2018. április 21., szombat

A zsidó terrorizmus ,vagy ez már a zsidó fasizmus






A zsidó terrorizmus ,vagy
ez már a zsidó fasizmus








Már megint dübörög a gazdaság , másfél millió emberünk hagyta el az országot , kik ereje teljében máhol találták meg a megélhetőségüket !!! Ithon csak a politikai maffia tud érvényesülni , hisz ők már a harmadik luxus villájukat próbálják berendezni , míg a nép az istenadta nép , a karácsonyi meleg ételosztásnál már hajnali 3 órakor sorban áll , hogy 11 órakor kezdődő ételosztásnál jusson nekik egy tányér meleg étel !!! És ebben a legszörnyűbb , hogy gyerekek is ott vannak !!! Nem a kazár , és nem a helytartók gyerekei ők !!! Bár egy rendszerváltás után nem biztos , hogy ők is itt fognak majd talajt !!!!
Ez nem ellent mondás , ez a valóság a most Magyarországa !!!!
Én egy politikusról sem tudok , hogy felajánlott volna egy ingyen ebédet a rászoruló környezetében élő választó polgárainak !!! De azt már a csapból is hallani , hogy milyen jól teljesítünk , és , hogy milyen jól megbecsüljük az embereket !!! Olyannyira , hogy ebből a fizetésből nem tudják újra termelni önmagukat családjaikat , úgy látszik sok a cionista zsinagóga építés , és a szabadkőműves ihletésü koncentrációs tábor , vagyis stadion !!!! Kormányzati , és helytartói felhatalmazás nélkül Százmilliárdokat költenek elpusztításunkra !!!!, míg egészségügyre , oktatásra , nyugdíjrendszerünk helyretételére egy kanyi sem jut !!!
Helytartóink külhonban gyógyíttatják magukat , és ott is oktatják a taknyos kölküket , így ,, a döglött lóra nem kell nyereg” szól a haláltusát vívó magyarságnak .

Majd azt olvasom 100 000 magyart zsuppolnak ki Angliából. Ez kormány buktató tétel , hisz ez legalább 100 000 család hozzáálását változtatja meg , négyfős család , és a rokonság mindjárt másfél millió szavazat !!!, és már nem is dübörög a gazdaság !!! Itt csak a zsinagóga építése halad , no meg persze a stadionnak álcázott koncentrációs táborok építése a meghatározó !!! És ami biztos , hogy a szabadkóműves páholyok engedélyezik a politikusok rablását , már emlitettem , hogy egyesek , már a harmadik luxus villájukat rendezik be az elrabolt nemzet vagyonából !!! Számonkérés – ugyan már – még a Jobbik is Szabadkőműves felügyelet alá került , és tövig benyal a faszszopó zsidóknak , és építi a párhuzamos társadalmat , és mivel letette a lantot , hogy a zsidó is párhuzamos társadalmat építsen , a cigány is erre hajaz , és a muszlin közösség befogadásával , még egy iszlám társadalmi réteg is ránk fog tehénkedni !!! Nem elég nekünk a helytartóink eltartása , és nap mint nap hagyni , hogy kiraboljanak , megalázzanak , de még össze is játszanak a kazárokkal , most egy földkártalanítás nekik , holnap egy új zsinagóga , egy újabb koncentrációs tábor kiépítése krematóriummal , filmgyárral . És akit lehet a Pintér -féle gyilkosság BT – je még meg is öl . Lehet az kormányszóvivő is , de a megbukott terv / polgárháború kirobbantása cigány – magyar ellentét szításával / cigány gyilkosságok a kieszelője nem bukhat ugye gyurcsány , hát a szóvivője – azt felakasztjuk !!!!!
Az olajbárók az új nemesség , most még a szabadrablás stádiumában van !!!! Olyanok ők mint a rákos sejtek felfalják a nemzetet , de a tudatlanok azt már nem mérlegelik , hogy ők is elpusztulnak a nemzettel együtt . Hívó szavukra már csak a halál hörgése a felelet , kazár helytartóink im már leépítettétek a nemzetet , most menjetek jó messzire , hogy magyarral ne találkozzatok , mert , ha megtudják , hogy ti voltatok a kazár helytartóink elvágják a torkotokat . A családotokat felkutatják , és a felmenőiteket a lemenőiteket kibelezik , hogy intő példa legyen !!!!
,, Ne szülj rabot te szüz anya ”
Ne importály koporsót Amerikából
de elrabolt ledarált gyerekeiket se küld
hamburgerként hazánkba , hisz még az
elit gyermekei sem akarnak kannibálok lenni !!!!

Elszámoltatni a Draskovics , Pintér -féle maffia főnököket , és a sötétben megbujó szabadkőműves páholy tagokat , kik levezényelték ezt a nagyarányú kirablásunkat . Vadászati idény legyen kiadva rájuk , és a családjukra ne maradjon még hírmondójuk sem ez legyen az elszámoltatásuk !!!





A kis rablóink Rákosi jobb , és bal kezei ... ,
és akkor az ellenzéki hordáról nem is beszáltünk !!




167 milliárdos kárt okoztak az országnak

Mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházása során jelentésében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), és az Európai Bizottság 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezheti Magyarországot - közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Csepreghy Nándor, aki a metróberuházást Magyarország 13 éves európai uniós története legnagyobb fejlesztésének és legnagyobb korrupciós ügyének nevezte, elmondta: az OLAF szerint a korrupcióval és szabálytalansággal érintett szerződések összege 272 milliárd 823 millió 488 ezer 215 forint. Brüsszel azt állítja, hogy 166 milliárd 998 millió 258 ezer 356 forintot "elloptak vagy elcsaltak", ezért ezt a pénzt az európai hatóságoknak és a magyar kormánynak vissza kell követelnie - tette hozzá. Ebből a pénzből 76,6 milliárd forint az, amit uniós fejlesztésként fizettek ki, és ez az az összeg, amit "a brüsszeli nyomozati jelentés" szerint visszakövetelhetnek Magyarországtól - mondta az államtitkár.
Piszkáljátok meg a vakoló páholyokat is , a háttérből ők osztogatták a parancsot a végén ne a takarító nőkön verjétek el a port !!!






Orbán mentőre nem ad pénzt, de Szerbiába küld 3 milliárdot focira!





De hajléktalan szállásokra sem ad , pedig ők rakatták ki a családokat az otthonaikból , bezzeg kazár zsinagógára, koncentrációs tábor építésére van pénz , oktatásra egészségügyre nincs , mert így döntött
a helytartó !!!!!


14 ezer fős szerbiai kisváros harmadosztályú csapata kap 3 milliárd forintot a magyar államtól - írja a 444.
Fotó: Facebook
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a kormány a költségvetésből támogatja "Mészáros Lőrinc" eszéki fociklubját, illetve hogy jutott hárommilliárd forint a Délvidék Sport Akadémiának is. Sokáig azonban nem lehetett tudni, pontosan kinek is megy ez a pénz.
Szerb lapinformációkra hivatkozva az RTL Klub híradója hétfő este arról számolt be, hogy a pénz Topolyának megy majd, arra, hogy létrejöhessen ott egy akadémia. A város csapata a harmadosztályban játszik, most a projekt keretében négy focipályát alakítanak ki, illetve a hosszútávú terveik között szerepel egy stadion felhúzása is.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az RTL kérdésére elárulta, hogy a kormány nemzetpolitikai célja a határontúli magyarok segítése, a nemzeti összetartozás erősítése, a fiatalok sport iránti elkötelezettségének növelése,
ezért a sport nemzeti ügy.


A koncentrációs táborok építése is nemzeti ügy , de ez a zsidó nemzeté , mert a magyar palesztinokat itt nem átnevelik , hanem megsemmisítik !!!!És ezt a ti adó forintjaitokból valósítják meg . Csoda egy állom , bizony ez nem rémállom a krematóriumot az inkál védi, na mit gondolsz ki tudsz majd szökni az égető műből , vagy elhamvadsz . Kár hogy Hitler fél munkát végzett , na de majd jönnek a muszlimok , ők elvégzik a munkát helyetted is , csak egy kis támogatást adjatok nekik !!!!


Elindul az aláírásgyűjtés a budapesti olimpia ellen









Zsidó terror a kommunizmus az ÁVÓ és 1956 mögött
https://www.youtube.com/watch?v=Qvk4Vps28t0&honnan=Nemzeti_Hirhalo








A zsidó fasizmus

magyarországi csápjai




október 23 a zsidó húsdarálók

ma is dolgoznak

Hóhéraink unokái

2012


A HÁROM TENOR
REKEDTRE TÉPTE A SZÁJÁT

Ez a harc lesz a végső?

A zsidó bérencek talán szovjet ügynökök is, az út amin járnak nem a mi utunk, a láncos kutyák a láncot elvesztették, és csak ugatnak a szélben a húsdaráló meg bebetonozva véresen a föld alatt holokausztról álmodik. Az ÁVH zsidó gépkezelők cipőit meg fújja a szél a Duna-parton. Álmodj királylány......


EGÉSZ ÉLETÉBEN


SZOVJET ÜGYNÖK
VOLT A CÁRGYILKOS



A zsidó fasizmus 

csápjai


Gyilkosoktól hemzsegő libás kormányok, az ordasok vigyáznak 
gágogásuk ne hallatszon fel az égig, mert úgy tévedtek ők e honba mint a libák a Pesti útra. Kár, hogy a sakterük nincs pozícióban.


A VÁDLOTT KULCSÁRBÓL
VÁDLÓ LETT                         
ILYEN IS CSAK A CIONISTA   
PATKÁNYKÖZTÁRSASÁGBAN 
TÖRTÉNHET                                 








HOLOKAUSZT VOLT IZRAELBEN




Ő ezt most hallotta először BKV- s maffia erről nem tájékoztatta, hogy ilyen is van a világban, nahát.


Itt a vég? Viszik a hóhért akasztani
Újabb kis halat áldoznak be

Így élnek a lopásból és rablásból, mint az erdélyi cigók






És már úri embernek képzelik magukat, pedig csak kazárok , mint ahogy ők cigányok, de együtt jól rabolnak.


Erről a raszista huhogás jutott eszembe.




SzektATV - Rasszista huhogás Krakkóban



A Nagy Györgynek mezítláb szaggatott ruhában és korbáccsal a kezében kell megjelenni az elvonókúrán. Időnként a hátára kellene csapnia a korbáccsal kifejezve a megbánást, amiért nem zsidónak született. De aranyos a holló kórus birói vezénylettel éneklik a Tiszaeszlári dalt Solymosi Eszterről.
Itt már minden az oroszoké, jaj bocsánat a zsidóké az életünk a lelkünk a gondolataink is a holló jegyében foganhatnak.

Hazádnak rendületlenül légy híve …...


































Kicsit beszélni a hébert de jó antimagyar vagyok








































Most kaptam az utasítást, megyek a temetőbe ,mert a zsidók társbérletben fekszenek a parcellákban. A gojok hollókosztja kevés a sírhely kiváltására. Ez az életmenet lesz a Kanossza járásom.

Le is rakom a cipőm , és megtépem ruhámat az ártatlan zsidókat cionisták fosztogatják, nem volt elég a magyar gojok ledarálása, most a fajtársát is lerabolja.
Ha esetleg e vonulókkal találkozol ők nem kivonulnak.


EZEK NEM KIVONULNAK,
HANEM CSAK VONULGATNAK

GYURCSÁNY VOLT A TARTÓTISZT?


Immár hetek óta azt halljuk, hogy a cigánygyilkosok főszereplője, Cs. István a titkosszolgálatok bérgyilkosa volt. Lehet hogy a társai is azok voltak. Gyurcsány volt a tartótiszt, aki kiosztotta lenti beosztottjainak, hogy meg kell ölni pár cigányt, különböző helyszíneken, akik teljesen ártatlanok, hogy az egészet aztán a magyarokra lehessen fogni. Megtudtuk, hogy a bérgyilkosok a titkosszolgálat emberei voltak már 2006 óta és jelentettek a tartótisztjeiknek.
A racsi bácsi fia volt az összekötő, azért akasztották fel , hogy ne érjen el a szál Gyurcsányhoz. Ébresztő fiatalok a per még folytatódik és nem a főbűnösök lesznek elítélve, hanem ezek a balekok. De vigyázatok a maszkos nagyon figyel lehet hogy te is beleszel kaszlizva, mint Budaházy, mert nem imádta a zsidó bűnözőket.
Na és az egész azért lett kitervelve, hogy polgárháború alakuljon ki, az etnikum felheccelve a zsidó már résen áll , megszabadít vagyonunktól, és megritkít bennünket, hogy fogadni tudják testvéreiket. Hát ez már nem húsdarálós eset.


Erre még Nagy Imre is azt mondta::


Elhazudott forradalmunkat, el hazudott rendszerváltás kísérte, mid ezt a zsidók tették mivelünk, és közben elrabolták nemzeti vagyonunkat is, de még kell nekik a földünk és a vízkészletünk is, természeti kincseinkkel.
Meddig dugjátok a fejeteket a homokba, mikor kapcsoltok már , hogy itt a vég , ölni kell vagy meghalunk, tutyi mucsi népnek nincs hazája, most ez a nép leigáz kifoszt szerinted van helye e hazában ???? 56- ot is kisajátították maguknak mi csak sútyomba juthatunk a színhelyre megalázva átvizsgálva, mintha mi is rablógyilkosok lennénk, mint az ÁVH zsidó gyilkos társaság.



 Két éve még habosra ordították a pofájukat, hogy mindenért „azorbánviktorafelelős”, ő volt az ügyeletes szörnyeteg, akit illett köpködni minden csatornán. Most 2010 őszén? Most ugyanezek a zsidó szennycsatornák kellő tisztelettel és udvariassággal méltatják a Nemzeti Együttműködés-kormányát, hiszen a korábbi állások, poziciók és a büntetlenség megőrzése mindennél fontosabb számukra.



 Ezért aztán Likud Viktor békén is hagyja a véreskezű és véresszájú zsidókommunistákat, akik most baloldalinak nevezik magukat. Tessék csak megnézni az ATV adásait, szinte fényesre nyalják a Fidesz fenekét.




AUGUSZTUS 24 - ÁVÓSVILÁGBÓL NARANCSVILÁGBA



ORBÁN VIKTOR CSAK A MAGYAR GÁRDÁT KÖPKÖDI




AZ ÁVÓS TÖMEGGYILKOSKOK

 MEG RÖHÖGNEK A RÓZSADOMBON






AUGUSZTUS 30 – A ZSIDÓK MINDEN

RENDSZERHEZ ALKALMAZKODNAK



csak ő legyen a hóhér a vén büdös miért nem néz végig rajtuk ja hogy még hiányzik a rabi a tömegből , őt már akasztják.


A patkány meg most döglött meg !!!


HELLER MIÉRT NEM A ZSIDÓURALOMRÓL BESZÉLT?






Az örmény népirtás sem történt volna meg az ifjú törökök vezetői mind zsidó volt. Nemzetközileg összehangolt cselekmény volt ez mert egész Európában az ifjú mozgalmak vezetői zsidók voltak , már akkor is készültek valamire, de hogy gyilkoltak az biztos és gyilkoltattak a tudatlan néppel.
Valaminek a főpróbája volt itt élesbe kipróbálva, van itt annyi történész miért nem végez egyik sem ilyen jellegű tanulmányt , vagy ez már antiszemitizmus volna, a tények antiszemiták lennének a zsidók meg gyilkosok , mert elkövették e tetteket, és mivel ők a megmondó emberek azt hiszik így a tényeket antiszemitának bélyegzik, a húsdarálóba velük egyik se ússza meg a haleledel mivoltát, úsztassuk meg mint ők minket 56 előtt.

A fasiszták nem ölnék a gyerekeket






A zsidó fasizmus Göbelszi szólama

Izraeli külügyminiszter-helyettes: politikai terrorizmus a zsidó állam bűncselekményeit szóvá tenni!

 Mondja ezt egy terrorista, kik egy népet tartanak koncentrációs táborba, és kényükre kedvükre gyilkolják őket , gyerekeket öregeket asszonyokat, válogatás nélkül, és még ezeket kellene befogadni nekünk. Fogadják be őket Hitler hóhérai, és szabadítsák meg a földet tőlük.




Vasláncra kell
verni a Haza-áruló  
 söpredéket!


A szívárvány szinekbe rejtöző (vörös, narancs, kék, sárga) idegen bűnbandánál teljes vagyonelkobzást kell csinálni és ebből az összegből kárpótolni a magyar áldozatokat.

ORBÁN-KORMÁNY DÉDELGETI AZ ÁVÓS GYILKOSOKAT
Ugyan miért hallgat a kormány az 56-os gyilkos sortüzekről? Mert senkit sem akar és nem mer megkérdezni. Pedig sok gyilkos még mindég él és röhög a markába.
 És talán sok sortüzesnek a rokona ma a parlament padsoraiban terpeszkedik. Kéri Edit: Kik lõttek a Kossuth téren ´56-ban? c. könyvében sok tanút megszólaltatott. A halottak számát 1000 fölött állították többen. Az ávósokon és az oroszokon kivül a partizánszövetség zsidajai mutattak nagy lelkesedést a mészárlásban. 
Nagy Imre Moszkva ügynöke volt az akasztófa alatt is és az egykori Ludovikás partizán Maléter Pál elkövette a sokadik hazaárulást. Gyávaság és amatőrizmus jellemezte viselkedését. Mint hadügyminiszter bement az oroszlán barlangjába, a tököli orosz főparancsnokságra tárgyalni egy nálánál alacsonyabb rangú orosz parancsnokkal. Az oroszokat kellett volna odarendelni tárgyalni a saját bázisa fedezete alatt.

Tulajdonképpen melyik ördögöt szolgálja a sunyító Orbán kormány?



A VÖRÖS MÚMIA MEGÚSZTA

LENDVAIRA LIFTET AKARTAK 

RÁENGEDNI?



A bikát kellene ráengedni, és utána a húsdarálójukon 

átengedni haleledelnek a többi rohadt rablóval.

Budaházy ügyben nincsenek, csak koholt vádak, ahogy 

az ávós időkben. Ahol ma is tartunk. Most már csak

arra leszünk kíváncsiak, hogy a vörös múmiát

megkérdezik-e a tévékben, hogy mit szól ehhez az álhírhez? 

 Csak a húsdarálót ásták el és temették be lebetonozva

a többszintes pince rejtelme e rémet is el kellet volna 

nyelnie. Az anyja is utálta és inkább a mocsarat 

választotta , mint az életet vele. 




Újabb zsidó szervkereskedőt fogtak el









Kivégezték a végrehajtót kilakoltatás közben

|
2012. július 4. Németország, Karlsruhe
Egy a végrehajtó által kezdeményezett erőszakos kilakoltatáson (zártörés, stb.) a közben felfegyverkezett adós ahelyett, hogy porig gyalázva elhagyta volna elárverezett otthonát, túszul ejtette az egész kilakoltató hiéna bandát.
Az önálló bírósági végrehajtót, az adóstól elvett lakás új tulajdonosát, a végrehajtó csicskását, a zártörőt, valamint egy nőt, akiről eddig még nem derült ki, hogy milyen minőségben volt ott. Feltehetően a végrehajtó segédje volt. (Újabb információk szerint a bérház tulajdonosa volt. - a szerk.)
A férfi a kiérkező rendőröknek azzal fenyegetőzött, hogy kivégez mindenkit, majd önmagát is, ha a hatóság bármiféle komoly akcióba kezd. Hosszú várakozás után az időközben kiérkezett különleges egységek lövöldözést hallottak, de csak akkor indítottak rohamot a lakás ellen, amikor füstöt észleltek és erős lett a gyanú a gyorsan keletkező tűz elharapódzására is.


A füstben indított rohammal betörték az ajtót, ám a kommandósokat semmiféle ellenállás nem fogadta, mert már mindenki halott volt a lakásban. Az adós kivégezte a végrehajtót, a segédjét, meg a zártörő lakatost, valamint a lakás "új tulajdonosát" is. Végül önmaga ellen fordította a fegyvert. Így vitte a halálba önmagával a nyomorúságának okozóit, a kilakoltató, bűnöző hiénákat.

Na zsidók a példa itt van csak követőre kell találnia, és a bankok futhatnak a rabolt pénzük után.



Mi a faszt keresünk mi a NATO- ban előbb Líbiába, most 

Szíriába képeznek ki és dobnak be terrorista egységeket,

 kérem a kormányt vizsgálja felül álláspontját, és lépjünk 

ki a terrorista hálózatbólne keljen a mi fiainknak 

meghalni, holmi cionista érdekekért. A Líbiai kormány 

aranyára fájt nekik a foguk , de főleg Sárközinek , és 

elhatározta megszerzi az aranyat és az olajat a 

törvényes 

Líbiai kormány megbuktatásával és a martalócaikat 

beküldte ebbe a kis földi paradicsomba a Kadhafit 

megölték vagyonát ellopták az olajat most már megint 

dollárért adják , ami szart sem ér a nép meg majd a 

betevő falatjáért kinlódik az aranybánya felett , 

csakhogy 

most ezek a büdös cionista zsidók szedik le a hasznot. 

Hát bizony nem csak Francia országban kellene a zsidó 

gyerekeket géppisztolyal szaporítani, ideje volna minden

 európai országban elkezdeni a fogat fogért elv 

alkalmazását . Nem vetemednének odáig a cionista 

ordasok , hogy ellopják a nemzetek vagyonát. Mint 

kiderült törvényes kormányok ellen képeznek ki 

terroristákat a CIA emberei pénzelik fegyverrel ellátják 

az 

alkaida csoportokat, és ha úgy fordul a helyzet akkor, ők 

lesznek a feláldozható balekok, ők meg eredményt 

felmutatva kijelentik , hogy nagyarányú terrorakcióra 

készültek a térségbe , és ezért volt szükség lecsapni a 

terroristákra, hol ott egy pár hónapja ezek a nincstelen 

arabok még birkát legeltettek a pusztában . A cionisták 

meg meglovagolva a helyzetet itt is ott is robbantgattak 

és gyilkoltak , hogy a számlájukra terheljék az ártatlanok 

vérét. Úgy hogy ha kérhetném a kormányt lépjünk ki a 

terroristákat gyártó cionista NATO kötelezetségeinkből, 

mielőtt a CIA terrorista akcióba kezdene hazánk 

területén 

és a kormány megbuktatására egy cionista zsidó 

különítményt akcióztatna itt hazánkban. Mert nem nehéz 

e különítményhez cigány szabadcsapatokat is toborozni,

 gondoljanak Olasz liszkára és a cionista CIA – s 

amerikai üzletemberre ki egy tál rizsért megvette ezeket 

a cigányokat, és képes lett volna polgárháborút szítani ,

 kerül amibe kerül , nem az ő bőrére ment volna, a 

zsidók 

meg nevetve kihúzták volna a földet is a lábunk alól. Úgy

 hogy kedves zsidó cigány Orbán testvér ha nem csak a

 hatalomért vagy a bársonyszékben kérlek, kérd számon 

a NATO terrorista toborzását, és a szekér kormányrúdját 


akaszd ki a NATO kötelékéből, ne keljen nekünk 

terroristákkal bajlódnunk épp elég nekünk a mi cigány 

és 

zsidó rablóinkkal küzdeni, mert rabolnak gyilkolnak mi 

meg csak szipogunk ejnye - ejnye fiuk ez fájt a befogadó 

nemzet fiainak, és ha nem hagyjátok abba mindegy 

szálig leölünk benneteket , mert az nem járja , hogy még 

védekezést sem engeditek meg nekünk mikor a 

nyakunkhoz tartjátok a késeiteket. Nem lesz itt 

önvédelem , mint 56 – ban is a zsidó bolsevik ÁVH - s 

önkény ellen kinyírunk minden ÁVH- s utódot a 

cigányokkal karöltve főleg a kettős állampolgárokat nem 

kímélve mert ők lopták el a nemzeti vagyont, ezért a 

családjukat is kinyuvasztjuk, hogy ne legyen érdekük a 

vagyon megtartására. Veszed a lapot Gyurcsány , 

Gergényi, Pintér, olajos milliárdosok, Kókák , nagy 

hatalmú zsidók a nemzeti vagyont kitapossuk a 

beletekből, a többi negyven rablót értesítsétek ti , Ali 

baba már vallot.



Apropó drágáim , hogy álltok a szerv kereskedelemmel hallom a szigeten nem csak a kábítószer dívott , de a szervkereskedelem is jó hasznot hozott, járnak még azok a nagy sötét kocsik a körúton és egyezményes jellel leintve a balek mindjárt a magánklinikán találja magát utoljára még álmodik ,és álmában csengetnek egyet és már is a másvilágon találja magát. És azok a büdös kurva zsaru főrendőrök megint csak félre néztek, és elúszott egy élet a cionista mámor a szigeti mámor
In -kál seku jobblétre szenderit, csak igény bejelentés kell a drága kis szervedre, már is postázzák a MOSZAD- os reptér ellenőrzés még véletlenül sem szúrja ki a titkos szervkereskedést, és különben is a fő zsaru is benne van majd ő szépen elsimítja az ügyet, elvégre azért kapják azt a szép summát. Hogy is van ez csúszó mászók, ti azért kapjátok a nagy lóvét, hogy magyart öljetek , a szátokkal meg azt ordítjátok , hogy kevés a magyar, zsidó SZDSZ – es banda kik nyíltan és burkoltan ölitek öltétek és ölni fogjátok a magyart míg itt hagyjuk, hogy éljetek, holnaptól ti is az étlapon fogtok szerepelni, a fő rendőrökkel együtt, mert inkább a férgese hulljon mint a jó magyar ember.




Az elsődleges terror



Az elsődleges terror a pénzügyi terror itt mutatkozik meg ahol államokat kontinenseket terrorizálhat egy pénzügyi terrorista. Az uzsora kamatra épülő nyugati demokrácia valójában uzsora civilizáció, a halállal színpatizál, mert ezt a kamatot soha sem tudja senki vissza fizetni, mert már feléltük az újratermelés minden hasznát, csak az uzsora kamatra megy el minden és nem tudunk kilábalni az uzsora szorításából, de a kedves vezetőink az orunknál fogva ráncigálnak bele az újabb és újabb hitelekbe, hogy ők még talpon maradjanak ebben a káoszban és jól megtömjék a drága kis zsebüket, nekünk fűt és fát hazudnak , nemzeti mázt kennek magukra, holott csak egy bábfigurák és elrángatják őket a politika színpadán, mi meg ehetjük a kutya kaját ha jut még rá pénzünk, a svájci frankban felvett lakáskölcsön elvisz mindent házat vagyont otthont életet családot. Csak a zsidó él e tájon , de ő lop és csaló, ha kell gyilkol és rabszolgának elad jönnek majd a drága testvérei addig minket ki kell, hogy fosztjon vagyonunkból el kell vennie földjeinket , a vízünket az életünket, és ha lehet a szerveinket értékesítenie kell, hogy ne menjen veszendőbe, ez a sok goj szerv . Na jó barár ez a helyzet innen kell felállnunk, és ha kell a zsidót kiűzni hazánkból, ha kell leölni mindegy szálig, de rabszolgák nem leszünk ez itt az én hazám, vagy mi hazánk magyaroké, nem zsidóké, nem cigányoké, egyetlen nációnak sem adjuk el. Hirdessünk moratóriumot egyetlen zsidót sem fogadjunk be ettől kezdve , csak távozhatnak de jönni nem jöhetnek, számukra Magyarország megtelt, úgy hogy zsidók hagyjatok békén minket, kettős állampolgárok ti is távozzatok. Ez itt a mi hazánk, ti látogatni se jöjjetek, csak szítottátok az ellentétet és csak leraboltatok nincs rátok szükségünk menjetek békével míg mehettek.

Mit keresünk mi egy ilyen pénzügyi cionista terrorista banda oldalán talán nekünk kell a csalánra pisilni ha füttyentenek , és a golyókat nekünk kell felfogni mielőtt drága testüket eltalálnák. Nem mondom jó a király udvari bolondja lenni, csak az a baj ,hogy mindenhez jópofát kell vágni, kifordul a gyomrom rohadt kettős állampolgárok, hogy erre kárhoztatjátok a magyart. Ha több eszünk és több lehetőségünk volna, a rabló zsidóinkat már lámpavasra vertük volna mint 56 . ban a zsidó ÁVO – sainkat. Veszitek a lapot ÁVH – s utódok Gyurcsányok , bankárok, keresztapák , keresztanyák, olajosok, nemzeti vagyon rablók, közéleti maffiák – rendőri , katonai titkosszolgálati, birói ügyészi megvesztegetett közszolgák, végrehajtók, ti mind a magyar emberek vérét szívjátok, a fejünkre ültettek benneteket és mi cipelünk benneteket mint koloncot, de miért is? Mikor szabadulunk meg tőletek , mikor lesz már elegünk a mocskos hordátokból, mikor dobunk kötelet a nyakatokba , nem veszitek észre mi építeni akarjuk ezt az országot ami a mi hazánk, ti csak bitoroljátok az elbitorolt jogainkat , és megfosztatok emberi mivoltunktól, mint az állat úgy kezeltek gojoknak néztek , majd kinyomjuk a szemeteket és ki tessékelünk benneteket, a nagyvilág csak rátok vár kurva rabló banda anyátok nem tudott volna szülés helyett mást csinálni, kevesebb gondja lenne most a világnak , ha egy mondjuk Draskovics rabló keresztapát nem kellett volna megismernünk, és főleg nem kellett volna kiraboljon bennünket .

Jó messzire jutottam az 56- os forradalom mártírjainak a megemlékezésében, ez a sok rossz ami körülvesz bennünket még az élő 56-osok is megosztottak lettek , de ez legyen az ő ügyük mi csak rólatok akartunk megemlékezni és egy gyertyát gyújtani egy szál virágot szorongatva rátok gondolni. Nyugodjatok békével , még mindig a zsidó az úr, de a hazánk még mindig a mienk kamatrabszolgáké, és ha igaz ez a miénk is marad még ha minden zsidót meg is kell ölni érte. A húsdaráló helyett kifinomultabb gyílkosági módszerekkel operálnak, ez csöndesebb és nem olyan látványos , igaz a halak nem híznak meg tőle , de mi szépen fogyunk, ahogy elő van írva , mégis ledarálnak bennünket, mert olyan a kormányunk a politikai elitnek nevezet rabló képződményünk , hogy egy tál lencséért eladott bennünket. Most jól jönne a Pesti srácok hazaszeretete és harcos kiállása, hogy el tudnánk kergetni a cionista hazaáruló SZDSZ es Kommunista bagázst, amit az MDF es olajos keresztanyák apák akasztottak a nyakunkra elszámolás helyet. Géppuskával kellene őket szaporítani, és akkor nem lenne több hazaáruló köztünk.

Hát elég rosszak a kilátásaink, de nem adjuk fel , még nem, a földünk még megvan, ha majd kiforgatnak belőle , akkor mindennek vége, harcolni sem engednek , de ere nem is kéne engedélyt kérni, csak legyilkolni őket, mint ahogy a Palesztinokat irtják .



(Cionista) zsidó összeesküvés

Kijevben is?



Felejtsd el, amit eddig tudtál az ukrán “forradalomról”. 
A dotoho.blog.hu irásából megtudhatjuk, hogy a Majdan mögött  külföldi katonai táborokban  kiképezett, ukrajnai zsidók állnak!
Ukrajna: a Jobb Szektor tagjai zsidók
lead_1.jpg
Ugye azon nem már senki nem lepődik meg, hogy a Jobb Szektor szerint a Janukovics kormány zsidó, amely elárulta Ukrajnát (kép). A Jobb Szektor szerint Klicskó és Jacenuk is zsidók és elárulták Ukrajnát. Janukovicsék szerint Kijev utcáin náci horda tombolt, amely elárulta Ukrajnát. A Szabadság Párt megköszönte a Jobb Szektornak a harcot, mert amit tettek, azt lehet hazafiságnak nevezni. És a kör bezárul, a minap megtudhattuk: a Jobb Szektor tagjai zsidók, a Berkut pedig náci!
201402211806_ukrajinska-vlada.jpg
Hétfőn én dicsértem meg a cseh közszolgálati televíziót, mert színvonalas műsorokkal tájékoztatta az ukrán eseményekről a tévénézőket. De csak nem bírta ki ez a csatorna sem propaganda nélkül, igaz, ellenkező előjellel. Történt mindez a ČT24 február 20-i Horizont elnevezésű, egy órás speciális háttérműsorában. Kubala műsorvezető egy ukrajinistát mutatott be nekünk, nézőknek. Valentyna Lyulya a Nemzetközi Kérdések Társaság tagjaként mutatkozott be, aztán máris belefogott. Csehül értő olvasóink számára embedeltem a kérdéses részt:
Az ifjú vendég hamarosan ecsetelni kezdte milyen barbár cselekedeteket hajtottak végre a Berkut emberei, akiket nemes egyszerűséggel csak a nácikhoz hasonlított. Amikor Kubala műsorvezető párhuzamba állította a Berkut túlkapásait a tüntető radikálisok szélsőséges cselekedeteivel, a stúdió-vendég kikérte magának az összehasonlítást, mert szerinte a Jobb Szektor tagjai nem banderisták, hanem zsidók! Ezt itt kétszer is visszascrolloztam, jól hallom-e. Jól.
A láthatóan meglepett riporter is érdeklődött, akkor ez most így hogy. Megtudhattuk, hogy Kijev utcáin a Tryzub szervezet tagjai, ukrajnai zsidók harcolnak, akik valamikor régen elhagyták Ukrajnát, de most visszatértek harcolni. Ezek az emberek állítólag az izraeli hadseregben (Zahal) voltak kiképezve. Kapkodtam a fejem, de már ott gyanút foghattam volna, amikor Lyulya a Russian Today fegyveres tüntetőket mutató felvételeit úgy kommentálta, gyanúsak, mert egyetlen egy másik csatornán sem látta a felvételeket.
A Zahal hivatalos oldala itt elérhető. Behívott vendégünk gyorsan közli azt is, hogy az Euromajdan egyik vezető alakja, Josef Zisels, az Ukrán Zsidó Szervezetek Szövetségének vezetője is egyben azt nyilatkozta, hogy együttműködik a Jobb Szektorral. Miről lehet akkor még most itt beszélni? – kérdezte a vendég, mire Kubala műsorvezető csak ennyit mondott, semmiről, mintha ezzel minden világos volna és berekesztette a beszélgetést.
(dotoho nyomán)
Bal-Rad komm: “Keresd a nőt”-azaz: MINDEN KRIZIS ÉS CIRKUSZ MÖGÖTT OTT ÁLLNAK A ZSIDÓK! Ez a fenti blogbejegyzés szerint is igy igaz.
Az ukrajnai felfordulásból nehezen is maradhattak ki számarányuk miatt, viszont még ettől nem kellett volna nekik a kezdeményező- finanszirozó-szervező-irányitó szerepet bevállalni! De megtették, bevállalták!
Az ukrajnai felforgatásban játszott szerepük alapján kijelenthető:MINDEN CSOPORTBAN JELEN VANNAK-ÉS OTT VOLTAK UKRAJNA GAZDASÁGÁNAK BEDÖNTÉSÉBEN, AMI SZOCIÁLIS VÁLSÁGHELYZETET EREDMÉNYEZETT, AZ PEDIG RIBILLIÓT!
A ribillió szervezésében és kivitelezésében vállalt szerepük pedig világosan bizonyitja: Szvoboda vagy Jobb Szektor, Udar vagy Batykivscsina-teljesen mindegy. Mindegyik csoportosulásban jelen vannak, mindegyik csoportosulásban vezető-irányitó szerepet játszanak. Szélsőjobbos vagy náci mozgalom? Teljesen mindegy. A cél, hogy MINDENT ŐK IRÁNYITSANAK!
EGYETLEN CÉL ÉRDEKÉBEN!
Igy volt ez az első vh. idején. Igy volt ez az oroszországi szocialista forradalom idején (Trockijék) Igy volt ez Hitler hatalomra jutásakor. De igy volt ez Magyarországon 56-ban is.
Mindig-mindenhol ott voltak, és igyekeztek a kezdeti zavarok letisztulása után megragadni az irányitást.
Egyetlen ország volt képes izolálni a törekvéseiket. A Sztálin vezette Szovjetúnió! Amely majd háromnegyed évszázadon keresztül dacolt a cionista törekvésekkel.
Nem is tudják ezt megbocsájtani az egykori Birodalom magjának-Oroszországnak. A végső cél ugyanis Oroszország megkaparintása. Ehhez az első lépést véghezvitték a Közép-Kelet-európai rendszerváltásokkal, és a Szovjetunió szétzüllesztésével.
A második lépés most van folyamatban. Grúziában “árnyékra vetődtek”-de nem adták fel! Most Ukrajnán keresztül kivánnak közelebb hatolni a hőn áhitott célhoz-Oroszországhoz!
Mindenki számára világos ma már, hogy az ukrajnai felforgatásban milyen szerepet játszottak-játszanak.
Ne lepődjön meg azon senki, hogy ők a “majdanisták”!
Tegnap, a Russia Today cikkében emlitett telefonos párbeszéd a kijevi orgyilkosságok elkövetőinek leleplezéséről-amelynek illusztrációja a Youtubeon volt elérhető-a közzétételt követő fél óra után már elérhetetlen volt.  Iszonyatos leleplező erővel birt!
Kétsége senkinek ne legyen: Ukrajna egy részét megszerezték! Hogy mekkorát?-még elválik! Az biztos viszont, hogy célt most nem értek. Csak részsikert!
Hogy meddig fognak tudni eljutni?-hamarosan kiderül.
De!
Ha bárki is azt hinné, hogy akár a “régi” (egy hónappal ezelőtti)-akár az új kijevi vezetésben ill. a felforgatásban játszott és betöltött szerepük Ukrán “sajátosság”-az téved!
OTT VANNAK MINDENÜTT!
ÉS ITT VANNAK MINDENÜTT! NÁLUNK IS!
Szinte mindegyik politikai maffiánkban jelen vannak, és MOZGATJÁK! A “baloldali” és jobboldali pártokban egyaránt jelen vannak! Bizony ám!
És nemcsak ott! És nem csak a pénzterületen, nemcsak a gazdaságban.
Erőszakszervezeteinkben is ott vannak, de jelen vannak az ilyen-olyan őrző-védő bandáik is!
Amikre bizony-talán-már hamarosan szükség is lesz! Úgy, mint a Majdan “harcosaira”!
Orvlövészek és felforgatók formájában!
Mert ugyan Magyarországot megkaparintották!-de túlzásokba estek!
AMIK MIATT MAGYARORSZÁG EGY “ANTIMAJDAN” ELŐTT ÁLL!
Ne lepődjünk meg hát Tisztelt Magyar Honfitársaink, ha nemsokára Magyarországon is orvlövészek ritkitják a MAGYAROKAT!
MERT MÁR ITT VANNAK!



A zsidó terrorizmus ,vagy
ez már a zsidó fasizmus




Bosnyák Zoltán: Vádirat a zsidóság ellen! (1944)

Amióta tervszerűen és határozottan folyik a zsidóság hatalmi túlsúlyának lebontása és a magyarságtól való teljes elkülönítése, innen is, onnan is hallunk hangokat, amelyek bírálják, nyíltan vagy titokban kifogásolják a zsidósággal szemben követett eljárásunkat. Azt mondják ezek az örök okoskodók, mindent jobban tudók, hogy valóban helyes és szükséges mindazoknak a hatalmi pozícióknak visszavétele, melyeket a zsidóság a nemzeti élet különböző területein jogtalanul kisajátított magának. Számoljuk fel a zsidóság mértéktelen befolyását a pénzügyi és üzleti életben, vegyük ki kezéből a dolgozó milliók véréből és verejtékéből összeharácsolt milliókat, a nemzeti vagyon fölött többé zsidók ne rendelkezhessenek, ne juthassanak a zsidók semmiféle szerephez szellemi életünkben, a magyarság és a zsidóság között fennálló társadalmi kapcsolatoknak vessünk véget, de ezen túlmenően ne törődjünk a zsidósággal. Mindent kövessünk el ami a zsidóság elviselhetetlen túlsúlyának megszüntetéséhez szükséges, de ezzel elégedjünk is meg, hagyjuk magára a zsidóságot. Maguk a zsidók is — hogy mennyire őszinte ez a magatartásuk és mennyire nem, az más kérdés — hajlandók lennének talán beletörődni a változhatatlanba, a pünkösdi királyság elmúlásába, hajlandók — alighanem csak a pillanatnyi kényszer hatása alatt — megbékülni azzal a gondolattal, hogy vége az élősdiségnek, a mindenüvé elnyúló, mindenütt érvényesülő befolyásuknak, ha valamilyen életkeretet továbbra is meghagyunk itt nekik. Nézzünk szembe őszintén, nyíltan ezzel a tétellel. Lehet-e ilyesmiről szó, igazuk van-e azoknak, akik így beszélnek? Amikor erre a kérdésre világos és határozott feleletet akarunk adni, akkor mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a zsidósággal szemben nem csupán az a kifogásunk, hogy mint fajilag, vérségileg, erkölcsileg idegen, frissen érkezett jövevény kisebbség, magának igyekezett megszerezni az országban a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életben a tényleges vezetést, ennél sokkal súlyosabban esik a latba az a mód, ahogyan a zsidóság erre a hatalomszerzésre törekedett és azok a következmények, amelyekkel ez együtt jár. A zsidóság ellen vívott harcunk — ezt nem győzzük eléggé hangsúlyozni — nemcsak az elvesztett pozíciókért, nemcsak a pénzért, a vagyonért, az aranyért, a jólétért, a hatalomért folyik. Ez a harc nem kizárólag gazdasági jellegű, ennél tokkal többről van itt szó. Két lelkiség, két világnézet áll szemben egymással. A kapzsiság, az önzés, a haszonlesés, a kizsákmányolás, a lelkiismeretlenség, az erkölcstelenség elleni harcról van itt szó. Mi nemcsak azzal vádoljuk a zsidóságot, hogy határt nem ismerő telhetetlenségével, lelkiismeretlen üzelmekkel és utolérhetetlen rafinériával valósággal kifosztotta a dolgozó magyarságot és a nemzeti javak óriási hányadára rátette a kezét, hanem azzal is, politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális életünkben olyan eszméket, olyan törekvéseket, olyan irányzatokat csempészett be, amely általános bomlást, erkölcsi züllést és faji hanyatlást idéztek elő, amelyekből, ha nem sikerül társadalmunkat kigyógyítanunk, úgy a következmények valósággal beláthatatlanok.
  1. 2. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy politikai életünkben meghonosította a nemzeti értékek és eszmények lebecsülését, történelmünk, hagyományaink és nemzeti múltunk megvetését. Vádoljuk azzal, hogy behozta hozzánk a társadalmi forradalom, az osztályharc, a marxizmus és a bolsevizmus eszméit, ellentétet, gyűlöletet szított az egyes néprétegek között, vádoljuk azzal, hogy rendszeresen és következetesen kiélezte a politikai ellentéteket, hogy így saját magáról és rohamos térhódításáról elterelje a figyelmet. A nemzetietlenség és a hitetlenség szellemét terjesztette közöttünk, a haladás, a kultúra és a felvilágosodás jelszavai mögé bújva. Vádoljuk a zsidóságot, hogy céltudatos és tervszerű aknamunkával előkészítette az 1918. októberi csőcselék-lázadást, amely szégyenbe és gyalázatba taszította Magyarországot és olyan történelmi tragédiát zúdított ránk, amilyenhez hasonlót alig találunk ezeréves történelmünkben. Vádoljuk a zsidóságot a huszonöt év előtti bolsevista rémuralomért, amelyiknek szellemi, lelki szálláscsinálói, egész politikai vezérkara, legvérengzőbb terroristái szinte kivétel nélkül a zsidóság soraiból kerültek ki. Vádoljuk a zsidóságot az akkor elszenvedett megaláztatásokért, az ártatlanul megölt áldozatokért, a meggyalázott templomokért. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy méltatlanul visszaélt jóhiszeműségünkkel és azt a politikai jogegyenlőséget, amelyet megadtunk neki, arra használta fel, hogy fölibénk kerüljön, úrrá legyen felettünk és előjogokat szerezzen magának. Vádoljuk azzal, idegen uralom alá került területeken a válságos órákban túlnyomó többségében hátat fordított a magyarságnak, megtagadott vele minden közösséget, egyedül és kizárólag csak a maga faji érdekeit nézve. Bosnyák Zoltán (1905-1952 - felakasztották a zsidók) Milyen következményekkel, milyen hatásokkal járt a zsidóság rohamos térnyerése gazdasági életünkben? Zsidók honosították meg nálunk a haszonéhes, kizsákmányoló kapitalizmust, a tőke és a pénz mértéktelen, túlzott központosítását, ezzel együtt a kihívó és kirívó vagyoni és jövedelmi aránytalanságokat, a növekvő társadalmi ellentétet és feszültséget. A zsidóság társadalmi tevékenysége teremtette meg nálunk a plutokrata és proletár osztályokat s velük együtt az egyik oldalon a fényűzést, a túlhajtott jólétet, másik oldalon a nyomort és a nélkülözést, tehát sötéten tátongó társadalmi szakadékot. Ezt a válaszfalat mesterségesen és tudatosan is elmélyítette, hiszen ő maga állt élén, ő volt haszonélvezője mind a kél társadalmi végletnek. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy üzleti életünkben, az egész gazdasági életbe a semmitől vissza nem riadó önzés, kapzsiság és haszonlesés szellemét vitték be. Megrontották az üzleti morált, a haszonszerzés és vagyonszerzés minden módját jogosulttá tették. A becsület, a tisztesség lenézett, megvetett és elavult elvek lettek az üzleti világban. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy a gazdasági térhódításával együtt jár a csalás, a hamis bukás, szédelgés, a kereskedői haszonrészesedés túlzott és jogosulatlan felhajtása, bevonult a gazdasági életbe az ököljog és a nyers erőszak szelleme. Legvégül vádoljuk a zsidóságot azzal is, hogy a magyar társadalmat mesterségesen, de ha kellett, erőszakosan is távol tartotta a gazdasági élettől. Belevitte a köztudatba azt a megtévesztő és hamis jelszót, hogy a gazdasági életpályák nem felelnek meg a magyarság jellemének és természetének. Ezek nem nekünk valók, nem méltóak hozzánk. Ha pedig mégis megkísérelte a magyarság a gazdasági életben való érvényesülést, ott szembe találta magát a zsidóság szervezett ellenállásával, valóságos bojkottjával.
3
    3. Nem kisebbek a zsidóság bűnei szellemi életünkben sem. A korszellem, a haladás és a modernség nevében egész kultúréletünket alantas, az ösztönéletre spekuláló gondolatokkal telítette. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy a sajtóban megszerzett korlátlan befolyását a magyar lelkiség szétrombolására használta fel. A zsidóság térfoglalásával a felületesség, a megbízhatatlanság, a durvaság, a trágárság szabad utat és érvényesülést kapott a sajtóban. A házasságtörés, a válóperek, társadalmi bűncselekmények bő teret kaptak naponta ennek a zsidó sajtónak hasábjain. A rágalmazás, tekintélyek lejáratása, a hazugság mindennapi és megszokott jelenségek lettek a sajtóéletben. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy irodalommá avatta kultúréletünkben a legsilányabb pornográfiát, egyedül és kizárólagos problémává tette a túlhajtott szekszualitást, vádoljuk azzal, hogy könyvekben, színpadon, kabarékban léhaságra, cinizmusra, minden erkölcsi törvénynek és eszménynek kicsúfolására nevelte a társadalmat, hogy elárasztotta sivár irodalmi kaptafára készült üres fércmunkáival mind a magyar szellemi életet, mind pedig az egész világot. A tájékozatlan külföld előtt a leglehetőbb legrosszabb hírbe keverte a magyarság szellemi alkotó erejét és képességét. Vádoljuk azzal, hogy a maga sivár szellemiségével készített értéktelen produktumaiban torz és hamis képet rajzolt a magyarságról önmagunknak és a nagyvilágnak. Léha, könnyelmű, romlott erkölcsű, együgyű és üresfejű figurákként mutatott be bennünket az egész világon, és ezzel nagymértékben hozzájárult a külföld közvéleményének a magyarságról alkotott helytelen és kedvezőtlen felfogásának kialakításában. Önmagunkkal elhitette, hogy olyan faji tulajdonságokkal bírunk, amelyek sohasem voltak sajátjaink. Meghamisította saját fajtatudatunkat és kisebbrendűségi érzést formált ki bennünk. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy a szellemi életünkben megszerzett hatalmát és befolyását arra használta fel, hogy valóságos magyarellenes faji kontraszelekciót gyakoroljon. Ennek következményeként hírnévhez, érvényesüléshez juthattak, pénzt, vagyont szerezhettek értéktelen, selejtes zsidó ál-tehetségek, de hallgatásra voltak ítélve az igazi magyar tehetségek, akik legfeljebb csak akkor juthattak szóhoz, ha hozzá igazodtak a zsidó érdekekhez és törekvésekhez. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy a művészet különböző területein, a zenében, a képzőművészetben bevezették a dilettantizmust, a kontárságot, a giccset, lejáratták az igazi művészetet, és zavaros, egzaltált és beteges agyvelők torz, értelmetlen kifejezésformáit mint modern művészetet csempészték be kultúréletünkbe.
    4
    4. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy mérhetetlen lelki, erkölcsi rombolást vitt véghez társadalmunk lelkében. A családi élet és a házasság szentségének meglazulása, a túlzott szabadosság elharapódzása a társadalmi érintkezésben, a közömbösség minden nemes, szép és tiszta iránt, az önzés, kicsinyesség, haszonlesés, lelkiismeretlenség divatja mind-mind a zsidókat vádolja. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy az anyaság tiszteletét, tekintélyét lejáratták, a gyermektelenség kultuszát népszerűsítették. Vádoljuk azzal, hogy nemcsak szóval, de tettel is üzleti érdekből, pénzért vagy a fajgyűlölet ösztönétől hajtva, visszaélve hivatásukkal falun és városban — minden társadalmi osztályban a fajirtás alávaló és gyalázatos szerepére vállalkoztak. Vádoljuk a zsidókat a magyar vér és a magyar fajtánk ellen elkövetett és soha meg nem bocsátható bűneikért, amit a nekik kiszolgáltatott, védtelen és szerencsétlen magyar nőkkel szemben elkövettek. Vádoljuk a zsidóságot azzal is, hogy ebben a háborúban, amely a mi élet-halál harcunk is, a közénk beszabadult zsidóság zárt egységben, teljes hittel, meggyőződéssel ellenségeink oldalára állt és az ő érdekeiket szolgálta. Rémhíreivel szervezett suttogó propagandájával lelki zűrzavart igyekezett felkelteni. Alá akarta ásni a belső fegyelmet, rendet, helytállást, öntudatot, jövőnkbe, igazunkba vetett hitünket. A gazdasági anarchia felidézésére törekedett! Ezért és a haszonért szervezte a feketepiacot, az áruelrejtést, árdrágítást, ezért szabotált az üzemekben, irodákban, egyetlen hatalmas, egymillió lelket magában foglaló partizán hadsereget alkotott az arcvonalak mögött, határainkon belül. Mind ezzel és sok egyébbel, amit egyetlen cikkbe belesűríteni nem is lehet, vádoljuk a zsidóságot és tetemre hívjuk. Maga kereste saját sorsát, most viselnie kellett. A zsidóság kezünkbe kényszerítette az önvédelem fegyverét, mi kezünkbe vettük és megtesszük mind azt, amit létérdekeink parancsolnak. A vádpontok világosan beszélnek, mindenkit meggyőznek arról, hogy nem elégedhetünk meg csak a zsidóság által eltulajdonított anyagi és szellemi pozíciók visszavételével. Ezen túlmenően fel kell számolnunk minden kapcsolatunkat a zsidósággal. Utaink végleg, örökre szétváltak. (Harc, 1944. június 10.)
    Forrás: https://kuruc.info/r/9/101089/




Németh Sándor Radnóti díjat kapott



A szabadkőműves páholy



Dr. Drábik János: Az illuminátusok és a szabadkőműves irányzatok együttműködése





Felháborítóan mocskos magyargyűlölet és nemzeti történelmünk gyalázása az indexen 


BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-08-01


Török Mónika újságírónő az Index blogján osztja meg magvas gondolatait lelkes közönségével. Legutóbb a magyar történelemből tartott egy magvas kis gyorstalpalót, a honfoglalástól egészen napjainkig. Érdemes elolvasni. Persze nem a valóságtartalma miatt, az mindig másodlagos, ha a magyarságba történő orbitális belerúgásról vagyon szó, bár esetleges kritikusainak nyilván eladja annyival, hogy irónia. De bizony itt belerúgásról van szó. Hogy miért?



Mert Török Mónika nem magyar. Nem, nem mi döntöttük el, ő vallotta be saját magától, hogy más nemzet tagja. Nem mintha kétségeink lettek volna felőle, pláne elolvasva az alábbi írást.

“Török” Mónika
Történelmi” áttekintésében a “lecuccolás”, “átb@szással szerzett fődecske” jelenti a honfoglalást.
Kajánul vigyorogva szétrabolt civilizáció a kalandozásokat.
A Mohácsnál megszüntetett, addig sem létező valami, ez ugye egy nemzeti tragédia leírása akar lenni.
De van még a kaftán alatt mese-Egri csillagok, Habsburgok általi felszabadítás, törököktől kapott közigazgatás és minden földi jóság, “nemtudommin” felháborodottak levert szabadságharca és szar műdalok.
A magyarok által kirobbantott világháború már csak hab a tortán.
De a gyűlöletrakás végén dicséretet is kapunk, hisz sikerült egy ekkora kis szarkupacból (mármint Magyarországra gondol) kihoznunk a lehető legszarabbat.
Hát, tényleg, egy sikertörténet” – nyugtázza a végén.
Olvassuk el ha van gyomrunk hozzá!

Török Mónika: Honfoglalás
Jött ide egy népcsoport valahonnan a fenetudjahonnából.
Megérkeztek, lecuccoltak, jól átbaszták a már itt élőket (fehér ló, Szvatopluk), aztán kajánul vigyorogva még picit próbálták végigrabolni a már-már civilizált városokat, csak aztán levágták a fülüket és hazazavarták őket.
Nem sokkal később megjöttek a rokonok és végigdúlták a vidéket, ameddig hegyekbe nem ütköztek. Ezen nagyon fel voltak háborodva az épp csak lecuccolók, de még így is meglepte őket, hogy másodszor is visszajöttek a rokonok és így kő kövön nem maradt.
Behívtak akkor csomó rokon népet letelepedni, mert kínos volt az emberhiány (kunok, besenyők, jászok). Amikor ez a kínosság nagyon ott volt, akkor saját maguk mészárolták le őket.
Tényleg csak háromszor kellett pislantani, máris jöttek a további rokonok és Mohácsnál konkrétan megszüntették az addig sem létező valamit.
Amúgy elég sok ideig nem kezdtek vele semmit, még sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Gárdonyi szívszorítóan megírja az Egri Csillagokat, ami igen szép regény, csak a történelemhez van elég kevés köze, de imádjuk.
Hahó, csak szólok, hogy a büdös Habsburgok küldték haza a gaz muszlimokat.
Akik addigra felépítették a közigazgatást, az úthálózatot, a vízvezetékeket, hozták a krumplit, a paprikát, paradicsomot, tulipánt, fürdőket, meg mindent, ami még eszünkbe juthat a Brian életéből.
Nem kellett marha sok időnek eltelnie, és ez a hős nép nagyon felháborodott a nemtudommin és kirobbant a forradalom, azt jól leverték, naná, ki a fenének hiányzik, aztán igen szép szar műdalok születtek Rózsa Sándorról és a szegény magyar betyárokról.
És még nem vagyunk a végén.
Mert még ezen is annyira rettenetesen felháborodott ez a nép, amelyik bevallottan átbaszással szerezte a jó kis fődecskét, hogy gyorsan megint nagyon öntudatos lett és ismét szabadságharcba kezdett, amelynek kapcsán gyorsan ellopták a koronát, jól meghalt egy csomó ember és semmi eredménye nem lett.
Jó, hát jött egy faszi, mindenki utálta, addig-addig dumált, míg csak lett ez a szar monarchia, lett Budapest, felépült az egész ország.
A nép, amelyik jól átbaszta az ittélőket azzal a fehér lóval, innentől matricázza az autón, hogy Nagymagyarország, meg három tenger (sose volt).
Innentől nagyjából mindenkinek világos persze a sztori, sikerült kirobbantanunk az első világháborút (ja, kérem, ha három tenger mosta, akkor ő is a miénk), a másodikban is igen faszán szerepeltünk, gratulálok is mindenkinek.
Persze, időnként jöttek ismét a rokonok, akiket időnként szeretünk, időnként nem, és most köszönünk mindent neked, Orbán Viktor, tényleg nagy államférfi vagy, ekkora kis szarkupacból, mint ez a Magyarország, tényleg megint sikerült a lehető legszarabbat kihozni.
Kérem a történész kollegák megértését a némiképp laikus összefoglalómért.
Hát, tényleg, egy sikertörténet. Csak nem nagyon.

AddThis Sharing Buttons




Portik után Vizoviczki embere is azt állítja, milliókat adtak Rogánnak



Minden évben 4 millió forintot kellett Vizovicki Lászlónak bevinnie Rogán Antalhoz, hogy az érdekeltségébe tartozó belvárosi helyek megkapják az önkormányzattól a teraszengedélyt.
Ezt a Vizoviczki-ügy negyedrendű vádlottja állította az N1Tv-nek adott exkluzív interjújában. A Jobbik-közeli csatorna több órás beszélgetést rögzített a maffiózó bizalmasával. A nő számos részletet elmondott arról, hogyan működött a diszkópápa birodalma hosszú éveken át az önkormányzatok és a rendőrség asszisztálásával.
A szerdán bemutatott interjúrészben a korábbi V. kerületi polgármester, Rogán Antal és Vizoviczki személyes kapcsolatáról van szó. A nő állítása szerint minden szezon elején négymillió forint kenőpénzt kellett fizetniük azért, hogy a belvárosi teraszok kinyithassanak. Az egyik terasz ügyvezetője, Túrós József rajta keresztül üzent a "főnöknek", Vizoviczki Lászlónak, hogy amíg nem viszi be a pénzt, addig nem tudnak kinyitni.
Rogán kizárólag Vizoviczkivel volt hajlandó találkozni, ezért amikor a főnök elfoglalt volt, hónapokat is csúszott a nyitás.
A Vizovicki László ellen folyó eljárásban költségvetési csalás és vesztegetés a vád, politikusokat azonban nem vádoltak meg, holott a nyomozati dokumentumok szerint polgármesterek és jegyzők is kapcsolatban álltak a vállalkozóval, és a rendőrség is megállapította, hogy Vizoviczki több emberének voltak kapcsolatai a kerületi önkormányzatoknál.

A nyilatkozat újabb kihívás lesz Rogán Antal kabinetminiszter számára, akinek az elmúlt hetekben többször kellett magyarázkodnia, miután a budapesti alvilág másik nehézembere, Portik Tamás bíróság előtt állította, hogy 10 millió forintnyi eurót vitt az egykori polgármesternek az olcsón megszerezhető önkormányzati ingatlanok miatt.

HIRDETÉS
A miniszter közleménye az új állítások nyilvánosságra kerülése után expressz gyorsasággal jelent meg az MTI-ben:
A Jobbik TV ma megjelent videója egy arctalan hazugság. A videón szereplő névtelen, arctalan személy egyetlen szava sem felel meg a valóságnak. Az ügyben a mai napon azonnali hatállyal feljelentést tettünk. Minden olyan sajtóorgánummal szemben, aki ezt az arctalan hazugságot leközli, jogi eljárást fogunk eszközölni.
A Népszabadság megkereste Rogán Antal titkárságát, hogy a miniszter a közleményben foglaltaknál részletesebben kifejthesse álláspontját, ez elől azonban a titkárságon elzárkóztak.

Vizsgálatot követelnek

Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ha egy miniszter alvilági emberekkel üzletel vagy tart kapcsolatot, az azt jelenti, hogy "Magyarországnak jelen pillanatban maffiakormánya van". Értékelése szerint ez nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, mivel a kormány zsarolhatóvá válik
A sajtóhírekben szereplő gyanús ügyek nyomán tett feljelentéseiről ismert Tényi István nem sokat teketóriázott: mint lapunknak jelezte, a "2012. évi C. törvény 293. § (1) bekezdésébe ütköző hivatali vesztegetés és a 294. § (1) bekezdésbe ütköző hivatali vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt" szerdán kora délután bejelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen.




Kövérnek elege lett Habonyból és Rogánból, nagy beszélgetésre készül Orbánnal


Kövér László úgy érzi, a Fidesz népszerűségét veszélyezteti egyes kormánypárti politikusok üzletelése, gazdagodása. Orbán Viktor szűk körében is lát kivetnivalót, ám a kormányfőben semmit.



Építik a dácsájukat , és a kriptályukat is komfortossá kell alakítani , mert még nincs benne világítás víz és csatornázás sem !!!!
Amugy ők már úgy érzik , hogy az ígéret földjén állnak csak még naghyon ingatag a talaj a lábuk alatt , ezért hordanak kötelet maguknál , hogy legyen lehetőség kihúzatni magukat a szarból , nekünk meg arra kell majd , hogy fel tudjuk lógatni őket !!!


A Parlament szerdai zsidó megszállása képekben

A jövő elkezdődött Amint azt már megszokhattuk, a látszat kedvéért még mindig Magyarországnak hívott gyarmat héber urai bizonyos időközönként ellátogatnak kis hazánkba, hogy emlékeztessék az alattvalókat, kinek szolgálnak, s bölcs iránymutatásukkal szabják meg a tartomány további sorsának alakulását. Ilyenkor kormány és parlamenti ellenzék versengve csúszik hason a kenyéradó gazda előtt, hűségét és alázatosságát bizonyítva, s szorgos meaculpázások közepette lesik alázattal az új parancsokat. Bajnai kapott egy szép menórát, amiért ilyen szófogadó fiú Így történt most is: december 9-én Elie Wiesel, a holokauszt-ipar egyik megalapítója méltóztatott Judapestre fáradni, hogy megszemlélje, hogy áll az antifasiszta küzdelem ügye (és semmiképpen sem az országfelvásárlásé, valamint a cionista cenzúra bevezetéséé vagy a Gárda felszámolásáé, természetesen). Nosza, fideszes vezénylettel knesszetté is változtatták rögvest az Országházat, bizonyítva, pillanatokba telik majd az átalakítás, ha az elszaporodó palesztinok által sanyargatott tel-avivi kormányzat hivatalosan is áthelyezné székhelyét a felvásárolt ország fővárosába, és bűnbánóan hallgatták a vezetőség szavait az osztály-, khmm, a rasszizmus elleni harc további fokozásának fölötte szükséges voltáról. Wiesel bácsi pedig, a várakozásoknak megfelelően, irányt is mutatott: börtönbe azokkal, akik uralmunk vallási-ideológiai alapjának, az ún. holokausztnak bármelyik tételét meg merik kérdőjelezni! A zsidó.com jóvoltából képeken is megtekinthetjük a csodás eseményt - s talán a ránk váró jövőbe is betekinthetünk ezáltal. Jönnek és dicsérnek vagy selyemzsinórt kap a bábkormányfő. Bajnainak szerencséje van Taps a főnöknek Wiesel és barátai mellett még Bajnaiék is angyaloknak tűnnek így megszeppenve Útmutatás: börtönbe azokkal, akik nem fogadják el a holodogmatikát! Idézet a Zsidó.com-ról: "Rákérdez arra, hogy miért nincsen Magyarországon holokauszt-tagadást elítélő törvény, mint például akár Franciaországban, akár Németországban. Miért nem szerepel ma Magyarországon a közoktatásban a holokauszt borzalmait bemutató tananyag?" Kitüntetik a legsötétebb alakot, akit magukkal sikerült hozniuk Bizony, ez folyik a "magyar" Parlamentben... A bűnözőképű után Balog beszámol a kirótt feladatok elvégézéséről Idézet a Zsidó.com-ról: "Oberlander Báruch rabbi beszéde után Balog Zoltán arról beszél, hogy annak ellenére, hogy eme falaknak szomorú múltja is van, valami fejlődés mégis tapasztalható, ennek kapcsán említette a 2001. évi törvényt, melyben az Országgyűlés elrendelte a Holokauszt emléknapot." Kövesen látszik: meg tudná szokni ott Ünnepelnek a megszállók Utána meg jól bezabálnak, mit nekik válság - hiszen ők okozták Az utolsó eligazítások (aztán irány a fodrász) Mi mást is tudnának ajándékba adni egymásnak... Az asztalnál folytatódik az egyeztetés A barátunk A végszót a felvásárlók összekötője mondja ki  
Forrás: https://kuruc.info/r/26/51928/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Bizony, ez folyik a "magyar" Parlamentben...
Forrás: https://kuruc.info/r/26/51928/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Ünnepelnek a megszállók
Utána meg jól bezabálnak, mit nekik válság - hiszen ők okozták
Forrás: https://kuruc.info/r/26/51928/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
A végszót a felvásárlók összekötője mondja ki
Forrás: https://kuruc.info/r/26/51928/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Perge Ottó nyílt levele Balog Zoltánhoz Balog Zoltán! 


Elismerem, talán durva kissé így ez a megszólítás, viszont mentségemre szolgál, hogy képtelen vagyok akár „tiszteltnek”, akár „kedvesnek” nevezni téged. Az sem szép, hogy csak úgy letegezlek, de hát te is tagja vagy annak az úgynevezett „politikai elitnek”, amely eladta, kiárusította és tönkretette Magyarországot. Ezért a ma vezető pozícióban lévő embereknek kivétel nélkül egy alapos seggberúgás járna, egy részüket pedig bizonyosan törvényszék elé kellene állítani elkövetett bűncselekményeik miatt. Így hát nem illet meg sem téged, sem politikustársaidat semmiféle tisztelet.  Ezt a levelet sem azért írom, hogy válaszolj rá, mert különben sem tudnál értelmes választ adni. Inkább hallgatni fogsz, vagy legjobb esetben is azt mondod, hogy „nácikkal és fasisztákkal nem vitatkozol”. Nincs is miről vitatkoznunk. Én ugyanis a következőt állítom: amikor a „gazdasági-politikai elitnek” nevezett bűnszövetkezet bármely tagja tesz vagy mond valamit, sohasem az igazság, netán a kereszténység vagy éppen a magyarság érdekei vezérlik tetteit vagy szavait, hanem csak és kizárólag az önérdek. Például most, hogy itt járt a világ egyik leggátlástalanabb hazudozója, a szélhámos Elie Wiesel, nyilván eltöprengtél azon, mit is kell mondanod ahhoz, hogy megőrizhesd jelentős fizetéssel járó posztjaidat, és a karriered se szenvedjen törést. Mert ha az igazság kimondását tartanád szem előtt – ami református lelkészként kötelességed lenne –, akkor szembesíteni kellett volna a gazember Wieselt a hazugságaival. Például megkérdezhetted volna tőle, igaz-e, hogy – mint egyik könyvében állította – látta, amint a németek élve dobálnak tűzbe csecsemőket az auschwitzi lágerben? Vagy érdeklődni lehetett volna nála, hogy az egyik legelső könyvében – a címe Éjszaka, de hát te biztosan olvastad – miért nem szól még egyetlen árva szót sem a gázkamrákról, holott egyébként auschwitzi „élményeit” meséli el? Aztán jó lett volna tisztázni, fenntartja-e még azt az - idővel ugyancsak nevetségessé vált - állítását, mely szerint naponta tízezer embert öltek meg a nácik a buchenwaldi koncentrációs táborban? (1985-ben tette ezt a kijelentést a Time magazinnak adott interjújában.) Roppant érdekesek továbbá „csodálatos megmenekülésének” körülményei, továbbá az sem igen világos, miért indult el a csecsemőket a tűzbe hajigáló németekkel együtt Nyugatra 1945 januárjában az auschwitzi lágerből, ahelyett, hogy bevárta volna a „felszabadító” szovjet hadsereg érkezését?  Mondom tehát, ha téged a legcsekélyebb mértékben is érdekelne az igazság, akkor feltetted volna ezeket a kérdéseket Wieselnek. Na persze tudom, ha téged a legcsekélyebb mértékben is érdekelne az igazság, nem lennél most sem fityiszes parlamenti képviselő, sem pedig a kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke. Tedd a szívedre a kezed, és valld be: hányszor hazudtál, alakoskodtál, játszottad meg magad és hallgattad el az igazságot azért, hogy a mostani pozícióba jussál? Jó, megértem én, hogy nem kívánsz visszamenni egyszerű református lelkésznek sem Maglódra, sem pedig máshová. Hittanórát tartani gyerekeknek és felnőtteknek, keresztelni, temetni, prédikálni, és mindezt viszonylag csekély pénzért, meglehetősen fárasztó foglalatosság, neked pedig különben is öt gyereked van, akiket szeretnél valami jó iskolába járatni. Egy szó, mint száz, kell a zsozsó, persze nem csak a családodnak, neked is, mert te is szeretsz jól élni, szeretsz kedvezményesen zabálni a parlamenti büfében meg különböző elsőosztályú éttermekben, szereted, ha jó autó van a feneked alatt, szereted, ha hajlonganak előtted, szereted, hogy titkárnők és más beosztottak lesik a parancsaidat, egyszóval szereted a kényelmes életet és a hatalmat. Gondolom, az egymilliót is eléri, vagy talán meg is haladja a havi fizetésed, hiszen nem csak képviselő vagy, de bizottsági elnök is. Ha jól viselkedsz, és megfelelően megalázkodsz a hazánkat felvásárló héberek előtt, még feljebb is léphetsz a ranglétrán, és lehet például belőled valamilyen miniszter, vagy tudom is én, miféle posztra áhítozol még. Szóval téged is csupán az önérdek mozgat, mint az összes politikustársadat, ami emberileg valahol érthető a mai világban, csak ebben az esetben: 1: ne nevezd magad többé kereszténynek, és ne pofázz kereszténységről, hitről, értékekről és szeretetről; 2: ne csodálkozz, ha az őszinte és tisztességes emberek, mihelyst átlátnak rajtad, megvetnek, és egy aljas, képmutató alaknak tartanak.  Mármost ami az Elie Wiesel előtti hason csúszást illeti, a következő mondatot izzadtad ki magadból a találkozó során: „Magyarország arca nem egy gyűlölködéstől eltorzult arc, még ha némelykor annak is látszik.” Lehet, nem szó szerint idéztem, de az igazi kérdés a következő: ki nem tesz magasról arra, hogy, milyennek látja Magyarország „arcát” a lókötő, mindamellett a holobizniszből remekül megélő Elie Wiesel? Ki ő végső soron? Miért kell magyarázkodni és földön csúszkálni előtte? Költői kérdések ezek, mert te is, én is tudom a választ: azért kell, hogy a hozzád hasonló alakok megmaradhassanak jól fizető állásaikban, mivel a pénzt és a hatalmat a héberek osztják e hazában, és ők fogják osztani a Zsidesz választási győzelme után is. Persze ha nyíltan megkérdeznének téged erről a hülye kijelentésedről, meg a Wiesel előtti hajbókolásról, akkor talán a bűntudatról hadoválnál valamit, de az igazság mégis az, hogy egyetlen ma élő magyar embernek sem kell semmiféle megbánást tanúsítania sem Wiesellel, sem másokkal szemben, még akkor sem, ha mondjuk Magyarország területéről szállították ki őket valamelyik német munkatáborba. És itt nem azon kell rágódni, hogy a magyar hatóságok milyen mértékben vettek részt a zsidók deportálásában, mit tett és mit nem tett az ország népe a zsidók megmentése érdekében. Az igazi kérdés az, vajon az amerikaiak, az angolok, az oroszok és a győztesek oldalán álló más népek tanúsítottak valaha is megbánást azért, amit a németekkel, japánokkal és magyarokkal műveltek a háború előtt, alatt és után? (Hogy a palesztinokat naponta mészárló fajtestvéreiről ne is beszéljünk.) Mert ha bárki felteszi a kérdést, mi szükség volt például Németország városait porig bombázni, miért kellett sok-sok millió németet és több százezer magyart a lakóhelyéről kitelepíteni, miért kellett atombombával két japán várost elpusztítani, akkor a válasz így hangzik: egyrészt háború volt, másrészt pedig a „bűnös népek” megérdemelték sorsukat. Nos, tehát, ugyanezt Elie Wieselnek is el lehetett volna mondani: sajnos háború volt, és hogy ki a „bűnös nép” és ki nem, vagy hogy ki viseli a fő felelősséget a második világháborúért, az korántsem olyan egyértelmű, mint ahogyan szeretnék elhitetni velünk. Arra pedig már ki sem térünk, hányszor kértek bocsánatot a zsidók a kunbélákért és a rákosikért. No de nem érdemes ilyen részletekbe bocsátkozni, mert téged aligha érdekel az igazság a második világháborúval vagy bármi mással kapcsolatban. Te alighanem már a jövő évi választásokra veted a tekinteted, és építgeted tovább a karrieredet. Tegyed, de soha, de soha ne beszélj többé a kereszténység nevében! Mégiscsak van valami értelme annak, hogy nem jó az, ha a papok és lelkészek részt vesznek a politikai életben, mert az ő esetükben sokkal fájóbb látni, mint adják el testüket és lelküket az ördögnek. Jézus Krisztus megmondta: nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni. Bár te pontosan ezt teszed, hiszen eljátszod a mélyen hívő református keresztényt, miközben már régóta csak a pénzt és a hatalmat imádod. Elismerem, nem te vagy a legnagyobb gazember a politikusok között. De te is részt veszel ebben a gyalázatos színjátékban. Az önérdekeknek a gátlástalan érvényesítése (a kereszténység és a haza rovására), illetve a világ hatalmasságai előtti szégyenletes hajbókolás jellemzi az egész politikai osztály viselkedését, amelynek következményeképpen nem csoda, ha teljesen kivész az emberekből az erkölcs, és mindenki ott csal és lop, ahol tud. Ha az ország gazdasági süllyedéséért talán nem is vagy felelős, de a hazánkat mélybe rántó erkölcsi züllés előidézésében te is kulcsszerepet vállaltál. Ha még hiszel Istenben, és a túlvilági igazságszolgáltatásban, haladéktalanul mondj le minden jól fizető posztodról, és menj vissza egyszerű falusi lelkésznek. Akkor talán még megmentheted a lelked üdvösségét.   Perge Ottó - Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/6/51943/



"A világnak meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos"

A nyíregyházi holokauszt-túlélő bizonyítja: a Nobel-békedíjas nem az, akinek mondja magát. Járt az FBI-nál is és jelentette: ez az Elie Wiesel egy szélhámos. Itt 14 napot kértek – ám soha többé nem reagáltak semmiféle megkeresésre - áll a Haon cikkében, folytatását alább közöljük, s bár van benne egy-két furcsaság, mint hogy az alany édesanyját "vitték egyből a krematóriumba", meg hogy Auschwitz haláltábor lett volna (bár ezt az interjút lejegyző újságíró biggyeszti oda, aki egyébként más hibákat is vét), azért enyhén szólva érdekes a történet, és újabb kegyelemdöfés lehet a holokamu-mítosz nemzeteket gúzsba kötő légvárának.  Életének elmúlt húsz évét arra áldozta, hogy kiderítse: mi lett a sorsa az auschwitzi haláltáborban megismert barátjának, a Máramarosról elhurcolt, akkor 31 éves Lázár Wieselnek, és hogyan került az ő tetovált azonosító száma, az A-7713 ahhoz az emberhez, akit a világ Elie Wiesel néven ismert meg, s aki 1986-ban Nobel-békedíjat kapott... Grüner Miklóst 1944-ben deportálták Nyíregyházáról családjával együtt, s amikor sorra elveszítette a családtagjait, a Wiesel-fivérek mentették meg az életét a táborban. A szabadulás után majd' negyven évvel, 1986-ban hívták Svédországba, hogy találkozzon régi barátjával, Lázárral, azaz Elie Wiesellel, de a férfi idegen volt. Hiába jelentette ki mindenkinek, hogy ez a személy nem azonos az igazi Lázárral, senkinek nem volt módjában meghallgatni az igazságot. Grüner Miklós sajátos magánnyomozásba kezdett, az összegyűjtött anyagot könyvben adta ki. Nobel-békedíjas hamis személyiséggel – Egykori jótevőjét és barátját, Lázár Wieselt kereste az elmúlt húsz évben a nyíregyházi születésű Grüner Miklós, aki Auschwitz poklából megmenekülve döbbenten szembesült azzal: Lázár nevén egy idegen férfi vált világhírűvé. A kutatás történetét megosztotta velünk. – A családommal együtt 1944-ben deportáltak, én akkor még 15 éves voltam. A nyírjesi gyűjtőhelyről kerültünk '44 májusában az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborba, dacára annak, hogy azt ígérték: Magyarországon maradunk kényszermunkára. Anyámat és az öcsémet azonnal kiszelektálták, ami annyit jelentett, hogy őket rögtön a krematóriumba vitték. Apámmal és a bátyámmal számot kaptunk, amit betetováltak a bal alkarunkba és átkerültünk a Buna nevű gyárba. Nagyon nehéz munkát végeztünk, apám hat hónapig bírta, aztán őt is kiszelektálták – avat a történet fájdalmas előzményeibe Miklós bácsi. A bátyámat nem sokkal ezután átvitték Mauthausenba – folytatja –, így egyedül maradtam. Ekkor fordultam segítségért apám barátaihoz: Lázár és Ábrahám Wieselhez. Lázár 1913-ban született és az azonosító száma az A-7713-as volt (az 1900-ban született Ábrahámé az A-7712), s amikor látták, hogy egyedül maradtam, a pártfogásukba vettek, törődtek velem, amennyire a körülmények megengedték. Lázárral szabadultam, ami szintén összekovácsolt bennünket: a németek visszavonulásával előbb Glivicébe meneteltették a tábort 1945 hófúvásos januárjában, rengetegen meghaltak az erőltetett menetelésben. Három hónap múlva nyitott marhavagonokba zsúfoltak minket, de mire elértük Buchenwaldot, az emberek több mint fele meghalt, köztük Ábrahám is. Egy idegen férfi Itt voltunk 1945. április 8-ig, itt szabadítottak fel minket a bevonuló amerikai csapatok. Én rajta is vagyok azon a fényképen, amelyet a táborról készítettek és bejárta a világot. Megvizsgáltak, nem nyomtam 30 kilót sem és tüdőbajt is megállapítottak nálam. Egy svájci szanatóriumba küldtek, ahol meggyógyítottak, majd Ausztráliában telepedtem le, míg bátyám Svédországban talált munkát és otthont. Egy dél-svédországi újságtól 1986-ban kaptam egy telefonhívást, hogy nem akarok-e találkozni egy régi barátommal, Elie Wiesellel? Még a repülőjegyet is kifizetik. Először nem értettem, kiről beszélnek, de mondták: hát ő az a Lázár Wiesel, aki A-7713-as számmal volt a rabtársam. Nagyon megörültem és repültem Svédországba 1986. december 14-kén, de döbbenten láttam: egy idegen férfi áll előttem, aki magyarul nem is tudott, az angolt is erős francia akcentussal beszéli. Tíz percen belül vége is lett a találkozónak. Búcsúzóul azért még dedikált nekem egy könyvet, az „Éjszaka” című művet, amelyről azt mondta: ő írta. Elfogadtam, de jeleztem mindenkinek: ez az ember nem az, akinek mondja magát. A kérdés nem hagyott nyugodni: az A-7713-as szám Lázár karján volt. Hogy került ez Elie Wieselhez, aki viszont senkinek nem volt hajlandó megmutatni az ő karját, mondván: az az ő teste, nem mutogatja senkinek? Egyszer tett kivételt egy izraeli sztárújságíróval, neki is csak egy szempillantást engedve, aki annyit mondott nekem: a számot nem tudta kiolvasni, de azt látta, hogy nem tetovált jel. Húsz évig kutattam, ahol csak tudtam, s kiderítettem: a magát Elie Wieselnek nevező személy soha nem is volt koncentrációs táborban, mert nem szerepel a hivatalos nyilvántartásokban. A világhírű könyvet 1955-ben Lázár, az én egykori barátom adta ki Eliezer néven Párizsban és „A világ hallgat” címmel. Ezt írták át 1958-ra „La Nuit” címmel franciára és „Night” címmel angolra Francois Mauriac (szintén Nobel-díjas író) közreműködésével – de ekkor már a 250 oldala eredeti könyv csak 115 oldal volt, és Elie Wieselt tüntették fel szerzőként. Ez lett világsiker, 10 millió példányt adtak el belőle, s 1986-ban Nobel-békedíjat is kapott érte. Egy sor elismerés követte ezt, Elie Wiesel megkapta többek között a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjét 2004-ben, lord lett Angliában. Mindeközben Lázár barátomnak egyszerűen nyoma veszett, pedig az egész világon kerestettem. Az FBI sem válaszolt Elie Wiesel soha többé nem akart velem találkozni. Sikeres, gazdag ember lett, aki 25 ezer dollárért tart egy 45 perces előadást. A hivatalos szervek sem akartak hallani az egész történetről. Megkerestem az Amerikai Bevándorlási Hivatalt, ahol nincs nyilvántartásban se Lázár, se Elie Wiesel. Jártam az FBI-nál is és jelentettem: ez az Elie Wiesel egy szélhámos. Itt 14 napot kértek – ám soha többé nem reagáltak semmiféle megkeresésre. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia is agyonhallgatta a történetemet, az amerikai és a svéd sajtó is érdektelenséget mutatott. Sőt... Névtelen telefonhívások érkeztek: könnyen kaphatok egy golyót, ha nem hagyom abba, de én már jártam a halál torkában, nem félek, és egyébként is négy országban helyeztem letétbe kéziratokat és olyan dokumentumokat, amelyeket váratlan elhalálozásom esetén nyilvánosságra hoznak. Hát megúsztam eddig, a világnak azonban meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos. Én, a nyíregyházi fiú visszatértem, és elmondom az igazságot – zárta a fölöttébb furcsa történetét Grüner Miklós, aki ez egészet megírta egy könyvben „Egy lopott Nobel-díjazott személyazonosságának története” címmel. 
Forrás: https://kuruc.info/r/6/36390/







A zsidó terrorizmus borzalmai a 

határainkon, és hazánkban .


Tömegsírokba lőtték a megerőszakolt, terhes nőket az ukrán zsidó terroristák, a magyar kormány barátai!

Civilekkel teli tömegsírok Novorosszijában: "történelmi" zsidó módszerek
Nemzetközi Bíróság elé a cionista sátánfajzatokkal!
Nem csupán hazafias, de keresztényi, sőt emberi kötelesség is, immár szembeszállni a világot a szakadék szélére lökdöső, egyre agresszívebb és kiszámíthatatlanabb cionizmussal szemben!
A kollaboráns Orbán  és a gyilkos zsidó  Petro Walzman Porosenko

1918. július 17-nek éjszakáján a vadállati kegyetlenséggel legyilkolt cári családot a gyilkosaik jekatyerinburgi erdőn átvezető út melletti elhagyott bányagödörbe lökték, kezüket hátul összekötözve, majd savval és mésszel öntötték le, és sebtében földet hánytak rájuk. A két hóhér, a zsidó fényképész Jurovszkij és a zsidó csizmadia Volkov vezényelte le a „műveletet”. E rituális gyilkolási mód ez esemény előtt is és utána is a történelem során számtalanszor előkerül, ha ugyan sikerül minden esetben nyomára jutni a jól titkolt helyszíneknek.

A festményen a cári család és környezete a kivégzés előtt (rekonstrukció) 
A napokban Novorosszija felkelői a helyi lakosság útmutatásai alapján egyre- másra tárják fel a tömegsírokat olyan területeken, melyeket a harcok alatt az „Ukrán Nemzeti Gárda” tartott megszállva.
A már feltárt tömegsírokban hátrakötözött kezű, arccal lefelé eltemetett polgári áldozatok tucatjait találták.
A jelenlévő EBESZ-képviselők is rögzítették a kegyetlen tömeggyilkosság tényét, és kezdeményezik egy nemzetközi vizsgálóbíróság felállítását, melynek feladata – csakúgy mint délszláv háború idején – a gyilkosok megnevezése és törvény elé állítása lesz. De mi van az izraeli cionista zsidó gyilkosok elszámoltatásával??? 


Tömegsírokba lőtték a megerőszakolt, terhes nőket az ukrán zsidó terroristák



Moszkvában nemzetközi vizsgálatot követelnek a kelet-ukrajnai Donyeck közelében talált állítólagos tömegsírok ügyében. Oroszország állandó képviselője szerdán Genfben már háborús bűncselekményről beszélt.


Alekszej Vorodavkin nagykövet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén számolt be az esetről, amely az orosz törvényhozás alsóházában heves Ukrajna-ellenes kirohanásokat váltott ki. A moszkvai külügyminisztérium párhuzamosan kiadott közleményében alapos nemzetközi vizsgálatot tartott szükségesnek és a felelősök megbüntetését követelte.
   
Moszkvai közlés szerint kedden a kelet-ukrajnai Donyeck várostól mintegy 60 kilométerre az oroszbarát felkelők civilek és felkelők közös sírjaira bukkantak egy olyan területen, amely előzőleg az ukrán Nemzeti Gárda Ajdar nevű zászlóaljának ellenőrzése alatt állt.
   
A sírokra a 22-es számú, Kommunar nevű bányánál találtak rá. Az egyik sírból kiemelt négy áldozatot, köztük egy nőt az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat alapján közvetlen közelről fejbe lőtték. Az áldozatok kezeit hátrakötözték - áll az orosz híradásokban.
   
Vjacseszlav Nyikonov, a duma kormánypárti képviselője már arról beszélt az orosz parlament plenáris ülésén, hogy "az első kiásott holttestek vizsgálata - alapvetően fiatal női holttestekről van szó - azt bizonyította, hogy ezeket a nőket haláluk előtt megerőszakolták, megkínozták, megkötözték, kivégezték". "Az egyik nő terhes volt" - hangoztatta az Egységes Oroszország párt politikusa, aki Kijevet tette felelőssé az általa szörnyű háborús bűncselekménynek nevezett gyilkosságokért.

A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió úgy tudja, eddig négy holttestet exhumáltak a kelet-ukrajnai Donyeck közelében lévő, felhagyott bánya területén, de a "felkelők" további sírokat is találtak, amelyeket később tárnak fel.


Előzőleg az ukrán média is hírül adta, hogy tömegsírt találtak a Donyeck melletti Nyizsnya Krinka falu lakói, s a sírhantok fölé egy táblára valaki azt írta: "A putyini hazugság miatt estek el". Az ukrán jelentések szerint egyelőre nem tudni, hány ember holttestét rejtik a sírok és ki állította a táblát. A falu lakói megmutatták a sírt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) megfigyelőinek. Az EBESZ részéről egyelőre nem nyilatkoztak az ügyről.

Konsztantyin Dolgov külügyminiszter-helyettes, a tárca emberi jogi biztosa az orosz parlament felsőházában kijelentette, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az ENSZ-t, az EBESZ-t és a tekintélyes nemzetközi jogvédő szervezeteket is bevonják ennek az ügynek a kivizsgálásába, amelyért szerinte Ukrajnának kell viselnie a felelősséget.

Az orosz külügyi tisztségviselő későbbi nyilatkozatában arra szólított fel, hogy az ukrán fegyveres csapatok "büntető hadjárata" során (az orosz hírközlés így emlegeti a Moszkva támogatását élvező, oroszbarát szeparatisták ellen folytatott ukrán hadműveleteket) elkövetett valamennyi bűncselekményt ki kell vizsgálni. Dolgov ugyanakkor a vizsgálat elé vágva sietett kijelenteni, hogy a Donyeck megyei gyilkosságokat azok a radikális ukrán nacionalista erők követték el, akik továbbra is befolyásos szerepet játszanak Ukrajna politikai életében.
Az Ukrajnát fenyegető orosz agresszió feltartóztatására, és a terroristák megleckéztetésére egy színtiszta zsidó zászlóaljat szerveztek Ukrajnában zsidó önkéntesek.
Az nem titok, hogy Ukrajna vezetését kizárólag cionzsidók (oligarchák, börtönviselt bűnözők, pedofilok, kábítószeresek, maffiafőnökök) kaparintották meg. Ezt a bosszúhadjáratot támasztja alá az alábbi – még a main stream (!)
Az Ukrajnai Katona Anyák nevű civil szervezet tüntetések szervezésébe kezdett
"Hol vannak a szeretteink?" - ezzel a szlogennel szervezték meg az első demonstrációt, majd kezdenek országos tüntetések szervezésébe. A szervezet véleménye szerint a cionista zsidó kormány szándékosan titkolja a délkeleten elszenvedett veszteségeket, és hamis halálozási adatokat közölnek, miközben a veszteségek száma sokszorosa annak, amit a kormány bevall. A kijevi vezetés saját bevallása szerint napi szinten 3-5 katona hal meg, de ez az adat hazugság - állatja a szervezet.
A számok, amelyeket közölnek, még a katonai veszteségeket sem takarják, és akkor hol vannak a civil áldozatok, a rendőrök, határőrök, az UBSZ, és legfőképpen az önkéntesek (no meg a zsoldosok). Egy lényeges mondat a szervezőktől: "egyetlen olyan emberrel sem tudunk már beszélni, aki a háború kezdetétől a fronton lenne".
A szervezet vezetője elmondta, hogy ezrével fordulnak a családok hozzájuk, hogy segítsenek megtalálni gyerekeiket, férjeiket. A hadsereg minden kérdésre csak azzal válaszol, hogy minden rendben van, de nagy a keveredés, nem lehet előkeríteni az embereket. Sok család már május, június óta nem halott családtagja felől.
Aztán jött a feketeleves, amelyet az ukrán kormány titkolni akart, de alternatív csatornákon keresztül az ukránok tudomására jutott; Szlavjanszk elfoglalásakor a kijevi vezetés szerint pár halottjuk volt csak. Aztán előkerültek a fényképek, amelyek szerint a folyamatos rohamokban elesett sok száz ukrán katona holtestét tömegsírokba temették a milícia emberei. Hány száz, vagy hány ezer? Senki nem tudja. A holtestek oszlásnak indultak, kideríteni sem nagyon lehet, - és hol vannak a jeltelen gödrökben eltemetett katonák, akiket odáig el sem vittek?.
"A hadsereg szerint a legrosszabb napokban 10 katona hal meg, mi pedig mára tudjuk, hogy naponta legkevesebb 50-60 katona hal meg" - mondta Oszkana Stecsenkó, a szervezet vezetője. "Kupianszk állomáson állt egy nagy hűtővagon. Állítólag a kiásott halottakkal tele. Hat vagon már elment. Hova? - nem tudni. Megnyitni sem engedik." 
Szeptember elsején az egész országban utcára vonultak az anyák és a családok, akik keresik gyerekeiket. Akkor tudni fogja a világ, hányan haltak meg valójában, hányan nem tudják, hol vannak a szeretteik.
Ezzel egy időben, sajtóhírek szerint a visszavonuló ukrán katonák nem foglalkoznak elesett társaikkal. Hátrahagyják a holtesteket, foglalkozzon a milícia az eltemetésükkel. Egyetlen egy dolgot visznek csak el, a mobiltelefonokat, - nehogy értesíteni tudják a családokat vagy hozzátartozókat arról, hogy hozzátartozójuk elesett. Ezekről a telefonokról még azután is kaptak megnyugtató SMS üzeneteket a családtagok, mikor már megtudták, hogy hozzátartozójuk régen elesett.
Ezek után, ha egyszer kiderül a valós helyzet, azon sem kellene csodálkozni, ha a feldühödött anyák elevenen tépnék szét a kijevi zsidójunta tagjait az ukrán parlament kapujában...
Egy igaz ember mondta egykor, mely jelenleg Magyarországra is vetíthető!
BIZTOS, HOGY ÉRTITEK MAGYAROK!
Meggyilkolták, a cionista zsidók!
Lásd még:


Megcsonkított holttestek

- szervkereskedelemre utalnak a feltárt

 tömegsírok


2014-09-25. 09:17
Ez a sátán világa......
Az Európai Unióban és Amerikában élő gazdag, beteg cionista zsidók részére gyilkoltak és csonkítottak meg, egészséges  embereket!
Megcsonkított holttestek - szervkereskedelemre utalnak a feltárt tömegsírok
Sajnos tovább bonyolódik a tömegsírok története.
Szerda estig 10 tömegsírt tártak fel, 4-ben polgári lakosok vannak, 6-ban ukrán kiskatonák. Sokuknak hiányzanak a belső szervei, függetlenül attól, melyik csoporthoz tartoznak.
A felkelők már többször kijelentették, bizonyítékaik vannak arra, hogy Szemjon Szemcsenko közreműködésével szervkereskedelem zajlik a fronton.
Szemcsenko leveszi az álarcot:



Biztos értik a látó, gondolkodó emberek
Az USA-EU ukrán barátai és szövetségesei!
A cél szentesíti az eszközt!






Nézzük és szégyenkezzünk helyettük is.
Népirtás Kelet-Ukrajnában

b4

- Ezt tette az ukrán nehéztüzérség és légierő, a kelet-ukrajnai civil lakossággal -

A minden emberségéből kivetkőzött Ukrán Hadsereg és “Nemzeti” Gárda olyan népirtást visz végbe Kelet-Ukrajnában, amelyre már a felsőbb parancs teljesítésére való hivatkozás sem lesz mentség számukra!
Civileket, polgári lakosokat bombázni, nehézfegyverekkel lőni olyan háborús bűn, mely sosem évül el.



Figyelem! A képek és videók borzalmasak, – csakis erős idegzetű felnőttek nézzék meg! Szigorúan +18!








A videók már törölve lettek , így maradt a képsorozat , de az is borzalmas.
És ezek a FIDESZ barátai , még tükörbe mernek nézni , hisz ott csak magukat tudnák szembe köpni, de már nyáluk sincs
Csak a geci folyik a szájukból , de homokos a talaj így hamar felissza e fertelmet .
Ám nekünk meg kell mutatnunk a világnak, hogy Porosenko parancsára, – mit tettek ezek a katonának már régen nem nevezhető gazemberek:
b5
b1
b2
b3b6b7
Bal-Rad – Szabad Riport




És azt hiszed , hogy ez a fertelem megáll a határainknál , hát tévedsz a gladio kiképezve felfegyverezve bevetési parancsra vár az Amerikai zsoldosok bujtatva már a magyar kenyeret eszik , a zsidók készülnek az ország teljes megszállására , és a demekrácia teljes felszámolására . Az épített stadionok a koncentrációs táborokat fogják alkotni , mert jól védhetők , és jól álcázhatók a jellegükből adódóan nehezen hiszik , hogy ezek koncentrációs táborok . És had újságoljam el maradt elég ÁVH – s unoka , hogy folytatni tudják a magyarság irtását polgárháborús körülmények között is .












A gengszterváltás árnyékában, avagy apáról fiúra, fiúról unokára, száll az örökség.....



Azt hiszem, megérkeztünk. Ez itt a gödör alja.

szerda, szeptember 10, 2014

Az elvtársakat ne keressétek, már úr lett belőlük!


A Svejki bohózat
hakni 6 felvonásban !!

Vannak olyan hírek a világban, amihez nem kell túl sok kommentár, amihez nem kell hozzáfűzni semmit, mert azok már önmagukban is elmondanak mindent.
Ilyen a közpénzen kefélő cionzsidó Lázár János, (aki tönkretette, döbbenetes adósságba vitte Hódmezővásárhelyt) Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi kijelentése is:
A kormány stratégiai jelentőségűnek tartja a magyarországi zsidó közösségekkel való együttműködést. (…) Fölkértem Zoltai Gusztáv korábbi ügyvezető igazgató urat, hogy több évtizedes közösségszervezői tapasztalatait használja, és próbáljon nekünk, nekem – adott esetben vitás kérdésekben – tanácsot adni, véleményt megformálni.”

A pufajkás "kazár típusú" cionkomcsi zsidók


És a vörösbolsevik, mocskos kommunista egykori munkásőr cionzsidó Zoltai igent mondott.


Néhány órával később pedig már ott ült Lázár  balján, a MAGYARORSZÁG KORMÁNYAmolinó előtt.


Így megy ez.
Zoltai 2014-ben kormányzati posztot kap, és innentől véleményt formál, tanácsokat osztogat a magyar kormány tagjainak.
Nem számít, hogy aljas, kommunista besúgó ügynök volt, nem számít, hogy munkásőrként szolgált, nem számít, hogy az elvtársakat mosdatta a hogyhívjákolások miatt, nem számít, hogy töménytelen mennyiségű pénzt lopott el a fajtársaitól.

Nem számít semmi. A narancsos kormányzat beintegrálta magába egyik legagresszívebb holokauszt-hiénát.

Azt hiszem, megérkeztünk.
Ez itt a gödör alja.

Nincs, nem létezik, ennél lejjebb.
A munka, szabaddá tesz! A Zsidó Hitközség új igazgatója Mr. Vagina és a pufajkás
A haldokló Magyarországon ma már, bármi megtörténhet, még Biszku kommunista zsidó elvtárs is, visszatérhet!

Egész egyszerűen elképzelhetetlen, de érthető és jól látható, hogy mi folyik egy  kilátástalan helyzetben levő  nép szeme előtt.
Romokban, tönkre téve, akárcsak Magyarország!
Ez a bűnöző az Államtitkár?

Ennek még a diplomát

sem kell behazudni !!!!


Albérlet a Síp utcában .
A bűnöző Lázár,  Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatója és L. Simon László parlamenti államtitkár a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén


Mire számítottatok , magyarok, na ne már hol hallottatok olyat hogy a zsidó bankár zsebéből a zsidó politikus azért veszi ki a pénzt hogy nektek, magyaroknak vissza adja. Hofi után szabadon:- nagy egy hülye vagy, nagy egy hülye.. ha ezt beveszed.
Volt aki elhitte hogy jobb lesz?
Lóf@szt! Mindenki tudta eddig is hogy bankvezérek kiszolgálói vezetik az országot.Gyurcsány-Bajnai-
Orbán kollaboráns trió olyan károkat okozott, hogy csoda hogy még létezik az ország!





MAGYAR ÁLLAMI KITÜNTETÉST 


KAPOTT A LEKÖSZÖNŐ IZRAELI 


NAGYKÖVET


Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta Ilan Mornak, Izrael Állam budapesti nagykövetének. Ilan Mor öt év után, mandátumának lejártával távozik Magyarországról.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Ilan Mor Izrael Állam budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének a magyar-izraeli politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztése terén, valamint a magyarországi zsidóság érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta.
Ilan Mor, a háttérben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Ilan Mor, a háttérben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter


Korábban a Mazsihisz búcsúztatta el Ilan Mort egy baráti összejövetelen. A leköszönő izraeli nagykövet szerint a magyar zsidó közösség jelentős szerepet vállal az ország életében, és arra biztatta a hazai zsidóságot, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy Magyarország előrébb lépjen. Ilan Mor igyekezett mindenhol jelen lenni, mert nem szeretett volna olyan nagykövet lenni, aki egész nap az irodájában üldögél. Ilan Mor kiemelte, hogy életének szerves részévé vált a magyar zsidó közösség, amelyet soha nem fog elfelejteni


Új segget kell most majd 


nyalnotok !!!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése