2018. november 11., vasárnap

Lopakodó agresszorok – a kódolt gonosz birodalma 1.









Lopakodó agresszorok

a kódolt gonosz birodalma 1.



|
A kódolás története
Ted Pike, a zsidóságról:
Gyűlölet alapú ideológiát gyárt a képmutató gyáva, aki nem meri felvállalni tetteit, hogy ezzel szentesítse, leplezze erőszakosságát és tűzzel-vassal való szerzési törekvéseit. Az ideológiát írásba foglalva sulykolja, eme ideológiának a változatait megpróbálja ráerőltetni a világra. Több neve is van, Tóra, Talmud névvel is illetik.
Nincs még egy olyan képmutató, aljas társaság a népek között, mely ezen ideológia követőihez fogható lenne gonoszságban, erkölcstelenségben és mohóságban. Ha egy népet ilyenek vezetnek és „kódolnak”, akkor ennek a népnek feltétlenül ilyenné kell formálódni.
A kódolás már gyermekkortól kezdődik. Ennek legfontosabb eszköze a tanítás, és kondicionálás. Amikor azt sulykolják a gyermekbe, hogy ő különb, mint mások, akik nem ehhez a csoporthoz tartoznak, megveti majd őket; amikor azt, hogy neki joga van ezek felett uralkodni, és bármit elvenni tőlük, akár az életüket is, akkor gátlástalanná válik, s minden további nélkül átgázol rajtuk; ha azt, hogy ezt eltűrniük elrendeltetés, akkor érzéketlenné és erőszakossá válik. Ha kiölik belőle a jót, akkor gonosszá. S mire felnő, már ez lesz számára a követendő, s utódainak továbbadandó minta.
Mint tudjuk, a nehezebb út az, melyet lélekkel, tisztességgel, a jó követésével járunk be. S akik ebben nőttek fel, azok számára nemcsak elfogadhatatlan és érthetetlen a másik út, de járhatatlan is. Akiket viszont a simább útra készítettek fel, azok megfosztattak a nehéz út sikereitől, szépségétől és nehézségeitől, melyek jobbá tesznek minket, és az e feletti jó érzésétől. Ennek azonban nagy ára van. Az erőszakos vagyonszerzésen alapuló életút nem ad boldogságot, őszinte megbecsülést és tisztelet, a nehéz út követői részéről, helyette utálatot, állandó háborúskodást és megvetést ad. Mert a kétféle út nem csak másféle gyümölcsöket érlel, s különböző jutalmakat oszt megtétele során, hanem legvégül máshová vezet, az egyik a fénybe, míg a másik a pokolba.
A kezdetek.
Egyiptom
József ármánykodása segítségével a zsidók elözönlötték Egyiptom földjét, ahol miután megszerezték a legjobb földeket, ahonnan sikeresen elűzték a korábbi tulajdonosokat, felélték a föld javait és kifosztották az elszegényedő, szolgaságba taszított egyiptomiakat (Kánanán földjét szintúgy) s nem mellékesen bevezették az adó intézményét is.
És mikor elfogyott a pénz Egyiptom földjéről is, Kánaán földjéről is, egész Egyiptom Józsefhez méne, mondván: Adj nékünk kenyeret, miért haljunk meg szemed láttára, azért hogy nincs pénz?” Móz. 1, 47.15
Az új fáraó józan helyzetfelismerése következtében véget vetett ennek a dőzsölésnek és fosztogatásnak, és munkára fogta a zsidókat.


Lopakodó agresszorok

a kódolt gonosz birodalma 2.


|
Mivel idővel szétszéledtek az elfoglalt területről, és szerte a világban telepedtek le, így az I. Világháború előtti időkre alaposan visszarendeződött az erőszakkal elfoglalt területek népességének összetétele.
A zsidók létszáma (és az ezzel együtt járó kifosztás) erős visszaszorulása hosszabb idejű békességet eredményezett az arab lakossággal.
Nem így más országokban, ahol a cionisták, talmudisták és tórakövetők felszaporodása és térnyerése a befogadó népek kárára egyre nagyobb ellenérzést szült. Ez volt az oka már az ókor végén és a középkorban is a rendszeres pogromoknak.
64. július 18-áról 19-re virradó éjjel Róma nagy része kigyulladt, a hagyomány szerint a császár bűnbak felmutatásával próbálta lecsillapítani a közhangulatot, és választása a kis keleti szektára, a keresztényekre esett. Az ellenük indított megtorlásnak – tulajdonképpen az első keresztényüldözésnek – lett áldozata többek között Szent Péter is. Néró ezt a zsidó befolyásra tette, kik akkor kezdtek befurakodni a római közméltóságok közé. A császár ágyasa, és nyíltan vállalt élettársa, Poppaea is áttért a zsidó hitre. És mivel a zsidók már akkor is elementáris erővel gyűlölték a szerintük hamis próféta, Jézus Krisztus követőit, a királyi ágyas mellet álló rabbik és kereskedők javasolták Nérónak, hogy a keresztényeket tegyék meg bűnbaknak a gyújtogatásért Róma népe előtt. És így, Néró, ki megszilárdítani akarta inogó trónját, ezért lisztet, olajat és ruhát osztatott a népnek, valamint hatalmas cirkuszi játékokat rendezett, melyekben a keresztényeket az oroszlánok elé vetették. Ez volt az első keresztényüldözés a zsidók sugallatára.
Ezt és a többit nem feledte el a római plebs és a patriciusok sem, s ez lehetett az egyik oka a későbbi keresztény antiszemitizmusnak.
A keresztény antiszemitizmus a 4. században kezdett kiteljesedni, amikor a kereszténység államvallás lett a Római Birodalomban.
Az ókor végén és a középkor elején a keresztény egyház messiásfelfogása, a megváltás- és Krisztus-hite megerősödik, de mivel az egyéni megváltást nem ismeri a zsidóság, ahogy nem fogadja el feltétel nélkül Isten országának „eljövetelét” sem, ez már magában hordozta a vallási ellentéteket.
Mindezek mellé társultak az olyan zsidó rituálék, mint a vérvád, az oltáriszentség meggyalázása is, vagy a későbbiekben egyre nagyobb ellenérzést kiváltó, a nem zsidókkal szemben tanúsított talmudista, judaista gyűlölet, valamint a már fent említett (de szintén talmudista alapokon nyugvó) korrupción, és eladósításon alapuló kifosztási technikák is.
Térjünk vissza a Közel-Keletre
Ezen belül is Palesztinára, ahol mind a mai napig a legtöbb szenvedést és legnagyobb bűnöket követik el.
1878-ban a népesség (462.465) megoszlása nagyjából így nézett ki: 96,8% muszlim és keresztény arab, és mindössze 3,2% zsidó.
Majd megindult a zsidó bevándorlás, 1882-1914 között 65 ezren érkeztek Európából. Ám az I. Világháborút követően ez a szám meredeken emelkedett.
1922-re Palesztina területén így alakult a népesség (757.182) összetétele, 87,6% palesztin (muszlim és keresztény) mellett 12,4% volt a zsidók aránya.
Ne szaladjunk el a további ok mellett sem, mely a palesztin és zsidó ellentétek kiújulásához vezetett.
Ekkor ugyanis megkezdődtek az első összecsapások a palesztinok és zsidók között.
Fontos szerepe volt ebben a cionista zsidók által szorgalmazott, 1917-es Balfour Nyilatkozatnak, ami figyelmen kívül hagyta a palesztinok kéréseit, s ellentétben állt a britek előző ígéretével is (1915-ben megállapodás született az arab lakosság számára biztosított autonómiáról, cserébe azért, ha segítsenek legyőzni a törököket), valamint nem utolsó sorban a britek pénzügyi érdekeivel viszont egybeesett. Hiszen ők bábáskodhattak a zsidó állami struktúra kialakításában is.
Balfour és Rotschild
Kedves Lord Rothschild!
Nagy megtiszteltetés nekem, hogy közvetíthetem Őfelsége kormányától az alábbi szimpátia-nyilatkozatot a zsidó cionisták törekvésével, amit javasolt és jóváhagyott a Kabinet is.
Őfelsége kormánya jóindulatúlag tekint a zsidó nemzeti haza megteremtésére Palesztinában, és minden tőle telhetőt megtesz e cél elérésének elősegítésére, miközben világosan kell látnunk, hogy semmi sem csorbíthatja a Palesztinában fennálló nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, illetve a bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státusát.”
Nagyon örülnék, ha ezt a nyilatkozatot a Cionista Világszövetség tudomására hozná.
Szívélyes üdvözlettel:
Arthur James Balfour”
Az I. Világháború után a palesztin nép kisemmizése, immár nemzetközi segédlettel folytatódott tovább. Méghozzá tervszerűen, tudatosan és erőszakosan.

Kánaán
Mózes, aki a gyilkolástól sem riadt vissza, visszaélve az egyiptomiak (fáraó és családja) iránta tanúsított jó szándékával, kimenekítette a kemény munkától rettegő zsidókat, de nem ám csak úgy elkullogtak, hanem gazdagon megrakodva, Egyiptomot teljesen kifosztva, vérben gázolva álltak tovább. (Az első zsidó népszámláskor 603 ezer hadra fogható férfit számoltak össze.) Az ezt követő vándorlás és Kánaán földjének elfoglalása sem volt kevésbé vérengző, hisz az útjukba kerülőket megölték, kifosztották, Kánaán népét pedig kiirtották vagy elűzték. (Kánaán a mai Izrael, Palesztina, Jordánia, Libanon területét, Szíria nyugati részét valamint az egyiptomi Sínia-félszigetet foglalta magában.)
Űzzétek ki akkor a földnek minden lakosát a ti színetek elől, és veszítsétek el minden írott képeiket, és minden ő öntött bálványképeiket is elpusztítsátok, és minden magaslataikat rontsátok el!” Móz. 5,33. 52
Ha pedig nem űzitek ki annak a földnek lakosait a ti színetek elől, akkor, akiket meghagytok közülük, szálkákká lesznek a ti szemeitekben, és tövisekké a ti oldalaitokban, és ellenségeitek lesznek néktek a földön, amelyen lakoztok.” Móz. 5,33. 55.
Utasított a gyűlölet istene.
És ez, még csak a kezdet volt…
Audie – Mahdi Ibn Husam – Szabad Riport Tudósító Iroda


Lopakodó agresszorok

a kódolt gonosz birodalma 3.

|
A beözönlés, a kiszorítás és az etnikai tisztogatás tovább erősödött, – méghozzá büntetlenül!
A két világáború között az európai zsidóság, saját és a cionista zsidóság erkölcstelensége, mohósága (mely bemocskolta az egész zsidó közösséget) ismét csak kivívta a befogadó országok erős ellenérzéseit, melynek következményeként tovább folytatódott a kivándorlás, szerte a világban. És az elorozott palesztin földekre a betelepülőket pénzzel is csalogatták (támogatták) a cionisták.
1920 és 1931 között további 108.825 zsidó emigráns érkezett Palesztinába, 1931-ben a népesség (1.035.154) aránya 81,6% és 16,9%-ra módosult. Majd 1932-1936 között további 174 ezer zsidó özönlött be. Ezt követően 1937 és 45 között további 119.800.
1947-re az őslakosok és a zsidók közötti ellentét kezelhetetlenné vált, ekkor lépett be az ENSZ a britek kérésére, és javasolta a terület megosztását. A területmegosztás kérdésében azonban mind a mai napig nem tudott megállapodni Palesztina és Izrael.
Ennek pedig jól körülhatárolható okai vannak.
A feszültséget tehát nem hogy enyhítették volna a nemzetközi szervezetek, épp ellenkezőleg, tovább szították, a zsidók pozitív diszkriminációjával, valamint elkövetett bűneik szentesítésével.
A javaslat szerint a terület 43%-át kapta a népesség durván 70%-át alkotó palesztin őslakosság, mely mintegy 92%-ban birtokolta is a földet, ezzel szemben az alig 1/3-nyi zsidóknak 56%-ot juttattak, ráadásul a legtermékenyebb, és leggazdagabb földterületekből, holott birtokukban kevesebb, mint 8% volt csupán. Épp ezért nem egybefüggő, hanem szétszórt területeket kaptak.
Ezen túlmenően tudnunk kell azt is, hogy az ott maradottak nem csak olyan jogaikban vannak korlátozva, mint a mozgás–, vélemény– és szólásszabadság, vagy az egészségügyi, oktatási ellátás, netán önrendelkezés, létbiztonság, de még az ivóvízhez, való hozzájutásukat is korlátozzák. Vagyis totális katonai elnyomás alatt tartják a palesztinokat.
Nem csupán földjeiktől, de üzleteiktől, megélhetési forrásaiktól is megfosztották őket. Nyomornegyedekbe és menekült táborokba száműztek százezreket.
Mintegy 400.000 palesztin vesztette el az iratait, születési bizonyítványát, mert arra sem hagytak időt nekik, hogy magukhoz vegyék, majd ezt követően törvényt hoztak, hogy eztán csak azoknak engedélyezik, hogy Izraelben éljenek, akik bizonyítani tudják állampolgárságukat. Egyedül ezzel az ürüggyel 400.000 lakost palesztin fosztottak meg minden tulajdonától a cionista zsidók. Nekik tilos volt visszatérniük is.
A palesztinok földvásárlási és házbérleti jogát is korlátozták. Az Izraelben lévő arab lakosságú városokat megfosztották anyagi tőkéjüktől, a szolgáltatásoktól és vizétől, gazdasági támogatásától és oktatási lehetőségeitől. A mai napig nem kaphatnak építési engedélyt, s az engedély nélkül épített házakat pedig lebontják. ezzel egyidejűleg a zsidó telepeseket felfegyverezték, és hivatalosan bátorították, hogy fegyvert viseljenek és használják is.
Ebből aztán az is egyenesen következik, hogy nincs normálisan körülhatárolható, védhető államhatára egyiküknek sem, s így a betelepültek minden megerőltetés nélkül, katonai eszközök bevetésével, dózerolással rabolnak további földterületeket a fegyvertelen palesztinoktól. Akiket minden vagyonuktól megfosztva, földönfutóként elűznek, vagy egyszerűen félholtra vernek, bebörtönöznek, vagy agyonlőnek.
A jelentősebb palesztin városokat is elfoglalták és katonai megszállás alatt tartják mind a mai napig.

Ted Pike: Miért vérzik a Közel-Kelet
Amit a zsidók itt művelnek évtizedek óta, nem más, mint tudatos népirtás, etnikai tisztogatás.
Mint a fentiekből kiderült, nem válogatnak az eszközökben, mindegy milyen áron, de a vagyon, a földszerzés és az őslakosok kiirtása, elűzése a legfontosabb számukra.
Az egyik ilyen aljas megmozdulásuk (a számtalan közül) az az öldöklés volt, melyet Deir Yassin faluban műveltek, ahol több mint 100 férfit, nőt, és gyermeket módszeresen meggyilkoltak.
1948-ra Palesztina magára maradt, és az arab országok sokáig nem siettek katonai segítséget adni számukra, a nyomasztó izraeli katona fölény ellensúlyozására. Így Izrael könnyedén annektálta a számára szükséges területeket. Agresszív mohóságuk a mai napig tart. Ekkor 1948. május 14-én alakult meg Izrael állam. Még ez évben a palesztinok, és a környező arab államok megtámadták Izraelt, s kitört az arab-izraeli háború. Az arab fél azért veszített, mert hadműveleteiket nem hangolták össze, ennek következménye lett a palesztin exodus, 711 000 lakos hagyta el lakóhelyét, a lakosság 80%-a.


Lopakodó agresszorok – a kódolt gonosz birodalma 4.


|
Okkal nincs béke az olajfák alatt.
Mikor az arab államok és Izrael végül fegyverszünetet kötöttek, már 700.000 palesztin sínylődött menekült táborokban, és a megszállók Palesztina területének 78%-ára tették rá a kezüket. A rájuk jellemző módon, az 500 elfoglalt faluból 400-at eltöröltek a föld színéről is. A cionista zsidók számlájára írható 54 évi vérontás a Közel-Keleten.
Bár Izrael, ahogy tapasztaljuk a legsokoldalúbb törvénysértő az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival szemben, teljesen szembement az ENSZ emberjogi irányelveivel és hirdetett erkölcsi normáival is, mégsem történt semmi változás, nem volt felelősségre vonás, vagy kártérítés. Szónoki a kérdés, vajon miért nem? Csak a tények kedvéért jegyezzük meg, az USA több mint 40 alkalommal élt vétójogával az ENSZ-ben, hogy megvédje Izraelt a nemzetközi jog megsértései miatt.
Sőt az erőszakos nyomás tovább folytatódott büntetlenül, mígnem 1967-ben újabb háborúhoz vezetett, melyben a zsidók a maradék Palesztinát is bekebelezték (6 napos háború), 400 ezer palesztint űzve ki saját hazájából, és számtalan palesztint pedig lemészároltak. Így váltak a menekült és megmaradt palesztinok jogfosztottá, harmadrendű állampolgárrá saját hazájukban.
Mindezt úgy, hogy sem az ENSZ, sem a környező arab nemzetek vezetői nem tettek érdemben semmit. Erről a háborúról annyit azonban érdemes tudni, hogy az állig felfegyverzett, hatalmas erőfölénnyel bíró izraeliek egy katonailag szinte védtelen népet rohantak le.
Ahogy írtuk, ezen túlmenően tudnunk kell azt is, hogy az ott maradottak nem csak olyan jogaikban vannak korlátozva, mint a mozgás–, vélemény– és szólásszabadság, vagy az egészségügyi, oktatási ellátás, netán önrendelkezés, létbiztonság, de még az ivóvízhez, való hozzájutásukat is korlátozzák. Vagyis totális katonai elnyomás alatt tartják a palesztinokat.
Íme, az okok, melyek miatt a palesztinok végül saját kezükbe vették sorsuk megváltoztatását.
Ezért jött létre az Intifáda (lerázás), és ezért lázadtak fel teljesen jogosan.
Erre az önvédelemre a zsidók válasza a „Csonttörő stratégia” volt, melyet Yitzhak Rabin így fogalmazott meg: „hatalom, erő, bántalmazás”.
1967 óta több mint 400.000 palesztin embert börtönöztek be, s tartottak kíméletlen körülmények között, sokukat bármiféle vád nélkül, kínzások, bántalmazások közepette.
1987 decemberétől 1993 decemberéig 1100 palesztint mészároltak le, közülük 250 kiskorú gyermek volt.
Bill Clinton, Yitzhak Rabin, Yasser Arafat a Fehér Házban 1993. 09.13.
Noha 1993-től elkezdődtek a békítő tárgyalások az Arafat vezette PFSZ és Rabin vezette Izrael között, ám ez alatt a megszállt területeken élő palesztinok mindennapi élete egyre tovább romlott, míg a zsidó telepesek száma 200.000-ről 400.000-re nőtt, és a zsidó települések mérete is megkétszereződött. Erőszakosságuk és brutalitásuk folytatódott, akik tiltakozni merészeltek az értelmetlen és semmi előrelépést nem jelentő béketárgyalások ellen, azokat terroristának bélyegezték.
Bár még 2000-ben ismét visszaültek a tárgyalóasztal mellé (Arafat és Barak), a béke érdekében a palesztinok. Izrael látszatra nagyon készségesnek mutatta magát, felajánlva Ciszjordánia megszállt területeinek 95%-át, ám a velejáró szuverenitást megtagadta, az irányítást megtartotta volna magának, a katonai megszállás fenntartása mellett. Ráadásul, mint írtuk a tárgyalások közben sem álltak le az izraeli területfoglalások, fairtások, útépítések, az igazságtalan vízelosztás. Ez utóbbihoz annyit, hogy miközben a palesztinoknak heti 2 órányi folyó vízzel kellett beérni, a zsidó telepes házak úszómedencéiben folyamatos volt a vízellátás, és zöld gyepeik locsolására is bőven jutott.
Camp David, Barak, Clinton, Arafat
Ez a szűnni nem akaró, inkább egyre erősödő nyomás robbantotta ki 2000 szeptemberében a Második Intifádát. Egy alapvetően ellenállási mozgalmat, melyben az izraeliek felesleges erőszakkal és agresszióval léptek fel, a páncélba bújtatott katonák éles lövedéket használtak (noha azt hazudták, hogy csak gumi lövedéket vetettek be) a fegyvertelen civilekkel szemben. Ennek már az első tíz napban 74 halálos áldozata volt, köztük gyerekek is, és további 3000 sebesültje. Felvételek bizonyítják, hogy a zsidó katonák gyerekekből álló tömegbe lőttek.
Mivel a PFSZ semmiféle eredményt nem tudott felmutatni, ráadásul a vezetőik luxusvillákban laktak, míg a palesztin nép egyre nyomorúságosabb helyzetbe került, ezért törvényszerű volt, hogy hamarosan elveszíti a palesztinok bizalmát.
Ez meg is történt 2006-ban, ekkor vehette át a hatalmat a Hamasz, egy többségi kormányt alakítva.
Végül egy gyors összefoglalás, időrendben:
1947. november 29-én az ENSZ Közgyűlése Palesztinát zsidó és palesztin államra osztotta.
1948. április 9-én jeruzsálemi övezethez tartozó Deir Yasin arab faluban elkövetett vérengzésért ezek a csoportok a felelősek, amelynek során kétszázötvennégy arabot, köztük nőket és gyerekeket mészároltak le. Az Irgun egyik vezetője volt a később Nobel-békedíjjal kitüntetett izraeli miniszterelnök, Menáhem Begin.
1948. május 14-én megalakult Izrael állam.
1948-ban rögtön ez után a palesztinok, és a környező arab államok megtámadják Izraelt. Kitör az arab-izraeli háború. Az arab fél veszít, mivel hadműveleteiket nem hangolták össze, ennek következménye a palesztin exodus, 711 000 lakos hagyja el lakóhelyét, a lakosság 80%-a.
1964-ben megalakul a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ)
Izrael az ENSZ által neki ítélt területek nagyságával elégedetlen volt, ezért a zsidó állam az 1956-os szuezi válság idején megtámadta Egyiptomot, elfoglalta a gázai övezetet.
1967-ben az arab államok támadásba lendültek. A Hatnapos Háborúban Izrael elfoglalja Ciszjordániát, a Golán-fennsíkot és a Jordán megszállás alatt álló Kelet-Jeruzsálemet, majd a várost Izrael fővárosává nyilvánították, holott Izrael államot Tel-Avivban kiáltották ki.
1970-ben megalakul a Fekete Szeptember terrorszervezet
1973-ban Szíria és Egyiptom meglepetésszerű támadást intéz Izrael ellen. Kitör a jom kippuri háború.
1982-ben első libanoni háború (Izrael-Libanon)
1987. kitör az első palesztin Intifáda (felkelés), amely 6 évig tart
1988. november 15-én a Palesztinai Felszabadítási Szervezet kinyilvánította Palesztina függetlenségét
1993-ban Oslói megállapodás
2000-ben második Intifáda kezdete és Camp Davidi tárgyalások
2002-ben Út a békéhez békefolyamat
2005-ben Izrael kiüríti a gázai zsidó telepeket, és kivonul az övezetből, de a határokat, a tengerpartot, és a légteret nem hagyja el, valamint az irányítást is megtartja magának
2006-ban második libanoni háború Izrael és a Hezbollah között, melynek eredményeképpen Izrael elszenvedte eddigi legnagyobb és mindezidáig egyetlen vereségét. A Hezbollah megmutatta a világnak, hogy az izraeli agresszort meg lehet verni, csúcstechnikát képviselő “Merkava” harckocsijait ki lehet lőni, az izraeli hadsereget az általa elfoglalt területekről ki lehet szorítani.
Gázában a 2006-os palesztin választásokat, a Hamasz nyerte. Ám a Hamaszt még az ENSZ sem ismerte el (terror szervezetnek kiáltotta ki). Ennek eredményeképpen Izrael, és az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió, néhány nyugati ország és az Arab Liga szankciókat léptetett életbe a Hamasz és az általa uralt Gázai övezet ellen.
2006. december 15-én kitört a háború a két fő párt, a Fatah és a Hamász között. A fegyveres harcok többnyire a Gázai övezetben zajlottak, melyből a Hamász került ki győztesen. Ezen konfliktusnak az egyik oka nagy valószínűséggel az a palesztin belviszály, melyet Izrael gerjesztett, a megosztás politikájával gyengítve őket, hogy így tudja elkerülni, hogy az egységes palesztin erőkkel kelljen szembenéznie. Az események értékelésekor a megfigyelők azt valószínűsítették, hogy Izrael a Fatahot pénzeli a Hamász ellenében.
2007. június 14-ét követően, a két palesztin frakció között végleges szakítás következett be, noha viszonyuk addig sem volt felhőtlen. Ennek folyományaként ma két Palesztin önkormányzat van (egyik sem ismeri el a másikat) a hazafias Hamász által uralt Gázai övezet, és az Izraelhez lojálisabb Fatah által irányított Ciszjordánia.
2007. november 27-én Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök megállapodott, hogy tárgyalásokat kezdenek minden vitás kérdésről és 2008 végéig valamiféle megállapodásra jutnak.
Jutottak” is, mert ezután következett a gázai népirtás, foszforbombák bevetésével.
Ebben az embertelen hadjáratban legkevesebb 2000 civil vesztette életét. Köztük sok száz gyermek. A 2008. dec. 27. és 2009. január 21. közötti konfliktusban, Izrael hivatalosan a Hamász ellen viselt háborút, ám az izraeli hadsereg által bevetett fegyverek, többek között a foszforbombák és gránátok, válogatás nélkül, szörnyű kínok között pusztítottak el mindenkit, aki a robbanásuk hatókörzetében tartózkodott. Nőt, férfit, gyereket…


Lopakodó agresszorok – a kódolt gonosz birodalma 5.


|
Van pénz és van egyetértő támogatás
A cionista Izraelnek nem csak olyan támogatói vannak, mint az ENSZ és más nemzetközi szervezetek, hanem ennél aktívabb támogatói is, magán, valamint titkos szervezetek, sőt pénzmágnások is, amik vagy akik nyíltan, vagy a háttérből segítik, pénzelik ezt a népirtást.
A legfőbb nyílt támogató az USA, mely nem csak fegyverekkel, technikával, információval, de pénzzel is (méghozzá rengeteg pénzzel) folyamatosan támogatja ezt a cionista vérontást (is!). Hivatalosan évi több mint 3 milliárd dollárral támogatja az USA Izrael fegyverkezését, és ez csak a jéghegy csúcsa.
Az USA, mely előszeretettel vallja magát szabad országnak és a szabadságjogok mindenkori támaszának, miközben a világ csendőre szerepét is magára osztotta, képes lábbal tiporni a legalapvetőbb emberi- és szabadságjogokat is, és a nemzetközi cionista pénzoligarchia bábjaként egyáltalán nem finnyás, ha Izrael és a zsidók érdekeinek megvédéséről van szó, akár a palesztinok vagy saját amerikai népe ellenében is.
Miért teszi ezt? Ugyanazért, amiért a különböző más országok és szervezetek; a haszonért, a pénzért. No meg persze azért is, mert ugyanakkor maga is ki van szolgáltatva a cionista zsidóknak. A gazdasága és a pénzügyi stabilitása a cionisták kezében van. A zsidó lobbik dróton rángatják a világnak mindazon részét, ahol szervezeteiken, intézményeiken keresztül ők befolyásolják a pénzkibocsájtást, mellyel minden gazdasági és politikai hatalmat megszereztek. Ez alól az USA sem kivétel, sőt! Talán náluk a legerősebb a jól szervezett izraeli csúcs-lobbik befolyása.
A példa kedvéért ott van az AIPAC, az Amerikai-Izraeli Közügyi Bizottság, mely egy lobbi Izraelért, s mely az USA kongresszusát rángatja. Ez egy több milliódolláros költségvetésű szakértői csoport, mely 1978 és 2006 között 43.724.035 dollárt fizetett ki olyan jelölteknek, akik az ő elvárásaik szerint szavaztak a kongresszusban. Lobbinak nevezik, de valójában színtiszta korrupció. Mely feltehetőleg a vesztegetésen túl más eszközök, mint például a megfélemlítés, félreállítás – hogy durvábbat ne is említsünk – alkalmazásától sem riad vissza.
Még egy „apró” tény, Izrael egymaga annyi gazdasági támogatást kap az USA-tól, mint a Föld minden országa együttvéve, és az USA segélyeinek pedig bő 1/3-át is Izrael kapja. Szomorú tény, hogy ennek töredékéből az USA a saját hazai egészségügyi-, oktatási-, és válság okozta gondjain könnyedén segíthetne, amerikaiak millióinak oldhatná meg a legsürgetőbb gondjait, mégsem teszi. Inkább ezen összeg többszörösével Izraelt támogatja.
Az sem meglepő, hogy a cionista pénzoligarchia által befolyás alá vont országok vezetői ilyen nagy egyetértésben működnek együtt, erkölcsi tartásuk alapja, tetteik mozgatórugója azonos, a pénz, a haszonszerzés.
Nincs kímélet, nincs kegyelem, nincs igazság
Miért is lenne akár a palesztinokkal kapcsolatban erkölcsi aggályuk egy olyan országgal szemben, amely folytatólagosan megsérti a nemzetközi egyezményeket, a nemzetközi jogot?
Hiszen már (pl. az USA, vagy Nagy-Britannia, és más erős katonai hatalommal és pénzeszközökkel, no meg cionista irányítással rendelkezők) is minden további nélkül támadtak meg és rohantak le országokat, ásványkincseik, s egyéb javaik megszerzésért. Irakot az olajért, tavaly Líbiát szintén az olajért, no meg Kadhafi aranyáért… Ezért nem meglepő, hogy a Pentagon stratégiailag nélkülözhetetlen szövetségesének tekinti Izraelt, főként mert az elősegíti az irányítás és befolyásolás biztosítását a régióban. És ez esetben is az olaj a kulcs szó.
A háború számukra egy szükséges lehetőség nem csak ezek megszerzésére, de az új katonai technikák, fegyverek „büntetlen” kipróbálására is. Gondoljunk csak Irak amerikai megtámadására.
Visszatérve a magát mindig áldozatként sajnáltató lopakodó agresszorokra, tisztában kell lennünk még néhány ténnyel.

A fotók a 2008. december 27. és 2009. január 21.-e között lezajlott Gázai "háborúban" készültek. A háború kifejezés itt nem fedi a valóságot, mert a valóság az, hogy valójában csak az egyik háborúzott, a másikat gyilkolták.
Izrael a külföld felé egy védtelen kis országnak mutatja magát, mely tengernyi ellenséges arabbal van körülvéve, s miközben ők a békére törekszenek, a többiek az erőszakosak. (sic!) Ezzel szemben tény, hogy Izrael az 5. legnagyobb atomhatalom a világon. Vagyis egy regionális 'szuperhatalom'. Láttuk, van miből, és tudjuk azt is, hogy atomfegyvereiket a nemzetközi egyezményeket, törvényeket, korlátozásokat kijátszva, és tudatosan megszegve fejlesztették ki, az USA tudtával és segítségével. Ráadásul minden szinten túlságosan nagy erőket vetettek be a teljesen védtelen civil lakossággal szemben.
A palesztinok kezdetben csekély fegyveres ellenállásra voltak képesek, semmijük sem volt, ami az erőviszonyokat kiegyenlíthette volna. Izrael 200-300 nukleáris robbanófejjel rendelkezik, továbbá 3930 db tankkal, míg a palesztinoknak nincsen egy sem, és 362 db F16-osukkal szemben a palesztinoknak nincsen egy sem. Az USA után ez a legnagyobb flotta a világon. Nem csoda, hogy az áldozatok elsöprő többsége fegyvertelen palesztin civil.
2000 és 2007 között a halálos áldozatok száma: 4009 palesztint és 1021 izraelit, és több mint 935 gyermeket öltek meg a konfliktusokban, melyek közül 816 volt a palesztin 119 pedig izraeli.
Ám a véres harcoktól eltekintve a mindennapokban is folyamatosan zaklatják a palesztin lakosságot. 
Ellenőrzőpontok
Ennek egyik eszköze az úgynevezett ellenőrzőpontok felállítása, ahol órákig várakoztatják, ha úgy akarják félre is állíthatják, vegzálják őket, bármilyen indokkal, így akadályozva meg, hogy akár egy rövidebb távot is megtegyenek – megtagadva tőlük a mozgás szabadságát, hogy iskolába, hivatalokba, egészségügyi intézményekbe vagy a munkahelyükre eljussanak. Mintegy 3 millió embert érintő problémáról van szó.
A Világbank becslése szerint ennek következtében a munkanélküliség elérte a lakosság 53%-át, emiatt a palesztinok 75%-a él szegénységben.


Lopakodó agresszorok – a kódolt gonosz birodalma 6.


|
Izraeli falak mögé zárva
Nem csak Ciszjordániában, Gázában is előszeretettel építenek falakat a zsidók.
Az első ilyen elválasztó kerítést izraeliek és palesztinok között Yitzhak Rabin építtette 1994-ben, az oslói megállapodás aláírását követően. Eddig 700km készült el (a tervezett 60%-a).
Palesztina területét falak, drótkerítések és ellenőrző pontok borítják. „Az itt látható kép egy Palesztinán belüli autópályán készült, ez a fal nem arra való, hogy védje a zajtól a kis településeket, hanem arra, hogy palesztin ne hajtson fel a saját területén lévő autópályára. Nem csak az autóutakra nem mehet fel, hanem tulajdonképpen a városából se jöhet ki, mert körül van kerítve és az ellenőrző pontokon engedély nélkül nem mehet át.”
A Ciszjordániát Izraeltől elválasztó fal több részből áll, három méter magas elektromos kerítés helyenként nyolc méter magas betonfalban folytatódik, amelynek mindkét oldalán szerviz- és járőr utak, mély árkok és nyomrögzítő sávok, szögesdrótkerítések és biztonsági kamerák találhatók. A fal nem a Palesztin Hatóság határán húzódik, a nyomvonal önkényesen kacskaringózik Ciszjordánia területén, kisajátított magánbirtokokon halad át, körbekerít palesztin városokat és falvakat, és van, ahol elválasztja a gazdákat földjeiktől és ivóvízforrásaiktól. Ha teljesen elkészül a fal, 703 kilométer hosszú lesz.
2005 augusztusában Izrael lebontotta a zsidó településeket és katonai állásokat Gázában, és kiürítette azt, ez az izraeli lakosság 2%-át érintette, és minden illegális telepesnek kb. 227.000 dollárt ígértek az áthelyezésért, ez összesen 2,2 milliárd dollár, melynek kifizetésére Izrael az USA-t kérte fel. Annak ellenére, hogy a zsidó telepeseket átköltöztették, a katonai ellenőrzést továbbra is megtartották Gáza határai, a tengerparti vizek és a légtér felett. Így tudja megakadályozni a segély- és a kereskedelmi szállítmányok, de akár a víz, az energiahordozók, vagy gyógyszerek eljuttatását is.
Most Gáza 360 négyzetkilométeres területén 1,3 millió ember zsúfolódik össze. Minden oldalról megerősített határok, szögesdrót akadályok és betonfalak veszik körbe. 2007-ben vette át a Hamasz a közigazgatást. De Izrael továbbra is blokád és irányítása alatt tartotta a területet, ahová gyakorlatilag minden szükséges árut az egyiptomi határ alatt ásott alagutakon keresztül kell becsempészni. Az izraeli légierő azonban rendszeresen bombázza a csempészalagutakat. 2008 januárjában palesztin fegyveresek lyukat robbantottak a betonfalon, így néhány napig szabadon át lehetett jutni Egyiptomba, de a határőrség hamar lezárta az övezetet.
Izrael így csinált szögesdrótokkal körülvett koncentrációs tábort Gázából
A menekült táborok túlzsúfoltak, katasztrofális állapotok uralkodnak bennük, akár 14-25 ember is él összezsúfolódva egy közös helyen. Nincs hely a gyermeke számára, utcák helyett csak szűk sikátorok vannak. Nincsen semmi, még fák sem, csak a szögesdrótkerítés.
A kiürítést követően másnap Izrael nekilátott elkobozni a további palesztin földeket Ciszjordániában, valamint megkezdte egy elválasztó fal építését, hogy elszeparálják az ott élőket. Ez a fal kétszerte magasabb és négyszer hosszabb, mint a berlini fal. Egy izraeli tanulmány arról szólt, hogy az elválasztó utat azért választották, hogy lefoglalják a földet az illegális terjeszkedéshez, nem pedig biztonsági okokból.
1948-ban több mint 750 ezren éltek menekült táborokban ma mintegy 4,2 millióan, ebből Gázában 1,3 millióan. Ezt az 1,3 millió palesztint azért zsúfolták össze, hogy helyet csináljanak 8000 zsidó telepesnek.
Rendszeresen rakétatámadások, géppuskázás fenyegetik őket. Rengeteg a sérült gyermek. És rengeteg az olyan gyermek, aki már nem akar élni.
Állandó megalázottságban, nyomorúságban, félelemben, bántalmazásban, nem lehet élni, egészségesen felnőni. Ha fizikailag túl is élik, lelkileg megsérülnek, s tán kicsit bele is halnak.

„…Ezért óvatosan kell bánni a kétállami megoldásra törekvés támogatásával, mert amit Izrael a kétállamiságon ért, az 90%-ban a történelmi Palesztina, melyből Izrael lesz, a maradék 10%-ban pedig két hatalmas börtöntábor! Egyik a Ciszjordániában (Szamaria), a másik Gázában…”
„… És már volt egy történetük, amit kitaláltak arról, hogy mi történt valójában.”
És ezt a történetet integrálták az izraeli oktatási rendszerbe épp úgy, ahogy a médiába, és a politikai előadásokba is."
Illan Pappe (izraeli történész és elemző)
Más nemzetek viszont sokat tehetnek, első sorban kiállhatnak a palesztinok jogaiért, és tiltakozhatnak Izrael minden nemzetközi jogot megsértő akciói ellen. Segíthetnek az oktatásban, az építésben, a fegyveres védelemben, a gyermekek biztonságának elősegítésében, a vízellátásban, és még ezernyi dologban.
És itt kell megemlítenünk, hogy mivel az izraeliek nem engedték be a nemzetközi megfigyelőket, ezért végül a palesztinok egy csoportja és az izraeli emberi jogok aktivistái életre hívták a Nemzetközi Szolidaritás Mozgalmat, mely a világ minden részéről hozott embereket, minden korosztályból, mindenféle háttérrel, hogy erőszakmentes nemzetközi jelenlétet nyújtson. Rachel Corrie-ról már sokan hallottak, ő egy 23 éves amerikai diák, aki azért ment Gázába, hogy csatlakozzon ehhez az erőfeszítéshez, ő tájékoztatta szüleit email-ben a látottakról, tapasztaltakról, melyek sokkolóak voltak számára.
Társaival küzdöttek a gazdaságok, és otthonok elpusztítása ellen. Próbálták megállítani a rombolást, a pusztító izraeli buldózereket. Ő volt az a diáklány, akit egy buldózer fellökött, amikor épp egy doktor otthonát, feleségét és 3 gyermekét védte, s hiába próbált hátrálni, bár társai körülvették a buldózert, kiabáltak, hogy megállásra kényszerítsék, és hogy Rachel kimenekülhessen, de az nem állt meg, hanem kíméletlenül agyontaposta.
Az USA Kongresszusa visszautasított szülei kérését, hogy folytassanak le egy független vizsgálatot a gyilkosság körülményeiről.
Továbbá jó ha tudjuk azt is, hogy 1647 izraeli katona tagadta meg a megszállás kiszolgálását, és emiatt legalább 323-mat tartóztattak le közülük.
Palesztinának sincs sok választása, hisz jelenleg is mintegy 4,2 millióan élnek menekülttáborokban, és 38 éve katonai ellenőrzés alatt. A palesztinok csak egyetlen dolgot tehetnek, folytatniuk kell szabadságharcukat, minden erejükkel, nem adhatják fel a harcot, hisz a szabadságukért, a földjeikért, életükért, és gyermekei jövőjéért küzdenek.
Az öngyilkos merénylők bevetése a tehetetlen kétségbeesés jele, valamint a katonai eszközök teljes hiánya. Mégsem megoldás.
Azonban a hallgatás és tétlenség, melyet nemcsak az ENSZ és más keresztény vagy humanitárius szervezetek is tesznek, szintén nem az!
Ha Palesztina és sok más hasonló sorsra ítélt nép szenvedései mellett szó nélkül megyünk el, és nem keressük a lehetőséget a megsegítésük bármely módjára, akkor magunk sem vagyunk jobbak a lopakodó agresszoroknál. Akkor nem tettünk értük semmit. De saját magunkért sem!
Ami velük most megtörténik az velünk is meg fog, hisz ugyanazzal az ellenséggel nézünk farkasszemet.
Ugyanazokkal a hódító és leigázó módszerekkel kell megküzdenünk nekünk is. Az igazság felismerése és védelme, a fénybe vezető nehéz utat járók kiváltásága, s keresztje is egyben.



A cionista rezsim 300 atomrakétájával fenyegeti az egész térséget.

Ahmadinezsád: "A cionizmus egy átültetett májhoz hasonlítható, melyet a szervezet kivet magából"
Nem úgy tűnik, mintha Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő különösebben meg lenne ijedve a cionista fenyegetőzések hallatán. Az egyiptomi al-Akhbar című lapnak nyilatkozva az elnök kijelentette: a cionista rezsim halálra van ítélve.
Izrael szétesése elkerülhetetlen, és a rezsim összeomlása a közeli jövőben fog bekövetkezni” – idézte az IRNA perzsa hírügynökség Ahmadinezsád szavait. Az iráni államfő szerint a zsidó állam és a nyugati hatalmak, kiváltképpen pedig az Egyesült Államok, félnek Irán erejétől, és háborúval akarják megállítani az iszlám köztársaság befolyásának növekedését; a támadás idejére pedig jelentős nemzetközi támogatást szeretnének maguk mögött tudni – hangoztatta az iráni elnök. Azonban, mint mondta, az „agresszív hatalmaknak tisztában kell lenniük azzal, hogy Irán nem fogja megengedni nekik, hogy bármilyen erőszakos lépést foganatosítsanak”.
Simon Peresz izraeli államfő egy korábbi fenyegető megnyilatkozására válaszolva Ahmadinezsád a következőt mondta: „Iránnak nincs nukleáris bombája, ezzel szemben a cionista rezsim 300 atomrakétájával fenyegeti az egész térséget.” Az államfő ismételten aláhúzta, hogy az iráni nukleáris program kizárólag békés célokat szolgál, és teljes mértékben összhangban van a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló nemzetközi egyezményekkel, melyeket Irán (Izraellel ellentétben) aláírt.
Ahmadinezsád rámutatott: az Egyesült Államok nem lesz képes megmenteni a cionizmust, amely, mint mondta, „egy átültetett májhoz hasonlítható, amit a test kivet magából, és ennek következtében szétmállik”.
Az interjúban Ahmadinezsád kitért arra az amerikaiak által fabrikált kémhistóriára, mely szerint Teheránnak köze lenne a Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete elleni merényletkísérlethez. “Az USA ötlötte ki ezeket a hazugságokat azzal a céllal, hogy ellentétet szítson Irán és Szaúd-Arábia közt” – jelentette ki az iráni államfő, hozzátéve, hogy az „Egyesült Államok a világban a terrorizmus támogatója, melyet céljai érdekében használ föl”.
Látsd a zsidó terroristákat, az USA számára a zsidó terrorista jó terrorista csak 9/11 egyet csináltak az államok területén és atombombát még nem robbantottak az államokban .
Teherán és Rijád kapcsolatairól szólva annyit mondott, hogy nincsen szakítás a két ország között, és Irán mindenkor készen áll a közvetlen tárgyalásokra a meglévő problémák megoldása céljából.
Ami pedig az USA és Izrael kardcsörtetését illeti, az államfő azt mondta, hogy nincs ok különösebb aggodalomra. Annál is kevésbé, mivel az „Irán elleni fenyegetőzés egyáltalán nem valami új keletű jelenség”.
Perge Ottó - Press TV

Hogy is van ez ,, a bolha ugat az elefántra,, - Az én békés 300 db. Atombombám nem fenyeget senkit, de akkor zsarollak meg amikor én akarom, és akkor vetem be amikor én akarom. Én azért lettem kitalálva, hogy bármikor feszültséget tudjak szítani köztetek, ezért tudom búbolni még mindig Amerikát, és ha nem tetszik nekik, hát eljátszunk nekik egy arab terrorista támadást 9/11 ismerős dátum, ötleteink vannak, a FEMA táborok készek, a törvények is elkészültek mindent csak be kell üzemelni, és ha egy ilyen nagy nemzettel elbántunk, kik csak úgy ugatnak, ahogy mi fütyülünk nekik. Nálunk is ott a nagy kényszermunkatábor a Gázai övezet, gondoljátok, hogy az Amerikai segítséggel belőletek nem tudunk egy nagy koncentrációs tábort csinálni, ha nem tudnátok mi az egész emberiséget le akarjuk igázni, mert a goj nem ember az állatnak koncentrációs táborban a helye.

 MEGHÜLYÜLT A VÉN CIONISTA

KISSINGER VILÁGHÁBORÚS ÁBRÁNDJAI   

Manhattani luxuslakásában a visszavonult államférfi, aki májusban lesz 89 éves, igen csak nyílt módon analizálta a világ jelenlegi helyzetét. Kép: angol szatírikus lapAz Egyesült Államok visszaszorítja Kínát és Oroszországot, és az utolsó szög koporsójukba Irán lesz, amely természetesen Izrael fő céltáblája. Kínának eddig megengedtük, hogy növelje katonai erejét és Oroszországnak, hogy magához térjen a kommunizmusból. Ezt azért tettük, hogy elbizakodjanak, így aztán annál nagyobbat fognak huppanni. Olyanok vagyunk, mint egy mesterlövész, aki megengedi a pancsernek, hogy puskája után nyúljon, és ha próbálkozik, akkor aztán bumm bumm. Az eljövendő háború olyan súlyos lesz, hogy csak egy szuperhatalom nyerheti meg, és az mi vagyunk barátaim. Ezért van az EU is oly nagy sietségben, hogy egy szuper-államot létrehozzon, mert tudják mi lesz, és hogy túléljék azt. Európának egy nagy állammá kell válnia. Sietségükből úgy látom, hogy tisztában vannak azzal, hogy a végső harc az, ami előttünk áll. Ó, mennyire vágytam erre a gyönyörű pillanatra,” Ellenőrizd az olajat és ellenőrzöd az államokat; ellenőrizd az élelmiszert és ellenőrzöd a népeket.” Kissinger aztán hozzáfűzte: “Az átlagember úgy készülhet fel a háborúra, hogy vidékre költözik és létrehoz egy farmot. De vigyen magával puskát is, mert az éhezők hada fog kószálni mindenütt. Habár az elitnek meg lesznek a saját biztonságos kuckói és speciális menedékhelyei, nekik is vigyázniuk kell, mert a menedékhelyeik is veszélybe kerülhetnek.” Néhány perc szünet után, míg gondolkodott, Kissinger így folytatta:Megmondtuk a hadvezetésnek, hogy nyersanyagforrásaik miatt át kell vennünk hét Közel-Keleti országot, és már majdnem befejezték a munkát. Mindannyian tudjuk, hogy én mit gondolok a katonaságról, de meg kell mondanom, hogy ezúttal fölöslegesen engedelmeskedtek a parancsnak. Pont az utolsó akadály, Irán az, ami átbillenti a mérleget. Meddig nézheti Kína és Oroszország tétlenül az amerikai tisztogatást? A nagy orosz medve és a kínai kuli felébred félálmából, és akkor kell Izraelnek küzdenie minden erejével és fegyverével, hogy annyi arabot megöljön, amennyit csak tud. Remélhetőleg, ha minden jól megy, a fél Közel-Kelet Izraelé lesz. Katonáink az utolsó évtizedben remek kiképzést kaptak harci konzol játékokkal. Érdekes volt a Modern Hadviselés 3 nevű játék, amely pontosan tükrözi prognosztizáló programjával, hogy mi fog hamarosan bekövetkezni. KatonáinkAmerikában és Nyugaton jól fel lettek készítve, mert jó katonáknak nevelték őket, ágyútölteléknek, és ha el kellindulniuk, hogy küzdjenek azokkal az őrült kínaiakkal és ruszkikkal, engedelmeskedni fognak a parancsnakA hamuból egy új társadalmat fogunk felépíteni, csak egy szuperhatalom marad, és aki nyer, az a globális kormány lesz. Ne felejtsük, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a legjobb fegyverekkel, olyanokkal is, ami senki másnak nincs, és be fogjuk dobni azokat a fegyvereket, ha eljön a megfelelő idő.”Vége az interjúnak. Riporterünket Kissinger embere kitessékeli.Fordította: Vajta Dénes (nemenyinet)Hahaha ... Szegény hülye amerikaiak ...! A játéknak vége.Mindig megpróbálják a legyőzhetetlent megjátszani, mint a hollywoodi filmekben a szupersztárok. De tényleg, mikor nyertek ezek méltó ellenfelekkel szemben? Vietnamban vesztettek, Koreában vesztettek, saját hazájukban meg bűncselekményeket követnek el. 
A bilibe lóg a keze a vén hülyének a cionista koncentrációs táborokat a jó katonáknak hozták létre , ha 800 db. nem lesz elég , hát ott van az a sok koporsó meg lehet tizedelni az elégedetlen népet, elvégre demokráciában éltek, egy kis forradalmi diktatúra majd átneveli a golyófogókat büszke Amerikaiakká, és ha nem , majd jön a batyus zsidó had a közel keletről, nekik úgy is távozniuk kell.





Amerika haláltáborai





A társadalom, amely feladja szabadságát a biztonságáért,
egyiket sem érdemli meg, és mindkettőt elveszíti.
Benjamin Franklin
Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma évente ír egy jelentést Magyarországról. Hogy mennyire tartjuk tiszteletben az emberi jogokat, hogyan menetelünk a demokrácia útján, és általában jól viselkedünk-e. Bárki megnézheti a nagykövetség honlapján, épp ezt olvasgatom. És ahogy olvasgatom, szálldogál a fejembe a vér. Szégyenkeznem kéne tulajdonképpen, de valahogy mégis inkább azt mormogom, hogy anyádról jelentgess inkább, jenki paraszt. Amerikának ehhez ma nincs erkölcsi alapja.
Többnyire tiszteletben tartjuk az emberi jogokat, állapítja meg a jelentés, de azért adódnak problémák. Például néhány esetben a rendőrség túlzott erőszakot alkalmaz annak ellenére, hogy a törvény tiltja a kínzást: ütnek, rúgnak vagy akár gumibotoznak. Valamint a kirendelt állami ügyvédek gyakran színvonal alatti munkát végeznek. Meg a börtönviszonyok. És ezért ejnyebejnye, jól teszik a magyarok, ha összekapják magukat, és tisztességes eljárást biztosítanak mindenkinek, ártatlanság vélelmével, jóindulatú rendőrökkel, és kényelmes börtönökkel.



mi lehet a különbség a szovjet és az amerikai gulág között?
Hadd egészítsem ki ezt a jelentést. Nem mentegetem a rendőri túlkapást, csúnya dolog az, és a kirendelt védő is bizonyára rosszabb, mint a jól megfizetett. Vannak még hibák a népi demokrácia építésében. De ugyan tegyük már hozzá, hogy Magyarország nem tart fenn koncentrációs táborokat sem saját, sem más államok területén. Nem épít titkos kínzókamrákat, és nem hajigál beléjük embereket anélkül, hogy legalább valamiféle törvény bűnösnek minősítené őket. 

A koncentrációs tábor (hagyjuk ezt a buta műszót, hogy „titkos börtön”, pont azért titkos, mert igazából koncentrációs tábor) az állami elaljasulás netovábbja; ott aztán nemcsak ütnek-rúgnak-gumibotoznak, hanem azt tesz a szükségszerűen szadista személyzet, amit akar, és nemhogy színvonal alatti védelem nincsen, hanem semmilyen. Oda ítélet, vádemelés és egyáltalán mindenféle jogi procedúra nélkül be lehet zsuppolni akárkit, kifele pedig nem vezetnek lábnyomok. A táborlakó nem hadifogoly és nem elítélt, mert akkor vonatkozna rá a jog; a táborlakó nem is ember, hanem vágóállat vagy növény. Ártatlan nem lehet, mert akkor nem lenne ott, ha viszont már ott van, akkor addig verik, amíg bevallja, hogy kém, szabotőr és kulák.
Hetek óta gondolkodom azon, mi lehet a minőségi különbség a szovjet és az amerikai gulág között. Hogy miért kellene az amerikai haláltábort szeretni, vagy akár elfogadni, elnézni, megmagyarázni. Mert ott terroristákat tartanak? Honnan tudjuk, ki a terrorista, ha bárkiből kiverhetjük a beismerő vallomást? És még szinte be is tartottuk a törvényt, csak elvittük a delikvenst egy egyiptomi tanulmányútra.



ezek az állatok haláltáborokat építenek Európában!
A koncentrációs táborok Európába telepítése pedig olyan fokú pofátlanság, amire még a Szovjetunió sem vetemedett. A kihelyezett gulágok ügye vízválasztó lehet Európa és Amerika viszonyában: elnézzük-e az ilyesmit, mert mi láttunk már koncentrációs tábort, vagy megcsináljuk az elsőrangú anyagból a világbotrányt pont ezért. Kelet-Európa ingerküszöbét, úgy tűnik, a lágerek nem bolygatják meg, mint ahogy azelőtt se. Nem megkörnyékezett kormányfők jelentették Brüsszelnek, hogy baszki, ezek az állatok haláltáborokat építenek Európában! – nem, a Washington Post dobta fel az ügyet. A megkörnyékezettek megtiszteltetésnek vették, aztán vagy exkuzálták magukat, vagy boldogan széttették a lábukat a szörnynek. Ide valahogy mindig bekopog valamelyik szívesen látott terrorrendszer. Talán erősnek hangzik ez a meghatározás, de a történelmi tapasztalat az, hogy ha kiépül egyszer az intézményrendszer, amely indoklás nélkül megsemmisíthet bárkit, akire a hatalom rámutat, akkor a géppuska már a színpadon van, és el fog sülni. Aki nincs velünk, az terrorista. Ki mondta, hogy az amerikai demokrácia örök és törhetetlen? 

De akkor már hagyjuk békén egymást, legalább egyezzünk ki, rettegve tisztelt szuperhatalom. Legalább ne írogasson Amerika jelentéseket arról, hogy egyes országokban micsoda szörnyűségek esnek meg. Ha egyszer ők maguk csinálják. Odaszarunk a lábtörlőre, és becsöngetünk méltatlankodni, hogy szaros a lábtörlő?


Titkos Börtönök 

A CIA-s titkos börtönök létezését nehéz cáfolni a felbukkanó tények alapján. 2003-ban
Lengyelországot hírbehozta egy emberjogi szervezet. De szintén hírbehozták Romániát, Grúziát 
és Bulgáriát is. Miért maradna tehát ki Magyarország? Hiszen vannak tisztázatlan körülmények.

Noam Chomsky „az ellen?rzött tájékoztatási eszközökr?l” szóló elmélete a demokratikus 

társadalmakban nagyon is helytálló. Azaz, csak ha a népesség nagy része ráébred az igazságra, 
akkor alakulhatnak ki „az intellektuális önvédelem eszközei”. Mikor kapunk tiszta képet arról, hogy
a kiket tartanak fogva politikai tetteik alapján? Chomsky a forradalmi gondolkodó felveti a kérdést:
Hiába vannak szabadságjogaink mégsem gondolkozhatunk szabadon? A modern társadalmak 
megalkuvásra késztetnek? A terrorizmus nemzetközi védekezésér?l csupán beszélünk, de semmi 
nem történik?

A legnagyobb palesztin napilap az Al-Kudsz egyik munkatársa inkognitóban azt nyilatkozta, hogy 

hiába van az országukban napi szinten korrupció, a hatalommal való visszaélés, nem lehet megírni 
ezeket a jelenségeket, mert súlyos következményei vannak az újságíróra és a lapra nézve. Az 
ellenzéki sajtót általában megfélelmítették vagy elhallgattatták.

„Jasszer Arafat egyszer egy norvég lapnak úgy fogalmazott, hogy nem t?ri a kínzást a palesztin 

börtönökben, de bírálóinak meg kell érteniük, hogy a palesztin hatóságoknak fanatikusokkal van 
dolga.”(HVG, 1996.szept.7.) Err?l az amerikai verzió jut eszembe. A fogolykínzás lett az amerikai
politika legnagyobb gondja. Senkit nem tudott meggy?zni Condoleezza Rice amerikai
külügyminiszter, aki nem gy?zi hangsúlyozni: a terrorizmussal vádolt személyek nem tekinthet?k
klasszikus értelemben vett foglyoknak.

Az iraki háborúban szintén megkínoztak olyan katonákat és polgárokat, akik a Szaddam-rezsim 

ellen harcoltak. Az iraki vezet? nem foglalkozott azzal, hogy börtönökbe szállítassa áldozatait. 
Megtette neki Isten hatalmas kertje, a sivatag, melynek forró homokja nem csak a keleti utazókról 
tudna mesélni.

John McCain törvényjavaslata révén döntött úgy a washingtoni szenátus, hogy a jöv?ben tilos az 

amerikai kézen lév? külföldi foglyok megalázása, s elfogadhatatlan a velük való embertelen
bánásmód. A sokat szidalmazott, máskor meg joggal csodált amerikai demokrácia izzadta ki ezt a 
döntést: a washingtoni kormányzat, s személy szerint Dick Chaney alelnök rosszallásától kísérve.
Colin Powell volt amerikai külügyminisztert?l tudjuk, hogy az európai szövetségesek informálva 
voltak a fogolyszállításokról. Emberi ésszel fel nem fogható, hogy milyen kritikus állapotok 
uralkodhatnak az ilyen típusú börtönökben. Vajon be tudják majd bizonyítani, hogy 
Magyarországnak miért kellett ebben is szerepet vállalnia? Milyen katonai vezetés hozott ilyen 
döntést? Ez valóban országunk megvédése ill. érdekében történt? Mikor fogjuk megtudni az ok 
okozati összefüggéseket? ...
by H.Andrea 



Az eredeti oldalt sajnos már nem lehet megtalálni a weben, ezért az elmentett változatát lehet csak olvasni. Íme:Kedves Világpolgár! 

Úgy hiszem, eljött az ideje, hogy felfedjek néhány olyan dolgot, melyek előtt az utóbbi évtizedekben tanácstalanul állsz. Jó lesz, ha megérted ezeket, hogy tudd, miként kell viselkedned a most alakuló Új Világrendben. Szeretnénk, ha új társadalmunk aktív és szerves részévé válnál. Elvégre a te érdekeidet szolgálja leginkább.

Mindenekelőtt a teljesebb együttműködés érdekében nem árt, ha tisztában vagy szándékaink egy részével. El sem tudom mondani, milyen nehézségeknek nézel elébe, ha ellenállsz. Megvannak az eszközeink, hogy elbánjunk az ellenállókkal. Azért csak most mondom ezt, mert most már úgyis késő visszafordítani a dolgokat. Már rég elmúltak azok a napok, hogy meg lehessen állítani minket. Az egész föld és a pénzügyek fölött totális hatalommal bírunk, ehhez jön még a fontosabb médiapropaganda, és egyszerűen semmilyen módja sincs, hogy egy nemzet vagy hatalom legyőzzön minket.
A világ összes országában a kormány minden szintjét szemmel tartjuk. Tudjuk, hogy miket terveznek, mert mindig mindent figyelünk. Mindent tudunk az államok titkairól. A közelmúltban Kína azzal vádolta az amerikai médiát,hogy Koszovóval kapcsolatban hazudik. Ó ti ostobák, persze, hogy hazudunk. Így az embereket mindig kétségben és ellentmondásokban tudjuk tartani. Ez nagy segítség számunkra. Nem figyeled a talkshow-jelenséget? Néhányan közületek azt hiszik, hogy mi vagyunk a liberálisok, és a jók a konzervatívok. A valóságban mindkettő a mi céljainkat szolgálja. Mindkét tábor csak a mi jóváhagyásunk pecsétjével működhet, de az igazi ügyeket egyik sem hozhatja nyilvánosságra. Azzal, hogy minden szinten ellentéteket szítunk, senki sem tudja, mit tegyen. Így ebben a zavarban minden ellenállás nélkül továbbmegyünk, és véghezvisszük, amit akarunk.

Itt van például az Egyesült Államok elnöke. Bár rendszeresen túllépi hatáskörét, senki nem állíthatja meg. Még a Kongresszusnak sem áll hatalmában megállítani. Azt teszi, amit mi akarunk, mert tudja, hogy ha nem, akkor a meglehetősen sötét jelleme miatt egy pillanat alatt eltávolíttathatjuk. Nem zseniális stratégia ez részünkről? Nem vihetsz minket bíróságra, mert nem látsz bennünket, és persze a bíróságok is a mi szolgálóink. Mi irányítunk mindent, és te azt sem tudod, hogy kit támadj. Meg kell vallanom, ez a rejtett kéz csodálatosan ki lett gondolva, és semmilyen hasonló méretű történelmi precedens nem ismert. Mi uraljuk a világot, és a világ még csak rá sem jöhet, hogy ki uralkodik felette.
Ez igazán csodálatos. A médiában pontosan azt tálaljuk eléd, amit akarunk, hogy tegyél. Aztán, egy villanással később, kis szolgálóink engedelmeskednek. Oda küldünk amerikai és európai csapatokat, ahová csak akarunk, olyan szándékkal, amilyennel csak akarunk, és ti kötelességtudóan szolgáljátok ügyünket. Mennyi bizonyítékot kérsz erre? Rá tudunk venni, hogy el kívánd hagyni otthonodat, családodat és háborúba menj, pusztán a mi parancsunkra. Csak valami zagyvaságot kell eléd tenni az elnöki asztalról, vagy az esti híradóból, és fel tudunk tüzelni mindnyájatokat, hogy bármit megtegyetek, amit akarunk. Nem csinálhatsz mást, mint amit mi eléd teszünk.

HIÁBAVALÓ ELLENÁLLÁS
Ha bárki ellen akar állni nekünk, megvannak a módszereink, hogy nevetségessé tegyünk, mint ahogy a milíciamozgalommal is megtettük. Örömünket leltük abban, hogy ezzel a mozgalommal mutattuk meg a világnak, milyen tehetetlen minden ellenállás. Olyan ostobán néztek ki, ahogy meneteltek fegyvereikkel, mintha méltó vetélytársuk lennének hadseregünknek. Nézd mit tettünk Waco-nál. A Dávid-szekta kis fegyverraktára segítségükre volt? Bőségesen megadóztattunk, és a pénzből olyan modern fegyvereket fejlesztettünk, amikkel semmi esetre sem lehet vetélkedni. Saját pénzedből lett kovácsolva az a lánc, amellyel megkötözünk, mert az összes pénz a mi ellenőrzésünk alatt van.
Vannak köztetek, akik azt hiszik, hogy megszökhetnek azzal, hogy vidéken vesznek házat, és kertészkednek. Hadd emlékeztesselek, hogy így is földbérletet fizetsz nekünk. Ja, lehet, hogy ingatlanadónak hívod, de így is nekünk fizeted. Látod, bármit is teszel, szükséged van a pénzre. Ha elmulasztod a földbérlet fizetését, akkor elvesszük a földedet, és olyannak adjuk el, aki fizet utána. Azt hiszed, hogy nem tehetjük meg? És a földbérletedből fizetünk azért, hogy elveinket a gyerekedbe sulykolják az általunk létrehozott nyilvános iskolákban. Azt akarjuk, hogy jól belenevelkedjenek a mi gondolkozási rendszerünkbe. Gyerekeid azt tanulják, amit mi akarunk, hogy tanuljon, és akkor, amikor mi akarjuk, hogy megtanulja, és te fizetsz érte a földbérleten keresztül.

Ezekből az alapokból finanszírozunk más olyan projekteket is, melyeket fontosnak vélünk, és vállalkozóinkat busásan megfizetjük munkájukért. Talán kétségbe vonod, hogy a gyerekeid a mi tulajdonunkban vannak, vagy hogy van ilyen kontrollunk, de majd rájössz, hogy így van. Bármikor mondhatjuk, hogy rosszul bánsz a gyerekeiddel amikor elfenekeled őket, és elkobozzuk őket. Ha nem jelennek meg az iskolai belesulykoláson, hanyagsággal vádolhatunk, így át kell őket adnod nekünk. A gyerekeid nem a tieid. Ők a mieink. Oltásra kell vidd őket, kórházainkba kell hozd őket, ha úgy döntünk, vagy elvesszük tőled. Ezt te is tudod, mi is tudjuk.

Elektronikus kereskedelmünkön keresztül láthatjuk, hol vagy, mit veszel, és mennyi pénzből gazdálkodsz. Mit gondolsz, honnan vesszük a havi pénzügyi statisztikát? Az Internetről és más forrásokból még azt is tudjuk, hogy miként gondolkodsz, és mit mondasz. Nem különösebben fontos számunkra, hogy mit hiszel, amíg azt teszed, amit mondunk. Hogy mit hiszel, amúgy is badarság. De ha azt hiszed, hogy követőd van, és mi úgy látjuk, hogy valamelyest veszélyes vagy ügyünk számára, megvannak a módszereink, hogy elbánjunk veled. A csínytevés Pandora-szelencéjével kelepcébe csalunk. Addig hurcolhatunk bíróságra, hogy sose kerülsz ki belőle. Ilyen vagy olyan ürüggyel könnyedén kiforgathatunk a vagyonodból. Kimeríthetetlen tárházunk van, melyből ügyvédeinket megfizethetjük. Egyébként ezeket az ügyvédeket adó formájában te fizeted. Te nem rendelkezel ilyen hatalmas vagyonnal. Nem buktattuk meg már eddig is sok ország uralkodóját eszközeinkkel? Azt hiszed, hogy parányi személyed méltó vetélytárs számunkra?

HIÁBAVALÓ SZERVEZETEK
Nézzük meg vallásaitokat és az "Erkölcsi Többség" nevű mozgalmat. Az "Erkölcsi Többség" se nem erkölcsi, se nem többség. Örömünkre szolgált, hogy ezt az idétlen mozgalmat felhasználva tettük nevetségessé a keresztény hitet. Azokat az ostobákat, akik ezt a szervezetet irányítják, a végén mindig tojással dobálják meg. Mi persze mindig megvédtük őket, ahogy sikeresen megvédtük az NRA-t is. A médiapropagandánkon keresztül úgy láttatjuk, mintha az Országos Lövészegyesület (NRA) lenne az új radikális támadás elindítója. Nem állítottuk a feje tetejére az amerikai konzervatív mozgalmat? Ha célunkat szolgálja, akkor a konzervatívokat használva fejük tetejére állíthatjuk a liberálisokat. Nekünk mindegy. Mind azt a célt szolgálja, hogy elhitessük veled, két oldal küzd az adott pozícióért. Ez segít, hogy a dolgok tisztességesnek és szabadnak tűnjenek, mivel mindenki hallathatja hangját. Most már tulajdonképpen csak egy oldal van mindenféle álarcban, de te képtelen vagy szándékainkat mélyebben felfogni. Látod, azt tehetünk, amit akarunk, és te semmit nem tehetsz ellene. Nem tűnik elfogadhatónak számodra, hogy egyszerűen szót fogadj és szolgálj minket? Máskülönben csak felemészt az az ellenállás, amelyről azt hiszed, hogy felszabadít. Nincs felszabadulás. Képzeld el miként is lehetne. Mi látunk el üzemanyaggal az autódhoz. Bármikor leállíthatjuk, ha akarjuk, és valamilyen üzemanyaghiányra hivatkozunk. Mi van, ha elromlik a kocsid? Nélkülünk nem kaphatsz alkatrészt. Mi szállítjuk az összes forgalomban levő pénzt. Szeszélyes vágyunkkal bármikor megállíthatjuk az ellátást, vagy teljes krachot idézhetünk elő. Aztán utasíthatjuk az elnököt, hogy nyilvánítsa az összes pénzt értéktelennek, és új pénz bevezetése válik szükségessé. Minden biztonságba helyezett készpénzed egy pillanat alatt füstté válik.

Nincs szükséged élelemre? Ha szükséges, előidézhetünk egy kamionos sztrájkot, és a helyi boltok nem kapnak ellátást. Bármikor éheztethetünk, ha úgy tetszik. Csak azért van ételed, mert adunk neked az asztalunkról. A világválság alatt az élelmiszer a mi ellenőrzésünk alatt volt. Elkerített helyeken élelmiszerhegyeket halmoztunk fel, és hagytuk elrohadni. Az éhezőket aztán munkatáborokban dolgoztattuk, habár bőségesen volt élelmiszer. Tényleg azt hiszed, hogy legyőzhetsz minket? Azt mondod, aranyat gyűjtesz majd, hogy mégis legyen készpénzed krach idején. Egyszerűen hozhatunk olyan törvényt, amely megtiltja az arany birtoklását, ahogy a múltban is tettük. Ha aranyat találunk nálad, egyszerűen elkobozzuk, és bebörtönzünk törvénysértésért. A börtönben pedig majd dolgoznod kell a börtöniparban. Napjainkban úgy alakítjuk a képet börtönbeli munkatáborainkról, hogy azt senki nem ellenzi. Azt mondjuk az embereknek, hogy a gyilkosoknak fizetniük kell a fenntartásukért.

Az persze már senkinek nem jut eszébe, hogy paradicsomtermesztőket is hatalmunkban áll bezáratni. Hozhatunk olyan törvényt, ami betiltja a kerteket, aztán kreálunk egy tudományos magyarázatot, hogy miért csak a tőlünk származó élelmet vásárolhatod. Ha valaki meglátja, hogy paradicsomot termesztesz, feljelentenek nálunk, és átszállítunk a mi földünkre dolgozni. Ó, ti ostoba nacionalisták! Nincs menekvés számotokra, mert már jóval születésetek előtt elkezdtük szőni rabul ejtésetek tervét. Tanáraitok és lelkészeitek már nemzedékek óta formálják gondolataitokat számunkra. Fogalmad sincs, hogy hogyan kerülj ki befolyásunk alól, az öngyilkosságot leszámítva. Gyerünk, öld meg magad. Csak bennünket segít a túlnépesedés tekintetében. Nem árthatsz nekünk, nem találsz meg bennünket, és elképzelni sem tudod, hogy mire készülünk.

GONDOLATOK ELLENŐRZÉSE
Mi irányítjuk Hollywoodot. Az olyan filmeket, mint például a Terminátort vagy az Armageddont sok más filmmel egyetemben egyszerűen azért készítettük, hogy utasításainknak megfelelő gondolkodásra késztessünk. Úgy rendeztük, hogy örömödet leld az erőszakban, mert így ha elküldünk, hogy az eléd állított rosszakat megöld, nyafogás nélkül megteszed. Erőszakos videójátékokat helyeztünk bevásárlóközpontok játéktermeibe, hogy a fiatal elméket felkészítsük a harc művészetére. Úgy rendeztük, hogy hadseregünket és a rendőrséget jó erőknek tulajdonítsd, és hogy olyan dolgoknak vesd alá magad, ami még néhány évtizeddel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Művészi programjaink mind úgy vannak tervezve, hogy segítsenek téged alávetni az új világrendnek, és még szolgáld is azt.

A Star Trek (Űrszekerek) és más hasonló alkotások arra tanítottak meg, hogy egyszerűen engedelmeskedj az új nemzetközi uralkodók parancsainak. Ó ti ostobák! Azt hittétek, hogy szórakoztatás, holott tulajdonképpen oktatás volt. Vagy merjem azt a szót használni, hogy "agymosás" vagy "agykontroll"? Ha már itt tartunk, láttad az új Csillagok háborúját? Micsoda remekműve az elme manipulálásának! Emberek mindenféle és fajta leírhatatlan szörnyekkel tárgyalnak. És angolul tárgyalnak. Kíváncsi vagyok, hol tanultak meg azok a szörnyek angolul. Ó milyen egyszerű a polgár elméje. Sose jut eszébe, hogy éppen tündérországba viszik. A Csillagok háborúját majdnem mindenhol reklámoztuk, ahová az ember megy. Megtalálható volt a Wal-Martban, a K-Martban, a Taco Bellben, egy csomó intézményben és kereskedelmi egységben. Van ebben a filmben valami, amit akarunk, hogy megtanulj. Vagy talán azt lehetne mondani, hogy van benne valami, amit nem akarunk, hogy megtanulj. Bárhogy is van, az egész dologból az kerekedik ki, amit mi akarunk.

Hogy persze kordában tartsunk, utasítottuk a választott hivatalnokokat, hogy látszólag korrigálják a gonosz erőszakot. Clinton elnök most a hollywoodi filmek erőszakossága ellen beszél. Ez nem fogja megoldani a problémát, de az emberekkel elhiteti, hogy dolgoznak a kérdésen. A szex és az erőszak a legjobban hasznosítható erők, amik előnyünkre szolgálnak. Az emberek nem szeretik feladni a szexet és az erőszakot, így mindent, amit akarnak, elébük teszünk. Ezzel úgy lekötjük őket, hogy az igazi dolgokkal nincs lehetőségük foglalkozni. Ezek teljes egészében a mi kezünkben maradnak. Clinton elnök nagyon segítőkész. Tudtuk, hogy milyen jellem, mielőtt elnöknek tettük. Az is segítségünkre szolgált, hogy felfedtük, így az ifjúság erkölcsi szokásait az új viszonyokhoz igazítottuk. Ez előnyünkre szolgál.

Még ettől is kellemesebben esett számunkra azoknak a hiábavaló erőfeszítése, akik azt hitték, hogy akaratunk ellenére eltávolíthatják. Az elnök hasznunkra van, és senki nem fogja elmozdítani, amíg mi azt nem mondjuk. Bocsáss meg, ha látszólag gúnyolódok a hiteden, de a hited már rég elavult. Nem látod, hogy hiú szabadságod és jogos méltóságod semmi nekünk? Csak azt teheted, amit mi mondunk. Elnököket távolítunk el, ha kell, és az őt követő addig lesz ott, amíg le nem váltatjuk a következővel. Akkor a vezető jelöltet eléd tesszük, és arra szavazol, akire mi akarjuk, hogy szavazz. Ezzel azt a hitet tápláljuk, hogy tőled is függ, ki lesz az új elnök.

KIFÜRKÉSZHETETLEN TITKAINK
A mostani szerbiai háborúval sok célunk van, de ezekről nem beszélünk nyíltan. Átengedjük a talkshow-műsorvezetőknek, hogy értelmetlenül fecsegjenek, de a lényegét egyik sem érinti. Mindenekelőtt Koszovó oly gazdag természeti kincsekben, hogy teljes ellenőrzésünk alá kell vonni. Koszovó gazdag urániumban, és az uránium segítségére van uralmunknak. És persze ezek az ásványok így nem kerülhetnek potenciális ellenségeink kezébe. Milosevics nem segített, hogy ezeket a nyersanyagokat kezünkre játssza, így egyszerűen addig nehezítjük a dolgát, míg meg nem teszi. Most már a győzelem elkerülhetetlen Jugoszláviában.

Ezt a büszke népet arra az alázatra kényszerítjük, amit minden néptől elvárunk. A háború után, ha Milosevics meg nem alázkodik kellőképpen, akkor nemzetközi bíróság elé visszük háborús bűnök vádjával. Mi találtuk ki ezt a kifejezést. Ötletes, nem gondolod? Hogyan létezhet olyan dolog, hogy háborús bűn? A háború legalapvetőbb természete, hogy a szabályok fel vannak rúgva. Szórakoztató nézni, ahogy az országok az általunk elébük tett törvények szerint próbálnak háborúkat vívni. Az egyetlen háborús bűn, ami tényleg létezik, az annak a bűne, hogy valaki ellenünk van. Ellenünk lenni sérti a törvényünket. Mint már láttad, ha valaki velünk van, nem érdekel, hogy mit csinál. Nelson Mandela tán nem volt bombakészítő terrorista, aki sok ellenségét megölte? Hőst csináltunk belőle. Mi semmilyen törvényt nem veszünk figyelembe, ha háborúról van szó. Bárhol, bármikor azt csinálunk, amit akarunk. Nemzeteket éheztethetünk halálra, elpusztíthatjuk a lakosságot és más egyéb szörnyűségeket is megtehetünk, amikért ellenségeinket bíróságra visszük. Nézd meg példánkat. Szanaszét bombáztuk Szerbiát, a koszovóiakat kibombáztuk otthonaikból, megmérgeztük a folyókat és a patakokat, kikapcsoltuk az áramot, óriási krízist okozva az országban, aztán briliáns módon úgy állítjuk be, hogy ez az egész Milosevics bűne, és ezért bíróság elé kell állnia. Ugyanezt csináltuk Waco-nál. Úgy csináltuk, mintha az egész David Koresh hibája lett volna. Aztán ott van az ügyeletes rosszfiú, Szaddam tömegpusztító fegyvereivel együtt. Rosszfiúkból túlkínálat van, és bármikor találunk egyet, ha szükségünk van rá. Ha belegondolsz, igazán vicces. Nem vagyok nagyon humoros ember, mégis sokszor azon veszem észre magam, hogy nevetek, mennyire teljesen abszurd dolgokat helyezünk eléd, és te készségesen elfogadod.

Csodálkozol, hogy a világ vezetői reszketnek jelenlétünkben? Tudják, hogy nincs más hatalmuk, csak amit mi adunk nekik. Nem félünk Oroszországtól vagy Kínától, mert rendszereik most már teljes egészében az ellenőrzésünk alatt vannak. Kína tisztában van azzal, hogy bármikor bármennyi vállalatát befagyaszthatjuk Amerikában, és az összes tőkéjét egy tollvonással megszüntethetjük. A nemzeteket arra használjuk, amire csak akarjuk. Mindenki tudja, hogy vagy behódol nekünk, vagy meghal. Szerencsére volt néhány ellenálló, mint például Szaddam vagy Milosevics, akik segítségével megmutattuk a világ vezetőinek, hogy mit teszünk, ha valaki nem hódol be. Ha céljainkat követed és azt csinálod, amit mondunk, akkor azért dicsőség jár. Ha nem teszed, akkor annak szomorú és tragikus eredménye lesz. Igazán szeretnélek megóvni egy ilyen végzettől. De megint csak elmondom, hogy semmilyen következménye nincs, ha nem óvunk meg. Akkor veled csak csökkentjük a túlnépesedési problémát.

OSTOBA LÁZADÁSOD URALMUNK ELLEN
Néhányan azt hiszitek, hogy megállíthattok azzal, hogy bombát helyeztek el egy abortuszklinikán vagy egy kormányépületben. Ostoba lelkek! Hogyan árthat ez nekünk? Csak arra jó, hogy példaként használjuk, hogy még nagyobb ellenőrzést és terhet rójunk a lakosságra. Imádjuk, ha lázadsz és felrobbantasz valamit. Te adod az okot, hogy még több törvényt hozzunk az olyan dolgok ellen, amik esetleg hozzájárulhatnának a szabadságodhoz. Ha valaki időnként nem robbantana fel valamit, akkor nem tudnánk mire hivatkozva tovább korlátozni téged. Nem látod, milyen reménytelen ellenállni nekünk? Minél inkább izegsz-mozogsz, annál jobban megszorítunk.

A mi birodalmunk a pénz birodalma. Bocsáss meg, de be kell vallanom, hogy inkább a pénztelenség urai vagyunk. Ebben a kijelentésben látnod kell a humort. Adtunk nektek egy darab papírt vagy számjegyeket a számítógép-képernyőn, aminek azt a nevet adtuk, hogy pénz. Semmilyen fedezete nincs, és semmi nem igazolja, csak az, amit mi mondunk. A semmiből teremtjük, nyomtatjuk, kölcsönadjuk, értéket adunk neki, és vesszük el, ha kell. Minden, aminek köze van a pénzhez, a mi kezünkben van. Gondolkozz, mit tehetsz ellenünk pénz nélkül? Ha ellenállni próbálsz, megvonhatjuk a hitelt tőled, vagy befagyaszthatjuk a számládat. A készpénzedet könnyedén elkobozhatjuk. Oly sok szabályt hoztunk az életben, hogy pénz nélkül egyszerűen nem tudsz létezni.

Táborozz le állami földön, és két héten belül menned kell. Két hét alatt nem tudsz kertet művelni. Vadonjaink legtöbbjébe a csapásokon csak engedéllyel léphetsz be. Olyan törvényt hoztunk, hogy nem sokáig lakhatsz lakókocsiban egy helyen. Bizonyos idő után költöznöd kell. Nem gondolkoztál még azon a nevetséges dolgon, hogy megengedjük, hogy az emberek egész életükön át egy dobozban éljenek, de nem engedjük, hogy lakókocsiban éljenek, hacsak nem fizetnek adót a táborhelyért? Azt akarjuk, hogy rendszerünk része légy. Amikor házat veszel, mi nem csak az adójövedelmet kapjuk, amit saját céljainkra használunk, hanem nagy jövedelmünk származik a kölcsön kamataiból is. Csak a kamat miatt a házad két-háromszorosát fizeted. A kamat is adóköteles, mely összeget szintén mi használunk azokban a szektorokban, ahol akarjuk.
Nem akarjuk, hogy megszabadulj tőlünk, és ezért csináltuk meg így a rendszert. Te a mi tulajdonunk vagy. Nem engedjük, hogy vásárolj vagy eladj, hacsak be nem hódolsz fennhatóságunknak. Ha bíróságra viszel minket, kifárasztunk, és a végén veszítesz. Ha erőszakhoz folyamodsz, valamelyik munkatáborunkban kötsz ki, pontosabb nevén börtöniparunkban. Szükséged van a pénzünkre, a szórakoztatásunkra, üzemanyagunkra, az eszközökre, és ha ezek nincsenek, megfosztva érzed magad. Ezáltal alá kell vesd magad akaratunknak. Azt sem tudod többé, hogyan gondolkozz, mert vallásaitokat és istenhiteteket teljesen elerőtlenítettük. Csak te vagy egyedül, és elég jól rávettünk mostanában, hogy a saját farkadat kergesd.

Remélem, ez a kis jegyzet elég információt nyújt, hogy miről szól az új millennium. A 21. század a mi századunk. Beléphetsz, ha úgy cselekszel, ahogy mondjuk. Nem áll szándékunkban, hogy a te úgynevezett emberi jogaiddal és az alkotmányoddal játszadozzunk. Ezeket a dolgokat csak saját céljainkból használtuk egy ideig. Az alkotmányod számunkra csak egy vicc. Azt teszünk vele, amit akarunk. Sosem tűnt fel neked, hogy 50 évvel ezelőtt az alkotmányodat használva tiltottuk be az abortuszt? Amikor aztán úgy döntöttünk, hogy legalizáljuk az abortuszt, akkor is ugyanezzel az alkotmánnyal támasztottuk alá. Emberi jogaid és az alkotmányok azok, amiket mi mondunk, hogy azok. Mi csak arra használtuk az "emberi jogok" kifejezést, hogy a dolgokat megfelelő zavarban tartsuk. Minél nyugtalanabbak a dolgok, annál jobb nekünk, addig, amíg nem áll minden a teljes szolgálatunkban. Ez a kis levél lehet, hogy sértő számodra, mivel ilyen egyszerűen beszéltem, de ez igazából nem érdekel bennünket. Kár, nem? Minden tetszhalott birkának... (üzenet vége)

(Nincs aláírás)
(Ezt a levelet angolul 1999 óta terjesztik az Interneten)
 



Közlemény az alábbi cikkhez
Amennyiben az alábbi szöveget a sajtótörvény és a vonatkozó magánjogi passzusok ellenére valakinyilvánosságra kívánja hozni, számolhat azzal, hogy be fogják perelni és el fogja veszíteni a pert, mint ahogy az már egy esetben meg is történt.
Az alant közzétett információkat sajnos nem tudom kézzel fogható bizonyítékkal alátámasztani. Tartalmát 2006 elején jegyeztem le, Vida Lajos, azóta már elhunyt FKgP-s politikus szavai alapján, aki a történetet számos ismerősének előadta.

Sajnos kifejezett kérésem ellenére sem jelentkezett később senki, hogy alátámassza, vagy akár cáfolja az ezen oldalon olvasható információkat. Jelenleg tehát mindössze a Fidesz prominenseinak javára döntő bírósági ítélet az egyetlen, mely tagadja a megállapodás létrejöttét. Én viszont olvasóim bölcs ítéletére bízom, hogy figyelembe véve a 2004 óta hazánkban történteket, igaz volt-e amit Vida Lajos anno elmondott nekem. 

 
Nibiru 
Titkos magyar- izraeli államközi megállapodás - 2004.04.14

Mindenki ott volt aki számított
2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha az aláírásnál csak a balliberális pártok és azok érdekkörei képviseltették volna magukat, senki sem csodálkozna, de történetesen jelen volt a teljes politikai elit. Beleértve az akkori államfőt, Mádl Ferencet is.

2004 április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004 május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.

Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi  egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józan ésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak. A "nemzetközi elvárások" ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, és persze az általuk irányított erősen kettős mércés ún. "vezető média" elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők. Egy biztos. Mindenki ott volt aki számított.

Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött "akcióterv"-nek nevezett  megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be az EU-Izraeli akciótervről, de az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát.
(Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.)
A dokumentum aláírásán részt vettek:

Mose Kacav, Izrael akkori államfője,
Mádl Ferenc, Magyarország köztársasági elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részéről,
Hiller István az MSZP részéről,
Dávid Ibolya az MDF részéről,
Herényi Károly az MDF részéről,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,
Áder János a Fidesz MPP részéről,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői.

Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.

A dokumentum
A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következőek voltak:

1,  Magyarország befogadó célország.

Ennek a pontnak a lényege, hogy abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint.

Jegyzetek az egyes ponthoz

a.) 
Ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.

b.)
 A ránk vonatkozó szám valószínűleg nem 500, hanem 550 ezer. A Magyar Fórum 1998. december 17-i számában az izraeli A Hét Tükre nevű újságból idézett egy közleményt, miszerint "a jövőben Magyarország állampolgárainak száma 550 ezer izraelivel gyarapodhat". Ez különben azért is meglepő, mert az Új Magyarország (1991.09.24) amikor Göncz Árpád Tel Avivban, járt 1991 nyarán, még arról tudósított, hogy csak "negyedmillió magyar ajkú közösség" volt Izraelben!

c.) A 2007 februárjában kirobbant "ázsiai betelepítési botrány" témájában a magyarnak mondott kormány Semjén Zsolt által kiemelt sorokra reagálva a következő közleményt adta ki: "a  félreértelmezett sorok nem ázsiai vagy más külföldi migráns tömeges betelepítéséről szólnak, hanem egyrészt a migráció globális szinten tapasztalható hatásait értékelik, illetve ezen keresztül a hazánkba legálisan érkező külföldiek társadalmi integrációját célozzák"
Izrael a Közel-Keleten van ugyan, de az egyben Nyugat-Ázsiát is jelenti. Ha ilyen összefüggésben vizsgáljuk az egész botrányt, teljesen más megvilágításba kerül. Nem kínaiakat akarnak tehát az országban letelepíteni, mint az tévesen elterjedt, hanem a zsidók letelepedét kívánják elősegíteni hazánkban.d.) Több mint egymillió izraeli lehet EU- állampolgár 
(Ez egy 2004.03.12-i hír, azaz közvetlenül a megállapodás előtt íródott. Kimásolom ide a szöveget, hogy megmaradjon:)
Az Európai Unió május elsejei kibővítésével kereken 1,1 millió izraeli számára nyílik lehetőség arra, hogy európai uniós állampolgárságot szerezzen. Erről a Háárec címu izraeli lap számolt be, utalva arra, hogy a lehetőséget az unió kibővítése hordozza magában. Olyan, a belépés előtt álló országok, mint Lengyelország és Magyarország ugyanis nagyszámú zsidó állampolgárral rendelkeztek, akik vagy a holokauszt előtt vagy később a sztálini idők antiszemitizmusa miatt menekültek Izraelbe. 
Az Európai Unió Izraelben akkreditált nagykövete, Giancarlo Chevallard tel-avivi sajtóértekezletén utalt arra: az EU 25 tagúra történő kibővítésével az izraeli zsidók egyötöde szerezhet jogot arra, hogy egyik vagy másik EU-tag állampolgárságáért folyamodjon. Az uniós törvények ugyanis kimondják: mindazok, akik bármelyik tagállamban születtek – valamint gyermekeik és unokáik – jogosultak arra, hogy állampolgárságot szerezzenek. Az izraeliek hat százaléka már élt ezzel a joggal, mert olyan országból származnak, amely az unió tagállama, például Németország, Franciaország, Olaszország vagy Ausztria. 
Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a megkérdezett izraeliek 60 százaléka támogatja az uniós állampolgárságot, további 25 százalék gondolkodik azon. Mindazonáltal a megkérdezettek 75 százaléka nem helyesli az EU közel- keleti politikáját. Azt vallják ugyanis, hogy az EU elônyben részesíti a palesztin álláspontot.  (MTI/APA)
e.) Frattini is megmondta, hogy Magyarországnak égetően szüksége lesz a bevándorlókra.
2,  Izraeli áruk európai terjesztése.
El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004 május 1. között érvényes szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004 május 1-gyel pedig életbe lépett az EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó melyek nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. (Fegyverekről?) Ezeket átcsomagolással úgymond "honosítani" lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás ezen része tehát az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása.
3,  Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.
1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás védelmi megállapodást kötött , mely eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam kínálta vissza nem térítendő támogatásokat, majd ez év augusztusában, amikor nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni őket Magyarországon,gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élő  megállapodást.
A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogatott az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (
Lásd ezt a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpraállításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?

Úgy nem mellesleg ide vág egy a Magyar Fejlesztési Bankban dolgozó ügyintézőtől származó információ is, mely szerint 
a magyar állam a TB kasszából(!)  izraeli kibucépítéseket finanszíroz, melyek rossz minőségű paprikát termelnek, amit aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el. Ezért aztán nem támogatják a haza paprikatermesztést itthon, mert Izraelből légi úton behozva is olcsóbb.
4,  A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián
     keresztül.
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak. Az ún. holokauszt-oktatás tantárgyi bevezetésének sürgetése is ide tartozik.
5,  A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és
     annak szigorú alkalmazása. 
Ezzel azóta is és folyamatosan próbálkoznak. 2007 márciusában a Mazsihisz még azt a bátorságot is vette, hogy tövényjavaslatot nyújtson be! Törvényjavaslatot, a Mazsihisz!!! A médiának persze nem szúrt szemet, hogy mi a fenét képzelnek magukról. Látszólagos ellenállásukkal szemben a gyűlölettörvény nem megszavazása inkább politikai alku kérdése lehet a Fidesz részéről, tekintve, hogy azt már kinyilvánították, hogy a holokamu tagadásáról szóló törvényt simán megszavaznák. Mivel azonban ez nyilvánvalóan alkotmányba ütközne, ezért jöttek elő azzal, hogy inkább alkotmányba iktatnák a dolgot, mint azt megtudtuk Répássy Róberttől 2009 június elején. 
6,   A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek
     működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése. 
 
Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, a nemzeti megújulást óhajtó és szolgáló nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" és a civil mozgalmak eltaposására tett törekvés szentesítése. Ezt művelik a rendszerváltás óta folyamatosan. Ha valami kibontani készül a szirmait, rögtön ott terem egy-két balról jövő tégla, vagy provokátor és átveszi az irányítást, hogy aztán ha nem őket szolgálja az ügy, akkor mehessen a levesbe. A Jobbik 2009-es előretörése csak azért volt lehetséges, mert nyílt lapokkal játszottak, nem érdekelte őket a szélsőségesezés, a szavazóikat pedig még annyira sem.

Ezért először a Magyar Gárdát tiltották be abszurd okokra való hivatkozással, majd a baloldalon megjelentek a Jobbik Magyarországért Mozgalom betiltását szorgalmazó és annak lehetőségét elemző hangok, a legfelsőbb bíró pedig elhatárolódás helyett "
nem zárta ki annak lehetőségét." Mindeközben a Fidesz a sehonnai bitang ember hallgatásának bűnét gyakorolta azzal, hogy tartózkodott az ezekkel kapcsolatos nyilatkozattételtől.
7,  Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a
     nemzetközi fórumokon.
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy "Izraelnek joga van az "önvédelemhez", holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik EU képviselőként soha egyetlen egyszer sem emelték fel szavukat a magyar nemzetiségű kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetések, az ellenük elkövetett atrocitások, valamint a szomszédos országokban tapasztalható politikusok magyarellenes kirohanásai ügyeiben, ellenben Izraelt foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a palesztinokkal kapcsolatos bűnös gyakorlata miatt. Az ENSZ rasszizmus elleni konferenciájáról is kivonultunk 2009 áprilisában, mert szóba került, hogy Izrael rasszista állam.
8,  Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció
     szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.

A fenti megállapodást a 
Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága - hogy is mondjam - igencsak "színes". A szervezet költségvetését pénzintézmények dobják össze, de nem megerősített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből is
A MAT-ról Drábik János több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az 
interneten is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe, hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmű szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezik.
***
Az egyezményről szóló információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában.

Az ügy azért kiemelten fontos, mert az egyezmény nem csak fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Kérem, hogy ha valaki bármilyen további információval, esetleg részletekkel, vagy akár cáfolattal rendelkezik az ügyet illetően, írja meg nekem, akár névtelenül is. 
 Zsidó betelepítés Magyarországra
Csurka István Magyar szemmel 2001. június 28.-augusztus 02.
Sorozatot kezdek el ma. A közlendő anyag terjedelme nagy, megmondani sem tudom, hogy ennek az írásnak hány része lesz. Az Izraelből Magyarországra irányuló tőkebefektetés útját, módját, célját kívánom végigkísérni, különös tekintettel az "ingatlanfejlesztésekre". Ez a szó azért van idézőjelben, mert új keletű, és talán szándékosan is homályos tartalmú. A magyar fül még nemigen érti, hogyan lehet egy ingatlant fejleszteni. Hiszen, ha ház, történetesen, akkor még csak hagyján, akkor lehet tatarozni, emeletet ráépíteni, szebbíteni, s ezt lehet ugyan "fejlesztés"-nek mondani, de már ebben az esetben is eltérünk nyelvünk tárgyias szellemétől, amely szereti megnevezni a dolgokat és a tatarozást tatarozásnak, a ráépítést ráépítésnek mondja. A legegyszerűbb ingatlanfejlesztés egyébként húsvét előtt történt, annak idején, amikor a gondos gazdaasszony kimeszelte a házát. Szép fehérre.
Manapság nem ilyen meszelések vannak. Először papíron meszelik, minősítik át a földet, mezőből, szántóból belterületté, alácsövezik, villanyt, gázt, csatornát építenek bele, s ez már kétségtelenül fejlesztés. A baj csak az, hogy ez-után a fejlesztés után rendszerint megváltoznak a tulajdonviszonyok. Érkezik egy vevő valahonnan -, megveszi a telket. No, nem éppen azon az áron, amit mezőkorában ért, de nem is azon, amit alácsatornázva ér. S ekkor kezdődik, az új, tőkeerős tulajdonos jóvoltából az igazi fejlesztés: rövidesen elkészül a plaza vagy a "gyógycentrum". Az Ingatlanbefektetés című újság írja: "1995-ben és 1996-ban a befektetéseknek újabb lendületet adott az izraeli gazdaságban bekövetkezett belső válság, amely a külföld felé terelte a pénzembereket, és az, hogy akkorra Magyarországot a térség egyik legstabilabb, befektetésre alkalmasabb piacaként tartották számon." - Itt azért álljunk meg egy szóra. Milyen stabilitás volt akkor hazánkban? A Bokros-féle stabilitás éveit éltük, mindenki - mármint a Bokros-Suchman-Medgyessy-féle bankárkaszt kivételével - sokkal szegényebb lett, minden eladóvá vált, minden leértékelődött, gyorsan elkelt a villany, a gáz, a belterületi földek és Tocsik nemsokára elkezdte felvenni a sikerdíjait. Demszky a Vector 2000-nek fizetett, harmonikusan együttműködött a Horn-Kuncze-kormánnyal, benne majd a Bokrost váltó Medgyessyvel és a mögötte álló Fekete Jánossal. Még itt van a Leumi Bank, de már szedelőzködik. "1998-ra az izraeli befektetések elérték a 250 millió dollárt, és az előzetes adatok szerint 1999-ben mintegy 300 millió dollárra becsülhető a Magyarországra érkezett izraeli tőke nagysága." Azóta a befektetések összege elérte, sőt meghaladta a 900 millió dollárt, s így a kicsiny Izrael bekerült a legnagyobb külföldi befektetők körébe. Nem sokkal maradva el a hatalmas Németországtól vagy a még nagyobb USA-tól. "Célterületeik közé tartoznak az ipar, a telekommunikáció és legnagyobb mértékben az ingatlanfejlesztések." (Ingatlanbefektetés) Később majd tételesen felsoroljuk ezeket a fejlesztéseket.
Most azonban álljunk meg egy pillanatra. 1995-96-ban adva van egy "belső válsággal" küzdő ország, ahonnan kimenekül a tőke, amint azt az Ingatlanbefektetés a liberális sajtó szóhasználatát idézve írja, meg egy stabil, ahol éppen ennek a stabilitásnak a következtében minden eladó. Itt mindenki szegény, s a napi fennmaradás érdekében mindent el kell adni. Legalábbis ezt mondják azok, akik a gyors privatizációt szorgalmazzák, intézik. Kik ezek? Az egyik Bokros Lajos, aki "Riccardó" álnéven írt a Beszélőbe gazdasági értekezéseket a rendszerváltás előtt, de ezt soha nem rótták fel neki szocialista elvtársai, sem előtte, sem utána, és akik magát a Beszélőt állítólag üldözték, a másik pedig Suchman Tamás, a marcali zsidó hitközség tisztségviselője, egy marcali zsidó fuvaroscsalád sarja. Történik még ekkor az országban, hogy folytatják a megkezdett bankkonszolidációt, azaz pénzt nyomnak bele olyan bankokba, amelyek előzőleg nagy hiteleket adtak soha meg nem nevezett egyéneknek, cégeknek, és emiatt elvesztették tőkéjük nagy részét, a Nemzeti Bank éléről eltávolítják a református magyar család történelmi nevű Bod Péter Ákosát, és helyére visszateszik a zsidó származású kedvencet, Surányi Györgyöt, s a stabilitás nagyobb dicsőségére a kormány elkezdi tönkretenni, becsapni, elszegényíteni az államszervezet alapsejtjeit, az önkormányzatokat, visszatartva a korábban elprivatizált belterületi ingatlanaikért járó pénzeket, és sikerdíjat ajánlva fel annak, aki rá tudja beszélni őket, hogy fogadjanak el sokkal kevesebbet is, érjék be egykori vagyonuk töredékével. Az ügylet egyik lebonyolítója, aki még ma is bíróság előtt áll: Tocsik Márta. A főbűnösök azonban különböző kitüntetések birtokosai. Itt, a stabil országban, ahová a válságövezetből menekül a tőke, a bankárok havonta leértékelik a nemzeti valutát, s így a menekült ingatlanfejlesztő egységnyi dollárjáért minden nappal nagyobb területre teheti rá a kezét. Bankárjai jóvoltából a magyarnak, legyen akár paraszt, kárpótolt, akár önkormányzat, minden órával több földet kell ingatlanfejlesztés alá bocsátani, hogy ugyanazt az összeget kapja meg érte, mint amit tegnap kapott volna.
1996 elején születik meg a médiatörvény, aminek a következtében gyorsan megalakult a két kereskedelmi csatorna, anélkül, hogy kifizetné az ügylet alapján járó áfát, és egyidejűleg rendszeres pusztítás áldozatává lesz a Magyar Televízió, és a nemrégiben alakult Duna Tv is a létéért, a fennmaradásáért küzd. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, természetesen, hogy mindkét kereskedelmi televízió, de elsősorban a Tv 2, a ma már "mosógép"-tévének nevezett, a Bronfman család tulajdonában van, és az irányítása is ennek megfelelő. Edgar Bronfman úr tudvalevőleg a Zsidó Világkongresszus elnöke. A Horn-kormány mindjárt hivatalba lépése után magas állami kitüntetéssel jutalmazta. Göncz Árpád elnöksége első ciklusában, a forró napokban, amikor sok jó tanácsra volt szüksége, hét- vagy nyolc ízben járt Amerikában, ennek a világszövetségnek a vendégszeretetét élvezve. Ennek egyik leányvállalata, az Emanuel Alapítvány - és a Soros rendezte meg ott egyik darabjának a bemutatóját, amiről a Magyar Fórumban tudósítottunk.
Vessünk azonban egy pillantást a válságban lévő országra is, ahonnan magyar ingatlanfejlesztésekbe menekül a tőke. Ott háború van, pontosabban háború volt, háború dúl jelenidőben, és háború készül a jövőre. A hadsereget állandóan készenlétben kell tartani. Időnként mindenki katona. Senkinek nincs fogalma róla, hogy mennyibe kerül ennek a mindig győztes és mindig számszerű túlerővel szemben győztes hadseregnek a fenntartása, de hogy ez olcsó nem lehet, az nyilvánvaló. A tőkének mégis van útja kifelé. Idézzük újra az Ingatlanbefektetést.
"A Magyarországon megjelenő külföldi befektetők közül talán az izraeliek vannak a legspeciálisabb helyzetben. Míg a nyugati országok befektetői a rendszerváltást követően érkeztek hazánkba azért, hogy megismerjék az országot és felmérjék a lehetőségeket, addig az izraeli üzletemberek számára Magyarország sok esetben a születés helyét, rokoni, baráti kapcsolatokat jelentett. Ma már kicsit más a helyzet. A Magyarországon jelenlévő legnagyobb izraeli befektetők közvetlenül általában nem kötődnek az itt élőkhöz - ezeket talán az itt dühöngő antiszemitizmus és a velük született mazochizmus vonzza ide -, de szinte minden esetben olyan képviselőt delegálnak üzleteik élére, aki jól ismeri ezt az országot. Így a befektetések és a magyarországi üzletek hátterében valóban dominálnak a közvetlen, személyes kapcsolatok." Fordítsuk le, értelmezzük az Ingatlanbefektetés ezen mondatait? Miért is ne? Még akkor is, ha ez antiszemitizmusnak minősül majd. Az izraeli befektetések zsidók számára létesülnek, azokat magyar zsidók irányítják, akik jól ismerik a terepet. Ennyi. Nincs ez másként a másik befektetési ágazatban, a telekommunikációban sem. Ahol pedig ez csak foghíjasan működik, mint az Állami Televízióban és Rádióban, a foghíjak betömése céljából ezeket állandóan kereszttűz alatt tartják. Addig, amíg olyan homogén nem lesz a vezetés, mint az izraeli üzletek élén, az ingatlanfejlesztésben. Izraelből nézve tehát Magyarország nem egyéb, mint egy nagy ingatlanfejlesztés.
Jó üzlet ez? Igen, de egyelőre csak azért, mert potom pénzért lehet hozzájutni a magyar földhöz, ingatlanhoz. A haszon egyelőre csak a világbanki parancsok szerint tönkretett, elszegényített magyar talaj megvételében jelenik meg. A nagy üzlet majd akkor valósul meg, ha az új áron eladják ugyanezeket a fejlesztett telkeket. De eladják-e?
Lehet-e feltételeznünk, hogy más céljuk is van ezekkel az ingatlanokkal, a fejlesztésekkel, az üzletláncok felépítésével, a plazákkal, mint a későbbi továbbadás? Gondoljunk bele: a pénzt háborús térből hozták ki, egy válságövezetből, ahol a legnagyobb tőke tulajdonosai sincsenek teljes biztonságban, s ahol gyakran a saját rendőrségüknek is szembe kell szállniok, sokszor véresen össze kell csapniok azokkal a telepesekkel, akiket az egykori Szovjetunió területéről hoztak ki. Ezek követelőznek és ezek nem látják be, hogy ott, a volt Palesztina területén már jóformán nincs számukra hely. Már Amerika is szót emelt a további telepítések ellen. Még ha ez meglehetősen hatástalan maradt is.
A volt Szovjetunió területén, az egykori pogromok helyén államilag fedezett, lappangó antiszemitizmus van, nincs és nem is lehetséges semmilyen ingatlanfejlesztés. Ha ott lakóparkokat építenének és üzleteik élére csak olyan embereket neveznének ki, aki az Ingatlanbefektetés szavaival "jól ismeri az országot", a helyiek szétvernék a berendezéseket és nem tűrnék el a vezetőket, mert ők meg azt ismerik jól - vagy nem jól -, aki a befektető szerint jól ismeri az országot. A cionista összegyűjtés programja tehát megfeneklett, mégpedig elsősorban az arabok nagyarányú szaporodása következtében. Nincs hely, s egyelőre nem lehet annyit kiirtani közülük, hogy legyen. Más hely kell. Azok tehát, akiket a befektetők megbíznak a fejlesztések vezetésével, akik rokonok és barátok, nem arra figyelmeztetik a terepet nem ismerő sorstársaikat, a pénzembereket, hogy ne gyertek ide, mert itt tombol az antiszemitizmus, hanem éppen ellenkezőleg, azt mondják, azt kell hogy mondják, hogy itt a pénz is és az ember is biztonságban van, mert a nép - hála Istennek - türelmes, és csak a sajtónk írja azt, hogy itt antiszemitizmus tombol, meg kirekesztés, és üldözik a cigányokat meg a zsidókat. Valószínűleg megmondják nekik nyíltan: - Nézzed, elvtárs, ezt csak a mi sajtónk írja, hogy olcsó legyen a telek. És jön a pénz. Épülnek a plazák, a lakóparkok, a földeket átminősítik az önkormányzatok, mindenki előzékeny, és kalapot emel a tőke előtt.
Bizony, szálláscsinálás ez, mégpedig olyan, amihez a médiumoknak és a pénznek százszázalékos összedolgozására van szükség, mert a gazdanépnek, a fejlesztés előtti földtulajdonosoknak nem szabad észrevenniök, hogy mi történik. A folyamatnak rejtve, a demokrácia és az Európához való csatlakozás jegyében kell lejátszódnia. Kenyeret keveset kell adni a népnek, de cirkuszt annál inkább. A cirkuszt az ingatlanfejlesztésekhez már évek óta Torgyán szolgáltatja, s ezzel teszi a legnagyobb szolgálatot az ingatlanfejlesztőknek, nem pedig azzal, hogy időnként kipát tesz a fejére. Cirkusz az is, amikor "komonistázik", és harag napját tart, s cirkusz az is, amikor letartóztatott mindenesét, államtitkárát védi, holott tudván tudja, kicsoda, micsoda.
A következő részletben az ide érkező pénz útját, esetleges eredetét kísérelem meg nyomon követni.
Az előző részben megállapítottam: az Izraelből Magyarországra irányuló tőkebefektetés aránytalanul nagy része ingatlanbefektetés. Megkérdőjeleztem, hogy ennek a hátterében csupán az a cél áll, hogy a magyar ingatlanokat megszerezve, a különböző izraeli cégek extra-profitokra tegyenek szert. Ehhez ugyanis egy idő múlva el kellene adniok ugyanezt az ingatlant. Ennek azonban semmi jele nincs most. Feltettem továbbá azt a kérdést is, hogy elegendő magyarázat-e erre az egyirányú, s jellegzetes mozgásra az a tény, hogy a magyar föld igen olcsó, s az ingatlanba befektetett pénz oly csekély, hogy nem is kell törődni azzal, mi történik később. Vagyis egy ismeretlen befektetési cél fennforgását sugalmaztam. Idáig elérve még mindig nem akarok többet, mint újabb tényekkel, tények csoportosításával, okok és összefüggések keresésével tovább kérdezni.
Az eddig feltártakból egyelőre csak annyi világos, hogy valami különös, a szokványos tőkeáramlástól eltérő dolog történik. Miként már más helyen is, ezúttal is "szálláscsinálás"-nak neveztem a műveletet. Meglehet, kissé korán és mintegy megelőlegezve valamit, ami ennyire súlyos kérdések esetében megengedhetetlen, tudománytalan eljárás, legalábbis akkor, ha nem következik az okok feltárása. Hát következzék!
Az ingatlanfelvásárláshoz és az ezekkel összefüggő nagyarányú plazaépítésekhez előbb meg kellett teremteni a pénzügyi feltételeket. Az az előfeltétel ugyanis, amelyre az előző részben hivatkoztam, tudniillik a Bokros-csomag és a magyar társadalom vészes elszegényedése, a "minden eladó" állapota maga is következmény. Olyan szerencsétlen állapot, amelybe el kellett jutni. Hogyan jutott a magyar társadalom és a magyar gazdaság a Bokros-csomag állapotába, a "minden eladó" állapotába? Vajon a rendszerváltásnak szükségszerűen kellett ide vezetnie, vagy voltak külső és belső rásegítő körülmények, és ezt a magyarságra nézve káros, veszélyes irányt szorgalmazó emberek? Terelők és elterelők. Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy ilyen vizsgálódásokat, amelyek a rendszerváltozás esetleges hátsó céljainak vizsgálatára irányultak, még senki nem kezdeményezett. A rendszerváltás egy üdvös jelenség, amit nem illik egyes körök hátsó szándékaival bemocskolni. Aki így kérdez, gyanús. Az okság különben is, mint olyan, eleve ki van hagyva mai társadalmi kérdésfeltevéseink köréből. Ma nem szokás megkérdezni, hogy valami vagy valaki az-e, ami, olyan-e, amilyennek látszik, tettével, bűnelkövetésével van-e valami célja, sőt még a törvényeket is úgy hozzák, hogy a következményeivel, a távolabbiakkal különösen nincs tisztában minden törvényhozó.
Akkor, amikor a tudomány, a biológia, az agykutatás, a fizika és a kibernetika egyre több, eddig nem sejtett okra világít rá, addig a társadalmi gondolkozás megreked valami felszínes tudomásulvételben. Az "állam rossz tulajdonos" mondták ki a rendszerváltás hajnalán a liberálisok, és az állítást senki nem kérdőjelezte, vagy nem merte megkérdőjelezni. Mindenfajta állam, minden körülmények között rossz tulajdonos? Továbbá, nincs-e, nem lehet-e érdeke, sőt létérdeke egy közösségnek éppen az állami tulajdonlás esetleg megváltoztatott tartalmú - fenntartása egy adott történelmi szakaszban? El kell-e jutni az állam rossz tulajdonos elven maradva addig, hogy a vízműveket, a csatornázást, a temetkezést és az energiaipart és kereskedelmet is el kell adni külföldi tulajdonosoknak? Mi az oka annak továbbá, hogy azokat a kivételes személyeket, akik mégis rákérdeztek ezeknek a privatizációknak az okára, rámutattak a helytelenségükre, rövid úton kipenderítették az állásukból, s lehurrogták, majd elhallgattatták őket? Közelmúltunk története, kinevezései és leváltásai, egyes elemek szélsőségesnek és szalonképtelennek nyilvánítása, egyáltalán: az érvelés és érdemi vita nélküli megbélyegzés gyakorlata arra enged következtetni, hogy mindebben megnyilvánul valami erőszak, valami hátsó szándék, amelyről a népnek nem szabad tudomást szereznie.
Társadalmunk még ma is egyeduralmi jellegű, erőszakra épül, csak ez az erőszak másképpen van előadva. Ez nem fizikai erőszak, noha sokszor az is, hanem szellemi. Gúzsba köti a gondolkodást. Ezt az is bizonyítja, hogy arra sem irányul kérdés, hogy miért bélyegzik meg a kérdezőket és miért nem engedik kérdezni a tudományt.
Miért csak egyfajta, lényegében véve marxista és marxistából liberálissá lett közgazdaságtant tanítanak az egyetemen, miért állapítják meg önkényesen és a sajtómonopólium reklámfogásaival az új irodalmi értékeket, miért nem tanítják a történettudomány mindegyik irányzatát, miért van egyoldalúan liberális tájékoztatás és tömegkultúra? De az alapkérdésünknél maradva: miért nem kérdez vagy kérdezhet rá a tudomány a rendszerváltás körülményeire, okaira, esetleges rejtett, feltáratlan céljaira, a rendszerváltást irányítók, vagy azok egyes köreinek kapcsolatrendszerére, függésére, külföldi elkötelezettségeire és a sorsunkat eldöntő globális erők velünk kapcsolatos céljaira? Miért nem lehet megkérdezni, hogy valamely tőke honnan jött, miből származik és mit akar itt? A gondolkodás megreked ott, hogy a piacgazdaság, amelyet a Nyugat telepít ide, jobb, mint a szovjet szocializmus ami kétségtelen -, de azt már, hogy az ide beérkező tőkének valami más, esetleg politikai, netán etnikai célja is lehet, azt szégyenlősen nem kérdezi senki. Arról már beszélnek a nemzeti radikalizmus körébe tartozó közgazdászok, hogy egyes piacvesztéseinknek, tulajdonvesztéseinknek akár tragikus következményei is lehetnek nemzetünk számára, de a hátsó szándék, a kiszámított kártétel és a "tudatos ingatlanfejlesztés" gondolatáig nem jut el senki. A privatizációnak a nemzeti sorssal való összekapcsolása nacionalizmus, és természetesen tabu. Erre nincs ösztöndíj. Amelyik kutató pedig mégis erre vetemedik, az félredobódik, és műve nem épül bele a tudományos és a közgondolkodásba. Elhallgatással van eltiltva.
Huszonöt-harminc éve arról esik a legkevesebb szó, mi az érdeke a közösségnek. Ezzel ma már csak idős, megviselt emberek, hatalom nélküli hagyományőrzők, maradék ötvenhatosok, megbélyegzett horthysták vitézkednek. Meg újabban, hála Istennek és a mi tevékenységünknek, az ifjúság táguló körei, amelyek még úgyszintén nincsenek hatalomban. Megtartani egy üzemet, egy birtoktestet és jól működtetni, vagy pedig gyorsan eladni? És ha eladni, kinek és mennyiért? Ezt, a nemzeti sors számára legfontosabb kérdést senki nem vizsgálja. A liberális élcsapat, az SZDSZ ehhez már 1989-ben azt is hozzátette, hogy nem szükséges az állami tulajdont kezelő személyeket, a rosszul működtetőket lecserélni, mert ha megváltozik a tulajdonforma, ha az állami vállalatból részvénytársaság lesz, akkor mindjárt, sőt szükségképpen jól fog működni. Az állami tulajdont a régi, szovjetes formában rosszul működtetők mind a kommunista nómenklatúra tagjai voltak, de hogy miért ragaszkodott hozzájuk a liberális élcsapat, arra most az Ingatlanbefektetés című honlap már idézett mondatai vetettek valami sivatagian szikrázó fényt, megállapítva, amit már idéztünk, hogy az izraeli befektetők, akik nem őshonos magyarországiak, szeretik rokonokra, barátokra, olyanokra bízni a megvett üzemet, akik előtte is vezették, irányították. Természetesen nemcsak azoknak az üzemeknek a vezetői maradtak a helyükön, amelyeknek most izraeli tulajdonosa van, hanem a többi is. Ehhez viszont azt kell nyomban hozzátenni, hogy egyetlen külföldi cégről sem tudható pontosan, ki a tulajdonosa. Végső soron.
A kádermentésben akkor, 1989-ben, 90-ben csak politikai hatalomátmentést látott az ember, s undorodva fordult el az SZDSZ-től mint párttól, hiszen ez korábban ennek éppen az ellenkezőjét hangoztatta, most, tíz év múltán azonban egy céltudatos és rendkívülien előrelátó szálláscsinálást is fel kell felfedezni benne. Mire kellett és mire nem kell ma már az SZDSZ? Kezdetben a szálláscsinálásra és az átmentésre szervezték, arra tartották fenn, most azonban, hogy már itt vannak azok, akiknek szállást csináltak, nem kellenek, mert megszokott, beléjük rögzült hangoskodásukkal felhívják a figyelmet az eddig sikeresen elrejtett hátsó célokra, az ingatlanfejlesztésre. Ez áll a Kuncze-Demszky-váltás mögött is. Remélik, hogy Kuncze arcával el lehet takarni Bauert és a többit.
Merész feltételezés, de teljesen kizárni nem lehet, hogy a '90-es, '91-es átmentésekben, görcsös kádermentésben, magában az Antall-Tölgyessy-paktumban valakik már látták a mai plazák helyét, sejtették az árát, ismerték a helyrajzi számát. Az azonban kétségtelen, hogy a magyar rendszerváltás akkori, hirtelen elkanyarításában, visszafogásában benne volt az egész nómenklatúra burzsoává válása, a piacszerzés és az egész Magyar Ingatlan sorsának ilyen látomása, az aligha lehet vitás. A paktum csak a tévék, rádiók sorsáról intézkedett. A többi aztán jött magától. Mindezt a bekövetkezett eladások és vásárlások bizonyítják. A beszédes tények. Az eladók köre és a vevők köre. Ha az MSZMP KB hatásköri listájáról kinevezett elvtársnak nyomban mennie kellett volna, akkor nem lett volna lehetősége később, a Bokros-csomag után mint "jó rokonnak" aláírni az egydolláros eladási szerződést. És esetleg a dolgozókat sem kellett volna mind szélnek ereszteni. De hát 1988-89-90-ben az egész társadalom át volt itatva liberalizmussal, ami akkor egyedülien, kizárólagosan jelentette a szabadságot a Kádár-rendszer kissé már megszokott, áporodott, rossz levegőjével szemben. Más lehetőség nem volt? Harmadik út nem létezett? Ez volt a nagy csalás. Aki a harmadik úttal próbálkozott, azt nyomban szélsőségesnek minősítették, kirekesztették, és most itt vagyunk a plazák tövében, az "ingatlanfejlesztésben".
A nyolcvanas években, amikor Reagan elnök olyan fegyverkezési versenyre hívta ki az oroszokat, amit azok gazdasági fejletlenségük következtében nem bírtak követni, és megindult a glasznoszty, s Gorbacsov elkezdett tárgyalni, egyszerre több jövőkép alakult ki.
A szovjet hatalom teljes és radikális megdöntése nem szerepelt az amerikai tervek között, mert egy esetleges lázadás az atomerő indítógombjait is veszélybe hozta volna, és Kína számára óriási előnyt jelentett volna. Tehát a lassú átgyúrást és a gyors Coca-Cola-benyomulást választották. Ezenfelül valószínűleg csak Németország egyesítéséről döntöttek, de a német gazdasági és politikai erő megnagyobbodását Németország európai körbevételével és gazdasági leterheléssel kívánták ellensúlyozni. Magyarország, ha szóba került egyáltalán, csak mint opciós terület kerülhetett szóba. Kézenfekvő volt, hogy Ausztria és Németország kapjon opciót Csonka-Magyarországra. Ez részben meg is valósult, már csak a történelmi körülmények folytán is. Magyarországra azonban, most már látjuk, mintegy hátulról vagy alulról Izrael is opciót jelentett be. Washingtonban, hogyan, hogyan nem, helyt adtak ennek az opciókérésnek. Persze a német opció sincs kizárva, különösen ha olyan a cég tulajdonosi szerkezete, hogy a másik opciót is érvényesíti (Deutsche Telekom-Matáv).
Magyarország 1982-ben lett tagja az IMF-nek, a Nemzetközi Valutaalapnak. Az ügyet szovjet engedéllyel, PB-hozzájárulással, Kádár rábólintásával az akkori pénzügyminiszter és az akkori AMNB-elnök mellett, pontosabban előtt az a Fekete János MNB-elnökhelyettes intézte, aki később, a kilencvenes években megcsinálta, igaz, csak egy rövid szívásnyira a magyarországi Leumi Bankot, és aki ma már bevallottan izraeli-magyar kettős állampolgár. A Leumi a Moszad, az izraeli titkosszolgálat kezében lévő bank. A legfontosabb értesülésekhez való hozzájutás szála tehát adva van. Soha senki nem fogja megtudni, hogy valójában milyen információk kerültek be ezen a szálon és egy-két továbbin, melyekre majd még kitérek, és milyen állapotrajzok, kérések, ajánlatok kerültek ki ugyanakkor. Egy szép, jól záródó aktatáska nem csupán dollárkötegek Moszkvába kiszállítására alkalmas. Mi arra vagyunk utalva, hogy a megtörténtekből, a privatizáció lebonyolítási módjából, kedvezményezetti köréből, illetve kárvallottaiból, valamint egyes politikai lépésekből következtessünk.
Kezdem magammal, mert ez a legegyszerűbb. Már a közösen kiküzdött és Aczélék által árgus szemmel figyelt Hitel egyik első számában leírtam, 1986-os amerikai élményeim, valamint az 1988-ban már erősen fújó rendszerváltó szél hatására, hogy "nekünk, magyaroknak ügyelnünk kellene, nehogy a moszkvai húskampó után most egy New York-i húskampóra akasszanak bennünket". A mondatot természetesen megértették. 1989 végén Kis János, az SZDSZ akkori elnöke Amerikából hazajövet kijelentette, hogy a két párt, az MDF és az SZDSZ között lehetséges az együttműködés, a szövetség, ha engem kihagynak belőle. Mert antiszemita vagyok. Én persze tudtam, hogy a húskampókról van szó. Nem lehet a vezetésben olyan ember, aki ezt így látja. Még csak nem is washingtoni, hanem New York-i húskampó? New York a világ legnagyobb zsidó városa. Miről beszél ez az ember? Az átakasztás megtörtént, és az MDF-ből való kizárásom is. Sorsom további részletei meglehetősen ismertek, ma az Orbán-kormányt óvják a velem való együttműködéstől, pedig brüsszeli húskampóról még nem is írtam. Lehet, hogy ott már nem is árulnak bontott sertést, marhát, csak csomagolt darabokat, tehát a hasonlatot keresőnek pultra kitett és vákuumcsomagolt országokkal kell példálóznia. A vákuumot mi magunk, a hűtést a kereskedelmi tévék állítják elő.
Izraeli beruházásban felépült budapesti irodaházak
Cím Ker. Év Beruházó/fejlesztő
Business Center 99 (Váci út 99.) XIII. 1996 Business Center 99
DUNA PLAZA (Váci út) XIII. 1996 Transelektro, majd Ofer Brothers
Metropol Vision XIII. 1997 nemzetközi befektetőcsoport
Metropol West (Tüzér u.) XIII. 1997 nemzetközi befektetőcsoport
Metropol South (Hun u. 2.) XIII. 1996 nemzetközi befektetőcsoport
Metropol Center (Tüzér u. 2.) XIII. 1995 nemzetközi befektetőcsoport
Metropol East XIII. 1999 nemzetközi befektetőcsoport
Business Center 22 (Baross u. 22.) VIII. 1999
Business Center 99 Kft.
Lotar center (Baross u. 52.) VIII.
1999 nemzetközi befektetőcsoport
Fogarasi út 3. XIV. 1999 Business Center 99 Kft.
Pálya utca XII. 1999 Bes-Net csoport
Hermina Towers XIV. 1999 Bes-Net csoport
http://www.ingatlanbefektetés.hu/szam2/c08.html
Más is történt azonban, ami az ingatlanbefektetés irányába mutat. 1989 nyarán öt időközi választást tartottak, amelyek közül négyet az MDF nyert meg; egyben, Kiskunfélegyházán érvénytelen volt a választás. Ezekre mindegyikre úgy került sor, hogy az MDF kezdeményezte aláírásgyűjtéssel a régi kommunista képviselőt visszahívták, vagy az a visszahívás elől menekülve lemondott. S a helyére újat választottak. Így került többek között Pest megyében a hírhedt Cservenkáné helyére Roszik Gábor, aki később, már mint MDF-es képviselő, a hírhedt Dunagate-aktákat nem a saját pártjának, hanem a Fidesz-SZDSZ-nek adta át. Kecskeméten Debreczeni József, Szegeden Raffay Ernő lett megválasztva, Zalaegerszegen pedig Marx Gyula. A megválasztottak későbbi elirányulásától eltekintve ez óriási siker volt, előrevetítette az MDF esetleges későbbi abszolút győzelmét, amit éppen a Dunagate-tel felhozott SZDSZ akadályozott meg. A sikeren felbuzdulva, s az erős pécsi szervezettel együttműködve éppen a következő áldozatra nyomultunk volna rá. Pécs I. kerületének képviselője, az egykori Baranya megyei első titkár, Aczél György volt. Antall azonban ezt a visszahívást - többedmagával - leállította, mondván, hogy Aczél szívpanaszokkal kórházba került. Halálát mégsem okozhatjuk ezzel az ingerrel. A pécsi szervezet meghátrált. Aczél megmenekült a megszégyenítő visszahívástól, s vele az MSZMP-nek az a szárnya is fennmaradási engedélyt kapott, amelyik később eljutott az ingatlanbefektetésekig és a tőkés létezés gyönyöreiig. Aczél vonalát a pártban és az MSZP-ben Nyers Rezső vitte tovább, a stafétában ő még közre tudott működni. Aczél 1991-ben halt meg, minekelőtte részt vett az MSZP megalakulásában, és funkcióitól megszabadulva irattárának rendezgetésével foglalatoskodott, immár Bécsben. Utolsó pártmegbízatása a Kádár-irattár rendezése.
Végelszámoláskor nincs ennél fontosabb. Életrajzírója, Révész Sándor vaskos könyve végén megállapítja, hogy 1990-ben valószínűleg az SZDSZ-re szavazott. Arra a pártra, amelynek a magját, a "demokratikus ellenzéket" állítólag éveken át üldöztette, és amelyik elsőként mondta ki, még Kádár életében, hogy "Kádárnak mennie kell!". Akkor, amikor ő még Kádár jobbkeze volt! Bajuk semmi nem lett ebből a nagy kijelentésből. Később pedig képviselőik minden kádert, különösen azokat, akiket rokoni, baráti szálak fűztek a későbbi befektetőkhöz, a helyükön kívántak hagyni. Céljukat el is érték. Ez pedig azért tartozik ide, a mostani ingatlanbefektetési elemzésbe, mert Aczélról közben kiderült, hogy már politikai bizottsági tagként is kétfelé játszott. Mindezt az a Lovas István hozta nyilvánosságra, akit most minden képzeletet felülmúló aljassággal, magánéletében való vájkálással akar megsemmisíteni két Soros-komisszár, anélkül természetesen, hogy közéleti-politikai cikkeibe foglalt állításaival vitába szállna, azokat idézve cáfolná. Most fény derült arra, hogy Aczél titokban már a hetvenes években találkozott a Szabad Európa Rádió magyar osztályának vezetőivel, és azokkal a reformkommunisták SZER általi támogatásában egyezett meg. Erről a találkozásról, mint döntő fontosságú és a szocialista rendszert lényegében véve eláruló megegyezésről most is kevés szó esik. Nem állították be ezt abba a folyamatba, amelyik szükségképpen elvezetett a mai helyzetbe. Elfelejtették, hogy a SZER-t ezután fokozatosan a demokratikus ellenzék szolgálatába állították. Puddington úr, akinek visszaemlékezését Lovas felidézte, nem ír a későbbi, már nem Aczél, hanem jó emberei által megejtett bécsi találkozókról, a nyolcvanas évek fellazulásairól.
Azt természetesen nem állíthatjuk, hogy Aczél és társasága már ezen az első találkozón megállapodott abban, hogy idővel Konrád György elvált felesége is a Rádió munkatársa lesz, mint a vákuumosodó Magyar Ingatlan viszonyait jól ismerő, megbízható személy, s az sem következik mindebből, hogy Konrád György ezen a rádiós, vagy talán Aczél-csatornán kapta az értesülést: fel lehet vetni a két Németország egyesülésének kérdését, mert már nem eltiltás jár érte. Mi a tényt közölhetjük: felvetette, mégpedig akkor, amikor Walter Ulbricht elvtárs fala a két Berlin között még állt és a fal tövében még lőttek. Nem tudott ő valamit, amit mások nem?
Aczél természetesen nemcsak a müncheni liberálisoktól szerezhetett híreket a világ változásairól, hanem az utazó és világbanki konferenciára járó kettős állampolgár elvtársától is. Kétségtelenül szükségük volt egymásra, mert itthon a vaskalaposok hevesen támadták mindkettőjüket és egy véd- és dacszövetségben semmi sem jelent többet a bizalmas információknál. Ők egyébként is összetartoztak. Ha egyszer a világ legerősebb hatalmi központjában és annak is a pénzt osztó kemény magjában az a vélemény - folyosón, vacsorán, s esetleg döntéshozatalkor is -, hogy a szovjet rendszer napjai, jó, mondjuk évei meg vannak számlálva, akkor az okos ember, s az, aki tudja hová tartozik, nyomban az átmentésen kezd gondolkodni. A vezető pozíciókba kinevezni, ott megerősíteni a saját embereket, s a rendszeren belül egy olyan alrendszert képezni, amelyik úgy hajtja végre az átmentést, hogy közben megszerzi a hülye nép bizalmát, és a rendszer legnagyobb, legradikálisabb ellenzékének kitüntető címét is. Szamizdatokat ad ki, amelyeket mi üldözünk, miközben biztosítjuk a következő számok megjelenését és az egész világon való szétterjedését: SZER. És ellátjuk őket olyan információkkal, amelyekhez a rendszerünk - a közös rendszerünk! népi-nemzeti ellenzéke nem jut hozzá. Amelyhez természetesen maga a nép soha nem jut hozzá. (Vagy legfeljebb most, 2001-ben, amikor ezeket a levezetéseimet közreadom.) Nem tudjuk miről tárgyalt Aczél Rómában a SZER vezetőivel, de azt tudjuk, hogy a SZER a CIA intézménye volt és a magyar osztály vezetői úgy, hogy a főnökök ne tudjanak róla, semmiképpen nem tárgyalhattak egy olyan magas rangú kommunista vezetővel, mint amilyen Aczél volt. Ha pedig a CIA vezetői tudtak erről, akkor tudniok kellett a Moszad illetékeseinek is, annál is inkább, mert ők Aczélt másként is számon tartották. Hogy miként, azt azonban csak 1989-ben tudhatta meg egy szűk kör. Erről Révész elvtárs, az életrajzíró így ír: "Ezután Aczél egy rövid közbeszólást leszámítva, négy hónapig nem szólal meg a központi bizottság ülésein. Jelen van, de hallgat. Azon az április 12-ei ülésen is, amelyen Kádár elmondja utolsó, zavarodott beszédét. Egy KB-ülésről maradt távol (izraeli útja miatt), a május 8-airól, amelyen Kádárt felmentették pártelnöki beosztásából. Erről Aczél Izraelben szerez tudomást, és felháborítja, hogy ezt teszik egy "haldoklóval".
Az egyik fővezér, a kulturális és információs főember rendszer végi, a kétségtelen bukás előtti izraeli útját nem szabad csak menedékkérésnek tekinteni, és nem szabad csupán vezeklésként felfogni. Ennek az utazásnak, amelyet sokáig titkoltak a nagyközönség előtt, jelképes értelme, jelentése volt, amelyet csak azok a beavatottak értettek meg, akikre tartozott. Kétségtelenül Aczél ezen az úton vezekelt is, amiért elhagyta kora ifjúsága cionizmusát, zsidó hitét, és kommunista lett, Appel Henrikből Aczél György, ahogy Dzsugasviliből, a grúz postarablóból Sztalin, azaz szintén acél. A vezeklésről és a megbocsátásról, az újra befogadásról később meleg hangú cikkben írt a Szombat című zsidó kulturális hetilap, csak arról nem írt senki, sehol, hogy mi volt, mi lehetett Aczél poggyászában. Mit vitt ki, mit adott át és mit hozott haza, esetleg üzenetként. Mert egy ilyen hirtelen feltámadt vágyakozást a Sion hegye és a Város iránt nem magyaráz meg kielégítően az ifjúkori elkötelezettség. Aczél minden lépését politikai célok vezérelték. Gyávának sem lehetett - nem is volt annyira gyáva, ahogy látva a kétségtelen bukást, most ott keressen magának menedéket. Nem, ez politikai utazás volt, üzenet, iránymutatás és nyilván elő is volt készítve, azaz valószínűleg hívták.
Izraelnek, a mai ingatlanbefektetőknek, s azok elődeinek szükségük volt azokra a tájékoztatásokra, amelyeket csak tőle, a megtérőtől kaphattak meg. Tudni kellett, kire számíthatnak, és kire nem. Kiket kell otthagyni a helyükön és kiket nem, kik tudják megvédelmezni a maguknál kisebbeket, és kik tudják megteremteni a privatizáció előfeltételeit, kire szabad bízni a bankrendszert stb. Ostobaság volna feltételezni, hogy mindezt két hét alatt forgatókönyvszerűen megbeszélték a már betegeskedő Aczéllal odakint. Ezt természetesen nem is állítom. De azt már igen, hogy ez is egyik fontos állomása volt annak, hogy ma az Ofer család a legnagyobb plazaépítő. A Váci úti Duna plaza mellett még tizenvalahány plaza épül, vagy terveződik Magyarországon, mégpedig a legfontosabb, legnagyobb magyar városokban. Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. A Duna plaza mögött - már hogyha a Váci út felől nézzük -, pedig most folynak az előkészületei egy óriási hajó- és jachtkikötő, szállodasor és lakópark építésének, amelyik a plazával együtt egy új, soha nem látott minőségű városmag kialakulásával fenyeget.
Ez az új luxuskikötő a haldokló Csepeli Szabadkikötő fölött épülne akkor, amikor a magyar tengerhajózás és a Duna-tengerhajózás már el van adva. Már nincs magyar hajó a tengeren. Akadt olyan hajó is, amelyet 1, azaz egy dollárért adtak el, hogy aztán új tulajdonosa röviddel ezután egy, azaz 1 millió dollárért dobja oda a hullámok hátára. A pénz sorsáról semmit nem tudunk. Feküdhet Cipruson, az off-shore-paradicsomban, fél lábbal a Közel-Keleten, de megbújhat az ingatlanbefektetést jól ismerő jachtkedvelők zsebében is. Mindenesetre ahhoz, hogy mindez létrejöhessen, hogy egyáltalán ezeket el lehessen képzelni, fel kellett számolni többek között az Óbudai Hajógyárat is, amely eladdig a közismerten rossz tulajdonos Magyar Állam kezében volt, utána csődbe kellett juttatni a magyar hajózást, és a hajókat el kellett adni, létre kellett hozni az adót sehol nem fizető cégek sorát, és ki kellett választani azokat a vezetőket, akik mindezt, természetesen nagy egyéni haszonhoz jutva végrehajtják. Ez mindegyik önmagában álló mozgásnak, ténynek látszik, eddig legalábbis senki nem kísérelte meg sorba állítani mindezeket és megkeresni az esetleges összefüggéseket.
Az előző részben megkíséreltem felvázolni Magyarország rendszerváltás utáni átalakulásának általam leglényegesebbnek tartott elemét, az állam státusváltozását. Az államot már a Kádár-korszakban elkezdte megszállni a liberalizmus, mint előőrs, és nyomban utána mint zöm: a pénzhatalom. Nem tévedünk nagyot, ha ezt a banknyomulást, a Világbank és az IMF beleszólásának megnövekedését tekintjük a rendszerváltás előkészületeinek. A Kádár-korszakban az egypárti parancsuralomba beleillesztett liberalizmus látszólag szocialista reform volt, s mint ilyen, rokonszenvet váltott ki, s máig nem lepleződött le, mint szálláscsinálás. Mert ebbe az irányba, a kérdésfeltevésnek eddig a köréig senkit nem engedtek és senki nem merészkedett. Csak most, hogy megjelent Révész Aczél-életrajza, tárult föl az a képtelenség, hogy Aczél György, életrajzírója feltételezése szerint, a kilencvenes választásokon nem egyik vagy másik utódpártra, azaz az MSZP-re, vagy az MSZMP-re, hanem az SZDSZ-re szavazott. A párt második embere. A reformok atyja, a sztalinisták üldözöttje, a kultúrember. Még akkor is, ha ez csak feltételezés, döbbenetes erővel mutat rá az irányra, a szándékokra, annak a történetnek a lényegére, ami a magyarsággal történik. Ha ez igaz, akkor Aczélnak és a kései életrajz-írónak tudnia kellett a következőket: az SZDSZ nem az, ami, nem radikális rendszerváltó párt, hanem a mi pártunk. A későbbi ingatlanfejlesztőké.
Miben foglalható össze eddigi elemzéseim lényege? A fentiek mellett talán a nagyon tudatos személyzeti politikában. Már a nyolcvanas években elkezdődött, Aczél káderkiválasztásaival, kinevezéseivel, elhallgattatásaival, eltiltásaival. A kulturális és a tudományos élet vezető helyeit saját embereivel szállta meg, számukra a párt által uralt sajtóban nyilvánosságot teremtett, hangadóvá és mértékadóvá tette őket, s a már korábban is birtokba tartott pénzügyi rendszer után a gazdasági kulcspozíciók többségét is megszerezte. A rendszerváltás előtti években és a következőkben is ezt a megszállást sikerült az állandóan magas lángon tartott népi-urbánus vitával elfödnie, s mire a rendszerváltásra sor került, már meg volt szervezve a reformer sajtócsapat - Mester Ákos és csapata -, amelyik ezeket a korábban kinevezett liberálisokat, oda származottakat a jövő embereinek, a demokrácia bajnokainak tüntette fel, és a nem ilyenek iránt legalább fanyalgást mutatott, vagy egyenesen lefasisztázta őket. Igyekeztek olyan politikai körülményeket teremteni, amelyben a rendszerváltás leegyszerűsödött volna az MSZMP vaskalaposainak, Biszku Béláinak, Berecz Jánosainak eltávolítására. Az irányítás pedig kerüljön az Aczél-körbe tartozó, egyébként ugyanúgy kommunista múltú, KB-tag és PB-tag kettős állampolgárok, vagy lehetséges kettős állampolgárok körébe. Ez a művelet mégis csak részben sikerült nekik. Az MDF népi szárnyának, az e sorok írója mögött tömörülők MDF-en belüli elégedetlenségének volt ez köszönhető. Az "Apák és fiúk" megjelentetése éppen a csomagterv titkosságát vágta szét. Azért is voltak annyira dühösek érte. Az SZDSZ nem nyert, nem jutott kormányra, paktumot kellett kötni, s ez időveszteséget jelentett nekik.
Aczél kiestével ez a politikai nyomulás nem szűnt meg. A korábban Amerikába kihelyezett emberek, a kiüldözöttnek látszó lukácsisták, az USA-ba kitelepülő s egyetemeken szállást és némi katedrát kapó emberek - köztük az Akadémia volt elnöke, a Kádár-korszakról egyetemi dicshimnuszokat zengő Berend T. Iván (Gólyavári Esték) -, szorgalmasan szőtték a kapcsolati hálót. Politikai életbiztosításokkal kellett az otthonmaradt ingatlanfejlesztőknek védelmet és előmeneteli lehetőséget szervezni, a nemzeti kormányt rákényszeríteni az alkalmazásukra, és megakadályozni a nem a körükbe tartozó nemzeti középosztály tőkéssé válását. Elfoglalták például a privatizációt felügyelő, intéző auditáló, a vállalatokat felmérő és a vevőket kijelölő nagy nemzetközi cégeket, mint a Deloitte and Touche, a Procter and Gamble és a Baker et McKenzie. De már ekkor is érkeztek szép számban a közvetlenül Izraelből ideküldött emberek. Még a tőkét ők nem hozták, hanem csak a helyet keresték neki. Néha egy-egy gikszer is becsúszott. A rendszerváltáskor amerikai nagykövet nyíltan és diplomáciai hatáskörét túllépve beleszólt a dolgokba, ezért el is kellett innen vinniök, s átkerült a bankszakmába.
A kulcspozíciók megszerzésével egyidejűleg folyt és folyik ma is az állam leépítése, gyengítése és a mindenkori kormány hatókörének a szűkítése. A liberális állam ma már nem állam és nem hatalom abban az értelemben, amilyen hatalommal hatvan, hetven évvel ezelőtt rendelkezett. Ez fejlődésnek van feltüntetve, a szabadság nagyobb fokának, egyes ember cselekvési területe megnövekedésének. Holott nem így van. Az államtól és a kormánytól elvett hatalmat, jogosítványokat, vezetési készségeket nem a köznek, a népnek, még csak nem is a civil társadalomnak adták oda, mint ahogy mondják, hanem ez ma mind, szőröstül-bőröstül a pénz, a pénz hatalmasainak, a nemzetközi tőkés társaságoknak, a bankoknak és a bankároknak a kezében összpontosul. Ez a globalizmus. Ezt David C. Korten írta le mindeddig legtökéletesebben és a legnagyobb erővel a Nemzetközi tőkés társaságok című könyvében, s ugyanezt fejtegeti filozófiai síkon, egyedülállóan magas színvonalon a mi legnagyobb szétnézőnk és legmélyebben látó magyar filozófusunk, Molnár Tamás is. A globalizmusba vezető történelmi utat összeköti az állam és az egyház viszonyának tárgyalásával, az értelmiség háttérbe szorításával. Az egykor dicsőséges polgár, a szabadpiac megteremtője, éppen most nyomorodik bele a globalizmusba. Természetesen ma már a globalizmusnak, a globalizmus ártalmainak s a jövőféltésnek óriási irodalma van, amelyik mégis, minden túlerő ellenére, azzal kecsegtet bennünket, hogy az emberiség kilábal ebből az új világuralomból, pénzügyi zsarnokságból.
Az úgynevezett liberális demokrata állam kétosztatú. Egyik oldalon van maga az állam a kormányával, amelyet minden negyedik évben szabad választásokon kell megválasztani, hogy végezze el az adminisztrációt, és egyengesse az utat a tőke szabad áramlása előtt, vezesse az anyakönyveket, már amennyire az adatvédelmi ombudsman megengedi, lehetőleg tartson rendet, "biztosítsa a stabilitást", de vég-eredményben a lényeges dolgokba ne legyen beleszólása. A pénz dolgait egy, a választott kormánytól igen, de a nemzetközi pénzvilágtól korántsem független jegybank intézze. Majd minden jegybank legyen csupán fiók, mert a minden államban bevezetendő közös pénz ügyeit egy központi bank intézi. Ez dönt minden, még meglévő nép sorsa felől. Ha 2002 elején Európa tizenöt államában bevezetik az eurót, megtörténik a nagy lépés ebbe az irányba. A globalizmus számára kiemelkedően fontos, hogy a legtagoltabb földrész, a kereszténység és a világot megváltoztató racionalizmus együttes kultúrájának bölcsője, a legtöbb egykor nemzeti államot magában foglaló földrész kerüljön bele először a pénzügyi karámba. A közös pénzzel gyakorlatilag megszűnnek a nemzeti függetlenségek. A szó mindenütt és állandóan a választásokról esik, de a megválasztott, önmagát belterjesen és titkosan újratermelő pénztulajdonos kör uralkodik. Magyarország még az uniónak sem tagja, s az euró bevezetésétől még messzibb van, a pénzügyi hatalom azonban már ugyan-azoknak a nemzetközi erőknek a kezében összpontosul, mint az eurós országokban, és a következő vázlatban, elemzésben éppen azt kívánom bemutatni, hogy a mára sikeresen meggyengített magyar államba hogyan nyomul be egy Magyarországra specializálódott tőke, az izraeli tőke, hogyan veszi át a tényleges hatalmat, nemcsak a gazdasági élet nagy vonalakban való irányítását tekintve, hanem akár az apró élettények meghatározásában is. A liberális állam, a kétosztatú tér egyik felén Magyarországon a gyenge kormányok és állandóan gúzsba kötött állam mellett, a másik terebélyesedő, terjeszkedő, hatalmi teret a nemzetközi tőke, a pénzvilág, az izraeli cégek és embereik töltik ki.
A következőkben ezeket a cégeket, a köztük lévő összefüggéseket fogom elemezni. Ha alcímet adnék ennek a résznek, azt írnám: Plazaország tulajdonosai. Mindenekelőtt egy érdekes, senki által nem tudott és nem közölt tény: Budapesten jelenleg 167, azaz százhatvanhét olyan izraeli tulajdonban vagy döntő izraeli befolyás alatt álló cég, kft., rt., bt. működik, amelyik vagy kizárólag, vagy részben ingatlanügyletekkel foglalkozik. Ennek az adatnak a fényében hirtelen megvilágosodik a Grespik László elleni hajsza célja is. Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, tehát hivatalból felügyelője a külföldiek ingatlanvásárlásainak, a fővárosban elsősorban lakásvásárlásainak. Belenézve a hivatali aktákba, feltűnt neki az évente több mint kétszáz izraeli ingatlanvásárló és az aránytalanság. A négy-öt milliós Izraelből több igény érkezik, mint a szomszédos, nyolcvanmilliós Németországból? Nyilvánosságra hozta az adatot. Második "Apák és fiúk".
Majdnem agyonütötte a sajtó, gúny tárgya lett minden mondata, személye. Üldözik ma is. Az izraeli vagy izraeli többségi tulajdonban álló ingatlanfejlesztő cégek jegyzéke természetesen rendelkezésre áll, és ha majd ez a cikksorozat különkiadásban, együttesen is megjelenik, a jegyzékben ezt is közreadom. Most csak a valóság és a felszín, a sajtó által felrajzolt hazug világ és a valóság közötti szakadékra kívánok rámutatni. Ez a 167-es szám még akkor is elképesztő, ha nem mindegyik cég foglalkozik csak ezzel, és hogyha többnek csak az ezzel kapcsolatos kutatások, felmérések, és egyáltalán a magyar állam ellenőrzése lehet a feladata, mások pedig egyéb tevékenységük mellett foglalkoznak ezzel is. De 167 cég, amelyeknek mégiscsak módjukban van izraeli pénzelőik megbízását teljesítve onnan, vagy máshonnan, de ott is jóváhagyott személyek számára ingatlant vásárolni, a nagyobbaknak a plazaépítésekbe és más városátalakító tevékenységekbe belefolyni, ez bizony már szignifikáns. Ez már megszállás, vagy legalább előkészület arra. Kétségtelen, hogy egyidejűleg megkezdődött a város, Budapest átalakítása. A plazaépítések, a bevásárlóközpont-telepítések és a lakóparképítés, a banküvegpaloták köré új városközpontok szervezése és a lakásvásárlások új városszerkezet, tehát új, más kultúra megteremtését célozzák. Az új csak úgy léphet a régi helyébe, ha a régit eltörlik. Budapest sok régi szerkezeti eleméért, elkorhadt részéért, eldzsumbujosodott negyedéért természetesen nem kár, ha lenne egy saját magyar terv arra, hogy ezeket mi váltsa fel. Ha az végre megfelelne a magyar nép ízlésének és nemzeti igényeinek, ha magyar fővárost és benne magyar kultúrát tervezne, álmodna akárki is a régi helyébe. Budapestet Kádár körülrakatta alvónegyedekkel, tömbökkel, kockalakótelepekkel, amelyek többsége már elöregedett. Ez a lakótelep-kultúra, vagy inkább eltömegesedés sokat ártott az egész városnak, de kétségtelen, hogy megoldotta a harminc évvel ezelőtti iszonyatos lakáshiányt, és sokaknak, akik ezeken a telepeken jutottak elfogadható áron lakáshoz, kicsihez és szűkhöz, családi életre alkalmatlanhoz, mégiscsak nagyon sokat jelentett. Százezreket ma is ez köt a kádárizmushoz, holott már régen nincs meg az a munkájuk, amiért a lakást kapták.
Ezek helyett a telepek helyett is mást és máshogyan kellett volna építeni, s már most gondoskodni kellene arról, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akiknek jelenleg vagy nemsokára el kell hagyniok a kockaházakat, mert összedőlnek. Ők fognak a lakóparkokba költözni? Vagy a romok alá kerülnek? A bevásárlóközpont- és plazakultúra nemzetidegen, de ne gondolja senki, hogy csak üzleti célokat szolgál. Igen, elsősorban és jelenleg még azt, de a teljes feltöltődés után ezek a nemzetközivé lett város legfontosabb közterei lesznek. Az ide érkezett idegen, akinek nincs magyar kultúrája, csak a nemzetköziben érzi jól magát. Ő még nem tud kutyaeledelt kérni a kutyájának, neki az a jó, ha le tudja venni a polcról. Neki az otthonosság érzetét nem a magyar kultúrába való beleilleszkedés, a magyar világhoz való alkalmazkodás jelenti majd, hanem a nemzetközies űr, illetve a saját otthon hagyott kultúrájának a jelenléte. Ezért mindent, ami a régi magyarra, a magyar történelemre utal, el kell sorvasztani, el kell felejteni. Nem azért, mert az ide érkező netán eleve ellenségesen viseltetik iránta, hanem egyszerűen azért, mert a megtanulása kényelmetlen, és mert az érvényesüléshez, a megélhetéshez nincs is szükség magyarságra, magyar kultúrára. A város nemzetközi, a vezetői zsidók, a tulajdonosok, akik az őrzött lakóparkokban laknak. Mi pedig, akik kint lakunk, és fő örömünk egy félnapos ténfergés a plazában, elvagyunk itt. Jó kis ország ez! Mi is volt a neve azelőtt?
Felsorolni is sok, hány plaza épült vagy van épülőfélben ma Magyarországon izraeli vállalkozásban. Nincs olyan város, megyeszékhely, ahol ilyen ne volna tervbe véve, vagy elkezdve, vagy felépítve. A méretek mindenütt nagyok, akár az egész város minden irányú kiszolgálására elegendők, a költségek csak tízmilliárd forintokban mérhetők. Ennyi pénzt nem lehet csak stratégiai befektetésbe helyezni, másnak ebben a nagyságrendben egyszerűen nincs értelme. Az építési piac viszont kezd betelni. Már megjelentek híradások az építőkedv lanyhulásáról és a várt hasznok elmaradásáról, az építés azonban nem áll le, és most már az olyan kisebb települések is szóba jönnek, mint például Orosháza. A tőke egy része nyomban átáramlik a gyógyfürdő-létesítésbe. Az újabb, sürgős hódítás: a termálvízkincs.
A bevásárlóközpont- és plazaépítés, mint korábban azt már írtam, egy új kultúra elterjesztését szolgálja. Erre nézve a legárulkodóbb az, amit a kijevi - igen, a kijevi! - plazaépítés céljáról és jellegéről az egyik építő, Székely Péter, a Transelektro Rt. elnök vezérigazgatója közölt a kijevi magyar nagykövetségen, a Libigy Plaza alapkőletételekor.
"A bevásárló- és szórakoztatóközpontnak, mint kereskedővárosnak a lakói bérlők, a mall sétányai mentén sorakoznak az üzleteik, amelyeket sem ajtó, sem ablak nem köt össze a külvilággal. Kereskedelmi és üzletpolitikai megfontolásokból az épület kifelé vak kell hogy legyen, tekintettel arra, hogy üzletei a mall belső sétányaira szervezettek."
Más szóval: ezt akár üzlettábornak vagy üzletbörtönnek is nevezhetnénk. S nagyjából ebben a homokvihartól védő sivatagi stílusban épült meg a Demján által felépített Westend City Center a Nyugati mellett. Lechner Ödön vagy Koós Károly nagyobb dicsőségére. Néhány sorral lejjebb kiderül a fogva tartás üzleti szándéka is: "Kiemelt szempont, hogy annak is meg kelljen tenni ezt a gyalogtúrát, aki a második emeleten lévő mozikat, a biliárd-, vagy bowlingszalont, esetleg az éttermeket kívánja elérni. A mall célja a kereskedelmi funkciókon túl a szórakoztatás, és adott esetben egy család valamennyi tagjának egész napon át történő >fogva tartása<." Ez már világos beszéd. A fogva tartás természetesen nemcsak a kijevi ember számára van elképzelve, hanem a magyar számára is. Ez a stratégiai cél. Ingyen beléphetsz egy olyan erőd kapuján, amelyben elköltheted a kis pénzed, eltöltheted az időd minden gondolat, minden kérdésfeltevés nélkül, és nevezheted az egészet szabadidőprogramnak. Minden zsebbe nyúlásoddal beleilleszkedhetsz egy szigorú szabályok közé szorított világba, amelyben már ott szorong, tolong, bambul ezer más társad. Ott van a munkanélküli, aki csak ezt a nézelődést tudja megengedni magának, ott van az egyke gyereked, aki ekkor és éppen itt teszi meg a szükséges lépéseket, hogy ugyanolyan bamba ember váljék belőle, mint a szüleiből, akik idehozták, annak ellenére, hogy voltaképpen nem érzik jól magukat ők sem. Itt sem és a világban sem. A plaza voltaképpen ennek a rossz közérzetnek a fel-oldására szolgál.
A rossz közérzetből, a kielégületlenségből csak akkor válhat ellenállás, lázadás - ezt jól tudják a plazaépítők -, ha az embernek valódi érzései, önmagából fakadó kérdései vannak, ha gondolkodik. Ha egy mallban ődöng, és ki van szakítva a közösségből, elfelejt kérdezni. A rendszerdöntő forradalmak akkor szoktak kitörni, ha a feltett, de megválaszolatlan kérdések szervezik ellenálló, robbantó közösséggé a népet, a polgárt, az ifjút. Ha nincs kérdés, nincs ellenállás. Ha azonban minduntalan elvonja a figyelmet valami, és mindenre az árcédulákon van a válasz, vagy a villódzó klipekben, akkor a rossz közérzet tétlen unalomba fúl. Ez a szórakozásalapú társadalom alapelve: állandó üres szórakoztatással cselekvésképtelen unalomba fullasztani a tömegembert. Kijevben óriási plaza épül, sokkal nagyobb, mint akármelyik pesti. De ezt már magyar cég építi. Ez fölöttébb érdekes, és mindjárt kérdésekre sarkall. A Transelektro? Mit keres ez a valamikor transzformátorok és egyéb nagy villamossági gépek kereskedelme céljából, egykor az ötvenes években létrehozott állami vállalat a kijevi plazaépítésben? Honnan van erre pénze? Mert ide aztán sok kell. Két társa van Kijevben. Az egyik az az Ofer testvérek különböző cégeinek átváltozásából keletkezett plazaépítő cég, amelyikkel a Váci úti plazában is társtulajdonos a Translektro, a másik pedig a Gazprom nevű orosz-ukrán olaj- és gázóriás, amelyik itthon a Borsodchem-CIB-ügyletben került képbe.
Kiterjedt üzleti tevékenységű cég ez a Transelektro! A turizmustól a szállításig, az elektromos berendezések gyártásától és forgalmazásától az építőipari tevékenységig, az ingatlanfejlesztésig mindennel foglalkozik és mindenütt jelen tud lenni. Afrikában éppen úgy, mint Németországban. Akár büszkék is lehetnénk rá, hogy van egy ilyen hatalmas magyar nagyvállalat. Csakhogy éppen ezt nem tudjuk, hogy magyar-e, és hogy valójában kié. Székely Péteré, az Ofereké, a Leumi Banké? A cég internetes honlapján mindenről adnak tájékoztatást, csak a tulajdonosi szerkezet honlaprésze üres. Semmi nincs rajta. A történeti közlésekből is csak annyit tudhatunk meg, hogy az állami vállalat 1990-ben alakult rt.-vé, és "1992-ben fejeződött be a magánosítás". Ezek Székely Péter szűken mért szavai. A céget a cég iránt barátságos menedzsment vásárolta meg. Ezt is az elnök-vezér közli. Pénzről, árról egy szó sincs. Valakik, valakik jóvoltából, milliárdosok lettek, és most az Oferekkel üzletelnek, akik nagyon szeretik őket. Még csak egy homályos utalás sincs pénzre, hitelre, bankgaranciára. Üzleti titok, esetleg államtitok is, sőt esetleg két állam titka is. Most az Ofer testvérekkel működnek együtt, meg a Gazprommal, harmonikusan. Csak ennyi tudható. Kijev már az övék, legközelebb visszaszerzik a meotiszi ingoványokat és megveszik a csodaszarvas agancsát. Kiállítják, a plazaközönség meg fogja bámulni, de fogalma sem lesz, mit bámul. Öt perc bámulás egy euró. Vagy sékel.
Az Ofereket, akik hárman voltak, de már csak ketten élnek, korábban, még az apjuk idejében, aki a cégüket alapította, Hersovicinek, magyaros ejtéssel Hersovicsnak hívták, de ők valószínűleg nem innen indultak, hanem Galíciából. Hajóellátó és hajózással üzletelő kicsiny haifai cégből fejlődött ki a mostanra világcégnek számító vállalkozás, amelyben ma már megtaláljuk a banktevékenységet - Leumi -, a tőzsdei műveleteket és a hajóépítést, a kikötőfenntartást egyaránt. Több, hollandokkal közös cégük is van már. Külföldi tevékenységük fő iránya az utóbbi időben Magyarország lett, és ezen belül is az ingatlanfejlesztés. Rendkívül büszkék Váci úti plazájukra, és nyilván ez a büszkeség sarkallja őket, hogy megkezdjék, ismét a Transelektróval közösen, a plaza mögötti hajó- és jachtkikötő, szállodalánc és lakópark, valamint szórakoztatócentrum megépítését a Dunán és a Hajógyári-szigeten. Erről már szóltam, érintőlegesen. Ennek a központnak az arányai, luxusa, és természetesen a költségei is elképzelhetetlenül nagyok lesznek.
Bűn ez? Tehetünk talán szemrehányást a Hersovics-Ofereknek, hogy ennyire terjeszkednek hazánkban? Nem, egyáltalán. Ők csak azt teszik, amit megtehetnek, amit megengednek nekik, amihez van magyar társ, van magyar Transelektro. A magyar népnek rójuk fel talán, hogy ezt megengedi, mégpedig az érdekei ellen? De hiszen fogalma sincs arról, ami történik, és a jövőjéről, amit szánnak neki, a plazasétányokon főként nincs.
Mi előzte meg a Hersoviciek hatalmas befektetéseit? Nem csupán az, amire korábban már utaltunk, hogy minden eladóvá vált, és ezért olcsóvá. Ingyenes lett a telek, nagyon rossz a magyar pénz, és sokkal kevesebb dollár kellett a beruházáshoz, hanem az is, hogy ezeket a telkeket előttük korábban nem építette be senki. Ezek a plazatelkek őket várták. Mert ha Magyarországon még az Antall-kormány idején megrendezi a világkiállítást, akkor nagyon valószínű, hogy ezeket a telkeket, akár a Hajógyári-szigetet is beépítik. Ha magyarok nem, németek vagy mások. Szögezzük le: az expó elmaradása szükséges előfeltétele volt az Oferek betelepülésének. Mert még ha ott, a szóban forgó helyeken talán nem is, de másutt épült volna sok olyan centrum, szórakoztatóüzem, amelyik eleve feleslegessé tette volna a mai plazákat. Mégpedig nemcsak Budapesten, hanem az ország más városaiban is. De ki akadályozta meg a világkiállítás megrendezését? Elsősorban az SZDSZ. Meg a bankok, azok, amelyek most az Ofereknek és a Transelektrónak hitelfedezetet adnak. Az Antall-kormány kétségtelenül nagyot hibázott, amikor elállt a világkiállítás megrendezésétől, de ma már nem tudjuk kideríteni, milyen és mekkora nyomás nehezedett rá. Végeredményben nem az SZDSZ hárította el a világkiállítást, hanem nála sokkal nagyobb erők, amelyek ezt a liberális pártot megbízták az elhárítással. Azt nem mondhatjuk, hogy éppen az Oferek, akik most fényesen érzik magukat Magyarországon, s legjobban a plazájukban. Előbb Bécs állt el az expó megrendezésétől, aztán Budapest adta fel. Ausztriának akkor szociáldemokrata kormánya volt, Magyarországnak csak 1994-ben lett szocialistája. Az a tőke, amelyik most itt van, épít, vásárol és lakik, akkor még nem volt készen erre a műveletre. Drágállotta a telket, bizonytalannak ítélte a helyzetet, és a pénz sem érkezett még meg a bankjába. Az a magyar pénz, amelyik ekkoriban indult el kifelé, vagy valahová. A HVG 2000. június 3-i számában írta: "Csak diszkréten és szeriőzen - ez volt az az elv, amely a bécsi Central Wechsel- und Creditbank (CW) vezetőit a kilencvenes évek első felében arra ösztökélte, hogy elfogadják egyik ügyfelük, Jevgenyij Lejbovics (vagy ahogyan Magyarországon bejegyzett társaságainak okirataiban szerepel: Evgeni Leibovich) ajánlatát, miszerint a bank más ügyfeleinek is érdemes igénybe venni azt a komoly és megbízható svájci vagyonkezelőt, aki neki dolgozik."
A CW Bank vezetői hallgattak a jó rokonra, és több megbízást adtak a zürichi Zeno A. Meier úrnak, Leibovichnak pedig potom 8,2 millió dollárt, 1996-ban, amit ő, Leibovich hogyan, hogyan nem, izraeli bankszámlákon helyezett el. Javukra legyen írva, a CW Bank kihelyezői gyanakodni kezdtek, és visszakérték a pénzt. Kérték, de nem kapták, csak a felét. A többi eltűnt Leibovichcsal együtt. Akkor már ismét Surányi György volt az MNB elnöke, vagyis a CW Bank tulajdonosa. Az elnök úr, a nemzetközi szaktekintély, az Orbán-kormány jóvoltából a 150 milliárdos CW Bank-hiány ellenére kitölthette elnöki idejét, minden bizonylatot megsemmisíthetett, és utolsó fázisként még ki is tüntették. Az SZDSZ-es és most már MSZP-s pénzpolitika embere ő, a beavatott. Mondani sem kell, ellenezte a világkiállítást. Jelenleg a CIB Bank igazgatóságának elnöke.
Most rajzoljunk köröket, és írjuk bele azt, amit eddig tudunk, vagy tudni vélünk. Aztán kössük össze a középpontokat. Első kör: Magyarországon rendszerváltás történik, de a bankárok a helyükön maradnak, mert ők azzal, hogy bankárok, a kapitalizmus hívei, eleve reformereknek vannak nyilvánítva. Második kör: a nemzeti kormány, hogy a helyükön maradt bankárok és azok nemzetközi támogatóinak, rokonainak, barátainak jóindulatát elnyerje és a helyén maradhasson, paktumot köt a bankárok kijáróival, az SZDSZ-szel. Harmadik kör: megkezdődik a széthitelezés, a Leibovicsok - meg persze mások is! - viszik a pénzt. Jön az első bankkonszolidáció, majd a második, az ország elszegényedik, már gondolni sem lehet a világkiállításra, a kormány megbukik, majd a szocialista kormány végighajtja a gyors, mindenre kiterjedő privatizációt, a bányabéka alfele alatt stabilizálja a magyar életszínvonalat. Negyedik kör: jönnek az Oferek, épülnek a plazák.
Ez kétségtelenül tág kör, időben is több eseményt ölel magába, de hát a Jupiter is sokkal nagyobb, mint a Mars. Ebben a körben mellesleg még kormányváltás is történt. "Rendszerváltásnál kevesebb, kormányváltásnál több." A köröket a pénzpolitika, a pénzuralom változatlansága köti össze, az adósságokkal való állandó küzdelem, de az is kétségtelen, hogy már az első kör leglényegesebb cselekményei, tényei is az Oferek irányába mutatnak, holott nekik, személy szerint, még hírük-hamvuk sincs.
A pénzuralom vonalával párhuzamosan van aztán egy másik dolog is, amelyik az egész rendszerváltáson, annak minden korszakán végighúzódik. Ez pedig az antiszemitizmus. Akár nagytakarítás és elszámoltatás, akár médiaháború, akár az egyes pártok arculata és a demokráciához való viszonya, akár Szent Korona, akár országzászló és címer, akár az európai normák a téma: mindegyikben hallgatólagosan vagy nyíltan benne van az antiszemitizmus kérdése. Aki a Szent Koronát akarja, aki a magyarság turáni eredetét vallja, aki rendet akar teremteni a Rádióban és a Televízióban, aki részt vesz a csíksomlyói búcsún, vagy aki Trianonról beszél, annak vigyáznia kell, nehogy az antiszemitizmus gyanújába keveredjék. 1987. szeptember 27-e óta, amióta összeültek a lakiteleki sátor alatt a népi írók és történészek, és nem hívtak meg maguk közé minden liberálist, későbbi SZDSZ-est, magyarán zsidót, és amióta a New York Times már másnap megírta, hogy Magyarországon, Lakiteleken összeültek a nacionalisták beleértendő: antiszemiták -, azóta a leglényegesebb politikai történéseket levizsgáztatják ebből a kérdésből. Ez fő szempont a kormányok összeállításakor, és minden magyar kormánynak meg kell küzdenie a nemzetközi elismerésért, le kell vizsgáznia és biztosítékokat kell nyújtania valahol, hogy nem antiszemita. A nemzetnek és különösen már gyanúba keveredett tényezőknek tilos vizsgálnia, hogy ki milyen származású, vagy elkötelezettségű esetleg házasság révén, de látható és érezhető, hogy valahol szemben viszont mindezt számon tartják, pontosan tudják mindenkiről, aki számít, hogy milyen származású, mit lehet várni tőle és hová lehet és hová nem lehet kinevezni. Ezek a nyilvántartások működnek, és szigorúan érvényesítik akaratukat a gazdáik.
Vannak, akik büntetlenséget élveznek, mert ez a nyilvántartás megvédi őket, és vannak szerencsétlenek, akik sejtenek erről valamit, és megpróbálnak nem odatartozóként védelmet keresni ennél a fórumnál. Torgyán József, amikor bajba került, vagy irányt váltva előrébb akart settenkedni, többször is megpróbált behúzódni ez alá az eresz alá, és kipát tett a fejére, s olyan nyilatkozatokat lőtt fel, amitől védelmet remélt, és elvállalta Szenes Andreát, mint általa favorizált tévéalelnököt. A Szenes család az egyik legemlegetettebb zsidó család, mivel közéjük tartozott a tragikus sorsú Szenes Hanna, akit fiatal lányként a háború végén az angolok kém- és partizánfeladatokkal, zsidómentésre ledobtak Magyarországra, de elfogták és kivégezték. Szenes Hanna élete és halála legenda, Izraelben is, Magyarországon is. Feladatát mint cionista hajtotta végre, izraeli küldetésben. Ezenkívül egy dr. Szenes Iván nevű ember, valószínűleg azonos Szenes Andrea édesapjával a 61, azaz hatvanegy bejegyzett magyarországi zsidó, izraeli, ortodox és nem ortodox, vallásos és világi, szocialista és liberális szervezetek egyikének, nem is akármelyikének az elnöke. Ez pedig a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága (Comitte for the Victims of Nazi Persecution). Elnök: (president) Dr. Szenes Iván. Torgyánt azonban nem védte meg ez az ajánlás, talán azért, mert komolyan sem lehetett venni. A nácizmus üldözötteinek sem a közszolgálati, sem a kereskedelmi csatornák vezetésébe nem kell ajánlás, sem kisgazda, sem más, a rendszerváltás egyelőre úgy van megszerkesztve, hogy ez hivatalból történik. Egyes emberek számára korábban a védelmet mindig az jelentette, hogy támadóik antiszemiták. Mindig ez az ultima ratio. Természetesen az, aki egyszer ilyen vád alá került, és egyszer meg merte kérdőjelezni egy-egy magas állású személy magas állásra való alkalmasságát, de belebukott, soha nem számíthatott elnézésre. Bekerült a veszélyesek nyilvántartásába, mint ahogy a Kádár-időben a rendszer veszélyes ellenségei bekerültek a figyelődossziékba, célszemélyekké váltak, és természetesen a megfigyeltek nehéz kenyerét ették.
Ugyanakkor tény: a magyar társadalomban nincs említésre érdemes, számottevő antiszemitizmus. A magyarság irtózik minden fajgyűlölettől, valóban békés, befogadó természetű, és csak akkor keményedik meg, ha megsértik, megalázzák. A kiszorítottak, megalázottak, a semmihez hozzá nem jutók körében ezért most már fel-felemlítik ezt a különös nyomulást, amit nem lehet nem észrevenni, különösen annak, aki azért marad le valamiről, mert csak magyar. De ez még nem antiszemitizmus, és azonnal elmúlik, mihelyst a helyelosztás igazságosabbá és méltányosabbá válik. Ugyanakkor az ingatlanfejlesztés érdekében az antiszemitizmus vádját fenntartják, mert fenn kell tartaniok. Olyan ez ma Magyarországon, mint egy kartellbe tömörülés. A kartellbe tömörültek távol tartják a jó helyektől, a pénztől, a szép élettől a kartellen kívülieket, mint antiszemitákat. S közben a titkos nyilvántartás alapján nevezik ki a saját embereiket, a megbízhatókat. S ha véletlenül mégis kineveznek valakit, aki veszélyes elemként szerepel a nyilvántartásban, arra ráhúzzák a vizes lepedőt, azt a sajtó állandóan támadja, azt kiüldözik a világból. A rendszerváltás korai idejében európai normaként hirdették meg elfogadásra, hogy az ember, az európai ne legyen antiszemita, mert Európában már senki sem az. Ez eddig rendben is lett volna, csakhogy akkor Magyarországon, a magyarság köreiben senki nem volt antiszemita, ha tehát mégis ez került legfelülre az értelmiség köreiben és a vezetőkiválasztáskor, akkor annak más oka is kellett legyen. Volt is, van is. Ez az az előtét, amivel egyeseket - sokakat - el lehet hárítani, másokat pedig oda lehet juttatni. Ez ma fegyver, amely valójában nem az esetleg feltámadó antiszemitizmus ellen használtatik, hanem a hatalom megtartása érdekében, az ingatlanfejlesztés érdekében. Sikerült mélyen belenyomni a tudatba a tiltást, a félelmet, s még az öntudatos magatartástól való tartózkodást is. Az egész holokausztipar is ezt a célt szolgálja: a bűntudat állapotában tartani az embereket.
Azoknak a zsidó köröknek, pénzügyi hatalmasságoknak, amelyek ezt az állapotot fenntartják, számolniok kell azzal, hogy ez az állapot idővel új antiszemitizmust fog szülni.
Nem mi, nem én, nem ezek az elemzések szülik az antiszemitizmust, hanem az igazságtalanság és a kirekesztés, a tolakodás. Azoknak a tisztességes magyar érzelmű zsidóknak van igazuk, akik ebben nem vesznek részt, akik a saját istenadta tehetségük alapján akarnak érvényesülni, és nincs kettős identitásuk: ha zsidók is, magyarok. Magyarországon 61 zsidó egyesület, alapítvány, baráti társaság működik, illetve ennyi van bejegyezve. Közöttük mellesleg két olyan cionista szervezet jegyződött be Budapesten, amelyeknek ifjúsági szervezetük is van, s mindkettő az Izraeli Munkapárt szellemiségét, politikai programját vallja magáénak. Szocialista és cionista. Mint egymást kiegészítő tartalom. Az egyik az Oz V. Shalom Egyesület, XIV. Jávorka Ádám u. 15. elnök (president) dr. Kardi Judit. "Az Izraeli Munkapárt elveivel azonosuló szervezet." Az Izraeli Munkapárt ma választási veresége ellenére a kormány külügyminiszterét adja, kormányon van. Így talán még érdekesebb az a befolyás, amit ez a kicsiny alapítvány tud itt érvényesíteni. A másik a Hasomér Hacair (Shomer Fellowship) VII. Damjanich u. 28/b. Elnök (president) Nagy Ákos. Ez baloldali szociális elveket valló szervezet. Az egyik ifjúsági, tehát nyilván hosszú távra szervezett egyesület neve: Habonim Dror, a másiké, a Damjanich utcaié pedig Hasomér Hacair. Ez is szocialista-cionista alapokon álló ifjúsági szerezet. Ha rövidítem: szocionista szervezet. Mellesleg bennem ez a szóösszetétel már a nyolcvanas években felötlött, akkor, amikor a párt főideológusai, élükön a népi irodalomtörténészekkel is kacérkodó Király Istvánnal, elindították a "szocialista hazafiság" elnevezésű kampányt, pontosan azért, hogy a valódi hazafias érzés és a nemzettudat vitorlájából kifogják a szelet. Most azonban, ahogy látom az egyre szaporodó szocialista-cionista szervezeteket, nem is tartom már annyira humorosnak akkori, természetesen csak magam számára készült szóalkotásomat, a "szocionista hazafiság"-ot. Elfeküdt egy-két évtizedet a jegyzeteim között, és megérett.
Mindezekkel csupán az ellentmondásra kívánom felhívni a fegyelmet. Ebben az állítólag antiszemita hangolású társadalomban 61 zsidószervezet, alapítvány és egyesület működik, békésen és háborítatlanul. Köztük olyan nagyok, amelyeknek a zsidószervezetek közé való besorolásáról az emberek mit sem sejtenek. Magam, aki tudván tudom, hogy a nácizmus üldözöttei elsősorban a zsidók voltak, meglepődöm, amikor a gép a zsidószervezetek között löki ki a Nácizmus Üldözötteinek Bizottságát, illetve még inkább, amikor a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségét is. Elnök: (president) dr. Sárközi Sándor. (A rendszerváltás egyik legügyesebb ingatlanfejlesztőjét, az átalakulási törvény és más törvények kiagyalóját is Sárközinek hívják [Tamás], lehet, hogy rokonok?) Évtizedek során nagy tudatossággal és célszerűséggel megszőtt hálóról van tehát szó, amely mindenkor egy belső, állampolgárságát tekintve magyar réteg igénybevételével érvényesíti az általános zsidó akaratot. A rendszerváltozás e tekintetben is előrelépést jelentett számukra: a művelet részben nyilvános lett, sőt a két párton keresztül, amelyek ezt az érdeket szolgálják, belekerült a hatalomba is. Ennek bizonyítására nem másból, mint az Új Élet című zsidó felekezeti lapból idézünk.
"Zsidó politikusok konferenciája"
"Januárban ötödik alkalommal rendezték meg Jeruzsálemben az izraeli külügyminisztérium közreműködésével azt a nemzetközi konferenciát, amelyen 30 ország 70 képviselője vett részt. Az izraeli fővárosban már a megnyitón is kiemelték a Magyar Köztársaság küldöttjének, Bársony Andrásnak (MSZP) részvételét, akit az izraeli média jól ismer, eddigi közel-keleti útjairól. Bársony Andrást fogadta Avrahám Burg, a Szochnut elnöke, Ézer Weizman, Izrael Állam elnöke, Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Jákov Neeman pénzügyminiszter is. A vendég tiszteletére Csejtei István, Magyarország nagykövete vacsorát adott, amelyen megjelent Mohamed Bajszuni egyiptomi nagykövet, Wang Changi kínai nagykövet, valamint az USA nagykövetségének első beosztottja, Richard A. Roth. A magyar nagyköveti rezidencián tartott fogadásról az izraeli sajtó előkelő helyen számolt be. (Beuer Press)"
Az eset tehát régebben történt, még Netanjahu idejében. Bársony András több funkciót tölt be. A Nyomdászok Szakszervezetének elnöke, országgyűlési képviselő és a Magyar Köztársaságot képviseli az Európa Tanács mellett működő parlamentben. Ott tehát nem zsidó, hanem magyar képviselő. És baloldali, mivel az MSZP színeiben ül ott. Most is. Megingathatatlanul. Azok közé tartozik, akik nem kívánnak önállóságot Európában. Autonómiát adni az elszakított területeken élő magyaroknak? Ugyan!
Területi önrendelkezésről pedig hallani sem akar, az SZDSZ-es Eörsi Mátyással és másokkal együtt, mert akkor ez újabb hivatkozási alappá válhatna a palesztinok kezében a saját önállóságuk érdekében. Ha a palesztinok meghatározhatnák, hogy most már nem épülhet több lakótelep a palesztinok által lakott és látszatönállósággal felruházott, egyébként szögesdróttal körülkerített térségben, akkor az Izraelnek a további telepítésekről való lemondást jelentené. Mivel Bársonyt szeretik, nagyon kedvelik Izraelben, feltételezhetjük, hogy ezekkel a szempontokkal, mint jó zsidó egyetért, és az európai politikai színtéren is ezt képviseli, hangoztatja, meg akkor is, ha ez a másik minőségében, tudniillik a magyar köztársaság képviseletében sokszor kissé kínos. Egy bizonyos: Bársony András a magyar nemzet életérdekeit, a legfontosabbat, az önrendelkezést nem képviseli, és ezeket a jeruzsálemi utasításokat, elvárásokat híven is hozza pártjába, pártjaiba. S aki előtt eddig nem világos, hogy miért ellenzi a Szent Korona-tant, a Trianonra való emlékezést és különösen a trianoni csonkolásunk és annak következményei elleni harcot, a legkisebb területkiigazítást is, mint amilyen a délvidéki lehetett volna, mind az SZDSZ, mind az MSZP, és miért képes ezt az ellenzést, ezt a magyarérdek-elárulást rákényszeríteni nemzeti és keresztény kormányokra is, az előtt most ez világos kell hogy legyen. Bársony és a Bársonyok hozzák az ukázokat, viszik a híreket és szövik a hálót. Bársonyt egyébként senki nem választotta európai követünknek, mint ahogy a többit sem, kiküldték az MSZP képviseletében, a szocialista és cionista elvek képviseletében, mint szocionista hazafit.
Izrael kultúrájára ma úgy tekint a világ, mint a zsidóság sűrített kultúrájára. Mint ami a történelemben egyszer volt, szétszóródott és most újra megalakult, feltámadt. Sokkal kevésbé érzékeli a közvélemény azt, ami tény, hogy ez az állam is egy új állam, amely egy gyarmati terület helyén jött létre. Kétségtelen, hogy Izrael megalakulása nem azokat a jegyeket mutatja fel, mint mondjuk az egykori Belga Kongó helyén létrejött, úgymond felszabadult államok, amelyeknek fekete bőrű lakossága a maga által lakott területen szervezhetett új államot, ugyancsak a második világháború után. Ezeknek a volt gyarmati államoknak a létrejöttét a népek önrendelkezése, azaz egy huszadik századi liberális elv indokolja, Izraelét egy történelmi beteljesülés, egy történelmi jogosultság, amely úgy valósult meg, hogy az azonos vallású, de más-más kultúrájú zsidók tömegesen visszatelepedtek ősi földjükre, elfoglalták, véres harcokban kiűzték az őslakókat, a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek Szervezete jóváhagyásával államot alapítottak. Ez nem volt liberális, felszabadító szervezkedés, mint amilyennek sokáig a gyarmati felszabadítást feltüntették. Ott a felszabadítást vezénylő értelmiséget és a katonák egy részét képezték ki Nyugaton, a gyarmattartók egyetemein, a zsidók esetében az egész nép Európából hozta műveltségét, történelmét és igényét arra, hogy az ő harcát is liberálisnak tartsák. Ez azonban valami más volt, éppen az, amit a liberalizmus Európában elvet: egy sajátságos nacionalizmus.
A kérdés mármost az, hogy megfelel-e a valóságnak, illetve egyáltalán lehetséges-e, hogy Izrael az ókor zsidó történelmének, Ószövetségének, egykori államának korszerű folytatása, hogy egyáltalán nem történelmi képtelenség-e így államot alapítani. Elfogadja-e az élet, maga a létezés folyamata, rendszere ezt a történelmi hivatkozások alapján, az egyoldalúan kinyilvánított történelmi jogon, de fokozatos betelepüléssel szervezett államot. Lesz-e az új államból ősi állam? Avagy a jelenlegi háborúknak, véres merényleteknek, a béke és a nyugalom teljes hiányának éppen az az oka, hogy a történelem nem fogadja be ezt a módszert. Az az állítás, hogy Izrael népe történelmi jogon folytatja a szétszóródáskor, még az ókorban elvesztett államát, korábban elismerést váltott ki világszerte, részben a hatalmas sajtótámogatás következtében, de ma már elfújta a Sivatagi Vihar ezt az egyöntetűséget. Előtérbe kerül a történelmi képtelenség. Lassanként felderül, hogy ilyen történelemalakulás nincs, csak erőszakosan, mert nélkülöz minden szerves fejlődést, minden belső feszültséget, amely a nemzetek, népfajták lakóhelyeiből államokat, királyságokat, később köztársaságokat vagy későbben felszabadítandó gyarmatokat hívott életre. Egy ókori állam, s egy népi és állami-vallási létezés folytatása történelmi lehetetlenség. Sem Görögország, sem Olaszország, sem Egyiptom nem folytatása a görög városállamoknak, a Római Birodalomnak, a fáraók Egyiptomának. Történelme dicső fejezetének, népe eredetének, gyökérzetének természetesen bármelyik állam és bármelyik nép tekintheti ezeket. Az iskoláiban taníthatja, nemzeti öntudata részének mondhatja, de semmilyen területi, állami felségjogot ebből a múltból nem képezhet és nem is képez. Ezzel csak Izrael él, de folyton háborúznia kell, talán éppen emiatt.
Ezek a példaként felhozott ókori birodalmak megszűntek, népeik szétszóródtak, kihaltak és átalakultak. Még soha nem fordult elő, hogy az egykori birtoklásra hivatkozva egy nép visszafoglaljon egy területet és ott, azon a régi folytatásaként alapítson államot. Ciprus szigetén fordult elő, hogy a katonailag erősebb Törökország megszállta és törökké tette a sziget török lakta részét, de nem történelmi jogon, hanem a török lakosság védelmében és a népek önrendelkezési jogára hivatkozva. Igaz, az sem fordult még elő, hogy egy államától, hazájától megfosztott és szétszóródott nép a legkülönbözőbb népek kultúrájában elmerülve megőrizze vallásában foglalt nemzeti öntudatát, és képes legyen két évezred múltán az állam-újraalapítás igényével fellépni és ezt meg is szervezni.
Mindenki megmosolyogná néhány száz ma élő azték vagy inka szándékát - ha találtatnék ilyen csoport -, ha meghirdetnék az azték birodalom folytatását, és fővárost jelölnének ki maguknak. Csak akkor fagyna le a mosoly az arcokról, ha kiderülne, hogy ezen aztékok szándéka mögött mesebeli kincsek, hatalmas pénz a fedezet. Izrael tehát nem történelmi jogon folytatott állam, hanem a pénz erejével alakult új állam. A két világháborúban meggyengült Európa belső ellentmondásaiból született, s a Közel-Keletre kihelyezett európai jellegű és ott, ahol van, tájidegen állam, amelynek létezését a hatalmas pénzügyi fedezet mellett most már az USA hadereje biztosítja.
Izrael mai valóságában keveredik a különböző nemzeti kultúrákból érkezettek hozott, és csak részben zsidó kultúrája a lengyel, az orosz, az ukrán, a magyar, s azon belül is az erdélyi magyar kultúrával, valamint az arab világból érkezettek spanyolos-arabos szefárd, de még európai jellegű, valamint az Ázsiából és Afrikából érkezettek egészen más jellegű, egészen másmilyen zsidóságának kultúrájával, a színes bőrű zsidók zsidóságával, és az az egész együtt feloldódik az angolszász és különösen az amerikai globalizációban. Az államot vezető alapító elit, vagy azoknak az utódlása ügyel arra, hogy minden népelemben legyen nagyon erős az ortodox vallásos elem, a történelmi Izraelhez kötődés, a zsidó öntudat és nacionalizmus. Mert a történelmi jogosultság tudatát bent, a mindig harcoló közösségen belül is fenn kell tartani, hogy kifelé a világgal el lehessen ismertetni a történelmietlen létezést. Ha az egész közösség elszánt áldozathozónak látszik, akkor a rokonszenv könnyebben megszületik. A "választott népnek" a választottsághoz méltóan kell viselkednie. Harcának, még ha támadó is, önvédelmi harcnak kell lennie.
Meg kell hagyni, hogy ezt a szerepet az Izraelben élők példás fegyelemmel teljesítik. Ad abszurdum: ha Izrael nincs veszélyben, akkor megszűnik. Ez az indulat tartja harci készültségben az egész társadalmat, és különösen az anyagi támogatókat. A veszélyeztetettség maga a létalap, a történelmi jogigény, az ultima ratio. Elvégre egy fundamentalista arab, muzulmán konokság, egy eredendő antijudaizmus s egy kommunista zsarnokság - Irak, Szaddám Huszein - nem törölhet el a föld színéről egy államot. S ez természetesen igaz is. A világközvélemény igazságérzete ki van elégítve. Épeszű, tiszta erkölcsi érzékű ember ma már nem kívánhatja Izrael megsemmisítését, a zsidók tengerbe tolását, mert Izrael léte ma már tény, különös, de elfogadott realitás. A nehézség azonban most már abban áll, hogy ezzel egyidejűleg és ezzel azonos súllyal most már ennek a realitásnak az örökös veszélyeztetettségét is el kellene fogadni, az állandó háborút, az egész világ háborús permanenciáját. S ez már bajos. A NATO egyesített hadserege, amely nyilvánvalóan Izrael érdekében rohanta le és verte szét Irakot, rejtélyesen megtorpant Bagdad előtt, és nem semmisítette meg Szaddám Huszein rendszerét és magát a diktátort, hanem életben tartotta és tartja ma is, kiéheztetve és megtizedelve népét, amely voltaképpen ártatlan. Szenvedései azonban Izrael és az USA ellen fordítják, s így jelent veszélyt, amelyre éppen annyira szüksége van Izraelnek, mint a fegyverekre. A veszélyeztetve létezésnek ez az állapota egyre több kérdés felvetésére sarkallja a gondolkodó embereket, köztük több zsidót is.
Az állandó veszélyeztetettség által van az egész nyugati világ, elsősorban Európa és a kereszténység erkölcsi kérdésévé téve Izrael fennmaradása. Azok az európai államok, amelyeknek területén a második világháború során a holokauszt megtörtént, akár a győztes oldalon harcoltak ezek az államok, akár a vesztesen, egyetemlegesen vannak felelőssé téve a holokausztot elszenvedett zsidóság mai államának fennmaradásáért. Izrael földrajzi fekvése következtében nem lehet tagja az Európai Uniónak, de oda számítódik, sok programjában részt vesz, kedvezményezettként. Az anyagiak túlnyomó részét azonban még az USA adja, amely úgyszólván 54. államának tekinti Izraelt.
Ez az állapot most változóban van. Az USA már csak akkor tudja elfogadtatni a saját népével az Izrael fenntartásához szükséges hatalmas költségeket, ha Európa hozzájárulásaira is hivatkozhat, ha az amerikai polgár arról értesül, hogy Európát is megcsapolták. A vesztes németeken kívül most már a svájciaknak is fizetniök kellett. Ez némileg megnyugtatja a pénzre nagyon érzékeny amerikai társadalmat. Különös és szinte betegesen működő hajszálcsövesség ez, amelyben benne van a mai Amerika hatalmas volta, gazdagsága, katonai legyőzhetetlensége mellett az európai életformák lenézése és ugyanakkor az irántuk érzett sznobizmus egyaránt. Európa, az idősebb, elszegényedett, kiszolgáltatott bátyó mégiscsak mérce, már amikor zsebbe kell nyúlni. Ahhoz, hogy az USA fizessen és fenntartson két hadsereget, a sajátját és az izraelit, már nem elég az amerikai zsidó tőke és az amerikai zsidó sajtó nyomása, kell hozzá az európai demokráciák rábólintása és bankjaik, nagyvállalataik kárrendezése is. Ettől az európai adakozástól vagy kikényszerített adakozástól nyugszik meg és dobja bele dollárjait a kalapba a detroiti salesman, a biztosítási kistisztviselő, akitől rendszeresen levonnak hozzájárulásokat, mint valami békekölcsönt.
Válaszul a veszélyben létezésre Izraelben gyakorlatilag kétpártrendszer alakult ki. Az ortodoxoknak és a hozzájuk tapadó, belőlük táplálkozó fundamentalista pártoknak különös előjogaik vannak, kell hogy legyenek, mert különben nincs Izrael. Minden különösebb politikai következmény nélkül megölethették Rabint, a miniszterelnököt, aki szerintük túlságosan messzire ment a béketeremtésben. Nem kevésbé fontosak azonban a liberálisok sem, akik közé Rabin tartozott, mert nekik, a világi zsidóknak, a felvilágosult ateistáknak és pártjaiknak, leginkább a Munkapártnak éppen az a feladata, küldetése, hogy a liberalizmus zászlaját terítse rá erre az ortodox követelésre és ezzel hitesse el a világgal, hogy Izrael éppen olyan európai állam, mint a többi. Csak nem ott van. Éppen olyan, csak sokkal nagyobb létveszélyben van, azonban eme létveszély ellenére, lám, demokratikus. Voltaképpen az egyetlen állam a világon, amelyet a felvilágosult, európai és amerikai demokratikus erők és elvek tartanak életben a gonosz, vak, hol kommunista, hol fasiszta muzulmán, és perzsa erőszakossággal szemben. Izrael a két világ kisülése: a demokratikus Nyugat és a kommunizmussal kacérkodó és a mindenféle fundamentalizmusba süllyedt Kelet kisülése.
Izrael létének, jövőjének, háborújának és békéjének azonban mégsem ez a fentebb vázolt történelmi probléma a lényege, hanem ugyanaz, ami ezt az államot alapította: a pénz, a költségek, a fenntartási költségek. A költségek nagy vonalakban a következők: katonai költségek, az állam fenntartási költségei és a világpropaganda költségei. Kezdjük ez utóbbival. A katonai költségekhez és az állam fenntartási költségeinek megszerzéséhez fenn kell tartani az Izrael iránt baráti, de legalább elnéző, s valamelyes áldozatra is készen álló, de semmiképpen nem ellenséges világközvéleményt, különösen a gazdag országokban. Kell a liberális világrend. Kötelezőek a kereskedelmi televíziók, a liberális újságok, az egész balliberális túlsúly az egyetemeken, a kell a világot szervezetten körülölelő hírhálózat, kell a tömegkultúra. Ezeknek a fenntartási költségeit az egyes nemzetek viselik. Ezek többnyire hasznot hozóan működnek. A baj csak az,hogy az egyes társadalmaknak kezd elegük lenni belőlük. A globalizmussal együtt. Valami baj van a könyveléssel. Ha megnézzük azt a görcsös ragaszkodást, amivel a tévé-, rádió- és újságbirtokláshoz, vezénylethez Magyarországon viszonyulnak a balliberális körök, azonnal láthatjuk, hogy itt egy életkérdésről van szó. Nem elég a kereskedelmi, a közszolgálati is kell. Minden kell, minden rést be kell tömni, sehol se törhessen be a fény. Ennek a sajtómonopóliumnak a kialakítása és elfogadtatása évtizedeket vett igénybe és ma is dollármilliárdokba kerül, de ezeket a milliárdokat már sok helyen szeretnék másra, jobb célokra fordítani.
Magának Izrael államnak a fenntartási költségeiről természetesen soha sehol senki nem vezet kimutatást. Lehet, hogy még Izraelben sem. Izrael előrehaladó, bővülő ország, a víz azonban nagyon drága benne. Egy zsidó állampolgárnak az ipari létesítményekkel egyetemben napi négyszáz liter jut, egy palesztinnak csak nyolcvan. A világ csak arról van értesítve, időnként, hogy az USA szenátusa, kormánya évi "X" milliárd dollár vissza nem térítendő segélyt szavazott meg Izraelnek. Az USA pedig a világ legjobban eladósodott állama. Sem ahhoz, hogy mennyit ad Izraelnek, sem ahhoz, hogy mennyi a saját bankjaival szembeni adóssága, semmi közünk nincs, de a helyzet világgazdasági következményei alól nem tudjuk kivonni magunkat. Sem mi, sem a nálunk sokkal nagyobb gazdaságok. Izrael Állam fenntartási költségei nyomasztóan nagyok. Az ezzel összefüggő, vagy akár ebbe bele is értendő katonai költségek pedig még ennél is sokszorta nagyobbak. Ez a mai Izrael létének alapkérdése.
Izrael fenntartásának költségei kezdik meghaladni az ésszerűen és történelmileg igazolható és elviselhető mértéket.
Mégpedig nemcsak a méretekhez arányítva, hanem abszolút mértékben is. Izrael fenntartásának költségeihez nemcsak háborúk költségeit kell hozzáadnunk, hanem békefenntartásokét is, és annak a technikának a költségeit is, amellyel ezt a sok pénzt előteremtik. A technika: a globalizmus. Természetesen nem azt állítjuk, amivel majd meg fognak vádolni, hogy a globalizmust a zsidók találták ki és az csak Izrael fenntartása érdekében van, de azt igen, hogy az összes országokhoz, nemzetekhez valamilyen módon kötődő nagytőkés csoportok közül az izraeli és a világon másutt működő zsidó tőke tudja a legjobban igénybe venni és a maga hasznára fordítani a globalizmust. Izrael a globalizmus szimbólumállama. S ezzel elérkeztünk tulajdonképpeni alapkérdésünkhöz, ahhoz, ami voltaképpen csak ránk tartozik. Miért van szüksége a világ zsidóságát vezető intézményeknek és magának Izraelnek Csonka-Magyarországra mint területre, miért merjük szálláscsinálóknak nevezni a plazaépítők magyarországi üzlettársait? Miért gondoljuk úgy, hogy a világot és a zsidóságot irányító pénzügyi központoknak a magyarországi plazaépítés és lakóparképítés támogatásával, valamint a zsidó tömegkulturális és izraeli nyomulással, helyfoglalással nagy léptékű stratégiai céljuk van? Miért és mi végre alkalmaznak szálláscsinálókat, és miért akarják a magyar földet? A válasz egyszerű: Izrael fenntartásának magas költségei miatt. Izraelnek mai helyzetéből és kilátásaiból kell kiindulnunk. Amikor azt állapítottuk meg fentebb, hogy a mai Izrael Állam egy amerikai pénzből és amerikai fegyverekkel fenntartott európai állam, illetve ezzé vált az utóbbi húsz évben, akkor egyúttal azt is kellett hogy állítsuk, hogy a cionizmus megbukott. Ez rettentő nagy ellentmondás. Izrael létét semmi nem fenyegeti. Katonailag minden egyes szomszédját egyenként és egyszerre is tönkre tudja verni. Tetszés szerint indíthat katonai akciókat, megtorolhat és gyilkolhat. A vele szemben legvadabb ellenállást tanúsító Irakot ki tudja éheztetni, a gyengeség állapotában ellenőrzés alatt tudja tartani. Olaját kirekeszti a világpiacról. Az eszmék és áruk szabad áramlásából az antiszemita olaj ki van rekesztve. És ugyanakkor a végsőkig tönkretett Irakot mégis veszélyesnek tudja nyilvánítani.
A korlátlannak látszó akaratérvényesítés mégis belső gyengeséget takar, Izrael vezetői, akik a világ legjobban informált emberei, pontosan tudják, hogy államuk már középtávon is, s éppen ebben az örökös veszélyeztetettségi állapotban, állandóan harcolva történelmi képtelenségei miatt, a mai állapotában, minőségében fenntarthatatlan. A magas költségek előbb-utóbb felemésztik. És most már nemcsak a pénzügyi költségekre, hanem a morális költségekre is hangsúlyt kell tennünk. A jelenlegi támasz, az USA bármikor megszűnhet támaszkénti mivoltában. A legutóbbi választáskor már nem sikerült az Izraelnek nagyobb biztonságot és előzékenyebb kiszolgálást nyújtó demokrata kormányzatot uralomra segíteni. Huszonöt-harminc év múlva az USA-ban a színesbőrűek lesznek többségben. Ők fognak kormányt választani. Az általuk hatalomba ültetett kormány dönthet másként is. Kérdés, sikerül-e ezeket a fekete, spanyol és dél-amerikai, vietnami és kínai embereket a plazaközömbösségnek abban az állapotában tartani, hogy fizessenek. De mégcsak nem is ez a lényeg. Mert ma már nemcsak ennek a kis területű államnak a költségei képtelenül nagyok, hanem a világhelyzetnek, a status quo világrendszerének a fenntartási költségek is. Márpedig Izrael léte ezen a világhelyzeten alapszik: az elfojtott szembenállásén, a status quóén. Az egyre nehezebben megrendezhető G8-as találkozókén, amelybe most már a tüntetések költségei is benne foglaltatnak, meg a tüntetők szétverésének a költségei is.
Az emberiség az előtt a kérdés előtt áll, hogy a globalizmus természetkizsaroló rendszere helyett egyetemlegesen rááll-e a fenntartható növekedés nem profithajszoló rendszerére, vagy elpusztul. Ha viszont rááll, ha győz az ésszerűség és az életösztön, akkor nem lesz, aki fedezze a globalizmus szimbólumállamának költségeit. Akkor új hely kell, olcsóbb. Így kerülünk a képbe mi, csonka-magyarok.
Izrael mérhetetlenül nagy fenntartási költségeit ugyanis nem lehet csökkenteni. Ez is a dolog természetéből következik. Most ezek a költségek csak növekednek. Egy háború, minél tovább tart, annál drágább. A végén már a fegyverszünet is iszonyatos pénzekbe kerül. Ez az állam minél nagyobb és minél jobban meg van tömve frissen jött zsidókkal, annál többe kerül. Egyre nehezebb és egyre körülményesebb a pénzt előteremteni, mert a túlzott pénzkitermelés miatt, amelynek persze más célja is van, nemcsak Izrael eltartása, egyre veszélyesebb állapotba kerül a világ pénzügyi rendszere. Válság válságot követ, és egyszer csak az egész meginoghat és összedől. Ez tragédia lehet Izralre nézve. Ezek miatt a növekvő költségek miatt előbb-utóbb békét kell kötni a szomszédokkal, abba kell hagyni a telepítést és a háborút. Izraelt olcsóbbá kell tenni, még akkor is, ha ez nagy fájdalommal jár. Ha a háború véget ér, és nem jön több telepes Oroszországból, akkor ezt az országot csak a kihelyezett tőkéinek a haszna, a globalizációból lecsapolt, szerényebb, de biztos jövedelem tartja majd el, egy meglehetősen szerény színvonalon, amely már sok mostani ottlakó számára sem lesz vonzó. Ha megéli. De majd az utódai számára sem lesz az. Ezek európai őseikre emlékezve megindulnak, az ősi jogon vissza Európába, ahonnan déd- vagy ükszüleik eljöttek, elüldöztettek.
Ezt a visszatelepülést és az Oroszországból és egyéb helyekről való új helyre költözést azonban ugyanúgy meg kell szervezni, mint ahogy a cionizmus megszervezte az Izraelbe települést, még az állam megalakulása előtt. Most még minden a mai Izrael fenntartására mutat, még nem számítanak a költségek, de ha látjuk azt az elszántságot és összefogást, amely Herzl Tivadar első gondolata óta áthatja az államteremtőket, látnunk kell azt az előrelátást is, amelyik az összes információ birtokában, s a holokauszttal a háta mögött felkészül az új világfelosztásra és biztonságot teremt véreinek. Ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Ez a cionizmus vége. Új Sion Hegye kell, esetleg szekularizált, mint a Svábhegy. Aligha hihető, hogy maguk a zsidó vezetők ezt ne látnák így, ennyire pontosan, rideg tárgyilagossággal. Senki nem tehet nekik szemrehányást azért, mert ezt látva, hűséges zsidóként máris keresik a megoldást. A megoldás: Csonka-Magyarország, a maga fogyatkozó népével, türelmével és egyéb alkalmasságaival. De ne szaladjunk előre. Ezek évtizedek munkájával, számos részfeladat végrehajtása után megvalósítható tervek és lépéssorozatok. Most a vita még az orosz hómezőkről elindult telepesek körül forog. Az amerikai kormány már többször is hangoztatta, hogy nem tart helyesnek további telepesházakat. Az ortodoxok azonban még építtetik ezeket és le-lerombolják az arabok viskóit. De a bölcsebbek már nyilván látják, hogy ez így nem mehet tovább. Ha a még kívül élő körülbelül kétmillió orosz, ukrán és egyéb zsidó megérkezne a közös cionista hazába, már a vízzel való ellátásukra sem volna fedezet. Új megoldás kell, új, jobb, olcsóbb helyre kell vinni ezeket a testvéreket, mert otthon hagyni sem lehet őket. Ott ugyanis Jelcinék-Putyinék kezében túszok. Izrael mai legnagyobb gondja a marxista emlékezetű, Gulag-félelmes, nihilistává tett volt szovjet zsidók elhelyezése, mivel Izraelben már csak költségeket és nehézségeket okoznak, ámde elutasítani sem lehet őket, mert ez ellenkezik a cionista alapeszmével.
A következő tényező, ami miatt a cionista állam nem folytatható, a világháború veszélye. Izrael mai helyi háborúi mind egy-egy a következő világháborúra kötött gyújtózsinórként is felfoghatók, amelyre mindig rátapos valaki, mielőtt a kanóc a robbanótöltethez érne. De a veszély mindig fennáll, hogy egyszer ez a rátaposás elmarad. Még a szovjet veszély sem múlt el teljesen, és máris itt van az ismeretlen szándékú Kína felágaskodása. Az európai hatalmak félnek ettől a háborútól, és azt is látják, hogy a veszély góca Izrael. Hiába van a kormányok egyetértése, az őket megválasztó népek nem akarnak meghalni. Csökken az Izrael iránti rokonszenv, egyre több a kérdező.
A harmadik tényező, ami miatt már most le kell foglalóznia a zsidóságnak egy területet, az a népvándorlás. A szegények és a gazdagok kiéleződő ellentéte mozgásba hozza a világ szaporodó szegényeit, és a népvándorlás alapjaiban változtatja meg a világ arculatát, Izraelhez való viszonyát. Ha Franciaországban ugyanannyi mecset lesz, mint katolikus templom, egészen más lesz a hozzáállás ehhez a kérdéshez, még akkor is, ha a Liberation ugyanabban a kézben marad. De a kiszemelt területet is elözönölhetik olyanok, akikre nincs szükség. Csonka-Magyarországra jöhetnek akár magyarok is a környező országokból, és ellakhatják a földet a gazdaszándékú jövevények elől. Ezért a földtulajdont már most meg kell szerezni és életforma-megváltoztató plazákat kell építeni. Meg persze sok más, kulturális szoktató lépést is kell tenni. Ezek azok az indítékok, természetesen elnagyolt felvázolásban, amelyek új, biztonságos és mégiscsak európai telephely kikeresésére és elfoglalására, megszerzésére késztetik a zsidó vezetőket.
Részükről ez az odaáramlással, illetve megvásárlással szerzett államalapítás nem új, így történt Palesztinában is. Ahhoz képest ez vértelen és liberalizált beszállásolódás, paktumokon, önkormányzati döntéseken és legfeljebb egy kis korrupción alapszik. És szemrehányást sem tehetünk azért, mert egy nép vezetői előrelátók és élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyek adva vannak számukra. Most már csak arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy miért Magyarország van kijelölve erre a célra. Mi teszi alkalmassá Csonka-Magyarországot erre a szerepre?
Éppen az, hogy csonka. Népe 1920-ban olyan feldaraboláson esett át, amely hajszál híján az életébe került.
Trianonban éppen a hazájára szóló történelmi jogát vesztette el a magyar nemzet, azt a jogot, amivel Izraelt alapították. Történelmi jogosultsága a magyarságnak ma sincs, és most már lassanként maradék hazájára szólóan sincs: nem lehet nacionalista, még önvédelemből sem. A huszadik század során, részben önhibájából és vezetőrétegének felelőtlensége miatt elvesztett két világháborút, az 1956-os forradalmát részben az amerikai magárahagyás következményeként véresen eltiporta a szovjet hadsereg, és mindezek következtében, egy önmagát túlélt, betegesen szolgalelkű rendszer önkizsákmányolása folytán, amely 1956 végétől 1989-ig folytathatta nemzetpusztításait, ma mintegy halmazati következményként végzetesen fogyatkozik. Ha nem történik hathatós, gyökeres változást is jelentő, állami beavatkozás a népesedéspolitikába, 30-50 év múlva legalább hárommillió fehér magyarral, törzslakossal, országfenntartóval, a történelmi jogok birtokosával kevesebb magyar fog élni e hazában. S akik megmaradnak, hatalom és vagyon nélküliek lesznek. Ugyancsak akkor, ha e tekintetben is nem történik radikális változás. Ez az űr és ez a máris érzékelhető alárendeltsége a történelmi jogok birtokosainak kívánatos, kellemes, biztonságos telephellyé avatja Csonka-Magyarországot.
Ezért csak arra kell ügyelni, hogy a magyar nép ne egészüljön ki az egykori közös Kárpát-medencei haza tájairól ideszívott magyarokkal, és lehetőleg ne töltődjön fel másokkal sem. Maradjon félig üres, megtölthető. A kintrekedt magyarokat pedig úgyis elintézik a szomszéd népek, még csak biztatni sem kell őket, csupán a status quót kell fenntartani. A magyarokból még a történelmi jogok gondolatát is ki kell irtani. Nagy-Magyarország? Szent Korona? Határkiigazítás? Európával letorkolni, szájon törülni és megbüntetni mindenkit, aki ilyesmit fel mer vetni. Mert a telephely szigorúan Csonka-Magyarország, s benne az elgyávult, öntudatlan, félénk, plazában csoszogó magyar félprolival, amelyik mindig alamizsnára vár. Az ország kicsiny kiegészülése is hatalmasan meglökné a magyar öntudatot, előre, és sikerélményt jelentene. Az pedig boldogság és gyerekcsinálás. És szülés. Ez tehát a fő ok, amiért Magyarországra, erre a "teknőre" esik a választás: a várható kiürülés, az elöregedés és az erő nélküliség. (A "teknő" Cs. Szabó László kifejezése a Kárpátok koszorújához képest befelé lejtő csonka hazára. Ennek a megszemélyesítésnek a szomorú valóságát most érezzük az ismétlődő árvizek során. Kíváncsiak vagyunk, még ugyanebben a zárójelben, vajon hogyan fognak helytállni a gátakon az Oroszhonból érkezettek, ha menetrendszerűen megjönnek az árvizek, és már alig lesznek tarpaiak, akik éjjel-nappali szolgálatra rendelik magukat.)
A másik ok, ami miatt a volt Kádár-Aczél-országra, avagy másképpen a rendszerváltások éllovas országára esik a választás, az a bázis megléte. Addig, ameddig az amerikai külügyminisztérium, a State Department évente jelentéseket készített az átváltozó országokról, s azokban is az emberi jogok érvényesüléséről, mindig volt egy passzusa ennek a jelentésnek, amelyik a magyarországi zsidóság helyzetével foglalkozott. Ez az Antall-kormány idején is csak azt tudta megállapítani, hogy a "a zsidóság reprezentációja" a kulturális életben, a politikában és a gazdaságban jó. Antall József mindig - érthetően ezt tartotta maga elé a pajzsnak, amikor Horthy-fasizmussal vádolták. Azt persze ez a jelentés nem tartalmazta, pedig tartalmazhatta volna, ha tudományos alapossággal készül, hogy az említett Horthy-időkben a magyar zsidóság "reprezentációja" szintén igen jó volt, sőt talán még jobb, mint a Kádár-Aczél-rendszerben, amikor a kilencvenes évek "reprezentációját" Aczél és társulata megalapozni szíveskedett.
Mert a rendszerváltás után ez a "reprezentáció" akár meg is fordulhatott volna. Ha megtörténik a nagytakarítás, ha Antall nem köt paktumot, bizony sok-sok Aczél-kádernek mennie kellett volna, mégpedig nem azért, mert zsidó, hanem mert kommunista és mert alkalmatlan. De ez nem történt meg, sőt ezek az elemek védelmet kaptak, és ezért volt elégedett a magyar zsidóság helyzetével az amerikai követség, a jelentés elkészítője. Ma más a helyzet. De maradjunk még egy pillanatra a Horthy-rendszernél. Ebben a bűnös, fasiszta rendszerben, amely az SZDSZ-nek ma maga az ellenség, élt, írt egy Bosnyák Zoltán nevű ember, akit kivégeztek a háború után, és akire hivatkozni ma a legnagyobb bűnök közé számít. Ez a kétségtelenül fajvédő beállítottságú, nyilas író statisztikákat tett közzé. Ezért kellett meghalnia. Kimutatta például, hogy 1935-ben az 1 millió pengőn felüli jövedelmet bevalló 126 iszonyatosan gazdag ember közül 105, azaz 83 százalék volt zsidó, valamint azt is, hogy a legnagyobb akkori iparvállalatok igazgatóságaiban, a bankok igazgatóságaiban mennyi volt a zsidó. A Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. igazgatóságának 19 tagja közül 12, míg a Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. vezető testületében 10-ből tíz. Ennek a felemlítésével természetesen nem az akkor vagy ezután hozott zsidótörvényeket, s még kevésbé a háborúban bekövetkezett eléggé el nem ítélhető népirtást és zsidóüldözést akarjuk igazolni, csupán arra, a témánk szempontjából fontos körülményre akarunk utalni, hogy a jelenség, azaz a fontos helyek zsidók általi elfoglalása, a pénz fölötti uralom egyáltalán nem új a magyar életben. Ez már a fasisztának mondott Horthy-korszakban megtörtént, egy olyan korszakban, amely az 1919-es kommün után, a proletárdiktatúra idején magyarirtásban vétkes zsidók elleni, sokszor valóban durva és magyarhoz méltatlan büntetőakciókkal kezdődött. Az egész visszatekintésre most csupán azért van szükség, hogy bemutathassuk, miért van kiszemelve Budapest - Demszky-land - visszatelepülési célterület gyanánt: azért, mert egyszer már megvolt nekik.
Ahogy az Ingatlanfejlesztésből idéztük: legszívesebben olyanra bízzák a megszerzett magyarországi vállalat irányítását, aki ismeri a terepet és rokon vagy jó barát. Úgymint Weiss Manfréd. Jogosan cselekedett Weiss Manfréd? Jogosan. Liberálisan? A legnagyobb mértékben. De ez még nem elégséges bizonyíték, mert közben volt egy magyar részről elvesztett világháború, mérhetetlenül sok áldozattal és értelmetlenül sok zsidó áldozattal is. Csak a budapesti zsidóság menekült meg egyetemlegesen. Ahhoz, hogy az izraeli tőke és majdan az izraeli ember is biztonságban érezhesse magát Budapesten és Magyarországon, más is kell, több. Mai bizonyosság. A következőkben idézünk és statisztikákat mutatunk be egy friss tanulmányból, amelyet zsidók készítettek magyarországi zsidókról. "Számszaki jelentés, Statisztika a magyarországi zsidóságról." Lelőhely; http://www.internet.hu./Zsidó/stat/stat4.htm. A kutatási, kérdezési módszeréről a jelentés a következőt árulja el: "A vallási-származási homogenitás indexét a négy nagyszülőre vonatkozó mutatók alapján állítottuk ki. A >homogén< csoportba soroltuk azokat a válaszadókat, akiknek mind a négy nagyszülője akár származási, akár vallási szempontból zsidónak minősült a megkérdezettek szerint. A >részben homogén< csoportba azok kerültek, akiknél a négy nagyszülő közül az egyik nem volt zsidó (egyik szempontból sem). Végül a >vegyes származásúak< azokat foglalják magukba, akiknek legfeljebb két nagyszülőjük minősült zsidónak." Ez mindenesetre eléggé alapos és szigorú vizsgálódás.
Nem tudhatjuk ma már, hogy Bosnyák Zoltán hogyan kérdezett. Bevallása szerint sokszor használt fel zsidók által készített kimutatásokat, lexikonokat, önvallomásokat. A "Jelentés" azonban egészen más módszert használ, s a "homogén" zsidóságot csak négy nagyszülő egyaránti, vallási és származási zsidóságához köti. Tehát elismer és meg is különböztet vallási és származási zsidóságot. Magyar ember esetében ilyen nincs, sőt nem is szabad így megkérdezni. Ha valaki magyarnak vallja magát, akárhogyan hívták a felmenőit, akármilyen vallásúak voltak is, az magyar. A népszámláláskor nem tettek fel sem felekezeti hovatartozásra, sem népi gyökérzetre vonatkozó kérdéseket, és még a lakcímet sem volt szabad a kérdezőbiztosoknak beírniok. Így természetesen más statisztikákban, példának okáért az államiban a "homogén" zsidó is lehet magyar. Lehet holokausztáldozat és emiatt kárpótolt, de lehet földbirtokos is. Ez a trükkös fajiszempont-érvényesítés Bosnyák és más fajvédők elpusztítása után, egy egész korszak után, amelyben Aczél és társai üldözték a "faj"-magyarokat, a magyar nacionalizmust, amely fajmagyarság többek között abban is állhatott, hogy valaki származásilag is magyarnak mondta magát, vallását tekintve pedig kereszténynek, mindenesetre legalábbis furcsa. De nem ok nélküli. Nem arról van szó, hogy valakik pontosan akarják tudni, hogy kikre számíthatnak? Lehet, ez bizony káderkeresés, az ingatlanfejlesztők fejvadászata. Mindenesetre kivételező, előnyhöz juttató állapot. Ha akarom, ez vagyok, ha akarom, az vagyok. Ezenkívül lehet természetesen egy új törvényű, új összetételű államszervezet csendes bevezetése is, amelyben a homogének és a vegyesek, egyelőre titkosan és egy bizalmi hálózaton keresztül, előnyöket élveznek. Nem tudjuk, mikor kerül sor ennek az állapotnak a nyilvános törvényesítésére. Valószínűleg semmi sem pontosan úgy fog történni, ahogyan Palesztinában történt. Ez mégiscsak egy ezeréves európai ország, itt ötven év múlva is marad hat-hét millió szegény magyar, aki foggal-körömmel is emlékeztetni fogja Európát, hogy ez valamikor Hunnia volt.
A beteges mostani magyar status quo-nyugalom és tűrés csak addig tartható fenn, amíg a kuruc szegénylegények rá nem ébrednek, hogy mi történik velük. Ennek a magyar önvédelmi felkelésnek az elkerülése érdekében valószínűleg nem is terveznek ide csak egy nevében magyar, vezetését és az uralmi helyzetét, valamint a kultúráját tekintve azonban vegyes országot, vegyes társadalmat, amelyre a "vallási-származási" kettősség lesz a jellemző. A vagyoni, jövedelmi különbségek már most is kirívóak. Ha az ország megmarad a status quóban, ezek a különbségek maguktól növekedni fognak. A megélhetésről, a fel- és előrejutásról, a művelődésről azonban a bankárok és a velük összenőtt plazások, a régóta itt élő és a nemrégen érkezett homogén vagy vegyes - félig orosz - zsidók döntenek. Odakintről pedig, a nagyjából hasonlóan, de nem ennyire egyoldalúan szervezett Európában ebből jóformán semmi nem látszik majd. Nem tudjuk pontosan, hogy mit terveznek nagy zsidó etnikai és pénzügyi központokban. Csak azt látjuk, ami most történik, és csak azt tárjuk fel, amit ők leírnak. A már idézett jelentés adatokat közöl a vizsgálat tárgyát képező zsidók iskolázottsági fokáról és az ennek a magas képzettségi szintnek megfelelő elhelyezkedésükről a társadalomban.


Teljes minta Aktív Inaktív
max. 8 általános 3 1 22
szakmunkásképző 5 3 6
középiskola 29 30 28
főiskolai diploma 19 22 16
egyetemi diploma 37 46 22
összesen 100 100 100
Az adatok egyrészt a populáció igen magas iskolázottságát, másrészt az iskolázottság fokának időben növekvő tendenciáját mutatják. Jól érzékelhető, hogy már a mai inaktív népesség iskolázottsága is magas volt, a diplomások aránya megközelítette a kétötödöt, és ez számottevően tovább emelkedett. A mai aktív népesség körében már a kétharmadot is meghaladja a diplomások aránya. Ezzel egyidejűleg az alacsony képzettségi szintek erősen összezsugorodtak. Mindez természetesen jelentősen befolyásolja a foglalkozással, munkaviszonnyal kapcsolatos jellemzőket, a foglalkoztatási hierarchiában való elhelyezkedést. A népesség átlagos életkorát tekintve, viszonylag magas az aktív népesség részaránya. A munkanélküliek hányada mindössze 1 százalék. Az inaktív népesség dominanciája magasabb életkorban kezdődik, mint a magyarországi teljes népességen belül. Viszonylag alacsony a jelenlegi nyugdíjkorhatár előtt inaktívvá válók aránya. Az inaktív népesség jelentős csoportja a felsőoktatási intézmények hallgatói - főként egyetemen tanulók - közül kerülnek ki (a teljes mintában 9 százalékot tesznek ki).
A foglalkozás szerinti összetétel is a magas képzettségi szintet jelzi. Az alapadatok mellett itt is az aktivitás szerinti megoszlást mutatjuk be.


Teljes minta Aktív Inaktív
vezető állású 26 25 27
beosztott értelmiségi 29 32 25
önálló, vállalkozó 16 25 6
egyéb szellemi 21 14 29
szakmunkás 6 4 9
egyéb fizikai 2 1 4
összesen 100 100 100
Ebből látható, hogy a teljes minta 92 százaléka a felső kategóriákat foglalja el, csak 6 százaléka szakmunkás és csak két százaléka egyéb fizikai. Ez az az alap, amelyikre az Ingatlanfejlesztés hivatkozik, amikor az izraeli befektetők bizalmasait megnevezi. Ismét csak Weiss Manfréd jut eszünkbe, aki ezzel a módszerrel kiváló vas- és acélművet, gépgyárat, de voltaképpen Vörös Csepelt hozott létre. Az uralom tekintetében azonban nem ismert tréfát: tízből tíz. Különb elbánást, különösen a holokauszt után, és a második világháborúból győztesként való kikerülés után a plazaépítőktől sem remélhetünk, de ők is nagy nyereséggel fogják üzemeltetni plazáikat. Debrecenben, a cívis városban, a magyar kálvinizmus központjában és a Váci úton, az addigra megépült jachtkikötő mellett, és bennük nem vörös proletárt, hanem bamba plazaproletárt fognak termelni. Aztán meg fogják venni a Fradi és az MTK után az Újpestet is, Angyalföldre pedig behívják a Makkabit és a Makkabi-Vasas-Angyalföld fog magyar bajnokként kikapni Bukarestben. De akkor már a szurkolóknak fognak fizetni, hogy menjenek ki a meccsre, és az államilag fizetett, sima modorú vezérszurkolók utasításai szerint ne a másság kicsúfolásával űzzék el unalmukat a szögesdróttal bekerített lelátón. Az abszurd drámák megelevenedésének a kora köszönt az országra. És Európára.
Ezekről a tervekről és folyamatokról, a tényekről és az "ingatlanfejlesztések" lényegéről, céljáról a magyarság jóformán semmit nem tud. Sok mindenről nem is mer tudomást szerezni. Jobbnak látja, ha befogja a fülét, behunyja a szemét. A megélhetése, legalábbis így van tudtára adva máris, csak e türelem magatartásával van biztosítva. Pontosabban: a magyar társadalom olyan társadalom lesz, amelyben csak a türelmest tűrik meg, jutalomban pedig csak a másság iránt még türelmesebb részesülhet.
Célom ezzel a tanulmánnyal és ennek a közreadásával elsősorban az, hogy tudomására hozzam a társadalomnak: szerintem mi történik vele. Vegye tudomásul. Mert addig, amíg nem ért el az agyáig és a lelke legmélyéig, addig nem tud dönteni. Dönteni az ellenállásról, vagy a további önfeladásról. Nem állíthatom ugyanakkor, hogy a döntés teljes mértékben a magyarság kezében van még. A folyamat már a XIX. század végén elkezdődött a galíciai beözönléssel, és a kapitalizmus irányító állásainak elfoglalásával, és tartott az egész huszadik századon keresztül. Különösen sokat mozdított előre, mármint zsidó szempontból, a szovjet kommunizmus ötven éve, amit a magyarság egésze, java soha nem fogadott el, a zsidóság zöme pedig még akkor is beleilleszkedett és élt a kínálkozó lehetőségekkel, ha a szovjet rendszer időnként durva volt hozzá is. A marxista korszak volt a magyarság számára a legvészesebb. A rendszerváltás után pedig a liberalizmus lett a táptalaja a plazások előretörésének. És természetesen a globalizmus kényszere, amely sokszor európai, uniós mezekben jelenik meg, és mindenkor demokráciát hirdet - nép és nemzet nélkül, a nemzettudat kiiktatásával.
Nem állítható tehát, hogy a helyzet felismerése elegendő a magyarság számára káros folyamat megállítására. Nem elegendő, de előfeltétel. Nekem csak annyit enged meg a sorsom, és a jelenlegi lehetőségeimben ez van adva, hogy a nyilvánosság tudomására hozzam ezt a helyzetet, és a magyarság értelmes és semmilyen irányban nem elfogult kemény magjának a kezébe tegyem ezzel a feltárással a döntést, a magyar sors új irányba terelésének dolgát. Csak annyit mondhatok, hogy ez sorskérdés, élet-halál kérdése. Talán még választhatjuk nagy áldozatokkal a saját életünket, amelyben mi adunk tudatosan helyet azoknak, akik velünk akarnak élni magyar Magyarországon. Nem idegengyűlöletet akarok, mert tudom, hogy az nem old meg semmit, hanem becsületes, tisztességes magyar életet, amelyben a magyar megmaradás az első szempont, és a második, de csak időben, a magyarság felvirágzása és kiteljesedése a Kárpát-medencében. Ez a tanulmány világító gyertya akar lenni a sötét égbolton, és semmilyen tekintetben nem Csonka-Magyarország további csonkulását és további ijedt bénultságát akarja. De az a belátás is benne van, hogy egyszer mégiscsak fel kell ébredni. Mert a nemlátás maga a halál. A magyarságot szemfelnyitással szolgálni, ez lehet küldetés, magam feladatnak tekintem. Gyógyászatinak, önmentőnek.
Lehet még itt olyan magyar világ, amelyben a magyar családokban értelmes, egészséges, művelt gyermekek nevelkednek, s olyan, amelyikben ezek előtt, tehetségük szerint az emelkedés minden liftje nyitva van. Hiszem, hogy megteremthető a tisztességes és nem kiszorításos verseny Magyarországa, a fenntartható növekedés Magyarországa, amelyben nincsenek plazák, és a lakóparkokat nem kell szigorúan őrizni, mert a falaikon kívül is viszonylag elégedett és némi sikerélményben részesült magyarok élnek. Egyébként nagy becstelenség volna részünkről, ha akárkinek is átengednénk vérrel, szenvedéssel szerzett, gyönyörű hazánkat.
(Vége)




Csalással viselj háborút.

Izrael kémszövetségének, a Moszadnak a mottója egy nemrég leleplezett ügynök, Victor
Ostrovsky szerint: "Csalással viselj háborút."
Ez a mottó többet ír le, mint a világ legkönyörtelenebb és legrémisztőbb gyilkos és
kémszervezetének működési módját. Valójában egy egész faj életformáját írja le. Ez
fontos megérteni, mielőtt remélhetjük, hogy megértjük a zsidók teljes szerepét a
nemzetek és a világ ügyeiben.
Egy faj furcsa alapelve, amely örökösen hadban áll a világ többi részével. Nehéz
megérteni sőt fölfogni is. Ha egy ilyen alapelvet megvizsgálunk, és elkezdjük a
tényeket megszűrni, könnyen még jobban összezavarodhatunk. Egyrészt látjuk az
Ótestamentumi parancsokat, melyet törzsük Istene a hébereknek ad ki prófétáikon
keresztül, hogy minden gój nemzetet irtsanak ki, akiket csak tudnak: "Irts ki minden
népet, akit Isten alád rendel. Szemed nem szabad hogy sajnálja őket... Senkit sem hagyj
életben, aki lélegzik." (Deuteronomy 7:16, 20:16)
Hasonlóan vérszomjas kifejezett parancsok olyan gyakran is ismétlődnek a zsidók szent


könyveiben, hogy csak azt tudjuk feltételezni, hogy ezeket komolyan kell venni. A történelmi tények azt sugallják, hogy a régi időkben a zsidók komolyan vették vallásukat: Az emberiség gyűlölői voltak mindenütt és mindenhol, és emiatt minden nép megvetette őket, akik között éltek.
Másfelől a modern amerikai zsidó a humanizmus köntösében menekül a hadviseléstől, és minden állampolgárt, sajátmagát is beleértve arra biztat, hogy szereljen le, hogy városaink utcáit szebbé és nemesebbé tegye. Nemcsak az amerikai fegyverellenőrzés hajtóereje a zsidók, de minden más pépes jótékonysági mozgalomé is, amelyek állítólagos célja a nemzetek közötti ellenségeskedés csökkentésétől a homoszexuálisok működésének a tűréséig terjed.
Hol a magyarázat erre a látszólagos ellentmondásra?
Az U. S. Parlamentben az a zsidó, aki a növekvő gyilkolási statisztikát idézve azt követeli, hogy a kormány kobozzon el minden magánkézben levő fegyvert, megcsal minket szándékait illetően? Ha békéről és lefegyverzésről beszél, valójában a gójok elleni háborúra gondol? És mi van a gondosan művelt sajtóbeli zsidóképpel, aki nemes és védekező áldozata a vakbuzgóságnak, akit állandóan üldöznek, de aki sohasem üldöz másokat? Akkor ez csalás? És ha az, akkor szükségszerűen azt jelenti, hogy a zsidó jóságos és ártatlan álarca mögött egy dörzsölt prédikátor rosszindulatú arca rejtőzködik? Talán minden vérszívó zsidó csaló, mint Ivan Boesky vagy Michael Milken mellett van egy zsidó jótevője az emberiségnek, mint a pólió vakcina felfedezője, Jonas Salk, és minden véreskezű zsidó gengszter mellett, mint Ariel Sharon, Meyer Lansky vagy Yitzhak Shamir ott van a Béke-nóbeldíj zsidó nyertese mint Menachem Begin, Henry Kissinger vagy Elie Wiesel. Vagy ott is becsapnak minket, amikor a Salkokra és a Kissingerekre hivatkozva arra kérnek bennünket, hogy ne ítéljünk el minden zsidót néhányuk bűnei miatt?
Csalással viselj háborút.
Ez a parancs azt jelenti: "Ha nem tudod elkerülni, viselj háborút, mert jobb az esélyed a nyerésre, ha ravasz vagy."? Vagy azt jelenti: "Viselj hadat és csalj."?
Az erre a kérdésre adott válasz fontos. Ha az első igaz, -- ha a zsidók egészében nem rosszindulatúak, ha szakítottak Ótestamentumi hagyományaikkal és nem érzik úgy, hogy faji küldetésük az összes többi nép megsemmisítése, csak úgy gondolják, hogy ha magukat meg kell védeniük, akkor minden eszköz használata igazolva van a csalást is beleértve, akkor élhetünk velük ugyanazon a bolygón, bizonyos távolságra tőlük. Nem kell szeretnünk őket, vagy egyetértenünk eljárásaikkal, de láthatjuk annak a lehetőségét, hogy békésen együtt éljünk, ha a népek különválasztása megvalósult.
Ha a választ keressük, tartsuk észben, hogy a csalás maga ellenségeskedés. A rendszeres csalás azonos a háborúval. Ha fölfedezzük, hogy a zsidók (egészükben, nem csak néhány csaló közülük) szándékosan és rendszeresen hosszabb idő óta becsap minket bármiben, akkor arra következtethetünk, hogy ők a köztünk levő kapcsolatot háborúnak tekintik, és ennek megfelelően kell rá válaszolni.
Ennek a kérdésnek a megvizsgálása az egyetlen út a világos válaszra. Hogyan állapítjuk meg, hogy valaki háborút visel ellenünk? Ha nyíltan hadat üzen nekünk és utána elkezd ránk lőni és minket bombázni, akkor világos a dolog. De ha csalási elvét követve azt hangoztatja, hogy nem áll hadban velünk és csak a mi érdekeinkben cselekszik, nehéz eldönteni, hogy a kár amit nekünk okoz szándékos-e vagy véletlen.
Tegyük fel, hogy úgy intézi, hogy tevékenysége kevésbé nyilvánvalóan károsít minket, mintha lőne ránk vagy bombázna minket - például színesek hordáit hozza országunkba, a faji keveredés akadályait társadalmunkban letörve, az engedékenységet bátorítja, intézményeinket aláaknázza, kulturális bolsevizmust hozva, mindezt, miközben azt állítja, hogy szerinte ezek nem károsak. Ha gyakorlatiasabb nép lennénk, jobban figyelnénk arra, hogy mit tesz a zsidó mint arra, hogy mit mond. Nem aggódnánk a szándékait illetően, hanem jelenléte hatásán ítélnénk meg és ennek megfelelően cselekednénk. Sajnos sokan vannak, akik nem tudnak anélkül jó lelkiismerettel állást foglalni a zsidó ellen, hogy tudnák, mi van a lelkében - és a zsidó tudja ezt. El kell csípnünk, amikor szándékosan hazudik nekünk, becsap minket rendszeresen és sokszor, hogy bebizonyítsuk, hogy szándékai ellenségesek.
Ezért olyan fontos nekünk a 'Holokauszt' mítosz megfejtése, és annak, hogy miért ragaszkodik a zsidó gyárának minden hazugságához.
A zsidó tevékenységének összefüggéseiről kell képet alkotnunk. Látszólagosan minden, amit tesz, ártalmas számunkra. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy amikor a zsidó állást foglal egy új témában, helyünk a másik oldalon van. Mindenki, aki bármilyen zsidó irodalmat olvasott, pl. zsidók zsidókról, észrevette, hogy a hagyományos zsidó jellem, ha bármiről el kell határoznia magát, amit gójok tettek, megkérdezi magát: "Jó ez a zsidóknak?". Ez csodálatra méltó mindenkiben, gójban és zsidóban: mindig a saját faja, a saját törzse érdekli első sorban. A zsidó író gyakran egy kicsit lefedi ezt azzal, hogy lehet, hogy ez nem divatos és szűklátókörűnek tűnhet, de azért megbocsátható, mert a zsidókat keserű tapasztalataik óvatossá teszik mindazzal szemben, amit egy gój tesz. Az természetes, hogy ugyanez az író egy gój részéről hasonló viselkedést teljesen megbocsáthatatlannak tekintene, azaz ha az megkérdezné: "Jó-e ez a fehér fajnak, a gójoknak?". Egy ilyen jellemet csak a gonosztevő szerepében lehetne elképzelni. És amit mi sohasem olvasunk zsidó irodalomban, ahogy a zsidó megkérdezné: "Rossz ez a gójoknak?". Kimondatlanul ugyan, de úgy tűnik, hogy ez a kritérium fontos és első szerepet játszik a zsidó elvek megismerésekor.
Lehet hogy számukra ez ugyanannak a dolognak másik módon való kimondása- pedig nagyon gondosan ügyelnek ennek a nem-kimondására. Legalábbis a II. vh. óta, azelőtt néha úgy gondolták, hogy a gójok nem tudna olvasni és elég pimasznak (hücpe) lenni . 1924-ben pl. a híres zsidó újságíró, Maurice Samuel, egy sorozat komoly zsidó könyv írója és zsidó szervezetek díjainak nyertese, azt írta a 'Ti gójok' c. könyvében, melyet gójoknak címzett: "Mi zsidók, a pusztítók, örökre pusztítók maradunk. Semmi amit tesztek nem elégíti ki igényeinket és szükségleteinket. Örökre pusztítani fogunk, mert mi a saját világunkat akarjuk, Isten világát, amelyet ti nem tudtok fölépíteni."
Még itt is csalás van, mert a pusztítás szándékát alázatosságnak ábrázolja.
Gondoljunk azokra a hatalmas demográfiai és szociális változásokra, amelyeket a II. vh. után tapasztalunk. 1941-ben az Egyesült Államok gyakorlatilag fehérek országa volt. Voltak feketék és más színesek, de ezek a fehér lakóhelyeken, iskolákban, szórakozóhelyeken és a legtöbb munkahelyen nem voltak észrevehetők. A politikai határozatokra, a közerkölcsre vagy a nemzeti kultúrára nem volt észrevehető hatásuk. Vegyesházasságok törvénytelenek voltak a legtöbb államban és nagyon ritkák. Amerika városainak utcái éjjel és nappal biztonságosak voltak. Nem volt kábítószerprobléma. A marihuána, heroin és más kábítószerek használata majdnem teljesen a feketékre és latinokra szorítkozott, az ő saját, különálló területükön. A fehérek között a tizenévesek terhessége olyan ritka volt, mint a homokosok nyilvános szereplése. Az iskolák rendesek, fegyelmezettek és biztonságosak voltak.
Amerikának természetesen megvoltak a problémái. A fehérek, akkor is, ha saját sorsukat maguk irányítják, nem angyalok. Mohóság, aljasság, babonák és butaság volt sok szociális és kulturális betegség forrása. A demokráciában elkerülhetetlen korruptsága a politikai rendszernek, elérte a politikai vezetőket és magas tisztviselőinket. A feketék és más színesek, noha láthatatlanul és erőtlenül, de egy gennyes sebet képviseltek, amivel idővel számolni kellett.
De az ország még fehér volt, és minden jel arra mutatott, hogy az is marad. A háború előtti években a bevándorlás az Egyesült Államokba fehérekből állt Európából, számuk ötszöröse volt az Ázsiai és Latinamerikai bevándorlókénak. Amerika problémái megoldhatóak voltak, és a nyugati civilizáció útjai járhatóak, tisztíthatók és megújíthatók. Továbbá Németországban egy ember megmutatta fajának az utat sajátmaga megmentésére.
Annak az embernek válaszként a nyugati világ nagy része háborúba ment hogy őt, munkáját és követőit megsemmisítse. Eszméit és tanításait megátkozták, és az utána jövő fél évszázadot a háborús mészárlás és pusztítás igazolására fordították azzal, hogy eszméit és tanítását átkozták.
Azt tanította, hogy a fehér faj a leghaladóbb faj és alapvetően felsőbbrendű mint a nem fehér fajok a kultúraalkotó képességében, és így a nemfehérek szociális és gazdasági szintjének emelése a fehérek hátrányára lett az elsőrendű háború utáni cél.
Azt tanította, hogy a fajok keveredése bűntény a természet ellen, hogy fajunknak törekedni kell génjeinek tisztántartására, és így a faji keveredés a háború után divatos lett. Az iskolásokat buszoztatták, hogy keveredjenek az iskolákban, a lakásépítési törvények a keveredést irányozták elő, a fajkeveredés elleni törvényeket hatályon kívül helyezték és a bevándorlási törvényeket úgy módosították, hogy színesek áramlatát hozzák az országba.
Azt tanította, hogy a fiatalok önfegyelme, akaratereje és sajátmaguk ellenőrzése a nemzeti oktatási rendszer legfontosabb föladata, és így a háború utáni Amerikában a fegyelem elítélt szó lett, engedékenység lett a szabály. Azt tanította, hogy éppúgy, ahogy a fajok különböznek képességeikben, így az egyének is a fajon belül, és hogy egy egészséges és haladó társadalom intézményeinek figyelembe kell venni a társadalom tagjainak egyenlőtlenségét. Következésképpen a háború utáni Amerikában az egyenlősdi lett az új vallás és a kormány célja is.
A legjobbak és legokosabbak kiválasztása iskoláinkban és másutt, elismerésük és tehetségük fejlesztése, hogy a vezetői létrán előre haladjanak, sőt annak az elismerése, hogy némelyek tehetségesebbek mint mások és többet adhatnak a társadalomnak, tabutéma lett.
Azt tanította, hogy a férfi és nő között egészséges és egymást kiegészítő kapcsolat az ideális, a férfi a kereső és védő, a nők mint nevelők, és az új német társadalom családközpontú volt, törvényei védték és erősítették a családot és segítették abban, hogy egészséges gyerekek megbízható környezete legyen.
Ezért miután munkáját megsemmisítették, a győztesek a nemi kiegészítő szerepet 'elnyomó'-nak nevezték és a nőket kihozták otthonukból a munkahelyekre, a gyerekeket pedig napközben gondozóhelyekre tetették. A nem szerinti szereposztás hivatalosan nemkívánatos lett sőt törvényellenes, a nőknek még a katonai szolgálatot is lehetővé téve. A nőmozgalom és a homokosság a kormány támogatásával virágzott. Ma látjuk ezeknek a háború utáni irányzatoknak a következményeit, és nyilvánosan olvasható iratok bizonyítják, hogy zsidók voltak a felbújtói és propagálói a fenti irányzatok mindegyikének, kivétel nélkül.
Természetesen bőségesen voltak nemzsidó cinkosaik. A bevándorlási törvény háború utáni változtatásáért a Brooklyni zsidó képviselő, Emanuel Celler volt felelős, aki a kormány jogi bizottságának volt sok évig elnöke. Cellar az 1965-ös bevándorlási törvény támogatótársának a Massachusettsi gój szenátort, Edward (Teddy) Kennedyt választotta. A 'polgári jog' forradalmárai, akik ülősztrájkok és békemenetek szervezésével lettek az 50-es években ismertek, az 1950-es -és 1960-as években finanszírozásukat, jogi segítségüket és médiatámogatásukat zsidóktól kapták, de az elvtelen és rendkívül korrupt gój cinkostárs, Lyndon Johnson, először parlamenti frakcióvezető (1955-1961) utána pedig elnök (1963-1968), támogatása nélkül a törvényhozói puccsok sorozata, amelyek a forradalmárok szabályait az állam törvényeivé tették, nem lett volna olyan könnyen keresztülvihető.
A cinkosság feketéktől és fehérektől egyaránt jött. Sok szervezet vezetője, amely törvény előtti egyenlőséget követelt fehéreknek és feketéknek, fekete volt az utóbbi években. A legtiszteletreméltóbbnak közülük, a nemzeti szervezetnek a színesek előrelépésére 1975 óta fekete elnöke van, aki zsidók sorát követte. A különálló jogi védelmi és oktatási csoport, amely magát a polgárjogi mozgalmak jogi karjának nevezi, még mindig szigorúan kóser zsidó elnökkel.
Semmilyen vállalkozásukban nem találtak a zsidók olyan szolgálatkész nemzsidó cinkosokat, mint a háború utáni engedékenységi irányzat támogatásánál. A zsidók, Abbie Hoffman és Jerry Rubin voltak a leglángolóbb szóvivői az engedékenységnek az 1960-as években, 'ha tetszik, tedd meg' és az 'öld meg szüleidet' jelszavakkal a fiatal amerikaiaknak, de sok ismert gój is segítette őket, mint a 'New Age' specialista, Timothy Leary, aki az LSD-t és más kábítószereket kívánt népszerűsíteni, vagy Hugh Hefner aki a 'playboy filozófiát' támogatta.
Az nem igaz, hogy zsidók tankokkal és gépfegyverekkel kényszerítették útjukat Amerikára és a húzódozó árjákat arra kényszerítették, hogy állva figyeljék, hogy hogyan semmisítik meg civilizációját és korrumpálják faját a szemita hódítók. Az áldozat kezdettől fogva együttműködött a támadókkal minden fokon: A primitív bibliaolvasókat saját tanítóik tanították arra, hogy a zsidók 'Isten kiválasztott népe', és nekik ellentmondani szerencsétlenséget hoz. A korábbi keményen dolgozó és határozott alapítók eltompult, öntelt utódai, akiket a szórakozás és izgalomvágyuk vonzott az újdivatú eszmékhez, művészethez, zenéhez, amelyek bőbeszédű idegenek hoztak. Pénz és hataloméhes megalkuvók az üzleti életben, az oktatásban és a kultúra terén voltak készek arra, hogy a visszataszítóan rámenős de csodálatra méltóan jólszervezett idegenek oldalára álljanak, miután ezek az idegeneknek elég hatalma volt, hogy megfelelő ellenszolgáltatást ajánljanak föl. És természetesen politikusok, a demokrácia elkerülhetetlen férgei, akik az ördöggel is szövetkeznének ha úgy gondolják, hogy ez nekik személyesen ideiglenesen előnyökkel jár.
Világos, hogy ha eljön a takarítás ideje, a saját kertünkben több a tennivaló, mint más fajok kertjében. A figyelmetlen megfigyelő azt is gondolhatná, hogy a zsidók nem felelősebbek társadalmunk jelenlegi rossz irányaiért, mint a saját legrosszabb elemeink. A megalkuvók csak arra várnak, hogy gyöngeségeinkből saját előnyöket kovácsoljanak. Azért erőltették határaink megnyitását a harmadik világnak, mert hosszútávú tervükben fajunk elcsökevényesítése szerepelt, vagy csak fajunk mohó és felelőtlen elemeivel értettek együtt, akik a munkát olcsóbbá akarták tenni? ők voltak az alapvető támogatói a festészet és zene romboló irányzatainak, hogy elválasszanak bennünket kulturális hagyományainktól és így zavarják össze azonosságunk iránti érzékünket és könnyebben meghódíthatóvá tegyenek bennünket, vagy egyszerűen azért, mert észrevették az esztétikai különbséget és képességének a hiányát a vevők tömegeinél és mohón minél több mindent szeretnének a balekoknak eladni? A szórakoztató ipar irányítását arra használják, hogy elfogadtassák sőt támogatást biztosítsanak a homokosoknak, a nőmozgalomnak és a fajok közötti nemi kapcsolatoknak, és ezzel gyengítsenek minket és lemészárlásunkat előkészítsék, vagy egyszerűen megpróbálják társadalmunk degeneráltabb elemeinek kedvében járni és azokat így vevőjükként megnyerni?
A figyelmetlen megfigyelőt az ilyen kérdések zavarba ejthetnek. A figyelmesebb megfigyelő megjegyzi a részleteket, a különlegességeket és az általánosságokat, és megérti, hogy azok a részletek, egybevetve, nem egyszerű megalkuvás részei, hanem egy csalás által vívott háborúéi.
A háború utáni bevándorlás színének a feketéről barnára és sárgára változása a mezőgazdasági munka költségét tette olcsóbbá, de a zsidók nem farmerok, és nehéz belátni, hogy hogyan várhatnak előnyt ebből a változásból. A nemfehér bevándorlók beáramlása más munkák költségeit is olcsóbbá tette - a vendéglői alkalmazottakét vagy az építőipar segédmunkásokét - de ennek az életfontosságú zsidó üzletekre való kihatása legjobb esetben gyenge.
Az nem kétséges, hogy a kulturális zavar nagyon nyereséges a zsidóknak. A könnyő műfaj minden válfajának irányítása a kiállításoktól a zenekazettákig és lemezekig minden termék üzlet nekik, amelynek vásárlásáról a közönséget meggyőzik. És mivel még senki sem vesztett el egy fillért se azon, hogy alábecsülte a közízlés színvonalát, a szándékos zsidó lealacsonyítása a zenei és művészeti színvonalnak tisztán a mohóság alapján érthető. De a különleges irányzatok nem.
A 'fogyasztói zene' termelésében és eladásában a II. vh. óta az afrikai zene aránya túlhaladja az európaiét. Ötven éve ha valaki a hanglemezboltba ment, a következő típusú zenét találta a 78 fordulatú hanglemezeken: klasszikus zenét, hillbilly zenét, amely a fehér amerikaiak népzenéje, ma bluegrass-nak nevezik és az általánosabb 'country és western' címszó alatt fut, eredeti európai népzenét, az egyszerű keresztény fundamentalisták zenéjét ('gospel'), és számos más zeneszámot 'könnyűzene' címszó alatt. Azt utóbbiban Stephen Foster számai mellett a zenei komédiásszínpadok bárgyú, vattaszerű számai is megtalálhatók voltak, amelyek akkoriban nagyon népszerűek voltak.
A zsidók már akkor is komoly állást építettek ki a könnyűzenében - Sigmund Romberg, Richard Rodgers, Oscar Hammerstein, George Gershwin, Jerome Kern, Irving Berlin - de legalább a legtöbb népszerű zene, ha zsidók is szerezték, az európai formákra alapozódott. A Jazz (és a 'swing' és 'big band' formái, amelyekből kifejlődött), volt az egyetlen nemfehér zene, amely a fehér vásárlókhoz eljutott és az áruknak egy kis részét tette ki. A zene 80 %-a fehér volt forma és eredet szempontjából, a klasszikus zene erősen volt benne képviselve. A II. vh. vége felé a jazz-befolyásolású könnyűzene fekete gyökereitől eltávolodva vegyes formákat vett fel és sokan inkább a fehérhez mint a feketéhez sorolták be.
A hosszan játszó hanglemez kifejlesztése, amely egy egész szimfónia hallgatását tette lehetővé lemezváltás nélkül, és a HIFI készülékek megnövelték az érdeklődést a klasszikus zene iránt. Ekkor a zeneipar vezetői bármilyen irányba léphettek volna. A legerősebb aktivitásukat egy fekete alapú irányzatba fektették: a rock and roll-ba.
A rock is fejlődött természetesen. Ma sok formája, amelyek némelyike messze ment fekete gyökereitől, uralja a könnyűzenét. És az ipar nagyjai elkezdtek egy másik, feltűnőbben negroid típusú zenét támogatni: a 'rap'-ot. Ma sokáig kell keresgélni, ha a K-Mart vagy egy másik könnyűzenei üzletház lemezosztályán akár csak egy pár klasszikus-zenei kazettát akarunk találni. Európai népzene már csak néhány különleges cikkek üzletében lelhető föl. A nagyközönségnek szánt zene túlnyomó többsége nem fehér. A gazdasági demokrácia elmagyarázhatja részben, hogy a zene szerkezetileg megváltozott, ahogy az átlagos fogyasztó igénye primitívebb lett. De világos, hogy a szándékos támogatásuknak sok köze van ehhez az irányhoz. Miért választottak az előállítók következetesen olyan irányokat, amelyek gyengítik és fölvizezik fehér kulturális eredetünket?
A nőmozgalom aktivistái, a homokosok, a fajkeveredés hívei természetese, szívesen látják magukat a TV és moziképernyőkön, mint olyan emberek, akik erkölcsileg fölsőbbrendűek, mint a gójok fiatalabb nemzedékeinek példaképei. Talán azzal is megmutatják tetszésüket, hogy több terméket vásárolnak a Star Trek, True Colors, és más új TV sorozatok hirdetőpartnereitől. De a nőjogi aktivisták, homokosok és kevertfajú párok a lakosságnak csak egy kis részét teszik ki a média mesterei fáradozásai ellenére. Nem lenne gazdaságosabb a többséget megcélozni? Sok olyan közelítően normális fogyasztó van, aki lüktető undort érez, amikor egy TV műsor arról próbálja meggyőzni, hogy ivó, izzadó női katonák vagy rendőrök olyan 'normálisak', mint az olyan védőgátat építő bikák, akik kirohannak, hogy a műsor reklámozója által hirdetett sörfajtát megvásárolják. És biztosan több egészséges nézők van, aki elnyomott undorral szemléli, amikor egy fehér nő megcsókol egy négert a képernyőn, mint olyan avantgard dilis, aki egy ilyen förtelemnek tapsikol.
Nem, a megalkuvás nem magyarázza meg a zsidók ártalmasságát. Kétségkívül megalkuvók. De megalkuvásuk túl következetesen romboló. Túl csalhatatlan megérzésük van arra, hogy mi rossz a gójoknak.
Lehet-e viselkedésüket egy furcsa idealizmussal megmagyarázni - a közép-kelet piacain és bazárjaiban kifejlődött idealizmussal az utóbbi 5000 évben és természetes számukra, de amely katasztrófára vezet az európai társadalomra és intézményekre? A kommunizmus támogatása a 19. század közepétől annak nemrég bekövetkezett összeomlásáig valóban az elnyomott proletariátus iránti szeretetükből és a szociális és gazdasági igazság iránti vágyukból fakadt, ahogy állítják? őket elnyomták, mondják, és így természetes szimpátiájuk az elnyomott iránt. El fogják mondani, hogy azért támogatják a nőmozgalmat, a homokosok egyenlőségét, a feketék integrációját életünk minden részébe, mert vallásuk írja ezt elő- A júdaizmus etikája egyenlő emberekből indul ki és azt írja elő, hogy minden embert a jelleme alapján kell megítélni.
Kétségkívül voltak naiv, vak idealisták a kommunizmus gój propagandistái között, legalábbis azokban az országokban, akik a kommunizmust nem ismerték a gyakorlatban. A nagy amerikai író, Jack London volt ilyen, és lehet, hogy volt egy pár zsidó marxisták idealista is. De csak olyan valaki, aki nem ismeri a kommunizmust, hiheti el, hogy azok, akik győzelmét Oroszországban vagy a háború után Keleteurópában egyengették, csak a munkások igazságát keresték.
A zsidó állítás vizsgálatára, hogy a zsidóknak nagyobb az igazságérzete, mint más fajoknak, csak rá kell néznünk a világnak azokra a részeire, ahol ez az állítólagos érzék a legtisztább formájában lesz valósággá: Izraelben és az Izrael által elfoglalt arab területeken. Kérdezzünk csak meg egy palesztint a zsidó igazságszolgáltatásról!
A nőmozgalmat és a homokosságot a júdaizmus természetesen nem javasolja - zsidóknak. Továbbá, az egy faji vallás, amely híveit vérvonaluk alapján határozza meg és alapvetően magasabbrendűnek kiáltja ki őket minden más fajnál. Milyen ellentmondóak a gójoknak prédikált női jogok az ismert zsidó imádsággal: "Köszönöm Uram, hogy nem teremtettél gójnak, rabszolgának vagy nőnek", amelyet az ortodox hívők naponta elmondanak. A talmudban, a hivatalos zsidó vallási könyvben ezer más utalás is van arra, hogy a zsidó teljesen fölsőbbrendű minden más élőlénynél:
"Az eget és földet csak a zsidók kedvéért teremtették." (Vayikra Rabba 36)
"A zsidók emberek, de a gójok nem emberek. Ők csak állatok." (Baba Mezia 114)
"Jehova a nemzsidót emberi formában teremtette, hogy a zsidót ne állatok szolgálják. Következésképpen a nemzsidó állat emberi formában arra van ítélve, hogy éjjel-nappal a zsidót szolgálja." (Midrash Talpioth 225)
Ennyit a zsidó egyenrangúságról. A zsidók szerető gondoskodása az amerikai feketék iránt ugyanolyan csalás, mint a zsidók szeretete az elnyomott proletárok iránt a bolsevik forradalom évfordulója alkalmából.
Ami a zsidónak valóságos szándéka, azt egy kivételes zsidó, Baruch Spinoza (mint a renegát Ostrovsky) hozta nyilvánosságra a 17. században:
"A héberek szeretete országuk iránt nem csak hazafiság volt hanem alázat is és addig gyakorolták és ápolták azt mindennapi szertartásaikban, amíg, éppúgy mint gyűlöletük minden más nemzet iránt, teljesen perverz nem lett. Egy ilyen mindennapi kárhozat természetesen tartós gyűlöletnek lett a melegágya, amely mélyen beléjük ágyazódott. Mert mindenfajta gyűlöletek közül az a legmélyebb és legszívósabb, amely a legmélyebb alázatból vagy hitből ered és magát kegyesnek adja ki." (Tractatus Theologico-Politicus, Chapter 17.)
A zsidók szerepe a nemzsidó világban és szándékaiknak rugója sokkal érthetőbb lenne, ha igazat mondanának és tényleg azt mondanák, amit gondolnak. De az egyenesség és kiszámíthatóság megsértené az alapvető szabályt: "Csalással viselj háborút." De a csalás egy magasabb fokán a zsidó következetlenség következetessé lesz. Szinte minden lényeges kérdésben - szociális, kulturális, erkölcsi, vagy bármi más- ahol két álláspont van, mindkét oldalon találunk zsidókat, akik mindkét oldal szóvivői, egy különbséggel.
Gondoljuk meg: Mielőtt Mihael Gorbacsov feloszlatta volna a Szovjetuniót és a marxizmus tanainak elismerését, mint csaló, használhatatlan rendszert, a kommunizmus alapvető védelmezői és apparatcsikjai a nyugaton zsidók voltak. És az volt egy csomó antikommunista szóvivő is.
A II. vh idején természetesen a kommunisták nem lehettek rosszak a nyugat cenzúrázott médiáiban, mert azt az embert segítettek elpusztítani, akitől a zsidó médiamesterek féltek. Így, amíg a szovjet hentesek hazafiak ezreit kínozták halálra a balti államok rendőrségeinek pincéiben és a lengyel hadvezetőséget Katyn erdeiben gyilkolták meg, zsidó kommunisták ellopták az amerikai atombomba terveit és teszteredményeit és szovjetunióbeli kollégáiknak küldték el őket.
A háború végetértével a fehér amerikaiak észrevették, hogy az a kommunista szörnyeteg, amelyet Keleteurópára uszítottak, őket is felfalhatja, ideje volt, hogy a zsidók bebiztosítsák, hogy fogadásuk a nyerők között lesz: A média elkezdett 'felelős' antikommunistákat idézni (A 'felelősök' azok voltak, akik nem említették, hogy zsidó rendszer ellen emelnek szót). Amíg a zsidó atomkémek, Julius és Ethel Rosenberg emléke túl friss volt és a zsidó kommunistaszimpatizánst, Robert Oppenheimert kigyomlálták Amerika atomkutatási programjából, a zsidó tudós, Edward Teller lett az antikommunista szóvivője, akik erős,atomfegyverekkel bíró Amerikát akartak, amelyik ellent tud állni a Szovjetuniónak. Három évtizeddel később, miután zsidók segítették a kommunista Vietkong kommunistáit a Vietnami háború során, zsidók gyülekeztek a neokonzervatív mozgalomban, és azt javasolták, hogy erősítsék Amerikát, hogy megvédje Izrael érdekeit a középkeleten a Szovjetunió arab barátaival szemben. Ezek gyakran ugyanazok a zsidók voltak, akik a vörösöknek tapsoltak egy vagy két évvel azelőtt. Ez tényleg összezavarta a gójokat.
Vegyük figyelembe: Ha tojásfejűek gangja összegyűlik, hogy egy UKW rádióállomást támogasson, mint az európai kultúra egyetlen hordozóját az Afrikai rap és rock ritmusok tengerében vagy az evangelisták remegő hangja mellett, akkor biztosan lesz egy pár zsidó közöttük. És ha a helyi rádió meginterjúvolja őket, akkor biztos, hogy egy zsidó a válaszolók között lesz. Ez segít abban, hogy ne terjedjenek el gyanús hírek arról, hogy ki is áll a mocsokzenét sugárzó rádióállomások mögött.
Vegyük figyelembe: Mint már többször megmutattuk ebben az újságban, a 'politikailag helyes' fogalom amely Amerika középiskoláit és egyetemeit megfertőzte, az teljes mértékben zsidó gondolat. Ahogy szintén többször megmutattuk ebben az újságban, sokan azok közül, akik a 'politikailag helyes' irányzat ellen lépnek fel, szintén zsidók (legalábbis egyikük, aki a média szerint a tudományos szabadság szószólója). Ez nemcsak azt biztosítja, hogy a 'politikailag helyes'-ség szószólóit nem fogják fölismerni és kritizálni, mint zsidókat, akik egyetemeinket gúzsba kötik, hanem abban is, hogy megelőzi azt, hogy a dolgok túlságosan elmozduljanak a tudományos szabadság irányába.
Vegyük figyelembe: Amíg a zsidó Howard Metzenbaum az US. parlamentben és Charles Schumer zsidó az US képviselőházban azon fáradoznak, hogy megnyirbálják az amerikaiak fegyverviselési jogát az önvédelemre, és a zsidó média őket ebben félreérthetetlenül és harcosan támogatja, Egy kis fegyverpárti zsidó csoport Milwaukee-ben magát zsidóknak a fegyverviselési jog megtartására nevezi (JFPO) és nagyobb figyelmet kap, mint ezt tagjai száma igazolná. Ez emberek egy csoportja, aki ezt kiáltja a világnak: "Hé, nézzetek ide. Én zsidó vagyok és a fegyverviselés érdekében emelek szót." Ha egy ilyen szóvivőt idéznek a médiák, ami elég gyakori ahhoz, hogy azt a benyomást keltse, hogy ez a szervezet a fegyverviselési jogért harcoló nemzeti fegyveregyesülettel egyenlő nagyságú, henceg zsidóságával.
Nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy minden vitában jó stratégia az ellenfél ellenőrzése. Így jól ki lehet mutatni, hogy kik a jó és kik a rossz fiúk, akik harcolnak, és mi mindig abban a helyzetben vagyunk, hogy az egyik irányba csak addig menjünk, ameddig akarunk. Így megelőzzük egy tényleges ellenzék létrejöttét, de bolondítjuk a gójokat és megelőzünk minden kritikát szerepünket illetőleg.
Csalással viselj háborút.
A csalást mesterien vitelezik ki. Elegendő arra, hogy a legtöbb ember állandóan be legyen csapva. Csak a részletek gondos tanulmányozása, sok szociális jelenség részletei, amelyben zsidók szerepet játszottak, fedi föl a hazugságok és trükkök fátylát, hogy megláthassuk a világos tényeket.
A tények ezek: A zsidók bejönnek egy homogén társadalomba- és olyan volt Amerika a 20. század elejéig- mint külföldiek, mint idegenek. A társadalom gyakorlatilag be van csukva előttük. Nem tudnak intézményeibe könnyen behatolni. Nem tudnak irányításába beleszólni. Ha megpróbálják, észreveszik őket, gyanakodnak rájuk és ellenállnak nekik. És ők állandóan megpróbálják. Ennek nyilvánvalóan nem tudnak ellenállni.
Hogy útjukat egyengessék, hogy lehetőségük legyen az irányításra, szét kell törniük a társadalom szerkezetét, korrumpálni intézményeit, szolidaritását aláaknázni, azonosságtudatát gyöngíteni, hagyományait kiirtani,egységességét széttörni. Így elkerülhetetlenül a demokrácia, az engedékenység, a puhaság és a fegyelmezetlenség hívei lesznek. A kozmopolitizmus, az egyenlősdi és a multikulturalizmus javaslói lesznek. A patriotizmus ellenségei lesznek (kivéve amikor arra ösztönzik házigazdáikat, hogy Izrael érdekében harcoljanak). Állandóan változás, változás, változás érdekében agitálnak, és ezt haladásnak nevezik. És mindegy, hogy valamiért vagy valami ellen vannak, néhányuk a másik oldalon lesz: Ha a homokosok elismeréséért harcolnak, néhány zsidó újságíró a hagyományos erkölcs romlását fogja fájlalni és a nemi szerepek felcserélésének a következményeitől fog óvni minket. Ha céljuk az egyetemek és intézmények semlegesítése abból a célból, hogy népünk történelmi, szellemi és kulturális hagyományait más vezető nemzedék kezébe tegye, és ugyanakkor Vörösgárda brigádokat szerveznek, hogy a politikai helyességet kikényszerítsék, egy csoportjuk hagyományok és a szabad véleménnyilvánítás érdekében fogja a dobokat ütni. Ha lázasan dolgoznak a fehér amerikaiak lefegyverzésén, hogy megelőzzék azok forradalmát, néha a fegyvertulajdonért síkraszálló zsidóktól hoznak ellenérveket.
Mit bizonyít mindez? A szó legszorosabb értelmében semmit. Ez csak valahogy meggyőző. Ha valakit megfigyelünk, aki ötszázszor dob fel egy forintot és az mindig fej lesz, amikor leesik, nem lehetsz száz százalékig biztos abban, hogy a forintnak mindkét oldalán fej van. De legalábbis gyanús, hogy valaki meghamisította azt a forintot.
Ha a történelem oldalait tanulmányozzuk és azt figyeljük meg, hogy minden fontos ügy, ahol zsidók is szerepet játszottak, rosszul sült el számunkra, pedig néhány zsidó a mi oldalunkon volt abban az ügyben, nem biztos, hogy a dologban csalás van. De gyaníthatjuk, hogy a zsidók követték ősi törvényüket, és csalással viseltek háborút ellenünk.
(Ez a cikk eredetileg a NATIONAL VANGUARD Magazine, PO Box 330, Hillsboro WV 24946 USA.-ban jelent meg. Fax # 304-653-4690 $1 a teljes katalógus ára.)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése