2018. november 9., péntek

Az élet sója ez is mérgezett








Az élet sója ez is mérgezett




Garantáltan Kálium-klorid mentes a patikai só!


Pontosan olyan sót szeretne amit nem is olyan régen lehetett kapni a patikákban?

Akkor Ön jó helyen jár!

Patikai tiszta só, a legtisztább mi kapható!




 pharmasal.jpg Garantáltan Kálium klorid mentes a patikai só!
Száz évvel ezelőtt még a mesék fő mondanivalója az volt, hogy mennyire szeretik az emberek a sót, mára azonban ez a nézet sokat változott. A tény az, hogy a  kihozza az ízeket és az is igaz, hogy szervezetünknek komoly szüksége van ásványi anyagokra, de a manapság használatos mennyiség már gyakran túl van az egészségesség határán, főleg ha ezt a kívánt mennyiséget a rossz minőségű, adalékokkal teli sókból fogyasztjuk!

Sokszor fáj a feje? Itt a megoldás!

Fejfájásra gyógyír: patikai tiszta só+víz
A vízhiányra számos tünet vezethető vissza, többek között gyengeséget, fáradékonyságot, szédülést, fejfájást, izomgörcsöt, magas vérnyomást, valamint a koncentrálási képességnek a csökkenését is okozhatja. Sokan, akik rendszeresen szenvednek migrénes fejfájástól, kétségbeesetten keresik az okát, súlyos betegségekre gyanakszanak. Dr. Lenkei Gábor határozottan állítja, a fejfájások leggyakoribb oka a szervezetben fellépő folyadék-, illetve sóhiány. A közönség soraiban ülők közül valószínűleg sokan elraktározták magukban a szakember tanácsát, aki azt javasolta, ha nagyon fáj a fejünk, kapjunk be egy teáskanálnyi – 4-5 gramm – sót, majd igyunk rá egy liter vizet, és szinte teljesen biztos, hogy megszabadulunk a gyötrő érzéstől. Ügyeljünk rá, hogy a  tiszta forrásból származzon! Javasoljuk a tiszta patikai minőségű  fogyasztását!
(Forrás: dr. Lenkei Gábor)

A só, mint elemi létszükséglet

A sóban megtalálható nátriumra a szervezetünknek feltétlenül szüksége van a megfelelő működés fenntartása érdekében, ezért egyáltalán nem szeretnénk azt állítani, hogy káros lenne a  fogyasztása – optimális mennyiség esetén.

Engedje meg, hogy feltegyek egy őszinte kérdést Önnek. Szánna rá napi szinten 1,50.-Ft-ot, hogy egészségesebben éljen? Mert körülbelül ennyibe kerül, 525 Ft/365 nap… Két embernek egy átlagos éves fogyasztása.


Kedves olvasó, amennyiben a következő gondolatok járnak a fejében:
- hol kapható tiszta konyhasó?
- vajon ez a legtisztább só?
- ebben a sóban biztos nincsen kálium?
- biztosan ez a gyógyszertárban kapható só?
- tiszta  (tiszta nacl)?
- tiszta nacl só hol kapható?
Akkor Ön jó helyen jár!
Oldalunk azok számára jött létre, akik nem kívánnak fogyasztani a jelenleg  forgalomban lévő sókból. Az általunk forgalmazott patikai só, gyógyszerkönyvi tisztaságú,  és garantáltan kálium-klorid mentes! Szóval csak gondolkodni kell, mit is tanultunk az általános iskolában? A  NaCl. Mit is mond a “visszavont” Magyar Szabvány, amit eleink nem véletlenül vettek szabvány alá, szinte kőbe vésve? Azt, hogy a közvetlen étkeztetésre szánt sónak minimum 97% tiszta NaCl-t kell tartalmaznia!
Ezzel szemben mi történik kishazánkban?
Kérem tegyen egy próbát! Menjen el egy olyan szupermarketbe ahol legalább húsz fajta t lehet kapni, vizsgálja meg a termékeket egyenként! Jegyezze meg, hogy milyen anyagokat tartalmaznak a nátrium-kloridon kívül! Segítek Önnek, olyan anyagok lehetnek  benne amit Ön nem igazán szeretne elfogyasztani!
A jelenleg kaphatóakban majdnem mindegyikben van  kálium-klorid, tudja mire használják?
Szívmegállításoknál műtéteknél, és halálos ítéleteknél az USA-ban!
•  A méreginjekció általi kivégzéshez – az elítélt szenvedéseinek minimalizálása érdekében – három, meghatározott sorrendben beadott vegyi anyag szükséges. Az elítélt először nátrium-pentotált, egy gyorsan ható altatót kap; majd a pankurónium-bromid nevű erőteljes bénítószer következik; végül pedig a szívleállásáért felelős kálium-klorid zárja a sort.

Rendszeres adagolása érzelemhiányos állapotot idézhet elő, így nem javasolják a konyhasó, azaz a nátrium-klorid helyettesítésére!
Hová lett a sónk? >>> bővebben itt olvashat róla!


 dr Papp Lajos szívsebész professzor úr véleménye a tiszta sóról!


Nem vicc! Káliummal mérgeznek Téged is!



A sejtek közötti kapcsolatot szervezetünkben a vérelektrolit biztosítja. A nátrium-, kálium- és klorid ion kényes egyensúlya biztosítja, hogy ez a kapcsolat megfelelően működjön. Bármilyen zavar súlyos következményekkel jár az egyénre nézve.
Nézzük meg milyen lenne az optimális nátrium-kálium arány egy egészséges  ember esetében:
infusion 220x300 Garantáltan Kálium klorid mentes a patikai só!Az emberi testfolyadékokban, vérszérumban is optimális a nátrium : kálium = 30 : 1 = 30 arány. A vérszérum és a magzatvíz is ilyen arányban juttatja be az anyaméhben fejlődő magzatba ezeket az anyagokat. Ezért ugyanilyen a víz : nátrium : kálium : klór arány a Ringer fiziológiás infúziós oldatokban, amelyeket csecsemõknél és felnõtteknél is több száz éve sikeresen alkalmaznak vérpótlásra és a testfolyadékok víz : nátrium : kálium egyensúlyát helyreállításra, fenntartásra. Egy korszerû Ringer oldat (Fersenius Kabi Deutschland GmbH, D-61346 Bad Hamburg v. d. h. Németország) elektrolit tartalma: Na=147,2 mmol/liter, K=4 mmol/liter, Ca=2,25 mmol/liter, Cl=155,7 mmol/liter, pH= 5,5-7. Egy 0,5 literes PE palackban, 0,15 gramm KCl káliumklorid, 4,3 gramm NaCl nátrium-klorid és 0,165 gramm CaCl2.2H2O kálcium-klorid-dihidrát van feloldva injekcióhoz való nagy tisztaságú desztillált vízben.
Ebből is egyértelmû, hogy a vérszérum optimális nátrium szintje 147,2 mmol/liter, az optimális káliumszintje pedig 4 mmol/liter. Ez azt jelenti, hogy az egy napon belüli elfogyasztott 1 liter víz mellé 9 gramm konyhasót és 0,15 gramm káliumot optimális pótolni, ezt igényi a szervezet. 4 liter víz bejuttatásánál, a víz- és sók egyensúlyához, az ételekkel 36 gramm konyhasót és 0,6 gramm káliumot optimális bejuttatni.  ( Forrás: Tejfalussy András )
dr house 300x225 Garantáltan Kálium klorid mentes a patikai só!
Dr.House vélekedése a tiszta sóról:
Mióta a patikai sót fogyasztom nincsen vicodin-ra van szükségem, és a lábam sem fáj annyira! Hát nem csodálatos? Wilson szaladj rendelj nekem a jó ból vagy 20 kg-ot, ne is inkább 50-et adunk az összes kollégának na meg természetesen  Cuddy mamájának is ”  Fogyasszon Ön is patikai sót!
Dr. Gregory House
Fontos Önnek az egészsége? Hiányolja a tiszta sót amit eddig a patikában lehetett kapni? Ausztriából származó 99,96%-os tisztaságú patikai só kapható! Amennyiben nem a kifogások érdeklik hanem a tiszta só!

Miért érdemes tiszta sót fogyasztania?



- a tiszta gondolkodás alapja!
- mert az elhalt laphámsejteket az erekről legjobban oldja!
- mert nem tartalmaz  kálium-kloridot és semmiféle szennyező anyagot!
- mert gyógyszerkönyvi tisztaságú (99,96%  nacl)!
- mert a tiszta só fontos a kiváló erőnlét fenntartásához!
- mert jótékony hatással van a sportolók igénybe vett szervezetére!
- mert a tiszta só a nyelvre helyezve megállítja a száraz köhögést!
- mert a tiszta só szükséges az emésztéshez, a tápanyagok felszívódásához!
- mert fontos szerepet tölt be a lélektani és érzelmi zavarok kezelésében is!
és még hosszasan sorolhatnám, hogy milyen pozitív élettani hatásai vannak a tiszta sónak!
Ételei elkészítéséhez használjon tiszta, patikai minőségű t, megőrizve egészségét, fittségét!
EasyCapture1 Garantáltan Kálium klorid mentes a patikai só!


IGAZSÁG A KONYHASÓRÓL

http://naturahirek.hu/20-megvalosult-osszeeskuves-elmelet/

A FÖLD politikai elitje minden hatalmát az emberiség előtt elhallgatott apró tényekből meríti

 


ITT KAPHATÓ egészséges só kis- és nagytételben is.


1 kg-os kiszerelésben is!
99 %-os NaCl Osztrák Gyógyszertári

Bp.XII.ker Tutaj u.3-5

Telefonon történő egyeztetés után!         Tel.:06 30 72 27 105



Igazság a sóról

BEVEZETŐ   

írta: Kerekes Klári 2012.08.27.

Böngészgettem, kerestem valamit és megakadt a szemem egy videó címén: Igazság a sóról.
Rákattintottam, mert mi lehet az az igazság, amit az emberek nem tudnak egy ilyen egyszerű dologról, mint a konyhasó. Nekem teljesen evidens, hogy a kősót vásárolom, mert én semmiből sem veszek drágát és finomítottat, ahogy evidens, hogy csak a piacon vásárolok, stb. Csak bele akartam pillantani, aztán ott ültem 47 percig a képernyő előtt.
Néztem a filmet és tolultak a fejembe a gyerekkori élményeim!
A nagyapám állatorvos volt, a nyarakat nála töltöttem vidéken. Én voltam a szeme fénye, az első unokája.
Engem is állatorvosnak szánt, így már kicsi gyerekkoromban elmondta mit miért kell megennem, milyen anyagnak milyen hatása van a szervezetemre. Egész életemben abból a tudásból táplálkoztam, amit a nagyapámtól tanultam és elmondhatom, hogy a körzeti orvosom csak akkor lát amikor öt évenként meg kell hosszabbítani a jogosítványomat. 
A nagyapám sosem felejtette el felhívni a figyelmemet arra, hogy sózzam meg a vajaskenyeremet, tegyek sót a paradicsomra, paprikára és az ételeket is sózzam meg úgy, ahogy nekem ízlik. Még arra is emlékszem, hogy a melegebb nyári napokon egy kicsit megsózta azt a pohárnyi vizet amit a kezembe nyomott elég gyakran, mert persze a játék hevében saját magamtól nem ittam volna eleget.
Aztán az is eszembe jutott, hogy még élt a nagyapám, amikor a kisebbik fiam 2-3 éves volt és az ágya mellett a falat fúrta az ujjacskájával és ette a maltert. A gyermekorvosunk a barátunk volt. Amikor kétségbeesve megkérdeztem mit tegyek, csak ennyit mondott. Hagyd a gyereket. Csak annyi meszet fog enni, amennyire a szervezetének szüksége van a csonterősítésre. Ha én adnám neki gyógyszer formájában, képtelen lennék a helyes dózist kitalálni.
Gondolhatjátok, hogy azonnal felhívtam a nagyapámat és elmondtam neki, mekkora állat vagyok, mert rosszul választottam meg a gyermekorvosunkat. Miután elmondtam neki a történetet, a nagyapám csak ennyit mondott. A lehető legjobb gyermekorvos kezében van a dédunokám. A szervezet a legjobb barométer.
Feltétlenül nézzétek meg a két videót. ÉN GONDOLATÉBRESZTŐNEK SZÁNOM. Kerekes Klári

 

EGÉSZSÉGES KONYHASÓ - NaCl - NÉLKÜL NINCS ÉLET!


A víz és a só, az élet építőkövei


   
konyhaso-nelkul-nincs-elet.jpgVíz és só – két elem, amely lehetővé tette bolygónkon az élet létrejöttét. Mégis, létmeghatározó szerepüknek alig vagyunk tudatában.

Azt mindenki tudja, hogy a Föld hetven százalékát víz borítja. Azt viszont annál kevesebben, hogy ugyanez az arány megtalálható a szervezetünkben is, amelynek szintén a hetven százaléka víz. A vízen keresztül állandó összeköttetésben vagyunk a Földdel.

Testnedveink: a vér, a könny és a magzatvíz sókoncentrációja pedig azonos az őstengerével.

A só teszi lehetővé a különböző sejtkapcsolódások közötti kommunikációt, szabályozza a szervezet összes funkcióját, de felelős gondolatainkért, érzelmeinkért is. Szellemiinformáció-hordozóként nem véletlen, hogy agyunk kilencven százaléka víz.



 Igazság a sóról 1.rész

az igazság a sóról 1 rész.avi


A szervezet jelzi, ha az étel túl sós a számodra. Egyszerűen azt az ételt nem tudod megenni. 

A nátrium szerepe: ozmózisnyomás fenntartása a sejtekben
A nátrium hiányában nem tud a szervezet elegendő izzadtságot termelni
Ph puffer a só: a vér Ph értéke: 7,4
A cukor felszívódásában is szerepe van (katalizátor)

A helyes vérkép 
Nátrium 142
Kálium 5 

Szódabikarbóna - természetes összetevője a vérnek


Az igazság a sóról 2.rész

 az igazság a sóról 2 rész.avi


Feltétlenül nézd végig a két videót!
Nagyon fontos, ha meg akarod szüntetni a nátriumhiányt a szervezetedben, csak fokozatosan, minimum 6 hónap alatt tedd meg!
A videóból pontosan megtudhatod miért fontos az óvatosság és mit kell tenni!



Garantáltan Kálium-klorid mentes a patikai só!

2012. szeptember 25. kedd by Peter

Patikai tiszta só, a legtisztább mi kapható!

5482616023 1e68e998f3 Garantáltan Kálium klorid mentes a patikai só!
Oldalunk azok számára jött létre, akik nem kívánnak fogyasztani a jelenleg  forgalomban lévő sókból. Az általunk forgalmazott patikai só, gyógyszerkönyvi tisztaságú,  és garantáltan kálium-klorid mentes! Szóval csak gondolkodni kell, mit is tanultunk az általános iskolában? A  NaCl. Mit is mond a “visszavont” Magyar Szabvány, amit eleink nem véletlenül vettek szabvány alá, szinte kőbe vésve? Azt, hogy a közvetlen étkeztetésre szánt sónak minimum 97% tiszta NaCl-t kell tartalmaznia!
Ezzel szemben mi történik kishazánkban?
Kérem tegyen egy próbát! Menjen el egy olyan szupermarketbe ahol legalább húsz fajta t lehet kapni, vizsgálja meg a termékeket egyenként! Jegyezze meg, hogy milyen anyagokat tartalmaznak a nátrium-kloridon kívül! Segítek Önnek, olyan anyagok lehetnek  benne amit Ön nem igazán szeretne elfogyasztani!
A jelenleg kaphatóakban majdnem mindegyikben van  kálium-klorid, tudja mire használják?
Szívmegállításoknál műtéteknél, és halálos ítéleteknél az USA-ban!
Rendszeres adagolása érzelemhiányos állapotot idézhet elő, így nem javasolják a konyhasó, azaz a nátrium-klorid helyettesítésére!
Miért nincsen szüksége a Kálium-kloridra a szervezetünknek?
Amennyiben kíváncsi a válaszokra kérem olvassa el figyelmesen:


Nézzük meg milyen lenne az optimális nátrium : kálium arány egy egészséges  ember esetében:
infusion 150x150 Garantáltan Kálium klorid mentes a patikai só!Az emberi testfolyadékokban, vérszérumban is optimális a nátrium : kálium = 30 : 1 = 30 arány. A vérszérum és a magzatvíz is ilyen arányban juttatja be az anyaméhben fejlődő magzatba ezeket az anyagokat. Ezért ugyanilyen a víz : nátrium : kálium : klór arány a Ringer fiziológiás infúziós oldatokban, amelyeket csecsemõknél és felnõtteknél is több száz éve sikeresen alkalmaznak vérpótlásra és a testfolyadékok víz : nátrium : kálium egyensúlyát helyreállításra, fenntartásra. Egy korszerû Ringer oldat (Fersenius Kabi Deutschland GmbH, D-61346 Bad Hamburg v. d. h. Németország) elektrolit tartalma: Na=147,2 mmol/liter, K=4 mmol/liter, Ca=2,25 mmol/liter, Cl=155,7 mmol/liter, pH= 5,5-7. Egy 0,5 literes PE palackban, 0,15 gramm KCl káliumklorid, 4,3 gramm NaCl nátrium-klorid és 0,165 gramm CaCl2.2H2O kálcium-klorid-dihidrát van feloldva injekcióhoz való nagy tisztaságú desztillált vízben.
Ebből is egyértelmû, hogy a vérszérum optimális nátrium szintje 147,2 mmol/liter, az optimális káliumszintje pedig 4 mmol/liter. Ez azt jelenti, hogy az egy napon belüli elfogyasztott 1 liter víz mellé 9 gramm konyhasót és 0,15 gramm káliumot optimális pótolni, ezt igényi a szervezet. 4 liter víz bejuttatásánál, a víz- és sók egyensúlyához, az ételekkel 36 gramm konyhasót és 0,6 gramm káliumot optimális bejuttatni.
 ( Forrás: Tejfalussy András )

Kulturális kreatív az, akinek elege van


Alapjövedelem – aláírásgyűjtés már 27 országban


Írta: szerk.  Forrás: transform.hu 2013. április 09.

Népi kezdeményezés indult!
Népi kezdeményezés indult az Európai Unióban a Feltételi Nélküli Alapjövedelem bevezetése érdekében.
A kezdeményezés részletei és aláírási lehetőség: itt.
Az interneten megkezdődött már az Alapjövedelem érdekében indított aláírásgyűjtés. Jelenleg már mind a 27 uniós tagországban folyik az aláírásgyűjtés.

Kommunikáció pénz és nyelvi korlátok nélkül!

A Yagooft a tömegközlekedés eszköze a többnyelvű társadalmak kialakulásához vezető úton

A mindennapi tevékenységedet pénz és nyelvi korlátok nélkül ismertetheted meg az emberiség egészével ingyenes felhasználóként is!

Itt a meghívód személyét is saját magad választhatod ki!

Egyszeri 60$ költséggel örökös használati jogra, webirodára és örökös részesedésre is szert teszel, mert a Yagooft a mindenkori árbevételének a 60%-át a civil lakossággal kívánja megosztani!

Ha még nem regisztráltál, most érdemes átgondolni és megtenni. A csatlakozással mindenki csak nyerhet, ezt felelősséggel állítjuk!

A kommunikáció szabad áramlása a világban nem lehet pénzkérdés, ahogy a nyelvtanulás lehetősége sem függhet az emberek fizetőképességétől!

A történelem folyamán egyetlen dolog nem állt a civil lakosság rendelkezésére: az internet. Napjainkban az internet szabadsága a rendelkezésünkre áll! Csupán civil akarat és civil együttműködés kérdése, hogy a lakosság a saját anyagi és társadalmi szerepének a megerősítésére is a birtokába vegye. Korlátozások és nyelvi korlátok nélkül, a szabad akaratából és az emberiség érdekeit is szolgálva!

 

 RÓLUNK ÍRTÁK - a Szerencsés Találkozások kiadványban

 FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM - GYIK

  

Lásd: a háttérhatalom irányít Magyarországon!


Orbán Viktor nem szavazott 2013.06.21.

Földtörvény szavazás 2013.06.21.

Ángyán József rendszerváltásra vár 2012.11.09.

Földtörvény előzmény - Gazdák harca



A fluor és az emberi egészség


2013.01.28

 Köztudott, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható fogkrémekben található fluorid. Az ivóvízben pedig az EU felmérése szerint 0,1-6,0 mg/l fluorid található, méghozzá hexafluorsziliciumsav és hexafluorszilikátok formájában. Ezek mesterséges, az ivóvízhez hozzáadott anyagok. Az alábbi interjú az Egyesült Államokban készült, így az ottani körülményeket ismerteti. Az interjú tudományos hitelessége miatt azonban segít eligazodni a fluor egészségügyi hatásairól. 


CITROM ALAPÚ TERÁPIA

2012.09.05
 limonade-citromos.jpg A természetes citromból facsart limonádé védi az immunrendszered! Tízezerszer erősebb, mint a kemoterápia és a megelőzésben is a segítségedre lesz! 




A fluor és az emberi egészség

2013.01.28

Elmélet: ”A fluorid káros a fogaknak”

flourid rossz a fogaknak
Ez egy olyan összeesküvés elmélet, amit nagyon hosszú ideig tagadtak.  De most még a CNN is bevallja az igazságot …
Az amerikai Egészségügyi Minisztérium és Környezetvédelmi Ügynökség javasolja a változtatást a megnövekedett fluorózisos esetek miatt – ezek olyan állapotok, ami miatt foltok és csíkozódás jelenik meg a gyermekek fogain. Továbbiak itt: A tíz legrosszabb módja annak, ahogy gyermekeinket mérgezik: oltásokkal, az élelmiszerrel, videojátékokkal és sok mással…

A fluor és az emberi egészség


  
Olvasóink komoly érdeklődést mutattak a fluor, és a fluorid egészségre gyakorolt hatása kapcsán, ezért úgy döntöttünk, keresünk egy hiteles forrást e témáról. Köztudott, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható fogkrémekben található fluorid. Az ivóvízben pedig az EU felmérése szerint 0,1-6,0 mg/l fluorid található, méghozzá hexafluorsziliciumsav és hexafluorszilikátok formájában. Ezek mesterséges, az ivóvízhez hozzáadott anyagok. Az alábbi interjú az Egyesült Államokban készült, így az ottani körülményeket ismerteti. Az interjú tudományos hitelessége miatt azonban segít eligazodni a fluor egészségügyi hatásairól.]
Kathleen M. Thiessen a SENES Oak Ridge, Inc. Center for Risk Analysis vezető kutatója. 2003 és 2006 között az amerikai Nemzeti Kutatási Tanács (NRC) azon bizottságának tagja volt, amely az ivóvízben lévő fluor hatásait vizsgálta.Bőséges tapasztalattal rendelkezik az emberi szervezetet támadó környezeti szennyezőanyagok területén, valamint a környezetre és az egészségre leselkedő veszélyek kockázatának felbecslésében. Dr. Thiessen nemrég egy munkacsoportot vezetett a Nemzetközi Atomenergetikai Ügynökség „Bioszféra modellező és értékelő módszerek” elnevezésű programjában. Doktorátusát a Tenessee-i Egyetemen szerezte.
Az alábbi interjú 2006. július 29-én hangzott el, amikor is Dr. Thiessen Michael Connett-tel, a Fluoride Action Network munkatársával beszélgetett a fluorral kapcsolatos toxikológiai irodalomról írt áttekintő tanulmányáról. Dr. Thiessen a Fluoride and the Endocrine System”  (A Fluor és az endokrin rendszer) című konferencián már előtárta eredményeit. Dr. Thiessennek a konferencián elhangzott előadása power point fájl formájában hozzáférhető ezen a linken.
Az interjú átirata
MICHAEL CONNETT: Dr. Thiessen, ön nemrégiben vett részt egy toxikológiai vizsgálatban, amelyet a Nemzeti Kutatási Tanács végeztetett el.
DR. KATHLEENTHIESSEN: Így van.
CONNETT: Három év: rengeteg idő, hatalmas mennyiségű kutatási irodalom átolvasása és számtalan vizsgálat elvégzése. Melyek azok a kérdések vagy témák, amelyek a legmélyebb nyomot hagyták önben, és amelyek érzése szerint a legfontosabbak abban a kérdésben, hogy a fluor miként hat az emberi egészségre? Mit kell tudnunk minderről?
THIESSEN: Úgy gondolom, hogy fontos tudni: a bizottságunk egyhangúlag leszögezte: az ivóvízzel kapcsolatban megállapított fluor határértékek egyáltalán nem védik az emberek egészségét. Ezt azon egészségügyi hatások vizsgálata alapján állapítottuk meg, amelyeket hosszú időn át a fluornak tulajdonítottak. A fogakra és a csontozatra gyakorolt hatásokra gondolok.
Kimutattunk számos olyan területet is, ahol káros hatások jelennek meg, vagy legalábbis látszanak megjelenni. E területeket korábban soha sem hozták kapcsolatba a fluorral, legalábbis a tudományos fősodor irodalmában, amelyeket például a kormányzati ügynökségek is támogatnak. És arra a következtetésre jutottunk, hogy ezeket a területeket is meg kell vizsgálni, mivel az amerikai lakosság számára fontosak lehetnek, még rendes ivóvíz értékek esetén is. Még akkor is, ha ezek az értékek meg sem közelítik a megszabott határokat.
CONNETT: És különösen a kérdés endokrin vonatkozásaira összpontosítottak. Mint mondta, a múltban a fluor hatásait elsősorban a fogakkal és a csontokkal kapcsolatban vizsgálták. Ám nem tudatosult, hogy a fluor hatással lehet az endokrin rendszerre. Mit tudna mondani azzal kapcsolatban, hogy a fluor miként hat a belső elválasztású (endokrin) mirigyekre?
fluor-vizTHIESSEN: Jelentős mennyiségű irodalom mutat rá arra, hogy a fluornak való kitétel tényleges hatást gyakorol az endokrin rendszerre vagy e rendszer részeire, legkevesebb bizonyos egyénekben. Valószínűleg több oka is van annak, hogy egyeseken miért mutatkoznak hatások, míg másokon nem. Ezek közé tartoznak az étrendi és genetikai tényezők, valamint az ártalomnak való kitettség egyéni szintje, szemben a populáció vagy a csoport szintjével.
Egy ideje már rendelkezésünkre áll egy történeti adatbázis. Számos kutatást végeztek már a témában, mielőtt az emberek gondolkozni kezdtek volna azon, hogy a fluor miféle hatást gyakorol az endokrin rendszerre. A korábbi tanulmányokat végző kutatók jó része még nem rendelkezett azokkal a technikai lehetőségekkel, amelyek a modern kutatásokat végzők számára már hozzáférhetők voltak. Így tudományos szempontból is rendkívül érdekes összerakni a hozzáférhető információ darabokat.
CONNETT: Van-e bizonyíték arra, hogy a fluor hatással van a pajzsmirigy működésére? Ha igen, akkor miként?
THIESSEN: Igen, van. Számos tanulmány világít rá arra, hogy a népesség növekvő részénél mutatkozik golyva, azaz pajzsmirigy megnagyobbodás, amely a test természetes próbálkozásra arra, hogy kompenzálja a pajzsmirigy alulműködését vagy az elégtelen jódbevitelt. Több tanulmány kimutatta azt is, hogy ahol a fluor koncentráció nagyobb az ivóvízben, ott a golyva előfordulása is nagyobb. Más tanulmányok azt tárják fel, hogy e csoportok tagjaiban az átlagos hormonkoncentráció is megváltozik. Az eddig elvégzett kutatások száma nem elegendő ahhoz, hogy pontosan megállapítsuk, az emberek hány százalékát érinti a hatás, az emberek hány százalékánál lesz a pajzsmirigy serkentő hormon (TSH) szintje magasabb az átlagosnál – ez jelzi ugyanis a pajzsmirigy alulműködését. Mindenesetre elegendő mennyiségű kutatás áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy kijelentsük: a fluor hatással van a pajzsmirigy működésére.
CONNETT: El tudná magyarázni az alapvető okát annak, hogy a fluor miért járulhat hozzá a pajzsmirigy alulműködéséhez?
THIESSEN: Úgy tűnik, hogy bizonyos egyéneknél a fluor pajzsmirigy gátló vagy a pajzsmirigy alulműködését okozó hatással rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy hatására a pajzsmirigy általános működése a kelleténél gyengébb lesz. Ennek kialakulására számos lehetőség van.
Fontos megjegyeznünk azt, hogy ezek a hatások sokkalta súlyosabbak azoknak a körében, akik már eleve jódhiányosak. Másik eshetőség, hogy a jódhiányosok körében már kevesebb fluornak való kitétel is hatással van a pajzsmirigyre.
Lehetséges, hogy a pajzsmirigy működésére – azaz magára a pajzsmirigyre – irányuló közvetlen hatás is kimutatható, mégpedig a tekintetben, hogy az mennyi hormont választ ki. Mivel az egész helyzet igen komplex, más hatások is szóba jöhetnek. Az egyik nagyon valószínű lehetőség a fluornak az a hatása, hogy gátolja azokat a deidonáznak nevezett enzimeket, amelyek a pajzsmirigy hormon kiválasztott formáját (T4) a pajzsmirigy hormon aktív formájává (T3) alakítják. Így lehetséges, hogy a pajzsmirigy maga tökéletesen működik, ám a periferiális szövetekben egy enzim gátlódik, így az aktív hormon nem jut el a szövetekhez a kellő koncentrációban. Ennek nyomán az emberek lényegében ugyanazt élik meg, mintha a pajzsmirigyük alulműködne.
CONNETT: Előfordul jódhiány az Egyesült Államokban?
THIESSEN: A Betegségellenőrzési Hivatal jelentése szerint a vizsgált amerikai lakosság 12 százalékánál a vizeletminta a kívánatos szintnél alacsonyabb jód értéket mutatott. Ez azt jelzi, hogy nem kerül a szervezetükbe a megfelelő mennyiségű jód. Feltehetőleg ennek az az oka hogy az emberekre nagy nyomást gyakoroltak annak érdekében, hogy csökkentsék a sófogyasztást. Mivel sokak számára az egyik legfőbb jódforrás az asztali só volt, ennek csökkentésével a jódbevitelük is lecsökkent.
CONNETT: És hogyan függ ez össze a fluorral kapcsolatos kérdéssel?
THIESSEN: A jódbevitel nagyon fontos a megfelelő pajzsmirigy működés szempontjából. A testnek elegendő pajzsmirigy hormonnal kell rendelkeznie ahhoz, hogy fenntartsa a normális működést. A fejlődő magzatban és gyermekben pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy végbemenjen a normális növekedés és fejlődés, különösképpen az idegrendszer fejlődése. Tehát a jód nagyon fontos tényező. A fluorral kapcsolatban pedig azt mondhatjuk, hogy amennyiben a fluor vagy egy más aktív vegyület a pajzsmirigy működésében csökkenést okoz és hatására a hormon aktív formájának termelődése lecsökken, máris egy komoly problémával nézünk szembe.
CONNETT: A fluor hatására tehát a jódhiány tünetei még súlyosabbá válnak? Összegezné kérem a fluor és a jódhiány kérdését?
THIESSEN: A rendelkezésünkre álló információ azt jelzi, hogy a fluornak a pajzsmirigyre gyakorolt hatásai súlyosabbak, ha az adott személy vagy állat szervezetébe nem jut be a megfelelő mennyiségű jód. A másik lehetőség pedig, hogy az elégtelen jódbevitel esetén a fluornak való kitettség hatásai alacsonyabb szinteken is megmutatkoznak. Az elégtelen jódbevitel tehát egyrészt fogékonyabbá teszi az egyént a fluornak való kitettség hatásaira, másrészt pedig a fluornak való kitettség súlyosbítja a jódhiány tüneteit.
CONNETT: És amikor megvizsgálták azokat a dózisokat, amelyek már hatást gyakorolnak a pajzsmirigyre a jódhiányos és a nem jódhiányos egyénekben, hogyan viszonyulnak ezek azokhoz a dózisokhoz, amelyeknek az amerikaiak legnagyobb része ki van téve?
THIESSEN: Sok amerikai kap akkora fluor dózist, amely már hatást gyakorol a pajzsmirigyre. Különösen igaz ez a jódhiány esetén. Egy átlagos amerikai lakos naponta testsúlykilogrammonként 0.03 miligramm fluornak van kitéve. Ez persze az átlag. Sokan e fölötti értékkel, sokan ez alatti értékkel találkoznak. A fluornak való kitettség értéke pedig, amelynek nyomán egyesekben – de nem mindenkiben – pajzsmirigy problémák jelentkeznek, szintén e körül mozog.
CONNETT: A két érték tehát átfedi egymást?
THIESSEN: Igen.
CONNETT: A víz fluorozásával kapcsolatban egy olyan politika uralkodik, hogy mindenki egységes dózist vagy koncentrációt kap fluorból. Mi lenne a reakciója arra az elképzelésre, hogy a lakosság tagjai közül mindenkit azonos dózissal kezelünk, de legalábbis feltételezzük, hogy minden ember hasonlóképpen fog reagálni ugyanarra a mennyiségre?
THIESSEN: Nem számít, hogy milyen szennyezőanyagról van szó, ugyanazt a reakciót várni mindenkitől butaság. Ez nem veszi figyelembe az étrendi eltéréseket, nem veszi figyelembe a vízfogyasztás változását, nem veszi figyelembe az adott szennyezőanyagra való genetikai érzékenységet.
CONNETT: És van arra bizonyíték, hogy az egyének különbözőképpen reagálnak a fluorra? Lehetséges, hogy néhány ember érzékenyebb a fluorra?
THIESSEN: Van rá bizonyíték, több forrásból is, hogy az emberek különféleképpen reagálnak a fluorra. Attól függ, hogy melyik végpontot nézzük, ám kétségtelenül különbség mutatkozik az egyének táplálkozása között. Egyesek elegendő mennyiséget fogyasztanak általában véve minden fajta tápanyagból, különösképpen a nyomelemekből. A népességben ezen kívül vannak genetikai eltérések. Egy enzim genetikailag különböző formái különféleképpen reagálhatnak. Ez kétségtelenül szerepet játszik. Az egyének kitettsége azért is változik, mert másfajta forrásoknak vannak kitéve. A vízfogyasztásuk mértéke nagyon eltérő, és hasonlók. Szinte minden dologra nagyon széles tartományban mozog a lakosság reakciója.
CONNETT: Van esetleg valamiféle fenntartása a víz fluorozásával szemben, és ha igen, akkor mi ez?
THIESSEN: Mint tudós mondom most, arra az információra alapozva, amelyet végignéztem, hogy egy emberekre káros hatással lévő anyagnak való kontrollálatlan és felülvizsgálatlan kitettséggel állunk szemben. Semmi kifogásom nem lenne akkor, ha ez is receptre felírható gyógyszer lenne, amelyet az orvos vagy bármely más hozzáértő egészségügyi végzettségű személy kontrollálna abban a tekintetben, hogy valaki mennyit fogyaszt, milyen mellékhatásai vannak a szernek és hogy hatékony-e egyáltalán.
CONNETT: A fluorra érzékeny lakosságról beszélve, mi a helyzet a vesebetegekkel?
THIESSEN: A vesebetegek kevesebb fluort tudnak kiüríteni a testükből. Mivel a fluor kiválasztásának rendes útvonala a vizeleten keresztül vezet, a szervezetük több fluort fog visszatartani. Így, ha a vesék nem működnek megfelelően, többet fognak megtartani. Ezért minden olyan probléma kockázata növekszik, amelynek az oka például a fluorid felhalmozódása a csontokban vagy magasabb fluorszint a véráramban. Számos vesebeteg ezen kívül több vizet fogyaszt, mint az egészséges emberek, s ez azt jelenti, hogy a fluorbevitelük jóval magasabb, mint egészséges társaiknak.
CONNETT: És milyen káros hatásokat tapasztalhatnak a vesebetegek?
THIESSEN: Az 1970-es években már voltak olyan tanulmányok, amelyek leírták a vesebetegekben a csontok fluorízisét, melyet részben a magasabb vízfogyasztás, részben pedig a fluor csökkent kiürülése magyaráz.
CONNETT: És a cukorbetegek?
THIESSEN: A cukorbetegek – különösen azok, akiknek a cukorbetegsége nem ellenőrzött vagy nincs megfelelő ellenőrzés alatt, valamint akiket még nem diagnosztizáltak vagy nem reagálnak megfelelően a kezelésre – sokkal több vizet fogyasztanak. Sok cukorbeteg akinél észreveszik a betegséget, azt gondolta, hogy egészséges, pedig a szomjúságérzete extrém magas. Így a magas vízbevitel következtében több fluort kapnak. A betegség előrehaladása folyamán pedig sok cukorbetegben bizonyos fajta veseelégtelenség fejlődik ki. Így újfent megjelenik a fluor kiürülésének problémája.
CONNETT: Fel tudná sorolni, hogy a népesség mely része fokozottan érzékeny a fluorra?
THIESSEN: Attól függ, hogy a fluor mely hatásairól beszélünk. Ám sok hatásra azok a legérzékenyebbek, akik nem visznek be megfelelő mennyiségű tápanyagot a szervezetükbe, vagy általánosan vagy pedig bizonyos dolgok terén (különösen a kalciumot és a jódot szeretném kiemelni). Azok, akik nagyon sok vizet fogyasztanak, az átlagosnál jobban ki vannak téve a fluornak. Az atléták, a szabadban dolgozók vagy melegebb éghajlaton élők számára az elegendő vízfogyasztás nagyon fontos. Ezek az emberek nem kaphatnak csak úgy hőgutát. A vesebetegséggel küszködők és azok, akiknek a szervezetéből nem ürül ki a megfelelő mértékben a fluor, jobban ki vannak téve a fluorhoz köthető problémáknak. Ezek alkotják a legfőbb csoportokat. Ilyenek a fiatalok, a gyermekek és különösképp az újszülöttek, akik a testtömegükhöz képest jóval magasabb mennyiségű fluorid kerül a szervezetébe.
CONNETT: Erről beszélve mit mondana az újszülöttek fluornak való kitettségéről? Azt ajánlaná, hogy az újszülöttek ne kapják a fluort receptre felírva?
THIESSEN: Semmiképpen sem.
CONNETT: Miért?
THIESSEN: Testsúlykilogrammonként számolva a fluornak való kitettség igen nagy az újszülötteknél. A folyadékfogyasztás nagyon magas, hiszen minden tápanyag ilyen formán jut be a szervezetükbe. Az újszülött korától, nagyságától függően napi egy-két liter. A hatások nagy része… Nem is ismerjük az összes hatást, mivel senki sem vizsgálta még meg, hogy a legeslegfiatalabbak körében melyek a fluornak való kitettség következményei. Tudjuk, hogy bizonyos hatások attól függően jelennek meg, hogy milyen mértékben van valaki a fluornak kitéve. Tudjuk azt is, hogy ezeket a szinteket nagyon könnyű elérni az egészen kis gyermekeknél. Egyszerűen nem bölcs dolog így cselekedni.
CONNETT: Jódhiány esetén az a kitettség, ami a csecsemők körében tapasztalható, okozhat-e pajzsmirigy problémákat is?
THIESSEN: Igen, jódhiány esetén ez a szint elég magas hozzá.
CONNETT: Létfontosságú elem-e a fluor?
THIESSEN: Nem létfontosságú. Nem tudok egyetlen olyan kutatásról sem, amely valaha is igazolni tudta volna ezt. Néhányan megpróbáltak ilyesmit kimutatni. Nagyon-nagyon kevés olyan forrás van, amely még most is igyekszik kísérletet tenni erre. Az általános vélemény minden szakértő szerint, hogy a fluor nem létfontosságú tápanyag. A testünknek nincs rá feltétlen igénye.
CONNETT: Mit gondol arról a nyomásról, amely manapság az alacsony jövedelemmel rendelkező közösségeket célozza, hogy fluorozzák a vizet, mivel nem jutnak olyan könnyedén fogorvoshoz és fogorvosi kezeléshez. Mire ügyeljenek az emberek ebben a folyamatban?
THIESSEN: Az egyik indok a víz fluorozására, hogy így kiegyenlítik a társadalmi és gazdasági különbségeket, mivel a fluoridot és az egészséges fogazat megtartását lehetővé teszik olyan gyermekek számára, akik egyáltalán nem vagy csak kis részben jutnak professzionális fogorvosi ellátáshoz. A 2000-ben napvilágot látott angol York Jelentés megállapítja, hogy egyetlen olyan kutatást sem találtak, amely alátámasztotta volna, hogy a fluorid hatására csökkentek volna a fogászati különbségek az eltérő társadalmi és gazdasági csoportba tartozók között. Az Amerikára vonatkozó irodalom – bár elég kevés ilyen tanulmány született – azt mutatja, hogy valóban vannak különbségek a fogak egészsége terén az eltérő társadalmi, gazdasági csoportok tagjai között, ám a fluorozás erre semmilyen hatással nincs. Semmi olyan bizonyítéknak nem vagyok tudatában, amely azt támasztaná alá, hogy a fluorozás segítené az említett különbségek felszámolását.
CONNETT: Van-e okunk egészségügyi problémák miatt aggódni, hiszen az alacsonyabb jövedelmű rétegek körében gyakrabban fordul elő a cukorbetegség, a veseproblémák és táplálkozásuk is kevésbé megfelelő?
THIESSEN: Valóban, az alacsonyabb jövedelmű rétegek körében több téren is aggódhatunk. Az egyik, hogy kevésbé férnek hozzá a megfelelő színvonalú fogorvosi és általában véve orvosi ellátáshoz. A legolcsóbb élelmiszereket veszik, és nem vásárolnak magas tápértékű ételeket. Könnyebben előfordul a körükben a kalciumhiány, mivel kevesebb tejterméket fogyasztanak. Viszont több, a kereskedelemben megvásárolható üdítőitalt isznak, amelyek jellemző módon fluorozott vízzel készülnek. Mindezek következtében a kalcium bevitelük alacsonyabb, a fluor bevitelük pedig magasabb. Némi bizonyíték arra utal, hogy minél magasabb a fluor bevitel, annál több kalciumot kellene bevinni a szervezetbe. A kalcium hiány tehát ez esetben még nagyobb.
CONNETT: Van tehát okunk azt vélni, mivel bizonyítékok is alátámasztják, hogy az alacsonyabb jövedelmű rétegek még sebezhetőbbek a fluorozott víz fogyasztása miatt?
THIESSEN: Igen, úgy gondolom, hogy ezek a csoportok sebezhetőbbek, legalábbis a fluorozott víz fogyasztásának bizonyos következményeire, illetve a bármilyen egyéb forrásból jövő fluorfogyasztás hatásaira.
CONNETT: És ez miért van így?
THIESSEN: A nem megfelelő tápanyagbevitel, valamint a rendes orvosi ellátáshoz való hozzáférés hiánya miatt. Gyakran az is belejátszik, hogy ezeknek az embereknek nincs tudása arról, hogy mi volna a helyes és követendő étrend, valamint hogy miként kellene egészségesen élni. Több tényező is szerepet játszik a kérdésben.
CONNETT: Az NRC jelentésben számos bonyolult összefüggésre világított rá e kérdésben. A fluorozás néhány támogatója azt hangoztatja, hogy a módszer abszolút biztonságosnak bizonyult. Miként jellemezné azon kutatások természetét, amelyek kimutatják, hogy a fluorozás mindenki számára „biztonságos”? Melyek ennek az irodalomnak a hiányosságai?
THIESSEN: Tudományos tekintetben nagyon nehéz kijelenteni, hogy a fluornak nincsenek káros egészségügyi hatásai. Ilyet tenni nagyon nehéz. Hiszen ha csupán egyetlen káros hatást kimutatunk, máris cáfoltuk azt az elméletet, hogy „a fluornak nincs káros hatással az egészségre”.
CONNETT: Még egy kérdés, amelyet elfelejtettem: a tobozmirigy és a fluor.
THIESSEN: A tobozmirigy. Ennek a szervnek a fő élettani szerepét még mindig nem értjük pontosan. Ám nagyon sok mindenhez kapcsolódik: a szaporító rendszer fejlődése, a test természetes ritmusai, a kalcium anyagcseréje és még egy csomó más dolog. Nagyon kevés kutatási irodalom áll rendelkezésünkre azzal kapcsolatban, hogy a fluor milyen hatással van a tobozmirigyre. Az a kevés, ami van, arra utal, hogy a fluor megzavarhatja a melatonin termelés normális ciklusát. Ha ez valóban így van, akkor az részben magyarázatot szolgáltathat a fluor számos hatására. Azt jelentheti ugyanis, hogy a fluor több rendszerre is hatással lehet. Ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyet még alig értünk. Nem sok információ áll a rendelkezésünkre e téren, és a probléma is nehezen vizsgálható.
CONNETT: Előfordult, hogy fluor felhalmozódást mutattak ki a tobozmirigyben?
THIESSEN: Igen. Egy angol kutatás során felboncolt holttestekben vizsgálták a fluorkoncentrációt. A tobozmirigyet meszesítő szervnek nevezik. Megszilárdulások, megkeményedések találhatók benne. Számos egyéb szerv teszi ezt, és egy ideje tudjuk, hogy a tobozmirigy is hasonlóképpen működik. Ezekben a meszesedésekben jelenik meg a fluor. Valószínű továbbá, hogy a fluornak való kitettség hatására az összes hasonló szervben felhalmozódik a fluor. Ennek jelentőségét jelenleg még nem ismerjük.
CONNETT: Az NRC jelentés mindezeken túl azt is kimutatta, hogy a fluor gátolhatja az inzulin kiválasztást és csökkentheti a glükóz toleranciát. Kitérne ezekre a kutatásokra és eredményeik lehetséges következményeire?
THIESSEN: Kis számú, de rendkívül következetes irodalom áll rendelkezésünkre, mely arra utal, hogy azok, akik nagyon magas fluormennyiségnek vannak kitéve – az emberek egy töredéke – csökkent glükóz toleranciát és magasabb vércukorszintet tapasztalnak. Ennek jelentőségét ebben az országban még nem tudjuk, de tény és való, hogy vannak, akik olyan mennyiségű fluornak vannak kitéve, amely már csökkent glükóz toleranciát okoz. Egy kutatás szerint ez a folyamat a fluor bevitel csökkentésével visszafordítható, legalábbis a fiatal felnőttek körében. Mivel becsélések szerint a lakosság 6-8 százaléka szenved kettes típusú cukorbetegségben, ennek hatása potenciálisan igen jelentős. Nyilvánvalóan más tényezők is közrejátszanak, köztük az életmód és hasonlók, valamint feltehetőleg genetikai problémák, legalábbis egyesek körében. Ám tekintve, hogy a diabetesz mennyire súlyosan érinti az Egyesült Államok lakosságát, amennyiben a fluor valóban szerepet kap a problémában, gondosan meg kell vizsgálnunk, hiszen a lakosság kétharmadának a szervezetébe jelentős mennyiségű fluor kerül.
CONNETT: Mit kell tehát ezeknek a népcsoportoknak figyelembe vennie vagy tudnia az NRC jelentéssel kapcsolatban?
THIESSEN: Fontos észben tartanunk, hogy az NRC jelentés nem specifikusan a fluorozással foglalkozik. Mi nem azt vizsgáltuk, hogy melyek a fluorozás valós vagy feltételezett jótéteményei, illetve valós vagy feltételezett kockázatai. Elsősorban azt kutattuk, hogy a jelenleg létező, literenkénti 2-4 miligrammos szint biztonságos-e. Arra jutottunk, hogy nem. Ha a 2 és 4 közötti érték nem véd, akkor az 1 véd-e? Van-e megfelelő biztonsági ráhagyás az 1 és a kevesebb, mint kettő között? És egészen világos volt jónéhányunk számára, akik már meglehetős tapasztalattal rendelkeznek a kockázatbecslés terén, hogy nincs ilyen biztonsági ráhagyás.
CONNETT: Örülök, hogy ezt felhozta. Évek óta nagyon sok vegyi anyaggal kapcsolatban végzett már kockázatbecslést. Összehasonlítva a fluor és a más vegyi anyagok esetén tapasztalt biztonsági ráhagyásokat, mit lát?
THIESSEN: Az a fluorkoncentráció, amelyet a feltételezett jó hatások érdekében használnak, ugyanaz a tartomány, ahol a káros hatásokat tapasztaljuk vagy kezdődni látjuk. Más szavakkal, a jó hatások tartománya és a káros hatások tartománya fedi egymást. Ez pedig nem biztonsági ráhagyás.
Ez azt jelzi, hogy a kérdést egyéni alapon kellene tisztázni, hogy az egyes emberek úgy részesüljenek a kedvező hatásokból, hogy egyúttal ne legyenek káros hatásoknak kitéve. Már gyógyszerek esetében is ezt csinálják.
CONNETT: Mit jelent pontosan a biztonsági ráhagyás fogalma, és miért van szükségünk ilyen ráhagyásra?
THIESSEN: A biztonsági ráhagyás pontosan az, amire a neve is utal. Ez ad számot az olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyeket nem tudunk pontosan megállapítani: valaki például többet iszik, vagy a folyadékkal több fluor kerül a szervezetébe, mint gondoljuk, vagy más forrásból is kerül fluor a testébe, vagy másoknál érzékenyebb a fluorra. Lehetőséget kell adnunk ezeknek a változóknak, és a biztonsági ráhagyás erre szolgál.
A rendelkezésünkre álló információ bázistól függően néha beiktatnak egy további biztonsági ráhagyást, amikor csak állatkísérletek alapján kapott információink vannak, ám ezekkel összevethető, embereken végzett kutatások nincsenek a birtokunkban. Ez az „először ne tégy kárt” elvének a kibővítése, az az elv, hogy ne csinálj semmit, ami kárt okozhat. Ha hibázunk, akkor azt inkább a nagyobb biztonság irányába tegyük.
CONNETT: Ezen a ponton, amikor a víz fluorozására és az „elővigyázatosság” fogalmára gondol, mit lát? Felelőtlen politikának tartja-e a víz fluorozását?
THIESSEN: Ez egyike lehet azoknak a szavaknak, amelyet használhatunk. Kétségtelenül nem bölcs dolog az embereket, sőt nagy számú embert megfigyelés vagy kontroll nélkül kitenni a fluornak, vagy bármely szennyező anyagnak, amely káros hatással lehet az egészségre.
Az interjú angol eredetije itt olvasható:http://www.fluoridealert.org/articles/thiessen-interview/

Köszönjük Sophienak, hogy megosztotta velünk ezt a cikket.


Cipruson bejelentették, hogy a szigetország 2014 júniusában tervezi bevezetni a garantált Alapjövedelmet


A hír azt bizonyítja, hogy valamennyi Eu tagállam hatáskörébe tartozik a döntés a Feltétel Nélküli Alapjövedelm bevezetéséről. Mindössze politikai szándék és akarat kérdése az adott tagállam részéről.

Ez a fajta megoldás a polgári demokrácia igazi győzelmét és a társadalmi kiegyezés alapját hozhatná el Magyarországnak is. Valamennyi politikai szereplőnek kormánypárti és ellenzéki oldalon az FNA elképzelés mentén sikerülhetne egészséges párbeszédet lebonyolítani és legalább ebben az egyetlen kérdésben együttműködni egymással.

Örömmel üdvözöljük a szigetországban megszületett politikai akaratot és a tiszteletre méltó döntést!
Továbbra is bízunk benne, hogy az Orbán kormány is elvégzi a szükséges közgazdasági számításokat és Ciprushoz hasonlóan olyan döntést hoz, amely az Alapjövedelem bevezetésével rántja ki a devizahiteleseket a bajból ugyanúgy, ahogy a többi elszegényedett társadalmi réteget is!  
Az Alapjövedelem egyetlen akadálya az irigység kultúrája lehetne, amit évszázadokkal ezelőtt a profitéhes tőke alapozott meg és ideje száműzni a társadalmi normák közül a devianciák sorába miután bebizonyosodott, hogy a mai kapitalizmus már nem képes a polgári demokrácia normái szerint működni.
A mai működésképelen rendszer alternatívája, a forradalom nélküli társadalmi változás útja az FNA!
Az Alapjövedelem bevezetése az Eu tagállamok hatásköre! Mindössze politikai akarat kérdése és csupán a jelenleg is rendelkezésre álló állami pénzeszközök gazdaságélénkítő átcsoportosítását kívánja meg! 2013.08.09.


Ebből finanszírozzuk az FNA bevezetését!





A nagy sikerre való tekintettel, az akciós árak 2013. – augusztus végéig meghosszabbítva!

patikai só ára: 525Ft/kg

 Amennyiben most rendel vagy vásárol az alábbi kedvezményekben részesül:

10 kg rendelése, vásárlása esetén 12 kg-ot kap!  1050 Ft megtakarítás!

15 kg rendelése, vásárlása esetén 18 kg-ot!  1575 Ft megtakarítás!

 20 kg rendelése, vásárlása esetén pedig 25 kg-ot adunk Önnek!  2625 Ft megtakarítás!

25 kg vásárlásakor pedig 32 kg jár! ( CSAK SZEMÉLYES ÁTVÉTEL ESETÉN! )  3675 Ft olcsóbb!

25 kg vásárlásakor pedig 29 kg jár! És ebben az esetben nincsen postaköltség!  3870 Ft olcsóbb!

Budapest területén 15 kg feletti rendelésnél ingyenes házhoz szállítás!

hu shipping Garantáltan Kálium klorid mentes a patikai só!

Személyesen a XIII. Kerületben tudja megvásárolni, vagy ha szeretné akkor postázzuk Önnek!



 TISZTA SÓT SZERETNE, AMIBEN NINCSEN KÁLIUM-KLORID?

VÁSÁROLJON MOST!


megrendeles gomb Garantáltan Kálium klorid mentes a patikai só!


3 nyil Garantáltan Kálium klorid mentes a patikai só!

hu satisfaction Garantáltan Kálium klorid mentes a patikai só!

 CITROM ALAPÚ TERÁPIA


Az alábbi cikk Dr Dezsényi Emese doktornőtől jött, aki mentő-és katasztrófavédelmi orvos.

limonade-citromos.jpgA CITROM 10.000-szer erősebb,

mint a KEMOTERÁPIA


Miért nem tudjuk mi ezt ???


Azért, mert vannak laboratóriumok, amelyek érdekeltek egy szintetikus verzió elkészítésében, ami HATALMAS PROFITOT hoz nekik.
Te most úgy segíthetsz a szükségben levő barátaidon, hogy ezt a tudomásukra hozod, hogy a "valódi citromlé" (ami nem laboratóriumban készült) előnyös a betegségek megelőzésében.
Az íze kellemes és NEM hozza létre azokat a rettentő kemoterápiai effektusokat (mellékhatások).
Ha van lehetőséged, hogy egy citromfát ültess a kertedben vagy a teraszodon balkonodon, akkor még ma tedd meg.
Hány ember hal meg azért mert ez egy féltve őrzött titok, több, mint gondolnánk.
A multimilliomosok és a nagy cégek nem akarják nyilvánosságra hozni, mert akkor óriási haszontól esnének el. Amint tudjátok, a citrom fának nem kell sok hely és tudjuk, hogy sok fajta létezik belőle.
A citromot eheted különbözőképpen: megeheted a pépet, a kipréselt lét, készíthetsz hűsítő italokat belőle, sörbet (angolul sorbet), tésztákat, süteményeket.
A citrom sok kiváló tulajdonsággal rendelkezik, de a legérdekesebb az, amit a cisztákkal és a daganatokkal csinál.
Ez a növény egy bizonyított gyógyszer az ÖSSZES RÁKTÍPUS ELLEN !!!
Egyesek azt mondják, hogy a citrom nagyon hasznos különböző rákokra.
Anti-mikrobiotikus spektrum (választék) a BAKTÉRIUM, INFEKCIÓ és GOMBÁS MEGBETEGEDÉSEKRE, az ÉLŐSKÖDŐ PARAZITÁK ÉS FÉRGEK ELLEN, A VÉRNYOMÁST SZABÁLYOZZA AMI TÚL MAGAS, és ANTIDEPRESSZÁNS is (DEPRESSZIÓ, CSÜGGEDÉS ELLEN).
JÓ HATÁSÚ A STRESSZ ELLEN, és az IDEGI ZAVAROK ELLEN !!!
Ennek az információnak a forrása elbűvölő.
A világ legnagyobb gyártójától jön, amely azt mondja, hogy több mint 20 laboratórium tesztelte már 1970 óta, és ezeknek a kísérleteknek az eredményei bebizonyították azt, hogy:
MEGSEMMISÍTI A ROSSZINDULATÚ SEJTEKET.
12 típusú ráknál, beleértve a: VÉGBÉL-, MELL-, PROSZTATA-, TÜDŐ-,és a HASNYÁLMIRIGY-rákot.
Ennek a fának (citromfa) az összetétele valóban azt mutatja, hogy 10.000-szer jobb mint az ADRIAMYCIN, gyógyszer amit világszerte használnak a kemoterápiában, ami lelassítja a rákos sejtek növekedését.

AKINEK VAJ VAN A FEJÉN



 A FÖLD politikai elitje minden hatalmát az emberek előtt elhallgatott tényekből meríti


Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra
 


Dr. Medgyessy Péter volt miniszterelnök nyilatkozatát értékelik mostanában széltében hosszában a magyar médiában azért is, mert hajlandó volt hazámnak szerinte legmegfelelőbb jövendő miniszterelnök személyét közölni.

Dr. Medgyessy Péter volt miniszterelnök helyében én nem nyilatkoznék, nem mondanék semmit akkor, ha miniszterelnökségével összefüggésbe hozható vagyonszerzésének körülményeit bármikor kérdezhetik, illetve arról is kérdezhetik, hogy éppen miniszterelnöksége idején miként lettek elkótyavetyélve többek között a Balatonpart kempingjei.

2008. évben íródott alábbi, illetve a mellékletben is látható írásom alapján feltehető kérdésekre gondolok..

Léhmann György

Forrás: http://invitel.hu/lehmann 2008.05.
        

Medgyessy miniszterelnök szerzése a Siotour vagyonból
  
Egy hónappal ezelőtt készült – 2008. május 17. – „Ráadás ráadása ….” című iratomban tettem ígéretet arra, hogy az egyik olvasóm tájékoztatása alapján utánanézek a Zamárdi Kilátó u. 3509. hrsz. alatti ingatlannak. Annak az ingatlannak, amelyik 2007. októberéig a Siotour cégnyilvántartási adatai szerint 7/70. sorszám alatt „8621 Zamárdi Kilátó utca 3509, 3512. hrsz. ép.” jelöléssel a cég fióktelepeként volt megjelölve és olvasóm szerint itt, vagy mellette található a Medgyessy Péter féle telek.

Vizsgálatom eredményre vezetett, de ennek adatait csak a személyes adatok védelméről és közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény figyelembevételével tudom közreadni az alábbiak szerint:

------------------------
Átalakulás jogcímén került a Zamárdi 3509. hrsz. alatti ingatlan egybefüggően a Siotour Rt. tulajdonába 31793/1994.02.25. számú ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szerint, majd

ebből az ingatlanból öt ingatlant megosztás folytán hoztak létre a 42.533/2005. 08. 01. számú határozattal elintézve.


A megosztással létrejött ingatlanoknak első tulajdonosaként a 1124 Budapest Csörsz u. 43. szám alatti székhelyű Siotour Zrt lett a tulajdoni lapokra bejegyezve, így többek között a

Zamárdi 3509/4. hrsz. alatti Kilátó u-i jelölésű összesen 1550 m2 területű, ingatlan is.

------------------------
A megosztásnak ingatlan-nyilvántartási átvezetését követő 18 nappal későbbi időpontot jelző 43945/2005.08.19.számú bejegyző határozattal ennek a megosztás után létrejövő ingatlannak tulajdonjogát a tulajdoni lap II. része 6. sorszáma szerint az ugyancsak


1124 Budapest XII. ker. Csörsz u. 43. szám alatti székhelyű SCD GROUP MANAGEMENT Ingatlanfejlesztő és Befektetési Kft adásvétel jogcímén teljes egészében megszerezte, majd a bejegyzési határozatnál látható időponttal megegyező napot jelző

43923/2005.08.19. számú határozattal ezt a tulajdonjogot törölték.

------------------------

Tulajdoni lap II. része 7. sorszámú bejegyzés szerint az előző tulajdonjogot bejegyző és törlő határozatoknál látható időponttal megegyező napot jelző


43923/2005.08.19. számú bejegyző határozattal az ingatlannak tulajdonjogát teljes egészében adásvétel jogcímén az ugyancsak 1124. Budapest XII. ker. Csörsz u. 43. szám alatti székhelyű Dr. TOMCSÁNYI TAMÁS Ügyvédi Iroda megszerezte, majd a fenti adásvételekkel kapcsolatos valamennyi határozatnál látható időponttal megegyező napot jelző


43926/2005.08.19. számú határozattal ezt a tulajdonjogot is törölték.


Ilyen előzmények után a tulajdoni lap II. része 8. sorszámú bejegyzés szerint az 5. sorszám alatti törlési, valamint 6. és 7. sorszám alatti valamennyi tulajdonjog bejegyzési és törlési határozat számozásánál látható időponttal megegyező napot jelző


43926/2005.08.19. számú határozattal egyenlő  – ½-ed – ½-ed – arányban jegyezték  be adásvétel jogcímén a tulajdonjogot Dr. Medgyessy Péter és Medgyessyné Csaplár Katalin javára.

A tulajdoni lapnak III. része 2. sorszáma alatti 38927/2007. 06. 12. számú bejegyző határozattal pedig „épület létesítésének ténye” került feljegyzésre, és ennek megfelelően ettől kezdve az I. rész 1. sorszám alatt

Lakóház, garázs, udvar” ingatlan-nyilvántartási megjelölése látható az ingatlannak.

------------------------
A Kilátó u-ban lévő, így megszerzett zamárdi 3509/4. hrsz. alatti 1550 m2 területű ingatlan egyébként Zamárdinak Szántódhoz közeli, a szántódi révtől megközelítőleg 100-200 méterre keleti irányban a parton található – néhány évig Szántódhoz tartozott – és megközelítése a Zamárdi Polgármesteri Hivataltól Szent István utcán haladva jobbra lehetséges a Harcsa u. és Keszeg u. után.

Utalva a VÁTI KHT-nek 2003. évi Balatoni vízparti rehabilitációs tanulmánytervének arra az adatára, hogy a szántódi 3543/2. hrsz alatti üres telek ingatlannak kisajátítási értéke 25.000 Ft./m2, megállapítható, hogy a zamárdi 3509/4. hrsz. alatti 1550 m2 üres telek forgalmi értéke a 2005. augusztus 19-i szerzéskor elérte a 38 millió 750.000.-Ft-ot.

Dr. Medgyessy Péter 2002-től 2004. augusztus 25-ig Magyarország miniszterelnöke volt.

A Siotour Zrt. részvényeit pedig ezidő alatt, - 2004. június 1-én - tehát miniszterelnökségi ideje alatt a tényleges forgalmi érték töredékéért szerezte meg törvénybe ütköző módon – szerzéskor hatályban volt 1997. évi CXLIV tv. 226/H §-ban írtak megsértésével – felvett OTP kölcsön igénybevételével a 1124. Budapest XII. ker. Csörsz u. 43. szám alatti székhelyű SCD BALATON HOLDING Rt.
E tények mellett indokolt két jogszabályhelyre utalnom:


1997. évi CXLI törvény 7. §:  „Az ingatlan-nyilvántartásban egy-egy bejegyzés ranghelyét és

ezzel a bejegyzések rangsorát a bejegyzés, feljegyzés iránt benyújtott kérelem iktatási időpontja határozza meg.”

Azért hívom fel erre a „rangsor elve” ingatlan-nyilvántartási alapelvre a figyelmet, mert még soha nem tapasztaltam ennek megsértését. Kivéve most, Dr. Medgyessy Péter szerzésével kapcsolatosan.

Ugyanis a már leirt ingatlan-nyilvántartási adatok szerint a 2005. 08. 19-én érkezett kérelmek közül azt a kérelmet intézték el elsőnek, mely számánál fogva az utolsó – legkésőbbi időpontú – volt – 43945/2005. 08.19. számú – majd ezt követően intézték el a földhivatali ügyintézés során a korábbi időpontot jelző 43923, illetve 43926/2005.08.19. számú kérelmeket.

Bírósági határozat is született egyébként a ranghellyel kapcsolatban KGD 2005. 124. szám alatt a következők megállapítása mellett:


Az egymást követően előterjesztett azonos kérelmeket az ingatlan-nyilvántartási eljárásban önálló ügynek kell tekinteni és rangsoruk sorrendjében kell elintézni. A korábban érkezett ügyben hozott döntés jogerőre emelkedése előtt határozni lehet a rangsorban ezt követő ügy felől.”
Nem kétséges előttem az, hogy a kérelmeket továbbító ügyvéd összekeverte az ugyanazon a napon Földhivatalhoz intézett kérelmeit, és a legkorábban elintézni szánt kérelmet adta le utoljára. Valamint az sem kétséges előttem, hogy a földhivatali ügyintéző észlelve azt, hogy a rangsor elvének betartása esetén nem lehetséges az akkor leadott kérelmek alapján Dr. Medgyessy Péter és Medgyessyné Csaplár Katalin tulajdonjogának bejegyzése, egyszerűen nem merte a volt miniszterelnök kérelmét elutasítani.

------------------------
A másik ide tartozó jogszabályhely az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. 102. §-nál olvasható:


lakástulajdon: lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel. Lakásnak minősül az építési engedély szerint lakóház céljára létesülő építmény is amennyiben annak készültségi foka a szerkezetkész állapotot eléri.”

Ennek a fogalom-meghatározásnak ez ügyben azért van jelentősége, mert Dr. Medgyessy Péter és Medgyessyné Csaplár Katalin a zamárdi 3509/4. hrsz. alatti ingatlannak megszerzését követő két éven belül az ismertetett földhivatali adatok szerint épület létesítésének tényének ingatlan-nyilvántartási bejegyzését kérték, majd miután kérelmük alapjánlakóházként és garázsként került megjelölésre a tulajdoni lapon az épület, nem kétséges előttem az, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. 26. § 1. bek a. pontja alapján vagyonátruházási illetéket a legalább 38 millió 750.000.-Ft. értékű szerzésük után már nem kellett fizetniük. Legalább 3 millió 875.000.-Ft. összegben nem kellett fizetniük.

Azért nem kellett illetéket fizetniük, mert az illetékkedvezményre vonatkozó rendelkezés szerinti 4 éven belül felépítették az üres telken a lakóházat.

Azért nem kellett illetéket fizetniük, mert Dr. Medgyessy Péter és Medgyessyné Csaplár Katalin az idézett törvényhely szerint lakóház céljára létesülő építmény felépítésére vonatkozóan kértek és kaptak építési engedélyt a Zamárdi Kilátó u-ban lévő arra a parti telekre, mely a szántódi révtől 100-200 m-re ott található, ahol a Balatonnak nádasa térképi jelölés szerint éppen véget ér és így valóban tökéletes kilátás nyílik a tihanyi félszigetre.

Nem tartom indokoltnak annak vizsgálatát, hogy vajon Dr. Medgyessy Péter és Medgyessyné Csaplár Katalin a lakóház építési engedéllyel felépített építménynek birtokbavételét követően felszámolta-e budapesti lakóhelyét azzal a szándékkal, hogy Zamárdiba költözik, vagy csupán azért kértek lakóház építéshez építési engedélyt, mert ily módon a Magyar Államot közel négymillió forint illetékbevétellel kívánták megrövidíteni.

Mint ahogy annak vizsgálatát sem tartom indokoltnak, hogy vajon bevált szokás az SCD GROUP MANAGEMENT Kft-nél, valamint a Dr. TOMCSÁNYI TAMÁS Ügyvédi Irodánál az, hogy a balatonparti ingatlanuk vételével és eladásával kapcsolatos jogok bejegyzését ugyanazon a nappon kérelmezik úgy a Földhivatalnál, hogy még ugyanazon a napon ugyanennek az ingatlannak egy újabb szerzését is kérelmezik, vagy csupán azért jártak el így, mert a Magyar Államtól adót kívántak elvonni.

------------------------
Ami az egyéb valódi ügyleti akaratokat illeti, természetesen semmiféle bizonyítékom nincs arra, hogy a Dr. Tomcsányi Tamás Ügyvédi Iroda, mint eladó számlájára Dr. Medgyessy Péter és Medgyessyné Csaplár Katalin mint vevők egyetlen forintot sem juttattak el.

Ennek ellenére vagyok meggyőződve a leírt körülmények alapján arról, hogy sem vételárként, sem más címen fizetés nem történt.


Arról pedig, hogy a Siotour Zrt mint eladó, valamint az SCD MANAGEMENT Kft mint vevő között az ingatlan-nyilvántartási bejegyzések szerint nem vitásan létrejött 3509/4. hrsz. alatti ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés alapján történt-e pénzátutalás vevő részéről a Siotour Zrt. eladó számlájára vételár fizetése címén, és ha igen, akkor mekkora összegben, Dr. Gyenesei István miniszter úr minden bizonnyal tud tájékoztatást adni. 

Ugyanis ez év elejéig ő volt a Siotour Zrt vezető tisztségviselője, és feltehetően ő írta alá a zamárdi 3509. hrsz. alatti Siotour ingatlannak megosztásával kapcsolatos iratokat éppúgy, mint ahogy az SCD MANAGEMENT Kft és a Siotour Zrt közötti adásvételi szerződést is.

Valamint arról is feltehetően ő tud tájékoztatást adni, hogy a zamárdi 3509. hrsz. alatti ingatlannak 2005. évi megosztása után 2007. év végéig a Siotour Zrt cégkivonata 7/70. sorszám alatt változatlanul miért „8621 Zamárdi Kilátó utca 3509, 3512 hrsz. ép.” jelöléssel tüntette fel a cég fióktelepét annak ellenére, hogy a zamárdi 3509. hrsz. alatti ingatlan a megosztás folytán 2005. évtől már nem létezik, és a változás haladéktalan bejelentését a Cégbíróság felé megköveteli  a Cégeljárásról szóló törvény.
===================

Az eddigiekben leírtak alapján bűncselekmény gyanúja – alapos gyanúja – bennem felmerül. A Btk. 250., 253. valamint a 310. §- nál megfogalmazott alábbi törvényi tényállások alapján:

Az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja…”,

Aki hivatalos személy működésével kapcsolatban neki, vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér…”  illetve

Aki az adókötelezettség megállapítása szempontjából jelentős tényre vonatkozóan valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy ilyen tényt a hatóság előtt elhallgat, és ezzel vagy más megtévesztő magatartással az adóbevételt csökkenti…”       tényállások alapján.


Ebből az esetből kiindulva szerintem hosszú időn át nem lesz abban a helyzetben az ország vezetése, hogy akár a szürke, akár a fekete gazdaság kifehérítése céljából, akár más, a Magyar Állam érdekével szembeni jogsértő magatartások megszüntetése céljából tett intézkedéseit az emberekkel erkölcsiséget emlegetve elfogadtassa.
Egyetlen magyar, nem a hatalom közelében tevékenykedő állampolgárral sem lehet szerintem elfogadtatni ennek az ügynek ismeretében azt, hogy ha Magyarország miniszterelnöke úgy szerezhetett ingatlant, mint ahogy az általam közölt tényekből következik, akkor az egyénnek a Magyar Állam gazdasági érdekét sértő magatartása akár jogszabálysértés esetén is indokoltan üldözendő.

Lehet jogszabályra hivatkozni a hatalomban részt vevőknek az erkölcsi követelmények megsértését összemosva a hatalomban részt vevők jogszabályalkotása folytán bekövetkezhető jogszabálysértéssel, de a jogszabályoknak az az elvárható üzenete, hogy a jogsértő magatartás egyúttal erkölcstelen is, az egyén számára mosolyt fakasztó lesz. És mint ahogy a hatalomban részt vevők is „összezárnak” akkor, ha valamelyiküket támadás éri akár alappal, akár anélkül, most várhatóan a társadalomnak hatalomban részt nem vevő szereplői fognak összezárni akkor, ha a hatalom részéről éri őket támadás jogszabályra hivatkozással akár alappal, akár anélkül.

Dr. Medgyessy Péter miniszterelnök pedig örülhet annak, hogy nem Izraelben, vagy olyan más országban él, ahol a jogállamiság nem csak formálisan létezik. Mert ott a rendőrségi vizsgálat ingatlanszerzési ügyében szerintem már javában folyamatban lenne.
===================

II.

A Siotour részvényeket 2004. június 1-i szerződéssel megszerző társaság a szerzéskor Siotour Rt. tulajdonában volt ingatlanoknak csak egy részét – kisebb részét – kívánja úgy eltüntetni, mint ahogy az első fejezetben ismertettem, míg a nagyobb részével más az elgondolása.

A részvényvásárlás előtti időszaktól kezdődően folyamatosan sokmilliárd forintos fejlesztéseket ígérgetett a társaság a Siotour ingatlanainál, így 2005. április 4-i újságcikkben azt adják hírül, hogy
A többségében angol és magyar pénzügyi befektetőkből álló új tulajdonosi kör, a SCD Holding 50 milliárd forintos fejlesztést ígért a következő öt-hat évben a megvásárolt ingatlanokon.”,

majd rávették a Magyar Országgyűlést arra, hogy az alapos környezetvédelmi tanulmányokkal alátámasztott 2000. évi CXII. törvényt, - Balaton törvényt  - úgy változtassák meg, hogy a 19. § 1. bek-ben megjelölt addigi 10 % helyett 15 %-a legyen beépíthető terület a közvetlen Balaton-part kapcsolattal rendelkező kemping esetében.
Erre mondható az, hogy testre – SCD Holding érdekére – szabott törvénymódosítás történt egységes parlamenti akarattal.


Ezzel a törvénymódosítással érintett Balaton Kiemelt Üdülőkörzetre vonatkozóan pedig a Balaton Fejlesztési Bizottság 2007-től 2013-ig hatályos olyan Balaton Régió Fejlesztési tervet dolgozott ki, melynek pénzügyi adataiból az állapítható meg, hogy ezidő alatt ennek a területnek fejlesztésére  a Magyar Állam 23 milliárd 779 millió forint támogatást nyújt, valamint 32 milliárd 756 millió forint értékben beruházást eszközöl.

Magyarázataként pedig ennek az állami kiadásoknak az alábbiak olvashatók:


Mivel a Balaton Régió főként az idegenforgalmi bevételeinek köszönhetően jelentős tényezője nemzetgazdaságnak, kiemelt fontosságú a térség folyamatos fejlesztése.”


Magyarul tehát azzal indokolják az összesen több mint 55 milliárd állami kiadást a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetre, mert ezáltal később a nemzetgazdaságban jelentős többletbevételre számit a Magyar Állam. 

[A levél megkurtítva]  Egész levél megtekintése 
Az egész levél tartalmából kiderül, hogy a nemzetgazdaságban jelentős többletbevételre számító Magyar Állam helyett Off Shore cégek tulajdonába került minden vagyon és semmiféle adó nem folyik be a magyar államkasszába a mai napig sem! NO BRAVO!


Hétpróbás politikusok kukucskálnak ki az új civilek mögül


Az egyik magasztalja Orbán Viktort, és sportot űz abból, hogy Gyurcsány Ferenccel ijesztget. A másiknak se Gyurcsány, se Orbán nem kell, és szakítana az elmúlt húsz évvel, miközben lépten-nyomon a Fidesz ellenzékéhez sodródik. Két, magát nagyrészt a politikától függetlennek mondó szervezet egyre zajosabb és egyre durvább csatáját hozta az ősz. Megnéztük, hogy kik bújtak az új civil mozgalmak mögé.
Az ország erkölcsi romlása ellen harcolnak, le akarnak számolni a rendszerváltás óta eltelt 22 év politikai hazugságaival, és mindezt az életükért tenni akaró civilek nevében tennék. Jelszavak szintjén ennyi a közös abban a két kiterjedt és egyre aktívabb szerveződésben, amely ősszel felforgatta az egyre unalmasabb politikai életet.
A Haza és Haladás Egyesület és az abból kinövő Együtt 2014 mozgalom megbuktatná a kormányt, mert károsnak tartja a működését. A Civil Összefogás Fóruma és a hozzá több szálon kapcsolódó, a kormányt támogató Békemenet viszont mindenkit arra figyelmeztet, hogy a Haza és Haladással lényegében Gyurcsány Ferenc szelleme térne vissza. Hogy ezt bebizonyítsák, ősszel kemény kampányt is indítottak, amiről a Haza és Haladás alelnöke kijelentette, hogy a kormány pénzeli.
De vajon ki honnan jött, és kinek milyen a viszonya ahhoz a múlthoz, amellyel most leszámolna?
Akikből egy fél kormány összeállna
Minden "hazáját szerető és tettre kész demokrata" támogatására számít az októberben alapított Haza és Haladás Egyesület, amelynek legismertebb arca az elnöke, Bajnai Gordon volt kormányfő. Az alapítók között messze nem Bajnai az egyetlen politikus, listájukból akár egy kormány névsora is összeállna. Bajnai több egykori miniszterét is az egyesületbe csábította, a volt kormányfő támogatói között megtalálható Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter, Balázs Péter korábbi külügyminiszter, illetve a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere, Bárándy Péter is.
Az egyesület a megalakulásakor közleményben tudatta, hogy "az új politikai korszak nemzeti céljait nem jelölheti ki és nem képviselheti csupán egyetlen erő", ezért az egyesület beszállt az Együtt 2014 szövetségbe, amely a kormány leváltására készül. Az MSZP még nem tudja, hogy csatlakozzon-e hozzájuk, egyelőre csak tárgyalnak erről, de így is több jelenlegi MSZP-tag van már a Haza és Haladásban. Az alelnök Szigetvári Viktor két szocialista választási kampányt is irányított, nem titkolja, hogy jelenleg is tagja még az MSZP-nek. Szintén MSZP-tag a Haza és Haladás alapítói közül Falus Ferenc egykori tiszti főorvos és Haris Éva, aki az év elején még az MSZP választmányának elnökhelyettese volt (alapító volt Bitó László író-orvoskutató, Felcsuti Péter, a bankszövetség korábbi elnöke, Kalmár Péter, Korányi Dávid, Gyurkovics Tamás, Simó György, Simon László és Vörös T. Károly, a Népszabadság volt főszerkesztője is).
Akik odasodródtak az MSZP mellé
Az Orbán-kormány nyugdíjintézkedései ellen tüntető bohócforradalmárok tavaly októberben alapították a Szolidaritást, amely pártoktól semleges egyesületként hirdeti magát a kezdetek óta. Az Együtt 2014-et alapító Szolidaritás elnöke, Kónya Péter tavaly decemberig a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke volt, míg a Szolidaritás másik alapítója, Árok Kornél korábban egy tűzoltó-szakszervezetet vezetett (Árok az idén otthagyta a Szolidaritást, és saját pártot alapított).
A Szolidaritás elnökségében elsősorban szakszervezeti vezetők és tagok találhatók, egyetlen kapcsolatuk a politikával, hogy az egyesület több vezetője szoros kapcsolatot tart fenn Mesterházy Attila pártelnökkel, és a Szolidaritás megalakulása idején Kónya Péter és Árok Kornél heti rendszerességgel egyeztetett az MSZP elnökével a párt egyik vezetője és a Szolidaritás tagjai szerint is. Az [origo] egy MSZP-s elnökségi tagtól úgy tudja, hogy még az idén kora ősszel abban egyezett meg az MSZP és a Szolidaritás vezetése, hogy a párt és az egyesület választási szövetséget köt, és jövőre jelentik be, hogy közös jelölteket indítanak a 2014-es választásokon.
Erre egy közös szeptemberi fővárosi fórumon Molnár Zsolt budapesti MSZP-elnök és Székely Sándor, a Szolidaritás társelnöke is célzott, amikor azt mondták, elkötelezettek azért, hogy "a következő országgyűlési választáson egymással összefogva próbálják leváltani a jelenlegi kormányt". (A fórumon részt vett Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke is, aki szintén támogatta az összefogást azért, hogy leváltsák az Orbán-kormányt.) Bajnai Gordon és az Együtt 2014 megalakítása végül felborította ezt a forgatókönyvet, mert az MSZP-nek most már nemcsak a Szolidaritással, hanem a három szervezetből álló mozgalommal kell megegyeznie a közös indulásról és jelöltekről.
Akik megelégelték a várakozást
Az Együtt 2014 mozgalom alapítói közül talán a Milla (az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért nevű szervezet) tartotta magát legtávolabb a politikától. A korábban a drogliberalizációért harcoló Juhász Péter által vezetett egyesület egészen október 23-ig tiltakozott az ellen, hogy politikusok felszólaljanak a rendezvényeiken.
Most viszont megtört a jég, hiszen Bajnai Gordon volt kormányfő éppen a Milla rendezvényén tért vissza a politikába, és itt jelentették be az Együtt 2014 megalakulását. Szintén a Milla rendezvényén szólalt fel Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki a rendszerváltás után egy ideig az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke is volt, 2009-ben pedig a Zöld Baloldal nevű szélsőbaloldali párt elnöke lett. A jelenleg a parlamentben politizáló politikusok viszont a közönség soraiba szorultak, a rendezvényen viszont megjelent több MSZP-s és LMP-s képviselő is.
Aki már 2009-ben új kormányt akart
A másik csoportosulás még szerteágazóbb, legtöbbet szereplő arcai a 2009 áprilisában létrejött Civil Összefogás Fóruma és a kormány mellett kiálló Békemenet kitalálói.
A Civil Összefogás Fórumot 2009-ben alapította Fricz Tamás politológus, hivatalosan a civil kezdeményezések lehetőségeinek kiteljesítésére. A szervezet azzal a szándékkal alakult, hogy "erősítse a magyar civil társadalom értékkifejezését és érdekérvényesítését". A Gyurcsány-kormány bukása után azonnali előrehozott választásokat követelt.
A CÖF kezdetektől fogva politikai állásfoglalásokat tett, a 2010-es választások előtt több kormányellenes megmozdulást szervezett, Fricz pedig azt nyilatkozta, ha máshogy nem megy, az utcáról kell kikényszeríteni a kormányváltást. A CÖF honlapja szerint 240 szervezet támogatja őket, többségük polgári kör, de köztük van az Orvosi Kamara, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Trianon Társaság és a Professzorok Batthyány Köre is.
Akit nagyra értékel a kormány is
A CÖF másik alapítója Csizmadia László. Ő a felelős kiadója annak a lapnak, amelyben a CÖF a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány tevékenységének káros voltát bizonygatja. A 2010-es választások előtt rendszeresen szerepelt az akkori kormányokat bíráló fideszes politikusokkal közösen fórumokon (a CÖF első említése az MTI archívumában egy olyan rendezvény volt, ahol Csizmadia szerepelt együtt Budai Gyula jelenlegi agrárállamtitkárral, korábbi elszámoltatásért felelős kormánybiztossal és Kondor Katalinnal, az Echo Tv műsorvezetőjével). Csizmadia 2008-ban társszerzője volt a Magyar Nemzetstratégia című könyvnek, ma már alapító tagja több egyesületnek és tagja volt az Országos Kereskedelmi Szövetség elnökségének, de erről a posztjáról egy éve távozott. Mint a Civil Összefogás alapítója ez év márciusa óta ő a civilszervezetek állami támogatását szervező, idén 3 milliárd forintból működő Nemzeti Együttműködési Alap elnöke.
(Cikkünkben korábban az szerepelt, hogy Csizmadia a BGF docense, hogy a Nemzeti Szociáldemokraták nevű párt alapítója, amiről egy interjúban azt mondta, azért alapítottak pártot, mert szerinte a párton kívüli szerveződéseknek semmiféle ráhatásuk nincs a politikára. Azt is állítottuk, hogy Csizmadia korábban a MIÉP pártigazgatója is volt, később azonban kilépett a pártból. Ezek az információk tévesek, a hibákért Csizmadia László és olvasóink elnézését kérjük.)
Szerződés a kormánnyal
A civil összefogást a kormány is fontosnak tartja, méghozzá annyira, hogy novemberben Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes stratégiai megállapodást kötött a CÖF szervezeti alapját adó Civil Összefogás Közhasznú Alapítvánnyal, amelynek elnöke Csizmadia László. A megállapodás szerint "a társadalmi egyeztetés a jó állam alapvető feltétele, mert elősegíti a jó minőségű, az életviszonyoknak megfelelő jogszabályok megalkotását, valamint a jogszabállyal érintett társadalmi rétegek képviseletét". 
További részletek itt.
Bayer Zsolt Fidesz-alapító, 1993-ig a párt sajtófőnöke, 1998-tól két évig a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal főtanácsadója volt. 2007 óta dolgozik a Magyar Hírlapnál. Írásaiban legtöbbször kiáll a kormány politikája mellett, ma is tagja a Fidesznek. Bencsik András 1997 óta a Fidesszel szimpatizáló Demokrata főszerkesztője. 1992-től az MDF tagja volt, de 1995-ben kizárták a pártból, mert bírálta a párt vezetését és a kormányt. 1998-ban a KDNP képviselő-jelöltjeként tért vissza, de nem jutott be a második fordulóba. Később a Fidesz kulturális tagozatának lett a tagja. Az egyik alapító tagja volt a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületnek is, amelyből később kinőtt a Magyar Gárda Mozgalom, de alig fél évvel később kilépett.
Bencsik az első, 2012. januári békemenetről azt mondta, hogy "igazából ez a dolog magától szerveződik. Benne volt a levegőben, hogy az emberek menni akarnak valahova, mi csak megmondtuk, hogy honnan hova." A menet kiállás volt "elsősorban és határozottan Orbán Viktorért, másodszor a kormányért és Magyarországért, harmadsorban mindnyájunkért".
forrás: origo.hu (nonprofit.hu)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése