2018. november 11., vasárnap

Országrontók






Lakatos Pál

Országrontók


Ténykedésetek felér egy második Trianonnal !!!! Akasztófa virágok !!!!
Kontra szelekció szaporítani kell benneteket , de géppuskával !!!
Csodálkozom , hogy a vakoló páholyotok , még nem likvidált benneteket !!! Vagy nekik mindegy csak irtsátok a népet !!!! 300 páholynak nem lehet kedvére cselekedni , csak ha van egy meghatározó páholy , és a többiek követik őt !!!
Hadd ne fejtsem ki itt most bővebben !!!!
Ha olvassátok a bogomat akkor tudjátok , hogy miről beszélek ...

Beköszöntő

Hamiskártyások, pilótajátékosok karmai közt vergődünk, akik szegénységünkben, tehetetlenségünkben még ki is gúnyolnak bennünket. Tolvajok, de önmagukat politikusoknak, gazdasági szakembereknek, bankvezéreknek hirdetik. S mi meg, még mindig, hiszünk nekik. S így – akaratlanul is – magunk is hazaárulók leszünk. Kifosztottságunkban is.
Sztalin szobrát diadalittasan döntöttük le 1956-ban. Nem siránkoztunk a süllyesztőbe került Leninek, Kun Bélák, Szamuelyk után sem. A Tanácsköztársaság „dicsőségét” hirdető óriási szoboralakot pedig „holtában” is gyűlöljük. Mert ezek a szobrok nem a mi akaratunkból, hanem a mi meggyalázásunkra kerültek piedesztálra.
1989 óta lelkünkben, saját akaratunkból kezdtük el építeni az új szobortalapzatokat, amelyekre – szintén csak képletesen – új szobrokat álmodunk. 1989 óta volt miniszterelnökökét, képviselőkét, miniszterekét. Kényszer hatása nélkül tesszük ezt, s talán ezért is hisszük el nehezen, hogy ezek a szobrok sem közénk valók. Valóságos alakjaik csúnyán becsaptak bennünket. Hazát ígértek, miközben nemzetet rontottak, hazát raboltak. Hogy ők dinasztiát alapíthassanak. A saját dinasztiájukat.
Nem kellene elfeledni őket?
A sutba vágni végre valamennyit?

Magyarország, 2003. szeptember 11.
Lakatos Pál

Át vagyunk mi verve, kérem
Bal, jobb – balt. 
Az ellopott rendszerváltozás és a „Rendszerváltó” miniszterelnökök pórázon című közös könyvünk után most folytatjuk dr. Kőrösi Imrével, az Agrármunkaadók Szövetségének elnökével az újabb tényfeltárást, a mögöttünk lévő tizenhárom esztendő történéseinek ismertetését. 2003. június elején a Magyarok Háza egyik fülledt folyosóján egymás mellett ültünk, amikor megszólalt a telefonja. Valaki valamit mondott, ön pedig elsápadt, és hitetlenkedet• Nehéz szívvel emlékezem erre a telefonbeszélgetésre, hiszen szörnyű hír érkezett.
• Akkor jöttek rá közvetlen ismerősei, munkatársai, bizonyos dokumentumok tanulmányozása alapján, hogy 1999-ben önt meg akarták ölni.
• Azért nehéz erről beszélni, mert a dokumentumok általában akkor „szólalnak meg”, amikor legkevésbé sem gondolnánk. Vissza fogok erre térni, de először beszéljünk a közelmúltról, ami pontosan beleillik ebbe a képbe. 2003. június 11-én fenyegetést kaptam, hogy nagyon vigyázzak, mert az természetellenes dolog, ha az ember a gyerekeit temeti. És a telefonhívásnak hirtelen vége lett. Majd az egyik legközvetlenebb munkatársam június tizenötödikén reggel arra ébredt, hogy közölték vele, a fia öngyilkos lett. Ez hasonló azokhoz a fenyegetésekhez, mint amiket én többször is kaptam a gyermekeim kapcsán.
• Amikor egy anyával közlik, hogy a fia öngyilkos lett – mert itt az történt –, akkor a poklok poklát éli meg. Elkezd kapkodni, ügyvédet keres, pánikba esik. S mikor a szenvedések útját végigjárja, kiderül, hogy valaki kegyetlen tréfát űzött csupán vele. Nem szórakozásból, megbízásból.
• Egy jó óra múlva kiderült, hogy hála az égnek, a gyermek él, sőt egészséges, és semmilyen öngyilkossági kísérlete nem volt, nincs kórházban... Ez nem ízetlen tréfa, így szoktak a nemzetbiztonsági gazemberek dolgozni. Azok, akik egyébként a „rendszerváltozáskor” vállalták a magyar besúgói élgárda lemészárlását. Itt arra gondolok, hogy a ’90-es évek közepétől a politikusok közelébe kerültek azok az üzletembereknek álcázott besúgók, akiket, mert túl sok kompromittáló adatot gyűjtöttek a vörösből nemzeti színbe öltözött egykori élcsapat tagjairól, a magyar politikai „elit” kommandócsapata kivégezte. De hogy egy anyával is ezt teszik, az gátlástalanság. Mert ez a „lelki” kivégzés egyik embertelen fajtája. Majd 2003. június 16-án mellém állt egy személyautó, egy Opel Astra, a bent ülő leengedte az ablakot, és szó szerint közölte, hogy Kőrösi úr, ugye tudja, hogy maga már csak az életét veszítheti el, és elhajtott, hátsó, leolvasható rendszámtábla nélkül. Ez nagyon egybeillik az ön által a bevezetőben említettekkel, nevezetesen azzal, hogy az 1999-es iratok tanulmányozása során kiderült, és nagyjából bizonyítható, hogy melyik kör rendelte meg ellenem azt az úgynevezett London brókeres gyilkossághoz hasonló kivégzést, kik voltak az előkészítői, kik fizették ki a számlát, ki készítette el tételesen a környezettanulmányt. Három és fél év múlva ennek már nagyjából bizonyítható nyoma van. Én azon már egyáltalán nem csodálkozom, hogy a magyar bűnüldöző szervek ezeket a mocskosságokat természetesen nem nyomozzák ki. Ezt barátaimnak, munkatársaimnak maguknak kellett felderíteni. Az iratok sokszor olyankor élednek újjá, amikor már senki nem gondolná. Azért sápadtam el, mert világossá vált előttem, hogy többször találkoztam a gyilkosjelöltemmel, és azzal is, aki megrendelte rám a halálos ítéletet. A megrendelő 2003-ban az országgyűlési patkó ellenzéki oldalán ül. Már ha bent tartózkodik éppen a parlamentben, mert a gyakori hiányzók közé tartozik. Vezető magyar politikusról van szó.
• Mégpedig az akkori Orbán-kormány vezető emberei közé tartozik, akik közül volt, aki akkoriban többször tárgyalt önnel, mert az akkori kormány közelében feladatot szántak önnek. Tehát miközben arról tárgyaltak – és szembe néztek egymással –, hogy feladatot kap tőlük, ez az ember már tudta, hogy meg akarja önt öletni.
• Ez ugyanaz a kör, amely 1994 februárjában megrendelte rám, akkor még mint parlamenti képviselőre, azt az operatív akciót, amelyről 1999-ben a Vasárnapi Újságban beszéltünk, és amit azóta sem cáfolt meg senki. A likvidálásomról volt szó. Ez a mostani kör ugyanaz, de ez nem szokatlan, mert a maffia így dolgozik. Egyik oldalról elaltatja az embert, a másik oldalról pedig a legkeményebb operatív akciókkal bombázza. Amikor az úgynevezett szervezett bűnözés és a politika módszereit azonosnak tekintjük, ez nem véletlen. És nemcsak Magyarországon. A szervezett bűnözés története az utóbbi évszázadban szervesen kapcsolódik a politika történetéhez, az igazságszolgáltatás és tágabb értelemben a rendőrség, a szakszolgálatok történetéhez. Ezt a tényt Magyarországon mindenkor tagadták, és tagadni is fogják, amíg olyan rendszer működik, ahol álságosan a politikusoknak szabad csak „igazat” mondani, nekik szabad csak tényeket feltárni, egymással szemben is. Olyan embereket azonban kiszorítanak a nyilvánosságból, akik természetesen sokkal, de sokkal többet tudnak náluk, és objektívabb rálátásuk van a folyamatokra, hiszen a politikusoknak soha nem lehet érdekük, hogy az igazság kiderüljön. Nyugat-Európában, és korábban az Egyesült Államokban ezt a folyamatot csak úgy tudták normális mederbe terelni, hogy őszintén szembenéztek a tényekkel, és rendkívül jól felkészült, a hazájukat feltétlen módon szolgáló operatív egységeket hoztak létre, és épültek be velük a szervezett bűnözésbe. Legnagyobb megdöbbenésükre ott is ugyanarra a következtetésre jutottak, hogy a szervezett bűnözés csúcsán mindenkor szenátorok, bírók, ügyészek, CIA-vezetők, ügynökök és FBI-irányítók voltak. Húsz-harminc évig Amerika gyakorlatilag rettegett a szervezett bűnözéstől, mert mindig csak látszateredményeket értek el, a hidra fejét nem tudták levágni. Magyarországon ugyanez a folyamat játszódik le jelenleg, azzal nehezítve a helyzetet, hogy hazánk nyitott országgá vált. Nálunk sokkal jobb feltételhez jutott a politikai és a gazdasági bűnözés, valamint a szervezett bűnözés úgynevezett alvilági része is, mivel mindez nemzetközi lett. Amerikát védte akkor is a bevándorlási törvénye, az FBI évekig követte az oda „betántorgó” embereket, akiket hosszú ideig karanténba helyeztek, még mielőtt a civil életbe kiengedték volna őket. Magyarország az elmúlt tizenhárom, vagy inkább azt mondanám, az elmúlt húsz év alatt ezt a folyamatot egészen másképp kezelte. Tudomásul kell venni, hogy 1982-től Magyarország már nem szuverén ország, a szó klasszikus értelmében, nem a Szovjetuniótól való függése, hanem a világbanki eladósodása miatt. A kölcsönfelvételeken a szervezett bűnözés és a bankároligarchia gazdagodott meg a legjobban. Legálisan váltak több százmillió dollár tulajdonosává azok, akik eladósították a hazánkat, akik felvették a dollármilliárdos hiteleket, közöttük a Magyar Nemzeti Bank akkori vezető munkatársai. Nyilvánvaló, hogy a politikusoknak is kellett ebből a pénzből „leosztani”, mert politikai döntés nélkül egy országot nem lehet anyagilag nullára leírni. Ezt a technikát ma már a bűnözés jól ismeri, azaz, hogy úgy lehet a magántulajdon közelébe férkőzni, hogy megveszteget, megveszteget, megveszteget. Utána már megállíthatatlan a zsarolás és a különböző bűncselekmények sorozata. Főleg akkor, amikor Budapest a nemzetközi szervezett bűnözés gyűjtőhelyévé vált, és amikor a magyar nemzeti tulajdont is szétosztották. Ebben az anarchikus állapotban a politikai, a gazdasági és a bűnözői elit olyan hatalmas mozgásteret kapott, ami a világtörténelemben még soha, egyetlenegy országgal sem fordulhatott elő. Nevezetesen: az elrabolt állami tulajdont ismételten szétosztják, de nem szabályozott keretek között, legalábbis a politikai „elitnek” esze ágában sem volt tiszta vizet önteni a pohárba. Törvények nélkül, törvénytelenségek közepette könnyű volt gazdagodni.
• Sőt, napjainkban újabb folyamatnak vagyunk tanúi, hiszen bizonyos politikai körök, egy adott időszakban hatalmas vagyont szereztek maguknak, aztán lassan-lassan elfogyott a szétosztható állami vagyon. Ám mások is szeretnének napjainkra vagyonokat szerezni, vagy egyesek még többet a meglévő mellé, és elkezdik kiüldözni a lopott vagyonból tolvaj társaikat. Megkezdődött Magyarország újabb gazdasági felosztása, az erőviszonyok ismételt átrendeződése. Ha másképp nem, hát újabb gyilkosságok árán.
• Egy évvel ezelőtt beszélgettünk arról, hogy a kormányváltás megint erőszakossághoz fog vezetni. Így is történt. Budapest utcáin ismét robbantanak, véres, géppisztolyos leszámolások zajlanak, gépkocsik „szállnak el”, több gyilkosság történt, s a tetteseket természetesen most sem fogják megtalálni. Ezek vállalkozói körök vitáinak álcázott politikai összecsapások. Nyilvánvaló, hogy az állami tulajdon egyszer eltűnik, a gazdag politikai tolvajok étvágya azonban kimeríthetetlen. S a lehető legveszélyesebb dolgot művelik: megcsapolják az állami bevételeket, ebből viszont államháztartási hiány keletkezik. 2003 közepéig ez a hiány már elérte az ezerhatszázmilliárd forintot, ami példátlan mértékű a modern polgári demokráciák történetében. Az állam, a társadalom kifosztásában Magyarország világelsővé vált.
Részletezzük csak! Az állami tulajdon szétosztása az örök alapelv sérelmével történt, vagyis nem adták vissza a még élő tulajdonosoknak vagy az örököseiknek az őket megillető vagyontárgyakat, a földet például, hanem ugyanazok a bennfentesek, akik hajdan az államosítást végrehajtották, vagy leszármazottaik, harácsolással mára az egykor ellopott, államosított vagyon tulajdonosai lettek. Az egyszer már ellopott holmit önmaguknak lopták tovább. Természeténél fogva működik így ez a rendszer, az erőszakszervezetek igénybevételével ugyanazok lopnak és csalnak, akik a szocializmusban az államrendet biztosították, akár mint az ÁVO-nak és az ÁVH-nak, a rendőrség különleges alakulatainak, vagy az ügyészségnek és a bíróságnak a tagjaként. A 2002-es kormányváltás után mindez ismétlődik, hiszen nem akar a politikai „elit” mást, mint a megszerzett javakkal stabilizálni a gazdasági életben, a rendőrségi, a nyomozati szerveknél betöltött vezető szerepét. Mindenütt! Az az érdekes azonban, hogy ma már a fogaskerekek közé többször is homokszem kerül, s ettől túlontúl idegessé válik ez az egygyökerű politika. Egygyökerű, hiszen mindegy, hogy ez a rablóbanda jobboldalinak vagy baloldalinak nevezi-e magát, ugyanonnan indult, ugyanoda is tart. Ma mindenki azzal dicsekszik, hogy mit csinált az úgynevezett ellenzéki kerekasztalnál, mit csinált a „rendszerváltozás” előkészítésekor, ellenzéki párttagként mekkora hősök voltak. Egyet azonban mindenki elfelejt: azt, hogy ők, a mostani melldöngetők voltak, akik 1982-ben eladósították az országot. 1985-ben az akkori közös piaci országok állam- és kormányfői meghozták döntésüket a Közös Piac bővítésére, és megjelölték azt a három célországot, Csehszlovákiát, Lengyelországot, Magyarországot, amely a közeljövőben csatlakozni fog ehhez a kb. háromszázhúszmilliós lélekszámra felduzzasztott Közös Piachoz. A mai értelemben ez persze négy ország jelölése volt, hiszen ma már külön Csehországról és Szlovákiáról beszélünk, s csak hordalékként csapódott a mostani Európai Unióhoz a további hat ország, amelyek közül Ciprusnak és Máltának méreteiben sem szántak szerepet a bővítési folyamatban, hiszen ott a polgári társadalom már az utóbbi évszázadban is létezett. Szlovénia Olaszországhoz való közelsége meg soha nem kérdőjelezte meg az olasz és az uniós befolyást, még a nagy Jugoszlávia idején sem. A három ország pedig – Észtország, Lettország, Litvánia – inkább szimbolikusan, mintsem teljesítménye alapján válik az unió országává. Ezt előre kell bocsátani. Tehát Európai Unióként sem változott a volt közös piaci bővítési stratégia, csak annyiban, hogy Szlovénia felé le kellett zárni a schengeni határokat. Az igazi nagy fogás az együttesen hatvanmilliós lakosságú Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország. Hangsúlyozom, ennek a négy országnak a több mint hatvanmilliós piaca volt a feltétlenül elfoglalandó. Jelezték is, hogy bővíteni kell, és ez elsősorban az élelmiszerbázis bővítésére irányult, miután Nyugat-Európában a világ valaha volt legprotekcionálisabb, legjobban finanszírozott piaca jött létre, az agrárpiac. Ennek a finanszírozása a jelenlegi feltételek mellett már teljes egészében lehetetlen, mivel Nyugat-Európa gazdasága ugyanúgy válságba torkollott, mint ahogy napjainkban már az Amerikai Egyesült Államoké is. De ezt még a bővítés kezdeti időszakában, 1985-ben senki nem tudta. Akkor csak a dinamizmusról, s a hozzá kapcsolódó piacfejlesztésről volt szó.
• Azért elgondolkodtató ebben az egész európai uniós csatlakozásban az egyház szerepe. Ezen belül is a katolikus egyházé, hiszen minden országban, ahol erős a katolikusság, a katolikus püspöki kar megszólalt, és javasolta az Európai Unióhoz való csatlakozást, sőt 2003 nyarán Erdő Péter, Esztergom-Budapest egyházmegye érseke azt is kimondta, hogy a globalizációt el kell fogadnunk, együtt kell élnünk vele. Nem tiltakozott a globalizáció ellen. És ami még izgalmasabb, amikor a lengyelek európai uniós népszavazása zajlott, s az első nap kevesen mentek el voksolni, akkor maga a szentatya, II. János Pál pápa hívta fel a lengyel katolikusság figyelmét, hogy menjenek el, és az EU mellett szavazzanak. Mi ez a furcsa együttmunkálkodás az egyház és Európai Unió, az egyház és a csatlakozásra váró országok vezetői között?
• Ha visszatekintünk a történelemben, láthatjuk, hogy az egyháztól soha nem volt idegen a globalizáció. Eszméi közé tartozik. A wesztfáliai békében a pápa gyakorlatilag kétfelé osztotta, globalizálta a világot. Az egyik része a spanyoloké, a másik a portugáloké lett. Gyakorlatilag a szabad kereskedelemnek ez volt az első globalizált hatalma. Ez a folyamat aztán változó hevességgel zajlott, majd a pápaság hatalmának elvesztése után az egyház a túlélés érdekében a mindenkori államhatalomhoz igyekezett dörgölőzni. Nagyon kevés az olyan egyházi vezető, mint amilyen például Mindszenthy volt, aki az életével is példát mutatott. Kevés eredménnyel, mert a Vatikán, Kádár Jánosék kérésére, száműzte. Nem szokatlan tehát, hogy az egyház, amelynek finanszírozása az állami kegytől függ, teljes egészében behódol azoknak a globalizációs érdekeknek, amelyek ma az egész világot végigsöprik. Az azonban tény, hogy a mai gazdasági világválságnak látható jelei vannak. Azt persze nem tudom, hogy a magyar egyházak vagy a Vatikán hogyan fognak viselkedni például, amikor a közeljövőben összeomlik a fő gazdasági értékmérő, a tőzsde. Ma a globalizáció-ellenesség Nyugaton már tetten érhető. A világ, a szervezett bűnözés csúcsával kapcsolatban, megoldhatatlan feladathoz érkezett. Amikor Magyarországon elsősorban még a nemzetközi szervezett bűnözés, a bankok megcsapolása, a szervkereskedelem jelenti a csúcsot, addig a nyugati és a távol-keleti tőzsdéken már arat a monetáris politika „eredménye”. Arat a tőzsdekrach. Tudomásunk van már róla, amit ma Magyarországon hivatalosan még nem mernek elmondani, hogy a tőzsdék állapota miatt gazdasági összeomlás várható az egész világon.
• Veszélyben van a nyugdíjak biztonsága is. Nem véletlen, hogy Ausztriában, Németországban, Olaszországban és más országokban a nyugdíjkorhatárt emelni akarják, hiszen a tőzsdére vitt nyugdíj értékét veszítette. Ha Európa lakossága továbbra is ilyen rohamosan öregszik, akkor nem lesz újabb értékteremtő növekedés, amiből a nyugdíj fizethető lenne, a tőzsdén meg nem tudták megsokszorozni a már nyugdíjra félretett pénzeinket, tehát bajba kerülünk. Eljön az az idő, amikor nem tudnak nekünk nyugdíjat fizetni, és ez nemcsak Nyugat Európára, hanem Magyarországra is értendő.
• Erre kívánok kitérni. Közel tíz éve Greenspain úr, az amerikai nemzeti bank, a FED elnöke jelezte, hogy a világ legnagyobb pilótajátéka a tőzsde. Azt is tudni kell, hogy a tőzsdék a több mint négy évvel ezelőttinek már a felét sem érik. Ez Magyarországon és a Távol-Keleten mindenütt így van, harminc-ötven százalékos az elértéktelenedés mértéke, de ha az inflációs romlást is figyelembe vesszük, akkor sehol a világon nem éri el a tőzsde a négy évvel ezelőtti értékének ötven százalékát. A legnagyobb pénzügyi befektetők pedig minden esetben – a világ összes tőzsdéjén – a nyugdíjbiztosítási alapok.
• Magyarországon is?
• Igen, a magyarországi magán nyugdíjpénztárakat is idesorolhatjuk. A nyugdíjbiztosítás hozadékot ígért, amikor tőzsdére „ment”, most pedig nem hogy hozadék nincs, de nyugdíj sincs, mert viszontbiztosítás nélkül eljátszották azt, hiszen a tőzsdének nincs biztosítása. Ez az egyetlen szervezet, ami nem biztosítható. Ez az egyetlenegy szervezet, ami soha semmit nem ígér garanciával. Azaz ígérni ígér, de senki nem felel személy szerint érte, sem a bróker, azaz az alkusz, sem a tulajdonos azért, ha valaki a vagyonát elvesztette. Ha van, aki ezeket a kérdéseket boncolgatja, vagyis hogy személy szerint ki felel azért, hogy kifosztják a társadalmat, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, akkor annak legjobb esetben is menekülnie kell, vagy Isten segedelmével túlélni azokat a csapásokat, melyeket rá mérnek. Amikor 1993. április 27-én, egy parlamenti interpellációban megkérdeztem a magyar parlamentben, hogy személy szerint ki felel a nemzetrontó privatizációért, akkor mint a forgószél jött a válasz: Kőrösit azonnali hatállyal ki kell zárni az MDF-ből. Annak boncolása, hogy személy szerint ki miért felel, az ma a politikának az a sarokköve, amiben valamennyi párt egyetért, hogy addig nem szabad eljutni. Általánosan mindent meg lehet fogalmazni, el lehet mondani, hogy raboltak, loptak, csaltak, hazudtak reggel, délben és este, ezt egyébként mondja is mind a „két” oldal, de azt már nem lehet megkérdezni, hogy választott tisztségviselőink milyen alapon hoznak olyan törvényeket, amelyek hazájuk kárára vannak. De térjünk vissza az előző megjegyzéséhez, hogy már Nyugaton is tervezik a nyugdíjbiztosítás rendszerének átépítését. Nemcsak átszervezését tervezik, nemcsak a felosztó-kirovó rendszerre való visszatérést, amiről huszonöt évvel ezelőtt azt mondták, hogy nem jó, most pedig állítják, hogy mégis az az igazi megoldás. Nemcsak a nyugdíjkorhatár további növelését akarják, így szerezni további munkaerőt, hanem újraéleszteni egy harminc éve sutba dobott biztosítási rendszert. Itt már nem tervekről van szó. A tüntetés, ami miatt Ausztria, Franciaország leállt, de Németországban is súlyos tüntetések vannak, az azért van, mert a politika már nem csak tervezi, hanem törvényjavaslat formájában ez a változtatás ott van az asztalokon. A képviselő-testületek – függetlenül attól, hogy bal-, vagy jobboldaliak-e – ezt a döntést már meghozták. Gondoljunk bele, Ausztriában a jobboldali kormány nyugdíjreformot hirdet, a szolgálati idő meghosszabbítását. Nagyon erős jobboldali többség van Franciaországban is, s a kormányfő három hét után, amikor Párizs már szemétben állt, a közalkalmazottak és a köztisztviselők sztrájkja után még közli, hogy esze ágában sincs visszavonni a törvényjavaslatot. A nyugdíjbiztosítási rendszer átalakítása meg fog történni. Nem kevesebbről van szó, mint hogy további öt évet kell dolgozni a franciáknak is. De mit akar a Schröder-kormány? Az az erősen baloldali szociáldemokrata érzelmű Schröder-kormány, amelynek tagjai még ma is minden egyes összejövetelükön eléneklik az Internacionálét, ugyanazt a nyugdíjbiztosítási módosítást vezetik be a saját többségi parlamentjükben, mint a franciák. De ezzel egyetértenek otthoni politikai ellenfeleik is. Ebből látni, hogy nemcsak Magyarországon egygyökerű a politika és az azt kiszolgálók, gyakran az egyházakkal együtt, hanem az egész világon. Álságos játék, hogy van jobb- és baloldal. Ha Amerikát nézzük, ott is ugyanaz a gazdasági kör van hatalmon mindig a tőzsdén, a monetáris tanácsban, tehát a nemzeti banknál, legyen a demokraták vagy a republikánusok kezében a hatalom. Gondoljunk bele, hogy Franciaországban 2003 nyarán három hét alatt már több mint negyven százalékkal csökkent bizonyos iparági teljesítmény. Most nézzük meg, mi van hazánkban! Mi azt mondjuk, hogy ugyanaz végigsöpör nálunk is, mint ami Nyugat-Európán. Magyarországon ma mindenki hallgat. Egy pár ember mer megszólalni csupán, ők is cérnavékony hangon, alig észrevehető csatornákon keresztül, de még így is üldözik őket. A hazai merényletek mögött 1994-ben ugyanazok voltak, mint akik 1999-ben gyilkoltak. Ugyanők fenyegetőznek ma is. Mindenkor ugyanarról a csapatról van szó, egyszer jobboldalinak, máskor baloldalinak mutatva magát, mikor ki van éppen kormányon. De Magyarországon ma kitiltják a nyilvánosságból azokat az embereket, akik meg mernek szólalni, vagy könyvet, újságcikket írnak erről. Jórészt azzal fejeződnek be ezek a halk jajszavak, hogy vagy visszavonul a szennyet nem bíró már, és elmenekül a múltba, a regényei közé, vagy pedig vállalja azt a küzdelmet, ami akár erőszakos, életelleni cselekménnyel is párosulhat. Ma Magyarországon valóban mindenki hallgat. Ha valakik tudják, akkor mi ketten – ön és én – igazán tudhatjuk, mit jelent kitiltatni valamennyi médiából, jobbról, balról, középről, liberálisból. Mit jelent, amikor azt hazudják rólunk, hogy kommunista bérencek vagyunk, vagy szélsőjobboldaliak, antiszemiták, ügynökök, kémek, csak azért, mert rátapintunk a lényegre, leírjuk a valóságot. Nyilvánvaló, hogy ez a politika, az egytövűségén keresztül, iszonyatos csapásokat mér ránk, amit nagyon nehezen lehet kezelni. Az a fájdalom, ami Vörösmartyban is megvolt a szabadságharc bukása után, jelenleg is aktuális. A Szózat szerzője, aki azt mondta, hogy „Hazádnakrendületlenűl légy híve, oh magyar;”, Világost követően nem szólalt meg. Ma kevés híve van a hazának, illetve nekik sincs olyan lehetőségük, hogy nagy nyilvánosság előtt kimondhassák ezt a szót, haza. A legutolsó „megvett” televízióban sem engedik szerepelni azt a műsorcímet, hogy Hazánkért, még akkor sem, ha a műsoridőért ötször annyit fizetne is valaki. Mert mit mond a tévétulajdonos? Ha ön szerepel, akkor elpártolnak tőle az SZDSZ-es támogatók. Vajon milyen média az, ahol az SZDSZ-es támogatók tartják fönn a látszólag független televíziót?
• Ne beszéljünk rébuszokban! A Budapest Televíziónál egy vállalkozó indított volna nekem egy műsort. Amikor a tulajdonos megtudta, hogy én leszek a műsorvezető, ötszörösére emelte fel a műsorért kért díjat. Majd amikor azt mondtam, hogy ennek a műsornak az lesz a címe, hogy Hazánkért, akkor azt mondta, ilyen nacionalista műsorcímet nem lehet adni az ő televíziójában. Itt tartunk.
• Bródy Péterről, a Budapest Televízió tulajdonosáról van szó. Személyesen elmondta nekem is, önnek is, de az önt támogatni akaró Balogh Gyula parlamenti képviselőnek is, hogy ilyen címmel az elkészült riportokat nem lehet lejátszani, nacionalista, ha valaki kiejti azt a szót Magyarországon, hogy hazánkért. Nem Bródy Péter a felelős ezért, hanem az a közeg, amelyik odáig züllesztette a magyar közvélekedést, hogy a szólás szabadsága címén szélhámos emberek televíziós műsort vezethetnek. Akiknek semmi sem szent. Ha az a Friderikusz Sándor ma példát mutató lehet a közszolgálati televízióban, aki egy gyilkossal járta körbe az országot a ’80-as évek közepén, végén, és aki még az után is gyilkolt, miután a „sztárriporter” fölkarolta – Magda Jánosról van szó –, akkor valami nagyon nagy baj van. Nem a közszolgálatiság, nem a hazaszeretet erősödött meg ebben az iszonyú bajban, hanem a szabadosság. Nem szólásszabadság van itt, hanem szólásszabadosság. Bárki bármit mondhat. Nem elég, hogy a tévécsatornákon keresztül érkezik a nemzet- és hazaellenes szenny, de ráadásul nem mutatnak be semmi mást, csak hogy hogyan kell gyilkolni, hogyan kell szeretkezni. Másságot, homokosságot, biszexualitást mutatnak évtizeden keresztül az új csatornákon. Az a közszolgálati „magyar” televízió, amelynek megújítása négyszázmilliárd forintjába került az adófizetőknek ez idáig, közszolgálatiság helyett a legotrombább és legocsmányabb kereskedelmi televíziózás felé mozdult el. Mit jelent az, hogy egy, a ’80-as évek közepén az ízléstelenségek miatt a rádióból kirúgott sztárriporter ma egyeduralkodó A Hét műsorának helyén. Kért ő valaha is bocsánatot annak a szolnoki kislánynak a szüleitől, akit kilencévesen megerőszakolt az ő gyilkos barátja, akivel együtt üzleteltek, hiszen közel százötven településen jártak együtt az országban. A riporter és gyilkos beszélgetőtársa. Vajon ennek az embernek milyen módon lehetett csatornát adni? Ha jól megnézzük a politikai „elitet”, mindannyian – Lendvai Ildikótól kezdve a Fidesz-vezetőkig – tegező viszonyban vannak ezzel az emberrel, örömmel szerepeltek a műsorában, és egy hajszálon múlott, hogy nem ő lett a televízió elnöke. Most nem a személyét bírálom, hanem azokat a közviszonyokat kritizálom, ahol nyugodtan lehet hazudni, ahol lehet félrevezetni, dezinformálni egy társadalmat.
• Hogy teljesen pontos legyen minden, az ön elmondása alapján összefoglalom. Egy Magda János nevű férfiú az 1980-as években gyilkosságért halálbüntetést kap. De azt a zsebkendőt, amivel a megölt kislány száját előzőleg állítólag betömte, nem sorolták a bűnjelek közé, így nem lehetett megállapítani, hogy nem később tették-e Magda János zsebébe. Közben az élettársa a gyilkosság idejére alibit igazolt neki, így tehát megmenekült Magda János. Ezek után elindultak Friderikusszal az Akasztófa árnyékában címmel országjáró körútra, de később az élettársa bevallotta, hogy csak félelmében igazolta az alibit. Ezután Magda János megölte őt is, és Friderikuszt ekkor rúgták ki a rádióból.
• Ő ezt úgy mondja el, hogy politikai tisztogatás áldozata lett. Ezt az ízléstelenséget még a szocializmus sem tudta elviselni. Milyen közviszonyok vannak ott, ahol bárki is azt gondolhatja, hogy minden normát megszeghet? Mert az élethez nemcsak a bűnözőnek van joga, ahogy a modern büntetőjog ezt Európában már jórészt elfogadta, de az áldozatnak és a hozzátartozójának is. Születésétől fogva az ember arra is jogosult, hogy a társadalom megvédje az életét. Hihetetlen nehéz szituáció kerekedett: sztárriporterek, sztárrendőrök, akik semmit nem tettek azért, hogy az életet, a tulajdont megvédjék, vagy legalábbis ez a védelem egy szükséges mértéket elérjen, lubickolhatnak, liberalizmusnak álcázott eszme mögé bújva, teljes szabadosságot teremtve.
• Most beszéljünk tágabb értelemben a sajtóról, ne csak egy személyről. Amikor azt mondjuk, hogy Magyarországon nem történt rendszerváltozás, csupán az MSZMP emberei szétrepültek, és különféle újjáalakuló pártok vezérkarában foglaltak helyet, nemzetiszínű zászlót öltve magukra csapták be Magyarországot, rabolták ki hazánkat, akkor ugyanez zajlik a sajtóban is. Hiszen nem történhetne meg ez a sok visszaélés, nem maradhatna mindez visszhangtalan, ha a politikusokhoz hasonlóan nem küldtek volna át újságírókat is a baloldalról a jobboldalra, s azok nem váltak volna ott sztárrá, nem taposták volna el az igazán nemzetben, hazában gondolkozó újságírókat. De megtették, s ettől kezdve ők a meghatározók abban is, hogy mit hallgatnak el, és ők a meghatározók a gazdagodásban is, ami sokszor már-már a büntetőjog határát súrolja.
• Mi ezt ki merjük mondani, de ha jól megnézzük történelmünket, Horváth József altábornagy nemcsak mondta, de le is írta tanulmányában, hogy ez így igaz.
• Ő a III/III-asok főnöke volt. Horváth József csoportfőnök az 1989. február 6-án megtartott parancsnoki értekezleten a következőket mondta az újságírókkal kapcsolatos besúgói stratégiáról: „A tömegkommunikációban (…) nagy gondot kell fordítani a már meglévő operatív pozíciók megtartására és továbbiakban vonalas elv alapján történő kiépítésére. Növelni kell a konspirált hírforrások számát, és a beszervezések, a társadalmi kapcsolatok létesítése mellett bátrabban kell az szt-tiszti állományt is bővíteni. Operatív pozícióval kell rendelkeznünk mindenütt, ahol ellenséges tevékenységet folytató személy dolgozik, és kapcsolatot kell létesítenünk azokkal az újságírókkal is, akik pozitív vonatkozásban felhasználhatók, akikre építhetünk. Az utóbbiak esetében meg kell vizsgálni a ’menedzselés’ lehetőségét. A cél az lenne, hogy olyan újságírói kapcsolatkörrel rendelkezzünk – lehetőség szerint minden jelentősebb sajtóorgánumnál –, akiket a megfelelő információkkal ellátva a maguk területén sikerekhez juttatunk, és akik alkalmasak az általunk megjelölt témában a kívánt politikai hatású cikk vagy egyéb írás megjelentetésére.” És még egy mondat Horváth József tábornoktól, az időpont 1989. június 5-e: „Nagy és fontos feladat, hogy a megtartás, a megerősítés érdekében világossá tegyük a hálózati kontingens számára, hogy ha valaha, akkor most teljes érdekazonosság fűz össze bennünket.” Eddig az idézet, de kénytelen vagyok hozzátenni, hogy a Horváth Józseftől kölcsönvett mondatok 2003-ban is „ülnek”. Igaz, most már Horváth József nélkül.
• Horváth József, haláláig, a politikai machinációk fő kiagyalója volt az ellenzékben is, ő mozgatta az úgynevezett ellenzéki újságírókat is, akik miatt az átvilágítást nem lehetett lefolytatni. Erről beszélt Antall József is, nem egyszer, nagyon sokszor, főleg a hatvanadik születésnapján, 1992 áprilisában elmondott beszédében, ami valóban fergeteges volt. Antall József akkor kitárulkozott, és elmondta, hogy a baloldalra átküldött emberekkel, politikusok és újságírók tömegével van baj, de egy-két újságíró és egy-két politikus is elszólta magát. Ugyanezt mondta Grósz Károly, és azt megelőzően a Kádár János vezette MSZMP KB is. Amikor a rendszerváltozásnak csúfolt valami elkezdődött, addigra már minden kulcspozíciót megszereztek – úgy az újságírásban, mint bármely médiánál, bármilyen, a közvélemény tájékoztatására vagy dezinformálására alkalmas tömegszervezetnél, társadalmi szervezetnél – az úgynevezett jobboldaliak, a balról jobbra küldöttek, akik ezeken a helyeken jelenleg is mindenféle pozíciót birtokolnak. Ez nem kevesebbet jelent megint, minthogy a politika egygyökerű, a nyugdíjbiztosítási rendszertől kezdve a tőzsdéig, a politikáig, az újságírásig. Sőt, még a gazdagodásuk is hasonló módon történik. Az újságírói „jobboldalon” például a Demokrata birodalma ma már valóban hihetetlenül nagy, és ezt mind a Fidesz-kormány ideje alatt érte el. Az megint más kérdés, hogy összekacsint a politika, és jót nevet ezen. Főleg a baloldalinak nevezett politikusok, mert – mondják – soha senki nagyobb kárt nem okozhat Orbán Viktornak és csapatának, mint azok a jobboldali újságírók, akiket Orbánék sztárolnak, akik egyébként először MDF-esek voltak, majd kereszténydemokrata képviselőjelöltek lettek, vagy éppenséggel a kisgazdák környékéről fizették például a sajtóklubos csapatot, amely jelenleg a Fidesz élcsapata. De annál nagyobb kárt egy politikai csapatnak senki sem tehet, mint hogy bután, fasisztoid módon dicsérik őket. Királyt akarnak csinálni egy fiatalemberből!
• Bencsik András ugyanis kijelentette, hogy Orbán Viktor Szent István és II. Rákóczi Ferenc reinkarnációja.
• Orbán Viktornak ebben a pillanatban úgy kellett volna őt két lábbal kirúgnia, hogy a lába se érje a földet. Ebben a kavalkádban egyébként ma már nem tudja a tisztességes újságolvasó, hogy ki a jobboldali és ki a baloldali. Megjelenik egy könyv Kende Pétertől, A Viktor címmel, ami nagyon álságos, alattomos, ügynöki eszközökkel járatja le Orbán Viktort. Erre válaszként megjelenik Debreczeni József nevezetes könyve, az Orbán Viktor, lényegesen kevesebb példányszámban, amiben elvtelenül orrba-szájba dicséri a Fidesz volt miniszterelnökét. Mi történik ezek után? Ez a tripla csavar az egészben. Debreczeni József 2003. június elején iszonyatos cikket jelentet meg Orbán Viktorról a Népszabadságban, amelyben eddigi legsúlyosabb kritikáját kapja a fiatal politikus. Még Kádár Jánosnál is diktatórikusabb módszer alkalmazásával vádolja Orbán Viktort Debreczeni, és siserehad vezérének nevezi. Gondoljunk bele, hogy ugyanaz, aki pénzt kap azért, hogy életrajzot írjon, az a lehető legsúlyosabb kritikával illeti volt kenyéradó gazdáját. Vajon ebben a kavalkádban hogy igazodik ki az a tisztes újságolvasó vagy televíziónéző, aki ezt a szennyet hol jobbról, hol balról, hol középről kapja meg? Azt hiszem, hogy mi ketten az eléggé jól informált emberek közé tartozunk, de nekünk is sokszor fejtörést okoz, hogy vajon kinek a megbízásából, kik irkálják ezeket a cikkeket, vajon nem a lejáratás-e a célja a Demokratának, vagy éppen más újságnak, újságírónak, amikor ízléstelen módon dicséri Orbán Viktort.
• Vázoljuk föl a Magyar Demokrata birodalmát. Volt egy időszak, mégpedig a ’90-es évek közepe, amikor úgy nézett ki, hogy a Demokrata hetilapnak befellegzett, amikor sírva, remegve telefonáltak vezető újságíróik, hogy a jövő héten már nem jelenik meg az újság. Most mennyire biztos a Magyar Demokrata helyzete, mennyire biztos anyagilag a tulajdonosi köre? Egyáltalán, mit birtokolnak?
• Ezt nehéz megmondani. Kb. másfélmilliárdos vagyon biztos van ingatlanban, egyéb átmentett pénzben. Az Andrássy út 124. szám alatti ingatlan például egy hatalmas székház, amit Bencsik András egyik alapítványa kapott a magyar parlamenttől 2001-ben, de ide költöztette a Magyar Demokrata szerkesztőségét. Ez a milliárdos értékű ingatlan azóta magántulajdonba került, a Demokrata főszerkesztőjének gyermekéé lett törvénytelenül. De kapott ez a csapat még körülbelül húsz-huszonöt darab tetőtérbeépítési lehetőséget is, egyenként száz négyzetméteres lakásokat lehet itt kialakítani. Az előbb említetthez hasonlóan nagy értékű objektumokról van szó, szintén az Andrássy úton. De hogy ez mennyit jelent, milyen biztonságot, az sokadrangú kérdés. Nem tudni ugyanis, hogy ki mit lop el később belőle. Nemrég Bencsikék egyik könyvelője átmenetileg távozott, és elvitt tízmillió forint hallgatási pénzt, és esze ágában sem volt feljelenteni őt a Demokrata vezetői közül senkinek, mert közölte, hogy akkor kiteregeti a szennyest. Amikor baloldali újságírókkal beszélgettünk arról, hogy hogyan lehetett átírni törvénytelenül az ingatlant a gyerek nevére, nagy nevetve mondták, hogy bolondok lennének rosszat írni ők a Demokratáról, hiszen ennél jobban senki nem járatja le a jobboldalt, mint ahogy ez az élősködő horda teszi. Vagy itt van a Sajtóklub, benne Bayer Zsolt volt népszabadságos és magyar narancsos, aki szintén hatalmas vagyont kapott, alapítványa nevére egy egymilliárd forint feletti értékű kastélyt Várpalotán, amely a Kádár-rezsimben laktanya volt. Tíz évre, egy forintos bérleti díjért! Ugyanakkor Bayer úr negyvenmilliót tett zsebre nem létező forgatókönyvekért. Ez az ember elmegy Erdélybe uszítani a magyarok ellen. Látszólag a románokat szidja, azt mondja, zavarjátok el ezeket a hülye román rendőröket, de ezzel hihetetlen nehéz helyzetbe hozza saját, állítólagos barátait. De ugyanebbe a körbe tartozik a bicskei Lovas István is, aki nem a szegénységéről híres, és olyan zagyvaságokat ír le a jobboldali sajtóban, hogy ők kezdettől fogva támadták a privatizációt. Tudatosan hazudik, soha, egyetlen sorban sem jelent meg általuk írt átfogó privatizációs kritika. Korábban sem, jelenleg sem. Jelenleg is csak a felületről beszélnek, politikai indíttatással. Ezt én egy olyan folyamatnak tekintem, amely az elkövetkezendő időben teljesen bizonyosan az erőviszonyok egyensúlyban tartása miatt összecsapáshoz fog vezetni. De egyben még mindig egyetért, mind a sajtó, mind a politikai „elit”: azokat, akik megfelelő tekintéllyel, megfelelő információval vagy éppen tisztességgel rendelkeznek, ki kell szorítani még a politikai perifériáról is, ha kell, az életük árán is. Itt most nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy közvetlen veszélyben van az, aki ezekről a dolgokról szót mer ejteni. Mert az egy dolog, hogy valamennyi sajtóból kitiltják. De ha azt nézzük, hogy a baloldal, a jobboldal és a liberálisnak hazudott rendszer ugyanúgy kiveti a hazafiasság érzetét, akkor nagyon súlyos és mélyen gyökerező problémákra kell rámutatni. Ha Magyarországon – mint említettük – a haza szót kiejti valaki, az nacionalista, túlzó fasiszta eszméket birtokol, mondják az ellenfelei, s ez nagyon nagy baj. Amikor 2003. június elején Szegeden voltunk, mérhetetlen kemény provokációban volt részünk. Egy állítólagos jobboldali szerveződés olyan helyre hívott meg bennünket szerepelni, ahol kopasz skinheadek, nyilvántartott fasiszták és antiszemiták vitték a prímet. Amikor rájöttünk erre az összesküvésre, azonnal távoztunk a helyszínről. Úgy csaltak oda minket, hogy gazdák várnak bennünket, a súlyos agrárhelyzetről akarnak velünk beszélni. Ehelyett nyílt antiszemita csapat várt. Kamerák sokaságával várták, hogy megjelenjünk, lefényképezzenek bennünket, vetítsék a felvett anyagot, és mondhassák, lám, mi ketten a szélsőséges nacionalista-fasiszta körök szekértolói vagyunk. Ha nem vesszük észre ezt a provokációt, akkor ma teljesen bizonyos, hogy nem azért panaszkodnánk, hogy mindenünnen ki vagyunk tiltva, hanem mindenütt címkézettek lennénk, hogy lám, ők azok az antiszemita, fasiszta emberek, akik meg merték írni, hogy ez a „rendszerváltozás” aljas összeesküvés következménye. Vagy ugyanez történt, nem tudván, hogy én is az adott helyszínen vagyok, szintén 2003. június elején, hogy a „rendszerváltozás”, az ellenzéki kerekasztal egyik szereplője olyan zagyvaságokkal traktálta a hallgatóságát, amit kénytelen voltam megcáfolni, és utána az egész rendezvényből nem lett semmi. Nem kevesebbet állított ugyanis a szónok, Zétényi Zsolt, volt MDF-es országgyűlési képviselő, mint hogy az 1989-es ellenzéki kerekasztal dicsőséges szerepet játszott a kommunista rendszer lebontásában. Olyan tényeket hallgatott el, amelyeket az előbb már felsoroltam, hogy ’85-től kezdve már tudatos volt a „rendszerváltozás” előkészítése Nyugatról, nem pedig Keletről, és kommunista akarat szerint történt minden. Legjobban arra próbálta „kihegyezni” a mondanivalóját, hogy semmilyen összeesküvés nem volt, semmilyen forgatókönyv nem létezett, mindig akkora eredmény született, amennyit a jobboldal ki tudott harcolni magának. Csak azt nem tudom, az ellenzéki kerekasztalnál hol volt a jobboldal? Tudniillik, akkor még az MDF sem hirdette meg, hogy jobboldali politikát folytat, erről csak Antall József elnökké választása után beszéltek. Az MDF több mint kétharmada MSZMP-tag volt, sőt kettős tagságuk volt, csak a párttá alakítás után kellett kilépni Fekete Páloknak, egyebeknek az MSZMP-ből. Gondoljunk bele, hol volt akkor itt a jobboldal? A liberálisnak nevezett Fidesz volt talán jobboldali? Vagy éppenséggel az SZDSZ, amelynek vezetői mind ÁVH-s utódok, maoisták voltak? Az MSZMP volt jobboldali, vagy talán a szakszervezetek? 1989 nyarán nem volt még jobboldal! És erre azt hazudni, hogy az MSZMP KB-t a jobboldaliak buktatták meg! 1989 októberében alakult át az MDF hivatalosan jobboldalivá, váltotta le Bíró Zoltánt, és hirdette meg, hogy keresztény eszméket vall a jövőben, Antall Józseffel az élen. Akkor miért kell azt hazudni, hogy a politikai „elit” mindent megcsinált, a lehető legjobbat tette hazájáért? Ezeknek az állításoknak nincs valóságalapjuk. Szánalmas volt, hogy amikor vitába szálltam Zétényi Zsolttal, kénytelen volt a plénum előtt elismerni, hogy én a hazámat szolgáló nagyszerű ember vagyok, akivel ő nem is vitatkozik, mert mindenben igazam van.
• Csak hát előtte úgy tüntette fel, mintha a könyveinknek nem lenne igaza. 1989-et én nem szoktam más jelzővel illetni, mint hogy a mocskos 1989. Mert ekkor történik a legnagyobb galádság Magyarországgal. Január 28-án Pozsgay Imre kijelenti, hogy ’56 nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés, de azt elhallgatja, hogy mindezt az SZKP KB titkárának, a szovjet KGB marsalljának, Krucskovnak az engedélyével tette. 1989 az az esztendő, amikor Budán, a Mechwart tér környékén megalkotják a Rózsadombi Paktum húsz pontját. Nem írják alá, mert a szabadkőművesek nem szoktak semmit sem aláírni. A jelenlévők, a mai politikai „elithez” tartozók ránéztek a húsz pontra, elolvasták, egyetértettek vele. Ez az az esztendő, amikor a háromoldalú tárgyalások oly módon zajlottak, ahogy az imént ön említette. Ekkor volt az MSZMP Központi Bizottságának utolsó ülése, amikor az MSZMP átalakult MSZP-vé, de ebben az időszakban történt az is, hogy Németh Miklós és Marjai József kimentek Bécsbe, Schwechat környékére.
• A magyar gazdaság túlontúl rossz állapotban van – hirdették. Nem igaz! 1989-ben kétségkívül eladósította a Fekete János vezette csapat Magyarországot. De a nemzet vagyona, az 1989 után privatizálható nemzeti vagyon, valamint a gazdaság teljesítménye még a magas kamatlábakat is nyugodtan bírták, a szociális védőháló kilyukadása nélkül, amit egyébként ma már nemigen ismerünk el. 1989-ben, azaz tizennégy évvel ezelőtt a nemzeti össztermék legalább akkora volt, mint jelenleg. Nem másról van szó, mint hogy túlontúl hazudták akkor azt, hogy bajban van a haza. Például az 1989-ben elfogadott 1990-es költségvetéskor Békesi László a Jóisten segítségét kéri. Fogadják el, fohászkodik. Az átalakulási cirkusz része volt ez az utolsó, nem szabadon választott parlamentben. Ekkor történik meg az ország további eladósítása, teljes egészében idegen érdekek szerint. A Gorenje-akcióban öt-hat-hétmilliárd dollárnyi összeget vittünk ki Nickelsdorfon, Zundorfon keresztül, és vittük a Trabantjainkat, mindent és mindenkit hűtőszekrényért, zokniért, banánért, csokoládéért. Nickelsdorfba például lejárt szavatosságú csokoládék tömkelege érkezett akkor. Azt vásárolta a magyar.
• Ez az az időszak Magyarországon, amikor a ládafiába vagy a matracba eldugott dollár előkerülhetett, azt mondták, hogy nem büntetnek meg érte, vihetjük külföldre, vásárolhatunk érte. Ekkor volt, hogy az akkor még létező Jugoszlávia felajánlja, hogy Gorenje hűtőszekrényeket szállít Magyarországnak, cserébe küldjünk élelmiszert, tehát jó üzletet ajánl. De mi nem ezt fogadjuk el, hanem azt a variációt támogatjuk, amikor is a Gorenjét Jugoszláviából Ausztriába viszik, mi az előszedett dollárjainkkal Ausztriába megyünk Gorenjét és más csecsebecsét vásárolni. Ennek az előzménye, hogy Németh Miklós miniszterelnök és Marjai József akkori miniszterelnök-helyettes kiutazik Schwechat környékére.
• Sorolom a kurrens cikkeket: Siesta gázkályha, Adidas fürdőnadrág, személyautó, amiket Jugoszlávia már évtizede gyárt. Természetesen szívesen üzletelne velünk, de a magyar kormány ezt elutasítja tudatosan, idegen érdekek szerint, és természetesen aprópénzt csinál belőle. Megdöbbenés volt látnom fényképen, hogy Marjai József egy magánházban aláírja ezt az egymilliárd schillingről szóló szerződést, ami akkori értéken hétmilliárd forintnak felelt meg. Csak éppen ez kikerülte a magyar költségvetést. Ezt jobb helyeken megvesztegetésnek hívják, mert ezt magánszemélyek vették fel. Azért kapták, hogy a dollárjainkat Ausztriában költsük el. Ehhez teljes egészében hasonló az a pénzfelvétel, és ebből is hatalmas magánvagyon lett a későbbiekben, az a két és fél milliárd márka, amit Kohl kancellárék juttattak a magyar fejlődés gyorsítására a magyar kormánynak. Egyetlenegy hibája van ennek is, hogy a két és félmilliárd nyugat-német márka sem került be soha a magyar költségvetésbe.
• Kik vették át ezt a pénzt?
• Természetesen Marjai Józsefék, az akkori kormány vette át, aminek van még egy hátulütője. Ekkor már hatalmas botrányok vannak abból, hogy a Shell Interag hatvanmillió, majd nyolcvanmillió márkát visz ki Magyarországról, ami aztán kézen-közön eltűnik. Ekkor a kereskedelmi bankok teljes egészében ellenőrzés nélkül maradtak. És mi történik? Ezek a pénzek a kereskedelmi bankokon keresztül – mindenféle terv nélkül – magánzsebbe vándorolnak. Ekkor veszik fel azokat a hiteleket, túlnyomórészt ’89-90-ben, amelyek miatt a kereskedelmi bankok konszolidációját és adóskonszolidációját az évtized elején, a ’90-es években le kell folytatni. Emlékezzünk csak a Kontraxra, a Dicső Gábor-féle csapatra, a felvett nyolcszázmillió forintjukra. Ezek olyan hitelfelvételek, amelyek mai értékben sok tízmilliárd forintnak felelnek meg, s azzal a tudattal vették fel a pénzt, hogy soha nem fizetik vissza. A hitel egy része bekerült a magyar bankrendszerbe, ahonnan a bennfentesek megvesztegetési pénzből saját barátaiknak átjátszották. Ebből lesznek a konszolidációk, majd a másik részüket, nem bízva bennünk, a saját maguk rendszerében tüntetik el, hátha a „rendszerváltozás” valami elszámoltatást is eredményez. A Gerő testvérek, a hídverő Gerő Ernő pereputtya, Nyugatra viszik ki, és ott helyezik el ezeket az iszonyatos mennyiségű pénzeket. Mai értékben egy-egy ilyen tétel százmillió eurónak felel meg. Zsákban kivitt pénzekről van szó. Rendszerváltozás?! A Kádár-rezsimben a teljes politikai rendőrség főnöke Harangozó Szilveszter vezérezredes, belügyminiszter-helyettes volt, aki aztán a „rendszerváltozáskor” Boross Péter tanácsadója lett. Korábban meg az ÁVH-s Péter Gábor személyi titkára volt. Vajon elvesztek-e az ÁVH-s és az ÁVO-s szálak Magyarországon? A legnagyobb probléma az, hogy úgy beszélünk a „rendszerváltozásról”, hogy ugyanazok az urak jelenleg is Magyarországon – de most már nem az állami tulajdon mozgatóiként, hanem magántulajdonosként –, akik előidézték a rendszerváltozásnak csúfolt valamit, előidézték Trianont is. Ők voltak a Tanácsköztársaság emberei, ők lettek utána a fasiszták, majd ÁVH-sok, ma pedig demokraták. Egyébként ÁVH-sként államosították a magánvagyont, majd a „rendszerváltozáskor” saját maguk részére játszották át. Ezek a szolgálatok már erősebben benne vannak a magyar politikai-, gazdasági- és sajtóelitben, mint azt bárki gondolná.
• A Legfelsőbb Bíróságon dolgozik olyan ember, aki Kádár-szolgaként az ’56-os forradalmár, Tóth Ilonka kegyelmi kérvényét utasította el.
• Igen, jelenleg legfelsőbb bírósági elnökhelyettes, 2003. április elseje óta. Rabovszky Edéről van szó. A Legfelsőbb Bíróság teljes szelekciójára volna szükség, már csak azért is, mert teli van olyan bírókkal, akik semmisségi ítéleteket hoztak. Magyarul: olyan ítéleteket, amelyek semmissé váltak azóta, koncepciós voltuk miatt a törvény erejénél fogva semmisítette meg a bíróság. De a koncepciós perekben ítéletet hozó bírák a helyükön maradtak. A Legfelsőbb Bíróságon – az elvi kérdéseken túl – olyan gond is van, hogy miután nem történt meg az ott dolgozók átvilágítása, nem tudni, hogy ki közöttük az ügynök, s azt sem tudjuk, hogy a bírók nem gyorstalpalón szerezték-e diplomájukat, hiszen ma a Legfelsőbb Bíróságon egymással is homlokegyenest szembenálló ítéletek születnek.
• Czinege Lajos Kádár-rezsimbéli volt honvédelmi miniszter egykori sofőrje ma bíróként dolgozik. Van bírói végzettsége?
• Ő személyi titkárrá nemesedett aztán. Ő is gyorsított eljárásban lett bíró, de ugyanúgy a volt elnökhelyettes, Nagy Zoltán is, aki korábban az MSZMP KB adminisztratív alosztályát vezette. Erről az alosztályról köztudomásúvolt, hogy a szolgálatokat innen irányították belülről. Nagy Zoltán politikailag is felelt a szolgálatok munkájáért. Ezeknél az embereknél nem az egyediséggel van probléma, hiszen most húsz, vagy negyven olyan legfelsőbb bírósági bíró van, aki a minden tisztességet kívánó rostán kiesne. Az a baj, hogy utána kialakul egy olyan joggyakorlat, amely szerint azt ítél bárki, amit akar. Mondok egy példát. Van olyan legfelsőbb bírósági tanács, amelyik a színlelt szerződéseket törvényesíti. Az ügyvédektől tudom, hogy aki páciensként, a színlelt szerződéseket támadva eléjük kerül, elbukott. Alapvető jogi norma minden egyes polgári demokráciában az, hogy ha a szerződő akarata nem egyezik a szerződésben leírtakkal, akkor az a szerződés semmis, vagyis színlelt szerződés. Ha ezek után közokiratba foglalják ezt a semmis iratot, akkor azt a bíróság mégis jogérvényesnek tekinti. Aki ilyen ítéleteket hoz, az vagy nem bíró, vagy korrupt. Kizárólag a hülyeséggel nem lehet magyarázni, amikor egy tanács különféle döntéseket hoz az áldozatokkal szemben. Magyarországon így nem csoda, hogy több mint ötezer ítélet évült el az elmúlt pár év alatt bírói szakban, és egyetlenegy bírónak sem lett ebből baja.
• Ha jól tudom, 2002-ben csak Budapesten ezerháromszáz ügy évült el bírói szakban, ennek jelentős része egyetlen ügyvédi irodához kötődik.
• Itt lassan megint belső titkokról beszélünk, és akkor azt kérdezik majd, hogy honnan tudjuk ezeket. Utána pedig védekezni kell, hogy nem vagyunk ügynökök, sem besúgók. De megnyugtatok mindenkit, ilyen adatokhoz besúgó vagy ügynök soha nem juthatott hozzá. Természetesen az igazságszolgáltatáson belül szép számmal vannak már olyanok, akik a lakásmaffia áldozatainak is súgnak, és nekünk is elmondanak ilyen adatokat.
• Megmondhatjuk azt, hogy melyik ügyvédi irodáról beszélünk?
• A nagy kettős, a Bánáti és Bárándy párosról van szó, gyakorlatilag az összes nagy ügyet ők védik, és ezek náluk évülnek el általában. Ez nagyon erős kaszt, az ügyvédi berkeken belül is. De valamit azért mondjunk el. Ha egy ítélet büntető szakban elévül, az annyit jelent, hogy az állam büntetőjogi igényét nem érvényesíti. Ehhez nem elég a bíró megvétele, ehhez az ügyvédeknek is benne kell lenni, azoknak az ügyvédeknek, akik egyúttal befolyásolják az ügyészt is. Tudniillik, az ügyésznek is havonkénti jelentési kötelezettsége van a büntetőügyekről, és a bíró is köteles három hónap után a bírósági elnöknek jelenteni, hogy történt-e intézkedés, hogy miért nincs befejezve az ügy. Nyugodtan lehet mondani, a szervezett bűnözés csúcsa az elévült büntetőügyeknél keresendő. Minden esetben, ahol ezek az ügyek elévülnek – és még folyamatosan jó pár elévül majd –, nagyon erős „kijárások” tapasztalhatók, hatalmas pénzek cserélnek gazdát, és ezek a bűnözők, akik ezt látszólag fizetik, minden esetben a politika legmagasabb csúcsával vannak kapcsolatban. Gondoljunk bele, az utolsó könyvünk megjelenése után lett vége annak a paródiának, amit Tocsik-ügynek nevezünk, ahol végül is Tocsik Mártát vagyonelkobzás nélkül négyszázezer forintra büntették, mint okirathamisítót. Kérem tisztelettel, ha hét évig sok ezer újságcikk szólt erről a társadalmat bomlasztó csalárd tolvajlásról, akkor hogyan dönthet úgy a Legfelsőbb Bíróság illetékes tanácsa, hogy tulajdonképpen nem is történt bűncselekmény? Miért lehet szemközt köpni valakinek a saját társadalmát? Nemcsak a jogásztársadalmát, hanem a politikusi, a gazdasági társadalmát, mindent. Ahol azt lehet mondani, hogy nem történt bűncselekmény ott, ahol hivatalos kijárót jelölnek ki az állami tulajdon és az önkormányzati tulajdon egyébként törvényben előírt megfizetése közé, akkor az az ország nem jogállam. Félreértés ne essék, nem csodálom, hogy az Európai Unió elrendelte a magyar bíróságok vizsgálatát, tudniillik ezek a magyar bírák egyszerűen bűnözők. Erős a szó, de az nem létezik, hogy oly buták legyenek, hogy ezt a folyamatot ne vegyék észre. Miért hagyják ki ebből az ügyből azt a valós tényt, hogy kiknek utalta el Tocsik Márta azt a pénzt? Miért kellett például azt a tárgyi bizonyítékot megszüntetni, ami bizonyítja, hogy a Böhm irodának mennyit fizetett ki Tocsik?
• Böhm Andrásról, az SZDSZ országgyűlési képviselőjéről van szó?
• Igen. A Böhm irodának ötvenhatmillió forintot utalt át Tocsik Márta. Hogy létezik, hogy a megkapott pénz egy részét megvesztegetési pénzként azonnal továbbutalják? És nem történt bűncselekmény? Igazából az a probléma, hogy ma Magyarországon bármit meg lehet csinálni, ha valaki a politikai „elit” közelében van. Ha ott sündörgött, nem fogják elítélni. Itt rejtezik megint az egész rendszer egytövűsége. Csintalan Sándor a közelmúltban, a Defend Kft. kapcsán azt nyilatkozta, nehogy azt higgye valaki, hogy a politikai pártok szétválása a gazdasági életben is tagozódást jelent. Kimondott valamit, amit mi már több éve hirdetünk, de egy volt szocialista titántól mégis elég szép, hogy el meri mondani. A gazdasági élet szereplői szerinte is már réges-rég együtt üzletelnek, több-kevesebb sikerrel, egymásnak esnek ugyan, de csak a koncon marakodnak. Nem arról van szó, hogy elvi különbség van köztük. Nagyon jól megférnek egymással Kövér Szilárd, Máté László és Wossala György közös ügyletei. Ez köztudottan három politikai irányzat – állítólag. Majd egyszer a történelem eldönti, hogy ez álságos dolog-e, vagy csak ugyanaz folyik, amiről egyszer úgy beszélünk majd, hogy a gazdasági bűnözés betört a politika csúcsára is. Nem kevesebbet állítunk, mint hogy Magyarországon meg lehet venni a bírói ítéleteket, mint azt a Vasárnapi Újságban – amikor a műsor még komolyan gondolta a nemzeti vagyon sorsának nyomon követését – magyar ember mondta el, hogy százezer dollárért át lehetett játszani a magyar cementipart, annak bírói tanácsát, amely ezt a helyzetet törvényesítette, meg lehetett venni. De ugyanez a bíróság törvényesítette – sajnálatos módon – a növényolajipar átjátszását, de hasonlót mondhatnánk a Közért Vállalat privatizációjáról is. Ez utóbbinál a bíróságok történetében is példátlan dolog történt. A bíró, észrevéve ugyanis azt, hogy a bírósági teremben túl sok néző van, nem mert bent ítélkezni, hanem a folyosón osztotta ki az ítéletet. A Magyar Köztársaság nevében. Fűzzek hozzá kommentárt?

A csőcselék hatalma
Rablók Eldorádója, Magyarország 


Magyarország privatizált nemzeti vagyonának több mint nyolcvan százaléka külföldiek kezében van. Az éves exportunk több mint nyolcvan százalékát Magyarországon megtelepedett külföldi cégek bonyolítják. Az export ellenértéke nem marad Magyarországon, hiszen az exportért kapott pénzt ezek a cégek bármikor, bármilyen formában kivihetik hazánkból. Az ember azt gondolná, hogy Magyarországot már nem lehet tovább rabolni. Mégis döbbenten vettem észre, hogy de igen, hiszen még a Balatont is lopják.
• Lopják a Balatont is, méghozzá meghatározott építési beruházási célból. Ma a magyar gazdaságot ilyen beruházásokkal még tovább lehet csapolni, de a kisemmizés kategóriájába sorolható a kórházprivatizáció, a sportkörök privatizációja, az úgynevezett lakóparkos, ipari parkos privatizáció, vagy éppenséggel az óbudai hajógyári sziget privatizációja. A Balatonnál nemzeti környezeti katasztrófa előkészítése folyik, hiszen a Sió-csatornán keresztül leengedik a tó vizének jelentős részét.
• Ezt már 2000-2001-ben elkezdték, az engedélyezettnél sokkal több vizet engedtek le a Sió-csatornán keresztül a Balatonból. Közben azt mondták, hogy az óriási meleg miatt párolog gyorsabban a tó vize, a csapadékhiány miatt csökken a vízszint, ezért száradnak ki a part menti mocsaras területek.
• Ez szemenszedett, tudatos hazugság. A Balaton azóta, hogy visszacsatolták a Kis-Balatont, és rajta keresztül a Zala újból megtisztított vízzel tudja táplálni a Keszthelyi öbölnél, megmenekült. Állandó maradhatna a vízszint.
• De ha aszályosabb és melegebb idő köszöntött ránk, akkor miért nem csökkent ilyen drasztikus mértékben a Velencei-tó és a Fertő tó vízszintje?
• Nem kevesebbről van szó, mint hogy az építési beruházási lobbi, maffia ki akarja sajátítani a déli partot két-három vagy négyszáz méter szélességben, és ide egy modern, Las Vegas-i szintű kaszinórendszert és örömtanyák sokaságát kíván építeni. Hasonló történik itt, mint amit már tapasztaltunk korábban a magyar vendéglátásban. Példaként említhetjük a szállodaipar maffiaszerű privatizációját is.
• A Balaton tolvajlása a Fidesz idejében kezdődött el, de a Medgyessy-kormányzat sem hagyta abba.
• Mindig oda lyukadunk ki, hogy teljesen mindegy, milyen kormányzat van hatalmon. Kirablásunk tervei évtizedesek. Magyarország és a térség elfoglalásának tervét már a ’80-as évek elején elkészítették, és itt nem összeesküvés-elméletről van szó, csak azokat a Nyugaton már megjelent újságcikkeket, híreket említem, amelyek 1982-’92 között nyilvánosságra kerültek például az Economistban, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, a Le Monde-ban és máshol. Magyarországon nem véletlen az a szelektív hallás, ami a sajtóban tapasztalható, tudatosan hamisítják és lélekrombolássá silányítják történelmünket. Nemcsak az anyagi javakat lopják el, hanem a hitünket is. Magyarország célországgá vált az utóbbi évtizedekben. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy több mint ezer éve birtokoljuk ezt a területet, de nem tudják tőlünk elvenni, bármennyire is fenekednek ránk. Részeket el tudnak belőle venni, de a magyarságot nem tudták legyőzni. Ezért most tulajdonától kell megfosztani, meg kell fosztani a sajtójától. Ez forgatókönyv szerint működik, 1989-ben már az Axel Springer ez alapján privatizálta a vidéki napilapokat. De ha megnézzük, még véletlenül sem szerezhetett televíziót magyar tulajdonos. Az írott napi sajtó 99%-a – kivéve a Magyar Nemzetet, amelyet jelenleg Liszkay Gábor birtokol – külföldi kézben van. A Magyar Hírlap is, a Népszabadság is, különböző kereszttulajdonlások révén, s miután a Hunguest is lassan külföldi tulajdonná válik, az általa fenntartott Népszava is az idegeneké, de sorolhatnám a bulvárlapokat, amelyek tulajdonososai szintén külföldiek. Miért van erre szükség? Ezeknek a sajtóorgánumoknak a kötelessége annak a nemzetromboló magatartásnak a dicsőítése, amelyet jelenleg a magyar politikai-gazdasági „elit” folytat, hazája érdekeinek semmibevételével. Tehát idegen érdekek szerint, pénzért árulnak el bennünket.
• Térjünk vissza a Balatonhoz. Birtokomban vannak olyan tervek – ezek eredetije Balatonkenese önkormányzatának fiókjában pihen –, amelyben már a Balaton déli partszakaszát felparcellázták, helyrajzi számokkal látták el, tehát eladásra kész.
• Ez így van, és jól megőrizzük ezeket a bizonyítékokat, amelyeket tisztességes szándékú emberek juttatnak el hozzánk. De ugyanígy birtokunkban van a hajógyári sziget telkesítésével kapcsolatos anyag is.
• Ahol tízezer lakást, kaszinókat, kikötőket akarnak építeni.
• Lord Schreier szándéka ez, aki a Fidesz-kormány alatt kapta meg a sziget egy részét, hozzá még a Danubius szállodalánc-hálózatot, de a magyar gabonaipar jelentős részét is. Tehát szép számmal adják a jobboldalinak álcázott politikai erők értékeinket ugyanazoknak, akiket a baloldaliak is kegyeikben részesítettek.
• Ugyanez a Lord Schreier megjelent Erdélyben is, Tusnádfürdőn, és a Danubius-hálózaton keresztül megvette az ottani szállodát.
• Ősi magyar építményeket vett meg ingyen és bérmentve, mert a vételár jelentős része magyar banki hitelekből származik, amit nem nagyon kellett visszafizetni, főleg nem egy ilyen beruházó óriásnak, mint Bernard Schreier. De visszatérve a Balatonra: nem különös az, ami ott történik. Legfeljebb annak erőszakossága feltűnő. A Balaton ma Magyarország egyik szimbóluma. A külföldi, ha Magyarország kerül szóba, először Budapestet említi, utána a Balatont. Ha a Balatont elrabolják, és több négyzetkilométernyi területet idegen érdekek szerint hasznosítanak, a legalantasabb szórakozás „szolgálatába” állítanak, és építési beruházásokká silányítják, ez a szó klasszikus értelmében vett hazaárulás. Nem is fogja ezt senki sem tagadni, legfeljebb az lesz majd ismételten a kérdés, hogy ezek az anyagok hogyan kerültek hozzánk. Lehet, hogy furcsállni fogják, de ma Magyarországon a legkeményebb klasszikus konzervatív gondolkodású csapat a nemzetbiztonsági szakszolgálatok azon része, amelyik ezt az egész szennyet elemzően feldolgozta. Ma Magyarországnak valóban van egy láthatatlan hadserege, amely védi hazáját. Nagyon sok nevet tudnék felsorolni, akik azt a szennyet, amit feldolgoztak az elmúlt húsz-huszonöt évben, nem tudták másképp levezetni, minthogy hazájuk történelméhez fordultak. Neveket mondhatnék, akik a magyar ősnyelv kutatásában értek el hatalmas eredményt, és előtte harminc-negyven-ötven évig a nemzetbiztonsági szakszolgálatnak dolgoztak. De ha kimondanám a neveket, ez a halálos ítéletükkel lenne egyenértékű. Közülük nagyon sokat ismerek, akik megmutatták már nekünk az arcukat, és azt mondták, ne hagyjuk abba ezt a küzdelmet, mert minden adatot eljuttatnak hozzánk, amit hasznosítani tudunk. Ez nem ügynökösködés, ez hazaszeretet.
• A Balatonról szólva, felháborítónak tartom, hogy nádast és sással borított területet szárítanak ki, csak azért, hogy parcellázhassanak. Leengedik a zsilipnél a vizet, és közben kialakul a kép Magyarországról a világban, hogy ez a Balaton egy nagy lavór csupán, ezért nem érdemes hozzánk utazni.
• Most megint térjünk vissza a Balaton kapcsán az alapvető kérdéshez. Vajon a jobb- vagy a baloldali sajtóban olvasott-e valaki ezekről? Sehol sem, mert ugyanolyan egygyökerű az egész magyar sajtó, a tájékoztatás, mint a politika. Amikor a közelmúltban az egyik konzervatívnak álcázott csapat közölte, hogy a jobboldali sajtóban szerepet vállalókat azért támadják olyan erősen, mert a privatizációs visszaélésekről beszéltek, akkor megdöbbenve kellett megállapítani, hogy azok, akik ezt állítják, egyetlenegy sort nem írtak le az elmúlt tizenöt évben a magyar rablóprivatizációról. Sem Bayer Zsolt, sem Tóth Gy. László, sem Lovas István, sem Bencsik András. Soha nem írtak arról, ami pedig kardinális kérdés, hogy miképpen fordulhatott elő, hogy úgy privatizáltak Magyarországon, hogy a nemzeti össztermék több mint harminc százalékkal csökkent 1989-hez képest, hogy százhúszmilliárd dollárnyi nemzeti vagyon ingyen került átadásra. Mindezekről – mondom – egy sort sem írtak le, és vélhetően a közeljövőben sem fognak leírni. Megdöbbentő az a történelemhamisítás, amely még azt sem várja meg, hogy az emberi emlékezet ezeket kimossa agyunkból. A még élő szereplőket is be akarják csapni, miközben szemközt köpik a valódi áldozatokat, akiket kiszorítottak mindenünnen, akik életükkel fizettek azért, mert egyáltalán meg mertek szólalni. Ha ezt szó nélkül hagyjuk, tíz év múlva a fiatalságunk már nem tudja, hogy kik voltak azok, akik egyáltalán szót mertek emelni nemzeti vagyonunkért. S a tolvajok is ismeretlenek lesznek.
• Ha már szóba hozta az Óbudai Hajógyári-szigetet, akkor beszéljünk erről. Ez az a sziget, amelyre Hadrianus császár Kr. u. 50 körül csodálatos hadi kikötőt és erődítményt épített. Római provinciák legjelentősebb műemlék-együtteséről van szó. Gróf Széchenyi István 1830-ban itt alapította meg az első magyar gőzhajózási részvénytársaságot, szemben egy Habsburgok által előnyt élvező hasonló intézménnyel. Itt működött a történelemben sok dicsőséget megélt folyami flottilla-bázisa és tiszti kaszinója, ez a sziget legszebb épülete. Tehát a hajógyári sziget nemzeti kincs, és nem eladó. A Horn-kormány időszakában, 1997-ben, 1998-ban ebből már harminc százalékot megszerzett Schreier úr. Most ismét versenytárgyalást írtak ki, hogy a megmaradt terület jelentős része is külföldi kézre kerüljön. Hallottam, hogy körülbelül negyvenmilliárd forint értékű szigetrészt öt, öt és fél milliárd forintért akartak külföldi kézbe játszani. A jelentkezők között van Lord Bernard Schreier és Julie Offer haifai hajókikötő tulajdonos is.
• Az a tragikus az egészben, hogy igaz. Mégsem ez a legsúlyosabb, hanem az, hogy történelmi hagyományainkat és értékeinket ez az „elit” nem is akarja megvédeni. A legsiralmasabb az, hogy ezeket az adatokat, amelyeket mi már hónapok óta ismerünk, eljuttattuk az ún. nemzeti sajtónak is. Senki egyetlen sort sem írt ezekről! Tragikus, hogy sem a bal-, sem a jobboldal egy sort sem mert leírni erről a gazdasági bűncselekményről. Hallgatnak arról, hogy körülbelül 35 milliárd forintot akarnak csak az óbudai sziget révén ellopni tőlünk. Teljesen nyilvánvaló, hogy egytövű az egész sajtó. Legalább a jelenlegi ellenzék szólalna fel ez ellen! De mostanra még súlyosabb helyzet alakult ki. Miután egy kis példányszámú hazai hetilap írt erről, és Londonban is megjelent egy rövid gondolatsor ezzel kapcsolatban, az első körben visszakozót fújtak az úgynevezett beruházók. Megindult viszont a magyar bérlők győzködése, hogy alakítsanak konzorciumot, és szerezzék meg a hajógyári szigetet, természetesen Bernard Schreier vezetésével. Látszik tehát, hogy még azt az öt-hat milliárd forintnyi vételárat is sokallják, tudják, hogy akár hárommilliárdért is „le tudják nyúlni” a szigetet, ha maguk elé tolnak egy-két magyar vállalkozót is.
• Tudni kell a sziget gazdálkodásáról azt is, hogy a hajógyári szigetet működtető kft. a szigeten lévő üres épületeket bérbe adta, s ebből évente körülbelül 790-800 milliárd forint bevétele van, amiből a menedzsment évente százmillió forintot felél. Gyorsan kiszámíthatjuk, ha valaki megvenné a hajógyári szigetet, csak az épületek bérbeadásából néhány év alatt megtermelné a kifizetett összeget. Tehát semmibe sem kerülne neki a sziget megvétele.
• Ez az igazság nem jelenik meg sem a nyilvánosságban, sem a politikai „elitnél”, tudniillik kézen-közön el akarják tüntetni a hajógyári sziget harminc-negyven-ötvenmilliárd forint értékű ingatlanegyüttesét. S természetesen az új tulajdonos majd megemeli a bérleti díjat, hiszen ez minden privatizációnál így történt. Az üzletet meg banki hitelből bonyolítja, a CIB Bank hitelez neki, amelynek jelenleg a Nemzeti Bank volt elnöke, dr. Surányi György a főnöke, aki szoros üzleti és baráti kapcsolatban áll a lehetséges vevővel, Schreier úrral. Tudni kell, hogy Schreier úrnak a CIB Bank állított ki egy mintegy tízmilliárd forintos garancialevelet, hogy elindulhasson ezen a versenytárgyaláson.
• Schreier úr nem érdekelt Surányi úr karintiai kastélyában?
• Van ilyen hír is, nyilvánvaló, hogy az nem átlag magyar embernek való hely, oda legfeljebb a politikai „elit” juthat el. Úgy tudni, hogy Schreier úr két magyar bankvezér külföldi ingatlanvásárlásához járult hozzá, a legnagyobb bank elnökének és a Magyar Nemzeti Bank volt elnökének kastélyvásárlásához nyújtott segítséget.
• A legnagyobb bank elnöke alatt kit ért?
• Csányi Sándort, aki ötven éves korára elvbarátaitól egy helikoptert kapott, ami még Nyugaton sem szokványos ajándék. Az érdekessége az egésznek, hogy a születésnapi asztalnál Csányi Sándor egyik oldalán Lamperth Mónika ült, a másikon pedig Orbán volt belügyminisztere, Pintér Sándor. Szemmel látható tehát, hogy nincs kettéosztottság a magyar gazdasági és politikai „elitben” – ez pusztán porhintés. Ezért nem esik szó sem a hajógyári szigetről, sem a privatizációról, sem a Balaton elrablásáról.
• Ha már szóba hozta Csányi Sándort, egy kis kitérővel beszéljünk róla. Ez a helikopter 300 millió forintba került egyes vélemények szerint, és még nem beszéltünk a helikopter éves fenntartási költségeiről, ami szintén hatalmas összeg. Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója. Az OTP-ről az ország lakosságának nagyobb része úgy tudja, hogy magyar kézben van, pedig több mint nyolcvan százaléka már külföldié. Az OTP 2003 májusában megvásárolta a „legjobb” bolgár bankot, majd a vásárlásokat követően Csányi úr a saját OTP-részvényeiből eladott egymilliárd-kétszázmillió forint értékű részvényt. Nem értettem. Azt mondtam, ha valaki jó üzletet csinált Bulgáriában, ahogy azt a hazai híradásokban hallani, látni, olvasni lehetett, akkor ezzel a részvényeladással a jó üzlet értékét rontja, mert azt mondják, ha a főnök is szabadul a részvényektől, akkor mégiscsak rossz üzlet volt az a bolgár vásárlás. Amikor ez a bizonyos forintsáv-eltolás bekövetkezett, 2003 nyárelőn, gyanakodni kezdtem, hogy Csányi úr tudott arról, hogy a forint és az euró átváltási viszonya a forint kárára fog megváltozni. El kell adni a részvényeket, eurót kell a kapott pénzen vásárolni, és lehet rajta nyerni – hirtelen számítások szerint – százhúszmillió forintot is. Egyébként, óvatos becslések szerint, ez a sáveltolás akár másfél-két évre is visszavetette Magyarország gazdaságát.
• Ennél kicsit bonyolultabb a dolog. Nyilvánvalóan tudta a bankelit, hogy a sávot kiszélesítik, és körülbelül tíz-tizenöt százalékkal leértékelik a valutákkal szemben a forintot (itt a dollárra és az euróra gondolok). Ez any-nyira tudott volt, hogy Magyarországon a leértékelés előtt pár nappal már eltűnt az euró, tehát nem volt a váltóhelyeken, mert az „elit” felvásárolta. De ezek az emberek egész pályán gondolkodnak. A részvényeladással egyidőben Csányi úr megvásárolta azt a Dalmand Kft.-t, amely többségi tulajdonosa a Mizonak, az ország egyik legnagyobb tejfeldolgozó üzemének, amely mintegy hétmilliárd forinttal csapta be a gazdákat és az államot. Azt mondják, hogy ezt a háromszázmillió forintos kft.-t névértéken vásárolta meg Csányi Sándor. Csak azt nem tették hozzá, hogy ez a háromszázmilliós kft. birtokolja a magyar tejipar közel húsz százalékát.
• És ennek mekkora az értéke?
• A húsz százalék egy normálisan működő piacon minimum három-négy milliárd forint jegyzett tőkét kell hogy takarjon. De miután az MSZMP KB egyik volt Baranya megyei vezetője a Mizo felszámolója, így megint egy a kuckó a kemencével. Látszik, hogy egy tőről fakad az egész rendszer, mert amikor a Mizo felszámolását elrendelték, akkor már mindenki tudta, hogy a tejmaffia áldozatává válik a magyar tejipar, és főleg az a termelői rétege, amelyik legjobban rászorult volna a folyamatos és rendszeres jövedelem biztosítására. Tehát ezzel a leértékeléssel nemcsak a spekulációs tőke diadalmaskodott, hanem ennek hasznából meg lehetett vásárolni egy olyan vagyontárgyat, aminek az értéke az Európai Unióban megsokszorozódik.
• A Dalmandi Részvénytársaságot egyébként a Fidesz idején adták el. A közé a tizenkét állami gazdaság közé tartozott, amely a Fidesz idején cserélt gazdát.
• Az természetes, hogy a Fidesz idején eladott állami gazdaságok sorsa is eggyé vált a többi privatizációs botránnyal, vagyis nem lett belőle ügy. Tovább is adták a földterületeket a saját strómanjaiknak, és az MSZP ezzel kapcsolatos összes harcias kirohanása mögött pusztán az volt, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy ők legalább ekkora nagyságú földterületet „kaszáltak” maguknak, ugyancsak állami gazdaságból. Sőt, a Fidesz tizenkét állami gazdasága még kisebb, mint az a közel nyolcvanezer hektár, amit most a szocialisták „birtokolnak”, és tulajdonba adnak. Ezen kívül a szocialisták a legpiszkosabb módon bevezették az állami tulajdon további szaporítását, miután tizenvalahány év alatt totálisan tönkretették a mezőgazdasági alaptevékenységet. Ennek az a következménye, hogy a parasztemberek úgynevezett életjáradék formájában szabadulnak meg a földjüktől. Egyszerűen arcátlanság, hogy egy-két hektár földért hét-nyolc-kilencezer forintos havi járadékot adnak, s az életjáradék nem örökölhető. Ha egy idős ember utána még négy-öt évet él, akkor negyven-ötvenezer forintért kapja meg az állam azt a földterületet, amely jelenleg is minimálisan egymillió forintot ér hektáronként.
• Térjünk még vissza a Fidesz által eladott földekhez. Akkor került eladásra a herceghalmi állami kísérleti tangazdaság is, ha jól emlékszem, négy-ötezer hektár földterülettel. Mégpedig két felcsúti, focihoz értő, szponzornak nevezett egyén vette meg (tudjuk, hogy Orbán Viktor ott futballozott).
• Orbán legszűkebb baráti köréről van szó, és a szponzorok egyike a kocsmában mondta el, hogy ő Viktor strómanja. Orbán Viktor Felcsúton gyerekeskedett, édesapja, Orbán Győző 1998-ig ott volt párttitkár a helyi téeszben. Az idősb Orbán jelenleg a kőbányák korlátlan hazai ura, aki ellen szintén nincs vizsgálat, csak kiabáltak a szocialisták. De ő is a védett férfiak társaságához tartozik.
• Kanyarodjunk vissza a herceghalmi földhöz. 2003-ban, már az MSZP kormányzása idején jelentkezett egy férfi, aki azt mondta, hogy a zsámbéki medencében a tudás völgyét akarja kialakítani, és elsőként – mert hogy földterületre van szüksége – a volt herceghalmi állami kísérleti tangazdaság földterületét vette meg.
• Ez a stróman-rendszer. Gyakorlatilag meg sem veszi, ekkora földterületet ugyanis, 4700 hektárt, nem lehet megvenni, béreli csupán. Ennek aztán nagyon áttételes, csalárd szerződéseken keresztül zajló tulajdonváltozás lesz a következménye. Nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy ezek a „hordák” eleve spekulatív céllal megszerzik hazánk földterületének jelentős részét. Nem túlzás a horda és haramia kifejezés, hiszen 2003. június 11-én a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára, dr. Szanyi Tibor azt mondta a Tejtermék Tanács elnökéről, hogy haramia. Aki nem tartja be a törvényeket, az haramia, állította dr. Szanyi. Ezen az alapon, amit az államtitkár mondott, ma a magyar parlamentben kizárólag szavukat nem tartó haramiák ülnek, de ugyanúgy a bankélet és a gazdasági élet csúcsain is. Ám a törvényeket a bíróságokon, a rendőrségen és az ügyészségeken sem tartják be. Erre kifejező példa, hogy a magyar kormány álláspontjaként írja le egy hivatalban lévő államtitkár-helyettes az Igazságügyi Minisztériumból, hogy Magyarországon az egyénnek nem alanyi joga az igazság kiderítése, magyarul mondva, azt lehet elítélni, akit akarnak, attól veszik el a pénzét vagy javait, akitől akarják. Ez mutatja, hogy Magyarországon ma nem polgári demokrácia van, hanem rablókapitalizmus, ami ennyire erős még Amerikában sem volt a XIX-XX. század fordulóján.
• De hogy az iménti esetben szó szerinti idézettel is szolgáljak, a Magyar Világ 2003. július 25-i számában nyilatkozta dr. Tímár György ügyvéd a következőket. „Ez év január 12-én Papp Imre, az igazságügyi tárca helyettes államtitkára azt írta: Magyarországon nem cél az igazságszolgáltatás vagy pedig a hibás bírói ítéletek keletkezésének kizárása. Azaz, a jogalanynak nem alanyi joga, hogy a törvényben biztosított jogait kikényszerítse. Ez olyan abszurdum, amelyet sem a hitleri náci rendszer, sem pedig az egykori sztalinista szellemiségű bolsevizmus nem mert nyíltan vállalni, sőt még a boszorkányperekben is egykoron igyekeztek legalább valami látható igazságszolgáltatással megalapozni döntéseiket. Úgyhogy ez a kormányzati állásfoglalás számomra nem más, mint az orwelli rémálom megalapozása. Egyébként csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezt az államtitkári állásfoglalást az ügyvédek hivatalos lapjában is megjelentették, és érdekes módon néma csend veszi körül, még csak nem is cáfolják.” De folytassuk a beszélgetést a kezemben lévő „szél fújta” dokumentumokkal, amelyek szerint az MSZP-SZDSZ kormányzat el akarja adni az abaúji Charolét, az alcsi-szigeti mezőgazdasági részvénytársaságot, a bácsalmási agráripari rt.-t, az enyingi agrár rt.-t, a komáromi mezőgazdasági rt.-t, a mezőhegyesi állami ménesbirtok rt.-t, a szerencsi mezőgazdasági rt.-t, a Hód Mezőgazda Rt.-t, a bólyi mezőgazdasági rt.-t. 2003-ban – Bábolna nélkül – terveik szerint privatizálandó összesen 71 555 hektárnyi terület 1 870 852 aranykorona értékben.
• Amikor egy-egy „horda” megszerzi a kormányrudat, rendszerint azzal kerekedik a másik fölé, hogy azt ordibálja róla, tolvaj, hazaáruló. Majd, amikor ő odakerül, ugyanazzal a módszerrel, ugyanúgy teszi a dolgát, mint előtte az ellenfelei. Tehát ugyanúgy tolvajként, hazaárulóként viselkedik. Ebben az esetben, közös megegyezés alapján ennek a földterületnek a nagysága hozzávetőlegesen azonos a Fidesz által elrabolt nemzeti vagyontárggyal, s így az állami gazdaságok esetében egyenlőség alakult ki, a tolvajlás nagysága közel azonos. Tudni kell, hogy Magyarországon a privatizáció folytatása hazaárulás. Azért mondom ezt ismételten, mert a jelenlegi magyar tulajdonviszonyok megdöbbentő képet mutatnak. Németországban és Franciaországban is nagyobb az állami tulajdon aránya, mint nálunk. Tehát a polgári demokráciák két bástyája ma nagyobb állami tulajdont, több stratégiai ágazatot tart fenn polgárai érdekében, mint Magyarország. Mégis azt hirdetik nálunk, hogy a jövőben fel kell gyorsítani a privatizációt, módosítani kell a törvényt, és olyan álságos módon hirdetik a privatizációt, amit az ember csak a bűncselekmény kategóriájába tud sorolni. Azt mondják, pénz hiányában leálltak az autópálya-építések. Vajon milyen csodaszert alkalmaz ez az új, gazdaságpolitika nélkül dolgozó szocialista csapat? Bejelentik, megdöbbenésünkre ellenszavazat nélkül, hogy a körülbelül 70-80 milliárd forintért eladandó Postabankot és Konzumbankot azért kell értékesíteni, mert ebből építik tovább, esetleg vásárolják vissza a világ legdrágább autópályáját, az M5-öst. Kérem tisztelettel, azt már senki nem mondja, hogy csak a Postabankba két év alatt százötvenmilliárd forintot tettek be pluszban. Konszolidációként. Milyen üzleti szellem az, ahol majd százmilliárd forintot elbukok egy nehéz gazdasági helyzetben lévő országban, egyetlen bankon? És ezért sem az úgynevezett jobboldal nem szól egy szót sem, sem a szociális érzékenységéről híressé vált „szociáldemokrata” MSZP-s horda. Gondoljunk bele, százötvenmilliárdot ráköltök a Postabankra, és eladom mondjuk hatvanmilliárdért. Akkor miért költötte rá a százötvenmilliárdot? Azért, hogy két-három év múlva – az inflációval növelt értékét már nem is számolom – legalább százmilliárdot bukjon rajta? Így nem lehet egy ország gazdaságát rendbe tenni, így nem lehet egy országban távlatokban gondolkodni, ha százmilliárdokat büntetés nélkül kilophat a büdzséből ugyanaz a csapat.
Mert ugyanez a csapat nem szól azért sem – nézzünk még egy privatizációs számot –, hogy a Magyar Fejlesztési Bank egy év alatt, 2002-ben, száznegyvenmilliárd forintos veszteséget könyvelhetett el magának. Ha összeadjuk ezt a két veszteséget, akkor ez már kétszázötvenmilliárd forint! Hogy akarjuk ezt az országot rendbe tenni, ha ezek az emberek, akik garázdálkodnak a hazájukban, számolatlan milliárdokat lophatnak el anélkül, hogy bármilyen nyilvánosság ezt napvilágra hozná? Tudniillik, a Magyar Fejlesztési Bankban – bár ez látszólag Fekete János és Medgyessy Péter csapatáé – a Fidesz ideje alatt is ugyanúgy loptak, mint jelenleg. És erre a bankra bízzák majd a nemzeti földalap feltőkésítését. Erre nem lehet mást mondani, mint hogy hazaárulók. És ezt ismételni kell, mert véleményem szerint ma Magyarországon tudatos nemzetrombolás folyik. A Balatonnál, a hajógyári szigetnél, a földnél is. A nemzeti bevételeket ma már nem lehet továbbcsapolni, hiszen egy olyan országban, amely csatlakozik az Európai Unióhoz, nem merik megmondani, hogy nagyobb a tőkekiáramlás, éppen a csatlakozás miatt, mint amennyi tőkét behoztak ez idáig. Mert ma Magyarországon nem tőkefelhalmozás történik, hanem tőkekivitel. Az igazán bennfentesek, tudva azt, hogy mi várható Magyarországon, osztalékban már réges-rég kivitték az eddig behozott pénzeik sokszorosát, adómentesen.
• Milyen arányokról beszélhetünk?
• Azt lehet mondani, hogy akik Magyarországon befektettek pénzt, legalább a tízszeresét már kivitték adómentesen, úgy a dohányiparban, mint a biztosításokban, a jövedékiparban, tehát a legnagyobb adótartamú iparágakban. Évente hat-nyolcmilliárd dollárt kivittek (nem behoztak), majd az „utánam az özönvíz” című kesergővel eltávoztak. Magyarországon térségek maradnak munka nélkül, mert az adózási feltételek nyugat-európai átvétele miatt a rablótőke kivonul, és megy tovább Bulgáriába és a még gyarmatosítandó területekre, Romániába, Ukrajnába és az ásványi kincsekben gazdag Közép-Ázsiába. Ez, ami most a magyar földdel nálunk történik, már a befejező része annak a hazaárulási sorozatnak, ami húsz éve kezdődött. S történt mindez mindenféle sajtónyilvánosság nélkül. Mi szóltunk, s azt mondták, nincs igazunk. Akkor viszont tessék vitatkozni! De sommásan kijelenteni, hogy nem igaz, de nem vitatkozunk, az egyszerűen cinizmus.
• Csányi Sándor kapcsán szóba került a Mizo és a tejipar. Most, amikor beszélgetünk, Magyarországon évente körülbelül egymilliárd-kilencszázmillió liter tejet termelhetünk a nekünk engedélyezett kvóta szerint, és ebből körülbelül négyszázmillió liter a felesleg, amit vissza kellene fejlesztenünk. S eközben döbbenten hallja az ember, hogy a magyarországi éves tejtermelés negyvenkét százalékát importálják Szlovákiából, Romániából, olcsóbban, rosszabb minőségben.
• Ennél még rosszabb a helyzet. A tej- és tejtermékek negyvenkét százaléka import, ami jórészt a nagy áruházláncokon keresztül kerül be Magyarországra. Ez a nagy elosztórendszer még soha a világon ilyen gyorsan nem gazdagodott meg, mint a Metro, Tesco, Auchan, Cora, Spar hazánkban. Ilyen harácsoló módon eladásra még nem szakosodott a világon soha sehol egyetlen kereskedelmi hálózat sem, mint ezek a hálózatok, amelyek egyébként a szakszervezeti jogok lábbal tiprásával – mivel Magyarországon nincs szakszervezet – bármit megcsinálhatnak az unió szabályaival ellentétesen. Természetesen, ezek a cégek majd továbbállnak, hiszen az unió ezeknek a „hordáknak” a tevékenységét odahaza sem viselte el. De a tejnél a következőket kell tudni. Jórészt tejport hoznak be Nyugatról, és a határmenti forgalomban rengeteg tejet és tejterméket. Az az igazán nagy baj, hogy négyszázmillió liter tej termelésétől akarják megfosztani a magyar gazdákat. Ki is vonják ezt a tejmennyiséget, kétszázmillió liter kivonására vállalt a kormányzat kötelezettséget. Az a Tejtermék Tanács vállalta ezt, amelynek tagjai egyébként személyükben megegyeznek a nagy magyar tejfeldolgozók vezető tulajdonosaival.
• Zömében külföldi tulajdonosokról van szó.
• Külföldiek és belföldiek is. Az egyik oldalon harcos érdekvédők, majd hazamennek, és a saját zsebüket szaporító, erőszakosnak mondott üzletemberek lesznek. 1989-ben közel háromszorosa volt a tejelő tehénállomány a jelenleginek. Azt nem tudom, hogy tud harmadannyi tehén ekkora felesleget termelni. Nem igaz. A magyar piacot megvásárolták a kereskedelmi láncolatok, és szabadon hozzák be a zagyva termékeiket, amelyek Nyugaton eladhatatlanok. De behozzák az eszközeiket is, és így létrejött a tejmaffia, amelyik szétverte a tíz-tizenöt-húsz évvel ezelőtt jól működő felvásárlási láncolatot. Húsz éve naponként számoltak el az átvett tejjel, ma már havonként (sem), ugyanúgy, mint ahogy a konzervgyáraknál is lenyelték a gazdák termékeinek árát, éveken át fizetés nélkül átvették a gazdáktól a terméket, majd csődöt jelentettek, magyarul ellopták a pénzt. Ugyanúgy ellopják a tejfeldolgozók is. És romlott a minőség is. Ma ultrával, vagyis vegyszerrel állítják meg a tej savasodását.
• Mosóport használnak arra, hogy a tej ne romoljon meg?
• Igen. Ultra mosóport használnak, majd miután az országúti cammogás az alig működő hűtőkocsikban tovább rontja a csarnokba érkező tej beltartalmi értékét, ezért zsírsavval állítják meg a tej további kicsapódását. Mire kezelésre kerül ez a tej, már kétféle szerrel mérgezik a fogyasztót.
• Ezek milyen hatással vannak az emberi szervezetre?
• Sokszor olvashattunk a közelmúltban szalmonellás fertőzésről, ami hasmenéses tüneteket vált ki. Aztán nem mutatták ki a szalmonella jelenlétét. Az okokat az imént említett „tartósítószerekben” kell keresni. Tehát egészségrombolással is párosul a tejmaffia tevékenysége. Magyarországon dupla mennyiségű tejtermék is elfogyna, ha egészséges módon kívánnánk élni, ha a tej- és tejtermékek piacát úgy kívánnánk alakítani, ami egy Magyarország adottságú országnál kötelező lenne. De gondoljunk bele, a sertésállománynál is túltermelés van. 2003-ban kétszázezer sertés levágását, majd még további kétszázezer túlsúlyos sertés elpusztítását kellett finanszírozni az államnak, mintegy hatmilliárd forint értékben, akkor, amikor a sertésállomány nem éri el a tizenöt évvel ezelőtti harmadát. Hogy lehet sertésválságról, túltermelési válságról beszélni, amikor Magyarországon a vágókapacitás és a sertéstermelés tizenötmillió fölött volt 1989-ben, ma pedig nem éri el az öt és fél milliót. De érdekes módon, a nagy feldolgozók ma már szinte kizárólag külföldi kézben vannak, a Pini Kaposvártól kezdve mindegyik. Már a Pick Szegedet is átjátszották a rivális dán gazdák tulajdonába. Magyarországon ötmillió sertés van, és túltermelési válságról beszélünk, miközben Dániában huszonhatmillió sertés hízik, és van olyan szövetkezeti vállalat, amelyik egymaga tízmillió sertést dolgoz fel. Átadjuk a vetélytársnak a piacot, a termelőeszközeinket, valamint az olcsó munkaerőt. Ehhez vegyük még a maffiajellegű összefonódást húsiparban, tejiparban, mindenütt, s azonnal tetten érhető a haza kiárusítása.
• További privatizációkról beszélnek, hiszen azt mondják, hogy a gázágazat veszteséges, felemelik hát 2003-ban a gáz árát tizenkét százalékkal, szó van arról, hogy a MOL állami tulajdonrészét is eladják. Ezzel szemben a kezemben van egy dokumentum, amely arról szól, hogy Hernádi Zsolt, aki a Fidesz idejében és jelenleg is a MOL vezetője, aki üzleti érdekeltségi kapcsolatban áll az MSZP-s Máté Lászlóval, miféle tranzakciót hajtott végre még az Orbán-kormány idején az ukrán gázzal, azzal a gázzal, amit – az újságok megírták – az ukránok az oroszok vezetékeinek megcsapolásával adtak tovább a magyaroknak. Rendkívül izgalmas, érdekes tranzakció.
• Ennél a dolog megint bonyolultabb. Nemcsak a lopott ukrán gázzal van itt probléma. Oroszország két évvel ezelőtt – Orbán volt a miniszterelnök – mintegy húszmillió köbméter gáz re-exportját, tehát tovább exportálását végezte, úgy, hogy mi, magyarok köbméterenként húsz százalékkal olcsóbban juthattunk volna hozzá a gázhoz, mint amennyi az akkori világpiaci ár volt. Bizonyos vagyoni osztozkodás volt az orosz elitben, emiatt volt ez a kedvező vásárlási feltétel. Én akkor megkerestem Latorcai Jánost, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnökét, aki Mosonyi György vezérigazgató-helyetteshez, majd egy államtitkár-helyettes nőhöz irányított, és ők azt mondták, hogy a szocialisták Pál László vezetésével „oroszlánszerződést” kötöttek a vezetékeinkre. Magyarul felbonthatatlan szerződést, így ezzel az olcsó gázzal mi nem megyünk semmire, a régi, de számunkra rosszabb szerződést kell életben tartani, mert ha módosítanánk a szerződést, akkor még többet kellene fizetni, és kötbért is. Csak nem tudatosan hazudik ez a csapat – gondoltuk –, aztán kiderült, hogy de igen, mert ha éltünk volna az oroszok által biztosított lehetőséggel, körülbelül öt-hatmilliárd dollár nyereséget lehetett volna a gázexportból Magyarország számára elérni. Ezzel szemben ez a „horda”, amelyik a magyar gázipart is felügyelte és teljes egészében birtokolta, nem hogy az ukránok által megígért ezer köbméterenkénti ötvennyolc dolláros árat nem biztosította, hanem a végén százharminc dollár körül kötött ki a vételár. Papíron! Ezért lett a gázágazat veszteséges. Nem azért, mert magas áron vásárolták, hanem a közvetítő kereskedelem, ami a magyar élelmiszeripar teljes egészét, a magyar számlagyárak egészét átöleli, a gáziparban és az alapanyagiparban is ugyanúgy jelen van. S az egytövűségre megint egy példát. 2003-ban, a Medgyessy-kormány idején Csehország megawattonként huszonhárom-huszonnyolc euróért kínált eladásra elektromos energiát. Az MVM és az eladó közé belépett Kapolyi László MSZP-s országgyűlési képviselő cége, s az elektromos energia megawattja máris nyolcvan euróba került. A magyar piacon naponta több ezer megawatt elektromos energia helyezhető el. Megint tetten érhető a hazai érdekek elárulása.
• A gáznál maradva hadd olvassak fel a hozzám került levélből néhány mondatot. „Az ukránok levettek mindig valamennyi gázt az oroszoktól tárolási díj és egyéb fejében, amit saját célra használtak fel. A MOL évente hatszázmillió köbméter körüli gázt vásárolt. És olyan trükkök voltak, hogy amíg a gáz ára nyolcvanhárom amerikai dollár volt ezer normál köbméterre, addig ennek a gáznak az ára az ukránoktól ötvenhat, hatvanhárom amerikai dollár volt. Ebből részesedtek a MOL egyes vezetői, meg még érint egy embert, akit úgy hívnak, hogy Szitó, meg Szitónak a MOL-os lobbiját. Még közben volt egy cég, úgy hívják, hogy Eurobridge, aminek vezetője Vitézi Tamás. Ez a három Vitézi egyike, ő kohómérnök.” Aztán megemlítik itt még az MSZP-s Puch Lászlót, Orbán volt belügyminiszterét, Pintér Sándort, s hozzáteszik, hogy Pintér Csányinak és Hernádinak nagy barátja. De térjünk vissza az adatokhoz. Van ezer normál köbméter gáz, eladó 58-63 amerikai dollárért. A világpiaci ár ekkor 83 amerikai dollár. Amikor a MOL főkönyveibe bekerül a megvásárolt gáz ára, hány amerikai dollárt írnak be
vételárként normál ezer köbméterenként?
• Megdöbbentő, de százharmincat. Majd dupla áron könyvelik be, tehát nem a kedvező árat, hanem a maffia lánckereskedelmének végső árát rögzítik vételárként.
• Mennyi lesz a kettő közti különbség?
• Hatvan dollár körüli különbséget takar normál ezer köbméterenként, tehát összességében minimálisan százhatvanmillió dollárt bukott a magyar állam ezen az egy tranzakción. Ez bizony az olcsó dollár árak mellett is igen szép pénz, akkori értékben körülbelül ötvenmilliárd forintos veszteséget okozott a magyar költségvetésnek, hiszen a MOL ennyivel kevesebb adót fizetett be az államkaszába.
• És mennyi kerülhetett ebből magánzsebekbe?
• A pénz döntő többsége, a közvetítő kereskedelmen keresztül, off shore cégek közbeiktatásával magánzsebekbe vándorolt. Nem szeretnék senkinek sem az orrára államtitkokat kötni, de ilyen és hasonló esetek, mint a gázügy, szép számmal adódnak ma Magyarországon.
• Idézek még a feljegyzésből. „Ebből az üzletből Puchék is profitáltak, gondolom, kaptak az MSZP-sek is, ez még az előző szocialista ciklus alatt volt, innen csöpögtek a pénzek a Horn-kormányhoz az előző szocialista ciklusban, de hogy pontosan kihez és hogyan, azt nem tudom. Ez akkor indult el, de a Hernádi folyamatosan fenntartotta, és ez még meg is lett fejelve, mert ezt a lopott gázt a fideszesek közreműködésével Romániában eladták, pontosabban a többletgázt, amit pluszban vásároltak. A MOL tranzitálta, és a románok vették át. Romániában is csináltak egy nagy trükköt: a köztes román kereskedő cég teljesen fideszes kézben volt. Az összes ilyen céget állami pénzből finanszírozták, mint a kínaiak annak idején, egymillió forintból csináltak harminc kft.-t, és nem fizették ki. Fizettek ők, de amikor úgy döntöttek, hogy kaszálunk egy kis pénzt, akkor csődbe vitték a gázkereskedő céget, tehát nem fizették ki a gázt.”
• Most megint oda lyukadtunk ki, hogy nem véletlenül jártak az ön lakásában illetéktelenek, és nálam sem véletlenül keresgélnek. Tudniillik, ezek az adatok százszázalékosan igazak. Ez egy jajkiáltás a magyar rendőrség, a szolgálatok részéről, azzal az utolsó reménnyel, hogy hátha a nyilvánosság segít. Az igazi probléma az, hogy valóban kaptak belőle Puch Lászlóék. Azok a Puch Lászlóék, akik – Kuncze Gábor legközvetlenebb környezetéből tudom – átvették a maffiát. Tehát nem maffiaforrások, hanem Kuncze Gábor SZDSZ-es pártelnök legközvetlenebb környezete mondja el, nem négyszemközt, hanem sokszemközt, hogy Puch László vezetésével a szocialisták átvették a Fidesz-maffiát is, és megosztoztak az olajpénzen, megosztoztak a gázpénzen, a banki pénzeken. Látványosan egyetlenegy dolgot csinálnak, hogy egy-két-tízmilliós problémák miatt feljelentést tesznek a KEHI-nél, az ÁSZ-nál, de ezeknek a vizsgálata pusztán a történelmi kisgazdapártnál hoz „eredményt”, és tartóztatnak le államtitkárt vagy éppen parlamenti képviselőt. De az igazán nagy üzletben résztvevő maffiózókat és bankárokat mindkét oldalon vigyázva őrzik. Tehát, amikor egy maffia csatlakozhat, nem egészen egy hónap alatt teljes egészében az úgynevezett szocialista üzletembergárdához, és ugyanúgy fizeti most már az MSZP-nek a pénzt, mint ahogy az előző kormány idején a Fidesznek, akkor megint ugyanoda lyukadunk ki: Magyarországnak egy „elitje” és egy csőcseléke van. Az a baj, hogy Magyarországon az utóbbi tizenöt évben bizonyíthatóan a csőcselék vette át a hatalmat, és ez fosztja meg jelenleg is évi öt-hat-hét milliárd dollártól hazánkat.
• Úgy látszik, ez a fejezet a felolvasásoké, mert megint csak egy levelet kutattam elő. Budapesten írta 2003. június 10-én Balogh Gyula, független országgyűlési képviselő, a Független Kisgazdapárt akkori országos alelnöke Medgyessy Péternek, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az eddigi négy választás kampányai és működési költségei valóságban közel ötszázmilliárd forint kivonását eredményezték végső soron a magyar gazdaságból. Ennek előteremtéséhez forrást a tisztességtelen és formális privatizáció, a közbeszerzési eljárások elmaradása, és sokszor a jogszabályok betűformájának megfelelő, de tisztességes gazdálkodás elveit mélyen sértő közbeszerezési eljárások lefolytatása biztosította. A választópolgárok egyetlen kormánynak sem adtak ehhez felhatalmazást. Közismert, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja a parlamenti pártok gazdasági tevékenységét, ami kiterjed a választások idején folytatott kampányokra is. Ennek ellenére az egyébként ismert visszaéléseket soha nem tárta fel, s a magyar parlament a beszámolókat is többnyire egyhangú szavazással elfogadta. Azt lehet látni, ebben a kérdésben a pártok teljes egységben vannak, ennek feltárása és a választók elé terjesztése egyiknek sem szolgálja az érdekét.”
• Egyetlenegyet kívánok Balogh Gyulának, hogy legyen hosszú életű, de tudom, hogy jelenleg már törvénytelen operatív adatgyűjtés van rá folyamatban, és teljesen bizonyos, ha ezt a tevékenységét tovább folytatja, nagyon súlyos csapások fogják őt és családját érni a közeljövőben. Ezt azért merem elmondani, mert hasonló tartalmú levelet én is írtam már Medgyessy Péternek és az előző miniszterelnöknek is az olaj- és a lakásmaffiával kapcsolatban, és megdöbbenésemre azt a választ kaptam Medgyessy Péter kormányfő nevében, hogy ez mind igaz. Hogy a maffiatagok a bankmaffiából és az olajmaffiából tevődnek össze, tudjuk. De azt is, hogy ma Magyarországon a pártok maffiaszerűen működnek, ez százszázalékosan bizonyítható, hisz az összes székházat, amit megszereztek, spekulatív céllal adták tovább, a szakszervezetek szintén, soha semmilyen adózási kötelezettségnek nem tettek eleget. Ma a pártok pénzmosodaként működnek, a parlamentáris demokrácia szabályainak figyelmen kívül hagyásával. Ez tudott egyébként, és ebben egyet is értenek. Nézzük meg, hogy a Fidesz miből gazdagodott meg: egy törvénytelen székházcseréből. Ha az Állami Számvevőszéket, amit politikai alkuk alapján hoztak létre, a költségvetési, a pártpénzek elköltésének ellenőrzésére jelölik ki, akkor egy valamiben biztosan megegyeznek: a kinevező akaratában. Tudniillik, a pártok nevezik ki az ÁSZ élére az elnököt, az alelnököt. Nehogy azt higgye valaki, hogy az így megválasztott függetlenné válik! Még a normálisan működő polgári demokráciákban sem, nemhogy egy olyan országban, ahol sikk az országot, a saját lakosságot kifosztani. Egy kis kitérő. Az amerikai legfelsőbb bíróság döntést hozott az elnökválasztás idején a Bush kontra Al Gore ügyben. Miután a republikánus legfelsőbb bírósági tagok voltak többségben, úgy döntött a legfelsőbb bíróság, hogy a szavazatokat nem kell újraszámolni. Ők ezt be is merték jelenteni, sőt azt mondták, hogy ha így döntöttek, ha ezek a legfelsőbb bírósági arányok, akkor ám menjen Amerika így tovább. Nálunk pedig azt mondják, hogy független az ügyészség, független az Állami Számvevőszék. Ez nem igaz. Tehát hogy Balogh Gyula történetét folytassam, az ötszázmilliárd forintot ellopták, biztos. Száz százalék. Ennek a sokszorosát is, gazdasági szakemberek, egyebek a pártokon, lobbizásokon, a Tocsik-botrányokon keresztül, s ebben még nincs is benne a megvesztegetési pénzek el nem könyvelése. Egyet biztosan lehet látni: a parlamenti pártok ma motorjai annak a maffiának, amelyet Magyarország teljes elpusztítására szövetkező „hordának” lehet nevezni. Ezeket a szavakat azért mondom ilyen erőteljesen, mert ezt nemcsak Magyarországon látják így. Nehogy azt higgye bárki, hogy Magyarországon úgy fog befejeződni a gazdaság átalakítása, hogy ugyanez a siserehad marad az unióban is. Nem véletlenül rendelték el a magyar közintézmények felülvizsgálatát. Ma Brüsszel attól hangos, hogy a magyarok még mindig nem kezdték el az intézményrendszer olyan módon történő átalakítását, amelyek egyáltalán a pályázati pénzek lehívására megfelelőek. Még mindig lopni akarnak. Milyen dolog az, hogy ma két százalékát sem tudtuk megpályázni az egyébként járó vidékfejlesztési és környezetvédelmi beruházásoknak? Tehát amit Balogh képviselő úr mondott, az valóban igaz. Egy eredményét már biztosan tudjuk: mire ez a könyv megjelenik, Balogh úrról valószínűleg – együttesen mind a két oldal – iszonyatos dolgokat hoz napvilágra, vélhetően bűnözőnek nyilvánítják majd, és ha életben marad, akkor Isten kegyeltje. A politika nem szokta tűrni, hogy ilyen leveleket irkáljanak.
• Még mindig Balogh Gyula leveléből idézek. „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a magyar parlamentben a nagy nyilvánosság előtt ígéretet tett arra, hogy ismertté teszi a III/III-as ügynökök névsorát. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy pártja ráhatására ön elállt ettől a szándékától. Alapos okkal feltételezi nemcsak a pártunk, a Független Kisgazdapárt, hanem a választópolgárok is feltételezik, hogy súlyos, személyes érdekük diktálta ezt a döntést. Nyilván ma is sokan vannak olyanok, akik kiszolgálják a rendszert, és az ügynök, mint tudjuk, feladatokra bármikor aktiválható. Jogunk van tudni, hogy Magyarországon kik azok a személyek, és ma mit tesznek, akik ilyen módon szolgálták ki az akkori államhatalmat. Ezek az emberek ma is zsarolhatók, ebből következően bármilyen feladatra rávehetők. Ma már az is ismert, hogy az ilyen ügynököket használták fel a történelmi pártok szétverésére. Ebben semmi új nincs, csak ismétli a történelmünk önmagát, de ez a folyamat nem folytatható. Követeljük ennek a kérdésnek végső és teljes körű lezárását. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy eldöntse, hogyan és kivel folytatja tovább az élet- és munkakapcsolatait, megtudja végre, hogy ki volt ellene és mellette. Fel kell vállalni és szembe kell nézni a múltunkkal, mert e nélkül nem tudunk jövőt építeni. Magyarországon nem beszélhetünk rendszerváltozásról, ha ez a kérdés egyszer és mindenkorra nem nyer végleges rendezést.” Az iménti idézet után következzék még egy. Legutolsó könyvünkben, a „Rendszerváltó” miniszterelnökök pórázon címűben írtam. „Elkezdtem játszani a nevekkel, betűkkel és a számokkal. Egy álomcsapatot, a (D)urr bele! FC-t hoztam – gondolatban – létre, amelynek tagjai a következő számú mezeket viselték egykoron. Sőt van, aki ma is abban a régi kopottasban rohangál. A lelkébe ivódott. Nézzük csak a (D)urr bele! „focicsapat” összeállítását. (A 209-es számú mez gazdáját, Medgyessy Pétert mindenki ismeri.) 3-as számú mezben Jozef von Ferenczy, 8-asban Boros Imre, 11-esben Keresztes Sándor, 18-asban Mádl Ferenc, 21-esben Boross Péter, 30-asban Mécs Imre, 50-esben Demszky Gábor, 52-esben Csapody Miklós, 72-esben Debreczeni József, 99-esben Kónya Imre, 205-ösben Sárossy László játszott. A csapatból az égi pályákra is jutott már játékos. 1-es számú mezben kergeti a labdát Illyés Gyula, 2-esben Vásárhelyi Miklós, 4-esben Bibó István, 5-ösben Antall József miniszterelnök.” S a pálya szélén álldogál narancssárga színű mezben egy labdaszedő is, a „nemzeti” újságírás egyik ismert alakja, a III/III-as mezjelű, önmagát magyar demokratának valló Bajusz. De térjünk vissza Balogh Gyula gondolataihoz.
• Nem kételkedem Balogh Gyula képviselő úr tisztességes szándékában. Azt azonban ma már tisztán lehet látni, hogy a magyar besúgórendszer sokszor átalakított kartotékrendszere nem alkalmas arra, hogy átvilágítsák a képviselőket, a bankárokat, a bírókat, az ügyészeket. Tudatosan nem hajtották végre az átvilágítást. Ez is műbalhé volt. Medgyessy Péterről, a D-209-et a sajátjai hozták nyilvánosságra, kétségbeesett csapkolódás indult, s aztán rájöttek, hogy végeredményben ezt a kérdést nem szabad bolygatni. Nem bizonyítja-e ez is száz százalékosan azt az igazságot, amit már többször kifejtettünk, hogy egy tőről fakad a magyar politikai „elit”? Amikor el kezdett dolgozni az a parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek nyilvánosságra kellett volna hoznia az ügynök képviselők, kormánytagok nevét, egy látszólag lényegtelen döntésre került sor. Felállítottak egy – állítólag okosokból álló – tanácsot. Kik voltak a tagjai? Medgyessy Péter kérésére Boross Péter, aki miniszterként Harangozó Szilveszternek, az ÁVH volt személyzeti főnökének munkáira tartott igényt. Vagy Gálszécsi András! Nem egy a kuckó a kemencével, ha ezeket az embereket előhúzzák az állítólagos ellenfelek közül? Hol van itt az ellenfél? Sehol, mert akkor egy ilyen fontos kérdésben nem a látszólag másik oldalt kérdezem meg. De nincs látszólag másik oldal sem. Egytövűség van. Tíz-tizenöt név nyilvánosságra került, aztán a bizottság elhalt, ugyanúgy, mint a többi. Gyakorlatilag tehát ma sem politikai szándék, sem végrehajtói akarat nem létezik ennek a kérdésnek a tisztességes rendezésére. A közeljövőben – ebben az összetételben – nem is lesz még esély sem rá. Balogh képviselő úrnak egyetlenegyet tudni kell: a cég, az ÁVH, a Tanácsköztársaság nagy íve átnőtt a mai rendszerbe, családilag és személyileg is. Tehát a jobboldalon ugyanúgy Kun Béláék unokái ülnek, mint a baloldalon vagy a liberális körökben. A szolgálatok pedig mindig felügyelték a politikai rendszert, mert az egésznek a KGB-nél volt a csúcsa. De ott, abban az országban, ahol a kommunizmus alatt Magyarországon a KGB nem tartott nyilván Szovjetunió ellenségét, akkor miért gondoljuk, hogy Magyarországon egyáltalán volt ellenzék. Még egyszer mondom, a szándék üdvözlendő, de a politikai akarat csak abban az esetben válhat egységessé a nép akaratával, ha ezt az egész egyveleget, ami kialakult az elmúlt húsz év alatt, és a magyar társadalom fölé terpeszkedett, egyszer a népakarat kimozdítja gyökerestől a hatalomból. Parlamenti választási szisztémával csak hosszú évtizedes munkával lehetne itt eredményt elérni, de ennek a végkimenetele kétséges, mert ma a bal- és a jobboldalon is ugyanazok a családok üldögélnek.
• Balogh Gyula a levél kapcsán két televíziós műsorban mondhatta el, hogy mit írt Medgyessy Péternek. Az egyik műsorban megemlítette, hogy ha nem történik ezeken a területeken változás, a privatizáció felülvizsgálatára és más rablásokra célzott, amiről eddig beszéltünk, akkor bizony társadalmi robbanás várható Magyarországon.
• Teljesen bizonyos, hogy így lesz, mégpedig azért, mert ma Nyugaton is társadalmi forrongás van. Több vezető nyugat-európai országban pártok belső vezérkara puccsolja a vezetőit. Gondoljunk az egyik Tony Blair-féle belső puccsra, ami ugyan elvetélt, de ott parázslik a hamu alatt a következő.
• Sőt, folytatódott a Tony Blair-ügy azzal, hogy Blair a brit titkosszolgálatra hivatkozott, hogy azért kellett Irakba menni, mert jelentették, hogy ott negyvenöt perc alatt bevethető vegyi fegyverek és nukleáris töltetek vannak, majd később bocsánatot kellett kérnie a titkosszolgálatoktól, mert kiderült, hogy ők ilyen jelentéseket nem készítettek.
• Soha nem készítettek ilyen jelentéseket. A brit titkosszolgálat mindig a brit birodalmi érdekeket védte, aki nekik dolgozik, az még halála után is dicsőségben részesül. Nyilvánvalóan a nemzeti és birodalmi érdekeket védték. Az viszont szintén nyilvánvaló, hogy egy politikus hazudik. Nemcsak Magyarországon, hanem Nyugat-Európában is.
• De hát Tony Blairtől ezt meg lehetett kérdezni, szembesíteni lehetett ezekkel a tényekkel. Magyarországi politikussal viszont ezt nem lehet megcsinálni.
• Ugyanide akartam kilyukadni, hiszen a demokráciának pont ez a lényege, hogy a francia miniszterelnököt is, Tony Blairt és Schröder kancellárt is kérdőre lehetett vonni a közvélemény előtt. De Magyarországon erről szó sem lehet. Miután Balogh képviselő két kis televízióban el tudta mondani ezeket a súlyos tényeket, utána óriási csönd lett, majd megnyitották rá az operatív dossziét, ami körülbelül annyit jelent, hogy adatokat gyűjtenek róla, hogy lehetetlenné tegyék.
• Ilyen operatív dosszié ránk is nyílt? Kőrösi Imrére és Lakatos Pálra is?
• Saját anyagomat már évtizede ismerem, nagyon veszélyes adatok vannak benne. Az a szerencsénk, hogy egyetlenegy „állítást” sem tudtak megerősíteni. Még olyan adat is van benne, hogy embert öltem gépkocsival. Természetesen nem sikerült annyi hamis tanút összeszedni, ami mondjuk megerősítette volna negatív szerepemet a privatizációban, de esetleges másságomat is több helyen leírták ebben az operatív dossziéban. Hozzátartozik, hogy ezzel dolgoznak jelenleg is a szolgálatok. Megnyugtatom, önnek is elég szép a dossziéja, jelenleg a földtől számítva egy méter magasságú. Az egész akkortól gyorsult fel, amikor a Vasárnapi Újságban a végére akart járni azoknak a hazaáruló cselekedeteknek, amelyek a „rendszerváltozásban” és a privatizációban csúcsosodtak ki. Ma Magyarországon arra, aki ellenzéki gondolkodásra adja a fejét ezzel a tolvajbandával szemben, azonnal dossziét nyitnak…
• Igaz az, hogy az én esetemben még fényképet is hamisítottak, összemontíroztak két fejet, az enyémet és egy fasisztának tartott másvalakiét, hogy azt bizonyítsák, én fasiszta, neonáci elemekkel tartok kapcsolatot?
• Ezt láttam. De azt hiszem, 2003 nyarán Szegeden, amikor együtt voltunk, nem is kellett volna ilyen fényképet hamisítani, mert ha „jégre” megyünk, és bemegyünk abba a közegbe, ahová meghívás ürügyén be akartak bennünket vinni, akkor ma mi fasiszták vagyunk, utolsó nemzetárulók. Tehát ez egy provokatív lépés, ami most a szegedi akciónk során történt, amelynek a szervezője, a meghívónk – azóta kiderült – Szegeden, a Barta utcában élő egykori ÁVH-s tiszt gyermeke. Megkérdeztem barátaimat, hogy mi történhetett, hiszen én gazdákkal akarok találkozni, Lakatos Pállal együtt, aztán kiderült, hogy elmebeteg, antiszemita gazemberek, skinheadek közé vagyunk meghívva. Ha akkor készül önről és rólam egy fénykép, ma címlapsztorik vagyunk az „igazi” arcunkkal. Márpedig, ha utána száz-százötven cikk megjelenik, magyarázza meg azt, hogy ön véletlenül volt ott, hogy provokáció áldozata lett! Hála Istennek, azért a magyar rendszerben egy valami tapasztalható. Nemcsak dilettantizmusból, hanem hazaszeretetből is sokan segítenek. Amikor én körözés alatt álltam, a rendőrök figyelmeztettek, hogy Kőrösi úr vigyázzon, mi nem bántjuk, de üldözi önt a maffia. Az megint más kérdés, hogy ennek politikai háttere van. Önnél is hasonló dolgokat lehet felfedezni, és nemcsak önnél, mert a minap egy velünk szoros kapcsolatban lévő ember is hasonló operatív akciónak esett volna áldozatul, ha két tisztességes rendőr nem ülteti be az autójába, és nem viszi haza.
• Balogh Gyula levelét lezárva: azt megfigyeltem, hogy egyetlen napilap nem írt a miniszterelnöknek címzett levélről. Sőt, a hetilapok sem.
• Nem is fognak róla írni. A napilapok álságosságát már röviden említettük. Amikor a baloldali sajtó azon röhög, hogy az úgynevezett jobboldali sajtó hogyan csinál Orbán Viktorból hülyét – itt a Bencsik-féle Magyar Demokrata birodalomról beszélek – akkor miért várja el, hogy egy sort is írjanak ezekről a súlyos, hazánk sorsát érintő dolgokról. Hiszen kiknek a zagyvaságait közvetíti a sajtó jelenleg is? Az elején beszéltünk Friderikuszról, ő behívja televíziós műsorába a „döglött aknát”, Torgyán Józsefet, mint politikai közszereplőt. Azt a Torgyánt, akinek már semmi szellemi muníciója nincs, aki hosszú negyedórákon keresztül majomkodik a közszolgálati televízióban.
• A másik televíziós műsor pedig, szintén az M1-en, vendégül látja Csurka Istvánt. Nem is egyszer.
• A Napkelte baloldali irányzatának egyik vendégsztárja az a Csurka István, aki állítólag szélsőjobboldali nézeteket vall, de milliárdos lett az elmúlt időszak osztozkodásában. Akkor miért várnánk el, hogy Balogh Gyula valóban a hazáját érintő súlyos gondolatait, amelyeket egyébként mint parlamenti képviselő, és mint akkori párt alelnök is megfogalmazott, közöljék? Pedig hírként kellene közölni mindannyiuknak. De nem teszik. Az eddig elmondottakból az okot is megtudhatjuk. Mert egytövű a politika és az újságírás is. Az igaz gondolatok kimondásakor ezért van ez az óriási csönd.
• Dosszié készül a Nemzetbiztonsági Hivatalban dr. Kőrösi Imréről, dosszié készül Lakatos Pálról, és dosszié készül Balogh Gyula független országgyűlési képviselőről. Balogh Gyulához, mint országgyűlési képviselőhöz, hivatalos szervek még a kisujjukkal sem érhetnének hozzá, mentelmi joga van. Akkor miképpen készülhet mégis ez a dosszié?
• Egy jogállamban ez a kérdés fel sem merülhet. Nézzünk kicsit vissza a múltba, amikor a Fidesz leszámolt a kisgazdákkal. Teljesen törvénytelenül, operatív nyomozást folytattak Székely Zoltán ellen, a mentelmi jog kikerülésével. Ez súlyos jogsértés, de az alkotmányos jogok sérelmét is megtaláljuk itt. Ugyanez a jogsértés fennáll az államtitkárként vasra vert Szabadi Bélánál is: lehallgatási anyagokat biztosítanak a későbbiekben róla a rendőrségnek, bizonyítékként. Ezek egy jogállamban azonnal retorziót vonnak maguk után – bűnhődnének a lehallgatók. Hogy a Balogh Gyula-dosszié megnyílott, ez annyit jelent, hogy Balogh képviselő olyan mércét állított fel magának és a politikai „elitnek”, amit a jelenlegi csapat nem tűr el. Balogh Gyula nem kevesebbet állított, mint hogy korrupt és tolvaj az egész magyar közigazgatás, a nagy elosztórendszerek, közte a pártfinanszírozás is. A nagy elosztórendszereknél az állami költségvetés elsődlegesen. Kérte a továbbiakban, hogy „ügynöktelenítsék” a magyar parlamentet, és egyáltalán a közéletet. Ebben a pillanatban nyilvánvaló volt, hogy a hatalom, amely az elmúlt tizenöt évben soha meg sem kísérelte a jogállamiság kereteit megteremteni, rögtön a jól bevált módszerhez nyúl, törvénytelen eszközöket alkalmaz. Mindezt rendkívül nehéz bizonyítani, annak ellenére, hogy egy-két olyan anyag már a kezünkben van, amely – egy esetlegesbírósági eljárásnál – megkönnyíti a helyzetünket. De nem szokatlan az elmúlt évek gyakorlatában, hogy aki képviselőként akár egy kis lépést is próbált tenni a haza érdekében, az ellen elindították azonnal az operatív nyomozást. Ha megnézzük a Nyírfa-dossziét, ott is hihetetlen számú parlamenti képviselőt hallgattak le, pedig ott csak a maffia után nyomoztak. A jelenleg kormányzó szocialista pártiak még a sajátjaikat is lehallgatták. Ugyanígy működött persze az Antall-, majd később a Fidesz-kormányzat is. Nyilvánvaló, hogy ezekkel az eszközökkel – amíg nincs jogállam – minden esetben élni fog a magyar politika.
• Ki ad utasítást egy-egy ilyen dosszié megnyitására?
• A miniszterelnöknek, a belügyminiszternek, az igazságügy-miniszternek és a nemzetbiztonságot felügyelő államtitkárnak teljesen bizonyosan tudnia kell erről. Ha ez nem így történik, akkor esetleg zuglehallgatási dossziék is megnyílhatnak, ami a mai viszonyok között – figyelve a Defend Kft. vagy a Nyírfa-dosszié példáját – előfordulhat. Meggyőződésem, hogy parlamenti képviselőre dossziét úgy nem nyithatnak, hogy nincs ott a miniszterelnök, a belügyminiszter, vagy éppenséggel a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár ellenjegyzése. Egy rendszeren belül, ha másnak nem is, de a jelentési kötelezettségnek működnie kell. Tudniillik, azért dolgoznak Balogh Gyulára, hogy lehetetlenné tegyék. Nyilvánvaló, hogy két csapásirányt választottak, az egyik az agrártámogatások rendszerében történő részvétele, valamint a környezetvédelmi beruházásokból és alapokból való esetleges részesedése, még a Fidesz-kormány idején. Természetesen ezekre soha nem került volna sor, ha nem szólal meg markánsan a magyar politikai élet megtisztítása érdekében. Tudni kell azt, hogy mindkét részen, az agrártárcánál is, csak a támogatási keret több mint kétszázmilliárd forint, s ha ehhez hozzátesszük a vidékfejlesztési és környezetvédelmi kasszát, ez évenként legalább háromszázötven milliárd forint, a jelenlegi szempontok szerint is. Az elismert korrupciós ráta alapján, mely Magyarországon öt-hét százalék még az önbevallás szerint is, kiszámítható, hogy ennek az összegnek milyen hatalmas része kerül magánzsebekbe törvénytelenül. Igazából a korrupció ott virágzik, ahol nagy állami elosztórendszerek vannak, amelyek rendszeresen először a bennfentesek irányába mozdulnak el.
• Hogyan készülnek ezek a dossziék? Telefonokat hallgatnak le? Egy-egy emberre megfigyelőket állítanak? Mi a módszer?
• Attól függ, hogy milyen stádiumban van az ügy, és mi a célja az operatív intézkedésnek. Először természetesen adatgyűjtés történik, a képviselő előéletére vonatkozó valamennyi adatot előveszik, megállapítják a társadalmi, egyéni, gazdasági, esetleg másféle családi kapcsolatait, s felállítják azt a hálót, ami alapján úgymond a kockázati forrást meg lehet jelölni.
• Tehát hogy hol lehet belekötni?
• Megkeresik a gyenge pontját. Ez a világon mindenütt így működik, ahol operatív munka vagy előzetes felderítés van. Minden bűncselekmény kinyomozásakor így kell elkészülnie a nyomozati tervnek is, ezzel nem mondtam új dolgot.
• Na de mentelmi joggal rendelkező képviselőről van szó! Szó sincs bűncselekményről, nem kaptak engedélyt a megfigyelésre, legalábbis annak írásos nyoma sehol sem fedezhető fel. Magyarán, ez az egész folyamat törvénytelen. A világon mindenhol törvénytelenül történik ez?
• Nyugaton is vannak túllépések, ha valaki a nagypolitika érdekeit zavarja. De ott tényleges ellenzék és tényleges nyilvánosság van. Ha egy polgári demokráciában operatív eszközökkel hallgatnak le egy politikai ellenfelet, annak következtében akár egy amerikai elnök is „megsérülhet”, azonnali hatállyal meneszti az igazságszolgáltatás és a politika. Gondoljunk a Watergate-ügyre... A világ legnagyobb hatalmú embere bukott akkor meg, a határozott időre választott amerikai elnök, aki nemcsak a törvényhozást irányítja, hanem a végrehajtó hatalom feje is, nincs miniszterelnöke, és emellett a hadsereg főparancsnoka is. Nos, ez az ember, Nixon, a politikai ellenfelét törvénytelen módon hallgatta le, és emiatt olyan viharos gyorsasággal bukott meg, ami teljesen példátlan és visszarettentő hatású a további jogsértéseknél. A szocialista országok közül elsősorban Magyarország az, ahol a jogállamiság keretei az elmúlt tizenöt évben vajmi keveset fejlődtek. A rendszerekben benne hagyták azokat a fékező mechanizmusokat, amelyek miatt ma Magyarország így működhet. Egy parlamenti képviselő lehallgatása történhet úgy is, hogy például azt mondják, veszélyben van. Amikor 1993 őszén valamennyi beszélgetésemet lehallgatták, akkor a lakásomon, a parlamentben és a képviselői irodaházban, a Fehér Házban, a szobámban lévő készülékben is találtam „poloskát”. S amikor képviselőtársaimnak megmutattam, hogy nézzetek ide, így működik ma a Fehér Ház, akkor senki nem döbbent meg rajta. A lehallgatás rendszere azóta lényegesen differenciáltabb lett a technikai feltételek változásával, hiszen most már messzebbről is le tudnak hallgatni, nem kell ilyen elavult masinákat, úgynevezett „poloskákat” használni.
• A Kádár-rezsimben volt egy mondás, végigkísérte az életünket, ami úgy szólt, hogy vigyázz, a nagytestvér figyel. Tulajdonképpen a nagytestvér a demokráciának hazudott időszakunkban is figyel. Egyetlen lépést nem tehetünk meg úgy, hogy ne tudjanak róla, ha ők akarják.
• Ez nem történhet másként. Aki politikai szereplő, főleg ha a hatalommal szemben disszonáns hangot hallat, a megszokottól eltérőt, és ha fennáll annak a veszélye, hogy bántja a kialakult hatalmi viszonyokat, és ennek esetleg következménye is lehet, annak igenis szembe kell néznie azzal, hogy minden személyes titkát, még a legbensőbbet is lesik, kihallgatják. Ebből jó vagy rossz következtetéseket vonnak le, és törvényes keretek között esélye sincs a hibás következtetés kiigazítására. Ha most Balogh Gyula, akivel egyébként beszéltem erről, és tudja, hogy milyen hajsza folyik ellene, nyilvánosan bejelentené, hogy nyomozás van ellene, soha az életben nem tudná bebizonyítani. Tudniillik, az operatív eszközök alkalmazói azt természetesen nem vallják be, hogy milyen parancsot kaptak, azt pedig ne tételezze fel senki, hogy a törvénytelen parancsot kiadó miniszter, államtitkár vagy éppen a felette lévő ember valaha is beismeri, hogy tudatosan törvénysértést követett el. Tehát ez a 22-es csapdája. Azt lehet tanácsolni azoknak a parlamenti képviselőknek, akik ellen ilyen akciók folynak, hogy folytassák tovább a küzdelmüket, de nézzenek körül, amikor lelépnek a járdáról. Ez ellen teljes védelem nincs. A nagytestvér ma sokkal jobban figyel, mint a szocializmusban!
• A hatalom kezében van minden erő. Ott van a sajtó, ott vannak az erőszakszervezetek, megkockáztatom azt, hogy befolyásolja az ügyészséget, a bíróságot, az ügyvédi kamarát, tehát minden erővel rendelkezik, és mégis lecsap a legkisebb, vele szembeforduló jelenségre. Vehetünk néhány példát 2003 nyarából. Megújulva elkezd dolgozni egy hetilap, a Magyar Világ, ötezer példányban, néhány oldalon jelenik meg hetente. Rozgics Mária a főszerkesztője. Egyre-másra jelennek meg ebben az újságban a hasonló típusú leleplezések, mint amelyekről mi beszélünk, mint amelyekről a Vasárnapi Újságban szóltunk, vagy amelyekről a könyveinkben írunk. Ezt követően egyszer csak Rozgics Máriának eltűnik a nagyobbik fia.
• Igen, 2003. június 15-én Rozgics Máriát felhívták, majd személyesen is elmentek hozzá, hogy a fia öngyilkos lett, aki korábban egy kreálmány miatt előzetes letartóztatásba került, azóta már szabadult. Rozgics Máriát többször figyelmeztették, hogy hagyja abba a leleplező írások közlését. Az ő szellemisége ebben a hazaáruló közegben nem megfelelő. Nem hallgatott a fenyegetőkre, ezért tudta azt is, hogy válaszcsapások várhatók. A módszer persze ízléstelen, a gyerek öngyilkosságával fenyegettek, még a helyet, a tököli kórházat is megjelölték. Élet vagy halál, ennek kinyomozása órákig tartott, és nem szeretném azt a lelkiállapotot átélni, amit Mária átélt ez alatt. De én is kaptam olyan fenyegetést, hogy nincs annál természetellenesebb dolog, mint amikor az ember a gyerekeit temeti. Ez egy héten belül történt, sajnos kitudódott munkakapcsolatunk Rozgics Mária főszerkesztő asszonnyal. Azt hiszem, önnél sem fogják kinyomozni, hogy ki tört be a lakásába

Milliárdok balkézről
Még a „narancs” és a „szegfű” is nekik terem

• Már megint egy szél fújta levél került véletlenül a kezembe. A címzett dr. Medgyessy Péter miniszterelnök. „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Alulírottak, akik egykor a magyar mezőgazdaság felelős beosztásaiban tevékenykedtünk, az utóbbi években elkeseredetten szemléljük a sokkal jobb sorsra érdemes agrárágazat és agrártársadalom helyzetének alakulását. Nagy aktivitással folyt az állami és szövetkezeti közös vagyon elherdálása, klientúrák tisztázatlan eszközökkel való építése. Az eredmény: nagyságrenddel alacsonyabb termelési színvonal, versenyképtelen üzemi-vállalati struktúra, nagyarányú eladósodottság, tőkehiány, szétesett és nagyobb részben kétségbeesett, reményvesztett agrártársadalom. Azt is tudjuk, hogy az elmúlt tizenkét év hibáinak többsége helyrehozhatatlan. Az ország gazdasági helyzete és a nemzetközi viszonyok is behatárolják a kivezető út lehetőségét. Mindezek figyelembevételével, jól átgondolt, korszerű agrár- és vidékpolitikával a magyar agrárágazat legégetőbb problémáinak kezelése azonban megoldható. Helyeseljük, hogy a kormány intézkedéseivel azt segíti elő, hogy a mezőgazdaság minél kevesebb megrázkódtatással kapcsolódjon az EU integrációhoz”. Még idézek néhány sort a levélből: „Fel kívánjuk hívni Miniszterelnök Úr figyelmét arra, hogy megítélésünk szerint napjaink egyik legégetőbb problémája a hústermelés és a szántóföldi növénytermesztés helyzetének alakulása. A nagy abrakfogyasztó ágazataink, a sertés-, baromfi- tönkremenetele, leépülése magával ránthatja az egész szántóföldi növénytermesztést, ellehetetlenítheti a gabonatermelést. E két nagy ágazat egyensúlya megbomlott, az a veszély is fenyeget, hogy a húsvertikum a hazai piacokat is elveszíti. A gabonatermelés pedig, a jelenleg rendkívül gyorsan és nagymértékben éleződő világpiaci helyzet miatt, gyors belső átalakulás nélkül döntő veszteséget szenvedhet. A problémák olyan súlyúak, hogy kezelésükhöz átfogó, és az átmenetet az ágazat szereplői számára megnyugtató módon megteremtő felzárkóztatási programra van szükség. A program készítéséhez be kellene vonni neves hazai és külföldi szakértőket, kutatókat, tudósokat és gyakorló gazdálkodókat egyaránt. Helyeseljük a kormány törekvését, hogy jogi úton rendezze a közvéleményben nagy felháborodást okozó tizenkét agrár részvénytársaság privatizálását. Amíg azonban ez meg nem történik, addig átmenetileg fel kellene függeszteni – szerintünk – a további állami gazdaságok privatizációját. Meggyőződésünk, hogy a közvéleményben kedvező visszhangot keltene, ha a kormány megfontolná e gazdaságok regionális, agrár és vidékfejlesztési programokba való bevonását is.” Ez a levél Budapesten keltezett 2003. január 27-én, és így fejeződik be: „Őszinte tisztelettel: Dimény Imre, Hütter Csaba, Romány Pál, Váncsa Jenő, Villányi Miklós.” A Kádár-rendszer egykori nagy embereiről, volt miniszterekről van szó.
• Közülük az egyik Németh Miklós kormányában is miniszter volt, meghatározó szerepük volt a szocialista mezőgazdaság kiépítésében és az átalakítási folyamat megindításában. Egyébként akkor jobb földtörvényt fogadtak el, mint ami jelenleg érvényben van, hiszen akkor minden külföldi föld tulajdonlását kizárták. Öt miniszter leírja ezeket a súlyos szavakat, s egy dolog azonnal az eszembe jut. Nevezetesen, hogy 2003-ban ott tartunk, ahol tizenegy évvel ezelőtt, amikor is 1992 decemberében feldolgoztuk az agrárium válságát. Az elemzések nagyjából ugyanezek voltak, de akkor még egyharmadával nagyobb volt a termékalap. Azóta a sertéságazat, a tejágazat, a szarvasmarha, a juh, a kecske, a gyümölcs, az agráriumot meghatározó gabonaágazat iszonyatos mérvű veszteséget szenvedett.
• Sőt, azóta túl vagyunk az európai uniós népszavazáson, túl vagyunk a koppenhágai szerződés aláírásán, s tudjuk, hogy a mezőgazdaság helyzete távlatokban tovább romlott.
• Versenyképtelenek vagyunk a támogatási rendszer különbözősége miatt, de most már nem csak a nyugat-európai, hanem a kelet-európai piacon is. Tudomásul kell venni, hogy a gabonatáblák hazai szétaprózódása és a megfelelő talajutánpótlás hiánya miatt ma Keleten – Ukrajnára és Oroszországra gondolok – lényegesen jobb eséllyel termelik a búzát, kukoricát, mint nálunk. Ugyanez a pusztítás, mint ami az agráriumban megtörtént, végigment nálunk a gazdaság egyéb ágazatain is. De itt nagyobb a baj, mert az élelmiszerről van szó. Nevesíthetők a felelősök is, ismertek. Mintegy hétszázezer munkahely elveszett ebben az ágazatban a tízmillió sertés levágásával, a baromfiágazat totális tönkretételével – a libától a brojlercsirkéig –, a szarvasmarha-ágazat leépítésével.
• Eszembe jut egy régen készített interjú. 1992-ben beszélgettem Antall Józseffel, a Magyar Köztársaság akkori miniszterelnökével, és már akkor láthatóak voltak a negatív folyamatok, látható volt, hogy a magyar mezőgazdaság züllesztése megkezdődött, és igen erőteljesen folytatódik. Megkérdeztem Antall Józsefet, hogy nem azért történik-e a magyar mezőgazdasággal mindez a rossz, hogy mire az Európai Unió tagjai leszünk, addigra olyan mezőgazdaságunk legyen, amely nem konkurenciája a francia, a spanyol, az olasz, a német mezőgazdaságnak. Antall József nagyon keményen, nagyon határozottan rázta a fejét, és közölte, hogy ilyesmire ne is gondoljak, ilyesmiről szó sincs.
• Gyakorlatilag ekkor már eldöntött volt a magyar mezőgazdaság egy részének a sorsa, hiszen a feldolgozó vállalatok jelentős részben külföldi kézbe kerültek. Amikor ez a riport elhangzott, akkor a magyar mezőgazdaság már súlyos válságban volt, és ez azóta csak fokozódott. De miért gondolja azt bárki, ha megkérdez egy miniszterelnököt, hogy az őszintén válaszol arra a súlyos kérdésre, hogy tudatosan teszi-e tönkre az egész bürokráciája, az egész politikai „elit” – idegen érdekek szerint – a mezőgazdaságot. Nem válaszolhatott mást, mint hogy nemlegesen csóválta a fejét. Én ebben az időszakban, amikor ez a riport elhangzott, kidolgoztam az agrárvilág stabilizációjáról szóló programot – mint az Agrárkamara frissen megválasztott elnöke –, amit Antall József olyan érdeklődéssel fogadott, hogy kormányprogrammá akarta emelni, miután a többi öt parlamenti párt is elfogadta azt. Meg is bízta Kádár Bélát, Kupa Mihályt, hogy egyeztessék kormányprogram szintjén, mert valóban katasztrofális helyzetben volt 1992 nyarán a magyar mezőgazdaság. Ha az akkori helyzetet katasztrofálisnak tekintjük, akkor mit mondunk a mai állapotokról? Antall József másnak is azt mondta, hogy nem az a cél, hogy az agráriumot ilyen módon és mértékben leépítsük, pedig ma már biztosan lehet állítani, hogy ez is az átalakulás egyik feltétele volt. Egy ilyen erős agrárium nem csatlakozhatott az unióhoz, le kellett pusztítani. Nekem is azt mondta Antall József, hogy dolgozzunk tovább azon, hogy a magyar mezőgazdaságot a következő időkre megmentsük és a hazai érdekeket megvédjük. Aztán kiderült, hogy ez csak szöveg volt. Mit ne mondjak, etetés. Esze ágában sem volt senkinek a mezőgazdaságot és a vidéket megmenteni, sőt, a pártpolitika mentén kettéosztották a vidéket és a mezőgazdaságot. Szekértáborokat építettek egymással szemben, kizárólag egymás erőinek kioltására szövetkeztek.
• A Kádár rezsim öt volt minisztere által írt levél részleteit ismertettem az imént. Csak még egyszer sorolom, hogy Dimény Imre, Hütter Csaba, Romány Pál, Váncsa Jenő, Villányi Miklós voltak az aláírók. A levélben utalnak arra az időszakra, amikor a Fidesz-kormányzat alatt tizenkét agrár részvénytársaságot privatizáltak, és arra kérik Medgyessy Pétert, hogy függessze fel az állami gazdaságok további privatizációját. Mi viszont korábban már beszéltünk arról, hogy kész a terv az ÁPV Rt.-nél a kormány által megrendelten, ami szerint újabb állami gazdaságok privatizációjára kerül sor 2003-ban. Tehát még a volt elvtársaikra sem hallgatnak.
• Ez az öt ember markáns szerepet vállalt az MSZP agrárprogramjának kialakításában. Kettőjükkel személyesen beszéltem a közelmúltban, szándékosan nem mondom ki a nevüket, egyik közülük Szanyi Tibort, az ágazat egyik mostani felelős vezetőjét még a Kádár-rezsimben eltávolította a Mezőgazdasági Minisztériumból, mint alkalmatlan embert, s mindketten mérhetetlen fájdalommal beszéltek a jelenlegi helyzetről. De azt mondták, hogy ilyen módon még nem alázták meg őket, mint most, hogy elkészíttették velük a programot, majd utána jött egy hihetetlen erőszakos siserehad, akik – ők mondták – ugyanolyanok, mint a fideszes gazemberek, akikről ők a tanulmányukban beszéltek. Nagyon megértem ezeknek az embereknek az elkeseredettségét, sőt még azzal is egyet értettem, hogy le kell állítani az állami tulajdon további eladását. Közöttük sok tudós ember van, aki bizony tudja, hogy Nyugaton az állami földek aránya erőteljes. A tulajdon pedig – stratégiai ágazatoknál – kizárólagos Nyugaton. Jogosan vetették fel ezeket a dolgokat a miniszterelnöknek, hiszen azt ígérte az MSZP, hogy azonnali hatállyal felülvizsgálja az állami gazdaságok privatizációját, annak súlyos törvénytelenségeit. Ehelyett azonban – mint az előzőekben már jeleztük – esze ágában sem volt ezt tenni, hanem ugyanúgy, mint korábban a Fidesz csapat, saját klientúrája igényeit elégítette ki.
• Úgy dobnak sarokba régi kapcsolatokat ezek az urak – és most nem csak a szocialistákról beszélek, hanem a mindenkori kormányokról –, ahogy akarnak, mint ahogy az ember a megunt alsóneműjét hajítja el.
• Ez természetes. Azok az emberek, akik bármelyik oldalon elhivatottan szólalnak meg a saját szakterületükért – és itt most ne csak a mezőgazdaságra gondoljunk, hanem a kultúra, a gazdaság, a bankvilág szétverésére – akármilyen régi elvtársak vagy barátok voltak, azonnal a perifériára csúsznak, ellenséggé válnak. Ezeket az embereket, akik tiszteletreméltóan próbáltak szólni az agrárágazatért, ma úgy nevezik az ifjú titánok, hogy az „öt vén bolond”. Az öt vén bolond, akik mellett ők felnőttek, akiknek – egyébként nem dicsérem a teljesítményüket –, de a lábuk nyomába sem léphetnek. Nem veszik észre, hogy hiába irkálnak ők – nemcsak Medgyessynek írtak, hanem Horn Gyulának, a mezőgazdasági miniszternek, majdnem azt mondtam, a falusi plébánosnak is –, rájuk már nincs szükség. Rájuk a választásoknál volt szükség, arra, hogy a kapcsolatrendszerükkel szavazatokat hozzanak. Ki lettek rúgva, annak ellenére, hogy – én tudom az érintettől, tehát a magyar kormány vezetőjétől, hogy – nincs megelégedve az agrárágazatban nyújtott teljesítménnyel. De azokat, akik elhivatottan szeretnének valamilyen régi eszmét visszahozni, hogy Magyarországnak erős mezőgazdasága legyen, ma nem fogadja be az a csapat, amelyik letarolja a maradék mezőgazdaságot.
• Nem tarthatunk attól, hogy az a vád ér bennünket, pontosan az öt név emlegetése kapcsán, hogy nosztalgiázunk és a Kádár-rezsimet emlegetjük előszeretettel?
• Én attól nem tartok. Nincs olyan társadalmi rendszer, amiben ne lenne valami jó is. Hangsúlyozom, ez nagyon merész kijelentés, de nyugati elemzők mondják, hogy bizony a gazdaság erősödése szempontjából a diktatórikus rendszereknek is vannak előnyei. Én nem nosztalgiázok a Kádár-rezsimről, de azt tudomásul kell venni, ha valaki akkor ilyen tolvajlásokat és ilyen hazaárulást követett volna el, az évtizedes börtönbüntetést kapott volna. Ez az élősködő társaság, amelyik itt van, egy működő társadalmi rendszerben, bármilyen jogállamban, bármilyen diktatúrában csak és kizárólag a büntetőjog eszközeivel lett volna eltakarítva. Ez nem nosztalgia, már csak azért sem, mert tudni kell, hogy akkor a magyar mezőgazdaság a költségvetés pozitív befizetője volt. Ha tetszik, ha nem, világhírű volt a magyar mezőgazdaság. Rendszereket adtunk át, nem csak fejlődő országoknak. A magyar brojlercsirke Japánba, Indonéziába is ment. Ma a legnagyobb veszély az – ahogy a rövid programban, 1992-ben leírtam –, hogy nemcsak a keleti meg a nyugati piacainkat, hanem a saját belső piacainkat is elveszítjük, saját termelőinket veretjük meg, saját hazánkban. Akkor feltétlen dicsérendő volt – akár szocializmusnak hívták, akár nem –, hogy bizonyos hazai érdekeket előtérbe helyeztek. Ilyen az utóbbi tíz-tizenöt évben sehol nem fedezhető fel.
• Szóba hozta az imént dr. Szanyi Tibor nevét, aki jelenleg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára. Ő volt az, aki azt mondta egy interpellációra válaszolva 2003 tavaszán, hogy nem kell Magyarországon a földdel foglalkozni, hiszen ha az Európai Unió tagjai leszünk, akkor úgyis mindenki, aki az Európai Unió határain belül tartózkodik, belföldinek számít, ennek megfelelően bárhol, így Magyarországon is vásárolhat földet. Nos, ez a dr. Szanyi Tibor írt egy feljegyzést Budapesten 2002. október 29-én. Az ember azt hinné, hogy a gazdasági folyamatok a világpiac által irányítottak, és nem kézi vezérlésűek. A feljegyzés alapján pedig azt látom, hogy Szanyi úr utasítást ad valakiknek, s az állami erdőgazdaságoknál például az alábbi személyek elhelyezését kéri: Iváncsi Miklós (VADEX, igazgatósági tag), Sztrapek Ferenc (VADEX, igazgatósági tag), Ribánszky Róbert (Somogy, felügyelőbizottsági tag). Aztán arról is szó van, hogy kiknek kell a kettős tagságát megszüntetni. Itt négy nevet is felsorol Szanyi úr, majd folytatja, és a következő lépésben arról ír, hogy az állami mezőgazdasági és halászati cégeknél a következő személyek elhelyezését akarja: dr. Herpai Balázs, a Balatoni Halászati Részvénytársaságnál igazgatósági tag legyen, Mayer Bertalan nevét olvasom még, Gyovai Pál nevét, Antalóczy Attila nevét – harminchárom név van itt felsorolva, tizennyolc név meg az erdőgazdaságoknál. Szóval behálózta Szanyi úr ezzel az egy feljegyzésével a magyar erdőgazdaságot, a mezőgazdaságot és a halászatot. A saját akaratát erőltette rá az ágazatokra.
• A klientúra ellen beszélt állandóan Szanyi Tibor, mint ellenzéki képviselő. Egyébként ő dicstelen szerepet játszott a gilisztamaffiával kapcsolatban, még a ’90-es évek elején.
• Erre nem sokan emlékeznek.
• Ez az a gilisztamaffia, amibe a szerencsétlen parasztembereket hitelfelvétellel beugratták. Ígérték, hogy a gilisztákat majd felvásárolják. Gilisztadombokat, tenyésztődombokat szerveztek, locsolták, pénzt fektettek bele, hiteleket vettek fel, amit ráterheltek a lakásokra. Nagyon sok kifosztott ember öngyilkos lett, sok embert kiforgattak a lakásából, tanyájából.
• Öngyilkosságok sorozatára emlékszem.
• Katasztrófák sorozata következett be. Gyakorlatilag Szanyi Tibor vállalta, hogy majd ő kitakarítja ezt a szennyet. Ezzel tűnt fel a ’90-es évek elején, ekkor lett parlamenti képviselő, országos hírnevet szerzett magának, de dicstelen szerepet játszott. Azonkívül, hogy összeszedte a papírokat, senkinek semmit nem segített, hazudozott, szerepelgetett. Az imént felolvasott feljegyzés kapcsán hadd mondjam el – lehet írni a dátumát, csak azt ne írjuk, hogy hogyan került hozzánk –, hogy a nevezett hozzá nem értését csak és kizárólag a magabiztossága és a butasága múlja felül. Őt egyszerűen alkalmatlannak tartották mindenre, tehát egyenes út vezetett a politikusi pályáig. Zagyván, összevissza beszél, a honvédelmi bizottság alelnöke volt, tüntetett itt is, ott is. Parlamenti közszereplései brutálisan buták. Haramiázza a saját társát, például a Tejterméktanács elnökét. Még a jelenlévő riporteris majdnem kiugrik a szerepéből, mert egyszerűen nem érti, hogy miért van szükség erre a hangnemre, amikor Szanyi régi barátjáról van szó. A klientúra kiépítésekor, ami ellen a Fidesz korszakában annyit beszéltek, anélkül, hogy felmenteném a Fideszt, ugyanazzal a módszerrel dolgozik ez a csapat is, és foglalja el a pozíciókat, amelyekből természetesen pénzt osztatnak maguknak vissza. Nem hinném egyébként, hogy az volna a legfontosabb problémája a magyar mezőgazdaságnak, hogy kiket ültetnek be a még megmaradt állami vállalatok vezető pozícióiba. Siralmas. Azt hiszem, hogy a magyar politikai élet kontraszelekciójának egyik tipikus példájával állunk szemben. A nevezett úr majdnem pártelnök is lett, és agresszivitása, szűklátókörűsége miatt akár még miniszterelnök is lehet. Aki ilyen leveleket irkál, és abban látja a megoldást, hogy a saját elvbarátait beültesse a hatalomba, hogy az állami vagyonból még egy keveset lecsapolhasson, az nem a politikai pályára való.
• Nekem egyetlenegy néven akadt meg a szemem. Az állami erdőgazdaságoknál Szanyi úr kérte, hogy Ribánszky Róbertet helyezzék el felügyelőbizottsági tagnak. Az én emlékezetem szerint Ribánszky Róbert neve Kádár János környezetében fordult elő.
• A másikat is nevezzük meg, Antallfyt, aki szintén Kádár János idejében volt rektor, de volt ő minden az elmúlt rendszerben. Tenkes-hegyi olaszrizlinggel történő birkózásai legendaszámba mentek. Én Szegeden végeztem egyetemet. Ezek a pereputtyok ugyanott maradtak. Ez az egytövűség. Ribánszky Róbert 1990-ben bement az újonnan választott Demszky Gábor főpolgármester ülésére, aki úgy elhagyta a városházi termet, amikor meglátta Ribánszkyt, mint annak a rendje-módja. A főpolgármester még az emelvényről is leszaladt.
• Miért?
• Azért, mert Ribánszky elmondta Demszkynek, hogy mire van szüksége. Benyújtotta a számlát. És az állítólagos nagy ellenzéki azonnal otthagyott csapot-papot, hiszen tanúk vannak rá, s nekem Ribánszky elmondta, hogy ő bizony főnöke volt ezeknek a gyerekeknek, még hajdanában, a múlt rendszerben. Ilyenek voltak az úgynevezett ellenzékiek.
• Ki volt Ribánszky Róbert?
• Kádár János egyik személyi titkára, de túlzott baloldali magartartása miatt maga Kádár János is túllépett rajta.
• És azt megelőzően mi volt Ribánszky?
• ÁVH-s tiszt. És ő volt az „ellenzékiek” főnöke. Akkor milyen ellenzékiek is lehettek Demszkyék? Megint szemmel látható, hogy ugyanazok a nevek jönnek vissza. Apa, fiú, ÁVH-sok és a múlt rendszer gyermekei. Álságosan fogalmaznak a politika mindkét oldalán. Azt mondják, hogy a szülők tetteiért nem felelnek a gyerekek. De a szülők ÁVH-s múltjából adódó előnyöket azért élvezhetik? Tehát ez itt a gond, az anyuka, apuka mocskos múltja miatt hátrányokat ne szenvedjenek, viszont a múlt előnyeit élvezik, legyen bármilyen társadalmi rendszer. Ribánszky csak egy név a sok közül, rengeteg hasonló cégkapcsolatokkal rendelkező személyről és hasonló előnyöket élvező leszármazottról tudunk még. De visszatérve Szanyi úrhoz, az, hogy a politikai „elit” folyamatosan lecseréli még az állami gazdaságok vezetőit is, nyilvánvalóan egy cél érdekében történik: lopni tovább.
• Csak lapoztam egyet, mert egy másik címzetthez írt levél is a kezemben van. A Miniszterelnöki Hivatalba érkeztették, dr. Keller László „üvegzseb-államtitkár” úrnak. A Hortobágyi Nemzeti Park dolgozói írták ezt a levelet, és ebben az államtitkár úrnak vizsgálati javaslatokat tesznek. Azt írják, és itt a Fidesz kormányzatra utalnak, hogy „az előző kormányzati ciklus alatt a Hortobágyi Nemzeti Park áron felül vásárolt meg Hortobágy településen lévő vállalkozótól egy ménest a volt miniszter és közigazgatási államtitkár utasítására. A park akkori igazgatója a nyilvánvalóan törvénytelen vásárlást nem támogatta. Emiatt leváltották, és visszahozták dr. Aradi Csabát. A vállalkozó kétszázharmincmillió-kétszázötvenmillió forintért kívánta a tulajdonát képező ménest értékesíteni. A vételár végül – a minisztérium kezdeményezésére – meghaladta a háromszázmilliót”.
• Ez a lovas berkekben hatalmas botrányt váltott ki. Habár a lovasoknál is mindenki lop, az apaállat és a fedezőmének behozatalánál több százezer dollár szokott eltűnni. Évtizedek óta így működik ez. Amit viszont az üvegzseb-programú államtitkárhoz írt az aláíró, abban van egy megdöbbentő dolog. A szocializmusban a magyarok olcsóbban adtak el, mint amennyit a Nyugat kínált volna az áruért. És a különbözetből származott a jutalékuk, de drágábban vásároltak, mint amennyiért kínálták a nyugatiak a portékát. A különbözet itt is magánzsebbe került. Ez a korrupt rendszer jelenleg is így működik, semmi nem változott. A magyar kereskedők az elmúlt rendszerben legendásak voltak a korruptságukról, ezt a nyugati partnereinktől tudjuk. Most ugyanez van. Ha egy vevő nem lefelé alkuszik, hanem felfelé, mint esetünkben a minisztérium tette, és ehhez egy állítólagosan tisztességes köztisztviselő a nevét is adja, akkor nem másról van szó, mint korrupcióról. Ha egy vállalkozó százmillióval többet kap, mint amennyi a ménes általa megjelölt értéke, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy ebből ki hogyan részesült. Az említett vezetőből egyébként szentet csinált a politika. Ám legyen, de aki a mai magyar politikai „elit” mellett meg tud maradni vezető beosztásban, és ilyen vásárlások közreműködője, aláírója, az messze nem tekinthető a tisztesség példájának. Az ilyen esetek a korrupció melegágyai.
• A második pontban hasonló módon fogalmaznak a levél írói, hiszen azt olvashatjuk, hogy „az előző kormányciklus alatt történt földingatlan-vásárlás ügyét is szíveskedjen felülvizsgáltatni, mert ezekkel kapcsolatban szinte minden esetben felmerül a korrupció gyanúja. Egy példa a sok közül: dr. Aradi Csaba a Nyugat-Európából kapott úgynevezett vizes élőhely fejlesztés programjába azokat az ingatlantulajdonosokat vonta be, akik a vételár tíz-húsz százalékát visszaadták”.
• A helyszínen találkoztunk ezekkel az emberekkel, és az általuk leírtaknak nem csak tárgyi bizonyítékai vannak, hanem megvannak a rendőrségi anyagok is. A világon semmi nem lesz belőle, felgöngyölíthetetlen a visszaélés akkor, amikor a korrupciós ügyletekben ugyanúgy ítélik meg a feltárót, mint azt, aki elfogadta a pénzt. Szerencsétlen dolgozók nem tudják, hogy ezeket a leveleket hiába irkálják, hiszen Keller Lászlónak nem az a dolga, hogy a korrupciós ügyeket feltárja, hanem az, hogy politikai érdekből az ellenfeleit sakkban tartsa. A magyar kesze-kusza viszonyok között nem biztos, hogy a korrupt ügyletekben kizárólag csak a fideszesek voltak benne. Réges-rég nem a pártpolitika mentén oszlik meg az a gazdasági szféra, amelyik nagy nevetve viseli el a jobb- vagy a baloldal győzelmét-vereségét. Pillanatok alatt ott vannak az MSZP kormányánál ugyanazok az emberek, akik megvesztegették a Fidesz-kormányt is. Csak a mente színe változik, de a főbb szereplők ugyanazok. Amikor a dolgozók a képviselők segítségét kérik a korrupció feltárásához, nagyon rossz helyen kopogtatnak. Ma Magyarországon nem cél a korrupció feltárása, legkevésbé nem, ha politikai kapcsolatokat is érint. Ez a vizsgálat nyilvánvalóan elhalt Keller asztalán, aki egyébként az utóbbi néhány hónapban nagyon lecsöndesedett, hiszen feljelentései több esetben, tudtán kívül, saját párttársait érintették. Tehát ebből sem lesz a világon semmi. De nemcsak a Hortobágyon, hiszen minden egyes helyen ugyanez a közmorál: lopnak, csalnak a vezetők. Ez az igazi probléma, nem pedig az, hogy a Hortobágyon többért adtak el egy ménest, mint amennyi a piaci ára, vagy éppenséggel, megvesztegetési pénzért átjátszották a földet.
• 2002. augusztus 2-án keltezett az a levél, ami most a kezemben van. Debrecenről szól, és debreceni cégkapcsolatokat sorolnak benne. 1998 és 2002 között Debrecenben, Hajdú-Bihar megyében tizenötmilliárd forint költségvetési beruházási összeget használtak fel. Ennek során „gyanú keletkezett korrupcióra és pénzmosásra, valamint ezekkel a bűncselekményekkel összefüggő egyéb törvénytelenségekre” – írják. Neveket sorolnak: Kósa Lajosét, Puskás Lászlóét, dr. Takács Sándorét, dr. Kiss István ügyvédét, Sásdi András Fidesz-frakcióvezetőét, megemlítenek egy céget, a Flexum Holdingot, melynek elnöke az imént említett Puskás László, vezérigazgató Takács László, és a tulajdonos Kósa Lajos. De mehetünk tovább a cégek ismertetésében: Infrastadt Kft. Puskás László; Polidruck Rt. Nádudvar; Puskás, Takács, Sásdi, Kósa Lajos. Hos-Med Kft., ahol Takács László és Sásdi András neve szerepel, és mellé van írva, hogy kórházi privatizáció, szegedi, kisvárdai és miskolci számítógép-beruházások, Infrastadt Kft. debreceni beruházások, Monor szennyvíz; Szabolcs megye gátberuházás és a 47-es út felújítása; Tokaj Borkereskedőház, ahol vezérigazgató Schusztik Géza (Puskás sógora), tulajdonosok Puskás, Takács, Kósáné, Orbánné; Debrecen Saxofon Bár, tulajdonos Kósáné; jelenleg elbírálás alatti programok, dr. Czifra Károly ügyvéd neve szerepel itt és ötmilliárd forintos összeg; nemesbüki szennyvíz; hajdúhadházi talajvíz; Bihar megyében szennyvíz. És végül van egy érdekes adat, ami Sásdy Andrásról szól, aki a följegyzés szerint Olaszországban, a Garda tó mellett villát vásárolt, mégpedig négyzetméterenként egymillió forintos áron. Ennyi a debreceni cégkapcsolat egy oldalon.
• Ha viccesen akarnék fogalmazni, azt mondhatnám, ha valaki a Garda tó mellett egy négyzetmétert egymillió forintért vásárol meg, jó üzletet csinált. A világ egyik legfelkapottabb üdülőhelyéről van szó ugyanis. Jól alkudott a saját javára. Az ön által idézett jelentés, ami szemmel láthatóan operatív munkával elkészített anyag, megmutatja a rendszer igazi arcát, azt, hogy meghatározott gazdasági körök azokra az állami pénzek megszerzésére szakosodtak, amelyeket egyébként a Hajdú megyei emberek javára kellett volna fordítani. A kincstárból átutalt pénzt jelentős mértékben megcsapolták. Kósa polgármester, parlamenti képviselő, volt Fidesz-alelnök és a közvetlen holdudvara. Nyilvánvaló, hogy ezeket a dolgokat nem önmagukban kell szemlélni. Amikor valakik tizenötmilliárdról beszélnek, és ezt az összeget egymásnak átjátsszák, akkor itt nem a szakmai hozzáértés a fő szempont, hanem a bennfentesség. A felsoroltak közül az egyik, Puskás úr akarta megvenni a Terror Házát, és Debrecenbe akarta átvitetni. Ők is azok közé a gazdasági emberek közé tartoznak, akikre a nagy elosztórendszerből kivett Fidesz-pénzeket rábízták. Az igazi probléma itt az, hogy ezek az anyagok, amelyek elkerülnek hozzánk, vagy bárkikhez, ismertek a jelenlegi magyar titkosszolgálatoknál, a rendőröknél, a bűnügyi szolgálatoknál, vagy éppenséggel a titkosszolgálatok speciális tagozatainál. De az tény, hogy ilyenkor nem a tényfeltárás indul meg, hanem egymás zsarolása. Amikor Kósa Lajost megszorítják, akkor ő vélhetően egy hasonló nagyságrendű MSZP-s csalásra hívja fel a zsaroló vagy épp a föltáró figyelmét, és közli vele, ha ezt tovább folytatja, akkor ebből az ügyből nem lesz semmi, ők viszont nyilvánosságra hozzák a másik csapat tolvajlásait. Mindez már a jogállamiságot veszélyezteti. Az történik ugyanis, hogy a független szervezetek vezetőit, akiket meghatározott időre választottak, a mindenkori új kormányzat el kívánja távolítani. Ez nem minden esetben sikerül. Nyilvánvaló, a közigazgatásban dolgozókat percek alatt kisöprik, sok millió forintos végkielégítést fizetnek ki annak a sok száz siserének, aki az előző kormányt szolgálta. Nem sikerült viszont még, és most beszéljünk a Medgyessy-kormányról, a pénztárfelügyeletet és az ügyészséget kitakarítani, és a szocialisták embereit odarakni. Persze nem kell félni, abban biztosak lehetnek a fideszesek, hogy a helyükön maradt embereiknek különösebb problémájuk nem lesz. Bármennyit is loptak, csaltak, a rendőrség nyomozati munkája után következik az ügyészség, vádemelési feladatkörrel. Azt azonban már észre lehetett venni, hogy az ügyészség nem egy esetben elzárkózott, nemcsak az előzetes letartóztatástól, hanem a nyomozás folytatásától is. Ma már mindenki tudja, hogy a Fidesz birtokolja a hierarchiában a bíróság és a rendőrség között elhelyezkedő ügyészséget, és az is ismert, hogy kilenc megyében fideszes a bírósági elnök. Bárki nyugodtan lophat tehát a fideszesek közül, az ügyészség meggátolja a büntetőeljárások lefolytatását. De ez így van a szocialisták esetében is, más előjellel. Ha ők szaladnak jégre, és lopnak, csalnak, hazudnak, az ő esetükben a rendőr nem nyomoz. De nézzük, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban. Magyarországon, mint azt Medgyessy Péter miniszterelnöknek megírtam, nyugati érdekeltségek tizenöt szeszipari vállalatot akarnak megszerezni, magyarul a szeszipart is le kell építeni. Ezek kizárólagosan magyar tulajdonú cégek. A bennfentes tulajdonos, például a Zwack birodalom, már régóta nem foglalkozik a gyárral, a kereskedelmet helyezi előtérbe. Zwack úr zárja be a gyárait, nincs további beruházás, a pénzt osztalékban veszi ki, azaz kiveszi az összes jövedelmet, az összes vagyont a cégből, és otthagy egy üres romhalmazt. De amikor megindult ezeknek a magyar tulajdonú cégeknek a leépítése, az államigazgatás és az igazságszolgáltatás megfelelő szintje csapott össze. Ugyanis a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságára bízták ezt a böllérmunkát. A VPOP, miután lefejezték a volt Arnold csapatot, és jött az új gárda, elvégzi majd ezt a munkát, megbírságolja a cégeket, jelzálogjoggal terheltek lesznek a gyárak. Ezt követően a bankok, megbeszélten, a jelzálogra hivatkozva felmondják a kölcsönügyletet, és így gyorsan és könnyen el lehet takarítani a szeszágazatnak ezt a részét. De porszem került a fogaskerekekbe, és ezt jeleztem is, mint a Magyar Munkaadók elnöke, a miniszternek, a miniszterelnöknek, a VPOP-nek. Természetesen nem érkezett válasz, sőt óriási a harag, és azonnal operatív akciót indítottak ellenem, hogy miért avatkozom ezekbe a dolgokba. Pedig csak a hazai érdek védelméről van szó. Szóval, az említett porszem, ami miatt csikorognak a fogaskerekek, az az, hogy az ügyész egy-egy intézkedésben tizennégy törvénytelenséget talált. Ilyen otrombán csinálják. Ezek után, ha egy felügyelő ügyész ilyennek minősíti a VPOP eljárását, azonnal meg kellene szüntetni a határozatot, mert az abszurd lenne, ha a szignalizáció után azt mondanák, köszönjük szépen, hogy figyelmeztettek, a jövőben nem csinálunk ilyet. De a VPOP-s tiszt befogja a fülét, s azt mondja, nekik ugyanúgy, mint a rendőröknek vagy az APEH-eseknek, ki van adva, hogy ha az ügyész szól, ne figyeljenek oda. Ez már a jogállamiság kereteit is túlfeszíti. Ez – nevezhetjük diktatúrának, bárminek – az anarchia felé vezet. Vagy talán már maga az anarchia. Tudniillik, a bíróság sem tud működni, nemcsak a maffiaügyeknél, hanem az alapvető hazai érdekek védelmében sem. Tehát nem másról szól ez a történet, mint arról, hogy pártpolitikai, vagy idegen érdekek szerint az imént említett intézményeket felosztották egymás között. És félreértés ne essék, ez a Fidesz idején is ugyanígy volt. Amikor a klientúrák kiépítése négyévenként változik, majd ezeknek a finanszírozása a térségekben attól függ, hogy kormánypárti összetételű polgármesterek és képviselő-testületek vannak-e, vagy ellenzékiek, akkor gyakorlatilag tudattalanul is, de saját hazája leépítésében játszik szerepet az egész politikai „elit”. Ezeket az összefüggéseket, ha nem látja a politikus csapat, akkor az egy valamire biztosan alkalmatlan: a politikai feladatok ellátására. Tudniillik a politikának kellene annak a legnemesebb tudománynak lenni, amely a hazát, a hazai tulajdont magyar érdekek szerint védi. Így viszont szétosztják egymás közt a feladatokat, megosztják még az intézményeket is. Én még nem láttam demokráciában kormánypárti vagy ellenzéki igazságszolgáltatást, de nálunk ma már van ilyen. Bizonyítja ezt a Tocsik-ítélet és más ítéletek, amikor attól függően emelnek vagy nem emelnek vádat, ítélnek vagy nem ítélnek el valakit, hogy milyen kormány van hatalmon.
• Ez utóbbira azonnali példát is említhetünk, hiszen 2003. június 17-én, délelőtt ön egy legfelsőbb bírósági ítélethirdetésen vett részt. A lakásmaffia-per egyik áldozatáról volt szó, és jelen volt a vélt, vagy valós elkövető is. Aztán bukott az áldozat.
• Minden esetben bukik az áldozat. Két kormánytaggal beszéltem, akik azt mondták, hogy nem vagyunk elegek a maffiával szemben. Részt vettem a Legfelsőbb Bíróságon ennek az ítéletnek a kihirdetésén. Szégyellem magam, hogy jogász vagyok, hogy ilyen jogászok vannak. Nem is az zavar, hogy milyen piros volt a feje a tanácsvezető bírónak, mivel szemmel láthatóan alkoholbeteg volt. A mellette lévő, szintén alkoholbeteg bírónő pedig üldögélt, szunyókált. Előtte a több mint harminc embert kifosztó maffiózó, aki eleddig illegálisan már százhúszmillió liter kerozint adott el, és különösen erőszakos bűncselekményeket követett el. S ami a csúcsok csúcsa, ez az ember az elorzott lakást már három héttel a tárgyalás előtt értékesítésre ajánlotta fel. Tehát tudta előre az ítéletet, és szemközt röhögte az áldozatot. Az a bírói ítélkezési gyakorlat, amellyel a magyar Legfelsőbb Bíróság dolgozik, annyira jogtipró, hogy még a diktatúrában is kiiktatandó. Tudniillik, ha egy közjegyző egy csalásra, csalárd szerződésre ráteszi a bélyegzőjét, innentől kezdve teljesen mindegy, hogy ez színlelt szerződés vagy sem. Rajta a közjegyzői pecsét, tehát eleve érvényes. Ez annyira törvénytelen, a polgári törvénykönyvet és az alkotmányt is sújtó, hogy nem is tudok vele mit kezdeni. Az ítélethirdetés indoklására nem voltam kíváncsi, otthagytam ezt a tanácsot, és szégyelltem magam, hogy Magyarországon még létezhet bíróság, ahol ilyen törvénytelen módon járnak el. A közjegyző bármire ráteszi a pecsétjét. Hazug módon, harmincöt embert kifoszt ugyanaz a maffiacsoport, ebben a körben, és azt mondják a Legfelsőbb Bíróságon, hogy egyedi esetről van szó. Holott a legbolondabb ember is tudja, hogy itt uzsorakamatról van szó, a rendőrségi jegyzőkönyvek is ezt tartalmazzák. A lakástulajdonos, mivel otthona rezsijét nem tudja fizetni, hogy el ne veszítse feje fölül a tetőt, kölcsönt vesz fel, uzsorakamatra. A szerződés viszont – mivel uzsorakölcsöni szerződést törvénytelen kötni – lakáseladásról szól. A károsult a kölcsönt nem tudja visszafizetni, így elveszíti a lakását. Gondoljunk bele, milyen ország az, ahol uzsoraszerződések tömkelegét, több ezret törvényesít az a Legfelsőbb Bíróság, amely teli van ÁVH-s, alkoholista, bírói gyakorlattól teljesen elrugaszkodott emberrel. Tudom egyébként, hogy amikor ezeket a dolgokat elmondom, a biztonsággal játszom, mert Magyarországon bárkit bármiért, és annak az ellenkezőjéért is el lehet ítélni. Sokszor tapasztaltam, hogy az az ember, aki meg mert szólalni hazája érdekeiért, a bíróság előtt milyen galádul végzi. Ott, ahol az áldozat kifosztásában intézményesítetten részt vesz a bíróság, az nem jogállam. Én a bírák helyében azért szégyellem magam, mert a bírói palástot ők viselik. S a bírói palást tisztességre kötelez. Azért szégyellem magam, mert az áldozatok még bíztak bennük. Odament az a nyolc-tíz áldozat azzal, hogy hátha egyszer becsületes döntés születik. Azt föltételezni, hogy az uzsorás kamat nélkül, három hónapra csak szívességből ad valakinek pénzt, egyszerűen aljasság.
• Holott azért kéri ellenszolgáltatásként a házat, a lakást.
• A felbontási szerződés záradéka szégyenteljes. Soha senkinek nem kívánom azt az állapotot, amilyennek láttam az áldozatot. Megfosztották mindenétől. De leginkább a hitétől. És az a bíró, aki piros fejjel, szemmel látható „betegséggel” ilyen ítéleteket hoz, „méltó” arra, hogy kormánykitüntetést is kapjon ezért a tevékenységéért. Talán életem egyik legtragikusabb pillanata volt, amikor beléptünk a terembe, és azonnal láttam, hogy ez a per előre eldöntött! Össze is néztünk az áldozattal: Jó Isten, hisz’ a bíró adásvételi szerződésről beszél, nem színlelt szerződésről, nyomozhatott itt bárki bármit. Dömötör Albert már meghalt. Őt is kifosztották. Ugyanez a két gazember hatvanmilliós ingatlant vett el tőle, ugyanígy kétmillió forint uzsorakölcsön fejében. Meghalt dr. Tóth Ágnes ügyvéd, a Jósika utcai lakás volt tulajdonosa, őt is kifosztották. És amikor a bíróság közvetetten gyilkosokat segít, akkor ott nem beszélhetünk jogállamról. Amikor kijöttem a bíróságról, éreztem, hogy nem mondhatom meg nekik, hogy ti gyilkosok vagytok, a lélek gyilkosai. Most már nem csodálkozom, hogy ma Rabovszky Ede, Tóth Ilona kegyelmi kérvényének elutasítója a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese. Törvényszerű, ahol a bíró ítéletével a gengsztereket védi, nem beszélhetünk jogállamról. Merem remélni, hogy eljön az a pillanat, amikor ezek az emberek ilyen és ehhez hasonló ítéletekért börtönbe kerülnek.
• De miért reménykedik ebben, amikor önnek a belső zsebében van egy levél, melynek aláírója az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
• Szó szerint az van a levélben, hogy az Alkotmánybíróság határozatában nem hagyott kétséget afelől, hogy az egyénnek nem alanyi joga a hibás bírói ítéletek kiszűrésének biztosítása. A gyöngébbek kedvéért azt írta le, hogy az egyénnek nincs alanyi joga az igazság kiderítésére. Ez nem jogállam! Megírtam Medgyessy Péternek is, hogy ezen az alapon oszlassa fel az ilyen bíróságokat. Tudniillik, ha az egyénnek nem alanyi joga, hogy kiderüljön az igazság, akkor akár halálra is ítélhetik azért, amit nem követett el. Ebből adódóan a közigazgatás is azt csinál, amit akar. Megmondom őszintén, azt hittem, ez egy véletlen elírás, és a lakásmaffiánál ezek a cselekmények majd egyszer visszaszorulnak. De kérem tisztelettel, a lakásmaffia elleni bizottság felállt a parlamentben. Olyan mérhetetlen butasággal, amellyel ők dolgoznak, nem lehet dolgozni. Ezt csak tudatosan lehet így csinálni. Szerecsenmosdatás folyik, a közjegyzők, az ügyvédek tisztára mosása. Már mindenki áldozata a lakásmaffiának, csak azok nem, akiktől az ingatlant elvették. Ma már össze vannak kötve az ügyvédi- és a közjegyzői irodák a földhivatallal. Teljesen törvénytelenül. Tudniillik eddig sem az adatokkal volt a baj, hanem azzal, hogy csalárd módon csinálják a szerződéseket. Abban reménykedem, hogy egyszer a magyar nép majd azt mondja, elég volt. Megállítja ezt a kifosztási sorozatot, amelyben több tízezer embert ebrudaltak ki ingatlanából, tulajdonából. Hiszem, hogy rövidesen elkövetkezik ez az idő. Ésakkor már nem ilyen bírók lesznek, és nem ilyen közigazgatási államtitkárok.
• Néhány perccel ezelőtt, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát idézte, és nekem eszembe jutott az ezt megelőző könyvünk, a „Rendszerváltó” miniszterelnökök pórázon című, ahol beszéltünk az országos parancsnokság akkori vezetőjéről, Arnold Mihály tábornokról. Azt mondta ön akkor, hogy Arnold Mihály minden titkok tudója, tudja, hogy mi történt az Antall-rendszerben, tudja, hogy mi történt Hornék alatt, vagy Orbánék idején, és tudja, mi történik Medgyessyék uralma alatt. Éppen ezért Arnold Mihály örökké védett ember lesz, ha nem jár el a szája, maradhat a VPOP országos parancsnoka. Nos, Arnold Mihály azóta „megérdemelt” nyugdíját tölti. Újságokban elbúcsúztatták, kicsit panaszkodott, hogy még nem akart nyugdíjas lenni, ez nem az ő világa, de végül nem mondott el a közelmúltról semmit. Leváltották, de miért?
• Okos ember, nem is fog elmondani semmit. A szeszmaffiával való összekapcsolódása miatt történt a távozása. Hallottam egy olyan telefonbeszélgetést, amikor Arnold Mihály, már nyugdíjasként, azt kérdezte a tulajdonostól, hogy ki a keresztapátok ebben az ügyben. A válasz úgy szólt, senki. Akkor elbuktatok – mondta ő. Tehát megmondta, hogy tessék megvenni valakit keresztapaként, és akkor nyertes az ügy. Mert a jog alapján nem lehet megnyerni semmit. De menjünk vissza egy kicsit. Arnold Mihály elődje Balogh György vezérőrnagy volt, aki a felszámolás alatt lévő Technika Vállalatnál, ahol nem is lehetne vezérigazgató, az utolsó huszonkétmillió dolláros trükköt elkövette.
• Eltűnt a pénz?
• Az a pénz, amit francia bíróság ítélt meg Magyarországnak a kuvaiti államadósságok behajtása címén. Huszonkétmillió dollárról van tehát szó. Ha hisszük, ha nem, ez a titán Balogh vezérőrnagy ebből tizennyolcmillió dollárt saját maguknak utalt el, egy ismeretlenen keresztül. Később kirobbant az ügy. Kiderült, hogy a megítélt huszonkétmillióból csak négymillió dollár maradt a Technikánál. De az egész piszkosság nem Magyarországon derült ám ki! Ezek a csavargók elfelejtették a huszonkétmillió dollár után az eljárási illetéket befizetni Franciaországban, és a francia bíróság bizony számon kérte ezt. Itthon ekkor derült ki, hogy micsoda, itt nem is négymillió, hanem huszonkétmillió dollárt kaptunk vissza.
• Ez a szocialisták ideje alatt derült ki, de a Fidesz időszakban történt a tolvajlás.
• Igen. A rendőrség megkapta a teljes anyagot, megindította a nyomozást, és elrendelte volna, hogy előzetes letartóztatásba helyezik a felelősöket, akik egy intézkedéssel tizennyolcmillió dollárt loptak. Ez elég szép pénz, még a mai világban is. Kérem tisztelettel, az ügyész azt mondta, nem kell letartóztatni senkit. Itt látszik az a sandaság, hogy miután fideszes lopott, az ügyész megakadályozta a letartóztatást. A sajtó egy pár sort írt róla, de aztán rájöttek, hogy ez túlságosan is nagy falat számukra. Így történt. Egy intésre azonnal csönd lett. Arnold Mihállyal kapcsolatban is. Iszonyatos dolog esett meg Bács megyében. Egy Katus Zoltán nevű vállalkozó vádalkut kötött a Központi Ügyészi Nyomozóhivatallal, és mérhetetlen nagyságrendű bűncselekmény-sorozatot tárt fel, több ezer oldalon vádolva bírókat, ügyészeket, rendőröket, sőt maffiózókat, akiknek a javára vagyonokat játszott át felszámolásokon, az ÁPV Rt.-n keresztül. Ez az ember természetesen vallomást tett tettestársára, Arnold Mihályra és csapatára. Arnold írta alá a szerződéseket, áron fölül, a piaci értékénél egymilliárddal drágábban vett ingatlanokat a VPOP részére. Megtörtént a vádalku, Katust azonnali hatállyal hazaküldték, és a nyomozás leállt. Nyilvánvaló – és itt térünk vissza az előző könyvre –, Arnold Mihály biztosan azt mondta, na most már elég legyen! Mert ha nem, akkor én terítek. Az ügyben nem is hallgatták őt meg. Jól megérdemelt nyugdíjas éveit tölti, nagyon gazdagon, és ha visszajön esetleg a Fidesz, akkor ő újra visszakerülhet a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága élére. Öregségi nyugdíjra küldenek el valakit, aki olyan dolgot tett, hogy egészen más járna neki. De a magyar politikai „elit” ma ezeken a nagy embereken keresztül pórázon tartott. Zsarolják őket. Ha valaki kinyitná a száját, és azt mondaná, hogy itt az egész aranyháromszögben másból sem áll a bor és a pálinka, csak nitrogénból, műtrágyából és cukorból, s ebben a VPOP-sek könyékig benne vannak, Arnold úrnak alaposan meggyűlne a baja. De megint mindenki hallgat. Védelmi pénzek szedéséről egy szó nem esik. Gondoljunk bele, ha a horvát tengerpartra elmegy valaki nyaralni, és eldob egy követ, Bács megyei VPOP-st meg határőrt talál el. Odajár a maffia üdülni. Miből gazdagodtak meg ezek az emberek? Tán a fizetésekből? Öt-nyolcszázmillió liter csinált bort „köptek be”. Senkit nem büntettek meg, Arnold úr meg nyugdíjas. Itt évente több millió liter pancsolt borral játszanak, amelynek értéke több tízmilliárd forint. A maffia gazdagodik, a nitrogénból és egyebekből csinált gyorserjesztésű borok fogyasztása után meg hullanak az emberek. És csodálkozunk, hogy a magyar miért hal meg hamarabb? Mert ezeket a löttyöket issza. Ez egészségrombolás, valahol közveszélyokozás is. De az még mindig nem derült ki, hogy tulajdonképpen ki hamisította ezt a bort. Mert azt mondják, hogy az eldugott tanyákat bérlők között kell a tettest keresni, de azt senki nem tudja, hogy kit.
• De azt sem, hogy ki volt, aki védte?
• Így van. Tudomásul kell venni, hogy ezek az ügyek a legmagasabb szinten zárulnak, érintett benne a tábornoki kar, a rendőri vezetés, a VPOP. Bizonyos, hogy ma Magyarországon soha nem látott mértékű összefonódás, korrupció van, kézivezérléses igazságszolgáltatás, ami csak és kizárólag hazánk polgárai ellen irányul.
• Borhamisítási háromszöget említett az imént. Hol van ez?
• Kiskőrös, Kecel, Soltvadkert környéke mindig is a bor- és szeszhamisítás központja volt. Itt készül krumpliból a pálinka, a vodka. Minden, ami árt, és nem természetes anyagból készül, annak a technológiáját itt fejlesztették ki, hosszú évtizede.
• Árt, de ugyanakkor a csinálójának vagy a védelmet nyújtónak hatalmas bevételt jelent.
• Hihetetlen bevételt. Ma a szeszmaffia a Szerbiából olcsón behozott tiszta szesszel, és a magas áron kivitt olajjal és egyéb kurrens termékekkel együtt olyan extraprofitot vág zsebre, ami a privatizációs szabadrablások idejét idézi.
• Valamikor, a beszélgetésünk során elejtett egy mondatot, azt mondta, hogy a fideszesek saját körükben rengeteg pénzt helyeztek el, kormányuk bukása utáni időkre gondolva. Van egy személyes példám. 2002 őszén, amikor az Ellopott rendszerváltozás című könyvünk megjelent, október környékén megkeresett valaki a lakásomon, aki korábban a Fidesz egyik főhivatalnoka volt, kért valamit ellenszolgáltatásként, és azt mondta, hogy ezért kétszázmillió forintot kaphatok. Én azt mondtam, hogy nekem ne adjanak táskában egy fillért sem, semmiért, ha mindenféleképpen támogatni akarnak bennünket, van hol, hiszen mi nyűglődünk a Szent László Televízióval, annak elindításával, annak van számlaszáma, fizessék be arra ezt a kétszázmillió forintot. Ha van pénz, így segítsék a nemzeti televízió elindítását. De honnan van nektek ennyi pénzetek, amikor a hozzátok közel álló Borókai Gábor Hír Tévéjét is alig tudjátok támogatni? – kérdeztem. Erre azt válaszolta „hívatlan” vendégem, hogy nyugodjak meg, nagyon sok embernél – fejenként – több tízmilliárd forintjuk „parkol”, és valamikor majd aktiválják ezt a pénzt is. Még annyit, látogatóm, természetesen titokban, rögzítette beszélgetésünket. Ha elfogadom az ajánlatát, ezt a könyvet bizonyára már a börtönben írnám.
• Ezeket az eseményeket végigkövettük. Egyébként nem is titok, hogy sok pénz van spájzolva a Magyar Fejlesztési Bankon és a Postabankon keresztül. De világítsuk meg ennek is a gyökerét! A Postabankot most eladják, kapnak is érte hatvan-, vagy nyolcvanmilliárdot, konszolidálták százötvenmilliárd forinttal. Ebből a bankból körülbelül ötven-hatvan milliárdot ki lehetett lopni. Túlkonszolidálták. De nehogy azt higgyük ám, hogy erről nem tud senki sem! Orbán Viktor kezdő miniszterelnökként – még nem volt gyakorlott állami javakat kisajátító, akkor piti módon csinálták még –, hogy a felelősséget megossza, elmondta ezt a túlkonszolidációt a frakciójának is. Én a frakciótagok közül többtől tudom, hogy Orbán Viktor azt mondta, azért kell túltőkésíteni a Postabankot, és kért engedélyt erre, hogy ők maguk is meg tudják alapozni a hosszú távú Fidesz-stratégiát, amelyet majd megbízható üzletemberek támogatnak. Tehát, amit ön kapott volna, annak egy következménye biztosan lett volna: ha elfogadja, önt valóban börtönbe csukják. Tudniillik ez inkább provokációnak tűnik, mert ha valaki valóban támogatni akarná a hazai nemzeti érzést, akkor a Fidesz-kormány ideje alatt nem a Meruk József és Máté László nevével fémjelzett „G” Televíziót támogatják ugyanekkora összeggel, hanem mondjuk a Szent László Televíziót. Mert gondolom, a Fidesz azért tudta, hogy kicsoda Meruk József, nemcsak akkor ismerte őt meg, amikor Meruk nyilvánosságra hozta a Pokorni-ügynökügyet. Meruk egyébként még Pokorni édesapját is ismerhette, mert Meruknak elég régi cégkapcsolatai voltak. De azt azért hadd mondjam meg, hogy több tízmilliárd forintot spájzoltak be a nagy elosztórendszerekből, sommásan úgy fogalmaz egyébként az ÁSZ-jelentés, hogy száztízmilliárd forint lett jogcím nélkül kifizetve a környezetvédelmi alapba, vagy abba az alapba, amit a mezőgazdaság támogatására hoztak létre. Ezek soha nem látott nagyságrendű osztogatások voltak az ágazatban, de annak szaporulata és gazdasági eredménye sehol nem látszik. Szemmel láthatóan sok pénzt rejtettek el, de általában a tolvaj üzletemberek nem minden esetben veszik ám maguknak azt a bátorságot, hogy egy másik rendszerben elővegyék a dugipénzt, hanem ellopják. Tudniillik, a spájzolt pénzt nagyon nehéz visszakérni. Gyakorlatilag ebből a nagy elosztórendszerből több százmilliárd forintot már a Fidesz időszakában is kiloptak. Erről nagyon sokat beszélt is az MSZP-s klientúra, majd amikor ők odakerültek, ugyanezt, ugyanezzel a lendülettel folytatták, csak most már nem a fideszes baráti köröket, hanem sajátjaikat támogatták sok százmillió forint értékben, a kivéreztetett mezőgazdaságon belül is.
• Harminchárom vállalkozást számoltam meg, miközben ön beszélt, merthogy a támogatásokról szól a kezemben lévő irat is, ezt a listát már az MSZP állította össze, és a Magyar Fejlesztési Bank Agrár Cenzúrabizottsága által tárgyalt százmillió feletti jóváhagyott ügyletek címet viseli. Van itt egy kézzel írt szöveg is, próbálom elolvasni, „Erős úr!” a megszólítás, ő a Magyar Fejlesztési Bank szocialisták által kinevezett elnöke, és a szöveg vége pedig arról szól, hogy a döntés miképpen történik, de előtte titoktartás. Nyilatkozatot íratnának a támogatottakkal alá. Ennyit tudtam elolvasni, 2003. május 13-án írhatták ezt, gondolom. Mindegyik támogatás százmillió forint feletti. Ha végigszalad a támogatottak között, talál-e olyan embert vagy vállalkozást, aki vagy amely valamelyik bennfentes körhöz tartozik?
• Mind az. Ami papír itt van, az mind bennfentes, jelenlegi szocialista kört takar. Egyébként az írja itt ákombákom betűkkel, a rendkívül primitív kézírással író – akit, most jöttem rá, ismerek is –, hogy titoktartási nyilatkozat kell. Azaz, alá kell írni, hogy a vállalkozó mennyit vesz át, s mennyi pénzt oszt vissza. Ezért kell a titoktartási nyilatkozat. Mert nyilvánvaló, a vállalkozók ezeknek a pénzeknek egy részét visszautalták. Zsebbe! Amikor ezer sebből vérzik a magyar mezőgazdaság, egy összegben ez a támogatási rendszer közel ötmilliárd forintot jelent. És ráadásul még olyan szemtelenül magabiztos is az engedélyező, aki magas közjogi polcon ül, hogy még a kézírását is rajta hagyja ezen a papíron, amikor is titoktartási nyilatkozatot kér a pénz átvételekor.
• Gyorsan sorolok néhány kimagasló összeget, a nevek is itt vannak, de azokat nem írhatom le. Gyomaendrődön valaki 144 102 000 forintot kapott; Budapesten, a Méta utcában 228 236 500 forintot; szintén Budapesten, az Endrődy Sándor utcában 102 500 000 forintot; Üllésen 120 millió forintot; Szentesen, a Klauzál utcában 297 500 000 forintot; Vásárosnaményban, a Veres Péter utcában 165 millió forintot; Ebesen 247 925 000 forintot és Surdon 211 685 500 forintot. Szóval ilyen tételek ezek, a végösszeg ötmilliárd forint körüli. Vissza nem térítendő támogatásokról van szó.
• Az egész rendszer így működik. A Magyar Fejlesztési Bank, amit koncentráltan a magyar érdekek védelmére, az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésére hoztak létre, egy év alatt, 2002-ben száznegyvenmilliárd forint körüli veszteséget hozott össze korrupcióból, tolvajlásból, bennfentességből. Nincs feljelentés. Erős Jánost úgy hívja a szakma, hogy a kis kövér Medgyessy boy. Ízléstelen tolvajcsapattal állunk szemben. Ha egy országban egy év alatt egy kiemelt központi bankból száznegyvenmilliárd forintot „el lehet gazdálkodni”, akkor ne csodálkozzunk rajta, hogy ennek meghatározó része a politikusok zsebébe vándorol. Ha hisszük, ha nem, ez a rendszer olyan mélyen, a velejéig korrupt, élen a politikusokkal és a bankárokkal, amilyen még soha nem volt hazánkban. Én több ilyen listát ismerek, amit ön most mutatott, de az a baj, hogy az MDF-kormányban is voltak ilyen listák, ismerem a Fekete János uralkodása alatti MFB-t, amikor még Medgyessy Péter volt a vezérigazgatója, majd a Fidesz korszakbelit is, amikor a Simicska Lajos-féle pénzmosodát vezették ugyanebben a bankban. De ha hiszi, ha nem, itt nincsenek ám feljelentések. Itt már megosztoztak azon, hogy ki hány milliárdot lopott el. Ha összeadjuk ezeket a számokat, a pénzt, amit a bankokból meg a gazdaságból kiloptak, akkor kijön az, amit Medgyessy Péter mondott, megtudjuk, hogy mitől ezerhatszázmilliárd forint jelenleg az államháztartás hiánya. Ő azt mondta, azért van ez így, mert túlfogyasztottunk. Nagy a bérkiáramlás, mondta nemrégiben a másik titán, Békesi László, kisebb a hatékonyság, mint amennyi a bérfejlesztés. De kérem tisztelettel, milyen bérfejlesztés áll arányban, a jogosulatlan kifizetésekkel, a banki és állami csatornákon kiment több százmilliárddal. Az eltitkolt százmilliárdok évtizedre elegendők lennének bérfejlesztésre. Tudatosan csinálják a periférián a botrányokat, kiabáljunk egy kicsit az önkormányzatok környékén, kiabáljuk azt, hogy lakást vettél, de te csaltál, akkor visszakiabálják, hogy Orbánnál kisebbet csalt Magyar Bálint, de abban megbízunk, ezek a lakásügyek egyébként sem elvtelenek… De amikor odáig fajul a dolog, hogy kiderülne, valakinek a kezéhez súlyos tízmilliárdok eltüntetése tapad, akkor az egész politikai „elit” elhallgat. Nem hiszem, hogy az elmúlt évtizedben valaki hallott volna arról, hogy milyen korrupció van a bankokon belül. Miért? Mert minden politikust onnan fizettek – a Kereskedelmi és Hitelbankból, a Hitelbankból, a Postabankból, a Budapest Bankból, az OTP-ből. És ennek a csúcsán a Magyar Fejlesztési Bank áll, amely száz százalékos állami tulajdonként azt a klientúrát fizeti ki százmilliárdokkal, amelyik éppen hatalmon van. Évenként százmilliárdos veszteséget és feketepénzt mozgató bankról van szó. Most ez a veszteség 142 milliárd forint, ami 2002-re vonatkozott, és állítólag fele-fele arányban illette meg a két csapatot. A Fideszt és az MSZP-t. Nyilvánvaló, hogy, amit mutatott, amin 2003. májusi dátumot látunk és az eléggé ismert úr rendkívül primitív, már-már nem is magyar írását, az a kifizetés a szocialista csapaté. Ezt már ne fogjuk senki másra, ez a saját klientúra kiépítésére kellett. Jártuk Szatmárt és a Bereget, és hallottunk a tizennyolcezer forintos havi jövedelmekről. Vajon fel tudják-e fogni azok az emberek, akik tőlünk bocsánatot kértek azért, mert mertek szólni a szegénységről, hogy milyen nagyságrendű pénzeket mozgatnak uraik? Voltunk a csónakos temetőben, Szatmárcsekén, Tarpán, Túristvándiban, ahol a Túrból 2003-ban kőrisfa pecával fogják a halat. Vajon fel tudják-e fogni ott az emberek, hogy mennyi az a kétszázmillió, négyszázmillió vagy egymilliárd, tízmilliárd forint? Aki azt mondja, hogy jól kelt a krumpli, meg a paszuly, tehát étel már lesz, aki azért is bocsánatot kér, hogy megvett egy televíziót részletre, mert tudja, ez nagy kiadás, havi hétezer forintos törlesztés. Ezek az emberek vajon mit tudhatnak arról, hogy uraik a szó valódi értelmében hazaárulók, és milliárdok felett rendelkeznek balkézről, hazánk kárára.

A börtönbe menekült, hogy élhessen
Tasnádi Péter a Fidesz embere?



• 2003. június 16-a. Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét, akit a Fidesz helyezett erre a posztra, brutálisan, kegyetlenül megverték. Ez a beszélgetés 2003. június 18-án készült.
• Június 17-én este társaságban voltunk, és oda már fél kilenckor megérkezett a jelzés, hogy mi áll az ügy hátterében, kik a tettesek, és milyen módon kellett ezt a brutális cselekményt végrehajtani, hogy egyúttal politikai színezete is legyen, mert itt egy független intézmény ellehetetlenítéséről van szó. Látszólag rendkívül bonyolult, ahogy az ember ezt kifejti, aztán kiderül, hogy minden nagyon egyszerű. A Fidesz által kinevezett vezető gyakorlatilag „betartott” több olyan gazdasági érdekeltségnek, amelyek pilótajátékból, egyébből szerezték jövedelmüket. Amikor a televízióban megmutatták magukat, rögtön látszott is, hogy kikről van szó. De hogy ilyen gyorsan megtörtént ez az akció, az azt jelenti, hogy rendkívül érzékeny területen intézkedett a pénztárfelügyelet. Igazából nem ért meglepetésként, amikor elmondták, hogy kik hajtották végre, kik szervezték meg ezt az ügyet, hiszen ugyanarról az Október 6-a utcai csapatról van szó, akik a London Bróker behatoló gengszterei voltak, legmagasabb német titkosszolgálati kapcsolattal, még a Stasi idejéből származóval. Ugyanolyan bestiálisan hajtották végre, mint ahogyan Reinhardt Ignácot meggyilkoltatták. A nyomozás során bár látszólag a megbízókat és a gengsztereket keresik, de perceken belül megindul majd egy olyan vizsgálat is ennek kapcsán, ami a pénztárfelügyelet gazdálkodását és Szász Károly személyes dolgait érinti. Nem hiszem, hogy napokon belül ne jelenne meg a sajtóban olyan hír, amely szerint a pénztárfelügyeletnél hűtlen kezelés, a gazdálkodási fegyelem megsértése és további bűnös cselekmények történtek. Olyan helyzetbe kívánják hozni ennek a független intézménynek a vezetőjét, hogy kénytelen legyen szégyenszemre elkullogni. És vélhetően ez a pártok előzetes egyeztetésével történik majd. Teljesen biztos, hogy ezek a „vállalkozói” körök a mindenkori kormány közelében találhatók, most MSZP-sek, előtte fideszesek voltak, azt megelőzően szintén a szocialistákkal tartottak. Ez a vállalkozói kör vett részt az autópálya építésekben, a piramisláncolat kialakításában. Mindaz tehát, ami Szász Károllyal történt, egy erős gazdasági maffia kör érdekei szerint alakult, a szolgálatok igénybevételével.
• Beszéljünk akkor egy másik eseményről. Korábban, 2003 májusában történt, hogy Kecskés Zoltán, a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója a hírek szerint öngyilkos lett. Mi már annyi rendőr öngyilkosságról beszéltünk, amelyekről tények alapján próbáltuk bizonyítani, hogy tulajdonképpen gyilkosságok voltak, így elkezdtünk kételkedni ebben az öngyilkosságban is. Ráadásul Kecskés Zoltán önnek gyerekkori pajtása volt. Mi történt Kecskés Zoltánnal?
• Kecskés Zoltán, ha még öngyilkos is lett volna, ami keresztény embernél nehezen elképzelhető, akkor is meg kell vizsgálni ezt a kérdést. Ennyi „öngyilkosság” után fel kell tenni a kérdést, meg kell nézni, milyen feltételek vannak itt, ha vezető rendőrök ilyen nagy számban követnek el öngyilkosságot. Annyi megállapítható, hogy őt, mint gazdasági vezetőt, kétes számlabefogadási ügyekbe sodorták bele, s elkövette azt a hibát – ugyanúgy, mint a szintén gyanús körülmények között elhunyt Kuzma alezredes –, hogy kényszerűségében a törvénytelenségre utaló eseteket írásban rögzítette és megküldte az országos főkapitánynak és a belügyminiszter asszonynak. Amikor ezt megtette, abban a pillanatban már „halott” volt.
• Mi ez a bizonyos gazdasági ügy, mert én azt hallottam, hogy ötszázmillió dollár értékű fiktív számítógép-számla érkezett be Izraelből Magyarországra, és a számla ellenértéke kifizetésre került. Ezt a kifizetést ő fedezte fel.
• A hírek szerint óriási mennyiségű úgynevezett rendőrségi számítógép érkezett az elmúlt évtizedben, amelynek a töredéke sincs meg ténylegesen, ezek csupán számlák, s ezeket bizonyos megyei szervezeteknél leltárba kellett venni, és ki kellett érte a pénzt fizetni. A magyar költségvetés pedig kifizette.
• Az ötszázmillió dollár körülbelül megfelel a valóságnak?
• A térségben minimálisan papíron ekkora, csalással bekerült számítógép-hálózat van a Belügyminisztérium, az önkormányzatok számláján. Ez óriási számnak tűnik, ennyit a rendőrség nem fejlesztett az utóbbi időben, de hogy milyen módon, mennyit vettek át, hová kerültek ezek az eszközök, azt ma a világon senki nem tudja, és vélhetően nem is akarják tudni, mert ez csak a jéghegy csúcsa. Egy gazdasági vezetőnek a saját területén ezt felfedezni rendkívül veszélyes dolog, mert bizonyos, hogy egy ideig együttműködött, és ennek voltak anyagi vonzatai is, de amikor már nagyobb formátumú lett a csalás, akkor a lelkiismeretére hallgatva, bizonyosan fel akarta tárni ezt a bűncselekmény-sorozatot. Hangsúlyozom, ugyanúgy járt, mint Kuzma Mihály, aki szintén, mint a szervezett bűnözés elleni rendőrtiszt, beépítette embereit a szolgálatokba, azokba a rendszerekbe, amelyek Magyarország érdekeit védték. Kecskés Zoltán ugyanúgy elkövette azt a hibát, hogy leírta, amit tudott, és jelentette. Így tett a szintén megölt Kuzma alezredes, akinél ennek nyoma van, hisz Tonhauser Lászlónak írásban leadta a jelentését. Lányánál, Kuzma Valériánál ezeket a papírokat jó ideig meg lehetett találni, azonban álságos módon a sajtó segítségével ezt kicsalták tőle, így gyakorlatilag minden bizonyítékot kiadott a kezéből. Arra használták fel az úgynevezett nyomozó riporterek a sajtóhátterüket, hogy megszerezzék tőle az eredeti okiratokat. Kuzma Valéria naiv emberként hitt nekik. Hitte, hogy majd ezeket az édesapja érdekében felhasználják, s amikor már további bizonyítékot nem tudtak tőle kicsalni – ezek az azóta közszolgálati televízióba került emberek, jelenlegi rádiósok –, eldobták Kuzma Valériát, aki most is a periférián él. Amikor már nincs nála több bizonyíték, nincs is rá szükség. Mocskos dolgot műveltek Kuzma Valériával, önmagukat oknyomozó újságírónak nevezett, erkölcseikben mélypontra zuhant, embernek hitt mikrofonos élőlények. Kuzma Valérián keresztül apját, Kuzma alezredest akarták lejáratni. Eszközeik a legalantasabb „céges” módszereknél is aljasabbak voltak. Pedig ők is tudták, hogy az „öngyilkos” alezredes nemcsak az olajszőkítés ügyében nyomozott, hanem leány- és szervkereskedelem, valamint kábítószer nyomaira is bukkant. Ezért lett „öngyilkos”. És az oknyomozók ezt nem tudták? Vagy tudták, s megbízásból, nem újságírói alázatból, feladatot teljesítettek? Ilyen a magyar sajtóetika. Nem akarok azonban kitérni Kecskés Zoltán esete elől. Több olyan rendőrtiszttel beszéltem, akik megmondták, ugyanúgy nem hiszik, hogy Kecskés Zoltán öngyilkos lett, mint ahogy azt sem hiszik el, hogy Nógrádi Ádám megölte édesapját. A két dolog párhuzamos, mert mind a kettő ugyanabból a hírforrásból származik. Azt is elmondták – most a Nógrádi-ügyről beszélek – , hogy közöttük van két olyan rendőrtiszt, aki tanúsítani tudja, hogy Pintér Sándor a Nógrádi-ügy kapcsán két évvel ezelőtt , amikor nagyon forrongó helyzet volt, bejelentette, hogy ideje előszedni Jóska hulláját.
• Mármint Nógrádi Ádám és Zsolt édesapjának holttestét. Ezek szerint Pintér Sándor tudta, hogy Pirtón, a kútban van Nógrádi József teteme?
• Természetesen tudta, különben miért mondta volna ezt. Azok a rendőrök és azok a szolgálattal kapcsolatban álló emberek, akikkel beszélgettem, érdekes megállapítást tettek – nem négyszemközt egyébként, mert annyira bízunk egymásban –, azt mondták, ha tudnák, hogy ezzel kiderítik az igazságot, elmondanák a „valódit”. Még azt is vállalnák, hogy meggyilkolják őket, hiszen abban biztosak, hogy ezért bosszút állna ez a gyilkos maffia.
• Megmondanák, hogy ki a gyilkos?
• Igen, de bármit csinálnak, tudják, hogy ettől az igazság nem fog kiderülni, és ok nélkül nem hajlandók áldozatul esni a maffiának. Megdöbbentő hallani meglett rendőrtisztektől, hogy szívesen meghalnának a hazájukért, de arra azért nem hajlandók, hogy ok nélkül váljanak áldozattá. Tudják, hogy ma úgy összefonódott a magyar igazságszolgáltatás és a gengszterizmus, hogy személyes áldozattal nem lehet eredményt elérni. Percek alatt kiderítenék, azaz valótlanul azt állítanák, hogy minden csak dezinformáció volt, rosszul tudták a rendőrök, róluk meg kiderülne, hogy loptak, csaltak, hazudtak, magyarul: hiteltelenné tennék őket, hiszen az egész apparátus ma, beleértve a bíróságot is, eszerint működik: dezinformációk alapján és tudatosan a bűnözők védelmében. Megdöbbentő volt nekem ez a találkozás, mert többszöri kísérletemre sem voltak hajlandók – úgymond – rögzített tárgyi bizonyíték formájában átadni ezeket az adatokat, mert azt mondták, hogy ezért sok embert meggyilkolnának, mire kiderülne, hogy kik adták át nekem a dokumentumokat.
• Amikor azt mondták, hogy Nógrádi József halott, abból az időből nekünk információnk van arról, hogy Nógrádi József még Pirtón vagy környékén pörköltöt főzött két személynek.
• Ez így van, remélem, hogy a bírósági eljárás is tisztázni fogja ezt, mert olyan otromba törvénysértéseket követtek el a gyilkos kiderítése címén, ami talán még ezen a rendkívül sok kritikát megélt magyar bírósági eljáráson keresztül is megbukik. Nógrádi József sorsa odáig követhető, hogy a lakásából elment Soltvadkertre a cukrászdába, és onnan krémest vitt haza. A krémest megtalálták Soltvadkerten, a lakásban, de Nógrádi Józsefet ezek után Pirtó felé gyalogosan sétálva látta több szemtanú. Először haza kellett mennie, és le kellett tennie a krémest, tárgyi bizonyíték van tehát arra, hogy akkor, amikor Ádám még otthon alszik, édesapja nincs otthon, majd később látják az apját Pirtó felé menni. Nyilvánvaló, hogy valaki ezt az embert tudatosan elcsalta otthonról, majd valószínűleg felvették valamilyen járműre, de erre már nincs tanú. Azt azért nem lehet elképzelni, aki a helyszínt ismeri, hogy Pirtóról visszafelé ne látták volna őt gyalogolni, ha egyáltalán visszajött, hiszen ekkor van a mise, több száz ember van Soltvadkerten az utcán, amerre ők laknak. Tehát, ahogy látták őt elmenni, ugyanúgy visszafelé is látniuk kellett volna. Teljesen bizonyos, hogy Pirtón volt abban az időben, amikor feltételezetten meggyilkolták. Két következtetést biztosan le lehet vonni: az olajbizottsági tanúskodása miatt Nógrádi Zsoltot és csapatát hiteltelenné kellett tenni. Ez gyakorlatilag sikerült. Nemcsak büntetőjogi eszközökkel, hanem operatív munkával, magyarul mondva titkosszolgálati eszközök igénybe vételével történt ez az eset. Az is biztos, hogy ha valaki tudta, hogy most elő kell keríteni a holttestet, akkor annak részt kellett venni a meggyilkolásában. A részvétel ebben az esetben azt jelenti, hogy legalább szervezőként, mert ha Pintér Sándor nem lett volna résztvevő, akkor kinyomozták volna, hogy ki követte el ezt a súlyos bűncselekményt.
• Mi kimondhatjuk azt – mert mi tudjuk –, hogy ki volt az a két ember, akinek pörköltet főzött Pirtón Nógrádi József?
• Miután egy családról van szó, és az ő állításuk fogja megdönteni azt, amit kimondanánk, így nagyon nehéz ezt bizton kijelenteni, hiszen magunkra maradnánk. Mert a halott nem tud már tanúskodni.
• Nászurakról van szó.
• Nászurakról, igen. Az egyik ismert pesti, a másik egy ismert pirtói ember. Ők a két személy. A gyilkos személy is ismert, ő is főzőversenyek résztvevője. Ma is szabadlábon van, s ismert közéleti személyiségekkel parolázik. A magyar bírói gyakorlat, a maffiabíráskodás szerint, hiába állítom én ezt, mert nincs szemtanú, aki odajön tanúskodni. Itt már túl sok embert gyilkoltak meg anélkül, hogy annak bármilyen következménye lett volna, így nincs, aki halálra ítéli magát. Ilyenkor jut el az ember odáig, hogy mit mondhatunk még ki, ami közvetlenül nem veszélyeztet emberi életeket, hisz most nem csak a saját életünkről van szó, hanem másokéról is.
• Elképzelhető – és most térjünk vissza Kecskés Zoltánra –, hogy valaki úgy lesz öngyilkos, hogy a szolgálati fegyverét a jobb oldalához szorítja, és a golyó keresztül megy baloldalon, a szíven?
• Ez célzott lövés volt. Az öngyilkosságnak ez a formája a kriminalisztikában ismeretlen. A rendőr, a fegyveres testületi tag minden esetben fejbe lövi magát.
• Mert biztosra akar menni…
• Mert biztosra akar menni. A test hatalmas tömeg, s ebből a szív csak pár százalék. Ha valaki ezt a bűncselekményt rekonstruálná, rájönne, hogy nem is lehet biztos célzott lövést leadni a szív irányába, kizárt dolog, hogy valaki így legyen öngyilkos. De ez ugyanígy kizárható a ballisztikai elemzések alapján Kuzma Mihály esetében is. A rendőrtisztet, aki ezt könyvében is megjelentette, soha senki nem cáfolta. Bebizonyította, hogy mindenki lőhetett, csak Kuzma Mihály nem. De ugyanígy cáfolható a másik rendőri öngyilkosság is. Nem szoktunk öngyilkosságot elkövetni reggeli vagy ebéd közben. Ugyanúgy nem szoktuk az öngyilkosság előtti éjszakát a kedvesünkkel tölteni, majd utána halászléfőzésre készülni, bevásárolni és aztán önkezünktől meghalni. E tények alapján minden egyes helyen ugyanazt a következtetést vonhatjuk le, hogy nem történt öngyilkosság. Több tucat olyan eset fordult elő az elmúlt tíz évben a magyar bűncselekmények között, ahol az öngyilkosság látszatát keltették.
• A rendőri „öngyilkosságok” mellett a mögöttünk lévő majd’ másfél évtizedben történtek gyilkosságok is. Olyan gyilkosságok, amikor bűnözőnek állítottak be embereket, és azt mondták róluk, hogy maffialeszámolás áldozataivá váltak. Én most egyetlenegy emberre gondolok: Prisztás Józsefre. Prisztásról sok mindent mondtak, együtt fényképezkedett az akkori belügyminiszterrel, Kuncze Gáborral, de újabban, mintha tudni vélnék néhányan azt is, hogy Prisztás József szigorúan titkos tiszt volt.
• Sok ember beépült az alvilágba az elmúlt húsz évben, aki fedett beosztásban dolgozott. Ez a világon mindenütt így működik, a rendőrség, ha eredményes akar lenni az alvilágban, fedett nyomozókat alkalmaz, a nemzetbiztonsági szakszolgálat is ugyanezt teszi. Az teljesen bizonyos, hogy Prisztás József halála előtt tíz perccel még adatokat adott át a Tímár utcában a szolgálatoknak. Hogy onnan kijőve azonnal lelőtték, az rendkívüli szervezettséget takar. Nem kevesebbet állítok, mint hogy a rendőrséggel kivégeztették ezt az embert, de nem egyedül őt. Prisztás Józsefhez hasonló módon halt meg Seress Zoltán, és ez is alvilági leszámolásnak volt álcázva.
• Ő szintén a „cég” embere volt?
• Természetesen, ő szintén fedett volt, úgynevezett „nyelv”. Ugyanúgy, mint Boros József Károly, Cinóber vagy Zubovics. Az elmúlt évtizedben kivégezték azokat az embereket, akik életük kockáztatásával vállalták, hogy beépülnek az alvilágba. Ha a fedett nyomozók munkája nyilvánosságot kapna, akkor az egész magyar politikai „elit” harácsolása, gyilkosságra való felbujtása, megbízása, és privatizációs csalásai napvilágra kerülnének. Gondoljunk bele, Tasnádi Péter és Pintér Sándor között látszólag hatalmas gazdasági harc van, miközben mindkettő ugyanabból a körből származik, ugyanúgy fedésben is dolgozik.
• Mit ért az alatt, hogy mindkettő ugyanabból a körből származik? Pintér Sándort – legalábbis a mögöttünk lévő négy esztendő alapján – a Fidesz környezetéhez soroljuk, hiszen Orbán Viktor kormányában volt belügyminiszter.
• Nem véletlenül mondtam, hogy ugyanabból a körből. Nemcsak indíttatások miatt, mert hogy Láposi Lőrinc a rendőrség bűnügyi szolgálatának atyja, de egyben Tasnádi sógora is volt. Láposi tábornok igazi zsaru volt, aki ki nem állhatta az álrendőröket. Nehogy azt gondoljuk, hogy egy ilyen rendőrtábornok üzleti kapcsolatban áll bármilyen gyanús emberrel. Ez a dolog kizárt. Tasnádi esetében is ugyanez az indíttatás kiderült a Korda-villánál. Bár látszólag Tasnádi Péter a baloldal embere, és szervezi a Korda-villa-béli találkozókat, azonban akármilyen jó is a konspiráció, mégis rövid időn belül a villán kívüli világban mindenki tudja, hogy kik vannak meghívva, s az is tudható, hogy mi történik ott. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy rájöjjünk, Tasnádi Péter a Fidesznek adatokat adott át, tehát jelentett. Erről egyébként tényszerű bizonyítéksor létezik. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Tasnádi Péter a szocialista kormány alatt került vissza a börtönbe, és egyetlenegy vezető politikus, aki részt vett a Korda-villában a találkozón, baráti kapcsolatban volt vele a letartóztatása előtt, pénzt fogadott el tőle, meg nem látogatta a „sitten”.
• Kiről beszélünk?
• Hack Péterről, Magyar Bálintról, Pető Ivánról, Csintalan Sándorról és sorolhatnánk végestelen-végig a neveket. Én ismerem azt az igen magas beosztású titkosszolgálati tábornokot, akin keresztül a Korda-villáról, az ott történt eseményekről a Fidesznek súgott Tasnádi Péter. Tasnádi Péter feladatot látott el, bizonyított tehát, hogy a titkosszolgálatok és a rendőrség operatív eszközeinél soha nem a teljes igazság, soha nem a lényeg derül ki. Tasnádi Péter a szó igazi értelmében visszamenekült a börtönbe. Tudniillik, ha ő kinn marad, kinyírják az állítólagos barátai. A börtönben valószínű, hogy életben marad, mert az a támadás is, ami volt családján keresztül érte, szigorúan titkosan megszervezett operatív akció volt. Ha ez nem így lett volna, akkor már régesrég halott lenne nagyon sok ember, közöttük a volt felesége is. Egy keresztapával szemben ugyanis, ha Tasnádi valóban az, így nem lehet eljárni. Tudomásul kell venni, hogy ez is a magyar politika aljas, piszkos játéka, amelyhez fölhasználja a titkosszolgálatokat, fölhasználja a rendőrséget és az erőszakszervezetek minden formáját. Ezért nehéz ma a magyar rendszerbe hitelesen belelátni, mert minden egyes szervezetnek az a létérdeke, hogy minél jobban elrejtse a valóságot. Ezt kívánja a politika, a gazdaság érdeke, azoknak a harácsoló hazaárulóknak az érdeke, akik tökéletesen tönkretették a magyar gazdaságot, idegen érdekek szerint.
• Ha már újabb és újabb titokról lebbentjük föl a fátylat, van-e valami mondandónk Fenyő János gyilkosáról? Hiszen ön említett egy rendőr könyvszerzőt, aki kijelentette, ő tudja, hogy Nógrádi Ádám ölte meg édesapját, de azt is tudja, hogy ki ölte meg Fenyő Jánost.
• Itt két dologról van szó. Ha egy rendőrtiszt tudja, hogy ki ölte meg Nógrádi Józsefet, akkor bizonyítsa be. Az tény viszont, hogy azokra a bizonyítékokra, amelyeket a rendőrség összeszedett Nógrádi Ádámmal kapcsolatban, a bíróság szemmel láthatóan nem kíváncsi. Ezt a bírónő eleve bejelentette.
• Hiszen számtalan tanú mondta a tárgyalás során, velük a rendőrök közölték, hogy hol van a holttest. Nem maguktól tudták és találták meg.
• Minden esetben ugyanígy, „kitanított” tanúkkal dolgoznak, előnyt ígérnek nekik, ha ezt és ezt vallják.
• Sőt, volt olyan tanú, aki azt mondta, amikor megidézték őt a vád képviseletében, becsapták, mert vádalkut ígértek, azt mondták, ha azt vallja, hogy Nógrádi Ádám ölte meg az édesapját, kiengedik a börtönből. Ez nem történt meg, ezért ő elmondja most a teljes igazságot.
• Ráadásul védett tanú volt, nem is lett volna szabad tudni másnak, hogy miket mond. Legnagyobb megdöbbenésre a védelemnek szinte összes aduját elmondta teljes egészében, tehát ez az ügy rendkívül fordulatos.
• Elmondta azt, hogy őt is fölbiztatták.
• Igen, elmondta. De hogy miért kellett védett tanúnak lennie, és egyáltalán ki ellen, hisz Nógrádi Ádámnak és Zsoltnak nincs maffiája. A védett tanút a maffiával szemben szokták alkalmazni. Ki az a buta ember, aki feltételezi, hogy Nógrádi Ádámmal és Nógrádi Zsolttal szemben, akikről már kimondták ítéletben, hogy nem tagjai a maffiának, velük szemben védett tanút kell alkalmazni? Ez olyan jogi képtelenség, ami azt mutatja, hogy nem csak korruptak és alulképzettek a magyar igazságszolgáltatás tagjai és nyomozói, hanem ráadásul hozzá nem értőek is.
• Amikor megkérdezték ezt a védett tanút, miképpen tudja bebizonyítani, hogy a börtönben a rendőrök mire akarták rábírni, akkor azt válaszolta, egyszerű a dolog, tessék megnézni a börtönnaplót, hogy kik jöttek be hozzám, és azonnal látni lehet, hogy azok bizony rendőrök voltak. Miért látogatták meg őt a rendőrök?
• Nyilvánvalóan azért, hogy meggyőzzék. Ennek valóban vannak tárgyi bizonyítékai is. De nyilvánvaló, hogy itt ismételten nem az egyedi ügyet kell vizsgálni, hanem azokat a körülményeket, hogy hogyan fordulhat elő, hogy ma a magyar igazságszolgáltatásban kiemelt ügyet csinálnak abból, ami nem kiemelt ügy, és minden egyes gyilkossági vizsgálatot napvilágra hozatal és nyomozás nélkül megszüntetnek. Mert ha az ezredes úr kijelenti, hogy tudja, ki Fenyő János gyilkosa, akkor két dolgot biztosan elkövet. Az egyik, hogy nyilvánosságra hoz egy operatív adatot, ami titoksértés, a legsúlyosabb, amit rendőr elkövethet. A másik, figyelmezteti a gyilkost, hogy „húzzon arrébb”. Vagy életveszélybe sodorja a gyilkost. Mert ő nem azt mondta, hogy tudja, kik a megbízók. Ezzel a kijelentésével, ezzel a könyvvel konkrét életveszélybe sodorta a gyilkost. Ezt a büntetőeljárás – és valamennyi eljárás – a legszigorúbban tiltja. Párhuzamot lehet vonni a két ügy között, mindenütt tetten érhető a kétbalkezesség. A politika megrendeli, hogy ezt és ezt az ügyet így és így kell befejezni. A rendőrtisztekben nincs meg az az erő, még a tisztességesekben sem, hogy ellen tudjanak állni a politikai nyomásnak, és ezáltal végtelenül nehéz helyzetbe kerülnek. Nemcsak az igazságszolgáltatás dolgozói, hanem azok a bűnözők is, akik a feladatot végrehajtották. Nagyon jól tudom, hogy olyan rendőrség vagy olyan titkosszolgálat nincs, ahol ne tudnának minden bűncselekményre adatot összegyűjteni. Az a baj, hogy ezeket az adatokat soha, de soha nem gyűjtik bizonyítékrendszerbe. Vagy a felkészületlenségük miatt, vagy – ami ennél sokkal rosszabb – tudatosan. Ezzel a lélektani terrorral lehet sokkolni a társadalmat, és félelemben tartani, azt éreztetvén, hogy bárkit meg lehet úgy gyilkolni, hogy nem nyomozzák ki. Ennek ez a lényege. Egy társadalmat úgy kell terror alatt tartani, hogyha megszólalsz, meghalsz, és abból úgysem lesz semmi. A halálodnak semmilyen büntetőjogi következménye nem lesz, titokban marad. Az előbb azt mondtam, a rendőr szívesen meghalna, ha tudná, hogy kiderül az ügy. De ha nem derül ki, akkor miért haljon meg?
• Az előző könyveink megjelenése óta többet tudunk már a Fenyő-gyilkosságról, mint tudtunk akkor?
• Az előző könyveink megjelenésekor ugyanúgy tudott és behatárolt volt az a kör, amelyik ezt a bérgyilkosságot végrehajtatta. Ma sincs új adat. Ugyanazok üldögélnek reggelente a tévéstúdiókban, országosan elismert médiasztárok, akik kivégeztették barátjukat. Nehogy azt higgye valaki, hogy az maffialeszámolás volt! Saját sajtóval foglalkozó elvbarátai, az igazi maffiarendszerben – ez Nyugaton és Amerikában is így működött – kíméletlenül kinyírták a vetélytársat. Ennél többet ebben az ügyben nem mondhatok, bár tudom, hogy nem jelent fel egyik gazember sem. De százszázalékosan tudják a rendőrök is, hogy ki a gyilkos, ki a felbujtó.
• Sajtómágnás rendeltette meg a sajtómágnás meggyilkolását?
• Természetesen, és utána át is rendeződött a médiapaletta. Utána sok ember nagy karriert futott be a médiavállalkozásban, közülük van, aki tulajdonossá vált. Megdöbbentő, hogy egy tudatos, előre megfontoltan végrehajtott gyilkosságsorozatnak nincs tettese, nincs megbízója. Egy társadalmat lélekben úgy lehet legjobban összetörni, ha nem csak a vagyonát veszem el, hanem az igazságszolgáltatásba vetett hitét is. Mert amikor alapelvet sért a magyar igazságszolgáltatás, úgy, hogy nincs alanyi jog az igazság kiderítésére, akkor ezt már tovább magyarázni nem kell. Gyakorlatilag kiszolgáltatottak azok az emberek, akik egyáltalán meg mernek szólalni, még a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is. Nem az áldozatokat, nem a hazánkat védi a büntetőjog-rendszerünk és a jogalkalmazó, hanem kifejezetten a gengszter igazságszolgáltatást. Ennél súlyosabb helyzetben a haza soha nem volt.
• Példáink sokasága bizonyítja, hogy a bűnösök sohasem nyerik el méltó büntetésüket. Arra viszont már van példa, hogy a bűnös elnyeri méltó jutalmát. Mert hiszen 2003 híre, hogy kitüntették Ladvánszky Károlyt, az egykori belügyminiszter-helyettest.
• Ladvánszky Károly altábornagy, a salgótarjáni sortűz kiagyalója, és annak a cselekménysornak az eltussolója. Ő a Kádár-rezsim kreatúrája. Kádárék bukása után megmutatja arcát, és dicsekszik cselekedeteivel. Amikor hetvenöt éves korában a Magyar Köztársaság Aranygyűrűjével kitüntették, ’56 valamennyi áldozatát meggyalázták.
• Ezt a kitüntetési javaslatot Mádl Ferenc köztársasági elnök írta alá, és az aranygyűrűt Medgyessy Péter miniszterelnök adta át.
• Nyilvánvaló, hogy a legmagasabb szinten kell átadni, hiszen ez az ember a Kádár-rezsimben belügyminiszter-helyettesként kapcsolatban állt az összes titkosszolgálattal, és az akkori disznóságokat a pártpolitika érdekei szerint kellett neki elintézni, azokat, amelyekben akkor a jelenlegi politikusok benne voltak. Erre mondok egy példát, amolyan Kádár Jánosra jellemzőt. Amikor már feltűnően sok volt a bűncselekmény, Kádár magához hívatta Ladvánszky Károlyt. Ladvánszky megkapta a parancsot, hogy intézkedjen, nehogy kiderüljön, és az imperialisták megtudják, hogy nálunk sokat lopnak az elvtársak. Elkezdődött az operatív akció, a terimpexes csapathoz kiment Bécsbe a titkosszolgálat, behajtotta a vezérigazgató által ellopott pénzt…
• Kiről van szó?
• Egy magyar külkereskedelmi vállalat vezérigazgatójáról, már nem él, állami díjas volt egyébként. Nem úgy szüntették meg bűnös tevékenységét, hogy börtönbe csukták, mert rossz hírét keltette Magyarországnak Nyugaton, hanem a tolvajtól elvették a pénzt, állami díjjal kitüntették, majd nyugdíjba küldték. Abban a rendszerben, ahol vigyáznak a külcsínre, ez rendszeresen így történik. Ezeket a feladatokat hajtotta végre Ladvánszky Károly, aki az ’56-os vérengzések egyik meghatározó szereplője volt. És 2003 egyik meghatározó kitüntetettje.
• De ha 2003-ra gondolunk, mondhatjuk, hogy ugyanazokat a módszereket alkalmazzák ma, mint amit a Kádár-rezsimben alkalmaztak.
• Szomorú, de a Kádár-rezsimben, az ’56-os megtorláson kívül, ilyen piszkos gyilkosságsorozatot, mint amilyennel ma találkozunk, nem rendeltek meg. Kádár János ezekhez az emberekhez képest „úriember” volt.
• Még akkor is, ha ’56 kapcsán gyilkos?
• Én azt mondom, hogy ezekhez az emberekhez képest. Kádár János valóban vitatott történelmi személyiség, s az ő uralkodása idején ezek az urak, akik ma olyan nagy hévvel hirdetik a demokrácia elsődlegességét, mint MSZMP pártkatonák, mint besúgóhálózatot működtető tisztek kiválóan megéltek. Kádár János idejében egyébként nem lophattak volna ennyit, mert lecsukták volna őket.
• Persze azért sem kellett nekik akkor rabolni, mert azt mondták, övék az egész ország.
• Az MSZMP-é volt minden. Miénk a nép, miénk a hatalom, miénk a gyár, mondták és élték. Mint haszonélvezők bármihez hozzányúlhattak. Azt kaptak, amit akartak, ki a pörköltet, ki a bort, ki a csencselt aranyat, amire éppen szüksége volt. Sokan azt hiszik ma nálunk, hogy a kádári szocialista párt megszűnt, és helyette demokrácia van. Pedig helyette egy sokkal differenciáltabb diktatúra van. A diktatúrák természete pedig az, hogy minél kevésbé érzik magukat biztonságban, annál erőszakosabbak, és annál keményebben gyilkolnak. Nálunk most ez a rendszer dívik.
• Ha már Ladvánszky Károly, az egyik Kádár-rezsimbéli vezér neve fölvetődött, akkor látni kell azt, hogy az utóbbi hónapokban sorra jönnek elő azok az emberek, akik korábban meghúzták magukat. Akik korábban úgy gondolták, hogy nem kell a közönség előtt mutatkozniuk. Sőt, egyfajta kivagyiságot is észre lehet venni, hiszen például Berecz János megjelentetett egy könyvet Vállalom címmel. Az én olvasatomban ez azt is jelenti, hogy vállalja az ellenforradalmat tollal és fegyverrel. Az a Berecz János, aki 2003 augusztusában szülőfalujának, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibránynak díszpolgára lett.
• Természetesen, most már nyugodtan vállalhatja. Mi problémája lehet belőle? Önkritikát gyakorolt a régi módszer szerint, és ma megöregedett, tisztes polgárnak állítja be magát. Ha véletlenül lenne egy világforradalom, ami elsöpörné ezt a rendszert, annak is az élére tudna állni. Mindennek az élére tudnának állni. Nagyon sok embernek azzal kell szembenézni, hogy nincs jelleme, nincs elve, mert aki úgy szolgál ki egy demokráciát, hogy közben büszkén vállalja, hogy a legsúlyosabb diktatúra ideológusa volt, az már önmagában erkölcstelen. Ezekkel a figurákkal nem is nagyon akarok foglalkozni, mert ők csak következmények. Rendkívüli hatalom van egyébként a kezükben, ott és akkor szólalnak meg, ahol és amikor akarnak a jelenlegi magyar sajtóban. De Berecz legjobb barátja, Lakatos Ernő azt mondja, ma sokkal, de sokkal nagyobb a cenzúra, mint az ő idejükben. Ez most sok párt cenzúrája. Ma sok párt tilt, egy tőről fakadóan, és ha ők ma valakit ki akarnak tiltani a sajtóból, az teljesen biztos, hogy sikerül nekik.
• Ha az MSZMP garnitúrájáról beszélünk, észre kell vennünk, hogy vannak emberek, akik eltűntek a közéletből, akik most sem jönnek elő, akikről nem tudunk semmit, akik véletlenül, egy-egy újságcikkben bukkannak csak föl. Nem tudtuk például, hogy mi történt Barabás Jánossal, aki egykoron a KISZ Központi Bizottságának titkára volt, majd amikor a Hungexpo körül gondok voltak, kiderült, hogy ő a vezetője. Vagy nem tudunk a testvéréről, a béke világtanácsos Barabás Miklósról. Nem tudtunk Fejti Györgyről, aki a gyászos emlékű ellenzéki kerekasztal egyik irányítója volt az MSZMP-s oldalról, és ő „terrorizálta” a másik két oldalt, ahol az általuk megnevezett MSZMP-sek ültek, ellenzéki színekben pompázva. Ma már tudjuk, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára, Fejti György, vállalkozó lett, az ő cége lett a posta egyik partnere. 2003-ban ők szállítják a biztonságos postás táskákat, amelyekben rablótámadás esetén egy festékes patron elértékteleníti a táskában lévő pénzt. Nem lesz tehát értelme megtámadni a postást. Ez 178 milliós bevételt jelent Fejti cégének. Érthető, gondolhatnánk, hiszen az MSZP-s kormányzat idején természetes, hogy az MSZMP egykori prominense előnyt élvez. De Fejti egy interjúban elkotyogta, hogy cégének 1999 óta van üzleti kapcsolata a Magyar Postával. Tehát a közös múlt kezdete az Orbán-kormány idejére nyúlik vissza. Ez is érthető? Szerintem igen. A magyarázat egyetlen szó, egygyökerűség. De nem tudunk Nagy Imréről, aki a Caola birodalom tulajdonosa lett, ő volt a KISZ Központi Bizottságának utolsó első titkára. Van egy félelmem, hogy ezek az emberek szándékosan felejtődtek el, arra várnak, hogy múljanak az évek, és egyszer csak előkerülnek. Így történt ez Huszár Istvánnal, aki Kádárról írt könyvet, és ma akadémikusként aposztrofálják őt. De már nagyon kevesen emlékeznek arra, hogy a Kádár-rezsim hű kiszolgálója volt, a Tervhivatal elnökeként dolgozott. Szóval egyszer csak előkerülnek, és tiszta emberként jelennek meg a gyermekeink, az unokáink előtt.
• Ez nem szokatlan a történelmükben. Már többször beszéltünk arról, hogy a Tanácsköztársaság letéteményesei ülnek a magyar parlamentben, az úgynevezett Lenin-fiúk. Most éppen demokraták, de ha kell, a fasizmust szolgálják, ha kell, a szocializmust. Hogy tudatosan „altatják” őket, természetes, és a neveket folytathatnánk Maróthy Lászlóval, és másokkal, akiket visszavontak a csapatból. Egy-kettőt előhoznak, és szégyenszemre még díjazzák is őket korábbi aljas tevékenységükért. De ezzel kapcsolatban az ország egyik legismertebb titkosszolgálati operatív tisztje, akinek nagyon magas családi kapcsolatai is voltak a múlt rendszerben, mondta el az örök igazságot. Vedd tudomásul Imrém, mondta, hogy ez a most hatalmon lévő csapat az MSZMP tizedik vonala. Az MSZP, a Fidesz, az MDF, az SZDSZ és a többi párt sztárolt politikusairól beszélt. Őket az MSZMP sokadik vonalából kellett elővarázsolni, tudniillik nem tudják, hogyan fejeződik be ez a változtatási cirkusz, ezért az első vonalból visszavonultatták az embereket, akik önszántukból, vagy szigorú utasítás szerint tűntek el. Aki nagyon veszélyes volt, azt meg egyszerűen a 49-es villamos alá lökték.
• Kiről van szó?
• Köböl Gyuláról, de Papp Jánost is meggyilkoltatták, aki például nagyon sok mindent el tudna mondani, mint volt belügyminiszter, majd Veszprém megyei volt első titkár a jelenlegi pártvezérek régi kapcsolatairól. Tudniillik, akkor ő felügyelte a titkosszolgálatokat. Ekkor vagy békésen, vagy lelki terrorral történt a meggyőzés, akinél ez nem volt elegendő, azt megölte az a rendszer. Most előhoznak egy pár embert, mert túl szűkkörűvé vált a tolvajok gyülekezete, ezért most a már elfeledett embereket is elő kell szedni. Túlságosan szűk lett az „elit”, ezért azt bővíteni kell, és meg kell majd figyelni, hogy ezeket a joviális úriembereket és utódaikat miképpen futtatják a következő időben. Gondoljunk bele, hogy mi lett a Nyers utódból, vagy a Marosán gyerekből.
• Csak emlékeztetőül.
• Az egyikből bankfelügyeleti vezető, a másikból a tőzsde egyik vezetője. Nyilvánvaló, hogy az öreg Marosán Györgyről nehezen lehetne azt mondani, hogy demokrata volt. Ő valóban buta, piszkos gazember volt, aki természetesen megfelelő „méltósággal”, ágyban, párnák között halt meg. Pedig ő rajta „kevés” múlott, csak az, hogy kit gyilkoltatnak meg. A gyermeke ma nagyon komoly beosztásban van. De sorolhatom a többieket is, Kövér Lászlót például, akinek a nagyapja, Kövér Lajos, a Tanácsköztársaság idején a Lukács különítmény tagja volt. Ennek is ugyanaz a logikája, egyetlen tőről fakad az egész rendszer, és az lesz majd az igazán félrevezető, ha a régi leszármazottak közül előhoznak még pár száz embert, de nem biztos, hogy szocialistaként. Mert ha megnézzük a volt Fidesz-kormányt, az bizony az MSZMP ötödik-hatodik vonala volt. Mind-mind kommunista párttag volt, és nemcsak mezei, kizárt, mezítlábas ember, hanem vezető pozícióban lévő kommunista párttag. Ebben a nagy maszkabálban, ami nálunk zajlik, néha elő kell venni új neveket, nyolc-tíz tizenöt-húsz embert, de az, hogy egy húszmillió forintos havi fizetést mivel tud kiérdemelni valaki a Hungexponál, azt megmondom őszintén, soha nem fogom megérteni.
• Barabás Jánosról van szó.
• Róla. A rendszer úgy működik, hogy a hozzájuk hű, hasonló felfogású, gátlástalan embereket egy idő után előveszik, de természetesen nekik ezért fizetni kell. Nem vagyok azonban meggyőződve, hogy minden pénz az övék marad abból a hatalmas fizetésből, amiről az imént szóltunk.
• Tanácsköztársaság, fasizmus, kommunizmus. ÁVH, rendszerváltozás. A felsorolásban kevesen ismernék fel az egygyökerűséget, pedig nagyon is szemmel látható az együvé tartozás. Bizonyítsuk be ezt az állítást egy úgynevezett ÁVH-s „családfa” segítségével.
• Vegyünk egy nevet, dr. Vigh Józsefét, aki 1930-ban született, s aki 1951-52-ben került az ÁVH-hoz, a vizsgálati osztályra. Ez az első munkahelye, és Rajnai (Reich) Sándor a főnöke, aki később, a Kádár-rezsimben Magyarország moszkvai nagykövete lett. Vigh Józsefnek, mint fiatal főtisztnek az oktatás felügyelete volt a feladata, ezen belül is elő kellett készítenie a budapesti jogi egyetem, az igazságszolgáltatás „elfoglalását”. Az ÁVH-nál közvetlen munkatársai voltak: dr. Ferencsik József ezredes, dr. Janikovszky Béla alezredes, dr. Décsi Gyula alezredes, Károlyi Márton, Korom Mihály, aki később az MSZMP KB titkáraként az igazságszolgáltatást ellenőrizte, és Komlós János, aki a Mikroszkóp Színpad igazgatói székében landolt. Neki a kultúra, a televízió meghódítása lett a feladata. Nagy nevű, azóta már elhunyt kollégájával együtt a Kádár-rezsimben nekik jutott a szelep-szerep. A fáradt gőz leengedése. Bátrak voltak, mert lehettek. Az emberek meg felszabadultak, tapsoltak, nevettek és megnyugodtak. Ha ezek ilyen bátran beszélhetnek, gondolták, nincs itt semmi baj Kádárékkal. Dr. Bárd Károly, főhadnagyként, szintén dr. Vigh József munkatársa volt. Az Antall- és a Fidesz-kormányban az ő fia igazságügyi minisztériumi helyettes államtitkárként dolgozott. A szintén az ÁVH-nál Vigh keze alatt dolgozó dr. Lusztig Sándor hadnagy fiából rendőrkapitány lett, jelenleg pedig a belügyminiszter kabinetfőnök-helyettese. Ehhez az ÁVH-s munkatársi gárdához tartozott dr. Sólyom László, Kun Béla leányági unokája, aki a „rendszerváltozás” Alkotmánybíróságának első elnöke lett, MDF-es támogatással. Dr. Vigh József az 1960-as évek elején, kétéves gyorstalpaló elvégzése után, ÁVH-sként az ELTE jogi karára került párttitkárnak és a kriminalisztikai tanszék vezetőjének. Előtte még részt vett a Rajk- és a Nagy Imre per előkészítésében. A párttitkári székben Györgyi Kálmán követte őt, aki viszont a „rendszerváltozás” éveiben legfőbb ügyészként tevékenykedett. Az ÁVH-s Vigh József a jogi karon előszeretettel istápolta a későbbi országgyűlési biztos Gönczöl Katalint, a kerekasztal tárgyalásokon a Független Jogász Fórum elnökeként jelen lévő dr. Kónya Imrét, aki később az MDF frakcióvezetője, majd a Boross-kormány belügyminisztere lett. Ugyancsak az ÁVH-s Vigh József kezei alatt bontogatta szárnyait a későbbi MDF-es országgyűlési képviselő, Kónya Imre felesége, a Történeti Hivatal későbbi elnökhelyettese, Kutrucz Katalin. De az ÁVH-s Vigh József patronáltja volt a ma nemzetközi jogászként ismert Valki László is. Ennek a sornak a végére jutottunk, de kezdhetnénk az újabb ÁVH-s „családfák” felrajzolását. S egyszer csak kiderülne, az egyáltalán nem korhadó családfa lombkoronája, ÁVH-s gyökerei által éltetve, betakarja szinte az egész mai magyar politikai „elitet”.
• Bűnesetekről, gyilkosságokról, ÁVH-s gyökerekről, ellopott pénzekről beszéltünk eddig ebben a fejezetben, de tulajdonképpen ide tartozik az a dokumentum is, amit a kezemben tartok. Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a címzettje, és 2003. március 28-án dátumozták. A jelentés a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságnál és egyes kiemelt társaságainál különféle paragrafusokra hivatkozva elvégzett Kormányzati Ellenőrzési Hivatalbéli vizsgálat főbb megállapításairól szól. E jelentés alapján – beszélünk majd részletesen is róla – most egyetlen dologról szóljunk, az autópálya-építésről, hiszen az M5-ös autópályát harminc éve kezdték el építeni, és állami pénzen lett a világ legdrágább autópályája, magánvállalkozásban.
• Ez már nemcsak furcsaság, hanem bűncselekmény-sorozat, rengeteg alkotmánysértés kíséretében. Az említett autópályát állami pénzből, adójövedelemből, tehát úgynevezett útpályadíjból építették. Ezt fizetővé tenni, és ismételten megadóztatni azokat, akiknek a pénzéből és hozzájárulásából építették, egyszerűen alkotmányellenes. Ezt magunknak építettük, a benzinbe be volt építve az ára. Amikor az állami pénzből már elkészült autópályákat is vállalkozásba adják, az 1-est, a 7-est, a 3-as első szakaszát, az 5-öst, akkor nem kevesebbről van szó, mint a bérlő, ezt használó vállalkozók jogtalan piaci előnyéről. Meg kell mondanom, hogy ilyen lassan még a világon sehol nem épültek autópályák. De ilyen drágán sem! Magyarországon ma az egy négyzetméterre vetített útpályaépítés költsége magasabb, mint Olaszországban. A világon a vonalas építmények készítése mindenkor a korrupció melegágya volt, ugyanis állami pénzek elköltéséről van szó, s ilyenkor a magántőke mindig megveszteget. Magyarországon azért volt ez az állami építkezések korrupt melegágya, mert minél lassabban építünk, minél nagyobb áttételekkel dolgozunk, annál nagyobb az eredetileg felhasznált összegből az elcsorgó megvesztegetési pénz.
• Azt javaslom, hogy a Vegyépszerről most ne szóljunk, hanem majd a Magyar Fejlesztési Banknál, de beszéljünk ezekről az állami pénzből épült autópályákról, az M1-esről, az M7-esről, az M3-as egy bizonyos részéről, az M5-ösről. Kik voltak mögötte?
• Ez az egész autópálya-építési rendszer, ami az utóbbi évtizedben épült, nem más, mint a magyar költségvetési pénzek legnagyobb megcsapolása, vállalkozási keretek között. Nyilvánvaló, hogy minden párt a sajátjait teszi oda, de azt is tudni kell, hogy az is a bűn kategóriájába tartozik, amikor igazán hazaáruló módon a Közúti Építő Igazgatóságokat 1991-ben privatizálták. Ezek azok a közútépítő igazgatóságok, melyek korábban az utakat építették, értettek hozzá, eszközeik, szakembereik, kapcsolatrendszerük volt ehhez. Megszüntették, megalakult a hazai Strabag, amit másoknak átadtak. Hangsúlyozom, nem eladták, hanem külföldieknek átadták.
• Kié a Strabag, kik vannak benne?
• Osztrák, német gengszterek. S nyugodtan lehet azt mondani, hogy a magyarországi lerakata is egy gengszterbanda. Az egyik legfőbb magyarországi politikai vezér, a baloldalról, a közelmúltban Bécsben találkozott az egyik útépítő cég képviselőivel. Közölte velük, övék a magyarországi autópályaépítés, ha az útépítésre nekik juttatandó összes állami pénzből hét százalékot visszaosztanak. Gondolják el, több milliárd forintos munkáról van szó. Az üzlet megköttetett. A vezér hazatérve elmondta, sikerült megállapodni, de a partnerek csak három százalékot adnak vissza. Micsoda blöff! Hiszen megállapodtak a hét százalékban. De a mi emberünk a kialkudottból négy százalékot „lenyelt”. Saját zsebre dolgozott.
• Magyarok egyáltalán nincsenek a tulajdonosok között?
• Nincsenek. A vezetők között vannak, ők itt a helyi „négerek”, feladatot hajtanak végre. Ez ugyanaz a kör, amelyik Nyugat-Európát is korrupttá tette. Ott is – Olaszországban, Németországban, mindenütt – az útépítéseket körbelengte a korrupció. Ugyanazoktól a Strabag-októl, Holzim-ektől, ugyanazoktól a cementgyártóktól, a Schmidtheinik-től hangos Európa és Magyarország, meg a térsége is. Gyakorlatilag azért hazaárulás ezt az egész rendszert így működtetni, mert valamennyi útpálya kizárólagosan hitelből és költségvetési forrásból épül, tehát magunk csináljuk magunknak, adóbevételből. Nyilvánvaló, hogy olyan biztos piacot átadni, amely kizárólag a saját pénzünket használja föl, stratégiailag is butaság. Idegen érdekek szerint használni, akik ráadásul nem is hazai feltételek között adóznak, ez tőkekivonást eredményez egy egyébként is tőkeszegény országból. De az is igaz, ebből a rendszerből lehet elvárni a pénz visszaosztását.
• Kié az M5-ös autópálya Budapest-Kecskemét-Kiskunfélegyháza között?
• Elvileg a miénk. Gyakorlatilag koncesszióba kiadták az Alföldi Autópálya Koncessziós Társaságnak, amely hasznot húz belőle, és működteti a világ legdrágább autópályáját.
• Mennyi hasznot lehet előteremteni az M5-ösből, mondjuk egy év alatt?
• Ha jól működtetnék, évenként 5-8 milliárdos hasznot tudna termelni. De nyilvánvaló, hogy tudatosan építik le, és a felújításra hivatkozva állapítják meg oly magasan a használati díjat, hogy további állami forrásokhoz juthassanak. Egyik oldalon elveszik a polgároktól a nyereséget, a másik oldalon pedig, hogy tovább építhessenek, újabb költségvetési forrásokat pumpolnak meg, amelyek felhasználásával minimum húszszázalékos hasznot lehet behajtani.
• Elindulok Budapestről autóval, olyan benzinnel, amelynek az árát hatalmas útadó terheli, Budapest-Kecskemét között fizetek ezért a körülbelül nyolcvan kilométerért több, mint kettőezer-ötszáz forintot. Nyolcvan kilométeren alaposan megkopasztanak, benzinben, olajban, útadóban, áfában.
• Nyilvánvaló, hogy túladóztatással sok pénzt lehet „kaszálni”, de azt azért látni kell, hogy ezek a koncessziós társaságok a bennfentesek pénzeszsákjai, a mindenkori kormány tagjainak adják le azt a pénzt, azt a sápot, amit tőlünk vesznek el, s amiért őket kinevezték. Az előző fejezetben lehetett látni Szanyi Tibor kinevezési gyakorlatát. Ezek a koncessziós társaságok ugyanígy működnek, csak ebben az a szörnyűség, hogy ezt a Kecskemétig terjedő útpályát bizony már a ’80-as években fölépítették, állami forrásokból. Azt az utolsó tíz kilométert, amit az MDF-kormány alatt csináltak, már hitelből építették, tudatosan, mert tudták, hogy a hitelt úgysem fizetik vissza, és így a bankokon keresztül további pénzeket zsebelhetnek be, oszthatnak vissza belőle. Gazdagodjon a politikai „elit”. Így támogatták a banki pénzügypolitikát, azaz a pénzmosást.
• Kik húzzák le a sápot az M5-ös autópályánál?
• Hangsúlyozom, a mindenkori magyar kormány vezetése ennek a haszonélvezője, úgy, hogy a pénz egy részét a saját maguk által kinevezett vezetőségi és igazgatósági tagokon keresztül a saját zsebbe visszaosztatják. Nevezzük nevén a gyereket! Azok a vezetők, akiket kinevez az állam a koncessziós vállalatok élére, visszaosztanak a politikai „elitnek”. Ezt egyébként egy másik nagyvállalatnál, a MOL Rt.-nél Pál László, a parlamenti képviselőből MOL-elnökké emelkedett ember mondta el egy sajtótájékoztatón, meg másutt is, hogy a MOL Rt. gazdálkodása politikai, nem pedig szakmai feladat. Ha pedig politikai feladat, az annyit jelent, hogy részükre a visszaosztás is politikai feladat. Értsük meg, hogy nem attól függ egy beruházás további sorsa, hogy Jóska, Pista, vagy Gyula éppen a vezérigazgatója, hanem a lényeg az, hogy aki odakerült, azért került oda főnöknek, hogy az őket odaküldő embereknek plusz juttatást biztosítson.
• Az autópályákból, az úthasználati díjakból, az építési költségekből, és akkor még mindig ne beszéljünk a Vegyépszerről, mennyi juthatott vissza kormányonként?
• Nagyon sok milliárd forint, mert a pénz egyik része a hitel visszafizetésére használható föl, s a bankvezéreket ugyanaz a csapat nevezi ki, ők határoznak arról is, hogy kik lesznek az igazgatótanács és a felügyelőbizottság tagjai. Ez egy ördögi kör. A mai rendszerben – ahol közel azonos erejűvé vált a maffia A és B csapata, tehát a Fidesz és a szocialista csapat – alkukkal eldöntik, hogy ez a testület továbbra is a Fideszé lesz, ők húzzák le a sápot belőle, emez meg a szocialistáké. Az autópálya-építéseknél pontosan ez történt. 2002 és 2003 között egy centiméter autópálya nem épült, mert még jól őrzi a Vegyépszer az állásait, olyan szerződést kötöttek, hogy a munkát nem tudta a szocialista csapat elvenni tőlük. Hiszen emlékszünk rá, Csillag István miniszter már meghirdette az autópálya-építési pályázatot, amit a nyilvánosságra kerülése után azonnal hatályon kívül is helyeztek. Tehát nem dőlt el a küzdelem, hogy ebből a zsíros falatból, ebből a pénzmosást is magába foglaló jövedelemből milyen módon osztoznak meg. A MOL Rt.-nél sem dőlt el ez, ahol ugyanaz a Hernádi Zsolt az elnök-vezérigazgató most is, aki a Fidesz-éra alatt volt. Ezek a hatalmi egyensúlyok addig igazodnak, amíg a politikai „elit” a látszólagos veszekedések ellenére azt nem fogja mondani, hogy megosztoznak a gazdaság és a média területén. S akkor viszonylagos csönd lesz. De amíg ez nem következik be, kígyót-békát kiabálnak egymásra, hogy az osztozkodás végén még nagyobb koncot szerezzenek meg.
• A dokumentumaimat forgatva, a visszaosztásokra rábukkanva megdöbbentő dolgokra jöttem rá. Beszéltünk a százmillió fölötti támogatásokról, és ott arról az aláírásról, ami az egyik legmagasabb rendű-rangú magyar politikus aláírása, melyben azt kéri, akiknek ezeket a pénzeket kiosztják, azoktól kérjenek titoktartási nyilatkozatot. Magyarán, mondta ön akkor, a titoktartás kötelező, merthogy ezekből a pénzekből visszaosztanak. Szóval ennyire elszemtelenedtek, hogy már a saját kézírásukkal követelnek megvesztegetési pénzeket, nem félnek attól, hogy kiderül, visszaosztásra adtak utasítást.
• Ennyire szemtelenek, de ez nem csak a szocialista pártnál van így, a Fidesznél is. Ők sem kérnek, hanem utasítanak. A pályáztatási pénzből nem visszakérnek, nekik az jár. Amikor visszaosztásokról, meg saját kezű aláírásról beszélünk – a hozzánk került anyagok alapján mondom – látható, hogy egymástól sem félnek. De ebből az is látszik, ha ezeket az anyagokat egy pártpolitikus kezébe adnánk, mondjuk a Fidesz oldalon – és nagyon sok tapasztalatunk van a fordítottjáról is –, akkor esze ágában sem lenne azt nyilvánosságra hozni, hanem próbálná megzsarolni vele az ellenfelet, azaz új pozíciót szerezni vele, fenyegetve persze, mondván, ha nem teljesülnek zsaroló követelései, akkor ezt a saját újságjában nyilvánosságra hozza. De az biztos, hogy nem a nyilvánossággal kezdené. Ez a különbség a mi munkánk, a mi gondolkodásmódunk és a pártpolitikus gondolkodása között.
• Az összefonódásokra a fejezet végén még egyetlen példát. 2003-ban a tavaszi ünnepi könyvhéten megjelent Orbán Viktornak egy könyve. A kiadója most – merthogy korábban Orbán Viktor beszélgetős könyvét Püski Sándorék adták ki – a Magyar Egyetemi Könyvkiadó. Kié ez a tankönyvkiadó?
• Hiller István miniszter, lehet hogy jövendőbeli pártelnök, legközvetlenebb környezetéből tudjuk, hogy mi is történt ezzel a kiadóval. A könyvpiacon a legnagyobb üzlet a tankönyv. Az ön által említett tankönyvkiadót Kövér Szilárd csapata szerezte meg.
• Kövér László testvéréről van szó.
• Természetesen, aki Máté Lászlóval van jó baráti viszonyban. És sorolhatnánk az összekapcsolódásokat. Hiller István, már mint miniszter mesélte el a saját, közvetlen támogatóinak, akik között olyan barátunk is volt, aki szalagra rögzítette a beszélgetést, tehát a miniszter úr „saját” szájából hallottam, hogy nem tudnak mit csinálni a tankönyvkiadóval, mert Kövér Szilárd olyan oroszlánszerződést köttetett az Orbán-éra kultuszminiszterével, meg az akkori saját csapatával, tehát a Rockenbauer csapattal, amit nem lehet felbontani. Gyakorlatilag jogtalan állami hátrányt okozunk, mondták, abban a pillanatban, ha a szerződést felbontjuk. Súlyos milliárdokat kellene végkielégítés vagy elmaradt haszon címén kifizetni Kövér Szilárdnak. Tudni kell, hogy a tankönyvpiacon több milliárdos évenként a forgalom, és miután ezen a területen monopolhelyzet van, annyit kér, amennyit akar, tehát szabad a vásár. Az, hogy Orbán Viktornak Kende Péter könyve után, majd az általa íratott Debreczeni József könyv után még saját magának is írnia kellett egyet, a gyengeség jele. Végtelenül szánalmas, hogy a bizonyítványt így kell magyaráznia. Nagyon sajnálom ezt a tehetséges fiatalembert, aki várhatóan rövidesen el fog tűnni a politikai palettáról. Hozzásegíti ehhez az őt otromba módon félrevezető saját sajtócsapata is. Nyugaton közröhej kíséretében szemlélik ezt. Sajnos, még mindig ez Magyarország.

Németh, Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy,
az egygyökerűek

Guruló milliárdok

• Kezemben a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságnál és egyes kiemelt társaságainál a 2182/2002 (VI. hó 8.) kormányhatározat a) pontja alapján elvégzett KEHI ellenőrzés főbb megállapításairól szóló összegezés, amit a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2003. március 28-án állított össze Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke számára. Vizsgálták a Konzumbank Részvénytársaságot, a Nemzeti Autópálya Részvénytársaságot, a Defend Security Kft.-t, a Hungexpo Kft.-t, a Magyar Követeléskezelő Részvénytársaságot, a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Részvénytársaságot. Ezekről a cégekről lesz szó, de beszélünk még a Bizományi Áruház Vállalat Részvénytársaság részvényeinek eladásáról, és még sok minden másról. Kezdjük Kőrösi Imrével a beszélgetésünket a Magyar Nemzeti Autópálya Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzés megállapításaival. „Általában megállapítható – idézek a Medgyessy Péternek küldött levélből –, hogy az autópályák építését egy bonyolult, szövevényes, személyi összefonódásokon alapuló konstrukcióban valósították meg, melynek lényege, hogy az autópálya-építés költsége jövőbeli költségvetési kiadást jelent (tehát nem akkor, amikor építik, hanem később lesz még ebből adósság), és a végrehajtás államháztartáson kívüli körben és az állami megrendelésekre vonatkozó szabályok betartása nélkül került finanszírozásra, így az autópálya-építés, a kialakított konstrukcióból következően, kikerült az állami ellenőrizhetőség köréből, amit nem pótolt a banki szemléletű tulajdonosi felügyelet sem.” A vizsgálat a Fidesz-kormány idejéről szól.
• Egy dolog a felsorolt összes cégnél megállapítható: pénzmosoda működött pártpolitikai célokból. Az összes említett cég pénzmosodaként működött, és a szervezett bűnözés rendszerében dolgozott. Ez a megállapítás sommásan is igaz, egyébként valamennyi ellenőrzés hasonló eredménynyel zárult. Az igazi baj ebben az, hogy mindenütt benne van a titkosszolgálati rendszer, a Defendtől kezdve az MFB-n át mindenütt ott vannak a speciálisan képzett, szigorúan titkos tisztek, akik a rendszert még fekélyesebbé, átláthatatlanabbá, majdnem azt mondom, még nagyobb pénzmosó rendszerré teszik, mint amekkorát hajdanában a politikusok elgondoltak. Miért fontos akkor ez, amikor ezek az Autópálya Rt.-re tett megállapítások bármelyik vállalatnál ülnének? Amikor Magyarországot jó húsz-harminc évvel ezelőtt elkezdték eladósítani, azért, hogy az emlékezet ki ne essen, egy dologra felhívom a figyelmet. Azt mondták, azért jó, hogy ezt a hitelkonstrukciót választották, mert hét év múlva kell csak törleszteni a tőkét, addig csupán a kamatokat kell fizetni. Kérem tisztelettel, ez idő alatt a kamatokat törlesztették, majd a forint folyamatos romlása miatt hét év múlva dupla annyi dollárt kellett visszafizetni, anélkül, hogy tíz fillér új, pótlólagos forrást felvett volna a magyar állam. Ezért a bankrendszert, és az ebből alakuló gazdasági csoportosulásokat hazaárulás bűntette miatt el lehetne ítélni.
• Hadd idézzek ebből a jelentésből egy idevonatkozó passzust. Azt írják, akik készítették ezt az összeállítást a Nemzeti Autópálya Rt.-ről szólva, hogy az „állami kezességvállalásra épülő autópálya finanszírozási konstrukció halasztott költségvetési kiadást jelent, mivel a Nemzeti Autópálya Rt. saját bevételei sem az áthidaló, sem a refinanszírozó hitelek törlesztését nem teszik lehetővé. Ezért a kormány kezességvállalása alapján a visszafizetés az elkövetkező évek központi költségvetését fogja terhelni”.
• Egyről beszélünk. Gyakorlatilag a konstrukció lényege ugyanaz, mint amikor a magyar államot külföldről eladósították: ma a polgárok belföldi eladósítása folyik. Valamennyi magyar polgár ezzel a konstrukcióval szegényebb lett.
• „Az állami kezességvállalásból adódó várható költségvetési kötelezettségek – írják – 180 milliárd forint, 2005-től a törlesztendő részlet évente 15 milliárd forint.” Csak a Nemzeti Autópálya Rt.-nél.
• Megint visszatérhetünk ugyanoda. Ez tudatos, személyi nyereségfelhalmozás a magyar állampolgárok kárára. Ez bárhol a világon hazaárulás, idegen érdekek szolgálata saját zsebre. Tehát amikor halasztott fizetésekről beszélünk, költségvetési forrásból, később majd költségvetési kötelezettségről, mert él az állami garancia, akkor tudni kell, hogy a költségvetés bevételi oldala miből tevődik össze: személyi adóból, járulékból, áfából és egyéb állampolgári befizetésekből. Ebből a bevételi oldalból a jövőben 180 milliárdot nem az iskolákra, nem a közintézményekre, nem az önkormányzatokra fordítanak, hanem egy tételben egy autópálya építésére, annak a kötelezettségeire, amelyet ráadásul saját magunk fizettünk meg, mert saját állami bank finanszírozta, majd utána a nyereségét a szolgáltató zsebre teszi, és kétszeresen megfizettetik a magyar állampolgárral, mert folyamatos a jövedelemelvonás a magas autópályadíj miatt. Hozzátartozik az egészhez, hogy a Vegyépszer önmaga már a maffia. Amikor egy rendszerben olyan cég nyeri el a pályázatot, amelyik soha nem épített utat, csak keleten dolgozott az orosz, kazah és egyéb piacokon, akkor valami nem stimmel. De az is további probléma, hogy ez a cég állami banki finanszírozásból építheti fel az utat, oly módon, hogy ez az állami bank, mint az előző fejezetben jeleztük, egy év alatt 140 milliárd forint veszteséget termel.
• A Magyar Fejlesztési Bankról van szó, amely veszteségről 2002-ben azt mondtuk, ha jóindulatúak vagyunk, megfelezhető. Fele veszteség a Fideszé, fele a Medgyessy-kormányzaté.
• Kövessük a logikáját ennek az egész panama-jellegű sorozatnak. Nyilvánvaló, hogy szükség van az útépítésre. Az is nyilvánvaló, hogy az infrastruktúra fejlesztése nélkül lehetetlen a térség felzárkóztatása. Az is nyilvánvaló, hogy ebbe az egyéni érdeket bele kell vonni, ezért működnek társaságok, olyan vállalkozások, amelyek egyúttal jövedelmet termelnek saját maguknak és talán a köz javára is. De oly módon, hogy kizárólagos állami forrásból, kétszer megcsapolják a költségvetést – egyszer banki finanszírozással, majd utána kötelezettségvállalással –, és közben folyamatosan „megcsapolják” az állampolgárokat adók, valamint a társaságnak fizetendő útdíjak formájában is, ez azért már túl sok.
• Megint a jelentésből kell idéznem. „Az állami érdekérvényesítés hiánya a vizsgálat által ellenőrzött M3-as autópálya Füzesabony-Polgár közötti szakaszánál, a felkért árszakértő által készített részletes elemzés alapján számszerűen, kimutathatóan 16,2 milliárd forinttal drágította meg az építési költségeket.” Mások viszont azt mondják, hogy ez 30 milliárd forint.
• Tényeket lehet mondani, ennek a duplája az egyenes árdrágítás. De hogy ez még ráadásul milyen csalárd módon került ki nem fizetésre, az külön történet a bűncselekmények sorozatában. Ehhez képest a panamai eljárássorozat átlátható folyamat. Amikor a Vegyépszer mint fővállalkozó pályáztatás nélkül megkapta ezt a feladatot, mindenki tudta, hogy ez a vállalat „erőből” a Fideszé, bár MDF-es szigorúan titkos tiszt a tulajdonos, de itt sokadrangú kérdés a többségi tulajdon. De igazából az is érdekes persze, hogy a tulajdonos Princz Gábor legjobb barátja, ám ez a kesze-kusza viszonyokon nem változtat. Nagy Elekről, mert most róla beszélünk, tudni kell, Antall idejében a miniszterelnöki hivatal pénzügyi főtanácsadója volt, hozzá tartozott a bankkonszolidáció is. Az a bankkonszolidáció, amelyik az adósságkonszolidációval, a kereskedelmi bankok kialakításával ötezermilliárd forintjába került az országnak. Tény, hogy amikor az autópálya-építés elkezdődik, rögtön maga mellé vesz egy kvázi fővállalkozót, a Betonutat, amit a kormányváltás után a szocialisták kaptak meg. Majd a Betonút, miután neki sincs erre megfelelő kapacitása, alvállalkozókat alkalmaz, akik további alvállalkozókat foglalkoztatnak. Mondok egy számot. Egy bizonyos területért elvégzett munkára a fővállakozó, tehát a Vegyépszer, elszámolhat százmillió forintot. Leadja a feladatot a Betonútnak, aki a saját hasznát leveszi róla, tovább küldi a munkát egy másik vállalkozónak kilencvenmillió forintért. A negyedik-ötödik-hatodik alvállalkozó, aki majd a tényleges munkát elvégzi, fogóddzanak meg, körülbelül húszmillió forintot kapna érte, ha időközben ennél a lánckereskedelemnél – ami a nagybani piacokon dívik –, nem az történne, hogy a munkát elvégző szerencsétlen vállalkozó már nem kapja meg a díjat, mert az előtte lévő alvállalkozó csődöt jelent, felszámolást kér maga ellen, és szaladhat a pénze után a tényleges munkát elvégző. Magyarul mondva, megcsapolták a pénz közel hetven-nyolcvan százalékát, és még ráadául orvul szájon vágták azt, aki elvégezte a munkát. Egyetlenegy büntetőfeljelentés nem történt, ezek a kft.-k kézen-közön eltűntek, az út valóban elkészült, de a bevallotthoz képest töredék áron, és ebben az állami akaratot nem lehetett érvényesíteni, tudniillik nem volt állami akarat a korrupció megfékezésére.
• Nem tudom, mit érezhetett Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor ezt a jelentést olvasta, nevezetesen a következő mondatokat. „Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság az autópálya kivitelezésére kötött szerződéseknél az így kialakított árat alkalmazta, a magasabb árszint meghatározta az ezután kötött szerződéses árakat is, jelentősen megdrágította ezzel az autópályák építési költségét. Az autópálya építésében több olyan vállalkozás működött közre, amelynek részére, indokolatlanul, több százmillió forint előleget folyósítottak annak ellenére, hogy tevékenységük nem kapcsolódott közvetlenül az építési munkához, vagy alvállalkozókkal végeztették el a tevékenységet.” Ami még itt olvasható: árrés halmozódás, indokolatlan kamatköltségek, felesleges párhuzamos munkafázisok kialakulása, és mindenhol azt látni, hogy az áttételes, több szereplős rendszer megakadályozta az állami érdek érvényre juttatását, ellenőrizhetetlenné tette az autópályaépítés megvalósulását.
• Ez a jelentés azzal van szinkronban, amit az előbb elmondtam. Ez szaknyelven jelenti azt, amit én a lánckereskedelemmel hoztam párhuzamba. Hogy Medgyessy Péter mit érezhetett? Azt gondolhatta, hogy ugyan miért beszélnek neki a Gresham palotáról, ahol ő csak hatszázmillió forintos apportot használt fel, csak ennyivel fosztotta ki az államot. De amikor egy-egy ilyen jelentés elkészül a KEHI-ben, ez természetesen hatalmas politikai adut jelent ebben a csatában a gazdasági szereplőknek. Ha most a Fidesz szól valamit, visszakézből akkora pofont kap, mert leírják nekik, hogy tizenhatmilliárddal, húszmilliárddal kifosztották az államot, ellenőrzés nélkül. Erre mit válaszolhat a Fidesz? Azt mondja, hogy a Füzesabony-Polgár közti autópálya költségeinek emlegetése rosszindulatú, összehangolt politikai támadássorozat. A politikusok mindenkor aszerint forgatják a szót, aszerint mozgatják a sajtót, ahogy az érdekeik kívánják. Itt nem kevesebbről van szó, mint hogy ennek az építőit, megrendelőit, finanszírozóit, ellenőreit régesrég börtönbe kellett volna csukni, tudniillik gazdasági bűncselekmények sorozatát követték el, bűnszövetségben. Nyolc-tíz év alatt meg sem úszhatnák a vezetők, nemcsak az összeg nagysága miatt, hanem szervezettsége miatt. Ezt hívják piramis-rendszernek. Ez a szervezett bűnözés lényege, ráadásul ez elé olyan állami védőbástya kerül, mint amilyen a Fidesz-kormányzat. Ezzel nem a Fidesz-kormányzatot akarom elítélni, mert a szocialista kormány ugyanezt csinálta Horn Gyula idejében, az M5-ös pálya építésénél. Félreértés ne essék, nehogy azt higgye valaki, hogy ez Fidesz sajátosság. Ez a rendszer így működik, tudniillik ugyanilyen jelentést a Sepsey Tamás-féle csapat is írt az akkori AKÁ-ról (Alföldi Koncessziós Autópályaépítő Részvénytársaság), s ugyanezeket a megállapításokat tették, szinte szóról szóra, még az is lehet, hogy ugyanazok a személyek írták, mert az állami ellenőrzés bürokráciarendszere az alapokon mindig változatlan.
• És lehetséges, hogy ugyanezt a szöveget leírhatja majd a Medgyessy-kormányt követő másik kormány is autópálya-építés ügyében.
• Teljesen bizonyos, hogy Sepsey Tamás vizsgálatai, melyekből feljelentések lettek, majd utána szabotálták a végrehajtását, már egy politkai alku következménye. Nem Sepseyék írták a jelentéseket, hanem azok a szakemberek, akik ott dolgoznak. Én ismerem az 1998-99-es vizsgálati anyagot, a szóhasználat tökéletesen megegyezik, sőt még a kiemelések is ugyanabbana rendszerben történtek. Mert Sepsey Tamás, miután Kubicsek után átvette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, még a titkárnőt sem cserélte ki. Maradt ugyanúgy a rendszer, mert ők már a mostani kormányt fogják szolgálni. Nekem ebben a viszonylag szűk körben forgatható anyagban az a megdöbbentő, hogy ezeket én már négy évvel ezelőtt is ismertem, a Fidesz-kormány idején, s az előző kormány hasonló tevékenységéről szóltak.
• Említette az ellenőrzést, arra is van példa a jelentésben. Azt írják: „A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság bürokratikusan, lassan, eredménytelenül és érdektelenül felügyelte az autópályafejlesztés szakmai, pénzügyi megvalósulásait. A tulajdonosi szemlélet kimerült a formailag megfelelő regisztrálás követelményében. A szaktárca érdemi hatással nem tudott közreműködni a végrehajtásban”.
• Dettó, és azt lehet erre mondani, hogy ámen. Ugyanezek a megállapítások minden négy évben, minden állami beruházásnál. Az igazi tragédia nem a húsz-ötven vagy százmilliárd forint ellopásában van, és hogy azok után pénzmosás, meg egyéb társadalmat romboló dolgok következnek, hanem az, hogy ez évtizede ugyanígy folyik minden gond nélkül, a politikai „elit” mindenkor csak egymást zsarolja a feltárt tényekkel, hogy lám, a te tevékenységedben ugyanezt én is megállapítottam. Hangsúlyozom, érdemi védekezést a Fidesz-kormány ezzel szemben nem tesz, azt fogja mondani, hogy ez politikai támadás, és előhúzza, hogy mi volt az AKÁ-nál és a többi állami beruházásnál a szocialisták idejében. Tudniillik, 1994 és ’98 között Medgyessy Péter a Magyar Fejlesztési Bank főnöke volt, Fekete János főtanácsadósága mellett. Ugyanolyan korrupt volt ez a bank akkor is, mint amilyen 1998 és 2002 között. Annyit hadd mondjak, hogy a bankot ténylegesen irányító Simicska Lajos, aki az APEH-ból került át ide, és Fekete János között csak annyi különbség van, hogy János bátyánk – hogy kellően illedelmes legyek – nem akkora alkoholfogyasztó, de ugyanolyan rendszerben dolgozik, egy kutya kölykei, egyformán szolgálják azt az úgynevezett politikai „elit“ rohamcsapatot, amelyet hol szocialistának, hol Fidesznek nevezünk. Tehát ezeknél a vizsgálatoknál talán az a legnagyobb probléma, hogy ezekből soha nem lesz büntető eljárás, kivizsgálásukra a magyar rendőri apparátus tökéletesen alkalmatlan, mert bank- és üzleti titok mögé dugták el a tevékenységet. De azt is tudomásul kell venni, hogy az intézményi rendszerek jelenlegi megosztottságában az ügyész letiltja ezek vizsgálatát. És akkor gondoljunk bele, hogy a rendőr kimegy, elkezd vizsgálni, de az a pár primitív ember, akinek ráadásul a kezét-lábát megkötik, a védett férfiakhoz nem érhet el. Az igazán komoly politikusokhoz oda sem szagolhat. Igazából ez a jelentés nem mást takar, minthogy a KEHI elismeri, hogy az előző négy év korrupt volt a maga panama-rendszerében, a Fidesz válasza erre az, hogy korrupt volt azt megelőzően is. Mi meg azt mondhatjuk, hogy ezért húzódik harminc éve a dolog, ezért van az, hogy gyakorlatilag a világ legdrágább autópályái működnek Magyarországon, hiszen a fajlagos költségei drágábbak, mint annak az olasz autópályának, ahol viadukt és alagút épül, tehát sokszoros a tereptárgyépítés. Ezek az autópályák még a nyugatiak szemében is világhírűen drágák lettek, mert ma Kecskemétre elmenni és visszajönni autópályán, annyiba kerül, mint Svájcban egy egész éves autópálya-matrica.
• És ott az autópálya sokkal hosszabb, mint Magyarországon.
• Svájcban közel nyolcezer kilométer az autópályaminőségű pályatest. De gondoljunk bele, hogy az összes, Magyarországon épült autópálya egyben azonos: a felületük nem megfelelő autópályának, zötyögős, folyamatosan felújítandó. Az M7-es, felújítása után pár hónappal repedezik, tudniillik ebből még az anyagot, az aszfalt lelkét is ellopják. Kevés benne a cement, ha a Holzimtól rendelték meg a cementet, hozzá a követ Orbán Győzőtől, ez mind túlszámlázott, minőségében lerontott, miután az állami ellenőrzés rendszere két dolog miatt kizárt volt, az MFB akkoriban a Fidesz titkos bankja volt, a Vegyépszer pedig a pénzmosója. Akkor milyen állami akaratot keres itt a vizsgáló? Ő tudja a legjobban, hogy élő ember oda sem szagolhat, ahol így szól az utasítás. Egy-két ilyen álságos igazságkereső, mint Keller László, elment munkásokat keresni, és csak román, be nem jelentett dolgozókat talált. Vajon ennek milyen következménye lett? Az égadta világon semmi! Hangsúlyozom, a továbbépítés ugyanilyen rendszerben folytatódik. Amíg nem büntetik meg a bűnözőket, akik gazdasági embereknek, politikusoknak álcázzák magukat, addig ne várjuk, hogy a gyilkos magától eláll a tettétől. Hisz a megbízóit is védi a törvény és az összes hatóság.
• Persze nem jártak rosszul a munkát közvetlenül felügyelő emberek sem. A vizsgálat szerint „irreálisan magasan állapították meg a személyi juttatások mértékét, az alapfizetéseket, többletteljesítmény nélkül prémiumokat fizettek ki, a beosztásokhoz személyes gépkocsi-használat kapcsolódott, volt munkaruhajuttatás, üdülési hozzájárulás, a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetése esetén közel tízmillió forint végkielégítés járt. A dolgozók részére ingyenes kávé- és ásványvízfogyasztás, körülbelül húszmillió forint értéket is elérő lakásvásárlási kölcsön nyújtása, háziorvosi és klinikai ellátás finanszírozása több mint hétmillió forint értékben, önkéntes nyugdíjpénztári tagság munkáltatói támogatása 2001-ben tizenötmillió forint, tenisz- és tekepálya, uszodabérlet...”
• Ebben a felsorolásban egy a biztos, hogy igaz, s az is, hogy a jövőben is így lesz. Nem a Fidesz csapat védelmére mondom, de ezek jelentős része túlszámlázás, felesleges költségek. De akkor hadd tegyem hozzá: az a szocialista-liberális kormány folytatta le ezt a vizsgálatot, amelynél az egyik államtitkárnak hat személyi használatú gépkocsija van, egy másiknak pedig négy! És egyenként tízmilliós autókat vetettek maguknak! Hat autóval hogyan közlekedjen egyszerre az a szerencsétlen nemzeti földalapot felügyelő kormánymegbízott, Benedek Fülöp? Gondoljunk bele, azt mondják, a költségcsökkentés irányába mozdultak el...
• Pontosítsunk: a hat autó Benedek Fülöpé, a négy szolgálati autó pedig dr. Szanyi Tiboré.
• Így van. Gondoljunk bele, milyen jót nevet magában a fideszes, aki azzal fog válaszolni, nem akarok neki tippeket adni, hogy ti beszéltek nekünk, hát ti hány ezer autót vettetek az utóbbi időben az ÁPV Rt. és a bankok pénzéből? Megfogja valamelyik papírt a felkért interpelláló, elmondja, a kormány válaszol neki, egy hét múlva megérkezik rá a válasz, hogy ti sokkal többet loptatok, ezt ezért politikai támadásnak minősítjük. Tehát hangsúlyozom, az a probléma, hogy a vizsgálati jegyzőkönyv mindig írott malaszt marad, mert a jegyzőkönyv készítését a vizsgált időszakban nem előzte meg feltáró vizsgálat. Ezt ugyanolyan jól tudták az MFB-ben bent hagyott szocialista káderek is. Nem kellett volna KEHI-vizsgálatot elrendelni ahhoz, hogy megállapítsák, az állami akarat nem érvényesült. Miért nem „dumáltak” a szocialisták, miért csak a fogd meg tiszta kezű embert futtatták, mármint Keller Lászlót. Nyilvánvaló, hogy azért olyan magasak a költségek és az ebből származó feketén szerzett jövedelem, mert az építés állami pénzből készült, és ráadásul halasztott fizetéssel. Ha te el tudtál belőle négyszer annyit lopni, mint amennyi járt, és nem lett belőle büntetőügy, miért ne lopnék én is. Egyetlenegy szerencsénk van, hogy 180 milliárd forint volt a kötelezettségvállalás, mert ha a Fidesz marad a kormányon, ugyanennyit 360 milliárdért épít. Ez a tolvajlási spirál nem lassulni, hanem gyorsulni fog.
• Ebben az autópályaépítésben részt vett – és a vizsgálatban is szerepel – az építkezés előtt robbanószerkezeteket kutatva a Defend Security Kft., amelyről azt írják, hogy „százszázalékos üzletrészét 1999. november 27-én vásárolta meg Földi László, a Postabank egyik kft.-jétől. A tulajdonosváltást követően az új tulajdonos fő célja a piacszerzés, és új tevékenységként a pénzkezelési, pénztárolási szolgáltatás infrastrukturális feltételeinek megteremtése volt”. Hogy milyen módon, erre is választ ad a vizsgálat, mert azt mondják, hogy „a Defend Security Kft.-vel szemben jelenleg a Magyar Posta Részvénytársaságnak 345 millió forint, a Magyar Fejlesztési Banknak 1 milliárd 459 millió forint, a Konzumbanknak pedig 600 millió forint követelése áll fenn”. És éves szinten sorolják, hogy mikor mennyit kell majd az államnak visszafizetnie. „2002-ben vissza kellett fizetni 105 millió forintot, 2003-ban 1 milliárd 100 millió forintot, 2004-ben 635 millió forintot, 2005-ben 250 millió forintot, 2006-ban pedig 314 millió forintot.” Ez tehát az az adósság, amivel a Defend Security Kft. a vizsgálat alapján rendelkezik, és amit az állam fizet vissza. Azaz ön fizeti vissza, én, és az összes többi magyar.
• Megint van itt egy csavar, mert jelenleg a Defend Kft. már felszámolás alatt áll. Időközben tulajdonosváltás történt, mert a Defend Kft.-t tulajdonosa eladta Csintalan Sándornak, tehát már nem Földi a tulajdonos.
• Milyen érdekes dolog, hogy a Fideszhez közeli Földi László az MSZP-közeli Csintalan Sándornak adja el a tulajdonát.
• Magyarul átadta, nem tudja senki ebben strómanvilágban, hogy kinek mi a tulajdona. Egy biztos, hogy ezeket a szervezeteket azért hozták létre, hogy az állami költségvetést, az állami tulajdont megcsapolják, tudniillik a Posta százszázalékos állami tulajdon. A Defendbe, ebbe a magán-titkosszolgálatba fektetett be a magyar állam az MFB-n, tehát a bankon és a postán keresztül. Menjünk még tovább, egy magán-titkosszolgálatnak mi köze van az útépítés során kötelező bombátlanításhoz? Ahhoz nyilvánvalóan eszközöket kellett vásárolni, olyanokat, amelyek minden katasztrófavédelmi szervezetnél egyébként már megvannak, párhuzamban loptak még egy hatalmasat a beszerzéseknél, kialakították azt az őrző-védő szolgálatrendszert, amely gyakorlatilag minden ellenőrzés nélkül, akármennyi pénzt kivihetett. Tudniillik, egy defendesnek nem merte senki azt mondani, hogy ott voltál, vagy nem voltál ott. Olyan összegű számlát nyújtott be, amilyet akart, és nem történt más, mint számolatlanul felhasználták a pénzt, a pénzt, a pénzt...
• Erre is van adat a jelentésben. Azt írják, hogy „a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság számára végzett lőszermentesítési tevékenység során a társaság tényleges tevékenységet nem végzett. Az elvállalt feladatokat alvállalkozókkal végeztette el. A Nemzeti Autópálya Részvénytársasággal és az alvállalkozókkal kötött szerződésekből a Defend Security Kft. átlagosan 26,6 százalék nyereséget realizált. A vizsgálatot végzők feltűnőnek tartják, hogy míg 2000-ben a Defend Security Kft. alvállalkozója hatvan forintos négyzetméterenkénti ár mellett vállalta a munkát, addig a 2002-ben foglalkoztatott alvállalkozók 36 forintért. A Defend egyik alvállalkozója a V.I.P. Security Kft. mára fantomizálódott, eltűnt”.
• Ezt a Vegyépszernél már elmondtuk, hogy a tényleges kifizetés előtt egy csomó cég eltűnik. Ezért a tényleges munkát elvégző további csalássorozat áldozatává válik. Mielőtt a vizsgálathoz elérkeztünk, más szavakkal nagyjából ugyanezt mondtam el, tehát hogy nem ő végezte el, nincs hozzá infrastruktúrája, ez semmi más, mint pártközeli pénzmosoda. De nem biztos, hogy csak Fidesz-közeli, mert ahol egy másik párt vezető politikusa pillanatokon belül megjelenik tulajdonosként, akkor – tőle tudjuk, a televízióban elmondta – nehogy azt gondolja valaki, hogy a pártpolitikai vonalak mentén húzódik az úgynevezett üzleti világ. Itt csak azt kellene megkérdezni, hogy mitől üzleti tevékenység az, amikor valakik folyamatosan, törvénytelen büntető végrehajtási rendszerben ellopják az állami adóbevételeket. Tudniillik, itt nem másról van szó, minthogy ez bűncselekménysorozat, hangsúlyozom, a szervezett bűnözés csúcsa, amikor ráadásul titkosszolgálati tisztek különösen képzett csapata irányítja ezt az egész dezinformációs rendszert. Ezt Nyugaton kicsit súlyosabban ítélnék meg, ezek az emberek soha az életben ki nem jönnének a börtönből.
• Folytassuk tovább a vizsgálatot, mert szóba került a Fidesz által privatizált tizenkét agrárcég is. Itt a vizsgálat megállapítja, hogy „a privatizáció a 2045/2001 (III. 14.) sz. kormányhatározat alapján végehajtotta az MFB Részvénytársaság a tizenkét mezőgazdasági részvénytársaság magánosítását. Az alapítói határozatokkal elrendelt tevékenysége során jelentős összegű, 36,6 milliárd forint költségvetési pénzt, illetve saját forrást használt fel. A kormányhatározat olyan feladattal, állami tulajdonban lévő vagyon értékesítésével bízta meg a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságot, amely az ellenőrzés megállapítása szerint nem tartozik az MFB Rt. tevékenységi körébe, a kormányhatározat a privatizációs törvény egyik feltételének sem felel meg”.
• Gyakorlatilag megint ugyanoda lyukadunk ki KEHI-vizsgálatostól, mindenestől. Mindenki tudta, hogy a tizenkét állami gazdaságot Fidesz-érdekeltségbe kell leosztani. Amikor én azt mondom, hogy meg lehet találni a 140 milliárd forint veszteséget a Magyar Fejlesztési Banknál, akkor konzekvensen meg lehet állapítani mellé a következő tényeket. Nincs az MFB-nek jogosultsága ahhoz, hogy ezt lefolytassa. 36 milliárd forintot egyenesben kisöpörnek, de következetesen ugyanez történik az egész állami vagyon megcsapolásánál, mert a Vegyépszernek meg útépítéshez nem volt joga. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy törvénytelen eszközökkel csinálják a dolgukat, és ezek az ügyletek mindannyiunk zsebére mennek. Egyet lehet tudni: az állam olyanokra bízza ezeket a feladatokat, akiknek nincs törvényi felhatalmazásuk erre, olyanokra, akiknek egy feladatuk van, a törvénytelen kormányhatározat magánosítási konstrukcióját végrehajtani. De ennél sokkal súlyosabb a helyzet. Mert ha azt hiszi valaki, hogy ez kizárólaga Fidesz gyakorlatában történik így, akkor nagyon téved. Menjünk vissza a bankprivatizációkhoz: az MSZP akkor ugyanígy a törvénytelenségek sokaságát követte el. Olyan vállalatnak adta el – alkotmány- és törvényellenesen – a Budapest Bankot, illetve nem eladta, hanem még ötvenmilliárdot fizetett is egy olyan vevőnek, amelynek nincs engedélye banki tevékenységre. A General Electricről beszélek, a világ legnagyobb vállalatáról, amely utána rengeteg pénzt kapott a Fidesztől támogatásként, a Széchenyi-tervből. Itt lehet látni, hogy ezek mennyire álságos dolgok. Felfedte az MSZP, hogy milyen galádságokat követett el a Fidesz, de ő maga ugyanazt csinálja, amikor kormányon van, csak akkor másfajta, de hasonló méretű csalássorozatokat és hazaárulást követ el. Azt a következtetést kell mindebből levonni, hogy az elmúlt két-három évtizedben, de főleg az utóbbiban, nem a hazai érdekek figyelembe vételével történik az átalakítás, hanem kizárólagosan magánzsebre és idegen szempontok szerint. Ez a lényeg, ahol szinkronban működik a jobb- és baloldalnak csúfolt maffia A és B csapata, ahogy a köznyelv mondja már, igazából egymást úgy kritizálják csak, hogy érdekeket ne sértsenek. Emögött már ott van a megállapodás. Ha olyan komolyan gondolná az MSZP-s csapat, régesrég megfogta volna a strómanokat, akik megmondanák, hogy kinek a zsebébe vándorolt ez a tíz- vagy harmincmilliárd forint. Ehelyett azt választják, hogy „ellenfelüknek” felmutatják a sárga lapot, a sajátjaiknak pedig betömik a száját ugyanolyan nagyságrendű csalássorozattal. Az MSZP is elad magának legalább tíz-tizenkét állami gazdaságot. Ugyanabban a bankban 80 milliárdot lopott a Fidesz 2002 elején, a másik nyolcvanmilliárdot meg ellopja az MSZP, 2002 második felében. Tehát, aki a hatalom közelébe kerül, az azonnal nekifog a saját klientúrája és a bennfentesei zsebeinek megtöméséhez, mindannyiunk kárára. És ebben még egy van: azonos bűncselekményformák alkalmazása, tudniillik újat már ki sem találnak. Az elmúlt évtizedben már valamennyi bűncselekményformát közgyakorlattá tették. Ezért nincs gyakorlatilag Magyarországon rendőrség, ügyészség, bíráskodás, tudniillik a bírók is látják ugyanezt. A bírók megvesztegetése ezekhez képest ezred nagyságrendű. Kiabálnak is ezért eleget.
• Beszéljünk akkor, még mindig a jelentés alapján, a Bizományi Áruház Részvénytársaság részvényeinek eladásáról, amiről a jelentés azt állapítja meg, hogy abszolút felesleges volt eladni ezeket a részvényeket. Úgy fogalmaznak, hogy „a vizsgálat során nem sikerült feltárni nyomós indokokat arra, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Részénytársaságnak miért kellett az ügyletet sietve, az első jelentkező vásárló ajánlatát (OTP Rt. – Budacash Kft.) elfogadni, és a nyereségesen működő társaságot érték alatt, pályáztatás nélkül eladni”.
• Akkor valamit tisztázzunk. Kik szerezték meg a BÁV-ot először? Az Arago csoport, a Leisztinger Tamás-féle szocialista gárda, övék volt a Hunguest, a Zala Kerámia, a Pick. A BÁV eladása mögött Elek István tiszteletbeli főkonzulunk áll, ez is egy erős érdekeltség. Gyakorlatilag kénytelenek voltak továbbadni ezt a vagyont az éppen hatalomra került Deutsch Tamás-féle csapatnak. Amikor a BÁV-ot a Fidesz-időszakban elvették az egyébként jogtalanul tulajdonba került korábbi csapattól, azt azért megelőzte egy-két dolog: csináltak egy jó pár betörést a BÁV-nál, és bebizonyították, hogy az azóta elhunyt Lasz György In-Kal Security csapata nem jól védte ezeket a komoly vagyontárgyakat. Újságcikkek is születtek arról, hogy mekkora a baj. Kérem tisztelettel, azért nem védték jól, mert a másik csapat titkosszolgálati eszközöket alkalmazott, úgy ment be mint „betörő” azokba a helyiségekbe, ahogy egy profi betörő soha sem tud behatolni. Tudniillik, ezek a rendkívül jól kiképzett, őrző-védősöknek álcázott defendesek bármit meg tudtak csinálni.
• Mennyit ért a Bizományi Áruház Vállalat, a BÁV akkor, amikor először a szocialisták a kezükbe kaparintották?
• Hat-tízmilliárd forint közé tesszük az állóeszköz értékét és az egyebeket. Ez mindig attól függ, hogy mennyi az arany értéke. Tizedéért kaparintották meg, tehát amikor ebből kiszálltak, rendkívül jól jártak, nagyon jó alkut csinált az érdekcsoport, hogy ezt a viszonylag magas árat maguknak kikufárkodták. De hangsúlyozom, nem is volt igazi vita közöttük, sőt azt mondanám, hogy ennél jobban még nem működött tulajdonátadás, hisz hasonlóan lezser, fiatal rablók voltak azok, akik először megkapták a BÁV-ot, mint akik megvették utána. Ismételten a folyamatot kell nézni, és nem pedig azt, hogy galád módon a Fidesz elvette a BÁV-ot azoktól, akik még galádabb módon szerezték meg. Azt viszont mondanunk kell, hogy akik galád módon megszerezték ezt az állami tulajdont, azok galád módon kifosztották saját hazájuk valamennyi polgárát. Tehát itt mindig azt kell tudni, hogy mi honnan indul el. Ez a BÁV-rendszer jobb helyeken bizonyos pénzintézeti tevékenységeket is folytat, hitelez a megszorult embereknek, akik áron alul beadják fedezetbe értékeiket, amit az elszegényedés miatt aztán nem tudnak visszaváltani. Ezt hatalmas haszonnal lehet továbbadni. Ez Nyugaton is a megszorult emberek kifosztási rendszere.
• De azért a neveket akkor is meg kell említeni, még ha egy folyamatról és összehangolt tevékenységről is van szó. Azt mondtuk már tehát, hogy az MSZP érdekeltségű Arago csoport, Leisztinger Tamásék voltak azok, akik ezt először megszerezték. Azután a Fidesznél kik kufárkodtak a BÁV-val?
• Ugyanolyan egytövű a Fidesznél is a gazdasági csapat, mint amilyen az MSZP-nél is volt. A Fidesznél a Kövér Szilárd–Simicska Lajos csapat nélkül senki nem kaphatott vagyont. Ez közvetlenül Orbán Viktor irányításával történt. Tehát az, hogy kire mutatok rá, és ki a stróman ebben a dologban, azért nem fontos, mert nem akarok ugyanúgy járni, mint a Defendnél. Ahol ugyanis a cégjegyzékeket tudatosan meghamisították, homlokegyenest más neveket használnak, mint amit a háttérben valóságosan élő szindikátusi szerződést takar, nem tudhatjuk, kik a tényleges tulajdonosok. Amit viszont megismételek: Simicska Lajos és Kövér Szilárd nélkül egyetlenegy vagyontárgyat nem szereztek meg, és nem adtak tovább. Az MSZP-nél pedig Puch László irányítja a vásárlásokat. Hogy a cégjegyzék mit tartalmaz, az teljesen indifferens a tulajdonjog szempontjából. Abból a szempontból nem mindegy, hogy hány milliárdot kaszálnak le a tényleges tulajdonosok, a párt tényleges irányítói. De a vagyonszerzők, tartozzanak most bármelyik párthoz is, valamikor ugyanonnan indultak. Ők is egygyökerűek.
• A vizsgálati anyag 11. oldalán a Konzumbank Részvénytársaság vizsgálatainak tapasztalatairól beszélnek. Azt írják: „A Konzumbank Részvénytársaságnál az 1998-2002-es évekre vonatkozó vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a bank a működése során teljesítette-e a tevékenységi körébe tartozó állami fejlesztési célok támogatását, működése megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak, annak során megfelelően jutottak-e érvényre az állami, a tulajdonosi érdekek.” Egyetlen mondattal válaszolnak erre a hosszú-hosszú felsorolásra: „Az 1998-99-es években a társaság a pénzügyi törvényben előírtakat nem tudta biztosítani”.
• Nevezzük nevén a gyereket! A Konzumbank volt az a bank, amelyen keresztül az úgynevezett kiemelt állami célok, az úgynevezett kedvezményes hitelek eljutottak volna az állami akarat kifejezésére azokhoz az egységekhez, magánszemélyekhez, amelyek és akik kiemelt feladatokat tudnak végrehajtani a gazdaság fejlesztésében. Magyarul mondva, célcsoportos kereskedelmi bank volt, amely bizonyos célfeladatra kereskedelmi, banki tevékenységet folytatott. A folytatás azonban ennél sokkal súlyosabb. Mert a Konzumbank nem a bank szerinti működés feltételei szerint dolgozott, magyarul pénzmosoda lett. Ennek az a következménye, hogy az MFB folyamatosan pumpálta állami forrásokkal az állami különleges feladatot ellátó Konzumbankot. Majd most a kormány bejelenti, hogy ugyanúgy eladják a Konzumbankot, mint ahogy eladják a Postabankot. Egy bank értékesítésével együtt azonban a kiemelt állami feladat portfoliója és követeléscsomagja is átkerül az új tulajdonoshoz. Hogy aztán az majd mit fog velük csinálni, hogy a kiemelt kamattámogatású hiteleket milyen módon gyűri be maga alá, az teljes egészében a jövő kérdése. Amikor az OTP-vel végrehajtatták a legcsúnyább tulajdonátrendezést Magyarországon, a kedvezményes támogatású lakáshitelek átváltását piaci kamatozásra, az parlamenti döntés alapján történt. Félő, hogy a Konzumbank új tulajdonosát senki nem gátolja meg abban, hogy azonnal esedékessé tegye a hiteleket, vagy megváltozott üzleti körülményekre hivatkozva ezt a pótlólagos állami forrást, amit megszerzett, ne használja fel a maga javára. Ez az igazi veszélyforrás. De azt azért hadd kérdezzem meg: a Konzumbank több mint évtizedes pályafutása alatt vajon hogyan fordulhatott elő, hogy a Fidesz-kormány idején nem működött bankként? Előtte sem. Az igazi probléma, hogy bennfentesek részére pénzmosodának használják a kereskedelmi bankokat. Nemcsak a VIP-hiteleknél van probléma, sőt az a legkisebb baj. Miután ezek a bankok külföldi tulajdonba kerülnek, egyúttal külföldi kézbe kerül az egész követelésállomány is. A szerencsétlen magyar vállalkozó pedig, aki kedvezményes hitelben részesült, csak a Jóistenhez imádkozhat, hogy ne forgassák ki a vagyonából, a bankon keresztül, az azonnali fizetési felszólítással.
• Mennyi pénz forgott a Konzumbanknál?
• A tevékenysége folyamán 50 milliárd forintnyi, ami iszonyatosan nagy portfoliót takar. Magyarul, ehhez nagyon sok vállalkozó és magánszemély csatlakozik. Ha azt nézzük, hogy ráadásul ezek jelentős részben kamattámogatott rendszerek voltak, akkor jobb, ha nem beszélünk a privatizáció következményeiről. Itt ugyanarról van szó, mint amikor azt mondjuk, hogy meg kell tagadni a kórház privatizációját. Ugyanezért a kiemelt bankok privatizációját is meg kellene tagadni. Mitől lesz drágább a szolgáltatás, ha magánkézbe kerül, akár a kórháznál, akár a kiemelt bankoknál? Tudniillik, ha én nem profitorientáltan dolgozom, mert állami feladatot hajtok végre, akkor teljesen bizonyos, hogy olcsóbb a szolgáltatásom, mintha privatizált magánvagyonból veszem igénybe ezt a szolgáltatást, tudniillik a privatizált magánvagyonnak hasznot kell hajtania a befektető számára. Ez a vásárlás nem készpénzből, hanem banki hitelből történik meg. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon minden privatizáció árfelhajtású, profitorientált, és ez a profitorientáció a magyar lakosság elszegényítését gyorsítja fel.
• „A Hungexpo Vásár- és Reklám Részvénytársaság szervezeti felépítésében problémát okozott az ügyvezetési feladatok megosztottsága, az igazgatóság és a vezérigazgatói tisztség párhuzamos működése. A társaság jövedelmezőségi mutatói 2000-től kezdődően minden vizsgált mutató tekintetében 18-20 százalékkal romlottak. El akarták adni az Expo szállót, ez sikertelen volt, és egyéb más céljuk, dokumentáltan alátámasztott koncepciójuk nem volt. A Hungexpo sorsát meghatározó tulajdonosi koncepció hiánya vezethetett például az M-pavilonnal kapcsolatos beruházás leírására, ami 230 millió forinttal rontotta a Hungexpo Vásár és Reklám Rt. 2000-es évi eredményét.” Az ember nézi ezt a jelentést, és már nem is tudja fejben tartani, tízmilliók, százmilliók, milliárdok tűnnek el, csak úgy, számolatlanul.
• A rendszert kell megnézni. A Hungexpo tevékenysége, amiért létrehozták, hazánk termékeinek bemutatása. Évtizedek óta mindenütt van ilyen kiemelt állami feladat, ilyen vásárrendszer. A Hungexpo rendszerét akkor tudják tőkehiányossá, veszteségessé és rontott eredményű vállalkozássá tenni, amikor szárnyal a gazdaság. Amikor azt mondjuk, hogy a Széchenyi-tervvel mutatjuk meg a világnak, hogy kik vagyunk, öt-hat-hét százalékos gazdasági fejlődést mutatunk ki, és annak a vállalati, részvénytársasági rendszernek, amely ezt a világnak is bemutathatja, politikai akaratból meggátoljuk a fejlődését. Nehogy azt higgyük, hogy a Hungexpo-ügy mögött csak egy szálloda eladása áll. Ez a rendszer itt is ugyanúgy, a tulajdonosi érdekek érvényesítése nélkül működik. A Hungexpo kapcsán mindig arra az álságos helyzetre gondolok, amikor 1988-ban, a Németh-kormány idején, szinte közfelkiáltással eldöntötte a magyar parlament, hogy 1995-ben világkiállítást rendez Magyarország. Ellendrukkerek azért voltak. Az MSZP-s Baráth Eteléék többször közölték, hogy nem kell az MDF-kormány világkiállítással kapcsolatos intézkedéseit végrehajtani, mert úgyis rövid ideig lesznek hatalmon. Később ebből az emberből fejlesztési stratéga, államtitkár lett. Az, hogy valaki baloldali, egyáltalán nem baj, az pedig, hogy hülyének nézte az MDF-kormányt, lehet, hogy jó emberismeretre vallott. De igazából az a gond, hogy az MDF-kormány nagy nehezen próbálkozott, balga módon, a világkiállítás továbbfejlesztésével, elvitte a kádereket a Hungexporól, hátha értenek valamihez, kiküldte őket a sevillai világkiállításra, hogy tanuljanak. Egyetlenegy dolgot felejtettek el, ha elbukják a választást, akkor ki fogja ezt folytatni. Soha senki nem gondolta volna, de mégis előfordult, hogy 1994-ben az a szocialista kormány, amelyik korábban megszavazta ezt a világkiállítást, amikor hatalomra kerül, azonnali hatállyal – költségkímélés címen – az építkezéseket leállítja, és lemondja a rendezést. Ekkor lobbizik Demszky Gábor, hogy hátha Montreálnak sikerülne eladni a világkiállítást. Ez hazaárulás. Ami a Hungexpoval történik, ugyanez történt a világkiállítással is, és azok, akiknek a neve itt elhangzott, tudatosan rombolták a hazai érdekeket. Amikor arra hivatkozott az előterjesztő a magyar kormány nevében, hogy nincs 17 milliárd forint, hogy az egyébként azóta sokszorosan beépült világkiállítási területet közművesítsék és felépítsék, akkor egyszerűen ki kell jelenteni, az „elitünk” nem a hazáját szolgálja. Sem a Hungexponál, sem a világkiállításnál, sem az egyébként a vizsgálati jegyzőkönyvben oly részletezetten bemutatott útépítésnél, vagy a banki szolgáltatásoknál. Ehelyett a Hungexponál most ismételten mi következik? Nem a szakmai szempontok érvényesülnek, hanem „betolják” ide a szocialista párt tizedik vonalát, Barabás Jánost és sorolhatnánk a fullajtárait, akik hihetetlenül sok pénzt, több tízmilliós jövedelmet kapnak. De ebben megint nem ez a probléma. A helyzet általánossága a gond. Mert ha Szanyi Tibor ötven embert elhelyezhet a saját ágazatán belül, a többi ugyanezt teszi a maga szemétdombján, akkor ez már több tízezres siserehad uralma, ami egyben a tisztességes magyar ember munkájának háttérbe szorítása. Nem szakmai problémák vannak a Hungexponál, hanem a módszerrel van a baj, a sáskahad lépjen rá, kenje össze sárral az előzőeket, ha jók voltak, ha rosszak. Miközben mindez ugyanazzal a konkrét feladattal jár, feltérképezni, hogy mit lehet még onnan is ellopni. Hogy ne legyünk igaztalanok ezzel a csapattal sem, mutassunk „példát” a másik oldalról. Itt van például a jól prosperáló vállalatóriás, a Dunaferr, amit a Fidesz-kormány négy év alatt úgy tönkretett, hogy mára már gyakorlatilag finanszírozhatatlanná vált. Hozzá nem értő pártkatonák ellehetetlenítették a piacot, a termelést, a sportot, az infrastruktúrát, mindent. Akkor hadd kérdezzem meg: ki mer itt bárkinek is tükröt tartani? Egyik sem mer belenézni a tükörbe, azzal próbálja a saját galádságát, a nemzetellenes tevékenységét leplezni, hogy a másik hazaellenes módszereiről kiabál.
• Megint csak idézek, és még mindig a Hungexporól van szó. „A döntések meghozatalát megalapozó dokumentumok több esetben valótlan adatokon alapulnak, vagy később meg nem valósuló feltételezésekre alapozták azokat. A szerződések megkötését nem előzte meg egyetlen esetben sem ajánlatkérés vagy tender kiírása. A szerződések hátrányos rendelkezéseket tartalmaznak a Hungexpo számára. A szerződések felmondására vonatkozó rendelkezések csak aránytalanul magas felmondási díj ellenében engedik meg a szerződés felmondását, ami a Hungexpot, mint megrendelőt, az adott vállalkozáshoz kötik.” Csupa olyan szerződésről beszélünk, vagy legalábbis beszél ez a tanulmány, amit az adott cég köt meg, és amely számára előnytelen.
• Ismételten visszatérek rá: olyan oroszlánszerződéseket, tehát felbonthatatlan szerződéseket kötnek sorozatban, amelyeket csak nagy ráfizetéssel lehet semmissé nyilvánítani. Ez látszólag törvényes. Egyetlenegyben nem az. Az oroszlánszerződést, az egyenlőtlen feltételű szerződést meg kell semmisíteni, tudniillik, ha egyoldalú akaratnyilvánítás van, akkor az nem szerződés, hanem diktátum. Ha volna Magyarországon bíróság, akkor ezeket a szerződéseket hatályon kívül helyeznék. De megint utaljunk csak vissza a múltra. A hátrányos szerződések a rendszerváltozás óta változó hevességgel mindig előtérbe kerültek. Nézzük meg, hogy mi történt 1990-91-ben! Pár százezer forintos végkielégítések miatt az egész sajtó ordibált. Utána azt mondták Horn Gyuláék, megszüntetik ezeket a hátrányos szerződéseket, most még kifizetik a Boross csapat hordalékát, de ők már nem kötnek ilyeneket. Aztán mi történt? 1998-ra sok millióra rúgtak a végkielégítések. Ők ugyanolyan oroszlánszerződéseket kötöttek, mint amilyeneket Orbánék alatt a Hungexpo. Hazára, gazdasági életre hátrányosat. Amikor ezekről a szerződésekről kiabált a Fidesz csapat, akkor azt mondták, ezzel aztán tényleg nem tudunk mit csinálni, Magyar Bálinték megkötötték, és ezekkel a szerződésekkel az utolsó pillanatban bebetonozták a közvetlen klientúrájukat. Elérték, hogy a kirúgásuk több millió forintba kerüljön, de ők bizonyosan nem tűrik el, hogy a sajátjaik így tegyenek. És ezek után a Medgyessy-kormány ugyanarról ordibál, hogy Orbánék előnytelen szerződéseket kötöttek. De ez mindenütt így van! Az elmúlt tizenkét-tizenöt év pontosan erről szól, és ha ez a garázdálkodó csapat itt marad, a következő tíz-tizenöt év is pontosan arról fog szólni, hogy megtörténik a hazai érdekek kisajátítása teljes egészében idegen érdekek, a bennfentesek érdeke szerint. És itt utalok Hiller Istvánra, aki miniszterként azt mondta, Kövér Szilárd szerződéseivel nem lehet mit kezdeni, pedig az ország szempontjából annyira előnytelenek, hogy ez már minősíthetetlen. Akkor miért nem támadja meg? A bíróság állítólag független. Ha előnytelen szerződéseket kötöttek, akkor vonja felelősségre azokat az embereket, akik ezt tették, hiszen a büntetőjogi és a polgárjogi felelősség egyenesen a semmisség irányába mutat. De ez csak a nép bolondítása, úgy tesznek, mintha haragudnának egymásra, de bizonyítható a politikai „elit” összekacsintása. Éppen önnek mondta Orbán Viktor, hogy a privatizációs szerződéseket felülvizsgálja, azokat, amelyeknél a törvénytelenségek sokkal, de sokkal pregnánsabban kimutathatók, mint ezeknél az álságos munkaszerződéseknél vagy polgári jogi szerződéseknél. Nem történt meg. És nemigen emlékszem arra sem, hogy Orbán Viktor, ígérete szerint, nyilvánosságra hozta volna a titkosított dokumentumokat. Sőt, az adatok titkosítását még erőteljesebben folytatták. Mert Orbánék jöveteléig szolgálati- és banktitkot ismertünk csupán. De azután jöttek ők, és ötven-nyolcvan évre titkosítottak. De megint előjön a bűvös szó, egygyökerűség. Aki ezt az általuk most ismertetett jelentést kapta, Medgyessy Péter, bizony szép juttatásokban részesült az Orbán-kormány alatt. Ki magyarázza meg nekem azt, hogy Orbán Viktor magánemberként fogadja „önzetlenül” Medgyessy Pétert, majd utána utasítja a később kirúgott Katona Kálmán minisztert, hogy Medgyessy cégét a Malév alkalmazza. Milyen átvilágítás az, amit a Medgyessy cég csinált a Malévnél? Ebből is látszik, hogy bár kifelé óriási lendülettel esnek egymásnak, valójában egy irányból jöttek, s egyfelé mennekBolondítani kell ezt a népet, s ez a bolondítás ma olyan szintű, hogy az igazi sajtószabadságot pótlandó ordibálás egyúttal elszürkíti az emberi emlékezetet. Az ellenfelek közül soha senkit nem ért elmarasztalás, csak és kizárólag a saját államtitkárát tudta Orbán lecsukatni, kifejezetten álságos politikai szándékkal. De ennek a jelentésnek az ismeretében vajon mit tesz majd Medgyessy? Előre megmondom, semmit. Összetartoznak ők mindannyian odafent, és egy a céljuk. Meggazdagodni bármi áron, bárki rovására. Hiszen valamikor, még a bevallott kommunizmus idején őket jelölték ki az akkori hatalmasokS ők teljesítik megbízóik akaratát, szinténhatalmasok és gazdagok lesznekMi meg, több millióan, építjük a szegénység birodalmát a szegénységpárti miniszterelnöknek. Németh Miklós, Medgyessy, Orbán, Horn, Boross, Antall. Eszmetársak ők valamennyien. Egygyökerűek! Hazánk függetlenségének elorzói.

Megint ködösítenek
A megújulás „élharcosa” Boross Péter?

• Régi, elcsépelt közhely, hogy a történelem gyakran ismétli önmagát. 1956-ban, amikor Budapesten a Petőfi Kör elkezdte működését, akkor egy fiatal kommunista állt a mozgalom élén, Berecz János. Majd azt követően itt hagyta Magyarországot, és elment Moszkvába.’56 élére tehát az elején odaálltak a kommunisták. 1989-ben, amikor rendszerváltozást kezdtek hazudni nekünk, akkor szintén a reformkommunisták álltak a folyamat élére, persze azzal a szándékkal, hogy minden hatalmat megtartsanak a kezükben. 2003-ban megint érdekes dolgokat lehet felfedezni. Azok, akik korábban privatizáltak, akik fillérekért adták el Magyarországot, most a privatizáció ellen szólalnak meg. Az embernek az az érzése, hogy megintcsak ugyanazok állnak egy esetleges átalakulást megújító mozgalom élére, akik ezt az egész átalakulást elhazudták Magyarországtól.
• Tökéletes diagnózis, ami elhangzott, azzal a rövid kiegészítéssel, hogy nem valószínű, hogy ez a szándékaik szerint történik. Emlékszem, amikor a Fidesz-kormány konkrét ígéretet tett a törvénytelen privatizáció felülvizsgálatára. És nem tette meg. Most meg azt mondják, hogy a Medgyessy-kormány fejezze be a privatizációt. A Fidesz-kormány is privatizált, és szórta szét az állami javakat, az állami tulajdont saját bennfenteseinek és ugyanazoknak a külföldi hiénáknak, akik jelenleg is itt vannak, például Lord Bernard Schreier úrnak. Oly módon hazug ma a jobboldalinak csúfolt politika is, amit még a rövid emlékezet is kiselejtez. Azt hiszem, mi voltunk azok, akik először felvetettük a privatizáció felülvizsgálatának, majd leállításának szükségességét olyan szakmai és politikai, valamint nemzetpolitikai érdekek alapján, hogy ma Magyarországon már látszata sincs meg a szuverenitásnak, miután a privatizált vagyon több mint nyolcvan százaléka külföldi kézre került. Ezáltal a magyar nemzetgazdaság exportdinamikáját vagy éppen leállítását is külföldről irányítják. Valószínűleg ez a folyamat hazánkban úgy fejeződik be, hogy a maffia A és B csapata nagy-nagy kiabálás mellett megegyezik. Igazából az a probléma, amivel a kérdés elkezdődött. ’56-ot is az akkori, úgynevezett reformkommunisták robbantották ki, majd amikor észrevették, hogy túlnőtt rajtuk a forradalom, behívták segítségül a szovjet tankokat. De akkor is álságos volt a világ reagálása, kiabáltak, hogy magyarok, tartsatok ki, de Nyugatnak esze ágában sem volt segíteni, mint ahogy jelenleg is azt állíthatjuk, a kifosztást nyugati segítség nélkül nem tudta volna végrehajtani ez az ÁVH-s gyökerű csapat. A kérdésben az a legveszélyesebb, hogy az esetleges megújulást akaró folyamat élére is azok állhatnak, akik kiraboltak bennünket.
• Boross Péter azt mondja, visszavonult a politizálástól. De az MDF élén az a Dávid Ibolya áll, akit Boross Péter akart korábban az Orbán-kormány igazságügyminiszterének, akit Boross Péter akart az MDF elnökének. Az MDF választmánya élén az a Csáki András áll elnökként, aki korábban Boross Péter gépkocsivezetője volt. Szóval mindenhol az ő emberei vannak, ugyanakkor viszont a nyílt leveleivel is folyamatosan jelen van a magyar közéletben, és uram bocsánat, de bekövetkezhet az a furcsaság is, hogy a sokat bírált Boross Péter lehet az az egyik vezéralak, aki egy tisztító folyamat élére áll majd, és azt mondja, hogy ezt az egész átalakulást másképp kellett volna csinálni, majd mi megmutatjuk, hogyan tovább.
• Gyakorlatilag ez már meg is történt, mert a tisztulási folyamat élére bejelentkezett Boross úr, elismerte, hogy itt korrupció van, és azt vissza kell szorítani. Ez a folyamat azonban nem az általa vezényeltek szerint fog lejátszódni, nem ő fog élére állni az igazi rendszerváltozásnak, illetve nem az a csapat, amelyik előidézője volt Magyarországon az anarchiának, mert Magyarországon a nemzeti tulajdonban a legnagyobb károkozás az Antall-Boross–érában történt. Azóta gyakorlat nálunk, hogy vannak bizonyos bűncselekményformák, amelyekben teljes egészében tehetetlen a rendőrség, az igazságszolgáltatás és a nyomozóhatóság többi része, beleértve a nemzetbiztonsági szakszolgálatokat is. Azonban még az is elképzelhető, ha ennek a folyamatnak Boross Péter az élére áll, a szintén balról jobbra küldött sajtó segítségével, és a gyakran igen rövid és szelektív emberi emlékezettel visszaélve, néhányan még el is hiszik, hogy Borossék ezt komolyan is gondolják.
• Mintha meg is kezdődött volna az agymosás, hiszen egy televíziós műsorban például a jobboldal nagy bölcsének nevezte Friderikusz Sándor műsorvezető Boross Pétert, mintegy Deák Ferenc-i képzeteket keltve.
• Madarat tolláról, embert barátjáról. Friderikuszon nem csodálkozom. Aki a Magda János nevezetű gyilkost végigfutatta több mint száz helyen az országban, az azt is megteheti, hogy azt sugalmazza, Boross Péter a haza bölcse. De legyünk reálisak, a haza bölcse lehet az, aki minősíthetetlen teljesítményt nyújtott belügyminiszterként, kormányfőként, nemzetbiztonsági elnökként és Orbán Viktor főtanácsadójaként? Ha Boross Péter valóban egy még el sem kezdődött folyamat élére akar állni, akkor először beismerő, feltáró vallomást tesz a saját és családja tevékenységéről. Neki tökéletes rálátása van a bűncselekmények jelentős részére, a privatizációs bűncselekményekre és azok eltussolására. És miután valamennyi információ birtokában van, még azt is el tudom képzelni, bár már maga a gondolat is a képtelenség felső határát súrolja, hogy megtörik, felébred a lelkiismerete, és rájön arra, hogy milyen mérhetetlen károkat okozott ő és a csapata a hazájának. Én még ismerem azt a csapatot is, amelyik hajdanában Boross Péteréknek lehallgatókkal felszerelt hamutálcákat gyártott, s amelyeket korábban, mint vendéglátóipari vezető, a Kádár-rezsimben oly eredményesen használt a későbbi miniszterelnök úr! Gondolom, a szocializmus érdekében hallgatták le a vendégeket.
• Álljunk meg egy pillanatra, mert erről én is hallottam. Arról beszélnek, hogy Dunakeszin működött egy fémmechanikai vállalat, s állítólag ott készültek ezek a hamutartók, amelyekbe lehallgatókészülékeket építettek be. Aki ezt nekem elmesélte, azt is elmondta, hogy ebben az időszakban volt ott főművezető Tóth András, aki jelenleg az MSZP-kormányzatban a Nemzetbiztonsági Hivatal államtitkára.
• Én ennél még többet is tudok. Szegeden, a Nemzetközi Jogi Tanszék vezetője, dr. Nagy Károly professzor volt, aki arra hívta fel a figyelmünket, fiatal jogászjelöltekét, hogy nagyon vigyázzunk a vendéglátóipari helyeken, főleg Budapesten, mert ott még a karfiolba is lehallgatókészüléket szerelnek. Hiszen a szocializmus védelme mindenek előtt való. Nyilvánvaló, hogy egy egyetemi tanszékvezető professzor, aki ráadásul a nemzetközi jogi tanszéket vezette, beépített volt, fedett állásban dolgozott. Egyébként nem juthatott volna ilyen információkhoz. Több száz ember előtt beszélt erről, s rendszeresen, hiszen ez a gondolatsor az előadásaiban a kedvenc fordulatai közé tartozott. Azt is ismételgette, hogy főleg a budapesti vendéglátóipari helyek fertőzöttek, magyarul azt állította, hogy ezeken a helyeken ilyen módon hallgatják le a külföldi vendégeket. De ő ezt egyáltalán nem felháborodottan mesélte, hanem szinte dicsekedett vele, hogy így, és még hány módon lehetett információt gyűjteni. Minden, de minden vendéglátóipari eszköz, tárgy ilyen lehallgatóberendezésekkel volt felszerelve.
• Csak közbevetőleg említem meg, hogy Boross Péter abban az időszakban a Délpesti Vendéglátóipari Vállalatnál dolgozott.
• A forradalom leverése után az első munkahelyei közül az egyik volt ez, s ráadásul személyzetis volt ott. A Kádár-rezsim erőszakszervezete nem arról volt nevezetes, hogy a forradalmárok közül bárkit is fél- vagy egy év múlva ilyen magas vezető beosztásba helyez. Ebből is látszik, hogy mekkora farsangi bál az, amit rendszerváltozás címén vezényelnek le nálunk idegen érdekek szerint, hol ezt, hol azt előszedve a süllyesztőből, megfelelő médiatámogatás mellett. Az a média adja a támogatást, amelynek át nem világítása a vezető politikusok akarata szerint történt meg. A kígyó nem harapja meg a saját farkát. Ha ez a folyamat nem ilyen álságosan zajlik le, hogy a mindent feltárás szándéka csak látszólagos, miközben a bizonyítékokat, a mai „elitet” kompromittáló dokumentumokat a szőnyeg alá söprik, akkor Magyarország ma nem olyan védtelen, hogy akár egy forintspekuláció is alapjaiban képes megrázni a magyar gazdaságot. A nyugatiak ma már nem is értik, miképpen működik a magyar politikai „elit”, sőt azt sem értik, hogyan működik a magyar igazságszolgáltatás, hogyan dolgoznak az operatív tevékenység nélküli felderítő munkát végző szervezetek. Amikor a Belügyminisztérium élére Horváth Balázs után Boross Péter kerül, rendet, fegyelmet ígért. Utána megkezdődött az anarchiába forduló, mérhetetlen méretű robbantássorozat, amely Közép-Európa legveszélyeztetettebb térségévé tette Budapestet. A szervezett bűnözés a nyugat-európai és amerikai elemzők szerint is Budapesten egyesült. Ezek a dolgok a vezető politikusok akarata nélkül nem alakulhattak volna így, s a kiagyalókat és a végrehajtókat, Magyarország stabilitásának lerombolóit elsősorban a Belügyminisztériumban, a nemzetbiztonsági szakszolgálatoknál és az igazságszolgáltatás felelős vezetőinél kell keresnünk. Boross Péter és családja ezeken a területeken dolgozott a „rendszerváltozást” követően. Vegyük már észre, nem lehet véletlen, hogy Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok által is a világ legveszélyesebbnek tartott gengszterének egyik ügyvédjét úgy hívják, hogy Boross Ildikó. Ő Boross Péter lánya. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy amikor az FBI tetten akarta érni Magyarországon a nevezett urat, egy megfelelő időben megkapott titkos információ után el tudott távozni hazánkból. Bolondítás bolondítás után, miközben a közvélemény figyelmét mindig elterelik a lényegről, például nálunk mindig valami mással kapcsolatos hatalmas hangzavar hallatszik, miközben éppenséggel áron alul adunk oda valamit a megmaradt nemzeti vagyonból. Alkotmányellenesen, hiszen az Alkotmánybíróság léte, amelynek az alkotmány felett kellett volna őrködnie a’90-es évek elejétől, törvénytelen. Tudniillik, az alkotmánybírákat nem a szabadon választott parlament választotta meg, hanem a semmiféle felhatalmazással nem rendelkező ellenzéki kerekasztal politikai alkuja alapján jelölte ki a múlt rendszer parlamentje. Erről a tényről mélyen hallgatnak, pedig ez minden rossznak, ami velük történt, az alfája és az omegája, az egyik olyan kardinális kérdése a magyar átalakulásnak, amely miatt a gyakorlatban nincs Magyarországon alkotmányosság. Mert ha a Sólyom László-féle csapatot az ellenzéki kerekasztal paktuma jelöli ki, és ez a valóságban így történt, akkor alkotmányosság szempontjából sem formailag, sem alakilag nem megfelelő az újnak mondott magyar rendszer felállása. A fő cél, hogy mindenképpen eltereljék a figyelmet arról a kötelezettségről, hogy a nemzeti vagyon elrablóit elszámoltassák. Ilyen körülmények között teljesen bizonyos, hogy ennek a tisztulási folyamatnak akár még Boross Péter is az élére állhat, tudniillik ez még mindig nem a társadalom tekintélyének és tisztaságának a visszanyerésére irányul, hanem további porhintésről van szó! Legyen szó akár a privatizációról, akár a bűnözés visszaszorításáról.
• Más esetekben is arra érdemtelenek állnak, előre megtervezetten, egy-egy mozgalom élére. 2003. június 21-én a lakásmaffia áldozatai a Kossuth téren, az Országház előtt tiltakoztak kirablásuk miatt. Döbbenten láttam és hallottam, hogy felszólalt ott az Országgyűlés lakásmaffiával foglalkozó albizottságának vezetője, Devánszkiné, az MSZP országgyűlési képviselője, akiről a korábbi könyvünkben azt írtuk, hogy még XVII. kerületi vállalkozóként, majd polgármester asszonyként ő is közreműködött emberek utcára tételében. Kapcsolatban volt a maffiával, a Mácsai fivéreket említettük társként, és ez a Devánszkiné odamegy a Kossuth térre, a lakásmaffia áldozatainak nevében beszél, mindent megígér, a vasárnapi újságok mindenhol róla „beszélnek”, a televíziók őt mutatják. Sőt Devánszkiné odamegy a lakásmaffia áldozatai közül egyhez-kettőhöz, és barátsága jeléül arcon csókolja őket.
• Ezt hívják Júdás csókjának. Ez a tüntetés is egyértelműen megmutatta, hogy milyen aljas a magyar politika. Tényszerűen itt a következő történt. A tömegben mellettem állt négy család, akiket a nevezett személy közreműködésével tettek ki az utcára. Egyik sem mert megszólalni. Pedig az egyiket megkértük, menjen oda a mikrofonhoz, és mondja el, mi történt vele, miért lakoltatták ki 48 ezer forint ki nem fizetett hátralékért. Nem merte vállalni. De igazából az aljasság nem itt kezdődik és nem is itt fejeződik be. A parlamenti albizottság csak a jövendőbeli ügyekről beszél, s azt mondja, az eddig elkövetett kisemmizésekkel ne foglalkozzanak. Devánszkiné odamegy az egyik áldozatához, Katona Judithoz, és az elvesztett lakása helyett ad egy csókot neki. A „gyilkos” megcsókolja áldozatát. A vakuk villannak, a kamerák rögzítenek, a téren tapsol a nép. A politika mindig ugyanazt csinálja, először látszólag megijed, aztán látja, hogy ennek a több tízezer kifosztott embernek sincs meg az érdekérvényesítési képessége, a szándéka arra, hogy erőszakkal visszavegye a tolvajoktól az elrabolt lakásokat. Ettől kezdve a sajtó asszisztálása mellett folyik a porhintés. Már nem az áldozatokat mutogatják a televízióban, és az újságok oldalain, hanem azokat a bűnözőket, akik előidézték és elfedik ezt a súlyos társadalmi problémát. Mert akik a parlamentben jelenleg erről beszélnek, bűnpártolást követnek el. Gyakorlatilag az ügyvédek és a közjegyzők részére számítógéprendszeren keresztül összekötik a földhivatalokat, hogy még naprakészebben tudjanak csalni, lopni, embereket vagyonukból kiforgatni. Devánszkiné ennek élharcosává vált. Kijelölte őt a parlament arra, hogy miképpen vezesse félre a közvéleményt. Nyilvánvaló, őt nem fogják vagyonelkobzással büntetni, mint ahogy tették ezt a tényeket feltárni akaró Pallag Lászlóval, az olajbizottság elnökével. Vele kapcsolatban a magyar igazságszolgáltatás alkotmány- és törvényellenesen megmutatta, hogy mire képes. Földönfutóvá tették. Devánszkiné és ez a bizottság, a magyar sajtó szerint, minden bizonnyal dicsőséges tevékenységet folytat ezen a területen.
• A lakásmaffia áldozatai megtapsolták Devánszkinét, megtapsolták Fodor Gábor nevét, aki az SZDSZ színeiben szintén ennek az albizottságnak a tagja. Mindenkit megtapsoltak, hittek, hisznek ezeknek az embereknek. Miközben, a jog álarca mögé bújva, a bizottság tagjai törvényesítik az eddigi kifosztásokat.
• Mindenki, aki nagyon nagy bajba került a szervezett bűnözői körök miatt, a legutolsó szalmaszálba is belekapaszkodna, szeretne valakinek hinni. Devánszkinénak egyre megvan a tehetsége: szép szavakkal befedni azt a mélyen húzódó sebet, amit a maffia okozott. Az a maffia, amelynek egyébként természetesen ő is tagja. Igazából az a nagy gond, hogy amikor megtapsolják az áldozatok ezeket az embereket, nagyrészt fel sem fogják, hogy kit éljeneznek. Olyan ez, mintha a hóhért tapsolná meg az áldozat. Ha a hóhér azt mondja, elnézést, kénytelen vagyok levágni a fejét, de higygye el, mélyen együttérzek önnel, azzal még az áldozatnak nem írták elő, hogy örömünnepbe törjön ki. Ennek azért két oldala van. Én is személyesen tudtam szólni ehhez a pár száz emberhez, és amikor a legjobban hangoztattam, hogy bűnözőkkel vannak körbevéve, az előbb említettnél még nagyobb taps volt. A kifosztott tömeg mindenkit megtapsol. Ez is mutatja, hogy milyen esélytelenül indul a maffiával szemben. Tudni kell tehát, amit akkor el is mondtam, hogy amikor a maffia ellen indulunk, akkor először a parlamentben és a bíróságon ülő gengszterekkel kell szembe szállni, őket kell lecsukni, és a jelenlegi, valamint a volt kormánytagokat. Ezt a mai magyar kormányfő is tudja, csak esélye sincs rá, hogy ezt a tevékenységet, ha még akarja is, eredményesen befejezze. De akarja-e? A lakásmaffia áldozatai jelenleg az írott malaszton kívül semmit sem kapnak, sőt ma már ígéreteket sem, mert azt mondják, hogy a bizottság a jövőbeni ügyek elkerülésére figyel elsősorban.
• De az eddig kifosztottakkal nem akar foglalkozni.
• Annyira nem, hogy például a Sorstársak Egyesülete segítséget kért tőlük, mert már több ezer áldozatot derített fel, összeállította a bűnözői csoportokat, s ha hiszik, ha nem, elutasították a kérelmüket. Törvénytelenül. Amikor a Sorstársak Egyesületének elnök asszonya megszervezte ezt a demonstrációt, természetesen tájékoztatta a parlament alkotmányügyi bizottságának elnökét, a belügyminisztert és az igazságügyminisztert. Vastagh Pál, az alkotmányügyi bizottság elnöke, Szegeden volt JATE-s KISZ-titkár, Antalfy professzor személyes fegyverhordozója, válaszolt a Sorstársak elnökének, olvastam azt a levelet. Mélyen felháborodott azon, hogy milyen alapon tüntetnek a kifosztottak, amikor ők minden segítséget megadtak nekik. Csak arra a kérdésre nem válaszolt az alkotmányügyi bizottság elnöke, hogy milyen segítség az, amikor az égadta világon semmi nem történik az áldozatokért, csak néhány politikus közszereplést kíván folytatni, és országosan híressé akar válni. A lakásmaffia áldozatai közül már több tucat ember meghalt. Ok-okozati összefüggés van a halál és a kifosztás között. Vajon milyen igazságszolgáltatás az, ahol egy személy több mint negyven embert fosztott ki azonos módszerrel, és a legfelsőbb bíróság egyik bírói tanácsa neki ítél, neki ad igazat. Hiába bizonyítja be bárki, hogy ez színlelt szerződés, azzal a fordulattal utasítják el az áldozatok kérelmét, hogy a közjegyző pecsétje többet ér, mint akár ötszáz tanú bizonyító erejű vallomása. A közjegyző, a gengszter, Gönczöl Judit, ezáltal államfeletti hatalommá vált. Tudniillik, a közokiratba foglalás olyan kategóriává lett Magyarországon, ami ellen ma a magyar bírói gyakorlat szerint nincs ellenszer. Nem igazságszolgáltatás az, amit ezek a gengszterek alkalmaznak. Szenvtelenül ítéletet hirdetni, egy olajmaffiózónak kedvezőt, aki százmillió liter feletti kerozint adott el, és több tucat áldozatot fosztott ki , s mindezt a legfelsőbb bíróság szentesíti – meggyőződésem, hogy ez bűnpártolás, vagy még ennél sokkal, de sokkal súlyosabb bűncselekmény. Azt hiszem, hogy Magyarországon a közeljövőben ezeket a bírákat, valószínűleg már egy demokratikus igazságszolgáltatás, felelősségre vonja majd. Amikor több ezer ügy évülhet el büntető szakban, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a lakásmaffia áldozatai továbbra is az utcán élnek. Itt valóban csak ’56 szellemében lehet ettől a gyülevész társaságtól megszabadulni. Devánszkinék pedig mindig lesznek. Mint ahogy voltak az olajbizottságban is olyan gazemberek, akik pártpolitikai érdekből torpedózták meg ennek a súlyos bűncselekménysorozatnak a felderítését. Mert ma már a rendőrezredes könyvéből kiderül, hogy Pintér Sándor személyes megrendelésére történt a Nógrádi gyerekek gyanúsítása édesapjuk meggyilkolásával. Mi soha nem tudtuk volna ezt a tényt bizonyítani, ha Kovács Lajos ezredes könyvében véletlenül tételesen ezt le nem írja, miközben az olajbizottság működését egy kisgazda, államellenes puccsként jelöli meg. De nem tudom, van-e ott demokrácia, ahol a belügyminiszter és a rendőrség politikai feladatot láthat el úgy, hogy megrendeli a nyomozást egy bizonyos irányban. Voltak ilyen ügyek, de akkor még Gerő Ernő, Péter Gábor vagy éppen Visinszkij volt hatalmon, és gulágok voltak, de a fasizmus ugyanilyen ügyeket produkált. Aki nem hiszi el ezt az állításunkat, javaslom, hogy olvassa el Kovács Lajos ezredes könyvének idevonatkozó, kétszáz-valahányadik oldalon írt hosszú fejtegetését. Eszerint odáig süllyedtek a politikusok és Orbán Viktor belügyminisztere, Pintér Sándor, hogy úgymond szakértőket, titkosszolgálatokat is bevontak a Nógrádi-ügybe, Ferenczi vezérőrnagyot például, akik azt mondták, hogy Nógrádi Zsolt mellé autó húz, és gondolatátvitellel motiválja ezt a szerencsétlen embert arra, hogy a kisgazda puccsban részt vegyen. Meg is említette egyébként Pintér Sándor, hogy azért van felháborodva, mert már több helyen úgy mutatják be Bánk Attilát, mint jövendőbeli belügyminisztert.
• Bánk Attila a Független Kisgazdapárt frakcióvezetője volt 1998 és 2002 között a parlamentben.
• Természetesen róla van szó, ezért mondja azt Pintér, hogy ami az olajügyben történik, az kisgazda rajcsúr, puccs. De gondoljunk bele, ha valóban politikai vita van a koalíciós partnerek között, azt rendőrségi módszerrel kell elrendezni? Vagy Nógrádi Zsolt „olajos” vallomása olyan erős volt, hogy ezt puccsnak tekintették? Akkor sem Pintér Sándornak, sem az őt irányító volt miniszterelnökének, Orbán Viktornak fogalma sem volt arról, hogy mi az a demokrácia. Ha a demokráciában a politikai ellenfeleinket becsukjuk a börtönbe, akkor az nem demokrácia, az diktatúra. Megint más kérdés, hogy olyan otromba módon sikerült ezeket a bizonyítékokat „egymásra lapátolni” az igazságszolgáltatásnak, illetve a nyomozóhatóságoknak, hogy vélhetően még a mai, nagyon gyenge igazságszolgáltatás is kénytelen lesz figyelmen kívül hagyni ezeket az álbizonyítékokat, mint ahogy ez már megtörtént Nógrádi Zsolt hamis váddal kapcsolatos ügyében. Mert az igazi probléma az, ha ma bárki, a haza érdekében megszólal, annak tudomásul kell venni, hogy másnap bűnözőnek nevezve találkozik szembe a rendőrhatósággal vagy a nyomozószervekkel, kreált ügyek alapján. Ezt hívják egyébként koncepciós ügynek. Ezek a koncepciós perek már egyszer végigsöpörtek a magyar társadalmon egészen 1990-ig, s ma szemmel láthatóan megint életre kelnek. Tehát az igazi probléma nemcsak a nemzeti vagyon elherdálása, nemcsak a magyar társadalom tudatos bolondítása, és lelkének, tudatának összetörése, hanem az, hogy meghatározott körök ma nyugodtan, koncepciós pereket akaszthatnak azok nyakába, akik valóban a hazájukért tesznek.
• 2003. június 19-én, csütörtökön ön részt vett Nógrádi Ádám tárgyalásának helyszíni szemléjén Soltvadkerten. Abban az időszakban, amikor a helyszínre megérkeztek autóval, hívtam önt telefonon, és azt hallottam a vonal túlsó végén, hogy ön azt mondja: Jézus-Mária, mennyi szigorúan titkos tiszt van itt.
• Amikor a helyszínre értünk, az alábbi dolog történt. Megkértem a barátainkat, nagyon sokan segítenek nekünk, hogy nézzék meg, mi történik a helyszíni tárgyaláson. Valóban hatalmas rendőri erő volt jelen, voltak egyéb személyek, szigorúan titkos tisztek és besúgók. Nem vettem részt abban az eljárásban tudatosan, nem voltam ott a helyszíni bírósági szemlén, azt láttam viszont, hogy még a bírónő és a bíróság is megdöbbent azon a vandalizmuson, amit a nyomozóhatóságok a helyszínen az ügyhöz kapcsolódóan elkövettek. Gyakorlatilag szétverték, lakhatatlanná tették Nógrádiék házát. Állítólag bizonyítékot kerestek, és ez idő alatt szétverték a lépcsőket, a padozatot, a tetőzetet, mindent. Bulldózerszerű teljesítményt nyújtott, légkalapáccsal, a nyomozóhatóság. Persze az, hogy egy 1970-ben készült betonalapzatot miért kellett szétverni egy 1998-ban elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, egyszerűen észvesztő, ezt már nem tudom semminek sem minősíteni. Tény viszont, hogy az ügyészség és a rendőrség szerint az adott napon nyolc és tizenkét óra között történt a gyilkosság. Igaz, hogy nincs fegyver, nincs golyó, nincs tárgyi bizonyíték. Az is igaz, hogy két darabban adták vissza Nógrádi József holttestét, külön a fejét, amit korábban benntartottak egy rendőrségi hűtőszekrényben.
• Kinek az utasítására vágták ketté a holttestet?
• A nyomozóhatóság utasítására. Ez olyan példátlan a kriminalisztika történetében, amivel nem is szeretnék foglalkozni, ez már halottgyalázás. Ezt az őrültséget már ép ésszel nem lehet megérteni, hogy eltemetik az áldozatot fej nélkül, majd fél év múlva utána küldik a fejet. Ez polgári demokrácia? De térjünk vissza Soltvadkertre. Bementem a boltokba, emberekkel beszélgettem, és nem találtam egyetlenegyet sem, aki elhitte volna azt a dajkamesét, hogy a Nógrádi testvérek lennének felelősek apjuk haláláért. Ádám sem! Hangsúlyozom, nem volt egyetlenegy ember sem, sem a volt tanító néni, sem a szomszéd boltos, senki az égadta világon, aki elhitte volna a Nógrádi fivérekre szórt mocsok valódiságát, de abban sem hittek – és ez sokkal rosszabb –, hogy felmentik ezt a szerencsétlen Ádám gyereket, aki sok-sok hülyeséget csinált életében, de hogy édesapját nem gyilkolta meg, teljesen bizonyos. Tény, hogy a meghatározott időpontban, a jelenlegi tárgyi- és tanúbizonyítékok alapján, Nógrádi Józsefet a gyermek nem ölhette meg. Aki ezeket a cselekményeket mégis így írja le, az tudatosan dezinformál, és ugyanúgy koncepciós ítéletet akar hozatni, mint ez nagyon sok büntető ügyben már megtörtént.
• Mi történt Soltvadkerten? Tudjuk-e azt, hogy ezen a csütörtöki napon a bírónő levont-e valamiféle következtetést?
• Megkérdezte az ügyészt, hogy nem kellene-e visszavonni a vádat, de az ügyész, mint állami szerv, természetesen ezt helyben nem tudta eldönteni. Meggyőződésem, hogy az ülnökök és a bírónő az ügy valódi részleteivel már tisztában van. Hogy milyen ítéletet mer hozni, azt nem tudom, mert itt már messze nem Nógrádi Ádámról és Zsoltról van szó, itt a magyar igazságszolgáltatás van jelenleg pellengérre állítva, ha még nem is tudja ezt a közvélekedés. Erről a helyszíni szemléről egyetlenegy újság vagy média nem tudósíthatott. Gondoljunk bele, milyen iszonyatos titoknak kell itt lappangani, ha sem a bulvársajtó, sem a napilapok, senki, tiltásra, nem írhat róla. Minden egyes vacak maffiapernek felfújt ügyet szinte egyenesben közvetített a televízió, rádió, gondoljunk a Tasnádi-perre és még sorolhatnék jó néhány ilyen elfuserált ügyet, erről pedig valami miatt iszonyatosan kemény cenzúrával kizárták a sajtót. Kinek az érdeke ez, kinek a rossz lelkiismerete tiltja meg, hogy ezzel még ez a szárnyaszegett magyar sajtó se foglalkozzon? De nekem igazi tanulság Nógrádi Ádám ügyében az, hogy soha nem látott bizonyítékokat mutattak meg az olajbűnözéssel és a bormaffiával kapcsolatban a Soltvadkerten élők. Ha én Soltvadkerten nem veszek részt ezen a helyszíni bejáráson, nem tudom meg, hogy a helyi városi kapitánynak mi volt a dolga az olajvonatok eltüntetésében. Amikor megérkezett az olajszállítmány, mindenkor kiadták utasításban, hogy rendőr ne menjen az állomás környékére, mert az ORFK operatív akciót szervez, és nehogy megzavarja a bűnözőket az, ha esetleg felismerik a helyi rendőröket. Tehát tudatosan leplezték azt a tevékenységet, amelyben tíz-húsz-harminc kamionban fejtették le a vasúti tehertartályokból a soha meg nem festett fűtőolajat, amit gázolajként drágábban adtak el. De ennél még súlyosabb eseteket soroltak fel az emberek. Egy ideig a hamisítók a használaton kívüli gázolaj-tartályokban kotyvasztották az úgynevezett pancsolt borokat és a különféle szeszfajtákat. Most viszont – elmondták –, ez már idejétmúlt, sokkal modernebb módszerrel csinálják. Fekete fóliába szalmabálákat tesznek, meg rendkívül kevés cukrot. Nyolc nap alatt, a nitrogénnal felgyorsított erjedési folyamat egy aranysárga színű szeszes löttyöt hoz létre, amelynek előállítása literenként 25-35 forintba kerül. Ezekből születik a kannás bor, hiszen ha készen van ez az aranysárga förmedvény, a megrendelő megmondja, hogy Tramini vagy vörös bor legyen-e. Tudniillik, ez az aranysárga szeszes „méreg” rendkívül jól kezelhető, aromával dúsítható. Két nap alatt olyan színű és ízű bor készül, amilyet akarnak. Ezek az emberek megmutatták azt is, hogy hol csinálják ezeket a fóliákat. Ennek az a lényege, hogy a tartályok nagyon nehezen mozdíthatók, hiszen tömegük hatalmas, viszont egy fekete fóliát ágyba tenni, leteríteni, egy óra műve. Ez idő alatt belehordják a szalmát, majd lefedik homokkal, és a gyors érlelés pillanatok alatt megkezdődik. A kannás borok jelentős része így készül. Beszéltem kocsmárosokkal is, és kérdeztem tőlük, miért nem szőlőbort árulnak, hiszen a termelőknek hatalmas eladatlan készleteik vannak. Még nekem is meg kellett fogódznom a válasz hallatán. Azt mondták, a szőlőbortól gyorsan berúgnak az emberek, ennek a löttynek viszont nincs akkora szesztartalma, több kell belőle a részegséghez, jó pénzért többet lehet belőle eladni, s ez az igazi üzlet. És egyszer csak azt veszik észre, hogy akik erre az úgynevezett szalmaborra szoknak rá, kötődnek ehhez a „minőséghez”, nem szeretik a másféle bort, vagyis a nikotin- vagy a speciális drogfüggőséghez hasonló érzés alakul ki náluk. Ne keressük tehát az alkoholbetegségek között a gyors halálozások okát, tudniillik megtaláltuk. Azok az emberek, akiknek a máját műtrágyával fertőzik, felfúvódnak, és rövid időn belül meghalnak. Tudom, mit mondok, mert akik ezt elmondták nekem, teljes egészében birtokában voltak ennek a mocskos vegyészeti eljárásnak minden mozzanatával és következményével. Igazából ugyanaz történik itt is, mint máshol, sirassuk meg a mérgezésben korán meghalt alkoholbetegeket, sirassuk meg a lakásmaffia áldozatait, de akik sokszoros haszonnal mérik ki ezeket a löttyöket, azokat a legkeményebben védi az igazságszolgáltatás. Tudniillik, közülük soha senkit még le nem lepleztek.
• Kik „kaszálnak” itt a legjobban?
• A kocsmáros csupán végterméket ad el. Az állami költségvetést megcsapolják, eltűnik ugyanis a jövedék. Igazából ez az össztársadalmi probléma. Kik is a vesztesek először? A szőlőtermelő gazdák, mert boraik jelentős részben eladhatatlanok lesznek, hiszen a belső fogyasztás látszólag csökken, holott ezekkel a szalmaborokkal valóságosan növekedik. Azok a fináncok és rendőrök aratnak a legjobban, akik a védelmi pénzt szedik. Hatalmas pénzekért garantálják, hogy ezek a gyilkosságok folytatódhassanak. Ahogy az olajbűnözők védelmi pénzeket fizettek, hatványozottan ezt teszik a borhamisítók. Néha lelepleznek egy-kettőt közülük, de ilyenkor is rendkívüli módon vigyáznak arra, hogy a bérelt tanyában hajléktalan legyen a bérlő, akinek a világon semmi tudomása nincs arról, hogy ott mi folyik. Ezeket az embereket néha feltételes szabadságvesztéssel büntetik, de tovább soha nem mennek, pedig nagyon nehezen képzelhető el a tanya tulajdonosáról, hogy olyan embernek adja oda bérleménybe a tulajdonát, akinek a tevékenységéről nem tud semmit. És ha ezek ráadásul ugyanazok a személyek, akkor már enyhén szólva is gyanakodni kellene a tisztelt nyomozóhatóságoknak. Igazából még ennél is súlyosabb, amit a soltvadkerti, kiskőrösi és izsáki gazdák mondtak. Megmutatták Izsákon is a borpancsoló helyeket. A polgármester lakásával szemben, de a rendőrséggel szemben is reggelente négy-öt IFA áll ki, felpakolva tartályokkal. Tehát ott is folyik a borhamisítás, most már nemcsak az aranyháromszögben, hanem Izsákon, Soltszentimrén, Csengődön és sorolhatnám a helyszíneket, mert ez a „technológia” gyorsan körülfutott a térségen. Igazából az volt a számomra a megdöbbentő, amit az egyszerű emberek mondtak, tudják, hogy kik csinálják ezt, de nem merik elmondani, mert megtalálják és összeverik őket. Azokat viszont soha nem fogják megtalálni, akik agyonverték a szájukat kinyitókat. Azok az egyszerű parasztemberek, akik évtizedek óta Kiskőrösön és környékén, a futóhomokon verejtékes munkával virágzó szőlő- és gyümölcs, valamint fóliakultúrát teremtettek, mára már lényegesen rosszabbul élnek. Hiszen tisztességesen dolgoznak. Lényegesen drágább ma Kiskőrös és környéke, mint a nagy budapesti piac, körülbelül ötven-hatvan forinttal drágábbak a termékek, de az viszont tény, hogy ugyanazok, akik a térség vámszedői, elmondják róluk a rossz híreket, terjesztik, hogy ebben a térségben csalók vannak, és közben szedik a védelmi pénzeket, azoktól a gengszterektől, akik nekik egykoron besúgóik voltak. És név szerint említették Flaiszot és a többieket. Arról a Flaiszról van szó, akinek a jogerős ítéletét úgy sikerült megakadályoznia Veszprém megyében – mert börtönbe kellene vonulnia bor- és olajhamisítás miatt –, hogy megbízta védelmével Horváth Balázs ügyvédi irodáját. A parlamenti képviselő, volt belügyminiszter irodáját. Miután Horváth Balázs testvére a megyei bíróság elnöke, így a bíróság ítélethirdetés helyett elfogultságot jelentett be, ezáltal hosszú időre, amíg az új bíróság kijelölése meg nem történik, Flaisz Ferenc biztos, hogy szabadlábon marad. Vajon hová fejlődik az az ország, ahol parlamenti képviselő avatkozik bele az „igazságszolgáltatás” és a bűnüldözés dolgába. Ennél álságosabban nem működhet a politikai „elit”. Mert ami az elmúltévtizedben fonálként végighúzódott ezeken az ügyeken, az megmutatta, hogy Magyarország nem demokrácia. Hogy lehet a legfőbb ügyésznek és helyettesének a fia és felesége ügyvéd, hogy lehet úgy a felesége ügyvéd, hogy általában a második és harmadik rendű vádlottat védi, soha nem az elsőrendűt, gyakorlatilag tehát befolyással üzérkedik. De én úgy tudom, ha egy férj és feleség között vagyonközösség van, a főügyész is gazdagodik azokból a pénzekből, amit az ügyvéd feleség besöpör a közös kasszába. Györgyi Kálmánról beszélek, a másik ügyvéd pedig Fábián János és fia. De sorolhatnánk még a legfelsőbb bíróság alelnökét, Rabovszky Edét és ügyvéd fiát. A polgári demokráciákban teljesen kizárt, hogy közhivatalt betöltő, az igazságszolgáltatás csúcsán lévő emberek gyerekei vagy közvetlen hozzátartozói az igazságszolgáltatásban szereplőként fellépjenek. Ez olyan otromba csalás, amivel az elmúlt évtizedben folyamatosan találkozunk. Gondoljunk bele, mit csinál a bíró azzal a vádlottal, akinek egy parlamenti képviselő, volt belügyminiszter a védője? Vagy mit csinál abban az ügyben, ahol a védő Bárándy György, Bárándy Péter igazságügyminiszter édesapja. Fellép azzal szemben, aki kinevezi az ő főnökeit, fellép az igazságügyminiszter apjával szemben például. Nem hogy arrébb vonulna az igazságszolgáltatásból a politika, most már tevőlegesen is részt vesz benne, ügyvédként, vagy éppenséggel ügyvédi irodájával biztosítja, hogy bizonyos személyek, akik mérhetetlen vagyonra tettek szert, vagy pusztán strómanok, érintetlenek maradjanak. Mert azt nehezen lehet elképzelni, hogy abban a megyében, Bácsban, ahol állítólag Gergényi Péter felszámolta a bűnözést, de a legnagyobb az olaj-, a bor- és a szeszhamisítás, egyetlenegy komoly bűnözőt nem sikerült jogerősen bíróság elé állítani. Stadler Józsefet igen, de őt nem tartom komoly bűnözőnek. Ő egy primitív, négyelemis ember, aki gyakorlatilag nem csinált többet, mint megpróbálta a saját eszközeivel a gazdaságát felépíteni. És akkor abban bíznak, hogy Gergényi Péter Budapesten visszaszorítja a bűnözést! Az ember ilyenkor csak mosolyogni tud, és álságos szándékokat sejt mögötte. Van itt egy súlyos probléma. Gergényi Péternek sem jogi, sem rendőrtiszti főiskolai végzettsége nincs. És érettségije?! Azt mondják, Gergényi lesz a legtöbbet dolgozó rendőr Budapesten, mert neki nem kell érettségi találkozóra mennie. És mindez nem kizáró ok, hogy budapesti főkapitány legyen.
• Idézek az egyik napilapunk 2003. július végén megjelent múltidéző összefoglalójából. „Kastyják János alezredes, kiskunhalasi rendőrkapitány 1998 októberében levelet írt a főnökeinek, amelyben felhívta a figyelmet egy fölöttébb kétes nagykereskedő vezető politikusokhoz fűződő kapcsolataira. A levelet a Világgazdaság valahonnan megszerezte, leközölte. Gergényi Péter Bács-Kiskun megyei rendőrkapitány ezután Kastyjákot felfüggesztette állásból, és fegyelmit indított ellene. A fegyelmi eljárás 1999 júliusának derekán véget ért, Kastyjákot kirúgták. Zuschlag János országgyűlési képviselő, az MSZP Bács-Kiskun megyei ügyvezető elnöke közleményben adott hangot megdöbbenésének: ahelyett, hogy a fehérgalléros bűnözés és a politika között kialakuló kapcsolatokat vizsgálnák, azt rúgják ki, aki felhívja erre a figyelmet.” Eddig a napilapból vett idézet, a többit már én teszem hozzá. Ez a nagykereskedő Sepsi László volt, az akkor Fideszhez közeli SepsiKer tulajdonosa. Sepsi László az üggyel összefüggésben az óbudai hajógyári szigetről hívta fel telefonon a Magyar Köztársaság akkori miniszterelnökét, Orbán Viktort, és azt mondta neki: B…d meg Viktor! Kastyjákot még mindig nem váltották le? Másnap a kiskunhalasi rendőrkapitány nem volt a helyén. Abban az időben – csak emlékeztetőül mondom – Gergényi Péter volt Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya. Most ő a vasprefektus, hiszen úgy állítják őt be, hogy eddig bármelyik megyében megfordult főkapitányként, mindenhol visszaszorította a korrupciót, mindenhol rendet teremtett.
• A korrupciót és a bűnözést vissza lehet szorítani statisztikai adatokkal. Ha valaki megfelelő mennyiségben mer csalni a statisztikával, akkor visszaszorította a bűnözést, mert ezt a statisztikát utána senki nem nézi meg. Mondok erre egy példát. Amikor egy gyűjtőszámon vannak a bűncselekmények, /1, /2, akár /437-ig egy nyomozónál vagy egy körzeti megbízottnál, akkor a bűnözést vissza lehet szorítani, ahány százalékkal akarják. Ettől természetesen a fertőzöttség fennáll.
• Mert sok perjelű ügy lesz, de a statisztikában ez csak egynek számít, pedig valójában akár ötszáz is lehet. Viszont kevesebb a statisztikailag kimutatható bűneset.
• Gondoljunk bele, ma Magyarországon, a hivatalos rendőri statisztika szerint, a bűnözés szempontjából legjobban Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll. Az a megye, ahol bandaháborúktól kezdve minden van. Az viszont tény, ma a hivatalos statisztika szerint legdinamikusabban itt szorították vissza a bűnözést, holott bizonyos városrészekbe be sem megy már a rendőr. Minek? Nem is veszik fel a jegyzőkönyvet, itt úgysem lehet semmit sem csinálni, mondják.
• Ön szerint a budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter rendet tud tenni a fővárosban?
• Körülbelül annyi esélye van, mint egy nyeretlen kétévesnek az epsoni derbin. Nincsenek meg a feltételei. Ha a világ legjobb rendőre lenne, a világ legjobb apparátusával, akkor sem volnának meg a közhatalmi feltételek arra, hogy eséllyel vegye fel a küzdelmet a több évtizede a közigazgatásba, a bíróságba, az igazságszolgáltatásba beágyazódott maffiákkal szemben. Én nem az esetleges szándékot kétlem. Esélye sincs. Tudniillik, a politikai szándék ma Magyarországon még nincs meg arra, hogy visszaszorítsák a szervezett bűnözést. A szervezett bűnözés még jó pár évig, a teljes vagyon szétosztásáig és a vagyon átrendezéséig korlátlanul uralkodik, lehet Gergényi Péter, Kökényessy vagy akármelyik tábornok a rendőrfőkapitány. Nem személyfüggő a bűnözés visszaszorítása – állapította meg ezt 1970-ben Amerikában a szenátus ama bizottsága, amelyik a szervezett bűnözés visszaszorításának tapasztalatait próbálta levonni. De ugyanezt a következtetést vonta le az olasz parlament is, és az ottani igazságszolgáltatás is, amikor megindult bírói, igazságszolgáltatási kezdeményezésre a tiszta kezek mozgalma. A jelenlegi szituációban nincs esélye a főkapitánynak, senkinek sincs esélye. Hisz itt az intézményrendszerek már egymás ellen dolgoznak. Ha a rendőrség bármilyen eredményesen is tevékenykedne, a fideszes irányítású ügyészség kontráz. Kiadták utasításba, hogy a politikai jellegű cselekményeket lehetőleg fékezzék le. Nincs meg a harmónia a bűnüldöző szervek között, egymásra dolgoznak. Jelenleg is, és még igen hosszú ideig. Káoszt okozva és abban dolgozva nem lehet háborút nyerni.

A nemzeti vagyont gyorsan kell ellopni
Az Orbán-kormány is hazája ellen cselekedett

• Nemcsak levitézlett emberek tűnnek fel újra a politikai életben, és akarnak ismét zászlóvivők lenni, hogy félrelengessék zászlóinkat, hanem régi ismert emberek bűnei tűnnek el. Nézzük meg, hogy az Antall-kormány időszakában kinek volt nagy szerepe a privatizációban: Mádl Ferencnek, aki jelenleg a köztársaság elnöke, és vele kapcsolatban a privatizáció egyáltalán szóba sem kerül. Vagy például a privatizációs minisztert az Antall-kormányban úgy hívták, hogy Szabó Tamás. Szabó Tamás idején hatalmas rablások történtek ebben az országban. Róla ma semmit sem tudni. A harmadik személy, akire gondolok, Schamsula György, aki közlekedési és hírközlési miniszter volt, útépítésekben vett részt, és számtalan dolog megkérdőjelezhető körülötte. Schamsuláról sem tudunk semmit.
• Ő perifériára került, de személyesen hallottam vezető szocialista képviselőtől, minisztertől 1994-ben, hogy Schamsula Györgyöt a legrövidebb időn belül letartóztatják. Ám legjobb tudomásom szerint, még büntető feljelentést sem tettek ellene. Ennyit a magyar politikai „elitről”. Schamsula miniszter úr személyesen nekem mondta el, hogy az M5-ös autópálya építésénél olyan szerződést kötött, amivel a szocialisták talpába akkora tüskét vert, hogy abból ki sem lehet azt húzni. Olyan oroszlánszerződést, amit fel sem lehet mondani. A szocialistáknak aknamezőt telepített, hangoztatta.
• Ami nem nagyon robban.
• Ez az aknamező a lakosságunk alatt robban. Ezeknek a galád, álságos megoldásoknak lett a végeredménye a vegyépszeres maffia megjelenése az autópálya-építésnél. Igazából a privatizációt körbelengte az elmúlt tizenöt évben az ismeretlenség, a tájékozatlanság, a törvénytelenség, és az a nagy hangzavar, amivel elterelték minden esetben a figyelmet a tényleges problémáról.
• Beszéljünk Mádl Ferenc szerepéről, akiről már írtuk, hogy 1957-ben, amikor Kádárék a forradalom leverése után gyilkoltak, a kommunista hatalmasságok engedélyével nyugati egyetemen tanulhatott. Később vendégtanárként dolgozott, szintén Kádárék alatt és szintén Nyugaton. Nem lehet tehát véletlen, hogy politikusi focicsapatomban a 18-as számú mezt viseli. Amikor Mádl elnök úr nem írta alá a parlament által elfogadott olajtörvényt, estebédre hívta őt a parlament Vadásztermébe Medgyessy Péter, Kovács László és Szili Katalin. A vendéglátók, hangzavar közepette megfeddték őt, ha még egyszer hasonlót mer cselekedni, nyilvánosságra hozzák a múltját, majd Szili Katalin házelnök még hozzátette, nekünk nagyon is megfelelne köztársasági elnöknek az MDF elnök asszonya, Dávid Ibolya. Így talán már érthető, hogy Mádl elnök úr egyre gyakrabban fogalmaz úgy, tenne ő valamit a hazáért, de megvan kötve a keze. Talán meg kellene szabadulni, nyilvánosan, a 18-as számú meztől, és bocsánatkérés mellett ismét a maga ura lehetne.
• Mádl Ferenc, mint tárca nélküli miniszter egészen az Antall-kormány átalakításáig, tehát Szabó Tamás privatizációs miniszterré történt kinevezéséig felügyelte az ÁVÜ és az ÁPV Rt. tevékenységét. Az ő ideje alatt nevezték ki az ÁVÜ élére, a spanyolos, kommunista harcoló ősökkel rendelkező Tömpét. Mádl helyettesét akkor Martonyi Jánosnak hívták. Közigazgatási államtitkár volt, de sorolhatnánk még jó néhány nevet az akkori csapatból. Egy Raskó György nevezetű úr pedig ma erősen kritizálja a jobboldalon a privatizációt, lassan már fideszes lesz. Az ő privatizációs felelőssége is abból az időből való. A privatizációban rendkívül komoly szerepet játszott Matolcsy György is, aztán Ditzházi Bertalan, aki gyorsan távozott az élők sorából. Térjünk vissza azonban Mádl Ferenchez. A nemzetközi jog tanáraként vajmi kevés eséllyel birkózhatott meg a magánosítással, szándékában sem állt, egy pillanatra sem, a nemzeti vagyon védelme. Sőt, a nemzeti érdekeket teljesen háttérbe szorította. Soha olyan elemzés nem készült, hogy az a százhúszmilliárd dollárnyi privatizált vagyon milyen stratégia szerint kerül kiosztásra, kik lesznek az új tulajdonosok, milyen tulajdonosi körből kerülnek elő. De azt sem mérték fel, hogy milyen ágazatok maradnak kizárólagos hazai tulajdonban, a magyar érdekek figyelembevételével. Egy privatizációt pedig csak úgy lehet elkezdeni, ha lényeges kérdésköröket eldöntünk. Az alapvető nemzeti érdekeket biztosítani kell, amelyek a későbbiekben meghatározzák a haza sorsát, bevételének, szuverenitásának garanciáját adják. Azt sem tudták egyébként, stratégia hiányában, hogy hány millió munkahely szűnik meg a privatizáció során.
• Mádl Ferenc mennyi ideig volt tárca nélküli miniszter, mennyi ideig felügyelte a privatizációt?
• Másfél évig minimálisan. Ez idő alatt olyan alapvető iparágakat értékesítettek, mint a növényolajipart, vagy a jövedéki termékkel, szesziparral, dohányiparral kapcsolatos területeket. Ezek a legnagyobb adótartalmú iparágak közé tartoznak. De egy-egy ciklus hatása messze túlmutat azon, hogy valaki meddig birtokolja a miniszteri bársonyszéket. Meg lehet nézni, Boross Péter rendkívül rövid ideig volt miniszterelnök, de az ő ideje alatt készítették el az energiaszektor eladását, amit aztán a következő kormány idején Horn Gyuláék dicsőségesen el is adtak. Miután Mádl kormánytag maradt 1994-ig, a felelőssége egészen addig fennáll, annak ellenére, hogy az oktatási területet kapta meg az MDF-kormány által kissé igaztalanul szélsőjobboldalinak minősített Andrásfalvy Bertalan professzor helyett. Tehát Mádl Ferenc ma a Magyar Köztársaság elnöke, és kabinetfőnöke az a Bächer Károly, aki parlamenti képviselő, majd Kupa Mihály és Szabó Iván politikai államtitkára volt. Így tehát közvetlen ráhatása van a magyar privatizációra, sőt előtte, mint a költségvetési bizottság alelnöke, végig azért dolgozott, hogy a privatizáció és a költségvetés egyensúlya meglegyen. Igazából Mádl Ferencnek az lett volna a feladata, az MDF-kormány programja és választási ígéretei alapján, hogy először fölülvizsgálja az önprivatizációt, amelyet egy országgyűlési határozat szerint teljesen alkotmány- és törvényellenesen folytattak le…
• Németh Miklós és csapata csinálta mindezt.
• Igen. Már Némethék idején is az ÁVÜ volt a nemzetrontás központja, a politika kinyújtott balkeze. Holott itt kellett volna kidolgozni rendkívül gyorsan azt a privatizációs törvénycsomagot, amely ágazatonként meghatározza a magyar gazdaság fejlődésütemét. Ehhez kormánydöntésre is szükség volt, ami 1990 nyarán meg is született. Bizonyos célrendszert jól határozott meg az akkori magyar kormány, de az ehhez tartozó eszközöket soha nem jelölte meg. Persze nemcsak Mádl Ferenc „áldásos” tevékenysége vált köddé a közvélemény előtt az elmúlt másfél évtizedben, nemcsak az ő privatizációs bűnei felejtődtek el, hanem a többi szürke eminenciásról is elfeledkeztünk. Szekeres Szabolcsról például senki nem tudja, hogy ez az Amerikából idejött ember mi mindent is csinált, aki egyébként Bokros Lajos kebelbarátja volt. Az elkövetett bűnök mellett az is kérdés, hogy miként került a magyar ÁVÜ élére. A lelkén szárad az élelmiszeripar privatizációja. Ekkor lett a jó barátból, Bokros Lajosból az állami tulajdonú Budapest Bank elnök-vezérigazgatója. Szekeres Szabolcs „uralkodása” 1991-92-ben zajlott Magyarországon. Volt a magyar privatizációnak pozitív alakja is. Teleki Pál unokája hazajött Amerikából, és az ÁVÜ élén 1990 őszétől 1991 nyaráig a nemzeti érdekeket próbálta előtérbe helyezni, de vajmi kevés sikerrel, és talán éppen ezért, rövid munkaviszony után eltávolították őt az irányító pozícióból. A rablás taktikája rendkívül egyszerű. Az ÁVÜ élén rövid időszakonként váltják egymást a vezetők, és utána mint rossz privatizátorok távoznak. De hiába az elkövetett bűn, senkit nem vontak felelősségre. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszterként – mint az ÁVÜ igazgatótanácsának elnöke – 1990-től 1992 nyaráig irányítja a kormány privatizációs stratégiáját. Mi történik ekkor? Egymással homlokegyenest ellentétes döntéseket hoz az Alkotmánybíróság, amely, szóltunk már róla, alkotmányellenesen működik. Azt mondja például, hogy nem alkotmányellenes egymillió szerződés utólagos módosítása. A lakásprivatizáció szörnyűségeiről beszélek.
• Amikor több kamatot kellett fizetni a lakásbérlőkből lakástulajdonosokká válóknak a szerződésben korábban rögzítettnél.
• Akkor gyakorlatilag több százezer embert hozott lehetetlen helyzetbe a törvényellenesen működő Alkotmánybíróság. Aztán az Alkotmánybíróság rögzíti azt is, hogy a föld reprivatizációja az alkotmány szerint nem megengedett. De mire hivatkozva mondja ezt? Tisztességtelenségek sorozatára hivatkozva. Ezt megelőzően nem adják vissza a volt lakástulajdonosok lakásait és a szatócsboltokat sem, majd azt mondja az Alkotmánybíróság, ha az imént említettek nem juthattak tulajdonukhoz, a föld sem jár vissza. Tehát először tudatosan végigvisznek egy alkotmányellenes döntéssorozatot, amikor is az eredeti állapotot nem állítják helyre más vagyontárgyak esetében, aztán azt mondják erre a jogi képtelenségre, hogy emiatt nem lehet a földet reprivatizálni, ezért nem kaphatja vissza eredeti tulajdonosa.
• Csak zárójelben jegyzem meg, Romániában 2003-ban zajlik a tulajdon visszaadása, és itt nem privatizációról beszélnek, hanem tulajdon visszaadásról, mindenki visszakaphatja a korábban elvett tulajdonát, egyetlen feltétel van csupán, román állampolgárnak kell lennie. Igaz, az ott élő magyarok ezen a területen is hátrányt szenvednek.
• Magyarországon ez nem így történt. Itt mindenki kaphatott a privatizációból, aki igazolni tudta, hogy semmi köze a hazájához. Kérem tisztelettel, Mádl Ferenc, aki nemzetközi jogász, nálam vélhetőleg sokkal jobban tudja, hogy a környékünkön, ahol magánosítás folyt, Észtországban, Lettországban, Litvániában, az örök jogi alapelvet elfogadva, a reprivatizációt helyezték előtérbe. Még Oroszországban, Ukrajnában, Csehországban, Szlovéniában, Horvátországban is, mindenütt. Mi az az ok, ami miatt Magyarországon ez az örökös alapelv nem érvényesülhetett? Az Alkotmánybíróság a legpiszkosabb döntését hozta meg, amit valaha testület meghozhatott. Az eredetben visszaállítható földtulajdonnál arra hivatkozik, hogy nem számít, hogy a reprivatizációt kívánja a gazdasági és a jogbiztonsági érdek is, a föld eredeti tulajdonoshoz történő visszajuttatása aránytalan előnyökhöz juttatná másokkal szemben – és ez az égbekiáltó hazugság – a kifosztottakat. Micsoda szörnyű beteges gondolkodás az, hogy valakitől negyven évig elbirtokolnak valamit, de nem adják vissza az ősi jog szerint, mert azzal az egykori kifosztott aránytalan előnyökhöz jut. Amikor az Alkotmánybíróság ezt a döntését indokolja, elfeledkezik arról, hogy közel fél évvel azelőtt hozta meg azt a döntését, hogy az állam, a költségvetés, az OTP aránytalan hátrányba kerül, ha továbbra is a kedvezményes kamatokat fizetik a lakásvásárlók. Kérem tisztelettel: az egyik oldalon, amire ez a szörnyűséges döntés hivatkozik, több ezermilliárd forintos nemzeti vagyon, a földvagyon áll. A másik oldalon – fogóddzanak meg – évi három-négymilliárd forint kamattámogatás. Aki ezt a döntést meg merte hozni, tudatosan hazája lerombolására törekedett. Tudniillik, ha a magyar költségvetésnek 1990-91-92-ben nincsen pár milliárd forintja az egyébként kétségkívül hátrányba szorított emberek, a lakásvásárlók megsegítésére, akkor ez nem egy szuverén ország, hiszen ebben az időszakban már folyik a bankkonszolidáció előkészítése, ahol több, mint négyszázmilliárd forinttal segítik ki a tolvajokat, a bankárokat, a politikusokat és más kegyenceket. Vajon száz-százötvenszeresét egy tételben visszaadni a kereskedelmi bankhálózatok tolvajainak nem nagyobb bűn, mint azt a pár embert helyzetbe hozni, aki önhibáján kívül vált munkanélkülivé, pontosan a rendszerváltó „elit” idegen érdekek szerinti szolgálata miatt? Mert privatizálni ott, ahol nem védik meg a nemzeti tulajdont, bűn. Ott, ahol már 1991-ben szabad sikkasztani, csalni és lopni a főügyész, Györgyi Kálmán úr szerint, mert a szolidaritási alapot ebben az időben vonták el a dolgozóktól, s költötték el büntetőjogi felelősségre vonás nélkül a hivatalban lévő állami vezetők, a MOM-ban és más állami vállalatoknál. Gondolják el, levonják az egyébként szociálisan hátrányos helyzetű, alig dolgozó emberektől a szolidaritási alapot, és ebből dolgozói, vezetői jutalmakat osztanak ki maguknak. Ezt az ellentmondást észre nem venni, ne higgyük, hogy Magyarországon ilyen korlátolt az igazságszolgáltatás és a politikai vezetés. Igazából a Mádl Ferenc-féle jogászcsapatnak az a legnagyobb bűne, hogy hazája ellen dolgozott idegen érdekek szerint. Mádl a köztársaság elnöke, s teljes egészében elfelejtődött a bűnösmúlt, hogy négy évig felelőse volt hazája kirablásának. Megdöbbentő, hogy senkinek eszébe sem jut ezt felvetni. 2003 júniusában még mindig hazudozik pártpolitikai érdekek szerint, ennek a nemzetrontó privatizációnak a történetiségén és történelmén a politikai „elit”. Ha azt mondom, hogy Orbán Viktor és kormánya nem vizsgálta felül a privatizációt, akkor nemcsak azt mondom, hogy nem tartotta be választási ígéretét, hanem azt is, hogy alkotmányellenesen, a hazája ellen cselekedett. Vajon melyik kormány merte a külföldiek előtt megnyitni a magyar földpiacot? Még a Németh-kormány sem. A ’87. évi II.-es törvényben elő sem fordult olyan passzus, hogy külföldi magántulajdonosa lehet a magyar földnek. A 2001-es göteborgi szerződésben az Orbán-kormány nem kevesebbet vállalt, mint hogy külföldiek is vásárolhatnak magyar tulajdonú földet. Évezredes hagyományainkat sértették meg ezzel. Erre mondta az áljobboldali magyar sajtó, hogy a privatizáció Orbánék ideje alatt megtorpant. Ha ez megtorpanás, akkor vagy tudatosan hazudik ez a nemzetinek álcázott bagázs, vagy ami még rosszabb, jelenleg is idegen érdekeket szolgál. Anélkül, hogy túlértékelnénk Mádl Ferenc és az Antall-kormány privatizációs szerepét, Mádl nem tett mást, mint tudatosan idegen érdekeket szolgált. S közben Magyarországon az elmúlt tizenvalahány évben, és ez már valóban természetellenes, privatizációs bűncselekmény nem történt, legalábbis a magyar bíróságok szerint nem. Bár interpellációim kapcsán hatalmas lendülettel nekifogtak egy-két vizsgálatnak, de minden egyes ügy már a nyomozati szakban elhalt. Legyen szó az Autókerről vagy bármilyen más ügyről, gyakorlatilag mind a titkosítás áldozata lett, magyarul a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak esze ágában sem volt kivizsgálni. A privatizáció igazi kardinális kérdés, tehát alkotmányossági kérdés. Ugyanakkor a polgárjog és a büntető jog nem avatkozik be, nem vizsgálja senki az aránytalan szerződéseket és a hazai érdekek megsértését. Vajon hogy lehet az, hogy – világbanki felmérés szerint – százhúszmilliárd dollárnyi nemzeti vagyont úgy privatizálnak, hogy még a korrupció árnyéka sem vetődik fel, holott minden egyes nyugat-európai elemzés – vagy éppen belső értékelés is – Magyarországon folyamatosan a korrupció erősödéséről beszél. Természetellenes folyamat, amit a privatizáció kapcsán a magyar kormány és a magyar politika folytatott.
• Mádl Ferencet Szabó Tamás követte a privatizációs miniszteri poszton. Az a Szabó Tamás, aki 2002-2003-ban a Balaton környékén élve, túlbuzgó vallásosként mutatja magát. Nem akarok kételkedni vallásosságában, csak gondolkodom, nem lehetséges, hogy Szabó Tamás így próbál megszabadulni a felelősségtől, ami privatizációt felügyelő miniszterként terheli őt.
• Amikor a szocialista párt vezetőivel 1994-ben erről beszéltem, azt mondták, ha senki mást, de Szabó Tamást felelősségre vonják. Hogy miért nem tették, annak ma már százszázalékos bizonyítéka van. Tudniillik, Szabó Tamás ideje alatt gazdagodott meg az egész szocialista bagázs, Máté Lászlóstól, Csintalanostól kezdve, mind. Ekkor lett tulajdonosa az Ofotértnek, s más hatalmas vagyonnak Várszegi Gábor, Máté László, Csintalan Sándor, hogy a közvetlenül a pártpolitikából jötteket említsem csupán, vagy az azóta elhunyt Völgyes Iván, László András. Ide sorolhatjuk a még ma is flangáló Bankár kft.-s Matolcsy Györgyöt, a vegyépszeres Nagy Eleket, Princz Gábort és közvetlen környezetét, akik ma milliárdosok. De közéjük tartozik a Leisztinger Tamás-féle fiatal csoport, amelyik az Eravis és a Hunguest többségi tulajdonosává vált. Ebben az időszakban és velük történt meg Magyarország sokszoros kifosztása. A szocialisták 1991-92-93-ban fennen hirdették, hogy a kárpótlási jegy semmi más, mint békekölcsön. Ezt a hatalmas média túlsúlyukkal el is tudták hitetni. Szabó Tamásék elrendelték a tömeges privatizációt, mely nem kevesebbet jelentett, mint a kárpótlási jegyek bevonását a privatizációba. Megtörtént a hatalmas állami tulajdonok átjátszása, tömegesen. De miután a kárpótlási jegyekkel csak két év múlva állítottak szembe privatizálható vagyontárgyat, ezáltal a jegy értéke a töredékére csökkent. Viszont, amikor a bennfentes gengszterek megszerezték a kárpótlási jegyeket, akkor rengeteg olyan vagyontárgyat dobtak piacra, amely megvételekor a harmadáért megvásárolt kárpótlási jegy – és ez Szabó Tamás felügyelete alatt történt –, 1760 forinton került beszámításra. A bűnös privatizátor ötször akkora vagyontárgyat kapott a kárpótlási jegyért, névértékben, mint amennyiért vette.
• Mi vész el Szabó Tamás ideje alatt értékben, de tárgyakban is?
• Szabó Tamás ideje alatt bizonyíthatóan a nemzeti vagyon mintegy negyven százaléka elveszett. Olyan iparágak, mint a Közútépítő Igazgatóság, dohányipar, dohány fermentálás, édesipar, szeszipar, beleértve a likőrt, a cukoripart, a növényolajipart, a gabonafeldolgozókat, a malmokat, a biztosításokat. Ezek jó része mind idegen kézbe került. Ez idő alatt hozza az állami bankokat tudatosan olyan nehéz helyzetbe a költségvetés és a privatizációt felügyelő miniszter, hogy azokat konszolidálni kell. Tudniillik, a bankkonszolidáció, majd a későbbi adóskonszolidáció Szabó Tamás uralkodása idején történt. Ez idő alatt veszik el a munkaerőpiac egymillió munkása. Bezárják a gyárakat, a külföldi piacot vásárol Magyarországon. Tudatosan tönkreteszi az élelmiszer-feldolgozóipart konzervgyárastól, hűtőházastól, mindenestől, és az úgynevezett tőkeemeléses kárpótlási jegyes privatizáció válik divattá, amelynek a közös nevezője minden esetben ugyanaz. A mai napig sem vizsgálták még felül a privatizációs szerződéseket, amelyeket Szabó Tamás idejében kötöttek. Nem védték a munkást sem. Látszólag, álságosan kötelezték a külföldi tulajdonost a munkaerő védelmére. Természetesen szakszervezet hiányában ez nem történt meg. Nézzük csak meg, hogy ürítik ki a dolgozók kasszáját! Létrehozzák a nagyon nehéz helyzetben lévő és hihetetlen reáljövedelem-csökkenést szenvedő lakossággal szemben a kétkulcsos áfát, ami európai mértékben ma is egyedülálló, sehol ilyen magas áfát nem fizetnek. A munkaerőpiacról kiesett embereket sokszoros adóval, a jövedelemadón kívül a szolidaritási járulékkal, az áfával, a betegségbiztosítási- és a nyugdíjjárulékkal büntetik, mára pedig hozzáteszik még az egyszázalékos ápolási díjat is. Magyarország a világ egyik adóval legjobban megszorított polgárságát tudhatja magáénak. Amikor a jövedékipar egyik-másik részén könnyítenek, tudatosan létrehozzák az olajmaffiát, ennek tagjai már ’91-92-93-ban százmilliárdos jövedelmekre tesznek szert. Ezek a strómanok vásárolják fel a kárpótlási jegyet, és lesznek tulajdonosok állami gazdasági, termelőszövetkezeti vagyonnál, vagy éppen más vagyontárgyak felszámolásánál. Látszólag nem függenek össze ezek a dolgok, de a valóságban kimutatható a felszámolási maffia, a jövedékmaffia, a kárpótlási jegy- és a privatizációs maffia közötti összefonódás. Még személyekben is azonos a bűnözői kör, és szocialista irányítás alatt működik.
• Az Antall-kormány idején.
• Az Antall-kormány ideje alatt az úgynevezett nemzeti jobboldalnak csak annyiban volt hatása a privatizációra, hogy Széles Gábor kapott egy keveset, a Videotont, s mást, meg még egy-két ilyen bennfentes vagyonhoz jutott. Ezek azonban százalékban ki sem mutathatók a nemzeti vagyon más kifosztóival szemben. Igazából MDF-es képviselő nem is lett gazdag ember. Volt egy jó párnak strómanja, de ezek az emberek közel sem kerültek a húsos fazékhoz. Oda olyan embereket engedtek csak, akik a KISZ KB székházában maradtak – ott rendezték be ugyanis az ÁVÜ-központot –, és a Budapesti KISZ Bizottság munkatársai vették át az állami vagyon kezelését, és vonultak ki a Vörösmarty térről a Pozsonyi utcai székházba. Itt aztán tetten érhető a nemzeti vagyon felmorzsolása idegen érdekek szerint. Amikor Szabó Tamásról beszélgetünk, akkor nem tudom, valóban összetörte-e a lelkiismeretét az, amit a hazája ellen elkövetett, de egy biztos, ő csak egy fogaskerék volt ebben. Ő – megbocsássa a világ – rendkívül primitív, alulképzett közgazdász, aki ellen akkoriban – meg is jelent – lopás miatt büntetőeljárást indítottak, a munkatársai között volt is, akit lecsuktak. Szabó Tamás ezután váratlan gyorsasággal politikai pályára került. Nem akarok nagyon komoly összefüggéseket találni a két esemény között, de közöttünk sok olyan ember van, aki ellen hirtelen befejezték a büntető eljárást, mielőtt az MDF megalakult volna. Van egy másik volt miniszter, Szabó Iván, aki ellen szintén eljárást folytattak le kisszövetkezet felszámolása miatt. De bizony Schamsula György képviselő úr ellen is volt a Kéményseprő Vállalatnál több olyan feljelentés, aminek soha nem jutottak a végére. Ezek az emberek hirtelen pozícióba kerültek. Meggyőződésem, hogy szándékaikkal szemben, foghatóak voltak. Amikor már tudott volt, hogy kimutathatóan idegen érdekek szerint, meghatározott technikával „rongyolják le” a magyar nemzeti vagyont, hogy az ingyen odaadható legyen, akkor a frakcióban többször megjelent Szabó Tamás magyarázni a bizonyítványát, de igazából soha egy értelmes mondatot nem tudott elmondani. De a segítői között volt Szabó Iván, aki először csak ipari miniszterként, majd pénzügyminiszterként indokolta – az egyébként általa méltán gyűlölt – Szabó Tamás cselekedeteit. Védte őt. Azt mondta, hogy igazából az az érdek, hogy minél gyorsabb legyen a privatizáció, mert legalább gyorsan ellopják a vagyont, és utána működtetik. Ez olvasható az MDF parlamenti frakciójának jegyzőkönyvében.
• Így hangzott el, hogy legalább gyorsan ellopják?
• A szó szoros értelmében. Szabó Iván azt mondta, minél gyorsabban lopják el, annál gyorsabban jelentkezik az egyéni érdek. Értsük meg tehát, nem lehet a privatizációt húzni. Ez indirekt segítség volt Szabó Tamásnak és a kormánynak is.
• Szabó Tamás gazdag ember lett?
• Nagyon gazdag ember lett, de ennek ma kevés nyoma van. Sokat beszélnek Balatonfüred környékén, hogy mekkora a vagyona, de százalékban nehezen kimutatható azokéhoz képest, akiknek a javára döntött. Én úgy látom, személyes találkozó után, hogy ő valóban egy összetört, üres tekintetű ember lett, aki birkózik a lelkiismeretével, és elsősorban a saját lelkiismerete elől és nem a felelősség elől bujkál. A Balaton északi partjának privatizációja legendás volt, ebben minden esetben benne volt az ő személyes érdekeltsége is, de hogy ebből a vagyonból mit tudott megőrizni, az már teljesen más kérdés. Mert igazából a nemzeti vagyon átrendezése, ami nem külföldi kézre került, a mai napig is tart. A felszámolási eljárások, a banki bebuktatások jelenleg is bírósági, hatósági segédlettel folynak. A VPOP, az APEH nyomozóhivatala olyan különleges jogosítványokat ad, hogy bárkit, bármikor meg tudnak fosztani a vagyonától. Ezeket a kérdéseket azért még Szabó Tamás sem láthatta előre, akkor, amikor ezeket a privatizációs vagyontárgyakat alkotmányellenesen, törvényellenesen, bűncselekménnyel átjátszatták vele. Igazából maradandó kárt azzal okozott, hogy az élelmiszergazdaság és a jövedékipar tönkretételével, idegen kézbe adásával az alapvető nemzeti érdekeket sértették meg. És itt nem is a forinttal van probléma, a gond az, hogy minden országnak megvan a személyes érdeke, minden népnek megvan az összetartozása, nemzeti akarata, hogy milyen stratégia szerint működteti gazdaságát. Tudniillik, ennek a gazdaságnak a működtetéséből, adóbevételeiből képződik aztán a társadalmi renden belüli közigazgatás, igazságszolgáltatás finanszírozása. Magyarországon, miután arra helyezték a hangsúlyt, hogy lehetőleg külföldi tulajdonos kapja meg a vagyont, mert az majd technológiát hoz be Magyarországra, szinte nem is volt kérdés, hogy minek kell stratégiailag magyar kézben maradnia. Nagyon elhibázott volt ez a stratégia – ha egyáltalán lehet egy nemzetrontást stratégiának nevezni –, de az, aki a hazáját szereti, soha az életben nem fogja megérteni, hogy milyen alapon szórták szét külföldi tulajdonosoknak a nemzet értékeit. Holott élnek a magyar tulajdonosok és utódaik, ők visszakaphatták volna az elorzott vagyont. Igazán siralmas, hogy azokat a gyárakat, ahol él a tulajdonos, milyen alapon adják oda ingyen másnak. Annyira rossz a magyar bírói gyakorlat, természetesen az Alkotmánybíróság irányításával, hogy bár megtagadja a vagyontárgyak, a házak, gyárak, egyebek visszaadását a tulajdonosnak, ugyanakkor példa nélküli ítéletet hoz a legfelsőbb bíróság egy vagyontárgy esetében, tudniillik a Herzog örökösöknek visszaadja a festményeket. Ők mitől mások? Érti azt valaki, hogy ez mitől igazságszolgáltatás? Nyilvánvaló, hogy a döntések logikáját nem Magyarországon kell keresni. Idegen érdekek szerint érvényesült minden. Antall Józseffel sokat beszélgettem erről, talán most valóban újdonságot mondok el. Antall József azt mondta, nem csak nekem, sokak előtt, hogy azért nem adják vissza az államosított nemzeti vagyont, mert jórészt nem azok az emberek kapnák vissza, akik egy napon imádkoznak vele. Ez az ő olvasatában annyit jelentett, hogy zsidó tulajdoni túlsúly van az államosított vagyontárgyak között. Ezt akkor sokan nem értettük, és visszakérdeztünk, hogy ettől még vissza lehetne adni, hiszen ők magyaroknak tekintik magukat, igaz, hogy nem katolikus, hanem zsidó vallásúak, vagy éppen kikeresztelkedett kálvinisták, de nem lehet az, hogy azokat a tehetséges embereket, akik a hazájukat szolgálták, kiszorítsuk ilyen álságos indokokkal. Érdekes módon egyébként Antall ezt a kijelentését az MDF-frakció tapsvihara közepette megismételte más formában, amikor azt mondta, ő csak egyetlenegyet kért az SZDSZ-től a paktum ellentételeként, hogy az SZDSZ olyan köztársasági elnököt jelöljön, aki vele egy napon imádkozik. Így került előtérbe Göncz Árpád, mondta el Antall. Hozzátéve, hogy Szabad György nem keresztény ember, tehát a magyar legfelsőbb közjogi méltóságok közül legalább a kereszténység legyen többségben. Ezek után ismét feltehető a kérdés, vajon milyen alapon tagadták meg a magyar reprivatizációt és az eredeti állapot helyreállítását. A válasz több mint kétszínű. Ha valahol vallási alapon lehet valakit tulajdonossá tenni, vagy továbbra is kifosztottságban tartani, akkor ott őrült nagy baj van.
• De ez az antalli szándék végül mégiscsak melléfogás, mert ugyan nem kapták vissza a zsidók a jogos tulajdonukat, ha így akarta Antall, ugyanakkor viszont az utódok politikai hatalomhoz jutottak. A politikai hatalom lehetőséget adott arra, hogy ők osszák el a vagyont, és nyilvánvaló, maguknak is osztottak ebből. No de hát a külföldön élő magyar zsidók is, mint külföldi befektetők, tulajdonhoz jutottak Magyarországon. Tehát a puska visszafelé sült el.
• Valamit tisztázzunk! Ma senki nem tudja, hogy az új tulajdonosok között arányaiban ki milyen vallású. Azt tudni kell, hogy a két világháború között az értelmiségi szakmák többsége elsősorban a kikeresztelkedett vagy zsidó vallású emberek kezében volt, ma is ők birtokolják. Jelentős részük hazájukat szerető, magyarságukat büszkén vállaló emberek voltak, akik megjárták a poklot, és sokszor vissza sem tértek onnan. Velük szemben példátlan dolgok történtek, igaz, nem a szuverén Magyarországon, hanem a nácizmus árnyékában. De ami történt, azt soha nem lehet visszafordítani, mert életet nem lehet visszaadni.
• Életet nem lehet visszaadni a Don-kanyarban sem, a Gulágon sem, a Hortobágyon sem.
• Én azt szeretném, ha mi magyarok választ adnánk a kérdésre, legyünk bármilyen vallásúak: a hadifoglyok, akik közül százalékban kevesebben jöttek vissza, mint ahányan a zsidó poklokból, nem ugyanolyan holokausztot jártak végig? Vagy azok, akik Sopronkőhidáról soha nem tértek meg, vagy a hortobágyi Gulágról, vagy Ercsről, ők nem ugyanolyan holokauszton mentek keresztül, mint zsidó testvéreik? Nem lehet megkülönböztetni vallás, faj és felekezet szerinti fájdalmat. De miért szégyelljük mi, magyarok, hogy legjobbjaink a Don-kanyarban maradtak vétlenül, mert őket a haza odavezényelte. Miért kell őket árulónak kikiáltani? Miért nem kapnak ők kárpótlást? Ha egyik népcsoport, vagy egyik felekezet kaphat, akkor az örök emberi igazságosság szerint a másiknak, a többségnek is meg kell ugyanazt kapnia. A kérdésében benne van a szinte feloldhatatlan probléma. Ugyanazok a gazemberek, akik a tanácsköztársaságnál, a központi bizottságban zsidóknak vallják magukat, de hitetlenek, több mint hetvenöt százalékban uralják a politikai „elitet”. Majd utána ezek az emberek Nyugaton menedéket kapnak. A Kun Bélák. Másik részük elmegy Moszkvába, tovább pusztítani a magyar népet, a magyar tudatot. Ha tovább folytatjuk, még ennél is sokkal súlyosabb a helyzet. 1945-ben, amikor visszajönnek, az ÁVH ezekből a hitetlen emberekből állt. Ki merem mondani, hogy a zsidóság és a magyarság legnagyobb ellensége ma már a hivatalos Mazsihisz-vezetés, amelynek tagjai a múlt rendszert is vezető beosztásban szolgálták végig, akár ÁVH-s tisztekként, vagy más vezető beosztásban. A Dob utcai, Wesselényi utcai, egyszerű járadékon szenvedő zsidó ember ugyanolyan áldozata a „rendszerváltozásnak”, mint mi, a többségi katolikus vagy éppenséggel református ember. Nekem nagyon sok zsidó barátom van, akikkel soha nem tudtam azon vitatkozni, mert fel sem merült az a kérdés, hogy ki milyen módon imádja ugyanazt az Istent, és ki milyen rítussal szolgálja, én katolikusként, ő zsidóként, a másik reformátusként, a harmadik pravoszlávként, ennek nincs jelentősége. De az a gyűlölet, ami ránk zúdul, mint bűnös népre, ugyanazoktól, akik a „rendszerváltozás” előtt, még emlékszem rá, a legnagyobb hévvel szidták Izrael nemzetellenes, rasszista politikáját, az egyszerűen megmagyarázhatatlan. Vajon a magyar sajtó, a magyar politikai „elit” nem palesztinpárti volt 1991-ig? Nem ítélte el naponta a sajtó, a televízió, a rádió, a Népszabadság az izraeli gyilkos megtorlásokat? Mi változott a palesztinok irtásával, a hazátlanságukkal kapcsolatban az utóbbi tizenöt évben? Miért lett Magyarország olyan nagy Izrael-barát, amely országot az egész világ elítéli, az ENSZ határozatok tömegével teszi ezt, mert nem tartja be az alapvető emberi jogokat – rögzíti az ENSZ közgyűlése. Hiába akarunk hazudozni, hogy toleránsak vagyunk a másikkal szemben, ha az nem toleráns velünk szemben. Vajon mi történt azokkal az emberekkel, akik ÁVH-s vezetőként kifosztották a hazájukat és gyilkoltattak meg embereket, Gulágokat hoztak létre? Mért lehet az, hogy ma ugyanők és utódaik dirigálnak a magyar parlamentben, az igazságszolgáltatásban, vagy éppenséggel, a közigazgatás bármely területén. Hogy lehet ez a sok-sok színeváltozás, hogy egyszer materialistaként szidom a zsidó államot, majd utána megjátszom, hogy hívő zsidóként Izrael államot szeretem. A bűnözés nemzetközi mércéjű. Ha azt az állam csinálja, még veszélyesebb. A gyermekek, a babák egy nyelven sírnak, legyenek palesztinok vagy zsidók. A magyar, a szerb, az iraki, a palesztin gyerek ugyanúgy szenved az amerikai bombától, az izraeli tanktól, mint a bármilyen más vallásban született. Egyet viszont soha nem tudok megérteni. Ma Magyarországon azok hirdetik nyíltan, hogy antiszemitizmus van, akik korábban azt hirdették, hogy a zsidó állam bűnös, név szerint ugyanazokról az újságírókról beszélek, akik eljártak Közel-Keletre, és most nem a kivételre, Chrudinák Alajosra gondolok. Tudósítóként dicsőítették a palesztinok felszabadító küzdelmét, ugyanezek a politikusok ma Izraelben újságíróként kujtorognak, abban az egyetlenegy országban, ahol bárki, ha zsidónak vallja magát, kiadatási eljárás nélkül menedékjogot talál. Még a bűnöző is. A magyar tolvajok jelentős része – a Zalatnay-féle pénzmosás mögött álló gazember ugyanúgy – Izraelben húzza meg magát, mint ahogy Anzelm Simon a Torgyán-féle csapatból, aki Simon Lászlóként vált ismertté itthon. Ő egy kis gazember. De Zemplényi György is odament. Miért kell a zsidóság mögé bújni? Miért akkor jut eszébe Vízi Lászlónak, a tolvaj gazembernek a téesz melléküzemágak kapcsán, hogy zsidó ember, amikor éppen a hatóság látókörébe kerül? Igazából visszaélni is lehet a jogokkal, nemcsak biztosítani a jogokat. A hazánk területére beözönlő idegenek közül többen a legnagyobb magyarok lettek. A mi magyar történelmünk csodálatos, mert legnagyobb költőink, íróink, zenészeink gyökerei bizony sok esetben nem magyarországiak, legyen az Petőfi (Petrovics) Sándor, vagy éppen József Attila. De mi azt nem tudjuk feldolgozni magunkban, hogy a saját áldozatainkról nem emlékezünk meg. Néhány percre mondandónkkal messze jutottunk a privatizációtól, mégis megdöbbentő, hogy Trianont ma ki sem szabad ejteni, de ki lehet ejteni minden mást, és bűnös nemzettudatként éljük meg közelmúltunkat. Ugyanazok gerjesztik a „bűnös vagy” érzést, akik az elmúlt szocializmusban, majd az azt megelőző szocializmusban is meghatározói voltak a magyar politikai életnek és a magyar haza elárulásának. Mert vajon az örök igazság-e, hogy a fiúk nem felelnek az apák bűneiért? Ez valóban igaz. De vajon azokat az előnyöket, amelyeket apáik bűnei miatt élveztek hosszú évtizedeken, vagy hosszú évszázadokon keresztül, azt nem lehet valamikor igazságosan helyretenni? Miért van az, hogy ma Magyarországon eleve hátrányos helyzetbe születnek azok az emberek, akiket megfosztottak a tulajdonuktól? Miért van az, hogy a parasztember, aki fenntartotta a nemzetet, a nemzet gerincét alkotta, ma ugyanolyan nyomorult, mint száz évvel ezelőtt? Ha ezeket a kérdéseket nem beszéljük meg egymás között, Magyarországnak az elkövetkezendő időben esélye sem lesz, hogy identitástudatát helyreállítsa. Mert az Európai Unió keretei között, ahol a nemzetállamokat oly keményen tagadják, a közös alkotmányuk majd nem is tesz róla említést, milyen esélylyel szerezzük vissza a magyarságtudatunkat? Évtizedeken keresztül úgy tanultuk, hogy hazánk az utolsó fasiszta csatlós. Egy ideig meg az utolsó szocialista csatlós voltunk. Most pedig ugyanazok, akik ezt nekünk politikusként, vezetőként sulykolták, ma az utolsó nyugati csatlósként követik el a hazaárulást. Ugyanazok a politikai vezetők, akik reformkommunistaként, előtte ’56 reformkommunistájaként, majd reformfasisztájaként egyébként is szerepeltek. Mert ez a gondolkodásmód az egész köztudatukon keresztül ment. A magyar privatizáció valóban nemzetrontó, mondják a nyugati értékelések. Vajon annak következményét hogyan lehet sikerként elkönyvelni, hogy a tulajdon több mint nyolcvan százalékban külföldi kézbe került? Vajon hogy lehet azt eredményként feltüntetni, hogy nem állítják helyre a jogtalanságot, és azt mondják az egykori államosítók, ma a politikai „elithez” tartozók, hogy eszük ágában sincs elismerni, hogy jogtalan volt az államosítás, annak ellenére, hogy ezt törvény rögzíti? Vajon milyen bírói gyakorlat vagy felfogás az, ahol azok a bírók, akik halálos ítéletet hoztak, semmisségi felülvizsgálat alá esnek az ítéleteik, megszüntették törvény erejénél fogva az ítéleteiket, ma mégis a legfelsőbb bíróság csúcsánuralkodnak? És nincs jogegységi döntés. A legfelsőbb bíróság elnöke mondta el ez év tavaszán, hogy legfontosabb feladatának a jogegységi döntés megvalósítását tekinti. Ha most ezt megnézzük, Magyarországon jogegységi-, gondolkodási-, identitási egység nem valósult meg. A többnemzetiségű országokban sokkal jobban szabályozzák az egymás közötti viszonyt, akár népcsoportok szempontjából is, mint ugyanannál a népnél, ahol egy nyelven beszélnek, mindannyian magyarnak vallják magukat, de közel sem azonos jogokkal állnak akár a bíróság, akár a közigazgatás elé, nem egyenlő partnerei a bankoknak, a közélet bármely területén hátrányt szenvednek el.
• Folytassuk a privatizációs névsorolvasást, s maradjunk továbbra is a minisztereknél. 1994-ben, szóltunk már róla, Boross Péter kormányzásának rövid ideje alatt előkészítették az energiaszektor eladását, tervszinten. Horn Gyuláék 1994-től kezdődő uralkodásuk alatt be is fejezték ezt a privatizációt, pontosabban az energiaszektor nyolcvan százalékát külföldi kézbe adták. És ez nem privatizáció. A Horn-kormány meghatározó privatizációs miniszterét úgy hívták, hogy Suchmann Tamás.
• Amikor Suchmann Tamás miniszter lett, két stratégiai ágazatot adtunk el. Az egyik az energia, de a közel azonos jelentőségű kereskedelmi bankok privatizációja is az ő ideje alatt történt meg, amelynél otrombább csalássorozattal nemigen találkozott a magyar privatizáció történetében senki, pedig bőven voltak negatív dolgok. Menjünk sorba! A Budapest Bank eladásakor ötvenmilliárd forint a ráfizetés, és nem banki tevékenységet végző szervezetnek, a világ legnagyobb vállalatának, a Tungsramot akkor már birtokoló General Electricnek adták oda. A második és harmadik legnagyobb bankot, a Hitelbankot, valamint a Kereskedelmi és Hitelbankot is ekkor privatizálják. A Hitelbank a holland ABM Amroé lesz, a Kereskedelmi és Hitelbank pedig egy belga banké. Mi ennek a lényege? Mikor Suchmann Tamás miniszter lesz, akkor már megtörtént a bankok konszolidációja. A legtöbb pénzt, több mint százmilliárdot, mai értéken több mint ötszázmilliárd forintot a Hitelbank kapta, ez az úgynevezett Töröcskei-Bartha Árpád-Demján nevével „fémjelzett” bank, ahol Töröcskei és Demján volt a meghatározó személyiség. És érdekes módon a privatizáció előtt egy nappal mind a két bank törzstőkéjét tíz százalékkal csökkentette az ÁPV Rt. Ez olyan csalás, amit azonnal büntető eljárások sorozatának kellett volna követni, mert ha semmi mást, de a hűtlen kezelés bűntettét meg lehetett volna állapítani, különösen nagy értékre, bűnszövetkezetben.
• Mennyi volt a törzstőke, és mit jelentett a tízszázalékos csökkentése?
• Az egyiknek hetvenhétmilliárd volt a törzstőkéje, és ezt 7,7 milliárdra, a másiknak negyvennyolcmilliárd, és ezt 4,8 milliárd forintra csökkentették. Tették ezt azért, mert ebben a botrányos időszakban nem merte a politika azt vállalni, hogy esetleg pár százalékért adja el a bankokat. A privatizációk után az adóskonszolidációval és a garanciavállalásokkal a vételár sokszorosát odaadja a vevőknek az állam. Azért volt szükség egyébként a törzstőke csökkentésére, mert ha odaadták volna a hetvenhétmilliárd helyett mondjuk tizennégy milliárdért, akkor esetleg az ellenzék a szokásos felkészületlen ordítozásán kívül még valami mást is előhozott volna, tehát kiabálhatott volna. Ezt megelőzendő, inkább csökkentették a törzstőkét, és az adásvétel után azt mondhatták, hogy 220 százalékon adták el a bankot, s ezt már sikertörténetként lehetett feltüntetni, annak ellenére, hogy a vételár a csökkentett törzstőkén alapult. De ez, hangsúlyozom, bűnszövetkezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés. Amennyiben ezt a büntetőtörvénykönyv szerint minősítik.
• Csökkentik a banki törzstőkét, ennek megfelelően több száz százalékos értéken adják el a bankot, de az eredeti törzstőkéhez viszonyítva bőven áron alul. Ám mi csak a törzstőke utáni veszteségről beszélünk, de nem szólunk azokról az objektumokról, amelyek a bankokhoz tartoztak, s amelyeknek szintén hatalmas volt az értékük.
• A Kereskedelmi és Hitelbank irodái sokszorosan többet értek, mint amennyit a törzstőke ért. Sőt, a bank nyilvántartott állóeszköz értéke nagyobb volt, mint amennyit a privatizátorok megállapítottak vételárként. Ennek a konstrukciónak hasonló a lényege, mint amikor Szabó Tamásék eladták a Prímagázt, ahol olyan alacsonyan állapították meg a társaság törzstőkéjét és az értékesítendő részvénycsomagot, hogy a nyilvántartott gázpalackok könyv szerinti értéke magasabb volt, mint a vételár. És itt ráadásul a vevő még piacot is vásárolt. Ugyanez történt a kereskedelmi bankoknál is. Egy banknál nemcsak az állóeszköz értékét, az irodákat, az infrastruktúrát, a gépeket, az információkat, a piacot kell alapul venni, hanem a piachoz kapcsolódó biztosított jövedelemforrást, a kihelyezett hitelek nagyságát, és a hitelhez kapcsolódó, a mérleg főösszegben szereplő vállalatóriásokat, üzleti kapcsolatokat. Ekkor ezeknek a bankoknak az éves mérleg főösszege négy-ötszázmilliárd forint volt. Ezt morzsákért odaadni, bűncselekmény. De az emberi emlékezet el ne törölje egyetlen ember tevékenységét sem. Bartha Ferencre gondolok, aki a Nemzeti Bank elnöke volt és a Horn-kormány privatizációs biztosa lett. Az ő regnálása alatt történt a Mariotte szálloda eladása, amit Bartha úr bizonyos amerikai érdekcsoportnak mélyen áron alul odaadott. Ezt Horn Gyula, szociális érzékenységére való tekintettel, megvétózta miniszterelnökként. Ezen Bartha Ferenc úgy megsértődött, hogy odébbállt, azt mondta, hogy ő ehhez a területhez nagyon értett, milyen alapon szól bele a kormány az ÁPV Rt., a bizományos döntésébe. Tudniillik, az ÁPV Rt. nem a sajátját értékesíti, hanem a szervezet bizományosként mindannyiunk állami tulajdonát adja el, olyan szállodákat, amelyeket egyébként világbanki kölcsönből építettünk, az adósság bekerült a költségvetésbe, s az eladás után a magyar állampolgár fizeti azt a továbbiakban is. Míg a tulajdon szabadon működik tovább, másnak hoz hasznot osztalékban, jutalékban. Bartha Ferenc ekkor sértődötten felállt, és közölte, hogy ez nem szabályos, a piaci viszonyokba ne szóljon bele a kormány. Na, itt valaki nagyon nagyot téved. Ekkor Bartha félreáll, és jön helyette Suchmann Tamás. Az a Suchmann Tamás, aki a Budapest Bank fiókvezetőjévé avanzsált a „rendszerváltozás” ideje alatt. Nem túl képzett ember hírében állt, de nemzetmegváltó gondolatokkal, hihetetlen arroganciával egészen a kétszeres miniszterségig szaladt előre, maga alá gyűrve az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot is. Mert amikor Pál Lászlót kidobták, jött Suchmann Tamás, utána Dunai Imre, majd őt is gyorsan repítették. Őt Fazakas Szabolcs követte, aki „méltó” volt miniszter elődeihez. Tehát Suchmann Tamás csúcsminisztériumot kapott meg. Többször hivatkozott arra, hogy Horn Gyulának személyes barátja, és ez a barátság kölcsönös. És ez nehezíti a helyzetét. Csak arra az emberre lehet rábízni a nemzeti vagyont, aki baráti viszonyban áll a magyar miniszterelnökkel? Ez kissé furcsa, sőt azt mondanám, beteges gondolkodás. A privatizációt, az eladást gyorsan véghez viszik, ennek stratégiai hatása a magyar iparra rendkívül negatív. Ha az akkori és a mostani áramárakat megnézzük, az hatványozottabban magasabb, mint ahogy az infláció növekszik. Nem is privatizáció tulajdonképpen, amit Suchmannék csináltak, hanem az állami tulajdon átadása más állam részére, amit egyébként kormányközi szerződéseknek kellett volna szentesíteni. A privatizációs törvényből akkor még nem tudták azt a passzust kigyomlálni, amely szerint a stratégiai iparágak értékesítése előtt ki kell kérni az érdekegyeztető tanácson belül a munkaadók és a munkavállalók érdekvédelmi szerveinek véleményét. Miután olyan költségvetési hiányról beszélt a magyar kormánypolitika, amit állítólag az előző kormány hozott létre, ezeket az egyeztetéseket kikerülték. Látszattüntetéseket szerveztek a tisztelt urak, a villamosipari szakszervezet, Liga szakszervezet… Bohóckodás volt az egész, és minden maradt a törvénytelenség keretén belül. Suchmann Tamás dicstelen tevékenysége meglátszott abban is, hogy az általa irányított ÁPV Rt. mérhetetlen mocskos ügyekbe keveredett akkor. Például ekkor robbant ki a Tocsik-botrány, amely elsöpörte Suchmann Tamás és Horn Gyula barátságát is. A Tocsik-ügyet aztán a magyar bíróság dicstelenül lezárta 2003 májusában. Felmentette a bűnözőket. Ha a bírói gyakorlatot nézzük, nem szokatlan, hogy csak a bűnöző nyerhet magyar polgári és büntetőbíróság előtt is. Suchmann Tamás gyakorlatilag a nemzeti vagyon stratégiai részét törvényellenesen, sokszor alkotmányellenesen értékesítette. Majd ezek után duzzogva elvonult, majdnem még az MSZP-ből is kilépett. Volt egy kongresszusuk, ahol iszonyatos patáliát csapott, kiszaladt, beszaladt, aztán megnyugodott, hogy továbbra is képviselő lesz, és azóta is folyamatosan parlamenti képviselő. Több-kevesebb kritikával él mostanában, szidja a Medgyessy-kormányt mint Horn igazi embere, de tevékenységére az a szó illik a legjobban, hogy nemzetrontó. Mert nem muszáj miniszterséget vállalni. Ha olyan buta valaki, hogy nem látja át, tevékenységével árt a hazájának, nagy kár, ha mégis az élre áll. Suchmann tevékenysége azért ennél sokkal összetettebb. Egyszer Marcali környékén járt egy oknyomozó-újságíró barátom, és megtalált egy idős nénit. A néni nyolcvanéves elmúlt, és egy százötvenmilliós részvénytársaságnak volt a tulajdonosa. Az ÁPV Rt. értékesítette részére, és amint látta a papírokból az újságíró, a néni közvetlen kapcsolatban állt Suchmann Tamással. Meg is kérdezte tőle, hogy milyen ember Suchmann Tamás. Azt mondta az idős hölgy, hogy a Tomika nagyon tisztességes, rendes ember, mert szociális segélyt juttat részére, havonta harminc-negyvenezer forintot. De mondta neki az újságíró, hogy itt van ez a papír, mely szerint a néninek mekkora gyára van, mire összecsapta a kezét, hogy te jó Isten, milyen komisz gyerek ez a Tamás. Hát gondoljunk bele, a néni sem tudott róla, hogy gyártulajdonos. Amikor az újságíró bement az azóta meggyilkolt sajtómágnáshoz, Fenyő Jánoshoz ezzel a történettel, és megpróbálta a Népszavában megjelentetni, azonnali hatállyal, hangsúlyozom, azonnali hatállyal kirúgták. Azóta is a periférián él, nincs olyan újság, amelyik befogadná őt, pedig erős, baloldali kötődésű, szigorúan titkos kapcsolatokkal rendelkező újságíróról van szó, aki azért megjárta a hadak útját.
• Fejtsük meg ezt a rejtvényt! Mi történt a néni és Suchmann Tamás között?
• Csalárd szerződéssel a néninek átjátszottak egy gyárat. A néni stróman volt.
• És az eredeti tulajdonos?
• Az eredeti tulajdonost, nyilvánvaló, hogy Suchmann Tamás saját körében kell keresni. De a néninek kellett odaadni, mert ez „takart” szerződés volt, és a cégbíróságnál percek alatt a néni nevét át lehet írni bárkiére. Hisz ma Magyarországon nem a földhivatali nyilvántartással van a legnagyobb baj, hanem a cégnyilvántartással. A bírók eredeti okirat hiányában bármikor, bárkinek a nevére átírnak bármilyen vagyontárgyat, legyen az gyár, üzletrész, részvény, bármi. Nem kevesebb történt itt, mint hogy egy idős néniből, tudtán kívül, strómant csináltak, és gyárat játszottak át a nevére. Nem egyedi eset ez, mindenütt strómanokkal dolgozik a politika, de ezeknek a nyilvánosságra hozása éppoly lehetetlen, mint ahogy ennek az újságírónak a további sorsa. Nem szeretnék neki reklámot csinálni, de bizony sokáig sántikált a lábára egy állítólagos karambol miatt. A gazdáját, Fenyő Jánost pedig úgy fejbe lőtték, mint annak rendje-módja. Természetesen a tetteseket ezekben az ügyekben soha nem találják meg.
• Nem véletlenül sántikált, mert nyilvánvaló, hogy valakik megfenyítették őt, mivel ki akarta deríteni az igazságot.
• A közgyakorlat ma ez: ha valaki túlontúl közel merészkedik, még akár tudtán kívül is, bizonyos ügyek megoldásához, méltán számolhat azzal, hogy erőszak áldozatává válik. Nem szeretném azt mondani, hogy ez egyedi eset, azt meg pláne nem, hogy csak ilyen módon lehet a jogvitákat rendezni, vagy a nyilvánosságot tájékoztatni, mert ez azért ijesztő. Az újságíróknál az a baj, és itt a nyilvánosságról beszéljünk, hogy annyira nincs meg a szolidaritás közöttük, hogy ha egy újságírót megvernek, mert megír valamit, akkor döbbent csönd lesz utána. Ha ő elhallgat, mert elhallgattatják, az ügyet senki sem viszi tovább. Ezeket az ügyeket odaadtam egy-két másik újságnak is, természetesen egyik sem foglalkozott vele, sőt azt mondták, ezt hagyjuk, mert nagyon magas körökig nyúlik. Igazából sem az igazságszolgáltatás, sem a politikai-, sem a gazdasági hatalom nem kontrollja a jelenlegi privatizációknak. Sem a nyilvánosság. Mert az újságíró cinkosan néma, megvesztegethető, politikusok által irányított. És itt, ugyanúgy, mint a politikában, nincs különbség jobb- és baloldali között. Ami közös bennük: a korruptság, az ügyek elhallgatása, a kéz kezet mos elmélet gyakorlati alkalmazása. Újságíró, politikus jobb- és baloldalon, egy tőről fakad. Az MSZMP köpönyege alól bújtak ki mindahányan.

Vesztünkre gyarapodtak
Szemtelenül gazdagok

• Suchmann Tamást, még a Horn-kormány időszakában, Csiha Judit követte a privatizációs miniszteri poszton. Csiha Judit tevékenységét vizsgálva az embernek hirtelen nem jut más az eszébe, mint hogy a miniszter asszony belekeveredett a Postabank VIP hitelügyletébe. Ennyi lenne csak?
• Csiha Judit politikai egyezség alapján került abba a székbe. A szocialista párt Suchmann Tamás távozása után olyan erősnek hitte magát, hogy csak az volt a kérdés szerintük, hogy az 1998-as országgyűlési képviselőválasztást milyen százalékkal nyerik meg. Lényegesen magasabb volt a szavazati arányuk, mint a másik két párté. Ekkor még nem dőlt el, hogy a Torgyán József vezette kisgazdapárt lesz-e az ellenfél, vagy az Orbán Viktor vezette Fidesz, amely már kereszténnyé varázsolta magát. Úgy látszódott a szocialisták szempontjából, hogy egymással szemben is jól kijátszható ez a két, tűz és víz politikus: az egyik – Torgyán – üres hőbörgő, kiabáló, akinek rendkívül jó kapcsolata van Horn Gyulával, a másik pedig egy nyugati indíttatású, a magyar viszonyokat kevéssé ismerő politikus, Orbán, aki életében nem sokat dolgozott a civil Magyarországon, hiszen más munkahelye, mint a parlament, nem volt. Hornék úgy hitték, hogy ez a két párt nem lehet komoly ellenfél a következő választásokon, ezért kétharmados többségre számított az MSZP. Ekkor úgy döntöttek, hogy miután a Bokros-csomagot is el tudta fogadtatni a politikai „elit”, csak látszólagos támadások voltak az úgynevezett jobboldalról is, ezért meg lehet torpantani egy kicsit a privatizációt, és azt a sokkot, amit a Tocsik-botrány okozott, egy joviális, aranyos nő talán megnyugtatóan kezeli ezt a miniszteri bársonyszékben. Csiha Judit tehát egy kitalált figura. Érdekes módon ekkor több nő neve is felmerült, de közülük ő volt leginkább a megfelelőnek tetsző: egyszerű, háziasszonyos miniszter-jelölt, aki azt a nyugalmat sugallta, hogy mi is olyan egyszerűek vagyunk, mint ti, választók, és a privatizációt még inkább felülvizsgáljuk, levonjuk a Tocsik-ügy következtetéseit. Tehát nagyon ügyesen találta ki a szocialista adminisztráció Csiha szerepét. De jellemző az egészre, hogy amikor a tevékenysége befejeződött, a hölgy azonnal a süllyesztőbe került. Ha valaki a privatizációban nem hagyott nyomot, akkor ő egyike azoknak. Ma az ÁPV Rt. vezetőit jobban ismerik, mint őt, legyen az a jelenlegi paksi Kocsis István, vagy az éppen kirúgott Szokai Imre. Csiha úgy lett felügyelő miniszter, hogy gyakorlati tevékenységet nem folytatott. És itt visszatérek egy személyre. Amikor a privatizációt értékeljük, megállapíthatjuk, hogy az egyik legnagyobb kárt Mádl Ferenc ideje alatt követték el, és mégsem köti senki az ő személyét a privatizációhoz. Érdekes módon Csiha Judit miniszterségével kapcsolatban senki nem tud felhozni olyan jelentős dolgot, ami valamilyen módon is köthető lenne a nevéhez. Pedig ebben az időszakban, ha nem is privatizáció folytán, de történt egy-két szörnyűség. A már megismert óriási horderejű csalásokhoz képest 1997-ben már nem volt szükség olyan mértékű pótlólagos forrásokra, mint amit a Bokros-csomag utáni helyzet követelt, amikor is a lakosság közel húszszázalékos reáljövedelem-csökkenést szenvedett el. Ezért úgy gondolták, hogy 1998-tól az új Horn-kormány, más összetételben, befejezi a privatizációt, és bevezeti Magyarországot az Európai Unióba, és ezt követően a már kialakult tulajdonviszonyok nem változtathatók. Aztán mégsem így lett, Orbánék jöttek. A túl nagyképű, a társadalommal párbeszédet rosszul folytató és belső puccsoktól sem mentes szocialista csapat önmagát buktatta meg. Horn Gyula, amikor már nyeregben érezte magát, olyan marhaságokat mondott, amiket állandóan ki kellett igazítani a saját szűkebb környezetének. Emlékezetes bombasztikus bejelentések hangzottak el. Minden nyugdíjas ingyen repülhet például a MALÉV járatain, mondta egyik begőzölt állapotában Horn. Gondolom, a magyar nyugdíjasok többségének nem az volt a legnagyobb problémája, hogy ingyen utazhatnak-e Amerikába vagy Izraelbe.
• Akkor még egyszer kérdezem: Csiha Judit ennyi volt? Semmi nem történt privatizáció ügyben az ő időszaka alatt?
• Ebben az időben készítették elő privatizációra az egészségügyet, de azt nem merték megcsinálni. A Világbank leírta már, hogy szükség van a kórházprivatizációra, de egyszerűen nem volt erő, az orvosok erős érdekérvényesítő képessége akkor megakadályozta a privatizációt. Ekkor már feltőkésítették a Postabankot, a nyugdíjbiztosítási és az egészségbiztosítási önkormányzat több tízmilliárd forintot pumpált a megroggyant Postabankba, amit aztán a Fidesz-kormány alatt további százötvenmilliárddal még megtoldottak, hogy utána majd Medgyessyék eladják a belé fektetett összeg töredékéért. De hangsúlyozom, gyakorlati privatizáció már nincs, „morzsázás” folyik, egy-két, a nagy egészhez képest semmire való vagyontárgy cserélt gazdát, de ezek már kifejezetten bennfenteseknek. Itt már hagyták, hogy csak a szocialisták gazdagodjanak. Csiha Judit idején nem a VIP-lista a fontos, hanem ekkor már gátlástalanul kapják a hiteleket az adóskonszolidáció nyertesei. Mert nemcsak a bankokat konszolidálták, hanem utána tehermentessé tették az új szocialista tulajdonosok részére azokat a vagyontárgyakat – akár hitelekkel vagy más formában –, amelyeket gyakorlatilag ingyen kaptak meg. Ebben az időszakban már mérhetetlenül gazdag a Medgyessy-kormány egyik minisztere. Ekkor alakul ki a Gyurcsány-birodalom, Apró Piroska és csapata segítségével, ez a vagyon ma már három és fél, négymilliárd forintot ér. Látni kell, hogy egy speciális formája zajlik a privatizációnak: a már megszerzett vagyonok állami bankokon keresztül történő újbóli feltőkésítése. Ez egyébként privatizációnak nevezhető, hiszen előnyökhöz juttatták a bennfentes tulajdonosokat. Ez a Csiha-korszakra nagyon jellemző.
• Azt gondolom, ha a mostani, 2003-as gyermek, ifjúsági és sportminiszter gazdagodását végigvezetjük, akkor sok minden érthetővé válik. Apró Antal lánya Apró Piroska, az ő veje Gyurcsány Ferenc, aki hogy-hogy nem, egyszer csak elkezd vállalkozni. Ki volt ő azt megelőzően, miféle birodalomhoz jutott, és miképpen?
• Lehet, hogy Gyurcsány urat még miniszterelnök-jelöltnek is tekintik. Ugyanolyan senki volt régebben is, mint most vagyonosan. Jó helyre nősült, egy ÁVH-s családba, amelyiknek az egyik szárnya a legkeményebb magyar őrző-védő és kémszolgálati csapat, az Október 6-i utcai „együttes”, ifjabbik Apró Antal vezényletével. Apró Piroska és az ifjabb Apró Antal édesapja eltemette Rajk Lászlót, majd Kádár János egyik legfőbb támogatója volt. 1956 november 4-én, az orosz csapatok bejövetelekor, a forradalom leverésekor Csermanek János, azaz Kádár János legfőbb politikai támasza. Később a kommunista országgyűlés elnökeként is tevékenykedett. Természetesen Magyarországon az ilyen politikusok utódai dicsőségben élhetnek, hatalmas lehetőséget kapnak. Gyermekei, unokái, dédunokái megbecsülést élvezhetnek, egy sokszoros milliárdos dinasztia tagjai lehetnek. Arra meg, hogy ezt a hatalmat vérrel szerezték, ki figyel oda. Ha ezt a folyamatot megértjük, észre vehetjük, hogy ma Magyarországon tetten érhető az ÁVH-s politikai „elit”, amelynek ősei a hazaárulók, a Tanácsköztársaság elsőrendű harcosai között szerepelnek. Igazából nem az a probléma, hogy Magyarországon ki ma a tulajdonos. Az a baj, hogy a bűnös államosítók utódai gazdagodhattak meg. Gyurcsány Ferencnek egyetlenegy dolga volt, a világra jönni, és közvetlen közelébe kerülni egy olyan családnak, amely a magyar történelem legdicstelenebb famíliái közé tartozik. A Vadnyugat embere ő, hiszen Nyugaton a negyedik-ötödik generációnál már senki nem emlékszik arra, hogy hány indiánt lőttek fejbe a mai szenátorok és dollármilliárdosok ősei. Mert azt tudomásul kell venni, hogy az eredeti tőkefelhalmozás Nyugaton is vérrel, magánháborúkkal, megvesztegetéssel és szervezett bűnözéssel volt átitatva. A Rockefeller vagy a Ford birodalom kialakulása példaképe lehet a jelenlegi magyar tulajdonosoknak: ugyanúgy vérrel, fegyverrel és a dolgozók kifosztásával vagyonosodtak, mint dicső magyar utódjaik.
• Gyurcsány Ferencnek volt kapcsolata a KISZ-szel?
• Mindenkinek volt kapcsolata a KISZ-szel. Akik a KISZ felső vezérkarából jöttek, politizáljanak most akár jobb- és baloldalon, nagy eredményeket értek el. De ha valaki még ráadásul jó helyre is nősült, mint Gyurcsány Ferenc, az az igazán sikeres vállalkozó, hatalmat bitorló közszolga.
• Ő Apró Piroska lányát, Dobrev Klárát vette el feleségül, aki ma Medgyessy Péter közvetlen munkatársa.
• Egy a lényeg, akinek ma bizonyíthatóan a volt Kádár-rezsim legsötétebb elnyomói közé sorolhatók az ősei, az ma Magyarországon előnyben van azokkal a kifosztottakkal szemben, akiknek elődeit a vörös ősök meggyilkolták vagy a vagyonukat elvették.
• Az úgynevezett jobboldalon is van példa hasonló mértékű gyarapodásra, hiszen 1990-től kezdődően számtalan esetben felbukkan Kövér Szilárdnak, Kövér László fideszes politikus testvérének a neve. Kövér László puritán politikusnak tünteti fel magát, de Kövér Szilárdon keresztül az egész család gazdagodik. Kövér Szilárd milyen üzletekben vett részt?
• Azok az emberek, akik pártok mellé tudtak szerveződni családilag vagy barátilag, a „rendszerváltozásból” hatalmasat „szakíthattak” tulajdonosként, éppenséggel üzletemberként. A Fidesz az 1990-ben megkapott székházat 1991-ben értékesítette, és az érte kapott pénzt egy pillanat alatt ellopták. Az MSZP-től ingyen kapott székházat eladták a Külkereskedelmi Banknak, a pénzt meg, ismétlem, ellopták.
• Mekkora értékről van szó?
• Mai értéken ez négy-ötmilliárd forint, akkor négyszázmillió forint volt az eladási ár. Teljesen törvénytelenül történt mindez, de ki kérhette számon? Senki sem. Az már viszont siralmas, hogy Kövér Szilárdék és Simicskáék tevékenysége közvetlen Máté Lászlóhoz kapcsolódik. Látszólag van tehát két tábor, a szocialista és a nemzeti, de jól tudjuk, hogy ez a két tábor egy és ugyanaz. Gyökereiben és módszereiben is. De milyen érdekes, találkoztam Kövér Szilárd társaságában Boross Tamással és dr. Balogh Györggyel is. Egyik sem tartozik a tisztességes gazdagok közé.
• Mit értett azon, hogy Kövér Szilárd és Simicska Lajos Máté László holdudvarába tartozik?
• Azonos módszerekkel dolgoznak. Például az említettek hozták létre a Hebron nevű hirdetőcéget, gyorsan továbbadtak rajta, az egymillió forintos kft.-t kétszázötvenmillió forintért adták el a kanadaiaknak. Ezt a pénzt egy nap alatt megkeresni, még ha háromfelé osztjuk is, jelentős érték. A ’90-es évek elején ez az „üzlet” fejenként legalább hetvenmillió forint. Ez nagyon nagy érték volt akkor.
• Mi volt ebben a rejtély?
• Az igazi elvtelen és galád ebben az, hogy egymilliós törzstőkével létrehozok egy kft.-t, és abból kétszázszoros haszonnal kiszállok. Ezt csak bennfentes tehette meg, ezt csak csalással lehetett megcsinálni. Amikor Csintalan Sándor azt nyilatkozta, hogy nehogy azt gondolja valaki, hogy a pártok mentén húzódik meg a gazdasági „elit” vonala, akkor nagyon igazat mondott. Nemcsak azért, mert ő most defendes tulajdonos, és az állítólag jobboldali vállalkozás. Ha visszagondolunk 1991-re, akkor már egy hihetetlenül komoly botrányra emlékezhetünk vissza. A főszereplő Kocsis András volt, aki a KISZ KB prominenséből lett üzletember. Kocsis később megjelent a kisgazdapárt környékén is, de azért odavágódik Széles Gábor mellé is, és meghirdeti az úgynevezett gazdasági kiegyezést. Teszi ezt annak ellenére, hogy a gazdaságban akkor még nem jöhetett létre kiegyezés, mert 1991-ben még nemigen dőlt el, hogy kié lesz a nemzeti vagyon. De a politikai „elit” kipróbálta már, hogy mennyire viseli el a társadalom ezeket a simlisségeket. Azt, hogy ugyanazok, akik a KISZ-ből, pártból jöttek, tulajdonosként tollasodjanak. Hát elég jól elviselte. Például, ha a caolás Nagy Imrét nézzük, a KISZ KB volt első titkárát, azonkívül, hogy körbeköpködte egy kicsit a sajtó, különösebb problémája nem lett ennek a milliárdos tolvajnak. De ugyancsak nincs baja egy másik milliárdosnak sem, akit Tolnai Lajosnak hívnak, aki alumíniumbáróként ismert – ő maga is hirdeti ezt magáról –, s aki ingyen kapott meg mindent, miközben nem tartott be egyetlen megállapodást sem. Sem az Antall-, sem a Horn-kormány ideje alatt.
• Emlékezetem szerint ő az Iparkamara elnöke is volt.
• Megvásárolta ezt a pozíciót is, nem volt nehéz. De előtte mint a megyei pártbizottság egyik vezető munkatársa villogott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Gyakorlatilag tetten érhető egy fiatal KISZ-es, kommunista bagázs előretörése. Oroszországban egy Bikov nevezetű alumíniumkirályt, aki valóban az volt, köröznek és letartóztatják Magyarországon. Az üzlettársát, Tolnai Lajost, aki a maga szintjén legalább ugyanakkora gazember, Magyarországon nem bántja senki sem. Méltán dicsekszik tizenötmilliárdnyi vagyonnal, miközben egyetlenegy szerződésben rögzített vállalását sem teljesítette, pedig a vagyontárgy megszerzésekor jó párat kötelezően írtak neki elő.
• Térjünk vissza még mindig a Kövér Szilárd vonalhoz. Említettük ezt a kétszázmilliós kanadai üzletet, ami hetvenmillió forintot jelentett fejenként. De hát emellé csurran-csöppen még néhány fillér.
• Nagyon sok minden jön még ide, nem valószínű, hogy az egész birodalmat fel lehet térképezni, de nyilvánvaló, hogy a tankönyvpiacot megszerezni, az igen nagy falat, évenként sok milliárdos nyereséggel jár. És ez jelenleg Kövér Szilárdé. Igazából, ami nem sikerült a Kövér klánnak, pedig nagyon meg akarták szerezni áron alul, nem sikerült maguk alá gyűrni a CD-Hungaryt, a diplomáciai testületek elhelyezésére szolgáló, állami tulajdonú villákat. Ötmilliárd forintért szerezték volna meg a többségi részvénytulajdont, de a Fidesz vezérkaron belüli erős összecsapás miatt ez nem történt meg. Azt tudni kell, hogy ez az ötmilliárdos többségi tulajdonú részvényvásárlás az éves bérleti díjnak megfelelő összeg lett volna. Nagy üzletet szalasztottak tehát el.
• Mekkora volt az egész diplomata lakáshálózat értéke?
• Mai értéken számítva százmilliárd forint. Következetes lett volna egyébként a privatizációhoz a Fidesz-kormányzat, ha ezt meglépi, mert a diplomatalakásoknál is a teljes összeg öt százalékát hajtotta volna be vételárként. Ez a százalékszám jellemző az egész magyar privatizációra, tehát a privatizációból származó teljes bevétel is a nemzeti vagyon értékéhez képest öt-hét százalék.
• Végül mi lett a CD-Hungaryvel?
• Még jelenleg is többségi tulajdonos nélküli állami tulajdon, de már vannak benne úgynevezett ingatlanbefektetők. Hatalmas falat ez, sokan pályáznak a megszerzésére. Egy probléma van vele, hogy nemzetbiztonsági kockázat magánszemélynek adni, hiszen a diplomáciai testületek mindenkor az adott állam hivatalos hírszerző és kémelhárítási tevékenységét folytatják. Tehát a követségi első tanácsosok mindig a polgári, és a katonai attasék, a katonai titkosszolgálat emberei. Ez bizony lehallgatással is jár, de egyéb nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet. Ettől függetlenül a CD-Hungaryből már bizonyos falatokat megszereztek, jobb telkeket, villákat, de az egész részvénycsomag értékesítését még nem merték keresztül verni.
• Maradjunk még a Kövér családnál. Az állami pénzből juthatott-e nekik?
• Természetesen. Tudomásul kell venni, hogy azok a családok, amelyek huzamosabb ideig részt vesznek, akár a jobb-, akár a baloldalon az ország kirablásában, azoknak nevesített vagyontárgyai vannak. Hitelt kapnak, amit nem kell visszafizetni, vagyontárgyat, amit ha kell, a bankok feltőkésítenek. Ezek törvényszerű folyamatok, tehát itt nem Kövér Lászlóról vagy Kövér Szilárdról van csak szó. Bár látszólag ellentét van a jobb- és baloldal között, abban megegyeznek mindannyian, hogy bizonyos kiemelt famíliák és érdekcsoportok összeütközése mindig megmarad a cirkuszt a népnek szinten. Egymás érdekeiket soha nem sértik. A periférián lévők közül néhányuk kap egy-két pofont, talán még többet is, esetleg lekaszabolnak egymás közül egy párat, de azok az emberek, akik a csúcson vannak, miniszterek, s mások, akik végrehajtói a rendszerváltozásnak nevezett hazaárulásnak, azok tevékeny napi kapcsolatban állnak egymással. Azt ne higgye valaki, hogy a szocialista vezérkar jelenleg nincs rendszeres és folyamatos kapcsolatban a Fidesz vezérkarral, köztük Kövér Szilárdékkal. Az megint más kérdés, hogy a közvélemény előtt ezt nem kell elismerni, hisz a közvéleményre az tartozik, hogy szidják és tolvajozzák egymást a képviselők. Az asztal alatt azonban mindig megegyeznek, bizonyítja ezt az is, hogy az egész nagy szocialista ordibálás és feljelentések mellett egyetlenegy fideszes vezető üzletember vagy parlamenti képviselő ellen nem folyik hivatalosan büntetőeljárás. Akkor pedig az összes többi porhintés csupán.
• Incselkedik velem a kisördög, ha már néhány miniszter és néhány ismert politikus neve szóba került, nézzük meg – és aztán megyünk tovább a privatizáció útján –, hogy a magyarországi miniszterelnökök, akik az átalakulás miniszterelnökei, mekkora vagyonnal rendelkeznek.
• Antall Józsefnél nagy vagyongyarapodás nem látható, gyermekei közül az ügyvédfiú nagyon gazdag lett. Boross Péter és családja mérhetetlenül gazdag, rendkívül sok strómannal dolgozik. Én a FIK-nél találkoztam egy-két olyan stróman kapcsolattal, amire már én is azt mondtam, rémtörténet. Egyébként az úgynevezett Nógrádi-perben jelentkezett egy jegyző, és elmondta, hogy Boross Péterék a Balaton északi partján mit csináltak, ezt bírósági jegyzőkönyv is rögzíti. Mindenki tudja, hogy rendkívül gazdag ember, de olyan strómant én még nem láttam, és egyelőre nem is fogok, aki a Boross-érdekeltségben meg mert volna szólalni. Horn Gyula viszonylag puritán ember, de ne sajnálják, nagyon gazdag, milliárdos vagyona van.
• Hírlik, hogy külföldön is van nyaralója.
• Az elitből és a bankárok közül mindenkinek van külföldön nyaralója. Most már nincs olyan magyar politikai vezető, aki ne vásárolt volna valamilyen úton-módon akár Stájerországban, akár Szovátán, akár Görögországban, Horvátországban, az opátiai tengerparton nyaralót. Ámbátor oda most már nemcsak politikusok, hanem VPOP-s gazemberek is szép számmal mennek, és a megvesztegetési pénzekből vásárolgatnak. Tehát Horn a köznapi értelemben véve nagyon gazdag ember, de azokhoz képest, akik igazán csak a tolvajlással voltak elfoglalva, nem tartozik a gazdagok közé. Egy rendkívül szűklátókörű ember, aki elsősorban azzal a szocialista indíttatású magatartással él, hogy az igazi szocialistának nem a vagyontárgy megvétele vagy elvétele a fontos, mert a Kádár-rezsimben megszokták, hogy bármikor bármit nyugodtan birtokolhattak. Nevében azonban sok mindenhez hozzá lehetett jutni. Unokaöccsétől Princz Gáborig nagyon sokan hivatkoztak rá, hogy milyen jó viszonyban vannak vele, s ez a legtöbb esetben hasznot is hozott a hivatkozónak. Horn Gyula alapvetően nagyon rossz hírű ember, de a tulajdonszerzése közel nem olyan mértékű, mint azoké a fiatal hiénáké, akik a környezetében megtollasodtak, és nálánál akár tízszer-húszszor nagyobb vagyont szedtek össze.
• 1998-2002 miniszterelnöke Orbán Viktor. Idáig még minden olyan kísérletre, amikor be akarták bizonyítani, hogy milyen gazdag ember, vagy hogy gazdag-e egyáltalán, bírósági perrel fenyegetőzött, amit be is tartott.
• Ezt megteheti, nem nagyon érdekel sem az édesapja, sem a testvére, Orbán Győző vagyona, sőt nem érdekel a felesége vagyona sem. Azt tudom, hogy Orbán Viktor a Haris közben eladott egy lakást százszoros haszonnal. Ha ez a mérce, akkor innentől kezdve ezzel a kérdéssel nem foglalkozom. Ha a magyar társadalom elviseli azt, hogy egyes embereket az utcára taszít a maffia, a másik ember pedig, legyen az akár miniszterelnök, százszoros haszonnal adhat tovább egy vagyontárgyat, akkor bárkit meg lehet fenyegetni bíróssággal, sőt vélhetően, miután Magyarországon az igazságszolgáltatás romjaiban hever, meg is nyeri a pereket. Tehát a magyar politikai életben soha ne azt nézzük, hogy mi van a felszínen. Igaz ez a magyar miniszterelnökök, közöttük Orbán Viktor vagyonára is. Nagyon sok homály lengi körül az ő vagyonát, de hangsúlyozom, nekem az a mérce, hogy a főtanácsadója, Boross Péter, a belügyminisztere Pintér Sándor volt. Innentől kezdve vele én nem foglalkozom. Ez olyan mérce, ami nem teszi őt párbajképessé. Semmilyen módon. Ismerem a mentalitását, és tudom, hogy párttitkár gyerekeként nőtt fel, ami önmagában nem lenne baj. De hogytíz év után még azt sem tudja állítólagos református neveltetése ellenére, hogy nem keresztény Magyarországot mondunk, mert a reformátusok keresztyént mondanak, az már mérce. Orbán Viktor és vagyoni köre engem nem érdekel, de mindenesetre azt tudom, hogy milyen lendülettel ígérte meg, hogy a privatizációt felülvizsgálja. És utána soha senkivel egy igaz szót nem váltott a privatizációról, sem mint kormányfő, sem mint magánember. Ha valaki lehetőséget kap a tulajdonjog felülvizsgálatára és törvény szerinti rendezésére, és ezt nem teljesíti, tőlem utána már lehet gazdag vagy szegény, nem érdekel. Az is egy mérce, hogy az első hivatali hónapjában az utódját fogadta, Medgyessy Pétert, és vagyont biztosított a részére. Magyarul mondva munkát, amiből vagyont lehet szerezni. Nem értem, hogy az előző kormány pénzügyminisztere mit keres a jelenlegi miniszterelnöknél, és közben miért kell hirdetni, hogy Orbán kommunistaellenes. Ez finoman kifejezve is disszonancia. Egyébként nem is az a fontos, hogy egy magyar miniszterelnök mennyire gazdag vagy mennyire nem, hanem inkább az, hogy kiknek hagyta elbitorolni az állami vagyont miniszterelnöksége idején. Az értékítélet szempontjából fontos, hogy milyen siserahad kapott mellette állami vagyont, kik azok, akik megcsapolták akár a Széchenyi-tervet, vagy a sajtóban kiknek adott szinte korlátlan hatalmat és birodalmat, a Demokratának, Bayer Zsoltnak és a többinek, szociális juttatás címén. Ismert, hogy a parlament illetékes bizottsága hatalmas vagyontárgyakat osztott szét 2001-ben. S az is ismert, kik részesültek a kegyből. Orbán Viktor 1998-ban, a Fidesz frakcióülésén mondja el, hogy túlkonszolidálják a Postabankot és a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy bizonyos tulajdonátrendeződést vihessenek végbe a szocialistákkal szemben. Ekkortól származik kebelbarátjának, Kövér Lászlónak az a mondása, hogy egyesével fogunk benneteket levadászni. Legendás mondás, maga a mentalitás a gond: ez ugyanis maffiamódszer. Hetven- vagy nyolcvanmilliárddal túlkonszolidálják a Postabankot, és után azt mondani, hogy nem teszek komoly lépéseket sem a Postabank, sem a CW Bank, senki irányába, akkor nyilvánvaló, hogy ennek vagyoni hátterének kell lenni. Kormányzása idején politikai eszközök helyett gazdasági és büntetőjogi eszközökkel számol le koalíciós partnerével, erre ismételten azt mondom, hogy messze túllépi már a politikai mércét, ez gengsztermódszer. Ez egy éhes csapat, amelyiknek a vezetőjét úgy hívják, hogy Orbán Viktor. De hangsúlyozom, ennél sokkal súlyosabb az, hogy nemzeti földtulajdonunkat idegen érdekeknek szolgáltatta ki. Innentől kezdve minden más kérdés másodlagos.
• Medgyessy Péter, aki párton kívüli miniszterelnök, de tagja volt az MSZMP-nek, és bizony jelentős funkciókat töltött be a Kádár-rezsimben, a Pénzügyminisztériumban. Majd Németh Miklós-kormányában a miniszterelnök-helyettességig viszi, a Horn-kormányban pénzügyminiszter lesz, végül pedig miniszterelnöke lesz Magyarországnak.
• Amikor a ’80-as években voltak azok az építkezési botrányok a Pénzügy- és a Földművelésügyi Minisztériumban, érdekes módon Medgyessy Péter, bár érintett volt, megúszta. Később, évtizedek múlva kiderült, hogy azért, mert bizonyos védettséget élvezett mint szt-tiszt. Hiszen ő a D-209-es. Medgyessy Péter nyugati mértékkel mérve is nagyon gazdag ember. A vagyonszerzése részben legális, részint nem biztos, hogy minden legális körülötte. De azt nagyon jól tudom, hogy milyen kapcsolatban áll Fekete Jánossal, azzal a Fekete Jánossal, aki a térség egyik leggazdagabb embere, akinek érdeke volt a magyar térség eladósítása a Világbankon és a nemzetközi bankkonzorciumokon keresztül. Miután beismerő vallomást egyik fél sem fog tenni, Nyugatról tudtuk meg, hogy egy-egy banki hitel felvételekor öt-hét százalék volt a közvetítői jutalék. Számoljuk ki, hogy húszmilliárd dollárnál, vagy éppen az utoljára felvett ötszázmillió dollárnál, mekkora a jutalék. És ezeket rendszeresen a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Kádár János legjobb barátja, vagy talán inkább főnöke – a fene igazodik ki a titkosszolgálatokban, hogy ki kinek a főnöke –, szóval a kölcsönfelvételt Kádár egyik legközvetlenebb munkatársa bonyolította.
• Mármint Fekete János.
• Igen, de ő jelenleg Medgyessy Péter mentora is. Ámbátor most egy kicsit megsértődött rá, mert Medgyessy Péter környékére fiatalok is kerültek, Fekete átpártolt tehát Horn Gyulához, most neki lett az egyik legjobb barátja, és nagyon megszidta Medgyessy Pétert, 2003 májusában koncepciótlannak nevezte őt. Tehát visszatérve Medgyessy Péterre: a miniszterelnök nagyon gazdag ember. Társtulajdonosa volt a BNP Pari Bas Hungáriának, az egyik legnagyobb francia bank hazai leányvállalatának. Nemcsak Becsületrendet kapott Medgyessy Péter Franciaországtól, hanem 1990-ben munkát, bankári fizetést és bankári résztulajdont. Tudni kell, hogy aki a bankári körökbe bekerül, az valóban meggazdagodhatott a „rendszerváltozásnál”, ez a tétel száz százalékban igazolható a jelenlegi magyar miniszterelnök esetében. Az viszont tény, hogy az anyagi hatalmánál lényegesebb nagyobb, pénzben szinte ki sem fejezhető az a hatalom, a kapcsolati tőkére gondolok elsősorban, ami őt miniszterelnökként körül veszi. 2001 őszén egyébként a szocialisták közül nagyon sok parlamenti képviselő, elnökségi tag, reformkommunista keresett meg, közöttük a volt privatizációs miniszter asszony, Csiha Judit, meg Géczi József Alajos, a parlament mentelmi bizottságának jelenlegi MSZP-s elnöke, azt kérdezvén, mit szólok ahhoz, hogy a „libik” futtatni kezdik Medgyessy Pétert. A helyzet 1994-hez volt hasonlatos, hivatalosan akkor sem, és 1998-ben sem volt miniszterelnök-jelöltjük. Horn Gyula ’94-es kampányánál ugyanis nem jelentette be, hogy miniszterelnök-jelölt. Félt attól, de a pártja is, hogy ÁVH-s dolgai miatt ellenszenvessé válhatott volna, ami a győzelmüket veszélyeztette volna.
• De mindenki biztos volt abban, hogy Horn Gyula lesz a miniszterelnök.
• A szocialisták nem, ők Békesit szerették volna miniszterelnöknek, őt értelmesebbnek, jobban elfogadhatónak tartották. Őt aztán, mint vetélytársat, győzelme után kegyetlenül „lekaszálta” Horn Gyula.
• „Lekaszálták” őt, de közben hagyták gazdagodni.
• Békesi még Medgyessynél is sokkal gazdagabb, a Los Angeles-i maffiával, Várszegi Gáborékkal volt – és van – rendkívül jó kapcsolatban. Fotex-társtulajdonos, s más érdekeltségei is vannak. De térjünk vissza megint Medgyessyhez. Pénze, kapcsolata van, magyaros észjárása viszont nincs. Ami – ha igazak a hírek – nem lehet véletlen. Egyes körökben nagyon meggyőzően hirdetik, hogy Medgyessy apai nagyapját még Munteanu-nak hívták. Az apja változtatta meg a családi nevet Medgyessyre. Ha ez igaz, és miért ne lenne az, már érthető a miniszterelnökünk „szűzbeszéd”-kori nyelvbotlása, amikor kijelentette, ő szegénységpárti (és nem szegénypárti) miniszterelnök akar lenni. Medgyessy, a nagyapai névből ítélve románul gondolkodik, s ezért hebeg-habog magyar nyelven. Nézzük meg az MSZP gazdasági stratégiáját! Soha olyan ütemben nem privatizáltak Magyarországon, mint ahogy Horn Gyula nekifogott a stratégiai ágazatok osztogatásának. Ezt a csapatot szanaszét szervezték, és ha megnézzük az első és a második vonalát, mind lecsúszott KISZ-es. A titkosszolgálati tisztek, akikkel nagyon jó viszonyt ápolunk már évtizedek óta, főleg az utóbbi másfél évtizedben, azt mondják, ez a csapat szétesett, csak a hordaszemlélet tartja össze őket. Megdöbbentő, ha egyénenként vizsgáljuk a szocialista vezérkart, láthatjuk, micsoda semmirevaló emberek ezek, a kilencven százalékát a saját falujukban nem ismerik meg. Annak ellenére, hogy ismertségük a televízión keresztül nagyon erős. De úgy mehetnek végig az utcán, és én ezt tapasztaltam, hogy senki rájuk nem köszön. Körbelengi őket a tulajdonszerzés tisztességtelensége. Olyan emberek gyülekezete, akik közül egyik sem teheti fel a kezét, hogy én a hazámat akarom szolgálni. Ha megnézi a szocialista vezérkart, tudhatja, hogy az utolsó tizenöt évben egyikőjük sem ejtette ki – Németh Miklós kivételével – azt a szót, hogy hazám. Ami pedig önmagában nem nacionalizmus. Nekem mérce volt egyébként, hogy amikor Németh Miklós hazajött, a sajátjaival nem állt szóba. Azt mondta, csak nem képzelitek, hogy élére állok ennek a tolvajcsapatnak.
• Bár ő is megkapta a maga Júdás-pénzét.
• Megkapta, így van. Nem is tartom megváltó embernek, de az teljesen bizonyos, hogy ő azokat a politikusokat, akik ma a kormányt alkotják, úgy minősítette, hogy velük nemhogy egy kormányba, de egy asztalhoz nem ül le.
• Medgyessy Péter kormányzása alatt ismét felerősödik a privatizációs hajlam. Orbán Viktornál már beszéltünk róla, hogy a legnagyobb bűnük a föld külföldi kezekbe juttatása. Szóltunk arról is, hogy miképpen privatizálták a tizenkét állami gazdaságot. Medgyessy Péternél ismételten állami gazdasági privatizációkról van szó, erről is beszéltünk már, de ugyanakkor szóba kerül a MOL privatizációja, szóba kerül az energiaszektor további privatizációja, szóba kerül az, hogy az Energiahivatal élére akár külföldi ember is kerülhet vezetőként.
• Térjünk még vissza a privatizáció előtt egy kérdésre. Amikor Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltsége mellett döntenek a szocialisták, mert Németh Miklós nem áll velük szóba, akkor az elnökség – ez nagyon belső információ – az alábbi Kovács László-féle indokot fogadja el. Tulajdonképpen jól jártak Medgyessy Péterrel, mert amikor Németh Miklós volt a miniszterelnök, ő állandóan szerepelni akart, tízórás előkészítetlen kormányülések voltak, állandóan összevissza beszélt, de amikor nem volt idehaza, és helyettese, Medgyessy Péter vezette a kormányülést, mindent két óra alatt lezavart, praktikusabban, gyorsabban vezette az üléseket. Ezért legyen ő a miniszterelnök-jelölt. Ha Magyarországon egy miniszterelnöknél az az elsődleges szempont, hogy milyen gyorsan fejezi be a kormányülést, az szegényes, primitív gondolkodás. Amikor egy tárgyalás folyik, amelynek a stratégiája még nem kialakított (EU-csatlakozás), akkor éppenséggel a politikai munkát kellett volna erőltetni, nem pedig a szakmait, ami gyakorlatilag nincs is. Visszatérve a privatizációra: amikor az új kormány hatalomra lépett, Medgyessyék is ugyanabba a hibába estek, mint elődjeik, hogy fél évvel később önkormányzati választások lesznek. És miután az önkormányzati választásoktól ugyanúgy féltek, mint a parlamentitől, tovább folytatták ugyanazt az osztogató politikát, amit az Orbán-kormány is csinált. Az ő szempontjukból tehát megvan a magyarázat, hogy 1600 milliárd forintos államháztartási hiánynál ismét a privatizációt erőltetik. Miután leálltak az útépítések, leállt minden állami beruházás, pótlólagos forrást kell találni. Ezt kell tenni egyrészt a recessziós világgazdasági helyzet miatt, valamint azért, mert amint az uniós tárgyalások befejeződtek, ma Magyarországról bizonyíthatóan húsz százalékkal több tőke megy ki havonta, mint amennyi a beruházás. Ezért még indokolható is lenne, hogy most már a maradékot privatizálni kell, valamilyen úton-módon ismételten, sokadszorra, s mindannyiunk kárára rendbe teszik az állami tulajdonon keresztül azállamháztartás kasszáját. Felerősödnek tehát azok a hangok, hogy a maradék nemzeti vagyont dobjuk a piacra. De jelenleg már csak azok a magas adótartamú, állami tulajdonú cégek kerülhetnek sorra, amelyek adó formájában nyereséget juttatnak a költségvetésbe. Egyébként a MOL Rt. maradék részvényeit nem fogják többért eladni, mint amennyit osztalékban kifizetnek három év alatt a MOL Rt.-n belül. Tehát amikor az állam vállalatának, vezérhajósának – és itt a MOL mellett beszélhetünk az OTP-ről is, amely nyolcvan százalékban már külföldi tulajdonban van – jó esélye van arra, hogy rendkívül erős térségi, globális céggé alakulhat, akkor a magyar állam meg kíván szabadulni tőlük. Ilyet csupán a végtelenül buta, szűklátókörű, hazug politikusok mondanak. De ez csöppet sem meglepő, hiszen ugyanazt csinálják, mint amit tettek az elődeik. Ennek a két egységnek a jelenlegi értéke megegyezik az összes privatizált állami vagyon bevételével. És mégis meg akarnak szabadulni tőlük. Ez valóban hazaárulás. Itt nem további értékesítésre lenne szükség, hanem azoknak a vagyontárgyaknak a megcsapolására, amelyeket törvény- és alkotmányellenesen, tudatosan játszottak át a bennfenteseknek. Ez után a lépés után a magyar költségvetés és az államháztartás hiánya pillanatok alatt rendbe hozható lenne. De ugyancsak rendbe hozható lenne, ha kifizettetnék azoknak az állami vagyontárgyaknak a vételárát, amelyeket külföldieknek adtak át. És akkor is rendbe tehető lenne a magyar költségvetés és az államháztartás, ha azokkal a befektetőkkel, akik kijátszották többször az adózást, azaz továbbadták a vagyontárgyukat, és adómentesen távoztak el az országból, megfizettetnék a tartozásukat, lefoglalnák a vagyonukat. Tudniillik, ez a világ másik részén, ahová mi törekszünk, így szokott történni. Nyugaton, ha valaki adót csal, és tetten érik, legyen az akármekkora globális vállalat is, annak zálogként ott tartják a vagyonát. Ez jelenleg Magyarországon még fel sem vetődik, mert akiknek erről dönteni kellene itthon, fizetett emberei ezeknek a nyugati, úgynevezett beruházóknak. A hazai privatizációnak az a lényege, hogy a vevő soha nem a saját pénzéből vásárol, hanem banki hitelből. Ha a vállalkozás befuccsol, akkor először a banknak kell gazdagodni, ők jutnak a pénzükhöz, utána a befektetőnek, de ennek az árát minden esetben a magyar polgár fizeti meg. Tehát soha nincs rá megfelelő magyarázat, hogy stratégiai ágazatokat miért adunk oda olyanoknak, akik egyetlen alkalommal sem mutatták meg, hogy a jó gazda gondosságával működtetnék azt a magyar privatizált állami vagyont, amely túlnyomó részben külföldi tulajdonba került. Kié ma Magyarország, kérdezhetjük, s azonnal válaszolhatunk rá, bizonyosan nem a magyaroké. És veszekszik emiatt valaki is? Senki! De egykor talán eszünkbe jut a régi mondás: gyáva népnek nincs hazája. S akkor talán kinyitjuk a szánkat.

Kifosztottan az unióba
Zsebre vágtak bennünket

• Eddig azt gondoltam, csak eladni tudunk rosszul, a magyar nemzeti vagyont kiárusítván. Amikor 2003 májusában az Országos Takarékpénztár megvette a bolgár bankot, akkor ez hatalmas nyilvánosság közepette történt. Kijelentették eladók, vevők és mindezt nyilvánosságra hozók, hogy az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb üzletét kötötte a bolgár bank és az Országos Takarékpénztár is.
• A közelmúltban Szabadkán és Újvidéken voltam, és ott olyan emberekkel találkoztam, akik rendkívül jó információkkal rendelkeznek a Balkánon. Tudni kell, hogy ma Szerbia a befektetői paradicsomok egyike, azt is kell tudni, hogy szerb barátaink rendkívül féltőn őrzik nemzeti tulajdonukat. Nyilvánvaló, hogy ez a rabló privatizációs hullám Magyarországon egyedülállóan történt meg, a környező országok közül egyikben sem prédáltak így. Szerbiában pedig még féltőbben fogják vagyontárgyaikat értékesíteni. Érdekes információval vártak engem mindjárt Zombor városában, ahol megmutatták az ön által is elmondott sikertörténet másik oldalát. Magyarországon regionális terjeszkedésű két nagy cég az OTP és a MOL Rt. A MOL Rt.-ről – a mérhetetlenül nagy hitelfelvétele után – nyugodtan lehet mondani, hogy a térség legjobban eladósodott vállalata.
• Miközben azt mondják, hogy egyre terjed, egyre erősödik, de azt, hogy a tőzsdén miért csökken folyamatosan az ára, senki sem elemzi.
• Mintegy hatszázmilliárd eurós hitelkonstrukcióban állapodtak meg magánbankokkal 2003 júniusának végén, ami jelzi, hogy forgóeszköz hiányában a MOL Rt. mindenféle fajta tevékenysége, nagyon finoman fogalmazva is kétségessé vált. Mára ez a hitel hétszázötvenmilliárd euróra nőtt. A gázüzletágból kilopott hatalmas pénz alapjaiban roggyantotta meg ezt a vállalatóriást. Annak ellenére lehet ezt mondani, hogy ma sikertörténetnek nevezik a MOL gazdálkodását, és ma már a szocialisták és a Fidesz „elitje” közösen munkálkodik az olajos cég megcsapolásán. Minél nagyobb jövedelmet kivinni belőle, a hitelfelvételnek mindig ez a hátoldala. Az OTP-re visszatérve: ezek a szerb emberek, bár okkal haragszanak a magyar kormányra, amely bombáztatta őket Taszárról…
• Orbán Viktor kormányáról beszélünk.
• Természetesen. Annak sem örültek a szerbiai magyar testvéreink, hogy ugyanekkor Csurka István a Délvidék visszacsatolásáról beszélt. De nincsenek előítéleteik olyan emberekkel szemben, akikről tudják, hogy a térségben a két nép barátságán dolgoznak, így nekem igencsak sok információt adtak át. Való igaz, hogy a bolgár bankvásárlás rendkívüli jó üzlet volt, de nem az OTP-nek és nem a bolgár banknak. Nagyon jó üzlet volt a bolgár bank vezetőinek, és azoknak a pénzügyi köröknek, amelyek ezt a vásárlást irányították, valamint az OTP vezetőinek. A következőt mondták el szerb barátaim, és papírokat is mutattak róla. Ennek a bolgár banknak az értéke, amely közel 320 millió euróért kelt el, nem több, mint 10-15 millió euró. Megmutatták a bank portfolióját is. A bolgár gazdaság jelenlegi helyzete nem éri el a magyar gazdaság 1994-95-ös állapotát, sőt lehet mondani, hogy hatványozottan gyengébb a kereskedelmi bankhálózatuk, mint amilyen a miénk volt közel egy évtizeddel ezelőtt.
• Akkor most teljesen naiv a kérdés, mert szinte a választ is hallom már. Ha ilyen rossz pozícióban volt ez a bolgár bank, akkor egyrészt miért vettük meg, másrészt miért 320 millió euróért?
• A mai áron ez a bank közel 80 milliárd forintjába került a magyar OTP-nek, amelynek jelentős része azonban már nem magyar tulajdon. Menjünk vissza egy kicsit az időben. Az egész magyar bankrendszerért – az Országos Kereskedelmi és Hitelbankról, a Hitelbankról, a Budapest Bankról, a Takarékszövetkezetről, a Konzumbankról és a Duna Bankról beszélek– nem kaptunk összesen nyolcvanmilliárd forintot. Gondoljunk bele, az egész magyar bankrendszer nem ért annyit 1995-ben az átkozott privatizátoraink szerint, mint a csődben lévő és balkáni állapotú bolgár – ráadásul nem is vezető – bank. Azt tudni kell, hogy a Balkánon ezek az emberek egymásról mindent tudnak. A bolgárok felajánlották másoknak is adásvételre ezt a bankot, de nem találtak olyan korrupt gazembereket, mint a magyar privatizátorok. Az állítások szerint minimálisan háromszázmillió euró az az összeg, amit ketté lehetett osztani az adásvételből nyereséget levonó társaságnak. Hogy ebből milyen arányban osztoztak meg a vevők és az eladók, azt ma senki nem tudja. Azt viszont teljesen bizonyosan tudni, hogy mindenféleképpen Közép-Európa legnagyobb megvesztegetési pénzét kellett, hogy kifizessék, ami körülbelül háromszázmillió euró, nem kevesebb, mint hetvenötmilliárd forint.
• Ez azt jelenti, hogy a bolgár bankvezérek és az OTP vezérei, Csányi Sándorék azért állapodtak meg ilyen magas vételárban, hogy minél többet tudjanak visszaosztani önmaguknak?
• Miután láttam az ügylet tőpéldányait Szerbiában, a bank kiírását, a pénzintézet tényleges helyzetét, meg lehet állapítani, hogy minimálisan százötvenmillió eurót osztottak vissza a vevőknek.
• Bizonyítják ezt a dokumentumok?
• Az általam ismert dokumentumok azt mutatják, hogy háromszázmillió eurót teljesen feleslegesen fizetett ki a vevő OTP. Ha most bárki úgy gondolja, hogy ezt nem egyéni haszonszerzés miatt tették, akkor nagyon csodálkoznék. Meggyőződésem egyébként, hogy a mai magyar világot jól tükrözi ez a gátlástalan pénzszerzés. Ha egyeztetjük az időpontokat, akkor ennek a százötvenmillió eurónak a forintosítása, majd ismét euróvá váltása még további tíz százalék nyereséget jelentett ennek a pénzügyi befektetői körnek álcázott maffiacsapatnak.
• Mert hiszen emlékezni kell arra, hogy volt egy forintsáv-eltolás, ahol a forint értékének körülbelül tíz százalékát veszítette el, és ekkor történt a már korábban említett Csányi Sándor általi OTP részvényeladás is, ekkor történt az euróvásárlás, majd a forint hirtelen óriási mértékben gyengült.
• Amikor a banki tevékenységből ilyen hatalmas megvesztegetési pénz áramlik ki a Balkánon, ahogy Bulgáriát szívesen nevezzük, akkor más üzletek is megtörténnek. Nemcsak az euró felértékelése történt meg ekkor, ami 2003 nyarán több mint tizenöt százalékkal gyengítette a forintot, hanem megköttetett egy másik üzlet is, amelyre nem nagyon figyeltünk oda. Csányi Sándor és érdekeltségi körébe került az új Mizo Rt. Az az új Mizo Rt., amely több mint hétmilliárd forinttal károsította meg a gazdákat, amelynek a felszámolása több éve zajlik, a cég egyik felszámolója az MSZMP volt Baranya megyei vezetői közül került ki.
• A Dalmand Rt. került Csányi Sándor kezébe, meg egy Dalmand nevű bizonyos gazdasági érdekeltség, és ezeken keresztül lett Csányié az új Mizo Rt.
• Látszólag nem az új Mizo Rt.-t vette meg Csányi, de a Mizo Rt. többségi részvényeit birtokló céget megvásárolni annyit jelent, hogy szinte kizárólagos tulajdonosává vált az új Mizo Rt.-nek, amelynél semmi változás nem állt be az elmúlt pár évben, csupán egy csomó gazdát tönkretettek a cégen keresztül, és belezavartak gyakorlatilag a teljes anyagi csődbe. Viszont napvilágra került egy másik hír is, ami egyszerűen vérlázító. 2003 júniusának harmadik hetében megjelentek az új Mizo Rt. felvásárlói, és öt forintért vásárolták volna fel a tej literjét. Hozzá kell tenni, hogy ez a tejár körülbelül harminc évvel ezelőtti. Ha ezt valaki meg meri tenni, nem joggal való visszaélést követ el, hanem bűncselekmények sorozatát. Ez erőfölénynyel való visszaélés a saját hazai piacokon, s nyugodtan lehet folytatni, hogy idegen érdekek szerint, hogy Magyarországon ne legyen magyar tulajdon. Magyarul, ennek az egésznek a végén az történik, hogy az új Mizo Rt. és az egyéb ilyen hiénák által megszerzett tulajdonok is betagozódnak a Danon Rt., Parmalat Rt. és egyebek alá. Tehát nem kevesebb történik, mint tudatosan leépítik a magyar tejelő tehenészetet, ezáltal ismételten piacot szereznek a külföldi hódítóknak, vagyis a nyugat-európai termelőknek és az őket követő feldolgozóiparnak, és ehhez a magyar tulajdonon keresztül, a magyar bankárokon keresztül jut el a műveltnek nevezett Nyugat. Ha valaki öt forintért kíván megvenni egy liter tejet, melynek bizonyíthatóan ötvennyolc-hatvan forint között van az előállítási ára, akkor ezt nem lehet másnak minősíteni, mint bűncselekménynek. Hozzátartozik, hogy nemcsak az a probléma, hogy ultrával kezelik a tejet, nemcsak a zsírszódával van baj, amit a tejcsarnokban délutánonként tesznek bele a tejbe, minőségének „megőrzése” érdekében, hanem azzal, hogy a magyar termelőknél a már elfogadott tejkvóták leépítése is folyamatos. A magyar termelők már többször tönkrementek a konzervgyárak, a hűtőgyárak által, a tej- és tejfeldolgozón keresztül, mivel senki nem fizette ki nekik a felvásárlási árat. Ez ciklikusan megismétlődik, évenként hol a tejjel, hol a borsóval, hol a zöldséggel, vagy a gyümölccsel, a borral, a gabonával. A felvásárlók ezek után rendszeresen eltüntetik a céget vagy felszámolják, s a felszámolókat mindig a bennfentes bírák jelölik ki Baranyában, Bács-Kiskun megyében vagy bárhol. De ezeknek a bűncselekmény-sorozatoknak a végén mindig azok az üzletemberek állnak, akik a mai bankárelitet képviselik. Ez a bankárelit már nem a pártok mentén húzódik meg, hanem – mint már előzőekben is rámutattunk – erős KISZ-ista kötődésű, úgynevezett reformkommunista ÁVH-s ősökkel rendelkező csapat. Bizonyíthatóan azokról van szó, akik a magyar gazdaság érdekei ellen bűncselekmények sorozatát követik el.
• Ha már szóba került a mezőgazdaság a tejelő tehenészeten keresztül és a Csányi-féle OTP megemlítésével, akkor beszéljünk arról is, hogy 2003 június közepe tájékán röppent fel egy hír, hogy a magyar kormány azt tervezi, hogy a korábban megkötött úgynevezett zsebszerződéseket, színlelt szerződéseket – a földdel kapcsolatos szerződésekről van szó – legalizálja, tehát nem foglalkozik tovább vele, és a majd ezután megkötött újabb színlelt szerződéseket nyilvánítja csak semmisnek. Ez beleillik abba az európai uniós koncepcióba, mondták, hogy a föld mindenkié.
• Amiről beszélünk, az annyira bizonyíthatóan így van, hogy szívesen elővenném az 1996 tavaszán megjelent Déli Utakon című folyóiratot. Ebben olvashatóak azok a beadványok, amelyeket ekkor juttattam el az Alkotmánybírósághoz. 1996. április 24-én az alkotmánybírósági beadványomban jeleztem, hogy a színlelt szerződések alkotmányellenessége a jogállamiságot, a polgári demokráciát veszélyezteti. Azóta több mint hét év telt el, és az Alkotmánybíróság nem véletlenül nem vette a napirendjére ezt a kérdéskört, mert tudatosan várt az európai uniós csatlakozásra. Ebben a beadványban már jeleztem, hogy milyen összefüggés van a zsebszerződések és az 1970-es, ’80-as évek ingatlannyilvántartása között. Tudniillik, a kárpótlási földterületek jelentős része az elértéktelenedésük miatt zsebszerződésekkel külföldi tulajdonosok kezébe került, akik közül azok a külföldiek kerültek előnybe, akik közjegyző és ügyvéd előtt opciós szerződéssel, kvázi takart szerződéssel megvették ezeket az ingatlanokat. Ezek száma több tízezer. Nem tudni, hogy mekkora földterületet birtokolnak ma külföldiek, kétszázezer hektártól egészen a hat-hétszázezer hektárig terjedhet a nagysága. Amit viszont a magyar kormány azóta sem tett meg: nem vizsgálta felül a színlelt szerződéseket, nem kért soronkívüliségi döntést az Alkotmánybíróságtól, hanem hagyta az ügyet „jegelni”. Az viszont, amit most bejelentett a magyar kormány félhivatalosan, az nem más, minthogy közhitelesség érdekében a csalássorozatot nem megállítani akarják, hanem ugyanúgy, mint a lakásmaffiánál, a már megtörtént bűncselekményeket legalizálják, és tényleges birtoklás alapján be akarják jegyeztetni a több tízezer nyugati csalót a magyar ingatlannyilvántartásba. De hangsúlyozom, magyar tulajdonosok is vannak köztük jelentős részben, akik nem tartották be a háromszáz hektáros szerzési felső határt, hanem maguknak akár 1000-1500-2000 hektárt bejegyeztetnének majd a tényleges birtoklás alapján. Előre várható és látható volt, hogy az évtizedes csalássorozat végén azért kerülta nyugati szerző előnybe, hogy azokat a földalapú támogatásokat, amelyeket az Európai Unió 2004. május elsejétől alkalmaz Magyarország területén is, már a nyugati gazdák kapják meg. És a nyugati feldolgozók kapják meg a teljes jövedelemkiegészítést, ami a mai magyar mezőgazdasági támogatás sokszorosa is lehet. Párhuzamos intézkedés történik tehát a magyar kormány részéről. Már bejelentették, hogy a földalapú támogatást a használó kapja meg. Ez azt jelenti, hogy a használat eltér a tulajdonjogtól. Hiába van még az ingatlannyilvántartásba bejegyezve a szerencsétlen magyar tulajdonos, a használó benyújtja a szerződést az illetékes földművelési hivatalba, és ez alapján igazolja azt, hogy az ingatlan ettől és ettől az időponttól a használatában van, és már mehet is az Európai Unió közös agrárkasszájához. Tehát magyarul, az elmúlt másfél évtizedben elkövetett csalássorozatot a magyar kormány tudatosan legalizálja, majd tovább fosztja a magyar parasztságot azáltal, hogy amikor végre jobb helyzetbe kerülhetne a magyar vállalkozó, a tulajdonos, akkor már nem ő a földhasználó. Ez pedig annyit jelent, hogy támogatásért sem mehet az Európai Unió kasszájához.
• Visszaemlékezem arra az időszakra, amikor 2001-ben Orbán Viktor egy kihelyezett kormányülésen, egy kis faluban osztrák vircsaftról beszélt, arról, hogy a zsebszerződések kapcsán ezt meg kell szüntetni. Ezt követően tudjuk, hogy egyetlenegy ember próbálta visszaszerezni a zsebszerződésben külföldinek „továbbadott” földjét, de ő is elveszítette ezt a pert. Azt kell tehát mondani, hogy amikor Orbán Viktor erről a bizonyos osztrák vircsaftról beszélt, szándék sem volt ennek megszüntetésére, figyelemelterelés volt az egész.
• Ez pusztán választási fogásnak tekintendő, nem sok eredménnyel járt. Egyet tudni kell, hogy az egy tőről fakadó magyar politikai „elitnek” esze ágában sincs hazája honpolgárait szolgálni. Tudomásul kell venni, hogy néha, a választások idején, mondani kell olyanokat is, amire a választók várnak. De azt, hogy a magyar bíróság előtt támadták meg ezeket az egyébként az eredetben semmisnek mondott szerződéseket, nyilvánvaló, hogy az ügy esélytelenségét is mutatja. Tudniillik, a magyar kormánynak – mint a törvényesség őrének, a végrehajtó hatalom gyakorlójának – kellene megtennie a lépéseket, sőt kötelessége lenne ez. Ugyanis itt bűncselekménysorozatról van szó, és hiába lapozzuk a büntető törvénykönyvet, azt még nem törölték ki belőle, hogy akinek hivatalosan tudomására jutott a bűncselekmény, az köteles intézkedni. Nem az állampolgárokra kellene várni, hogy feljelentéseket és bejelentéseket tegyenek, hanem az arra illetékes végrehajtó, hatósági szerveknek, azaz a magyar kormánynak, a független magyar ügyészségnek és a magyar rendőrségnek kellene lépnie, annak a rendőrségnek, amely a magyar belügyminiszter elvi irányítása alatt áll. Ez nem történik meg, hanem helyette ilyen rosszul sikerült kormányfői beszédekkel próbálják elodázni, illetve elfedni a bajt. Ma Magyarországon szemmel látható a szándék, egy-két üresfejű politikus feláll, elkiált valamit, és ennek a következményét utána senki nem figyeli. Tudomásul kell venni, hogy Orbán Viktor és csapata írta alá a göteborgi szerződést, amely már előkészítése volt annak a folyamatnak, amelyről már korábban is beszéltünk, s amely megpecsételte a magyar föld sorsát. Tehát nem különböző kormányok különböző szemléletéről lehet beszélni, hanem azonos szemléletű, egygyökerű, kormányokon átívelő gondolkodásmódjáról.
• Egyetlenegy dolgot még. Az imént említette a tejtermelők kapcsán, hogy megint játszanak az unió által már megállapított kvótákkal. Magyarán, még a jelenlegi helyzetnél is rosszabba akarják sodorni a parasztembereket. De ez nemcsak a tejnél érhető tetten, hiszen azt látjuk, hogy különféle kiadványok készülnek az európai uniós támogatásokról hatalmas pénzekért, amelyek nyilván kebelbarátok nyomdáiban készülnek. De ezek a kiadványok, amelyek arról tájékoztatnák a parasztembert, hogy ne adja el a vagyonát, mert még ez és ez a picike kis esélye van, nem jutnak el az érintettekhez, és így kezdődik a kvóták felvásárlása, mert nem is tudja a parasztember, hogy mekkora értéket ad el.
• Ez egy tudatos, egy tőről fakadó intézkedéssorozat. A magyar parasztembert, a magyar vidéket teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kell hozni még a csatlakozás előtt. Ez tudatosan gerjesztett válság. Nézzünk körül, hogy milyen válságok vannak jelenleg Magyarországon! Gabona-, sertés- és marhahús-, tej-, tojás- és zöldségválság. Válság válság hátán. Ha megvizsgáljuk az alapvető termékek sorsát, tejtől a húsig, a zöldségtől a gabonáig, valamennyi közélelmezési cikkig, amelyek egy ország lakosságánál a közhangulatot is meghatározzák, látható, hogy a mezőgazdaságban válságot gerjesztő elemek működnek. Gondoljunk csak bele, ha Magyarországon ma úgy működik a piaci rendszer, az egész gazdaság rendszere, hogy a termelőt tudatosan „megfojtják”, annak milyen további következményei lehetnek az ország jövője szempontjából.
• 2004. május elsején, amikor majd nagy pompával az Európai Unió tagjai leszünk, milyen Magyarország lép be az unióba? Milyen mezőgazdasága lesz ennek az országnak?
• Ha visszagondolok arra, hogy tizenöt év telik el addigra a „rendszerváltozás” kezdete óta, akkor azt mondom, hogy ez a mezőgazdaság az uniós csatlakozás pillanatában nem teljesíti az ötven százalékát sem annak, amenynyit 1989-ben, az úgynevezett rossz szocializmusban, válsághelyzetben teljesített. A tehén- és a sertésállomány nem éri el az akkori létszám ötven százalékát, néhol csak a harminc százaléka az 1989-es esztendeinek, ami már akkor sem volt csúcspont. A gabonatermelés nem éri el a felét, a tejtermelés lassan szintén csak a felét éri el, és a tojás, a húshibrid, valamint a zöldség-gyümölcs termelés termékalapjai is negyven százalékkal csökkentek. Ez a tudatosan lerombolt magyar vidék az Európai Uniónak úgy lesz tagja, hogy jelentős részében már nem a magyar érdekek a meghatározók. Ebbe a kategóriába tartozik az alapanyag-termelés, a feldolgozás, és ha hozzáteszem, hogy a bankrendszer már teljes egészében nyugati érdekek szerint működik, akkor a kör bezárult. Egy teljes egészében a hazai érdekeket figyelmen kívül hagyó tárgyalássorozat végén egy lepusztult, a múlt század elejei állapotnak megfelelő agrárium várja a csatlakozás pillanatát.
• Az EU-s népszavazás előtt azt hangoztatták politikusaink, Kovács László is azt mondta, azért nem beszélnek az Európai Unió hátrányairól, mert az EU-nak nincsenek hátrányai. Most már azt mondják, ha az Európai Unió tagjai leszünk, akkor a jelenlegi szintet, amit az EU képvisel életszínvonalban, gazdaságban, körülbelül harminc-negyven év múlva érhetjük csak el. Erről korábban szó sem volt. S arról sem, hogy Magyarországon egymillió-kétszázezer ember hihetetlen szegénységben él. Ez hivatalos statisztikai adat. Mi lesz ezekkel az emberekkel az Európai Unióban? Mostanában kezdenek arról is beszélni, hogy az Európai Unió parlamentje nem veszélyeztetheti a magyar parlament nemzeti jellegét. Pedig tudjuk mindannyian, hogy az európai uniós tagságunk után a magyar parlament, a magyar jogszolgáltatás, a magyar törvényalkotás teljes egészében kiürül tartalmát, tevékenységét tekintve. Alárendeltje lesz az Európai Unió parlamentjének.
• A tárgyalások során a magyar tárgyalóküldöttségből senki nem szólt egy szót sem arról, hogy mire mi csatlakozunk, az uniónak már új alkotmánya lesz, amelyben az a szó, hogy nemzetállamiság, egyszerűen töröltetik. De más probléma is felvetődik. A magyar alkotmány gyakorlatilag üres szólammá válik, ugyanúgy, mint a többi csatlakozni kívánó ország nemzeti alaptörvénye.
• Erről az előző könyvünkben értelemszerűen nem nagyon tudtunk beszélni. Ha nézzük a politikusok megnyilvánulásait az Európai Unió kapcsán, akkor a felszínen látszólag egymásnak feszülnek az indulatok. Vitatkoznak, veszekednek, hatalmas hangzavart csapnak, de mire a népszavazásig eljutottunk, addigra mindenki, itt is, ott is, mindenben egyetértett. Elég, ha csak egyetlenegy emberkijelentéseit hozzuk példaként, bizonyítékként, Orbán Viktorét, aki azt mondta egykoron, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Utána azt mondta, hogy az Európai Uniónak több az előnye, mint a hátránya. Majd az európai uniós csatlakozásunk tájékán már úgy fogalmazott, hogy nagyon sok hátránya van az Európai Uniónak, de lépjünk be. És az athéni találkozón, az aláíráskor, ott is volt, meg nem is, de minden cselekedetével azt sugallta, hogy az EU tagjainak kell lennünk, de közben próbálta fenntartani azt a látszatot, mintha a Fidesz tiltakozna.
• A legtöbb szerződést, szám szerint huszonnégyet, a Fidesz négy éve alatt írták alá, ugyanazok a személyek, akik jelenleg is a magyar kormány veretes tagjai, Juhásztól kezdve sorolhatnám a tárgyalóküldöttségünk legfontosabb személyeit, akik akkor Brüsszelben dolgoztak.
• Juhász Endréről van szó, aki már a Kádár-rezsimben is gazdasági területen dolgozott, minisztériumi főosztályvezető volt, ugyanezt tette az Orbán-kormány időszakában, csak akkor mint brüsszeli megbízott. Most pedig miniszter lett a Medgyessy-kormányban.
• Ebből is látszik, hogy egygyökerű a magyar politikusi csapat. Hogy retorikailag mit mondanak, annak a csatlakozás szempontjából semmi jelentősége nem volt. Annak volt jelentősége, hogy az elmúlt tizenöt évben, amikor már tudott volt az európai uniós csatlakozás, senki az égadta világon nem védte a mindenkori magyar kormány részéről a hazai érdeket – mondják el az uniós tárgyalópartnerek. Nyilvánvaló, hogy az uniónak az a hatalmas, mintegy 270 milliós nagy piaca az erős támogatási rendszerben erősebb érdekérvényesítő, mint a csatlakozni kívánó országok közül akár Magyarországé. Antall Józsefnek volt egyedül egy jó gondolata, amikor a visegrádi hármakat létrehozta, tudva azt, hogy 1985-ben az Európai Unió akkori elődje ezt a három országot már mint csatlakozni kívánó országot kijelölte. De a belső megosztottságot is ugyanők generálták, hogy véletlenül se tudjon Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország, főleg az agrárpolitika terén, közös nevezőre jutni. Hisz a CEFTA országok megbontása az uniós érdekek szerint történt a nemzetközi szabadkereskedelmi térségben, amelybe egész Kelet-Közép-Európa beletartozott. De azt már megint nem mondta el a jelenlegi magyar kormány sem, hogy a csatlakozási tárgyalások ideje alatt nemcsak az uniós alkotmányt módosítják az alapító tagok, valamint a tizenöt főre felduzzasztott európai uniós közösség, amely tíz országgal úgy növekszik, hogy a belépni kívánó országok gyakorlatilag nem vehettek részt az alkotmány módosításában. De ennél még súlyosabb probléma, hogy azt sem mondja el a mai magyar kormányzat, hogy az Európai Unió agrártámogatási rendszere, mire mi belépünk, teljes egészében átalakul. Ez az évenként negyvenmilliárd eurós kassza oly módon változik meg, hogy a csatlakozni kívánó országok tizenöt-húsz év alatt érik el az uniós országok jelenlegi szintjét. Ez annyit jelent, hogy nőni fog a különbség a 2004-ben belépő országok kárára, és a magyar vidék elszegényedése sokkal erősebb lesz az EU-s csatlakozás után, mint amilyen az elmúlt tíz évben volt. Tehát hangsúlyozom, a különbség úgy nő, hogy azok a nyugat-európai gazdák és termelők, akik majd nálunk felveszik a részükre Magyarországra érkezett uniós támogatásokat, nyilvánvaló, hogy a pénzt nem hazánkban fektetik be.
• Hogy mennyire egyívásúak voltak a magyar parlamenti pártok az EU-csatlakozás előtti népszavazáson, bizonyíték erre az is, hogy még az alkotmányunkat is közös megegyezéssel módosították, hiszen alkotmányunk úgy rendelkezett, hogy a népszavazás akkor érvényes, ha ötven százalék + egy ember elmegy szavazni. De erre az egy alkalomra, 2003. április 11-ére úgy módosították az alkotmányt, hogy huszonöt százalék + egy fő részvétele is elegendő a népszavazás érvényességéhez. Majd amikor a népszavazás befejeződött, a módosítás azonnal érvényét veszítette, ez csak erre az egyetlen alkalomra, április 11-én, 24 óráig volt érvényes, pontosabban a népszavazás lezárásáig. Döbbenetes, és ha ehhez hozzávesszük, hogy – még egyszer mondom – mindenfélét kiabáltak egymásra, csakhogy annak a látszatát keltsék, hogy ők bizony másképp gondolkodnak, mint a kormányon lévők, akkor ez nem más, mint a magyar nép kijátszása.
• Eseti döntést hozatni az Alkotmánybírósággal, ez a jogrendszeren belül kizáró eset. Ha egy jogállam úgy működik, hogy koncepcionális határozatot hozat az alkotmány felett őrködő szervezetével, akkor olyan ez, mint amikor a gyilkos beismeri tettét. Hogy ezt az alkotmánybírósági döntést közösen kérik a pártok, további álságos hátsó szándékot is mutat. Mert ha a pártok akár egy része kérte volna azoknak a legsúlyosabb törvénysértéseknek, vagy alkotmányellenességeknek a felülvizsgálatát, amelyek a privatizáció vagy a színlelt szerződések, vagy éppenséggel a titkos kormányhatározatok kapcsán történtek, akkor ma Magyarország nem feltett kézzel csatlakozna az Európai Unió egyébként átalakuló piacához.
• Az ország ellenében lehetett egységesen fellépni, de az ország érdekében ugyanezt az egységes fellépést nem próbálták meg.
• Soha az életben. Az elmúlt legalább tizenöt év tapasztalata alapján lehet mondani, hogy az úgynevezett polgári demokráciában soha nem volt egységes fellépés a hazai érdekek védelmében. A mindenkori ellenzék kiabál, bizonyos partikuláris érdekek miatt, de a mindenkori kormány ezt azzal szereli le, hogy amikor ti voltatok hatalmon, ti is ezt csináltátok. Még retorikai különbség sincs a két csapat között, legfeljebb annyi, hogy az egyik kereszténynek hazudja magát, a másik szociáldemokratának.
• Sőt nemcsak hogy szociáldemokratának, most már a Fideszhez hasonlóan az MSZP is kijelenti, hogy néppárt kíván lenni.
• Ez természetes, hisz az egész jobbra és balra osztott társadalomnak elsősorban a népi alapja hiányzik. A választókat négyévenként megbolondítják, hogy kire szavazzanak, ígérgetnek, hogy ők mi mindent teljesítenek, ha a kormányrúdhoz kerülnek, aztán a választást követő négy évig megint nincs szükség a népre. Tudomásul kell venni, hogy a mai demokrácia gyakorlása nemcsak Kelet-Közép-Európában, hanem túlnyomórészt Nyugaton is egy tőről fakadó, hiszen ha azt nézzük, az úgynevezett szociáldemokrata kormányok ugyanúgy kezelik a nyugdíjkérdést, mint az kereszténydemokratának vélt kormányok. Itt csak az a különbség, hogy a polgári demokráciákban van bizonyos korlátozott nyilvánosság, és van egy törvényben biztosított ellenállási jog, a sztrájkjog. A sztrájkjog, amely egyébként először a világtörténelemben a magyar alkotmányban volt megfogalmazva 1222-ben, amikor a rendek ellenállási jogát rögzítették az uralkodóval szemben. Ennek példája alapján alakult ki később, egyébként a nyugatiak által is elismerten, az úgynevezett korlátozott önkormányzat, majd önkormányzat, aztán azoknak az úgynevezett ellenállási jogoknak a kifejtése, amelyekről egyébként a napóleoni átalakulások kapcsán oly szépen írtak. 1222-ben, az Aranybullában már jogokat rögzítettek. Ez ma Magyarországon teljes egészében hiányzik, Nyugaton viszont nem akadályozzák meg az érdekérvényesítés jogát, tehát akár a sztrájk, a tüntetés jogának gyakorlását. Az megint más kérdés, hogy azok a soha nem látott nyugati tüntetések a globalizáció, azaz a nemzetellenesség ellen ma Magyarországon ki vannak tiltva az úgynevezett független sajtóból, ennek a híre szinte csak vékony csatornákon érkezik meg hazánkba. Ennek az az oka, hogy a magyar egytövű politikai „elit” attól fél, hogy észreveszi majd egyszer a tudatosan elbutított magyar nép, hogy az egész átalakulás nem az ő érdekei szerint történt meg. Az Európai Unió viszont tovább fog tarolni a magyar gazdasági, szociális és kulturális piacon, pontosan az eszmék szabad áramlása címén. Az eszmék pedig, a gazdasággal együtt, úgy áramlanak szabadon, hogy monopolhelyzetet teremtenek saját maguknak, és minden egyes megszólalást üldöznek, ami a hazai érdekek védelmére irányul, akár a kultúrában, akár a gazdaságban, akár a civil szféra bármelyik területén.
• Csányi Sándorral kezdtük ezt a beszélgetésrészt, a bankárral, úgyhogy ne is veszítsük el ezt a fonalat. Folytassuk tovább a bankárvilág elemzését, mert hogy évek óta folyik egy látszólagos adok-kapok a Postabank körül. Mindegyik kormány a saját érdekeinek megfelelően értelmezi, hogy mi történt a Postabankkal, mi történt az úgynevezett VIP-hitelekkel, nyilvánosságra hozzuk az összes nevet, mondták, aztán nem így történt. Keleti György akkori honvédelmi miniszterről azt mondták, hogy VIP-hitelt vett fel, de közben ő hozott egy igazolást, hogy nem így van. Igazolás ide, igazolás oda, Keleti György miniszter úr kamatmentes hitelt vett fel. Szóval maszkabál ez. Most megint arról van szó, hogy Princz Gábor megkapja méltó büntetését. Több mint harmincmilliárd forintos ügyben gyanúsították őt a Postabank-ügyben. Azt mondja erre a magyar polgár, most végre a magyar kormányzat a jog segítségével eljuthat odáig, hogy tisztán láthatjuk, mi történt a Postabank körül.
• Azért egy pár dologra figyeljünk oda. Négy bűncselekményben gyanúsítják Princz Gábort, köztük a Hengermalom-féle hercehurcában is.
• Ez a Máté László-féle hengermalom, ahol állítólag Princz magasabb értéken vett részvényeket, mint amennyit azok értek. Amikor mi erről 1999-ben beszéltünk a Vasárnapi Újságban, bíróság elé citáltak bennünket.
• Erről van szó. Valamint fedezet nélkül adott hitelt Princz ugyanennek a csapatnak, amit természetesen nem fizettek vissza. Ez a negyedik gyanúsítása Princz Gábornak, és azt mondták, elindult a gőzhenger Princz Gábor ellen, most aztán odavernek neki. Igaz, hogy lassan egy évtized telt el, magyarul elévül a bűncselekmény, mielőtt egyáltalán bírósági szakba jutna az ügy. De van egy csodálatos része ennek a nyomozásnak, tudniillik azért nem sikerül a Hengermalomnál nagyobb bűncselekményt bizonyítani, mert a bizonylatok eláztak. Csőtörés történt az üzemben, a vizsgálat idején, és pontosan a könyvelőirodát öntötte el a víz, így a bizonylatokat a betörő víz megsemmisítette. A vizsgálatot vezető írja, hogy megszűntek a bizonyítékok. Egy valamit azonban tudni kell, a gabonánál a beszállító rendszer hosszú éveken keresztül ugyanaz, a számla másik oldalát tehát a beszállítónál meg lehetne találni, hiszen nemcsak számla befogadó van, hanem kibocsátó is. Tehát az igazán komoly csalássorozatokat maguk a nyomozók fedezik, akiknek, úgy látszik, meg van adva, hogy meddig tart a póráz, meddig lehet mozogni. Amikor viszont azon lelkesednek, hogy harmincnégymilliárd forintos hűtlen kezelést, meg további bűncselekményeket állapítottak meg, egy valamit elfelejtenek: hogy ezekre a bűncselekményekre jórészt öt év feletti börtönbüntetés szabható ki, nevezett pedig nyugodtan utazgathat fel s alá. Az útlevelét elfelejtették bevonni, látszik, hogy a cirkusznak csak népet bolondító szerepe van. Mégis, ki a célpont ebben? Mert az az érdekes. Nyilvánvaló, hogy a mai pártvezető politikusok egymást a kriminológia alapján szokták „levadászni”. Amikor Princz Gáborral kapcsolatban eldőlt, hogy vállalja ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetését, szép lassan elismer belőle egy-kettőt, akkor a célpont a Fidesz gazdasági embereinél, Kövér Szilárdnál és csapatánál lesz.
• Kövér Lászlónak, a Fidesz országos választmányi elnökének testvéréről van szó.
• Csak emlékeztetőül, 1998-ban, amikor a Postabank konszolidációjáról volt szó, akkor a még rendkívül fiatal magyar miniszterelnök bejelentette a frakciónak, hogy azért kér további hetven-nyolcvanmilliárd forintot a Postabank konszolidációjára, hogy bizonyos tulajdonátrendeződéseket saját javukra tudjanak megcsinálni. Ez a saját javukra történő túlkonszolidálás „eredménye” ma – úgy a KEHI, mint a rendőrség előtt – ismert. Amikor majd Princz Gábort vizsgálják a harmincnégymilliárd forint miatt, amelynek elkövetési ideje 1995-96-97, megdöbbenve fogják megállapítani, hogy a hűtlen kezelésnek ez a fajtája már elévült, viszont Princz Gábor feltáró vallomást fog tenni, tudniillik az 1998 óta elkövetett bűnök nem évültek el, s egyértelműen megállapítható lesz Auth Henriknek és csapatának, valamint Gransperger Gyulának, az ÁPV Rt. volt vezetőjének a felelőssége. És párhuzamosan meg lehet majd állapítani a Magyar Fejlesztési Bank úgynevezett állami házipénztári felelősségét is, mert ebben az ügyben ki fog derülni, hogy bizony a Postabankot a Magyar Fejlesztési Bankon, az állami bankon keresztül konszolidálták. Tehát a politikusok álságos szándékkal mindig más célt tűznek ki maguk elé, mint amit egyébként a nyilvánossággal közölnek, mert a nyilvánosság előtti közlés csupán porhintés. Tehát a célpont ki van jelölve a szocialisták által, de a Fidesz vezetői közül is sokan megegyeznek abban, hogy a Kövér Szilárd, Wolford Sándor-féle csapatot fejezik le, tudniillik Wolford Sanyikának nemzetközi téren is problémái vannak, mint számítógép beszállítónak, a Deák Gábor–Leo Stekura-féle csapattal.
• Ezek mind elfelejtődtek, hiszen mindezek még valamikor az Antall-kormány időszakában kezdődtek.
• Akkor, igen, de 1997-98-ban, sőt 1999-ben is szép számmal folytatódtak még. A Fidesz-kormány regnálása alatt történik az egy napra eső talán legnagyobb csalás, amikor a kuvaiti államadósságból mintegy tizennyolcmillió dollárt egy tollvonással a felszámolás alatt ellopnak, szintén a nevezett körből származó személyek. Tudomásul kell venni, hogy a politika ferde csövű puskával lövöldöz, le fogja fejezni a Postabank és az MFB kapcsán először a Fidesz erős, hiénaszellemű vállalkozói köreit, majd a nemzeti földalap feltőkésítésével kapcsolatban bizonyos feladatot vállaló Erős Jánost és csapatát a Magyar Fejlesztési Bankban is. Gyakorlatilag ez a kör egy és ugyanaz, mert ha az elnök-vezérigazgatót, vagy a vezérigazgatót, vagy külön az elnököt elzavarják, a mögötte dolgozó erők ugyanazok. Tudomásul kell venni, hogy ma Magyarországon ez a maffiaszerű összefonódás a politika, a gazdaság és a bűnüldöző szervek között olyan „eredményeket” produkálhat, ahol látszólag elindítanak egy folyamatot, például Princz Gábor ellen, és a nyomozás alapossága során majd kiderül, hogy egyáltalán nem Princz Gáborról van szó. De gondoljunk bele, Princz Gábor azért tett egy-két lépést mostanában, ami már megmutatná, hogy merre megy majd a nyomozás. Feleségével, Malek Andreával együtt bejelentette, hogy gyermekei életét fenyegették meg Járai Zsigmondék, Stumpf István jelenlétében. Most vissza kell térni az előzőekben elmondottakra. Ha ez a televízión, a rádión és a napilapokon keresztül nyilatkozatként elhangzik, márpedig így történt, akkor azonnal nyomozást kellene indítani életellenes bűncselekmény előkészítése tárgyában, amely önálló bűncselekmény.
• Hiszen Malek Andrea elmondta egy televíziós műsorban, Riskó Géza volt a riporter, hogy bizony mindez, amit az imént ön említett, megtörtént, és ezért kellett nekik Magyarországot azonnal elhagyni a gyerekekkel. Azaz, Járai azt mondta Princzék szerint, ha nem takarodnak el az országból, a gyerekük fejét láncfűrésszel vágják le.
• Amit Princz Gábor felesége, Malek Andrea elmondott, önálló bűncselekménynek minősül. Aki látta Riskó Géza műsorát, akár Princz Gábor szereplését a tévében, vagy olvasta a napilapokat, az tudja, hogy olyan súlyos, életellenes bűncselekményekkel vádolta a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnökét és a volt kancelláriaminisztert mint közreműködőt vagy mint tanút a volt bankvezér, ami miatt a nyomozás elindítása nem kérdőjelezhető meg. Vagy pedig hamis vád bűncselekménye miatt kellene Princz Gábort és családját kivonni a forgalomból, tudniillik az ország hírnevének csorbítására alkalmas, ha a Magyar Nemzeti Bank elnökét, akkor még pénzügyminisztert, gyilkosságra való előkészülettel vádolják meg. Vagy Járai ellen kellene életellenes bűncselekmény előkészítése gyanújával a vizsgálatot elindítani. Ebből látni, hogy ma a közszereplők nem is tudják, hogy miről beszélnek, pusztán azokat üldözik, gondolom, és ebbe beletartozunk mi is, akik ezeket a tényeket napvilágra hozzák. Nem kevesebb történik, mint a Postabank kapcsán azok a maffiamódszerek is napvilágra kerülnek, amellyel a látszólag ellentétben lévő csapatok egymás ellen harcolnak. Ne gondolja senki, hogy Princz Gábor egyúttal nem a Fidesz csapat tagja is. Mert a Mahír vételénél a Fidesz hatalmas előnyben részesült Princz és a Postabank által. Hogy a szocialisták lefejezik őt, annak van egy másik oldala is. Nyilvánvaló, hogy Princz Gábor a magyar gazdasági életben már nem fog különösebb szerepet játszani. A mostani eljárás szálai messzebbre nyúlnak. Egy volt bankvezetőt, akit most tudatosan nem nevezek meg, erős terjeszkedése miatt Princz Gáborék leszorítottak a pályáról, és börtönbe csukatták. Ez az ember jelenleg Medgyessy Péter egyik főtanácsadója.
• Nem Kunos Péterről van szó?
• Róla, de nem szeretném a nevét meghurcolni. Örök törvény, hogy amikor valami süllyed, a másik részen emelkedés van. Tehát, amikor Princz Gáborék hiéna csapata lefelé halad, akkor a libikóka másik oldalán valakik felemelkednek. Az ellenlábasok közvetlen környezetében a jelenlegi miniszterelnök emberei állnak. Azt viszont tudni kell, ha a magyar párt elnöke, miniszterelnöke távollétében jelenti be, hogy iszonyatos problémák vannak a magyar gazdaságban, akkor nagyon nehéz előre kalkulálni, hogy az elkövetkezendő pár hónapban ennek a tolvaj csapatnak a libikókája lefelé vagy felfelé mozog-e.
• Amit most említett, tulajdonképpen egy Medgyessy-Kovács konfliktus eredője, vagy legalábbis nyilvánosság előtti bizonyítéka lehet.
• Nem kevesebbről van szó most – szocialista vezető politikusoktól tudom –, mint hogy több olyan probléma vetődött fel a közelmúltban és vetődik fel az elkövetkezendő időben, ami már a párt vezető szerveinek konfliktusát jelzi a gazdasági és társadalmi nehézségek kapcsán. Az MSZP választmánya erősen Medgyessy Péter megbuktatására játszik. Jánosi György választmányi elnökre, volt miniszterre és környezetére gondolok. Jánosi nagyon megsértődött Medgyessy Péter azonnali hatályú és meg nem beszélt miniszterségéről történő leváltásakor, és ezzel esküdt ellenséget szerzett magának az egyébként racionalistának tekintett Medgyessy Péter. Soha nem lett volna belőle miniszterelnök, ha Jánosi György személyesen nem lobbizik a szocialista választmánynál Medgyessy miniszterelnök-jelöltsége mellett.
• Medgyessy Péter leváltotta Jánosi Györgyöt, aki akkor még az MSZP országos választmányának elnöke volt, majd jön a választmányi elnöki választás, és a választmány a megbuktatott, leváltott minisztert ismét megerősíti a választmányi elnöki posztján. Magyarán, az MSZP országos választmánya egyöntetűen jelzi, hogy szembehelyezkedik Medgyessy Péterrel.
• Ez politikailag tökéletesen így van, csak nyilvánvaló, hogy egy kormányfő a magyar alkotmány szerint túlsúllyal rendelkezik. Ahhoz, hogy meg tudják buktatni, konstruktív bizalmatlansági indítványt kellene beterjeszteni ellene. A jelenlegi szituációban erre nincs meg az esély, mert Horn Gyula még mindig a sebeit nyalogatja és konspirál, s egyetlenegy vezető egyéniség sem nőtte ki magát a szocialista pártban, és miután azzal vannak elfoglalva, hogy néppártként és szociáldemokrata pártként hogyan tudják magukat elfogadtatni az Európai Unión belül is, teljesen háttérbe szorul az a kérdés, hogy ki is ma Magyarországon a miniszterelnök. De az tény, hogy a szocialista párt teljes egészében kihátrált az egyébként racionalistának mondott Medgyessy Péter és csapata mögül. Válogatott csúfságokkal tudom csak minősíteni a magyar politikai „elitet”, hiszen azt, amit a szocialista vezető politikusok nekem, mint kívülállónak elmondtak a mai magyar kormányról és személyesen Medgyessy Péterről és csapatának munkájáról, az egyszerűen minősíthetetlen. Ezek a magyar viszonyok ma szörnyűek mind a két oldalon, mert tudatosan hagyták, hogy Kovács László elbukja a pert a Fidesz-dokumentumokkal kapcsolatban, holott az őáltaluk is menedzselt Bencze József vezérőrnagynak valamennyi bizonyíték a rendelkezésére állt. Tudott volt, hogy miért hagyják, hogy Kovács László elbukja jogerősen azt a pert, amivel egyértelműen lehet bizonyítani, hogy az úgynevezett Fidesz-dokumentumok, amelyek az MSZP-re nézve károsak voltak, soron kívül kerültek be az országba. Ismert személy az, aki ezt a gyorsított vámeljárást lefolytatta.
• Pontosan mondjuk el a részleteket, mert ezt így nem érti az olvasó.
• Arról van szó, hogy a választási kampány ideje alatt és közvetlen utána Kovács László azzal vádolta a Fidesz-kormányzatot, hogy több százezres példányban hozott be külföldön nyomtatott, szocialistákat lejárató szórólapokat. A gyors vámolásnak volt a következménye, hogy ezek az okmányok még „időben” bekerültek az országba.
• Kik voltak jelen a vámolásnál?
• Az előzőekben említett Bencze József, aki méltán hihette, hogy Arnold Mihály utódaként számítanak rá, hiszen ő hajdanában a szocialisták belügyminiszter-jelöltje volt, és amikor Kuncze Gábort nevezték ki 1994-ben miniszternek, ez mérhetetlen sértődöttséget váltott ki Bencze Józsefből és köreiből. Mivel akkor nem sikerült neki előrelépni, ezért gyakorlatilag ezt az imént említett, valóban megtörtént gyorsított eljárású vámolást eldugták a bírósági eljárás bizonyítékai közül, magyarul, hagyták jégre menni a Magyar Köztársaság legnagyobb pártjának elnökét, aki egyben külügyminiszter is. Ebből azt akarom kihozni, hogy rendkívül kusza módon alakulnak az erőviszonyok, a szocialista párton belül sem szeretik már Medgyessy Pétert, de a pártelnökként kevés erőt felmutató Kovács Lászlót sem. Ennek van egy hátulütője. Én ismerem, és tudatosan nem nevezem meg azokat a VPOP-s tiszteket, akik a vámolást csinálták. Egyikük közülük már nyugdíjban van. Ha valaki megnevezi őket, konkrét, közvetlen veszélybe hozza azokat az embereket, akiknek erre a világon semmi szüksége nincs. Nem hiszem egyébként, hogy ma Magyarországon az volna a legfontosabb, hogy megvédi-e valaki Kovács László, Medgyessy Péter, Horn Gyula becsületét. Én abban az egyben bízom, hogy Magyarországon olyan helyzet teremtődik, amikor a bíróságok hivatalból is intézkedhetnek a bizonyítékok beszerzéséről, ha súlyos bűncselekményről van szó. Tudniillik, a büntetést nem kerülheti el az, aki a bíróság előtt áll, és a hazáját negatív színben tünteti fel. Mert ha nem igaz ez a bizonyítékrendszer, melyet Kovács Lászlóék feltártak, akkor hivatalból kell feljelentést tenni, ha nem is hazaárulás, de hasonló bűncselekmény miatt. Igazából nem lehet ma tisztán látni, hogy ki kivel van a szocialista pártban, de nem szabad ezt túlragozni, mert ugyanezek a viszonyok igazak a látszólag vele szemben álló Fidesznél is. Ma a Fidesznél Orbán Viktorról, mint miniszterelnök-jelöltről, mint pártelnökről azt mondják, hogy szövetséget kötött a pártjával szemben a kívülállókkal. Itt Schmitt Pálra és a vele lévő gazdákra gondolnak. A lépések azt mutatják egyébként, hogy Orbán Viktor már rájött arra, hogy ezzel a régi csapattal túl messzire nem lehet menni, ezért a párt átalakítása címén soha nem látott egyeduralmat szerzett magának, különleges elnöki hatáskörökkel. És ezt a szörnyűséget nem is az ellenzék írja meg, amelynek kommunista hagyományai erősen bizonyíthatók, hanem Orbán hivatalos életrajzírója, Debreczeni József.
• Ebben a mostani párthierarchiában Orbán Viktor még a 2006-os országgyűlési képviselő-jelölteket is egymaga nevezheti meg.
• Ezt hívják diktatúrának. Tehát a demokratikus párton belül olyan egyszemélyes döntéskört hozott létre Orbán Viktor, ami már a kádári szocializmusban is teljesen szokatlan volt. Még Kádár Jánosnak sem volt joga arra, amikor az oroszok első számú helytartója volt, hogy valamennyi személyi kérdésben ő döntsön, a nagy MSZMP-n belül sem. Orbán Viktor jelenleg ilyen különleges jogkört alakított ki magának, amelynek magyar alkotmányos gyakorlata csak és kizárólag Rákosi Mátyásnál volt fellelhető, akinél viszont nem az alkotmány volt az első számú olvasott iromány. Tehát azt kell látni, ha egy rendszer saját belső rendszerét is a diktatúra felé tolja el, akkor annak teljesen bizonyosan egy oka van, ami nem más, mint a saját honpolgárainak visszaszorítása és megfélemlítése, de mind a két oldalról. És ennek az egytövűségét az is bizonyítja, hogy egyszerre vezényeltek azonnal parancsot jobb- és baloldalról, valamint a Síp utcai irányítócsapattól, a Mazsihisztől Csurka Istvánnak, hogy szervezzen „ellenforradalmat”, amit Csurka István be is jelentett, és valamennyi párt szó nélkül hagyta.
• Mit is jelentett be Csurka István?
• Ellenállási mozgalmat a jelenlegi kormány ellen, az MTV 1-2-n, valamint a kereskedelmi csatornákon keresztül. Ha ezt a jelenlegi kormány ellen, a kézi vezérléses sajtóban bejelentheti egy általuk szélsőjobboldalinak ésfasisztának ítélt ember, akkor az kizárólag hátsó, álságos szándékkal, közös politikai akarattal történhetett meg. Ezt már kommentálni sem akarom.

A „rendszerváltozás” nábobjai
Gazdasági rombolás, ez az antalli örökség

• Mi már számtalan időpontot határoztunk meg az úgynevezett rendszerváltozás előkészítésére. Megemlítettük 1982-t, 1985-öt, 1989-et, de ha az MSZMP pártvagyonának kialakulását tekintjük alappillérnek, akkor a rendszerváltozás előkészítésének időpontját a ’70-es évek közepére kell tenni.
• Pontos a diagnózis. Az 1970-es évek közepén döntés született az MSZMP Politikai Bizottságában, mely szerint – az MSZMP-t erősítendő – a földhivatal akkor még működő ingatlannyilvántartási (telekkönyvi) részlege tulajdonosként jegyezze be az MSZMP-t. Itt több probléma adódott, tudniillik az MSZMP ideje alatt létezett a magántulajdon, a szövetkezeti tulajdon, amely 1988-ig a föld esetében erősebb volt az állami tulajdonnál, és volt az úgynevezett társadalmi tulajdon, amit állami tulajdonnak nevezünk. De nem tudott sem a jogalkotó, sem a jogalkalmazó megfelelni az MSZMP akaratának úgy, hogy az ne feszítse szét a magyar polgári törvénykönyv rendelkezéseit. Tudniillik, a társadalmi szervezeteknek csak állami tulajdona lehetett, és az állami tulajdont csak kezelő szervezetre lehetett bejegyeztetni.
• Azt azért tudni kell, hogy az MSZMP az irodáit, üdülőit a korábban erőszakkal elvett épületekben alakította ki, vagy állami költségvetésből építtetett, és ezért válthatott csak a vagyon kezelőjévé.
• Ezt a kezelői jogot kellett párttulajdonná alakítani országosan, a megyékben, városokban és a falvakban. A tulajdon átírása gyakorlatilag központi pártutasításra történt, de a párt nem utasíthatott közvetlenül közigazgatási és főleg nem tulajdont bejegyző szerveket. Ezért az MSZMP Központi Bizottságának különféle szervei megkeresték a földhivatalokat, az azokat irányító központi szervek útján, a megyei tanácsok, a mezőgazdasági osztályok és a járási hivatalok közbeiktatásával.
• Tehát a szokásos módszerrel, telefonon utasítottak.
• Rendszerint egy telefon elegendő volt, s a tulajdoni lapra rákerült, hogy X és Y elvtárs – és ezt a kollégák rendszeresen rögzítették is az aktákon – ekkor és ekkor adott utasítására a bejegyzés megtörtént. A legnehezebb a jogcím megnevezése volt. De kitalálták, hogy azt írják bejegyzésként az ingatlannyilvántartásba, hogy „eredeti felvétel”. Tehát az MSZMP-vagyon sorsát, ami rendszeresen államosított vagyonból keletkezett, egy rendkívül szellemes trükkel, eredeti felvétel címén megoldották. Első tulajdonosként az MSZMP-t jelölték meg. A korábbi, az eredeti tulajdonosok nevét pedig kitörölték az ingatlannyilvántartásból. Leíratra gyakorlatilag a ’70-es évek közepén már nem lehetett volna ingatlannyilvántartási bejegyzéseket tenni, az MSZMP vagyonánál azonban ez minden esetben megtörtént.
• 1989 őszén megszűnik az MSZMP, MSZP-vé és Munkáspárttá, illetve MSZMP-vé alakul át. Erre az időszakra mekkora vagyon halmozódik fel az MSZMP-nél?
• Több ezer nagy értékű ingatlanról beszélhetünk, tudniillik a Munkásőrségnek, amely mint az MSZMP élcsapata működött, minden nagyobb városban volt külön bázisa, azaz külön tulajdona. Ezek az ingatlanok milliárdos nagyságrendűek, például Budapesten, a Rózsadombon az egyik legszebb ingatlan a Munkásőrség bázisa volt, ami hajdanában az ORFK-nak és a BRFK-nak is otthont adott. Az MSZMP vagyona, beleértve a Munkásőrség vagyonát is, mai áron körülbelül ezermilliárd forintos ingatlanértékű lehetett. Ezt a pártvagyont oly módon osztották szét, hogy igyekeztek befogni minden egyes általuk alapított, úgymond ellenzéki párt száját, és ezáltal valamennyi kis pártot és „rendszerváltó” pártot tulajdonhoz, vagy örökös használathoz juttatott az MSZMP „elitje”.
• Ha azt mondjuk, hogy a magyarországi politikai vezetőgárda 1989-et követően úgy alakult ki, hogy az MSZMP az ügynökeit átküldte baloldalról jobboldalra, és belőlük lettek a nemzeti színben politizáló emberek, akkor a vagyon is balról került jobbra.
• Az utódpárt, az MSZP a vagyontárgyak közel kilencven százalékát tulajdonosként birtokolta, a leggazdagabb vállalkozói körökkel béreltette ezeket az ingatlanokat, és mérhetetlen gazdagságra tett szert a saját apparátusa. Így anyagilag is fel tudott készülni az MSZP a választásokra. Azok a pártok, amelyek bekerültek a parlamentbe, külön ingatlanjuttatásban részesültek, de az MSZP-től eltérően nem tartották meg a juttatott vagyont. Az SZDSZ továbbadta a Mérleg utcai nagy értékű ingatlanát, a Kereszténydemokrata Néppárt is, és szinte valamennyi párt elkótyavetyélte a részükre juttatott nagy értékű ingatlanokat, és a központi székházakat, legyen az akár az MDF Bem téri székháza, ami a Postabankon keresztül talált új tulajdonosra, s aminek az értéke milliárdos. Az igazán komoly rendszerváltó pártok nem tudták finanszírozni a fenntartást és az apparátusuk éhségét és költségeit, ezért hatalmas haszonnal túladtak székházaikon. Az ingyenesen kapott ingatlanokat az MDF és a Fidesz például mai értéken körülbelül tízmilliárd forintért értékesítette állami vállalatnak. Az úgynevezett volt tiszti kaszinót egy akkor állami bank, a Külkereskedelmi Bank vásárolta meg, miközben a párt ingyen kapta meg. Azért van ebben egy csavar, tudniillik a pártoknak nem kell jövedelem- és forrásadót fizetni, így az eladások révén – adómentesen – hatalmas jövedelemhez jutottak a pártokat megtestesítő emberek.
• Még az előző gondolathoz egyetlen dogot. Amikor ezek az újonnan megalakult pártok, az MSZP meghosszabbított kezeként eladták az ingyen kapott ingatlanokat, soha nem volt igazi felháborodás, nem volt elszámoltatás. Soha nem kérdezték meg, büntetőjogilag akár, hogy amit ingyen kaptak miért adták tovább pénzért. Egyáltalán kinek adták el, és hová tették a pénzt?
• Az értékesített pártvagyon minden esetben magánvagyonná alakult, legyen szó akár a Fideszről vagy bármelyik pártról. Mert nemcsak úgy lehet magánvagyont szerezni, hogy az eladott ingatlant továbbadom saját magamnak. A vagyont meg lehet forgatni brókercégeken keresztül is. Az ingatlan eladásával jövedelme keletkezett a pártnak, és ezt a pártok akár munkadíjként felosztották maguknak, tehát hivatalosan jövedelem keletkezett az ingyenes állami juttatásból. Azokkal az éhes kis pártokkal, amelyeket tudatosan alapított meg az MSZP, pontosan az volt a cél, hogy egy-egy vagyoneladás után besározzák őket. Egy ilyen ingatlan továbbadást gyorsan felkapott az úgynevezett liberális sajtó, de azonnal el is hallgatott, mert az egész huzavona csak arra volt jó, hogy tudassák velük, látjuk a tevékenységeteket, ti is ugyanolyan emberek vagytok, mint azok a tolvajok, akik megtévednek, ha anyagi javak birtokába jutnak. Tehát ez csak egy ejnye-bejnye volt, és nemcsak büntetőjogi-, de polgári jogi következménye sincs az ilyen ügyeknek. Nincs, aki perelje a kótyavetyélőket, néha kiabál egy-egy újságíró sértődöttségből, vagy éppen vezénylésre, de ennek következménye az elmúlt tizenöt évben egyszer sem volt, és vélhetően nem is lesz.
• Ugyanakkor – és térjünk vissza az ön iménti gondolatára – az MSZP székházakba beültetik a saját vállalkozóikat, akik bérleti díjat fizetnek az elfoglalt irodahelyiségekért. Az MSZP-nek tehát esze ágában sem volt ezeket az épületeket eladni, mert valahonnan folyamatosan bevételhez kellett juttatni a pártot.
• Folyamatos jövedelemképzésre használják ezeket az ingatlanokat. A parlamenti pártok finanszírozása ma már európai léptékkel is sokba kerül. 1990-ben az átlagjövedelemnél alig magasabb jövedelemmel kezdtek a képviselők, ma a kiemelt jövedelműek közé tartoznak. Súlyos tizenmilliárdokat fizetnek ki nekik legálisan. Az ingatlanok haszna munkabérré vagy egyéb juttatássá válik, és a polgári jog és a büntető jog keretei közül is kikerült, ezáltal szabad jövedelemszerzéssé vált. De milyen érdekes, mennyire másképp gondolkodott a párt az állami tulajdonról, azt azonnali hatállyal piacra dobta. A pártvagyont azonban féltőn őrzik.
• Tehát amíg az állami vagyont elkótyavetyéli, addig a pártvagyonra mint tulajdonos vigyáz, abból próbál később bevételhez jutni.
• Gyakorlatilag, ha a pártok az állami vagyonnal is így bántak volna, akkor ma Magyarország körülbelül Szlovénia vagy Csehország szintjén állna. Tudomásul kell venni, hogy azokban az országokban volt csak és kizárólag gazdasági- és jövedelemfejlődés az utóbbi tizenöt évben, ahol egyrészt a Világbank hiénáit azonnal eltávolították az adminisztráció környékéről, másrészt a privatizációt a hazai érdekek figyelembevételével, reprivatizációval kezdték, és csak valóságos tőkeberuházást engedélyeztek. A Világbank és más globalizált szervezetek hiénái azonnal jelentkeztek, hogy nem tetszik nekik Csehország privatizációs üteme, sem Észtországé, sem Szlovéniáé. Kizárólag Magyarországé tetszett, de nyilvánvaló, hogy miért. Ezek a vagyontárgyak ugyanis idegen érdekek szerint kerültek más tulajdonába. De amit a pártok magukra nézve kötelezőnek tartottak, a vagyonvédelmet és gyarapodást, azt az állami, társadalmi tulajdonnál nem tartották fontosnak, nem védték a jó gazda gondosságával az alkotmány szerint a magyar tulajdont. Nem védték sem az önkormányzati, sem az állami tulajdont, és természetesen a személyi tulajdont sem. Vezessünk végig egy példát, és érdekes dolgokra jövünk rá. Vegyük például a balatonaligai pártüdülőt. Ez volt a párt legkiemelkedőbb üdülője, itt helyezték el a nemzetközi körözés alattálló Carlosékat, külön villája volt Brezsnyev és Castro „elvtársnak”. Itt Klub Aliga néven részvénytársaságot alapítanak. A Klub Aliga értéke százmilliárd forint. Hogyan kerül ki ez a hatalmas érték a pártapparátusból? Nehogy a többi pártnak is hasonló értékű ingatlanokat kelljen biztosítani, a második élcsapatnak, a szakszervezetnek adja át az MSZP a ’90-es években. Ezáltal a megalakuló üdülőhálózatba viszik be a Klub Aligát, amelynek egy részét a tisztességes szakszervezeti tagok elől ellopják az Eravison és a Hunguest Rt.-n keresztül. Az üdülőhálózatból a „legfinomabb falatokat”, például a Klub Aligát, önálló egységként átadják a biztosításoknak, ezek közül az egészségbiztosítást és a nyugdíjbiztosítást kizárólag MSZP hátterű önkormányzatok irányítják. Amikor a Klub Aliga, Közép-Európa egyik legértékesebb ingatlanegyüttese átkerült a szakszervezet után az önkormányzathoz, az önkormányzat mint önálló vagyontárgyat működteti, feltölti a saját bennfenteseivel, továbbképzéseket tart itt. Milliárdos bérleti díjat lehet így beszedni évenként.
• Kádár János volt üdülőrészét kiadják, bérbe lehet venni, borzongató érzést jelenthet, hogy a gyilkos diktátor egykori ágyában aludhat valaki. És ennek megkérik az árát.
• Ezeket a kiemelt villákat nagyon nagy nevű, az alvilággal kapcsolatban lévő személyek bérelik kivagyiságból. Bennfenteseknek is lehet nevezni őket. Bennfentesként jutnak ezekhez a vagyontárgyakhoz kizárólagos használatra. Amikor a Fidesz-kormány megszünteti az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás önkormányzati rendszerét, tehát a munkavállalók és a munkaadók tulajdonrendszerét, akkor a saját érdekei szerint, a saját Egészségügyi Minisztériumához csatolja a Klub Aligát. Ebben a rendszerben ez a hatalmas vagyontárgy először privatizációra kerülne, szeretnék eladni befektetőknek, de miután a befektetők ezt kizárólagosan akarják birtokolni, amit viszont a saját bennfentes rendszerük nem enged meg, így azt mondják, legyen inkább az Egészségügyi Minisztériumé. Ugyanez a Klub Aliga jelenleg már újból állami tulajdonként működik. Az államot az Egészségügyi Minisztérium testesíti meg, és mivel a bennfentesek továbbképzési rendszere óriási nagyságú, így eredményesen működtethető a Klub Aliga, mint önálló gazdasági részvénytársaság. Tehát ha ezt a rendszert a politikusok nemcsak a pártvagyon, hanem az egész állami tulajdon esetében így működtették volna, Magyarország ma bizonyíthatóan Kelet-Közép-Európa gazdaságilag legerősebb országa lenne, és teljesen bizonyosan nem államadóssága lenne, hanem bevételei keletkeznének a Nyugatra történő tőkekihelyezésekből. Gondoljunk bele, hogy egy jól működtetett vagyon mit jelent! Nemrég jelentették be Hollandiában és Belgiumban, hogy az ottani magán- és állami tulajdonú cégeknek mekkora az éves tőkekihelyezése. Fogóddzunk meg: egy Magyarországnál kisebb Belgium tőkekihelyezése több mint százmilliárd euró évente. Ez Hollandiában kicsit magasabb. Nem jobbak az adottságai ezeknek az országoknak, mint a miénk, ráadásul a nemzeti vagyon nem lett kisajátítva hajdanában állami tulajdonként, és ezáltal nem lehetett privatizációval mobilizálni, tehát relatíve rosszabb helyzetben voltak tőkekihelyezés szempontjából. Magyarország ezzel szemben a privatizáció után – amelyet a pártok nem a saját logikájuk szerint hajtottak végre, hanem idegen érdekek szerint – a nemzeti vagyonunk elkótyavetyélését követően megsokszorozott államadóssággal terheli saját választópolgárait. Amit a Klub Aligán keresztül bemutattunk, azt bemutathatjuk a párt- és a kormányüdülőkön keresztül is. Balatonöszödöt, a kormányüdülőt ugyanígy megvédték. De azok az üdülők, azok az úgynevezett pártingatlanok és kiemelt állami beruházások, amelyek rabló privatizátorok kezére kerültek, mindenütt az enyészeté lettek.
• Erre nézzünk példát, vegyük alapul Leányfalun azt a borostyánnal befuttatott, gyönyörű volt pártüdülőt, ami hogy, hogy nem, egyszer csak László András tulajdonába került.
• László András azóta már elhunyt, a Conexus Rt. többségi tulajdonosa volt, aki a nemzeti vagyonból mai, könyv szerinti értéken számítva, körülbelül húszmilliárd forintnyi vagyont kapott 1991-ben az Antall-kormány idején. Ezeknek a vagyontárgyaknak a tömege szőrén-szálán eltűnt, mindből magánvagyon lett. De hogy milyen, túlnyomórészt szocialista érdekeltségű kft.-k segítségével történt, arra csak azt lehet mondani, hogy a legerősebb idegzetű és legfelkészültebb operatív tisztek is nehezen tudják kinyomozni.
• Akkor nézzük meg Leányfalut!
• Leányfalun az történt, hogy ezt a pártingatlant állami tulajdonba vitték, majd a Conexuson keresztül értékes vagyontárgyak kerültek László András személyes használatába, és később tulajdonába. De előtte a leányfalui ingatlant kezelő, rosszul gazdálkodó Conexus a Postabankhoz fordult hitelért, amit utána természetesen nem fizetett vissza, így a Postabank értékesítette ezt a rossz ingatlan portfóliót, amit kivásárolt László András és közvetlen környezete, köztük Lakatos Ernő és Berecz János. A Conexushoz kerülő vagyonegyüttes piaci ára az 1990-es évek elején 3,4 milliárd forint volt. Ez ma tizenhárommilliárd forintot ér. Lakatos Ernőék ebből kapnak egyforintos névleges áron, azzal a kötelezettséggel, hogy a rárakódó terheket fizetik. Nem fizettek semmit, a vagyonrész azonban maradt náluk. Az ingatlan úgy lesz László Andrásé, hogy a Conexus tartozik Lászlónak, de nem tud fizetni, és a tartozás fejében az övé lett az ingatlan. Ezeknél a szerződéseknél nyilvánvaló volt, hogy a felvett kölcsönt nem fogják visszafizetni. De nézzünk egy másik példát, amikor is egy pártingatlannal, majd utána egy alapítványi ingatlannal kapcsolatban a Postabank vezetője és az MDF volt elnöke is elszólta magát. 1998 végén, 1999 elején, amikor még úgy volt, hogy a Fidesz egy párt lesz az MDF-fel, ennek gátját Lezsák Sándorban, az alapító elnökségi tagban látták az MDF részéről. Ő markáns különvéleményt fogalmazott meg ekkor, ezért meg is büntették: nyilvánosságra hozták, hogy túlnyomórészt ő felel az MDF ingatlanjainak eladósításáért, mert ő vállalt olyan kötelezettségeket, részint mint ügyvezető alelnök, részint mint a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány képviselője, amely gyakorlatilag csődbe vitte a pártot és a népfőiskolát is. De mi volt az az elszólás? Több napilapban közölték, sőt a televízióban is megjelent Lezsák Sándor azon nyilatkozata, amelyben elmondta, hogy tudomása volt mind a két szerződő félnek, hogy ezt a kölcsönt ők nem tudják visszafizetni. Tehát a bank is tudta, és a kölcsönvevők is. A büntető törvénykönyvben ezt hívják hitelezési csalásnak. Abban a szent a pillanatban el kellett volna indulni a büntetőjogi eljárásnak, ami elmaradt. Ezzel az elszólással viszont a nevezett zsarolhatóvá vált, bármikor figyelmeztethető lett, hogy csak ne beszélj, hiszen hitelezési csalást követtél el, nemcsak a lakiteleki benzinkút építésénél, hanem itt is. A logikáját kell megérteni az egésznek, a pártok állami bankoktól hiteleket vesznek fel, ezeket a hiteleket nem tudják visszafizetni, és magánszemélyek kivásárolják ezeket a hiteleket töredék áron. Mondok egy számot: százmillió forint rossz hitelt tíz-tizenöt-húsz százalékért szerzi meg például a tényleges tulajdonosként szereplő László András. Így töredék összegért jutnak nagyon nagy értékű ingatlanhoz, annyiért, amennyibe mondjuk egy budapesti két- vagy háromszobás lakás kerül. Ezt hívják egyébként jogalap nélküli gazdagodásnak, és ezeknek a kérdéseknek a rendezéséről a büntető és a polgári törvénykönyv többször is rendelkezik. Azt hiszem, az igazi probléma az, hogy ezeket a kérdéseket nem is meri megközelíteni a politikai „elit” egyik oldala sem, pedig minden esetben tetten érhető az ilyen nagy értékű ingatlanok és vagyontárgyak átjátszása. A történetnek különösen kegyetlen a befejezése. László András látszólag egészséges, de meghal. Ma sem tudni, hogy miben.
• Nézzük meg még az ingatlanok közül azokat a gazdasági egységeket, amelyek úgynevezett fedett üzemként működtek a Kádár-rezsimben. Gondolok itt a Fegyver- és Gázkészülékek Gyárára, a Technika Vállalatra, a hozzá hasonló cégekre, olyan gyárakra, ahol katonai eszközöket gyártottak. Mi lett ezekkel? Azért sorolom ezeket pártingatlanok kategóriájába, mert tulajdonképpen a párt, a kormány egy volt, ennek megfelelően a párthoz, a kormányhoz tartozó összes fedett cég is ugyanúgy az MSZMP-hez vezethető vissza.
• Ez annyira igaz, hogy például Diósgyőr vagy éppenséggel a vadásztölténygyár, tehát a Videoton mindenkori vezetője, vagy éppen a hadiiparnak minősíthető Rába egy részének vezetője minden esetben az MSZMP Központi Bizottságának is tagja volt. A központi bizottság, mint legfelsőbb párttestület csak a legmegbízhatóbb embereket helyezte ezekbe a pozíciókba, nemzetbiztonsági szempont alapján. Hajdanában a szovjetek is kérték, hogy ezeket a gyárakat, üzemeket, mezőgazdasági kombinátokat kizárólag olyan megbízható elvtársakra bízzák, akik nagy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, jártasak a fegyverkereskedelemben, kokomlistához is tartozó számítástechnikai gépekkel foglalkoztak, vagy éppenséggel ötvenkét országban birtokoltak gazdasági, piaci pozíciót, mint például Bábolna. Ezek a kiemelt vállalatok kiemelt központi bizottsági irányítás alatt álltak. Ezek a vagyontárgyak érdekes módon kerültek értékesítésre. A Videotonról mindenki tudja, hogy ma Széles Gábor a legnagyobb tulajdonosa, a megszerzéséről nem szeretnék beszélni, előző könyveinkben már írtunk erről. Folytassuk tovább. Talán a legnagyobb hadiipari egységünk nem is annyira a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára, a FÉG volt, hanem a diósgyőri DIGÉP. Ennek a gyártási kapacitása a magyar nehézipar jelentős részét, akár tíz százalékát is takarta. Ez a konglomerátum Európa egyik legnagyobb gyártókapacitása volt.
• Mi készült itt?
• Harckocsiktól kezdve a csúcstechnikához tartozó hadieszközökig sok minden. A FÉG-nél csak kispuskákat, kis ágyúkat gyártottak, a DIGÉP-nél nagyon sok mindent, ami a nehézfegyverzethez tartozik. Az Antall-kormány ideje alatt azonban teljesen váratlanul ez a hatalmas egység az Armicoophoz került, aminek tulajdonosa Szeva bácsi. Gyakorlatilag nem kevesebb történik, mint hogy a magyar hadiipar lelkét az orosz maffiának átadják, és így tudatosan megszüntetik a hazai hadiipart. A világ egyik legprosperálóbb ipara a hadiipar, kábítószerhez hasonló nagyságrendű üzleti részesedése van a világkereskedelemben. Ez Magyarországon sok szempontból az egyik húzóiparág volt, mint ahogy Nyugat-Európában és a Szovjetunióban is.
• Akkor nézzük meg, hogy mit csinál Mogiljevics a DIGÉP-pel?
• És a Magnex-szel, hiszen az elekromágnesgyártás és azok továbbítása a haditechnika csúcsa.
• Ezt is megszerzi Szeva bácsi Antallék idejében?
• Természetesen, a csepeli Magnex gyár is az övé lett. Ekkor ez a központi irányítású, kiemelten nemzetbiztonsági fontosságú cég átkerült a maffia tulajdonába, amit pénzmosásra használtak fel, gyakorlatilag nem működtették. De hogy milyen fontosak ezek a dolgok! A ’90-es évek elején megjelenik Diósgyőrben az akkor már NATO főtitkár Solana egy fedett tiszttel– akit nem akarok megnevezni –, hogy kibérelné a NATO számára tíz évre a DIGÉP gyártókapacitását. Ha egy ilyen lehetőséget kap egy kormány, vagy egy tulajdont működtető szervezet, kapva kap az alkalmon. Az ÁVÜ azonban nem lelkesedik. Óriási meglepetésre az elnök-vezérigazgató, bizonyos Varga úr azt válaszolja az ajánlatra, hogy nagyon jó, hogy tíz évre leköti a DIGÉP-et egy ilyen fizetőképes szervezet, mint a NATO, de hát ő már a hátralévő néhány esztendejében nem akar új fejlesztésekbe fogni. Egyébként is miért tenné, a pénze így is, úgy is ugyanannyi. Ő inkább ellopja a maradékot, mintsem egy ilyen nemzetgazdasági érdeket biztosító jó ügyletbe belevágna. De ne gondolja senki, hogy ez Varga úr találmánya volt, ezt kizárólag központi vezérléssel tehette meg, az állam csúcsán döntötték el, hogy a magyar hadiiparra, és ezáltal egy olyan húzóiparágra, ami a hengerelt acél gyártásától kezdve mindent meg tudott volna mozdítani, nincs szükség. Idegen érdekek alapján döntöttek így, mert amikor ez a hatalmas iparág leépült Diósgyőrben, a tulajdonosok egyúttal bebuktatták az ózdi kohászati üzemet is, és ennek a folyamatnak a végét már a Fidesz-kormány alatt a Dunaferr cégcsoport teljes bebuktatása jelenti. Tehát Dunaújváros, Csepel, Diósgyőr, a Rába, Székesfehérvár és Bábolna romokban. A privatizáció során ez a mérhetetlen termelőkapacitás minden egyes helyen az enyészeté lesz, egyértelműen bizonyítható tehát, hogy tudatosan tették tönkre hazánknak azt az erejét, amely elősegíthette volna a magyar infrastrukturális fejlődést, a csúcstechnológia gyártását és fejlesztését.
• Vezessük akkor végig. Nem kellett Solana, viszont kellett Mogiljevics. Utána mi történik a DIGÉP-pel?
• Felszámolják, ugyanúgy, mit az egész diósgyőri részt, hengerművestől, mindenestől. Ma egytizednyi létszámmal dolgozik, szinte csak karbantartás van, hol megállítják, hol nem, időközben összevissza változtatják, egy időben a szlovák maffia veszi át, majd az olasz maffia, s közben kézen-közön eltűnik a vagyon. Egy jó pár ember kegyetlenül meggazdagodik belőle, az azóta már elfelejtett Kricsó András például, vagy az azóta alumínium báróvá lett Tolnai Lajos, meg mások ebben a térségben. De a termelőkapacitás leépült, mindez szociális problémákat okoz, tudniillik egy kohászt, egy bányászt nem lehet átképezni semmi másra. Amikor leépítünk egy DIGÉP-et, egyúttal tudomásul vesszük, hogy veszni hagyjuk az acélipar legnagyobb megrendelőit, a hőerőműveket és a szénbányászatot is. Tehát amikor egy ilyen rendszert kiveszünk egy gazdaság normálisan működő fogaskerék rendszeréből, annak a hordaléka a társadalmat nemcsak anyagilag, hanem szociális helyzetében és tudatában is rombolja. Tudniillik, amikor egy iparág megszűnik egy térségben, akkor hosszú esztendőkre kiható hátrányos szociális helyzet keletkezik. Nézzék meg, a privatizációval Magyarországon nem történt pótlólagos tőkebevonás, mert az összes, jelenleg értéket előállító, akár még összeszerelő üzem is, kizárólag zöldmezős beruházásban valósult meg. Ez annyit jelent, hogy az Antallék idejében meghozott 3104-es számú titkos kormányhatározat második fordulatában azt rögzítették, hogy azok a beruházók, akik ide ipart telepíteni jönnek, megkapják hozzá a földterületet, akárhol építenek is. Tehát az érkező beruházót kiemelik a magyar jogrendszerből, kiváltságot kap, és akár külterületi földeket is kivonnak számára a földvédelmi törvény hatálya alól. Ez ismételt hazaárulás. A zöldmezős beruházással ipari parkokat, egyebeket hoznak létre, infrastruktúrát teremtenek hozzá, majd az idetelepülő gyárak olcsó bérmunkást alkalmaznak, és Made in Hungary jelzéssel adómentesen viszik ki termékeiket, és így extraprofithoz jutnak.
• Hogyan csinálhatná ezt egy magyar vállalkozás? Ha termőföldre kívánna építeni, akkor mit kellene tennie?
• Kezdem azzal, hogy nem építhetne termőföldre. Tehát másod-, harmad-, negyed- és ötödosztályú szántóra tiltó rendelkezés van, oda ipart telepíteni, bármi mást építeni tilos. Illetve, ha valaki mégis nagyon bennfentes a magyarok közül, akkor úgynevezett földvédelmi járulékot kell fizetnie, amely az 1961. évi VI-os törvény alapján, a sokadszor módosított földtörvény szerint az aranykorona akár huszonhétezerszeres szorzatát is jelentheti. Ekkora összeget kellene fizetni, hogy kiváltsa azt az ingatlanrészt, amit a művelés alól kivont. Hangsúlyozom, ha magyar állampolgár. Ha nem magyar, hanem bármilyen befektetőnek álcázott maffiacsapat tagja, akkor „államérdekből” ezek alól mentesítik, tehát gyakorlatilag nemcsak adómentességet, hanem költségmentességet is kap az a beruházónak csúfolt valaki, aki egyébként egy torz iparszerkezetet állít elő Magyarországon. Mert nem tudni, hogy amikor ezek a cégek elvonulnak Magyarországról az európai uniós csatlakozás után, kihasználván a tizenöt éves káosz összes lehetőségét, mit hagynak hátra. Hisz az egész beszállítói rendszert gyakorlatilag magukra hagyják, és több százezer munkahely vész el, tehát ismételt gazdasági káoszt okoznak az egyébként is a gazdasági fejlődésben legutolsó harmadba esett magyar rendszerben.
• Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Lezsák Sándor, az egykori elnök, Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője és más MDF-es politikusok, például Boross Péter gyakran emlegetik az antalli örökséget. Ön pedig sorolja a DIGÉP-et, sorolja Bábolnát, a Videotont, beszélünk a 3104-es számú titkos kormányhatározatról, amelynek a második részét most említette, az első része pedig az, hogy az élelmiszerfeldolgozó-ipart külföldi kézbe, olasz, német és osztrák tulajdonba kell adni, szinte ingyen, banki kölcsönökből, majd a banki kölcsönöket nem fizetik vissza. Ezután következik a bankkonszolidáció. Ez mind-mind Antall idejében történik. Mi hát akkor az antalli örökség?
• Az antalli örökség történelmünk egyik legsötétebb időszaka, az újkori történelmünkben a legcsúnyább összeesküvés a magyar társadalom ellen. Gazdasági rombolás, ez az antalli örökség. Ezeket a szavakat Horn Gyuláék 1991-92-93-ban nagyon-nagyon csöndben, néha a szakszervezetekkel mondatták ki, néha Horn Gyula interpellált gazdasági, privatizációs ügyekben, majd utána óriási megelégedéssel fogadták, hogy nincs semmi baj, hiszen ők lophatnak tovább, mintha Antall József nem is kormányzott volna. De a tényekhez hozzátartozik az is, hogy ezeket a kérdéseket egészen a közelmúltig nem volt szabad felvetni, mert valamennyi „rendszerváltozásra” kijelölt párt Antall Józsefet mint „szent embert” kezelte. Ma már azonban szemmel látható, hogy a két nagy csapat, a fideszes és az MSZP-s is, elérkezettnek látta az időt, hogy Antall József álságos kormányzásáról lerántsa a leplet. Érdekes módon a „tisztázást” jobboldalon kezdték el. Antall Józsefnek nagyon sokat köszönhet az MSZP, nélküle ma Magyarország egy évtizeddel jobban állna társadalmilag, gazdaságilag, politikailag, tudatilag. Minden szempontból. Ők törték meg a ’90-es évek elején azt a lendületet, ami egy gazdasági, tulajdonosi vagy lelki változás motorja lehetett volna. Az a privatizáció, amit Antall folytatott, idegen érdekek és a szocialista párt érdekei szerint, 2003-ban már ismert. De nemcsak privatizált, milliárd dolláros kintlévőségeket sem hajtott be, illetve az adósság rendezésének lehetőségét átadta a szocialista vállalkozóknak. Mostanában már napvilágot látott, hogy az úgynevezett orosz államadósság rendezésének lehetőségét Máté László, a szocialista párt pénztárosa, és Hujber Ottó, a szocialista párt vállalkozói tagozatának vezetője 1992-93-ban szerezte meg, az Antall-kormány ideje alatt, az akkori miniszterekkel folytatott telefonbeszélgetések alapján.
• Legalábbis ez jelenik meg a Magyar Nemzetben, amikor is Dunai Imre az orosz államadósságból eltűnt tizennégy milliárd forint sorsát taglalva azt mondja, hogy Hujber Ottó, aki az MSZP vállalkozási tagozatának volt a vezetője, Szabó Ivánnal mint országgyűlési képviselővel Budapesten, a IX. kerületben találkozott, és beszélte meg, hogy mi legyen az orosz államadósság sorsa, mely vállalkozások kaphatják meg ezt az államadósságot, és kufárkodhatnak vele. Ebbe besegít Kádár Béla akkori gazdasági miniszter is. Tehát – mondja Dunai Imre, egykori Horn-kormánybéli ipari miniszter – Hujber Ottó nem volt más, mint MDF-es.
• Gyakorlatilag ez volt az antalli örökség. Ez az a maszkabál, amit mégévtizedekig nyögni fog az egész magyar társadalom, teljesen függetlenül attól, hogy jobboldalinak gondolja magát vagy baloldalinak. A hazai nemzeti vagyon, amely hangsúlyozom, mint privatizálható vagyon százhúszmilliárd dollárra volt értékelve, s ennek, az antalli időszak alatt, közel a fele került értékesítésre tömeges privatizáció címén. Ez a tömeges privatizáció reálértékben nem éri el a hét-nyolc százalékot a tényleges, könyv szerinti értékhez viszonyítva. Ezt nem lehet másként minősíteni, mint hazaárulásnak.
• És akkor még nem beszéltünk a piaci értékről.
• Magyarország piaci értéke a keleti piacokhoz való közelsége, az infrastrukturális lehetőségei miatt oly nagy, amit nem is lehet forintban kifejezni. Antall József és kormánya számolatlanul, a másik párt, az MSZP érdekei szerint privatizált, és a maffiának játszotta át az Autókert, a növényolajipart. S a felsorolásnak koránt sincs vége. Méltán nevezhetjük tehát Antall Józsefet történelmünk egyik legsötétebb korszaka levezénylőjének. A nemzeti jövedelem olyan mértékben csökkent, ami csak a háborúk ideje alatt volt szokásos. Aki ezek után eredményes politikai munkáról beszél, az nagy butaságot mond. Amikor én Antall Józseffel ezekről a kérdésekről beszélgettem, nemcsak négyszemközt, arra jöttem rá, hogy ez az ember nem tudja, mit beszél. Nemcsak négyszemközt mondta, hogy Magyarország katolikus, keresztény ország, és Horvátországgal befejeződött Európa, onnantól kezdve már Balkánt írunk, és fölényes gőggel oktatta ki a frakcióelnökség és a pártelnökség munkatársait. És erre senki nem szólt vissza, hogy tudja-e egyáltalán, miről beszél. Vallás szerint megosztani közösségeket, magyarokat, nációkat, és a pravoszláv már nem is európai? Ez azt hiszem, az elkövetkezendő időben kitörölhetetlen károkat okoz még. Tudniillik, ezeket a kijelentéseit nem tőlem, tíz év múlva, hanem pár hét múlva már vissza lehetett hallani, akár a Kalasnyikov-botrány kapcsán is. Nehogy azt higgye valaki, hogy az véletlenül robbant ki. A magyar rendszer át volt itatva keleti, déli ügynökökkel, és ez jelenleg is így van. Az antalli örökség gyakorlatilag nem más, mint az anarchia megteremtése idegen érdekek szerint. Ennek nevesíthető kára a nemzeti vagyon elherdálása, és a gazdaság kényszerpályára állítása, privatizáció vagy magánosítás címén, olyan mérvű reáljövedelem-csökkenés mellett, ami soha nem volt Magyarországon, még a Rákosi-korszakban sem. A mai cél, hogy az 1989-es termelési érték elérését kell megcéloznia a magyar gazdaságnak.
• Ön sokszor beszélt Antall Józseffel négyszemközt is. Ha ezek a kérdések szóba kerültek, hogy látta, nem érzett a miniszterelnök lelkiismeretfurdalást? Antall József nem volt önmarcangoló, amiért hazáját, nemzetét ily módon pusztította, lecsupaszította?
• Azt láttam, hogy teljesen tájékozatlan ezekben a kérdésekben. Lehet, hogy az egészségi állapota miatt vonult el a múltba, és mindig a két világháború közötti rendszerről beszélt. Őt jobban érdekelte, hogy a Horthy-rendszerben a köztisztviselőknél tizenöt fizetési osztály volt, mint ezek a kérdések. Ez nemcsak személyes tapasztalatom volt, ezt nemcsak négyszemközti beszélgetésben éltem meg. A magyar privatizáció és a korrupció legsúlyosabb kérdéseit vetettem fel a miniszterelnök úrnak a Monopoly csoport alapítása kapcsán – ezen a beszélgetésen részt vett Szabó Iván, akkori frakcióvezetőségi tag, Csurka István, Kulin Ferenc, Kónya Imre, Salamon László és mások is –, és Antall József soha nem felejthetően, amíg beszéltem, felállt, odament egy polchoz, elővett egy poros törvénykönyvet, és a két világháború közötti Bethlen-korszak jogalkotásáról kezdett beszélni, amely a köztisztviselők fizetésével volt kapcsolatos. Azt nem tudom, hogy társaim mit gondoltak, mert látszólag nagy figyelemmel hallgatták az általam elmondottakat is, és az arra adott választ is.
• …ami tulajdonképpen kitérő volt.
• Teljes kitérő, illetve nem is tudott rá válaszolni, hanem a történelmi példát egészen máshonnan és másmire hozta. Azt láttam akkor, hogy nemcsak Antall József nem érti, hogy mi zajlik körülötte, hanem a frakcióelnökségi tagok, sőt a pártelnökségi tagok sem. Ők ráadásul rendkívül sértődöttek voltak, mert amikor Antall József összeállította a kormányát, érdekes módon a legtapasztaltabb pártvezetőségi tagok panaszkodni kezdtek egymás között, hogy Antall olyan minisztereket nevezett ki, akiket ők nem is ismertek. Milyen kormány az, amelyik nem élvezi saját pártjának támogatását? Az MDF-párttagok közül kinevezett miniszterek viszont semmilyen meghatározó szerepet nem játszottak a párton belül, és majdnem azt mondom, azóta sem nagyon játszanak, ami teljesen érthetetlen volt akkor. Most már, évtized múltán érthető, hogy kiből miért lett miniszter, de ez már egy másik területe az életnek. Jelentős részben a hálózati kapcsolatokban lehetett volna megtalálni a választ, de ezt akkor, a ’90-es évek elején senki nem tudta.
• Ön szerint Antall József felmenthető ezekért a cselekedetekért azzal, hogy ő a két világháború közti időszakba révedt? Vagy nem lehetséges az, hogy szándékosan tette ezt, azért, hogy ezekre a kérdésekre ne kelljen választ adnia, de ő nagyon jól tudta, hogy mit csinál? Egyáltalán, Antall József tudta, hogy ami akkor történik a gazdaságban, annak mi a következménye?
• Ezekről a kérdésekről magas egyházi vezetőkkel is beszélgettem, és talán a legjobban egy püspök fogalmazta meg, aki azt mondta, az égben más mércével mérnek. Ezzel azt akarta mondani, hogy nem a mi dolgunk, hogy értékítéletet mondjunk egy ember politikai tevékenysége felett. Egészen pontosan fogalmazva, majd a Jóisten értékelni fogja tevékenységét. De nekem szent meggyőződésem, hogy Antall József valóban européer, humán gondolkodású ember volt, aki tudatosan, személyes hatalmi pozíciókkal tört bármi áron a miniszterelnökségre, ám gyakorlatilag fogalma sem volt a gazdaság reálfolyamatairól.
• De hát akik őt kijelölték erre a feladatra, ők is tudták, hogy erre alkalmatlan. Nem éppen ezért jelölték? Meg hogy ő volt a focicsapatban az 5-ös számú mez viselője?
• Ez továbbgondolása a történetnek. Igazából egy gazdasági válság kellős közepén, amelybe a térség szorult a „rendszerváltozás” megindulásakor, két dolgot tehetett volna. Vagy rendkívül kemény diktatúrával irányít, mint ahogy ez Nyugaton is megtörtént, mert Adenauernél keményebb diktátort kevesebbet hordott Nyugat-Németország földje, de Teatcher asszonynál keményebb diktátora sem volt még Churchill óta Angliának. Tehát vagy ezt a technokrata, diktatórikus vezetést honosítjuk meg, amely a tulajdon és a gazdaság átalakítását felülről vezényelt tervgazdálkodás szerint valósítja meg, vagy oly módon, hogy társadalmi igazságosság szintjén egy teljes rendszerváltozással, forradalmi folyamatokkal fosztják meg azokat az embereket a hatalmuktól, akik a társadalmi és gazdasági válságot, és a lelki válságot előidézték. A kettő közül a magyarok a harmadik utat választották, és Antall Józsefék nagyon sokszor hangsúlyozták, hogy a békés rendszerváltozás útját kell járnunk, idegen érdekek szerint, amely önmagában illuzórikus. Tudniillik, azt nem szabad feltételezni, hogy a gazdaság bizonyos lelki vagy éppenséggel humánus okok szerint működik. A tulajdon működtetése az egyéni érdekek szerint valósul meg, Ha ezek az egyéni érdekek már globalizált társadalmi vagyonokban és nyomon nem követhető társaságokban valósulnak meg, akkor ezzel szemben csak hasonlóan rendszerezett érdekérvényesítést lehet megvalósítani. Mondok erre egy példát. A világ gazdasági fejlődésének motorjai azok az országok voltak, itt most a fejlődő országokról beszélünk, ahol rendkívül keménykezű gazdaságpolitikát hajtottak végre. Chile katonai diktatúrában a dél-amerikai kontinens vezető gazdasági hatalmává vált. Az anarchia nem tűri a gazdasági hatalmasságokat és a kiskirályokat. Ha megnézzük Brazíliát, Argentínát, ezt a kérdéskört nem is kell tovább boncolni, anarchia anarchia hátán. Délkelet-Ázsiának az a térsége, ahol rendkívül kemény kézi vezérléssel, erős nacionalista érdekek szerint történt az átalakítás, túl tudta élni ezeket a súlyos, a nemzetközi pénzvilág, a tőzsde gurujai által gerjesztett károkozásokat.
• Elég, ha csak Szingapúrra gondolunk.
• Szingapúrban, Japánban, vagy éppen Dél-Koreában – amíg be nem tette Soros úr a lábát arra a környékre – folyamatos gazdasági fejlődéssel, a hazai érdekek kizárólagos érvényesítésével valósult meg a fejlődés. Ha hiszik, ha nem, a világ legprotekcionistább és a leginkább kézivezérelt gazdasági rendszerét az Amerikai Egyesült Államokban találjuk meg. Állami pénzek bevetésével motiválják a nemzetgazdaság alapvető ágazatait, úgy mint az olajat, a számítógép-technikát, a NASA-n keresztül a csúcstechnikát, vagy éppen a haditechnikát. Gondoljunk bele, látszólag tökéletes liberalizmus van, de például a japán beruházások elé ötszörös védővámot tesznek.
• Ha megint visszatérünk Magyarországra és az antalli örökségre, akkor nekem eszembe jut, hogy mindezeket a folyamatokat, amiket most felvázoltunk, és ami Antall József időszakában romlásba vitte Magyarországot, egyetlen párt akarata szerint hajtotta végre Antall József, és ez a párt a Szabad Demokraták Szövetsége volt. Az a párt, amelyik akkor ellenzékben dolgozott. Hiszen melyik párt volt az, amelyik folyamatosan az állami vagyon tűrhetetlenségéről beszélt? Az SZDSZ. És hogyan zajlott le ez az átalakítás? Úgy, hogy az állami vagyont kérlelhetetlenül, elemzések nélkül juttatták külföldi kézbe.
• Az SZDSZ maoista indíttatású fasisztoid párt, mondják az SZDSZ-ből kizárt képviselők és vezetők. A belső hatalomgyakorlásuk valóban egy frusztrált állapot. Én azonban arra gondolok, milyen érdekes, hogy az SZDSZ-ből a paktum által kijelölt Göncz Árpáddal kapcsolatban Antall Józsefnek csak egyetlen kérése volt az SZDSZ-től. Azt kérte a párt vezetőjétől, Tölgyessy Pétertől, Pető Ivántól, Kis Jánostól, hogy lehetőleg olyan embert jelöljenek köztársasági elnöknek, aki vele egy napon imádkozik. Ha ezt finoman fejezzük ki – Antall József ezt többször nekem is, de másoknak is elmondta – annyit jelent, hogy az SZDSZ eddigi gyakorlatától szakadjon el, és ne zsidó embert futtasson. Ezt is többször megkérdeztem Antall Józseftől, hogy nem rossz-e az, hogy ilyen pejoratív kijelentést használ, de azt mondta, hogy Gyuri bácsi – Szabad Györgyről van szó – bár kikeresztelkedett, de más vallást gyakorol. És azt mondta, hogy régen királyaink is hasonló módon tiltottak bizonyos tevékenységet, utalt például Könyves Kálmánra is, hogy az ő uralkodása alatt mit nem volt szabad más vallásúaknak csinálni, vagy milyen alantas munkát nem végezhetett a magyar, köztük például – nekik is voltak rossz döntéseik – a pénzváltásban nem vehet részt magyar, csak izraelita és izmaelita. Azt akarom ezzel mondani, hogy az SZDSZ álságosan szélsőjobboldali pártnak induló, tudatosan anarchiát keltő szocialista élcsapat. Ők voltak a szocialista párt nyolcadik-tizedik vonala, teli ügynökökkel. Ezt egyébként Antall Józseftől tudom. Nem szeretnék plagizálni, de ezt nemcsak ő mondja, hanem az akkori MDF vezérkara is: „Értsétek meg, ha nem vagyunk hajlandóak ezekkel az emberekkel együttműködni, akkor a sajtón keresztül szanaszét szednek bennünket” – hangzott el többször is. Nem biztos egyébként, hogy ez jó megoldás volt. Nekem eszembe jutott erről – és ezt el is mondtam Antall Józsefnek –, hogy a 1960-as évek végén, már a Nemzeti Színház lebontásakor összejöttek a művészek. Felállt az öles termetű, csodaszép magyar ember, Szirtes Ádám a fiatalok láttán, és azt mondta, ahogy ő elnézi az utódjait, attól fél, hogy pár évtized múlva nem lesz színész, aki Bánk bánt el tudná játszani. Nagy csönd lett, mert Szirtes azt is mondta, ahogy ezeket a csúnya fiatalokat elnézi, erre a szerepre alkalmatlanok. Másnap odament hozzá Kazimir Károly – ezt a történetet egyébként Radó Vili bácsitól ismerem, Aczél György egyik jobbkezétől –, és azt mondta neki, hogy Szirtes ezzel a hozzászólásával zsidózott. Szirtes Ádám nagy magyar természetű volt, és a következőt válaszolta: „Az anyádat, te gané, dehogy zsidóztam én”. A megriadt Kazimir Károly azt mondta, hogy jó, jó, csak viccelt. De az öreg nem hagyta, hanem folytatta, „dehogy vicceltél, ismerlek én téged, ha én most összecsinálom magamat, akkor kiüldözöl”. Egy kicsit messze fordultunk el Antall Józseftől, de gondolkodása ugyanerre vezethető vissza. Ha valaki a hazája, a nemzete érdekében nem mutat erőt, akkor abból az lesz, ami az antalli örökségből lett, amit teljesen bizonyosan az enyészet takar be. Örök történelmi példaként azt fogják mondani, hogy a Tanácsköztársaság diktatúrájánál csak egy valami volt rosszabb, a rendszer átalakítása, mert a Tanácsköztársaság százharminchárom napig tartott, a „rendszerváltozás” pedig már a tizennegyedik évében van.
• És a negatív következményeit még évtizedekig fogjuk érezni.
• Ez teljesen bizonyos, sajnos azt meg kell mondani, hogy a gazdasági átalakítás során az egész magyar „elit” fordítva ült a lovon. Végig idegen érdeket szolgált. De hogy ez a társadalomban milyen megrázkódtatást okozott, és ennek anyagi és nem vagyoni kárát hány évtizedig fogjuk még érezni, azt ma senki nem tudja megmondani.

Roncsország
Pénzmosodák Magyarországon

• Kőrösi Úr! Önnel szemben ülve elkezdtem félni, mert úgy tudom, bizonyos politikai erők azt akarják bebizonyítani, hogy az ön elmeállapotával valami baj van. Talán a Lipótmezőn már készítik is az ágyat önnek. Csak hát azon gondolkodom, ha ön odakerül, akkor önnel együtt nagyon sokan mehetnénk még, hiszen azt az elméletet, amit az átalakulásról ön is, én is képviselünk, nagyon sokan vallják ma már Magyarországon. Úgyhogy, ha sor kerülne egy ilyen lipótmezei lakásfoglalásra, akkor, ha mennénk, javaslom, papírt és ceruzát vigyünk magunkkal, ott újabb könyveket lehet írni.
• 1994 februárjában megjártam már rövid ideig a Kútvölgyi kórházat, nem jutottunk el Lipótmezőig, de az ötödik emeleti zárt idegosztályra felvittek, és onnan aztán gyorsan távoztam. Egyébként szívrohammal nem szoktak ilyen helyre vinni beteget, de hát az élet az ilyen, a mai magyar világban ez már szinte nem is szokatlan. Komolyra fordítva a szót, nemcsak velem kapcsolatban vannak ilyen tervek, amiről egyébként tudomást szereztünk, mert hála Istennek, a kiagyalók ma már nem tudják megőrizni névtelenségüket. Sőt, a tervekről rövidesen a célszemélyek is hírt kapnak. Elárulom, nem az első eset, hogy ilyen terveket próbálnak kiagyalni. Közülük az egyik Gál Zoltán, aki több helyen mondta, hogy Kőrösivel azért nem kell foglalkozni, mert az egy őrült.
• Az MSZP politikusról beszél, az Országgyűlés egykori elnökéről, a Kádár-rezsim legutolsó megbízott belügyminiszteréről?
• Igen, róla. Antall József mondta el, hogy rendszeresen jártak hozzá az MSZP-s politikusok a „rendszerváltozás” idején, 1989 késő őszén és telén, 1990 kora tavaszán. Közülük az egyik leggyakoribb látogató Gál Zoltán megbízott belügyminiszter volt, aki fel is ajánlotta, hogy ha Antall József garanciát vállal, hogy ő belügyminiszter lehet majd az Antall-kormányban, az összes III/II-es és III/III-as dossziét átadja neki. Antall József ezt, elmondása szerint, elutasította. Ugyanúgy, mint ahogy elutasította Kovács László – akkor még külügyminisztériumi államtitkár – közeledését is. Ő is rendszeresen átjárt Antall Józsefhez, főleg szabad szombatokon, politikai, baráti beszélgetésre. Ez a Gál Zoltán mondja azt, hogy Kőrösi őrült. Ma a politikai „elit”, akivel nem tud leszámolni, azt ugyanúgy, a régi reflexek szerint próbálja elintézni, mint tették Széchenyivel és másokkal.
• Nem is kell olyan messzire visszamenni a magyar és a világtörténelemben, hiszen a Szovjetunió megléte alatt az akkori politikának nem tetsző embereket, legalábbis azok egy részét, szintén elmegyógyintézetbe zárták. A Kádár-rezsimben is volt hasonló gyakorlat. Sztalin, Kádár, Rákosi és a többiek alkalmazták már ezt a módszert.
• Igen, sőt a mai a parlamentben is több olyan személy ül, aki Lipótmezőn volt „továbbképzésen”, és hosszú időn keresztül kezelték, ami ezek szerint nem zárja ki a politikai pályán való szereplést. Mindkét nagy pártban találhatók ilyen személyek. A késői kádárizmus már felfigyelt azokra a jelekre, amelyek az orvosok lázadását sejttették. Ismerem azt az orvost, aki 1984-ben a Kútvölgyiben, tehát a kiemelt pártkórház pszichiátriáján felmondott, amikor bizonyos politikusok visszaszorítására az elmegyógykezelést akarták alkalmazni. Ez a Róbert keresztnevű főorvos ekkor egy WC-papírra megírta a felmondását, és azóta inkább a periférián él, és másféle orvoslással foglalkozik, mintsem végrehajtsa a neki adott utasításokat. Nem kevesebbet mondott el nekem tanúk előtt történt beszélgetéseink során, minthogy egy-egy jól irányzott tűszúrással furcsa dolgokat lehet csinálni az emberrel. A gerincbe vagy a nyakszirtbe szúrt tűvel akár mozgásszervi vagy más betegségeket is elő lehet idézni, sőt hozzátette, hogy gyakran olyan injekciókat adtak, amellyel a személy kontrollját is elveszítette. Egy időben, főleg a sztalini büntetőeljárásban, és meg kell mondani, McCarthy idején Amerikában is, gyakorlattá vált az úgynevezett Haloferidor készítmények használata, amelyeknek gátlás- és hangulatfeloldó hatásuk van, és ha ezt töményen adják be, egészen fura hallucinációkat és őszinteségi rohamokat kapnak a szerencsétlen páciensek. Tehát a fasizmus, a kommunizmus és ezek késői változatai ezekkel a szerekkel sok embert tudtak szóra bírni, olyanokat, akik jellemük, erős tartásuk miatt nem váltak besúgóvá vagy árulóvá. Gyakorlatilag ez hosszú évtizedeken keresztül zajlott Keleten és Nyugaton is, hisz emlékezzünk rá, Roosevelt elnöklésének utolsó szakaszában, a háború után még erősen üldözték a fasisztákat és a kommunistákat – okkal-joggal –, és csak Eisenhower elnök tudta kiirtani a McCarthy-izmust. Szinte azonos időben történt Hruscsov fellépése, aki gyakorlatilag a sztalinizmust, mint a pszichiátriát és büntetőjogot összekapcsoló, és politikai ellenfeleket üldöző szereplő lépett fel. Igazából a Beriják, a McCarthyk, vagy itthon az ÁVH-s utódaik – hogy ki ne térjek a kérdés elől – ma is megpróbálják használni ezeket az eszközöket. Azokat a politikai ellenfeleiket, akiknek mondottaira észérvekkel nem tudnak válaszolni, akik tovább folytatják a tényfeltáró, társadalompolitikai kérdések boncolgatását, azokat így próbálják „elintézni”. Régen is az volt a titkosszolgálatok módszere, hogy elkezdték híresztelni, hogy milyen „sántasága” és milyen hibája van egy-egy nagy befolyású, a társadalomra nagy hatással lévő embernek. Ismerjük ezeket a próbálkozásokat. Mindenesetre üzenem a nevezetteknek, méltán mondhatják, hogy őrült vagyok, mert a hazámat szeretem, és ma ez nagyon nem passzol a magyar politikai „elit” gondolkodásához. Tudniillik, nem vagyok hazaáruló, nem hazaáruló dr. Tímár György barátom sem, és azok sem, akikkel együtt dolgozom, és együtt próbáljuk Magyarország évszázados szennyét valamilyen úton-módon nyilvánosságra hozni.
• Furcsa párhuzamokat lehet találni, mert hiszen 1990-ben Vastagh Pál, az MSZP akkori politikusa, a Horn-kormány későbbi igazságügyminisztere jelentette ki, hogy Recsket újra kell építeni, lesznek majd lakói, ők gondoskodnak róla. Most Gál Zoltán mondja, hogy Lipótmezőnek esetleg lehetnek újabb lakói. Tehát ez a gondolatvilág, ez az aljas gondolkodás – beszélhetnek akármilyen demokráciáról – nem tűnik el.
• Amikor demokrácia lesz Magyarországon, akkor ez a gondolkodásmód eltűnik. Jelenleg látszat-demokráciáról beszélünk, az amerikai és az európai uniós értékelések szerint is. Főleg az óceánon túl mondják azt, hogy Kelet- vagy Kelet-Közép-Európában ma látszat-demokráciák működnek. Meggyőződésem, hogy amikor majd valódi játékszabályok szerint élünk Magyarországon is, akkor az ilyen tervek kiagyalói már nem lesznek a politikai palettán. De gondoljunk bele, Magyarországon nem lehet beszélni a zsidókérdésről, a cigánykérdésről, nem lehet beszélni Trianonról. Milyen ellentmondásos az, ha valaki szóba hozza ezeket, antiszemitának, rasszistának, nacionalistának minősítik! Nem vesszük észre, hogy a „rendszerváltozás” újabb Trianont „eredményezett”, itt, a trianoni határokon belüli Magyarországon. Nincs a világon olyan ország, ahol nem veszik figyelembe az örök elvet, a tulajdon eredeti állapotának helyreállítását. A reprivatizációt. Az összes volt szocialista országban a reprivatizációt, mint alapelvet fogadták el, és a magyar tulajdonos ugyanúgy visszakapta Erdélyben, Bánátban és Bánságban a földjét vagy a vagyontárgyait, mint ahogy visszakapta Szlovákiában. Ukrajnáról és a többi országról már nem is beszélve. Gondoljunk bele, egyedül Magyarország az – és ez valóban szinte elmebajos és tudathasadásos állapot – , hogy ugyanazok az ÁVO-sok fosztják ki, most már mint új tulajdonosok, a haza polgárait, akik az elmúlt ötven-hatvan évben az államosítás élharcosaiként dolgoztak, és fosztották meg nemcsak vagyonuktól, hanem – büntetlenül – életüktől és szabadságuktól azokat a szerencsétlen hazafiakat, akiket nem tudtak elüldözni otthonaikból.
• Még mielőtt folyatjuk a privatizációval kapcsolatos beszélgetést, még egy, a demokráciával, a biztonságunkkal összefüggő kérdésről kell szót váltani. Az előbb elkaptam egy fél mondatát, és nekem a fél mondatok mindig egésszé állnak össze. Valakivel telefonon beszélt, mégpedig a móri gyilkosságról. Mi a könyveinkben már az első pillanatban beszéltünk a móri gyilkosságról. Mondtuk, hogy ami 2002. május 9-én Móron történt, igazán soha nem fog kiderülni, az igazi tetteseket soha nem fogják megtalálni, mert azok már nem élnek, azokat már megölték. Most pedig, ebben a fikarcnyi telefonbeszélgetésben azt hallom, hogy ön valakinek azt mondja, nagyon nagy baj van a móri gyilkosság vizsgálata körül, mert most kezd kiderülni, hogy ebben a bankban nem bankrablásról, hanem pénzmosásról volt szó elsősorban.
• Ami már bizonyítottan pénzmosással kapcsolatos, az több mint százmillió dollár. Ezek egyébként New York-i adatok. Ma már lehet tudni, hogy inkább a bizonyítékok eltüntetés volt a cél, hiszen készpénzt nem is igen vittek el a móri gyilkosságnál. A rendőrség tudatosan a gyilkosságok felé vezette a nyomozást. De ismételten ugyanoda lyukadunk ki, hogy egy sokkal súlyosabb maffiatevékenység központja volt Mór, amit a magyar rendőrség egy rablógyilkossággal kívánt elfedni. Nagyon nehéz ilyeneket elmondani, amikor életről és halálról beszélünk, de tudott volt, hogy eredménytelen lesz a nyomozás, sőt az is tudott volt, hogy a tetteseket nem találják meg, mert már halottak. Az első pillanatban látszott, hogy nagyon magas kapcsolati rendszerrel rendelkező emberek állnak a móri ügy mögött, rendőrök, ügyészek, politikusok, amit egyébként a Lamperth Mónika belügyminiszterhez eljuttatott levél is tartalmaz.
• Az a levél, amit – korábbi könyvünkben említette – a miniszter asszony asztaláról elloptak.
• Igen, ellopták, de a barátainkkal lemásoltuk, és elküldtük neki még egyszer.
• Mégsem történt semmi.
• Azt nem lehet tudni, mert valószínű, hogy jószándékú emberek lopták el az asztaláról, és bizonyos csatornákon keresztül az Interpoolhoz is elkerült azóta ez a levél. Magyarországon a bizonyítékok eltüntetése ma fontosabb a hatalomnak, mint az igazság kiderítése, hiszen az elkövető minden esetben csatlakozik a politikai és gazdasági hatalomhoz. Ezt a sok dudvát és gyomot nem lehet rövid idő alatt eltüntetni a magyar politikai közéletből. Amikor majd erről az első valós hírek megjelennek, az fogják mondani, hogy igaz ez a New York-i adatsor, igaz a százmillió dollár, a súlyos pénzmosási bűncselekmény, de teljesen bizonyos, hogy valamilyen oknál fogva a magyar közreműködő bankárok, a magyar résztvevők már nem lesznek meg. Kikerülnek a rendőrség látóköréből. Bennfentes információt kaptak, hogy húzzanak el a balfenéken. De az is lehet, hogy a pénzmosodások addigra már nem is élnek. Elgondolkodtató, hogy a magyar bankrendszeren keresztül több millió dollárt lehet ide-oda utalgatni, holott a pénzmosási törvényünk szerint azonnal köteles jelenteni a bank, ha számláról számlára kétmillió forint megmozdul. Hogyan működik akkor a belső elhárítási rendszer? Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb bűncselekményi formája, hogy Magyarországon több millió dollárt ismeretlen személyek ide-oda utalgatnak egymásnak, és semmilyen jelzés nem érkezik az erre szakosított rendőrséghez vagy a nemzetbiztonsági szakszolgálatokhoz. Magyarország a bűnözőkkel szemben teljesen védtelen ország.
• Részletezzük, hogy ez a pénzmosási gyanú miképpen keletkezett!
• Az FBI, az amerikai nyomozó szervek több olyan gyanús számlára akadtak, amelyek Magyarországról, Budapestről indultak el, majd utána kis kitérővel Móron és egyéb helyeken landoltak. Aztán a pénzt onnan utalták tovább különböző, úgynevezett maffiaparadicsomi szigetekre. Ez egy operettország operettrendőrsége, operetthadserege. Mert ha Nyugaton kell erre rájönni, ha a bűnesetek kilencven százalékát a célországokban fedezik fel, ott, ahol a célszemélyek veszik fel a tisztára mosott pénzt, akkor ez valóban operettország.
• Hogyan indult ez a móri pénzmosás?
• Úgy, hogy bizonyos keleti körök – szeretném túlélni a karácsonyt a könyv megjelenése után is – célországnak választják Magyarországot. A pénzmosásnál tudni kell, ha valaki a kábítószerből és a szervezett fegyverkereskedelemből származó jövedelmének harminc-negyven százalékát tisztára tudja mosni, úgy, hogy az adózott jövedelemként jelentkezzen, az rendkívül jó üzletet csinál. A lebonyolító bank és vezérkara, és a hozzájuk kötődő politikai csapat csinálja ezt a rendkívül jó üzletet, valamint az, aki adózott jövedelmet tud igazolni az egyébként bűnös úton szerzett pénzből. Ezeknek az ügyleteknek az egyik célországa és célbankrendszere Magyarország és Budapest, a Nyugatról idetelepült privatizált bankok. Tudni kell, hogy az Erste Bank – itt történt a „bankrablás”, illetve a pénzmosás – a Magyar Mezőbank és az Agrobank utóda. Ezekről a bankokról nem szívesen beszélek, mert ezek tényleg megjárták a hadak útját, még a magyar tulajdonosok idejében is. De amikor pénzmosásról beszélünk, 1988-89-re kell visszautalni, tudniillik ugyanezek a bankok akkor is „kimostak” százhúszmillió márkát a Shell Interagnál. Tehát a pénzmosás rendszere ma is ugyanúgy működik, ugyanazokkal a személyekkel, ugyanazokkal a beépített figurákkal, akiknek a keleti kapcsolatai ugyanúgy működnek, mint a szocializmus idején. Nem kell itt különleges kapcsolatokat keresni, a magyar politikai és gazdasági élet jelentős része a kommunizmusban a gyorsabb előmenetel érdekében – és nem érzelmi okokból – vegyes házasságokat kötött. Kiváló magyar fiataljaink elsősorban a magas beosztású orosz rendőrök, katonatisztek lányait keresgették feleségnek. Ezeknek a kapcsolatoknak így nemcsak politikai, hanem családi szálai is vannak. Keleten is, tőlünk kicsit távolabbra is, a szervezett bűnözés és politikai „elit” ugyanúgy összemosódott. Igaz, hogy Oroszországban a tisztogatásban előrébb járnak, mint nálunk, mert amióta Putyin az elnök, több ezer vezető tisztségviselőt, bankárt, főügyész-helyettest lecsuktak, kivontak a forgalomból. Igyekeznek rendet csinálni, szétválasztani a polgári demokrácia alapelvei szerint a bűnözést és közvetlen hordalékaként a politikát. Ez Magyarországon ma még kísérleti szinten sincs meg. Tehát, amikor Móron pénzt mosnak, óhatatlan, hogy azok az orosz és kelet-európai körök élednek újjá, amelyeknek a magyar családi és banki kapcsolatai bizonyíthatóan léteznek. Évtizedes kapcsolatok elevenednek fel a pénzmosásoknál, és a pénz kábítószerből, fegyver- és szervkereskedelemből és hasonlókból származik. Az nem lehet véletlen, hogy ezt a tevékenységet Magyarországon ma is, az összes pénzintézeti- és maffiatörvény ellenére, változatlan formában űzhetik a kiemelt kegyeltek.
• Muszáj visszatérni a bevezető gondolatokhoz, mert 2003. június 29-én, vasárnap az egyik újságban a következőt olvastam. Megjelent Tőke Péternek egy könyve, ami arról szól, hogy az iraki háború kezdetén vagy éppenséggel az amerikaiak által nagyon is hangsúlyozott terrorizmus világjelenséggé válása időszakában valaki Budapesten a Szabadság tér felé sétál, és rájön arra, hogy a Szabadság téri mélygarázsok hátsó oldala alkalmas arra, hogy ott robbanószerkezetet lehessen elhelyezni, és az amerikai nagykövetséget fel lehessen robbantani. Ezt Tőke Péter megtudja, ebből könyvet ír, majd amikor a könyv megjelenik, elviszi Tóth Andrásnak a dedikált példányt, aki a titkosszolgálatok politikai államtitkára. Tóth András pedig azt feleli, köszönöm szépen, már olvastam. A könyv még nincs a könyvesboltokban, sehol nem lehet megszerezni, de a nemzetbiztonságért felelős államtitkár azt mondja, már olvasta.
• Ezt az esetet Tőke Péter sajátos módon írta meg, elég sok esetben dolgoz fel olyan valós információkat, amelyeket a velem való beszélgetések során ismer meg. Gyakorlatilag azt mondtam el neki, hogy különös veszélyforrás, ha az iraki háború alatt, az esetleges terrorcselekmények során egy ilyen nyitott országban és nyitott városban, mint Budapest, egyszerre két nagy világhatalom szimbóluma eshet áldozatul a robbantásnak. Az egyik az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége, a másik pedig a szovjet katonai emlékmű, amely körül rendkívül súlyos társadalmi és politikai vita alakult ki a magyar társadalomban. Ha ott valaki robbant, az valóban világszenzáció, hisz két olyan hatalmat tud pellengérre állítani, amely az elmúlt száz évben domináns szerepet játszott a világtörténelemben. Ez a történet egyébként valós problémát vet fel, mert Magyarország ma teljes egészében nyitott, és így védtelen is. Példa erre az elmúlt egy év robbantássorozata, amikor is nem találták meg a tetteseket. Ha megnézzük azt a szörnyűséges, buta nemzetbiztonsági reagálást, amikor egy orvost kiutasítanak, azért mert egy számlára pénzt utalt, akkor gondolkodom azon, hogy milyen felkészültségű is ez a nemzetbiztonságot irányító politikusi csapat. Tudniillik, a nemzetbiztonsági tisztek a veszélyforrásokat rendkívül jól látják.
• Térjünk vissza az alaptörténethez, ahhoz, hogy Tőke Péter azt a választ kapta az államtitkár úrtól, hogy köszönöm a könyvet, de már olvastam. És itt a sajtószabadságra gondolok. Előfordulhat ön szerint, hogy egy könyv még a nyomdában van, a szerző izgatottan várja a megjelenést, közben a kéziratról a nyomdában másolat készül, és a másolat az illetékes államtitkár asztalán landol, kérésre?
• Természetesen, egyébként ez a világon mindenütt így működik. A szolgálatoknak igenis figyelni kell minden hírforrást, és ezek közé tartozik a leleplező célzatú könyv is.
• Ez megtörténhet a mi könyveinkkel is?
• Természetes, hogy előre tudnak róla. Tapasztaltam a rákérdezéseknél, hogy néha túl jól informált emberek vannak. Éppen 2003. június 30-án kaptam egy ötmillió forintos ajánlatot, ha nem folytatom a könyvírásokat.
• Tudható, hogy kitől érkezett az ajánlat?
• Egy jelenlegi FIK vezértől, aki lop, csal, hazudik jelenleg is, és börtönbüntetés nélkül éldegél több százmillió forint elsikkasztása után.
• Az ön egyik régi ellenfeléről van szó, ha jól sejtem.
• Ellenfélnek nehezen lehet őt nevezni. Van egy ősi mondás, amit nekünk magyaroknak sem kell elfelejtenünk: az úriemberek párbajoznak, a bűnözőt meg elítélik. Nem annyira ellenfélről van szó tehát, ő egy bűnöző, aki a magyar politikai „elitnél” pozíciókat szerzett, és nagyon jó nemzetbiztonsági, ügynöki gyakorlattal rendelkezik. Tudniillik, érdekes módon, ez az úriember a FIK-nél, azaz a Fővárosi Ingatlankezelő Rt.-nél minden egyes – úgymond – barátjának, parlamenti képviselőnek mobiltelefont vásárolt, és annak a használatát fizette is, legyen az az MSZP-s Páva Zoltán vagy akár más képviselő, akár dandártábornok, vezérőrnagy. Nem akarom a neveket felsorolni, mert akkor külön kiadás kellene a könyvből. Azt természetesen nem mondta el, hogy ő ezeket a telefonokat nem azért vásárolja, mert jót akar velük tenni, hanem a kapcsolataikra volt kíváncsi, arra, hogy kikkel beszélnek, tudniillik a híváslistát le lehet kérni.
• Mert a telefon a FIK Rt. nevén maradt.
• Így van. A híváslista alapján a képviselők valamennyi kapcsolatát megismerte, akik ezáltal könnyen zsarolhatóvá válhattak női ügyek és egyéb dolgok miatt. Így rendkívüli adatgyűjtést végzett, és olyan információk birtokába jutott, amelyekkel bárkit zsarolhatott. Ezt saját tapasztalatból és egy dandártábornoktól tudom, aki, miután rájött, hogy utánajárt a vezérigazgató az ő híváslistájának, azonnali hatállyal otthagyta a FIK Rt.-t, mert személyes életébe avatkozott bele ez a gengszter. Egyébként egy visszaellenőrzés során, elszólás alapján jött erre rá a tábornok, aki rövid ideig a FIK Rt. vezérigazgató-helyettese volt. De rajta kívül a többiek nem mertek odébbállni, nyilvánvalóan annyi adatot gyűjtött már rájuk, legyenek azok a jelenlegi igazgatótanács tagjai vagy mások, hogy az adatgyűjtés veszélyeitől nem tudtak szabadulni.
• Térjünk akkor vissza a privatizációs folyamatokhoz, mert úgy terveztük, hogy most a szakszervezeti vagyon sorsáról beszélünk. De mielőtt még erről szólnánk, egy alapképletet muszáj tisztáznunk, ami a törvénykezésünk koncepcióját nagy mértékben meghatározza, és bizonyító erejű. A magyar parlament, ha személyiségjogi kérdésekben hoz törvényt, annak elfogadását kétharmados többséghez köti. Ha a privatizációról van szó, tehát az állam vagyonáról, az úgynevezett feles törvény, tehát ötven plusz egy szavazat szükséges a törvényerőre emeléshez. Milyen furcsa, hogy amikor az ország vagyonáról van szó, nem kell kétharmados törvény.
• Ez többször felvetődött az elmúlt években. Antall József erre úgy válaszolt, hogy ha ezt kétharmados többséggel kellene meghozni, akkor meg kellene osztozni az ellenfelekkel a vagyonon. Szó szerint azt mondta, hogy az külön politikai alku lenne. De gyakorlatilag a magyar törvénykezésben és a privatizációs törvénykezésben nem is annyira az ötven százalékkal volt a probléma, mert Antall József erre azt is mondta, hogy Angliában a parlament gyakorlatilag egyszerű többséggel eltörölhetné a királyság intézményét is, csak senkinek nem jut eszébe, mert nem akarják. Nálunk, amikor tudatosan a nemzeti vagyont eltulajdonító körök javára dönt a parlament, nem is beszélhetünk jogalkotásról. Tudniillik, teljesen mindegy, hogy feles, kétharmados vagy százszázalékos törvényt hoz a magyar parlament, ugyanis nem a parlament ellenőrzi a privatizációt. Nincs is privatizációs bizottsága! Egyedül Magyarországon fordul elő, hogy a privatizációba oly módon nem avatkoznak bele, hogy még minisztériumok sem ellenőrzik. A pártok ugyan beültetik a saját embereiket a felügyelőbizottságokba, de ők is gyakorlatilag periférián maradnak az egész privatizáció alatt. Tehát nem jogalkotási, hanem szemléletbeli problémát vethetünk fel, amit Antall József zseniálisan szerelt le a maga gondolkodásmódjával. Egyébként törvénytelenül egyfokúvá tenni a privatizációt, és bizományosra bízni a nemzeti vagyon értékesítését, alkotmányellenes.
• 1989-ben kik voltak a szakszervezetek vezetői? Csak hogy az emlékezetet felfrissítsük.
• Ugyanazok, akik 2003-ban. Nagy Sándor ugyan a szakszervezetből kivált, mert képviselői és miniszteri ambíciói voltak, de az apparátus szinte ugyanaz. A jelenlegi elnök, Wittich Tamás akkor elnökhelyettese volt a MSZOSZ-nak. Ugyanazok a szereplők ma is, csak a régi Gáspár Sándor-féle szakszervezet többfelé oszlott. Ugyanúgy, mint az MSZMP. A szervezeti mozgalomból csak kihalni lehet, mint ahogy Forgách Pál, a Liga Szakszervezet elnöke elhunyt, de az egyik jobbkeze lett az utódja. Az megint más kérdés, hogy Forgách Pál utódja ma fideszes politikus, előtte fideszes politikai államtitkár volt, tehát itt is látni, hogy a szakszervezet és a politika között nemcsak a baloldalon van átjárás.
• Kiről van szó?
• Őry Csabáról, aki ligaelnök, majd utána munkaügyi politikai államtitkár volt, jelenleg pedig a Fidesz munkaügyi foglalkoztatási kabinetjét vezeti. Nagy Sándor, Bársony András, azaz az ágazati szakszervezetek erős érdekérvényesítő emberei bejutottak a parlamentbe, így a második vonal birtokolja az ÉDOSZT, az ÉFOSZT, a MEDOSZT, az összes nagy szakszervezetet. A nagy ágazati szakszervezeteknek szinte változatlan a politikusi struktúrája, egy-két ember igazolt át más párthoz, itt a munkástanácsos Palkovics Imrére gondolok, aki jelenleg fideszes. Azt azonban látni kell, hogy a világon mindenütt, ahol szakszervezeti mozgalom van, az erősen a baloldalhoz kötődik. Erős jobboldali szakszervezetek szinte nincsenek is. Amerikában voltak, azokat viszont a maffia irányította.
• Mi történt a hazai szakszervezeti vagyonnal?
• Egy örök mondás járja a világot, a baloldali politikus mindig a pénzen bukik meg, az elveivel szemben. Hirdetik a szocialista elveket, Craxitól kezdve Androsig, aztán pénzügyi botrányaiktól hangos Európa. Magyarországon a baloldali politizálás gyakorlatilag kisajátította a nemzet vagyonát, de ennek a vagyonnak jelentős részét a szakszervezetek biztosították a szociálpolitikát kiegészítő, pihenést garantáló tevékenységükre hivatkozva.
• 1989-ben mekkora volt ez a vagyon, és hová tűnt?
• A mai értéken számítva a szakszervezeti vagyon is ezermilliárd forintnak felel meg, de ugyanúgy átjátszották a szakszervezeti vagyont is a bennfentes köröknek, mint ahogy tették ezt az állami vagyonnal. Az eredeti érték töredékéért cserélt gazdát ez az óriási nemzeti kincs. Még az Antall-kormány idején két szervezet alakult, az úgynevezett szakszervezeti vagyon kezelésére, az Eravis és a Hunguest részvénytársaság. Az egyikbe teljes egészében bevitték a munkásszállók rendszerét, amely korábban szociálpolitikai lakástámogatási rendszer volt, az úgynevezett nagy iparágak háttérországát biztosította, a másik részébe pedig a nagy értékű ingatlanokat és szakszervezeti üdülőket, amelyeket a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége birtokolt. Ezen kívül természetesen az ágazati szakszervezetek is megkapták az osztozkodásnál a maguk vagyontárgyait. Persze itt is ugyanúgy jártunk, mint a pártvagyonnál. Első lépésként, a szakszervezeti vagyon szétosztásánál az 1990-92 közötti üzemi tanácsi választások eredménye szerint osztották szét az úgynevezett szakszervezeti vagyont. Ebből valamennyi szakszervezet részesült, a székházból és üdülőkből is. Az üdülő azonban kámforrá lett, a „krémet” elvitték az Eravisba és a Hunguest Rt.-be.
• A Hunguest most kinek a tulajdona?
• Most már többségi magántulajdon, az Arago csoport tulajdona, a Budapest Brókerházhoz és az Eravishoz kötődik a tulajdonjoga. Emögött egy fiatal, erős brókercsapat áll, amelynek rendkívül erős tulajdonosi háttere ismert, a monacói tiszteletbeli konzul, Elek István személyében. De ez a Hunguest csoport az általa birtokolt tulajdontárgyakat fedezetként használta fel, különböző társaságokba apportálta azt. Erre a folyamatra legjobb példa a Globex Holding Rózsadomb Rt.-je, ennek a jogügyletnek az egész szakszervezeti vagyon további sorsára meghatározó hatása van. A Hunguest birtokolja a nagy értékű szakszervezeti üdülőket, ezeket aztán rendszeresen továbbjátsszák, fiktív hitelfelvételre használják fel, esetleg apportálással próbálják átjátszani a bennfenteseknek. Néha csalássorozatokat is végrehajtanak, ennek vélhetőleg már nyoma is lesz, hiszen a Globex vezetőjét körülbelül tízmilliárd forint értékű csalássorozattal „megfogták”. De az igazi probléma az, hogy időközben a szakszervezeti tagok kiszorultak az üdültetési lehetőségből, az úgynevezett üdültetési csekkek jórészét megint a bennfentesek kapják meg. Ma már nincs meg a szakszervezeti üdülés szociálpolitikai támogatási jellege. Úgy olvadt el a szakszervezeti vagyon kézen-közön, mint ahogy eltűnt a szakszervezeti tagság is. Ha most megnéznénk a szakszervezeti tagság szervezettségét a ’90-es évekhez képest, akkor a vagyontárgy mértéke teljesen arányos a tíz-tizenöt százaléknyi szakszervezeti tagság arányával. Istenigazából a külföldi tulajdonos nem is engedi, hogy a területén szakszervezet működjön. Szentgotthárdtól Nyíregyházáig, Szombathelytől Nyírlövőig mindenütt ez tapasztalható. Az Európai Unió szociális bizottsága többször jelezte, hogy ez abnormális állapot. De igazából az egész szakszervezeti mozgalom ma bennfentes bürokraták mozgalma, és csupán a nagy állami vállalatoknál működnek valóságosan is a szakszervezetek.
• Igen ám, de ott meg az állami költségvetésből fizetik a szakszervezeti vezetőket. A vasútnál például.
• Természetesen. A szakszervezeti vezetők az évtized alatt teljes egészében összenőttek a politikai és a gazdasági vezetőkkel. Rossz példaként lehet mondani, hogy olyan állami vállalatoknál, és itt nemcsak a MÁV-ra gondolok, hanem a már többségi állami tulajdonú vállalatokra is, ahol tízmilliárdos veszteségek vannak, a szakszervezeti vezetők milliós havi jövedelemben részesülnek. Semmi, de semmi közük nincs azokhoz az emberekhez, akiket „képviselnek”. Igazából emiatt lett a magyar munkaerő ára olyan olcsó, mint amilyen Közép-Európában ma már a csatlakozni kívánó országok közül sehol sem. Magyarország tehát ebből a szempontból is az utolsó helyezett lett.
• Szóba került a Rózsadomb szálloda, amely szakszervezeti tulajdonban volt. Vázoljuk fel ennek az 1989 utáni „életpályáját”!
• Ez az „életpálya” mindenben megegyezik a magyar gazdaság helyzetével, megegyezik a magyar politikai „elit” akaratával. A Rózsadomb szálloda 1988-ig a dolgozók szakszervezeti üdültetésével foglalkozott, szobáinak nyolcvanöt százalékát az úgynevezett szakszervezeti beutaltak lakták. Ma egy lepedővel lefedett, üres, szétszedett falú épület, csak az állványok és a főfalak állnak. Ma ennek a szállodának az értéke, kihasználtság szempontjából, egyenlő a nullával. Közel egy évtizede újítják fel, de ez a felújítás az ingatlan állagának tökéletes lerombolásából áll. Ebbe a korrupt gazdasági közegbe belekerültek a globex holdingosok is, akik a szálloda működtetésére kibocsátott részvényekre negyvenkét százalékos hozadékot hirdettek. Hirdették is a falon, hogy negyvenkét százalék. Sorban álltak a befektetők, a kispénzű emberek, akik bedőltek ennek a nagy falfirkának, részvényeket vásároltak, és ezeknek az értéke ugyanúgy egyenlő lett a nullával, mint amikor a Reál Bank részvényeit vették meg, ami szintén a befektetők kifosztása volt. Ugyanabban a rendszerben működik ez a Rózsadomb szállodaegyüttes is, mint ahogy hajdanában a London Bróker kifosztotta áldozatait. Egy város, amelyik hárommilliárd forintot befektetett, hosszú politikai alkuk során visszakapta a pénzét. Sopronról van szó. De azok az áldozatok, akik többet veszítettek, mert egyszerűen ellopták a vagyonukat, a részvények értéktelenné váltak, mert soha nem lett a szállodából semmi, azok még büntető eljárás indítására sem voltak jogosultak, mert az volt a rendőrök véleménye, hogy vonják vissza a feljelentéseket, mivel a sok tanú kihallgatása megzavarja a büntetőeljárást. Tudniillik, ha hat-nyolcezer károsult van, és mindannyiukat meg kell hallgatni, akkor az büntetőjogilag nem értékelhető kategória.
• Mi a cél a Rózsadomb szállodával?
• Ennek a több hektáros területnek az európai léptékű építési projektje nehezen valósítható meg. Ez egy szocreál épület, amelyik belső felszereltségben tökéletesen alkalmas lett volna egy ötcsillagos szállodának, de ma már ez teljes egészében fikció. Hogy mi lesz a sorsa? Valószínűleg Budapest panorámájának védelmére hivatkozva valamikor majd beavatkozik a magyar állam, és lebontják az épületet. Tudniillik, értelmes pénzügyi befektető már a környékre sem jön, mert a több éve fűtetlenül álló épületben szétfagytak a csövek, elértéktelenedett minden. Ez lett a marakodás vége. Senki nem volt olyan erős, hogy egyszemélyi tulajdonosként megszerezze, így hagyták hát pusztulni az egészet. Az épület lebontása után új helyzet alakul ki, megindul a harc a telekért, aminek értéke tizenöt-húszmilliárd forint lehet.
• Lépjünk túl a romokon. Mi lett a munkásszállásokkal?
• Jelentős részben az Eravis Rt.-n keresztül magántulajdonba kerültek. Ha végigmegyünk Budapest körútjain, rengeteg két-három-négycsillagos szállodát látunk. Ezek mind munkásszállókból lett szállodák.
• Mennyiért lehetett a munkásszállókat megszerezni?
• Volt, amit másfélmillió forintért, de volt olyan munkásszálló, amelyik gyakorlatilag ingyen, könyvjóváírással került magántulajdonba, azzal a kikötéssel, hogy az új tulajdonos tőkeemelést hajt végre, felújítja az épületetés garantálja a szervezetszerű működést.
• Mi lett a balatoni üdülőkkel? Hiszen majdnem minden nagyvállalatnak volt a Balaton két partján üdülője.
• Volt a szénbányáknak, a PIÉRT-nek, a megyei és a város tanácsoknak, minisztériumoknak, rádiónak, televíziónak. Ezek ma már jelentős részben korlátozott magántulajdonként, illetve önkormányzati tulajdonként működnek.
• Kik szerezték meg?
• Természetesen ugyanazok a bennfentes körök, amelyek a nemzeti vagyon jelentős részére rátették a kezüket. Tudniillik, mozgatható tőkét csak banki hitelen keresztül lehetett szerezni, ez a banki hitel pedig kizárólag a kiszista köröknek járt. A szakszervezeti üdülők sanyarú sorsát jól példázza a Balatonalmádiban lévő Auróra története is. Lassan öt éve ugyanúgy áll üresen, elhagyatottan a szocializmus egykori büszkesége, ez a tízegynéhány emeletes monstrum. Sorsa azonos a rózsadombi „szélhámossággal”. Az üdülők egy része kihasználatlanná vált, miután nem töltötte fel megfelelő arányban a szakszervezet, egyrészt, mert megkopott a szakszervezeti tagság, másrészt pedig senki nem törődött az utóbbi tíz-tizennégy évben Magyarországon a szociálpolitikával. Az elkoptatott üdülők bennfentes magántulajdonosai banki hiteleket vettek fel felújításra, korszerűsítésre, s ezekkel a pénzekkel egyszerűen leléptek. Az igazán nagy üdülők jelentős része ugyanúgy áll, mint az Auróra. Nemcsak a Balaton partján van ez így. Szinte mindenütt az enyészeté lettek az üdülők, még a kiemelt üdülőövezetekben is. Ma Magyarországon visszaesett a dunai üdültetés, a ciánszennyeződés pedig gyakorlatilag tönkretette az ország második legnagyobb tavát, a Tisza tavat is, s így a tiszai üdültetést is, a Balatonnak pedig tudatos lerombolása folyik, idegen érdekek szerint.
• Mi lett a gyógyüdültetéssel, amely szintén szakszervezeti kiváltság volt elsősorban? Most hirtelen Hévíz jutott az eszembe.
• Ott is magántulajdonos van már. Az állami tulajdonú üdültetési forma az enyészeté lett itt is.
• Vannak olyan Antall-kormányhoz közeli emberek Hévízen, akik egész utcasorok tulajdonosai lettek.
• Félek az olyan kijelentésektől, hogy „közeli” személyek. Mi eddig rendszeresen kimondtuk a neveket, de a tulajdont jelenleg takart szerződések teszik felismerhetetlenné. De azt is tudjuk, hogy az MDF-kormány ideje alatt gazdagodott meg legjobban az úgynevezett bolsevik „elit”, amelyet most nagyon érdekes módon az úgynevezett Fidesz-„elit” próbál kipellengérezni, az Antall-kormány lejáratásával. Látható, hogy a szakszervezeti vagyon is ugyanúgy került átjátszásra, vagyonleltár és mindenféle-fajta elszámoltatás nélkül, mint ahogy a több állami vagyontárgy is. A módszer is azonos volt, először részvénytársasággá alakították. A részvénytársaság vagyonértékének megállapítása pedig Magyarországon teljes egészében hasra ütéses módszerrel történik – írják le ezt nemcsak a nyugat-európai, hanem a magyar elemzők is. De így vélekednek az Amerikából ideszabadult úgynevezett ingatlanszakértők is. A magyar nemzeti vagyont pusztították háborúk, pusztította Trianon. Aztán, amikor az oroszok elfoglalták hazánkat, pusztultak a kastélyok, uradalmi épületek. A „rendszerváltozáskor” pedig ebek harmincadjára került a téesz-vagyon jelentős része, tulajdonos nélküli üdülők, állami vagyontárgyak. Eltűnt a nemzeti vagyon, vele azonos nagyságú költségvetési pénzt tettek zsebre az „elit” tagjai esztendőkön át. Mi maradt a polgárnak? A sóhajtozás, a szegénység, a becsapottság. Nehéz lesz innen felállni.


Garázdálkodik a KISZ-es bandérium
Csepi Lajos országlása

• A rendszerváltozás mögöttünk lévő tizenhárom esztendejének igaz dzsoli dzsókerei, mindenesei a KISZ Bizottságban és az Úttörőszövetségben dolgozók. Közülük nagyon sokan az Antall-kormány ideje alatt az úgynevezett háttérintézményekben élhették tovább nyugodt életüket, nem volt egzisztenciális gondjuk, és voltak, akik kiemelt pozíciókba kerültek.
• Az erőszakosabbak magas polcra kerültek, egy részük gazdasági hatalommá változtatta kiszes múltját, másik részük politikaivá. Közülük az úgynevezett Baloldali Ifjúsági Tömörülés vezetője, Kiss Péter, ma kancelláriaminiszter.
• Stumpf Istvánt is ebbe a körbe kell sorolni.
• Stumpf Istvánt és a fideszeseket is, hiszen ez is egy tőről fakadó. A KISZ szétosztása, két irányban, ugyanúgy megtörtént, mint ahogyan a pártok szétszórása. Jelenleg például a Rogán-féle csapat Fidelitasként működik. A Fidelitas és a Baloldali Ifjúsági Tömörülés most is a pártok hátországának számít.
• Miféle egyezség született a KISZ- és az úttörővezérekkel kapcsolatban? Előző könyveinkben arról írtunk, hogy a Fidesz tulajdonképpen Aczél György javaslatára és ötletéből alakult meg, amikor is azt mondta a Kádár-rezsim fő „kultúrfelelőse”, hogy küldjünk ki Nyugatra kétszáz kommunista szülő gyerekét, tanítsuk meg őket jogra, idegen nyelvre, közgazdaságtanra, hozzuk őket vissza, aztán majd ők fejezik be azt, amit mi elkezdtünk. Így alakult meg a Fidesz és a Baloldali Ifjúsági Tömörülés, hiszen akkor még nem dőlt el, hogy a Fidesz lesz-e életképes vagy a másik. Egyéb más megegyezések is voltak?
• A vagyontárgyaknál igen. Ugyanúgy, mint ahogy a pártvagyonnál az előző fejezetben már beszéltünk róla, a nagyobb KISZ-es monstrumok is ingatlannyilvántartási bejegyezésre kerültek.
• Tehát ugyanaz történt a ’70-es évek közepén a KISZ-vagyonnal is, mint ami a pártvagyonnal. A KISZ is az állami vagyon kezelőjéből tulajdonossá lépett elő.
• A ’70-es évek végén gyakorlatilag ez történt. A „rendszerváltozáskor” aztán ezt a vagyont, azzal a gondolattal, hogy amíg nem találnak neki végleges gazdát, olyan emberekre bízzák, akik hozzáértéssel hasznot hajtanak belőle, és a haszonból mindenki részesül. A végén aztán elszámolnak a vagyonnal. Az ÁVÜ koncepciója szerint gyakorlatilag ez történt a Conexusnál és még jó pár vagyonkezelő szervnél. Elmorzsolódott az állami vagyon, bevétel nem keletkezett. A párt- és a KISZ-vagyon sorsa ugyanez lett. Nagy Imre látványos beszédben azt mondta, úgy kell bánniuk a rájuk bízott vagyonnal, hogy majd, amikor a választások megtörténnek, és kiderül, hogy milyen politikai struktúra alakul ki a fiatalok között is, akkor a jó gazda gondosságával el tudjanak számolni a nemzeti vagyon ezen részével.
• A KISZ Központi Bizottságának utolsó első titkáráról, a Caola birodalom fejéről, Nagy Imréről van szó.
• Mindig félek a tulajdonosok megnevezésétől, mert állítólag a Caolában már nem is ő a többségi tulajdonos. A vagyonátjátszások folyamatosan történnek. A gazdasági maffia ugyanis rendszeresen egymást is kifosztja. Állítólag már egészen komoly problémáik vannak, nemrégen keresett fel például egy kör, hogy segítsek, mert hátrányos szociális helyzetbe kerültek bizonyos XI. vagy XII. kerületi ingatlannal kapcsolatban. Akkor azt mondtam a közvetítőnek, hogy az élet furcsa fintora lenne, ha egy milliárdost kellene kisegítenem a bajból. Állítólag a Caola jelentős része már egészen más birodalom kezében van.
• Milyen birodalomról van szó?
• Bankárbirodalomról. Olyan ügyesek ezek az opciós, takart szerződések, hogy sok minden bizonyíthatatlan. Egy azonban biztos, a KISZ-vagyon ugyanazt a törvénytelen utat járta végig, és úgy vált a bennfentesek martalékává, mint ahogy ez az állami és a szakszervezeti vagyonnal megtörtént. Nem nagyon őrizte meg azt a zártságát és állandó jövedelemtermelő képességét, mint amit a pártvagyon megőrzött, amely jelentős része jelenleg is, így vagy úgy, de hasznot hoz. Leginkább az MSZP-nek, de most már a Fidesznek is, mert a Fidesz kormányzása utolsó szakaszában sok száz ingatlant osztott ki saját magának és bennfenteseinek. Ennek a továbbjátszása megint megérne egy külön misét. De a KISZ-vagyon – és térjünk vissza az eredeti gondolathoz – gazdátlanná vált. Az erőszakos embereknek sikerült elhelyezkedni az állami háttérintézményekben, a kamarákban, a minisztériumokban, jelentős részüknek pedig a bankszférában. A vagyonrendszer szétosztása a KISZ KB-n, s annak munkatársain keresztül a volt Hungalu székházban, az ÁPV Rt.-ben történt meg. Az ÁVÜ, az ÁPV Rt. vezérei a KISZ Központi Bizottságából „ejtőernyőztek” ide, ez a kapcsolatrendszer hatalmas vagyonátrendezéseket eredményezett. Hiszen a KISZ-vagyon eltörpült a párt-, a szakszervezeti vagyonhoz képest, a gazdagodáshoz más utat kellett találni. Nem akarom degradálni a kérdést, de a kiszesek rendkívül összetartóan, igazi galeriként működtek, és az igazán komoly, pénzes állásokat egymásnak játszották át. A felszámolók, a végelszámolók jelentős része kiszes körből került ki, és mérhetetlen vagyonok átrendezését tudták végrehajtani. A kedvezményezett minden esetben a maffia, a szervezett bűnözés vagy éppen a politikai „elit” volt.
• Vannak kiemelt volt kiszesek, akik a magyar nemzeti vagyon elherdálásában fontos szerepet játszottak. Csepi Lajos például az ÁPV Rt.-nél dolgozott. Ő a KISZ Központi Bizottságának egyik prominense volt. De Csányi Sándort is ide lehet sorolni, aki ma a bankvilág egyik nagyon gazdag embere lett, szintén KISZ-es múlttal.
• Megint oda kell visszatérni, hogy amikor az MDF-esek leváltották Tömpe Istvánt az ÁVÜ éléről, utána olyan ember jött, aki a hazai érdekeket akarta érvényesítni, Teleki Pál miniszterelnök unokája. Ő azonban nagyon rövid idő alatt megbukott, gyakorlatilag az MDF-es maffia felszámolta. De ez a maffia az MDF egész szakmai kollégiumrendszerét felszámolta, ez is áldozatul esett az MDF választási győzelmének. A mérnöki kollégium több ezer emberből állt, a sportolók kollégiuma is hatalmas tömeget mozgatott, és sorolhatnánk az ágazati kollégiumokat. Nagyszerűen fel volt építve, és arra készültek, hogy átveszik a kormányzást, ahogy ez egy polgári demokráciában számtalanszor megtörtént. Ezzel szemben nem így lett. Abban a pillanatban, amikor valaki egy-egy intézmény élén, minisztériumban szakembert akart váltani, az égig hallatszott az SZDSZ-es és szocialista sajtóban a hangzavar. Kommunistaüldözés, boszorkányüldözés, ordították. Így elbátortalanodtak Antall Józsefék, ha egyáltalán volt bennük valaha bátorság és akarat a váltásra, és feloszlatták ezt a nagyon fontos szakmai csapatot. Ezek után Antall József azt kérte tőlünk, mondjunk már legalább egy személyt, akire bármit rá lehet bízni. A mi káderpolitikánk nagyjából azzal, hogy azt mondtuk, a fiatalokra bízzuk a vezetést, őket majd kézben tudjuk tartani, ki is merült. De ennek a helyzetnek Csepi Lajosék egész csapata, amely átitatódott a bűnözéstől az ÁVÜ-ben és az ÁPV Rt.-ben, lett a haszonélvezője.
• Csapat alatt kit ért?
• Az egész KISZ-es bagázst, nem akarok neveket kiemelni. Emlékszem, a KISZ-es csapat egy ötvenmillió márkás csalására (ez a bejelentés a Monopoly csoporthoz érkezett, és érdekes módon az ÁPV Rt.-ből származott), ez volt az Autoker buli, mai értéken közel húszmilliárdos veszteséggel, ami akkor 8,9 milliárd forintot jelentett. Amikor erről tudomást szereztünk, a KISZ-es csapat védelmi rendszere a Belügyminisztériumban is működött, hiszen az ügyeket titkosították. Azóta sem indítottak egyetlenegy büntető eljárást sem ebben az ügyben, operatív módszerrel gyakorlatilag minden bizonyítékot eltüntettek. De nemcsak ebben az esetben, hiszen több képviselőtársam észrevette, hogy az összegyűjtött iratok rendszeresen eltűntek az irodáinkból. A Monopoly csoportot a parlamenti vizsgálóbizottság elődjének tekintettem, de gyakorlatilag ez is már akkor ugyanolyan eredménytelen volt, mint a későbbi bizottságok, mert ez a fiatal, felkészült sáskahad letarolta a Belügyminisztériumot és a többi minisztériumot is. Szabó Tamás vezetésével olyan privatizációs csúcsminisztérium jött létre, amely mint állami tulajdonos kezelt minden vagyont, és kontroll nélkül értékesítethetett. Ennek a fiatal csapatnak a kilencven százaléka fideszes volt. Ide már MDF-es és jöttment vidéki gyerekek, mint mi is voltunk, nem is kerülhettek. Igazából az volt a probléma, hogy a nemzeti vagyon eltűnt az ellenőrzés rendszeréből. Azóta is ingatlanértékben szinte felbecsülhetetlen vagyonok tengődnek, csapódnak ide-oda gazdátlanul. Tudatosan gazdátlanul, mind a mai napig.
• Milyen vagyonra gondol?
• Csillebércre például, ahol csalás csalás hátán, bűncselekmény bűncselekmény hátán található. Nem is szeretnék vele foglakozni, mert annyira disznó az egész történet. Ebbe a körbe tartozik Zánka többszörös lenyúlási kísérlete is, amely mindig azon hiúsult meg, hogy egy esetleges kormányváltás miatt egy ekkora ingatlanügyletben nem tudtak találni gyors és észrevehetetlen átjátszási lehetőséget. Tudniillik, a különösen nagy értékű balatoni ingatlanoknál elsősorban nem az állami és kezelő szervek akarata volt a gátja a tolvajlásnak, hanem az, hogy a jelentkező ingatlanbefektetők rendszeresen egymást fúrták meg. De Csillebércnél is olyan szélhámosok jelentek meg befektetőként, akiknek az ingatlanbefektetéshez semmi közük nem volt, minden trükköt bevetettek, a hamis váltóktól kezdve a szokásos csalássorozatig. Ahol akkora ingatlanok cserélnének gazdát, mint például a több mint ötvenhektáros Aliga vagy Zánka, amely méreteiben még nagyobb esetleg, mint a csillebérci úttörőtábor, azok már olyan nagy falatok, hogy európai léptékben is nagy ingatlanberuházók érdeklődnek utána. Ők pedig éberen figyelnek egymás tevékenységére. Így marad az ügyeskedés, a spekuláció és egymás kifosztása vagy kifosztattatása. De az ingatlan- és vagyontárgyak projektjeinek károsultjai rendszeresen a bankok, amelyek ezekhez az ügyletekhez a hiteleket biztosították, ugyanúgy, mint a többi alapítványnál is. Ebbe a sorba tartozik a lakiteleki Népfőiskola is. Ezeknél rendszeresen azzal fejeződik be a történet, hogy a felvett hitel eltűnik, nincs, aki visszafizesse, és következik a bank- és adóskonszolidáció. A tulajdonváltás után tulajdonképpen már egy vegetáló vagyontárgy működtetéséről van szó. De ez nemcsak a KISZ-es vagy az úttörővagyonra jellemző, itt már a magyar idegenforgalom általános gondjairól is beszélünk. Ha megnéznénk, hogy a ’80-as években mekkora volt a méltán világhírű, a magyar kultúra részét képező hortobágyi vagy bugaci puszta idegenforgalma, nagyon elcsodálkoznánk. Ma már nincsenek állatok sem ezeken a hatalmas idegenforgalmi látványossági helyeken. Gondoljunk bele, hogy több tízezer hektár legelő marad birka, kecske, marha nélkül, ami miatt eldudvásodik, parlagfüvesedik a terület. Egy ingatlannak akkor van értéke, ha a vagyontárgyat működtetik is. Ezt használták ki a nyugati befektetőknek álcázott emberek, és magyar léptékkel mérve is rendkívül olcsón szereztek meg mérhetetlen vagyontárgyakat, még a KISZ-vagyonból is.
• Milyen alku következtében lehetett Csepi Lajos az ÁPV Rt. vezetője?
• Azt már nem is alkunak neveztük. Az a rengeteg ügynök, akit beépítettek az MDF-be, egymást fojtotta meg. Bandaháborúk alakultak ki, senki nem bízott senkiben, és főleg Antall József nem bízott senkiben, aki úgy félt az úgynevezett MDF-es élcsapattól, hogy azt el sem tudom mondani. De nemcsak ő. Az Antall-kormány már működésének első hónapjában elbátortalanodott, mert nem készült fel a sajtó mérhetetlenül erős, agresszív, hazug magatartására. Egy felnövekvő polgári demokráciában konszolidáltan kellett volna a sajtónak viselkedni. De nem így történt. Aztán az is kiderült, hogy akiket mi kádereknek tekintettünk, a múltjuk miatt nem tartozhattak volna közénk. Ha a parlamenti képviselők közül valaki nagyon hirdette az igazságot, azonnal rászóltak, átüzentek neki, hogy csöndbe légy, ügynök vagy. És az illető csöndben is maradt. De nemcsak az MDF-nél. A kisgazda Kávásira is rászóltak, mert Latinca Sándor életéből írta a doktori disszertációját. Amikor a Zétényi-Takács törvény az átvilágításról napirendre került, akkor Takácsról derült ki hirtelen pártmunkás múltja. Katona Béla, a későbbi Horn-kormány egyik minisztere, minden titkok tudója szólt rá Takács úrra, aki azonnal elhallgatott. És ebben az elbizonytalanodó környezetben Antall József természetes reflexióként nyúlt a fiatalokhoz. Nem hitte el, hogy ezek a fiatalok sokkal, de sokkal agresszívabbak és éhesebbek, mint az öreg, becsontosodott, kompromisszumokra hajlamos pártapparatcsikok.
• Ha Csepi Lajos ÁPV Rt. élén megtett útját nézzük, mi írható a rovására?
• Az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatójaként 1992-től 1994 végéig Csepi Lajos szinte korlátlan hatalmat kapott az állami vagyontárgyak értékesítésénél. Tudniillik, rögtön megtalálta az igazgatótanács tagjai között azokat az embereket, akik hasonló módon éhesek voltak, mint ő és a fő privatizátorok. Legendásak voltak Raskó Györggyel való üzletelései. Nemcsak legendásak, hanem ismertek is. Ugyanígy nagyon jó viszonyban volt az Orbán-kormányban külügyminiszterré kinevezett Martonyi Jánossal, aki két minisztériumban is képviselte a tulajdonost. Tehát Csepi Lajos gyakorlatilag kontroll nélkül, a szerződések betartásának ellenőrzése nélkül tudta a nemzeti vagyont átjátszani. A szerződések megkötése egyébként minden esetben látszólag erős állami érdekérvényesítéssel történt meg. Valamennyi vagyontárgy értékesítésénél úgynevezett szociális védőháló záradékot tettek a szerződésbe, meg olyan záradékokat, hogy ha az új tulajdonos nem hajtja végre a tőkeemelést, akkor kizárt a tulajdon további működtetése. De hangsúlyozom, ennek az apparátusnak esze ágában sem volt ellenőriznie a szerződéseket. Már réges régen nincsenek meg a cégek, így jogutód nélküli cégekhez érkeznek a felszólítások 2002-ben, 2003-ban, hogy most aztán számoljanak el, miképpen tettek eleget az 1992-93-94-ben kötött szerződésekben foglaltaknak. Ezek az álságos dolgok teljes egészében elvonják a figyelmet arról, hogy mi történt a magyar privatizációban. Itt már a tulajdonosok mások, a régieket nem is találják. De ha én 1992-ben foglalkoztatási záradékkal kötöttem szerződést, semmilyen indok nem magyarázhatta, hogy a dolgozókat azonnal elbocsátottam. Tehát ezekre a Csepi Lajos vezette apparátusnak kellett volna figyelnie, ez azonban nem történt meg. Ez a szellem, ami átlengte az egész magyar privatizációt, a magánosítást, az általános magyar politikai szemléletet követte. Mert ha nem Csepi Lajosék privatizálnak, hanem mondjuk valamelyik szakminisztérium teszi ezt, annak ugyanazok lettek volna a megvesztegetési normái. Amikor hírközlési és vízügyi miniszter lett Schamsula György, kebelbarátjának azonnal 1,7 milliárd forint tanácsadói díjat adott.
• Ki az a kebelbarát?
• Gróf Batthyányi Ádámnak hívják, a mi szóhasználatunkban Selypes. Nem nagyon tudott magyarul, hanem nyafogva beszélt, ezért lett ez a gúnyneve. Az egész magyar közélet átitatódott a korrupciótól. Gyakorlatilag abban a szent pillanatban, hogy az MDF 1990-ben nem a tavaszi nagytakarítással kezdte munkáját, hanem önmarcangolóan saját sorait kezdte el tisztogatni, átadta a terepet a rabló privatizátoroknak, minden területen.
• Csányi Sándor szintén a KISZ-es vonalhoz köthető?
• Ő ma Közép-Európa egyik leggazdagabb embere. Indulása természetesen a KISZ-hez köthető. Minden egyes fiatalember, aki a bankvilág élére került, Erős „Dzsonitól” Csányiig, ugyanaz a kör. Ahogy a liberális, majd jobboldalivá vált fideszes galeri gazdasági „elitje” működött, ugyanúgy dolgozott a velük szemben álló, vagy néha velük barátkozó „elit” is. Ehhez azért hozzátartozik, hogy ahol egy bankvezér tíz évig áll egy nagy állami, majd privatizált bank élén, mint ahogy Csányi az OTP élén, ott tetten érhető a rendszer mérhetetlen korruptsága. Hiszen ha a Postabank VIP-listáját összehasonlítanánk az OTP-ével, akkor ezen a téren a Postabankot az OTP tízszeresen is megverné. Csányi Sándor mérhetetlenül gazdag ember lett, de nem azért, mert KISZ-es volt, hanem mert erőszakos. Rendkívül jó baráti kört választott magának, Pintér Sándorral és az egész rendőri és egyéb szakszolgálatok vezérkarával az élen. A magyar gazdaság egyik fertőző góca a bankrendszer. A bankprivatizációban és a bankkonszolidációban a legnagyobb veszteséget azok az emberek okozták, akik Csányi Sándor baráti, vagy mondhatnánk, bankári, gazdasági körébe tartoznak. A nemzeti magánvagyon kialakulását a nagy állami bankokon keresztül „vezényelték le”, és ha oda barátokat tettek, akkor minden ellenőrizhetetlenné vált. Amikor Csepi Lajos kinevezte a Budapest Bank élére a világbankos Bokros Lajost, akit a frakció előtt úgy védett meg Bod Péter Ákos, hogy neki jó barátja, akkor elgondolkodhatunk, hogy egy pozícióhoz elég a barátság is. S megint az egygyökerűség látszik itt is, a baloldali Bokros Lajost a jobboldalinak mondott Bod Péter Ákos veszi védőszárnyai alá. Ha végignézzük Bokros Lajos tevékenységét a Budapest Bankban, azt mondhatjuk, azért, amit csinált, minden normális országban börtön járna. Neki is, az elődjeinek és az utódainak is. De ebben az igazi tragédia az, hogy az egész bankrendszerünk így működik. A bankok közül a Postabankot és Princz Gábort, mint KISZ-es vagy fideszes és MSZP-s kapcsolattal rendelkezőt kiabálják ki a legkorruptabbnak. És ő mivel védi magát? Hol vagyok én a korrupciót tekintve a hitelbankos Töröcskeitől?! Plénum előtt mondta, hogy: engem bántanak, akinek a bankját nem is konszolidálták? A Hitelbankot mai értéken körülbelül négyszázmilliárd forinttal töltötték fel. Csak a bankkonszolidáció volt ennyi, és majdnem ennyi volt mai értéken az adóskonszolidáció. Ezek a fiatal, rendkívül agresszív, erős érdekérvényesítéssel bíró szereplők egy-egy kulcspozíciót megszerezve továbbfertőzték az egész társadalmat. Mert nemcsak körbelengte a „rendszerváltozást” a korrupció, hanem tetten is érhető volt az esztendők alatt. Itt táska pénzek jöttek-mentek. Az egész rendszerben az a félelmetes, hogy ha valaki megpróbálta ezeket a visszaéléseket felderíteni, teljesen bizonyosan bukásra volt ítélve. Még az olyan erős csoport is, mint a Monopoly, ahol tizenkét parlamenti képviselő szövetkezett arra, hogy parlamentáris demokrácia keretei között visszaszorítsa a korrupciót, a szervezett bűnözést. Látszólag a hatalom, az adminisztráció persze intézkedik, és visszaállítja a gazdasági rendészetet. És kit bíz meg a vezetésével az akkori belügyminiszter, Pintér Sándor kérésére? Azt a híresen hírhedt Kiss Ernőt, akinek erkölcsi, gazdasági és rendőrségi magatartása minősíthetetlen.
• Ő most Budapesten kerületi kapitány.
• Hogy ebben a maszkabálban mikor, kit hová tesznek, sokadrangú kérdés. A rendszer működésébe van bekódolva a korrupció – mondta ezt Szabó Iván 1991-ben, az MDF-frakció ülésén. Azt kell megértenünk, mondta, hogy ez a rendszer úgy működik, hogy eleve bele van kódolva, hogy korrupcióval, visszaéléssel, akármilyen módon történő megvesztegetéssel még a legjobb szándékot is el lehet ferdíteni. De hasonló módon beszélt a volt politikai államtitkár, Sárossy László is, aki az FM-et felügyelte. 1990 őszén hatalmas taps közepette bejött a frakcióülésre Sárossy és Bod Péter Ákos, és Sárossy a következő kijelentéseket tette a vállalati tanácsok átalakításával kapcsolatban, amikor is kontroll alá akartuk helyezni a nagy állami vállalatokat a privatizáció megindításáig vagy befejezéséig. Azt mondta tehát, ide a jobb zsebembe tegyétek annak a rendes MDF-es kádernek a nevét, akit majd ki fogunk nevezni a vállalat élére, és a bal zsebembe tegyétek be annak a kommunistának a nevét, akit ki fognak rúgni. Ez az MDF-frakció ülésén hangzott el az esti órákban. Másnap reggel a Fehér Házba bejövet SZDSZ-es és MSZP-s képviselők röhögve mesélték el ezt úgy, ahogy megtörtént. Megdöbbentő volt. Elrendeltük, hogy kinyomozzuk, ki az, aki kiszivárogtatja a titkokat, amire egyébként nem is volt szükség, hiszen valamennyi frakcióülést lehallgatták. Egyenesben hallgatták politikai ellenfeleink, vagy látszólagos politikai barátaink, hogy mit majomkodik az MDF-ben az a pár képviselő. Hozzátéve, hogy a köztünk lévő ügynökök is folyamatosan dolgoztak, ezáltal rombolták, bomlasztották az egész Antall-kormányzat és a frakció munkáját. Így nem volt nehéz kiszámítani, hogy a perifériáról viszonylag gyorsan bekerült fiatal KISZ-ista gyerekek hihetetlen karriert futnak be, annak ellenére, hogy az egyetemet is alig végezték el. Nem felejtem el annak a fiatalembernek a mondatát, aki 1994-ben, huszonnyolc évesen, az ÁPV Rt.-ből kikerülve azt mondta, hogy ő olyan sokat dolgozott már eddig – ügyvezető igazgató volt –, hogy több évi szabadságra, világkörüli útra megy. Megkérdeztem, miből? Azt válaszolta, részt vett az Óra-Ékszer és más állami vagyon privatizációjában, és nevetve mondta, ő soha nem hangoztatta, hogy egy-egy „sikeres” privatizáció érdekében őt meg kellene vesztegetni, csupán annyit mondott, ahhoz, hogy ez a jogügylet létrejöjjön, a privatizátor próbáljon meg ügyes lenni. Ha hiszik, ha nem, mindenki rögtön értette, hogy mit jelent a szó: ügyesség. Neki ki sem kellett ejteni a száján, hogy megvesztegetési pénzre számít. Ami még érdekesebb volt – mert általános volt már 1992-93-ban, főleg a tömeges privatizációnál –, hogy eleve táskával jöttek be az ÁPV Rt.-be a privatizátorok. Eleve úgy jöttek be a parlamenti képviselőházba is, hogy táskában behozták a pénzt. Ezt valakik nem tudták? Vagy nem akarták tudni? A pénzzel teli táskát elfogadták, utána a döntéshozók közül jó páran mérhetetlen gazdagok lettek. Ha csak a részvényeiket ügyesen forgatták, ma olyan tőkével rendelkeznek, hogy az unokáik is nyugodtan élhetnek belőle. De hogy egy huszonnyolc éves ember több évre világkörüli útra megy egy állítólagos köztisztviselői fizetésből, és ez nem szúrt senkinek szemet, ma sem tudom megérteni. Illetve amit értek belőle, azt a papírjaink nem bírják el. Hazánk szégyene, ami itt történt.
• Hova jutott Magyarország, egyáltalán, hova juthat Magyarország? Azt tudjuk, hogy a vagyonunk elértéktelenedett. Minden értéket, amit csak lehetett, pusztítottak. Jöttek a nagybefektetők, vitték ki a pénzt. De jönnek-e újabb nagy befektetők, vagy lesz-e lehetőség arra, hogy a magyarországi befektetői kör tisztességes úton megerősödik?
• A jelenlegi politikai struktúrában esély sincs rá. Ma már teljesen bizonyosan a következő folyamat fog lejátszódni: a befektetők, miután véget vetett az adóparadicsomnak az uniós csatlakozás közelsége, mielőtt az unió szabályozottsága érvénybe lépne, jelentős részben legálisan elviszik befektetett pénzük maradékát is. Ma Magyarországon havonként többször előfordult, hogy tízszer annyi befektetést vittek ki pénzben, mint amit behoztak. Igazából ez a folyamat megállíthatatlan – mondja Békesi László, aki 1989-90-ben pénzügyminiszter volt, és a Horn-kormányban is csak azért került a pálya szélére, mert Horn Gyula vetélytársat látott benne. 2003-ban, megdöbbenésünkre, végignézhetjük azokat a szakértőket, akik a múlt rendszerben is a második, harmadik, negyedik, vagy épp a tizedik vonalban voltak. Nyilatkoznak a magyar gazdaság kilátásairól a matuzsálemek, bár náluk még mindig erősebb a tisztesség, mint ennél a fiatal hordalékcsapatnál, amely jelenleg mind a két oldalon megtalálható. Békesi László ismét szakértőként jelentkezik, ugyanakkor a lehető legotrombább módon koncepciótlansággal, butasággal, korlátoltsággal vádolja a mai magyar miniszterelnököt, aki egyébként a tanítványa a Kádár-rezsim bankdiktátorának, Fekete Jánosnak. Medgyessy Péter legközvetlenebb környezetétéből erre azt válaszolják, hogy Fekete János bácsi öregkorára megbolondult, és belebújt Horn fenekébe. Mindeközben az a Suchmann Tamás nyilatkozik a Medgyessy-kormány teljesen elhibázott gazdaságpolitikájáról, aki az előző kormányból oly dicstelenül távozott. Igaz, hogy vérig van sértve miatta, hiszen azt mondja, lám igazam volt, nem történt itt semmi visszaélés, hiszen a bíróság felmentette az egész rablócsapatot a Tocsik-ügyben. Igaz, hogy hat év múlva. De a körforgás nem áll meg, mert a kritizálók között, akár bal-, akár jobboldalon a személyek már korábbról is ismertek. Mit mond a kormánykoalíció kisebbik pártjának vezetője? Azt hittem, hogy kiesek a székből, amikor az újságban olvastam, ugyanis Kuncze Gábor azt mondta, ideje volna már levonnia a konzekvenciát a két nagy pártnak (ez alatt az MSZP-t és a Fideszt értette), hogy oktalan versenyzésük túl nagy bérkiáramlást eredményezett. Ráígértek egymásra, jó lenne odaállni a nép elé, és azt mondani, ezt elrontottuk, most jön a feketeleves. Ezt a kormánykoalíció kisebbik pártjának elnöke mondja, tehát itt teljesen megbomlottak viszonyok. Mert ha ezt egy ellenzéki politikustól hallanánk, azt mondhatnánk, hogy a polgári demokrácia szabályai szerint erős szavakkal kritizálja a kormányt. De vajon mi készteti Kuncze Gábort arra, hogy még az ellenzéknél is súlyosabb kritikát mondjon, de most már mind a két pártról?
• Nem lehetséges az, hogy Kuncze Gábor azt érzi, hogy az SZDSZ hiába van kormányon, a perifériára szorulhat, és jöhet egy újabb erő – az MDF – helyettük az MSZP mellé, vagy az egyesített MSZP és Fidesz mellé?
• Ez már gyakorlatilag megtörtént, nagyon sokszor szavaz együtt a szocialista párt és az MDF, hisz ez a két párt egygyökerű. Az eredeti MDF-ideológiát ma, tizenhat-tizenhét évvel az alakulás után szinte lehetetlen felfedezni, főleg a pártpolitika, illetve a parlamenti munka szintjén. Amikor az ember nem tud semmit sem csinálni, akkor azt mondja, hogy szakmai kérdések szerint fog szavazni. Amióta demokrácia van, az ellenzék eleve elutasít mindent, a másik pedig azt mondja, hogy ez így jó. Demokráciában ez mindenütt így van. Én még nem láttam olyan nyugati ellenzéki pártot, amelyik azt mondja, hogy együtt szavazok a kormánnyal. Az MDF ezt most bizonyos személyi ambíciók miatt megtette. Ettől félhetünk is esetleg. De a félelmet a magyar politikai „elit” kispártjai másmilyen módon érzik. Lassan kialakul egy kétpárti váltódemokrácia, ami Nyugaton már működik. Ott klasszikus jobb- és baloldal van. Az megint más kérdés, hogy sokszor véletlenszerű, hogy ki hová kerül a két nagy politikai csoportosulásból. Amerikában is ugyanez van. Nálunk az úgynevezett rendszerváltó pártok, az MDF és az SZDSZ vezérkara nem tudja elviselni, hogy elvileg nekik be kellene olvadni a jobb- vagy a baloldali pártba. Ezért különböző ideológiai szamárságokkal próbálnak talpon maradni, aminek egyébként nem nagy a valószínűsége. Önállóságukat teljesen el fogják veszíteni.
• Jöhetnek-e új, eddig nem ismert vagy nem látott befektetők? Szerbiában, amikor ön 2003 júniusában kint járt, találkozott a Daewoo vezetőivel is, akik ott akarnak befektetni, és mondták, hogy Magyarországon is fejlesztenének. De mi a gátja ennek?
• Magyarország korrupciós megítélése a hivatalos értékelés szerint is folyamatosan rossz irányba tolódik. Igazából a keleti befektetők is azt mondják, hogy a korrupció rendkívüli módon rátelepedett a magyar gazdaságra. A Daewoo vezetői azt állították, náluk is szokatlan, hogy Magyarországon utasításban érkezik, hogy a cég köteles a Medgyessy Péter tulajdonát képező vállalkozás pénzügyi-gazdasági tanácsait elfogadni. És azt mondták, ez így volt már az előző, a fideszes kormány ideje alatt is. Így már érthető, hogy a fideszes miniszter, Katona Kálmán, ma az MDF általános alelnöke, munkát ad Medgyessy Péternek a fideszes miniszterelnök kérésére. Tehát a magyar viszonyokról el lehet elmondani, teljesen esetleges, hogy melyik pártnak mi a neve. És hogy ellenzéki vagy kormánypárti. Álljanak bármelyik oldalon, a háttérben egy követ fújnak mind.
• Mi lett volna ez a Daewoo és Medgyessy közötti tanácsadói kapcsolat?
• Létre is jött, tehát működött is. Havi hárommillió forintot volt köteles a cég átadni Medgyessy cégének. Tehát a Daewoo, mint beruházó, ezeket a tanácsokat köteles volt elfogadni az említett pénzügyi tanácsadó cégtől. A Daewoo vezetői említettek egy másik, nekik szokatlan példát. Amikor megvették Debrecenben a gördülőcsapágy gyárat, és úgy gondolták, hogy ez a világcég innen elégíti ki az európai gördülőcsapágy-kereslet jelentős igényét, kiderült, hogy a privatizáció előtt Japánból akkora nyomógépeket vett meg az akkori menedzsment, akik nem a szakértelmükről voltak híresek, amelyek Európát tízszer el tudták volna látni alapanyaggal. Ezt, finoman kifejezve sem lehetett itt üzembe állítani, mert csupán egytizedes vagy egyszázalékos kapacitással tudott volna dolgozni. A haszna megvolt, legalábbis annak a vezetői gárdának, amelyik ezt a japánoktól megvásárolta hitelbe. Felállították a gépet, megjött az új tulajdonos, a Daewoo, a gépeket szétszedte és visszavitte Japánba. Ilyen volt a magyar gazdaságirányítás és a magyar koncepció. Nagyon érdekes volt viszont a koreaiak következtetése. Azt mondták, akkortól volt nehéz a dolguk, mikor azt a vezérigazgató-helyettest, aki nem értett semmihez, kidobták. De azt már én sem értettem, hogy lehet az, hogy aki nem értett semmihez, amint elbocsátották, iszonyatos gondok keletkeztek. Aztán rájöttek a logikájára. Ez az ember tényleg nem értett semmihez, valamihez viszont igen: fel tudta venni a telefont. Tehát ha megkérdezték, hogy vezérigazgató-helyettes úr, mondja már meg, hogy ezt és ezt hogyan lehet megoldani, neki fogalma sem volt róla. Felvette hát a telefont, és kérte Kelet-Magyarországon vezető poszton lévő cimboráit. Hé komám, mondta, nekünk ez és ez a problémánk, meg kéne oldani, gyertek el egy vadászatra, vagy egy jó pörköltre. És a rendszer így működött 2001-2002-ben, a Daewoo privatizációja után. Ez az a bizonyos kapcsolati tőke, ami pénzben ki sem fejezhető, s amiről az új keleti tulajdonos mit sem sejtett. Mert ahogy ez az ember sértettként elment, ezek után a következő utasításokat adta barátainak: amit ezek a vágott szeműek kérnek, annak az ellenkezőjét csináljátok. Gondoljuk el, ha valaki mindent el tud intézni, az mindent meg is tud akadályozni. Az igazi probléma a magyar rendszerváltozásban ez volt. Sokszor nem is lehetett követni, ki milyen viszonyokat ural. Ha egy ember bennfentesként mindent el tud intézni, az mindent le is tud rombolni, ha már nem bennfentes. Tehát a magyar rendszer ellenérdekű felek rendszereként épült fel, és csinálta meg a gazdasági és politikai struktúra átalakítását. Mert nem tudom, mi lett volna az új politikai csapatok mozgástere – ha egyáltalán lett volna –, ha az államapparátus vagy ezek az erős érdekérvényesítésű szakemberek bolondot csinálnak belőlük. Hiszen jeleztem, Solána NATO főtitkárnak sem azt mondták Diósgyőrött, hogy nem kell a biztos munka, a NATO-megrendelés, csak nem csinálták. A biztos megrendelések után nem kaptak két kézzel. De hogy miért nem, arra 2003-ban kaptunk választ. Tudniillik, a NATO nem tud visszaosztani. Vagy aki megpróbálja, azt elküldik, mint például egy korrupciós ügylet miatt a NATO volt főtitkárát, Willy Claast is pillanatok alatt elmozdították. Az alapító tagállamok egyre jobban vigyáznak a náluk lévő hatalmas kasszára. Ahol a magántőke mozog, ott lehet visszaosztani, azt partnerként fogadják a magyarok, ahol viszont olyan mamut jelenik meg, amelyik nem tud megvesztegetési pénzt adni, annak az ajánlata nem érdekes. Inkább vesszen a hatalmas megrendelés. Nézzünk körül mondjuk Kapuváron, ahol azért van egy cég rendkívül jó helyzetben, mert a munkát hozó embereinek legálisan vissza lehet osztani négy márkát a tizenötből. Ez a mai magyar rendszer ugyanúgy működik, mint amikor Kádárék idején elindult az új gazdasági mechanizmus. Senki nem tudott róla, hogy az 1970-es években micsoda iszonyatos érdek fűződött ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank magánkonzorciumokkal vegye fel a kapcsolatot. Magyarország volt az egyetlen ország Kelet- és Közép-Európában, amely hiteleinek döntő többségét magánbankoktól vette fel. Mert a magánbankok legálisan fizethettek üzleti jutalékot. Nyilvánvaló, ha például a Magyar Nemzeti Bank állami bankon keresztül akart üzletet csinálni, akkor nehezebb volt a korrupció nyomait eltüntetni. Ha viszont egy japán magánbank ötszázmillió dollárt kihelyez Magyarországra, és ha ezt a banki középkamat felettinél magasabb kamattal tudja megtenni, akkor amennyivel magasabb a kamat a piaci kamatnál, annyival több pénzt kap zsebbe a magyar oldalon a kölcsönlebonyolító. Ekkor történt meg az, hogy hitelfelvételkor a nemzetközi piacon rendszeresen, a szokásosnál magasabb kamattal jutottunk tőkéhez. Azért, mert ez volt az érdeke a hitelt felvevő hazai gazdasági szférának.
• Eltűnt a nemzeti vagyon, eltűnt a társadalmi vagyon, a bejövő cégek, a multik öt-tíz évig adómentességet kaptak, hatalmas pénzeket vittek ki, most nagyobb a tőkekiáramlás, mint amennyi tőke fejlesztésre beérkezik Magyarországra. Mondhatom tehát azt, hogy szegény hazám?
• Azt, hogy szegény hazám, már fizikai és közgazdasági értelemben is lehet mondani, hiszen úgy tekintenek ránk, mint a nyugat-európai térség szegény részére. Az igaz probléma Magyarországon nem a gazdasági kár, amely az elmúlt évtizedeket körbesöpörte, hanem az a hihetetlen rossz és szinte tudatosan lerombolt nemzeti öntudat, amely naponta szenved vereséget saját hazájában, ideológiai kérdéseknek alárendelten. Ma, amikor ön azt mondja, hogy szegény hazám, ön nacionalista. Aki ezt a szót kiejti, hogy haza, az eleve pejoratív értelmű kijelentést tesz. Borzasztó dolog kimondani, hogy a neheze most következik. Nem a gazdasági gondokkal van baj, mert a szegénység kezelhető. Ha Magyarországon olyan politikus csapat jelentkezik, amelyik a nyugat-európai példák alapján hazája javait védi, és a műszaki fejlesztés motorjává teszi hazánk mérnökeit, tudósait, akkor Magyarország egy évtizeden belül gazdasági csodát tehet, mert erre az adottságai minden szempontból megvannak. Ehhez persze infrastrukturális és tudati átalakításra van szükség. Például a következő időben nem szabad hirdetni a Magyar Tudományos Akadémia kizárólagosságát. Miért? Azért, mert a találmányok jelentős részben onnan és a Szabadalmi Hivatalból tűnnek el. Nagyon sok tudós barátom van, aki féltve őrzi még jegyzeteinek vázlatait is, nehogy az akadémián valaki véletlenül rájöjjön, és Nyugaton már mint új szabadalmat vezessék be, és a gyakorlatban is megvalósítsák. Ha Magyarország jelenlegi forrásait a műszaki fejlesztés irányába mozdítanák el, akkor Magyarország a hozzáadott érték tekintetében tíz év múlva méltó partnere lehetne a szomszédos Ausztriának, életszínvonal tekintetében is utolérhetnénk Nyugat-Európát. De ehhez, ennek a szegény hazának, új politikai szemléletre, hazaszeretetre, erős nemzetállamra van szüksége.

Princz Gábor volt a csalimadár Kulcsár elfogásakor?
Kövér László ismerte Kulcsár Attilát

• Kőrösi úr, 2003. július 9-e miképpen vonul be a magyar közgazdaságtanba és a pénzügyi életbe? Ez az a nap, amikor a magyar kincstárnak egyetlen fillérje sem volt. Pedig ahhoz, hogy az ország működőképes legyen, „kasszájában” legalább háromszázmilliárd forintnak kell lennie. Július 9-én, három órán keresztül, egyetlen fillér sem volt.
• Vélhetően a polgári demokráciák történetében egyedülálló ez a „teljesítmény”, amit a Medgyessy-kormány produkált, tudniillik valóban, a tervezetszerű működéshez minimálisan, a törvény által előírtan legalább háromszázmilliárd forintnak kell a kincstárban lenni. Az, hogy rövid ideig nem volt benne egyetlen fillér sem, és ezt egy áthidaló hiteltechnikával oldották meg, Magyarország szégyene. Igazából ennek a következményei lesznek hazánk igazi szégyenfoltjai, hiszen azt nem kérdezi meg senki sem, hogy ezt a dicstelen tettet milyen pártszínekbe csomagolt kormány és milyen ostoba politikuscsapat produkálta – törvénytelenül egyébként – , hanem azt mondják, hogy ez egy olyan ország, ahol még a kincstárat is ki lehet üríteni. Aztán megszületett a látszólag kézen fekvő, de dilettáns magyarázat, hogy a VPOP 152 milliárd forinttal maradt el az időarányos teljesítéstől, meg hogy az adóhivatal szintén nem teljesítette kötelezettségét időarányosan. Szánalmas vergődés ez, aminek megint hazánk lakossága issza meg a levét. Száz- és százmilliárdokat tesznek zsebre a költségvetésből, s aztán csodálkozva vesz-szük észre, hogy az ürességtől kong a kincstár. S „államférfiúink” azonnal készek a megoldással.
• A Medgyessy-csomagra gondol?
• Nevezhetjük Medgyessy-csomagnak is, a tény a lényeg: gázáremelés, villamosenergia-áremelés, adó- és áfaemelés, költségelvonás és a jövedelmek megcsapolása.
• Az áramemelés kilencszázalékos, de ha az áfanövekedést is beszámítjuk, akkor már harmincegy százalék. Tizenkét százalékos a gázáremelés, nyilván ez sem áll meg itt. A péksütemények és a kenyér termelői árának növekedése tizennyolc-húsz százalékos. De emelik a központi fűtés havi díját is, miközben bérstopról beszélnek. S hogy még növeljem az érdeklődést, 2002-ben a reálkereset-növekedés tizennégy százalékos volt Magyarországon, ezzel értük el az 1989-es szintet. Hová süllyed Magyarország?
• Még nem értük el az 1989-es szintet, csak közel voltunk 2002-ben hozzá. Vélhetően ugyanolyan nagy arányú elvonás következik az elkövetkezendő három esztendőben, mint amit 1995-ben, ’96-ban a magyar közvélemény már Bokros-csomag néven megismert. Akkor tizenhat hónap alatt majdnem húsz százalékkal csökkent a reáljövedelem. Meggyőződésem, hogy az elkövetkezendő két évben a most bejelentett és már ismertetett adatok alapján körülbelül tizennégy-tizenöt százalékos reálbér-csökkenés következik be hazánkban. Ezt elmondták már ezek a közgazdásznak nevezett valakik, a pénzügykutatósok, meg Békesi Lászlók. Azt mondták, az a probléma, hogy túlköltekezik az ország. Ehhez a folyamathoz hozzátartozik, hogy hazánk a reáljövedelem szempontjából a hatodik helyen áll Kelet-Közép-Európában, annak ellenére, hogy 1989-ben az unió által is elismerten minden szempontból vezető ország voltunk.
• És mindezt csöndben elfogadja a magyar? Azért is kérdezem ezt, mert 2003 júliusában Medgyessy Péter miniszterelnök Gyöngyösön, egy egyetemista találkozón a következőképpen fogalmazott: „Ha Magyarországon nem honosodik meg az európai politikai stílus, a teljes magyar társadalom szembe fog fordulni a politikaielittel”. Ezt a Magyar Köztársaság miniszterelnöke mondta.
• Ez valóban fontos idézet. Egy valami nem igaz Medgyessy Péter mondásában, nevezetesen az, hogy Magyarországon van politikai elit. Az az alpári hangnem, ahogy a politikusok egymást szidják a parlamentben, a közszolgálati és kereskedelmi csatornákon, az valóban egy rosszul sikerült kocsmai veszekedést is alulmúló szint, nemcsak hangulatában, hanem tartalmában is. Tárgyi tévedések özöne, ez jellemzi ma a magyar politikusi csapatot, amivel közgazdaságilag, politikailag semmilyen szempontból nem lehet vitatkozni. Dilettánsok gyülekezete, dilettánsok, akik gyűlöletet keltenek. Abban igaza van Medgyessy Péternek, hogy előbb-utóbb, ha senki más nem idéz elő Magyarországon társadalmi robbanást, kirobbantja azt a magyar politikusi csapat. Erre alkalmasak. Ez az állítás is bizonyítja, ha egy politikusgárda nem lát más kiutat, tovább lop, tovább pusztítja hazáját. És utánuk az özönvíz.
• Kenyeret és cirkuszt a népnek…
• Ma már kenyér nem nagyon van, inkább csak cirkusz. Vélhetően ez a társadalmi robbanás nemcsak a politikusok korlátoltsága, hanem a társadalmi folyamatok miatt is rövidesen bekövetkezik. Egyébként erre konkrét elemzések is vannak már, amelyek nem Magyarországon készültek.
• Mielőtt a Kereskedelmi és Hitelbankról, annak brókercégéről és kiemelten pedig Kulcsár Attiláról beszélünk, szóljunk egy „apró” (Apró) dologról. Ön szerint mennyibe kerül egy háromszáz négyzetméteres nyaraló kilencszáz négyszögöles telken, közvetlenül a Balaton partján, úgy, hogy az erkélyről a Balatonba lógathatná a lábát az ember, ha időközben a Balaton vizét nem lopták volna el?
• Ismerem az ingatlant, ha egyre gondolunk…
• Gyurcsány Ferenc tulajdonáról van szó, amit a Boross-kormány idején lízingelt. Gyurcsány harmincmillió forintért jutott ily módon ehhez az ingatlanhoz. (Csak zárójelben jegyzem meg, húszmillió felett nem köthető lízingszerződés.) Volt két olyan esztendő, amikor egy állami cég visszabérelte tőle az ingatlant, az éves lízingdíjért. A budapesti, V. kerületi képviselői klub helyiségeit tizenegymillió forintért vásárolta meg Gyurcsány, ám ezt is visszabérli tőle egy állami cég. A bérleti díj összege 2003-ban 1,1 millió forint. Az eladás után az állam, már az új magántulajdonosnak, felújította az ingatlant. A felújítás az adófizetőknek több mint százmillió forintjába került. Azaz, a felújítás költségeiből a Medgyessy-kormány jelenlegi sportminisztere, még mint vállalkozó, tízmillió forintot saját keretéből állt. Ugyanitt, az Oktatási Minisztériumban, ötezer négyzetméteres területet vásárolt Gyurcsány Ferenc vállalkozó, húszmillió forintért.
• A Boross-kormány által lízing-lehetőséghez jutott az úr, akit nem annyira Gyurcsány Ferencnek szoktam nevezni, hanem az Apró-klán tagjának. Foglaljuk össze még egyszer ezt a sikertörténetet! Apró Antal famíliájához tartozik, Apró Piroska lányának a férje, így valóban klántag. Az Apró család feje, Apró Antal, mint ÁVH-s tiszt tette meg például azt a galádságot, még Rákosiék vazallusaként, hogy az általuk kivégzett Rajk Lászlót újratemettette, és azt mondta, amíg mi itt vagyunk, nem lesznek ilyen gyilkosságok. Az ígéret ellenére gyilkoltak persze szép számmal, több százas nagyságrendben. Az egykori ÁVH-s Apró Antal kiszolgálta Rákosit, Kádárt, miniszterelnök volt, az Országgyűlés elnöke, 1956. november 4-én a forradalmat leverő oroszokkal együtt jött be Budapestre, azon a borzalmas hajnalon, orosz tankokon, Kádár társaságában. Két gyereke van, az egyiket Apró Piroskának hívják, aki egy bolgár politikushoz ment férjhez, így lett a neve Dobrev. Apró Piroska lánya, Dobrev Klára Medgyessy Péter közvetlen munkatársa, és Gyurcsány Ferenc felesége. Így áll fel tehát az Apró-klán. Azért térek erre vissza, mert itt elsősorban nem is az érték a fontos, nem az, hogy most száz- vagy százötvenmillió forintot lopnak-e el, hanem az, hogy ezt olyan természetességgel teszik, mint ahogy a folyónak két partja van. Tehetik, mert ők klán-tagok.
• De azért a módszerre figyeljünk. 1994 májusában még Boross Péter a miniszterelnök. A kancelláriahivatalban dolgozik Szilvásy György államtitkárként. Két pályázat érkezik az eladási szándékot jelző kiírásra, annak elbírálásában Szilvásy György részt vett. Szilvásy később üzlettársa lett Gyurcsány Ferencnek, majd 2000 és 2002 között mint üzlettárs, tulajdonostársa is lett annak a balatoni nyaralónak, aminek az odaítélésénél ő is közreműködött. Szilvásy György egyébként a Medgyessy-kormányban is államtitkár.
• Nem szeretnék röghöz kötött lenni. Mert arról nincs mit vitatkozni, jogászként mondom, hogy mindez erkölcstelen, törvénytelen, bűncselekmény.
• Én az imént többet is mondtam. Boross Péter kormánya úgymond nemzeti kormány volt. Az Apró család nacionáléját meg már az előbb bemutattuk.
• A magyar privatizáció ilyen módon zajlott le az egész nemzeti vagyon elherdálásakor. De beszéljünk a konkrét ügyről. Gyurcsány Ferenc tíz év alatt kifizette a vételár egyötödét. Ha a magyar nemzeti vagyont is ilyen lassan adták volna el, a húsz százaléka sem kelt volna el, és akkor Magyarország ma egy gazdag ország lenne. De ma Magyarországon ugyanaz a bennfentes „elit” uralkodik az MDF-, a Fidesz- és az MSZP-kormányban. Ugyanúgy egygyökerűek. Ezt Tímár György barátom úgy fogalmazta meg, hogy az ellenzéki kerekasztalhoz oda sem engedték azt, aki nem szolga vagy nem ügynök. Tisztességes ember oda sem kerülhetett. Akkor pedig természetes, hogy bennfentesként az MDF-kormányba is csak ezek a privatizátorok kerülhettek, mert gondoljunk csak bele, nemcsak Szilvásy György kapott utána tulajdonrészt az ilyen privatizált vagyonokból, hanem mindenki, aki az ÁVÜ vagy éppenséggel a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt. Tehát nem egyedi ügyről van szó.
• A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a KEHI, még az Orbán-kormány idején vizsgálta ezt az adásvételi szerződést. Ennek a vezetője államtitkári rangban akkor Sepsey Tamás volt, aki a Kárpótlási Hivatalt vezette az Antall-kormányban. MDF-es volt. Ez a Sepsey Tamás, amikor összegzi, hogy miképpen történt az állami vagyon Gyurcsány birodalomba vitele, akkor azt javasolja, hogy a feltárt visszásságokat harminc évre titkosítsák. És az az Orbán-kormány, amelynek feje, Orbán Viktor ’98-ban, a hatalomra kerülésekor azt mondta, hogy minden titkosított dokumentumot nyilvánosságra hoz, mert ez a nép felnőtt ahhoz, hogy megismerje a múltját, ezt a KEHI-jelentést harminc évre titkosítja. Tessék megmondani, ki elől titkosítanak? Miért nincs joga önnek, nekem, miért nincs Fehérgyarmaton, Szatmárcsekén, Túristvándiban, Záhonyban, Békéscsabán, Kaskantyún bárkinek joga ahhoz, hogy ezeket megtudja?
• Azért, mert a tolvajlásokat, a közbűntényes dolgokat – amennyiben azokat politikusok, bankárok vagy bennfentes ÁVH-s családtagok követik el – titkosítják, kormánytól függetlenül. Ugyanúgy titkosít a Medgyessy-csapat is, mint ahogy tette ezt a Boross-, az Antall-kormány, vagy éppen Orbánék. Pedig a közbűntény hivatalból üldözendő, nem lehetne tehát eltitkolni sem az alkotmány, sem a büntető törvénykönyv, sem a büntető eljárás szerint. Aki ilyenről tud, és nem tesz feljelentést, bűnpártolást – vagy társtettesként bűncselekményt – követ el a Btk. szerint. Tehát félreértés ne essék, ezek a történések nem titkossági záradékokkal vannak lefedve, hanem az illetékesek tudatosan megsértik a törvényt, méghozzá az alapvető törvényeket. Ezért van az, hogy hiába kér a politikusok közül bárki jogkövető magatartást, ez nem következhet be, mert önmaga a központja a csalásnak, a maffiának. És ezeket a csalásokat, a titkosítás mögé bújtatva, fedezi a magyar igazságszolgáltatás, a bíróság, a rendőrség, az ügyészség. Bizonyíthatóan! De nehogy azt mondják, hogy ez Kőrösi Imre vesszőparipája csupán, ezek a jelentések megvannak a mindenkori magyar kormány asztalán, ezt az unió ugyanígy látja. Az unió országtanulmányai ugyanezeket vizsgálta és összegezte, alig győzték ezeket az országtanulmányokat is titkosítani.
• Mondok önnek még egy 2003-as esetet, és számtalan hasonlót sorolhatnék még. A kárpótlási jegyeinket, amelyek még megmaradtak, megpróbálták megint elszedni tőlünk. Földet már nem kaphattunk érte, csupán részvényeket. Ez az a bizonyos Forrás-jegy história. Ebben a kárpótlási jegy ügyletben bizonyos Leisztinger Tamás harmincegy százalékos „A” csoportos tulajdonrészt kap, magyarán, beleszólhat a Forrásbank további sorsába. Ez a Leisztinger Tamás emlékezetem szerint föltűnik az MDF-kormány mellett is, aztán Hornék kormánya körül is, de Orbánék kegyeljte is. Most pedig a Medgyessy csapat egyik húzóembere.
• Miután fiatalemberről van szó, nyugodtan merem mondani, hogy a következő kormánynál is ott lesz. A maffia mindenkor a kormánypártokhoz húzódik. Például 1998-ban, az úgynevezett szocialista maffia jelentős része betársult a Fidesz úgynevezett üzletemberei alá, és természetesen ott forgatták a pénzt, pilótajátékoztak, megcsapolták a költségvetést. 1998-tól négy éven keresztül ez a maffia rendkívül ügyesen helyezkedett. De tehette, hisz aki előtte főkapitányként a cimborájuk volt, Orbán belügyminisztere lett, tehát még személyében sem sokat változott a közigazgatás. Pintér Sándorról van szó természetesen. A politikai „elit” jelentős része is ugyanaz maradt, hiszen a parlamentben többgenerációs képviselők vannak. Vannak, akik már a negyedik, ötödik ciklusban koptatják a „padokat”. Igazából ott van a probléma, hogy Leisztinger Tamás megszerezheti az Aragót, a Picket, a Zalakerámiát, és sorolhatnám a különböző brókercégeket. Leisztinger – ne nevezzük őt szocialistának, tudniillik a maffia ugyanolyan rugalmas, mint a politikai „elit”, mindenkor csak a kormánypártot szolgálja –, ha ugyanez a gyakorlat marad, akkor vélhetően nyolc-tíz év múlva is hasonló módszerekkel gazdagodik. Ámbátor nem érdektelen fölfigyelni arra, hogy ezektől az emberektől általában valakik elveszik a vagyont, mert a Pick sem az övé már, és a Zalakerámia sem. Ebben a titkosítási rendszerben nem tudjuk, hogy ki kinek a strómanja. Gyakorlatilag ma Magyarországon a tulajdonviszonyok átalakítása állítólag a privatizáció során megtörtént, a már felvázolt technika alkalmazásával. De hogy valójában kik a tulajdonosok és kiknek az érdekei szerint működik ma a magyar gazdaság, ezt a világon senki nem tudja megmondani. Illetve aki tudja, az nem Magyarországon él.
• Sok-sok ügyet lehet fölsorolni. Mindegyik kormány azzal kezdi a tevékenységét, hogy feltárja az előző kormány visszaéléseit, aztán majd a bíróság teszi a dolgát. Biztos, hogy elrettentő ítéletek születnek majd – mondják –, és végül minden szépen elhal. A Magyar Fejlesztési Bank Orbánék által kinevezett elnöke ellen a Medgyessy-kormány indított vizsgálatot, aztán azt mondták, fölmentik, nincssemmi bűne. Janza Károlyt az Orbán-kormány próbálta elítéltetni a Horn-kormány alatti tevékenységéért. Őt 2003 nyarán mentették fel, pontosabban egy ejnye-bejnyét kapott. Az okozott kár legkevesebb nyolcszázhúszmillió forint.
• Igen, a Globex, a Lupis Bróker Ház is szerepelt a listán, ahol loptak, csaltak, hazudtak, az állami ingatlanokat hol ide apportálták, hol oda, de gyakorlatilag ott sem lett rend a Fidesz ideje alatt. Ebben az egész folyamatban – olajszőkítés, bankkonszolidáció, kárpótlások – az az érdekes, hogy eddig egyetlenegy embert, egy szerencsétlen kisgazdát ítéltek el hat évre. Olyan kabaré az egész, amire nem is nagyon tud az ember mit mondani. Az volt a célja a Fidesznek, hogy szétverje a Kisgazdapártot, ezt egyébként két éve már megírtam a Narancsszüretben, és senki nem cáfolta meg. Fölbomlasztották a pártot, elvezették pórázon az egyik szerencsétlen vezetőjét. Ezek olyan morzsák a jelenlegi ismert ügyekhez képest, hogy szinte nem is szabad róla beszélni.
• Már többször elmondtuk, hogy a nemzeti vagyon privatizációjakor – a Világbank szerint is – közel százhúszmilliárd dollár értékű vagyon tűnt el. Ön szerint a költségvetésből tizennégy év alatt mennyi pénz vándorolt magánzsebekbe? Tehát túl azon, amit eltékozoltak a nemzeti vagyonból, mit loptak még el készpénzben?
• Mondjuk úgy, egy-egy tízezermilliárd forintos éves országköltségvetés közpénzelosztási rendszere – önbevallás szerint is – körülbelül tízszázalékos korrupciós rátával dolgozik. Ez a minimum. Ma Magyarországon olyan rendszert építettünk ki, mondjuk, amely a magántulajdon szentsége alapján működő polgári demokrácia. Azt viszont mindenki tudja, ellenzéki és kormánypárti oldalon egyaránt, hogy ebben a „polgári demokráciában” alapvető probléma van a jog-, a tulajdon- és a közbiztonsággal. Ezt miért most mondom el? Mert gyakorlatilag begyűjti a magyar állam az összes bevételt, a honpolgár mintegy negyvennyolc százaléknyi adóját, jövedékét, mindent elvon, nesze neked gyönge állam. Majd amikor minden megtermelt jövedelem ötven százaléka együtt van, a rossz gazda állam besöpri a pénzt, és szétosztják egymás között. Így, minimálisan, évenként – szintén uniós és belső nemzetbiztonsági hivatali fölmérés szerint – 1200-1700 milliárd forintot lopnak el, névértéken a költségvetésből. Hangsúlyozom, a magyar nemzetbiztonsági adatok szerint is ekkora a tolvajlás.
• Kijelenthetem tehát, hogy majdnem annyit loptak el 1990 óta napjainkig a költségvetésből, mint amennyit eloroztak a nemzeti vagyonból?
• Pár ezermilliárd forint különbséggel körülbelül ugyanakkora az összeg. Évenként négy-öt milliárd dollárnyi összeget hordtak el. Bizonyíthatóan ennyit loptak el! Hármas hazaárulás történik, hiszen államosított ez a csapat, majd nem adta vissza a vagyont eredeti tulajdonosának, hanem saját magának szétosztotta, és most pedig a „fölhalmozott” javait külföldre viszi. Ezt hívják hármas államosításnak, mert mindháromszor ugyanaz az „elitréteg”, ugyanaz a horda károsította meg a nemzeti vagyont. És ugyanezek tették zsebre a költségvetés, a nemzeti vagyon ezermilliárdjait.
• Sőt, 2003-ban már nemcsak a külföldi tőke vonult ki Magyarországról, hanem a magyar tőke is külföldre menekült, miközben itthon újabb munkanélküli frontok nyíltak.
• A foglalkoztatási gondokat kellene megoldani, ennek ellenére nem ez történik. Azt mondjuk, hogy a regionális nagyvállalatokat fejlesztjük, a MOL-t, az OTP-t, de ezek külföldön terjeszkednek, országhatáron túlra viszik a munkalehetőséget, a magyar tőkét. De tovább megyek: a MOL Rt. 750 millió euró hitelt vesz fel, és soha nem látott veszteséget produkál. Magyaráznom sem kell, hogy ez hová vezet, az átláthatatlan és ellenőrizhetetlen benzinár-emeléshez. Ezzel a felelőtlen terjeszkedéssel nem a hazai, a belső foglalkoztatási vagy szociálpolitikai kérdéseket kívánják megoldani a magyar állam vezércégei, zászlóshajói. Ezt hazaárulásnak hívják. Idegen érdekeket szolgál jelenleg a magyar gazdaság és politikai „elit”. Mert könnyű azt mondani, hogy a MOL Rt. másfélmilliárd dollárt beruház bankhitelből, amit természetesen majd tíz-húsz év alatt kigazdálkodhat. De hadd kérdezzem meg: ma a világon hol a legdrágább a benzin és a gáztermék adótartama? A világon hol a legdrágább az útépítés? És hol a legdrágább az útpálya használata? Magyarországon! Nyolcszor olyan drága, mint Ausztriában, hatszor olyan drága, mint Franciaországban. Ez észvesztő pofátlanság, miközben túlfogyasztásról papolnak, és mondják, ezért keletkezett a hiány. Esze ágában sincs elfogadni a tényt ennek a gárdának, hogy valójában ő darabolta szét a hazáját idegen érdekből.
• Megvan a „megoldás”: 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagjai leszünk. Majd az EU megszünteti a korrupciót.
• Ezt nem nagyon hiszem, mert az Európai Unióban is van korrupció.
• Ezt azért mondtam, mert ismeretem van egy százhektáros földterületről és a hozzá tartozó százhúszmillió forintos támogatási pénzről.
• Nemrégiben kerestek meg barátaim, gazdaemberek, akik elmondták, hogy száz hektár földjük van, és három ember – projektmenedzser – megkereste őket, s mondták, hogy Brüsszelben ők vidékfejlesztés és gazdaságfejlesztés címén százhúszmillió forintos támogatást tudnak szerezni. Gazdabarátom mélységes megdöbbenéssel megkérdezte, hogy mi ennek az ára. Mondta a projektmenedzserek vezetője – 25-28 éves fiúk voltak, állítólag közgazdasági egyetemet végeztek –, hogy tízmillió forintot kell előre kifizetni a gazdának azért, hogy elintézzék a projektjét, és a megítélendő százhúszmillió forintból pedig hetvenmillió őket illeti meg, mert a brüsszeli bürokrácia annyira korrupt, hogy ebből jelentős részt nekik kell visszafizetni.
• Tehát ők is éhesek?
• Éhesek mindenütt, ahol közigazgatás van. Nem tudom, brüsszeli barátaim megörülnének-e, ha megtudnák, hogy a nevükben mondják itthon azt, hogy az általuk leosztott Phare-pénz közel hatvan százalékát ők lopják el, ott helyben. Nagyon sok olyan projektet ismerek, ahol nyolc-tíz-tizenöt százalék a visszaosztás mértéke, amikor utaztatják, ide-oda utaltatják az adminisztrációk között a támogatás egy részét, de ilyen pofátlansággal ritkán találkozik az ember, hogy egy majdani támogatásnál úgy fejem meg a gazdát, hogy minimálisan hatvan százalékát elveszem a várható pénznek. A brüsszeli adminisztráció pedig a kenőpénz ellenében ellenőrzi, hogy valójában a megvalósításra érdemes-e ez a beruházás. Folyamatosan csalásra kényszerítik tehát azokat a szerencsétleneket, akik egy ilyen látszólag kecsegtető üzletbe belemennek. Mert azért a remélt és megmaradó negyvenmillió forint sem kis pénz.
• Ha már Brüsszel sem segít, akkor nincs más megoldás, mint a kommunistákban „bízni”. Miért is említem ezt? Mostanában hallani arról, hogy Csintalan Sándorék át akarják venni a hatalmat az MSZP-n belül, el akarják zavarni az ortodox kommunistákat, Medgyessy Pétert, Horn Gyulát és a többit. Aztán majd Kiss Péterrel és társaikkal együtt megreformálják Magyarországot.
• Több megyében járnak az urak, ugyanis az MSZP-n belül is észlelhető egy nagyon gyors változásra való hajlam. A harminc-negyvenéves csapat már nem tűri a bölcs, öreg bolsevikokat.
• A fiatalok, ha hatalomra kerülnének, nem lopnának?
• Hogyne lopnának! Az ellenkezője lenne természetellenes. A követendő szocialista magatartás Nyugat-Európában – ők mondták – a megvesztegethetőség. Ez tehát nemcsak Magyarországra jellemző. Azt mondják, hogy Olaszországban, vagy bárhol, a szocialisták pénzzel megvehetők.
• Csintalan Sándor járja a dunántúli megyéket. Melyik Csintalan Sándor győzködi most a dunántúli párttársait, a történelmi szociáldemokrata pártbéli, az azt tönkre tévő MSZP-s vagy a Fidesz-közeli Csintalan Sándor?
• Teljesen mindegy, hogy melyik arcát veszi föl az ember. Maszkabál, ami itt folyik, hogy ez fideszes, az MDF-es, amaz SZDSZ-es, az meg MSZP-s. Teljesen mindegy! Már az is kiderült, hogy Hujber Ottó, az MSZP vállalkozói tagozatának egykori vezetője, Máté László szocialista pénztárnok is MDF-es volt. Említettem már, Dunai Imre, a Horn-kormány volt ipari minisztere mondta egy hosszú nyilatkozatában a Magyar Nemzetben, hogy bizony, ezek az emberek MDF-közeliek. Tehát ebben a maszkabálban, amikor valaki azt mondja, hogy ő most szocialista, szociáldemokrata, fideszes, teljesen lényegtelen. Egy bizonyos, hogy ezek az emberek a történelmi gyökereket akarják most elszakítani. Azokat a pártokat kell szerintük tönkretenni, amelyek Magyarországon történelmi múlttal, politikai gyökerekkel rendelkeznek. A történelmi pártokat lenyakazni, úgy, ahogy ezt a „szocdem” párttal, a kereszténydemokráciával és a kisgazdákkal csinálták a szocialisták és a fideszesek. De az tény, a fiatalabb, éhesebb szocialista csapat nem akarja vállalni azt a bűnt, ami miatt óhatatlanul társadalmi robbanás következik be a közeljövőben hazánkban.
• Akkor a megoldás kulcsa a „Kulcsárnál” van?
• Nagyon érdekes figura, ő valóban valamennyi politikai pártvezér barátja.
• Mármint Kulcsár Attila? A Kereskedelmi és Hitelbank Equitis nevű brókercégének ügyvezető igazgatójáról van szó?
• Igen, ő nagyon figyelemre méltó figurája a magyar politikai „elitnek”. 2000 elején amerikai befektetők jártak Magyarországon, eljutottak a Fidesz vezérkarához, közöttük Kövér László miniszter úrhoz is, és kérdezték, milyen pénzbefektetési lehetőségek vannak Magyarországon. Akkor a tőzsde körül elég sok probléma volt az orosz válság miatt, a tizenegyezer pontos hazai tőzsde akkor 3700-4000 pont körül mozgott. Ekkor a brókerek a „forró” pénzeket, a spekulatív tőkét lényegesen gyorsabban mozgatták, mint amennyi idő alatt a részvények megtérültek volna. El is vitték Szabó Gáboron keresztül az urakat…
• Csak nem a „kék fényes” Szabó László fiáról van szó? Aki Kövér László kabinetfőnöke volt.
• Igen, a „kék fényes”, a szabad népes Szabó László fiáról, tehát az egygyökerűség itt is megmutatkozik. Kónya Imre MDF-es, majd a Centrum Párt egyik vezető képviselője és Szabó Gábor mondták az uraknak, hogy Kövér László javaslatára majd ők elviszik őket Kulcsár Attilához. A befektetni szándékozók, személyesen tőlük tudom, nem nagyon dőltek be ennek az ötven-hatvan, meg százszázalékos haszonnal kecsegtető befektetési ígéretnek, és azt mondták, bármennyire is tisztelnek, szeretnek bennünket, pilótajátékban nem vesznek részt. Így a pénzük jelentős részét Lengyelországban fektették be.
• Tehát Kövér László titokminiszter pilótajátékban való részvételre akarta rábírni az amerikai befektetőket?
• Azt nem tudom, hogy Kövér László tudta-e, hogy ez pilótajáték. Bár vélhetően, pozíciójából adódóan is jók voltak az információi. De hogy Kulcsár úr pilótajátékos volt már a Fidesz ideje alatt is, az száz százalék. De ismételten hadd mondjak valamit: természetes, hogy 2002-től a hatalomra került szocialista csapat ugyanazokból a költségvetési pénzekből lop, mint amiből az előző, az MDF-, a Horn- és a Fidesz-kormány. Ez számomra teljesen természetes és nyilvánvaló, hiszen a költségvetési pénzekhez az adminisztráción keresztül lehet hozzájutni. Tehát, ha ezt mondjuk 2003-ban fedezték fel, akkor minimum egy éve volt az MSZP-s csapatnak, hogy legalább megpróbáljon ugyanannyit lopni, mint az elődje.
• Ön be tudna menni Áder Jánoshoz politikai védelmet kérni? Mert Kulcsár Attila, ezzel a céllal, kétszer is járt nála.
• Kérem tisztelettel, én a Munkaadók Nemzetközi Szövetségének társelnökeként nem jutnék el Áder Jánosig, pedig azért valamit az elmúlt másfél évtizedben láttam. Ott olyan szűrők vannak, amelyeken nehéz átjutni. Kulcsár Attila bróker azt mondja, hogy jelentkezett Áder Jánosnál. Más az előszoba küszöbéig esetleg eljuthat, de a fideszesek és más politikusok nem arról híresek, hogy egyáltalán akár csak válaszoljanak egy-egy fölvetett kérdésre. Innentől a történet sántít. Hogy egy politikai párttól kér segítséget egy bróker, az enyhén szólva is kreált bűncselekmény-sorozat, ami valaminek a fedezésére szolgál.
• Kik lehetnek ebben a brókerügyben?
• Gyakorlatilag a brókercégeknél folyik a pénzmosás jelentős része. A brókerek magas áron vásárolnak és olcsón adnak el. Ebben a fideszes és a szocialista pénzembereknek álcázott gengszterek vannak benne. Soha ne gondolja senki, hogy 2002-től kezdve egyszer csak elkezdenek lopni a szocialisták. A Fidesz holdudvarának vállalkozói ugyanolyan érdekeltek ebben, mint a szocialisták holdudvarának vállalkozói. Ez a rendszer úgy működik, hogy tudatosan lehessen belőle megcsapolni a jövedelmet, ezáltal egy olyan vákuumot keletkeztetnek, amit a költségvetésből, az adóbevételből kell pótolni, mert az elsikkasztott pénzt a bankárok behajtják, akár adóemeléssel is. Azt mondhatom tehát, nekem mindegy, hogy melyik banda lop, mert egygyökerű a két csapat. Teljesen mindegy, hogy kit említünk, Kövér Szilárdot, Varga Mihályt, Simicska Lajost, a szocialista vagy az SZDSZ-es vállalkozói köröket, Budai Gyuriékat például, akik benne voltak a Tocsik-ügyben is. Egy bizonyos, ez az egy tőről fakadó csapat ellenőrzi a pénzkivételeket a nagy elosztó rendszerekben is, tehát az egészségbiztosításnál, a bankoknál, az államháztartás nagy alegységeinél, valamint a brókercégeknél is. Tehát ezek a hatalmas sikkasztások az autópálya-építéstől kezdve mindenütt megjelennek, majd a pénzt beteszik a magas kamatozású cégekhez, amelyek aztán magas jövedelmet ígérnek.
• Igen, az Állami Autópálya Konzorcium Részvénytársaság az állami pénzből – azt mondják, teljesen szabályosan – tizenhárommilliárd forintot vitt Kulcsár cégébe, ott keletkezett a nyereség, s ki tudja, hová került.
• Nyilvánvaló, hogy magánzsebbe. A rendszer így működik. A tolvajlás már nem csak pártmederben zajlik. A legnagyobb pénzmosoda az útépítés, az autópálya-építés, a csatornaépítés. A Vegyépszer – amely még soha nem épített utat, de a Fidesz ideje alatt igen – kapott százmilliárd forintot, s ezt az összeget forgatták, brókereknek adták, de azt mondják, hogy ez fideszes cég. Ki mondhatja ezt róluk, amikor a cég többségi tulajdonosa Princz Gábor legjobb barátja? Ha Princz Gábor fideszes, akkor nem tudom, hogy én ki vagyok.
• Nagy Elek, a Vegyépszer főnöke Princz Gábor legjobb barátja?
• Igen, 1991-92-ben Wossala Györgyékkel egy csomó dologban együtt ügyködtek.
• Nekem egy név jár az eszemben, annyiszor hallom Kövér Szilárd nevét, Kövér László testvéréét. Nem tudom az arcát felidézi, egyetlen fényképen meg nem örökítették. Jól elrejtették.
• Többször találkoztam Kövér Szilárddal, kicsit simulékonyabb arca van, mint a bátyjának, a hangtónusa is simulékonyabb. Boros Tamás és Balogh György vezérőrnagy társaságában találkoztam vele. Balogh volt a VPOP parancsnoka. A Liget presszóban ott volt még egy pár NBH-s tiszt, egy nemzetközi hírű gengszter, s ott volt a társaságukban Berecz János is. Nem tudom, hogy ő mióta Fideszes. Berecz János és csapata egy igazgatótanácsban ül Boross Ildikóval, Boross Péter lányával. Ezeket az üzletembereket úgy ismertem meg, hogy soha tisztességes emberek környezetében nem láttam őket.
• Kulcsár Attila „nagy bűnt” követett el, mert egymilliárd forint eltékozlása szárad a lelkén – legalábbis ezt akarják velünk elhitetni –, ugyanakkor viszont elkövette azt a galádságot is, hogy diplomát „hamisíttatott” magának, így okirat-hamisításért is előveszik. És milyen érdekes, hogy miközben itthon csupán egymilliárd forintról beszélnek, és arról, hogy Kulcsár Attila diplomát hamisított, Bécsben megállapítják az óvadékot – aminek fejében szabadlábon védekezhetne Kulcsár Attila –, és ez bizony 82 millió 137 ezer euró, ami közel 25 milliárd forintnak felel meg. Ez azt jelenti, hogy szó sem lehet arról, hogy csupán egymilliárd forint tűnt el, hiszen a nyugat-európai óvadék-megállapítás rendszere igazodik a vélt elkövetés nagyságához, tehát ez azt jelenti, hogy legalább huszonötmilliárd forintot kell keresni Kulcsár Attila környékén.
• Egy valamit biztosan kell tudni. Ez a szörnyű bróker botrány nem példa nélküli, sorolhatnám a London Brókert, a Pannon Brókert, a Falcon Brókert, a Lupist, a Globexet és a többit. Százmilliárdokról van szó, a magyar bankrendszer kárára. Hogy egy ezernégyszázmilliárd forintos mérleg-főöszszegű K&H-ban mekkora pénzek mozogtak, kik itt a VIP-esek, egy majdani vizsgálat kideríthetné, ha a vizsgálatot nem fejeznék be idő előtt. Igazából akkor robbanna ki, hogy ez most ötven- vagy százmilliárd, vagy a részvényvesztéssel együtt akár ennek a többszöröse, mert a bank a részvényei értékét – és a többi bank részvényei értékét is – teljesen biztos, hogy elvesztette ennek következményeként. Még egyszer mondom, egy valódi vizsgálat ezeket a tényeket kiderítené. Ha lenne ilyen vizsgálat! De a banki veszteségnél van nagyobb is, nevezetesen az, hogy ezzel az üggyel összefüggésben hazánk megítélése rosszabbodott. Magyarországról és Kulcsár Attiláról több száz cikk jelent meg. Mint az egyik legkorruptabb országról Európában, így beszélnek rólunk. Gondoljunk bele, miképpen jönne a tisztességes tőke Magyarországra – ha egyáltalán ez a fogalom létezik –, ha csalásról, politikai összefonódásról szól a történet. Magyarországon több mint ezer híradás született Kulcsár Attiláról a sajtóban és médiában, de valódi tényt még senki nem közölt. És azt hazudja a büntetőeljárás sokadik napján a magyar médiában a vizsgáló, hogy egy gyanúsítottja van. Amióta a modern bankrendszert és brókerrendszert ismerjük, egy bankban vagy egy brókercégnél a WC papír megrendelését sem írhatja alá egy személy. Ilyen nincs! Aztán kapcsolódik az ügyhöz a továbbiakban az araboknál kikötő Inter-Európa Bank sok-sok milliárdja….
• Hat és fél milliárd forintja, ami a Kereskedelmi és Hitelbanktól indult el, megjárt egy Írországban bejegyzett off shore céget, aztán kikötött egy másik banknál, végül az arabok elvitték a pénzt. S ha már egy pillanatra megtorpantunk, kísérjük figyelemmel a pénz útját. A sok-sok elterelő hadművelet végén az ember már szinte el is veszíti a fonalat. Szóval a pénzeltüntetésben számtalan, vélhetőleg magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalkozás vett részt. Ide soroljuk a Britton Interinvest Llc.-t, a dublini bejegyzésű Montrade Establishment Ltd.-t, a londoni Balmoral Group Ltd.-t, az Asmore Investments Llc.-t, a Geometax Holding Llc.-t, a First Capital Invest Llc.-t, az Intercorp Holdings Llc.-t, a washingtoni bejegyzésű Transcorp Invest Llc.-t, a Bristolia Interinvest Llc.-t, a Feldmann Management BV-t, a Gleudale Intermanagement SA-t, a Pacific Traders Co. Ltd.-t és a Globe International Invementet. Tekintélyes lista, amit ki kell még egészíteni azzal a ténnyel, hogy a Montrade-től érkezett meg az a pénz az Inter-Európa Bank számlájára, amely megfordult a Kereskedelmi és Hitelbank Equities brókercégnél is. Tudnunk kell azt is, hogy ezt a hat és fél milliárd forintnyi összeget arab magánszemélyek egy esztendőn keresztül, heti rendszerességgel, alkalmankénti százmilliós tételekként vették ki az Inter-Európa Bank egy adott fiókjából, amely bank igazgatósági elnöke, a kormányváltást megelőzően, Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök volt.
• Jelenleg valóban ennyi pénzről van szó. Az arabok elvitték, de az arabok elvittek tizennyolcmillió dollárt is a Technikából egy nap alatt, szintén a Fidesz idejében.
• Erről már beszéltünk.
• Igen, beszéltünk. Valóban az a probléma, hogy a magyar bankrendszer ma annyira velejéig romlott és korrupt, mint maga a politikusi gárda, tehát nem lehet azt mondani, hogy a gazdaság egyik szegmense normálisan működik, a másik pedig nem. De az teljesen bizonyos, hogy egy bankból táskával nem lehet pénzt ellopni. Tudniillik, kétmillió forint megmozdítását már köteles a bank jelenteni. Vagy esetleg azért hozunk törvényeket, hogy ezekkel betömjük a nép száját, mutatva, hogy mi még erre is vigyázunk? De ha a kétmilliót köteles jelenteni, akkor hadd kérdezzem meg: hatmilliárdot, tizenkétmilliárdot vagy tizennégymilliárdot miért nem jelez? Vagy miért nem jelenti azt az ezermilliárd forintnyi „forró” pénzt, amelyik hirtelen megjelenik, amikor már tudják, hogy a forint leértékelődik. Kérem tisztelettel, az ilyenekért ezeket a bankárokat, legyen az a Nemzeti Bank elnöke vagy alelnöke, vagy azt a bankártanácsot, amelyik a monetáris politikáért felelős, minden normálisan működő polgári demokráciában felelősségre vonják, és hosszú évtizedes börtönbüntetéssel sújtják, a hazájuk érdekében.
• Annyiféle verziót mondanak már, hogy miként fogták el Kulcsár Attilát Bécsben. Én öntől egy másikra kérdezek rá. Ön szerint az elfogásban milyen szerepe volt Princz Gábornak?
• Belső információim szerint Princz Gábor csalta a bécsi Operaház elé Kulcsár Attilát. Ebbe belekeverik, szerencsétlen módon, Bácskai János dandártábornokot is, a szervezett bűnözés elleni igazgatóság parancsnokát, akit még Orbánék idején Pintér Sándor nem akart kinevezni a posztjára, helyette Mikó István urat javasolta. Aztán Demeter Ervin titokminiszter utasítására mégis Bácskai lett itt az első ember, Mikót pedig a helyettesévé nevezték ki. Most tehát, a szocialista párt ideje alatt felfüggesztik az állítólagos fideszes volt belügyminiszter nyomására Bácskait, és a helyére a szocialista Mikó István kerül. Medgyessyéknek is Pintér dirigál?
• Az, hogy Princz Gábor vállalja Bécsben a csalimadár szerepet, nem függhet össze azzal, hogy a Postabank egykori főnökét most harminnégymilliárd forint eltűnésével gyanúsítják? Princz ezzel a segítséggel akar jó pontot szerezni. • Nyugodjon meg mindenki, Princz Gábornak a pénz eltűnése miatt semmi baja nem lesz. Princz Gáborra, csak ismétlem magam, ma már ferdecsövű puskával lőnek. Teljesen bizonyos, hogy a célpont a Postabank már említett túlkonszolidációja, ami Orbánék ideje alatt történt, és minimum nyolcvanmilliárd forinttal túlkonszolidálták Auth Henrik és csapata uralkodása alatt. Mindez tehát az akkori Postabankban, Granspergerék idejében történt. Ezt a tényt még írásos jegyzőkönyv is rögzíti.
• Tehát csali volt Princz Gábor?
• Természetesen, és majd őszinte, beismerő vallomást fog tenni, hogy nem is állt olyan rosszul az a bank. Teljesen bizonyos, hogy a túlkonszolidálást be fogják bizonyítani. Hangsúlyozom, semmi nem indokolta, hogy a Postabankra az elmúlt öt évben közel kétszázmilliárd forintot fordítsanak, azért, hogy hatvanmilliárdért eladják. A magyar adófizetők fizetik meg ezeket a bankkonszolidációkat, a bankcsalásokat és a brókercsalásokat, és még az unokáink is rosszabbul élnek emiatt, akik elől mindez titkosítva van. És ezt mind nagy vihar közepette teszik. Ha megnézzük a brókerbotrányt, s a többi felröppenőt, Gyurcsányt és társait, mindenki erről beszél, időközben pedig súlyos áremeléseket hajtanak végre…
• Mindig ezt csinálták. Ha valamit el akartak érni a tizennégy év alatt, akkor mindig valamiféle álbotrányt csináltak, és mire a végére értünk, addigra ingünk-gatyánk odalett.
• Így van, addigra a léggömb is kifulladt. Az állításunk nyomon követhető. A Bokros-csomagot a Tocsik-ügy előzte meg. Itt azért vegyük figyelembe, hogy ebben a brókerbotrányban, ahol erkölcsi és jogi kérdések merülnek föl, ki is Kulcsár Attila védőügyvédje. Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Ő védi Orbán belügyminiszterét, Pintér Sándort és a szocialista miniszterelnököt, Medgyessy Pétert. És ő védi Kulcsár Attilát is. Mindenkit véd, aki bajba jut. De ő védi a conti carosokat, az összes olajos csalót. A köznyelv szerint a védőknek tízszer annyi büntetést kellene adni, mint azoknak, akiket védenek.
• Bánáti tehát védi Kulcsár Attilát.
• Igen, de a legközvetlenebb munkatársa, aki éppen most miniszter, Bárándy Péter meg igazságügyi miniszterként Bécsben a kiadatásért jár el.
• Ő volt minisztersége előtt a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára.
• Igen, jelenleg nem főtitkár, mert most éppen, időlegesen igazságügyminiszter. De gondoljunk bele, a saját munkatársam és beosztottam most éppen miniszter. Bánáti tehát nem védhetné Kulcsárt. Ezt hívják összeférhetetlenségnek. De hadd kérdezzem meg, mitől olyan tehetségesek ezek az ügyvédsztárok, hogy csak ők tudják védeni a Globextől kezdve az összes igazán veretes, hazát kirabló gazembert? És miért van az, hogy ugyanez az ügyvédi kör védi a bűnöző ügyvédeket a lakásmaffiánál, a kárpótlásijegy-maffiánál, a brókermaffiánál és minden olyan szervezett bűnözői cselekménynél, amely közvetlen összeköttetésben áll a politikai „elittel”? A válasz egyértelmű.
• De azért foglalkozzunk a nevekkel. Amikor ez az egész brókerbotrány elkezdődött, akkor számtalan név vetődött fel. Újságírók közül emlékszem Gyárfás Tamáséra, Forró Tamáséra, Pintér Dezsőére, György Gáboréra, aki a Sláger Rádió vezérigazgatója. A Heti Világgazdaságban olvasható volt, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank 2003-as évnyitó buliján egy asztalnál ült Kulcsár Attila a szocialisták jelenlegi pénztárnokával, Puch Lászlóval és Baja Ferenc volt szocialista miniszterrel, jelenlegi politikai államtitkárral, a zsurki vodkagyárossal. Kulcsár egyik legjelentősebb ügyfele Kovács László MSZP-s pártelnök, külügyminiszter közeli ismerőse, talán kedvese, élettársa Endrényi Éva, aki VIP-listás. S rajta van a VIP-listán Endrényi édesanyja, Karádi Éva is. De ezen a VIP-listán látható, legalábbis ezt olvastam, a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. vezetőjének, Dunai Györgynek a neve, Alexandru Muduráé, aki Medgyessy Péter régi barátja és vadásztársa, Kónya Imréé, aki az MDNP alelnöke, és aki egykoron az MDF parlamenti csoportjának vezetője volt, a Népszava jelenlegi tulajdonosáé, Börcsök Dezsőé, az ESMA Kft. ügyvezetőjéé, Bleuer Istváné, az Altus birodalom fejéé, a Medgyessy-kormány sportminiszteréé, Gyurcsány Ferencé. Kulcsár Attilához kötődően olvasni lehetett a Medgyessy-kormány belügyminiszterének, Lamperth Mónikának a férjéről, Jegesy András ügyvédről, Forró Tamás újságíró feleségéről, Kovács Katalinról, Törökbálint szocialista képviselőjéről, Gáldi Györgyről, László Csaba pénzügyminiszterről és kabinetfőnökéről, Fenyővári Noémiről, Csuka Lászlóról, a brókercég vezérigazgatójáról, Medgyessy Péter kabinetfőnökéről, Draskovics Tiborról, Áder János, Kövér László fideszes politikusokról, és Kövér László testvéréről, Kövér Szilárdról, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatalt irányító Tóth Andrásról. De ne feledkezzünk meg Kodela Lászlóról, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) helyettes államtitkáráról, aki szintén szereplője volt a Kulcsár Attila kiemelt ügyfélkörét tartalmazó listának, s aki egy MEH-belépővel ajándékozta meg az ügyvezető igazgatót. Karl Imre egykori szocialista országgyűlési képviselő neve is olvasható a kiemelt partnerek között, aki igazgatósági elnöke a szintén VIP-partner Panoráma Szálloda és Vendéglátó Rt.-nek, amely cég felügyelő bizottságában feladatot vállalt Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszter is. Boldvai Lászlónak, az MSZP valamikori pénztárnokának a felesége – egyes források szerint – hat évig vette igénybe a Kereskedelmi és Hitelbank Equities szolgáltatásait. Egyelőre ennyit a pártokról és a nevekről, az újságokban olvasottak alapján.
• Ez egy népi játék, ennyi tetű volt a fejemben, ennyit anyám kifésült, ennyi maradt benne! Tehát mindig kiejtik a fontos személyeket, paritásos alapon. Nyilvánvaló, ha egy politikai „elit” az első ijedtségében túlreagál valamit, utána kezdi elsikálni. Ezek a nevek, amelyeket fölsorolt, az olvasottak alapján elég nagy számot sejtetnek. Azt kell azonban látni, teljesen indifferens, hogy a szocialista párt elnökének kedvese vagy éppen a Fidesz-közeli, úgynevezett vállalkozók loptak-e, csaltak-e vagy százszázalékos hasznot szedtek-e ki ebből az ügyletből. Az igazi probléma az, hogy minden egyes üzletre ugyanez vonatkozik. És megkockáztatom, majdnem minden vélt vagy valós zsiványságnál, kis eltéréssel, ugyanazokat a neveket találjuk meg. Tehát nincs különbség sem a szocialista, sem a fideszes, sem a más pártokbeli emberek között. Mindenütt, ha valamibe belenyúlnak, akkor az következik, hogy gyorsan följön egy létra, amelyen egy név, tíz név, ötven név szerepel, aztán még több név, majd minden név visszahull a semmibe. Emlékezzünk rá, jó egy éve azt mondta Medgyessy Péter, hogy valamennyi ügynök nevét nyilvánosságra hozzák. Ki erősíti ezt meg? Kuncze Gábor és csapata. Mécs Imre, Magyar Bálint sógora még mint parlamenti bizottsági elnök a neveket is elkezdi mondani. Kimondták, hogy ki volt az ügynök, végül az odamondogatók közül maradt egyedül az MSZP-s Tóth Karcsi, akire egyszer csak valaki rászólt, hogy álljál már meg fiú, mert te meg nagyon jó viszonyban vagy a Békés megyei olajosokkal. Azóta még a parlamentbe sem nagyon ment be.
• Tóth Károly, amikor a parlamentben kirobbant a III/III-as ügy, felszólalt, és azt mondta, rövidesen ki fog derülni egy parlamenti képviselőről, egy fiatalemberről, hogy miféle ügyletei voltak katonaként, kinek jelentett katonatársai vallási szokásairól. Ennyi a történet. A következő III/III-as bizottsági ülésre Tóth Károly már el sem ment. Ekkor szóltak rá?
• Igen, itt bárkire bármikor rá lehet szólni, legyen az ügynök, tolvaj, bíró, ügyész vagy rendőr.
• Ki mondta, hogy III/III-as ügyben abba kell hagyni a névsorolvasást?
• Boross Péter és Gálszécsy András közli, hogy fiúk, abba kell hagyni ezt a cirkuszt. Ha ezt elkezdjük teregetni, ki marad a parlamentben? Félreértés ne essék, Tímár Györgynek – mint már mondtuk –, ha semmi másban nincs igaza, de abban igen, hogy oda se engednek tisztességes embereket a politikai palettára 1989-ben. És miért tisztulna ki ez a paletta, amikor még van valamennyi nemzeti vagyon, amikor még a haza polgárait ki lehet fosztani? Mert valóban béketűrő a magyar. Ma kétoldalú elemzést ismerek. Az egyik egy keleti titkosszolgálati elemzés, amelyik azt mondja, hogy Magyarország annyira bizonytalan ország társadalmi szempontból, hogy még a hazai tőke is elmenekül. És mit mond a nyugati elemzés? Hogy itt nincs polgárság! Nincs középosztály. Nem elég, hogy fizikailag kiirtotta a fasizmus, majd a kommunizmus, utána pedig a jelenlegi csapat sem teremtett meg egy olyan réteget, amely tartani tudná hátán a nemzetet, amelyik a nemzet gerince lehetne. Ma Magyarországon van egy olyan réteg, amely nyugati szempontból is mérhetetlen gazdagsággal rendelkezik. Szintén nyugat-európai tanulmányból való, hogy ma Magyarországon a szegénység mértéke és aránya visszacsúszott az 1900-as évek eleji szintre.
• Az MDF mondott erre egy nagyon „ésszerű” megoldást. A fővárosban, hogy a turisták ne lássanak annyi koldust, úgynevezett szegényügyi bizottságokat kell létrehozni, amelyek gondoskodnának arról, hogy a főútvonalakról tűnjenek el a koldusok.
• Ez MDF-hez méltó javaslat. Soha nem azt keresik, hogy mi váltotta ki a szegénységet, hanem tűntessük el a szennyet, amit ők maguk okoztak.
• Azért a szegényeket „szennynek” nevezni, méltatlan…
• Nem az emberre gondoltam, hanem arra a szennyre és szemétre, amit büntetőjogi eszközökkel kellene üldözni. A sok szegény embert lökjük ki még a külvárosból is, hátha turista jár arra. Ez egyébként, ha jól végiggondolja az MDF, maga a rasszizmus!
• Ön szerint megvannak a Kulcsár-dokumentumok?
• Jelentős részük megvan, de mire a magyar igazságszolgáltatás földolgozza, gyakorlatilag a Zemplényi-ügy szintjére fog süllyedni.
• Zemplényi meg is halt.
• Nem kötnék életbiztosítást Kulcsár úrral sem. Főleg, ha megszólal.
• Hány hónap múlva jöhet haza? Egyáltalán, érdeke-e a politikai „elitnek”, hogy Kulcsár hazajöjjön?
• Egyiknek sem érdeke. Mire hazajön, már semmire sem fog emlékezni. Körülbelül két-három hónap alatt minden dokumentumot el lehet tüntetni. Egy valamit viszont nem lehet elsüllyeszteni: van egy csomó károsultja az ügynek, és rengeteg ügyvéd van, aki ebből hasznot akar húzni, így ebből hosszú, csúnya pereskedés lesz. Valamint a belga és a holland tulajdonos bejelentette, hogy a pilótajátékért nem felel. És itt sok száz ember részvénye „ragadt” bent, akik ugyanúgy járnak, mint a Reál vagy a London Brókernél. Tudomásul kell venni, hogy ezeket a pénzeket ellopták tőlük. És miután Magyarországon az áldozatvédelmi törvény nem Európa-konform, így a károkozás mértéke sajnos a kisbefektetőknél csapódik le. Ők fizetnek rá ugyanis a legjobban. Ha esetleg megkeresik azt, hogy ki volt a százszázalékos hasznot húzó… De meggyőződésem, hogy ezt nem csak a jelenlegi magyar állam keretein belül kell megtenni.
• Hatalmas összegekről beszéltünk. Eltűnt százhúszmilliárd dollárról, majdnem ekkora nagyságrendű ellopott forintról, ami a magyar költségvetésből került magánzsebekbe, huszonötmilliárdos óvadékról. Meddig bírja még ezt a magyar nép?
• Én egy korábbi megjegyzésre hivatkozva kezdem a választ, nevezetesen, hogy a magyar végtelenül türelmes nép. De nagyon rosszul értékeli a helyzetet jelenleg az a magyar politikusi vagy gazdasági vezetőgárda, amelyik azt hiszi, hogy ez a türelem végtelen. Meggyőződésem, hogy Magyarországon – akár véletlenszerű események miatt is – kitörhet egy olyan társadalmi robbanás, amely percek alatt elsöpri ezt a szennyet, amelyet most úgy nevezünk, hogy a rendszerváltozás elitje. Meggyőződésem, hogy hazánk rövidesen olyan társadalmi robbanás elé néz, amely nem jár véres áldozatokkal, tudniillik ez az úgynevezett „elit” pillanatok alatt eltűnik, sőt még vagyona jelentős részét is visszaadja, csakhogy mentse a bőrét. Nem jósolok nekik fél évnél többet. Annak ellenére, hogy az unió nem szereti a békétlenséget, de Magyarországon, amikor a lakosságszembesül majd azzal, hogy még a nyugdíját is ellopták, az talán fölnyitja a szemét. Sajnálatos módon Magyarországon további, százalékban mérhető reáljövedelem-esés következik be. Az viszont már – képletesen szólva – kinyitja a bicskát a zsebekben. Meggyőződésem az is, hogy ez a társadalmi robbanás vidékről indul majd el.

Orbán segítette Fejti Györgyöt, Medgyessyt
A vér nem válik vízzé

• Kezemben van egy jogi csemege, mégpedig a Polgári Kollégium polgári szakág, Bírósági Határozatok Tára 2003/2-es jelzésű irata. Ebben, a 65-ös szám alatt a következőket olvasom: „A rendkívüli perorvoslatot elbíráló bíróság ellen nincs helye kártérítési igény érvényesítésének, arra hivatkozással, hogy a bíróság a felülvizsgálati eljárásban jogellenesen, az eljárási szabályok megsértésével hozta meg döntését.” Ezt a határozatot egy öttagú bírói tanács hozta, alá is írták, innentől kezdve jogerős. Jól értem, hogy ez azt jelenti: ha például a Legfelsőbb Bíróság valamiben tévesen dönt, nekem semmiféle jogorvoslati lehetőségem nincs?
• Az a baj, hogy jól érti, illetve talán még annál is nagyobb baj van. Ha jól meggondoljuk, 1222-ben, az Aranybulla bevezette már az Ellenállási Záradékot, akár a felséggel szemben is, ha az törvénytelenül járt el. Így állíthatom, hogy a Legfelsőbb Bíróság ezen határozata a legdurvább feudalizmus idejéhez tér vissza, az úgynevezett főúri vagy királyi tévedhetetlenséget, kegyúri jogot törvényesíti ismét. Amit most a Legfelsőbb Bíróság alkotott, példátlan a polgári demokráciák történetében. Hogy azért közérthetőek legyünk: ha véletlenül a bíróság valakit halálra ítélne, mert nem vette észre, hogy már nincs halálbüntetés – bár ez törvénytelen, jogellenes – ez ellen a döntés ellen érdemben mégsem lehetne tiltakozni. Akik részt vettek a döntésben, azokat nem lehetne felelősségre vonni, hiszen az említett jogirat alapján teljes feddhetetlenséget élveznek.
• Nem lehet tőlük számon kérni, hogy miért is hoztak ilyen döntést, és így akár a halálos ítéletet is végre kellene hajtatni?
• Elméletileg igen. Azt kell tehát mondani, hogy a Legfelsőbb Bíróság sok száz évet visszaugorva a feudális jogrendszert állítja ezzel vissza Magyarországon. Feltehető persze, hogy ez a határozat meg fog törni az Európai Unió, a magyar Polgári Törvénykönyv és a Büntető Törvénykönyv joggyakorlatán is. Azonban konzekvensen egységes azzal a gyakorlattal – amelyről már beszéltünk is –, a 2003. március 12-i kormánydöntéssel, illetve kormányértesítéssel, ahol azt közli az igazságügyi kormányzat velünk, hogy a jogalanynak, a honpolgárnak nem alanyi joga az igazság kiderítése. Ha ehhez a szörnyűséges Legfelsőbb Bírósági döntéshez hozzátesszük az Alkotmánybíróság gyakorlatát, amely megerősíti, hogy a honpolgárnak nincs joga az igazság kiderítéséhez, akkor már értjük az igazságszolgáltatásunkkal kapcsolatos, Nyugatról érkező kritikákat, melyek szerint a magyar igazságszolgáltatás kézi vezérlésű, lassú, és hozzátehetjük, nem a polgári demokrácia szabályai szerint működik.
• Az ember elgondolkodik azon, hogy miképpen lehet ilyen határozatot meghozni, amiről az első pillanatban világosan látszik, hogy a magyar honpolgár jogi kiszolgáltatottságát növeli. Senkiben nem vetődik föl a kérdés, hogy ez mennyire igazságtalan?
• Pontosan azért hozza meg ezt a határozatot a Polgári Kollégium, hogy tudassa az állampolgárral, nem vagy velünk egyenlő! Hisz a polgári demokráciák alapelve a tulajdonbiztonság, a jogbiztonság és a közbiztonság. Ebből származik egy örök emberi alapelv, amit az ENSZ alapokmánya is tartalmaz: a jogegyenlőség elve. Magyarországon ma nincs jogegyenlőség, erre ezer példát lehetne mondani, de először érkezett el oda ez az úgynevezett politikai hatalom, de nevezhetném politikai csőcseléknek is, hogy deklarálja: nem csak politikai egyenlősége nincs a honpolgárnak, ezek után a bírói hatalom előtti egyenlősége sincs meg. S nehogy véletlenül valaki azt higgye, hogy ez véletlen. Ezt a nézetet ma a legfontosabb intézmények vallják: a magyar kormány, a függetlenített magyar bíróság és a magyar Alkotmánybíróság. Példátlan a polgári demokráciák történetében ez, és ebben az a legfelháborítóbb, hogy mindez tudatos! Véletlenül ekkorát nem lehet hibázni. Azért nemcsak analfabéták és nemcsak ÁVH-sok vannak a Legfelsőbb Bíróságon. Jórészük persze onnan indult, hiszen például a Legfelsőbb Bíróságon azért jelentős részben – már koruk miatt is – olyanok ülnek, akik a Kádár-rezsimben később semmissé nyilvánított, koncepciós perekben született ítéletek meghozatalában is részt vettek.
• Mondok még néhány közelmúltbéli jogi abszurdumot, legalább is nekem az. Nem olyan régen volt Palotás János vállalkozó Postabankkal szembeni pere, ahol jogerősen nyolcszázmillió forint körüli összeget ítélt meg neki a bíróság. Ez az ügy a Horn-kormány ideje alatt történt postabankos botrányhoz nyúlik vissza, és a kezdeti időszakban Palotás védőügyvédje Bárándy Péter, a jelenlegi igazságügyminiszter volt. Amikor ez az említett tárgyalás zajlott, Bárándy Péter miniszter úr – mivel nyilvános volt a tárgyalás – bent ült a nézőtéren.
• Ez példátlan eset – jogász barátaim hívták föl erre a figyelmemet, s ráadásul még a tévé is bevágta egy pillanatra a miniszter képét –, a hatalommal való visszaélés megismételhetetlen példája. Olyan erős nyomásgyakorlás az ítélkező bíróra, hogy az eset minősítésére szavakat sem találok. Hiszen az igazságügyminiszter határozza meg a költségvetésen keresztül a bíróság működési feltételeit.
• Tehát, ott ül a bíró fenn a pulpituson…
• És vele szemben ül a hallgatók között az az ember, akinek a neve az iratokban szerepel, hiszen Bárándy Péter ügyvédként képviselte Palotás Jánost ebben a hétszázötvenmilliós és annak kamatait is jelentő perben, aki most igazságügyminiszter, és dönt a bírák fizetéséről, a bíróságok eszközellátottságáról, a dologi és anyagi kiadásaikról. Ezt egy jó ízlésű polgári demokráciában a miniszter azonnali lemondatása követné. Ez – mint említettem – a hatalommal való visszaélés legdurvább esete. Példátlan! A bíróságnak föl kellett volna őt szólítani, hogy ameddig Bárándy Péter igazságügyminiszter el nem hagyja a termet, felfüggeszti a tárgyalást.
• Hadd említsek még egy jogi képtelenséget. Amikor a brókerbotrányban elhíresült Kereskedelmi & Hitelbank Equities nevű cégének igazgatója, Kulcsár Attila kimegy Bécsbe, és szóba kerül, hogy kiadja-e Ausztria Magyarországnak Kulcsár Attilát vagy sem, a kiadatási kérelmet az igazságügyminiszter, Bárándy Péter írja alá, és küldi el Bécsbe. Igen ám, de Kulcsár Attila magyarországi védőügyvédje Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Bárándy Péterről meg tudni kell, hogy korábban a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára volt, még minisztersége előtt. Hogy van ez? Nincs itt valamiféle összeférhetetlenség?
• Jó ízlésű jogállamban ezt nem engedik meg. Bánáti János mindenkit képvisel egyébként, aki gengszter, aki rossz úton jár, legyen az volt miniszterelnök, volt belügyminiszter, jelenlegi miniszterelnök vagy éppen az Energol-ügy botrányos vitéze. Azt tudni kell, hogy közöttük munkaviszonyszerű jogviszony is fenn állt, hiszen Bánátinak alkalmazottja volt Bárándy Péter, az ügyvédi kamara főtitkáraként, és így a kamaránál az adminisztrációt vezette. Tehát miniszterként a volt főnöke ellen cselekszik, s ez a két tevékenység összeférhetetlen egymással. Valamelyiküknek az ügyben vissza kellett volna lépni, vélhetőleg Bánáti úrnak. Jó ízlésű polgári demokráciában ilyet nem engednek meg, ráadásul úgy nem, hogy Kulcsár Attilát, meg nem engedhető módon, kimenekítik a magyar igazságszolgáltatás elől, tudatosan!
• Haladjunk tovább ezen a vonalon, de most már koncentráljunk egyértelműen Kulcsár Attilára. Hiszen a közelmúltban látott napvilágot az a bécsi döntés, amelyet Kulcsár Attila bécsi ügyvédje közölt a nyilvánossággal, hogy Kulcsárt nem engedik haza, nem adják ki Magyarországnak, mert attól tartanak, hogy Magyarországon hátrány érheti őt a bírósági tárgyalásokon. Csak emlékeztetek, arról a Kulcsár Attiláról van szó, aki abban a bizonyos Equities brókerügyben a hivatalosságok szerint egymilliárd forintot ide-oda elszámolt. Egyesek szerint azért ennél sokkal több pénzről van szó. És arról a Kulcsár Attiláról van szó, akinek Bécsben, hogy szabadlábon védekezhessen, körülbelül 25 milliárd forintnak megfelelő eurót kellett volna fizetnie óvadék fejében.
• Valóban megjelent egy nyúlfarknyi hír, hogy nem fogják őt Magyarországnak kiadni…
• A sajtóban senki nem foglalkozott a továbbiakban ezzel. Egyetlen cím nélküli hírt ért ez meg csupán valamelyik napilapunkban.
• Ha Magyarországon sajtószabadság lenne, nyilvánvaló, hogy ez óriási hír lenne. Tudniillik, jelenleg az történik, hogy az osztrák titkosszolgálat kifaggatta Kulcsár Attilát a politikai és gazdasági kapcsolatairól, több újságcikk meg is jelent erről Nyugaton, amit természetesen a magyar sajtó nem vett át. Ezek a cikkek ugyanis ma már Magyarországot oly módon állítják be, hogy az egész bankrendszerünk egy lecsúszott brókerrendszer. Sajnálatos módon egyébként ezek az állítások igazak, Ausztriában az üggyel kapcsolatban megjelenő írások pénzmosásról szólnak. Egyet viszont tudni kell, ha Kulcsár Attilát hazaengednék – ez egy nagyon finom megfogalmazása a bécsi sajtónak – akkor nem biztos, hogy a bírósági eljárással lenne problémája, mert egy hozzá hasonló, pénzmosó politikusokhoz kapcsolódó embert már eltettek láb alól Magyarországon. Zemplényi Györgynek hívták az illetőt, akit egyébként egy Doszpot Péter nevezetű úriember védett hajdanában, amikor éppen szolgálaton kívüli rendőr volt.
• A sztárzsaruról van szó…
• A sztárzsaruról, aki most MSZP-s országgyűlési képviselő. De azért azt tudni kell, amikor Kulcsár Attila Bécsbe ment, talán az életét mentette meg. Ha visszajött volna – vélhetően azért, hogy ne beszélhessen, azért, hogy ez a mérhetetlen szenny, ami fölhalmozódott a magyar brókereken keresztül, több százmilliárd forintos csalásokkal, láncreakciószerű robbanást előidézve, ne derüljön ki –, megölték volna.
– Ha már Zemplényi Györgyöt szóba hozta, mi úgy tudjuk, hogy természetes halállal halt meg. Megint csak az emlékezet felfrissítésére mondom: Zemplényi volt az, aki az Úszószövetség elnökeként rengeteg pénzt szerzett innen-onnan, később pénzügyi zűrzavarok keletkeztek, s ha az ügyet bolygatták volna, sok ismert és magas polcon ülő ember került volna kellemetlen helyzetbe.
• Igen, arról a Zemplényi Györgyről van szó. Gyakorlatilag Kulcsár Attilához hasonlóan ő is állami pénzeket használt föl és forgatta meg a tőzsdén. Zemplényi György aztán kiment pénzt mosni Svédországba, Ausztráliába, a körözése ellenére háromszor is körbejárta a világot. Magyarul mondva nem körözte őt senki, a magyar igazságszolgáltatás nem adott ki ellene semmilyen elfogatóparancsot, és amikor már veszélyes volt a helyzete Izraelben, mert ott is nagyon sok embert „lenyúlt”, mint álérsek Svédországban is, a magyar titkosszolgálat és a magyar rendőrség vezetése visszalopta Magyarországra. Ugyanúgy történt ez, mint hajdanában, amikor a Moszad Izraelbe lopta a Dél-Amerikában élő Eichmannt, és kivégeztette. Ugyanolyan törvénytelenül, ugyanúgy idegen állam területére hatolt be a magyar rendőrség, mint ahogy akkor az izraeliek tették. A Zemplényi-ügy miatt egyébként az akkori főkapitányt a bíróság el is ítélte, majd amikor a Fidesz-kormány került hatalomra, fölmentették. Zemplényi György halála előre eltervezett volt. Titkosszolgálati tisztekkel beszéltem, ők mondták, hogy a testébe rákos burjánzást előidéző injekciót fecskendeztek be.
• Tehát előidézték a rákot?
• Igen, előidézték. Ez nem ritkaság egyébként. Amikor ’99-ben beszéltem erről az ügyről, Zemplényi még élt. Azt válaszolták nekem, hogy egy jól irányzott injekció következtében az élete már leáldozóban van. Azért, mert túlontúl sok ismert ember került a környékére…
• A politikai életből?
• Igen. Miniszter, bankár, mindenki. Ugyanazok a bankárok, akik most benne vannak az Equities-ügyben, a Zemplényi-ügyben is benne voltak. Akkor is bankárok, vezérigazgatók és vezérigazgató-helyettesek voltak. Ámbátor az Equities-botrány főszereplői 2002-től Draskovics Tibor – Medgyessy kabinetfőnöke – és László Csaba, aki jelenleg a Medgyessy-kormány pénzügyminisztere. Ők mindketten vezérigazgató-helyettesek voltak, és hivatalból felügyelték az Equitiest, amely száz százalékban a K&H Bank tulajdona. Nehogy azt higgye valaki, hogy ott, ahol tízmilliárdos befektetések vannak, arról naponta ne tárgyalnának a bank operatív vezetői, s az említett urak ne tudtak volna arról, hogy mi zajlik a bankban.
• Zemplényinél mennyi pénzről volt szó?
• Mai értéken tizenöt-húszmilliárdról, ami el is tűnt. Magyarországon minden pénz eltűnik. A London Brókernél eltűnt tízmilliárd, a Falcon Brókernél is, a Reál Brókernél, a Globex Holdingnál. Ezek a brókercégek a magyar gazdaságból az elmúlt másfél évtizedben több mint ezermilliárd forintot loptak el, a zsebünkből, és egyetlenegy esetben sem térült meg a kár. De ami most történik, a jogállamiságot veszélyezteti. Nemcsak azzal, hogy a nevezett személyt egy nyugati ország titkosszolgálata kifaggatja, és hazánkat éri emiatt csapás…
• Kulcsár nem jön haza, esetleg elmegy Ibizára, folytatja a nyaralását esztendőkön keresztül. Bécsből – gondolom én –, majd jelentenek az Európai Unió központjába, Brüsszelbe, elmondják, hogy Magyarországon mi történt …
• Már megtették. Nyugati mértékadó polgári lapokban már mindez megjelent, és vissza is minősítették ezek alapján Magyarország bankrendszerét. Az igazi probléma az, hogy erről a magyar sajtó egy sort sem írt, mert a magyar sajtó munkatársai ugyanezeknek a brókereknek és pénzembereknek a zsebében van.
• Ugyanaz a VIP-lista az OTP-nél, a Kereskedelmi és Hitelbanknál…
• De ugyanezek a bankok fizetik az újságokat is, oly módon, hogy hirdetésekkel tartják életben az egyébként gazdaságtalanul működő lapokat. Tehát a legnagyobb megrendelők a hirdetési rovatban ezek a bankok, így azt íratnak meg az újságokban, amit akarnak. Legyen az a Népszabadság, a Magyar Hírlap, legyen az bal- vagy jobboldali újság. Igazából az adófizetők pénzéből fölépített kereskedelmi bankrendszer, valamint az állami tulajdon idézte elő ezt a jogi zűrzavart és zagyvaságot, amit ma Magyarországon nap, mint nap megélünk. Valójából minden egyes adat a csalásra épül, mert azokat a pénzeket, amelyeket ezek a brókerek forgatnak, kifejezett törvényi tiltás ellenére teszik már 1991 óta. A brókerek által forgatott pénz jelentős része ugyanis a költségvetésből származik, amit a pénzintézeti törvény és a végrehajtási rendelet tilt. A pénzügyi befektetés tehát tilos, mivel költségvetési adóforintról van szó. És a költségvetési adóforintokat olyan pénzügyi befektetési körbe vinni, amelynek nincs biztosítása, tiltott, mert egy rossz befektetéssel mindannyiunk vagyona vész el. Éppen ezért döbbenetes, hogy állítólag volt egy kormányülés 2002-ben, azzal a céllal, hogy engedélyezzék, hogy a költségvetési pénzeket időlegesen, pénzügyi befektetésre is használhassák. A felháborító az, hogy a Miniszterelnöki Hivataltól kapott információ szerint 2002 decemberében, ebben a témában nem is volt kormányülés. A miniszter urak pedig, finoman kifejezve, nem is látogatták a parlament épületét. Az adatokat ellenőriztük, igazak.
• A nem létező kormányülésről, mint valódiról, mint az adott témában döntőről, jegyzőkönyv is készült?
• Igen, csak nem voltak jelen a miniszterek, s nem volt jelen a miniszterelnök sem.
• Minek néznek ezek az emberek bennünket?!
• Ugyanannak, aminek a Gyurcsány-botránynál. Ez még csúnyább botrány, mint a nem létező kormányülés jegyzőkönyve. Gyakorlatilag az utóbbi három hétben már semmilyen új információ nem jelent meg Kulcsár-ügyben sem, és nem is nagyon fog. Ez történik, amikor az igazán súlyos kérdések fölvetődnek, és közvetlenül bebizonyosodik a politikai „elit” érintettsége. Amikor ennek a körnek a maffiajellegű cselekményei kerülnek napvilágra, azonnal abbahagyják az adatok szolgáltatását a sajtónak.
• Gondoljuk végig, mi történt az olajszőkítésnél, az olajbizottságnál! Teljesen megfeneklett a vizsgálat, nem lett értékelhető végeredménye. Nézzük meg, hogy az úgynevezett ügynökügyben 2002-ben, a Mécs Imre-bizottságban mi történt, vagy abban a bizottságban, amit Balogh László MDF-es országgyűlési képviselő vezetett. Ott sem jutottak a végére, összekevertek mindent, olyannyira, hogy egyáltalán nem tudtuk, most ki a tiszta ember, ki a sáros, ki a pötytyös. Ugyanez várható a brókerügyben is?
• Ugyanez. De azért, hogy nem történt semmi, ez nem igaz. Az első nagy botránynál Zemplényi György meghalt. Olajügyek: azok az emberek, akik vádalku ígéretében súgtak a hatalomnak, ma börtönben vannak. Azért, hogy soha többé ne súgjon senki semmit a politikusokról.
• Az az illető, aki börtönben van az olajügyben, kiről súgott?
• Pintér Sándorról. Arról, hogy részt vett Kiss Ernővel az olajszőkítésben, a pénzfelvételben Hámori Csabával és a többiekkel együtt. Megvan a bizottsági jegyzőkönyv, ezt nagyon nehéz lesz letagadni. Hasonló jegyzőkönyvek sorozatával rendelkezünk. De azok az emberek, akik meg mernek szólalni, vagy elhiszik azt, hogy vádalkuban föltárhatják az igazságot, és így esetleg a börtönbüntetésből szabadulhatnak, ma börtönben vannak. A Kuka csúfnevű például hat évet kapott, azt se tudják, hogy miért. De még mindig jobban jártak a börtönbe csukottak azoknál, akiket, mert szólni mertek, meggyilkoltak. Zubovicsra, Boros Tamásra gondolok például. Itt már a politika dönti el, hogy nincs szükség további botrányra, most már ködösítgetünk. Természetesen a szervezett bűnözés, ez nemzetközi tapasztalat, abban a szent pillanatban, amikor kormányváltás van – azért, hogy a nagy elosztórendszerekből részesedhessen – azonnal az új kormányhoz csatlakozik. Bizonyíthatóan.
• És akkor varázsütésre egyszer csak semmit nem írnak az újságok semmiről, a rádiók, tévék sem beszélnek. S a nagy csönd után egyszer csak Kulcsár-ügy sincs, és az emberek egy idő után már az újabb botrányt figyelik, és el is feledkeznek arról, hogy volt egyszer egy brókerbalhé.
• Ez törvényszerűen így lesz. Fölmértük mostanában barátaimmal, hogy ki emlékszik még Pallag Lászlóra.
• Az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság kisgazda elnökére, akit aztán elég szépen megbüntettek. Elárverezték a házát…
• Kifosztotta őt a maffia. Akikkel szemben viszont Pallag vizsgálódott, a ’93-as, ’94-es ötszázmilliárdos csalások ügyében, azokkal szemben nincsenek ítéletek. De Pallag László ellen iszonyatos ítéleteket hoztak meg törvénytelenül, és kifosztották a vagyonából. De mi az, ami érdekes még ezen túl? Az, hogy lassan már nem tudják az emberek, hogy ki volt Pallag László. Csak azt, hogy volt egy kisgazda, aki valamilyen ügyben benne volt. Ordibált valamit az olajügyek miatt. Amikor ezeket fölmérettem, barátaimmal együtt azt mondtuk, hogy három év múlva pedig már nem is fognak emlékezni arra, hogy egyáltalán voltak olajügyek. Tehát ezért kellett így irányítani, hogy először elég információ volt, kicsit kiabáltak ezek a megfizetett újságírók a politikusok kérésére, de aztán elaltatták az ügyet. Vélhetően ez történik a Kulcsár-ügyben is, úgy, hogy Kulcsár Attila életben marad. Nem hozzák haza Magyarországra, mert ha igen, itt megölik! Tapasztalat alapján mondom. Itt nem szabad kideríteni semmit sem, mert ha bármi kiderül hazánkban, az beláthatatlan és ellenőrizhetetlen folyamatokat indít el.
• Ez azért eléggé elszomorító.
• Nyugati forrásokat idézek.
• Hogyha ezt végiggondolom, akkor megint arról beszél, hogy lehet itt szó akármilyen oldalon álló politikusról, egygyökerű az egész úgynevezett politikai elit. Egygyökerű. Mindegyik párt és azok vezetői az MSZMP köpönyegéből bújtak ki.
• Minden ismert politikai erőt onnan varázsoltak elő. És most már nem csak mi mondjuk ezt, hanem ezt mondja már az úgynevezett jobboldali politológus csapat is, s a baloldaliak is, Kéri Lászlóéktól, Ágh Attilától, Lengyel Lászlótól kezdve mindenki. Sőt ma már azt is elmondják aktív és visszavonult rendőrtisztek, ügyészek, bírók, hogy a politikai „elit” egy nagy csürhe. Hangsúlyozom, ezt nem négyszemközti beszélgetésben, hanem több esetben újságban írják le, hogy egygyökerű, és hozzá nem értő, nem a hazájuk érdekében szolgáló vezetőink vannak. Mindez megjelent már Nyugaton is, az Economistben, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, tehát több olyan polgári lapban, amely mértékadó Nyugat-Európában. Ezeket az írásokat azonban Magyarországon elhallgatják, szinte államtitoknak minősítik. Tehát igazából azt nem szeretné a magyar politikai „elit”, hogy kiderüljön, meztelen a király. Mert egy-egy brókerügyben, egy-egy gazdasági ügyben egy valami biztos: legföljebb a politikus távozik négy év múlva, választások útján, de a bankár marad. Az, aki a pénzt osztja.
• Hadd térjek még vissza egy pillanatra Kulcsár Attilához, pontosabban a bankvilághoz. Egy érdekes beszélgetést hallottam, láttam a közszolgálati magyar televízióban. Egy késő esti műsorról van szó, ahol a riporter hölgy Fekete Jánosnak, a Kádár-rezsim kedvelt bankárának, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnökhelyettesének, Magyarország fő eladósítójának föltette a kérdést, hogy mi a véleménye a mostani bankvilágban történtekről, és itt kifejezetten a Kereskedelmi és Hitelbankra és az akörül történtekre gondolt. Fekete János azt válaszolta, nem akar ezzel különösebben foglalkozni, de azért annyit el kéne mondani, hogy a Kádár-rendszerben is loptak a bankárok, de nem így.
• Igen, a matuzsálemkorú ember igazat mondott, a bankárok mindenütt lopnak. Hol legálisan, hol illegálisan. De mondtam, hogy Fekete János már nem vállal sorsközösséget a Medgyessy-kormánnyal, mert tudja a pénzügyi információk alapján, hogy ez a gazdaság tönkrement. Múlt időben beszélünk! A korrupció egy ideig serkenti a gazdaságot. Meglepő dolgot mondok: az olajkorrupció nélkül Magyarország valószínű még rosszabb helyzetben lenne, mint amilyenben jelenleg van.
• Mert a korrupció tőkemozgást idézett elő…
• Így van, és ebből bizonyos beruházások is elkészültek. A leggyorsabban fejlődő gazdaság akkor volt Európában, amikor Olaszországban a kegyetlen maffia volt az úr. Akkor épültek a vonalas létesítmények, az egész útpályarendszer, a vízhálózat és a többi…
• De a fordítottja is igaz. Azért élhetett jól a maffia, mert akkor épültek a vonalas létesítmények, mert akkor vették ki az állami pénzt, s vágta zsebre a maffia, s osztott vissza belőle a politikának…
• Mert egy volt a maffia a politikai „elittel”. Ez volt Olaszországban. De csak volt. Hetven évvel ezelőtt ez volt az Amerikai Egyesült Államokban is, írják le az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi szakemberei.
• És Magyarországon most mi van?
• Magyarországon is egy és ugyanaz a szervezett bűnözés és a politikai élcsapat. Ugyanazok a szereplők. De az ügyvédjeik is ugyanazok. Ugyanaz a politikus ügyvédje, és a gengszter ügyvédje. Ha a Petneházyba elmennek, ott egy politikus, egy gengszter, egy bankár található. Hogy most éppen melyik a gengszter, melyik a bankár, nem tudni. Ma Magyarországon tegezik egymást a gengszterek és a politikusok, és ugyanolyan módon fosztogatják hazánkat, mint ahogyan tették ezt ötven évvel ezelőtt Olaszországban. Sok halálos áldozatot követelt, mikorra sikerült ott annyira fölbomlasztani a maffiát, hogy kiszorítsák az államigazgatásból és a bankrendszerből.
• Arról beszélünk mostanában, hogy a jelenlegi gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, Gyurcsány Ferenc, aki körülbelül négymilliárdos vagyon tulajdonosa, birtokosa, 1994-ben, a Boross-kormány időszakában – az utolsó pillanatokban, még ’94 májusában – jutott a balatonöszödi kormányüdülőből egy háromszáz négyzetméteres üdülőrészhez. Kilencszáz négyzetméteres telken van ez az üdülőrész, és közvetlenül a Balatonra néz a ház. Harmincmillió forintért vette meg, pontosabban lízingelte tíz évre. Van egy másik Gyurcsány-ügy is. Budapesten, a Szalay utcában, az V. kerületben ötezer négyzetméternyi részt vett meg az Oktatási Minisztériumból, az ott működött óvodából az akkor még vállalkozó, ma sportminiszter Gyurcsány, ha jól emlékszem, összesen húszmillió forintért. Ugyanakkor kialakítottak egy képviselői klubot, ugyanott a földszinten, aminek a felújítása állami pénzből, százmillió forintért történt. Tehát a klub Gyurcsány Ferencé, de állami pénzből újították fel. Tízmilliót adott hozzá Gyurcsány, kilencvenmilliót az állam. Medgyessy Péter – a miniszterelnök – a következőképpen reagált erre: Gyurcsány Ferenc sportminiszter tevékenységével semmiféle baj nincs, ezzel kapcsolatban semmiféle kifogás nem érkezett. Viszont, ami a gazdasági tevékenységét illeti, ott meg nem érheti szó a ház elejét, hiszen a ’90-es évek elején, amikor Gyurcsány vásárolt, mindenki így csinálta.
• Hát ha Medgyessy Péter ezt a mondását a bíróság előtt tette volna meg… Ezt hívják őszinte, beismerő vallomásnak, de nem ilyen egyszerű a dolog. Gyurcsányról tudni kell, hogy ő az Apró-klán tagja, Apró Antal erőszakos kommunista főkolompos unokáját vette el feleségül.
• Apró Antal – erről is írtunk már – ÁVH-s tiszt, Rákosi és Kádár kegyeltje volt. A Kádár-rezsim miniszterelnöke, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnöke, az Országgyűlés elnöke. Két gyereke van, Apró Antal és Apró Piroska. Apró Piroska lánya Dobrev Klára, aki Medgyessy mellett dolgozik. Dobrev Klára pedig Gyurcsány Ferenc felesége.
• Itt is lehet látni, hogy mennyire összetartozik ez az ÁVH-s bagázs, mert mindezt az értéket a Boross-kormány idején kapta meg. De hogy? Birtokunkban van most már az a dokumentum, amely bizonyítja, hogy mindez törvénytelenül történt. Nemcsak azért, mert a törvény szerint az állami tulajdonnál húszmillió forint feletti értékű vagyontárgyat nem lehet lízingelni. Ahhoz pedig, hogy adásvételre kerüljön a sor, engedély kell. A magyar kormány ’93 őszén, amikor még élt Antall József, de már Boross Péter vezette a kormányüléseket, döntést hozott. Szilvásy György „megetette” Balsai Istvánt, Mádl Ferencet, hogy az öszödi üdülő egy részét el kell adni, mert hiányos a kormány költségvetése. Szilvásy György akkor a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt, jelenleg szintén államtitkár. Ő a tettestársa Gyurcsány Ferencnek. Jöhetett jobb- vagy baloldali kormány, Szilvásy György mindegyikben államtitkár volt. Mi ez, ha nem az egygyökerűség bizonyítása? Ő egy gengszter úr, ezt nyugodt szívvel merem kijelenteni, hiszen 11:0 arányban szavazta le a magyar kormány a balatonöszödi üdülőrész eladást, mert az egyik miniszter fölszólalt, és azt mondta, milyen kormány vagyunk mi, hogy egy vacak üdülő bérleti jogának átadásával akarjuk a magyar költségvetést rendbe tenni. És erre föl a magyar miniszterek közül többen körülnéztek: „Tényleg, mi ennyire hülyék vagyunk?” Ezek után megszavazták, hogy nem szabad ezt értékesíteni. Szilvásy György ekkor, a jegyzőkönyv szerint, odaszólt Balsainak, hogy de hiszen ezt már neked megmondtam, miniszter úr, megállapodtunk. Erre Balsai lakonikus rövidséggel azt mondta, tévedtem. Mádl Ferenc is azt mondta: tévedtem, tehát nem értékesítjük. Kifejezett tiltás ellenére Szilvásy mégis értékesítette az öszödi kormányüdülő említett részét, tehát megvalósította a csalás bűntettét, a közokirat hamisítás bűncselekményét, és vélhetően, ha egyszer Magyarországon polgári demokrácia lesz, ezeket a bűncselekményeket, miután nem évülnek el, a magyar bíróság több éves börtönbüntetéssel fogja „jutalmazni”. És itt még arról nem is beszéltem, hogy ugyanez a jóember mekkora vagyont szerzett magának. De térjünk vissza Medgyessy Péterre, idézzük a nagy klasszikust: „mindenki így csinálta”! Csak azt nem folytatta Péter úr, hogy ez törvénytelen, alkotmányellenes, Büntető Törvénykönyv- és Polgári Törvénykönyv-ellenes. Ha a politikai „elit” vagy a „bankárelit” azt mondja, hogy téged ugyan, aki nem adsz számlát húsz forintról, húszezer forintra büntetlek, de ha tízmilliárdot lopsz, azt szabad, akkor ez nem politikai elit, hanem hazaárulók gyülekezete, a Btk. 144. §-a alapján. Ugyanezt mondják a nemzetbiztonság vezető jogásztisztjei, ugyanezt mondják a fiatal ügyészek és azok a rendőrtisztek, akik folyamatos kapcsolatban állnak velünk. Tehát ezek nem egyedi vélekedések.
• Van még egy érdekesség így a végén, cukor a csésze alján. 1989-ben, amikor az Ellenzéki Kerekasztal – a törvénytelen Ellenzéki Kerekasztal – ülésezett, Pozsgay Imre távollétében Fejti György vezette az MSZMP tárgyalócsoportját. Fejti György volt az MSZMP Központi Bizottságának titkára, azt megelőzően Borsod megyében volt MSZMP első titkár, aztán a KISZ Központi Bizottságának titkáraként is dolgozott, szóval az életútja egyértelmű és elvtársi. Fejti Györgyről esztendőkön keresztül nem tudtunk semmit. Majd a napokban előkerült a neve, merthogy a sok-sok postarablás után úgy döntött a Magyar Posta vezetősége, hogy olyan patront helyeznek el a postástáskákban, a pénzek mellett, hogyha a postást megtámadják, ez a patron kinyílik, befesti a pénzt, és a pénz abban a pillanatban értéktelenné válik. Tehát nem érdemes bántani vagy megölni a postást. Ezeket a táskákat, patronokat meg kell vásárolnia a Magyar Postának, 178 millió forintos üzletről van szó! És ki kaptameg ezt az üzletet? Fejti György cége. De Fejti György elmondta egy rádióinterjúban – a saját fülemmel hallottam –, hogy ne tessék megdöbbenni, hogy én a Magyar Postával üzleti kapcsolatban állok, hiszen 1999-ben, az Orbán-kormány idején is már együtt dolgoztunk, tehát a mi együttműködésünk messzire nyúlik vissza.
• Fejti György szintén őszinte beismerő vallomást tett, egygyökerű ez a csapat. Egyébként az Orbán-kormány ideje alatt működött a legjobban Medgyessy Péter tanácsadó cége a MALÉV-nél és a Dunaferrnél. Gondolom, hogy Medgyessy Pétert és csapatát nem éppen a szélső jobboldalon kell megtalálni jelenleg sem. Amikor ezek a postai rablások történtek, amikor nagy kockázattal kis pénzeket vittek el, nagy közfelháborodás közepette, rendőr barátaim és az ezzel foglalkozó operatív tisztek azt mondták – szó szerint idézem őket: „Elnök úr! Itt most nagyon nagy biznisz van a láthatáron. Meg fogják oldani, társadalmi nyomásra, jó üzlettel, hogy a postások táskájában biztonságban legyen a pénz”.
• Hadd fordítsam le, amit mond. Azt állítja, hogy valakik az alvilágban vagy a politikában megszervezték a postások elleni támadásokat…
• Látványosan…
• …majd amikor a köznép azt mondta, hogy szegény postások, hozzák a nyugdíjunkat és megtámadják őket, akkor már valaki üzleti sikerét készítették elő?
• Szent igaz, ez így van! Ez így van egyébként a magyar bankrendszer védelménél is. Amikor egy-egy bank elleni támadás „megesik”, tudott, hogy ha ez tömegesen és azonos elkövetési móddal történik, központilag vezérlik az egészet. De az, hogy 1999-ben az állítólagos nemzeti kormány ideje alatt Fejti György gazdagodik az állami tulajdonú postánál, vagy a MOL Rt.-nél a „kék fényes”, a szabad népes Szabó László, kinek a tolla miatt sokan haltak meg, ha az állítólagos jobboldali kormány regnálása alatt ők gazdagodhatnak, ott az egygyökerűségben kell keresni az okokat. Messze vezetnek ezek a szálak, és valóban csak hab a tortán, hogy az állítólagos MSZMP-s ultrabalos Fejti György gazdasági sikereit 1999-ben az állami tulajdonú – Fidesz-kormány által irányított – postánál alapozza meg. Gondoljunk bele, ha itt a valóban hazáját szerető, konzervatív és keresztény gondolkodású csapat uralkodna, az szakemberként csak és kizárólag a levitézlett kommunista káderekből találná meg az embereit? Ez nem igaz! Egyébként ebből a 178 millióból nem sok nyeresége lesz Fejti elvtársnak, mert ebből a pénzből vissza kell osztani. Nem úgy van az ám, hogy valaki közbeszerzési pályáztatás nélkül megnyeri az üzletet és viheti a pénzt. Itt bizony vissza kell osztani az olyan a tisztességtelen állami alkalmazottaknak, mint amilyen például a Gyurcsány-botrány főszereplője. Igazából az a baj, hogy a magyar költségvetést ezen keresztül meg lehet csapolni, s pusztán azért kell egy-két ilyen „műbalhét” csinálni, hogy még további, jogosnak látszó igényt kielégítsenek, kifejezetten a gazdaságpolitika szereplőinek érdekében, a Fejti Györgyök érdekében. Talán ez is mutatja, hogy mennyire igazak azok a nyugati vélekedések, amelyek szerint Magyarország legnagyobb problémája az, hogy nem alakította ki a saját tulajdonosi rétegét, nem alakította ki a saját polgárságát, honpolgárait nem hozta helyzetbe. Igazi társadalmi robbanáshoz vezethet ez, mert ezek a napvilágra került ügyek izgatják, idegesítik az egyszerű, jó ízlésű magyar honpolgárt. Ezen lehet elbukni. A százmilliárdos csalásokon soha. Az ilyen tíz-húszmilliós kis ügyletekbe fognak belebukni. Meggyőződésem, hogy ez a nép egy újabb Tocsik-ügyet már nem bír el.

Háromszázezermilliárd forint nyomában
Tizenöt év költségvetése tűnt el

• 2003 augusztus 17-én, Svájcból hazajövet Ausztriában meghalt Tompos Judit ügyvéd. A hazai újságok szeptember 4-én számoltak be erről. Kőrösi Úr! Ön szerint Ausztriából Magyarországra ilyen lassan jutnak el a hírek?
• Személyesen ismertem Tompos Juditot. Emlékszem az utolsó vele történt találkozómra, az ügyvédnő Nyugatra készült. Rendkívül ideges volt. Olyannyira, hogy idegességében még a kávéscsészét is lesodorta az egyik Margit-körúti presszóban, Szikinger István ügyvédi irodája közelében. Óriási üzletekről beszélt, gázüzletekről, nagy lehetőségekről. Csak azt nem értettem, miért olyan ideges. Tompos Juditnak nagyon komoly politikai és gazdasági kapcsolatai voltak valamennyi párttal, de azért az SZDSZ-hez és az MSZP-hez erősebb szálak fűzték. Az úgynevezett problémás ügyeket képviselte, olyanokat, mint mondjuk a Conexusé, ahol is mai értéken számolva sok tízmilliárd forintos vagyont „kezeltek el”, és aminek a végén meghalt a cég vezetője, László András. A különféle trükkökön keresztülment vagyon azóta sem lett meg. Ügyvédként Boross Ildikóval közösen védték Szeva bácsit. Tudni kell, hogy Szemjon Mogiljevics a világ tíz legjobban keresett gengsztere közé tartozik Amerikában, bírói ítélettel. Az ügyvédnő munkájából adódóan nagyon sok hírhedt alvilági alakot ismert.
• Leo Stekurát is.
• Igen, őt is. Leo Stekura egyébként 1998-99-ben szakértő volt a Fideszben, egészen addig, amíg a Deák Gábor vezette Betonútépítőnél ki nem robbant az a bizonyos gyilkossági ügy.
• Mi volt az?
• A Pannon Bróker kapcsán agyonvertek egy pár embert. Egy Veres István nevezetű embert például igencsak elagyabugyálták az oroszok, Szergejék, Igorék, Leo Stekuráék. Egyébként az a pannon brókeres ügy nagyságában legalább akkora, mint ez a mostani kereskedelmi és hitelbankos tolvajlás, de azt sikerült nagy csöndben megoldani, mert a Fidesz rendkívül jól kezelte az ügyet. Az akkori legnagyobb kormányzópárt azonnal visszavonta a „szakértő” urak parlamenti belépőit. Ügyesebbek voltak ebben is, nem úgy, mint az MSZP Kulcsár esetében. Ezekben az ügyekben is részt vett Judit, és bizony – elmondása és Tímár György baráti társaságnál elmondottak szerint – nagyon sok céget alapított Nyugaton, több ezret.
• Milyen cégek voltak ezek?
• Off shore cégek, amelyeken keresztül tisztára mossák a bűnözésből keletkező pénzt. Hivatalos amerikai adat – Magyarországon ezt nem szokták nyilvánosságra hozni –, hogy Szeva bácsi több mint kétmilliárd dollárt mosott tisztára hazánkban. Természetesen mindez nem tűnt fel a magyar igazságszolgáltatásnak és a nyomozószerveknek.
• Tompos Judit kik számára hozta létre ezeket a cégeket?
• Akiket elmondtam, tehát az alvilág jelentős személyeinek, valamint az SZDSZ vezető politikusainak.
• Név szerint kiknek?
• Nem szeretnék neveket mondani. Vezető gazdasági szakemberekkel és politikusokkal állt kapcsolatban az SZDSZ-ben és az MSZP-ben is. Én ismertem ezeket a kapcsolatokat, de mondandómat nem szeretném kibővíteni nevekkel, ám hangsúlyozom, vezető politikusokról van szó, olyanokról, akik az olajügyekben is érintettek voltak. Azt hiszem, az érintettek körét így elég jól behatároltam.
• Akik ismerik az igazságot, azok azt is tudják, hogy ez nem egyszerű közlekedési baleset volt, hiszen a testrészeit – és bocsánat, hogy ilyenről beszélünk – a kocsitól legalább kétszáz méterre szedték össze. Arról viszont senki sem beszél, hogy a kocsiban utazott egy, a politika által nagyon is ismert magyar állampolgárságú férfi is, aki szintén meghalt.
• Osztrák barátaink mondták ezt el. Azt azonban tudni kell, hogy ha valamit az alvilág vagy a „Cég” szervez meg, akkor kevés esély van arra, hogy az igazság kiderüljön. Folyamatosan beigazolódik, amit már a könyv elején is mondtunk, hogy amikor 2002-ben a szocialistákra szavaztunk, akkor a robbantásokra szavaztunk. Azt hiszem, hogy a politikusok most már vezéráldozatokat hoznak, hiszen a politika soha nem látott mértékben keveredett össze az alvilággal, és ebben a körben benne vannak az ügyvédek, a bírók is.
• Ön szerint tehát valakik besegítettek abba, hogy Tompos Judit meghaljon?
• Az osztrák adatok alapján ez joggal feltételezhető.
• Maradjunk még mindig a bűn útján. Augusztus végén Budapesten, Óbudán egy éjszaka tíz lövéssel megöltek egy embert. Mindenki Ragyás Tóniként ismeri az áldozatot. A gyilkosságot követő napon Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya sajtóértekezletet tartott, és sietett leszögezni, hogy piti ügyről van szó. Azt mondta, „Ragyás Tóni” nem alvilági leszámolás áldozata lett. Miért volt olyan fontos Gergényi Péternek azonnal kijelenteni, hogy itt szó sem lehetett alvilági számonkérésről?
• Gergényi Péter kiállt a kamerák elé, és azt mondta, nem tudnak semmit a gyilkosság hátteréről, annyit tudnak csak, hogy ez nem alvilági leszámolás. Rendőr barátaim hívtak föl azonnal, hogy ekkora butaságot még biztosan nem hallottam, vagyis hogy nem tudnak semmit, de azt igen, hogy nem alvilági leszámolás. Ragyás Tóni – kegyeletsértés nélkül mondható – erőszakos pénzbehajtó volt. Erős politikai kapcsolatokkal rendelkezett, és bizony – már többször mondtuk –, hogy az olaj-alvilág összenőtt a politikai alvilággal. „Ragyás” egy erőszakos fiatalemberekből álló csapat tagja volt, akik Budapesten, a Szentmihályi úton, Dorogon és Szajolban olajat szőkítettek. A telephelyeik közül a Budapest, XIV. kerületi Szentmihályi úti volt a legnagyobb. A telepet ötven kamion hagyta el éjszakánként, rendőri biztosítással. Megfordultak itt a legnagyobb olajszőkítők, hogy csak példaként Tisza Jóskát említsem. Naponta több millió liter olajat szőkítettek, és az azóta a szabad világba átjött vezetőjük Pintér Sándorral ápolt rendkívül jó kapcsolatokat.
• Kiről van szó?
• Szentkereszti Péterről, aki Ragyás Tóni főnöke volt, s aki egyben az említett olajszőkítő helyek főnöke is volt. Igen, mindig áttételekkel találkozunk, a bűn soha nem jelentkezik tisztán, de az évek múlásával a bűnösök így lesznek Grál-lovagok. Amiket elmondtam, rendőrségi és ügyészségi jegyzőkönyvekből idézem, tehát nem a saját állításaim. Mindez szerepel a központi nyomozóhivatal anyagában is.
• A Szamuráj Bt., ami egy őrző-védő szolgálat, Szentkereszti Péteré volt?
• Igen, és az is benne van az anyagokban, hogy nevezett személy húszmillió forint kölcsönt adott a Preventív megvásárlására Pintér Sándornak, Orbán Viktor volt belügyminiszterének. Így nő át egyik rendszer a másikba.
• Szentkereszti Péter tehát Dorogon a tározóban, aztán itt Budapesten, a XIV kerületben és Szajolban volt olajszőkítő. Mikor?
• 1991-92-93-ban. Persze itt nemcsak az olajszőkítés szerepel „üzleti” lehetőségként, kapcsolódik hozzá a halasztott vámfizetés is, tehát az, amikor a határon beérkezett az áru, és a jövedéki adót, valamint a vámot nem kellett érte azonnal kifizetni. Ezek az emberek egyébként rendszeresen dolgoztattak fantomcégekkel, és a hatóság megtévesztésére, meg a pénz eltüntetésére hetente negyven-ötven céget is felszámoltak az ország területén. Amikor egyszer-egyszer valakinél rajtaütött a szervezet, akkor a helyszíneken néhány nevesincs hajléktalant talált, akiket nem lehetett felelősségre vonni.
• Szentkereszti Péter kötődött valamelyik párthoz?
• MSZP-közeli ember volt, hiszen az igazi nagy olajozása is az MSZP-s pénztárnokot és az MSZP-s kasszát szaporította, annak ellenére, hogy mindez az MDF-kormány ideje alatt történt. Ez az alvilági tevékenység egészen 1996-ig mérhetetlen nagy jövedelmet termelt, de aztán bezárták az utolsó kiskaput is a jövedéki termékek behozatalánál.
• Ön szerint bezárták? Hiszen arról hallani, hogy 2004. január elsejétől az orsóolaj kikerül a jövedéki termékek közül.
• Ez már benne van a költségvetési törvénytervezetben, magyarul a politika ismételten létrehozza az olajmaffiát. Lehet, hogy ettől várják megint a gazdaság élénkítését, mint ahogy történt ez 1991-92-ben vagy 1993-ban.
• Beszéljünk még egy „bűnesetről”! Budapesten, a Nyugati-pályaudvarnál 2003. augusztus végén a 6-os villamoson egy fiatalember hátizsákjában bombaszerű készítmény robbant. A rendőrség itt is egyszerűsítette egy kicsit a dolgot, mert azt mondták, a fiatalembert valaki megfenyegette, és félelmében egy Flaubert pisztolyt és egy ilyen robbanóelegyet tett a hátizsákjába, ezzel járkált mindenhová, s a folyadék a hőtől vagy az ütődéstől véletlenül felrobbant. Szóval egy gyáva fiatalember véletlenszerűen robbantott a 6-os villamoson.
• Mindjárt az elején felvázolták ezt a verziót. Ez egy nagyon nagy hülyeség! Utána őrizetbe vették, majd letartóztatták az egyébként megsérült fiatalembert. A robbanószerkezet, a rendőrségi verzióval ellentétben, nyilvánvalóan megrendelésre készült. Hiszen ha megnézzük az utóbbi egy évet, több tucat „molotov-koktélos” robbantás történt az országban.
• Azt gondolja, hogy megrendelésre dolgozott ez a fiatalember?
• Természetesen, megrendelésre. Meg kell nézni az utóbbi évek tűzgyújtásos, „molotov-koktélos” robbantásos bűncselekményeit! Ez több tucatot tesz ki. De az óriási butaság, amikor az imént említett magyarázatot adja a rendőr első ijedtében vagy megrendelésre, mivel – azt sugallja a hatalom – most nyugalomra van szükség. Ezért bagatellizálják a bűncselekményeket. Egy ideje azzal az indokkal, hogy nyugodtak legyenek az emberek, teli vannak már a közterek is rendőrrel – az egész országban egyébként –, ami lehet, hogy jó, lehet, hogy nem, de a nagyfokú rendőri jelenlét azt sejteti, a hatalom fél. Azt mondják, hogy ez a fiatalember gyáva, azért közlekedik ilyen felszereltséggel, holott azon az alapon, amit elmondtak, pszichológushozkellett volna már őt vinni, és bizonyos, hogy a szakvélemény alapján nem lenne büntethető. De még egyszer mondom, ez a magyarázat kitalált dolog. Nyilvánvaló, hogy most megkeresik a kapcsolatait, hogy hova is szállított már korábban ezekből a „töltetekből”. Egy igazán komoly robbanószerkezetet előállító ember soha nem gyávaságból csinál ilyesmit. Márpedig látszik, hogy ez a fiatalember érti a dolgát. Valószínű, hogy a Clodó utáni „vállalkozások” élednek újjá.
• Ki most az alvilági főnök?
• Ma az alvilág egy az őrző-védő szolgálatokkal és a politikával. Tudomásul kell venni, hogy az igazi erőszakszervezetek most már – a rendőrség és a katonaság tudatos leépítésével – létszámban is az őrző-védő szolgálatok, amelyek a pénzszállítástól kezdve a pénzbehajtásokat is intézik.
• És amely szolgálatok jelentős részének központja – írtuk ezt az előző könyvünkben – Izraelben van.
• A nagy cégek jelentős része izraeli alapítású, izraeli tőkével működik, és izraeli a kiképzése. Nem is titok ez egyébként: az önvédelmükről méltán híres izraeli cégek betelepültek Kelet-Közép-Európába, és anyagilag is támogatják például a magyar őrző-védő szolgálatokat.
• Folytatva az iménti kérdést, ki uralkodik most az őrző-védő szolgálatok fölött?
• Jelentős része az In-Kal Security főnökének és tulajdonosának, Lasz Györgynek a halála után a Preventív Rt., azaz Pintér Sándor kezében összpontosul. Ma a piac meghatározó részét ők birtokolják. Meggyőződésem, hogy ha igazából rendet akarnának tenni az alvilágban, mint ahogy történt ez a Fidesz idejében, nem volnának lövöldözések és robbantások. Ezt a mostani anarchikus állapotot tudatosan idézték elő, ez közhangulatot gerjesztő folyamat. Tudni kell, hogy Magyarországon nagyon erős a maffia, ami szervesen beépült a politikába. Kelet-Közép-Európában mindez törvényszerűen történt így. Amit mondok, kicsit távolinak tűnik az őrző-védő szolgálatoktól, de fontos újból hangsúlyozni: a „rendszerváltozás” terméke a politika és az alvilág teljes egybeépülése.
• Szeptember 5-én az osztrák-magyar határon nem engedték Ausztriába távozni Rejtő E. Tibort, a Kereskedelmi és Hitelbank volt vezérigazgatóját. Miért történt ez?
• Az történt, hogy – két hónappal ezelőtt már beszéltünk róla – a K&H-ügy elérte a politika legmagasabb szintjét. A kormánytagokat is.
• Tompos Juditnak, bocsánat, hogy visszatérek a személyére, nem volt semmi köze a K&H Equitishez vagy a Brittonhoz?
• Természetesen volt. Elég nyilvánvaló jogászi körben az, hogy aki off shore cégeket alapít, az minden ilyen ügyletben érintőlegesen vagy tevőlegesen részt vesz, elsősorban szakértelme miatt, hiszen ehhez idegennyelv-tudás kell. Nem elég az itteni „sztárügyvédek” egynyelvűsége. Nem elég Svájcban magyarul beszélni. Judit több nyelvet beszélt anyanyelvi szinten, tehát nyilvánvaló, hogy a tanácsait kikérték, és nyilvánvaló az is, hogy az ügyben érintettekkel kapcsolatban állt.
• Akkor térjünk vissza Rejtő E. Tiborhoz és ausztriai útjának megakadályozásához!
• Tudni kell, hogy az ügy másik kulcsfigurája, az a bizonyos szír állampolgár, a hivatalos vélemények szerint hazaszökött Nyugatra. Szerintem meg, mert többet tudott, mint az elfogott társa, azóta már megölték. Egyébként Rejtő E. Tibornál szakadt el a cérna, ekkor már Nyugatról rendszeresen érkeztek a figyelmeztetések, hogy a magyar hatóságok hagyják abba ezt a „folyamatosan kiengedjük a bűnösöket” gyakorlatot. Megkérték tehát őket, hogy vegyék komolyabban ezt a pénzmosással is kapcsolatban lévő ügyet. Azt tehát, hogy senki nem felelős semmiért, azt, hogy a költségvetési pénzek jelentős részben ellenőrizetlenül, törvénytelenül, brókercégeken keresztül, több százmilliárdos értékben cserélnek gazdát, sokszor nagyon súlyos anyagi következményekkel. Elsősorban a kisbefektetők fizetnek erre rá, de veszni látszik a nagy intézményi befektetők pénze is. A kőbányai önkormányzat például 2,7 milliárdot vesztett ezen a brókerügyleten a jelenlegi adatok szerint. Ezzel nem lehet játszani. Nyugaton a legkomolyabb bűncselekmény a pénzmosás. Nálunk azonban, ha az igazságszolgáltatás és az operatív felderítő munkát végzők orra előtt több ezer esetben táskában viszik ki a tisztára mosott pénzt a bankokból, akkor sem tud senki semmiről. Legalábbis így hírlik.
• Szóval Nyugaton megunták azt, hogy a vélt tettesek sorra elhagyják az országot. Ezért fogták most el Rejtő E. Tibort?
• Erről szól az igazi történet. Nem az a baj, hogy hány kormánytag van benne. Még csak az sem, hogy a pénzügyminiszter úr az érintett bankban helyettes vezető és tevőleges résztvevő volt. Az sem baj, hogy a zsurki vodkagyáros Baja Ferenc, az a csodálatos nyírségi ember, vagy Csillag miniszter közigazgatási államtitkára is belekeveredik az ügybe. Mert ma a közvélemény már jól tudja, hogy a politika és a bűnözés gyakorlatilag szinonim fogalmak. Az igazi baj az, hogy Magyarországra betelepültek a nyugati bankok, s nem a szigorú nyugati szellemiséget hozták be, hanem a magyar adminisztráción keresztül pénzmosásba keveredtek. Többször írtuk, a nyugati bankoknál az igazi veszély az, hogy ebben a mocsokban besározódtak ők is, az, hogy ma a bankok részvényei – legyen az akár az Inter-Európa Bank például, amelynek Medgyessy Péter, a jelenlegi miniszterelnök volt a vezérigazgatója – csökkennek. Nyilvánvaló, ha a német Volksbankot is a pénzmosás gyanújába keverik, erre a nyugati tőzsde sokkal érzékenyebb, és a nyugati sajtó ezt már réges-rég harsogja, és nem olyan félrevezető módon, mint ahogy a jelenlegi magyar sajtó tálalja – pártszimpátiáktól függően – ezeket az eseményeket. Egyébként tudom, hogy mikor melyik újságba, melyik operatív tiszt honnan küldi be a bankbotránnyal kapcsolatos információkat. Az SZDSZ-ből! Ott egy nagyon okos csapat készíti el az öszszeállításokat, és adja tovább azt a bulvársajtónak, a napi-, a heti- és a havilapoknak.
• Azt mondja ön, hogy amit mi az újságokban olvasunk a Kereskedelmi és Hitelbankról, annak Equitis nevű cégéről, azt az SZDSZ-ből irányítottan, operatív módon küldik, pártfüggetlenül a napi-, a heti- és a bulvárlapoknak?
• Ez az elmúlt tíz évben mindig így volt. Csak most okosabban csinálják.
• Miért lett dühös egyszerre az SZDSZ?
• Azért, mert kimaradt az osztozkodásból. Kuncze Gábor 2003. augusztus 13-án beszédet mondott, hogy a két nagy párttal van a baj, mert túlígérték magukat. Ez is az SZDSZ-es taktika része. Egy volt nemzetbiztonsági miniszterrel találkoztam a héten, aki azt mondta, Imre, mindenben igazad van. A Fidesz azért haragszik, mert most nem ő lophat, és azért is dühös, mert kiderültek a 2002 előtti lopásai. Gondoljon bele, mennyire egytövű ez a csapat! Medgyessy Péter az elnök-vezérigazgató az Inter-Európa Bankban, László Csaba jelenlegi miniszter és Draskovics Tíbor mostani államtitkár a két helyettes a K&H-ban, de ők mindketten a Fidesz ideje alatt mozgatják a közpénzeket. Az egész egy nagy röhej. Az megint más kérdés, hogy 2002-ben a képzetlen, buta MSZP-sek a régi elvtársi szokás szerint: toljuk arrébb a kerékpárt elv alapján loptak.
• Lopjuk el a kocsma elől a biciklit? A legegyszerűbb, de könnyen felfedezhető módszert választják tehát.
• Vigyük el onnan a kocsma elől, ez a módszerük, másra nincs képzettségük. Tavaly júniusban az egyik legismertebb magyar operatív tiszt, akit ön is ismer, mondta, hogy megdöbbent, amikor egy perc alatt átment az egész maffia Puch László alá, a szocialistákhoz. Névvel megmondta. És ez az operatív tiszt ezek után az SZDSZ-t segíti tanácsaival. Az SZDSZ-es aktivitás arra bizonyság, hogy ha valaki kimarad az osztozkodásból, az abban a szent pillanatban az igazság bajnokaként tünteti fel magát, korrupcióellenes harcot, adócsökkentést hirdet. Hozzátartozik az egészhez, hogy a mai magyar egytövű sajtó bármikor bármit befolyásolni tud operatív módon, dezinformációkkal vagy valódi információval.
• Nekem tetszik ez a biciklis példa. Tehát ön azt mondja ezek szerint, hogy az MSZP úgy gondolja – régi bolsevik módon –, hogy ott a „bicikli” a kocsma előtt, nekem szükségem van rá, s mivel nekem mindent szabad, eltolom tehát onnan, és semmi gond. A Fidesz ennél ügyesebb, különféle utakon járatja meg ezt a „biciklit”, külföldre is elviszi, off shore cégekben is megforgatja, s csak ezek után kerül haza valamelyik emberéhez.
• Szocialista politikusok mondják önmagukra, hogy mi primitívebbek vagyunk. A fideszesek ügyesek, rendkívül rafináltak, nyelveket beszélnek, jól kitanítottak, off shore cégeken keresztül, szindikátusi szerződésekkel lefedett bűncselekményeket hajtanak végre, amelyeket a legjobban képzett emberek sem tudnak tetten érni. Magyarországon pedig nincs operatív felderítő munka. Szétverték. Magyarországon megelégszik a rendőrség azzal, ha tetten ér valakit. Magyarul mondva, a primitív tolvajok a régi elvtársi rend szerint lopnak. Viszont a kifinomultabb elveket ismerő és jól kiépült kapcsolatokkal rendelkező fiatalok mindezt rendkívül ügyesen csinálják. Mondok egy példát: 2002-ben 137 milliárdos volt a Magyar Fejlesztési Bank hiánya. S mivel ez állami bank, ennyi pénzt loptak ki a mi zsebünkből.
• 142 milliárdról beszéltünk korábban.
• Volt 142, majd 148 milliárd, de most konszolidáltak. Ötmilliárd ide vagy oda a mai világban nem számít. Kicsit cinikus megállapítás, de igaz. Oly módon csinálták a 137 milliárd forint eltüntetését, hogy már a feljelentést is elutasította a rendőrség és az ügyészség is. Tehát 137 milliárdot Magyarországon nyugodtan el lehet lopni. És ez 2002-ben történt.
• S a pénzt fele-fele arányban „nyelték” le.
• Természetesen. A második félidőben, hatalomra kerülésük után ebbe beszállt az MSZP csapata is. A pénzmosás – Amerikában is úgy tartják – a legnehezebben kideríthető bűncselekmény. Mondok egy példát. Az egyik legnagyobb hazai pénzmosási akció a Gazprom környékén történt. Az elmúlt három évben a magyar hatóságok nem tettek mást, mint a pénzmosás nyomait kergették itthon és Európában. Amerikai értékelés szerint legalább másfél-két év kell még ahhoz, hogy a bűnüldözők legalább a cégadatokkal tisztában legyenek.
• Miközben még nem kaptak el senkit.
• Az égvilágon senkit. Oroszországban Putyinék lecsuktak minden érintettet, legyen az akár a főügyész-helyettes is. Ott rendcsinálás folyik. Nevetséges, hogy nálunk, tizenvalahány évvel a pénzintézeti törvény megszületése után pénzmosásért még nem ítéltek el senkit, holott Budapesten a nyugat-európai értékelés szerint negyvenhárom bankból minimálisan harminc pénzmosással foglalkozik.
• Szóval Rejtő E. Tibor azért nem mehetett szeptember 5-én Ausztriába, mert a nyugati bankok és a nyugati világ megelégelte, hogy a vélt résztvevők, közreműködők eltávoznak, és az erről szóló hírek rontják az ő bankjaik gazdasági eredményét.
• A nyugati világ nagyon fél ettől az átmeneti állapottól. Ez a korrupt rendszer beszennyezheti a már jól kialkudott pozíciókat a nyugati polgári demokráciákban. Nálunk ma a maffia sokkal, de sokkal erősebb, mint a világon valaha is volt, Amerikában, Olaszországban, Németországban vagy bárhol. Ennek nagyon egyszerű oka van. Mindig arról beszélünk, hogy az elődeink tetteiért mi, az utódok, nem felelünk. Akkor nevezzük néven a gyereket. Ha most valaki Amerikában azt mondaná, hogy Al Capone ükunokája legyen parlamenti képviselő, ezért lecsuknák. A szó szoros értelmében. Az Eichmann utódok sem politizálnak, ismereteim szerint. Gondoljunk bele, Ausztriában a Habsburgokat beengednék-e politizálni? Soha nem is fogják. Miközben Magyarországon nyalják az alfelüket.
• Azt akarja mondani, hogy a korábbi tettesek, gyilkosok leszármazottjai Magyarországon vígan politizálhatnak?
• Sajnos ez a szörnyű igazság. Régen elkészült egy elemzés, ami akkor arról szólt, hogy a rendszerváltozásnál nagyon észnél kell lenni, hogy az MSZMP-s nómenklatúra képviselői, meg a volt kommunista gyilkosok – akár az utódokon keresztül is – nehogy átkerüljenek az új magyar rendszerbe. Al Capone soha nem kapott „tevékenységéhez” állami segítséget. Megvett egy két rendőrt, néhány újságírót. Mondok egy példát. Apró Antal eltemette Rajk Lászlót. Ők végeztették ki, de ezeknek az embereknek az utódai ma a parlamentben ülnek. Apró Antal unokájának a férje, Gyurcsány úr, ma miniszter. A kelet-közép-európai országokban a maffia, illetve a kommunista utódok most állami segítséggel gyilkoltathatnak. Az „átkosban” külön bíróságuk volt, ügyvédségük, rendőrségük, az ÁVH révén mindent a politikai rendőrség ellenőrzött. Ez mint privatizált szervezet változatlan formában beépült a mai magyar rendszerbe. Gondoljunk bele, vajon a maffiának volt-e esélye arra Szicíliában, hogy az egész államapparátust hatalmi szóval begyűrje maga alá? Soha! Magyarországon pedig csak annyi történt, hogy rámutattak valakire, te vagy a bűnös, te meghalsz, te pedig koncepciós pert csinálsz. És ezeknek az utódai uralkodnak ma Magyarországon. Gazdasági, politikai vezetők, parlamenti képviselők, miniszterek, ügyészségi, bírósági, rendőrségi vezető tisztségviselők. Ha ez viszont általános, akkor el kell fogadni, hogy Magyarországon még valóban nincs polgári demokrácia. Vélhetően egyszer majd lesz.
• Igaz az a hír, hogy a közelmúltban a Magyar Köztársaság volt miniszterelnöke, Orbán Viktor és a jelenlegi miniszterelnök, Medgyessy Péter találkoztak egymással? Erről nem lehetett olvasni, csak a suttogó propaganda terjesztette.
• Bizonyosan így volt. Ők egyébként az Orbán-kormány ideje alatt is találkoztak, Medgyessy üzleti kapcsolatainak alakításában Orbán segítőkész partner volt.
• Nem gyanús, hogy éppen most találkoztak, amikor ennek a bizonyos brókerbotránynak a hullámai ilyen magasra csaptak?
• A brókerbotrányt valahogy kezelni kell. Nyilvánvaló, hogy ez is, mint annyi más, kipukkad a végén. Semmivé lesz. Fújják, fújják, és a végén el fog durranni a lufi. Emlékezzünk a Tocsik botrányra, amire ráment a szocialista párt 1998-as győzelme.
• Lehet, hogy a Kereskedelmi és Hitelbanknál, s más brókerügyben történtek miatt találkozott Orbán és Medgyessy?
• Természetesen.
• Természetesen?!
• Ma a politika minden szinten próbálja kezelni ezt a kérdést. Mádl Ferenc összehívja a pártelnököket, frakcióelnököket, hogy az Istenre kérlek benneteket, hagyjátok ezt abba. A politika csinálja a költségvetést, a költségvetésen keresztül kerülnek ki a nagy pénzek a pénzmosó rendszerekbe. És akkor a pénzmosókat keresik, akik százmillió forintokat visznek ki táskában a bankból?
• Akiket persze nem hogy nem rabol ki senki, de nem is veszi észre senki ezt. Miért kellett üzenni a rendőrségnek, hogy fogjátok már meg a szíreket a Váci utcába? Balogh Gyula független országgyűlési képviselő írt levelet Salgó Lászlónak, az országos rendőrfőkapitánynak, hogy a szírekért tessenek már kimenni a Váci utcába, ott sétálnak nyugodtan. A levél megjelent az MTI honlapján. Ezek után már tenni kellett valamit.
• A magyar rendőrség ha felbukott volna bennük, akkor sem fogja el őket. A magyar rendőrség arra jó esetleg, hogy ha valakit besúgnak, akkor azt megfogja.
• Azt gyanítom, hogy nem is akarták a két szírt megfogni.
• A fő tettes már nem is él, s persze rögtön megjelent pár „sztárügyvéd” a brókerbotrány környékén. Ők nagyon jól fognak keresni, de soha nem lesz az ügyből komoly bírósági ítélet, miközben egyre nagyobb nevek forognak majd közszájon. Bele fog kerülni László Csaba pénzügyminiszter és még egy csomó ember a Széchenyi-terv és a Vegyépszer kapcsán, a Fidesz oldalról. És egyszer csak a politikusok közül majd valaki azt fogja mondani, hogy hagyjuk abba, mert visszahull ránk a mocsok és a szenny.
• Szír állampolgárokról beszélünk, de miért van szó jordánokról is?
• Mert ők is benne vannak, hiszen mi, magyarok, olyan szegények vagyunk, hogy már alvilágunk sincs. A kábítószert az albánok ellenőrzik, a pénzmosást a szírek, a jordánok, az erőszakos bűncselekményeket Szeva bácsi emberei követik el, a magyar fiúk legfeljebb bedolgoznak. A legsúlyosabb hazai bűncselekményekre külföldiek szakosodtak. Félő, hogy nemsokára itt van a kínai maffia is, mint ahogy itt volt a csecsen alvilág is. Ez azt jelzi, hogy a magyar alvilágot rettegésben tartja egy-két jól képzett, Keletről vagy éppen Délről átküldött bűnöző.
• Nem lehetséges az, hogy a magas polcokon lévő politikusok ebben a brókerbotrányban megint csak meghúzódnak a háttérben, mert nem ők vették fel a nekik szánt pénzt, hanem megint megjelentek a strómanok, a névtelenek, vagy az egykori beosztottak?
• Hadd mondjak erre valamit! Soha nem fognak az igazán nagystílű bűnözők nyomára bukkanni. Azért sem, mert felkészületlen a magyar igazságszolgáltatás nyomozati része. A felderítő munka, mint mondottam, anélkül nem működik, hogy az alvilágba be ne épüljenek. A Fidesz oldalról a déli alvilágba nem is tudtak beépülni, a gondolkodás különbsége miatt. Ez még évtizedekig így lesz. Ezt egyébként az FBI is jelezte. De visszatérve a biciklis példára, de most már a brókerügy kapcsán a valós tényeket említve, gondolják el, hogy egy pártelnök kedvese saját névvel szerepel ebben a pénzmosásba. Ez korlátoltság.
• Az édesanyja is.
• Igen. Ez mérhetetlen butaság. Ennek körülbelül az a filozófiája, hogy négy évig mi vagyunk hatalmon, így mi vagyunk a sorosok, négy évig tehát mi lophatunk. De akit első körben, névvel megtalálnak a pilótajátékban, Kulcsár Attila, olyan mérhetetlenül korlátolt, hogy még tolvajnak is az utolsók közé tartozik. A ’90-es évek elején „Itt a piros, hol a piros” játékkal csalta ki a pénzt az emberektől. Aztán mi lett belőle?! Hogy hogyan került a legmagasabb politikai vezetők közé, csak azzal magyarázható, hogy ugyanazon a szinten politizál ma Magyarország, mint amilyen az alvilágunk.
• Igaz az a számomra pletykának tűnő hír, hogy Kulcsár Attila, az elhíresült bróker, Pintér Dezső TV2 elnök házában, külön lakosztályban élt?
• Igen. Sőt mások által is tudott. Abban a házban volt egy külön lakrésze, de a K&H Equitis irodája is Pintér Dezső házában volt. Ezt akár üzleti kapcsolatnak is lehet nevezni. Az meg már megint más kérdés, hogy Kulcsár Attila, akit pénzmosás miatt külföldi figyelmeztetésre már hosszú ideje figyel a magyar ügyészség és a rendőrség, perceken belül többször is bebocsátást nyer Áder Jánoshoz, és szinte vele egy napon Tóth Andráshoz. Gondoljunk bele, hogy egy primitív, „Itt a piros, hol a piros”-t játszó ember hogy az életbe kerülhet oda mind a két párt csúcsvezetőjéhez. Mert a titkosszolgálat feje, tárca nélküli államtitkár oda tartozik, kizárólag Medgyessy Péternek tartozik jelentéssel. Ez nem lehet véletlen dolog. Mind a kettőt figyelmeztette, hogy ha engem megfogtok, akkor kénytelen leszek kipakolni. Ennek ez a logikája. Nem védelmet kért. A bűnöző soha sem védelmet kér, amikor megszorítják, hanem azt mondja, akkor kinyitom a számat. Ezt viszont meg kellett akadályozni. Ezért kellett „kilökni” Nyugatra, azzal a következménnyel, hogy azóta Nyugaton már mindent tudnak rólunk.
• És ezért kellett meghalni Tompos Juditnak?
• Nem szeretnék a kettő között párhuzamot vonni. Hosszú ideig dolgoztam együtt Tompos Judittal, mint jogásszal, és akkor vesztem össze vele istenigazából, amikor Pallag Lászlót olyan „bugyuta” módon védte. De meggyőződésem, hogy három hetet nem szoktunk várni egy baleset nyilvánosságra hozatalával. Kegyeleti okokból is azt mondom, Isten nyugosztalja.
• A dublini bejegyzésű Montrade Establishment Ltd. magyarországi képviseletének vezetője Schönthal Henrik, akinek a neve ebben a királycsináló brókerügyben egyszer csak előkerült. Ő egyébként, ahogy egyik napilapunk írta, nem szökött meg Magyarországról, hanem életvitelszerűen Amerikában, Floridában tartózkodik. A Britton Kft. neve is rendszeresen felvetődik a Kereskedelmi és Hitelbank története kapcsán. Kerék Csabáról beszélnek általában, aki a Britton vezérigazgatója. De miféle nevek keringenek még a Britton körül?
• Nagyon sokan maradtak a pilótajátékosok közül büntetlenül, közöttük dr. Konkoly Csaba, aki sokszoros államtitkár-helyettes. A Britton Kft. gyakorlatilag pilótajátékokból, pénzmosásokból „tengette” életét, de megdöbbentő, hogy Puch Lászlónak, az MSZP pénztárnokának közvetlen befolyása alá került. Magyarul az MSZP-be. Ahogy régen Máté Lászlón, majd a Tocsik-ügyben oly „dicsőséges” szerepet játszott Boldvain, most Puch Lászlón keresztül mosták a pénzt a Brittonból, a Pannonplastból. De ismételten mondom, operatív felderítőtisztek szerint a Fidesz-maffia egy hónap alatt az MSZP-s Puch László alá került. Találkoztam velük egyébként, és láttam, hogy együtt ülnek és üzletelnek. Eldöntik, hogy a sötét pénzek közül az MSZP-n belül kinek mennyit kell visszaosztani. A Fideszt már ejtették. Micsoda primitív bűnözők vannak itt! Például Csonka Gábor pénztáros, akit ötmilliós kenőpénz elfogadásával vádolnak, s aki hagyta, hogy felvegyék magnószalagra a beszélgetést, miszerint ő járja ki, hogy az önkormányzat kifizesse bizonyos vállalkozók megdolgozott pénzét. Micsoda buta politikus az ilyen! • Ez az a bizonyos fővárosi, terézvárosi botrány.
• Amikor azt mondja Lendvai Ildikó – nem is kérdezi tőle az újságíró –, hogy ja, hát Csonka Gábor szerkeszti az MSZP hírlevelét. S azt is tudni kell, hogy 1998-ban Csonka volt Lendvai kampányfőnöke.
• Ki alapította a Brittont?
• Kerék Csaba és csapata.
• Elmondhatjuk, hogy kik tartoznak oda?
• A pilótajátékosok. Ez már valóban a maffia csúcsa, miután nyugati és keleti maffiózók is vannak benne. Én szívesen beszélek a politikusokról, akik felelősek ezért. A többieknél viszont vigyázni kell, mert nekik aztán van ötvenezer dollárjuk arra, hogy ma Magyarországon bárkit eltegyenek láb alól. Nálunk az emberi élet bagót sem ér. Ismertek a Britton igazi alapítói is. Az újságok vezetői is ismerik ezeket a neveket, hagyjuk meg nekik a dicsőséget, hozzák ők nyilvánosságra. Nem megijedtem, csupán egy kicsit előre is tekintek. Annyit azonban segítek, ma is MSZP-s, egykor volt MSZMP-s politikusokról van szó.
• Számolgattam. Tizennégy év piszkosságait adtam össze, hogy mit loptak el tőlünk nemzeti vagyonban, költségvetésből, bankkonszolidációban, olajszőkítéssel, külföldi és belföldi államadóssággal. (A külföldi államadósságból eddig ötvenmilliárd eurót fizettünk már eddig vissza, és még legalább ötvenmilliárddal tartozunk.) A végösszeg forintban háromszázezermilliárd. De mekkora összeg is ez a háromszázezermilliárd forint? Mit jelent ez a hatalmas harácsolás Magyarország, a magyar lakosság szempontjából?
• Tizenöt év költségvetését. Ma körülbelül húszezermilliárd forint az ország egyéves költségvetése.
• Ennyi pénz került tizenöt év alatt Magyarország vagyonából, illegálisan, magánzsebekbe?
• Évente nyolc-tízmilliárd dollár ment ki, nem pedig jött be Magyarországra. Hogy ez mekkora veszteséget jelent? Ha Magyarországon nem ez a tolvaj ÁVH-s csapat került volna hatalomra, hanem mondjuk egy ugyanolyan társadalmi robbanással megtisztulunk, mint a szomszédos országok, az életszínvonalunk 1989-hez képest minimum százhúsz-százharminc százalékkal magasabb lenne, bérben, infrastruktúrában, reálkeresetben, mindenben Ausztria szintjén állnánk. Ezt nem én mondom egyedül, ezt mondják a nyugati elemzők is. Magyarország a legeladósodottabb országgá vált a térségben, a legnagyobb állami tulajdonvesztéssel, a legmocskosabb pénzmosással. Az életszínvonalban a hatodik helyre csúsztunk vissza Közép-Európában, pedig kimagasló szinten álltunk az úgynevezett rendszerváltozáskor.
• Hadd mondjak példát, szintén a számokat segítségül hívva. Egy cseh koronáért nyolc forintot, egy szlovák koronáért hat forintot, egy lengyel zlotyért ötvenkilenc forint hatvan fillért kell fizetnünk.
• Amikor felvettük az adósságot amerikai dollárban, hatvan forintot ért belőle egy. Ez volt az arány még 1969-ben is, de előtte húsz, huszonöt forint. Amikor visszafizettük, háromszáz forintot ért egy dollár. Nem csinált semmit a kölcsönöket felvevő bankrendszer, de közben, a kárunkra, megtízszerezte a vagyonát. Többször is konszolidáltuk a bankokat. Medgyessy Péter idejében például, 1997-ben, kétezermilliárd forinttal.
• Amikor ő volt a pénzügyminiszter.
• Amikor volt az a banki adósságcsere, ami arról szólt, hogy a költségvetés fizesse ki ezt az összeget. A baj az, hogy ez a gondolkodásmód nem is fog megváltozni. A tolvaj tolvaj marad, az ÁVH-s ÁVH-s. Attól, hogy azt mondom, demokrata vagyok, a gondolkodásmódom nem változik, ha mindent erőből csinálok. Nagyon érdekes, hogy a beismerő vallomást olyan ember teszi meg, mint Horn Gyula, aki azt mondja, nekünk jutott az a nemes feladat, hogy mi vezényeljük le ezt a csodálatos átalakulást…
• Kinek csodálatos?
• …aminek következményeként ma Magyarországon száz évvel ezelőtti a szegénység. A szegénységet tekintve 1900-as szinten vagyunk. Infrastruktúránk százéves elmaradottságot mutat Nyugat-Európához képest. Az a szörnyűség, hogy Horn még dicsekedik is ezzel, és azt mondja, „ÁVH-s voltam, na és?”.
• A társaim is azok voltak, tehetné még hozzá, ráadásul mi hoztuk létre az ellenzéket is, mondhatná.
• Valóban az MSZMP hozta létre az ellenzékét Fideszestül, MDF-estül, mindenestül. Mitől változna azoknak a szemlélete, akik harminc-negyven-ötvenmilliárd forintos vagyonhoz juthattak ingyen, és teljesen bizonyos, hogy büntetőjogilag soha nem felelnek ezért? Valamennyi meghatározó pártot szétvertek. Nincsenek történelmi pártok. Még csak a tisztességes újraindulás kísérletét sem engedték meg nekik. Hiába akarták az emberek a Kisgazdapártot, meg az igazi szociáldemokráciát, az ügynökökkel darabokra zúztak mindent. Magyarországot tudatosan, rendkívül jól szervezetten kifosztotta az a csapat, kiknek az elődei a Kun Bélák, a Szamuely Tiborok, az Apró Antalok, a Lukács Györgyök, a Kövér Lajosok. És igazából az utódjaik, mint volt MSZMP-s alkalmazottak, esetleg beszervezett ügynökök viszik tovább a vörös zászlót. Nevezzük nevén a gyereket! Amikor Szabó László fia Kövér László titokminiszter kabinetfőnöke, akkor erre azt lehet mondani, ez már elmebaj.
• A „kék fényes” Szabó Lászlóról van szó.
• Róla. Vajon hova juthatott volna hazánk, ha tisztességes emberek „A haza minden előtt!” gondolkodással képviselték volna érdekeinket?
• Kőrösi Úr! Háromszázezermilliárd forint tűnt el, tizenöt év költségvetése. Hogyan tovább? Meddig lehet még szájkosarat tenni a magyar nép szájára?
• Nincs már rajta szájkosár. A magyar politikai csapat már elbukott. Nyilvánvaló, hogy ők ezt még nem veszik észre, és szerencse, hogy így van, mert így gerjesztik tovább az eseményeket. Lendületből gerjesztik, és erre nagyon jó segítőkre találtak a sajtóban. Nézze meg, ha valaki nagyot kiabál, akkor két hétig arról beszél a magyar sajtó, hogy ez mit mondott, az mit mondott. Primitív, beszélni alig tudó, nyelvüket nem ismerő politikusokat sztárolnak. Magyarországon teljesen bizonyos, hogy az elkövetkezendő rövid időben, az uniós nehézségek miatt, olyan társadalmi mozgás indul meg, amely nem a jelenlegi pártok keretei közt fog lezajlani. Magyarországon egyetlen szikra elegendő, hogy éhséglázadás törjön ki, és sajnálatos módon, meg kell mondani, ebbe az irányba haladunk. Ezt nem csak mi mondjuk, a nyugati elemzők is ezt vélelmezik. A mi népünk végtelen tisztességgel tűrte ezeket az aljas megaláztatásokat, de szent meggyőződésem, hogy ennek a szörnyű álomnak rövidesen vége szakad, anélkül, hogy valaki szervezné.




1 megjegyzés:


  1. Üdvözlet mindenkinek, Luca vagyok, Hévízből, Magyarországon, és csak egy nagyon szívélyes köszönetet szeretnék mondani az Anna Hitel Pénzügynökségnek őszinteségéért, nyitottságáért, átláthatóságáért, őszinteségéért, szeretetéért és támogatásáért, hiteltörlesztésük során és után. Sokat éltem a csalók kezében, és az idő nem engedi, hogy elmondjam mindazt, amit az elmúlt hónapokban online voltam a vendégben, vagy hitelt szereztem, hogy itt otthon szerezzek otthont, de Isten válaszolt ima, támogatás és szeretet révén Anna Figo asszony, aki kezdeti kétségeim és szüntelenség ellenére ölel fel és velem megértett, jó szívével és szeretetével a 2% -os kamatú kölcsön alapjaiban most otthoni tulajdonos vagyok, és megígértem, hogy terjessze ezeket a híreket, és azt is elmondja a világnak, hogy még mindig vannak valódi és kevés jó online hitelcég, amelyek segítenek és újraéleszteni a száraz csontot, mint én korábban voltam. Ne hallgassa meg és olvassa el ezt a bizonyságot, mert ez egy valódi életváltoztató tapasztalat, és bárki, akinek szüksége van ilyenfajta megfordulásra, ne habozzon vagy kételkedjen abban, mert bizonyítottam, és esküszöm az ég Istenére, hogy ez a történet valós és a velük való tapasztalataim története is. Nézze meg őket e-mailben, ha pénzre van szüksége! e-mail: annaloanfinance@gmail.com, vagy kapcsolatba léphet vele az e-mailben: annaloanfinance@gmail.com a gyors csevegéshez vagy a WhatsApphoz / +35677926593

    Köszönöm
    Luca

    VálaszTörlés