2019. október 5., szombat

A politikai gyilkosságok háttere






















A politikai gyilkosságok háttere



TASNÁDI MEGHALLGATÁSÁVAL LELEPLEZŐDHET A FENYŐ-GYILKOSSÁG MEGBÍZÓJA? 0

  • 3
  • 147
Tasnádi Pétert és volt felesége meghallgatását kérte a bíróságtól a Fenyő János meggyilkolásával vádolt szlovák Jozef Rohác a bérgyilkosság ügyében tartott keddi tárgyaláson. A vádlott azzal indokolta indítványát, hogy ő kihallgatásuk kulcsfontosságú, hiszen megnevezhetik a felbujtót, valamint a bűncselekmény valódi elkövetőjét. A bíróság helyt adott az indítványnak…
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Folytatódott kedden a Fenyő János meggyilkolásával vádolt Jozef Rohác és Ladislav Trnka ellen indult büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A tárgyaláson a bíró ismertette Jozef Rohác indítványát, amelyben azt kérte a törvényszéktől, hogy hallgassa meg tanúként Tasnádi Pétert és volt feleségét. Rohác azt állítja, a két tanú kihallgatása „kulcsfontosságú”, mert ők részletesen be tudnak arról számolni, hogy ki a Fenyő-gyilkosság megrendelője és véleménye szerint így el lehetne jutni a valódi tettesig is. Rohác indítványában az is szerepelt indoklásként, hogy nem szeretne úgy járni, mint azok – vélhetőleg Portik Tamás és társai -, akiket „súlyosan és alaptalanul ítéltek el néhány napja”. Az indítványnak a bíróság helyt adott, így Tasnádit és egykori felesége április 3-ra idézte be a tárgyalásra. 

TASNÁDI NEM VÁLLALTA? 

Tasnádi Péter jogi képviselője, Tuza Péter portálunk kérdésére azt mondta, nincs arról tudomása és olyan jegyzőkönyvet sem látott, amelyben védencét bármikor is kihallgatták volna a Fenyő-gyilkosság ügyében. Arról is csak portálunktól értesült, hogy Tasnádit a bírósági eljárásban meg kívánják hallgatni.  Mást az ügyben nem kívánt elmondani az ügyvéd.  Tasnádi Péter meghallgatása azért is lesz érdekes, mert több korábbi, a Fenyő-gyilkossággal foglalkozó cikkben is megemlítették, hogy nem sokkal Fenyő János halála előtt a médiacézár megölésére megbízást adó személy több „az éjszakai életben ismert vállalkozót”, köztük Tasnádi Pétert is megkereste, hogy szervezzék meg Fenyő János likvidálását. A nyomozati iratok tanúsága szerint azonban Tasnádi nemet mondott a felkérésre, de a Privát Kopó bűnügyi magazin információi szerint a jelenleg is előzetesben ülő vállalkozó a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak jegyzőkönyvbe mondta, hogy egy bizonyos Gy. Tamás volt az, aki közvetítők útján megkereste. A Blikk egy 2005-ös írásában azt is megemlíti, hogy jelentések szólnak arról, hogy az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás is tudott róla, hogy Fenyő megölésére bérgyilkosokat keresnek. A Blikk szerint ezt Boros egyik jó barátja mondta el.  

A TV3 VOLT AZ ELSŐ

A bíróság iratokat ismertetett és további tanúkat hallgatott meg. Cserni János tanácsvezető ismertette az Antenna Hungária bíróságnak megküldött tájékoztatását, hogy mely adók pontosan mikor számoltak be az 1998-as bűncselekményről. A TV3 csatorna volt a leggyorsabb, őket követte az összes többi híradás. Az Antenna Hungária szerint lehetséges, hogy a magyar csatornákat akár Pozsonyban is foghatták abban az időben, így akár életszerű is lehet a Rohác által korábban elmondott alibi. Ám azt leszögezték, hogy ez nem hivatalos szakértői vélemény, csupán becslés. A bíró felolvasta az ügyészség által beszerzett rendőri jelentést arról, hogy a Rohác és barátai által emlegetett pozsonyi Dukla Hotelban az ott dolgozók szerint sem a bár, sem a kávézó részen nem volt televízió. Az elsőrendű vádlott erre dühösen kijelentette, „ha kell száz tanút is hoz”, akik igazolni tudják, hogy volt televízió a hotelban. Mint ismert, Rohác állította, a merényletről Pozsonyban, a híradásokból értesült. Cserni János arra kérte az ügyészt, hogy a konkrét személyektől, szállodai alkalmazottaktól kellene vallomásokat ismertetni. 

ÖCCSE ÉS DROBILICH ROHÁCOT MENTETTE

A korábban már meghallgatott, de keddre újra idézett tanúk, Stefán Rohác és Drobilich Gábor (képünkön) meghallgatásán elmondták, szerintük az elsőrendű vádlottnak semmi köze a Fenyő-gyilkossághoz és azt próbálták tisztázni a törvényszék előtt, pontosan hogyan történt az a bizonyos megkeresés először Drobilich, majd Radnai felé, hogy megtudják, miként került Rohác sapkája a tett helyszínére. A vádlott testvére úgy emlékezett, a híradásokból szerzett tudomást arról a 90-es években, hogy bátyja DNS mintáit és sapkáját azonosíthatták a magyar hatóságok. Ekkor fordult Drobilichhoz, akit ekkor már jól ismert, hogy segítsen megtudni, hogy „valójában mi is történt”. A tanú állította, azért fordult az Energol egykori vezetőjéhez, mivel ő a magyarországi dolgokkal kapcsolatban jobban eligazodott, „újságokat olvasott”. Stefan Rohác szerint azonban Drobilich nem tudott neki segíteni, később pedig nem jött szóba ez a történet, mivel olyan hírek érkeztek hozzájuk, hogy lehetséges, Rohác már nem is él. Drobilich igazolta a tanú szavait, megpróbált segíteni, bár – mint mondta – ez az ügy úgy hiányzott neki, „mint púp a hátára”. A volt energolos kiderítette, hogy Rohác a sapkája egy Félix nevű ismerősükhöz kerülhetett, az elsőrendű vádlott az ő autójában hagyhatta a ruháit. Drobilich beszélt erről az azóta már elhunyt Félixel, aki segítőkész volt és még a rendőrségre is hajlandó lett volna bemenni, hogy tisztázza barátját. Drobilich szerint nem volt ez annyira „komoly dolog”, Félix nem is értette, hogy „miért fontoskodik ez a két hülye” – utalt Rohácra és testvérére. Rohác annyit tett ehhez hozzá, hogy Félix, Hamala és ő gyakran egy helyen tartózkodtak és használták is egymás ruháit. Annyit mindenképp meg kell jegyezni, hogy a magyar médiában a 90-es években még nem került szóba, hogy a gyilkosság helyszínén talált szövetmintát kinek a DNS-ével azonosították. 

RADNAI EGYELŐRE JÓ HELYEN ÜL”

Drobilich a mai tárgyaláson is elmondta, hogy Radnai vallomása egy „mese”, de azért tűnhet hitelesnek, mert vannak benne részigazságok. Az Energol volt vezetője újból elmondta. Tudomása van róla, hogy Radnai – akinek nagyon jó életvédelmis kapcsolatai voltak – már 2004-ben alkut akart kötni, sőt arról is tudomása van, hogy 2006-2007-ben is született egy vallomása ami feltehetően minősített irat az ügyész szerint. Drobilich szerinte ezeket a vallomásokat Petőfi Attila nem vette komolyan és volt kollegájának, aki szintén ott volt a kihallgatáson állítólag azt mondta, hogy „hagyjuk ezt a süket dumát”, „egyelőre jó helyen ül” Radnai. Drobilich azt nem akarta elárulni, hogy kitől hallotta mindezt. „Attól tudom, aki ott volt, olyan sokan nem voltak ott a kihallgatáson” – mondta az egykori olajos. 

A SZERB KÁBÍTÓSZER MAFFIA OKOZTA AZ OLAJOSOK VESZTÉT?

Tanúként hallgatták meg a mai és a korábbi tárgyalásokon is emlegetett Félix volt feleségét, Bartus Szilviát. A nő elmondta, sem Rohácot, sem Hamalát nem látta férje társaságában, igaz azt nem tudja, hogy pontosan kikkel találkozott és mivel foglalkozott elhunyt férje. A tanút egyébként kihallgatták a Gyüre József ellen elkövetett emberölési ügyben is tanúként, akiről „azt sem tudja, hogy kicsoda”. Drobilich egyébként annyit még megjegyzett szerb barátjáról, hogy az ő köreiben volt olyan ember aki részt vett a szerb kábítószer maffiában, s Drobilich szerint az ő magyarországi térnyerésükkel kezdődött az ő (értve ezalatt az olajosok) hanyatlásuk. „De Félix erről nem tehet” – tette hozzá Drobilich.
A per április 3-án várhatóan Tasnádi Péter és volt felesége meghallgatásával folytatódik.
Címlapfotó: FG/PestiSrácok.hu







A FENYŐ-GYILKOSSÁG NYOMOZÁSÁNAK TIZENÖT ÉVE 0

  • 2
  • 25
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohác és Ladislav Trnka ellen. Ez alkalomból az MTI kiadott egy kiváló kronológiát, a gyilkosság óta eltelt 15 évről, amelyből kiolvasható, mennyit bénázott a hatóság az ügy felgöngyölítése címén. Az már a múlt ködébe vész, hogy ez a bénázás a politika megrendelésére történt, vagy tényleg ennyit ért a rendőrség bérgyilkosságok felderítéséhez.
1998. február 11-én Budapesten meggyilkolták Fenyő Jánost az egyik legnagyobb magyarországi sajtóbirodalom, a VICO Rt. elnök-vezérigazgatóját. Az egykori fotóriporter 1989-ben alapította meg a VICO-t, amelyhez halálakor 13 lap tartozott: a Népszava, a Nők Lapja, a Vasárnapi Hírek, a Színes RTV újság, a Családi Lap, az Otthon, az Átrium, a Tina, a Bravo, a Bravo Girl, a Bravo Sport, a Buci Maci és a Prestige. A VICO-kiadványok akkori havi példányszáma meghaladta a 12 milliót. A gyilkossági ügyben rögtön megindult a nyomozás, de tizenöt éven át nem derült fény a felbujtó és az elkövető személyére.
  •     1998. február 11. – A II. kerületi Margit utcában, a Margit körút sarkán egy piros lámpánál álló Mercedes ablakán keresztül kilencmilliméteres sorozatlövő fegyverrel fejbe lőtték Fenyő János médiavállalkozót. A tettes az áldozat Mercedeséhez közel álló, régi típusú Mitsubishiból szállt ki, és Fenyő kocsijához lépve adta le a sorozatot. A rendőrség még aznap megtalálta a tettes kesztyűjét, sapkáját és dzsekijét, valamint a gyilkos fegyvert, egy Agram-2000-es típusú, hangtompítós géppisztolyt, amelyeket az elkövető menekülés közben elhajított.
  •     1998. február 12. – Az országos rendőrfőkapitány döntése alapján a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) vette át a nyomozást. Február 26-án a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy koszovói albán állampolgárt, akit esetlegesen kapcsolatba hoztak a gyilkossággal. A 27 éves Salihi Mead súlyos fenyegetéssel folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette és közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt körözte a rendőrség, és lakossági bejelentés alapján fogták el.
  •     1998. március 6. – A szakértők megállapítása szerint a gyilkos sapkájában talált hajszál bizonyosan nem származhatott a koszovói férfitól, de a gyilkosságban való közreműködését nem vitatták. A rendőrség nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatta ki őt.
  •     1998. április 23. – Bejelentették, hogy a rendőrség március 18-án Budapesten megtalálta azt a személygépkocsit, a GAM-988 rendszámú, fehér Mitsubishi Lancert, amelyből a merénylő a gyilkosság előtt kiszállt a Margit utcában.
  •     1998. május 21. – A KBI a gyilkosság elkövetésével a 28 éves albán nemzetiségű jugoszláv Acifi Nijazit gyanúsította meg, aki a feltételezések szerint két honfitársa közreműködésével végzett Fenyő Jánossal. A szakértői vélemény egyértelmű megállapítása szerint a merénylet tettesei használták a megtalált Mitsubishi Lancert. A járműben talált hajszál és anyagmaradványok kimutathatóak voltak a bűncselekmény elkövetésének helyszínén, az elkövető által hátra hagyott ruhadarabokban. A férfi és társai ellen nemzetközi körözést adtak ki.
  •     1998. augusztus 15. – Az önként jelentkező Acifi Nijazit Röszkénél a magyar határőrök – az ellene kiadott körözés alapján – őrizetbe vették, majd 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. Szeptember 17-én Acifi Nijazi előzetes letartóztatását meghosszabbították, majd október 9-én szabadlábra helyezték, mivel a DNS-vizsgálat, a vér-szag-ujjlenyomat- és okmányellenőrzés is azt igazolta, hogy nem tartózkodott a merénylet helyszínén.
  •     1999. február 9. – A Fővárosi Főügyészség négy hónappal, június 11-éig meghosszabbította a nyomozást a gyilkosság ügyében – később a Legfőbb Ügyészség éveken keresztül többször is megtette ugyanezt.
  •     1999. augusztus 16. – Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárást Acifi Nijazi ellen. A Fenyő-gyilkosság ügyében a rendőrségnek Acifi Nijazin kívül nem volt más gyanúsítottja.
  •     2002. február 5. – Az ORFK megszüntette a nyomozást a Fenyő-gyilkosság ügyében, mivel nem kerültek napvilágra olyan adatok, amelyek a gyilkosság felbujtójához vagy végrehajtójához vezettek volna. A bejelentés szerint a nyomozást újrakezdik, ha olyan adatok birtokába jutnak, amelyek megoldáshoz vezethetnek.
  •     2005. május 22. – Kapu című folyóirat szerkesztőségében a rendőrség lefoglalta a Számvetés című hatrészes dokumentumfilm összes, vágatlan felvételét, hogy a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban tanulmányozzák a húszórányi anyagot. A rendszerváltásról szóló filmsorozat egyik részében Perczel Tamás pszichológus professzor, a meggyilkolt médiamágnás egykori tanácsadója és pszichológusa a Fenyő-gyilkosságot elemezte. A HVG 2006. januári információi szerint Perczel ismert médiaszemélyiségek nevét is megemlítette a gyilkosság előzményeivel kapcsolatban.
  •     2007. január 29. – A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) előterjesztése alapján a vádhatóság arra kérte a szerb hatóságokat, hogy segítsenek Fenyő János feltételezett gyilkosának elfogásában, és DNS-azonosításra alkalmas mintát szerezzenek be tőle. A Magyar Nemzet megírta: az NNI két éve azonosította a bérgyilkosság lehetséges elkövetőjét, a 32 éves Sefedini Gzimet. Mivel Magyarországon nem bukkantak az albán férfi nyomára, 2006 januárjában nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, ám ez nem vezetett eredményre.
  • 2007. június 20. – Az InfoRádió szerint Szerbiában elfogták azt a körözött férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta Fenyő Jánost. Június 21-én a szerb hatóságok átadták a magyar rendőrségnek a gyanúsított szerb férfi DNS-mintáját, de a vizsgálatok szerint az nem egyezett meg a tett helyszínén talált mintával.
  •     2008. szeptember 2. – A Nemzeti Nyomozó Iroda nem kommentálta a Stop.hu értesülését, mely szerint majdnem száz százalékig azonosak a Szerbiából nemrég megkapott DNS-minták a Fenyő-gyilkosság helyszínén rögzített anyagmaradványokkal. Ennek alapján az a két albán férfi követhette el a bérgyilkosságot, aki jelenleg szerbiai börtönben ül.
  •     2011. február 18. – A szlovákiai Léván a Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vették Jozef Rohácot, akinek sajtóértesülés szerint köze lehet Fenyő János meggyilkolásához, mivel DNS-e megegyezik azzal, amit a gyilkosság helyszínén hagyott sapkában és fegyveren találtak. (A mintát még a Seres-ügyben elrendelt előzetes letartóztatása alatt vették tőle.)
  •     2011. március 14. – Szlovákiában a Nyitrai Megyei Bíróság kiadatásira változtatta Jozef Rohác előzetes fogva tartását, majd 29-én úgy döntött, hogy ki kell adni Rohácot Magyarországnak.
  •     2011. április 11. – Rohác fellebbezése után a szlovákiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy kiadható Magyarországnak a gyanúsított. Rohácot 17-én hozták Magyarországra, és a magyar hatóságok megerősítették, hogy a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben adták ki. 20-án előzetes letartóztatásba helyezték a szlovák férfit, ennek határidejét aztán többször is módosították a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt. Rohac tagadta, hogy köze volna az ügyhöz.
  •     2012. január 4. – A Magyar Nemzet értesülése szerint 2011 nyarán kiderült, hogy Rohác meggyanúsításából máig sem tisztázott módon az emberölés mellől kimaradt a lőszerrel és lőfegyverrel visszaélés bűntette, ezért Magyarországnak újabb kiadatási kérelmet kellett benyújtania Szlovákiának. 2011 decemberében Szlovákia ennek is eleget tett.
  •     2012. február 10. – Szlovákiában elfogták, április 3-án kiadták Magyarországnak, majd előzetes letartóztatásba helyezték Ladislav Trnka szlovák állampolgárt, akit bűnsegédként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítottak meg.
  •     2012. április 13. – Kihallgatásán Rohác megtagadta a vallomástételt, és feltételezett társa sem működött együtt a hatóságokkal. Az NNI májusban közölte, hogy egy harmadik tettes azonosításán is dolgoznak, lapértesülés szerint ő Jozef Hamala szlovák állampolgár, akit az Aranykéz utcai robbantással is összefüggésbe hoztak.
  •     2012. december 19. – A rendőrség lezárta a nyomozást, majd 2013. március 19-én a Fővárosi Főügyészség vádat emelt a Fenyő-gyilkosság ügyében. A tényállás szerint Rohác egy ismeretlentől megbízást kapott Fenyő János megölésére. A megbízást elfogadta, és vállalta a gyilkosság végrehajtását, amelynek megszervezésébe és előkészítésébe Ladislav Trnkát és Jozef Hamalát is bevonta.
 Fotó: Nol.hu





VIZOVICZKI KORRUPT RENDŐREI PORTIKNAK IS DOLGOZTAK? 0

  • 1
  • 113
Folytatjuk kutakodásunkat a 90-es évek magyar alvilágában, ahol arra keressük a választ, kire tett még terhelő vallomást a Portik-ügy egyik koronatanúja, szót ejtünk Vizoviczki László rejtélyes meggazdagodásáról, ami még Portik Tamás felemelkedésénél is nagyobb talány. Azt is megpróbáltuk kideríteni, hogy Portik Tamás miért nem hagyta el az országot, ha letartóztatása előtt egy évvel eljutott hozzá Radnai László vallomása. 
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Információink szerint Portik Tamás már 2011. őszén tudott az ellene irányuló, titkos nyomozásról és arról, hogy egykori üzlettársa, Radnai László terhelő vallomást tett elleneA jegyzőkönyveket Portikéknak állítólag Hopka Lajos juttatta el, akinek az osztálya foglalkozott – Pintér Sándor belügyminiszter – utasítására a még el nem évült, 1990-es években elkövetett leszámolásos ügyekkel. Noha az egykori olajos a Portik-Laborc jegyzőkönyvek tanúsága szerint már 2008. nyarán attól rettegett, ha kormányváltás lesz és Pintér Sándor újra belügyminiszteri pozícióba kerül, „el fogják vinni”, a hozzá eljutott vallomás ellenére sem hagyta el az országotÁllítólag azért, mert bízott kapcsolataiban, illetve Hopkáék megnyugtatták, Radnai vallomását nem kell komolyan vennie, sok konkrétumot nem tartalmaz, így kevés lehet a vádemeléshez, de még a gyanúsításhoz is. Ebben egyébként igaza lett a Vizoviczki-ügy letartóztatott főrendőrének, hiszen a nyomozók csak azután léptek, hogy Portik egykori „titkárnője”, K. Györgyi tett terhelő vallomást a volt Energol vezérre. Radnai vallomásának idő előtti kikerülését az is valószínűsíti, amiről az egykori Conti Car tulajdonos, Csüllög Zsigmond számolt be tavaly júliusban a Fővárosi Törvényszéken, egyes számú tanúként. A férfi a bíróságon azt vallotta, Portik felkereste őt 2012 májusában, és arról érdeklődött, igaz-e, hogy volt üzlettársa, Radnai László alkut kötött a rendőrséggel. Még 2012. július 31-én, a PestiSracok.huírta meg elsőként, hogy a kecskeméti maffiaperben 2006-ban elítélt Radnai László 2011-ben még a rácsok mögött tett vallomást a leszámolásos gyilkosságokról, amelyeket jórészt az energolos triumvirátus, Portik Tamás, Drobilich Gábor és Ferencsik Attila rendelt meg.
K. Györgyi (a középső képen) Portikkal történt szakítása után is kétes emberek szekerét tolta  Fotó: PS
K. Györgyi (a középső képen) Portikkal történt szakítása után is kétes emberek szekerét tolta Fotó: PS

PRINCZ GÁBORRÓL IS BESZÉLT A KORONATANÚ

Értesüléseink szerint, a jegyzőkönyv Portikhoz kerülése után döntött úgy a belügyminiszter, hogy a Portik elleni nyomozócsoportot – amely szorosan együttműködött a főrendőröket is lebuktató Nemzeti Védelmi Szolgálattal – kiszervezik a Garami utcába. Hogy ez mennyire jó döntés volt, bizonyítja, hogy egészen az iratismertetésig Portikék nem tudták meg, hogy a leszámolások hátterét, annak indítékait jól ismerő bizalmas, K. Györgyi ellenük vallott. A PestiSracok.hu több helyről is úgy értesült, miután a főrendőröket kivonták a forgalomból, K. Györgyi maga jelentkezett egy közvetítőn keresztül a rendőrségnél és számolt be az általa tudott leszámolásos gyilkosságokról. A Prisztás-gyilkosság tárgyalásán a nő el is mondta, addig senki nem tudta volna vallomásra bírni, amíg a Vizoviczki-ügy miatt őrizetbe vett, Portikkal kapcsolatban álló főrendőrök szabadlábon voltak. Mint ismert, K. Györgyi több alvilági gyilkosságról is beszámolt a hatóságoknak. Hivatalosan elsőként a Cinóber-gyilkosság miatt hallgatták ki még 2012. júniusában, majd később az Aranykéz utcai merényletről, Prisztás lelövéséről és Seres Zoltán likvidálásáról is beszélt. Sőt, úgy értesültünk, hogy a Fenyő-gyilkosság felbujtója elleni nyomozásában is felhasználták a nő által elmondottakat. Információink szerint Portik volt bizalmasa nem csak Gyárfás Tamásra (úgy tudjuk, K. Györgyi az a szigorúan védett tanú, aki ott volt azon a Gyárfás Tamás és Portik Tamás közötti találkozón, ahol szóba került Fenyő János is), hanem Fenyő másik ellenségére, Princz Gábor ex-Postabank vezérre is terhelő adatokat mondott a rendőrségen. Princzről egyébként is köztudott, hogy jóban volt Portikkal, hiszen még az egykori energolos marketingigazgató érdekeltségébe tartozó Művészinas étterem korábbi munkatársai is azt vallották, hogy a bankvezér törzsvendég volt az étteremben. Princz esetleges érintettségéről Radnai László is beszélt a nyomozóknak. Az egykori keresztapa Portik albán katonájától, Salihi Meadtól hallotta, hogy az olajos nagyvállalkozó jóban volt a 35 milliárdos hűtlen kezeléssel is megvádolt, majd felmentett bankárral. A külföldi gengszter arról is beszélt a Conti Car főnöknek, hogy nem sokkal Fenyő János médiacézár halála után, Portik Tamás megbízta egy ismerősét, Tomori Tamást, hogy a Keleti pályaudvarnál lévő egykori Postabank fiókból vegyen föl részére 120 millió forintot. Más kérdés, hogy a bankvezér több nyilatkozatában is állította, abban az időben nem is volt a Keleti pályaudvarnál Postabank fiók.

NEM KERÜLT JEGYZŐKÖNYVBE

Portálunkhoz olyan információk is eljutottak, hogy a 90-es évek éjszakai életének egyik ismert alakja indította el a lavinát nemcsak a Vizoviczki-, hanem a Portik-ügyben is. Elmondásait jegyzőkönyvben nem rögzítették, és vallomását hivatalosan nem használtak fel sem a nyomozati, sem a bírósági eljárásban. A nehézfiú által elmondottak főleg a nyomozás elején segítették a rendőrök munkáját mindkét eljárásban. Úgy tudjuk, a férfi – Vizoviczki ügyei mellett jól értesült Prisztás József és Domák Ferenc „Cinóber” lelövéséről, valamint az Aranykéz utcai robbantásról is.
Vizoviczkinek meggyűlt a baja Tanyiék bandájával Fotó: Mno.hu
Vizoviczkinek meggyűlt a baja Tanyiék bandájával Fotó: Mno.hu

VIZOVICZKI „KIFORDULT ÖNMAGÁBÓL”

Informátoraink szerint Portik Tamásénál sokkal nagyobb talány Vizoviczki László személye és meggazdagodása. Noha többen is arról írtak, hogy Portik „szőkített” milliárdjait az éjszaka császára mosta tisztára, majd ennek segítségével építette ki vendéglátós birodalmát, az olajos alvilágot jól ismerő forrásunk szerint Vizoviczki „egy fillért nem kapott” az olajpénzekből. Ennek mondjuk részben ellentmond Sándor István Papa, nyugalmazott operatív főnyomozónak a 2000-ben létrehozott olajbizottság előtt tett vallomása. A volt rendőr Vizoviczkit, mint az olajosok katonáját emlegette, akik a valódi tulajdonosai voltak az éjszaka császára által üzemeltetett éjszakai kluboknak. Ezzel egybehangzóan egyik korábbi forrásunk is elmondta, hogy Vizoviczki László birodalma kiépítésének az elején még nem, később azonban kapcsolatban állhatott az olajosokkal, akik pénzeik tisztára mosására, megforgatására használhatták az általa megvásárolt szórakozóhelyeket. Forrásunk szerint Vizoviczki a 90-es évek elején-közepén, üzleteinek látványos felfuttatása és vélhetően az olajosokkal való összefonódásának kezdetén, gyakorlatilag „kifordult önmagából”. Míg korábban „egy csendes, halk szavú gyerek volt”, a későbbiekben egy követelőző, erőszakos emberré vált, aki a mögötte álló rendőri erő segítségével jutott hozzá lokálokhoz, bárokhoz, éjszakai mulatókhoz. Értetlenül álltak az előtt az akkori éjszakai életben, hogy Vizó milyen gyorsasággal tudta növelni birodalmát, nem beszélve intenzív vagyongyarapodásáról. Abban az időben az is megdöbbenést keltett, amikor a „kuplerájos” Ribáry Kamillónak 1994-ben Vizoviczki körülbelül 150 millió forintot ajánlott fel, hogy megszerezze tőle a Kálvin téren lévő egykori Aphrodité bárt.

A BELVÁROSBAN ÉPÜLT KI ELŐSZÖR A RENDŐRI VÉDŐHÁLÓ

Úgy tudjuk, Vizoviczki a rendőri kapcsolatait először az V. kerületben kezdte kiépíteni, majd a többi kerületi kapitányság „bekebelezése” után eljutott a rendőri vezetés legfelsőbb szintjéig. A 90-es években állítólag az a Csontos Ferenc volt Vizó egyik rendőri kapcsolata, akit az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás is megemlített elhíresült videó vallomásában. Boros azt vallotta, hogy Portikék a BRFK-s alezredes, Csontos Ferenc és társa, Labanc Ferenc segítségével szerezték meg a Szent István körúti Nirvana bár 15 százalékos tulajdonrészét a törököktől. A tárgyalás úgy zajlott, hogy Portik, Tanyi, Baranyi valamint Csontos és Labanc leült tárgyalni a tulajdonrészt birtokoló és a bár védelmét ellátó törökökkel, s a rendőrök és az erőszakos bűnözők nyomásának engedve potom 1,5 millió forintért átengedték nekik a bárt. Boros szerint egyértelmű volt a két rendőr nyomást gyakorló szerepe és hatása a törökökre.
Az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás videóvallomásában is beszélt már a korrupt rendőrökről  Fotó: PS
Az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás videóvallomásában is beszélt már a korrupt rendőrökről Fotó: PS

A RENDŐRI KORRUPCIÓS ÜGY

Mint ismert, 2012. május 31-én bombaként robbant a hír, hogy magas beosztású főrendőröket vettek őrizetbe, mivel a gyanú szerint a csaknem negyven-ötven fővárosi szórakozóhely működtetésében érdekelt Vizoviczki László azért, hogy klubjait ne zaklassa a rendőrség, és az ellene, illetve az éjszakai életben dolgozó vetélytársai ellen folyó eljárásokról előre tudjon, „havi apanázst” adott vezető beosztású rendőröknek, akiket 2005 óta korrumpálhatott. Vizó és embere mellett őrizetbe vették Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori vezetőjét és Kalmár Tamást, a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetőjét. Majd június elején kattant a bilincs Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetője és Koblencz Attila, a BRFK volt felderítő nyomozója kezén is. Büntetőügyük jelenleg vádemelési szakban van.

TANYIÉK MAJDNEM MEGÖLTÉK VIZÓ TESTŐRÉT

Ugyanakkor már a 90-es években kiépített, jó rendőri kapcsolatok sem védhették meg az éjszaka császárát attól, hogy ne csak a hatóságoknak, hanem az alvilág befolyásos és nagy hatalmú vezetőinek is pénzt fizessenVizónak 1996-tól kellet védelmi pénzt leadnia Tanyi Györgynek és bandájának (egy másik, az éjszakai életben korábban komoly tekintélyű bűnöző viszont azt állította portálunknak, hogy Tanyi és Portik együtt részesedtek a védelmi pénzből). Állítólag a Váci utcában található Fontana bár elé Tanyi és sleppje lecsalta Vizó jobbkezét és mindenesét, Varga Istvánt, akire a lokál előtt kardokkal, baseball ütőkkel, késekkel támadtak. Forrásunk szerint Vargát – akinek az ínszalagját is elvágták – nyomorékká akarták tenni, hogy jelezzék, nem viccelnek. Innentől kezdve Tanyiék havi öt – más források szerint hét – millió forintot kaptak, valamint részt vettek Vizó konkurenciájának „letörésében” is. Tanyi Györgyöt korábban azzal is vádolták, hogy társával együtt ő gyújtotta fel 2009-ben a MOM Parkban lévő Leroy étteremet. Egyes hírek szerint azért történt a támadás, mivel Vizoviczki nem sokkal korábban adta ki Tanyiék útját és másokat bízott meg szórakozóhelyeinek védelmével, emiatt bosszút esküdtek. Ugyanakkor az éjszakai életben azt beszélik, hogy a Leroy még nem tartozott Vizoviczki érdekeltségébe, így a kávézó betámadása éppen az ő érdekeit szolgálta, mivel a vállalkozó mindenáron meg akarta szerezni az éttermet, azonban a tulajdonos ellenállt. Tanyi legutóbb idén februárban került újra reflektorfénybe, amikor őrizetbe vették, majd meggyanúsították a Romkert nevű szórakozóhely hét évvel ezelőtt felgyújtása, illetve két kisebb súlyú erőszakos bűncselekmény miatt. A 90-es évek nehézfiúja jelenleg előzetes letartóztatásban van.


Ez a rendőrség véd meg adott esetben majd a betolakodó zsidóságtól bennünket , mint láthatod máris a zsoldjukban tartják őket . Csak magunkra számíthatunk gárdánk nem lehet hadseregünk nincs , marad a benzines palack , de azt már jó előre el kell tudnunk dobni, hogy égjenek az összerabolt ingatlanok , mert a nemzeti vagyonunkon ingatlanokat halmoztak fel a zsidók . Égjenek az össze rabolt ingatlanok ,mert az elszámoltatásból nem lesz semmi , alig várják , hogy elévüljenek az ügyek , és akkor már nem lehet felelősségre vonni őket , elévül mint a Gyurcsány bűnössége , de attól ő még egy rabló marad mint a Bajnai rablógyilkos , és ezért még ő is égni fog az összerabolt ingatlanával együtt . De a kis olajmaffiózó házát se hagyjátok ki mert a Draskovics olajos milliárdjai is megérdemlik , hogy égjenek . Most azt mondod vérszomjas vagyok , pedig csak az eseményekben tallózok , és eszembe jut az eset mikor a helikopter lezuhant az olaj milliókat szállító aktatáska meg benn éget a gépben , és a drága gyermekeim nem kapta meg a milliókat , csak a következő fuvarral , de így már nem tudták kijátszani az őrséget , úgy , hogy ők is tudtak róla , de zsidó a zsidót nem köpi be főleg ha gojokat lopnak meg , hát így kaptak rá a rablásunkra , és a haza árulásainkra , ezért már rég közlekedési baleset áldozataivá kellet volna válniuk , vagy csak a magyarokkal meritek csinálni a kiválasztottak nem eshetnek baleset áldozataivá .

Drága gyermekeim egyenlő mércével kell mérni nincs kivételezés a nemzeti vagyonunkat már ellopták és ingatlanokba fektették , most jön a földünk ,és a vizünk , valamint a természeti kincseink elrablása , és ha kell az ellenállókat le is gyilkolják , de kérlek ezt ne várjátok meg egy üveg benzinre még futja , hát adjatok nekik .



AZ ELIT KEDVENC DROGTANYÁIHOZ KELLETT A FŐRENDŐRI VÉDELEM VIZOVICZKINEK? 4

  • 1
  • 61
Még a kilencvenes évek elején kezdte el kiépíteni korrupciós kapcsolatrendszerét a területért felelős rendőrökkel Vizoviczki László, a bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel és milliárdos költségvetési csalással gyanúsított szórakozóhely-birodalom tulajdonosa – írja a Népszabadság a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása alapján. Vizoviczki később folyamatosan bővítette rendőri védelmét. Egyre befolyásosabb rendőri vezetők kerültek a „csapatába”.
A 2012 nyarán indult nyomozás adatai szerint az utóbbi időkben már a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályvezetője és a speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztály vezetője, valamint a BRFK közrendvédelmi főosztályvezetője biztosították a védelmét. Amennyire azt a lassan két éve tartó nyomozásnak sikerült tisztáznia, Vizoviczki elsősorban „az általa üzemeltetett szórakozóhelyek hatósági ellenőrzéstől mentes működését” igyekezett biztosítani a rendőri védelemmel, másodsorban pedig az ellene, barátai és üzlettársai ellen esetleg induló eljárásokról akart előre első kézből információt szerezni. Később ehhez jött még a konkurencia zaklatása. Razziákkal és állandó rendőri ellenőrzésekkel próbálták a rivális szórakozóhelyek vendégeit „átterelni” Vizoviczki „nyugodt szórakozási lehetőséget biztosító” érdekeltségeibe.
A világviszonylatban is példa nélküli büntetőeljárásban – melyben éppen annak a rendőri egységnek a vezetőivel szemben merül fel a korrupció gyanúja, amelyet éppen azért hoztak létre, hogy fellépjen az efféle bűncselekményekkel szemben -   a védelmi szolgálat emberei a gyakorlattal szakítva nem a rendőröktől próbáltak meg információt szerezni az esetleges korrupt rendőrökről, hanem az alvilágból – írja a lap. Az azóta lezárult nyomozás ötvenezer oldalnyi ügyiratának tanúsága szerint az ügyészség csak Vizoviczki és a korrupcióval gyanúsított rendőrök kapcsolatára és az annak fedezete mellett elkövetett milliárdos költségvetési csalásra koncentrált. Nem foglalkozott ugyanakkor az ügyészség a szigetről rejtélyes körülmények között eltűnt, illetve elhunyt fiatalok ügyével, azokban – külön eljárás keretében – a BRFK nyomozott. Hatáskör híján nem volt az ügyészségi nyomozás tárgya a szigeten a városi szóbeszéd szerint évtizedes múltra visszatekintő drogkereskedelem sem. A Népszabadság úgy értesült a rendőrségnél sem indult a Hajógyári-szigettel kapcsolatos drogügyben büntetőeljárás.
Maga Vizoviczki minden nyilatkozatában határozottan visszautasította, hogy az érdekeltségeiben drogárusítás folyt volna, ennek ellenére drogkereskedők azt állítják,  Vizoviczki egyfajta „koncessziós díjat” kért azoktól, akik drogot árultak az érdekeltségeiben és azok környékén. A budapesti drogpiac ismerői pedig egyenesen úgy fogalmaztak, hogy a Hajógyári-sziget szórakozóhelyei voltak az elit (értsd: a politikai, kulturális és gazdasági elitet egyaránt) legkedveltebb és leginkább látogatott drogtanyái. Szerintük ezért kellett a rendőri védelem Vizoviczkinek. A sziget ura biztonságban akarta tudni az elithez tartozó vendégkörét.
A teljes cikk itt olvasható
fotó: MTI


És mi van a ráépülő szervkereskedelemmel ? Kimenekültek a bajnokok , egyetsem kaptak el közzülük , nagyon magasról lettek védelem alá fogva , így jónak látták kimenekíteni őket mielőtt lebukás történt volna .




VÉGZETT SAJÁT CSALÁDJÁVAL PORTIK LABILIS KATONÁJA – A TAKARÍTÓK RADICSOT IS ELTÜNTETTÉK? 0

  • 1
  • 299
Folytatjuk alvilági barangolásunkat, segítségül pedig most is egy neve elhallgatását kérő, de a 90-es években jelentős szerepet betöltő nehézfiút hívtunk, aki az egykori leszámolások megértéséhez igyekezett közelebb vinni a PestiSrácok.hu munkatársait. Igaz, nem tudni, hogy minden úgy volt-e, amiképp elmondta, mi minden esetre figyeltünk és jegyzeteltünk. Szóba került többek között a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, Fenyő János médiavállalkozó megölése, a Radics család rejtélyes „eltűnése”, valamint beszélgető partnerünk elmondta azt is, miért volt konfliktus a tizenöt éve meggyilkolt Seres Zoltán és a hírhedt olajos cég, az Energol Rt. nagyhatalmú vezetői között. Kiégett krimiírók figyelem! Egy raklapnyi témát adunk!
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Ugyan a tizenöt éve történt Seres-gyilkosságról nemrég cikkeztünk, azonban az 1990-es évek olajos alvilágát ismerő beszélgető partnerünk szerint épp a lényegről feledkeztünk el: mi állhatott Seres lemészárlása mögött? Nos, szerinte Seres Zoltán, azEnergol Rt. 1994-es megalapítása után nem sokkal, 30 milliót adott Portikéknak, hogy bevegyék őt az üzletbe. Később pedig a befolyó milliárdos haszonból követelte a neki járó részesedést az energolos triumvirátustól. Azonban az olajozással egyre nagyobb befolyásra, vagyonra szert tevő olajos csapatnak esze ágában sem volt kifizetni az orosz maffia támogatását is élvező, annak egyik alvezérével,Leonyid Pavlovics Stecurával, azaz Loncsikkal jó kapcsolatokat ápoló vállalkozót. Emiatt halálos ellentét” alakult ki Seres és Portikék között - állította az egykori nehézfiú, aki úgy tudja, egy találkozóra is sor került a Kálvin téren lévő Korona Hotelben, ahol az oroszokkal karöltve, összeült az olajos alvilág egy része. Ezen az összejövetelen ( amely nem tévesztendő össze a rendőrség és az orosz alvilág szintén e szállóban létrejött találkozójával - a szerk.) megjelent többek között az orosz-ukrán testőreivel érkező, az 1995. júliusában a menyasszonya szeme láttára szitává lőtt Muskovics Gyula, de ott volt Seres Zoltán is Loncsikkal és embereivel, Igor Korolékkal. A találkozón állítólag Seres megalázta Portikot, az oroszok körbe ültéka volt marketingigazgatót, akinek el kellett fogadnia Seresék diktátumát. Informátorunk szerint Portik ezt a sértést nem felejtette el, ettől kezdve folyamatos összetűzések voltak közöttük. Egy ilyen összecsapásra jó példa, amiről Portik egyik embere, Zsóvár Imre számolt be a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán: 1996 őszén Seres oroszai betámadták az Energol vezér katonáit, emiatt Zsóvárék több olyan robbantást hajtottak végre Budapesten, amivel a Seres mögött álló oroszokat akarták gyanúba keverni.
Leonyid Stecurát, azaz Loncsikot végül a magyar rendőrök lekapcsolták, a bíróság elítélte, majd kiutasították az országból Fotó: MTI
Leonyid Stecurát, azaz Loncsikot végül a magyar rendőrök lekapcsolták, a bíróság elítélte, majd kiutasították az országból Fotó: MTI

SERES EGY MÁSIK OLAJOS “NAGY EMBERREL” IS ÖSSZETŰZÉSBE KEVEREDETT

Beszélgető társunk szerint Seres nemcsak az energolosokkal, hanem egy másik olajos erős emberrel, Szűcs Attilával is konfliktusba került, mivel az 1999-ben kivégzett vállalkozó részesedést szeretett volna Flaisz Ferenc nevelt fiának busás haszonnal járó olajüzleteiből. Noha a nevezetes, 1997. január 1-jén történt, Szépvölgyi úti, Szűcs érdekeltségébe tartozó Secret Night Club-ot ért támadással az 1998-ban többedmagával felrobbantott Boros Tamás Tanyi Györgyéket hozta összefüggésbe, forrásunk határozottan állította: a támadás mögött nem az Energol/Conti Car-kör, hanem Seres Zoltán állt. A két évvel később likvidált üzletember egyik embere, egy gyakorlógránátot (más források szerint páncéltörő rakétát) lőtt a szórakozóhelyre, hogy „megrendszabályozza” haragosát. Ezt megelőzően, Seres részegen, fegyverrel a kezében akart bejutni ugyanebbe a klubba, ám a biztonsági személyzet útját állta.

SEJTETTE, HOGY PORTIK AKARTA FELROBBANTANI

Seres Zoltán azt is sejtette, hogy az ellene 1997. június 3-án elkövetett sikertelen merénylet mögött Portik állt – vélte informátorunk. A Bentley-re helyezett robbanóanyag azonban leesett Seres kocsijának aluminíum alvázáról, így azt már nem volt érdemes felrobbantani. Mint ismert, a merénylet kísérlettel Jozef Rohácot vádolták, ám a szlovák férfit végül csak robbanóanyaggal való visszaélésért ítélték el. Serest aztán két évvel később – a rendőrség gyanúja szerint Portik megbízásából – ,1999. április 12-én olasz üzlettársával együtt meggyilkolták. Azt a lehetőséget, hogy az utóbbi, motoros merényletnél is a Portikkal jó viszonyban lévő Rohác lenne az elkövető (néhány éve felröppent az a hír, hogy Rohác ült a Kawasaki motorkerékpáron), informátorunk kizárta. Hiszen – tette hozzá forrásunk -, a szlovák férfi abban az időben már bujkált a szlovák és a magyar hatóságok elől, és nem kockáztatta volna meg, hogy Magyarországra jöjjön, és egy újabb rizikós megbízatást vállaljon el.
Radnai László terhelő vallomást tett Portikra többek között a Prisztás-ügyben Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Radnai László terhelő vallomást tett Portikra többek között a Prisztás-ügyben Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

PORTIK A CSÜLLÖG-MERÉNYLETET IS AZ OROSZOK NYAKÁBA AKARTA VARRNI

Pontosan egy héttel a Seres-gyilkosság után, 1999. április 19-én bomba robbant a Conti Car autókereskedés egyik tulajdonosának, Csüllög Zsigmondnak a szentendrei házánál is. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, de túlélte a merényletet. A Prisztás-gyilkosság perében csak 1-es számmal jelzett, Portikra terhelő vallomást tevő Csüllög a meghallgatásán azt állította, hogy e mögött a támadás mögött is Portik állt. Ezt részben üzlettársától, Radnai Lászlótól, részben Portik Tamás embereitől hallottaElőbbi megerősítette barátja szavait, és szintén arra utalt a Portik ellen tett vallomásában, hogy a volt energolos meg akarta őket öletni. Radnai a tárgyaláson is elmondta, hogy az élete néhány percen múlt, hiszen mielőtt kikapcsolta volna a mobilját, üzlettársa felhívta, és közölte vele, hogy felrobbantották”. Radnai ezután a helyszínre sietett, és nem ment el a Portikkal már korábban megbeszélt találkozóra. Arról csak később, Drobilich Gábortól értesült a 12 évre ítélt, majd a közelmúltban szabadon engedett egykori keresztapa, hogy korábbi üzlettársa őt is meg akarta öletni – mondta el tavaly májusban a Fővárosi Törvényszéken. Informátorunk ehhez annyit tett hozzá, hogy Portik rafinált módon a Csüllög elleni merényletet is az oroszokra akarta kenni. Az éjszakában azt terjesztették, hogy az oroszok a Seres-gyilkosság miatt álltak bosszút a Conti Car egyik tulajdonosán. Ez a megtévesztés egyébként egy darabig sikerült is, hiszen sokáig alvilági körökben úgy tudták, a robbantást Igor Korol és emberei hajtották végre.

MÁR AZ ELEJÉN KÉPBE KERÜLT

Informátorunk szerint a rendőrség már az Aranykéz utcai robbantás után nem sokkalPortikhoz kötötte a merényletet. Ennek forrásunk szerint két oka volt: egyrészt Rohácék, a szlovák vonal miatt, másrészt azért, mert Portik egyik embere a robbantás utáni pillanatokban felbukkant a helyszínen. Boros felrobbantásának egyik okaforrásunk szerint az lehetett, hogy az Energol Rt. nagykőrösi telephelyének őrzése miatt, amit egy darabig Boros emberei láttak el, Portikék 50 millió forinttal tartoztak a vállalkozónak (úgy értesültünk, Boros a halála előtti években már egyáltalán nem állt olyan jól anyagilag, ezért is volt szüksége erre az összegre). Állítólag, miután Boros 1997. januárjában megtette az Energol/Conti Car körre vonatkozó terhelő vallomását, majd többeket letartóztattakBoros 97 tavaszán találkozót kért Portiktól. A beszélgetésen a későbbi áldozat Portiknak kerek-perec kijelentette, hogy vagy megadja a neki járó pénzt, vagy még jobban ki fog tálalni a rendőrségen. Beszélgető partnerünk szerint a merénylet hátterében kizárólag Portik Tamás állt, aki egyrészt azért akart végezni az olajbűnözést a hatóságok előtt feltáró pentitóval, hogy korábbi mentorának, tulajdonostársának, Drobilich Gábornak megfeleljen”, másrészt azért, hogy végleg kiiktassa a neki és cégének sok kellemetlenséget okozó Borost.
Drobilich Gábor a Fenyő-ügy tárgyalásán vallomásában jó barátját, Jozef Rohácot mentette Fotó: FG
Drobilich Gábor a Fenyő-ügy tárgyalásán vallomásában jó barátját, Jozef Rohácot mentette Fotó: FG

MEGBÁNTÁK, HOGY ÖSSZEÁLLTAK PORTIKKAL

Beszélgető partnerünk azt is tudni véli, hogy részben emiatt a brutális, az egész országot, sőt még az akkori éjszakai életet is megrázó merénylet miatt Portik két üzlettársa, Drobilich Gábor és Ferencsik Attila is megbánták korábbi barátjukkal a közösködést. Úgy tudjuk, Drobilich annak idején azért kérte Radnai segítségét, hogy akiváló rendőrségi kapcsolatait kihasználva információkat szerezzen az Aranykéz utcai robbantásról és a Fenyő-gyilkosságról, mert Drobilichék attól féltek, ha Portik szerepe előkerül ezekben az ügyekben, akkor fény derülhet a korábbi, még közös döntéssel meghozott leszámolásokra is. Forrásunk szerint ilyen volt például az a Prisztás-gyilkosság is, amelyben nemrég hirdetett a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet. Mint ismert, korábban Radnai László és Csüllög Zsigmond is arról beszélt a vallomásában, hogy Prisztás József, Totka Pál és Cinóber lelövéséről Portik két társával, Drobilich Gáborral és Ferencsik Attilával együtt döntött. Informátorunk emellett abban is egyetért a két conti car tulajdonossal, hogy a Prisztás-gyilkosságot nem az első fokon tíz évre ítélt Hatvani István, hanem egy hidegvérű profi, Jozef Rohác követhette el. Szerinte Hatyi” szerepe abból állhatott, hogy a helyszínre szállítottaaz Energol Rt. telephelyének védelmét is egykoron ellátó szlovák férfit.

BOROS ÁRULÁSÁT NEM TUDTÁK MEGBOCSÁTANI

Visszatérve az Aranykéz utcai robbantáshoz, korábbi beszélgető partnerünktől úgy értesültünk, hogy az Energol/Conti Car tagjai együtt, közösen összeülve döntöttek Boros Tamás haláláról, akinek árulását nem tudták megbocsátani. Ezt a verziót erősíti Boros Tamás videóvallomása is, ahol nem csak az energolosok, hanem Tanyi György és a Conti Car részéről ért fenyegetésekről is beszámolt, miután bejelentette, kiszáll a közös olajos üzletükből, befektetett millióit pedig visszaköveteli. A pentitó azt vallotta, hogy 1996 tavaszán kereste meg Radnai, Csüllög és Tanyi azzal az ajánlattal, hogy szálljon be Lakatos András által biztosítottjövedéki engedéllyel rendelkező, illegális olajkereskedelemmel foglalkozó cégükbe. Boros állítása szerintkét nagy értékű Mercedes autóját, a Szeged Szőregi Pincegazdaság palackozó üzemét, illetve a Mariott Budapest Casino Kft.-ben lévő üzletrészét, azaz összesen 120 millió forintját tette bele az üzletbe. Forrásunk arról nem tudott beszámolni, hogy konkrétan ki volt, aki az olajos társaságból megbízta Rohácot és bandáját az emberöléssel, azonbanfeltételezhető, hogy ez a személy – a rendőrség gyanújának megfelelően – Portik Tamás lehetetthiszen társai már 1997. tavaszától, részben Boros vallomásának köszönhetően előzetesben ültek (persze az akkori viszonyokból kiindulva, az is könnyen elképzelhető, hogy valaki a börtönből rendelt meg egy gyilkosságot). Ráadásul a Prisztás-ügyben védett tanúként vallomást tevő K. Györgyi ebben az ügyben tett nyomozati vallomásában arról is beszélt, hogy a robbantás előtti hónapokban a nevére béreltek több lakást és kocsit is, amit Jozef Rohác és bandája használt a merénylet előtt.

1998. március 16 - án robbantás történt Torgyán József, az FKGP elnökének rózsadombi társasházi lakásán. Személyi sérülés nem történt. Fotó: Alfahír.hu
1998. március 16 – án robbantás történt Torgyán József, az FKGP elnökének rózsadombi társasházi lakásán. Személyi sérülés nem történt. Fotó: Alfahír.hu
AZ OMEGA-AKCIÓ

Sokáig az a feltételezés élt anégy halálos áldozatot követelő, 1998. július 2-i robbantással kapcsolatban, hogy a merényletet Ivan Lexa, a SIS, a szlovák titkosszolgálat mindenható irányítója rendelte meg,magyarországi zavarkeltéscéljából. Hiszen az kétségtelen tény, hogy az 1999-ben nyilvánosságra hozott, Vladimir Mitro által jegyzetttitkos jelentés lerántotta a leplet a Lexa-korszakban, a SIS által elkövetett törvénytelenségekről. A jelentésben többek között az szerepelt, hogy a SIS külön – törvényen kívül működő – egységet hozott létre a szervezett bűnözőkkel – köztük Jozef Rohácékkal – való kapcsolattartásra, s őket különböző törvénytelen akciók elvégzésére bízták meg. A korábbi szlovák miniszterelnök, Vladimir Meciar alatt működő titkosszolgálat Omega fedőnevű – vélhetően az orosz titkosszolgálatok megbízását teljesítő – akciója isszerepelt a jelentésben. Ennek lényege az volt, hogy hátráltatni kell – zavarkeltéssel – Csehország és Magyarország, NATO és Európai Uniós csatlakozását. Magyarországon ennek érdekében az úgynevezett Meciár kommandóval – melynek tagja volt Rohác, a később megölt Imrich Oláh és az azóta már valószínűleg szintén meggyilkolt Jozef Hamala is – különböző robbantásos cselekményeket hajtattak végre az 1998-as parlamenti választások előttBomba robbant a Fidesz Lendvay utcai székházánál, Szájer József fideszes képviselő, és Torgyán József FKGP elnök házánál is. Ezeknél a merényleteknél használt robbanóanyag megegyezett a későbbi Aranykéz utcai robbantásnál használt robbanóanyaggal. Többek között a hatóanyagok egyezése, illetve a jelentésben foglaltak okán gondolták sokan – rendőri körökben is -, hogy a négy halálos áldozatot követelő robbantást is a SIS parancsárahajtották végre. Elméletek szólnak arról is, hogy Boros felrobbantása kettős érdeket szolgálhatott: egyrészt Portik likvidálni tudta a rendőrséggel együttműködő, neki sok kellemetlenséget okozó Borost, míg a szlovák titkosszolgálatnak belvárosi, nagy vihart kavart, pusztító erejű robbantásos módszer jött jól”. De ezek csak feltételezések, mint ahogy az sem bizonyított, hogy Portik bármikor is kapcsolatba lépett volna az akkori szlovák titkosszolgálattal és ezt a Portik Tamást jól ismerő forrásaink sem tudták megerősíteni. Az egyetlen kapocs az egykori olajos és a Lexa vezette szolgálatok között Jozef Rohác személye lehet, aki korabeli sajtóhírek szerint aSIS-nek is, illetve az akkori szlovák és magyar alvilágnak is „dolgozhatott”.

A LABILIS RADICS KIPAKOLT VOLNA, EZÉRT MEGÖLTÉK

Nem véletlenül toporog egy helyben Portik korábbi katonája, Radics Attila és családjának eltűnése miatt, emberölés ügyében indult nyomozás sem. 2002. január 23-a óta nem látott, 2012 novemberéig eltűntként kezelt család három tagjának tragédiájához forrásunk szerint az vezetett, hogy Radics felesége, Bihon Lászlóné „besokallt”, elege lett férje „ügyeiből”, és azzal fenyegette, hogy feljelenti a rendőrségen. Erre Radics elővette a fegyverét, meg akarta vele ijeszteni feleségét, ám a vita hevében a „Radír” becenevű férfi több lövést adott le. Felesége és három éves kislánya is meghalt. Beszélgetőtársunk állította, ezután Radics szólt Portik embereinek, akik a helyszínre érve elszállították a holttesteket, a megzavarodott férfit pedig magukkal vitték és ismeretlen helyen másfél hónapig bujtatták. Radics azonban nem tudta feldolgozni az általa okozott tragédiát és szinte szó szerint megőrült”,kezelhetetlenné vált, majd Portikék attól tartva, hogy a labilis férfi, ha rendőrkézre kerül,könnyen megtörik és beszámol az általa tudott korábbi bűncselekményekről, eldöntötték, végeznek vele. Arról azonban informátorunknak nincs tudomása, hogy kik vettek részt az emberölésben. Noha a rendőrség ebben az ügyben jelenleg ismeretlen tettes ellen nyomoz, arról már korábban is beszámoltunk, hogy a Prisztás-gyilkosság nyomozati irataiban fellelhető, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda a Radics család megölésével kapcsolatban adatokat gyűjtött Portik Tamás volt testőréről, a Prisztás József lelövéséért első fokon tíz évre ítélt Hatvani Istvánról. Ahogy arról is szóltunk már, hogy információink szerint a hatóságok továbbra is fenntartják azt az álláspontjukat, hogy a Seres-gyilkosság gyanúsítottjának, Bíró Lászlónak valamilyen szinten köze lehet a Radics-család eltűnéséhez, hiszen a bűnsegédlettel gyanúsított férfi látta utoljára élve Radics Attilát.
A mai napig nem tudni biztosan miért ölték meg Fenyő János médiacézárt Fotó: PS
A mai napig nem tudni biztosan miért ölték meg Fenyő János médiacézárt Fotó: PS

PORTIK MEGBÍZÁS NÉLKÜL ÖLETTE MEG FENYŐT?

Forrásunk abban is biztos, hogy a Fenyő János médiavállalkozó ellen elkövetett gyilkosság is Portik számlájára írható. A volt olajost jól ismerő informátorunk azon a véleményen van, szerinte Portik arra is képes lehetett, hogy a vele 1993-1994 óta kapcsolatban álló, Fenyő János legnagyobb üzleti riválisának tartott Gyárfás Tamásutalását, „panaszkodását” megbízásnak foghatta fel, majd később, a – Rohácéknak kiközvetített – „munka” elvégzése után, benyújthatta a számlát”. Ezzel összecseng Radnai László Portik-ügyben tett vallomása miszerint Portik szívességből ölette megFenyő Jánost, hogy ezzel járjon Gyárfás Tamás kedvében, hiszen az Energol vezére mindent megtett volna, hogy bekerüljön a Nap Tv korábbi tulajdonosának köreibe. A PestiSrácok.hu több helyről is úgy értesült, hogy egy szigorúan védett, számmal jelzett tanú jelen volt egy olyan, Gyárfás Tamás és Portik Tamás közötti találkozón, amelyen szóba került Fenyő János is. Állítólag Gyárfás a beszélgetésen tett olyan kijelentéseket, hogy nem zavarná”, „nem érdekelné”, ha Fenyő meghalna. Ha valóban csak ennyi hangzott el a megbeszélésen, akkor annyira az sem meglepő, hogyfelbujtó nélkül folyik a tavaly nyáron kezdődött Fenyő-gyilkosság pere. Hiszen ez az egy mondat, önmagában nagyon kevés bizonyíték lehet a nyomozók kezében. Még azzal együtt is, ha igaz, amit Tasnádi Péter Rohác tárgyalásán, illetve korábban a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak mondott, miszerint neki az úszószövetség elnöke konkrét megbízást adott Fenyő megölésére, amit a jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő egykori nehézfiú végül nem teljesített, mert – állítása szerint – nem akart gyilkosságba keveredni.





TASNÁDI: GYÁRFÁS MEGBÍZOTT, LIKVIDÁLJAM FENYŐ JÁNOST! 4

  • 3
  • 1.58k
  • 1
Tasnádi Péter tett tanúvallomást csütörtökön a Fenyő János meggyilkolása miatt indult büntetőperen a Fővárosi Törvényszéken. A tanú elmondta, hogy a Nap Tv egykori tulajdonosa, az úszószövetség jelenlegi elnöke, Gyárfás Tamás egy négyszemközti beszélgetésen a Rubin Hotelben megbízást adott Fenyő János meggyilkolására. Tasnádi úgy emlékezett, Gyárfás azt mondta, ezt az embert „tüntesse el, likvidálni kell, meg kell ölni”. A törvénnyel többször összeütközésbe került, jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő nehézfiú 10-20 milliós megbízási díjra emlékszik. Azonban a megbízást nem teljesítette. Emiatt a törvényszék meg sem hallgatta Gyárfás Tamást. Az úszóelnök a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, ha a bíróság nem volt kíváncsi a véleményére, akkor nincs miről beszélnie.
PÁMER DÁVID – SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Tasnádi Péter meghallgatásával folytatódott a Fenyő-gyilkosság pere a Fővárosi Törvényszéken. A magyar alvilág sokat tudó nagy öregjét a váci börtönből hozták a bíróságra. Az egykori keresztapa meghallgatására a gyilkosság elsőrendű vádlottjának, Jozef Rohácnak a kérésére került sor. A Fogász ugyanis a bíróságnak korábban benyújtott indítványában azt állította, Tasnádi meg tudja nevezni a gyilkosság felbujtóját, valamint a meghallgatása során fény derülhet a merénylet valódi elkövetőjének kilétére.

TASNÁDI ÁTVERTE GYÁRFÁST?

Tasnádi Rohác ügyvédjének kérésére elmondta, hogy Fenyő Jánost egészen fiatal kora óta ismerte, a később milliárdossá vált médiamogul néha meg is bízta „egy-két feladattal”. Tasnádi azt is hozzátette, Fenyővel soha, semmilyen vitája nem volt. Fülöp Tamás kérdésére, hogy kapott-e bárkitől, bármilyen megbízást Fenyő Jánossal kapcsolatban, Tasnádi elmondta, hogy a Nap Tv egykori tulajdonosa, az úszószövetség jelenlegi elnöke egy négyszemközti beszélgetésen a Rubin Hotelben megbízást adott Fenyő János meggyilkolására. Tasnádi úgy emlékezett, Gyárfás azt mondta, ezt az embert „tüntesse el, likvidálni kell, meg kell ölni”. A törvénnyel többször összeütközésbe került, jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő nehézfiú 10-20 milliós megbízási díjra emlékszik. Abban is megállapodtak, hogy két részletben, a gyilkosság előtt és után is fizetve lesz a vérdíj Fenyő fejéért. Tasnádi a mai tárgyaláson kijelentette, hogy esze ágában sem volt végrehajtatni a megbízást, csak a pénz érdekelte. Noha szégyellte, mert Gyárfás jó barátja, de „ilyen magas labdát nem hagyhatott ki”. A felkérésről az egykori keresztapa beszámolt egyik emberének, Sas Lászlónak, aki önszorgalomból feltérképezte Fenyő útvonalát, „elkezdte felderíteni a terepet”. Tasnádi azt nem tudta a bíróság előtt megválaszolni, hogy Sas milyen okból cselekedett így, ám a többek között emberölés előkészülete miatt börtönbüntetését töltő férfi leszögezte, semmit nem tud a Fenyő-gyilkosságról. 1998. februárjában, a gyilkosság időpontjában Las Vegasban volt, ahol a hírekből értesült a merényletről. Tasnádi hangsúlyozta azt is, hogy „nem tudta és a mai napig nem tudja ki állhat a bűncselekmény hátterében”, ám annyit azért elismert, hogy miután tudomást szerzett a gyilkosságról, beszélt telefonon Gyárfással, „hogy bevasalja rajta a második részletet”. „Megtörtént a dolog” – mondta Tasnádi az úszószövetség elnökének, majd „megkérte”, hogy másnap legyen az irodájában az összeg, különben a „Fenyővel végző bérgyilkos hozzá is ellátogat”.

A TANÚ FENYEGETÉSEKET KAPOTT A GYILKOSSÁG UTÁN

Tasnádi elmondása szerint őt magát is fenyegették a Vico birodalom fejének kivégzése után. Volt olyan eset, amikor a telefonba csak annyit üvöltöttek neki, hogy „Vico”. Tasnádi az 1999-ben kivégzett Seres Zoltán hangját vélte felfedezni a telefonálóban, később azonban kiderítette, hogy ki volt a fenyegető, akitől olyan figyelmeztetés is érkezett, hogy „hiába bujkál Amerikában, úgyis ki fogják nyírni” Az illetővel Amerikából való hazatérése után Tasnádiék „elbeszélgettek”, ami olyan „jól sikerült”, hogy a Tasnádit zaklató férfi „megbetegedett” és kórházba került. A Gyárfás-féle megbízásról a tanú feleségének, valamint ügyvédjének is beszámolt. Tasnádi Péter kérdésre elmondta, egykori felesége 2004 őszén vallomást tett ellene, akit ezután „tíz évig kommandósok őriztek”. Az egykoron maffiavádakkal is illetett vállalkozó nem értette, hogy miért született meg ez a terhelő vallomás, hiszen volt feleségének ugyanezeket mondta el, ami itt a törvényszék előtt is előadott.

TASNÁDI A POLITIKAI KÖRÖKNEK AKART BIZONYÍTANI FENYŐ MEGÖLÉSÉVEL?

Tasnádi arról is beszámolt, hogy Kovács Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda döglött ügyek osztályának egykori vezetője is többször meghallgatta az ügyben. Az első, 2000-ben történt kihallgatásáról szóló rendőri jelentésben még azt rögzítették, hogy Tasnádi szerint Gyárfás nem kereste meg őt, ám évekkel később ezt mégis elismerte. Az üzletember azt is elmondta, hogy akkoriban Kovács Lajos mindenképp összefüggésbe szerette volna hozni Fenyő kivégzésével. Szerinte a nyugalmazott rendőrtiszt éveken át úgy gondolta, hogy „ő az egyik szála ennek az ügynek”. Arra, hogy miért vállalt volna el – az anyagi problémákkal nem kifejezetten küszködő – tanú egy ilyen rizikós gyilkosságot, Kovács állítólag azt felelte, hogy Tasnádi „ezzel akart bizonyítani a felső politikai körök felé, hogy ezt is meg tudja csinálni”. A tanúként kihallgatott üzletember határozottan cáfolta, hogy Gyárfásnak bármi köze lenne Fenyő János meggyilkolásához, hiszen a médiavállalkozó abban a tudatban fizetett másodszor, hogy a gyilkosságra a tanú adott parancsot. A tanú arra a bírói kérdésre, hogy a megbízó „tendereztette-e” a gyilkosságot, azt felelte, hogy Gyárfás „nagyon óvatos ember”, aki „biztosan nem bízott meg mást” ezzel a feladattal, így a merénylet hátterében sem ő áll. Ennek az állításnak azonban ellentmond Radnai László Fenyő-ügyben tett vallomása, amit a PestiSrácok.hu is közölt tavaly szeptemberben. Ebben Radnai azt állítja, hogy a Prisztás-gyilkosság miatt immáron 11 évre ítélt Portik Tamás ölette meg Fenyő Jánost, hogy Gyárfás Tamásnak megfeleljen.

A BÍRÓ SZERINT ROHÁC ROSSZUL TETTE, HOGY BEIDÉZTETTE TASNÁDIT

A végig mosolyogva, az egész meghallgatást szinte viccként felfogva nyilatkozó elítélt vállalkozó arra akarta kérni Cserni János tanácsvezető bírót, hogy „helyezze szabadlábra”. A tanácsvezető az elsőrendű vádlott által mára megidézett tanúk, köztük az úszószövetség elnökének meghallgatását Tasnádi vallomásának fényében nem tartotta szükségesnek. Sőt, Rohácnak címezve a bíró megemlítette, hogy „Tasnádi a lehető legrosszabb tanúja” volt a vádlottnak, aki ugyan elmondta, hogy kapott megbízást Fenyő megölésére, ám ezt nem hajtotta végre. Ebből arra is lehetne következtetni, hogy akár Rohác is elkövethette a gyilkosságot – tette hozzá a tanácselnök. A tárgyaláson egyébként megjelent Gyárfás Tamás is, ám a bíró rögtön közölte vele, hogy tanúvallomására nem tart igényt a törvényszék.

A FOGÁSZ SZERINT A MEGBÍZÓ VÉDETTSÉGET ÉLVEZ

A tanú meghallgatása után Rohác felolvasta a bíróságnak beadott második bizonyítási indítványát, majd értetlenségét fejezte ki, hogy miért nem került sor az általa kért tanúk, köztük Gyárfás Tamás meghallgatására. A Fogász szerint az általa megidézett tanúk között van a „láncolat legfőbb szeme”, a megbízó. Rohác szerint ő csak egy bűnbak, a megbízó pedig védettséget élvez. A szlovák bérgyilkos arra is rámutatott, hogy évekkel korábban a rendőrségi sugalmazások szerint , már akkor tudni lehetett, hogy ki a gyilkos és ki a megbízó, ám egy idő után „ködbe veszett a dolog”.

GYÁRFÁS TAMÁS NEM MOND SEMMIT

Megkerestük Gyárfás Tamást, aki képtelenségnek és abszurdnak tartja Tasnádi vádjait, de mint mondta, erről azért nem ad részletes magyarázatot, mert arra – nem véletlenül – a bíróság sem volt kíváncsi. “Beidézett a bíróság és én megjelentem, majd benyitottam a tárgyalóba, de már az ajtóból elküldtek, mondván, hogy nem tart igényt a bíróság a magyarázatomra. Én ezt tudomásul vettem, és innentől kezdve nincs miről beszélnem.” – mondta a PestiSrácok.hu-nak szűkszavúan Gyárfás Tamás.

ÍGY TÖRTÉNT A FENYŐ-GYILKOSSÁG A VÁD SZERINT

A vád szerint Jozef Rohác ismeretlen személy megbízásából két társával, Ladislav Trnkával másodrendű vádlottal és Jozef Hamalával készítette elő és követte el a cselekményt. A vádirat úgy fogalmaz, a vádlottak ismeretlen személytől géppisztolyt, lőszereket és hangtompítót szereztek. Feltérképezték Fenyő János mozgását és 1998. február 11-én autóval megjelentek a II. kerület Törökvészi úti Vico-székház közelében. Onnan követték a kocsival elinduló sértettet, majd 18 óra körül a II. kerületi Margit utcában egy piros lámpánál a feltorlódott kocsisorban Jozef Rohác géppisztolyával kiszállt a járműből, a sértett autójához ment, és a jobb első ajtó ablaknyílásán keresztül két sorozatlövéssel megölte a vállalkozót. Az eljárás adatai szerint a tettes másfél méterről legalább tizenkilenc lövést adott le, öt találta el a sértettet, többnyire a fején, nyakán. A cselekmény elkövetésekor az áldozat telefonált és fegyver volt nála. A merénylet után az elsőrendű vádlott megszabadult géppisztolyától, sapkájától, kabátjától, kesztyűjétől, beszállt társai közelben lévő autójába, és elmenekültek. A bíró a tárgyaláson a vád fő bizonyítékának nevezte a helyszín közelében talált ruhadarabokat. Feltehetően az elkövetőhöz köthető mikroszkopikus anyagmaradványok vannak rajtuk. Az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja Jozef Rohácot tettesként, Ladislav Trnkát pedig bűnsegédként. A harmadik feltételezett elkövető ismeretlen helyen tartózkodik, egyes hírek szerint meghalt, de Jozef Rohác nyomozati vallomása szerint telefonon beszélt vele a közelmúltban.
A per június 3-án folytatódik.
 Fotó: Hír24.hu






PORTIK TAMÁS A POLITIKUSOKNAK KÖSZÖNHETI VAGYONÁT ÉS FELEMELKEDÉSÉT 1

  • 1
  • 189
Még utoljára áttúrtuk a Prisztás-ügy nyomozati iratait, hátha találunk olyan adatokat, amelyek eddig elkerülték a figyelmünket. Nos, találtunk. A merénylet miatt 11 évre ítélt Portik Tamás az elmeorvosi vizsgálatán maga számolt be arról, a politikusoknak köszönheti vagyonát, és felemelkedését. De találtunk egy olyan ősrégi, a Prisztás-gyilkosság nyomozását megszüntető rendőrségi határozatot, amelynek tanulsága szerint az akkori zsaruk is Portik Tamást látták a merénylet hátterében. A doksit az a Doszpot Péter írta alá, aki 2012-ben úgy nyilatkozott, hogy az immáron 11 évre elítélt férfi neve fel sem vetődött a korabeli nyomozásban. Arról is legfeljebb az „öregek” tudhatnak, hogy az úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás nem csak Portik Tamás jó barátja volt, de Prisztás Józseffel is üzleti kapcsolatban állt.
PÁMER DÁVID – SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu 
Portik Tamás két éve készült elmeorvosi szakvéleményéről már korábban cikkeztünk , de az olajvállalkozó szájából azért elhangzottak még érdekes mondatok. Portik azt állította, hogy 1992-ben ismerkedett meg olyan emberekkel, akik közel álltak a politikához. Hogy kikre gondolhatott, azt csak sejthetjük, de ismert, hogy az Energol vezérigazgatói posztját töltötte be Csikós József, az MSZMP KB agitprop alosztályát vezette, majd a Belügyminisztérium Adatfeldolgozó Hivatalát igazgatta, illetve Kerekes István is, aki nem sokkal az NBH-tól való kirúgása után kötött ki az olajos cégnél. Azt is beszélik, hogy az Energol alapításában részt vett a katonai titkosszolgálati múltú Gulyás Emil. Az Energol ugyan csak 1994-ben alakult meg, de azt nem tudni, hogy az előbb említett személyekkel az összefonódás mikor kezdődött. Arról is beszélt a szakértőnek Portik, hogy cégeket kellett létrehoznia és legálisan működtetnie, de erről nem volt hajlandó bővebben nyilatkozni. Elmondása szerint 1996-ban dolgozott külföldön is, lett pénzem, lett számlám, megtudtam kényelmesen élni belőle” – állította Portik. Beszélt arról is, fiával 1990-ben Svájcba költözött, amikor már jól mentek a dolgok, ugyanis a „politikusok lehetővé tették, hogy jól keressen”. Portik nem részletezte bővebben, hogy mit is értett pontosan az előbbi mondaton, de elképzeléseink azért lehetnek. Elég csak visszagondolni a Pallag László vezette olajbizottság által vizsgált ügyekre. A politikusok, titkosszolgák, illetve egyéb szervek és a szervezett alvilág összefonódásáról a közelmúltban az LMP-s Mile Lajos is beszélt a Parlamentben. Mile szerint a Portik-Laborc ügy feltárása során felmerült a ténymegállapító albizottság tagjaiban a gyanú, hogy „valamiféle furcsa együttműködés látszott kibontakozni” a rendőrök, szolgálatok, vámhivatalok egy része és az alvilág között. Mile szerint ez a 90-es évek legelején kezdődhetett, ami egybeesik a Portik által elmondottakkal.
Portik-politika

KISSTÍLŰ BŰNÖZŐBŐL OLAJOS NAGYVÁLLALKOZÓ

Portik kezdeti „karrierjéről” rendőri jelentések is szólnak. A több merénylettel meggyanúsított férfi a 80-as években kisstílű bűnözőként kezdte „pályafutását”. Már 1986-ban nyolc hónap fogházbüntetésre ítélték, többek között többrendbeli betöréses lopásért, fogolyszökésért, bűnpártolásért. Portik nevelőintézetben nevelkedett (ezt a fővádlott ugyan tagadta a bíróságon, de több, a védelem által beidézett tanú is igazolta a vád, illetve a nyomozóhatóság állítását), majd megjárta a fiatalkorúak börtönét. A jól bokszoló, portásként dolgozó férfi a 80-as évek végén Németországban és Svédországban élt. Bűnözői életmódjával nem hagyott fel, ugyanis adatok vannak arra, hogy már ekkor Drobilchal és Ferencsikkel különböző bűncselekményeket, lopásokat, betöréseket követtek el. A jelentés megállapítja, hogy Ferencsik Attila a Portik vezette csoport alvezére volt, ám később anyagilag a másik két energoloshoz hasonlóan megerősödött. A dokumentum leszögezi, hogy Drobilich Gábor tevékenysége, életvitele, szorosan összefügg Portikéval. Kezdetben hozzájuk csatlakozó orosz és ukrán bűnözőkkel védelmi pénzeket szedtek több olajvállalkozótól, később ezeket a vállalkozásokat erőszakosan megszerezték,majd „módszerekben és eszközökben nem válogatva folytatták az olajjal való törvénysértő kereskedést”. Mindhárman részt vettek a hírhedt, 40 millió forint alaptőkével létrehozott Energol Rt. 1994-es megalapításában. Portik 1996-ban még három cégben, a Triumvirátus és az Energovat Kft-ben, valamint a Reál Bt-ben volt érdekelt. Az iratban szerepel, Portik a bujkálása alatt megfordult Dél-Amerikában, Miamiban, majd Dél-Franciaországban. Az olajbűnöző a szökése alatt arra is képes volt, hogy fizesse bűntársai ügyvédjét, tanúkat fenyegessen meg, valamint „bizonytalanná tegye” a rendőri és ügyészi szerveket.
Portik bujkálása

PORTIKOT TITOKBAN FIGYELTETTÉK A RENDŐRÖK

Egy minősítés alól feloldott, Portik titkosszolgálati eszközökkel folytatott megfigyeléséről szóló dokumentumból kiderült, hogy Portikot még a bujkálása előtt megfigyelték a rendőrök. A KBI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya által kezdeményezett – rövid – megfigyelés célja Portik kapcsolatainak, lakóhelyeinek, általa használt gépjárművek feltérképezése volt. Kapcsolatrendszerének a dokumentumon öt személy, Csüllög, Radnai, Drobilich, Ferencsik, Tanyi, magyarán a magyar olajmaffia legsikeresebb két cégének, az Energol-Conti Car körnek a tagjai vannak megjelölve. Az 1997. február 19-én megkezdett megfigyelésre a KBI vezetője, Tonhauser László adott utasítást. A „Galamb” fedőnevű akcióban megfigyelték Portik taksonyi, valamint Kelenhegyi úti lakhelyét, illetve feljegyezték azoknak a személyleírását, akik Portikot látogatták. A napi jelentésekben azonban érdemleges eseményekről nem igazán tudtak beszámolni a figyelők, hacsak arról nem, hogy a kocsi, amivel közlekedett, s a Kelenhegyi úti lakás is a csalás gyanújába keveredett Globex tulajdona volt. Emiatt egyébként kihallgatták mind a két cégvezetőt, Vellai Györgyikét és Vajda Lászlót is. Előbbi nem tagadta, hogy ismerte Portikot, de a közös ügyleteikről nem tudott beszámolni. 
Portik-Galamb

A MAFFIÓZÓ AZ USA MEGFIGYELÉSI LISTÁJÁN 

Arra, hogy az Egyesült Államok különböző szervei is érdeklődhettek Portik iránt, akkor derült fény, amikor az NNI az Egyesült Államok nagykövetségét kereste meg abból a célból, hogy van-e adat arra, Portik mikor igényelt vízumot, valamint mennyi ideig tartózkodott a tengerentúlon. A válaszlevélből kiderült, hogy az 1990-es években beadott vízumkérelmeket már megsemmisítették, így Portikkal kapcsolatban sem tudtak adattal szolgálni. Azonban a konzulátusnál találtak egy bejegyzést, miszerint az olajmaffiózó 2006-ban figyelőlistára lett téve. A bejegyzéshez azt a megjegyzést fűzték, ha Portik vízumkérelmet nyújtana be, akkor haladéktalanul tájékoztatniuk kell az Amerikai Szövetségi Nyomozó Irodát, azaz az FBI-t. A konzulátus azt is közölte, hogy Portikkal kapcsolatban csak egyetlen beutazási dátum található. Az Energol vezér 1997. február 27-én lépte át az Egyesült Államok határát, arról azonban semmilyen adat nincs, hogy mikor hagyta el az országot.
Portik-USA

PORTIKOT GOLYÓÁLLÓ MELLÉNYBEN IGAZOLTATTÁK 

Noha a volt marketingigazgató az első bírósági meghallgatásán tagadta, hogy az éjszakai élet meghatározó szereplője lenne, állította, nem bűnöző, nem iszik alkoholt, nem dohányzik, soha életében nem drogozott, „egyetlen célja az volt, hogy gyermekeit rendesen nevelje fel.” Mindezeknek kissé ellentmond az az 1997-es, egy hónappal Portik Amerikába való kiutazása előtt készült jelentés, ami a Prisztás-gyilkosság nyomozati iratainak is részét képezi. Portikot, Hatvanit, Karalyos Gábort, valamint még egy társukat 1997. január 22-én, egy közúti ellenőrzésen igazoltatták, majd előállították. A nyomozóhatóság szerint ez a dokumentum azért lényeges, mert igazolja az elsőrendű és másodrendű vádlott közti kapcsolatot. Hatvani a lőfegyverével, lőszereivel, Portik pedig az általa vezetett Land Rover személygépkocsival „nem tudott hitelt érdemlően elszámolni”. A volt olajosnál szintén találtak egy GLOCK 9 mm-es lőfegyvert, de erre volt engedélye. A felső ruházata alatt viselt golyóálló mellényt Portik azzal magyarázta az őt igazoltató rendőrnek, hogy „megfenyegették”. Ezt a jelentést felolvasták korábban a tárgyaláson is, valamint a bírónő az ítélet indokolásában is hivatkozott erre az iratra, ugyanis a leírtak nem csak a vádlottak közti kapcsolatot igazolták, hanem Hatvani fegyverhasználatban való jártasságát is. Hatvani ugyanis azzal védekezett, hogy nem ért a fegyverekhez, Prisztás Józseffel pedig semmilyen vitája nem volt, és arról sem tud, hogy Portik bármiben is összekülönbözött a meggyilkolt milliárdos vállalkozóval.

VITA VOLT A MŰVÉSZINAS KÖRÜL IS 

Prisztás megölése mögött már a gyilkosság után is több okot sejtettek, és az új nyomozás során az is felmerült, hogy a kivégzés egyik indoka a Művészinas étterem körüli vita lehetett. Erről Radnai László beszélt a bíróságon. A nyomozati iratokban is rögzítették, hogy a Sirály, későbbi nevén a Művészinas miatt is volt nézeteltérés a két vállalkozó között. Ugyanis mindkettőjüknek tartozott a vendéglő első tulajdonosa, Wittmann József, és mindketten magukénak akarták tudni az éttermét. Wittmann később a hivatalos verzió szerint öngyilkos lett, ám a több, Portikhoz kötött bűncselekményben koronatanúként szereplő K. Györgyi azt állította, hogy „azt az embert meggyilkolták”. Arról azonban nem tett említés, hogy ki, vagy kik állnak a gyilkosság mögött. A Művészinas hivatalosan – hacsak nem az egyik tulajdonos, ifjabb Portik Tamás által – természetesen soha nem tartozott Portikhoz, mint ahogy anyomozás megállapította, egyetlen egy ingatlan sem volt az olajos vállalkozó nevén. Az is sokatmondó, hogy az iratok alapján Portiknak 2007. és 2011. között nem volt sem adóbevallása, sem magyarországi bankszámlája. Svájci számlája azonban minden bizonnyal lehetett az Energol vezérnek. Korábban megírtuk , hogy „egy Portik Tamáséval nagyfokú hasonlóságot mutató férfi hang” egy hangfelvételen azt ismételgeti, hogy 10 milliárd forintja van a svájci bankszámláján. Portik önhipnózisán kívül azonban az is árulkodó, hogy az egykori olajos a jegyzőkönyvek tanúsága szerint sokat járt Genfbe, fia lakásán pedig Western Union pénzátutalási megbízásokat foglalt le a rendőrség. A pénzeket egy magyar nő vette át Genfben.
Portik-Művészinas

DOSZPOT ÍRTA ALÁ A PORTIK ÉRINTETTSÉGÉT FELTÉTELEZŐ JELENTÉST

A Művészinassal kapcsolatos szembenállás ugyan még nem, de egy olajos üzlet és egy Kondor utcai ingatlan körüli vita szerepel abban az összefoglaló jelentésben, amit Pesti Tibor, a nyomozás első előadója jegyzett. Erről az összefoglaló jelentéséről korábban már a PestiSrácok.hu is megemlékezett, azonban a további nyomozati iratokban fellelhetőek még pikáns részletek. A nyomozóhatóság megállapítása szerint húsz olyan bejelentés érkezett hozzájuk a bűncselekmény után, amelyek releváns információkat tartalmaztak. Egy Fedorchuk nevű ukrán bérgyilkost, illetve más külföldi személyeket is leellenőriztek, de nem lehetett őket a bűncselekménnyel kapcsolatba hozni. Hogy a rendőrség miért az ukrán-orosz vonalon indult el, arról korábban beszámoltunk. Az ügy koronatanúja, K. Györgyi szerint Portik fizetett vamzerok segítségével sikeresen félresiklatta a nyomozást. Az összefoglalóban az is szerepel, hogy a rendőrök Prisztás környezetétől nem kaptak a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információt. Erre az újraindított nyomozásban tett vallomásában Prisztás üzlettársa, Lakatos Csaba másként emlékezett. Elmondása szerint már 1996-ban beszámolt nem hivatalosan a nyomozóknak arról, hogy Portik állhat a Prisztás-gyilkosság mögött. Ám nem sokkal a rendőröknek tett, jegyzőkönyvben nem szereplő vallomása után 1996. november 13-án őt is majdnemmegölték. Ha tanúvallomások alapján nem is, a híváslisták elemzésével képet kaptak a nyomozók arról, hogy ki állhat a gyilkosság hátterében. Pesti Tibor a hívások elemzése kapcsán megállapította, hogy Kenedi Tibornak és Fazekas Ferencnek mint bűnsegédnek, illetve Portik Tamásnak mint felbujtónak közük lehet a merénylethez. Az összefoglaló jelentést a BRFK Életvédelmi Alosztályának akkori vezetője, Doszpot Péter is aláírta. Az alezredest meghallgatták az újraindított nyomozásban is, de vallomásában azt állította, Portiknak semmi köze a leszámolásos ügyekhez. Két éve a HVG-nek is azt nyilatkozta , hogy Portik szerepe egyik 90-es években elkövetett emberölés kapcsán, így a Prisztás-ügyben sem jött felszínre.Ez a kijelentés azonban a fentiek alapján elég hiteltelennek tűnik… 
Portik-Doszpot

PRISZTÁS GYÁRFÁSSAL IS ÜZLETELT? 

Prisztás meggyilkolásával kapcsoltban az iratok között szerepel egy 1997. május 8-i feljegyzés is, amely Prisztás József édesanyja tanúmeghallgatását rögzíti. Prisztás Józsefné elmondta, hogy gyanús körülménynek tartja, hogy fia élettársa, illetve Hoffmann István „együtt van”, mivel fia hónapokkal korábban jelezte, hogy kapcsolatuk az új eljárásban csak 9-es számmal jelzett tanúval megromlott. Prisztásné azt is hozzátette, hogyHoffmann rendelkezik fegyverrel, és sok ukrán ismerőse van. Akkoriban ennek azért is volt jelentősége, mivel a rendőrség azt feltételezte, hogy ukrán, esetleg orosz nemzetiségű lehetett Prisztás gyilkosa. A sértett édesanyja fia kiterjedt kapcsolatairól is beszélt. A vallomás szerint Prisztás üzleti kapcsolatban állt a szaknévsoros Bodnár Györggyel, az olimpiai bajnok vízilabdázó Kárpáti Györggyel, valamint Gyárfás Tamással, a Nap Tv korábbi tulajdonosával, a Magyar Úszószövetség elnökével, az 1998-ban kivégzett Fenyő János nagy üzleti riválisával is. Arról több portál, köztük mi is  cikkeztünk már, hogy Gyárfás a Prisztást megölető, több leszámolásos ügyben érintett Portikkal is baráti kapcsolatban állt. 
Portik-bankszámla

ZSÓVÁR SEGÉDKEZHETETT A CINÓBER-GYILKOSSÁGBAN?

A Domák Ferenc „Cinóber” ellen elkövetett gyilkosság nyomozásában szerezték be a rendőrök egy korábbi, K. Györgyit és Zsóvár Imrét érintő, csalás miatt indított büntetőeljárás részeként szereplő híváslistát. Ez a lista egy Pozsonyi úton lévő lakásban található, vezetékes telefon kimenő hívásokat tartalmazza 1996. decembere és 1997. január vége között. A rendőrség azt is megállapította, hogy ezt a lakást Zsóvár Imre egy hamis személyivel bérelte ki, ahol feltehetően a megnevezett időszakban, néhány hétig hazánkban elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatba hozható külföldiek laktak. A jelentés ugyan nem mondja ki, de valószínűsíthető, hogy Jozef Rohácra és bandájára utalhatnak. A már említett időszakban történt ugyanis Cinóber meggyilkolása, aminek az elkövetését a gyanú szerint – Portik megbízásából – Rohác számlájára írják. A lehetséges elkövetőkről először Radnai Lászlótól halhattunk, Bors  pedig arról számolt be korábban, hogy Zsóvár maga is gyanúsított volt az ügyben, ám később tanúvá szelídült a szerepe. A cikkben utaltak rá, a zsarolás miatt börtönben ülő bűnöző alkut köthetett a hatóságokkal. Domák Ferenc lelövésével kapcsolatban még annyi tudható, hogy a Portikra valló koronatanút, K. Györgyit ebben a bűnügyben hallgatták meg először, még 2012. júniusában. 

KIS BANDIT IGAZOLTATTÁK, MAJD ELENGEDTÉK

Jelentés szól Kis Bandi rendőri intézkedés alá vonásáról is. Portik több tárgyaláson is nehezményezte, hogy az ügy legfontosabb szereplőjét, Lakatos Andrást még csak meg sem hallgatták. A volt olajos azt is többször elmondta a bíróságon, hogy Kis Bandit, már az ő letartóztatása után, egyszer igazoltatták a rendőrök, majd egyszerűen elengedték. Nos, Portik ezt valóban jól olvasta ki a nyomozati iratokból, hiszen jelentés rögzíti, hogy Kis Bandit 2012. szeptember 25-én igazoltatták, majd egy hamis, állandó lakcím bediktálása után elengedték. Kis Bandi ellen azóta több bűncselekmény miatt elfogatóparancsot adtak ki, de továbbra sem tudni, hol bujkál. 

HATVANINAK KÖZE VAN A RADICS CSALÁD MEGGYILKOLÁSÁHOZ? 

Szintén a nyomozati iratok között található az a 2012. november 30-i keltezésű jelentés, amely a Prisztás-gyilkosság elkövetése miatt első fokon 10 évre ítélt Hatvani István ellen, emberölés kísérletének gyanújának bűntette miatt indított, majd később bizonyítékok hiányában lezárt eljárás részleteit tartalmazza. A rendőrség 2003. áprilisában olyan információk birtokába jutott, hogy Hatvani féltékenységből „ki akarta nyírni” feleségétEhhez hangtompítós fegyvert és különböző robbanóanyagokat vásárolt. Hatvaniné a rendőröknek elmondta, hogy tart férjétől, mivel „az több súlyos, személy elleni bűncselekményt követett el, illetve azt hangoztatja, hogy neki már úgyis minden mindegy”. Hatyi előzetesbe is került, majd nem sokkal később négy-öt, Hatvani által ismert bűnöző, illetve Holló Gábor ügyvéd is hamis vallomásra akarta rábírni. Ami külön érdekesség, hogy Hatvanival kapcsolatban ezeket az információkat az NNI nem a Prisztás-gyilkosság, hanem a Radics család meggyilkolásával összefüggésben gyűjtötte. Ez azt is jelentheti, hogy Hatvanit a rendőrség érintettként tarthatja számon Portik katonájának, és annak családjának elhurcolásában, megölésében. A nyomozati iratok arra is rámutatnak, hogy – a 2002. januárjában családjával együtt „eltűnt” – Radics Attila lehetett Seres Zoltán és olasz üzlettársa gyilkosa. A gyanú szerint Radics a Bíró László vezette motorról, egy sorozatlövő fegyverből több lövést adott le a két üzletemberre. A Népszabadság információi  szerint lehetséges, hogy Radicsnak azért kellett meghalnia, mert túlságosan sokat „fecsegett” a Seres Zoltán elleni merényletről.
Portik-Seres




PORTIK, OLAJSZŐKÍTÉS, MSZMP, MSZP – ÖSSZEFUTNAK A SZÁLAK 0

  • 1
  • 100
Saját céljaikra használták a biztonsági szolgálatokat a szocik? – kérdezi a Magyar Nemzet, s választ is megadja: valószínűleg igen. Portik Tamás a kilencvenes években az olajbizniszben jelen lévő Energol Rt.-n keresztül tett szert hatalmas vagyonra – írja a lap. Portikot és az Energolt – melynek egyik igazgatója és alapítója volt – ha nem is közvetlenül, de ezer szál kötötte a szocialista kormányokhoz, amiről ő maga is beszélt Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjének. A Magyar Nemzet információi szerint Portik Tamás a Nemzetbiztonsági Hivatal mellett a Katonai Biztonsági Hivatallal is szoros kapcsolatban állt. A lap úgy tudja, az Energol Rt.-t a katonai titkosszolgálat fedőcégeként alapították – erről még 2000-ben Sándor István, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság egykori főnyomozója is beszélt. Portik Tamás – akit hétfőn nem jogerősen tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtott a Fővárosi Törvényszék a Prisztás-gyilkossággal összefüggésben – az Energolon keresztül lebonyolított bűnös olajügyletekkel tett szert hatalmas vagyonra, amellyel később az éjszakai életben is komoly befolyást szerzett.
Az Energol Rt.-t húsz éve, 1994. november 30-án alapította Drobilich Gábor, Ferencsik Attila, Kerekes István, Portik Tamás, Gulyás Emil és fia, Gulyás Emil Róbert. A cégben – melynek Portik lett a marketingigazgatója – később felbukkant Csikós József, az MSZMP KB egykori osztályvezetője is. Csikós a rendszerváltozás után ezredesi rangban a Belügyminisztérium központi adatfeldolgozó és nyilvántartó hivatalát vezette. (Itt kezelték a III-as főcsoport iratait is: ami ebben a hivatalban papírra nem volt leírva, az gyakorlatilag nem is létezett.) Csikós tudhatott például olyan vasúti holtvágányokról is, ahová kényelmesen át lehetett irányítani egy-egy import-olajszállítmányt, majd az olajszőkítést senkitől sem zavartatva elvégezhették.
Kerekes Istvánról a Heti Válasz 2012 augusztusában azt írta, hogy tudomásuk szerint aktív titkosszolgaként vett részt az Energol megalapításában, s ő volt olajos társaság első vezérigazgatója, majd 1996-ra – miután összekülönbözött Portikékkal – kivonult a cég irányításából. Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderült, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.
Sándor István, a KBI volt főnyomozója 2000-ben azt mondta a parlamenti olajbizottságnak, hogy az Energolt a titkosszolgálatok hozták létre. A Heti Válasz Csikós és Kerekes mellett még Dósa Istvánt említi meg a „pártbéli és titkosszolgálati támaszok” között. A lap rendőrségi informátorai szerint az MSZP karitatív tagozatának első elnökeként is jegyzett Dósa volt a Portik család egyik pénzszállítója.
A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MNO





MEGTUDTUK, MIÉRT TARTÓZTATTÁK LE KISS ERNŐT! – EGYMILLIÁRDDAL AKARTA LEHÚZNI AZ MVM EXVEZÉRÉT 3

  • 3
  • 1.71k
Pintér Sándor belügyminiszter és Polt Péter legfőbb ügyész segítségét ígérte a több, mint 15,1 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolt volt MVM vezérnek, Kocsis Istvánnak a csütörtökön letartóztatott Kiss Ernő egykori rendőr dandártábornok – értesült a PestiSrácok.hu. Az egykori főrendőr ellen vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Hárommillió eurót, azaz csaknem egymilliárd forintot kért a csütörtökön letartóztatott Kiss Ernő volt rendőr dandártábornok az MVM 15,1 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolt egykori vezetőjétől, Kocsis Istvántól, hogy “kihozza” őt a büntetőeljárásból – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az egykori főrendőr jóval több, mint egy évvel ezelőtt azt ígérte Kocsisnak, hogy ezt majd személyesen a belügyminiszter, Pintér Sándor és a legfőbb ügyész, Polt Péter intézi el. Úgy tudjuk, hogy Kocsis egy ideig fizetett is Kiss Ernőnek, valamint – eddig számunkra ismeretlen – bűntársainak, de mivel nem történt semmi az ügyben és végül meg is vádolták, illetve azóta bíróság elé is állították, az egykori MVM vezér feljelentette a tábornokot. Az ügyben ekkor nyomozás indult, s Kocsist a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai betechnikázták. Így kellett egy találkozóra elmennie, ahol Kiss tábornokot lehallgatták. A felvétel egyértelmű bizonyítéka lett a nyomozásnak, de emellett nyilván van más is az ügyészség kezében. Molnár Csaba ügyvéd, Kiss Ernő védője a PestiSrácok.hu értesüléseit nem kívánta kommentálni a nyomozás érdekében, ugyanezt mondta Simon Richárd a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője.  
Portálunk több egykori magas rangú rendőri vezetőt megkérdezett az ügyben. Tőlük tudjuk, hogy Pintér Sándor az utóbbi években levette róla a kezét”. A többszörös ittas vezetésen kapott Kiss Ernőtől ugyanis a belügyminiszter azt várta volna, hogy ne tagadja le amit tett, vállalja a felelősséget a nyilvánosság és a bíróság előtt is. Mivel ez nem történt meg, Pintér több alkalommal megfenyítette, ráadásul civilként is megszakította vele a kapcsolatot. Erről azonban a nyilvánosság nem tudott, bár még így is elég meredek belegondolni, miért hitt Kocsis István a volt főrendőrnek. Erre egyetlen épkézláb magyarázat adódhat: Kiss Ernőnek olyan komoly beosztású bűntársalehetett, aki el tudta hitetni Kocsissal, hogy Kiss Ernő még manapság is bejáratos a belügyminiszterhez, akinél ráadásul el is lehet ilyeneket intézni. Az egyik magas rangú vezető ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: Köztudott, hogy ilyet Pintérnél nem lehet elintézni, sőt büntetlenül szóba sem lehet hozni.”
A hűtlen kezeléssel vádolt Kocsis István eleinte fizetett Kiss Ernőnek, később feljelentette az egykori rendőrt Fotó: Mno.hu
A hűtlen kezeléssel vádolt Kocsis István eleinte fizetett Kiss Ernőnek, később feljelentette az egykori rendőrt Fotó: Mno.hu
Emlékeztetőül, a Fővárosi Főügyészség hűtlen kezeléssel vádolja Kocsis Istvánt, az MVM, illetve Kovács Józsefet, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatóját és még négy vádlott-társukat. A vádirat szerint a vádlottak munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek, ezzel az MVM sérelmére 15,1 milliárd forint vagyoni hátrány okoztak, ebből 12,1 milliárd megtérült. A pert a Kaposvári Törvényszék tárgyalja március óta.
A PestiSrácok.hu csütörtökön írta meg az Index.hu értesülése alapján, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán őrizetbe vette Kiss Ernő volt dandártábornokot, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője akkor elmondta: “Dr. K. Ernő nyugállományú rendőr dandártábornokot 2013. december 11-e napján gyanúsítottként hallgattuk ki vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt. A gyanúsítottat szerdán őrizetbe vettük, a csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását a tanúk befolyásolásának veszélyére hivatkozva, a Központi Nyomozó Főügyészség indítványára. Az előzetes letartóztatást 1 hónap időtartamban rendelte el. A gyanúsításban megfogalmazott tényállásról a nyomozás érdekeire tekintettel nem nyilatkozunk. ”
Fotó: Magyarhirlap.hu


MINISZTEREK KAPNAK ENNYIT” – LELEPLEZŐ VIDEÓ A KORRUPT FŐRENDŐRÖKRŐL 10

  • 3
  • 1.65k
  • 1
Elsőként szerezte meg a PestiSrácok.hu a Vizoviczki-ügy korrupcióval gyanúsított főrendőreit leleplező, a Nemzeti Védelmi Szolgálat által titkosszolgálati módszerekkel rögzített videót, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség bocsátott rendelkezésünkre. A két tavalyi eseményt dokumentáló felvétel egyikén a volt BRFK-s vezető, Kalmár Tamás arról biztosítja Vizoviczki László bizalmasát, Varga Istvánt, hogy az általuk megbeszélt időpontban három konkurens szórakozóhelyen tartandó rendőrségi razziát személyesen vezet majd, de a vállalkozó birodalmának főhadiszállására, a Hajógyári szigetre nem mennek ellenőrizni. A másik felvételen pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori osztályvezetője, Hopka Lajos rendőrségi szolgálati autójában – miközben korrupciós pénzekről beszélnek – egy csomagot vesz át Varga Istvántól, amelyben információink szerint hét és félmillió forint lapult.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Bizonyára nem mondunk újat azzal, hogy a rendőrvezetőket érintő korrupciós ügyet titkosszolgálati eszközök bevetésével göngyölítették föl. A nyomozásban számos lehallgatás és videó készült azért, hogy az egyébként nehezen bizonyítható korrupciós cselekményeket leleplezze. A PestiSrácok.hu-hoz nemrégiben olyan információ jutott el, miszerint létezik egy videó, amelyen a gyanúsítottak tagadásával szemben az ügyészség gyanúja igazolódik. Megkerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget, a helyettes szóvivő, Simon Richárd megerősítette, van egy, a sajtó számára már előkészített videofelvétel, amelyet kérésünkre a rendelkezésünkre bocsátott, mivel az azon látható és hallható események nem sértik a nyomozás érdekeit és amit már korábban a gyanúsítottak láttak és véleményeztek

A FŐRENDŐR SZEMÉLYESEN ZAKLATTA A KONKURENCIÁT

A videón látható első felvétel tavaly március 19-én, este tíz körül, az óbudai Hajógyári szigeten található parkolóban készült, ahol a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetője Kalmár Tamás és Vizoviczki László jobbkezének számító Varga István találkozott. Kalmár a szolgálati Skoda Octaviájával érkezett. A megbeszélésen Varga meghatározta azokat a szórakozóhelyeket, amelyek jelentős konkurenciát jelentenek főnökének. Megemlíti a Kőbányán található Hárem nevű diszkót, illetve a szintén Óbudán működő Sinema Hall és Symbol nevezetű szórakozóhelyeket. Kalmár megígéri, hogy ezeken a helyeken személyesen vezeti majd a razziát 50-60 rendőr élén. Úgy tudjuk, a személyes részvételt azért ajánlja fel, mert Vizoviczki elégedetlen volt a korábbi ellenőrzésekkel. A beszélgetés végén Kalmár biztosítja Vargát, hogy a Hajógyári szigetre – ahol sok Vizoviczki-érdekeltség van – nem megy járőreivel. Információink szerint az ellenőrzés nagy rendőri erő kíséretében, Kalmár Tamás vezetésével, március 24-én meg is történt az említett szórakozóhelyeken.


"Miniszterek kapnak ennyit" - Vizó jobbkeze és a korrupt rendőrfőnökök - PS Mozi

Dr. Drábik János: Hogyan pusztítja el a kamat a magas kultúrákat?




AZ “EGYES” MÁR CSAK “ÖTÖT” FIZET

A második felvételt tavaly április 27-én, a békásmegyeri volt Cora áruház parkolójában rögzítették. A videón az látható, amint az NNI szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője, Hopka Lajos szolgálati Volkswagenjébe átül Varga István. Előtte azonban Mercedesének anyósüléséről egy papírtáskát vesz ki, amit magával visz Hopka rendőrautójába. A bemikrofonozott szolgálati kocsiban leginkább pénzről beszélnek, jórészt virágnyelven. Varga például „Egyesként” beszél Vizoviczki Lászlóról, mivel úgy tudjuk, a Vizoviczki-birodalomban dolgozók a főnök nevét nem ejthették ki, így egymás között és mások előtt is „Egyesként” emlegették. A főrendőr és Varga közti beszélgetés arról szól, hogy Vizoviczki – a korábbi megállapodás alapján – a következő hónaptól már nem a fél évig járt – információink szerint 7,5 millió forintnyi – összeget, hanem csak “ötöt” – azaz úgy tudjuk 5 millió forintot – ad Hopkának és főnökének, a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori szervezett bűnözés elleni főosztályvezetőjének, Gulyás Imrének alapfizetésként. Varga megjegyzi, hogy “miniszterek kapnak ennyit”.

ALMA” FIZETÉSÉT VISZONT MEGEMELTÉK

A továbbiakban megbeszélik, hogy vásárolnak majd egy másik munkatelefont is, amin Hopka Lajos és Vizoviczki László közvetlenül meg tudják beszélni a teendőket. Varga itt mondja el Hopkának, hogy az általa Almának” nevezett Kalmár Tamás fizetését Vizoviczki megemelte kétszázötvenezerrel és így már 750 ezer forintot kap havontaHopka reményét fejezi ki, hogy talán a közel jövőben „Imit” – azaz Gulyás Imrét – magasabb beosztásba – a BRFK, vagy az NNI élére(!) – helyezik, amely rendkívül hasznos lehet számukra. A megbeszélés végeztével Varga István kiszáll a szolgálati rendőrautóból és ekkor már nincs nála az a papírtáska, amelyben információink szerint 7,5 millió forint lapult. (Némi szappanopera elem, hogy a felvételről kivehető: mindeközben az autórádióban a “Miért mindig csak én, csak én legyek a jó…” szól a Bikinitől.)

BŰNSZERVEZETET ALKOTTAK

Miként arról korábban a PestiSrácok.hu is beszámolt, az éjszaka császárának tartott Vizoviczki Lászlót, Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét, Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni osztályának egykori vezetőjét, Kalmár Tamást, a BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetőjét, valamint Koblencz Attilát, a BRFK egykori felderítő nyomozóját és több alacsonyabb beosztású rendőrt és civilt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött tavaly februárban. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat, azóta már 45 gyanúsítottja van az ügynek. A fent említett főrendőrök és Vizoviczki László házi őrizetét épp a minap enyhített a bíróság lakhelyelhagyási tilalomra, amelyről a PestiSrácok.hu szintén elsőként számolt be.




RADNAI A FENYŐ-ÜGYRŐL: PORTIK SZÍVESSÉGBŐL ÖLETTE MEG A MÉDIACÉZÁRT 5

  • 3
  • 611
Portik Tamás szívességből ölette meg Jozef Roháccal az ismert médiavállalkozót, Fenyő Jánost, hogy ezzel a NapTv tulajdonosának, Gyárfás Tamásnak megfeleljen – állítja nyomozati vallomásában a holnap tanúként a Fenyő-gyilkosság ügyében megidézett pentitó, Radnai László. Az egykori bűnöző szerint Portik olyannyira be akart kerülni Gyárfás köreibe, hogy neki azt is elnézte, ha többször hülyének nézte. Közzétesszük Radnai László vallomását.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Bombaként robbant tavaly a PestiSrácok.hu cikke, amelyben Radnai László vallomásának egy részét tettük közzé. Nem csoda, hiszen akkor vált világossá, hogy a pentitó több leszámolásos ügyben koronatanúként szerepel. Legközelebb holnap lép színre a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán, gyermekkori barátjával és volt üzlettársával, Drobilich Gáborral együtt. A két férfi a Fenyő-ügyben tett vallomása közül Radnaiét tesszük közzé. Elolvastuk Drobilich Gáborét is, legalábbis  azt a három oldalnyit,  ami eljutott hozzánk, de abban érdemi dolog nem olvasható.  A nyomozók arra voltak kíváncsiak, honnan ismerte Jozef Rohácot. Drobilich elmondta, hogy az Energol Rt. vidéki telephelyének őrzését bízták rá és csapatára (amit egyébként a vád is tartalmaz). Valamint elmondta, hogy ismerte Rohác testvérét is. Radnai László viszont azt állítja, Jozef Rohác, az energolos triumvirátus, Drobilich Gábor, Ferencsik Attila, és Portik Tamás végrehajtó embere volt. Érdekes lesz a holnapi tárgyalás…
Radnai László nem csak a Prisztás-ügyben, hanem a Fenyő-gyilkosság perében is "koronatanú"  Fotó: PestiSrácok.hu/Mészáros Péter
Radnai László nem csak a Prisztás-ügyben, hanem a Fenyő-gyilkosság perében is “koronatanú” Fotó: PestiSrácok.hu/Mészáros Péter

RADNAI TUDJA KI LŐTT ÉS KI VOLT A MEGBÍZÓ

Figyelemre méltó, hogy Radnai vallomásának legelején leszögezi: “Először is el szeretném mondani, hogy tudomásom szerint a Fenyő János sérelmére elkövetett gyilkosságot a Jozef Rohác követte el, és a megbízója Portik Tamás volt. Az én ismereteim szerint az egyik gépkocsiban, ami a helyszínre vitte az elkövetőt, vagy onnan elszállította ült a Foszter, a Radics és a (…). Én ezeket a neveket a (…) elmondásából tudom, ő mesélte el nekem úgy 2003 környékén egy étteremben. Lehet, hogy ennél a beszélgetésnél jelen volt a Csüllög Zsigmond és a Dévényi Tamás is, de erre nem mernék megesküdni.” Mellékes körülmény ugyan, de említésre méltó, hogy a fenti, állítólagos beszélgetés után egy évvel, 2004 tavaszán Radnaiék meg akarták öletni (…), legalább is emiatt ítélték el Radnait és Csüllögöt 2007-ben, a kecskeméti maffiaperben, bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekért. Az is igaz, Radnai vallomásában későbbPortik Tamás emberének mondja (…), s így már talán érthető a kettejük esetleges konfliktusa. De ami a lényeg: az említett urak közül egyik sem vádlottja, vagy tanúja az ügynek – mondjuk Radics eltűnt családostul, emiatt még jelenleg is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda gyilkosság gyanújával.

PORTIK ELTŰNT RADNAIÉK PÉNZÉVEL

Vallomásában a pentitó részletesen kifejtette, miként került bele szinte akaratlanul (!) az olajos körökbe, nem mintha nem lett volna maga is vádlottja az Energol-pernek. Új elemként vetődik fel az a körülmény, hogy azok a tíz, vagy százmilliók, amelyet ő és Csüllög Zsigmond bedobott az olajozásba, azt valójában nem a Kis Bandinak, hanem Drobilich Gáboréknak adták, aki később nem tudott elszámolni a pénzzel, mert arra hivatkozott, az Portik Tamásnál van. Utóbbi pedig azt állította, az összeg Drobilichnál található. Mindegy is, Radnai és Csüllög megfogadták – állította a pentitó – ha kiszabadulnak az Energol-ügyből, kiderítik, kinél van a befektetett pénzük.
Drobilich Gábor és Portik Tamás együtt portáztak az éjszakában, később közös cégben olajoztak  Fotó: PS
Drobilich Gábor és Portik Tamás együtt portáztak az éjszakában, később közös cégben olajoztak Fotó: PS

OMERTA A FILMVETÍTÉSEN

Radnai vallomásainak állandó, leginkább meseszerű eleme a Portik-féle filmvetítéses jelenet, amikor őt és Csüllög Zsigmondot két alkalommal elviszik egy vidéki házba és Portik Tamás felesketi őket az omertára. Radnai szerint ekkor hangzik el, hogy a Prisztás-, a Cinóber-gyilkosság és a Totka Pál elleni merényletet az energolos tirumvirátus, Drobilich, Ferencsik és Portik Tamás rendelte meg. Radnai állította, közöttük ugyan Drobilich a főnök, de a merényletek állítólag a hármuk közös döntése volt. Elmondta vallomásában, amit már a Prisztás-ügyben is hallhattunk Radnaitól, hogy Portik Tamás megbízásából robbantottak Csüllög Zsigmond házánál, sőt, ugyanaz nap Portik kis híján őt is majdnem eltette láb alól.

A FOGÁSZ A PARKOLÓHÁZ TETEJÉRŐL ROBBANTOTT

Azt is Drobilich Gábortól hallotta Radnai, hogy az emberüknek, a Fogásznak rendszeresen pénzt fizettek, jóformán ők állták a bujkálásának költségeit, s még Fenyő Jánost és Boros Tamást is vele ölették meg. Utóbbi esetről Radnai azt állította, hogy Rohác az Aranykéz utcában lévő parkolóház tetejéről indította el a robbanó szerkezetet, ami végül négy ember életét oltotta ki. “A Gábor ekkor nagyon ideges volt, és azt is elmondta, hogy (…) Jozef Rohác(..) az ő emberük és aki megölte a Cinóbert és a Prisztást, valamint lelőtte a Totka Pált. Azt is kijelentette a Gábor, hogy aPortik, akit elmebetegnek titulált ezzel az emberrel végeztette ki a már felsoroltakat, illetve a Fenyő Jánost is ő ölette meg és a Boros elleni Aranykéz utcai merényletet is ő rendelte meg szintén Jozef Roháctól, mivel ő volt a végrehajtója hármójuknak, mármint a Ferencsiknek, a Portiknak és neki.” Radnai később elmondta, hogy Portik a Totka Pál elleni merényletet szégyellte, a férfi ugyanis a mentora volt korábban.

SZÍVESSÉGBŐL  ÖLTÉK MEG A MÉDIACÉZÁRT?

Azt nem tudni egyébként, hogy Portikot miért nem vádolták meg a Fenyő-ügyben, ugyanakkor az is tény: a megbízó szerepének kiderítése miatt jelenleg is nyomozás van folyamatban. Az indítékról Radnainak szintén Drobilich Gábortól származnak az értesülései. A pentitó azt vallotta, hogy a NapTv tulajdonosát, Gyárfás Tamást 1994-ben ismerte meg Drobilich és Portik. Tőle béreltek egy Gellért-hegyi ingatlant. “A Portik mindig meg akart felelni a Gyárfásnak, megpróbált bekerülni abba a körbe, de nem vette észre, hogy a Gyárfás őt hülyének nézi, mert a Portik festményeket cserélt el a Gyárfással úgy, hogy tudatosan vesztett rajtuk, csak azért, hogy bekerüljön a körébe. A Gábor nem mondta ki csak éreztette a mondataival, hogy a Portik a Gyárfásnak akart szívességet tenni ezzel a gyilkossággal.”- vallotta Radnai.
Portikék II. kerületi, Ferenchegyi út 24. szám alatti villája került a Gyárfás család tulajdonába  Fotó: Googlemaps.com
Portikék II. kerületi, Ferenchegyi út 24. szám alatti villája került a Gyárfás család tulajdonába Fotó: Googlemaps.com

GYÁRFÁS INGATLANA, A POSTABANK 120 MILLIÓJA

És itt álljunk meg egy pillanatra. Tavaly arról cikkeztekmiként üzletelt Gyárfás Tamással a Portik-familia. Nevezetesen, az úszószövetségi elnök, 2004-ben miként “rakott” össze Portik Tamáséknak – részben a saját birtokából, részben a Hegyvidék akkori fideszes polgármesterének hathatós segítségével, önkormányzati tulajdonból – egy svábhegyi, 2000 négyzetméteres ingatlant, amelyről a PestiSrácok.hu is megemlékezett, s amelyből a rendőrség tavaly elfogta a vádlottat. Ekkor a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott az ingatlanban. A PestiSrácok.hu megszerezte a házkutatás jegyzőkönyvét. A lefoglalt bizonyítékok között találtuk meg azt a csereszerződésre utaló tételt, amelynek lényege, hogy Gyárfás, valamint családja, és Portik Tamás felesége, Halmos-Riskó Alma 2004 novemberében elcserélték ingatlanjaikat. A Gyárfás-család a XII. kerület, Kalóz utca 12/B/1. számú ingatlanért, egy II. kerület, Ferenchegyi út 24. szám alatti villát kapott. Sajnos a dokumentum nem áll rendelkezésünkre, így nem tudjuk, milyen értéket képviselt az egyik és a másik ingatlan, azonban a két férfi kapcsolata már nem tagadható. Radnai szerint Portik Gyárfás Tamáson keresztül akart bekerülni a médiába, és mint az tudható, Portiknak valóban lettek médiaérdekeltségei, ezek egyébként a házkutatási jegyzőkönyvekből is kiolvasható. Érdekesnek tűnik az is, amit Radnai Princz Gábor egykori Postabank vezérről mesélt a nyomozóknak. Princzről tudni lehetett, hogy a Portik Tamás vezette Művészinas vendéglő törzsvendége volt. Radnai két helyről is azt hallotta, hogy Portik Tamás, egy fiktív cégen keresztül 120 millió forintot vett föl a Postabankból.
NNI-jelentés-Portik2

PORTIK A VÉGÉN MÁR EGY CEZAROMÁNIÁS BAROM LETT”

Radnai elmesélte a nyomozóknak azt is, miként hívta fel őt Portik 1999. körül azért, hogy derítse ki rendőrségi kapcsolatain keresztül, hogy a Seres Zoltán elleni sikertelen merénylet nyomozásában felvetődött-e Jozef Rohác neve. A Fogászről később azt is megtudta, hogy – miként a vádiratban is ez áll – Zsóvár Imre szlovákiai kapcsolata volt, akit Rohác állítólag egyszer fejbe is lőtt. Aztán beszélt még Radnai arról az albán férfiről, aki a Fenyő-gyilkosság előtt kibérelt egy lakást a Vico székházzal szemben, ahonnan az elkövetők állítólag Fenyő János mozgását figyelték. Az albán Mehadot ezzel, Radnai elmondása szerint Portik Tamás bízta meg. Aztán amikor emiatt Mehadot elővette a rendőrség, Portik fizette az ügyvéd és egyéb költségeket. Nem is csoda, hiszen Radnai szerint Portik arra is használta az albánt, hogy építse le a Művészinas konkurenciáját, azaz rendezzen állandó balhékat különböző vendéglátó helyeken, hogy a vendégek inkább a Művészinasba járjanak. “A Portik Tamás a végén már egy cezaromániás barom lett, uralkodni akart mindenkin és mindenen. Ha valamibe belefogott a Tamás, akkor ott dominálni akart.” – vélekedett Radnai egykori üzlettárásról. Sőt ennél is tovább ment: “…a Portiknak az volt az elmélete, hogy a Drobilich Gábor a Ferencsikkel az olajügyeket fogja intézni az országban, míg ő a Budapesti éjszakai életbe folyik bele, még a taxisokat is irányítani fogja. (…) A Portik azt akarta elérni, hogy ő az éjszakai szórakozóhelyek mindegyikére rátegye a kezét, valamilyen mértékben, ő fogja össze az éjszakai életet. (…) Portik Tamásnak a tervei szerintem az húzta keresztül, hogy neki szöknie kellett.”

PORTIK ELÉRTE A CÉLJÁT: PINTÉRT LEVÁLTOTTÁK

A fővárosi robbantásokkal kapcsolatban Radnai azt hallotta, hogy Portik azt azért erőltette, hogy ha túl sok ilyen eset történik, akkor leváltják a rendőrfőkapitányt és a rendőri vezetőket, emiatt pedig majd pozícióharc indul a rendőrségen belül, így leszállnak az olajos ügyekről. ( Megjegyzendő, az olajügyeket a vám- és pénzügyőrség derítette föl, mivel azok adó- és jövedéki bűncselekmények voltak – a szerk.) Aztán így is lett, “Portiknak bejött a terve, mert a Pintért leváltották.” Radnai szerint Portiknak még a családalapítás is érdekből ment csak, hiszen a feleségét, Halmos-Riskó Almát csak azért vette el, hogy a családja által befolyásos személyek közelébe kerülhessen. Radnai a politikai szálakkal is tisztában volt. Elmondta, hogy az olajos cég, az Energol Rt. tele volt egykori pártemberrel. Ott volt a Kiss Árpád nevű, idős úr, aki nagyon sok politikai kapcsolatot hozz be a cégbe, valamint vámos kapcsolatai is jók voltak. Aztán a titkosszolgálati vonalakat is megemlíti Radnai: Csikós József “BM ezredesről” például azt mondta, hogy sokat tudott sok emberről, Szabó József “honvéd tábornokról” pedig megjegyezte, “nagyon jó kapcsolatai voltak, tipikusan az az ember volt, hogy ha valamit el akart intézni, akkor felvette a telefont és felhívott valakit.” Jó lenne tudni, hogy kit…
Radnai-4
Radnai-5Radnai-6Radnai-7Radnai-8Radnai-9Radnai-10Radnai-11Radnai-12Radnai-13Radnai-14Radnai-15




PORTIK: ÉLVE AKARNAK ELTEMETNI1

  • 1
  • 80
Személyeskedésig fajuló vita alakult ki a Prisztás-gyilkosság koronatanúja, Radnai László (képünkön) és a leszámolás megrendelésével vádolt Portik Tamás között kedden a Fővárosi Törvényszéken. A tárgyaláson az egyes számmal jelzett, korábban Csüllög Zsigmondként már azonosított tanút is meghallgatták, aki korábbi cégtársához, Radnai Lászlóhoz hasonlóan állította: nem a másodrendű vádlott, Hatvani István követte el az emberölést, hanem Jozef Rohác. Az 1996 novemberi gyilkosság első nyomozásának előadója pedig azt mondta, hogy már az elkövetés után képbe került Portik Tamás és köre.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
A conti caros nehézfiú, Csüllög Zsigmond legutóbbi tanúvallomásában nem egyebet állított, minthogy Portik be volt ütve”, a nemzetbiztonságnak és a rendőrségnek dolgozott és ennek köszönhette, hogy egészen 2012 júliusáig érinthetetlen volt. Kedden szóba került, hogy tudja, Portik rendelte meg 1999-es megtámadását.„Mindent tudok Tamás”- mondta Portiknak. A tanú többek között Ferencsik AttilaRadnai László és Portik egyik legközelebbi emberének, Hunyadi Ferencnek az elmondásából tudja, hogy az elsőrendű vádlott akarta megöletni. Az okokról annyit mondott, Portik megbánhatta a „filmvetítést”, amikor is beszámolt neki és Radnai Lászlónak, több olyan leszámolásról, amit az ő és energolos üzlettársai parancsára követtek el. Egyébként konfliktus nem volt közöttük, csak erre tud gondolni, s hozzátette, Portik egy beteg ember, akire állítása szerint már nem haragszik. Az egyes számú tanú szerint Prisztás és Portik biztosan ismerték egymást, emlékei szerint még a Conti Carban is összefutottak egyszer. Sőt, azt Lakatos Csabától hallotta, hogy konfliktus volt az elsőrendű vádlott és a későbbi áldozat között, és találkoztak is egymással ennek tisztázása miatt. Csüllög Zsigmond cáfolta Portik két energolos társának tanúvallomását, szerinte Portik igenis részt vett közvetlenül az olajozásban, „nem véletlenül bújkált”. Példaként említve Portik Dékány Istvánnal közös „olajozását”, amikor ketten együtt intézték egy olajszállítmány behozatalát. A tanú megerősítette – a vádirattal ellentétben és conti caros cégtársával, Radnai Lászlóval egyetértésben -, úgy tudja, nem a másodrendű vádlott, Hatvani István, hanem Jozef Rohác ölte meg Prisztást. Ezt Csüllög a „filmvetítésen” hallotta Portiktól.

RADNAI: “ANNYI MOCSOK VAN PORTIK FEJÉN”

Csüllög és Radnai László tanúvallomásának tisztázása érdekében kedden újra megjelent az utóbbi férfi is. A részletek tárgyalása közben személyeskedésbe torkolló vita alakult ki Radnai László és Portik Tamás között. Amikor Radnai arról beszélt –  ki tudja hányadszor -,  hogy őt is megdöbbentette, amit a “filmvetítésen” a leszámolásokról előadott Portik, a vádlott erre úgy reagált: “Laci, téged ledöbbentettek a gyilkosságok? Miért is ítéltek el? Emberölés előkészülete?” Erre Radnai azzal kontrázott, tudomása van róla, hogy a kecskeméti maffiaügyet Portiknak köszönheti. Azt is egymás fejéhez vágták, hogy sosem szerették egymást. Radnai szerint még annyi mindent el tudna mondani Portikról, “mert annyi mocsok van rajta”, de inkább nem mondja.  Portik pedig Radnai fejéhez vágta, hogy miatta és a Zsiga miatt van itt és “élve akarják eltemetni”. Kettejük közötti feszültség fő oka azonban, az előző tárgyaláson is említett üzleti-elszámolási vita lehetett. A legutóbbi tárgyalási napon tett két energolos vallomásával ellentétben, Radnai László egészen másképp emlékezett a százmilliós kölcsön útjára. Szerinte éppen Portik Tamás, Drobilich Gábor és Ferencsik Attilia tartozik neki és társának, Csüllög Zsigmondnak. A koronatanú elmondásából az derült ki, hogy a 780 ezer dollárt (Radnai 120 millió forintról beszélt) nem kölcsön kapták az energolosoktól. Ennek előzménye az volt, Lakatos András, azaz Kis Bandiközvetítőként három cég megvásárlását ajánlotta fel Radnaiéknak, 120 millió forintért. A jövedéki és halasztott vámfizetési engedéllyel rendelkező cégekkel a Conti Car beszállhatott az olajozásba. Ezt a három céget átadták az Energol Rt-nek – mivel ők nem értettek az olajhoz -, annak fejében, hogy a vételár kifizetése után, a nyereségen fele-fele arányban osztoznak. Ez azonban soha nem történt meg, mivel a 600 milliós tiszta nyereségből semmit nem láttak viszont Radnaiék, csupán a 120 milliós vételárat kapták meg – állította Radnai László. Arról, hogy azt a 120 milliót, amit a három cégért a Conti Car eredetileg fizetett, honnan szerezték, arra a Conti Car két tulajdonosa másképp emlékezett: Csüllög Zsigmond szerint Szemjon Mogiljevicstől, akinek utána – az energolosoktól kapott vételárból – visszafizették, Radnai szerint viszont a Conti Car saját pénzéből fizették a 120 milliót.

AZ ENERGOL RT. LEHETETT A KULCS

A Prisztás-gyilkosság első nyomozásának előadója, Pesti Tibor is vallomást tett a tárgyaláson. Vallomását korábban a PestiSrácok.hu is ismertette. Elmondásából kirajzolódik, hogy Prisztás Józsefnek azért kellett meghalnia, mert szembekerült Portik Tamással és az Energol Rt-vel. A tanú beszámolójából kiderült, már az 1996-ban indult nyomozás célkeresztjében is Portik Tamás és köre állt. Az elkövető személyével kapcsolatban ugyan nem volt semmiféle adatuk, a bűnsegédi és felbujtói szerepekről viszont volt elképzelésük. A per harmadrendű vádlottjára, Fazekas Ferencre és Kenedi Tiborra, mint lehetséges bűnsegédekre, már a nyomozás kezdetén gondoltak. Erre a megállapításra többek között a híváslisták tanulmányozásával és a telefonkártyák tulajdonosának – aki nem volt más, mint Portik jóbarátja, Kenedi Tibor – lekérdezésével jutottak. Portikhoz, mint lehetséges felbujtóhoz Kenedi Tiboron kívül egy újpalotai társaság révén jutottak, de ennél többre a nyugdíjas rendőr nem emlékezett. Portikot szerették volna tanúként kihallgatni, de mivel nem tudták kézbesíteni az idézést,„nem találták meg”, így a tanúkihallgatásra soha nem került sor. Mindazonáltal a PestiSrácok.hu is beszámolt arról az 1996 november 22-én keletkezett titkosított jelentésről, amely szerint Portik 1996 november 21-én megjelent a rendőrségen és mint informátort, meghallgatták az ügyben. A tanú ezzel összefüggésben azonban megismételte, hogy miután az idézés kézbesítése eredménytelen volt, az elsőrendű vádlottat nem tudták meghallgatni tanúként. Pesti Tibor szerint Prisztás megölése mögött két okot sejtettek, egy XII. kerületi ingatlanvitát, illetve egy olajos összeütközést az Energol Rt és Portik Tamás, illetve Prisztás József között. A bűncselekmény megoldásával kapcsolatban a volt rendőrtiszt elmondta:„az Energol Rt. lehetett a kulcs”.
A per november 21-én csütörtökön, a kettes számú tanú és Zsóvár Imre meghallgatásával folytatódik.
Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése