2018. november 11., vasárnap

Ránk erőltetett halál










Ránk erőltetett halál



Ez is a gyógyszermaffia, vagy csak vaklárma?


Nemrégiben olvastam egy közösségi oldalon ezt a felhívást. Nem tudom, hogy mennyire igaz, viszont elgondolkodtató!
"Horváth István orvosbiológus prof. úr 30 év kutató munkája eredményeként, melynek során mint az USA tudósaival mint az orosz kutatókkal együttműködött, megalkotta az érelmeszesedés elleni oltóanyagot. Ő az egyetlen a világon, akinek sikerült ezt a megoldást megvalósítani. Az előző években többször biztatták őt különböző pályázatok útján a magvalósítás reményével. Egy 7...4 éves nyugdíjas egy hivatalos akkreditáláshoz sosem képes annyi pénzt összeszedni, ami ezt megoldani tudna. Egyedül a mindenkori államhatalom képes ennek az anyagi hátterének a biztosításához. A múlt rendszerben megkérdezték tőle a minisztériumban, hogy miért jó az a hazánknak, ha annyi öreg embernek megmenti az életét !!!!!! Felháborító, hogy ilyen emberek ülhettek a magyar egészségügy vezetőségében. Nos ebben az évben Horváth professzor úr ismét a minisztériumban járt és ígéretet kapott Szócska miniszter úrtól a segítséghez. Ezt követő napokban a rendőrség megszállta a professzor lakását és kuruzslás vádja miatt lefoglalta az összes iratot és a komputereit. Még aludni sem engedték az öreg tudóst a lakásában. A professzor állítása szerint ezzel az oltóanyaggal képes lenne Magyarországon megmenteni azt a 15 000 embert ,amely évente eltávozik infarktus miatt és meggyógyítani több százezer embert, melyek az érelmeszesedés következményei miatt szenvednek illetve meghalnak. Amennyiben az ő eljárását Magyarország üzletileg megvalósítaná, képes lenne hazánk akár 100 milliárd dollár valutát hozni nemzetünk asztalára és ezt minden évben. Gondolják csak el mit jelent ez a magyar nemzet számára. Úgy tűnik komoly érdekeket sért a magyarság de az emberiség ilyen fokú megsegítése. Meddig lehet még az ilyesmiket elviselni?"

A professzor nem volt hajlandó a zsidó maffiának átadni a találmányát ezért megpróbálják hülyére venni a figurát. Ilyet csak a választott nép találhat fel , a magyar csak kapirgáljon a szemétdombon.
A találmányok és szabadalmak már az előző kormány ciklusban is zsidó orientáltságú volt, és ha kellet a feltalálót inkább a másvilágra irányították. A helyzet azóta sem változott a zsidók annyira beférkőztek a szabadalmi hivatalba, és bizony oda magyar nem teheti be a lábát csak zsidó, mint a színházakban, csak zsidó lehet vezető színész , az az egy két magyar származású színész aki elvan a színházban tesznek róla , hogy csak akkor érvényesüljön, ha gojságát feladja, és ajnározza a vezető zsidó színészt, ha nem csinálja jobb ha eltűnik a pályáról. A zsidó maffia itt is működik az állami támogatások csak zsidó kézbe landolhat. A feltalálóknál meg az a feladat hogy leépíteni a kiemelkedő elméket, nehogy már a magyar ész domináljon, bezzeg ha zsidó a feltaláló azt kiemelve kezelik na tessék csak a zsidó értelem az ami az országot előre viszi, mert a magyar egy tunya ingyenélő nem is való ide a Kárpát medencébe, mert ez a kiválasztott nép hozománya lesz, csak még ki kell várni az alkalmas időt és az ölünkbe hull mint az érett alma , na nem Amerika almája az már a miénk , de az egész Amerika is úgy táncol ahogy mi fücsülűnk . A zsidó állom a világuralom már , már megvalósulni látszik csak kitartás, és a gójok a segünket is kinyalják, hogy csicskásaink lehessenek. No de addig még sok levegőből előállítot pénzt kell kinyomtatnia az Amerikai jegybanknak , egy jó pár háborút még szítanunk kell a gojok között, minket meg pénzelni kell hogy az orránál fogva vezethessük ezt a sok lukszus gojt látniuk kell , hogy a pénz hozzánk áramlik és mi uraljuk a terepet minden országban, ha kell élet és halál urai vagyunk, bárkit kiiktatunk, ha az nekünk jó, és ha a karrierünk útjában áll. Így lesz egy – egy pálya zsidó privilégium, mert oda gojt be nem engedünk. Dögöljenek meg de ne akadályozzák a mi világuralmi törekvésünket. A mi maffiánk oly kifinomult oly olajozottan működik, hogy csak akkor veszik észre ha gorcső alá vonnák a tevékenységünket, de arra rásütjük az antiszemita bélyeget , és ellehetetlenítjük őket.
Közben akit lehet kiforgatjuk vagyonából, kezdtük ezt az uralkodó osztályokkal az egész világon , majd az értelmiséggel jártunk el, hogy a nemzetté válást akadályozzuk, majd a parasztság jött a kulák lista húsdarálók és már a másvilágon voltak. Voltunk mi párt funkcionálisok, NKVD sek ÁVH – sok rendőrök , büntetésvégrehajtók, titkos rendőrök, csak ölni és ölni a gojokat ez volt a feladatunk . A zsidó főnökünk megvédet ha támadtak minket, és ha elült a balhé, hát likvidáltuk a bajkeverőt, valamilyen baleset történt az illetővel. No de nem mondok többet, ha gondolkodsz te is kitalálod és a tettek ezt meg is erősítik , ha összefogva szemlélitek e témát össze fog állni a kép.



A természetes gyógymódok nagykövete


Takács Bíborka  2010. október 16. szombat, 08:00

Értékelje az írást
    (0 szavazat)
    A napokban jelent meg dr. Lenkei Gábor legújabb, ötödik könyve. A vitaminokról és gyógyszermaffia ellenességéről elhíresült orvos legfrissebb művében a helyes vitaminbevitellel kapcsolatos tapasztalatokat gyűjtötte egy csokorba.
    Dr. Lenkei Gábor nevét a legtöbben nagy port kavart könyve, a Cenzúrázott egészség – A betegségipar futószalagján kapcsán ismerik. De ki is ő valójában, és miért keltett véleménye ekkora felháborodást? Ennek jártunk utána.
    Orvos, aki szembeszállt a gyógyszermaffiával
    Dr. Lenkei Gábor 1986-ban végzett kitűnő diplomával a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. A kezdetben kutatóorvosként, majd belgyógyászként és nőgyógyászként dolgozó orvos nyolc évvel ezelőtt abbahagyta a praktizálást. Beata Bishop: Ideje a gyógyításnak című könyve elolvasása után ugyanis rájött arra, hogy az orvosok által alkalmazott módszereknél léteznek sokkal hatékonyabbak is, amik csodákra képesek. Ezek után kezdett el komolyabban kutatni és megismerkedni az alternatív módszerekkel, gyógyászati technikákkal. Lenkei Gábor ekkor úgy döntött, minden erejével azon lesz, hogy felnyissa az emberek szemét és megismertessen velük egy új, természetes gyógymódot. Ennek eredményeképpen írta meg a Cenzúrázott egészség – A betegségipar futószalagján című könyvét, ami nagy port kavart a köztudatban.
    Nagy port kavart könyv
    A 2003-ban megjelent könyvben a doktor úr számokkal, tényekkel és szakirodalommal is alátámasztotta meggyőződését, miszerint a nagy gyógyszergyártók, a gyógyszerlobby és a mennyiségorientált élelmiszergyártók profitéhsége az oka annak, hogy az emberiség egészségi állapota folyamatosan egyre romlik. Lenkei ugyan nem hibáztatja az orvosokat, de azt több adattal is igazolta, hogy - elsősorban Amerikában - a gyógyszergyártó cégek kezében van az orvosképzés és a gyógyszerkutatás is. Mivel az egyetemeket és az alapítványokat is ők pénzelik, így az oktatás és a kutatás-fejlesztés is az ő irányításuk alatt áll. Nem meglepő tehát, hogy ezeknek a cégeknek egyáltalán nem érdeke az, hogy a betegek teljesen meggyógyuljanak és hogy az emberiség egészségi állapota javuljon.
    Lenkei az orvosokat csupán eszköznek látja ebben a „játékban”, hiszen nekik a mai napig is azt tanítják, hogy jót tesznek azzal, ha a gyógyszergyártók legújabb, legjobb gyógyszereit használják és ajánlják a betegek számára. Ők mindenáron gyógyítani akarnak és a megelőzésre nem fordítanak hangsúlyt.
    Dr. Lenkei viszont éppen ellenkezőleg látja a gyógyítást: szerinte ugyanis a megelőzésre kellene sokkal jobban odafigyelni, és ahelyett, hogy gyógyszerekkel tömjük magunkat tele, inkább vitaminokkal védekezzünk a megbetegedések ellen. A doktor úr szerint az egészséghez nem kell más, mint a szervezet számára fontos nyomelem, ásványi anyag, vitamin és táplálék, amiből a test építkezni tud. Persze vannak olyan komolyabb helyzetek, esetek is, amikor a gyógyszerszedés elkerülhetetlen, de az orvosoknak mindenek előtt arra kellene törekedniük, hogy kiváltsák a pirulákat.
    A per
    Bár Lenkei Gábor állítása szerint szakmai forrásokból gyűjtötte a Cenzúrázott egészség című könyvhöz az anyagokat, megjelenés után számtalan támadás érte meggyőződése miatt. Az ÁNTSZ 2008-ban és 2009-ben is több alkalommal tartott nagyszabású razziát a Dr. Lenkei Vitamin szaküzletekben arra hivatkozva, hogy a boltban árusított készítmények egészségkárosító hatásúak. Több tízmillió forint értékű vitamin került ekkor zsákokba, sőt, a sajtó bevonásával elkezdődött a médiahadjárat is. Lenkei Gábor orvos-írót több írott és elektronikus sajtóban is szembesítették „tettével”, nem volt olyan címlap, amelyen ne ő szerepelt volna. A vádlott ekkor bírósághoz fordult. A kérdés az volt, bizonyított-e az ÁNTSZ állítása, miszerint a Lenkei-vitaminok károsak az egészségre. A per végül 2010. június 7-én zárult le: a bíróság jogerős határozatban marasztalta el az ÁNTSZ-t, mert a határozatban tett állításuk alátámasztásaként semmilyen bizonyítékkal nem tudtak szolgálni.
    Hiába a médiahadjárat, az emberek kitartottak Lenkei mellett és elárasztották pozitív levelekkel. Ezek az visszacsatolások késztették végül az orvos-írót arra, hogy kiadja legújabb könyvét.
    Az új mű
    Miért van szükségük az egészséges embereknek vitaminpótlásra? című könyv olyan nemkívánatos, kellemetlen állapotokról szól, amelyekkel az emberek ugyan még nem fordulnak orvoshoz, mégis minden nap tapasztalják. Ilyen például a hajhullás, a pattanásos bőr, a töredező körmök, a fáradékonyság, a nassolási vágy, az álmatlanság, a nátha, a ráncosodás, az idő előtti öregedés, az ingerültség, a feledékenység, a pesszimizmus és a gyermekágyi depresszió. Lenkei Gábor könyvében összegyűjtötte a vitaminbevitellel, vitaminszedéssel kapcsolatos pozitív tapasztalatokat, beszámolókat, ezzel is rámutatva arra, hogy van más lehetőség is a gyógyszerszedés mellett, és még az egészséges embereknek is szükségük van vitaminpótlásra.
    Fontos azonban azt is szem előtt tartani, hogy vannak olyan betegségek, amelyek gyógyszerek nélkül nem gyógyíthatóak, nem tarthatóak szinten – ilyen esetekben a vitaminok kiegészítő gyógymódként szolgálhatnak.
    Takács Bíborka





  2011-02-21 19:11:10, h




A gyógyszermaffia (sátán) nem nyugszik
2011. február 6. 02:02:47



Tiltandó, mert miatta kevesebb gyógyszer fogy
Tiltandó, mert miatta kevesebb gyógyszer fogy
Nem új keletű a hír, különösen azok körében, akik használják a természetes gyógykészítményeket, vagy valamilyen szinten kapcsolatban vannak a természetgyógyászattal, hogy rossz napok következnek a gyógynövényekre alapozott készítmények forgalmazóira. Uniós törvény, egyetemes megszorítás, maffia ez, ami nem kerüli el a természetgyógyászatot, mint a gyógyszeripar legnagyobb ellenségét.

Régóta harcban áll a Big Pharma szervezet (melyhez a legnagyobb gyógyszeripari vállalatok is tartoznak) a naturista gyógyszerek forgalmazóival. És ez a harc lassan a vége felé közeledik, írja az egyik nemzetközi neves szakhonlap. Lassan nyilvános lesz, hogy alig több mint két hónapjuk van hátra a gyógynövényalapú termékeket forgalmazóknak, hiszen április elsejével betilthatja ezeket az Európai Unió. A honlap értesülései szerint a Big Pharma és az Agribusiness rövidesen egészségügyi és élelmezési monopol hatalmat szerez. Ugyanolyan törvények alapján tiltják be a természetgyógyászatban használt gyógynövény alapú szereket, mint amilyen törvények alapján megszabták, hogy milyen szereket kell tartalmazniuk különböző élelmiszereknek, mint például a kenyérnek, a konzerveknek és általában az élelmiszereknek, ahhoz, hogy az üzletek polcaira kerülhessenek.

Egyszerű törvényekről van szó, a Tradicionális Növényi Gyógyszer Direktíva, a Növényi Gyógyszer Bizottság (HMPC) új szabályozásairól, melyek szerint minden naturista termék gyógyszernek számít, ezért ugyanolyan szabályok szerint lesz forgalmazható, mint egy gyógyszer.Teljesen mindegy az, hogy a gyógynövénnyel őseink több száz éves tapasztalattal gyógyítottak, most drognak számít majd. Az már csak hab a tortán, hogy az engedélyezési eljárások hatalmas költségeit a kistermelőknek lehetetlen lesz megfizetni. A történet innentől kezdve már nagyon egyszerű lesz: ha lenne is hajlandóság némely orvosban, hogy homeopátiás kezelésre biztassa betegeit, akkor sem írhat fel natúr gyógykészítményeket, mert nem lesznek ezek forgalomban. Hiába a több évezredes tapasztalat, a hatékonyság mellett tanúskodó sok eredmény, hiába minden érvelés, hogy nagyanyáink, nagyapáink, őseink is uniós vagy világkódexes engedély nélkül gyakorolták a természetgyógyászatot. A ma ismert gyógyfüvek, a méz, a teák hatása első számú ellensége a gyógyszeriparnak.

A média és a sajtó pedig rendelkezik akkora erővel, hogy elhitesse az emberekkel, ezek a szerek károsak: látunk majd iszonyú elváltozásokat az arcon, a belső szerveken, a nemi szerveken, amitől ugye, mindenki retteg, és szakemberek bizonyítják majd a tévében, hogy mindez a természetgyógyászatnak köszönhető. A tévé előtt ülők pedig csak hálálkodni tudnak ekkora nagy szeretet láttán, hogy ím, a tudomány megvédte őket a gonosz természetgyógyászattól. De hogy nézzük a napos oldalt is: bízom benne, hogy vagyunk még néhányan, akik nem dőlünk be a manipulálásnak, és nem tévesztenek meg a puccos dobozokban árult készítmények. Még mindig hiszem azt, hogy a több ezer éves gyógyászati hagyományoknak mégiscsak sikerül fennmaradni a fehér maffia háborújával szemben is.

Igazából, ha az emberek rájönnének, hogy csupán emberi természetükből adódóan mekkora erejük van a betegségekkel szemben, már akkor tönkremenne a gyógyszeripar.






A GYÓGYSZERMAFFIA TÁMADÁSA :

Emberiség elleni bűntett !!!
Egy internetes napilap gyermekorvos tanácsadójaként hozzám intézett kérdését és az arra adott válaszomat olvashatják az alábbiakban: 
6 hónapos fiamat ajánlott-e beoltatni H1N1 vakcinával? (Tápszeres baba születése óta.) 
A testvére 9 éves iskolás.  Oltás jeligére várom válaszát!” 
A válasz:A teljes vírust tartalmazó vakcina használata tilos volt eddig, műhibának számított a csecsemőkorúaknál. Hogy ez a (teljes vírust tartalmazó) új oltóanyag mit tesz majd a csecsemők immunrendszerével, milyen káros vagy súlyos mellékhatásai lesznek, az elválik az idők folyamán (ha lesznek olyan bátrak, akik kísérleti alanynak dobják oda a babájukat), mivel az új oltóanyagot a 3 éven aluliaknál nem is próbálták ki. Még a 9 évesnek sem adnék teljes sejtes vírust tartalmazó vakcinát, csak hasított (split) vakcinát. Kérem, nézzen be a www.natursziget.com lapra, ahol a kételyeimnek is hangot adtam már, bár eddig választ nem kaptam
Dr. Sebő Zsuzsanna
Miért ellenzem?
Miért e nagy ellenkezésem az új, úgynevezett pandémiás influenzaoltással szemben?
  • Mert nem ismerjük az összetételét, miközben néhány nap múlva el kellene kezdeni a tömeges vakcinációt!
  • Mert az már biztosan tudható, hogy teljes sejtes vírust tartalmazó oltóanyagról van szó, amelyet az Európai Unió országaiban sehol nem alkalmaznak. Talán Afrikában még használható...
  • Mert az oltóanyag kipróbálása mindössze 40 (negyven!) 3-18 éves gyermeken történt, és sem a hatékonyságról, sem a hosszú távú mellékhatásokról nincsenek információink.
  • Mert az egyre szaporodó gyermekkori autoimmun betegségek, gyulladásos bélbetegségek és az oltások kapcsolatáról nincsenek érdemi információink.
  • Mert a napi hírek állítása, miszerint már járványos szinten van a megbetegedések száma – hamis.
Ki vállalja a felelősséget?

Mit látok ebből házi gyermekorvosként? Valóban nagyobb a betegforgalom, mint a korábbi évek azonos időszakában, de ennek a megnövekedett betegforgalomnak a 80%-át az iskolából kitiltott, hazaküldött gyermekek teszik ki, akiket valamilyen apró, őszi hurutos tünet miatt hazaküldtek a pedagógusok az ÁNTSZ-től kapott körlevél és a sajtó okozta hecckampány miatti félelmükben.
Nem javaslom az új oltást, mert eddig mindenütt azt oktatták, hogy 3 éven aluli gyermeknek nem szabad teljes sejtes vírust tartalmazó vakcinát adni, most meg hirtelen 6 hónapos kor lett az ajánlott. Kipróbálatlanul? Vagy majd most kipróbáljuk? Hát az én unokámon biztosan nem.


És a terhesek?

Veszélyeztetett és az elsőként oltandó csoportba tartoznak a terhesek. Teljes sejtes vírust tartalmazó vakcinával nincsenek vizsgálatok, mi több, eddig tilos volt így oltani. „Nem lesz olyan gyártó cég, amely leírja, hogy terheseknek ajánlja, hiszen nem áll rendelkezésre elegendő információ, ugyanakkor tudjuk, hogy az influenzával járó lázas állapot megnöveli a szövődmények kockázatát” – mondta Falus Ferenc országos tisztifőorvos. Ennek ellenére az első ütemben oltandók közé sorolták a várandósokat, méghozzá az ingyenes oltással (teljes sejtes vírus!).
Most akkor olthatók? Vagy kinek a felelősségére olthatók a várandósok? Milyen magzati károsodások várhatók a későbbiekben? Vagy az összefüggést úgysem lehet majdan bizonyítani?

Nem javaslom
Nem javaslom az oltást, mert az ingyenes oltás mögött komoly anyagi érdekeltségek vannak, aminek a jelei már kiszivárogtak. Ehhez csak idézek: „Hát mindennek ára van” – derült ki Németh Zsoltnak, az Omninvest Kft. szóvivőjének szavaiból. Öt éve – amikor a madárinfluenzától volt hangos a világ –, 15 évre szóló szerződést kötött velük a kormány. Eszerint 2 milliárd forint állami pénz ütötte a cég markát, amit saját 1 milliárd forintjukkal fejeltek meg, és fejlesztették ki a madárinfluenza elleni védőoltás technológiáját. Akkor ugyan elmaradt a világjárvány, ám a szakemberek kijelentették: csak idő kérdése, és törvényszerűen jönni fog...
A cég persze nem veszi jó néven a szerinte igazságtalannak tartott bírálatot, hogy állami pénzen él. Úgy tartja: a fejlesztésre három éve kapott 2 milliárdért már megdolgoztak azzal, hogy 1100 forintért szállították le minden évben a szezonális influenza elleni oltást.” Azt az oltást, amelynek jó része évről évre megmarad, kárba vész.
  Nem javaslom az oltást, mert nem véletlen, hogy hiányoznak a hiteles szakmai vélemények. Sem az infektológiai szakmai kollégium, sem az oltási tanácsadó részéről, sem a László Kórház infektológusaitól nem lehet állásfoglalást olvasni, hallani sem a szakmai lapokban, sem a médiában. 
Köztudomású, hogy az influenza elleni oltottságban az egészségügyi dolgozók, köztük az orvosok a sor végén járnak, azaz nem oltatják magukat. Ez az adat megállja a helyét egész Európában. Ugye, senki nem gondolja, hogy valamennyien felelőtlenül gondolkodó, tudatlan emberek?
Talán azt tudnám tanácsolni a bizonytalan laikusoknak, kérdezzék meg háziorvosukat, de ne arról, hogy ajánlja-e az oltást. Hanem kérdezzék ezt:
Doktornő, doktor úr, Ön beoltatja magát? És a gyermekeit, az unokáit?”
Jelen sorok írója egészen biztosan nemet fog mondani. Nem adok be teljes sejtes vírust tartalmazó vakcinát!

Dr. Horowitz: Szándékosan szabadította ránk a H1N1 vírusát a gyógyszermaffia


Sejteni lehetett, hogy nincs minden rendben az oly hirtelen a nyakunkba szakadt "sertésinfluenza"-járvánnyal és a gyógyítására gyanúsan hamar előállított, hatalmas profitot fialó oltóanyaggal kapcsolatosan. Hiszen még egy olyan elismert, tekintélyes személyiség is, mint Dr. Leonard G. Horowitz (az egyik vezető amerikai egészségügyi szakértő, számos kiváló könyv és tanulmány írója) hasonló következtetésre jutott (egy Sherri Kane nevű újságíró segítségével).

Dr. Horowitz ügyvédei útján el is juttatta bizonyítékait az FBI részére. (A beadvány 
itt olvasható.) A dokumentumból kitűnik, hogy a "sertésinfluenza" vírusát egy New York-i székhelyű biotechnológiai cikkeket és gyógyszereket előállító óriáscégek urai szabadították rá az emberiségre, és ugyanezek a sötét gazfickók lennének felelősek a világméretű hisztériakeltésért, melynek célja, hogy minél több szerencsétlen embertársunk oltassa be magát az úgynevezett oltóanyaggal. Amely viszont - hangoztatja Dr. Horowitz - roppant veszélyes, komoly mellékhatásokat (például bénulást) okozhat, sőt, elősegíti a járvány terjedését. Édesanyja éppen egy sertésinfluenza elleni oltás következtében vesztette életét 1976-ban.
"David Rockefeller Wall Street-i érdekeltségei, számos médiamogul, mint Rupert Murdoch, Morton Zuckerman, Thomas Glocer és a New York-i székhelyű Federal Reserve Bank igazgatótanácsának egykori elnöke, Jerry Speyer is részesei ennek a globális népirtásnak" - írja a szókimondó Dr. Horowitz az FBI-hoz eljuttatott dokumentumban.
A továbbiakban leszögezi: "Ezek az emberek, akik a Partnerség New Yorkért program védőbástyája mögött végezték tevékenységüket, ellenőrzik a biotechnológiai kutatásokat a Földgolyó legnagyobb részén. És ugyanez az érdekkör szinte kizárólagos befolyással rendelkezik az úgynevezett fősodratú médiában, így képesek hatalmas reklám- és propagandakampányt kifejteni cégeik termékeinek népszerűsítése és a gyógyszermaffia céljainak előmozdítása érdekében" - fejtegeti Dr. Horowitz. Aki másokkal együtt azt is tudni véli, hogy a Larry Silverstein irányítása alatt álló cégbirodalom áll a 2001. szeptember 11-i merényletek hátterében éppúgy, mint ahogy a mostani H1N1-féle hisztéria felkorbácsolásában is kulcsszerepet játszott. Silverstein érdekeltségei ezer szállal kötődnek a gyógyszermaffiához, az egész bűnszövetkezet hátterében pedig nem más, mint David Rockefeller áll - véli a neves egészségügyi szakember.
"Ha ezek az emberek képesek voltak majd' 3000 ártatlan férfi és nő legyilkolásában közreműködni 2001. szeptember 11-én, akkor el lehet képzelni róluk, hogy nem fogják sajnálni azt a több millió áldozatot, akik a mostani járvány következtében életüket vesztik" - közölte Dr. Horowitz. "Remélem, bizonyítékaim hatására sikerül sok millió életet megmenteni, és egyre többen sürgetik majd Obama elnököt, követeljen hivatalos vizsgálatot a genocídium ügyében" - tette hozzá.
Perge Ottó
(Forrás: http://justgetthere.us)

Káderezés...

Tagadja a III/III-as vádat az Omninvest
 
Tagadja az Omninvest ügyvezető igazgatója, hogy egy III/III-as elhárítótiszt is alkalmazásban lett volna a cégnél. Zimonyi Ferenc a köztévé reggeli műsorában azt mondta: ismert a cég tulajdonosi háttere is, két százalékot ugyanis egy magánszemély, 98 százalékot pedig egy ciprusi cég birtokol. 
Utóbbi képviselőjének nevét azonban az ügyvezető igazgató nem árulta el, csak annyit mondott, taggyűléseken szokott találkozni vele.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tegnap az NBH főigazgatóját hallgatta meg az oltóanyagot gyártó cég tulajdonosi hátteréről. Simicskó István elmondása szerint a Cipruson bejegyzett cég címén egy ingatlanügynök neve szerepel, és több magyar cég tulajdonosa - így az egyik Wallis érdekeltségű társaság is erre a címre van bejegyezve. 
hírTV/FENET/
Szóljon hozzá a cikkhez!

Kapcsolódó cikkek:
   KDNP: el kell oszlatni a homályt az Omninvest körül
   Profi strómancég áll az Omninvest mögött? (+videó)
Gigabotrány a vakcina körül, bekapcsolódott az NBH

Az újabb H1N1 halottak miatt összeült a Nemzetbiztonsági Bizottság. Itt már nem lehet kormányzati propagandával elsimítani a dolgokat, iszonyú botrányról van szó, amely akár politikai bombaként is robbanhat. Az oltóanyag-cég terítékre kerül, valakinek most tényleg el kell vinni a balhét.

Vizsgálják az oltóanyaggyártó cég hátterét. 
HunHír.Hu


Hihetetlen dolog történt!
Pedig már azt hittem, hogy nincs új a nap alatt.
Íme Dr. Lenkei Gábor szavai, és a link az említett videóhoz:
"Hatalmas különbség van a gyógyszermaffia gyáva és elvtelen kiszolgálói és egy valódi egészségügyi miniszter között.
Megszólalt a nyilvánosság előtt EWA KOPACZ lengyel egészségügyi miniszter asszony. Sőt, állást foglalt a sertésinfluenza és a kíméletlenül erőszakolt oltás témájában a lengyel miniszterelnök úr is.
Nem igényel sok kommentárt. Nézze meg az alábbi videót, és hasonlítsa össze ezeket a becsületes embereket a mi "felelőseinkkel", akik bármi áron el akarják adni a feleslegesen legyártott hatmillió oltóanyagot. Nem kímélve még a csecsemőket és a várandós édesanyákat sem.
Egy igényes orvos szemében felháborító az a szakmaiatlanság, amellyel folyamatosan hisztériát keltenek.
Hasonlítsa össze a magyar egészségügyi minisztert, vagy a magyar országos tiszti főorvost EWA asszonnyal. Hasonlítsa össze a két miniszterelnököt.
Ha segíteni szeretne embertársainak a tisztánlátásban, küldje el nekik a linket.
Mindenkinek jogában áll megismerni az igazságot.

Íme a link: 
http://www.youtube.com/watch?v=sadGuD_zuQc&feature=player_embedded
További érdekes írások itt: 
http://lenkeidoktor.hu/


4 millióért zombisították édesanyját



  • Megjelent: 2012.05.15. 07:20|
  • Frissült: 2012.05.15. 09:28

Zombivá tették édesanyját az Arany Alkony Idősotthonban – állította egy férfi, aki csatlakozna a Célpont feljelentéséhez.



4 millióért zombisították édesanyját
Az Arany Alkony Idősotthon több lakójának életét úgy rövidítették meg, hogy megszokott gyógyszerük helyett új orvosságot adtak nekik. Ezt állította korábban – egymástól függetlenül – két dolgozó a Hír TV oknyomozó műsorának. A Célpont munkatársai feljelentést tettek emberölés gyanújával a rendőrségen. 
A műsor után jelentkezett egy férfi, aki csatlakozna a feljelentéshez. A Magyar Nemzet szerint azt mondta: az intézetben zombisították édesanyját, aki 2009-ben került az Arany Alkonyba, három hónappal később pedig meghalt. A család négymillió forintot fizetett az egészségügyi szolgáltatásért.
Az otthonokat egy egyházi misszió üzemeltette, de az egészségügyi ellátásra nem velük szerződtek az idős lakók. A misszió vezetője, Erdős János azt mondta: az egészségügyi szolgáltatásért az a Medicatus-cégcsoport felel, amely az épületek tulajdonosa, és az üzemeltetés is hozzá kerülhet.
A Fővárosi Kormányhivatal vezetője szerint kényszerhelyzetben vannak, a legkisebb rosszként választanák, hogy az ingatlan tulajdonosa a jelenlegi finanszírozás mellett üzemeltesse az idősotthont. Ha azonban igazolódik, hogy valóban bűncselekmény történt, akkor ezt a kérdést természetesen újra kell gondolni – tette hozzá Pesti Imre. A Medicatus Zrt. vezérigazgatója nem állt a Hír Televízió kamerái elé.
Az Arany Alkony magánidősotthon-hálózat akkor került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy 1300 idős ember sorsa bizonytalanná vált, mert a fővárosi kormányhivatal visszavonta a működési engedélyt az ingatlanok használatának rendezetlen jogcíme miatt.



Tagadja a III/III-as vádat az Omninvest 

Tagadja az Omninvest ügyvezető igazgatója, hogy egy III/III-as elhárítótiszt is alkalmazásban lett volna a cégnél. Zimonyi Ferenc a köztévé reggeli műsorában azt mondta: ismert a cég tulajdonosi háttere is, két százalékot ugyanis egy magánszemély, 98 százalékot pedig egy ciprusi cég birtokol. 
Utóbbi képviselőjének nevét azonban az ügyvezető igazgató nem árulta el, csak annyit mondott, taggyűléseken szokott találkozni vele.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tegnap az NBH főigazgatóját hallgatta meg az oltóanyagot gyártó cég tulajdonosi hátteréről. Simicskó István elmondása szerint a Cipruson bejegyzett cég címén egy ingatlanügynök neve szerepel, és több magyar cég tulajdonosa - így az egyik Wallis érdekeltségű társaság is erre a címre van bejegyezve. 
hírTV/FENET/
Szóljon hozzá a cikkhez!

Kapcsolódó cikkek:
   KDNP: el kell oszlatni a homályt az Omninvest körül
   Profi strómancég áll az Omninvest mögött? (+videó)
Gigabotrány a vakcina körül, bekapcsolódott az NBH

Az újabb H1N1 halottak miatt összeült a Nemzetbiztonsági Bizottság. Itt már nem lehet kormányzati propagandával elsimítani a dolgokat, iszonyú botrányról van szó, amely akár politikai bombaként is robbanhat. Az oltóanyag-cég terítékre kerül, valakinek most tényleg el kell vinni a balhét.

Vizsgálják az oltóanyaggyártó cég hátterét. 
HunHír.Hu


Hihetetlen dolog történt!
Pedig már azt hittem, hogy nincs új a nap alatt.
Íme Dr. Lenkei Gábor szavai, és a link az említett videóhoz:
"Hatalmas különbség van a gyógyszermaffia gyáva és elvtelen kiszolgálói és egy valódi egészségügyi miniszter között.
Megszólalt a nyilvánosság előtt EWA KOPACZ lengyel egészségügyi miniszter asszony. Sőt, állást foglalt a sertésinfluenza és a kíméletlenül erőszakolt oltás témájában a lengyel miniszterelnök úr is.
Nem igényel sok kommentárt. Nézze meg az alábbi videót, és hasonlítsa össze ezeket a becsületes embereket a mi "felelőseinkkel", akik bármi áron el akarják adni a feleslegesen legyártott hatmillió oltóanyagot. Nem kímélve még a csecsemőket és a várandós édesanyákat sem.
Egy igényes orvos szemében felháborító az a szakmaiatlanság, amellyel folyamatosan hisztériát keltenek.
Hasonlítsa össze a magyar egészségügyi minisztert, vagy a magyar országos tiszti főorvost EWA asszonnyal. Hasonlítsa össze a két miniszterelnököt.
Ha segíteni szeretne embertársainak a tisztánlátásban, küldje el nekik a linket.
Mindenkinek jogában áll megismerni az igazságot.

Íme a link: 
http://www.youtube.com/watch?v=sadGuD_zuQc&feature=player_embedded
További érdekes írások itt: 
http://lenkeidoktor.hu/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése