2018. november 9., péntek

Ellenállás





Ellenállás


A Magyar Honvédség módszeres kivéreztetése az elmúlt húsz évben
|
Ezen cikk a módszerváltás utáni honvédelmi minisztereink aknamunkájának köszönhetően jött létre. A magas szintű hozzánemértés, a cionista érdekek maradéktalan kiszolgálása, az ország védelmi képességeinek teljes lenullázása megér egy misét.
Lássuk!
A Honvédségnél rendszeresített gépkarabély típusok az AK-63, illetve az AMD-65. Pár éve tervbe vették, hogy pár ezer darabot el kellene látni a legmodernebb szerelvényekkel, mint például gránátvető, fegyverlámpa, optikai irányzék, lézer pointer, stb… A felszerelés ára 1 millió forint per darab lenne. Szinte biztos, hogy miután létrejön ez a rendkívül előnyös üzlet, valakinek eszébe jut majd, hogy a csúzli 7,62 kaliberű, pedig a NATO-ban elvileg 5,56-ost kellene használnunk. Nem baj, majd veszünk rendkívül modern M4 gépkarabélyokat jutányos áron az amiktól, mert más hülyéknek úgysem tudják eladni, akkora hulladék. A frissen felújított AK-kat meg majd odaajándékozzuk az Afgánoknak, mint azt a potom 20 500 AMD-t, amit már régen le is szállítottunk nekik, persze ingyen.
A vállról indítható szovjet Igla rakétáink megsemmisítésére(!), és éleslövészeteken való gyors elhasználására kaptunk Amerikától 50 000 dollárt. Gondolom Stingereket (vállról indítható amcsi rakéta) szerettek volna nekünk eladni, hiszen ez nem csak új felvevőpiacot jelentett volna az Amerikaiaknak, hanem védelmi szempontból is előnyös lehetett volna nekik, hiszen a saját rakétájuk ellen könnyebb védelmi rendszert fejleszteni…
A Stinger üzletből aztán nem lett semmi, viszont lett helyette Mistral… Ami nem rossz kütyü, csak kicsit sokba került. Majdnem háromszor annyiba, mint másoknak. Mikor rendszerbe állt a csapatlégvédelemnél, fejeseink rendeztek egy bemutatót, ahová összetrombitálták a NATO ilyen-olyan tábornokait. A bemutatón, a légicélra indított Mistral az indítóállásból történő kirepülése után nem sokkal, kb. fél úton, gondolt egyet és felrobbant. Semmi baj! Indítsuk a következőt! A második csőben lévő rakéta viszont nem indult el, technikai okok miatt. (Konkrétan az történt, hogy valaki fordítva tette be az elemet…Nem vicc!)
A bemutató erős lebőgéssel végződött, a meghívott NATO tábornokok egymás hasát fogták a röhögéstől.
Erre cseréltük le az Iglát?
A harckocsijaink T-72 típusúak. Egykor 230 darab állt hadrendben, ma összesen 15 üzemképes tankunk van. A lekonzervált, nullkilométeres acélszörnyeink közül 77 darabot odaadtunk ajándékba(!) az újjászerveződő iraki hadseregnek. A modernizálást és a kikonzerválás költségeit természetesen a magyar adófizetők állták. Hogy a többi száznegyvenvalahánnyal mi történt, csak találgatni lehet. Mindenestre senki nem látta őket már jó ideje.
Nagytudású szakértőink annak idején, mikor kimentek Oroszországba kiválasztani az államadósság fejébe az új T-72-inket, hoztak vagy öt különböző szériájú harckocsit, a legelső, legócskább szériától kezdve olyan típusúig, aminek az elektronikája és a páncélzata is igen jónak mondható. A Fehéroroszok eladtak nekünk 96’-ban reaktív páncélzatot a tankjainkra, de ökörék nem vették meg a belevaló robbanóanyagot… Így maximum ékszerdoboznak használható, bár annak elég nehéz.
Ha kicsit szétnézünk a világban látható, hogy nemhogy nem dobják ki mások a hetvenketteseiket, hanem iszonyat mennyiségben korszerűsítik azokat, és igen elfogadható áron, igen jó képességekre lehet szert tenni.
A németek 2001-ben felajánlottak több száz Leopard 2A4-es szériájú nullkilométeres, lekonzervált harckocsikat jelképes, fél euró(!) per darab áron. Nekünk csak a kikonzerválás költségeit kellett volna állni, ami nem lett volna nagy összeg. (A németeknek az lett volna az üzlet, hogy utána alkatrészt szállítottak volna a tankokhoz. Így legalább nem a raktáraikban rohadt volna szét a gép, meg még egy kis bevételt is hozott volna.) Az ajánlatot visszautasítottuk, mert az üzemeltetésre nincs pénz… Ilyen alapon akasszuk fel magunkat, ha megtámadnak. A lengyelek bezzeg kapva kaptak az alkalmon, nekik nem drága.
De adtak volna M-109-es önjáró lövegeket is fillérekért, de nem kellett az sem. Sőt! Kidobtuk a régi – de még jó és használható – önjáró lövegeinket, és megtartottuk a D-20-as vontatott lövegeket, vagyis elherdáltuk a tüzérségünk mozgékonyságát, légi szállíthatóságát (nem mintha lenne mivel szállítani őket), tehát visszamentünk 70 évet az időben.
A nyolcvanas években a légierőnél repültek SZU-22-es típusú csatarepülőgépek, összesen 15 darab. A gépek igen nagy támadópotenciállal rendelkeztek, pillanatok alatt borzalmas veszteségeket tudtak volna okozni egy felvonulóban lévő, támadó haderőnek. Megvettük hozzájuk az akkor modernnek számító H29-es földi célok elleni irányított rakétát, de a hozzávaló indítósíneket nem. Így csak porfogóként funkcionálhattak valamelyik raktárban.
A SZU-22-eseket aztán 94’-ben modernizálták nem kevés pénzért, majd 95’-ben lángvágóval kettévágták őket, és eladták ócskavasnak. Egy év sem telt el. A lengyelek a mai napig hadrendben tartják a SZU-22-ket…
93’-ban 27 darab MIG-29-es vadászgép érkezett Kecskemétre. Mivel alkatrészt a büdös életben nem rendeltek hozzájuk (vagyis csak annyit, hogy a minimális hadrafoghatóság meglegyen), így szép lassan tönkrement mind. A műszaki állomány a „kannibalizálásra” kijelölt gépeket használta alkatrészforrásul.
Hangárjuk sohasem volt, így az időjárás viszontagságait is el kellett viselniük a madárkáknak. Idén kivonták őket a hadrendből, de előtte még kölcsönadtunk kettőt Izraelnek, valószínűleg azért, hogy tudják az iráni MIG-ek ellen gyakorolni a légiharcot.
Amerikától a 90’-es években ajánlatot kaptunk 4-5 C-130-as Hercules típusú szállítógépre, szintén ingyen lehettek volna a mieink, nekünk csak a nagyjavítást és a pilóták kiképzését kellett volna fizetni. Nincs pénz… Úgyhogy a románok el is vitték mindet.
A Gripenek.
Ez még egy hosszú történet. Eredetileg – ha jól emlékszem – 168 milliárd forintért kaptunk volna 14 darabot (10 együlésest, 4 kétülésest), 100%-os ipari ellentételezéssel. Nyélbe ütötték a boltot, majd kiderült, hogy ezek a szerkentyűk nem is tudják azt, amit a NATO-ban tudni kellene. Úgyhogy szerződést módosítottunk, nátósítottuk a Gripeneket, de a végösszeg így a duplájára emelkedett. Ezért a pénzért akkori áron legalább 20 darab vadiúj F-16-ost adtak volna az amik teljes fegyverzettel + ingyen pilótaképzés, de nekünk a Gripen előnyösebb… Egyébként a Gripeneket használtan kaptuk, és 2018-ban vissza kell adnunk őket, vagy megvehetjük maradvány értéken, ami gondolom nem lesz olcsó. Tehát kétszer fizetünk azért, ami alapból nem ér sokat.
Néhány dolog a Gripenről: Légi utántölthető képességet kértünk hozzá, de a pilótáink olyan keveset repülnek, hogy ennyi repült óraszámmal meg sem közelíthetik a tankergépeket, nemhogy üzemanyagot vegyenek fel.
Az infravörös légiharc rakéták AIM-9L-1 típusúak, ami biztos nagyon jó volt a 70’-es években, csak az a baj velük, hogy a Gripenek szárnyvégeire függesztve olyan aerodinamikai erők keletkeznek, melyek elcsavarják a szárnyprofilt, és anyagfáradásos repedések jelennek meg a szárnyon, mindössze 40-50 repült óra alatt. Ezt alighanem elfelejtették mondani a Svédek, mikor ránksózták a szarjukat. De biztos nem is kérdeztük.
A légtér feletti uralom alapvető követelménye, hogy kikapcsoljuk az ellenség légvédelmét. Az AGM-88 HARM radargyilkos rakétát fel sem lehet rakni a Gripenre, mert egyszerűen nincs integrálva a megfelelő szoftver az indításhoz. (De úgy tudom, méreténél fogva sem fér el a gépen.)
Földi célpontok ellen az AGM-65 Maverick rakétát használja, abból mondjuk a legmodernebb változatokat vettük meg, mindössze hatszoros(!!!) áron. A rakéták „piaci” ára 60 ezer dollár körül volt a szerződés aláírásakor, de mi darabjáért 400 000 dollárt fizettünk!!!! A rakétákat megvásárló, HM alvállalkozó biztos tudja kinek ment ez a sok pénz.
Az már csak hab a tortán, hogy Gripenjeink igencsak gyengécske – ám rendkívül takarékos - hajtóművel repülnek, de hiába a modern elektronika, mikroprocesszorral nem lehet bombát cipeltetni…
Jász Gábor - Jövőnk.info




Kettős mérce zsidó módra: a cigány áldozatokra szabad emlékezni, a fajtársaik által meggyilkolt magyarokra nem

A cigányokat ért támadások fotódokumentumaiból szervezett kiállítás mintájára olvasónk egyesülete is szeretett volna egy tárlatot nyitni a cigányok által lemészárolt magyarok emlékére az esélyegyenlőség jegyében, ám ezt a holomúzeum nem tette lehetővé, mondván, a cigányok "nem cigány minőségükben" követték el a gyilkosságokat (sőt, talán nem is voltak cigányok), a magyarok viszont igen, és tombol az újnácizmus. A diszkriminált egyesület az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, amely - csodák csodájára - eljárást indított. Alább találják olvasónk levelét.

Nekik szabad - magyaroknak kuss

A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) ez év elején Miért? címmel kiállítást szervezett a cigányokat ért támadások fotódokumentumaiból, melynek a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) adott otthont. A kiállítást – többek között – Budapest Főváros Önkormányzata és a Szerencsejáték Zrt. támogatta.
Írásban kértem a HDKE-t, hogy egyesületünk, a Pro Hungaricum számára is tegyék lehetővé egy fotókiállítás megszervezését, főhajtásként a magyar áldozatok előtt, valamint tiltakozásul a terjedő erőszak ellen, és felsoroltam – a „teljesség igénye nélkül” - 14 cigányok által meggyilkolt, meglincselt, megkéselt magyar áldozatot. Megerősítettem, hogy a kiállítással járó összes költséget az egyesületünk magára vállalja.
A HDKE válaszában megemlítette, hogy, bár nem vizsgálták a 14 magyar áldozatot követelő gyilkosságok etnikai oldalát, de – ennek homlokegyenest ellentmondva – megállapította, hogy azok bűnelkövetői „nem cigány minőségükben” követték el tetteiket. A levél végén pedig – a magyarság burkolt rasszistázása közepette – leszögezte, hogy a hat meggyilkolt cigány a mai újnáci erőszak áldozata. A cinikus és mellébeszélő válaszlevél ráadásul felszólított, hogy igazoljam egyértelműen a magyarok elleni gyilkosságok elkövetőinek származását.
A HDKE pontosan tudta, hogy ilyen bizonyíték hivatalosan nem létezhet, hiszen törvényellenes a bűncselekmények etnikai alapon történő nyilvántartása, arról nem beszélve, hogy a RPA számára ez nem volt feltétel kiállításuk megszervezésekor. Az pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a HDKE az áldozatok etnikai hovatartozásától tette függővé a kiállítás engedélyezését.
Érdekes fintora a sorsnak, hogy az RTL Klub hírei szerint a cigánygyilkosságok fő gyanúsítottja életvitelszerűen, évekig élt Izraelben, ami magyar etnikum számára szinte lehetetlen. Ennek tükrében tehát a magam részéről megkérdőjeleztem a cigányok elleni bűncselekmények „újnáci” indítékát, ráadásul jogerős bírósági ítélet, és a gyanúsított erre utaló kijelentése nélkül.
Ráadásul mi köze a magyarságnak egy kérdéses etnikumú fiatalember cigányok elleni „újnáci” gyilkosságaihoz?
Miután a HDKE felhívta figyelmemet az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartására, mely számára – ki tudja, miért, nem volt kötelező –, ezt a kérést fogalmazta meg: „.... akkor szíveskedjék.... hozzánk fordulni, ha minden egyes felsorolt bűnügyben megvan a végleges, büntetőbírósági verdikt...”
Vagyis: az RPA-nak nem kellett megvárnia egyetlen ítéletet, egyesületünknek kivétel nélkül mindegyiket. Az RPA-rak nem kötelező a gyilkosok származásának bizonyítása, esetünkben ez viszont módfelett kívánatos. A magyarok (?) „magyar” minőségükben követték el a gyilkosságot, a cigányok nem. Az RPA és a HDKE gátlástalanul semmibe veheti az ártatlanság vélelmét úgy, hogy Horvát Aladár az adófizetők pénzén az egész magyarságot sértő általánosító rasszista kijelentéseket tehet büntetlenül, miközben nekünk könyörögni kell ugyanazon jogok gyakorlásának lehetőségéért, melyeket a HDKE az RPA számára közpénzből finanszírozott.
Miután közöltem még a HDKE-val, hogy egyesületünk nem üzleti javaslatot tett, hanem ugyanazon jogokhoz ragaszkodik a magyar áldozatok nevében, mint amit a romák megkaptak, megemlítettem, hogy a 2003. CXXV törvény alapján az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fogok fordulni.
Elképesztő pimasz módon a HDKE hibaként rótta fel nekünk, hogy az általunk felsorolt bűncselekmények egyenként jól beazonosíthatók, miközben az RPA kiállításakor nekik szabad volt nemcsak beazonosítható módon, hanem név szerint mindenkit felsorolni. Az EBH-ra utalásunkat üres, kétségbeesett fenyegetésnek, egyben a jóhiszemű együttműködés alternatívájának nevezve még rosszallásukat fejezték ki, amiért az ártatlanság vélelmével tévesen manipuláltunk!
A levélváltások a fenti stílusban 2010. május végéig folytatódtak úgy, hogy a HDKE utolsó levelemet olvasatlanul visszaküldte, ami nálam – divatos kifejezéssel élve – nemcsak a biztosítékot csapta ki, hanem az egész trafóház is leégett.
Az utóbbi években már annyira elegem lett a magyarság folyamatos, arrogáns és gátlástalan, közpénzzel finanszírozott rasszistázásából, hogy elhatároztam, esetünkben akár az emberi jogi bíróságig elmegyek. Undorító volt tapasztalni, hogy a hazánkban élő kisebbség úgy rekeszti ki a magyar áldozatok hozzátartozóit a RPA-HDKE mutyi által, hogy közben minket vádol a médiát teleharsogva diszkriminációval.
Teljesen egyértelmű, hogy Magyarországon, de ha úgy tetszik, a Kárpát-medencében egyetlen egy rasszistának és kirekesztőnek nevezett etnikum él, melyet rasszista módon kirekesztenek, és az a magyar. A magyarba akár nemzetközi porondon belerúghat cigány, zsidó, szlovák, román, miközben megkövetelik ennek elviselését, cinikusan „toleranciára tanítva” a magyar népet. Példának okáért emlékezzünk csak a budapesti Lauder Javne iskolára, ahol a diákok felvételének előfeltétele a zsidó származás. Próbálnánk meg mi hivatkozni a magyar származásra egy iskola diákjainak felvételekor!
Tehát bevallom, nem sok reményt fűztem az eljáráshoz, de Lege Artis beadtam a panaszomat az EBH-nak. Védett tulajdonságként utaltam a vonatkozó törvényben egyébként nem szereplő „magyarságra, mint politikai kisebbségre”, megemlítve, hogy meggyőződésem szerint a magyar áldozatok számára azért nem volt lehetséges a kiállítás megszervezése, ha úgy tetszik, azért rekesztette ki a HDKE őket, mert magyarnak születtek.
Nem akartam hinni a szememnek, amikor az EBH-tól megkaptam a szóbeli tárgyalásra idéző végzést, melyben egyben értesítettek a HDKE ellen indított eljárásról! Az első tárgyalás elhalasztását kérte a HDKE, mondván, nem tudtak kellőképpen felkészülni, és különben is, a HDKE igazgatója külföldön van. Ez utóbbi kifogást nem értettem, mert a második nekifutásra már megtartott tárgyaláson sem volt ott az igazgató úr, pedig már hazaérkezett...
A tárgyaláson a HDKE ügyvédjei ugyanazokat a kifogásokat sorolták fel, mint amit levelezésünk során már a HDKE már megtett, kiegészítve azzal, hogy a RPA kiállításának többek között azért adtak helyt, mert a felhasznált fotók „művészi szintűek” voltak. A hatósági főreferens által feltett kérdésre, miszerint egyesületünk fotóit bekérték-e, hogy azok művészi színvonaláról is meggyőződhessenek, „nem” volt a szomorú válasz.
Eddig a történet, hiszen még várom az EBH döntését. Túl bizakodó most sem vagyok, de egy biztos: megyek tovább, ha elutasítanak. Akárhogy is lesz, közlöm majd az eredményt.
Szebb jövőt mindenkinek!
N. A.

Kisfilm az I. kerületi fideszes városvezetés megdöbbentő mutyijairól


Fiktív dolgozók, parkoló díjak lenyúlása, megdöbbentő beruházások. A Fidesz is tud újat mutatni mutyik terén. 

Eredetileg a szokásos néhány perces videóriportnak indult, ám a szokottnál hosszabbra nyúlt és kisfilmmé vált a Nagy Gábor Tamás vezette I. kerületben folyó disznóságokról szóló tényfeltáró riport. Még így is csak a legdurvább dolgokat kerültek bele, hiszen egész estés filmet is lehet forgatni abból a rengeteg panaszból, mutyiból, temérdek korrupciós bűncselekményből, amit a lakosság közfelháborodására ellenére folytat évek óta a gyurcsányi módszerekkel operáló Fidesz-maffia. S elnézést, ha e jelző közhelyesnek tűnik, de ha filmet végignézik, bizony látni fogják, nincs ebben semmi túlzás, az I. kerületben valóban maffia működik, és nem éppen a Fidesz által megfogalmazott kampánycélok mentén.
A filmben hallható hangfelvétel teljes változatáért kattintson ide.
Bombahír TV: Egy fideszes kerület piszkos titkai

Ex-politikusok és a nyugdíj

Jogállamunk gondoskodik bukott politikusaink zsebéről


Elfáradtak a népért, mit a népért, a nemzetért való küzdelemben. Megpihennének. Igaz, még egyikük sem hatvan éves, de úgy érzik, mit érzik, tudják, hogy nekik ez jár. Mármint a korengedményes nyugdíj. Kik is ők? Természetesen bukott politikusaink...






Feltehetőleg kevés álmatlan éjszakát okozott az átlag magyarban a szétesett SZDSZ, a levitézlett MDF, vagy az alaposan legyengült MSZP bukott politikusainak jövője.

Márpedig alig keresték a többszörösét éveken, olykor ciklusokon keresztül azok az országgyűlési képviselők, akiknek jelenleg bizonytalanná vált a jövőjük. Legtöbbjük húsz éve munkálkodott a közjóért, többségük saját szakmáját alig vagy rettenetesen régen művelte.

Már, ha volt neki... Volt is kisebb sopánkodás, mikor a mandátumuk lejárt, és rámeredtek a magyar valóságra: havi nettó félmillió helyett most alig csurran-cseppen valami.

Nem is vártak sokáig, már szeptemberben elindították korkedvezményes nyugdíjazásukat! Többek között Dávid Ibolya, 
Magyar Bálint, Filló Pál és Csizmár Gábor neve található a leendő kisnyugdíjasok listáján.

A volt szocialista államtitkár, Csizmár azt bírta nyilatkozni, mikor a Blikk az indokok után érdeklődött: "
nem is kerestem munkát." Bravó! Igazán példamutató magatartás.

Ami igazán szép a történetben, hogy a volt országgyűlési képviselők 60 év helyett már 55 évesen nyugdíjba ballaghatnak, sőt, ráadásul a nyugdíj teljes összeget megkapják, nem a 8 százalékkal csökkentettet.

És hogy teljes legyen a kép, 2009-től az MSZP és az SZDSZ ötletére évente 183 nappal növekszik a nyugdíjkorhatár, egészen 65 éves korig. Azonban mindez egy tavalyi törvénymódosítás értelmében a képviselőkre természetesen ez nem vonatkozik.

Erdő Péter, a magyargyűlölő bíboros-érsek, Várszegi Asztrik, a hittagadó főapát-püspök2010. Szeptember 25. 08:04
Ifj. Tompó László - HunHír.info
erdo-peter-ovei-kozott500.jpgCion hazánkat megnyomorító bölcsei között korántsem csak politikusokat, hanem főpapokat is találunk, akik közül leginkább esztergomi bíboros-érsekünk és pannonhalmi főapát-püspökünk szemében szálka a keresztény hit tisztaságához való ragaszkodás és a judaizmus elvetése.
Kezdjük Erdő Péterrel, a szürke eminenciás egyházjogászból lett, mára Rómában a pápaválasztásért felelős konklávé tíz legbefolyásosabb bíborosai egyikével, aki négy évvel ezelőtt egy újságírónak, aki megkérdezte tőle, mégis mikor lesz magyar püspöke az elszakított felvidéki területeken élő magyar hittestvéreinknek, kifejtette, hogy a kérdést az újságírók „fújták fel”, hiszen az ottaniaknak nem is kell magyar püspök, nincs rá igényük, különben is az 1760-as években tót származású érseke volt Esztergomnak [célzás Barkóczy Ferencre – Ifj. T. L.], mégsem volt ellene senkinek kifogása. Rákérdezett még ezután a csángók magyar papokkal való ellátásának lehetőségére is, mire kivörösödve egyenesen elordította: honnan veszi magának a bátorságot, hogy ezzel foglalkozzon, amikor „nincsen csángó probléma, mert ők egy román népcsoport, akik kiválóan megvannak a jelenlegi körülmények között”.

A bíborosnak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével és vezetőjével, a köztudottan pufajkás, állítólag még a saját táborában is szó szerint közutálat körülvette Zoltai Gusztávval (Zucker Gerzsonnal) való kapcsolata alapján nagyon is megalapozott sokak gyanúja, miszerint az utolsó idők jeleit éljük, amikor is már nem kívülről, hanem belülről sikerül szétverni mindent, ami még magyar és keresztény maradt. Ebben leghűbb segítője Várszegi Asztrik.

A holocaustkultusz kötelezővé tételéért semmiféle pénzt nem sajnáló főapát-püspök tevékenységi köreinek csak hozzávetőleges felsorolása is külön kiadványt igényelne, közülük azonban alighanem a Magyarországi Keresztény-Zsidó Tanács elnöki tisztére a legbüszkébb, érhetően, hiszen gyökerei ide húzzák, miután semmit sem gyűlöl úgy, mint a keresztény középkort és általában mindent, ami Krisztus követésére emlékezteti. A nemzetközi cionista médiavilág hírforrásai közül az egyik legnagyobb, a Vikipédia, nem véletlenül ajánlja életműve ismertetésénél a Népszabadság 2007. augusztus 18-i számának hétvégi mellékeltében Czene Gábor újságírójuk interjúját vele, amelynek már a címe – „Magunkban hordozzuk a középkort” – is elárulja igazi hovatartozását.

Kifejti, hogy a „bezárkózó egyháznak nincs jövője”, és tagjainak még csak véletlenül sem szabadna azon ábrándoznia, hogy „milyen remek lenne, ha újra megvalósulna a Trón és az Oltár egysége. Történelmi félreértés, ha a XXI. században ezt próbáljuk lemásolni. Remélem, erre senki nem gondol.”

A legsötétebb bolsevista és liberális tankönyvszövegeket idéző sorait olvasva nehéz megőriznünk hidegvérünket, hiszen tudvalevő, hogy a trón és oltár, az állam és az egyház szétválasztása, Krisztus és a társadalom szembeállítása a szabadkőművesség alaptanításainak egyike, kísértetiesen emlékeztetve a Kádár-idők jelszavára, miszerint a vallás csak a templomba való, hovatovább az alacsony műveltségi fokon álló népek hiedelemvilága, melyre a technika,a természettudomány fejlődése révén már igazán nincs is a „modern” embernek szüksége, hiszen csak tehertétele az „emberi haladásnak", mi több, végső soron, Lenint idézve, „a nép ópiuma”. Asztrik „atya” idézett szavai így kísértetiesen emlékeztetnek a francia forradalom tanítására, miszerint az állam és az egyház csak szétválasztva működhet, a történelmi relativizmus csapdájába esve, miszerint ha valaha együtt működhetett is, ma már semmiképpen, hiszen ne a krisztusi tanításhoz igazítsuk a világot, hanem a krisztusit a világhoz.

Ez a tanítás színtiszta eretnekség, modernizmus, amelyet Szent X. Piusz pápa elítélt és „minden eretnekség gyűjtőmedencéjének" nevezett: tagadja Krisztus királyságát, kormányzói hatalmát e világban, mi több, szembeállítja a hitet a tudománnyal, az utóbbi abszolút autonómiáját hirdetve, így azt tanítva, hogy ha a hit és a tudomány között ellentét támad, akkor nem a tudományt kell a hithez igazítani, hanem a hitet a tudományhoz. Mindezekért a keresztény társadalmi tanítást cionista-szabadkőműves forgatókönyv szerint átíró II. Vatikáni Zsinat előtt ő is alighanem indexre került volna, sőt mivel megnyilatkozásainak zöme már nemcsak súrolja a hittagadást, hanem azt ki is meríti, minden bizonnyal kiközösítették volna. Pedig mindaz, amit eddig idéztünk tőle, még nem minden!

Szerinte "az egyház a középkorból az újkor kihagyásával került a modern korba, és ennek rengeteg jele van: a személyes kapcsolatok szintjétől kezdve az öltözködésünkig. Így értem, hogy magunkban hordozzuk a középkort. És különösen érvényes ez Magyarországra. A szocializmus évtizedeiben az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium pontosan azon munkálkodott, hogy az egyház megőrizze a feudális jellegét, mert ezzel lehetett a leginkább elidegeníteni az emberektől.”

Meg kell hagynunk, nem egy főpapi beszéd, miként azt is, hogy így még csak véletlenül sem írna mondjuk a judaizmusról. De nemcsak a papi öltözködés zavarja ennyire, hanem általában a hit alapigazságaihoz való százszázalékos ragaszkodás is, olvasatában a „fundamentalizmus”, ami „nem más, mint a hitetlenség bizonyítéka”: „Ha valaki állandóan formaságok, struktúrák, törvények mögé menekül, valójában a félelméről, a gyöngeségéről és a hitetlenségéről tesz tanúságot. A fundamentalizmus nem feltétlenül csak külsőségekben nyilvánul meg, hanem például abban, hogy nem tudok – és nem is akarok – megszólítani egy másik embert, mert ő másként gondolkodik, mint én. Ha egy katolikus csak katolikusokkal képes szót érteni, akkor a szememben fundamentalista.” Végül fehéren-feketén kinyilatkoztatja: „A keresztény felfogás szerint az ateista, az Istentől leginkább elrugaszkodott embertársam is potenciális hívő, mert Isten képmását hordozza magán.”

Nem ismételhetjük eléggé, hogy a katolikus egyház alaptanításaival, dogmatikájával összeegyeztethetetlenek Várszegi iménti kijelentései, különös tekintettel az utóbb mondatára, amely egyenesen Karl Rahner jezsuita kijelentésére emlékeztet, miszerint „mindenki meg van váltva”. Kérdés, ha igen, mi szükség a továbbiakban a jó cselekedetekre, a szentségekre, a tiszta tanításra? 
Sorai a II. Vatikáni Zsinat „Gaudium et spes” dekrétuma leginkább azon tételének kritikátlan elfogadásán alapulnak, miszerint „az új tudományok és tanok, valamint az új felfedezések által nyert ismereteket kapcsolják össze a keresztény erkölccsel és a keresztény hitigazságok tanításával, hogy a vallás gyakorlása és a komoly erkölcsi magatartás lépést tartson náluk a természettudományos tájékozottsággal és a szüntelenül haladó technikával. Így képesek lesznek mindent az egészséges keresztény érzékkel megbírálni és értelmezni.”

Joggal vetette fel ezt olvasván Franz Schmidberger atya: „Ha csak az új tudományok és új tanok, ha csak a legújabb felfedezések ismeretében lehetséges mindent egészséges keresztény érzékkel megítélni, nem voltak-e őseink, akiknek fogalmuk sem volt holdraszállásról és számítógépekről, vallási analfabéták? Egyáltalán létezhetett-e Mária szeplőtelen fogantatásának és bűnnélküliségének titka a praeindustrialis [gépkorszak előtti – Ifj. T. L.]társadalomban?” E döntő kérdésre a következőképpen válaszolt: „Kedves barátaim, a technika, a természettudomány és a matematika kellős közepén is az ember az marad, ami, „ens ab alio”, maradéktalanul Istentől függő lény, amelyet ráadásul az áteredő bűn is súlyosan megsebzett, amely megváltásra szorul, ezt a megváltást pedig önmaga nem képes véghezvinni, és ez a megváltás egyáltalán nem a technikából ered! A holdraszállásnak, szokta volt Milch plébános úr mondani, nincs több köze az üdvösség keresztény titkához, mint egy szúnyognak a lámpaernyőmön.” (A II. Vatikáni Zsinat időzített bombái. Jaidhof, 1999. Rex Regum Verlag, 17-18. old.)
Pontosan erről van szó, ezt hagyják állandóan figyelmükön kívül Cion reverendás bölcsei, élükön a bíboros-érsekkel és a főapát-püspökkel, mi több, náluk a kereszténység önmagábanmár nem is létezik, csak zsidó-kereszténység, véletlenül sem cserélve fel persze a sorrendet.

Amint Schmidberger atya figyelmeztet (18. old.), „a katolikus egyház ma már nem 800 milliós sereg, Isten jól szervezett hadi népe, hanem lankadtak, alvók, szökevények fáradt csoportja, akiknek a Mester ügye teljesen közömbös vagy akár az ellenséggel is közösködnek.”Mindaddig pedig, amíg élükön olyanok állnak, mint Erdő Péter, a magyargyűlölő bíboros-érsek vagy Várszegi Asztrik, a hittagadó főapát-püspök, nem is lesz ez másként.

Kivonulások az ENSZ-közgyűlésről, szeptember 11-ei furcsaságok
2010. 09. 24. péntek. - 09:47
Meglehetősen árulkodóan viselkedtek az érintettek és csatlósaik az ENSZ-közgyűlésen. Történt ugyanis, hogy az iráni elnök, Mahmúd Ahmedinezsád azt mondta, hogy az emberek többsége szerint amerikai összeesküvés eredménye volt 2001. szeptemberében az Egyesült Államok ellen intézett terrortámadás. Ez annyira kiverte a biztosítékot, hogy még a felszólalás közben kivonult az amerikai és az EU-s küldöttség. Köztük a magyar delegáció is. 
Ahmedinezsád három teóriát vázolt:
1. Az első szerint főleg az amerikai kormány képviselői terjesztették, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat állt a Világkereskedelmi Központ és a Pentagon elleni támadás mögött.
2. A második elmélet szerint az amerikai kormányzaton belül volt egy szegmens, amely megszervezte a támadást, hogy visszafordítsa a gazdasági hanyatlást, és annak közel-keleti következményeit, és ezzel megmentse a cionista rendszert - mondta Ahmadinezsád. Az amerikai nép többsége, akárcsak a legtöbb nemzet és politikus osztja ezt a véleményt - tette hozzá. Ahmadinezsád felhívást intézett az ENSZ-hez, hogy állítson fel egy "független ténymegállapító bizottságot" a történtek felderítésére.
3. A harmadik elmélet pedig úgy szólt, hogy a támadást ugyan egy terrorista csoport hajtotta végre, ám az amerikai kormány visszaélt a helyzettel. Mint mondta, a legfőbb bizonyíték ezzel kapcsolatban "néhány, a hatalmas törmeléktömegben megtalált útlevél és egy videó volt, amelyben egy ismeretlen lakhelyű személy szerepelt, aki ismeretlen volt ugyan, de bejelentették, hogy olajügyleteket bonyolított le több amerikai hivatalos személlyel" - hangoztatta felszólalásában az iráni elnök. "Aztán ezt is eltüntették és a robbanás és a tűz miatt nem találtak az öngyilkos merénylők nyomaira" - jelentette ki Ahmadinezsád.
Az amerikai szóvivő az elemi etikai normákat sem volt képes betartani, meg sem várta, hogy az iráni elnök befejezze mondandóját, rögtön közbeszólt. Bár bölcsebb maradt volna, ha csendben marad, ugyanis az elcsépelt sablonokon kívül mást nem tudott felhozni, miszerint: "Ahelyett, hogy az iráni nép törekvéseit és jóakaratát képviselné, Ahmadinezsád ismét úgy döntött, hogy gonosz összeesküvés-elméletekbe és antiszemita gyalázkodásba fakad ki, amelyek ugyanolyan iszonyatosak és zavarosak, mint amilyen kiszámíthatók" - mondta Kornblau.
Persze érthető is részükről ez a fajta viselkedés, hiszen egyszerűbb, mint megmagyarázni az alább tényeket:
- 2001. július 23-án bérlőt cserélt a WTC komplexum, az új bérlő egy Larry Silverstein nevű vállalkozó. Ezután egy 3,5 milliárd dollár értékű biztosítást kötöttek az épületekre, mely egy új elemet tartalmazott: terrortámadás esetére szóló biztosítást. Ez a biztosítás a megkötésétől számított 48. napon már aktuálissá is vált. Nem érdekes?
- A támadás előtti napokban kapott egy új biztonsági igazgatót a WTC, aki történetesen az FBI azon részlegén dolgozott korábban, amely Oszama bin Laden tevékenységét figyelte. John O'Neil vizsgálta ki az Al-Kaidának tulajdonított korábbi merényleteket, de amikor eredményeket mutatott volna fel, "fentről" állították le, majd hazahívták.Nem érdekes?
- Egy összehangolt akció, melyet lehetetlen külföldről koordinálni. 1 órán belül 4 nagy hatótávolságú utasszállítógép eltérítése olyan magasszintű komplex szervezést igényel, amit semmilyen terrorcsoport nem képes külföldről létrehozni. Minden biztonsági rendszert ki kellett játszani, s mindazt úgy, hogy semelyik ország titkosszolgálata ne szerezzen róla tudomást; s ez gyakorlatilag ma már képtelenség, azaz lehetetlen (műholdas megfigyelés, telefon-internet kommunikáció megfigyelése), főleg, ha a szervezést egy arab országból vagy Afganisztánból irányították volna. Nem érdekes?
- Pár nappal a támadások után, nyilvánosságra hozták az utaslisták alapján azoknak a neveit, akiket terroristaként azonosítottak, köztük az FBI által is keresett terroristák neveit, mint Atta, Alomari, stb. Ez azt jelenti, hogy az összes terrorista a SAJÁT NEVÉRE foglalt jegyet a járatokra!!? Sőt, a támadás előtt a saját hitelkártyájukkal fizettek és éltek vidáman, lejárt ideiglenes vízummal. Többet közülük köröztek! És senki nem vett észre semmit, nem érdekes?
- Többen rámutattak, hogy a merénylőknek nem lehetett célja, hogy minél több embert öljenek meg. A két gép ráadásul azokon a szinteken csapódott be, ahol többnyire üres irodák álltak, hiszen a tornyok felső szintjeinek ebben az időben nem volt bérlője! Nem érdekes?
- A WTC tornyokban egy átlagos napon több mint 50.000 ember dolgozott. Ha fanatikus terroristák lettek volna az elkövetők, egy ilyen gondosan kidolgozott merényletet bizonyára akkor hajtottak volna végre, amikor "minél több átkozott kapitalista üzletember" tartózkodik a tornyokban, ergo bizonyára nem 9 óra előtt, amikor még kevesen vannak az épületekben, és a felsőbb vezetők sincsenek a helyükön. Kezdetben több tízezer áldozatról szóltak a híradások, ám a számok gyorsan csökkentek. Hónapokkal később újra lefelé korrigálták az áldozatok számát. 2002.01.09.-én az áldozatok száma 2893, beleszámítva a repülőgépeken lévőket személyzettel, valamint a 300 tűzoltót. Nem érdekes?
- Az American Airlines (AA) és a United Airlines(UA) mindig ilyen kevés utassal repül? Mert akkor rég tönkrementek volna. Éppen ezért, ha egy társaság gépén kevesebb, mint a helyek 50% van eladva, a légitársaságok általában lemondják az utat, illetve más járataikkal kombinálják, mert egy légitársaság sem engedheti meg magának félig teli gépek üzemeltetését. Főleg ebben az esetben, mert az utak különösen hosszúak voltak (a Keleti parttól Kaliforniáig), s ilyen utaknál a nem gazdaságos utasszám igen magas veszteséget jelent. Egyébként pedig normális esetben soha nem történik az meg, hogy egy gép 75-80% -a üres. Nem érdekes?
- A CNN-nek voltak saját irodái a WTC-ben, ezt a CNN többször megerősítette non-stop híradásai közben. A CNN azonban soha nem jelentette, hogy bárki meghalt volna munkatársai közül a WTC porig rombolt épületeiben. A CNN és vezetője, Walter Issacson olyan gyorsan ott volt az esemény helyszínén, hogy a második becsapódást már élőben közvetítette. Nem érdekes?
- Az épületek tervezésénél figyelembe vették a 737-es Boeing karakterű gépek becsapódása okozta hatásokat. A szeptember 11-én becsapódott 767-es típus valamivel nehezebb, de méreteiben közel azonos géptípus. Így elméletileg nem omolhatott volna össze egyik torony sem. Nem érdekes?
- Az északi toronyba csapódó repülőgép (8:46-kor) üzemanyaga begyulladt, de mindössze 17 perc múlva már gyakorlatilag el is oltották, csak kisebb tűzfészkek voltak az érintett emeleteken. Ehhez képest másfél óra múlva, 10 óra 28 perckor omlott le az épület, ami nehezen indokolható. Nem érdekes?
- Kétségessé teszi a történetet az a tény, hogy a kerozin égési hőmérséklete mindössze 375 Celsius fok. Az épület acéltartóinak meglágyulásához több mint 800, megolvadásukhoz mintegy 1300 fok kell, amit kerozin égésével nem lehet elérni! Nem érdekes?
- A tűzoltóság szakemberei, akik szakértőnek mondhatók, csak azért mentek föl a tornyokba, mert meg voltak arról győződve, hogy nincsenek közvetlen veszélyben. Azóta bebizonyosodott, hogy az első tűzoltócsapatok Orio Palmer és Ronald Bucca vezetésével a 78. emeletig, azaz a becsapódás helyszínéig eljutottak. Egyikőjük sem tudósított 1300°C forróságú tűzről és olvadó acéltartókról, és még statikailag instabil elemekről sem, amit az is bizonyít, hogy erősítést kértek. Pár perccel később a torony leomlott! Nem érdekes?
- Sok szakértőnek az épületek összeomlásának felvétele a házbontásoknál alkalmazott precíziós robbantást juttatta eszébe. Mindkét épület példaszerű pontossággal saját függőleges tengelye mentén omlott össze. Nehéz elképzelni, hogy a két aszimmetrikus terhelést okozó becsapódás, melyek egymástól is erősen eltérő terhelést jelentettek, szinte hajszálpontosan ugyanolyan módon döntötték romba a két épületet. Nem érdekes?
- Több túlélő, akik ki tudtak menekülni az épületekből, egymástól függetlenül, élő TV-interjúkban számoltak be robbanásokról. Pl. Steve Evans is, aki a BBC-nek így nyilatkozott:"Történt egy robbanás. Nem gondoltam, hogy ez egy robbanás volt, de a torony teljes alapzata megremegett! És akkor, amikor már mi kint voltunk, bekövetkezett a második robbanás, majd azt követte egy egész sorozat robbanás. Döbbenetes, hogy ez a robbanás, a robbanások sorozata ilyen pusztítást végzett." Nem érdekes?
Több, mint érdekesek tehát a fentiek, de ezek csak kiragadott példák voltak, csupány egy kis hányadát képezik a furcsaságoknak. De megközelíthetjük onnan is, hogy akik hazudnak mindenben, miért mondanának igazat ebben a kérdéskörben? Talán a távoli (vagy nem is annyira távoli) jövőben bevezetésre került majd egy "szeptember 11-e tagadás" törvény is?





Gyanúsítottként hallgatták ki Biszkut a Jobbik feljelentése nyomán
Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Biszku Bélát – értesült a Magyar Nemzet. A BRFK kommunikációs osztályának a lap kérdéseire adott válaszából kiderül: az 1957 és 1961 között belügyminiszterként tevékenykedő kommunista tömeggyilkos a gyanúsítás ellen panasszal élt, amelynek megalapozottságáról az ügyészség dönt majd.
Megkezdődött az adatgyűjtés, megtörtént B. Béla gyanúsítottkénti kihallgatása, ami ellen panasszal élt, melyet az illetékes ügyészség bírál el – reagált a BRFK arra a kérdésre, amely a Biszku Béla Duna TV-nek adott nyilatkozata miatt indított eljárás fejleményeit firtatta.
Biszkut Szilágyi György jobbikos képviselő jelentette fel a volt MSZMP-saugusztus 4-i interjúja miatt, mert a műsorban ellenforradalomnak nevezte az ’56-ban történteket, míg az azt követő megtorlásokat jogszerűnek minősítette, amelyekbe szerinte nem avatkozott bele a politikai vezetés, így ő sem; továbbá azt hazudta, hogy a halálos ítéletek törvényes bírósági eljárások következményeként, nem pedig koncepciós perek révén születtek.
A rendőrség augusztus 11-én rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen, a "nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása" bűntett elkövetése gyanúja miatt. A Btk. kimondja, hogy "aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". A kommunista bűntettek tagadása egy június 8-i törvénymódosítás óta büntethető, a törvény a kihirdetést követő harminc nappal később lépett hatályba (korábban csak a nemzetiszocialisták tetteinek tagadása volt jogsértő).
(MNO nyomán)
Kapcsolódó:

A hallgatóság kizárásával folytatódik a Budaházy-per

A hallgatóság kizárásával, csupán a sajtó és a média munkatársainak jelenlétében folytatódott az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületével vádolt Budaházy György pere a Fővárosi Ítélőtáblán.
Budaházy a csütörtökön délután, immáron a hallgatóság kizárásával folytatott perben továbbra is azt hangsúlyozta, hogy egyetlen írásában sem szólított fel senkit sem erőszak alkalmazására.
Aharmadik tárgyalási napon folytatódó vádlotti védekezés befejezése után csütörtökön késő délután kerül sor Gaudi-Nagy Tamás védői perbeszédére, aki ígérete szerint több órán át fog beszélni, politológiai és jogtörténeti összefüggéseket is elemezni szándékozik.
Kiüríttette a termet
Nem sokkal 12 óra után ismét félbeszakadt Budaházy György büntetőperének tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán. A hallgatóság méltatlankodása, közbekiáltásai miatt többszöri figyelmeztetés után Máziné Szepesi Erzsébet bíró kiüríttette a tárgyalótermet. A tárgyalás csupán a sajtó jelenlétében folytatódik.
(FH)
Korábban írtuk: Budaházy: Fellépésem csak a zsarnoki hatalommal szembeni ellenállás volt

Védői jogai megsértésével vádolta a Fővárosi Ítélőtáblát Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd a Budaházy György elleni büntetőper csütörtöki tárgyalásán. Alább folytatódik az MTI beszámolója, videó alatta.
Budaházy védője, a Jobbik országgyűlési képviselője arra figyelmeztette a bíróságot az állami elleni bűncselekmény vádjával folyó másodfokú büntetőperben, hogy "a Gyurcsány-rendszer megbukott" és ezért "ebben az ügyben már teljesen mások a védői feladatok".
A tárgyalóteremben üdvrivalgással, éljenzéssel, tapssal "Gyuri! Gyuri!" kiáltásokkal fogadták hívei a fokozott biztonsági intézkedések mellett bekísért vádlottat, aki ezt hangos köszönésekkel nyugtázta.
A bíróság megpróbálta csendre inteni a hallgatóságot és a 20 perces késéssel érkező Gaudinak szóvá tette, hogy védői magatartása az eljárás elhúzódásához vezethet. Ennek megelőzésére másik ügyvédet rendelhetnek ki védence mellé.
Ezután Gaudi a tárgyalási jegyzőkönyveket követelte a bíróságtól, hogy felkészülhessen perbeszédére és védői jogai csorbítását kifogásolta, majd pedig visszautasította a tanácselnök szerinte "személyeskedő, lekezelő, kioktató" megjegyzéseit, és ezek miatt etikai eljárást helyezett kilátásba.
Gaudi korábban már a jegyzőkönyvek szerinte valótlan tartalmára hivatkozva, közokirat-hamisítás gyanúja miatt jelentette fel a bírói tanács elnökét, ám azt bűncselekmény hiányában elutasította az ügyészség.
A csaknem háromnegyed órás közjáték után Budaházy vádlotti védekezésével folytatódott az érdemi tárgyalás.
Budaházy ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete a vád a 2006. őszi zavargások utáni félévben az interneten közzétett tucatnyi írása miatt. Ezekben a vádlott az ügyészség szerint a főváros blokádjára, a kormány elkergetésére, a parlament feloszlatására és más erőszakos cselekményekben való részvételre buzdította olvasóit.
Budaházy ezzel szemben a csütörtöki tárgyaláson azt fejtegette, hogy "a tömegmegmozdulás szervezését" és a "hatalom térdre kényszerítését" sosem erőszakos eszközökkel képzelte, fellépése nem támadó jellegű volt, hanem csak a zsarnoki hatalommal szembeni ellenállás, továbbá a vádlott szerint az őt korábban nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtó elsőfokú bíróság kiforgatta szavait, önkényesen értelmezte írásait.
A másodfokú tárgyalás délután a tervek szerint a perbeszédekkel folytatódik.
 Botrány a bíróságon: Budaházy - Gaudi 2010.09.23.


A pápa a nemzetek ellen és egyéb cionista akciók
|
A pápa a nemzetiszocializmust gonosz ideológiának nevezte. Értelmezve a pápai kijelentést, a „nemzeti” és a „szociális” tartalmakat gonosznak nevezni egyet jelent a nemzetellenes és társadalomellenes politikával. Ez nem más, mint minden nemzet és minden társadalom elpusztítására való törekvés. Kivéve természetesen a zsidó sovinizmust és a zsidó társadalmat.
Ha szépen akarunk fogalmazni, akkor a Vatikán cionista befolyás alá került, mivel minden vezetőjük cionista (a cionisták keresztény támogatói is cionisták, léteznek kifejezetten ilyen szervezetek is). Lényegretörőbben fogalmazva pedig Róma szajhája, a katolikus egyház a cionizmus démonával kurválkodik (nincs ebben semmi új vagy hallatlan dolog, az apostol is ezt írta le a Jelenések Könyvében).
Mindemellett tapasztalhatjuk, hogy egyáltalán nincs az egyházak és felekezetek közt különbség, a kisebb egyházak is lefeküdtek a cionistáknak, az ökumenizmus megvalósulni látszik abban hogy minden egyház csatlakozik a nemzetek és a társadalmak elpusztítására való törekvésben: szidják a nemzetiszocializmust és istenítik a cionizmust (az alkalmazott talmudi tanításokat, vagyis a Sárkányt), annak kreatúráját, a demokráciát a holokauszt-vallással együtt, vagyis imádják a fenevadat. Ez nemcsak a cionizmus dicsőítésében nyilvánul meg, de abban is, ahogy a cionista és álvallásos média (a hitgyülis TV-csatorna vagy egyes Internet-oldalak) Hitlert és a német nemzetiszocialista időszak vallásosságát akarja befeketíteni. Nyilvánvalóan azért, mert sejtik, hogy a nemzet és a hit ébredése egybekapcsolódik, és hamarosan mindent elsöpör az útjából. És nem csak nálunk! Ennek bekövetkezése törvényszerű, de a vatikánnak ehhez már nem lesz semmi beleszólása, mivel már épp eléggé színt vallott.
Mellékesen illik tudni, hogy Izrael minden államvezetője (miniszterelnök, király, vagy akármilyen címe is legyen) maradéktalanul az antikrisztus jelzővel illethető! Miközben egyesek lila ködben rajonganak a cionistákért, azok Tel-Avivban buzulnak (a zsidónak nem látszó neológok több önvallomásuk szerint is mind buzik) vagy Újszövetséget égetnek (a feketeruhás vagy kaftános ortodox zsidók). A palesztin gyerekek és nők mészárlása, megerőszakolása előtt, után vagy közben! A végső érv a mentegetésükre sokaknál, hogy ők a kiválasztott nép. Igen, az ördög kiválasztottai a kárhozatra! Már az is kész káromlás, ha valaki azt mondja, hogy ezeknek Istenhez bármi közük van.
A jövőben ez az ellentét az állítólagos egyházi vezetés és az igazak közt a végső küzdelemig csak erősödni fog. Egyre inkább a cionizmushoz való viszony fogja meghatározni az egyházak, felekezetek eszmeiségét, erkölcsi tisztaságát. Reméljük, mihamarabb felébrednek a hívő tömegek ebből a halálos kábulatból, amibe taszították őket.

Vezérelt Tudatmódosító Rendszer
|
Az utóbbi időkben felerősödött - különösképp az Világhálón - a HAARP, Echelon, Chemtrail és ezen témakörökbe tartozó "tudat és környezetmódosító rendszerek" hatásairól a vita. Nem az a viták témája, hogy vannak-e ilyen rendszerek, illetve folynak-e kísérletek ilyen rendszerek létrehozására, hanem az, hogy milyenek a már tapasztalható, vagy nemsokára bekövetkező következményeik. Meddőek ezek a viták, mert nincs semmi érdemleges következménye azon kívül, hogy nyilvánvalóvá teszik a teljes információszegénységet. Ebből eredően megoldásokat sem kínálnak. A pozitívum viszont az, hogy a közvélemény elé tárták ezt a témakört.
Nyilvánvaló tény, hogy ezek a rendszerek - és más kísérleti rendszerek - léteznek, és már eddig is óriási összegeket emésztettek fel. Valós információk nem kerülnek a közvélemény elé, így marad a feltételezések sokasága, melyek milyenségét nem kell részletezni. Azt is el kell fogadnunk, hogy a túlnépesedett Föld fennmaradása okán szükségszerű egy olyan természetszabályozó és pszichológiai befolyásolási szisztéma mielőbbi kidolgozása és alkalmazása, mely kizárja a túlnépesedésből adódó konfliktusokat, tragikus eseményeket. De hogy ez egy szeretet és igazságosság alapú rendszer lesz-e, vagy pedig a gyűlölet vezérelte gyilkos szisztéma, még nem tudjuk. Az eddig birtokunkba került információk alapján az utóbbi irányzat megvalósulása a valószínűbb.
A fent megnevezett rendszerekkel kapcsolatban eddig nem fejtettük ki a véleményünket, mert ezek csak elterelő műveletei egy nagyszabású, és már kísérleti szinten működő szisztémának, melyet a következőkben VTR - Vezérelt Tudatmódosító Rendszer - elnevezéssel jelölünk. A fent megnevezett rendszerek nem működőképesek, illetve óriási hibákkal működtethetők csak, és a legnagyobb hibájuk, hogy nem szelektívek. Mindenkire hatnak, és nem az elvártak szerint. A VTR rendkívül hatásos és abszolút szelektív. Ennek sok millió halott a bizonyítéka.
Posta Imre honlapjára írók, Molnár F. Árpád (Hírháttér), Varga Szibilla (Magyar Sors) és sokan mások a látható jelek és megérzéseik alapján többé-kevésbé megválaszoltak a fent nevezett kísérletek mellékhatásai által feltett kérdésekre. De ezek csak a lényeg eltakarására szolgálnak, mert sok információt, vagy dezinformációt maguk a kísérleteket végzők suttogó propagandája szórt szét, vagy közölt a kutakodókkal. A valódi VTR ismerőit (tudósok és kutatók), akik nem tartoztak a legbelsőbb körhöz, már kivétel nélkül likvidálták. Kit így, kit úgy.
A Világhálóról megismert kutakodók általános jellemzője, hogy rendkívül érzékeny idegrendszerű emberek, és képesek megérezni azokat az idegrendszeri behatásokat, melyeket mások csak hangulati hullámzásoknak tartanak. Az Arcvonal kutatóinak nincsenek ilyen érzéseik, mivel rendkívül stabil idegrendszerűek. Nem saját megérzéseik miatt foglalkoznak ezzel a témával, hanem a tudomásunkra jutott tények miatt.
Hogyan szerzett az Arcvonal tudomást a VTR-ről?
Tíz évvel ezelőtt az Arcvonal vezetésének ismerősi köréből kaptuk a hírt, hogy egy tudós kutató üzent, fontos információk átadása okán. Magát a kutatót nem ismertük, közvetítőn keresztül történt a megkeresés. A megbeszélt időpontban találkoztunk. Egy kísérővel érkezett, aki nem vett részt a beszélgetésben. Komoly fenntartásaink voltak a beszélgetés előtt, még a provokációra is fel voltunk készülve, ezért a háttérbiztosítást is megoldottuk. Bemutatkozáskor ismertette képesítéseit és kutatói munkásságát. Ezt követően megkérdezte, hogy milyen képzettséggel rendelkezünk (ketten vettünk részt az Arcvonal részéről). Közöltük, hogy magas szintű elektronikai és katonai képzettséggel. "Valószínű, hogy nem fogják megérteni azt, amit elmondok, de igyekszem a legegyszerűbben közölni" - és megdöbbentő dolgokat hallottunk. Valóban sok mindent nem tudtunk a helyére tenni (például az agyi receptorok működési elvéről fogalmunk sem volt, és sok másról sem, amihez egy ideggyógyász-pszichológusi diploma is kevés lett volna). De az elmondottak lényegét tökéletesen megértettük. Sátáni művelet képe rajzolódott ki. Felvetettük, hogy leírhatná tanulmányozás végett, de csak szóbeli közlésről lehetett szó. Rendkívül rokonszenves ember volt, az intelligens tudós megtestesítője, szóba sem jöhetett semmiféle vita. Nagyon egyszerűen és érthetően ismertette a tényeket, nem rajta múlt, hogy maradtak bennünk homályos kérdések. Eredeti tervével ellentétben felajánlotta, hogy tartsunk egy második megbeszélést, ahová vigyünk magunkkal egy képzett, diplomás ideggyógyászt, agysebészt, vagy hasonló képesítéssel rendelkező, megbízható barátunkat. Sajnos hónapokba telt, mire ezt a személyt megtaláltuk. Üzentünk, hogy folytatnánk a beszélgetést. Egy külföldi kutatóintézetbe kapott meghívást, ezért a találkozó nem jött létre. A közvetítőt megkértük, ha hazajön, beszéljen meg egy találkozót. Pár hónap elteltével létrejött a második találkozó. Ha az elsőt döbbenetesnek minősítettük, akkor ez - más ok miatt - félelmetesnek volt nevezhető.
Hárman mentünk az Arcvonaltól, a tudományos kutató egyedül volt, a közvetítő kísérte, de a megbeszélésen nem maradt ott. Egy emberi roncs ült velünk szemben. Először azt gondoltuk, hogy beteg, épp influenza járvány volt. Mikor rátértünk az előző beszélgetésünk témájára, elterelte róla a szót. "Igen, igen, de annál sokkal nagyobb bajokkal kell szembenéznünk" - közölte, és ismertette is. Szófordulatai, beszédstílusa nem változott, de a mondandója igen. Közölte, hogy az Antikrisztus itt van a Földön, Ausztriában, Bécsben él, Fischernek hívják és időközönként gyermekeket eszik. Minden erőnkkel harcolni kell ellene. Az eredeti téma egyáltalán nem érdekelte.
Az udvariasság kötelezett minket, hogy még egy ideig maradjunk. Miután eljöttünk, az orvos barátunk azt mondta: ezt az embert kivégezték. Nem ölték meg, mert az bizonyítaná eddigi állításainak az igazságát, de egy őrültet csináltak belőle. Így azt sem hiszi el senki, amit eddig mondott. Ki is hinne egy őrültnek?
Az a társa, akivel az első beszélgetésünkön megjelent, Ausztriában, vagy Németországban egy hegyi úton "gyorshajtás miatt" szakadékba zuhant és azonnal meghalt. Köztudottan óvatos vezető volt - közölte a kapcsolatunk. Így csak az első beszélgetésünk anyaga maradt meg az emlékezetünkben, de orvos barátunkkal újra átbeszéltük, és az ő szakmai tudása következtében teljes lett a kép. Ezt a következő részben ismertetjük.

V. István – Jövőnk.info


Vezérelt Tudatmódosító Rendszer II. rész
|
A következő ismertetés nem tudományos igényű. Az átlagos tudással, képzettséggel rendelkező olvasóinknak szántuk, ismereteik bővítése céljából. A leegyszerűsítés miatt a szakemberek egyes állításainkat vitathatják, de mert csak a lényeg bemutatása a célunk, ezért a komolyabb, mélyreható ismertetéseket mellőzzük.
A tudatbefolyásolási technológia már jó ideje ismert. Az élet minden területén alkalmazzák is. Katonai vonatkozásban a kuvaiti-iraki háborúban (1991) eredményesen vetették be, majd kísérleti szinten Ruandában a hutu-tuszi polgárháborúban szintén "rendkívül eredményesen" - legalább egymillió áldozattal alátámasztva - alkalmazták (1993 - egy átlagosnak nevezhető törzsi háborúból páratlan tömegmészárlást csináltak.) A tudatmódosítás technológiái közül a műholdas technológia és a rádiófrekvenciás technológia bizonyult a legeredményesebbnek. A megnevezett két eseményt azért emeljük ki a sok más művelet közül, mert eredményesek voltak, és mert példaértékűek a két rendszer összehasonlítása vonatkozásában. Akiket ezek a megoldások komolyabban érdekelnek, a Világhálón és más forrásokból az alapvető ismereteket megszerezhetik.
A Kuvaitban használt rádiófrekvenciás tudatmódosító technológiával, illetve a Ruandában alkalmazott műholdas-ionoszféra tükrözéses technológiával sikerült elérni a várt eredményeket, de nyilvánvalóvá váltak a rendszerek hibái is. A rádiófrekvenciás tudatmódosítás feltétele a megcélzottak kapcsolata a megfelelő frekvenciával, valamilyen hírközlő rendszeren belül. Ha ez megtörténik, viszonylag olcsón végrehajtható a művelet. A műholdas-ionoszféra tükrözős technológia nagyon sokba kerül, és szabályozása nagyon körülményes, de jelenleg a leghatásosabb. Mindkét rendszer - és minden más tudatmódosító rendszer - hibája az általános, mindenkire kiterjedő hatás. Nem szelektívek. A nyolcvanas évektől a szelektivitás kutatása került előtérbe, különösen a katonai felhasználhatóság miatt. A saját erők kivonása a hatások alól (reménytelenség érzése, depresszió, agresszivitás, stb. - a későbbiekben ismertetve) kulcskérdéssé vált.


Az emberi agy működése
Az agy az élet és a tudat vezérlő egysége/szerve. Több mint száz milliárd idegsejtből áll, melyek mindegyike képes akár tízezer idegsejttel is kommunikálni. Így az agy egymással kommunikáló sejtek halmaza, de ezek a sejtek nincsenek egymással szoros kapcsolatban. A neuronok az aktív agysejtek, ezek munkáját a támogató sejtek segítik. A neuronok elektromosan is aktívak, EEG műszerrel mérhető az aktivitásuk. Az EEG mérések kimutatták, hogy az agy 1-20 Hz közötti, igen alacsony frekvenciás elektromos hullámokat állít elő. Az agy védelmi rendszere az ilyen alacsony elektromos hullámokkal szemben nem eléggé erős, mert maga is ezen működik. Ebben a hullámtartományban van egy veszélyesnek nevezhető 7.8 Hz-es tartomány, melyet Schumann frekvenciának is neveznek. Az agy alfa és théta állapotának a határain ezen a frekvencián működik. Ez a hullámhossz a hipnotikus állapot hullámhossza, és az álom és az ébrenlét köztes állapota (ez a HAARP-technológia működési hullámhossza is). Ha az agyat ilyen frekvenciájú elektromos sugárzás alatt tartják, az erősségétől függően az információk beültetésétől a legszélsőségesebb cselekedetekig mindenre utasítható. Ez a frekvencia belép az agy elektroenkefalogrammikus (EEG) rendszerébe, és akár a végletekig felkorbácsolhatja a negatív érzelmeket, a félelmet, a rettegést, a totális reménytelenséget. Az agyi receptorok (jelfogó rendszerek) igyekeznek fenntartani az agy normális állapotát, és befolyásolás esetén lezárni a közvetítő csatornákat, hogy a negatív behatás ne okozhasson katasztrófát. Több mint húsz agyi receptort ismerünk, mindegyiknek megvan a sajátos funkciója, de szinte mindegyik egy-egy hangulati-érzelmi funkciót is betölt. Ha a 7.8 Hz-es elektromágneses hullámot összekapcsolják az agyi receptorok működését befolyásoló anyaggal (szervezetbe juttatott aktiváló, működést befolyásoló anyaggal), az emberi agy a teljes kiszolgáltatottság állapotába kerül. A 7.8 Hz-es elektromágneses frekvencia a természetben is előforduló sugárzás, de általában olyan gyenge, hogy nem befolyásolja az agy működését, a receptorok aktivitásának köszönhetően.
Az aktiváló anyag
A szelektivitást a célterületen csak úgy lehet megoldani, ha a védeni kívánt embereket mentessé tesszük a káros sugárzás hatásaitól. Ez rendkívül bonyolult művelet, de megvalósítható több, különleges eljárás alkalmazásával. Sokkal egyszerűbb az a módszer, mely a támadni kívánt embereket teszi alkalmassá egy alacsonyabb szintű sugárzás általi vezérlésre. Ezért az agyukat olyan állapotba kell hozni, hogy az átlagember számára csak kedély-hullámzást előidéző sugármennyiség esetükben teljes értékű tudatmódosítást eredményezzen. Legegyszerűbb megoldás az, hogy azt az anyagot, melyet már kidolgoztak és ismernek (de még kísérleti stádiumban van), bejuttatják a támadni kívánt emberek szervezetébe. Az aktiváló anyag az agy védelmi rendszerét kiiktatja, az agyi receptorok (jelfogók) a sugárzott frekvenciákat közvetítik. Így kisebb sugárzó erővel is jó eredményeket érhetnek el. A mennyiséggel szabályozható a hatóerő. A védendő emberek esetében a normális állapot fenntartására elég a kedélyjavító gyógyszerek szedése. Kirívó esetként megvalósítható az is, hogy egyetlen ember agyi védelmét kiiktatják az aktiváló szerrel, és olyan mennyiségű irányított sugárnyalábba helyezik (hordozható készülékkel), hogy bekövetkezik a tragédia. A teljesen normálisan viselkedő személy egyik pillanatról a másikra öngyilkos lehet. A politikai foglyok esetében szintén használatos ez a módszer, az öntudatot és a tartást teljesen felszámolhatja. Megfigyelték viszont, hogy az erős hit, vagy a fanatizmus képes oly mértékben fokozni az agy belső energiatermelését, hogy nem érhető el a kívánt befolyásolás.
A kísérlet kérdései. Első: mikor, hogyan és mennyit. Második: hogyan tehető rendkívül ellenállóvá az aktiváló anyag (hőhatás, vegyi anyagok, időállóság, sugárzások, stb.). Maga az aktiváló anyag nem okozhat semmilyen élettani elváltozást, mérgezést még akkor sem, ha nagyobb mennyiség kerül a szervezetbe. Laboratóriumi vizsgálatok során se lehessen mérgezést megállapítani.
A magyar tudós kutatási területe
A magyar élelmiszer-ipari kutatók és laboratóriumok munkája világviszonylatban elismert, ezért részletkérdések megoldása miatt bevonták a kutatásokba a magyarokat is. A nevezett kutatónak és munkatársainak a feladata az volt, hogy tisztázza az aktiváló anyag viselkedését az étolajban. Az étolaj minden felhasználási módjában. Nehéz feladat volt, mert kevés élelmiszer van olyan hatásoknak kitéve, mint az étolaj. A magyar kísérlet sikeres volt. A kutatókkal a munka megkezdése előtt közölték, hogy egy titkos kutatásról lenne szó, és a békesség, az élhetőbb világ kialakítása a célja. Forrongó térségek békéjét kívánják ezzel a módszerrel elérni (valójában erre is használható lenne). A velünk megbeszélést folytató kutatónak az tűnt fel, hogy szinte kivétel nélkül zsidók jöttek a kutatást megrendelő országból. Ez óvatossá tette, és lassan megvilágosodott előtte az igazi cél. Tudta, hogy valamit tennie kell, de nem volt kihez fordulnia. Minket talált - a közvetítőnket ismerve - alkalmasnak arra, hogy elmondja ezt a gondját. Az egész művelet ismertetése és a hatásmechanizmus leírása az elbeszélése alapján készült. Kísérleti anyaggal is rendelkezett, de annak sorsáról nincs tudomásunk.
Bejuttatási módszerek
Kapcsolódó cikk:
Miért épp az étolajjal kísérleteztek? Mert olyan területen kívánták alkalmazni, ahol a lakosság nem eszik disznózsírt. Mert szinte minden esetben élelmiszerekbe keverve juttatják el az anyagot a célszemélyekhez, illetve a célterületre. Ruanda esetében kihasználva a polgárháborús helyzetet, teljesen tönkre tették az élelmiszer termelést és feldolgozást. Ezt követően megkezdődtek az élelmiszer szállítások, segély címén. Ezek az élelmiszerek tartalmazták a kísérleti aktiváló anyagot. Ezért nem fordítottak gondot az elosztásra sem, vitte aki tudta. A lényeg az volt, hogy megegyék, és ezt meg is tették. A kísérlet azonban nem sikerült, mert az akkori aktiváló anyag nem volt megfelelő, ezért emelni kellett a sugárzás energiaszintjét, és az eredmény önmagáért beszélt. Ebben az esetben a liszt volt a hordozója az aktivátornak, mely nem volt működőképes. Valami kiszivároghatott, mert pár évre rá, amikor Észak-Korea élelmiszer-válságba került, az USA felajánlott számára élelmiszer segélyt (sok ezer tonna lisztet), de a koreaiak elutasították. Inkább a kínaiaktól vásároltak hitelbe rizst és búzát. Így azután Észak-Koreából nem lett Ruanda II. A mai helyzetet, a HAARP és az Echelon-rendszerek fejlesztéseit és a nagy központi rendszerbe történt integrálását, és a digitális műsorközvetítő rendszerek veszélyeit a folytatásban ismertetjük. Kevés anyag áll a rendelkezésünkre, ezért minden információt köszönettel fogadunk.


BUDAHÁZY VÉDŐJÉNEK KÖTELESSÉGE LENNEGaudi-Nagy Tamásnak, Budaházy védőjének kutyakötelessége lenne, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba! Mivel: Az idegen, korábban szovjetbérenc, most cionista bérenc megszállóknak a takonytákolmánya nem „A REND”. Hanem ez egy felforgató, nemzetellenes, romboló cselekmények halmaza, amely kimeríti a minősített HAZAÁRULÁST. Ez a takonytákolmány illegitim, mivel Magyarországnak a Szent Korona Törvénye érvényteleníthetetlen és hatálytalaníthatatlan, ezért nem lehet megszüntetni. A Szent Korona Törvény megszüntetéséről a mai napig nincs ÍRÁSOS DOKUMENTUM! Ki kell mondani bíróság előtt, hogy kik írták alá? Kik a felelősek a mai napig érvénytelen idegen áltörvények, terrorral történő alkalmazásáért?KI KELL MONDANI A BÍRÓSÁGON ÉS NAGY NYILVÁNOSSÁG ELŐTTMindazon álhivatalok, álintézmények (parlamenti képviselők, kormányok, pártok, önkormányzati képviselők, bíróságok, ügyészségek, minisztériumok, stb.) amelyek nem a TÖRVÉNYES RENDET SZOLGÁLJÁK (CSAK A SZENT KORONA TÖRVÉNY A TÖRVÉNY !), szemben a takonytákolmánnyal, azok mind BŰNRÉSZESEK HAZAÁRULÁSBAN !KI KELL ÁLLNI A NEMZETI JOGAINKAT VÉDŐK MELLETTAzok a magyar hazafiak, akik az érvényes és hatályos Magyar Szent Korona Törvény mellett állnak ki és nem ismerik el a patkányköztársaság nemzetrontó takonytákolmányát, azok a Magyar Nemzet hősei és szabadságharcosai. Az ellenük folytatott eljárásban, üldözésben résztvevők mind kimeritik a HAZAÁRULÁS BŰNCSELEKMÉNYÉT és meglakolnak tetteikért. Nem felejetünk! (1hozzászólás) Kép: Budaházy a tárgyaláson

A MAGYAR NEMZETI ELLENÁLLÁS FOLYTATÓDIK
A CIONÁVÓS ORBÁN-RENDSZER ELLEN

RÁKOSI ÁVÓJA KISISKOLÁS KEZDŐ VOLT 
A MAI CION-BÍRÓSÁGHOZ KÉPEST

Budaházy szerint koncepciós eljárás folyik ellene, és a bíróságnak már csak azért is vigyáznia kellene, mert ha őt a kormány, illetve a rendszer megdöntésére való felhívással vádolják, akkor ugyanezért felelősségre vonhatják akár Orbán Viktort is. A vád szerint Budaházy György inkrimináltírásaival "olyan erőszakos cselekményekben való részvételre hívta fel olvasóit, amelyek közvetlen célja a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megváltoztatása volt". Ennek érdekében többek között konkrét utak és közlekedési csomópontok megjelölésével Budapest blokád alá vételére, a kormány elkergetésére, a parlament feloszlatására, emberek személyes szabadságának jogellenes és erőszakos megfosztására, valamint a Magyar Televízió székházánál 2006 őszén történt események kapcsán előzetes letartóztatásba helyezettek erőszakos kiszabadítására buzdított. (MTI, részlet) Kép: cionbíró, a szemeit tessék nézni
HÁTTÉR
A cionbíróság vádjait kapásból lehetne cáfolni, hiszen amiket Gyuri leírt - jogosan és igazan - azt senki sem követte, senki sem valósította meg a gyakorlatban, hiszen ezt nem is tehették volna. Tehát az ügyészség vádja hazugság! Gyuri írásai nem konkrét cselekményekre, hanem általános helyzetértékelésekre vonatkoztak. Mellesleg a rohadék cion-ávós rendszer megszüntetése nemcsak Budaházy fejéből pattant ki, hanem ezt már 1991-ben a Magyarok Nemzeti Szövetsége is kimondta több tízezer ember előtt a Jurta Színházban és akkor ezek megjelentek a Szent Korona újságban is. Továbbá. A mostani Orbán-kormány éppen a jelenlegi sztálinista alkotmány összes hibáit, ellentmondásait taglalta (szakértőkkel), s pontosan kimutatták, hogy ennek az alkotmánynak a tarthatatlansága miatt hoznak új alkotmányt. Következésképpen Budaházy évekkel korábban kimondta azt a jogos össztársadalmi igényt, amire az Orbán-kormány csak most jött rá, 2010-ben.

Hősi halottaik
2010. 09. 16. csütörtök. - 13:51
Megint kevesebbek lettünk. Pappné Ábrahám Judit után meghalt Kolozsvári György zászlós is. Augusztusban érte őket támadás az afganisztáni Baglán tartományban. Hősi halottá nyilvánították mindkettejüket. De bárhogy is fáj, nem azok. Mert bár drága minden csepp vér, ami hazánk testéből való, csak akkor nevezhető méltán hősi vérnek, ha az a hazáért, a szabadságért hullKolozsvári György vére pedig nem Magyarországért hullt, de a megszállásért. Nem szolgálatért, hanem zsoldért. Lítiumért, nióbiumért, kobaltért, heroinért, olajért. Amerikáért. Egy olyan háborúért, ami a "szabadság védelmében" zúg az elnyomásért, egy háborúért, amely nem nyerhető meg. Akik pedig megölték: szabadságharcosok.Ugyanolyan szabadságharcosok, mint az ujgurok, a csecsenek, az észak-írek, a palesztinok.Szabadságharcosok, mint mi; ‘48, ‘56, 2006.
És most? Most mi vagyunk a megszállók, a megszállt megszállók, zsoldosok, ha úgy tetszik:terroristák.
Távozásra kértek minket. Már a tragikus kimenetelű bagláni támadás másnapján az Afganisztánból való kivonulásra szólították fel a tálibok Magyarországot. Ám az ellenállók közleménye hogy-hogy nem, fennakadt a "független" magyar sajtó rostáján, s csak a minap közölte a Népszabadság.
"Csak azt kérdezzük Magyarország kormányától és polgáraitól, mi hasznuk származhat egy ilyen háborúból? Ez a háború Amerika érdekeit szolgálja. Történelmi konfliktus feszül népeink között? Ha nem, miért küld Magyarország katonákat a megszálló erők oldalán harcolni Afganisztánba? " - Ezt kérdezte Zabihullah Mudzsahid, a tálibok szóvivője, a "terrorista". A "terrorista", aki jelzi Magyarországnak, hogy a tálibok offenzívára készülnek Baglán tartományban, ott, ahol a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) teljesít szolgálatot a nemzetközi erők (ISAF) kötelékében. A gonosz "terrorista" jelez. Hidegvérrel, előre szól. Becsületből. És valóban tegyük fel magunknak a kérdést: mi hasznuk származhat egy ilyen háborúból? Történelmi konfliktus feszül népeink között? Akkor mit keresünk mi ott? Tagállami kötelezettségeket? Ugyan...
Kolozsvári György Amerika halottja. Amerika magyar halottja. De semmiképp sem hősi halott. Halálának pedig nem volt értelme. Mert hősök azok, akik az igazságért és a szabadságért mennek harcba, s halnak meg a hazájukért. Amerika háborúja azonban semmi egyéb, mint mocskos rablóháború, ahol hősi halottak csakis a honvédő afgánokból lehetnek. Mi pedig szégyelljük magunkat. És gyászoljunk, mert kevesebben lettünk. Kolozsvári György 37 éves volt, férj, kétszeres apa.
(Ellenkultúra)

Az Izrael elleni bojkott erősödik
- már a zsidók is érzik, hogy baj van
|
Szeptember ötödikén, a Harez című zsidó újság egy elemzést készített, hogy miért romlik a gazdaságuk helyzete, és miért erősödik az Izrael elleni bojkott. Az elemzés azt taglalja, hogy ez az új, pár éve megjelent, majd egyre szélesebb körben terjedő jelenség nem súlyos Izrael számára, viszont a jelentősége nagyon nagy, és már nem lehet figyelmen kívül hagyni. A bojkott támogatásához ma már világszerte nem csak a szélsőjobb csatlakozik, hanem számos ország, hírességek, tudósok, művészek.
Legutóbb Chile kapcsolódott be, mely kijelentette, semmilyen izraeli terméket nem engednek be az országba, áttételes közvetítőkön keresztül sem.
Az izraeli újság megállapítja, a világ változik a szemünk előtt. Öt évvel ezelőtt egy ilyen bojkott elképzelhetetlen lett volna. A bojkott felgyorsult, a gazdaság pedig romlik.
Az elemezgetés két részre bontja az okokat. Ezek röviden:
Egyik ok, hogy az iszlám megerősödött, de nem csak a térségben, hanem az egész világon. Nagyobb befolyása van az országokban, és a kormányokban mint eddig. Ezek mögött az iszlám szervezetek mögött, akik a világban ezt a hatást kifejtik, nagy támogatóra találtak a gazdag arab államokban.
A másik ok, hogy Izrael elnyerte a Nyugat támogatását, ezért csalódtak Izraelben. Ennek okán és a gázai megszállásért kikiáltották a zsidóságot a sötétség nemzetének. A kis nemzeteknek a technika fejlődése, az internet lehetőséget adott, hogy jobban bemutassa a gázaiak sorsát, és ez sok embert hangolt Izrael ellen.
A második ponthoz hozzáfűzi, fő feladat, hogy támogassák azokat az embereket és szervezeteket, akik elhíresztelik, hogy Gázában minden rendben van.
A gondolatsor tipikusan zsidó, és valóban sátáni. Mindenki hibás, csak a zsidók nem. Nézzük csak meg kik a hibásak szerintük?
A megerősödött iszlám, ami nem átall kiállni a palesztinokért.
A technika, ami szétkürtöli az igazságot, no meg a Nyugat, amely támogatja a zsidókat. (Ez már azt sugallná, hogy nem ők a gonoszok, hanem a Nyugat, aki támogatja, biztatja őket.)
Még véletlenül sem a zsidó állam, vagy a zsidók. Az igazság kimondása tehát már elég ahhoz, hogy zsidóellenes legyen valaki. Valóban elég. Mivel a zsidó mindig hazudik, aki az igazat kimondja, csak az ellensége lehet. Ebből pedig következik, mivel az igazság maga az Isten, az ellentéte csak a Sátán lehet. Tévedtek-e akkor, akik ezt megállapították a zsidókról? Nem! Szellemvilági tekintetben a zsidók valóban a Sátán fattyai. Hibáztatják a megerősödött iszlámot. Mivel a zsidók olyan világot hoztak létre, (melyet egyáltalán nem szeretünk) hogy minden népet igyekeztek összekeverni, ne csodálkozzanak azon, hogy ezzel együtt a vallásaikat is viszik magukkal, és azt terjesztik, ahol csak lehet. Ennek is ők az okai. Köszönjék maguknak. Azonban a gyilkosságokért, a nyílt és brutális elnyomásért, a megölt gyerekekért, anyákért senki nem felelős, csak Izrael és a vezetése. A világban terjeszkedő, és alattomos bomlasztást végző cionisták bűneiért se hibáztassanak mást, csak magukat.
Hogy ebből elege van lassan az egész világnak? Min csodálkoznak? Azt hitték, mindenki szó nélkül tűrni fogja évezredekig, hogy fiait lányait kihasználják, megbecstelenítsék, tönkretegyék? Hogy mindenki szótlanul nézi, ahogy a zsidó tulajdonú multicégek az egész világot lassan lakhatatlanná teszik? Hogy ez a népség dolgozni nem akar, csak irányítani, színészkedni, művészkedni, bankárkodni, brókerkedni, élvezni az életet, miközben a világban sokasodnak a – főleg - általuk okozott bajok?
Nem! A világ ébredezik, és egyre inkább elege van ebből a gondolkodásmódból. Már saját bőrén érzi a bajokat, logikus hát, hogy okokat keres. Az okok azonban elég világosak, ott ülnek a vezető székekben, és ezek köteleit Izraelből rángatják. Mi inkább azt javasoljuk nekik, ne másokban keressenek hibát, hanem magukkal számoljanak el. Ja, hogy ez egy zsidónak nehezére esik? Akkor meg ne csodálkozzanak a mai folyamatokon sem.

















MEGJÖTT AZ ŐSZ

Megjelent az RTL-en újból a Hetimocsok, pedig már reménykedtünk, hogy örökre eltünnek....Megjelent a központi nyomozó főügyészség szóvivője is, a jellegzetes képével és jellegzetes ködös szövegével a tévében....Megjelentek a fideszes zsidók is az óbudai zsinagóga avatáson....(képek)
Balra Semjén Zsolt (Orbán helyettese) az izraeli főrabbivalAlább Tarlós István, aki a zsidó hagyományokat folytatva Budapest polgármestere lesz októbertől. Alul balra Fónagy volt államtitkár és jobbra Szőcs Géza kulturális államtitkár. Na és Erdő rabbi sem hiányozhat a díszes társaságból.
Seregestűl zsidók jőnek: zsinagógaszentelés narancs-szegfű barátságban


Mi az az esemény, amin a látszólag ősellenség Fidesz és MSZP egyaránt büszkén és örömtelien vesz részt. Még a legrégebbi olvasóink sem találják ki: bizony, egy zsinagóga felszentelési ünnepsége, vagy valami holokamuhoz tartozó baromság, illetve bármi, aminek a nevében szerepel az, hogy zsidó vagy Izrael. Ilyenkor mind ott vannak. A zsinagógából nézve akár az elmés költői megfogalmazás is kicsúszhatna a szánkon: seregestől senkik jönnek. Valóban, a politikai "elit", azaz a senkik tömege volt jelen.
Beszédet mondott Köves Slomó, Semjén Zsolt és Jona Metzger. Az eseményen részt vett Tarlós István, Deutsch Tamás, Szekeres Imre, Németh Sándor, Lomnici Zoltán és Csintalan Sándor. Orbán Viktor nem volt ott a rendezvényen, bár ez még nem sokat jelent. Igazából engem az érdekelne, hogy miért tartják mindezt ilyen fontosnak, ebben az időszakban, amikor erkölcsi és gazdasági válság egyaránt súlyt bennünket, a bűnözés az egekig ér és a magyar egyik legkilátástalanabb korszakát kell megélje. Nincs jobb dolguk?

Seregestől senkik jönnek

Szekeres, egykori honvédelmi miniszter és Deutsch Tamás hivatásos felcsinálóművész

Németh "hitgyülisvezér" Sándor és Lomnici, az egykori főjogász - vajon miről pusmognak?

Tarlós István és szavazói

Köves Slomó rabbi

Semjén Zsolt és Jona Metzger


"A Magyarság elnyomására folyamatban van a betelepítés ! "
Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást  Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én írta alá. Jelenleg ennek a számnak többszörözése van folyamatban. Milliós nagyságrendben ! Szó sincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani ! A 2007-évi betelepülési törvény szabad utat biztosít a bevándorlóknak. Ám az Erdélyi magyarság mégis ki van zárva ! Ahhoz, hogy az idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell ! Már Horn Gyula is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10 millió magyar.. Az Unió ban: "Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni!"  Simon Perez: Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot. Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva a zsidók tömegei megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor a kormány támogatásával ingyen lakásokba költözhetnek. Az életben hagyandók a kiszolgálásához és eltartásához szükségesek ! A lakosság nincs tudatában, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy magyar ! A korábbi betelepítések miatt az "új zsidó" generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik is nyelvünket.  Egyetem után azonnali magas  poziciókba kerültek és ma már jórészt ők irányítják a bankokat, az állami cégeket. Vidéken vásárolják fel a földek tömegét! Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat ! Természetesen senki sem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó szándékú közösséget! Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Az erőszak és a bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban a magyarságnak alig jut majd ellátás, ezért már 1-2 évet is kell várni egy műtétre! Az életben maradó magyarságnak a szolganép szerepét szánják! A már agyonragyötört lakosságot minden tekintetben megalázzák ! És: "Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebből a k. országból! " Mondta ezt az őslakosságnak az Öszödi böszme, akinek nem volt elég a rabolt vagyon ! A 2006-os kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki  Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozataláról ! Az igazsághoz minden embernek alanyi joga van ! Magyarország mindig is a legjobb befektetési lehetőség volt és maradt !  A Kárpát-medencében más államokban befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, termeljük! Mi a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizető magyarok.  A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét "tömjük zsírosra" ! S mit kapunk cserébe: "HÜLYE MAGYAR !" Mindezt az EU bérezés 10 %-ért, mialatt az árakat már sok helyen magasabbra emelték mint a régi EU országokban ! Nyugaton 800.000 - ből fizetik a 40 ezres gáz számlát, míg Magyarországon 80 ezerből a majd 80 ezrest ! A keresetekről aljasul hallgatnak, miközben ők és a kiszolgáló udvarház népe jóval meghaladja az EU felsővezetőinek bevételeit ! Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van.  Több bank van Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon ! Itt a legmagasabbak a hitel kamatok. Ezzel saját hasznukra hatalmas mértékű uzsora kamattal minél nagyobb "népnyúzást" valósítanak meg. Kiépítették saját behajtó rendszerüket, amihez az állami hatóságokat is igénybe veszik ! Vehetik, hiszen ők éppen ebből a körből kerülnek ki, és ezt a kört hívatottak szolgálni!  Egyetlen utunk lehet , mely előre visz. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a Trianoni lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő magyarellenesség nem a véletlen műve ! Szándékos uszítás eredménye ! A cionistákat szolgáló kormányok nem mondtak le a bitorolt területekről ! Azokat ahol lehetett lassan felvásárolták zsebszerződések és különböző kiskapuk által ! A magyarverések rendszeresek. Az EU pedig alattomosan hallgat, hiszen érdeke, hogy a magyar földeket megszerezzék ! A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként: "Védő"oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve.  Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják  gyermekek immunrendszerét és csökkentik védekező rendszerük energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek,vagy előfordulásuk a világ távoli helyein igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett az adott vírustól ! De szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik.  Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen.  Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére ! A lakosságot azonban nem tájékoztatják, hogy a szervezetet ezen anyagok nagymértékben mérgezik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező az egészségügyi maffiát működtetőknek. Ez a kormány tudtával történik, mégsem tesz ellene semmit, hiszen a gyógyszergyárak tulajdonosai éppen az általuk kiszolgált pénzvilág urai. Akik kezükben tartják a médiát ! Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulhatnak elő. De ebben az esetben nem a lakosság teljes kihalásáról van szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak elképzelhetőek ugyan szövődményei.. Ezek azonban csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai váltanak ki. A gyógyszerek mellékhatásaként bénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések


Magyarország ki fog lépni az Európai Unióból

|
Az európai pénzügyi rendszer leépülésével párhuzamosan Európa-szerte megnőtt a "parlamenti szélsőjobb" támogatottsága. Általánosnak tekinthető, hogy az önmagukat jobboldalinak nevező szervezetek kezdik felismerni az újabb szavazatszerzési lehetőséget, és igyekeznek meglovagolni a hullámot. Jelen helyzetben minden olyan szervezet támogatottsága csökken, ami az EU tagság mellett foglal állást, és a kormánypártok számára is azonnali népszerűségvesztést jelentene az európai gazdasági kormányzatnak való nyílt alárendelődés. A jobboldali önmeghatározású parlamenti pártok két tűz közé kerülnek: meg kell felelniük a rendszernek, amihez alkalmazkodnának, de meg kell felelniük saját szavazóiknak is. A radikális szélsőjobbnak nevezett irányzat támogatottságának növekedése pedig a jobbközép pártokat is rákényszeríti, hogy saját szavazóiknak egyre radikálisabb kijelentéseket tegyenek, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik a külföldről való irányítottság.
Angliában nemrég a konzervatív-liberális kormánykoalíció elvetette azt a népszavazási indítványt, aminek tétje Nagy-Britannia EU tagságának fenntartása vagy megszüntetése lett volna. Az indítványt a konzervatív jobboldal nyújtotta be, és korábban több mint százezer választópolgár írta alá a petíciót. Cameron szerint a jelenlegi válságos időszak nem a legjobb alkalom az EU tagság kérdésének megvitatására, mert az csak tovább növelné a bizonytalanságot az Unión belül. Cameronnak igaza van: az EU tagságot még azelőtt kellett volna megvitatni, mielőtt megszületett, így megelőzhettük volna a bajt. Az EU tagságról szóló vita nemsokára az európai politikai élet középpontjába kerül, és egy ország kilépése is láncreakciót indíthat el. Azonban nem érdemes hiú reményeket táplálni: az angol példa is jól mutatja, hogy egy ilyen népszavazással való kilépés - ameddig az a rendszernek nem érdeke - nem történhet meg.
Magyarországon a Jobbik is ezt a helyzetet használja ki a terjeszkedésre. Vona Gábor szerint népszavazást kellene kiírni arról, hogy Magyarország tagja maradjon-e az Európai Uniónak, amit egy fél éves társadalmi vitának kellene megelőznie. Ez a felvetés két szempontból is célba talált.
Egyrészt szól a magyar társadalomnak, ami minden társadalmi felmérés szerint többségében ellenzi az EU tagságot. A Jobbik ígéreteit korábban szembesítettük a jelen hazugságaival, így a népszavazás kérdésének felvetése több szempontból is égetően szükségessé vált. A jobbikos szavazók elvárják, hogy a párt betartsa korábbi ígéreteit. Így a Jobbik két tűz közé került: polgárinak és "haladónak" kell mutatkozni, meg kell felelni a parlamenti mentalitásnak, és egyúttal meg kell felelni az egyre türelmetlenebbé váló szavazóknak. Azonban egy ilyen népszavazás nagy valószínűséggel nem jönne létre. A Fidesz kétharmad nem fogja engedni, mivel tisztában vannak azzal, hogy ha nem hamisítják meg az eredményt, a magyarországi lakosság többségi egyetértéssel kinyilvánítja, hogy ki kell lépni az Európai Unió szervezetéből. Ebben az esetben megszűnne a demokratikusságnak a látszata is, mivel nyilvánvalóan nem lépnének ki. Ezért Vona Gábor kijelentése különösebb veszélyek nélkül növeli a Jobbik szavazóbázisát. Mikor a Fidesz kétharmad elutasítja az előterjesztést, a Jobbik abban a szerepben tetszeleghet, hogy "mi megpróbáltuk", a "Fidesz miatt nem sikerült". Ami mentesíti a Jobbikot a saját ígéretek megszegésének terhe alól, és drasztikusan növelheti a párt szavazóbázisát, miközben a Fideszét csökkenti.
Másrészt az a kitétel, hogy a népszavazást fél éves társadalmi vitának kell megelőznie, egyfajta üzenetet hordoz a hatalomnak. Fél évnyi propagandával a lakosságot akármiről meg lehet győzni. Ha a Jobbiknak valóban célja lenne az Európai Unió szervezetéből való kilépés, miért akarná azt fél évet késleltetni? A lakosságot nem kell meggyőzni arról, hogy ki kell lépni. Viszont az ellenkezőjéről - kellő mértékű fenyegetettséggel - meg lehet. Ilyen fenyegetettség érzését alakítja ki például, ha a média hangsúlyozza, hogy kilépés esetén a pénzügyi "védernyő" megszűntével több százezer munkahely szűnhet meg, rengetegen utcára kerülhetnek, drasztikusan megemelkednének az élelmiszerárak, stb. A tömeget mindenről meg lehet győzni, és a Jobbik ebben a tekintetben ismét összekacsint a hatalommal. Vona Gábor sikeresen mutogatott mumusként a Fideszre, hogy a Jobbik így lovagolja meg ugyanazt a hullámot, amit Európa-szerte felhasznál a radikális jobboldal.
Ennek azonban végletesen káros következményei lehetnek. Ha a Jobbik sikeresen megvezeti a lakosságot, azzal hozzájárul a demokratikus rendszer fennmaradásához. Most a nemzeti radikális irányvonal az, ami az alaptalan reménnyel tarthatja bilincsben a magyarságot. A változások időszakára való felkészülés helyett az emberek ismét várakoznak: várják a következő választásokat, hogy elmehessenek a radikálisokra szavazni. Akikha hatalomra kerülnek, majd kilépnek az Európai Unióból. És mikor behúzzák az ikszet, nem gondolnak arra, hogy a négy év elmúltával egy másik párt ígéreteire fognak várakozni, miközben a magyarság elöregszik, és lassan tolószékbe kényszerül.
Jelen helyzetben az egyetlen, ami valós megoldást jelent a társadalom önpusztítására, az a hungarista munkásállam kiépítése. Magyarország ki fog lépni a NATO-ból és az Európai Unióból. De nem a Jobbiknak köszönhetően!
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése