2018. november 11., vasárnap

Ebola a láthatáron













Ebola a láthatáron




Már most az elmúlt 40 év legdurvább járványa



817724
Laza Bálint
követés
2014.07.30. 08:12
Frissebb (1) 
Eddig csak Afrika ritkábban lakott, vidéki területein terjedt az ebola, de már így is hatszáz halálos áldozata van a 2014-es járványnak. Most viszont eljutott a kontinens legsűrűbben lakott városába, Lagosba, ráadásul repülőn. A vírus halálozási aránya nagyon magas, de nem olyan könnyű elkapni. Várható világjárvány? Mit tegyünk, ha olyan országban jártunk, ahol vannak fertőzöttek? Mik a tünetek? Magyarország veszélyeztetett?


Július 24-én a nigériai hatóságok bejelentették, hogy egy libériai férfi összeesett Lagosban, ahová a libériai fővárosból, Monroviából repült. Ebolatesztje pozitív lett, aznap éjszaka meg is halt. Ezzel a szokatlanul csúnya regionális járvány sokkal  nagyobb történetté vált. Februárban azonosították az ebola első áldozatait Guineában, azóta három országban 673 embert ölt meg és több mint 1200-at megfertőzött. Ezzel az elmúlt negyven év leghalálosabb járványává vált.  

Guinea Sierra Leone Ebola Map April 14 2014 png.png

Mára az ebola jelen van Guineában, Sierra Leonéban és Libériában; főleg háború sújtotta nyugat-afrikai országokban, és általában vidéken terjed. Lagos viszont más tészta. Nemcsak Afrika legnagyobb városa 21 millió lakossal, hanem az egyik legsűrűbben lakott is: egyes részein több mint 20 ezren élnek egy négyzetkilométeren. Az a legrémisztőbb, hogy nemzetközi utazási csomópont, azaz a vírus innen könnyen világméretű utat járhat be, bár eddig csak a fenti esetről tudni. A fertőzött utast szállító gép leszállt a togói főrvárosban, Loméban is. 
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ez az eddigi legnagyobb járvány. A második legnagyobb 1976-ban volt, amikor négyszáz ember halt meg. Nagy részük Zairéban (ami ma Kongói Demokratikus Köztársaság) betegedett meg. Azóta több járvány volt Afrikában, de egyik sem járt ennyi halállal, és nem ért el ekkora területet. 

A kezdet

A mostani járvány első áldozatait 2014 februárjában azonosították Guineában, valószínűleg bozóthústól kapta el az ebolát (orvvadászok által leölt, nem bevizsgált vadállattól). Eredendően denevérek, ritkán emlősök terjeszthetik. 
Az első eseteket Conakry (a főváros), Guéckédougou, Macenta és Dabola prefektúrákban jelentették, a vírust a francia Pasteur Intézet azonosította. Március végére az USA és a WHO ötfős szakértői csapatot küldött a helyszínre. 
Áprilisra a megerősített esetek száma már elérte a 242-t, ebből 142-en meghaltak, a vírus halálozási aránya akkor még csak 59 százalék volt. Az első jelentések szerint új vírustörzsről volt szó, ezt azonban később cáfolták.  
A WHO szerint a libériai beteg azután fordult a nigériai hatóságokhoz, hogy hányni kezdett és hasmenése lett a háromórás repülés után. A hatóságok most próbálják lenyomozni a repülőn utazó nagyjából száz másik embert, ami nem lesz egyszerű. Közülük 35-en nigériaiak. A beérkező utasok szűrése is csak most kezdődött. Egy névtelenül nyilatkozó WHO-s szerint közel ötven embert figyelnek ebolagyanúval, de nincsenek karanténban.  


K EPA20140729026
A látogatók fogadására szolgáló részleget fertőtlenítik az ebolavírus által megfertőzötteket gondozó Elwa Kórházban a libériai Monroviában 2014. július 28-án.
Fotó: Ahmed Jallanzo
Ráadásul a reptéri szűrés nem lesz egyszerű: a valószínűleg denevérek által terjesztett ebola első tünetei nagyon hasonlítanak az influenzára: fejfájás, láz, hasfájás, sőt, nehéz megkülönböztetni a maláriától és a tífusztól is. A hányás-hasmenés után viszont már egyértelmű, hogy a vírusról van szó.

Leállnak a szervek

Miért ebola?

Az Ebolát eredetileg nagy kezdőbetűvel kell írni: nevét az Ebola nevű kongói folyóról kapta. Mára köznevesült, ezért magyarul ebolának írjuk. 1976-ban a folyó mellett lévő falu volt az egyik áldozata két, egy idejű járványnak (a másik Szudánban volt). 
Az ebola hat ismert törzse közül öt kerülhet át emberekre, ezeket mind Afrikában találták. A hatodik, Reston-vírus a filippínói majompopulációban terjedt, de emberek nem terjedt át. 


K  AP20140729027
Ebolavírus
A fertőzés után egy-három héten belül elkezdődik a nyálkahártya vérzése, különösen a belekben. Az ebola lázzal és hányással, hasmenéssel, rossz vérnyomással járó vírus, amely erős gyulladást vált ki, sokkot okoz. A fertőzöttek akkor halnak meg, amikor a belső szervek elkezdenek leállni. Az ebolába tízből kilencen belehalnak. Gyógymód egyelőre nincs, de kórházi állapotok között van esély a  túlélésre.  
Mivel a vírus vérzéssel jár, közeli érintkezés esetén könnyen bejuthat a következő áldozatába is. Annak ellenére, hogy az egészségügyi dolgozók védőfelszerelésben kezelik az ebolásokat, nagyon nagy a kockázat: mostanáig körülbelül ötvenen haltak meg, köztük egy ismert orvos is. Mostanra a vírus halálozási aránya 75 százalékra nőtt.
Friss hír, hogy az odaküldött amerikai munkások közül már a második fertőződött meg. Ettől függetlenül viszonylag nehezen terjedő fertőzésről van szó, egyetlen ember nem tud nagyon sok másikat megfertőzni, mivel nagyon közeli kapcsolatba kell kerülni a szerveivel, vérével vagy más testnedveivel. A fertőzöttek elkülönítésével megállítható az ebola. 
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az embereket el kell tiltani a hullamosástól.

Magyarországon nem valószínű

Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a fertőzés kockázata még azokon a területeken is rendkívül alacsony, ahol ilyen esetek előfordulnak, mert csak közvetlen érintkezésnél merül fel a fertőzés veszélye, viszont a kórokozó ritkán védekezés nélküli szexuális érintkezés útján is átvihető. Senki nem fertőződhet meg papírpénz vagy élelmiszerek megérintésétől, egy uszoda medencéjében, és a vírust a szúnyogok sem terjesztik.


K EPA20140729020
Az ebolavírus egyik áldozatának holttestét viszik temetni védőruhás egészségügyi dolgozók a libériai Foyában 2014. július 2-án.
Fotó: Ahmed Jallanzo
Hatásos ellenszere a szappan, a fehérítőszer, a napfény vagy a szárítás. A vírust tartalmazó váladékkal szennyezett ruhák gépi mosása megöli a kórokozót. Az ebola csak rövid ideig életképes közvetlen napsugárzásnak kitett vagy kiszáradt felületeken. 
A hivatal szerint nagyon kicsi az esélye, hogy elkapja a vírust, aki a térségbe utazik, ahogy annak is, hogy Magyarországra hozza be, aki onnan érkezik. Ettől függetlenül azt kérik, aki belázasodik, ok nélkül kimerültnek érzi magát, hasmenése lesz, haladéktalanul keresse fel az orvosát. Aki pedig oda utazik, ne egyen vadhúst, ne menjen vadállatok közelébe, és mindig védekezzen.

A sok szósz mellet nem jut arra szó , hogy mi van a mi Maliban harcoló fiainkkal , ha a térképet megnézed láthatod , hogy tombol az ebola a környezetükben , és gondoljátok , hogy őket kihagyja , mert ők küldetést teljesítenek . Homokért vállaltak békefenntartó szerepet Maliba míg a Franciák az olajért aranyért tülekednek , és hogy letörjék a népesség ellenállóképeségét bevetették az ebola vírust , így szabadabb a rablás , mert nincs aki ellenálljon , hisz az halál fia . De a mi fiaink is ugyan úgy megfertőződhetnek mint a helyi lakosság , sőt behurcolhatják az országba , és családjukat ismerőseiket fertőzhetik meg mire kiderül , hogy vírus hordozók , és a megfertőzöttek ismerőseiről már nem is beszélek , mert ekkorra már a fertőzés megállíthatatlanná válik , és csak a karanténezés lehet a megoldás , hisz az ország , és az egészségügy nincs felkészülve egy ilyen járvány kezelésére . És hogy aktualitást is adjunk a dolgoknak , itt a Karácsonyi ünnep a katonákat váltják , és cserélik , és fertőzik a lakosságot . Úgy , hogy homok mellé most kapunk egy kis ebolát is ráadásként , mert a Tuaregek még felajánlottak egy kis teveszart is , de azt mégis ünnepélyesen elhárítottuk , mondván van itt elég szar amúgy is .




A Debreceni Egyetem arra kéri az afrikai diákokat, hogy ne utazzanak haza


Az ebolajárvány terjedése miatt arra kérik a Debreceni Egyetemen (DE) tanuló afrikai diákokat, hogy az őszi és téli szünetben ne utazzanak haza, maradjanak Magyarországon, jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón az egyetem rektora.
Szilvássy Zoltán a megelőző intézkedéssel összefüggésben hivatkozott az Egészségügyi Világszervezet legutóbbi jelentésére, amely szerint az igazolt megbetegedések száma elérte az ötezret, s becsléseik szerint ez a szám fél év múlva megtízszereződhet.

A rektor hozzátette: a hazai oktatási intézmények közül a Debreceni Egyetemre jár a legtöbb olyan diák, aki az ebolajárvánnyal érintett afrikai országokból származik. Debrecenben 740 ilyen hallgató van. 
Az ebola lappangási ideje három hét, ezalatt nem fertőz. Így már biztosan tudható, hogy a Nyugat-Afrikából Debrecenbe érkezett diákok nem kapták meg a fertőzést. Az ebola ellentétben az influenzával levegőben nem terjed, csak közvetlen kontaktussal, a beteg testnedvei útján.
A magyar járványügyi hatóságok szerint Magyarországon sem kizárt, hogy ebolás beteg jelenik meg, de járvány terjedése nem fenyeget. A beteget ki lehet szűrni, el lehet különíteni, a fertőzés terjedését pedig minimálisra csökkentik a fertőtlenítőszerek, a megfelelő hőkezelés és az Európában megszokott higiénés körülmények.







Obama ebolaügyi felelőst akar kinevezni



2014.10.17. 07:01 
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy fontolóra vette egy ebolaügyi főfelelős kinevezését. Az a kabinetjének illetékes tagjaival folytatott megbeszélés után azt mondta: elégedett Susan Rice nemzetbiztonsági- és Lisa Monaco belbiztonsági tanácsadó, valamint Sylvia Burwell egészségügyi miniszter és a járványügyi hatóságot (CDC) vezető Thomas Frieden eddigi munkájával.

2014-10-16T234513Z 2015325007 GM1EAAH0LFO01 RTRMADP 3 USA-OBAMA
Barck Obama és Sylvia Burwell a pénteki megbeszélésen
Fotó: Larry Downing
Obama ugyanakkor úgy látja, hasznos lenne egyetlen felelőst - az elnök szóhasználata szerint egy "cárt" - kinevezni, aki összehangolja a munkát. Az elnök szerint erre nem az elmúlt napokban nyilvánosságra került hibák miatt van szükség, hanem azért, mert munkatársainak más feladata van. 

Egyelőr nem lesz utazási tilalom

Barack Obama az ebolahelyzet miatt csütörtökön már másodszor is lemondta a vidéki kampányadomány-gyűjtő utazásait. Az elnök ugyanakkor az utazási tilalom bevezetésére vonatkozó javaslatokat egyelőre elvetette. Kijelentette, hogy a járvány sújtotta országokból az Egyesült Államokba beáramló utasforgalom leállításával szembeni kifogása nem filozófiai jellegű. Döntését azzal indokolta, hogy a járványügyi szakemberek és a történelmi tapasztalatok szerint a tilalom azt eredményezné, hogy az utasok különböző módszerekkel megpróbálnák eltitkolni, hogy eredetileg mely országból indultak útnak.







A mostani rendszer hatékonyabb védekezést tesz lehetővé, mint a tiltás. Az utasokat ugyanis  így mind a kiinduló állomáson, mind a fogadó országban szűrik és regisztrálják, a rájuk vonatkozó értesüléseket pedig megosztják azoknak a területeknek a hatóságaival, ahol az utazók huzamosabb ideig tartózkodni akarnak. Obama azonban nem zárta ki, hogy az amerikaiak biztonsága érdekében mégis meghozza majd ezt a döntést, ha a járványügyi szakértők ezt javasolják.
Az amerikai elnök szerint a járványt a forrásánál, vagyis Nyugat-Afrikában kell elfojtani. Nevek említése nélkül elmondta, hogy csütörtökön újabb országok vezetőit hívta fel, hogy fokozottan támogassák az ebola elleni küzdelmet.
Azt még mindig nem sikerült megállapítani, hogy miként fertőződött meg a két dallasi nővér. Az elnök a tennivalókról és felszerelési igényekről beszélt Texas és Ohio kormányzójával. Az utóbbi államba egy szakértői csoportot is küldtek a CDC-től.
Az elnök kijelentette: az amerikai vezetés és személy szerint ő is rendkívül komolyan veszi a járvány megfékezésével kapcsolatos feladatokat. Megint felhívta a figyelmet arra, hogy az ebola nem légúti fertőzés, azt nehéz elkapni, és a vírussal megfertőződni csak úgy lehet, ha valaki egy betegnek a testnedveivel érintkezik.
Legutóbbi összefoglaló cikkünk az eboláról>>>

Óceánjáróról vinnék haza

Az amerikai külügyminisztérium pénteken bejelentette, hogy a Texasi Presbiteriánus Kórház egyik munkatársa, aki ebolás mintával is kapcsolatba kerülhetett, hajós körutazásra indult. A kórház munkatársát és partnerét elkülönítették az óceánjáró egyik kabinjában, a hajó orvosai szerint jól vannak, írja a New York Times. Az óceánjáró most éppen Belize vizein horgonyzik, de az ország hatóságai nem engedték az amerikai hatóságoknak, hogy rajtuk keresztül szállítsák haza a két utast.

Nem ebolával kerültek kórházba Madridban

Négy ebolagyanús esetnél kértek vizsgálatokat csütörtökön Spanyolországban, ebből kettőnek az eredménye már megérkezett: maláriával fertőzött az a Nigériából érkezett férfi, akit az Air France repülőjáratán Madridba érkezve fogott el a hidegrázás, és nem ebolás az az ember sem, aki kapcsolatba került a kórházban ápolt Teresa Romeróval. Az első tesztek eredményeit három napon belül egy másodiknak kell megerősítenie, írja az informativostelecinco.com.

Még várják a teszteredményeket annak a spanyol misszionáriusnak az esetében, aki Libériából tért vissza múlt héten, illetve annál a Sierra Leonéból érkezett férfinél is, akit Tenerifén szállítottak kórházba.

Manchesterben és Birminghamben is ellenőrzés lesz

London mellett Manchesterben és Birminghamben is megvizsgálják majd az ebolaveszély miatt a Nyugat-Afrikából érkező utasokat, jelentették be az angol egészségügyi hatóságok, de pontos időpontot még nem közöltek.

Egymilliárd dollár kellene

Az ebolajárvány elleni küzdelem támogatására ígért 20 millió dollárból eddig csupán százezret igazoltak vissza az ebola elleni ENSZ-alapnál a felajánló országok, eddig egyedül Kolumbia utalta át a beígért összeget - jelentette pénteken a The New York Times című amerikai lap a világszervezet főtitkárának bejelentésére hivatkozva.
A kitűzött cél ugyanakkor a teljes összeg beérkezésével is távoli lenne, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ugyanis az alap szeptemberi létrehozásakor közölte, hogy a következő hat hónapban egymilliárd dollárnyi támogatásra lenne szükség a pusztító kór elleni küzdelem finanszírozására. A nemzetközi közösség a szeptember közepi segélyfelhívás óta 376 millió dollárt fordított a járvány nyugat-afrikai terjedésének megfékezésére, ennek az összegnek a nagy részét azonban közvetlenül a segélyszervezetek kapták.
David Nabarro, az ENSZ ebolaügyi koordinátora pedig abbéli reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező napokban és hetekben több ország fogja támogatni az ebola elleni intézkedések összehangolására szolgáló alapot.






Elfogytak a sírhelyek Izraelben, új kóser megoldást választottak



2014.10.17. 13:15 
Az izreli rabbinátus engedélyével a temetői helyhiány miatt megkezdődhet az emeletes temetkezés Izraelben.
Mivel a zsidó hagyomány csak az örök sírhelyet ismeri, egyre súlyosabb gondot jelent a települések temetőiben a helyhiány. Ennek megoldására állami támogatással megkezdték a többszintes temetkezési helyek kialakítását. A temetői válság miatt az izraeli rabbinátus is elfogadta, kósernek nyilvánította az emeletes temetést, a sírhelyeknek otthont adó épületek felhúzását a temetőkben - írja a haaretz.comra hivatkozva az MTI.
Nem ésszerű, hogy a magas lakóházakban egymás fölött élünk, halálunkban pedig "villákhoz" jutunk. Ha egyszer életünkben elfogadtuk, akkor halálunkban megtehetjük, hogy egymás fölött nyugodjunk
- magyarázta a jelenséget Túva Szagív építész.







A Tel-Aviv külvárosában fekvő százötven hektáros Jarkon temető már majdnem betelt száztíz-ezer sírhellyel, de az oda tervezett harminc, magas építménynek köszönhetően képes lesz további huszonöt évre megoldani a város lakóinak eltemetését. Már el is készült az első, huszonkét méter magas emeletes épület, amelynek minden egyes szintjén sírokat helyeznek el. Az egyes szinteken növényekkel borított teraszokat is kialakítottak.
Izraelben évente harmincötezer halott eltemetését kell megoldani, amit az állam díjmentesen biztosít. A temetkezési szent egylet, a „hevra kadisa” ingyen ad minden zsidónak sírhelyet, de arra is van mód, hogy valaki előre megvásároljon egy sírhelyet.
Jeruzsálemben néhány éve a hegyoldalban kialakítottak egy temetkezési falat a helyzet enyhítésére. Nehézséget jelentett az emeletes temetőházak megtervezésekor, hogy a zsidó vallási szabályok szerint minden egyes halottat saját por és földrétegbe kell helyezni. Ezt úgy oldják meg, hogy földet hordanak az emeletekre. Az ilyen építmények afféle "mesterséges barlangként" még közelebb is állnak az ókori zsidó hagyományhoz - vélekedett Jákov Rúza rabbi, a temetkezési egylet ultra-ortodox szakértője. „Régen barlangot ástak eleink a hegyekbe, ma pedig hegyet építünk a mesterséges barlangokból” - fogalmazott. 
Ennek ellenére egyelőre jelentős az izraeliek ellenállása az ilyen helykímélő megoldásokkal szemben. Ezért a jövőben is lehetővé teszik a tradicionális temetkezést, noha távolabbi temetőkben és fizetségért.
Akkor a magyarországi egymásra temetés , már nem is bűntett , ugyan a kis zsidó azt hitte , hogy holtában nyugta lesz , de mivel egymásra temették a halottakat itt még ez bűncselekmény , és ezt a zsidó maffia megcsinálta .
Különben jó ebolázást nekik , és csak az a kérdés , hogy most lefelé , vagy felfelé tornyozzák a halottakat , mert ha felfelé tornyozzák őket akkor a fától nem lehet látni az erdőt majd .





Egy nap alatt három európai országban bukkant fel ebolagyanús eset



2014.10.16. 18:44
Kapcsolódó cikkek (10)
Egy napon belül három európai országban bukkant fel ebolagyanús betegség. Dánia és Spanyolország után Franciaországban, Párizsban szállítottak kórházba egy 38 éves ápolónőt, aki korábban egy ebolás beteget kezelt.







Focus Online beszámolója szerint a nővér 38 fokos „gyanús lázzal” került a Saint-Mandé-i Bégin nevű katonai kórházba. A német portál a francia Le Parisien információi alapján azt írja: az ápolónő korábban rendszeresen érintkezett egy fiatal nővel, aki az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet munkatársaként Libériában kapta el a kórt.
A segélyszervezet munkatársát szeptember 19-én szállították vissza Franciaországba, ahol sikeres volt a kezelése.


2014-10-15T140518Z 1530597699 GM1EAAF1PAJ01 RTRMADP 3 BELGIUM-EB
Fotó: Francois Lenoir
A francia ápolónőt a lapértesülés szerint speciális járművel szállították a katonai kórházba. A katonai személyzetnek szánt lakókomplexumot állítólag részlegesen le is zárták. A Le Parisien a BFM TV-re hivatkozva azt írja, az első teszt negatív lett, vagyis nem ebolával fertőzött az ápolónő, de ezt egy második tesztnek is meg kell majd erősítenie.

Amerikában bezártak egy iskolát

Október 20-ig bezárják az ohiói Akronban egy iskolát, mert egy ott tanuló diák egyik szülője kapcsolatba került Amber Vinsonnal, a Dallasban ápolt ebolás beteggel. Vinson október 10–13. között tartózkodott szülővárosában, majd dallasi visszatérése után került karanténba. Az érintett szülő és a gyerek is önként vállalta a 21 napos karantént, bár a diák nem került közvetlen kapcsolatba Vinsonnal. Az iskola épületét a következő napokban alaposan fertőtlenítik, mielőtt folytatnák a tanítást.
Az európai ebolahelyzet csütörtökön hirtelen ijesztővé vált. Már napközben megjelent a hír, hogy a madridi reptéren egy Nigériából érkezett férfinál, míg Dániában szintén az Orvosok Határok Nélkül szervezet egy Nyugat-Afrikából hazatérő munkatársánál merült fel az ebola gyanúja.
Kora este aztán Spanyolországból újabb aggasztó hírek érkeztek: további három lázas beteget szállítottak ebolagyanúval kórházba Madridban, egyet pedig Tenerifén. Az MTI beszámolója szerint a madridi III. Károly klinikán kezelt betegek közül ketten Nyugat-Afrikából érkeztek, míg a harmadik lázas beteg kapcsolatba került korábban azzal a spanyol ápolónővel, aki megfertőződött, miközben ellátott egy ebolás beteget.
Később kiderült, hogy a háromból az egyik az a Lagosból Párizson keresztül Madridba érkező utas, akiről már napközben szó volt, és aki az Air France járatán lázra és a hidegrázásra panaszkodott. Miután a francia gép leszállt a madridi repülőtéren, a hatóságok félreállították. A lázas beteget elkülönítették a többi utastól, és védőöltözetet viselő orvoscsoport vizsgálta meg a fedélzeten.

Kaliforniában részlegesen lezártak egy egyetemet

Karantén alá vonták a kaliforniai Chula Vistában található, 19 ezer tanulóval rendelkező Southwestern College egyik épületét, miután az egyik hallgató, aki pár nappal korábban együtt utazott a Dallasban ebolával kezelt nővérrel, rosszul lett és hányt az egyik órán. A diákot kórházba szállították, de később az egyetem szóvivője azt közölte: kizárt, hogy ebolával lenne dolguk.
Az El Mundo című napilap információi szerint lázzal jelentkezett a kórházban egy spanyol pap is, aki a napokban érkezett haza Libériából, ahol kapcsolatba került ebolás betegekkel. Egy harmadik ebolagyanús esetet is kezelnek a klinikán, az illetőnek szintén láza van. Ő korábban kapcsolatba került az ebolás spanyol ápolónővel, s így a hatóságok eleve a fertőzésveszély miatt megfigyeltek csoportjába sorolták.
A Le Figaro francia lap szerint Tenerifén is elkülönítettek egy férfit, aki múlt szerdán érkezett Sierra Leonéból, és 37,6 fok alatti lázzal jelentkezett az orvosoknál. A Nuestra Senora de la Candelaria kórházban különítették el, a mintáit pedig megküldték Madridba.
A 44 éves Teresa Romerót hetek óta kezelik, orvosai szerint jobban van, állapota stabil. A kórházban további 15 embert tartanak karanténban, köztük az ápolónő férjét is, mert közeli kapcsolatban állnak az asszonnyal, így nem lehetett kizárni náluk a fertőzést, írja az MTI.


2014-10-16T131037Z 1144858462 GM1EAAG1MRL01 RTRMADP 3 HEALTH-EBO
Mentőautók érkeznek egy ebolagyanús beteggel a madridi III. Károly kórházba, 2014. október 16-án.
Fotó: Andrea Comas
A csütörtöki ebolagyanús esetekről szóló hírekkel egy időben az EU-országok egészségügyi miniszterei megállapodtak abban, hogy haladéktalanul felülvizsgálják azokat a szűrési módszereket, amelyeket az ebola által sújtott fekete-afrikai országokból távozó utasok esetében alkalmaznak. A vírus terjedésének szentelt rendkívüli brüsszeli tanácskozás után Tonio Borg egészségügyi EU-biztos közölte az újságírókkal: az eddig folytatott szűrési gyakorlat felülvizsgálata azt célozza, hogy ahol szükséges, hatékonyabbá tegyék a módszereket – közölte az MTI.

USA: már a keleti parton is van ebolagyanús eset

Csütörtök délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a connecticuti New Havenben egy, a Yale egyetemen felbukkant ebolagyanús eset miatt. A Yale-New Haven kórház orvosai péntekre várják a tesztek eredményeit, annyit viszont elmondtak, hogy a beteg az egyetem egyik Libériából visszatért kutatója, akit többi társával együtt nem helyeztek megfigyelés alá, amikor hazaérkeztek az Egyesült Államokba.
Magyarországon egyelőre nincs pánik. Az erőforrás-minisztérium egészségügyi államtitkársága épp csütörtökön adott ki közleményt, amely szerint ezen a tanácskozáson az EU-tagállamok
képviselői és az Európai Bizottság egyetértettek abban, hogy a járvány Európára nézve kis kockázatot jelent, de az érintett nyugat-afrikai országokban a nemzetközi közösség gyors cselekvésére van szükség a fertőzés megállítására (...) A tagállamok nagy többsége egyetértett abban is, hogy a fertőzéssel érintett országokból induló utasok reptéri egészségügyi szűrése elegendő biztonsági intézkedés (...) Magyarország kockázati szintje alacsony




Hetente tízezren lehetnek ebolásak



2014.10.14. 16:00
Frissebb (1) 
Heti tízezer új megbetegedéssel kell számolni az év végéig a Nyugat-Afrikában február óta zajló ebolajárványban – figyelmeztetett az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO). Mivel az ebola eddig 70 százalékos halálos rátával pusztított, a szervezet helyettes vezetője, Bruce Aylward szavai azt jelentik, hogy hetente hétezren is meghalhatnak a főként Sierra Leonében, Guineában és Libériában tomboló járványban, amely már követelt áldozatot egészségügyi dolgozók között az Egyesült Államokban és Németországban is.
Eddig négyezren vesztették életüket február óta.







Több mint négyezer

A WHO szerint azonban ez a szám is kérdéses, sokkal több esetről lehet szó: Guineában másfélszer, Sierra Leonéban kétszer, Libériában két és félszer annyi lehet, mint amennyiről a hatóságok tudnak. A Reuters rövid jelentésből nem derül ki, hogy megbetegedéseket vagy a halálozásokat kell érteni esetek alatt. Ha az utóbbit, akkor
eszerint a három országban összesen már 8800-an is meghalhatttak ebolában.

Kéksisakos karantén

800 Sierra Leone-i katonát zártak karanténba, miután a szomáliai békemisszióra szánt egység egyik katonájáról az indulás előtt kiderült, hogy ebolás – írta a Reuters. A katonák 21 napot lesznek megfigyelés alatt, ennyi a vírusos betegség lappangási ideje.
A Sierra Leone-i hadsereg szóvivője szerint a katona engedély nélkül hagyta el a tábort, így kaphatta el a betegséget.





Ebola: rémhírterjesztésért feljelentést tesz az ÁNTSZ



2014.10.15. 16:27 
Rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), miután egy internetes portál azt közölte, hogy „lázzal, piros pöttyökkel a bőrén és más ebolás tünetekkel” szállítottak egy beteget a „pécsi kórházba”.  

Megvan a protokoll

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiadott eljárásrend szerint, amennyiben egy betegnél ebola-láz gyanúja merülne fel, akkor az illetőt az erre alkalmas mentőautóval a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szállítanák, ahol elkülönítve, az ilyen jellegű betegek ellátására kialakított kórteremben helyeznék el  – áll az ÁNTSZ közleményében, jelezve, hogy „ebolás tünetekkel” senkit sem szállítanak egyszerűen a legközelebbi kórházba.
Az ÁNTSZ szerint pontos menetrendje van annak, hogy kit lehet ebolagyanúsnak tekinteni, ehhez nem elég, hogy az érintett az ebola kezdeti stádiumához hasonló – a maláriával egyébként könnyen összekeverhető – tüneteket mutat.
Az ebola-láz gyanúja epidemiológiai szempontból csak akkor merül fel, ha az illető találkozott / érintkezett ebola-lázban szenvedő beteggel. Csak és kizárólag a klinikai és epidemiológiai feltételek együttes teljesülése esetén beszélhetünk az ebola-láz gyanújáról” – írta az ÁNTSZ.
A gyanú igazolása az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában (NBL) elvégzett diagnosztikai vizsgálat eredménye alapján történik.  „Az NBL Speciális védelmi rendszerekkel biztosítja a legveszélyesebb kórokozók diagnosztikáját, valamint azt, hogy az ezekkel való munkavégzés a dolgozókra, és a környezetre se jelentsen kockázatot. Hasonló laboratórium Közép-Európában csak Magyarországon működik, és egész Európában is csak néhány ilyen létesítmény található” – áll a közleményben.

Alacsony kockázat

Az ÁNTSZ hangsúlyozza, hogy továbbra is kevés az esélye annak, hogy az ebola vírusa Magyarországra kerüljön, annak pedig szinte semmi esélye, hogy járvány törjön ki. Ebben szerepet játszanak a megfelelő higiénés viszonyok és a betegkövetést biztosító egészségügyi ellátó rendszer fejlettsége, amellyel összevethető nincs a járványtól szenvedő Nyugat-Afrikában.


000 APP2003030943069
Ebolás beteg Kongóban
Fotó: Desirey Minkoh

Tünetmentes beteg nem terjeszt

A betegség a levegőben nem terjed, csupán a beteg ember – vagy fertőzött denevér, gorilla – testváladékán, vérén keresztül, közvetlen kontaktussal terjed. Ellentétben a maláriával szúnyogok sem terjesztik.
A lappangási idő három hét, ám amíg a beteg tünetmentes, nem is terjeszti a vírust.
Az ÁNTSZ nyomatékosan kéri az internetes oldalak szerkesztőit, hogy a hozzájuk eljutó, esetleges ebola-fertőzésről szóló hírek közlése előtt tájékozódjanak az információ megalapozottságáról” – tudatta a közlemény. 



A hajléktalanoknak adott igazat a bíróság a zuglói kunyhóbontások ügyében

2014.10.16. 12:39

Hat zuglói hajléktalan fejenként 500 ezer forintos kártérítést kap azért, mert a zuglói önkormányzat 2011 októberében minden előzetes értesítés nélkül elbontotta a kunyhóikat a Francia út és az Egressy út kereszteződésében lévő vasúti töltésnél.
A Debreceni Ítélőtáblán született jogerős döntés helybenhagyta az első fokú ítéletet, ami kimondta, a zuglói önkormányzat megsértette a hajléktalanokat emberi méltóságukban, és megsértette az egyenlő bánásmódhoz fűződő jogaikat.

A hajléktalanok ügyében a Város Mindenkié és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda indított pert 2012 márciusában, mivel úgy vélték, hogy a zuglói önkormányzat vagyoni helyzetük miatt közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a hajléktalanokkal szemben. A jogvédők nem azt kifogásolták, hogy az önkormányzat elbontotta az engedély nélkül felhúzott kunyhókat, hanem azt, hogy arról semmilyen írásos értesítést nem kaptak, így a házakkal együtt valamennyi ingóságuk odaveszett, köztük számukra fontos emléktárgyak, családi fényképek.
A vasúti töltés mellett élő hajléktalanok ezután napokig az utcán töltötték az éjszakákat, miközben többször fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, tehát sokkal rosszabb körülmények közé kerültek a dózerolást követően. Az eset óta mindannyian az utcán élnek, derül ki a NEKIbeszámolójából.

A jogvédő iroda szerint korábban még soha nem vittek bíróság elé olyan ügyet, amiben hajléktalanok jogai sérültek, így ez az ítélet precedens értékű lehet.




Már el is készült az ebolagyógyszer, made in China



2014.10.16. 13:00
Kína kísérleti ebolagyógyszert küld Afrikába. A szert sikerrel tesztelték már állatokon, de klinikai kísérletek hiányában azt egyelőre csak vészhelyzet esetén lehet alkalmazni. 
Több ezer adag kísérleti státusban lévő ebolagyógyszert küldött Afrikába a szert kifejlesztő kínai cég, amelynek reményei szerint a gyógyszer a sikeres klinikai kísérletek után megoldást is jelenthet a vírus kezelésében.
A Sihuan gyógyszeripari csoport az Afrikában dolgozó kínai segélymunkások számára küldte a szert, amelyből szükség esetén további készlet is rendelkezésre áll. A JK-05 nevű gyógyszer augusztus végén került először a kínai sajtó figyelmének középpontjába, a hadigyógyászati tudományos akadémia (AMMS) által fejlesztett szer ugyanis akkor kapott gyártási engedélyt a kínai hadseregben alkalmazható speciális gyógyszerként.
A fejlesztőcsoport öt éven át dolgozott a gyógyszeren, amely genetikai úton akadályozza meg az ebolavírus terjedését
- mondta Vang Hung-csüen, a kutatócsoport vezetője korábban a kínai központi televízióban. Vang azt is elmondta, hogy a szert sikerrel tesztelték állatokon, de klinikai kísérletek hiányában azt egyelőre csak vészhelyzet esetén lehet alkalmazni.







A Sihuan megerősítette, hogy a gyógyszert általános használatra nem, csak a térségben dolgozó kínai segélymunkások közötti esetleges megbetegedéseknél alkalmazzák. Az ebola elleni harcot több száz kínai segíti, a leginkább érintett három országban - Sierra Leonéban, Guineában és Libériában - emellett tízezer további kínai állampolgár tartózkodik.
A cég bízik a JK-05 sikerében, valamint a polgári alkalmazáshoz szükséges további kísérletek és vizsgálatok felgyorsításának lehetőségében, amelyeken most az AMMS-sel közösen dolgozik. Kínán kívül a cég Afrikában is készül klinikai kísérletekre, és nem zárja ki a szer helyi ebolafertőzötteken való alkalmazását sem.
Az eddig már több mint négyezer áldozatot követelő ebola ellen mind ez idáig egyetlen ország sem tudott hatásos ellenszert kínálni. Amennyiben ez elsőként Kínának sikerül, az a tudományos elismerés mellett az ország erejének növelését is segítené Afrikában. Hszi Csin-ping elnök a héten úgy fogalmazott, hogy az ebola terjedése az egész nemzetközi közösség számára kihívást jelent, és Kína arra törekszik, hogy a világ többi országával együttműködve dolgozzon a járvány legyőzésén.





Magyarország mindössze két kórteremmel készül az ebolára



2014.10.16. 08:45 
Miközben a WHO becslése alapján akár heti 5-10 ezerrel nőhet a fertőzöttek száma Nyugat-Afrikában, és márhárom olyan ebolás is van, aki nem Afrikában kapta el a betegséget, Magyarország mindössze két kórteremmel készül a járványra. 
A Blikk úgy tudja, hogy az egész országban csak a Szent László Kórházban van két speciálisan berendezett, ebolás betegek ellátására alkalmas kórterem van. A lapnak dr. Szlávik János infektológus, a kórház főorvosa elmondta, hogy ezeket annak idején a SARS-vírus miatt építették.
A kórtermekben negatív nyomású levegő van, bent kisebb a levegő nyomása, mint odakint, tehát ha rés is támad a falakon, akkor sem juthat ki semmilyen kórokozó. Az egészségügyi személyzet szkafanderben, kesztyűben lép be és ki. A betegeket monitoron figyelik
– mondta Szlávik, aki szerint egy ebolás beteg ellátásánál az a legfontosabb, hogy elkülönített kórteremben legyen. Erre szükség esetén a hadsereg bármelyik kórházban kijelölhet kórtermeket.
A lap szerint Magyarországra havi 2-3 esetlegesen fertőzött ember érkezhet Libériából, Guineából vagy Sierra Leonéból, de ők is csak átszállással, mivel nincs közvetlen repülőjárat egyik érintett országból sem. "Az átszállással érkezőket a londoni, frankfurti és párizsi légikikötőkben szűrik" – nyilatkozta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője.
Ehhez képest friss hír, hogy csak most szombattól fogják ellenőrizni a párizsi Roissy repülőtéren a guineai Conakcryból érkező utasokat. Érkezéskor az egészségügyi személyzet meg fogja mérni az utasok testhőmérsékletét a kiszálláskor, azaz még a repülőtérre való belépés előtt. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének szerdán kiadott, az október 12-i állapotokra vonatkozó adatai szerint az ebolába 8997 fertőzött közül 4493 halt bele.





A NAV-elnökét és több magyar üzletembert kitiltottak Amerikából



Spirk József
követés
2014.10.17. 13:02
Tegnap a Napi Gazdaság arról írt, az USA magyar adóhatósági vezetőket tilt ki az országból, mert vizsgálat folyik amerikai érdekeltségekbe tartozó cégek ellen. Ezzel szemben pénteken olyan hírek jelentek meg, melyek alapján úgy tűnik, minden pont fordítva van: magyar üzletemberek próbáltak meg amerikai cégeket korrumpálni. Vida Ildikó NAV-vezér és több más NAV-os mellett Habony Árpád és Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató első emberének kitiltásáról jelentek meg hírek. Az Index úgy tudja, a magyarországi nagykövetség már a nyáron értesítette Washingtont egy korrupciós kísérletről, a kitiltás híre pedig hetek óta kering diplomáciai körökben. Habony Árpád munkatársa szerint a miniszterelnöki főtanácsadó nem érintett és a napokban utazik az USA-ba, a Századvég közleménye szerint pedig a Gazdaságkutató vezetői sem érintettek. 
Napi Gazdaság csütörtökön arról írt, hogy Magyarországon több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik, ezért az amerikai fél arra készül, hogy a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőit kitiltsa az Egyesült Államokból. 

Nem éppen úgy van

A lap értesüléseiből annyi mindenképpen helytálló, hogy a NAV vezetői feketelistára kerültek.
Úgy tudjuk, hogy az érintettek között van Vida Ildikó, a NAV elnöke, egyik helyettese, valamint a hatóság egyik főosztályvezetője, és több kormányközeli üzletember.
Az Index meg is kereste a NAV-ot, hogy valóban kapott-e értesítést Vida Ildikó a kitiltásról, illetve, hogy hat helyettese közül ki került még fel a feketelistára. A NAV nem cáfolta az elnökről szóló hírt, csupán annyit válaszolt, hogy az adóhatóság a témával kapcsolatban nem kíván nyilatkozni, így az okokról is hiába kérdeztük őket. 
Tíz ismert Fidesz-közeli üzletember is persona non grata lett, az Atv.hu-nak egyikük azt nyilatkozta, behívatták a nagykövetségre, ahol elmondták neki, hogy felfüggesztették az állandó belépési engedélyét. A 444.hu szerint az üzletemberek között lehet Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó és Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató elnöke is. 
Habony Árpád egyik munkatársa az Indexnek azt nyilatkozta, a miniszterelnöki főtanácsadó nem érintett, és a napokban fog egyébként is az Egyesült Államokba utazni. Heim Pétert is kerestük, egyelőre nem sikerült elérnünk a Századvég vezetőjét. A Századvég cikkünk megjelenése után péntek délután annyit közölt, hogy sem a Századvég Politikai Iskola Alapítvány, sem pedig Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezetőit nem tiltották ki Amerikából.
Információink szerint kormányzati és diplomáciai körökben már hetek óta keringtek informális hírek, hogy az Egyesült Államoktól figyelmeztetésre kell számítani. A kitiltásokról azonban végül még a kormány tagjai is csak a sajtóból értesültek. 
A kitiltás oka azonban információink szerint nem az, amire a Századvég-közeli Napi Gazdaság hivatkozik. Az Egyesült Államokat nem az bőszítette fel, hogy a magyar adóhatóság amerikai érdekeltségű cégeket vizsgált, sőt a nagykövetség kifejezetten hangsúlyozta, hogy ilyen vizsgálatról nem is tud. Az amerikai verió szerint a valódi ok az, hogy magyar üzletemberek próbáltak anyagi előnyöket szerezni ezeknél a cégeknél.


D SOS20130326014
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban 2013. március 26-án.
Fotó: Soós Lajos

Ki korrumpál kicsodát?

A diplomáciai szintre emelkedő ügyben nemrég a Külgazdasági és Külügyminisztérium is kiadott egy közleményt. Ebben azt írták, hogy mind Magyarországnak, mind az Egyesült Államoknak az az érdeke, hogy a hatósági vizsgálatokat alaposan, átláthatóan és a törvényeknek megfelelően folytassák le. A közlemény szerint a magyar tisztségviselők mindenfajta nyomásgyakorlástól függetlenül végzik munkájukat. A magyar külügy ezért ma bekérette az amerikai ügyvivőt, akitől a korrupcióra vonatkozó információk átadását várják.
Az amerikai lépés pontos hátterét hivatalosan eddig egyik fél sem hozta nyilvánosságra. Az USA budapesti nagykövetsége a hír megjelenése után annyit közölt, hogy valóban elrendeltek beutazási korlátozásokat, mégpedig azért, mert 
hiteles információ áll rendelkezésükre, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt, vagy azokból hasznot húznak.
Fideszes források szerint a Norvég Alappal kapcsolatos vizsgálat állhat az intézkedés mögött. A Napi Gazdaság is a civil szervezetek ellen folyó kormányzati fellépésre is utalt a cikkében, ezért megkerestük a norvég pénzekből támogatott szervezetek vizsgálatának főszereplőjét, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), ők is kaptak-e hasonló értesítést Washingtonból. A Kehi azt válaszolta, hogy hozzájuk semmilyen jelzést nem érkezett.



Már nyáron értesítették Washingtont a korrupciós kísérletről

A 444.hu arról írt, értesüléseik szerint a magyar kormányhoz közel álló, illetve a kormánynak közvetlenül is dolgozó személyek az utóbbi másfél évben több esetben is megpróbáltak kenőpénzt szerezni amerikai nagyvállalatoktól: „Hallottunk egy esetről, amikor egy amerikai óriásvállalat kutatás-fejlesztésre akart pályázni milliárdos nagyságrendben EU-s támogatásra.
A pályázatot előbb formai okokra hivatkozva a magyar állam elutasította, majd a cég vezetése informálisan jelzést kapott, hogy megfelelő tanácsadók bevonásával el lehetne intézni a dolgot.
A tanácsadóknak tetemes összeget kellett volna kifizetni nem létező munkákra. Hallottunk olyan esetről is, hogy egy másik amerikai nagyvállalatot arra kértek, hogy írassanak tanulmányt egy bizonyos céggel, és cserébe biztosítják az állami megrendelések folyamatosságát, az együttműködés zökkenőmentességét. Állítólag az érintett cég visszaszólt az amerikaiaknak, hogy írják meg a tanulmányt maguknak, hogy a teljesítési igazoláshoz legyen mit csatolniuk."
Az Index információi szerint az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén már nyáron foglalkoztak egy ilyen korrupciós kísérlettel. Az egyik cég bejelentése vizsgálták egy kormányközeli szervezet szerepét az ügyben, és az esetről Washingtont is tájékoztatták.

USA: hiteles információik vannak

Délután 3 órakor sajtótájékoztató volt az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén, ahol M. André Goodfriend arról tájékoztatott, hogy nincs tudomásuk arról, hogy amerikai cég vagy intézmény ellen NAV vizsgálat folyna, és semmilyen lépésre nem került sor ilyen vizsgálat következményeként.
Viszont
bizonyos magyar magánszemélyekről úgy találták, hogy nem jogosultak az Egyesült Államokba való belépésre, ugyanis hiteles információ áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak.
Az amerikai nagykövetség ugyanakkor nem akart reagálni azokra a sajtóhírekre, hogy kiket tiltottak ki az országból. A magánélet védelmét célzó amerikai törvényekre megtiltják ugyanis, hogy kiadják az illető személyek nevét.

Saját bizonyítékok

Goodfriend a péntek délutáni sajtóbeszélgetésen utalt rá, hogy a kitiltások George W. Bush 2004-es elnöki kiáltványán alapulnak: ez alapján a Washington megtilthatja a korrupcióból hasznot húzó, az amerikai érdekeket sértő személyek beengedését az USA-ba. Az ügyvivő szerint sokminden sértheti az amerikai érdekeket: például az olyan üzleti környezet, ahol elharapózott a kenőpénz, a korrupció.
Goodfriend elmondta: a konkrét magyarországi esetekről nem a médiából tájékozódtak, hanem saját bizonyítékokkal rendelkeznek. Ezért kapcsolatba léptek a külügyi tárcával, tárgyaltak Nagy Levente államtitkárral és Szijjártó Péter miniszterrel. Végül értesítették az érintett személyeket, akik "kevesebb mint tízen" vannak.

A kormánynak kellett volna keményebben fellépnie

Goodfriend közölte, hogy a kormánynak a nagykövetség nem árulta el, konkrétan kiket érint a kitiltás. Mint mondta, lehet a két fél között együttműködés, de az USA azt szeretné, ha a kormány nem csak az amerikaiaktól származó információkra, bizonyítékokra alapozna, hiszen más forrásból is tudniuk kell az ügyekről. E ponton konkrétan utalt a  milliárdos áfacsalásokról szóló, Horváth András volt adóhatósági munkatárs által kirobbantott NAV-botrányra.
Az ügyvivő kijelentette, hogy a kormánynak pont azért kéne az ilyen ügyekben fellépnie a korrupció ellen, hogy a most megfogalmazódó gyanú árnyéka ne rengeteg emberre, hanem csak az érintettekre vetüljön.
A kormányzati szereplők és üzletemberek kitiltása merőben szokatlan és súlyos lépés, amely túlmutat egyetlen konkrét ügy jelentőségén. Az amerikai-magyar üzleti kap





Fél éven belül lehet ebolavakcina?



2014.10.12. 17:24 
Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az ebolavírus ellen – jelentette a lenta.ru orosz hírportál vasárnap. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozott, azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak – írja az MTI.
Az egyiket, amely inaktivált vírustörzsből készült, már klinikai kipróbálásnak vetették alá. A másik kettő úgynevezett genetikailag módosított vakcina. Szkvorcova szerint azért kell körülbelül fél év az oltóanyag kidolgozására, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esetleges káros hatását.
Az orosz egészségügyi miniszter szerint Oroszország lakosságának nem kell tartania az ebola elterjedésétől. Közölte, hogy a veszélyes fertőző betegségnek az országban való megjelenése ellen május óta tesznek lépéseket. Július óta járványvédelmi intézkedéseket vezettek be.





Szkvorcova elmondta, hogy a veszélyes vírus kimutatásáralétrehoztak egy tesztrendszert. Havonta 7 és félezer repülőjárat utasainak a járványügyi ellenőrzését végzik el Oroszországban, ez majdnem másfél millió embert jelent. Mobil és rögzített hőkamerákat helyeztek el 71 orosz repülőtéren. Különösen a Nyugat-Afrikából érkezett utasokra figyelnek oda, közöttük arra a 450 diákra, akik oroszországi felsőoktatási intézményekben tanulnak.
Pénteken Anna Popova, az orosz közegészségügyi és járványügyi hatóság főorvosa azt közölte, hogy 101 fiatalt tartanak továbbra is orvosi megfigyelés alatt. 16 diákot helyeztek el kórházban, de velük kapcsolatban nem bizonyosodott be az Ebola-vírussal fertőzöttség gyanúja.
Az orosz egészségügyi miniszter a szombati tévéinterjúban beszélt az Oroszországban nemrég létrehozott Triazaverin nevű gyógyszerről is, amely hatékonynak bizonyult az Ebolával rokon lázas megbetegedést okozó vírusok, így a Marburg-vírus ellen. A gyógyszert egyelőre Afrikából behozott vírustörzseken próbálják ki. Az orosz miniszter azt remélte, hogy a Triavazerin igen hatékony lesz az ebolavírussal szemben is.


No lám a Kínaiak , hogy felkészültek az ebolára .Már oltóanyaguk is van . Talán bizony az egész hátterében nem is a járvány a fő szempont , hisz mint tudjuk a terorista NATO USA a birodalmi Amerika a térségben rabolta le az Afrikai országokat , és ez a terület Kínai befolyás alatt volt . Lehet , hogy így akarták kiűzni a Kínaiakat , egy kis ebola , és a Kínai fél elhagyja a területet.
Hát nem így történt és ha valóban a Terroristák indították ezt a járványt , nem bánnám , ha a Kínaiak a terrorista országokban keltenének egy kis ebolás járványt , úgy mint az USA , Izrael , Franciaország , és a többi rablóbandánál akik felforgatták az Afrikai országokat .





Az USA szupertitkos űrhajója két év után tér vissza a Földre



Kolbert András
követés
2014.10.15. 13:44 
Kétéves küldetés után a napokban tér vissza a Földre a NASA és az amerikai hadsereg közösen üzemeltetett, szupertitkos, X−37B fedőnevű űrhajója. A küldetés részleteit is csak a hadsereg és az űrhivatal beavatott tagjai ismerik, hivatalosan szinte semmit sem lehet tudni a külsőre az űrsiklók kistestvérének tűnő szerkezetről.

000 Was7126106
Az X-37B (2010.)
Fotó: Ho / AFP
Az biztos, hogy az X−37B képes az önállóságra, például emberi irányítás nélkül tud visszatérni a Föld körül elfoglalt pályáról. Emberek nem utaznak benne, és nem is tervezik, hogy emberes változatot is létrehoznak belőle - a 9 méter hosszú és 3 méter magas űrhajó belső terét kizárólag műszerekkel tudják megtölteni. Van ugyanolyan, az űrben kinyitható raktere is, mint az űrsiklóknak volt, így valószínűleg képes műholdakat pályára állítani, vagy korábban fellőtt műholdakat befogni.
A mostani, kétéves misszió a projekt történetének leghosszabbja, még 2012. december 12-én lőtték fel, és amatőr csillagászok szerint azóta az űrhajó alacsony pályán keringett a Föld körül. Az X−37B indulási és érkezési ideje titkos, ahogy tulajdonképpen minden más is a projekttel kapcsolatban.





A kritikusok szerint már csak azért sem lenne baj tudni, hogy legalább nagyjából mit tesztel a hadsereg, mert könnyen lehet, hogy a feladat elvégzésére van költséghatékonyabb megoldás is. A hadsereg mindössze annyit árul el, hogy „az újrafelhasználható űrjárművek megoldásait tesztelik”, és erre az X−37B-nél pillanatnyilag nincs jobb platform. „Hőálló rendszereket, napenergiás megoldásokat, környezeti modellezést, önirányító és leszálló rendszereket tesztelünk” - árulta el Chris Hoyler, az amerikai légierő szóvivője.
A nagy titkolózás miatt a neten az X−37B valódi céljáról a lehető legvadabb találgatás megy: a visszafogottabbak szerint az űrrepülő csak egyszerű kémgép, a ködösítésen átlátó, és az USA valódi céljait ismerő bennfentesek szerint azonban a hadsereg olyan gépet tervez, amivel alig néhány perc alatt a világ bármely pontján bevethetné a csapásmérő erejét.





Megúszhattuk volna az oroszokat és a nyilasokat?



2014.10.15. 00:24
70 éve, 1944. október 15-én a sikertelen kiugrási kísérlettel ért véget a Horthy-rendszer. A rosszul előkészített próbálkozás néhány óra alatt kudarcot vallott, de kérdéses, hogy jobb szervezéssel mekkora esély lett volna sikerrel szembeszállni a Wehrmacht Magyarországon lévő sok százezernyi katonájával. A próbálkozáshoz az agg Horthy komoly reményeket fűzött, de az oroszoktól rettegő tisztikarral, a szovjetekkel való titkos tárgyalásokról mindent tudó németekkel a hátában képtelen volt elérni azt, amit a románok augusztusban megcsináltak. 
Hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számba véve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítalak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja a súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.” 
Horthy honvédeknek címzett hadparancsát a rádió fél egykor háromszor is bemondta. Sokan el is hitték, hogy a kilátástalan helyzetben Magyarország tényleg leteszi a fegyvert, a gettóban a házakról és ruhájukról is többen leszedték a sárga csillagot. Hiába: az addig Horthy iránti feltétlen hűségéről ismert hadsereg nem engedelmeskedett a kormányzónak, néhány órával később pedig már Szálasi kinevezéséről szóltak a hírek. A katonai vezetés meghatározó része ekkor már nem Horthy, hanem a német szövetséges felé volt lojális, az elszabotált hadiparancs Horthy lemondatásához és a nyilas hatalomátvételhez vezetett.





Elkésett a békevágy

A kiugrási kísérletre nagyon későn került sor – akkor, amikor a magyar politikai elit már pontosan tisztában volt azzal, hogy a németek el fogják veszíteni a háborút. Ez egyben az egész Horthy-korszak külpolitikai kudarcának kényszerű beismerése volt. A trianoni döntéssel elvett területek visszaszerzését a harmincas évektől már kizárólag a tengelyhatalmaktól remélték, így az is egyértelmű volt, hogy a németek veresége esetén nem tudjuk megtartani a revízió eredményeit. Az oroszok kecsegtettek ugyan időnként az etnikai alapú, igazságosabb határok lehetőségével, de a románok augusztus 23-ai kiugrására nem kis részben éppen azért került sor, mert ettől várták Erdély nekik ítélését – nem is hiába.


4O5A2696
Fotó: Ajpek Orsi
Horthyék célja az egyre reménytelenebb helyzetben már csak az lehetett, hogy ne a rettegett oroszok, hanem – legalább részben – az angolszász hatalmak vonuljanak be az országba. Minden korábbi magyar kiugrási törekvés erre irányult, a Kállay-féle 1943-as tapogatózások idején még lehetett is bízni abban, hogy az Olaszországban partraszálló szövetségesek érik el előbb a magyar határt. A színfalak mögött azonban néhány hónapra rá eldőlt: Magyarországot a szovjetek fogják „felszabadítani”, és azzal az ország hosszútávon is a szovjet érdekszférába kerül. Az angolszászok ezzel együtt kecsegtették a későbbi titkos magyar megbízottakat is, 1944. szeptember elején aztán berni követünkkel is közölték, hogy csak a Szovjetunióval tárgyalhatunk a fegyverszünetről.
A szövetségesek olaszországi főhadiszállásán szeptember végén közölték Náday István vezérezredessel, hogy csak a feltétel nélküli megadást fogadják el. A magyar tapogatózási kísérletek amatörizmusa itt ért csúcsra: Náday azért nem tudta felvenni a kapcsolatot a tárgyalások alatt a Várral, mert rossz chiffre-kulcsot (titkosítási kulcs) adtak meg neki – írja Ungváry Krisztián. Végső soron persze nem ezen múltak a dolgok, Horthyéknak mindenképpen meg kellett lépniük azt, amit mindvégig a leginkább el akartak kerülni: a szovjetekkel való tárgyalást.

Átállást ígért, kiugrásra gondolt

Faragho Gábor vezérezredes Horthy teljes felhatalmazásával érkezett október 1-jén Moszkvába, ahol tíz nappal később alá is írta az előzetes fegyverszüneti feltételeket. Ezek értelmében a magyar hadseregnek vissza kellett vonulnia a bécsi döntések előtti, trianoni határokon belülre és késlekedés nélkül szembefordulnia a harmadik birodalommal. Bár Faragho ezt aláírta, Horthy nem gondolta komolyan, hogy hadat üzenjen Németországnak.


3362538
Horthy és Hitler
Fotó: Keystone
A németekkel való fegyveres szembeszállás megszervezése hadászatilag sem lett volna egyszerű, a nagy német katonai jelenlét mellett azért sem, mert a magyar egységek ekkor már mozaikszerűen voltak beékelve a német alakulatok közé. A magyarokra megbízhatatlan szövetségesként tekintő németek lenézték a rosszul felszerelt, tiszthiánnyal küzdő és egyre nagyobb arányban idősebb póttartalékosokból álló, motivációs gondokkal küzdő magyar honvédséget.
1944 őszén német szempontból már Magyarország volt az egész világháború legfontosabb hadszíntere. „Berlin nélkül lehet háborúzni, de a zalai kőolaj nélkül nem” – idézte Hitlert az MTA Bölcsészettudományi Intézetében az évfordulón tartott beszélgetésen Paksa Rudolf. A németek szeptemberben is újabb egységeket irányítottak ide és Budapest környékére is. Ennek egy oka volt: számítottak a magyar kiugrási kísérletre.


4O5A2764
Paksa Rudolf
Fotó: Ajpek Orsi
A németeket ugyanis egyáltalán nem érte váratlanul Horthy október 15-i proklamációja. A március 19-i német megszállás fő oka is az volt, hogy mindent tudtak a kilépési tapogatózásokról, és ekkor már Szálasit tekintették az egyetlen számukra elfogadható tényezőnek.
A magyar kormányból több miniszter is folyamatosan súgott a németeknek, akik a magyar vezérkarból is kaptak füleseket. Horthy naivitását mutatja, hogy képtelen volt elhinni, hogy a kémkedést előtte letagadó tábornokok hazudjanak neki. A németekhez az is rögtön eljutott, hogy szeptember 7-én a kormányzó a koronatanácson bejelentette: fegyverszünetet akar kérni. A miniszterek ekkor ultimátumot intéztek a németekhez: ha nem csoportosítanak nagyobb erőket a dél-erdélyi szovjet támadással szemben, Magyarország fegyverszünetet kér. A miniszterek ugyan egy nap múlva visszavonták az ultimátumot, a németek viszont ezután már készültek a kiugrás elhárítására.

Német urak, magyar tisztek

A Panzerfaust (páncélököl) haditervnek megfelelően előkészítették a nyilas puccsot, a német követségen várakozó Szálasival előre megíratták hatalomátvételi bejelentését, október 8-án pedig elrabolták Bakay Szilárdot, a kiugrási tervek egyik kulcsfiguráját, aki közel járt ahhoz, hogy felfedje a nyilas puccs tervét.
Október 15. reggelén a németek elrabolták Horthy fiát, aki a kiugrási irodát vezette; a kormányzó pedig felháborodásában előrehozta a néhány nappal későbbre tervezett bejelentést. Biztos volt az átállás sikerében, és meg volt győződve arról is, hogy a hadsereg engedelmeskedni fog neki. Turbucz Dávid Horthy-monográfián dolgozó történész szerint az idős kormányzó saját kultusza foglyává vált, ezért eszébe sem jutott kételkedni a katonai elit hűségében.


4O5A2783
Turbucz Dávid
A tiszti elit azonban jobban félt a szovjetektől. Őket húsz éven keresztül arra nevelték, hogy a szovjet maga az ördög, és tudták, hogy amint az oroszok bejönnek, vége az egzisztenciájuknak – mondta Paksa Rudolf. A tisztikar ráadásul egyáltalán nem volt előzetesen felkészítve, ezért sokkolta a bejelentés. Vörös János, a honvéd vezérkar főnöke éppenséggel be volt avatva, de az utolsó pillanatban ő is szembement Horthyval. Délután ötkor már az ő nevével olvasták be a rádióban, hogy Horthy szavait nem szabad valódi jelentésük szerint értelmezni, a harcot a németek oldalán folytatni kell.
Miklós Bélát, az 1. hadsereg parancsnokát azzal hívta fel a Horthy bizalmasának számító Vattay Antal, hogy minden semmis a korábbi tervekből. Kéri Kálmán, a hadsereg vezérkari főnöke fültanúja volt a beszélgetésnek:
Mi a hadsereg feladata? – kérdi Miklós.
A hadsereg feladata a szomszédos német hadsereg jobbszárnyának biztosítása, nehogy az oroszok a hátába kerüljenek” – mondja erre Vörös.
Micsoda?! – ordít bele a kagylóba Miklós Béla.
Vörös János szabatosan megismétli, és hozzáteszi: Kérlek, ez a feladata. Különben is, az előszobámban német urak ülnek.”
A vezérkar azért is szabotálhatta könnyen az átállást, mert Horthy proklamációja nem adott konkrét utasításokat és a szövege sem volt egyértelmű. Az eredeti „fegyverszünetet kötöttem” formulát „fegyverszünetet kérek”-re módosították, a rádióban is így hangzott el, ez pedig az egész kiugrást bizonytalanná tette. Nemcsak a szélsőjobboldali és erősen németbarát vezérkari tisztek nem engedelmeskedtek, de az I. magyar hadsereg átállásra is elszánt vezetője sem tudta keresztülvinni az akaratát. Miklós személyesen ugyan átállt a szovjetekhez, de hadseregét már nem próbálta magával vinni.

Lehetett volna másképpen?

Magyar katonák egyedül a Várban szálltak szembe a németekkel. A tűzharcban az Otto Skorzeny vezetésével fellépő németek támadásánál a Horthy iránt lojális testőrség viszonozta a tüzet, aztán ők is parancsot kaptak az ellenállás beszüntetésére.
Egyértelmű válasz ugyan a „történelemben nincs ha” közhelyt félretéve sincs a „mi lett volna, ha” kérdésre, meggondolandó szempontok azért akadnak. Paksa Rudolf szerint a magyar tisztikar félelmei miatt Horthyék jobb előkészítéssel, kevesebb ügyetlenkedéssel sem tudták volna megcsinálni a kiugrást. Ungváry Krisztián szerint is a hosszú távú rossz személyi politika és ideológiai nevelés miatt szabotálták az átállást, de azt is hozzátette, hogy hadászatilag nem lett volna lehetetlen szembeszállni a németekkel, és ennek komoly hatása lett volna az egész háború lefolyására.


4O5A2753
Fotó: Ajpek Orsi
Ungváry szerint könnyebb lett volna mindezt a románokhoz hasonlóan még augusztusban megtenni, amikor a németek kevésbé voltak felkészülve, és a magyar tisztek sem annyira honvédő harcként fogták fel a háborút, mint az erdélyi betörés után. De még októberben is, a német katonai jelenlét ellenére, a Kárpát-medencében lévő katonák nagyobb része magyar volt, a szovjetek pedig csak 80 km-re voltak Budapesttől. A főváros sikeres átállás esetén már november elejére szovjet kézre juthatott volna – mondta az Indexnek a történész.
Az MTA-s beszélgetésen Stark Tamás is azt emelte ki, hogy bár Magyarország geopolitikai helyzete hosszú távon ugyanaz lett volna, a magyar átállással a szovjet hadsereg sokkal gyorsabban ment volna át az országon, sokkal kevesebb anyagi és emberi áldozattal. És nem került volna sor a nyilas rémuralomra sem.



Na ilyet is csak egy hülye zsidó állíthat – két front között kiugorhat egy ország a háborúból , igen ha az anyja nem ejtette volna a fejére a gyereket most máson értelmes dolgokon töprenghetne .




Lesz még ebola Európában





2014.10.07. 17:31 
Elkerülhetetlennek látszik, hogy legyenek még izolált esetek Európában, ahonnan sokan utaznak az érintett afrikai országokba és visszafelé is - mondta kedden Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója. A járvány európai terjedése azonban nem valószínű. 
Az Európából a (járvány által) érintett országokba és onnan visszafelé történő utazások nagy száma miatt teljesen elkerülhetetlen, hogy ilyen incidensek legyenek a jövőben - mondta.
A WHO európai régiójából már több országban kezeltek ebolás betegeket, akiket Nyugat-Afrikából telepítettek haza, miután elkapták a fertőzést. Ilyen például Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Norvégia és Spanyolország. A járvány a három leginkább sújtott államban, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban már több mint 3400 emberrel végzett.

000 Par7983352
Manuel Garcia Viejót szeptember 22-én szállították Sierra Leonéból Spanyolországba
Fotó: Spanish Defence Ministry
Jakab Zsuzsanna felhívta a figyelmet, hogy a pácienseket kezelő európai egészségügyi dolgozóknak, családjuknak és közeli ismerőseiknek eléegnagyobb a kockázata a megfertőződésre.
Ez meg fog történni, de szerintünk az a legfontosabb dolog, hogy Európában még alacsony a kockázat szintje, és az európai régió nyugati része van a legjobban felkészülve a világon a vérzéses lázbetegségek, köztük az ebola elleni válaszra - jelentette ki.
Hétfőn Spanyolországban bizonyossá vált egy olyan ápolónő megfertőződése, aki egy Sierra Leonéból ebolafertőzéssel hazatért 69 éves spanyol papot kezelt. Négy másik embert kórházi megfigyelés alá vontak, hogy megakadályozzák a kór terjedését.






Egy nap alatt három európai országban bukkant fel ebolagyanús eset



2014.10.16. 18:44
Kapcsolódó cikkek (10)
Egy napon belül három európai országban bukkant fel ebolagyanús betegség. Dánia és Spanyolország után Franciaországban, Párizsban szállítottak kórházba egy 38 éves ápolónőt, aki korábban egy ebolás beteget kezelt.










h i r d e t é s
Focus Online beszámolója szerint a nővér 38 fokos „gyanús lázzal” került a Saint-Mandé-i Bégin nevű katonai kórházba. A német portál a francia Le Parisien információi alapján azt írja: az ápolónő korábban rendszeresen érintkezett egy fiatal nővel, aki az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet munkatársaként Libériában kapta el a kórt.
A segélyszervezet munkatársát szeptember 19-én szállították vissza Franciaországba, ahol sikeres volt a kezelése.


2014-10-15T140518Z 1530597699 GM1EAAF1PAJ01 RTRMADP 3 BELGIUM-EB
Fotó: Francois Lenoir
A francia ápolónőt a lapértesülés szerint speciális járművel szállították a katonai kórházba. A katonai személyzetnek szánt lakókomplexumot állítólag részlegesen le is zárták. A Le Parisien a BFM TV-re hivatkozva azt írja, az első teszt negatív lett, vagyis nem ebolával fertőzött az ápolónő, de ezt egy második tesztnek is meg kell majd erősítenie.

Amerikában bezártak egy iskolát

Október 20-ig bezárják az ohiói Akronban egy iskolát, mert egy ott tanuló diák egyik szülője kapcsolatba került Amber Vinsonnal, a Dallasban ápolt ebolás beteggel. Vinson október 10–13. között tartózkodott szülővárosában, majd dallasi visszatérése után került karanténba. Az érintett szülő és a gyerek is önként vállalta a 21 napos karantént, bár a diák nem került közvetlen kapcsolatba Vinsonnal. Az iskola épületét a következő napokban alaposan fertőtlenítik, mielőtt folytatnák a tanítást.
Az európai ebolahelyzet csütörtökön hirtelen ijesztővé vált. Már napközben megjelent a hír, hogy a madridi reptéren egy Nigériából érkezett férfinál, míg Dániában szintén az Orvosok Határok Nélkül szervezet egy Nyugat-Afrikából hazatérő munkatársánál merült fel az ebola gyanúja.
Kora este aztán Spanyolországból újabb aggasztó hírek érkeztek: további három lázas beteget szállítottak ebolagyanúval kórházba Madridban, egyet pedig Tenerifén. Az MTI beszámolója szerint a madridi III. Károly klinikán kezelt betegek közül ketten Nyugat-Afrikából érkeztek, míg a harmadik lázas beteg kapcsolatba került korábban azzal a spanyol ápolónővel, aki megfertőződött, miközben ellátott egy ebolás beteget.
Később kiderült, hogy a háromból az egyik az a Lagosból Párizson keresztül Madridba érkező utas, akiről már napközben szó volt, és aki az Air France járatán lázra és a hidegrázásra panaszkodott. Miután a francia gép leszállt a madridi repülőtéren, a hatóságok félreállították. A lázas beteget elkülönítették a többi utastól, és védőöltözetet viselő orvoscsoport vizsgálta meg a fedélzeten.

Kaliforniában részlegesen lezártak egy egyetemet

Karantén alá vonták a kaliforniai Chula Vistában található, 19 ezer tanulóval rendelkező Southwestern College egyik épületét, miután az egyik hallgató, aki pár nappal korábban együtt utazott a Dallasban ebolával kezelt nővérrel, rosszul lett és hányt az egyik órán. A diákot kórházba szállították, de később az egyetem szóvivője azt közölte: kizárt, hogy ebolával lenne dolguk.
Az El Mundo című napilap információi szerint lázzal jelentkezett a kórházban egy spanyol pap is, aki a napokban érkezett haza Libériából, ahol kapcsolatba került ebolás betegekkel. Egy harmadik ebolagyanús esetet is kezelnek a klinikán, az illetőnek szintén láza van. Ő korábban kapcsolatba került az ebolás spanyol ápolónővel, s így a hatóságok eleve a fertőzésveszély miatt megfigyeltek csoportjába sorolták.
A Le Figaro francia lap szerint Tenerifén is elkülönítettek egy férfit, aki múlt szerdán érkezett Sierra Leonéból, és 37,6 fok alatti lázzal jelentkezett az orvosoknál. A Nuestra Senora de la Candelaria kórházban különítették el, a mintáit pedig megküldték Madridba.
A 44 éves Teresa Romerót hetek óta kezelik, orvosai szerint jobban van, állapota stabil. A kórházban további 15 embert tartanak karanténban, köztük az ápolónő férjét is, mert közeli kapcsolatban állnak az asszonnyal, így nem lehetett kizárni náluk a fertőzést, írja az MTI.


2014-10-16T131037Z 1144858462 GM1EAAG1MRL01 RTRMADP 3 HEALTH-EBO
Mentőautók érkeznek egy ebolagyanús beteggel a madridi III. Károly kórházba, 2014. október 16-án.
Fotó: Andrea Comas
A csütörtöki ebolagyanús esetekről szóló hírekkel egy időben az EU-országok egészségügyi miniszterei megállapodtak abban, hogy haladéktalanul felülvizsgálják azokat a szűrési módszereket, amelyeket az ebola által sújtott fekete-afrikai országokból távozó utasok esetében alkalmaznak. A vírus terjedésének szentelt rendkívüli brüsszeli tanácskozás után Tonio Borg egészségügyi EU-biztos közölte az újságírókkal: az eddig folytatott szűrési gyakorlat felülvizsgálata azt célozza, hogy ahol szükséges, hatékonyabbá tegyék a módszereket – közölte az MTI.

USA: már a keleti parton is van ebolagyanús eset

Csütörtök délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a connecticuti New Havenben egy, a Yale egyetemen felbukkant ebolagyanús eset miatt. A Yale-New Haven kórház orvosai péntekre várják a tesztek eredményeit, annyit viszont elmondtak, hogy a beteg az egyetem egyik Libériából visszatért kutatója, akit többi társával együtt nem helyeztek megfigyelés alá, amikor hazaérkeztek az Egyesült Államokba.
Magyarországon egyelőre nincs pánik. Az erőforrás-minisztérium egészségügyi államtitkársága épp csütörtökön adott ki közleményt, amely szerint ezen a tanácskozáson az EU-tagállamok
képviselői és az Európai Bizottság egyetértettek abban, hogy a járvány Európára nézve kis kockázatot jelent, de az érintett nyugat-afrikai országokban a nemzetközi közösség gyors cselekvésére van szükség a fertőzés megállítására (...) A tagállamok nagy többsége egyetértett abban is, hogy a fertőzéssel érintett országokból induló utasok reptéri egészségügyi szűrése elegendő biztonsági intézkedés (...) Magyarország kockázati szintje alacsony




Ebola: a pánik kerül a legtöbbe



2014.10.13. 15:02
Kapcsolódó cikkek (5)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az Ebola-járvány
a modern kor legsúlyosabb és legégetőbb egészségügyi szükséghelyzetét teremtette
de a járvány okozta gazdasági károk csökkenthetők, ha az embereket tájékoztatják róla, hogy kerülhetik el a túlzott óvatosságot. Az év elején Nyugat-Afrikában kitört járványban már több mint 8300-an kapták el a kórt, és több mint 4 ezren haltak bele.







Az MTI idézte a WHO főigazgatóját, Margaret Chant, aki szerint a járványokkal járó gazdasági károk 90 százalékát az okozza, hogy a lakosság a fertőzés elkerülése érdekében értelmetlen és összehangolatlan erőfeszítéseket tesz.
[A világszervezet alkalmazottjai] nagyon jól tudják, hogy a megfertőződéstől való félelem sokkal gyorsabban terjed a világon, mint maga a vírus. A szemünk láttára mennek tönkre a világon nemzetgazdaságok és társadalmak, de az emberek megfelelő tájékoztatása jó védelmi eszköz lehet a kormányok kezében a gazdasági összeomlás elkerülésére.
– mondta Chan.
A főigazgató nem nevezett meg konkrét intézkedéseket, de dicsérte a Fülöp-szigetek hatóságait, amiért egy múlt heti ebola-konferencián a kormányzat és a magánszektor egészségügyi vezetői is részt vettek. Az is szóba került, hogy a délkelet-ázsiai ország sok külföldön dolgozó állampolgára miatt fokozottan ki van téve a járvány veszélyének.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szeptemberben arra kérte a nemzetközi járatokat közlekedtető légi- és hajózási társaságokat, hogy ne függesszék fel járataikat az Ebola által sújtott országokba, mert ezzel akadályozzák a szóban forgó országoknak nyújtandó humanitárius és egészségügyi segély célba juttatását.




Ebola: mérik a Szerbiába érkezők hőmérsékletét a reptéren



2014.10.12. 10:05
Kapcsolódó cikkek (3)
Testhőmérséklet-mérést rendeltek el a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren az ebola sújtotta térségből Szerbiába érkező utasoknál, hogy az esetleges fertőzötteket kiszűrjék – jelentette be Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter. A fokozott szűrést szombaton 17 órakor kezdték meg kézi szkennerekkel.







Szerbia folyamatos kapcsolatban van az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), és mindent a WHO javaslatai alapján végeznek el. „Minél közelebb van a vírus a határainkhoz, annál nagyobb a kockázat” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az ebola Szerbiát még nem érte el.


000 Mvd932185
Fotó: Erika Santelices / AFP
Az országban az ebolajárvány megelőzése miatt több mint 700 embert helyeztek egészségügyi megfigyelés alá. Őket nem különítették el, otthon lehetnek, de arra kötelezték őket, hogy azonnal jelentsék, ha az ebolatünetek bármelyikét – láz, fej- vagy gyomorfájás – tapasztalják magukon.
Loncar azt is bejelentette, hogy további védőfelszerelést rendel az ország, és hétfőtől felkészítő képzéseket tartanak azoknak, akik bármilyen módon kapcsolatba kerülhetnek ebolafertőzöttekkel. Emellett már kijelölték azt a belgrádi hotelt is (Hotel Nacional), amely szükség esetén karanténként szolgálhat, írja az MTI.
A Balkánon eddig egy ebolagyanús haláleset történt, egy brit férfi halt meg csütörtökön Macedóniában, akiről korábban azt gyanították, hogy az ebolavírus hordozója lehetett. A macedón hatóságok azonban a laboratóriumi vizsgálatokat követően kizárták az ebolát a halál lehetséges okai közül. Arról, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy Magyarországon is ebolás beteg jelenik meg, ebben a cikkünkben írtunkrészletesebben. 





Országos ebolajárványt szimulálnak a britek



2014.10.11. 16:17 
Újabb három embert vittek kórházba Madridban megfigyelésre, ezzel 17-re nőtt a Spanyolországban karanténban lévő emberek száma- A három embernél egyelőre nem mutatkoznak a betegség jelei, de kapcsolatba kerülhettek azzal a nővérrel, aki megfertőződött az ebolával, miközben egy Afrikából hazaszállított spanyol misszionáriust kezelt.

A New York-i reptéren kezdik az ellenőrzéseket

Közben azt is bejelentették az Egyesült Államokban, hogy a New York-i reptéren kezdik meg az ebola miatt bevezetett ellenőrzéseket, aminek keretében a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkező utasoknak megmérik a hőmérsékletét és kérdésekre is válaszolniuk kell.
A chicagói O'Hare, a newarki, a washingtoni és az atlantai reptereken a napokban vezetik be az intézkedéseket. A BBC szerint erre az öt reptérre érkezik az Egyesült Államokba külföldről leszálló utasok 90 százaléka. Az ebolajárvány által leginkább érintett három országból átlagosan naponta 160 utas érkezik az Egyesült Államokba.



Látni akarják, hogy működne a rendszer

Országos ebolajárványt szimulálnak Nagy-Britanniában, hogy így teszteljék, képes-e az egészségügyi rendszer uralni egy ilyen helyzetet. A gyakorlaton az orvosok, a mentősök és a kórházi dolgozók mellett színészek is részt vesznek, ők alakítják a betegeket. A nyolcórás szimulációba a hírek szerint politikusok is becsatlakoznak, Jeremy Hunt egészségügyi miniszter vezetésével szimulálnak egy ülést az egészségügyi kabinet tagjaival.
A gyakorlatot David Cameron miniszterelnök rendelte el. A kormányfő nyomás alá került, miután heves bírálatok érték az arról szóló döntést, hogy az ebola miatt kérdéseket tesznek fel az utasoknak a londoni Gatwick és Heathrow repülőtereken, valamint pályaudvarokon. A repülőterek közölték, hogy semmilyen útmutatást nem kaptak, egészségügyi szakemberek pedig azt hangsúlyozták, hogy ez a fajta ellenőrzés csak időpocsékolás.






Kim Dzsongun 40 nap után előkerült



ivand
követés
2014.10.13. 23:51
Kapcsolódó cikkek (3)
Az észak-koreai vezető Kim Dzsongun több mint egy hónapja, szeptember 3-a óta nem mutatkozott nyilvánosan, de most az északi állami média szerint megjelent, és helyszíni útmutatást adott egy épülő épületkomplexumnál, írja a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Az észak-koreai lapokban közölt fotókon Kim Dzsongun egy bottal látható.
Front page of Tuesday's Rodong Sinmun with photos of smiling Kim Jong Un walking with cane. #DPRK #VOAalert 

000 Hkg10106567
Fotó: Rodong Sinmun / AFP
Kim Dzsongun csütörtökön távol maradt az észak-koreai kommunista párt alapításának 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényektől, ezzel újabb lökést adott a találgatásoknak, vajon mi lehet vele. Ez a második fontos állami rendezvény volt, amin nem volt látható, korábban a legfőbb népi gyűlés tanácskozásán is üres volt a helye.







Néhány napja az északi ENSZ-nagykövet a BBC-nek hangsúlyozta, hogy Kim Dzsongun egészséges, nincs semmi komolyabb baja. Ugyanakkor távolmaradásának lehetséges okait  ebben a cikkben mi is végigvettük, miután az bizonyos volt, hogy már nyáron sántikált egy felvételen:
  • sportsérülés miatti bokaműtét
  • a kemény dohányzás miatt fellépő egészségügyi problémák
  • és a legvalószínűtlenebb: egy őt megbuktató palotaforradalom 
Szeptember 3-a előtt viszont gyakran jelent meg az állami média által kiadott képeken, mozgalmas évét Nagyképben gyűjtöttük össze. Eltűnése óta pedig a második számú koreai vezető kezdett tárgyalásokba Dél-Koreával.



Mint Rákosi mretszett farkán csüngtek a talpnyalók , ja írástudók a kimondott szó foszlányain , valahogy így csüngnek minisztereink a zsidó buzik farkán , és elmondhatják nekik metszett jutott. És a magyar népnek , hát bizony az apja fasza, és Viktor kémhistóriája a MOSZAD – os villanypásztorral .





Lecsapott az ellenzék a kitiltási botrányra



2014.10.17. 17:06

Megszülettek az első ellenzéki reakciók az Egyesült Államokból kitiltott magyar állampolgárok ügyében. Az Együtt-PM nyílt vizsgálatot követel, és a kormánytól vár választ, hogy kik az érintett személyek és cégek, és mik a hozzájuk kapcsolódó korrupciógyanús ügyek.
Az ellenzéki párt arra is választ vár, hogy hogy magyarországi korrupciós ügyben miért nem a magyar hatóságoktól értesül a nyilvánosság, és felszólította a külügyminisztert, hogy közölje, mi hangzott el az amerikai ügyvivő meghallgatásán.
Schiffer András, az LMP társelnöke nem volt ennyire óvatos, ő egyből örömének adott hangot a korrupt üzletemberekre vonatkozó amerikai beutazási tilalom miatt. Sőt, itt nem állt meg, és további javaslatokat tett:
Politikus · 18 562 ember kedveli.
· 6 órája ·
Az Egyesült Államok korrupcióval érintett magyar üzletemberektől tagadja meg a beutazást. Nagyon helyes! Remélem ugyanezzel a lendülettel megtiltják a GMO-s cégek lobbistáinak kiutazását Brüsszelbe, továbbá a korrupciós pénzek beutazását az Amerikához kötődő off-shore paradicsomokba.
2774447



Az LMP parlamenti képviselője, Szél Bernadett kezdeményezte az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának összehívását hétfőre, hogy a testület nyílt ülésen vegye napirendre az Egyesült Államokból korrupció miatt kitiltott személyek, köztük különösen az adóhatóság elnökének és munkatársainak ügyét. Az LMP szerint az Országgyűlés és a magyar állampolgárok számára is megismerhetővé kell tenni az ügy konkrétumait.
A Demokratikus Koalíció tájékoztatást vár a miniszterelnöktől, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, a belügyminisztertől, a külügyminisztertől és a nemzetgazdasági minisztertől, hogy igazak-e a sajtóhírek, és ha igen, mi az ügy előzménye, folytatnak-e vizsgálatot, mi történik az ügyben.
Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján közölte:  ez nem egy párt ügyéről, hanem a haza presztízse. Szerinte ha igazak a korrupcióról szóló hírek, akkor mindkét szövetséges állam érdekei sérültek, és a magyar kormány érdekelt abban, hogy ne maradjon megválaszolatlan kérdés.




Túl sok védőruhát húztak magukra az ebolával fertőzött ápolónők



2014.10.16. 09:40
Előzmény (1) 
Egy amerikai járványszakértő szerint nem zárható ki, hogy túl sok védőruha viselete miatt fertőződött meg ebolával a két dallasi ápolónő.
Tom Frieden – aki a betegségek kordában tartására hivatott szövetségi központok (CDC) igazgatója – szerdán felvetette, hogy a Texasi Presbiteriánus Kórházban megsértették az előírásokat. Hogy pontosan miként, azt nem taglalta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a múlt héten meghalt ebolás beteget ápoló nővérek közül többen túl sok védőruhát vettek magukra. 
A nővérek három pár védőkesztyűt húztak a kezükre és ugyancsak három pár védőfelszerelést a lábukra amellett, hogy hermetikus védőruhában voltak, gázmaszkot viseltek, és még kötényt is kötöttek.







Ha több védőkesztyűt vagy más védőruhadarabot vesz egymásra valaki, jóval nehezebb azokat levennie, és aközben sokkal nagyobb a fertőzésveszély a testfelület egyes részein, mint például szimpla kesztyű esetében
– magyarázta Frieden. 
Az Egyesült Államok egészségügyi hatóságainak szakemberei eddig nem tudták biztosan megfejteni, hogy miként fertőződött meg a két dallasi ápolónő az ebolás betegtől, és azon tanakodnak, hogy megfelelőek-e az elővigyázatossági előírások, vagy módosítani kell rajtuk.
Közben Ohióban két iskolát is bezártak a fertőzésveszély miatt elővigyázatosságból. A szülőknek küldött tájékoztatás szerint, az egyik iskolában dolgozó munkatárs egy repülőgépen utazott az egyik dallasi ápolónővel, aki elkapta az ebolát. 
Barack Obama amerikai elnök szerdán tanácskozott a kormányának tagjaival a kórral kapcsolatos teendőkről. Obama kijelentette, hogy „rendkívül csekély annak valószínűsége, hogy komoly ebolajárvány törjön ki az Egyesült Államokban, de az amerikai kormány nagyon komolyan veszi a kór megfékezését”. John Boehner, a képviselőház republikánus vezetője azt sürgette, hogy az elnök fontolja meg a beutazások ideiglenes tilalmának elrendelését azokból az afrikai országokból, amelyeket leginkább sújt a járvány.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a libériai kormánynyilvánosságra hozta, hogy milyen és mennyi eszközre lenne szüksége, ha kitör a járvány. Libériai szerint további több mint 84 ezer hullazsákra lehet szüksége.

Hát a jóból is megárt a sok , a baj meg jön magától.




Meghalt a lipcsei kórházban ápolt ebolás



2014.10.14. 10:34 
A világ harmadik legforgalmasabb repülőterén, a londoni Heathrow-n is lesz ebolaszűrés. A BBC szerint az 1-es terminálon kezdődik az utasok szkennelése, majd fokozatosan kiterjesztik az egész reptérre. Hamarosan a Gatwickre érkezők is számíthatnak vizsgálatra.
Az egészségügyi minisztérium arra készül, hogy az első fertőzöttek még karácsony előtt fennakadhatnak a szűrőn. Szeptemberben körülbelül ezer ember érkezett Nagy-Britanniába az ebola sújtotta nyugat-afrikai térségből.

2014-10-10T173017Z 1429517614 LM1EAAA1CW601 RTRMADP 3 HEALTH-EBO
Kavargó tömeg az Eurostar pályaudvaron. London két repterén és ezen a pályaudvaron kezdik a beérkező utasok szűrését.
Fotó: Peter Nicholls / Reuters
Akik Libériából, Sierra Leonéból vagy Guineából jönnek, először testhőmérséklet-mérésen esnek át, majd felveszik az adataikat, illetve egy kérdőívvel felmérik a kockázatokat. Akinél felmerül az ebolagyanú, azonnal kórházba viszik. A három afrikai országban a vírus már több mint négyezer embert ölt meg.
Közben meghalt a lipcsei kórházban kezelt ENSZ-alkalmazott. A Thelocal.de azt írja, hogy az 56 éves férfi „kritikus, de stabil” állapotban érkezett Libériából. Az orvosok mindent megtettek azért, hogy megmentsék, de kedden hajnalban életét vesztette.
A fenyegetést Szerbiában is komolyan veszik. A vajdaságiMagyar Szó szerint a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren szombat óta komoly készültség van. Ha karanténre lenne szükség, a Nacional Hotelben rendezik be.





Jó hír, hogy nem altatják el az ebolafertőzött dallasi ápolónő kutyáját, a Bentley névre hallgató egyéves spánielt, hanem jó helyre vitték, írja az MTI. Szerdán Madridban állatvédők tüntettek, miután elaltatták egy szintén ebolával fertőzött ápolónő kutyáját. Szakértők szerint lehetséges, hogy kutyák is hordozzák a vírust, de arra nincs bizonyíték, hogy embert megfertőzhetnek vele.



Borzasztó az ha egy vírus elszabadul , még borzasztóbb az ha az ember játszik Istent és ő engedi rá az emberiségre a járványt , úgy , hogy nem tudja megállítani , szabályozni a terjedését egy akármilyen politikai ok miatt , hogy kiszorítson a térségből egy riválist , hisz ha a bugyrok mélyére nézünk itt bizony kemény ütközések voltak a közelmultban , igen is Kínát kiakarták szorítani a térségből , és ha ezért biológiai fegyverhez nyultak , remélem Kína sem lesz adósa e terrorista államoknak , kik felforgatták az egész Afrikai térséget az olaj az arany, és a természeti kincsek miatt , valósággal lerabolták ezeket az országokat , itt volna az idő , hogy e terrorista államokra egy biológiai terror támadást mérjenek , mert már nem tudják . Hol lakik az Úr Isten már – már Istenné képzelik magukat , és ők sajnos nem a jóságot osztják , hanem a halált . Hát azt hiszem nem bánnánk ha valaki Isten kezével rendetvágna most köztük , hogy tudják meg hol a határ a bankárok birodalmának , és bizony ott kéne bevetni azt az ebolát amit most Afrikában engedtek szabadon .

Tudom azt mondod hogy zagyvaság , de várj egy pár évet és bizonyítékokkal alátámasztva megkapod , hogy kinek a mesterkedése miatt kellet meghalni annyi embernek ebolában . Az események annyira fel vannak pörögve , hogy a tényleges választ valóban egy pár éven belül megkapjuk erről az incidensről is .


Ne legyen igazam akkor az emberiség még nem sűlyedt olyan mélyre , hogy kinyirja önmagát , de ha a sátán szelleme uralja e világot , akkor bizony , ha nem likvidáljuk a sátánistákat az értelmes élet eltünhet e földről . 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése