2018. április 26., csütörtök

A cionista komcsi vakolók , és utódaik most is elcsalták a választást







A cionista komcsi vakolók , és utódaik
most is elcsalták a választást








Döbbenetes adatok kerültek napvilágra! Több milliárdot fizetett Orbán, hogy elvegye az ellenzék szavazatait 

Most már a Transparency International Magyarország és a Political Capital is kimondta, hogy a Fidesz mindenkit a földbe döngölő győzelme, a saját maguknak és holdudvarukban lévő kamupártoknak segítő propagadája s médiafölénye, sőt maga az országgyűlési választás is tisztességtelenül zajlott. 
Döbbenetes adatok kerültek napvilágra! Több milliárdot fizetett Orbán, hogy elvegye az ellenzék szavazatait

Mint tudjuk, idén rekordot döntött a semmiből felbukkanó kamupártok száma, akik egyértelműen Orbánék megsegítésére jöttek létre és ezzel rengeteg kampánypénzt nyúltak le az adófizető magyaroktól. 
A Transparency International Magyarország azt a megállapítást tette, hogy a kormány nem lesz képes (és valószínűleg nem is akarják) visszafizettetni velük azt a rengeteg pénzt, amit kaptak, úgyhogy az szépen ott marad a működtetők zsebében. Ezt mutatja többek közt az Összefogás nevű párt példája is, hiszen hiába nem tudtak elszámolni 4 évvel ezelőtt a pénzzel, mégis simán elindulhattak idén is, ráadásul ugyanazzal az elnökkel. 
A szervezet a honlapján többek közt szó szerint azt írja, hogy a Fidesz 
"ALIG TETT VALAMIT AZ ELLEN, HOGY ÉLELMES POLITIKAI VÁLLALKOZÓK KÖZPÉNZMILLIÁRDOKAT NYÚLJANAK LE...A VÁLASZTÁSOK TISZTASÁGÁÉRT ÉS A KORRUPCIÓ ELLEN KÜZDŐ SZERVEZETEKKÉNT A POLITICAL CAPITAL ÉS A TI MÁR 2013-BAN JELEZTE, HOGY A KAMPÁNYFINANSZÍROZÁSI TÖRVÉNY VALÓSÁGGAL MEGÁGYAZ A VÁLASZTÓK IRÁNT KÖZÖMBÖS, ELLENBEN AZ ÁLLAMI KAMPÁNYTÁMOGATÁS IRÁNT NAGYON IS ÉRDEKLŐDŐ PÁRTOKNAK. A KAMUPÁRTCUNAMI BE IS KÖVETKEZETT. KISZÁMÍTOTTUK, HOGY MINDEZ 2014-BEN KICSI HÍJÁN 4 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT AZ ADÓFIZETŐKNEK.(...) EGY HÓNAPPAL AZ ÁPRILIS 8-AI VÁLASZTÁSOK ELŐTT JELEZTÜK, HOGY A KÖZPÉNZMILLIÁRDOK KAMUPÁRTOK ÁLTALI LENYÚLÁSA TOVÁBBRA IS SÚLYOS, MEGOLDATLAN PROBLÉMA. PEDIG A KORMÁNYNAK NEM KELLETT VOLNA MÁST TENNIE, MINT KÖVETNIE AZ ÁLTALUNK 2013 ÓTA JAVASOLTAKAT." 
De mint tudjuk, nem tették. Miért is tették volna, mikor direkt azért alakították át a választási törvényt és hagyták, hogy ennyi párt indulhasson, hogy minél jobban szétaprózódjanak az ellenzékre leadott szavazatok. A szervezet számításai szerint: 
"(...)3 MILLIÁRD FORINT KERÜLT AZ EGYSZÁZALÉKOS TÁMOGATOTTSÁGTÓL IS FÉNYÉVNYI TÁVOLSÁGRA LÉVŐ 14 MINIFORMÁCIÓHOZ. TÖBB MINT KÉTSÉGES, HOGY AZ ÁLLAM AKÁR EGYETLEN FILLÉRT IS KÉPES LESZ VISSZASZEREZNI A TÖRPEPÁRTOKTÓL VAGY AZOK VEZETŐITŐL. EZ A PÉNZ VESZENDŐBE, A KAMUPÁRTOK MŰKÖDTETŐINEK A MAGÁNZSEBÉBE MENT. ÉS HA AZ ÁLLAM MEG IS KÍSÉRELI A PÉNZ BEHAJTÁSÁT, AZ ELJÁRÁS TÖBBE KERÜLHET, MINT AMENNYIT A KAMUPÁRTOKTÓL SIKERÜL MAJD VISSZASZEREZNI. EGY BIZTOS: AZ ÁLLAMNAK CSELEKEDNIE KELL." 
Igen ám, de Orbánéknak eszük ágában sincs cselekednie, hisz újra minden pontosan úgy történt, ahogy azt ők akarták. És ki tudja miféle tisztességtelen eszközöket vetettek be még. Reméljük nemsokára kiderül... 
pestibulvar.hu 
Sokkaljobb Nemzeti Hírportál: Az Ukrajnából behordott szavazók nyugdíja, betegellátása, szociális juttatásai már vagy 30 milliárd forintunkba kerül. Csak a kamupártok okoztak három milliárd forint kárt. Rengeteg adónk ment ki a határokon túlra is, és a levélszavazatok költsége is tetemes kárt okozott. A hatalmas gyűlöletkampányos riogatásokról nem is beszélve... Az óriásplakátok úgy nyelték az adónkat, mint kacsa a nokedlit... A rengeteg nemzeti konzultációt is tekinthetjük szavazatvásárlásnak! Az is belekerült vagy 10 milliárdba! 



Mészáros Lőrinc lemond a polgármesterségről


Kedden a felcsúti képviselő testület rendkívüli ülést tart, az ok pedig a következő: Mészáros Lőrinclemond a tisztségről. A lemondó nyilatkozat szerint a polgármester személyes okokra hivatkozott.
A polgármester az MTI-nek azt mondta, azért mond le, hogy kizárólag gazdasági érdekeltségeire koncentráljon.
A dokumentum szerint Mészáros Lőrinc döntéséről április 20-án írásban is tájékoztatta Felcsút község alpolgármesterét és jegyzőjét. Az időközi polgármester-választás időpontjáról a helyi választási bizottság határoz majd, miután keddi ülésén a képviselőtestület is hivatalos tájékoztatást kap Mészáros Lőrinc lemondásáról.
A polgármester közleményében hangsúlyozta, hogy vállalatbirodalma irányítása egész embert kíván.
Az irányításom alatt lévő tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségeim átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, amelyek tulajdonosként teljes embert igényelnek, így lehetetlenné teszik, hogy az üzleti élet mellett közfeladataimnak is eleget tegyek
indokolta döntését Mészáros Lőrinc, aki bízik abban, hogy a közélettől történő visszavonulását követően nyugodtabb időszak következik a község életében.
A jövőben is minden erőmmel támogatni kívánom a szülőfalumat, illetve a következő polgármestert, akinek egy prosperáló, biztos lábakon álló település irányítását adom át. Munkájában a Felcsúton és a térségben működő alapítványaim és vállalkozásaim is segítik majd. A közélettől való visszavonulásom nem jelenti azt, hogy a Felcsúton, vagy a Vál-völgyi kistelepüléseken élők ne számíthatnának rám
hangsúlyozta a leköszönő polgármester.
Mészáros már tavaly szeptemberben beszélt arról, hogy nem indul újra a polgármesteri címért. Ekkor azt mondta:
haladt előre a település, mióta én polgármester vagyok, képviselőtársaimmal együtt dolgozom. Azt gondolom, hogy rendben van a település, addig szeretnénk még sok minden szépet létrehozni, építeni. Vannak itt nálam fiatalabbak, remélem, hogy az utódlás majd megoldódik.




Mészáros Luca: Kezdem a testi épségemet is félteni


Mint korábban megírtuk, egy 22 éves lány a választás utáni reggel megosztott egy posztot Facebookon, amiben arról írt, hogy Magyarországon nincs jövőképe egy 22 évesnek. A posztot több mint 27 ezren megosztották.
Mészáros Luca a Zoom.hu-nak most azt mondta, az elmúlt egy hét ellenséges reakciói arra sarkallják, hogy elmenjen innen. A lány az elmúlt napokban fenyegetést és lejárató álhíreket is kapott.
Mint mondta, bejegyzését – amit azóta törölt – ugyan nem politikai tartalmúnak szánta, de mivel a Fidesz győzelme után született, sokan „felbérelt ellenzékinek” nevezték.
A lány szerint az ország ugyanakkor nem nyolc éve, hanem már sokkal régebb óta van gödörben. Azt mondja, nem az a baja, hogy sokan nem értenek vele egyet, hanem ahogyan ezt kifejezik.
Az elmúlt egy hétben kaptam több fenyegetést. Hétfőn pedig egy kézzel írt levelet hagytak nekem címezve az iskolám melletti kávézóban, amelyben pocskondiáznak. Emellett egy Facebook-csoportban szervezkednek, hogy a Facebook-oldalamat lepontozzák. Egy távolabbi ismerős pedig elindított rólam egy újabb álhírt. Ez egy undorító történet, kezd a helyzet elfajulni, így már ügyvédet is fogadnom kellett. Gyakorlatilag kezdem a testi épségemet is félteni
jelentette ki.
Luca megjegyezte, a kávéfőző egy metafora volt, annak a szimbóluma, hogy a korabelieknek ilyen apróságok is luxuscikknek számítanak. Az alapja pedig az volt, hogy a barátjával kinézett magának egy 10 ezer forintos gépet, ami ugyan le volt árazva, még így sem tudták megvenni.
Mészáros Lucát a bejegyzés megjelenése óta durva támadások érték, illetve feltörték Facebook-fiókját is. 
Legalább háromszázan ajánlottak fel számára kávéfőzőt, egy hölgytől pedig el is fogadta a felajánlását, mert ő egy olyan cégnél dolgozik, amely ilyenek gyártásával foglalkozik.






Egy nap alatt 30 ezerrel ugrott meg az átjelentkezők száma, akadozott az NVI honlapja





A választópolgárok pénteken 16 óráig jelentkezhettek át saját lakóhelyükről egy másik magyarországi település névjegyzékébe. A Nemzeti Választási Irodában azonban az utolsó napon olyan sokan akarták elintézni az átjelentkezést, hogy elkezdett akadozni az online ügyintézés. A fennakadásra Pálffy Ilona, az NVI elnöke 17 óráig meghosszabbította az átjelentkezési határidőt. Az NVI adatai szerint péntek reggel még 169 938 választópolgár volt, aki átjelentkezéssel kívánt szavazni, számuk a szombat reggeli adatok szerint egy nap alatt mintegy 30 ezerrel, 200 041-re nőtt. Az átjelentkezők száma négy évvel ezelőtt csak 128 ezer volt.



Sehol nem rendeltek el újraszámlálást - Patyi András - ECHO TV



PÁLFFY ILONA: A 2018-AS VÁLASZTÁS TELJESEN RENDBEN ZAJLOTT



ECHO TV
A voksolás lebonyolításáról az ellenzéki kifogásokról és a külhoni magyarok levélszavazatainak, valamint a külképviseleteken leadott szavazatok feldolgozásáról beszélt Napi aktuális című műsorban Pálffy Ilona. Az NVI elnöke elmondta a 2018-as választás teljesen rendben zajlott le, a jegyzőkönyveket pedig eljuttatja azoknak a pártoknak, akik ezt kérték.
Az informatikai rendszer összeomlása felveti a csalás gyanúját vajon befolyásolta-e az adatokat. Illetve az, hogy több helyen az adatszámláló bizottságok tagjait nem engedték oda a szavazás elektronikus rögzítéséhez – mondta sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc.
Nem omlott össze a választási rendszer, hiszen a napközbeni jelentések mentek azután is, amikor lényegében lecseréltük a honlapot – reagált Pálffy Ilona a DK elnökének felvetéseire. Hozzátette, az átállás nem volt meglepetésszerű, hiszen a választást megelőző napon sajtótájékoztatót tartottak erről.
Pálffy Ilona: bekértük a papíralapú jegyzőkönyvet, holnap délre beszkenneljük és mellé tesszük az informatikai jegyzőkönyveket, amennyiben csalás lenne benne, azt odaadom a pártoknak, akik kérték, többek között a DK-nak is.
Hivatalos panasz azonban nem érkezett az NVI-hez. Teljesen rendben zajlott le minden, kivéve a sorállásokat, de erről végig tudott mindenki. Törvénymódosítással lehet csak elkerülni ezeket a helyzeteket – mondta a választás estéjén Pálffy Ilona.
Az NVI elnöke elmondta a javaslatokat eljutották a Törvényelőkészítő Bizottsághoz, azonban nem volt meg a kétharmad, így nem fogadták el. Minden párt tudott erről a problémáról, azonban nem figyeltek oda.
A teljes végleges eredmény a jogorvoslati eljárások lezárta után, amit úgy számolunk, hogy 24-25-e, ezt követően tudja megállapítani a Nemzeti Választási Bizottság a teljes végeredményt. Ha az ellen is lesz jogorvoslat akkor május 3-a körül.
A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.


Kiderült, hogyan lehet csalni a választási honlappal









Összeesküvés-elméleteket táplált az, hogy a vasárnapi országgyűlési választások ideje alatt leállt az NVI honlapja és egy régebbire cserélték. Ugyanis egyszer már fantomizálódott egy választási rendszert fejlesztő cég, azt egy marokkói férfi nevére írták át. Van, aki szerint túlterheléses támadás érte a rendszert, más szerint választási csalás miatt álltak vissza a korábbi verzió lebutított változatára. A Napi.hu megpróbált utánajárni, hogy mi történhetett.
Szabó Dániel, 2018. április 14. szombat, 09:06

Vasárnap délelőtt 9 óra körül nagyon lelassult a valasztas.hu oldal, ahol akkor még mást nem, csak a részvételi adatokat lehetett követni. A választók olyan adatokhoz férhettek volna hozzá, mint hogy kire szavazhatnak és a lakcímük alapján melyik szavazókörhöz tartoznak. Az webes felület innentől, hol el-, hol feltűnt, majd teljesen elérhetetlenné vált.




Nem sokkal később a Nemzeti Választási Iroda (NVI) úgy döntött, hogy a butított, korábbi verzióra állnak vissza. A Napi.hu kérdésére a szervezet azt válaszolta, hogy a szavazás napján a 9 órai napközbeni részvételi adatok közzététele előtt jött az egyszerűsített honlap. Mivel ezeket 45 percenként közölték, és kiindulva abból, hogy 9:30-tól a mi nem tudtuk betölteni a felületet, a csere valamikor fél és háromnegyed 10 között történt.
Egy elmélet szerint az történhetett, hogy hackerek úgynevezett túlterheléses támadást indítottak a felület ellen. Az NVI azonban azt közölte lapunkkal, hogy "a kérdéses időszakban a jelentősen megnövekedett számú honlaplátogató normál böngészésén túl túlterheléses támadás nem érte a szolgáltatást".
Ezt onnan tudják, hogy a választásra való felkészülés során bővített védelmi megoldásokat állított üzembe az NVI, "kialakította és működteti a Választási Informatikai Biztonsági Műveleti Központot, mely folyamatosan monitorozza és a választás napján is monitorozta a védelmi megoldások működését, riasztásait". De más jelzést nem kaptak, vagyis nem történt hasonló, mint más külföldi választásoknál, ahol támadással próbálták megbolygatni a rendszert.
Bele lehet nyúlni a választási rendszerbe?
Mivel visszaállt a rendszer, sokan arra gondoltak, hogy nemcsak a kinézetben váltottak, hanem az adatbáziskezelőnél is, amelybe az eredményeket rögzítik. Azok, akik választási csalás miatt aggódnak, azért tartják ezt aggályosnak, mert a 2009-es és 2010-es rendszer fejlesztője elég gyanús körülmények között tűnt el, ahogy arról akkor a HVG írt részletesen.
Akkor az Idomsoft 2000 Zrt. alvállalkozójaként az ÉBSZK 2004 Kft. készítette az adatbázisfelviteli rendszert. A cég kiválasztása eleve érdekes, mivel főtevékenységi köre nem a szoftverfejlesztés, hanem az ingatlanhasznosítás volt.
Még gyanúsabb volt, ahogy a vállalkozás 2008-ban fantomizálódott: egy adóhatósági ellenőrzés elől a tulajdonosok - a Joszip Tot esetéhez hasonló módszerrel - a céget átírták egy Bhasil Mohammed nevű férfira. A férfit akkor sem az idegenrendészeti rendszerben nem találtak, sem a lakcímnyilvántartóban a hatóságok. (Később a hvg.hu szerint annak a lelőtt szír vállalkozónak a kapcsolataként emlegették, akit a Kulcsár-üggyel is kapcsolatba hoztak.) Érdekesség, hogy végig marokkói állampolgárként hivatkoztak a férfira, miközben a cég átvételekor megadott adatokat áttekintve lapunk felfedezte, hogy francia, vagyis uniós állampolgár, aki marokkói lakcímmel rendelkezik. Akkor több sajtóhír jelent meg arról, hogy a rendszert kézzel is lehet állítani, végül ez nem nyert bizonyítást, miközben a Jobbik nyomozást kért az ügyben.
Hogyan működik a választási rendszer?
A Napi.hu megkérdezte a NVI-t, hogy miben változtattak a választás napján: csak a külső webes felületben, vagy a korábbi Nemzeti Választási Rendszert használták-e, ha igen, akkor azt mikor fejlesztették.
A Nemzeti Választási Rendszert (NVR) - a néhány éve államosított, a szerk. - Idomsoft Informatikai Zrt. készítette, az új honlapot a Webtown Informatika Kft. fejlesztette - közölte az NVI. A rendszert 2013-ban szerezték be, és a 2018-as országgyűlési képviselő választásra továbbfejlesztették. A továbbfejlesztés keretében került kialakításra a "B" honlap is, amely vasárnap 9 óra óta működik.
Ez a "B" honlap technológiailag egyezik a korábbi választásoknál használttal. A két honlap megoldás ("A" és "B" változat) informatikai infrastruktúra szintjén elkülönül az NVR-től, az adatáramlás éppen a biztonsági szempontok okán mindkét honlapmegoldás esetén egyirányú (NVR -> honlap), az "A" honlapnál az NVR fájl alapú interfészen keresztül adja át az adatot, a "B" honlapnál pedig legenerálja a HTML oldalakat  - válaszolták a kérdésünkre.
Ez konyhanyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a külső felület felől nem lehet belenyúlni az adatbázisba, vagyis a választási eredményekbe. Azt a rendszertől külön vezetik ki az oldalra.
Papírról a digitális rendszerbe
A szavazatszámlálási folyamat behatárolja, hogy pontosan hogyan kerülhet kivezetésre az adat. Ez úgy néz ki, hogy a szavazás lezárulását követően a szavazatszámláló bizottság kinyitja az urnákat, többször megszámolja a szavazatokat, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz, aztán az eredményt jegyzőkönyvben rögzítik, majd az adatokat felviszik az informatikai rendszerbe.
Innen kerülnek be a választási rendszerbe az adatok a papír alapú jegyzőkönyvek alapján. Ráadásul dupla rögzítéssel élnek ilyenkor. Ezen túlmenően külön ellenőrzési fázisban egyeztetik az Nemzeti Választási Rendszerben tárolt és a papír alapú jegyzőkönyv adatait.
Az NVI szerdán tette elérhetővé a www.valasztas.hu oldalon a szavazóköri papíralapú jegyzőkönyvek szkennelt változatát. (Ezek az eredmények között, a szavazóköri eredmények almenüben érhetőek el, az oldal jobb felső részén elhelyezett ikonon keresztül.) A pártok részére az egyéni eredményeket tartalmazó beszkennelt jegyzőkönyvek átadása megtörtént, a beszkennelt listás jegyzőkönyveket pedig csütörtökön adta át a Nemzeti Választási Iroda. Így bárki összehasonlíthatja az informatikai rendszerben rögzített, honlapon megjelenített adatokat a kézzel kitöltött jegyzőkönyvekkel - közölte az NVI lapunk kérdésére.
Tehát, ha valaki az informatikai rendszerben végrehajtott csalásra gyanakszik, akkor ahhoz meg kell néznie az összes jegyzőkönyvet. A Momentum és a DK ezeket nyilvánosságra hozta, így aki csalásra gyanakszik, ellenőrizheti azokat. Komplex csaláshoz a választási jegyzőkönyveket is módosítani kell.
Az NVI-t arról is megkérdeztük, hogy a Nemzeti Választási Rendszert auditálták-e, illetve, hogy az ÉBSZK 2004 Kft. által fejlesztett rendszerből megmaradt-e valami a jelenlegiben. Azonban ezekre a kérdéseinkre még nem válaszoltak. Az auditálás kérdése azért érdekes, mert a korábban ex-belügyesek által vezetett Idomsoftot megvásárolta az állam.
A kép forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt.


Ez volt a hiba - Megfejtettük a választás furcsaságát

2018. április 10. 11:20

Az NVI elnöke a választási "részvétel" csökkenéséről és az összeomló weboldalról is beszélt tegnap este az ATV-ben. Előbbiből homályosan felsejlett, hogyan is hozta ki a Nemzeti Választási Iroda a 19 órás részvételi adatokat - szerintünk elég rosszul. 

Miért térnek el az adatok?


A fél hetes adat szerint még a választásra jogosultak 68,13 százaléka vett részt a voksoláson, majd az este 7-es végső adat ennél alacsonyabb, 67,1% lett.

A napközbeni jelentések során minden szavazókörből jelentettek adatokat, az átjelentkezőket is, ezek alapján kalkulálták napközben a részvételi adatokat, ami a szavazóknak az összes száma. A szavazókörökből minden szavazat után a jegyzőkönyvvezető elhelyez egy "rubrikát", és ezt jelenti le, az átjelentkezettekkel együtt - ismertette a részleteket Pálffy.

A 19 órás adatok már nem ebből, hanem az urnanyitáskor történő számolásról készített jegyzőkönyvek alapján készültek, ebben viszont nincsenek benne az átjelentkezettek - tűnik ki Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnökének szavaiból, aki az ATV-ben elismerte, hogy "szerencsétlenül" van megfogalmazva a honlapon a választási részvétel.
Vagyis a fél 7-kor ismertetett adatban mindenki benne volt, aki szavazatot adott le, az átjelentkezettek is, a 7 órás "végeredményben" azonban nem voltak benne az átjelentkezettek. Pálffy szavai szerint az átjelentkezők szombatra lesznek az adatbázisban, amikorra teljesen összeszámolják a szavazatokat.


Tehát nem arról van szó, hogy a szavazókörökben elfáradtak volna a számlálók délutánra, és rossz adatot adtak, mint ahogy a Magyar Nemzet cikkében szó volt erről, hanem arról, hogy a fél hetes és a hetes adat nem hasonlítható össze egymással.

Homályos? Tegyük rendbe!


A fenti okfejtés számok nélkül bizonyára kicsit homályos, ezért most megmutatjuk, mi is történhetett az NVI elnökének szavai alapján.

Bár a részvételi arány rengeteg adatból áll össze, a matek viszonylag egyszerű: a szavazáson megjelentek számát el kell osztani a szavazásra jogosultak számával. 18:30-ig minden rendben volt a számokkal, 5,365 millió ember rendben leszavazott a 7,875 millióból. Aztán 19 órára "eltűnt" egy csomó szavazó (miközben fél óráig még minden körzetben tovább szavaztak), és csak 5,283 millió főt osztottak el a választásra jogosultak számával, valahogy így: 
Ez volt a hiba - Megfejtettük a választás furcsaságát

Nem kell nagy statisztikusnak lenni ahhoz, hogy megértsük, miért csinált butaságot az NVI. A 19 órás adatból egyszerűen kivette az összes átjelentkezéssel szavazót. (Sőt, valószínűleg nem csak őket, hanem azokat a köröket is, ahová majd az átjelentkezők voksait belekeverik, de ennek az összetétel-hatás szempontjából kisebb a jelentősége, ezért illusztrációnkban figyelmen kívül hagyjuk.)

Ez látszólag logikus, hiszen az átjelentkezőket leszavaztató körzetek a késések miatt még nyitva álltak, így nem volt olyan jegyzőkönyvi adat, mint a többi szavazókörben. Igen ám, de ha a megfigyelési kört megváltoztatjuk, akkor az így készülő arányszámokban konzisztensen nem csak a számlálóból, hanem a nevezőből is ki kellene vonni az átjelentkezéssel szavazásra jogosultak számát (mintegy 200 ezer embert), valahogy így: 
Ez volt a hiba - Megfejtettük a választás furcsaságát

Ez esetben egy korrekt számot láthattunk volna, amit az NVI azzal a megjegyzéssel bocsáthatott volna az útjára, hogy "míg a 18:30-as adat még tartalmazza az átjelentkezők körére vonatkozó adatot is, a 19 órás már nem". Ezzel nem csak statisztikailag járt volna el korrektebben, hanem még a visszaeső részvételi aránnyal kapcsolatos zavart is elkerülhette volna, hiszen hiába került ki a körből egy aktív szavazói csoport, a további fél óra szavazás elég lett volna ahhoz, hogy növekedjen a részvételi mutató, számításaink szerint 68,1%-ról 68,8%-ra.

Sőt, ha az NVI azt is szem előtt tartja, hogy mégis csak a lehető legjobb tudás szerinti adatokra kíváncsi a közvélemény, még becslésre is vetemedhetett volna. Eszerint egyszerűen fogta volna magát, és a 19 órakor közölt, jegyzőkönyv szerinti 5,283 millió főhöz hozzáadhatta volna a 18:30-ról rendelkezésre álló adatát az átjelentkezetteket szavaztató körökből. Így a becsléshez azt a megjegyzést tehette volna, hogy "az átjelentkezettekről még nem a hivatalos jegyzőkönyv szerinti, 18:30-as adatot tudtuk figyelembe venni". Valahogy így: 
Klikk a képre!

Mint látható, ezzel a megoldással kaphattuk volna a legmagasabb számot, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ez a szám állt volna a legközelebb a tényleges választási részvételhez.

Most akkor nem is omlott össze a szoftver?


Pálffy Ilona cáfolta, hogy összeomlott a választási szoftver, csak a honlap adta meg magát. Vagyis a választási szoftverrel szavai szerint nem volt baj, csak a túlterheltség miatt nem működött a valasztas.hu weboldal. Ezért határozott úgy az NVI a választás napján reggel 9-kor, hogy visszaállítja a régi weboldalt. Pálffy arra hivatkozott, hogy az Origo meg az Index sem működött a nagy leterheltség miatt. Az új weboldal 15-20 millió forintba került, amit végül nem lehetett használni, de napokon belül újra láthatjuk.

A választási rendszer bonyolultságáról is beszélt Pálffy, amikor arról kérdezték, hogy elégedett-e a lebonyolítással. Sok feladatuk volt, rengeteg jelölt és visszalépés volt. Kiemelte, hogy az EBESZ szerint sem volt probléma a technikai lebonyolítással. "Az egyetlen, amivel semmi problémája nem volt az EBESZ-nek, az a választás lebonyolítása" - fogalmazott.



(Címlapkép forrása: MTI Fotó / Soós Lajos)




A választási csalások összesét eltussolták, vizsgálat nélkül! (Polgár Zoltán rekord-beadványa!)



A választási iroda honlapját még mindig nem állították helyre

HÍR TV
2018. április 11., szerda 20:42, frissítve: szerda 22:21



Csak szombatra állhat helyre a Nemzeti Választási Iroda honlapja, a választási rendszer azonban zavartalanul működött vasárnap is – állítja az NVI elnöke. Arra is van magyarázata, hogy vasárnap, a szavazás utolsó fél órájában miért csökkent a részvételi arány.
Lázas munka folyik a Nemzeti Választási Irodában. Az átjelentkezett szavazók voksait rendszerezik. A borítékokat ezután kiküldik az érintett szavazókörökbe, majd az ottani szavazatokkal összekeverve számolják meg. A Nemzeti Választási Iroda honlapját azonban még mindig nem állították helyre, és nem érhetőek el rajta a szavazóköri jegyzőkönyvek. Ezért a pártok azoknak a beszkennelt változatát kaphatták csak meg CD-n.
A honlap egyébként a vasárnapi voksolás kezdete után nem sokkal omlott össze.
Más a választási rendszer, és más a honlap, tehát a választási rendszerünk az nem fagyott le, az rendbe van. A honlap az amelyiket átcseréltük, egy másik, régebbi honlapra, és ez most már, úgy döntöttünk, hogy amíg nem fejeződik be ezeknek az összeszámolása, a választási eredményeknek a szombaton való megállapítása, addig ez így marad” – nyilatkozta Pálffy Ilona NVI-elnök.


A választási iroda munkatársait felkészítő, és a választások előtti biztonsági szimulációkat végző kiberbiztonsági cég vezetője szerint a honlapot összerakó állami informatikai cég emberei egyszerűen nem számítottak ilyen méretű érdeklődésre a honlapon. A régi honlapra átállás pedig pontosan úgy történt, ahogy azt ilyen esetekre eltervezték.
Ebben az állapotában, hogyha elkezd túlterhelődni, kiesik, akkor kvázi azok a felhasználók, akik nem érik el, megpróbálják újra és újra elérni, tehát kialakul egy ilyen organikus DDOS.  Kvázi olyan, mintha egy szolgáltatásmegtagadásos támadás érné a rendszert, de ez nem támadás volt, hanem önmagától az érdeklődéstől megtöbbszöröződik ilyenkor a terhelés. Akár 40-szeres is, vagy 50-szeres terhelése is lehet egy ilyen rendszernek” – állította Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő.
Az NVI elnökének arra is van magyarázata, miért esett vissza a választások utolsó félórájában a részvételi arány. „ Lényegében ez okozta azt az eltérést, ami elterjedt a Facebookon is, hogy kevesebb volt a 19 órai megjelenés, illetve leadott szavazatszám mint a 18.30-as, mert a 18:30-asban még a strigulák benne voltak, mert ők szavaztak, viszont a 19 órás eredménybe már az ő borítékjaik nem lehetnek benne, mert azok majd csak szombaton, amikor hazaviszik és összesíti a választási bizottság, akkor kerülnek elszámolásra” – fogalmazott Pálffy.
Csütörtökön a külképviseleteken leadott szavazatok is megérkeznek a választási irodába, végleges eredmény szombat este várható. Az utolsó szavazatokkal egyébként több nagyon szoros egyéni választókerület eredménye, így például budakeszi, vagy a miskolci is megfordulhat.




MÁRKI-ZAY OLYAN BESZÉDET MONDOTT, AMI ÚGY KELLETT MINT A SIVATAGBAN TÉVELYGŐKNEK EGY POHÁR TISZTA VÍZ!





Mivel az ország többsége elégedetlen a jelenlegi parlamentáris kormányzással, ezért él törvényes eszközeivel (tüntetések, népszavazások). Vagyis elégedetlenségét tüntetéssel fejezi ki.
Ahogy hallgattam, és néztem a tiszta, becsületes tekintetét, visszajött bennem a remény, hogy nem kell elsüllyednünk az ellenségeskedésben, a rettegést szító hangnemben!
A szeretet győzött a gyűlölet keltés fölött! Kellett ez a beszéd, amely hitet, erőt, reményt adott, és kellett egy olyan karizmatikus ember, aki a szívünkhöz szólt. De vigyázat, az “ellenség” nem pihen!
Nagyon hiányzott egy ilyen beszéd! Sokan vannak még, akik félnek, de ha van remény, akkor ez a félelem erővé válhat! Köszönjük szépen a beszédet. Magyarország szíve ma egyként dobbant.
Márki-Zay Péter beszéde teljes terjedelmében:
Honfitársaim! Barátaim!
A mai napról egy másik Péter szavai jutnak eszembe: „Uram, jó nekünk itt lenni!”
Bevallom, mikor az egy héttel ezelőtti alkalomra hívtak meg a szervező fiatalok, nem láttam tisztán a tüntetés célját. De amit a tömegben átéltem, meggyőzött: Köztetek és Veletek megtapasztaltam azt a hihetetlen hangulatot, elszántságot, egységet, ami ezt az óriási megmozdulást élteti és összekovácsolja. Erőt adott nekem és családomnak a küzdelemhez, amit Hódmezővásárhely polgármestereként naponta meg kell vívjak a hazugsággal, lejáratással, rosszindulattal és kishitűséggel. Ezért is fogadtam el a felkérést, hogy most személyesen szóljak hozzátok!
  1. Tudom, hogy nehéz elfogadni a választási eredményt, de akármilyen visszásságok történtek is, ebben a rendszerben ezt megváltoztatni már nem tudjuk. Egy vesztes csata után vagyunk, de egy hete is ma is azt látom, hogy ez nem egy vesztes sereg! A Fidesz hiába nyerte meg a választást, hiába vezette félre a vidéki magyarság millióit, hiába riogatta őket a valóságban nem Soros, hanem éppen Orbán által betelepített migránsokkal, bennünket nem tudott megtörni. Itt vagyunk és itt is maradunk, harcolni fogunk az igazságért, de tanulnunk kell a vereségből. Hinnünk kell benne, hogy „Ami nem öl meg, az megerősít”.
A választáson a magyar nép leváltotta az ellenzéket. Be kell látnunk, hogy a magyar népnek igaza volt. Nem bízhatjuk hazánkat olyanokra, amelyek nemcsak a nemzet, de még saját érdekükben sem voltak képesek az összefogásra. Minden pártban vannak tisztességes és tehetséges emberek, de sajnos olyanok is, akikkel a jövőben sem lehet leváltani Orbán Viktor rendszerét.
A magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, amelyik nem csak szavakban utasítja el a korrupciót és a megfélemlítést. Megérdemel egy olyan ellenzéket, amely kiáll minden magyarért, amely kiáll a nemzeti és európai értékekért és nem ázsiai diktátorok oldalán képzeli el a jövőnket. Egy olyan ellenzéket, amelyben nincsenek ott a hatalom ügynökei.
A Fidesz azt állítja, hogy neki Magyarország az első – ne legyen senkinek kétséges: nekünk is! Ha nem így lenne, akkor itt most autók és buszok járnának a szombat délutáni forgalomban, és nem tízezrek követelnének szabad Magyarországot.
A választás után nemcsak számunkra, de az EBESZ – az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – számára is egyértelművé vált, hogy ez a rendszer nemcsak illiberális, de nem is demokrácia. Ahogy a hódmezővásárhelyi győzelem, így az országos választáson elszenvedett vereség is egyértelművé tette, hogy csak együtt, valamennyi ellenzéki összefogásával van esélyünk elnyerni szabadságunkat.
2. Emlékezzünk Churchill elszántságára a németek győzelmei idején és fogadjuk meg mi is, hogy harcolni fogunk:
Harcolni fogunk egy egységes ellenzék megalakulásáért, ahol akárcsak a mai tüntetésen, békésen elfér egymás mellett jobb- és baloldal, egy szél lengeti a magyar és európai zászlót, ahol összeköt bennünket, amit együtt, mind elveszítettünk: összeköt a demokrácia, jogállam, piacgazdaság és az európai integráció iránti elkötelezettség.
Harcolni fogunk mind a 106 választókörzetben! Biztosítani fogjuk, hogy minden körzetben egymásra találjanak a szabad magyarok, minden körzetben egyetlen esélyes jelölt vegye fel a küzdelmet a korrupt hatalom ellen, és minden szavazatszámláló bizottságban legyenek képviselőink. Alulról kell megszervezni az ellenállást, de össze kell találkozzanak ezek a kezdeményezések, különben könnyű lesz őket eltiporni.
Harcolni fogunk az ellenzékbe beépített árulók ellen, akik a jövőben is a megosztottságot igyekeznek majd fenntartani, gyűlöletet szítanak az ellenzéki pártok és választópolgárok között, az „Oszd meg és uralkodj” politikájával szolgálva a Fidesz hatalmon maradását.
Harcolni fogunk a médiatúlsúly és hazugsággyárak ellen! Nem hagyjuk magára a vidéki magyarságot, nem hagyjuk, hogy gyűlöletkampányok áldozatává essen. Össze kell fogni és támogatni a vidéki hírportálokat és nyomtatott sajtót, eljuttatva az igazságot az ország minden szegletébe.
Harcolni fogunk a megfélemlítés ellen, kiállunk a megalázottakért és azokért, akik üldöztetést szenvednek az igazságért. Dokumentáljuk a Fidesz minden jogtiprását és korrupcióját – az internet nem felejt. El fogjuk érni, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez, hogy legyen olyan ügyészség Magyarországon, amelyik nem a bűnösöket védi – igenis lesz elszámoltatás!
Harcolni fogunk a bíróságok függetlenségéért, nem engedjük, hogy az igazságszolgáltatás a hatalom játékszere legyen!
És végül harcolni fogunk az önkormányzatokért, hogy a helyi ügyekben a helyi emberek maguk dönthessenek. A független polgármesterek nem bozótharcosok hanem az egységes ellenzék végvárait védik.
És ahogy Churchill mondta: We shall never surrender!
Polgármesteri munkám mellett is követem a pártokon átívelő ellenzék formálódását, örömmel látom, hogy olyan komoly szakemberek csatlakoznak az együttműködéshez, akik az eddigi ellenzéki pártok egyikében sem bíztak. Sokakban éppen a vereség ébresztette fel az elszántságot, naponta újabb és újabb emberek jelentkeznek, több mint tízezren regisztrálnak már a rendszervaltas2018.hu oldalon és szeretnének valamilyen módon részt venni országunk újjáépítésében.
3. El kell kezdenünk a közös munkát – ebben mindannyiótoknak felelőssége és feladata van. Kemény feladat lesz, hiszen a másik félnek megvan minden pénze, hatalma, eszközei, sajtója és ezeket gátlástalanul használni is fogja. A történelem azonban azt bizonyítja, hogy egyik elnyomó rendszer sem tart örökké, és még az sem biztos, hogy a bukásához a választásokig kell várni:
Az Európai Ügyészségen túl is vannak eszközök, amivel az Unió elvághatja az európai értékeket eláruló Fidesz köldökzsinórját: az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzése, a források elapadása, vagy a jelen uniós gazdasági fellendülés kifulladása mind fenntarthatatlanná teheti a Fidesz működési modelljét.
Dr. Márki-Zay Péter – Fotó: Facebook
Mégis azt mondom, NE kívülről várjuk a segítséget! Szabadságát minden nép csak saját bátorságával szerezheti meg!
A kastélyokat építő, luxusautókkal közlekedő, egész társadalmi csoportokat megalázó politikusaink komolyan tarthatnak attól is, hogy a gyűlöletkampányokkal felhergelt manipulálható tömegek előbb-utóbb rájönnek, hogy éppen azok telepítenek be tízezerszám migránsokat, köztük iszlamista terroristák támogatóit és orosz bűnözőket, akik eddig őket ezzel riogatták… Mindannyiunk érdekében remélem azonban, hogy Magyarországon továbbra sem lesz erőszak! A mi közös felelősségünk, hogy békés jövőt építsünk!
Egy egységes, összetartó ellenzék ugyanis békés úton is le fogja váltani az önkényuralmat:
A megfélemlítésre épülő hatalom sajátossága ugyanis, hogy kollaboránsok seregét kell bevonnia minden alkalommal, amikor valakit el akar takarítani az útból.
Jóravaló emberek százait veszik rá hétfő reggeltől péntek estig, hogy hazudjanak, hamisan tanúskodjanak, az igazak ellen tegyenek. Ezzel azonban nemcsak a kiszemelt áldozatoknak ártanak, azokkal szemben is megbocsájthatatlan bűnt követnek el, akiknek a lelkiismeretét szétzúzzák kicsinyes céljaik érdekében. Akik aztán nem tudnak aludni, akiket mardos a bűntudat, de félnek szót emelni, a parancsot megtagadni – mert ők lehetnek a következő áldozatok.
Ha egyedül maradnak…
De mától fogva nincsenek egyedül! Nem hagyjuk őket. Senkit nem hagyunk egyedül, akinek megszólal a lelkiismerete. Senkit! Akinek van lelkiismerete, az megérdemli, hogy a közösség megvédje! Ha egyetlen ember szól, hangja elhal a csöndben. Ha viszont ketten, hárman, tízen, százan beszélnek – a gonosztettek nem maradnak titokban!
Dédapám bíróként elveszítette állását, amikor 1948-ban bírósági elnökként megtagadta, hogy egy ártatlan fiatalembert elítéljen. Alkalmi munkából kellett eltartania családját, de lelkiismerete tiszta maradt.
Hamarosan ez a mai rendszer is a történelemkönyvekbe kerül – amikor már nem a mostani hatalom írja a történelmet. Mindenkinek most kell eldöntenie, hogy az ő neve melyik oldalra kerül ebben a könyvben. Akár a jó, akár a rossz emberek oldalára kerül, végérvényesen ott fog maradni! MOST még dönthet! Mi mindannyian, minden nap döntünk arról, hogy unokáink mit éreznek majd, amikor ezt a tételt húzzák az érettségin…
4. Bár a politikai üzenetek többsége a jövőről szól, most mégis azt mondom, hogy nincs időnk megvárni a jövőt. A jövő sosem jön el, a jövő mindig holnap van. Nekem erről a hatalmas összefogásól jövő helyett az a szó jut eszembe, hogy: MOST!
Számomra a katolikus mise egyik legszebb pillanata, amikor a békesség jegyében kezet fogunk a körülöttünk állókkal. Ezen a tüntetésen minden politikai pártból vannak igaz magyar emberek, akik eddig egymás ellen küzdöttek. Most mindezt félre kell tennünk és együtt kell felépítenünk egy új ellenzéket, együtt kell felépítenünk egy új Magyarországot. Ha közülünk a legkisebbet is bántják, mindannyian egy emberként álljunk ki mellette!
Mindenkit arra kérek, hogy fogjon kezet a körülötte állókkal! Fogjátok meg egymás kezét, és lélekben ne engedjétek el soha többé!
Legyen békesség köztünk mindörökké!
2018. április 21. – Márki Zay Péter




Lopakodó diktatúra az új orbáni törvények (Polgár Zoltán - Molnár F. Árpád




Egy magyar cég majdnem elnyert egy nagy üzletet. Aztán az Orbán-kormány inkább beállt az orosz rivális mögé


Szabó András







Komoly külföldi megbízás közelébe került egy magyar cég még 2016-ban. A gépgyártással foglalkozó Ganz-csoport egy konzorcium tagjaként megnyert egy olyan, több százmilliárd forint értékű egyiptomi tendert, amely 700 vasúti kocsi gyártásáról szólt. 
A szerződést azonban végül mégsem kötötték meg. A Ganz ugyanis a magyar állam segítségével szerezte volna meg az üzletet, de az Orbán-kormány végül kihátrált mögülük, és helyettük egy orosz részvétellel felálló csoportot kezdett támogatni. 
A történet kulcsszereplője az állami tulajdonú Eximbank, amely magyar cégek exporttevékenységéhez nyújt támogatást. A Ganz-féle konzorcium ennek a banknak a támogatásával indult az egyiptomi tenderen. A pályázatuk hiába nyerte el azonban az egyiptomiak tetszését, a magyar kormány időközben egy olyan csoport mögé állította be a 900 millió eurós (kb. 279 milliárd forintos) eximbankos hitelt, amelyben a Ganz helyét egy orosz cég foglalta el. A Ganz ezzel – egyelőre legalábbis – elbukta a munkát.
Ez a történet egy újabb megnyilvánulása volt annak, hogy az utóbbi években rendkívül szorossá vált a magyar és az orosz kormány viszonya. Bár az együttműködés eddig elsősorban az energetika területén – főleg a paksi bővítésnél – volt tetten érhető, a magyar kormány a vasúti gépgyártás területén is együtt mozog az oroszokkal. Az egyiptomi tendernél a magyar állam azt az orosz céget segítette, amelynek tagvállalata elvégezte a 3-as metró szerelvényeinek számos kritikákat kiváltó felújítását. Az üzlet fontosságát jelzi, hogy annak részleteiről Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök is egyeztetett egymással.
A Ganz a korábbi beszámolóiban azt állította, hogy a magyar kormány akciója miatt nem tudtak szerződést kötni az egyiptomiakkal, és emiatt közel félmilliárdos veszteség érte őket. A vállalat jelenleg egy spanyol céggel összefogva próbálja újra helyzetbe hozni magát Egyiptomban.  

Segítsd a hatalom ellenőrzését! Támogasd az adód 1 százalékával a Direkt36 munkáját!

A Ganz nem kívánt válaszolni a Direkt36 kérdéseire, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő üzleti ügyekről nem adnak tájékoztatást. Egyiptom budapesti nagykövetsége a magyar kormányhoz irányított bennünket, de sem ők, sem az Eximbank nem válaszolt a kérdéseinkre. 

A népszerű Magari

A Ganz közel száz éve van jelen Egyiptomban, és már az 1960-as években is szállítottak motorvonatokat a közel-keleti országba. „Nagyon szerették az egyiptomiak, „magarinak” nevezték ezeket” – mondta egy, a vállalat tevékenységét ismerő forrás. A Ganz jelenleg többek között forgóvázat gyárt a vasúti kocsikhoz, ami a szerelvény egyik legfontosabb, a féket, a futóművet is magában foglaló része. A nehézgép-gyártó Ganz-csoporthoz tartozó Ganz Motor Kft. az elmúlt években is kötött forgóváz-szállításokról szóló szerződéseket Egyiptommal. 
Egyiptom 2013-ban kezdte előkészíteni a nagyszabású, 700 vasúti kocsi beszerzéséről szóló tendert, amelyen aztán a Ganz Motor is elindult egy konzorcium vezetőjeként. A pályázatuk része volt az is, hogy az üzlethez a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alá tartozó, a magyar vállalkozások exporttevékenységét segítő állami pénzintézet, az Eximbank nyújt hitelt. „A projektet a Ganz egyedül nem tudta volna finanszírozni, kellett az Exim, hogy előre meghitelezze a munkát” -  mondta a projektet ismerő forrás, aki szerint egy közel egymilliárd eurós gyártási hitelről volt szó. 
Az egyiptomi féllel 2014 júliusában indultak meg a tárgyalások. A külügyi tárca ekkor számolt be róla, hogy a konzorcium tagjai és az Eximbank delegációja Egyiptomba utazott a tender miatt. „A magyar vállalatok ajánlatát jóval versenyképesebbé teszi az eximbanki finanszírozás” – írta közleményében akkor a minisztérium.
Több mint egy héttel később az egyiptomi közlekedési miniszter arról beszélt, hogy „a magyar ajánlatnak számos előnye van”. Ezek között említette, hogy a vagonokat Egyiptomban szerelnék össze. De kitért arra is, hogy Magyarország egyike azon országoknak, amelyek korábban is élen jártak az egyiptomi vasúti szektor fejlesztésében. 
Fitos Zoltán Ganz-vezér Szijjártó Péterrel 2014-benFotó: Fotó: Kormany.hu
Ekkor még zökkenőmentesnek tűnt a magyar kormány és a Ganz együttműködése. Az egyiptomi miniszter bejelentése után öt nappal a kormány stratégiai együttműködési megállapodást is között a Ganz Holdinggal, a tenderen induló Ganz Motor tulajdonosával. Szijjártó Péter – akkor még külügyi államtitkárként - a megállapodás aláírása előtt arról beszélt, hogy a Ganz „a keleti nyitás által megcélzott” piacokon ér el sikereket. Megemlítette azt is, hogy az Eximbank segíti a céget az egyiptomi tenderen.

Az orosz fordulat

Az egyiptomi elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi 2015 júniusi budapesti látogatásakor aláírt vasúti együttműködési szándéknyilatkozat tovább növelte a Ganz által vezetett konzorcium esélyeit. A tender azonban ezután váratlan fordulatot vett.
Előbb egyiptomi lapok írtak arról 2015 decemberében, hogy a magyarokkal szemben a tenderre jelentkező orosz csoport lesz a befutó. Majd 2016 februárjában Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin megbeszélésén merült fel, hogy az orosz és a magyar cégek együttműködhetnének a tenderen. A Világgazdaság szerint a tárgyaláson arról volt szó, hogy erősebb lenne az ajánlat, ha a tenderen szintén induló orosz Transzmasholding összefogna a magyarokkal. 
Ehhez az orosz céghez tartozó Metrovagonmas újította fel a 3-as metró szerelvényeit, amit számos kritika ért a felújított kocsik folyamatos üzemzavarai miatt. A metrófelújítás a paksi atomerőmű bővítés mellett az orosz-magyar kapcsolatok legfontosabb pontjai közé tartozott. Az oroszok már akkor jelezték, hogy ez a két projekt érdekli őket, amikor a 2010-ben hivatalba lépő Orbán-kormány elkezdett tárgyalni a két ország közti vitás ügyekről.
A vasúti együttműködés tovább körvonalazódott, amikor 2016 márciusában az orosz ipari és kereskedelmi miniszter, Gyenyisz Manturov Budapestre érkezett. Az MTI szerint a miniszter Szijjártóval tárgyalt, de az RT nevű orosz tévé szerint Orbán is találkozott Manturovval. Ezen a vasúti kocsik, villamosok közös gyártása mellett felmerült az is, hogy együtt indulnának különböző tendereken. „Jelenleg fontolgatjuk, hogy közösen indulnánk közel-keleti és észak-afrikai tendereken, beleértve Egyiptomot is” – mondta a találkozó után az orosz miniszter. 
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Orbán Viktor 2015-ös tárgyalásaFotó: Kormany.hu
A RT arról számolt be, hogy a projektben az orosz Transzmasholding a Dunakeszi Járműjavító nevű, a magyar állam többségi tulajdonában lévő céggel közösen venne részt. A Ganz többek között ezzel a vasúti járművek gyártásával, felújításával, javításával foglalkozó vállalattal indult az egyiptomi tenderen.
A követkető hetekben a kormányközeli Magyar Idők több cikket is közölt az együttműködésről. Ezekben az oroszok magyar partnerei között a Dunakeszi Járműjavító mellett eleinte a Ganzot is felsorolták, a cég azonban később kikerült a képből. A Dunakeszi Járműjavító vezérigazgatója, Szepessy Tamás 2016 március végén az oroszoktól kapott információra hivatkozva azt mondta a lapnak, hogy a Transzmasholding nyerte a tendert, és arról folynak az egyeztetések, hogy mi legyen a munkamegosztás az orosz és a magyar fél között. Később kiderült, hogy a tender ekkor még nem zárult le. 

Legyél része a hatalom ellenőrzésének! Csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez, hogy folytatni tudjuk a tényfeltáró munkát.

A Ganz ezzel párhuzamosan folyamatosan dolgozott az Egyiptomba szánt járművek tervezésén. Egy, a folyamatot ismerő forrás szerint időközben a terveket kétszer is átdolgozták az egyiptomiak kérésére, egyszer például a klímaberendezés miatt. A Ganz Motor Kft. vezetése többször is tárgyalt Kairóban, de a budapesti egyiptomi nagykövetség bevonásával is zajlottak egyeztetések.

A Ganz a magyar kormányt hibáztatja

Az egyiptomiak 2016-ban végül a Ganz konzorciumát hozták ki győztesként, amit a magyar vállalat üzleti beszámolójában is feltüntettek. Egy, a történéseket ismerő forrás szerint az eredményhirdetésen az egyiptomi vasút és több helyi minisztérium vezetésén kívül jelen voltak a magyar nagykövetség munkatársai és a Ganz helyi képviselete is. 
Ez után következett volna a szerződéskötés, ez azonban már nem történt meg, ami az ügyet nyomon követő forrás szerint a magyar kormány hibája volt. „A kormánynak nem állt szándékában bevonni a Ganzot, az egészet át akarták játszani az oroszoknak” – mondta a forrás, hozzátéve, hogy a kormány ráadásul semmilyen magyarázatot nem adott a Ganznak, hogy miért akarták őket kihagyni a projektből.
A kudarc nagyon érzékenyen érintette a Ganzot, időközben ugyanis már elkezdték az üzemcsarnokok felszerelését is. A terv az volt, hogy az acélszerkezeteket a cég zalaegerszegi gyárában készítik majd, a forgóvázak összeszerelése pedig Budapesten történt volna. „Ez a projekt kihúzta volna a Ganzot a szarból” – fogalmazott az ügyet ismerő forrás arra utalva, hogy az egyiptomi megrendelés több évig biztosított volna munkát a nagy múltú, de a rendszerváltás után nehéz helyzetbe került cégcsoport számára. 
A Ganz Holding 2016-os évről szóló jelentése röviden össze is foglalta a történteket. Eszerint a Ganz Motor Kft., mint fővállalkozó az Eximbank finanszírozásával megnyerte a pályázatot. „A tender megnyerését követően, a szerződéskötés folyamatában a magyar kormány a vevő finanszírozást az orosz konkurens cég mögé állította, akivel azonban az Egyiptomi Vasút nem kötött/köt szerződést” – olvasható a dokumentumban.
A Ganz Holding 2017 júniusában megjelent, az előző évről szóló pénzügyi beszámolója pedig azt írta, hogy a holding cégei 2016-ban egy kivétellel mind nyereséges voltak. Egyedül a Ganz Motor termelt 475 millió forintos veszteséget. Ez „elsősorban a 700 személyvagonra szóló elnyert egyiptomi rendelés kormányzati okok miatti meghiúsulásának tudható be” – fogalmaz a beszámoló.   

Tovább az oroszokkal  

Az Orbán-kormány közben egyre nyilvánvalóbban beállt az oroszok által vezetett konzorcium mögé. 
2016 május végén Orbán Viktor Egyiptomba utazott egy hivatalos látogatásra. Egy, az egyiptomi tendert figyelemmel követő forrás szerint ez nem sokkal a Ganz tendergyőzelme után történt. A látogatásról szóló tudósítások azt emelték ki, hogy a magyar és az egyiptomi fél aláírt egy dokumentumot, amely arról szólt, hogy az Eximbank finanszírozná az Egyiptomba szánt vasúti kocsik gyártását. A beszámolók a Ganz szerepére nem tértek ki.
A magyar kormány a későbbiekben is az oroszokkal való együttműködésben gondolkodott. Szijjártó Péter nem sokkal Orbán kairói útja után aláírt az oroszokkal egy megállapodást, amely szerint közösen gyártanák az Egyiptomba szánt vasúti kocsikat. Nem tudni, hogy a 700 kocsi beszerzéséről szóló egyiptomi tender mikor zárul le, de az orosz-magyar vasúti együttműködés újra napirendre került, amikor az Index egy orosz üzleti lapra hivatkozva idén márciusban arról írt, hogy az orosz Transzmasholding 50 százalékos részesedést szerezhet a Dunakeszi Járműjavítóban.  
A Ganz időközben egy másfajta megoldással próbálja erősíteni egyiptomi jelenlétét. A spanyol Stadler Valenciával együttműködve pályázott arra az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által finanszírozott projektre, amelynek során az egyiptomiak hat (darabonként egy mozdonyból és tíz utaskocsiból álló) szerelvényt vennének. A projektet ismerő forrás szerint a tender még nem zárult le. 
A cégadatokhoz az Opten szolgáltatását használtuk.










POLITIKAI GYILKOSSÁG VÉGEZHETETT VASÁRNAP A KORMÁNY-BŰNTETTEKET BIZONYÍTÓ SZOFTVER TULAJDONOSÁVAL, KOMÁROMI ANDRÁSSAL!




2014-03-06
Egyik nap a kormány kényszerére aláírt, másnap pedig meghalt. Komáromi Andrást a Fidesz-kormány üldözte és terrorizálta, hogy adja el neki az EU-s pályázatok csillagászati milliárdjai és bűntettei irányítását a Fidesz számára jórészt ellenőrizetlenül lehetővé tevő szoftvert, majd miután eladta a kormánynak, másnap hirtelen meghalt!





Cikk: Molnár F. Árpád
Meghalt Komáromi András, a Welt 2000 Kft. korábbi tulajdonosa, az EMIR nevű kulcsszoftver szombatig jogtulajdonosa.

Komáromi András 1995-ben a Welt 2000 Kft. alapítója lett, amelynek tulajdonosa maradt egészen 2006-ig, amikor a részét eladta. Azonban - ahogyan ez az e téren szakmai zseniknél lenni szokott - az Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) nevű szoftvernek továbbra is jogtulajdonosa maradt, ugyanis a programot - mint szellemi terméket - levédette, hogy tőle kelljen megvásárolni a program használatát. Tehát a rendszer forráskódja nála maradt.

Az EMIR a Fidesz számára az egyik legfontosabb szoftver, ami rendszerbe állításra került Magyarországon, ugyanis a számokból is ránézésre deklarált tény, hogy legalább a II. Világháború vagy Horthy Miklós óta nem volt Magyarországnak egyetlen kormánya sem, aki annyi pénzt lopott volna el és ennyi extrém milliárdos oligarchát termelt volna ki - ráadásul ennyire látványosan, mit sem leplezve a totális oligarchikus Orbán-bűnügyi hálózat (szinte azt mondhatni, hogy a Klán) létezését -, ahogyan azt a Fidesz tette. 
Az EMIR nevű szoftver pedig igazi bűnügyi koordinációs atombomba: az EMIR szoftver ugyanis Magyarország Európai Uniós csatlakozása óta kezelte és kezeli - mostantól Orbán Viktor, Pintér Sándor és társai teljhatalmi irányítása alatt - a Brüsszelből beáramló EU-pénzek pályáztatását és elosztását! Valami olyasmit tehát, ami Orbán Viktor, Pintér Sándor és oligarchatársaik számára becsesebb és fontosabb valószínűleg nem csak a saját anyjuknál, de egész családjuknál is, hogy az ország érdekeiről már ne is beszéljünk, mely utóbbi részükről való negligálása természetesen aligha képezheti vita tárgyát. Hiszen az orbáni oligarchiáról (oligarchátusról) és a számukra talán legcsodálatosabb dologról, a pénzről van szó.

Az EMIR megszerzésére irányuló erőteljes kormányzati terror már tavaly megmutatkozott a nyilvánosság előtt is, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) (régi nevén APEH) fegyveresekkel szállt ki a Welt 2000 Kft.-hez és a cég tulajdonosainak lakására. Így már korán reggel becsörtettek Komáromi Andráshoz is, számítógépeket, adathordozókat és iratokat lefoglalva. A nyilvánvalóan politikai megrendelésre indult koncepciós terrort - nem hivatalos források - áfacsalási ügyben való nyomozással címkézték. Ugyanakkor a NAV azt állítja, hogy a kiterjesztett fegyveres akció óta további lépéseket nem tettek. Márpedig ha nem tettek, akkor - NAV-ismereti és nyomozati egyszeregy - annak szintén politikai okai vannak.

Hanem a fegyveres akciósorozatot követő egy hónapra rá, január 13-án este a nem tudni, hányadik találkozó lett kitűzve a megtámadott Welt 2000 tulajdonosai és a támadások mögött álló Miniszterelnökség között, nevezetesen ezúttal azzal a Lázár Jánossal, akiről valószínűleg én szellőztettem meg elsőként, hogy Orbán Viktor egyik legbelsőbb titkosszolgálati bizalmasa. Ezt már akkor nyilvánosságra hoztam, amikor az ország zöme még azt sem tudta, ki az a Lázár János. Lázár János karrierje ugyanis csak ezt követően kezdett el fényesen felfelé ívelni.

A Welt 2000-et pedig Orbán Viktor még meg sem szerezte, de az emberei már úgy nyilatkoztak a sajtóban, hogy megvették. A január 13-ai találkozó napján pedig Csepreghy Nándor, a Fidesz helyettes államtitkára mindössze egy milliárd Ft alatti összegben határozta meg a csillagászati összegeket érő cég kormány általi megvásárlási költségét. Ennyire aládíjazni a céget csak sajátosan, jelenleg főleg putyini terrorpolitikát idéző módszerekkel lehetett. Érdemes megemlíteni azt is, hogy az előzetes sajtóhírek szerint a céget Orbánék fele annyiért vették meg a politikai üldözés alá vetett tulajdonosoktól, mint amennyi hasznot az évente termelt! Sok putyinista, ukránlövető magyar náci most elégedetten dőlhetne hátra, valami ilyesmi sóhajtással: "Ó, édes Oroszország! Moszkva, édes Moszkva! Szeled már nem csak érezzük, de orrfacsaró bűzöd mindent átjár! Halál az ukrán tüntetőkre is!"

Komáromi András ismerősei egyébként arról számoltak be Komáromi halálát követően is, hogy az EMIR kulcsszoftver jogtulajdonosára (tehát Komáromi Andrásra) komoly kormányzati nyomás nehezedett, de ennek ellenére sem akarta eladni ez EMIR-t. Azonban Orbánéknak 2014. március 1-én, szombaton mégis sikerült elérniük, hogy Komáromi aláírja a kormány által kikényszerített adásvételi szerződést.

Miután pedig ezt megtette, másnap hirtelen szívinfarktust kapott és meghalt.

Csepreghy Nándor, a Fidesz fentebb már említett helyettes államtitkára az ATV mai műsorában, Mészáros Antónia által megszorongatva - bár nyeldekelt és idegesen nyalogatta a szája szélét - egyre nyugtalanabbul igyekezett elkenni az automatikusan, még a szellemileg roggyant Fidesz-hívők elméjéből is előtörő gyanút, hogy Komáromi András politikai gyilkosság áldozata lett. Orbán Viktor embere, Csepreghy Nándor meglehetősen szerencsétlenül próbálta elterelni a figyelmet Komáromi András hirtelen haláláról olyasmi siralmas próbálkozásokkal, mint pl. tartsuk tiszteletben a gyászoló hozzátartozók érzéseit és kegyeleti okokból ne beszéljünk Komáromi András haláláról. Magyarul arról, amire nyilván a család a legkíváncsibb: hogy megölték-e vagy sokkal inkább kik gyilkolták meg a titkosszolgálati arzenál valamely választott és általam is sok részben igen jól ismert eszközei közül Komáromi Andrást.

De többet is mondjunk a saját hírforrásainkból: a kormányüzlet kapcsán lényeges belsőbb információkkal rendelkező, a HírArénával kapcsolatba került szakemberek szerint a kormány az EMIR nevű szoftver megszerzésével mostantól visszamenőlegesen is meg tudja változtatni az adatokat és ez nagyban motiválta a kormányt a kulcsszoftver megszerzésére. Többek között ezért is tették rá a kezüket az EMIR-re - mondták. Magyarul a Fidesz és annak kegyeltjei számára kellemetlen illetve hatóságilag üldözendő bűncselekmények nyomait visszamenőlegesen is el tudják és el fogják tüntetni, rendkívül széles kezet kapva az Európai Uniós pályázati pénzek köztörvényes, oligarchikus bűnözői felhasználásában és a köztörvényes kormány-bűntettek bizonyítékainak eltüntetésében. Ez a tűzközelben lévők állításainak lényege.

További belsősebb információk szerint Komáromi András bár Orbánék erőszakos hatására és nagyon súlyos fenyegetései miatt eladta a szoftvert, ugyanakkor olyan ismeretekkel, információkkal és mesterkulcsokkal rendelkezett, amikkel akár be is dönthette volna a Fidesz-kormány EMIR-rel kapcsolatos, eztán elkövetett bűntetteit is.




A ’90-ES ÉVEK ÓTA SENKI NEM VEZETTE JOBBAN AZ ORSZÁGOT AZ ORBÁN-KORMÁNYNÁL


Hatályon kívül helyezték Budaházy György ítéletét a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ítéletet tapssal és éljenzéssel fogadták a bíróságon megjelentek. Az ECHO TV Napi aktuális című műsorának Budaházy György volt a vendége.
A műsorvezető azon kérdésére, hogy mit érzett amikor a teremben az ítélethirdetést követően kiabálás és éljenzés tört ki Budaházy György úgy válaszolt: felemelő érzés volt, de a feszültség csak akkor zuhant le róla, amikor kimondták, hogy hatályon kívül helyezik az ítéletet.
Én nem akarom megmondani, hogy ki vagyok, én egy magyar hazafi vagyok, mindig ezt mondtam magamról, most is csak ezt tudom mondani – felelte arra a kérdésre, hogy ki ma Budaházy György. Emellett magát politikai meghurcoltként írta le, majd emlékeztetett, hogy ezzel az ítélettel az eljárás továbbra sem szűnt meg.
A Csintalan Sándor megverésével kapcsolatos ügyről azt mondta, nincs köze a műsorvezetővel szemben elkövetett bűncselekményhez, bűnössége az eljárás során sem bizonyosodott be. Az elsőfokú ítéletet rossz minőségűnek, megalapozatlannak nevezte.
A bíróságnak az a dolga, hogy kétséget kizáróan bizonyítson, akkor jelentheti ki a jogi felelősséget – utalt az eljárásra. Budaházy elmondta, hogy a Gyurcsány-kormányra való nyomásgyakorlás nem csak az ő célja volt, hanem akkoriban egy társadalmi összcél.
Értelmezhetetlen a terrorizmus egy olyan rendszerben, amelyben a rendszer terrorral tartja fenn a hatalmát – fejtette ki. Szerinte a Gyurcsány-kormány iszonyú károkat okozott az országnak.
Ezért álltam ki a választások előtt az Orbán-kormány mellett, mert az országot 90 óta nem vezette jobban senki, mert ezeknek a visszahozása a hatalomba olyan veszély, amit nem szabad megengedni – tette hozzá.
A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA tekinthetik meg.






Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasított a terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.
Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő így fogalmazott az ítélethirdetés után Facebook oldalán: A jog és a nemzeti ellenállók ünnepe ez a nap, amikor közel tíz hihetetlenül kemény év után a Budaházy György és 16 hazafitársa ügyében a Fővárosi Ítélőtábla dr. Lassó Gábor bíró által vezetett tanácsa megsemmisítő erejű másodfokú határozatot hozott.”
A vád szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni az akkori, szocialista-szabaddemokrata kormány politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban, például Molotov-koktélos támadásokat követtek el a kormányzó pártok, illetve kormánypárti politikusok ingatlanai ellen. A vádlottak javarészt tagadták bűnösségüket.
A Fővárosi Törvényszék 2016 nyarán első fokon, nem jogerősen tizenhárom év fegyházra ítélte terrorcselekmény, testi sértés, kényszerítés miatt az elsőrendű vádlottat, Budaházy Györgyöt, aki addigra már több évet töltött előzetes letartóztatásban. A 17 vádlott közül 15-öt terrorcselekmény miatt 5 és 13 év közötti letöltendő szabadságvesztéssel sújtottak.
Az elsőfokú ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentésért, enyhítésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett.
Csütörtökön a hatályon kívül helyező végzés szóbeli indoklásában Lassó Gábor, a bírói tanács elnöke kifejtette: a hatályon kívül helyezést abszolút és relatív okok egyaránt szükségessé tették, érdemi felülbírálatra a másodfoknak nem volt lehetősége.

Budaházy és Gaudi a Hunnia-per másodfokú határozata után
A másodfokú eljárásban Budaházy György védője, Szikinger István felvetette a nyilvánosság kizárásának problémáját az elsőfokú perben.
Az ügyvéd érvelésével egyetértve Lassó Gábor abszolút hatályon kívül helyezési okként említette, hogy első fokon esetenként törvényellenesen zárták ki a nyilvánosságot. Előfordult, hogy a tanács elnöke magyarázat nélkül nyilvánította zárttá a tárgyalást, és ez a törvénysértés önmagában is érdemi felülbírálatra alkalmatlanná teszi az elsőfokú döntést. Emellett relatív hatályon kívül helyezési okok is felmerültek, amelyek összességében szintén az eljárás megismétlését teszik szükségessé.
Ilyen például, hogy az elsőfokú bíróság nem teljesítette indoklási kötelezettségét, valamint a döntése megalapozatlan, súlyos ellentmondásokat tartalmaz. Elmaradt számos bizonyíték mérlegelése, vádlotti észrevételek értékelése, bizonyos esetekben nem voltak adatok Budaházy György felbujtói magatartására, esetenként még tényállást sem állapított meg az elsőfokú bíróság. Mindezek a mulasztások másodfokon nem pótolhatók – fejtette ki a táblabíróság tanácselnöke.
A tábla kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú eljárásban sérültek a védelem jogai. Előfordult például, hogy egy tárgyalási jegyzőkönyvhöz csak egy-két év elteltével juthattak hozzá az érintettek, ami megakadályozhatta a védői, vádlotti jogok gyakorlását. A jegyzőkönyvek biztosítása pedig a bíróság kötelezettsége. Súlyosan sérült a tisztességes eljáráshoz való jog – szögezte le Lassó Gábor.
A tábla a megismételt eljárásban előírta az elsőfokú bíróságnak az eljárási szabályok tiszteletben tartása mellett egyes bizonyítékok értékelését, tanúk újbóli meghallgatását, de leszögezte azt is: csak a legszükségesebb körben kell megismételni az eljárást.
Lassó Gábor elmondta, a több mint fél évtizeden át tartó elsőfokú pernek jóformán csak az első három évében folyt érdemi bizonyítás, utána már egyes eljárási cselekmények megismétlésével, jegyzőkönyvek felolvasásával, iratok ismertetésével telt az idő. (Ezt a bírói tanács többszöri megváltozása miatti törvényi kötelezettség tette elkerülhetetlenné. Az elsőfokú ítéletet kihirdető tanácsvezető bíró több hónapot késlekedett a határozat írásba foglalásával, majd távozott a bírói karból.)
A tábla minden vádlott kényszerintézkedését megszüntette. Ezzel kapcsolatban a tanácselnök arra mutatott rá, hogy bár az elsőfokú ítéletben súlyos bűncselekmények szerepeltek, azt hatályon kívül kellett helyezni, ugyanakkor tetemes az időmúlás, a vádlottak pedig az eltelt évek alatt soha nem próbálták kivonni magukat az eljárás alól, nem próbáltak szökni, elrejtőzni.
A másodfokú határozat kihirdetésén a hallgatóság soraiban mintegy százan ültek, köztük Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke, Gaudi Nagy Tamás volt jobbikos politikus és Budaházy György több tucat szimpatizánsa. Az elsőrendű vádlott hívei a döntés rendelkező részét, valamint a kényszerintézkedések megszüntetését tapssal, éljenzéssel üdvözölték és Budaházy György nevét skandálták, a határozathirdetés végén pedig elénekelték a Himnuszt.
MTI nyomán Betyársereg




A nemzetállamok bukásáról fantáziál Soros György fia

Alex Soros is a nyílt társadalom ideológiájának megszállottja

MH – 2018.04.19. 14:02 
Meglepő képet osztott meg hivatalos közösségi oldalán Soros György fia. A hamarosan ismét Budapestre érkező 33 éves fiú bejegyzésében a nemzetállamok bukásán viccelődik. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Alex átveszi a stafétabotot édesapjától és ő fogja irányítani a Soros birodalmat. 
Az április 8-ai választáson egyaránt hatalmas pofont kapott a hazai és a külföldi Soros-hálózat. Soros Györgyöt azonban nem demokratikus fából faragták: képtelen elfogadni a választás eredményét, és ennek megfelelően az előző hétvégére kormányellenes, demokráciaféltő tüntetést szervezett, és várhatóan folyamatosan nyomás alatt akarja tartani a magyar kormányt.
Alex is a nyílt társadalom ideológiájának megszállottja
Az origo.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmet arra az Instagram-bejegyzésre, ami nagyszerűen rávilágít arra, hogy tulajdonképpen világon semmilyen különbség nincs Soros György és fia világlátásában: mindketten a nyílt társadalom ideológiájának megszállottjai. 
Alex apja értékrendjét követné: beengedné Európába a bevándorlókat, és eltörölné a nemzetállamokat, azaz végrehajtaná a Soros-tervet.
Alex a nemzetek bukásán viccelődik az Instagram oldalán, ahová egy olyan képet töltött fel a saját oldalára, amelyen a bécsi Hotel Sacher bejárata fölött öt zászló található: egy amerikai, egy német, egy ENSZ, egy osztrák, és egy Európai Uniós. A milliárdosfiú ezt a címet adta képnek: melyik nemzet zászlaja fog először lehullani?



A kommentekből, az szűrhető le, nem mindenkinek nyerte el tetszését a kép. Olyan hozzászólások érkeztek, mint „nem most fog ez megtörténni”, vagy egész egyszerűen annyi, hogy a Te fejed fog először leesni.
A 33 éves fiú már egy éve feltűnően aktívan részt vesz édesapja tevékenységében. Többször ellátogatott Magyarországra is,hogy a spekuláns szervezetek aktivistáival egyeztessen, legutóbb pedig Brüsszelbe is elkísérte az üzletembert, amikor az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel találkozott,










Még brutálisabb Soros szabadul a világra

Az utód elkezdte átvenni a birodalmat



Alexander Soros egy éve szürke eminenciásként, a háttérben mozgott apja mögött, azonban az elmúlt napokban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a bevándorláspárti spekuláns rövid időn belül teljesen át fogja adni fiának az általa kialakított világ feletti hatalmat. A 33 éves Soros-fiú barátjával európai körútra indult, ahonnan nem először üzent közösségi oldalán, ezúttal Párizsból, Brüsszelből és Berlinből fogalmazta meg: eljött az én időm! A bejegyzések stílusából pedig az vehető ki, hogy brutálisabb ideológiai harcos lesz, mint apja volt. A múlt heti tüntetés provokatív, nyílt támogatása után most már a maga fizikai valójában is megjelenik, holnap már Pesten lesz. Szép, új világ vár Európára.
Lassan egy éve, hogy Soros György oldalán megjelent egy vastagkeretes szemüvegű, fiatal férfi Brüsszelben. Alexander Sorost azon az április napon mutatta be Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, akivel a spekuláns kifejezetten jó viszonyt ápol, bejáratos hozzá. Az interneten keringő felvételek  szerint a Soros-fiúnak akkor még abszolút háttérszerep jutott, szorosan követte édesapja lépteit, de szigorúan tartotta a megfelelő távolságot. A sajtóban megkezdődött a találgatás, hogy miért tűnt fel az európai elit számára akkor még ismeretlen Alexander Soros.




A legtöbben arra jutottak, hogy mivel a bevándorláspárti spekuláns közelít a kilencvenedik évéhez, ezért lassan megkezdte a hatalomátadást. A magyarországi helyzetet kiveséző brüsszeli látogatás után pedig mindenki számára világos lehetett: a Soros-birodalom feletti hatalmat a jelenleg 33 éves Alexander Soros örökölheti. Ezt támasztotta alá, hogy két hónappal később már Magyarországra érkezett, és fényűző playboy életmódjának megfelelően apja kedvenc lakosztályát vette ki a főváros egyik legdrágább szállodájában, a Four Seasonsben.
20170927alexander-soros2.jpg?w=644&h=241
Alexander Soros Európa nagyvárosaiban van körúton.Forrás: Facebook

Európai körúton Soros György fia

Tegnap érkezett a hír, hogy a hazai és nemzetközi Soros-hálózat számára vesztes magyarországi választást követően ismét Budapestre jön a milliárdos üzletember fia. Többször írtunk róla, hogy Soros György képtelen elfogadni a választás eredményét. Ennek leglátványosabb mozzanata az volt, hogy hálózatán keresztül összeverbuvált az előző hétvégére egy kormányellenes, demokráciaféltő tüntetést. Ebből az olvasható ki, hogy minden bizonnyal folyamatosan nyomás alatt akarja tartani a magyar kormányt. Azonban Soros György is öregszik, és belátta, idővel át kell adnia az általa felépített világ irányítását. Sajtóértesülések szerint a „magyarországi helyzet” kezelésével fiát bízta meg, aki nem tétovázott sokat és belevetette magát a dolgok sűrűjébe.



Már első ránézésre is feltűnő, hogy apjával ellentétben bátran és magabiztosan használja a közösségi felületeket. A hatalomátvétellel párhuzamosan egyre többet foglalkozik a magyar és az európai politikával ezeken az oldalakon. Emlékezetes, hogy az előző heti tüntetésről tweet-elt, üzenve a magyar kormánynak és kormánypártoknak. Most pedig ugyanilyen stílusban Instagram-ján tette közzé: eljött az én időm, Európa jövök! A kontinens nemzetállamainak nagyvárosaiból közölt képeket. Tegnap Párizsban járt:
Három napja pedig az Európai Unió fővárosában, Brüsszelben:
Berlin sem maradt ki a sorból:



Alexander Soros kommunikációját ismerve, egész biztos, hogy nem véletlenről van szó, sorra járja az európai fővárosokat, hogy átvegye az irányítást a Soros-szervezetek fölött.

Brutálisabb ideológiai harcos lehet, mint az apja

Soros György fia megkapta a „megfelelő ideológiai kiképzést”, erről tanúskodik az az Instagram-bejegyzése, amiről korábban írtunk. A bevándorláspárti spekuláns a nyílt társadalom eszméjének bűvöletében él, és ezt a gondolatiságot „átruházta” fiára, amelyet az első jelek szerint jóval brutálisabban fog képviselni.
Alexander Soros egy olyan bejegyzést tett közzé Instagramon, ami rávilágít arra, hogy az égadta egy világon semmilyen különbség nincs Soros György és fia világlátásában, sőt a 33 éves trónörökös durvább eszközökkel él. Egy olyan képet töltött fel a közösségi oldalára, amelyen a bécsi Hotel Sacher bejárata fölött öt zászló található: egy amerikai, egy német, egy ENSZ, egy osztrák, és egy Európai Uniós. A milliárdosfiú felteszi a kérdést: melyik zászló fog először lehullani? Alex tehát egyértelműen apja szellemi örökségét folytatná: beengedné Európába a bevándorlókat, és eltörölné a nemzetállamokat, azaz végrehajtaná a Soros-tervet.
Nem nyerte el mindenki tetszését a nemzetállamok létén való élcelődés, a kép alá az egyik hozzászóló azt írta, hogy „nem most fog ez történni, Sátán.” Egy másik kommentelő sem volt sokkal kedvesebb, szerinte az EU-é fog. De a legjobban az akadt ki, aki nemes egyszerűséggel annyit írt, hogy a Te fejed fog először leesni.




Az ENSZ Európa népességcseréjét akarja – már a III-ik fázisban vannak



A világszervezet Globális Migrációs Megállapodása (Global Compact of Migration https://www.iom.int/global-compact-migration) jelenleg a III-ik fázisában van. Nyárig államközi egyezményeket tárgyalnak meg és azokat kormányok írják alá.
A cél nem több és nem kevesebb, mint egy  világméretű migrációs törvény létrehozása, azaz migránsok számára kidolgozott migránsrend, amely kötelező jellegű az aláíró államok számára.
Az ENSZ 2016  szeptemberi, New York-i nyilatkozata számos jogot rögzített a „rendszeres migrációt” és a célországok jogait illetően.
Az állam kötelezettségeihez tartozik az idegengyűlölet elleni harc, valamint az ezen tervvel szembeni kritika alacsony szinten tartása.
Annak sem szabad szerepet játszania, hogy a menekülteknek a határon vannak-e útlevelük vagy nincs. Elég, ha csak a „menedék” szót kifejtik.

Kínaiak veszik a legtöbb lakást Magyarországon



Minden második kérelmet kínaiak adnak be magyarországi ingatlanszerzés engedélyezésére az Európai Unión kívülről – írja a hétfői Világgazdaság. E tekintetben stabilan az oroszok állnak a második helyen, megelőzve az ukránokat és az izraelieket, de tavaly már a törökök is felzárkóztak az élbolyhoz.
Budapesten a Nagykörúton belüli területeken a 200 ezer eurós (60 millió forintos) és a drágább ingatlanok a legnépszerűbbek, Budán pedig főként a 300-400 ezer eurós házakat keresik a külföldiek,
tájékoztatta a Világgazdaságot Hegedűs László, a Duna House ingatlanközvetítő hálózat franchise-partnere.
A legfelkapottabb vidéki város továbbra is Hévíz, Miskolcot, Debrecent, Pécset és Keszthelyt előzi meg.
(MTI)




A régióban egyedül az Orbán-kormány ment bele a kínaiak pocsék üzletébe



2017. november 15., szerda 16:35, frissítve: szerda 17:08
Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai kormányfő a pekingi Nagy Népi Csarnokban tartott találkozójukon 2017. május 13-án
Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai kormányfő a pekingi Nagy Népi Csarnokban tartott találkozójukon 2017. május 13-án
Fotó: Thomas Peter / MTI/EPA
Harmadik világbeli országokra szabott ajánlattal kereste meg Kína a kelet-európai államokat, amelyek nem is mentek bele az üzletbe – kivéve Magyarországot. Lengyel Kelet-kutatók sem értik, mi motiválhatta a magyar kormányt, hogy elfogadjon egy ennyire rossz ajánlatot.
Egyelőre kudarcként értékelik az elemzők Kína kelet-európai, „16+1 program” néven ismert partnerségi projektjét. A lengyel Keleti Tanulmányok Központja (OSW) weboldalán megjelent tanulmány szerint a kínai döntéshozók rosszul mérték fel a régió gazdasági viszonyait, így rendkívül előnytelen ajánlatokat tettek a régió országainak – például hitelt ajánlottak fel és kínai cégeknek akarták adni az infrastruktúra-építés jogát – amit azok egymás után elutasítottak. Kivéve a magyar kormányt: míg a lengyel, szlovák és más régiós kormányok elzárkóztak az üzlettől vagy további tárgyalásokra bírták Pekinget (amelyekkel úgy tűnik, hamarosan igen előnyös üzleteket köthetnek), addig a magyar kormány a régióban egyedüliként már az első ajánlatot elfogadta.
Ennek eredménye lett a kínai hitelből épülő Belgrád–Budapest-vasútvonal, amely a Figyelő számítása szerint több mint 2000 év múlva térülne csak meg, nem magyar vállalatok építhetik, és lehet, hogy sérti az EU-s versenyszabályokat.

Új selyemút

A 2012-ben meghirdetett „16+1 program” közvetlen előzménye, hogy 2008-ban Görögország privatizálta Pireusz kikötőjét, amelyet a kínai COSCO állami vállalat vett meg. A kikötő várhatóan az Európába irányuló kínai export fő elosztója lesz: Kína számára ezért fontos a Balkánon és Kelet-Európában az „új selyemútként” is emlegetett infrastruktúra-fejlesztési program, aminek része az említett Belgrád–Budapest-vasútvonal is. A program célja, hogy Kína fejlessze kapcsolatait a kelet-közép-európai régió 16 országgal – a programban részt vesznek az EU keleti tagállamai, a visegrádi és a balti országok mellett a balkáni államok is. A program igen sokrétű, de a kulturális és oktatási együttműködés mellett elsődleges célja, hogy kínai cégek befektethessenek a régióban, illetve több árut szállíthassanak.
A Fuhszing (Fuxing) szupervonat egyik szerelvénye Kínában 
Fotó: Yang Baosen / AFP
A „16+1 program”, ahogy neve is mutatja, valójában kétoldalú kapcsolatok összessége, azaz Kína minden régiós országgal egyedi megállapodásokat köt. Az egyes országok mind saját maguk tárgyalhattak Pekinggel, egyedül rajtuk múlott, milyen egyezményt fogadnak el, azaz milyen kínai beruházást fogadnak el, milyen szerepet szánnak abban kínai és hazai cégeknek.

Fejlődő országokra szabott ajánlat

A kínai kezdeményezés első szakasza az eddigi vélemények szerint kudarcot vallott. A témában született elemzések szerint a kínai döntéshozók eredetileg igen egyoldalú ajánlatokat tettek a régió országainak, amelyeket azok Magyarország kivételével vagy teljesen elutasítottak, vagy csak jelentős módosítás után fogadtak el. Agatha Kratz, a londoni Európai Külkapcsolati Tanács munkatársa szerint a térségben Kína eredetileg ugyanazokat a taktikákat alkalmazta volna, amivel Afrikában és más ázsiai országokban sikerült gazdasági kapcsolatokat építeni, vagyis infrastrukturális projektekre felajánlott hitelekkel. Ilyen kedvezőtlen egyezményekbe azonban a legtöbb régiós ország nem ment bele.
A Kína által javasolt, hiteleken és a kínai cégek favorizálásán alapuló finanszírozási modell használhatatlannak bizonyult a régióban” – olvasható az OSW tanulmányában is. Mint írják, Kína hasonló ajánlatokat tett az egyes országoknak: az államnak a kínai állami bankok 2,5-3 százalékos hitelt nyújtanak, amit infrastrukturális fejlesztésekre fordíthatnak, ahol a munkálatokat nagyrészt kínai cégek végzik, és ők szállítják az alkatrészeket, alapanyagokat. Ez, mint írják, jó ajánlat lenne tőke- és technológiahiánnyal küszködő fejlődő országok számára – afrikai és latin-amerikai országokkal korábban hasonló egyezményeket kötöttek.
Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai államfő 2013-ban hirdette meg a Selyemút Gazdasági Övezet nevű kezdeményezést
Fotó: Jason Lee / AFP
Az európai államok számára azonban nem ilyen létfontosságú az infrastruktúra-fejlesztés, és érdekükben állna a hazai cégek bevonása. A tanulmány elismeri, hogy egy-két régiós állam, amely tőkehiánnyal küszködik, kismértékben profitálhat egy ilyen megegyezésből is. Csakhogy ezek mind az EU-n kívüli, kevésbé fejlett balkáni államok, mint Albánia, Bosznia vagy Macedónia. A többi „tizenhatos” ország viszont EU-tagállam, velük általában minimális maradt a kooperáció, Magyarország kivételével.

Magyarország a kivétel

Eddig a kínai finanszírozási modell szerint egyetlen beruházás indulhatott el: a Belgrád–Budapest-vasútvonal magyarországi szakaszának építése” – írja a tanulmány. Megemlítendő, hogy a magyar kormány a szerződést úgy írta alá, hogy Kína és Szerbia között még meg sem született a megállapodás a rájuk eső szakaszról, csupán egy szándéknyilatkozatot írtak alá a közös vasútépítésről, igaz, augusztusban már elindult a szerbiai szakasz építése.
Kína számára a hasonló projektek nemcsak az „új selyemút” építése miatt fontosak, hanem azért is, hogy feltőkésítsék, feladattal lássák el az ország túlburjánzott építőipari szektorát, hosszú távon más ország pénzéből. A vasútprojektben november végén írják ki a közbeszerzést, amelyen kínai cégek vehetnek részt, a magyar szektor nem.

2400 év múlva térülne meg

Ahogyan az OSW is írja, a projekt részletei egyelőre ködösek, és „nem világos, mi volt a magyar fél motivációja”. A megvalósíthatósági tanulmányt 10 évre titkosították, csak annyit tudni róla, hogy a Budapest és Kelebia közötti szakasz 472 milliárd forintba kerül, 85 százalékban kínai hitelből, 15 százalékban magyar állami pénzből finanszírozzák. Arról, hogy ez a pénz mennyi idő alatt fog megtérülni, tavalyelőtt az akkor még nem Schmitt Mária kezében levő Figyelő végzett számításokat. Mint írták, a pályahasználati díjakat figyelembe véve – mivel ez lesz a költségvetés egyetlen közvetlen bevétele a vasúton – nagyjából 2400 évnyi használat után térülne meg a befektetés.
Egy ezertonnás teherszerelvénynek jelenleg a vonalon 165 ezer forint pályahasználati díjat kell fizetnie, ebből 42 ezret levontunk a karbantartási költségre. A vonatonként 123 ezer forintos phd-plusszal számolva a megtérülési árumennyiség tehát 3837,4 millió tonna. (Tavaly az ország teljes vasúti áruforgalma 50,6 millió tonna volt.) Az általunk megkérdezett vasúti szakemberek szerint pluszforgalomként irreális évi 1600 (napi 4,4) vonatnál többel számolni, hiszen például a Pireusznál nagyobb hamburgi kikötőből is csak napi egy konténervonat jár Magyarországra. Vagyis: ha évi 1,6 millió tonnával lesz nagyobb az áruforgalom a beruházásnak köszönhetően, akkor a megtérülési idő majdnem pontosan 2400 év” – írták.

Gazdasági helyett csak politikai indok

Az OSW szerint valószínű, hogy a kormány által „rendkívül előnyösnek” nevezett üzlet mögött nem volt semmiféle gazdasági indok, csupán politikai. „Orbán Viktor kormányának politikai kalkulációja könnyen felülírhatta a gazdasági számításokat – hogy erősítsék a kétoldalú kapcsolatokat Kínával” – írják.
A hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök koszorúz a pekingi Tienanmen téren 2017. május 13-án
Fotó: Szecsődi Balázs / MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
A beruházással további problémák is akadnak: bár a kölcsön elvileg 20-25 év múlva jár le, annak az egyik feltétele, hogy amint a hitelező cégek (kínai fejlesztési bankok) bajba kerülnek, a magyar kormánynak azonnal vissza kell fizetnie az összeget – vagyis elképzelhető, hogy a tőke még a beruházás befejezése előtt ugrik. Eközben az Európai Bizottság is vizsgálatot indított a beruházás miatt, mivel elképzelhetőnek tartják, hogy a kínai cégeknek kiírt közbeszerzés megsértette az EU versenyszabályait.
Azzal, hogy Magyarországgal szemben a többi keleti EU-tagállam nem fogadta el az első ajánlatot, Pekinget is arra kényszerítette, hogy változtasson a stratégiáján. A közelmúltban az állami Eximbank új tőkealapot hozott létre, amely már az adott országokban működő cégekbe fektetne. Például szélenergia-telepeket hoznak létre. Több ország kormányával tárgyalásokat kezdtek vegyes tulajdonú alapok létrehozásáról. „További módosítások megváltoztatnák Kína szerepét a régióban, hitelezőből valódi befektetővé válnának” – írja az OSW. A tárgyalások második szakasza alapján tehát már van esély arra, hogy a kelet-európai államok számára is előnyös üzletek jöjjenek létre – ezekben azonban a legelső ajánlatot elfogadó Magyarország már nem vesz részt.


The Washington Times: Orbán Viktor demokráciáról tanítja Európát



Washington Times szerkesztőségi állásfoglalásában arról ír, hogy Orbán Viktor április 8-án lesújtott a brüsszeli bürokratákra, és egész Európának gyönyörű leckét adott a demokráciából - írja a 888.hu.
The Washington Times szerkesztőségi véleménycikkében kifejti, hogy az Európai Unió valóban demokratikus deficitben szenved, ez azonban abból következik, hogy a brüsszeli elit képtelen elfogadni, és alapvetően kényelmetlennek tartja, hogy a demokrácia természete sokszor harsány, rendetlen és mindenkinek van beleszólása, ez fáj nekik annyira – írja a 888.hu.
Az amerikai lap cikkében a brüsszeli vezetőket meg nem választott eurokratáknak hívják, akik csak a politikai korrektség pozícióit képesek felvenni – például a migráció és a génmódosított termények témakörében.
A brüsszeli bürokraták az átlag európai emberek reményei ellen cselekszenek, és ezt ők is jól tudják. [...] Ezeknek az eurokratáknak még sosem kellett szembenézniük a választókkal– írja a The Washington Times, ami szerint az európai baloldal szeret gyűlölködni, ha Orbán Viktorról és Magyarországról van szó. A magyar miniszterelnökre rátérve kiemelik:

Orbán nem cserkészfiú. A Szovjetunió összeomlásakor a kelet-európai demokratikus vezetők arcaként tartották számon. Kemény kritikákat kapott már otthon és külföldön is Soros György baloldali milliárdos és pénzemberrel való viszálya miatt.
Soros Györggyel kapcsolatban megjegyzi a The Washington Times, a spekuláns több helyen üti bele az orrát a politikába, többek között az Egyesült Államokban is. Orbán Viktor és kormányának migrációs politikájáról a következőket írják:
Orbán ellenáll a brüsszeli migrációs politikának. Azzal érvel, hogy az ellenőrizetlen migrációs hullám biztonsági és kulturális problémát is jelent Magyarország és Európa számára. Sokan vádolják Orbánt azzal, hogy előítéletes az iszlámmal szemben, mert a tradicionális keresztény értékek védelmére esküdött fel.
A lap párhuzamot von Orbán Viktor és Donald Trump kritizálói között, szerintük ugyanazok a hangok voltak hallhatóak, mint az amerikai elnök győzelme után. A Washington Times utána odaszúrt a magyar demokráciát féltőknek:

Amit a kritizálói nem látnak az az, hogy Orbán győzelme nem volt antidemokratikus. Orbán és szövetségesei azért nyertek, mert ők kapták toronymagasan a legtöbb szavazatot. Így működnek a választások, és így működik a demokrácia, amit a vesztesek nehezen értenek meg.



The Washington Times: Orbán Viktor demokráciára tanítja Európát.FOTÓ: HIRLING BÁLINT - ORIGO
Orbán kormánya felélesztette a magyar gazdaságot, a külföldi befektetések szárnyalnak az országban és a bérek is folyamatosan növekednek.– sorolta a magyar kormány érdemeit a konzervatív amerikai lap.
Példaként hozzák a lap munkatársai Orbán több korábbi bírálóját is, akik most egyetértenek a magyar miniszterelnökkel. Idézik Jens Spahn német egészségügyi minisztert (Angela Merkel lehetséges utódját), aki nemrégiben egy svájci lapnak azt nyilatkozta: "Több kritika éri Orbán Viktort, de ő mégis betartja az európai törvényeket, és megvédi Európa határait."
Tanulságként pedig a következőket vonja le az amerikai napilap:
Ha Európában valóban demokratikus rövidzárlat van, az nem Budapest, hanem Brüsszel miatt lehetséges. Az Európai Unió vezetői tanulhatnának Orbán Viktortól, és végre hallgathatnának az emberekre, akiket elvileg képviselniük kellene.






ATV: Miniszterelnök úr, mit szól a tüntetésekhez? Orbán Viktor: Viszontlátásra!





A miniszterelnök  sajtóhoz való hozzáállása mit sem változott az újabb kétharmados győzelem után. A miniszterelnök ezúttal az ATV kérdésére villantotta meg nagyvonalúságát, hiszen miután a munka becsületéről beszélt a XI. Szakma sztár fesztiválon, távozóban egyetlen választ adott a hozzá forduló újságíróknak:
Miniszterelnök úr, mit szól a tüntetésekhez?
Viszontlátásra. 






A VILÁG LEGNEVESEBB ORVOSI LAPJA SZERINT A MAGYAROK AZ EGÉSZSÉGÜKKEL FIZETNEK AZ ORBÁN-KORMÁNYÉRT



A magyar példa jól megmutatja a nyugati országoknak, mire számíthat egy állam, ahol a kormány számára a populizmus fontosabb, mint az egészségügy – írta a The Lancet, a világ egyik legrégebbi és legnevesebb orvosi lapja, amelynek cikkét a hvg.hu vette észre.
A Lancet az OECD vizsgálatát idézte, amely szerint a magyarok várható élettartama öt évvel kevesebb, mint az uniós átlag, illetve az iskolázatlanok átlagosan kilenc évvel kevesebbet élnek, mint a legjobban képzettek. Az is kiderült belőle, hogy
Magyarországon a dohányzók, elhízottak és alkoholisták aránya is magasabb, mint az EU-átlag.
A lap arra hívta fel a figyelmet, hogy eközben az egészségügyi kiadások a GDP 7,2 százalékára estek vissza, pedig az uniós átlag 9,9 százalék. Azt is írta: a magyaroknak csak 56 százaléka érzi magát egészségesnek.
Ez egy alulfinanszírozott rendszer, és a magyar lakosság az egészségével fizet”
tette hozzá.
A cikk arra is kitért, hogy bá a magyar gazdaság növekszik, „szokatlanul nagy a függés”az uniós pénzektől. A gazdasági növekedés eredményei pedig nem látszanak az emberek egészségén. Ugyanakkor a Lancet cikke szerint
meglenne a lehetősége a magyar kormánynak arra, hogy javítsa az egészségügyet, mégsem teszi.




Százezer ukrán vendégmunkás érkezhet Magyarországra










Milyen lehetőségek kínálkoznak a munkaerőhiány enyhítésére? A fejlett országokban elterjedt, nálunk látszólag mellőzött eszköz a külföldiek foglalkoztatása, ám a valóságban felgyorsult a vendégmunkások beáramlása - derült ki a Napi.hu rendezte hr-vezetők országos konferenciáján.
K. Kiss Gergely, 2017. október 18. szerda, 17:27
Nem kettővel, hanem hárommal kell megszorozni a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatait ahhoz, hogy az üres álláshelyek számát megbecsüljük - hívta fel a figyelmet Bányai Tibor (képünkön), a HSA Kft. üzletfejlesztési igazgatója, aki szerint ténylegesen 150-200 ezer betöltetlen álláshely lehet Magyarországon.






A magyar vállalatok 81 százaléka küzd munkaerőhiánnyal: a kulcságazatnak számító autóiparban több mint 10 ezer dolgozóra lenne szükség (szellemi és fizikai munkakörben egyaránt). A legnagyobb gond az építőiparban van, ahogy 10-12 ezres a hiány, és akkor még nem beszéltünk a turizmusról, a vendéglátóiparról, a kiskereskedelemről és a szolgáltató szektorról - figyelmeztetett Bányai.
A baj kezelésének egyik fontos eszköze lehet elsősorban ukrán, másodsorban szerb állampolgárok foglalkoztatása a hiányszakmákban. Ukrajna 24 millió aktív munkavállalót kínál, közülük mintegy nyolcmillió dolgozik szerte a világban, a legtöbb a Közel-Keleten és az USA-ban.
Gőzerővel segítenek
A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával júliusbanprojektmenedzsment-irodát hoztak létre Budapesten az ukrán munkavállalók magyarországi elhelyezkedésének menedzselésére. Ez egyebek között a toborzási hálózat kiépítését és működtetését végzi a kelet-európai országban, emellett munkaerőt közvetít és folyamatosan kapcsolatot tart a gazdaság szakmai érdek-képviseleti szervezeteivel. A központnak egyebek közt Kijevben, Ungváron és Odesszában van irodája.
Munkájuk eredményeként szeptember végére összesen 6349 ukrán és 2823 szerb állampolgárt sikerült elhelyezni a magyar munkaerőpiacon. A fogadó cégek közé tartoznak egyebek közt olyan multik is mint a Flextronics - mondta Bányai.
Kövér számok
Legutóbb egy 500 fős ukrán kontingenssel kötöttek megállapodást az egyik legnagyobb - 2500 főt foglalkoztató - dunántúli autóipari beszállító vállalat igényeit kielégítve. Olyan cég is van, amelyhez 1200 főt hoznak be rövidesen - ismertetett néhány "kövér" számot az igazgató.
A tapasztalatok pozitívak: egyelőre a nullához közelít fluktuáció. Kedvező adatokról számoltak be olyan cégek is, amelyek már a jelenlegi "boom" előtt néhány évvel kísérleti jelleggel kezdtek ukránokat alkalmazni. Bányai Tibor nem felejtette el kiemelni, hogy az ukránok felelősségteljes és keményen dolgozó emberek, akik tisztelik a munkát és hatékonyan teljesítenek.
Optimista becslései alapján két éven belül minimum 100 ezer ukrán munkavállaló fog dolgozni Magyarországon. Az iroda teljes körű ügyintézéssel segíti a munkaerőimportot: megszerzik a munkavállalási engedélyt (hiányszakmák esetén gyorsított eljárásban), a vízumot, valamint minden további szükséges papírt. Ez eléggé összetett folyamatot takar a Bevándorlási Hivatalnál.
Fiatalság - buzgóság
Évről évre nő az iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatottak száma - számolt be Gáspár Ferenc, a McDonald's hr-igazgatója. A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) tagszervezeteinek száma a 2014-es 67,3 ezerről 2016-ra 87,2 ezerre növekedett.
A hagyományos foglalkoztatási formák már nem elégségesek a meglévő munkahelyek betöltéséhez, ezért a diákmunka alkalmazása fontos alternatívát jelent. Számos buktatója lehet azonban ennek a megoldásnak is - húzta alá Gáspár.
Vonzza a fiatalokat az erős munkáltatói márka - példaként említhető a az Apple, a Google-t, vagy a Lego -, ahol a fogyasztói márka részét képezi az "employer brand". Fontos szempont a fogadócég digitális érettsége, ami a fiataloknak erős motivációt jelenthet. Emellett fontos az élethelyzethez illő foglalkoztatás, hiszen a diákok iskolába járnak, azaz ritkábban érnek rá, így jó, ha a munkalehetőség közel van a lakóhelyükhöz vagy az iskolájukhoz.
Gáspár Ferenc
Fotó: Böszörményi Edina
Sok a buktató
A "megúszós", alacsony bérezés már sehol sem, így a diákok foglalkoztatása esetén sem működik jól - figyelmeztetett az igazgató. Ugyancsak taszító, ha a fogadó cég nagyon nagy terhet rak a munkavállalói nyakába, bizonytalanságot szülnek 100 százalékban kiszervezett szolgáltatások és persze a monoton munka sem vonzza a fiatalokat.
Egyszerű, mégsem mindenki követi azt a szabályt, hogy a munkahelyen tapasztalható tények és a toborzáskor elhangzó ígéretek között ne legyen nagy a különbség, mert az a fluktuációt erősíti. A munkáltatónak figyelnie kell arra is, hogy a túlkínálat van munkalehetőségekből, így a diákok könnyen odébb állhatnak. A megtartásuk egyik titka, hogy jó benyomásokat szerezzenek a munkába állásukat követő  első időszakban
Már az elejétől fogva
Gáspár Ferenc szerint vannak úgynevezett "igazságpillanatok". Amikor a fiatal találkozik a márkával mint fogyasztó, a McDonald's onnantól kezdve igyekszik megszólítani lehetséges munkavállalóként is. A diákmunkát gyakran alkalmazó cégek lépéselőnybe kerülhetnek, amennyiben a munkáltató márkáját így is ki tudják használni.
A hr-igazgató emellett reményét fejezte ki, hogy a McDonald's nem csak erre az atipikus foglalkoztatási formára fog nagyobb méretekben támaszkodni a jövőben, hanem a nyugdíjas szövetkezeteken keresztül is sok dolgozót fog alkalmazni.



Rossz hírt kapott Gyárfás Tamás - itt a végső bizonyíték?







Vágatlan és teljes az a hangfelvétel, amin Portik Tamás és Gyárfás Tamás Fenyő János meggyilkolásáról beszél. A sportvezető által emlegetett, a levelesládájába bedobott kazetta nem az, amit a nyomozó hatóság figyelembe vett, amikor Gyárfást a gyilkosság kapcsán felbujtóként gyanúsította meg – értesült a Magyar Idők.
K. Kiss Gergely, 2018. április 24. kedd, 08:00

Semmilyen manipulált hanganyag nincs a nyomozó hatóság birtokában a Fenyő-ügyben - tudta meg a lap belügyi forrásból. A gyilkosság ügyében tavaly október 31-én újraindított nyomozásban egy 2014-es, vágatlan, teljes hanganyag szerepel, amin Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélget Fenyő János 1998. február 11-én történt kivégzéséről. Ez a hangfelvétel valóban ott van a bizonyítékok között a mintegy tízezer oldalnyi nyomozati irat mellett.
Úgy tudják, a dossziékban az összes olyan, az elmúlt húsz évben keletkezett, a Fenyő-gyilkosság felbujtóival kapcsolatos iratok - köztük a fedett nyomozóktól, magyar és külföldi informátoroktól, valamint titkosszolgálati forrásokból származó dokumentumok - is éppúgy ott vannak, mint a Kovács Lajos által vezetett "döglött ügyek" osztályának feljegyzései. A gyilkosságért életfogytiglanra ítélt Jozef Rohác peré­ben nem szerepelt egyetlen irat sem felbujtóról, vélhetően azért, mert akkor még (csak 2017-ben született jogerős ítélet ) a hatóságok nem voltak készen a teljes körű bizonyításra.
Gyárfás Tamás pedig a bűnügyi őrizetből szabadulva múlt csütörtökön azt mondta, hogy az ellene bizonyítékként szolgáló hangfelvétel "manipulatív, összevágott hordalék". Állítása szerint a felvételt neki dobták be a












levelesládájába, és ő adta át azt a nyomozó hatóságnak. Csakhogy a Magyar Idők szerint ez a felvétel nem az, amiből a rendőrség dolgozik, bár a tartalma hasonló lehet. Gyárfás egyelőre nem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban, így nem tudható, hogy ő pontosan milyen kazettáról beszélt a szabadulásakor.



Eladó a meggyilkolt magyar milliárdos fényűző villája







Eladja svábhegyi luxusingatlanát Friderikusz Sándor televíziós műsorvezető, az egykori Fenyő-villa természetvédelmi területen épült, az irányára 2,5 milliárd forint.
Domokos Erika, 2017. március 31. péntek

Friderikusz Sándor villájának hirdetése két portálon is megjelent, az egyiken 2,5 milliárd forintért, a másikon 7,9 millió euróért árulják - derül ki a Bors cikkéből. Az ingatlan a meggyilkolt médiamágnás Fenyő Jánosé volt, amelyet lapinformációk szerint 1999-ben vásárolt meg Friderikusz.


A villának "Európában nincs párja", hirdeti az egyik ingatlanosportál, míg a másik szerint ez a "csoda a budai hegyekben". A fényűző villáról a linkekre kattintva nézhet képeket.
Korábban a Napi.hu beszámolt róla, a XII. kerületi, Alkony utcai villa a székhelye a saját tulajdonú ingatlan kezelésével, bérbeadásával foglalkozó Földgömb Kft.-nek, amelynek egykor Fenyő özvegye, Kristyán Judit volt a tulajdonosa, jelenleg pedig a luxembourgi Cresford Real Estate A.S birtokolja. A Céginfo.huadatai szerint a Földgömb Kft. telephelye egy budapesti, Vörösmarty téri lakás is, amit a Bors korábbi információi szerint szintén Friderikusz Sándor használ. (A ingatlankezelő cég befektetett tárgyi eszközeinek értéke a 2015-ös beszámolójában 2,78 milliárd forint volt.) A televíziós személyiség cégadatokban látható elérhetősége, tartózkodási helye ugyanakkor egy harmadik cím, amely a belvárosi Váci utcában van.
A svábhegyi villa hirdetésének adatai:
  • Elhelyezkedés: Budapest, XII. kerület
  • Szobák száma: 12
  • Fürdőszobák száma: 4
  • Alapterület: 1050 négyzetméter
  • Telek mérete: 6877 négyzetméter
  • Belső szintek száma: 3
  • Ár: 7 900 000 euró
A hirdetés szerint "kivételesen keveseknek adatik meg olyan álomotthon", mint ez a villa, amely az itáliai paloták pompáját idézi meg. "Jórészt itáliai művészekből álló alkotógárda hozott létre. Az évekig készült freskók, a falakhoz helyiségenként hangolt, ravennai műhelyből származó mozaikok, egyedileg tervezett szőnyegek, fa-, fém és üvegmunkák, mind a legfinomabb képző és iparművészeti remekművek olyan tökéletes összhangban, akár egy olasz zenemű hangjai. A műalkotások természetesen XXI. századi technikát rejtenek" - olvasható a hirdetésekben.
Az ingatlanban megtalálható többek közt egy könyvtár-társalgó, moziterem, fitneszterem, szauna, egy száz fő ellátására alkalmas high tech konyha, a hálókhoz hatalmas fürdők és gardróbok tartoznak.
"A villát káprázatos park öleli körül, mely teljes szimbiózisban él a környező védett erdőkkel, így valamennyi teraszról, a műalkotással felérő medencéből, sőt a teniszpályáról is a budai hegyek évszakonként új arcát mutató, ámulatba ejtő panorámáját élvezhetjük" - hirdetik a fényűző ingatlant.
Az ingatlant kőkerítés takarja a kíváncsi tekintetek elől:
Google Street View




96 mocskos kontinensfoglaló betolakodó idegent segített lakással a kormány - az őslakos magyarok között meg hídlakókat találunk



2018. április 23. 11:59
Hunhír.info
menekultek250.jpg2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van a menekültek számára - számolt be erről még januárban a Magyar Nemzet. Az uniós és költségvetési finanszírozásból megvalósuló programot a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) bonyolítja, éppen ezért a lap akkor megkereste őket, hogy pontosan miről szól a menekülteknek nyújtott lakhatási program, de az önkormányzat nem engedte nyilatkozni a hajléktalanellátó szervezetet.
Magyar Menedék - Titkos Társaságok
A témával kapcsolatban most a jobbikos Tokody Marcell tette fel kérdéseit Tarlós Istvánnak, aki ezúttal részletes választ is adott - derül ki az e heti fővárosi közgyűlés előterjesztései között szereplő dokumentumból.

Tarlós szerint a BMSZKI intézményen kívüli lakhatási program kidolgozására, lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viselésére és önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges szociális munkára nyújtott be pályázatot és nyert támogatást. A kiírásnak megfelelően 2016 augusztusa óta összesen 96 fő vett részt a programban, akik közül

46 fő elismert menekült, azaz menekült jogállással rendelkező személy,
49 fő oltalmazott, azaz kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személy és
1 fő harmadik ország olyan állampolgára, aki három hónapot meghaladó tartózkodási jogcímmel rendelkezik és jogszerűen tartózkodik Magyarországon.

A 96 menekült zöme anyagi támogatásban is részesül, összesen 65-en, akik Tarlós tájékoztatása szerint átlagosan 72 616 forint volt. LEDOLGOZOTT 20 ÉV UTÁN MEG 50 EZER A NYUGDÍJ! 

A főpolgármester arról is tájékoztatta Tokodyt, hogy a programba a menekült és oltalmazott emberek jelentkezési lappal jelentkeztek, amin indokolniuk kellett a kérvényüket és nyilatkozniuk kellett jövedelmi helyzetükről, rászorultságukról is. Ezek után első interjú készült a jelentkezőkkel és megvizsgálták, hogy a programba kerülés feltételeinek megfelelnek-e. Ennek során ellenőrizték a Magyarországon való jogszerű tartózkodás tényét és az illető jogállását, a magyar hatóságok által kibocsátott igazolványok és hivatalos igazolások bemutatásával. Ezt követően a bekerülésről egy több szakemberből álló team döntött.

Tokody a program esetleges leállításáról is érdeklődött, a válasz szerint erre azonban nem lehet számítani. A BMSZKI-t ugyanis egyrészt köti a Belügyminisztériummal kötött támogatási szerződés, másrészt a tárcának benyújtott kéthavi előrehaladási jelentések ellenőrzése és a helyszíni ellenőrzések sem tártak fel semmilyen hiányosságot vagy szabálytalanságot, mely a program leállítását indokolttá tennék. Egy ilyen lépés egyébként is veszélyeztetné az erre célzott uniós források felhasználását. A Magyar Nemzet korábbi cikke szerint a BMSZKI egyébként Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése című pályázatával 82,5 millió forintot nyert el.







Mireisz Tibor: Az EU álláspontja szerint nem kell betartani a határvédelmi szabályokat a migránsok megélhetése érdekében. Nos azt hiszem ideje az eddig EU rajongóknak is elgondlkodni a kilépésen. Ez a mocsok nekünk nem hiszem, hogy szükséges. 
Soros fia és menye






Bóna Mária Ilona: PROFILKÉP és CÉLKERESZT 
Miért is vagyok célkeresztben? 
Azért, mert szemtanúja voltam annak a hazaárulásnak, amivel kirobbantották a magyar vezetők 1956-ban a forradalmat! 
Miért nem tudtam 1990 után kikerülni belőle? Azért, mert senki nincs, aki bevallaná milyen szerepe volt az 1956-os forradalom kiprovokálásában HEGEDÜS ANDRÁSNAK, akkori miniszterelnöknek és BATA ISTVÁN honvédelmi miniszternek 
Hegedűs és Bata

valamint, az általuk létrehozott Katonai Bizottságnak! 
A Katonai Bizottság tagjai voltak: 
HEGEDÜS ANDRÁS miniszterelnök, BATA ISTVÁN honvédelmi miniszter, APRÓ ANTAL, FEHÉR LAJOS, PIROS LÁSZLÓ, FÖLDES LÁSZLÓ. 

HEGEDÜS ANDRÁS HÍVTA BE A SZOVJET CSAPATOK ÚJABB EGYSÉGEIT IS! " 1956. október 24-én, a nép és kormányának követelésére kénytelen volt átadni a hatalmat Nagy Imrének. "Október 28-án ő írta alá antedatálva a szovjet hadsereg segítségül hívásáról szóló kérelmet. Október 28-án elvesztette KV és PB tagságát, majd október 29-én a Szovjetunióba menekítették" 
Hegedűs András


Ennek a Katonai Bizottságnak a lelkén szárad az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz is! Ezzel kapcsolatban HEGEDÜS ANDRÁS 1994.március 16-án tanúvallomást tett az ÜGYÉSZSÉGEN! 
Hegedűs és Bata






Bóna Mária Ilona 
Kéri Edit - Kik lőttek a Kossuth téren '56-ban?
Na és? Mi történt utána? Az égvilágon semmi! 

Hegedüs András és bűnrészes vezető társai, valamint utódaik továbbra is élvezhették a PAKTUM nyújtotta biztonságot, miközben a vétlen szemtanúk még mindig magyarázkodásra kényszerülnek a velük szembeni MINDEN NEGATÍV MEGKÜLÖNBÖZTETÉS (célkereszt) miatt.. 
A PAKTUMNAK köszönhetik, hogy ők és utódaik nem csak a kádári időknek és a szovjet-magyar barátságnak voltak haszonélvezői, hanem az un. rendszerváltozásnak is! 

Az történt ugyanis, hogy 1990-ben megkötötték - a NÉP tudta és beleegyezése nélkül - egymással azt a bizonyos PAKTUMOT, melynek betartási kötelezettsége még most is érvényben van! 
Paktum


Ezért nem eshetett bántódásuk a bűnösöknek, akik nem csak bűnösök voltak, hanem a velük PAKTUMOT kötők is bűnrészesekké váltak HAZAÁRULÁSBAN és az EMBERIESSÉG ELLENI BŰNTETTBEN... 

Bóna Mária Ilona 



Kéri Edit - Kik lőttek a Kossuth téren '56-ban? 




1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis, egy magánhitelező, aki kölcsönöket ad az egyéneknek, a vállalatoknak és a kormányzati intézményeknek 2% -os alacsony kamatlábbal. Tudjuk, hogy vannak olyan családok, akik fizetés ellenében élnek, és mások, akik nem tudják ellátni pénzügyi kötelezettségeiket, és ezért vagyunk itt a pénzügyi helyreállításhoz.

    Pénzügyi szolgáltatásaink széles skáláját kínáljuk: Üzleti tervezés, kereskedelmi és fejlesztési pénzügyek, ingatlanok és jelzálogkölcsönök, adósságkonszolidációs kölcsönök, üzleti kölcsönök, magánhitelek, otthoni refinanszírozás, szállodai hitelek, hallgatói hitelek stb. ha érdekelt a kölcsön és mentes csalások ..

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Szöveg / hívás: +1 (603) 786-7565 köszönetet mond



    VálaszTörlés