezzel a politikai őrültség nagy része
is el fog tűnni.
A kommunában nem lesznek családok.
Ez világosan azt jelenti, hogy nem lesz házasság.
És
akkor talán hosszú idő óta először lesz lehetőségünk
megtanulni, mi a szeretet. Csak a szeretet lehet az egyetlen rendező
elv két emberi lény között. Ha úgy döntesz, hogy együtt élsz
valakivel, akkor csak az öröm köthet össze benneteket. Es sose
felejtsd el, hogy mint minden valódi dolog, az érzelmek is folyton
változnak. Csak a nem valódi dolgok, a mű dolgok maradnak fenn
sokáig.
A
házasság is fennmaradhat, de tartósságát a szeretet megölésével
éri el.
A
házasság a szeretet sírján építi fel a házát. Természetesen
nem várhatsz tőle mást, csak lelki gyötrelmeket, kínokat,
szenvedést, kötöttségeket és az emberi spiritualitás teljes
pusztulását.
A
kommuna olyan kisközösség lesz, ahol az emberek szabad
elhatározásukból, bensőséges együttlétben vannak egymással.
A
gyerekek ehhez a kisközösséghez tartoznának, nem pedig a
szülőkhöz. A szülők már eleget ártottak. Bármennyire is jó
szándék vezeti őket, az eredmények elég csúfosak.
Versenyszellemre,
érvényesülésre, nagyravágyásra tanítják a gyerekeiket, ez
pedig féltékenységet szül. Azt akarják, hogy a gyerekük gazdag
és híres legyen, legyen belőle “valaki”, szerezzen nevet
magának, nekik pedig ezzel dicsőséget. Ez az oka aztán, hogy az
egész élet nem áll másból, mint harcból és folytonos
küzdelemből. Hová tűnik az öröm, a nevetés, a játék, a
gyermeki nyitottság?
Meghal, és élőhalottak verekszenek hatalomért, pénzért,
pozícióért. Az élet pedig csatatérré válik.
És
ezért a szülőket terheli a felelősség.
Tele voltak ambícióval, belefáradtak a küzdelembe, megkeseredtek,
és most örökségük gyanánt továbbadják gyermekeiknek
beteljesületlen vágyaikat, el nem ért céljaikat. És a fertőzés
ily módon egyik generációról a másikra terjed.
Meg kell védenünk a gyerekeket a múlttól.
Ezért
a gyerekeknek a kommunához kell tartozniuk. A gyerekek nem laknának
együtt a szüleikkel, így a szülőknek kevésbé lenne lehetőségük
beoltani őket a múltjukkal. A gyerekek persze nem lennének elzárva
a szüleiktől, bármikor találkozhatnának velük, együtt
tölthetnék a hétvégeket, de a gyerekek alapjában véve
függetlenül nőnének fel. És a kommuna lenne felelős azért,
hogy a gyerekek ne halljanak vallási dogmákról vagy politikai
ideológiákról, nacionalizmusról, fajgyűlöletről,
kasztrendszerről – olyasmiről, ami megosztja az embereket. Csak
ily módon lehet szakítani a múlttal. Nagyszerű lenne, ha a
gyerekek másképpen, ilyen szűrők nélkül tekintenének a
világra.
Lélektanilag
veszélyes, ha valakinek egyetlen apja és egyetlen anyja van, mert
ha a gyermek fiú, az apját kezdi utánozni, ha a gyermek lány, az
anyját kezdi utánozni – és ebből jönnek a problémák.
Az
apa és az anya befolyásának csökkennie kell, és nagybácsiknak
és nagynéniknek kell átvenni a helyüket. Annál jobb, minél több
szerető nagynéni és nagybácsi van a gyerekek körül, mert így
sokféle mintát látnak, több lehetőség közül választhatnak…
az anya persze lehetne a legfőbb nagynéni, az apa pedig a legfőbb
nagybácsi, de nem több ennél.
Nem baj, ha a család, mint olyan, eltűnik.
Sokkal
boldogabbak az olyan gyerekek, akik ilyen közösségben nőnek fel.
Ez nem egy fikció, ezt tapasztalatból tudom. Kísérleteztem ezzel,
és roppant sikeresnek találtam. A gyerekek sokkal boldogabbak, mert
sokkal szabadabbak. Nincsenek beléjük sulykolva szabályok, nem
szabja meg nekik senki, hogy milyenek legyenek. Korábban válnak
éretté, mert senki nem próbálja megkötni őket, így függetlenek
maradnak. Senki se próbál rájuk erőltetni megoldásokat, így meg
kell tanulniuk, hogyan segítsenek magukon. Ettől érettebbek,
tiszták és bizonyos módon erősek lesznek.
És
a családdal együtt el fognak tűnni a nemzetek is, mert a család a
nemzet alapegysége.
Ezért
rendkívül boldog vagyok, amikor látom a családot eltűnni, mert
tudom, hogy ezután a nemzetek következnek, majd hamarosan követik
őket az állítólagos vallások is, mert a család az, ahol a
gyerekek magukba szívják a vallást, a nemzetiséget és minden
ilyen dolgot. A világot ne osszák meg különböző nemzetek és
különböző vallások. Ha a gyerekek beléjük sulykolt szabályok
nélkül, szabadon nőhetnek fel, ha eltűnik a család, akkor ugyan
ki kényszerítené rájuk a kereszténységet, a hinduizmust?
Most
mindenki megpróbálja a másikra erőltetni az elképzeléseit.
Ennek
nem lehet más eredménye, csak szenvedés; nem csoda, hogy annyi az
örömtelen és boldogtalan ember. Hát nem jobb, ha mindenki önmaga
lehet, ha mindenkiben kibontakozhat, ami benne van, és nem azt kell
tennie, amit mások elvárnak? Az élethez mindenki a maga módján
járulhat hozzá a legjobban, hisz van, aki a zenéhez ért, van, aki
gyönyörű képeket tud festeni, van, aki rímekkel tud örömet
szerezni másoknak, van, aki abban éli ki a tehetségét, hogy szép
és ízletes gyümölcsöket termel, és van, aki jobb utakat épít.
Mindenkit hagyni kell, hogy valóra váltsa saját lehetőségeit.
A
kommunában mindenkinek meglesz a maga helye és szerepe, és az
egymás iránti tisztelet teljesen magától értetődő lesz.
Mindenki
felszínre hozhatja a benne szunnyadó tehetséget, mert senki nem
fog akadályt gördíteni elé; mindenki alkothat, mindenki keresheti
és kutathatja az igazságot, mert az ember csak ily módon válhat
egyre intelligensebbé.
A
keresés és kutatás a felfedező úton pengeélessé teszi az
intelligenciát.
Az
ember eddig eltompultan élt, mert a világon minden vallás csupán
egyetlen dologra helyezte a hangsúlyt: a hitre. A hit pedig
megmérgezi az intelligenciát.
Csak
egy dolgot hangsúlyoztak mindig – a hitvallást. És a hitvallás
megakadályoz minden növekedést.
A hitre, a hitvallásra nem lesz semmi szükség.
Az
új ember kutatni, keresni, vizsgálódni fog; rendkívüli
felfedezéseket tesz majd, a külső világban és önmagában
egyaránt.
A
legszebb álmom, hogy egyszer minden emberi lényből felfedező
lesz: egy Galilei, egy Kopernikusz, egy Kolumbusz a külső világban,
és egy Gautama Buddha, egy Zarathustra, egy Chuang Tzu önmagában.
Áldott lehet, akiben a külső és a belső világ kutatása nem
válik szét, nem különül el. Ezért minden erőfeszítésemmel
egy dologra összpontosítok: hogy az új ember, a “Zorba, a
Buddha” létrejöhessen.
A
kommunában mindenkiben meglesz mindkét tulajdonság: Zorba
tulajdonságai és Buddha tulajdonságai is – mindenkit rendkívül
érdekelni fog a külső világ, és ugyanúgy fogja imádni önmaga
felfedezését is. Aznap, amikor mindkettő egyszerre felébred
benned, megszületik benned az új ember, és ez az új ember fogja
megmenteni az emberiséget.
A
kommunában ezek az emberek fognak egymásra találni, ezek az
emberek fogják egymást segíteni, és akkor ez a világ lehet a
mennyország.
PI
Klub - Fiatalok ébresztő! A ti jövőtök a tét.
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/pi-klub-fiatalok-ebreszto-a-ti-jovotok-a-tet-/
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/pi-klub-fiatalok-ebreszto-a-ti-jovotok-a-tet-/
Úgy
vettem észre, hogy nem nagyon zajlik mostanában az élet a
honlapon, mióta Imre magunkra hagyott minket egy kis időre. Hát
gondoltam írok egy cikket a gondolataimról.
A minap Kalocsára utaztam az egyik kora reggeli busszal kivizsgálásra, és a busz tömve volt 15-16 éves iskolásokkal. Azt hittem, hogy már nem lesz helyem és állhatok Kalocsáig, de szerencsém volt, akadt még egy hely. Néztem ezeket a fiatalokat és elgondolkoztam rajta, hogy milyen sors vár rájuk és hogy vajon mennyit tudhatnak a valódi világról.
Az egyik srác aki szembe ült velem elővett egy mobil szerűséget, amin aztán a haverjának mutogatott HD felbontásban valami tévés zenei csatornából egy zenei klipet. Észre vette hogy én is figyelem és kicsit még villogtatta is felém valószínűleg nem olcsó karácsonyi ajándékát. Aztán elrakta és érdekes dolgokról kezdet el értekezni a barátjával; Hogy beülnek a suliba, bemagolják azt a sok marhaságot, közben az egésznek semmi értelme, hisz' ha sikeresen elvégezték a sulit, úgy is a munkanélküliség vár rájuk. Meg különben is, csak elméletben és nem pedig gyakorlatban tanulják meg a szakmát. (De tényleg! Milyen jövő vár ezekre a gyerekekre, akik már most úgy gondolják, hogy semmi értelme a tanulásnak, hisz úgy sem lesz munkájuk, és sajnos erre elég nagy az esély sokuknál.) Ennek a srácnak a szülei akik ilyen drága ajándékot vesznek szeretett csemetéjüknek, vajon mit tudhatnak arról, hogy a fiúk már most sem bízik a jövőben. Vajon ők a szülők mit tudhatnak a valóságról, mikor ledolgozva a 8 de inkább 10-12 órájukat vagy még többet a semmiért, mert amit ma adnak fizetés gyanánt az már lassan a hideg vízre sem lesz elég. Míg a zsidók mindenféle fizikai munka nélkül nagyon jól elélősködnek a goj népeken. Haza térnek dög fáradtan, lezuhannak a tévé elé és nézik azt a rengeteg zsidó baromságot, család regényeket, meg hasonlókat tompa aggyal, közben a gyereküket, gyerekeiket meg se kérdik, milyen napod volt ma? Tisztelet a kivételnek.
Minden szülő azt akarja, hogy a gyerekének jobb legyen a sorsa, mint neki volt és mindegyikük váltig állítja, hogy mennyire szereti a gyermekét, gyermekeit, hogy fontos számukra a jövőjük. De ha ezt tényleg komolyan is gondolják, akkor még is mi a fenéért van az, hogyha valaki közülünk megpróbálja ezeket a szülőket ráébreszteni a valóságra, hogy nem olyan ez a világ, mint amilyenek láttatják velük a hivatalos médiákban, akkor már valahogy nem is olyan fontos a csemetéik jövője.Mert még is úgy őszintén, hány szülő veszi a fáradságot, hogy utána nézzen, utána járjon a dolgoknak, amire az a feltehetően jó szándékú ember próbálja felhívni a figyelmüket. Akkor ott a buszon az jutott az eszembe, hogy nem is igazán a szülőket kellene minden áron ébresztgetni, akik úgy is valószínűleg nyakig bele vannak gabalyodva valamelyik párt hálójába és annyit látnak, tudnak a való világról, mint egy vakond. Ami a csőlátásukba még ép hogy belefér.
Itt vannak ezek a fiatal srácok, lányok, akik szerintem még elég nyitottak az igazságra, talán sokkal több értelme volna nekik elmagyarázni a dolgok valódi állását, szembesítve őket az igazsággal, amiről valószínűleg még ők sem tudhatnak. Én már régóta javaslom egy ébresztő jelegű újság összeállítását, amit akár buszokon is szét lehetne osztani a fiatalok között. És rajtuk keresztül már a szülőkhöz, nagyszülőkhöz, rokonokhoz, ismerősökhöz is eljuthatna az igazság egy kicsiny, de ébresztő szelete. Ha össze lenne gyűjtve egy-két oldalon, hogy mit érdemes megnézni, elolvasni a neten, ami úgy is a fiatalok kedvenc kikapcsolódási eszköze, ismerve az emberi kíváncsiságot, már csak azért is megnéznék, ott e van az ajánlót link alatti cikk, videó, mi egyéb. Csak egy fénymásoló kell hozzá a többi már adott, rengeteg információ formájában. Épp' ma olvastam el végig "Walther White" írását egy érdekes interjúról ami egy felettébb öntelt, és arrogáns zsidóval folytatott beszélgetésről szólt, "A rejtett zsarnokságról. Már ez az egy cikk is teljes egészében lemásolva, elgondolkoztatna sok fiatalt és a helyes útra terelhetne, szüleikkel együtt, az ébredés, a nacionalizmus útjára, ami nem egyenlő a Hitleri nácizmussal, mert ez tisztán a hazaszeretetről, a magyar identitásról szól. Ha pedig már a fiatalságot sem érdekli a saját jövője, amit el nem tudok képzelni, akkor már tényleg nagy a baj ebben az országban. A legnagyobb baj, hogy a legtöbb emberhez el sem jutnak a valós hírek, hisz minden média már zsidó kézben van, így az írott sajtó is, ami legalább akkora fegyver a kezükben, mint a televízió, rádió és persze a pénz. Kíváncsi volnék mind ezen dolgokról a klubtagok véleményére is. Úgy is most Imre nélkül nagyon megállt az élet a honlapon, úgymond megfeneklett. Kíváncsian várom a hozzászólásokat..
Üdv mindenkinek:Mormota1968.
A minap Kalocsára utaztam az egyik kora reggeli busszal kivizsgálásra, és a busz tömve volt 15-16 éves iskolásokkal. Azt hittem, hogy már nem lesz helyem és állhatok Kalocsáig, de szerencsém volt, akadt még egy hely. Néztem ezeket a fiatalokat és elgondolkoztam rajta, hogy milyen sors vár rájuk és hogy vajon mennyit tudhatnak a valódi világról.
Az egyik srác aki szembe ült velem elővett egy mobil szerűséget, amin aztán a haverjának mutogatott HD felbontásban valami tévés zenei csatornából egy zenei klipet. Észre vette hogy én is figyelem és kicsit még villogtatta is felém valószínűleg nem olcsó karácsonyi ajándékát. Aztán elrakta és érdekes dolgokról kezdet el értekezni a barátjával; Hogy beülnek a suliba, bemagolják azt a sok marhaságot, közben az egésznek semmi értelme, hisz' ha sikeresen elvégezték a sulit, úgy is a munkanélküliség vár rájuk. Meg különben is, csak elméletben és nem pedig gyakorlatban tanulják meg a szakmát. (De tényleg! Milyen jövő vár ezekre a gyerekekre, akik már most úgy gondolják, hogy semmi értelme a tanulásnak, hisz úgy sem lesz munkájuk, és sajnos erre elég nagy az esély sokuknál.) Ennek a srácnak a szülei akik ilyen drága ajándékot vesznek szeretett csemetéjüknek, vajon mit tudhatnak arról, hogy a fiúk már most sem bízik a jövőben. Vajon ők a szülők mit tudhatnak a valóságról, mikor ledolgozva a 8 de inkább 10-12 órájukat vagy még többet a semmiért, mert amit ma adnak fizetés gyanánt az már lassan a hideg vízre sem lesz elég. Míg a zsidók mindenféle fizikai munka nélkül nagyon jól elélősködnek a goj népeken. Haza térnek dög fáradtan, lezuhannak a tévé elé és nézik azt a rengeteg zsidó baromságot, család regényeket, meg hasonlókat tompa aggyal, közben a gyereküket, gyerekeiket meg se kérdik, milyen napod volt ma? Tisztelet a kivételnek.
Minden szülő azt akarja, hogy a gyerekének jobb legyen a sorsa, mint neki volt és mindegyikük váltig állítja, hogy mennyire szereti a gyermekét, gyermekeit, hogy fontos számukra a jövőjük. De ha ezt tényleg komolyan is gondolják, akkor még is mi a fenéért van az, hogyha valaki közülünk megpróbálja ezeket a szülőket ráébreszteni a valóságra, hogy nem olyan ez a világ, mint amilyenek láttatják velük a hivatalos médiákban, akkor már valahogy nem is olyan fontos a csemetéik jövője.Mert még is úgy őszintén, hány szülő veszi a fáradságot, hogy utána nézzen, utána járjon a dolgoknak, amire az a feltehetően jó szándékú ember próbálja felhívni a figyelmüket. Akkor ott a buszon az jutott az eszembe, hogy nem is igazán a szülőket kellene minden áron ébresztgetni, akik úgy is valószínűleg nyakig bele vannak gabalyodva valamelyik párt hálójába és annyit látnak, tudnak a való világról, mint egy vakond. Ami a csőlátásukba még ép hogy belefér.
Itt vannak ezek a fiatal srácok, lányok, akik szerintem még elég nyitottak az igazságra, talán sokkal több értelme volna nekik elmagyarázni a dolgok valódi állását, szembesítve őket az igazsággal, amiről valószínűleg még ők sem tudhatnak. Én már régóta javaslom egy ébresztő jelegű újság összeállítását, amit akár buszokon is szét lehetne osztani a fiatalok között. És rajtuk keresztül már a szülőkhöz, nagyszülőkhöz, rokonokhoz, ismerősökhöz is eljuthatna az igazság egy kicsiny, de ébresztő szelete. Ha össze lenne gyűjtve egy-két oldalon, hogy mit érdemes megnézni, elolvasni a neten, ami úgy is a fiatalok kedvenc kikapcsolódási eszköze, ismerve az emberi kíváncsiságot, már csak azért is megnéznék, ott e van az ajánlót link alatti cikk, videó, mi egyéb. Csak egy fénymásoló kell hozzá a többi már adott, rengeteg információ formájában. Épp' ma olvastam el végig "Walther White" írását egy érdekes interjúról ami egy felettébb öntelt, és arrogáns zsidóval folytatott beszélgetésről szólt, "A rejtett zsarnokságról. Már ez az egy cikk is teljes egészében lemásolva, elgondolkoztatna sok fiatalt és a helyes útra terelhetne, szüleikkel együtt, az ébredés, a nacionalizmus útjára, ami nem egyenlő a Hitleri nácizmussal, mert ez tisztán a hazaszeretetről, a magyar identitásról szól. Ha pedig már a fiatalságot sem érdekli a saját jövője, amit el nem tudok képzelni, akkor már tényleg nagy a baj ebben az országban. A legnagyobb baj, hogy a legtöbb emberhez el sem jutnak a valós hírek, hisz minden média már zsidó kézben van, így az írott sajtó is, ami legalább akkora fegyver a kezükben, mint a televízió, rádió és persze a pénz. Kíváncsi volnék mind ezen dolgokról a klubtagok véleményére is. Úgy is most Imre nélkül nagyon megállt az élet a honlapon, úgymond megfeneklett. Kíváncsian várom a hozzászólásokat..
Üdv mindenkinek:Mormota1968.
Milyen
jövő vár rátok , apáitok nem hagytak rátok mást mint tartozást
, hogy jövőtök legyen nektek kell likvidálni a helytertókat , és
kiszolgáló bérenceket , hogy ne kamatrabszolgaként éljétek le
életeteket , dobáljatok egy pár benzines üveget kifosztóinkra
miütán a kanócot meg gyujtottátok !!!
Deres.tv
- Zsidó szervezésű az ukrán forradalom
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/deres-tv-zsido-szervezesu-az-ukran-forradalom/
Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/deres-tv-zsido-szervezesu-az-ukran-forradalom/
Egyre
több jel mutat arra, hogy az ukrán forradalom nem "spontán",
a nép akarata miatt tört ki, hanem nyugati-zsidó felforgatás
eredményeképpen. Elég csak megnézni, hogy egyből az IMF-hez
futottak hitelért, hogy a Jobbszektor Izraelnek tett hűségesküt,
és hogy ki is vezette a majdani téren az elitegységet.
A
majdani elitegység vezetői veterán zsidók voltak.
Zsidó veterán a majdani elitegység élén
Így
nevezik az alakulatot: majdani kék sisakosok. 40 férfiről és
nőről van szó, akik az elitegységet alkották a Majdanon. 35 fő
nem zsidó, akiket 5 izraeli veterán vezette, akik korábban az
IDF-ben (zsidó hadsereg) szolgáltak. Vezetőjük beceneve Delta. A
zsidó milícia kivette részét az ukrán forradalomból, a sisak
alatt kipát viselve - számoltak be róla a Jewish Telegraphic
Agency-nek
Számos
ukrán zsidó, beleértve Moshe Azman rabbit, aki az ország egyik
első számú rabbija, büszkélkedve megerősítette Delta
identitását és szerepét a még véget nem ért forradalomban.
A
kéksisakos név utalás az ENSZ kéksikasos békefenntartó erőire.
Egységükkel megakadályozták, hogy a felbőszült tömeg a
rendőrök által megszállt épületeket felgyújtsa.
Delta így nyilatkozott: "Ott bent tucatnyi tisztviselő volt, körülvéve 1200 demonstrálóval akik élve el akarták őket égetni. Közbeléptünk és tárgyaltunk a biztonságos kijutásukról. A probléma az volt, hogy a rendőrök a fegyvereik nélkül nem akartak elmenni, a rendeletekre hivatkozva. Delta a JTA-nak mondta, hogy egysége biztosította, hogy a tömeg hagyta fegyveresen távozni a kormányerők tagjait."
Delta így nyilatkozott: "Ott bent tucatnyi tisztviselő volt, körülvéve 1200 demonstrálóval akik élve el akarták őket égetni. Közbeléptünk és tárgyaltunk a biztonságos kijutásukról. A probléma az volt, hogy a rendőrök a fegyvereik nélkül nem akartak elmenni, a rendeletekre hivatkozva. Delta a JTA-nak mondta, hogy egysége biztosította, hogy a tömeg hagyta fegyveresen távozni a kormányerők tagjait."
Delta
izraelből emigrált 1990-ben és visszatért Ukrajnába és
üzletemberként dolgozott. A JTA-nak ezt nyilatkozta: jelentkeztem
hozzájuk, elkezdtem harcolni, megtanultam hogy kell egy városi
harcot végigvinni. Emberek követtek és egy csapat fiatal élén
találtam magam hamar, akik gyerekek voltak. A többi ex-idf-es akkor
jelentkezett, mikor megtudták, hogy ő vezeti a csapatot - meséli.
Delta
elmondta, hogy csapatuk kapcsolatban van a Svobodábal, akit gyakran
vádoltak antiszemitizmussal. "Nem tartozok hozzájuk, de
kapcsolatban vagyunk. Tudják hogy izraeli vagyok és ex-IDF-es. A
"Testvérüknek" hívnak. Amit a Svobodáról beszélnek,
az túlzás, ez tény. Nn nem szeretem őket, mivel ők álhatatlanok,
de nem antiszemiták."
Jelenleg
a kék sisakosok végzik a rendőri munkát, amivel megakadályozzák
a fosztogatásokat, őrjáratokat tartanak. De van egy másik
projektjük is Azman rabbival: a súlyos sérülteket, azokat is,
akik nem zsidók, Izraelbe menekítik repülővel, ott gyógyítják
meg őket. Mindent magán adományozok finanszírozásából - szól
a mese.
A Jobb Szektor hűséget fogadott Izraelnek
Az
ukrajnai izraeli nagykövetség tájékoztatása szerint február
26-án, Reuven Din El izraeli nagykövet találkozott az állítólag
„náci” és „fasiszta” Jobb Szektor elnevezésű szervezet
vezetőivel. Mint ismeretes, a Jobb Szektor tagjai voltak azok, akik
nem csupán a végső győzelemig folytatandó harcra tüzelték a
tüntetőket, de fegyvert is ragadtak a törvényesen megválasztott
ukrán államfő hatalmának megdöntése céljából.
A
nagykövetség tájékoztatása szerint a Dmitrij Jaros pártelnök
vezette küldöttség hangsúlyozta, hogy „toleráns politikát”
kívánnak követni a nemzeti kérdésekben. „A gyűlölködő
retorikát, különösképpen pedig az antiszemitizmust, a Jobb
Szektor nem csupán elítéli, de küzdelmet is folytat ellene,
minden törvényes eszközzel” – szögezte le Dmitrij Jaros, az
ukrán „náci” part vezetője. Mint mondta, mozgalmának célja
„egy demokratikus Ukrajna felépítése, átlátható, tiszta
kormányzat felállítása, a küzdelem a korrupció ellen, továbbá
egyenlő lehetőségeket kívánnak biztosítani minden nemzetnek,
céljuk a nép egységesítése és egy olyan állam megteremtése,
amelyet a nép irányít”.
A
tárgyaló felek továbbá megállapodtak abban, hogy „forró
drótot hoznak létre a provokációk megelőzése és a felmerülő
kérdések megvitatása céljából”. A „náci” mozgalom
vezetői hangsúlyozták, hogy „az idegengyűlölet minden
megnyilvánulását meg kell büntetni” – olvasható a kijevi
izraeli nagykövetség közleményében.
„Megtévesztéssel
háborúzz!” – hangzik a Moszad elhíresült jelszava. A cionista
irányítás alatt álló USA és Izrael jó ideje törekszik arra,
hogy saját beépített ügynökeik révén az agresszív
terjeszkedésükkel szemben álló erőket egymás ellen kijátsszák,
illetve a kevésbé veszélyesnek tűnő ellenséget a
legveszedelmesebbnek ítélt ellenségre uszítsák. A módszer
számos sikert hozott az elmúlt évtizedekben. Afganisztánban
például a Nyugattal ellenséges viszonyban álló radikális
iszlamista szervezeteket fegyverezték fel, és vetették be a
szovjet hadsereg ellen a 80-as években. Irakban az USA – miután a
végletekig élezték a felekezeti ellentétet – a síita milíciák
révén mért csapást a szunnita ellenállás központjaira,
Líbiában és Szíriában pedig úgyszintén az iszlám radikálisok,
sőt az al-Kaidához kötődő fegyveres csoportok segítségével
igyekezett a Nyugat zűrzavart kelteni, és a cionista hódítással
szembenálló rezsimeket megdönteni.
(az
elsősorban jobbról az első a későbbi donyecki rendőrfőnök?!)
Az
ellenségek egymás elleni kijátszásának módszere olyannyira
sikeresnek bizonyult, hogy most Ukrajnában is alkalmazzák. A
nemzeti eszmétől feltüzelt ukránok tömegei abban a reményben
vonultak az utcára, hogy végre egy szabad, független, mindenféle
korrupciótól és idegen befolyástól mentes, virágzó Ukrajnát
hozhatnak létre. A valóságban pedig a cionista világhódítók
céljait szolgálják. Ha esetleg a nacionalisták és a radikális
Jobb Szektor hívei ráébrednek arra, hogy csúnyán átverték
őket, és a cionista karámba beterelt hazájukban sem jólét, sem
függetlenség nincsen, már alighanem késő lesz.
Az
egész óriási megtévesztő műveletben a kulcsszerepet nem a NATO
hadereje játssza, hanem egyrészt a különböző ellenálló
mozgalmak legfelső vezetésébe beépített moszados és nyugati
ügynökök serege, másrészt pedig a hatékony pszichohadviselés.
A megtévesztő propaganda-hadjárat emberek tömegeit képes olyan
tettekre ösztönözni, amelyek saját érdekeikkel homlokegyenest
ellentétesek.
Adalék: Érdekes jegyzet került elő a Majdanról
Az
egyik sátortábor sikeres elfoglalása után találtak egy füzetet,
amiben a "mozgósítható" személyek telefonszámait és
egyéb elérhetőségeit tartották, valamint a kifizetéseket. Több
oldalon van sorolva, hogy ki mennyi hrivnyát illetve esetenként
USD-t kapott a kormányellenes tevékenységért.
2014.03.02.
18:06
Forrás:
Ne
várd meg , hogy itt is gyilkoljanak !!! lökd őket a közlekedési
eszközök alá !!!! Segíts nekik , hogy békére leljenek !!! Hisz
ezt tették velünk éveken át , miután , már a húsdarálók nem
üzemelhettek !!!!
Ukrajnára rátámadtak a cionisták
A
szerző nem merte kimondani , hogy a zsidó fasiszták !!!
Foggal-körömmel
A
cionisták foggal –körömmel ragaszkodnak a remélt új
zsákmányhoz. A zsákmány most Ukrajna. Ezek már létrehozták
egyebek mellett az EU-t, melynek célja, hogy a leigázott országok
felett koncentráltan gyakorolhassák a lopott, rablott pénzen
vásárolt fosztogató hatalmukat.
A leggazdagabb országokat fosztogatják legjobban, hiszen ott még van tartalék. A szegényebb országoktól sokkal gyorsabban elrabolták értékeiket. A prést ugyan fenntartják, de már egyre kevesebbet lehet tőlük kierőszakolni.
Erre a gazdasági és pénzszivattyúra akartak egy újabb forrást rácsatlakoztatni, ez az új erőforrás lett volna Ukrajna.
A leggazdagabb országokat fosztogatják legjobban, hiszen ott még van tartalék. A szegényebb országoktól sokkal gyorsabban elrabolták értékeiket. A prést ugyan fenntartják, de már egyre kevesebbet lehet tőlük kierőszakolni.
Erre a gazdasági és pénzszivattyúra akartak egy újabb forrást rácsatlakoztatni, ez az új erőforrás lett volna Ukrajna.
Az
élősködő cionisták új gazdatesteket vonnak be
A módszerek ugyanazok mindenben és mindenhol. A korrupt felső-vezetés és a nagyvállalatok, szabadkőműves atlantista páholyok, valamint fizetett, álcázott ügynökök befolyásán keresztül dolgoznak.
A bankárok EU nevezetű gyarmata ismét elérte pénzkitermelő képességének végső határát.
A módszerek ugyanazok mindenben és mindenhol. A korrupt felső-vezetés és a nagyvállalatok, szabadkőműves atlantista páholyok, valamint fizetett, álcázott ügynökök befolyásán keresztül dolgoznak.
A bankárok EU nevezetű gyarmata ismét elérte pénzkitermelő képességének végső határát.
Azt
a határt, amit még fegyveres háború nélkül, gazdasági
háborúval és pénzügyi nyomással képes valahogyan
fenntartani.
Az EU csónak léket kapott. Minden eladósított országa, mely a pénzoligarchiának termel közvetlen és közvetett irányítással vagyonokat, – méghozzá saját és a gyengébb országok lakosságának legkülönfélébb módon történő kizsigerelésével, – kénytelen szembenézni a fokozódó belső nyomással. A benne élő lakosság éles unió- és cion-ellenessége pattanásig feszült indulatokat gerjesztett. Ma a legtöbb ország inkább menekülne a meglékelt csónakból.
Az ilyen esetekben mindig új gazdatestet próbál megkaparintani. Erre volt példa a 2004-es csatlakozásunk is, amikor jellemzően nem nekünk volt szükségünk az unióra, hanem épp fordítva.
Az EU csónak léket kapott. Minden eladósított országa, mely a pénzoligarchiának termel közvetlen és közvetett irányítással vagyonokat, – méghozzá saját és a gyengébb országok lakosságának legkülönfélébb módon történő kizsigerelésével, – kénytelen szembenézni a fokozódó belső nyomással. A benne élő lakosság éles unió- és cion-ellenessége pattanásig feszült indulatokat gerjesztett. Ma a legtöbb ország inkább menekülne a meglékelt csónakból.
Az ilyen esetekben mindig új gazdatestet próbál megkaparintani. Erre volt példa a 2004-es csatlakozásunk is, amikor jellemzően nem nekünk volt szükségünk az unióra, hanem épp fordítva.
Ellenérdekek
Ukrajna elodázza az EU csatlakozást. Noha úgy látszott, hogy az előkészítő tárgyalások, az előzetes ígéretek, vesztegetések és fenyegetések meghozzák a kívánt eredményt a cionistáknak, és Vilniusban az ukránok szépen beállnak a sorba, s a grúzok és moldávok után aláírják a számukra hátrányos csatlakozási paktumot, ennek ellenére ez nem történt meg.
Ezért nem is maradt el a megtorlás. Valljuk be, nem is volt nehéz dolguk, a már jócskán liberalizált Ukrajnával. Könnyen ment, jó pénzért, tömegmegmozdulást finanszírozni.
Korrumpált bábjaik közül többen, pl. Klicskó és Timosenkó is aktivizálta magát, Júlia, akit már nem akarnak Európába se kimenekíteni, se gyógykezelni, felszólította az ukránokat a kormány megdöntésére. A cionisták az egyébként épp elég belső és külső problémával küzdő USA-t is aktivizálták, és az EU-s fenyegetőzést követően az amerikai vezetők is elítélték a tüntetők erőszakos feloszlatását és felszólították az ukrán kormányt a szólás- és gyülekezési szabadság tiszteletben tartására. Ezen kívül Steven Pifer egykori Ukrajnába akkreditált amerikai nagykövet megfenyegette Janukovicsot, hogy mind az USA, mind pedig az EU el fogja szigetelni. A litván és a svéd külügyminiszterek is szajkózták, hogy a békés Európa-párti tüntetőkkel, szembeni elnyomás komoly aggodalomra ad okot. Ez természetesen amolyan jereváni hír. Ahogy a cionisták ruszofóbiás vagdalkozása, a belügyekbe való beavatkozásról. Ráadásul az kiabál legjobban, akinek a háza ég.
A tüntetők aktívabb része nem volt éppen békés. Igaz, nem is ezért fizették őket. 50-100 eurót kaptak fejenként, hogy tüntetni menjenek, a “békés” tüntetők épületekbe hatoltak be oly módon, hogy teljesen békésen szétverték a bejáratot.
Akik valóban békések voltak, azok próbálták megállítani az erőszakosakat. Bár a tömegpszichózis dolgozik, ezért nem is kellett mindenkit lefizetni, elég volt csak megvezetni, hülyeségekkel megetetni őket.
Ugyanakkor sok közösségi oldalon a le nem fizetett, és az uniót irányítók bérencei által kizsigerelt emberek irigykedve reagáltak, hogy az ukránoknak olyan vezetője van, aki nem engedi hogy az országot megszállják a liberális uzsorás bérencek.
Nekünk sem volt ilyen szerencsénk.
Ukrajna elodázza az EU csatlakozást. Noha úgy látszott, hogy az előkészítő tárgyalások, az előzetes ígéretek, vesztegetések és fenyegetések meghozzák a kívánt eredményt a cionistáknak, és Vilniusban az ukránok szépen beállnak a sorba, s a grúzok és moldávok után aláírják a számukra hátrányos csatlakozási paktumot, ennek ellenére ez nem történt meg.
Ezért nem is maradt el a megtorlás. Valljuk be, nem is volt nehéz dolguk, a már jócskán liberalizált Ukrajnával. Könnyen ment, jó pénzért, tömegmegmozdulást finanszírozni.
Korrumpált bábjaik közül többen, pl. Klicskó és Timosenkó is aktivizálta magát, Júlia, akit már nem akarnak Európába se kimenekíteni, se gyógykezelni, felszólította az ukránokat a kormány megdöntésére. A cionisták az egyébként épp elég belső és külső problémával küzdő USA-t is aktivizálták, és az EU-s fenyegetőzést követően az amerikai vezetők is elítélték a tüntetők erőszakos feloszlatását és felszólították az ukrán kormányt a szólás- és gyülekezési szabadság tiszteletben tartására. Ezen kívül Steven Pifer egykori Ukrajnába akkreditált amerikai nagykövet megfenyegette Janukovicsot, hogy mind az USA, mind pedig az EU el fogja szigetelni. A litván és a svéd külügyminiszterek is szajkózták, hogy a békés Európa-párti tüntetőkkel, szembeni elnyomás komoly aggodalomra ad okot. Ez természetesen amolyan jereváni hír. Ahogy a cionisták ruszofóbiás vagdalkozása, a belügyekbe való beavatkozásról. Ráadásul az kiabál legjobban, akinek a háza ég.
A tüntetők aktívabb része nem volt éppen békés. Igaz, nem is ezért fizették őket. 50-100 eurót kaptak fejenként, hogy tüntetni menjenek, a “békés” tüntetők épületekbe hatoltak be oly módon, hogy teljesen békésen szétverték a bejáratot.
Akik valóban békések voltak, azok próbálták megállítani az erőszakosakat. Bár a tömegpszichózis dolgozik, ezért nem is kellett mindenkit lefizetni, elég volt csak megvezetni, hülyeségekkel megetetni őket.
Ugyanakkor sok közösségi oldalon a le nem fizetett, és az uniót irányítók bérencei által kizsigerelt emberek irigykedve reagáltak, hogy az ukránoknak olyan vezetője van, aki nem engedi hogy az országot megszállják a liberális uzsorás bérencek.
Nekünk sem volt ilyen szerencsénk.
Többes
haszon helyett pofonok
Amikor látták, hogy gazdasági csődbe vitték, a hiteleikkel bedöntötték az íreket, portugálokat, görögöket, olaszokat, és még más országokat meg persze minket is, keletre kezdtek tekintgetni, a következő kifosztandó országok után. Grúzia és Moldova megszerzése könnyen ment. Azerbajdzsántól megkapták az első pofont, majd pedig jött a biztos csatlakozónak látszó Ukrajna balegyenese.
Pedig ígéretekben, korrupcióban, aknamunkában nem volt hiány.
Nem felejtve, a cionista ország korábbi közvetlen erőszakolt betolakodását sem az EU-ba, – holott a Közel-Kelet sosem volt Európa része – emlékezünk még Izrael legutóbbi támadására is az ukránok ellen. Mikor is a tőle megszokott módon lefasiztázta Ukrajnát, egy Martin Schulz EP-elnöknek címzett nyílt levélben, amelyben mélységes aggályának adott hangot az Ukrajnában egyre növekvő „náci hangulat” (értsd: cionista kifosztás ellenesség) miatt. Nisszim Ze’ev parlamenti képviselő az Európai Parlamentnek szóló levél aláírása után kijelentette: „Vérfürdő lesz, ha most nem lépünk. A nácizmus előtt gátat kell emelni, míg nem késő.” (Értse mindenki úgy, ahogy akarja, mi ezt fenyegetésként értékeljük.)
Ukrajna csatlakozási feltételének szabta a kézivezérelt EU, hogy állapodjon meg az IMF-el. Ha még emlékszünk, nálunk is az IMF és a világbanki megállapodás magyarán a hitelcsapda volt az első lépés az EU-s szakadék felé, sok évvel korábban a gengszterváltás előtt. Az IMF megállapodás Ukrajna szerencséjére nem jött össze. Bár jelenleg jelentős IMF hitel adóssággal küzd.
Szintén feltétel volt – egyebek mellett – a NATO csatlakozás, hivatalosan „stratégiai partnerség Ukrajnában és az Egyesült Államokban”. A 2010-es parlamenti pártok aláírták a koalíciós megállapodást, ami a lényegében elfogadta a Charta végrehajtását, miszerint Ukrajna tagja lesz a NATO-nak.
További elvárás a társulási tervezet, mely közvetlen külföldi befektetések beáramlását tenné lehetővé, illetve melytől az ukránok (naivan) az ukrán gazdaság versenyképességének növelését várták. Természetesen a csatlakozással egyidejűleg Ukrajnát elszigetelték volna a vámuniótól, az úgynevezett „európai értékek” és harmonizáció jegyében a liberalizáció (média liberalizációs is!) és a deregulácó, valamint a szabad kereskedelmi vagy társulási megállapodások is bevezetésre kerültek volna. (Ahogy nálunk is). Sőt, az EU, médiával, demonstrációkkal, demokráciával és az életszínvonal szemben támasztott kettős mércés követelményei is.
Amikor látták, hogy gazdasági csődbe vitték, a hiteleikkel bedöntötték az íreket, portugálokat, görögöket, olaszokat, és még más országokat meg persze minket is, keletre kezdtek tekintgetni, a következő kifosztandó országok után. Grúzia és Moldova megszerzése könnyen ment. Azerbajdzsántól megkapták az első pofont, majd pedig jött a biztos csatlakozónak látszó Ukrajna balegyenese.
Pedig ígéretekben, korrupcióban, aknamunkában nem volt hiány.
Nem felejtve, a cionista ország korábbi közvetlen erőszakolt betolakodását sem az EU-ba, – holott a Közel-Kelet sosem volt Európa része – emlékezünk még Izrael legutóbbi támadására is az ukránok ellen. Mikor is a tőle megszokott módon lefasiztázta Ukrajnát, egy Martin Schulz EP-elnöknek címzett nyílt levélben, amelyben mélységes aggályának adott hangot az Ukrajnában egyre növekvő „náci hangulat” (értsd: cionista kifosztás ellenesség) miatt. Nisszim Ze’ev parlamenti képviselő az Európai Parlamentnek szóló levél aláírása után kijelentette: „Vérfürdő lesz, ha most nem lépünk. A nácizmus előtt gátat kell emelni, míg nem késő.” (Értse mindenki úgy, ahogy akarja, mi ezt fenyegetésként értékeljük.)
Ukrajna csatlakozási feltételének szabta a kézivezérelt EU, hogy állapodjon meg az IMF-el. Ha még emlékszünk, nálunk is az IMF és a világbanki megállapodás magyarán a hitelcsapda volt az első lépés az EU-s szakadék felé, sok évvel korábban a gengszterváltás előtt. Az IMF megállapodás Ukrajna szerencséjére nem jött össze. Bár jelenleg jelentős IMF hitel adóssággal küzd.
Szintén feltétel volt – egyebek mellett – a NATO csatlakozás, hivatalosan „stratégiai partnerség Ukrajnában és az Egyesült Államokban”. A 2010-es parlamenti pártok aláírták a koalíciós megállapodást, ami a lényegében elfogadta a Charta végrehajtását, miszerint Ukrajna tagja lesz a NATO-nak.
További elvárás a társulási tervezet, mely közvetlen külföldi befektetések beáramlását tenné lehetővé, illetve melytől az ukránok (naivan) az ukrán gazdaság versenyképességének növelését várták. Természetesen a csatlakozással egyidejűleg Ukrajnát elszigetelték volna a vámuniótól, az úgynevezett „európai értékek” és harmonizáció jegyében a liberalizáció (média liberalizációs is!) és a deregulácó, valamint a szabad kereskedelmi vagy társulási megállapodások is bevezetésre kerültek volna. (Ahogy nálunk is). Sőt, az EU, médiával, demonstrációkkal, demokráciával és az életszínvonal szemben támasztott kettős mércés követelményei is.
De
augusztusban még az EU úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna csatlakozása
még nem lehetséges, mivel Ukrajna a fenti magas európai normáknak
és előírásoknak (sic!) nem felel meg. Feltehetően úgy
képzelték, hogy így nyomást gyakorolhatnak Ukrajnára.
Milyen
többes haszonra számítottak az EU haszonélvezői?
A 48 milliós Ukrajna leigázása – azaz EU-ba kényszerítése többes haszonnal járna a cionistáknak. Elsőként is Oroszország, az atlantisták egyik legfőbb ellenfelének körbezárása, és lehetséges bekebelezése, úgy gazdasági, politikai, mint katonai eszközökkel.
A 48 milliós Ukrajna leigázása – azaz EU-ba kényszerítése többes haszonnal járna a cionistáknak. Elsőként is Oroszország, az atlantisták egyik legfőbb ellenfelének körbezárása, és lehetséges bekebelezése, úgy gazdasági, politikai, mint katonai eszközökkel.
gazdasági
haszon
Fontos mezőgazdasági és ipari övezet (hadiipari is), Ukrajna adta egykor a teljes szovjet mezőgazdasági termelés 1/4-ét, s a természeti adottságai révén jelenleg is Európa vezető élelmiszer-szállítója lehetne. A világpiaci árnál alacsonyabb fémipari és gépipari termékeket állít elő. Jelenleg folyik a nehézipar privatizációja és az ipari szerkezet átalakítása. Ebbe települhetnének be a nemzetközi pénzoligarchia pénzszivattyúzó multi cégei.
Könnyű préda, mert energiaszükségletének 85%-a importból származik, ezért nagy a külgazdasági függősége, mely kiszolgáltatottá teszi az országot a nemzetközi változásoknak.
A fosztogató óriás bankok számára meg egyenesen szűzföld.
A Világbank, már októberben „tanácsolta” Ukrajnának, hogy emelje a gáz árát a lakosság számára; ezt a durva beavatkozást az ukrán belügyekbe, hatékonyságnak és modernizációnak nevezve.
Ukrajna belső és külső piacainak megszerzése, ahová nem mellékesen az ellenőrizhetetlen uniós szemetet könnyebben lehet eladni az unió gazdáinak reménye szerint.
Fontos mezőgazdasági és ipari övezet (hadiipari is), Ukrajna adta egykor a teljes szovjet mezőgazdasági termelés 1/4-ét, s a természeti adottságai révén jelenleg is Európa vezető élelmiszer-szállítója lehetne. A világpiaci árnál alacsonyabb fémipari és gépipari termékeket állít elő. Jelenleg folyik a nehézipar privatizációja és az ipari szerkezet átalakítása. Ebbe települhetnének be a nemzetközi pénzoligarchia pénzszivattyúzó multi cégei.
Könnyű préda, mert energiaszükségletének 85%-a importból származik, ezért nagy a külgazdasági függősége, mely kiszolgáltatottá teszi az országot a nemzetközi változásoknak.
A fosztogató óriás bankok számára meg egyenesen szűzföld.
A Világbank, már októberben „tanácsolta” Ukrajnának, hogy emelje a gáz árát a lakosság számára; ezt a durva beavatkozást az ukrán belügyekbe, hatékonyságnak és modernizációnak nevezve.
Ukrajna belső és külső piacainak megszerzése, ahová nem mellékesen az ellenőrizhetetlen uniós szemetet könnyebben lehet eladni az unió gazdáinak reménye szerint.
politikai
haszon
Ukrajna FÁK közösségről, és a vámunióról való leválasztása, erős negatív hatással lehet a jelenleg vele gazdasági kapcsolatban álló országokra. Az EU-ba történő csatlakozás amúgy is generálná korábbi partnerei irányába a lehetőségek beszűkülését épp úgy, mint eddigi politikai kapcsolatait. Férjhez menni és szűznek maradni egyidejűleg nemigen lehet. Főként az orosz szövetség, kapcsolat beszűkülése, és várható romlása jelenthet hátrányt, egyben az EU-ra való ráutaltságot. Ukrajnának azonban több jelenlegi uniós országgal sem túl felhőtlen a kapcsolata.
Azonban az EU eme új szövetségesével ismét terjeszkedhetne kelet felé. Közvetlen hozzáférése lenne az Azovi- és a Fekete- tengerre. Nagyrészt kerítés nélküli határait az északi résztől (Lettország, Észtország – 2004) keleten is egészen Oroszországig tolhatná. Ez egyébként katonai szempontból sem elhanyagolható. Hiszen dél (Grúzia – 2013) felől is az orosz határnál van.
A korábban vitatott hovatartozású Krím-félsziget (a krími tatárok földje), mely jelenleg autonóm köztársaság státusszal bír, feltehetően további vitákat fog generálni az EU és Oroszország között, mellyel akár fegyveres konfliktus ürügye is lehet. (Az orosz Fekete-tengeri flotta is itt állomásozik).
Amúgy Kína épp a múlt hónap elején hozott tető alá Ukrajnával egy 3 millió hektáros földterületre (ez kb. egy Belgium méretű terület) vonatkozó bérleti szerződést, röpke 99 évre. Mi több, nem hivatalos információ, hogy Kína nem fog ennyivel megelégedni, és azt tervezi, hogy bérel egy másik 9-17.000.000 hektáros területet is, mely területenkívüliséget fog élvezni, azaz kínai fennhatósága alá fog kerülni.
Ukrajna FÁK közösségről, és a vámunióról való leválasztása, erős negatív hatással lehet a jelenleg vele gazdasági kapcsolatban álló országokra. Az EU-ba történő csatlakozás amúgy is generálná korábbi partnerei irányába a lehetőségek beszűkülését épp úgy, mint eddigi politikai kapcsolatait. Férjhez menni és szűznek maradni egyidejűleg nemigen lehet. Főként az orosz szövetség, kapcsolat beszűkülése, és várható romlása jelenthet hátrányt, egyben az EU-ra való ráutaltságot. Ukrajnának azonban több jelenlegi uniós országgal sem túl felhőtlen a kapcsolata.
Azonban az EU eme új szövetségesével ismét terjeszkedhetne kelet felé. Közvetlen hozzáférése lenne az Azovi- és a Fekete- tengerre. Nagyrészt kerítés nélküli határait az északi résztől (Lettország, Észtország – 2004) keleten is egészen Oroszországig tolhatná. Ez egyébként katonai szempontból sem elhanyagolható. Hiszen dél (Grúzia – 2013) felől is az orosz határnál van.
A korábban vitatott hovatartozású Krím-félsziget (a krími tatárok földje), mely jelenleg autonóm köztársaság státusszal bír, feltehetően további vitákat fog generálni az EU és Oroszország között, mellyel akár fegyveres konfliktus ürügye is lehet. (Az orosz Fekete-tengeri flotta is itt állomásozik).
Amúgy Kína épp a múlt hónap elején hozott tető alá Ukrajnával egy 3 millió hektáros földterületre (ez kb. egy Belgium méretű terület) vonatkozó bérleti szerződést, röpke 99 évre. Mi több, nem hivatalos információ, hogy Kína nem fog ennyivel megelégedni, és azt tervezi, hogy bérel egy másik 9-17.000.000 hektáros területet is, mely területenkívüliséget fog élvezni, azaz kínai fennhatósága alá fog kerülni.
hadászati,
stratégiai haszon
Ebben az aljas tervben fontos szerepet kaptak a románok* is (ahová, mint tudjuk a cionisták már gazdasági és katonai vonatkozásban is hídfőállásokat létesítettek akárcsak a NATO)
Nem pusztán természeti kincseinek, vagyonának, nemzeti értékeinek megszerzése a cél, hanem egy ennél fontosabb ász is van a kártyákban. Ugyanis Ukrajna megszerzésével a cionisták katonailag is betennék a lábukat az ajtóba. Hiszen a most még orosz katonai bázisok szinte közvetlenül NATO „ölébe hullanának”, azaz Oroszország határánál állhatnak, közvetlen kontaktus lehet a Balti-tengeren épp úgy, mint a Fekete-tengernél.
Április 21-én Viktor Janukovics megállapodást írt alá az orosz elnök, Dmitrij Medvegyevvel, az orosz Fekete-tengeri Flotta kiterjesztéséről 2042-ig. Ez az 1997-es „stratégiai partnerség” kiterjesztése, mikor is a flotta bázist kapott a krími Szevasztopolban.
Ráadásul Ukrajna a Kínával is jó kapcsolatokat ápol katonai technika gyártása, és az orosz technika eladása területén.
S ha Kínának eladja, miért ne adná el az EU-nak is?
Ebben az aljas tervben fontos szerepet kaptak a románok* is (ahová, mint tudjuk a cionisták már gazdasági és katonai vonatkozásban is hídfőállásokat létesítettek akárcsak a NATO)
Nem pusztán természeti kincseinek, vagyonának, nemzeti értékeinek megszerzése a cél, hanem egy ennél fontosabb ász is van a kártyákban. Ugyanis Ukrajna megszerzésével a cionisták katonailag is betennék a lábukat az ajtóba. Hiszen a most még orosz katonai bázisok szinte közvetlenül NATO „ölébe hullanának”, azaz Oroszország határánál állhatnak, közvetlen kontaktus lehet a Balti-tengeren épp úgy, mint a Fekete-tengernél.
Április 21-én Viktor Janukovics megállapodást írt alá az orosz elnök, Dmitrij Medvegyevvel, az orosz Fekete-tengeri Flotta kiterjesztéséről 2042-ig. Ez az 1997-es „stratégiai partnerség” kiterjesztése, mikor is a flotta bázist kapott a krími Szevasztopolban.
Ráadásul Ukrajna a Kínával is jó kapcsolatokat ápol katonai technika gyártása, és az orosz technika eladása területén.
S ha Kínának eladja, miért ne adná el az EU-nak is?
*Ukrajna kapcsolata feszült Romániával, a Chernivtsi régióban a Duna-deltánál található Kígyók szigete miatt területi vita támadt a két ország között. 2009. február 3-án, a hágai Nemzetközi Bíróság 70%-ban a románoknak ítélte kontinentális talapzat gazdag olaj -és a gáz lelőhelyét.
Ukrán
adatok
Területe: 603.628 km² és ezzel Oroszország után Európa második legnagyobb területű állama.
Ukrajna egy autonóm köztársaságra (Krími Autonóm Köztársaság), 24 területre (oblaszty), és két önálló, a központi szerveknek közvetlenül alárendelt városra (Kijev és Szevasztopol, hivatalos elnevezéssel köztársasági jelentőségű városok) oszlik. E 27 területi egységet összefoglalóan régióknak nevezik.
Ukrajna hivatalos nyelve az ukrán, ám lakosságát tekintve egyáltalán nem tekinthető nemzetállamnak, mivel az ukránok a lakosság mindössze 71%-át teszik ki (ide számítva Kárpátalja ruszin lakosságát is). A keleti és délkeleti területeken jelentős orosz kisebbség él (21%). Az országban magyarok, fehéroroszok, románok (moldávok), lengyelek és tatárok is élnek.
Amúgy, noha a lakosság 67%-a ukrán anyanyelvű és 29%-a orosz anyanyelvű, ennek ellenére a lakosság 53%-a ukránul, 45% oroszul kommunikál.
Területe: 603.628 km² és ezzel Oroszország után Európa második legnagyobb területű állama.
Ukrajna egy autonóm köztársaságra (Krími Autonóm Köztársaság), 24 területre (oblaszty), és két önálló, a központi szerveknek közvetlenül alárendelt városra (Kijev és Szevasztopol, hivatalos elnevezéssel köztársasági jelentőségű városok) oszlik. E 27 területi egységet összefoglalóan régióknak nevezik.
Ukrajna hivatalos nyelve az ukrán, ám lakosságát tekintve egyáltalán nem tekinthető nemzetállamnak, mivel az ukránok a lakosság mindössze 71%-át teszik ki (ide számítva Kárpátalja ruszin lakosságát is). A keleti és délkeleti területeken jelentős orosz kisebbség él (21%). Az országban magyarok, fehéroroszok, románok (moldávok), lengyelek és tatárok is élnek.
Amúgy, noha a lakosság 67%-a ukrán anyanyelvű és 29%-a orosz anyanyelvű, ennek ellenére a lakosság 53%-a ukránul, 45% oroszul kommunikál.
Ukrajnában
1991 óta az első népszámlálást, 2001-ben tartották. Ukrajna
több, mint 3 millió embert vesztett a ’90-es években. A 1989-es
11,3 millió oroszból 8,3 millió lett 2001-re. Közben az ukránok
száma nemhogy csökkent, de még emelkedett is némileg. Ebben a
folyamatban az is szerepet játszhat, hogy sok orosz anyanyelvű
ukránnak vallja magát (1989-ben az önmagukat ukránnak vallók 12
%-a orosz anyanyelvű volt). Így ma már Ukrajna lakóinak 78%-a
ukrán, az oroszok aránya 17 %-ra csökkent. Ezen kívül egyetlen
más nép aránya sem éri el az 1%-ot. Ukrajna az egyetlen
posztszovjet állam, ahol jelentősebb számú magyar kisebbség él,
Kárpátalján 151 ezer magyar, akik Zakarpatszkaja oblaszty
népességének 12 %-át teszik ki. A lengyelek ma már csak 144
ezren maradtak, a zsidókból alig több, mint 100 ezer él
Ukrajnában.
A drasztikus népességfogyás, amellyel Ukrajna is szembesül, – Ukrajna lakossága az 1991-es függetlenedés és rendszerváltás óta 2008 elejére 52 millióról 46 millióra, 1993-2013 között a összesen 6,7 millió emberrel csökkent – a fentieken túl más okra is visszavezethető. Ugyanis 17 év alatt 30 millió abortuszt hajtottak végre.
Az életszínvonal romlása, és a munkanélküliség nem indokolja 30 millió potenciális élet kioltását. A liberalizmus fertője, annál inkább.
A demográfiai válsággal kapcsolatban az ENSZ előrejelzések is elég negatívak, ezek szerint Ukrajna lakossága 2050-re 30 millió főre csökken.
Kor, és nem szerinti megoszlás:
A drasztikus népességfogyás, amellyel Ukrajna is szembesül, – Ukrajna lakossága az 1991-es függetlenedés és rendszerváltás óta 2008 elejére 52 millióról 46 millióra, 1993-2013 között a összesen 6,7 millió emberrel csökkent – a fentieken túl más okra is visszavezethető. Ugyanis 17 év alatt 30 millió abortuszt hajtottak végre.
Az életszínvonal romlása, és a munkanélküliség nem indokolja 30 millió potenciális élet kioltását. A liberalizmus fertője, annál inkább.
A demográfiai válsággal kapcsolatban az ENSZ előrejelzések is elég negatívak, ezek szerint Ukrajna lakossága 2050-re 30 millió főre csökken.
Kor, és nem szerinti megoszlás:
0-9
év – 9.4%
10-19 év – 15,2%20-29 év – 14,3%
30 – 39 év – 13,7%
40 – 49 év – 15.1%
50 – 59 év – 10,9%
60-69 év – 11,4%
70 – 79 év – 7,8%
több mint 80 éves – 2,2
10-19 év – 15,2%20-29 év – 14,3%
30 – 39 év – 13,7%
40 – 49 év – 15.1%
50 – 59 év – 10,9%
60-69 év – 11,4%
70 – 79 év – 7,8%
több mint 80 éves – 2,2
2011
szeptember 1-jén a hivatalosan a munkanélküliek száma 432.400 fő,
bár számuk csökken. Ez azt jelenti, hogy a munkaképes korú
lakosság – a 18-62 év közé eső 28,1 millió fő – mintegy
1,6%-a munkanélküli, bár hivatalosan, statisztikailag 8,5% a
munkanélküliségi ráta.
A 2001-es adatok szerint a férfiak és nők aránya is változott, ma az ukrajnai lakosságot 46,3%-ban (22.441.000 fő) férfiak és 53,7%-ban (26.016.000 fő) nők alkotják.
A 2001-es adatok szerint a férfiak és nők aránya is változott, ma az ukrajnai lakosságot 46,3%-ban (22.441.000 fő) férfiak és 53,7%-ban (26.016.000 fő) nők alkotják.
Cathair Donegal – Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda
Források: Wikipédia /posztinfo / ruvr.ru
Igen
a zsidó fasiszták , kik a birodalmi amerikából intézték a
támadást , hisz Amerikát már rég gyarmatává tette a cionista
vakoló világelit !!! , Kik elsőként a gládio zsoldosaikat
vetették be , hogy a polgárháborút kirobbanthassák !!!. Ne
várjuk meg hogy hazánkból is polgárháborús hadszinteret
csináljanak , az önvédelemre készüljünk fel , és a gladiós
gyanus elemeket likvidáljuk !!! Ezek mind vakolós irányítás
alatt állnak , egy két páholyt is fel kell hyujtani , hogy
önmagukkal foglalkozzanak , és ne a polgárháborút készítsék
elő hazánkban !!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése