2019. október 4., péntek

Szervkereskedelmi körkép




































Szervkereskedelmi körkép




Emberi szervekkel is kereskedtek az amerikai rabbik – A vesét 10 ezer dollárért vették és 150-ért adták
Amint arról korábban beszámoltunk, az egyesült államokbeli New Jersey államban, Brooklynban nemzetközi pénzmosó és politikai korrupciós bűnbandát tartóztatott le csütörtökön az FBI. Az összesen 44 letartóztatott többsége zsidó, köztük öt rabbi és más zsidó közéleti ember. Az izraeli Vállá!Hádásot című hírportál újabb részleteket közölt a hatalmas botrányról. 

A bűnöző zsidók csütörtöki letartóztatásról készült fényképek

A letartóztatott zsidók között a pénzügyi bűncselekmények mellett izraeli donorok által adományozott emberi szervekkel kereskedő személyek is vannak. A zsidók ezen kívül hamisított luxuscikkeket is áruba bocsátottak. 

Az izraeli sajtó közben leközölte a 44 letartóztatott személy nevét, és az általuk elkövetett bűncselekményeket. A listáról megtudjuk például, hogy egy Lévi-Jichák Rosenbaum nevű brooklyni zsidót illegális szervkereskedés miatt vettek őrizetbe a hatóságok. 

A pénzmosás és egyéb pénzügyi bűncselekmények miatt lefogott tizennégy személy egytől egyig zsidó: Élijáhu Ben Hájjim, Smulik Kohén, Lévi Deutsch, Jesájáhu Ehrental, Mordeháj Fisch, Jolie Gertner, David S. Goldhirsch, Saul Cassin, Edmund Nahum, Abe Pollack, Lavel Schwartz, Binjamin Spirá, Náftáli Weber és Árjé Weiss. 
Saul Cassin rabbi, Deal városka szefárd főrabbijának fia is a letartóztatottak között van. Vele együtt összesen öt rabbit vettek őrizetbe csütörtökön az FBI emberei. Az FBI három éven keresztül nyomozott a brooklyni és a New Jersey állambeli Deal városka szíriai és askenázi eredetű zsidó közösségein belül, míg fölgöngyölítettek a nemzetközi bűnbandát. 

A nyomozók kezdetben az Izrael közbeiktatásával elkövetett pénzmosás bűncselekményének szálait vizsgálták, miközben lebuktak az emberi szervekkel, elsősorban vesével, illetve luxuscikkekkel illegálisan kereskedő zsidók is. 

A politikai korrupció miatt letartóztatottak között a spanyol ajkú keresztények és az egy szál muszlim arab Máher A. Halíl díszes társaságában szintén sok a zsidó, mint például Jichák Friedländer, Simon Haber és Mose Altman. 

Az FBI állítása szerint a New Jerseyben letartóztatott zsidó szervkereskedők 10 ezer dollárért vásároltak egy vesét Izraelben, amit 150 ezer dollárért adtak el Amerikában. Tiszta haszon.




Illegális szervkereskedők és más súlyos bűntények 

Egy izraeli és két ukrán állampolgár ül jelenleg illegális szervkereskedelemben való részvétel  alapos gyanújával  vizsgálati fogságban, mondta el újságírók előtt Anatolij Petrunya, Kárpátalja ügyésze.  Két bűnper  gyanúsítottjai  mintegy három tucat ukrán állampolgár belső szerveit,  többségében veséjét operálták ki és adták el tetemes haszonnal. A nagy port felvert ügyben még nem zárult le a nyomozás, ezért nem árulhat el bővebb részleteket, mondta az ügyész. Annyi bizonyos, hogy vidékünkön ez az első ilyen jellegű bűncselekmény. A nyomozást ráadásul az ország más régióira is ki kell terjeszteni, hogy  valamennyi esetre fény derüljön. Egyes szálak pedig Azerbajdzsánba vezetnek. A pert minden bizonnyal Kijevben fogják lebonyolítani. Az ügyészség  a maga részéről mindent megtett  a bűnözési hullám visszaszorításáért, ám ennek ellenére jelentősen romlott  a helyzet. Anatolij Petrunya elmondta, az év nyolc hónapja alatt  Kárpátalján 4744 bűncselekményt regisztráltak, 22,6 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Kivált az aggasztó, hogy közel 36 százalékkal nőtt a súlyos és rendkívül súlyos  esetek száma. Az sem örömteli, hogy kétszeresére emelkedett a vagyon elleni cselekmények száma. Az idén  1837 lopásról, lakásbetörésről készült jegyzőkönyv. Igaz, egyes erőszakos cselekményekből, például szándékos emberölésből,  halált okozó testi sértésből, illetve fegyveres rablásból  és zsarolásból  valamelyest kevesebb történt. A kriminogén helyzet romlásának okát az ügyész  az egyre nehezedő megélhetésben látja. Közrejátszik az is, hogy  ugyancsak bűncselekményként kezelik azokat az eseteket, melyekben a kárösszeg eléri a 85 hrivnyát. Korábban ennek a többszöröséért  csupán  szabálysértési eljárást is indítottak. De még ezzel együtt is az ország legkevésbé problémás régiója vagyunk. Országos átlagban tízezer  lakosra 73 bűncselekmény jut, nálunk 38. Ukrajnában ez az egyik legjobb mutató. Az ügyészség nyomozói az idén 576  ügyben nyomoztak, 337 esetet már felderítettek és 319-et átadtak az igazságszolgáltatásnak. Ezek sorában minden harmadik  foglalkozási körben elkövetett visszaélés,  ötödrészük pedig felelős beosztású személyek által elkövetett sikkasztás, hatáskörtúllépés,  vesztegetés. Az elkövetők által okozott anyagi kár összege meghaladja a 12,6 millió hrivnyát. Az ügyészség munkatársainak köszönhetően  az összeg 58 százalékát már a nyomozati szakaszban sikerült visszatéríteni. A folyamatban lévő peres ügyek közül  Anatolij  Petrunya megemlítette a tiszaásványi polgármester elleni bűnvádi eljárást. Ő állítólag 800 000 hrivnya kenőpénzt fogadott el  egy parcella kijelöléséért. Nyomozati szakaszban van  a megyei földhivatal vezetőjének ügye, akit 8000 dollár kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak. Hasonló eljárás folyik  Bótrágy  tanácselnöke, az Ilosvai Járási Munkaügyi és Szociális Osztály főszakembere  és még seregnyi  felelős beosztású személy ellen. Továbbra is számos visszaélés, törvénytelenség  történik az alkalmazotti  bérek folyósítása körül. Az ügyészség által lefolytatott vizsgálatok után 19 esetben indult bűnvádi eljárás, 179 szabálysértési eljárás keretében 14,2 millió hrivnya szándékosan visszatartott fizetést  írtak jóvá és térítettek  meg az alkalmazottaknak. A szerv tevékenységi köre kiterjed  a feketemunkát végzők, illetve  illegális munkaerőt alkalmazó cégek, vállalkozások felderítésére is. Ez évben 12 bűnvádi eljárást indítottak  a foglalkoztatási  jogszabályok durva megsértői ellen. Az ügyész sajnálatosnak nevezte  a fiatalkori bűnözés terjedését. Egy éve 190 esettel számoltak, az idén 332 bűncselekmény fűződik  tizennyolc éven aluliak nevéhez. A gyerekek egyre korábban nyúlnak alkohol és kábítószer után. S bár ez egyre súlyosbodó probléma, Kárpátalja még mindig az ország legkevésbé fertőzött  megyéje. Anatolij Petrunya kitért még néhány, korábban nagy port felvert esetre. Elmondta például, hogy  bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást  Szerhij Ratusnyak ellen. Ungvár regnáló polgármesterét  antiszemitizmussal,  garázdasággal és súlyos testi sértés okozásával vádolták, de egyik sem nyert bizonyítást. Balogh Csaba 

Harc a szervkereskedelem ellen


Újfajta harcot hirdettek április végén a Fülöp-szigeteken feketén dolgozó szervkereskedők ellen. Akár húsz év börtönbüntetést is kaphatnak azok, akiket emberi testrészekkel való üzletelésen érnek.

A Fülöp-szigeteken a legsúlyosabb problémát a vesével való kereskedés jelenti. Főleg tengerentúli betegek érkeznek, akik komoly összegeket fizetnek egy-egy szervért, amelyre sokszor több hónapot is kénytelenek várni. A vesét aztán vagy elküldik a páciensnek, vagy ő utazik érte a Fülöp-szigetekre, ahol egy műtét keretében, mintegy nyolc millió forintnak megfelelő összegért cserébe a beültetést is elvégzik.
Több gengszterbanda is próbál hasznot húzni a gazdagabb országok betegeiből, amihez saját országuk egészséges szegényeit használják fel, hiszen 250 ezer és másfél millió forint közötti összeget fizetnek azoknak, akik hajlandóak alávetni magukat egy ilyen műtétnek. Sokszor adnak fel hirdetéseket jól fizető állásokra, amelyre a jelentkezők szép számmal meg is érkeznek. A cég „helyszínén” éri aztán az érdeklődőket a meglepetés, hogy tulajdonképpen mivel is kell fizetniük, hogy ők is megkapják a sokszor a létfenntartáshoz szükséges összeget, amely számukra annyira csábító, hogy sokszor nem tudnak nemet mondani.
Kína és Pakisztán után Fülöp-szigetek a harmadik legjelentősebb ország az illegális szervkereskedelemben. Francisco Duque fülöp-szigeteki egészségügyi miniszter szerint a szervkereskedők „dőzsölnek a szegénységünkön”. Hozzátette, hogy csupán 2002 és 2006 között hatvan százalékkal nőtt azok száma, akik részt vettek az üzletelésben, és a szám világszerte növekszik.
Egyiptomban például, ahol a szegények száma szintén nagyon magas, sokan választják valamely szervük eladását, illetve testük megcsonkítását azért, hogy pénzt szerezzenek. Nemcsak megélhetési problémák miatt szánják rá magukat az emberek, hanem azért is, hogy megvalósítsák az álmaikat: jobb autót vagy egy nyaralót vegyenek. Mohamed Queita, egyiptomi parlamenti képviselő tizenkét éve küzd a szervkereskedelem szabályozásáért. „Ez a legszörnyűbb kereskedelmi fajta egész Egyiptomban, rosszabb, mint a rabszolgaság” – mondta. Csak Kairó kórházaiban mintegy ezerötszázan találhatók a várólistán olyanok, akik alá akarják vetni magukat a műtétnek. Queita szerint az Arab-öbölbeli gazdagok mintegy szervpótléknak tekintik a szegény egyiptomiakat, akikhez a kereskedők vezetik őket.
Amerikában szinte minden nap halnak meg olyanok, akik különféle szervekre várakoznak. Noha a szegény országokból származó szerv nyilván olcsóbb, mégsem biztos, hogy mindenféleképpen megéri megvásárolni azt. Az amerikaiak szervezete ugyanis a nem túl egészséges táplálkozás miatt nem képes úgy működni, hogy az alkalmas legyen bármilyen eredetű szerv befogadására. A Fülöp-szigetek döntése értelmében ezentúl csak a vérszerinti tengerentúli rokonok léphetnek fel igénylőként szervekért. Kérdés persze, hogy a korábban szervturizmust ajánló cégek mit fognak szólni a döntéshez, hiszen ezentúl nem ajánlhatnak olyan turista utakat, amelyek a városnézés, a full-extrás, kirándulásos programok mellett még egy gyors szervátültetést is magukban foglalnak.


Újabb zsidó szervkereskedő maffia bukott le
A romániai, az USA-béli, s a Haitin történt talmudi bűnesetek után most Ukrajnában leplezték le az illegális zsidó szervkereskedő maffia egyik ágát.
Az ukrán belügyminisztérium cyberbűnözés és emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője, Jurij Kucser csütörtökön jelentette be a botrányos eset leleplezését, kijevi sajtótájékoztatóján. Az ukrán-izraeli "közös vállalkozás Ukrajnából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Moldáviából, és Üzbegisztánból toborzott szervdonorként szolgáló személyeket, majd Azerbajdzsánba és Ecuadorba küldték őket szervkivételre. Végül a szerveket főleg Izraelbe juttatták, de gazdag európai és ázsiai pácienseknek (recipiensek) is adtak el belőlük, átültetve beléjük. (Feltehető, hogy elsősorban szintén zsidó származásúak voltak a "rászorulók".)
Mint közölték, a 12 főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a maffiának az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is. Az általában hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét személy foglalkozott Ukrajna több megyéjében, többek közt Kárpátalján.
Az interneten megjelenő hirdetésekben 10 ezer dollárt ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak; a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket részesítették előnyben. A rendőrség információi szerint a bűnszövetkezet csaknem három éven át működött. A recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, a transzplantációt végző ukrán orvosok markát pedig 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves "forgalma" mintegy 18 millió dollárra rúgott, a szervezők "tiszta" nyeresége meghaladta a 15 millió dollárt. Kucser azt is elmondta, hogy a maffia tagjai, akikre egy rendőrségi akció során Kijevben csaptak le, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomására jutott két Ecuadorban végzett műtét is, valamint több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki. Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.

Amit nem értünk: ha a Talmud szerint a gojok állatok, akkor a goj szervek hogy nem szentségtelenítik meg a zsidó páciensek testét?!
Tarnóczy Szabolcs - Kuruc.info


Miről írnak a kínai újságok?


Halálbüntetés a szervkereskedőknek

Peking, 2011. február 24.
Egy most tárgyalt törvényjavaslat halálbüntetéssel sújtaná a szervkereskedelmet, amely eddig enyhébb büntetési kategóriába tartozott. ...
◄◄◄
Az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága harmadik olvasatban tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely szervkereskedelem esetén a halálbüntetés kiszabását is lehetővé tenné. A törvényjavaslat az emberöléssel tenné egyenértékűvé azt az elkövetési magatartást, amikor valaki más szervét annak beleegyezése nélkül eltávolítja, mást szervének felajánlására kényszerít, vagy fiatalkorú szervét távolítja el. A kínai Büntető Törvénykönyv (BTK) értelmében az emberölés halálbüntetéssel, életfogytig tartó szabadságvesztéssel vagy legalább 10 évig tartó szabadságvesztés-büntetéssel sújtható.
A jelenleg hatályos BTK szerint a szervkereskedelemben résztvevők mindössze testi sértésért, illetve jogellenes üzleti tevékenységért vonhatók felelősségre. Kína történetének első szervkereskedelemmel kapcsolatos büntetőpere tavaly szeptemberben zajlott le Pekingben, ahol a két elkövetőt négy év szabadságvesztés-büntetésre és fejenként 100 000 yuan pénzbüntetés megfizetésére ítélték jogellenes üzleti tevékenység miatt. (A súlyos testi sértés büntetési tétele ennél lényegesen magasabb, és a BTK maradandó testi károsodás esetén jelenleg is lehetővé tenné akár a halálbüntetés alkalmazását is – a szerk. megjegyzése.)
Kínában évente mintegy 10 000 szervátültetést hajtanak végre, és becslések 1,3 millióra teszik azok számát, akik várólistán vannak. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia szerint a kereslet és a kínálat közötti óriási szakadék miatt az országon belül és kívül virágzik az illegális szervkereskedelem. Gyakran előfordul, hogy a legszegényebbek nevetségesen alacsony összegért hozzájárulnak valamely szervük eltávolításához anélkül, hogy a kapcsolódó kockázatokkal tisztában lennének. Az Akadémia szerint a szervkereskedelem felszámolása érdekében a bűnözőkkel kapcsolatban álló orvosok és kórházak megbüntetése is szükséges lenne.
A kínai BTK folyamatban lévő reformjának fő iránya egyébként a halálbüntetés alkalmazásának visszaszorítása. Az 1979-ben elfogadott BTK alapján 68 különböző bűncselekmény sújtható halálbüntetéssel, a törvényjavaslat ezek számát 55-re mérsékelné. A szigorítás azonban más területekre is kiterjed: a törvényjavaslat súlyosabban rendeli büntetni a mérgező vagy káros élelmiszerek előállítóit, és bűncselekménnyé nyilvánítaná a munkavállalók bérének szándékos visszatartását is. (Szerk.: Bóka János)
































  2011-03-10 07:07:29, csütörtök




Az utóbbi időben egyre több hir kap szárnyra egészséges magyar fiatalok eltünéséről.

Főleg budapesti hidak környéke, vagy a Hajógyári sziget - Csepel sziget dunai fele lett az ország Bermuda háromszöge, és a hirekben egyre sűrűbben rejtélyes taxik szerepelnek. 
Link





Az illegális szervkereskedelem a szakértők szerint ma már jobb üzlet a kábítószernél.

Sok olyan gazdag beteg van, akinek már nem jó az indiaiak, pakisztániak, afrikaiak, mexikóiak veséje, mája, szíve, csak fehér emberét akarja beültettetni magába, ezért Kelet-Európában és a Balkánon is egyre komolyabb az illegális szerveladás. Magyarországon is nagy a donorhiány, azonban a szakértők szerint a szabályozás szigora miatt egyelőre nincs ilyen gond.

Rengeteg falu van Indiában, ahol a férfiak nagy része csak egy vesével vagy fél tüdővel él.

Ez nem valamiféle genetikai hiba miatt alakult így, hanem mert eladták a szerveiket, hogy fenntartsák sok gyermeküket, szűkölködő családjukat. "Két évvel ezelőtt a szomszédom hirtelen meggazdagodott, eladta az egyik egészséges veséjét. Mivel én is pénzszűkében voltam, én is ezt tettem. Azóta fél vesével élek és sokat betegeskedem, de pár évig legalább nem gond a megélhetés" - mesélte egy 34 éves indiai a CNN-nek.

Az országban ma már szervbankokat is létesítenek; ez jelzi, hogy a szerveladást üzletnek tekintik.

A jól felszerelt indiai kórházakban egyébként az európaiaknak várakozniuk sem kell a szervátültetésre - az egyik műtőben kioperálják a szükséges szervet, a másikban pedig beültetik a pénzes "vendégbe". A világ fejlődő országai hatalmas lehetőségeket nyújtanak a szervkereskedőknek, becsült bevételük az elmúlt években megközelítette a kábítószer-kereskedelmét.

A szervkereskedelmet a szakértők a XXI. század üzletének tartják, mert hatalmas a kereslet és a kínálat is, hiszen szegények mindig akadnak, akik pár ezer vagy száz dollárért eladják bármijüket. Az arabok például, akik vállalkoznak veséjük eladására, készek Indiába elutazni a műtétért, amit otthon nem végeznek el rajtuk, hiszen az iszlám tiltja az emberi szervek kioperálását. Számos "szervklinika" van az indiai-pakisztáni, valamint a mexikói-amerikai határon is.
Az európai és amerikai illegális szervkereskedelem azonban komoly problémával szembesült: számos megrendelő ugyanis nem Afrikából, Ázsiából származó májat, vesét, szívet akar, hanem fehér emberét. Ezt is lehet, de értelemszerűen a tarifák megváltoznak. Míg a nyomozóhatóságok felmérései szerint egy indiai szíve egymillió dollárt ér, egy európaié a dupláját.

A szervkereskedők azonban nemcsak a megnövekedett igények miatt álltak át újabban az európai, észak-amerikai donorok keresésére, hanem azért is, mert a fejlettebb államokból, ahol egészségesebbek az alanyok, kevesebb kockázattal lehet megszerezni az értékesíthető szerveket. Azt az orvosok is elismerik, hogy rendkívül nagy a donorhiány, a nemzetközi összefogás ellenére sincs elég átültethető szerv. Ha ez az üzlet nagyobb profittal kecsegtet mint a veszélyes, országhatárokon átivelő kábitószerkereskedelem, szinte egyenesen következik belőle, hogy a szervezett bűnözés ráépül.

A megszerzett szervet nem szükséges határt léptetni, egyszerűen be kell rendezni egy klinikát valahol az országon belül, és idehozni a kuncsaftot a pénzével együtt. Ez, ma nagyon könnyen működő lehetőség, mivel a magyar állam jelentős pénzzel támogatja az efféle beruházást. Gyakorta olyannyira jelentőssel, hogy a beruházónak szinte semmibe nem kerül a hatalmas nyereséggel kecsegtető üzlet megvalósítása. Ez főként akkor igaz, ha izraeli a befektető.

Sétál a fiatal a budapesti éjszakában, és valaki nem a gyermeket, hanem a három millió dollár értékű szivet látja benne?

Mert hárommillió dollár hatszázmillió forint, és itt már ölnek embereket ezer forintért is... vagy egy pár cigiért.

"A titokzatos fekete taxi a Madách téren és a Roosevelt téren is együtt látható Ophélie-vel a térfigyelő kamerák felvételein." 
Link





A fénykép már hosszabb ideje "találgatásokra kényszeríti" a nemzetközi szakértőket. A képeket állítólag a Greenberg Intézetből csempészték ki, és minden valószínűség szerint néhány szerv kioperálása után készültek. (A kicsempészést Greenbergék nem erősítették meg, de nem is cáfolták) A súlyos, roncsolásos kar- és koponyasérülést szenvedett halott férfi testén a hosszú vágás megerősíti azt a feltételezést, hogy a halála után valakik kicsemegézték belőle az épségben maradt és még felhasználható szerveit.

Hazánkban ijedt csend és súlyos zsinagóga illat lengi körül ezt a kérdést (is), pedig számtalan olyan esetről tudnának mesélni a magyar hozzátartozók is, amikor a kórházban elhunyt rokonaikat gyanús vágásokkal, varratokkal vagy ismeretlen anyaggal kitömött és/vagy behorpadt mellel/hassal kapták vissza közvetlenül a temetés előtt.

Több más orvos mellett a kérdés egyik hazai szakértőjeként tartják számon Julow Jenőt, aki korábban a Szent János kórházban dolgozott. A János dolgozói és a volt betegek hozzátartozói között már az 1990-es évek eleje óta keringenek történetek arról, hogy a nagyhírű professzor osztályán a hozzátartozók tudta és beleegyezése nélkül balesetben vagy hirtelen agyvérzésben elhunyt fiatal betegekből átültetésre alkalmas szervek tűntek el.

Dr. Julow Jenő 1989-től 18 éven át a Szent János Kórház Idegsebészeti Osztályát vezette. Ebben a kórházban fejti ki áldásos tevékenységét orvos-igazgatóként a bolsevik Havas Szófia is. A természet törvényei szerint a több mint fél évszázad alatt reménytelenül elhervadt Szofi néni a hasonlóan tündöklő szépségű Kósáné, Kovács Magdi és Lendvai Ildi cenzorügyi szakértő társaságában a Magyar Szocionista Párt képviselőjeként az Országgyűlésben a mandátumáról még idejében lemondott Csehák Juditot pótolja. Szofika a hírhedt kommunista verőlegény, Horn "Pufajka" Gyula görbe lábú unokahúga, aki egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy az 1956-os forradalmat kéjes örömmel gyalázza.

Nagybátyja jó szocialista módjára már régen cselekvésképtelen élő halottá itta magát. A rossz emlékű pufajkás életben tartására évente több millió forintot költenek a jószívű magyar adófizetők. 








Szervkereskedő bandát fogtak el Ukrajnában




Egy tízéves utcagyereket akart szervdonorként eladni egy kelet-ukrajnai bűnszövetkezet, de az „üzletet" az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) meghiúsította.






A Donyeck megyében leleplezett bűncselekmény az első olyan eset Ukrajnában, amely bizonyíthatóan összefüggésbe hozható illegális szervkereskedelemmel. A tettet elkövető háromtagú banda potenciális áldozatát, egy gyermekotthonból megszökött kisfiút Szlavjanszk város vasúti pályaudvarán csalta kelepcébe azzal az ígérettel, hogy jó nevű sportiskolában helyezik el, ahol válogatott labdarúgót nevelnek belőle - írta csütörtökön a kijevi Blik című napilap internetes kiadása.
A cikk szerint a bűnszövetkezet tagjai a csavargó gyerekkel elhitették, hogy a sportiskolába csak alapos egészségügyi vizsgálat után kerülhet be. Ezt követően a kisfiú szervezetét teljes körűen kivizsgáltatták Kramatorszk város különböző klinikáin. A kifogástalan leletekről szóló igazolások birtokában, amelyeket az SZBU nyomozói megtaláltak, a bűnszövetkezet feje 60 ezer euróért kezdte árusítani a gyermeket mint multiszervdonort. A magukat potenciális vásárlókként kiadó titkosszolgálati munkatársakkal folytatott alkudozás során a bandavezér 25 ezer eurót elengedett az árból.
Az „áru" átadása Kramatorszk külterületén történt, ahol a bűnszervezet főnöke a pénz átvétele után a vevő autójában hagyta a gyereket. Amikor elindult a saját gépkocsija felé, lecsapott rá az Alfa kommandó egysége.
Marina Osztapenko, az SZBU sajtószóvivői irodájának vezetője a kijevi lapnak elmondta, hogy a szervkereskedelemmel gyanúsított bandatagok mindegyike előzetes letartóztatásban van, a kiszabadított kisfiút pedig megbízható védelem alá helyezték.

Zsidó szervkereskedő maffiát lepleztek le Ukrajnában - egyből antiszemitizmust kiált az izraeli média

2010, augusztus 9 - 12:28
Az ukrán belügyminisztérium bejelentette, hogy lefüleltek egy szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet Kijevben. A bűnözők a bejelentés szerint interneten toboroztak szervdonorokat, akiknek egy-egy veséért valamivel több mint kétmillió forintnak megfelelő összeget ígértek.
Szervdonorokat toborzó és illegális szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet leplezett le az ukrán rendőrség - közölte csütörtökön Jurij Kucser, az ukrán belügyminisztérium emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője. Kucser szerint az általa irányított részlegnek az ukrán határőrséggel karöltve nemrég sikerült felszámolnia egy ukrán és izraeli állampolgárokból álló nemzetközi csoportot. A bűnözők a bejelentés szerint huzamos ideig toboroztak és juttattak ki Ukrajnából, Oroszországból, Moldáviából, Fehéroroszországból és Üzbegisztánból szervdonorként szolgáló embereket Azerbajdzsánba és Ecuadorba, hogy ott kivegyék szerveiket, majd főként Izraelben, európai és ázsiai országokban élő tehetős betegekbe ültessék át azokat.
A tizenkét főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a csoportnak az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is - adták hírül csütörtökön ukrán internetes hírportálok. A rendszerint hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét ember foglalkozott Ukrajna több megyéjében, közte Kárpátalján. "Az interneten elhelyezett hirdetésekben 10 ezer dollárt (körülbelül 2,1 millió forintot) ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak" - mondta Kucser, hozzátéve, hogy a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket keresték.
Rendőrségi információk szerint a bűnszövetkezet mintegy három éven át működött, a recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, míg a transzplantációt végző ukrán orvosok markát 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves forgalma mintegy 18 millió dollárt tett ki, a szervezők tiszta nyeresége elérte a 15 millió dollárt Kucser szerint.
Kucser azt is elmondta, hogy a bűnszövetkezet tagjai, akiket a rendőrségi akció során Kijevben vettek őrizetbe, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomása van két Ecuadorban végzett műtétről, és több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki. Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.
Előkerül az antiszemitizmus-kártya
A hírt az izraeli médiában ugyan leközölték, ám a Haaretz című lap internetes kiadásában jellemző módon az "antiszemitizmus" címkével jelölték meg Holott az ukrán hatóságok kifejezetten visszafogottan kezelték az elkövetők zsidó származását, illetve izraeli kötődéseit.
Izraeli szálak világszerte
Izraelt már évtizedek óta vádolják azzal, hogy a nemzetközi illegális szervkereskedelem egyik központja. Palesztin szervezetek többször hívták fel a figyelmet arra a sajátos jelenségre, hogy a zsidó állam katonai hadműveleti során megölt harcosaik holtteste eltűnt, és soha nem került elő.
Legutóbb egy svéd újságíró hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen egy Levy Ichak Rosenbaum nevű brooklyni zsidó üzletember tárgyal egy ügyfelével, akinek egy vesét ajánlj föl 16.000 dollárért. Rosenbaum a beszélgetés során magát egy házasságszerzőhöz hasonlítja, aki megtalálja az "összeillő párokat". A szervkereskedő nem tudta, hogy "ügyfele" valójában inkognitóban dolgozó FBI ügynök, így a következő években a rács mögött keresheti a saját magához illő párt.


Magyarországon is kereskednek az emberi szervekkel? 



Nincs a Földön olyan bűncselekmény fajta, amiben Izrael és a zsidók ne játszanának vezető szerepet. Ezek közül csak egy az emberi szervek illegális kereskedelme - gyakran a meggyilkolt palesztin ellenállókból kioperált szervekkel.




Gyorsan és nagy erővel beindult az amerikai médiát totál ellenőrzése alatt tartó zsidó médiagépezet, és a pár nappal ezelőtt letartóztatott New Jersey állambeli polgármesterekről, rabbikról, és zsidó "üzletemberekről" szóló hírek hirtelen eltűntek az amerikai és a világsajtóból. Így aztán a Vinczematyi-féle hiteltelen MTI és a mögötte lihegő honi lakájsereg is mélyen hallgat a témáról.
Pedig az Európai Unióba igyekvő ázsiai terrorállam által irányított illegális nemzetközi szervkereskedelem nem újdonság, az egészséges szellemű független sajtó már hosszú évek óta folyamatosan cikkezik róla. A Szent Korona Rádió egy tavaly novemberben megjelent hasonló témájú cikkében (lásd a cikk végén a kapcsolódó linket) is történt utalás arra, hogy az illegális nemzetközi szervkereskedelmet izraeliek irányítják, még a kommunista Kínában beszerzett "nyersanyagot" is többnyire zsidó cégek terítik szét a világban.
A sok ott lakó olasz származású maffiózó család miatt New Jersey államot már a nagy sikerű Sopranos filmsorozat előtt is State of Mafia-nak hívták, de a sok oda költözött izraeli és egyéb országokból beömlött zsidó bűnöző miatt ma már csak State of Jew Jersey-ként emlegetik. Gyakran az amerikai sajtóban az USA-nak USRAEL, New York városának Jew York City, a szervkereskedő zsidóknak International Jewish Transplant Mafia a neve. (És ha nem áll a sarkára a magyar nép, akkor Magyarországot két évtizeden belül State of Hunrael-nek, fővárosát angolul Jewapest-nek, németül Judapest-nek fogják hívni - Jack Corn)

A most lebukott zsidó bűnbanda tagjai közül többen is Jew Jersey-ben laktak, és a jó szervkereskedelmi érzékkel megáldott rabbik elsősorban az ottani zsinagógák látogatói között kutakodtak vesebeteg kuncsaftok után. Az FBI már évek óta nyomozott utánuk, de a zsidó bűncsoport tagjai az összeköttetéseik révén mindig időben fülest kaptak, ezért aztán sokáig nem sikerült semmit rájuk bizonyítani. Aztán jött Solomon Dwek. (Jól jegyezzük meg a derék zsidó nevét, mert lehet, hogy előbb-utóbb ő is az ingatlanos fajtársai után költözik az izraeliek által kolonizált Magyarországra - Jack Corn)
Solomon Dwek egy átlagos csaló és hazug zsidó ingatlanfejlesztő/kereskedő, aki az amerikai PNC Banktól különböző álberuházások ürügyén 51 és fél millió dollárt lopott. Miután lebukott, ritka esetként vádat emeltek ellene, és úgy nézett ki, hogy 30 évig nem keveredik a rendes emberek közé. Robert Muellernek, az FBI főigazgatója engedélyével azonban két évvel ezelőtt alkut kötött a hatóságokkal: vállalta, hogy fajtársai ellen dolgozik, beépül a New Jersey-i zsidó szervkereskedő és pénzmosó bandába és a büntetés csökkentése fejében informátorkodik egy kicsit.
A nagy fejű Salamon igyekezett megbízói kedvében járni, pedálozott, ahogy bírt, mert azért a Sing Sing nem olyan jó hely - annál sokkal jobb esténként a nehéz munkában megfáradt zsidó férfitestet egy izraeliek pénzén orosz/ukrán/belorusz bűnbanda által Amerikába becsempészett kelet-európai fehér bőrű szexrabszolga lány kiszipolyozott testén megpihentetni. Emellett Dwek úr - ezúttal az FBI és az IRS (adóhivatal) figyelő szemei előtt - veseközvetítéssel két év alatt több mint 3 millió dollárt halmozott fel, aminek nagyrészét zsidó szokás szerint előbb adómentes amerikai és izraeli zsidó alapítványok nevére, majd a közvetítői jutalék levonása után a saját számlájára utaltatta.A vesék fekete piacaA vesék fekete piaca
A veseügyi főszervező Levy Izhak Rosenbaum rabbi ennél sokkal többet keresett. Rosenbaum mellett néhány más, most vád alá helyezett zsidó "üzletember" két vesecsere és pénzmosás között mellékállásban néger, mexikói és Puerto Rico-i illegális munkásokat (hogy ne kelljen adót és tb-t fizetni) minimális készpénzért dolgoztatva Gucci táskákat hamisított és nagy haszonnal hozott forgalomba a számtalan zsidó tulajdonban levő Brooklyn-i és Queens-i olcsó boltban.
Rosenbaumék 10 ezer dollárt fizettek Izraelben egy friss emberi veséért, és kis haszonnal, 160 ezer dollár készpénzért adták tovább. A rászorulóknak 80 ezret kellett előre kifizetni.
A kioperációt ők is izraeli kórházakban, legtöbbször az izraeli egészségügyi minisztérium közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozó és a Tel Aviv-i orvosi egyetem Sackler karának keretein belül működő Greenberg Institute of Forensic Medicine orvosi műtőiben végezték. A dr. Yehuda Hiss vezette Greenberg Intézet Izrael egyetlen ilyen jellegű. ún. medicolegal szolgáltatást nyújtó intézménye, ahol évente kb. 2500 hullát "vizsgálnak" meg. Az izraeli börtönökben elhunyt palesztin foglyokat is ebbe az "orvosi" intézménybe szállítják, és a hozzátartozók gyakran csak az "ismeretlen körülmények között" vagy "váratlanul" vagy "szökés közben agyonlőtt" vagy "szívrohamban elhunyt" foglyok némi maradékát kapják vissza.
A beoperációt főleg az egyik New York-i zsidó kórházban, a Mount Sinai kórházban végezték a beavatott és Rosenbaum által készpénzben lefizetett megbízhatónak számító zsidó származású orvosok. A műtétek előtt és után extra ezrekért ők gyártották a megfelelő orvosi igazolásokat is.
Az izraeli donorok többnyire szegény színesbőrű vagy Kelet-Európából bevándorolt zsidók vagy arabok voltak, nem egy esetben a börtönökben halálra kínzott fiatal palesztin férfiakból operálták ki a szerveiket, amiket száraz jégbe hűtve, orvosi gyorspostával repítettek New Yorkba.
A pénz nagyrészét Saul Kassin, a zsidókkal kiválóan ellátott New York City Brooklyn városrészében található Shaare Zion zsinagóga főrabbija, Eliahu Ben Haim, a New Jersey állambeli Deal kisvárosban található Ohel Yaacob zsinagóga főrabbija, Edmond Nahum a Deal-i zsinagóga beosztott rabbija, Mordechai Fish, a Brooklyn-i Sheves Achim zsinagóga főrabbija és Lavel Schwartz rabbi tette el.
A rabbik a zsinagógákban és magánlakásokban halmozták fel a pénzt, és ott osztották el a kenőpénzeket is. A maradékot müzlis dobozokban tárolták, majd alkalom adtán több bankon keresztül hónapokig futatták, hogy tisztán kerüljön amerikai, izraeli és svájci bankszámlájukra. A szervkereskedő zsidó bűnbanda tagja volt még Arye Weiss, Shaul Amon, Yeshayahu Ehrental, Schmulik Cohen, Levi Deutsch, Binyomin Spira, Yolie Gertner, David Goldhirsh, Abe Pollack, Naftoly Weber, Moshe Altman, Itzak Friedlander és Shimon Haber.
A fenti eset csak ritka fehér hollónak tekinthető, mert a legtöbb szervkereskedelmi bűnügy soha nem került, és a jövőben sem fog nyilvánosságra kerülni. A zsidó vallás tiltja, hogy egy zsidó szerveket adjon egy gójnak, és a Talmud nem engedélyezi a fordítottját sem - de hát ugye az élni akarás a zsidókban mindig nagy és leküzdhetetlen érzés volt, ezért a zsidók megtalálták a módját, hogy a kedvükre csavarják ki még a saját törvényeiket is. Így aztán Izraelben egy - állítólag ritkán alkalmazott - 1953-as törvény (Anatomy and Pathology Act of the State of Israel) engedélyezi az Izraelben dolgozó orvosoknak, hogy életmentő esetben rokoni hozzájárulás nélkül vegyenek ki szerveket a friss hullákból. Ez összhangban van azzal az ősi zsidó törvénnyel, hogy a zsidó életek megmentése mindenek felett áll.
Izraeli, amerikai és orosz zsidó szervkereskedők adják-veszik a pácienseket és a donorokat a szerveikkel egyetemben Afrikában, Közel-Keleten, Európában, (nagyrészt a szegényebb keleti és déli országokban) Törökországban, Indiában, Bangladeshben, Oroszországban, a volt szovjet köztársaságokban, a Fülöp-szigeteken, Malajziában, de a kedvenc vadászterületük mostanában Dél-Afrikai Köztársaság, Zimbabwe és főleg a Kínai Népköztársaság. Zsidó kézben levő donor klinikák működnek többek között a Cseh Köztársaságban, Dél-Afrikában, Romániában, Bulgáriában, Moldovában, Ukrajnában, Grúziában és Oroszországban. A szervkereskedelem mellet zsidó kézben és izraeli irányítás alatt van a szintén illegális őssejtkezelés és kereskedelem az illegális nemzetközi petesejt kereskedelemmel együtt. Magyarországon "emberi test tiltott felhasználása" vádjával a közelmúltban fogták el egy nemzetközi őssejtkezelő orvosi bűnszövetkezet néhány tagját. Ők halott csecsemőkből és párhetes korban elabortált magzatokból nyerték, majd adták-vették és használták fel a Magyarországon is tiltott őssejtbeültetésekhez a szükséges sejteket. Az izraeli utasításokat mindig hűen követő budapesti bábkormány és erőszakszervezetei a most lebukott amerikai zsidó vesekereskedők ügyéhez és a romániai zsidó petesejt kereskedők ügyéhez hasonlóan nyomban elkezdte a ködösítést és a bűnözők kimosdatását.
Ha szükséges, akkor a zsidó vevőt az izraeli vállalkozó házhoz is szállítja, hogy az a saját szemével is megnézhesse vagy megtapogathassa a donorját. Avirham Y., egy gazdag jeruzsálemi zsidó egészen Grúziáig repült, hogy szemügyre vehesse azt, akitől az új veséjét vette. "Nekem nem kellett az Izraelben halottakból kivett döglött vese, azokat sokszor a robbantások következtében, vagy a busz alatt meghalt emberekből szedik ki, akik talán már órák óta az utcán feküdtek (...) én Grúziában találkoztam a donorommal, szép, erős, 22 éves paraszt férfi, pont olyan volt, mint amilyet elképzeltem magamnak" - nyilatkozta a szimpatikus zsidó Nancy Scheper-Hughes-nak, a kaliforniai egyetem munkatársának. Scheper-Hughes kisasszony tanulmánya az izraeli illegális szervkereskedelemről a The Courier 2001 július/augusztusi számában jelent meg.
Egy 43 éves gazdag Tel Aviv-i zsidó esetében jó pénzért a fél világ megmozdult: egy Los Angeles-i zsidó szervügynök, aki talált egy megfelelőnek tűnő szegény szicíliai olaszt, és aki hajlandónak mutatkozott arra, hogy eladja az egyik veséjét. Fontos szerepet játszott egy jordániai közvetítő, aki elintézte, hogy a műtétet Törökországban végezzék el. Az izraeli szervkereskedő cég a kaliforniai nevére bérelt egy különgépet, amely a Ben Gurion repülőtérről egy egész orvoscsoporttal és nővérekkel a fedélzetén repült Isztanbulba, ahol az izraeli orvosok beépítették a páciens újonnan vásárolt veséjét. (The New York Times Magazine, 2001 május 31.)
Szintén Nancy Scheper-Hughes írt arról egy másik tanulmányában, hogy a zsidó emberkereskedők sokszor emberrablókat bérelnek fel, hogy Braziliában, Bulgáriában és Romániában (az utolsó kettőben többnyire cigány származású) gyerekeket raboljanak el, vagy vegyenek meg a szüleiktől/rokonaiktól és egy előre megbeszélt országban és helyen öljék meg őket. Gyakran előfordult, hogy a zsidók álörökbefogadási ügynökségeket létesítettek a harmadik világ országaiban, ahonnan az "örökbe fogadott" 10-14 éves gyerekeket külföldre vitték és a várakozó donor közelében dróttal megfojtották. A közelben levő rendelőkben aztán azon nyomban kiszedik a még meleg friss és üde szerveket, és a futárok már szállítják is Izraelbe, vagy egy közeli városba, ahol a várakozó beteg megkapja a megölt gyermek veséjét, vagy egyéb zsenge szervét. Amíg a brazil kormány közbe nem lépett, addig a zsidó szervkereskedők 1985 és 1990 között évente 3000 (hetente durván 58-60) gyereket vittek ki az országból, és ezek közül több mint 2000 került különböző módon Izraelbe. A többi országból Izraelbe vitt gyerekek száma ismeretlen.
Scheper-Hughes riportját akaratlanul is megerősítette az izraeli Haaretz újság 2001 december 12.-i számában megjelent írás, amely az izraeli zsidók romániai "örökbefogadási" gyakorlatával foglalkozott. A cikk szerint a zsidó "örökbefogadási" ügynökségek és zsidó "üzletemberek" Romániában (Nyugat-Romániában, tehát Erdélyben) is megjelentek, és ezeknek a törvényellenes működése a sok lakossági panasz nyomán végre a korrupt romániai hatóságoknak is szemet szúrt. A bukaresti szociális és munkaügyi minisztérium levélben kérte az izraeli nagykövetséget, hogy adjon át egy listát azokról a Romániából örökbe adott és Izraelbe vitt gyerekekről, akiket az utóbbi években Izraelben élő "nevelő szülők" "fogadtak örökbe." (hogy a románoknak miért nincsen erről saját nyilvántartásuk, és miért kell utólag egy valószínűleg hamisított adatokkal teli izraeli válaszra várniuk, arról nem szól a fáma) A román minisztérium végül a vizsgálat végéig felfüggesztett minden izraeli vásárlók által folyamatban levő "örökbefogadási" ügyet.
A moldovai Minghia falu nyomorultul szegény lakosainak egyetlen komoly pénzkereseti forrása a vese eladás volt. A faluban 14 fiatal, 20-32 év közötti férfi adta el a veséjét izraeli "üzletembereknek", egy bizonyított esetben pedig a zsidók egy frissen végzett mérnökből tudta és akarata ellenére egyszerűen kilopták a veséjét. Sergei T.-t munkavállalási ígérettel Isztanbulba csábították, a munkát azonban nem kapta meg, mert "az állást már sajnos betöltötték." Azt mondták neki, hogy a hazafelé tartó repülőjáratra csak akkor tud pénzt szerezni, ha ad egy kis vért. Elaltatták, és mikor felébredt a "véradásból", akkor egy égő érzetű, fájdalmas, szép hosszú vágást talált a bal oldalán. A világ egyetlen nyíltan rasszista és fajgyűlölő terrorállamából érkezett orvos közölte vele, hogy most már csak egy veséje van, és felajánlott neki 3000 dollárt. Ha nem fogadja el, akkor kiteszik a török magánklinikából az utcára, és beszüntetik az utókezelését. Sergei elfogadta az ajánlatot. Törökországban a török egészségügyi hatóságok tudtával az izraeli piac kielégítésére mind a mai napig virágzik az ilyen fajta szervkereskedelem. A donorok zömmel Anatóliában, belső Törökországban élő szegény sorsú emberek, a vevők 97 százaléka amerikai és izraeli zsidó. A zsidók általi veseigény és vásárlás már odáig fajult, hogy képmutatóan aljas és felháborító módon Izraelben már a kormány által finanszírozott állami egészségügyi biztosítás is fizeti ezeket az illegális törökországi műtéteket. A zsidók által veseileg kirabolt szerencsétlen moldáv mérnök történetét először Sue Lloyd Roberts írta meg a BBC honlapján, majd pár nap múlva, 2001 augusztus elsején az Australia Broadcasting Corporation is riportot adott le róla. A cikkek napvilágra kerülése után a moldáv rendőrök minden oda látogató izraelit nyíltan követnek az utcán, emiatt a faluban a veseeladások ha nem is szűntek meg teljesen, de a tranzakciók áttolódtak a fővárosba, Kisinyovba.
Álljon itt emlékeztetőül néhány, szintén több évvel ezelőtt napvilágra került és nagy port felkevert, zsidók által elkövetett szervkereskedelmi bűncselekmény:--
1993 június 19.-én Beersheba-ban, a Negev sivatag legnagyobb izraeli településén egy palesztin férfi közlekedési baleset áldozata lett. Az izraeli hatóságok nem találtak nála iratokat, és "a legnagyobb erőfeszítésük ellenére" később sem tudták azonosítani. A helyi kórházban ezért kikapták a máját, tüdejét, szívét és a mindig hiánycikknek számító veséit, és a szemita ősellenség alkatrészeit 5 különböző zsidóba ültették át. Az izraeli lapok beszámoltak az esetről, az egyik lap a címoldalán nagy betűkkel Organ Robbery-nek (szerv rablásnak) nevezte a történteket. A hatóságokat meglepő módon a vallásos zsidók többsége felháborodottan vette tudomásul, hogy Izraelben ilyen megtörténhet.
Az Ukrinform (ukrán hírügynökség) 2001 november 23.-i jelentését követően 2002 január 7.-én és utána több ukrán lap is felemlegette egy Izraelben gyanús körülmények között elhunyt ukrán férfi történetét. A rokonai szerint makkegészséges 39 éves férfi (nevét nem hozták nyilvánosságra) Izraelben vállalt munkát, ahol pár hét múlva "váratlanul" elhunyt. A halál oka az izraeli halottkém szerint "mérgezett szénsavas és alkoholos ital" nagymértékű fogyasztása volt. A rokonok meglepődtek, mert emberük ritkán és kevés alkoholt fogyasztott, és akkor is csak vodkát. Az ukránt a zsidók becsomagolták, hazaküldték Kmelnyicki megyében lévő falujába, ahol az a meglepetés érte a gyászolókat, hogy a rokon a szívét Izraelben hagyta. Az ukrán ügyészség kezdeményezésére az Interpol nyomozást indított, aminek eredményéről eddig még nem érkezett jelentés.
Nem sokkal később Alastair Sinclair skót turista sem a saját lábán hagyta el a zsidók által meggyalázott Szentföldet. A férfit máig titokban tartott indokkal Jeruzsálemben az izraeli hatóságok letartóztatták. A börtönben a fiatalember gondolt egyet és "felakasztotta" magát, ezért porhüvelyét nyomban a Greenberg Intézetbe fuvarozták. Hiss doktor csapata nyomban rávetette magát, alaposan megvizsgálta, majd utána őt is feltették egy Edinburgh-ba tartó repülőre. A szemeit törölgető család itt is nagyon csodálkozott, mert Alastair az ukrán kollégához kísértetiesen hasonló módon Tel Aviv-ban felejtette a szívét, a gerincoszlopának azzal a részével együtt, ami a felakasztást bizonyíthatta volna. Az antiszemita rokonok arra gyanakszanak, hogy az egyedül turistáskodó Sinclair urat Izraelben valamilyen módon megölték, a szívét egy beteg zsidóba operálták be, és a bizonyítékként szolgáló nyaki gerincdarabot kiszerelték és megsemmisítették. Erre vonatkozó bizonyíték azonban a mai napig nem került elő. A szülőket a körülmények arra kényszerítették, hogy polgári pert indítsanak Izraelben a gyerekük kioperált szerveiért, hogy a keresztény vallásuknak megfelelően azokat is eltemethessék a test többi részével együtt. A per sorsa és végkifejlete ismeretlen.
2001 december 30.-án a megszálló zsidó terrorcsapatok Khan Yournis falu határában "tisztázatlan körülmények között" megöltek 3 (két 15 éves és egy 14 éves) palesztin fiút. A halott gyerekek utolsó előtti útja ezúttal is a Greenberg Intézetbe és Hiss doktor karmai közé vezetett. Mengele utóda egy héten át, 2002 január 6.-áig matatott a hullákkal, akkor kapták meg a rokonok, akik még aznap eltemették őket. Egy arab származású izraeli parlamenti képviselőnek, Ahmad Tibi-nek a Greenberg Intézet nevének hallatán gyanús lett az ügy, és a palesztin hatósággal exhumáltatta, majd palesztin orvosokkal megvizsgáltatta a halottakat. Utána megkérdezte a Knesszetben Nessim Dahhan akkori izraeli egészségügyi minisztert, hogy mi történt a Greenbergben az oda szállított meggyilkolt gyerekekkel. Dahhan okos válaszában kifejtette, hogy: "nem tudom megcáfolni azokat a feltételezéseket, miszerint néhány elhunyt szervét az orvosaink felhasználják tudományos kutatásokra." Tibi erre bizonyítékokat adott át a zsidó országgyűlés egészségügyi bizottságának tagjainak, miszerint a fiúkból Hiss és társai kiszedték a szíveket, veséket és az egyikükből a májat is. A sztorit a zsidó és a nemzetközi média a Beersheba-i eseten okulva már teljes mértékben elhallgatta.
A két mellékelt fénykép már hosszabb ideje "találgatásokra kényszeríti" a nemzetközi szakértőket. A képeket állítólag a Greenberg Intézetből csempészték ki, és minden valószínűség szerint néhány szerv kioperálása után készültek. (A kicsempészést Greenbergék nem erősítették meg, de nem is cáfolták) A súlyos, roncsolásos kar- és koponyasérülést szenvedett halott férfi testén a hosszú vágás megerősíti azt a feltételezést, hogy a halála után valakik kicsemegézték belőle az épségben maradt és még felhasználható szerveit.
Hazánkban ijedt csend és súlyos zsinagóga illat lengi körül ezt a kérdést (is), pedig számtalan olyan esetről tudnának mesélni a magyar hozzátartozók is, amikor a kórházban elhunyt rokonaikat gyanús vágásokkal, varratokkal vagy ismeretlen anyaggal kitömött és/vagy behorpadt mellel/hassal kapták vissza közvetlenül a temetés előtt.
Több más orvos mellett a kérdés egyik hazai szakértőjeként tartják számon Julow Jenőt, aki korábban a Szent János kórházban dolgozott. A János dolgozói és a volt betegek hozzátartozói között már az 1990-es évek eleje óta keringenek történetek arról, hogy a nagyhírű professzor osztályán a hozzátartozók tudta és beleegyezése nélkül balesetben vagy hirtelen agyvérzésben elhunyt fiatal betegekből átültetésre alkalmas szervek tűntek el.
Dr. Julow Jenő 1989-től 18 éven át a Szent János Kórház Idegsebészeti Osztályát vezette. Ebben a kórházban fejti ki áldásos tevékenységét orvos-igazgatóként a bolsevik Havas Szófia is. A természet törvényei szerint a több mint fél évszázad alatt reménytelenül elhervadt Szofi néni a hasonlóan tündöklő szépségű Kósáné, Kovács Magdi és Lendvai Ildi cenzorügyi szakértő társaságában a Magyar Szocionista Párt képviselőjeként az Országgyűlésben a mandátumáról még idejében lemondott Csehák Juditot pótolja. Szofika a hírhedt kommunista verőlegény, Horn "Pufajka" Gyula görbe lábú unokahúga, aki egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy az 1956-os forradalmat kéjes örömmel gyalázza.
Nagybátyja jó szocialista módjára már régen cselekvésképtelen élő halottá itta magát. A rossz emlékű pufajkás életben tartására évente több millió forintot költenek a jószívű magyar adófizetők.
(Jack Corn, Szent Korona Rádió)
JEHOVA GYERMEKEI MINT SZERVKERESKEDŐK


Hat tagja volt egy izraeli szervkereskedelmi bandának, akik az Azerbajdzsán Köztársaságban működtek, de most egy speciális bíróság elé kerültek Ukrajnában. A banda három tagja specializálódott arra, hogy eladják a szerveket, ezek egy klinikán dolgoztak, Azerbajdzsán fővárosában Bakuban – amiről az IRIB számolt be pénteken. Azeri gyerekekből vették ki a szerveket és 25 ilyen esetről tudnak, de valószínűleg ennél többet is csináltak. Az azeri sajtó hallgatott erről az ügyról, hogy ne zavarja kapcsolatait a cionista rezsimmel, Izraellel. Ezért tartják a tárgyalást az ukrán fővárosban, Kijevben, hogy ne akadályozzák az információk felfedését. Politikai megfigyelők úgy vélik, hogy Azerbajdzsánnak azért van szorosabb kapcsolata Izraellel, mert az izraeli kormányzatot felbátorította az, hogy ilyen bűncselekményeket ott el lehet követni. Ez nem az első szervkereskedelmi bűntény volt, mivel 2010 augusztusában az ukrán rendőrség felszámolt egy izraeli tulajdonban lévő szervkereskedelmi hálózatot, illegálisan toborzó adományozókat, akik kiküldték a szerveket Izraelbe. A hálózat elsősorban a vesére ment rá, amiért 10.000 USA dollárt adtak. Ukrajna belügyi szervei elmondták azt, hogy a legtöbb donor elszegényedett fiatal nő volt. Miközben ez a banda egy vesét 140.000 dollárért adott el. Néhány szervdonor nem kapott pénzt miután a veséjét eltávolították. Ilyen esetek olyan országokban fordultak elő, mint Azerbajdzsánban és a Fülöp-szigeteken. (presstv részlet és kép)
Csodálatos módon az AP hírügynökség és az MTI, amelyek csüngnek minden izraeli híren, ezt valahogy nem tálalták a hírekre kiéhezett magyar olvasók számára. Itt Magyarországon eddig már tudtunk azokról az izraeli banditákról, aki arab és észak-afrikai országokból és palesztínokból loptak szerveket, erőszakos módon. Amerikából, Albániából is jöttek ilyen hírek és már Romániából is. Úgy tűnik a zsidó banditák egyre több országot szemelnek ki erre a célra és az EU nem üvölt erre.


NINCSENEK NEO-NÁCIK CSAK ZSIDÓ ÜGYNÖKÖK  VANNAK  


Kép: Spöttle


Korábban már utaltunk arra itt a blogban, hogy meglehetősen gyanús az a szélhámosság amit Németországból indítottak szenzációs hírként, az úgymond „neonáci” gyilkosokkal kapcsolatban. A híreket a hazai zsidósajtó is fölkapta, mivel a neonácikkal való riogatás hálás téma még mindig. A hírekben az volt a leggyanúsabb, hogyan lehet az, hogy 2000-2007 közötti gyilkosságokat most veszik elő. Olyan magyarázatokkal, mintha ezek tetteseiről korábban nem tudtak volna semmit. Zavaros, ködös vádak hangzottak el a nem létező neonácik ellen, de ma tiszta lett a kép azok számára, akik látták a HírTV esti adását. Ritka eset történt, hogy a műsorvezető nő célirányos kérdéseket tett föl az egyenesen Berliből érkező biztonságpolitikai szakértőnek, Georg Spöttlének. Most arra nem térünk ki, hogy ez a német figura mikor és miért lett a hazai tévék állandó szereplője. Spöttle egyébként liberós beállítottságú, magyarul: a nemzetközi zsidóbűnözőket még sosem vette a szájára. Nos, miket tudtunk meg Spöttle úrtól? Hát elég komoly dolgokat, amiről a hazai cionsajtó évek óta mélyen hallgat. Spöttle ugyan a kérdésekre válaszolt, de magától igazán elmondhatta volna azt a valós tényt, hogy nem a német neonácikkal van a baj – akik nincsenek is –, hanem az anarchista, kábítószeres zsidóbuzi söpredékkel, akik a gyújtogatásokat, rombolásokat immár évtizedek óta szabadon folytathatják, hiszen ezek a zsidónak a lepénzelt szabadcsapatai, amolyan söpredék rohamosztagok, akik házfoglalásoktól kezdve gyújtogatásokig mindent csináltak. Nem. Ezek a témák sohasem kerülnek be a hírekbe, hanem csak a neonácik, akikről végre Spöttle kimondta, hogy gyakorlatilag nem is léteznek. Mit mondott még Spöttle? Miután hazájában nyomozgatott ebben a kérdésben, a következők derültek ki az adásban. A fő bűnös nem a neonácik, hanem a német titkosszolgálat. Spöttle elmondta, hogy a német titkosszolgálat a német nemzeti szervezetekbe is beépítette az ügynökeit és közben az történt, hogy ezek az ügynökök szépen, csöndesen beolvadtak a nemzetiek közé, mert egyet értettek velük, mivel már korábban is szimpatizáltak velük, ezért is kapták ezt a feladatot a főnökeiktől. Az derült ki, hogy a kb. 10 gyilkosságot két fiatal férfi és egy nő követte el, de ez a nő a titkosszolgálat tagja volt, legalább három-féle álnévvel és megtalálták a titkosszolgálati igazolványát is. Végül gyanús körülmények között mind a hárman „öngyilkosok” lettek. Szóval elég mesés és szövevényes a történet. Közben Spöttle tett pár éles mondatot arról is, hogy a drága török, kurd és más muzulmán bevándorlók Németországban milyen gyilkosságokat követnek el a németek ellen, szóval a számla nem lett még kiegyenlítve a németek részéről. Vagyis, magyarul lefordítva a lényeget. Németországban is ugyanaz van mint Magyarországon. Németországban a törököknek szabad rabolni, csalni, gyilkolni, de ezt a németeknek némán el kell tűrniük. Magyarországon a cigányoknak is szabad gyilkolni a magyarokat, de aki ez ellen szól, azt azonnal rasszistának és fajgyűlölőnek kiáltják ki első körben. Második körben már jön a börtön ezért. Közben a törökök egyetemeket és mindent követelnek a német államtól, miközben köpnek a német törvényekre és szokásokra. Szóval ez egy igen szép téma lenne, de sajnos a hazai tévék ezt már nem tűzik műsorra. De miért is említettük ezt az esetet? Most jön a lényeg. A gennyes német vezetés ezt a neonáci esetet arra akarta fölhasználni, hogy betiltsa a német nemzeti pártot, az NPD-t. De maga Spöttle mondta, hogy a párt teljesen törvényesen működik és semmilyen jogalap nincs arra, hogy betiltsák. Szóval ez a nácizás megint csak egy fölfújt hazug téma volt, aminek most jön a magyar szála. Spöttle szereplése előtt Gaudi-Nagy Tamás mesélte el a tévében, hogy 2009-ben a rendőrség jogtalanul oszlatta föl az Erzsébet-téren a gárdistákat, amit most bíróság mondott ki és követelik a kártérítést a rendőrségtól, stb. Nagyon helyesen mondta Gaudi-Nagy, hogy a 2009-es Bencze József-féle rendőrség nem sokban különbözött a 2006-os Gergényi-féle terrorbandától. S most jön az összefüggés a német helyzettel. Ha Németországban nincsenek és nem is voltak neonácik, akkor ilyenek nálunk sem voltak, csak hazafias érzésű, gondolkodású magyar nemzeti fiatalok.
Kép: Bencze, a volt főkapitány
 Megtudtuk a műsorból, hogy a véreskezű Bencze rendőrfőkapitány jelenleg Macedónia-i nagykövet! Bencze egyébként a vámhatóságtól került a rendőrség élére és mindenki tudja nálunk, hogy a vámhatóság maga volt a megtestesült bűnszövetkezet, ahogy ez a rendőrségről is elmondható. A másik összefüggés is nagyon hasonló a német helyzethez, amire a műsorvezető is utalt. Ugyanis Bencze főkapitány alatt történt a 8 db cigánygyilkosság, amit a Gyurcsány-Szilvásy-féle titkosszolgálat főzött ki és titkosszolgálati ügynökökkel hajtattak végre. Ezért volt az, hogy Bencze főkapitány állandóan dadogott a tévékben a cigánygyilkosokról és utána elég hamar menesztették hivatalából. És ezek szerint egy messzebbi országba küldték nagykövetnek. Gaudi-Nagy Tamás helyesen követelte, hogy Benczét haza kell hívni, egy kis vallomásra. És ezért van az is, hogy a cigánygyilkosok pere folytatásos bohócműsorként szerepel a tévékben. Mert a Gyurcsány-féle titkosszolgálat van a háttérben. Ahogy a német titkosszolgálatnak köze volt azokhoz a gyilkosságokhoz, amiket aztán a neonácikra akartak rákenni, ugyanúgy nálunk a cigánygyilkosok is a titkosszolgálat terveit hajtották végre, hogy az egészet a magyarságra kenjék rá. Hát itt tartunk most. És ezekről az összefüggésekről mélyen hallgat a hazai sajtó.


Szervkereskedő bandát lepleztek le Ukrajnában

Az ukrán belügyminisztérium bejelentette, hogy lefüleltek egy szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet Kijevben. A bűnözők a bejelentés szerint interneten toboroztak szervdonorokat, akiknek egy-egy veséért valamivel több mint kétmillió forintnak megfelelő összeget ígértek.


Szervdonorokat toborzó és illegális szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet leplezett le az ukrán rendőrség - közölte csütörtökön Jurij Kucser, az ukrán belügyminisztérium emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője. Kucser szerint az általa irányított részlegnek az ukrán határőrséggel karöltve nemrég sikerült felszámolnia egy ukrán és izraeli állampolgárokból álló nemzetközi csoportot. A bűnözők a bejelentés szerint huzamos ideig toboroztak és juttattak ki Ukrajnából, Oroszországból, Moldáviából, Fehéroroszországból és Üzbegisztánból szervdonorként szolgáló embereket Azerbajdzsánba és Equadorba, hogy ott kivegyék szerveiket, majd főként Izraelben, európai és ázsiai országokban élő tehetős betegekbe ültetessék át azokat.
A tizenkét főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a csoportnak az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is - adták hírül csütörtökön ukrán internetes hírportálok. A rendszerint hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét ember foglalkozott Ukrajna több megyéjében, közte Kárpátalján. "Az interneten elhelyezett hirdetésekben 10 ezer dollárt (körülbelül 2,1 millió forintot) ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak" - mondta Kucser, hozzátéve, hogy a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket keresték.
Rendőrségi információk szerint a bűnszövetkezet mintegy három éven át működött, a recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, míg a transzplantációt végző ukrán orvosok markát 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves forgalma mintegy 18 millió dollárt tett ki, a szervezők tiszta nyeresége elérte a 15 millió dollárt Kucser szerint.
Kucser azt is elmondta, hogy a bűnszövetkezet tagjai, akiket a rendőrségi akció során Kijevben vettek őrizetbe, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomása van két Equadorban végzett műtétről, és több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki. Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.
Vesével törlesztett adósság
Egyes országokban, például Indiában egész falvak léteznek, ahol szinte minden felnőtt magán viseli valamilyen orvosi beavatkozás nyomát. Ezek az emberek gyakran csupán néhány évvel élik túl a műtéteket, és a kézhez kapott pénz – amely töredéke a végső árnak, hiszen a közvetítők is leveszik saját részüket – éppen csak néhány hónapra oldja meg a gondokat. Japánban vallási okokból tiltott a szervátültetés, ezért sokan külföldre, Srí Lankára, Bangladesbe utaznak, mert ezt viszont már nem tiltja semmilyen szabály, ezért ezekben az országokban gombamód szaporodnak az ezzel foglalkozó klinikák. Spanyolországban, ahol egyébként is a legmagasabb az évente legálisan elvégzett transzplantációk száma, az interneten egyre többen ajánlják fel tizenötezertől egymillió euróig terjedő áron valamely szervüket. A nyugati piac egyre kegyetlenebb, sokaknak már nem elég, hogy soron kívül megkapják az életben maradásukhoz szükséges vesét, májat, de abban is válogatnak, hogy az kitől, mely rasszhoz tartozó embertől származhat.
Nincs kivétel
Szerbiában oknyomozó újságírók több klinikát találtak, ahol illegális beavatkozásokat végeznek, és több tízezer euróért cserébe új szervet kaphatnak a pénzzel rendelkező betegek. Hasonló hírek érkeznek Ukrajnából is, ahol több orvos balesetben elhunyt emberek veséjét és máját értékesítette, de lassacskán nem szükséges ilyen módszerekhez folyamodni, mert az eladósodott emberek önként ajánlkoznak fel a kockázatos műtétekre húsz- és százezer euró közötti összegért.
Romániában sem jobb a helyzet, érdekes módon a kórházak transzplantációra várókat tartalmazó listáján egyre több külföldi név jelenik meg. Egyes információk szerint az országban bevett szokás biztosítást kötni olyan haldoklókra, akiknek vannak egészséges szerveik és azok ellenértékéhez ily módon kvázi legalizált formában jutnak hozzá a hozzátartozók. Az ügyek sora sajnos még hosszan folytatható lenne, az ENSZ bűnmeg­előzési osztályának vezetője szerint „szinte egyetlen ország sem kivétel”.
Magyarországon is több olyan hirdetés jelent már meg az interneten, amelyben kétségbeesett családanyák próbáltak ilyen módon anyagilag egyenesbe jönni. Volt olyan hölgy, aki az Egészségügyi Minisztériumnak is írt levelet, ahonnan válaszként felvilágosították, hogy ezzel hazánkban bűncselekményt követ el, de eljárást nem indítottak ellene, hiszen üzlet nem jött létre.
Persze nem jut minden ügy a hatóságok elé. A Hetek munkatársa személyesen beszélt olyan amerikai állampolgárságú, de a rendszerváltás után Magyarországon letelepedett férfival, aki kétes üzleti vállalkozásába belebukva menekülni kényszerült a hitelezői elől. Nem járt szerencsével, egy főként illegális tevékenységekből vagyont szerzett vállalkozó elfogta, és felajánlották, hogy rendezze az ügyet: az egyik veséje éppen fedezi az adósságait. A harmincas éveiben járó férfi belement az alkuba, és egy, a Bermuda háromszögben található magánklinikán el is távolították belőle azt.
Természetesen a szervátültetések elsősorban nem az illegális kereskedelemről szólnak. Az elmúlt negyven évben világszerte az orvosok már több mint 300 ezer vese-, 25 ezer máj-, 25 ezer szív-, 5 ezer hasnyálmirigy-, 2 ezer tüdő- és 1400 kombinált tüdő- és szívátültetést végeztek el, megmentve ezzel számtalan ember életét. Magyarországon az úgynevezett vélelmezett hozzájárulás elve van érvényben, ami azt jelenti, hogy amennyiben valaki életében nem rendelkezik arról, hogy megtiltja halála után a szervei kivételét, azok szabadon felhasználhatóak. Erre azonban gyakran nem kerül sor, mert a családtagok nem járulnak hozzá, vagy egyszerűen nincs értelme a kivételnek, mert egy-egy szerv beültetésére korlátozott idő áll rendelkezésre, és a hiányzó infrastrukturális feltételek miatt az el sem juttatható a megfelelő helyre.
Erre a szakma egy része az Euro-transplant nemzetközi szervezethez való csatlakozást tartotta megoldásnak, köztük volt a kormány által 2001-ben alapított Hungarotransplant Kht. is, amely ellen a Nemzeti Nyomozóiroda szervkereskedelem gyanúja miatt nyomozást is folytatott. A vádak szerint külföldi orvosok érkeztek hazánkba, akik ellenérték fejében szerveket vittek ki az országból. A Nemzeti Nyomozóiroda Heteknek adott tájékoztatása szerint az ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást 2009 áprilisában bűncselekmény hiányában megszüntették.
Az ORFK szóvivője korábban elmondta, hogy Magyarországon szervkereskedelem miatt utoljára 2006-ban folytattak nyomozást, akkor is egyetlenegy esetben. Az interneten terjedő e-mailek, melyben jószándékú ismerőseink figyelmeztetnek bevásárlóközpontokban, illetve forgalmas belvárosi utcákon áldozatokat szedő szervkereskedő bandákra, a rendőrség véleménye szerint a komolytalan kategóriába tartoznak.
Eltékozolt szervek
Magyarország tradícióit tekintve akár transzplantációs nagyhatalom is lehetne, hiszen a világon az első szervátültetést a magyar származású Ulmann Imre végezte 1902-ben, Bécsben. Ennek ellenére a helyzet nem a legjobb, jóval többen várnak transzplantációra, mint amennyi az elvégzett beavatkozások száma. 2009-ben Magyarországon eddig 145 vesét, 22 májat, 10 szívet ültettek át, valamint 20 tüdőt Bécsben, mert ezt a beavatkozást hazánkban még nem végzik. Ezek a számok – amelyek életeket jelentenek – hasonlóak a tavalyi adatokhoz. Ehhez képest évente nyolcszáz–ezer beteg vár vesére, körülbelül nyolcvanan májra és félszázan szívre. Hazánkban a legnagyobb probléma azzal van, hogy a kórházak nem jelentik az alkalmas donorokat, így nagyon sok potenciálisan beültethető szerv „megy kárba”. Ennek egyik oka, hogy a létszámhiánnyal küszködő kórházak nem tudnak megfelelő személyzetet biztosítani az agyhalott donorok mellé, hogy az életfunkciókat fenntartsák addig, amíg a szervkivétel megtörténhet. Amennyiben ez megtörténik, akkor is nehézséget okoz, hogy például egy szív a testen kívül körülbelül négy óra hosszáig „tartható el”, azaz ezt követően nem alkalmas beültetésre. Ezért a szállítást leginkább mentőhelikopterek segítségével lehetne megoldani, de Magyarországon a legtöbb kórház esetében nem megfelelő az éjszakai megvilágítás, és így lehetetlen az éjjeli leszállás.
Azoknak, akiket jobban érdekel a szervkereskedelem, figyelmükbe ajánljuk ezt a betiltott filmet, melynek címe: Farkasok völgye: Irak


Kannibál orvosok jöhetnek Magyarországra dolgozni? (Sokkoló fotókkal)

Egy abortusz műtéteket végző orvos megette az eltávolított emberi magzatokat. Egy másik orvos sorozatban meggyilkolta kis jövedelmű betegeit. Kínában állami cég árulja az emberi szerveket.
Senki előtt nem titok, hogy a szocionisták ámokfutása miatt a magyar egészségügy soha nem látott mélyre süllyedt. A hazai egészségügyi személyzet az orvosokkal együtt tömegesen távozik Nyugatra. A súlyos orvoshiány pótlására a Gyurcsány-féle bábkormány harmadik világbeli "orvosokat," köztük arab, kínai és indiai származású "szakembereket" toboroz magyarországi munkára.Terítéken a magzat
Azok meg szívesen jönnek, mert ebben a keleti végeken vegetáló EU országban némi EU-s gyakorlatot szerezhetnek. Szakmai tudásuk, az arab, kínai vagy az indiai egyetemeken szerzett képzettségük a szülőhazájukban lehet, hogy elegendő, de koránt sem biztos, hogy Magyarországon is megfelel.
Nálunk letelepedni vagy huzamosabb ideig megmaradni a legtöbbjük nem akar, a nehéz magyar nyelvet csak úgy ahogy tanulják meg, a más vallási, nyelvi és kulturális környezetből jött "orvosok" csak látszólag, vagy még úgy sem kötődnek a magyar betegeikhez. Valódi céljuk, hogy az önéletrajzukba beírhassanak egy EU országban szerzett pár éves szakmai gyakorlatot, és az itt megszerzett kezdőtőkével minél előbb tovább álljanak egy sokkal jobban fizető nyugat-európai országba, Kanadába vagy az Egyesült Államokba. Garancia nincs rá, így csak remélni lehet, hogy az alábbi történetek hazánkban nem fognak megismétlődni.Kannibál kínai férfiKannibál kínai férfi
Még a borzalmas bűncselekményekhez szokott amerikai közvéleményt is megdöbbentette az az eset, mikor egy abortusz műtéteket végző indiai orvos megette az eltávolított emberi magzatokat. Egy másik indiai orvos sorozatban meggyilkolta kis jövedelmű betegeit, hogy az ilyen módon felszabadított ágyakat már másnap kiutalhassa a jól fizető pácienseinek.
No commentNo comment
Az Indiából bevándorolt Krishna Rajanna a 90-es évek végén nyitotta meg orvosi rendelőjét a multikulturalizmussal éppen csak ismerkedő Kansas City városában. Az amerikai betegek azonban gyorsan elpártoltak tőle, mert a rendelőben található piszok és rendetlenség hazájának szegénynegyedeiben uralkodó állapotokat idézték. Pár hónap múlva az indiai kollégák tanácsára Rajanna a gyógyító munkájának súlypontját a biztos bevételi forrást jelentő abortusz műtétekre helyezte át.
Az amerikai szövetségi és állami egészségügyi szabályok betartásáért felelős helyi hivatalok a rendelő megnyitásának pillanatától kapták a panaszokat a cigányok őshazájából érkezett orvos munkájára. A rendszeressé váló ellenőrzések következtében az "orvos" írásbeli figyelmeztetéseket, majd pénzbüntetést kapott. A panaszáradat azonban folytatódott, és egy köztörvényes bűncselekményre utaló állampolgári bejelentés kivizsgálására a városi seriff, William Howard nyomozót küldte ki a helyi lakosok által kedvesen "horror házának" hívott abortusz klinikára.
"Több évtizedes rendőri munkám tapasztalatai után abban a hitben voltam, hogy nekem már nem tudnak sok újat mutatni vagy mondani, (....) mikor beléptem a rendelőbe, észrevettem, hogy a falak mentén a földet vastagon beszórták rovarirtóval és több döglött egér volt félrerúgva a sarkokba (.....) dr. Rajanna ruházata büdös volt, feketén piszkos kézzel, hosszú, ápolatlan, összeragadt hajjal és barna foltos utcai ruhában mezítláb fogadott és kérésemre hosszú ideig keresett valamilyen lábbelit, végül talált egy gumicsizmát, amit felhúzott (.....) a rendelő minden helysége gyengén megvilágított és piszkos volt, az orvosi pihenőszobában több napja elmosatlanul hagyott edényeken svábbogarak voltak, nem találtam veszélyes hulladékokat tároló speciális konténereket, és kérdésemre az egyik dolgozó azt nyilatkozta, hogy a veszélyes hulladékokat a napi szemétbe keverve szokták kitenni az utcára (....) a műtőszoba padlóján nagyméretű, száraz, barnás, valószínűleg alvadt vérfoltok voltak, a levett vérminták és egyéb vizsgálatra váró anyagok szobahőmérsékleten, nyitott edényben, név és minden jelölés nélkül hevertek az asztalokon (....) fényképek és tanúvallomások bizonyítják, hogy az abortuszok után emberi maradványokat húztak le a vécén és az egyik dolgozó azt állította, hogy többen is látták, mikor az eltávolított magzatokat Mr. Rajanna nejlonzacskóban a hűtőszekrénybe tette és később az apróra vágott emberi magzatokat levesporba keverve mikrohullámú sütőben átmelegítette és félig nyersen megette" - sorakoztak a megdöbbentő vádak Kansas City Police Department nyomozójának írásbeli jelentésében.
Howard rádióján jelentette a látottakat, majd a seriff utasítására nyomban bezárta a rendelőt és további nyomozás és mintavétel céljából biztosította a helyszínt. A tisztiorvosi szolgálat emberei levetkőztették Rajanna-t, ruháit a testéről vett mintákkal és a hűtőszekrények tartalmával együtt további orvosszakértői vizsgálatra laboratóriumba küldték, majd jegyzőkönyvbe vették a dolgozók vallomásait. Az igazságügyi szakértők és bűnügyi helyszínelő csoportok szakvéleménye megerősítette Howard nyomozó jelentésében leírtakat. Kansas állam kormányzója azonnali hatállyal bevonta az indiai orvos működési engedélyét és jelenleg a bűnügyi eljáráson kívül a tisztiorvosi szolgálat és három másik állami hatóság is nyomozást folytat Krishna Rajanna ügyében.Egy magzat feje konzervből kivéveEgy magzat feje konzervből kivéve
Az abortusz útján "megszerzett" magzatok jóízű elfogyasztása nem csak Indiában, de Kínában, Fülöp-szigeteken és Ázsia más országaiban is gyakori. Az egy gyermekes családmodellt erőltető kommunista Kína több tartományában a közértek polcain sorakoznak a magzatok vagy korán elhalt vagy szándékosan megölt csecsemők agyvelejéből készített ízletes befőttek és konzervek.
Az indiai és ázsiai népek között a mai napig tartja magát az a hit, hogy az abortált magzatok ill. a néhány óra vagy nap után elhalt (megölt) csecsemők elfogyasztása meggyógyítja a betegeket, a lógó hímtagoknak visszaadja a férfierőt és a meddő asszonyok a következő próbálkozás után fejreállás nélkül is nyomban teherbe esnek.
Az abortuszt végző ázsiai "orvosok," sámánok, varázslók és bábaasszonyok a magzatos vacsora utáni maradékot sem dobják a kutyáknak, hanem szárítva vagy egyéb módon tartósítva a környék piacaira viszik, ahol jó pénzért eladják a rászorulóknak. Amerikai szervezetek már több sikertelen kampányt indítottak a központi kínai kormány ellen, követelve, hogy a szocialista kapitalizmust építő Kína törvényekkel tiltsa meg a magzatokkal és az elhalt csecsemők testének felhasználásával történő orvosi kísérleteket, a kozmetikai iparban történő felhasználásukat és az ezekből készült termékek exportját.
Kínai Népköztársaság emellett a világ legnagyobb emberi szervkereskedője. Az évente százával kivégzett politikai foglyokat, vagy a kínai gulágok börtöneiben fiatalon elhunyt rabokat nagyon ritkán kapják vissza a hozzátartozók, mert a dolgozó nép tulajdonát képező hullákból kiveszik a veséjüket, májukat, tüdejüket, retinahártyájukat és egyéb, még hasznosítható vagy eladható alkatrészüket, amiket egy hivatalos kínai állami cég az erre szakosodott izraeli és más nemzetközi vállalkozásoknak nagy haszonnal elad.
Az alábbi felsorolás Kínából kicsempészett és angolra fordított, abortált magzatokból és elhunyt csecsemőkből kioperált szervek megnevezését és árait tartalmazza. A politikai foglyok öregebb szervei azonban még ennél is jutányosabb áron kaphatók.Lehet náluk rendelni pl. agyalapi mirigyetLehet náluk rendelni pl. agyalapi mirigyet
Többek között lehet náluk kapni, vagy ha éppen nincs raktáron, akkor lehet rendelni kikapart magzatot vagy frissen elhunyt csecsemőt egészben, májat, lépet, csecsemőmirigyet, hasnyálmirigyet, agyalapi mirigyet, vékonybelet, vastagbelet, végbelet, vesét, mellékvesét, frissen vágott végtagokat, frissen remegő agyvelőt, csontvelőt, gerincvelőt, frissen kapart szemet, frissen vágott fület, bőrdarabokat, tüdőt, szívet, (kívánságra, némi felárral egyben is) egybe magzatot, (kívánságra 8 hetesnél fiatalabbat is) végtagok nélküli magzat törzset, köldökzsinór vért deciben, komplett gerinc oszlopot, stb.
Unprocessed Specimen (> 8 weeks) $ 70
Unprocessed Specimen (< 8 weeks) $ 50
Livers (< 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $150
Livers (> 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $125
Spleens (< 8 weeks) $ 75
Spleens (> 8 weeks) $ 50
Pancreas (< 8 weeks) $100
Pancreas (> 8 weeks) $ 75
Thymus (< 8 weeks) $100
Thymus (> 8 weeks) $ 75
Intestines & Mesentery $ 50
Mesentery (< 8 weeks) $125
Mesentery (> 8 weeks) $100
Kidney-with/without adrenal (< 8 weeks) $125
Kidney-with/without adrenal (> 8 weeks) $100
Limbs (at least 2) $150
Brain (< 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $999
Brain (> 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $150
Pituitary Gland (> 8 weeks) $300
Bone Marrow (< 8 weeks) $350
Bone Marrow (> 8 weeks) $250
Ears (< 8 weeks) $ 75
Ears (> 8 weeks) $ 50
Eyes (< 8 weeks) 40% discount for single eye $ 75
Eyes (> 8 weeks) 40% discount for single eye $ 50
Skin (> 12 weeks) $100
Lungs & Heart Block $150
Intact Embryonic Cadaver (< 8 weeks) $400
Intact Embryonic Cadaver (> 8 weeks) $600
Intact Calvarium $125
Intact Trunk (with/without limbs) $500
Gonads $550
Cord Blood (Snap Frozen LN2) $125
Spinal Column $150
Spinal Cord $325
Indiában közegészségügy gyakorlatilag nem létezik, és a népesség négyötöde a legminimálisabb egészségügyi ellátásban sem részesül. Kihasználva az angol nyelv ismeretét, az indiai orvosok nem törődve hazájuk áldatlan állapotaival, évtizedek óta ezrével vándorolnak ki az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába. Többségük igyekszik megszerezni az adott országban való működéshez szükséges szakvizsgákat és engedélyeket, de előfordul, hogy az újonnan érkezett honosított diploma nélkül kezd el praktizálni. Az angolul kaffogva beszélő indiai orvosok minden emberi és erkölcsi normát semmibe vevő, gátlás nélküli pénzhajhászásáról legutóbb egy Ausztráliából megszökött indiai orvos esetét bemutatva cikkezett a világsajtó.
Az ausztrál újságokban csak "Dr. Halálnak" és "Bundaberg mészárosának" nevezett Jayant Patel ellen Queensland állam ügyészsége és a tartományi parlament Anthony Morris által vezetett Crime and Misconduct Commission nevű bizottsága az egész világra szóló körözést adott ki. Patelt a queenslandi Bundaberg kórház feljelentése alapján az ausztrál szövetségi főügyészség 87 rendbeli gyilkossággal gyanúsítja. A Morris-bizottság munkáját nagyban nehezíti, hogy a vád alá helyezett "orvos" szinte minden kórlapot, műtéti naplót és egyéb orvosi feljegyzést a vizsgálat megindítása után ellopott vagy meghamisított.
A vádiratban többek között szerepel, hogy nővérek szemtanúi voltak, hogy Patel bement a súlyos, de nem életveszélyes állapotban fekvő betegek szobájába és egyszerűen elzárta az infúziós palack pillangószelepét. Az ilyen módon meggyilkolt emberek váratlanul felszabadult ágyát Patel már másnap kiutalta a jól fizető pácienseinek. A műtéteknél segédkező személyzet tagjai szemtanúi voltak annak is, mikor Patel egy operáció során egy hosszú, vérelvezetésre szolgáló tűvel, minden szakmailag indokolható ok nélkül több mint ötvenszer szíven szúrta a betegét, aki a "kezelés" után már nem is tért magához és pár órával később elhunyt. Előfordult az is, hogy egy életveszélyes állapotban levő beteget Patel nem engedett át további kezelésre a szomszéd kórházba, arra számítván, hogy a halála után az ő ágyát is más, gazdagabb betegnek adhatja át.
Toni Hoffman, a kórház intenzív osztályának vezető nővére elmondta, hogy a kétségbeesett nővérek már egy földalatti, illegális betegmentő szolgálatot is szerveztek, hogy minél több ember kerülje el Patel doktor "gyógykezelését". A halál orvosa ellen Ausztráliában eddig több mint száz büntetőjogi per indult.
Patel azért költözött népes családjával Ausztráliába, mert az orvost két amerikai államban, New Yorkban és Oregonban már korábban eltiltották hivatásának gyakorlásától és az USA-ban már sehol nem tudott elhelyezkedni. A meghamisított önéletrajzát az ausztrál hatóságok elmulasztották ellenőrizni és így Patel rövid ottani működése nyolcvanhét ember életébe került.
Az ausztrál főügyészség információi szerint Patel a queenslandi vizsgálat eredménye elől az USA-ba menekült, és valószínűleg az Oregon állambeli Portland városában bujkál. Legutóbbi washingtoni tárgyalásai során a queenslandi miniszterelnök személyesen kérte Jayant Patel elfogását és kiadását az amerikai főügyésztől.A boltban lehet válogatni a konzervek közöttA boltban lehet válogatni a konzervek között
Bízzunk benne, hogy sem a kannibál Rajanna urat, sem a bujkáló Patel urat, sem kínai vagy izraeli szervkereskedőket nem fogunk látni az egri Markhot Ferenc Kórház, vagy más magyarországi kórház és rendelőintézet környékén.
(Jack Corn - Szent Korona Rádió)

A zsidók Algériából elrabolt gyerekekből is kiszedték a belső szerveket
A New York-i rabbik szervkereskedelmi botrányával kapcsolatban a Al-Marada c. lapban nyilatkozott dr. Mustafa Khayatti, az algériai egészségügyi kutatási és fejlesztési központ vezető professzora.
Mustafa doktor azt állította az újság szeptember 6-án megjelent számában, hogy bizonyítékai vannak azzal kapcsolatban, hogy izraeli bűnbandák nem csak Marokkóban, de Algéria nyugati részében is évek óta elrabolták a gyerekeket és Marokkóba csempészték őket. Az elkábított és cselekvésképtelen gyerekekből Rabat-i és Casablanca-i magánklinikákon kioperálták a veséjüket, szívüket, tüdejüket, majd a szerveket Izraelbe és az Egyesült Államokba vitték ahol szervátültetésre váró zsidó paciensekbe ültették be azokat.
A zsidó szervrablók az algériai és marokkói gyerekek mellett szabályos embervadászatot folytattak Szudánban és Csádban is, ahol többnyire az utcán játszó felügyelet nélkül játszó gyerekek estek áldozatul a gyilkos emberrablóknak.
Az izraeli szervkereskedelmi botránnyal kapcsolatban az érdeklődők az alábbi linken olvashatnak bővebben.

Terjed a szervkereskedelem Egyiptomban

A kilátástalan szegénység miatt minden ingóságát, majd egy-egy veséjét is eladta egy kairói fiatal házaspár mindkét tagja. Az egyiptomi hatóságok az illegális szervkereskedelem problémáját sokáig teljesen figyelmen kívül hagyták - ezt is kifogásolta egy jelentésében az Egészségügyi Világszervezet.
A feleségével Mukattam nyomornegyedében élő Abder-Rahmán Abdel-Azíz elveszítette munkáját, majd a lakbérrel is elmaradt. Ezért döntöttek úgy mindketten, hogy eladják egy-egy veséjüket, és a beígért fejenkénti 4000 euróból megoldják anyagi gondjaikat. Az pénznek azonban alig a felét kapták meg, az összeget pedig teljes mértékben a műtét utáni komplikációk kezelésére fordították.
A WHO jelentése szerint a szervek befogadói általában külföldiek, többnyire szaúd-arábiaiak. A feketepiacon a szervekért 12.000 euró körüli összeget fizetnek, a többnyire nyomornegyedekből származó adományozók azonban ennek általában csupán tizedét kapják meg.
A WHO jelentése Kínát, Pakisztánt és a Fülöp-szigeteket is elmarasztalta, de ezek az országok azóta már változtattak a szabályokon. Egyiptomban azonban még nincsenek törvényes keretek közé szorítva a transzplantációk. Állítólag hamarosan rendeletet hoznak, amely megszünteti ezt az áldatlan állapotot, és megtiltja a szervek eladását és külföldi vevőkbe való átültetését. A bűncselekményért 15 év börtön vagy 140.000 euró pénzbüntetés szabható ki.
Az egyiptomi egészségügyi minisztérium szigorította az ellenőrzéseket. Eddig két kórházat zártak be illegális szervátültetés miatt, az orvosokat, a személyzetet és a közvetítőket pedig letartóztatták.






A második legnagyobb szervezett bűnözési üzletág, közvetlenül a fegyverkereskedelem után következik, megelőzi a drogüzletet


Sok év börtönnel büntetnék az emberkereskedőket

Brüsszel. A modernkori rabszolgaságnak évente több százezer ember esik áldozatául csak Európában. Nők, férfiak és főként gyermekek az elszenvedői azoknak a szerteágazó súlyos bűncselekményeknek, amelyek gyűjtőneve: emberkereskedelem.
A prostitúcióra kényszerítés a nőkereskedelem egyik formája (TASR/AP-felvétel)
ÖSSZEFOGLALÓ
Az emberkereskedelemnek számos oka lehet: szexuális kizsákmányolás, kényszermunka, koldulás, szervkereskedelem vagy illegális örökbefogadás. Az új jogszabályok hatálya immár ez utóbbi esetekre is kiterjed.
Bünteti az elkövetőket, védi az áldozatokat
Áttörést jelent az emberkereskedelem elleni fellépés terén, hogy az Európai Parlament a múlt héten elfogadta a témával kapcsolatos irányelvtervezetet. A téma jelentéstevője, Bauer Edit (MKP) az Új Szónak is megküldött állásfoglalásában kiemelte: a második legnagyobb szervezett bűnözési üzletágról van szó, közvetlenül a fegyverkereskedelem után következik, megelőzve a kábítószer-kereskedelmet is. Az áldozatok számát Európában százezres nagyságrendűre becsülik. Ráadásul az áldozatoknak majdnem a fele gyermek.
A jelentést Bauer Edit és Anna Hedh (szocialista, svéd) közösen dolgozták ki. Az EP és a tanács által egységes szerkezetbe foglalt javaslat még november végén kapott zöld utat a parlament két szakbizottságától. Így az intézményközi egyeztetés egyik fő célja az volt, hogy egy olyan jogszabály szülessen, amely szigorúan bünteti az elkövetőket és védelmezi az áldozatokat. Ez a hatékony emberkereskedelem elleni harc alfája és omegája.
A szövegezés során az egyik legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a jelentés visszatartó erővel bírjon az emberkereskedőkkel szemben, beleértve azokat is, akik a felbujtás, a bűnsegély vagy a kísérlet kategóriájába esnek. A tettes a javaslat alapján öt év szabadságvesztéssel sújtható. Súlyosbító körülmények esetén a szankció akár tíz év börtön is lehet. Maga a börtönbüntetés azonban nem mindig bizonyul hatékony elrettentő büntetési tételnek, főleg akkor, ha számításba vesszük az emberkereskedelemből származó nemzetközi szintű éves forgalmat, amely a becslések szerint meghaladja a 32 milliárd dollárt.
A jogszabálytervezet egyik új eleme abban rejlik, hogy bevezeti a lefoglalás és elkobzás kategóriáit. Ezen felül meghatározza a jogi személyek büntethetőségét is.
Különös védelem
a gyermekeknek
Az áldozatorientált jelleget támasztja alá a bűncselekményt elszenvedetteknek nyújtott segítség, támogatás és a védelemi lehetőségek köre. Külön cikk rendelkezik az emberkereskedelem kísérő nélküli kiskorú áldozatainak és általában a gyermekek jogi helyzetéről. A direktívának megfelelően az érintett áldozatok a nyomozás és a büntetőeljárás előtt, annak során, illetve azt követően megfelelő ideig támogatásban és védelemben részesülnek, és ennek a jogsegélynyújtásnak nem feltétele a sértett együttműködése a nyomozás, a büntetőeljárás, valamint a tárgyalás során. „Az egyik legnagyobb siker számomra az, hogy a jogi tanácsadás és képviselet haladék nélküli és – ha a sértett anyagi helyzete indokolttá teszi – ingyenes igénybe vétele is része a javaslatnak. Gyermekek esetében ez a jogsegély ingyenes” – összegezte Bauer Edit
Az új jogszabály felszólítja az Európai Bizottságot az uniós szintű emberkereskedelem elleni koordinátor intézményének létrehozására. A koordinátor fő feladatai közé tartozna az emberkereskedelemmel szembeni küzdelem összehangolása, valamint az együttműködés a tagállamok jelentéstevőivel az adott témában.
Le kell nyúlni a probléma gyökeréig
Nagyon fontos: az Európai Bizottság máris bejelentette, hogy Miria Vasziliadu lesz az uniós koordinátor. „Az emberkereskedelem olyan, az emberi méltóság ellen elkövetett bűncselekmény, amely sok gyermek és nő életét teszi tönkre szerte a világban” – áll a közleményben. És mint a vitában elhangzott: a probléma gyökerét is fel kell számolni, vagyis az emberkereskedelem iránti kereslet ellen is küzdeni kell. Rá kell világítani a nőkereskedelem és a prostitúció közti kapcsolatra is.
A most megszavazott direktíva hatályba lépéshez még a tagállamok kormányait képviselő Tanács jóváhagyása is szükséges. De az EP és a tagállamok közötti korábban már megállapodás született, így az előterjesztett szöveg jóváhagyása biztosra vehető. A tagállamoknak két évük lesz arra, hogy bedolgozzák saját jogrendjükbe az új uniós törvényt. (-nák, ep-sajtószolgálat)


ZSIDÓ NAGYIPARI
 SZERVKERESKEDELEM
EZT IS ELHALLGATJÁK NÁLUNK


Netcare, a legnagyobb egészségügyi szolgáltató Dél-Afrikában, ez a cég bűnösnek vallotta magát mert illegális veseátültetéseket végeztek izraeliekkel, egy szindikátusi szervkereskedelemmel. Cserébe a Netcare cég terheit csökkenték nekik – mondta a Netcare vezérigazgatója, Richard Friedland. A cég elismerte ez az üzletelés jogalap nélküli alku volt. Fiatalkorúaknak fizettek a kivett szervek után. Hét éven át tartó vizsgálat után jöttek rá erre az illegális műveletekre a Szent Ágoston Kórházban, Durban-ban. Az adatok szerint izraeli állampolgárok voltak akik szegény román és brazilok állampolgároktól kaptak olcsó szerveket. Az ügyészek szerint az izraeliek 20.000 dollárt fizettek, hogy vesét kapjanak, míg a brazilok és a románok átlagosan 6000 dollárt kaptak szerveikért. Továbbá 25.000 ukrán gyereket vittek Izraelbe, az elmúlt két évben, hogy az izraeli kórházban a "pótalkatrészeket" kivegyék belőlük. Továbbá, az izraeli hadsereget azzal vádolták, hogy ellopta a palesztin foglyok szerveit. Dél-afrikai orvosok ellen is vádat emeltek ebben az ügyben. A kórház vállalta, hogy kifizeti a közel 8.000.000 rand (USD 1100000) bírságot. 109 szervcsalásos műveletet végeztek a kórházban 2001 és 2003 között.(presstv és kép)


A magyar egészségügyi központok zsidó kézbe adásának is valami ilyen háttere lett volna. Szinte nyiltan húllik a magyar a szervüket értékesíteni kellenek az ilyen központok. Az alul finanszirozott egészségügyi személyzet egy kis plusz munkához juthat a szervek kivételével , a zsidó maffia meg lefölözi a hasznot a szervtraszfuzióból, és amugy ki keresne 50 – 100 eltünt gyermeket a bus magyar éjszakában. A kedves szülők nyugodjanak meg gyermekük, ugyan eltünt, de mint donorszerv tovább él valamelyik zsidóban , ki busásan megtudta fizetni a donorszervet, önöknek meg azt ajánlom csináljanak másik gyereket, hátha az nem jut emberkereskedők kezébe. Hogy a rendőrség... majd kikutatja... ugyan hisz ők is benne vannak . Kezdték az olajozással Pintér milliomos lett belőle , Árpi bácsiék megvédték, hisz az ők seggük is tiszta olaj volt, csak úgy terjenget a hullaszag, hát, bizony semmi sem változott, a régiek kiöregedtek , de ott az új generáció, ki már nem is magyar olyan nemzetközi hazátlan , csak fizessék meg és jó van . Elvan ő mint a befőtt, holnap ha kell az anyját is eladja, csak lóvé legyen rajta.A büdös patkányból így lesz patkányhad , kikhez már csak a vér tapad, Patkányok formában vannak jő a patkány forradalom, itt a tavasz már leraktuk a patkány mérget szerte az országban, már csak a forradalom van hátra, hát mérget a patkánynak.


Nemzetközi szervkereskedelem... illegális utak

Szervdonorokat toborzó és illegális szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet leplezett le az ukrán rendőrség közölte csütörtökön Jurij Kucser, az ukrán belügyminisztérium cyberbűnözés és emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője.


Kucser kijevi sajtótájékoztatóján elmondta: az általa irányított részlegnek az ukrán határőrséggel karöltve nemrég sikerült felszámolnia egy ukrán és izraeli állampolgárokból álló nemzetközi csoportot, amely huzamos ideig toborzott és juttatott ki Ukrajnából, Oroszországból, Moldáviából, Fehéroroszországból és Üzbegisztánból szervdonorként szolgáló személyeket Azerbajdzsánba és Ecuadorba, hogy ott kivegyék, majd főként Izraelben, európai és ázsiai országokban élő tehetős recipiensekbe ültetessék át a szerveiket.

Mint közölte, a 12 főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a csoportnak az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is - adták hírül csütörtökön ukrán internetes hírportálok.

A rendszerint hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét személy foglalkozott Ukrajna több megyéjében, közte Kárpátalján. Az interneten elhelyezett hirdetésekben 10 ezer dollárt ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak - mondta Kucser, hozzátéve, hogy a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket keresték.

Rendőrségi információk szerint a bűnszövetkezet mintegy három éven át működött, a recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, míg a transzplantációt végző ukrán orvosok markát 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves forgalma mintegy 18 millió dollárt tett ki, a szervezők tiszta nyeresége elérte a 15 millió dollárt.

Kucser azt is elmondta, hogy a bűnszövetkezet tagjai, akiket a rendőrségi akció során Kijevben vettek őrizetbe, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomása van két Ecuadorban végzett műtétről, és több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki.

Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.
Kucser kijevi sajtótájékoztatóján elmondta: az általa irányított részlegnek az ukrán határőrséggel karöltve nemrég sikerült felszámolnia egy ukrán és izraeli állampolgárokból álló nemzetközi csoportot, amely huzamos ideig toborzott és juttatott ki Ukrajnából, Oroszországból, Moldáviából, Fehéroroszországból és Üzbegisztánból szervdonorként szolgáló személyeket Azerbajdzsánba és Ecuadorba, hogy ott kivegyék, majd főként Izraelben, európai és ázsiai országokban élő tehetős recipiensekbe ültetessék át a szerveiket.

Mint közölte, a 12 főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a csoportnak az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is - adták hírül csütörtökön ukrán internetes hírportálok.

A rendszerint hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét személy foglalkozott Ukrajna több megyéjében, közte Kárpátalján. Az interneten elhelyezett hirdetésekben 10 ezer dollárt ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak - mondta Kucser, hozzátéve, hogy a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket keresték.

Rendőrségi információk szerint a bűnszövetkezet mintegy három éven át működött, a recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, míg a transzplantációt végző ukrán orvosok markát 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves forgalma mintegy 18 millió dollárt tett ki, a szervezők tiszta nyeresége elérte a 15 millió dollárt.

Kucser azt is elmondta, hogy a bűnszövetkezet tagjai, akiket a rendőrségi akció során Kijevben vettek őrizetbe, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomása van két Ecuadorban végzett műtétről, és több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki.

Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.





A zsidó ellenpropaganda a Hamász a sáros, de én operálom ki a szerveket a lelőtt civil palesztinokból . A cionista ATV farcs propagandája, oda vezetet, hogy Francia országban zsidó gyerekeket öltek meg.

Szervkereskedők kezében

Egy olasz emberi jogi szervezet szerint a Hamász terrorista szervezet több száz eritreai embert ejtett foglyul a félszigeten – a menekültcsoport új hazájába, Izraelbe szeretett volna eljutni.


Ime az anyag a hazug propaganda fröcsög még talán el is hinném , de a messziről jött ember azt mond amit akar, és a zsidó meg mindig hazudik.


Az EveryOne nevű emberi jogi szervezet szerint az elmúlt hónapban mintegy 250 menekültet ejtett foglyul és kínzott meg a Hamász a Sínai-félsziget északi részén, amit múlt csütörtökön haladéktalanul jeleztek is az egyiptomi kormányzatnak: a menekültek, akik Izraelbe tartottak, hogy ott menedéket találjanak, embercsempészek kezébe kerültek. Roberto Malini, a szervezet elnök-helyettese szerint „zsarolásból és szervkereskedelemből pénzelik a Hamászt és az al-Kaidát.” Az illegális menekültek kérdése, akik az egyiptomi határ felől vándorolnak be Izraelbe az elmúlt hónapokban központi témává vált a sajtóban is: sokakra borzalmas sors vár, mielőtt át tudnák lépni a zsidó állam határait.
 Egy korábbi menekült, akinek sikerült: igazoltatás, de már Izraelben

Az emberi jogi szervezet szerint a kérdéses menekültcsoport a Hamász embereivel találkozott, akik azt ígérték, hogy fejenként 2000 dollárért becsempészik őket Izraelbe. A csoportot azonban e helyett egy Rafah melletti táborba vitte a Hamász és azt követeli az otthon maradt családtagjaiktól, hogy fizessenek fejenként 10 ezer dollár váltságdíjat, a menekültek szabadon bocsátásáért.
Koncentrációs táborba hurcolták őket

Az olasz szervezet közleményében hívta fel arra a figyelmet, hogy nyolc foglyot már kivégeztek és további négy eltűnt – akik feltételezhetően a szervkereskedelem áldozataivá váltak. Ezen kívül mintegy száz foglyot egy ismeretlen helyen lévő koncentrációs táborba hurcoltak, vélhetően palesztin területen. A foglyokat összeverték, a nőket és gyermekeket megerőszakolták. „A foglyok alultápláltak és a saját vizeletüket kell inniuk” – olvasható a közleményben, ami szerint „több fogoly már öngyilkosságot fontolja.”

Malini szerint a szervezetének sikerült felvenni a kapcsolatot több fogollyal is, akik korábban kiszabadultak. Mások telefonon tartották a kapcsolatot otthonmaradt családtagjaikkal, amit a fogva tartók a váltságdíj követelése miatt engedélyeztek. Többeknek sikerült azt is kiszivárogtatni, hogy milyen állapotok uralkodnak a táborban, és hogy hol – egy kormányzati épület mellett tartják fogva őket.
Aki nem fizet, arra kegyetlen sors vár 

Több olyan korábbi fogoly, aki hasonló helyzetbe került, de sikerült eljutnia Izraelbe arról számolt be, hogy ha sikerül kifizetni a váltságdíjat, akkor az embercsempészek elkísérik a foglyokat a határ közelébe, ha azonban nem, akkor kegyetlen sors vár rájuk.

Az EveryOne vezetői szerint annak ellenére, hogy többször is tájékoztatták Egyiptomot a válságos helyzetről, Kairó egyelőre „nem lépett semmit, vélhetően azért, mert terrorista szervezetek állnak az atrocitások hátterében.” „A hatóságok még mindig nem ellenőrizték azokat a helyszíneket, amelyeket jelentettünk nekik” – állítja a szervezet, valamint hozzáteszi azt is, hogy a „válasz kézenfekvő: a bűncselekmények mögött olyan terrorizmust pénzelők állnak, akik elég erősek ahhoz, hogy akár kormányzatokkal is dacoljanak. A nevük: Iszlám Testvériség (Muslim Brotherhood), amelynek a Hamász és az al-Kaida is tagja.”

atv.hu / ynetnews.com






Szervkereskedelem kormányszinten



Már több mint egy hónapja izgalomban tarja a szerb, a koszovói és az albániai közvéleményt egy, az Európa Tanácsnak készült jelentés. A tíz évvel ezelőtt zajló koszovói háború alatt és után nyílt titokként több száz ártatlan embert raboltak el otthonából és öltek meg csak azért, hogy szerveiket busás haszonnal értékesítsék. A jelentés szerint a szálak egészen a koszovói miniszterelnökhöz vezetnek.



Százakat öltek meg testükért


Az Európa Tanács közgyűlése kedden egy olyan határozatot fogadott el, amely igen kínosan érinti a koszovói miniszterelnököt, Hashim Thacit és több befolyásos koszovói albán vezetőt. A Tanács határozata felszólítja a koszovói és az albániai hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent az 1998-99-ben feltehetőleg egy kiterjedt bűnöző csoport által elrabolt és szervkereskedelem áldozatává vált emberek ügyének kivizsgálásáért.
Kattintson és nézegessen képeket Koszovóról!
A határozatot több órás vita után fogadták el 169 igen, 8 nem szavazattal és 14 fő hiányzásával. A döntés és indoklása tejes egészében a múlt év decemberében közreadott jelentésen alapul, melyet a Tanács egy svájci tagja, Dick Marty készített. A képviselőt két éve bízták meg a lehetséges illegális koszovói szervkereskedelem ügyének kivizsgálásával.
Nyomozása során Marty arra a következtetésre jutott, hogy 1998-ban és 1999-ben a Milosevics-rezsim ellen harcoló  albán gerilla szervezet, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) több mint 500 civilt, zömmel szerbeket és az UCK-val egyet nem értő albánt rabolt el otthonaikból. Marty szerint az elfogottakat ezután Észak-Albániába hurcolták, ahol előbb gyűjtőtáborokba zárták, majd főbe lőtték és felboncolták őket, hogy szerveiket Nyugat-Európa és az USA fekete piacain eladják.
A tárgyalt időszakban az UCK-t semmilyen albániai kormányszerv nem akadályozta, mivel 1997-ben az egész országot behálózó piramisjátékok bedőlése után zavargások törtek ki, mely gyakorlatilag az egész állam összeomlásával járt. Albánia Koszovóval határos területein az UCK és a hozzá kapcsolódó alvilági csoportok ragadták magukhoz a hatalmat. A gerillák egyik akkori vezetője pedig az a Hashim Thaci volt, akit legutóbb decemberben újra miniszterelnökké választottak  Koszovóban.
Marty nyomozása alapján a szervkereskedelemről Thaci és jó néhány ma is befolyásos koszovói politikus nem csak hogy tudott, de a kegyetlen üzletből származó bevételekből is részesült. Marty vizsgálata szerint az összes nyugati titkosszolgálat, a CIA-t is beleértve, információval bírt az áldozatok elhurcolásáról és arról, hogy az UCK, majd a koszovói állam vezetőinek milyen felelőssége volt az áldozatok halálában, ennek ellenére nem tett semmit.
A sváci állítását részben igazolja, hogy a közelmúltban egy brit napilap olyan titkos, 2004-re datált NATO-dokumentumok birtokába került, melyek leírják, hogy Thaci a koszovói maffia "nagy hala". A kiszivárgott információk szerint az egész albán alvilág egyik legbefolyásosabb tagja pedig Xhavit Haliti, korábbi UCK vezető, jelenlegi parlamenti képviselő, a miniszterelnök bizalmasa. Haliti hatalmas vagyonra tett szert a koszovói háború és az azt követő zavaros évek alatt prostitúció, illetve fegyver- és drogcsempészet által, számol be a belgrádi B92 rádió brit forrásra hivatkozva.
Kattintson és nézegessen képeket Koszovóról és a NATO-ról!
A Nyugat tétlenségét Marty szerint diplomáciai és hadászati érdekek magyarázzák. Miután 1999-ben a NATO légitámadást intézett Jugoszlávia ellen, a szervezet csak lassan volt képes olyan szárazföldi csapatok felállítására, melyek Koszovóba érkezve biztosították később a rendet. A háborúban az UCK fegyveresei de facto a NATO helyszíni szövetségesei voltak a jugoszláv hadsereggel szemben és miután azok elhagyták Koszovót, a tartomány irányítása a békefenntartók megérkezéséig a kezükbe került.
A később hathatós amerikai támogatással kiépített koszovói államszervezet vezető pozícióiba is a korábbi UCK tagok kerültek, így a Nyugat számára minden olyan bizonyíték kényelmetlenné vált, melyek pártfogoltjaik bűneire utalhatnak. Miután 1999 tavaszán Milosevics hadserege és a szerb paramilitáris csapatok elárasztották Koszovót, több mint 10 ezer albánt öltek meg és 800 ezret kényszerítettek otthonaik elhagyására. A szerb katonák kivonulása után az albánok bosszúját úgy tűnik olykor nem csak az indulatok, hanem a kegyetlen üzleti szempontok is indokolták


Rémségek háza Albániában


A Marty-jelentésben tárgyalt bizonyítékokra már jóval korábban fény derült. 2008-ban a Hágai Törvényszék akkor leváltott, a volt Jugoszlávia területén történt háborús bűnöket vizsgáló főügyésze, Carla Del Ponte könyvet adott ki "A Vadászat" címmel. A kötet részletesen tárgyalja a koszovói-albániai szervkereskedelemről szóló bizonyítékokat, melyeket Del Ponte és munkatársai 2002 óta gyűjtöttek.
A svájci asszony és csapata nyolc szemtanú leírását követve 2004-ben eljutott Burell, egy közép-albániai település mellett álló tanyához, melyet falainak színe miatt csak "sárga házként" emlegetnek a dokumentumok. A vizsgálóbizottság szerint ez az épület adott otthont a szörnyű operációknak. Az egyik szoba falát vér borította, ugyanott fecskendőket, infúziós tasakokat, orvosi tamponokat, egy üres üveg Tranxene izomlazító gyógyszert, antibiotikumokat és egy pisztolytáskát találtak.
A "sárga ház" ma már fehérre festett falakkal
Forrás: thebloodyellowhouse.wordpress.
A házban élő Katuci család tagjainak ellentmondásos magyarázatai is igazolni látszottak azt a gyanút, hogy a tanya borzalmas események színhelye volt. A szobában talált vért először azzal magyarázták, hogy korábban egy asszony adott ott életet gyerekének, majd azzal álltak elő, hogy igazából ott állatokat szoktak levágni muszlim ünnepek alkalmából. Az orvosi eszközök meglétére is érdekes indokkal álltak elő. Szerintük egy olyan szegény és világtól elzárt vidéken, mint az övék, nem meglepő, hogy az emberek maguknak adják be az injekciókat, gyógyszereket, ezért volt szükségük azokra a tárgyakra.
A vizsgálóbizottság tagjai mintát vettek a vérből, a tárgyakat elkobozták, a helyszínről pedig fotókat készítettek, majd mindezt átadták a Hágai Törvényszéknek. Ezután azonban a nyomozás váratlan fordulatot vett. 2005-ben Hágában úgy ítélték meg, hogy a bizonyítékok nem elégségesek a nyomozás folytatásához, ezért az összes tárgyat megsemmisítették. A törvényszéki vizsgálatokban példanélküli eljárás jogosságát a Marty-jelentés szerint is lehetetlen ésszerű módon igazolni. A szerb Politika című napilap információi szerint a bizonyítékok eltüntetéséről szóló utasítás magától Del Pontétől érkezett.
A Katuci Család
Forrás: thebloodyellowhouse.wordpress.
A szakértők akkor azt sem tudták megállapítani, hogy a vérminták emberi vagy állati eredetűek-e. Így az egyetlen lehetséges kapaszkodó a már említett nyolc szemtanú beszámolója lehetett volna. Egyikük állítólag szállítóként dolgozott a szervkereskedőknek és fuvarozta el a kioperált szíveket, májakat, veséket a tiranai reptérre. A másik hét személy pedig állította, hogy többször is látta, ahogy holttesteket vittek el a "sárga házból" a legközelebbi temetőbe.
Del Ponte szerint a nyolc szemtanú azt is tudni vélte, hogy az elrabolt embereket az észak-albániai Kukes és Tropoje közelében tartották fogva. Itt a fiatal, egészséges személyeket a többiektől elkülönítve tartották, szó szerint táplálták és soha sem bántalmazták. Ezután szállították őket kisebb csoportokban a "sárga házba", ahol először csak veséiket vették ki, majd később megölték őket és más szerveiket is eltávolították.
Jose Pablo Baraybar, a 2008-ig Koszovót felügyelő nemzetközi szervezet (UNMIK) korábbi alkalmazottja a Vecernje Novosti napilapnak arra is magyarázatot adott nem rég, hogy miért nem lehetséges ezen szemtanúk további kihallgatása. Baraybar szerint 2004 után ezek az emberek rejtélyes módon egyszerűen eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket.


A koszovói vezetők is benne voltak?


Marty nyomozásához fontos adalékot adott egy 2008-as eset, mely a koszovói főváros, Pristina repterén történt. Egy 23 éves török állampolgár, Yilman Altun éppen a vámvizsgálat előtt esett össze, amint az Isztambulba tartó járatra készült felszállni. A vámtisztek friss sebhelyet találtak Altun hasán. Másnap a helyi hatóságok a török vallomása alapján behatoltak a város Medicus nevű klinikájára, ahol többek között egy 74 éves izraelire, Bezalel Shafranra találtak, aki bevallotta, hogy 90 ezer eurót fizetett a klinikának egy egészséges veséért.
Hashim Thaci
Dick Marty jelentésében szoros összefüggést mutat ki a "sárga házban" és a Medicusban végzett operációk szervezői között. Szerinte a két helyszín működésében ugyanazok, jelenleg a kormányhoz és állami szervekhez is közeli személyek játszottak szerepet. A Medicus elleni vizsgálatok kiderítették, hogy csak 2008 első nyolc hónapjában 20-30 emberen végeztek el műtétet, többségüket Isztambulban egy középkorú férfi győzte meg arról, hogy rengeteg pénzt kapnak veséjükért cserébe. Az említett férfi a hatóságok szerint Yusuf Sonmez, török sebész, aki ellen azóta is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
Az őt ért vádakra Hashim Thaci miniszterelnök élesen reagált. A pristinai Kohe Ditore napilapnak decemberben elmondta, hogy áll mindenféle vizsgálat elébe, mert nincs takargatni valója. Thaci szerint Marty és jelentése mögött Oroszország és Szerbia áll, mert ezzel akarnak direkt támadást intézni a független Koszovó ellen. A miniszterelnök üzent is Martynak: "A jelentés közvetlenül Koszovó ellen irányul és ennek bizonyítékát én bíróság elé fogom tárni. Dick Marty tudja ezt. Tudom, hogy a diplomáciai mentessége mögé bújik, de ez a mentesség nem tart ki egész életében. 40 éves vagyok, meg fogom várni míg lejár a mentessége és akkor az igazság előtt kell felelnie".
Thacihoz csatlakozott Sali Belisha Albánia kormányfője is. A miniszterelnök szavait az ATA albán hírügynökség idézi, miszerint Marty jelentése rasszista, mert le akarja járatni az albánokat, ez kampány pedig már Milosevics alatt elkezdődött, amikor a NATO megbuktatta a "Balkán Szaddámját"
Szerbia elnöke, Boris Tadic is felszólította szerdán az albán kormányt és az EULEX-et, az Európai Unió koszovói rendőri és polgári misszióját, hogy azonnal kezdjenek vizsgálatot a szerb áldozatok kapcsán. Úgy tűnik azonban, hogy az EU nem fog hamar közbelépni, mert Jerzy Buzek, az Európa Parlament elnöke is elmondta, hogy Martynak és az Európa Tanácsnak konkrétabb bizonyítékokkal kell szolgálnia az illegális szervkereskedelem ügyében.
Mivel a bizonyítékokat korábban megsemmisítették, a szemtanúk pedig eltűntek, ez utóbbi meglehetősen nehéz feladatnak tűnik. Az ügyet viszont diplomáciai síkon mind Szerbia, mind az albánok a maguk javára kívánják felhasználni. Előbbi végre egy olyan esetet prezentálhat, amelyben a szerbek lehetnek az igazi áldozatok azután, hogy a '90-es évek eleje óta a nemzetközi közvélemény a szerb háborús bűnöktől hangos. Az albánok pedig újabb igazolást láthatnak arra, hogy a szerbek milyen eszközökkel akarják lejáratni a független Koszovót. Így viszont csak az biztos, hogy a szerb-albán párbeszéd megkezdése még nehezebbé válik, a "sárga házzal" kapcsolatos igazság pedig még sokáig, de akár örökké is rejtve maradhat.


2010. november 2., kedd

NOVEMBER 2 - JUDA-TÉVÉ ÚJRA BIZONYÍTOTT

DUNA-TÉVÉ TISZTÁRA      
 MOSTA IZRAELT  
Bámulatos az az erőfeszítés, ahogy egyes szerkesztők a feketéből fehéret tudnak varázsolni. Persze csak akkor, ha a zsidó terrorállamot kell tisztára mosni. Ezt tette ma este a Térkép című műsor, amiben már gyanúsan nagy terjedelemben számoltak be a szervkereskedelemről. A jámbor magyar nézőt szépen elvarázsolták a hazugságok dzsungelében. Először a demokrácia mintaországát, Izraelt mutatták be, ahol bizony éveket kell várni, mire valaki vesét vagy más szervet kap. Egy orvos nagy humanizmussal ecsetelte azt, hogy sok zsidó úgy hal meg, hogy nem jut megfelelő szervhez. Majd hirtelen a kamera átcsapott Dél-Afrikába, ahol pár évvel ezelőtt zsidó szervkereskedőket buktattak le, akik hatalmas pénzekkel üzleteltek. De ezt olyan zavarosan adták elő, hogy a néző ne jöjjön rá az összefüggésekre. Itt már azt hittük, hogy vége az adásnak, de most jött a java. A tévé tudósítója ellátogatott a balkáni Romániába, ahol a bűnözés talán majdnem akkor már mint Magyarországon. Ez utóbbi nem balkáni ország. Szóval mutatják a román kórházakat, ahol nagyon ügyelnek arra, hogy a szervkereskedőket kiszűrjék. Mutattak is egy sötét pofát, akit éppen a rendőrök letepertek, mert 6 ezer euróért kínálta a fiatal gyerekek veséit, stb. Mutatták az interneten folyó szervkereskedőket is, de valahogy a lényeg elsikkadt. Mi ugyanis emlékszünk a hazai hírekből arra, hogy azok a bizonyos lebukott román szervkereskedő maffiák, azok bizony zsidók voltak. Így aztán a Juda tévé szépen rákente a zsidók piszkát a románokra, elterelve a figyelmet arról, hogy Izraelben is nagyban folyik az illegális szervkereskedelem, sokszor megölt palesztínok szerveit is árulják. Az ember csak tévét ne nézzen, mert ömlik belőle a hazugság. Kép: Duna-tévé állandó műsora





Adták-vették a veséket! Szervkereskedő hálózatot füleltek le - tucatnyi orvos érintett

Az Újdelhiben működő szervkereskedők az elmúlt 9 évben mintegy 500 vesét adtak el a világ különböző tájairól érkezett fizető pácienseknek
A legkiterjedtebb szervkereskedő hálózatot fülelték le Indiában. A BBC híradása szerint a rendőrség azt gyanítja, hogy az Újdelhiben működő szervkereskedők az elmúlt 9 évben mintegy 500 vesét adtak el a világ különböző tájairól érkezett fizető pácienseknek.
Az ügyben az indiai rendőrség a múlt csütörtökön tartott házkutatást Újdelhi egyik elegáns külvárosában, Gurgaonban. Az apartmanban a vizsgálat során korszerű műtőberendezéseket találtak, amelyekkel az illegális orvosi beavatkozásokat, vagyis a vesék eltávolítását és beültetését végezték. A rendőrök ezen kívül luxusautókba szerelt vérvizsgáló berendezéseket is lefoglaltak. A tippet a házkutatásra egy olyan páciens adta, aki eladta veséjét a kereskedőknek.
A szervkereskedő hálózat ügyében az indiai rendőrség feltételezése szerint mintegy tucatnyi orvos érintett. Négy gyanúsítottat őrizetbe vettek, de a szervkereskedelmet irányító orvosnak még időben sikerült külföldre menekülnie. Elfogása érdekében az indiai hatóságok már értesítették az Interpolt.
Az indiai törvények alapján minden körülmények között tilos az emberi szervekkel való kereskedelem. Kizárólag az engedélyezett, hogy valaki önként és anyagi ellentételezés nélkül felajánlja a rászorulóknak egyes szerveit.
De már viszonylag régóta sok szegény ember számára bevett pénzkereseti lehetőség, hogy pénzért eladják egyik veséjüket, amelyért gazdag indiaiak, vagy külföldiek jó pénzt fizetnek.
A "Hindustan Times" című indiai napilap információi szerint a vesékért 50 ezertől 100 ezer rúpiáig terjedő összeget (1250 és 2500 dollár), azaz a legkevesebb 217 ezer forintot, de akár 434 ezer forintot is fizettek.
A lebuktatott szervkereskedő hálózat az indiai rendőrség feltételezése alapján az elmúlt 9 év alatt mintegy 500 vesét adott el többnyire gazdag indiaiaknak vagy külföldről érkező állampolgároknak, akiknek hazájukban még hosszú ideig kellett volna várniuk új vesére.
Az ügy heves vitákat váltott ki egész Indiában. A történtek hatására az Indiai Egészségügyi Szövetség tagjai hétfőn arra szólítottak fel a törvényhozókat, hogy könnyítsenek a szervátültetés szabályozásán.
hirado.hu/FH

Szervadományozás és szervátültetés: uniós együttműködés

Közegészségügy - 22-04-2008 - 16:25
Plenáris ülés
Szervtranszplantáció határok nélkül
Szervtranszplantáció határok nélkül
Uniós együttműködéssel javítanák a képviselők a szervátültetés elérhetőségét, és minden tagállamtól azt kérik, 2010-ig töröljék el azokat a szabályaikat, amelyek szerint csak az adott országban használhatók fel a szervek. Az EP fellépne ugyanakkor a szervkereskedelem és a „szervturizmus” ellen, és szigorú szabályokhoz kötné a pénzügyi ellentételezést.
Saját kezdeményezésű (tehát nem kötelező érvényű) jelentést terjesztett a plenáris ülés elé az EP közegészségügyi szakbizottsága nevében Adamosz Adamou (GUE/NGL, ciprusi). Ezt az Európai Parlament április 22-én, 635 igen, 14 nem, 16 tartózkodó vokssal fogadta el.
Az EP jelentése üdvözli, hogy a Bizottság olyan irányelvet fog javasolni, „amely uniós szintű minőségi és biztonsági előírásokat állapít meg a szervek adományozására, beszerzésére, vizsgálatára, megőrzésére, szállítására és elosztására”.
A képviselők aggodalmukat fejezik ki, amiért nem áll rendelkezésre elegendő átültethető szerv Európában. A szöveg emlékeztet: az európai várólistákon jelenleg több ezer beteg van, körükben pedig „nagyon jelentős az elhalálozási ráta”.
Ne csak a donor országában használhassák fel a szerveket
A parlament „meggyőződése, hogy jelentős lehetőség rejlik a szakértelem megosztásában az unió tagállamai között, ami növelheti a donorok arányát és unió-szerte kiegyenlítheti a szervátültetés elérhetőségét”.
A képviselők felkérik a tagállamokat, hogy „2010. január előtt szüntessék meg az olyan jogszabályokat, amelyek előírják, hogy a donorok szerveit kizárólag csak egyazon országon belül szabad felhasználni”.
Az EP szerint szükségtelen közelíteni egymáshoz az egyes tagországok szervátültetésre vonatkozó jogi szabályozását, ugyanakkor a képviselők felkérik a tagállamokat, „vezessék be jogszabályaikba egy olyan jogi képviselő kinevezésének lehetőségét, aki egy személy halála után dönthet a szervadományozásról”.
A képviselők a nemzeti rendszereket kiegészítő „európai donorkártyát” vezetnének be.
A szervkereskedelem ellen...
A jelentés kiemeli: „biztosítani kell, hogy a szervadományozás továbbra is szigorúan nem kereskedelmi jellegű maradjon”.
Az EP biztosítaná, hogy „a szervadományozás önzetlen és önkéntes módon, a donorok és átültetésre várók közötti pénzkifizetés kizárásával, szigorúan csak az adományozáshoz kapcsolódó költségek és a kellemetlenségek ellentételezésére korlátozódó költségtérítés mellett történjen”.
A parlament arra kéri a tagállamokat, hogy „amennyiben nemzeti jogszabályaik ilyen adományozást lehetővé tesznek, biztosítsák a befogadóhoz genetikailag vagy érzelmileg nem kötődő, elhunyt és élő donorok névtelenségének megőrzését”. Az EP „sürgeti a tagállamokat, hogy határozzák meg azokat a feltételeket, amelyek mellett pénzügyi ellentételezést lehet nyújtani”.
A jelentés szerint kapcsolat van a szervhiány és a szervkereskedelem között, és a szervkereskedelem aláássa a rendszer hitelességét a potenciális önkéntes és fizetség nélkül adományozó donorok előtt. A szervek bármilyen haszonszerzési célú felhasználása etikátlannak minősül, összeegyeztethetetlen a legalapvetőbb emberi értékekkel és az emberi méltóság megsértését jelenti - áll a szövegben.
... egyetemes tilalom
A képviselők arra kérik az Európai Bizottságot, küzdjön a szerv- és szövetkereskedelem ellen és ennek egyetemes betiltásáért.
A jelentés arra is felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek intézkedéseket a „szervturizmus” megakadályozására, „hogy a legszegényebb és legsebezhetőbb donorokat megvédjék attól, hogy a szervkereskedelem áldozataivá váljanak”.
A képviselők a büntető törvénykönyvek módosításával is biztosítanák, hogy a szervkereskedelemért felelősöket - adott esetben az ebben közreműködő orvosokat is - vád alá helyezzék.
Az EU-ban is probléma
A parlament „utal az Európa Tanács és a WHO jelentéseire, amelyekből világosan kiderül, hogy a szervkereskedelem az EU tagállamaiban is létező probléma, és felkéri a Bizottságot és az Europolt, hogy javítsák a szervkereskedelmi ügyek felügyeletét és vonják le a megfelelő következtetéseket”.
A parlamenti vitában Hegyi Gyula (szocialista) azt mondta, „indokolatlanul sok ember hal meg, vagy szenved azért, mert nem jut beültethető szervhez időben, pedig sok embernek nem jelentene etikai problémát, hogy halála után felhasználják a szerveit, ha tudna a lehetőségről”.
A képviselő szerint fontos lenne, hogy a polgárok tudják, ha nem rendelkeznek szerveik esetleges átültetéséről, akkor ez bizonyos államokban engedélyt, másokban pedig az átültetés tilalmát jelenti. Hegyi üdvözölte, hogy az EP ajánlása szerint egy jogi képviselő a halál után is dönthet a szervek sorsáról, ha az elhunyt külön erről másképp nem rendelkezett. A politikus szerint a leghatározottabban fel kell lépni az illegális szervkereskedelem ellen, amely „egyike a legundorítóbb bűnöknek”.
A világon az első szervátültetést a magyar származású Ulmann Imre végezte 1902-ben, Bécsben” - kezdte hozzászólását Olajos Péter (néppárti). A képviselő hozzátette, annak ellenére, hogy nagyjából mind a személyi, mind az eszközi feltételek adottak, a mai napig Bécsben végzik a magyar tüdő-transzplantációkat, pedig ez háromszor annyiba kerül, mint Magyarországon.
Olajos szerint transzplantációs koordinátorokat kell kijelölni az európai kórházak intenzív osztályain. „Ezek száma Magyarországon jelenleg nulla, hallottuk, Spanyolországban 156” - mondta a képviselő, hozzátéve, a donorhiány, a hiányos felszereltség, a légi szállítási, valamint a szűkös emberi erőforrás-kapacitás miatt „a szív-átültetések tekintetében hazám Európában az utolsók között szerepel, pedig eredményeink kitűnőek, nemzetközi összehasonlításban is az elvárásnak megfelelnek”.
Mennyit ér a vesém?



Mennyit ér a vesém?
  

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.
Az egész világon jellemzően hiány van az átültetendő szervekből. (A rendelkezésre álló adatok szerint például Magyarországon kb. ezren várnak új vesére, míg csupán háromszáz átültetés történik évente.) A hazai törvények szerint ma mindenki donorrá válhat halála után, ha ez ellen életében nem tiltakozott, a hozzátartozók mégis nagyon gyakran megtiltják a szervek kivételét. És bár erre törvény szerint nincs joguk, az orvosok minden esetben tiszteletben tartják a döntést. Egy donor két vesebeteg életét is megmentheti, ezt nem szabad elfelejteni. Egy kutatás szerint 430 donor közül, akik 1964 és 1994 között estek át a műtéten, senki sem halt meg veseelégtelenség miatt. A társadalombiztosításnak a transzplantáció több tízmillió forintot takarít meg esetenként.

Évente 66 000 veseátültetést végeznek világszerte, míg a becslések szerint egymillió beteg ellátására volna szükség. A hiány oka részben az, hogy nehéz immunológiailag megfelelő donort találni.

Indiában 1994 előtt engedélyezett volt a szervkereskedelem, Iránban ma is az.
Világszerte gyakori jelenség a szervturizmus és a közvetítői hálózat létrejötte, különböző weboldalak foglalkoznak az árakkal és tájékoztatják a résztvevőket a teendőkről.

A szervkereskedelem azért bioetikai kérdés, mert még ha a donor és a beteg számára egyaránt minden jól is alakul, a donorok kiszolgáltatott helyzetüknél fogva nem tekinthetők egyenrangú partnernek ebben a tranzakcióban. A szervkereskedelem a modern társadalmakban lévő kizsákmányolás egyik legszélsőségesebb példájának fogható fel, melyben a test egyszerű tárggyá válik, amit szabadon lehet adni-venni.

Vannak, akik a szervkereskedelem legalizálásáért és szabályozásáért küzdenek. Ebben az esetben például biztosítani lehetne, hogy a szervfelajánlás korszerű és megfelelő orvosi felügyelet mellett történjen, a másik oldal ennek teljes tiltása mellett teszi le a voksot. Ebben a helyzetben az eladók és a vevők egyaránt kiszolgáltatott helyzetben vannak. De az ember igazságérzetét, erkölcsi érzékét sérti, hogy egy kényszerítő körülmények miatt szorult helyzetben lévő embert kihasznál egy jobb módú másik fél.


A szervkereskedelemnek jelentős hagyományai vannak Európában. A 18. század végén a szegényebb rétegek ép fogaik eladásából juthattak némi jövedelemhez.



(Thomas Rowlandson karikatúrája, 1787)

Korunkban virágzik a vese- és májkereskedelem. A statisztikák szerint Pakisztánban az élő donorként veséjüket eladó emberek hetven százaléka rabszolga, veséjük eladása után kilencvennyolc százalékuknak nem javult a szociális helyzete, nem sikerült adósságaiktól megszabadulniuk, sőt, rossz egészségügyi körülményeik miatt romlott az állapotuk és szociális helyzetük is.

Földrajzi elhelyezkedés szerint az óvatos becslések alapján India vezet, évi kétezer áruba bocsátott vesével, további jelentős szereplők még e téren Izrael, Bolívia, Irak, Peru, Kolumbia és Törökország.

Kínában bonyolult helyzetet teremt, hogy a halálraítéltek szerveit forgalmazza az állam. Iránban pedig legális a szervek áruba bocsátása, és elvileg igény szerint, civil szervezetek révén történik az elosztás.

A vásárlók a legfejlettebb országokból, az USÁ-ból, Kanadából, Ausztráliából, Izraelből, Japánból és Szaúd-Arábiából érkeznek. Egy vese ára 15 000 dollártól 85 000-ig terjedhet, tehát valóban nagy horderejű üzletről van szó, s a becslések szerint az összes beültetés öt százaléka üzleti alapon történik.

Egyre többen vannak azon az állásponton, hogy a tiltásnak önmagában nincs jelentős haszna ez ügyben. Egy szabályozott, nemzetközi szervezetek által felügyelt piac ellenőrzöttebben és igazságosabb feltételek mellett oszthatná el a szerveket, enyhítve a fennálló donorhiányt, és talán a kevésbé jómódú kliensek számára is biztosítaná a lehetőségeket. De a legalizált piac esetében is nyilvánvalóan a világ legszegényebb országaiból kerülnének ki az élő donorok.

Néhány éve pedig Nagy-Britanniában törvényt kellett hozni, hogy nem határozható meg, milyen etnikai csoportba tartozó embertől kapjuk a beültetendő szervet.

Magyarországon tilos anyagi vagy bármilyen másféle ellenszolgáltatást várni a felajánlott szervért, illetve bűncselekménynek minősül az illegális szervkereskedelemben való bármilyen részvétel. Mindazonáltal vannak olyan weboldalak, ahol ingyenesen felajánlhatjuk szerveinket.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése