2019. október 5., szombat

Idő van III. Hogyan bízhatjuk az állam tudósaira a kórokozókat? Forrás: Activist Post Azok kedvéért, akik esetleg nem hallottak róla, több súlyos baleset is történt mostanában az amerikai kormány fennhatósága alatt működő laboratóriumokban. Két állami kutatólaboratóriumban működő egységet be is zártak ezek miatt. Azt persze, hogy ezek valóban hibák voltak-e vagy csupán arra voltak kíváncsiak, hogy a világ miként reagál a halálos kórokozók kijutására, valószínűleg nem fogjuk megtudni. Felfoghatatlan, hogy halálos kórokozókkal dolgozó kutatók ilyen gondatlanok legyenek és ilyen sok alkalommal. Amennyiben tényleg gondatlanságról van szó, talán át kellene gondolni a tudományos kutatások hatékonyságát és, hogy milyen kaliberű kutatókat alkalmaz a kormány, ezen kívül felül kellene vizsgálni kutatási eredményeiket. Az ABC World News szerint az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) bioterrorizmus és influenza laboratóriumát azért zárták be, mert tévedésből a halálos H5N1 madárinfluenza vírust átküldték egy másik laboratóriumnak, és ezzel más tudósok életét veszélyeztették. Arról még csak szó sem esett, hogy mi történik, ha a szállítás közben vétett esetleges hiba miatt a lakosság kerül veszélybe. Ez rendkívül kényelmes módja lett volna egy járvány elindításának, miután a 2009-es,nyilvánvalóan mesterséges H1N1 járvány, nem a tervek szerint alakult. Arról nem is beszélve, hogy a H1N1 vírusra vonatkozó szabadalom lajstromba vételi kérelmét jóval a vírus megjelenése előtt adták be. A hibákra visszatérve, a New York Times a következőket írta a témában: A balesetek komoly következményekkel járhatnak a magas kockázati osztályba tartozó hatóanyagokkal dolgozó laboratóriumok számára, különös tekintettel azokra, amelyek jelenleg is azon fáradoznak, hogy ezeket a hatóanyagokat kutatási célzattalmég veszélyesebbé tegyék. [1] [Ez itt a probléma: a tudomány azzal van elfoglalva, hogy a kórokozókat még fertőzőbbé tegye.] A New York Times szerint egy másik alkalommal 75 tudós kerülhetett közvetlen kapcsolatba élő lépfene baktériummal. [2] Fontos hozzátenni, hogy a lépfene mindenki számára halálos lehet, aki belélegzi. A fentiekhez adjuk hozzá azt a hat fiolát, amiben 33 százalékos halálozási aránnyal járó himlővírust találtak a National Institutes of Health laboratóriumának egyik használaton kívüli hűtőjében. A vírus elvileg 1979 óta eltűnt a földről és a nemzetközi megállapodások szerint egyedül az Amerikai Járványügyi Hivatal atlantai laboratóriuma és az orosz VECTOR labor rendelkezhet mintával belőle. A hatóságok csak a vírus génállományának szekvenciálása után semmisítik meg az előkerült mintákat. Amivel Hitler hírhedt tudósai kísérleteztek, a jelek szerint ma már rutinszerűen megy az amerikai kormány által szponzorált és az adófizetők pénzéből fenntartott géntudományban. A biológiailag veszélyes anyagok és az ezekkel folyó kísérletek biztonsági szabályai komoly és megalapozott aggodalomra adnak okot. Dr. William Shaffner a Venderbilt Egyetem megelőző gyógyászat tanszékének vezetője egyike azon szakembereknek, akik jogosnak tartják az aggodalmakat, azt szorgalmazva, hogy a veszélyes minták szállítását teljes mértékben fel kell függeszteni, amíg az ezekre vonatkozó biztonsági előírásokat felül nem vizsgálják. Sokak szerint csupán idő kérdése, hogy egy „véletlen” baleset folytán járvány törjön ki. A halálos kórokozókkal úgynevezett funkció-nyerő (gain-of-function, GOF) kísérleteket folytatnak. A hivatalos meghatározás szerint ez „olyan tudományos kutatást jelent, amely során a kórokozókat olyan módon változtatják meg, hogy azok új tulajdonságokat vagy képességeket kapjanak.” [3] A fegyverek szabályozásáról szóló amerikai törvény a következő észrevételeket tartalmazza erről: „A H5N1 funkció-nyerő kutatások kritikusai aggódnak, hogy (1) a laboratóriumok biológiai biztonságra vonatkozó előírásai nem alkalmasak a járványkitörést eredményezhető balesetek megelőzésére (2) valamint, hogy az ilyen kísérletek önmagukban is biológiai kockázatot rejtenek, mivel kidolgozott „forgatókönyvet” biztosítanak a nemzetállamok, a terroristák és bűnözők számára a biológiai fegyverek előállításához. A vita eredményeként a H5N1 funkció-nyerő kutatások eredményeit csak késleltetve publikálták, önkéntes moratóriumot vállaltak minden további funkció-nyerő kutatásra és az érintettek elkötelezték magukat új, szigorúbb szabályok és felügyeleti elvek kidolgozására az általuk finanszírozott funkció-nyerő kutatásokra vonatkozóan. [3] A veszély valós, a balesetek előfordulásának esélye pedig nagyobb, mint gondolnánk, mivel bármelyik állami laboratóriumban megtörténhetnek. A hibák pedig egyre gyakoribbak. 2014 májusában egy újabb balesetet fedeztek fel egy kevésbé veszélyes, H9N2 madárinfluenza vírus szállítmánnyal kapcsolatban, ami a problémás H5N1 madárinfluenza vírustörzzsel fertőződött meg. „Némelyik CDC laboratóriumban javítani kell a biztonságkultúrán,” mondta Dr. Thomas Frieden, a CDC vezetője. Tényleg csak némelyikben, Dr. Frieden? Végezetül pedig a CBS Evening News arról tudósított, hogy egy hónap alatt harmadszor is veszélyes módon kezeltek halálos kórokozókat egy állami laboratóriumban. A történethez tartozik, hogy ilyen hibák nem csupán az Egyesült Államokban történnek. Brazíliában például gyerekbénulás vírust találtak a szennyvízben. Elképzelhető, hogy a génkutatás a nukleáris kutatáshoz hasonló problémákat eredményez majd, amelyekkel az emberiség kénytelen lesz együtt élni. A szellemet kiengedték a palackból és senki sem tudja visszacsalogatni többé. Egyéb források: [1] http://www.nytimes.com/2014/07/12/science/cdc-closes-anthrax-and-flu-labs-after-accidents.html?_r=1 [2] http://www.nytimes.com/2014/06/20/health/up-to-75-cdc-scientists-may-have-been-exposed-to-anthrax.html [3] http://armscontrollaw.com/tag/gain-of-function-research/ [4] http://www.nutritionalanarchy.com/2014/03/27/killer-corn/ [5] http://www.healio.com/infectious-disease/vaccine-preventable-diseases/news/online/%7B040205dd-c687-416e-80d1-97023cdca4f3%7D/wild-poliovirus-found-in-sewage-in-brazil [6] http://cafr1.com/H1N1.html A MERS vírus lenne az új globális veszély? „Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: “Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?” Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.” – Máté 24:3, 7 Háborúk, éhínségek, földrengések és járványok mindig is voltak és akármikor is következtek be a történelem folyamán, mindig komoly problémát okoztak az emberiségnek. Ahogy azonban haladunk előre az időben, ezek száma és intenzitása hatványozottan emelkedik. Nem tudhatjuk, hogy az alábbi cikkben említett MERS vírus esetében csupán egy újabb félelemkeltő kampányról van szó, aminek eredményeként az emberek még több gyógyszert és vakcinát vásárolnak, vagy tényleg valós veszéllyel állunk szemben. A választól függetlenül azonban, az új vírus felbukkanása is a modern kor betegségeinek furcsamód nem csökkenő, hanem inkább egyre bővülő listáját növeli. A National Post a következőket írta: A MERS felbukkanása – Ország, megbetegedések és (halálesetek) száma Az új felső légúti betegség, a MERS vírus alaposabb vizsgálatát követően kiderült, hogy hosszabb, legalább 12 napos elkülönítésre van szükség a betegség terjedésének megakadályozására, nyilatkozták az orvosok néhány napja. A MERS először a közel-keleten bukkant fel és eddig csak Szaúdi-Arábiában legalább 40 embertbetegített meg, akik közül eddig 25-en haltak bele a fertőzésbe. A svájci Genfben tartott sajtótájékoztatóján Dr. Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet igazgatója kijelentette, hogy jelenleg a MERS az elsőszámú egészségügyi aggodalma. Szerinte az egymás után felbukkanó esetek elegendők arra, hogy„megkongassák a vészharangot és a vírus az egész világ számára veszélyt jelent.” A francia Lancet folyóiratban megjelent riport szerint az első beteg egy dubai utazás során kapta el a betegséget, majd adta tovább a második fertőzöttnek, akivel három napig közös szobát béreltek. Annyit már tudni lehet, hogy a SARS vírushoz rendkívüli módon hasonlító, de súlyosabb betegséget okozó MERS emberről emberre is terjed, és már Nagy-Britanniában, Tunéziában és Szaúdi-Arábiában is felbukkant. Egyelőre nem tudják, hogy az embereket honnan fertőzte meg, de állatokra, például tevékre vagy denevérekre gyanakszanak. További mutációk eredményeként a vírus még veszélyesebbé és fertőzőbbé válhat, így a helyzet állandó figyelmet igényel. Az Armageddon vírus – Miért félnek a szakértők az állatról emberre terjedő betegségektől? (Joseph Candel) Máté evangéliumában olvashatunk azokról a jelekről, amikre Jézusfigyelmeztette tanítványait. Elmondta, hogy visszatérése előtt „nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok (járványok), és földindulások mindenfelé.” (Máté 24:7) Sajnos manapság egyre nyilvánvalóbb, hogy ezeknek a csapásoknak jelentős részéért maga az ember a felelős. Függetlenül attól azonban, hogy az egyre nagyobb számban megjelenő új betegségek és vírusok honnan erednek, mindenképpen figyelmeztetésül szolgálnak számunkra, hogy „zivatar lesz; mert az ég borús és veres”. Jézus azonban nemcsak figyelmeztet, hanem bátorít is bennünket: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János 14:27 Forrás: Daily Mail A tünetek hirtelen jelentkeznek. A beteg először erős fejfájást, magas lázat, ízületi és gyomorfájdalmat, majd erős hányást tapasztal. A betegség előrehaladtával a betegeken zúzódásra hasonlító foltok jelentkeznek és erős, megállíthatatlan vérzés indul meg. Az esetek 30 százalékánál a Crimean-Congo vírusos vérzéses láz halálos kimenetelű. Így történt ebben a hónapban is annak a 38 éves Glasgow-i szerelőműhely tulajdonosnak az esetében is, aki bátyja esküvőjére utazott Afganisztánba. Ő volt a kullancsok által terjesztett betegség első, hivatalosan megerősített angol áldozata. A betegség nagyon gyakori Afrika és Ázsia házi és vadállatai között és azon fertőzések közé tartozik, amelyek képesek voltak áttörni a fajok közötti korlátokat, az embert is megfertőzve a halálos betegséggel. A fent leírt eset azonban nem az egyetlen, amikor egy külföldi vírus az európai szigetországban betegített meg valakit. Múlt hónapban egy 49 éves férfi került kórházba Londonban súlyos lázzal, erős köhögéssel és légzési nehézségekkel. Minden jel a SARS vírus felé mutatott, ami 1000 ember halálát okozta 2003-ban. A vérvizsgálat azonban cáfolta az elsődleges feltevést. A súlyos betegséget, nem a SARS vírus idézte elő. A problémát az jelentette, hogy semmilyen más, az orvostudomány számára ismert vírus sem volt okolható. A helyzetet súlyosbította, hogy a légzési nehézségekkel és magas lázzal küzdő beteg állapota egyre romlott, a veséi kezdtek leállni. Miközben az életéért küzdöttek, az orvosokban súlyos kérdések fogalmazódtak meg. A beteg nemrég érkezett haza Katarból. Vajon mit szedhetett össze utazása során? Másokat is megfertőzött már? A legmodernebb génazonosító technológiák segítségével az orvosok megpróbáltak minél több információt összeszedni a most már mesterségesen életben tartott beteg szövetmintáiból. A vírus a SARS-szal megegyező családba tartozik, de szerkezete teljesen eltérő. Nem embertől, hanem állattól származik. Legközelebbi rokonait ázsiai denevérekben azonosították. A kutatók azt is felfedezték, hogy a vírus már korábban is ölt. A globális orvosi adatbázisokat átkutatva azt találták, hogy ugyanez a rejtélyes vírus júliusban egy 60 éves férfi halálát okozta Szaúd-Arábiában. Amikor a múlt hónapban az Egészségvédelmi Hivatal figyelmeztette a világot az új vírus felbukkanására, a szakemberek között felmerült a kérdés, hogy vajon nem ez a kórokozó fogja-e kiváltani az új madárinfluenza vagy akár a spanyolnátha járványt. A vírus ezekben a korábbi járványokban is egy állattól származott. A kutatók jelenleg úgy gondolják, hogy az 1918-19-es spanyolnátha járványt elindító vírus egy vízimadártól eredt. Az állatokról emberre terjedni képes vírusok azért veszélyesek, mert váratlanul támadnak és rendkívül gyorsan képesek terjedni, amikor az ember a legkevésbé számít rá. John Oxford professzor, a University of London-hoz tartozó Queen Mary kórház szakorvosa, vezető brit virológus és járványügyi szakértő, arra figyelmeztet, hogy öt éven belül várható egy állattól eredő globális járvány kirobbanása, ami katasztrofális következményekkel járna az emberiség számára. Véleménye szerint egy rendkívül fertőző influenza szupervírus okozhatna ilyen komoly bajt, ami Ázsiának vagy Afrikának valamelyik elmaradott vidékéről származhat és elég, ha egyetlen ember elkapja egy vadonélő vagy háziállattól. Mire az első áldozaton megjelennek a betegség első tünetei már tovább is adta családtagjainak és környezetének a veszélyes vírust. Sűrűn lakott, globális világunkban a betegség könnyen körbejárhatja a földet mire diagnosztizálják és az orvosszakma vezető elméi elkezdhetnék megfejteni a betegség genetikai összetételét. Még arra sem lenne idő, hogy elnevezzék. Közel-kelet: tökéletes terep egy egészségügyi vihar kitöréséhez „és lesznek döghalálok…” Máté 24:7 Forrás: foxnews.com Az amerikai járvány és egészségügyi központ (CDC) csütörtökön arra figyelmeztette az egészségügyi illetékeseket, hogy egy új, a közel-keletről származó halálos vírus bukkant fel. A vírus a koronavírusok családjába tartozik és komoly légzési problémákat okoz, hasonlóan a súlyos akut emberi légzőszervi szindróma, a SARS koronavírus által okozott betegséghez, ami először 2003-ban bukkant fel Ázsiában. A fertőzés tünetei közé tartozik a lázzal, köhögéssel és légszomjjal járó akut légzőszervi megbetegedés. A vírussal kapcsolatos legaggasztóbb jellemző, hogy a 14 ember közül, akik eddig megfertőződtek, 8 meghalt. Az elmúlt néhány évben az ember, még a fejlett országokban is, egyre inkább vesztésre áll a vírusok és baktériumok ellen vívott csatában. A tudósok évek óta figyelmeztetnek, hogy a korábban egyszerűen kezelhető, baktériumok okozta betegségek is gyógyíthatatlanná váltak. Ami ennél is több problémát vet fel, az a vírusok mutációja. Az elmúlt néhány év során több példát is láttunk arra, hogy az addig csak az állatokra nézve veszélyes vírus embereket kezdett megbetegíteni, komoly aggodalomra adva okot az okozott betegség halálos kimenetele miatt. A közel-keleten sajnos nagy az esély egy tökéletes egészségügyi vihar kirobbanására. A zsúfolt menekülttáborok, a tiszta vagy vezetékes víz korlátozott mennyisége, a higiéniás infrastruktúra megsemmisülése, az orvoshiány, valamint a kórházak és a kormányok korlátozott eszközei egy esetleges járvány megfigyelésére és a világ többi részének figyelmeztetésére együttesen igen nagy veszélyt jelentenek. Nemrégiben volt szerencsém beszélni Dr. Abdulla Al-Khan-nal, egy nemzetközi egészségügyi tanácsadóval, a New Jersey-i Hackensack Egyetem munkatársával, arról, hogy milyen hatással lehet az új koronavírus Bahrain országára. „Bahrainben nincs dokumentált eset, de hallottam, hogy az elmúlt két hétben két haláleset történt influenza-szerű megbetegedésből,” mondta Al-Khan. „Az, hogy a SARS vírussal vagy egy új korona variánssal állunk szemben nem tudom biztosan, de azt hiszem éppen ezért fontos, hogy az emberek értsék: a fontos dolgokra kell összpontosítani. Összpontosítsunk azokra a tényezőkre, amik a gyerek és a térség szempontjából fontosak, és ne a politikai kérdések felé fordítsuk minden figyelmünket. Nem akarnánk összekeverni a politikát az orvoslással, de mégis ez történik, mert a dominó-elv itt is érvényesül.” A dominók pedig nem állnak meg a tengerparton. Elmúlt az idő, amikor egy külföldi járványkitörés csupán egy orvosi szaklapban megjelenő hír volt. Ami a világ egyik szegletében reggel megtörténhet, estére az óceán túlpartján járhat. Az új vírus már az Egyesült- Királyságban is megjelent, ahol eddig egy megerősített halálesetről lehet tudni Birmingham városában. Szerencsére a betegség nehezen terjed emberről emberre. Globális azonosító rendszert a világnak Forrás: The American Dream Mi lenne, ha minden újszülött automatikusan kapna egy digitális azonosítót? Létezik egy európai ország, ahol már használatban van egy ilyen kártya, amit az egészségügyi ellátáshoz, a banki ügyintézéshez, vásárláshoz és még a szavazáshoz is használhatnak az állampolgárok. A rendszer olyan sikert aratott, hogy hamarosan bárki, állampolgárságtól függetlenül is igényelheti. A globalista elit szócsöveként ismert The Economist azt szorgalmazza, hogy az egész világon vezessék be az Észtországban működő „nemzeti azonosító rendszert”. A cikkbőlmegtudhatjuk, a módszer igazi „kiber álom” és számos problémára megoldást nyújthat: Létezik egy hely a földön, ahol a kiber álom valósággá vált már. Észtországban minden lakos állampolgári joga a biztonságos, hitelesített személyazonosság. A kórház már az újszülött hazaérkezése előtt kiadja számára digitális születési anyakönyvi kivonatát, ami egyúttal egészségbiztosítását is automatikusan elindítja. A kicsi balti állam valamennyi 15 év feletti lakosa rendelkezik már digitális személyazonosítóval, amit az egészségügyben, az elektronikus bankoláshoz és vásárláshoz, vagy akár szerződések aláírásához, email üzenetek titkosításához, vonaljegy vásárláshoz és sok egyéb máshoz, például szavazáshoz használhatnak. Észtországban már digitális azonosítóval lehet szavazni. Az Economist szerint az észt kormány több millió, nem észtországi lakos számára is tervezi kiadni az azonosítót: Észtország szeretné áthidalni a globális piacon létező óriási rést. Az idei év második felétől kezdve elkezdi nem észt lakosok számára is kiadni az azonosítókat és ezáltal egy globális, állami szabványon nyugvó digitális személyazonosító rendszer alapjait fekteti le. A kérelmezők egy csekély, 30-50 eurós díj ellenében, biometrikus azonosítóik rögzítése és a kötelező dokumentumok benyújtása után, megkaphatják az azonosító kártyát vagy annak mobiltelefonon rögzített virtuális megfelelőjét, amit a SIM kártya egyik külön, biztonságos modulján tárolnak. Néhány jó ötlet sajnos mégsem terjed el igazán, mert túl kevesen fogadják el. 1,3 millió lakosával Észtország pedig csupán egy csepp a tengerben, még akkor is, ha ehhez hozzáadjuk azt a 10 millió további embert, akik bár nem lakosai az országnak, mégis kaphatnának ilyen azonosítót. Komoly változást hozhat ebben a helyzetben egy hamarosan hatályba kerülő új uniós szabály, ami előírja majd minden tagállam számára egymás digitális azonosítóinak elfogadását. Ez azt jelenti, hogy az észt azonosítóval rendelkezők bárhol legyenek is, az új azonosítóval igazolhatják majd személyazonosságukat az állami azonosítót elfogadó szolgáltatók felé, titkosíthatják üzeneteiket vagy intézhetik hivatalos ügyeiket az Európai Unión belül. Az Economist tehát abban reménykedik, hogy Észtország mintaként szolgálhat az egész világ számára. A kérdés természetesen, hogy valóban szeretnénk-e, hogy az állam még több hatalmat kapjon életünk felett? Amennyiben idővel a digitális azonosító szükségessé válik a vásárláshoz, a banki ügyintézéshez vagy az egészségügyhöz, a kormány egyúttal hatalmat kapna az ilyen „előjogok” azonnali és egyszerű megvonására is. Már ma is számos példát láthatunk arra, hogy miként él vissza az állam az különböző adatbázisokban felhalmozott személyes adatokkal. Nemrégiben például azért indult per az amerikai igazságügyi minisztérium ellen, mert hétköznapi állampolgárokat helyeztek a „terror adatbázisba” teljesen hétköznapi tevékenységekért, mint például online számítógép vásárlásért, vagy a vasútállomás nyilvános WC-je előtti várakozásért. Tényleg ezen az úton akarunk haladni? Arról nem is beszélve, hogy az azonosító kártyákat el lehet veszíteni, ellophatók és könnyen hamisíthatók, tehát a logikus lépés a folyamatban bizonyára annak népszerűsítése lesz, hogy kényelmünk és biztonságunk érdekében az azonosítót inkább hordjuk a bőrünk alatt. Az idősebbeknek ez az elképzelés teljesen abszurdnak tűnik, a fiatalok azonban örülnek az ilyen újításoknak és még noszogatni sem kell őket. Önként teszik meg. Ma már a tetováló stúdiókban és alagsori műhelyekben is kiborggá alakíttathatják magukat az emberek apró beültethető mágnesek és mikrochipek segítségével. Biohekkereknek, kiborgnak vagy grinder-nek (daráló) nevezik magukat és minden egyes új beültetéssel az ember és gép fúziójának határait feszegetik. Üdvözöljük a biohekkerek világában. A testmódosítás világának peremén található ez a közösség és sokféle gondolkodásmódú, de igen lelkes követőket vonz. Van, akit csupán az új technológiákkal való kísérletezgetés érdekel, míg másokat a mágnesek és chipek konkrét funkciói csábítanak. (forrás) Hogy tetszik? Sajnos egyre inkább elmondhatjuk, hogy ez a vonal nem csupán a társadalom peremén élőket vonzza. Az LG például a gyerekeket szeretné követni: Az elmúlt néhány év során számos technológiai cég állt elő hordható eszközökkel, amelyek célja útvonalunk vagy szívverésünk nyomon követése, vagy akár email üzeneteink továbbítása a csuklónkra. Lehetséges, hogy gyerekeink elektromos nyomon követése a következő front? Az LG szerda reggel mutatta be új KizON nevű csuklópántját, ami segít a szülőknek nyomon követni gyerekeiket. A KizON GPS, Wi-Fi és mobilinternet jelek segítségével azonosítja a felhasználó helyzetét valósidőben, majd az információt továbbküldi egy Android alkalmazásba. Ne feledkezzünk el a Bill Gates által szponzorált fogamzásgátló chipről sem, ami 16 éven keresztül képes megakadályozni a terhességet és távirányítással szabályozható. Akár készen állunk, akár nem, ezek a technológiák itt vannak. Egyelőre önkéntes alapon, de közeledik a nap, amikor se venni, se eladni, se munkát vállalni, se orvoshoz menni nem lehet majd nélkülük. Időkjelei: Ezek a technológiák szép fokozatosan egyetlen globális mátrixszá állnak össze, míg végül minden funkció (legyen az pontgyűjtés, fizetés vagy személyazonosítás) és információ egyetlen adathordozóra kerül. A kártyák és egyéb azonosítók számát minden fejlett országban csökkenteni és egységesíteni akarják. Magyarországon például Nemzeti Egységes Kártyarendszer néven fut a kezdeményezés. Mivel az átállás fokozatos és minden esetben a kényelmet, a biztonságot és persze a gazdaságosságot állítja előtérbe, hamarosan azon vesszük észre magunkat, hogy a végtermékkel már csak egyetlen gond lehet: elveszíthetjük vagy ellophatják, tehát biztonságos tároló helyet kell találni számára… Az emberek gépesítése lehet a következő lépés Forrás: news-herald.com Könnyen előfordulhat, hogy a jövő világát az Amal Graafstra-hoz hasonló gépesített emberek népesítik majd be. A 37 éves férfi kulcs nélkül indítja autóját vagy nyitja a bejárati ajtót és jelszó nélkül lép be számítógépe felhasználói fiókjába. Eszközeit úgy programozta, hogy azok felismerjék a kezébe ültetett mikrocsipeket. A rizsszem méretű chipek remekül beváltak számára, ráadásul Dangereous Things, magyarul „veszélyes dolgok” nevű cégén keresztül már 500 másik embert is „felszerelt” a technológiával. „Az elkövetkezendő 10-20 évben a biotechnológia és az ember-gép interfészek gyors fejlődésének leszünk a szemtanúi,” jósolja Graafstra, aki könyvet is írt a technológiáról, és szerinte „a trend kitolja majd az „ember” szó jelentését.” Számos technológiai óriás és kutató érdeklődését keltette fel a téma. A novemberben nyilvánosságra került szabadalmi kérelem szerint a Google Motorola mobilitás ágazata egy olyan „elektromos bőrtetoválás” szabadalmaztatását kezdeményezte, amivel a felhasználó hangutasításokkal irányíthatja mobiltelefonját a tetováláson található mikrofon és vezeték nélküli adó segítségével. Újságírói kérdésekre válaszolva a Google elmondta, hogy gyakran szabadalmaztatnak olyan ötleteket, amelyekből végül nem lesz termék, de Larry Page, a Google elnök-vezérigazgatója számos alkalommal elmondta, hogy az emberek elektromos eszközökkel történő kiterjesztése nagyon vonzó lehetőség számára. A Mountain View által 2011-ben kiadott könyv a következőket idézi Pagetől: „Előbb-utóbb lesz egy implantáció, ami megadja a választ minden kérdésre, ami eszünkbe jut.” Az agyi porszem implantátumok illusztrációja Az ötlettel nincs egyedül. Az UC Berkeley kutatói idén júliusban adtak ki egy tanulmányt az úgynevezett „porszem implantátumokról”, amelyek lényege, hogy egy egész hadseregnyi apró, porszem méretű szenzort ültetnének az agyba.” Első lépésként az apró áramkörök „csupán” információkat gyűjtenének az agyról, de Dongjin Sea, a kutatás vezetője elmondta, hogy a chiprajt idővel „különböző eszközök gondolattal történő irányítására vagy az agy működésképtelenné vált részeinek stimulálására használnák”. Az implantátumok, okosgyógyszerek és elektromos tetoválások legtöbb tervezett felhasználása egyelőre orvosi jellegű. Idén októberben például a Stanford orvosai egy Parkinson-kórban szenvedő ember agyába ültettek implantátumot, ami a beteg agyának „idegjeleit” rögzíti, hogy az információ felhasználásával egy olyan eszközt készítsenek, ami képes lehet a kívánt tevékenységekhez igazítani a jeleket elektromos impulzusokon keresztül. Tavaly a Proteus Digital Health megkapta a hatósági engedélyt egy olyan okostabletta forgalmazására, ami mobiltelefon segítségével továbbítja a beteg legfontosabb életjeleit az orvosnak. A technológiai óriás Intel is úgy gondolja, hogy mikrocsipjeik egy napon a lenyelhető eszközökben és implantátumokban is benne lesznek. Sokan tartanak attól, hogy idővel a chip implantátumok kötelezővé válhatnak az egészségbiztosítás megkötéséhez vagy akár a munkavállaláshoz. Miután egy Cincinnatibeli videó megfigyeléssel foglalkozó cégről kiderült, hogy kötelezővé tette alkalmazottainak a chipbeültetést, Joe Simitan kaliforniai szenátor törvénymódosító javaslatot adott be, amit 2008-ban el is fogadtak, megtiltva, hogy államában bárki ilyesmit követeljen alkalmazottaitól. Két évvel később, amikor Virginia állam képviselői hasonló javaslatot fogadtak el, egyes törvényhozók már a bibliai „Fenevad Bélyegeként” utaltak a chip implantátumokra. Nem tudni, hogy a lakosság milyen arányban osztozik ezen a nézeten, de az Intel által decemberben közzétett felmérés szerint a 12.000 megkérdezett felnőtt 70 százaléka elfogadhatónak tartja, hogy a jövőben „ehető megfigyelőeszközök” segítségével kövessék nyomon egészségügyi állapotukat. A Cambridge-i MC10 cégnek már szerződése van az elektromos tetoválás katonai verziójának gyártására és jövőre a lakosság számára is el akarják kezdeni a legfontosabb egészségügyi információkat figyelő tetoválás forgalmazását. Elsődleges célcsoportjaik a sportolók, a várandós anyák és az idősek. A Nokia pedig olyan tetoválást fejleszt, ami egyrészt helyettesíti a mobiltelefon jelszavát, másrészt vibrál, ha hívás érkezik. Az összes többi kütyüt azonban a bőr alá szánják. A Second Sight szem implantátumának illusztrációja A Massachusetts-i MicroCHIPS cég nemrégen jelentette be, hogy egy olyan csípőmagasságba beültethető chipet tesztel, ami automatikusan adagolja a szervezetbe a csontritkulásban szenvedő betegek napi gyógyszeradagját. Februárban a Second Sight Medical Products szem implantátuma kapott hatósági engedélyt, amivel a betegek láthatják a szemüvegükön elhelyezett kamera által közvetített körvonalakat és mozgásokat. A Dél-Kaliforniai Egyetem tudósai pedig egy olyan chipet tanulmányoznak, ami a demenciában vagy agykárosodásban szenvedők vagy agyvérzésen átesett betegek memóriáját állítja helyre. A kutatók előtt álló legkritikusabb kérdések, hogy miként tudják az eszközöket működtető szoftvereket a mindenkori legújabb verzióra frissíteni, illetve a hosszú távú működéshez elengedhetetlen akkumulátorok kérdése sem megoldott egyelőre. Problémát jelenthet még a hekkerek elleni védelem is. Ennek ellenére Eric Dishman, az Intel egészségügyi innovációs részlegének vezetője, biztos benne, hogy ezek az eszközök hamarosan a mindennapi élet részei lesznek. „A tárgyak egész ökoszisztémája lesz majd a testben,” jósolja. „Ez az igazi személyre szabott orvoslás.” Időkjelei: Fontos észben tartani, hogy a fent említett fejlesztések először mindig orvosi céllal, a betegekért indulnak, illetve a lakosság felé ezt hangsúlyozzák, de tapasztalatból tudhatjuk, hogy sajnos idővel a felhasználási terület kiterjed a föld lakosságának egyre szorosabb megfigyelésére és irányítására. Nem tudjuk, hogy a Bibliából ismert Fenevad Bélyege pontosan milyen rendszer lesz, de egyre inkább látható, hogy a bevezetéséhez szükséges technológiai feltételek már ma is adottak. „És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” Jelenések 13:16-18 Gondolattal irányított okos-otthonokat jósol a Facebook játék Forrás: Activist Post A napokban több hír is érkezett a Google háza tájáról. Az egyikből megtudtuk, hogy a cég 3,2 milliárd dollárt, vagyis közel 700 milliárd forintot fizetett egy olyan cégért, amelynek gyakorlatilag 2 terméke van: egy termosztát és egy füstjelző, amelyekkel azonban reményei szerint “betörhet” a lakásainkba, ráadásul maguktól tanuló okoskészülékeken keresztül. A másik hír szerint pedig a könnyek vércukorszintjét mérő okos kontaktlencsét fejleszt cukorbetegeknek. További bizonyítékkén arra, hogy miért gondolja a Google és más hasonló cégek, hogy a jövő (és a jelen) megfigyelési és társadalomirányítási módszereit az emberek nagy része elfogadja majd, az idei CES látogatói egy érdekes játékban vettek részt, a világ legnagyobb technológiai cége, az IEEE által kifejlesztett „Mi jön most?” nevű Facebook játékon keresztül. Melyik technológia lesz a következő? 1. Beszélő eszközök, 2. Panel nélküli eszközök, 3. Gondolattal irányított eszközök A jövő itt van, és ahogy az alábbi sorokból látni fogjuk, a gondolattal irányított eszközök ennek szerves részét képezik. A jövő trendjeinek megjósolására tervezett játékban résztvevők 42 százaléka nem elégedne meg egy automata „előrejelző otthonnal”, amelyben a tárgyakat igényeik szerint lehetne programozni. A játékosok ezen hányada inkább gondolattal irányítható eszközöket akar. Dean Aslam, az IEEE (Villamos- és Elektronikus Mérnökök Intézete) tagja és a Michigani Állami Egyetem informatika professzora, a következőket mondta: „Különböző hordható, nem tolakodó, agyhullám és izom érzékelőkkel felszerelt mikrorendszerek segítségével képesek leszünk bizonyos mintákat és gondolatok úgy beállítani, hogy azokkal bekapcsolhassunk dolgokat. A ventillátort, gépeket vagy a lámpákat például. Ha fázik az ember, nem kell mást tennie, mint kétszer kacsintani a bal szemével és máris feljebb állította a termosztátot. Ha valaki elalszik anélkül, hogy kikapcsolta volna a tévét vagy eloltotta volna a lámpát, nem kell aggódnia, mert amint érzékelik, hogy elaludt, a szenzorok automatikusan lekapcsolnak mindent.” (forrás) Az eredmények láttán a játék fejlesztője arra a következtetésre jutott, hogy a jövő kütyüje TE magad vagy. Az IEEE úgy értelmezte az eredményeket, hogy az emberek nem állnak készen arra, hogy teljesen autonóm rendszerekre bízzák magukat, hanem inkább maguk irányítanák a körülöttük lévő tárgyakat. Például: A résztvevők szerint egyetlen dolog van, ami jobb, mint egy alkalmazás, ami közli a kávéfőzőnkkel, hogy ideje megfőzni a reggeli kávét, mégpedig ha az agy közli ezt az információt a géppel. A résztvevők 42 százaléka úgy gondolta, hogy a jövő háztartásai gépei gondolattal irányíthatóak lesznek. Bár első hallásra pozitív fejleménynek tűnhet, hogy az emberek nem akarják kiadni az irányítást a kezükből, az általános rövidlátás mégis elég aggasztó. Gondoljunk csak bele. Olyan mintha azt mondanánk, hogy azért mert én döntöm el, hogy milyen alkalmazásokat telepítek a telefonomra, akkor az az alkalmazás teljesen az én tulajdonom és pontosan úgy fog működni, ahogy azt én akarom, anélkül, hogy személyes adataimat összegyűjtené, rögzítené és általam ismeretlen célokra továbbítaná. Az elmúlt egy évben talán mindenki eleget hallott a megfigyelési botrányról ahhoz, hogy ezt a feltételezést további magyarázat nélkül naivnak mondhassuk. Tehát ismerve, hogy milyen mértékben folyik az emberek személyes adatainak gyűjtése és rögzítése, tényleg közvetlen utat akarunk nyitni az agyunkba?! A mobiltelefonokhoz hasonlóan az agy-gép interfészek is kétirányú utcának számítanak. Bár a játékban résztvevők úgy érezték, hogy különleges hatalmat kapnak, ha a gondolataikkal irányíthatnak eszközöket, ez nem egyéb, mint az agykontrol hagyományos értelmezésének a megfordítása és az elit által alkalmazott számos pszichológiai befolyásoló technikák egyike. A jövő agykontrollja lemond a média és a politikai segítségével közvetetten végrehajtott tudatmódosításról, felhagy a tudatmódosító drogokkal és környezeti mérgekkel. A jövő agykontrollja pontosan olyan lesz, mint a fokozatosan kialakuló okos-otthonok és okosvárosok, amelyek végső célja az okostársadalom felépítése. Milyen ironikus elnevezés! Ez már a digitális elme közvetlen programozása lesz, az éppen kiépítés alatt álló kétirányú interfész-rendszeren keresztül. Erről beszél a technokrata elit. Ezért a hihetetlen befektetések a két behemót, a Google és a Microsoft háza táján, a kiterjesztett valósághoz szükséges technológiák terén, ami nem mellesleg a másik legfontosabb trend az idei CES kiállításon. A gondolattal irányított számítógépek, tabletek, telefonok, videójátékok és egyebek már megérkeztek. Az elme és az érzékek módosítását célzó közvetlen kísérletek előkészítik az embereket az ilyen jellegű manipulációk elfogadására az élet más területein. Az adatok fogadása és továbbítása más értelmet nyer. Minden kétirányú tevékenységet rögzítenek majd a technológiai cégek, az adatokat pedig továbbítják az állami adatbázisokba. Maga a Facebook is befektet a mesterséges intelligencián alapuló technológiákba és épp a napokban nevezte ki Yaan LeCun-t, a New Yorki Egyetem munkatársát, hogy a cég ilyen irányú erőfeszítéseit irányítsa. A spekulációk szerint a Facebook erőfeszítéseinek célja a mesterséges intelligencia terén, hogy kihasználja a rendelkezésére álló hihetetlen mennyiségű fogyasztói adatot egy intelligens kereső és válaszoló szoftver kifejlesztésére, ami úgy beszél majd a felhasználókkal, mint a Star Trekből ismert számítógépek. (forrás) Ahogy LeCun az alábbi bejátszásban (angol nyelven) elmagyarázza, amit ma a legtöbben egyszerű internetes tevékenységként látnak, már mesterséges intelligenciának nevezhető. Ilyenek az online keresések, a piacterek személyre szabott termékjavaslatai, vagy a Google által megjelenített hirdetések. De ezeknek a viselkedéseknek az előrejelzése, hogy a Star Treknél maradjunk, a végső frontvonal. Elsőként és elsősorban természetesen az újítás trendi és kényelmi előnyeit adják el az embereknek, az egészségügyi és biztonsági felhasználási lehetőségekkel megspékelve. (Az alábbi linken 8 olyan gondolattal irányított technológiáról olvashatunk, ami már ma is létezik: link.) A gondolattal irányított drónok, robotok, gördeszkák, számítógépek, sőt emberek már itt vannak. Látva, hogy milyen ütemben fejlődik a „dolgok Internete” és, hogy milyen erős a vágy az emberi agy és a számítógépmátrix összekötésére, nem lehet messze az a nap, amikor elkezdenek az agy tartalmának feltöltésével kísérletezni. Tudva, hogy ezeket az alacsonyabb rendű rendszereket mennyi féle módon képesek megfigyelni és feltörni, vajon az agy mentes lenne ettől, illetve a külső módosítás lehetőségétől? Tényleg erre szavazunk? Japán módosította alkotmányát, hogy csatlakozhasson a globális drón fegyverkezési versenyhez Forrás: Activist Post Egyes jóslatok szerint az Egyesült Államok törekvése a drónok által végzettmegfigyelési technikák kifejlesztésére új fegyverkezési versenyt fog elindítani a világon, amely eredményeként a disztópikus jövő merényleteit vagy háborús támadásait is drónok hajtják majd végre, miközben mikro robotok egész raja figyel mindent és mindenkit. A Washington Post 2011 júliusában a következőket írta: Legalább 50 ország vásárolt már megfigyelő drónokat, míg mások saját fejlesztési programok indítását jelentették be ugyanezen eszközök felfegyverzett változatainak megépítésére, ugyanis az Egyesült Államok kivételével egyetlen nemzet sem árusít fegyverrel ellátott drónt. A megfigyelési drónnal rendelkező országok száma mára 90-re emelkedett, illetve az Egyesült Nemzetek is saját drón flottát mondhat magáénak. A felfegyverzett drónok terén is változott a helyzet. A becslések szerint legalább 20 ország rendelkezik pilóta nélküli repülő harcászati járművel. Legutóbb pedig Japán is csatlakozott az új fegyverkezési versenyhez, mégpedig olyan elszántan, hogy alkotmányát is megváltoztatta az új technika akadálytalan bevezetéséhez. Mára a verseny elérkezett arra a pontra, hogy már nem a drónok birtoklása, hanem a flotta nagysága, az eszközök pusztító ereje és a beépített autonóm funkciók minősége és ezen keresztül a bolygónk feletti hatalom mértéke számít. A Defense One arról számol be, hogy Japán lazított a saját alkotmánya által lefektetett szabályokon, hogy a drónok határain kívül is bevethetők legyenek. Ez a lépés a Kína és Japán között a Senkaku szigetek miatt fennálló feszültség miatt is aggályos. Japán virágzó drón programjának egyik kulcsfontosságú hosszú távú célja volt, hogy pilóta nélküli gépeit külföldön is bevethesse, mondta az IHS Jane vezető elemzője. Egészen a múlt hónapig azonban ez illegális lett volna a nemzet pacifista alkotmányának 9. szakasza szerint, ami kifejezetten tiltja az ellenséges magatartást. … Júniusban, Abe Sinzó, japán miniszterelnök nagyobb hatalmat biztosított országa honvédelmi erői számára a japán alkotmány „béke záradékként” ismert 9. szakaszának hatálytalanításával. Egy kabinetdöntés segítségével Abe Sinzó átértelmezte az érintett szakaszt, hogy ezáltal a japán hadsereg komolyabb erőket vethessen be külföldön. A lépéssel a miniszterelnök megkerülte az alkotmánymódosításokhoz szükséges parlamenti referendumot. Erről mennyi szó esett a főáramú médiában? Nem sok. Mindenesetre Japánban igen nagy port kavart a lépés: Több százezer japán állampolgár gyűlt össze a miniszterelnök hivatalos rezidenciája előtt, Tokió központjában pedig egy férfi felgyújtotta magát, a lépés elleni tiltakozásul. A japán média is egyöntetűen elítélte a döntést. Abe Sinzó, fittyet hányva a tiltakozásokra, haladt továább a kijelölt úton, kijelentve, hogy eljött az idő a törvény újraértelmezésére. Egy sajtótájékoztatón a miniszterelnök azt mondta, hogy Észak-Korea rakétaprogramja és Kína terjeszkedési törekvései elegendő indokot szolgáltatnak a lépésre. A döntést az Egyesült Államok is támogatja, amit mi sem bizonyít jobban, minthogykét Global Hawk nagy hatótávolságú megfigyelő drónt is küldött egy Japán északi részén található bázisra, komoly felháborodást váltva ki az észak-koreai és a kínai vezetőségben. A mai politikailag bizonytalan időkben a lépés könnyen kiterjedt konfliktus kirobbanásához vezethet. (A Defense One szerint 10 éven belül minden ország rendelkezik majd felfegyverzett drónokkal.) Fokozott háborús felkészülésre szólították fel a Kínai Népi Felszabadító Hadsereget „Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen;” – Máté 24:6-7 Forrás: Voice of America Miközben Kína és Japán között egyre erősödik a feszültség, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg, a főparancsnokság által kiadott kiképzési direktívában azt az utasítást kapta, hogy készüljön háborúra. „A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg és a Kínai Népi Fegyveres Rendőri Testületek legfőbb feladata felkészülni és megnyerni a csatákat. Ennek fontos része az éles ütközetekre történő komoly gyakorlatok lefolytatása és a magasan kiképzett, modern technikákban jártas állomány létrehozása,” idézi a direktívát a Népi Felszabadító Hadsereg hivatalos lapjának angol verziója. A direktívát „Utasítások a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 2013-as katonai képzésére” címmel adták ki. A korábban kiadott direktívák többnyire a hadsereg egyes ágai közötti koordinációra összpontosítottak, így a legújabb utasítás erős szóhasználata különösen szembetűnő. „Ami különösen figyelemre méltó, hogy a harci készülődésre való felszólítás egy konkrét kínai kifejezést használ,” mondta Taylor Fravel, az MIT egyetem kínai külügyi szakértője. A Dél-Kína Morning Post cikke szerint a „dazhang” kifejezés „háború vívását” jelenti. A kifejezés a tavalyi direktívában nem szerepelt. Bár a hivatalos direktíva nem említi Japánt, egy arról szólókommentár, ami szintén a Népi Felszabadító Hadsereg hivatalos lapjában jelent meg, egyértelművé teszi, hogy az ellenség Japán lenne. A kommentár, a Szenkaku-szigetek körüli egyre erősödő feszültségre hivatkozva azt állítja, hogy az Abe Sinzo vezette új japán kormány azon mesterkedik, hogy Vietnamot, a Fülöp-szigeteket és más kelet-ázsiai nemzeteket is bevonjon a konfliktusba, hogy „sakkban tarthassák Kínát”. „Japán védelmi erői rendszeres hadgyakorlatokat tartanak a Szenkaku-szigetek körüli konfliktusra összepontosítva és azzal dicsekednek, hogy figyelmeztető lövéseket adnak le a kínai megfigyelőhajókra,” írja a kommentárban Guo Jianyue, a lap egyik rangidős újságírója. „A Kína és Japán közötti konfrontáció a vizek kölcsönös légi megfigyeléséről háborús fenyegetéssé erősödött, amire nem sok példa volt a II. Világháború óta.” Az erősödő háborús retorika ellenére, Allen Carlson, a Cornell Egyetem docense úgy gondolja, hogy a nyilatkozatok csupán erőfitogtatásnak tekintendők Kína részéről. „Én még mindig úgy gondolom, bár előfordulhat, hogy tévedek, hogy ennek jelentős része csupán blöff, annak is a szélsőséges formája, és így természetesen fennáll a veszély, hogy ennek ellenére komoly konfliktussá eszkalálódhat. Ez azonban még nem hadüzenet vagy közvetlen katonai akció,” mondta. Carlson professzor hozzátette, hogy Kína 1979 óta nem vett részt semmilyen hosszabb vagy komoly közvetlen katonai konfliktusban. „Természetesen a múlt tettei nem garantálják a jövő kimenetelét, de amíg ezt a vonalat nem lépik át, fenntartom, hogy Kína nem szándékozik ennél messzebb menni.” Véget vet az életének - Orbán háza előtt Egy végsőkig elkeseredett olvasónk kisemmizett állampolgárként úgy döntött: elég volt az életét romba döntő fideszes vezetés össztüzéből, az igazságkeresése eltussolásából, a politika mindenen átgázoló gengszterizmusából. Augusztus elsejétől éhségsztrájkba kezd Orbán Viktor háza előtt s míg öntudatánál van, így tiltakozik a jelenlegi Fidesz-kormány tevékenysége ellen. Hajdu Attila végleg elszánta magát. Amennyiben a miniszterelnök vagy a TEK közbe nem lép, Orbán XII. kerületi háza előtt kíván véget vetni az életének. Az elkeseredett ember részletes vallomásáról hamarosan olvashatnak az oldalunkon, miután csak a Fővárosi Hírhatárnak nyilatkozott az okokról, amik erre az elhatározásra késztették. Addig a szerkesztőségünkhöz előzetesen eljuttatott felhívását közöljük az 1988-ban még Fidesz-alapító tag Hajdu Attilától.  "2014. augusztus 01.-től teljes éhségsztrájkba kezdek, melyet kizárólag Orbán Viktor miniszterelnök irányába megfogalmazott kérésem teljesülése esetén függesztek fel. Éhségsztrájkom első hónapját visszavonultan végzem, majd annak megnyilvánuló jelei után, 2014. szeptember 01. -én jelölöm meg Orbán Viktorhoz intézett kérésemet. Ezt követően a miniszterelnök háza, illetve az ország háza előtt a Kossuth téren felváltva demonstrálok mindaddig, amíg kérésem nem teljesül. Éhségsztrájkomat Orbán Viktor lemondása is megszakíthatja, mely kérésem teljesítésének elmaradása esetén erkölcsileg és politikailag egyaránt indokolttá válik. Célom meghiúsulása esetén, nyilvános demonstrációmat az éhezés következtében megváltozott élettani állapotom kritikussá válása esetén megszüntetem, mert életem megmentését vagy pusztulását kizárólag a megjelölt kérésem teljesülése, elmaradása, esetleg a miniszterelnök lemondása révén Orbán Viktor döntéséhez kötöm, így szeretném elkerülni kórházba szállításom olcsó lehetőségét. Korábbi, egyben utolsó munkaviszonyom alatt büntetőfeljelentést tettem a FIDESZ politikai irányítása alatt álló, Budapest I. kerület Budavári Önkormányzatnál tapasztalt közpénz elleni bűncselekmény miatt. A rendőrség a nyomozást eltussolta, állásomból elbocsájtottak, munkaügyi peremet politikai irányítás alatt álló bíróságok előtt jogerősen elvesztettem. Mindeközben megkíséreltek elmebeteggé nyilvánítani, ennek részeként rendőrségi erőkkel lakásomból egy elmegyógyintézetbe szállítottak, ahonnan több heti fogva tartás után, csak jogvédők segítségével szabadultam. Elmebeteggé nyilvánításom súlyosan törvénysértő folyamatát, csak a Kúrián sikerült megállítani, mely még 2012 elején történt, így gyanítható, hogy a jogállam intézményrendszerének időközbeni felszámolása után, ez ma már ott sem sikerülhetne. A közpénzek védelme okán elszenvedett személyes hányattatásom nem oka, pusztán példázata elhatározásomnak. Az evilági élet az ember egyik legfőbb értéke. Ellenben adódhatnak helyzetek, mikor az élet alattomos pusztítóinak leleplezése érdekében, áldozatra van szükség. Ilyen alattomos pusztító az is, aki egy nélkülözéssel teli, reményvesztett országban, ahonnan százezrek menekülnek el a megélhetés lehetőségének hiánya miatt, közpénzből luxus stadiont épít saját falujába és volt kollégiumtárs és egyéb falubeli strómanokon keresztül döbbenetes magánvagyont halmoz fel közjavainkból. Ilyen alattomos pusztító, aki közpénzeket játszik át pártvagyonná, bűncselekmények árán elorozza a rendszerváltás óta kifosztott ország még megszerezhető gazdasági pozícióit. Tetteinek egyetlen mozgatóereje a hatalomban maradás tartós biztosítása. Éhségsztrájkom befejezése érdekében Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett kérésem nem saját életem, hanem Magyarország jövőjének megmentését igyekszik elérni, mely kérés a közpénzek és közjavak Orbán Viktor általi kezelésére fog irányulni. A megoldást nem Orbán Viktortól, hanem honfitársaimtól várom még akkor is, ha érezhető módon apátiába süllyedve tengetik napjaikat. Nem feledkezhetünk meg arról a felelősségről, hogy milyen országot hagyunk örökségül a jövő nemzedékeire, akik gyermekeink és unokáink. Erre a felébredésre kívánok lehetőséget biztosítani éhségsztrájkommal demonstrálva azt, hogy miként én elfogyok napról napra, úgy fogy el a remény hazánk jelenének és jövőjének megmentésére. Hajdu Attila Budapest" *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Kétharmados népirtás itt és most  2014.07.24. 09:29 Edgar Swan Nem tisztelt Orbán Viktor! Nem a magam nevében írom ezt a levelet, de mégis a magam nevében. Mindenki nevében, aki nem tudja ezt megtenni. Van egy család. Három felnőtt. Az apa néhány hónapja veszítette el az állását, 50 évesen. Leépítették, mert kellett a hely az ismerősnek. 3 hónapig kapott álláskereső támogatást, már nem kap azt sem. Csontsovány, gyomorfekélyes, fásult. Az anya egy nem működő Kft. résztulajdonosa, amiből nem tud szabadulni. Ő sem segélyt, sem egyéb juttatást nem kap. Pánikbeteg, a folyamatos stressz felőrölte. A fiuk felnőtt, pénzhiány miatt abba kellett hagynia az egyetemet. Ő sem kap ellátást. Kényszerbeteg, pánikbeteg. Nincs jogosítványuk, nem tudnak angolul, nem fiatalok, nem megváltozott munkaképességűek, nem nappali tagozatos diákok, nincsenek már- és még védett korban. Nem találnak munkát. Sehol, semmit. Ezer önéletrajzot szétküldtek, naponta tucatnyi hirdetésre jelentkeznek. Sem gyárba, sem idénymunkára, sem sehová nem kell egyikük sem. Nincs pénzük telefonra, sem buszjegyre, bérletre. Rájuk záródott a lakásuk négy fala. A lakás, ami már nem az övék. A bank elárverezte, a bank által létrehozott Kft. megvásárolta. Féláron. Nem tudják, mikor lakoltatják ki őket, nem tudják, hová fognak menni. A házaspár ledolgozott 25-30 évet az életéből, most mégis éheznek. Tényszerűen, konkrétan fizikailag éheznek. A fiuk tegnap elájult. Mert meleg van. Mert napok óta nem evett. Ő sem, a szülők sem. Ma, itt éheznek. Haldokolnak. Nem lusták, nem segélyt akarnak, nem adományt. Nem diplomások, nem kiemelten támogatott munkavállalók. Egyszerű, hétköznapi emberek, akik dolgoznának bármit, nem válogatnak. Mégis éheznek. Ha talál valamelyikük munkát, a bank viszi a fizetést. Mindet, az utolsó fillérig. Ez így rendben van? Lehet a fél fizetést a munkáltatónál letiltani, a maradékot inkasszálni? Nincs kiút, nincs megoldás. Semmi sincs. Egy kiló liszt, egy csipet só, egy kanál olaj sincs. Budapesten élnek, Budapesten haldokolnak. Nincs földjük, ahol a minimális dolgokat megtermelhetnék. Egy cserépnyi földjük sincs. Kecske sincs. Közmunka sincs. Remény sincs. Holnap sincs. Már ma sincs. Miniszterelnök úr! Hány ilyen család, hány ilyen egyedülálló van ebben az országban? Mi lesz velük? Halálra vannak ítélve? Tényleg nincs rájuk szükség? Értéktelenek? Pusztulniuk kell? Nem lehet bérlakásokat biztosítani, munkát adni nekik? Mi marad számukra? A szociális temetés? Egyik elkaparja a másikat? És a végén mi van? Az utolsót ki fogja eltemetni? Valóban ennyire gazdag ország lennénk, hogy szemétre dobunk életeket? Ennyire szegény ország vagyunk? Ilyen utolsó, aljas, gyilkos nép vagyunk? Öngyilkos nép? Miniszterelnök Úr! Nem írhatok az elmúlt nyolc évnek, sem más politikai pártoknak. Most és itt az Ön szava a törvény, az Ön kormánya az egyetlen. Az Ön felelőssége, dolga és feladata gondoskodni arról, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Öt éve az Ön megkerülhetetlen, tagadhatatlan felelőssége. Vállalnia kell ezeknek az embereknek és a többi, hasonló helyzetben tengődő, vegetáló, haldokló embernek a felelősségét. Ezt soha, senki nem fogja levenni az Ön válláról. A kétharmad felhatalmazta önöket erre? Ez szociális katasztrófa. Ez népirtás. Nem várok választ a levelemre. Azonnali cselekvést várok, kérek, követelek. Ön és kormánya minden tagja keljen és feküdjön azzal a tudattal, hogy miközben reggeliznek, autóba ülnek, lobbiznak, alkut kötnek, nyaralnak, este betakarják a gyereküket, megisznak egy sört, aludni térnek, közben emberek küzdenek a kilátástalansággal, emberek éheznek és emberek halnak meg. Most és itt, a fülkeforradalom és a kétharmad országában. Nincs kire tolni a felelősséget, csak egymásra mutogathatnak. Öt éve romlik a helyzet és semmit nem tesznek ellene. Ez nem a ballib hazugsága, nem demagógia, nem külföldi ármánykodás. Tény. Valóság. A Fidesz valósága.  Kapcsolódó:    Kiderült, tényleg közpénzből épült a felcsúti stadion - Na és?!  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Bejelentés: Az amerikai műholdas felvételek azt bizonyítják, hogy a maláj gépet az ukrán hadsereg lőtte le  A díjnyertes újságíró forrása szerint Washington hazudik a tragédia felelőséről. Az AP hírügynökség ismert újságírója, Robert Perry közli, hogy a felderítésnél dolgozó informátora állítása szerint az USA-nak vannak olyan műholdfelvételei, amik azt bizonyítják, hogy a maláj légiforgalmi társaság gépét az ukrán hadsereg lőtte le. Bár még nem történtek meg a szükséges vizsgálatok, az utóbbi napokban a nyugati média csupán az "oroszbarát felkelőkre" mutogat, mint egyedül lehetséges elkövetőkre. Perry hírforrása ennek ellenkezőjét állítja.  Perry hírforrása régebben már több alkalommal adott pontosnak bizonyult információkat hasonlóan kényes helyzetekről. Most azt közölte, hogy az USA felderítő szervezeteinek részletes műholdfelvételei vannak arról a rakéta ütegről, amelyik kilőtte a halálos rakétát, s ez az üteg az ukrán kormányerők által ellenőrzött területen áll, a kezelők az ukrán hadsereg uniformisát viselik. A hírforrás hozzátette, hogy a CIA elemzői egyenlőre nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a kilövőállás mellett álló gyalogosok hasonló öltözetet viselő keleti felkelők, de kezdettől fogva a ráutaló jelek alapján ukrán kormánykatonáknak tartják őket. Van olyan feltételezés is, hogy a katonák nem voltak szolgálat ellátására alkalmasak, ittasak voltak, a felvételen ugyanis szétdobált üres sörösüvegek láthatóak. Bár a kormánypárti sajtó (is) igyekszik tagadni minden olyasmit, ami kételkedik a hivatalos verzióban, azaz abban, hogy felkelők felelnek az incidensért, Perry mindenkit (elsősorban ellenfeleit) emlékeztetett arra a fontos szerepre, amit az Associated Press és a Newsweek játszott az Iran-Contra botrány feltárásában. (Iran-Contra botrány: az iraki-iráni háború idején tört ki. Az USA akkor a lehető legrosszabb viszonyban volt Iránnal. A CIA minden erővel támogatta a nicaraguai kontrákat, de a Kongresszus nem adott pénzt erre, s természetesen tiltotta az Iránnak történ ő fegyvereladást. Néhány kormánytisztviselő mindkét tiltást megszegte: fegyvert szállítottak Iránnak, a kapott pénz a kontrákhoz vándorolt. Egy ezredest börtönbüntetésre ítéltek, akiből természetesen rövidesen nemzeti hős lett - akár a My Lai-i tömeggyilkos szakaszparancsnokból...a ford.) Perrynek az a tevékenysége, amit az ügy tisztázásának érdekében végzett, s amiért megkapta a Polk Award díjat, alapot ad arra, hogy informátorának közlései komoly figyelmet érdemelnek.    A "Buk" rakétarendszer Az amerikai és az ukrán kormányzat továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a tragédiáért a Moszkva által támogatott szeparatisták felelősök, azt bizonygatják, hogy "Buk" rakétarendszerrel lőtték le az utasszállítót. Mindennek ellentmond Vitalij Jarema, ukrán főügyész, aki kijelentette: "A katonák, amikor a katasztrófáról, a gép lelövéséről jelentettek az elnöknek, elmondták, hogy a terroristáknak nincs "Buk" kilövőállványa." Az üggyel kapcsolatos, hogy audio-szakértők, akik megvizsgálták az ukrán felderítés által terjesztett hangfelvételt, ami az oroszbarát felkelőket vádolja az MH17 elleni rakétatámadással,arra a következtetésre jutottak, hogy a felvétel hamisított. "A felvétel második részét három darabból vágták össze, de egy egységként tálalták. A spektrális- és az időelemzés kimutatta, hogy a párbeszédet előbb részekre vágták, majd ezután montírozták. A felvételen levő rövid szünetek igen sokat mondóak, a hangfájlon megmaradt ideiglenes jelek pedig arra utalnak, hogy a dialógust néhány különböző részből vágták össze" - véleményezik a szakértők. (Vádaskodásokon és szankciókon túl semmi konkrét bizonyítékot nem találtam a "terroristák" bűnösségére, holott Kerry már napok óta regéli, hogy műholdas bizonyítékai vannak. Powel siralmas ENSZ-ben előadott Irak elleni "bizonyítékai" jutak eszembe. Pár éve az akkori CIA igazgató nyilatkozott a Powel kezébe adott "dokumentumról": "A felderítési adatoknak alkazmazkodniuk kellett a politika kívánalmához...a ford.) forrás: infowars.hu (USA); Paul Joseph Watson kontrollblog.com  LELŐTT GÉPEK ÉS EGYEBEK  1975. szeptember 30-án a Malév TU-154-es gépét az izraeliek Bejrút közelében lelőtték.A "hatóságok" nem engedélyezték a gép roncsainak és halottainak felszínre hozását. Ma is ott vannak a tenger fenekén. Megbüntették Izraelt? Az Irán Airlines 655-ös járatát lelőtte az USS Vincennes rakéta cirkáló a perzsa öbölben. A gép Irán légterében repült. Menetrend szerinti járat volt, a kijelölt légifolyosóban. Megbüntették az USA-t? Az izraeli légierő gépei megtámadták az USS Liberty elektronikus megfigyelő hajót 1967 június 8-án, amely tisztán meg volt jelölve, mint az amerikai haditengerészet egysége. 34 Katona meghalt, 174 megsebesült. Megbüntették Izraelt? Mi történt az szőrén-szálán eltünt Maláj Airlines flight 370, Boeing 777 gépével, amelyet Ausztrália körül kerestek? Amikor a kém szatelliták hemzsegnek a Föld körül, katonai és civil radarok pásztázzák a földgolyót. Nem találják, vagy nem akarják megtalálni? Hol van? A most lelőtt Maláj Airlines flight MH17, Boeing 777 gép miért repült a rendes utvonalától északra, a háborús zóna fölött? A pilóták nem hallottak az előttük lelőtt ukrán gépekről? Miért nem irányították a szokásos déli légi folyosóra? Vagy tán csalinak használták, mint a KAL 007 gépet a Szovjet idejében (April 20, 1978,)? Még az a jó, hogy mindenki hazudik ebben az ügyben is. Ha minden jól megy, a "világkormány" felhasználja ezt az esetet a harmadik világháború kikényszerítésére is. Lassan eljutunk oda, hogy a nyugati médiának egy szavát sem tudjuk elhinni és rákényszerülünk a független "szélsőséges" hírszolgálataik híreire. Ilyenkor visszagondolok Gyula bácsira, aki már tiz (10) éves koromban mondta: "Nem nagy baj, ha már újságot olvasol, de gondolj arra, hogy amit az újságok írnak, annak sokszor még az ellenkezője sem igaz." Bölcs ember volt! Umbraavis 2014, július 22  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Miért ez a nagy hangzavar az atlantista baromfiólban?  Kassai Ferenc 2014.07.22 18:39 Hídfő.net Valaki lelőtt egy repülőgépet. Hogy ez hányadik a repülés történetében, azt senki nem tudja, de mindenesetre jóval a százezer fölött lehet. Békeidőben is hullanak a gépek, úgy a kicsik, mint a nagyok. A szóbanforgó gépet viszont háborús társég felett lőtték le, ezért teljességgel érthetetlen az a média- és politikai hisztéria, amely ezt az eseményt az atlantista térfélen kíséri. Már csak azért is, mert senkit nem érdekel az a közel háromszáz halott, különösen a szíriai, a palesztin és az ukrajnai mészárlások idején, ahol úgy hullanak az emberek, mint ősszel a legyek. Igaz, hogy ezekben a tömeggyilkosságokban a főszereplők az atlantisták. A gép lelövésével egy időben Izrael katonai agressziót hajtott végre Gáza ellen, melyben a gépen meghalt három kisgyermekkel szemben több mint hetven kisgyermek halt meg a bombák és a gránátok okozta pusztításban (és több száz felnőtt). Ez a természetellenes fajtalankodók, a pedofilok, a torzszülöttek és a kretének díszes társaságát (az atlantista vezetőréteget) nem érdekli, mert ott normális emberek halnak meg és ez egy torzszülöttnek kész nyereség. Mi lehet ennek a furcsa hozzáállásnak az oka? Miért fenyegetőzik a kenyai pávián, miért beszél hülyeségeket a NATO félkegyelmű főparancsnoka, az angolok USA-lakáj miniszterelnöke és minden rendű és rangú atlantista funkcionárius Putyin nagy horderejűnek ígérkező moszkvai beszéde előtt? Akik arra tippelnek, hogy ez egy háborús hisztériakeltés, nagyot tévednek. Ha háborút akarnának, már ott harcolhatnának Ukrajnában, az első vonalban. Hogy mit szólna ehhez a világ közvéleménye? Ahogy eddig sem érdekelte őket, sem Koreában, sem Vietnamban, vagy Szerbiában, de még Irakban és Afganisztánban sem, akkor most miért számítana náluk ez bármit is. Ezt a nagy hangoskodást csak az értheti meg, aki tudja azt, hogy mi történik a baromfiólban, ha ott megjelenik a róka. A libák gágognak, a kacsák hápognak és a tyúkok rikácsolnak, a róka pedig hallgat. Majd miután felmérte a helyzetet, villámgyorsan cselekszik. Szállnak a tollak, vergődnek az áldozatok, a róka meg teszi a dolgát egészen addig, amíg halálos csönd nem lesz a baromfiólban. Miért visít a sok baromfi? Félelmében, halálos rettegésében. Ezért visít az atlantista népség is. A hamburgerzabáló, kábítószerező buzikból álló hadseregeik még soha igazi háborúban nem győztek. A második világháborút az oroszok megnyerték nekik, és azóta sehol egy fikarcnyi győzelem sincs. A háborúban mindig az győz, aki rá tudja kényszeríteni az akaratát az ellenségére. Hát ez az, ami eddig soha nem sikerült az atlantistáknak. Pedig igazi ellenséggel még nem is találkoztak. Ukrajnában elkövették az évezred legnagyobb hülyeségét. Ennek az volt az előidézője, hogy már megint a saját beteg világuk normái alapján akartak egy idegen közegben érvényesülni. A villámgyorsra tervezett művelet helyett egy soha véget nem érő és egyre bonyolultabbá váló háborúba keveredtek, mely azért rendkívül veszélyes rájuk nézve, mert egy hatalmas erő készül ott véglegesen rendet tenni. De először kivár, felőrli az idegeket, tönkreteszi a gazdaságokat, lejáratja a gyáva atlantista vezetőréteget. Az atlanti országok józan lakossága már látja azt, hogy valami nagyon nem úgy alakul, ahogy azt nekik beígérték. Ez rendkívül nyugtalanító fejlemény, és ennek manipulálása érdekében óriási ügyet nagyítanak a malajziai Boeing 777 lelövéséből. Csakhogy ez senkit nem érdekel. Béke poraikra, és ennyi! Ennek a dolognak lehet egy igen kellemetlen következménye is rájuk nézve. Harcolni kellene. És meghalni. Mi lesz akkor, ha az ukrajnai háborús halottak és civil áldozatok valós száma nyilvánosságra kerül? Mi lesz akkor, ha egész hadseregek kerülnek jeltelen tömegsírokba, mint egykor a franciák és a németek? Arról már nem is beszélve, hogy az atomcsapások után lehet, hogy nem is lesz, aki véleményt nyilvánítson. Hát ez a kontárság következménye. Egy villámgyors és sikeres politikai művelet helyett világháború. Mi lesz a globális felmelegedéssel, a népességrobbanással, a gazdasági gondokkal? Semmi, egy csapásra mindez megszűnik, a Föld bolygó életlehetőségeivel együtt. Hát ez is egyfajta nyereség. Made in USA & EU. Kapcsolódó:    Izrael börtönné vált - az összes járatot törölték a külföldi légitársaságok    Norvégia rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezet be  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** ENSZ-főbiztos: Izrael háborús bűnt követhetett el  Az UNICEF adatai szerint 121 gyerek vesztette életét és több mint 900 sebesült meg eddig MH/ IJ - 2014.07.23. 16:33 AFP, AP, Reuters, MTI - Magyar Hírlap Izrael háborús bűncselekményeket követhetett el a polgári személyek megölésével, a lakóházak és kórházak elleni tüzérségi támadásokkal két hete tartó gázai övezeti offenzívájában - jelentette ki szerdán Genfben az ENSZ emberi jogi főbiztosa.  Navi Pillay bírálta az Izrael elleni, válogatás nélküli Hamász-támadásokat is. Azt mondta, úgy tűnik, a szélsőséges palesztin szervezet és Izrael egyaránt megsértette a nemzetközi humanitárius jogot. Az ENSZ emberi jogi tanácsának rendkívüli ülésén a főbiztos kétségbe vonta azt, hogy Izrael mindent megtesz a civil áldozatok elkerülése érdekében. Pillay mindkét felet nyomatékosan felszólította arra, hogy védje meg a civil lakosságot a gázai harcok során. Ha valaki nem tartja tiszteletben ezeket a nemzetközi jogokat, akkor felmerül a veszélye annak, hogy háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követ el - hangoztatta.  A világszervezet genfi jogi fórumát a palesztinok, Egyiptom és Pakisztán kérésére hívták össze. A tanácskozáson a tervek szerint az arab és muszlim államok kérésére döntenek egy határozatról, amely a gázai konfliktussal összefüggésben többek között egy vizsgálóbizottság megalakítását irányozza elő az emberijog-sértések kivizsgálására. Az Egyesült Államok és az európai országok nem támogatták a rendkívüli ülés összehívását. Az ENSZ genfi tanácsának izraeli képviselője visszautasította Pillay szemrehányásait, hangsúlyozva Izrael önvédelemhez való jogát. Eviatar Manor leszögezte: a Hamász ezzel szemben háborús bűnt követ el és Izrael célja nem más, mint a szélsőséges szervezet katonai infrastruktúrájának megsemmisítése. Hozzátette: a Gázai övezet lakói nem Izrael ellenségei. Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter a vitában azt követelte, hogy a nemzetközi közösség tegye felelősségre vonhatóvá Izraelt "szörnyű" tetteiért. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint 121 gyerek vesztette életét és több mint 900 sebesült meg eddig a Gázai övezetben július 8-án kezdett célzott izraeli támadásokban. A zsidó állam hadműveletében már több mint 640 palesztin halt meg, többségük civil. Izraeli oldalon 31 halottat regisztráltak, az áldozatok közül 29 katona, kettő pedig polgári személy. Kapcsolódó:    Amerika nem adja meg magát, és mások megadásával sem foglalkozik, könyörtelen háborút folytat a végső megsemmisítésig    Petíció: Az izraeli nagykövet és nagykövetség azonnali kitiltása  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Navracsics újabb szankciókat támogat Oroszország ellen  2014, július 23 - 08:45 MTI - alfahir.hu Nem a lezuhant maláj utasszállító esete indokolhatja az Oroszország elleni szankciók harmadik körének bevezetését, hanem az uniós tagállamok elkeseredettsége, hogy a szankciók előző körének életbe lépése óta Oroszország semmi sem tett a helyzet rendezésére, sőt tovább eszkalálódott a válság - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Navracsics Tibor emlékeztetett: az uniós külügyminiszterek már eldöntötték, hogy szükség van a szankciók újabb körére, amely az eddigi legsúlyosabb lépés, hiszen ez egy-egy ágazaton belüli teljes bojkottot jelent. A pénzügyi és a védelmi szektorban, az úgynevezett kettős felhasználású eszközök tekintetében, valamint egyes érzékeny és innovatív technológiák tekintetében bevezetendő bojkottról van szó - magyarázta. Hozzátette: az uniós külügyminiszterek felkérték az Európai Bizottságot, hogy csütörtökig fejezze be az ezzel kapcsolatos előkészítő munkát, majd arról kell dönteni, hogy szükség van-e az Európai Tanács rendkívüli ülésére az ügyben. Navracsics Tibor szerint bár az uniós tagállamok Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatai bonyolultabbá teszik a helyzetet, hiszen minden ország a gazdasági szempontjait tartja szem előtt, az uniós tagállamok között konszenzus van a szankciók ügyében. Úgy látja, a múlt héten lezuhant maláj utasszállító esete abból a szempontból fordulópontot jelent, hogy az eddig radikálisabb állásponton állók igazolva látják nézetüket, a mérsékeltebbek pedig radikálisabbá váltak, utóbbira példaként említette Hollandiát. Navracsics Tibor arra is kitért, hogy nincs ugyan olyan közvetlen bizonyíték, amely Oroszországra hárítaná a jogi felelősséget a maláj utasszállító ügyében, de "politikai felelőssége mindenképpen van" a kialakult helyzetben, mert folytatja az oroszpártiak ellátását hadieszközökkel. A miniszter hangsúlyozta: fontos kérdés, hogy a szankciók bevezetése ténylegesen közelebb visz-e a megoldáshoz, és valóban veszélyt jelent, hogy e lépések miatt Oroszország Ázsia felé fordul. Ugyanakkor Moszkvának szüksége van azokra a termékekre, amelyeket most bojkott alá helyezhetnek - tette hozzá. Az is aggodalomra ad okot, hogy Oroszország milyen lépéseket tesz a szankciók hatására - mondta. Miután Moldova aláírta a szabadkereskedelmi megállapodást az unióval, Moszkva gyakorlatilag betiltotta az onnan érkező gyümölcsimportot, ami nagyon érzékenyen érinti a moldovai gazdaságot - idézte fel. Hozzáfűzte: fennáll a veszély, hogy a szankciók miatt Oroszország olyan intézkedéseket tesz, amelyek az európai gazdaságokat súlyosan érintik. A gázai konfliktussal kapcsolatban Navracsics Tibor arról beszélt, hogy az uniós tagállamok álláspontja egységes: mindkét fél esetében elítélik az erőszakot. Az EU azonban egyelőre nem látja, hogyan kapcsolódhatna be aktívan a béketeremtésbe, jelenleg ennek a lehetőségét vizsgálják - mondta a tárcavezető.  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Büntetőbíróság elé állhat a BKK vezére  2014 július 22, kedd - 12:20 richpoi Bizonyíték szándékos eltüntetése, súlyos testi sértés, melyet foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés előz meg, garázdaság, hivatali kötelezettségek elmulasztása, jelentős anyagi kár okozása mind szerepelhetnek azokban a büntetőjogi és polgári perekben, melyek a napokban zúdulnak a BKK nyakába a vasárnap este elkövetett súlyos utasverés eredményeként A Keleti pályaudvar aluljárójában vasárnap este verték véresre a BKK biztonsági őrei a tátrai kirándulásról hazaérkező negyvenéves családapát. A férfit állítólagos ittasságára hivatkozva nem kívánták beengedni az állomás területére. Ez dicséretes és preventív magatartás, hiszen az állampolgárt meg kell óvni a metró alá részegen bebotorkálás kellemetlen hatásaitól, nem beszélve a leálló forgalom miatt hátrányt szenvedő tömegekről. Persze, csak ha igaz ez a gyakran előrántott hivatkozás. Az őrök mindennapos érvelését maga a helyszínre kiérkező mentőorvos cáfolta meg a kötelezően elvégzendő vizsgálat keretében, melyben az áldozat alkoholos és drogos befolyásoltságát kizárta és ezt jelentésében rögzítette is. De visszatérve az előzményekre, a visszautasítást kérdés és szóváltás követte, a helyszínen lévő több BKK alkalmazott közül két őr és az utasjelölt között. Az utazni vágyó - aki jól öltözött, civilben egy ismert HR cég vezető munkatársaként dolgozó, átlagos kinézetű állampolgár - egy idő után, bár rendelkezik érvényes jeggyel az utazás igénybevételére, okos enged alapon, a korlátozás kényszerének hatására feladta a metróval történő továbbközlekedési szándékát és más megoldás után kívánt nézni. A biztonsági ellenőröket és a szidalmakat faképnél hagyva a távozás mellett döntött és elindult az ellenkező irányba. Eközben -gondolta - mégiscsak feljegyezné az eljáró személyek, nyilvános, köztájékoztatási célt szolgáló azonosítókártyáján található információkat. A hibát ott követte el, hogy ezt a szándékát előre közölte is velük és telefonját elő is készítette a fotózásra. Az őrök közül az egyik ezt meghallva, a tőle már eltávolodott személy után futott, azonnal nekitámadva leüt ötte, a telefont összetörte. A szereplőket és az esetet is, ahogyan sokmillió utas arcát mindennap, a biztonsági kamerák látták. Az ütés erejére jellemző, hogy az utas a mozgólépcsőre zuhant, ennek következtében füle és feje felszakadt, a lába eltört, sebei erősen véreztek, a metró lejárat környékén minden véres volt.    A BKK biztonsági őr rástartol a vadra - Pár tizedmásodperccel később az ütés pillanatában A bekövetkezett sérülések egy laikus első látására is - de a helyszíni és a kórházi dokumentumok szerint egyértelműen és hivatalosan - 8 napon túl gyógyulók, ezért már a súlyos testi sértést valósítják meg. Az elkövető a súlyos sérültet ezután magára hagyta és távozott a helyszínről. Sem az elkövető, sem a helyszínen tartózkodó BKK munkatársak, ideértve a monitorok mögött ülő, kamerákat ellenőrzőket és a létesítmény (állomás és aluljáró) egyéb dolgozóit is, semmilyen módón nem segítettek az erősen vérző sérültön, annak ellenére, hogy jó néhányan, bizonyíthatóan látták az esetet. Az első ellátást az áldozat által hívott rendőrök és mentők kezdték meg, mintegy 40 perc elteltével.A megkérdezett jogi szakértők egyetértenek abban, hogy több eljárást is felvet az ügy: az eset büntetőjogi értelemben nem különbözik attól, amikor is egy bűnöző egy járókelőt megtámad és megver, amivel sérülést és anyagi kárt okoz. A kamerák által is rögzített, áldozat után történő futással és a rátámadással a bűnelkövető sikeresen ki is zárta saját maga számára az önvédelem mögé történő bújás lehetőségét. A lábsérülés hosszú ideig fogja akadályozni a sérült munkájának ellátását, az elmaradt jövedelem, ismert maratoni futóként pedig a tervezett, befizetett futóversenyeken történ ő részvételek lemondása pedig szintén sok problémát okoz. Nem beszélve a vészhívásra még éppen alkalmas (ezen hívott segítséget), de egyébként tönkrement telefonról, ami önmagában kétszázezer forint értéket képviselt. A büntető eljárás mellett az egyik polgári eljárás ezek miatt elég tetemes anyagi kár elszenvedéséről és megtérítéséről szólhat már normál esetben is, de az ügyvédek persze még feljebb is strófolhatják azt. Mivel mind a szóváltás, mind az azt követő erőszak és garázdaság a munkakör ellátása kapcsán következett be, ezért a munkáltató felelőssége jelentős lehet. Ezt tovább súlyosbítják a jogkorlátozások, a bizonyíték kezeléssel összefüggő cselekmények, a segítségnyújtási és jelentési kötelezettségek - sok alkalmazottat érintő - sorozatos, esetleg szándékos elmulasztásai. A cég belső eljárásában természetesen elintézhető az érintett elbocsátásával és csoportvezetőjük megrovásával, de a hivatalos büntető és polgári eljárásokra már nem a vállalat által írt szabályzat, hanem a törvénykönyvek vannak hatással. Így ezeknél a munkáltató jogokat gyakorló vállalat felelős vezérigazgatójának érintettsége is felmerül, a középvezetőkével együtt. Gyakori, hogy az őröket nem a szolgáltató alkalmazza, de mivel a szolgáltatás kapcsán kerülnek kapcsolatba a fogyasztóval, sőt, a szolgáltatási szerződésben (jegy) foglalt szolgáltatás igénybevételét a partnerek a felhatalmazás keretében meg is tagadhatják, ezért a szolgáltatónak kötelessége és felelőssége van a nevében eljáró, logójukat viselő partnerek tetteivel szemben. A sérült egy nappal később adott nyilatkozatában elsősorban szeretné elfelejteni ezt a lidérces emléket, ugyanakkor szeretné ha nem maradna következmény nélkül az eset, mert ekkor könnyebben és gyakrabban eshet meg ez történet bármilyen más fővárosi utazóval is. További kérdés persze, hogy Budapest forgalmas közterületén, egy bűncselekményt elszenvedő, súlyosan vérző áldozatnak miért kell negyven percet várnia a felmentő seregre, amit neki magának kell hívnia? Egy olyan, lakók által fizetett alkalmazottaktól is nyüzsgő városban, ahol a már nem szomjas hajléktalanok (akik egyébként háborítatlanul utaznak a törvénytisztelő állampolgárokkal, ráadásul jegy nélkül) közterületről történő eltakarítására perceken belül ott vannak a megfelelő rendvédelmi és egészségügyi szervek. Kétségtelen, hogy demagóg a szerencsétlenek otthontalanok ilyen összemosása az esettel, de sokakat bánthatnak a naponta tapasztalt, hasonló és sokak által látható körülmények. Senki nem irigyli sem a mentők, sem a rendőrök munkakörülményeit, hétvégi, éjszakai feladataikat és juttatásaikat. Ezért nyilvánvaló hogy a kritikáknak nem a munkájukat (még) ellátó egyénekről kell szólnia (ezért inkább elismerés járna nekik), hanem maga a budapesti rendszer az, ami csak sz logenek és látványos díszletintézkedések szintjén működőképes, a felszín alatt magatehetetlenül bénult és nem méltó az adófizető lakosok alapszintű kiszolgálására, a világvárosi színvonalat pedig már nem is meri senki szóba hozni. Kapcsolódó:    Megnyugodhat a megrendelő: nem keresik tovább a Fenyő-gyilkosság felbujtóját  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Vakcina, oltás, mi az igazság e "humán" szerekről?  A dokumentumfilmben szakértők, orvosok és egyszerü emberek mondják el véleményüket az oltásokkal kapcsolatban.    Videó: https://www.youtube.com/watch?v=_UUwqG34xkQ "Kötelező helyett VÁLASZTHATÓ " mozgalom  MINDENKIVEL KÖZÖS CÉLUNK Születendő és már megszületett gyermekeink egészségének védelme. FONTOS Nem az oltások ellen emelünk szót, hanem azok kötelezőségének megszüntetéséért. Civil összefogásként indítjuk útjára a "Kötelező helyett választható" mozgalmat, amely az oltási kötelezettség megszüntetéséért, tehát az oltások választhatóságáért tevékenykedik. A világon szinte egyedüliként Magyarország az a hely, ahol sokszor még egészségügyi indokkal sem lehet mentességet kérni az oltások alól. Ez komoly jogi, és esetenként szakmai kérdéseket vet fel. Ezért, az oltási rendszer európaivá tételét tűztük ki elérendő célként. Fontos, hogy az országban elszigetelten működő csoportok, magányosan harcoló családok elérjék egymást és összefoghassanak. Több fronton szervezünk tájékoztatást, teszünk lépéseket: - Fórumot hoztunk létre "Beszélgessünk az oltásokról" néven, hogy az oltásokról kapott, általában egyoldalú tájékoztatást korrekt információk adásával egészítsük ki. Hiszünk abban, hogy a személyes találkozás és beszélgetés varázsát semmilyen más kommunikációs forma nem pótolhatja. Fórum-találkozóinkat havonta egyszer tartjuk - erről tájékozódhat hírleveleinkből. A hírlevélre való feliratkozás módját lásd alább. Fórumainkra mindenkit várunk, akit az oltások ügye érdekel, bárkit, aki egyszerűen csak e témát illetően tájékozódni szeretne. Lehet oltáspárti vagy oltáskritikus, laikus vagy szakmabeli... A fő, hogy eljöjjön és oldott, barátságos, nyitott, elfogadó légkörben beszélgessünk, gondolatokat cseréljünk, érveljünk. A fórum szervezői:     dr. Kürti Katalin gyermekgyógyász-homeopata     dr. Ébert Jenő belgyógyász-homeopata - Törekszünk a jogi háttér kiépítésére, segítő ügyvédek bevonására. Fontosnak tartjuk egyrészt a szülők tájékoztatását a jogi lehetőségekről, másrészt biztosítani szeretnénk elérhető jogi segítséget. - Orvosi közösséget építünk, hogy a szülőkkel együtt meghatározó lépéseket tegyünk az oltási kötelezettség megszüntetéséért. - Elindítottuk honlapunkat (www.valaszthato-oltas.hu), hogy a témával kapcsolatos tudnivalókról tájékoztassuk olvasóinkat. - Kiadványok, tájékoztató anyagok összeállítását és terjesztését tervezzük. - Rendezvények szervezésével próbáljuk a témát az érintettekhez közelebb hozni, valamint a személyes találkozást és kapcsolódást megkönnyíteni orvosok és szülők között. - Petíció beadását tervezzük - aláírásgyűjtéssel - az oltási kötelezettség eltörléséért. Csatlakozzon Ön is, mint SZÜLŐ, hogy részt vehessen a gyermeke egészségéért folyó munkában! Csatlakozzon ORVOSKÉNT Ön is, hogy tiszta lelkiismerettel, a lehető legjobb tudása szerint tehessen kis páciensei egészségéért! A kitűzött célt könnyebb lesz elérni, ha szülők és orvosok egymást segítve tevékenykednek. Szívesen vesszük az oltás vagy az egészséges életmód témájával már foglalkozó SZAKMAI vagy LAIKUS KÖZÖSSÉGEK csatlakozását is! Vidéki előadások megtartását is vállaljuk legalább 15-20 fő megjelenése esetén. Amennyiben munkánkat bármilyen módon segíteni, támogatni tudja (szaktudás, személyes tapasztalat, anyagi támogatás) kérjük, hogy bizalommal keressen meg minket: minden véleményt, segítséget, ötletet, támogatást szívesen veszünk. Üdvözlettel a "Kötelező helyett választható" mozgalom koordinátorai : Kovács Katalin (civil szervezetek, szülők, egyesületek) dr. Kürti Katalin (szakmai társaságok, orvosok, jogi szervezetek) http://www.valaszthato-oltas.hu/  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** A védőoltások választhatóvá tételével visszatérne a bizalom  NYÍLT LEVÉL A kötelező oltási rend következményeképpen a szülők nagy része bizalmatlanná vált a gyermekorvosokkal és az egészségügyi hatóságokkal szemben. A védőoltások választhatóvá tételével visszatérne a bizalom - állítja dr. Várhelyi Péter ügyvéd levelében, melyet válaszul fogalmazott meg a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet nyílt levelére. Álláspontja szerint a magyar kötelező oltási rend jogilag kikezdhető, hiszen nincs járványügyi helyzet, ebben az esetben pedig az Oviedói Egyezmény az irányadó, ami kimondja az egészségügyi beavatkozást elszenvedő személy beleegyezéshez és annak visszavonásához való jogát. Az alábbiakban a levél teljes terjedelmében olvasható. "Megnyugtató, hogy a nyílt levél hivatalosan is elismeri, hogy Magyarországon megszűntek a járványok, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a gyermekkori védőoltások drákói szigorral történő kötelezővé tételére már nincs szükség. A gyermekkori védőoltásokkal kapcsolatos kötelezettség elérte célját, megszűntek a gyermekkori fertőző betegséggel kapcsolatos járványok. A gyermekkori védőoltások kötelezővé tételének ideje lejárt. Évente kb. 40 millió külföldi állampolgár - a magyar lakosság négyszerese - fordul meg Magyarországon, tartós tartózkodási, turisztikai, stb. célból. Köztudott, hogy a külföldi állampolgárokra nézve néhány kivételtől eltekintve nem rendelkeznek kötelező védőoltási kötelezettséggel a külföldi törvények, ennek ellenére Európában sincs járvány. Nem vitatható egyebekben, hogy a védőoltások igazoltan csökkentik a szenvedést és adott esetben életeket mentenek, különösen járvány idején. Ezért a védőoltásokra szükség van, sőt azok körének szélesítése is indokolt lehet. A nyílt levél korrekten elismeri, hogy a védőoltások esetlegesen oltási reakciók kockázatát hordják magukban. Ezek a kockázatok nem vitathatóan gyermekek egész életét tehetik tönkre, szélsőséges ritka esetben az életüket veszélyeztető állapothoz vezethet, a hivatalos betegtájékoztatók szerint is. Nem lehet azonban a védőoltások mellékhatásaival kapcsolatos kérdést bagatellizálni azzal, hogy a tudomány mai állása szerint nem megkérdőjelezhető tény, hogy az oltások előnyei egyértelműen messze meghaladják az általuk esetlegesen okozott oltási reakciók kockázatát. Egy a kötelező védőoltásokkal kapcsolatban oltáskárosodott gyermeket megnyugtathat-e az édesanyja azzal, hogy nem történt semmi, csupán nem volt szerencséje, mert azon kisebbség körébe tartozik, aki a kötelező védőoltás hátrányos áldozatává vált a többség érdekében?  A halálbüntetés eltörlésének egyik alapvető indoka az volt, hogy nehogy akárcsak egy esetlegesen ártatlan ember bűnhődjön, akinek az ártatlansága a visszafordíthatatlanná vált ítélet végrehajtása után derülne ki. A halálbüntetést eltörlő jogalkotók álláspontja szerint egyebekben a társadalomnak és az államnak nincs joga elvenni egy ember életét, még akkor sem, ha bűnös.Ennek az elvnek a mentén nincs joga a társadalomnak és az államnak akárcsak egy ártatlan gyermek egészségét, esetlegesen életét a védőoltások kötelezővé tételével járványhelyzet hiányában veszélyeztetni. Az Európai Unió tagállamaiban elfogadott egészségügyi oltásrendnek megfelelően Magyarországon is meg kell szüntetni a gyermekkori védőoltások kötelezővé tételével történő állami ítélkezést. A védőoltások választhatóságával a gyermekek szüleinek felelős döntési lehetőségét kell a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően visszaállítani. Tudomásul kell venni, hogy a megváltozott technikai világ magával hozta az információáramlást. Az internet korában egyértelmű, hogy az egyébként laikus szülőket információk áradata éri és ez többek között a védőoltásokkal kapcsolatosan is elbizonytalanítja őket. A védőoltások kötelező jellege a szülők nagy többségében teljes bizalmatlanságot eredményez a házi gyermekorvossal és az egészségügyi hatósággal szemben. Ez a bizalmatlanság a védőoltások választhatóságával szüntethető meg. A gyermekorvosok, illetve az egészségügyi rendszerben dolgozók megfelelő szintű, őszinte szakmai tájékoztatása, a jó marketing-tevékenység, a védőoltások ingyenessé tétele egyértelműen abba az irányba mutat, hogy az egészségügyi hatóságnak nem kell tartania a védőoltások választhatósága esetén sem a lakosság átoltottságának csökkenésétől, járványok kialakulásától. A védőoltások választhatósága kérdésében egyébként hatályos törvény van életben bevezetve Magyarországon, a 2002. évi VI. törvény (Oviedói Egyezmény), amely szerint rögzítésre került az egészségügyi beavatkozásokat elszenvedő személy szabadon és tájékozottságon alapuló beleegyezésének a joga, illetve a beleegyezési képességgel nem rendelkező személyek védelme érdekében megállapított jogszabályi kitétel. Ezzel szemben a hivatalosan gyakorolt egészségügyi hatósági eljárás során arra történik hivatkozás, hogy járványhelyzetben mindenfajta szabad és tájékozottságon alapuló beleegyezési jog korlátozható, s így a magyar eljárási gyakorlat szerint az Oviedói egyezmény ezen rendelkezései kizárhatóak a kötelező gyermek védőoltások vonatkozásában. Ezzel kapcsolatban kiemelést érdemel a többször módosított, jelenleg hatályos 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet - a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről 3/A §. alatti értelmező rendelkezések 9. pontjában rögzített "járvány" definíciója, amely szerint: "egy adott fertőző betegségnek a vártnál szignifikánsan gyakoribb vagy egy meghatározott küszöbszintet meghaladó előfordulása egy adott területen, illetve közösségben, egy meghatározott időtartam alatt, vagy legalább két egymással összefüggő eset, amely összefüggés járványügyi bizonyítékkal alátámasztható." A hivatkozott jogszabályban megállapított járvány bekövetkezte esetére készült el a Fővárosi Tisztifőorvos intézkedési terve, például a Budapest területén bekövetkező vagy az ezt érintő járványok elleni védekezést illetően. Ez tartalmazza a katasztrófa-egészségügyi ellátás tényleges működési területét, feladatait. Részletezi a felkészülési időszakot, a mentési időszakot, valamint a járvány lezajlása utáni időszakot. Amikor tehát a hatóság járványhelyzetre hivatkozva kizárhatónak tartja az Oviedói Egyezményben rögzített szabad és tájékozottságon alapuló beleegyezési jogot, abban az esetben az előző definíciónak megfelelő magyar jogi előírásoknak megfelelő járványhelyzet fennállását vélelmezi. Természetesen nyilvánvaló, hogy a gyermekkori védőoltások kötelező elrendelésének alapját képező járványhelyzet Magyarországon nincs, ezért az erre való hivatkozás nem felel meg a formállogika szabályainak sem. Feltételezve azt a lehetőséget, hogy a hatóság az esetleges járványhelyzet megelőzése érdekében tartja indokoltnak a kötelező védőoltások szükségességét, egyértelműen választ ad az Oviedói Egyezménynek a szabad és tájékozottságon alapuló beleegyezési jog előírása, hiszen nincs járványhelyzet. Ebből következően a fertőzések megelőzése érdekében kifejtett már előzőekben említett az egészségügyi rendszerben dolgozók megfelelő szintű, őszinte szakmai tájékoztatása, a jó marketing-tevékenység, a védőoltások ingyenessé tétele, szabadon választhatóság a megfelelő eljárás és semmiképpen nem a kötelezően elrendelt védőoltások. Budapest, 2013. december 11. Dr. Várhelyi Péter ügyvéd  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Az emberiség felébredése megkezdődött Az emberiség felébredése megkezdődött  MATT WILLIAMS - 2014, JÚLIUS 23 NaturaHirek.com Elpusztíthatatlanok (They Live) egy 1988-as amerikai sci-fi, irója és rendezője: John Carpenter. A történet főhőse Nada, bár csavargóként él, de megvan benne az erő és az akarat. A filmben Los Angelesbe érkezik és egy templomban napszemüvegeket talál, melyen keresztül az igazi világot látja, és nem csak azt amit engedni láttatnak vele. A filmben a két férfi küzdelmét láthatjuk, akik szembeszállnak az idegen uralkodó osztállyal, akik az egész emberiséget manipulálják és tudatalatti üzeneteket rejtenek el mindenhol uralmuk megtartása érdekében.  A világ machiavellista rombolói erőfeszítéseinek ellenére az emberiség elkezdett felébredni. Jelentős előrelépés történt a brutális gázai mészárlások, az új világrend, a chemtrailek és más káros neo-tudományos módosítások és a GMO élelmiszer-manipuláció katasztrofális hatásainak felfedezésében. Teljesen egyértelműen indukált globális háború és a társadalom militarizálása folyik. A sűrűjében vagyunk! Ne hagyd, hogy a média befolyásoljon, ne is hallgass a propagandára! Bízz magadban és az alternatív forrásokban. A dezinformáció több célt szolgál, a tömegek kordában tartása a legalattomosabb céljai közül, ez nem is kétséges. A tömeges elme sakkban tartása rendkívül fontos része a globális elit programjának. Az emberiség nagy része- platói hasonlattal élve- olyan mint azok az emberek akik a barlang falán nézik a kintről visszaverődő tűz árnyjátékát és azt gondolják, hogy az a valóság. A globális elit egy dologtól fél: attól, hogy azok, akik a falnak hátat fordítottak és kijöttek megnézni milyen is a tűz valójában, mit fognak tenni ellenük. Attól, hogy ahogy a történelem mindig ismétli önmagát, az emberek megint meg fogják dönteni világrendjüket. A felébredés jelei Mint már említettük, sok megnyilvánulása van annak, hogy az igazság mint árvíz, kezdi elárasztani az emberi tudatot. Amit közösen teszünk ezzel az információval az egy dolog; amit külön-külön fogunk vele tenni az a legfontosabb. Az izraeliek egy dombon ülve, hideg italukat kortyolgatva tengerparti székeikben éljeneznek, hogy a palesztin rab nemzetet továbbra is egyfolytában csak mészárolni tudják és senki meg nem állítja őket. A főfolyású média szerint az izraeliek a szegény védtelen "jó fiúk". Közben nyilvánvaló népírtás és területmegszállás folyik. Az Egyesült Államok már fennállása óta ezt csinálja, kezdve az indiánokkal. A barlangban élő amerikai lakosság nagy része észre sem veszi társadalmuk és gazdaságuk hanyatlását, a mátrixból felébredt emberek száma viszont ott is egyre csak nő. Azok száma akik látják a cionista pszichopaták globális manővereit és a bábok mozgását a térképen. A pénzügyi, kormányzati és az őrülettel határos tudományos új rendszerek egyre inkább nyilvánvalóbban bizonyulnak az emberiség elleni bűntetteknek. Az egyébként teljesen nyilvánvalóan megtervezett közel-keleti, ukrajnai és más frontokon zajló hurrikán szele megérintette már az emberi pszichét. Az éghajlatunkba, az óceánok és a talaj életébe történő egyfolytábani beavatkozás is egyre fájdalmasabban válik nyilvánvalóvá. Azok, akik a valós információra éhesek, kénytelenek lesznek mindezt feldolgozni. Azt is világosan látni, hogy a központi bankrendszer és a manipulált pénzügyi struktúrák hogyan működnek. Arra, hogy tehetetlenül nézzük a jelenséget már nem lesz lehetőségünk. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a legnagyobb állami hatalmak nem mások, mint bűnözők által vezérelt bűnszövetkezetek. A föld geológiájának teljes megváltoztatása, a chemtrail átverés, az emberiség bármily ürüggyel is történő teljes és minden irányú mérgezése, a légtértől a termőföldig komoly genetikai szinten történő változásokat, terméketlenséget, rákot és más betegségeket hoz. A hazugságok egyre nyilvánvalóbbá válnak. Az EMF bombázás Egy másik alattomos támadás az emberiség elektromágneses támadása. Planétánk hihetetlen mértékű bekamerázása, a rengeteg elektromágneses sugárzás minden irányból, csak a "biztonság" miatt egyszerűen nevetséges. De itt a felébredők ellenállása: Franciaország megtiltotta a wi-fi használatát az iskolákban, orosz fiataloknak pedig nem lehet mobiltelefonjuk. Még egy példa az elektromágneses mező csökkentésére: a brazil bíróságok nagyságrendekkel kisebb elektromágneses szennyezést rendeltek el. A brazil bírói testület elhatározta, hogy a távvezetékek elektromágneses szennyezését a svájci jogszabályt alapul véve 1,0 mikroteslában állapítja meg. (Forrás: http://www.enn.com/environmental_policy/article/47482) A GMO élelmiszerek elutasítása Magyarország, Oroszország, Kína és számos más nemzet nem hajlandó már a GMO-termékek importjára, amíg Monsanto csak folytatja kampányát, egyre több a felébredt nemzet és ember. Amerikai aktivisták elérték, hogy a gyártók a cimkéken feltüntessék azt, ha génmanipulált összetevőket tartalmaz egy élelmiszer. Ne tévesszen meg a gonosz színjáték, a trükk, az átverés, a hamis civilizáció képe! Az új világrend az, amit építeni akarnak, mégpedig az igazi, tudatos emberiség megsemmisítésével. Azonban a paraziták megállíthatók! Az első lépés ennek az információnak az elfogadása, a felébredés. Kapcsolódó:    Itt a GMO-lista - mit ne vegyél a magyar boltokban?    Győzött a józan ész! Anomáliák az adófizetés körül  2014. július 25. SVPSZ  1.) Az úgynevezett rendszerváltozás során szó szerint kifosztották az országot. Az elkövetők becsült értéken mintegy 250 milliárd dollárt(!) adóparadicsomokba vittek, és soha egyetlen kormány sem követelte, hogy azonnal hozzák haza a pénzünket!  2.) A másik nagy baj, hogy az élelmiszer kereskedelem a gabonától a húson át a dinnyéig, vagyis a zöldségig a fekete gazdaságot erősíti, vagyis a maffia kezében van. A kieső adóbevételt évi 1000 milliárd forintra becsülik. Ebbe belepusztul a termelő, a vásárló és az állam is! Egyedül a maffiózók járnak igen jól.  3.) Az egykulcsos adóval a magas jövedelműek: a kormány és népes holdudvara, valamint a magas jövedelműek igen jól, a kis keresetűek igen rosszul jártak. A kieső évi 450 milliárd adóbevételt a világ legmagasabb, 27 százalékos áfájával a nép egyszerű gyermekeitől vonják el. Már azon ötletelnek, hogy a 16 százalékos egykulcsos adót 9 százalékra csökkentik. Vagyis egyáltalán nem akarnak adót fizetni! Csak lakmározni arról az asztalról, amelyikre nem, vagy alig tesznek.  4.) 2010 óta öt százalékkal nőtt az államadósság. Már nem az IMF-nek, hanem más nagybefektetőknek tartozunk. Jelentős összegű állampapírt és kincstárjegyet vásároltak az állampolgárok. Összege megközelíti a 2000 milliárd forintot.  5.) 2010 óta odalett a magán-nyugdíjpénztáraktól, vagyis a pénztártagoktól elvont 3000 milliárd forint, és 4000 milliárd forint megszorításokkal elvont pénz. A megszorítások alól mindig kivonja magát a hatalom és népes holdudvara, és a magas jövedelmű gazdag haverok. Hatszáz törvényt alkottak, melyek közül nagyon sok nem vonatkozik a kiváltságosokra. Például nekik nem kell dönteni arról, hogy nyugdíj, vagy kereset. Nekik mind a kettő jár.  6.) Ma déli hír, hogy 2000 milliárd forint körül van az az összeg, amelyet a Nemzeti Adóhivatal nem tudott vagy nem akar behajtani! Ez azonban valószínűleg nem lesz akadálya annak, hogy minden negyedévben magas jutalmakat szedjenek föl. A roma maffiák zavartalanul ténykedhetnek. Legutóbb Szlovákiában bukott le a győrszentiványi banda, emiatt aztán muszáj volt a magyar hatóságnak is foglalkozni velük. Úgy tudni, hogy már szabadon ügyködhetnek tovább.  7.) Az offshore lovagok, vagyis a milliárdosok, akik itthon nem fizetnek adót, miért kaphatnak állami támogatást, miért nyerhetnek állami pályázatokat? A termőföld azért kellett a mutyizóknak, mert 70 ezer forint/év/hektár rá a támogatás. Ezt a pénzt az offshore lovagok is megkapják. Az egyik állítólag négymilliárd forintot.  1848-as követelés egyik pontja volt az egyenlő közteherviselés. Nálunk vajon miért nem lehet ennek érvényt szerezni?? Például úgy, hogy a hatalom és egyre népesebb holdudvara, valamint a magas jövedelműek 500 ezer forint alatt 16 százalékkal, afölötti jövedelem után 32 százalékkal adózzanak!  Csak a jéghegy csúcsát vakargattuk...  Annyi az igazságtalanság Magyarországon, hogy az egyszer ki fogja verni a biztosítékot! Ha csak nem ez a cél...  Kapcsolódó:     Kiderült! Négymillió feletti fizetések a jegybanknál     FTC: Groupama Aréna lesz az új stadion    Bűnszövetkezetben elkövetett csalás Egy hónap alatt a szavazóinak négy százalékát veszítette el a Fidesz, 37 százalékról 33 százalékra csökkent a párt támogatottsága. Az a sejtésünk, hogy ehhez a párt morális mélyrepülése mellett az RTL-effektus is hozzájárult. (168 Óra)    Nicolas Sarkozy. Egykor a világ egyik vezető politikusa volt, ma sitten ül *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Államosítják az MKB bankot!  2014. 07. 24. 12:19 Index  Nagyjából 17 milliárd forintért megveszi az állam a legveszteségesebb bankot, 1-2 éven belül jövedelmezővé tenné, majd tovább is adná. Az MKB-t többek között éppen a kormányzati intézkedések gyengítették le, 25 millió eurónyi bankadót fizettek, a tranzakciós adó 44 millió euró euróval rontotta az eredményüket, és még csak most jött volna az adósmentő csomag. A BayernLB-nek mindenképpen el kellett volna adnia magyar leánybankját, de korábban az OTP-ről pletykáltak vevőként. Az időzítés mindenkit meglepett.  A magyar állam veszi meg a legveszteségesebb magyar bankot, az MKB-t - olvasható a bajor tartományi bank honlapján. A közleményben a bajorok érezhető megkönnyebbülésről írnak az eladásról, és a következő részletek derülnek ki:  Nagyjából 55 millió eurót, azaz 17 milliárd forintot fizet a magyar állam a BayernLB-nek.  Cserébe a bajor bank lemond a 270 millió eurós (84 milliárd forintos) követeléséről a magyar bankkal szemben.  A tranzakciót szeptemberig lezárják.  Több mint 700 millió euró veszteség két év alatt  Az MKB az elmúlt években az egyik legveszteségesebb magyar bank volt, amely csak a múlt évben 409 millió eurós (múlt év végi árfolyamon 121 milliárd forintos) veszteséget produkált. Ez az egy évvel korábbi, szintén elképesztő mértékű, 308 millió eurós mínuszt is jócskán alulmúlta.    Az MKB eredménye 2007-2013 A veszteséges éveket a Moody's nem is hagyta szó nélkül: a bank úgynevezett alapszintű adósminőség-értékelését (BCA-mutatóját) négy fokozattal, "b3"-ról "ca"-ra rontotta, míg a betéti besorolásait három szinttel, B2-ről Caa2-re minősítette át (három másik bankot is lesoroltak). Az MKB erre válaszul szakított is a hitelminősítővel.  A banknál az elmúlt két évben kétszer is vezérváltás volt: Erdei Tamás 2012 februárjában Simák Pál váltotta, ő azonban idén március 31-i hatállyal lemondott, és április óta a CIB elnök-vezérigazgatója. A bank jelenlegi elnök-vezérigazgatója Sebők András.  Nem bírták a gyűrődést  Az MKB eredményét rontó tényezők között márciusban a kemény gazdasági és politikai környezetet említette a tulajdonos BayernLB. 46 millió eurónyi bankadót fizetett a bank, a tranzakciós illeték pedig 44 millió euróval rontotta eredményét. A kockázati költségek 33 millió euróval 333 millió euróra nőttek az MKB-nál, elsősorban a továbbra is rossz ingatlanpiaci környezet miatt. A veszteségek miatt a BayernLB tőkét is emelt az MKB-nál.  A bank az idei évben sem sok jóra számíthat: csak a nyár eleji devizahiteles Kúria-döntésnek csak az árfolyamrésre vonatkozó része 5,1 milliárd forint mínuszt jelentett neki. Néhány napja úgy tűnt, hogy a bank perelni is fog, a tulajdonosváltás után ez már aligha várható.  A BayernLB-nek az Európai Bizottság egyik döntése miatt muszáj volt eladni a magyar leánybankját, tavaly már, hogy ezt megkönnyítsék, a bank feldarabolása mellett döntöttek. Korábban azonban az OTP-t pletykálták vevőként. (A bank történetéről itt olvashat részletesebben, a magyar banktörténelem legfurcsább vállalati himnuszát itt hallgathatja meg.)  NGM: "Hazai kezekbe kerül"  Hazai kezekbe kerül a Magyar Külkereskedelmi Bank  "A kormány célja, hogy az MKB-t aktív, jövedelmező bankká alakítsa át, ezért kiemelten fontos a jelenlegi ügyfélkör megtartása, sőt bővítése" - írja közleményében a nemzetgazdasági minisztérium. A bankrendszerben a hazai tulajdon részaránya növelésével indokolják a felvásárlást (a külföldi tulajdonosok tőkepótlásáról érdekes módon mélyen hallgatva). Az NGM szerint a felvásárlásra elköltött 17 milliárd forint "nem jelent különösebb költségvetési terhet".  "Az a reményünk van, hogy 1-2 éven belül az MKB visszanyeri erős, versenyképes pozícióját, és így a piaci értékesítésére is lehetőség lesz majd" - mondta Varga, aki szerint a kormány a hitelezési aktivitást az MKB-n keresztül erősíteni tudja.  A tranzakció egyébként az unió által figyelt költségvetési hiányt várhatóan nem növeli, a bruttó államadósság viszont emelkedik majd.  Kapcsolódó:     Az MKB-nak 5,1 milliárdos veszteséget jelent az árfolyamrés semmissége     Az OTP hamarosan megveheti az MKB-t     A CIB-hez igazol az MKB vezére     Ősszel jön létre a "rossz bank"     Kiderült! Négymillió feletti fizetések a jegybanknál  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Nem kell hadsereg többé! Valóban?  "Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!" - szónokolta Linder Béla, a Károlyi kormány "hadügyminisztere" 1918. november 2-án a budapesti helyőrség tisztjeinek, az úgynevezett népkormányra tett eskütétel alkalmából.  Ezen nézőpont sajnálatos módon ma is érvényben van, ugyanis a "rendszerváltozás" óta a Magyar Honvédség egyre lejjebb került mind számadatokban, mind minőségben egyaránt. Ha visszatekintünk népünk történelmébe, akkor megállapíthatjuk, hogy a magyarság életét végig kíséri a katonáskodás, a honfoglalás korától kezdődően napjainkig. Népünk, a Kárpát-medencébe való letelepedéssel egy sorsdöntő geopolitikai döntést hozott, amellyel állandó fegyveres küzdelemre kényszerült. A honszerzés után a honszervezésé - honmegtartásé, majd a honvédelemé lett a főszerep, melyhez a mindenkori magyar államnak erős hadseregre volt szüksége.  E hosszú, viszontagságos történelmi múlt során rengeteg olyan körülmény volt, amely fegyverforgatásra kényszerítette népünket. A kalandozásoknak nevezett európai hadjáratokon át, a keletről betörő ellenségekkel szemben, az oszmán hódítók ellen, vagy szabadságharcaink mellett kellett fegyvert ragadni és hősiesen harcolni népünk fennmaradásáért.  Az I. világháború végén több mint egymillió felfegyverzett katona tért haza a hátországba, ahol a patkányforradalom vezetői, köztük a már említett hadügyminiszter, egyszerűen lefegyverezte az alakulatokat, majd hazaküldte őket, ezzel előre vetítette Magyarország feldarabolását és megcsonkítását. Ha ez a milliós hadsereg őrt állt volna a Kárpátok gerincén, talán a trianoni országvesztés meg sem történik, vagy legalább is nem ebben a formában.  A trianoni békediktátum az ország mellett a hadsereget is szétszakította. A fegyveres erők létszámát 35 000 főben határozta meg, valamint megtiltották az általános védkötelezettséget. A hadsereg csak önkéntes alapon szerveződhetett. A tisztikar és a legénység arányát is meghatározták: 1750 tiszt és 1313 altiszt volt kinevezhető. A fegyvernemek közül csak gyalogság és a tüzérség volt engedélyezett.  A hadsereg szervezésében némi enyhülést hozott a győri fegyverkezési program, amely egymilliárd pengős hadsereg-fejlesztési program volt, de majdnem megkésettnek mondható, hisz a szomszédos kisantant országok hadseregeit nem sújtották korlátozások, és a korszerűsítés már évekkel korábban megkezdődött. A II. világháborúba egy szellemében, lelkiségében erős, de fegyverzetileg, technikailag elavult hadsereg lépett be. Az ország megszállását követően a hadsereg vezetőit kivégezték, vagy emigrációra kényszerítették. A megmaradt személyi és technikai állományból 1948-ban újraszervezték a Honvédséget, majd három évvel később, szovjet mintára újjászervezve és -fegyverezve megalakították a Néphadsereget.  A rövid történelmi áttekintést követően kijelenthetjük, hogy katonanemzet vagyunk. Ugyanakkor mit is látunk napjainkban a honvédség háza táján? Személyi állományában elkeserítően gyenge és minimális, hadi technikájában elavult, korszerűtlen hadsereg képe rajzolódik ki. A rendszerváltozás utáni első kormány, egy 120 ezer fős haderőt vett át, 200 ezer fős haderőnek elegendő fegyverzettel, működő mozgósítási képességekkel - és most 24 év alatt eljutottunk oda, hogy kevesebb mint 26 ezer fős az egész honvédség.  A 26 ezer fős haderőből 12-13 ezer eleve fel van mentve lövészárokból, nagyjából ez az őrnagytól vezérőrnagyig terjedő sokezres adminisztratív réteg, ugyanakkor a tényleges harcoló beosztásban lévők száma pedig 3-4000 fő. Ennek az aránynak a fordítottja lenne az ideális, persze sokkal nagyobb létszám mellett. A megmaradt technikai eszközök "hadrafoghatóságáról" meg ne is beszéljünk.  Elajándékozott harckocsik, fillérekért eladott orosz haditechnika, átláthatatlan közbeszerzések, elkótyavetyélt laktanyák, működő haditechnika felszámolása és értékesítése hulladékként, drága és használhatatlan gyakorlóruházat rendszeresítése, lőszer megsemmisítése milliárdokért (holott a katona is el tudná lőni): ezek mind az elmúlt kormányzatok hibái és felelőssége, ami rányomja a bélyegét a katonai morálra is.  Nem kell hadsereg, nem kell katona, hisz úgysem lesz már háború, meg amúgy is majd a NATO megvéd, ha mégis kitörne egy fegyveres konfliktus. Nem kell sorkatonaság, az legyen katona aki szeretne az lenni. Hozzáértő pacifisták előszeretettel használják az ilyen retorikát. Pedig elég csak körbetekintenünk a világban, máris láthatjuk, hogy minden földrészen zajlanak ma is háborúk. A szomszédos délszláv országokban élők sem gondolták volna, hogy háború fog kitörni. Az úgynevezett arab tavasz, vagy a szomszédos ukrán helyzet is egy ilyen fegyveres konfliktus. Tehát ne legyen kétségünk afelől, hogy hazánk területén is lehet bármikor háború, akár egy belső indíttatású polgárháború formájában, vagy egy külső, szomszédos ország elleni formában. Ugyanakkor ilyen számadatokkal, és ilyen minőségű hadsereggel egész egyszerűen képtelenség megvédeni az országot.  A sorkatonaság eltörlésével nem csak a honvédség létszáma csökkent, hanem a fiatalok hazafias nevelése is megszűnt, bár a sorkatonaság kiképzési módszere és minősége nem volt kimagasló, mégis a kiskatonák rendet és fegyelmet tanultak, minimálisan is, de elsajátították a fegyver kezelését és a harcászat szabályait, ugyanakkor megtanultak közösségben élni, gondolkodni. A különböző szubkultúrák bugyraiban vergődő mai fiatalság, alkalmatlan és nem méltó a haza védelmére. Próbálják kozmetikázni a számadatokat, alulfizetett szerződéses állománnyal, és volt nyugdíjas katonák tartalékos állományba vételével, de a lényegen nem változtat, még pedig azon, hogy gyakorlatilag nincs hadseregünk.  A hungarizmus álláspontja egyszerű: megfelelő létszámú, jól fizetett szerződéses és hivatásos állományra, professzionális kiképzési módszeren alapuló néhány hónapos sorkatonaságra, korszerű fegyverzetre, és felfelé csökkenő állományarányra (kevesebb tiszt, több tiszthelyettes és honvéd) van szükség.  A honvédség körüli problémákra, a világhódítók által nyakunkra ültetett kormányok nem akarnak megoldást találni, mert az ő érdekük az, hogy önvédelemre ne legyünk képesek, és csak a minimális, kötelező szövetségesi feladatokat lássuk el. A liberálisok egyébként is előszeretettel rombolják a tekintélyelven működő intézményeket, ezért van állandóan célkeresztben náluk az Egyház, vagy éppen a hadsereg.  El fog jönni az az idő, mikor a társadalom ráébred, hogy az utolsó megoldás a nemzet számára a hungarizmus! A hungarista állam egyik alappilére pedig nem más, mint a Nemzetvédő Katona!  Ladányi F. Péter - Kitartás.net  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Már több mint nyolcszáz áldozata van a gázai népirtásnak  2014, július 25 - 10:29 alfahir.hu  A palszetin kórházi források szerint már több mint nyolcszáz halottja van a Gázai övezetben tizennyolcadik napja tartó izraeli népirtásnak. A gázai mentőszolgálat összesítése szerint csütörtökön mintegy százan haltak meg a megszállók támadásaiban, a halálos áldozatok többsége civil volt. Ezzel a halottak száma nyolcszáz fölé emelkedett. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint a halottak közül 181-en gyerekek, a sebesültek száma pedig 1200.  Csütörtökön csapás ért egy palesztin óvóhelyként használt ENSZ-iskolát a Gázai övezet északi részén. Legalább 17-en meghaltak, az áldozatok többsége gyerek. A sebesültek száma mintegy kétszáz volt. A palesztin és az izraeli fél eltérő magyarázattal szolgált a tragédiára, a felek egymást okolták a történtekért. Az ENSZ szerint az izraeli hadsereg tudta, hogy az épület óvóhelyként szolgál, tehát lényegében háborús bűnt követtek el. Az izraeli katonai erők néhány napja ennek az iskolának a kiürítését kérték az ENSZ-től, mert azt állították, ott Hamász-harcosok tartózkodnak és katonai célokra használják a civilek védőpajzsa mögött. Gázai egészségügyi források szerint az iskolában több százan kerestek menedéket a heves harcok elől.  Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közleményében elítélte az iskola elleni támadást. Közleményében leszögezte, az iskola elleni támadás jelzi, hogy "az öldöklésnek azonnal véget kell vetni". Tájékoztatása szerint az ENSZ jelenleg azon dolgozik, hogy ha rövid időre is, de fegyvernyugvás jöjjön létre a felek között, hogy ki lehessen menekíteni a civileket a harcok sújtotta területekről.  Rijád Manszúr palesztin ENSZ-képviselő helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban a világszervezet főtitkárához és a Biztonsági Tanács ülésein elnöklő ruandai ENSZ-nagykövethez írt levelében azt kérte, hogy az ENSZ haladéktalanul folytasson le elfogulatlan és alapos vizsgálatot az iskola elleni támadás körülményeinek tisztázása érdekében, és állapítsa meg, kit terhel felelősség a bűntény elkövetéséért, hogy a tettest bíróság elé lehessen állítani.  "A nemzetközi humanitárius jog és az ENSZ-létesítmények sérthetetlenségéről szóló elv ilyen durva megsértése nem maradhat büntetlenül" - szögezte le levelében Rijád Manszúr.  Az ENSZ emberi jogi főbiztosa már szerdán kijelentette Genfben, hogy Izrael háborús bűncselekményeket követhetett el a polgári személyek megölésével, a házak és kórházak elleni tüzérségi támadásokkal két hete tartó gázai offenzívájában.  A háborús bűnök ellen és mellett is Magyarországon  Csütörökön este ezer ember gyűlt össze a budapesti izraeli nagykövetség előtt, hogy tiltakozzanak a Gázában folytatott izraeli agresszió ellen, majd átvonultak a palesztin követséghez.  A tüntetésen többek között felszólalt Marie Antoinette Sedin palszetin nagykövet asszony és Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Marie Antoinette Sedin kijelentette: "Izrael az önvédelem nevében teszi amit tesz, ám a palesztinokat terroristaként állítja be." A nagykövet asszony szerint a világ tétlenül nézi, hogy civileket gyilkolnak otthonaikban, a konfliktus pedig nem szűnik meg tűzszünettel, mivel ez 1948 óta tart. "A palesztinoknak egy ország kell, ahol békében, szabadon élhetnek, csak ezután lehet béke" - szögezte le.  Vona Gábor szerint a magyarországi politikai "elit" vagy támogatja az izraeli agressziót, vagy csendben lapít, esetleg semmitmondó kijelentéseket tesz. A pártelnök kijelentette, a Jobbik három dolgot fog cselekedni: elsőként levélben fordulnak a nyugati nemzeti pártokhoz, hogy elítélik-e az agressziót, főként az Osztrák Szabadságpártra és a Francia Nemzeti Frontra lesz kíváncsi - említette. Második lépésként bojkottot hirdetnek az izraeli termékek ellen, harmadik lépésként pedig javaslatot nyújtanak be a kormányhoz, hogy addig szakítson meg Magyarország minden diplomáciai kapcsolatot Izraellel, amíg nem jön létre önálló palesztin állam.  Ellentüntetők is megjelentek, többnyire zsidó ruházatban, kipában, akiket a rendőrök választottal el a békés tüntetőktől. Még csütörtök délután felhívás jelent meg a Mazsihisz oldalán, melyben a zsidó szervezet a háborús bűnöket elkövető Izrael melletti kiállására buzdít. A Mazsihisz demonstrációt szervez vasárnap, délután 3 órára a Dohány utcai zsinagóga előtti térre.  "Izraelnek joga és kötelessége megvédenie államát és civil lakosságát a Hamasz folyamatos terrortámadásaitól" - áll a felhívásban.  "Izrael mellett állunk! - Meghívunk minden barátunkat, álljunk ki közösen Izrael Államért, az igazságért, a gyűlölet-propaganda megállításáért, a régió minden lakosának nyugodt, békés hétköznapjaiért, egyetemes emberi értékeinkért!" - olvasható a Mazsihisz oldalán.  A rendezvényen felszólal: Ilan Mor, a terrorállam magyarországi nagykövete; Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke és Németh Sándor, a szélsőségesen cionista Hit Gyülekezete vezető lelkésze.  Kapcsolódó cikkek:     Megkezdődött az izraeli invázió     "Ugyanattól szenved a magyar és a palesztin nép" (Videókkal!)     Kevin Ovenden: Ezt a háborút Izrael háromszorosan is el fogja veszíteni     A török elnök az izraeli bűnösök nemzetközi büntetőbíróság elé állítását követeli     "Magyarország szakítson meg minden diplomáciai kapcsolatot Izraellel!"  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Eljött a bosszú ideje?!  2014/07/24 BalRad  Eljött a bosszú ideje!-lelkendeznek a milicisták. Eljött a bosszú ideje?-rettegnek a valcmanista 25-ösök.  Cservonaja Zorjánál bezárult a miliciák gyűrűje a 25. légiszállitású dandár körül. Ennek a latorhordának lett volna a feladata, hogy a luhanszki repülőteret "felszabaditsa". Szlavjanszk-úgy ám-Szlavjanszk "felszabaditása" elsősorban az ő nevükhöz fűződik. Sokat nem fosztogathattak-gyilkolászgathattak a "felszabaditott" városban, mert a zsoldosi kötelesség, meg Valcman "Új Taktikája" megint a tűzvonalba szólitotta a dicstelen orgyilkoshordát. Nekik szánta Nyalókakirály a luhanszki reptér megkaparintását.  Nevük azonban egyenesen garancia volt a miliciák körében a düh és a bosszúvágy felkorbácsolására.  Hamarosan már a saját bőrükön érezhették is ezt a dühöt a bérgyilkosok. Igen vad milicia-támadások érték őket. Olyan vadak, hogy nem hogy közelebb jutottak volna Luhanszkhoz, hanem egyre távolodtak. Csakhát irányt téveszthettek, mert egyszercsak megálljt parancsoltak nekik! Az orosz határőrök! Merthogy rövid idő alatt odáig szoritotta őket a milicistaharag!  Most ott toporognak a határnál. Jobbról-balról-hátulról a milicia. A dühös és elszánt milicia! Előttük az orosz határ!-de ott meg Misa! Egyelőre abból az irányból még nem lövik őket. Majd' ezer lator latolgat most és retteg. Többen már fehér rongyok után kutatnak.  Az orosz határőrök szerint mozgalmas időszak vár rájuk. A kórházakat már értesitették. A Dél-donbasszi határ mentén szolgáló kollégáik tájékoztatták őket, hogy milyen fejlemények várhatók.  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu * ** Ez a repcses szájú faszszopó miért osztja még az észt, füstre vele. Menekülnek a patkányok a süllyedő hajóról  2014.07.25 08:07 Hídfő.net  Ukrajna atlantista puccsal pozícióba helyezett miniszterelnöke bejelentette lemondását. Arszenyij Jacenyuk közölte a Verhovna Rada képviselőivel, hogy lemond Ukrajna miniszterelnöki posztjáról.    A jellegzetes galíciai díszpéldány bizonyára kap még szerepet a későbbiekben... "Annak kapcsán jelentem be a lemondásomat, hogy összeomlott a koalíció, és mert blokkolják kormányunk kezdeményezéseit" - mondta a csütörtök esti ülésen.  Olekszandr Turcsinov házelnök megkérte az Ütés és a Szabadság pártot, tegyenek javaslatot az úgynevezett technikai miniszterelnök jelölésére.  A közelgő parlamenti választások miatt már megkezdődött a különböző pártok helyezkedése, a jelenlegi parlamenti pártok (melyek kihátráltak a báb-miniszterelnök mögül) taktikázása ennek tudható be. Az új parlament összetételével kapcsolatban pedig aligha lehetnek kétségeink, mivel a nem atlatista álláspontot képviselő, ám jelentős támogatottságú kommunista párt képviselőit fizikailag is inzultus éri a Verhovna Rada épületében, így várható, hogy ellehetetlenítik a sikeres szereplésüket a választás során.  Mindazonáltal az (eddig) tízezer halottért egyszer bizony majd felelnie kell valakiknek, legyen akár atlantista báb, vagy hasznos-idióta.  Kapcsolódó:     Hollandia beküldi a csapatokat dél-kelet Ukrajnába     Norvégia rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezet be     Hazug média: bizonyíték a szakadárok ellen     Hazug média: Hangfelvétel bizonyítja az oroszok felelősségét a maláj gép lelövésében     Közzétették a maláj gépet lelövő rakéta röppályáját     Hazug média: a halottak bankkártyáit használják a fosztogatók     Igazság: Spanyol diszpécser: a kijevi hatóságok túl hamar jelentették be, hogy a Boeing lezuhant     Igazság: a malajziai Boeing katasztrófájáért Ukrajnát terheli a felelősség     Igazság: Az USA is elismeri, nincs bizonyíték arra, hogy Oroszországnak közvetlen köze lenne a gép lezuhanásához!     Igazság: Amerikai verzió van, bizonyiték sajna nincs!     Igazság: Az ukrán légvédelmi erők hadgyakorlata során lőhették le     Bejelentés: Az amerikai műholdas felvételek azt bizonyítják, hogy a maláj gépet az ukrán hadsereg lőtte le     Romlik a kijevi hangulat! Sok a dezertőr!     A NATO katonai bázist kíván létesíteni az orosz határ közelében     Hadiadót vethetnek ki az ukrán bérekre - Útlezárással tiltakoznak     Öt település polgármestere elégette a mozgósításra vonatkozó dokumentumokat     Körözi az Interpol az ukrajnai ultrasovén eunácik vezérét    Ezek szerint a maláj gép sosem indult Amszterdamból. A halottakat máshol pakolták rá. *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Gyerekeket visznek a mészárszékre - Hatalmas az ukrán hadsereg eltitkolt vesztesége az "antiterrorista akció" kezdete óta  Délkelet-Ukrajna majdnem minden harcmezejének közelében tömegsírokat találnak a felkelők.  A kijevi féllegitim kormány titkolja a valódi veszteségeket, hogy megakadályozza a pánikot a behívott fiatalok soraiban, bár ezen erőfeszítéseik teljesen hiábavalóak, a behívottak rokonai úttorlaszokat építenek, és a teherautók elé fekszenek, hogy megakadályozzák férjeik, fiaik elszállítását Novorosszija emberi vágóhídjára.  A hadseregből mindennapos a tömeges dezertálás, és egyre képzetlenebb és fegyvert csak filmeken látott fiatalokkal töltik fel a hatalmas veszteségeket szenvedett hadtesteket. Ezen veszteségek nagymértékben érintik a közvetlen frontvonalakat, de gyáván a háttérben meghúzódó Nemzeti Gárdát sem kímélik, mert a felkelők a partizán harcmodort is alkalmazzák és váratlanul, egyszerre több helyen csapnak le az otthonaikat feldúló, lebombázó kormányerőkre.  Az akciót vezető főtisztek mélyen a frontvonal mögül, teljes komfortban és veszélytelen állásokban, jó ellátás és kényelmes szállás menedékéből "irányítják" a hadműveleteket. Zaporozsje mellett egy tóban tömegesen találtak megölt és alsónadrágra vetkőztetett fiatal fiúkat. Mivel a kormányerők veszteségeit a felkelők biztonsági szolgálata a kijevi, hivatalosan 350 főben megjelölt adat helyett mintegy tízezer főre teszik, a harcok után célzottan keresik a tömegsírokat és találnak is bőven. Több tömegsírban megcsonkított és némely belső szerveiktől megfosztott holttesteket lelnek, ezen fiatalok nyilván a virágzó szervkereskedelem áldozatai, kiket sebesülésük után még egyszer "hasznosítottak".  Csetneki László - Topwar.ru nyomán  Bécs  kuruc.info - SVPSZ  Kapcsolódó:     Hatalmas az ukrán hadsereg eltitkolt vesztesége az "antiterrorista akció" kezdete óta  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ** * Lovas István: Hihetetlen, aki tiltakozik Gáza bombázása ellen - 3 év börtön  2014/07/22 FB, Lovas István - Nemzeti InternetFigyelő  A július 20-án megjelent francia Aujourd'hui Dimanche en France nevű vasárnapi lap majdnem teljes címoldalát hatalmas fotó foglalja el ezzel a felirattal: "Háború Gázában, erőszak Párizsban". A képen fiatalok dobálnak követ az őket könnygázzal támadó francia rendőrökre.  Akik 50 rohamkocsival vonultak ki, amiért a gázai áldozatok mellett és a Gázai övezetet blokád alatt tartó szabadtéri börtön lakóit bombázó izraeli kormány ellen tüntetést rendeztek. Annak ellenére, hogy a francia szocialista kormány a világon elsőként megtiltott mindenfajta tüntetést Izrael palesztinai fellépése ellen. Olyan "fellépésről" van szó, amely háborús bűntettnek számít, ugyanis nem támadhatók olyan célpontok, amelyek ártatlan polgárok életét veszélyeztetik. Eddig a "demokratikus zsidó állam" fegyvereinek 350 áldozata van. Nagy részük kisbaba, gyerek és nő. És férfi. Bernard Cazeneuve belügyminiszter közölte, a hétvégére bejelentett tüntetéseket tilos megtartani. A szabadságszerető emberek körében óriási a jelháborodás...  A tilalom megerősítésére Párizs engedelmes polgármester asszonya, Anne Hidalgo, máris rendeleteket hozott. Ezek szerint egy év börtönnel és 15 ezer euró pénzbírsággal sújtható, aki "illegális tüntetésen" vesz részt. Ha ezt álarcban vagy letakart arccal teszi, a büntetés 45 ezer euró. Ha valaki olyan tüntetésre toboroz, amely erőszakhoz vezet (később), 100 ezer eurós büntetés mellett hét év szabadságvesztést kap.  "Egyenlőség, testvériség, szabadság!" - hangzik a franciák (és a haitiak) nemzeti jelmondata.  Valóban.  Sylvie Perrot, párizsi palesztinbarát aktivistát idézi a brit Daily Mirror, aki kijelentette: "Fasiszta államok akadályozzák az embereket abban, hogy háborúk ellen tüntetnek. Hihetetlen, hogy a franciaszocialisták példájukat követi".  Szegény Szilvi. Neki hihetetlen. Annak nem, aki a neokon Francois Hollande francia államelnök akcióit eddig is figyelemmel kísérte. Az, aki más gaztettek mellett Bernard-Henry Lévy szuperhéja francia neokon filozófus javaslatára szállt be a diktátor Khaddafi ellen Líbia bombázásába. Melynek eredményeként az ország mára véres cafattá változott.  Tegnap a párizsi tüntetők Barbes-ben (ejtsd: Barbesz) békésen kezdték demonstrációjukat. Trikójukon ilyen feliratok voltak: "Gáza, szerelmem" vagy "Bojkottáld Izraelt". A trikókat 10 euróért árulták az ott felállított standokon, írja a mai francia napilap, a Journal de Dimanche. Sokan ezt a feliratot tartották a magasba: "Mindannyian palesztinok vagyunk!". A lap arról nem ír, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ott volt-e, ugyanis ő korábban, amikor még a cigányok melletti rokonszenvét fejezte ki így, azt mondta, mindig azokkal azonosul, akik áldozatok.  A gázaiak évtizedek óta azok. Hogy milyen érzés lehet gázainak lenni, képzeljük el, hogy Komáromot elfoglalják a szlovák erők, majd blokád alá vonják. Szétbombázzák a város szinte teljes infrastruktúráját, úgyhogy csak órákig van áram és olykor az utcán hömpölyög a szennyvíz, míg a többi tisztítatlanul áramlik a Dunába. Humanitárius segítség - gyógyszer sem, nem is szólva például betonról - nem juthat be a magyar városba. A kórházak és iskolák nagy része szétbombázva. Állandó az ivóvíz hiány. Ha pedig egy komáromi anya el akar jutni egy "komárnói" szülészetre, a szlovák határőrök addig tartják fel, ameddig az úton nem szüli meg kisbabáját. Élve vagy halva. Olykor pedig Komáromot bombázzák. Ha meg egy-egy komárominak az iszonyatos szenvedésben elpattan az idegzete és egy röppentyűt lő ki, a város kollektív büntetést kap. Az előbbi említett napilap idéz egy asszonyt, aki azt mondja, a rendőrség "gázzal" támad. Míg Párizsban tilos volt tüntetni, Marseille-től Lyonig szombato n ezrek tüntettek. Londonban (ott még nem tilos a tüntetés, de majd "közbiztonsági okokból" talán ott is az lesz") tízezrek.  Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front díszelnöke tegnap a twitteren így állt ki a palesztinok mellett: "A halál világbajnoksága. Palesztina: 300, Izrael: 2." Ha jól ismerjük a nyugati sajtót, ő meg fogja kapni a magáért. Szemben Ayelet Shaked izraeli törvényhozóval, aki Facebook oldalán arra bíztatott, hogy gyilkolják le a palesztin nőket, nehogy "kis kígyókat hozzanak a világra".  De mit tesz ilyenkor a tel-avívi és párizsi amerikai nagykövetség? Hiszen tudjuk, az USA az emberi jogok globális őre és betartója. Semmit.  És mit tesz Budapesten az André Goodfriend ügyvivő vezetése alatt álló USA nagykövetsége? Ismét meghívja a magyar fővárosba Ira Forman-t, Washington "antiszemitizmust figyelő és ellene küzdő különmegbízottját", hogy a magyar média meghívott képviselőivel beszélgessen a témáról a Szabadság tér 7-ben, a bankközpont "gránittornyában" elhelyezkedő amerikai információs hivatalban.      Algéria Tisztelt Vona Gábor !  Nem hatott meg a palesztin nagykövet asszonyhoz írt levele ! A palesztin népnek nem részvét, nem együttérzés, hanem megoldás kell, és nem részmegoldás, hanem végleges ! Feltételezem, a Nagykövetasszony tud a magyar tragédiáról, Trianonról, de jelen esetben ez kevésbé sem hatja meg ! Azonnali intézkedésekre lenne szükség ! Értem alatta az izraeli termékek teljes bojkottját, a holokausztozó zsidóság támogatásának megvonását, és az izraeli Nagykövetség azonnali kitiltását az országból ! ( Suzy Auriga )  Kapcsolódó:     Vona: Magyarország szakítson meg minden diplomáciai kapcsolatot Izraellel!     Izraeli offenzíva: riasztóan nő a halottak száma     Petíció: Az izraeli nagykövet és nagykövetség azonnali kitiltása     Békés demonstráció Izraelért?    Vajon mit figyel a 30 millió euróba került vatikáni obszervatórium, melynek neve: Lucifer? Nomen est omen! Sajnos újabb nagy háború közeleg!  Jó napot Magyarország! Szép napot Magyarok!  Sajnos újabb nagy háború közeleg! Már az előestjén tartunk! Mint a "Terminator"-ból vett jelenetnél! Miért? Az USA-ban polgárháború lesz! Belátható időn belül! Az amerikai elnöki poszt már senkit sem érdekel. Ezért lehetett egy nigger szar az elnök. A Wall Street, a FED, IMF, a Világbank (és általában a bankok), a multik, vagyis a globális zsidó pénzügyi háttérhatalom kapzsisága immár határtalan! Az amerikai középosztályt jórészt már megtizedelték, nő a szegénység az USA-ban.  Egymás után igázzák le az országokat! Afganisztán, Irak, Líbia, Ukrajna, próbálkoznak Szíriában is! A Közel-Keleten egy "rákos daganat", vagyis Izrael gyilkol! Évtizedek óta és gátlástalanul! Amerikából pedig öntik a pénzt nekik! Európában ugyancsak nyomulnak a globalisták, vagyis a zsidók és csahosaik. Az ellenerő is készen áll, például a BRICS-csoport (a világ össztermelésének egyharmadát adják!). Mellettük áll egész Latin-Amerika, a fejlett távol-keleti államok (Szingapúr, Korea, Tajvan, Malajzia stb.), az arab világ, Irán. Afrika nem számít!  Sajnos ez a helyzet manapság és ez a jövő! Ha tetszik, ha nem!  Kunpeszérhv Nagy Imre  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Áládár, figyejjé! Magatehetetlen betegektől lopott a két földönkívüli  2014. július 24. 18:47 Hunhír.info  Gyorsított eljárásban jogerősen börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság két fiatal férfit, (lefordítva: büntetett előéletű ROMABŰNÖZŐT) aki a debreceni klinikák kórtermeiből alvó betegek értéktárgyait lopta el - közölte a hajdú-bihari főügyész csütörtökön az MTI-vel.  Jónáné Pocsai Edit tájékoztatása szerint a büntetett előéletű gyanúsítottakkal szemben egyebek mellett "védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette" miatt a Debreceni Járásbíróság az ügyészi indítványnak megfelelően végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki: a fiatalabb gyanúsított egy év, a különös visszaesőnek minősülő másik gyanúsított két év négy hónap szabadságvesztést kapott.  A gyanúsítottak július 12-én a hajnali órákban azért mentek be a klinikák területére, hogy alvó betegektől értéktárgyakat vegyenek el. A nőgyógyászat egyik kórterméből elvittek egy 120 ezer forint értékű mobiltelefont, valamint az alvó beteg táskáját, pénztárcáját, bankkártyáját, egy másik kórteremből pedig a szintén alvó beteg mobiltelefonját.  Ezután kerékpárral a Nagyerdei Stadion környékére mentek, átkutatták a táskát, s az eltulajdonított tárgyakat a készpénz és a telefon kivételével eldobták. Az egyik sértettnek okozott 136 ezer forint kár nem térült meg, míg a másik sértett mobiltelefonját lefoglalták, a sértett visszakapta - ismertette a főügyész a nevetséges, sőt mi több, vérlázítóan enyhe ítéletet, amely különösen kirívó a KÜLÖNÖS VISSZAESŐ CIGÁNYBŰNÖZŐ esetében.  Obama eddigi legbutább lépése… Egy külföldi bank lefoglalása? Forrás: Sovereign Man A ciprusi FBME bankban tíz sötétöltönyös férfi jelent meg péntek délután és túszul ejtették az intézményt. A jelenet kicsit a Mátrixra emlékeztet, és az esemény kibontakozásának szürreális jellegét figyelembe véve, valószínűleg tényleg egy filmben érezhették magukat a szereplők. A férfiak a ciprusi központi banktól (CBC) érkeztek és az Egyesült Államok egyik kétes hírű ügynökségétől kapott jelentés alapján pénzmosással vádolták a bankot. Az a helyzet, hogy Oroszország számos gazdag állampolgára az FBME bankban, és úgy általában Cipruson tartja vagyona egy részét. Fontos megemlíteni, hogy a sötétöltönyös urak semmilyen bizonyítékkal nem rendelkeztek arra vonatkozóan, hogy bárki megsértette volna a törvényt. Nem volt végzés vagy bírósági tárgyalás, nem ismertették a vádakat és még csak nem is a ciprusi kormány vádolta a bankot. Az akciót a helyszíntől tízezer mérföldre dolgozó bürokrata által írt jelentés alapján indították. Érdekes módon, amikor tavaly a HSCB bankról kiderült, hogy a mexikói kábítószer kartellek számára mossa a pénzt, megúszta egy fenéken billentéssel, büntetésként pedig megbírságolták az intézményt. A jelen esetben ugyanakkor elegendő volt egy homályos célzás az amerikai kormány részéről, hogy egy külföldi bank felett fegyveres ügynökök vegyék át a hatalmat. Üdvözöljük a XXI. században! Ezt a háborút már nem hadihajókkal és szárazföldi csapatokkal vívják. Ma a szembenálló felek egy olyan eszközt vetnek be, ami mindenkit érint: a pénzt. Ezen a fronton az Egyesült Államok nem sok opcióval rendelkezik. - Egyelőre még az amerikai bankok alkotják a globális pénzrendszer magját, de a rendszerváltás már zajlik. - A múlthéten a BRICS államok a brazíliai Fortalezaban gyűltek össze, hogy megalapítsanak egy Amerika-mentes, új pénzrendszert. - Még mindig az Egyesült Államoké a legnagyobb gazdaság a világon, de év végére Kína valószínűleg átveszi ezt a címet. - Még mindig az amerikai dollár dominál a globális kereskedelemben, de már az Egyesült Államok legközelebbi szövetségesei (Kanada és Nyugat Európa) is elismerték, hogy ideje továbbállni és ejteni a dollárt. Tehát miközben az Egyesült Államok veszett kutyaként ide-oda rohangál a világban és mindenkire ugat, harapni már nem tud. Jó ideje ugyanazzal a taktikával próbálkozik újból és újból: támadja az orosz érdekeket, ahol tudja. Szankciókat vezet be orosz cégek ellen, megpróbálja aláásni Oroszország nemzetközi támogatottságát és legújabban más szuverén államokban fellelhető orosz eszközöket próbál lenyúlni. Képzeljük el, mint gondolhat Katar, Kína, Kuvait, Szingapúr vagy bármely más állam, amelyik tetemes amerikai adóssággal rendelkezik? A tanulság félreérthetetlen számukra: amikor az Egyesült Államoknak nem tetszik valami, semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megnehezítse az életet számukra. Ez vajon bizalmat gerjeszt másokban? A sok százmilliárd dollárnyi amerikai kincstárjegy birtokosai vajon mennyire fognak bízni az Egyesült Államokban ezek után? Az orosz érdekek megtámadásával az Obama kormány a saját országával szembeni, amúgy sem megérdemelt bizalmat ássa alá. Az említett országoknak pedig nem kell egyebet tenni, mint megszabadulni amerikai kincstárjegyeiktől vagy lejáratkor egyszerűen megtagadni azok átütemezését. Egy ilyen lépés katasztrofális következményekkel járna az Egyesült Államok számára. A kamatok az egekbe szöknének, az infláció meglódulna és a kormány a jelenleginél is közelebb kerülne a csődhöz. Érthetetlen módon, mintha Barack Obama éppen ezt akarná. Olyan ez, mint amikor Napóleon Oroszország karjaiba hajtotta elcsüggedt, túlterhelt seregét, csak ezúttal a front a pénzvilágban található. Napóleonhoz hasonlóan, úgy tűnik Barack Obamát sem érdeklik a hosszú távú következmények. 17 600 milliárd dolláros adósságával az Egyesült Államok gazdasági hadviselést folytat muníció nélkül. Bezzeg ha ki tudta volna mutatni , hogy az az ember zsidó volt , és nagyban hozzájárult a dinoszauruszok kipusztulásához , már a Nóbel díj várományosa lenne , és a zsidók dicshimnuszt zengenének róla . Elbocsátották a professzort, mert felfedezése a dinoszauruszok és az ember egyidejű létezésére mutat Forrás: shtfplan.com A mai oktatásban alapfeltevés, hogy a dinoszauruszok és az ember soha nem találkozhattak a földön, mert létezésüket több tízmillió év választja el egymástól. Mark Armitage, a Kaliforniai Egyetem kutatója azonban alapjaiban rengette meg ezt a feltételezést. A tudós egy montanai ásatás során az eddigi legnagyobb triceratops szarvat tárta fel. Alaposabb vizsgálatok azt is megmutatták, hogy a lelet nemcsak méret szempontjából különleges, de olyasmit is tartalmaz, amit eddig egyetlen korábbi dinoszaurusz minta sem: lágy szövetmaradványokat. Kutatási eredményei megdöbbentették kollégáit, hiszen a lágy szövetek fennmaradása arra enged következtetni, hogy a dinoszauruszok nem 60 millió évvel ezelőtt haltak ki, hanem még néhány ezer évvel ezelőtt is éltek Észak-Amerikában (mivel a lágy szövetek a feltételezett több millió év alatt rég lebomlottak volna). Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen jelentőségteljes felfedezés eredményeként a kutatók több figyelmet szentelnének a lehetőségnek, hogy az ember és a dinoszauruszok valóban együtt élhettek a földön, de sajnos még véletlenül sem ez történt. Mark Armitage kutatási finanszírozását megszüntették, a kutatási eredményeket „elhallgattatták”, a tudóst pedig elbocsátották az egyetemről. A jelek szerint a felfedezés olyan jelentőségteljes volt, hogy az egyetem kurátorai attól tartottak, a kérdés túlságosan közel hozná a tudományt a valláshoz. Az egyetem egyik tisztségviselője nyíltan kimondta az elbocsátás okát: „Nem fogjuk tolerálni az Ön vallását ezen a tanszéken.” A hivatalos nyilatkozat arra a következtetésre alapozza a döntést, hogy a Biblia szerint az emberi történelem hozzávetőleg 6000-10,000 éves, ami egyes tudósok szerint eleve bizonyítja, hogy a Biblia nem tartalmazhat semmi igazságot. Ezek a tudósok úgy gondolkoznak, hogy mivel szerintük a dinoszauruszok több mint 60 millió évvel ezelőtt éltek, a Biblia nem mondhat igazat, ha a teremtést nem több mint 10.000 évvel ezelőttre teszi. Az új felfedezés azonban az Ótestamentumban említett rejtélyes lényeket is új megvilágításba helyezheti. Bár a Biblia legrégebbi könyvei nem a triceratopsot említik, a tanniyn-ról (sárkány vagy szörny) és a behemótról több könyvében is olvashatunk, amelyek a legtöbb kutató szerint hol óriási kígyót, hol óriáshüllőt, sárkányt vagy tengeri szörnyet jelölnek. „Nézd csak a behemótot, a melyet én teremtettem, a miként téged is, fűvel él, mint az ökör! Nézd csak az erejét az ő ágyékában, és az ő erősségét hasának izmaiban! Kiegyenesíti farkát, mint valami czédrust, lágyékának inai egymásba fonódnak. Csontjai érczcsövek, lábszárai, mint a vasrudak.” Jób 40:10-13 [Időkjelei: Érdekes módon az újabb magyar fordításokban behemót helyett vízilovat olvashatunk Jób könyvében. Talán a fordítók nem jártak még állatkertben, ha szerintük a víziló farka olyan, mint valami cédrus…] A Pacific Justice Institute (PJI) sajtóközleménye szerint Armitage jogviszonyát vallási alapon mondták fel, mert egy ellentmondásos elmélethez szolgáltatott bizonyítékot: „Vallási nézetei miatt elbocsátani egy alkalmazottat nemcsak helytelen, de törvénytelen is,” mondta Brad Dacus, az intézet elnöke. „Az pedig, hogy mindezt egy tudományos vélemény elhallgattatása érdekében teszik egy állami egyetemen, különösen aggályos. Ez az egész akadémikus társadalom számára ébresztőként és figyelmeztetésül kellene, szolgáljon.” Bírósági dokumentumok szerint az egyetem, a lágy szövetek felfedezését követő rövid időn belül megkérdőjelezte Armitage indítékait, kiabálva közölve vele, hogy „Nem fogjuk tolerálni az Ön vallását ezen a tanszéken!” A 30 éves kutatómunkát és számos komoly publikációt felmutató tudóst ezt követően elbocsátották, pénzhiányra és arra hivatkozva, hogy egyetemi pozíciója csupán átmeneti volt. Ez újdonság volt a kutató számára és ellentmond minden korábbi nyilatkozatnak és hivatalos dokumentumnak. Michael Peffer, a PJI jogásza a következőket tette hozzá: „Egyértelművé vált, hogy az egyetemi oktatás által erénynek kikiáltott „diverzitás” és „intellektuális kíváncsiság” nem érvényes azokra, akik vallásos nézőpontból indulnak ki. A pert részben ezeknek az eszméknek a védelmében indítottuk.” Az alábbi videóban Mark Armitage elmagyarázza legújabb kutatásának eredményeit (angol nyelven):






















Idő van III.



Hogyan bízhatjuk az állam tudósaira a kórokozókat?



pathogensForrás: Activist Post
Azok kedvéért, akik esetleg nem hallottak róla, több súlyos baleset is történt mostanában az amerikai kormány fennhatósága alatt működő laboratóriumokban. Két állami kutatólaboratóriumban működő egységet be is zártak ezek miatt. Azt persze, hogy ezek valóban hibák voltak-e vagy csupán arra voltak kíváncsiak, hogy a világ miként reagál a halálos kórokozók kijutására, valószínűleg nem fogjuk megtudni.
Felfoghatatlan, hogy halálos kórokozókkal dolgozó kutatók ilyen gondatlanok legyenek és ilyen sok alkalommal. Amennyiben tényleg gondatlanságról van szó, talán át kellene gondolni a tudományos kutatások hatékonyságát és, hogy milyen kaliberű kutatókat alkalmaz a kormány, ezen kívül felül kellene vizsgálni kutatási eredményeiket.
Az ABC World News szerint az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) bioterrorizmus és influenza laboratóriumát azért zárták be, mert tévedésből a halálos H5N1 madárinfluenza vírust átküldték egy másik laboratóriumnak, és ezzel más tudósok életét veszélyeztették. Arról még csak szó sem esett, hogy mi történik, ha a szállítás közben vétett esetleges hiba miatt a lakosság kerül veszélybe.
Ez rendkívül kényelmes módja lett volna egy járvány elindításának, miután a 2009-es,nyilvánvalóan mesterséges H1N1 járvány, nem a tervek szerint alakult. Arról nem is beszélve, hogy a H1N1 vírusra vonatkozó szabadalom lajstromba vételi kérelmét jóval a vírus megjelenése előtt adták be.
A hibákra visszatérve, a New York Times a következőket írta a témában:
A balesetek komoly következményekkel járhatnak a magas kockázati osztályba tartozó hatóanyagokkal dolgozó laboratóriumok számára, különös tekintettel azokra, amelyek jelenleg is azon fáradoznak, hogy ezeket a hatóanyagokat kutatási célzattalmég veszélyesebbé tegyék. [1] [Ez itt a probléma: a tudomány azzal van elfoglalva, hogy a kórokozókat még fertőzőbbé tegye.]
A New York Times szerint egy másik alkalommal 75 tudós kerülhetett közvetlen kapcsolatba élő lépfene baktériummal. [2] Fontos hozzátenni, hogy a lépfene mindenki számára halálos lehet, aki belélegzi.
A fentiekhez adjuk hozzá azt a hat fiolát, amiben 33 százalékos halálozási aránnyal járó himlővírust találtak a National Institutes of Health laboratóriumának egyik használaton kívüli hűtőjében. A vírus elvileg 1979 óta eltűnt a földről és a nemzetközi megállapodások szerint egyedül az Amerikai Járványügyi Hivatal atlantai laboratóriuma és az orosz VECTOR labor rendelkezhet mintával belőle.
A hatóságok csak a vírus génállományának szekvenciálása után semmisítik meg az előkerült mintákat.
Amivel Hitler hírhedt tudósai kísérleteztek, a jelek szerint ma már rutinszerűen megy az amerikai kormány által szponzorált és az adófizetők pénzéből fenntartott géntudományban.
A biológiailag veszélyes anyagok és az ezekkel folyó kísérletek biztonsági szabályai komoly és megalapozott aggodalomra adnak okot. Dr. William Shaffner a Venderbilt Egyetem megelőző gyógyászat tanszékének vezetője egyike azon szakembereknek, akik jogosnak tartják az aggodalmakat, azt szorgalmazva, hogy a veszélyes minták szállítását teljes mértékben fel kell függeszteni, amíg az ezekre vonatkozó biztonsági előírásokat felül nem vizsgálják.
Sokak szerint csupán idő kérdése, hogy egy „véletlen” baleset folytán járvány törjön ki.
A halálos kórokozókkal úgynevezett funkció-nyerő (gain-of-function, GOF) kísérleteket folytatnak. A hivatalos meghatározás szerint ez „olyan tudományos kutatást jelent, amely során a kórokozókat olyan módon változtatják meg, hogy azok új tulajdonságokat vagy képességeket kapjanak.” [3]
A fegyverek szabályozásáról szóló amerikai törvény a következő észrevételeket tartalmazza erről:
A H5N1 funkció-nyerő kutatások kritikusai aggódnak, hogy (1) a laboratóriumok biológiai biztonságra vonatkozó előírásai nem alkalmasak a járványkitörést eredményezhető balesetek megelőzésére (2) valamint, hogy az ilyen kísérletek önmagukban is biológiai kockázatot rejtenek, mivel kidolgozott „forgatókönyvet” biztosítanak a nemzetállamok, a terroristák és bűnözők számára a biológiai fegyverek előállításához. A vita eredményeként a H5N1 funkció-nyerő kutatások eredményeit csak késleltetve publikálták, önkéntes moratóriumot vállaltak minden további funkció-nyerő kutatásra és az érintettek elkötelezték magukat új, szigorúbb szabályok és felügyeleti elvek kidolgozására az általuk finanszírozott funkció-nyerő kutatásokra vonatkozóan. [3]
A veszély valós, a balesetek előfordulásának esélye pedig nagyobb, mint gondolnánk, mivel bármelyik állami laboratóriumban megtörténhetnek. A hibák pedig egyre gyakoribbak.
2014 májusában egy újabb balesetet fedeztek fel egy kevésbé veszélyes, H9N2 madárinfluenza vírus szállítmánnyal kapcsolatban, ami a problémás H5N1 madárinfluenza vírustörzzsel fertőződött meg.
Némelyik CDC laboratóriumban javítani kell a biztonságkultúrán,mondta Dr. Thomas Frieden, a CDC vezetője. Tényleg csak némelyikben, Dr. Frieden?
Végezetül pedig a CBS Evening News arról tudósított, hogy egy hónap alatt harmadszor is veszélyes módon kezeltek halálos kórokozókat egy állami laboratóriumban.
A történethez tartozik, hogy ilyen hibák nem csupán az Egyesült Államokban történnek. Brazíliában például gyerekbénulás vírust találtak a szennyvízben.
Elképzelhető, hogy a génkutatás a nukleáris kutatáshoz hasonló problémákat eredményez majd, amelyekkel az emberiség kénytelen lesz együtt élni. A szellemet kiengedték a palackból és senki sem tudja visszacsalogatni többé.
Egyéb források:







A MERS vírus lenne az új globális veszély?



Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: “Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?” Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.” – Máté 24:3, 7
Háborúk, éhínségek, földrengések és járványok mindig is voltak és akármikor is következtek be a történelem folyamán, mindig komoly problémát okoztak az emberiségnek. Ahogy azonban haladunk előre az időben, ezek száma és intenzitása hatványozottan emelkedik. Nem tudhatjuk, hogy az alábbi cikkben említett MERS vírus esetében csupán egy újabb félelemkeltő kampányról van szó, aminek eredményeként az emberek még több gyógyszert és vakcinát vásárolnak, vagy tényleg valós veszéllyel állunk szemben. A választól függetlenül azonban, az új vírus felbukkanása is a modern kor betegségeinek furcsamód nem csökkenő, hanem inkább egyre bővülő listáját növeli.
National Post a következőket írta:




A MERS felbukkanása – Ország, megbetegedések és (halálesetek) száma
Az új felső légúti betegség, a MERS vírus alaposabb vizsgálatát követően kiderült, hogy hosszabb, legalább 12 napos elkülönítésre van szükség a betegség terjedésének megakadályozására, nyilatkozták az orvosok néhány napja.
A MERS először a közel-keleten bukkant fel és eddig csak Szaúdi-Arábiában legalább 40 embertbetegített meg, akik közül eddig 25-en haltak bele a fertőzésbe.
A svájci Genfben tartott sajtótájékoztatóján Dr. Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet igazgatója kijelentette, hogy jelenleg a MERS az elsőszámú egészségügyi aggodalma. Szerinte az egymás után felbukkanó esetek elegendők arra, hogymegkongassák a vészharangot és a vírus az egész világ számára veszélyt jelent.”
A francia Lancet folyóiratban megjelent riport szerint az első beteg egy dubai utazás során kapta el a betegséget, majd adta tovább a második fertőzöttnek, akivel három napig közös szobát béreltek.
Annyit már tudni lehet, hogy a SARS vírushoz rendkívüli módon hasonlító, de súlyosabb betegséget okozó MERS emberről emberre is terjed, és már Nagy-Britanniában, Tunéziában és Szaúdi-Arábiában is felbukkant. Egyelőre nem tudják, hogy az embereket honnan fertőzte meg, de állatokra, például tevékre vagy denevérekre gyanakszanak.
További mutációk eredményeként a vírus még veszélyesebbé és fertőzőbbé válhat, így a helyzet állandó figyelmet igényel.


Az Armageddon vírus – Miért félnek a

szakértők az állatról emberre terjedő

betegségektől?



(Joseph Candel) Máté evangéliumában olvashatunk azokról a jelekről, amikre Jézusfigyelmeztette tanítványait. Elmondta, hogy visszatérése előtt „nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok (járványok), és földindulások mindenfelé.” (Máté 24:7) Sajnos manapság egyre nyilvánvalóbb, hogy ezeknek a csapásoknak jelentős részéért maga az ember a felelős. Függetlenül attól azonban, hogy az egyre nagyobb számban megjelenő új betegségek és vírusok honnan erednek, mindenképpen figyelmeztetésül szolgálnak számunkra, hogy „zivatar lesz; mert az ég borús és veres”. Jézus azonban nemcsak figyelmeztet, hanem bátorít is bennünket:
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János 14:27
Forrás: Daily Mail
A tünetek hirtelen jelentkeznek. A beteg először erős fejfájást, magas lázat, ízületi és gyomorfájdalmat, majd erős hányást tapasztal. A betegség előrehaladtával a betegeken zúzódásra hasonlító foltok jelentkeznek és erős, megállíthatatlan vérzés indul meg. Az esetek 30 százalékánál a Crimean-Congo vírusos vérzéses láz halálos kimenetelű. Így történt ebben a hónapban is annak a 38 éves Glasgow-i szerelőműhely tulajdonosnak az esetében is, aki bátyja esküvőjére utazott Afganisztánba. Ő volt a kullancsok által terjesztett betegség első, hivatalosan megerősített angol áldozata.
A betegség nagyon gyakori Afrika és Ázsia házi és vadállatai között és azon fertőzések közé tartozik, amelyek képesek voltak áttörni a fajok közötti korlátokat, az embert is megfertőzve a halálos betegséggel. A fent leírt eset azonban nem az egyetlen, amikor egy külföldi vírus az európai szigetországban betegített meg valakit.
Múlt hónapban egy 49 éves férfi került kórházba Londonban súlyos lázzal, erős köhögéssel és légzési nehézségekkel. Minden jel a SARS vírus felé mutatott, ami 1000 ember halálát okozta 2003-ban. A vérvizsgálat azonban cáfolta az elsődleges feltevést. A súlyos betegséget, nem a SARS vírus idézte elő. A problémát az jelentette, hogy semmilyen más, az orvostudomány számára ismert vírus sem volt okolható. A helyzetet súlyosbította, hogy a légzési nehézségekkel és magas lázzal küzdő beteg állapota egyre romlott, a veséi kezdtek leállni.
Miközben az életéért küzdöttek, az orvosokban súlyos kérdések fogalmazódtak meg. A beteg nemrég érkezett haza Katarból. Vajon mit szedhetett össze utazása során? Másokat is megfertőzött már? A legmodernebb génazonosító technológiák segítségével az orvosok megpróbáltak minél több információt összeszedni a most már mesterségesen életben tartott beteg szövetmintáiból.
A vírus a SARS-szal megegyező családba tartozik, de szerkezete teljesen eltérő. Nem embertől, hanem állattól származik. Legközelebbi rokonait ázsiai denevérekben azonosították. A kutatók azt is felfedezték, hogy a vírus már korábban is ölt. A globális orvosi adatbázisokat átkutatva azt találták, hogy ugyanez a rejtélyes vírus júliusban egy 60 éves férfi halálát okozta Szaúd-Arábiában.
Amikor a múlt hónapban az Egészségvédelmi Hivatal figyelmeztette a világot az új vírus felbukkanására, a szakemberek között felmerült a kérdés, hogy vajon nem ez a kórokozó fogja-e kiváltani az új madárinfluenza vagy akár a spanyolnátha járványt. A vírus ezekben a korábbi járványokban is egy állattól származott. A kutatók jelenleg úgy gondolják, hogy az 1918-19-es spanyolnátha járványt elindító vírus egy vízimadártól eredt. Az állatokról emberre terjedni képes vírusok azért veszélyesek, mert váratlanul támadnak és rendkívül gyorsan képesek terjedni, amikor az ember a legkevésbé számít rá.
John Oxford professzor, a University of London-hoz tartozó Queen Mary kórház szakorvosa, vezető brit virológus és járványügyi szakértő, arra figyelmeztet, hogy öt éven belül várható egy állattól eredő globális járvány kirobbanása, ami katasztrofális következményekkel járna az emberiség számára. Véleménye szerint egy rendkívül fertőző influenza szupervírus okozhatna ilyen komoly bajt, ami Ázsiának vagy Afrikának valamelyik elmaradott vidékéről származhat és elég, ha egyetlen ember elkapja egy vadonélő vagy háziállattól.
Mire az első áldozaton megjelennek a betegség első tünetei már tovább is adta családtagjainak és környezetének a veszélyes vírust. Sűrűn lakott, globális világunkban a betegség könnyen körbejárhatja a földet mire diagnosztizálják és az orvosszakma vezető elméi elkezdhetnék megfejteni a betegség genetikai összetételét. Még arra sem lenne idő, hogy elnevezzék.





Közel-kelet: tökéletes terep egy

egészségügyi vihar kitöréséhez



és lesznek döghalálok…” Máté 24:7

Forrás: foxnews.com
Az amerikai járvány és egészségügyi központ (CDC) csütörtökön arra figyelmeztette az egészségügyi illetékeseket, hogy egy új, a közel-keletről származó halálos vírus bukkant fel.
A vírus a koronavírusok családjába tartozik és komoly légzési problémákat okoz, hasonlóan a súlyos akut emberi légzőszervi szindróma, a SARS koronavírus által okozott betegséghez, ami először 2003-ban bukkant fel Ázsiában.
A fertőzés tünetei közé tartozik a lázzal, köhögéssel és légszomjjal járó akut légzőszervi megbetegedés. A vírussal kapcsolatos legaggasztóbb jellemző, hogy a 14 ember közül, akik eddig megfertőződtek, 8 meghalt. Az elmúlt néhány évben az ember, még a fejlett országokban is, egyre inkább vesztésre áll a vírusok és baktériumok ellen vívott csatában. A tudósok évek óta figyelmeztetnek, hogy a korábban egyszerűen kezelhető, baktériumok okozta betegségek is gyógyíthatatlanná váltak.
Ami ennél is több problémát vet fel, az a vírusok mutációja. Az elmúlt néhány év során több példát is láttunk arra, hogy az addig csak az állatokra nézve veszélyes vírus embereket kezdett megbetegíteni, komoly aggodalomra adva okot az okozott betegség halálos kimenetele miatt.
A közel-keleten sajnos nagy az esély egy tökéletes egészségügyi vihar kirobbanására. A zsúfolt menekülttáborok, a tiszta vagy vezetékes víz korlátozott mennyisége, a higiéniás infrastruktúra megsemmisülése, az orvoshiány, valamint a kórházak és a kormányok korlátozott eszközei egy esetleges járvány megfigyelésére és a világ többi részének figyelmeztetésére együttesen igen nagy veszélyt jelentenek.
Nemrégiben volt szerencsém beszélni Dr. Abdulla Al-Khan-nal, egy nemzetközi egészségügyi tanácsadóval, a New Jersey-i Hackensack Egyetem munkatársával, arról, hogy milyen hatással lehet az új koronavírus Bahrain országára.
Bahrainben nincs dokumentált eset, de hallottam, hogy az elmúlt két hétben két haláleset történt influenza-szerű megbetegedésből,” mondta Al-Khan. „Az, hogy a SARS vírussal vagy egy új korona variánssal állunk szemben nem tudom biztosan, de azt hiszem éppen ezért fontos, hogy az emberek értsék: a fontos dolgokra kell összpontosítani. Összpontosítsunk azokra a tényezőkre, amik a gyerek és a térség szempontjából fontosak, és ne a politikai kérdések felé fordítsuk minden figyelmünket. Nem akarnánk összekeverni a politikát az orvoslással, de mégis ez történik, mert a dominó-elv itt is érvényesül.”
A dominók pedig nem állnak meg a tengerparton. Elmúlt az idő, amikor egy külföldi járványkitörés csupán egy orvosi szaklapban megjelenő hír volt. Ami a világ egyik szegletében reggel megtörténhet, estére az óceán túlpartján járhat.
Az új vírus már az Egyesült- Királyságban is megjelent, ahol eddig egy megerősített halálesetről lehet tudni Birmingham városában. Szerencsére a betegség nehezen terjed emberről emberre.





Globális azonosító rendszert a világnak





Mi lenne, ha minden újszülött automatikusan kapna egy digitális azonosítót? Létezik egy európai ország, ahol már használatban van egy ilyen kártya, amit az egészségügyi ellátáshoz, a banki ügyintézéshez, vásárláshoz és még a szavazáshoz is használhatnak az állampolgárok. A rendszer olyan sikert aratott, hogy hamarosan bárki, állampolgárságtól függetlenül is igényelheti.
A globalista elit szócsöveként ismert The Economist azt szorgalmazza, hogy az egész világon vezessék be az Észtországban működő „nemzeti azonosító rendszert”. A cikkbőlmegtudhatjuk, a módszer igazi „kiber álom” és számos problémára megoldást nyújthat:
Létezik egy hely a földön, ahol a kiber álom valósággá vált már. Észtországban minden lakos állampolgári joga a biztonságos, hitelesített személyazonosság. A kórház már az újszülött hazaérkezése előtt kiadja számára digitális születési anyakönyvi kivonatát, ami egyúttal egészségbiztosítását is automatikusan elindítja. A kicsi balti állam valamennyi 15 év feletti lakosa rendelkezik már digitális személyazonosítóval, amit az egészségügyben, az elektronikus bankoláshoz és vásárláshoz, vagy akár szerződések aláírásához, email üzenetek titkosításához, vonaljegy vásárláshoz és sok egyéb máshoz, például szavazáshoz használhatnak.



Észtországban már digitális azonosítóval lehet szavazni.
Észtországban már digitális azonosítóval lehet szavazni.
Az Economist szerint az észt kormány több millió, nem észtországi lakos számára is tervezi kiadni az azonosítót:
Észtország szeretné áthidalni a globális piacon létező óriási rést. Az idei év második felétől kezdve elkezdi nem észt lakosok számára is kiadni az azonosítókat és ezáltal egy globális, állami szabványon nyugvó digitális személyazonosító rendszer alapjait fekteti le. A kérelmezők egy csekély, 30-50 eurós díj ellenében, biometrikus azonosítóik rögzítése és a kötelező dokumentumok benyújtása után, megkaphatják az azonosító kártyát vagy annak mobiltelefonon rögzített virtuális megfelelőjét, amit a SIM kártya egyik külön, biztonságos modulján tárolnak.
Néhány jó ötlet sajnos mégsem terjed el igazán, mert túl kevesen fogadják el. 1,3 millió lakosával Észtország pedig csupán egy csepp a tengerben, még akkor is, ha ehhez hozzáadjuk azt a 10 millió további embert, akik bár nem lakosai az országnak, mégis kaphatnának ilyen azonosítót. Komoly változást hozhat ebben a helyzetben egy hamarosan hatályba kerülő új uniós szabály, ami előírja majd minden tagállam számára egymás digitális azonosítóinak elfogadását. Ez azt jelenti, hogy az észt azonosítóval rendelkezők bárhol legyenek is, az új azonosítóval igazolhatják majd személyazonosságukat az állami azonosítót elfogadó szolgáltatók felé, titkosíthatják üzeneteiket vagy intézhetik hivatalos ügyeiket az Európai Unión belül.
Az Economist tehát abban reménykedik, hogy Észtország mintaként szolgálhat az egész világ számára.
A kérdés természetesen, hogy valóban szeretnénk-e, hogy az állam még több hatalmat kapjon életünk felett?
Amennyiben idővel a digitális azonosító szükségessé válik a vásárláshoz, a banki ügyintézéshez vagy az egészségügyhöz, a kormány egyúttal hatalmat kapna az ilyen „előjogok” azonnali és egyszerű megvonására is.
Már ma is számos példát láthatunk arra, hogy miként él vissza az állam az különböző adatbázisokban felhalmozott személyes adatokkal. Nemrégiben például azért indult per az amerikai igazságügyi minisztérium ellen, mert hétköznapi állampolgárokat helyeztek a „terror adatbázisba” teljesen hétköznapi tevékenységekért, mint például online számítógép vásárlásért, vagy a vasútállomás nyilvános WC-je előtti várakozásért.
Tényleg ezen az úton akarunk haladni?
Arról nem is beszélve, hogy az azonosító kártyákat el lehet veszíteni, ellophatók és könnyen hamisíthatók, tehát a logikus lépés a folyamatban bizonyára annak népszerűsítése lesz, hogy kényelmünk és biztonságunk érdekében az azonosítót inkább hordjuk a bőrünk alatt.
Az idősebbeknek ez az elképzelés teljesen abszurdnak tűnik, a fiatalok azonban örülnek az ilyen újításoknak és még noszogatni sem kell őket. Önként teszik meg.
Ma már a tetováló stúdiókban és alagsori műhelyekben is kiborggá alakíttathatják magukat az emberek apró beültethető mágnesek és mikrochipek segítségével.
Biohekkereknek, kiborgnak vagy grinder-nek (daráló) nevezik magukat és minden egyes új beültetéssel az ember és gép fúziójának határait feszegetik.
Üdvözöljük a biohekkerek világában.
A testmódosítás világának peremén található ez a közösség és sokféle gondolkodásmódú, de igen lelkes követőket vonz. Van, akit csupán az új technológiákkal való kísérletezgetés érdekel, míg másokat a mágnesek és chipek konkrét funkciói csábítanak. (forrás)
Hogy tetszik?
Sajnos egyre inkább elmondhatjuk, hogy ez a vonal nem csupán a társadalom peremén élőket vonzza. Az LG például a gyerekeket szeretné követni:
Az elmúlt néhány év során számos technológiai cég állt elő hordható eszközökkel, amelyek célja útvonalunk vagy szívverésünk nyomon követése, vagy akár email üzeneteink továbbítása a csuklónkra.
Lehetséges, hogy gyerekeink elektromos nyomon követése a következő front?
Az LG szerda reggel mutatta be új KizON nevű csuklópántját, ami segít a szülőknek nyomon követni gyerekeiket. A KizON GPS, Wi-Fi és mobilinternet jelek segítségével azonosítja a felhasználó helyzetét valósidőben, majd az információt továbbküldi egy Android alkalmazásba.
Ne feledkezzünk el a Bill Gates által szponzorált fogamzásgátló chipről sem, ami 16 éven keresztül képes megakadályozni a terhességet és távirányítással szabályozható.
Akár készen állunk, akár nem, ezek a technológiák itt vannak. Egyelőre önkéntes alapon, de közeledik a nap, amikor se venni, se eladni, se munkát vállalni, se orvoshoz menni nem lehet majd nélkülük.
34815_6_1
Időkjelei: Ezek a technológiák szép fokozatosan egyetlen globális mátrixszá állnak össze, míg végül minden funkció (legyen az pontgyűjtés, fizetés vagy személyazonosítás) és információ egyetlen adathordozóra kerül. A kártyák és egyéb azonosítók számát minden fejlett országban csökkenteni és egységesíteni akarják. Magyarországon például Nemzeti Egységes Kártyarendszer néven fut a kezdeményezés. Mivel az átállás fokozatos és minden esetben a kényelmet, a biztonságot és persze a gazdaságosságot állítja előtérbe, hamarosan azon vesszük észre magunkat, hogy a végtermékkel már csak egyetlen gond lehet: elveszíthetjük vagy ellophatják, tehát biztonságos tároló helyet kell találni számára…








Az emberek gépesítése lehet a következő lépés



Forrás: news-herald.com
Könnyen előfordulhat, hogy a jövő világát az Amal Graafstra-hoz hasonló gépesített emberek népesítik majd be. A 37 éves férfi kulcs nélkül indítja autóját vagy nyitja a bejárati ajtót és jelszó nélkül lép be számítógépe felhasználói fiókjába. Eszközeit úgy programozta, hogy azok felismerjék a kezébe ültetett mikrocsipeket. A rizsszem méretű chipek remekül beváltak számára, ráadásul Dangereous Things, magyarul „veszélyes dolgok” nevű cégén keresztül már 500 másik embert is „felszerelt” a technológiával.
Az elkövetkezendő 10-20 évben a biotechnológia és az ember-gép interfészek gyors fejlődésének leszünk a szemtanúi,” jósolja Graafstra, aki könyvet is írt a technológiáról, és szerinte „a trend kitolja majd az „ember” szó jelentését.”
Számos technológiai óriás és kutató érdeklődését keltette fel a téma.
A novemberben nyilvánosságra került szabadalmi kérelem szerint a Google Motorola mobilitás ágazata egy olyan „elektromos bőrtetoválás” szabadalmaztatását kezdeményezte, amivel a felhasználó hangutasításokkal irányíthatja mobiltelefonját a tetováláson található mikrofon és vezeték nélküli adó segítségével.
Újságírói kérdésekre válaszolva a Google elmondta, hogy gyakran szabadalmaztatnak olyan ötleteket, amelyekből végül nem lesz termék, de Larry Page, a Google elnök-vezérigazgatója számos alkalommal elmondta, hogy az emberek elektromos eszközökkel történő kiterjesztése nagyon vonzó lehetőség számára.
A Mountain View által 2011-ben kiadott könyv a következőket idézi Pagetől:
Előbb-utóbb lesz egy implantáció, ami megadja a választ minden kérdésre, ami eszünkbe jut.”




Az agyi porszem implantátumok illusztrációja
Az ötlettel nincs egyedül. Az UC Berkeley kutatói idén júliusban adtak ki egy tanulmányt az úgynevezett „porszem implantátumokról, amelyek lényege, hogy egy egész hadseregnyi apró, porszem méretű szenzort ültetnének az agyba.” Első lépésként az apró áramkörök „csupán” információkat gyűjtenének az agyról, de Dongjin Sea, a kutatás vezetője elmondta, hogy a chiprajt idővel „különböző eszközök gondolattal történő irányítására vagy az agy működésképtelenné vált részeinek stimulálására használnák”.
Az implantátumok, okosgyógyszerek és elektromos tetoválások legtöbb tervezett felhasználása egyelőre orvosi jellegű.
Idén októberben például a Stanford orvosai egy Parkinson-kórban szenvedő ember agyába ültettek implantátumot, ami a beteg agyának „idegjeleit” rögzíti, hogy az információ felhasználásával egy olyan eszközt készítsenek, ami képes lehet a kívánt tevékenységekhez igazítani a jeleket elektromos impulzusokon keresztül.
Tavaly a Proteus Digital Health megkapta a hatósági engedélyt egy olyan okostabletta forgalmazására, ami mobiltelefon segítségével továbbítja a beteg legfontosabb életjeleit az orvosnak.
A technológiai óriás Intel is úgy gondolja, hogy mikrocsipjeik egy napon a lenyelhető eszközökben és implantátumokban is benne lesznek.
Sokan tartanak attól, hogy idővel a chip implantátumok kötelezővé válhatnak az egészségbiztosítás megkötéséhez vagy akár a munkavállaláshoz.
Miután egy Cincinnatibeli videó megfigyeléssel foglalkozó cégről kiderült, hogy kötelezővé tette alkalmazottainak a chipbeültetést, Joe Simitan kaliforniai szenátor törvénymódosító javaslatot adott be, amit 2008-ban el is fogadtak, megtiltva, hogy államában bárki ilyesmit követeljen alkalmazottaitól. Két évvel később, amikor Virginia állam képviselői hasonló javaslatot fogadtak el, egyes törvényhozók már a bibliai „Fenevad Bélyegeként” utaltak a chip implantátumokra.
Nem tudni, hogy a lakosság milyen arányban osztozik ezen a nézeten, de az Intel által decemberben közzétett felmérés szerint a 12.000 megkérdezett felnőtt 70 százaléka elfogadhatónak tartja, hogy a jövőben „ehető megfigyelőeszközök” segítségével kövessék nyomon egészségügyi állapotukat.
A Cambridge-i MC10 cégnek már szerződése van az elektromos tetoválás katonai verziójának gyártására és jövőre a lakosság számára is el akarják kezdeni a legfontosabb egészségügyi információkat figyelő tetoválás forgalmazását. Elsődleges célcsoportjaik a sportolók, a várandós anyák és az idősek.
A Nokia pedig olyan tetoválást fejleszt, ami egyrészt helyettesíti a mobiltelefon jelszavát, másrészt vibrál, ha hívás érkezik.
Az összes többi kütyüt azonban a bőr alá szánják.




Second Sight szem implantátumának illusztrációja
A Massachusetts-i MicroCHIPS cég nemrégen jelentette be, hogy egy olyan csípőmagasságba beültethető chipet tesztel, ami automatikusan adagolja a szervezetbe a csontritkulásban szenvedő betegek napi gyógyszeradagját. Februárban a Second Sight Medical Products szem implantátuma kapott hatósági engedélyt, amivel a betegek láthatják a szemüvegükön elhelyezett kamera által közvetített körvonalakat és mozgásokat.
A Dél-Kaliforniai Egyetem tudósai pedig egy olyan chipet tanulmányoznak, ami a demenciában vagy agykárosodásban szenvedők vagy agyvérzésen átesett betegek memóriáját állítja helyre.
A kutatók előtt álló legkritikusabb kérdések, hogy miként tudják az eszközöket működtető szoftvereket a mindenkori legújabb verzióra frissíteni, illetve a hosszú távú működéshez elengedhetetlen akkumulátorok kérdése sem megoldott egyelőre. Problémát jelenthet még a hekkerek elleni védelem is.
Ennek ellenére Eric Dishman, az Intel egészségügyi innovációs részlegének vezetője, biztos benne, hogy ezek az eszközök hamarosan a mindennapi élet részei lesznek.
A tárgyak egész ökoszisztémája lesz majd a testben,” jósolja. „Ez az igazi személyre szabott orvoslás.”
Időkjelei: Fontos észben tartani, hogy a fent említett fejlesztések először mindig orvosi céllal, a betegekért indulnak, illetve a lakosság felé ezt hangsúlyozzák, de tapasztalatból tudhatjuk, hogy sajnos idővel a felhasználási terület kiterjed a föld lakosságának egyre szorosabb megfigyelésére és irányítására. Nem tudjuk, hogy a Bibliából ismert Fenevad Bélyege pontosan milyen rendszer lesz, de egyre inkább látható, hogy a bevezetéséhez szükséges technológiai feltételek már ma is adottak.
És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” Jelenések 13:16-18








Gondolattal irányított okos-otthonokat jósol a Facebook játék



Forrás: Activist Post
A napokban több hír is érkezett a Google háza tájáról. Az egyikből megtudtuk, hogy a cég 3,2 milliárd dollárt, vagyis közel 700 milliárd forintot fizetett egy olyan cégért, amelynek gyakorlatilag 2 terméke van: egy termosztát és egy füstjelző, amelyekkel azonban reményei szerint “betörhet” a lakásainkba, ráadásul maguktól tanuló okoskészülékeken keresztül. A másik hír szerint pedig a könnyek vércukorszintjét mérő okos kontaktlencsét fejleszt cukorbetegeknek.
További bizonyítékkén arra, hogy miért gondolja a Google és más hasonló cégek, hogy a jövő (és a jelen) megfigyelési és társadalomirányítási módszereit az emberek nagy része elfogadja majd, az idei CES látogatói egy érdekes játékban vettek részt, a világ legnagyobb technológiai cége, az IEEE által kifejlesztett „Mi jön most?nevű Facebook játékon keresztül.
Melyik technológia lesz a következő? 1. Beszélő eszközök, 2. Panel nélküli eszközök, 3. Gondolattal irányított eszközök
A jövő itt van, és ahogy az alábbi sorokból látni fogjuk, a gondolattal irányított eszközök ennek szerves részét képezik.
A jövő trendjeinek megjósolására tervezett játékban résztvevők 42 százaléka nem elégedne meg egy automata „előrejelző otthonnal”, amelyben a tárgyakat igényeik szerint lehetne programozni. A játékosok ezen hányada inkább gondolattal irányítható eszközöket akar.
Dean Aslam, az IEEE (Villamos- és Elektronikus Mérnökök Intézete) tagja és a Michigani Állami Egyetem informatika professzora, a következőket mondta:
Különböző hordható, nem tolakodó, agyhullám és izom érzékelőkkel felszerelt mikrorendszerek segítségével képesek leszünk bizonyos mintákat és gondolatok úgy beállítani, hogy azokkal bekapcsolhassunk dolgokat. A ventillátort, gépeket vagy a lámpákat például. Ha fázik az ember, nem kell mást tennie, mint kétszer kacsintani a bal szemével és máris feljebb állította a termosztátot. Ha valaki elalszik anélkül, hogy kikapcsolta volna a tévét vagy eloltotta volna a lámpát, nem kell aggódnia, mert amint érzékelik, hogy elaludt, a szenzorok automatikusan lekapcsolnak mindent.” (forrás)
Az eredmények láttán a játék fejlesztője arra a következtetésre jutott, hogy a jövő kütyüje TE magad vagy. Az IEEE úgy értelmezte az eredményeket, hogy az emberek nem állnak készen arra, hogy teljesen autonóm rendszerekre bízzák magukat, hanem inkább maguk irányítanák a körülöttük lévő tárgyakat. Például:
A résztvevők szerint egyetlen dolog van, ami jobb, mint egy alkalmazás, ami közli a kávéfőzőnkkel, hogy ideje megfőzni a reggeli kávét, mégpedig ha az agy közli ezt az információt a géppel. A résztvevők 42 százaléka úgy gondolta, hogy a jövő háztartásai gépei gondolattal irányíthatóak lesznek.
Bár első hallásra pozitív fejleménynek tűnhet, hogy az emberek nem akarják kiadni az irányítást a kezükből, az általános rövidlátás mégis elég aggasztó. Gondoljunk csak bele. Olyan mintha azt mondanánk, hogy azért mert én döntöm el, hogy milyen alkalmazásokat telepítek a telefonomra, akkor az az alkalmazás teljesen az én tulajdonom és pontosan úgy fog működni, ahogy azt én akarom, anélkül, hogy személyes adataimat összegyűjtené, rögzítené és általam ismeretlen célokra továbbítaná. Az elmúlt egy évben talán mindenki eleget hallott a megfigyelési botrányról ahhoz, hogy ezt a feltételezést további magyarázat nélkül naivnak mondhassuk.
Tehát ismerve, hogy milyen mértékben folyik az emberek személyes adatainak gyűjtése és rögzítése, tényleg közvetlen utat akarunk nyitni az agyunkba?!
A mobiltelefonokhoz hasonlóan az agy-gép interfészek is kétirányú utcának számítanak. Bár a játékban résztvevők úgy érezték, hogy különleges hatalmat kapnak, ha a gondolataikkal irányíthatnak eszközöket, ez nem egyéb, mint az agykontrol hagyományos értelmezésének a megfordítása és az elit által alkalmazott számos pszichológiai befolyásoló technikák egyike.
A jövő agykontrollja lemond a média és a politikai segítségével közvetetten végrehajtott tudatmódosításról, felhagy a tudatmódosító drogokkal és környezeti mérgekkel. A jövő agykontrollja pontosan olyan lesz, mint a fokozatosan kialakuló okos-otthonok és okosvárosok, amelyek végső célja az okostársadalom felépítése. Milyen ironikus elnevezés! Ez már a digitális elme közvetlen programozása lesz, az éppen kiépítés alatt álló kétirányú interfész-rendszeren keresztül.
Erről beszél a technokrata elit. Ezért a hihetetlen befektetések a két behemót, a Google és a Microsoft háza táján, a kiterjesztett valósághoz szükséges technológiák terén, ami nem mellesleg a másik legfontosabb trend az idei CES kiállításon. A gondolattal irányított számítógépek, tabletek, telefonok, videójátékok és egyebek már megérkeztek. Az elme és az érzékek módosítását célzó közvetlen kísérletek előkészítik az embereket az ilyen jellegű manipulációk elfogadására az élet más területein. Az adatok fogadása és továbbítása más értelmet nyer. Minden kétirányú tevékenységet rögzítenek majd a technológiai cégek, az adatokat pedig továbbítják az állami adatbázisokba.
Maga a Facebook is befektet a mesterséges intelligencián alapuló technológiákba és épp a napokban nevezte ki Yaan LeCun-t, a New Yorki Egyetem munkatársát, hogy a cég ilyen irányú erőfeszítéseit irányítsa.
A spekulációk szerint a Facebook erőfeszítéseinek célja a mesterséges intelligencia terén, hogy kihasználja a rendelkezésére álló hihetetlen mennyiségű fogyasztói adatot egy intelligens kereső és válaszoló szoftver kifejlesztésére, ami úgy beszél majd a felhasználókkal, mint a Star Trekből ismert számítógépek. (forrás)
Ahogy LeCun az alábbi bejátszásban (angol nyelven) elmagyarázza, amit ma a legtöbben egyszerű internetes tevékenységként látnak, már mesterséges intelligenciának nevezhető. Ilyenek az online keresések, a piacterek személyre szabott termékjavaslatai, vagy a Google által megjelenített hirdetések. De ezeknek a viselkedéseknek az előrejelzése, hogy a Star Treknél maradjunk, a végső frontvonal.
Elsőként és elsősorban természetesen az újítás trendi és kényelmi előnyeit adják el az embereknek, az egészségügyi és biztonsági felhasználási lehetőségekkel megspékelve. (Az alábbi linken 8 olyan gondolattal irányított technológiáról olvashatunk, ami már ma is létezik: link.)
A gondolattal irányított drónok, robotok, gördeszkák, számítógépek, sőt emberek már itt vannak.
Látva, hogy milyen ütemben fejlődik a „dolgok Internete” és, hogy milyen erős a vágy az emberi agy és a számítógépmátrix összekötésére, nem lehet messze az a nap, amikor elkezdenek az agy tartalmának feltöltésével kísérletezni.
Tudva, hogy ezeket az alacsonyabb rendű rendszereket mennyi féle módon képesek megfigyelni és feltörni, vajon az agy mentes lenne ettől, illetve a külső módosítás lehetőségétől? Tényleg erre szavazunk?





Japán módosította alkotmányát, hogy

csatlakozhasson a globális drón

fegyverkezési versenyhez



drone_japanForrás: Activist Post
Egyes jóslatok szerint az Egyesült Államok törekvése a drónok által végzettmegfigyelési technikák kifejlesztésére új fegyverkezési versenyt fog elindítani a világon, amely eredményeként a disztópikus jövő merényleteit vagy háborús támadásait is drónok hajtják majd végre, miközben mikro robotok egész raja figyel mindent és mindenkit.
A Washington Post 2011 júliusában a következőket írta:
Legalább 50 ország vásárolt már megfigyelő drónokat, míg mások saját fejlesztési programok indítását jelentették be ugyanezen eszközök felfegyverzett változatainak megépítésére, ugyanis az Egyesült Államok kivételével egyetlen nemzet sem árusít fegyverrel ellátott drónt.
A megfigyelési drónnal rendelkező országok száma mára 90-re emelkedett, illetve az Egyesült Nemzetek is saját drón flottát mondhat magáénak. A felfegyverzett drónok terén is változott a helyzet. A becslések szerint legalább 20 ország rendelkezik pilóta nélküli repülő harcászati járművel.
Legutóbb pedig Japán is csatlakozott az új fegyverkezési versenyhez, mégpedig olyan elszántan, hogy alkotmányát is megváltoztatta az új technika akadálytalan bevezetéséhez.
Mára a verseny elérkezett arra a pontra, hogy már nem a drónok birtoklása, hanem a flotta nagysága, az eszközök pusztító ereje és a beépített autonóm funkciók minősége és ezen keresztül a bolygónk feletti hatalom mértéke számít.
Defense One arról számol be, hogy Japán lazított a saját alkotmánya által lefektetett szabályokon, hogy a drónok határain kívül is bevethetők legyenek. Ez a lépés a Kína és Japán között a Senkaku szigetek miatt fennálló feszültség miatt is aggályos.
Japán virágzó drón programjának egyik kulcsfontosságú hosszú távú célja volt, hogy pilóta nélküli gépeit külföldön is bevethesse, mondta az IHS Jane vezető elemzője. Egészen a múlt hónapig azonban ez illegális lett volna a nemzet pacifista alkotmányának 9. szakasza szerint, ami kifejezetten tiltja az ellenséges magatartást.
Júniusban, Abe Sinzó, japán miniszterelnök nagyobb hatalmat biztosított országa honvédelmi erői számára a japán alkotmány „béke záradékként” ismert 9. szakaszának hatálytalanításával. Egy kabinetdöntés segítségével Abe Sinzó átértelmezte az érintett szakaszt, hogy ezáltal a japán hadsereg komolyabb erőket vethessen be külföldön. A lépéssel a miniszterelnök megkerülte az alkotmánymódosításokhoz szükséges parlamenti referendumot.
Erről mennyi szó esett a főáramú médiában? Nem sok.
Mindenesetre Japánban igen nagy port kavart a lépés:
Több százezer japán állampolgár gyűlt össze a miniszterelnök hivatalos rezidenciája előtt, Tokió központjában pedig egy férfi felgyújtotta magát, a lépés elleni tiltakozásul. A japán média is egyöntetűen elítélte a döntést. Abe Sinzó, fittyet hányva a tiltakozásokra, haladt továább a kijelölt úton, kijelentve, hogy eljött az idő a törvény újraértelmezésére. Egy sajtótájékoztatón a miniszterelnök azt mondta, hogy Észak-Korea rakétaprogramja és Kína terjeszkedési törekvései elegendő indokot szolgáltatnak a lépésre.
A döntést az Egyesült Államok is támogatja, amit mi sem bizonyít jobban, minthogykét Global Hawk nagy hatótávolságú megfigyelő drónt is küldött egy Japán északi részén található bázisra, komoly felháborodást váltva ki az észak-koreai és a kínai vezetőségben.
A mai politikailag bizonytalan időkben a lépés könnyen kiterjedt konfliktus kirobbanásához vezethet.
(A Defense One szerint 10 éven belül minden ország rendelkezik majd felfegyverzett drónokkal.)





Fokozott háborús felkészülésre szólították

fel a Kínai Népi Felszabadító Hadsereget



Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen;” – Máté 24:6-7
Forrás: Voice of America
Miközben Kína és Japán között egyre erősödik a feszültség, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg, a főparancsnokság által kiadott kiképzési direktívában azt az utasítást kapta, hogy készüljön háborúra.
A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg és a Kínai Népi Fegyveres Rendőri Testületek legfőbb feladata felkészülni és megnyerni a csatákat. Ennek fontos része az éles ütközetekre történő komoly gyakorlatok lefolytatása és a magasan kiképzett, modern technikákban jártas állomány létrehozása,” idézi a direktívát a Népi Felszabadító Hadsereg hivatalos lapjának angol verziója. A direktívát „Utasítások a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 2013-as katonai képzésére” címmel adták ki.
A korábban kiadott direktívák többnyire a hadsereg egyes ágai közötti koordinációra összpontosítottak, így a legújabb utasítás erős szóhasználata különösen szembetűnő.
Ami különösen figyelemre méltó, hogy a harci készülődésre való felszólítás egy konkrét kínai kifejezést használ,” mondta Taylor Fravel, az MIT egyetem kínai külügyi szakértője.
Dél-Kína Morning Post cikke szerint a „dazhang” kifejezés „háború vívását” jelenti. A kifejezés a tavalyi direktívában nem szerepelt.
Bár a hivatalos direktíva nem említi Japánt, egy arról szólókommentár, ami szintén a Népi Felszabadító Hadsereg hivatalos lapjában jelent meg, egyértelművé teszi, hogy az ellenség Japán lenne.
A kommentár, a Szenkaku-szigetek körüli egyre erősödő feszültségre hivatkozva azt állítja, hogy az Abe Sinzo vezette új japán kormány azon mesterkedik, hogy Vietnamot, a Fülöp-szigeteket és más kelet-ázsiai nemzeteket is bevonjon a konfliktusba, hogy „sakkban tarthassák Kínát”.
Japán védelmi erői rendszeres hadgyakorlatokat tartanak a Szenkaku-szigetek körüli konfliktusra összepontosítva és azzal dicsekednek, hogy figyelmeztető lövéseket adnak le a kínai megfigyelőhajókra,” írja a kommentárban Guo Jianyue, a lap egyik rangidős újságírója. „A Kína és Japán közötti konfrontáció a vizek kölcsönös légi megfigyeléséről háborús fenyegetéssé erősödött, amire nem sok példa volt a II. Világháború óta.”
Az erősödő háborús retorika ellenére, Allen Carlson, a Cornell Egyetem docense úgy gondolja, hogy a nyilatkozatok csupán erőfitogtatásnak tekintendők Kína részéről.
Én még mindig úgy gondolom, bár előfordulhat, hogy tévedek, hogy ennek jelentős része csupán blöff, annak is a szélsőséges formája, és így természetesen fennáll a veszély, hogy ennek ellenére komoly konfliktussá eszkalálódhat. Ez azonban még nem hadüzenet vagy közvetlen katonai akció,” mondta.
Carlson professzor hozzátette, hogy Kína 1979 óta nem vett részt semmilyen hosszabb vagy komoly közvetlen katonai konfliktusban.
Természetesen a múlt tettei nem garantálják a jövő kimenetelét, de amíg ezt a vonalat nem lépik át, fenntartom, hogy Kína nem szándékozik ennél messzebb menni.”









Véget vet az életének - Orbán háza előtt



Egy végsőkig elkeseredett olvasónk kisemmizett állampolgárként úgy döntött: elég volt az életét romba döntő fideszes vezetés össztüzéből, az igazságkeresése eltussolásából, a politika mindenen átgázoló gengszterizmusából. Augusztus elsejétől éhségsztrájkba kezd Orbán Viktor háza előtt s míg öntudatánál van, így tiltakozik a jelenlegi Fidesz-kormány tevékenysége ellen.

Hajdu Attila végleg elszánta magát. Amennyiben a miniszterelnök vagy a TEK közbe nem lép, Orbán XII. kerületi háza előtt kíván véget vetni az életének. Az elkeseredett ember részletes vallomásáról hamarosan olvashatnak az oldalunkon, miután csak a Fővárosi Hírhatárnak nyilatkozott az okokról, amik erre az elhatározásra késztették. Addig a szerkesztőségünkhöz előzetesen eljuttatott felhívását közöljük az 1988-ban még Fidesz-alapító tag Hajdu Attilától. 
"2014. augusztus 01.-től teljes éhségsztrájkba kezdek, melyet kizárólag Orbán Viktor miniszterelnök irányába megfogalmazott kérésem teljesülése esetén függesztek fel. Éhségsztrájkom első hónapját visszavonultan végzem, majd annak megnyilvánuló jelei után, 2014. szeptember 01. -én jelölöm meg Orbán Viktorhoz intézett kérésemet. Ezt követően a miniszterelnök háza, illetve az ország háza előtt a Kossuth téren felváltva demonstrálok mindaddig, amíg kérésem nem teljesül. Éhségsztrájkomat Orbán Viktor lemondása is megszakíthatja, mely kérésem teljesítésének elmaradása esetén erkölcsileg és politikailag egyaránt indokolttá válik.

Célom meghiúsulása esetén, nyilvános demonstrációmat az éhezés következtében megváltozott élettani állapotom kritikussá válása esetén megszüntetem, mert életem megmentését vagy pusztulását kizárólag a megjelölt kérésem teljesülése, elmaradása, esetleg a miniszterelnök lemondása révén Orbán Viktor döntéséhez kötöm, így szeretném elkerülni kórházba szállításom olcsó lehetőségét.

Korábbi, egyben utolsó munkaviszonyom alatt büntetőfeljelentést tettem a FIDESZ politikai irányítása alatt álló, Budapest I. kerület Budavári Önkormányzatnál tapasztalt közpénz elleni bűncselekmény miatt. A rendőrség a nyomozást eltussolta, állásomból elbocsájtottak, munkaügyi peremet politikai irányítás alatt álló bíróságok előtt jogerősen elvesztettem. Mindeközben megkíséreltek elmebeteggé nyilvánítani, ennek részeként rendőrségi erőkkel lakásomból egy elmegyógyintézetbe szállítottak, ahonnan több heti fogva tartás után, csak jogvédők segítségével szabadultam. Elmebeteggé nyilvánításom súlyosan törvénysértő folyamatát, csak a Kúrián sikerült megállítani, mely még 2012 elején történt, így gyanítható, hogy a jogállam intézményrendszerének időközbeni felszámolása után, ez ma már ott sem sikerülhetne.

A közpénzek védelme okán elszenvedett személyes hányattatásom nem oka, pusztán példázata elhatározásomnak. Az evilági élet az ember egyik legfőbb értéke. Ellenben adódhatnak helyzetek, mikor az élet alattomos pusztítóinak leleplezése érdekében, áldozatra van szükség. Ilyen alattomos pusztító az is, aki egy nélkülözéssel teli, reményvesztett országban, ahonnan százezrek menekülnek el a megélhetés lehetőségének hiánya miatt, közpénzből luxus stadiont épít saját falujába és volt kollégiumtárs és egyéb falubeli strómanokon keresztül döbbenetes magánvagyont halmoz fel közjavainkból. Ilyen alattomos pusztító, aki közpénzeket játszik át pártvagyonná, bűncselekmények árán elorozza a rendszerváltás óta kifosztott ország még megszerezhető gazdasági pozícióit. Tetteinek egyetlen mozgatóereje a hatalomban maradás tartós biztosítása.

Éhségsztrájkom befejezése érdekében Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett kérésem nem saját életem, hanem Magyarország jövőjének megmentését igyekszik elérni, mely kérés a közpénzek és közjavak Orbán Viktor általi kezelésére fog irányulni.

A megoldást nem Orbán Viktortól, hanem honfitársaimtól várom még akkor is, ha érezhető módon apátiába süllyedve tengetik napjaikat. Nem feledkezhetünk meg arról a felelősségről, hogy milyen országot hagyunk örökségül a jövő nemzedékeire, akik gyermekeink és unokáink. Erre a felébredésre kívánok lehetőséget biztosítani éhségsztrájkommal demonstrálva azt, hogy miként én elfogyok napról napra, úgy fogy el a remény hazánk jelenének és jövőjének megmentésére.

Hajdu Attila
Budapest"



Kétharmados népirtás itt és most 


2014.07.24. 09:29 
Edgar Swan

Nem tisztelt Orbán Viktor!

Nem a magam nevében írom ezt a levelet, de mégis a magam nevében.

Mindenki nevében, aki nem tudja ezt megtenni.

Van egy család.

Három felnőtt.

Az apa néhány hónapja veszítette el az állását, 50 évesen.

Leépítették, mert kellett a hely az ismerősnek.

3 hónapig kapott álláskereső támogatást, már nem kap azt sem.

Csontsovány, gyomorfekélyes, fásult.

Az anya egy nem működő Kft. résztulajdonosa, amiből nem tud szabadulni.

Ő sem segélyt, sem egyéb juttatást nem kap.

Pánikbeteg, a folyamatos stressz felőrölte.

A fiuk felnőtt, pénzhiány miatt abba kellett hagynia az egyetemet.

Ő sem kap ellátást.

Kényszerbeteg, pánikbeteg.

Nincs jogosítványuk, nem tudnak angolul, nem fiatalok, nem megváltozott munkaképességűek, nem nappali tagozatos diákok, nincsenek már- és még védett korban.

Nem találnak munkát.

Sehol, semmit.

Ezer önéletrajzot szétküldtek, naponta tucatnyi hirdetésre jelentkeznek.

Sem gyárba, sem idénymunkára, sem sehová nem kell egyikük sem.

Nincs pénzük telefonra, sem buszjegyre, bérletre.

Rájuk záródott a lakásuk négy fala.

A lakás, ami már nem az övék.

A bank elárverezte, a bank által létrehozott Kft. megvásárolta. Féláron.

Nem tudják, mikor lakoltatják ki őket, nem tudják, hová fognak menni.

A házaspár ledolgozott 25-30 évet az életéből, most mégis éheznek.

Tényszerűen, konkrétan fizikailag éheznek.

A fiuk tegnap elájult. Mert meleg van. Mert napok óta nem evett.

Ő sem, a szülők sem.

Ma, itt éheznek.

Haldokolnak.

Nem lusták, nem segélyt akarnak, nem adományt.

Nem diplomások, nem kiemelten támogatott munkavállalók.

Egyszerű, hétköznapi emberek, akik dolgoznának bármit, nem válogatnak.

Mégis éheznek.

Ha talál valamelyikük munkát, a bank viszi a fizetést. Mindet, az utolsó fillérig.

Ez így rendben van? Lehet a fél fizetést a munkáltatónál letiltani, a maradékot inkasszálni?

Nincs kiút, nincs megoldás.

Semmi sincs.

Egy kiló liszt, egy csipet só, egy kanál olaj sincs.

Budapesten élnek, Budapesten haldokolnak.

Nincs földjük, ahol a minimális dolgokat megtermelhetnék. Egy cserépnyi földjük sincs.

Kecske sincs.

Közmunka sincs.

Remény sincs.

Holnap sincs.

Már ma sincs.

Miniszterelnök úr!

Hány ilyen család, hány ilyen egyedülálló van ebben az országban?

Mi lesz velük?

Halálra vannak ítélve?

Tényleg nincs rájuk szükség? Értéktelenek? Pusztulniuk kell?

Nem lehet bérlakásokat biztosítani, munkát adni nekik?

Mi marad számukra?

A szociális temetés?

Egyik elkaparja a másikat?

És a végén mi van?

Az utolsót ki fogja eltemetni?

Valóban ennyire gazdag ország lennénk, hogy szemétre dobunk életeket?

Ennyire szegény ország vagyunk?

Ilyen utolsó, aljas, gyilkos nép vagyunk?

Öngyilkos nép?

Miniszterelnök Úr!

Nem írhatok az elmúlt nyolc évnek, sem más politikai pártoknak.

Most és itt az Ön szava a törvény, az Ön kormánya az egyetlen.

Az Ön felelőssége, dolga és feladata gondoskodni arról, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő.

Öt éve az Ön megkerülhetetlen, tagadhatatlan felelőssége.

Vállalnia kell ezeknek az embereknek és a többi, hasonló helyzetben tengődő, vegetáló, haldokló embernek a felelősségét.

Ezt soha, senki nem fogja levenni az Ön válláról.

A kétharmad felhatalmazta önöket erre?

Ez szociális katasztrófa.

Ez népirtás.

Nem várok választ a levelemre.

Azonnali cselekvést várok, kérek, követelek.

Ön és kormánya minden tagja keljen és feküdjön azzal a tudattal, hogy miközben reggeliznek, autóba ülnek, lobbiznak, alkut kötnek, nyaralnak, este betakarják a gyereküket, megisznak egy sört, aludni térnek, közben emberek küzdenek a kilátástalansággal, emberek éheznek és emberek halnak meg.

Most és itt, a fülkeforradalom és a kétharmad országában.

Nincs kire tolni a felelősséget, csak egymásra mutogathatnak.

Öt éve romlik a helyzet és semmit nem tesznek ellene.

Ez nem a ballib hazugsága, nem demagógia, nem külföldi ármánykodás.

Tény.

Valóság.

A Fidesz valósága. 


Bejelentés: Az amerikai műholdas felvételek azt
bizonyítják, hogy a maláj gépet az ukrán hadsereg lőtte
le 



A díjnyertes újságíró forrása szerint Washington hazudik a tragédia felelőséről. Az AP hírügynökség ismert újságírója, Robert Perry közli, hogy a felderítésnél dolgozó informátora állítása szerint az USA-nak vannak olyan műholdfelvételei, amik azt bizonyítják, hogy a maláj légiforgalmi társaság gépét az ukrán hadsereg lőtte le. Bár még nem történtek meg a szükséges vizsgálatok, az utóbbi napokban a nyugati média csupán az "oroszbarát felkelőkre" mutogat, mint egyedül lehetséges elkövetőkre. Perry hírforrása ennek ellenkezőjét állítja. 

Perry hírforrása régebben már több alkalommal adott pontosnak bizonyult információkat hasonlóan kényes helyzetekről. Most azt közölte, hogy az USA felderítő szervezeteinek részletes műholdfelvételei vannak arról a rakéta ütegről, amelyik kilőtte a halálos rakétát, s ez az üteg az ukrán kormányerők által ellenőrzött területen áll, a kezelők az ukrán hadsereg uniformisát viselik.

A hírforrás hozzátette, hogy a CIA elemzői egyenlőre nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a kilövőállás mellett álló gyalogosok hasonló öltözetet viselő keleti felkelők, de kezdettől fogva a ráutaló jelek alapján ukrán kormánykatonáknak tartják őket. Van olyan feltételezés is, hogy a katonák nem voltak szolgálat ellátására alkalmasak, ittasak voltak, a felvételen ugyanis szétdobált üres sörösüvegek láthatóak. Bár a kormánypárti sajtó (is) igyekszik tagadni minden olyasmit, ami kételkedik a hivatalos verzióban, azaz abban, hogy felkelők felelnek az incidensért, Perry mindenkit (elsősorban ellenfeleit) emlékeztetett arra a fontos szerepre, amit az Associated Press és a Newsweek játszott az Iran-Contra botrány feltárásában. (Iran-Contra botrány: az iraki-iráni háború idején tört ki. Az USA akkor a lehető legrosszabb viszonyban volt Iránnal. A CIA minden erővel támogatta a nicaraguai kontrákat, de a Kongresszus nem adott pénzt erre, s természetesen tiltotta az Iránnak történ ő fegyvereladást. Néhány kormánytisztviselő mindkét tiltást megszegte: fegyvert szállítottak Iránnak, a kapott pénz a kontrákhoz vándorolt. Egy ezredest börtönbüntetésre ítéltek, akiből természetesen rövidesen nemzeti hős lett - akár a My Lai-i tömeggyilkos szakaszparancsnokból...a ford.) Perrynek az a tevékenysége, amit az ügy tisztázásának érdekében végzett, s amiért megkapta a Polk Award díjat, alapot ad arra, hogy informátorának közlései komoly figyelmet érdemelnek. 
 
A "Buk" rakétarendszer

Az amerikai és az ukrán kormányzat továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a tragédiáért a Moszkva által támogatott szeparatisták felelősök, azt bizonygatják, hogy "Buk" rakétarendszerrel lőtték le az utasszállítót. Mindennek ellentmond Vitalij Jarema, ukrán főügyész, aki kijelentette:
"A katonák, amikor a katasztrófáról, a gép lelövéséről jelentettek az elnöknek, elmondták, hogy a terroristáknak nincs "Buk" kilövőállványa."
Az üggyel kapcsolatos, hogy audio-szakértők, akik megvizsgálták az ukrán felderítés által terjesztett hangfelvételt, ami az oroszbarát felkelőket vádolja az MH17 elleni rakétatámadással,arra a következtetésre jutottak, hogy a felvétel hamisított.

"A felvétel második részét három darabból vágták össze, de egy egységként tálalták. A spektrális- és az időelemzés kimutatta, hogy a párbeszédet előbb részekre vágták, majd ezután montírozták. A felvételen levő rövid szünetek igen sokat mondóak, a hangfájlon megmaradt ideiglenes jelek pedig arra utalnak, hogy a dialógust néhány különböző részből vágták össze" - véleményezik a szakértők.

(Vádaskodásokon és szankciókon túl semmi konkrét bizonyítékot nem találtam a "terroristák" bűnösségére, holott Kerry már napok óta regéli, hogy műholdas bizonyítékai vannak. Powel siralmas ENSZ-ben előadott Irak elleni "bizonyítékai" jutak eszembe. Pár éve az akkori CIA igazgató nyilatkozott a Powel kezébe adott "dokumentumról": "A felderítési adatoknak alkazmazkodniuk kellett a politika kívánalmához...a ford.)

forrás: 
infowars.hu (USA); Paul Joseph Watson kontrollblog.com 

LELŐTT GÉPEK ÉS EGYEBEK 



1975. szeptember 30-án a Malév TU-154-es gépét az izraeliek Bejrút közelében lelőtték.A "hatóságok" nem engedélyezték a gép roncsainak és halottainak felszínre hozását. Ma is ott vannak a tenger fenekén. Megbüntették Izraelt?

Az Irán Airlines 655-ös járatát lelőtte az USS Vincennes rakéta cirkáló a perzsa öbölben. A gép Irán légterében repült. Menetrend szerinti járat volt, a kijelölt légifolyosóban. Megbüntették az USA-t?

Az izraeli légierő gépei megtámadták az USS Liberty elektronikus megfigyelő hajót 1967 június 8-án, amely tisztán meg volt jelölve, mint az amerikai haditengerészet egysége. 34 Katona meghalt, 174 megsebesült. Megbüntették Izraelt?

Mi történt az szőrén-szálán eltünt Maláj Airlines flight 370, Boeing 777 gépével, amelyet Ausztrália körül kerestek? Amikor a kém szatelliták hemzsegnek a Föld körül, katonai és civil radarok pásztázzák a földgolyót. Nem találják, vagy nem akarják megtalálni? Hol van?

A most lelőtt Maláj Airlines flight MH17, Boeing 777 gép miért repült a rendes utvonalától északra, a háborús zóna fölött? A pilóták nem hallottak az előttük lelőtt ukrán gépekről? Miért nem irányították a szokásos déli légi folyosóra? Vagy tán csalinak használták, mint a KAL 007 gépet a Szovjet idejében (April 20, 1978,)?

Még az a jó, hogy mindenki hazudik ebben az ügyben is. Ha minden jól megy, a "világkormány" felhasználja ezt az esetet a harmadik világháború kikényszerítésére is. Lassan eljutunk oda, hogy a nyugati médiának egy szavát sem tudjuk elhinni és rákényszerülünk a független "szélsőséges" hírszolgálataik híreire.

Ilyenkor visszagondolok Gyula bácsira, aki már tiz (10) éves koromban mondta: "Nem nagy baj, ha már újságot olvasol, de gondolj arra, hogy amit az újságok írnak, annak sokszor még az ellenkezője sem igaz." Bölcs ember volt!
Umbraavis
2014, július 22 


Miért ez a nagy hangzavar az atlantista baromfiólban? 


Kassai Ferenc 2014.07.22 18:39 
Hídfő.net

Valaki lelőtt egy repülőgépet. Hogy ez hányadik a repülés történetében, azt senki nem tudja, de mindenesetre jóval a százezer fölött lehet. Békeidőben is hullanak a gépek, úgy a kicsik, mint a nagyok. A szóbanforgó gépet viszont háborús társég felett lőtték le, ezért teljességgel érthetetlen az a média- és politikai hisztéria, amely ezt az eseményt az atlantista térfélen kíséri.

Már csak azért is, mert senkit nem érdekel az a közel háromszáz halott, különösen a szíriai, a palesztin és az ukrajnai mészárlások idején, ahol úgy hullanak az emberek, mint ősszel a legyek. Igaz, hogy ezekben a tömeggyilkosságokban a főszereplők az atlantisták. A gép lelövésével egy időben Izrael katonai agressziót hajtott végre Gáza ellen, melyben a gépen meghalt három kisgyermekkel szemben több mint hetven kisgyermek halt meg a bombák és a gránátok okozta pusztításban (és több száz felnőtt). Ez a természetellenes fajtalankodók, a pedofilok, a torzszülöttek és a kretének díszes társaságát (az atlantista vezetőréteget) nem érdekli, mert ott normális emberek halnak meg és ez egy torzszülöttnek kész nyereség.

Mi lehet ennek a furcsa hozzáállásnak az oka? Miért fenyegetőzik a kenyai pávián, miért beszél hülyeségeket a NATO félkegyelmű főparancsnoka, az angolok USA-lakáj miniszterelnöke és minden rendű és rangú atlantista funkcionárius Putyin nagy horderejűnek ígérkező moszkvai beszéde előtt? Akik arra tippelnek, hogy ez egy háborús hisztériakeltés, nagyot tévednek. Ha háborút akarnának, már ott harcolhatnának Ukrajnában, az első vonalban. Hogy mit szólna ehhez a világ közvéleménye? Ahogy eddig sem érdekelte őket, sem Koreában, sem Vietnamban, vagy Szerbiában, de még Irakban és Afganisztánban sem, akkor most miért számítana náluk ez bármit is.

Ezt a nagy hangoskodást csak az értheti meg, aki tudja azt, hogy mi történik a baromfiólban, ha ott megjelenik a róka. A libák gágognak, a kacsák hápognak és a tyúkok rikácsolnak, a róka pedig hallgat. Majd miután felmérte a helyzetet, villámgyorsan cselekszik. Szállnak a tollak, vergődnek az áldozatok, a róka meg teszi a dolgát egészen addig, amíg halálos csönd nem lesz a baromfiólban. Miért visít a sok baromfi? Félelmében, halálos rettegésében.

Ezért visít az atlantista népség is. A hamburgerzabáló, kábítószerező buzikból álló hadseregeik még soha igazi háborúban nem győztek. A második világháborút az oroszok megnyerték nekik, és azóta sehol egy fikarcnyi győzelem sincs. A háborúban mindig az győz, aki rá tudja kényszeríteni az akaratát az ellenségére. Hát ez az, ami eddig soha nem sikerült az atlantistáknak. Pedig igazi ellenséggel még nem is találkoztak.

Ukrajnában elkövették az évezred legnagyobb hülyeségét. Ennek az volt az előidézője, hogy már megint a saját beteg világuk normái alapján akartak egy idegen közegben érvényesülni. A villámgyorsra tervezett művelet helyett egy soha véget nem érő és egyre bonyolultabbá váló háborúba keveredtek, mely azért rendkívül veszélyes rájuk nézve, mert egy hatalmas erő készül ott véglegesen rendet tenni. De először kivár, felőrli az idegeket, tönkreteszi a gazdaságokat, lejáratja a gyáva atlantista vezetőréteget. Az atlanti országok józan lakossága már látja azt, hogy valami nagyon nem úgy alakul, ahogy azt nekik beígérték. Ez rendkívül nyugtalanító fejlemény, és ennek manipulálása érdekében óriási ügyet nagyítanak a malajziai Boeing 777 lelövéséből. Csakhogy ez senkit nem érdekel. Béke poraikra, és ennyi!

Ennek a dolognak lehet egy igen kellemetlen következménye is rájuk nézve. Harcolni kellene. És meghalni. Mi lesz akkor, ha az ukrajnai háborús halottak és civil áldozatok valós száma nyilvánosságra kerül? Mi lesz akkor, ha egész hadseregek kerülnek jeltelen tömegsírokba, mint egykor a franciák és a németek? Arról már nem is beszélve, hogy az atomcsapások után lehet, hogy nem is lesz, aki véleményt nyilvánítson.

Hát ez a kontárság következménye. Egy villámgyors és sikeres politikai művelet helyett világháború. Mi lesz a globális felmelegedéssel, a népességrobbanással, a gazdasági gondokkal? Semmi, egy csapásra mindez megszűnik, a Föld bolygó életlehetőségeivel együtt. Hát ez is egyfajta nyereség. Made in USA & EU.

Kapcsolódó:
   
Izrael börtönné vált - az összes járatot törölték a külföldi légitársaságok
   
Norvégia rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezet be 


ENSZ-főbiztos: Izrael háborús bűnt követhetett el 


Az UNICEF adatai szerint 121 gyerek vesztette életét és több mint 900 sebesült meg eddig
MH/ IJ - 2014.07.23. 16:33 AFP, AP, Reuters, MTI - 
Magyar Hírlap
Izrael háborús bűncselekményeket követhetett el a polgári személyek megölésével, a lakóházak és kórházak elleni tüzérségi támadásokkal két hete tartó gázai övezeti offenzívájában - jelentette ki szerdán Genfben az ENSZ emberi jogi főbiztosa. 

Navi Pillay bírálta az Izrael elleni, válogatás nélküli Hamász-támadásokat is. Azt mondta, úgy tűnik, a szélsőséges palesztin szervezet és Izrael egyaránt megsértette a nemzetközi humanitárius jogot.

Az ENSZ emberi jogi tanácsának rendkívüli ülésén a főbiztos kétségbe vonta azt, hogy Izrael mindent megtesz a civil áldozatok elkerülése érdekében. Pillay mindkét felet nyomatékosan felszólította arra, hogy védje meg a civil lakosságot a gázai harcok során. Ha valaki nem tartja tiszteletben ezeket a nemzetközi jogokat, akkor felmerül a veszélye annak, hogy háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követ el - hangoztatta. 

A világszervezet genfi jogi fórumát a palesztinok, Egyiptom és Pakisztán kérésére hívták össze. A tanácskozáson a tervek szerint az arab és muszlim államok kérésére döntenek egy határozatról, amely a gázai konfliktussal összefüggésben többek között egy vizsgálóbizottság megalakítását irányozza elő az emberijog-sértések kivizsgálására. Az Egyesült Államok és az európai országok nem támogatták a rendkívüli ülés összehívását.

Az ENSZ genfi tanácsának izraeli képviselője visszautasította Pillay szemrehányásait, hangsúlyozva Izrael önvédelemhez való jogát. Eviatar Manor leszögezte: a Hamász ezzel szemben háborús bűnt követ el és Izrael célja nem más, mint a szélsőséges szervezet katonai infrastruktúrájának megsemmisítése. Hozzátette: a Gázai övezet lakói nem Izrael ellenségei. Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter a vitában azt követelte, hogy a nemzetközi közösség tegye felelősségre vonhatóvá Izraelt "szörnyű" tetteiért.

Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint 121 gyerek vesztette életét és több mint 900 sebesült meg eddig a Gázai övezetben július 8-án kezdett célzott izraeli támadásokban. A zsidó állam hadműveletében már több mint 640 palesztin halt meg, többségük civil. Izraeli oldalon 31 halottat regisztráltak, az áldozatok közül 29 katona, kettő pedig polgári személy.

Kapcsolódó:
   
Amerika nem adja meg magát, és mások megadásával sem foglalkozik, könyörtelen háborút folytat a végső megsemmisítésig
   
Petíció: Az izraeli nagykövet és nagykövetség azonnali kitiltása 


Navracsics újabb szankciókat támogat Oroszország
ellen 


2014, július 23 - 08:45 MTI - 
alfahir.hu
Nem a lezuhant maláj utasszállító esete indokolhatja az Oroszország elleni szankciók harmadik körének bevezetését, hanem az uniós tagállamok elkeseredettsége, hogy a szankciók előző körének életbe lépése óta Oroszország semmi sem tett a helyzet rendezésére, sőt tovább eszkalálódott a válság - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Navracsics Tibor emlékeztetett: az uniós külügyminiszterek már eldöntötték, hogy szükség van a szankciók újabb körére, amely az eddigi legsúlyosabb lépés, hiszen ez egy-egy ágazaton belüli teljes bojkottot jelent. A pénzügyi és a védelmi szektorban, az úgynevezett kettős felhasználású eszközök tekintetében, valamint egyes érzékeny és innovatív technológiák tekintetében bevezetendő bojkottról van szó - magyarázta. Hozzátette: az uniós külügyminiszterek felkérték az Európai Bizottságot, hogy csütörtökig fejezze be az ezzel kapcsolatos előkészítő munkát, majd arról kell dönteni, hogy szükség van-e az Európai Tanács rendkívüli ülésére az ügyben.

Navracsics Tibor szerint bár az uniós tagállamok Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatai bonyolultabbá teszik a helyzetet, hiszen minden ország a gazdasági szempontjait tartja szem előtt, az uniós tagállamok között konszenzus van a szankciók ügyében.

Úgy látja, a múlt héten lezuhant maláj utasszállító esete abból a szempontból fordulópontot jelent, hogy az eddig radikálisabb állásponton állók igazolva látják nézetüket, a mérsékeltebbek pedig radikálisabbá váltak, utóbbira példaként említette Hollandiát.

Navracsics Tibor arra is kitért, hogy nincs ugyan olyan közvetlen bizonyíték, amely Oroszországra hárítaná a jogi felelősséget a maláj utasszállító ügyében, de "politikai felelőssége mindenképpen van" a kialakult helyzetben, mert folytatja az oroszpártiak ellátását hadieszközökkel.

A miniszter hangsúlyozta: fontos kérdés, hogy a szankciók bevezetése ténylegesen közelebb visz-e a megoldáshoz, és valóban veszélyt jelent, hogy e lépések miatt Oroszország Ázsia felé fordul. Ugyanakkor Moszkvának szüksége van azokra a termékekre, amelyeket most bojkott alá helyezhetnek - tette hozzá.

Az is aggodalomra ad okot, hogy Oroszország milyen lépéseket tesz a szankciók hatására - mondta. Miután Moldova aláírta a szabadkereskedelmi megállapodást az unióval, Moszkva gyakorlatilag betiltotta az onnan érkező gyümölcsimportot, ami nagyon érzékenyen érinti a moldovai gazdaságot - idézte fel. Hozzáfűzte: fennáll a veszély, hogy a szankciók miatt Oroszország olyan intézkedéseket tesz, amelyek az európai gazdaságokat súlyosan érintik.

A gázai konfliktussal kapcsolatban Navracsics Tibor arról beszélt, hogy az uniós tagállamok álláspontja egységes: mindkét fél esetében elítélik az erőszakot. Az EU azonban egyelőre nem látja, hogyan kapcsolódhatna be aktívan a béketeremtésbe, jelenleg ennek a lehetőségét vizsgálják - mondta a tárcavezető. 


Büntetőbíróság elé állhat a BKK vezére 



2014 július 22, kedd - 12:20 
richpoi

Bizonyíték szándékos eltüntetése, súlyos testi sértés, melyet foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés előz meg, garázdaság, hivatali kötelezettségek elmulasztása, jelentős anyagi kár okozása mind szerepelhetnek azokban a büntetőjogi és polgári perekben, melyek a napokban zúdulnak a BKK nyakába a vasárnap este elkövetett súlyos utasverés eredményeként

A Keleti pályaudvar aluljárójában vasárnap este verték véresre a BKK biztonsági őrei a tátrai kirándulásról hazaérkező negyvenéves családapát. A férfit állítólagos ittasságára hivatkozva nem kívánták beengedni az állomás területére. Ez dicséretes és preventív magatartás, hiszen az állampolgárt meg kell óvni a metró alá részegen bebotorkálás kellemetlen hatásaitól, nem beszélve a leálló forgalom miatt hátrányt szenvedő tömegekről. Persze, csak ha igaz ez a gyakran előrántott hivatkozás. Az őrök mindennapos érvelését maga a helyszínre kiérkező mentőorvos cáfolta meg a kötelezően elvégzendő vizsgálat keretében, melyben az áldozat alkoholos és drogos befolyásoltságát kizárta és ezt jelentésében rögzítette is.

De visszatérve az előzményekre, a visszautasítást kérdés és szóváltás követte, a helyszínen lévő több BKK alkalmazott közül két őr és az utasjelölt között. Az utazni vágyó - aki jól öltözött, civilben egy ismert HR cég vezető munkatársaként dolgozó, átlagos kinézetű állampolgár - egy idő után, bár rendelkezik érvényes jeggyel az utazás igénybevételére, okos enged alapon, a korlátozás kényszerének hatására feladta a metróval történő továbbközlekedési szándékát és más megoldás után kívánt nézni. A biztonsági ellenőröket és a szidalmakat faképnél hagyva a távozás mellett döntött és elindult az ellenkező irányba. Eközben -gondolta - mégiscsak feljegyezné az eljáró személyek, nyilvános, köztájékoztatási célt szolgáló azonosítókártyáján található információkat. A hibát ott követte el, hogy ezt a szándékát előre közölte is velük és telefonját elő is készítette a fotózásra. Az őrök közül az egyik ezt meghallva, a tőle már eltávolodott személy után futott, azonnal nekitámadva leüt ötte, a telefont összetörte. A szereplőket és az esetet is, ahogyan sokmillió utas arcát mindennap, a biztonsági kamerák látták. Az ütés erejére jellemző, hogy az utas a mozgólépcsőre zuhant, ennek következtében füle és feje felszakadt, a lába eltört, sebei erősen véreztek, a metró lejárat környékén minden véres volt. 
 
A BKK biztonsági őr rástartol a vadra - Pár tizedmásodperccel később az ütés pillanatában


A bekövetkezett sérülések egy laikus első látására is - de a helyszíni és a kórházi dokumentumok szerint egyértelműen és hivatalosan - 8 napon túl gyógyulók, ezért már a súlyos testi sértést valósítják meg. Az elkövető a súlyos sérültet ezután magára hagyta és távozott a helyszínről.

Sem az elkövető, sem a helyszínen tartózkodó BKK munkatársak, ideértve a monitorok mögött ülő, kamerákat ellenőrzőket és a létesítmény (állomás és aluljáró) egyéb dolgozóit is, semmilyen módón nem segítettek az erősen vérző sérültön, annak ellenére, hogy jó néhányan, bizonyíthatóan látták az esetet. Az első ellátást az áldozat által hívott rendőrök és mentők kezdték meg, mintegy 40 perc elteltével.A megkérdezett jogi szakértők egyetértenek abban, hogy több eljárást is felvet az ügy: az eset büntetőjogi értelemben nem különbözik attól, amikor is egy bűnöző egy járókelőt megtámad és megver, amivel sérülést és anyagi kárt okoz. A kamerák által is rögzített, áldozat után történő futással és a rátámadással a bűnelkövető sikeresen ki is zárta saját maga számára az önvédelem mögé történő bújás lehetőségét. A lábsérülés hosszú ideig fogja akadályozni a sérült munkájának ellátását, az elmaradt jövedelem, ismert maratoni futóként pedig a tervezett, befizetett futóversenyeken történ ő részvételek lemondása pedig szintén sok problémát okoz. Nem beszélve a vészhívásra még éppen alkalmas (ezen hívott segítséget), de egyébként tönkrement telefonról, ami önmagában kétszázezer forint értéket képviselt. A büntető eljárás mellett az egyik polgári eljárás ezek miatt elég tetemes anyagi kár elszenvedéséről és megtérítéséről szólhat már normál esetben is, de az ügyvédek persze még feljebb is strófolhatják azt. Mivel mind a szóváltás, mind az azt követő erőszak és garázdaság a munkakör ellátása kapcsán következett be, ezért a munkáltató felelőssége jelentős lehet. Ezt tovább súlyosbítják a jogkorlátozások, a bizonyíték kezeléssel összefüggő cselekmények, a segítségnyújtási és jelentési kötelezettségek - sok alkalmazottat érintő - sorozatos, esetleg szándékos elmulasztásai.

A cég belső eljárásában természetesen elintézhető az érintett elbocsátásával és csoportvezetőjük megrovásával, de a hivatalos büntető és polgári eljárásokra már nem a vállalat által írt szabályzat, hanem a törvénykönyvek vannak hatással. Így ezeknél a munkáltató jogokat gyakorló vállalat felelős vezérigazgatójának érintettsége is felmerül, a középvezetőkével együtt. Gyakori, hogy az őröket nem a szolgáltató alkalmazza, de mivel a szolgáltatás kapcsán kerülnek kapcsolatba a fogyasztóval, sőt, a szolgáltatási szerződésben (jegy) foglalt szolgáltatás igénybevételét a partnerek a felhatalmazás keretében meg is tagadhatják, ezért a szolgáltatónak kötelessége és felelőssége van a nevében eljáró, logójukat viselő partnerek tetteivel szemben. A sérült egy nappal később adott nyilatkozatában elsősorban szeretné elfelejteni ezt a lidérces emléket, ugyanakkor szeretné ha nem maradna következmény nélkül az eset, mert ekkor könnyebben és gyakrabban eshet meg ez történet bármilyen más fővárosi utazóval is.

További kérdés persze, hogy Budapest forgalmas közterületén, egy bűncselekményt elszenvedő, súlyosan vérző áldozatnak miért kell negyven percet várnia a felmentő seregre, amit neki magának kell hívnia? Egy olyan, lakók által fizetett alkalmazottaktól is nyüzsgő városban, ahol a már nem szomjas hajléktalanok (akik egyébként háborítatlanul utaznak a törvénytisztelő állampolgárokkal, ráadásul jegy nélkül) közterületről történő eltakarítására perceken belül ott vannak a megfelelő rendvédelmi és egészségügyi szervek. Kétségtelen, hogy demagóg a szerencsétlenek otthontalanok ilyen összemosása az esettel, de sokakat bánthatnak a naponta tapasztalt, hasonló és sokak által látható körülmények. Senki nem irigyli sem a mentők, sem a rendőrök munkakörülményeit, hétvégi, éjszakai feladataikat és juttatásaikat. Ezért nyilvánvaló hogy a kritikáknak nem a munkájukat (még) ellátó egyénekről kell szólnia (ezért inkább elismerés járna nekik), hanem maga a budapesti rendszer az, ami csak sz logenek és látványos díszletintézkedések szintjén működőképes, a felszín alatt magatehetetlenül bénult és nem méltó az adófizető lakosok alapszintű kiszolgálására, a világvárosi színvonalat pedig már nem is meri senki szóba hozni.

Kapcsolódó:
   
Megnyugodhat a megrendelő: nem keresik tovább a Fenyő-gyilkosság felbujtóját 


Vakcina, oltás, mi az igazság e "humán" szerekről? 



A dokumentumfilmben szakértők, orvosok és egyszerü emberek mondják el véleményüket az oltásokkal kapcsolatban. 


"Kötelező helyett VÁLASZTHATÓ " mozgalom 



MINDENKIVEL KÖZÖS CÉLUNK
Születendő és már megszületett gyermekeink egészségének védelme.
FONTOS
Nem az oltások ellen emelünk szót, hanem azok kötelezőségének megszüntetéséért.

Civil összefogásként indítjuk útjára a "Kötelező helyett választható" mozgalmat, amely az oltási kötelezettség megszüntetéséért, tehát az oltások választhatóságáért tevékenykedik.

A világon szinte egyedüliként Magyarország az a hely, ahol sokszor még egészségügyi indokkal sem lehet mentességet kérni az oltások alól. Ez komoly jogi, és esetenként szakmai kérdéseket vet fel. Ezért, az oltási rendszer európaivá tételét tűztük ki elérendő célként.

Fontos, hogy az országban elszigetelten működő csoportok, magányosan harcoló családok elérjék egymást és összefoghassanak.

Több fronton szervezünk tájékoztatást, teszünk lépéseket:
- Fórumot hoztunk létre "Beszélgessünk az oltásokról" néven, hogy az oltásokról kapott, általában egyoldalú tájékoztatást korrekt információk adásával egészítsük ki. Hiszünk abban, hogy a személyes találkozás és beszélgetés varázsát semmilyen más kommunikációs forma nem pótolhatja. Fórum-találkozóinkat havonta egyszer tartjuk - erről tájékozódhat hírleveleinkből. A hírlevélre való feliratkozás módját lásd alább.

Fórumainkra mindenkit várunk, akit az oltások ügye érdekel, bárkit, aki egyszerűen csak e témát illetően tájékozódni szeretne. Lehet oltáspárti vagy oltáskritikus, laikus vagy szakmabeli... A fő, hogy eljöjjön és oldott, barátságos, nyitott, elfogadó légkörben beszélgessünk, gondolatokat cseréljünk, érveljünk.

A fórum szervezői:
    dr. Kürti Katalin gyermekgyógyász-homeopata
    dr. Ébert Jenő belgyógyász-homeopata

- Törekszünk a jogi háttér kiépítésére, segítő ügyvédek bevonására. Fontosnak tartjuk egyrészt a szülők tájékoztatását a jogi lehetőségekről, másrészt biztosítani szeretnénk elérhető jogi segítséget.
- Orvosi közösséget építünk, hogy a szülőkkel együtt meghatározó lépéseket tegyünk az oltási kötelezettség megszüntetéséért.
- Elindítottuk honlapunkat (
www.valaszthato-oltas.hu), hogy a témával kapcsolatos tudnivalókról tájékoztassuk olvasóinkat.
- Kiadványok, tájékoztató anyagok összeállítását és terjesztését tervezzük.
- Rendezvények szervezésével próbáljuk a témát az érintettekhez közelebb hozni, valamint a személyes találkozást és kapcsolódást megkönnyíteni orvosok és szülők között.
- Petíció beadását tervezzük - aláírásgyűjtéssel - az oltási kötelezettség eltörléséért.

Csatlakozzon Ön is, mint SZÜLŐ, hogy részt vehessen a gyermeke egészségéért folyó munkában!
Csatlakozzon ORVOSKÉNT Ön is, hogy tiszta lelkiismerettel, a lehető legjobb tudása szerint tehessen kis páciensei egészségéért!
A kitűzött célt könnyebb lesz elérni, ha szülők és orvosok egymást segítve tevékenykednek.
Szívesen vesszük az oltás vagy az egészséges életmód témájával már foglalkozó SZAKMAI vagy LAIKUS KÖZÖSSÉGEK csatlakozását is!

Vidéki előadások megtartását is vállaljuk legalább 15-20 fő megjelenése esetén.
Amennyiben munkánkat bármilyen módon segíteni, támogatni tudja (szaktudás, személyes tapasztalat, anyagi támogatás) kérjük, hogy bizalommal keressen meg minket: minden véleményt, segítséget, ötletet, támogatást szívesen veszünk.

Üdvözlettel

a "Kötelező helyett választható" mozgalom koordinátorai :
Kovács Katalin (civil szervezetek, szülők, egyesületek)
dr. Kürti Katalin (szakmai társaságok, orvosok, jogi szervezetek)
http://www.valaszthato-oltas.hu/ 


A védőoltások választhatóvá tételével visszatérne a
bizalom 



NYÍLT LEVÉL

A kötelező oltási rend következményeképpen a szülők nagy része bizalmatlanná vált a gyermekorvosokkal és az egészségügyi hatóságokkal szemben. A védőoltások választhatóvá tételével visszatérne a bizalom - állítja dr. Várhelyi Péter ügyvéd levelében, melyet válaszul fogalmazott meg a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet nyílt levelére. Álláspontja szerint a magyar kötelező oltási rend jogilag kikezdhető, hiszen nincs járványügyi helyzet, ebben az esetben pedig az Oviedói Egyezmény az irányadó, ami kimondja az egészségügyi beavatkozást elszenvedő személy beleegyezéshez és annak visszavonásához való jogát. Az alábbiakban a levél teljes terjedelmében olvasható.

"Megnyugtató, hogy a nyílt levél hivatalosan is elismeri, hogy Magyarországon megszűntek a járványok, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a gyermekkori védőoltások drákói szigorral történő kötelezővé tételére már nincs szükség. A gyermekkori védőoltásokkal kapcsolatos kötelezettség elérte célját, megszűntek a gyermekkori fertőző betegséggel kapcsolatos járványok. A gyermekkori védőoltások kötelezővé tételének ideje lejárt. Évente kb. 40 millió külföldi állampolgár - a magyar lakosság négyszerese - fordul meg Magyarországon, tartós tartózkodási, turisztikai, stb. célból. Köztudott, hogy a külföldi állampolgárokra nézve néhány kivételtől eltekintve nem rendelkeznek kötelező védőoltási kötelezettséggel a külföldi törvények, ennek ellenére Európában sincs járvány.

Nem vitatható egyebekben, hogy a védőoltások igazoltan csökkentik a szenvedést és adott esetben életeket mentenek, különösen járvány idején. Ezért a védőoltásokra szükség van, sőt azok körének szélesítése is indokolt lehet. A nyílt levél korrekten elismeri, hogy a védőoltások esetlegesen oltási reakciók kockázatát hordják magukban. Ezek a kockázatok nem vitathatóan gyermekek egész életét tehetik tönkre, szélsőséges ritka esetben az életüket veszélyeztető állapothoz vezethet, a hivatalos betegtájékoztatók szerint is.

Nem lehet azonban a védőoltások mellékhatásaival kapcsolatos kérdést bagatellizálni azzal, hogy a tudomány mai állása szerint nem megkérdőjelezhető tény, hogy az oltások előnyei egyértelműen messze meghaladják az általuk esetlegesen okozott oltási reakciók kockázatát. Egy a kötelező védőoltásokkal kapcsolatban oltáskárosodott gyermeket megnyugtathat-e az édesanyja azzal, hogy nem történt semmi, csupán nem volt szerencséje, mert azon kisebbség körébe tartozik, aki a kötelező védőoltás hátrányos áldozatává vált a többség érdekében? 

A halálbüntetés eltörlésének egyik alapvető indoka az volt, hogy nehogy akárcsak egy esetlegesen ártatlan ember bűnhődjön, akinek az ártatlansága a visszafordíthatatlanná vált ítélet végrehajtása után derülne ki. A halálbüntetést eltörlő jogalkotók álláspontja szerint egyebekben a társadalomnak és az államnak nincs joga elvenni egy ember életét, még akkor sem, ha bűnös.Ennek az elvnek a mentén nincs joga a társadalomnak és az államnak akárcsak egy ártatlan gyermek egészségét, esetlegesen életét a védőoltások kötelezővé tételével járványhelyzet hiányában veszélyeztetni.

Az Európai Unió tagállamaiban elfogadott egészségügyi oltásrendnek megfelelően Magyarországon is meg kell szüntetni a gyermekkori védőoltások kötelezővé tételével történő állami ítélkezést. A védőoltások választhatóságával a gyermekek szüleinek felelős döntési lehetőségét kell a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően visszaállítani.

Tudomásul kell venni, hogy a megváltozott technikai világ magával hozta az információáramlást. Az internet korában egyértelmű, hogy az egyébként laikus szülőket információk áradata éri és ez többek között a védőoltásokkal kapcsolatosan is elbizonytalanítja őket. A védőoltások kötelező jellege a szülők nagy többségében teljes bizalmatlanságot eredményez a házi gyermekorvossal és az egészségügyi hatósággal szemben. Ez a bizalmatlanság a védőoltások választhatóságával szüntethető meg.

A gyermekorvosok, illetve az egészségügyi rendszerben dolgozók megfelelő szintű, őszinte szakmai tájékoztatása, a jó marketing-tevékenység, a védőoltások ingyenessé tétele egyértelműen abba az irányba mutat, hogy az egészségügyi hatóságnak nem kell tartania a védőoltások választhatósága esetén sem a lakosság átoltottságának csökkenésétől, járványok kialakulásától.

A védőoltások választhatósága kérdésében egyébként hatályos törvény van életben bevezetve Magyarországon, a 2002. évi VI. törvény (Oviedói Egyezmény), amely szerint rögzítésre került az egészségügyi beavatkozásokat elszenvedő személy szabadon és tájékozottságon alapuló beleegyezésének a joga, illetve a beleegyezési képességgel nem rendelkező személyek védelme érdekében megállapított jogszabályi kitétel. Ezzel szemben a hivatalosan gyakorolt egészségügyi hatósági eljárás során arra történik hivatkozás, hogy járványhelyzetben mindenfajta szabad és tájékozottságon alapuló beleegyezési jog korlátozható, s így a magyar eljárási gyakorlat szerint az Oviedói egyezmény ezen rendelkezései kizárhatóak a kötelező gyermek védőoltások vonatkozásában.

Ezzel kapcsolatban kiemelést érdemel a többször módosított, jelenleg hatályos 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet - a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről 3/A §. alatti értelmező rendelkezések 9. pontjában rögzített "járvány" definíciója, amely szerint: "egy adott fertőző betegségnek a vártnál szignifikánsan gyakoribb vagy egy meghatározott küszöbszintet meghaladó előfordulása egy adott területen, illetve közösségben, egy meghatározott időtartam alatt, vagy legalább két egymással összefüggő eset, amely összefüggés járványügyi bizonyítékkal alátámasztható."

A hivatkozott jogszabályban megállapított járvány bekövetkezte esetére készült el a Fővárosi Tisztifőorvos intézkedési terve, például a Budapest területén bekövetkező vagy az ezt érintő járványok elleni védekezést illetően. Ez tartalmazza a katasztrófa-egészségügyi ellátás tényleges működési területét, feladatait. Részletezi a felkészülési időszakot, a mentési időszakot, valamint a járvány lezajlása utáni időszakot. Amikor tehát a hatóság járványhelyzetre hivatkozva kizárhatónak tartja az Oviedói Egyezményben rögzített szabad és tájékozottságon alapuló beleegyezési jogot, abban az esetben az előző definíciónak megfelelő magyar jogi előírásoknak megfelelő járványhelyzet fennállását vélelmezi. Természetesen nyilvánvaló, hogy a gyermekkori védőoltások kötelező elrendelésének alapját képező járványhelyzet Magyarországon nincs, ezért az erre való hivatkozás nem felel meg a formállogika szabályainak sem.

Feltételezve azt a lehetőséget, hogy a hatóság az esetleges járványhelyzet megelőzése érdekében tartja indokoltnak a kötelező védőoltások szükségességét, egyértelműen választ ad az Oviedói Egyezménynek a szabad és tájékozottságon alapuló beleegyezési jog előírása, hiszen nincs járványhelyzet. Ebből következően a fertőzések megelőzése érdekében kifejtett már előzőekben említett az egészségügyi rendszerben dolgozók megfelelő szintű, őszinte szakmai tájékoztatása, a jó marketing-tevékenység, a védőoltások ingyenessé tétele, szabadon választhatóság a megfelelő eljárás és semmiképpen nem a kötelezően elrendelt védőoltások.

Budapest, 2013. december 11.
Dr. Várhelyi Péter
ügyvéd 


Az emberiség felébredése megkezdődött Az emberiség
felébredése megkezdődött 


MATT WILLIAMS - 2014, JÚLIUS 23 
NaturaHirek.com

Elpusztíthatatlanok (They Live) egy 1988-as amerikai sci-fi, irója és rendezője: John Carpenter. A történet főhőse Nada, bár csavargóként él, de megvan benne az erő és az akarat. A filmben Los Angelesbe érkezik és egy templomban napszemüvegeket talál, melyen keresztül az igazi világot látja, és nem csak azt amit engedni láttatnak vele. A filmben a két férfi küzdelmét láthatjuk, akik szembeszállnak az idegen uralkodó osztállyal, akik az egész emberiséget manipulálják és tudatalatti üzeneteket rejtenek el mindenhol uralmuk megtartása érdekében. 

A világ machiavellista rombolói erőfeszítéseinek ellenére az emberiség elkezdett felébredni. Jelentős előrelépés történt a brutális gázai mészárlások, az új világrend, a chemtrailek és más káros neo-tudományos módosítások és a GMO élelmiszer-manipuláció katasztrofális hatásainak felfedezésében. Teljesen egyértelműen indukált globális háború és a társadalom militarizálása folyik.
A sűrűjében vagyunk!

Ne hagyd, hogy a média befolyásoljon, ne is hallgass a propagandára! Bízz magadban és az alternatív forrásokban. A dezinformáció több célt szolgál, a tömegek kordában tartása a legalattomosabb céljai közül, ez nem is kétséges. A tömeges elme sakkban tartása rendkívül fontos része a globális elit programjának.

Az emberiség nagy része- platói hasonlattal élve- olyan mint azok az emberek akik a barlang falán nézik a kintről visszaverődő tűz árnyjátékát és azt gondolják, hogy az a valóság. A globális elit egy dologtól fél: attól, hogy azok, akik a falnak hátat fordítottak és kijöttek megnézni milyen is a tűz valójában, mit fognak tenni ellenük. Attól, hogy ahogy a történelem mindig ismétli önmagát, az emberek megint meg fogják dönteni világrendjüket.
A felébredés jelei

Mint már említettük, sok megnyilvánulása van annak, hogy az igazság mint árvíz, kezdi elárasztani az emberi tudatot. Amit közösen teszünk ezzel az információval az egy dolog; amit külön-külön fogunk vele tenni az a legfontosabb.

Az izraeliek egy dombon ülve, hideg italukat kortyolgatva tengerparti székeikben éljeneznek, hogy a palesztin rab nemzetet továbbra is egyfolytában csak mészárolni tudják és senki meg nem állítja őket. A főfolyású média szerint az izraeliek a szegény védtelen "jó fiúk". Közben nyilvánvaló népírtás és területmegszállás folyik.

Az Egyesült Államok már fennállása óta ezt csinálja, kezdve az indiánokkal. A barlangban élő amerikai lakosság nagy része észre sem veszi társadalmuk és gazdaságuk hanyatlását, a mátrixból felébredt emberek száma viszont ott is egyre csak nő. Azok száma akik látják a cionista pszichopaták globális manővereit és a bábok mozgását a térképen.

A pénzügyi, kormányzati és az őrülettel határos tudományos új rendszerek egyre inkább nyilvánvalóbban bizonyulnak az emberiség elleni bűntetteknek.

Az egyébként teljesen nyilvánvalóan megtervezett közel-keleti, ukrajnai és más frontokon zajló hurrikán szele megérintette már az emberi pszichét. Az éghajlatunkba, az óceánok és a talaj életébe történő egyfolytábani beavatkozás is egyre fájdalmasabban válik nyilvánvalóvá. Azok, akik a valós információra éhesek, kénytelenek lesznek mindezt feldolgozni.

Azt is világosan látni, hogy a központi bankrendszer és a manipulált pénzügyi struktúrák hogyan működnek. Arra, hogy tehetetlenül nézzük a jelenséget már nem lesz lehetőségünk. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a legnagyobb állami hatalmak nem mások, mint bűnözők által vezérelt bűnszövetkezetek.

A föld geológiájának teljes megváltoztatása, a chemtrail átverés, az emberiség bármily ürüggyel is történő teljes és minden irányú mérgezése, a légtértől a termőföldig komoly genetikai szinten történő változásokat, terméketlenséget, rákot és más betegségeket hoz. A hazugságok egyre nyilvánvalóbbá válnak.
Az EMF bombázás

Egy másik alattomos támadás az emberiség elektromágneses támadása. Planétánk hihetetlen mértékű bekamerázása, a rengeteg elektromágneses sugárzás minden irányból, csak a "biztonság" miatt egyszerűen nevetséges.

De itt a felébredők ellenállása: Franciaország megtiltotta a wi-fi használatát az iskolákban, orosz fiataloknak pedig nem lehet mobiltelefonjuk. Még egy példa az elektromágneses mező csökkentésére: a brazil bíróságok nagyságrendekkel kisebb elektromágneses szennyezést rendeltek el. A brazil bírói testület elhatározta, hogy a távvezetékek elektromágneses szennyezését a svájci jogszabályt alapul véve 1,0 mikroteslában állapítja meg.
(Forrás: 
http://www.enn.com/environmental_policy/article/47482)A GMO élelmiszerek elutasítása

Magyarország, Oroszország, Kína és számos más nemzet nem hajlandó már a GMO-termékek importjára, amíg Monsanto csak folytatja kampányát, egyre több a felébredt nemzet és ember. Amerikai aktivisták elérték, hogy a gyártók a cimkéken feltüntessék azt, ha génmanipulált összetevőket tartalmaz egy élelmiszer.

Ne tévesszen meg a gonosz színjáték, a trükk, az átverés, a hamis civilizáció képe! Az új világrend az, amit építeni akarnak, mégpedig az igazi, tudatos emberiség megsemmisítésével.

Azonban a paraziták megállíthatók! Az első lépés ennek az információnak az elfogadása, a felébredés.

Kapcsolódó:
   
Itt a GMO-lista - mit ne vegyél a magyar boltokban?
   
Győzött a józan ész!









Anomáliák az adófizetés körül 

2014. július 25. SVPSZ 
1.) Az úgynevezett rendszerváltozás során szó szerint kifosztották az országot. Az elkövetők becsült értéken mintegy 250 milliárd dollárt(!) adóparadicsomokba vittek, és soha egyetlen kormány sem követelte, hogy azonnal hozzák haza a pénzünket! 
2.) A másik nagy baj, hogy az élelmiszer kereskedelem a gabonától a húson át a dinnyéig, vagyis a zöldségig a fekete gazdaságot erősíti, vagyis a maffia kezében van. A kieső adóbevételt évi 1000 milliárd forintra becsülik. Ebbe belepusztul a termelő, a vásárló és az állam is! Egyedül a maffiózók járnak igen jól. 
3.) Az egykulcsos adóval a magas jövedelműek: a kormány és népes holdudvara, valamint a magas jövedelműek igen jól, a kis keresetűek igen rosszul jártak. A kieső évi 450 milliárd adóbevételt a világ legmagasabb, 27 százalékos áfájával a nép egyszerű gyermekeitől vonják el. Már azon ötletelnek, hogy a 16 százalékos egykulcsos adót 9 százalékra csökkentik. Vagyis egyáltalán nem akarnak adót fizetni! Csak lakmározni arról az asztalról, amelyikre nem, vagy alig tesznek. 
4.) 2010 óta öt százalékkal nőtt az államadósság. Már nem az IMF-nek, hanem más nagybefektetőknek tartozunk. Jelentős összegű állampapírt és kincstárjegyet vásároltak az állampolgárok. Összege megközelíti a 2000 milliárd forintot. 
5.) 2010 óta odalett a magán-nyugdíjpénztáraktól, vagyis a pénztártagoktól elvont 3000 milliárd forint, és 4000 milliárd forint megszorításokkal elvont pénz. A megszorítások alól mindig kivonja magát a hatalom és népes holdudvara, és a magas jövedelmű gazdag haverok. Hatszáz törvényt alkottak, melyek közül nagyon sok nem vonatkozik a kiváltságosokra. Például nekik nem kell dönteni arról, hogy nyugdíj, vagy kereset. Nekik mind a kettő jár. 
6.) Ma déli hír, hogy 2000 milliárd forint körül van az az összeg, amelyet a Nemzeti Adóhivatal nem tudott vagy nem akar behajtani! Ez azonban valószínűleg nem lesz akadálya annak, hogy minden negyedévben magas jutalmakat szedjenek föl. A roma maffiák zavartalanul ténykedhetnek. Legutóbb Szlovákiában bukott le a győrszentiványi banda, emiatt aztán muszáj volt a magyar hatóságnak is foglalkozni velük. Úgy tudni, hogy már szabadon ügyködhetnek tovább. 
7.) Az offshore lovagok, vagyis a milliárdosok, akik itthon nem fizetnek adót, miért kaphatnak állami támogatást, miért nyerhetnek állami pályázatokat? A termőföld azért kellett a mutyizóknak, mert 70 ezer forint/év/hektár rá a támogatás. Ezt a pénzt az offshore lovagok is megkapják. Az egyik állítólag négymilliárd forintot. 
1848-as követelés egyik pontja volt az egyenlő közteherviselés. Nálunk vajon miért nem lehet ennek érvényt szerezni?? Például úgy, hogy a hatalom és egyre népesebb holdudvara, valamint a magas jövedelműek 500 ezer forint alatt 16 százalékkal, afölötti jövedelem után 32 százalékkal adózzanak! 
Csak a jéghegy csúcsát vakargattuk... 
Annyi az igazságtalanság Magyarországon, hogy az egyszer ki fogja verni a biztosítékot! Ha csak nem ez a cél... 
Kapcsolódó: 
   
Kiderült! Négymillió feletti fizetések a jegybanknál 
   
FTC: Groupama Aréna lesz az új stadion 
 
Bűnszövetkezetben elkövetett csalás

Egy hónap alatt a szavazóinak négy százalékát veszítette el a Fidesz, 37 százalékról 33 százalékra csökkent a párt támogatottsága. Az a sejtésünk, hogy ehhez a párt morális mélyrepülése mellett az RTL-effektus is hozzájárult. (168 Óra



Államosítják az MKB bankot! 



2014. 07. 24. 12:19 Index 
Nagyjából 17 milliárd forintért megveszi az állam a legveszteségesebb bankot, 1-2 éven belül jövedelmezővé tenné, majd tovább is adná. Az MKB-t többek között éppen a kormányzati intézkedések gyengítették le, 25 millió eurónyi bankadót fizettek, a tranzakciós adó 44 millió euró euróval rontotta az eredményüket, és még csak most jött volna az adósmentő csomag. A BayernLB-nek mindenképpen el kellett volna adnia magyar leánybankját, de korábban az OTP-ről pletykáltak vevőként. Az időzítés mindenkit meglepett. 
A magyar állam veszi meg a legveszteségesebb magyar bankot, az MKB-t - olvasható a bajor tartományi bank honlapján. A közleményben a bajorok érezhető megkönnyebbülésről írnak az eladásról, és a következő részletek derülnek ki: 
Nagyjából 55 millió eurót, azaz 17 milliárd forintot fizet a magyar állam a BayernLB-nek. 
Cserébe a bajor bank lemond a 270 millió eurós (84 milliárd forintos) követeléséről a magyar bankkal szemben. 
A tranzakciót szeptemberig lezárják. 
Több mint 700 millió euró veszteség két év alatt 
Az MKB az elmúlt években az egyik legveszteségesebb magyar bank volt, amely csak a múlt évben 409 millió eurós (múlt év végi árfolyamon 121 milliárd forintos) veszteséget produkált. Ez az egy évvel korábbi, szintén elképesztő mértékű, 308 millió eurós mínuszt is jócskán alulmúlta. 
 
Az MKB eredménye 2007-2013

A veszteséges éveket a Moody's nem is hagyta szó nélkül: a bank úgynevezett alapszintű adósminőség-értékelését (BCA-mutatóját) négy fokozattal, "b3"-ról "ca"-ra rontotta, míg a betéti besorolásait három szinttel, B2-ről Caa2-re minősítette át (három másik bankot is lesoroltak). Az MKB erre válaszul szakított is a hitelminősítővel. 
A banknál az elmúlt két évben kétszer is vezérváltás volt: Erdei Tamás 2012 februárjában Simák Pál váltotta, ő azonban idén március 31-i hatállyal lemondott, és április óta a CIB elnök-vezérigazgatója. A bank jelenlegi elnök-vezérigazgatója Sebők András. 
Nem bírták a gyűrődést 
Az MKB eredményét rontó tényezők között márciusban a kemény gazdasági és politikai környezetet említette a tulajdonos BayernLB. 46 millió eurónyi bankadót fizetett a bank, a tranzakciós illeték pedig 44 millió euróval rontotta eredményét. A kockázati költségek 33 millió euróval 333 millió euróra nőttek az MKB-nál, elsősorban a továbbra is rossz ingatlanpiaci környezet miatt. A veszteségek miatt a BayernLB tőkét is emelt az MKB-nál. 
A bank az idei évben sem sok jóra számíthat: csak a nyár eleji devizahiteles Kúria-döntésnek csak az árfolyamrésre vonatkozó része 5,1 milliárd forint mínuszt jelentett neki. Néhány napja úgy tűnt, hogy a bank perelni is fog, a tulajdonosváltás után ez már aligha várható. 
A BayernLB-nek az Európai Bizottság egyik döntése miatt muszáj volt eladni a magyar leánybankját, tavaly már, hogy ezt megkönnyítsék, a bank feldarabolása mellett döntöttek. Korábban azonban az OTP-t pletykálták vevőként. (A bank történetéről itt olvashat részletesebben, a magyar banktörténelem legfurcsább vállalati himnuszát itt hallgathatja meg.) 
NGM: "Hazai kezekbe kerül" 
Hazai kezekbe kerül a Magyar Külkereskedelmi Bank 
"A kormány célja, hogy az MKB-t aktív, jövedelmező bankká alakítsa át, ezért kiemelten fontos a jelenlegi ügyfélkör megtartása, sőt bővítése" - írja közleményében a nemzetgazdasági minisztérium. A bankrendszerben a hazai tulajdon részaránya növelésével indokolják a felvásárlást (a külföldi tulajdonosok tőkepótlásáról érdekes módon mélyen hallgatva). Az NGM szerint a felvásárlásra elköltött 17 milliárd forint "nem jelent különösebb költségvetési terhet". 
"Az a reményünk van, hogy 1-2 éven belül az MKB visszanyeri erős, versenyképes pozícióját, és így a piaci értékesítésére is lehetőség lesz majd" - mondta Varga, aki szerint a kormány a hitelezési aktivitást az MKB-n keresztül erősíteni tudja. 
A tranzakció egyébként az unió által figyelt költségvetési hiányt várhatóan nem növeli, a bruttó államadósság viszont emelkedik majd. 
Kapcsolódó: 
   Az MKB-nak 5,1 milliárdos veszteséget jelent az árfolyamrés semmissége 
   Az OTP hamarosan megveheti az MKB-t 
   A CIB-hez igazol az MKB vezére 
   Ősszel jön létre a "rossz bank" 
   Kiderült! Négymillió feletti fizetések a jegybanknál 


Nem kell hadsereg többé! Valóban? 




"Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!" - szónokolta Linder Béla, a Károlyi kormány "hadügyminisztere" 1918. november 2-án a budapesti helyőrség tisztjeinek, az úgynevezett népkormányra tett eskütétel alkalmából. 

Ezen nézőpont sajnálatos módon ma is érvényben van, ugyanis a "rendszerváltozás" óta a Magyar Honvédség egyre lejjebb került mind számadatokban, mind minőségben egyaránt. Ha visszatekintünk népünk történelmébe, akkor megállapíthatjuk, hogy a magyarság életét végig kíséri a katonáskodás, a honfoglalás korától kezdődően napjainkig. Népünk, a Kárpát-medencébe való letelepedéssel egy sorsdöntő geopolitikai döntést hozott, amellyel állandó fegyveres küzdelemre kényszerült. A honszerzés után a honszervezésé - honmegtartásé, majd a honvédelemé lett a főszerep, melyhez a mindenkori magyar államnak erős hadseregre volt szüksége. 
E hosszú, viszontagságos történelmi múlt során rengeteg olyan körülmény volt, amely fegyverforgatásra kényszerítette népünket. A kalandozásoknak nevezett európai hadjáratokon át, a keletről betörő ellenségekkel szemben, az oszmán hódítók ellen, vagy szabadságharcaink mellett kellett fegyvert ragadni és hősiesen harcolni népünk fennmaradásáért. 
Az I. világháború végén több mint egymillió felfegyverzett katona tért haza a hátországba, ahol a patkányforradalom vezetői, köztük a már említett hadügyminiszter, egyszerűen lefegyverezte az alakulatokat, majd hazaküldte őket, ezzel előre vetítette Magyarország feldarabolását és megcsonkítását. Ha ez a milliós hadsereg őrt állt volna a Kárpátok gerincén, talán a trianoni országvesztés meg sem történik, vagy legalább is nem ebben a formában. 
A trianoni békediktátum az ország mellett a hadsereget is szétszakította. A fegyveres erők létszámát 35 000 főben határozta meg, valamint megtiltották az általános védkötelezettséget. A hadsereg csak önkéntes alapon szerveződhetett. A tisztikar és a legénység arányát is meghatározták: 1750 tiszt és 1313 altiszt volt kinevezhető. A fegyvernemek közül csak gyalogság és a tüzérség volt engedélyezett. 
A hadsereg szervezésében némi enyhülést hozott a győri fegyverkezési program, amely egymilliárd pengős hadsereg-fejlesztési program volt, de majdnem megkésettnek mondható, hisz a szomszédos kisantant országok hadseregeit nem sújtották korlátozások, és a korszerűsítés már évekkel korábban megkezdődött. A II. világháborúba egy szellemében, lelkiségében erős, de fegyverzetileg, technikailag elavult hadsereg lépett be. Az ország megszállását követően a hadsereg vezetőit kivégezték, vagy emigrációra kényszerítették. A megmaradt személyi és technikai állományból 1948-ban újraszervezték a Honvédséget, majd három évvel később, szovjet mintára újjászervezve és -fegyverezve megalakították a Néphadsereget. 
A rövid történelmi áttekintést követően kijelenthetjük, hogy katonanemzet vagyunk. Ugyanakkor mit is látunk napjainkban a honvédség háza táján? Személyi állományában elkeserítően gyenge és minimális, hadi technikájában elavult, korszerűtlen hadsereg képe rajzolódik ki. A rendszerváltozás utáni első kormány, egy 120 ezer fős haderőt vett át, 200 ezer fős haderőnek elegendő fegyverzettel, működő mozgósítási képességekkel - és most 24 év alatt eljutottunk oda, hogy kevesebb mint 26 ezer fős az egész honvédség. 
A 26 ezer fős haderőből 12-13 ezer eleve fel van mentve lövészárokból, nagyjából ez az őrnagytól vezérőrnagyig terjedő sokezres adminisztratív réteg, ugyanakkor a tényleges harcoló beosztásban lévők száma pedig 3-4000 fő. Ennek az aránynak a fordítottja lenne az ideális, persze sokkal nagyobb létszám mellett. A megmaradt technikai eszközök "hadrafoghatóságáról" meg ne is beszéljünk. 
Elajándékozott harckocsik, fillérekért eladott orosz haditechnika, átláthatatlan közbeszerzések, elkótyavetyélt laktanyák, működő haditechnika felszámolása és értékesítése hulladékként, drága és használhatatlan gyakorlóruházat rendszeresítése, lőszer megsemmisítése milliárdokért (holott a katona is el tudná lőni): ezek mind az elmúlt kormányzatok hibái és felelőssége, ami rányomja a bélyegét a katonai morálra is. 
Nem kell hadsereg, nem kell katona, hisz úgysem lesz már háború, meg amúgy is majd a NATO megvéd, ha mégis kitörne egy fegyveres konfliktus. Nem kell sorkatonaság, az legyen katona aki szeretne az lenni. Hozzáértő pacifisták előszeretettel használják az ilyen retorikát. Pedig elég csak körbetekintenünk a világban, máris láthatjuk, hogy minden földrészen zajlanak ma is háborúk. A szomszédos délszláv országokban élők sem gondolták volna, hogy háború fog kitörni. Az úgynevezett arab tavasz, vagy a szomszédos ukrán helyzet is egy ilyen fegyveres konfliktus. Tehát ne legyen kétségünk afelől, hogy hazánk területén is lehet bármikor háború, akár egy belső indíttatású polgárháború formájában, vagy egy külső, szomszédos ország elleni formában. Ugyanakkor ilyen számadatokkal, és ilyen minőségű hadsereggel egész egyszerűen képtelenség megvédeni az országot. 
A sorkatonaság eltörlésével nem csak a honvédség létszáma csökkent, hanem a fiatalok hazafias nevelése is megszűnt, bár a sorkatonaság kiképzési módszere és minősége nem volt kimagasló, mégis a kiskatonák rendet és fegyelmet tanultak, minimálisan is, de elsajátították a fegyver kezelését és a harcászat szabályait, ugyanakkor megtanultak közösségben élni, gondolkodni. A különböző szubkultúrák bugyraiban vergődő mai fiatalság, alkalmatlan és nem méltó a haza védelmére. Próbálják kozmetikázni a számadatokat, alulfizetett szerződéses állománnyal, és volt nyugdíjas katonák tartalékos állományba vételével, de a lényegen nem változtat, még pedig azon, hogy gyakorlatilag nincs hadseregünk. 
A hungarizmus álláspontja egyszerű: megfelelő létszámú, jól fizetett szerződéses és hivatásos állományra, professzionális kiképzési módszeren alapuló néhány hónapos sorkatonaságra, korszerű fegyverzetre, és felfelé csökkenő állományarányra (kevesebb tiszt, több tiszthelyettes és honvéd) van szükség. 
A honvédség körüli problémákra, a világhódítók által nyakunkra ültetett kormányok nem akarnak megoldást találni, mert az ő érdekük az, hogy önvédelemre ne legyünk képesek, és csak a minimális, kötelező szövetségesi feladatokat lássuk el. A liberálisok egyébként is előszeretettel rombolják a tekintélyelven működő intézményeket, ezért van állandóan célkeresztben náluk az Egyház, vagy éppen a hadsereg. 
El fog jönni az az idő, mikor a társadalom ráébred, hogy az utolsó megoldás a nemzet számára a hungarizmus! A hungarista állam egyik alappilére pedig nem más, mint a Nemzetvédő Katona! 
Ladányi F. Péter - Kitartás.net 


Már több mint nyolcszáz áldozata van a gázai
népirtásnak 



2014, július 25 - 10:29 alfahir.hu 
A palszetin kórházi források szerint már több mint nyolcszáz halottja van a Gázai övezetben tizennyolcadik napja tartó izraeli népirtásnak. A gázai mentőszolgálat összesítése szerint csütörtökön mintegy százan haltak meg a megszállók támadásaiban, a halálos áldozatok többsége civil volt. Ezzel a halottak száma nyolcszáz fölé emelkedett. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint a halottak közül 181-en gyerekek, a sebesültek száma pedig 1200. 
Csütörtökön csapás ért egy palesztin óvóhelyként használt ENSZ-iskolát a Gázai övezet északi részén. Legalább 17-en meghaltak, az áldozatok többsége gyerek. A sebesültek száma mintegy kétszáz volt. A palesztin és az izraeli fél eltérő magyarázattal szolgált a tragédiára, a felek egymást okolták a történtekért. Az ENSZ szerint az izraeli hadsereg tudta, hogy az épület óvóhelyként szolgál, tehát lényegében háborús bűnt követtek el. Az izraeli katonai erők néhány napja ennek az iskolának a kiürítését kérték az ENSZ-től, mert azt állították, ott Hamász-harcosok tartózkodnak és katonai célokra használják a civilek védőpajzsa mögött. Gázai egészségügyi források szerint az iskolában több százan kerestek menedéket a heves harcok elől. 
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közleményében elítélte az iskola elleni támadást. Közleményében leszögezte, az iskola elleni támadás jelzi, hogy "az öldöklésnek azonnal véget kell vetni". Tájékoztatása szerint az ENSZ jelenleg azon dolgozik, hogy ha rövid időre is, de fegyvernyugvás jöjjön létre a felek között, hogy ki lehessen menekíteni a civileket a harcok sújtotta területekről. 
Rijád Manszúr palesztin ENSZ-képviselő helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban a világszervezet főtitkárához és a Biztonsági Tanács ülésein elnöklő ruandai ENSZ-nagykövethez írt levelében azt kérte, hogy az ENSZ haladéktalanul folytasson le elfogulatlan és alapos vizsgálatot az iskola elleni támadás körülményeinek tisztázása érdekében, és állapítsa meg, kit terhel felelősség a bűntény elkövetéséért, hogy a tettest bíróság elé lehessen állítani. 
"A nemzetközi humanitárius jog és az ENSZ-létesítmények sérthetetlenségéről szóló elv ilyen durva megsértése nem maradhat büntetlenül" - szögezte le levelében Rijád Manszúr. 
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa már szerdán kijelentette Genfben, hogy Izrael háborús bűncselekményeket követhetett el a polgári személyek megölésével, a házak és kórházak elleni tüzérségi támadásokkal két hete tartó gázai offenzívájában. 
A háborús bűnök ellen és mellett is Magyarországon 
Csütörökön este ezer ember gyűlt össze a budapesti izraeli nagykövetség előtt, hogy tiltakozzanak a Gázában folytatott izraeli agresszió ellen, majd átvonultak a palesztin követséghez. 
A tüntetésen többek között felszólalt Marie Antoinette Sedin palszetin nagykövet asszony és Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Marie Antoinette Sedin kijelentette: "Izrael az önvédelem nevében teszi amit tesz, ám a palesztinokat terroristaként állítja be." A nagykövet asszony szerint a világ tétlenül nézi, hogy civileket gyilkolnak otthonaikban, a konfliktus pedig nem szűnik meg tűzszünettel, mivel ez 1948 óta tart. "A palesztinoknak egy ország kell, ahol békében, szabadon élhetnek, csak ezután lehet béke" - szögezte le. 
Vona Gábor szerint a magyarországi politikai "elit" vagy támogatja az izraeli agressziót, vagy csendben lapít, esetleg semmitmondó kijelentéseket tesz. A pártelnök kijelentette, a Jobbik három dolgot fog cselekedni: elsőként levélben fordulnak a nyugati nemzeti pártokhoz, hogy elítélik-e az agressziót, főként az Osztrák Szabadságpártra és a Francia Nemzeti Frontra lesz kíváncsi - említette. Második lépésként bojkottot hirdetnek az izraeli termékek ellen, harmadik lépésként pedig javaslatot nyújtanak be a kormányhoz, hogy addig szakítson meg Magyarország minden diplomáciai kapcsolatot Izraellel, amíg nem jön létre önálló palesztin állam. 
Ellentüntetők is megjelentek, többnyire zsidó ruházatban, kipában, akiket a rendőrök választottal el a békés tüntetőktől. Még csütörtök délután felhívás jelent meg a Mazsihisz oldalán, melyben a zsidó szervezet a háborús bűnöket elkövető Izrael melletti kiállására buzdít. A Mazsihisz demonstrációt szervez vasárnap, délután 3 órára a Dohány utcai zsinagóga előtti térre. 
"Izraelnek joga és kötelessége megvédenie államát és civil lakosságát a Hamasz folyamatos terrortámadásaitól" - áll a felhívásban. 
"Izrael mellett állunk! - Meghívunk minden barátunkat, álljunk ki közösen Izrael Államért, az igazságért, a gyűlölet-propaganda megállításáért, a régió minden lakosának nyugodt, békés hétköznapjaiért, egyetemes emberi értékeinkért!" - olvasható a Mazsihisz oldalán. 
A rendezvényen felszólal: Ilan Mor, a terrorállam magyarországi nagykövete; Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke és Németh Sándor, a szélsőségesen cionista Hit Gyülekezete vezető lelkésze. 
Kapcsolódó cikkek: 
   Megkezdődött az izraeli invázió 
   "Ugyanattól szenved a magyar és a palesztin nép" (Videókkal!) 
   Kevin Ovenden: Ezt a háborút Izrael háromszorosan is el fogja veszíteni 
   A török elnök az izraeli bűnösök nemzetközi büntetőbíróság elé állítását követeli 
   "Magyarország szakítson meg minden diplomáciai kapcsolatot Izraellel!" 


Eljött a bosszú ideje?! 



2014/07/24 BalRad 
Eljött a bosszú ideje!-lelkendeznek a milicisták. Eljött a bosszú ideje?-rettegnek a valcmanista 25-ösök. 
Cservonaja Zorjánál bezárult a miliciák gyűrűje a 25. légiszállitású dandár körül. Ennek a latorhordának lett volna a feladata, hogy a luhanszki repülőteret "felszabaditsa". Szlavjanszk-úgy ám-Szlavjanszk "felszabaditása" elsősorban az ő nevükhöz fűződik. Sokat nem fosztogathattak-gyilkolászgathattak a "felszabaditott" városban, mert a zsoldosi kötelesség, meg Valcman "Új Taktikája" megint a tűzvonalba szólitotta a dicstelen orgyilkoshordát. Nekik szánta Nyalókakirály a luhanszki reptér megkaparintását. 
Nevük azonban egyenesen garancia volt a miliciák körében a düh és a bosszúvágy felkorbácsolására. 
Hamarosan már a saját bőrükön érezhették is ezt a dühöt a bérgyilkosok. Igen vad milicia-támadások érték őket. Olyan vadak, hogy nem hogy közelebb jutottak volna Luhanszkhoz, hanem egyre távolodtak. Csakhát irányt téveszthettek, mert egyszercsak megálljt parancsoltak nekik! Az orosz határőrök! Merthogy rövid idő alatt odáig szoritotta őket a milicistaharag! 

Most ott toporognak a határnál. Jobbról-balról-hátulról a milicia. A dühös és elszánt milicia! Előttük az orosz határ!-de ott meg Misa! Egyelőre abból az irányból még nem lövik őket. Majd' ezer lator latolgat most és retteg. Többen már fehér rongyok után kutatnak. 

Az orosz határőrök szerint mozgalmas időszak vár rájuk. A kórházakat már értesitették. A Dél-donbasszi határ mentén szolgáló kollégáik tájékoztatták őket, hogy milyen fejlemények várhatók. 
**


Ez a repcses szájú faszszopó miért osztja még az észt, füstre vele.

Menekülnek a patkányok a süllyedő hajóról 



2014.07.25 08:07 Hídfő.net 
Ukrajna atlantista puccsal pozícióba helyezett miniszterelnöke bejelentette lemondását. Arszenyij Jacenyuk közölte a Verhovna Rada képviselőivel, hogy lemond Ukrajna miniszterelnöki posztjáról. 
 
A jellegzetes galíciai díszpéldány bizonyára kap még szerepet a későbbiekben...

"Annak kapcsán jelentem be a lemondásomat, hogy összeomlott a koalíció, és mert blokkolják kormányunk kezdeményezéseit" - mondta a csütörtök esti ülésen. 
Olekszandr Turcsinov házelnök megkérte az Ütés és a Szabadság pártot, tegyenek javaslatot az úgynevezett technikai miniszterelnök jelölésére. 
A közelgő parlamenti választások miatt már megkezdődött a különböző pártok helyezkedése, a jelenlegi parlamenti pártok (melyek kihátráltak a báb-miniszterelnök mögül) taktikázása ennek tudható be. Az új parlament összetételével kapcsolatban pedig aligha lehetnek kétségeink, mivel a nem atlatista álláspontot képviselő, ám jelentős támogatottságú kommunista párt képviselőit fizikailag is inzultus éri a Verhovna Rada épületében, így várható, hogy ellehetetlenítik a sikeres szereplésüket a választás során. 
Mindazonáltal az (eddig) tízezer halottért egyszer bizony majd felelnie kell valakiknek, legyen akár atlantista báb, vagy hasznos-idióta. 
Kapcsolódó: 
   Hollandia beküldi a csapatokat dél-kelet Ukrajnába 
   Norvégia rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezet be 
   Hazug média: bizonyíték a szakadárok ellen 
   Hazug média: Hangfelvétel bizonyítja az oroszok felelősségét a maláj gép lelövésében 
   Közzétették a maláj gépet lelövő rakéta röppályáját 
   Hazug média: a halottak bankkártyáit használják a fosztogatók 
   Igazság: Spanyol diszpécser: a kijevi hatóságok túl hamar jelentették be, hogy a Boeing lezuhant 
   Igazság: a malajziai Boeing katasztrófájáért Ukrajnát terheli a felelősség 
   Igazság: Az USA is elismeri, nincs bizonyíték arra, hogy Oroszországnak közvetlen köze lenne a gép lezuhanásához! 
   Igazság: Amerikai verzió van, bizonyiték sajna nincs! 
   Igazság: Az ukrán légvédelmi erők hadgyakorlata során lőhették le 
   Bejelentés: Az amerikai műholdas felvételek azt bizonyítják, hogy a maláj gépet az ukrán hadsereg lőtte le 
   Romlik a kijevi hangulat! Sok a dezertőr! 
   A NATO katonai bázist kíván létesíteni az orosz határ közelében 
   Hadiadót vethetnek ki az ukrán bérekre - Útlezárással tiltakoznak 
   Öt település polgármestere elégette a mozgósításra vonatkozó dokumentumokat 
   Körözi az Interpol az ukrajnai ultrasovén eunácik vezérét 
 
Ezek szerint a maláj gép sosem indult Amszterdamból. A halottakat máshol pakolták rá.


Gyerekeket visznek a mészárszékre - Hatalmas az ukrán
hadsereg eltitkolt vesztesége az "antiterrorista akció"
kezdete óta 

Délkelet-Ukrajna majdnem minden harcmezejének közelében tömegsírokat találnak a felkelők. 



A kijevi féllegitim kormány titkolja a valódi veszteségeket, hogy megakadályozza a pánikot a behívott fiatalok soraiban, bár ezen erőfeszítéseik teljesen hiábavalóak, a behívottak rokonai úttorlaszokat építenek, és a teherautók elé fekszenek, hogy megakadályozzák férjeik, fiaik elszállítását Novorosszija emberi vágóhídjára. 
A hadseregből mindennapos a tömeges dezertálás, és egyre képzetlenebb és fegyvert csak filmeken látott fiatalokkal töltik fel a hatalmas veszteségeket szenvedett hadtesteket. Ezen veszteségek nagymértékben érintik a közvetlen frontvonalakat, de gyáván a háttérben meghúzódó Nemzeti Gárdát sem kímélik, mert a felkelők a partizán harcmodort is alkalmazzák és váratlanul, egyszerre több helyen csapnak le az otthonaikat feldúló, lebombázó kormányerőkre. 
Az akciót vezető főtisztek mélyen a frontvonal mögül, teljes komfortban és veszélytelen állásokban, jó ellátás és kényelmes szállás menedékéből "irányítják" a hadműveleteket. Zaporozsje mellett egy tóban tömegesen találtak megölt és alsónadrágra vetkőztetett fiatal fiúkat. Mivel a kormányerők veszteségeit a felkelők biztonsági szolgálata a kijevi, hivatalosan 350 főben megjelölt adat helyett mintegy tízezer főre teszik, a harcok után célzottan keresik a tömegsírokat és találnak is bőven. Több tömegsírban megcsonkított és némely belső szerveiktől megfosztott holttesteket lelnek, ezen fiatalok nyilván a virágzó szervkereskedelem áldozatai, kiket sebesülésük után még egyszer "hasznosítottak". 
Csetneki László - Topwar.ru nyomán 
Bécs 
kuruc.info - SVPSZ 
Kapcsolódó: 
   Hatalmas az ukrán hadsereg eltitkolt vesztesége az "antiterrorista akció" kezdete óta 
*

Lovas István: Hihetetlen, aki tiltakozik Gáza bombázása ellen - 3 év börtön 



2014/07/22 FB, Lovas István - Nemzeti InternetFigyelő 
A július 20-án megjelent francia Aujourd'hui Dimanche en France nevű vasárnapi lap majdnem teljes címoldalát hatalmas fotó foglalja el ezzel a felirattal: "Háború Gázában, erőszak Párizsban". A képen fiatalok dobálnak követ az őket könnygázzal támadó francia rendőrökre. 
Akik 50 rohamkocsival vonultak ki, amiért a gázai áldozatok mellett és a Gázai övezetet blokád alatt tartó szabadtéri börtön lakóit bombázó izraeli kormány ellen tüntetést rendeztek. Annak ellenére, hogy a francia szocialista kormány a világon elsőként megtiltott mindenfajta tüntetést Izrael palesztinai fellépése ellen. Olyan "fellépésről" van szó, amely háborús bűntettnek számít, ugyanis nem támadhatók olyan célpontok, amelyek ártatlan polgárok életét veszélyeztetik. Eddig a "demokratikus zsidó állam" fegyvereinek 350 áldozata van. Nagy részük kisbaba, gyerek és nő. És férfi. Bernard Cazeneuve belügyminiszter közölte, a hétvégére bejelentett tüntetéseket tilos megtartani. A szabadságszerető emberek körében óriási a jelháborodás... 
A tilalom megerősítésére Párizs engedelmes polgármester asszonya, Anne Hidalgo, máris rendeleteket hozott. Ezek szerint egy év börtönnel és 15 ezer euró pénzbírsággal sújtható, aki "illegális tüntetésen" vesz részt. Ha ezt álarcban vagy letakart arccal teszi, a büntetés 45 ezer euró. Ha valaki olyan tüntetésre toboroz, amely erőszakhoz vezet (később), 100 ezer eurós büntetés mellett hét év szabadságvesztést kap. 
"Egyenlőség, testvériség, szabadság!" - hangzik a franciák (és a haitiak) nemzeti jelmondata. 
Valóban. 
Sylvie Perrot, párizsi palesztinbarát aktivistát idézi a brit Daily Mirror, aki kijelentette: "Fasiszta államok akadályozzák az embereket abban, hogy háborúk ellen tüntetnek. Hihetetlen, hogy a franciaszocialisták példájukat követi". 
Szegény Szilvi. Neki hihetetlen. Annak nem, aki a neokon Francois Hollande francia államelnök akcióit eddig is figyelemmel kísérte. Az, aki más gaztettek mellett Bernard-Henry Lévy szuperhéja francia neokon filozófus javaslatára szállt be a diktátor Khaddafi ellen Líbia bombázásába. Melynek eredményeként az ország mára véres cafattá változott. 
Tegnap a párizsi tüntetők Barbes-ben (ejtsd: Barbesz) békésen kezdték demonstrációjukat. Trikójukon ilyen feliratok voltak: "Gáza, szerelmem" vagy "Bojkottáld Izraelt". A trikókat 10 euróért árulták az ott felállított standokon, írja a mai francia napilap, a Journal de Dimanche. Sokan ezt a feliratot tartották a magasba: "Mindannyian palesztinok vagyunk!". A lap arról nem ír, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ott volt-e, ugyanis ő korábban, amikor még a cigányok melletti rokonszenvét fejezte ki így, azt mondta, mindig azokkal azonosul, akik áldozatok. 
A gázaiak évtizedek óta azok. Hogy milyen érzés lehet gázainak lenni, képzeljük el, hogy Komáromot elfoglalják a szlovák erők, majd blokád alá vonják. Szétbombázzák a város szinte teljes infrastruktúráját, úgyhogy csak órákig van áram és olykor az utcán hömpölyög a szennyvíz, míg a többi tisztítatlanul áramlik a Dunába. Humanitárius segítség - gyógyszer sem, nem is szólva például betonról - nem juthat be a magyar városba. A kórházak és iskolák nagy része szétbombázva. Állandó az ivóvíz hiány. Ha pedig egy komáromi anya el akar jutni egy "komárnói" szülészetre, a szlovák határőrök addig tartják fel, ameddig az úton nem szüli meg kisbabáját. Élve vagy halva. Olykor pedig Komáromot bombázzák. Ha meg egy-egy komárominak az iszonyatos szenvedésben elpattan az idegzete és egy röppentyűt lő ki, a város kollektív büntetést kap. Az előbbi említett napilap idéz egy asszonyt, aki azt mondja, a rendőrség "gázzal" támad. Míg Párizsban tilos volt tüntetni, Marseille-től Lyonig szombato n ezrek tüntettek. Londonban (ott még nem tilos a tüntetés, de majd "közbiztonsági okokból" talán ott is az lesz") tízezrek. 
Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front díszelnöke tegnap a twitteren így állt ki a palesztinok mellett: "A halál világbajnoksága. Palesztina: 300, Izrael: 2." Ha jól ismerjük a nyugati sajtót, ő meg fogja kapni a magáért. Szemben Ayelet Shaked izraeli törvényhozóval, aki Facebook oldalán arra bíztatott, hogy gyilkolják le a palesztin nőket, nehogy "kis kígyókat hozzanak a világra". 
De mit tesz ilyenkor a tel-avívi és párizsi amerikai nagykövetség? Hiszen tudjuk, az USA az emberi jogok globális őre és betartója. Semmit. 
És mit tesz Budapesten az André Goodfriend ügyvivő vezetése alatt álló USA nagykövetsége? Ismét meghívja a magyar fővárosba Ira Forman-t, Washington "antiszemitizmust figyelő és ellene küzdő különmegbízottját", hogy a magyar média meghívott képviselőivel beszélgessen a témáról a Szabadság tér 7-ben, a bankközpont "gránittornyában" elhelyezkedő amerikai információs hivatalban.
 
  
Algéria

Tisztelt Vona Gábor ! 
Nem hatott meg a palesztin nagykövet asszonyhoz írt levele ! A palesztin népnek nem részvét, nem együttérzés, hanem megoldás kell, és nem részmegoldás, hanem végleges ! Feltételezem, a Nagykövetasszony tud a magyar tragédiáról, Trianonról, de jelen esetben ez kevésbé sem hatja meg ! Azonnali intézkedésekre lenne szükség ! Értem alatta az izraeli termékek teljes bojkottját, a holokausztozó zsidóság támogatásának megvonását, és az izraeli Nagykövetség azonnali kitiltását az országból ! ( Suzy Auriga 
Kapcsolódó: 
   Vona: Magyarország szakítson meg minden diplomáciai kapcsolatot Izraellel! 
   Izraeli offenzíva: riasztóan nő a halottak száma 
   Petíció: Az izraeli nagykövet és nagykövetség azonnali kitiltása 
   Békés demonstráció Izraelért? 
 
Vajon mit figyel a 30 millió euróba került vatikáni obszervatórium, melynek neve: Lucifer?
Nomen est omen!


Sajnos újabb nagy háború közeleg! 

Jó napot Magyarország! Szép napot Magyarok! 

Sajnos újabb nagy háború közeleg! Már az előestjén tartunk! Mint a "Terminator"-ból vett jelenetnél! Miért? Az USA-ban polgárháború lesz! Belátható időn belül! Az amerikai elnöki poszt már senkit sem érdekel. Ezért lehetett egy nigger szar az elnök. A Wall Street, a FED, IMF, a Világbank (és általában a bankok), a multik, vagyis a globális zsidó pénzügyi háttérhatalom kapzsisága immár határtalan! Az amerikai középosztályt jórészt már megtizedelték, nő a szegénység az USA-ban. 

Egymás után igázzák le az országokat! Afganisztán, Irak, Líbia, Ukrajna, próbálkoznak Szíriában is! A Közel-Keleten egy "rákos daganat", vagyis Izrael gyilkol! Évtizedek óta és gátlástalanul! Amerikából pedig öntik a pénzt nekik! Európában ugyancsak nyomulnak a globalisták, vagyis a zsidók és csahosaik. Az ellenerő is készen áll, például a BRICS-csoport (a világ össztermelésének egyharmadát adják!). Mellettük áll egész Latin-Amerika, a fejlett távol-keleti államok (Szingapúr, Korea, Tajvan, Malajzia stb.), az arab világ, Irán. Afrika nem számít! 
Sajnos ez a helyzet manapság és ez a jövő! Ha tetszik, ha nem! 
Kunpeszérhv Nagy Imre 



Áládár, figyejjé! Magatehetetlen betegektől lopott a két
földönkívüli 





2014. július 24. 18:47 Hunhír.info 
Gyorsított eljárásban jogerősen börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság két fiatal férfit, (lefordítva: büntetett előéletű ROMABŰNÖZŐT) aki a debreceni klinikák kórtermeiből alvó betegek értéktárgyait lopta el - közölte a hajdú-bihari főügyész csütörtökön az MTI-vel. 
Jónáné Pocsai Edit tájékoztatása szerint a büntetett előéletű gyanúsítottakkal szemben egyebek mellett "védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette" miatt a Debreceni Járásbíróság az ügyészi indítványnak megfelelően végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki: a fiatalabb gyanúsított egy év, a különös visszaesőnek minősülő másik gyanúsított két év négy hónap szabadságvesztést kapott. 
A gyanúsítottak július 12-én a hajnali órákban azért mentek be a klinikák területére, hogy alvó betegektől értéktárgyakat vegyenek el. A nőgyógyászat egyik kórterméből elvittek egy 120 ezer forint értékű mobiltelefont, valamint az alvó beteg táskáját, pénztárcáját, bankkártyáját, egy másik kórteremből pedig a szintén alvó beteg mobiltelefonját. 
Ezután kerékpárral a Nagyerdei Stadion környékére mentek, átkutatták a táskát, s az eltulajdonított tárgyakat a készpénz és a telefon kivételével eldobták. Az egyik sértettnek okozott 136 ezer forint kár nem térült meg, míg a másik sértett mobiltelefonját lefoglalták, a sértett visszakapta - ismertette a főügyész a nevetséges, sőt mi több, vérlázítóan enyhe ítéletet, amely különösen kirívó a KÜLÖNÖS VISSZAESŐ CIGÁNYBŰNÖZŐ esetében. 









Obama eddigi legbutább lépése… Egy külföldi bank lefoglalása?



obama-laughingForrás: Sovereign Man
A ciprusi FBME bankban tíz sötétöltönyös férfi jelent meg péntek délután és túszul ejtették az intézményt.
A jelenet kicsit a Mátrixra emlékeztet, és az esemény kibontakozásának szürreális jellegét figyelembe véve, valószínűleg tényleg egy filmben érezhették magukat a szereplők.
A férfiak a ciprusi központi banktól (CBC) érkeztek és az Egyesült Államok egyik kétes hírű ügynökségétől kapott jelentés alapján pénzmosással vádolták a bankot.
Az a helyzet, hogy Oroszország számos gazdag állampolgára az FBME bankban, és úgy általában Cipruson tartja vagyona egy részét.
Fontos megemlíteni, hogy a sötétöltönyös urak semmilyen bizonyítékkal nem rendelkeztek arra vonatkozóan, hogy bárki megsértette volna a törvényt. Nem volt végzés vagy bírósági tárgyalás, nem ismertették a vádakat és még csak nem is a ciprusi kormány vádolta a bankot.
Az akciót a helyszíntől tízezer mérföldre dolgozó bürokrata által írt jelentés alapján indították.
Érdekes módon, amikor tavaly a HSCB bankról kiderült, hogy a mexikói kábítószer kartellek számára mossa a pénzt, megúszta egy fenéken billentéssel, büntetésként pedig megbírságolták az intézményt.
A jelen esetben ugyanakkor elegendő volt egy homályos célzás az amerikai kormány részéről, hogy egy külföldi bank felett fegyveres ügynökök vegyék át a hatalmat.
Üdvözöljük a XXI. században! Ezt a háborút már nem hadihajókkal és szárazföldi csapatokkal vívják. Ma a szembenálló felek egy olyan eszközt vetnek be, ami mindenkit érint: a pénzt.
Ezen a fronton az Egyesült Államok nem sok opcióval rendelkezik.
- Egyelőre még az amerikai bankok alkotják a globális pénzrendszer magját, de a rendszerváltás már zajlik.
- A múlthéten a BRICS államok a brazíliai Fortalezaban gyűltek össze, hogy megalapítsanak egy Amerika-mentes, új pénzrendszert.
- Még mindig az Egyesült Államoké a legnagyobb gazdaság a világon, de év végére Kína valószínűleg átveszi ezt a címet.
- Még mindig az amerikai dollár dominál a globális kereskedelemben, de már az Egyesült Államok legközelebbi szövetségesei (Kanada és Nyugat Európa) is elismerték, hogy ideje továbbállni és ejteni a dollárt.
Tehát miközben az Egyesült Államok veszett kutyaként ide-oda rohangál a világban és mindenkire ugat, harapni már nem tud.
Jó ideje ugyanazzal a taktikával próbálkozik újból és újból: támadja az orosz érdekeket, ahol tudja.
Szankciókat vezet be orosz cégek ellen, megpróbálja aláásni Oroszország nemzetközi támogatottságát és legújabban más szuverén államokban fellelhető orosz eszközöket próbál lenyúlni.
Képzeljük el, mint gondolhat Katar, Kína, Kuvait, Szingapúr vagy bármely más állam, amelyik tetemes amerikai adóssággal rendelkezik? A tanulság félreérthetetlen számukra: amikor az Egyesült Államoknak nem tetszik valami, semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megnehezítse az életet számukra.
Ez vajon bizalmat gerjeszt másokban? A sok százmilliárd dollárnyi amerikai kincstárjegy birtokosai vajon mennyire fognak bízni az Egyesült Államokban ezek után?
Az orosz érdekek megtámadásával az Obama kormány a saját országával szembeni, amúgy sem megérdemelt bizalmat ássa alá.
Az említett országoknak pedig nem kell egyebet tenni, mint megszabadulni amerikai kincstárjegyeiktől vagy lejáratkor egyszerűen megtagadni azok átütemezését. Egy ilyen lépés katasztrofális következményekkel járna az Egyesült Államok számára. A kamatok az egekbe szöknének, az infláció meglódulna és a kormány a jelenleginél is közelebb kerülne a csődhöz.
Érthetetlen módon, mintha Barack Obama éppen ezt akarná. Olyan ez, mint amikor Napóleon Oroszország karjaiba hajtotta elcsüggedt, túlterhelt seregét, csak ezúttal a front a pénzvilágban található.
Napóleonhoz hasonlóan, úgy tűnik Barack Obamát sem érdeklik a hosszú távú következmények.
17 600 milliárd dolláros adósságával az Egyesült Államok gazdasági hadviselést folytat muníció nélkül.




Bezzeg ha ki tudta volna mutatni , hogy az az ember zsidó volt , és nagyban hozzájárult a dinoszauruszok kipusztulásához , már a Nóbel díj várományosa lenne , és a zsidók dicshimnuszt zengenének róla .

Elbocsátották a professzort, mert felfedezése a dinoszauruszok és az ember egyidejű létezésére mutat



dinosaur-human-2Forrás: shtfplan.com
A mai oktatásban alapfeltevés, hogy a dinoszauruszok és az ember soha nem találkozhattak a földön, mert létezésüket több tízmillió év választja el egymástól.
Mark Armitage, a Kaliforniai Egyetem kutatója azonban alapjaiban rengette meg ezt a feltételezést.
A tudós egy montanai ásatás során az eddigi legnagyobb triceratops szarvat tárta fel. Alaposabb vizsgálatok azt is megmutatták, hogy a lelet nemcsak méret szempontjából különleges, de olyasmit is tartalmaz, amit eddig egyetlen korábbi dinoszaurusz minta sem: lágy szövetmaradványokat.
Kutatási eredményei megdöbbentették kollégáit, hiszen a lágy szövetek fennmaradása arra enged következtetni, hogy a dinoszauruszok nem 60 millió évvel ezelőtt haltak ki, hanem még néhány ezer évvel ezelőtt is éltek Észak-Amerikában (mivel a lágy szövetek a feltételezett több millió év alatt rég lebomlottak volna).
Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen jelentőségteljes felfedezés eredményeként a kutatók több figyelmet szentelnének a lehetőségnek, hogy az ember és a dinoszauruszok valóban együtt élhettek a földön, de sajnos még véletlenül sem ez történt.
Mark Armitage kutatási finanszírozását megszüntették, a kutatási eredményeket „elhallgattatták”, a tudóst pedig elbocsátották az egyetemről.
A jelek szerint a felfedezés olyan jelentőségteljes volt, hogy az egyetem kurátorai attól tartottak, a kérdés túlságosan közel hozná a tudományt a valláshoz.
Az egyetem egyik tisztségviselője nyíltan kimondta az elbocsátás okát:
Nem fogjuk tolerálni az Ön vallását ezen a tanszéken.”
A hivatalos nyilatkozat arra a következtetésre alapozza a döntést, hogy a Biblia szerint az emberi történelem hozzávetőleg 6000-10,000 éves, ami egyes tudósok szerint eleve bizonyítja, hogy a Biblia nem tartalmazhat semmi igazságot. Ezek a tudósok úgy gondolkoznak, hogy mivel szerintük a dinoszauruszok több mint 60 millió évvel ezelőtt éltek, a Biblia nem mondhat igazat, ha a teremtést nem több mint 10.000 évvel ezelőttre teszi.
Az új felfedezés azonban az Ótestamentumban említett rejtélyes lényeket is új megvilágításba helyezheti. Bár a Biblia legrégebbi könyvei nem a triceratopsot említik, a tanniyn-ról (sárkány vagy szörny) és a behemótról több könyvében is olvashatunk, amelyek a legtöbb kutató szerint hol óriási kígyót, hol óriáshüllőt, sárkányt vagy tengeri szörnyet jelölnek.
Nézd csak a behemótot, a melyet én teremtettem, a miként téged is, fűvel él, mint az ökör! Nézd csak az erejét az ő ágyékában, és az ő erősségét hasának izmaiban! Kiegyenesíti farkát, mint valami czédrust, lágyékának inai egymásba fonódnak. Csontjai érczcsövek, lábszárai, mint a vasrudak.” Jób 40:10-13
[Időkjelei: Érdekes módon az újabb magyar fordításokban behemót helyett vízilovat olvashatunk Jób könyvében. Talán a fordítók nem jártak még állatkertben, ha szerintük a víziló farka olyan, mint valami cédrus…]
A Pacific Justice Institute (PJI) sajtóközleménye szerint Armitage jogviszonyát vallási alapon mondták fel, mert egy ellentmondásos elmélethez szolgáltatott bizonyítékot:
Vallási nézetei miatt elbocsátani egy alkalmazottat nemcsak helytelen, de törvénytelen is,” mondta Brad Dacus, az intézet elnöke. „Az pedig, hogy mindezt egy tudományos vélemény elhallgattatása érdekében teszik egy állami egyetemen, különösen aggályos. Ez az egész akadémikus társadalom számára ébresztőként és figyelmeztetésül kellene, szolgáljon.”
Bírósági dokumentumok szerint az egyetem, a lágy szövetek felfedezését követő rövid időn belül megkérdőjelezte Armitage indítékait, kiabálva közölve vele, hogy Nem fogjuk tolerálni az Ön vallását ezen a tanszéken!”
A 30 éves kutatómunkát és számos komoly publikációt felmutató tudóst ezt követően elbocsátották, pénzhiányra és arra hivatkozva, hogy egyetemi pozíciója csupán átmeneti volt. Ez újdonság volt a kutató számára és ellentmond minden korábbi nyilatkozatnak és hivatalos dokumentumnak.
Michael Peffer, a PJI jogásza a következőket tette hozzá:
Egyértelművé vált, hogy az egyetemi oktatás által erénynek kikiáltott „diverzitás” és „intellektuális kíváncsiság” nem érvényes azokra, akik vallásos nézőpontból indulnak ki. A pert részben ezeknek az eszméknek a védelmében indítottuk.”
Az alábbi videóban Mark Armitage elmagyarázza legújabb kutatásának eredményeit (angol nyelven):



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése