2018. április 26., csütörtök

Erzsi lapja 2.





Erzsi lapja 2.


Decoupage ragasztó készítése házilag
Egy-egy szép és ötletes ajándék saját kezű elkészítéséhez fontos kellék a decoupage ragasztó. Sokszor, amikor barkácsolni szeretnénk, éppen ennek hiánya a legnagyobb akadály. Előfordul, hogy beszárad, vagy kevés van, ilyenkor nagyon jól jön a háznál egy ötlet, ami kisegít bennünket a bajból..
Mint mindennek, a dekupázs ragasztónak is jócskán borsos az ára. De egy végtelenül egyszerű módszerrel, házilag is el lehet készíteni. 
PVA ragasztóra van hozzá szükség (ez teljesen átlátszóra szárad), amit szinte bárhol beszerezhetünk elég olcsó áron, viszont egy kicsit fel kell hígítani. 50-50%-ban öntsünk egy üvegbe ragasztót és vizet, aztán jó sokáig és erősen rázzuk össze. Ezzel már kész is vagyunk.                                              Éppúgy használhatjuk a szalvéták ragasztásánál, mint a falevelek felrögzítésénél. Száradása után átlátszó, ezért nem kell a fedéséről külön gondoskodnunk.
A tárolásnál már csak arra kell ügyelnünk, hogy mindig kupak legyen az üvegen, mert elég hamar beszárad.


Jó tanácsok a kiskerthez:


  Facsemetét, palántát csak közvetlenül eső után, vagy aközben érdemes elültetni, különben fennáll annak a veszélye, hogy a csemeték, palánták növekedése megakad.
  A tökmagot és az uborkamagot érdemes egy éjszakára tejbe áztatni, mielőtt elvetjük.
  Vegyük körbe a fák törzsét kartonpapírral! Ez trükk a kártevők ellen van. Ezek ősszel búvóhelyet keresnek maguknak, illetve petézési helyet. Amit rendszerint a kéreg repedéseiben, illetve az avarban szoktak tenni, így a kartonpapírba végzik el. Tavasszal elégetve ezeket a papírokat, jó sok kártevőtől megszabadulhatunk.
  A régi ládákat fagyos hideg idő esetén a növények fölé helyezve megakadályozhatjuk, hogy megfagyjanak növényeink.
  Fa ültetésekor a gyökereket vágjuk egy picit vissza. Ehhez minél élesebb metszőollót használjunk. Ez egyenes vágott felületet eredményez, nem tépi a felületet. Így a növénynek is könnyebb lesz begyógyítania a sebeit.
  Fa ültetésekor, csak másnap öntözzük meg az elültetett növényeket, addigra a sebeik valamelyest már gyógyulnak.
  Az öreg mag csírázását úgy tudjuk elősegíteni, ha éjszakára rothadt alma levében áztatjuk
  Lisztharmat ellen segít, ha egy kiló konyhasó és 100 liter víz keverékével permetezzük be az érintett növényeket.
  Vágjuk vissza a magasra nőtt fákat és cserjéket, így jobban figyelhetjük környezetünket.
  A kihúzott gyomnövényeket gyűjtsük egy edénybe és semmisítsük meg, nehogy akár a növények, akár magjaik visszajussanak a kertbe. 


Egy kis kertészkedés...


Talajvizsgálat:
Szeretne szép zöldségeket ,gyümölcsöt, és virágot kertjébe? Akkor kezdje a talajnál a kertészkedést, hiszen enélkül a növények éhezni fognak!

De vajon milyen a jó talaj? Amikor megveszünk egy új házat és elkezdünk álmodozni arról milyen finom zöldségeket és szép virágokat fogunk majd termeszteni, előtte vizsgáljuk meg a talaj minőségét.
Kérdezzük ki az előző tulajdonost, hogy ő mennyire tartotta rendben a kertet, mikor volt utoljára megtrágyázva a talaj, stb. Ez persze már első látásra is szembe fog tűnni, hiszen egy elhanyagolt gazos kertet biztos, hogy nem trágyáztak.
A kerti talajnál mindig a felső 60 cm talajréteg állapota számít, hiszen a legtöbb növény innen fogja felvenni a tápanyagot. Ebben a rétegben számtalan hasznos kis állat és mikroorganizmus él, amelyek lebontják a szerves tápanyagot és humuszt állítanak elő.Sokan úgy gondolják, hogy egy növénynek, mindössze hőre, vízre, fényre és levegőre van szüksége, ami részben igaz is. Ám ezek csak akkor tudnak kiegyenlített mennyiségben hasznosulni, ha mindehhez a talajban rendelkezésre állnak a megfelelő tápanyagok és ásványi sók.
Egy új kertben mi magunk is könnyedén megvizsgálhatjuk a talajt. Elsőként vegyünk kezünkbe egy darab földet, és vizsgáljuk meg a minőségét. Az agyagos talaj összetömörödik és gyúrás hatására szinte gombóccá formálódik. A homokos talaj kipereg az ujjaink közül. A humuszos kerti talaj morzsalékos barna színű. Sajnos a legtöbb kertben ezeknek a keveréke fordul elő, és az is lehet, hogy egy kerten belül az egyik részben kötött a talaj, míg a másik részén túl homokos.
Elég, ha egy pohár vízbe beleteszünk egy vagy két kanál földet és máris láthatjuk, ahogy az alkotórészek szétválnak, a homok lesüllyed a pohár aljára, a humusz a felszínen fog lebegni az agyag pedig zavarossá teszi a vizet. Sajnos sem a túl homokos sem a túl agyagos talaj nem alkalmas a hobbi kertészkedésre.
Ám a túl agyagos talajt nagyban lehet javítani, ha egy réteg komposztot vagy mulcsot forgatunk bele. Az agyagos talajt egy ásó segítségével érdemes jó alaposan felásni, míg a homokos talajt elég vasvillával fellazítani. A talaj fellazítása közben ne feledkezzünk meg a talaj feljavításáról sem.
Erre a célra kiváló lehet a komposzt, amely sajnos a hazai kertészetekben még elég ritkán lehet kapni,épp ezért érdemes házilag előállítani de a tőzeg is ideális erre a célra, viszont a legjobb, ha kora tavasszal vagy késő ősszel egy réteg szerves trágyát forgatunk bele a talajba. Érlelt vagy szárított marha vagy istállótrágyát ma már minden nagyobb kertészetben kaphatunk, és ezt elég évente egyszer beforgatni a talajba.

Ezután nincs már dogunk, mint a kertünkben található talajnak megfelelő növényállományt összeválogatni és várni az első tavaszi napsugarakat, amikor is nekiállhatunk végre kertészkedni.


Ha túl kicsi a kertünk:



A mai új építésű lakások mellé gyakran elég kisméretű kertet terveznek, ahol nincs lehetőségünk túl sok növényt ültetni, ám még a legkisebb kertet is be lehet izgalmasan és látványosan ültetni.
Ha kicsi a kertünk érdemes eldönteni első lépésben, milyen funkciót szánunk a kertnek, legyen díszkert, esetleg zöldség és fűszernövényeket szeretnénk benne termeszteni, vagy egy kényelmesebb megoldást választunk, ahol nem kell gyomlálni és kapálni rendszeresen.
De akár ennek az ötvözetét is választhatjuk, hiszen ültethetünk gyönyörű évelő növényeket, amelyeket nem kell évről évre újra telepíteni, mellé választhatunk pár magasabb elegáns fűfélét, amelyek a kert feltűnő ékei lehetnek, és pár tarka levelű cserjét is telepíthetünk, amelyekkel nincs sok kerti munka.
Nyáron a cserepekbe és dézsákba ültessünk pár cserép muskátlit, és egynyári virágot, és kiegészítésül válasszunk illatos fűszernövényeket, amelyek nem csak szépek, de a konyhában is fel tudjuk őket majd használni.
A kisebb kerteket úgy tudjuk még nagyobbá tenni optikailag, ha rendezett ágyásokat, és utakat tervezünk meg.
Érdemes középre egy sétáló utat tervezni, ehhez tavasszal első lépésként tervezzük meg a kert pontos formáját és az ágyások, majd az egyes növények helyét rajzoljuk le egy papírra. Ha ez kész, és mindent pontosan lemértünk a kertben, kezdődhet a munka.
A sétáló utat érdemes pázsittal, vagy gyepszőnyeggel borítani, így nem csak szép, de gyönyörű színes is lesz kertünk. Az út két szélét rakjuk ki járólapokkal, vagy egyéb strapabíró járófelülettel, ez szegélyzi majd a pázsitot. Ezután az út két szélén alakítsuk ki a virágágyásokat, sőt ha ügyesek vagyunk még egy kisebb kerti tó is befér majd a kertünkbe.
A virágágyásokat úgy alakítsuk ki, hogy a kerítés, vagy támfal elé ültessük a nagyobb növényeket, cserjéket, díszfüveket, majd elé a kisebbeket, végül az út mellé jöhetnek a szegélynövények. Végül dézsákba és nagyobb cserepekbe ültessünk pár egynyári dísznövényt, vagy fűszernövényt, és ezeket is helyezzük el úgy, hogy beleolvadjanak a környezetbe
Évelő növények közül választhatjuk a pampafüvet, a borostyánt, a sásliliomot, a yuccát, árnyékos helyekre ültessünk árnyliliomot, kúszó növények közül gyönyörű a jázmin, a lonc, és a klemátisz. Magas évelő növényekhez a nőszirom, a szarkaláb, és a kerti tollbuga ideális, alacsony növésűeknél pedig a palástfű, a gulyaorr.
Fűszernövények közül ültessünk pár tő rozmaringot, levendulát, vagy kakukkfüvet, és a zöldségek közül is választhatunk törpe paradicsomot, szamócát, de akár a dézsába is ültethetünk zöldségeket.




Fűszerkert fillérekből



A fűszernövények legtöbbször szárított formában kerülnek a boltok polcaira, ám ebben a formában az ízük, aromájuk meg sem közelíti a friss fűszernövényét. Fűszerkertet fillérekből is elő állíthatunk, ha tavasszal elvetjük a magokat, majd ezekből nevelünk palántát végül pedig fűszernövényt.
A magokat ma már bármelyik nagyobb barkácsáruházban, mezőgazdasági boltban vagy az interneten is megvásárolhatjuk, és egy tasak mag ára 100-200 Ft között van, amelyből akár 10-20 tő fűszernövényt is termeszthetünk. Gondoljunk csak bele, hogy mennyibe kerül egy tasak szárított fűszernövény a boltban és ehhez képest menyibe kerül megtermelni a kertünkbe a növényeket.
Két féle módon tudjuk elvetni a magokat, ültethetjük őket cserépbe, ládába vagy egy régi edénybe, így a teraszon vagy a konyhaablakban is nevelhetünk fűszernövényt, vagy áprilisban a szabadba is vethetjük a magokat. egy nagy cserép levendula, vagy rozmaring nem csak hasznos, de nagyon szép látványt is nyújt.
Ha van helyünk a lakásban vagy egy védett fedett erkélyen, a magokat már márciusban elvethetjük egy cserépbe és áprilisban a kifejlett erős palántákat ültethetjük el a fűszerkertben. Ha egy egész fűszerágyást szeretnénk a kertben kialakítani, jó, ha az egynyári és évelő növényeket külön ültetjük el, így tudni fogjuk, melyik marad meg jövőre is, és melyiket kell újra telepíteni.

A lakásban előnevelt magokat már márciusban elszórhatjuk, hiszen egy védett helyen áprilisra már palánták fejlődnek a magokból.
Attól függően, hogy milyen mennyiséget szeretnénk termeszteni, vásároljunk egy pár cserepet, ládát, netán egy szaporító ládát, majd a tenyészidő előtt 6-12 héttel vessük el a magokat. Töltsük meg a ládát laza palántaföld keverékkel, amely nincs összetömörödve és nincs benne nagy összeragadt rögök tucatjai, majd simítsuk el a tetejét. Fontos hogy a cserép vagy láda alja ki legyen lyukasztva, hogy a felesleges víz el tudjuk távozni öntözéskort.
A magokat sorban egymás mellé kézzel szórjuk el, ha pedig cserépbe vetünk, egy cserépbe kb. 3-4 szem magot szórjuk a kisebbekből, és 1-2 szemet a nagyobbakból. Ezután szitáljunk egy újabb vékony réteg földet a magokra, majd egy kis lyukú öntözőkannával óvatosan locsoljuk be a földet. A lyukacsos szaporító tálcák mellé ma már kapható alsó tálca is, így csak vizet kell a láda alá önteni, így a lyukakon keresztül a víz felszívódik.

A ládát vagy cserepeket tegyük világos helyre ahol majd 8-10 órán keresztül éri a fény, vagy akár le is takarhatjuk egy üveglappal a tetejét, így biztosítva a párás meleg hőmérsékletet. A kikelt palántákat végül külön álló cserépbe vagy edénybe kell majd szétültetni, ha elérik a két leveles palánta kort, akár a szabadba is kiültethetjük őket.
Magvetés a kertbe.
Április elején, amikor a talaj már kellőképpen átmelegedett akár a szabadba, a fűszerágyásba is elszórhatjuk a magokat.
Itt is nagyon fontos, hogy az ágyást megfelelő módon felkészítsük, ássuk fel a talajt, majd gereblyézzük el, és minden nagyobb rögöt távolítsunk el vagy kézzel zúzzunk össze. A magokat itt is sorban kell elvetni majd, takarjuk be a sorokat földréteggel.

Jöhet az öntözés majd pár hét múlva, amikor a palánták kihajtanak, szedjünk ki minden második palántát, mert ha bent hagyjuk az összes növényt, ahogy növekednek, már nem férnek el egymástól a növények. Inkább legyen egy tő erős és dús fűszernövény, mint két gyenge!
Magról könnyedén termeszthetünk bazsalikomot, citromfüvet, kakukkfüvet, majoránnát, köményt, kaprot, körömvirágot, levendulát, petrezselymet, vagy rozmaringot.
Egy pár száz forintos tasakból egy egész fűszerkertet hozhatunk létre akár a kertben, akár a konyhában, vagy a teraszon.



Chili termesztése otthon.
Sokan vannak, akik szeretik a csípős ételeket. Magam is közéjük tartozom. Konyhám ablakában évről-évre ott virít egy cserép chili.
A chilit érdemes cserépbe vagy ládába azon belül is jó minőségű szerves komposztba ültetni, így bő termést tudunk elérni. A cserepet vigyük védett világos helyre, vagy nyáron tegyük ki napos meleg fal mellé. Ősszel, amikor az idő már kezd hűlni odakint ismét, vigyük be őket melegebb védett helyre, teleltetni.
A magokat vásároljuk meg boltban vagy már az otthon meglevő növényről gyűjtsük be őket és ezeket ültessük el cserépbe. A chili magokat január és március között kell elvetni egy 5-10 cm átmérőjű cserépbe, amelyet előzőleg megtöltünk komposzttal. Ültetés után jó alaposan locsoljuk be a földjét, és tegyük világos helyre a cserepet. Egy cserépbe érdemes két-három magot is elszórni, hiszen nem biztos, hogy mindegyik ki fog majd kelni, ám ha olyan szerencsések vagyunk, hogy minden mag kihajt, majd szét kell őket ültetni.
A szép erős palántákat nyáron hetente egyszer érdemes egy kevés zöldség táppal is meglocsolni, így biztosítjuk számára a megfelelő tápanyag utánpótlást. A virágzás után nemsokára megjelennek az első kis méregerős chili paprikák, amelyeket csak az érés során, vagyis amikor bepirosodik szabad leszedni.
A chili földjét ne öntözzük túl még nyáron, se de ne is hagyjuk teljesen kiszáradni, próbáljuk meg szépen egyenletesen nedvesen tartani. Tápoldatot csak hetente vagy kéthetente egyszer adjunk neki, hiszen ha túl tápoldatozzuk, többet ártunk vele, mint használunk.
A leszedett chili paprikát akár csak a mi magyar paprikáknak felfűzhetjük egy zsinórra, cérnára, vagy ledarálva sokáig eltartható.
Ízesíteni csak nagyon óvatosan bánjunk vele hiszen, hamar elviheti az étel ízét, és fontos hogy mindig mossuk jó alaposan kezet, ha a konyhában chili paprikával dolgozunk.

 Tápoldat házilag


Akinek a kertjében sok különböző növény található, jobban jár, ha inkább saját maga készít tápoldatot növényei számára.
Tápanyag nélkül a növények nem tudnak fejlődni. Épp ezért ha növényt ültetünk kertünkbe, fontos hogy gondoskodjunk a talaj megfelelő tápanyag utánpótlásáról. Az alaptrágyázását minden évben ősszel, vagy tavasszal az ültetés és magvetés előtt kell elvégezni, amelyhez istállótrágyát érdemes használni. Majd év közben főleg a zöldségeknél fontos hogy egy kiegészítő úgynevezett fejtrágyázást is végezzünk, amely a már felhasznált tápanyagok utánpótlását szolgálja.
Ma a kertészetekben és szakáruházakban igen nagy a választék a különböző tápoldatoknál, szinte minden növény csoportra külön tápoldatot tudunk vásárolni. Ám ha ezeket nem tudjuk mind egyesével megvenni, egyszerűbb és főleg olcsóbb, ha mi magunk állítjuk elő ezeket a szereket.
A tápoldatok otthoni készítéséhez szükségünk lesz majd egy nagyméretű műanyag edényre, gumikesztyűre és pár alapszerszámra.
Az egyik legjobb alapanyag a házi tápoldathoz a csalán. A nagy csalán sok nitrogént, káliumot, magnéziumot tartalmazz, így a növények és a talaj számára is serkentő hatású lesz. A csalánt mindig virágzás előtt vágjuk le, majd a megadott mennyiségben szórjuk bele a tárolóba és engedjük fel vízzel. Érdemes a csalánt kertünk egy eldugott részébe termeszteni, majd innen évről évre szüretelhetjük a friss tápanyag dús csalánleveleket.
Az erjedés sajnos igen kellemetlen szaggal is párosul, így még mielőtt nekilátnánk a folyamatnak, okvetlenül szerezzünk be kőzetőrleményt vagy macskagyökérvirágot, amelyek megkötik a kellemetlen szagokat. A tápoldat akkor ért be, ha a víz már nem habzik. Ekkor vízzel tovább hígítva máris használhatjuk a tápoldatot.
De házi tápoldatot készíthetünk ló, marha vagy baromfi trágyából is, sőt a szalmával kevert trágya is felhasználható erre a célra.
Csalánlé készítése:
Hozzávalók: 500 g friss csalán, de lehet 100 g szárított,vagy adhatunk mellé 500 gr friss nadálytőt is. Gumikesztyű, kés, műanyag nagyméretű edény (fémet ne használjunk) 10 liter hideg víz, fapálca, kőzetőrlemény, szita, mérőpohár, öntözőkanna.
Egy gumikesztyű segítségével szedjük le a friss csalánhajtásokat, és a nadálytő leveleket, majd egy késsel aprítsuk, fel, végül szórjuk bele az edénybe az összes növényt.
1 kg növényhez 10 liter vizet számítsunk. Az így elkészült levet naponta keverjük át egy hosszú fapálcával, mert így oxigént juttattunk a keverékbe és felgyorsul az erjedési folyamat. Amikor a lé már habzani kezd érdemes belekeverni egy maréknyi kőzetőrleményt, hogy megkössük a kellemetlen szagokat. Végül, amikor a buborékképződés megszűnik elkészült a tápoldat, ekkor szűrjük le az edény tartalmát.
Mivel ekkor ez a tápoldat még nagyon tömény további hígítás szükséges mielőtt felhasználnánk. 1 liter tápoldatot felhasználás előtt 10 liter vízzel kell hígítani, ez nagyon fontos, mert máskülönben kiégeti a növényeket a tápoldat.
A tápoldatot adhatjuk szinte az összes növénynek a kertben, a nagy tápanyag igényű növényeknél, mint pl. a zöldségeknél tavasztól őszig akár 4-5 alkalommal adagoljuk, míg a kisebb tápanyag igényű növényeknek elég nyáron kétszer. A maradék levet eresszük fel kellő mennyiségű vízzel és az edény tetejét zárjuk le egy fedéllel. Végül a megmaradt tápoldatot ősszel kilocsolhatjuk az üresen maradt ágyásokba, vagy öntsük rá a komposztra.
Fontos hogy a tápoldatot soha ne a növény leveleire locsoljuk, csak a talajra, valamint az öntözést ne délben, és ne száraz talajra végezzük. Ha a talaj túlszáraz, elsőként reggel locsoljuk be a növények körüli földet vízzel, és csak utána jutassuk ki a tápoldatot.
A csalánlé remek tápanyag forrás lesz a zöldségeknek, gyümölcsfáknak, dísznövényeknek, és a fűszernövényeknek is.


  Összegyűjtöttem néhány ötletet, aminek hasznát lehet venni a kertben.



1 - Amikor halat sütünk, ne dobjuk el a halszálkát, mert a kertben is hasznosíthatjuk. Egyszerűen csak ássuk el a kertben a megmaradt halszálkát, mert ez nitrogént és foszfort juttatta a talajba.2 - Nyáron a balkon növényeket illetve a szobanövényeket is könnyebb öntözni, ha a cserepeket egy vödör nem jéghideg vízbe belenyomjuk, majd addig benne tartjuk, amíg buborékok jönnek fel a víz alól. Így az egész földlabda átnedvesedik, és nem szárad ki olyan gyorsan a virágföld.3 - A sütőtök akkor érik be a legjobban, ha folyamatosan forgatjuk. Óvatosan hogy nehogy letörjön állandóan forgassunk a tökön, és hogy az alja ahol a földdel érintkezik, ne rohadjon meg, tegyünk a növény alá szalmát.4 - Az összetört tojáshéjat sem szükséges kidobni, áztassuk be hideg vízbe egy hétig majd ezzel a vízzel locsoljuk meg a növényeket. Sok vitamin és ásványi anyag oldódik ki a tojáshéjból. Kalciumtartalma segít, hogy a növények erős hajtásokat neveljenek. Havonta egyszer porrá törve szórjuk a tövekre!5 - Ha szeretnénk növényeinket megvédeni a kártevőktől, ültessünk az ágyások köré levendulát, büdöskét, vagy metélőhagymát, mert ezek elűzik a kártevőket.6 - Vigyen ki magával egy konyhai húscsipeszt, amikor tüskés indákat, ágakat vagy rózsabokrokat kell metszenie! A csipesz segítségével fájdalmas szúrások nélkül tarthatja vagy hajlíthatja az ágakat, miközben másik kezében az ollóval lenyisszant belőlük.7 - Egy darab régi öntözőcső segítségével megtarthatja szerszámai élességét, és megelőzheti, hogy véletlenül megvágja magát. Erős nyesőollóval vagy sniccerrel vágjon le a csőből egy olyan hosszúságú darabot, mint a szerszám (például fűrész vagy lapát) éle.Ez után hasítsa fel hosszában a cső egyik oldalát, hogy nyílás keletkezzen rajta. Csúsztassa bele a szerszám élét, és rögzítse spárgával vagy gumikötéllel.8 - Ha a használatban levő öntözőcsőből apró, tűhegynyi lyukakon feltör a víz, vegye elő a forrasztópákát a szerszámosládából. Kapcsolja be, és amikor felforrósodott, óvatosan érintse hozzá a cső lyukas részéhez. A felület így megolvad és összezáródik.9 - Mielőtt elkezd kézzel a földbe nyúlkálni, körmével kapargasson meg egy darab szappant. A köröm alatt összegyűlő szappanforgács határt képez a kosszal szemben, és megelőzi a beágyazódó, kitisztíthatatlan feketeség lerakódását körmei alá. Legközelebbi kézmosáskor a védő szappanréteg eltűnik.10 - Ha az őrölt kávé „megtette kötelességét” bent a házban, fogja munkára odakint is! Szórja szét a kertben, ahol lebomlik, és értékes tápanyagokkal gazdagítja a talajt. 11 - A mészkerülő növényeket, például rododendronokat, gardéniákat, fenyőket és tujákat felfrissíti a feketekávé üledéke. A kávézacc remek nitrogén-utánpótlást nyújt a zöld növényeknek. Havonta egyszer locsolás előtt szórja a tövekre! A meztelencsigákat is elriasztja.12 - Nyáron havonta egyszer a banánhéjat felvagdalva szórja a növények tövére! Káliumtartalmától szép nagy virágokat hoz a rózsa.13 - Az uborka, a paradicsom és a paprika akkor fejlődik a legjobban, ha nem éri hideg. Tartsa melegen a palántákat úgy, hogy mindegyik növény köré egy-egy gumiabroncsot helyez! A gumi nappal magába szívja, és éjjel is megtartja a meleget.14 - Ha a palántái reggelre nyomtalanul eltűnnek a virágágyásból, valamilyen pajzsra van szükség, mely megóvja őket a kártevők, például hernyók és csigák ellen. Vágja le egy papírpohár alját, és állítsa fel a poharat a palánta köré, így távol tarthatja a falánk állatokat.15 - Kényelmesebb lesz a fogása az ültetőkanálnak, vagy más kerti szerszámnak, ha szorosan körbetekeri pamut ruhaszárító kötéllel, majd a kötelet több réteg szigetelőszalaggal fedi be.16 - A kellemetlen kerti fülbemászók előszeretettel költöznek a szőlőfürtökbe vagy a fák kérge alá. Ám kiválaszthatnak szállásul egy régi, használaton kívüli, kissé már repedezett locsolócsövet is. Szabdalja fel a slagot 30 cm hosszúságú részekre, és bizonyosodjon meg arról, hogy a belsejük teljesen kiszáradt! Rakja a locsolócső darabokat azokra a helyekre, ahol sok fülbemászót látott, és hagyja ott éjszakára! Reggelre a fülbemászók hada már a csapdában fogja várni a véget.17 - Bosszantó, piszkító madarak özönlik el a kertet? Zavarja el őket természetes ellenségükkel, a kígyóval! Vágjon le egy kis darabot a kerti locsolócsőből, helyezze kígyószerű pozícióban a fűbe, és a madarak nem merészkednek majd a közelébe!18 - Egy rövid kerti locsolócső darabbal nagyszerűen hozzákötheti a facsemetét a karóhoz. A cső elég rugalmas ahhoz, hogy a fával együtt mozogjon, ugyanakkor elég szorosan rögzíti a karóhoz addig, amíg a törzs kellően meg nem erősödik. Új kötöző eszköze a kérget sem sérti meg a csemete növekedése során.19 - Ahelyett, hogy hetekig várna, percek alatt kiszáríthatja a virágokat a mikróban! Egyesével helyezze egy mikrózható edénybe a kiszemelt virágokat, takarja be körülbelül négycsészényi macskaalommal, majd magas fokon mikrózza 2-3 percig. Várja meg, míg kihűl a macskaalom, majd szedje ki és tisztogassa meg a virágot.20 - Ha azt szeretné, hogy a virágok úgy nézzenek ki, mintha most hozta volna be őket a kertből, akkor szilikagéllel próbálkozzon. A homokszerű anyag legjobban a tartósabb virágoknál fog működni, mint a vasvirág vagy a rózsa. Egy nagyobb tárolót töltsön meg szilikagéllel, és temesse el benne a virágot – amikor néhány nap múlva óvatosan kiveszi, friss lesz, mint új korában.21 - Ha valami szofisztikáltabbat szeretne az egyszerű lakásdekorációnál, idézze fel a gyermekkori virágpréseléses emlékeit! Vegyen elő egy minél vastagabb könyvet, például egy nagy lexikont, és itatósnak például viaszpapírt. A papíron helyezze el a virágokat fejjel lefelé úgy, hogy ne keresztezzék egymást. A papírt tegye a könyv oldalai közé, csukja be és hagyja érintetlenül körülbelül 10 napig. Ha teljesen kiszáradt a virág és papírszerű lett, használhatja bekeretezett faliképtől kezdve könyvjelzőig bárminek!22 - A virágszárítás legismertebb technikája a fejjel lefelé való felakasztás. Gyűjtsön össze egy szép csokorra való virágot, befőttesgumival kösse a szálakat össze, és egy közvetlen napfénytől védett, jól szellőző szobában lógassa le fejjel lefelé egy gerendáról vagy egy lámpáról, de megoldás lehet egy üres szekrény is. Figyelje, ahogy a szirmok összezsugorodnak és elszíneződnek – néhány héten belül egy csokor szép, fakó színű szárított virág fogja önt várni, amely vázába téve bármelyik szobát felvidítja.23 - Vázában virágot szárítani kerül a legkevesebb energiába és kreativitásba. Tegye a szálakat néhány centiméter vízbe és feledkezzen meg róla – mire elpárolog az összes víz, az egyenesen álló virágoknak ki kell száradniuk. A hortenziák vagy a havasi fátyolvirág jó választás ehhez a szárítási technikához, azonban a gyengébb szárú virágokkal nem biztos, hogy beválik. A kiszárított virágokat hagyhatja a vázában, vagy falra is akaszthatja őket.24 - A tüskés növények közelében védje a kezét bőrkesztyűvel, viseljen hosszú ujjú felsőrészt és hosszú nadrágot!25 - A fából készült támkarók és törött szerszámnyelek felsérthetik a bőrét. Cserélje ki az elhasználódott eszközöket, fa helyett pedig esetleg használjon bambusztámasztékokat!26 - A gereblyék, szögek és kerítéshuzalok még a tornacipős lábat is fenyegetik. Mindig bakancsban vagy vastag talpú félcipőben kertészkedjen!                                                                                 27 - Az aszpirin nemcsak nekünk, hanem a növényeknek is gyógyulást hozhat. A kertészek egy része az összezúzott tablettát gyökeresedést segítő anyagként használja, vagy vízzel keverve a talaj gombás fertőzéseit igyekszik megszüntetni vele. Ám legyen óvatos, mert túl nagy mennyiségben égést vagy más károsodást okozhat a növényeknél! Talajkezelésre az ajánlott mennyiség 1⁄2 vagy 1 tabletta 1 liter vízben oldva.28 - Amikor meg akarja öntözni a magasra felakasztott növényeket,egyszerűen dobjon néhány jégkockát a virágcserépbe! A jég elolvad, és anélkül biztosítja a növény vízszükségletét, hogy a folyadék hirtelen kiömlene a cserép vízelvezető lyukán.29 - Papírtörlővel kenjen egy kis majonézt virágai leveleire. Döbbenetes, de hetekig, vagy akár hónapokig fényesek és pormentesek maradnak.30 - A cicus nem fogja többé vécének használni a cserepeket, ha a növények köré narancshéjból és kávézaccból készített keveréket szór. Ez egyben nagyszerű trágya is.31 - A pajzstetű a szobanövények egyik legalattomosabb és leggyakoribb ellensége. Már a kezdet kezdetén elfojthatja a pajzstetű-inváziót, ha hígítatlan ecetbe mártott fültisztító pálcikával bekeni az élősködőket. Valószínűleg több pálcikát is fel kell majd használnia, de az ecet biztosan megöli a kártevőket és petéiket. Tartsa nyitva a szemét, és szükség esetén azonnal vesse be újra ezt a módszert!32 - Előzze meg, hogy a virágtartók felkarcolják vagy megsértsék a padlót! Tegye a cserepet egy régi egérpadra, és az alatta lévő felület karcmentes marad. A nagyméretű szobanövényekhez akár négy egérpadot is felhasználhat.33 - A szobanövények nagyon szeretik a párásító öntözést, a falak azonban már kevésbé örülnek a vízpermetnek. Helyezzen egy nyitott esernyőt a növények és a fal közé, így spriccelje le kedvenceit!









A hagyma......


A hagyma baktériumölő hatását már régóta ismerik, emellett gombaölő hatása is ismert. Fogyasztása fokozza a nyál és a gyomornedvek elválasztását, a bélműködést, megakadályozza a puffadást. A népi gyógyászatban a felső légúti megbetegedések kezelésére használták.
A hagymában lévő szulfidok jótékonyan hatnak a vérzsír- és koleszterinértékekre. Jelentősen csökkenti a szívbetegségek kialakulásának rizikóját. Több tanulmány elemzése során bebizonyosodott, hogy a tea, az alma, a brokkoli és a hagyma a leggazdagabb forrása a flavonoknak, amelyek tanulmányok szerint 20%-kal csökkentik az említett betegségek megjelenésének lehetőségét.
A hagyma baktériumölő hatását már régóta ismerjük, de a szívre is jótékonyan hat.
Már heti egy-kétszeri fogyasztása is jelentősen csökkenti a vastagbélrák kialakulásának lehetőségét. A húsokat süssük hagymával együtt, mert ezzel csökkenthetjük a karcinogének mennyiségét, amelyek a magas hőmérsékleten való sütésnél keletkeznek!

és a csoki  védi a szívet

Egy frissen közzétett áttekintő tanulmány szerint a csokoládé, a szójafehérje és a zöld tea speciális hatást gyakorol a szív- és érrendszerre. A tudósok már évek óta tudják, hogy a számos élelmiszerben - gyümölcsökben, zöldségekben, gyógynövényekben, gabonafélékben és csokoládéban - megtalálható flavonoidok szívbarát alkotóelemek. Ezúttal a hatás hátterében álló mechanizmust próbálták kideríteni. A kutatók összefüggést kerestek a flavonoidokban gazdag ételek és a kardiovaszkuláris (szív-érrendszeri) rizikótényezők - például a magas vérnyomás - között, és megállapították, hogy bizonyos ételek speciális jótékony hatással rendelkeznek. Ezek az antioxidáns hatású flavonoidok lassítják, vagy megelőzik az oxidatív folyamatokat, melyeket a szabadgyökök indítanak el, és sejtkárosodáshoz, szívbetegség és más egészségügyi problémák kialakulásához vezetnek- írja a MediPress. A mostani vizsgálatban Dr. Lee Hooper a norwichi Kelet-Angliai Egyetem kutatója és munkatársai 133 a témában megjelent - tehát a flavonoidok és a kardiovaszkuláris rizikótényezők (magas koleszterinszint, magas vérnyomás és társaik) közti összefüggésről szóló - közlemény után vonták le következtetéseiket. A csokoládé- vagy kakaófogyasztás növelte az úgynevezett áramlás-mediálta értágulatot, mely azt jelenti, hogy megfelelő a véráramlás a vénákban. Emellett a vérnyomás értéke is - a szisztolés (magasabb) hattal, a diasztolés (alacsonyabb) 3,3-del - csökkent, ám az úgynevezett rossz-koleszterin szintje, vagyis az LDL-koleszterin koncentrációja nem változott. A szójafehérje csaknem két higanymilliméterrel csökkentette a diasztolés vérnyomásértéket, de nem javította a jó-koleszterin-, azaz a HDL-koleszterinszintet. A hatások kizárólag szójafehérje fogyasztása esetén figyelhetők meg, más szójatermékek esetében nem. A rendszeres zöldteafogyasztás csökkentette a rossz-koleszterin szintjét, ám a feketetea megemelte mind a szisztolés (5,6-del), mind a diasztolés (2,5-del) vérnyomásértéket. Minél több információ lát napvilágot a flavonoidokkal kapcsolatban, annál valószínűbb, hogy egyik ételről sem derül majd ki, hogy csodaszer lenne, viszont számos élelmiszerről bizonyítják be, hogy hasznos a szívünknek és ereinknek, magyarázta Hooper, aki a The American Journal of Clinical Nutrition júliusi számában publikálta az áttekintő tanulmányt. A tanácsa pedig egyszerű: fogyasszuk a számunkra szimpatikus flavonoidokban gazdag ételeket, például sok-sok gyümölcsöt és egy kis magas kakaótartalmú étcsokoládét. Emellett természetesen ott vannak az alapvető ételek - a hagyma, zöldtea és időnként egy pohár vörösbor - melyeket mindenképp érdemes rendszeresen fogyasztani.
Pecsétviaszgomba


A pecsétviaszgombát (Ganoderma lucidum) Kínában már 2000 éve ismerik, tisztelik és nagy becsben tartják.
A Kínaiak szerint mágikus gyógyerővel rendelkezik, és úgy gondolják, hogy gyógyító ereje meghosszabbítja az életet, megőrzi az egészséget és a fiatalságot.
A Han dinasztia tagja, Wu császár a gombát a hallhatatlanság eszközének hitte és a palota kertjében neveltette. A dinasztia krónikása, Pan Pu, még versben is megemlékezett róla. Gyógyhatását összefüggésbe hozták a filozófiai tannal, a taoizmussal.
Régen csak az uralkodók gyógyítására szolgált, és a XX. század második feléig csak uralkodócsaládok és tehetős emberek gyógyszere volt.
A pecsétviaszgomba gyorsan növekedő, 5-30 cm átmérőjű, 1-3 cm vastagságú kalapot visel, melynek felülete lakkszerű, élénk vörösesbarna. A fiatal gomba parafaszerű, később pedig fa keménységű lesz. Korhadó fatönkökön, fatörzsön vagy talajon egyaránt megél. A világon mindenhol megterem. Hazánkban kora ősszel lelhető fel a tölgy-, bükk-, éger, nyír- és fenyőfákon.
Az ősi Kínában a gomba gyógyhatását mellkasi panaszokra, szellemi tevékenység fokozására, a feledékenység enyhítésére, és az élet meghosszabbítására használták.
A legújabb kutatások már bővítették a gombával való gyógyítható betegségek körét: immunerősítés, álmatlanság, étvágytalanság, krónikus hepatitisz, magas vérkoleszterinszint esetén, krónikus szívbetegség, gombamérgezés, magas vérnyomás, kimerültség és nem utolsó sorban a rákos megbetegedések kezelésére alkalmazzák.
Az ezzel kapcsolatos kutatások az utóbbi 15 évben világszerte bővültek, és tudományos kísérletekkel alátámasztva igazolják a pecsétviaszgomba gyógyhatását. A kutatások igazolták, hogy nem egy betegséget gyógyít, hanem erősíti a szervezetet, normalizálja a működését, erősíti az immunrendszert, amely hozzájárul a betegség megszüntetéséhez, illetve javulásához.
A rendelkezésre álló tapasztalatok alapján és a tudományos kísérletek során beigazolódott, hogy nagyban hozzásegíti a rákos betegeket kiegészítő terápiaként a gyógyuláshoz.
- csökkenti a chemo- és radioterápiás kezelések mellékhatásait (fáradság, hajhullás, étvágytalanság, fertőzésveszély, a csontvelő működésének gátlását)
- hozzásegíti a rákos betegeket az élet meghosszabbításához, csökkenti az áttétes daganatok kialakulását
- javítja a rákos betegek életminőségét
- erősíti az immunrendszert, így csökkenti a rákos sejtek kialakulását

Mellékhatások: a gombajelentős immunstimuláló hatással rendelkezik, ezért kerülni kell az immunpassziv készítményekkel való együttes alkalmazását.
Szintén kerülni kell azokat a szereket, amelyek véraggregációt gátló hatással rendelkeznek, mint például az Aszpirin. Egyéni reakciók is kialakulhatnak, mint az allergiás tünetek, de ritkán fordul elő.






Tegola

Minták:
Tegola készítés:
Hogy meddig jutsz, az csak rajtad múlik. A tegola készítését csak abbahagyni lehet - befejezni nem. Az alap: kolostorcserép. Nem kúpcserép - azt itthon használják tetősíkok találkozásának lezárására, az nemcsak drága, de nehéz is. De ez is kúpos. Ebből a kúpos cserépből készült tetőn két fél egymásba fordításával fednek a tetőfedők.
Igazi tetőcserép esetén van, hogy a barát és apáca nem egyezik meg és van, hogy a domború felületen is látszik gyári jelzés vagy egyéb "öntési" csík. Ezt jó elfedni vastag pasztával - csiszolni ne állj neki, mert ez az agyag igen kemény agyag!
Tegolára dolgozhatsz a homorú részre is - erre az oldalra is igaz, hogy az öntési és egyéb strukturált részeket jó előre lefedni vastagabb pasztával.
Télen majd a homorú rész fogja körbeölelni a mécsestartót...
Tegola (coppo, curva, canal) lehet az alapja házas képeknek, de ikonoknak, rózsáknak, tájképnek, stb.
Most "házas kép" került a tegolára. 
Nem kell élethű ábrázolást visszaadnod - de az elemek elhelyezésénél jól gondold végig, hova teszed az ablakot, ajtókat. És figyeld meg a papírt alkalmazás előtt: nagyot hibázhatsz, ha az egy papíron lévő, különböző nézetből "megrajzolt" képeket vegyíted. Ha a megtetszett minta nem egyezik a többi elem nézőpontjával, akkor szedd le azokat a jellegzetes elemeket, amik a másik nézőpontra utalnak (csempe, árnyékok, stb).
Tehát a készítés, elsőre nagy vonalakban:
1.,Fesd le a cserepet fehér színűre, majd illeszd rá a papírból kitépett épület-elemeket. Akkora ráhagyással tépd a részleteket, amekkorát maga a minta enged - könnyebben tudod majd így összehozni az elemeket.
Ez az alap. Ha a csereped világos, nem igényel alapozást.
Ha nem akarsz struktúrpasztával vakolatot készíteni, akkor jó, ha egy réteg fehér rizspapírt is kap alapfestés után a cserép - így nem különül el a rizspapír rostos anyaga attól a felülettől, ahol nincsen mintás papír. Természetesen ez csak ebben az esetben szükséges. Apróság: a rizspapír fényes felületét ragasztózd, a matt az felbolyhosodik!
2.,Fesd le a fehéren maradt részeket foltosan - szép lesz az átmenete a minta és a háttér közt, ha a tépett szélekre is rámész az ecseteddel.
Itt meg is állhatsz! Igaz, a végeredményhez képest így sivárnak hat, de ha belegondolsz, egy sima falikép esetén is csak ennyit tennél - minta felragasztás és kész! És így már ez mégis több, mint egy gipszkeretbe raggatott papírdarab.
3.,Folytatod?! Akkor struktúrpasztával alakítsd ki a vakolatot!
Természetesen logikusabb színes paszta használata (még jó, hogy van!). Itt csak a fázisok szemléltetése miatt lett használva fehér.
Könnyebb, ha az elemek közé egy nagyobb halom pasztát teszel, majd onnan húzod az ajtó-ablak felé egyre vékonyodó rétegben.
Tégla: most sötétbarna dekorgumi van felragasztva hobbiragasztóval - a tégla készülhet gyurmából is. Mindegy, milyen színű dekorgumit vágsz: jól festhető akrilfestékkel, és át is kell festeni, hogy ne legyen nagyon homogén. A gumi felülete amúgy remek tégla-felület imitálására!
Ha levegőn száradó gyurmából készíted, akkor azt a megszáradás előtt ragaszd fel az íves felületre,hogy szépen felvegye a cserép alakját.

4., Fent a vakolat, fent a tégla és szintén struktúrpasztából formázva kész a lábazat. Utóbbi elhagyható, hiszen a végén a tegola egy alapra kerül, ahol egyszerűbb körbeszórni kaviccsal, mint vacakolni a térhatás kialakításával.
Fentre ragasztópisztoly segítségével ragassz kis fadarabokat, igaz, ez csak egy stilizált tető - de máris keretet ad a felső résznek. (két fagyispálca lett itt az ideiglenes tető). Ez azoknak ajánlatos, akik meg akarják úszni a cserepezést - viszont lapos itthoni (hódfarkú) cserépnek is ez a szerkezet jó alapja lehet!
Épp, mint fent, át kell festeni a falakat meg a téglákat - a festés mennyisége is változik természetesen az alkalmazott struktúrpaszta színéhez képest!
Ismét egy megállóhoz érkeztünk - itt is abba lehet hagyni, mégis egy kellemes hangulatú házikónk van!
5., Folytatod?
Tetőcserepek készülnek levegőn száradó gyurmából és spalettákat ragasszuk fel. A spaletta itt fagyis-pálcika. Ezt is ki lehet vágni vastagabb dekorgumiból ill. meg lehet formázni gyurmából.
Mohát és pár ágat ragasszunk fel. - megint egy megállóhoz értünk...
6., A számsort lehetne még folytatni bőven...( a tető még nincs kész teljesen.) De lett ablakba több virág, megnőtt a kapu indás növénye, került fel vaskorlát és arra szőnyeg...
A részletek kidolgozása:

Falfestés:


Ha használsz, ha nem struktúrpasztát, mindenképpen célszerű ráfesteni a falfelületre, hogy igazi omladozó falad legyen!
A falak festéséhez kettő szín lett használva, ill. azok keverékét ( a zöld a spalettához kellett).
Balra a tejeskávé színe tisztán, jobb szélen a barna akril tiszta színe látható, kettő közt ezek különböző arányának keveréke.

Készíts magad mellé tiszta vizet és papírtörlőt! Végy fel kevés festéket az ecsettel, majd pacsmagold fel a felületre - a felszínen kevergesd össze a különböző árnyalatokat bátran. Ne használj sok festéket, ha sok marad az ecseteden, akkor azt a papírtörlővel szedd le!
Menj rá a ráhagyásokkal tépett mintákra is, de ott hígabb festékkel - az áttetsző, sokkal könnyebb így egybehozni a papír eredeti színét a választott falszínünkkel.
Persze lehet az eredmény rózsaszín fal is - de könnyebb alapszínnek olyan festéket választani, ami a papír eredeti háttérszínéhez közel áll!
Egy papírtörlő segítségével a felületre került felesleget is visszatörölheted. Azért nem jó sok festéket egyszerre felvinni, mert az homogén mázolt falat eredményez csak - míg a cél ugye egy foltos fal készítése.
Vakolat :
Ha nem a sima festést választod, akkor ajánlatos, struktúrpasztával kialakítani a fal vakolt hatását!
Sokkal könnyebb a dolgod, ha színben a papírhoz illő pasztát vásárolsz (ha már van!), de ahogy látod, átfestve a fehér paszta is tökéletes!
Menet már fentebb: fokozatosan vékonyuló réteget alakíts ki az ablak-ajtó felé haladva.
A tégla közvetlen tövébe ne tegyél pasztát - hiszen a tégla ott bukkan elő, ahol már lemálott a vakolat...
Mikor megszáradt a paszta, akkor pont úgy, mint a sima falfestésnél, ráfestünk a vakolatra:
Vigyázz, a vakolat érdes felülete miatt ez a festegetés nem éppen ecsetkímélő! De megéri! 
Lábazat:

Itt is struktúrpasztával készítjük el a térhatást - itt is csak a szemléltetés miatt lett használva színes helyett fehér!

Felkenjük bőven a pasztát, majd belekarcoljuk a köves padozat vélt rajzolatát, azaz a fugákat.
(..még mindig a palettáról választott barna színnel jó alaposan betunkoljuk a fugákat...)
..majd a paletta világosabb színeivel a köveket is meg"festjük".
Azért a fuga az első, mert így nem kell a készre maszatolt kövek közt óvatoskodni.

Nem feltétlen szükséges elem a lábazat kialakítása, hiszen a végén majd a talapzat, amire az egész kerül, megadja a lábazatnak is a szükséges (tér)hatást - addig ez csak egy ideiglenes megoldás.
Téglafal:

  Ami készülhet levegőn száradó gyurmából is, de talán egyszerűbb a felvagdosott dekorgumit felragasztani. Ragasztáshoz hobbiragasztót, vagy akár szilikonragasztót is használhatsz - a ragasztópisztoly meleg ragasztója amiatt nem a legjobb, mert a dekorgumi is meglágyul és alakját veszti (ezt majd később ki is lehet használni)
Itt látszik, hogy ugyan kicsike a tégla, de a felülete hasonlít a valódi tégla struktúrájára.
a tégla "tövét" kihagyjuk, oda nem kerül stuktúrpaszta...
..majd a palettánkról választott színekkel átkenjük a téglákat
Tetőcserép:

Legtöbben a tetőcserép készítésétől ódzkodnak - feleslegesen! Itt a cserép csak egy plusz elem, nem valódinak, hanem csak kiegészítőnek kell lennie.

Készítéséhez terrakotta színű, levegőn száradó gyurmát jó használni: kinyújtunk egy darabot (dekorgumin), majd felszeleteljük. Szeletelni lehet hústűvel, de ha az nincs kéznél, akkor sniccerrel is.
Hogy mekkora legyen a kivágott téglalap?! Ezt nehéz meghatározni. Keress egy eszközt, amire kényelmesen fel tudod az ívét hajtogatni - legyen ez a méreted!. Itt a mintán egy embossing-toll volt a segítség:

Jó szem előtt tartani, hogy a cserép ívének átmérőjének nagyobbnak kell lennie, mint a cserép falának a kétszerese.
(Ez így bonyolult meghatározás?!-- másképp:) - Nézd meg, a cserepeket így kell egymásba forgatni:
A téli házas képen nem készül el a hosszú egész kúp, ott csak kicsi C idomokat formázunk és forgatunk egybe:
És így már látod, hogy az ívedbe bele kell férnie két kúpos cserépnek. No, ezért kell, hogy az ív átmérője legyen nagyobb a tegola falának kétszeresénél!
Felragasztva így néztek ki:
Ha csak a nagy tegola tetejére szeretnél egy kis lezárást cserépből, akkor ez a "fél méretű", azaz feles cserép is elegendő. Ezt alkalmazhatod akkor is, ha a tetőt eltakarja hó, vagy mohás növényzet.

De itt most látszódik a kúp egész felülete (egyelőre).

Itt megfigyelheted, hogy az alsó cserepek száradásuk után a tegola élére lettek ragasztva (ezek a hosszabbak), és hogy azokba hogyan illesztjük bele a még meg nem száradt felső cserepeket (ezek rövidebbek - és ezek már fedik egymást). Amik nedvesen még formázhatóak: a cserép felső íve jobban követhető egy még lágy gyurmával.
Ragasztó itt is ragasztópisztoly volt.
Legyen az tetőcserép vagy egyéb gyurmából készült kiegészítő - fontos, hogy mindent kicsit antikolj. Nem kell nagyon vacakolni vele, egy-egy híg festékes ecsetvonás máris megtöri az 'agyag" steril hatását! Ezeken a fotókon nem látszik még az antikolás - csak a végeredményen. 
Ez egy másféle tetőszerkezet - ha lapos hódfarkút szeretnél felragasztani, akkor egy hasonló tartószerkezet jó alapod lesz. De önmagában akár így is maradhat:
Növények, spaletták:

 Izlandi mohát ragasztgassunk mindenhova - némi maradék színes szőrös bogyóval megszórva.

Maradék szőrös bogyó nem feltétlen akad otthon - de szárított fűszernövény biztosan van (majoranna, bors, kakukkfű?) ! Apró darabokat hobbiragasztóval lekent felületre szórj, de használhatsz akár ragasztólakkot is rögzítésükhöz! Ha műanyag kiegészítőt használsz, akkor annak mű hatását tompítsd legalább némi matt akrillal. Ha nem teszed, akkor ez az egész tegolát elcsaphatja.

A mohás nagyobb "tövek" gyorsan (és fájdalmasan) rögzülnek ragasztópisztoly olvadékába, ha a lágy részeket belenyomod.
(Ha nem az ujjaddal nyomod, akkor amivel benyomtad, az is rögzül.) 
Tipp: szilikonragasztóval formázz kicsi göböket, majd szórj rá sok-sok apró növénydarabot: ha megszáradt, akkor a göb formáját is felveszi a reszelék, így rögtön van bogyós növényed is...
De külön felragasztható bogyód lesz, ha egy reszelékkel telt csuporba egy kis szilikont cseppentesz, majd annak száradása után lerázod a ragasztóról a felesleget

(pont úgy, mint egy gombafej panírozásakor)
Az izlandi moha modellezők egyik kedvelt növénypótló növénye. Több színben kapható - használj kiszárad fűhöz hasonló világosat, sötétet. Ha valamelyik nem tetszett igazán - fesd át lazán barna festékkel:
Virágláda:

Fenti ablakba a virágláda egy készítés közben szétrepedt tetőcserépből készült: ferdére lettek csiszolva a szélei és fel lett ragasztva ragpisztoly segítségével.
A megszáradt gyurmadarabokat nagyon könnyedén lehet csiszolni, olyan könnyen, mintha aszfaltkrétát reszelnél (csak ez nem nyikorog!)
Tipp: ha már reszelsz, akkor a tegola felett reszelj - a lehulló terrakotta színű por pont annyira fog megülni a felületen, hogy finom összhangot hoz létre a cserepek színe és a fal színe közt.

Ez a fali kaspó is egy megmaradt cserépdarabból készült:
Futónövény:

A kapu futónövényének fás szárai vékony fűzfaágból készült - (ragpisztoly). Ha éppen nem arra kanyarodik a begyűjtött ágad, amerre kéne (megesik), akkor pár órára áztasd vízbe - így törés nélkül kanyaríthatod amerre csak kell.
Spaletta:

Spalettának fapálcika van összeragasztva, zöldre festve, majd antikolva lett barna színnel, hogy ne legyen homogén. A ragasztópisztoly itt is jó szolgálatot tett: annak olvadéka van olyan merev és "vaskos", hogy nem kell külön támasztékot alkalmaznunk. Spaletta készülhet gyurmából is, ám ekkor azt meg kell szárítani és csak aztán felragasztani, hogy ne simuljon bele a falba - így illesztve térhatású(bb) lesz. Tessen azt is átfesteni antikolt hatásúra, hogy illeszkedjen a ház többi részéhez! Ha ezt nem teszed meg, akkor nagyon mű, homogén mázolt spalettád lesz!

Tipp: fapálcák vágásához ajánlott a metszőolló! Inkább, minthogy kicsorbítsa a normál ollódat a fa!
Kovácsoltvas:
Szépen ki lehet emelni a kovácsolt kiegészítőket kontúrozó használatával:
..száradás után az ujjunkat festékbe mártva, azzal összemaszatolni a kontúr vonalait, így nem maradt steril és szűzfekete a fali kellék. Ha ezt kihagyod, leugrós mű vonalkáid lesznek csupán!
Koromfekete 3D festéket használjunk,ez nem folyik szét.



A szőnyeg:
Jó móka a készítés, de a szőnyeg azért már nem kötelező alapdarab.
Zöldes szaténszalag  rojtozva, majd megrajzolva filccel a mintázata.
Drótból négy szálat összehajtva, ez lett feltéve korlátnak - azon lóg a szőnyeg. Félbetört tetőcserép az erkélypárkány.

Nagyon jó szórakozás ám a tegola díszítése!

Hogy mire jó egy dekopázsolt tegola?

Miért, egy más fazonú alapra készített falikép jó valamire?!
 
Néhány nappal ezelőtt azt sem tudtam, hogy létezik ilyen szó, TEGOLA.
Hallottam, utánanéztem és csoda dolgokra bukkantam! Ezeket szeretném továbbadni.
A tárgyakat nem én készítettem.- Gratulálok a készítőknek!
        -  Erzsébet-



1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis, egy magánhitelező, aki kölcsönöket ad az egyéneknek, a vállalatoknak és a kormányzati intézményeknek 2% -os alacsony kamatlábbal. Tudjuk, hogy vannak olyan családok, akik fizetés ellenében élnek, és mások, akik nem tudják ellátni pénzügyi kötelezettségeiket, és ezért vagyunk itt a pénzügyi helyreállításhoz.

    Pénzügyi szolgáltatásaink széles skáláját kínáljuk: Üzleti tervezés, kereskedelmi és fejlesztési pénzügyek, ingatlanok és jelzálogkölcsönök, adósságkonszolidációs kölcsönök, üzleti kölcsönök, magánhitelek, otthoni refinanszírozás, szállodai hitelek, hallgatói hitelek stb. ha érdekelt a kölcsön és mentes csalások ..

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Szöveg / hívás: +1 (603) 786-7565 köszönetet mond



    VálaszTörlés