2019. október 4., péntek

Sátánizmus




















Sátánizmus





Még a pedofilia is


2010. december 21. kedd, 19:12


A fenti címszavaknak elsö ránézésre semmi közük egymáshoz, pláne a fösodratú médiumok olvasóinak szemében, ennek ellenére meggyözödésem, aki türelmesen végigolvassa az alábbi sokkoló információözönt a legelejétöl a legvégéig, ( eredetileg a kukac.sk-n jelent meg egy topikban ), az felkészülhet arra, hogy alaposan meg fogja változtatni a látószögét a jelenkori világpolitikai eseményekre.  Egyáltalán nem véletlen, hogy olyan ez a mai világ amilyen. A sátánizmus léte a globális hatalmi elit köreiben az egyik legjobban eltitkolt dolog a nyugati országok lakossága elöl. Az írás bevezetö része komolytalannak tünhet elsö olvasásra, viszont biztosítok mindenkit, hogy a téma halálosan komoly, inkább tragikomikus, és az írás hüen tükrözi a jelenkori sajnálatos állapotokat.


 Mivel nem könnyen hihetö dolgokról van szó, úgy arra is külön hangsúly lett fektetve, hogy a felsorolt tények a lehetöség szerint hírügynökségi jelentésekkel és újságcikkekkel is alá legyenek támasztva. Az abszolút lényeg: a sátánizmus jelen korunkban nem a lakosság körében, valamilyen jelentéktelen befolyású szektahálózat keretein belül müködik, hanem a globális politikai elit köreiben, a hatalom legcsúcsán van jelen!


666 írása, 2010 augusztus 26:


 Elözmény: Mára ennyit, legközelebb átveszünk egy lekciót modern spirituális sátánizmusból is. Addig is írjátok be a keresötökbe, hogy „Bohemian Grove“, és pszichikailag készítsétek fel magatokat, szembesüljetek az idáigi féktelen ignoranciátokkal!


Nah, utánakerestetek az interneten a „Bohemian Grove“-nak birkucik? Ma van idöm írni, gondoltam, nem várok vele a jövö heti friss híreking, és nyitottam inkább erre külön topikot. Itt a lekciótok! Amiröl írni fogok, az valójában semmi új, söt, már évek óta fent van az interneten is. És nemcsak a Bohemian Grove-ról szól, hanem a modern sátánizmuról általánosságban. Az ehhez hasonló írásokat tartalmazó „leleplezö“ weboldalakról viszont általánosságban tudni kell, hogy többnyire azok is a sátánisták kontrollja alatt állnak, és többnyire tompítják az igazság élét. Tudjátok, nem, hisz már Albert Pike is megmondta: totális kontrollt egy társadalom felett csak úgy lehet elérni, ha ellenzéki („anti-sátánista“) vezetöknek beöltöztetett ügynökeink révén mi kontroláljuk az ellenzéket is. Ez része egy jóval nagyobb, totális megtévesztésre alapuló luciferi stratégiának a mai nyugati világban. Már maga a Lucifer név is megtévesztö. Jelentése: „a fény vivöje“, mely fény viszont nem világosságot ad, hanem egész tömegeket vakít el. A Gonosz csak úgy tud létezni az Univerzumban, ha jónak, emberbarátnak, liberálisnak, szocialistának v. épp kereszténynek álcázza magát. Ha tudnátok, mennyi rejtett sátánista van mondjuk a szocialista pártokban vagy a katolikus egyházban..! (a mostani pápa is az )


 Na de megin elkalandoztam. Szóval, találni azért teljesen „naturalisztikus“ írásokat is a sátánizmusról a neten, szépítések nélkül, mint amilyen lesz ez is... . Ami következni fog, birkucik, azzal a saját biztonságomat is még kockára tehetem: amennyiben 2012 tájékán tényleg sikerülne nekik bevezetni az Antikrisztus globalista diktatorikus rendszerét, félö, én is halállistára kerülhetek a puszta (tovább)terjesztésük miatt.


A gyengébb idegzetü példányokat közületek most arra kérném, ezen ponton hagyják abba az írásom olvasását. De tényleg!


Az egyik legnagyobb tévhit, amit föleg az Alex Jones nevü sátánista ügynök terjeszt az infowars.com-om, hogy a modern sátánizmusban már rég megszünt a véráldozás, és már csak bábukba döfdösnek kést a Bohemian Groveban. Ez nem igaz, mind a mai napig áldoznak fel a sátánista hatalmasok hús-vér embereket és gyerekeket ott abban az erdöben Kaliforniában! Kongresszusi képviselök, szenátorok, ex-elnökök, legfelsöbb bírák, befektetési bankárok, stb. egyaránt látogatják ezeket az összejöveteleket. Ez a ti globalista „elitetek“. Szippantanak egy kis jó borocskát a serlegböl, vitatkoznak egy jót azon, hogyan fogják alakítani az eseményeket, majd rituálisan kivégeznek egy gyereket. De nemcsak az USAban, ez a praktika mind a mai napig él az egész világon a sátánista világelit köreiben. Idéznék pl. az egyik – szerintem – legöszintébb írásból, amit idáig találtam a témáról, egy az ausztrál sátánista körökröl szóló döbbenetes írást. Szerzöje a Sydney-i Alfa Páholy 2004ben elhunyt egykori vezetöje, ki bár halála elött nem tért meg Istenhez (szerencsére!) , viszont a halálos ágyán tollat ragadott. Tulajdonképpen teljesen mindegy, mi volt a valódi neve, mivel a háttérböl irányított, és a nyilvánosság nem ismerte. Ennek ellenére természetesen bejáratos volt olyan helyekre is mint a Buckingham Palota, a washingtoni Fehér Ház, szóval ezeken a szinteken mozgó emberröl volt szó. Viszont az írásban említett fedönevek közül azért elárulnék kettöt, ök ugyanis nyilvános közszereplök: a „Bestia“ nevü sátánista fedönév mögött Ausztrália jelenlegi miniszterelnökasszonya, Julia Gillard rejtözik. „Billy Browno“ mögött pedig Ausztrália egyik korábbi miniszterelnöke, Billy Mackie Snedden ( http://en.wikipedia.org/wiki/Billy_Snedden ). Utóbbi úriember közismerten még 1987-ben, egy prostituált ölelésében, orgazmus átélése közben kapott infarktust, és kárhozott el.




Once you have seen a young child crucified or a baby kicked to death you are and can never be the same again. The most disturbing aspect of the Black Masses held in Sydney was and remains the ease with which victims were and continue to be obtained and the lack of any effective interest by the police (although a number of Police Commissioners from various States were members of the Order). This is not to suggest that Satanists are simply perverts or child killers.


Mihelyt valaki végignézte egy hús-vér gyerek keresztrefeszítését, vagy egy csecsemö halálrarugdosását, már soha, de soha nem lesz ugyanaz az ember, aki volt.“ – írja az Alfa Páholy egykori sátánista vezetöje.


Tulajdonképpen pszichológiai oka is van annak, miért maradt fenn a mai sátánista világelit köreiben ez az iszonyatosan beteg „hagyomány“. Egy ilyen élmény rövid távon bár hatalmas traumát okoz az embernek, hosszabb távon – pláne ismételt élmény esetén - érzéketlenít mindenfajta emberi szenvedés iránt, tökéletesen kiöl az emberböl mindenfajta empátiát az emberi szenvedés láttán. Közismert jelenség, hogy azon gyerekekböl is, akik gyerekkorukban tanúi voltak valamilyen véres, brutális gyilkosságnak, azokból magukból is ezerszer nagyobb eséllyel válik gyilkos v. „minimum“ egy nagyon kegyetlen ember. A pszichotikus tömeggyilkosok nagy része gyerekkorában tanúja volt valamilyen gyilkosságnak. Ugyanez érvényesül a sátánisták köreiben is. Ezen folyamat produktuma – és amiböl aztán nagyon gyakran csúcsvezetö válik – a tökéletes Szörnyeteg.


Egy teljesen ignoráns világban, melynek fiatal generációi még a jót sem tudják elkülönböztetni a rossztól, mindez sajnos nagyonis lehetséges! Ilyen a ti világtok birkucik, és ez a ti globalista „elitetek“. Aztán ne csodálkozzatok, hogyha bár folyamatosan elárul benneteket, és ti ezt egyáltalán nem realizáljátok, ez az „elit“ idövel vérszemet kap, és a vágóhídra hajt titeket. Valójában jóval közelebb vagytok ehhez mint gondolnátok! Minden nap – hacsak nem történik valamilyen változás az USAban vagy máshol, pl. Barack Obama puccsszerü leváltásának formájában – egy apró lépéssel közelebb kerültök a vágóhidhoz! Ez alól nem kivétel egyik EU ország birkapolgársága se!


Ne izguljatok hát, ettöl rosszabb már nem lesz, mert ettöl rosszabb már nem lehet!


A másik dolog, melyre az Alfa Páholy egykori sátánista vezetöje még 2004ben figyelmeztet, az egy Harmadik Világháború.




The Alpha Lodge has taken steps to try to ensure that after the next war the Tradition is maintained in the intervening centuries, before civilization, as we know it, begins again. At that time, Satanism will be in the only religion and science. We have secured the texts, books, relics and magickal weapons necessary for Our Dark Lord and I see the storm clouds gathering. Ritual activity is increasing. Social structures are almost totally eroded. The Sheeple gather for their slaughter. Vindex walks amongst us now and very few know (or think that they do).


Az Alfa Páholy lépéseket tett annak érdekében, hogy a Hagyomány fennmaradhasson a következö háború után is az azt követö századok során, miután az emberi civilizáció pár évszázad múlva visszakerül arra a szintre, melyen most van.....” – iírj az Alfa páholy egykori nagyhatalmú vezetöje


Személy szerint idáig három meghiúsult atomháborús kísérletröl tudok:


1. A Dick Cheney csúcssátánista amerikai ex-alelnök parancsára „eltérített“ B-52-es esete 2007-böl, melyröl már írtam, itt: http://www.kukac.sk/portal/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=884&postdays=0&postorder=asc&start=0


2. A 2008as orosz-grúz háború, melynek rejtett végcélja atomháború kirobbantása volt, az oroszok szerencsére nem vesztették el a fejüket, és nem válaszoltak atomfegyverekkel.


 3. Az ún. „bécsújhelyi“ eset Na ezen meglepödtetek, mi? Írásom befejezö részében ezt most kifejtem bövebben.


2008. október 21-én hatalmas robbanás rázta meg az osztrák rendörségi különleges alakulat, a „Cobra“ félig-meddig titkos, Bécsújhely közelében, egy erdö mellett található föhadiszállását. Egy magyar gyártmányú "Corvus" kisrepülögép csapódott az épületbe, legalábbis ezt írták az akkori osztrák sajtójelentések. Ez volt az osztrákok fedö-storyja.. Ez itt pl. az osztrák TV, az ORF weboldalán található:




Idövel az eset nagy nyilvánosságot kapott, még a kínai hírügynökségek is átvették. Nos, gondolkozzatok, birkucik.. vegyünk egy pusztán hipotetikus példát: mekkora a valószínüsége annak, hogy egy kisrepülögép valahol becsapódik Pozsonyban? Elég kicsi, az utóbbi 10-20 évben nem is történt ilyen baleset a tudomásom szerint. S mekkora annak a gyakorlati valószínüsége, hogyha ez mégis megtörténik, az a kisrepülö pontosan a SIS székházára zuhan rá? Elenyészöen kicsi! Ha ilyen mégis megtörténik, annak jóval 1 százalék aluli a valószínüsége (mivel több száz épület található Pozsonyban), hogy az véletlenszerü baleset volt, és 99 százalék azé, hogy..... hogy támadás volt! Az a „kisrepülögép“ valójában távirányított repülö volt, robbanószerekkel megtömve. Ha elolvassátok figyelmesen a hírt, abban is szerepel, hogy a „Cobra“ föhadiszállása olyan csúnyán kigyulladt a becsapódás után, hogy 180 tüzoltónak öt óra hosszáig tartott nagynehezen eloltani a lángokat.


Ausztria – ne feledjétek birkucik, hogy azért mégiscsak Adolf Hitler szülöhazájáról van szó – jelen napjainkban az egyik legmegveszekedettebb sátánista-illumináti frakció hazája is, mely mind a mai napig teljes ellenörzése alatt tartja az osztrák kormányt. Jörg Haider halála is egyfajta baljós indikátora volt ezen veszedelmes erök elöretörésének. Míg a mérsékeltebb európai illuminati frakcióknak „csak“ a jelenlegi pénzügyi rendszer totális tönkretétele a célja az „új világrend“ bevezetése céljából, addig ezen tökéletesen nem normális frakciók ezt egy globális atomháború útján akarják elérni. Európában ezeknek a náciknak az osztrák frakció volt az éllovasa.... amíg rájuk nem ijesztettek a katonák... A Cobra-föhadiszállás ellen a NATO hajtott végre álcázott támadást....A Cobra felrobbantott bécsújhelyi épületében volt a náciknak a rejtett központjuk, és atomtöltetek puccsszerü birtokba vételére készültek, majd azok felrobbantására a világ nagyvárosaiban, Washingtonban, Londonban, Párizsban... Amerikai részröl Dick Cheney akkori USA alelnök & company volt benne, rossz nyelvek szerint a Bush család is tudott róla. A diktatorikus „új világot“, mely az okozott gigantikus káoszból és pusztításból emelkedett volna ki kemény katonai rendszer formájában , két helyröl, Bécsböl és az amerikai Denverböl irányították volna. Annak idején megjelent az interneten egy „müvészvideó“, mely mára nagyon ismertté vált, és egy ehhez hasonló „fantáziaforgatókönyvet“ taglalt, amint atomtöltetek robbannak különbözö nagyvárosokban, majd azt követi egy kemény katonai világrendszer. Ez nem volt semmiféle „müvészvideó“, hanem a mérsékeltebb európai illuminati tábor általi szándékos kiszivárogtatás, hogy ezen erök szándéka a bécsújhelyi „figyelmeztetés“ után teljesen lehetetlenné váljon. Vagy tán azt hiszi valaki is, a föáramlatú angol „Daily Telegraph“ webodalán megjelenhetett volna egy ilyen iszonyatosan beteg „müvészvideó“?!
És hogy a nyomtatott napilap is több sorozatban lehozott volna ez alapján készült, iszonyúan beteg „müvészkarikatúrákat“?!
 Akik látták, azok közül nagyon sokan sejtik, hogy ennek a videónak kell valamiféle hátterének lenni, ezért is figyeltek fel rá olyan sokan. Nos, ti itt már birkucik tudjátok, hogy mi volt ez az egész.


Nos, ennyit.. Legyetek jók, a Barátok Köztön és a Josibaráton kívül már nézzétek a Mónika Showt is, továbbra is foglalkozzatok üres, jelen téktelen politikai témákkal, hagyjátok magatokat fejni a sátánista bankok által, stb, stb.


666 írta, 2010 szept 5:


Rossz lesz ez így birkucik, nagyon rossz. Csak a bégetés, és semmi hit. Annyi marhasággal megetettek már benneteket a sátánista médiáitok, hogy amikor valaki kiáll elétek, és elkezd öszintén beszélni, egyszerüen örültnek nézitek. Minden birka azt hiszi, hogy a médiákból csakis az igazság jöhet, hisz emberek milliárdjainak azért mégse lennének képesek a sátánista nemzetközi hírügynökségek brutálisan a szemébe hazudni. Hát persze hogy nem


Nem hiszitek azt se, amit a bevezetöben írtam, hogy állandó háborús veszélyben éltek (alább bekopíroztam ide is, mert elveszett a sok jajjaj közt)


Pedig a jövötök tervezve van.. említek egy történetet.. 2010 január 26-án érdekes hírt hoztak le a nemzetközi hírügynökségeitek, csak persze nektek nem tünt fel:




"Öngyilkos lett a davosi világgazdasági fórum biztonságáért felelös svájci rendörparancsnok, bizonyos Markus Reinhardt" - írja a Reuters.


Szegény flótás... valami biztonsági berendezésen keresztül kíváncsiságból belehallgatott azokba a szigorúan bizalmas beszélgetésekbe Davosban, amelyeken a sátánista hatalmasok a jövötöket tervezték.. késöbb dupla tarkólövéssel végeztek vele


Mert a tervezett jövötök, mint ahogy már többször írtam, a vágóhíd: totális pénzügyi összeomlás majd (atom)háború Iránnal Minimum a "pénzügyi feketeleves" a tömegek számára teljesen elkerülhetetlen, még akkor is, ha a sátánistákon netán az USAban úrrá lennének a katonák. Azon is mindig nagyon jókat röhögök, mikor a médiáitok azzal szórakoztatnak benneteket, hogy Iránnak mikorra lehetnek kifejlesztve atomfegyverei Iránnak már vannak atomfegyverei, az amerikaiak a Bush frakción keresztül már rég eladtak nekik kb. 10, rakétába helyezhetö neutronbombatöltetet. Az is elég valószínü, hogy már Kína is adott nekik atomtölteteket. Imádkozzatok, hogy ez a háború ne törhessen ki!!


A kérdés itt ugyanis eképpen szól: háború kitörése esetén meg meri-e majd nyomni az atomgombot Irán, az USA v. Izrael.


Egyébként nemcsak Iránnak, hanem már Észak-Koreának is adott el az USA atomfegyvereket, már rég.. ha pénzröl van szó, nincs se Isten, se semmi.. business is business


A világ legnagyobb kábítószerkereskedö ügynöksége, a CIA, is mindenhol ott van, ahol kábítószer van.. nemcsak az afgán heroint juttatja el nagyban az egész nyugati világba, hogy aztán az ebböl származó irdatlan bevételek olyan illuminatikhoz kerüljenek mint Soros György, vagy hogy a nagy amerikai befektetési bankok likviditását javítsák fel, hanem a CIA olykor segít az észak-koreai elitnek is keményvalutát szerezni azáltal, hogy busás jutalékért cserébe segít nekik terjeszteni az észak-koreai kábítószereket Japánban és máshol Dél-Kelet Ázsiában. Ezt a világot a Sátán uralja, birkucik, ö az egyedüli olyan imádott isten ezen világban, mely képes gondoskodni is a követöiröl, kik szinte kivétel nélkül fantasztikus jólétben élnek, és a páholyokon valamint a titkos társaságokon keresztül összejátszanak, és támogatják is egymást. Vagy tán tényleg azt hiszitek, az a kétezer éve halott zsidógyerek, vagy az a tehénpásztor, Mohamed, az törödik is veletek, hahhhahhahah


666 írta, 2010. szeptember 7:


Örülök birkucik, hogy minden tiszteletlenség mellett bár, de mintha kezdenétek HINNI. Mindössze élet és halál kérdése lehet ez a hit a jövöben! Merthacsak olyan egyszerü lenne a világ, hogy minden ami nehezen hihetö, az nem igaz, és minden ami könnyen hihetö, az igaz.. Nos, mi olyan hihetetlen?


Tán hogy az új ausztrál miniszterelnöknö (2010 júniusától), Julia Gillard, nöi bérgyilkosként kezdte a pályafutását, és ö volt a sátánista alfa páholy vezetöje mielött miniszterelnököt csináltak belöle? Mit is ír róla a korábbi páholyvezetö a 2004-es vallomásában?




Some of the deadliest, most effective and disarming assassins are women. Within the Alpha Lodges they are worshipped as embodiments of the Dark Goddess – who is known by many names and is virgin still! Currently the Outer Head of the Alpha Lodge Australasia is a very highly placed and successful Federal politician – whose Satanic name is Bestia.


 A leghalálosabb és legefektívebb bérgyilkosok mind nök. Az alfa páholyon belül mint a Sötétség Istennöinek megtestesítöit imádják öket, mely mitikus Istennö közismerten szüz, és több név alatt istenítik. Az alfa páholy külországokért felelös vezetöje jelenleg (2004ben) egy nagyon sikeres és nagyon magasrangú föderális politikus, sátánista fedöneve Bestia. -írja a fösátánista.


Julia , Bestia - hasonló rímelés, de ez még nem bizonyít semmit. Ami viszont igazán beszédes: Julia Gillard soha nem ment férjhez, soha nem szült gyereket, soha senkivel nem állt komolyabb kapcsolatban (leszámítva néhány PR fogást) Tán azt hiszitek, birkucik, Ausztrália tömve van olyan nagyon magasrangú federális nöi politikusokkal akik még mindig szüzek? Csakis és kizárólag Julia Gillardra illik a páholy egykori vezetöjének kriptikus jellemzése! Julia sátánista rendfokozata "toalettvámpírnö"


 Más: tán azt hiszitek, az is marhaság, hogy 2008ban nem akartak Bushék az osztrák nácikkal karöltve atomháborút kirobbantani, és egy globális diktatúrát bevezetni a nyugati világban, és hogy a bécsújhelyi Cobra-központba (a puccsista nácik központja) nem távírányított repülö csapódott?


Ausztria ideális hely a sátánista erök számára, mivel nem tagja a NATO-nak, így a biztonsági eröire sincsenek a pentagonos tábornokok - a sátánisták fö ellenségei - közvetlen rálátással.
Nézzük a történések kronológiáját:


1. 2008 október 11 - az osztrákok meggyilkolják Jörg Haidert. Haiderröl sok mindent el lehetett modani, de azt nem, hogy ezekkel a megveszekedett, sátánista-illuminati erökkel egy húron pendült volna


2. 2008 október 18 - a vezetö NATO tagállamok vezérkari fönökei a lehetö legnagyobb titoktartás mellett egy isten háta mögötti helyen találkoznak valahol az Adirondacks hegységben az USAban Az egész világon mindössze az adirondacki helyi újság tájékoztatott erröl a fura összejövetelröl:




Az amerikai vezérkari fönök, Muellen tábornok, "térden állva" könyörgött itt a többieknek, hogy csináljanak valamit, mert ö de facto tehetetlen a fönöke ellen - ugyanis az Egyesült Államok hadseregének föparancsnoka, George Bush az európai osztrák martalócokkal, és a privát zsoldosaival együtt atomtámadásokra és katonai puccsra készült a nyugati világban. Hallottatok már birkucik a médiáitokban a Blackwaterröl, a világ legnagyobb privát zsoldos hadseregéröl, mely náci martalóc-sereg az iraki háborús bünök kétharmadát is elkövette? Biztos, hogy nem.. De most utána googlezhattok.. Jobb késöbb mint soha. Egy keresztény szerzetes irányítja (nem írtam el!) Rajta kívül, a Bush családon, és a Dick Cheney gangon kívül nem tartozik senkinek felelöséggel. Támaszpontjai vannak Texasban, Dél-Afrikában, Ausztráliában, meg még ki tudja hol.. Sokszázezer katonája van..


3. 2008 október 19:




New York Times írta: The United States and Russia sent their top military officers to this neutral capital Tuesday for an unannounced meeting to seek common ground and to try to move bilateral relations back on track, U.S. officials said. The meeting was arranged with great secrecy and was the first time that Admiral Mike Mullen, chairman of the Joint Chiefs of Staff, had met his counterpart, General Nikolai Makarov, since the Russian was appointed chief of the General Staff this summer.


AZ USA és Oroszország legföbb katonai vezetöi egy elöre be nem jelentett, a legnagyobb titoktartás mellett szervezett találkozóra jöttek össze semleges területen, Helsinkiben. Az amerikai vezérkar itt de facto kitálal az oroszoknak. Az oroszok még aznap harckészültségbe helyezik az orosz hadsereget.


4. 2008 október 21: Bécsújhelyen egy repülö csapódik az osztrák különleges alakulat, a Cobra föhadiszállásába


5. 2008 november 4: elnökválasztás az USAban Nyilván George Bushnak semmi oka nem volt röviddel a 2008as elnökválasztások elött bepánikolni, és katonai puccsot igyekezni végrehajtani a sátánista oligarchákkal együtt, hisz "mindössze" háromezer embert ölettek meg 2001 szept 11-én, majd ezen hamis ürügyre hivatkozva "mindössze" kettö totálisan illegális háborúba kergették bele az Egyesült Államokat (Afganisztán és Irak), és zaklatták az USAt és az egész világot a "terror elleni intézkedéseikkel" egy évtizeden keresztül, és "mindössze" a nemzetközi pénzügyi rendszer totális csödjét hagyta Bush maga után. Mit gondoltok birkucik, miért nem merik az "Al-Kaida" foglyokat az USAban független civil bíróság elé vinni, Guantanamóra eldugott, náci stílusban müködö katonai törvényszékek helyett. Mert nincs az a civil független bíróság, mely el tudná ítélni öket! A Guantanamon fogva tartottak 95 százaléka ártatlan szerencsétlen. George Bush pedig háborús bünös, a legrosszabb fajtából, és ha még egyszer talán az USA visszatérne az alkotmányos kormányzáshoz, kivégzöosztag elött fogja végezni. Meg azok az oligarchák is, akik ezekben a dolgokban benne voltak (pl. Rockefeller klán)


 És tán az is hihetetlen, hogy az afgán nyers ópium legnagyobb "futára" a világba a CIA? Ehhez tulajdonképpen elég feltenni a következö kérdést: hogy lehet az, hogy Afganisztánban bár százezernél is több állig felfegyverzett katona állomásozik, és mégse bolygatja senki se az ópiummák ültetvényeket? Az Afganisztánban elöállított kábítószer mennyisége nem csökken, hanem látványosan nö...


"Érdekesség"


George Bush 2008 májusi izraeli látogatásának egyik fura mozzanata: Bush Ehud Olmert izraeli miniszterelnök társaságában ellátogatott egy bizonyos Tel Megiddo nevü hegyre Izraelben ( http://en.wikipedia.org/wiki/Tel_Megiddo ), melynek közismertebb görög neve Armageddon, és igen, a bibliai Armageddon hegyröl van szó! (lásd képeket lentebb)


Ezek a sátánista-illuminati örültek megszállottjai a szimbolikának, és azt hiszem, ezen látogatás szimbolikus jelentését sem nehéz kitalálni a fenti ismeretek tudatában!
  


666 írta, 2010 szeptember 10:


A Talibán - miután szakított az amerikaiakkal a gázvezeték ügyében ( http://www.kukac.sk/portal/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=776&p=36901#36901 ), 2000 tavaszán mintegy második dühítö lépésként az amerikaiak számára, felszámolta az ópiummák-ültetvényeket is, és rákényszerítette az afgán parasztokat, hogy búzát és zöldségeket termeljenek. Senki nem halt éhen emiatt! 2001 nyarán az ENSZ ellenörök gyakorlatilag már nem is találtak ópiummák-mezöket.




Idézet: U.N. drug control officers said the Taliban religious militia has nearly wiped out opium production in Afghanistan -- once the world's largest producer -- since banning poppy cultivation last summer. A 12-member team from the U.N. Drug Control Program spent two weeks searching most of the nation's largest opium-producing areas and found so few poppies that they do not expect any opium to come out of Afghanistan this year.


Micsoda véletlen (vagy nem egészen ), hogy pár hónap múlva az amerikaiak lerohanták Afganisztánt, és az ópiumtermelés egy éven belül ismét visszakerült a régi szintekre.. Csak az nem látja, hogy az afgán nyersópium-bizniszt mindig is a CIA futtatta, aki nem is akarja.. A Talibánt is eredetileg a CIA installálta a hatalomba (hisz már a szovjet invázió idején is együttmüködött vele, és már ekkor is nagyban müködött az ópiumbiznisz), csak aztán késöbb a Talibán szembe fordult az amikkal.. gázvezeték építésének joga az argentinoknak adva, ópiumültetvények felszámolása, stb, stb .. csodákszik valaki is, hogy Afganisztán "fel lett szabadítva"..


666 írta, 2010. szeptember 18:


Készen álltok birkucik egy újabb, nagy fröccsenetnyi mocsok befogadására? Csak folytatni fogom, ahol múltkor abbahagytam..


Elöször ismételjük el a történések kronológiáját röviden:


1. 2008 október 11 - az osztrákok meggyilkolják Jörg Haidert. ...
2. 2008 október 18 - a vezetö NATO tagállamok vezérkari fönökei a lehetö legnagyobb titoktartás mellett egy isten háta mögötti helyen találkoznak valahol az Adirondacks hegységben az USAban ...
3. 2008 október 19: AZ USA és Oroszország legföbb katonai vezetöi egy elöre be nem jelentett, a legnagyobb titoktartás mellett szervezett találkozóra jöttek össze semleges területen, Helsinkiben. Az amerikai vezérkar itt de facto kitálal az oroszoknak. Az oroszok még aznap harckészültségbe helyezik az orosz hadsereget.
4. 2008 október 21: Bécsújhelyen egy repülö csapódik az osztrák különleges alakulat, a Cobra föhadiszállásába
5. 2008 november 4: elnökválasztás az USAban Hogy milyen komoly volt akkor a helyzet, és mennyire egy atomkonfliktus szélén állt a világ, arra utal ez a BBC cikk is, amit sokan akkor nem tudtak mire vélni:




Scientists from Porton Down have been deployed in the UK a "number of times this year", the government's head of counter-terrorism has told MPs. The lab mainly specialises in nuclear and biological warfare but the reason for the deployments is not known. Brigadier Chip Chapman told a committee of MPs he could not go into details for national security reasons.


2008 október 21-én (ugyanaz a nap mint amikor a bécsújhelyi támadás is történt) Nagy-Britanniában készültségbe helyezték és széttelepítették az ország különbözö részeire a katonai nukleáris és biológiai fegyverszakértöket "gyakorlatra". Hogy miért pont ekkor, nem indokolták. Chip Chapman dándártábornok hozzátette, nemzetbiztonsági okok miatt nem indokolhatja. Még egyes parlamenti képviselök elött se..


 A Petagon tábornokai, miután jöttek az elsö jelzések, hogy milyen veszélyek elé nézhet Amerika és a világ a 2008as elnökválasztás elött, elöször a pénzügyi hátterét próbálták sebezni a Bush családnak még hosszú hónapokkal az elnökválasztás elött. A Blackwater zsoldosokat ugyanis kábítószerpénzekböl szándékozták Bushék finanszírozni... Erre a pontjukra mértek tehát elöször - még 2007 öszén - csapásokat a pentagonosok: a kábítószercsempészetre Kolumbiában! A CIA és az illuminatik ugyanis nemcsak a világ heroinkereskedelmének 90 százalékát uralják az afgán heroinon keresztül, hanem hasonlóan markáns a részesedésük a világ kokainpiacain is!


 2007 szept 24:




A private jet that crash-landed almost one year ago in eastern Mexico carrying 3.3 tons of cocaine had previously been used for CIA "rendition" flights, a newspaper report said here Thursday, citing documents from the United States and the European Parliament. The plane was carrying Colombian drugs for the fugitive leader of Mexico's Sinaloa cartel, Joaquin "Chapo" Guzman, when it crash-landed in the Yucatan peninsula on September 24, El Universal reported.


Egy beismerten CIA repülögép "zuhan le" (valójában a Pentagon lövette le) Mexikóban 3.3 tonna (!!!) kokainnal a fedélzetén. A cikk a mexikói Sinaloa kartellt említi, ez igaz is, de azt már elfelejti megemlíteni, hogy a kartell a Bush-CIAs puccsisták megbízásából dolgozott.. és hogy együttmüködött még az "Al-Kaidával" is.. Mint tudjuk, Al-Kaida valójában nincs, de CIA és Mosszad, az van! Ez a mexikói drog kartell - "Al-Kaida" kapcsolat még szóba fog kerülni a mexikói sertésinfluenza kitörés kapcsán is.. A Bush család akkori irdatlanul nagy kábítószerügylete ügyében - mint ahogy a cikk is említi - vizsgálatot indított az Európai Parlament is. Az ilyen Bushékat gyengítö akciók aztán egészen 2008 végéig folytatódtak. A leglátványosabb kokainfogás - "micsoda véletlen" - épp 2008 októberében volt:




Idézet: Colombia finds 10 tons of cocaine in one of the biggest seizures in history


Kolumbiában 10 tonna kokaint foglaltak le. A világtörténelem egyik legnagyobb kokainfogásáról van szó


 2008 november 1-én aztán - szintén a Pentagon tábornokainak nyomására - Venezuelában a hatóságok megrohamozták a Stanford International Bankot, melyet a pénzügyeik bonylítására használt a kartell és a CIA-Bush frakció.


2008 november 4-én pedig a pentagonos fenyegetések hatására lemond a kolumbiai hadsereg föparancsnoka, aki egyben az ország CIAs kábítószerkereskedelmének "védöszentje" is volt..




2008 november 5-én pedig - szintén a Pentagon tábornokai - lelövetik a mexikói belügyminiszter gépét, ki a CIA és a kartell itteni "védöszentje" volt. A kolumbiai hadseregföparancsnokkal ellentétben ö mindenhatónak képzelte magát.. Az eset olyan kényessé vált, hogy - mint ahogy a New York Times cikk is írja - a mexikóiak mindent elkövettek, hogy maximálisan ködösítsék a gép lelövését és a miniszterük halálát..




Idézet: Mexican officials tried to rein in speculation that swirled Wednesday over the cause of a plane crash on Tuesday evening that killed the interior minister


Az egyik legnagyobb titok pedig az, hogy mikor Bush értesült róla, a kábítószerhálózata teljesen levadászóban van, megpróbált Paraguayba menekülni a Bush család ottani birtokára, melyet azonban a különleges alakulatok megakadályoztak, és egy jó ideig az ö fogságukban volt..


 Az, hogy akkor nem tört ki atomkonfliktus, lényegében a Pentagon tábornokainak, az akkor még csak szenátor elnökjelölt Obamának, és Robert Gatesnak, Bush védelmi miniszterének köszönhetö. Sokan nem értik, hogy lehet az, hogy Robert Gates védelmi miniszter maradhatott Obama idején is: hát ezért. Mert szembefordult Bushhal és átállt a tábornokok oldalára ebben a kritikus idöszakban, amivel gyakorlatilag egy atomkonfliktust akadályozott meg.. a tábornokok nyomására aztán Obama meghagyta továbbra is mint védelmi minisztert.


Jelentös Obama szerepe is ebben az idöben: amikor a Bush által irányított Blackwater magánzsoldoshadsereg alakulatai gyakorlatilag megtámadták a szíriai falvakat Izraelböl 2008 októberében azzal a nem titkolt céllal, hogy háborúba sodorják Iránt, Obama még szenátorként titokban találkozott Hawaion Ahmadinedzsad iráni elnökkel, ahol megegyeztek, hogy Irán semmiképp se fog válaszolni a szíriai provokációkra.


Milyen érdekes, hogy Obamának 2008 október 24-én a "hawai nagymamája betegedett meg":


Senator Barack Obama arriving Thursday evening on a flight to Honolulu, where his maternal grandmother is gravely ill.






Ahmadinezsadnak pedig az egészsége "romlott meg", lemondta minden nyilvános szereplését, és tünt el a nyilvánosság elöl ugyanezen napokban.




Recent days have seen a flurry of speculation on the health of Mahmoud Ahmadinejad, after the Iranian President cancelled a series of speaking engagements.







2010. november 14. vasárnap, 13:25


A baloldali képen James Hewitt, Diana hercegnö egykori szeretöje látható, a jobboldalin pedig Diana fia, Harry herceg. Természetesen ez is csak Benjamin Fulford rosszindulatú áskálódása, mármint hogy Hewitt a valódi apja Harrynak, és hogy Harry úgy Windsor mint Adolf Hitler. Illetve, rosszul mondom, ez az utóbbi állítás is, hogy is mondjam...






Szegény Diana, valójában csak utódkihordozónak kellett a Windsoroknak. Nem csoda, hogy annyira boldogtalan volt.


További Fulford állítás még, hogy a Windsorok nyári rezidenciáján, Balmoralban továbbra is megy a sátánista véráldozás nagyüzemben, az öregnö, II Erzsébet gyakori részvételével szoknak gyerekeket gyilkolni rituálisan. Kedves egy öreg hölgy lehet ez az Erzsébet királynö.


A kedvencem viszont továbbra is ez a Hitler felöli Fulford állítás marad:




Úgy érzem , hogy ezt a cikket itt meg kell ismételnem ime.






2010. november 09. kedd, 22:28


Apa, fia és az anya, nem?  Igen! De a cikkben lesz egy mellbevágó meglepetés.






A képen balról V. György angol király, II. Erzsébet nagyapja látható.


Hitler "hivatalos" apjának, Alois Hitlernek, az alábbi a fényképe: 




23 évvel volt idösebb Hitler anyjánál.


És gondolom, nem nehéz észrevenni, hogy a "fia" csöppet se hasonlít rá. Míg a hasonlóság az anyjára teljesen egyértelmü, addig Hitler az "apjára" nem hasonlít. Ami nem véletlen!


Adolf Hitler valódi, biológiai apját V. György angol királynak hívták, Adolf Hitler II. Erzsébet nagybácsikája volt, mert V. György nem vállalt gyerekeként született egy szexuális kicsapongásból, mielött V. György megházasodott volna.


Az info Benjamin Fulfordtól származik. Fulford önmaga is megér egy különálló témát, de róla majd késöbb. Esetleg annyit, hogy Kanada egykori miniszterelnökének unokájáról van szó, ki pár nagyon magas rangú emberrel mint Bill Clinton amerikai exelnök, Keith Alexander generális, az NSA igazgatója, na és legföképp Andrew yorki herceg ( http://en.wikipedia.org/wiki/Prince_Andrew,_Duke_of_York ), jelenleg egy új, aranyalapú pénzügyi rendszer létrehozásán dolgozik a háttérben. Fulford blogot is ír:  http://benjaminfulford.net


A Hitlert érintö info az angol királyi család háttérbe szorított szárnyától, Andrew yorki herceg környezetéböl jutott el Fulfordhoz. Míg II. Erzsébet és fia, Károly herceg teljesen összejátszik az illuminatikkal (Rothschildokkal), addig a királyi család ezen szárnya kevésbé. A két szárny közt bizonyos fokú ellenségeskedés tapasztalható.


Viktória királynöt annak idején "Európa nagymamájának" hívták, mert a Windsorok szinte minden akkori uralkodócsaládba beházasodtak, és a Rothschild famíliának is volt bécsi ága abban az idöben ( http://en.wikipedia.org/wiki/Rothschild_banking_family_of_Austria ), úgyhogy az ifjú V. György járhatott abban az idöben Ausztriában. 


Nézzük meg a fizimiskájukat közelebbröl. Találtam egy képet, melyen ki van retusálva Hitler bajusza, ugyanis épp ez az elem, amely szerintem hajlamos egy picit bezavarni az emberi szemet.
Balról V. György, jobbról Hitler.
  




A Hitler kép a Holocaust History weboldalról származik, és 1925-ben készült:


Vajon lehetett-e ezen két embernek valami köze egymáshoz? Ez itt a nagy kérdés!

 
Hitler származása felöl korábbról is rengeteg spekuláció származott, amit a többi közt épp az váltott ki, hogy megkérdöjelezhetö a hasonlóság a "hivatalos" apjára. És az is, hogy Németország ugyancsak fura viszonyban volt Angliával a második világháború alatt: máig nagy rejtély, miért nem indított Hitler tengeri (gyalogsági) támadást Nagy-Britannia ellen. Miért érte be Anglia puszta bombázásával? És miért adta oda pl. Chamberlein olyan könnyen Csehszlovákiát a náciknak? Valóban "naivitásból"? Nem! A politikában nincsenek naivitások.


Amennyiben ez az info igaz, és minden esély megvan rá, hogy az legyen, úgy át fog kelleni írni "egy picit" a 20. század történelmének ezt a részét is.


Idáig is voltak olyan történészek, akik Hitlert valamilyen titkos Rothschild rokonnak vélték, mivel az akkori Rothschild báró és Adolf Hitler valóban többször is találkozott, erröl fényképek is vannak, és az is dokumentált tény, hogy ezek az illuminati körök juttatták hatalomra a nácikat. De nem, márcsak azért se, mert Hitler nem hasonlít egyik akkori Rothschildra se. Viszont a Rothschild általi istápolás nem véletlen, mivel Hitler V. György angol király törvénytelen gyermekeként született, söt, a Windsorokon keresztül rokonságban állt II Vilmos német császárral is.


Hitler halála felöl viszont már alighanem korábban kiszivárgott az igazság. Ne feledjük, hogy Hitler "hullájaként" egy feketére összeégett tetemet mutogattak az oroszok, és hogy állíttólag a fogsora alapján 100 százalékra azonosították. Ez minden. Sztálin tudott a Windsor titokról, és falazott az angol-szászoknak, mivel akkor már oda volt neki igérve Közép-Európa. Hitlert Canaris generálissal, a náci titkosszolgálat vezetöjével (ö szintén nagyon sok mindenröl tudott és titkoban összejátszott az angolokkal), Mengelével és még sok más kettös-ügynök vagy "hasznos" nácival együtt kimenetkítették Németországból. A müvelet titkosszolgálati fedöneve "Operation Paperclip" volt. Canaris számos kéme késöbb a CIAben folytatta, Mengele pedig Dr. Green néven folytatott nagysikerü emberprogramozó kísérleteket az USAban.


Arról, hogy Hitler valójában nem halt meg, a második világháború után is rengeteg mendemonda  terjengett, még a nagyszüleim is hallottak ilyeket.


Úgy tünik, mint ahogy a közmondás is mondja, valóban nem zörög a haraszt ha.. ez most a 21. század elején, hogy az internet utat adott idáig a hatalom által gondosan eltitkolt információk terjedésésnek, kezd beigazolódni.


Kiegészítökb. egy héttel a cikk írása után bukkantam a következöre a New York Timesban:


Az újság nemrég megszerzett CIA dokumemokra hivatkozva közölt le egy cikket, mely szerint az ún. "Operation Paperclip" nevü amerikai titkosszolgálati müvelet a náci háborús bünösök kimenekítésére valóban létezett, és hogy Dr. Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor hírhedt tömeggyilkos "orvosa", 1945 után az USAban élt tovább. Még Mengele egyik 1956os fényképét is közlik. Ezek több mint 60 évig keményen eltitkolt dolgok voltak.




Mengele 1956ban:


Hát még ha majd a Hitler születése felöli nagy titok is egyszer kiderül! Személy szerint igenis hiszek benne, a kiszivárogtató forrás viszonylagos hitelessége és a fényképhasonlóság miatt.


Kiegészítö 2:




The second was that some felt that the new King was too sympathetic to Nazi Germany.  Following Edward's accession, the German embassy in London sent a cable for the personal attention of Hitler himself.  In part, it read: "An alliance between Germany and Britain is for him (the King) an urgent necessity."


V. György legidösebb fia, VIII. Edward trónralépése után a londoni német követség szigorúan bizalmas táviratot küld Hitlernek: Egy a náci Németország és Anglia közti szövetség az új király számára "sürgös szükségesség".


VIII. Edward alig egy évet töltött a trónon, le kellett mondania róla, mivel egy elvált nött vett el feleségül.


Nekem ez a mese arról, hogy egy elvált nö miatt mondott le a trónról, mindig is túl fantasztikusnak tünt. Ilyenre nem nagyon szokott lenni példa a Windsorok történetében. Mi van, ha úgy kényszerítették az illuminatik a lemondásra, mivel a dolog Németországgal másképp volt eltervezve, ö viszont kedvelhette a féltestvérét, Hitlert, és nem volt hajlandó ebben közremüködni, inkább lemondott.


In October 1937, Edward and his wife - by now the Duke and Duchess of Windsor - visited Nazi Germany.  They met Hitler, dined with his deputy, Rudolf Hess, and even visited a concentration camp. The camp's guard towers were explained away as meat stores for the inmates.


Botrányos látogatást tesz VIII. Edward 1937-ben a náci Németországban. Találkozott Hitlerrel, majd Rudolf Hessel vacsorázott, söt, még egy koncentrációs tábort is meglátogatott.


Ugyan mit keresett Hitlernél, hisz 1937-ben már nem volt angol király, így nehéz elhinni, hogy valami kulcsfontosságú diplomáciai küldetésen volt.




Ho-ho-hó...






2011. szeptember 17. szombat, 21:55


2012. okt. 11-i megj.: úgy tünik, az információ terjed az interneten (index.hu):
"Ezrek vonultak utcára hétfő este Athénban     ...
Egyes tüntetők plakátjain "Ki az országunkból, te cafat!", "Hitler lánya, ki Görögországból, nem akarunk negyedik birodalmat!" feliratok szerepeltek"






Sajnos ez nem egy áprilisi tréfa. A szemmel látható hasonlóság nem véletlen... A képek hitelesek, a bal felsö Angela Merkel kép például a Time magazin egyik 2006-os számában jelent megA bal alsó kép pedig Eva Braunt, Adolf Hitler élettársát ábrázolja. Merkel a háttérhatalom egyik legtitkosabb fegyvere (volt), s egy ideig nagyon úgy tünt, hogy ami annak idején nem sikerült az édesapjának durva eröszakkal, az most öneki - kifinomult átverés alkalmazásával- sikerülni fog: teljesen egybeolvasztani Európát egy Negyedik Birodalomba. De szerencsére a dolgok egy picit megbonyolódtak. A cikk nagyvonalakban felvázolja, hogy mely, az illuminati felsöbb körökben régóta lappangó belsö ellentétek miatt .


Kezdjük Angela Merkellel, kinek már a wikipédiában szereplö „hivatalos“ életrajza is fura. A wikipédia szerint:




Az apja, aki luteránus pap volt, képes volt Angelával együtt ki-be járni a vasfüggönyön, és a családnak már azokban az idökben két autója volt, amikor mindenki másnak egyre is sokat kellett várni. A papok abban az idöben "osztályellenségek" voltak, sokszor börtönben ültek, Angela apja viszont élt mint hal a vízben. A hivatalos életrajz ezt azzal magyarázza, hogy behódolt a rezsimnek. Nos, aki élt a kommunizmus alatt, az tudja, ilyesfajta életstílus folytatásához azokban az idökben (ki-be járni a vasfüggönyön + két autó) nemhogy a behódolt egyszerü papoknak, de még a párttagok közül is csak a felsöbb vezetésböl valóknak volt lehetöségük!


További érdekes epizód a wikipédiás Merkel életrajzból:


Egyetemi évei alatt Angela a fejébe vette, hogy egy történelmi várbástyában (!) diákklubot és üdülöt alakít ki a diáktársaival együtt. A leipzigi egyetem vezetése csípöböl elutasította, de aztán "leszólt" nekik a párt, hogy Angelának az is megengedett . A wikipédia még megjegyzi, a néhai NDKban ez teljesen precedens nélküli volt abban az idöben. Az apja pedig még a felsöbb pártvezetésnek se volt tagja, csak egy sima luteránus pap volt.


Aztán jött a "rendszerváltás", gondolnánk, hogy az ilyen komcsibébik nem viszik semmire. De nem!


Merkel azonnal Helmut Kohl kancellár kormányának lett a tagja, rögvest az újraegyesítés után! Érted nem! Egy ismeretlen, állítólag kommunista kollaboráns lutheránus pap mindössze 34 éves, szintúgy ismeretlen „komcsibébije“ azonnal Helmut Kohl kormányába került. 1990-ben Kohl ifjúságügyi miniszternek nevezi ki, pár hónapra rá 1991-ben már a német kormánypártjának, a CDU-nak az elnökhelyettese!


S most!


Nézzük meg az ONI egyik még 2007-es kiszivárogtató írását, melyböl már a kukac.sk-n én is fordítottam, és tartalmaz néhány igazságot...






A történet az egykori kommunista Kelet-Németország egyik náci háborús bünösöket fogva tartó börtönében kezdödik, amikor is a szovjet KGB rájön arra, hogy az ott fogva tartott egyik, Mengeléhez hasonló "halálangyal", bizonyos Dr. Carl Clauberg, jóval több annál, mint ahogy eredetileg gondolták. Valójában a náci Németország mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó kutatásának az atyja:




Cserébe a szabadságáért és hogy Nyugat-Németországba költözhessen, Clauberg felkínálja a szovjeteknek, hogy elárulja, hová lett rejtve Adolf Hitler lefagyasztott állapotban levö spermája, melyet még a nácik rejtettek el a háború vége felé, abban bízva, hogy valamikor még képesek lesznek létrehozni szeretett Führerüknek egy utódát. A KGB, miután megtalálta a spermát (az egykori NDK területén, elrejtve valakinél), és rájött, hogy életképes spermiumokról van szó, elindította egyik talán legbizarrabb titkos projektjét: létrehozni Adolf Hitler egy utódát. Az ügyröl tákékoztatták a nyugati illuminatikat is (mint tudjuk, hidegháború ide-oda, legfelsöbb szinten a szovjet vezetés és a Rothschildek/Rockefellerek közt bizonyos mértékig együttmüködés volt..) , és megegyezezés született, hogy Gretl Braun, Eva Braun fiatalabb, életben maradt leánytestvére lesz megtermékenyítve mesterségesen Hitler spermájával.


Mivel a szovjetek nem voltak hajlandóak kiengedni Kelet-Németországból (az egykori NDK-ból) Clauberg doktort, míg nem születik meg a bébi, így Gretl Braun ment titokban az NDK-ba. Megegyezés született, hogy a Hitler bébi a lehetö legnormálisabb családi környezetben fog felnöni a nyugatnémet luteránus egyház gondozásában az NDK-ban. A hivatalos Merkel életrajz is említi, hogy az "édesapja" 1954-ben költözött Nyugatról a kommunista NDK-ba.
...
Az egyezség szerint aztán Angelát ez a pap házaspár nevelte fel, és szintén a nagyhatalmi egyezség szerint ki-be járhattak vele a "szülei" a vasfüggönyön (ez utóbbi el van ismerve a hivatalos Merkel életrajzban is). Angela sohasem volt politikailag aktív az egykori NDK-ban, se kommunista, se kommunista-ellenes mozgalomban. S lám, ennek ellenére a német újraegyesítés után, 1990-ben, rögvest Helmut Kohl kormányában találta magát mint miniszter, minden tapasztalat nélkül, gyakorlatilag ismeretlenül és mindössze 34 évesen.


Amikor 2011 februárjában az alábbi sorokat írtam a kukac.sk-ra, még lényegében igaznak voltak tekinthetöek:


Amikor 1990-ben Németország újraegyesült, azt nemcsak a németek kedvéért engedték meg az Illuminatik, hanem azért is, mert tudták, ezzel az országgal még komoly terveik lesznek. A következö lépés az illuminatik stratégiájában olyan lesz, amit csak kevesen várnak: a következö világbirodalom az USA ´leáldozása´ után úgy néz ki, hogy Németország lesz. Amennyiben nem lesznek képesek totálisan leuralni a világot, és beléptetni azt az "új világrendbe", az illuminatik célja (legalább) egy Európai Egyesült Államok kiépítése lesz, melyben a föszerep Németországé lesz.
S ha szemügyre vesszük a helyzetet, látjuk, hogy pontosan errefele tartanak a történések. Az Egyesült Államok a totális csöd szélén áll, nagyjából ott, ahol a Szovjetunió volt 1989ben, míg Németország, euro krízis ide vagy oda, gyakorlatilag virágzik, s nincsen eladósodva. Az euro-krízis, és a dél-európai államok emiatti versenyképtelensége gyakorlatilag hasznára van a németeknek. Annak ellenére, hogy a német lakosság létszáma mindössze töredéke a kínainak, az ország exportja vetekszik Kínáéval. A német export továbbra is rekordokat döntöget, és a német az egyedüli olyan gazdaság, mely méltó ellenpólusa (lesz) Kínának. Kína nem lesz szuperhatalom, soha!


Az illuminati-vatikáni-német tengely célja átvenni az Európai Egyesült Államok irányítását, és eliminálni az angolszász befolyást. Az USAnak harmadik világbeni szerep van szánva, az sem kizárt, hogy fel lesz darabolva. Ebben a "bizniszben" nyakig benne van (volt?) a jelenlegi német nemzetiségü "szentatya" is, akit fura (vagy nem annyira?) módon április 20-án, vagyis Adolf Hitler születésének napján szentelték pápává. Az "euró mentésére" hivatkozva egyre viharosabb sebességgel igyekeznek az illuminatik föderális állammá kovácsolni legalább az Európai Uniót."


Hogy az Európai Egyesült Államokról, vagyis a készülö Negyedik Birodalomról, íródott sorok mennyire igaznak bizonyultak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt hetek történései, amikoris már teljesen nyíltan elkezdtek az Európai Unió vezetöi is beszélni az Európai Egyesült Államokról a fösodratú médiumokban.


Egyes angol médiumok, mint a Daily Mail - aggódva az egyre nagyobb német befolyás miatt - pedig váratlanul messzire is elmentek:


Rise of the Fourth Reich, how Germany is using the financial crisis to conquer Europe
(A Negyedik Birodalom felemelkedése, avagy Németország Európa leigázására használja a pénzügyi válságot)




Valójában persze nem(csak) Németország, hanem föként a Rothschild dinasztia.


A Negyedik Birodalom építése mára nem halad a tervezett ütemben, az egyik fö probléma ugyanis maga a Hitler-lány!


Tudni kell, hogy Angela Merkel egyik fö protézséje az illuminatik köreiben mindig is a Bush-család volt. Már az édesapjának, Adolf Hitlernek is a legföbb pénzügyi támogatója George Bush nagyapja, Prescott Bush volt (a Rothschild/Windsor vonal nagybankjai mellett). Nem is csoda, hogy Merkel hatalomra jutása után ilyen és ehhez hasonló cikkek jelentek meg sajtóban:


German leader emerges as key Bush ally in EU
(Merkel Bush leghüebb támogatójának bizonyult)




Merkel - akkor még csak mint ellenzéki vezér - támogatta Bushék 2003-as iraki invázióját is, ami nagyon nem volt jellemzö a többi nyugat-európai vezetöre abban az idöben.


Késöbb viszont jöttek a 2008-as események, amikoris az illuminatik „békésebb szárnya“ megakadályozta Bushékat abban, hogy atomkonfliktust robbantsanak ki. (lásd a Drogok, sátánizmus, atomkonfliktus, Bush család c. írást).


Az illuminatiknak tudnillik két fö szárnya van manapság: a háborúpárti és a békésebbnek vélt, az új világrendbe „pusztán“ pénzügyi összeomlás által belejutni óhajtó szárny (például Barack Obama is ide sorolható). Merkel viszont mindig is a Bush vonal embere volt. Egyfajta „harmadik pólusként“ bejön a képbe még a Vatikán is, mely egészen 2008 nyaráig szintén benne volt Bushék minden mocsokságában. Ezért hallgat mellesleg a Vatikán máig olyan makacsul szeptember 11 felöl, mert Bushékkal együtt nyakig benne volt. Igen, a jezsuiták, a „roszikruszik“ (a rózsakeresztes banda) valamint maga a „szentatya“ is nyakig benne volt szept 11-ben.


Az elöbb említett „békés illuminati vonal“ kiéheztetés árán akarja az emberiség egy részét elpusztítani, míg a Bush-vonal atomfegyverekkel próbálta... az egyik tényleg jobb mint a másik.


2008-ban a Vatikán szembekerült mind a két másik illuminati vonallal, a 2008-as atomháborús tervekben már nem volt benne. Ennek külön története van, még majd említem.


A 2008/09-as események kapcsán jön be a képbe még egy érdekes alak, Benjamin Fulford is, akinek a blogjából korábban már többször is idéztem. Fulford egyáltalán nem „ellenálló“, mint aminek feltünteti magát, hanem a Rothschild család „békésebbnek“ számító szárnyának a megmondóembere. A blogbejegyzései info/dezinfo keverékek, ennek ellenére mégis ajánlom az olvasásukat, mert annak tudatában, hogy ki Fulford valójában, bizonyos mértékig könnyen „dekódolhatók“, kiszürhetök belölük a dezinfok, és az ember a végén értékes bennfentes infokhoz juthat a hatalom legcsúcsáról, melyek a 100 százalékban kontrolált globális médiumokban garantáltan nem jelenhetnének meg.


Az „Arab Tavasz“ mögött is a „békésebb“ európai illuminati szárny áll, melyhez Obama is sorolható. A líbiai invázió nem volt tervezett, eredetileg azt hitték, hogy Kadhafi ellen sikerül majd fellázítani a líbiai lakosságot. Amikor viszont nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem fog menni, és hogy Líbiát bombázni kell, az európai vonalhoz nem túl hüséges Merkel bejelentette, hogy Németország ebben nem vesz részt. „Érdekes“ dolgok történnek ezután.


Fulford március 21-i bejegyzésében például szintén leleplezi, hogy kicsoda Merkel valójában:


Fulford, 2011. március 21:




"Chinese and Russian intelligence now report that Germany’s Angela Merkel is the daughter of Adolf Hitler thanks to the use of frozen sperm and the expertise of a Nazi doctor captured by the Soviets. That means she is almost certainly one of the ringleaders of the Nazi faction still hoping for a fascist world totalitarian government."
Ez mindössze egy nappal azután történt, hogy Merkel helikoptere kishíján lezuhan a CIA merényletkísérlete miatt...


2011. március 20:
Ezer méteres zuhanás: Merkel szerencsés balesete




Késöbb pedig ez a „békésebb“ illuminati szárny biológiai vegyifegyvertámadást hajt végre Németország ellen... (lásd: A német e.coli "járvány" bio-terror támadás volt c. írást)


Ezeknek a mai napig dúló ellentéteknek köszönhetjük, hogy a Rothschild féle „európai integráció“ Merkel nem mindig engedelmeskedö magatartása, és a német politikusok kifejezett ellenállása miatt zötykölödve halad.


Az e.coli támadás nemcsak a líbiai invázióban elutasított részvétel miatt volt bosszú, hanem azért is, mert a németek nem voltak hajlandóak „menteni“ Görögországot a Rothschild elvárások szerint. Amennyiben Görögország idö elött csödbe megy, úgy könnyen bukhat akár az áhított Negyedik Birodalom is.


A terv ugyanis az, hogy a válságra hivatkozva belekényszerítsék az európai államokat a szuverenitásuk feladásába, mondván a válságot csakis teljesen egybeolvasztott pénz- és gazdaságpolitikával lehet leküzdeni (ami hazugság). Amennyiben viszont a szuverenitások feladása ELÖTT beindulnak az európai csödsorozatok, úgy az Európai Egyesült Államok (a Negyedik Birodalom) terve is füstbe mehet. Ne tévesszem meg senkit: az EURO mindenképpen bukni fog, viszont nem mindegy, hogy még az elött, mielött az európai országok feladják a függetlenségüket, vagy pedig azután. Az EURO-t felváltani hivatott globális pénzt ugyanis csakis egy olyan Európában lehet majd könnyen bevezetni, ahol az európai országok már le vannak fokozva egyszerü régiókká. Máskülönben ezek az országok újból a saját nemzeti pénznemeiket vezethetik be! Ez az amitöl a Rothschild család irtózatosan retteg.


Mivel egyre jobban úgy tünik, a görög csöd elkerülhetetlen, a Rothschild család által uralt központi bankok a napokban bejelentették, hogy az ÖSSZES emiatt bajba került bankot a világban megpróbálják majd megmenteni! Az EUROT és az európai bankrendszert ugyanis bármi áron életben akarják tartani addig, míg az európai államok nem adják fel a szuverenitásukat.


Minden tehát a németektöl és a Hitler-leánytól függ majd a jövöben. Reményt ad, hogy újabban már a Vatikán és a hozzá mindig is erösen kötödö Berlusconi se teljesen partnerük ebben. Ami Olaszországban fog történni az EURO kapcsán, kulcsfontosságú lesz. A Hitler-leány jelenleg sajnos mintha ingadozna, a napokban például Sárközyvel közösen bejelentette, hogy Görögországot mégse hagyják csödbe menni. S hogy még bonyolultabb legyen a kép, a korábban „békepárti“ illuminati szárny egyes elemensei kezdenek háborúpártivá válni ...


De nem akarok ezekbe a heti rendszerességgel változó „szappanopera“ részletekbe belemenni, a helyzet képlékeny, tessék követni a Médiafigyelöt.


Hogy szétesik avagy teljesen összeolvad az EU a legvégén, továbbra is marad mint „millió dolláros kérdés“.


Egy késöbbi cikkben – A 2009-es harc a pénzügyi rendszerért“ lesz a címe - , kitérek még pár nagyon érdekes dologra, melyekröl a mediális elhallgatás miatt máig vészesen keveset tudni, s én se tudok majd a teljes „nagy képpel“ szolgálni. Viszont itt az ideje ezeket elkezdeni.


A Vatikánról lesz szó, mely minden jel szerint kishíján fatális hibát követett el azzal, hogy támogatta a sátánista illuminati Bush vonalat az új világrend kialakításában. 2008 augusztusában ugyanis egy felettébb érdekes per kezdödött a pápa ellen: a Templomos Lovagok kései „jogutódai“ beperelték a katolikus egyházat az öket még az 1300-as években ért sérelmekért, s követelték emiatt maguknak a Vatikán vagyonának jelentös részét! Hasonló ez ahhoz, mintha Magyarország jelenleg beperelné Mongóliát az 1200-as évekbeni tatárjárás miatt.


De nem, nem viccelek, a dolog a szabadkömüvesség „elödének“ számító Templomos Lovagok részéröl komoly volt, még a Daily Telegraph is írt róla:




Talán ezért van az, hogy a Vatikán már mintha nem lenne túl lelkes az „európai integrációért“, mivel 2009-ben szembe találta magát a „békésebb“ európai illuminatusi vonallal is, mely az eseményeket jelenleg is uralja. Na de ezekröl a dolgokról, melyekben Fulford szintén benne volt/van, majd még késöbb.










2012. április 28. szombat, 14:32


Jó egy évvel ezelött egy nem túl feltünö hír járta be a médiumokat, Magyarországon a 168ora.hu  hozta le UFO-észlelésről pakolt ki a volt hadügyminiszter címmel. Bár a hír tartalma ugyancsak tompított élü volt, kanada egykori védelmi minisztere, Paul Hellyer valójában az idáigi talán legjelentösebb tényfeltáró munkát végezte, és adta ki könyv formájában „Fény az alagút végéncímmel. Ö az elsö az angolszász világ csúcspolitikusai közül, aki nyíltan kimondta, valójában milyen (sötét) erö irányítja bolygónkat a háttérböl, s mintha ez „nem lett volna elég”, nyíltan kiteregetett mindent ennek az erönek a különbözö földönkívüli civilizációkkal való kapcsolatairól is.




Újságcikk Hellyerröl az angol Daily Mailben 2011-böl:


'I believe in UFOs... and I've seen them': Former Canadian defence minister accuses American government of cover-up


Ugyanezen hír rövidített formában magyarul:




Az Egyesült Államok kormányát kritizálta Paul Hellyer egykori kanadai védelmi miniszter, amiért az állítólag eltussolja az UFO-észleléseket. A 87 éves Hellyer a hadügyi tárca irányítójaként 1963-ban egy személyben volt felelős a kanadai hadsereg, haditengerészet és légierő egyetlen szervezetbe történő integrálásáért. Hellyer Kanada miniszterelnök-helyettese is volt és hosszú időn át szolgált a brit királynő tanácsadó testületében. A tekintélyes múlttal rendelkező politikus most az arizonai Scottsdale-ben rendezett Nemzetközi UFO Kongresszuson fejtette ki nézeteit és tapasztalatait a földönkívüli létformákról – számolt be az AOL News.”




Ami viszont nem volt benne a hírben, az az, hogy milyen iszonyatos mélységekig tárta fel Hellyer, miként zajlik a világ irányítása a háttérböl a tömegek által teljesen ismeretlen személyek és titkos társaságaik által , könyvének egyes részleteitöl leesett az állam még nekem is. Magyarország egykori csúcspolitikusai közül hasonló mértékü tényfeltáró munkát idáig Bogár László professzor, a Miniszterelnöki Hivatal volt politikai államtitkára és a néhai Csurka István (Isten nyugosztalja) végeztek.


Hellyer könyve sajnos idáig nem jelent meg magyarul. Az angol nyelvü kiadás legérdekesebb információkat tartalmazó oldalait (203-tól 207-ig)  viszont beszkenneltem, és csatoltam ehhez a cikkhez, lásd a legvégén.


S most kezdjük el elemezgetni a könyv tartalmát.








 203-as oldal:


A Kabbalisták”
 ...
 „A korábban említett Bilderberg csoport, Trilaterális Bizottság és Külügyi Kapcsolatok Tanácsa mellett létezik egy negyedik, a legtitkosabb (összeesküvö) világhatalmi csoport, az ún. (sötét) Kabbalisták, mely valójában az USA árnyékkormányát képezi, és bitorolja az Egyesült Államok Kongresszusának és elnökének hatalmát már nagyon régóta."


(megj: ezt már nem én állítom, hanem Kanada egykori védelmi minisztere)




Jelenlegi formájában körülbelül a második világháború vége óta létezik ez a szervezet, ez volt az az idöszak, amikor az USA fegyveres eröi elkezdtek szembesülni más bolygókról érkezö látogatókkal is.”


(megj: föként a ekkor feltalált radar technológiák által kisugárzott elektromágnesesség kezdte el nemcsak detektálni, hanem bezavarni is az UFO-kat)




204-es oldal:


Számomra ismeretlen okokból kifolyólag a földönkívüliek jelenléte még a hidrogénbombától is nagyobb titkosítási besorolást kapott, s az álcázás mértéke addig elképzelhetetlen méreteket öltött. „
...
Truman elnök létrehozott egy bizottságok az ET ügyek kezelésére, ez a bizottság mint az MJ-12-es vált ismertté abból kifolyólag, hogy eredetileg csak tizenkét taggal rendelkezett.”
...
Annyira titkos projektek keletkeztek, hogy ezek mikéntjéröl egyes védelmi miniszterek és elnökök sem lettek tájékoztatva. Ronald Reagan és idösebb George Bush például be voltak avatva, különösen Bush, lévén jó ideig ö volt a CIA igazgatója, Bill Clinton viszont már alig tudott valamiröl ... „




Clintonnak nem volt belépése az Area 51-be és S4-be se, azokra az ultra-titkos katonai támaszpontokra, ahol az ET-kel való együttmüködés zajlott. Hogy kinek volt ide belépése, azt az határozta meg, az adott személy milyen magasan volt a titkos szabadkömüves-illuminati hierarchiában. Clinton, elnök létére, meglepöen alacsonyan volt, állítólag még a feleségének, Hillarynak is jóval magasabb volt a besorolása...


Hellyer a könyvében egyébként nem meri megnevezni az illuminátus polip fejét, a Rothschild családot, elöször azt állítja (205-ös oldal), hogy a sötét Kabbalistákat föleg az ET jelenlét titkolásáért felelös magasrangú pentagonos tábornokok alkotják, ami nem egészen igaz. Ezek a tábornokok csak végrehajtók, még fölöttük is van hatalom. Arról nem is beszélve, hogy ezek közül a tábornokok közül többen az elit harmadik világháborút ellenzö táborába tartoznak, s már többször is megakadályoztak egy Irán elleni támadást. Az viszont valóban igaz, hogy a földönkívüliek eltitkolását illetöen továbbra is készségesen végrehajtják az illuminátus fönökeik utasításait.




Tovább a 206-os oldalon már Hellyer jóval öszintébben beszél, amikor a következöt állítja:


Nelson Rockefeller volt a felelös azért, hogy a titkos, ET-kel és UFO-kal foglalkozó dokumentumok át lettek ruházva az USA kormányáról nagy hadiipari vállalatokra (!)“


(megj: ... melyeknek ezek az illuminátus családok mint Rothschild, Rockefeller, Bush stb. a tulajdonosai mind a mai napig.)




A 205-ös oldalon Hellyer megnevez pár ET fajt is, melyek létezéséröl a földi háttérhatalom már nagyon régóta tud, ilyenek például a szürke ET-k a Zeta Reticuli és Orion csillagrendszerekböl, a plejádiak, stb.


A plejádiak egyébként kishíján úgy néznek ki, mint mi, ök voltak a bibliai angyalaink, talán az egyedüliek a közelebbi csillagrendszerekben honos földönkívüli fajok közül, melyek pozitívan viszonyultak hozzánk. Személy szerint hihetönek tartom azt az állítást, mely szerint Jézus is ember-plejádi hibrid volt, innen voltak a csodálatos (gyógyító és más) képességei. A Vatikán viszont már a kezdetek kezdetétöl fogva a sötét (reptiloid, lásd: Léteznek-e földönkívüliek ) oldal találmánya volt az abban az idöben zajló plejádi beszivárgás féken tartása végett, az „amit nem tudsz teljesen megakadályozni, annak próbálj meg az élére állni“ stratégiát szolgálva. A kereszténység ellenpólusa, a sátánizmus is nem emberi, hanem reptiloid eredetü. A Vatikán legfelsöbb vezetése pedig a kezdetek kezdetétöl fogva sátánistákból tevödött össze, ez a durva igazság.


Az ET-k és UFO-k jelenlegi titkolásának fö oka pedig az, hogy ez a sötét, ET eredetü reptiloid hatalom, melynek az illuminátusok csak földi helytartói, nem akar minket kiengedni a világürbe (söt, nemhogy nem akar minket oda kiengedni, hanem egyes elemensei legszívesebben kiirtanák az emberiség jó részét!)


Kegyvesztésben vagyunk, ez az igazság. Emiatt vannak eltitkolva az antigravitációs, szabad energiás találmányok is, s még sorolhatnám, mi minden más technológia is. A TR-3B (katt!) megjelölésü antigravitációs kémrepülögépnek például a puszta létezése is titkolt, annak ellenére, hogy már vagy 30 éve használatban van. Az 1990-es évek közepétöl földi eredetü UFO-k repülnek más csillagrendszerekbe is az ún. „fekete projektek“ (black-ops) keretein belül. Ezeknek technológiáit mind az ET-ktöl kapták meg a földi illuminátusok. A NASA egy hatalmas átverés, föként parasztvakításra van használva annak az illúziónak a fenntartása érdekében, hogy sem ET-kkel nem vagyunk kapcsolatban, se az antigravitációs technológiák még nem ismertek, s nem léteznek olyan technológiák se, melyek segítségével a Holdtól messzebre lennénk képesek utazni. Ez mind hazugság.


Hellyer könyvének 243-as oldala:


... az USA találmányi hivatala 1942-1993 között 10 158 találmányt titkosított „nemzetbiztonsági okokra“ hivatkozva, melyekböl kb. 6000 máig titkosítva van, s nem hozzáférhetö a tudományos körök számára.“




Minden olyan találmány, mely komolyabban veszélyeztetné akár az illuminátusok köolajipari vállalatainak a hatalmát is, automatikusan titkosításra kerül.


Összesítve: az emberiség mesterségesen van visszatartva mindennemü fejlödésében. S ez így is fog maradni egészen addig, amíg rá nem ébred.




A "Fény az alagút végén" c. könyv 203-207-es oldalainak másolata:




További ajánlott:


Az "angyalokról", a földönkívüli humanoid teremtöinkröl:


A környezö csillagrendszerekben élö más fajokról:


Hogyan jutnak el hozzánk:
Se a tér, se az idö nem az, aminek a legtöbb ember hiszi








2012. augusztus 12. vasárnap, 21:41


Olvasgattam a kommenteket egyes korábbi ezoterikus és tudományos írások alatt (mint pl. a Titkolt dolgok: féregjáratok és idöutazás c.), s úgy láttam, vannak, akik még mindig erösen kételkednek a teleportálás és idöutazás lehetösége felöl. Pedig lassan már a jelenlegi gyakorlati tudományba is bekerülnek ezek a fogalmak. Például már "hivatalosan" is elismert, hogy egy fény-csomócskát sikerült teleportálni kvantum-összefonódás segítségével. Az igazság persze az, hogy nemcsak egy fénycsomócskát, hanem egy egész hadihajót sikerült már nekik teleportálni a philadelphiai kísérlet keretében, s nem mostanában, hanem még 1943-ban. "Ollózgattam" pár, az elmúlt években megjelent cikket az index.hu-ról és más forrásokból, melyek remélhetöleg meg fogják változtatni mindenki "tér-idö felfogását". Bár még gyerekcipöben járnak, már most nagyon sokatmondóak..




2011. december 1:
Two Diamonds Linked by Strange Quantum Entanglement
(Két gyémánt "összekapcsolása" fura kvantum-összefonás által)




Kvantum-összefonódás két gyémánt között


"A kvantum-összefonódás jelenségénél láthatatlan kapcsolat van két vagy több tárgy valamely állapota között, amely akkor is megmarad, ha eltávolítják őket egymástól."




Tudni kell, hogy a "kommunikáció" ezen esetben nem a háromdimenziós térben és idöben történik a két tárgy közt, hanem azon kívül... tulajdonképpen nincs is klasszikus kommunikáció az "összefonódott" tárgyak közt. Hogy pontosan mi van, azt a tudósok nem igazán értik, mint ahogy arról sincs sok tudósnak fogalma, hogy a dolog egyáltalán miért működik..




Index.hu:


"Két külön elhelyezett gyémántlapka között, szobahőmérsékleten hozta létre a kvantum-összefonódás állapotát egy nemzetközi kutatócsoport. A kvantum összefonódottság jelenségét eddig az abszolút nulla fok közeléig hűtött, mikroszkopikus objektumoknál, atomoknál, molekuláknál írták le. Brit, kanadai és szingapúri tudósok azonban a Science tudományos folyóirat legutóbbi számában arról számoltak be, hogy sikerült összefonniuk két, egymástól 15 centiméterre eltávolított gyémánt kvantumállapotát."
...
"Most közzétett tanulmányukban azonban az Oxfordi Egyetem, a Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács és a Szingapúri Nemzeti Egyetem kutatói viszonylag nagy - néhány milliméteres - tárgyakat, két gyémántlapkát vizsgáltak szobahőmérsékleten. „Demonstráltuk, hogy lehetséges szokványosabb, mindennapi tárgyakkal is a kvantum-összefonódás" - mondta el Ian Walmsley, oxfordi kísérleti fizikus a Scientific Americannak."




Bits of Light Teleported to Another Place
(Fénycsomócskák sikeres teleportálása)


"Az emberiség minden nap közelebb kerül a Star Trek sorozat világához, 2011. ápr ilis 14-én tudósok fénycsomócskák sikeres teleportálását hajtották végre."




Na most ha ez müködik, akkor azt hiszem, már valamivel könnyebb elképzelni, hogy a csillagkapuk és féregátmenetek (Eisten-Rosen hidak) szintén valós dolgok. Ezeket használják az ET-k is, hogy eljussanak hozzánk. Az UFO-k nem mindig "repülnek", hanem inkább manipulálnak a téridövel. Teleportálják magukat a Föld és a Naprendszer téridejébe. S hogy ez miért működhet, annak okait egész jól sejteti ez a még 2004-ben az index.hun-n megjelent írás az univerzum holografikus jellegéröl:




Hologram a való világ?


De mielött idézgetnék a cikkböl, "elárulok" valamit arról, amit amúgy minden, az amerikai hadsereg "black-op"-jain ("fekete projektjein") dolgozó tudós már régóta tud:


"Each moment has its vibration in the univere and this is how time travel is achieved, or how people in 5D can go backwards and forward in “time” by matching their body frequencies to the moment they choose to go to."


"A téridö minden pontjának az univerzumban egyedi "rezgéslenyomata" van, s ennek köszönhetöen az idöutazás teljesen elérhetövé válik."


Nem a tér, hanem a tér-idö minden pontjának van egyedi "rezgéslenyomata".


Na ezt fogd fel valahogy öcsém!




A távolság és elválasztottság valójában csak "hologram", ami csak a mi fejünkben létezik. Valójában "minden egy", minden mindennel össze van kapcsolva, össze van fonódva a realitás egy "mélyebb szintjén". Ezért tud működni a teleportáció és a kvantum-összefonódás is. Na most... hogy "hova akarsz menni", hova akarod magad teleportálni, ahhoz ismerned kell a téridő ezen pontjának "rezgéslenyomatát". S tulajdonképpen ez minden, amit ismerned kell!




Index.hu cikk:


Különböző tudományágak képviselői jutottak arra a meggyőződésre, hogy ez érzékszervek által tapasztalt világ csupán egy szelete a valóságnak. A mélyebb szinteken a teljes világegyetem összefügghet, és az elme nem csak vetítheti, de alakíthatja is a valóságot.


A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak akik szerint az adott felfedezés felfordíthatja a tudományt.


A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól.


...


Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valami titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió.


A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő.


...


A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió.


A világegyetetemnek ezen fantomszerű viselkedés mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, az annyit is tesz, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy tetszőleges távoli csillag felszínén lévő hidrogénatomok protonjaival.


...


Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggő hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra.


A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idő és a három dimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek.


....


"A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig frekvenciák holografikus kavalkádja lesz."




(Pontosan erröl van szó!!!!! Fentebb "rezgéslenyomatnak" neveztem ezeket a frekvenciákat.)


...


"Eközben az objektív valóság teljesen elsikkad. Keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a fizikai világban, ez is csak képzelődés. Valójában vevőkészülékek vagyunk a frakvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak."


...


"Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet megoldani tudományosan eddig le nem írható rejtélyeket, sőt általa a parapszichológiai jelenségek a természet részévé válhatnak.


A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszűnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy.


Bohm és Pribram egyaránt emlékeztetet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzéséről számoltak be."











2012. június 26. kedd, 17:05


Figyelmeztetés: a cikksorozat gyengébb idegzetüeknél pszichés labilitást válthat ki.


A cikk a Léteznek-e földönkívüliek c. cikksorozat folytatása, melynek negyedik része azzal zárult, hogy az embert valójában egy humanoid földönkívüli faj, az elohim ET-k hozták létre pár százezer évvel ezelött hasonlóan ahhoz, ahogy már mi is képesek vagyunk bizonyos fokig genetikailag manipulálni, vagy klónozni az állatokat.


Mi tehát a baj az evolúció elméletével? Az evolúció messze nem olyan gyors, mint ami történt az emberrel az elmúlt pár százezer évben. Az evolúció elmélete szerint egy felegyenesedési és intelligenciaváltozási átmenetnek tízmillió évekig kellene eltartania. És ez így is van az összes többi faj esetében. Ha megnézzük például a kutyákat, azok most is ugyanazon az értelmi szinten vannak mint 4-5000 évvel ezelött, ami nagyon jól szemlélteti ezt a nagyon lassú evolúciós dinamikát. A Homo erectus is annak idején egy nagyon lassú folyamat terméke volt.


Utóbbi idöben viszont az ember ezer évenként változik annyit mint korábban egymillió alatt. Miért nincs ez így a többi faj, pl. a közeli fajrokon majmok esetében is, ezek miért nem követték ezt a „hiperbolikusan gyorsuló“ evolúciós dinamikát, és gyakorlatilag azon a szinten vannak most is, mint ahol évmilliókkal ezelött voltak, pedig ugyanazon érákon mentek keresztül mint az ember, beleértve a földi klímaváltozásokat is. A nagy kérdés tehát: mitöl gyorsult fel az ember - és csakis és kizárólag az ember – evolúciója ilyen hihetetlenül?


Nos, azért, mert egy külsö erö, a "teremtö atyáink", felgyorsították.


S most jöjjön egy kis száraz, unalmas, de a dolgok megértéséhez nélkülözhetetlen tudomány:


Az rH-negatív és az rH-pozitív vér közti meghökkentö összeférhetetlenség is éppenséggel arra utaló jel, hogy az ember nem a természetes evolúció terméke. Bár vércsoportok az állatoknál is léteznek, és ott is néha okoznak problémákat, de messze nem annyira  összeférhetetlenek, hogy már az állatok természetes szaporodásánál is problémákat okoznának. Az emlösfajok egyedei szabadon pározhatnak anélkül, hogy az utódlás emiatt megbonyolódna. Nagyságra, szörszínezetre való tekintet nélkül. A macskák 99 százalékának például kompatibilis a vércsoportja, az az 1 százalék már problémás, de nem annyira, hogy megölné a magzatot. Kutyákban többszöri mesterséges vérátömlesztés után (nem természetes körülmény) már termelödnek problémát okozó antitestek, ha összeférhetetlen a vércsoportjuk, viszont természetes körülmények közt soha nem termelödik a kiskutyát veszélyeztetö antitest a nöstény kutya vérében.


Általában elmondható, hogy genetikailag minél jobban különböznek egy adott faj egyedei egymástól, annál nagyobbak a problémák a vércsoportok közti összeférhetetlenség miatt. Az embernél a helyzet bonyolult. Közismert, hogy az rH-negatív vérü nök terhessége veszélyeztetettnek számít abban az esetben, ha a magzat vére rh-pozitív. Az emberi vért egy speciális protein jelenléte ill. annak hiánya teszi rh-pozitívvá ill. rh-negatívvá. Ezt a proteint kimutatták a rhesus makákó majom vérében, innen kapta a nevét is, és utal a származásunkra. Ha egy rh-pozitív magzat vére netán belekerül az rH-negatív nö szervezetébe a terhesség során, azt a nö szervezete a jelenlévö majom protein miatt idegen vérként értékeli ki, és elpusztítja a saját magzatát, ha az orvosok nem avatkoznak gyorsan közbe. Ilyen jelenség természetes körülmények közt kifejlödött fajoknál aligha fordul elö, annál jobban viszont hibrid fajoknál. Közismerten felléphet például szamár és ló mesterséges közösítésekor, amiböl ugye lesz az öszvér. Mintha az embert is hibridizálták volna a nagyon távoli múltban, ennek az egyik máig fennmaradó jele a probléma az rh-negativitás körül.



Az igazság alighanem az, hogy az ember is hibrid faj, az elohimok hozták létre, többszöri, egymás utáni hibridizációval. Egymástól távolabb álló fajok esetében a hibridizáció csak lépésekben lehetséges. Az elsö hibridizáció több százezer évvel ezelött történt, amikor a majmot felegyenesítették és inteligenssé tették azáltal, hogy kombinálták a DNS-ét a sajátjukkal. Ezt a világ különbözö pontjain több más genetikai beavatkozás is követte a távoli múltban. Az utolsó nagy genetikai projektjük a Közel-Keleten volt kb. 10 000 évvel ezelött, a Biblia mint az édenkertet, vagyis mint Ádám és Éva történetét emlegeti. Ebböl lettek a fehérbörü ös-zsidó törzsek, vagyis az ún. "kiválasztott faj". Az ezt megelözö nagy kísérletük az atlantiszi civilizáció volt, melyet kb. tízezer évvel ezelött megsemmisítettek. Ez szintén fehérbörü, fejlett civilizáció volt. A négerek valamivel közelebb állnak a majomhoz (ezt nem sértö szándékkal mondom), mivel a világ azon részén az "istenek" nem hoztak létre újabb civilizációkat a távoli múltban. A négerek közt alig találni rh-negatívakat. A legtöbb rh-negatív vérü ember (kb. 10 százalék) a fehérek közt van, belölük már hiányzik az rh-negativitást indikáló majom-protein is.


Minden egyes genetikai beavatkozása az elohimoknak lényegében újabb hibrid fajokat hozott létre a Föld különbözö részein, s ezek a hibridek egyre jobban hasonlítottak genetikailag magukra az elohimokra. A fehér emberek elödei mentek át a legtöbb hibridizáción az idök folyamán, s ezen belül azok, akiknek a családfájában elöfordul rH-negatív vércsoport. Mi hasonlítunk kinézetre is legjobban az elohimokra, lényegében már teljesen úgy nézünk ki, mint ök, föleg a kelta és skandináv népcsoportok. Az rh-negatív emberek vére hasonlít legjobban az "istenek" vérére. Állítólag a különleges látnoki ("isteni") képességekkel rendelkezö emberek is többnyire mind rh-negatívak.


A nem túl kellemes igazság valószínüleg az, hogy az elohimok (vagy annunakik v. aldebarani ET-k v. északi ET-k v. nevezd, ahogy alkarod öket) pár százezer évvel ezelött különbözö fémek bányászásába kezdtek a Földön, s ehhez primitív humanoid "robotokra" volt szükségük. Ez a korai projekt olyan jól sikerült, annyira engedelmes volt a "majomrobot", hogy egy további, intelligensebb változata mellett döntöttek abban a reményben, hogy ilyenekböl már harcoló hadsereget lesznek képesek létrehozni. Az ember mind a mai napig nagyon engedelmes mindenféle autoritással szemben, és nagyon brutális, harcias a vélt ellenségeivel szemben. Ez nem véletlen... hanem genetikailag programozott. Késöbb ezek az ET mester-genetikusok sokkal bonyolultabb feladatokba kezdtek. A fejlett ET fajok gyakran foglalkoznak a saját genetikájuk feljavításával. Egy még tölük is tökéletesebb fajt próbálnak létrehozni, ami egy hihetetlen bonyolult feladat. Úgy igyekeznek megtervezni egy adott élölény genetikai állományát, hogy annak egyedei olyan társadalmat alkossanak majd, mely megfelel az általuk megálmodott „paramétereknek“. Ez nem egyszerü, mivel az emberi DNS (öröklödö anyag) generációról generációról változik, rengeteg környezeti tényezö s maga az emberi tudat is befolyásolja. Olyan mint egy olvasható-felülírható DVD lemez. Ök megtervezik az elsö generáció DNS-ét, majd figyelik/befolyásolják az adott faj evolúcióját, generációról generációra, civilizációról civilizációra....


A jelenlegi emberiség tulajdonképpen egy ilyen genetikai kísérlet.


Két negatív ET faj uralja a Földet, egymással többé-kevésbé szövetségben: a reptiloidok, melyek a bolygót és a Naprendszert tekintik a magukénak, és az elohimok, melyek az emberiséget tekintik magukénak. Hasonlóan müködik ez, mint az erdö és a vadállatok esetében: a vadállatoknak fogalmuk sincs, hogy az erdész a tulajdonának tekinti az erdöt, s olyan zavartsággal és értetlenséggel tekintenek az erdöben néha felbukkanó erdészre, mint mi a reptiloidok szivar alakú v. az elohimok csészealjszerü UFO-ira...


Ez a két ET faj a fö mozgatója a földi háttérhatalomnak. David Icke szerintem kicsit túlhangsúlyozza a reptiloid szerepet, valószínüleg az uralkodói elitek közt tapasztalható "alakváltoztató jelenség" miatt, ami mögött valóban a drakók állnak, viszont a másik ET-faj, az elohimok hatása éppoly jelentös, hacsaknem jelentösebb az emberi civilizációra.


A jelenlegi emberi civilizáció már állítólag a hetedik a sorban. A hatodik az elpusztított Atlantisz volt, az azt megelözö pedig az egyiptomi piramisokat hagyta ránk, melyek közül több valójában már vagy 50 000 éves, s már az ókori egyiptomiak is úgy találtak rájuk a homokban. A még korábbi civilizációknak nem maradtak nyomai.


Még a görög filozófus Plató is megírta, hogy az atlantiszi társadalom azért lett felszámolva, mert elhatalmasodtak benne a belháborúk, s elkezdte saját magát pusztítani, amit az „Istenek“ megelégeltek, s végül ök maguk pusztították el az egészet mint életképtelennek ítélt társadalmat. Valószínüleg nem akarták kivárni, míg a defektes atlantiszi társadalom lassan felszámolja saját magát, hanem gyorsan megtették ök maguk, hogy ezután elkezdhessék az újabb kísérletet anélkül, hogy várniuk kellett volna mondjuk még 1500 évet. S attól is félhettek, hogyha idöközben tovább fejleszti ez a negatív társadalom a technológiáit, az veszélyes lehet örájuk is, hisz itt élnek tölünk nem messze, a "szomszédos" aldebarani csillagrendszerben.


A jelenlegi emberi civilizáció szintén egy katasztrófa, erre azt hiszem, nem is olyan nehéz rájönni... A végsö idöket éljük, s hacsak az elkövetkezö évtizedekben sem következik be változás az emberek tudatosságában és morális szintjében, mi is könnyen Atlantisz sorsára juthatunk. Az elkövetkezö évtizedek lesznek az utolsó esélyünk arra, hogy valamennyire megváltozzunk. 2008 óta már több kísérlet volt a háttérhatalom részéröl atomháború kirobbantására az emberiség nagy részének elpusztítására (személy szerint hatról tudok, több cikknek is ez a témája). Ez egy intö jel.. A szerencsénk az, hogy egyelöre maga a háttérhatalom se egységes abban, hogy mi is legyen velünk.


Az emberrel a legnagyobb baj az, hogy lényegében továbbra is "robot" maradt, mely engedelmeskedik mindenfajta negatív autoritásnak. Ez egy súlyos probléma, mely fajfenntartó szempontból fatális lehet. Nemrég már az emberi tudomány is bizonyította ennek a problémának a létezését. Milgram kísérletnek hívják:




A kísérlet célja a résztvevők hatalommal szembeni engedelmességének vizsgálata volt, amikor olyasmit kérnek tőlük, ami lelkiismeretükkel ellenkezik.


A kísérlet elvégzése előtt Milgram megkérdezett más pszichológusokat, mit gondolnak, mi lesz a kísérlet eredménye. Egyöntetűen azt felelték, hogy szerintük csupán néhány szadista személy lesz hajlandó elmenni a legnagyobb feszültségig. Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos áramütést, bár sokuk meglehetősen rossz érzéssel tette ezt meg. Egyetlen résztvevő sem állt meg 300 volt alatt.”




It is a mortal fault which seems to be natural in most people, and which, in the long run, leaves our species with only a mediocre chance of survival.”


Ez egy végzetesnek tünö hiba, mely természetesnek tünik a legtöbb emberben (benne van a genetikájukban), s amely viszont hosszabb távon azt jelentheti, hogy az emberi fajnak csak közepes nagyságú esélye van a túlélésre.


Így van...  de a baj az, hogy ezt tudják az "istenek" is.


A Milgram kísérlet eredménye mellesleg magyarázatot ad arra, miért irtottunk ki parancsszóra a saját fajtánkból kb. 100 milliót a második világháború során, miért vették a náci haláltáborok üzemeltetöi a módszeres gyilkolást "sima munkának", miért voltak hajlandók az amerikai pilóták probléma nélkül ledobni az atombombákat Japánra, miért lötték le "mindent túlteljesítve" a kiskatonák a vasfüggönyön a menekülteket, miért lakoltatnak ki jelen napjainkban a végrehajtók minden probléma nélkül 70-80 éves idös embereket és nagycsaládosokat, miért verték a rendörök 2006-ban a tömeget mint a szart, miért hajlandóak a médiumok munkatársai a nap 24 órájában betegesen az emberek szemébe hazudni mint intellektuális "csúcsprostituáltak", s még folytathatnám. Autoritás hatására, negatív autoritás elött való beteges engedelmességröl van szó az összes felsorolt esetben.


Ez egy súlyos genetikai defekt, melyet csak tudatosítás után vagyunk/leszünk (ha leszünk) képesek megváltoztatni. Személy szerint nem vagyok túl optimista.  Gyerekkorom óta az emberek úgy 70-80 százalékát mindenre kapható csürhének tartottam, s ezt késöbb a Milgram kísérlet is igazolta. De legyen ez az "Istenek" problémája.










2012. június 27. szerda, 10:32

Mindkét negatív ET-faj, a reptiloidok és az elohimok felemlegetése egyaránt jelen van az emberiség mondáiban és történelmi írásaiban. A reptiloidokat mint sárkányokat emlegeti nemcsak a magyar (európai) mondavilág, de a kínaiak és a dél-amerikai indiánok kultúrája is. A mai ember sajnos ezt képes elignorálni mint "mitológiát". Az elohimok szintén jelen vannak a történelmi írásokban, mégpedig mint emberalakú istenek, melyekröl az emberalakú istenszobrokat is formázták az ókori civilizációk.


Lényegében kétféle vallás fejlödött ki a történelem folyamán. Az egyik egyfajta "absztrakt istent" vagy "teremtöt" imád, mint a kereszténység és az  iszlám, míg a másik emberalakú istenszobrokat, mint a buddhizmus, de az ókori görögök istenei is ebbe a kategóriába tartoznak. Nagyon sok pogány vallásban is ugyanez volt a helyzet a "történelem elötti" idökben.  A világ azon részein, ahol ez elohimok megjelentek ezekben az idökben, általában kifejlödött egy olyan mitológia, mely késöbb, ilyen-olyan torzulásokkal ugyan, de emberalakú istenimádathoz vezetett. A primitív földi ember egyszerüen így reagált a fejlett humanoid lények jelenlétére. Ezt a 20. század harmincas éveiben ausztrál kutatóknak is volt módjuk megtapasztalni olyan pápua új-guineai bennszülött, a fejlett világtól addig teljes izolációban élö törzseknél, melyek akkor láttak elöször repülöt és fejlett technikai eszközöket, s emiatt a kutatókat hirtelen "istenként" kezdték el imádni.

A következö sorok valószínüleg megbotránkoztatóan fognak hatni a témában járatlanok számára, épp ezért a félreértések elkerülése végett hadd tegyek egy rövidke nyilatkozatot:

---------------------------------------------------------------------------------
"E sorok írója határozottan elítéli a nácizmust mint önkényuralmi rendszert, mely semmivel sem magyarázható, emberiség elleni büntetteket követett el. A téma kutatása közben viszont elkerülhetetlenné vált, hogy foglalkozzak a világ egyik legösibb szimbólumával, a horogkereszttel, melyet késöbb a 20. században a nácik is magukévá tettek, s melynek valós eredete az ókori Görögországon, Indián és a bronzkori, "történelem elötti" idökön túl szó szerint a csillagokba, a plejádokba és az aldebarani csillagrendszerbe vezet."
-----------------------------------------------------------------------------------




Tessék megnézni a wikipédiát, aki nem hiszi:

http://en.wikipedia.org/wiki/Swastika

Az ET-ken kívül az összes többi jelenlét felsorolása jelen van. A wikipédia szerint is a horogkeresztnek észak-indiai eredete van, és eredetileg a mai Kasmír és Tibet területén volt használva mint hinduista és föleg mint buddhista szimbólum.  A "történelem elötti" bronzkorban már szintén jelen volt. A horogkereszt jelenléte a kultúrákban tulajdonképpen hüen tükrözte az "istenekhez" genetikailag közelebb álló fajok vándorútját. A nácik ezeket a törzseket "árjáknak" nevezték, s valójában ez az elnevezés se földi eredetü, hanem a plejádokból ered. A kutatók máig nem nem nagyon értik, hogyan élhetnek ilyen "árja" törzsek olyan eldugott helyeken mint Kasmír vagy Észak-Irán:

Indo-Aryan migration
http://en.wikipedia.org/wiki/Indo-Aryan_migration

Pedig egyszerü: a Himalája mindig is az "istenek" egy kedvenc tartózkodási helye volt, s itt is valószínüleg hibridizáltak sok-sok ezer évvel ezelött.  S valószínüleg ezért imád emberalakú isteneket a buddhizmus is. Több észak-iráni és Kasmírban élö hegyvidéki törzs tagjai közt máig sok a szökés hajú és kék-szemü.

A nácikat is különösen érdekelte Tibet, ennek oka szintén mint "misztérium" van beállítva, pedig inkább teljesen egyértelmü.

Tessék csak beírni a google-ba, hogy "nazis Tibet".. s mennyi érdekes info jön elö. Például a híres 1938-as náci expedíció Tibetbe:

http://en.wikipedia.org/wiki/1938%E2%80%931939_German_expedition_to_Tibet

Az ókori görög kultúrában szintén ott volt a horogkereszt.. föleg a spártaiban. A mai görögök nagyobb része meditterán eredetü török-arab keverék. De vajon miért nem hasonlítanak ezekre a meditterán típusokra az ókori görög istenszobrok? Azért mert ezek még "árják" voltak... s az utódaik mind a mai napig megtalálhatóak a mai Görögország lakosai közt, a görögök közt máig vannak szökehajú-kékszemüek, amit a plebsz szintén mint "misztériumot" kezel. Pedig ök a spártaiak és makedóniai Nagy Sándor szintén "isteni" eredetü törzsének utódai, melyek eredetileg az ókori Izrael területéröl kerültek oda, s részét képezik az "elveszett" ös-zsidó törzseknek.

A mostani raeliánus mozgalom megbotránkoztató címere egy dávid csillagban levö horogkereszt ( http://hu.rael.org/home ). Kezded már érteni, hogy miért?

S most, mindezen információk birtokában jött el az idö az európai uralkodócsaládok és az illuminátusok mélységi titkainak boncolgatására is. Egy kis beavatás az "angyalok" (a bukott elohimok..) titkaiba, ami egyben - bármilyen képtelenül is hangzik, magyarázatot ad még arra is, ami jelen világunkban zajlik.

Az egyik olyan hely a Közel-Keleten, ahol ezek a bukott "szent örök" megjelentek, miután az aldebarani kormányzó tanács felszámolta Lucifer genetikai projektjét az "édenben", az a mai Izrael területén található Hermon hegy volt, melynek lábánál folyik a Dán folyó. Lucifer ugye nem engedelmeskedett a parancsoknak, s a genetikai projekt "szent örei" közösültek is a létrehozott földi hibrid-emberrel, aminek nagy bonyodalmak, genetikai defektek lett az eredménye. Az egyik ilyen nem kívánt, létrehozott faj az óriások voltak, melyeket a Biblia mint nefilimeket emleget.

A Hermon-hegy Izraelben. Forrás: http://www.prophecyinthenews.com/mount-hermon-gate-of-the-fallen-angels/



Izraelben hozták aztán létre ezek a "bukottak" a fehérbörü, ös-zsidó törzseket, melyeket a Biblia mint "elveszett törzseket" emleget. Különösen nagy jelentöséggel bír a már említett Hermon hegynél létrehozott "Dán törzs", melyek mint "fekete bárányok" vannak emlegetve. És igen, ezek a mai sátánista illuminátusok korai elödei! Ez a törzs valójában nem elveszett hanem eltitkolt törzs, mind a mai napig. Elöször Izraelböl az ókori Görögország területére vándoroltak, majd a vérvonal a mai Olaszország területén folytatódott, belölük alakult ki az itáliai fekete nemesség és a mai európai uralkodócsaládok zöme a franciaországi Meroving vérvonalon keresztül, beleértve a Habsburgokat is. Az európai uralkodócsaládok kizárólag egymást közt házasodtak, és megszállottjai voltak a vérvonalaknak. Kizárólag a nemesebb, az "istenihez" (elohimokhoz) közelebb álló "kék vért" keresték, ami - ha abban az idöben tudták volna, hogy mi az - valószínüleg az "rh-negatív" vércsoportnak felelt volna meg. Hogy az illuminátusok és az uralkodócsaládok annyira titkolják ezen rejtélyes vérvonal létezését,  annak egy korabeli prófécia az oka (más szóval látnoki jóslat, ez valós jelenség), miszerint az Antikrisztus ezek közül a "fekete bárányok" közül kerüll majd ki:

Dántól az Antikrisztusig
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200405/dantol_az_antikrisztusig

"Mióta 1800 évvel ezelőtt az egyik legismertebb egyházatya, Irenaeus azt írta egy művében, hogy a történelem végén fellépő Antikrisztus Dán nemzetségéből fog származni, ezt a törzset számos néppel próbálták már azonosítani. Az elveszett törzs nyomait újabban a hajdani spártaiak és a kelták leszármazottai között vélik felfedezni.
...
A 6-7. században legbefolyásosabb uralkodói család tagjai, a Merovingok azt állították magukról, hogy zsidó származásúak. Ma is vannak, akik azt gondolják, hogy ebből az ősi európai uralkodóházból – amelynek a tagjai a feltételezések szerint többek között a Habsburg és a Stewart-ház ősei közé is bekerültek – származhat majd egy nagy befolyásra szert tevő politikai vezető."

S ez így is van. Az európai uralkodócsaládok zöme valójában ös-zsidó, sátánista, "fekete bárány", s a Meroving vérvonalból származik, beleértve a Habsburgokat, a Windsorokat, a holland uralkodóházat, söt, még a Rothschild család egy részét is, akik szintén beházasodtak az uralkodócsaládokba az elmúlt kb. 300 évben (végülis mind zsidók voltak...). Habsburg Ottót pár éve még a Facebook-on is megtaláltam mind Evelyn Rothschild mind David Rockefeller kapcsolatai közt... kezded már érteni, hogy miért?

http://albar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=72159

"A Meroving családfa gyökerei
Egyes kutatók szerint a kialakuló világállam legfőbb vezetői a "tizenharmadik vérvonalból" származók lesznek. Ez a "tizenharmadik vérvonal" az ókorba nyúlik vissza, egészen Dan törzséhez. A próféciák szerint ez a törzs az ókori Izrael úgynevezett "fekete báránya". Ennek a törzsnek a királysága az egyik leghatalmasabb vérvonalnak bizonyult a történelemben. .... A Meroving ház 448-ban került hatalomra, amikor Mérovée a frankok királya lett. A korai frank történelem kutatói szerint Mérovée és utódai ápolták az okkult hagyományokat, és beavatottként ismerték a mágiát."


Diana hercegnö felmenöi szintén ebböl az ösi Meroving vérvonalból származtak, ez volt a fö oka annak, hogy öt választották ki a Windsorok Károly herceg feleségének.

Ó igen, s ezek az uralkodócsaládok képezik a globalista elit ún. "messianisztikus" vonalát, az ún. anglo-cionista összeesküvést, mely az elmúlt kb. 300 évben elöre szervezte és tervezte a nagy világháborúkat, jelen pillanatban pedig a Bilderberg konferenciák mögött áll. S ez az összeesküvés áll a 2008-as pénzügyi válság mesterséges kirobbantása mögött is . Három világháborúnak kell lenni a mostani emberiség leáldozása (!!!!!!) céljából, a harmadik után lép trónra az Antikrisztus, hogy végsö rabigába taszítsa a túlélöket.  Ezt a három-háborús-összeesküvést nevezik Armagedon-összeesküvésnek, ez az, amit ezek a kedves jóemberek olyan odaadóan szervezgetnek már lassan 300 éve.

2008 óta már több kísérlet volt újabb nagy világháború kirobbantására, s jelen napjainkban valószínüleg már a trónján kellene ülnie az Antikrisztusnak a jeruzsálemi Templomhegyen. Ha nincs Barack Obama, a pentagon tábornokai és az illuminátusi gnosztikus vonal, ez már lehet megtörtént volna...

S hogy vajon ki lett volna az Antikrisztus? Szerintem Vilmos herceg.

Habként a tortára még egy érdekesség:

Mit gondolsz, miért pont 33 fokozata van a körülbelül a 16-17. században létrejött szabadkömüvességnek? Azért mert a Hermon hegy a 33.-ik földrajzi szélességi fokon fekszik :)



További ajánlott:
Napóleontól Jelcinig
Az emberiség származása 3. rész – kiegészítö anyagok







2012. szeptember 05. szerda, 14:06
2012. október 3-i megj: további információk hozzáadva a kommentekben.
Figyelmeztetés: a sorozat 1. részének és 2. részének elolvasása nélkül az írás tartalma félreérthetö lehet.




Az emberiség valós származására utaló egyértelmü információk a Bibliában már csak elvétve találhatóak, mivel az egyház a kezdetektöl fogva eretnekségnek tartotta, és üldözte azt a nézetet, mely szerint a „teremtö atyáink“ (az angyalok) valójában éppoly hús-vér humanoidok voltak mint mi. Ennek a politikának sajnos számos ös-zsidó szöveg áldozatául esett, s mára végleg elveszett. De van egy kivétel is, az Énok könyve, mely soha nem került bele a bibliai kánonba, s csak mint apokrif szöveg van nyilvántartva, annak ellenére, hogy 1947 után a kutatók ezt is megtalálták Holt-tenger melletti barlangrendszerekben a többi ószövetségi irománnyal együtt.


A híres Holt-tengeri tekercsekröl van szó:




Wikipédia:


„A bibliai kéziratokon kívül apokrif vallásos szövegek és pszeudepigrafikus (ál-szerzőségű) iratok is előkerültek, mint az Újszövetségben is idézett Énokh könyve ... "


James Biberkraut professzor a „genesis apocryphon“ nevü holt-tengeri tekercs tanulmányozása közben, mely tartalmazta Énok könyvét is.










Énok könyvét már korábban , a 18. században megtalálták a mai Etiópia területén, magyar nyelvre a híres misztikus író, Hamvas Béla fordította le, s adta ki „Henoch apokalipszise“ cimmel még 1945-ben ( e-könyv formájában letölthetö például innen: http://slidintune.uw.hu/ebook/index.php )


A Hamvas által írt bevezetö szöveg nagyon de nagyon közel áll bizonyos alapigazságokhoz, az olvasása közben az a benyomásom támadt, hogy Hamvas már az ö idejében tudott/rájött bizonyos dolgokra.


Hamvas Béla:


(s most tessék ezt az idézetet türelmesen végigolvasni, mert fontos infokat tartalmaz)


„Akadtak azonban kutatók, akik Henóch könyvének keletkezését sokkal előbbre tették. Néhányan több ezer évről beszéltek, egyesek pedig azt mondták, hogy a művet közvetlenül az, özönvíz után írták. Ha ezeknek a kutatóknak igazuk van, akkor Henóch vagy Kr. e. 8000-ben, vagy Kr. e. 12.000-ben élt, mert az özönvizet újabban ehhez a két időponthoz szokták kötni. Hogy Atlantisz pusztulásával szoros kapcsolatban van, mint Mereskovszkij hiszi, lehetséges. Sokan azt mondják, hogy Henóch az emberiség legrégibb könyve, nála csak Hermés Trismegistos és a Véda régibb és tulajdonképpen nem is az özönvíz utáni időből, hanem még azelőttről származik. És soha senki sem vonta késégbe, hogy azt a művet, amelyet Henóch apokalypsise alatt ismerünk, az emberiség egyik örök könyvének kell tartani.
...
Az őskor nagy prófétáiról, apostolairól az emberiség tudta, hogy ők Seth fiai. Ezek a nagy bölcsek és nagy jótevők a kínai Laotse éppen úgy, mint a mexikói Quetzalcoatl, az egyiptomi Hermés Trismegistos, az iráni Zarathustra és a görög Orpheus.
...
Szólni kellene arról is, hogy az özönvíz-emlékek hogyan jelentkeznek az egyiptomi, az iráni, a kínai, a hindu, az indián hagyományban és Henóch Noéja miképen felel meg a hindu Manu-nak, a mexikói Quetzalcoatl-nak, a perui Manco-Ceapacnak, az egyiptomi Menesnek, az iráni Jiam-Shid-nak. Szólni kellene természetesen az álomlátásokban szereplő "fehér biká"-ról is, akit Iránban Kaimorts néven tiszteltek, de megtalálható Egyiptomban, Krétában, Görögországban, Indiában és Kínában is"


(idézet vége)




Az igazság az, hogy ezek az“ istenek“ – s erre Hamvas is rájött - valójában mind ugyanannak az erönek a képviselö voltak. Mi már azt is tudjuk, hogy mind aldebarani kötödésü, hús-vér humanoid földönkívüliek vagy hibridek voltak. Egytöl egyig. A lista még kiegészülhet a skandináv Odinnal, az inka Viracochával, a kolumbiai muszka indián Bochicával, s még folytathatnám. Nem hihetö? Nézzük meg a wikipédiában például Bochicát, a kolumbiai indián istent.


Ismétlem: indián istent, nem keresztényt.








Éppen úgy néz ki, mint a mi apostolaink! Pedig még jóval, de jóval azelöttröl származik, hogy Kolumbusz felfedezte volna Amerikát!




A wikipédia szerint:


„Similarly to the Incan god Viracocha, the Aztec god Quetzalcoatl and several other deities from Central and South American pantheons, Bochica is described in legends as being bearded. The beard, once believed to be a mark of a prehistoric European influence“


„Hasonlóan az inka Viracochához, az azték Quetzacoatlhoz és sok más közép és dél-amerikai „istenhez“, Bochica is mint (fehér) szakállas humanoid van ábrázolva. A szakáll a történelem elötti idökböl származó „európai“ befolyásnak vélhetö" – a wikipédia szerint.




Nos, nem európai, hanem igazából aldebarani humanoid ET befolyásnak.




„He was the founding hero of their civilization, who according to legend brought morals and laws to the people and taught them agriculture and other crafts“


"Bochica a muszka indián civilizáció alapító atyja volt, aki a legenda szerint erkölcsösségre és a törvények betartására intette, s mezögazdaságra és más szakmákra tanította meg az indiánokat."




Vagyis éppúgy mint ahogy az ös- zsidókat is a mi bukott örangyalaink (a „felvigyázók“) tanították meg effélékre. Mint ahogy Hamvas is írja a „Henoch apokalipszise“ bevezetöjében:




„Henóch elbeszéli, hogy amikor a Felvigyázók a föld leányaival tiltott szerelmi viszonyba léptek, nekik rejtett tudásukat elárulták. Megmutatták nekik a növények titkait, a gyökerek titkait, hogyan, miből, mit lehet főzni és készíteni. Az embereket megtanították a fémek kiolvasztására, arra, miképpen kell kardot, fegyvert, pajzsot, nyilat, eszközöket, ékszereket készíteni; megtanították őket a csillagos ég titkaira, a csillagjóslásra, az arc kifestésére, a bódítószerek készítésére“




S most nézzük meg Viracocha, az inkák istene körüli „ellentmondásokat“:




„... but his first creation were brainless giants that displeased him. So he destroyed it with a flood and made a new, better one from smaller stones.[6] Viracocha eventually disappeared across the Pacific Ocean (by walking on the water).“


„... az elsö teremtményei agyatlan óriások voltak, melyeket késöbb árvízzel pusztított el.... Viracocha késöbb eltünt a Csendes Óceánon (a vízen járva)“




Szóval Viracocha is a vizen járt, mint a mi Jézusunk, s óriásokat kreált, mint a mi bukott angyalaink, s özönvízzel pusztította el öket, mint a mi keresztény „teremtö istenünk“ is. Kételkedik még valaki afelöl, hogy az inka indiánok ösvallását ugyanaz az erö hozta létre mint a mi kereszténységünket is?


Vagy nézzük meg ezeket a perui Moche indián „istenszobrokat“, melyek jóval a spanyol hódítások elött készültek:








A hasonlóság a mi fehérszakállas, öszhajú arkangyalainkra feltünö. A négy figurából három fehér ruhát visel, mint a mi angyalaink... vagy akár a pápa is.




Wikipédia:


„Spanish chroniclers from the 16th century claimed that when the conquistadors led by Francisco Pizarro first encountered the Incas they were greeted as Gods, "Viracochas", because their lighter skin resembled their God Viracocha"


„16. századi spanyol krónikák szerint amikor a Francisco Pizarro által vezetett spanyol kolonizátorok elöször találkoztak az inka indiánokkal, az inkák mint „viracochákat“ (isteneket) fogadták öket a fehér(ebb) börszínük miatt.“




Erröl elöször Pedro Cieza de León krónikás számolt be 1553-ban, késöbb Pedro Sarmiento de Gamboa , majd a szintén krónikás Juan de Betanzos is mint „fehér istent“ emlegette Viracochát, akit sokszor fehér szakállal ábrázoltak az indiánok.


Mondani se kell, hasonló állítások terjengtek Quetzacoatl, az azték isten felöl is.




De nézzünk meg pár öskori „istent“ a világ többi tájáról is:


Balról: a Hamvas Béla által is említett taoista „filozófus isten“ Laotse ( http://en.wikipedia.org/wiki/Laozi )


Jobbról: a skandináv Odin ( http://en.wikipedia.org/wiki/Odin )




Mi a fene, ezeknek is ösz fehér szakálla és haja van...


Mint a görög isteneknek is, a mi arkangyalainknak is, a dél- és közép-amerikai indián isteneknek is...


Bár Laotse kinézetét az idök folyamán már „kínaiasította“ a történetírás, még mindig felismerhetök rajta az árja (“ isteni“) jegyek.


Valójában egyik „isten“ sem volt földi ember, hanem aldebarani kötödésü, földönkívüli humanoid, akik mint (spirituális) tanítómesterek érkeztek a Földre, hogy segítsék az "új teremtésüket" új társadalmak létrehozásában, vagyis hogy folytatódhassék a nagy genetikai kísérlet, mint ahogy már az elsö részben írtam.


Az Énok könyvében találhatóak utalások korábbi, „öskori civilizációkra“ is, melyek még a mostani teremtés elött léteztek:


„Láttad, hogy Azazel mit követett el, hogyan tanította földön az igazságtalanságot és az őskorok titkát, amelynek otthona az ég, hogyan árulta el. Hogyan fedte fel az embereknek a rejtélyeket, az az Azazel, akinek hatalmat adtál, hogy társai fölött uralkodjon.“


„öskorok titkát, melyeknek otthona az ég“


Mint már említettem, ez a jelenlegi „teremtés“ (civilizáció), mely kb. 10 000 ével elött kezdödött, már a hetedik a sorban, a hatodik Atlantisz volt, az ötödik az egyiptomi Szfinxet és „nagy piramisokat“ hozta létre kb. 50 000 évvel ezelött, akárcsak a dél-amerikai és kínai piramisokat is, lévén globális volt. A még korábbi civilizációnak mára nem maradt nyoma.




Ezek a bukott (és nem bukott) angyalok, melyek a legutóbbi teremtésben részt vettek jó 10 000 évvel ezelöt, éppoly hús-vér fizikai humanoidok voltak, mint mi, például az elöbb említett Azazel szíriuszi humanoid ET volt, Lucifer aldebarani humanoid, Mihály arkangyal szintén aldebarani, Gábriel a Fomalhaut csillagrendszerböl ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Fomalhaut ), Rafael a Regulusból ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Regulus_(csillag) ), Uriel arkangyal pedig az Antares csillagrendszerböl jött ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Antares ) - mindüknek viszont valamilyen plejádi/aldebarani kötödöttsége volt.


Ne feledjük, hogy amikor egy faj olyan fejlettségi szintre jut el, mint ezek a humanoidok, akkor a csillagrendszerek közti utazás csak annyit jelent számukra (lásd „Se a tér, se az idö nem az, aminek a legtöbb ember hiszi“ c. írást ), mint mondjuk nekünk beülni egy autóba, s elmenni egy szomszédos városba. Sok ilyen humanoidok által lakott csillagrendszer között szövetség van, ami nagyjából a mi országainknak felel meg. A legnagyobb ilyen humanoid ET szövetség a Galaktikus Fényszövetség.


Ezek a fejlett humanoidok sok-sok ezer évig is elélnek (innen a „halhatatlanság“ motívuma a Bibliában), s néhányan közülük mind a mai napig látogatják a Földet inkognitóban, legtöbbet Mihály jár el megnézni a teremtését, bár kétlem, hogy nagyon büszke lenne rá.




Bár az „angyali“ szó a köznyelvben a „nagyon jó“ szinonimája, a valós jelentése ennek a szónak „hírnök“ v. „égi hírnök“, és inkább semleges kicsengése van.


Ergo:


„Nem bukott angyal“ , „arkangyal“ NEM EGYENLÖ „nagyon jó angyallal“, hanem az aldebarani kormányzótanácshoz („istenhez“) engedelmes angyallal


„Bukott angyal“ SEM EGYENLÖ „rendkívül gonosz angyallal“, hanem inkább lázadó angyallal, aki nem követte az aldebarani kormányzótanács fögenetikusának (Jahvénak) azon fö utasítását, hogy az új kreatúrát, a földi embert tartsa úgymond „szent ártatlanságban“.


Vagyis ne mondja el neki azt, hogy ök ott milyen társadalomban élnek, ne tanítsa meg öt semmire, se az ö tudásukra, se az ö szokásaikra, ez ugyanis éppoly beteges „náci“ társadalom (és degenerálódó DNS) kifejlödéséhez vezethetett volna majd a Földön, mint amilyen az övék ott Aldebaranban. S amint látjuk, vezetett is... A cél soha nem egy technológialilag tölük is fejlettebb faj létrehozása volt, hanem mindenekelött egy tölük morálisan és spirituálisan fejlettebb fajé, mely tölük sokkal több érzelmet képes produkálni. Egy „különb humanoid“, s az áhított új DNS csak úgy fejlödhet ki, ha az új kreatúra tökéletesen jól érzi magát, nincsenek gondjai, mindene megvan, tökéletesen gondoskodnak róla, magyarán paradicsomi körülmények között él.


Na most, ezt rontotta el Lucifer, Azazel és a többi bukott angyal azzal, hogy túlzottan megkedvelték az új kísérleti emberkét (föleg a nöket....), s elkezdtek nekik mesélni a szokásaikról (az ö „rossz szokásaikról“) , megtanították különbözö mesterségekre, amit nem lett volna szabad, mivel azzal a veszéllyel járt, hogy az új kreatúra is éppolyan társadalmat fog létrehozni mint az övék, és semmivel se lesz különb tölük, se morálisan, se spirituálisan, se sehogyan.


Lényegében erröl szól az Énok könyvének elsö része is, például:


„Azazel pedig megtanította az embereket kardot és kést, pajzsot és vértet készíteni és megmutatta nekik az érceket és az ércből való munkát és karkötőt és ékszert és a mesterséget, hogyan kell a szemeket festeni, miképpen kell a szemöldököt kirajzolni és megmutatta a ritkábbnál ritkább és drágábbnál drágább köveket és festékeket és cserére alkalmas dolgokat. A földön pedig nagy és szörnyű istentelenség terjedt el és az emberek lealacsonyodtak és útjaikon, mint az eszeveszettek tévelyegtek"


S ugyanennek a burkoltabb, szimbolikus kifejezése az „Ádám és Éva“ története is a Bibliában:


Ádám és Éva megkísértettek és levették az almát a „tudás fájáról“ == Luciferék beavatták az új kreatúrát a bukott angyalok tudásába és (rossz) szokásaiba.




Miután Luciferék elrontották a kísérletet, tört ki ugye a háborúskodás az ET-k különbözö frakciói közt (melyet a Biblia luciferiánus háborúkként emleget) abból kifolyólag, hogy egyes frakciók már ellenezték a további kísérletezést, lévén a korábbi kísérletek mind csödöt mondtak, s annak ugye nincs értelme, hogy tízezer évenként létrehoznak egy újabb civilizációt („teremtést“) a Földön, melyet aztán el is pusztítanak, vagy az felszámolja saját magát.


S hogy mégis folytatják a kísérletet mind a mai napig, annak az az oka, hogy ez egy olyan technológiailag magasan fejlett humanoid ET faj ott Aldebaranban, melyet már erösen akadályoz az alacsony morális, spirituális és érzelmi szintje a további fejlödésében, így más lehetöség híján lényegében kénytelen folytatni ezeket a kísérleteket! A baj viszont az, hogy ez a mostani kísérlet is csúfosan félresikerült (már pár ezer évvel ezelött), s elöbb-utóbb döntést kell majd nekik hozni, hogy mi legyen velünk is. Hogy egyáltalán érdemes lesz-e megmenteni, s késöbb megpróbálni integrálni a saját civilizációjukkal a jelenlegi emberiséget (a Bibliába mint „Jézus második eljövetelét“ tették bele ezt a lehetöséget). Ez a folyamat most, a 21. század elsö felében fog kicsúcsosodni. S végzödhet nagyon jól, de nagyon rosszul is ránk nézve.


PS: kérem, az írást inkább ne juttassa el helyi plébánosához, püspökéhez, tartsa meg öket „szent ártatlanságukban“ , ha már én itt csúfosan meg is buktam.


(csak vicc )



Léteznek-e földönkívüliek - 4. rész. A nagy kép.
Ezotéria
2012. június 02. szombat, 18:39
S most jöjjenek a kemény dolgok. De viccesebb formában :)


Mottó: "Az igazság bármilyen fikciótól furább."


Hol volt, hol nem volt, már nagyon régen, sokmillió évvel ezelött volt, amikor egy Tejútrendszer nevezetü galaxisba, melyben addig jórészt humanoid fajok éltek, megérkezett egy teljesen más, az UFO irodalomban reptiloidnak v. drakóknak nevezett agresszív faj (én ezután csak mint "reptiket"  fogom nevezni öket), melyet a magyar mondavilág sárkányokként  emleget, s melyek mint a sáskák, sorra kezdték el elfoglalni, és magukévá tenni a galaxis csillagrendszereit, beleértve a Naprendszert, s ami által kezdetét vette egy galaktikus háború a különbözö humanoid fajok és a reptik közt, és amely valójában mind a mai napig tart.


A jelenlegi ember, mely mint beföttes üvegbe zárt hangya, egy mindössze pár kilométer magas  bioszférában éli le az életét a születésétöl a haláláig, felfogni se tudja, hogy milyen iszonyatosan nagy, gigantikus világ létezik "odakint": pusztán a Tejútrendszerben több millárd csillag található és még ettöl is több bolygó, s ha a bolygók közül csak egy az ezerböl hordoz a felszínén  magasabb rendü életet, a lakott bolygók száma még így is több tíz millióra tehetö.


Minél fejlettebb egy faj, annál tovább él. Ez lényegében már a földi ember esetében is érezhetö, a 21. század embere már átlag 20 évvel tovább él mint a 19. század embere. Az extrémül fejlett fajok képviselöi pedig - például a drakók és egyes humanoid civilizációk - lényegében addig élnek, ameddig meg nem unják. Egyes nagyon fejlett humanoid civilizációk ráadásul olyan "világokban" élnek (az UFO irodalom "5 dimenziós" realitásoknak nevezi ezeket), melyekben már nincs értelme lineáris idöröl beszélni. De mi egyelöre maradjunk a "három dimenziós" realitásoknál.


A magasan fejlett lényeknek annyit tesz ki utazgatni a galaxis csillagrendszerei közt, mint nekünk autóba ülni, és elutazni a világ valamelyik városába - ezt nem nehéz elképzelni. Aminek viszont sokan nincsenek teljesen tudatában - pedig teljesen logikus - az a fejlett lények háborúskodásainak jellege a mi szemszögünkböl nézve: mivel ezek a lények nagyon hosszú ideig élnek, így az ö életükben például 500 000 év csak annyit tesz ki, mint a miénkben ötven, s ami szintén érdekes, az a tüzszünetek hossza ilyen galaktikus háborúkban: ami az ET-knek mondjuk 5 hónapnyi tüzszünetet jelent, az a mi életünkben 5000 év is lehet! A Naprendszerben jó "pár hónapja" (ezer éve) ilyen tüzszünet van. Ez viszont épp most a 21. század elsö felében változhat meg könnyen abból kifolyólag, hogy az emberiség épp mostanra érte el azt a szintet, hogy utazni lesz képes a világüben, ami viszont különbözö ET fajok érdekeinek ütközését jelentheti már az elkövetkezendö évtizedekben. A helyzet a Föld esetében éppenséggel drámai az emberi faj alacsony morális-spirituális szintje miatt. De erröl majd késöbb.


A realitás, amelyben élünk, valójában egy gigantikus multi-univerzum. Úgy kell elképzelni, mint egy szivacsot, melyben egy univerzum (egy "világ") csak a szivacs habszerkezetének egy buborékocskája. Már most közismert, hogy a csillagok idövel kialszanak, "magukba roskadnak", és fekete lyukká változnak. Az viszont még nem annyira, hogy ami az egyik univerzumban (a "szivacs egyik buborékjában")  fekete lyuk, az a másik univerzumban csillag... és fordítva! A fekete lyukak és csillagok átmenetek más univerzumokba. Már a mostani tudomány is kezd erre rájönni:


Could black holes be portals to other universes?
(A fekete lyukak portálok lehetnek más univerzumokba?)


Érdekességként még megemlítem, hogy mivel az atomrobbanásokban egy pillanatig ugyanaz a láncreakció zajlik le mint a csillagok belsejében tartósan (ezért ugye az a nagy villanás az atomrobbanások elején), a nagyobb atomrobbanások egy pillanatra univerzumok közti kapukat is nyitnak (ez szintén titkolva van).


A mi univerzumunk ún. "szabad akaratú" univerzum (free will universe), amelyböl kifolyólag a benne élö ET-fajok a következöképp osztályozhatóak:


1. Pozitív ET-k, melyek teljes mértékben respektálják a többi faj egyedeinek szabad akaratát, a töle jóval fejletlenebbekét is, s nem avatkoznak azok fejlödésébe. Itt a Földön ennek legjobb analógiáját a vegetariánus emberek képezik, akik maximálisan tisztelik az állatok életét, s emiatt nem esznek húst se. A pozitív ET-k nem hierarchikus, szabad társadalmakban élnek.


2. Negatív ET-k, melyek nem tisztelik a tölük fejletlenebb fajok szabad akaratát (úgy tekintenek rájuk mint mi is az állatokra), s hierarchikus, sokszor diktatórikus társadalmakban élnek.
Hierarchia, hatalom = negativitás.


"Mindenfajta hatalom természetéböl adódóan gonosz."


A Föld jelenleg negatív ET-fajok kolóniája, melyek a földi háttérhatalom (a világ pénzügyi rendszerét uraló Rothschild-Rockefeller-Bush kartell) mögött is állnak. És igen, ezek az ET-k mi ránk (birkákra) úgy tekintenek, mint mi is az állatokra.


Az ET-knek éppúgy vannak formális, csillagrendszerek közti szervezetei, mint ahogy nekünk is vannak nemzetközi szervezeteik.


Ilyen ET szervezetek például a "Galaktikus Fényszövetség" és a "Világok(univerzumok) Konföderációja"- utóbbit a kanadai védelmi miniszter, Paul Hellyer is említi a könyvében a 205-ös oldalon (lásd: Kanada egykori védelmi minisztere kipakolt mindent c. írást).


A Galaktikus Fényszövetségnek a legfejlettebb, spirituális ET fajok a tagjai, mint például a „hét növér“csillaghalmazban ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Messier_45 ) élö plejádiak, az Arcturus csillagrendszerben ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Arcturus ) élö ET-k, az andromédaiak stb. Ezek többnyire mind humanoid ET-k.


A második, kevésbé formális szövetséget a reptiloid fajok alkotják, s ide tartozik több más, a Földet is látogató negatív faj mint a szürke ET-k az Orion és Zeta Reticuli csillagrendszerekböl.


Ezeket a besorolásokat nem valamilyen félig flúgos UFO-kontakták, hanem maguk a titkosszolgálatok szivárogtatták ki, s jól ismertek a "fekete projekteken" (black-ops) dolgozók köreiben. Az amerikai NSA (müholdakat felügyelö kémszolgálat), a haditengerészet és az ún. US Space Command (az amerikai hadsereg "ürigazgatósága") több ET fajjal kapcsolatban van.


Különösen ajánlanám az NSA egykori munkatársa, a Montauk Proketröl szóló híres könyv szerzöje, Preston Nichols által kiszivárogtatott információkat.


A plejádiak éppúgy néznek ki mint mi. Egy plejádi ET nyugodtan elmehet mellettünk az utcán, földi embernek fogjuk hinni. A hasonlóság nem véletlen. Ök a mi "teremtö atyáink", a Bibliiában emlegetett "angyalok". Illetve nem egészen... Miért nem vagyunk mi is olyan pozitív, jószívü lények mint ök, feltette már valaki a kérdést?


A válasz megtalálható Preston Nichols anyagaiban:




„... and soldiers which comprise the third group: the Aldebaran Pleiadians. These are commonly called the negative Pleiadians ...“


Létezik a plejádiaknak egy militáns alfaja, mely nem tagja a Fényszövetségnek se, s a pozitív plejádi ET-k mellett kapcsolatban áll a reptiloid fajokkal is, úgy néznek ki mint mi, na és nagyon különleges viszonyuk van az emberiséghez... ezek az Aldebaran csillagrendszerben ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Aldebaran ) élö negatív plejádi ET-k.


Az UFO irodalom mint „Elohim“ földönkívülieket v. "északi ET-ket" is nevezi öket. Az ö kreatúráik vagyunk. Sajnos nem az "angyaloké". Az "angyalok" nem foglalkoznak genetikai kísérletezéssel alacsonyabb rendü fajok esetében, tiltja a tagságuk a Fényszövetségben. Nem úgy viszont ezek!


(De ez már a sorozat következö cikkének témája lesz!)


Több ET faj - pozitív és negatív egyaránt - a kezdetektöl fogva figyeli a jelenlegi emberiség fejlödését és evolúcióját. Hasonlóan észrevétlenül képesek figyelni minket mint néha mi is figyeljük a vadállatokat.


Barlangfestmények és egyéb festmények tömege árulkodik az ET jelenlétröl már a "történelem elötti" idökben is.


Például az ausztráliában felfedezett, több mint 5000 éves Wandjina petroglifák, melyeken nem baglyok (sic!) hanem szürke ET-k láthatóak:














Ez a Jézus megkereszteléséröl szóló festmény a korai 18. századból pedig alighanem a legközelebb áll ahhoz, ahogy ez az esemény valójában történhetett! A festö vagy UFO-tanú lehetett, s magától is rájöhetett bizonyos dolgokra, vagy pedig kapcsolatban állhatott plejádiakkal.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése