2019. október 5., szombat

Idő van Google térkép valósidőben? A Skybox központja a cég saját műholdja által készített felvételen. A Skybox egy egész hadsereg olcsó, de hatékony műhold segítségével biztosít nagy felbontású, percenként frissülő felvételeket. (Kép: Skybox) Forrás: Activist Post A legtöbb ember alig várja, hogy pihenőnapján elvonuljon a világtól egy csendes helyre, legyen az egy kert, park vagy tisztás. Lehetséges azonban, hogy hamarosan szinte lehetetlen lesz a kíváncsi szemektől távol maradni, ha a Google törekvéseit helyesen értelmezzük. A számos technológiai és starup cég közül, amelyeket a Google idén felvásárolt, az egyik különösen aggasztó lehet a magánszférát és magánadatokat védeni kívánó emberek számára. A Google abban a reményben fizetett 500 millió dollárt a Skybox nevű műholdas felvételekre specializálódott cégért, hogy valósidejű frissítésekkel bővíthesse saját térképeit és haladjon Project Loon elnevezésű programjával, aminek célja, hogy drónok segítségével az egész földet lefedő Internethálózatot hozzon létre. Természetesen az adatgyűjtési arzenál legújabb eszközét képviselő technológia sok vállalat számára érdekes lehet. Nem meglepő, hogy éppen a Google áll a kezdeményezés élén, hiszen a cég az adatgyűjtésből él. Első körben arra használják majd az új lehetőséget, hogy a nagyvállalatok egymás után kémkedjenek. A Wall Street Journal-ban nemrég megjelent interjúban, Dan Berkenstock, a Skybox társalapítója felfedte, hogy a cég éppen az egyik legnagyobb Apple alvállalkozó, a Foxconn által üzemeltett gyárak ki- és bemenő forgalmát figyeli, ugyanis a megnövekedett teherautó forgalomból meg tudják állapítani, hogy a kaliforniai cég éppen egy új iPhone kiszállítására készül-e. (forrás) Ez a kialakulóban lévő új iparág az egész világgazdaságra komoly hatással lehet: A szántóföldek megfigyelésével a befektetők meg tudják majd jósolni az élelmiszerárak alakulását. A salakhányók méretéből megállapíthatják egy aranybánya teljesítményét. Az egyik Skybox legenda szerint az UBS egyik elemzője 2010-ben meg tudta jósolni a Walmart negyedéves jövedelmét, egyszerűen azáltal, hogy megfigyelte a bolthálózat parkolóit és kiszámolta a vásárlók mennyiségét. Természetesen naiv lenne azt feltételezni, hogy a módszert csupán rivális cégek használják majd, hogy egymás után kémkedjenek. A Google sem abból gazdagodott meg, hogy a Walmart jövedelmét számolgatta. A nagy pénzek abból eredtek, amikor a hétköznapi fogyasztók és szokásaik után kezdett kémkedni. A hatóságok segítségével pedig a Skybox hamarosan még hatékonyabban teheti mindezt. Egy héttel azután, hogy a Google megvásárolta a Skybox-ot, az amerikai kereskedelmi minisztérium enyhítette a műholdfelvételekre vonatkozó felbontási korlátozást. Korábban az 50 centiméternél kisebb tárgyak megjelenítése nem volt megengedett, az elkövetkezendő 6 hónap során azonban fokozatosan a 25 centiméternél nem kisebb tárgyak is azonosíthatóvá válnak majd. A technológia fejlődése nyilván nem áll meg. Ki tudja, mennyire lesznek pontosak a képek a jövőben? Az is biztos, hogy a valósidejű megjelenítés is legalább ilyen felbontást produkál majd. Ilyen frissítési gyakoriság mellett már lehetővé válik az „életviteli minták” elemzése. Ez azt jelenti, hogy a cselekményeket nemcsak azonosítani, de követni is lehet. A Google bizonyára tisztában van azzal, hogy a valósidejű térképezés lakossági elérhetőségével megnyitja Pandora szelencéjét, amit senki sem lesz képes bezárni többé. Ezzel a technológiával bármelyik hétköznapi állampolgár is kémkedhet titkosszolgálati barátaink vagy bármelyik ügynökség után. Pontosan úgy, ahogy a katonaság számára kifejlesztett drónokat hamarosan a tüntetők és lázadók kezébenláthatjuk viszont. Drónok Amerikában? Már megérkeztek… Forrás: Zerohedge.com Az Electronic Frontier Foundation (EFF) komoly munkát végez az állami visszaélések leleplezésében az Egyesült Államokban. Miközben a legtöbb ember mélyen alszik és fogalma sincs arról, hogy szép csendben (és helyenként nagy zajjal) egy rendőrállam épül köré, az EFF a frontvonalon harcol az információ szabad áramlásáért. Legutóbbi cikkükben bemutatták, milyen mennyiségű katonai drón kering az Egyesült Államok légterében, az Információszabadságról szóló törvény értelmében hivatalosan kért és megkapott adatok alapján. Az EFF a következőket írja: A Szövetségi Repülési Hatóság ellen benyújtott Információszabadság kereset eredményeként kapott dokumentumok állami és helyi rendfenntartó erőktől, egyetemektől és most először, magától az Egyesült Államok hadseregének három ágától, a légierőtől, a tengerészgyalogságtól és DARPA-tól származnak. A hivatalos adatok azt mutatják, hogy a légierő a kisebb, kézből indítható Raven, Puma és Wasp drónok mellett, a számos polgári és katonai halálesetért felelős, egészen nagy Predator és Reaper drónokig, sokféle pilótanélküli repülőt alkalmaz a hazai légtérben. A tengerészgyalogság is többféle drónt tesztel, bár dokumentumaikból olyan mennyiségű szöveget töröltek, hogy egyelőre nem sokat tudni programjaikról. A legaggasztóbb technológiát talán a légierő által Nevadában, Kaliforniában és Utahban használt Reaper drónok képviselik. A légi járművek egy úgynevezett „Gorgon stare” technológiával vannak felszerelve, ami a Wikipédia szerint „kilenc, köralakban elrendezett kamerából áll … és amely képes egy egész városról mozgóképet rögzíteni.” A rögzített felvételeket „emberi vagy mesterséges intelligencia segítségével lehet elemezni, mint például a DARPA által fejlesztés alatt álló „Az Elme Szeme” (Mind’s Eye) projekt által. Amennyiben az információ igaz, a megfigyelőipar új generációja van felemelkedőben. A LIDAR technológiát a föld felszínéről készített nagyfelbontású felvételek rögzítésére lehet használni, ugyanakkor ma már a legmodernebb rendőrségi sebességmérő radarokban is alkalmazzák, tehát nem lenne meglepő, ha hamarosan ezeket a drónokat a közlekedési szabálysértők lefülelésére is bevetnék. Mint minden új technológia esetében, a drónokat is lehet jóra és rosszra egyaránt használni. Ahogy az atomenergia egyszerre képes energiával ellátni vagy elpusztítani az emberiséget, a drónok is szolgálhatják az emberiség javát. A probléma abban rejlik, hogy a kormány egyértelműen a megfigyelési céllal történő diktatórikus felhasználás felé halad. Az amerikai hadsereg hazai földön bevetett drónjai a hivatalos adatok alapján: Felfegyverzett rendőrségi drónok? Forrás: RT.com A ShadowHawk Drón A Houston közelében fekvő Montgomery rendfenntartóinak arzenálja hamarosan egy 300.000 dolláros pilótanélküli megfigyelő repülővel bővül és amennyiben a megyei rendőrfőnök akarata minden tekintetben teljesül, a légi jármű tűzerővel is rendelkezik majd. Az új eszközről nyilatkozva Randy McDaniel rendőrfőnök elmondta, hogy egyelőre nincs kizárva a drón felfegyverzése. Jelenleg nincs tervben egy fegyveres drón hadsereg beszerzése, a rendőrfőnök azonban úgy gondolja, egy ilyen fegyveres eszköz bizonyos helyzetekben jól jönne a rendőrségnek. A gázspray vagy gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver felszerelésére vonatkozó direkt kérdésre McDaniel elmondta, hogy osztálya egyelőre csupán fontolgatja az elképzelést. „Ezeket a fegyvereket a rendőrség nap mint nap alkalmazza bizonyos helyzetekben, tehát hasznos lehet, ha pilóta nélküli repülőink is rendelkeznek velük,” nyilatkozta McDaniel a Daily-nek a frissen beszerzett drónra utalva. Miközben Montgomery városát egy új, igen drága szempár figyeli majd a magasból a ShadowHawk drón formájában, messze nem ez az egyetlen kisváros, amelyik ilyen eszközzel rendelkezik. Az Egyesült Államok déli államainak számos települése rendelkezik már ilyen légi járművel és az amerikai nemzetbiztonsági hivatal számos alkalommal megerősítette, hogy már évek óta egy egész drón raj segíti a határok megfigyelésében. A Szövetségi Repülési Hivatal a drónok használati szabályzatán dolgozik, mivel az Electronic Frontier Foundation már pert is indított egyik társhivataluk, a Közlekedési Osztály ellen „követelve a pilóta nélküli repülők üzemeltetésére kiadott bizonyítványok és engedélyek részleteit.” „Ez egy olyan eszköz, aminek használatáról a rendfenntartó erők korábban nem is álmodtak,” nyilatkozta Steven Gitlin, az AeroVironment Inc. vezetője a Los Angeles Times-nak még tavaly. Cége több ezer drónnal láthatja el a Montgomery-i rendőrséghez hasonló kisebb egységeket, de sokan aggódnak, hogy a drónok alkalmazása egy újabb szög lesz az emberi jogok koporsójában. „A civil használatban lévő drónok esetében a legnagyobb félelem a megfigyelés mértékének terjedése miatt van. A legtöbb ember azt kifogásolja, hogy az állam saját lakosait állandó megfigyelés alatt tartja,” nyilatkozta Kirsten Bokenkamp az Amerikai Polgárjogi Unió Houston-i munkatársa. McDaniel rendőrfőnök szerint az új drón mindenben megfelel a rendőrség jelenlegi igényeinek és alkalmazását nem tartja túlzásnak. „A hírcsatornák és a katonaság is rendelkezik saját helikopterekkel, magánrepülők pedig rendszeresen repkednek a fejünk felett. Ezekkel ugyanúgy meg lehet figyelni bárki tevékenységét, mint egy pilóta nélküli repülővel,” mondja. „Mi soha sem pusztán a megfigyelés kedvéért végzünk megfigyelést, hanem a bűnügyek megoldása a cél,” tette hozzá. „Minket nem érdekel mit csinál valaki a hátsó kertjében.” Amennyiben a rendőrfőnök mégis úgy dönt, hogy a drónokat fegyverrel látja el, Montgomery és lassan egész Amerika lakosságának aggodalmai újabb tétellel bővülhetnek. GMO szuperbanán színes bőrűeknek Bill Gates támogatásával Forrás: Activist Post Az úgynevezett „fejlődő” vagy „harmadik” világban tapasztalható éhínségek és alultápláltság egyik oka az emberiség teljes fokú kihasználása, amit a globálizáció gerjeszt. A világ Walmartjai és Tescoi azokkal az árukkal töltik fel polcaikat, amelyeket az egészségtelen, sokszor embertelen körülmények között élő, helyenként szó szerint rabszolgamunkát végző harmadik világbeli milliók termelnek. A kölcsönös függőség globális rendszere, amely felett a Wall Street-i és londoni üzleti és pénzügyi monopóliumok uralkodnak, nem véletlenül huny szemet az ilyen körülmények felett, sőt, a rendszer pontosan erre a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségre épül. Bár számunkra egyértelmű, hogy a szegényeken és éhezőkön az egyenlőtlenséget okozó tényezők felszámolásával lehetne segíteni, az egyenlőtlenségből hasznot húzó monopóliumoknak eszük ágában sincs ezt tenni. Ehelyett genetikailag módosított moslékkal akarják etetni a harmadik világot, hogy pótolják az egészséges, kiegyensúlyozott étrendet. Ennek egyik új képviselője az a genetikailag módosított, úgynevezett „szuperbanán”, ami megemelt alfa- és béta karotin tartalma miatt elvileg emeli a szervezet A-vitamin szintjét. A tervek szerint 2020-tól Ugandában indulhatna a termelés, ahol az új variáns mezőgazdasági tesztjei már 2010 óta folynak. Az említett GMO moslék nemcsak lehetővé teszi a nagy agrármonopóliumoknak, hogy „karitatív” tevékenységre hivatkozva kiterjesszék piacaikat, hanem utat nyit a világ élelmiszerellátásának teljes monopolizálása előtt. Azáltal, hogy rászoktatják a harmadik világot a szabadalmaztatott, központilag felügyelt és a helyi lakosság által függetlenül nem termelhető GMO moslékra, a globális egyenlőtlenség okozói még szorosabbra húzhatják az emberiség körüli gyeplőt. Az „arany rizs”, a „szuperbanán” és hasonló GMO termékek éppen az embertelen és rasszista imperializmus által hozott ideológiát képviselik. Sarkosan fogalmazva nem egyébről van szó, mint a pénzügyi-üzleti komplexum alamizsnájáról a „színes bőrűeknek kifejlesztett szuperbanán” formájában. Ugyanazok a propagandahálózatok, amelyek mindent megtesznek, hogy tudatlanságban tartsák a fogyasztókat az élelmiszerek összetevőivel kapcsolatban, most a genetikailag módosított „finomságokat” a „társadalmi igényekre érzékeny” biotechnológiai cégek adományának álcázva próbálják eladni. A szegények számára azonban nem a GMO moslék a megoldás. Az ilyen termékek legjobb esetben is csak az új piacok megszerzésére irányuló olcsó trükknek nevezhetők, amitől egyúttal azt remélik, hogy az „éhezést támogató” szívtelen aktivista jelzőt testálja majd az ellenzőkre. A valóságban azonban alighanem a globális, országos és személyes szabadság felszámolásáról van szó. A megoldás Az igazi és legkézenfekvőbb megoldás nem a GMO-k népszerűsítése, hanem az igazi egészséges élelmiszerek elérhetővé tétele lenne. Ehhez első körben a társadalmi-gazdasági igazságtalanságot fenntartó geopolitikai káoszt kellene felszámolni, leleplezve a nyugat uralkodóelvű geopolitikai kampányait Afrikában, Dél-Amerikában, Ázsiába és Kelet-Európában. Rövidtávon a mezőgazdaság lokalizálására és a gazdák betanítására lenne szükség az igazi hosszú távú, önfenntartó megoldások megvalósításához. Organikus, különféle terményeket előállító, helyi gazdaságokra van szükség, nem pedig pusztító, adósságtermelő monokultúrákra, amiket egyre több gazdaság vesz át, csatlakozva az adósságcsapdához és erősítve a nagy agrárcégektől való függőséget. A „szuperbanánra”, „aranyrizsre” és hasonlókra pazarolt százmilliókat az éhezés igazi felszámolására lehetne költeni. Persze a pénzt, például a banán esetében, Bill és Melinda Gates alapítványa biztosítja, tehát marad a GMO banán. Ha a problémák gyökerére koncentrálnának, a Monsanto, Syngenta, Bayer és hasonló megacégeknek nem lenne esélye kihasználni a részben általuk teremtett és fenntartott emberi nyomort. Thaiföldön az új katonai vezetésű kormány például mindenféle új organikus gazdálkodási kezdeményezéssel próbálja leszoktatni a lakosságot a támogatásokról és a nagy agrárcégektől való függőségről. A helyi termelésre és feldolgozásra tanítják a gazdákat, hogy áruikat közvetlenül a piacon értékesíthessék a nagyvállalatoktól való függőség helyett. Az embereknek igazán hasznára váló megoldások a monopóliumok érdekeivel ellentétesek. A decentralizálással a multinacionális cégek léte kerül veszélybe. Mivel a kormányok, akiktől sok ember a megoldást várja, gyakran az üzleti és pénzvilág érdekeit képviselik, csak nagyon ritkán vezetnek be ilyen megoldásokat. Ez csak helyi közösségek által lehetséges. Mivel a „szuperbanán” és társaik nem igazi megoldások, biztosra vehető, hogy a problémák nemcsak nem oldódnak meg, de súlyosbodhatnak is, így nincs vesztenivalónk, függetlenül attól, hogy milyen apró vagy nagy lépéseket teszünk az ügy érdekében. Időkjelei: Sajnos tudjuk, hogy az ilyen kezdeményezések csak átmenetileg, később pedig csak bizonyos helyeken működhetnek, mert a világ megállíthatatlanul robog a világkormány megalakulása felé. Azt is tudjuk, hogy a szegények megsegítése és a vagyon (látszólagos) újraelosztása is része lesz az antikrisztusi politikának, amivel a tömegeket próbálja majd maga mellé állítani. „Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek.” Dániel 11:24 Ettől függetlenül és addig is ki-ki tegye a dolgát, legyen az egy biogazdálkodás elindítása vagy egyetlen éhező megsegítése. Az igazi megoldás Új GMO veszély: A génmódosított búza több száz emberi gént elcsendesíthet Időkjelei: Bár az Európai Unióban, Spanyolország kivételével, a genetikailag módosított növények termesztése nem megengedett, sajnos ezek alapanyagként mégis sok ételbe bekerülnek, úgy, hogy erről legtöbbször nem is tudunk. A növények genetikai módosításának szükségességét legtöbbször azzal próbálják indokolni a nagyközönségnek, hogy a megnövekedett népességet csak így lehet ellátni a szükséges étellel, ez azonban két szempontból is hazugság. A népességnövekedés hamis problémája sok ilyen intézkedéshez szolgál ürügyként, azonkívül a GMO növények hosszú távon a hozam romlásához és a termőföld tönkretételéhez vezetnek. Ajánlott videók: Van elég étel a földön, Monsanto szerint a világ Forrás: naturalnews.com Valószínűleg mindenki egyetért, hogy a búza a legfontosabb gabonanövény a világon és szinte az egyetlen, aminek eddig nem létezett génmódosított változata. Sajnos ez már nem sokáig lesz így, amennyiben az ausztrál hatóságok megadják az engedélyt az egyik állami intézmény, a Commonwealth Scientific and Industrial Research Organization (CSIRO) által kifejlesztett génmódosított búza forgalomba hozatalára. Bár kifejlesztői szerint az új búza forradalmasíthatja az élelmiszeripart, fennáll a veszély, hogy fogyasztást követően ez a GMO növény maradandóan megváltoztathatja az emberi génállományt, több száz emberi gén elcsendesítésével. Ez a tény önmagában komoly egészségügyi veszélyforrássá teszi az új búzát, éppen ezért számos szakember óva int az emberi kísérletekkel és a kereskedelmi forgalomba hozatallal kapcsolatban. A Safe Food Foundation (Biztonságos Élelmiszer Alapítvány) szervezésében nemrég tartott sajtókonferencián két elismert szakértő is beszélt a génmódosított búza potenciális veszélyeiről, ami akár sok millió ember halálát vagy a génállomány drámai megváltozását is okozhatja. „Azt találtuk, hogy az új búzában létrejövő molekulák, amiknek célja, hogy bizonyos búzagéneket elcsendesítsenek (kikapcsoljanak), szinte azonosak bizonyos emberi génekkel,” magyarázza Jack Heinemann professzor, az Új-Zélandi Canterbury Egyetem molekuláris biológia professzora, a CSIRO teszteletlen GMO búzájáról. „Fogyasztást követően ezek a molekulák bejutnak az emberi szervezetbe és fennáll a géncsendesítés veszélye.” Heinemann elmagyarázta, hogy eddig több mint 770 oldalnyi potenciális azonosságot fedezett fel a GMO búza két konkrét génje és az emberi génállomány között, amelyeket a GMO növény potenciálisan megváltoztathat. Ezeken felül további több tucat olyan azonosság található, amelyek „elég közeliek a géncsendesítésre a kísérleti rendszerekben,” mondja a professzor. A GMO búza átviheti a genetikai hibákat egyik generációról a másikra A génmódosított búza azonnali veszélyei egyértelműek és tökéletesen szemléltetik, milyen eredménnyel jár, amikor az ember genetikai szinten próbál babrálni Isten teremtésével. A későbbi generációkra leselkedő veszélyek, azonban még az azonnali veszélyeknél is komolyabbak. „Amennyiben a búzában található módosított gén felszívódik az emberi szervezetben és ugyanúgy viselkedik ott, mint a búzában, akkor képes lehet megváltoztatni a módot, ahogy a szervezet tárolja a szénhidrátokat és a glükózt, ami súlyos következményekkel járhat,” mondja Judy Carman biokémia professzor, az ausztrál Egészségügyi és Környezetvédelmi Kutatóintézet (IHER) igazgatója. „Az emberi szervezetnek szüksége van a glikogén nevű anyagra a túléléshez. Szükségünk van rá például ahhoz, hogy fel tudjunk kelni reggel az éjszakai „böjt” után vagy ahhoz a többlet energiához, ami lehetővé teszi, hogy átfussunk az úton. Amennyiben ez a módosítás ugyanolyan módon elcsendesíti ezt a gént, mint ahogyan teszi a búzában, akkor azok a gyerekek, akik ezzel a módosított enzimmel születnek, nem élnének tovább öt évnél, a felnőttek pedig egyre betegebbek és egyre fáradtabbak lennének, míg végül teljesen lebetegednének.” 2011. július 4-én a Greenpeace aktivistái egy egész kísérleti búzatáblát vágtak le a CSIRO telepén Canberra közelében, amit emberi kísérletekre szántak. A CSIRO a mai napig nem végzett egyetlen használható kísérletet sem a génmódosított búza egészségügyi kockázatainak felmérésére. A céget minden jel szerint a nyereség sokkal jobban érdekli az emberi egészség megőrzésénél. A Monsanto Roundup az egész globális élelmiszerellátás stabilitását veszélyezteti Forrás: NaturalNews A Monsanto magatartása súlyosabb problémával fenyegeti földünket, mint korábban gondoltuk. A közegészségügyi és mezőgazdasági stabilitás teljes figyelmen kívül hagyása a cég részéről elképzelhető, hogy az egész globális élelmiszerellátást veszélyezteti. A napokban közzétett jelentés szerint a Monsanto Roundup nevű növényvédőszere az egész bioszféra termékenységére kihat. A jelentésből megtudhatjuk, hogy a Monsanto által még a 70-es években kifejlesztett glyphosate, ami saját szabadalmi oltalom alatt álló Roundup növényvédőszerének hatóanyaga, visszafordíthatatlanul káros hatással van a föld mikro biodiverzitására, és ezáltal a föld egész lakosságának egészségét veszélyezteti. A Current Microbiology folyóiratban megjelent kutatási eredmények kiemelik, hogy a glyphosate komoly mértékben megváltoztatta és sok esetben elpusztította azokat a mikroorganizmusokat, amiktől a termőföld egészsége, és így sok étel minősége függ. Egyes területekről például teljesen eltűnt a korábban bőségesen jelenlevő, egyes joghurtok készítéshez használt Lactobacillus cremoris baktérium. A tanulmány azt is kihangsúlyozza, hogy a vizsgált mikroorganizmusok pusztulását vagy csökkenését olyan mintákban tapasztalták, amelyekben a Roundup koncentrációja a megengedettnél alacsonyabb. Ez azt jelenti, hogy a GMO gazdálkodásnak köszönhetően megjelent, szinte kiirthatatlan gazok miatt egyre több Roundup vagy egyéb permetszert használó gazdaságok nemcsak a termőföldet teszik tönkre, hanem egyes élelmiszerek előállításához szükséges mikroorganizmusokat is elpusztítják. A mikroorganizmusok a fajok 50%-át teszik ki a földön. Ezek pusztulása beláthatatlan következményekkel járhat bolygónkra. Charles E. Kelogg, az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium évkönyvében már 1939-ben a következőket írta: „Tulajdonképpen az élet a termőföldtől függ… Termőföld nélkül nincs élet és nincs termőföld élet nélkül.” Franklin Delano Roosevelt pedig így fogalmazott: „Az a nemzet, amelyik elpusztítja a termőföldet, saját magát pusztítja el.” A rendkívül lassan lebomló glyphosate lassan átszivárog a termőföld legfelső rétegén, majd a talajvízben gyűlik össze, ahonnan az ivóvízforrásokat is megfertőzi. Annak ellenére, hogy a glyphosate az Egyesült Államokban minden levegő és esővíz mintában kimutatható, az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) semmit nem tesz ellene, ami bizonyítja, hogy a rövidtávú haszon fontosabb számukra, mint bolygónk jövője. Sőt, a minisztérium gyorsított eljárásban biztosítja a Monsanto termékek forgalmazásához szükséges engedélyeket, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a cég múltját, amit olyan termékek szegélyeznek, mint az Agent Orange, az Aszpartam vagy a DDT. A Monsanto Roundup negatív környezeti hatását számos tanulmány és kutatás bizonyítja, amelyek közül nem egy alátámasztja, hogy a vegyszer, DNS károsító hatása miatt meddőséget és rákot is okozhat. Hihetetlen, de a Roundup még 99,8%-os hígításban is (ami 450-szer alacsonyabb koncentráció, mint a mezőgazdaságban alkalmazott keverék esetében) súlyosan toxikus hatású és károsítja az emberi DNS-t. Az amerikai geológiai intézet adatai szerint egyedül 2007-ben 80 millió kilogramm glyphosate-ot használtak el az Egyesült Államokban. Egészségkárosító hatása mellett a Roundup környezetkárosító hatása még több aggodalomra ad okot. Bár a szert a gyomok ellen fejlesztették ki, hatására ugyanakkor a gyomirtóknak ellenálló fajok tucatjai alakultak ki, amelyek mára több millió hektár földet fertőztek meg, tönkretéve számos gazdaságot és a termőföldet. Ezek a gyomok jelenleg 10 millió hektárt borítanak be az Egyesült Államokban és a szakértők szerint 2010-ben globálisan ez a terület mintegy 290 millió hektárt tett ki. A szupergyomok egyre nagyobb gondot okoznak Ausztráliában, Argentínában, Brazíliában, Chilében, Európában és Dél-Afrikában is. A tanulság egyértelmű: A Roundup nemcsak az emberek egészségét károsítja, de a termőföldet is tönkreteszi és ezzel az egész bolygó mezőgazdasági stabilitását látszik aláásni. A cikkhez használt források: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/22362186 http://www.naturalnews.com/035050_Roundup_Monsanto_DNA.html http://www.usgs.gov/newsroom/article.asp?ID=2909 http://www.naturalnews.com/034620_Monsanto_diplomats_GMOs.html http://greenmedinfo.com/toxic-ingredient/glyphosate Újabb bizonyíték, hogy a GMO-k meddőséget okoznak Forrás: Natural News Az orosz „Védelem a környezeti veszélyekkel szemben” legújabb tanulmánya, más hasonló eredményeket produkáló kísérletek után, rámutatott, hogy a genetikailag módosított organizmusok (GMO) fogyasztása súlyosan negatív hatással van a szervezetre. Az Oroszország Hangja szerint az orosz Génbiztonsági Intézet és az Ökológiai és Evolúciós Problémákkal foglalkozó Intézet tudósai kimutatták, hogy a génmódosított táplálékkal etetett állatok viszonylag rövid idő alatt teljesen meddővé válnak. Nem ez az első kísérlet, ami hasonló eredményre jutott a GMO-k és a meddőség közötti kapcsolat tekintetében. Mivel a kutatást a biotechnológia ipartól teljesen függetlenül végezték, az eredmények egészen más képet mutattak, mint a GMO fogyasztás védelmében végzett tesztek. A kísérlethez használt hörcsögök étrendjét genetikailag módosított szójával egészítették ki és azt tapasztalták, hogy először az állatok lassabban érték el a nemi érettséget, majd az idő múlásával teljesen meddővé váltak. „Az állatokat több csoportra osztottuk, a csoportokat pedig elkülönítettük egymástól,” magyarázza Dr. Alexej Surov, a tanulmány egyik szerzője. „Az első csoport az addig megszokott táplálékot kapta. A második csoport étrendjét természetes, genetikailag módosított összetevőket NEM tartalmazó szójával egészítettük ki. A harmadik csoport étrendjéhez genetikailag módosított táplálékot is adtunk, a negyedik csoportnál pedig komolyabb mennyiségű GMO terméket adtunk az étrendhez.” A tanulmány során Dr. Surov és csapata megfigyelte a születő hörcsögöket, azok növekedési ütemét, a szaporodás gyakoriságát, ütemét és ezeket az adatokat összevetették az állatok étrendjével. Néhány generáció elteltével a GMO-val kiegészített étrenden felnőtt hörcsögök teljesen meddővé váltak. „Komoly változást tapasztaltunk azoknál a hörcsögöknél, akiket összepárosítottunk és folytattuk a korábbi étrendet,” mondta Dr. Surov. „A pár lassabban növekedett és lassabban érte el a nemi érettséget. A kölykeikből új párokat alkottunk. Ez volt a harmadik generáció és ők már egyáltalán nem voltak képesek szaporodni. Tehát ezek a GMO-val táplált egyedek teljesen meddővé váltak.” Vajon az egyre inkább terjedő GMO termékek az emberek jövő generációit is meddővé teszik? Egy osztrák tanulmány hasonló eredményre jutott genetikailag módosított kukoricával táplált egereivel. Az első szembetűnő változás az ő esetükben is az volt, hogy a kifejlett egyedek kisebb súlyúak voltak a normálisnál és kevesebb kölykük született. Három vagy négy generáció alatt a GMO táplálékon felnőtt szülőktől származó egerek teljesen meddővé váltak. A gazdák az Egyesült Államokban is arról számoltak be, hogy a genetikailag módosított takarmánnyal táplált disznók és tehenek meddővé váltak. Indiában pedig egy kutatócsoport feltárta, hogy a genetikailag módosított gyapotmaggal etetett bivalyoknál komoly meddőségi és egyéb súlyos problémák alakultak ki. A cikkhez használt egyéb források: http://english.ruvr.ru/2010/04/16/6524765.html http://www.naturalnews.com http://www.huffingtonpost.com Egy független tanulmány szerint a Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz Forrás: Huffington Post Az International Journal of Biological Sciencesszakfolyóiratban publikált, a genetikailag módosított ételeknek az emlősökre kifejtett hatását elemző tanulmány szerint az agráróriás Monsanto által előállított GMO kukorica hozzájárul a kutatásokban alkalmazott kísérleti patkányok szervkárosodásához. Rady Ananda, a Food Freedom oldalon a következőket mondja a tanulmányról: „A Monsanto genetikailag módosított kukoricafajtái közül a Mon 863, a rovarölőszert termelő Mon 810 és a Roundup® rovarölőt magába szívó NK 603 fajtákat az amerikai, európai és számos más egészségügyi hatóság fogyasztásra alkalmasnak találta.” [Mint tudjuk Magyarországon egyelőre nincs engedélyezve, a boltok polcain viszont sajnos így is sok termékben megtalálható.] A hatóságok a Monsanto saját, mindössze 90-napos tanulmánya alapján összegyűjtött és igen hiányos statisztikai adatai alapján nyilvánították a termékeket fogyasztásra alkalmasnak, pedig a genetikailag módosított élelmiszerek miatt kialakuló krónikus problémák a legritkább esetben mutathatók ki 90 napon belül. Az engedély megadása úgy tűnik elhamarkodott döntés volt. A tanulmány készítői a következőket írják: „A hatás leginkább a vese- és májműködésben koncentrálódott, hiszen ez a két szerv felelős a szervezet méregtelenítéséért, de a hatás részleteiben minden GMO típus esetében eltérő volt. Emellett, bizonyos hatás gyakran megfigyelhető volt a szívben, a mellékvesében, a lépben és a vérben. Mivel a máj és vese működése nemenként eltérő, nem szabad figyelmen kívül hagyni a nőstény és hím patkányok szerveire kifejtett hatásban észlelt statisztikailag jelentős különbséget, mint ahogyan azt egyesek tették. Éppen ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy a feltárt adatok erős bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a GMO kukoricafajták májmérgezést okoznak… Ezek az anyagok soha korábban nem képezték az emberi és állati táplálkozás részét, ezért az egészségre kifejtett hatásuk, különös tekintettel a hosszú távú hatásokra, nem ismert.” A Monsanto azonnal reagált a tanulmányra, kijelentve, hogy a kutatás „hibás elemzési módszereken és érvelésen alapul és nem kérdőjelezi meg az érintett termékek biztonságával kapcsolatos eddigi megállapításokat.” A Greenpeace aktivistái mintát vesznek a Monsanto teszt gazdaságában Borken közelében Észak-Vesztfáliában. A Mon 810 kukoricafajtát Németországban betiltották. Gilles-Eric Séralini, a tanulmány szerzője aFood Freedomweboldalán válaszolt a Monsanto nyilatkozatára: „Tanulmányunk ellentmond a Monsanto következtetéseinek, mivel a Monsanto szisztematikusan figyelmen kívül hagyja, hogy az emlősök esetében a GMO termékek egészségügyi hatásai jelentős különbséget mutatnak a nőstény és hím egyedek esetében és ezek nincsenek egyenes arányban az elfogyasztott GMO termék mennyiségével. Ez egy nagyon komoly hiba, ami drámai következményekkel járhat a közegészségre. Ez kutatásunk legkiemelkedőbb felfedezése, ami az egyetlen olyan munka, ami a Monsanto felületes statisztikai adatait alaposan átértékeli.” A G77-ek és Kína Új Világrendet követelnek “Az Új Világrend felé a jó életért” – olvasható a találkozó szlogenje a fotóhoz összegyűlt vezetők felett. Forrás: The New American A világ több mint 100 kommunista, iszlamista és szocialista urai, kiegészítve a harmadik világ néhány megválasztott, de ettől semmivel sem kevésbé korrupt vezetőjével, gyűjt össze Bolíviában a G77 plusz Kína csúcstalálkozón, hogy követeljék „az Új Világrend bevezetését egy jobb élet reményében”. Ban Ki-moon ENSZ vezér is csatlakozott az Amerika, szabadság, szuverenitás és szabadpiac ellenes eseménysorozathoz, sürgetve az egybegyűlt urakat, hogy továbbra is támogassák a „fenntartható fejlődést” és a globális felmelegedéssel kapcsolatos pánikkeltést, hogy segítségükkel rátukmálják a globális kormányzást a világra. Annak ellenére, hogy ez volt az ötvenedik G77 csúcstalálkozó, a főáramú média szinte említésre sem méltatta az eseményt. Az egybegyűlt 133 vezető egy zárónyilatkozatban követelte, természetesen nem ezekkel a szavakkal, egy központosított, globális diktatúra bevezetését és a nyugati adófizetők pénzének a harmadik világ kormányai számára történő újraelosztását. Mindent „Földanyával” összhangban, az ENSZ „fenntartható klímaváltozási rezsimjének” felügyeletével kell véghezvinni, szögezték le az egybegyűltek. A radikális nyilatkozat drámai planetáris átalakulást követel: egy erősebb, „megbízásait” hatékonyabban teljesítő ENSZ-t, a „globális szuverenitást” jelképező, nagyobb hatalmú ENSZ közgyűlést és az IMF által irányított globális valutát. „Teljes mértékben tiszteljük az ENSZ alapokmányában és a nemzetközi jogban lefektetett alapelveket és célkitűzéseket, különös tekintettel azokra, amelyek az államok közötti egyenlőséget támogatják,” áll az ENSZ megerősítését követelő nyilatkozatban. „Felismertük, hogy szükség van az ENSZ képességeinek és kapacitásának javítására, hogy képes legyen teljesíteni megbízatásait és maradéktalanul kivitelezni társadalmi és gazdasági programjait.” A „Santa Cruz-i Nyilatkozat az Új Világrendért, a jobb életért” névre keresztelt megállapodás azt is szorgalmazza, hogy a többnyire zsarnokokból álló ENSZ közgyűlés amolyan vétómentes planetáris testületté válhasson. Természetesen bevezetése esetén az általuk szorgalmazott, központilag megtervezett „Új Világrend” az emberiség többsége szempontjából a „jó élet” ellenkezőjét vagy annak csupán látszatát eredményezné, ahol a szabadság, a jómód, a szabadpiac és a nemzeti szuverenitás múltbéli emlékek maradnának csupán. A résztvevő rezsimek ismét megtévesztéssel próbálják elérni céljaikat. A „klímaváltozásra” és a saját rendszerük által előidézett szegénységre hivatkozva követelik, hogy a nyugati országok adófizetői vagyonukat nekik, szabadságukat és szuverenitásukat pedig az ENSZ-nek adják át. A többségében autokrata rezsimek ezek mellett több beleszólást követelnek a felemelkedőben lévő „globális kormányzásba”. A G77 plusz Kína csoportba, neve ellenére, ma már 133 kormány tartozik, akik között bolygónk legbrutálisabb kommunista diktatúráit is megtaláljuk. A pekingi diktatúra, amely immár évek óta szorgalmazza az Új Világrend bevezetését, természetesen a csúcstalálkozó legnagyobb hatalommal rendelkező résztvevője. Soros György már 2010-ben nyilvánosan hangoztatta, hogy Kína alkalmasabb lenne az Új Világrend vezetésére az Egyesült Államoknál. Ironikus módon a rendezvény egyik elsőszámú témája a „szegénység” volt. Ironikus, mivel a világban tapasztalható hihetetlen szegénység éppen a találkozón résztvevő, és az általuk elnyomott szegényekre szocialista és egyúttal orwelli megoldásokat erőszakoló korrupt kormányok tevékenységének közvetlen eredménye. A megoldás szerintük még több, immár globális szintű szocializmus. Másképp fogalmazva, az elnyomottak vérén élősködő, sokszor luxus körülmények között élő vezetők azt az üzenetet próbálják közvetíteni, hogy számukra az „egyenlőtlenség” a legnyugtalanítóbb probléma. Az Új Világrend bevezetését sürgető propaganda természetesen nem új keletű jelenség. Hugo Chavez, Venezuela megboldogult korábbi vezetője kínai látogatása során elmondta, hogy „Egy új világot teremtünk, egy kiegyensúlyozott világot. Egy új világrendet, egy többpólusú világot.” Tavaly már Kína is egy ENSZ vezetés alatt álló, amerikamentes „Új Világrendet” szorgalmazott. George H.W. Bush, Henry Kissinger, Bill Clinton és nyugati vezetők egész sora hirdeti ugyanezt, ugyanezeket a szavakat használva. Időkjelei: A régi „káoszból rend” módszer klasszikus példáját láthatjuk immár globális szinten. A hatalmi elit az általuk bevezetni kívánt „megoldáshoz” gyártja a problémákat, hogy maguk az emberek követeljék saját börtönük felállítását a kiút reményében. A jó hír, hogy ennek az elnyomó rendszernek igen rövid idő adatik (Jelenések 12:12), utána pedig egy valóban igazságos világ érkezik, ahol „nem ártanak és nem pusztítanak sehol, mert tele lesz a föld az ÚR ismeretével”. (Ézsaiás 11:9) A világot újra kell indítani, mondja a Világgazdasági Fórum alapítója Forrás: USAtoday.com Itt az idő megnyomni a világ „reset” gombját, mondta szerdán a Világgazdasági Fórum alapítója a médiának, a néhány napon belül kezdődő davosi fórum előtt. „A világ összetett, gyorsan mozog, és minden mindennel összefügg, mi pedig itt Davosban tükröt próbálunk állítani elé, hogy olyannak lássuk, amilyen valójában. Ez az összejövetel nem csupán egy kérdéssel foglalkozik. Ez egy olyan találkozó, ami világunk összetettségére koncentrál,” mondta Klaus Schwab, a WEF alapítója és ügyvezető elnöke. A sajtótájékoztató célja leginkább a globális politikai és üzleti elit közelgő éves összeruccanásának és céljaiknak népszerűsítése volt. Legfontosabb kimondott célja pedig nem kevesebb, mint a világra 2014-ben váró kihívások leküzdése. Schwab a következőket mondta még a szerdai eseményen: „Meg kell nyomnunk a reset gombot. A világ még mindig le van ragadva a válságkezelés üzemmódnál. Sokkal konstruktívabb módon és stratégiai szempontból kell vizsgálnunk a jövőnket. Erről szól Davos.” Hozzátette még, hogy Davos azért is különleges, mert „nincs még egy hely a világon, ahol a globális jövő ennyi érintettje lenne jelen egyszerre, akik teljes egységben küzdenek a világ állapotának javításán.” Schwab azt mondta, hogy a válság nehéz éveit követően a bizalom kezd visszaszivárogni a globális gazdaságba, azonban sok ország számára még mindig olyan, „mintha egy hátizsákkal a vállukon futnának.” Több mint 2500 meghívott érkezik majd a svájci hegyekben fekvő városkába, akik között számos országvezető és neves üzletember is lesz. Az idei összejövetel hivatalos mottója: „A világ átformálása: következmények a társadalom, a politika és az üzleti élet számára.” A fórumon többek között az alábbi politikai vezetők is beszélnek majd: Tony Abbot, Ausztrália miniszterelnöke, Shinzo Abe, Japán miniszterelnöke, David Cameron, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Enrico Letta, Olaszország miniszterelnöke, Enrique Peña Nieto, Mexikó elnöke, Park Geun-Hye, a Koreai Köztársaság elnöke, Dilma Rousseff, Brazília elnöke. Időkjelei: A fenti nyilatkozatot követő napon a WEF kiadta Globális kockázatok 2014-ben című jelentését, amiben felsorolja a világot fenyegető legkomolyabb veszélyeket. A 10-es toplistát megvizsgálva megtudhatjuk, milyen területeken várhatunk komolyabb lépéseket a közeljövőben, és egyúttal kirajzolódik az épülő világkormány sokak számára már jól ismert ideológiája. A lista tehát a következőképpen néz ki: - Pénzügyi válság a fontos gazdaságokban, - Strukturálisan magas munkanélküliség, alacsony foglalkoztatottság, - Vízválság, - Súlyos egyenlőtlenség a jövedelmekben, - A klímaváltozás kezelésének elmulasztása, - Nagyobb számú időjárási események (pl. árvizek, viharok, tüzek), - A globális kormányzás elmaradása/sikertelensége, - Élelmiszerválság, - Vezető pénzintézet, pénzügyi mechanizmus bukása, - Komoly politikai és társadalmi bizonytalanság. Tehát elvileg ezek orvoslásán munkálkodik majd a 2500 résztvevő. A „megoldást” pedig előre megtudhattuk: globális reset. Az Android és Windows rendszerű telefonok is lezárhatók lesznek távirányítással Forrás: infowars.com New York főügyészének, Eric Schneidermannak a közbenjárására, a Google és a Microsoft is beleegyezett, hogy az új Android és Windows operációs rendszerű telefonokat is működésképtelenné lehessen tenni távirányítással, a lopások csökkentése érdekében. A lépés ugyanakkor komoly adatvédelmi és szabadságjogi aggályokat is ébreszt. „A Google nyilatkozatban közölte, hogy az Android operációs rendszer következő verziója már tartalmazni fogja a „gyári állapot védelmi megoldást”, írja a Bloomberg. „Fred Humphires, a Microsoft állami ügyekért felelős alelnöke pedig azt nyilatkozta, hogy Windows operációs rendszerrel működő telefonokhoz letölthető következő szoftverfrissítések már lopásvédelmi mechanizmust is tartalmaznak majd.” Az Apple legújabb operációs rendszere már tavaly szeptember óta tartalmazza ezt a funkciót, ami Eric Schneiderman szerint komoly előrelépés a lopások elleni harcban. Látva azonban, hogy a hatóságok miként használják az Internet és egyéb rendszerek feletti hatalmukat a politikai ellenállás elfojtására, várható, hogy az új funkció számos aktivista szervezetnél kivágja majd a biztosítékot. Bár a távkikapcsolás funkció kimondott célja a lopástól való elrettentés, nem nehéz elképzelni miként tudja egy kormány kihasználni a lehetőséget, hogy korlátozza vagy teljesen ellehetetlenítse a kommunikációt vagy például a fotózást egy általa érzékenynek ítélt helyszínen. Az év elején például megtudtuk, hogy a Google egy olyan rendszert szabadalmaztatott, ami riasztaná a rendfenntartó erőket, ha egy adott helyszínen egy bizonyos számot meghaladó fénykép készül egyidőben. A lehetőség azonnal felveti a kérdést, hogy milyen szintű hozzáférése lehet a Google-nak az emberek személyes eszközeihez. Az Apple még 2012-ben szabadalmaztatott egy eljárást, aminek segítségével távirányítással alvó üzemmódba lehet helyezni az elektromos eszközöket, ha azok egy bizonyos érzékeny zónába lépnek. A szabadalmi leírásból kiderül, hogy a módszer segítségével nemcsak a fényképkészítést, de a telefonálást is letilthatják. A hatóságok tehát bármilyen esemény közelében, legyen az egy politikai összejövetel vagy tüntetés, megakadályozhatják a kommunikációt, az események dokumentálását vagy a videó streaming-et, amolyan digitális kerítést vonva a terület köré. A Ford alelnöke nyilvánosan kimondta: mindent tudnak, ami az autóikban történik Forrás: Activist Post Aki új Fordot vezet, jó, ha tudja, hogy nyomonkövetik és az autó által gyűjtött adatokat egy adatbázisban rögzítik. Ezt mondta ki ugyanis Jim Farley, a Ford alelnöke, az idei CES elektronikai kiállításon Las Vegasban. „Tudjuk ki szegte meg a törvényt, és tudjuk, hogy mikor tette. GPS van az autókban, így tudjuk, hogy mit csinálsz,” mondta Farley a résztvevőknek múlthét szerdán, Jim Edwards, a Business Insider riportere szerint. „Amúgy ezeket az információkat nem adjuk ki senkinek,” jegyezte meg Farley. Vajon mi történik azonban, amikor a fekete öltönyös nagyfiúk letesznek egy bíróság végzést az asztalra, követelve az összegyűjtött adatok átadását? Mi történik, ha egy dühös alkalmazott otthagyja a céget egy apró pendrive-val a zsebében, amin véletlenül rajta van több ezer ügyfél mozgására és gyorshajtási szabálysértéseire vonatkozó minden adat? Vagy mi van akkor, ha egy leleplező informátor kiszivárogtatja ezeket az adatokat, mert úgy gondolja, hogy a Ford többet tud, mint azt elismeri? „Ezekben az autókban számítógépek vannak, amik hihetetlen mennyiségű adatot gyűjtenek,” mondja Khaliah Barnes, a New York-i Elektromos Adatvédelmi Információs Központ (Electronic Privacy Information Center) munkatársa. „Védelem nélkül ez sokféle visszaéléshez vezethet,” hívja fel a figyelmet. Aki Fordot vezet, legyen tisztában vele, hogy minden útjáról tudnak. Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy meglássuk mindez hová vezet. Elkövetnek egy bűntényt, a közelben járt egy új Ford, a rendőrség ellenőrzi a sofőrt és kizárja vagy hozzáteszi a gyanúsítottak listájához… Csupán egy újabb darabkája a szabadságunknak. Nem több. photo credit: spaceyjessie via photopin cc – photo credit: Ford Asia Pacific via photopincc A megfigyelés egyik legkézenfekvőbb eszköze: az Internet-TV Forrás: Daily Mail Az Internetre kapcsolt eszközök információt szivárogtatnak a felhasználóról A CIA igazgatója szerint ezek az új eszközök forradalmasítják a megfigyelési iparágat A kémek egyszerre több ezer személyt is megfigyelhetnek Az emberek poloskákkal látják el saját otthonukat Amikor valaki letölt egy filmet valamelyik online televíziós filmportálról Internetkapcsolattal rendelkező tévéjére, vagy web rádiót hallgat, könnyen lehet, hogy magára vonja néhány kéretlen vizsgálódó figyelmét. A kémeknek többé nem kell poloskát ültetni egy célszemély otthonába, mert az Internethez kapcsolt és szoftverek által irányított eszközök terjedésével maguk a megfigyelendő személyek teszik ezt meg helyettük, mondja David Petraeus, a CIA igazgatója. A CIA azt állítja, hogy az Internet segítségével az ügynökség képes lesz leolvasni az eszközök által elért vagy letöltött információkat, beleértve a rádión hallgatott adásokat is. A távirányítóktól a rádiós ébresztőórákig ma már szinte mindent irányíthatunk szoftverek segítségével és az ARM chipgyártó cég egy olyan új, kis energiaigényű chipet mutatott be, amit hamarosan minden eszközbe, a hűtőszekrényektől a sütőkön át a csengőkig beépítenek majd. Petraeus szerint az ennek eredményeként létrejövő, egymással összeköttetésben álló eszközhálózatot a szakavatottak képesek lesznek mintegy könyvként olvasni, sőt távirányítással működtetni, olvashatjuk a Wired magazin egyik blogjában. Petraeus szerint az internetes kütyük „forradalmasítani” fogják a kémkedés művészetét, lehetővé téve a kémeknek, hogy automatikusan, poloskák telepítése, illetéktelen behatolás vagy beépülés nélkül megfigyeljék a kiszemelt személyeket. „Az „átformálás” elég elcsépelt kifejezés, de szerintem hűen kifejezi, hogy mi történik a technológiában ezen a területen,” mondta Patraeus. „Különösen a titkosszolgálatok számára hasznosak ezek a fejlesztések. A számukra érdekes tételeket könnyebb lesz ezekkel a rádiófrekvenciás azonosítókkal, szenzoros hálózatokkal, apró beépített szerverekkel és energiagyűjtőkkel lokalizálni, azonosítani, megfigyelni és távirányítással vezérelni, miközben mind a következő generációs Internethez kapcsolódnak, az olcsó és hihetetlen kapacitású informatika segítségével.” Petraeus egy befektetési cég találkozóján azokról az új technológiákról beszélt, amelyek célja a korábban „butának” számító háztartási eszközöket – lásd: hűtőszekrények, sütők vagy világítórendszerek – az Internettel összekötni. Ezen a héten a világ egyik legnagyobb chipgyártója, az ARM, egy olyan chipet mutatott be, amit kifejezetten a háztartási eszközök internetes összeköttetésére fejlesztettek ki. Az ARM chipek kisebbek, kisebb az energiaigényük és lényegesen olcsóbbak, mint a korábbi processzorok és tulajdonképpen bármilyen elektromos eszközt képesek összekötni az Internettel. A koncepciót mostanában a „dolgok internete” néven emlegetik. Egyesek szerint az összekapcsolt eszközök hamarosan folyamatosan jelölni fogják helyzetüket és azt, hogy éppen mit csinálnak az Interneten, ahogyan most a Google Maps mutatja a táj aktuális állapotát. A jogvédő szervezetek, mint az Electronic Frontier Foundation, arra figyelmeztetnek, hogy a földrajzi helyzetjelző adatokkal (geolocation) igen könnyű visszaélni, és ahogy egyre több eszköz kapcsolódik az Internethez egy dolog biztos: a megfigyelési lehetőségek száma hatványozottan emelkedik majd. A nagy földrengések száma megkétszereződött 2014-ben „Mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.” Lukács 21:11 Forrás: uk.news.yahoo.com Aki azt gondolja, hogy a szokásosnál több komoly földrengés volt idén, az helyesen gondolja. Egy új kutatás azt találta, hogy 2014 első negyedévében kétszer annyi nagy földrengés volt, mint 1979 óta az évnek erre a szakaszára mért átlag. „Egy olyan időszakon vagyunk túl, amely során soha nem látott mértékű földmozgást észleltünk,” mondja a kutatást vezető tudós Tom Parsons, az Amerikai Földtani Szolgálat (USGS) geofizikusa. Bár a földrengések száma globálisan is emelkedik, ez továbbra is a véletlennek tudható be, mondja Parsons és kutatótársa, Eric Geist, aki szintén az USGS szakembere, a Geofizikai Kutatólevelek nevű tudományos lap június 21-i számában közzétett tanulmányban. Látva a földrengések kiemelkedően nagy számát 2014 elején, Parsons azt remélte, hogy ennek éppen az ellenkezőjét fogja találni, tehát, hogy egy nagy rengés más nagy rengéseket indít el. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy egy rengés által elindított szeizmikus hullámok képesek az egész bolygón átutazni és kisebb rengéseket okozni teljesen máshol. „Mivel csapatunkat érdekelte, hogy vajon egy földrengés hatással lehet-e más rengésekre globális szinten, szerettük volna megtudni, hogy ezt tapasztaljuk-e jelenleg. Azt vártam, hogy olyan bizonyítékokat találunk, amelyeket nem lehet a véletlen számlájára írni,” nyilatkozta Parsons a Live Science-nek egy email interjúban. Az új tanulmány nem az első alkalom, hogy a kutatók nem tudtak idő vagy térbeli kapcsolatot találni a rengések között. Arra több esetben is fény derült, hogy egy komoly, 8-as, 9-es erősségű rengés több kisebb földmozgást váltott ki, de még soha senki nem tudta bebizonyítani, hogy egy nagy földrengés egy másik nagy rengés kiváltója lett volna. A nagy földrengések közötti statisztikai összefüggések felfedezése mutatna ebbe az irányba, azonban az elmúlt időszak földrengésvihara ellenére a világban tapasztalt nagy rengések előfordulása továbbra is a véletlennek tudható be az új tanulmány szerint. A nagynak számító, 7-es erősséget meghaladó földrengések gyakorisága 1979 óta átlag 10 rengés volt évente. 1992-ben ez 12,5-re, majd 2010-ben 16,7-re emelkedett, ami 65 százalékos növekedés 1979-hez képest. Ez a növekedés gyorsult fel 2014 első negyedében. Parsons szerint a földrengések számának növekedése egy érme feldobásához hasonlítható statisztikailag. Időnként többször egymás után fej vagy írás jön ki, de a folyamat akkor is véletlenszerű. „A lényeg, hogy nem tudjuk bizonyítani, hogy amit 2014 elején vagy 2010 óta látunk az nem csupán hat „írás” egymás után,” mondta. A statisztikai adatok ettől függetlenül nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a nagy rengések kiválthatnak egy másik komoly rengést egy egészen távoli helyszínen is. Elképzelhető, hogy a kutatók egyszerűen csak nem rendelkeznek elég adattal ahhoz, hogy megértsék az ilyenfajta globális „kommunikációt”, mondta Parsons. Ettől függetlenül a kutatók azt találták, hogy az 5,6-os földrengések többnyire csoportokban érkeznek globális szinten, ami arra enged következtetni, hogy az ilyen erősségű rengésekre nagyobb hatással van a többi földmozgás, amit korábbi kutatások is megerősítenek. Például a pusztító erejű japán és szumátrai 9-es rengések után az 5-ös erősségű földrengések száma távoli  területeken, akár 1000 kilométer távolságban is megugrott. 12 jelzés, hogy valami készülődik Észak és Dél-Amerika alatt © Geoffrey Kuchera | Dreamstime Stock Photos – Yellowstone National Park, Wyoming Forrás: The Economic Collapse Az Észak és Dél-Amerikában található törésvonalak és vulkánok ébredeznek. Vajon ez a földrengések és kitörések további erősödését jelzi? Az Egyesült Államok nyugati partja szerencsésnek mondhatja magát, hogy az elmúlt évtizedekben elkerülték a szakértők szerint nagyon is időszerű komoly rengések. Ez a partszakasz ugyanis a híres Tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a világ vulkánjainak 75 százaléka található és a földön tapasztalt földrengések 90 százaléka is itt történik. A tudósok azt mondják, hogy a „Nagy” kaliforniai rengés elkerülhetetlen. Az emberek azonban már nem igen foglalkoznak ezzel a veszéllyel, mert a föld évek óta nyugodtnak tűnik a térségben. Az elmúlt napok és hetek eseményei azonban arra engednek következtetni, hogy ez megváltozhat, és komoly geológiai események vannak készülőben Észak és Dél-Amerika alatt. 1. A pénteki 5,1 erősségű Los angelesi földrengés az elmúlt évek legkomolyabb rengése volt a városban. 2. A Los angelesi földrengést több mint 100 utórengés követte. 3. Szombaton egy 4,1 erősségű földrengés is volt ugyanitt. A tudósok egyelőre reménykednek, hogy a rengéssorozat ezzel nagyjából véget is ér. KTLA St Patricks Day Earthquake 3/17/2014 https://www.youtube.com/watch?v=KiB7ny52-xw 4. A hónap első felében egy 4,4 erősségűföldrengés olyan ijedelmet okozott, hogy az egyik tévéstúdió bemondói élő adásban buktak az asztal alá. 5. A március eleji6,9-es erősségűészak kaliforniai földrengés 2010 óta a legerősebb földmozgás volt a nyugati parton. 6. Az Oregon államban található Mount Hood vulkánnál néhány nap alatt 100 kisebb rengést regisztráltak. Seth Moran szeizmológus szerint ezeket nem maga a vulkán, hanem a tektonikus lemezek mozgása okozza. 7. Oregonban más furcsaságok is történtek az elmúlt hónapban: - Két hatalmas földcsuszamlás, a Columbia folyó torkolatánál és Portland közelében, két utat is eltorlaszolt. - Lincoln és Tillamook megyék térségében az emberek folyamatos hangos dübörgést és rengést észlelnek. Az Amerikai Földtani Szolgálat nem észlelt semmi szokatlant. - Portlandban egy 6 méter mély víznyelő elnyelt egy asszonyt és a kutyáját. 8. A Yellowstone Nemzeti Parkban egy 4,8 erősségű földrengést regisztráltak vasárnap és csütörtök óta legalább 25 rengés volt a területen. A vasárnapi rengés az elmúlt 30 év legerősebb földmozgása volt a parkban. 9. A kutatók nemrég felfedezték, hogy a Yellowstone szupervulkán a vártnál sokkal több héliumot bocsát ki és a vulkán magma kamrája 2,5-szer nagyobb, mint gondolták. A hozzávetőleg 90-szer 30 kilométer terjedelmű kamra 300 milliárd km3 lávát tartalmaz. Ennek az óriásnak a felébredése nemcsak az Egyesült Államokat tenné tönkre, de az egész földre komoly hatással lenne. (forrás) 10. Az elmúlt hónapban 130 földrengés volt Oklahomában, ami nagyon szokatlannak számít. 11. Peruban is több tucat földrengést észleltek márciusban, köztük egy 6,3 erősségűt, amiről a címlapokon számoltak be szerte a világon. 12. Március elején több mint 300 földrengés volt Chilében, amelyek közül 41 meghaladta a 4,5 erősséget. Szerencsére a pénteki Los angelesi földrengés nem okozott különösebb kárt, de sok ember felkapta a fejét, mivel az esemény a Puente Hills törésvonal mentén következett be. Sue Hough szeizmológus szerint ez az a törésvonal, ami képes lehet „megenni” Los Angelest. A szakértők szerint a rengés a San Gabriel völgytől Los Angelesig húzódó Puente Hills törésvonal mentén következett be. A rengés a felszínhez közel történt, ami azt jelenti, hogy kis területre koncentrálódott, mondta Egill Hauksson szeizmológus, aki arra is rámutatott, hogy az esemény azért is volt különleges, mert az 5,1 erősségű főrengést egy előrengés előzte meg. A földrengéskutatók azért aggódnak a Puente Hill törésvonal miatt, mert közvetlenül Los Angeles alatt fut. „Ez az a törésvonal, ami képes megenni LA-t,” nyilatkozta Sue Hough szeizmológus az LA Timesnak még 2003-ban. Így semmiképpen sem jó hír, hogy ez a törésvonal is ébredezik. A szeizmológusok szerint egy komolyabb rengés ebben a térségben sok százmilliárd dolláros kárt okozhat: A Puente Hill törésvonalrendszer mentén bekövetkező lemezmozgásról készült szimuláció bemutatja, hogy a rengés Los Angeles legsűrűbben lakott kerületei felé mozogna és a legerősebb hullámok a Los Angeles medence nyugati és déli részén vonulnának át. Az Amerikai Földtani Szolgálat és a Dél Kaliforniai Földrengéstani Központ becslései szerint egy komolyabb rengés a Puente Hill törésvonal mentén 3000-18.000 emberéletet követelne és 250 milliárd dollár kárt okozna. A legborúlátóbb forgatókönyv szerint akár 750.000 család is otthontalanná válhat. Évek óta látjuk milyen komoly aktivitásra képes a Tűzgyűrű. Bizonyára mindenki emlékszik a 2004-es indonéz és a 2011-es japán cunamikra. A világ meggyászolta az új-zélandi, chilei, perui, japán és fülöp-szigeteki nagy földrengéseket is. A kutatók azt mondják, hogy csupán idő kérdése, hogy az Egyesült Államok nyugati partja is hasonló aktivitást produkáljon. A jelenlegi viszonylagos nyugalom és az a tény, hogy a föld általában szilárdan áll a talpunk alatt, nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz. A jelek most mindenesetre arra mutatnak, hogy valami készülődik a felszín alatt és nem ajánlatos a „veszélyzónában” lenni, amikor a készülődés befejeződik. A „Tűzgyűrű” ébredezik – az USA nyugati partja eddig kimaradt a tűzijátékból Forrás: The American Dream Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem szokatlanul sok szeizmikus aktivitás észlelhető szerte a világon mostanában.  ATűzgyűrű (Ring of Fire) ébredezik, ami nem túl jó hír az Egyesült Államok nyugati partján élőknek. (Valósidejű földrengéstérkép: USGS) A földrengések 90%-a és a vulkánkitörések körülbelül 75%-a a Tűzgyűrű mentén történik a földön. Figyelembe véve, hogy az Egyesült Államok nyugati partja egész hosszában a Tűzgyűrű mentén fekszik, a törésvonal ébredezése komoly aggodalomra ad okot. Múlthét szerdán a valaha mért legerősebb strike-slip (leveles eltolódás mentén bekövetkező) földrengést regisztrálták Indonéziában a Tűzgyűrű mentén. Ha ez a rengés az Egyesült Államok egyik nyugati parti nagyvárosában következik be, a városból semmi nem maradt volna. A tudósok szerint szinte 100%-ig biztos, hogy egyszer Kaliforniát is eléri egy ilyen rengés. Az elmúlt években óriási, rekord erősségű földrengéseket láthattunk Japánban, Chilében, Indonéziában és Új-Zélandon. Ez az Egyesült Államok nyugati partja számára is elkerülhetetlen. Már többször írtunk a földrengések gyakoriságának növekedéséről a világon. 2001-ben 137, 2010-ben pedig 205 6.0-os vagy annál nagyobb erősségűföldrengés volt a világon. A táblázatok és grafikonok alapján egyértelműen növekedő tendencia rajzolódik ki az elmúlt tíz évre vonatkozóan, éppen ezért fontos figyelnünk az elmúlt napok szeizmikus eseményeire is. A szerdai 8,6-os földrengést szinte azonnal egy másik, 8,2-es erősségű követte, szintén Indonézia partjai mentén. Szerencsére ezek a rengések nem idéztek elő cunamit, de attól még maguk a földrengések rendkívül erősek voltak. Általában évente mindössze egyetlen 8.0-as vagy annál nagyobb erősségű földrengés történik a világban. A 8,6-os rengés ráadásul a valaha mért legerősebb leveles eltolódás mentén bekövetkezett földmozgás volt. Az Extinction Protocol a következőket írta az eseményről: Soha nem hallottam még ilyen erős strike-slip földrengésről, különösen víz alatt. Az indonéz földrengések előzetes felmérései alapján az amerikai geológusok azt gondolják, hogy a két lemez 21 méterrel tolódott egymásra. A Szent András törésvonal is leveles eltolódás. El tudna bárki képzelni 21 méteres eltolódást mondjuk San Franciscóban? A szumátrainak megfelelő erejű rengés romba döntötte volna a várost. Múlthét szerdán Oregon partjaitól 160 kilométerre észleltek 5,9-es erősségű földrengést, csütörtökön pedig a Kaliforniai öbölben volt egy 6,9-es és egy 6,2-eserősségű földrengés. Sajnos a legtöbb amerikai, különösen a fiatalok, azt sem tudják mi az a Tűzgyűrű. A Wikipedia a következőket írja róla: Az angol Ring of Fire elnevezésből származóan Tűzgyűrűnek (korábban használt elnevezéssel Cirkumpacifikus övnek) nevezzük a Csendes-óceán partjain végigfutó széles, sávszerű földrajzi régiót, amely mentén különösen sok működő és szunnyadó vulkán helyezkedik el, és kiemelten sok, különböző fészekmélységű földrengés pattan ki. A nyugati parton kívül, törésvonalak egész hálózata fut Kalifornia, Oregon és Washington államok alatt is. A tudósok szerint a következő nagy földrengés bármikor bekövetkezhet. A Time Magazinban megjelent cikk a következőkről számolt be: Kalifornia alatt több mint 300 törésvonal húzódik, amelyek közül csak az egyik a Szent András törésvonal. Ugyanakkor a minden földrengés végét jelentő nagy rengés még nem következett be. 1980-ban a szövetségi kormány által készíttetett jelentés szerint egy nagy földrengés 30 éven belüli bekövetkezésének valószínűsége messze meghaladja az 50%-ot. Ez egy visszafogott becslés csupán. Az Egyesült Államok nyugati partja mindig is instabil volt és az is marad. A tudósok ugyanakkor más területek miatt is aggódnak. Az Arizonai Geológiai Kutatóintézet szerint 2011-ben 131 földrengés volt Arizonában. Ez komoly emelkedés a 2010-ben számolt 53 rengéshez képest. Az Új Madrid törésvonalról pedig még nem is beszéltünk. A földrengéseken kívül a Tűzgyűrű mentén erős vulkáni aktivitás is tapasztalható. Több jel is arra mutat, hogy a Washington állambeli Rainier vulkán aktivitása növekszik. Ennek a vulkánnak a kitörése az Egyesült Államok egész észak-nyugati részére nézve komoly veszélyt jelentene. A Tűzgyűrű mentén található még az immár 300 éve szunnyadó, de az utóbbi években ébredezni látszó japán Fuji vulkán is. A vulkán körül új kráterek jelentek meg, amelyek gázokat bocsátanak ki. A vulkán környékén egész sor földrengést mértek az elmúlt év során, köztük egy 6,4 erősségűt 2011. március 15-én. A Fuji vulkán nincs messze Tokiótól, a világ egyik legsűrűbben lakott, 39 milliós városától. Belegondolni is rossz, hogy a vulkán kitörése milyen következményekkel járna ott. Azt is fontos tudni, hogy nem csupán a Tűzgyűrű körül tapasztalható a vulkáni tevékenység élénkülése. A jelenség az egész földre igaz. Néhány példa a közelmúltból: Az Izlandon néhány éve komoly gondokat okozó vulkánok ismét ébredeznek. A kolumbiai hatóságok vörös fokozatú riasztást léptettek életbe a Nevado del Ruiz vulkán elkerülhetetlennek tűnő kitörése miatt. A híres Anak Krakatau vulkán elkezdett hamut lövellni. Mivel magyarázható a földmozgások aktivitásának és erősségének emelkedése? Működésben az időjárás fegyver!!!!!!!!! Hét vulkánkitörés hat országban néhány óra leforgása alatt Hamufelhő a Sinabung vulkán felett Forrás: Activist Post A Csendes-óceánban egy új sziget jelent meg miután a japán Nishino-Shima sziget mentén egy tenger alatti vulkán 40 év után ismét kitört. A japán tengerészet észlelte a kitöréseket, mivel a forró láva és a tengervíz találkozásának hatására hatalmas gőzkitörések és hamu árasztotta el a környéket. Mexikótól 11.000 kilométerre, a Colima vulkán is felébredt egy viszonylagos nyugalmi időszakot követően. A gőz és hamufelhő több mint 3 kilométer magasságig szállt fel és a vulkán morajlását sok kilométerre is hallani lehetett. Guatemalában a „Tűzhegy” nevű vulkán lőtt ki kisebb hamufelhőt, ami a szomszédos településekre hullott. A kitörések által keltett lökéseket 10 kilométerre is érezni lehetett. Az ajtók és ablakok rázkódtak, de eddig nem érkezett jelentés károkról. Vanuatuban a Yasur vulkán ad okot aggodalomra. Bár itt gyengébb robbanásokat regisztráltak, a hegyből folyamatosan kilövődő hamu egyre vastagabb rétegben halmozódik fel a szántóföldeken. Etna, 2013. november 16-17. Olaszországban az Etna mutat egyre erősödő aktivitást. A jelenlegi kitörés-sorozat néhány napja kezdődött és az idő előrehaladtával egyre erősödik. Az égboltot bevilágító szerdai nagyobb kitörés már aggasztotta a helyieket, és a kilövődő hamu mennyisége miatt több járatot töröltek. A kiömlő lávamennyiség több éves rekordot döntött és némi károkat is okozott a közeli Zafferana településben. A hatóságok lávaterelőket telepítettek és a nagyobb károkat sikerült elkerülni. Indonéziában egy 6,5 kilométer magas hamufelhő nehezíti meg a lakosok életét.  A 400 éve szunnyadó Sinabung vulkán először 2010 augusztusában lépett működésbe, amikor a váratlan katasztrófában két ember is életét vesztette. Most a környékbeli településekről több mint 6000 embert kellett kitelepíteni, mert a tudósok egy jelentős kitöréstől tartanak. Lávafolyam eddig nem indult, de a hamufelhő mérete egyre nő. A Jáva szigetén található Merapi vulkán is kitört szerdán. A legutóbbi 2010-es kitörés során több mint 350 ember veszítette életét. A mostani esemény nem követlelt életeket. Tehát több olyan kitörés is történt, ami megindokolta a kitelepítéseket vagy járattörléseket, egy új sziget képződött, de a hírekben, talán az Etna kivételével alig hallani a témáról. A kitörések miatt a légkörbe kerülő hamu mennyisége az időjárásra is hatással van. Félre ne értse senki, nem arra utalok, hogy az elmúlt napok aktivitása önmagában egy kisebb jégkorszakot indíthat el, de bolygónk mindenképpen növekvő aktivitást mutat mostanában. A légkörbe kerülő részecskék visszaverik a napfényt, és amikor ez ilyen mértékben történik az a hőmérsékletre is hatással van. A Pinatubo vulkán 1991-es kitörése például körülbelül 0,5 Celsius fokkal csökkentette az északi félteke hőmérsékletét. Figyelembe véve, hogy eleve egy lehűlési periódusban vagyunk, a komoly vulkáni aktivitás nem jó hír. Amellett, hogy a láva és a hamu komoly gondokat okoz a helyieknek, globális hatásuk is megfigyelhető. A földekre hulló hamu tönkreteszi a termést és komoly kitöréseknél igazi éhínséghez vezethet, mint ami a Tambora vulkán 1815-ös kitörésekor történt. A járatok törlése és a terméspusztulás miatti gazdasági veszteségek több millió dollárratehetők naponta. Ez történt az izlandi Eyjafjallojkull vulkán 2010-es kitörésekor. A földmozgások sokszor figyelmeztetés nélkül érkeznek és ráébresztenek, hogy életünk egy pillanat alatt megváltozhat. További források: http://www.newscientist.com/article/dn24602#.Uo33TaU0H8t http://voiceofrussia.com/news/2013_11_19/photo-Etna-volcano-shoots-ash-into-sky-in-spectacular-nightime-show-0497/ http://www.volcanodiscovery.com/vanuatu/yasur/news/38906/Yasur-volcano-Tanna-Island-Vanuatu-activity-update-ash-emissions-weak-strombolian-explosions.html http://www.volcanodiscovery.com/fuego/news/38911/Fuego-volcano-Guatemala-increasing-lava-flows.html http://www.volcano.si.edu/volcano.cfm?vn=264040 http://www.volcanodiscovery.com/hu/sinabung-volcano.html http://tuzhanyo.blogspot.hu/ Földszerzés Agenda 21 módra Forrás: Activist Post A vagyon újraelosztásának említésére a legtöbben egy olyan rendszerre gondolnak, amelyben a gazdagoktól vesznek el, hogy a szegényeknek adjanak. Ez persze már önmagában is egy ellentmondásos elgondolás, azonban azENSZ Agenda 21(Feladatok a XIX. századra) programja ennél sokkal súlyosabb elveket képvisel. Eszerint a vagyon újraelosztása azt jelenti, hogy a szegényebb lakosságtól elveszik a forrásokat, hogy a hatalommal szövetkező gazdag magánérdekek rendelkezésére bocsássák. Az Institute of Physics (IOP) Környezetvédelmi Kutatólevelek elnevezésű folyóiratában megjelent, megdöbbentően őszinte tanulmány amellett érvel, hogy miért jogos megrövidíteni a lakosságot és elvenni tőlük a földeket egy „magasabb” multinacionális „jó” érdekében. Ez az Agenda 21 propaganda fontos eleme. A fenntarthatóság és az éhezés elleni harc „zöld álarcát” használva próbálják az együtt érző emberek figyelmét a környezetre terelni, a valós hiányokkal kapcsolatos veszélyekre is utalva persze a nagyobb hihetőség érdekében. A valóságban az Agenda 21 egy hihetetlenül összetett, sokrétű és jól álcázott program, ami a világ minden szegletébe beszivárgott már, beleértve az Egyesült Államokat is, ahol eddig sokan azt gondolták, hogy a tulajdonjogot védő törvények miatt ilyesmire soha nem kerülhet sor. Az Agenda 21 érkezése, az alábbi beszivárgási módszerek és fedőnevek valamelyikén keresztül, eddig minden esetben föld- vagy forrásvesztéssel járt és a kisajátított tételek kiegyensúlyozott újraelosztásáról még csak szó sem esett. Ezekre a kifejezésekre érdemes figyelni tehát (amelyek közül némelyik csak az Egyesült Államokban van jelen): Okos növekedés, Wildlands Project, Resilient Cities (rugalmas városok), Regional Visioning Projects (regionális előrelátó projektek), STAR Sustainable Communities (STAR fenntartható közösségek), Green jobs (zöld munkahelyek), Green Building Codes (zöld építési szabályzat), “Going Green,” alternatív energia, Local Visioning (helyi előrelátás), regionális tervezés, történelmi örökség megőrzése, fejlesztési jogok, fenntartható mezőgazdasági termelés, átfogó tervezés, növekedéskezelés, konszenzus. (Forrás: Az Agenda 21-ről közérthetően) A folyóiratban megjelent tanulmány mindenesetre féreérthetetlenül fogalmaz: A fejlődő országokban „lefoglalt földeken” termelt növények potenciálisan akár 100 millióval több ember számára biztosíthatnak élelmet globálisan, állítja egy új tanulmány. A külföldi befektetések jelentette fejlett infrastruktúra növelheti a termelékenységet a korábban megélhetési földnek számító területeken az Indonéziához vagy Pápua Új-Guineához hasonló országokban, ami azt jelenti, hogy ezek a földek legalább 300 millió embert táplálhatnak világszerte. Vessük ezt össze azzal a 190 millió emberrel, akik számára ugyanez a terület élelmet jelenthet, ha a terület a helyi lakosság kezében marad. A következő ábra szolgáltatja a „bizonyítékot”: Amellett, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják az érintett területek szuverenitását és azt javasolják, hogy ezek az országok kötelesek kiszervezni a termelést „külföldi kormányok és vállalatok számára”, azt is figyelembe kell vennünk, hogy kik állnak ezeknek a kezdeményezéseknek az élén. A sajtóközlemény arra az elképzelésre fekteti a hangsúlyt, hogy a modern technológiák, az ipari agrármódszerek és földlefoglalások jelentik a mentőötletet a föld lakosságának etetésében. Természetesen, amikor „modern technológiákról” beszélnek, igazából a biotechnológiára és elsősorban a Monsantora és társaira gondolnak. A biotechnológia ipar szerint a modern mezőgazdasági termelést elsősorban a génmódosítás kell, jellemezze, a kiszámítható és egyre növekvő hozam érdekében. Így szinte biztosra vehető, hogy az ellopott megszerzett földeket is erre használják majd. Ez az egyik legnagyobb tévhit a génmódosított növényekkel kapcsolatban, mivel a valóságban nem jelentenek több élelmet, viszont annál több hasznot a nagy biotechnológiai cégek számára, hiszen a GMO termeléshez több rovar- és gyomirtó, valamint drága, szabadalmazott magok szükségesek, amelyek megjelenése szinte garantált a kisajátításra kerülő földeken. A propaganda hadjáratok részeként rendszeres időközönként mutatnak nekünk harmadik világbeli éhezőket a médiában, akiket ezek az érdek konglomerátumok hivatottak megmenteni. A valóság (és számos tanulmány) azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. A nyilatkozatokat olvasva rengeteg statisztikát és meggyőző sorokat látunk azokról az emberekről, akiket „etetni lehetne” a módszerrel, de a következtetések mindennél többet elárulnak: Az eredményekből kiderül, hogy a földkisajátításra kiszemelt országok elsősorban Indonéziát, Malájziát, Pápua Új-Gunieát és Szudánt jelentik. Ezek az országok jelentik a világon megszerzett termőföldeken termelhető kalória 82 százalékát. Korábbi tanulmányokból kiderül, hogy a nagy nemzetközi befektetők összesen 32,9 millió hektár földet szereztek meg eddig különböző célokra, ebből 22 millió hektárt a mezőgazdaság számára. A tanulmány szerzői szerint munkájuk „átfogó értékelést ad arról, hogy milyen mennyiségű ételt lehetne termelni a külföldi befektetők által megszerzett földeken olyan országokban, mint Szudán vagy Indonézia.” „A politikai döntéshozóknak tudniuk kell, hogy amennyiben ezt az ételt a helyi lakosság élelmezésére használnák, az önmagában elegendő lenne az alultápláltság megszüntetésére, a hozamrés megszüntetését célzó befektetések nélkül is. Az ilyen befektetések jelentős javulást jelentenének a terméshozamban, főleg az afrikai országokban. Jelenleg még számos nyitott kérdés van, amelyek megválaszolása segítene a vitában, hogy mi történjen a megszerzett földekkel vagy a megtermelt étellel. Tudni kellene, hogy külföldre szállítják-e, hogy a földeket korábban is mezőgazdasági célokra használták-e és amennyiben igen, milyen terményre és milyen hozammal. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása segítene mennyiségileg kifejezni a helyi közösségek rendelkezésére álló élelmiszer csökkenését, és a nagymennyiségű földszerzés miatti negatív hatásokra kidolgozható kezelési stratégiákat.” Ez nem egyéb, mint annak nyílt elismerése, hogy külföldi kormányok és nemzetközi befektetők újabb és újabb módokat keresnek, hogy minél nagyobb haszonnal tudják megszerezni szuverén államok termőföldjeit, a „zöld álarccal” leplezve igazi indítékaikat. Megértve az ilyen kezdeményezések igazi mivoltát, egészen más fényben látjuk majd azt a sok milliárd dollárt, amit például az Egyesült Államok ad Afrika infrastruktúrájának fejlesztésére. Afrika és a fejlődő világ tulajdonképpen egy sokrétű forrás számukra. A különböző nemzetek és multinacionális cégek között aláírásra kerülő megállapodásokat a legjobb esetben is kisstílű kormánytisztviselők önző érdekei, vagy ami ennél is rosszabb, az ENSZ irányelvei kényszerítik ki. Az Agenda 21-ről közérthetően: Na – na már ti is trafik mutyiztok Lázárnak a láz álma FIDESZ világkormány , a zsidók úsznak a boldogságban a nép meg az adósságban . Lángoló benzines palackokat látok , melyektől égnek a harácsolt vagyonok . Agenda 21: A vagyon észrevétlen újraelosztása Egy disztópikus társadalom két leghíresebb példáját George Orwell 1984 és Aldous Huxley Szép új világ című könyvében olvashatjuk. Vajon melyik író járt közelebb az igazsághoz? Orwell szerint a világot egy mindent elnyomó, mindenkit megfigyelő rendőrállam irányítja majd, ami semmilyen kegyetlenségtől nem riad vissza a hatalom megőrzése érdekében. Huxley olyan világot látott, ahol az embereket a szórakozás, a látványosságok és a technika vívmányai tartják rabságban és bűvöletben. Ma úgy tűnik, mindkét szerzőnek igaza volt. Huxley igába hajtásunk első fázisát jelenítette meg, míg Orwell megmutatta a másodikat. Orwell óva intett minket egy olyan világtól, ahol a könyveket betiltják. Huxley egy olyan világ ellen szólt, ahol már senki nem akar olvasni. Orwell óva intett minket a vég nélküli háborúktól és állandó félelemtől. Huxley az  észnélküli örömök ellen szólt. Orwell óva intett minket egy olyan államtól, ahol minden párbeszédet és gondolatot megfigyelnek és az ellenállás minden formáját kegyetlenül megbüntetik. Huxley egy olyan állam ellen szólt, ahol az embereket annyira lekötik a hétköznapi események és pletykák, hogy már nem érdekli őket az igazság. Orwell azt látta, hogy az embereket megfélemlítéssel engedelmessé tehetik. Huxley szerint az embereket engedelmességre lehet csábítani. Huxley megértette milyen folyamaton keresztül fogadjuk el saját elnyomásunkat. Orwell megértette magát az elnyomást. Forrás: Activist Post Ez egy fontos történet. A fővonalas hírek alternatív reakcióiból táplálkozva valószínűleg nem hallottál még róla, mert a nagy médiumok ritkán hozzák szóba. Az ENSZ Agenda 21 (Feladatok a XXI. századra) programjának mottója a „világ egyesítése” (magában foglalva a fővonalas és alternatív köröket) és a jelenlegi rendszer felszámolása, hogy ezáltal egy új, igazságos hangzatú, zöld és gondoskodó világrendet vezethessen be. Az Occupy mozgalmat is számos alkalommal próbálták ezen, sajnos se nem zöld, se nem gondoskodó célok előbbre vitelére használni. Az igazi szándék ugyanis a természet és az ember legteljesebb mértékű kihasználása. Ezért fontos leleplezni ezt az agendát. Nehogy legközelebb, ha netán tüntetni támad kedved, az ENSZ egyik „boldogság angyala” molesztáljon, mert azt akarja, hogy még boldogabb legyél… A történet címszavakban a következő: 1. Új közgazdaság (különösen a Soros György féle) – természeti tőke plusz összetettség; 2. Az ENSZ boldogság szektája, amihez hozzátartozik, hogy a fenntarthatóság segítségével felelősek vagyunk mindenki boldogáért; 3. Azonosítás szolgáltatók… bizalom programvezetők; 4. Mobil pénzügyek; 5. Mobil minden, TELEegészség, elektronikus nyilvántartások; 6. Számszerűsített „én” – biopecsét – transzhumanizmus – a társadalmi és emberi tőke metrikája; 7. Globálistól a helyi valutáig – minden nyomon követhető; 8. Komplex Adaptív Rendszerek (CAS), mint a Purdue Egyetem Társadalmi Szimulációi – Elemzés és kontroll; 9. Narratív tudomány – a párbeszéd irányítása, lásd Hollywood vagy az „egészség és társadalom” mémek; 10. Kommunitarizmus – Agenda 21 – Ideológia, globális korszellem. A jelenlegi rendszert egy új gazdasági modellre cserélik, azt is mondhatjuk, hogy egy új, karbonadósságon és társadalmi hitelen alapuló életstílusra. Az új rendszert az ENSZ, az EU, a Világbank, a Világgazdasági Fórum, Római Klub, stb. rendszereibe tökéletesen integrált új közgazdászok vezetik be. A természeti tőke minden aspektusát beárazzák és a jutalomrendszer részévé teszik, jóváírást vagy levonást könyvelve el, attól függően, hogy hozzátesz vagy elvesz a globális ökoszisztémához. Ezeket a méréseket a mi hozzájárulásunkkal vagy anélkül is elvégezhetik a mindenütt jelenlévő érzékelők segítségével, amik lehetnek mikro-elektromechanikusrendszerek, okostelefonok, önkövető kütyük, mint a testen viselhető és beültethető biopecsétek más néven elektromos tetoválások, amelyek sokak szerint a jövő tele-egészségrendszerének betegkövetési módszerévé válhat. Az új egészségrendszerben a diagnózist is mesterséges intelligenciák segítségével állíthatják fel, a betegségek előrejelzése és megakadályozása és persze a megfigyelés érdekében. A hitelrendszer is szép fokozatosan alakul át a virtuális, egymással váltható valuták rendszerévé, ahol minden valuta egy Agenda 21 értéket képvisel: a földi erőforrások emberi hozzájárulásának gazdasági értékét képviselve. A rendszer természetesen egyetemes lesz. Különböző történetek és mémek segítségével terelgetik az emberiséget a konformizmus felé, a folyamat pedig már az iskolában kezdődik. A mögöttes ideológia a kommunitarizmus vagy a „harmadik út”, amit az Agenda 21 hivatott bevezetni. A fő üzenet, hogy most már mindenki „jogokkal és kötelezettségekkel” rendelkezik a föld és egymás iránt, mert csak így győzedelmeskedhet a (nem létező) közjó. A Fortune 500 cégek által irányított Millenniumi Fejlesztési Célokat (MDG) felváltják a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG). A terv a hatékonyság maximalizálása, leginkább a fejlődő világ átalakításával, rájuk is kiterjesztve a kapitalizmust, elsősorban biomassza és GMO élelmiszerek előállítása érdekében. Ez a vagyon észrevétlen újrafelosztása, amit részben a büntetőadókból, nagyrészt pedig a „megfelelő” viselkedés (társadalmi jótettek, alacsony karbon lábnyom, „boldogság és egészség”) jutalmazásával finanszíroznak. A folyamat már elkezdődött: a „helyes” viselkedést jutalmazzák és mindent mérnek. Amint elegendő mennyiségű kredit kerül forgalomba, lehetségessé válik, hogy valutaként funkcionáljon. A közösségi valuták is jól illenek a képbe, a Bitcon viszont nem. Így vagy úgy, de mi álljuk majd a fejlődő országok fejlődésének számláját, nem a globális kormányzók. Itt visszafejlődés van (Római Klub ideológia), hogy ők fejlődhessenek. Az „új közgazdászok” a jólétünket is mérik, majd a kapott értéket beszámítják az egyes országok mérlegébe vagy teljes nemzeti össztermékébe, hogy „pontosabban” mérhessék a fejlődést. A jólétet vagy „boldogság indexet” rendszeresen felmérik, kilenc alapvető értéket véve figyelembe: 1) a jó kormányzás, 2) pszichológiai jólét, 3) időkihasználás, 4) a közösség vitalitása, 5) egészség, 6) oktatás, 7) kultúra, 8) életkörülmények, 9) ökológiai diverzifikáció és rugalmasság. Az ENSZ 2012 nyarán nyilvánította március 20-át a Boldogság Napjának. Egyre több kezdeményezés indul a „globális boldogság” javítása érdekében, a politika szükségességének felszámolásával illetve „mélyebb” filozófiai értelmezés segítségével. Azt mondják, hogy a boldogságra való hajlam 50%-ban genetikai adottság, így most már rajtunk múlik, hogy őrült módon boldogok leszünk-e. Folyik a pelyva és a búza globális szétválasztása. „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János 14:27 Egy Ős  A következő cikk szövegét minden parlamenti képviselő megkapta ...Nagyon komolyan kérünk mindenkit, hogy ezeket a gondolatokat ossza meg minél több ismerősével! A múltban (még a XX. században is) a népeket nemzeteket hatalmas erővel rendelkező szimbólumokkal osztották meg. Ezeknek egy része a mai Magyarországon is a tiltott jelképek között szerepel. Egy-egy jelképet a magasabb szintű összefüggéseket bemutató rendszerből kiragadva napokon keresztül lehet elemezni. Az összetett jelképrendszerek összefüggéseit több dimenziós modellezés segítségével mutatjuk be! Látni fogjátok, hogy ezeket a jelképeket összerakva egy olyan tudás tárul elénk mely a mai hivatalos tudománynál és oktatási rendszereknél hatékonyabban mutatja be: - az anyag alapszerkezetét - a különböző halmazállapotok átmeneteit és kapcsolatát - számrendszer függetlenül az alakzatokon és formákon keresztül tanulhatjuk egyszerre a kémiát, fizikát és a geometriát - magasabb szintű tudásba avat be mely a modern tudománynak megfelelően több dimenzióval számol - olyan szakrális tudást tár elénk ami kapukat nyit szellemi és fizikai értelemben is a sokak számára ismeretlen világok felé... A szabadkőműves, illuminátus és egyéb titkos társaságok olyan jelképrendszereket használnak amik az ősi múltból erednek. Nem csak a mindent látó szem, a körző-vonalzó és a különböző démon ábrázolások tartoznak ide. Az építészetben is megfigyelhető pentagrammákon és obeliszkeken kívül minden ősi, szent jelképrendszer alkalmazásban van. Ma mindenki felületesen csak annyit mond ezekre, hogy szabadkőműves jelkép. Ezzel szemben, ha mélyebben belemegyünk a témába láthatjuk: Ezek a szimbólum-rendszerek az emberi kultúra fejlődését tartalmazzák a barlangrajzoktól kezdve! Az összes földrészen fellelhető, az emberi intelligencia fejlődését bemutató szimbólum-rendszerekről van szó! http://vilagbiztonsag.hu/fejleszt/ Ennek az összefoglaló cikknek a szövegét minden parlamenti képviselő megkapta. Nincs róla tudomásom, hogy a képviselők közül pontosan hányan olvasták el ezt a levelet. Azonban mind szakrális, mind világi értelemben a lényeg az, hogy tájékoztatva lettek. Innentől kezdve halmozottan is alkalmazható a "törvény nem ismerése nem ment fel az ítélet alól" - szabálya. A levél kiküldésétől számított hetedik napon változtatták meg először a tiltott jelképekkel kapcsolatos törvényt... Kapcsolódó:    Ellenőrizhetetlen banki követelések    Megvan a dátum: ezeket a devizahiteleseket mentik meg    Brutális bejelentést tett az Erste    5,6 millió dollár a külföldön élő holokauszt-túlélők kárpótlására    Orbán: Megvédjük a földtörvényt Brüsszelben    Hazaárulás élőben a Parlamentben    Orbán: Van szufla a magyar gazdaságban    Orbán: a minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkaerő       *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Szaúd-Arábia 30000 fős katonai sereget irányított északi határához  Kezdődik az következő felvonás. A Kurdok kikiáltják a függetlenségüket és elkezdik kitolni az ISIL-t északról a legfontosabb iraki olajmezőkről. Ebben az esetben a terroristák egyre jobb kiszorulnak és déli irányba kényszerülnek, aminek valószínű, hogy az lesz a következménye, hogy tényleg elfoglalják Bagdadot. A határon állomásozó szaúdi hadsereg viszont meg fogja akadályozni a tömeges menekülthullámot délen, tehát nem fogják beengedni Szaúd-Arábiába az iraki menekülteket, hanem hagyják, hogy lemészárolja őket az ISIL. Szíria és Irán felé is ki fog "nyomódni" a menekülthullám és a terror kelet és nyugat irányba is terjedni fog. Nagy baj van készülődőben. Ha esetleg az ISIL és a Kurdok meg tudnak egyezni a területekről "békésen", akkor is valószínű, hogy az ára Bagdad lesz. Nagy baj van készülődőben. Hatalmas feladat vár az iraki, szíriai és iráni katonaságra. ( Kiegészítés. Valószínű, hogy a harcok nem fognak megállni Szaúd északi határánál, hanem Szaúd-Arábia is le fog "csippenteni" egy kicsit Irakból. Valamint az is valószínű, hogy a Kurdok nem fognak megállni sem Szíria sem Irán határánál, hanem a két országon belül fognak egy Kurd "függetlenségi forradalmat" kirobbantani, tehát Iránon belül, főleg így, hogy Izrael is mögöttük áll és már kész is a "régen várt" felállás: IRÁN TŰZ ALATT.) Szíriai Hírek: Saudi Arabia deploys 30,000 troops at border after alleged Iraqi withdrawal  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** A NATO hajóraja bevonult a Fekete-tengerre  2014 július 4, 12:02 Oroszország Hangja A Fekete-tengerre bevonult a NATO második állandó aknakutató hajórajának 4 hajója - közölte katonai-diplomáciai hírforrás.  Az SNMCMG-2 zászlóshajó, az Aviere rakétahordozó fregatt, a Rimini aknakutató hajó, a Machitis görög korvett és az Akcay aknakutató hajó tegnap áthaladt a fekete-tengeri szorosokon és behatolt a Fekete-tenger térségébe - mondta a hírforrás. A diplomáciai hírforrás közölte, hogy a NATO-hajók a bulgáriai Burgaszba tartanak, ahol a bolgár haditengerészettel közös - Breeze fedőnevű - gyakorlatban vesznek részt.  Egy ukrán tv csatorna egy olyan felvételt mutatott be, amelyen állítólag orosz tankok gyakorlatoznak Donyeck régióban. Ezzel szemben az igazság: a tankok oldalán a híres on-line játék, a "World of Tanks" felirata és logója látható, tehát hamisított felvételekről van szó! Kapcsolódó:    Rogozin: a NATO fegyverzetet ad át Ukrajnának a kelet-európai országokból  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Titkos terv: százezres szíriai felkelősereget akartak felállítani a britek  2014-07-04 06:19:00 MTI A BBC értesülései szerint a brit kormány néhány éve terveket dolgozott ki egy százezer fős szíriai felkelősereg kiképzésére és felszerelésére, ám a kockázatok miatt végül elállt e tervtől.  A BBC televízió Newsnight című politikai hírmagazinjának csütörtök éjjeli adásában elhangzott, hogy a titkos tervet két éve terjesztette elő a brit fegyveres erők akkori vezérkari főnöke, Sir David Richards tábornok.      Az előterjesztést fontolóra vette David Cameron brit miniszterelnök, a brit kormány mellett működő nemzetbiztonsági tanács, sőt amerikai kormányilletékesek is, de végül az a döntés született, hogy túl kockázatos lenne egy ilyen kezdeményezés.      A BBC által idézett bennfentes kormányforrások beszámolója szerint Richards tábornok annak idején figyelmeztette a brit kormányt, hogy csak két módon lehet gyorsan véget vetni a szíriai polgárháborúnak: vagy legyőzik Bassár el-Aszad elnököt, vagy hagyják győzni. Mivel a kormány egyöntetűen elvetette a közvetlen brit katonai beavatkozást Szíriában, az akkori vezérkari főnök javasolta egy szíriai lázadó hadsereg kiképzését az ellenzék mérsékelt erőinek fegyvereseiből, törökországi és jordániai katonai támaszpontokon.      A Cameron elé terjesztett terv azzal számolt, hogy a kiképzés és a felszerelés egy évet venne igénybe, de ezalatt megalakulhatna egy emigráns szír ellenkormány, amely azután bevethetné saját hadseregét Aszad ellen.      Az így kiképzett és felszerelt felkelősereg megindult volna Damaszkusz ellen, és előrenyomulását a nyugati hatalmak, illetve az Öböl menti szövetséges arab országok légierői támogatták volna - hangzott el a BBC-műsorban.      Az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció szóvivője, Monzer Akbi a BBC-nek kijelentette: a nemzetközi közösség több tízezer emberélet megmentésének és egy hatalmas humanitárius katasztrófa megelőzésének "óriási lehetőségét szalasztotta el" azzal, hogy végül nem avatkozott be Szíriában.      Hasonló véleményének adott hangot Michael Clarke professzor, az egyik legtekintélyesebb brit stratégiai kutatóintézet, a Royal United Services Institute (RUSI) vezetője. Clarke szerint a Nyugat elszalasztotta a lehetőséget egy Aszad-ellenes fegyveres erő kiképzésére, márpedig egy ilyen alakulatnak tényleges befolyása lehetett volna Szíriában Aszad eltávolítása után.      A RUSI vezetője szerint ez a lehetőség két-három évvel ezelőtt volt meg, most már viszont túl késő ahhoz, hogy a Nyugat aktív szerepet vállaljon a szíriai eseményekben. Szíriai Hírek: Amit velünk akarnak elhitetni: "Az előterjesztést fontolóra vette David Cameron brit miniszterelnök, a brit kormány mellett működő nemzetbiztonsági tanács, sőt amerikai kormányilletékesek is, de végül az a döntés született, hogy túl kockázatos lenne egy ilyen kezdeményezés." Amit mi gondolunk: "ők még ennél is több terroristát képeztek ki, és küldtek ki Szíriába hiába, Szíria erős, a vezetősége bőlcs és hazafi, vannak erős szövetségesei az országnak kik nem engedhetik meg Szíria bukását, és Szíriának van egy legendás hadserege mely az összes számításukat megváltoztatta, oly annyira hogy egészen új módszereket próbálnak alkalmazni a Szíria elleni háborúban.." Oroszország háborút akar    Nézzék, hogy milyen közel teszik országukat a katonai bázisainkhoz!   Az USA hozta létre az ISIS-t egy jordániai bázison... AlQaida már kiment a divatból... jött az ISIS ideje... *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Bukóban a "B"-terv?!  2014/07/04 Bal-Rad Donbasszban tegnap kora este óta "hirtelen viszonylagos csend lett." Jelen állás szerint bukni látszik Valcman "B"-terve! Legalábbis annak katonai része. Nézzük az esti-éjszakai történéseket. Nyikolajevka a földdel egyenlő. A romokat este még tisztes távolból lövöldözte a latortüzérség. Az éjszaka azonban egy teljes tábori üteget megsemmisitettek a donbasszi ellenállók. Éjjel egy órakor ennek a bérgyilkosbandának legalább harminc egyede tért meg teremtőjéhez-milicia segédlettel. A széjjelfutottakra szintén szomorú sors vár majd, ha napközben nem a sajátjaikra bukkannak. Márpedig jó eséllyel találkoznak felbőszült civilekkel és milicistákkal a sűrűn előforduló erdős részeken. Kramatorszk ostroma szintén lecsendesült, és az ostromgyűrű megritkult. Ehhez természetesen volt "némi köze" a DNR miliciáinak. A közeli Lomjaty és Nyikolajivka felszabaditása nagy mértékben "tehermentesiti" a várost, amelynek repülőterén még mindig vagy 150 lator van szigorú gyűrűben. Viszont az éjszaka tüzérségi ostrom nélkül telt el, csak távoli gépfegyverropogás hallatszott. Szeverszk szintén csendes éjszakát tudhat maga mögött. A latorhorda nem tudta megtörni a város védelmét, pedig rengeteget áldoztak rá. Legalább kéttucatnyi nehéztechnika pusztult el, és senki nem tudja megmondani mennyi lator. Szeverszkben tegnap három milicista esett el, és meghalt öt fegyvertelen civil. Sznyezsnojénál már késő délután menekülésre vette a dolgot a latorhorda. Erre komoly okuk volt, hiszen szinte a semmiből kapták oldalba a tenkjaikból és BTR-jeikből lövöldöző zsoldosbandát a Felszabaditó Hadsereg csapatai. Az első csapásban felrobbant négy tankjuk, és két BTR. Azokban meg bérgyilkosok tartózkodtak. Jelentések szerint a tűzben-füstben ide-oda rohangászó latrok nem jelentettek komolyabb veszélyt a milicistákra. A végelszámolásnál nyolc banditát olvastak össze a mezőn. Hogy a tankokban és a BTR-ekben mennyi veszett oda?-azt nem nézték meg. Viszont itt elesett két milicista, kettő pedig súlyosan megsebesült. Az egész sznyezsnojei akciót tizenöt milicista hajtotta végre. Luhanszknál, és Rubezsnojénál megszűntek a harcok. Az éjszaka nyugodtan telt. A határátkelők megszerzésének kisérleteivel kudarcot vallottak a latorhordák. Rengeteg bérgyilkos odaveszett, és hatalmasak a technikai veszteségeik. Donyeckben tegnap a körbezárt repülőtérre késő délután egy meg nem nevezett tipusú harci gép kisérelt meg leszállást. Füstölt nagyon. Ám a DNR nem számolt be légvédelmének tevékenységéről, igy nem tudni, hogy a gépet találat érte, vagy műszaki hiba? Valószinűsithető az utóbbi, hiszen légi latortevékenységről Donbasszból tegnap nem érkezett jelentés. A valcmani "B"-terv látványos eredményei tegnap végre bejárták a világ maintream-médiáit. A közvéleményt sokkoló felvételek és képek talán végre felnyitják a világ-de különösen Ukrajna népének a szemét arra a kegyetlen emberirtásra, amit az USA és a latorszövetségesei által felbujtogatott és apanázsolt kijevi hiénahatalom művel Donbasszban.  Valószinűsithető, hogy a televiziókban sugárzott sokkoló felvételek is közrejátszottak abban, hogy Merkel kancellárasszony és Hollande francia elnök már-már könyörgőre fogta Putyin elnök felé a dolgot: segitsen már tető alá hozni egy béketervet, és vesse latba befolyását a donbasszi ellenállóknál egy fegyvernyugvás érdekében. Az amerikai külügy ezidáig hallgat. A Donbasszal kapcsolatos többszöri-egyenesen kacagtató hülyeségeket mondó Jane Psaki szóvivő (több esetben az Oroszországba menekülő civileket a FEHÉROROSZORSZÁGI TENGERPARTRA IGYEKVŐ UKRÁN TURISTÁKKÉNT aposztrofálta) most nem látta szükségét a megszólalásnak a szörnyű képek láttán. Valcman udvartartása "pilótahibával" magyarázza az eseményeket. Arról nem szóltak, hogy a már lassan két hónapja zajló donbasszi háborúban az ukrán légierő mindössze NÉGY ALKALOMMAL került bevetésre. (Igaz, ezen a négy harci bevetésen hat harci gépet elvesztettek!) A két hónapja városokat és falvakat rommá lövő latortüzérség munkájának "eredménye" pedig irányzói hiba? A világ lassan kezd rádöbbenni a Majdan "lényegére"- és a "B"-terv "eredményeire". Amelyek szorosan összefüggenek! A nyugati világ is kezdi felismerni, hogy félmillió ember Donbasszból talán mégsem nyaralni ment a belorusz tengerpartra! Kapcsolódó:    Néhány adalék az ukrán offenzívához    Csőd szélén az ukrán gazdaság  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Nyugati és orosz hadgyakorlat egyidőben a Fekete-tengeren  2014.07.05 10:41 Hídfő.net Mintegy 20 hajó, 20 vadászgép és helikopter, valamint a tengerészgyalogság és a parti őrség bevonásával tart hadgyakorlatot Oroszország fekete-tengeri flottája, amit a területen kezdődő NATO hadgyakorlattal egy időben fognak megtartani. A NATO fekete-tengeri hadgyakorlatát az orosz haditengerészet emellett kiképzési feladatokra is felhasználja, a képzések célja az ellenséges haditengerészet egységeinek megsemmisítése, tengeri és parti légvédelem megszervezése. A fekete-tengerei flotta tengeralattjáró elhárítási műveleteket is folytat majd a NATO flotta jelenlétének ideje alatt. Ugyanakkor a Védelmi Minisztérium szerint, miközben a parti egységek és a tengerészgyalogság összehangolt gyakorlatokat hajtanak végre, a flotta vadászgépei felderítési műveletet folytatnak és célozzák az ellenséges hajókat.    Készülődés ellenséges flotta megsemmisítésére (korábbi felvétel, Admiral Kuznyecov) A fentiekből látható, nem hadgyakorlatokról van szó, - a NATO az orosz határ közelében csapásmérő erőt von össze, az orosz honvédelem pedig éles helyzetként készül az ellenség megsemmisítésére. Emlékezzünk, a NATO haditengerészetének fekete-tengeri jelenléte mivel végződött a USS Donald Cook esetében: a USS Donald Cook április 10-től tartózkodott a Fekete-tengeren, ahol az orosz légierő egy Szu-24-es vadászgépe hajtott végre figyelmeztető rárepüléseket. Másfél órán keresztül tucatnyi alkalommal közelítette meg az amerikai hajót, aminek az orosz gép zavaró-berendezése miatt semmilyen elektronikája nem működött. Az esetet követően a Donald Cook visszatért egy romániai kikötőbe, ahol új legénységet kapott, mert az előző gárda egy az egyben beadta a lemondását. A hajó a legmodernebbnek számító Aegis rendszerrel volt felszerelve, ennek ellenére az orosz légierő egyetlen, korszerűtlen vadászgépe elég volt ahhoz, hogy a NATO flotta egyik legmodernebb egysége ócskavasként sodródj on a vízen. Ezúttal sem lesz másként: a Védelmi Minisztérium elmondása szerint a NATO hajók állandó célpontban lesznek. Vagyis az orosz vadászgépek fel vannak készülve arra, hogy az ellenség elektronikáját kiüssék, ha a NATO "hadgyakorlat" éles helyzetbe fordulna. Az Itar Tass hírügynökség is említette, hogy a jelen lévő egységek a valós harci helyzethez legközelebb álló körülmények közt cselekszenek, a tisztek gyorsan változó környezetben a döntéshozatali képességet javító gyakorlatokat végeznek. Július 4-én, közvetlen a NATO "Sea Breeze" hadgyakorlatának kezdete után orosz részről cirkálórakétákat indítottak éleslövészetben, valamint Szu-24 vadászgépek hajtottak végre szimulált támadásokat tengeri célpontok ellen. Több orosz sajtóorgánum is katonai szakértőkre hivatkozva állítja, hogy a NATO két éven belül nyílt offenzívát indíthat Oroszország ellen. Kapcsolódó:    Újabb öbölháború veszi kezdetét?    Az USA megpróbálja lebeszélni a kurdokat az államalapításról    Kalifátus, vagy amit akartok  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Megjelent a Fekete sereg vezére  2014.07.05 Szíriai Hírek Az ISIL terrorszervezet "hivatalos" vezére Abu Bakr Al-Bagdadi jelent meg ma először egy videó felvételen melyben beszédet tartott az Iraki Mouszal városi nagy mecsetben, Al-Bagdadi Kalifának nevezte ki magát mely a legmagasabb muszlim rang melyet több száz éve nem használnak a muszlimok, a Kalifa Mohammed próféta utódját jelenti arab nyelven, mely a muszlimok legnagyobb vallási és politikai vezére is egyben.. És bár a muszlim tudósok világszerte nem értenek egyet, sőt egyértelműen támadják és nem fogadják el sem az ISIL terrorszervezetet mely egyre nagyobb területeket foglalt el Irakban meg Szíria észak keleti részeiben, Al-Bagdadi minden muszlimot felhívott a szent háborúra a terrorszervezete által elfoglalt városból a hitetlenek a keresztények meg a szervezetével nem egyet értő muszlimok ellen, a világ összes táján. Bagdadi felhívta a muszlim hívőket hogy csatlakozzanak szervezetéhez és harcoljanak a szervezete ellenségei ellen..  A terrorista vezér egész videója látható a csatolt youtube oldalon, melyet elméletileg ma 2014.07.05-én tartott: https://www.youtube.com/watch?v=itu6NhED9Yk Érdekes módon bár Irak a mai napig amerikai hadsereg és titkosszolgálat által "demokratizált" ország, senki sem tett se nem lépett Nyugaton a terrorszervezet ellen... mely látszólag egyre nagyobb hatalommal rendelkezik, és vahabiták milliói világszerte állnak oldalára, és vallanak hűséget a fekete sereg vezérének..  "Tudni kell: a vahabizmus az Iszlám legszélsőségesebb más vallásokat sem muszlim irányzatokat nem elfogadó ideológia, mely kevesebb mint 300 éve jött létre a mai Szaúd-Arábia területén a szaúdi uralkodók és a brit gyarmatosítók által, és a mai napig a szaúdi uralkodó család dollár milliárdokat költ világszerte e ideológia terjesztésére a mecsetekben a világ összes táján. és ugyan úgy ahogyan a vahabiták nem fogadnak el semmi más muszlim irányzatot, a vahabitákat sem képes elfogadni semmi más muszlim ágazat sem, sem szunniták sem síiták és egyértelműen az egész Iszlám és emberiség első ellenségének tekintik!"  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Brutális kiszivárogtatás Amerika nemzeti ünnepére: A hazafiakat le kell gyilkolni, az ellenállókat megsemmisítő táborokba kell zárni  Kostás Roland 2014. július 05. 10:55 Hunhír.info A Cár diplomáciai bölcsességgel köszöntötte a fekete bábut, Obamát az amerikai nemzeti ünnep, a Függetlenség Napja alkalmából, az anticion világmédia viszont tett arról, hogy a nagy szabadságkép ismét a maga meztelen valóságában azt a pusztítást és az agressziót mutassa be, amely az emberek megvezetése mögött húzódik. A demokrácia a jog, és a szabadság kormánya, a világ legismertebb humánum és szabadságjogok exportőre olyan kommunikációs-politikai agytrösztöt támogat, amely az ukrajnai lázadók mellett a nem USA-barát civilek megsemmisítését tanácsolja az ukrajnai puccskormánynak. A PressTv nyilvánosságra hozta azokat a szupertitkos terveket, amelyeket az amerikai kormány által finanszírozott RAND Corporation katonai kutató- és elemző műhely készített az ukrán bábkormány részére. A sokkoló dokumentumban RAND lépésről lépésre felvázolta az oroszbarát tüntetők megsemmisítésének állomásait Kelet-Ukrajnában. A javaslat szerint a háromlépcsős katonai kampány garantálja a győzelmet az antlantisták bábui számára. Az első lépésben a kormány felfüggeszti az alkotmányt és bevezeti a statáriumot. Ezután az összes kommunikációt le kell állítani, és a lázadó polgárokat internáló táborokban kell elhelyezni. Kijev is kommunikálta, hogy megölnek mindenkit, aki ellenáll a kormányzati intézkedéseknek. Az utolsó szakaszban a haláltáborokba kényszerített lázadó, oroszbarát civileket hazaengedik ugyan, de a felkelésben résztvevők minden vagyonát és ingatlanát államosítják. Az Egyesült Államok és Oroszország összeszólalkozik. Washington azzal vádolja Moszkvát, hogy "törvénytelen népszavazással csatolja Krímet magához" és miatta vannak zavargások Kelet-Ukrajnában. A Krím-félsziget kikiáltotta függetlenségét március 17-én és hivatalosan is Oroszország részévé vált egy elsöprő erejű népszavazást követően. A szavazók közel 97 százaléka az orosz csatlakozás mellett tette le a voksát. Március 21-én Krím hivatalosan is visszatért Oroszországhoz. Április 17-én, Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Államok és az Európai Unió megállapodott ugyan a helyzet rendezéséről, de a válság tovább gyűrűzött Kelet-Ukrajnába, ahol a kormányellenes tüntetők több városban kormányzati épületeket foglaltak el. Az ukrán hatóságok elrendelték a brutális katonai műveleteket az oroszbarát tüntetők ellen mind a keleti és a dél-ukrajnai régiókban azt állítva, hogy az orosz különleges erők támogatják a felkelőket. Moszkva visszautasította a "hamis zászlós" állításokat. A PressTv szakértői szerint a jelenlegi ukrajnai kormány olyan katonai tisztogató akciókat folytat az oroszbarát hazafiak ellen a megtámadott régiókban, amely nagyon hajaz a RAND CORPORATION által kidolgozott megszállási és likvidálási tervre. Kapcsolódó:    Ledőlhet CionJeriko: Soha nem látott belháború a "demokráciában"  Világ Panoráma - Oroszország kivár - Összeomlóban a pax americana a Közel- és Közép-­Keleten  2014. július 04., péntek 21:30 Világ-Panoráma Oroszország -- nyomasztó hadászati fölénye ellenére -- nem mozdul. Magára hagyta, sőt cserben hagyta az általa feltüzelt kelet­ukrajnai, tenger­melléki orosz felkelőket -- kiszolgáltatva őket a rosszul felfegyverzett, ám a NATO által kisegített ukrán különítményeknek. Vagyis mind az oroszországi, mind az ukrajnai orosz lakosság joggal érzi úgy, hogy átverték. Csalódtak. Közben az ukrajnai orosz menekültáradat máris társadalmi és pénzügyi gondokat jelent Oroszországban. Moszkvában a kelet­ukrajnai orosz beavatkozás híveit kezdik háttérbe szorítani. A Kreml abban bízvást bízhat, hogy télre föllázadnak az ukrajnai ukránok is a romló életszínvonal, a növekvő árak és a fűtetlen lakások miatt. Közben pedig összeomlóban a pax americana a Közel- és Közép­Keleten. Az új, nagy Iszlám állam tönkreteszi mindazt, amit az USA ­ Izrael csatlósaként ­ az elmúlt évtizedekben iszonyú háborúk árán kiépített. Vagy inkább lerombolt. De legfőképpen: a kőolaj és a földgáz árak az egekbe szökhetnek. Műsorvezető: Szaniszló Ferenc Világ-Panoráma (Vágott, 16:9)    Videó: https://www.youtube.com/watch?v=2C-py4IuXwU   Megverték a meggyilkolt palesztin fiú unokaestvérét A Total elnöke szerint semmi sem indokolja a petrodollár fenntartását Forrás: zerohedge.com Az Egyesült Államok egyre gyorsabb ütemben veszíti el barátait, akik ez idáig fenntartották mértéktelen előjogait. Miután elidegenítették a németeket a lehallgatási botrány miatt, dollárellenes kényszerpályára állították az oroszokat, a mennyiségi enyhítéssel és vámokkaldiverzifikációra kényszerítették Kínát és végül a dollár hanyatlásával kapcsolatos tárgyalásokkal „büntették” Franciaországot, úgy tűnik, hogy nem más, mint a Total (a világ 13. és Európa 2. legnagyobb olajtermelőjének) elnök-vezérigazgatója is úgy gondolja, hogy „semmi sem indokolja többé az olajkereskedelem dollárban történő bonyolítását.” Christophe de Margerie megjegyzéseiből arra következtethetünk, hogy túl vagyunk a dollárcsúcson. A Reuters a következőket írja: A Total olajóriás vezetője szombaton úgy nyilatkozott, hogy nagyobb szerepet kell szánni az eurónak a nemzetközi kereskedelemben, bár nem gondolja, hogy lehetséges lenne a dollárt nélkülözni. Christophe de Margerie a francia döntéshozók kérdéseire reagálva nyilatkozott, akik az euró szélesebb körű használatára keresnek megoldásokat a nemzetközi kereskedelemben, miután az Egyesült Államok rekord összegű büntetést rótt ki a BNP-re. … „Semmi sem indokolja, hogy az olajért dollárban fizessünk,” mondta, hozzátéve, hogy csupán azért, mert az olaj hordónkénti árát dollárban határozzák meg, nem jelenti azt, hogy fizetni is ebben a valutában szükséges. Michel Sapin, francia pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei, a hétfőn sorra kerülő havi összejövetelükön tárgyalni fognak az euró használatának növeléséről a nemzetközi kereskedelemben. „Ezzel is védhetnénk a hazai cégeket, amikor amerikai területeken kívül teljesen legálisnak számító tranzakciókat folytatnak le abban az országban, ahová tartoznak,” mondta. Tehát a status quo egyik kedvezményezettje is látja már a petrodollárra váró végzetet. Eközben Putyin valahol éppen nevet a markába. Brandon Smith korábban így írt a dollár tartalékvaluta státuszával kapcsolatos, cseppet sem véletlenszerű tárgyalásokról: A történelem korábbi fiat valutáihoz hasonlóan a dollár sem legyőzhetetlen. Bizonyos módon még gyengébb is, mint elődei. A dollár globális értéke teljes mértékben saját tartalékvaluta státuszán alapul. Amint látható, egyes országok, mint Kína például, már elkezdtek megszabadulni a zöldhasútól más országokkal folytatott kereskedelmükben. Bolondság lenne azt feltételezni, hogy a tendencia véletlenszerű, nem pedig szándékos. Egyetlen ország sem kezdeményezné ma a dollár ejtését, ha nem lenne szándékában ezt holnap is folytatni. Már csak a fedőválság hiányzik. A közel-keleten tapasztalható feszültségek egy átható válságot sejtetnek, ami nagy eséllyel egy közelgő energiaválság is lehet. Úgy tűnik, hogy ezekkel a lépésekkel Amerika barátok helyett ellenségeket szerez, amikor most mindennél nagyobb szüksége lenne rájuk. Titkosszolgálati források szerint az Obama kormány célja „a dollár halála” Amennyiben az amerikai gazdaság egy komoly válság, például közel-keleti háború vagy olajhiány miatt összeomlana, a világ azonnal elvesztené maradék hitét is a dollárban, aminek eredményeként nemcsak az amerikai fizetőeszköz, de minden dollár alapú valuta és részvény elveszítené értékét, valószínűleg globális banki és pénzpiaci összeomlást idézve elő. Egy ilyen horderejű válság nyilván társadalmi káoszt okozna. Az Egyesült Államok másik problémája, hogy egyre több ország kezd a dollár helyett más valutát használni az olajkereskedelemben és nagyon közel van az a pont, amit az amerikai pénzrendszer már nem lesz képes elviselni. Amennyiben a világ hivatalosan is egy új világvaluta használatára állna át, a dollár egyetlen nap alatt elsüllyedhet az amerikai gazdasággal együtt, hiszen az ország nem lenne képes finanszírozni 17.000 milliárd dolláros adósságát. Egy ilyen forgatókönyv esetén az USA indítaná el a dominókat és készítené elő a terepet az Antikrisztus megjelenésére, aki immár előállhat „zseniális” tervével a gazdaság és a világ megmentésére (Dániel 11:21, 24). – Joseph Candel Az alábbiakban Doug Hagmann legújabb cikkének kivonata olvasható. Forrás: homelandsecirityus.com, Doug Hagmann Ezen a héten több olyan titkosszolgálati információ birtokába jutottam, amelyek segítenek tisztán látni az összképet illetően. Nagyon sok esemény folyik a világban, amelyekre nincs elfogadható hivatalos magyarázat. Az alábbi információk remélhetőleg segítenek ezek megértésében, bár a kirajzolódó kép sajnos nem szép. Sokan bizonyára nem tudják, hiszen a média kevés figyelmet szentelt a kérdésnek, hogy az Egyesült Államok sorsa már régen megpecsételődött. Kyle Bass még 2011-beninterjút készített az Obama kormány egyik magas beosztású tagjával, aki elmagyarázta a kormány tervét az amerikai gazdaság és deficit rendbetételére. Számos egyéb kérdés mellett az amerikai exportról és munkabérekről is beszéltek, de a feltett kérdés nem is annyira tűnik lényegesnek a választ hallva és nincs is nagyon értelme másra összpontosítani figyelmünket. A válasz: „Egyszerűen ki fogjuk nyírni a dollárt.” Ez a terv egyetlen tőmondatban. Saját forrásom szerint az események már nem visszafordíthatók. A legjobb esetben is csak arrébb ugrani tudunk a lavina elől. A dollár elvesztését nem Barack Obama kezdte, de hozzájárult a folyamat felgyorsításához. A végcél A végső cél egy nemzetközi valuta és a globális kormányzás együttes bevezetése. Az a baj, hogy a legtöbb ember nem gondolkozik elég nagy léptékben és nem fogja fel a hazugság mértékét. Nem látják az összképet, mert figyelmüket szándékosan más kérdésekre terelik. A (hatalom) azt akarja, hogy a polip karjainak mozgását külön eseményeknek higgyük, és ne lássuk az összefüggést például a fegyverek elkobzása, a Belbiztonsági Minisztérium fegyverkezési kampánya vagy a gazdasági problémák között. Mások eközben a kétpártrendszer színházi előadásával vannak elfoglalva, kitartóan állítva, hogy léteznek különbségek a Republikánus és Demokrata oldalak között. Nem láttunk elég bizonyítékot arra, hogy egyetlen párt létezik, két külön, de tulajdonképpen egyetlen célért dolgozó frakcióval? A nyilvánosság nem látja a paktumokat és pultalatti megállapodásokat, és még mindig reménykedik, hogy a következő választások után majd minden másképp lesz. A legtöbb politikus, némelyik nyíltan, mások a politikai színdarabban betöltött szerepükhöz hűen, kissé tiltakozva, de közös erővel próbálja a globális kormányzás rendszerébe terelni az Egyesült Államokat. A globalistáknak szórakozás, a népnek figyelemelterelés, a médiának pedig szaftos konc. Amerikát belülről győzték le. A beépített emberek a helyükön állnak, készen a behódolásra a globális kormány előtt. Mi mással magyarázhatjuk a kétpárti önpusztítást? Jelek, jelek mindenhol Akik a szándékosan manipulált statisztikák mögé látnak, érteni fogják, hogy miről beszélünk. Érteni fogják mi fűti az emberek hamis reményeit és produkálja a hamis adatokat és számokat. Bűvészmutatvány az egész, ami annyira leköti az emberek figyelmét, hogy közben észre sem veszik a körülöttük dúló globális háborút és a belső támadásokat. Az értékpiaci csúcsokat csupán más valutákból, például az euróból a dollárba történő átmeneti menekülés idézi elő, valamint az államadósság pénzesítése a Fed által. A globalisták vagy központi bankvezetők, illetve az őket irányítók terve, hogy az embereket a dollárhoz terelje, mint az utasokat a süllyedő hajóról a mentőcsónakokba. Amikor a mentőcsónakok megtelnek, azokat is elsüllyesztik és a dollár teljesen elveszíti értékét. Ezt már sokan nem fogják túlélni. A terv mögött rejlő gonosz felfoghatatlan a mi emberi agyunk számára. Oroszország, Kína, Szíria és Irán Az Egyesült Államok hadban áll Oroszországgal. Kadhafi elmozdítását követően az Obama-Clinton black-ops terv azonnal életbe lépett. Bengázi volt az Assad-ellenes terroristák felfegyverzésének logisztikai központja, amit az amerikai belügyminisztérium titkos ügynökei irányítottak, több millió tonna fegyvert szállítva Szíriába és egyéb bázisokra Törökországon keresztül. Oroszország tudott erről a tevékenységről és a Bengáziban lévő CIA központ elleni megbízásos támadással megállította és leleplezte a hadműveletet a világ előtt. A nyugati médiát kivéve mindenki tudomást szerzett már erről. Miért nem került az igazság a nyilvánosság elé? Mert az Assad elleni erőfeszítések jelenleg is folynak, azzal a különbséggel, hogy a fegyverszállítmányok most leginkább Horvátországon keresztül haladnak. Assad kormányának megdöntése közvetlen veszélyt jelentene Moszkvára nézve, katonailag és gazdaságilag egyaránt. Putyin vajon ölbe tett kézzel hagyja, hogy az amerikaiak folytassák ezeket a manővereket? Nyilván nem. Oroszország ott üti az Egyesült Államokat, ahol a legjobban fáj: az „olajalapú” dollárnál. Az Obama rezsim pedig semmit sem tesz országa védelmében, ebben az aszimmetrikus hadjáratban. Olyan mintha szándékosan hagyná, hogy így legyen. Bár a New York Times írt róla, nem sokan figyeltek Xi Jinping kínai elnök és Vlagyimir Putyin néhány napja lezajlott találkozójára, pedig a dollár halálának szempontjából fontos esemény volt. Oroszország és Kína között egy szövetség van kialakulóban a komoly aranyháttérrel rendelkező valuták által már amúgy is jelentősen meggyengített dollár, mint tartalékvaluta leváltására. Oroszország és Kína soha nem látott tempóban próbál minél több aranyat vásárolni, miközben az Egyesült Államok értéktelen papír és digitális valutát bocsát ki, amit az olajkereskedelmen kívül semmi sem támogat már. Miközben orosz és kínai részről folyik az aranyfelvásárlás, a nyilvánosság felé szándékosan kisebb összegekről számolnak be, az amerikaiaknak pedig fogalmuk sincs saját, Fort Knox-ban és a Fednél őrzött aranykészletük állapotáról. Nem furcsa, hogy ennyire nem akarják elrendelni az aranykészletek revízióját? Amilyen biztos a dollár összeomlása, annyira biztos, hogy ez az esemény káoszhoz vezet majd az amerikai utcákon. A központi bankárok és az országok élére kiválasztott vezetők a Hegeli dialektika segítségével igen hatékonyan végzik tervük kivitelezését. Ahogy aztGeorge H.W. Bush 1990. szeptember 11-én kijelentette, az általuk megoldásként eltervezett Új Világrendet a szemünk előtt hozzák létre. Megmondták nekünk, hogy mi a tervük, de mi úgy döntöttünk, hogy nem veszünk róla tudomást. Vagy talán nem értettük meg az elhangzottakat? Az Egyesült Államok eddig a tűzfal szerepét töltötte be a globalistákkal szemben, de az alapos aknamunkának köszönhetően az USA is követi a többi országot a vágóhídra. Távolabbról szemlélve a helyzetet egyértelműen kirajzolódik a terv, amire az „őrállók” évtizedek óta figyelmeztettek. Talán Ernest Hemmingway szavai fogalmazzák meg a legtalálóbban a helyzetet: „ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Oroszország tényleg ejti a dollárt Forrás: The Economic Collapse Az oroszok komolyan gondolják a dollár elleni intézkedéseket. A világ legnagyobb földgáz termelője, a Gazprom, szinte valamennyi nagy megrendelőjével megállapodott már, hogy dollár helyett euróban fizessenek a tőlük vásárolt földgázért. Soha nem tettek volna ilyen lépéseket a kormány engedélye nélkül, hiszen az orosz állam a cég többségi tulajdonosa. Az amerikai média mélyen hallgat erről, pedig a fejlemény igen komoly következményekkel járhat. Először is világviszonylatban is hatalmas cégről beszélünk, aminek forgalma az orosz GDP 8 százalékát teszi ki és a világ földgáz tartalékának 18 százalékát tudhatja magáénak. Emellett tekintélyes mennyiségű olajat is termel. Egyértelmű tehát, hogy a lépés rendkívüli jelentőséggel bír. Barack Obama nyilván úgy gondolta, hogy a média rövid idő alatt megfeledkezik majd az Oroszországra kivetett értelmetlen szankciókról. Lehetséges. Azonban Oroszország nem biztos, hogy megfeledkezik róluk. Sőt, a szankciók kiváló ürügyként szolgálnak a dollártól való leváláshoz. Ráadásul, ahogyan azt a Zerohedge megjegyezte, Oroszországnak elegendő, ha a kényszerpályán mozgó Egyesült Államok szemében elítélendőnek titulált lépéseket tesz Ukrajna ellen és az Egyesült Államok által adott válaszlépés formájában már meg is van a kifogás a dollártól való leválás következő lépésére. Öblítés, újraindítás. A Gazprom lépései alapjaiban rázhatják meg a globális pénzrendszert. Az ITAR-TASS a következőket írta: „A Gazprom Neft számos szerződést írt alá ügyfeleivel a fizetések dollár helyett euróban történő teljesítésére, mondta Alexander Dyukov, a cég vezetője egy sajtótájékoztatón. „A Gazprom Neft további szerződéseket írt alá a dollárról euróra történő átállásra. Fehéroroszországgal pedig a rubelben történő fizetésben állapodtunk meg,” mondta, hozzátéve, hogy tízből kilenc ügyfél elfogadta az euróra történő átállást. A Gazprom ráadásul nem az egyedüli nagy orosz cég, amelyik a dollárról való leválást tervezi. „Oroszország egyre több olyan szerződést köt, amelyek értelmében a kifizetések különböző ázsiai valutákban, leginkább jüanban történnek, egyrészt a dollárpiactól való függőség további csökkentése érdekében valamint a nyugat által kivetett szankciókra adott válaszként. „Az elmúlt néhány hét során jelentős érdeklődés mutatkozott a piacon nagy orosz cégek részéről a renminbire és más ázsiai valutákra való átállás iránt és sokan nyitnak számlát ázsiai helyszíneken,” mondta Pavel Teplukhin, a Deutsche Bank oroszországi igazgatója aFinancial Times-nak.” (forrás) A ZeroHedge szerint a többi valuta használatának kiterjesztése a legfontosabb terület az orosz bankok számára jelenleg: Andrei Kostin, a VTB orosz állami bank vezérigazgatója elmondta, hogy a dollártól eltérő valuták használata a bank „legfontosabb feladata”. „Figyelembe véve Kínával folytatott kétoldalú kereskedelmünket, a rubelben és jüanban folytatott ügyletek támogatása a legfontosabb feladatunk, így jelenleg ezen dolgozunk,” mondta Kostin egy Vlagyimir Putyinnal folytatott eligazításon. „Május óta tart ennek a munkának a kivitelezése.” „Semmi probléma nincs azzal, hogy csökkentjük a dollártól való függőségünket, sőt, ez egy nagyon is ésszerű lépés,” mondta egy másik nagy európai bank oroszországi igazgatója, hozzátéve, hogy Oroszország túlzott függősége a dollártól bizonytalanabbá teszi a piacokat válság idején. „Semmi sem indokolja, hogy egy Japánnal kötött kereskedelmi szerződést dollárban teljesítsünk,” mondta. Oroszországban komoly pénzügyi konverzió folyik, miközben a lakosság soha nem látott ütemben veszi ki pénzét az amerikai bankokból: Márciusban, meg sem várva a szankciók hatásának megjelenését, az orosz lakosság nekilátott, hogy kimentse pénzét az amerikai bankokból. Az orosz állampolgárok által az amerikai bankokban tartott pénz 21,6 milliárd dollárról 8,4 milliárdra esett hirtelen. Ez 61 százalékos csökkenés egyetlen hónap alatt! Minden jel szerint tanultak a ciprusi válságból: vedd ki a pénzed mielőtt lefoglalják. (forrás) “Repülök!” Aki pedig azt gondolja, hogy ezek a fejlemények meg sem kottyannak majd az amerikai gazdaságnak, jobb ha utánanéz, milyen mértékben függ az Egyesült Államok a világ többi részének pénzügyi viselkedésétől. Az a tény, hogy a világon egyelőre még szinte mindenki a dollárt használja fizetőeszközként a kereskedelemben, mesterségesen magas árfolyamon tartja a zöldhasút és olcsón a hiteleket. Oroszország leválása a dollárról nagy érvágás lesz, azonban, ha világ többi része is követi példáját, az már igazi pénzügyi lavinát indíthat el. Egy fordulóponthoz érkeztünk. Az intézkedések hatását nem fogjuk egyik pillanatról a másikra megérezni, de mindenképpen a készülő „tökéletes vihar” egyik előjelét látjuk. Évek óta a hamis stabilitás átmeneti buborékában élünk, a hosszú távú kilátások azonban egy cseppet sem javultak. Használjuk ki a vihar előtti csendet, mert már nem tarthat sokáig. Oroszország és a BRICS kontra dollár Időkjelei: Néhány napja az euró közeli és valószínű haláláról írtunk, hogy helyébe egy új és immár valóban globális valuta léphessen, előkészítve a terepet a világkormány új gazdasági rendjéhez. Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, ahhoz a dollár összeomlására is szükség lesz, ami nem mellesleg egyúttal az Egyesült Államokat is térdre kényszerítené. Forrás: investmentwatch.com Az amerikai dollár tartalékvaluta státusza számos előnnyel jár az Egyesült Államok számára más országokkal szemben. A világ legfontosabb árucikkeivel még mindig dollárban kereskednek, akkor is, ha azokat nem az Egyesült Államokban állítják elő. A jelenlegi dolláralapú rendszernek köszönhetően az amerikai Federal Reserve bank exportálja az inflációt más országokba, miközben kormánya hatalmas adósságokat halmoz fel büntetlenül. Eddig egyedül Kína tett nyílt kihívást a dollár egyeduralma ellen. Most úgy tűnik, hogy Peking új szövetségesre talált a Kremlben. A BRICS országok pedig teljes együttértésben sürgetik a dolláralapú rendszer felszámolását. A Durban-i BRICS csúcs előtt egy héttel a moszkvai vezetés csendesen elkészített egy dokumentumot, amelyben vázolják a BRICS együttműködésre vonatkozó orosz stratégiát. A dokumentumot Vlagyimir Putyin csapatának egyik „belső körében” készítették, így nagy valószínűséggel a BRICS államokkal való együttműködés hivatalos álláspontját tartalmazza. Az a tény, hogy a moszkvai vezetés hagyta a dokumentum nyílt közzétételét, igen erős, mondhatni dühös jelzésnek tekinthető az Egyesült Államok irányába. A célok egyértelműek. A „Stratégiai célok” című fejezet első pontja a világ pénzügyi rendszerének reformját taglalja, annak érdekében, hogy az „igazságosabb, stabilabb és hatékonyabb legyen”. Későbbi fejezetek pedig egyértelműen leírják, hogy a „reform” tulajdonképpen a dolláralapú rendszer felszámolásával egyenlő. „Oroszország úgy gondolja, hogy amennyiben a BRICS országok vezetősége megfelelő politikai akarattal rendelkezik az együttműködés előmozdításához, a szövetség az új globális kormányzási rendszer kulcsszereplőjévé válhat, elsősorban gazdaságilag és pénzügyileg,” áll a dokumentumban. Egy elemző szerint Németország titokban a BRICS csatlakozást fontolgatja Forrás: infowars.com Jim Willie pénzügyi elemző azt állítja, hogy Németország a NATO és az Egyesült Államok által támogatott egypólusú rendszert a BRICS nemzetek szövetségére készül cserélni és, hogy ez volt az oka Angela Merkel és más német vezetők, sok port kavart lehallgatásának is, az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (NSA) által. A Greg Hunter által készített interjúban Jim Willie, statisztikai elemző elmondta, hogy a német vezetőséget célzó NSA lehallgatás valódi oka az Egyesült Államoknak azon félelme volt, hogy a legnagyobb európai hatalom lehetséges menekülési útvonalakat keres a dollár összeomlásának esetére. „Azt gondolom, hogy keresik azokat a részleteket, amikkel segíthetnének Oroszországnak a dollár ejtésében. Próbálnak titkos lépéseket keresni, hogy Németországot eltávolítsák a dollártól és a BRICS nemzetekhez csatlakozzanak. Szerintem pontosan ezt teszik.” A hónap elején a BRICS országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika)bejelentették egy új, 100 milliárd dollár vagyonnal rendelkező dollár-ellenes, alternatív IMF felállítását, aminek központja Sanghajban lenne, de Moszkva irányítása alatt állna. Putyin azzal a céllal indította el az új rendszert, hogy az „megakadályozza azon országok zaklatását, amelyek nem értenek egyet az Egyesült Államok és szövetségeseik bizonyos külpolitikai döntéseivel.” Ez egyértelműen jelzi, hogy Oroszország és a BRICS nemzetek egy új gazdasági rendszert akarnak létrehozni, ami az IMF és a Világbank ellenfeleként állna ringbe. Az amerikai illetékesek nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, hogy Washington „lator államként” tekint Oroszországra. Christopher R. Hill, az Egyesült Államok korábbi iraki nagykövete, az ukrán válságra reagálvakijelentette, hogy Moszkva elárulta az „új világrendet”, aminek már 25 éve tagja. Egy másik lépés, ami jelzi, hogy a BRICS országok egy nyugatellenes, többpólusú rendszer felállításán dolgoznak, egy olyan alternatív világháló kiépítése, ami az Egyesült Államok kikerülésével az amerikai nemzetbiztonság által folytatott kiterjedt megfigyelést próbálja megakadályozni. Willie azt is elmondta, hogy szerinte az Egyesült Államok a Maláj légitársaság lelőtt gépe körüli zűrzavart is Moszkva ellen próbálja fordítani, hogy ezáltal még szigorúbb szankciókat csikarjon ki a nyugati országoktól, mivel ezek eddig nem sok nehézséget jelentettek Moszkva számára, viszont annál több kárt okoztak Európa kereskedelmi érdekei számára. „A legkomolyabb következmény, hogy az Egyesült Államok végeredményben azt üzeni Európának, hogy a kontinens számára két lehetőség áll fenn. Az Egyesült Államok azt akarja, hogy Európa álljon mellé az Oroszország elleni szankciókban. Álljon mellé az állandó háborúkban, konfliktusokban, elszigetelődésben, akár az európai gazdaság elpusztítása árán is, felrúgva szerződéseit és veszélybe sodorva energiaellátását. Az Egyesült Államok felszólítja Európát, hogy csatlakozzon a háborúhoz és a szankciókhoz, mert igazából azt akarja, hogy Európa segítsen fenntartani a dollár rezsimet. Európának azonban elege van a dollárból. … Az USA nyomást gyakorol Németországra. Franciaország és Nagy-Britannia miatt nem kell aggódni. Németország miatt azonban igen. Németországban 3000 olyan vállalat működik, amelyeket ezek a lépések komolyan befolyásolnak. Ezek nem fognak csatlakozni a szankciókhoz. Ilyen egyszerű a helyzet.”
















Idő van

Google térkép valósidőben?


A Skybox központja a cég saját műholdja által készített felvételen. A Skybox egy egész hadsereg olcsó, de hatékony műhold segítségével biztosít nagy felbontású, akár percenként frissülő felvételeket.
A Skybox központja a cég saját műholdja által készített felvételen. A Skybox egy egész hadsereg olcsó, de hatékony műhold segítségével biztosít nagy felbontású, percenként frissülő felvételeket. (Kép: Skybox)
Forrás: Activist Post
A legtöbb ember alig várja, hogy pihenőnapján elvonuljon a világtól egy csendes helyre, legyen az egy kert, park vagy tisztás. Lehetséges azonban, hogy hamarosan szinte lehetetlen lesz a kíváncsi szemektől távol maradni, ha a Google törekvéseit helyesen értelmezzük.
A számos technológiai és starup cég közül, amelyeket a Google idén felvásárolt, az egyik különösen aggasztó lehet a magánszférát és magánadatokat védeni kívánó emberek számára. A Google abban a reményben fizetett 500 millió dollárt a Skybox nevű műholdas felvételekre specializálódott cégért, hogy valósidejű frissítésekkel bővíthesse saját térképeit és haladjon Project Loon elnevezésű programjával, aminek célja, hogy drónok segítségével az egész földet lefedő Internethálózatot hozzon létre.
Természetesen az adatgyűjtési arzenál legújabb eszközét képviselő technológia sok vállalat számára érdekes lehet.
Nem meglepő, hogy éppen a Google áll a kezdeményezés élén, hiszen a cég az adatgyűjtésből él. Első körben arra használják majd az új lehetőséget, hogy a nagyvállalatok egymás után kémkedjenek.
A Wall Street Journal-ban nemrég megjelent interjúban, Dan Berkenstock, a Skybox társalapítója felfedte, hogy a cég éppen az egyik legnagyobb Apple alvállalkozó, a Foxconn által üzemeltett gyárak ki- és bemenő forgalmát figyeli, ugyanis a megnövekedett teherautó forgalomból meg tudják állapítani, hogy a kaliforniai cég éppen egy új iPhone kiszállítására készül-e. (forrás)
Ez a kialakulóban lévő új iparág az egész világgazdaságra komoly hatással lehet:
A szántóföldek megfigyelésével a befektetők meg tudják majd jósolni az élelmiszerárak alakulását. A salakhányók méretéből megállapíthatják egy aranybánya teljesítményét. Az egyik Skybox legenda szerint az UBS egyik elemzője 2010-ben meg tudta jósolni a Walmart negyedéves jövedelmét, egyszerűen azáltal, hogy megfigyelte a bolthálózat parkolóit és kiszámolta a vásárlók mennyiségét.
Természetesen naiv lenne azt feltételezni, hogy a módszert csupán rivális cégek használják majd, hogy egymás után kémkedjenek. A Google sem abból gazdagodott meg, hogy a Walmart jövedelmét számolgatta. A nagy pénzek abból eredtek, amikor a hétköznapi fogyasztók és szokásaik után kezdett kémkedni. A hatóságok segítségével pedig a Skybox hamarosan még hatékonyabban teheti mindezt.
Egy héttel azután, hogy a Google megvásárolta a Skybox-ot, az amerikai kereskedelmi minisztérium enyhítette a műholdfelvételekre vonatkozó felbontási korlátozást. Korábban az 50 centiméternél kisebb tárgyak megjelenítése nem volt megengedett, az elkövetkezendő 6 hónap során azonban fokozatosan a 25 centiméternél nem kisebb tárgyak is azonosíthatóvá válnak majd. A technológia fejlődése nyilván nem áll meg. Ki tudja, mennyire lesznek pontosak a képek a jövőben? Az is biztos, hogy a valósidejű megjelenítés is legalább ilyen felbontást produkál majd.
Ilyen frissítési gyakoriság mellett már lehetővé válik az „életviteli minták” elemzése. Ez azt jelenti, hogy a cselekményeket nemcsak azonosítani, de követni is lehet.
A Google bizonyára tisztában van azzal, hogy a valósidejű térképezés lakossági elérhetőségével megnyitja Pandora szelencéjét, amit senki sem lesz képes bezárni többé. Ezzel a technológiával bármelyik hétköznapi állampolgár is kémkedhet titkosszolgálati barátaink vagy bármelyik ügynökség után. Pontosan úgy, ahogy a katonaság számára kifejlesztett drónokat hamarosan a tüntetők és lázadók kezébenláthatjuk viszont.





Drónok Amerikában? Már megérkeztek…

Forrás: Zerohedge.com
Az Electronic Frontier Foundation (EFF) komoly munkát végez az állami visszaélések leleplezésében az Egyesült Államokban. Miközben a legtöbb ember mélyen alszik és fogalma sincs arról, hogy szép csendben (és helyenként nagy zajjal) egy rendőrállam épül köré, az EFF a frontvonalon harcol az információ szabad áramlásáért. Legutóbbi cikkükben bemutatták, milyen mennyiségű katonai drón kering az Egyesült Államok légterében, az Információszabadságról szóló törvény értelmében hivatalosan kért és megkapott adatok alapján. Az EFF a következőket írja:
A Szövetségi Repülési Hatóság ellen benyújtott Információszabadság kereset eredményeként kapott dokumentumok állami és helyi rendfenntartó erőktől, egyetemektől és most először, magától az Egyesült Államok hadseregének három ágától, a légierőtől, a tengerészgyalogságtól és DARPA-tól származnak.
A hivatalos adatok azt mutatják, hogy a légierő a kisebb, kézből indítható Raven, Puma és Wasp drónok mellett, a számos polgári és katonai halálesetért felelős, egészen nagy Predator és Reaper drónokig, sokféle pilótanélküli repülőt alkalmaz a hazai légtérben. A tengerészgyalogság is többféle drónt tesztel, bár dokumentumaikból olyan mennyiségű szöveget töröltek, hogy egyelőre nem sokat tudni programjaikról.
A legaggasztóbb technológiát talán a légierő által Nevadában, Kaliforniában és Utahban használt Reaper drónok képviselik. A légi járművek egy úgynevezett „Gorgon stare” technológiával vannak felszerelve, ami a Wikipédia szerint „kilenc, köralakban elrendezett kamerából áll … és amely képes egy egész városról mozgóképet rögzíteni.” A rögzített felvételeket „emberi vagy mesterséges intelligencia segítségével lehet elemezni, mint például a DARPA által fejlesztés alatt álló „Az Elme Szeme” (Mind’s Eye) projekt által. Amennyiben az információ igaz, a megfigyelőipar új generációja van felemelkedőben.
A LIDAR technológiát a föld felszínéről készített nagyfelbontású felvételek rögzítésére lehet használni, ugyanakkor ma már a legmodernebb rendőrségi sebességmérő radarokban is alkalmazzák, tehát nem lenne meglepő, ha hamarosan ezeket a drónokat a közlekedési szabálysértők lefülelésére is bevetnék.
Mint minden új technológia esetében, a drónokat is lehet jóra és rosszra egyaránt használni. Ahogy az atomenergia egyszerre képes energiával ellátni vagy elpusztítani az emberiséget, a drónok is szolgálhatják az emberiség javát. A probléma abban rejlik, hogy a kormány egyértelműen a megfigyelési céllal történő diktatórikus felhasználás felé halad.
Az amerikai hadsereg hazai földön bevetett drónjai a hivatalos adatok alapján:






Felfegyverzett rendőrségi drónok?

Forrás: RT.com




A ShadowHawk Drón
A Houston közelében fekvő Montgomery rendfenntartóinak arzenálja hamarosan egy 300.000 dolláros pilótanélküli megfigyelő repülővel bővül és amennyiben a megyei rendőrfőnök akarata minden tekintetben teljesül, a légi jármű tűzerővel is rendelkezik majd.
Az új eszközről nyilatkozva Randy McDaniel rendőrfőnök elmondta, hogy egyelőre nincs kizárva a drón felfegyverzése. Jelenleg nincs tervben egy fegyveres drón hadsereg beszerzése, a rendőrfőnök azonban úgy gondolja, egy ilyen fegyveres eszköz bizonyos helyzetekben jól jönne a rendőrségnek.
A gázspray vagy gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver felszerelésére vonatkozó direkt kérdésre McDaniel elmondta, hogy osztálya egyelőre csupán fontolgatja az elképzelést.
Ezeket a fegyvereket a rendőrség nap mint nap alkalmazza bizonyos helyzetekben, tehát hasznos lehet, ha pilóta nélküli repülőink is rendelkeznek velük,” nyilatkozta McDaniel a Daily-nek a frissen beszerzett drónra utalva.
Miközben Montgomery városát egy új, igen drága szempár figyeli majd a magasból a ShadowHawk drón formájában, messze nem ez az egyetlen kisváros, amelyik ilyen eszközzel rendelkezik. Az Egyesült Államok déli államainak számos települése rendelkezik már ilyen légi járművel és az amerikai nemzetbiztonsági hivatal számos alkalommal megerősítette, hogy már évek óta egy egész drón raj segíti a határok megfigyelésében. A Szövetségi Repülési Hivatal a drónok használati szabályzatán dolgozik, mivel az Electronic Frontier Foundation már pert is indított egyik társhivataluk, a Közlekedési Osztály ellen „követelve a pilóta nélküli repülők üzemeltetésére kiadott bizonyítványok és engedélyek részleteit.”
Ez egy olyan eszköz, aminek használatáról a rendfenntartó erők korábban nem is álmodtak,” nyilatkozta Steven Gitlin, az AeroVironment Inc. vezetője a Los Angeles Times-nak még tavaly. Cége több ezer drónnal láthatja el a Montgomery-i rendőrséghez hasonló kisebb egységeket, de sokan aggódnak, hogy a drónok alkalmazása egy újabb szög lesz az emberi jogok koporsójában.
A civil használatban lévő drónok esetében a legnagyobb félelem a megfigyelés mértékének terjedése miatt van. A legtöbb ember azt kifogásolja, hogy az állam saját lakosait állandó megfigyelés alatt tartja,” nyilatkozta Kirsten Bokenkamp az Amerikai Polgárjogi Unió Houston-i munkatársa.
McDaniel rendőrfőnök szerint az új drón mindenben megfelel a rendőrség jelenlegi igényeinek és alkalmazását nem tartja túlzásnak. „A hírcsatornák és a katonaság is rendelkezik saját helikopterekkel, magánrepülők pedig rendszeresen repkednek a fejünk felett. Ezekkel ugyanúgy meg lehet figyelni bárki tevékenységét, mint egy pilóta nélküli repülővel,” mondja. „Mi soha sem pusztán a megfigyelés kedvéért végzünk megfigyelést, hanem a bűnügyek megoldása a cél,” tette hozzá. „Minket nem érdekel mit csinál valaki a hátsó kertjében.”
Amennyiben a rendőrfőnök mégis úgy dönt, hogy a drónokat fegyverrel látja el, Montgomery és lassan egész Amerika lakosságának aggodalmai újabb tétellel bővülhetnek.





GMO szuperbanán színes bőrűeknek Bill Gates támogatásával



bananaForrás: Activist Post
Az úgynevezett „fejlődő” vagy „harmadik” világban tapasztalható éhínségek és alultápláltság egyik oka az emberiség teljes fokú kihasználása, amit a globálizáció gerjeszt. A világ Walmartjai és Tescoi azokkal az árukkal töltik fel polcaikat, amelyeket az egészségtelen, sokszor embertelen körülmények között élő, helyenként szó szerint rabszolgamunkát végző harmadik világbeli milliók termelnek. A kölcsönös függőség globális rendszere, amely felett a Wall Street-i és londoni üzleti és pénzügyi monopóliumok uralkodnak, nem véletlenül huny szemet az ilyen körülmények felett, sőt, a rendszer pontosan erre a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségre épül.
Bár számunkra egyértelmű, hogy a szegényeken és éhezőkön az egyenlőtlenséget okozó tényezők felszámolásával lehetne segíteni, az egyenlőtlenségből hasznot húzó monopóliumoknak eszük ágában sincs ezt tenni. Ehelyett genetikailag módosított moslékkal akarják etetni a harmadik világot, hogy pótolják az egészséges, kiegyensúlyozott étrendet.
Ennek egyik új képviselője az a genetikailag módosított, úgynevezett „szuperbanán, ami megemelt alfa- és béta karotin tartalma miatt elvileg emeli a szervezet A-vitamin szintjét. A tervek szerint 2020-tól Ugandában indulhatna a termelés, ahol az új variáns mezőgazdasági tesztjei már 2010 óta folynak.
Az említett GMO moslék nemcsak lehetővé teszi a nagy agrármonopóliumoknak, hogy „karitatív” tevékenységre hivatkozva kiterjesszék piacaikat, hanem utat nyit a világ élelmiszerellátásának teljes monopolizálása előtt. Azáltal, hogy rászoktatják a harmadik világot a szabadalmaztatott, központilag felügyelt és a helyi lakosság által függetlenül nem termelhető GMO moslékra, a globális egyenlőtlenség okozói még szorosabbra húzhatják az emberiség körüli gyeplőt.
Az „arany rizs”, a „szuperbanán” és hasonló GMO termékek éppen az embertelen és rasszista imperializmus által hozott ideológiát képviselik. Sarkosan fogalmazva nem egyébről van szó, mint a pénzügyi-üzleti komplexum alamizsnájáról a „színes bőrűeknek kifejlesztett szuperbanán” formájában.
Ugyanazok a propagandahálózatok, amelyek mindent megtesznek, hogy tudatlanságban tartsák a fogyasztókat az élelmiszerek összetevőivel kapcsolatban, most a genetikailag módosított „finomságokat” a „társadalmi igényekre érzékeny” biotechnológiai cégek adományának álcázva próbálják eladni. A szegények számára azonban nem a GMO moslék a megoldás. Az ilyen termékek legjobb esetben is csak az új piacok megszerzésére irányuló olcsó trükknek nevezhetők, amitől egyúttal azt remélik, hogy az „éhezést támogató” szívtelen aktivista jelzőt testálja majd az ellenzőkre. A valóságban azonban alighanem a globális, országos és személyes szabadság felszámolásáról van szó.

A megoldás

Az igazi és legkézenfekvőbb megoldás nem a GMO-k népszerűsítése, hanem az igazi egészséges élelmiszerek elérhetővé tétele lenne. Ehhez első körben a társadalmi-gazdasági igazságtalanságot fenntartó geopolitikai káoszt kellene felszámolni, leleplezve a nyugat uralkodóelvű geopolitikai kampányait Afrikában, Dél-Amerikában, Ázsiába és Kelet-Európában.
Rövidtávon a mezőgazdaság lokalizálására és a gazdák betanítására lenne szükség az igazi hosszú távú, önfenntartó megoldások megvalósításához. Organikus, különféle terményeket előállító, helyi gazdaságokra van szükség, nem pedig pusztító, adósságtermelő monokultúrákra, amiket egyre több gazdaság vesz át, csatlakozva az adósságcsapdához és erősítve a nagy agrárcégektől való függőséget.
A „szuperbanánra”, „aranyrizsre” és hasonlókra pazarolt százmilliókat az éhezés igazi felszámolására lehetne költeni. Persze a pénzt, például a banán esetében, Bill és Melinda Gates alapítványa biztosítja, tehát marad a GMO banán. Ha a problémák gyökerére koncentrálnának, a Monsanto, Syngenta, Bayer és hasonló megacégeknek nem lenne esélye kihasználni a részben általuk teremtett és fenntartott emberi nyomort.
Thaiföldön az új katonai vezetésű kormány például mindenféle új organikus gazdálkodási kezdeményezéssel próbálja leszoktatni a lakosságot a támogatásokról és a nagy agrárcégektől való függőségről. A helyi termelésre és feldolgozásra tanítják a gazdákat, hogy áruikat közvetlenül a piacon értékesíthessék a nagyvállalatoktól való függőség helyett.
Az embereknek igazán hasznára váló megoldások a monopóliumok érdekeivel ellentétesek. A decentralizálással a multinacionális cégek léte kerül veszélybe. Mivel a kormányok, akiktől sok ember a megoldást várja, gyakran az üzleti és pénzvilág érdekeit képviselik, csak nagyon ritkán vezetnek be ilyen megoldásokat.
Ez csak helyi közösségek által lehetséges. Mivel a „szuperbanán” és társaik nem igazi megoldások, biztosra vehető, hogy a problémák nemcsak nem oldódnak meg, de súlyosbodhatnak is, így nincs vesztenivalónk, függetlenül attól, hogy milyen apró vagy nagy lépéseket teszünk az ügy érdekében.
Időkjelei: Sajnos tudjuk, hogy az ilyen kezdeményezések csak átmenetileg, később pedig csak bizonyos helyeken működhetnek, mert a világ megállíthatatlanul robog a világkormány megalakulása felé. Azt is tudjuk, hogy a szegények megsegítése és a vagyon (látszólagos) újraelosztása is része lesz az antikrisztusi politikának, amivel a tömegeket próbálja majd maga mellé állítani.
Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek.” Dániel 11:24
Ettől függetlenül és addig is ki-ki tegye a dolgát, legyen az egy biogazdálkodás elindítása vagy egyetlen éhező megsegítése.





Új GMO veszély: A génmódosított búza több száz emberi gént elcsendesíthet



Időkjelei: Bár az Európai Unióban, Spanyolország kivételével, a genetikailag módosított növények termesztése nem megengedett, sajnos ezek alapanyagként mégis sok ételbe bekerülnek, úgy, hogy erről legtöbbször nem is tudunk. A növények genetikai módosításának szükségességét legtöbbször azzal próbálják indokolni a nagyközönségnek, hogy a megnövekedett népességet csak így lehet ellátni a szükséges étellel, ez azonban két szempontból is hazugság. A népességnövekedés hamis problémája sok ilyen intézkedéshez szolgál ürügyként, azonkívül a GMO növények hosszú távon a hozam romlásához és a termőföld tönkretételéhez vezetnek. Ajánlott videók: Van elég étel a földönMonsanto szerint a világ
Forrás: naturalnews.com
Valószínűleg mindenki egyetért, hogy a búza a legfontosabb gabonanövény a világon és szinte az egyetlen, aminek eddig nem létezett génmódosított változata. Sajnos ez már nem sokáig lesz így, amennyiben az ausztrál hatóságok megadják az engedélyt az egyik állami intézmény, a Commonwealth Scientific and Industrial Research Organization (CSIRO) által kifejlesztett génmódosított búza forgalomba hozatalára.
Bár kifejlesztői szerint az új búza forradalmasíthatja az élelmiszeripart, fennáll a veszély, hogy fogyasztást követően ez a GMO növény maradandóan megváltoztathatja az emberi génállományt, több száz emberi gén elcsendesítésével.
Ez a tény önmagában komoly egészségügyi veszélyforrássá teszi az új búzát, éppen ezért számos szakember óva int az emberi kísérletekkel és a kereskedelmi forgalomba hozatallal kapcsolatban. A Safe Food Foundation (Biztonságos Élelmiszer Alapítvány) szervezésében nemrég tartott sajtókonferencián két elismert szakértő is beszélt a génmódosított búza potenciális veszélyeiről, ami akár sok millió ember halálát vagy a génállomány drámai megváltozását is okozhatja.
Azt találtuk, hogy az új búzában létrejövő molekulák, amiknek célja, hogy bizonyos búzagéneket elcsendesítsenek (kikapcsoljanak), szinte azonosak bizonyos emberi génekkel,” magyarázza Jack Heinemann professzor, az Új-Zélandi Canterbury Egyetem molekuláris biológia professzora, a CSIRO teszteletlen GMO búzájáról. „Fogyasztást követően ezek a molekulák bejutnak az emberi szervezetbe és fennáll a géncsendesítés veszélye.”
Heinemann elmagyarázta, hogy eddig több mint 770 oldalnyi potenciális azonosságot fedezett fel a GMO búza két konkrét génje és az emberi génállomány között, amelyeket a GMO növény potenciálisan megváltoztathat. Ezeken felül további több tucat olyan azonosság található, amelyek „elég közeliek a géncsendesítésre a kísérleti rendszerekben,” mondja a professzor.

A GMO búza átviheti a genetikai hibákat egyik generációról a másikra

A génmódosított búza azonnali veszélyei egyértelműek és tökéletesen szemléltetik, milyen eredménnyel jár, amikor az ember genetikai szinten próbál babrálni Isten teremtésével. A későbbi generációkra leselkedő veszélyek, azonban még az azonnali veszélyeknél is komolyabbak.
Amennyiben a búzában található módosított gén felszívódik az emberi szervezetben és ugyanúgy viselkedik ott, mint a búzában, akkor képes lehet megváltoztatni a módot, ahogy a szervezet tárolja a szénhidrátokat és a glükózt, ami súlyos következményekkel járhat,” mondja Judy Carman biokémia professzor, az ausztrál Egészségügyi és Környezetvédelmi Kutatóintézet (IHER) igazgatója.
Az emberi szervezetnek szüksége van a glikogén nevű anyagra a túléléshez. Szükségünk van rá például ahhoz, hogy fel tudjunk kelni reggel az éjszakai „böjt” után vagy ahhoz a többlet energiához, ami lehetővé teszi, hogy átfussunk az úton. Amennyiben ez a módosítás ugyanolyan módon elcsendesíti ezt a gént, mint ahogyan teszi a búzában, akkor azok a gyerekek, akik ezzel a módosított enzimmel születnek, nem élnének tovább öt évnél, a felnőttek pedig egyre betegebbek és egyre fáradtabbak lennének, míg végül teljesen lebetegednének.”
2011. július 4-én Greenpeace aktivistái egy egész kísérleti búzatáblát vágtak le a CSIRO telepén Canberra közelében, amit emberi kísérletekre szántak. A CSIRO a mai napig nem végzett egyetlen használható kísérletet sem a génmódosított búza egészségügyi kockázatainak felmérésére. A céget minden jel szerint a nyereség sokkal jobban érdekli az emberi egészség megőrzésénél.





A Monsanto Roundup az egész globális élelmiszerellátás stabilitását veszélyezteti



Forrás: NaturalNews
A Monsanto magatartása súlyosabb problémával fenyegeti földünket, mint korábban gondoltuk. A közegészségügyi és mezőgazdasági stabilitás teljes figyelmen kívül hagyása a cég részéről elképzelhető, hogy az egész globális élelmiszerellátást veszélyezteti. A napokban közzétett jelentés szerint a Monsanto Roundup nevű növényvédőszere az egész bioszféra termékenységére kihat. A jelentésből megtudhatjuk, hogy a Monsanto által még a 70-es években kifejlesztett glyphosate, ami saját szabadalmi oltalom alatt álló Roundup növényvédőszerének hatóanyaga, visszafordíthatatlanul káros hatással van a föld mikro biodiverzitására, és ezáltal a föld egész lakosságának egészségét veszélyezteti.
A Current Microbiology folyóiratban megjelent kutatási eredmények kiemelik, hogy a glyphosate komoly mértékben megváltoztatta és sok esetben elpusztította azokat a mikroorganizmusokat, amiktől a termőföld egészsége, és így sok étel minősége függ. Egyes területekről például teljesen eltűnt a korábban bőségesen jelenlevő, egyes joghurtok készítéshez használt Lactobacillus cremoris baktérium. A tanulmány azt is kihangsúlyozza, hogy a vizsgált mikroorganizmusok pusztulását vagy csökkenését olyan mintákban tapasztalták, amelyekben a Roundup koncentrációja a megengedettnél alacsonyabb.
Ez azt jelenti, hogy a GMO gazdálkodásnak köszönhetően megjelent, szinte kiirthatatlan gazok miatt egyre több Roundup vagy egyéb permetszert használó gazdaságok nemcsak a termőföldet teszik tönkre, hanem egyes élelmiszerek előállításához szükséges mikroorganizmusokat is elpusztítják.
A mikroorganizmusok a fajok 50%-át teszik ki a földön. Ezek pusztulása beláthatatlan következményekkel járhat bolygónkra.
Charles E. Kelogg, az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium évkönyvében már 1939-ben a következőket írta:
Tulajdonképpen az élet a termőföldtől függ… Termőföld nélkül nincs élet és nincs termőföld élet nélkül.”
Franklin Delano Roosevelt pedig így fogalmazott:
Az a nemzet, amelyik elpusztítja a termőföldet, saját magát pusztítja el.”
A rendkívül lassan lebomló glyphosate lassan átszivárog a termőföld legfelső rétegén, majd a talajvízben gyűlik össze, ahonnan az ivóvízforrásokat is megfertőzi. Annak ellenére, hogy a glyphosate az Egyesült Államokban minden levegő és esővíz mintában kimutatható, az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) semmit nem tesz ellene, ami bizonyítja, hogy a rövidtávú haszon fontosabb számukra, mint bolygónk jövője. Sőt, a minisztérium gyorsított eljárásban biztosítja a Monsanto termékek forgalmazásához szükséges engedélyeket, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a cég múltját, amit olyan termékek szegélyeznek, mint az Agent Orange, az Aszpartam vagy a DDT.
A Monsanto Roundup negatív környezeti hatását számos tanulmány és kutatás bizonyítja, amelyek közül nem egy alátámasztja, hogy a vegyszer, DNS károsító hatása miatt meddőséget és rákot is okozhat. Hihetetlen, de a Roundup még 99,8%-os hígításban is (ami 450-szer alacsonyabb koncentráció, mint a mezőgazdaságban alkalmazott keverék esetében) súlyosan toxikus hatású és károsítja az emberi DNS-t. Az amerikai geológiai intézet adatai szerint egyedül 2007-ben 80 millió kilogramm glyphosate-ot használtak el az Egyesült Államokban.
Egészségkárosító hatása mellett a Roundup környezetkárosító hatása még több aggodalomra ad okot. Bár a szert a gyomok ellen fejlesztették ki, hatására ugyanakkor a gyomirtóknak ellenálló fajok tucatjai alakultak ki, amelyek mára több millió hektár földet fertőztek meg, tönkretéve számos gazdaságot és a termőföldet. Ezek a gyomok jelenleg 10 millió hektárt borítanak be az Egyesült Államokban és a szakértők szerint 2010-ben globálisan ez a terület mintegy 290 millió hektárt tett ki. A szupergyomok egyre nagyobb gondot okoznak Ausztráliában, Argentínában, Brazíliában, Chilében, Európában és Dél-Afrikában is.
A tanulság egyértelmű: A Roundup nemcsak az emberek egészségét károsítja, de a termőföldet is tönkreteszi és ezzel az egész bolygó mezőgazdasági stabilitását látszik aláásni.
A cikkhez használt források:





Újabb bizonyíték, hogy a GMO-k meddőséget okoznak



Forrás: Natural News
Az orosz „Védelem a környezeti veszélyekkel szemben” legújabb tanulmánya, más hasonló eredményeket produkáló kísérletek után, rámutatott, hogy a genetikailag módosított organizmusok (GMO) fogyasztása súlyosan negatív hatással van a szervezetre. Az Oroszország Hangja szerint az orosz Génbiztonsági Intézet és az Ökológiai és Evolúciós Problémákkal foglalkozó Intézet tudósai kimutatták, hogy a génmódosított táplálékkal etetett állatok viszonylag rövid idő alatt teljesen meddővé válnak.
Nem ez az első kísérlet, ami hasonló eredményre jutott a GMO-k és a meddőség közötti kapcsolat tekintetében. Mivel a kutatást a biotechnológia ipartól teljesen függetlenül végezték, az eredmények egészen más képet mutattak, mint a GMO fogyasztás védelmében végzett tesztek.
A kísérlethez használt hörcsögök étrendjét genetikailag módosított szójával egészítették ki és azt tapasztalták, hogy először az állatok lassabban érték el a nemi érettséget, majd az idő múlásával teljesen meddővé váltak.
Az állatokat több csoportra osztottuk, a csoportokat pedig elkülönítettük egymástól,” magyarázza Dr. Alexej Surov, a tanulmány egyik szerzője. „Az első csoport az addig megszokott táplálékot kapta. A második csoport étrendjét természetes, genetikailag módosított összetevőket NEM tartalmazó szójával egészítettük ki. A harmadik csoport étrendjéhez genetikailag módosított táplálékot is adtunk, a negyedik csoportnál pedig komolyabb mennyiségű GMO terméket adtunk az étrendhez.”
A tanulmány során Dr. Surov és csapata megfigyelte a születő hörcsögöket, azok növekedési ütemét, a szaporodás gyakoriságát, ütemét és ezeket az adatokat összevetették az állatok étrendjével. Néhány generáció elteltével a GMO-val kiegészített étrenden felnőtt hörcsögök teljesen meddővé váltak.
Komoly változást tapasztaltunk azoknál a hörcsögöknél, akiket összepárosítottunk és folytattuk a korábbi étrendet,” mondta Dr. Surov. „A pár lassabban növekedett és lassabban érte el a nemi érettséget. A kölykeikből új párokat alkottunk. Ez volt a harmadik generáció és ők már egyáltalán nem voltak képesek szaporodni. Tehát ezek a GMO-val táplált egyedek teljesen meddővé váltak.”
Vajon az egyre inkább terjedő GMO termékek az emberek jövő generációit is meddővé teszik?
Egy osztrák tanulmány hasonló eredményre jutott genetikailag módosított kukoricával táplált egereivel. Az első szembetűnő változás az ő esetükben is az volt, hogy a kifejlett egyedek kisebb súlyúak voltak a normálisnál és kevesebb kölykük született. Három vagy négy generáció alatt a GMO táplálékon felnőtt szülőktől származó egerek teljesen meddővé váltak.
A gazdák az Egyesült Államokban is arról számoltak be, hogy a genetikailag módosított takarmánnyal táplált disznók és tehenek meddővé váltak. Indiában pedig egy kutatócsoport feltárta, hogy a genetikailag módosított gyapotmaggal etetett bivalyoknál komoly meddőségi és egyéb súlyos problémák alakultak ki.
A cikkhez használt egyéb források:










Egy független tanulmány szerint a Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz

Forrás: Huffington Post
Az International Journal of Biological Sciencesszakfolyóiratban publikált, a genetikailag módosított ételeknek az emlősökre kifejtett hatását elemző tanulmány szerint az agráróriás Monsanto által előállított GMO kukorica hozzájárul a kutatásokban alkalmazott kísérleti patkányok szervkárosodásához.
Rady Ananda, a Food Freedom oldalon a következőket mondja a tanulmányról: „A Monsanto genetikailag módosított kukoricafajtái közül a Mon 863, a rovarölőszert termelő Mon 810 és a Roundup® rovarölőt magába szívó NK 603 fajtákat az amerikai, európai és számos más egészségügyi hatóság fogyasztásra alkalmasnak találta.” [Mint tudjuk Magyarországon egyelőre nincs engedélyezve, a boltok polcain viszont sajnos így is sok termékben megtalálható.]
A hatóságok a Monsanto saját, mindössze 90-napos tanulmánya alapján összegyűjtött és igen hiányos statisztikai adatai alapján nyilvánították a termékeket fogyasztásra alkalmasnak, pedig a genetikailag módosított élelmiszerek miatt kialakuló krónikus problémák a legritkább esetben mutathatók ki 90 napon belül. Az engedély megadása úgy tűnik elhamarkodott döntés volt.
A tanulmány készítői a következőket írják:
A hatás leginkább a vese- és májműködésben koncentrálódott, hiszen ez a két szerv felelős a szervezet méregtelenítéséért, de a hatás részleteiben minden GMO típus esetében eltérő volt. Emellett, bizonyos hatás gyakran megfigyelhető volt a szívben, a mellékvesében, a lépben és a vérben. Mivel a máj és vese működése nemenként eltérő, nem szabad figyelmen kívül hagyni a nőstény és hím patkányok szerveire kifejtett hatásban észlelt statisztikailag jelentős különbséget, mint ahogyan azt egyesek tették. Éppen ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy a feltárt adatok erős bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a GMO kukoricafajták májmérgezést okoznak… Ezek az anyagok soha korábban nem képezték az emberi és állati táplálkozás részét, ezért az egészségre kifejtett hatásuk, különös tekintettel a hosszú távú hatásokra, nem ismert.”
Monsanto azonnal reagált a tanulmányra, kijelentve, hogy a kutatás „hibás elemzési módszereken és érvelésen alapul és nem kérdőjelezi meg az érintett termékek biztonságával kapcsolatos eddigi megállapításokat.”




A Greenpeace aktivistái mintát vesznek a Monsanto teszt gazdaságában Borken közelében Észak-Vesztfáliában. A Mon 810 kukoricafajtát Németországban betiltották.
Gilles-Eric Séralini, a tanulmány szerzője aFood Freedomweboldalán válaszolt a Monsanto nyilatkozatára:
Tanulmányunk ellentmond a Monsanto következtetéseinek, mivel a Monsanto szisztematikusan figyelmen kívül hagyja, hogy az emlősök esetében a GMO termékek egészségügyi hatásai jelentős különbséget mutatnak a nőstény és hím egyedek esetében és ezek nincsenek egyenes arányban az elfogyasztott GMO termék mennyiségével. Ez egy nagyon komoly hiba, ami drámai következményekkel járhat a közegészségre. Ez kutatásunk legkiemelkedőbb felfedezése, ami az egyetlen olyan munka, ami a Monsanto felületes statisztikai adatait alaposan átértékeli.”








A G77-ek és Kína Új Világrendet követelnek



BqQsSSdIQAErs0B
Az Új Világrend felé a jó életért” – olvasható a találkozó szlogenje a fotóhoz összegyűlt vezetők felett.
Forrás: The New American
A világ több mint 100 kommunista, iszlamista és szocialista urai, kiegészítve a harmadik világ néhány megválasztott, de ettől semmivel sem kevésbé korrupt vezetőjével, gyűjt össze Bolíviában a G77 plusz Kína csúcstalálkozón, hogy követeljék „az Új Világrend bevezetését egy jobb élet reményében”.
Ban Ki-moon ENSZ vezér is csatlakozott az Amerika, szabadság, szuverenitás és szabadpiac ellenes eseménysorozathoz, sürgetve az egybegyűlt urakat, hogy továbbra is támogassák a „fenntartható fejlődéstés a globális felmelegedéssel kapcsolatos pánikkeltést, hogy segítségükkel rátukmálják a globális kormányzást a világra.
Annak ellenére, hogy ez volt az ötvenedik G77 csúcstalálkozó, a főáramú média szinte említésre sem méltatta az eseményt.
Az egybegyűlt 133 vezető egy zárónyilatkozatban követelte, természetesen nem ezekkel a szavakkal, egy központosított, globális diktatúra bevezetését és a nyugati adófizetők pénzének a harmadik világ kormányai számára történő újraelosztását. Mindent „Földanyával” összhangban, az ENSZ „fenntartható klímaváltozási rezsimjének” felügyeletével kell véghezvinni, szögezték le az egybegyűltek. A radikális nyilatkozat drámai planetáris átalakulást követel: egy erősebb, „megbízásait” hatékonyabban teljesítő ENSZ-t, a „globális szuverenitást” jelképező, nagyobb hatalmú ENSZ közgyűlést és az IMF által irányított globális valutát.
Teljes mértékben tiszteljük az ENSZ alapokmányában és a nemzetközi jogban lefektetett alapelveket és célkitűzéseket, különös tekintettel azokra, amelyek az államok közötti egyenlőséget támogatják,” áll az ENSZ megerősítését követelő nyilatkozatban.
Felismertük, hogy szükség van az ENSZ képességeinek és kapacitásának javítására, hogy képes legyen teljesíteni megbízatásait és maradéktalanul kivitelezni társadalmi és gazdasági programjait.”
A „Santa Cruz-i Nyilatkozat az Új Világrendért, a jobb életértnévre keresztelt megállapodás azt is szorgalmazza, hogy a többnyire zsarnokokból álló ENSZ közgyűlés amolyan vétómentes planetáris testületté válhasson.
Természetesen bevezetése esetén az általuk szorgalmazott, központilag megtervezett „Új Világrend” az emberiség többsége szempontjából a „jó élet” ellenkezőjét vagy annak csupán látszatát eredményezné, ahol a szabadság, a jómód, a szabadpiac és a nemzeti szuverenitás múltbéli emlékek maradnának csupán.
A résztvevő rezsimek ismét megtévesztéssel próbálják elérni céljaikat. A „klímaváltozásra” és a saját rendszerük által előidézett szegénységre hivatkozva követelik, hogy a nyugati országok adófizetői vagyonukat nekik, szabadságukat és szuverenitásukat pedig az ENSZ-nek adják át. A többségében autokrata rezsimek ezek mellett több beleszólást követelnek a felemelkedőben lévő „globális kormányzásba”.
A G77 plusz Kína csoportba, neve ellenére, ma már 133 kormány tartozik, akik között bolygónk legbrutálisabb kommunista diktatúráit is megtaláljuk. A pekingi diktatúra, amely immár évek óta szorgalmazza az Új Világrend bevezetését, természetesen a csúcstalálkozó legnagyobb hatalommal rendelkező résztvevője. Soros György már 2010-ben nyilvánosan hangoztatta, hogy Kína alkalmasabb lenne az Új Világrend vezetésére az Egyesült Államoknál.
Ironikus módon a rendezvény egyik elsőszámú témája a „szegénység” volt. Ironikus, mivel a világban tapasztalható hihetetlen szegénység éppen a találkozón résztvevő, és az általuk elnyomott szegényekre szocialista és egyúttal orwelli megoldásokat erőszakoló korrupt kormányok tevékenységének közvetlen eredménye. A megoldás szerintük még több, immár globális szintű szocializmus. Másképp fogalmazva, az elnyomottak vérén élősködő, sokszor luxus körülmények között élő vezetők azt az üzenetet próbálják közvetíteni, hogy számukra az „egyenlőtlenség” a legnyugtalanítóbb probléma.
Az Új Világrend bevezetését sürgető propaganda természetesen nem új keletű jelenség. Hugo Chavez, Venezuela megboldogult korábbi vezetője kínai látogatása során elmondta, hogy „Egy új világot teremtünk, egy kiegyensúlyozott világot. Egy új világrendet, egy többpólusú világot.”
Tavaly már Kína is egy ENSZ vezetés alatt álló, amerikamentes „Új Világrendet” szorgalmazott.
George H.W. BushHenry Kissinger, Bill Clinton és nyugati vezetők egész sora hirdeti ugyanezt, ugyanezeket a szavakat használva.
Időkjelei: A régi „káoszból rend” módszer klasszikus példáját láthatjuk immár globális szinten. A hatalmi elit az általuk bevezetni kívánt „megoldáshoz” gyártja a problémákat, hogy maguk az emberek követeljék saját börtönük felállítását a kiút reményében.
A jó hír, hogy ennek az elnyomó rendszernek igen rövid idő adatik (Jelenések 12:12), utána pedig egy valóban igazságos világ érkezik, ahol „nem ártanak és nem pusztítanak sehol, mert tele lesz a föld az ÚR ismeretével”. (Ézsaiás 11:9)








A világot újra kell indítani, mondja a Világgazdasági Fórum alapítója



Forrás: USAtoday.com
Itt az idő megnyomni a világ „reset” gombját, mondta szerdán a Világgazdasági Fórum alapítója a médiának, a néhány napon belül kezdődő davosi fórum előtt.
A világ összetett, gyorsan mozog, és minden mindennel összefügg, mi pedig itt Davosban tükröt próbálunk állítani elé, hogy olyannak lássuk, amilyen valójában. Ez az összejövetel nem csupán egy kérdéssel foglalkozik. Ez egy olyan találkozó, ami világunk összetettségére koncentrál,mondta Klaus Schwab, a WEF alapítója és ügyvezető elnöke.
A sajtótájékoztató célja leginkább a globális politikai és üzleti elit közelgő éves összeruccanásának és céljaiknak népszerűsítése volt. Legfontosabb kimondott célja pedig nem kevesebb, mint a világra 2014-ben váró kihívások leküzdése.
Schwab a következőket mondta még a szerdai eseményen:
Meg kell nyomnunk a reset gombot. A világ még mindig le van ragadva a válságkezelés üzemmódnál. Sokkal konstruktívabb módon és stratégiai szempontból kell vizsgálnunk a jövőnket. Erről szól Davos.” Hozzátette még, hogy Davos azért is különleges, mert „nincs még egy hely a világon, ahol a globális jövő ennyi érintettje lenne jelen egyszerre, akik teljes egységben küzdenek a világ állapotának javításán.”
Schwab azt mondta, hogy a válság nehéz éveit követően a bizalom kezd visszaszivárogni a globális gazdaságba, azonban sok ország számára még mindig olyan, „mintha egy hátizsákkal a vállukon futnának.”
Több mint 2500 meghívott érkezik majd a svájci hegyekben fekvő városkába, akik között számos országvezető és neves üzletember is lesz. Az idei összejövetel hivatalos mottója: A világ átformálása: következmények a társadalom, a politika és az üzleti élet számára.”
A fórumon többek között az alábbi politikai vezetők is beszélnek majd:
Tony Abbot, Ausztrália miniszterelnöke,
Shinzo Abe, Japán miniszterelnöke,
David Cameron, az Egyesült Királyság miniszterelnöke,
Enrico Letta, Olaszország miniszterelnöke,
Enrique Peña Nieto, Mexikó elnöke,
Park Geun-Hye, a Koreai Köztársaság elnöke,
Dilma Rousseff, Brazília elnöke.
Időkjelei:
A fenti nyilatkozatot követő napon a WEF kiadta Globális kockázatok 2014-ben című jelentését, amiben felsorolja a világot fenyegető legkomolyabb veszélyeket.
A 10-es toplistát megvizsgálva megtudhatjuk, milyen területeken várhatunk komolyabb lépéseket a közeljövőben, és egyúttal kirajzolódik az épülő világkormány sokak számára már jól ismert ideológiája. A lista tehát a következőképpen néz ki:
- Pénzügyi válság a fontos gazdaságokban,
- Strukturálisan magas munkanélküliség, alacsony foglalkoztatottság,
- Vízválság,
- Súlyos egyenlőtlenség a jövedelmekben,
- A klímaváltozás kezelésének elmulasztása,
- Nagyobb számú időjárási események (pl. árvizek, viharok, tüzek),
- A globális kormányzás elmaradása/sikertelensége,
- Élelmiszerválság,
- Vezető pénzintézet, pénzügyi mechanizmus bukása,
- Komoly politikai és társadalmi bizonytalanság.
Tehát elvileg ezek orvoslásán munkálkodik majd a 2500 résztvevő. A „megoldást” pedig előre megtudhattuk: globális reset.


Az Android és Windows rendszerű telefonok is lezárhatók lesznek távirányítással



200614sam
Forrás: infowars.com
New York főügyészének, Eric Schneidermannak a közbenjárására, a Google és a Microsoft is beleegyezett, hogy az új Android és Windows operációs rendszerű telefonokat is működésképtelenné lehessen tenni távirányítással, a lopások csökkentése érdekében. A lépés ugyanakkor komoly adatvédelmi és szabadságjogi aggályokat is ébreszt.
A Google nyilatkozatban közölte, hogy az Android operációs rendszer következő verziója már tartalmazni fogja a „gyári állapot védelmi megoldást”, írja a Bloomberg.
Fred Humphires, a Microsoft állami ügyekért felelős alelnöke pedig azt nyilatkozta, hogy Windows operációs rendszerrel működő telefonokhoz letölthető következő szoftverfrissítések már lopásvédelmi mechanizmust is tartalmaznak majd.”
Az Apple legújabb operációs rendszere már tavaly szeptember óta tartalmazza ezt a funkciót, ami Eric Schneiderman szerint komoly előrelépés a lopások elleni harcban.
Látva azonban, hogy a hatóságok miként használják az Internet és egyéb rendszerek feletti hatalmukat a politikai ellenállás elfojtására, várható, hogy az új funkció számos aktivista szervezetnél kivágja majd a biztosítékot.
Bár a távkikapcsolás funkció kimondott célja a lopástól való elrettentés, nem nehéz elképzelni miként tudja egy kormány kihasználni a lehetőséget, hogy korlátozza vagy teljesen ellehetetlenítse a kommunikációt vagy például a fotózást egy általa érzékenynek ítélt helyszínen.
Az év elején például megtudtuk, hogy a Google egy olyan rendszert szabadalmaztatott, ami riasztaná a rendfenntartó erőket, ha egy adott helyszínen egy bizonyos számot meghaladó fénykép készül egyidőben. A lehetőség azonnal felveti a kérdést, hogy milyen szintű hozzáférése lehet a Google-nak az emberek személyes eszközeihez.
Az Apple még 2012-ben szabadalmaztatott egy eljárást, aminek segítségével távirányítással alvó üzemmódba lehet helyezni az elektromos eszközöket, ha azok egy bizonyos érzékeny zónába lépnek.
A szabadalmi leírásból kiderül, hogy a módszer segítségével nemcsak a fényképkészítést, de a telefonálást is letilthatják.
A hatóságok tehát bármilyen esemény közelében, legyen az egy politikai összejövetel vagy tüntetés, megakadályozhatják a kommunikációt, az események dokumentálását vagy a videó streaming-et, amolyan digitális kerítést vonva a terület köré.







A Ford alelnöke nyilvánosan kimondta: mindent tudnak, ami az autóikban történik



Forrás: Activist Post
Aki új Fordot vezet, jó, ha tudja, hogy nyomonkövetik és az autó által gyűjtött adatokat egy adatbázisban rögzítik.
Ezt mondta ki ugyanis Jim Farley, a Ford alelnöke, az idei CES elektronikai kiállításon Las Vegasban.
Tudjuk ki szegte meg a törvényt, és tudjuk, hogy mikor tette. GPS van az autókban, így tudjuk, hogy mit csinálsz,” mondta Farley a résztvevőknek múlthét szerdán, Jim Edwards, a Business Insider riportere szerint.
Amúgy ezeket az információkat nem adjuk ki senkinek,” jegyezte meg Farley.
Vajon mi történik azonban, amikor a fekete öltönyös nagyfiúk letesznek egy bíróság végzést az asztalra, követelve az összegyűjtött adatok átadását?
Mi történik, ha egy dühös alkalmazott otthagyja a céget egy apró pendrive-val a zsebében, amin véletlenül rajta van több ezer ügyfél mozgására és gyorshajtási szabálysértéseire vonatkozó minden adat?
Vagy mi van akkor, ha egy leleplező informátor kiszivárogtatja ezeket az adatokat, mert úgy gondolja, hogy a Ford többet tud, mint azt elismeri?
Ezekben az autókban számítógépek vannak, amik hihetetlen mennyiségű adatot gyűjtenek,” mondja Khaliah Barnes, a New York-i Elektromos Adatvédelmi Információs Központ (Electronic Privacy Information Center) munkatársa. Védelem nélkül ez sokféle visszaéléshez vezethet,” hívja fel a figyelmet.
Aki Fordot vezet, legyen tisztában vele, hogy minden útjáról tudnak. Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy meglássuk mindez hová vezet. Elkövetnek egy bűntényt, a közelben járt egy új Ford, a rendőrség ellenőrzi a sofőrt és kizárja vagy hozzáteszi a gyanúsítottak listájához…
Csupán egy újabb darabkája a szabadságunknak. Nem több.
photo credit: spaceyjessie via photopin cc – photo credit: Ford Asia Pacific via photopincc








A megfigyelés egyik legkézenfekvőbb eszköze: az Internet-TV



Forrás: Daily Mail
  • Az Internetre kapcsolt eszközök információt szivárogtatnak a felhasználóról
  • A CIA igazgatója szerint ezek az új eszközök forradalmasítják a megfigyelési iparágat
  • A kémek egyszerre több ezer személyt is megfigyelhetnek
  • Az emberek poloskákkal látják el saját otthonukat
Amikor valaki letölt egy filmet valamelyik online televíziós filmportálról Internetkapcsolattal rendelkező tévéjére, vagy web rádiót hallgat, könnyen lehet, hogy magára vonja néhány kéretlen vizsgálódó figyelmét.
A kémeknek többé nem kell poloskát ültetni egy célszemély otthonába, mert az Internethez kapcsolt és szoftverek által irányított eszközök terjedésével maguk a megfigyelendő személyek teszik ezt meg helyettük, mondja David Petraeus, a CIA igazgatója.
A CIA azt állítja, hogy az Internet segítségével az ügynökség képes lesz leolvasni az eszközök által elért vagy letöltött információkat, beleértve a rádión hallgatott adásokat is.
A távirányítóktól a rádiós ébresztőórákig ma már szinte mindent irányíthatunk szoftverek segítségével és az ARM chipgyártó cég egy olyan új, kis energiaigényű chipet mutatott be, amit hamarosan minden eszközbe, a hűtőszekrényektől a sütőkön át a csengőkig beépítenek majd.
Petraeus szerint az ennek eredményeként létrejövő, egymással összeköttetésben álló eszközhálózatot a szakavatottak képesek lesznek mintegy könyvként olvasni, sőt távirányítással működtetni, olvashatjuk a Wired magazin egyik blogjában.
Petraeus szerint az internetes kütyük „forradalmasítani” fogják a kémkedés művészetét, lehetővé téve a kémeknek, hogy automatikusan, poloskák telepítése, illetéktelen behatolás vagy beépülés nélkül megfigyeljék a kiszemelt személyeket.
Az „átformálás” elég elcsépelt kifejezés, de szerintem hűen kifejezi, hogy mi történik a technológiában ezen a területen,” mondta Patraeus.
Különösen a titkosszolgálatok számára hasznosak ezek a fejlesztések. A számukra érdekes tételeket könnyebb lesz ezekkel a rádiófrekvenciás azonosítókkal, szenzoros hálózatokkal, apró beépített szerverekkel és energiagyűjtőkkel lokalizálni, azonosítani, megfigyelni és távirányítással vezérelni, miközben mind a következő generációs Internethez kapcsolódnak, az olcsó és hihetetlen kapacitású informatika segítségével.”
Petraeus egy befektetési cég találkozóján azokról az új technológiákról beszélt, amelyek célja a korábban „butának” számító háztartási eszközöket – lásd: hűtőszekrények, sütők vagy világítórendszerek – az Internettel összekötni.
Ezen a héten a világ egyik legnagyobb chipgyártója, az ARM, egy olyan chipet mutatott be, amit kifejezetten a háztartási eszközök internetes összeköttetésére fejlesztettek ki.
Az ARM chipek kisebbek, kisebb az energiaigényük és lényegesen olcsóbbak, mint a korábbi processzorok és tulajdonképpen bármilyen elektromos eszközt képesek összekötni az Internettel.
A koncepciót mostanában a „dolgok internete” néven emlegetik.
Egyesek szerint az összekapcsolt eszközök hamarosan folyamatosan jelölni fogják helyzetüket és azt, hogy éppen mit csinálnak az Interneten, ahogyan most a Google Maps mutatja a táj aktuális állapotát.
A jogvédő szervezetek, mint az Electronic Frontier Foundation, arra figyelmeztetnek, hogy a földrajzi helyzetjelző adatokkal (geolocation) igen könnyű visszaélni, és ahogy egyre több eszköz kapcsolódik az Internethez egy dolog biztos: a megfigyelési lehetőségek száma hatványozottan emelkedik majd.









A nagy földrengések száma megkétszereződött 2014-ben



Mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.” Lukács 21:11
quakes
Aki azt gondolja, hogy a szokásosnál több komoly földrengés volt idén, az helyesen gondolja. Egy új kutatás azt találta, hogy 2014 első negyedévében kétszer annyi nagy földrengés volt, mint 1979 óta az évnek erre a szakaszára mért átlag.
Egy olyan időszakon vagyunk túl, amely során soha nem látott mértékű földmozgást észleltünk,” mondja a kutatást vezető tudós Tom Parsons, az Amerikai Földtani Szolgálat (USGS) geofizikusa.
Bár a földrengések száma globálisan is emelkedik, ez továbbra is a véletlennek tudható be, mondja Parsons és kutatótársa, Eric Geist, aki szintén az USGS szakembere, a Geofizikai Kutatólevelek nevű tudományos lap június 21-i számában közzétett tanulmányban.
Látva a földrengések kiemelkedően nagy számát 2014 elején, Parsons azt remélte, hogy ennek éppen az ellenkezőjét fogja találni, tehát, hogy egy nagy rengés más nagy rengéseket indít el. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy egy rengés által elindított szeizmikus hullámok képesek az egész bolygón átutazni és kisebb rengéseket okozni teljesen máshol.
Mivel csapatunkat érdekelte, hogy vajon egy földrengés hatással lehet-e más rengésekre globális szinten, szerettük volna megtudni, hogy ezt tapasztaljuk-e jelenleg. Azt vártam, hogy olyan bizonyítékokat találunk, amelyeket nem lehet a véletlen számlájára írni,” nyilatkozta Parsons a Live Science-nek egy email interjúban.
Az új tanulmány nem az első alkalom, hogy a kutatók nem tudtak idő vagy térbeli kapcsolatot találni a rengések között. Arra több esetben is fény derült, hogy egy komoly, 8-as, 9-es erősségű rengés több kisebb földmozgást váltott ki, de még soha senki nem tudta bebizonyítani, hogy egy nagy földrengés egy másik nagy rengés kiváltója lett volna.
A nagy földrengések közötti statisztikai összefüggések felfedezése mutatna ebbe az irányba, azonban az elmúlt időszak földrengésvihara ellenére a világban tapasztalt nagy rengések előfordulása továbbra is a véletlennek tudható be az új tanulmány szerint.
A nagynak számító, 7-es erősséget meghaladó földrengések gyakorisága 1979 óta átlag 10 rengés volt évente. 1992-ben ez 12,5-re, majd 2010-ben 16,7-re emelkedett, ami 65 százalékos növekedés 1979-hez képest. Ez a növekedés gyorsult fel 2014 első negyedében.
Parsons szerint a földrengések számának növekedése egy érme feldobásához hasonlítható statisztikailag. Időnként többször egymás után fej vagy írás jön ki, de a folyamat akkor is véletlenszerű.
A lényeg, hogy nem tudjuk bizonyítani, hogy amit 2014 elején vagy 2010 óta látunk az nem csupán hat „írás” egymás után,” mondta.
A statisztikai adatok ettől függetlenül nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a nagy rengések kiválthatnak egy másik komoly rengést egy egészen távoli helyszínen is. Elképzelhető, hogy a kutatók egyszerűen csak nem rendelkeznek elég adattal ahhoz, hogy megértsék az ilyenfajta globális „kommunikációt”, mondta Parsons.
Ettől függetlenül a kutatók azt találták, hogy az 5,6-os földrengések többnyire csoportokban érkeznek globális szinten, ami arra enged következtetni, hogy az ilyen erősségű rengésekre nagyobb hatással van a többi földmozgás, amit korábbi kutatások is megerősítenek.
Például a pusztító erejű japán és szumátrai 9-es rengések után az 5-ös erősségű földrengések száma távoli  területeken, akár 1000 kilométer távolságban is megugrott.





12 jelzés, hogy valami készülődik Észak és Dél-Amerika alatt



© Geoffrey Kuchera | Dreamstime Stock Photos - Yellowstone National Park, Wyoming
© Geoffrey Kuchera | Dreamstime Stock Photos – Yellowstone National Park, Wyoming
Az Észak és Dél-Amerikában található törésvonalak és vulkánok ébredeznek. Vajon ez a földrengések és kitörések további erősödését jelzi?
Az Egyesült Államok nyugati partja szerencsésnek mondhatja magát, hogy az elmúlt évtizedekben elkerülték a szakértők szerint nagyon is időszerű komoly rengések. Ez a partszakasz ugyanis a híres Tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a világ vulkánjainak 75 százaléka található és a földön tapasztalt földrengések 90 százaléka is itt történik.
A tudósok azt mondják, hogy a „Nagy” kaliforniai rengés elkerülhetetlen. Az emberek azonban már nem igen foglalkoznak ezzel a veszéllyel, mert a föld évek óta nyugodtnak tűnik a térségben. Az elmúlt napok és hetek eseményei azonban arra engednek következtetni, hogy ez megváltozhat, és komoly geológiai események vannak készülőben Észak és Dél-Amerika alatt.
1. A pénteki 5,1 erősségű Los angelesi földrengés az elmúlt évek legkomolyabb rengése volt a városban.
2. A Los angelesi földrengést több mint 100 utórengés követte.
  1. Szombaton egy 4,1 erősségű földrengés is volt ugyanitt. A tudósok egyelőre reménykednek, hogy a rengéssorozat ezzel nagyjából véget is ér.

    KTLA St Patricks Day Earthquake 3/17/2014





4. A hónap első felében egy 4,4 erősségűföldrengés olyan ijedelmet okozott, hogy az egyik tévéstúdió bemondói élő adásban buktak az asztal alá.
5. A március eleji6,9-es erősségűészak kaliforniai földrengés 2010 óta a legerősebb földmozgás volt a nyugati parton.
6. Az Oregon államban található Mount Hood vulkánnál néhány nap alatt 100 kisebb rengést regisztráltak. Seth Moran szeizmológus szerint ezeket nem maga a vulkán, hanem a tektonikus lemezek mozgása okozza.
7. Oregonban más furcsaságok is történtek az elmúlt hónapban:
- Két hatalmas földcsuszamlás, a Columbia folyó torkolatánál és Portland közelében, két utat is eltorlaszolt.
- Lincoln és Tillamook megyék térségében az emberek folyamatos hangos dübörgést és rengést észlelnek. Az Amerikai Földtani Szolgálat nem észlelt semmi szokatlant.
- Portlandban egy 6 méter mély víznyelő elnyelt egy asszonyt és a kutyáját.
8. A Yellowstone Nemzeti Parkban egy 4,8 erősségű földrengést regisztráltak vasárnap és csütörtök óta legalább 25 rengés volt a területen. A vasárnapi rengés az elmúlt 30 év legerősebb földmozgása volt a parkban.
9. A kutatók nemrég felfedezték, hogy a Yellowstone szupervulkán a vártnál sokkal több héliumot bocsát ki és a vulkán magma kamrája 2,5-szer nagyobb, mint gondolták.
A hozzávetőleg 90-szer 30 kilométer terjedelmű kamra 300 milliárd km3 lávát tartalmaz. Ennek az óriásnak a felébredése nemcsak az Egyesült Államokat tenné tönkre, de az egész földre komoly hatással lenne. (forrás)
10. Az elmúlt hónapban 130 földrengés volt Oklahomában, ami nagyon szokatlannak számít.
11. Peruban is több tucat földrengést észleltek márciusban, köztük egy 6,3 erősségűt, amiről a címlapokon számoltak be szerte a világon.
12. Március elején több mint 300 földrengés volt Chilében, amelyek közül 41 meghaladta a 4,5 erősséget.
Szerencsére a pénteki Los angelesi földrengés nem okozott különösebb kárt, de sok ember felkapta a fejét, mivel az esemény a Puente Hills törésvonal mentén következett be. Sue Hough szeizmológus szerint ez az a törésvonal, ami képes lehet „megenni” Los Angelest.
A szakértők szerint a rengés a San Gabriel völgytől Los Angelesig húzódó Puente Hills törésvonal mentén következett be.
A rengés a felszínhez közel történt, ami azt jelenti, hogy kis területre koncentrálódott, mondta Egill Hauksson szeizmológus, aki arra is rámutatott, hogy az esemény azért is volt különleges, mert az 5,1 erősségű főrengést egy előrengés előzte meg.
A földrengéskutatók azért aggódnak a Puente Hill törésvonal miatt, mert közvetlenül Los Angeles alatt fut.
Ez az a törésvonal, ami képes megenni LA-t,” nyilatkozta Sue Hough szeizmológus az LA Timesnak még 2003-ban.
Így semmiképpen sem jó hír, hogy ez a törésvonal is ébredezik. A szeizmológusok szerint egy komolyabb rengés ebben a térségben sok százmilliárd dolláros kárt okozhat:
A Puente Hill törésvonalrendszer mentén bekövetkező lemezmozgásról készült szimuláció bemutatja, hogy a rengés Los Angeles legsűrűbben lakott kerületei felé mozogna és a legerősebb hullámok a Los Angeles medence nyugati és déli részén vonulnának át.
Az Amerikai Földtani Szolgálat és a Dél Kaliforniai Földrengéstani Központ becslései szerint egy komolyabb rengés a Puente Hill törésvonal mentén 3000-18.000 emberéletet követelne és 250 milliárd dollár kárt okozna. A legborúlátóbb forgatókönyv szerint akár 750.000 család is otthontalanná válhat.
A TűzgyűrűÉvek óta látjuk milyen komoly aktivitásra képes a Tűzgyűrű. Bizonyára mindenki emlékszik a 2004-es indonéz és a 2011-es japán cunamikra.
A világ meggyászolta az új-zélandi, chilei, perui, japán és fülöp-szigeteki nagy földrengéseket is.
A kutatók azt mondják, hogy csupán idő kérdése, hogy az Egyesült Államok nyugati partja is hasonló aktivitást produkáljon.
A jelenlegi viszonylagos nyugalom és az a tény, hogy a föld általában szilárdan áll a talpunk alatt, nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz.
A jelek most mindenesetre arra mutatnak, hogy valami készülődik a felszín alatt és nem ajánlatos a „veszélyzónában” lenni, amikor a készülődés befejeződik.








A „Tűzgyűrű” ébredezik – az USA nyugati partja eddig kimaradt a tűzijátékból



Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem szokatlanul sok szeizmikus aktivitás észlelhető szerte a világon mostanában.  ATűzgyűrű (Ring of Fire) ébredezik, ami nem túl jó hír az Egyesült Államok nyugati partján élőknek. (Valósidejű földrengéstérkép: USGS)
A földrengések 90%-a és a vulkánkitörések körülbelül 75%-a a Tűzgyűrű mentén történik a földön.
Figyelembe véve, hogy az Egyesült Államok nyugati partja egész hosszában a Tűzgyűrű mentén fekszik, a törésvonal ébredezése komoly aggodalomra ad okot. Múlthét szerdán a valaha mért legerősebb strike-slip (leveles eltolódás mentén bekövetkező) földrengést regisztrálták Indonéziában a Tűzgyűrű mentén. Ha ez a rengés az Egyesült Államok egyik nyugati parti nagyvárosában következik be, a városból semmi nem maradt volna.
A tudósok szerint szinte 100%-ig biztos, hogy egyszer Kaliforniát is eléri egy ilyen rengés. Az elmúlt években óriási, rekord erősségű földrengéseket láthattunk Japánban, Chilében, Indonéziában és Új-Zélandon. Ez az Egyesült Államok nyugati partja számára is elkerülhetetlen.
Már többször írtunk a földrengések gyakoriságának növekedéséről a világon. 2001-ben 137, 2010-ben pedig 205 6.0-os vagy annál nagyobb erősségűföldrengés volt a világon. A táblázatok és grafikonok alapján egyértelműen növekedő tendencia rajzolódik ki az elmúlt tíz évre vonatkozóan, éppen ezért fontos figyelnünk az elmúlt napok szeizmikus eseményeire is.
A szerdai 8,6-os földrengést szinte azonnal egy másik, 8,2-es erősségű követte, szintén Indonézia partjai mentén. Szerencsére ezek a rengések nem idéztek elő cunamit, de attól még maguk a földrengések rendkívül erősek voltak.
Általában évente mindössze egyetlen 8.0-as vagy annál nagyobb erősségű földrengés történik a világban. A 8,6-os rengés ráadásul a valaha mért legerősebb leveles eltolódás mentén bekövetkezett földmozgás volt.
Az Extinction Protocol a következőket írta az eseményről:
Soha nem hallottam még ilyen erős strike-slip földrengésről, különösen víz alatt. Az indonéz földrengések előzetes felmérései alapján az amerikai geológusok azt gondolják, hogy a két lemez 21 méterrel tolódott egymásra. A Szent András törésvonal is leveles eltolódás. El tudna bárki képzelni 21 méteres eltolódást mondjuk San Franciscóban? A szumátrainak megfelelő erejű rengés romba döntötte volna a várost.
Múlthét szerdán Oregon partjaitól 160 kilométerre észleltek 5,9-es erősségű földrengést, csütörtökön pedig a Kaliforniai öbölben volt egy 6,9-es és egy 6,2-eserősségű földrengés.
Sajnos a legtöbb amerikai, különösen a fiatalok, azt sem tudják mi az a Tűzgyűrű.
Wikipedia a következőket írja róla:
Az angol Ring of Fire elnevezésből származóan Tűzgyűrűnek (korábban használt elnevezéssel Cirkumpacifikus övnek) nevezzük a Csendes-óceán partjain végigfutó széles, sávszerű földrajzi régiót, amely mentén különösen sok működő és szunnyadó vulkán helyezkedik el, és kiemelten sok, különböző fészekmélységű földrengés pattan ki.
A nyugati parton kívül, törésvonalak egész hálózata fut Kalifornia, Oregon és Washington államok alatt is.
A tudósok szerint a következő nagy földrengés bármikor bekövetkezhet. A Time Magazinban megjelent cikk a következőkről számolt be:
Kalifornia alatt több mint 300 törésvonal húzódik, amelyek közül csak az egyik a Szent András törésvonal. Ugyanakkor a minden földrengés végét jelentő nagy rengés még nem következett be. 1980-ban a szövetségi kormány által készíttetett jelentés szerint egy nagy földrengés 30 éven belüli bekövetkezésének valószínűsége messze meghaladja az 50%-ot.
Ez egy visszafogott becslés csupán. Az Egyesült Államok nyugati partja mindig is instabil volt és az is marad.
A tudósok ugyanakkor más területek miatt is aggódnak. Az Arizonai Geológiai Kutatóintézet szerint 2011-ben 131 földrengés volt Arizonában. Ez komoly emelkedés a 2010-ben számolt 53 rengéshez képest.
Az Új Madrid törésvonalról pedig még nem is beszéltünk.
A földrengéseken kívül a Tűzgyűrű mentén erős vulkáni aktivitás is tapasztalható. Több jel is arra mutat, hogy a Washington állambeli Rainier vulkán aktivitása növekszik. Ennek a vulkánnak a kitörése az Egyesült Államok egész észak-nyugati részére nézve komoly veszélyt jelentene.
A Tűzgyűrű mentén található még az immár 300 éve szunnyadó, de az utóbbi években ébredezni látszó japán Fuji vulkán is. A vulkán körül új kráterek jelentek meg, amelyek gázokat bocsátanak ki. A vulkán környékén egész sor földrengést mértek az elmúlt év során, köztük egy 6,4 erősségűt 2011. március 15-én.
A Fuji vulkán nincs messze Tokiótól, a világ egyik legsűrűbben lakott, 39 milliós városától. Belegondolni is rossz, hogy a vulkán kitörése milyen következményekkel járna ott.
Azt is fontos tudni, hogy nem csupán a Tűzgyűrű körül tapasztalható a vulkáni tevékenység élénkülése. A jelenség az egész földre igaz. Néhány példa a közelmúltból:
  • Az Izlandon néhány éve komoly gondokat okozó vulkánok ismét ébredeznek.
  • kolumbiai hatóságok vörös fokozatú riasztást léptettek életbe a Nevado del Ruiz vulkán elkerülhetetlennek tűnő kitörése miatt.
  • A híres Anak Krakatau vulkán elkezdett hamut lövellni.
Mivel magyarázható a földmozgások aktivitásának és erősségének emelkedése?









Működésben az időjárás fegyver!!!!!!!!!

Hét vulkánkitörés hat országban néhány óra leforgása alatt

Hamufelhő a Sinabung vulkán felett
Forrás: Activist Post
A Csendes-óceánban egy új sziget jelent meg miután a japán Nishino-Shima sziget mentén egy tenger alatti vulkán 40 év után ismét kitört. A japán tengerészet észlelte a kitöréseket, mivel a forró láva és a tengervíz találkozásának hatására hatalmas gőzkitörések és hamu árasztotta el a környéket.
Mexikótól 11.000 kilométerre, a Colima vulkán is felébredt egy viszonylagos nyugalmi időszakot követően. A gőz és hamufelhő több mint 3 kilométer magasságig szállt fel és a vulkán morajlását sok kilométerre is hallani lehetett.
Guatemalában a „Tűzhegy” nevű vulkán lőtt ki kisebb hamufelhőt, ami a szomszédos településekre hullott. A kitörések által keltett lökéseket 10 kilométerre is érezni lehetett. Az ajtók és ablakok rázkódtak, de eddig nem érkezett jelentés károkról.
Vanuatuban a Yasur vulkán ad okot aggodalomra. Bár itt gyengébb robbanásokat regisztráltak, a hegyből folyamatosan kilövődő hamu egyre vastagabb rétegben halmozódik fel a szántóföldeken.
Etna, 2013. november 16-17.
Olaszországban az Etna mutat egyre erősödő aktivitást. A jelenlegi kitörés-sorozat néhány napja kezdődött és az idő előrehaladtával egyre erősödik. Az égboltot bevilágító szerdai nagyobb kitörés már aggasztotta a helyieket, és a kilövődő hamu mennyisége miatt több járatot töröltek. A kiömlő lávamennyiség több éves rekordot döntött és némi károkat is okozott a közeli Zafferana településben. A hatóságok lávaterelőket telepítettek és a nagyobb károkat sikerült elkerülni.
Indonéziában egy 6,5 kilométer magas hamufelhő nehezíti meg a lakosok életét.  A 400 éve szunnyadó Sinabung vulkán először 2010 augusztusában lépett működésbe, amikor a váratlan katasztrófában két ember is életét vesztette. Most a környékbeli településekről több mint 6000 embert kellett kitelepíteni, mert a tudósok egy jelentős kitöréstől tartanak. Lávafolyam eddig nem indult, de a hamufelhő mérete egyre nő.
A Jáva szigetén található Merapi vulkán is kitört szerdán. A legutóbbi 2010-es kitörés során több mint 350 ember veszítette életét. A mostani esemény nem követlelt életeket.
Tehát több olyan kitörés is történt, ami megindokolta a kitelepítéseket vagy járattörléseket, egy új sziget képződött, de a hírekben, talán az Etna kivételével alig hallani a témáról.
A kitörések miatt a légkörbe kerülő hamu mennyisége az időjárásra is hatással van. Félre ne értse senki, nem arra utalok, hogy az elmúlt napok aktivitása önmagában egy kisebb jégkorszakot indíthat el, de bolygónk mindenképpen növekvő aktivitást mutat mostanában.
A légkörbe kerülő részecskék visszaverik a napfényt, és amikor ez ilyen mértékben történik az a hőmérsékletre is hatással van.
Pinatubo vulkán 1991-es kitörése például körülbelül 0,5 Celsius fokkal csökkentette az északi félteke hőmérsékletét.
Figyelembe véve, hogy eleve egy lehűlési periódusban vagyunk, a komoly vulkáni aktivitás nem jó hír. Amellett, hogy a láva és a hamu komoly gondokat okoz a helyieknek, globális hatásuk is megfigyelhető.
A földekre hulló hamu tönkreteszi a termést és komoly kitöréseknél igazi éhínséghez vezethet, mint ami a Tambora vulkán 1815-ös kitörésekor történt.
A járatok törlése és a terméspusztulás miatti gazdasági veszteségek több millió dollárratehetők naponta. Ez történt az izlandi Eyjafjallojkull vulkán 2010-es kitörésekor.
A földmozgások sokszor figyelmeztetés nélkül érkeznek és ráébresztenek, hogy életünk egy pillanat alatt megváltozhat.





Földszerzés Agenda 21 módra



Forrás: Activist Post
A vagyon újraelosztásának említésére a legtöbben egy olyan rendszerre gondolnak, amelyben a gazdagoktól vesznek el, hogy a szegényeknek adjanak. Ez persze már önmagában is egy ellentmondásos elgondolás, azonban azENSZ Agenda 21(Feladatok a XIX. századra) programja ennél sokkal súlyosabb elveket képvisel. Eszerint a vagyon újraelosztása azt jelenti, hogy a szegényebb lakosságtól elveszik a forrásokat, hogy a hatalommal szövetkező gazdag magánérdekek rendelkezésére bocsássák.
Az Institute of Physics (IOP) Környezetvédelmi Kutatólevelek elnevezésű folyóiratában megjelent, megdöbbentően őszinte tanulmány amellett érvel, hogy miért jogos megrövidíteni a lakosságot és elvenni tőlük a földeket egy „magasabb” multinacionális „jó” érdekében. Ez az Agenda 21 propaganda fontos eleme.
A fenntarthatóság és az éhezés elleni harc „zöld álarcát” használva próbálják az együtt érző emberek figyelmét a környezetre terelni, a valós hiányokkal kapcsolatos veszélyekre is utalva persze a nagyobb hihetőség érdekében.
A valóságban az Agenda 21 egy hihetetlenül összetett, sokrétű és jól álcázott program, ami a világ minden szegletébe beszivárgott már, beleértve az Egyesült Államokat is, ahol eddig sokan azt gondolták, hogy a tulajdonjogot védő törvények miatt ilyesmire soha nem kerülhet sor.
Az Agenda 21 érkezése, az alábbi beszivárgási módszerek és fedőnevek valamelyikén keresztül, eddig minden esetben föld- vagy forrásvesztéssel járt és a kisajátított tételek kiegyensúlyozott újraelosztásáról még csak szó sem esett. Ezekre a kifejezésekre érdemes figyelni tehát (amelyek közül némelyik csak az Egyesült Államokban van jelen):
Okos növekedés, Wildlands Project, Resilient Cities (rugalmas városok), Regional Visioning Projects (regionális előrelátó projektek), STAR Sustainable Communities (STAR fenntartható közösségek), Green jobs (zöld munkahelyek), Green Building Codes (zöld építési szabályzat), “Going Green,” alternatív energia, Local Visioning (helyi előrelátás), regionális tervezés, történelmi örökség megőrzése, fejlesztési jogok, fenntartható mezőgazdasági termelés, átfogó tervezés, növekedéskezelés, konszenzus. (Forrás: Az Agenda 21-ről közérthetően)
A folyóiratban megjelent tanulmány mindenesetre féreérthetetlenül fogalmaz:
A fejlődő országokban „lefoglalt földeken” termelt növények potenciálisan akár 100 millióval több ember számára biztosíthatnak élelmet globálisan, állítja egy új tanulmány.
A külföldi befektetések jelentette fejlett infrastruktúra növelheti a termelékenységet a korábban megélhetési földnek számító területeken az Indonéziához vagy Pápua Új-Guineához hasonló országokban, ami azt jelenti, hogy ezek a földek legalább 300 millió embert táplálhatnak világszerte. Vessük ezt össze azzal a 190 millió emberrel, akik számára ugyanez a terület élelmet jelenthet, ha a terület a helyi lakosság kezében marad.
A következő ábra szolgáltatja a „bizonyítékot”:
mapHU

Amellett, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják az érintett területek szuverenitását és azt javasolják, hogy ezek az országok kötelesek kiszervezni a termelést „külföldi kormányok és vállalatok számára”, azt is figyelembe kell vennünk, hogy kik állnak ezeknek a kezdeményezéseknek az élén.
Monsanto-Formally-Joins-Global-Agenda-21-Front-GroupA sajtóközlemény arra az elképzelésre fekteti a hangsúlyt, hogy a modern technológiák, az ipari agrármódszerek és földlefoglalások jelentik a mentőötletet a föld lakosságának etetésében. Természetesen, amikor „modern technológiákról” beszélnek, igazából a biotechnológiára és elsősorban a Monsantora és társaira gondolnak. A biotechnológia ipar szerint a modern mezőgazdasági termelést elsősorban a génmódosítás kell, jellemezze, a kiszámítható és egyre növekvő hozam érdekében. Így szinte biztosra vehető, hogy az ellopott megszerzett földeket is erre használják majd.
Ez az egyik legnagyobb tévhit a génmódosított növényekkel kapcsolatban, mivel a valóságban nem jelentenek több élelmet, viszont annál több hasznot a nagy biotechnológiai cégek számára, hiszen a GMO termeléshez több rovar- és gyomirtó, valamint drága, szabadalmazott magok szükségesek, amelyek megjelenése szinte garantált a kisajátításra kerülő földeken. A propaganda hadjáratok részeként rendszeres időközönként mutatnak nekünk harmadik világbeli éhezőket a médiában, akiket ezek az érdek konglomerátumok hivatottak megmenteni. A valóság (és számos tanulmány) azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatja.
A nyilatkozatokat olvasva rengeteg statisztikát és meggyőző sorokat látunk azokról az emberekről, akiket „etetni lehetne” a módszerrel, de a következtetések mindennél többet elárulnak:
Az eredményekből kiderül, hogy a földkisajátításra kiszemelt országok elsősorban Indonéziát, Malájziát, Pápua Új-Gunieát és Szudánt jelentik. Ezek az országok jelentik a világon megszerzett termőföldeken termelhető kalória 82 százalékát.
Korábbi tanulmányokból kiderül, hogy a nagy nemzetközi befektetők összesen 32,9 millió hektár földet szereztek meg eddig különböző célokra, ebből 22 millió hektárt a mezőgazdaság számára.
A tanulmány szerzői szerint munkájuk „átfogó értékelést ad arról, hogy milyen mennyiségű ételt lehetne termelni a külföldi befektetők által megszerzett földeken olyan országokban, mint Szudán vagy Indonézia.”
A politikai döntéshozóknak tudniuk kell, hogy amennyiben ezt az ételt a helyi lakosság élelmezésére használnák, az önmagában elegendő lenne az alultápláltság megszüntetésére, a hozamrés megszüntetését célzó befektetések nélkül is. Az ilyen befektetések jelentős javulást jelentenének a terméshozamban, főleg az afrikai országokban.
Jelenleg még számos nyitott kérdés van, amelyek megválaszolása segítene a vitában, hogy mi történjen a megszerzett földekkel vagy a megtermelt étellel. Tudni kellene, hogy külföldre szállítják-e, hogy a földeket korábban is mezőgazdasági célokra használták-e és amennyiben igen, milyen terményre és milyen hozammal. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása segítene mennyiségileg kifejezni a helyi közösségek rendelkezésére álló élelmiszer csökkenését, és a nagymennyiségű földszerzés miatti negatív hatásokra kidolgozható kezelési stratégiákat.”
Ez nem egyéb, mint annak nyílt elismerése, hogy külföldi kormányok és nemzetközi befektetők újabb és újabb módokat keresnek, hogy minél nagyobb haszonnal tudják megszerezni szuverén államok termőföldjeit, a „zöld álarccal” leplezve igazi indítékaikat.
Megértve az ilyen kezdeményezések igazi mivoltát, egészen más fényben látjuk majd azt a sok milliárd dollárt, amit például az Egyesült Államok ad Afrika infrastruktúrájának fejlesztésére. Afrika és a fejlődő világ tulajdonképpen egy sokrétű forrás számukra. A különböző nemzetek és multinacionális cégek között aláírásra kerülő megállapodásokat a legjobb esetben is kisstílű kormánytisztviselők önző érdekei, vagy ami ennél is rosszabb, az ENSZ irányelvei kényszerítik ki.
Az Agenda 21-ről közérthetően:




Na – na már ti is trafik mutyiztok Lázárnak a láz álma FIDESZ világkormány , a zsidók úsznak a boldogságban a nép meg az adósságban . Lángoló benzines palackokat látok , melyektől égnek a harácsolt vagyonok .


Agenda 21: A vagyon észrevétlen újraelosztása



Egy disztópikus társadalom két leghíresebb példáját George Orwell 1984 és Aldous Huxley Szép új világ című könyvében olvashatjuk. Vajon melyik író járt közelebb az igazsághoz? Orwell szerint a világot egy mindent elnyomó, mindenkit megfigyelő rendőrállam irányítja majd, ami semmilyen kegyetlenségtől nem riad vissza a hatalom megőrzése érdekében.
Huxley olyan világot látott, ahol az embereket a szórakozás, a látványosságok és a technika vívmányai tartják rabságban és bűvöletben. Ma úgy tűnik, mindkét szerzőnek igaza volt. Huxley igába hajtásunk első fázisát jelenítette meg, míg Orwell megmutatta a másodikat.
Orwell óva intett minket egy olyan világtól, ahol a könyveket betiltják. Huxley egy olyan világ ellen szólt, ahol már senki nem akar olvasni. Orwell óva intett minket a vég nélküli háborúktól és állandó félelemtől. Huxley az  észnélküli örömök ellen szólt. Orwell óva intett minket egy olyan államtól, ahol minden párbeszédet és gondolatot megfigyelnek és az ellenállás minden formáját kegyetlenül megbüntetik. Huxley egy olyan állam ellen szólt, ahol az embereket annyira lekötik a hétköznapi események és pletykák, hogy már nem érdekli őket az igazság. Orwell azt látta, hogy az embereket megfélemlítéssel engedelmessé tehetik. Huxley szerint az embereket engedelmességre lehet csábítani.
Huxley megértette milyen folyamaton keresztül fogadjuk el saját elnyomásunkat. Orwell megértette magát az elnyomást.
Forrás: Activist Post
Ez egy fontos történet. A fővonalas hírek alternatív reakcióiból táplálkozva valószínűleg nem hallottál még róla, mert a nagy médiumok ritkán hozzák szóba. Az ENSZ Agenda 21 (Feladatok a XXI. századra) programjának mottója a „világ egyesítése” (magában foglalva a fővonalas és alternatív köröket) és a jelenlegi rendszer felszámolása, hogy ezáltal egy új, igazságos hangzatú, zöld és gondoskodó világrendet vezethessen be.
Az Occupy mozgalmat is számos alkalommal próbálták ezen, sajnos se nem zöld, se nem gondoskodó célok előbbre vitelére használni. Az igazi szándék ugyanis a természet és az ember legteljesebb mértékű kihasználása.
Ezért fontos leleplezni ezt az agendát. Nehogy legközelebb, ha netán tüntetni támad kedved, az ENSZ egyik „boldogság angyala” molesztáljon, mert azt akarja, hogy még boldogabb legyél…
A történet címszavakban a következő:
1. Új közgazdaság (különösen a Soros György féle) – természeti tőke plusz összetettség;
2. Az ENSZ boldogság szektája, amihez hozzátartozik, hogy a fenntarthatóság segítségével felelősek vagyunk mindenki boldogáért;
3. Azonosítás szolgáltatók… bizalom programvezetők;
4. Mobil pénzügyek;
5. Mobil minden, TELEegészség, elektronikus nyilvántartások;
6. Számszerűsített „én” – biopecsét – transzhumanizmus – a társadalmi és emberi tőke metrikája;
7. Globálistól a helyi valutáig – minden nyomon követhető;
8. Komplex Adaptív Rendszerek (CAS), mint a Purdue Egyetem Társadalmi Szimulációi – Elemzés és kontroll;
9. Narratív tudomány – a párbeszéd irányítása, lásd Hollywood vagy az „egészség és társadalom” mémek;
10. Kommunitarizmus – Agenda 21 – Ideológia, globális korszellem.
A jelenlegi rendszert egy új gazdasági modellre cserélik, azt is mondhatjuk, hogy egy új, karbonadósságon és társadalmi hitelen alapuló életstílusra. Az új rendszert az ENSZ, az EU, a Világbank, a Világgazdasági Fórum, Római Klub, stb. rendszereibe tökéletesen integrált új közgazdászok vezetik be. A természeti tőke minden aspektusát beárazzák és a jutalomrendszer részévé teszik, jóváírást vagy levonást könyvelve el, attól függően, hogy hozzátesz vagy elvesz a globális ökoszisztémához.
Ezeket a méréseket a mi hozzájárulásunkkal vagy anélkül is elvégezhetik a mindenütt jelenlévő érzékelők segítségével, amik lehetnek mikro-elektromechanikusrendszerek, okostelefonok, önkövető kütyük, mint a testen viselhető és beültethető biopecsétek más néven elektromos tetoválások, amelyek sokak szerint a jövő tele-egészségrendszerének betegkövetési módszerévé válhat. Az új egészségrendszerben a diagnózist is mesterséges intelligenciák segítségével állíthatják fel, a betegségek előrejelzése és megakadályozása és persze a megfigyelés érdekében.
A hitelrendszer is szép fokozatosan alakul át a virtuális, egymással váltható valuták rendszerévé, ahol minden valuta egy Agenda 21 értéket képvisel: a földi erőforrások emberi hozzájárulásának gazdasági értékét képviselve. A rendszer természetesen egyetemes lesz.
Különböző történetek és mémek segítségével terelgetik az emberiséget a konformizmus felé, a folyamat pedig már az iskolában kezdődik. A mögöttes ideológia a kommunitarizmus vagy a „harmadik út”, amit az Agenda 21 hivatott bevezetni. A fő üzenet, hogy most már mindenki „jogokkal és kötelezettségekkel” rendelkezik a föld és egymás iránt, mert csak így győzedelmeskedhet a (nem létező) közjó.
A Fortune 500 cégek által irányított Millenniumi Fejlesztési Célokat (MDG) felváltják a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG). A terv a hatékonyság maximalizálása, leginkább a fejlődő világ átalakításával, rájuk is kiterjesztve a kapitalizmust, elsősorban biomassza és GMO élelmiszerek előállítása érdekében.
Ez a vagyon észrevétlen újrafelosztása, amit részben a büntetőadókból, nagyrészt pedig a „megfelelő” viselkedés (társadalmi jótettek, alacsony karbon lábnyom, „boldogság és egészség”) jutalmazásával finanszíroznak. A folyamat már elkezdődött: a „helyes” viselkedést jutalmazzák és mindent mérnek. Amint elegendő mennyiségű kredit kerül forgalomba, lehetségessé válik, hogy valutaként funkcionáljon. A közösségi valuták is jól illenek a képbe, a Bitcon viszont nem. Így vagy úgy, de mi álljuk majd a fejlődő országok fejlődésének számláját, nem a globális kormányzók. Itt visszafejlődés van (Római Klub ideológia), hogy ők fejlődhessenek.
Az „új közgazdászok” a jólétünket is mérik, majd a kapott értéket beszámítják az egyes országok mérlegébe vagy teljes nemzeti össztermékébe, hogy „pontosabban” mérhessék a fejlődést. A jólétet vagy „boldogság indexet” rendszeresen felmérik, kilenc alapvető értéket véve figyelembe: 1) a jó kormányzás, 2) pszichológiai jólét, 3) időkihasználás, 4) a közösség vitalitása, 5) egészség, 6) oktatás, 7) kultúra, 8) életkörülmények, 9) ökológiai diverzifikáció és rugalmasság.
Az ENSZ 2012 nyarán nyilvánította március 20-át a Boldogság Napjának. Egyre több kezdeményezés indul a „globális boldogság” javítása érdekében, a politika szükségességének felszámolásával illetve „mélyebb” filozófiai értelmezés segítségével. Azt mondják, hogy a boldogságra való hajlam 50%-ban genetikai adottság, így most már rajtunk múlik, hogy őrült módon boldogok leszünk-e.
Folyik a pelyva és a búza globális szétválasztása.
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János 14:27






Egy Ős 


A következő cikk szövegét minden parlamenti képviselő megkapta
...Nagyon komolyan kérünk mindenkit, hogy ezeket a gondolatokat ossza meg minél több ismerősével!
A múltban (még a XX. században is) a népeket nemzeteket hatalmas erővel rendelkező szimbólumokkal osztották meg. Ezeknek egy része a mai Magyarországon is a tiltott jelképek között szerepel. Egy-egy jelképet a magasabb szintű összefüggéseket bemutató rendszerből kiragadva napokon keresztül lehet elemezni. Az összetett jelképrendszerek összefüggéseit több dimenziós modellezés segítségével mutatjuk be! Látni fogjátok, hogy ezeket a jelképeket összerakva egy olyan tudás tárul elénk mely a mai hivatalos tudománynál és oktatási rendszereknél hatékonyabban mutatja be:
- az anyag alapszerkezetét
- a különböző halmazállapotok átmeneteit és kapcsolatát
- számrendszer függetlenül az alakzatokon és formákon keresztül tanulhatjuk egyszerre a kémiát, fizikát és a geometriát
- magasabb szintű tudásba avat be mely a modern tudománynak megfelelően több dimenzióval számol
- olyan szakrális tudást tár elénk ami kapukat nyit szellemi és fizikai értelemben is a sokak számára ismeretlen világok felé...

A szabadkőműves, illuminátus és egyéb titkos társaságok olyan jelképrendszereket használnak amik az ősi múltból erednek. Nem csak a mindent látó szem, a körző-vonalzó és a különböző démon ábrázolások tartoznak ide. Az építészetben is megfigyelhető pentagrammákon és obeliszkeken kívül minden ősi, szent jelképrendszer alkalmazásban van. Ma mindenki felületesen csak annyit mond ezekre, hogy szabadkőműves jelkép. Ezzel szemben, ha mélyebben belemegyünk a témába láthatjuk: Ezek a szimbólum-rendszerek az emberi kultúra fejlődését tartalmazzák a barlangrajzoktól kezdve! Az összes földrészen fellelhető, az emberi intelligencia fejlődését bemutató szimbólum-rendszerekről van szó! 
http://vilagbiztonsag.hu/fejleszt/

Ennek az összefoglaló cikknek a szövegét minden parlamenti képviselő megkapta.

Nincs róla tudomásom, hogy a képviselők közül pontosan hányan olvasták el ezt a levelet. Azonban mind szakrális, mind világi értelemben a lényeg az, hogy tájékoztatva lettek. Innentől kezdve halmozottan is alkalmazható a "törvény nem ismerése nem ment fel az ítélet alól" - szabálya. A levél kiküldésétől számított hetedik napon változtatták meg először a tiltott jelképekkel kapcsolatos törvényt...

Kapcsolódó:
   
Ellenőrizhetetlen banki követelések
   
Megvan a dátum: ezeket a devizahiteleseket mentik meg
   
Brutális bejelentést tett az Erste
   
5,6 millió dollár a külföldön élő holokauszt-túlélők kárpótlására
   
Orbán: Megvédjük a földtörvényt Brüsszelben
   
Hazaárulás élőben a Parlamentben
   
Orbán: Van szufla a magyar gazdaságban
   
Orbán: a minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkaerő 
 
  



Szaúd-Arábia 30000 fős katonai sereget
irányított északi határához 





Kezdődik az következő felvonás. A Kurdok kikiáltják a függetlenségüket és elkezdik kitolni az ISIL-t északról a legfontosabb iraki olajmezőkről. Ebben az esetben a terroristák egyre jobb kiszorulnak és déli irányba kényszerülnek, aminek valószínű, hogy az lesz a következménye, hogy tényleg elfoglalják Bagdadot. A határon állomásozó szaúdi hadsereg viszont meg fogja akadályozni a tömeges menekülthullámot délen, tehát nem fogják beengedni Szaúd-Arábiába az iraki menekülteket, hanem hagyják, hogy lemészárolja őket az ISIL. Szíria és Irán felé is ki fog "nyomódni" a menekülthullám és a terror kelet és nyugat irányba is terjedni fog. Nagy baj van készülődőben.
Ha esetleg az ISIL és a Kurdok meg tudnak egyezni a területekről "békésen", akkor is valószínű, hogy az ára Bagdad lesz.
Nagy baj van készülődőben.
Hatalmas feladat vár az iraki, szíriai és iráni katonaságra.
( Kiegészítés. Valószínű, hogy a harcok nem fognak megállni Szaúd északi határánál, hanem Szaúd-Arábia is le fog "csippenteni" egy kicsit Irakból. Valamint az is valószínű, hogy a Kurdok nem fognak megállni sem Szíria sem Irán határánál, hanem a két országon belül fognak egy Kurd "függetlenségi forradalmat" kirobbantani, tehát Iránon belül, főleg így, hogy Izrael is mögöttük áll és már kész is a "régen várt" felállás: IRÁN TŰZ ALATT.)

Szíriai Hírek: 
Saudi Arabia deploys 30,000 troops at border after alleged Iraqi withdrawal 



A NATO hajóraja bevonult a Fekete-tengerre 



2014 július 4, 12:02 
Oroszország Hangja
A Fekete-tengerre bevonult a NATO második állandó aknakutató hajórajának 4 hajója - közölte katonai-diplomáciai hírforrás. 

Az SNMCMG-2 zászlóshajó, az Aviere rakétahordozó fregatt, a Rimini aknakutató hajó, a Machitis görög korvett és az Akcay aknakutató hajó tegnap áthaladt a fekete-tengeri szorosokon és behatolt a Fekete-tenger térségébe - mondta a hírforrás.

A diplomáciai hírforrás közölte, hogy a NATO-hajók a bulgáriai Burgaszba tartanak, ahol a bolgár haditengerészettel közös - Breeze fedőnevű - gyakorlatban vesznek részt. 

Egy ukrán tv csatorna egy olyan felvételt mutatott be, amelyen állítólag orosz tankok gyakorlatoznak Donyeck régióban. Ezzel szemben az igazság: a tankok oldalán a híres on-line játék, a "World of Tanks" felirata és logója látható, tehát hamisított felvételekről van szó!

Kapcsolódó:
   
Rogozin: a NATO fegyverzetet ad át Ukrajnának a kelet-európai országokból 



Titkos terv: százezres szíriai felkelősereget
akartak felállítani a britek 



2014-07-04 06:19:00 
MTI
A BBC értesülései szerint a brit kormány néhány éve terveket dolgozott ki egy százezer fős szíriai felkelősereg kiképzésére és felszerelésére, ám a kockázatok miatt végül elállt e tervtől. 

A BBC televízió Newsnight című politikai hírmagazinjának csütörtök éjjeli adásában elhangzott, hogy a titkos tervet két éve terjesztette elő a brit fegyveres erők akkori vezérkari főnöke, Sir David Richards tábornok.
  
Az előterjesztést fontolóra vette David Cameron brit miniszterelnök, a brit kormány mellett működő nemzetbiztonsági tanács, sőt amerikai kormányilletékesek is, de végül az a döntés született, hogy túl kockázatos lenne egy ilyen kezdeményezés.
  
A BBC által idézett bennfentes kormányforrások beszámolója szerint Richards tábornok annak idején figyelmeztette a brit kormányt, hogy csak két módon lehet gyorsan véget vetni a szíriai polgárháborúnak: vagy legyőzik Bassár el-Aszad elnököt, vagy hagyják győzni. Mivel a kormány egyöntetűen elvetette a közvetlen brit katonai beavatkozást Szíriában, az akkori vezérkari főnök javasolta egy szíriai lázadó hadsereg kiképzését az ellenzék mérsékelt erőinek fegyvereseiből, törökországi és jordániai katonai támaszpontokon.
  
A Cameron elé terjesztett terv azzal számolt, hogy a kiképzés és a felszerelés egy évet venne igénybe, de ezalatt megalakulhatna egy emigráns szír ellenkormány, amely azután bevethetné saját hadseregét Aszad ellen.
  
Az így kiképzett és felszerelt felkelősereg megindult volna Damaszkusz ellen, és előrenyomulását a nyugati hatalmak, illetve az Öböl menti szövetséges arab országok légierői támogatták volna - hangzott el a BBC-műsorban.
  
Az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció szóvivője, Monzer Akbi a BBC-nek kijelentette: a nemzetközi közösség több tízezer emberélet megmentésének és egy hatalmas humanitárius katasztrófa megelőzésének "óriási lehetőségét szalasztotta el" azzal, hogy végül nem avatkozott be Szíriában.
  
Hasonló véleményének adott hangot Michael Clarke professzor, az egyik legtekintélyesebb brit stratégiai kutatóintézet, a Royal United Services Institute (RUSI) vezetője. Clarke szerint a Nyugat elszalasztotta a lehetőséget egy Aszad-ellenes fegyveres erő kiképzésére, márpedig egy ilyen alakulatnak tényleges befolyása lehetett volna Szíriában Aszad eltávolítása után.
  
A RUSI vezetője szerint ez a lehetőség két-három évvel ezelőtt volt meg, most már viszont túl késő ahhoz, hogy a Nyugat aktív szerepet vállaljon a szíriai eseményekben.

Szíriai Hírek:
Amit velünk akarnak elhitetni: "Az előterjesztést fontolóra vette David Cameron brit miniszterelnök, a brit kormány mellett működő nemzetbiztonsági tanács, sőt amerikai kormányilletékesek is, de végül az a döntés született, hogy túl kockázatos lenne egy ilyen kezdeményezés."
Amit mi gondolunk: "ők még ennél is több terroristát képeztek ki, és küldtek ki Szíriába hiába, Szíria erős, a vezetősége bőlcs és hazafi, vannak erős szövetségesei az országnak kik nem engedhetik meg Szíria bukását, és Szíriának van egy legendás hadserege mely az összes számításukat megváltoztatta, oly annyira hogy egészen új módszereket próbálnak alkalmazni a Szíria elleni háborúban.."

Oroszország háborút akar 
 
Nézzék, hogy milyen közel teszik országukat a katonai bázisainkhoz!


 
Az USA hozta létre az ISIS-t egy jordániai bázison...
AlQaida már kiment a divatból... jött az ISIS ideje...




Bukóban a "B"-terv?! 



2014/07/04 
Bal-Rad
Donbasszban tegnap kora este óta "hirtelen viszonylagos csend lett." Jelen állás szerint bukni látszik Valcman "B"-terve! Legalábbis annak katonai része.

Nézzük az esti-éjszakai történéseket.

Nyikolajevka a földdel egyenlő. A romokat este még tisztes távolból lövöldözte a latortüzérség. Az éjszaka azonban egy teljes tábori üteget megsemmisitettek a donbasszi ellenállók. Éjjel egy órakor ennek a bérgyilkosbandának legalább harminc egyede tért meg teremtőjéhez-milicia segédlettel. A széjjelfutottakra szintén szomorú sors vár majd, ha napközben nem a sajátjaikra bukkannak. Márpedig jó eséllyel találkoznak felbőszült civilekkel és milicistákkal a sűrűn előforduló erdős részeken.

Kramatorszk ostroma szintén lecsendesült, és az ostromgyűrű megritkult. Ehhez természetesen volt "némi köze" a DNR miliciáinak. A közeli Lomjaty és Nyikolajivka felszabaditása nagy mértékben "tehermentesiti" a várost, amelynek repülőterén még mindig vagy 150 lator van szigorú gyűrűben.
Viszont az éjszaka tüzérségi ostrom nélkül telt el, csak távoli gépfegyverropogás hallatszott.

Szeverszk szintén csendes éjszakát tudhat maga mögött. A latorhorda nem tudta megtörni a város védelmét, pedig rengeteget áldoztak rá. Legalább kéttucatnyi nehéztechnika pusztult el, és senki nem tudja megmondani mennyi lator. Szeverszkben tegnap három milicista esett el, és meghalt öt fegyvertelen civil.

Sznyezsnojénál már késő délután menekülésre vette a dolgot a latorhorda. Erre komoly okuk volt, hiszen szinte a semmiből kapták oldalba a tenkjaikból és BTR-jeikből lövöldöző zsoldosbandát a Felszabaditó Hadsereg csapatai. Az első csapásban felrobbant négy tankjuk, és két BTR. Azokban meg bérgyilkosok tartózkodtak. Jelentések szerint a tűzben-füstben ide-oda rohangászó latrok nem jelentettek komolyabb veszélyt a milicistákra. A végelszámolásnál nyolc banditát olvastak össze a mezőn. Hogy a tankokban és a BTR-ekben mennyi veszett oda?-azt nem nézték meg. Viszont itt elesett két milicista, kettő pedig súlyosan megsebesült. Az egész sznyezsnojei akciót tizenöt milicista hajtotta végre.

Luhanszknál, és Rubezsnojénál megszűntek a harcok. Az éjszaka nyugodtan telt.

A határátkelők megszerzésének kisérleteivel kudarcot vallottak a latorhordák. Rengeteg bérgyilkos odaveszett, és hatalmasak a technikai veszteségeik.

Donyeckben tegnap a körbezárt repülőtérre késő délután egy meg nem nevezett tipusú harci gép kisérelt meg leszállást. Füstölt nagyon. Ám a DNR nem számolt be légvédelmének tevékenységéről, igy nem tudni, hogy a gépet találat érte, vagy műszaki hiba?
Valószinűsithető az utóbbi, hiszen légi latortevékenységről Donbasszból tegnap nem érkezett jelentés.

A valcmani "B"-terv látványos eredményei tegnap végre bejárták a világ maintream-médiáit. A közvéleményt sokkoló felvételek és képek talán végre felnyitják a világ-de különösen Ukrajna népének a szemét arra a kegyetlen emberirtásra, amit az USA és a latorszövetségesei által felbujtogatott és apanázsolt kijevi hiénahatalom művel Donbasszban. 

Valószinűsithető, hogy a televiziókban sugárzott sokkoló felvételek is közrejátszottak abban, hogy Merkel kancellárasszony és Hollande francia elnök már-már könyörgőre fogta Putyin elnök felé a dolgot: segitsen már tető alá hozni egy béketervet, és vesse latba befolyását a donbasszi ellenállóknál egy fegyvernyugvás érdekében.

Az amerikai külügy ezidáig hallgat. A Donbasszal kapcsolatos többszöri-egyenesen kacagtató hülyeségeket mondó Jane Psaki szóvivő (több esetben az Oroszországba menekülő civileket a FEHÉROROSZORSZÁGI TENGERPARTRA IGYEKVŐ UKRÁN TURISTÁKKÉNT aposztrofálta) most nem látta szükségét a megszólalásnak a szörnyű képek láttán. Valcman udvartartása "pilótahibával" magyarázza az eseményeket. Arról nem szóltak, hogy a már lassan két hónapja zajló donbasszi háborúban az ukrán légierő mindössze NÉGY ALKALOMMAL került bevetésre. (Igaz, ezen a négy harci bevetésen hat harci gépet elvesztettek!) A két hónapja városokat és falvakat rommá lövő latortüzérség munkájának "eredménye" pedig irányzói hiba?

A világ lassan kezd rádöbbenni a Majdan "lényegére"- és a "B"-terv "eredményeire". Amelyek szorosan összefüggenek! A nyugati világ is kezdi felismerni, hogy félmillió ember Donbasszból talán mégsem nyaralni ment a belorusz tengerpartra!

Kapcsolódó:
   
Néhány adalék az ukrán offenzívához
   
Csőd szélén az ukrán gazdaság 


Nyugati és orosz hadgyakorlat egyidőben a
Fekete-tengeren 

2014.07.05 10:41 
Hídfő.net
Mintegy 20 hajó, 20 vadászgép és helikopter, valamint a tengerészgyalogság és a parti őrség bevonásával tart hadgyakorlatot Oroszország fekete-tengeri flottája, amit a területen kezdődő NATO hadgyakorlattal egy időben fognak megtartani.

A NATO fekete-tengeri hadgyakorlatát az orosz haditengerészet emellett kiképzési feladatokra is felhasználja, a képzések célja az ellenséges haditengerészet egységeinek megsemmisítése, tengeri és parti légvédelem megszervezése. A fekete-tengerei flotta tengeralattjáró elhárítási műveleteket is folytat majd a NATO flotta jelenlétének ideje alatt. Ugyanakkor a Védelmi Minisztérium szerint, miközben a parti egységek és a tengerészgyalogság összehangolt gyakorlatokat hajtanak végre, a flotta vadászgépei felderítési műveletet folytatnak és célozzák az ellenséges hajókat. 
 
Készülődés ellenséges flotta megsemmisítésére (korábbi felvétel, Admiral Kuznyecov)

A fentiekből látható, nem hadgyakorlatokról van szó, - a NATO az orosz határ közelében csapásmérő erőt von össze, az orosz honvédelem pedig éles helyzetként készül az ellenség megsemmisítésére. Emlékezzünk, a NATO haditengerészetének fekete-tengeri jelenléte mivel végződött a USS Donald Cook esetében: a USS Donald Cook április 10-től tartózkodott a Fekete-tengeren, ahol az orosz légierő egy Szu-24-es vadászgépe hajtott végre figyelmeztető rárepüléseket. Másfél órán keresztül tucatnyi alkalommal közelítette meg az amerikai hajót, aminek az orosz gép zavaró-berendezése miatt semmilyen elektronikája nem működött. Az esetet követően a Donald Cook visszatért egy romániai kikötőbe, ahol új legénységet kapott, mert az előző gárda egy az egyben beadta a lemondását. A hajó a legmodernebbnek számító Aegis rendszerrel volt felszerelve, ennek ellenére az orosz légierő egyetlen, korszerűtlen vadászgépe elég volt ahhoz, hogy a NATO flotta egyik legmodernebb egysége ócskavasként sodródj on a vízen.

Ezúttal sem lesz másként: a Védelmi Minisztérium elmondása szerint a NATO hajók állandó célpontban lesznek. Vagyis az orosz vadászgépek fel vannak készülve arra, hogy az ellenség elektronikáját kiüssék, ha a NATO "hadgyakorlat" éles helyzetbe fordulna.

Az Itar Tass hírügynökség is említette, hogy a jelen lévő egységek a valós harci helyzethez legközelebb álló körülmények közt cselekszenek, a tisztek gyorsan változó környezetben a döntéshozatali képességet javító gyakorlatokat végeznek. Július 4-én, közvetlen a NATO "Sea Breeze" hadgyakorlatának kezdete után orosz részről cirkálórakétákat indítottak éleslövészetben, valamint Szu-24 vadászgépek hajtottak végre szimulált támadásokat tengeri célpontok ellen. Több orosz sajtóorgánum is katonai szakértőkre hivatkozva állítja, hogy a NATO két éven belül nyílt offenzívát indíthat Oroszország ellen.

Kapcsolódó:
   
Újabb öbölháború veszi kezdetét?
   
Az USA megpróbálja lebeszélni a kurdokat az államalapításról
   
Kalifátus, vagy amit akartok 



Megjelent a Fekete sereg vezére 

2014.07.05 
Szíriai Hírek

Az ISIL terrorszervezet "hivatalos" vezére Abu Bakr Al-Bagdadi jelent meg ma először egy videó felvételen melyben beszédet tartott az Iraki Mouszal városi nagy mecsetben, Al-Bagdadi Kalifának nevezte ki magát mely a legmagasabb muszlim rang melyet több száz éve nem használnak a muszlimok, a Kalifa Mohammed próféta utódját jelenti arab nyelven, mely a muszlimok legnagyobb vallási és politikai vezére is egyben..

És bár a muszlim tudósok világszerte nem értenek egyet, sőt egyértelműen támadják és nem fogadják el sem az ISIL terrorszervezetet mely egyre nagyobb területeket foglalt el Irakban meg Szíria észak keleti részeiben, Al-Bagdadi minden muszlimot felhívott a szent háborúra a terrorszervezete által elfoglalt városból a hitetlenek a keresztények meg a szervezetével nem egyet értő muszlimok ellen, a világ összes táján.
Bagdadi felhívta a muszlim hívőket hogy csatlakozzanak szervezetéhez és harcoljanak a szervezete ellenségei ellen.. 

A terrorista vezér egész videója látható a csatolt youtube oldalon, melyet elméletileg ma 2014.07.05-én tartott: 
https://www.youtube.com/watch?v=itu6NhED9Yk

Érdekes módon bár Irak a mai napig amerikai hadsereg és titkosszolgálat által "demokratizált" ország, senki sem tett se nem lépett Nyugaton a terrorszervezet ellen... mely látszólag egyre nagyobb hatalommal rendelkezik, és vahabiták milliói világszerte állnak oldalára, és vallanak hűséget a fekete sereg vezérének.. 

"Tudni kell: a vahabizmus az Iszlám legszélsőségesebb más vallásokat sem muszlim irányzatokat nem elfogadó ideológia, mely kevesebb mint 300 éve jött létre a mai Szaúd-Arábia területén a szaúdi uralkodók és a brit gyarmatosítók által, és a mai napig a szaúdi uralkodó család dollár milliárdokat költ világszerte e ideológia terjesztésére a mecsetekben a világ összes táján. és ugyan úgy ahogyan a vahabiták nem fogadnak el semmi más muszlim irányzatot, a vahabitákat sem képes elfogadni semmi más muszlim ágazat sem, sem szunniták sem síiták és egyértelműen az egész Iszlám és emberiség első ellenségének tekintik!" 


Brutális kiszivárogtatás Amerika nemzeti
ünnepére: A hazafiakat le kell gyilkolni, az
ellenállókat megsemmisítő táborokba kell
zárni 



Kostás Roland 2014. július 05. 10:55 
Hunhír.info
A Cár diplomáciai bölcsességgel köszöntötte a fekete bábut, Obamát az amerikai nemzeti ünnep, a Függetlenség Napja alkalmából, az anticion világmédia viszont tett arról, hogy a nagy szabadságkép ismét a maga meztelen valóságában azt a pusztítást és az agressziót mutassa be, amely az emberek megvezetése mögött húzódik.

A demokrácia a jog, és a szabadság kormánya, a világ legismertebb humánum és szabadságjogok exportőre olyan kommunikációs-politikai agytrösztöt támogat, amely az ukrajnai lázadók mellett a nem USA-barát civilek megsemmisítését tanácsolja az ukrajnai puccskormánynak. A PressTv nyilvánosságra hozta azokat a szupertitkos terveket, amelyeket az amerikai kormány által finanszírozott RAND Corporation katonai kutató- és elemző műhely készített az ukrán bábkormány részére.

A sokkoló dokumentumban RAND lépésről lépésre felvázolta az oroszbarát tüntetők megsemmisítésének állomásait Kelet-Ukrajnában.

A javaslat szerint a háromlépcsős katonai kampány garantálja a győzelmet az antlantisták bábui számára.

Az első lépésben a kormány felfüggeszti az alkotmányt és bevezeti a statáriumot.

Ezután az összes kommunikációt le kell állítani, és a lázadó polgárokat internáló táborokban kell elhelyezni. Kijev is kommunikálta, hogy megölnek mindenkit, aki ellenáll a kormányzati intézkedéseknek.

Az utolsó szakaszban a haláltáborokba kényszerített lázadó, oroszbarát civileket hazaengedik ugyan, de a felkelésben résztvevők minden vagyonát és ingatlanát államosítják.

Az Egyesült Államok és Oroszország összeszólalkozik. Washington azzal vádolja Moszkvát, hogy "törvénytelen népszavazással csatolja Krímet magához" és miatta vannak zavargások Kelet-Ukrajnában.

A Krím-félsziget kikiáltotta függetlenségét március 17-én és hivatalosan is Oroszország részévé vált egy elsöprő erejű népszavazást követően. A szavazók közel 97 százaléka az orosz csatlakozás mellett tette le a voksát. Március 21-én Krím hivatalosan is visszatért Oroszországhoz.

Április 17-én, Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Államok és az Európai Unió megállapodott ugyan a helyzet rendezéséről, de a válság tovább gyűrűzött Kelet-Ukrajnába, ahol a kormányellenes tüntetők több városban kormányzati épületeket foglaltak el.

Az ukrán hatóságok elrendelték a brutális katonai műveleteket az oroszbarát tüntetők ellen mind a keleti és a dél-ukrajnai régiókban azt állítva, hogy az orosz különleges erők támogatják a felkelőket.

Moszkva visszautasította a "hamis zászlós" állításokat.

A PressTv szakértői szerint a jelenlegi ukrajnai kormány olyan katonai tisztogató akciókat folytat az oroszbarát hazafiak ellen a megtámadott régiókban, amely nagyon hajaz a RAND CORPORATION által kidolgozott megszállási és likvidálási tervre.

Kapcsolódó:
   
Ledőlhet CionJeriko: Soha nem látott belháború a "demokráciában" 

Világ Panoráma - Oroszország kivár -
Összeomlóban a pax americana a Közel- és
Közép-­Keleten 

2014. július 04., péntek 21:30 
Világ-Panoráma

Oroszország -- nyomasztó hadászati fölénye ellenére -- nem mozdul. Magára hagyta, sőt cserben hagyta az általa feltüzelt kelet­ukrajnai, tenger­melléki orosz felkelőket -- kiszolgáltatva őket a rosszul felfegyverzett, ám a NATO által kisegített ukrán különítményeknek. Vagyis mind az oroszországi, mind az ukrajnai orosz lakosság joggal érzi úgy, hogy átverték. Csalódtak. Közben az ukrajnai orosz menekültáradat máris társadalmi és pénzügyi gondokat jelent Oroszországban. Moszkvában a kelet­ukrajnai orosz beavatkozás híveit kezdik háttérbe szorítani.

A Kreml abban bízvást bízhat, hogy télre föllázadnak az ukrajnai ukránok is a romló életszínvonal, a növekvő árak és a fűtetlen lakások miatt. Közben pedig összeomlóban a pax americana a Közel- és Közép­Keleten. Az új, nagy Iszlám állam tönkreteszi mindazt, amit az USA ­ Izrael csatlósaként ­ az elmúlt évtizedekben iszonyú háborúk árán kiépített. Vagy inkább lerombolt. De legfőképpen: a kőolaj és a földgáz árak az egekbe szökhetnek.

Műsorvezető: Szaniszló Ferenc 
Világ-Panoráma (Vágott, 16:9) 





A Total elnöke szerint semmi sem indokolja a petrodollár fenntartását



Forrás: zerohedge.com
Az Egyesült Államok egyre gyorsabb ütemben veszíti el barátait, akik ez idáig fenntartották mértéktelen előjogait.
Miután elidegenítették a németeket a lehallgatási botrány miatt, dollárellenes kényszerpályára állították az oroszokat, a mennyiségi enyhítéssel és vámokkaldiverzifikációra kényszerítették Kínát és végül a dollár hanyatlásával kapcsolatos tárgyalásokkal büntették” Franciaországot, úgy tűnik, hogy nem más, mint a Total (a világ 13. és Európa 2. legnagyobb olajtermelőjének) elnök-vezérigazgatója is úgy gondolja, hogy „semmi sem indokolja többé az olajkereskedelem dollárban történő bonyolítását.” Christophe de Margerie megjegyzéseiből arra következtethetünk, hogy túl vagyunk a dollárcsúcson.
Reuters a következőket írja:
A Total olajóriás vezetője szombaton úgy nyilatkozott, hogy nagyobb szerepet kell szánni az eurónak a nemzetközi kereskedelemben, bár nem gondolja, hogy lehetséges lenne a dollárt nélkülözni.
Christophe de Margerie a francia döntéshozók kérdéseire reagálva nyilatkozott, akik az euró szélesebb körű használatára keresnek megoldásokat a nemzetközi kereskedelemben, miután az Egyesült Államok rekord összegű büntetést rótt ki a BNP-re.
… „Semmi sem indokolja, hogy az olajért dollárban fizessünk,” mondta, hozzátéve, hogy csupán azért, mert az olaj hordónkénti árát dollárban határozzák meg, nem jelenti azt, hogy fizetni is ebben a valutában szükséges.
Michel Sapin, francia pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei, a hétfőn sorra kerülő havi összejövetelükön tárgyalni fognak az euró használatának növeléséről a nemzetközi kereskedelemben.
Ezzel is védhetnénk a hazai cégeket, amikor amerikai területeken kívül teljesen legálisnak számító tranzakciókat folytatnak le abban az országban, ahová tartoznak,” mondta.
Tehát a status quo egyik kedvezményezettje is látja már a petrodollárra váró végzetet.
Eközben Putyin valahol éppen nevet a markába.
Brandon Smith korábban így írt a dollár tartalékvaluta státuszával kapcsolatos, cseppet sem véletlenszerű tárgyalásokról:
A történelem korábbi fiat valutáihoz hasonlóan a dollár sem legyőzhetetlen. Bizonyos módon még gyengébb is, mint elődei. A dollár globális értéke teljes mértékben saját tartalékvaluta státuszán alapul. Amint látható, egyes országok, mint Kína például, már elkezdtek megszabadulni a zöldhasútól más országokkal folytatott kereskedelmükben. Bolondság lenne azt feltételezni, hogy a tendencia véletlenszerű, nem pedig szándékos.
Egyetlen ország sem kezdeményezné ma a dollár ejtését, ha nem lenne szándékában ezt holnap is folytatni. Már csak a fedőválság hiányzik. A közel-keleten tapasztalható feszültségek egy átható válságot sejtetnek, ami nagy eséllyel egy közelgő energiaválság is lehet.
Úgy tűnik, hogy ezekkel a lépésekkel Amerika barátok helyett ellenségeket szerez, amikor most mindennél nagyobb szüksége lenne rájuk.


Titkosszolgálati források szerint az Obama kormány célja „a dollár halála”



Amennyiben az amerikai gazdaság egy komoly válság, például közel-keleti háború vagy olajhiány miatt összeomlana, a világ azonnal elvesztené maradék hitét is a dollárban, aminek eredményeként nemcsak az amerikai fizetőeszköz, de minden dollár alapú valuta és részvény elveszítené értékét, valószínűleg globális banki és pénzpiaci összeomlást idézve elő. Egy ilyen horderejű válság nyilván társadalmi káoszt okozna.
Az Egyesült Államok másik problémája, hogy egyre több ország kezd a dollár helyett más valutát használni az olajkereskedelemben és nagyon közel van az a pont, amit az amerikai pénzrendszer már nem lesz képes elviselni. Amennyiben a világ hivatalosan is egy új világvaluta használatára állna át, a dollár egyetlen nap alatt elsüllyedhet az amerikai gazdasággal együtt, hiszen az ország nem lenne képes finanszírozni 17.000 milliárd dolláros adósságát.
Egy ilyen forgatókönyv esetén az USA indítaná el a dominókat és készítené elő a terepet az Antikrisztus megjelenésére, aki immár előállhat „zseniális” tervével a gazdaság és a világ megmentésére (Dániel 11:21, 24). – Joseph Candel
Az alábbiakban Doug Hagmann legújabb cikkének kivonata olvasható.
Forrás: homelandsecirityus.com, Doug Hagmann
Ezen a héten több olyan titkosszolgálati információ birtokába jutottam, amelyek segítenek tisztán látni az összképet illetően. Nagyon sok esemény folyik a világban, amelyekre nincs elfogadható hivatalos magyarázat. Az alábbi információk remélhetőleg segítenek ezek megértésében, bár a kirajzolódó kép sajnos nem szép.
Sokan bizonyára nem tudják, hiszen a média kevés figyelmet szentelt a kérdésnek, hogy az Egyesült Államok sorsa már régen megpecsételődött. Kyle Bass még 2011-beninterjút készített az Obama kormány egyik magas beosztású tagjával, aki elmagyarázta a kormány tervét az amerikai gazdaság és deficit rendbetételére.
Számos egyéb kérdés mellett az amerikai exportról és munkabérekről is beszéltek, de a feltett kérdés nem is annyira tűnik lényegesnek a választ hallva és nincs is nagyon értelme másra összpontosítani figyelmünket. A válasz: „Egyszerűen ki fogjuk nyírni a dollárt.” Ez a terv egyetlen tőmondatban.
Saját forrásom szerint az események már nem visszafordíthatók. A legjobb esetben is csak arrébb ugrani tudunk a lavina elől. A dollár elvesztését nem Barack Obama kezdte, de hozzájárult a folyamat felgyorsításához.

A végcél

A végső cél egy nemzetközi valuta és a globális kormányzás együttes bevezetése. Az a baj, hogy a legtöbb ember nem gondolkozik elég nagy léptékben és nem fogja fel a hazugság mértékét. Nem látják az összképet, mert figyelmüket szándékosan más kérdésekre terelik. A (hatalom) azt akarja, hogy a polip karjainak mozgását külön eseményeknek higgyük, és ne lássuk az összefüggést például a fegyverek elkobzása, a Belbiztonsági Minisztérium fegyverkezési kampánya vagy a gazdasági problémák között.
Mások eközben a kétpártrendszer színházi előadásával vannak elfoglalva, kitartóan állítva, hogy léteznek különbségek a Republikánus és Demokrata oldalak között. Nem láttunk elég bizonyítékot arra, hogy egyetlen párt létezik, két külön, de tulajdonképpen egyetlen célért dolgozó frakcióval? A nyilvánosság nem látja a paktumokat és pultalatti megállapodásokat, és még mindig reménykedik, hogy a következő választások után majd minden másképp lesz.
A legtöbb politikus, némelyik nyíltan, mások a politikai színdarabban betöltött szerepükhöz hűen, kissé tiltakozva, de közös erővel próbálja a globális kormányzás rendszerébe terelni az Egyesült Államokat. A globalistáknak szórakozás, a népnek figyelemelterelés, a médiának pedig szaftos konc.
Amerikát belülről győzték le. A beépített emberek a helyükön állnak, készen a behódolásra a globális kormány előtt. Mi mással magyarázhatjuk a kétpárti önpusztítást?

Jelek, jelek mindenhol

Akik a szándékosan manipulált statisztikák mögé látnak, érteni fogják, hogy miről beszélünk. Érteni fogják mi fűti az emberek hamis reményeit és produkálja a hamis adatokat és számokat. Bűvészmutatvány az egész, ami annyira leköti az emberek figyelmét, hogy közben észre sem veszik a körülöttük dúló globális háborút és a belső támadásokat.
Az értékpiaci csúcsokat csupán más valutákból, például az euróból a dollárba történő átmeneti menekülés idézi elő, valamint az államadósság pénzesítése a Fed által.
A globalisták vagy központi bankvezetők, illetve az őket irányítók terve, hogy az embereket a dollárhoz terelje, mint az utasokat a süllyedő hajóról a mentőcsónakokba. Amikor a mentőcsónakok megtelnek, azokat is elsüllyesztik és a dollár teljesen elveszíti értékét. Ezt már sokan nem fogják túlélni. A terv mögött rejlő gonosz felfoghatatlan a mi emberi agyunk számára.

Oroszország, Kína, Szíria és Irán

Az Egyesült Államok hadban áll Oroszországgal. Kadhafi elmozdítását követően az Obama-Clinton black-ops terv azonnal életbe lépett. Bengázi volt az Assad-ellenes terroristák felfegyverzésének logisztikai központja, amit az amerikai belügyminisztérium titkos ügynökei irányítottak, több millió tonna fegyvert szállítva Szíriába és egyéb bázisokra Törökországon keresztül. Oroszország tudott erről a tevékenységről és a Bengáziban lévő CIA központ elleni megbízásos támadással megállította és leleplezte a hadműveletet a világ előtt. A nyugati médiát kivéve mindenki tudomást szerzett már erről.
Miért nem került az igazság a nyilvánosság elé? Mert az Assad elleni erőfeszítések jelenleg is folynak, azzal a különbséggel, hogy a fegyverszállítmányok most leginkább Horvátországon keresztül haladnak. Assad kormányának megdöntése közvetlen veszélyt jelentene Moszkvára nézve, katonailag és gazdaságilag egyaránt. Putyin vajon ölbe tett kézzel hagyja, hogy az amerikaiak folytassák ezeket a manővereket? Nyilván nem. Oroszország ott üti az Egyesült Államokat, ahol a legjobban fáj: az „olajalapú” dollárnál.
Az Obama rezsim pedig semmit sem tesz országa védelmében, ebben az aszimmetrikus hadjáratban. Olyan mintha szándékosan hagyná, hogy így legyen.
Bár a New York Times írt róla, nem sokan figyeltek Xi Jinping kínai elnök és Vlagyimir Putyin néhány napja lezajlott találkozójára, pedig a dollár halálának szempontjából fontos esemény volt. Oroszország és Kína között egy szövetség van kialakulóban a komoly aranyháttérrel rendelkező valuták által már amúgy is jelentősen meggyengített dollár, mint tartalékvaluta leváltására. Oroszország és Kína soha nem látott tempóban próbál minél több aranyat vásárolni, miközben az Egyesült Államok értéktelen papír és digitális valutát bocsát ki, amit az olajkereskedelmen kívül semmi sem támogat már.
Miközben orosz és kínai részről folyik az aranyfelvásárlás, a nyilvánosság felé szándékosan kisebb összegekről számolnak be, az amerikaiaknak pedig fogalmuk sincs saját, Fort Knox-ban és a Fednél őrzött aranykészletük állapotáról. Nem furcsa, hogy ennyire nem akarják elrendelni az aranykészletek revízióját?
Amilyen biztos a dollár összeomlása, annyira biztos, hogy ez az esemény káoszhoz vezet majd az amerikai utcákon. A központi bankárok és az országok élére kiválasztott vezetők a Hegeli dialektika segítségével igen hatékonyan végzik tervük kivitelezését. Ahogy aztGeorge H.W. Bush 1990. szeptember 11-én kijelentette, az általuk megoldásként eltervezett Új Világrendet a szemünk előtt hozzák létre. Megmondták nekünk, hogy mi a tervük, de mi úgy döntöttünk, hogy nem veszünk róla tudomást. Vagy talán nem értettük meg az elhangzottakat?
Az Egyesült Államok eddig a tűzfal szerepét töltötte be a globalistákkal szemben, de az alapos aknamunkának köszönhetően az USA is követi a többi országot a vágóhídra.
Távolabbról szemlélve a helyzetet egyértelműen kirajzolódik a terv, amire az „őrállók” évtizedek óta figyelmeztettek. Talán Ernest Hemmingway szavai fogalmazzák meg a legtalálóbban a helyzetet: „ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”






Oroszország tényleg ejti a dollárt



Az oroszok komolyan gondolják a dollár elleni intézkedéseket. A világ legnagyobb földgáz termelője, a Gazprom, szinte valamennyi nagy megrendelőjével megállapodott már, hogy dollár helyett euróban fizessenek a tőlük vásárolt földgázért. Soha nem tettek volna ilyen lépéseket a kormány engedélye nélkül, hiszen az orosz állam a cég többségi tulajdonosa.
Az amerikai média mélyen hallgat erről, pedig a fejlemény igen komoly következményekkel járhat. Először is világviszonylatban is hatalmas cégről beszélünk, aminek forgalma az orosz GDP 8 százalékát teszi ki és a világ földgáz tartalékának 18 százalékát tudhatja magáénak. Emellett tekintélyes mennyiségű olajat is termel. Egyértelmű tehát, hogy a lépés rendkívüli jelentőséggel bír.
Barack Obama nyilván úgy gondolta, hogy a média rövid idő alatt megfeledkezik majd az Oroszországra kivetett értelmetlen szankciókról. Lehetséges. Azonban Oroszország nem biztos, hogy megfeledkezik róluk. Sőt, a szankciók kiváló ürügyként szolgálnak a dollártól való leváláshoz. Ráadásul, ahogyan azt a Zerohedge megjegyezte, Oroszországnak elegendő, ha a kényszerpályán mozgó Egyesült Államok szemében elítélendőnek titulált lépéseket tesz Ukrajna ellen és az Egyesült Államok által adott válaszlépés formájában már meg is van a kifogás a dollártól való leválás következő lépésére. Öblítés, újraindítás.
A Gazprom lépései alapjaiban rázhatják meg a globális pénzrendszert. Az ITAR-TASS a következőket írta:
A Gazprom Neft számos szerződést írt alá ügyfeleivel a fizetések dollár helyett euróban történő teljesítésére, mondta Alexander Dyukov, a cég vezetője egy sajtótájékoztatón.
A Gazprom Neft további szerződéseket írt alá a dollárról euróra történő átállásra. Fehéroroszországgal pedig a rubelben történő fizetésben állapodtunk meg,” mondta, hozzátéve, hogy tízből kilenc ügyfél elfogadta az euróra történő átállást.
A Gazprom ráadásul nem az egyedüli nagy orosz cég, amelyik a dollárról való leválást tervezi.
Oroszország egyre több olyan szerződést köt, amelyek értelmében a kifizetések különböző ázsiai valutákban, leginkább jüanban történnek, egyrészt a dollárpiactól való függőség további csökkentése érdekében valamint a nyugat által kivetett szankciókra adott válaszként.
Az elmúlt néhány hét során jelentős érdeklődés mutatkozott a piacon nagy orosz cégek részéről a renminbire és más ázsiai valutákra való átállás iránt és sokan nyitnak számlát ázsiai helyszíneken,” mondta Pavel Teplukhin, a Deutsche Bank oroszországi igazgatója aFinancial Times-nak.” (forrás)
ZeroHedge szerint a többi valuta használatának kiterjesztése a legfontosabb terület az orosz bankok számára jelenleg:
Andrei Kostin, a VTB orosz állami bank vezérigazgatója elmondta, hogy a dollártól eltérő valuták használata a bank „legfontosabb feladata”. „Figyelembe véve Kínával folytatott kétoldalú kereskedelmünket, a rubelben és jüanban folytatott ügyletek támogatása a legfontosabb feladatunk, így jelenleg ezen dolgozunk,” mondta Kostin egy Vlagyimir Putyinnal folytatott eligazításon. „Május óta tart ennek a munkának a kivitelezése.”
Semmi probléma nincs azzal, hogy csökkentjük a dollártól való függőségünket, sőt, ez egy nagyon is ésszerű lépés,” mondta egy másik nagy európai bank oroszországi igazgatója, hozzátéve, hogy Oroszország túlzott függősége a dollártól bizonytalanabbá teszi a piacokat válság idején. „Semmi sem indokolja, hogy egy Japánnal kötött kereskedelmi szerződést dollárban teljesítsünk,” mondta.
Oroszországban komoly pénzügyi konverzió folyik, miközben a lakosság soha nem látott ütemben veszi ki pénzét az amerikai bankokból:
Márciusban, meg sem várva a szankciók hatásának megjelenését, az orosz lakosság nekilátott, hogy kimentse pénzét az amerikai bankokból. Az orosz állampolgárok által az amerikai bankokban tartott pénz 21,6 milliárd dollárról 8,4 milliárdra esett hirtelen. Ez 61 százalékos csökkenés egyetlen hónap alatt! Minden jel szerint tanultak a ciprusi válságból: vedd ki a pénzed mielőtt lefoglalják. (forrás)
"Repülök!"
Repülök!”
Aki pedig azt gondolja, hogy ezek a fejlemények meg sem kottyannak majd az amerikai gazdaságnak, jobb ha utánanéz, milyen mértékben függ az Egyesült Államok a világ többi részének pénzügyi viselkedésétől.
Az a tény, hogy a világon egyelőre még szinte mindenki a dollárt használja fizetőeszközként a kereskedelemben, mesterségesen magas árfolyamon tartja a zöldhasút és olcsón a hiteleket.
Oroszország leválása a dollárról nagy érvágás lesz, azonban, ha világ többi része is követi példáját, az már igazi pénzügyi lavinát indíthat el.
Egy fordulóponthoz érkeztünk.
Az intézkedések hatását nem fogjuk egyik pillanatról a másikra megérezni, de mindenképpen a készülő „tökéletes vihar” egyik előjelét látjuk.
Évek óta a hamis stabilitás átmeneti buborékában élünk, a hosszú távú kilátások azonban egy cseppet sem javultak.
Használjuk ki a vihar előtti csendet, mert már nem tarthat sokáig.





Oroszország és a BRICS kontra dollár



Időkjelei: Néhány napja az euró közeli és valószínű haláláról írtunk, hogy helyébe egy új és immár valóban globális valuta léphessen, előkészítve a terepet a világkormány új gazdasági rendjéhez. Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, ahhoz a dollár összeomlására is szükség lesz, ami nem mellesleg egyúttal az Egyesült Államokat is térdre kényszerítené.
Az amerikai dollár tartalékvaluta státusza számos előnnyel jár az Egyesült Államok számára más országokkal szemben. A világ legfontosabb árucikkeivel még mindig dollárban kereskednek, akkor is, ha azokat nem az Egyesült Államokban állítják elő. A jelenlegi dolláralapú rendszernek köszönhetően az amerikai Federal Reserve bank exportálja az inflációt más országokba, miközben kormánya hatalmas adósságokat halmoz fel büntetlenül.
Eddig egyedül Kína tett nyílt kihívást a dollár egyeduralma ellen. Most úgy tűnik, hogy Peking új szövetségesre talált a Kremlben. A BRICS országok pedig teljes együttértésben sürgetik a dolláralapú rendszer felszámolását.
A Durban-i BRICS csúcs előtt egy héttel a moszkvai vezetés csendesen elkészített egy dokumentumot, amelyben vázolják a BRICS együttműködésre vonatkozó orosz stratégiát. A dokumentumot Vlagyimir Putyin csapatának egyik „belső körében” készítették, így nagy valószínűséggel a BRICS államokkal való együttműködés hivatalos álláspontját tartalmazza.
Az a tény, hogy a moszkvai vezetés hagyta a dokumentum nyílt közzétételét, igen erős, mondhatni dühös jelzésnek tekinthető az Egyesült Államok irányába.
A célok egyértelműek. A „Stratégiai célok” című fejezet első pontja a világ pénzügyi rendszerének reformját taglalja, annak érdekében, hogy az „igazságosabb, stabilabb és hatékonyabb legyen”. Későbbi fejezetek pedig egyértelműen leírják, hogy a „reform” tulajdonképpen a dolláralapú rendszer felszámolásával egyenlő.
Oroszország úgy gondolja, hogy amennyiben a BRICS országok vezetősége megfelelő politikai akarattal rendelkezik az együttműködés előmozdításához, a szövetség az új globális kormányzási rendszer kulcsszereplőjévé válhat, elsősorban gazdaságilag és pénzügyileg,” áll a dokumentumban.








Egy elemző szerint Németország titokban a BRICS csatlakozást fontolgatja





240714gerForrás: infowars.com
Jim Willie pénzügyi elemző azt állítja, hogy Németország a NATO és az Egyesült Államok által támogatott egypólusú rendszert a BRICS nemzetek szövetségére készül cserélni és, hogy ez volt az oka Angela Merkel és más német vezetők, sok port kavart lehallgatásának is, az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (NSA) által.
Greg Hunter által készített interjúban Jim Willie, statisztikai elemző elmondta, hogy a német vezetőséget célzó NSA lehallgatás valódi oka az Egyesült Államoknak azon félelme volt, hogy a legnagyobb európai hatalom lehetséges menekülési útvonalakat keres a dollár összeomlásának esetére.
Azt gondolom, hogy keresik azokat a részleteket, amikkel segíthetnének Oroszországnak a dollár ejtésében. Próbálnak titkos lépéseket keresni, hogy Németországot eltávolítsák a dollártól és a BRICS nemzetekhez csatlakozzanak. Szerintem pontosan ezt teszik.”
A hónap elején a BRICS országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika)bejelentették egy új, 100 milliárd dollár vagyonnal rendelkező dollár-ellenes, alternatív IMF felállítását, aminek központja Sanghajban lenne, de Moszkva irányítása alatt állna.
Putyin azzal a céllal indította el az új rendszert, hogy az „megakadályozza azon országok zaklatását, amelyek nem értenek egyet az Egyesült Államok és szövetségeseik bizonyos külpolitikai döntéseivel.” Ez egyértelműen jelzi, hogy Oroszország és a BRICS nemzetek egy új gazdasági rendszert akarnak létrehozni, ami az IMF és a Világbank ellenfeleként állna ringbe.
Az amerikai illetékesek nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, hogy Washington „lator államként” tekint Oroszországra. Christopher R. Hill, az Egyesült Államok korábbi iraki nagykövete, az ukrán válságra reagálvakijelentette, hogy Moszkva elárulta az „új világrendet”, aminek már 25 éve tagja.
Egy másik lépés, ami jelzi, hogy a BRICS országok egy nyugatellenes, többpólusú rendszer felállításán dolgoznak, egy olyan alternatív világháló kiépítése, ami az Egyesült Államok kikerülésével az amerikai nemzetbiztonság által folytatott kiterjedt megfigyelést próbálja megakadályozni.
Willie azt is elmondta, hogy szerinte az Egyesült Államok a Maláj légitársaság lelőtt gépe körüli zűrzavart is Moszkva ellen próbálja fordítani, hogy ezáltal még szigorúbb szankciókat csikarjon ki a nyugati országoktól, mivel ezek eddig nem sok nehézséget jelentettek Moszkva számára, viszont annál több kárt okoztak Európa kereskedelmi érdekei számára.
A legkomolyabb következmény, hogy az Egyesült Államok végeredményben azt üzeni Európának, hogy a kontinens számára két lehetőség áll fenn. Az Egyesült Államok azt akarja, hogy Európa álljon mellé az Oroszország elleni szankciókban. Álljon mellé az állandó háborúkban, konfliktusokban, elszigetelődésben, akár az európai gazdaság elpusztítása árán is, felrúgva szerződéseit és veszélybe sodorva energiaellátását. Az Egyesült Államok felszólítja Európát, hogy csatlakozzon a háborúhoz és a szankciókhoz, mert igazából azt akarja, hogy Európa segítsen fenntartani a dollár rezsimet. Európának azonban elege van a dollárból. … Az USA nyomást gyakorol Németországra. Franciaország és Nagy-Britannia miatt nem kell aggódni. Németország miatt azonban igen. Németországban 3000 olyan vállalat működik, amelyeket ezek a lépések komolyan befolyásolnak. Ezek nem fognak csatlakozni a szankciókhoz. Ilyen egyszerű a helyzet.”





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése