2019. október 5., szombat

Gáz lesz babám ? Jön a hideg tél.



























Gáz lesz babám ?

Jön a hideg tél.



A Habsburgok, akik el akarták venni a múltunkat





Hogyan terjesztette el parancsra a finnugor nyelvrokonságot a gonosz Hunsdorfer, és miért nem igaz egy betű sem az egészből?
A történelem egyik legördögibb terve
Kritikus véleményt olvashatunk a Tényleg!/?-ről és főleg annak a sumer-magyar származásról szóló anyagairól „A Magyar Nyelv mint útikönyvcímű honlapon, „Ki nyomorította meg a Magyar lelket?címmel. Az egyedi helyesírást alkalmazó szerző, Juhász Zsolt szerint tudatosan hazudunk a sumer-magyar rokonságról, ehelyett inkább Hunfalvy Pálról kéne írnunk. Juhász szerint ugyanis ő volt az, aki „a történelem egyik legördögibb tervét végrehajtotta… Eredeti neve Paul Hunsdorfer. … 1851-ben már ő volt az akadémia első számú embere. A Magyar Királyságban ekkor kerül hatalomra a nyílt abszolutista önkény … A tervet amit végrehajtottak, nyilvánvalóan nem a pillanat és a véletlen szülte. Hiszen a Habsburgok célja trónra kerülésük pillanatától az volt, hogy Magyarországot teljesen beolvasszák a birodalomba. Ennek az ördögi tervnek volt része Hunfalvy kivétel nélkül minden döntése, amit a Magyar Tudományos Akadémia fejeként hozott. A mottó ami a döntéseik hátterében állt a következő volt: Először szolgákká tesszük őket, aztán németekké. Elvesszük a múltjukat, ha volt olyan dicső történelmüket, és ravasz tudományos érvekkel a nyelvük tiszteletét. Hiszen nyilvánvaló hogy hamarabb veszti el identitását az a nép, akinek ősei mind megvetendő barbárok voltak. Nyelve pedig egy haszontalan, innen-onnan átvett, toldozott-foldozott, művelt ember számára megvetendő fércmű. Ha mindezzel megvagyunk, örömmel válnak majd németekké!” (Eredeti helyesírás szerint idézzük.)
Kérdezhetnénk: milyen ördög az, aki ilyen értelmetlen tervet eszel ki? Egy normális ördög tudhatná, hogy eddig egyetlen népet sem igáztak le nyelvrokonság-elmélettel, sokkal inkább fegyverrel és pénzzel. (Pláne nem világos, hogy ha már egyszer sikerült szolgákká tenni minket, akkor mi szükség van még az identitásunkkal bajlódni.) De a Habsburgok ilyetén ördögi gonoszságáról alkotott nézetet annyiféle változatban olvastuk már, hogy tényleg érdemes kicsit foglalkozni vele.
Miért ad, aki lopni akar?
Vajon ha a Habsburgoknak kezdettől az volt a célja, hogy a magyar múltat ellopják, akkor nem világos, hogy Mária Terézia miért építette fel – pénzt, energiát nem kímélve – Szent István kultuszát, és miért vezette be augusztus 20-a ünnepét? A magyar önbecsülés szempontjából a passzív származás ténye mégsem nyomhat annyit a latban, mint Szent István és az ő középkori birodalma. Kérdés az is, hogy oktatásügyi rendeletével (1777) miért vezette be a történelem iskolai tanítását, és miért szinte kizárólag éppen a magyartörténelmét? Továbbá miért erősítette meg mindezt később (1806) Ferenc császár-király is? És ha a bécsi császárnak már 1851-től a finnugor származás kimutatása volt a fontos, akkor miért ragaszkodott 1864-ben ahhoz, hogy Vámbéry Ármin – aki a magyar-török nyelvrokonság zászlóvivője volt – a rektor akarata ellenére is kapjon katedrát a pesti egyetemen?[1]
A patás Hunsdorfer, avagy ki terjeszt hazugságokat?
Ami pedig magát Hunfalvyt illeti: nemhogy 1851-től, de soha nem volt az Akadémia vezetője. Nem is lehetett. Fejes László írta róla, hogy „1849-ben, a Habsburg ház trónfosztásakor a debreceni országgyűlés jegyzője volt”. Az önkényuralom elején bujkált, majd miután 1850 nyarán sokakkal együtt amnesztiát kapott, hiába jelentkezett tanárnak az egyetemen, elutasították, éppen „politikai szereplése miatt”.[2] Később valóban sikerült nagy nehezen állást kapnia az akadémián, csakhogy nem vezetői, hanem könyvtárosi állást. Egyszerű akadémiai tag is csak 1859-ben lehetett – egy időben Arany Jánossal – magasabbra pedig sohasem jutott. Vagyis egyszerűen nem volt lehetősége ördögi tudománypolitikai húzásokra. Olvashatjuk magyar nyelven vezetett naplójának kemény Habsburg-ellenes mondatait is.
Ennyit Habsburg zsoldjáról. Fejes – a szokásos, Juhásztól is idézett hunsdorferezésre válaszként – hozzáteszi, a finnugor nyelvrokonság hazafiaskodó támadói szemében „ha valaki nem volt magyar, vagy nem volt tisztán magyar származású, akkor csakis magyarellenes lehetett: ha viszont maga is finnugorellenes volt, akkor ezek a tények feledésbe merülnek. Az egyébként antiszemita szólamokat zengő fórumokhoz valahogy sosem jut el az az információ, hogy Vámbéry Ármin zsidó származású volt ”, és soha nem Wambergerezik le.
Fejes szerint „Hunfalvy fő bűne, hogy Magyarországra hívta Budenzet”, aki Vámbéryval vitatkozva később bebizonyította a finnugor nyelvrokonságot. Ám a rágalmazók „arról, hogy Budenz ekkoriban még inkább a török rokonságot pártolta, nem tudnak. Hasonlóképpen fogalmuk sincs arról, hogy az akadémián Hunfalvy tartotta az első előadást a lehetséges sumer–magyar rokonságról (mely akkor még tudományos körökben is komolyan felmerülhetett), tehát egyáltalán nem a »kizárólagos finnugor rokonítás« támogatója, hanem nyitott, kereső kutató volt” mindkettő.
De a Habsburg-összeesküvés hívei még attól sem rettennek vissza, hogy nem létező történelmi forrást (Trefort-idézetet) kreáljanak igazuk bizonyítására. Nincs ebben semmi különös, számos olyan eset ismert, amikor pontosan rekonstruálható, hogy egy „történelmi tényt” ki, mikor, hogyan alkotott meg a semmiből, például mert a hun-magyar illetve sumer-magyar nyelvrokonságot, vagy Jézus parthus-magyar származását akarta igazolni. E lelkesült embereknek ugyanis nem okoz erkölcsi problémát a hamisítás, ha az a szent cél érdekében történik.
Miért nem vették el a dicső múltat, ha ez volt a cél?
Köztudomású, hogy a török és finnugor rokonságot valló nyelvészek közötti vita java része a dualizmus korában zajlott, és akkor is dőlt el. Az igazi kérdés az, hogy ha Bécs akkoriban a múltunkat akarta elvenni, akkor miért nem azt vette el? Miért a nyelvrokonsággal bajlódott? Ferenc József 1904. április 18-i uralkodóileiratban szögezte, le hogy „a magyar történelem kiváló alakjai közül egyedül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugosznak idegen földben”, ezért utasította a miniszterelnököt, hogy a Habsburg-trónfosztó fejedelem hamvait szállíttassa haza. Ünnepélyes újratemetésben részesültek a Habsburgok olyan más elszánt ellenfelei is, mint Thököly Imre vagy Zrínyi Ilona. Nem volt kifogása a másik trónfosztó, Kossuth Lajos megannyi szobrának felállítása ellen, utcáknak, tereknek Habsburg-ellenes felkelőkről, 1849-es mártírokról való elnevezése illetve műveik kiadása ellen. A magyar ezer éves történelem pazar millenniumi kiállítását maga az uralkodó nyitotta meg. De ebben az időben vette kezdetét az államilag szervezett magyarműemlékvédelem, rohamosan bővült a Nemzeti Múzeum anyaga és újabb múzeumok egész hálózata jött létre, megalakult az Országos Levéltár, a Magyar Történelmi Társulat, és megindult a Századok folyóirat. Még a Bach korszakban indult útjára a magyar forrásokat kiadó nagy sorozat, a Monumenta Hungariae Historica, melyben – a mai historiográfus, Erős Vilmos szavaival – „a 16–17. századi rendi országgyűlések, rendi függetlenségi mozgalmak forrásai vannak leginkább képviselve”[3], vagyis nem éppen Habsburg-barát a tematikája. De külön kiadták a kuruc kor forrásait is, 10 kötetben (Archivum Rákóczianum). Könyvtárnyi munka született ekkoriban a magyar történelem dicső századairól, közöttük „A magyar nemzet története” című 10 kötetes munkával. A kor történetírásának legnépszerűbb irányzata szerint – mint Erős írja – „a történelem célja … a múlt iránti lelkesedés felkeltése … a történelem formálásában különös szerepet tulajdonítottak a nagy egyéniségeknek (hősöknek) … Az irányzat kedvenc tézisei közé tartozott Erdély, a protestantizmus, a nemzeti és a vallásszabadságért folytatott küzdelem, a 18. századi Habsburg-ellenreformációra és -gyarmatosításra zúdított össztűz.”[4] Ez a romantikus-nemzeti szellem uralta akkoriban a festészetet, irodalmat és az egész magyar közéletet.
Ennek megfelelően az állami iskolai történelemtanterv is a dicső magyar középkort és az újkori függetlenségi harcokat helyezte a tanítás középpontjába, és mint egy egykorú tankönyvszerző cikke kifejtette, a diákok sokaságának azt illő tanulnia, hogy Magyarország területe egymillió négyzetkilométer volt, partjait három tenger mosta, Mátyás idejében pedig tíz néppel harcoltunk (köztük persze a németekkel) egy időben (!)[5]. Ráadásul minden diák négyszer (!) ment végig az így bemutatott a magyar történelmen.
Tehát miről beszélünk? Ellopott múlt? Vagy csak a nyelvészeket sikerült volna megvásárolni, a történészekre nem maradt pénz akkor, mikor épp a „dicső múltunkat akarták elvenni tőlünk”? Milyen eredményt várhattak így ettől? Hogy a magyaroknak, megtudván hogy nyelvük a finnekével rokon, elmegy a kedvük az egésztől, magukba zuhannak és németekké lesznek? Akik ezzel árasztják el az internetet, például a wikipédia szócikkeit, valóban semmit nem tudnak a 19. századról? Vagy ennyire nem számít sem tény, sem logika, ha kótyagos elméletek mellett lehet síkra szállni?
És mikor már nem voltak Habsburgok?
Aki akar, mindenre talál magyarázatot, nyilván sokan majd „átlátnak a Habsburg szitán”: Bécs csak megjátszotta, hogy nem zavarja a dicső magyar múlt feltárása, sőt megtévesztésül még támogatta is itt-ott, miközben álnokul a finnugor falóval akarta a hátsó kapun becsempészni a nemzetrontást. Túl azon, hogy ez teljesen életszerűtlen, és hogy egyetlen egy valós forrás nem támasztja alá, felvet egy újabb problémát is. Tudni kell, hogy a dualizmus idején megjelent iskolai történelemtankönyvek a finnugor nyelvrokonságot megemlítették ugyan (nem látván benne kivetni valót), de azt is állították, hogy az urali népcsoport rokona az altáji töröknek is, nyitva hagyva egy kiskaput a hunok távoli rokonságának.[6] (Akkoriban ez volt a történészek álláspontja is.) Tegyük fel, hogy előbbi a Habsburgok hatása volt, utóbbi pedig az elfojthatatlan magyar hunvágy bizonyítéka.
De mi történt a Horthy-korban, mikor már Habsburg ármány nem hathatott, viszont a tankönyvek továbbra is arra törekedtek, hogy a trianoni trauma után „hőseink buzdító példaként hassanak ifjainkra”?[7] Nos, ekkor még határozottabban, és még részletesebb indoklással álltak ki a finnugor rokonság mellett, immár elvetve az altájival való távoli kapcsolatot is.[8] Ez sem meglepő, mert a kor tudományos irodalma is ezen az állásponton volt, például a nevezetes 1928-as Magyar történet Hóman Bálint által írt fejezetei.
Szerény javaslat
Mielőtt a fenti ellentmondások feloldására „A Magyar Nyelv mint útikönyvújabb tekervényes „ördögi tervekkel” hozakodna elő, hadd javasoljak egy egyszerűbb megoldást, mely két kézenfekvő elemből tevődik össze. Az egyik: a Habsburgokat egyáltalán nem érdekelte a magyar történelem és származás. (Sőt talán azt gondolhatták, hogy a dicső szittya múlt nekik csak hasznos: amíg a magyarok ebbe feledkeznek, kevésbé fáj a közös hadsereg, meg a kvóta.) A másik: ettől teljesen függetlenül Hunfalvy tudományos nyelvészeti módszerrel arra jutott, hogy a magyar nyelv a finnugor (urali) nyelvcsaládba tartozik. Pont. Nem gondolta, hogy ez kedvez az általa nem kedvelt Habsburgoknak. Azt sem gondolta, hogy nem kedvez nekik. Továbbá nem gondolta, hogy a finnugor nyelvrokonságból az következne, hogy a magyar nyelv „haszontalan … toldozott-foldozott… fércmű”, hisz ép ítéletű ember ezt nem gondolhatja egyetlen nyelvről sem. Azt gondolta, hogy amire jutott, az egy tudományosan feltárt és igazolt tény. Amit tudományos érvekkel cáfolni is lehet. Abban hitt, hogy vannak tudományos érvek és vannak tények.
Még mi is reménykedünk.
Hunfalvy Pál sosem vezette az Akadémiát
Budenz József nyelvász. Kezdetben a török nyelvrokonság híve
Mária Terézia által alapított Szent István Rend
Az ezredéves kiállítás plakátja Ferenc József nevével
A magyar történelem allegorikus ábrázolása. Balra Kossuth, Széchenyi, Deák, hátul Árpád, középen Hungária, körben a Habsburg uralkodók. (1896.)
Árpád a Feszty – körképen (1894)
Lőrinc László
2013. július 3.


[1] Vámbéry Ármin: Küzdelmeim. Dunaszerdahely, 2001. 228-229. old
[2] Domokos Péter – Paládi-Kovács Attila: Hunfalvy Pál. Bp. 1986. 31. old
[3] Erős Vilmos: Történetírás. Magyarország a 20. században. V. kötet. Szerkesztette: Kollega Tarsoly István. 287. old.
[4] Uo.
[5] Márki Sándor: A középkor tanulmánya. Magyar Paedagógia, 1892. 494. old.
[6] Andor József: Magyarország története a középiskolák VIII. osztálya számára. 1904. 6. old., Komárik István S. J.: Magyarország oknyomozó története. A középiskolák VIII. osztálya részére. Kalocsa, é. n. [1900] 12-13. old
[7] Pl. Ember István: A magyar nemzet története a középiskolák III. osztálya számára. Bp. 1926. 3. old.
[8] Lásd pl. uo. 11. oldal
tenyleg.com





Károly trónörökös: Ha az első világháború felelőseit keressük a francia forradalomig vezetnek vissza a szállak





Az egységes Európa elve mellett állt ki pénteken Szarajevóban Károly magyar királyi herceg, IV. Károly, az utolsó magyar király unokája, aki az első világháborút kiváltó szarajevói merénylet 100. évfordulójának alkalmából szervezett megemlékezésre érkezett a bosznia-hercegovinai fővárosba. Az évforduló emlékére szobrot állítottak Kelet-Szarajevóban Gavrilo Principnek.
Mint fogalmazott: „holnap (szombaton) egy olyan eseményre emlékezünk, amely száz éve történt Szarajevóban és egy hatalmas összeütközés nyitánya volt. Fontos, hogy elgondolkodjunk azon, a történelem mely eszméit kell alkalmaznunk annak érdekében, hogy a dolgokat jobbá tegyük”. A trónörökös úgy értékelte, ha kritikusan nézzük a történelmet, akkor téves egyetlen személyt felelőssé tenni a szarajevói merényletért és az első világháború kirobbantásáért.
Kifejtette azt is: egyik akkori államvezető sem gondolta, hogy egy esetleges fegyveres összeütközés ilyen hatalmas méretű háborúvá nő majd. Ennek alátámasztására azt a tényt hozta fel, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia 1914 augusztusában csak a szerb és az orosz határ felé vezető részeken mozgósított, Németországban pedig egyáltalán nem volt mozgósítás, és Oroszország sem készült ekkora harcra.
Károly kitért arra is, hogy ha az első világháború felelőseit keressük, akkor azt mindenképpen a nacionalizmus eszméjére kell visszavezetni, egy olyan szálon, amely egészen a francia forradalomig vezet. Hozzáfűzte: a nacionalizmus ma is fenyeget, ennek egyik bizonyítéka pedig a szélsőjobboldali pártok sikere a májusi európai parlamenti választásokon.
Az első világháborút kiváltó szarajevói merénylet 100. évfordulójának emlékünnepségeit szombaton Szarajevóban és az észak-boszniai Visegradon tartják. Koncerteket, kiállítást, előadásokat és filmvetítést is tartanak az első világháború témájában.
MNO nyomán




Lipusz Zsolt: Gőzerővel folyik a magyarság kirablása és elhülyítésének kísérlete


A libatolvaj, családok ezreinek életét tönkretevő, csaknem egy tucatnyi embert a halálba kergető miniszterelnöknek mondott rablóprivatizátor megkezdte ígért „válságkezelő reformprogramja” végrehajtását. Amilyen aljas, magyar emberek millióinak életét teljesen ellehetetlenítő szándék él Bajnaiban, éppoly aljas a programja.
Annak a súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válságnak a kezelését, melyet ő és haramiabagázsa idézett elő, úgy kívánja megoldani, hogy még tovább rabolja-fosztogatja a már ma is a teljes egzisztenciális ellehetetlenülés szakadékának szélén tántorgó családokat. Az ingatlanadónak nevezett sarc bevezetése következtében milliók kerülhetnek az utcára. Már ma is kb. 750- 800 ezer ember feje fölött lebeg Damoklész kardjaként a kilakoltatás réme, mert nem tudják törleszteni a haszonleső bankok és az ő érdekeiket hűen kiszolgáló kormányaink által korábban mélységesen ajánlott devizaalapú hiteleik törlesztőrészleteit. S akkor a Bajnai- és Bokros-féle senkiháziaknak van bőr a pofájukon azt a cinikus javaslatot tenni, hogy kisebb lakásba is lehet költözni. Igen? Éppen ma, amikor úgy pang az ingatlanpiac, hogy lehetetlenség lakást eladni! S mivel a tömeges elszegényedés napjainkban már a társadalom mintegy 70 százalékát érinti, ki fogja kisebb lakását egy drágább, nagyobb alapterületűre kicserélni? Épelméjűek ezek? Nem mindenki tolvaj, gazember, s nem mindenki lopott össze milliárdokat, hogy több luxuspalotát is fenn tudjon tartani! S alkalmasint miért kellene kemény munkával összekuporgatott, s ehhez felvett hiteleikből vásárolt kutyaólakban tengetnie életét emberek millióinak? Sokkal inkább rászolgáltak e becsületes magyar emberek, hogy villákban éljenek, mint a milliárdokat lenyúló Bajnai-féle gazfickók. S miért kőbe vésett törvényszerűség az, hogy a mai válságban a bankok és a nagy tőketulajdonosok esetleg veszteséget is elkönyveljenek? Különösen, hogy ezek az uzsorás kufárok a válság fő okozói. Mi több, nem hogy a legkisebb áldozathozatalra nem hajlandók, hanem rajtunk történő élősködésükkel évről évre tovább növelik irdatlan extraprofitjukat, és különböző adóelkerülési trükkökkel (pl. off-shore cégek) egy fillérrel nem járulnak hozzá a közteherviseléshez. Sőt, ami a pofátlanság netovábbja, hogy miközben ezek az 1990 óta a Jóisten tudja, közpénzekből hányszor konszolidált, kistafírozott pénzintézetek vérünket szívva kiuzsoráznak minket, a rablókormány újabb 600 milliárd forinttal készül őket megtámogatni.
Eljött, nagyon eljött az ideje a magyar társadalom megszerveződésének, s ha majd százezrek - év végére jó eséllyel már több mint egy millió ember - nem fizeti a parazita bankoknak a törlesztőrészleteket, és megszervezi magát, akkor mit tudnak csinálni? S amennyiben jönnek a kilakoltatók - a legundorítóbb „foglalkozások” egyike -, s szembe találják magukat ötszáz vagy ezer elszánt emberrel, akkor mi a fenét fognak tudni csinálni? Semmit, mert el fogják őket zavarni a pokolba.
S mindeközben újra és újra jönnek a bűnügyi krónikák lapjaira való híradások. A legújabbak egyike, hogy a MÁV-nál évente hozzávetőleg 5 milliárd forint értékű Diesel-olajat lopnak el. S ne legyenek illúzióink: ezek a gazemberségek mennek minden nagy cégnél, az autópálya-építéseknél, a pályáztatásoknál, s ha minden korrupciós és piszkos pénzt sikerülne visszaszerezni, meg a tolvaj haramiákat rács mögé juttatni, valószínűleg 1-2 éven belül Kánaánt lehetne ide, a Kárpát- medence közepébe varázsolni.
Persze, hogy nemzetünk vak tudatlanságban tántorogjon, kellőképpen el kell butítani. Ebben nagyon „jó” szolgálatot tesznek a minősíthetetlen színvonaltalanságú kereskedelmi kanálisok, meg az oktatási rendszer örökös „reformjai”. A lexikális ismeretanyag lassan teljes kiszorítása a tananyagból, a kétszintű érettségi bevezetése és a gagyi érettségi feladatlapok összeállítása mind- mind ezt az aljas célt, illetve a nemzettudat teljes elsorvasztását szolgálják. Az idei magyar érettségin például, mint közismert, Spiró egy épületes írásának alapján kellett érvelő szöveget megalkotni, hogy Jókai vajon eredetiben, avagy kivonatolt, művészietlen átiratban olvasandó. Mert a hülyék szerint az eredeti állítólag ma már érthetetlen. Én valahogy mégis megértettem a Kőszívű ember fiait 13 éves koromban, bár tény, nem volt könnyű olvasmány, no, de azért némi szellemi erőfeszítés talán alapkövetelményként elvárható az iskolai képzés során. Ilyen alapon jövőre akár a következő írásbeli feladatot is adhatná a Hiller- féle minisztérium (bár remélhetőleg akkorra már rég bukott társulat lesznek): Érveljen amellett, hogy az őszödi beszéd mind retorikailag, mind stilisztikailag az ékesszólás történetének klasszikus remekműve! Dolgozata elkészítésekor utalhat a jeles rétor egyéb nyilvános megszólalásaira pl. a Zuschlag-ügyben keletkezett telefonlehallgatási- és egyéb jegyzőkönyvekre is!
A legfrissebb, Antimagyar Valentin nevéhez köthető orbitális baromság pedig az általános iskolai képzés teljes átalakítása. A javaslat szerint hat évig a gyerekek nem tanulnának semmiféle tantárgyat, hanem ún. készségfejlesztő órák és gyakorlatok lennének, s ezen idő alatt osztályzatot, illetve házi feladatot sem kaphatnának, majd csupán az utolsó két tanévben lenne tantárgyi oktatás. No, két esztendő alatt igazán alapos alaptudást lehetne elsajátítani! Hetedik osztályos történelem tananyagnak javasolnám például A kirekesztő, rasszista, antiszemita tendenciák a magyar történelemben kurzust, nyolcadik osztályban pedig megismerhetnék növendékeink A zsidóság permanens szenvedése a történelem során és a holokauszt 6 milliárd áldozata címszó alatt futó tananyagot.
Természetesen ne legyenek illúzióink: a ma uralkodó csőcselék vezető csoport nem azért tesz ilyen javaslatokat és folytat efféle politikát, mert ennyire ostoba és tudatlan volna, bár kétségtelen vannak közöttük szép számban ilyen egyedek is, hanem nagyon is céltudatosan folyik a magyar élet lerombolása, vállalkozóink és gazdáink tönkre tétele,a vidék ellehetetlenítése, nemzeti vagyonunk elkótyavetyélése, hiszen Simon Peresz hírhedett mondatainak  elhangzása óta senkinek nem lehetnek kételyei: kell a hely az új honfoglalóknak…
Lipusz Zsolt - Kuruc.info







Ukrajna kiknek a jövőjét akarják ellopni





Kijev végül nem Putyintól kapja meg a kegyelemdöfést: Demszky utazik oda tanácsokat osztogatni

Néhány hónap washingtoni tartózkodás után most Kijevbe készül Demszky Gábor, ahol szívesen segítene tanácsaival a városi önkormányzat újjáépítésében Vitalij Klicskónak, az egykori profi ökölvívónak, aki nemrég lett a város polgármestere – írja a Best magazin.
A volt SZDSZ-es főpolgármesterről kiderült, hogy a közelmúltban a washingtoni Woodrow Wilson Center ösztöndíjasaként több előadást is tartott a kutatóközpontban. Honlapja szerint a függetlennek mondott intézmény működési költségeinek egyharmadát az Egyesült Államok kormánya adja, de még az épület is az amerikai kormány ajándéka, az igazgatótanácsot pedig Amerika elnöke nevezi ki hat évre – derítette ki az Oxox.hu nevű hírportál.
Demszky azzal indokolta a kijevi úticélt: bár szívesen vállalna olyan feladatot, amelynek közszolgálati, karitatív jellege van, valószínűtlennek tartja, hogy ezt Magyarországon megtalálhatná.
A nagyvárosi problémák mindenhol ugyanazok. Alaposan tanulmányoztam Kijevet és az ukrán viszonyokat, így szívesen megosztanám tapasztalataimat az ottaniakkal. Már felvették velem a kapcsolatot, jelenleg levelezési fázisban tart a dolog” – mondta Demszky. Az egykori szabad demokrata főpolgármester eddig egyetlen alkalommal, 2007 decemberében járt Kijevben az akkori államelnök, Viktor Juscsenko meghívására, négynapos látogatása során azonban csupán egyetlen délelőttöt szentelt a város dolgaira – írja a Pesti Srácok.
Reméljük, a szvobodások és a Jobb Szektor tagjai nem tojással fogják dobálni, mint tették azt a budapestiek - vannak nekik sokkal hatékonyabb eszközeik is, melyek ellen az esernyő nem véd...


Demszky Singin' in the (Eggs)Rain - with music



Mi már túl vagyunk a jobbnál jobb ötletek és tanácsok időszakán - kijutott belüle bőven...


BYE BYE GÁBOR



(Kuruc.info - Mandiner nyomán)
Frissítés: a Világbank még véletlenül se maradhat ki belőle
"A hír igaz, de még teljesen bizonytalan, hogy lesz-e belőle valami, bonyolult egyeztetések folynak erről Kijev mellett a Világbankkal, meg kell teremteni a megállapodás feltételeit" – jelentette ki az Indexnek Budapest egykori főpolgármestere. Demszky szerint az egyeztetés folyamatosan zajlik, de Klicskón túl sok múlik a Világbankon és Brüsszelen is.
A kapcsolat Demszky és Klicsko között az Ukrajnában aktív lengyel parlament ukrán ügyekben illetékes szakértője, Marcin Swiecicki – egykori külgazdasági miniszter és varsói polgármester – és a Világbank révén jött létre.
A volt városvezető nagyon vonzónak találja a lehetőséget, hogy a frissen megalakult önkormányzattal felálló ukrán fővárosban segítse például az önkormányzati törvény végrehajtását, hosszútávú stratégiájának kidolgozását. Klicskóval a személyes kommunikációnak nyelvi akadálya sem lenne, tekintettel arra, hogy mindketten beszélnek németül.
Demszky számára a feladat nem lenne új, jelenleg tanácsadóként kapcsolatban áll Bukaresttel és Zágrábbal is. Kijev ugyan egy kicsit más – abból a szempontból bizonyosan, hogy egy regionális fegyveres konfliktustól szenvedő ország fővárosa –, de Demszky szerint húsz éves vezetői tapasztalata, szakmai háttere, kapcsolatai révén nem igen akad olyan, a város irányításával kapcsolatos feladat, amelyben nem tudna tanácsot adni. „Városvezetőként persze tisztában kell lennem azzal, mit nem tudok, ilyenkor azt kell tudni, kihez kell fordulni segítségért” – mondta, az elmúlt évtizedekben felhalmozott nemzetközi szakmai kapcsolataira utalva.
Kijev közigazgatásában alapvető baj van, az önkormányzati rendszer el van rontva, ennek átalakításához is neki kell látni. A közbeszerzési rendszert is átláthatóvá kell tenni, ennek a programnak a kidolgozására már jött felkérés Kijevből” – mondta Demszky, aki elmondása szerint már dolgozik a feladaton, megismételve, hogy a kapcsolat szorosabbá válásához sok feltételnek kell teljesülnie, a megállapodás „a jó Istenen, a szerencsén és az ukrán háború alakulásán is múlik”, sőt, akár azon is, hogy a magyarországi vagy a budapesti vezetés ne igyekezzen a felkérést minden erejével megakadályozni. Demszky szerint ugyanis a Eurocities főtitkári állásával ez történt, amit Budapest egykori városvezetője a varsói polgármester, Hanna Gronkiewicz-Waltz javaslatára pályázott meg, ám végül – miután a Magyar Hírlapnál megjelent Demszky pályázata – elesett a lehetőségtől.
Demszkynek a szervezettel évtizedes kapcsolata volt, többször kapott felkérést, hogy konferenciákon és az Európai Bizottság előtt képviselje a Eurocitiest.
(Index)


Balog páter természetesen nem a több mint 200 gázai gyermekáldozatot gyászolja - számára csak a holokamu létezik

A "roma holokauszt" nemzetközi emléknapja és a kislétai "romagyilkosság" ötödik évfordulója alkalmából ökumenikus megemlékezést tart a Sant'Egidio közösség vasárnap este a budapesti Jézus Szíve templomban - mondta a közösség magyarországi felelőse csütörtökön az esemény sajtótájékoztatóján.
Szőke Péter közlése szerint a szertartást Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezeti, református lelkészként részt vesz rajta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Deák László evangélikus lelkész.
(MTI nyomán)



Az ukrán hadsereg akcióit Donbass-ban Putyin


Leningrád a nácik általi bombázásával hasonlította


össze



Az ukrán hadsereg akcióit Donbass-ban Putyin Leningrád a nácik általi bombázásával hasonlította össze
© Fotó: RIA Novosztyi/Artjom Zsityenyov

Az ukrán hadsereg akcióit az ország keleti részén Vlagyimir Putyin Leningrád és más városok a nácik általi bombázásával hasonlította össze. Ezt a Szeliger 2014 Nemzeti Ifjúsági Fórumon mondta.

Putyin úgy fogalmazott, az ukrán hadsereg körülvette a városokat, és löveti a lakónegyedeket, hogy elpusztítsa az infrastruktúrát, elnyomja az ellenállók akaratát.
Tragédiának nevezte azt, ami Ukrajnában történik, és sürgette, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak megállítása érdekében.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_08_29/Az-ukran-hadsereg-akcioit-Donbass-ban-Putyin-Leningrad-a-nacik-altali-bombazasaval-hasonl-totta-ossze-8067/







Obama: Az USA nem tervez katonai akciót az ukrán


probléma megoldására


Obama: Az USA nem tervez katonai akciót az ukrán probléma megoldására
© Fotó: REUTERS/Larry Downing

Washington nem tervez katonai akciót az ukrán probléma megoldására, és nem keres katonai konfrontációt Oroszországgal - mondta Barack Obama elnök.

Korábban Jen Psaki külügyminisztériumi szóvivő sajtóértekezleten elmondta, hogy az Egyesült Államoknak nincsen független bizonyítéka arra, hogy egy ezer orosz katona harcol Ukrajnában, bár nem kérdőjelezi meg az ezzel kapcsolatos NATO-információkat.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_08_29/Obama-Az-USA-nem-tervez-katonai-akciot-az-ukran-problema-megoldasara-6622/





Oettinger: Van haladás a gáztárgyalásokon



Oettinger: Van haladás a gáztárgyalásokon
© Fotó: FOTOBANK/Getty images

Oroszország és az EU előrehaladást ért el a gáztárgyalásokon, de a végső eredmény még nem született meg – jelentette ki moszkvai sajtótájékoztatón Günther Oettinger az EU energiaügyi biztosa.

Elmondása szerint a közeljövőben összeegyeztetik Ukrajna adóssága kifizetésének ütemezését. „A Naftogaz tartozása a Gazprommal szemben vitathatatlan, és jelenleg 5,3 milliárd dollárt teszi ki” - hangsúlyozta Oettinger.
Elmondása szerint a Stockholmi Bíróság 2015 nyárán vagy ősszel dönt a Gazprom és a Naftogaz kölcsönös követeléseiről. Oettinger úgy véli, hogy a gáz-kapcsolatokat nem szabad használni az ukrajnai konfliktus eszkalációjában.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_08_29/Oettinger-Van-haladas-a-gaztargyalasokon-4713




Donecki medence: felkelők offenzívába lendülnek

  Az orosz–ukrán–európai kontaktcsoport a legrövidebb időn belül meg fogja tartani ülését. Az orosz elnök sajtótitkára – Dmitrij Peszkov – elmondta, hogy erről Minszkben értek el megállapodást. A kijevi hatalmasoknak nem sikerült győzelemre vinni a harcot az ország dél-keleti részén, ahová katonai újoncok ezrei indulnak naponta. Kijev bizonyára megértette: itt az egyezkedés ideje. Meglehet, Moszkva valamilyen módon hatni fog a fellázadt megyékre…

A helyzet a következőképpen alakult. Pillanatnyilag az önhatalmúlag kikiáltott Donecki Népköztársaság területe tulajdonképpen szabad az erőstruktúrák csapataitól. Az ukrán hadsereg egyszerre több helyen be lett kerítve: a csapatok nem tudnak kitörni a gyűrűből Amvroszijivka, Ilovajszk és Olenivka térségében. Ilovajszk területén pedig elzárták a külvilágtól a Dnyeper-1 büntető zászlóaljat. Parancsnoka bevallotta: „Szoros gyűrűben vagyunk. A parancsnokság hazudik, hogy elfoglalták Ilovajszkot. Itt igazi pokol van! Nem kapunk semmilyen segítséget!”
A Dnyeper-2 büntető zászlóalj egyik részét szintén gyűrűbe zárták. Rendkívül súlyos helyzetbe került a 25. légi-mozgékony brigád. Vesztesége a legsúlyosabb: a halottak száma meghaladja százat, a sebesülteké pedig az ötszázat. Azonkívül a felkelők adatai szerint körülvették a 8. hadseregtest törzsét, három gépesített brigádot, a 95. légi-mozgékony brigádot, az Ajdar, Donbassz, Sahtarszk büntető zászlóaljakat, a Nemzeti Gárda zászlóaljait és egyéb alegységeket.
A Donecki Népköztársaság vezetősége felajánlotta a körülvett ukrán katonáknak, hogy hagyjanak fel az ellenállással. Azokat, akik leteszik a fegyvert, átadják a Katonák Anyai Bizottságának, ill. családtagjaiknak – olvasható a DNK vezetősége nyilatkozatában. A fegyveres erőknek felajánlották, hogy adják át a felkelőknek személyes fegyverüket, harci technikájukat és katonai vagyonukat. A foglyok életét és biztonságát garantálják. A többieknek viszont semmi esélyük sincs: meg fogják őket semmisíteni, az áldozatokért pedig az ukrán erőstruktúrák tábornokai és katonatisztjei felelnek majd. Immár több mint száz ukrán katona hallgatott a felkelők szavára. Nagyrészt az Amvroszijivka környékén rekedt alegységek katonái adták meg magukat, ahol kb. 7 ezer katonai személy került gyűrűbe.
Közben a DNK fegyveres erői újabb sikert arattak. Augusztus 27-re virradó éjjel alakulatai felszabadították az ilovajszki vasúti kocsiszínt a büntetőosztagoktól. A katonaság elmenekült a városból. A felkelők ezzel egy időben offenzívába lendültek a Donecki medence déli részén és előretörtek Mariupol irányában.
A felkelők azzal is eldicsekedhetnek, hogy teljes egészében ellenőrzésük alá vették a Szaur-Mohila rendkívül fontos stratégiai állást. Egyszóval, az ukrán katonaságot kiűzték a Donecki, ill. Luhanszki Népköztársaság területéről az orosz határ mentén, egészen az Azovi-tengerig.
Közben az erőszótruktúrákon belül szakadás érlelődik. A Kijevnek alárendelt katonák megtagadják a bűnös parancsok teljesítését. A Donbassz büntető zászlóalj parancsnoka – Szemencsenko – felháborítónak tartja a kijevi fejesek inkompetenciáját és felszólítja híveit, hogy indítsanak hadjáratot az ukrán védelmi tárca ellen.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_08_27/Donecki-medence-felkelok-offenz-vaba-lendulnek-8807/






Ukrán erőstruktúrák fegyveresei megadják magukat a felkelőknek


Ukrán erőstruktúrák fegyveresei megadják magukat a felkelőknek
Archív fotó. © Fotó: AP/Msztyiszlav Csernov

Az ukrán Nemzeti Gárda legalább 129 katonája és harcosa megadta magát a felkelőknek a Doneck megyei Sztarobeseve községben. További 94 személyt fogságba ejtettek Kutyejnyikove térségében. Ezt a Donecki Népköztársaság (DNK) vezérkara közölte.

A felkelők adatai szerint az ukrán katonai személyek azon csoportja, amelyiket korábban bekerítettek Amvroszijivka térségében, ma megpróbált kitörni a gyűrűből dél-nyugati irányban, azonban korábbi állásihoz lett visszavetve, közben 50 főt vesztett (halottak és sebesültek).
Tegnap a DNK fegyveres erői gyűrűbe vettek 4 ukrán brigádot. Akkor derült ki, hogy a felkelők Mariupol irányában terveznek előretörést. Siker esetén gyűrűbe vehetik a Donecket támadó jelentős erőket. Elemzők véleménye szerint a felkelő erők alapvető feladata kijutni az Azovi-tengerhez.


Az LNK vezetősége kijelentette, hogy Kijev a köztársaság folyamait próbálta megmérgezni



Az LNK vezetősége kijelentette, hogy Kijev a köztársaság folyamait próbálta megmérgezni
Archív fotó. © Fotó: RIA Novosztyi/Papikjan

A Luhanszki Népköztársaság (LNK) vezetősége kijelentette, hogy Kijev Birjukovo település térségében megkísérelte a helyi folyamok és tavak vízének megmérgezését.

Az LNK honlapja rámutat, hogy a helységre többször aknavetőkből nyitottak tüzet. Az egyik akna parti övezetben csapódott le, de nem robbant fel. a felbontott akna belsejében több réteg géz között gyanús gilisztákat, lárvákat és szőrt találtak.
Az LNK hatóságai a bakteriológiai vizsgálat hivatalos eredményét várva kijelentik, hogy „már most sincs semmilyen kétség afelől, hogy a junta csapatai nem átallnak felhasználni minden eszközt annak érdekében, hogy destabilizálják a helyzetet a köztársaságban”.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_26/273954092/





Nariskin: a minszki találkozó az ukrajnai konfliktus deeszkalálásának újabb szakaszává válhat


Nariskin: a minszki találkozó az ukrajnai konfliktus deeszkalálásának újabb szakaszává válhat
Archív fotó. © Fotó: AP/ Alekszandr Zemljanicsenko

Az „eurázsiai trojka” vezetőinek és Petro Porosenko ukrán elnök minszki találkozója újabb szakaszt nyithat a délkelet-ukrajnai régiókban folyó konfliktus deeszkalálása terén. Ezt az Állami Duma elnöke, Szergej Nariskin jelentette ki.

A Kreml sajtószolgálata korábban közölte, hogy augusztus 26-án Vlagyimir Putyin orosz elnök Minszkbe látogat, ahol részt vesz a Vámunió tagországai vezetőinek és Porosenko találkozójában. A tárgyalások az Európai Bizottság képviselőinek jelenlétében zajlik majd.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_08_21/276211851/






Az Orosz Energiaügyi Minisztérium nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Ukrajna megcsapolja a gázt



Az Orosz Energiaügyi Minisztérium nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Ukrajna megcsapolja a gázt
© Fotó: RIA Novosztyi/Alekszej Filippov

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Ukrajna önkényesen megcsapolja az európai fogyasztóknak szállított gázt. Ezt azon a sajtótájékoztatón jelentette ki, amelyet Günther Oettinger energiaügyi biztossal folytatott tárgyalásai után rendeztek Moszkvában. A helyzet a fűtési szezon előtt kritikus – tette hozzá Novak.

A tárgyaláson megvitatták Ukrajna a Gazprommal szembeni tartozásának rendezését, ami 5,3 milliárd dollárt teszi ki.
Eddig Kijev nem fizette meg a leszállított 11 milliárd köbméter gázt.
A Gazprom hajlandó 100 dolláros kedvezményt adni Ukrajnának, még a döntőbíróság gázszállítási árral kapcsolatos döntése előtt. Most a gáz ára 485,5 dollár ezer köbméterért.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_08_29/Az-Orosz-Energiaugyi-Miniszterium-nem-zarja-ki-annak-lehetoseget-hogy-Ukrajna-megcsapolja-a-gazt-8133/






Putyin aláírta a fekete-tengeri flottáról szóló egyezmény felmondásának törvényét


Putyin aláírta a fekete-tengeri flottáról szóló egyezmény felmondásának törvényét
Fotó: RIA Novosztyi

Putyin aláírta a törvényt, mely szerint felmondják az orosz-ukrán egyezményt az orosz fekete-tengeri flotta Ukrajna területén történő tartózkodásáról, közölte a Kreml sajtóosztálya. A felmondást korábban egybehangzóan támogatta az orosz parlament mindkét háza.

A dokumentum három kijevi egyezmény érvényességének vet véget: a fekete-tengeri flotta mozgásteréről, az 1997. május 28-ától érvényes krími bérlésről és az orosz flotta ukrajnai tartózkodásáról, melyet 2010. április 21-én írtak alá, Harkovban.



Porosenko feloszlatta a parlamentet


Porosenko feloszlatta a parlamentet
© Fotó: AP/Jefrem Lukacki

Petro Porosenko ukrán elnök feloszlatta a parlamentet, és október 26-ára előrehozott parlamenti választásokat írt ki.

A nemzethez intézett felhívásban kéri az ország „demokratikus erőit”, hogy egységes csapatként induljanak a választáson.
Porosenko kijelentette, hogy a képviselők többsége diktatórikus törvényeket fogadott, amelyek több száz ember életét oltották ki.
Ezért feleni kell. Az Ötödik Oszlop több tucat álnépkiviselőből áll. De ezek nem annak a népnek érdekeit képviselik, amely választotta őket”- mondta az elnök.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_08_26/Porosenko-feloszlatta-a-parlamentet-6941/





Újabb NATO-hajó jelent meg a Fekete-tengeren



Újabb NATO-hajó jelent meg a Fekete-tengeren
© Fotó: en.wikipedia.org/Franck Dubey/cc-by-sa 3.0

A Fekete-tengeren megjelent a Surcouf francia hadihajó, amely a május 23-án érkezett Vella Gulfamerikai rakétahordozó cirkálóval közös misszió keretében fog működni a térségben.

Orosz katonai-diplomáciai hírforrás közölte, hogy az orosz félnek tudomása van a két NATO-hajó pontos hollétéről.
Rámutatnak azonkívül, hogy „a hadihajók számának növelésével az észak-atlanti szövetség alaptalanul tovább fokozza a feszültséget a térségben”.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_05_29/272923734/





Három deszant hajó csatlakozott az Orosz Hadiflotta Földközi-tengeri csoportjához



Három deszant hajó csatlakozott az Orosz Hadiflotta Földközi-tengeri csoportjához
© Fotó: A.Bricsevszkij, flot.sevastopol.info

Az Északi-, a Balti- és a Fekete-tengeri Flotta három nagy deszant hajója - a Georgij Pobedonoszec, a Minszk és a Novocserkasszk – csatlakozott az Orosz Hadiflotta állandó operatív Földközi-tengeri csoportjához – közölték hétfőn a Hadiflotta törzskarában.

A hajók fedélzetén a terrorizmus elleni csoportok vannak. A törzskar szóvivője megjegyezte, hogy a hajók az orosz haditengerészet rotációs terve szerint indultak a régióba.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_04_21/Harom-deszant-hajo-csatlakozott-az-Orosz-Hadiflotta-Foldkozi-tengeri-csoportjahoz-8843/






Megérkezett Volgográdba az ukrán menekülteknek szállított mintegy 80 tonnányi humanitárius segély


Megérkezett Volgográdba az ukrán menekülteknek szállított mintegy 80 tonnányi humanitárius segély
Archív fotó: RIA Novosztyi/Vlagyimir Kornyev

Megérkezett a humanitárius segély a Volgográd régióba (Volga régió), amely már több mint 5 ezer ukrán menekültet befogadott. Erről az orosz Vészhelyzetek Minisztériuma számolt be.

Két repülőgép sátorokat, élelmiszert, gyógyszereket és áramgenerátorokat hozott. A rakomány összesen mintegy 76 tonna súlyú. A humanitárius segélyt az átmeneti otthonokba juttatják el.
Több mint 30 orosz régió fogadott be ukrán menekülteket. Ez elsősorban Dél- és Észak-Kaukázus, valamint a Központi-szövetségi körzet. A menekültek egy részét a Krími-félsziget fogadta be.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_07_06/Megerkezett-Volgogradba-az-ukran-menekulteknek-szall-tott-mintegy-80-tonnanyi-humanitarius-segely-8382/




Jacenyuk lemondása: menekülés a „süllyedő hajóról”


Jacenyuk lemondása: menekülés a „süllyedő hajóról”
© Fotó: AP/Andrew Kravchenko, Pool

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a parlamenti szónoki emelvényről bejelentette lemondását.

A kormánykoalíció összeomlása után történt ez: kilépett belőle a Vitalij Klicsko volt ökölvívó vezette Ütés párt és a jobboldali nacionalista Szabadság Egyesület. Ha egy hónapon belül nem jelenik meg az új többség (legalább 226 képviselő), Porosenko elnöknek joga van feloszlatni a parlamentet. A lehetséges választás dátuma: október 26. Szakértők azt mondják, hogy a kampányra politikai káosz közepette kerül sor.
A miniszterelnök lemondásának hivatalos oka a parlamenti koalíció felbomlása. Ugyanakkor Jacenyuk lépésének közvetlen okául az szolgált, hogy a Rada nem volt hajlandó tamogatni a kabinet kezdeményezéseit, amelyek azt célozták, hogy pénzzel töltsék meg az állami kasszát, amelyből továbbra is fizetni lehetne az úgynevezett terrorellenes műveletet az ország dél-keleti részén. Többek között a kormány javasolta a természeti kincsek kiaknyázására kirótt adó, az áfa radikális növelését, és ezzel párhuzamosan az állami kiadások csökkentését a nyugdíj- és a szociális programok rovására. A témátRosztiszlav Iscsenko politikai elemző folytatja:
Az is lehetséges, hogy Jacenyuk politikai lépést tett, hiszen, itt az ideje, hogy elhagyja a hajót. De nem gondolom, hogy Jacenyuk annyira éles elméjű lenne. Ebben a helyzetben csak azt tette, amit kell tennie a párt egyik vezetőjének a parlamenti választások előestéjén. Kellemes emlékeket kell hagyni magáról: úgymond, őszintén viselkedett. Mondhatjuk, hogy megkezdte a válsztás előtti versenyt.
Március óta az ukrán parlament nem hozott egyetlen egy komplex jellegű határozatot sem. A kormány költségvetéssel kapcsolatos javaslatai, amelyeket közvetve a Nemzetközi Valutaalapnak küldött (az Alap hiteleket ígért cserébe az állami kiadások csökkentéséért), várható negatív fogadtatásra találtak a társadalomban. Két tényező - új választások megrendezése és a költségvetési megszorítások népszerűtlensége - együttesen meghatározza az események menetét. Jacenyuknak a legegyszerűbb volt lelépni: így a Nemzetközi Valutaalap szemében megőrízheti a jó hírnevét, és kényelmesen megkezdheti a választási kampányt, megmosva a kezét arra az esetre, ha az ukrán gazdaság véglegesen összeomlik.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök „olyan felelősséget vállalta magára, amire nem volt kész”. Ezt a véleményt fejezte ki ma a Verhovna Radában Mikola Levcsenko a Régiók Pártja képviselője. Meg van győzödve, hogy „a maidani forradalom és zavargások után olyan emberek kerültek hatalomra, akik teljesen felkészületlenek rá”. „Ezek természetüknél fogva ellenzékiek. Ezek rombolók. Hatalomra jutás után is ellenzékiek maradtak, verekednek a parlamentben, többet bírálnak, mint tesznek. Képtelenek a kompromisszumra, a tárgyalásra és engedményekre. Pedig ezt kell tennie annak, aki a hatalmon van. Mindez vezetett a teljes körű harci cselekményekhez. Ma még mindig nem tudnak dolgozni, nem tudnak felelősséget vállani hazájukért”- mondta a politikus.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_07_25/Jacenyuk-lemondasa-menekules-a-sullyedo-hajorol-3243/




Az USA azzal vádolta Oroszországot, hogy tankokat és rakéta-sorozatvetőket szállít a milíciának



Az USA azzal vádolta Oroszországot, hogy tankokat és rakéta-sorozatvetőket szállít a milíciának
© Fotó: RIA Novosztyi

Oroszország tankokat és rakéta-sorozatvetőket szállít a milíciának Ukrajna dél-keleti részére – közölte az amerikai KüM.

A hivatal információi szerint három T-64-es tank, több rakéta-sorozatvető és egyéb katonai jármű lépte át a határt az ukrán Sznyezsnoje városnál.
Az amerikai KüM azt is közölte továbbá, hogy internetes videók igazolják, hogy orosz tankok vannak Ukrajna területén, a videókat azonban konkrétan nem nevezték meg.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_14/Az-USA-azzal-vadolta-Oroszorszagot-hogy-tankokat-es-raketa-sorozatvetoket-szall-t-a-mil-cianak-5382/















Kijev összeomláshoz vezeti Ukrajnát



Kijev összeomláshoz vezeti Ukrajnát
© Fotó: REUTERS//Andrej Kravcsenko/Pool

Amikor a Nyugat és Kijev nem ismeri el a Donyeck és Luganszk megyében megrendezett népszavazás eredményeit, ezzel de facto megfoszt több millió állampolgárt azon jogától, hogy demokratikusan fejezhesse ki akaratát.

Míg Nyugaton vannak politikusok, akik hajlandóak tárgyalni a Donyecki és a Luganszki Köztársaság képviselőivel, Kijev kategorikusan nem hajlandó erre, és bírálja az EBESZ által javasolt, a válság megoldását célzó „útitervet”. Ugyanakkor a szakértők figyelmeztetnek, ha Kijev és az ország keleti része a közeljövőben nem talál kompromisszumot, realitássá válik az ország végleges összeomlása, és a polgári konfliktus még nagyobb méretűvé válik.
Míg Kijevben folyt az úgynevezett „összukrán kerekasztal”, amelyen keleti képviselők nélkül keresték a válság megoldását, a Luganszki és a Donyecki Népköztársaságban folytatódot az úgynevezett terrorellenes akció. A helyzet visszafordíthatatlanná válik. A büntető akció megkezdése után, amelyet Kijev saját állampolgárai ellen folytat, semmilyen tárgyalásról a kormánnyal szó sem lehet – mondják a köztársaságok vezetői. A május 25-re tervezett elnökválasztás mind technikailag, mind biztonsági okok szempontjából lehetetlen itt.
A Nyugat nem akarja észrevenni a kijevi hatóságok bűntetteit, és a népszavazás eredményeit, ugyanakkor a közelgő elnökválasztásról csak pozitív hangon beszél. Azonban a donyecki és luganszki fejlemények éppen az a demokrácia, amit a Nyugat szavakban megvéd. Erre hívja fel a figyelmetAnvar Mahmutov az Állami Duma Külügyi Bizottságának tagja.
Ukrajna keleti régiójában a nép megtette a választást. Úgy akar élni, ahogyan mindeki: maga akarja irányítani területének életét, maga akarja kinevezni a vezetőket, maga akarja építeni saját életét. Sőt, hajlandók Ukrajna kötelékében maradni, ha ezek a szabályok világosak lesznek. Éppen ez jelenti a területirányítás demokratikus megközelítését.
Kijevben gondolni sem akarnak a kérdés ilyen felvetésére. Ott csak a nyers erőben és a Nyugat támogatásában bíznak.
A történelem nem ismer olyan példát, amikor tisztességes és átlátható választásokról lehetne szó ott, ahol folyik a harc. Azonban Kijev és a nyugati támogatói éppen úgy beszélnek a május 25-ki szavazásról, mint igazságos és átlátható választásról. A cél egyértelmű: legitimitást adni azoknak, akik fegyveres államcsíny útján kerültek hatalomra, és akiknek kezén honfitársaik vére van.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_05_18/Kijev-osszeomlashoz-vezeti-Ukrajnat-2766/






Ukrajna az orosz gázszállítás beszüntetésére készül



Ukrajna az orosz gázszállítás beszüntetésére készül
© Fotó: AP/Szergej Csuzavkov

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök megbízta az illetékes minisztériumokat, az ukrán Naftogáz vezetőségét és a megyei állami közigazgatásokat, hogy június 16-ától készüljenek fel az oroszországi gázszállítás beszüntetésére. Ezt Ukrajna kormányának honlapján tették közzé.

Jacenyuk arra is utasítást adott, hogy Ukrajna igazságügy minisztériuma fejezze be a dokumentumok előkészítését ahhoz, hogy a Stockholmi bíróságon megtámadják az orosz fél által megállapított gázárat.
Korábban a Gazpromban bejelentették, hogy ha június 16-a reggelig Ukrajna nem utal át 1,951 milliárd dollárt adóssága fejében, akkor a gázt előlegezett kifizetési rendszerben fogják szállítani. Az adósság végösszegét Moszkva 4,4 milliárd dollárra becsülte.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_13/Ukrajna-az-orosz-gazszall-tas-beszuntetesere-keszul-5866/





NATO: Oroszországnak legfeljebb 5 nap kell arra, hogy elfoglalja Ukrajnát


NATO: Oroszországnak legfeljebb 5 nap kell arra, hogy elfoglalja Ukrajnát
© Fotó: en.wikipedia.org

A NATO európai egyesített erőinek főparancsnoka, Philip Breedlove amerikai tábornok kijelentette, hogy az orosz-ukrán határon kialakult helyzet most is komoly aggodalomra ad okot.

Szavai szerint Oroszország rendelkezik minden kellő készlettel ahhoz, hogy lerohanja Ukrajnát. A tábornok véleménye szerint az invázióra 3-5 nap kell neki.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_04_02/270590697/





A NATO hajóraja bevonult a Fekete-tengerre


A NATO hajóraja bevonult a Fekete-tengerre
Archív fotó. © Fotó: AP/Bundeswehr/Wendt/MFG 5 Bildstelle Schusterkrug 25/dapd

A Fekete-tengerre bevonult a NATO második állandó aknakutató hajórajának 4 hajója – közölte katonai-diplomáciai hírforrás.

Az SNMCMG-2 zászlóshajó, az Aviere rakétahordozó fregatt, a Riminiaknakutató hajó, a Machitis görög korvett és az Akcay aknakutató hajó tegnap áthaladt a fekete-tengeri szorosokon és behatolt a Fekete-tenger térségébe – mondta a hírforrás.
A diplomáciai hírforrás közölte, hogy a NATO-hajók a bulgáriai Burgaszba tartanak, ahol a bolgár haditengerészettel közös – Breeze fedőnevű – gyakorlatban vesznek részt.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_07_04/274244305/


Amerika a harcok elhúzódásában érdekelt , hogy az Európai riválisaikat energia válságba sodorja . Az így megakasztott gazdaságot , kiütve a verseny pozícióból
talán még húzhatja a dollár haldoklását , mert különben már az Ukrán háború is arra ment ki , hogy beintsen Oroszországnak mielőtt még padlót fogna a pénzügyi világ , és végleg lesöpörnék őket a térképről , még erőt próbál felmutatni , még annak az árán is , hogy a világot egy újabb világháborúba kényszerítené , de itt a vesztes természetesen a mi szövetségesünk az USA lenne , mert ahová minket csapnak az mindig a vesztes oldal . De ez így van jól , mert nem lehet egy világ népeinek minden tagja kamatrabszolga a XXI . Században , inkább minden zsidót likvidálni kell, és akkor talán elérjük , hogy nem lesz aki háborút szítson itt és ott a világban , a járható út a terrorista hatalmak a birodalmi USA , és a cionista zsidó fasiszta állam nemzetállamokra bomlása , és a zsidó állam likvidálása lenne .




Putyin: Szlovjanszk mellett deszant-csapat landolt, folyik a harc


Putyin: Szlovjanszk mellett deszant-csapat landolt, folyik a harc
Archívum © Photo: RIA Novosztyi/Andrej Sztyenyin

Annak ellenére, hogy Kijev tűzszünetet jelnetette be, Szlovjanszk mellett deszant-csapat landolt, ott folyik a harc, és már vannak áldozatok – mondta kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök.

"Sajnos, aktuális információm van arról, hogy az egyik legproblematikusabb helyen, Szlovjanszk város környékén harc folyik. Ott deszant-csapatokat dobtak le, és már vannak áldozatok. Ez szomorú. Arra kell törekedni, hogy a deklarációt konkrét cselekvés erősítse meg, különben egyetlen hasonló problémát nem lehet megoldani"- mondta Putyin.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_24/Putyin-Szlovjanszk-mellett-deszant-csapat-landolt-folyik-a-harc-2571/





Bolotov: az ukrán hadsereget visszaszorították Luhánszktól


Bolotov: az ukrán hadsereget visszaszorították Luhánszktól
© Archív fotó: RIA Novosztyi/Valerij Melnyikov

Az egyoldalúan kikiáltott Luhanszki Népköztársaság hadserege visszaszorította Luhánszktól az ukrán hadsereg csapatait - mondta Valerij Bolotov a LNK vezetője.

Elmondása szerint a felkelők ellenőrzésük alatt tartják Izvarinót, és az ukrán-orosz határ itteni szakaszát.
Bolotov közölte, hogy a köztársaság védelmét jelentősen megerősítették. Fegyvertárában vannak tarackok, légvédelmi és a Grad rendszerek, valamint az aknavetők.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_07_08/Bolotov-az-ukran-hadsereget-visszaszor-tottak-Luhanszktol-7385/




Lavrov: Ukrajna nem győzheti le a válságot, saját népe ellen harcolva


Lavrov: Ukrajna nem győzheti le a válságot, saját népe ellen harcolva
© Fotó: RIA Novosztyi/Vlagyimir Pesznya

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter felszólította az ukrán vezetést, "szabaduljon meg azon illúziójáról", hogy leküzdheti a válságot az országban, ha megnyeri a saját népe ellen folytatott háborút. Ezt a Russia Beyond the Headlines c. kiadványnak adott interjúban mondta.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Moszkva álláspontja ebben a kérdésben "maximálisan világos".
"Azt akarjuk, hogy béke legyen Ukrajnában, ez pedig csak a széles körű nemzeti párbeszéd segítségével érhető el, amelyben az ország minden régiójának, minden politikai erejének részt kell vennie. Ez az, amiben Oroszország, az USA, az EU és Ukrajna állapodott meg Genfben április 17-én" - mondta a miniszter.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_08_26/Lavrov-Ukrajna-nem-gyozheti-le-a-valsagot-sajat-nepe-ellen-harcolva-1150/


Ezt csak a tetű zsidók gondolták úgy , hogy puccsot csinálnak és az ölükbe húllik az egész Ukrajna minden természeti kincseivel együtt , és hogy mennyi lesz az áldozat – kit érdekel ….. Minden zsidó oligarhát likvidálni kell , úgy rabolta össze a vagyonát , hogy másokat a sárba taposott és lividáltatott. Ne sajnáljátok tőlük a golyót , de a NATO hóhérsegédektől se. Valamint kutassátok fel a Lengyelországban kiképzett gládiosokat , és likvidáljátok őket . De a Bilderberg csoportig nyuljatok vissza , hisz a parancs onnan indult , az urak között is végezzetek egy alapos tisztogatást !!!!!!!
A gladio főparancsnoksága a Bilderberg csoportban van !!!!!!


Tankcsata folyik Donyeck környékén


Tankcsata folyik Donyeck környékén
© Photo: RIA Novosti/Natalia Seliverstova

Donyeck megyében, Karlovka községben tankcsata folyik. A hírt kedden közölte a 62ua városi információs portál.

Korábban Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette a fegyverszünet megszüntetését. Közvetlenül ezután, az ukrán erők tüzérségi csapásokat mértek Szlovjánszk és Kramatorszk ellen, nemcsak a két városra, hanem környékre is lövöldöztek.
Korábban Porosenko ismertette béketervét, és június közepén tűzszünetet hirdetett az ország keleti részén. A helyi népfelkelők elfogadták a fegyverszünet, amely június 30-ig volt érvényben, bár a felek rendszeresen annak megsértésével vádolták egymást.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_07_01/Tankcsata-folyik-Donyeck-kornyeken-3636/





Az USA-ban új őrhajót fejlesztettek ki


Az USA-ban új őrhajót fejlesztettek ki
© Fotó: REUTERS/Mario Anzuoni

A Space-X kaliforniai cég sokszorosan használható űrhajót fejlesztett ki.

A jármű személyeket szállíthat az űrállomásra és vissza a Földre, méghozzá bárhova, méghozzá oda is, ahol nincsen kifutópálya.
A Dragon V-2 oldal hajtóművekkel és „leszállási lábbal” rendelkezik. Olyan régebbi űrhajók modifikációjáról van szó, amelyeket már most is használnak rakományok szállítására. A járműben akár 7 asztronauta is elfér.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_05_30/272968621/





Az amerikai ABM rendszer nem szavatolhatja a biztonságot


Az amerikai ABM rendszer nem szavatolhatja a biztonságot
Archívum © Fotó: AP/Lockheed Martin

Amerikai szakértők egyre gyakrabban beszélnek az amerikai globális rakétavédelmi rendszer hatástalanságáról. Szerintük a valódi biztonság csak a tárgyalóasztalnál érhető el.

Katonai szakértők már hosszú ideje beszélnek arról, hogy jelentősen eltúlzott a Ground-based Midcourse Defense system (GMD), amerikai rakétavédelmi rendszer megbízhatósága. Adataik szerint a tesztelések során a balesetek és üzemzavarok a vártnál sokkal gyakrabban történnek. Nemrég a Los Angeles Times befolyásos kiadvány beszámolt arról, hogy a GMD még a tesztelés során is nehezen végzi feladatát, és az utolsó sikeres lelövés csaknem hat évvel ezelőtt történt.
Szakértők úgy vélik, hogy a GMD rendszert, amely most 30 elfogó rakétából áll, mindössze néhány robbanófej segítségével át lehet törni a támadás során. Az USA reális geopolitikai ellenfelei számára ez a rendszer nem jelent komoly veszélyt - mondja Viktor Litovkin katonai szakértő.
- Az egy mítosz, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszert Észak-Korea és Irán elleni harchoz fejlsztették ki. Sem az egyik, sem a másik állam nem rendelkezik, és a következő 20 évben sem fog erendelkezni olyan rakétával, amely képes elérni az Egyesült Államok vagy Európa területét. Az egész rendszert úgy tervezték, hogy bekerítsék vele Oroszországot, és ezzel csökkentsék képességét válaszcsapásra. Úgy vélem, hogy nem lehet százszázalékosan megvédeni az Egyesült Államok területét az orosz rakétáktól. Ma az amerikaiak olyan rendszert próbálják ki, amely csak egyes rakéták ellen véd. És, mint tudjuk, 50 indítás sikertelen volt. De hiszen több tucat rakéta repülhet egyszerre, és mindegyiknek tíz robbanófeje van csalikkal együtt!
Szakértők megjegyzik, hogy az amerikai globális ABM program, aláássa a stratégiai biztonságot, amely mind harminc évvel ezelőtt, mind pedig ma garantált kölcsönös megsemmisítésre épült. Az 1972-ben aláírt ABM korlátozásáról szóló szerződés csak megerősítette ezt a doktrinát, amely mindegyik geopolitikai játékosnak megtiltotta az interkontinentális elfogó rakéták telepítését. 2001-ben azonban az ifjabb George Bush úgy döntött, hogy kilép az ABM-szerződésből. Akkor a gazdaságot és a józan észt feláldozták annak a koncepciónak, amely szerint az Egyesült Államok a világ vitathatatlan vezetője. Azóta sok minden megváltozott, de az amerikai politikai elit véleménye régi maradt. Az USA nem konstruktív együttműködésre törekszik az általánosan elismert nemzetközi jogi normák keretében, hanem újra és újra megpróbálja elérni az erőn alapuló uralmat.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_06_20/Az-amerikai-ABM-rendszer-nem-szavatolhatja-a-biztonsagot-4410/





Rakétavédelmi rendszer Romániában: nyilvánvaló kockázatok



Rakétavédelmi rendszer Romániában: nyilvánvaló kockázatok

Romániában hatályba lépett az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy területén a NATO rakétavédelmi rendszer elemeit telepítsék. Moszkva már többször kijelentette, hogy az ABM rendszer előretolási tervek fenyegetik Oroszország elrettentő nukleáris erejét.

Miért ellenzi ezt Oroszország? Hiszen ezek a rakéták egy grammnyi robbanóanyagot sem hordoznak, amellyel célpontokat lehetne pusztítani. Ezt a kérdést
Viktor Litovkin
a Független Katonai Szemle elemzőjének tettük fel.
Az USA azt állítja, hogy nukleáris pajzsot hoz létre olyan kiszámíthatatlan rendszerek ellen, mint Irán. De valójában rakétaelhárító kerítést építi Oroszország köré. Miben van a veszély? Oroszország európai részén stratégiai nukleáris elrettentő erők helyezkednek el. Természetesen, Románia területén elhelyezkedő IDZSISZ komplexumok és SM-3 rakéták nem jelentenek reális veszélyt számunkra. Ezek célja: a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták elpusztítsa, amelyek ügyeleti rendszerünkben egyáltalán nincsenek.  De 2020-2022-re az ellenrakéták meg fognak jelenni Lengyelországban, a Norvég- és az Északi-tengeren. Ezek már képesek az interkontinentális ballisztikus rakéták elfogására. Éppen ez aggasztja Oroszországot. Az USA lényegében csökkenti Oroszország képességét, hogy megvédje saját stratégiai érdekeit és szuverenitását.
Milyen kockázatokat kell figyelembe venni egy adott országnak – ez esetben Romániának – ha saját területét átadja a NATO ellenrakétáinak telepítésére? Viktor Litovkin:
Figyelembe kell vennie, hogy az USA és Oroszország közti konfliktus esetén (természetesen, Isten ments tőle!) annak érdekében, hogy a rakéták zavartalanul elhaladhassanak a célponthoz, az első csapást az ABM szárazföldi rendszereire kell  mérnünk. Ilyen a katonai logika.
Miért nem fogadja el a NATO orosz javaslatot a közös európai ABM létrehozásáról? Talán, nem realizálható maga a gondolat?
Az megvalósítható, véli a szakértő. Csak arra van szükség, hogy a két rendszernek egy közös információs központja legyen. Ha a feltételezett iráni rakéta Európa felé indul, az elkerülhetetlenül átrepül Oroszország területén át, amely természetesen ebben az esetben ébren marad. Maga az élet sürgeti, hogy együttműködjünk a közös fenyegetést láttán. De az Egyesült Államok nem siet.
Ha pedig a NATO tervezi elfogó rakéták telepítését Spanyolországban és Hollandiában, mobil egységek elhelyezését Lengyelországban és Romániában, radar telepítését Törökországban, és valami "rakétavédelmi félét" (ahogy azt Szaakasvili kéri) Grúziában, akkor Oroszországnak elég lesz, ha csak az "Iszkander " rakétakomplexumot helyez el Kalinyingrádban. De a szembenállás ellentmond az „újraindítás” logikájának. És hozzá kell tenni, hogy a szembenállás szinte értelmetlen.





Az USA aktivizálja az ABM-mel kapcsolatos munkát



Az USA aktivizálja az ABM-mel kapcsolatos munkát
© Fotó: RIA Novosti/Valerij Melnyikov

Észrevehető, hogy az Egyesült Államok aktivizálja az ABM különböző szegmenseinek fejlesztését – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

A diplomata szerint ez megerősíti Moszkva aggodalmát, hogy a rakétavédelmi rendszer végső formájának rendeltetése nem csak a korlátozott jellegű fenyegetések megakadályozása lesz, mint ahogyan ezt korábban kijelentették. A rendszer majd úgy épül fel, hogy „bizonyos mértékben lekicsinyelje Oroszország potenciálját a stratégiai nukleáris elrettentés terén”.
Rjabkov úgy véli, hogy az orosz-amerikai párbeszéd előmozdítása az ABM terén lehetetlenné vált, miután Washington keményebb álláspontot foglalt el a kétoldalú kapcsolatok számos aspektusában.
Április elején a Pentagon bejelentette, hogy az ukrajnai helyzet miatt felfüggeszti a rakétavédelmi tárgyalásokat Oroszországgal.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_05_06/Az-USA-aktivizalja-az-ABM-mel-kapcsolatos-munkat-6358/




Ukrajna: Oroszország miért nem avatkozik be?



Ukrajna: Oroszország miért nem avatkozik be?
© Screenshot: YouTube

Ukrajna keleti részén folytatódnak a harcok, a meghirdetett tűzszünet és a nemzetközi közösség minden erőfeszítése ellenére. Miért nem avatkozik be Oroszország az ukrán válság menetébe? Az Oroszország Hangja Olivier Berruyer-hez, a lescrises.fr gazdasági blog írójához és a DIACRISIS Szövetség elnökéhez fordult ezzel a kérdéssel.

Úgy vélem, hogy jelenleg Oroszországban, a Nyugattól eltérően, sok a józaneszű ember, ami biztató momentum. Habár ezzel kapcsolatban viták folynak, én nem látom, hogy Oroszországnak miért is kellene beleavatkoznia az ukrán helyzetbe. Ugyanakkor, ha a szituáció elmélyülne, nem zárható ki a közvetlen vagy közvetett segítség Ukrajna keleti részén élők számára.
Luhanszk felett Apache típusú amerikai helikoptereket észleltek. Szerintem ez arról tanúskodik, hogy az USA fegyvereket szállít a kijevi vezetésnek. Ebben az esetben van-e joga Oroszországnak a „szemet szemért, fogat fogért” elvét követni, azaz fegyvert szállítani a felkelőknek Ukrajna dél-keleti részére?
Ez az elv nem igen illik az ilyen konfliktusokhoz. Erről a jelenlegi közel-keleti helyzet is tanúskodik. Ukrajnában az ellenállás elsősorban az Ukrajna keleti részén élőket foglalja magába, akik már néhány hete keményen ellenállnak. Ez meglepő, hiszen egy maroknyi csoport vette kezébe a hatalmat és szemben áll a hadsereggel, akinek nem sikerül visszavenni a területet. Először is, ez azt jelenti, hogy a hadseregnek nincs kedve harcolni a keleten élő testvéreikkel, másodszor pedig, hogy ezek az emberek rendkívül szervezettek és élvezik a lakosság támogatását. Egy adott terület próbál elszakadni Jugoszlávia mintájára, ám a lakosok többsége nem szeretne csatlakozni Oroszországhoz, ahogyan ezt Krím tette a konfliktus kezdetén. Nekem úgy tűnik, hogy hosszú tárgyalások fognak következni Oroszország és a Nyugat nyomásgyakorlásával. Azonban ha a fegyverek akarata érvényesül, akkor bonyolult és veszélyes helyzetet alakul ki.
Annál is inkább, mivel Ukrajna egy komoly gazdasági csőd felé közeledik. Ha megnézzük az ipari termelési számokat és a gazdasági mutatókat összességében, akkor felmerül a kérdés, hogy mennyi ideig tart ki a jelenlegi hatalom. Fél év múlva ugyanis szembe kell néznie a teljes hiánnyal. Az is kérdés, hogy kitartanak-e addig a keleti szakadárok? Ez egy nagyon nehéz helyzet és nem gondolom, hogy Oroszország kész megengedni, hogy a harcok elérjék a határait. Ez a helyzet már most is igen ijesztő.
A kijevi vezetésben olyan csoportosulások is részt vesznek, mint a Jobb Szektor, ahol teljesen őrült dolgok folynak, amelyekről a nyugati sajtó szinte egyáltalán nem beszél. Oroszország nem érdekelt a túlzott beavatkozásban, azonban azt sem engedheti meg, hogy a helyi lakosságot teljesen széttiporják, amely történelmileg szorosan kapcsolódik hozzá. Vagyis, most egy bonyolult helyzet állt elő, a Kreml viselkedése azonban, véleményem szerint, teljesen helyén való. Törekedni kell az indulatok csillapítására és elérni, hogy a felek tárgyalóasztalhoz üljenek és tűzszünetet kössenek.
Sajnos, az USA jelenleg nem ehhez a pozícióhoz tartja magát, és remélem, hogy Nyugat-Európa legalább ebben a szellemben fog fellépni. A Nyugat hajlamos mások kritizálására, a jelenlegi helyzetben azonban ez a politika teljesen csődöt mondott.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_07_19/Ukrajna-Oroszorszag-miert-nem-avatkozik-be-0586/




Orosz repülőgépek a Krím fölött: kiket ijesztettek meg azok?


Orosz repülőgépek a Krím fölött: kiket ijesztettek meg azok?
© Fotó: Oroszország Hangja/Jekatyerina Scserbakova

A Krím-félsziget készül a május 9-ki Győzelem Napi díszszemlére. A félsziget fölött orosz vadászgépek és bombázók gyakorolják azokat a figurákat, amelyeket a Győzelem Napi ünnepségen mutatnak majd be Szevasztopolban. A félsziget lakói nem lepődtek meg azon, hogy repülőgépek jelentek meg az égen, de Ukrajnában igazi pánikot okoztak.

Kijev, az ukrán hadsereg és a média is megkongatta a vészharangot, mondván, hogy orosz repülőgépek támadásra készülnek, ami után állítólag elkerülhetetlenül orosz invázió következik. Később azonban eszükbe jutott, hogy május 9-én Szevasztopolban díszszemle lesz, amelyen felvonul az orosz katonai technika, beleértve a légijárműveket is. Ennek ellenére nagy volt a riadalom – mondja Viktor Murahovszkij az Arszenal Otyecsesztva c. lap főszerkesztője:
Sokan, különösen a netes hálózatokban írták, hogy itt az ideje légvédelmi óvóhelyet keresni, és elbújhni az orosz repülőgépek elől. Az ukrán médiában igazi hisztéria tört ki. Ez azzal magyarázható, hogy az ilyen események szokatlanok az ukránok számára: saját légijárműveik gyakorlatilag nem repülnek. És amikor egyszerre mintegy 50 repülőgép jelenik meg az égen, valószínűleg igazi inváziónak tűnik.
Az ilyen eseteket Kijev információs háború eszközévé változtatja – jegyzi meg Viktor Murahovszkij.
Először is, ezt azért teszik, hogy eltereljék a figyelmet attől, ami valójában történik Ukrajna területén, különösen dél-keleti részén. Másrészt, ismét fel próbálják hívni a nyugati szponzoraik figyelmét arra, hogy Oroszország betörésre készül. Az utóbbi időben Kijev állandóan ismételgeti, hogy az orosz csapatok ukrajnai invázióra készülnek. Most a május 9-ki felvonulásra készülő légijárműveket is tették hozzá.
Mit nem tesz meg az ember, amikor fél! És Kijev horror történeteket fabrikál a nagy és gonosz Oroszországról. Először azzal az orosz katonai technikával ijesztgették az ukránokat, ami ott állt az orosz bázisokon, az orosz területen. Most a Győzelem Napi légi felvonulás lett a madárijesztő. Vajon, mi mást találnak ki a kijevi hatóságok, hogy démonizálják Oroszországot?
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_05_05/Orosz-repulogepek-a-Kr-m-folott-kiket-ijesztettek-meg-azok-7098/






Luhanszkban a felkelők az ukrán Szu-25-t zsákmányolták



Luhanszkban a felkelők az ukrán Szu-25-t zsákmányolták
Archív fotó: RIA Novosztyi

A Luhanszki Népköztársaság (LNK) felkelői az ukrán légierő SzU-25 repülőgépét zsákmányolták – közölte Igor Poltnyickij az LNK honvédelmi minisztere.

A csatarepülőgép kényszerleszállást hajtott végre az egyik luhanszki repülőteren. A pilóta megadta magát. A repülőgép kisebb javításra szorul, és ezután működőképes lesz.
Plotnyickij szerint a népfelkelőknek hamarosan saját légiereje lesz. Tegnap az ukrán reguláris hadsereg aknavetőkből lövöldözött Luhanszk belvárosi részére, ezután rakétacsapást mért külvárosára is.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_07_07/Luhanszkban-a-felkelok-az-ukran-Szu-25-t-zsakmanyoltak-4002/



Infografika: Mi-28N Éjjeli vadász az orosz légierő fő csapásmérő helikoptere


Infografika: Mi-28N Éjjeli vadász az orosz légierő fő csapásmérő helikoptere

Ми-28Н «Ночной охотник» – основной ударный вертолет российских ВВС







Pilóta nélküli csapásmérő harci repülőgép: két tervezőiroda tudásának ötvözése


Pilóta nélküli csapásmérő harci repülőgép: két tervezőiroda tudásának ötvözése

Az orosz Szuhoj és MiG cégek, melyek az Egyesült Repülőgépgyártó Vállalathoz (OAK) tartoznak, új, pilóta nélküli harci repülőgépet (UCAV) terveznek az orosz légierőnek.

Erről Mihail Pogoszjan, az OAK elnöke beszélt az újságíróknak. A két vezető tervezőiroda tudásának egyesítése révén egy nagyon jó, igen előnyös technikai tulajdonságokkal bíró, versenyképes gép kell, hogy létrejöjjön.
A MAKSZ 2007 nemzetközi légi-kozmikus szalonon a MiG tervezőiroda bemutatta a Szkat csapásmérő UCAV teljes méretű makettjét. Ezt a repülőt földi célpontok felderítésére és precíziós fegyverekkel történő megsemmisítésére tervezték.
A 10 tonnás, „repülő szárnyak” rendszer szerint kialakított gép 4000 kilométeres táv megtételére képes. Maximális repülési magassága 12 kilométer. A pénzügyi problémák és szakemberhiány azonban a MiG-nél igencsak hátráltatja a tervezési munkálatokat. Ekkor vetődött fel az ötlet, hogy a Mikojan és a Szuhoj egyesítse erőiket egy hasonló projekt létrehozása érdekében.
Hogy milyen lesz az egyesült erővel megtervezett UCAV, még nem tudni. A MiG részvétele a programban és a Szkat megtervezettsége azonban arra enged következtetni, hogy ez a terv fogja képezni a közös projekt alapját.
Egy ilyen gép az orosz légierő harcképességének nagyon fontos részét képezheti a jövőben. Az ilyen, nehezen észlelhető csapásmérő UCAV, mely képes a célpontok azonnali megsemmisítésére, hasznos lehet mind a kisebb, mind pedig nagyobb konfliktusok esetén. Jelenleg ilyen szerkezeteket az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is készítenek. A lemaradás ezen a téren komoly következményekkel járhat az orosz védelmi képességekre nézve.
Oroszországban jelenleg munkálatok folynak, hogy létrehozzanak egy többcélú repülőgép-anyahajót. A hadiflotta képviselői már nemegyszer kijelentették, hogy az új anyahajó fedélzetén pilóta nélküli repülők is helyet kell, hogy kapjanak. A potenciális csapásmérő méreteit számításba véve a Szkat alapján nagyon magasak az esélyei egy fedélzeti változat létrehozásának.
Mihail Pogoszjan, az OAK elnöke kijelentette, hogy a munkálatok jelenleg tudományos kutatási stádiumban vannak. A már összegyűlt tapasztalat alapján arra lehet következtetni, hogy ez az időszak 2 évig is eltarthat, majd megkezdődnek a kísérleti munkálatok. A két tervezőiroda egyesített erejét figyelembe véve meg lehet jósolni, hogy az orosz UCAV 2017-2018-ban emelkedik majd levegőbe, és még ennek az évtizednek a végén megkezdődhet a gépek sorozatgyártása.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_03_07/Pilota-nelkuli-csapasmero-harci-repulogep-ket-tervezoiroda-tudasanak-otvozese/




2015-ben mutatják be az új orosz tankot



2015-ben mutatják be az új orosz tankot

Az Armata alapra épülő új orosz tank a 2015. május 9-i felvonuláson lesz majd először látható, közölte Vjacseszlav Halitov, az Uralvagonzavod vezérigazgató-helyettese az orosz újságíróknak adott interjúban.

Halitov elmondta, hogy az Armata létrehozásánál a szakértők minden újdonságot felhasználtak a legénység védelmének, a tűzerőnek és a mozgékonyság fejlesztésének terén.
Az Armata egy egységes lánctalpas alap, melyre különböző típusú gépeket lehet ráépíteni.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_01_28/2015-ben-mutatjak-be-az-uj-orosz-tankot/




Mormota” radar: hatékony eszköz a légi terrorizmus elleni küzdelemben



”Mormota” radar: hatékony eszköz a légi terrorizmus elleni küzdelemben
Fotó: RIA Novosti

Oroszországban létrehoztak egy a világon egyedülálló, helytakarékos radarállomást. A «Rádiótechnikai és Információs Rendszerek (RTI)» konszern fejlesztői «Mormotának» nevezték el, amely kiváló látással rendelkezik és a kiemelten fontos objektumok légterének folyamatos megfigyelésére képes.

Az állomás pontosan behatárolja az alacsonyan repülő célokat és meghatározza azok jellemzőit – jegyezte meg Konsztantyin Poltoranyin, az «RTI» konszern szóvivője:
A komplexum meglehetősen mobil, a különlegessége pedig abban rejlik, hogy a célpontok nagy spektrumát képes látni, beleértve a pilóta nélküli járműveket. Ez egy nagyon nehéz feladat a mai légvédelem előtt. Emellett rövid idő alatt telepíthető az államilag fontos objektumok köré. Külföldön hasonló komplexumok nincsenek. Bár az amerikaiaknak, ausztráloknak és az izraelieknek is vannak fejlesztései, az orosz komplexum abban különbözik, hogy olcsó fenntartani és nagyon praktikus.
Az új állomás könnyen azonosít bármilyen, az őrzött objektumtól távol repülő járművet – jegyezte meg Viktor Baranyec katonai elemző:
Ha a cél 200 m magasan repül, akkor a «Mormota» 12 km-ről azonosítja. Amennyiben 1 km magasan repül, akkor az állomás 20 km-ről érzékeli. 5 km-es magasság esetén pedig 50 km-ről. Egyetlen radar sincs a világon, amelyik ehhez hasonló teljesítménnyel rendelkezne. Analógok vannak, azonban a cél bemérését és a rádióakadályok leküzdését tekintve nincs még egy ilyen állomás. Másik előnye, hogy 50 ezer órán át működhet. Ez rendkívül magas érték.
Van egy másik oldala is a kérdésnek, jegyezte meg a szakértő. Oroszország szó szerint «tele van» egy csomó stratégiai létesítménnyel. Ezek atomerőművek, hadiipari gyárak, gátak, kormányzati létesítmények.
Minden létesítmény saját állomással fog rendelkezni, amelyik 360 fokon és folyamatos üzemmódban fogja felügyelni a légteret. Ez rendkívül hatékony módszer a légi terrorizmussal szembeni küzdelemben, amely fenyegetése a közelmúltban felerősödött..
A «Mormotát» megalkotó RTI konszern, amelyik a világ 100 legnagyobb védelmi vállalatának egyike, a radar piac egyik vezető cége. Azon kevés védelmi ipari cégek közé tartozik, amelyekben magas a magántőke mértéke. Az RTI munkáinak egyik területe a Ka52 helikopterek rádiókommunikációs berendezések fejlesztése, amelyeket a «Mistral» típusú hadihajókon szállítanak.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2012_10_22/92073557/





Oroszország légierőinél jóváhagyták az új bombázó tervét



Oroszország légierőinél jóváhagyták az új bombázó tervét

Oroszországban jóváhagyták a nagy hatótávolságú repülőgép projektjét, amely felváltja majd a Tu-95MS és Tu-160 stratégiai rakétahordozókat.

Oroszországban jóváhagyták a nagy hatótávolságú repülőgép projektjét, amely felváltja majd a Tu-95MS és Tu-160 stratégiai rakétahordozókat. A pályázati versenyben a Tupolev Tervezőiroda projektje nyert. A katonai szakértők a szubszonikus repülőgépet részesítették előnyben, amely a lopakodó technológia alkalmazásával készül.
Az új stratégiai bombázógép a „repülő szárny” elve alapján készül, és szerkezeti sajátosságánál fogva nem lesz képes leküzdeni a hangsebességet. Igaz, a tervezők ígérik, hogy gyakorlatilag láthatatlan lesz a radarok számára. A perspektivikus repülőgép sorozatgyártását 2020-ban kezdik meg.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_03_04/Oroszorszag-legieroinel-jovahagytak-az-uj-bombazo-tervet/




A Gazprom 1,45 milliárd dolláros tartozás rendezése 


után megkezdi a gázszállítást Ukrajnába


A Gazprom 1,45 milliárd dolláros tartozás rendezése után megkezdi a gázszállítást Ukrajnába
© Kollázs: Oroszország Hangja

Felújíthatják a gázszállítást Ukrajnába, ha a Naftogaz rendezi az idei áprilisi-júniusi és a 2013. évi tartozását, ami körülbelül 1,45 milliárd dollát jelenti.

Ezt az orosz Gazprom vezetője mondta Günther Oettinger az Európai Bizottság energiaügyi biztosával folytatott tárgyalásokon. Ugyanakkor, az újbóli ellátás kulcsfontosságú feltétele előzetes fizetés a gázért.
Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter megjegyezte, hogy Oroszország továbbra is kész arra, hogy átszámolja Ukrajna áprilisi-júniusi tartozását, figyelembe véve a kedvezményt, de azzal a feltétellel hogy visszafizeti a Miller által említett hátralékot.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_08_29/A-Gazprom-1-45-milliard-dollaros-tartozas-rendezese-utan-megkezdi-a-gazszall-tast-Ukrajnaba-8935/




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése