2016. augusztus 1., hétfő

Gyilkosaink a fejünkre nőttek , és míg Ukrajnában rabszolgává tették a népet , itt létrehozták , és működtetik a maffia államot .




Gyilkosaink a fejünkre nőttek , és míg Ukrajnában rabszolgává tették a népet , itt létrehozták , és működtetik a maffia államot .




És ezt nevezik rendszerváltásnak !!!!

Kinyílt a Vadrózsa – itt a Portik-Laborc találkozó kitakaratlan, lehetséges jegyzőkönyve!









Schmidt Mária, Spéder Zoltán, Pintér Sándor, Gyárfás Tamás, Fenyő János, Princz Gábor, Petőfi Attila – többek között róluk beszélt Portik Tamás maffiózó, Laborc Sándor, a titkosszolgálat volt vezetője, illetve kísérőik, Vajtó Lajos és Glemba Zoltán 2008. júniusában a Vadrózsa étteremben. Legalábbis ez olvasható a PestiSrácok.hu-hoz névtelenül eljuttatott dokumentumban, amely az étteremben folyt beszélgetés lehetséges leirata, a nevek kitakarása nélkül. Emlékezetes, két találkozón a Gyurcsány Ferenc bizalmasának számító Laborc fideszes politikusok kompromittálásával bízta meg az éjszakai élet rettegett, azóta 11 évre ítélt figuráját, cserébe különféle előnyöket ígért Portik Tamásnak. A titkosítás alól feloldott, hiteles, de anonimizált jegyzőkönyvet a PestiSrácok.hu közölte elsőként. Azt persze nem tudjuk, hogy a hozzánk most eljuttatott dokumentum egyezik-e az eredetivel, ugyanis nincs rajta pecsét, aláírás, vagy bármi olyan jelzés, ami hitelesítené. Ám kétségtelen: ez egy hihetőnek tűnő verzió. Cikkünk végén a teljes dokumentumot közreadjuk. 






Figyelemre méltó dokumentumot küldött egy ismeretlen a PestiSrácok.hu szerkesztőségének, amelyben a titkosítás alól feloldott, anonimizálva éppen a portálunk által elsőként nyilvánosságra hozott Portik-Laborc találkozók leiratát rejtette – kitakaratlanul. Mivel a dokumentumon semmilyen pecsét, aláírás, vagy jelzés nincs arra vonatkozóan, hogy ez az eredetinek bármilyen változata, ráadásul a betűjelek – amelyek a megszólalót jelölik – sem azonosak az anonimizált változattal, ezért nincs okunk biztosan azt állítani: birtokunkban van az eredeti jegyzőkönyv. Ha ez így volna, államtitkot sértenénk, így azonban biztosan csak annyit közölhetünk: az ismeretlen által küldött dokumentum egy lehetséges verzió a maffiafőnök és a kémfőnök megbeszéléseiről. Az információk így is életszerűnek és érdekesnek tűnnek, és nem csak azért mert arról is szó esik, hogy vannak jobb- és baloldali gengszterek, vagy jobb- és baloldali rendőrség, hanem azért is, mert jól látható, miként volt/van jelen a politikában és a közéletben a szervezett bűnözés.
Schmidt Mária messziről jött, de messzire is jutott Fotó: emlékpontok.hu
Schmidt Mária messziről jött, de messzire is jutott Fotó: emlékpontok.hu

SCHMIDT MÁRIA, MINT BALOLDALI

Miként az korábban kiderült, Laborc Sándor, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatának azóta kémkedés miatt nem jogerősen elítélt vezetője,Glemba Zoltán egykori III/III-as ügynök, egyben Laborc jobbkeze, valamint Vajtó Lajos MSZP-közeli üzletember és az azóta a Prisztás-gyilkosság miatt 11 évre elítélt Portik Tamás elsőként 2008 június 23-án, a budai Vadrózsa étteremben találkozott. Az izgalom az ötödik oldalon kezdődik, amikor Portik arról beszél, hogy a Vadrózsában történt találkozó előtti napon járt Balatonon, ahol összefutott az Index.hu vezetőivel, akik “hát nagyon gazdag emberek, és, hát mondjuk úgy, hogy nem baloldali érzelmű emberekről van szó”. Ezek között az emberek között említette meg Schmidt Máriát a Terrorháza főigazgatóját, aki Laborc szerint “nagyon messziről jött”, “és most már gazdag is.” Szóval Portik ott folytatta, hogy ezen az ominózus balatoni találkozón a “gazdag” indexes tulajok Gyurcsány Ferencet dicsérték, hogy milyen “ellökhetetlen” és “minden oldalról mindent kibír”.

PORTIK PINTÉRRE FÚJT A LEGINKÁBB

Aztán Laborc felvázolja, miért is ültek le Portikkal tárgyalni, majd Portik magyarázza el motivációt, hogy jobboldali támadásnak van kitéve, s nem más, aki ezt a támadást ellene irányítja, mint a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor. Akinek meggyőződése, hogy Portik sok baloldali disznóságról tudhat, sőt,Pintér szerint részt vett az 1998-as eseményekben, ami két dologra utalhat: a választások előtti pártszékházak elleni kézigránátos robbantásokra, vagy a Fenyő-gyilkosságra. Nos, Portik állítja, a különös módon már 2008-ban (!) “jobboldalnak” nevezett rendőrség azt akarja tőle, hogy valljon színt és tegyenterhelő vallomásokat baloldali politikusokra és segítsen felgöngyölíteni az olajügyeket. (Megjegyzendő, hogy pár mondattal lejjebb Portik maga árulta el, hogy vitt pénzt baloldali politikusnak, így talán akár jogosnak is tekinthető a “jobboldali” rendőrség érdeklődése – a szerk.) A maffiózó nem is érti, hogy az utána érdeklődő rendőrség feje, Petőfi Attila “most kivel van”, hiszen Portik azt hallotta róla, hogy “ő is a mi irányvonalunkat képviseli”, magyarul baloldali.
A Korda-villa szervezkedőinek végül nem sikerült megbuktatni az első Orbán-kormányt  Fotó:  Velvet.hu
A Korda-villa szervezkedőinek végül nem sikerült megbuktatni az első Orbán-kormányt Fotó: Velvet.hu
Aztán Laborc visszatér Pintér Sándorra, akiről azt állítja, hogy – 2008-ban – “még mindig elég erős” a hatalma a rendőrségen belül, mert legutóbb, amikor a rendőrök kinevezéséről volt szó, “azért ő hallatta a hangját, és módosításokra is került sor.” Laborc panaszkodik is, hogy nem túl szerencsés, ha “hosszú-hosszú évtizedeken keresztül valakinek a keze nyoma ilyen mélységet, mélységben nyúl bele…” a szervezet működésébe, és az sem tetszett a kémfőnöknek, hogy az akkor mundért nem viselő Pintérhez előbb eljutottak a rendőrség dolgairól szóló információk, mint akár hozzá. Megemlítik aztán Tasnádi Pétert, aki ugyan szerintük rászolgált a hatóságok vegzálására, de azt mégis a Pintérrel való rossz viszonyából eredeztetik, valamint abból, hogy 1999-ben Tasnádi szervezésében szocialista és szabad demokrata politikusok, és baloldali médiaszemélyiségek (Schmuck Andor, Csintalan Sándor, Karl Imre, Hack Péter, Aczél Endre, Juszt László és mások) titkos megbeszéléseket tartottak Korda György táncdalénekes villájában. Ezeken a találkozókon az első Orbán-kormány leváltásának módjáról egyeztettek.

INTERNETES MÉDIABIRODALOM AZ ALVILÁG KEZÉBEN

Nemrég fogták el Németországban Holmann Endrét a Generál Média Kft. tulajdonosát, akit adócsalásért köröztek a Portik-ügyek napvilágra kerülése óta. A sajtó csak sejtette, hogy a médiacég Portik Tamás érdekeltsége, a portálunkhoz eljuttatott állítólagos jegyzőkönyvben Portik azonban feketén-fehéren beszámol arról, hogy a Generál Média az “hozzá tartozik”. Ezt – mint korábban már többen megírták – annak okán közli Laborccal, hogy milyen segítséget tud nyújtani az MSZP-nek, hogy 2010-ben győzni tudjanak a választásokon. Portik elmondja, hogy a Generál Média üzemeltette a MyVIP nevű, kétmillió regisztrált taggal rendelkező közösségi oldalt, valamint beszámol arról is, hogy megvásárolta a – jelenleg nem működő – Olympia.hu és “most jön” a Sporthíradó.hu, amely állítása szerint napi 400-500 ezer látogatóval bír. Mint Portik állítja, nagyjából 2-3 millió ember “között tudok kapcsolatot teremteni.” A rendszert ráadásul már egyszer-kétszer kipróbálták: ismert rendezők filmjeit – Bacsó Péter: Majdnem szűz, Koltay Róbert: Megy a gőzös – promotáltak az rajtuk- magyarázza Portik. Megjegyzi, Bacsóval Andy Vajnán keresztül ismerkedett meg. Médiakapcsolataival hencegve Portik megemlítette még Nobilis Kristófot, az Index.hu tulajdonosát, valamint a Hírkereső nevű portált is, így ajánlva fel segítségét Laborc Sándornak.
Portik az Index.hu tulajdonosával, Nobilis Kristóffal való ismeretségével is hencegett Laborc előtt  Fotó: Nol.hu
Portik az Index.hu tulajdonosával, Nobilis Kristóffal való ismeretségével is hencegett Laborc előtt Fotó: Nol.hu

GAZSÓ L. IS PORTIK SPANJA VOLT?

A médiáról szólva Széles Gáborról is szó esik, meglepő módon Portik azt állítja, hogy dolgozott vele, sőt, a Magyar Hírlap egykori főszerkesztőjéről, az MTI jelenlegi vezérigazgatójáról, Gazsó L. Ferencről úgy fogalmazott, “azt mi adtuk…vele is dolgozunk…”. Szélesről Laborc kifejti, hogy a vállalkozó a nagy jobboldaliságában elfelejtette, hogy kik álltak mögötte – pénzügyileg és politikailag – akkor, amikor az Ikarust és a Videotont egy forintért vásárolta meg a kilencvenes években, meg azt, miként kötött üzleteket a két cég és kiből élt. Ugyanebben a körben említették Demján Sándor nagyvállalkozót, aki a nyolcvanas években egyedüliként árult az országban banánt, mert – miként Laborc fogalmazott – “Fekete Jánossal a háttérben ezt meg tudta finanszírozni, ez működött is egy ideig és elég sok mindenki ehhez felcsatlakozott, akkor kialakult az ő kapcsolatrendszerük, na most ezeket hajlamosak sokan elfelejteni.”

AHOL KÉSZPÉNZ VAN, OTT NINCS IDEOLÓGIA…

A beszélgetőpartnerek szerint az üzletben nincs jobb, vagy baloldali értékrend. Ahol készpénz van, ott nincs ideológia. Vajtó Lajos erre azt a példát hozta föl, amikor Deutsch Tamás sportminiszterként Demszky Gábor főtanácsadója,Mesterházy Ernő cégét bízta meg az összes sportlétesítmény takarításával, őrzésével, karbantartásával. A Future Clean Zrt. több milliárdot kaszált az üzleten. Vajtó fel is teszi a kérdést: “Mi volt ez?” Később Glemba Zoltán megállapítja, hogy egyedül pénzpártiság van, ami jó, mert akkor nincs vita, csak a profit. Aztán rátérnek a pártpénztárnokok kitárgyalására, Simicska Lajosra és Puch Lászlóra, akiket lényegében egymáshoz mérten hasonlónak tartanak.
Pintér Sándor belügyminisztert még a baloldalon is tisztelik Fotó: Hírtv.hu
Pintér Sándor belügyminisztert még a baloldalon is tisztelik Fotó: Hírtv.hu

A LEGNAGYOBB TITKOK TUDÓJA

A beszélgetés később visszatér a rendvédelemhez. Megjegyzik, hogy Gyurcsány azért nevezte ki országos rendőrfőkapitánynak a pénzügyőrségtől érkezett Bencze Józsefet, mert ő nem Pintér Sándor embere, de Glemba Zoltán azért állítja, “nem tudok a rendészeten belül mondani, aki valamilyen összefüggésben a Sándorral ne tartana (kapcsolatot- a szerk), ha más nem áttételesen.” Sőt, Vajtó Lajos egyenesen odáig van Pintértől, akit állítása szerint ismer, és jó embernek,“komoly pasinak” tart, aki ” imádja a feleségét, rendszeresen viszi magával mindenhova, szereti a családját, halál normális ember szerintem, és hát az nyilvánvaló, hogyha valaki ilyen életpályát kormánytagsággal és belügyminiszterséggel zár, hát nyilvánvaló, hogy kézben akarja tartani.” Vajtó szerint Pintérből Kuncze csinált ellenséget, amikor 1996 végén, vezérkarával együtt leváltotta az országos rendőr-főkapitányi posztról. Vajtó szerint ” a legnagyobb titkok tudója ő, nincs hozzá hasonló.”

ÜZENET LEHETETT CSÁNYIÉK HELIKOPTERBALESETE

Ehhez a témához kapcsolódva jön szóba Csányi Sándor OTP-vezér is, akit a társaság – élén Vajtóval – szintén nagy formátumú embernek tart, de nem is ez a lényeg. A 17. oldalon lévő beszélgetésfoszlányokban homályos utalás van a társaság találkozója előtt éppen egy nappal korábban, 2008 június 22-én történthelikopter balesetre, amely Csányi Sándor nagybajomi birtoka fölött történt. A jármű, fedélzetén a bankvezér ismerőseivel, felszállás után lezuhant, az utasok közül négyen súlyosan megsérültek, de mindenki életben maradt. Csányi egyébként nem volt a gépen, amely az egyik cégének tulajdonában volt. A balesetről szólva Portik azt mondja, “Most már csak el kell hitetni vele, hogy nem ő ellene irányult…” Aztán pár mondattal lejjebb: “Ha mondjuk – tételezzük föl -, ő ezt a történetet úgy rakja el az agyában, hogy ez valójában neki szólt. Mert, hogy az a történet azért fontos, nem tudom, azért, persze gondolom nálam jobban vannak önök informálva. Mondom ez egy improvizatív helyzet volt, tehát megjött.” A sorokat olvasva nagyon az a benyomása lehet az embernek, hogy Portik úgy beszél az egy nappal korábbi esetről, mintha többet tudna róla, mint amit elmondott. Később pedig fölemlegették a Synergon informatikai társaság négy vezérének halálával végződött 2001-es légibalesetet, amikor az üzletemberek magánrepülője Somogy megye fölött felrobbant és lezuhant. Vajtó – Laborc derültsége közepette – titokzatosan meg is jegyzi, hogy “És a légköri viszonyok… nem voltak olyan rosszak a Synergon-os időszakban.” A lényeg, Laborc szerint, hogy legyen valamiféle stabilitás, és normális viszonyok, amik között aztán a nagyok megegyeznek, és lesz “két helikopter, amik nem fognak sokat repülni az elkövetkezendő időszakban.” Portik rákontráz: “Szerintem nem fog többet, ez csak ilyen megérzés.” Ez a kódolt beszélgetés arra utalhat, hogyCsányit a helikopterének megbabrálásával megfenyegethették, de hogy ki lehet a másik helikopteres, amelyik vélhetőleg ugyanúgy járhatott, mint Csányi, nem tudni.
A nagy titkok tudói egyben barátok is Fotó: origo.hu
A nagy titkok tudói egyben barátok is Fotó: origo.hu

ÉS MI MIBEN TUDNÁNK SEGÍTENI, TISZTELT MAFFIAFŐNÖK ÚR?

A bankvezér magánéletének kibeszélése után Laborc felteszi a kérdést, mi az amiben ők tudnak segíteni Portiknak, mire a maffiózó az úgynevezett A1-es történetet kezdni elmesélni. Ennek az ügynek volt a következménye, hogy 2009-ben elfogták Turi Tibort és Dévényi Tamást Óbudán a Lajos utcai A1 Wellnes irodájában. Az edzőterem tulajdonosa, Fönyedi András ugyanis feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodában (NNI), miszerint a két férfi két társukkal, Drobilich Gáborral és Várhegyi Zoltánnal együtt megzsarolta őt. A vállalkozó a nyomozó hatóságnak arról számolt be, hogy 2004-ben 50 millió forintot kapott kölcsön Turitól és Dévényitől a fitneszterem-hálózat létrehozására, ám ennél jóval többet, 132 millió forintot kellett volna nekik visszafizetnie. Ráadásul ez az összeg csupán a kamat volt, a zsarolók ugyanis még a kölcsönadott összeget, az 50 milliót is ki akarták szedni belőle. Bizonyára hűséges olvasóinknak ismerősen csengenek ezek a nevek, hiszen ők – Turin kívül – az Energol Rt. egykori vezetői, Portik volt üzlettársai. Nem tudni biztosan, miért volt Portiknak fontos ez az ügy, hacsak azért nem, mert élettársa, Halmos-Riskó Alma egyik legjobb barátnője az a Mészáros Réka fitness világbajnok, akinek a férje a megzsarolt Fönyedi András. Mindezeket persze nem említi Portik, csak azt, hogy Drobilich és Dévényi Tamás a jobboldali rendőrség besúgói, akiket 72 óra után ki is engedett a bíróság. Mondjuk tény, hogy Drobilich Gábor eddig minden nagyobb leszámolásos ügyet megúszott, de ahogy Radnai László maffiafőnökből együttműködő tanú lett, úgy az sem elképzelhetetlen, hogy Drobilich meg rendőrségi besúgó. Igaz, miként azt már korábbi cikkeinkben is kielemeztük, Portik is az volt egy ideig.

KI KINEK AZ ALVILÁGI BESÚGÓJA?

Az azonban nem annyira világos mit ért azon Portik, hogy Radnai és Drobilich a “jobboldali rendőrséggel” karöltve söpörték el az ellenlábasaikat, máskor pedig Drobilich Gábor súgja be Radnait, akit egy “bekészített” ügyben – a kecskeméti maffiaperben – 12 évre ítélnek. Sorra veszik a rendőrség fiaskóit is, a móri mészárlás ügyét, a Szlávy Bulcsú meggyilkolását, meg a Fenyő-ügyet, mind, mind olyan aspektusban, hogy azokban Pintér Sándor emberei, barátai – Bolcsik Zoltán vezérőrnagy, jelenleg az Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetője, Horváth András, nyugalmazott rendőr dandártábornok, illetve korábban az NNI döglött ügyek osztályát vezető Kovács Lajos ezredes – dolgoztak, és azért mentek félre ezek a nyomozások, mert mindegy volt, csak eredmény legyen, hogy később Pintér előre tudja tolni ezeket a barátait. Érdekes, amikor Portik az NNI korábbi helyettes vezetőjéről, Krajnyák Péterről megállapítja, hogy ő legalább baloldali és neki kéne vezetni az irodát, Laborc és Glemba erősen tiltakozik, hogy “azért lennének nála jobbak is”. Krajnyák Péterről tudni érdemes, hogy a felelsége, Horváczy Emese volt egy időben az NNI, majd Draskovics Tibor idején a Belügyminisztérium szóvivője. Nem véletlenül, hiszen úgy tudjuk, Horváczy az akkori minszterelnök, Gyurcsány Ferenc feleségének, Dobrev Klárának az osztálytársa volt, és azóta is jó kapcsolatot ápolnak egymással.
Fenyő János egy Berlusconi-féle médiabirodalmat épített, amibe beleillett volna Gyárfás Tamás Nap-keltéje Fotó: Fotóklikk.hu
Fenyő János egy Berlusconi-féle médiabirodalmat épített, amibe beleillett volna Gyárfás Tamás Nap-keltéje Fotó: Fotóklikk.hu

A FENYŐ-GYILKOSSÁG MINDIG TABU LETT

A Fenyő-ügy kitárgyalásakor Laborc és Glemba, de Vajtó is értetlenkedik, hogy a megbízó ellen egyértelmű bizonyítékok vannak, például hangfelvétel, de a személye “legfölsőbb, magasabb szinten mindig tabu lett.” Laborc meg is jegyzi, hogy persze lehet bizonyos mértékig tabu, de, hátha egyértelműek a bizonyítékok, akkor nem lehet védeni, akárki is az.” Aztán Vajtó előad egy kicsit homályos monológot, hogy amikor Gyárfás Tamást meghallgatták, egymásnak ellentmondásos vallomást tett, annyi azonban kiderült, hogy egy szerb embernek adott 100 millió forintot. Vajtó szerint amikor rákérdeztek, hogy miért, Gyárfás azt válaszolta, mert megzsarolták. Aztán Vajtó azt részletezi, hogy Fenyőnek milyen meccsei voltak a televízióban, s miként lett az akkori elnök, Peták István a legnagyobb ellensége azzal, hogy a Napkeltét végül Gyárfásnak adta, akire Vajtó szerint Fenyő szintén ellenségként tekintett. Fenyő – Vajtó állítása szerint – meg is kérte arra, hogy a jó médiakapcsolatait fölhasználva szellőztesse meg, hogy Gyárfás Tamás megvásárolt egy jogerős ítéletet azzal, hogy a döntést hozó bíró lányát a televíziójában foglalkoztatta. Glemba szerint az indíték a Napnál világosabb volt, erre Portik megkérdezi a titkosszolgát, hogy akkor őt miért hívta be Kovács Lajos ezredes a rendőrségre, hogy vallja azt: Gyárfás felkérte őt Fenyő megölésére, holott ez, állítása szerint nem történt meg. Ráadásul úgy – mondja Portik -, hogy “jogerős bizonyítékok” voltak a rendőrök kezében. Glemba szerint ez nem gyengíti az ő következtetéseit, sőt megerősíti, hiszen Kovács Lajos neki egyszer elmondta, hogy miután a sajtóban megjelentek Gyárfás Tamás kétes üzleti manővereiről szóló anyagok, akkor bement hozzá a rendőrségre, hogy“mosdassa magát”. Kovács szerint “hátha nem követett el valamit, akkor miért mosdatná magát – nem?” Ez a beszélgetésfoszlány a Gyárfás-Fenyő háborúra utalhat. Mindketten gyűjtötték egymásról a terhelő adatokat, Fenyőnek is vaskos dossziéja gyűlt össze Gyárfás kétes ügyeiről, amit eljutattott a sajtónak. A beszélgetőtársak azt is kielemezték, hogy miért nem lehetett a Postabank egykori vezére, Princz Gábor a megbízó. Vajtó szerint neki Princz azt mondta:“Hát, ha haragudtam is rá, ha át is baszott, nekem egy Fenyő nem tétel.”

EGY ALBÁN MAFFIÓZÓNAK KELLETT VOLNA GYANÚBA KEVERNIE A FIDESZESEKET

A politikai-alvilági játszmák bennfentes kivesézése után az asztaltársaságvisszatér találkozásuk eredeti céljára: a fideszes politikusok körüli rágalomhadjárat keltéséra, a valós, vagy kreált ügyeken nyugvó politikai lejárató akciók megszervezésére. Mint már a jegyzőkönyvek anonimizált változatának másfél évvel ezelőtti megszellőztetésekor is egyértelművé vált: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egyik legfontosabb bizalmi embere, a titkosszolgálatot felügyelő és immár kémkedésért első fokon elítélt Laborc Sándor különféle jelentős előnyökért cserébe arra kéri fel az alvilág legrettegettebb alakját, Portik Tamást, hogy segítsen a jobboldal lejáratásában.2008-ban járunk, ekkor a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, illetve az Apró-család nevével fémjelezhető kör ezek szerint még lehetségesnek tartotta a baloldal durva népszerűségvesztésének megállítását. Ehhez nem félt az alvilágot segítségül hívni.
Tehát a négy férfi ismét az MSZP-kormányt és Gyurcsányt támogató akciókról kezd beszélni. Ebben a körben vetődik fel egy albán bűnöző, Salihi Mead neve, akit Mehátnak neveznek. Bár Portik szerint Mead a “jobboldali rendőrség”embere, de rajta keresztül meg lehetne szorongatni jobboldali politikusokat. Az albán említése több kérdést vet fel. Úgy tudjuk, hogy Mead éppen Portik köreihez tartozik – egyes feltételezések szerint még a testőre is volt -, és a hazai albán csoportokat irányította. Ennek tükrében érdekes, hogy Portik a beszélgetésen úgy tesz – legalábbis a leírtak szerint -, mintha nem is ismerné a férfit. Úgy tudjuk, hogy Mead kábítószer terjesztéssel is foglalkozik, Laborc nem véletlenül jegyzi meg: Engem egyenlőre azok a pici pillanatok érdekelnek, amikor kiosztotta a Mehát a különböző politikusoknak a napi adagot.” És vélhetőleg ez az a vonal, amelyben lehetőséget lát Portik és Laborc a politikusok lejáratására, zsarolására. Bár Portik felvet egy másik vonalat is, méghozzá rendőri vonalon, ugyanis azt állítja, hogy a “jobboldali rendőrség”, azaz a Nemzeti Nyomozó Iroda akkori vezetője, Petőfi Attila korrupt. A beszélgetés fontos része, ahol Portik és Laborc megegyezik abban: a lejárató sztorinak nem kell feltétlenül valósnak lennie, elég egy terhelő vallomás kicsikarása és megszellőztetése a haveri médiában. A Vadrózsa étteremben számos célszemélyre utalgatnak, de a lejáratandó politikusok közül név szerint csak Rogán Antalt említik meg.  Aztán a titkosszolgálat és az alvilág következő találkozóján, a Menzában már sokkal konkrétabb dolgokról esik szó. Külön pikantériát ad a beszélgetésnek, hogy az egyik asztaltárs, Vajtó Lajos amellett, hogy az MSZP-SZDSZ-kormányzás idején a Nemzeti Lóverseny Kft.-t vezethette, a Nemzetközi Kábítószer és Terrorizmus Elleni Tisztek és Civilek Egyesületének elnöki posztját is betöltötte!
Fenyő János leginkább a szocialistákhoz húzott Fotó: MTI/ Soós Lajos
Fenyő János leginkább a szocialistákhoz húzott Fotó: MTI/ Soós Lajos
Portik a beszélgetések során hű baloldaliként, az MSZP tántoríthatatlan támogatójaként tünteti fel magát és minden szolgálatát felajánlja a pártnak és Laborc Sándornak. A bűnös összjáték egyébként részleges kudarcot vallott. Az első célszemélyek a PestiSrácok.hu korábbi értesülése szerint Kósa Lajos, Kövér László, Rogán Antal és Lázár János voltak, ám a fagyi mindjárt az elején visszanyalt, amikor egy Rónai Attila nevű vállalkozó vallomásával korrupciógyanúba keverte Kósa Lajost, Debrecen polgármesterét, ám röviddel azután egy internetes videóban vallotta be, hogy Portik Tamás zsarolta meg, ennek hatására tett valótlan állításokat.
Ezeken a találkákon tehát mindkét oldalon rovott múltú, részben mára elítélt alakok, bűnözők ültek. Állításaikat – amennyiben ez a beszélgetés valós leirata – természetesen nem lehet készpénznek venni, viszont a találkozó ténye és az ott folytatott beszélgetés kitűnő korrajzot nyújt Magyarország 2010 előtti történetéről.
A PestiSrácok.hu által most közreadott szövegben I-vel Laborc Sándort, G-vel Glemba Zoltánt, I2-vel Vajtó Lajost, I3-al Portik Tamást jelöli a dokumentum.

Jegyzőkönyv 1. rész.
Jegyzőkönyv 2. rész.

Ha elmondanám, amit tudok, úgy

járhatnék, mint Boros Tamás

az Aranykéz utcában”



A politika és a szervezett bűnözés összefonódásáról, a több leszámolás miatt elítélt Portik Tamásról, az éjszaka császárának nevezett diszkópápáról, Vizoviczki Lászlóról, korrupt rendőrökről  és a titkosított ügyekről is beszélt Kisberk Szabolcs oknyomozó újságíró a Barikádnak adott interjújában. Kisberk megemlítette azt is, hogy volt olyan ügye, amit például 2085-ig titkosítottak. Ez az újságíró szerint úgy zajlott, hogy két nyomozó közrefogta, majd azt mondták neki, hogy vagy aláírja, hogy hallgat arról, amit megtudott, vagy azonnal elviszik.
A Célpont volt főszerkesztője az interjúban kiemelte, hogy Portik Tamás, illetve Vizoviczki László olyan birodalmat építettek ki ( A Vizó-birodalom tündökléséről és bukásáról bővebben itt itt és itt olvashat PS-cikkeket), és olyan hatalmas vagyonra tettek szert, amivel gyakorlatilag bármit el tudtak, tudnak érni itthon, s nem mellékesen, ezeknél az összegeknél jelentőségét veszíti a párthovatartozás is. A politika egy része az elmúlt évtizedekben lefeküdt ezeknek az embereknek – tette hozzá.


Hangsúlyozta emellett, hogy a ’90-es évek elején Portik Tamás és Vizoviczki László gyakorlatilag még senkik voltak. Portik telefonfülkéket fosztogatott, kurvákat futtatott, Vizoviczki pedig taxis volt. Portik, amikor összeállt a Drobilich–Ferencsik-párossal, beütötte a szolgálat, kinézte magának a politikai elit és tette az Energol élére. Kisberk is megjegyzi azt, amit már tényként kezelnek egy ideje, hogy a céget a Katonai Biztonsági Hivatal hozta létre szoros politikai irányítás alatt azzal a céllal, hogy az olajozásból irgalmatlan összegeket visszajuttassanak a politikai pártoknak. Nem egy, úgynevezett „táskás emberrel”beszéltem, aki annak idején hordta a pénzt a politikai pártok képviselőinek – emelte ki az újságíró, hozzátéve, hogy az éjszaka császára és az Energol-vezér később már milliárdokat mozgatott és a vehettek meg kilóra nem csak politikai döntéshozókat, hanem rendőröket is.
Kisberk is megemlíti azt, amiről korábban a PestiSrácok.hu is beszámolt, hogyfőrendőrök kaphattak sok-sok milliós fizetést,  így talán nem is annyira meglepő, hogy noha tudható volt, hogy Portik áll Prisztás József meggyilkolása és az Aranykéz utcai robbantás mögött, a vállalkozó több mint egy évtizedig elkerülte a felelősségre vonást.  Az interjúban is szóba kerül, de portálunk is tudósított rólakorábban, hogy a nyomozások elakadásában benne lehetett a BRFK korábbi sztárzsaruja, akivel kapcsolatban a négy áldozatot követelő merénylet ügyében tartott perbeszédében az ügyész is megjegyezte, hogy valószínűleg az ő dolgozószobájából tűnt el a leszámolás legfontosabb bizonyítéka. De a megvett rendőrökről már Boros Tamás, a rendőrség Aranykéz utcában felrobbantott olajos koronatanú is beszélt halála előtt, illetve a most folyó eljárásokban is említést tettek védett tanúk a Portiknak dolgozó zsarukról.
Az interjúban elhangzik még, hogy Boros Tamás vallomásában annak idején az olajügyek kapcsán az államháztartás kifosztásáról beszélt. Kisberk a közvagyon kifosztásával összefüggésben megemlítette azt is, ha elmondaná,amit ezekről az ügyekről tud, akkor lehet, hogy úgy járna, mint Boros Tamás az Aranykéz utcában. De talán azért még nem robbantanak fel vagy kapok golyót a fejembe, ha azt mondom: mára az alvilág irányítását átvette a felvilág vezetése – mondta Kisberk, hozzátéve, hogy neki volt olyan ügye, amit például 2085-ig titkosítottak. Ez az újságíró szerint úgy zajlott, hogy két nyomozó közrefogta, majd azt mondták neki, hogy vagy aláírja, hogy hallgat arról, amit megtudott, vagy azonnal elviszik.
Forrás: Barikád/PestiSrácok.hu






Boros Tamás videóvallomása: Az együttműködő rendőrök I.



Boros Tamás videóvallomása: Az együttműködő rendőrök II.



Boros Tamás videóvallomása: Az együttműködő rendőrök III.



Így ölték meg Fenyő Jánost



A nemzetközi olajmaffia és Szemjon Mogiljevics (Lakatos Pál)

A maffiaállam nyugdíjazta - Hatszemközt Szeszák Gyula olajügyésszel (Hírháttér TV)

Csányi Sándor volt emberei az OTP-vezér gyilkosságairól beszéltek Molnár F. Árpádnak

Pszichiáter- és rendőrmaffia, MMPI, rendőrpatológia (A Belsős Molnár F. Árpád Tényfeltár)

A titkosszolgálatnál jártunk, maximalista hazaárulást láttunk! (Orbán-Pintér vs. Molnár)

A tv2 hazug összeállítása a móri bankrablásról (Molnár F. Árpád)

Egy maffia létezik - A politikai gyilkosságokról (Kozenkay)

Mór és az állami halálgyár - Sebők István pártelnökkel (HTV)

A 300 milliós OTP-igazgató - Szeszák olajügyész maffia-csatáiból (dokumentumfilm)





Sok ezer politikai gyilkosság és szabadkőműves titk.szolg-ok

100% rendőrbűnözés, 100% bíróbűnözés, 100% pszichiáterbűnözés





Olajfolt Gyurcsányon

Az Energol-ügyben végrehajtott egyik házkutatás során Gyurcsány Ferenchez köthető érzékeny offshore iratokat találtak a nyomozók. Gyurcsány személyesen is részt vett egy olajos cég, a Fortus Rt. irányításában, amelynek egyik vezetőjét kis híján kivégezték, a befolyó százmilliók ettől függetlenül nagyban hozzájárultak a későbbi miniszterelnök cégbirodalmának felhizlalásához.

Az ezerkilencszázkilencvenes évek közepe. Egy fővárosi szállodában a titkosszolgálatok és a szervezett bűnözés ellen létrehozott Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) tisztjei gyülekeztek. A konspiráció irányítója a Szovjetunióban végzett Stefán Géza volt, aki 1994. augusztus 1-jétől, a Horn-kormány megalakulása után lett a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgatója. A dokumentált találkozón részt vett Kerekes István is, aki korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal területi igazgatóságán dolgozott, éppen Stefán Géza alatt.
A megbeszélésen abban állapodtak meg, hogy a katonai titkosszolgálat szoros ellenőrzés alá vonja az olajkereskedelemmel foglalkozó Energol Rt.-t, ettől az időponttól kezdve a cég üzletpolitikájának minden mozzanatáról jelenteni kellett Stefán Gézának. (Az egykori KBI nyugalmazott alezredese, Sándor István „Papa” is úgy tudja, a katonai titkosszolgálatok cége volt az Energol. Legalábbis erről beszélt, amikor 2000 novemberében az olajügyeket vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság tagjainak a kérdéseire válaszolt.)

Koordinált embargósértés

Az Energolt a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből verbuválódott személyek alapították 1994. november 30-án. Az olajvállalat részvényesei között megjelent Portik Tamás, akit a tököli fiatalkorúak börtöne készített fel az életre. Ott volt két, visszaeső bűnözőként – betörőként – nyilvántartott személy, Drobilich Gábor és Ferencsik Attila. Felbukkant a titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Kerekes István és Gulyás Emil, valamint az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályát megjárt, majd 1995-ben a Belügyminisztérium adatfeldolgozó háttérintézményétől leszerelt Csikós József is. Keszthelyi Péterről, Dékány Istvánról, a társaság volt vezetőiről, illetve Vankó Krisztináról, a nagy hatalmú titkárnőről pedig majd később.
A vállalkozás 1995. december 28-án megszerezte a kőolajtermékek és -származékok nagykereskedelmét lehetővé tevő jövedéki engedélyt, a cég megkezdte a működését. A Horn-kormány idején a titkosszolgálat vigyázó tekintete mellett a vállalkozás erőszakos terjeszkedésbe fogott. Ez az Energolban szerepet vállaló, bűnözői életmódra berendezkedő személyeknek nem is esett nehezére. A telephelyek meghódítását követően beindult az olajbiznisz, amihez jól képzett ügyvédek hada asszisztált. A visszaélésekre az adott lehetőséget, hogy szociális megfontolásból kevésbé adóztatták a kályhákba való háztartási tüzelőolajat (hto), mint a járművekbe töltendő, kémiailag azonos gázolajat. Ha tehát az országba hto-ként csempésztek be dízelüzemanyagot, alig kellett közterhet fizetni. Megkezdődött az olajszőkítés, vagonokat utaztattak keresztül-kasul az országban, miközben hatalmas kár érte a költségvetést. A büdzsé megcsapolásához ugyancsak nagyban hozzájárult a halasztott vámfizetés intézményének bevezetése. A hamis papírokkal alapított cégek hatalmas forgalmat bonyolítottak, amikor azonban a járulékok befizetésére került volna sor, a vállalkozások a bűnüldöző szervek számára fellelhetetlennek bizonyultak. A bűnös úton felhalmozott pénz lehetővé tette az alvilág megerősödését. Akkora vagyonok keletkeztek, hogy a bűnözők számára gyakorlatilag nem léteztek olyan személyek, akiket ne tudtak volna megvásárolni. A politika, a közigazgatás és a rendvédelem egyes szereplőit csak az árfolyamuk különböztette meg egymástól.
Az Energol Rt. működtetése azonban más célt, nagypolitikai érdeket is szolgált. Ebben az időszakban – 1992-től – ENSZ-embargó volt érvényben Szerbiával szemben. Oroszország azonban a korlátozások ellenére minden eszközzel megpróbálta segíteni a Milosevics-rezsimet. A szocialisták 1994-es hatalomra kerülését követően, a kiváló orosz kapcsolatokkal rendelkező Stefán Géza, engedve a baráti kérésnek, az Energolon keresztül – amelynek legfőbb felügyelője volt – egyengette néhány olajszállítmány áthaladását az országon. Volt olyan dokumentált szállítás, amelyben egy egész szerelvény olaj utazott a déli határig, ahonnan – téves címzés miatt – visszafordították ugyan, ám a visszaúton a tartályokban már nem olaj, hanem víz volt. A folyékony arany minden bizonnyal Szerbiában kötött ki.

A per

Maga az Energol Rt. 1997 elejéig – papíron – ötmilliárd forintos forgalmat bonyolított. A valóságban persze készpénzes adásvétel is folyt, de sem a „hivatalos” adócsalásnak, sem a feketézésnek nem lett következménye. Ám kódolva volt, hogy az illegális olajkereskedelemből kivehető hatalmas nyereség előbb-utóbb egymásnak ugrasztja az alvilág pénzembereit. Prisztás József 1996. novemberi meggyilkolásával vette kezdetét a leszámolássorozat. Innentől kezdve a hatóságok aktívabban igyekeztek feltárni az olajüzletek hátterét, nyomozás indult az Energol ügyletei miatt. Portik Tamás – értesülve a rá leselkedő veszélyről – olajra lépett, és bár a rendőrséghez számos bejelentés érkezett arról, hogy éppen Újbudán, Solymár környékén vagy Bécsben húzza meg magát, a hatóságok nem intézkedtek az ügyben. Voltak ugyanakkor információk, amelyek szerint Portik az Egyesült Államokba tette át székhelyét. Tény, élettársa négy gyermeknek adott életet a tengerentúlon, akik így automatikusan amerikai állampolgárrá váltak. Az évszázad olajpereként beharangozott, Portik távollétében zajló Energol-per később közröhejbe fulladt. Az ügyészség kihátrált saját vádirata mögül, rács mögé a bíróság 2007. novemberi – szocialista kormány idején hozott – ítéletét követően szinte senki nem került. Portik még egy ideig bujkált, majd az elévülést kivárva egyre otthonosabban mozgott Budapesten.

A művelet

Olyannyira, hogy 2008-ban egy közvetítőn keresztül kapcsolatba lépett Szilvásy Györggyel, aki akkor éppen a Gyurcsány Ferenc-féle titkosszolgálatokat irányította. Szilvásy a KGB-egyetemen végzett Laborc Sándorra bízta a találkozó lebonyolítását. Laborc – mint a polgári elhárítás főigazgatója – találkozott Portikkal. Nem is egyszer. A rögzített beszélgetések leiratából kiderült, az alvilágban komoly pozíciókkal rendelkező Portik minden eszközzel el szerette volna elérni, hogy 2010-ben ne legyen kormányváltás, ő ugyanis saját bevallása szerint az MSZP embere, korábban pedig szocialista politikusokat pénzelt. Ezért felajánlotta, hogy a maga módján segít, vagyis információkat szerez, illetve gyárt az akkori ellenzékről, a Fideszről. Laborcnak tetszett az ötlet, még külön telefont is biztosított az alvilági vezetőnek az olajozott kapcsolattartás érdekében. Portik rettegése a kormányváltástól nem volt alaptalan. A szocialista védőernyő megszűnése után a terrorelhárítás emberei Ágnes utcai otthonában őrizetbe vették a volt olajbűnözőt, akit azóta számos leszámolásos bűncselekménnyel hoztak összefüggésbe.

A nagy hatalmú titkárnő

Most kanyarodjunk vissza az időben egészen a kilencvenes évek első feléig, a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett gazdasági birodalom alapozásához. A cégfejlődéshez legalább két biztos támasza volt Gyurcsánynak. Az egyik a „házasságpolitikája” következtében hullott az ölébe. Feleségének, Dobrev Klárának az édesanyja – a pártállami időszakból átörökített üzleti, politikai és titkosszolgálati kapcsolatrendszerrel rendelkező Apró Piroska – ugyanis minden erejével segítette fiatal vejét. Apró Piroska többtucatnyi cégnél volt, illetve jelenleg is vezető tisztségviselő, tanácsadó, de meglehetősen nagy befolyásra tett szert Horn Gyula miniszterelnök kabinetfőnökeként is. A másik támasz Jagiellowicz Györgyné, az egykori Taurus gazdasági vezérigazgató-helyettese, aki lényegében minden Gyurcsány-cégben vezető tisztséget töltött vagy tölt be. A volt kormányfő vagyonosodásáról számos cikk készült, feltárták már a kétes privatizációs ügyleteket, a trükkös ingatlanszerzéseket, a megmagyarázhatatlan tanácsadói szerződéseket, de igen kevés szó esett arról, hogy a cégbirodalom anyagi felhizlalásához olajkereskedelmi ügyletek is hozzájárultak.
A Gyurcsány-birodalom zászlóshajója, az Altus Rt., valamint a Magyar Villamos Művek (MVM) 1995-ben Fortus néven közös céget alapított. Előbbi 45, utóbbi 55 százalékos tulajdonrészt birtokolt.
Az Altus kilencmillió forint készpénzzel szállt be az üzletbe, az MVM pedig, amelynek akkor Apró Piroska volt a tanácsadója, szerette volna a vállalkozásba apportálni a Dunamenti Hőerőmű fűtőolaj-tározóit. A tervet az Állami Számvevőszék húzta keresztül. A tározókat egyébként valamivel korábban négymilliárd forintnyi közpénzből hozta létre az állam, amihez a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) vett fel hitelt. Az MVM arra hivatkozott, hogy az olajtározók működtetése gondot jelent neki, ezért partnert kellett keresni az üzemeltetésükhöz. Ez a partner lett a Fortus Rt. Az ügyletek itt azonban még nem értek véget. Az MVM ugyanis tett még egy nagylelkű gesztust. Nevezetesen: a részvénytársaság alapító okirata öt százalék osztalék- és szavazatelsőbbséget biztosított az eredetileg kisebbségi tulajdonrésszel bíró Altusnak. A kérdőjelek számát növeli: vajon miért volt szüksége az MVM-nek egy olyan cégre, amelyen keresztül olajszállításokat bonyolít saját magához? A Fortus tájékoztatása szerint csak 1996-ban 40 ezer tonna fűtőolajat értékesítettek a villamos műveknek.
Gyurcsányék egyébként a Fortushoz igazolták a Mol korábbi kereskedelmi igazgatóját, Sáska Lászlót. Őt később kis híján kivégezték, amikor a kocsijában ülő üzletemberre egy máig ismeretlen férfi több lövést adott le. Sáska annak ellenére, hogy több lövedék eltalálta, túlélte a merényletet. A nyomozás során számos olajos nehézfiút hallgattak ki, nem sok eredménnyel. A történteket még érdekesebbé teszi, hogy a Fortus tulajdonosaként felbukkanó Dryden Enterprises Limited nevű ciprusi offshore cég alapító okirata az olajmaffiát irányító Energol Rt. egyik vezetőjének, Dékány Istvánnak a feleségénél tartott – 1997. augusztusi – házkutatásnál került elő. Talány, hogy a Gyurcsány-féle érzékeny cégirat miképpen kerülhetett az energolosokhoz, mint ahogy az is, hogy a szocialista kormányok idején, 2002 és 2010 között hogyan lehetett az állami sportberuházások egyik irányítója az a Keszthelyi Péter, aki az Energol elnökeként is munkálkodott. És itt érdemes ejteni néhány szót Vankó Krisztináról, az Energol titkárnőjéről is. A hölgy ugyanis nem más, mint Kuncze Gábornak, a Horn-kormány SZDSZ-es belügyminiszterének az unokahúga. Vankó nem kizárólag titkárnői feladatokat látott el. Kulcsa volt a cég széfjéhez, és a házipénztár kezelésére is felhatalmazást kapott. Többször megtörtént, hogy a társaság gazdasági ügyeiben döntött; jelenleg külföldön, Németországban él.

Energol, ETL, Fortus…

A már említett 1997-es büntetőügyben kiderült, hogy az Energol a Fortuson keresztül is komoly olajszállítmányokat szerzett be. A Fortus az eljárás során azzal védekezett, hogy tudtukon kívül, csak papíron, hamis számlákon keresztül vettek részt az ügyletekben. És ha már ismét az Energol-ügynél tartunk, nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a botrány kirobbanása előtt, 1997. április 21-én Gyurcsány Ferenc és Jagiellowicz Györgyné kimenekült a Fortusból, vagyis a későbbi miniszterelnök lemondott felügyelőbizottsági, az üzletasszony pedig elnöki tisztségéről. Tény továbbá az is, hogy a Fortus üzleti kapcsolatban állt egy másik nagy olajcéggel, az MSZP-s hátterű ETL Rt.-vel, amelyről köztudott, hogy az Energol fő beszállítója volt. Az ETL felügyelőbizottságába 1996-ban, az olajügylet legjövedelmezőbb évében került be a szocialisták fő energetikai szakértőjeként ismert Karl Imre és Szűcs Erika, a szocialisták országos választmányának akkori tagja is. Szűcs jelenleg Gyurcsány Ferenc pártját, a Demokratikus Koalíciót erősíti.

Egymásra utalva

Ennyi idő elteltével persze lehetetlen a történtekről valóságos képet alkotni. Az azonban bizonyos, a kilencvenes évek közepétől a Horn-kormány idején folyó olajozás sokak meggazdagodását segítette elő. Számos vállalkozás alakult, több már meglévő cég felvette tevékenységi körei közé a gépjármű-üzemanyag, valamint a tüzelő- és építőanyag-nagykereskedelmet. A nagyobb olajozásra szakosodott cégek bizonyítottan kapcsolatban álltak egymással, a társaságok vezetői mindent tudtak a konkurensek tevékenységéről, az ipari méreteket öltő bűncselekményekről. Egyik nagy sem működhetett a másik nélkül. Politikai akarat, érdek pedig nem volt a törvénytelenségek feltárására. Ma már hiába is lenne, a cselekmények elévültek, a bizonyítékokat – néhány szilánkot leszámítva – megsemmisítették. Akik pedig sokat tudhatnak – az energolos Portik Tamás, Dékány István, Drobilich Gábor, Gulyás Emil, Vankó Krisztina, az ETL-es Karl Imre és Szűcs Erika, a fortusos Gyurcsány Ferenc és Sáska László, vagy éppen Kuncze Gábor, a rendőrséget abban az időben felügyelő belügyminiszter – csak legyintenek, és még a feltételezéseket is kikérik maguknak, holott az erkölcsi, valamint a politikai felelősség megmaradt.
---------------------------------------------------
Stefán Géza: a Katonai Biztonsági Hivatal elmozdíthatatlan főigazgatója volt. Ezt a tisztségét egészen haláláig betöltötte. Leválthatatlanságát állítólag a sokak féltett titkát rejtő páncélszekrényének köszönhette. Rendkívül jó orosz kapcsolatokkal rendelkezett, ami nem is csoda, hiszen tanulmányait a Szovjetunióban végezte. Ő bábáskodott az Energol alapításánál, és figyelemmel kísérte a cég működését.
Kerekes István: az Energol első vezérigazgatója aktív állományú nemzetbiztonsági tiszti minőségében vett részt az üzlet beindításában. Amikor Kerekes 1996-ban összekülönbözött Portikékkal, a vezérigazgató Csikós József lett.
Portik Tamás: a tököli fiatalkorúak börtönét is megjárt férfi az éjszakai életben portásként kezdte karrierjét, majd 1994-től a társaság egyik igazgatójaként vett részt az Energol tevékenységében. A kiváló titkosszolgálati és MSZP-s kapcsolatokkal is rendelkező Portik jelentős befolyásra tett szert az éjszakai életben. Nem jogerősen idén februárban ítélték el Prisztás József 1996-os kivégzésével összefüggésben. Az alvilág egyik vezetőjének tartott férfi emellett vádlott az 1998-as Aranykéz utcai robbantás ügyében, illetve gyanúsított a Seres Zoltán 1999-es megölése miatt elrendelt büntetőeljárásban.
Drobilich Gábor: a bűnözői életmódra berendezkedő férfi az Energol részvényese volt. Több betöréses ügy fűződik a nevéhez.
Ferencsik Attila: betörőként biztosított magának megélhetést, bekerült az Energol részvényesei közé. Rendkívül erőszakos természete, félelmet keltő fellépése sokak „jobb belátásra térítésében” segített. Idén április közepén letartóztatták cigarettacsempészet miatt.
Csikós József: korábban az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályán ténykedett. 1995-ben a Belügyminisztérium adatfeldolgozójától szerelt le. Neve az Energol vezérigazgatójaként vált ismertté.
Szilvásy György: a mai napig Gyurcsány Ferenc egyik legfőbb bizalmasa, üzlettársa. Gyurcsány mellett kabinetfőnökként, kancelláriaminiszterként, majd a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterként is tevékenykedett. Az ő utasítására vette fel a kapcsolatot Laborc Sándor Portik Tamással.
Laborc Sándor: a Szovjetunióban, a KGB-egyetemen végzett, évekig az Információs Hivatal munkatársaként tevékenykedett. A Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának nevezték ki. Közvetlen felettese Szilvásy György titokminiszter volt. Többször egyeztetett Portik Tamással, akivel abban állapodott meg, hogy terhelő információkat gyűjt fideszes politikusokról a szocialista kormány hatalomban tartása érdekében. Számos büntetőeljárás indult ellene, lefokozták.
Gyurcsány Ferenc: politikai pályáját Szilvásy György mellett a KISZ-ben kezdte, tagja, később elnöke lett az MSZP-nek. Medgyessy Péter megpuccsolását követően négy és fél évig volt kormányfő. Jelenleg a Demokratikus Koalíció elnöke. Üzletemberként azt követően vált sikeressé, hogy feleségül vette Dobrev Klárát. Jelenleg is az ő érdekeltségébe tartozik az Altus cégbirodalom.
 
Dobrev Klára: Apró Piroska lánya, Gyurcsány Ferenc felesége. 1995-től a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárságán Draskovics Tibor mellett titkárságvezető, 1997-től az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. jogtanácsosa volt. 2001 és 2002 között Medgyessy Péter kabinetfőnökeként ténykedett.
 
Apró Piroska: édesapja Apró Antal vezető kommunista politikus. Gyurcsány Ferenc anyósa. Az elmúlt évtizedekben több tucat gazdasági társaság, pénzintézet vezető tisztségviselőjeként tűnt fel. Horn Gyula miniszterelnök kabinetfőnökeként közvetlen rálátása volt a kormányzati tevékenységre. Döbbenetes kapcsolatrendszerén keresztül akadálytalanul egyengette a családja érdekeltségébe tartozó cégek útját.
 
Jagiellowicz Györgyné: az egykori Taurus Gumiipari Vállalat gazdasági vezérigazgató-helyetteseként építette ki a kapcsolatrendszerét. Az Altus Zrt. vezérigazgatója, illetve szinte az összes Gyurcsány-cég felügyelőbizottsági tagja.
Sáska László: Gyurcsány Ferencék 1996-ban a Mol korábbi külkereskedőjét ültették az Altus érdekeltségébe tartozó Fortus Rt. vezérigazgatói székébe. Sáskát évekkel később megpróbálták megölni. Számos lövés érte, ám túlélte a támadást
Dékány István: 1996 márciusától vett részt az Energol irányításában. A Gyurcsány Ferenc cégbirodalmához tartozó Fortus tulajdonosaként felbukkanó Dryden nevű offshore cég alapító okirata a feleségénél tartott házkutatásnál került elő.
Keszthelyi Péter: neve először az Energol Rt. elnökeként bukkant fel. 2002-től 2010-ig már az állami sportberuházások egyik irányítójaként és Szilvásy György lekötelezettjeként munkálkodott.
Vankó Krisztina: Kuncze Gábor unokahúga, aki az Energol kivételezett helyzetben lévő titkárnője volt
Kuncze Gábor: a Horn-kormány belügyminisztereként 1994 és 1998 között a rendőrséget is felügyelte. 1997-ben az SZDSZ elnökévé választották. Egy évvel később lemondott posztjáról. 2010-ben visszavonult a politikától, ennek ellenére 2014-ben a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció jelöltjeként vett részt az országgyűlési választáson.
Karl Imre: 1989-ben lépett be az MSZP-be, később a párt országgyűlési képviselője, energetikai szakértője lett.  Neve az ETL Rt. egyik vezetőjeként híresült el, de a brókerügyben is felbukkant, rajta volt ugyanis Kulcsár Attila VIP-listáján. Megfordult az MVM felügyelőbizottságában is, majd az MVM stratégiai vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.
Szűcs Erika: aktív pártállami munkáját követően részt vett az MSZP megalapításában. Több pénzintézetnél volt vezető tisztviselő. Amikor a Rákóczi Bank 2000-ben tönkrement, rendőrségi nyomozás indult. Őt is visszaélésekkel gyanúsították, de végül bizonyítékok hiányában megszüntették az ellene folyó eljárást. Az Energol Rt. egyik legfőbb beszállítójának, az ETL Rt. felügyelőbizottságának a tagja lett. 2008-ban a Gyurcsány-kormány munkaügyi miniszterének nevezték ki. Jelenleg a Gyurcsány-pártot erősíti.
MNO - Magyar Nemzet




Ott ahol zug az a négy folyó !!!!




Hatalmas a baj Franciaországban. 

Leállítják az atomerőműveket 
2016-05-25 rt.com meteon.org 
A Nogent-sur-Seine atomerőmű dolgozói ma reggel megszavazták, hogy 24 órás sztrájkkal tiltakoznak a kormány munkaügyi reformjai ellen ezért ma 21 órától leáll a munka a létesítményben. A szakszervezet szerint a többi francia atomerőmű is követi a Nogent példáját, ezekben most szavaznak a munkások, hogy csatlakozzanak e a sztrájkhoz. 
Hatalmas a baj Franciaországban. Leállítják az atomerőműveket

Hatalmas csapás lesz ez a francia gazdaságnak ugyanis az elektromos áram 75 százaléka atomenergia előállításával történik az országban. 

Tegnap óta benzinhiány van Franciaországban ugyanis a munkaügyi reformok miatt tiltakozó olajfinomító munkások sem dolgoznak, ők el is barikádozták az olajfinomítókhoz vezető utakat. 

Manuel Valls kormányfő tegnap kijelentette, hogy nem enged a követeléseknek és kész akár a hadsereget is bevetni, hogy rend legyen az országban. 
Hatalmas a baj Franciaországban. Leállítják az atomerőműveket





Nyertünk



Fontos pert, ráadásul. A konkrét ügynél pedig tán még lényegesebb, hogy felcsillant a jogállam piciny sugara a bíróságon, mert tapasztalatunk az, hogy egyébként már ott is terjed az önkényuralom sötétje.




Volt ugyebár a számos ellenünk lefolytatott éjszakai rendőrattak közül egy, aminél nem voltunk hajlandóak kimenni jogerős tüntetésünkről a Kossuthon, és ezért kivittek minket, meg persze föl is jelentettek. Az alapsztorit megírtam Felségsértés címen nemrég, javaslom elolvasni, mert most olyan mélységig már nem megyek bele. Orbán rájött, hogy szobrot avat, kiadta a TEK-csicskáknak, hogy takarítsanak el minket, azok utasították a zsarukat, Ők meg parancsértettem üzemmódba kerültek, és takarítottak.


Namost ilyen persze jogállamban nincs. Van egy jogerős gyülekezés, ott nem sétafikál senki, csak az, aki egyetért a tüntetés céljával, mindenki másnak keresnivalója semmi arrafelé. A mélyen tisztelt közjogi méltóságoknak sem, Orbán is csak akkor jöhetett volna be a tüntetési területre, ha ahhoz énhozzájárulok. Mondjuk, érdekes szitu lett volna, hogy részt vesz egy olyan demonstráción, ami épp ellene van, dehát láttunk már tőlük csodákat. Szóval még a legnagyobb Góréknak sem szabad teljesen a gazda: nekik is alkalmazkodni kell mások elnyert alapjogaihoz.


Mondom: jogállamban. Ha Európában valaki 2015 január legelején elnyer egy tüntetési jogot egy területre, akkor azt márciusban - erősen utólag, nemde - a Miniszterelnök sétálhatnékja nem írja fölül. Képzeljük már el egy pillanatra, hogy a Gecinek épp a netadós tüntetés idején keletkezett volna kedve sétálni egyet az Erzsébet hídon. És mivel ilyenje lett Neki, ezért aztán az Ő védettszemélységére hivatkozva a TEK beletakarítja a Dunába a tüntető tömeget. Na, ilyen nincs, persze. Vicces lenne, ha az, aki ellen épp tüntetnek valahol valakik, föloszlattathatja az ellene folytatott tüntetést pusztán azzal, hogy odamegy.


A helyzet persze még ennél is súlyosabb volt jogtiprásilag, mert a hely, ahol a szoboravatás volt, kábé150 méterre volt a mi tüntetésünktől. A Parlamentnek pedig van vagy 20 kibejárata, ebből 18-on simán ki lehetett volna jönnie a Gecinek úgy, hogy semmiféle térbeli ütközés nincs. De persze nem Ő lenne, ha így tett volna:  csakazértis takarítsanak el minket, nem lesz itt mindenféle Orbán elleni tüntetés, miközben Ő épp szobrot emel. Persze saját magának, a konkrét alakok lényegtelenek, pocsék is a szobor, de az most mindegy.


Eltakarításunk után két dolog történt. Egyrészt, mivel nem mentünk magunktól, följelentettek minket személyenként szabálysértésért, és a rendőrség gyorsan ki is szabott ránk fejenként átlagosan 50 ezer forint bírságot. Az eseményen kint levő 26 emberből 16 kapott ilyesmit, úgyhogy 800 ezer forintot kívántak behajtani a nem túl gazdag demokratákon. A másik történést én indítottam:megtámadtam bíróságon a tüntetésünk föloszlatását, mivel evidens, hogy jogerős gyülekezést nem lehet szétkapni védett személy utólag keletkezett szoboravatási vágya miatt. És közben persze másik bíróságon fellebbeztünk a szabálysértési bírságok ügyében is.


Ez két különböző bírósági folyamat, összefügg persze, ezért aztán a szabálysértési bírságainkról szóló tárgyalást föl is függesztették addig, amíg az alapkérdésben - kinek erősebb a joga, a tüntetésnek, vagy a védett személynek - ítélet nem születik. Hát, született. Azt a döntést írtam megFelségsértés címen, mert annak aztán jogállamhoz semmi köze nem volt. Megállapították, hogy tényleg föloszlattak minket, ám szerintük a védett személy miatt bármi és bárki, bármikor, bárhonnaneltakarítható. Röviden: anyátok. Holnap a védett személynek sétálni támad kedve a lakásodban, Kedves Olvasóm, és kivágnak onnan, mert a Te jogod semmis Vele szemben.


Na most ilyen persze nincs. Olyan a döntés, mintha Szíjjártópetya, vagy Rogántóni szövegezte volna, ment is Strasbourgba az ügy, asszem hanyattesnek az európai bírák, mert ilyet azért ritkán látnak. Mondom, a döntés lényege az: a védett személy elől minden eltakarítandó, ezzel pedig fölszámolták mintegy mellékesen a gyülekezés alkotmányos jogát. Ugyanis jogilag nincs különbség egy kétórás, vagy egy folyamatos tüntetés között, tehát bármelyiket szétverhetik, ha épp annak, aki ellen szól, ahhoz van kedve, hogy belesétáljon az ellene tüntetők tömegébe.


Na, ezt a döntést hozta a nemjogállami bíró, és innen folytatódott a másik: a személyenkénti szabálysértési bírságok elleni fellebbezési per. Erről is írtam az első tárgyalási nap után, és bejött a megérzésem. A bíróhölgynek volt vér a pucájában. Azt ugyan nem mondta ki, hogy a másik bíróság szarházi Orbán seggnyalók gyülekezete volt, de igazából ez nem is volt Tőle elvárható. Viszont 14 embernél nullára csökkentette a bírságot, és helyette figyelmeztetést adott, két embernél pedig 10 ezerre zuhant a summa, mert Nekik már volt korábbi jogerős szabálysértési bírságuk, amit figyelembe kellett vennie.


Amit megtehetett, megtette. A többi a mi dolgunk innentől. Az alapeset már elment Strasbourgba, mihelyt ott ítélet lesz, annak megfelelően a figyelmeztetéseket is törölni fogják, és persze kártérítésre is mindenki igényt tarthat a jogtalan meghurcoltatás miatt. Strasbourgba szopni jár a Fidesz, nem kétséges, hogy a gyülekezési jog, vagy a védett személy utólagos sétálhatnékja-e a fontosabb jogállami alapelv. Csak hát Orbánék mindig az idővel játszanak. Mire ebből ítélet lesz, az perszeévek. És addig nem túl vaskos pénztárcájú embereket köteleztek volna nagyösszegű bírság kifizetésére, vagy közmunkára, vagy börtönben való leülésre. Na, ez maradt el.

Köszönjük, Bírónő.






Zavargások Brüsszelben, a rendőrség vízágyúkat vetett be



Több mint 60 ezren vonultak utcára kedden Brüsszelben Charles Michel jobbközép kormányának megszorító politikája miatt, a békésnek indult tüntetések zavargásokba torkolltak, az aktivistákat a rendőrség vízágyúkkal oszlatta szét.
csb
Legalább egy rendőr és számos aktivista is megsérült. A békésen indult, hatóságok által engedélyezett tüntetés vége felé néhány tucat ember elkezdett köveket dobálni a rendőrségre, majd tülekedés tört ki a tömeg soraiban.
A belga főváros rendőrségének adatai szerint többen mentek tüntetni a belga szakszervezetek korábbi bejelentéseihez képest, amelyek 50 ezer részt vevővel számoltak.
A 45 órás munkahét ellen tüntetünk. S az ellen, hogy 67 éves korig dolgozzunk, emellett minden évvel egyre több óráig, ez elfogadhatatlan és ezt nem engedjük a kormánynak” – jelentette ki a három nagy belgiumi szakszervezet közül a szocialista FGTB közalkalmazottakat tömörítő ágának szóvivője az RTL televíziónak.
Áprilisban munkabeszüntetéssel tiltakoztak a közalkalmazottak Belgiumban a kormány megszorító intézkedései ellen a CGSP szocialista szakszervezet felhívására.
csb
A Michel-kormány a következő öt évben 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint befagyasztja a bérek és segélyek indexálását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelésének érdekében. A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.
(MTI)
Bal-Rad komm: Balgák ezek a belgák! Ahelyett, hogy a fokozatosság elvét követnék!-mindjárt dühöngeni kezdenek.
Először PETÍCIÓ! Meg másodszor is! Meg harmadszor is! Utána alaposan ráijeszteni a qrmányra! Fenyegetésekkel. Egyre keményebb fenyegetésekkel! Majd sztrájkot kilátásba helyezni. Utána sztrájkbizottságokat szervezni! Majd a bizottságokat koordináló bizottságokat megalakítani! Először alapszervezeti szinteken. Utána ágazati szinteken. Majd még szélesebb körben. Ami után bíróságra menni!
Úgy mint Döbrögisztánban!
Persze a belgák azok másak! Ők már naggyon csehül állnak! Érthető az izgalmi állapotuk.
Bezzeg nálunk…!
Hiába no! Nálunk egy Igazi Nemmegszorító Nemmzetthy Ügyek Qrmánya regnál! Nálunk csak Birkamenet…-legfeljebb!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
vagy paypal utalással:



AZ ELHALLGATOTT LENGYEL ISZLÁM ELLENES MEGMOZDULÁS (VIDEÓ). FRISSÍTÉS!


A vonulás fenségessége egyértelmű! 51 percen keresztül, zenei aláfestés mellett, szöveg nélkül, csendben vonul a kereszténységet megvédeni elszánt lengyel tömeg! Libabőrösen néztem végig az egész filmet!!! Ajánlom minden magyar hazafinak!!!
A lengyel hazafiak példát mutatnak összefogásból és kiállásból Európa értékei mellett, az iszlamizáció ellen!
Kövessük példájukat!!! A svájci hazafiak is követendő példának tekintik ezt a lengyel megmozdulást!!!


150thousPeople!(HD)Poland Rises Against Islam/March Of Independence2015/MarszNiepodległości(ENG SUB)


forrás: svájci vágatlanok (uncut-news) vagy itt direkt a youtube-ról

Frissítés 2016 május 17:
Erdélyi Olvasónk jelzésére, mely szerint a videó ott nem nézhető meg, letöltöttük a videót és felraktuk az új-zélandi szerverünkre:


150thousPeople!(HD)Poland Rises Against Islam/March Of Independence2015/MarszNiepodległości(ENG SUB)


Ezek szerint Románia letiltotta a videót! Nehogy valakiknek ott is esetleg eszébe jusson egy nagy tüntetést szervezni. A román fasiszta hatalom nemcsak a magyaroktól fél, akik szerintük már születésüktől fogva revizionisták, hanem a saját népének esetleges emancipálódásától is retteg!!!
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)



NYÍLT LEVÉL A MIGRÁNSOKHOZ





KEDVES (?) MIGRÁNSOK!
Bocs, hogy nem hívlak benneteket sem menekültnek, sem menedékkérőnek, de nem tartalak benneteket annak. Biztos akad köztetek néhány, de az a kevés igazán elenyésző számú. Bár, ha jól belegondolok, ti igenis menekültek vagytok.
Menekültök a saját kultúrátok, a saját vallásotok szigorú szabályai elől. Menekültök az elől az élet elől, amit aztán itt Európában ránk akartok kényszeríteni, némileg átdolgozott formában. Veritek a melleteket, hogy ti vagytok a nagy muszlim férfiak, közben pedig lejáratjátok nem csak saját magatokat, de vallásotokat is. Vagy elfelejtettétek, hogy a Korán nem engedi az alkoholfogyasztást? No és a drogokról vajon mit ír a Próféta?
multikultibevandorloeroszak1
A Korán bizony nem engedi a vendéglátóval szemben azt a viselkedést sem, amit ti megengedtek magatoknak itt, a vendéglátó Európában. És a Korán azt sem engedi meg, ahogy azokkal a lányokkal bántatok, szerte Európa városaiban. De azért gyere, vetkőzz, hadd nézzem most én a te tested. Vajon van rajta tetoválás? Mert én tudom, hogy az iszlámban halálos bűn a férfi testének megváltoztatása, halálos bűn a tetoválás. Bárcsak annyi tízezresem volna, ahány tetovált, „Allah akbar”-t kiáltót láttam közületek az elmúlt hónapokban! Nézzük hát, rajtad milyen a jel, barátom? Kopt keresztény vagy, csuklódon a keresztelés örök jelével, vagy bűnöző, magát muszlimnak hazudó betolakodó?
Ha mi elmegyünk az országaitokba látogatóba, kőkeményen betartatjátok velünk a szabályokat. Nem grasszálhatunk csak úgy, útlevél nélkül nálatok. Fehér európai nőként még a döglesztő melegben sem hordhatok kényelmes, rövid ruhát, és nem mászkálhatok fedetlen fejjel. Ha vendégeskedni akarok az országotokban, akkor rohadnom kell az izzadtságban, a fejem búbjától a talpamig becsomagolva. De ha elmegyek hozzátok, akkor ezt is vállalom. Azért, mert így fejezem ki a tisztelemet, na és mert nem szeretnék mocskos börtöneitekben megrohadni egy kivillanó váll miatt.
Nálunk, Európában nincsenek ilyen szigorú dolgok. Tetszett nektek, hogy itt minden sokkal szabadabb, mégis, a ti kultúrátoknak és a mi szabadságunknak valami sajátos, nyakatekert és nagyon visszás elegyét akarjátok létrehozni. Tetszett a szabadság, de azért az ne járjon mindenkinek. Ide jöttetek, mert itt vannak éttermek, kocsmák, alkohol és szép lányok. Nektek pedig minden kell, egyszerre, azonnal, csak mert jár. Kell, hogy aztán a saját képetekre formáljátok. De most őszintén: ha mindent megváltoztattok, akkor mi lesz itt olyan, ami annyira vonzott benneteket? Úgy egyáltalán, tudjátok ti, hogy mi a fenét akartok?
Vagy kell az európai fíling, kirabolható balekok, megverhető buzik és megerőszakolható lányok, de kell egy fal is a két világ között? Nálatok, a falon belül a burka meg a saria, kívül meg minden, amit elvehettek, ha éppen arra fáj a fogatok? Szabad ki- és bejárás, a ti kedvetek szerint?
Hát, hajrá. Próbálkozni a kettős világgal lehet, de ha kérhetem, minket széles ívben kerüljetek el. Mert lehet, hogy a német, osztrák és finn pasik töketlenek, és nem álltak ki a lányok, asszonyok mellett. De ha emlékeztek, ti kölni arab macsók, volt ott egy keletről jött kidobó. És lehet, hogy Európa politikusai töketlenek, pátyolgatnak benneteket, hívnak és szeretnek. De csak kicsit gondoljatok vissza: van pár ország, ahonnan széles ívben ki lettetek rúgva.
Na, olyanok vagyunk mi, mint az a megtermett kidobó. Itt benneteket senki nem szeret. Nem kérünk a szeméthegyeitekből, nem kérünk a kulturálatlan kultúrátokból, szóval nem kérünk belőletek. És ne tévedjetek el magabiztosságotokban: csak a bundesmutti hívott titeket. Nálunk csak pár agymosott feminipunci, meg sérült lelkű liberális tárta szélesre felétek a karját és a lábait. Itt, keletebbre a lányok készülnek. Nem a fogadásotokra, sokkal inkább esetleges hívatlan érkezésetekre. Merthogy a hívatlan és még bunkó vendéget mi nagyon nem szeretjük. Viszont ügyesen megleckéztetjük.
Képezzük magunkat belőletek, hogy tudjuk, mi az, amit NEM akarunk. Olvassuk a Koránt, nézzük videókon a viselkedéseteket. Készülünk keményen – belőletek! És felénk még akadnak a portáshoz hasonló kemény gyerekek. Olyanok, akik tanulmányozva benneteket már pontosan tudják, nektek nem elég a tökötökre lépni. Már tudják, hogy ti a vér szagától megvadulva még ádázabbak lesznek. Veletek hosszú harcot, ökölcsatát vívni bizony nem szabad. Emlékszünk még, mit műveltetek a Tahír téren a saját asszonyaitokkal, azokkal, akik veletek álltak a könnygáz elé. Veletek együtt, a ti szabadságotokért. Emlékszünk a rettegő szavaikra, a sírásukra, ahogy meggyalázásukat elmesélték. Hát a mieinkkel ezt nem fogjátok tenni. A mi lányaink ugyanis nem használati tárgyak. És készülnek a fiaink, hogy megvédjék őket, hogy továbbra is nyugodtan élhessenek a mi kicsi országunkban.
Szóval, kicsit sem kedves migránsok, maradjatok csak a bundesmutti szoknyája mellett, és röhögjetek jókat a kölni polgármester néni lányoknak szánt viselkedési kódexén. Még. Mert ha lassan, de ébredeznek a német fiúk is. Utána majd a franciák, az osztrákok, a finnek, és mind a többi. De számotokra a legnagyobb csalódás lányaink harca és lázadása lesz.
Persze hiába mondanám nektek, kik azok az Erinnüszök, Görögországból ti csak Leszbosz és Kósz szigetét ismeritek, a mitológiát vajmi kevéssé. De mi itt, kelet felé tele vagyunk ilyen bosszúálló Erinnüszökkel. Sok apró, ébredező és belőletek felkészülő, bosszúálló nő, aki nem hagyja, hogy az övéit bárki bántsa. Olyan, aki nem hagyja magát, nem hagyja családját. Előbb vagy utóbb kiismerünk benneteket, és a tervetek, hogy a lányainkat burkába dugjátok, miközben ti élitek itt a kifacsart, sajátos képre formált, muszlimnak nehezen nevezhető életet, lassan csak keserű álom lesz nektek.
Mert: „Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.”
Ha harc, hát legyen harc. Ti kezdtétek! Emlékeztek? Még ott, Röszkén. Párizs, Brüsszel, a „muszlim szilveszter” már csak a folytatás. Itt, nálunk mutattátok meg először igazi arcotokat. „Ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe.” Hát mi már dolgozunk ezen. És ha kell, akkor megyünk segíteni nyugatabbra.
Soha ne felejtsétek el, honnan kapta a mi kontinensünk a nevét! Európa lehet, hogy vén, ám igenis gyönyörű, és ha kicsit megtört, és sokat szenvedett is, akkor is igen büszke NŐ!
Nem-szeretettel és nem-üdvözlettel:
Egy szőke, zöld szemű, fehér bőrű európai nő
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)



MEGSEMMISÜLT A VÁD A BUDAHÁZY ÉS TÁRSAI ELLENI MAGYAROK NYILAI PERBEN



Almási Lajos videós tudósítása a tárgyalásról. A felvételen Budaházy és Gaudi latolgatja az esélyeket a Magyarok Nyilai büntetőperről dr. Szikinger István ügyvéd megsemmisítő erejű védőbeszéde fényében.
A Fővárosi Törvényszéken május 20-án kezdte meg és május 23-án fejezte be a védőbeszédét dr. Szikinger István ügyvéd, Budaházy György védője a 17 hazafi elleni immár hetedik (!) éve folyamatban levő büntetőeljárásban.
Nem kis tétről van szó, mivel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ügyészsége – a Bajnai rendszer ügyészsége által megkezdett tévúton végighaladva – drákói (Budaházy Györgyre felső határhoz közeli, azaz 20 éves szabadságvesztést kért, de a többiekre is hosszú éves tételeket!) fegyházbüntetések kiszabását kérte a szerinte egyértelműen terrorszervezetnek minősülő Hunnia Mozgalom megvádolt tagjaira.
Miközben Gyurcsány és társai még most is szabadlábon ügyködnek a nemzetünk ellen, “dübörög az elszámoltatás”, most éppen azok ellen, akik a vád szerint erőszakkal szegültek szembe a 2010-ben megbukott önkényuralmi rendszerrel.
(És nemzeti jogvédőkkel szemben is: 2006 ősze miatt ma én ültem a vádlottak padján! Beszámolóm rövidesen látható lesz.)
Többségük már hosszú időt töltött előrehozott büntetésként előzetes letartóztatásban, Budaházy két és fél évet.
Sokadmagammal (többek között dr. Morvai Krisztina, ifj, Hegedűs Lóránt, Novák Előd, Sneider Tamás, Toroczkai László és még sok hazafi) én is ott voltam ezen az egyszerre nemzetpolitikai és jogtörténeti jelentőségű eseményen.
Dr. Szikinger István ügyvéd szakmailag kifogástalan, kiválóan felépített és elképesztően alapos, érzelmi hatásoktól sem mentes szenzációs védőbeszéde tételesen zúzta halomra a Budaházyék ellen emelt vádakat mind büntető anyagi jogi, mind büntető eljárásjogi szempontból, de megkerülhetetlenül pontos és erős emberi jogi, illetve alkotmányjogi megalapozottsággal is. Nemcsak jogászok, de minden hazafi számára is ajánlott a védőbeszéd megtekintése amely itt látható:

Hunnia per: Szikinger védőbeszéd 01/1 2016.05.20.




Hunnia per: Szikinger védőbeszéd 04/1 2016.05.23.



Hunnia per: Szikinger védőbeszéd 04/2 2016.05.23.



Hunnia per: Szikinger védőbeszéd 05/1 2016.05.23.



Hunnia per: Szikinger védőbeszéd 05/2 2016.05.23.






A több mint száz tárgyalással járó bizonyítási eljárás végére végképp egyértelművé vált, hogy egyetlen vádlottal szemben egyetlen vádpont sem állhat meg, bár a döbbenetes az, hogy ezt még a vádemelés előtt, hat évvel ezelőtt világosan levezettük dr. Morvai Krisztinával és dr. Kabódi Csaba büntetőeljárás-jogásszal közös vizsgálatunkban és az erről készült dokumentumfilmben (Magyar Guantanamo:

Magyar Guantanamo - Törjük át a hallgatás falát!



Még sorra következik a többi védő (köztük nemzeti jogvédő ügyvéd kollégák is) védőbeszéde, majd a vádlottak védekezése, viszontválaszok, utolsó szó jogán elmondott vádlotti nyilatkozatok és az ítélethozatal. Utóbbira lehetséges, hogy már csak ősz elején kerül sor. Kérem figyeljék a tárgyalásokról szóló híradásokat, és ha tehetik menjenek is el, amelyikre tudnak. Fontos, hogy érezzék a meghurcoltak, hogy nincsenek egyedül.
Ezek után már a bíróságnak is sokkal könnyebb lesz törvényes ítélettel felmenteni az összes vádlottat és aztán végre sor kerülhet rehabilitációjukra annyi meghurcoltatás után.
A tárgyalásról a pestisracok.hu így számolt be:
A Mátyás Király Tv (Buncsik Marianne és Kovács Péter) videós összefoglalója a május 20-i tárgyalásról, amelyen nyilatkozik még mellettem Budaházy Edda, Budaházy György és édesanyja is.

Honfitársi üdvözlettel:
dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Budaházy György a tárgyaláson - exkluzív interjúk (2016.05.20)






Nekem egy kérdésem volna . Miért nem a Draskovics ellen folyik ez a terrorista per ? Ha jól emlékszünk az olaj maffia kereszt apára annak idején bizony a politikusi szenny ládák ,a rendőrség , a honvédség , a titkosszolgálatok , a biróságok , az ügyészségek , és mindenféle hatalmi ág bizony benne volt a rablásokba , és a gyilkosságokba . Több embert öltek meg mint Kádár az 56 . - os vészkorban , ha nem ez a terrorizmus akkor mi ???? Amit úgy kreálnak a büdös zsidók , mert e mögött is a cionista zsidóság húzódik meg !!!! 56 előtt ugye a Dunába darálták az embereket , most egy Pintér , és gyilkosság BT – je likvidálta , és szedte be a pénzeket , de ön járó volt a rendőrség , honvédség , titkosszolgálat ügyészségek bíróságok a politikusok a szocialisták , szdsz esek , még polgárháborút is ki akartak robbantani a titkosszolgálatokkal karöltve , hogy a magyar gladio mennyire volt ebben benne az nem derült ki , mert végül nálunk nem jött össze , de Ukrajnába , ott igen , még ma is gyilkolják az Ukrán civileket nőket gyerekeket , öregeket !!! , és kik ugye nem gondoljátok , hogy a cionista zsidók olyan helyi hatalmasak voltak , hogy ezt ők vitték végre , nem itt a szabadkőművesek cionista bérgyilkosok moszad cia zsoldban lévő gladiosok , és hatalmas pénz, és fegyver mozgatások után alakult ki a polgárháború . Hogy hazánkba is erre játszottak a draskovics pintér szeny alakok , meg a páholyosok , azt nem kell , különösen bemutatnom , hisz mindenki szeme láttára történt az összekető legyilkolása is Racsi bátyi fiát így öngyilkolták meg , hogy ne érhessenek fel a gyurtyány hóhérhoz .

A terroristákat ott keressétek a nép itt csak az elszenvedője e terroristák akcióinak !!!
Hogy mennyire benne volt a politikai elit a köztársasági elnökünknek helikopterrel hordták a nem nokiás dobozos pénzeket , és mikor lezuhant a helikopter a pénz is ben éget a gépbe !!!
Drága barátaim azért én megkaptam az eléget bankókat igaz egy héttel később , de pótolták a fiuk !!!!
És hogy mennyire vérszemet kaptunk , hát a nemzeti vagyonotokat is elloptuk , és az óta sincs elszámoltatás , gyáva ez a nép az szdsz , már rég kimult a pénzt elvertük ingó ingatlanokat elkócsa vetettük , bizony itt már nincs mit keresnetek , még a zsidó halottainkat is egymás tetejére hantoljuk , hogy a betevő falatjaink meglegyen , nem véletlenül megyünk minden évbe a kormányhoz földárverezés kiírásáért , és zsinagóga építéséért könyörögni , hogy a nyugdíjas állásainkat életfogytiglanná vátoztassa a kormány !!! És ti mit akartok , örüljetek , hogy csak egy két terrorista pert indítunk ellenetek , balekok , mert ti csak baleknak kelletek , hogy legyen ki elvigye a balhét , majd draskovics fogja elvinni , mit gondoltok , hisz ő a páholy utasításait hajtotta végre , és a többi is csak közben a huzat teletömte nekik a kiépített nagy zsebeiket pénzzel ékszerrel , és minden jóval !!!! Itt az elszámolás az olajos benzines molotov koktél lehet , amivel felgyújtod az összerabolt ingatlanainkat !!!
Na pá aranyom , ha hülye goj vagy , hagyod , hogy tovább lopjunk , ha ébredezel , behivod a migráns muszlimokat , és elvégezteted velük a piszkos munkát , és mikor a cionista rablóhad elpucol , megpróbálod a muszlimokat utánuk ereszteni !!!





SZOLGASÁGBA TASZÍTANÁ AZ EU A FÜGGETLENSÉGÜKÉRT KÜZDŐ TAGÁLLAMOKAT, ÍGY HAZÁNKAT IS?



Dr. Morvai Krisztina EP képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás európai jogi szakjogász, az NJSZ ügyvezetője az Európai Parlament idei májusi plenáris ülése után, annak tapasztalatairól beszélgetnek “a színfalak mögött”, Strasbourgban.
A témák:
– brutális büntetéseket fizettetne a kötelező migráns áttelepítésnek ellenálló tagállamokkal az EU
– a megbukott dublini menekültügyi rendszer reformja és a schengeni “szabad” belső határok megőrzése címén teljesen központosított bevándorlási- és menekültügyi “megoldást” akarnak, kötelező automatikus áttelepítéssel – a két kiemelt vita elemzése
– hogyan csempészné be Európába az EU újabb gazdasági bevándorlók millióit az embercsempészet-emberkereskedelem elleni harc és az áldozatok védelme ürügyén? – a jelentés vitájának elemzése
– a migránsáradatért nem kis részben felelős Törökország által kizsarolt EU-török megállapodás alapján küszöbön áll 80 millió török vízummentes EU-ba utazási lehetőségének megnyitása,
– az EU kétarcúsága: miközben harcos állásfoglalásban áll ki a muszlim krími tatárok jogaiért és követeli közülük egyes politikai fogolynak minősített személyek szabad lábra bocsátást Oroszországot ostorozva, addig tétlenül és közönyösen szemléli, hogy az elcsatolt magyarok jogait egyre többször és durvábban sértik meg különösen Erdélyben, ahol Beke István és Szőcs Zoltán székely hazafiak “terrorizmus” gyanújával már lassan fél éve bizonyítékok nélkül sínylődnek román börtönben,
– a “dübörgő” elszámoltatás hazai eredményei: Budaházy Györgyre 20 év és 15 társára tíz évet meghaladó fegyházban letöltendő büntetést kért az ügyész a Hunnia perben, dr. Gaudi-Nagy Tamást pedig május 25-én vádlottak padjára ültetik az ügyészség 2006 őszi dicstelen szerepét taglaló, még országgyűlési képviselőként tett kijelentése miatt
– háborús menekültek helyett most már nyíltan bevándorlókról és munkát kereső, “innovatív” gazdasági migránsokról szólnak a friss EU dokumentumok, a cél: az illegális migráció helyett a tömeges legális bevándoroltatás távoli idegen kultúrákból Európába; a kiemelt vita és a Bizottság közös bevándorlási politikát erőltető veszélyes javaslatának elemzése
– kitekintés: Orbán Viktor miniszterelnök délvidéki látogatásának értékelése és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat erdélyi jogi monitorozó útjának néhány tapasztalata
– a kézdivásárhelyi székely hazafiak üzenete a bukaresti börtönből

Szolgaságba taszítaná az EU a függetlenségükért küzdő tagállamokat, így hazánkat is?



Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

A maffia állam jó tettei !!!


Goj az utólsó gatyát is lehúzzuk rólad !!!!



Ezer családot lakoltattak ki a moratórium lejárta óta



Országszerte megközelítőleg ezer családot lakoltattak ki otthonából a kilakoltatási moratórium lejárta óta. Körülbelül ötezer ember vesztette el egyetlen otthonát, több tucatnyi családtól elvették és állami gondozásba helyezték kiskorú gyermekeiket, mert a szülőknek nincs hol lakniuk – tudatta a Magyar Szociális Fórum kedden kiadott tájékoztatásában.
A kilakoltatások legfőbb oka a fizetésképtelenség. Ez egyaránt vonatkozik az önkormányzati bérlakásokból kilakoltatottakra, és azokra, akik elvesztették tulajdonukat, mert nem tudták törleszteni jelzáloghiteleiket.
Az önkormányzati bérlakásokból túlnyomórészt olyanokat lakoltatnak ki, akiknek a jövedelme oly szerény, hogy dönteniük kell, esznek-e vagy rezsit és lakbért fizetnek. A jelzálog-hiteltörlesztés képtelensége miatt az első negyedévben több száz család feje fölül vették el a fedelet, jóllehet a devizahitel néven elhíresült pénzügyi konstrukció egykori törvényességéhez erős kétségek férnek, hatalmi körökben mégsem merült fel a kártalanítás vagy a kártérítés követelménye. A politikai vezetés – vélhetően a bankokra kivetett különadó kivetése miatt – megengedte, hogy a bankok kilakoltassák, aki nem fizet.


Most mondjátok meg , ezek után nem gondoljátok úgy , hogy azt a molotov koktélt még is be kéne vetni !!!!!
Amit láttok két élet munkájával össze kuporgatott vagyonka , és a kirabolt meghurcolt emberi lény , kinek ez jár , ez a munka bére .
Fegyvert nem tartanak , hisz becsülettel szolgálták el éltüket , és ez az eredmény , még egyet tehettek volna mikor a hiénák megérkeztek előtte a gázt kinyitni , és mikor bent vannak berobbantani , hogy egy végrehajtóval kevesebb sanyargassa a magyart !!!




Megoldásnak” egyebek között a Nemzeti Eszközkezelőt és a magáncsőd intézményét szánták, de az egyikről kiderült, hogy eredeti rendeltetése, a lakhatás megmentése helyett olykor piaci szereplőként viselkedik, és nem feltétlenül a bentlakók megmentése a célja, az utóbbi pedig halva született, hiszen a létminimum alatt élők négymilliós seregének megélhetése nem biztosítható magáncsőddel, legfeljebb olyan gazdasági- és társadalompolitikával, amelyre a kormány és az állam volna képes, ha munkát, kenyeret és lakhatást akarna biztosítani.
A Magyar Szociális Fórum arra is felhívta a figyelmet, hogy társadalmi kiállással és szolidaritással számos kilakoltatást sikerült megakadályozni. Példaként hozta fel a négygyermekes galgahévízi, az ötgyermekes biharkeresztesi, és a főváros VI. kerületében élő 72 éves rokkant férfi esetét. Mindegyik kilakoltatást úgy sikerült elkerülni, hogy az önkormányzat, vagy az eszközkezelő, esetenként mindkettő a megoldást kereste a lakáskiürítés helyett, rugalmas, segítő és kompromisszum kész magatartást tanúsított, eleget tett az MSZF kérésének.
A Nemzeti Eszközkezelő hétfőn arról tájékoztatta a Magyar Szociális Fórumot, hogy határozatlan idejű lakásbérleti szerződést kötött az öt kiskorú gyereket nevelő biharkeresztesi családdal. Az Eszközkezelő bírósági végzéssel alátámasztott kilakoltatási szándékának megváltoztatásában döntő szerepet játszott a társadalmi kiállás a családért, a biharkeresztesi polgármesteri hivatal emberségessége, az érintettek kompromisszumkészsége, és magának az Eszközkezelőnek a rugalmas, belátó, küldetését komolyan vevő hozzáállása is – írta a „Munkát-Békét-Biztos megélhetést” jelszaváról ismert emberjogi szervezet.
(MSZF)
Bal-Rad komm: “…az első negyedévben több száz család feje fölül vették el a fedelet…A politikai vezetés – vélhetően a bankokra kivetett különadó kivetése miatt – megengedte, hogy a bankok kilakoltassák, aki nem fizet…”
-Azaz: mindenki léphet egyet előre! Csakhogy az első sorban állók előtt ott a szakadék! És a bekötött szeműek tömött sora szépen egyet előrelép! Egy lépéssel mindenki közelebb került a qrmányzati álomhoz!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
vagy paypal utalással:





Zöldek: Európa felelőssége befogadni a migránsokat
Bertha László

2016. május 24. 12:18



PÁRIZS, 12:18
Yannick Jadot, az Európai Zöld Párt francia EP-képviselője szerint Európának morális és jogi felelőssége a bevándorlók befogadása, aggodalomra pedig semmi ok: "gazdag kontinens vagyunk".
A zöldpárti képviselő, Yannick Jadot a France 24 vendége volt hétfőn, a műsorban többek között a migránsválságról és a szélsőjobboldal előretöréséről kérdezték, példaként említve az Osztrák Szabadságpártot.
Úgy gondolom, hogy el kell mondani az igazságot az európai polgároknak. Közös felelősségünk és kötelezettségünk befogadni a migránsokat, különös tekintettel azokra, akik Szíriából, Szomáliából, Irakból és Afganisztánból érkeznek.”
– jelentette ki Jadot.
A francia politikus szerint Európának meg kell mentenie ezeknek az embereknek az életét, erre pedig úgy véli, hogy a nemzetközi jog is kötelez bennünket, tehát európai vezetőinek úgy kellene cselekednie, ahogyan azt Angela Merkel is tette.
Jadot szerint felesleges minden aggodalom amiatt, hogy a bevándorlók elveszik az emberek otthonát, munkáját, hiszen Európa egy gazdag kontinens”, ezeknek az embereknek pedig szolidaritásra van szükségük, nekünk meg rájuk. Az EP-képviselő a műsorban elmondta, hogy a szíriaiak minőségi, képzett migránsok, akikre minden országban szükség van.
Yannick Jadot szerint a migránsok befogadásának a közös felelősségvállaláson és a „valóságon kell alapulnia, nem a nacionalizmuson”.
Nem kell befogadni !!! Ha munkaerőre van szükség a Spanyoloknál 1, 5 millió munkanélküli van , dolgoztassa őket németország , a munka kultúra is megvan , és a képzésükre sem kell milliárdokat kiadni . Itt a nemzet államok lebontása folyik !! Egy homogén államban ahová migránsokat telepítettek , mindig lesz kiélezett ellentét amit meglovagolva az őslakosságot kilehet játszani . Eddig eltakarították az útból a nemzeti burzsoáziát Európa szerte a nemzetté válást hordozó elemeket , nálunk a parasztságból kulák lett , és ledarálták a Dunába , most újabb betelepítéssel nem hogy Trianon semmissé tételét érnénk el , még azt a maradék területet is elvesztenénk !!! Egy polgárháború , és az ország 3 , - 4 részre szakítással , már nem is volna magyar !!!!
Egy Judapesti Majdan cionista gladioval a polgárháború receptjét kínálja , és a nagy zsidó birodalom Kárpátmedencei kiépítését szolgálja a mostani politikai maffia ezt a célt valósítja meg ezért küzd , és fárad , hogy közben a zsebük jól tele legyen tömve , szarik ő a mi kártalanításunkra . Nemzeti vagyon ide vagy oda azt bizony ellopták , és csak úgy tudjuk vissza szerezni , ha fegyvert fogunk , és felégetjük a rablott ingatlanokat a rablókkal együtt .








Ezzel gyakorlatilag beismerték, hogy két éve csaltak a választáson



felmilla_magyar.jpg
Az még csak hagyján, hogy 8 magyar alkotmánybíró szerint azt a választói csoportot, amelyik közvetlen és erősebb, valamint intenzív kapcsolatban van Magyarországgal, diszpreferálni kell azokkal szemben, akik szerintük sincsenek közvetlen, erős és intenzív kapcsolatban Magyarországgal. Tudniillik a határon túli szavazók számára

kényelmi okokból

megengedett a levélben szavazás, a magyarországi állandó lakcímmel rendelkező, de külföldön dolgozók számára viszont meg kell nehezíteni a választást, ezzel akadályozva őket politikai jogaik gyakorlásában.
Ebben nincs semmi meglepő, Orbán miniszterelnök már tavaly októberben elmondta, hogy az Alkotmánybíróság alapvetően kereszténydemokrata többségű. A tagok többsége láthatóan most is tudta, hogy kik és miért választották meg őket.
Ami viszont ennél is durvább, hogy az AB, Navracsics Tibor akkori közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Pállfy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke indokaira alapozva lényegében

a választási visszaélések megelőzésére és a választások tisztaságának biztosítására hivatkozva

hagyta helyben a jelenlegi szabályozást.
Eredetileg ugyanis a törvény minden külföldön tartózkodó magyar állampolgárnak lehetővé tette a levélszavazást, hogy az alkotmányos alapjog gyakorlását előmozdítsa. Majd ezt megváltoztatták úgy, hogy aki a szomszédos országok valamelyikében él, az továbbra is szavazhat így, aki nem, annak el kell zarándokolni valamelyik külképviseletre.
Navracsics szerint ez azért történt, mert 
[a] választópolgároknak a szavazás napján külföldön tartózkodása nem ellenőrizhető,
nem lehet olyan törvényi garanciát biztosítani, amely ezt lehetővé teszi. A levélben
szavazók névjegyzékére történő felvétel iránti kérelemben tehát 
a választópolgár
következmények nélkül tehetne akár olyan hamis tartalmú nyilatkozatot, mely szerint
a szavazás napján külföldön tartózkodik. A szankció nélküli, valótlan tartalmú
nyilatkozattétel lehetősége azzal a következménnyel járna, hogy az 
a választás
tisztaságát veszélyeztetné azzal, hogy a szavazatok előzetes megvásárlását és a
szavazás titkossága sérelmének megvalósítását megkönnyítené.
Az NVI-t vezető Pállfy ennél is tovább ment:
[a]rra ugyanis nincs lehetőség, hogy ellenőrizhető legyen az, hogy a levélben
szavazást kérő választópolgár valóban külföldön tartózkodik-e a szavazás napján.
Ennek hiányában pedig gyakorlatilag bárki igényelhetné a szavazási levélcsomag
megküldését, így 
egyes pártok a szavazatvásárlás olyan módját alkalmazhatnák, hogy
annak 
a választópolgárnak fizetnek a szavazatáért, aki kikéri a postai szavazólapot, a szavazatvásárló előtt kitölti és átadja részére, majd a szavazatvásárló postán feladja a válaszborítékot.Ez a visszaélés természetesen külföldön élők esetében sem zárható ki, de
gyakorlatilag – a választópolgárok kisebb számára és földrajzi szóródására tekintettel
– jóval kisebb veszélyt jelent a választások tisztaságára.
Magyarul: az Orbán-kormány akkori igazságügyi minisztere és a Fidesz-KDNP által megválasztott NVI-elnök azt állítja, hogy 
  • tudták, hogy a levélben szavazással csalni lehet,

  • a pontos módszert is ismerték,

  • a szomszédos országokban élőknek ezt mégis lehetővé tették.

Semjén büszkén hirdette, hogy már félmillióan kaptak állampolgárságot azok közül, akik nem viselik a magyarországi választáson hozott döntésük következményét. Közülük 200 ezren regisztráltak, több mint 128 ezren szavaztak is.
Azt senki nem állíthatja, hogy ne mondták volna meg előre:


A Fidesz-KDNP listája 2014-ben a levélben leadott szavazatok

95 százalékát kapta meg.

Ezekből a tényekből milyen más következtetést lehetne levonni, mint hogy tudatosan csaltak? Egyszerűen naivak lettek volna, és csak a véletlen hiperszerencsének volt köszönhető a putyini Oroszországot jóval fölülmúló, legfeljebb Észak-Koreára jellemző kormánypárti fölény?





béel
2016. május 24. kedd, 10:42
Szó sincs semmilyen puskaporról és bombáról - nyilatkozta. A Bekéékkel szimpatizáló erdélyi magyar ifjúsági szervezetek eközben újabb tüntetést terveznek.
Újdonság és döbbenet nemcsak számomra, hanem mindenki számára, aki ismeri a fiamat és Szőcs Zoltánt, az az állítás, hogy kaptak tíz kilogramm puskaport és hat gránátot, amivel fel akarták robbantani december elsején a fél várost, valamint hogy az elkobzott petárdák tíz százalékával elvégzett kísérlet szerint a feltételezett robbantás nagy kárt okozott volna” - nyilatkozta a Háromszékcímű napilapnak Beke Ernő, a terrorizmussal vádolt székelyfölföldi HVIM-es, Beke István Attila édesapja a vádirat ismertetését követően.
Kérdem én, hol kapták a puskaport és mikor? A november 30-ai házkutatáskor találták a fiamnál, vagy netalán volt egy második házkutatás is, amiről nem tudunk? Ilyen nem volt! Határozottan cáfolom ezeket a képtelen vádakat. Ha a fiamnál puskaport és gránátokat  találnak, a tárgyalásra már rég sort kerítettek volna” – adott hangot felháborodásának Beke Ernő.
Állítása szerint a négyszáz petárdát a fia 2014-ben rendelte meg, de nem szállították le, csak 2015 novemberében, miután rájuk szólt, hogy kifizette már. Ebből 250 darab a fia cégének egyik alkalmazottjáé volt, 150 maradt Istvánnak, 46 pedig még az előző évekből maradt meg, becsomagolva egy dobozba. A pukkantós petárdákkal nem lehet robbantani – szögezte le.
Amúgy fia Esztelneken egy volt istállóban berendezett egy airsoft-termet: ez olyan sportjáték, amelyben egymás ellen harcolnak a csapatok. Országszerte háromszáz hasonló klub létezik, a pukkantós „bombát” is oda tervezték. Akik lehallgatták az erről szóló beszélgetéseket, azt feltételezték, hogy igazi bombát akarnak készíteni – mondta.
Beke Ernő összefüggést lát a december elsején bedobott, a Kézdivásárhelyen tervezett robbantásról szóló hír, a gázvezeték-robbantás szándékának megszellőztetése és a kilátásba helyezett szakszervezeti megmozdulások között. December elsején a szakszervezetek fel akartak vonulni Bukarestben – akkor megjelentek a vármegyések a bombákkal, és mindenki a tévé készüléke előtt maradt. Most ugyanúgy tiltakozásokat terveztek a tanügyi szakszervezetek, erre bedobták a gázvezetékek felrobbantásának tervét – ecsetelte.
Az ügyészek azon vádjára is kitért, amely szerint a vármegyések orosz szervezettől vártak volna segítséget, mondván, sem a fia, sem Zoltán nem tud oroszul. „Ilyen hülyeségeket állítani, hogy a robbantással vissza akarták állítani a hajdani hatvannégy vármegyét, már több, mint képtelenség” – szögezte le.  Felidézte továbbá: miután a fiát letartóztatták, pár hétre rá országos szinten 1,7 tonna petárdát koboztak el, de azok tulajdonosaival nem történt semmi. Aztán ott a craiovai eset: a célkeresztbe került kiskorú beismerte, hogy szimpatizál az Iszlám Állam terrorszervezettel, de elengedték. 
Újabb tüntetés  készül Bekéék mellett Kézdivásárhelyen
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezet vezetői közös csíkszeredai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy újabb tüntetést tartanak vasárnap Kézdivásárhelyen a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnal és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnal való szolidaritásuk kifejezésére.
Az ifjúsági szervezetek képviselői szerint a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) által összeállított vádirat teljes mértékben valótlan állításokon alapul.
Ha hagyjuk, hogy közösségünk tagjait meghurcolják valós indokok nélkül, akkor visszatérünk a huszadik század sötétebb pillanatait idéző módszerekhez” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke.
A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről estére, majd januárban heti egy alkalommal tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen, az őrizetbe vettekkel szolidaritásukat, a román hatóságok eljárásával szemben pedig bizalmatlanságukat fejezvén ki. Kisebb utcai megmozdulásokat Sepsiszentgyörgyön Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson is tartottak.




Hunnia per: Szikinger védőbeszéd 01/1 2016.05.20.




Budaházy György beszéde a Hunnia perben 2011.03.02.







Gaudi-Nagy Tamás


Dübörgő "elszámoltatás": 2006 ősze miatt 


Gaudit állítják bíróság elé




Gyurcsány szabadlábon, Gergényiék felmentve, a 2006 őszi igazságtételért küzdő nemzeti jogvédő a büntetőbíróság előtt, tíz évvel a 2006 őszi rendőrterror után- ez a mérlege jelenleg a NER 2006 őszi igazságtételének.

Még 2014 júniusában adtam hírt ( 
http://bit.ly/1TtP5gC ) a 2006 őszi rendőrterror miatti nemzeti jogvédő országgyűlési képviselői munkám kapcsán ellenem indított koncepciós büntetőeljárásról. A vád nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás.
Országgyűlési képviselőként és nemzeti jogvédőként elkövetett "szörnyű" tettem után három és fél évvel végre eljött a napja, hogy szembe nézhetek a bíróságon vádlóimmal: a 2006 őszi megtorlásokban bűnrészes ügyésszel és a vádat képviselő Központi Nyomozó Ügyészség ügyészével. Méltó ajándékot készítettek elő a 2006 őszi rendőrterror közelgő 10. évfordulójára... De ők is kapnak tőlem.
A tárgyalás helyszíne: Pesti Központi Kerületi Bíróság (1055 Budapest, Markó u.25.) III. emelet 311.
Időpont: 2016. május 25. 8.30
Bíró: dr. Pócza Róbert
Védőm: dr. Csisztai-Molnár Péter ügyvéd (Nemzeti Jogvédő Szolgálat)
És hogy mindez miért ? Mert 2013. október 23-án a "Valódi számonkérést 2006-ért! " címmel a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat által Budapesten a 2006 őszi rendőrterror egyik jelképes helyszínén, az Astoriánál tartott tüntetésen (http://bit.ly/22ndKnj ) megdöbbentő tényeket hoztam nyilvánosságra a 2006 őszi megtorlások ökleként működő és akkor a hírhedt Falvai Zsolt által irányított Budapesti Nyomozó Ügyészség zsoldjában állt, megtorlásokban részt vett ügyészségi titkárról (aki most már ügyész- kiérdemelte...) - névvel. Mert végre neveket akarunk hallani és megbüntetett megtorlókat látni. Ezért is lettem országgyűlési képviselő, ezen dolgoztam rengeteget, sajnos ezen a téren (szemben a jóvátétellel) eddig - nem miattam - mérsékelt eredménnyel.
A tüntetés azt fejezte ki, hogy "mi az igazság iránt elkötelezettek nem nyugodhatunk, és nem is nyugszunk mindaddig, míg a szemkilövőket, a szemkilövetőket és a velük cinkos hivatalos személyeket a börtönbe nem juttatjuk." Itt jelentettük be a 2006 őszi igazságtételt követelők közösségi oldalának létrejöttét, amely azóta is működik :https://www.facebook.com/2006igazsaga/
A gyalázatos ügyészi tettről szóló információt - amelyet egy 2006 őszén meghurcolt jogsértettől kaptam a "Res Iudicata- 2006 ősze: ítélt dolog" c. dokumentumfilm ( http://bit.ly/1s6FBMf ) bemutatóján - másnap a Hír Tv-nek adott interjúban is közöltem. Akkor még országgyűlési képviselő voltam: hivatalos személyként kötelességem volt ez, miután egy hivatalos személy törvényellenes cselekményéről értesültem.
A "jó hírnevére" kényes ügyész feljelentett, majd a szervezett bűnözés és korrupciós bűncselekmények leleplezésére hivatott csúcs ügyészi szerv, a rettegett Központi Nyomozó Főügyészség buzgó "nyomozati munkával" közel ezer oldalnyi nyomozati iratot termelt ki és átvette a vád képviseletét. Ha a 2006 őszi megtorlók és korrupt politikusok ügyében lennének ilyen alaposak, akkor nem lenne ilyen sanyarú az elszámoltatás mérlege...
Nos tehát valódi elszámoltatás helyett a "Birodalom visszavág": állok elébe. Ezúttal is totális vakvágányon mozognak, ráadásul én ezen a terepen saját jogvédő tapasztalataim és ismereteim okán rendkívül otthonosan mozgok. Hazai pálya ez nekem, színtiszta jogvédelem, ami a szívem csücske, nem politikai maszatolgatás, ködszurkálás.
A vád tárgyává tett kijelentéseket országgyűlési képviselőként hoztam nyilvánosságra, ezért büntethető nem vagyok, erről - és nem a lopás-korrupció-politikus bűnözés mentegetéséről - szól a mentelmi jog, amely a mandátum lejárta után is fennáll a képviselőként ebben a minőségben közölt tény vagy vélemény miatt. Ugyanakkor a közérdekből közzétett tényeket bizonyítani is tudom és fogom. Ezért sem vagyok büntethető.
A velem, mint 2006-os igazságtételért harcoló nemzeti jogvédő elleni koncepciós perben az lesz az egyik célom, hogy bemutassam nyilvánosságnak az ügyészség 2006 őszi megtorlásokban játszott gyalázatos szerepét, amely miatt tudomásom szerint közülük senkit nem bocsátottak el és nem büntettek meg. Ez gyalázatos és tűrhetetlen. A parlamenti vizsgálóbizottságban pedig a meghallgatott katonai ügyész rezzenéstelen arccal mondta a képünkbe 2010-ben, hogy az azonosító jelvény hiánya a rendőrök fegyelmére és féktelen tombolására semmilyen hatással nem volt, ezért a parancsnokok nem felelősek...
Az eljárást nyugodtam tekinthetjük egyfajta válasznak a legfőbb ügyészhez országgyűlési képviselőként 2012-ben intézett, 2006 őszi felelősségre vonást követelő felszólalásomra( http://bit.ly/1s6FNeg )
Az igazság legyőzése elleni kísérletek kudarcra vannak ítélve. Mert a mi oldalunkon van az igazság és a jog is. Csak végig kell menni a küzdelem útján a győzelemig!
Várok minden kedves hazafit, akinek szívügye a 2006 őszi igazságtétel és a teljes elszámoltatás!

Budapest, 2016. május 24.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetőjewww.gaudinagytamas.hu





Kiborítják a magyar szennyest

Matolcsy György újraírva a jegybankokra vonatkozó szabályozást beveszi a családtagjait és a barátait a bank pénzének elosztásába. Mindezt az Európai Unió (EU) egyik tagországában teszi. Amióta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke lett, egymilliárd dollárnyi összeget tolt át hat alapítványba az MNB-től, fittyet hányva a felügyelőbizottság ellenkezésére és az EU rosszallására. 

Ezekkel a megállapításokkal indul a Bloomberg cikke, amely részletesen ismerteti nemzetközi olvasótáborával az MNB körüli botrányt. A cikkből kiderül, hogyan jutottak pénzhez az alapítványokból Matolcsy rokonai és Orbán Viktor miniszterelnök szövetségesei, továbbá hogyan adtak ki a bankelnökről szóló, illetve általa írt könyveket, és hogyan vásárolták vissza azok egy részét. 

El akarták titkolni 

Matolcsy szerint ez a forrás - nagyjából megfelel a NATO-tag Magyarország védelmi büdzséjének - új helyén már nem közpénz, és Orbán Viktor miniszterelnök harcolt azért, hogy ennek jegyében titkosítsák felhasználását. A hatalom ellenfeleinek ritka sikere volt, amikor az Alkotmánybíróság ezt megakadályozva leszögezte, hogy a közpénz így nem alakulhat át magánpénzzé. 

A kiterjedt patrónusi rendszer nyilvánosságra kerülése sok magyart megdöbbentett, pedig többségük támogatta Orbán - akit a Bloomberg Vlagyimir Putyin orosz elnök rajongójaként jellemez - manővereit az úgynevezett illiberális állam kialakítása felé. A magyar kormányfő pártja 2010-ben és 2014-ben is kétharmados többséget szerzett a parlamenti választásokon. 

Ez durva! 

Gyakorlatilag egy nagy halom dokumentum bizonyítja a jegybank megkérdőjelezhető kifizetéseit az elnökéhez kapcsolódó személyeknek - fejtegette Otilia Dhand, a kockázatelemzéssel foglalkozó brüsszeli Teneo Intelligence tanácsadó cég szakértője. Még kelet-európai mércével mérve is messze a szokásos mértéken felüli uram-bátyám kapitalizmusról tanúskodik ez az ügy. 

A Bloomberg elpoénkodik azon, hogy az MNB épülete a budapesti Szabadság téren van, az USA nagykövetségének szomszédságában, majd részletesen ismerteti a még 2014-ben keletkezett 1,8 milliárd dollárnyi nyereség egy részének sorsát. Az elmúlt két évben a 60 éves Matolcsy és az alapítványok többi kuratóriumi tagja a közfigyelmet elkerülve költötte és fektette be a jegybankból áttolt pénzt. 

"Leminősítették" Magyarországot 

Matolcsy elhárította, hogy interjút adjon az ügyben a hírügynökségnek. A hazai nyilvánosságban következetesen tagadja vétkességét, az ügyet az ellenzék botrányos politikai támadásának tartja. Orbán határozottan kiáll szövetségese mellett. 

Nem jó hír a magyar kormánynak, hogy a Transparaency International januárban, azaz még a botrány kirobbanása előtt az összes többi EU-tagországnál erőteljesebben rontotta Magyarország helyezését éves korrupciós listáján. Az indoklás szerint a korrupció a magyar miniszterelnök irányítása alatt centralizálttá vált és szisztematikusan folyik. 

Politikai cél 

A Bloomberg idézi Lentner Csabát, az egyik alapítvány kurátorát, korábbi képviselőt, aki kijelentette, hogy a cél Orbán hatalomban tartása olyan hosszú ideig, ameddig csak lehet. Ezt szolgálja a fiatal választók tudatának formálása a kormány alapelveinek szellemében. 

A 2018-as választás szerinte azon fog eldőlni, hogy mennyire lesznek elfogadottak a kormány gazdasági, szociális és ideológiai elvei. Ez egy csata, amelynek egyik bajnoka Matolcsy - derült ki a szavaiból. 

Az EU-t külön aggasztja, hogy az egyik alapítvány, amely 218 millió dollárral gazdálkodik, társintézményével együtt pénzügyi befektetéseket is folytat. Egyebek mellett államkötvényeket vesznek. Az európai alapszerződés tiltja a jegybankoknak országuk államkörvényeinek "közvetlen vásárlását". 

Van okuk az idegességre 

A Bloomberg szakírója, Simon Zoltán úgy véli, hogy az Európai Központi Banknál meg kellene szólalnia a riadócsengőnek, ha igaz, amit Bod Péter Ákos közgazdász professzor, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, volt jegybankelnök mond. 

Ennek semmi köze az MNB monetáris politikájához - jellemzi az alapítványi háló működését. Sokkal inkább egy családi pénzesládikóról van szó. Az egész az úgynevezett patrióta gazdaságpolitika paródiája. Valójában egy sokkal egyszerűbb fogalommal, a nepotizmussal jellemezhetjük, ami itt folyik. 



Így segítette a Miniszterelnökség Orbán vejének közbeszerzési sikereit


Orbán Viktor eddig legfeljebb családi környezetben – például lánya esküvőjén vagy karácsonyi pálinkakóstolás alkalmával – tűnt fel veje, Tiborcz István társaságában. A vejéhez kötődő, ellentmondásos módon szerzett állami megbízások miatt pedig csak kényelmetlen kérdéseket kapott, de eddig kimaradt a több hatóság által is vizsgált ügyekből.
Van azonban egy olyan pont, ahol Tiborcz üzleti ügyei összekapcsolódtak Orbán hivatalával. A Direkt36 által megszerzett dokumentumok szerint ugyanis a Miniszterelnökség jelentős szerepet játszott abban, hogy Orbán vejének cége könnyedén, érdemi verseny nélkül jusson nagyértékű állami beruházásokhoz.
A Miniszterelnökség feladata az, hogy ellenőrizze a nagyobb értékű uniós közbeszerzések szabályosságát. 2014-ben azonban komolyabb aggályok nélkül átengedték azokat a közvilágítási pályázatokat, amelyek úgy voltak megírva, hogy azokon gyakorlatilag csak Tiborcz akkori cégének, az Elios Innovatívnak legyen esélye nyerni. Ezeknek a pályázatoknak az ügyében most nyomoz a magyar rendőrség és vizsgálódnak az uniós hatóságok is.
A Miniszterelnökség ezeknek a hatósági eljárásoknak a megindulása után változtatott csak a gyakorlatán, és kezdte átíratni a közvilágítási pályázatokat. Addigra azonban már átengedtek nyolc olyan pályázatot, amit kiírói az Eliosra szabtak. Az összesen 4,6 milliárd forint értékű munkákat a cég egy kivétellel versenytárs nélkül nyerte el.
A Miniszterelnökség közölte, hogy a korábbi uniós ellenőrzések hatására és azok tapasztalataiból kiindulva lettek szigorúbbak 2015-től. Az Eliosnak kedvező korábbi közbeszerzésekért a közbeszerzéseket kiíró városokra hárították a felelősséget. Azt írták, ők az engedélyezéssel csak ahhoz járultak hozzá, hogy a városok kiírják a pályázatokat, de ez nem jelent garanciát arra, hogy az, amit engedélyeztek, törvényszerű. Pedig az ellenőrzésnek pont az a lényege, hogy ezt megvizsgálják, és szabálytalanság esetén a Miniszterelnökségnek további lehetősége is volt a kifogásolt pályázatok megállítására. Ők ezt mégsem tették meg.
Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, hogy tudtak-e arról, hogy az engedékeny ellenőrzésekkel az Eliosnak kedveztek, de nem adtak konkrét választ a kérdésünkre. Megkérdeztük azt is, hogy Orbán Viktornak volt-e tudomása arról, hogy a saját hivatalában ellenőrzik azoknak a közbeszerzéseknek a kiírásait, amelyekben a veje cége érdekelt volt. A Miniszterelnökség szerint az ellenőrzéseket végző főosztály „napi működését nem a miniszterelnök irányítja, egyetlen közbeszerzési eljárásra, vagy annak ellenőrzésére nem gyakorolt, nem gyakorolhat befolyást”.
Tiborcz István közölte, hogy nem beszélt soha apósával az Elios közbeszerzéseiről. „Miért beszéltem volna? Családi ügyekről szoktunk beszélgetni, nem másról” – mondta május 11-én, amikor a Bocuse D'or szakácsversenyen sikerült elcsípnünk néhány mondatra.

Amikor még csak az Elios volt elég jó

Az egész történet azzal indult, hogy a magyar városok sorban elkezdték LED-lámpákra cserélni az utcai lámpáikat, mert a kormány egymás után két uniós pályázatot is kiírt erre a célra.
Az első körben, 2013 őszén 8,8 milliárd forintot osztottak szét 33 önkormányzat között, és a települések a teljes költség legalább 85 százalékát, de sokszor a teljes költségvetést uniós forrásból kapták meg. A közbeszerzések többségét 2014-ben írták ki. Ebben a körben tarolt az Elios: ugyan a 33-ból csak 12 önkormányzatnál nyertek, de ezek voltak a legnagyobb beruházások, így a közvilágítás-korszerűsítésre fordított teljes összeg 72 százalékát ők nyerték el. A cégnek legnagyobb sikerei idején felerészben a miniszterelnök veje volt a tulajdonosa, aki 2015 áprilisban kiszállt a vállalkozásból.
Tavaly márciusi cikkünkben bemutattuk, hogy mi tette lehetővé ezt a menetelést. A később az Elios által elnyert közbeszerzésekben olyan referenciákat kértek, amelyeket kevés kivétellel csak az Elios tudott teljesíteni. Akkor megkérdeztük az önkormányzatokat, tudatában voltak-e annak, hogy az általában külsős cégek által készített kiírásnak csak egy cég tud megfelelni. Több önkormányzat is arra hivatkozott, hogy a közbeszerzéseket két minisztérium – köztük a Miniszterelnökség - is megvizsgálta és jóváhagyta.
Az uniós forrásból finanszírozott kisebb beruházásokat legfeljebb csak utólag ellenőrzik a magyar és az uniós szervek is. A 300 millió forint feletti építési beruházások pályázatait viszont egy minisztérium és a Miniszterelnökség is megvizsgálja előzetesen. A közvilágítási pályázatokat műszaki szempontból a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ellenőrizte, és minden beruházást támogattak. Azt, hogy a közbeszerzés a törvényeknek is megfelel-e, egy másik szervezet, az úgynevezett központi koordinációs szerv végzi. Ez 2013 végéig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség volt, de 2014-től Lázár János a Miniszterelnökséghez vonta ezt a feladatot, így a közvilágítási pályázatokat egy kivételével már a Miniszterelnökség ellenőrizte.
Az ellenőrzéseket a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya végezte, az ellenőrzéseket az ezért a területért felelős helyettes államtitkár, Császár Dániel írta alá, a jelentéseket  pedig a főosztály jogi és közbeszerzési szakértői készítették a Miniszterelnökség megfogalmazása szerint „a szakmai függetlenség szabályainak megfelelően.”
Tavaly április végén a Miniszterelnökséghez fordultunk, és kértük a közvilágítási közbeszerzések minőségellenőrzési jelentéseit. A Miniszterelnökség azzal utasította el a kérésünket, hogy szerintük ezek az iratok munkadokumentumok, így nem tartoznak a közérdekű adatok körébe. A Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet segítségével pert indítottunk az adatokért, és miután a pert megnyertük, megkaptuk az iratokat.

Kapcsoltak, csak későn

Ezekből kiderült, hogy 2014-ben nyolc olyan közbeszerzési kiírást vizsgáltak, amelyek az Eliosnak kedveztek, többek között például azzal, hogy csak nagyértékű LED-lámpás referenciát fogadtak el. Ezekben egyszer sem kifogásolták ezt a feltételt, ami szinte minden más céget kizárt a versenyből, csak az Eliosnak hagyva lehetőséget a pályázatra. Kisebb jelentőségű, szinten az Eliosnak kedvező követelményeket ugyan szóvá tettek, de az önkormányzatok sok esetben ezeket is változatlanul hagyták.
Jellemző példa erre egy, az Eliosra szabott közbeszerzésekben szereplő referenciakövetelmény. Ez előírta, hogy a pályázó cég átlagos statisztikai létszáma legalább 20 fő legyen (az Elios statisztikai létszáma 2013 végén 21 fő volt). Ezt több minőségellenőrzésben szóvá tette a Miniszterelnökség, és kérték, hogy indokolják meg, miért van erre szükség, hiszen a munkát egyéb foglalkoztatási jogviszonyban is lehet végezni, és “álláspontunk szerint a verseny e körülmény előírásával nem szűkíthető”. Ennek ellenére a követelmény két kivétellel benne maradt a később az Elios által elnyert közbeszerzésekben.
A jelentésekben a szöveges észrevételek után a közbeszerzést részenként is lepontozták aszerint, hogy megfelelő-e vagy sem, és ha nem, akkor alacsony vagy magas kockázatot jelentenek-e a hibák. Az egyik szempont minden vizsgálatban az volt, hogy a közbeszerzés tervezete megfelel-e a “hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvének”. Ebből a szempontból kivétel nélkül minden város kiírását magas kockázatúnak minősítették, azaz úgy gondolták, hogy nem felelnek meg ennek az elvnek.
Bár a jelentések végén az olvasható, hogy ha az ellenőrzésben akár egyetlen pontot is magas kockázatúnak minősítenek, akkor nem lehet elindítani a közbeszerzési eljárást a kifogásolt részek javítása nélkül, ezeknél a pályázatoknál ezt mégsem tartották be. Több közbeszerzést is úgy írtak ki az önkormányzatok, hogy változatlanul hagyták például azokat az alkalmassági követelményeket, amelyeket a Miniszterelnökség kifogásolt vagy magas kockázatúnak tartott.
A jelentések végén az is szerepel, hogy ha az ajánlatkérők - ebben az esetben az önkormányzatok - úgy írják ki a közbeszerzést, hogy nem változtatják meg a kritizált pontokat, akkor a Miniszterelnökség szabálytalansági vagy más jogorvoslati eljárását indíthat. Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, hogy a közvilágítási pályázatok között volt-e olyan, amely ellen eljárást indítottak, de a válasz szerint nem volt ilyen, mert az önkormányzatok ellenvéleményt írhattak vagy indoklást adhattak a felmerült kifogásokra, és ők ezeket is mérlegelve hoztak döntést a tenderekről.
A 2014-ben készült ellenőrzésekben egyetlen alkalommal sem kérdezték meg a városokat, hogy megvizsgálták-e, hány cég tud megfelelni a követelményeknek, és nem figyelmeztették őket arra, hogy a versenykorlátozó feltételek miatt akár az uniós támogatás is veszélybe kerülhet.
2015 elejétől aztán megváltozott a Miniszterelnökség hozzáállása. A dokumentumokat átvizsgálva az derült ki, hogy ettől kezdve a Miniszterelnökség is kifogásolta az Eliost helyzetbe hozó, nagyon szigorú elvárásokat. Békéscsabát például kérték, hogy írják át azt a követelményt, ami korábban elvégzett, nagy összegű LED-lámpás korszerűsítést írt elő a munka feltételeként. “A referenciakövetelmény álláspontunk szerint túlzottan összetett és indokolatlanul szűkíti a versenyt, ezért kérjük, szíveskedjenek a minimumkövetelmény feltételrendszerén lazítani” - írták a jelentésben.
Sőt, azt is észrevették, hogy az önkormányzatok a lámpák típusát is nagyon részletekbe menően meghatározták a pályázatokban. Ez volt az egyik olyan feltétel, amely kedvezett az Eliosnak.
Több várostól is azt kérte a Miniszterelnökség, hogy nyilatkozzanak arról, hogy “ismereteik alapján a termékek milyen széles köre képes megfelelni az eljárás dokumentációban szereplő paramétereknek, illetve a becsült potenciális ajánlattevői kör volumenéről”. Arra is figyelmeztették a városokat, hogy ha “versenykorlátozóan határozzák meg a műszaki tartalmat, és kizárólag egy ajánlat érkezik, akkor az súlyos audit kockázatot jelent, mely korrekciót vonhat maga után”. Azaz az unió részben vagy egészben visszavonhatja a támogatást.
Más jelei is voltak a szigorításnak. Míg a 2014-es jelentésekben a kifogásolt pályázati elemekről még csak indoklást kértek, egy évvel később már egyszerűen felszólították a városokat, hogy töröljék az “indokolatlan” és versenykorlátozó kitételeket a közbeszerzésekből.

Miért lettek szigorúbbak 2015-ben?

Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, hogy miért szigorítottak be 2015-ben a közvilágítási pályázatok vizsgálatainál, de nem kaptunk konkrét választ. Csak általánosságban írtak arról, milyen szempontok befolyásolják a vizsgálatokat, illetve megemlítették, hogy az ellenőrzésnek folyamatosan változnia kell a gyakorlatban felmerült kérdésekre, illetve az uniós hatóságok vizsgálatainak megállapításaira reflektálva. A Miniszterelnökség hozzáállásának változása egybeesett ugyanakkor több, az Elios szerződéseit érintő történéssel.
A cég LED-lámpás közbeszerzéseivel azután kezdett intenzíven foglalkozni a sajtó, hogy Orbán Ráhel 2014 decemberében kiírta a Facebookra az azóta elhíresült bejegyzését arról, hogy férjével a saját lábukon állnak. Négy közbeszerzés ügyben az Átlátszó cikke nyomán már 2014 decemberében feljelentést tett Schiffer András, és az EU csalás elleni hivatala, az OLAF is már januárban nyomozni kezdett ezeknek a közbeszerzéseknek az ügyében. A Miniszterelnökség tehát éppen akkor kezdte szigorúbban ellenőrizni a közvilágítás-korszerűsítési közbeszerzéseket, amikor már az uniós és a magyar hatóságok is elkezdték vizsgálni ezeket.
A Miniszterelnökség azt állítja, hogy 2015-ben volt egy általános szigorítás a vizsgálatoknál, aminek az Európai Bizottság 2014 novemberi auditvizsgálata volt az oka. A válaszukban nem írják, de a korábbi nyilatkozatokból kiderül, hogy az Bizottság vizsgálata szabálytalanságokat talált egy sor uniós finanszírozású programnál és beruházásnál. A Miniszterelnökség szerint ezek után “a Bizottság részéről is egyértelmű elvárás volt az ellenőrzések szigorának fokozása”.
Lázár János 2014 decemberében egy közleményben meg is fogalmazta, milyen gyakorlatot várnak el a közbeszerzések. Az egyik utasítása például az volt, hogy a kiírók nem kérhetnek túl magas és túl szűken meghatározott referenciát. Ezért nem fogadták el 2015-től az ellenőrök azt, hogy egy LED-es közvilágítás-korszerűsítési munkára kizárólag LED-es közvilágítás-korszerűsítési referenciával lehessen pályázni, mint ahogy tették azt egészen addig az Eliosnak kedvező közbeszerzésekben, elősegítve ezzel Tiborcz István cégének sikereit. Ezek azonban nem új szabályok voltak, ezt korábban is számon kérhették volna az önkormányzatokon.
Az uniós vizsgálatokra való hivatkozás a közvilágítási minőségellenőrzési jelentésekben is előkerül. 2015 márciusában például Békéscsabától azért kérték, hogy kisebb értékű referenciát kérjenek, mert az, amit terveztek. “jelentősen meghaladja az elfogadható mértéket, amelyet audit tapasztalatokra tekintettel nem áll módunkban elfogadni”.
Békéscsaba a 380 millió forintosra tervezett beruházáshoz 350 millió forintos LED-lámpás referenciát akart kérni. Ehhez hasonló arány a korábbi kiírásokban teljesen általános volt: Keszthelyen például a 320 millió forintos beruházáshoz 270 millió forintos referenciát kértek, Kecskeméten pedig a 704 millió forintoshoz 630 millió forintos referenciát kellett igazolni. Ezek azonban még mind 2014-ben történtek, és a Miniszterelnökség egyik városnak sem szólt arról, hogy csökkentsék az összeget.
Megkérdeztük a Miniszterelnökséget arról, tudatában voltak-e annak, hogy a 2014-es engedékeny ellenőrzésekkel az Eliosnak kedveztek. Konkrétan nem válaszoltak, de általánosságban azt írták, hogy a közvilágítási pályázatok az ellenőröknek is újak voltak, és csak a kiírásuk után kezdték el „kialakítani és fejleszteni” az ezzel kapcsolatos gyakorlatukat. Megjegyezték azt is, hogy az uniós kritikák után egyből szigorítottak, amivel pont az volt a céljuk, hogy megelőzzék a verseny korlátozásnak lehetőségét.

A 2015-ös szigorításnak jól látható következménye is lett a közbeszerzésekben. 2014-ben nyolc olyan közbeszerzést ellenőrzött a Miniszterelnökség, amelyeket az Eliosnak kedvező féltetelekkel írtak meg. A lényeges változtatások nélkül kihirdetett tendereket egy kivételével versenytárs nélkül nyerte el Tiborcz István cége. 2015-ben összesen nyolc közvilágítási közbeszerzést vizsgáltak előzetesen. A szigorúbb ellenőrzés miatt mindegyikből kikerült például az a követelmény, hogy csak LED-lámpás referenciával lehetett jelentkezni a munkára. 2015-ben már minden beruházásra legalább két cég pályázott – igaz, a munkák többségét így is az Elios nyerte el.


                                                      110 ÉVES MEGTÉRÜLÉS


A kongó stadionok országa leszünk, de telt házas koncentrációs táborokat üzemeltetünk !!!!



Noha a többség nem helyesli a fejlesztési programot, egy érdekkör miatt folytatódnak az építkezések

B. Molnár László, 2016. május 25., szerda 10:10, frissítve: szerda 12:52 
Az új MTK-stadion látványterve. A nézők nem csak a tervből hiányoznak, itt háromezer embernek is örülnének
 Az új MTK-stadion látványterve. A nézők nem csak a tervből hiányoznak, itt háromezer embernek is örülnének
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
Bár feketén-fehéren kiderült, hogy a magyar lakosság többsége nem ért egyet az Orbán Viktor vezette kormány stadionépítési hullámával – a Századvég reprezentatív felmérése alapján a megkérdezettek 56 százaléka helyteleníti a beruházásokat –, természetesen folytatódnak a munkálatok. Sőt, a tervek alapján 2020-ig 32 új stadion épül mintegy 220 milliárd forintért.
A jövő évi költségvetésben a nemzeti stadionfejlesztési programon belül 12,369 milliárd forint van előirányozva, amiből a legtöbbet a szombathelyi Haladás-stadion felújítására adja majd a kormány, 5,6 milliárd forintot. A diósgyőri stadionra 3,769 milliárd, a székesfehérvári Sóstói Stadionra 1,5 milliárd, a budapesti Illovszky Stadion munkálataira 1 milliárd, míg a Bozsik Stadionra 500 millió forint van előirányozva. Április végén jelentették be a paksi stadion teljes felújítását és átépítését. A 2017 őszére befejeződő projekt a 4500 férőhelyes, fedett és nemzetközi meccsekre is alkalmas új stadion teljes költsége 1,4 milliárd forint, a helyi önkormányzat 600 milliót áldoz a beruházásra.
Még az idén átadják az MTK új, modern, 6500 néző befogadására alkalmas stadionját, amely az egyesületnek egy árva forintjába sem került, míg az állam 6,3 milliárd forintot különített el a projektre. Miközben mindenki számára világos, hogy a kék-fehérek találkozóin – talán a Fradi elleni bajnokit kivéve – sosem lesz telt ház. Sőt, maga Deutsch Tamás, az MTK Budapest klubelnöke a Bumm.hu portálnak adott videonyilatkozatában elismerte, a stadionépítések egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket. Bízik abban, hogy az új létesítményben sikerül majd az átlagnézőszámot háromezerre feltornászni. Kijelentette, ha ez nem sikerül, az az ő személyes kudarca lesz.
Stadionrekonstrukciós program 1998–2002. Tíz stadiont érintett (Újpest 800 millió Ft, Nyíregyháza és Székesfehérvár 500-500 millió Ft, Dunaújváros és Zalaegerszeg 400-400 millió Ft, Pápa 200 millió Ft). 6-7 milliárd forint volt az összköltség. Az önkormányzatok fizették a költségek 50 százalékát, és ők voltak a fenntartók.
Stadionfejlesztési program 2013–2020. Tíz év alatt 32 stadion épülne. 220 milliárd forint a tervezett összköltség (döntően közpénz). Eddig 7 stadiont adtak át, 42,11 milliárdból, amiből 40,2 milliárd Ft közpénz (Felcsút 3,5 milliárd, Debrecen 13,5, Ferencváros 19,51, Gyirmót 0,91, Szolnok 2,5, Mezőkövesd 1,25, Balmazújváros 0,64).
Persze nem elhanyagolható tény az sem, hogy a beruházások esetében menet közben alaposan meg lehet növelni a költségeket, így még több bevételhez lehet juttatni a klientúra vállalkozóit. Így lehetett jelen Mészáros Lőrinc cége, a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. az MTK – a felcsúti polgármester egy másik cége építette nagyrészt a Pancho Arénát –, a Strabag a Videoton, a felcsúti székhellyel bíró Pharos ’95 Kft. a mezőkövesdi, balmazújvárosi és a felcsúti, míg a Garancsi Istvánhoz köthető Market Zrt. a Fradi és a Szolnok stadionjának építésénél.
A szombathelyi stadion egy külön eset. A korábban tervezett 9,6 milliárd forint helyett milliárdokkal többért, 15,2 milliárd forintból épülhet meg – a kormány költségvetési tételként emelte be a különbözetet a 2017-es büdzsébe –, amiben a Swieteksky-ZÁÉV konzorcium a kivitelező. Sőt, itt a beruházás reklámozására nettó 17,5 millió forintért leszerződtették a Young and Partners Kommunikációs és Tanácsadó Kft.-t, amelynek tulajdonosa nem más, mint a külügyminiszter barátja, Kuna Tibor.
Persze a fentiek ismeretében már jól tudhatja mindenki, van olyan kör, amelynek megéri a kormány stadionfejlesztési programja, aminek keretein belül 2020-ig 220 milliárd forintot költenének el 32 új stadion felépítésére. Miután közgazdászok szerint megközelítőleg 110 év múlva térülnek meg ezek a beruházások, felmerül, vajon az országnak megéri-e mindez.

17 százalékos kihasználtság

– A hazai foci színvonalának süllyedésével együtt az elmúlt öt esztendőben a hazai stadionok kihasználtsága összesen 17 százalékos volt, és a csökkenő nézőszámot nem az ultramodern, a szükségleteken bőven túlmutató beruházásokkal lehet és kell megállítani. A nemrég zárult bajnokságban átlagosan 17 ezer néző volt a lelátókon fordulónként, aminek a felét a Fradi meccsei hozták – jelentette ki lapunknak Muszbek Mihály sportközgazdász.
A szakma mindig is azt javasolta a kormánynak, hogy egy nemzeti stadiont, egy nemzetközi meccsek megrendezésére alkalmas klubstadiont építsenek – de csak ott, ahol több évtizedes focikultúrával bír az adott egyesület –, míg a többi esetben a meglévő létesítményeket újítsák fel a valós nézőszám 3-4-szeresét befogadó nézőtérrel.
– Előre megmondtuk, a stadionok minősége nem jár együtt a nézőszám emelkedésével, és sajnos igazunk lett. Még a viszonylagosan sikeres Debrecen esetében is jelentős visszaesés volt tapasztalható. Ráadásul az sem jó, hogy tömegközlekedéssel alig lehet ezeket a stadionokat megközelíteni, kevés a parkolóhely körülöttük. És akkor nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy nemcsak megépíteni, hanem fenntartani is kell ezeket a létesítményeket, ami jelenleg olyan 50-70 milliárd forintos költséget jelent évente – tette hozzá a szakember.
Így is akad a világon olyan, akinek tetszik a magyar stadionfejlesztési program. Nemrég hazánkban járt a kameruni labdarúgó-szövetség vezetése, megcsodálta a debreceni Nagyerdei Stadiont, a budapesti Groupama Arénát és a felcsúti Pancho Arénát. Batamak Pierre Joseph, a kameruni szövetség elnöke elárulta, mivel hazája lesz a 2019-es Afrika Kupa házigazdája, bízik abban, hogy a stadionépítésben nagy tapasztalatot szerzett Magyarország részt tud venni a kameruni stadionok és pályák kivitelezésében is.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 25.




Bevándorlási kötvény: pénzért bárki jöhet



Útlevél a terroristáknak, vagy így kell balek terroristákat gyártani , 

a titkosszolgálat irányított teroristái .


A mi terroristáink a 400 fő katonaságból 200 főt háborúba küldte 

zsidó érdekért , és némi homokért , amiért a szolgálatukat 

jutalmazták . 

A maffia állam terroristáiról beszélünk gojok . 

Szinte csak kínaiak és oroszok vásárolnak letelepedési kötvényt Magyarországon, hogy cserébe szabad mozgást kaphassanak az Európai Unióban. Az elmúlt több mint másfél évben beérkezett csaknem 1550 kérelemből 1470-et nyújtottak be orosz vagy kínai állampolgárok. A kötvényekből az idén több mint ötvenmilliárdos bevétele van az államnak, de a haszon egy része a papírokat értékesítő, többnyire offshore hátterű cégeknél marad.




Kapc

Három éve vásárolhatnak külföldiek letelepedési kötvényt Magyarországon. Az értékpapír nem olcsó: legalább háromszázezer eurót, több mint kilencvenmillió forintot kell fizetnie annak, aki meg akarja vásárolni, hogy szabadon jöhessen Magyarországra és így a teljes Európai Unióba. Szinte csak kínai és orosz állampolgárok vásárolják. Ez azután derült ki, hogy Mesterházy Attila MSZP-s képviselő kikérte az adatokat a Belügyminisztériumtól.
Ezek szerint másfél év alatt 1374 kínai és 98 orosz állampolgár jelezte, hogy venne a kötvényből. Összesen pedig 1549 külföldi. Közülük eddig 842-en kaptak rá engedélyt – hangzott el az RTL Klub híradójában.
A letelepedési kötvényből idén ötvenmilliárd forint folyt be az államkasszába. A papírt értékesítő cégek is jól járnak, hiszen a vásárlók legalább háromszázezer eurót fizetnek. A kötvény névértéke azonban csak 271 ezer euró. vagyis 29 ezer euró az értékesítő magáncégeknél marad. A vásárlók öt év után kapják vissza a pénzüket. Bár az állam kamatot nem fizet, a lejáratkor újra háromszáz ezer euró jár nekik, vagyis az értékesítő cégeknél maradt 29 ezer eurót, kb. kilencmillió forintot az adófizetők pénzéből kell kipótolni.
Szijjártó Péter új magyar vízumközpontot adott át Moszkvában, ahol éppen orosz sportolók veszik át dokumentumaikat.
Mesterházy Attila MSZP-s képviselő azt mondja: az egész csak arra jó, hogy kormányközeli emberek offshore cégei jól járjanak az üzlettel.
Úgy tűnik a számomra, hogy ahol fizetnek érte, amiben van pénz, amin tudnak keresni a fideszes haverok, ott működik a befogadás és az integráció, a menekültek, a szerencsétlenek pedig menjenek haza – a kormány szerint. ”
Szerinte az is kérdéses, egyáltalán megéri-e az államnak a kötvénykibocsátás, amikor a piacon olcsóbban is pénzhez juthatna.
Letelepedési kötvényt egyébként mindössze hét, a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság által kijelölt cég árulhat. Ezek zöme offshore hátterű vállalkozás.



Véletlenül kiderült, hogy mennyit kaszálnak most a letelepedési kötvényen

DSZZS20150130001
- szalai -
- SZALAI -KÖVETÉS
2015.04.16. 09:15 MÓDOSÍTVA: 2015-04-16 11:14:58



Bődületeset kaszálnak Rogán ötletén

Bődületeset kaszálnak Rogán ötletén

De az nem az állam. Tízmilliárdokkal pumpálunk tele offshore cégeket, cserébe bejutást biztosítunk az EU-ba szinte bárkinek. A tervet Rogán Antal vitte elejétől a végéig, ő ajánlgatta a titkos offshore vállalkozókat is.Tovább
Még durvább biznisz lett Rogán Antal ötletéből, a letelepedési kötvényből, derült ki most nem szándékoltan. Az ötlet annyi, hogy Rogán beadott egy törvényt, ami szerint a Rogán Antal vezette bizottság dönthet arról, hogy a Rogánéknál jelentkező pár offshore cég a Rogán Antal által utólag kitalált szempontrendszer alapján kapjon évi pár tízmilliárdot. Amit a magyar állam is kaphatna. 
 

Nem sok köze van a letelepedéshez a kötvénynek 


A letelepedési kötvénnyel az unióban való beutazás és további uniós utazgatási lehetőséget kínáló magyar letelepedési papírjainkat adjuk el elsöprő többségben kínaiaknak. Egy kínai jelentkezőnek eddig 250 ezer eurónyi (nagyjából 77,5 millió forintos) ilyen kötvényt kellett vennie a Rogánék által engedélyezett kajmán-szigeteki cégtől. Ezen a kajmán-szigeti cég azonnal keresett 21 ezer eurót, mivel ők a névértéknél alacsonyabb áron vehették meg ezt a kötvényt, plusz 45 ezer euró kezelési költséget.
Azért kérhettek ilyen sokat, mert Rogánék azonnal kizárták a verseny lehetőségét, kartellszerűen felosztották az országokat, és egy országból csak egy cégnél lehetett jelentkezni. Az eddigi több mint 2300 jelentkezőnél ez 50 milliárd forint körüli bevételt jelenthetett szűk másfél év alatt. De még mindig nem tudni, hogy miért nem a magyar államnak, ha már kiárusítjuk a papírjainkat. A jelentkezők ellenőrzését egyébként a belügy végzi, azzal sem a furán beiktatott közvetítőcégeknek kell törődni. Legutóbb itt írtunk erről az egészről bővebben.
Idéntől megemelték 300 ezer euróra jelentkezéshez szükséges letelepedési kötvények névértékét.
A Napi Gazdaságnak viszont már elmondták, még ha csak úgy is, hogy "kedvező folyamatok" és "kedvező lehetőségek" dacára márciusban most csak 31 ilyen kötvényt adtak el. Igaz, nem mind az új 300 ezres verzióból, abból csak 18 darab ment el, a 250 ezresből pedig 13-an vettek, ami még tavalyi igénylés, mondta el nekünk utána az ÁKK. Utóbbiból 2,9 millió euró, a drágábból 4,8 millió euró folyt be, tehát átszámolva 2,3 milliárd forint érkezett a költségvetéshez.
Ez ugyanis azt jelenti hogy a jelentkezőnként 300 ezer eurós névértékű kötvényeket átlagosan 266 ezer euróért veszik már a Rogánék által jóváhagyott közvetítőcégek.

 Azaz jelentkezőnként már 34 ezer eurót nyerhetnek, már a 45-70 ezer euróba kerülő kezelési költség mellett, tehát összesen 79-104 ezret (forintban 23-31 milliót).
Ha idén is eladnak 2000 ilyen papírt, akkor nem túl megerőltető munkával fognak keresni nagyjából 50-60 milliárd forintot.



Iránban felakasztottak egy korrupt milliárdost és négy segítőjét



Kivégeztek egy iráni milliárdost, az Iráni Iszlám Köztársaság története legnagyobb csalási ügyének fővádlottját - jelentette az állami tévé.
Mahafarid Amír Hoszrávit a Teherántól északra lévő Evin börtönben akasztották fel, miután a legfelsőbb bíróság fenntartotta a halálos ítéletet - tette hozzá a tévé. Golam Ali Riahi, Hoszrávi ügyvédje a khabaronline.ir című honlap szerint közölte, hogy védence kivégzéséről nem értesítették előzetesen.
Hoszrávi birodalmához legalább 35 cég tartozott, amelyek az ásványvízgyártástól kezdve, a futballklub-fenntartáson át a húsimportig nagyon sokféle tevékenységgel foglalkoztak.
Az ítélet szerint 2007-től kezdődően hamis dokumentumokkal vettek fel összesen 2,6 milliárd dollárnyi hitelt az egyik legnagyobb iráni banktól, a Saderattól, hogy felvásároljanak különböző vagyontárgyakat, köztük olyan állami cégeket, mint a Khuzestan acélipari vállalat.
A bűnperben 39 vádlottat ítéltek el, öten kaptak halálbüntetést, ketten életfogytig tartó, a többiek pedig néhány évtől 25 évig terjedő börtönbüntetéseket.
Az ügyben érintett volt egy másik nagybank, a Melli is. Ennek elnöke, Mahmúd Reza Havari a botrány kirobbanása után lemondott tisztségéről, és 2011-ben Kanadába szökött. Elismerte, hogy a bank részt vett a csalásban, de kijelentette, hogy ő személy szerint ártatlan.
Az iráni hatóságok elfogatási parancsot adtak ki ellene.
(MTI nyomán)



Anders Breivik karlendítéssel köszöntötte a bíróságot

MEGOSZTÁS:  
Megkezdődött Anders Behring Breivik legújabb pere, aki azzal vádolja a norvég államot, hogy megsérti az emberi jogait, mivel majdnem öt éve magánzárkában tartják.
A 37 éves Breivik kopaszra borotvált fejjel, nemzetiszocialista karlendítéssel köszöntötte a bíróságot a per keddi kezdetén. A tárgyalást biztonsági okokból a börtön tornatermében tartják – írja a The Local.
Breivik szerint a norvég állam az európai emberjogi konvenció két pontját sérti meg: azt, amelyik tiltja „az embertelen vagy megalázó bánásmódot és büntetést”, a másik tiszteletben tartja az egyén „magán és családi élet” és a kapcsolattartást. Márpedig Breiviket elzárva tartják a többi rabtól, a külvilággal való kapcsolattartást pedig szigorúan ellenőrzik. Leveleit cenzúrázzák, hogy megakadályozzák egy „szélsőséges hálózat” kialakításában, látogatót pedig a legritkább esetben fogadhat, akkor is szinte kizárólag hivatalos személyeket, akiktől üvegfal választja el.
Breiviket 2012 augusztusában maximum 21 éves börtönbüntetésre ítélték 77 szélsőbaloldali norvég fiatal meggyilkolásáért. 




Kennedy meggyilkolása és a “nem létező lobbi”



JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.
(Gazdag István)
A magányos tettes hivatalos teóriáját védelmező konvencionalisták és a különböző összeesküvés-elméleteket hangoztató konspiracionisták között csak tovább nőnek az ellentétek. Egy legutóbbi Gallup-felmérés szerint ez utóbbiak ugyan már csak (még mindig ?) az amerikai társadalom 61 százalékát képviselik, de volt olyan időszak is, amikor öt amerikai közül négy gondolta azt, hogy nem Lee Harvey Oswald követte el a dallasi merényletet, vagy legalábbis nem egyedül.
A történészek azonban állítólag "minden részletre kiterjedően megcáfolták ezeket az elméleteket", mondja Hahner Péter történész A nem létező rejtély c. monográfiája megjelenése kapcsán, hozzátéve: "Ma a dokumentumok 98 százaléka hozzáférhető" (Népszabadság, 2013. november 22.). Ez persze önmagában nem jelent semmit, mert egyes megrögzött konspiracionisták nyilván élnek a gyanúperrel, hogy talán éppen a továbbra is titkosított 2 százalék tartalmazza a lényeget. Ráadásul igencsak tekintélyes mennyiségű anyagról van szó. "A dokumentumok, amelyek több tízezer oldalt tehetnek ki, csak a gyűjtemények egy részét képezik, amelyeket a kormányzati levéltárosok szerint még fél évszázaddal Kennedy elnök meggyilkolása után sem hoztak nyilvánosságra" ("Troves of files on JFK assassination remain secret", The Boston Globe, 2013. november 25.).
Jefferson Morley, a Washington Post volt riportere, a JFKfacts című honlap moderátora évek óta folytat jogi csatározást 1100 titkos dokumentum nyilvánosságra hozataláért, amelyeket a CIA továbbra sem hajlandó kiadni, egy 1992-es bírósági döntés ellenére sem. Lamar Waldron amerikai történész, aki nemrég megjelent könyve tanúsága szerint - Hahner Péterrel ellentétben - továbbra is rejtélyesnek véli Kennedy meggyilkolását (The Hidden History of JFK Assassination, Kindle Edition, 2013 november 12.), a napokban egyenesen a Fehér Háztól kérte, hogy rendelje el az FBI, a CIA és más kormányügynökségek által visszatartott dokumentumok kiadását, amelyek mennyiségéről a Nemzeti Levéltár egyszerűen nem hajlandó nyilatkozni.
Hahner Péter szerint az összeesküvés-elméleteket Oliver Stone filmje is gerjesztette, amelyben úgymond "mindenki gyanús, kivéve, furcsamód, a Szovjetuniót". Vele ellentétben Paul Findley, Illinois állam republikánus képviselője speciel azt tartotta furcsának, hogy "a Kennedy-gyilkosságról írt és mondott összes szó között a Moszad izraeli titkosszolgálat sohasem került említésre" (Washington Report on Middle Eastern Affairs, 1992 március). Oliver Stone ominózus politikai thrillere (JFK, 1991) sem törte meg az ezzel kapcsolatos omertát, ami egyáltalán nem meglepő, ha tudjuk, hogy a film producere, Arnon Milchan volt az izraeli atomprogram egyik főszponzora.
Majd csak 1994-ben jelenik meg Michael Collins Piper underground-bestsellere (Final Judgment. The Missing Link in the JFK Assassination Controversy), amely a CIA legfelsőbb körei, az amerikai szervezett bűnözés és a Moszad kooperációjának tulajdonítja a merénylet kitervelését és elkövetését. Piper tézisét egyébként a néhai elnök levelezését tartalmazó referencia-kötet (The Letters of John F. Kennedy by Martin W. Sandler, Bloomsbury Publ., 2013) kiadója "az összes összeesküvés-elmélet közül az egyik legérdekesebbnek" tart, mert "vitathatatlan, hogy a sajtó és a közvélemény tudtán kívül kemény vita bontakozott ki egyrészt Ben-Gurion izraeli miniszterelnök, aki úgy vélte, hogy nemzete túlélése az atomkapacitás elérésétől függ, másrészt Kennedy között, aki hevesen ellenezte azt". Kettejük kötélhúzását Ethan Bronner, a New York Times főszerkesztő-helyettese utóbb "hevesen védelmezett titoknak" minősítette lapjában (The NYT, 1998. október 31.).
Piper szerint "nagyon széleskörű forrásainak, valamint hírszerzési és szervezett bűnözői körökkel fenntartott nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően Izraelnek megvolt az eszköze, a lehetősége és az indítéka, hogy főszerepet játsszon az évszázad egyik legnagyobb bűncselekményében - és meg is tette". Ben-Guriont ugyanis, aki 1948 óta egészen 1963. június 16-i lemondásáig vezette országát, és aki - Michael Karpin izraeli szerző szerint - egyenesen "szentnek" tekintette az izraeli atomprogramot, annyira feldühítette Kennedy e téren tanúsított okvetetlenkedése, hogy hivatalának utolsó napjaiban parancsot adott a Moszadnak az amerikai elnök kiiktatására. Más források is megerősítik, hogy Ben-Gurion valósággal megszállottjává vált a témának, amely nála a totális paranoiáig fajult, mert úgy érezte, hogy Kennedy makacskodása közvetlen fenyegetést jelent Izrael puszta létezésére nézve.
Ahogyan Avner Cohen fogalmaz, "Ben-Gurionnak egyáltalán nem voltak skrupulusai a tekintetben, hogy Izraelnek tömegpusztító fegyverekre kell szert tennie", ugyanakkor viszont "egyetlen amerikai elnököt sem aggasztotta jobban az atomfegyverek elterjedésének veszélye, mint Kennedyt" (Israel and the Bomb, Columbia University Press, 1998). Miután tapasztalta, hogy Kennedy a nyomásgyakorlás különböző formái ellenére sem változtatta meg a véleményét, Izrael titokban a kommunista Kínával szövetkezett, és mivel mindkét ország elemi érdeke volt az atomfegyverkezés, a Moszad és a kínai titkosszolgálat egyesített erővel igyekezett kifürkészni az amerikai atomtitkot (vö. Gordon Thomas, Seeds of Fire. China and the Story Behind the Attack on America, Dandelion, 2001).
Ezen az úton haladva az izraeliek létrehozták a dimonai atomtelepet, amikor azonban Kennedy amerikai ellenőröket küldött a létesítménybe, Ben-Gurion utasítására sebtében felhúztak egy kamu változatot is, amelyben természetesen nem találtak bizonyítékokat az atomfegyver-fejlesztésre. Kennedy persze tökéletesen tisztában volt az izraeliek mesterkedésével. "Ezek a kurafik állandóan hazudoznak az atomkapacitásukról", mondta egyik bizalmasának, Charles Bartlett újságírónak. Könyvében Cohen megismétli ezt a kijelentést, szerinte ugyanis Ben-Gurion annyira szívén viselte az atomkérdést, hogy arra a következtetésre jutott: az amerikai vezetőknek még magánkörben sem célszerű elmondani az igazságot Dimonáról.
Mivel Kennedy tovább fokozta a nyomást Izrael titkos atomfegyverkezési programjának feladása érdekében, Ben-Gurion inkább megvált a posztjától. Az amerikai elnök azonban nem kímélte az új izraeli miniszterelnököt, Lévi Eskólt sem. Avner Cohen szerint világosan az értésére adta, hogy az USA Izrael iránti elkötelezettségét és támogatását "komolyan veszélyeztetheti", ha az izraeli vezetők nem szolgáltatnak "hitelt érdemlő információkat" a nukleáris téren kifejtett erőfeszítéseikről. Kennedy kérése példátlan volt, és valójában sokkal inkább ultimátumnak tűnt. "Kennedy levele válság közeli helyzetet teremtett Eskól irodájában", írja Cohen.
JFK meggyilkolása tehát közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt. A "cui prodest" posztulátuma ismét beigazolódott. Alig egy évtized múlva az Izrael-lobbi már úgy elhatalmasodott Amerikában, hogy William Fulbright demokrata párti szenátor egy tévéműsorban kondította meg a vészharangot miatta: "Izrael ellenőrzi az Egyesült Államok szenátusát: tagjainak nagy többsége, mintegy 80 százaléka feltétel nélkül támogatja Izraelt; mindazt, amit Izrael akar, meg is kapja.
Megdöbbentő, amilyen mértékben a zsidók ellenőrzik a médiumokat, és az a gát, amelyet a Kongresszusban kiépítettek. Itt a zsidó befolyás teljesen uralja a terepet, és csaknem lehetetlen megkapni a Kongresszustól valamit, amit nem támogatnak" (Face the Nation / CBS, 1973. április 15.). Szavainak utóbb republikánus képviselőkollégája, Paul Findley adott súlyt azzal, hogy elmondta: "Elnökválasztási kampánya során egy New York-i zsidó csoport felajánlotta Kennedynek, hogy fedezik a kampányköltségeit, ha engedi, hogy ők alakítsák a közel-keleti politikáját. Ő azonban nem egyezett bele. (...) Elnökként csak korlátozott támogatást nyújtott Izraelnek" (Washington Report on Middle Eastern Affairs, 1992. március).
Michael Collins Piper végkövetkeztetése szerint "a mérleg a következő: John F. Kennedy szilárdan elhatározta, hogy megakadályozza Izraelt az atombomba gyártásában. Lyndon B. Johnson egyszerűen az ellenkező irányba fordította tekintetét. JFK halála tehát jótékonynak bizonyult Izrael nukleáris ambíciói számára, ahogyan a bizonyítékok mutatják". Piper elméletét a dimonai létesítmény katonai jellegét leleplező és ezért Izraelben 18 év börtönre ítélt Mordeháj Vanunu atommérnök is osztja, világosan azzal vádolva a Moszadot, hogy meggyilkolta Kennedyt. Utóda, a vietnámi háborúba belegabalyodott, könnyen befolyásolható Johnson már csak egy tehetetlen báb volt Izrael és amerikai cinkosai kezében. 1965 januárjában például elsüllyesztette az Izrael ellen is kemény atomsorompó-erőfeszítéseket szorgalmazó Gilpatric-jelentést, mert tartott az amerikai zsidók reakciójától. Richard Nixon azonban még nála is továbbment a cionista entitással való kollaborálás útján, nem véletlenül nevezte Golda Meir izraeli miniszterelnök "Izrael valaha volt legjobb barátjának".
Avner Cohen Israel and the Bomb című könyvének recenziójában Reuven Pedatzur katonai elemző elismeri, hogy "JFK amerikai elnök meggyilkolása brutálisan véget vetett az amerikai adminisztráció masszív nyomásgyakorlásának Izrael kormányára, hogy ez utóbbi fejezze be az atomprogramját. (...) Kennedy nagyon világosan megmondta az izraeli miniszterelnöknek, hogy semmiképpen sem fogadná el Izrael atomhatalommá válását". Pedatzur így folytatja: "Ha Kennedy életben maradt volna, kétséges, hogy ma Izrael a nukleáris opció birtokosa lenne" (Ha'aretz, 1999. február 5.). Cohen könyve, amely tehát megerősíti a zsidó állam és Kennedy közötti konfliktus tényét, bombaként robbant Izraelben, leleplezései az ország vezető napilapja szerint "szükségessé tennék Izrael egész történelmének az átírását". A szerző fő tézise, hogy az izraeli atombomba kérdése kapcsán egy "szentháromság" érvényesül: a homály mint hivatalos politika, a cenzúra mint kényszerítő erő és a tabu mint társadalmi magatartás. Ahogyan Cohen teljes joggal megállapítja, jelenleg Izrael az egyedüli atomhatalom a nyolc közül, amely homályba burkolja ezt a képességét. Mindez különösen aggasztó annak tudatában, hogy "az izraeliek lényegében készek lennének szükség esetén felrobbantani a világot, önmagukat is beleértve, ha arab ellenségeik legyőzéséhez ezt kellene tenniük" (Seymour M. Hersh, The Samson option: Israel's nuclear arsenal and American Foreign Policy, Random House, 1991).
Egy jogállamban a törvények mindenkire vonatkoznak. Legalábbis ezt gondolta a már említett William Fulbright, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke, akit megdöbbentett az a tény, hogy a Zsidó Ügynökség által létrehozott Amerikai Cionista Tanácsot (AZC) az érvényben lévő jogszabályokkal ellentétben nem egy "idegen kormány ügynökeként" regisztrálták. Ezért 1962-ben szenátusi meghallgatásokat tartott az anomália felderítésére. Emlékeztetőül: ekkoriban JFK volt az államfő, fivére, Robert Kennedy pedig az igazságügyi miniszter. A szenátusi vizsgálat eredményeként 1963 októberében - vagyis egy hónappal Kennedy elnök meggyilkolása előtt - az igazságügyi tárca azt követelte, hogy a Cionista Tanácsot "külföldi ügynökként" vegyék nyilvántartásba. A körülmények szerencsés összejátszása (?) folytán azonban ad acta került az ügy. Kennedy halála kétszeresen is Izraelnek kedvezett, amely így az atomprogramjával kapcsolatos indiszkrét kérdezősködést éppúgy megúszta, mint az amerikai adminisztráció szívébe plántált dárdahegye (az AZC) idegen ügynökként való regisztrációját. Ilyen véletlenek vannak? Egyes megrögzött konspiracionisták kételkednek ebben. Izrael végül kikecmergett a darázsfészekből. Egy államfő meggyilkolása árán.
JFK halála az amerikai kormány átalakítását eredményezte, és fivére megvált az igazságügyi tárcától. Az "idegen ügynök" stigma elkerüléséhez a Cionista Tanács nevet változtatott: immáron belső lobbivá maszkírozva Amerikai-izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) néven koordinálja azt a több tucat szervezetet, amelyek azon ügyködnek, hogy az amerikai politikai környezet egy idegen állam érdekében befolyásolják. A jelek szerint igen eredményesen.
JFK meggyilkolásának hivatalos tézisére a Warren-bizottság jelentése tette rá a pecsétet. Ezt a testületet a Legfelsőbb Bíróság elnökéről nevezték el, akire Johnson elnök a vizsgálat vezetését bízta, helyette azonban - David Talbot amerikai újságíró szerint - Allen Dulles, a CIA Kennedy által nyugdíjazott ex-igazgatója vitte a prímet. Konklúzióit egy évvel később hozták nyilvánosságra 26 kötetben. Eszerint Lee Harvey Oswald egyedül követte el a tettét, egyértelműen sohasem tisztázott indítékból. Három golyót lőtt ki a dallasi könyvraktár ötödik emeletének egyik ablakából: az első célt tévesztett, a második hátulról találta nyakon az elnököt, majd áthaladva rajta John Connally texasi kormányzóba fúródott, aki Kennedy előtt ült az elnöki párt szállító nyitott limuzinban, a harmadik pedig telitalálatnak bizonyult, gyakorlatilag szétrobbantva az elnök fejét.
A hivatalos tézis ellenfelei meghamisított dokumentumokról (Oswald puskás fényképe, Kennedy bonctani jelentése stb.) beszélnek, és arról a túlságosan is ideális és túlságosan is komplett életrajzról, amellyel a hatóságok etették a sajtót alig pár órával Oswald letartóztatása után. Ráadásul a hivatalos ballisztikai szakvélemény is hagyott (enyhén szólva) némi kételyt maga után. Ez utóbbi kérdéssel a Kennedy - és az időközben ugyancsak politikai merénylet áldozatává vált Martin Luther King - meggyilkolásának vizsgálatára utóbb felállított képviselőházi különbizottság (HSCA 1976-78) is behatóan foglalkozott, és 1979-es jelentésében nyíltan bírálat tárgyává tette a Warren-bizottság munkáját és következtetéseit. Noha hitelesítette azt a feltételezést, hogy Oswald háromszor lőtt, és ő ölte meg hátulról az elnököt, a különbizottság mégis "95 százalékosra" teszi egy második orvlövész létezését. Jelentésének teljes terjedelmét azonban csak 2029 után ismerheti meg a közvélemény.
Hahner Péter történész és kollégája, Meszerics Tamás egyfajta "komilfó" leereszkedéssel viszonyul a JFK meggyilkolása kapcsán (is) felmerült összeesküvés-elméletekhez, amelyeket a szakmabeliek úgymond "minden részletre kiterjedően megcáfoltak" (Népszabadság, 2013. november 22.). Efféle gondolatok azonban nem csak egzaltált képzelgők agyából pattannak ki. Amint azt Ungváry Krisztián történész - konkrétan a kormány által felállítani tervezett Veritas Történetkutató Intézet kapcsán - nemrég kinyilatkoztatta: a "veritas" szó azt a látszatot kelti, mintha létezne egyetlen történelmi igazság, és valaki ennek az igazságnak a kizárólagos birtokosa lenne, holott ennél azért előrébb tart a történettudomány, és egymás mellett több igazság is létezhet, a történészeknek éppen az a feladatuk, hogy minél sokoldalúbban, a politikától függetlenül mutassák be a múlt eseményeit (Népszabadság, 2013. november 13.).
Admonícióját bizonyára általános érvényűnek szánja, beleértve a holokauszt-kutatást is, amelyet számos országban (így nálunk is) törvényileg korlátoztak, de például francia történészek egy csoportja kampányt folytat a korlátozást elrendelő ún. Gayssot-törvény megváltoztatásáért. "A történelem az emlékezet csatája, de amikor az ellenbizonyítékot elfojtják, közelebb vagyunk a szovjet korszak történelem-gyártásához", írja Oliver Stone, aki szerint "mindig meg kell kérdőjeleznünk azokat, akik megmondják nekünk, hogy mit gondoljunk" ("JFK conspiracy denials are in denial", USA Today, 2013. november 21.).
Ami Kennedy meggyilkolását illeti, elsőként mindjárt a fivére, Robert találta hihetetlennek a "magányos gyilkos" teóriát, aki bár politikai okokból nyilvánosan nem hangoztatta, kezdettől fogva összeesküvésre gyanakodott, és magánkörben bátyja özvegye, Jackie is osztotta ezt a nézetét (vö. Tim Naftali és Alexander Fursenko, One Hell of a Gamble: Khrushchev, Castro, and Kennedy, 1958-1964). Oswald másik feltételezett, de túlélő "áldozata", Connally kormányzó a maga részéről "egyetlen másodpercig sem hitt a Warren-bizottság következtetéseiben"(idézi O. Stone uo.). Sőt mi több, Kennedy utóda, Lyndon B. Johnson, akit egyes konspiracionisták a lehetséges összeesküvők között tartanak számon, szintén összeesküvésre gyanakodott: "Sohasem hittem, hogy Oswald egyedül cselekedett, bár azt el tudom fogadni, hogy meghúzta a ravaszt" (vö. Leo Janos: "The Last Days of the President, LBJ in retirement", The Atlantic Monthly, 1973. július). Robert McClelland, aki a dallasi Parkland kórház fiatal sebészeként a merénylet után elsőként vizsgálta meg JFK holttestét, 50 évvel később is kategorikusan állítja, hogy a Warren-bizottság megállapításai "hamisak", és hogy "a gyilkossági parancs kormányunk legfelsőbb szintjéről jött...". Első kézből származó információi szerint Oswald a CIA ügynöke volt, és csak "azért volt ott, hogy elterelje a figyelmet a másik lövészről" (metronews.fr, 2013. november 22.).
Ezek közé az XXL-méretű konspiracionisták közé tartozik Valéry Giscard d'Estaing volt francia köztársasági elnök is. Amikor amerikai hivatalos látogatásán megkérdezte vendéglátóját, Gerald Fordot, a Warren-bizottság egykori tagját, hogy vizsgálataikban mire jutottak, ezt a választ kapta: "Először arra a következtetésre jutottunk, hogy ez nem egy elszigetelt bűncselekmény, hanem valami szervezett dolog. Abban biztosak voltunk, hogy szervezett volt, de nem tudtuk felderíteni, hogy kik által." Az eddigi francia köztársasági elnökök sorában racionális gondolkodása miatt "technokrataként" elkönyvelt VGE a televízió nyilvánossága előtt nyilatkozva mindehhez hozzátette: "Létezett tehát egy szervezet, amelyet valójában nem derítettek fel, amely gyűlölte Kennedy elnököt, vagy félt tőle, és ezért elhatározta, hogy megszabadul tőle. Ez a meggyőződésem" (RTL, 2013. november 21.).
Egy nappal Giscard d'Estaing szenzációs bejelentése után John Kerry amerikai külügyminiszter az amerikai köztévében ugyancsak elmondta, hogy komoly kétségei vannak a "magányos gyilkos" elmélettel kapcsolatban. Oswaldot szerinte irányították, hogy kik, azt nem tudja, de a CIA érintettségét kizárta (NBC, 2013. november 22.). Egyébként Kerry egy héttel korábban azt kérte, hogy nyissák meg a Kennedy-gyilkosság titkos archívumait. Ki tudja, talán olyan dokumentumok is lapulhatnak bennük, amelyek még a (magyar) történészeknek is újat mondanának. A konspiracionistákról nem is beszélve.



Wikileaks: Orbán szervezte a zavargásokat.

 2015. március 01. - 08:58



 19 komment
A Hír Tv két nappal a zavargások előtt már szerződött a közvetítésre
Wikileaks sokat számára kellemetlen pillanatokat szerez, főképp annak, akinek van takargatni valója. Ez a hírcsatorna tisztességes, avagy maffiás úton hozzájut titkos dokumentumokhoz, és nyilvánosságra hozzák. Sok politikus szeretné eltüntetni a Wikileaks-et. A fentiekben bemutattam röviden a Wikileaks tevékenységét, melynek magyarországi anyaga is van.

Egy elcsípett távirat 2006 októberi zavargások kapcsán.

"A táviratot Budapestről küldték Washingtonba, és bizony elég világosan kitűnik belőle, hogy a budapesti amerikai követség információja szerint a Fidesz kapcsolatot tart fent „az erőszakos tiltakozókkal”. Sőt, a táviratból arra is lehet következtetni, hogy a Fidesz által szervezett demonstráció helyszínének kiválasztásában is látott a követség valamiféle kapcsolatot a molotovkoktélokat dobáló csőcselék és Orbán Viktor pártja között. Majd a követségi jelentés így folytatja: „Bármennyire is a legjobb oldalát láttuk a nagykövetekkel a nemrég tartott találkozón Orbán Viktornak, ez a kaland [mármint Orbán összeköttetései a szélsőséges demonstrálókkal] azt bizonyítja számunkra, hogy Orbán még mindig hajlandó a tűzzel játszani."  galamuscsoport.hu
Evvel még nincs vége. Figyeljetek a dátumokra! 2006. szeptember 17-én vasárnap került nyilvánosságra az őszödi beszéd. Ez köztudott. A beszéd hatására (spontán) zavargás tört ki Budapesten. 
Szeptember 15-én pénteken egy magyar hírtelevízió (Hír Tv) ajánlatot tett két brit hírcsatornának azzal, hogy a hétvégén "érdekes" dolgok fognak majd történni Pesten, és szívesen tudósítanának a brit tévék számára is. Hogy is van ez?
Kis magyarázat a fidesz és a Hír Tv kapcsolatára: Feltehetően fidesz befolyáltsága és pénze alatt működik a csatorna és csak is fidesz fényezésével foglalatoskodnak. Olykor meghívnak bal oldali politikusokat, melyeket a porba akarnak alázni a riportjukkal.
De a fentiekkel a Hír Tv kimerítette az államrend erőszakos megdöntésére tett kísérletben való közreműködés bűncselekményét?
Zéé



Rosszul járnak a TTIP-vel az európai gazdák - GMO-DÖMPING JÖN? 
2016. május 23. MNO 
Agrárágazatok tűnhetnek el, a génmódosított termékek viszont teret nyerhetnek ˇ Fontos lenne a nemzeti vétó. 
Rosszul járnak a TTIP-vel az európai gazdák 
Egy tüntető Párizsban. A hétvégén a világ négyszáz pontján tiltakoztak a mérgező növényvédő szereiről és génkezelt vetőmagjairól elhíresült amerikai biotechnológiai cég, a Monsanto ellen

Nemhogy növekedést, hanem inkább hanyatlást hozna a vén kontinens mezőgazdasága számára az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabad kereskedelmi megállapodás - állapítja meg több elemzés is. Mégis tartani kell attól, hogy Brüsszel feláldozza az agráriumot az egyezmény oltárán. Az eddig ködösítő magyar kormány hozzáállása viszont változni látszik a titkos tárgyalási dokumentumok közelmúltbeli kiszivárogtatása óta. 

Pusztító hatással járna az európai mezőgazdaságra és élelmiszer-termelésre, ha szabad utat kapna az amerikai mezőgazdasági lobbi az Európai Unió és az Egyesült Államok között készülő, viták kereszttüzében álló szabad kereskedelmi egyezmény (TTIP) megkötésekor - figyelmeztet a Föld Barátai Európa és a Magyar Természetvédők Szövetsége által összeállított tanulmány. 

Génmódosított versenytársak jönnek 

Olyan óriásvállalatok tartják kézben ugyanis az amerikai agrártermelést, amelyek iparszerű, a környezetet és az egészséget kockáztató mezőgazdasági modelljével szemben esélyük sincs az emberi léptékben, ám emiatt jóval drágábban termelő európai gazdálkodóknak. Jó példa erre az amerikai marhahús-értékesítés, amelynek több mint felét adja a hizlalótelepek mindössze két százaléka. Ezeken a helyeken az EU-ban tiltott növekedésserkentő hormonok és antibiotikumok alkalmazásával, génmódosított (GMO) szójaszármazékon tartott marha húsának 100 kilogrammja 100-150 euróval lesz olcsóbb, mint egy európai gazdaságban. Az amerikai szántóföldi termelésben is azért manipulálják a növények génszerkezetét, hogy gazdaságosabban lehessen őket előállítani: úgy becsülik, a génmódosított vetőmag hektáronként száz dollárral több hasznot hoz, mint a GMO-mentes változat, ugyanakkor az egészségi kockázatok ma még felmérhetetlenek. Mindezek ellenére félő, hogy a TTIP-tárgyalásokon Brüsszel feláldozza az európai mezőgazdaságot, hogy cserébe az uniós - főleg a német - járműipar lehessen a megállapodás egyik nyertese. 

Bár a washingtoni és a brüsszeli tárgyaló felek úgy próbálják "eladni" a készülő Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerséget (TTIP), hogy a vámok és egyéb korlátok lebontása mindenkinek előnyös lesz, több külföldi elemzés is arra jut, hogy az európai gazdák a vesztesek közé fognak tartozni. Ugyanakkor jelentősen megugrana az Európai Unióba irányuló amerikai agrárimport - figyelmeztet a Föld Barátai Európa és a Magyar Természetvédők Szövetségének legújabb tanulmánya. A szerzők felidézik a francia Előrejelzések és Nemzetközi Információk Kutatóközpontjának (CEPII) számításait, miszerint a TTIP hatására hosszabb távon csaknem egy százalékkal csökkenne az uniós mezőgazdaság hozzájárulása a bruttó hazai termékhez (GDP), míg az amerikai agrárszektor gazdasági teljesítménye közel két százalékkal növekszik. Hasonló következtetésre jut az Európai Parlament (EP) megbízásából készített elemzés is: 2025-ig ugyan 56 százalékkal nőhet az USA-ba irányuló európai agrárexport (miközben az EU-ba érkező amerikai import 116 százalékkal bővülhet), ám az uniós mezőgazdaság a GDP 0,3-0,7 százaléka közötti mértékben veszítene a súlyából. (Az EU és az USA közötti agrárkereskedelem értéke 35 milliárd dollárra rúgott 2013-ban.) Különösen a nem vámjellegű intézkedések lebontásából profitálnának jelentősen az amerikaiak. Ha eltörölnék a szigorúbb uniós élelmiszer-biztonsági, illetve egészségügyi szabályok 25 százalékát, akkor például 20-szorosára nőnének az amerikai tejtermékeladások az EU-ban. 

Ezen így csak az amerikaiak nyernek 

A washingtoni mezőgazdasági minisztérium (USDA) tanulmánya is arra jut, hogy a TTIP létrejötte az Egyesült Államoknak kedvez, az európai termelők által elért előnyök minimálisak lesznek. Amennyiben a felek az összes védővámot és importkvótát kiiktatják a mezőgazdasági termékek kereskedelméből, akkor az EU-ba irányuló amerikai behozatal értéke mintegy 5,5 milliárd dollárral nő, míg az európai gazdák csak kevesebb mint 800 millió dollárral tudják bővíteni amerikai kivitelüket. Utóbbiak számára rosszabbodik a helyzet, ha eltörlik a növekedési hormonok és az antibiotikumok felhasználásával előállított húsok uniós korlátozásait: ez az európai marhahús-termelés 1,52 százalékos visszaeséséhez vezetne, miközben az amerikai marhahúskészítmények importja csaknem kétmilliárd dollárral nőne. Ha Brüsszel feloldaná a növekedésserkentőket tartalmazó húsok forgalmának tilalmát is, csaknem három százalékkal esne vissza az uniós sertéságazat teljesítménye, ellenben az EU-ban eladott amerikai serté shústermékek értéke közel 2,4 milliárd dollárral nőne. A klórral vagy más vegyszerrel átmosott csirkehús forgalmazásának engedélyezésével az európai baromfiágazat csaknem egy százalékkal zsugorodna. A génmódosított növényekre vonatkozó uniós szabályozás fellazításának hatására pedig elöntené az öreg kontinenst az amerikai szója és a kukorica. 

Minden ágazatot érinthet 

Az európai agrárágazat árban sem tudna versenyezni az amerikai termelőkkel - derül ki az elemzésekből. A szigorúbb uniós előírások a baromfi esetében 5 százalékkal növelik a költségeket, míg az amerikai gazdák az uniós önköltségi szint 78 százalékán állítják elő terméküket. A sertéshúst is 30 százalékkal olcsóbban tudják kínálni az amerikaiak. Ha a TTIP következtében ezek az agrártermékek elárasztják az európai piacot, az uniós gazdák jövedelmezősége jelentősen csökken, ami egyes ágazatokban csődhullámhoz vezethet: ilyen vesztes lehet például a legeltető szarvasmarhatartás. 

- A külföldi elemzések is megerősítik a Századvég Gazdaságkutató Zrt. néhány hónapja kiszivárgott vitaanyagának következtetéseit, miképpen a legfontosabb európai mezőgazdasági ágazatok versenyhátrányt szenvednének az egyezmény miatt - fejtegette lapunknak Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége - Föld Barátai Magyarország programvezetője. Ugyanakkor egyik jelentés sem tudott olyan forgatókönyvet felmutatni, amely az amerikai termelők jelentős érdeksérelmével vagy veszteségével járna. - A Greenpeace környezetvédő szervezet által május elején nyilvánosságra hozott titkos tárgyalási dokumentumok alapján pedig még erősebb az aggodalom, hogy a brüsszeli bizottság hajlandó lenne feláldozni az európai mezőgazdaságot, ha cserébe az uniós - főleg a német - járműipar lehet a TTIP egyik nyertese - vélekedett a szakértő. 

Már csak aláírásra vár... 

Veszélyeket rejt a CETA is. Az eddigi információk alapján a transzatlanti szabad kereskedelmi megállapodás (TTIP) várhatóan vegyes hatáskörbe tartozik - derül ki a magyar külügyi tárca lapunknak korábban küldött válaszából. A vegyes egyezmény azt jelenti, hogy életbelépéséhez - az Európai Parlamenté (EP) mellett - szükség van a nemzeti parlamentek jóváhagyására is. Ez azonban - a külügyi tárca válasza alapján - most még nem tűnik biztosnak, pedig szakértők úgy látják, nagyon fontos lenne így kezelni a TTIP-t, mert az Európai Unió és Kanada között közelmúltban tető alá hozott szabad kereskedelmi megállapodás (CETA) is aggasztó tanulságokkal szolgál. A már csak ratifikálásra váró CETA-egyezményben például közös célkitűzésként szerepel a "biotechnológiai termékekre vonatkozó szabályozás által a kereskedelemre gyakorolt negatív hatások minimalizálása", ami akár a szigorú uniós előírások lazításához is vezethet. Nem sok jóval kecsegtet, hogy Kanadában már engedélyezték a génmódosított lazac árusítását. Ráadásul a CETA akkor is veszélyes lehet hazánk számára, ha a parlament nem ratifikálja. A Magyar Természetvédők Szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyezmény ideiglenes hatálybalépéséhez elegendő az EP jóváhagyása, és a sokat bírált állam-befektető vitarendezési mechanizmus keretében a kanadai cégek három éven belül akkor is beperelhetnek egyes uniós országokat, ha egy tagállam vétója miatt végül nem lépne életbe a CETA. Ezért kell nagyon figyelni arra, hogy mi kerül egy ilyen megállapodás végső szövegébe - vélik a TTIP hazai ellenzői. A magyar kormány korábbi ködösítő magatartása is kezd változni, így a parlament e heti napirendjére kerülhet az LMP határozati javaslata, amelyet néhány hete a Fidesz még lesöpört az asztalról. Ebben az ellenzéki párt azon álláspont képviseletére kötelezné a kormányt Brüsszelben, hogy a formálódó TTIP, CETA és a Szolgáltatások Szabad Kereskedelmi Egyezménye (TISA) vegyes megállapodásnak minősüljön, így azokat nemzeti par lamenti szinten kell majd ratifikálni vagy elutasítani. 





Izrael több tízezer bombát kap “védelmi célokra”



Izrael bomba üzlet hidfo.ru
Az amerikai szenátus elfogadott egy újabb tervezetet, miszerint 1,87 milliárd dollár értékben adnak el fegyvereket Izraelnek. Az új fegyverüzlet részeként 750 bunkerromboló bombát, 3000 Hellfire rakétát, 250 közepes levegő-levegő rendszert és 4100 GPS-irányítású, ún. sikló-bombát adnak el, emellett az üzlet részét képezi 14500 rakétavezérlő rendszer, amivel az izraeli haderő korszerűtlen rakétáit GPS-vezérlésűvé tudják átalakítani. A fegyverüzletet bonyolító Defense Security Cooperation Agency közleménye szerint a bombákat “védelmi célokra” adják.
A DSCA szerint Izrael kezdeményezte az új fegyverüzletet, és az “csak olyan fegyvereket tartalmaz, melyekkel az ország már rendelkezik”. Ugyanakkor az izraeli sajtó szerint az üzlet közvetlen köthető az Iránnal az atomenergetika terén folytatott tárgyalásokhoz. Benjamin Netanyahu állítólag nyomást gyakorol az amerikai kormányra annak érdekében, hogy F-35-ös vadászgépeket és más, korszerűbb fegyverrendszereket is kapjanak. Izraeli sajtóorgánumok szerint a kormány azzal számol, hogy amint Iránnal megszületik a végső megállapodás és a nyugati országok eltörlik a szankciókat, megrendülhet a Közel-Keleten Izrael eddig betöltött szerepe, vagyis, hogy az ország az Egyesült Államok és a nyugati országok elsődleges támogatottjaként működhet, és ezzel monopolhelyzetet tarthat fenn a térségi országokkal szemben.
A helyi sajtó arra is felhívja a figyelmet, hogy minél tovább húzódik az Iránnal folytatott tárgyalás, annál nagyobb mértékű fegyverkezési verseny alakulhat ki a térségben. Oroszország légvédelmi rendszereket szállít Iránnak, mert a tárgyalások végső eredményét nem valamiféle nemzetközi jogi norma, hanem a résztvevő hatalmak közti katonai erőegyensúly fogja meghatározni. Oroszország emiatt igyekszik javítani Irán tárgyalási pozícióján, az Egyesült Államok pedig egyre nagyobb arányú katonai erővel jelenik meg a térségben, hogy ezt ellensúlyozza. Az izraeli kormány a tárgyalássorozat kezdete óta magát az Iránnal folytatott tárgyalásokat ellenzi, mivel úgy értékeli, hogy az energetikai együttműködésen felül Irán éveken belül elsődleges felvásárló piaccá válhat a fegyveripari cégek számára is, ami viszont Izrael pozícióit gyengíti.
Az újabb amerikai-izraeli fegyverüzlet kapcsán szakértők a Gázai-övezet elleni újabb “háborúra” (amennyiben az egyoldalú pusztítást lehet annak nevezni) is hivatkoznak. Eszerint a kormány amiatt kell kierőltessen egy újabb fegyverüzletet, mert Izrael kezd kifogyni a modern fegyverzetből. A Gázai övezet szétbombázása során ugyanis olyan mértékű “hiány” keletkezett, amit a saját ipar nem tud pótolni, és időközben az Iránnal folytatott tárgyalások is a megállapodás irányába mutatnak.
Eközben az amerikai kormánynak szintén érdeke a Izraelnek történő fegyvereladás. Miközben Irán orosz légvédelmi rendszerekhez jut, Washington az Izraelnek történő fegyvereladások fokozásával gyengíti Irán tárgyalási pozícióit. A bunkerromboló bombák eladása szintén arra vezethető vissza, hogy Washington a mélyen a föld alatt található iráni nukleáris létesítmények elérését akarja lehetővé tenni Izrael számára, hogy így keményebb elvárásokat fogalmazhasson meg az Iránnal folytatott tárgyalássorozat lezárásaként.
















Erdogan megzsarolta az Európai Unió vezetőit:



Egy görög lap nyilvánosságra hozta egy a török államfő és európai vezetők közti, novemberben tartott találkozó jegyzőkönyvét, amiből kiderült, hogy a török vezető 30 milliárd eurót követelt az Európai Uniótól, ellenkező esetre az összes migráns Európába buszoztatását helyezte kilátásba.
Novemberben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott megbeszélést a migrációs válság kezeléséről. A találkozóra Antalya területén került sor 2015 november 14-én. Addigra az Európai Unió és Törökország megállapodott arról, hogy Európa 3 milliárd eurót fizet Törökországnak a migrációs válság kezelésére. Az Euro2Day görög napilap által nyilvánosságra hozott dokumentumokból azonban kiderül, hogy Erdogan ennek tízszeresét követelte, és Törökország nem fogja leállítani a migránsáradatot, ameddig ezt az összeget meg nem kapja. Épp ellenkezőleg: Erdogan kijelentése szerint buszjáratokkal Európába hordják az összes bevándorlót, hogy az európai vezetőknek kellő “motivációja” legyen az összeg kifizetésére.
A dokumentum szerint Erdogan nem fogadta el azt az ajánlatot, miszerint Európa a következő két év során 3 milliárd eurót fizet. A török vezető ehelyett évente 3 milliárd eurót követelt, ellenkező esetben semmisnek tekinti a migrációs válság rendezéséről korábban kötött megállapodást, és buszjáratokkal százezresével fogja a migránsokat Európába szállítani. A találkozón Erdogan bejelentette, hogy nem egy halott kisgyermeket fog partra mosni a tenger, hanem Európa vezetői felkészülhetnek tízezer halott gyermek látványára, és az Európát sújtó minden eddiginél nagyobb migrációs hullámokra.
A dokumentumból kiderül, hogy Erdogan a Görögországnak adott segélyhez hasonlította a migrációs válságot, és arra hivatkozva követelt 30 milliárd eurót az európai vezetőktől, hogy az Európai Unió tagállamai Athént is kisegítették a pénzügyi válságból. Az európai vezetők azon válaszára, miszerint a görög válságnak az Európai Unió fennmaradása volt a tétje – ezért fizették be a tagállamok az Athén kisegítéséhez szükséges összeget -, Erdogan azt felelte, hogy a bevándorlásnak pedig a schengeni övezet fennmaradása a tétje, és amennyiben nem kapják meg a kért 30 milliárd eurót, tömegesen fogják Európába buszoztatni a migránsokat, vagyis a schengeni övezet szükségképpen elbukik. A török államfő cinikusan utalást tett arra, hogy az Európai Unió semmit nem tud kezdeni a bevándorlókkal, ha egyszer elérik az EU határait.“Hogyan birkóznak meg a menekültáradattal, ha nem kötjük meg ezt a megállapodást? Meggyilkolják őket?”
A dokumentum alátámasztja, hogy Törökország tisztában van az Európai Unió belső gyengeségeivel, abból adódó kiszolgáltatott helyzetével, és ezt az állapotot zsarolással saját előnyére fordítja. Korábban egy lettországi EP-képviselő nyilatkozott arról, hogy Törökország zsarolja az Európai Uniót, de kijelentését a politikusok többsége és az európai közvélemény nem vette komolyan.



Merkel megbuktatása olcsóbb lenne



Angela Merkel hidfo.ru
Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy bírságot szab ki azokra az uniós tagállamokra, melyek nem hajlandóak letelepíteni a közel-keleti és afrikai migránsokat. Az EU védelmi pénzt fizet Törökországnak, így próbálják beszedni a szükséges összeget.
Február elején egy görög napilap nyilvánosságra hozta egy a török államfő és európai vezetők közti, novemberben tartott találkozó jegyzőkönyvét, amiből kiderült, hogy a török vezető 30 milliárd eurót követelt az Európai Uniótól, ellenkező esetre pedig az összes migráns Európába buszoztatását helyezte kilátásba. Azóta az Európai Unió beleegyezett, hogy fizet a törököknek, átveszi a Törökországba érkező szíriai menekülteket, emellett nemsokára a vízummentességet is megkapják. A zsarolást követően minden, a török államfő által követelt intézkedést meghoztak Brüsszelben, amiből láthatóvá vált, hogy az Európai Unió védtelenül áll Ankara nyomásgyakorlásával szemben. Gyakorlatilag védelmi pénzt fizetünk egy NATO-országnak, miközben továbbra is azt kell gondolni, hogy a szövetségesünk.
Nemrég azonban kiderült, hogy azok az országok kell befizessék a védelmi pénzt, amelyek nem akarnak részt venni se a török paktumban, se a migránsok erőszakos letelepítésében. Kedden a Financial Times arról számolt be, hogy az Európai Bizottság negyedmillió euró bírságot szabhat ki azokra az országokra, melyek nem akarnak migránsokat befogadni. A lap szerint ez részét képezi a bizottság dublini egyezmény megreformálására tett javaslatainak, és bár a konkrét összeg még változhat, az már biztos, hogy a központi irányításnak nem engedő tagállamok ellen szankciókat, pénzügyi kényszerítő intézkedéseket fognak hozni.
Ez a bírság migránsonként mintegy 80 millió forintot jelent. Ennyiből egy magyar munkanélkülinek kertes házat adhatna a kormány (vagy Brüsszel), és hosszú éveken át segélyezhetné, emellett kifizethetné a munkaerőpiacra visszalépéshez szükséges felsőoktatási képzését és nyelvkurzusait. Brüsszel ennek az összegnek egy részét ehelyett közel-keleti és afrikai migránsokra költi, akiknek nagy része írni-olvasni nem tud – a fennmaradó részét pedig kifizetné a török államfőnek, aki továbbra is amiatt tudja zsarolni az Európai Uniót, mert az nem hajlandó megvédeni a saját határait.
Az Európai Unió azért nem hajlandó megvédeni saját határait, mert az unió politikájára legerősebb befolyást gyakorló gazdaság politikai vezetői máig vezekelnek egy több mint 70 évvel ezelőtt megbukott rezsim intézkedéseiért, és bizonyítani akarják, hogy ők befogadóak, szolidárisak, elfogadják a másságot. Ennek jegyében egyetlen év leforgása alatt közel kétmillió arab migránst engedtek be az Európai Unióba, és mindenkit rasszistának neveznek, aki szerint ez hiba volt. Merkel – és a bizonyítási kényszerben szenvedő németországi politikai elit – kényszeres szolidaritása Európa egészét megsemmisítheti. Így lassan ideje lesz végezni egy gyors költségszámítást, hogy melyik lenne olcsóbb:
  1. Letelepíteni a migránsokat, és miattuk jóval többet költeni a rendvédelemre, a titkosszolgálatokra, a potenciális terroristák megfigyelésére, és a fehér nőket erőszakoló arab-afrikai migránsok miatt robbanásszerűen megerősödő szélsőjobboldal kontroll alatt tartására,
  2. kifizetni 80 millió forintot minden egyes be nem fogadott migránsért, miközben Brüsszel havonta egyre nagyobb számú migránst akarhat ránk erőltetni, és az idők végezetéig fizethetünk emiatt,
  3. vagy megbuktatni Merkelt, és végre hermetikusan lezárni az unió külső határait.
Biztosak vagyunk abban, hogy más tagállamok politikusainak fejében is megfordultak már hasonló gondolatok – ahogyan abban is, hogy egy Merkel elleni közös puccs költségeit is egyenletesen el lehetne osztani a résztvevő országok közt, és a végső számla mindent egybevetve is jóval szerényebb lenne, mint évtizedeken át bajlódni a migránsokkal és kvótarendszerrel.



"Akik nem hisznek Allahban, nem emberek" - az utca emberének véleménye az EU érett Törökországból




Keleti veszedelem”





– Miért utálnak minket Európában?

– Irtsátok ki a magyarokat! (Hunguros eleminandos esse!).

Megjelenés 14 márc 2014

gyokerek,jpg

 

Az európai magyarellenesség gyökerei


- Szégyenletes az Európai Unió magyarokkal szembeni viselkedése - mondta felháborodottan svájci történész ismerősöm, akivel hajdanán együtt jártam a genfi egyetemre. - Ezer év óta a magyarság az európai keresztény műveltség kihagyhatatlan elemét képezi. Magyarország hosszú évszázadokon át Európa védőbástyája volt, ugyanakkor tudósaival és művészeivel jelentős szerepet játszott az európai műveltség kimagasló eredményeiben. Már egyedül az 1956-os szabadságharc áldozatvállalásáért Európa hálás lehetne a magyaroknak, hiszen ti indítottátok el azt a folyamatot, amely végül is a Szovjetunió és az európai kommunizmus összeomlásához és Európa rabnemzeteinek a felszabadulásához vezetett. Történészként soha nem értettem meg, hogy az első világháború után a győztes nagyhatalmak: Franciaország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok miért éppen azt a népet büntették meg a legjobban, akinek semmi köze nem volt a háború kirobbantásához. Kegyetlenül feldarabolták, elvették területének legnagyobb, leggazdagabb részét és több millió magyart kényszerítettek idegen, ellenséges fennhatóság alatt élni, ahol üldözés, megalázás és léleknyomorító soviniszta törvények örökös rabszolgaságába kerültek. A magyarokat képmutató módon a kisebbségek elnyomásával vádolták meg azok a nagyhatalmak, amelyek országaikban betiltották a kisebbségek nyelvhasználatát, gyarmataikon véres kézzel kormányoztak és szörnyű népirtásokat követtek el!
- Mindezek ismeretében teljesen érthetetlen az Európai Unió vezető politikusainak hisztérikus magyarellenes viselkedése az ország alkotmánya miatt. Részletesen tanulmányoztam az új magyar alkotmányt, amely minden bizonnyal Európa egyik legdemokratikusabb alaptörvénye, mégis az európai politikusok jelentős hányada antidemokratikusnak találja, ugyanakkor elfogadja, hogy Csehország és Szlovákia továbbra is törvényben tartsa a II. Világháború után megfogalmazott magyarok és németek kollektív bűnösségét kimondó, fajgyűlölő Benes-dekrétumokat. Ez nem más, mint egy elfogadhatatlan kettős mérce alkalmazása, amely veszélyezteti az Európát meghatározó szellemiséget és jogrendet - mondta határozottan a tényeket kiválóan ismerő svájci történész, aki a doktorátusát az I. Világháborút lezáró békeszerződésekből írta.

- Ezt senki sem érti, kivéve a magyar balliberális ellenzék képviselőit, akik sugallói és lelkes szövetségesei a Magyarország elleni rágalmazások megfogalmazóinak.
- Hogyan létezhet egy nemzetellenes ellenzék Magyarországon? Ha ez nálunk Svájcban megtörténne, az egész ország egyöntetűen fellépne ellenük és hazaárulóknak bélyegezné őket.
- Nem ismernek se Istent, se embert, se hazát, ha pénzről és hatalomról van szó - válaszoltam leverten.
- A pénz és a hatalom minden politikus éltető kenyere, de van egy meghúzandó határ a becsület, a becstelenség, a hazaszeretet és a hazaárulás között, amelyet, ha a politikus átlép, nemzetének érdekeit jövőbeli boldogulását veszélyezteti. A magyarokkal szembeni ellenséges európai magatartásnak azonban egy mélyebb, rasszista oka is van.
- Mélyebb, rasszista oka? Mit jelentsen ez? - néztem megdöbbenten a történészre.
- Keleti nép vagytok. Az európaiak mindig rasszisták voltak, soha nem kedvelték a más fajú népeket. A keletieket a legkevésbé, mert féltek tőlük.
- De hiszen már több mint egy évezrede európaiak és keresztények vagyunk!
- Emlékezz vissza egyetemi tanulmányinkra. Carl Gustav Jung azt mondta, hogy a népek közti rokonszenv és ellenszenv kialakulását a közösségi tudatalatti évezredes előítéletei okozzák. A harcias keletiektől, a keleti inváziótól mindig félt Európa, ti pedig, ha akarjátok, ha nem, Európa számára keleti nép vagytok! Ez viszont ne ijesszen meg benneteket, vállaljátok keleti származásotokat és a szövetségeseiteket elsősorban keleten keressétek - mosolyodott el vigasztalóan a magyar történelmet és a magyar lélektant is jól ismerő svájci történész ismerősöm.
Napokig visszhangzott bennem ez a beszélgetés, hosszan elgondolkodtatott és fájdalmas kérdések sorozatát indította el bennem.
Mi történt velünk, magyarokkal? Hogyan jöhetett létre ez a borzalmas törésvonal a nemzeti oldal és a balliberális oldal között, amely már a XIX. század vége óta megmérgezi a magyar közéletet? Miért dolgozik a balliberális ellenzék Károlyi Mihály és Jászi Oszkár óta az ország érdekei ellen? Miért állnak inkább az ellenségeink oldalára és miért segítették elő hataloméhes tevékenységükkel az ország trianoni tragédiáját? - záporoztak bennem a szívfájdító megválaszolhatatlan kérdések.
A balliberális oldal felelőtlen nemzeti érdekeket semmibe vevő magatartása mellett azonban az európai nagyhatalmak magyarellenes politikája még fájdalmasabb, még nehezebben megválaszolható kérdéseket vetett fel. Miért bánik velünk ellenségesen Európa már hosszú évszázadok óta? Mi a bajuk velünk? Az, hogy magyarok vagyunk? Igaza lenne a svájci történésznek, hogy az európaiak rasszisták és ellenszenvük fő oka az, hogy keleti népnek tartanak bennünket?
trianon

Trianon: őslakókat kiirtó, kisebbségeket megsemmisítő háborús bűnös hatalmak
magyarellenes bűnténye.
Sokat vívódtam magamban a svájci történész feltételezéséről, keleti eredetünk ellenségességet kiváltó jelentéséről. Trianon az európaiak évszázados atavisztikus előítéleteinek következménye lett volna, amelyben keleti eredetünk szerepet játszott? Trianon ugyanakkor a hazugság és a magyarellenes propaganda diadala volt, az igazságukat naivul védő magyarokkal szemben.
A győztes nyugati hatalmak - Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok - magyarellenes magatartásukat képmutató módon a magyarok elnyomó, türelmetlen, magyarosító kisebbségi politikájával magyarázták. A magyarok szemében meglátták a szálkát, a sajátjuk pedig véres vasgerendával volt tele! Az igazság, a történelmi tények nem érdekelték őket. A magyarság a történelme során Európa legbefogadóbb népe volt, ezért maradtak fenn a
szlovákok és a rutének és ezért fogadták be Erdélyben a tízezrével betelepülő oláhokat (románokat) és Délvidékre a szerb menekülteket. A szlovákok, rutének, románok, szerbek megtarthatták nemzeti sajátosságaikat, hagyományaikat, nyelvüket és vallásukat, iskoláik és templomaik voltak.
Mi történt ugyanakkor Franciaországban a más nyelvű kisebbségekkel? 1850-ben Franciaország lakosságának a fele nem francia anyanyelvű volt: németül beszélő elzásziak, lotaringiaiak, flamandok, bretonok, baszkok, katalánok, provansziak, olaszok. 50 évvel később, a XX. század elején a francia kisebbségek nagy többsége elvesztette anyanyelvét, elfranciásodott. Mi történt? A franciák egyszerűen betiltották a kisebbségi nyelvoktatást, a francia nyelv kötelezővé vált. A francia kultúrfölényre hivatkozva elnyomták a kisebbségeket és megszüntették nemzeti azonosságukat. Ugyanezt tették az angolok a szomszédos kelta népekkel, a welsziekkel, a skótokkal és az írekkel. Rájuk támadtak, elfoglalták területüket, leverték szabadságharcaikat, betiltották anyanyelvüket, vallásilag megosztották (az északír probléma) és végül elangolosították őket.
indianok
 Kisebbség demokratikus megoldása amerikai módra !
Az amerikaiak még radikálisabban oldották meg az Egyesült Államok őslakóinak a nyelvhasználatát: egyszerűen kiirtották őket és a helyükre Afrikában összefogdosott rabszolgákat telepítettek.
A nagy gyarmatbirodalmakat építő angolok és franciák még kíméletlenebbül viselkedtek ázsiai, afrikai és óceániai gyarmataikon élő őslakókkal. Borzalmas kegyetlenséggel bántak velük, a földjeiket elvették, az ellenállókat lemészárolták, nemzeti kultúrájukat lerombolták. Afrikában, Ázsiában, Amerikában, Ausztráliában, Polinéziában, Új-Zélandon több millió ember életébe került az angol, francia gyarmatosítás.
Kínával az angolok jól jövedelmező ópiumkereskedelmet folytattak, majd amikor a kínai császári hatóságok betiltották a kínai lakosságot lelkileg és testileg tönkre tevő ópiumfogyasztást, az angolok háborút indítottak a Kínai Birodalom ellen (1839-1842 és 1856-1860) és kikényszerítették, hogy a kínai kormány engedélyezze továbbra is az ópium fogyasztását, kereskedelmi fogalmazását.

Az igazság az, hogy Trianon fő felelősei - Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok - igazi háborús bűnösként viselkedtek az I. Világháborút megelőző évtizedekben, szörnyű népirtásokat végeztek az általuk ellenőrzött, elfoglalt területeken.


 
A magyarok ugyanakkor emberségesen és toleránsan viselkedtek, nem támadtak egyetlen szomszédjukra sem, nem vettek részt a rabszolga-kereskedelemben és nem mészároltak le egyetlen őslakost sem, sőt, évszázadokon át védték Európát a keletről és délről jövő támadások ellen. Mindezek után az angolok, a franciák és az amerikaiak képesek voltak megvádolni a magyarokat a kisebbségek elnyomásával! A gyilkos megvádolta áldozatát, hogy életben akart maradni. 1919-ben egy évvel a magyarokra kényszerített békediktátum aláírása előtt az angolok Új-Delhiben belelőttek az indiai függetlenségért tüntető békés fegyvertelen tömegbe és több ezer ártatlan embert megöltek. Ugyanezt tették a franciák Afrikában és Indokínában és a hollandok Jáva és Bali szigetén.
Trianonban mégis a magyarokat ítélték el a kisebbségek feltételezett elnyomásáért és az igazi bűnösök emberiség ellen elkövetett bűntettei büntetlenek maradtak.
afrika

Gazdasági gyarmatosítás Afrikában és Magyarországon
A látszólag függetlenné vált afrikai országok továbbra is szenvedik a gyarmatosítás szellemi és anyagi következményeit. Gazdasági függőségük tovább súlyosbodott az angol, francia, amerikai érdeket képviselő multinacionális vállalatok kizsákmányoló tevékenysége következtében.
Magyarországon hasonló folyamat zajlott le: az ország a szovjet gyarmati függőségből a nyugati multinacionális vállalatok függőségébe került. Amerikaiak, franciák, angolok, hollandok, olaszok, németek fillérekért felvásárolták a jól jövedelmező banki-, biztosítási- és energia szektort, az ipari, kereskedelmi, vendéglátó és telekommunikációs cégeket. A virágzó magyar élelmiszeripar teljes egészében a kezükbe került és megtévesztő zsebszerződésekkel megszerezték a legjobb dunántúli és alföldi termőföldeket. Gyakran előfordult, hogy a könnyen megszerzett magyar vállalatokat bezárták és a magyar termékeket a saját termékeikkel helyettesítették. Nincs nagy különbség a függetlenné vált afrikai országok függősége és Magyarország nyugattól való függősége között. Afrikában is, mint Magyarországon a nyereségéhes nyugati vállalatok, gyarmattartóként a kezükben tartják úgy a gazdasági hatalmat, mint a nagy tömegeket befolyásoló médiákat. Ha a félrevezetett emberek mégis rájönnek, hogy mi történik velük és egy olyan kormányt merészelnek választani, amely a nemzet érdekeinek megfelelően kormányoz, és nem veszi tekintetbe a multinacionális nagyvállalatok nyereségérdekeit, akkor azonnal elindul a hazug lejárató kampány az ország és a kormány ellen. Ha ez Afrikában vagy Ázsiában történik, a multinacionális világhatalom még radikálisabban jár el. Katonai puccs, lázadás, polgárháború kirobbantásával vagy emberi jogokat védő direkt katonai beavatkozással büntetik meg a népet és buktatják meg a kormányt.
A XIX. és a XX. században a gyarmatosítók lőfegyvert használtak az ellenállás megtörésére. A XXI. században viszont a médiák tudatmódosító, hazugsággal mérgezett manipulációs technikájával és a fogyasztói társadalom áruözönének csábos ajánlataival törik meg a bennszülöttek ellenállását.

eubiztos
Kettős mérce alkalmazása
Az Európai Unió és az európai intézményrendszer magyarellenes magatartása érthetetlen módon már a rendszerváltozás után ismét újra indult. Először is sorozatos szerződésszegésekkel és súlyos jogsértésekkel igyekeztek háttérbe szorítani a magyar gazdasági érdekeket és megakadályozni, hogy a magyarok gyorsabban az unió tagjai legyenek, mint szomszédaik, a csehek, a szlovákok, a lengyelek és a szlovénok.
Az Orbán-kormány magyar érdekeket képviselő intézkedései és törvényei felerősítették a magyarellenes európai támadásokat, amelyeket álságos és képmutató módon igyekeztek a magyar demokráciát és a magyar sajtószabadságot féltő magatartásként álcázni. Alapot kértek a többször kétharmados veszteséget szenvedő magyar balliberális ellenzék képviselőitől, akik az EU-ba menekültek képviselőként a népharag elől. A tiszességet, nemzeti identitást pedig valamelyik angyalföldi kocsma füstös mélyén szerezték, miközben  a svájci normák szerint hazaárulóként sugallói, legtöbbször indikátorai és lelkes szövetségesei a Magyarország elleni rágalmazásoknak.  Valójában a nyugati multinacionális vállalatok könnyen megszerzett extranyereségét féltették. Szemérmetlenül azt állították, hogy a magyar alkotmány és a magyar törvények sértik az európai demokratikus normákat és az emberi méltóságot, ugyanakkor szemet hunytak a II. Világháború óta Csehországban és Szlovákiában érvényben lévő Benes-dekrétumok felett. 
A szlovák jogrend továbbra is helyesnek és törvényesnek találja a kollektív háborús bűnösnek tekintett magyarok II. Világháború utáni lemészárlását, vagyonának elkobzását, a magyar családok földönfutóvá való tételét. A magyarokat kisemmiző kínzó, gyilkoló szlovák és cseh háborús bűnösök egyszer és mindenkorra mentesültek a felelősségre vonás alól. A szlovák parlament ezzel megerősítette, hogy az etnikai tisztogatás, a nemzeti kisebbségek megsemmisítése elfogadható magatartás lehet egy európai államtól. Az Európai Unió mindezért a szlovákokat, a szlovák alkotmányt nem ítélte el, viszont a magyarokat elmarasztalta, mert a magyar alkotmány diszkriminálja a homoszexuális kisebbséget és nem fogadja el az egyneműek házasságát.
Mi okozza az európaiak magyarellenességét, az igazságtalan kettős mérce alkalmazását, amely ugyanúgy tetten érhető ma az Európai Unió részéről, mint ahogyan már megnyilvánult Trianonban és a Trianon előtti évszázadok során? 907-ben, nem sokkal a honvisszafoglalás után, a német püspökök által vezetett európai keresztes sereg hadiparancsa világosan mutatta az iszonyatos célkitűzést: Irtsátok ki a magyarokat! (Hunguros eleminandos esse!). Árpád fejedelem vitéz lovasíjászainak köszönhetően azonban a népirtásra buzdító hadiparancsot nem tudták végrehajtani. A kereszténység felvétele ellenére a nyugati előítéletek továbbra is fennmaradtak a magyarok ellen. A német-római császár már Szent István korában a magyarokra támadt. A későbbi évszázadokban sem változott a helyzet, sem a tatárjárás, sem a török háborúk idején. 1526-ban Mohácsnál Szulejmán szultán I. Ferenc francia király szövetségeseként indította a támadást a magyar haderő ellen. A török idők után az osztrák elnyomás következett. A szabadságharcainkat nyugat jóváhagyásával vérbe fojtották és következett a trianoni tragédia, a II. Világháború szörnyűsége és a szovjet gyarmati sorsot felváltó nyugati multinacionális világcégek lélekölő gyarmatosítása.

A kérdést tehát jogosan tehetjük fel: mi baja Európának velünk? Igaza lenne a svájci történésznek, hogy az európai gondolkodás hagyományosan rasszista és nem befogadó?

Vitathatatlan tény, hogy az utóbbi évszázadok történelme, a felsőbbségüket tűzzel-vassal hirdető európai rasszizmus története is. Más fajú, más vallású népeket mélyen lenézték, kirekesztették, legyenek azok fekete afrikaiak, ázsiaiak, arabok, zsidók, indiaiak vagy keletiek. Az európai rasszizmus megnyilvánult minden olyan földrészen, ahol az európaiak megjelentek Amerikában, Afrikában, Ausztráliában, Ázsiában. Az őslakókat megfélemlítették, ellenállásukat fegyverrel letörték, rabszolgaként dolgoztatták és ellenállás esetén tömegesen lemészárolták őket. A magyarokat keleti népnek tekintették, évszázadokon át a lovas műveltségű szkítákkal és hunokkal azonosították.
A magyarok ellen megnyilvánuló évszázados európai ellenségességben, minden bizonnyal a keleti népek ellen érzett tudatalatti rasszista előítéletek jelentős szerepet játszották.

lovas
Keleti népek: hunok, avarok, magyarok
A IV. és az V. században a keletről érkezett lovas műveltségű hunok mély lelki traumát okoztak ellenfeleiknek. Könnyedén térdre kényszerítették a kor két európai nagyhatalmát, a Kelet-Római Birodalmat (Bizáncot) és a Nyugat-Római Birodalmat, de a harcias germán népeket, a gótokat, a gepidákat, a vandálokat, a frankokat és a burgundokat is.
Atilla, a hun uralkodó (tengrikút hunul) jóságos és kegyelmes volt a legyőzött népekkel. Meghagyta földjüket, politikai és vallási intézményeiket és a királyaikkal barátsági szerződést kötött. Udvarában több tucat kisebb-nagyobb hatalmú germán király és fejedelem tartózkodott. A rómaiakkal ellentétben a hunok a legyőzött ország lakosságát nem vitték el rabszolgának, hanem meghagyták szabadságukat. A dekadens Római Birodalom az V. századi fennmaradását a hunoknak köszönhette. A római császároknak hun testőrsége volt és a legütőképesebb légiókat hun segédcsapatokból állították össze, melyeket Atilla bocsátott a császár rendelkezésére. Hun segítség nélkül a Római Birodalom már régen összeomlott volna, a sorozatos germán támadások következtében. A kereszténnyé vált Római Birodalomban azonban a főpapok nagy része beleértve a pápát, veszélyesnek tekintette a pogány hunok befolyását a növekedésnek induló fiatal keresztény egyház számára. Ebben az időben kezdték Attilát bemutatni úgy, mint gyermekszívet csemegeként evő barbárt! Ebben a mai napig részt vállalnak a (direkt írom kisbetűvel) "magyar" MTA nehezen tisztelhető baololdali érzelmű történészei!  
Ekkor kezdődött a hunok démonizálása, a lehető legijesztőbbre való lefestése, nehogy előfordulhasson, hogy az erőszakkal és megfélemlítéssel megkeresztelt, gondolkodásában még félig, pogány tartományok lakossága rokonszenvezzen a keletről érkezett pogányokkal. A hungyűlölő római főpap és történetíró, Marcellus Ammianus soha nem látott egyetlen eleven hunt sem, mégis a hunellenes propaganda és hazug rágalom-hadjáratok legismertebb történelmi személyisége lett. A kereszténység legnagyobb ellenségeként, az ördög szövetségeseként írta le a hunokat, akik öldöklésből és rablásból élnek, mindent nyersen fogyasztanak, nem ismerik a főzési és sütési eljárásokat. A nyereg alatt puhított hús nevetséges meséjét is Marcellus Ammianus találta ki. A hunok lejáratására bevetett hazug vádakat és félelemkeltő rágalmazásokat később átvették ugyanúgy a középkori történészek, mint a modern történetírók, hivatkozva az írott forrás mágiaként elfogadtatott dogmájára.
A hunok után a VI. században keletről érkezett lovas műveltségű avarokat és a IX. században szintén keletről érkezett lovas műveltségű magyarokat az európaiak hunnak vagy szkítának nevezték, és a hunok leszármazottainak tekintették. Nem véletlenül, hiszen az avarok és a magyarok a hunok utódainak tartották magukat és büszkén vallották hun származásukat. A magyarság sohasem tekintett Atillára és népére nyugat gyűlölködő szemével, nemcsak vérrokonsági meggyőződése, hanem közös lovas műveltségű szellemi és lelki értékrendszere miatt is. Atillát és hunjait csak a magyar tudományos kutatás értheti meg - írta Eckhardt Sándor a Magyar Szemlében (1940.).
A több mint ezer éves Kárpát-medencei magyar történelem során a hun-magyar rokonság mindig a magyar nemzettudat alapját képezte. Zrínyi Miklós Atillát, mint az első magyar királyt méltatja (1651) és Kölcsey Ferenc a Himnuszban megemlékezik a hun ősökről: "Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére" (Bendegúz Atilla atyja volt).
A magyarságra visszasugárzó évszázados hun és lovas műveltségű népellenes európai előítéletek visszaszorítására a magyar politikai és tudományos körök a finn-ugor nyelvészeti elméletet találták a legmegfelelőbbnek a nyugati ellenséges magatartás ellensúlyozására. Feltételezéseik szerint a finn-ugor nyelvészeti elmélet nagy előnye az, hogy tagadja a hun-magyar rokonságot és az európaiak számára egy elfogadható rokonszenves kis északi néppel, a finnekkel hozza rokoni kapcsolatba a magyarokat. A rendszerváltozás után a finn-ugor rokonság erőszakos dogmatikus terjesztése még jobban felerősödött. Az egyetemeken, a főiskolákban, a középiskolákban a finn-ugor rokonságot megmásíthatatlan tényként tanítják. A magyar történelmet bemutató külföldieknek szánt kiadványokban erőteljesen kiemelik és aláhúzzák a magyar-finn-ugor rokonság dogmáját. A kilencvenes évek elején a magyar bulvársajtó hosszan beszámolt a magyar köztársasági elnök finn-ugor rokonnépeknél tett látogatásáról, amelynek során az őstörténelmünket kevéssé ismerő elnök meghatódva részt vett egy közös ősöket felidéző medvetoron(!). Azóta Magyarország több finn-ugor világkongresszust rendezett és 2013. tavaszán a magyar parlament elfogadta, hogy ezen túl minden év októberében finn-ugor napot fog ünnepelni az ország. A finn-ugor rokonság külföldi terjesztése azonban nem állította meg az európai előítéletek magyarság ellenes megnyilvánulásait. Nyugatot nem érdekli, hogy finn-ugornak hirdetjük magunkat vagy sem, továbbra is keleti idegenként tekintenek ránk.
A külföldiekre nem volt semmilyen hatással a finn-ugor rokonság hirdetése, viszont hatalmas károkat okozott a magyar lélekben. Már Gárdonyi Géza megjegyezte, hogy a hamis finn-ugor rokonság erőszakolása a magyar nemzettudat tatárjárását jelenti, mert lerombolja ősi legendáink, mítoszaink, krónikáink érzelmi értékeit. Minden népnek szüksége van az ősök által tovább adott mítoszra és nemzeti történelem tudatra. A mítosz, az ősi történelemtudat a nemzeti megmaradás fontos feltétele. Ha a mítoszt és az ősöktől örökölt történelemtudatot szétzúzzák, akkor a nemzetet összetartó érzelmi és történelmi értékeket is szétzúzzák, a nemzet torzsalkodó és megosztott tömeggé válik és ügyes manipulátorok azt tesznek vele, amit akarnak. Ez mégsem lehet a finn-ugor elmélet terjesztésének a célja! Vagy mégis?
Mindenesetre a finn-ugor elmélet terjesztésével jól összekuszálták az amúgy is súlyosan sérült nemzet tudatát és egyáltalán nem befolyásoltuk vele a külföldi célközönséget. Ha tetszik, ha nem, az európai tudatalattiban élénken él az évszázados lelki beidegződés a magyarság keleti gyökereivel kapcsolatban, amely továbbra is látványosan megnyilvánul az európai intézmények politikusainak magatartásában.

attila2
Magyarság: kelet és nyugat összekötő hídja
Az európai tudatalattiban erőteljesen működő kelet-ellenesség kisebbségi érzése gátlásokra és atavisztikus félelmekre épül. Az európai kelet-ellenesség azonban nemcsak a keletről érkezett ősi lovas műveltségű népeket érinti, hanem a gazdaságilag megerősödött távol-keleti népeket, a kínaiakat, a japánokat, a koreaiakat és a dél-kelet ázsiaiakat is. Igaza van a svájci történésznek, hogy az európaiak ellenséges magatartása a magyarság keleti népekhez kötődő szellemi és lelki gyökerei ellen érzett ellenszenvre épül.
Az európaiak a keleti népekre a leggyakrabban meg nem értéssel, irigységgel és félelemmel tekintettek. Csodálták őket és féltek is tőlük. A nagy inváziók mindig keletről érték Európát és az esetek nagy többségében a keletiek legyőzték a nyugatiakat.
A XXI. század gazdasági háborújában kelet ismét győzelemre áll. Kína, Japán, Korea, Dél-kelet Ázsia, sőt az olaj- és energia-gazdag közép-ázsiai török népek áruikkal elfoglalják és legyőzik az európai gazdaságot. Európa kelettel szembeni gazdasági vereségét beképzelt kulturális és civilizációs magasabb rendűségével igyekszik minimalizálni és ellensúlyozni. Szándékosan elhallgatva a keleti civilizációk több ezer éves kulturális és tudományos teljesítményét, amely jóval Európa előtt járt. A folyamatos erkölcsi, társadalmi és gazdasági krízisben vergődő Európát kelet látványos gazdasági előtörése nagyon zavarja, mert érezteti vele, hogy a jövő végérvényesen keleté és a keleti szellem győzedelmeskedik a nyugati szellem felett.
Mindezek tudatában eljött az ideje, hogy megüzenjük a magyarokkal ellenségesen viselkedő Európának, büszkék vagyunk keleti gyökereinkre, nincs szükségünk a finn-ugor nyelvészeti feltételezésekkel bizonygatni európaiasságunkat. Elég bizonyítéknak tartjuk, hogy több mint ezer éven át az európai kereszténység keleti védőbástyája voltunk és hatalmas véráldozatok árán bizonyítottuk hovatartozásunkat.
Keleti gyökerű európaiként őszintén együtt szeretnénk működni minden európai néppel Európa felvirágoztatásáért. Ugyanakkor testvéri kezet nyújtunk keleti lovas kultúrájú rokonainknak, a törököknek, a kazahoknak, az üzbégeknek, a kirgizeknek, a türkméneknek, a tatároknak, a mongoloknak és Távol-Kelet népeinek, a kínaiaknak, a japánoknak, a koreaiaknak, a dél-kelet ázsiaiaknak.
Így teljesíthetjük az Isten által ránk bízott küldetést, Eurázsia keleti és nyugati népei szellemi és lelki összekötő hídjának a felépítését, kelet és nyugat szellemi és lelki összhangjának a megteremtését.
Forrás: C.B.R.Gy. - Svájc





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése