2016. augusztus 1., hétfő

Ami a hírekből kimarad






Ami a hírekből kimarad




Törölte 'A menekültipar' című könyv szerzőjét, Udo Ulfkotte-t a Facebook!

Ismét dübörög a globalo-liberális cenzúra Mark Zuckerbergéknél, ugyanis törölték Udo Ulfkotte, A menekültipar és A megvásárolt újságírók című könyvek szerzőjének Facebook-oldalát. A német tényfeltáró újságíró közösségi oldalát mintegy 30 ezer ember lájkolta.

Udo Ulfkotte @UdoUlfkotte
Facebook hat auch weiterhin meine Seite gesperrt, bitte protestieren !!!
20:34 - 2016 Júl 4
    36 retweets

Udo Ulfkotte legújabb könyve néhány napja jelent meg Grenzenlos kriminell címmel. Valószínűleg az erre érkező lájkok és bejegyzések miatt törölték.Könyvében a Németországban elhallgatott bűncselekményekről ír, melyeket bevándorlók követtek el. A német média mindent megtesz annak érdekében, hogy elhallgattassa a nagy sikerű szerzőt.
A menekültipar
Udo Ulfkotte az egész bevándorlási válságot egyfajta háborúként értelmezi könyvében, de míg a háborúkat korábban katonákkal és ágyúkkal vívták, ma már láthatatlan fegyverekkel, mint amilyen a menekültáradat. Jelenleg egy kétfrontos háború részesei vagyunk Európában, a Közel-Keletről és az Afrikából érkező migránsokat célirányosan migrációs fegyverként használják fel, akik Ulfkotte szerint hosszú időre tönkreteszik a gazdaságilag termékeny európai államokat.

Újabb bizonyíték ezek szerint, hogy már nem csak bevándorlási-invázió frontján vív háborút a háttérhatalom terveik valóra váltásához, hanem a globalista informatikai gépezet és a mainstream média frontján is! (VilagHelyzete.com megjegyzése)


Bill Clinton Lengyelországnak és Magyarországnak: Csináljátok azt a bevándorlással,amit mi mondunk,mocskos kis Putyinok!”

Ezzel a címmel Daniel McAdams, a béke és a gazdasági jólét témáit kutatóRon Paul Intézet ügyvezető igazgatója ezzel a címmel írt cikket arról, hogy a volt amerikai elnök először egy pillantást vet az USA viselkedésére Magyarország irányában az amerikaiak által „felszabadításnak” nevezett időpont után. 
Röviddel ezután „az USA olyan politikai nyomást alkalmazott, amelyre a legtöbb magyar még ma is jól emlékszik. Az Egyesült Államok nyíltan támogatta a ’megreformált’ kommunista párt visszatérését a hatalomba, ami Washington segítségével 1994-ben meg is történt.
Az USA beavatkozása a magyar belügyekbe a ’felszabadítás’ után szünet nélkül folytatódott, akár a szovjetek beavatkozása folytatódott szünet nélkül a magyar belügyekbe, miután Moszkva Budapestet felszabadította Berlintől. 
 Egy idő óta az USA (és a brüsszeli EU-s bürokraták) lehurrogják Magyarországot és a többi közép-európai ’rosszfiút’, mint Lengyelországot, Szlovákiát és a Cseh Köztársaságot, amiért nem fogadnak be az amerikaiak által bombázott országokból menekülők tízezreit…
"Ne tegyétek a problémáitokat a mi problémánkká, mondják a kelet-európai vezetők”.
McAdams így folytatja: „Mit gondolnak magukról ezek a mitugrászok, amikor így merik kérdőre vonni Washingtont, füstölög az amerikai hatalmi elit. 
A Közép-Európára lőtt legutóbbi rakéta Bill Clinton volt elnöktől érkezett, aki New Jerseyben a hét elején rúgott Lengyelországba és Magyarországba, amiért nem engedelmeskednek Brüsszelnek és Washingtonnak.Clinton üzenete világos volt: ’felszabadítottunk titeket, visszaadtuk szuverenitásotokat, hát akkor tegyétek azt, amit mondunk nektek!’
A szerző így értékel, miután idézi a clintoni mondatokat Lengyelország és Magyarország áhítozásáról a putyini diktatúra iránt és a külföldiek távoltartásának irányába: „…

Clintonnak iszonyatosan nincs igaza. Magyarország nem ’adta fel a demokráciát’, amikor a menekültek befogadásáról van szó. Tény, hogy Magyarország sokkal több demokráciát biztosított, mint Clinton és felesége bármikor is tolerálna a szavazóktól a migráció kérdésében. 

Clintonné meglátta Selmeci Gabriellát meztelenül !


Még e hónapban a magyar parlament országos népszavazást hagyott jóvá arról, vajon Magyarország elfogadja-e a Brüsszel által rájuk rótt menekültkvótákat. Ennyi elég a demokráciából?” (Newsweek cikk) 
A cikk így zárul: de Clintonnak és Clintonnének (valamint az utóbbi nagy támogatójának, George Sorosnak) nem demokratikus az, hogy az emberek lehetőséget kapnak olyan alapvető kérdésekről szavazni, mint a menekültpolitika. 

Azt tekintik demokratikusnak, ha a magyar kormány elfogadja Washington és Brüsszel diktátumait és figyelmen kívül hagyja a magyar nép akaratát.

Ha Hillaryt megválasztják, Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek mindkét Clintont 'persona non grata'-nak (nem kívánatos személynek) kell kinyilvánítania”
, zárul az az elemző honlapján közzétett cikk.

Forrás: Ron Paul Institute / 888.hu



A kínai elnök kiadta a harckészültséget az USA 

miatt - Háború lehet a Dél-Kínai-tengeren is

A kínai elnök Xi Jinping kiadta a parancsot a hadseregnek (Népi Felszabadító Hadsereg), hogy "készüljön a harcra", mint intézkedést a Dél-Kínai-tengeren előforduló lehetséges amerikai támadó lépések ellen. 



Az utasítást az indokolja, hogy Kína beadott panaszára a nemzetközi bíróság úgy döntött, hogy Kínának nincs kizárólagos joga a tengerhasználathoz és a terület ellenőrzéséhez.
"A Nemzetközi Bíróság döntése szerint Kínának nincs bizonyítéka rá, hogy történelmileg ellenőrzést gyakorolt volna a terület felett"

Miután az USA haditengerészete és hadihajói rendszeresen megsértik és provokálják a kínai hadsereget a Dél-Kínai-tengeren, ezért 
tavaly októberben már figyelmeztette a kínai kormány az amerikai hadvezetést, hogy
"Kínát nem lehet megfélemlíteni azzal, hogy megvívjon egy háborút az USA-val". 

Akkor a USS Lassen rakétahordozó romboló okozta az incidenst, amikor 12 tengeri mérföld mélyen behatolt kínai területre a Subi és Mischlef korallzátonyoknál és a Spratly-szigeteknél. Ez utóbbihoz a kínaiak hadi támaszpontokat is telepítettek korábban.
Tavaly már a milliárdos "szarkavaró" Soros György is figyelmeztetett  / CIKK/ (ami nála valódi terveket jelent), hogy Kína és az azt vezető Kommunista Párt hamarosan a súlyosbodó gazdasági válság és társadalmi elégedetlenség megfékezésére egy külső fenyegetés ellen elkezdheti trenírozni és felkészíteni a lakosságát.
Valós veszély van abban, hogy Kína politikailag és katonailag is Oroszország oldalán találja magát és akkor a harmadik világháború fenyegetése immáron valóssá válik" (Soros György) 



Forrás és teljes cikk: Infowars.com
Fordította : SBG Buddha - 
VilagHelyzete.com
FB-oldal: 
VilagHelyzete.com Awakening The World
Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: 
Alternativhirek.blogspot.com






Az USA elsődleges érdeke és célja, hogy 


Oroszország és Németország soha, de soha ne 

foghasson össze!

A LEGNAGYOBB IGAZSÁG ÉS ÖSSZEFÜGGÉS, amit nagyon sokan nem is tudnak:

Az USA legfontosabb érdeke az elmúlt száz évben, az I. és a II. világháborúban, valamint a hidegháborúban is abban állt, hogy Németország és Oroszország viszonya hogyan alakul. 
Mert ha ezek az érdekek összefonódnak, akkor ez lenne az egyedüli hatalom a világon, ami ránk nézve veszélyt jelentene. A mi legfontosabb érdekünk, hogy ez az eset ne következzen be!"

"Nem lesz 100 millió áldozat, de az a gondolat, hogy 'Európa, mint kivételes hely' meg fog halni." (George Friedman a Stratfor alapító igazgatója)
"A helyzet az, hogy az USA egy biztonsági övet szeretne Oroszország körül kiépíteni és az oroszok tudják ezt. Oroszország azt gondolja, hogy az USA célja, hogy az Orosz Föderációt szétverje. Én azt hiszem, mi nem akarjuk őket megölni, csak egy kis fájdalmat okozni."
Ezt feltétlenül nézzétek meg, mert a Budapesten született, STRATFOR agytröszt igazgatója, George Friedman a The Chicago Council on Global Affairs-nél sajtókonferenciát tartott..Hihetetlenül fontosnak tartom, mert 12 perces előadása után azok számára is érthetővé válnak a háborúk, világháborúk okai, akik eddig az "összeesküvés-elmélet" váddal söpörtek félre ezeket... Most az igazság vázolásával előadásában porrá zúz minden ilyen kétséget ! Legalább olyan fontos, mintWesley Clark előadása az USA betervezett háborúiról...

Megdöbbentően nyíltan és leplezetlenül beszél George Friedman az USA geopolitikájáról.

"Amerikai kiképző tisztek érkeznek hivatalosan Ukrajnába. Az USA tankokat és egyéb fegyvereket küld a balti országokba, de Lengyelországba, Romániába és Bulgáriába is. Majd közölte, hogy Ukrajnába is fegyvereket fog szállítani.
És mindezeket a tárgyalásokat az USA a NATO keretein kívül folytatja, pedig a NATO döntéseket a NATO tagállamok együtt kell, hogy elfogadják. Minden ország megvétózhatja ezt, ahogy Törökország meg is tette.
A helyzet az, hogy az USA egy biztonsági övet szeretne Oroszország körül kiépíteni és az oroszok tudják ezt. Oroszország azt gondolja, hogy az USA célja, hogy az Orosz Föderációt szétverje. Én azt hiszem, mi nem akarjuk őket megölni, csak egy kis fájdalmat okozni. Mindenesetre a régi játéknál tartunk ismét. Ha a lengyeleket, magyarokat vagy románokat nézzük, ők egy teljesen más világban élnek, mint a németek..., és a németek más világban, mint a spanyolok..., Nincs Európában közösség.
De ha én ukrán lennék, azt tenném, amit most ők tesznek, bevonnám az Egyesült Államokat a konfliktusba.


Geopolitika: George Friedman, Stratfor, 2015 február

Világ-panoráma: Szupertitkos ülés az európai migránstervről - Echo Tv

Drábik: A NATO államcsinyt hajtott végre Ukrajnában

2014 06 06 Világ-Panoráma - Bilderberg - bajnai, USA - atomháború, Trianon...


Hosszú távon nincs olyan hely a világban, ahol a béke tartós maradna, az USA sem. Nekünk is folyamatosan háborúink vannak.
Én úgy gondolom, hogy Európa nem fog a régi nagy háborúkhoz visszatérni, hanem egy olyan emberi normalitáshoz, amiben háborús és békés időszakok váltakoznak és emberek meghalnak. 
Nem lesz 100 millió áldozat, de az a gondolat, hogy 'Európa, mint kivételes hely' meg fog halni.
"
Konfliktusok lesznek és voltak Európa szerte, mint Jugoszláviában, vagy most Ukrajnában is. Ami Európa viszonyát illeti az USA-hoz, nekünk nincs semmi kapcsolatunk Európával. Nekünk kapcsolatunk van Romániával, Franciaországgal, de nincs olyan Európa, amivel az USA-nak kapcsolata lehetne. 

- Az iszlám extremizmus a legnagyobb veszély az USA számára, ami növekedni fog vagy elhal ? 

Friedman: - Az iszlám extremizmus egy probléma az USA számára, de nem egzisztenciális fenyegetés. Ezzel kell foglalkozni, de az arányokat be kell tartani. Nekünk vannak egyéb külpolitikai érdekeink is.
 
Az USA legfontosabb érdeke az elmúlt száz évben, az I. és a II. világháborúban, valamint a hidegháborúban is abban állt, hogy Németország és Oroszország viszonya hogyan alakul. Mert ha ezek az érdekek összefonódnak, akkor ez lenne az egyedüli hatalom a világon, ami ránk nézve veszélyt jelentene. 

A mi legfontosabb érdekünk, hogy ez az eset ne következzen be !

Emlékezzetek vissza erre a VilagHelyzete cikkre ! ! ! 



Az Amerikai Egyesült Államoknak van egy alapérdeke: 

mi ellenőrizzük a világ tengereit, ezt még egyetlen világhatalom sem tudta elérni idáig. Ilyen alapon mi más országokba be tudunk hatolni, de ők nem tudnak hozzánk jönni, ez egy jó dolog. Az óceánok és a világűr ellenőrzése a hatalmunk alapja. A legjobb út ahhoz, hogy egy idegen flottát legyőzz, az hogy megakadályozod, hogy megépítsék. 
A britek úgy akadályozták meg, hogy más európai ország ne építsen jobb hajóhadat, hogy ezeket egymás ellen harcoltatták. Én azt a politikát ajánlanám, amit Ronald Reagan is alkalmazott Iránban és Irakban.Ő mind a két oldalt finanszírozta, hogy egymás ellen harcoljanak és ne ellenünk. Ez cinikus volt és biztos nem morális, de működött. ..

És itt a lényeg, az USA nem képes egész Eurázsiát elfoglalni; ha bakanccsal betesszük a lábunkat a területre, demográfiailag kisebbségben vagyunk. Mi le tudunk győzni egy katonaságot, de nem tudjuk elfoglalni Irakot. Az az elképzelés, hogy 130.000 katona egy 25 milliós országot elfoglal nem működik. Még New Yorkban is jobb az arány a rendőrség és a lakosság között.
Tehát katonailag nem tudunk mindenhol ott lenni, de a harcoló feleket tudjuk támogatni politikailag, katonailag, anyagilag és tanácsadókkal. (Szíria) 
Kivételes esetben azt tehetjük, amit Vietnámban, Irakban és Afganisztánban csináltunk: megelőző csapásokat mértünk ezekre. 
A megelőző csapásoknak nem az a célja, hogy az ellenséget legyőzze, hanem hogy egyensúlyából kibillentse. 
Afganisztánban például az Al-Kaidát billentettük ki az egyensúlyából. Az a problémánk, hogy mivel még fiatalok és buták vagyunk, nem elégedtünk meg ezekkel a megelőző csapásokkal és ahelyett, hogy azt mondjuk "a munkát elvégeztük", "gyertek térjünk haza", azt mondtuk, "ez könnyű volt, gyertek csináljunk itt még demokráciát is". Ez volt a mi szellemi gyengeségünk. 

Ezért a válaszom, az USA nem képes mindig és mindenhol Eurázsiában katonailag beavatkozni. Szelektíven és inkább ritkán kell beavatkozni. Mi nem tudunk már az első pillanatban csapatokat küldeni, de ha ezt tesszük, akkor ez egy küldetés, csak erre kell koncentráljunk és nem szabad más dolgokról álmodozzunk. Reméljük megtanuljuk ezt, a gyerekeknek is egy kis időre van szükségük ehhez. De önöknek igazuk van, mi mint birodalom (impérium) megtehetjük, hogy bárhol beavatkozzunk. 
A britek sem foglalták el egész Indiát, hanem az egyes tagállamokat egymás ellen uszították és brit tiszteket helyeztek el az indiai hadseregbe. 
Az ókori rómaiak sem küldtek mindenhová hadsereget, hanem 'rómabarát' királyokat helyeztek hatalomba. Ezek a királyok (pl.Poncius Pilatus) voltak felelősek a nyugalom és béke fenntartásáért. 
Tehát azok az impériumok, amelyek az egész világot vezetni akarják sikertelenek lesznek, mint ahogy a náci impérium is az lett. Tehát okosan kell ezt csinálni. De nem ez a probléma, hanem, hogy nem ismerjük el, hogy impérium vagyunk ! Még azt a pontot nem értük el, hogy ezt gondoljuk, hogy most már hazamehetünk. Mi még a harmadik fejezetre nem vagyunk felkészülve. 
Az OROSZOK:
- Az oroszok számára az a kérdés, hogy megtarthatják-e Ukrajnát legalább egy pufferzónának vagy a nyugat úgy behatol Ukrajnába, hogy már csak 100 km-re lesz Sztálingrádtól és 500 km-re Moszkvától. Oroszország számára Ukrajna egzisztenciális kérdés és ezt az oroszok nem tudják nem figyelembe venni. 
Az a kérdés az USA számára, hogy ki fogja megállítani Oroszországot, ha ragaszkodik Ukrajnához. Nem véletlen, ha Hodges tábornok megbízatása az volt, hogy Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban és a balti államokban csapatokat állítson fel, hogy a Fekete-tenger és a Keleti-tenger közötti területeket biztosítsa. Ahogy Pilzudszki ezt megálmodta, ez az USA számára a megoldás. 

A kérdés, amire még nem tudjuk a választ, hogy erre Németország miként reagál.Az ismeretlen változó Európában a németek. Míg az USA ezen a biztonsági övön dolgozik, nem Ukrajnában, hanem ettől nyugatabbra; és míg az oroszok megpróbálják a nyugati befolyást Ukrajnában visszaszorítani, nem tudjuk a németek hogyan fognak reagálni. Németország egy nagyon speciális helyzetben van. 
A volt német kancellár Gerhart Schröder a Gazprom felügyeleti bizottságában van. A németeknek egy nagyon összetett viszonyuk van az oroszokkal. Most nem tudják, mit csináljanak. Az áruikat el kellene adják az oroszoknak és az oroszok szívesen meg is vennék. Ha ezt elveszítik, akkor máshol kell piacokat keressenek. 
Az USA ősi félelme, hogy a német tőke és technológia az orosz nyersanyagtartalékokkal és humán erőforrásokkal összefonódnak. Ez az egyetlen kombináció, amitől az USA-nak már évszázadok óta pokoli félelme van.
 
Hogyan fog ez történni ? Az USA kitette kártyáit az asztalra, ez a Fekete-tenger és a Keleti-tenger közötti biztonsági vonal. Az oroszoknak is asztalon voltak már régen a kártyái. Amit ők minimálisan követelnek, az egy semleges Ukrajna és nem egy nyugatpárti. Fehéroroszország egy másik kérdés. 
Aki megmondja, a németek mit fognak most tenni, az a következő 20 év történelmét is megmondja. De a németek még nem döntöttek. És az a probléma, hogy Németország gazdaságilag nagyon erős, geopolitikailag nagyon törékeny és ezt a kettőt hogyan hozza össze. 
1871 óta ez a német kérdés és ez az európai kérdés is egyben.A kérdésre az a válaszom kedves kollégámnak, hogy a 700 éves magyar-horvát birodalomnak ön sem örvendett volna akkor....

Szembe kell néznünk ezzel a német kérdéssel, de még nem tudjuk hogyan. Ez az amit kell kérdezzünk, de még nem tudjuk hogyan... Nem tudjuk a németek mit fognak csinálni."
Nos mindezeket végighallgatva és végigolvasva azt hiszem senki számára nem marad kérdés, hogy Oroszország elleni szankciókba Európa országainak erőszakos bevonása...,  Európa muszlim és afrikai bevándorlókkal elárasztása, civilizációjának felszámolása és gazdaságának gyengítése miért így és miért pont most történik meg és hová fog vezetni mindez....

Ráadásul érthetővé válik az is, miért éppen Németország lett a több millió bevándorló célpontja és miért éppen a Németországot vezető báb és az Európai Unió bábjai ennek a migrációs tervnek a legfőbb szószólói és támogatói !  (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

Az egyik legfontosabb cikk teljes terjedelemben:
► 
Kötelező tananyag: Az USA stratégiájának nyílt beismerése felfedte a háborúk és a mostani válság okait ! 
► 
Hihetetlenül fontosnak tartom, mert 12 perces előadása után azok számára is érthetővé válnak a háborúk, világháborúk okai, akik eddig az "összeesküvés-elmélet" váddal söpörtek félre ezeket... Most az igazság vázolásával előadásában porrá zúz minden ilyen kétséget ! Legalább olyan fontos, mint Wesley Clark előadása az USA betervezett háborúiról ITT...: 


Megtörtént egyáltalán az orlandói mészárlás? - 

avagy egy merénylet rendkívüli furcsaságai

Reagan elnök volt pénzügyi államtitkára, közgazdász egyetemi tanár, a Wall Street Journal korábbi szerkesztője és publicistája Paul Craig Roberts az Orlando-beli lövöldözés és más terrortámadások furcsaságaira hívja fel a figyelmet.
Így arra, hogy a nyugati média fogyasztói soha nem láthatják a legyilkoltak holttestét. Csak nem a halottak iránti tisztelet tartja vissza a médiumokat? 

Ugyan, feleli: akik az Iszlám Állam lefejezéseit bemutatják, azokról ezt nem lehet elhinni. 
Az Orlandóban vetített képeken nem lehetett vért látni, noha ötven ember lelövése után „óceánnyi” vérnek kellett volna ott lennie. 
És hol lehetett látni a halottak elvitelét? A sérülteket mentőautóhoz hordását? Ilyenkor - esetenként - csak az elkövetők holttestét láthatjuk. 
Miért? 
A brüsszeli és párizsi terrortámadások idején ugyanez volt a helyzet. 
Miért? 
És ilyenkor a média elfelejti elvégezni munkáját, azaz utána járni annak, amit a hivatalosság mond. Minden esetben elfogadja a hivatalos kormánynyilatkozatot. 
Miért? 
Az állítólagos tetteseket mindig megölik és így sohasem hallunk tőlük semmit. Egyedül a Tsarnaev testvér maradt életben (bostoni maratón), de őt nem engedték nyilatkozni azóta sem. 
A 9/11 esetében a vizsgáló bizottság elnöke maga jelentette ki nyilvánosan, hogy bizottságuknak az amerikai kormány hazudott; információt tartottak vissza a bizottságtól és már eleve úgy hozták azt létre, hogy működése kudarccal végződjön. 

Ha a kormány nem mondja el az igazságot a 9/11-es bizottságnak, miért mondaná el azt nekünk, egyszerű halandóknak?”
Sőt mindannyian emlékszünk és számos cikkben olvashattunk a bostoni marathonon és a Sandy Hook iskolai merényletek esetében is ugyanezekről a furcsaságokról.....Sokszor olyan érzése van a gondolkodó embernek, hogy propaganda célokkal mesterségesen létrehozott "híreket" hal, amik nem tények, sokszor lehet meg sem történnek......
Ki tudja vajon az igazságot ?

Kapcsolódó cikkek:

Mi áll a merényletek hátterében ? Boston Marathon - Újabb False Flag támadás és Illuminati kártya kijátszva


Itt vannak a valódi merénylők? Hétfőig kapott haladékot az amerikai kormányzat, hogy elmondja az igazságot !



Mi áll a merényletek hátterében ? Boston 


Marathon - Újabb False Flag támadás és 


Illuminati kártya kijátszva



BREAKING NEWS: 2 hatalmas robbanás történt a Boston Marathon célvonalához közel - Most már biztosan tudható, hogy merénylet, hiszen egy újabb robbanás követte a JFK Könyvtárnál és találtak 2 másik bombát is, amit nem tudtak aktiválni az elkövetők. Rengetegen megsérültek, ketten meghaltak....., közöttük egy 8 éves gyermek. 
Hallgatjuk és olvassuk mindezt a tegnapi éjszaka folyamán.... 

"Esik a tőzsde, fokozott biztonsági intézkedések New Yorkban"....
"A titkosszolgálat lezárta a Fehér Ház előtti járdát Washingtonban, New Yorkban is fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be."

Összeesküvés-elméletet gyártanék, ha azt írnám, hogy tudom, kik és miért tették. 


Ezért nem gyártok, hiszen 
már tavaly nyáron megtettem, amikor leírtam, hogy milyen merényletek és fegyveres támadások fognak elindulni és csúcsosodni az USA-ban. Ezt csak úgy láthatnánk előre jó páran, ha jósok lennénk..... , vagy sikerült összerakni a mozaikokat, amiket bárki láthatna - hiszen a szemünk előtt zajlik.
Nos, gondolom, jósok nem vagyunk, tehát marad a második.....

Ezt már este a 
FB-oldalon beszéltük (mert ott gyorsabban áramlik az infó), de itt is megosztom : ne legyen igazam, hogy 
- ez lesz az egyik merényletsorozat, amiről már többször írtam korábban, aminek kapcsán majd bevezetik a köztudatba a"DOMESTIC TERRORIST" kifejezést és fogalmat. 


Azaz BÁRKI lehet terrorista! Az egyszerű állampolgár. Akár a szomszédod is, tehát jobb ha nyitva tartod a szemed!Ezért kellenek drónok a levegőbe, ezért kell a fegyvereket elkobozni, a nemzetbiztonságiakat hadsereghez hasonlóvá tenni.... 

Már nem csak más vallású, iszlám és mindenféle egyéb veszély leselkedik mindenkire - amivel jó kis félelmet lehet generálni - hanem a jó öreg "az ellenség keze betette a lábát" szlogen kerül elő, azaz, az ellenség itt él köztünk és bárki lehet az......  

És ha az állampolgár a terrorista - márpedig az lesz + hozzá lesz csapva a "szélsőséges" "vagy extremista", vagy "jobb oldali" jelző... - akkor erre a megoldás már tálcán készen van. Ahogy a nagy könyvben meg van írva....
PROBLEM - REACTION - SOLUTION ... Mindig működik

A videót már lekapták , nem elérhető!!

És természetesen a megoldás: Az alkotmány 2. pontjának eltörlése és közbiztonság helyreállítása érdekében a fegyverek begyűjtése..., biztonsági intézkedések még szigorúbbá tétele, még több megfigyelő kamera, átvilágítás..., TSA-motozás... stb. hiszen ha a meglévő intézkedések ellenére ez előfordulhatott, akkor az eddigi óvintézkedések még mindig nem elegendőek......
(Egy érdekes példa pl. - de nevezhetjük tesztnek is - A teljes mobiltelefonhálózatot lekapcsolták a városban.... Egész Bostonban nem működtek a mobiltelefonok.) 


FRISS TANULMÁNY ! Mindenkinek ajánlom: 


< Érdekes, itt a robbanás pillanatában éppen valaki mászik a tetőn...
És nem lepődnék meg, ha pár óra múlva megtudjuk majd azt is, hogy éppen gyakorlatot tartott abban az időpontban valamelyik nemzetbiztonsági szerv, netán pont a terrorelhárítás.... 

Éppen, mint 9/11 esetében.... Keressétek a "DRILL" szót a hírekben... ! Ki fog derülni, hogy volt és az is, hogy vagy előző nap, vagy aznap ott voltak a helyszínen. Hiszen valakiknek el is kellett helyezni a dolgokat úgy, hogy közben mindent térfigyelő kamerák rögzítenek, tehát gyanús tevékenységet civilek észrevétlenül már nem nagyon tudnak kivitelezni.....

Lehet nagyon ki vagyunk már "kupálódva" hamis (False Flag) merényletekből, de mint tudjuk, 
az ördög nem alszik... És sajnos Ő sohasem.... 
Tudom, hogy rengeteg furcsaság fog kiderülni ezen merénylet okán is. Az már csak hab a tortán, amire bukkantam, hiszen bármi történik, mindig megnézem a "jó öreg" 80-as évekbeli Illuminati Kártyajátékot: 



Érdekes, hogy az ILLUMINATI CARD GAME megint tartalmaz egy olyan lapot, aminek megvalósulását kipipálhatjuk. 
Hiába tűnik összeesküvés-elméletnek, tény, hogy megannyi kártya valóra vált ebből az 1980-as években keletkezett kártyajátékból.....
Google: Illuminati Card Game

De ez maradjon csak belemagyarázás, rendben van! Egy fontos dolgot azért ne felejtsünk el: 
"Conspiracy theorist is a derogatory term used against a critical thinking mind." 

- "Összeesküvés-elmélet-hívő egy lekicsinylő kifejezés, amit általában a kritikusan gondolkodó elmék ellen szoktak bedobni" ......  És a tapasztalat az, hogy ezek előbb-utóbb be is igazolódnak.....

David Icke szavai jutnak, megint eszembe, amit pár nappal ezelőtt ebben a videóban fordítottam : 

"Eljön a pont, amikor a szavak között a "szabadság" már csak egy szó lesz a sok közül ... ami mögött semmi tartalom nincs. És most elértük azt a pontot, amikor a RENDSZER annyira korrupt, annyira visszaél, olyan szinten veszi célba az embereket és olyan erőszakos módon, hogy gyakorlatilag semmi veszteni valónk nem maradt már. És ha nem állunk fel most, akkor ez csak ROSSZABB, rosszabb és rosszabb lesz."


GreenZilla - Darkest Clouds (Intro David Icke)




Kapcsolódó bejegyzések:
Bejegyezte: SBG Buddha 

Itt vannak a valódi merénylők? 


Hétfőig kapott 


haladékot az amerikai kormányzat, hogy 


elmondja az igazságot !



A médiában folyik gőzerővel a propaganda - ahogy az előző cikkben írtam és megjelent a Domestic Terrorist kifejezés, a "terroristák köztünk élnek" szlogen pontosan úgy, ahogy várható volt.
A lényeg nem ez lesz.... NEM az a testvérpár, akiről majd bedobnak ezt-azt a médiának. Ebben a fontos a PSY-OP hadviselés a lakosság elméjének és hangulatának trenírozására.
Élőben nézem és hallgatom a Boston környéki TV és rádió adását. Mindenki, aki nyilatkozik, teljesen pozitív véleménnyel van a srácról, tanárai ismerősei.... Példás gyerek, másodéves orvosnak készülő hallgató...stb... Szükségállapot közeli helyzet, ilyet még senki nem látott.....nyilatkozik mindenki.... a teljes tömegközlekedést , TAXI-hálózatot felfüggesztették egész Boston területén, speciális kommandós egységek kutatják át a lakásokat sorban ....természetesen házkutatási parancs már régen nem kell......

Kis túlzással, de nincs a rendőrségnek, FBI-nak vagy a DHS-nek olyan egysége, mely ne lenne ott a helyszínen Watertownban. 
Az Arsenal Street le van zárva és gyakorlatilag egy "hadsereg" zárta körbe a lakóépületeket.  Tamerlan Tsarnaev halott, lelőtték a rendőrök....Dzokhar menekül.....  Majd este egy csónak alatt infravörös drón kamerával ! megtalálják őt is. Ezek a hivatalos információk....illetve majdnem, hiszen "drone" helyett helikoptert illik mondani a hírekben. 

"Halott ember nem mesél..." - tartja a mondás---- Aki meg tudna, az inkább lenyeli a saját nyelvét.... 

Még egy idézet azért a hivatalos főáramúból, ami jól szimbolizálja ezt az egész mesét.....:

"A torkán és a nyelvén sebesült meg a bostoni robbantások életben maradt feltételezett gyanúsítottja, ezért nem kizárt, hogy nem tud majd beszélni" - közölte vasárnap a CNN hírtelevízió a nyomozati forrásokhoz közel álló, névtelenül nyilatkozó szövetségi illetékesre hivatkozva. 

Ugye ez csak valami vicc ?....vagy létezik ember, aki ezeket a meséket beveszi ??? 
A hivatalos média számára kidobott sztorikkal nem is akarok foglalkozni, mert azt bárki megtalálja és minket nem az érdekel. 
Hanem sokkal inkább az igazság arról, hogy valójában kik tették és miért. 
Biztos észrevették, akik kutatnak, hogy zajlik valami nagyon érdekes folyamat az igazság körül ! Az alternatív média által feltárt információk ugyanis lehet hamarosan elsöprik a hivatalos verziót .... (?) Hiszen az igazság számos eleme a valódi tettesekről hozzáférhető már most is...tényekkel és konkrétumokkal alátámasztva. 


Glenn Beck hétfőig adott határidőt a kormánynak, hogy az igazat elmondja ! 
Máskülönben robbanni fog az igazság. A videóban minden benne van ! 

A videót elérhetetlenné tették !!

"A dolgok közül, amiket az elmúlt 40 évben felfedtem, ez biztos, hogy benne van az első ötben. Az első számú természetesen a World Trade Center elleni támadás valódi elkövetői. A második viszont kétségtelenül ehhez a mostani bostoni merénylethez kapcsolódik."

"És most nagyon-nagyon figyeljetek ide! Amin most keresztülmegyünk, az teljesen meghatározza majd a hitet, amiben a nemzet hinni fog. Ne kövessünk el hibát! Az amit tudok és amit teszek, ezt a történetet a legfontosabbá fogja emelni. Ami most történik az nagyon fontos. Ami az események után történt, az lesz a legmeghatározóbb! ....."

"A működtetett Echelon-rendszernek köszönhetően a kormányzat mindenkit tag-gel. Mindent tudnak az eseményekről előre. Nem fájlokról beszélek. Eseményekről. 

Hadd küldjem el azt a tiszta üzenetet!  Tudjuk ki az a szaudi nemzetiségű férfi! Információink vannak róla. Hétfőig kaptok haladékot, hogy elmondjátok! Mi tudjuk, hogy ez egy nagyon rossz, rossz, rossz ember. 
Tudom, hogy ez most még nem mond semmit, de hétfőn majd fog! 
De  valakinek mond valamit ott Washingtonban...Nem blöffölök és az igazat mondom. "
  

 NÉZZÜK AKKOR A LÉNYEGET ! Megpróbálom elmondani KIK INTÉZTÉK A BOSTONI MERÉNYLETET.... 

Hát nem a két Tsarnaev testvér...

Először egy friss gondolat az események tükrében:  A Kaukázusból származó testvéreket szülei megerősítése szerint is jó ideje figyelte az FBI és kapcsolatba is lépett velük.  Ebből már csak egy ugrás (számomra) és teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy a CIA vagy a szaudi hírszerzés felbérelte őket épüljenek be a wahabista iszlám szélsőségesek közé, akik szaudi pénzekből eléggé terjeszkednek az orosz kaukázusi vidékeken... Ezért is tértek haza valószínűleg. Aztán vagy hűen szolgálták a hírszerzést vagy esetleg - ahogy előfordult már - annyira beilleszkedtek, hogy szembefordultak a megbízóikkal.....ezt soha nem fogjuk megtudni és a végkifejlet szempontjából ők lényegtelenek. Abban viszont biztos vagyok, most egyetlen mozdulattal beáldozták őket a cél érdekében. Ez egy bevett szokás..... 

1., Szerződéses privát katonai egység a helyszínen
Mit tudunk eddig....  ?  Amiről nem beszélnek, azok a merénylet helyszínén tevékenykedő privát (!) hivatásos zsoldosok (egyforma egyenruhában, hátizsákokkal a hátukon), akik a robbantásig a közvetlen helyszínen tevékenykedtek, majd pillanatokkal a robbantás előtt gyorsan leléptek. Ezután összegyűltek, beszéltek az FBI helyszínen lévő bombakereső egységével és elhagyták a helyszínt. 


Jelszavuk: "Violence does solve problems" - önmagáért beszél. Az erőszak oldja meg a problémákat...
Ők kik lehettek ? Ez itt a fontos ebben az eseményben. Ha nem a legfontosabb.....

A válasz: ők a CRAFT emberei egy privát katonai egység... 
Oldaluk itt megtekinthető.

Érdekes, hogy totális hajtóvadászat van ennek az információnak a kiirtására!

Az FBI döbbenetes módon feketelistára tette azokat a felvételeket, amelyeken gyanús, valamiféle privát katonai szervezet nehéz hátizsákokkal felszerelkezett emberei láthatóak, akik részt vettek a bostoni maraton alatti gyakorlaton.
Egy másik lehetőség még : 
National Guard Civil Support Teams (CSTs)

Ezen a nagy felbontású képen képen megfigyelhető, mikor az incidens után találkoznak mobil műholdas kommunikációval ellátott autójuk mögött. A helyszínen lévő minden mentésben részt vevő autón látható, hová tartozik, ez az egyetlen jelöletlen különleges jármű, amiből következtetni lehet arra, hogy ez egy fontos (rally point) találkozási pont volt.....(forrás)


- Két emberük jól láthatóan a majdani robbanás helyszínén tartózkodik, aztán néhány másodperccel a detonáció előtt elhagyja a támadás helyszínét és társával együtt az aszfalt közepén telefonálnak. - Az már csak egy apró, de annál nagyobb jelentőségű momentum, hogy az itt balra látható felrobbant hátizsák kísértetiesen  hasonlít a Craft egységnél lévő táskákra...

- Közben harmadik társuk 
valamilyen detektorral a kezében(valószínűleg sugárzásmérő) csinál valamit.
- Egyikük sem a mentésben segédkezik, hanem jól láthatóan valamit koordinálnak. 

Ha visszagondolunk a nyomozás első fázisára, amikor az FBI kifejezetten a hátizsákos személyek beazonosítására fektette a hangsúlyt, joggal teszik fel a kérdést, miért nem akar tudomást venni senki ezekről az enyhén szólva is bizarrul viselkedő privát egyenruhás emberekről. A választ persze sejtjük.... 


Tevékenységük viszont meg van örökítve, sőt annyira gyors volt az alternatív média, hogy miután lelkes amatőrök is kiszúrták a fotókon lévő összefüggéseket, hackerek a CBS Twitter accountját megszerezve fel is tették a fotókat és a "60 minutes" c. műsor nevében kiküldték a tweeteket mindenkinek.  
 

 



2., Zajlott-e gyakorlat..., avagy mik a tények, amik elhangzottak és mozaikként állnak össze ?



Fontos részlet pedig, de még azt sem ismerik el, hogy a maraton alatt bárkik is gyakorlatoztak volna, holott a rendezvényen valóban láttak bombakeresési műveletet, a tetőkön egyenruhás emberek voltak...... 

Személyes dolog, de amikor a merényletet meghallottam, azonnal a DRILL szót kerestem, mert 9/11 óta tudjuk, hogy a FALSE FLAG támadások egyik fontos ismérve az, hogy ugyanabban az időpontban gyakorlat is zajlik, így biztos voltam benne, hogy a "szervezők" most is fedezték a terepet...... Szemtanúk beszámolói szerint bombakereső kutyák voltak a start és a célvonalnál is.


De nézzük, mik a tények ezen a téren ! Az Activist Post-ból több elhangzott híradást kiemeltem ide a VilagHelyzetére:



2013 április 15. reggel a Boston Globe Twitter üzenetében közzé teszi: 
"Szolgálati közlemény: Egy ellenőrzött robbantás lesz a szemben lévő könyvtárnál egy percen belül a tűzszerészek tevékenységének részeként."


A Business Insider: "Kettőnél több robbanóeszközt találtak a Boston maraton helyszínén," - "a rendőrség egy harmadik ellenőrzött robbantást fog végezni a Boylston Street 600-as blokkjánál."

Aztán jön a hír a New York Post-tól: 
"A rendőrség is megerősítette a harmadik robbanást a JFK Könyvtárnál Bostonban. A bostoni tűzoltóság tisztviselője egy sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a harmadik bombarobbanás kapcsolódik a maratonon történtekhez. A harmadik bomba robbanásánál nem jelentettek sérüléseket."

Tehát annak ellenére, hogy a rendőrség egy "véletlen" robbantást tervezett a JFK könyvtárnál, a média a robbanó eszközt már úgy mutatta be, mintha az a bostoni bombatámadás egy másik része volna. 


Tehát ha terveztek a gyakorlat részeként valamit a könyvtárnál és abból tudvalévő, hogy tűz is keletkezett és hatósági beavatkozásra volt szükség, ez önmagában is elég tény ahhoz, hogy kérdéseket vessen fel.
- Ha a rendőrség helyezte el a bombát a könyvtárban, és a robbanás összefüggésben áll a bostoni robbantással, ezt nem kellett volna azonnal vizsgálnia a rendőrségnek ?
- Ha nem áll összefüggésben és ott mégis robbant valami úgy, hogy gyakorlat is volt, akkor ez megint gyanús... Vagy később mégis miért zárták ki, hogy összefüggésbe hozható a másik két robbanással ?

Chris Faraone (Boston Phoenix) tweetelte, hogy egy rendőr a maraton célvonala mellett kijelentette: 
"Vannak más eszközök, amiket szintén megtaláltak és azok nem robbantak fel." - Ezt mi is hallottuk akkor híradásokban, tehát elhangzott.

A Local 15 helyi hírállomásnak Stevenson kijelentette: 
"A hangosbeszélőkön bejelentéseket tettek, hogy ez csak egy gyakorlat, és nincs semmi ok az aggodalomra. Úgy tűnt, hogy mégis volt fenyegetés, de folyamatosan azt mondták, hogy ez csak egy gyakorlat." 

Mike Adams (Natural News) : 
"Túlságosan korai, hogy mindennel tisztában legyünk. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy az FBI aktívan részt vett robbantási tervek végrehajtásában az Egyesült Államokban, majd azokat az utolsó pillanatban leállította, hogy "elkapják a terroristákat". Ezt a tényt a New York Times hozta nyilvánosságra egyebek között."


3., A szaudi-vonal megint megjelenik
Rögtön az elején kikerült a hír, hogy egy szaudi gyanúsítottat kórházban ápolnak és őrizetbe vettek. Bizonyos információk szerint ezt a fiatal valakit (Abdul Rahman Ali Alharbi) már kedden az USA-ból hazaszállították. Érzésem szerint ez a vonal lesz az, ami mögött valódi szálakat fogunk találni.... és kiderül hamarosan egy s más....Mindenesetre kíváncsi vagyok, milyen szaud-arábiai emberre utal Glenn Beck a fenti videóban.
Már csak azért is, mert 9/11 után azonnal amerikai különgépen menekítették haza Szaud-Arábiába a Bush családdal szoros üzleti kapcsolatban álló Bin Laden család tagjait....

A másik egy fotó, ami érdekes lehet, - de itt leszögezem, hogy csak feltételezésről van szó és egyáltalán nem biztos, hogy azonos a két személy ! 


És vannak még fontos és érdekes hasonlóságok, amik szintén biztos a véletlen művei
Ez már csak kommentár nélkül....
 
Vajon ki ez, akit meztelenül vettek őrizetbe azon az éjszakán ?
Ő láthatóan épségben van még ekkor. 


Bejegyezte: SBG Buddha













A Nemzetközi Valutaalap szerint az EU az 


összeomlás szélére került és a ’tarthatatlan’ 


eurót meg kell szüntetni


 14:41:00  BrexitEUIMF


Ezt a redves büdös kurvát kiválasztotta meg !!
Az IMF vezetője, Christiane Lagarde asszonyság kiadta a figyelmeztetést.Ha valaki, akkor ő elég közel van a tűzhöz, hogy tudja mi a helyzet ..., vagy éppen mi várható.
A Nemzetközi Valutaalap szerint az EU az összeomlás szélére került és a ’tarthatatlan’ eurót meg kell szüntetni”
címmel a brit napilap idézi Christine Lagarde IMF főnökasszony Brexit utáni figyelmeztetését.
Korábban még az eurózóna országai számára 1.7 %-os növekedést vártak. Ma a Brexit után ez már csak 1.6 %, jövő évre pedig már csak 1.4 % % 

A professzor Christopher Pissarides szerint a bizonytalan helyzet még jobban visszaveti a befektetéseket és a munkahelyteremtést.
 

Miközben
- a francia bank Société Générale vezető elemzője arra figyelmeztet, hogy Franciaország és Olaszország is elhagyhatja az eurót
- a Moody's szerint az egész Európai Unió léte kockázati tényező és került veszélybe
- a világ legnagyobb bankjaiban óriási a feszültség a kiszámíthatatlan európai helyzet miatt
- a világ vezető hotelcsoportjának előrejelzése szerint a font hatalmas zuhanása turisták és beáramlók özönét indíthatja el Nagy-Britannia felé.

De az IMF arra is figyelmeztet, hogy az elhúzódó brit kilépés csak még rosszabbá teheti a kilátásokat hosszú távon.
Az Európa által teljesen idióta módon kezelt bevándorlási-invázió tovább erősíti majd azt a hatást, hogy újabb és újabb országok akarnak várhatóan referendumot rendezni - na nem csak migránsok kvótaszerű kényszerbetelepítésről - hanem már kőkeményen egyenesen az EU-ban maradásról, vagy az onnan való kilépésről....
Következhet Franciaország, Olaszország, Spanyolország is! 
Egyes vélemények szerint Franciaországban még jelentősebb az EU-ból kilépést sürgetők aránya, még Nagy-Britanniánál is! (VilagHelyzete saját megj.)

Forrás: Express.co.uk
Fordította : SBG Buddha - 
VilagHelyzete.com
FB-oldal: 
VilagHelyzete.com Awakening The World
Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: 
Alternativhirek.blogspot.com


"Egy éven belül atomháborút fogunk vívni 


Oroszországgal" - a NATO-tábornoka szerint




A NATO nyugalmazott tábornoka szerint egyre elkerülhetetlenebb az oroszok elleni halálos atomháború. 

A cikket azért osztom meg, mert jelzésértékű...Más értelme nincs, ugyanis tipikus hamis NATO háborús propaganda.....

A cikk az
 Independent-ben jelent meg, de azóta már az RT News is foglalkozott vele. Ami tisztán látszik, a NATO tényleg háborúra készül és folyamatosan fegyverkezik Oroszország és Kína környezetében körös-körül.....(saját megj.)
Sir Richard Shirreff nyugalmazott NATO tábornok szerint a világnak nem Putyin retorikája alapján kellene mérlegelni Oroszország katonai tevékenységét, hanem a konkrét tények tükrében. A 2011 és 2014 között katonai vezetőtisztséget betöltő Shirreff szerint Vlagyimir Putyin erőszakos, szoft-hadviselése egy atomháborút fog eredményezni a nyugat és a kelet között. Ráadásul, ha minden így marad, akkor akár egy éven belül sor kerülhet a katasztrófára.

A SOKOLDALÚ PUTYIN ábrázolása a nyugati sajtóban

Az egykori tábornok szerint elsősorban Putyin a volt Szovjetunió pufferzónáját növelné, amelyet a Balti államok megtámadásán keresztül kezdeményezne. Továbbá elmondása szerint az ukrán front kialakítása lényegében pontosan erről árulkodik, nem beszélve a krími annexióról.

Sir Richard Shirreff ugyanis kifejtette, hogy ha külső támadás ér egy NATO tagállamot, akkor - a katonai paktum ötödik cikkelye alapján - kötelessége a többi tagországnak katonailag reagálni az agresszorra. Így nem kizárt, hogy egy esetleges kisebb incidensből hamar globális méretű pusztítás válna.

Érdemes megtekinteni az alábbi térképet Oroszország és Putyin milyen közel "tolta" országát a NATO bázisokhoz...ejnye ejnye....



Forrás: Independent / RT News / 888.hu



Oroszországnak érdemes volna elgondolkodni azon , hogy megelőző csapást mérjen a bankárkaszt fellegváraira , hogy a szabadkőművesek eltűnjenek a térképről a cionista fasisztákkal együtt.


Itt az idő felébredni! Így vette át a háttérhatalom az emberiség feletti irányítást




"Ne legyetek egy olyan ország, amelyet intézmények irányítanak intézmények számára"
"Nem szabad többé félnünk, a sarkunkra kell állnunk, és tennünk kell, ami szükséges, hogy visszaszerezzük, ami a miénk, leállítsuk ezeket a bankárokat, az elitet, a hazug kormányt, a hazug képviselőket"
"Az embereknek nem volna szabad félniük a kormányuktól. A kormánynak kellene félnie tőlük!"


A videóban üzenetek J.F.Kennedytől, Aaron Russo-tól...

Forradalom, itt az idő a felkelésre


NASA dokumentum az emberiség elleni háborúról


Ébredj emberiség,mert vége az álomnak! Amit nem akarnak hogy tudja az emberiség!


Dr. Drábik János: A csendes háború néma fegyverei (1979) - Jelentés Iron Mountain-ból (1967)



Aaron Russo rendkívül hiteles és megbízható forrásként vonult be a történelembe a háttérhatalmak működésével és szándékaival kapcsolatban.Nick Rockefeller szoros baráti kapcsolatba került vele és egy évvel a 2001. szeptember 11-i eseményeket megelőzően fontos információkat mondott el neki. Erre így emlékszik vissza Russo:

"Rockefeller barátommal társalogtam, s ekkor ezt mondta nekem: 'Aaron, lesz majd egy esemény'...s ebből kifolyólag megtámadjuk Afganisztánt, hogy megépíthessük a Kaszpi-tengeren át vezető kőolajvezetékeket, ezután Irak ellen fordulunk, hogy átvegyük a kőolajat és létrehozzunk egy támaszpontot a Közel-Keleten, hogy ezt a térséget az új világrend részévé tegyük. Ezután Venezuelára térünk rá, s mindez ebből az eseményből fog következni."
Kapcsolódó cikkek 



Egy híres közgazdász mondása szerint, ha a világban mindenki minden tartozását visszaadná a bankoknak, egész egyszerűen nem létezne annyi pénz forgalomban. Vajon miért is?
Hogy van az, hogy a pénz magánéletet él a gazdaságban, hogy van az hogy a pénzszektor és a reálgazdaság között óriási szakadék tátong?
Hogyan lehet a semmiből pénzt teremteni amely segítségével elképzelhetetlen vagyonokra és hatalomra lehet szert tenni?

Henry Ford mondta: 
Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifejezhetetlen adósságok létrehozatala által.”
Ha az emberek igazán ismernék az eljárást, melynek révén a pénzt létrehozzák, a rendszer nem tartana ki 24 óránál tovább.”
J.F.Kennedy rádióbeszéde, mely az életébe került...


J.F.Kennedy rádióbeszéde, mely az életébe került...

 

"Amivel világszerte szemben állunk, az egy monolitikus, könyörtelen összeesküvés, mely egyre növekvő befolyását elsősorban rejtett eszközökkel éri el." - John F. Kennedy 

"Az ember nehéz helyzetben van, mert oly hatalmas összeesküvéssel szembesül, ami számára már teljességgel elképzelhetetlen." - J Edgar Hoover (az FBI volt igazgatója) 

"A világot egészen más személyek kormányozzák, mint azt a beavatatlanok gondolják." - Benjamin Disraeli

"Elmebeteg emberek irányítják világunkat elmebeteg célokkal. És az egészben az a legelmebetegebb, hogy aki erről beszél, azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják." - John Lennon 

"A legtöbb ember időnként belebotlik az igazságba, de többségüknek sikerül összeszednie magát, és menni tovább, mintha mi sem történt volna." - Winston Churchill

Részletes tényfeltáró cikk: 

Karen Hudes, a Világbank volt jogtanácsosának üzenete a magyarokhoz - VilagHelyzete exclusive


Minden tényfeltárás és igazságkeresés forrása 2011 óta a VilagHelyzete.com

Társadalmi felfordulásokat szítanak transzatlanti célok érdekében” - Soros így alakítaná át Magyarországot (Ulfkotte





Az 1913-ban alapított, jó hírű balliberális brit hetilap, a New Statesman már 2003-ban leleplezte egy hosszú cikkben azt, hogy Soros György kiket bíz meg vezetői feladatokkal az általa is finanszírozott, állítólag közhasznú szervezetekben: gyakran az amerikai titkosszolgálatok vagy titkosszolgálat-közeli szervezetek volt munkatársait, vagy a hadsereg egykori tagjait.” - állítja Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung volt vezetőriportere a magyarul is megjelent Megvásárolt újságírók című könyvében. Hasonló vádakat fogalmazott meg néhány napja a volt macedón miniszterelnök is.

Meglehet, nem jogos Soros Györgyöt - írja a New Statesman - fizetett CIA-ügynöknek állítani, ahogy némelyek tették.
Azonban kétség sem férhet hozzá, hogy cégei és az általa alapított civil szervezetek közvetlen szerepet játszanak az amerikai terjeszkedésben.

Ulfkotte szerint Soros és “a transzatlanti agytrösztök”, mint például a Külkapcsolatok Tanácsa (Council of Foreign Relations - CFR) elsősorban hatalom-stratégiai és gazdasági megfontolásokból igyekezetek államcsínyeket elindítani a volt keleti-blokk némely országában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, sőt időnként ők maguk indították el azokat.
A német újságíró azt állítja, hogy Soros György és az CFR más tagjai igyekeznek a saját gazdasági érdekeik számára kellemetlen választási eredményt a közvélemény előtt manipulációként beállítani, vagytüntetések és tiltakozások szítására használjanak egy olyan incidenst, mint ami az “arab tavaszt”kirobbantotta Tunéziában, amikor egy zöldségárus felgyújtotta magát. Ezeket a tiltakozásokat igyekeznek addig fokozni, míg a hivatalban lévő kormány feladja és lemond vagy visszavonulót fúj.
A háttérben az a szándék húzódik meg, hogy az Egyesült Államok számára szimpatikus kormány kerüljön hatalomra, amely kiszolgálja Soros neoliberális gazdasági érdekeit.

- írja Ulfkotte.
A Der Freitag című lap ezt írja a Soros-féle puccs-gépezetről: 
Soros híres arról, hogy az úgynevezett rendszerváltozásokban és forradalmakban való részvételét csak akkor ismeri el, ha az számára már nem jelent veszélyt. Amikor az események már történelemmé váltak, mint például a nyolcvanas évekbeli Szolidaritás Szakszervezet esetében Lengyelországban, vagy Szerbiában Milosevic kormányának jóval korábban eldöntött megbuktatása kapcsán, amelyet több száz millió dollárral támogatott. Soros utólag szívesen beismeri szerepét, sőt még kérkedik is vele. 
A rózsás forradalom esetében, Grúziában szintén közreműködött a Soros-gépezet, aminek következtében Szaakasvili elnök a milliárdos támogatásával hatalomra jutott. Később azonban Soros már elővigyázatosabb volt.
Az egyiptomi hatalmi harcok és a tunéziai jázminos forradalom zűrzavaraiban nem hallottunk „beismerő vallomást” az önjelölt emberbaráttól, akinek kedvenc időtöltése az, hogy feldúljon országokat és társadalmakat.”


A felháborodás és a népharag állítólag spontán kitörései mindig eszközként szolgálnak arra, hogy

ne csak egész országokat, hanem teljes régiókat is az Egyesült Államok és egy maroknyi milliárdos szájíze szerint átalakítsanak.
- folytatja Ulfkotte, aki szerint a keleti-tömb egykori államaiban kitört korábbi „forradalmak” sem a népet szolgálták, hanem azt a szándékot, hogy a posztszovjet államokat kiszakítsák Oroszország érdekszférájából, és a nyugathoz (a NATO-hoz) csatolják azokat. 
A forradalmakat olyan nyugati milliárdosok alapítványai pénzelik, mint amilyenek a Rockefellerek és Soros György.”

Ulfkotte szerint “Soros Open Society Foundations (Nyílt Társadalom) nevű alapítványai a legfontosabb aktív szereplők közé tartoznak, ha idegen kormányokat népfelkelések által igyekeznek megbuktatni. Ehhez a transzatlanti agytrösztök biztosítják a szellemi táptalajt. És a vezető újságírók a mérvadó médiumokban Afganisztántól kezdve, Egyiptomon át Szíriáig, valamint Iraktól Ukrajnáig soha nem az adott ország népe érdekében értékelik a puccsokat és a katonai akciókat, hanem kizárólag Washington és néhány milliárdos hatalmi szempontjait szolgálva.”


Kapcsolódó cikkek:


Forrás: Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók, Patmos Records, Budapest. 2015


A világkormány már létrejött és kiterjeszti ormányait




A horribilis jövedelmekkel és profittal rendelkező pénzügyi intézmények mögött nagyjából háromszáz dúsgazdag család áll, így a gazdasági és ezáltal a politikai világhatalom, burkolt és rejtett világkormányzás lehetősége nem pusztán gyerekes képzelődés, hanem reális veszély vagy már részben valóság. E globális pénzügyi körök immáron a vezető politikai nagyhatalmakra is hatást tudnak gyakorolni, sőt lassan az irányításuk alá veszik azokat.

A demokráciára leselkedő veszély nem elsősorban belülről, az államokon belülről érkezik, hanem kívülről.

A demokráciák természetes és szerves egységei a nemzetállamok, ám meggyőződésem, hogy a demokráciára leselkedő veszély nem elsősorban belülről, az államokon belülről érkezik, hanem kívülről: az államok felett álló, globálisnak, másképpen kozmopolitának nevezhető érdekcsoportok felől, amelyek nem feltétlenül megszüntetni akarják a demokrácia intézményeit, hanem felhasználni saját céljaik érdekében. Ebben az esetben a demokrácia alárendeléséről, egy nagyobb egységbe való betagozásáról van szó. S nyilvánvaló: ha a demokrácia egy föléje kerülő, ellenőrizhetetlen világelitnek az alárendeltjévé válik, akkor az a demokrácia kiüresedését, sőt megszűnését jelentené.

A demokrácia fölé kerülő hatalmak azok a világ pénzügyi forgalmát és kereskedését, a tőzsdei mozgásokat, a hitelminősítő intézeteket, hedge fundokat, illetve a hatalmas multinacionális cégeket irányító globális pénzügyi körök lehetnek – s már félig azok is –, amelyek függetlenek minden demokratikus eljárástól, demokratikus kontrolltól, a sajtó és a média nyilvánosságától, az elszámoltathatóságtól, ugyanis természetüknél fogva rejtőzködnek és szervezetileg-intézményileg nehezen megnevezhetőek. Márpedig ha egy nagyon befolyásos világhatalmi kör nem intézményesedik – legfeljebb közvetve –, akkor demokratikus eszközökkel nem ellensúlyozható, hiszen működése nem transzparens és nem számon kérhető, miként az a demokráciákban alapkövetelmény.
Az erőforrások, illetve az ezzel szorosan összefüggő vezető hatalmi pozíciók meg-, illetve visszaszerzéséért folytatott küzdelem két formában is megjelent az utóbbi két évtizedben. Egyfelől az Egyesült Államok vezető nagyhatalmi státusának megnyirbálására törnek a régi és új, illetve újjáéledő nagyhatalmak, mint például Oroszország, Brazília, India, másfelől az államszocialistából államkapitalistává váló Kína.
A világ többpólusú lett, s a két régi vezető régió, az Egyesült Államok és Nyugat-Európa – immáron Európai Unió – e versenyben némileg hátrányba került, amelyet fokozott erőfeszítéssel igyekeznek ledolgozni. Amíg a szabadpiaci alapon működő USA-t az állandó túltermelési és hitelezési válságok fenyegetik, addig Európát a szociális és jóléti állam kifulladása, az elerőtlenedés.

A vezető nagyhatalmi pozíció megszerzése mellett viszont van egy másik verseny is, ami kevésbé látszik és kevésbé tetten érhető. Kiindulópontja ennek, hogy a globálissá vált hitelezési-pénzügyi-banki folyamatok – nem kis részben az internetalapú számítógépes összekapcsolódás által is – kölcsönös függőségbe hozták a multicégeket, a pénzintézeteket és hedge fundokat, s nem utolsósorban az országok költségvetéseit. Immáron másodpercek alatt cserélnek gazdát száz- és ezermilliárdok, jutnak csődbe cégek és adósodnak el országok, leértékelődnek nemzeti valuták és államcsődök következhetnek be. E körülmények között, hozzátéve ehhez a transzparencia és a demokratikus nyilvánosság hiányát, nemzetek és államok felett és között álló pénzügyi csoportok tehetnek és tesznek szert elképesztő mértékű vagyonokra és ezáltal országok feletti, másképpen szólva demokráciák feletti hatalomra.

A legnagyobb cégek és pénzügyi intézmények forgalmai és nyereségei messze túlhaladják a kisebb országok éves állami költségvetését, s akkor már jól látjuk, hogy gazdasági oldalról megkezdődött a nemzeti keretek között működő demokráciák alárendelődése egy magasabb hatalomnak, uralmi egységnek, ami túl van a politikán.
Mindössze 147, egymással szoros kapcsolatban álló cég – döntően bankok – birtokában van a világ nagyvállalatainak 40 százaléka. 


A zürichi székhelyű Federal Institute of Technology a világ mintegy 43 ezer transznacionális vállalatáról végzett átfogó vizsgálatot, s megállapította, hogy pusztán 147, egymással szoros kapcsolatban álló cég – döntően bankok – birtokában van a világ nagyvállalatainak 40 százaléka. Ráadásul a horribilis jövedelmekkel és profittal rendelkező pénzügyi intézmények mögött nagyjából háromszáz dúsgazdag család áll, így a gazdasági és ezáltal a politikai világhatalom, burkolt és rejtett világkormányzás lehetősége nem pusztán gyerekes képzelődés, hanem reális veszély vagy már részben valóság.

További fejlemény, hogy e globális pénzügyi körök immáron a vezető politikai nagyhatalmakra is hatást tudnak gyakorolni, sőt lassan az irányításuk alá veszik azokat. Ezt megakadályozandó, úgy tűnik, e nagyhatalmak igyekeznek egyfajta kiegyezést (deal) kieszközölni a nemzetek felett álló pénzügyi körökkel, s mindez hatványozottan igaz az Egyesült Államokra, kisebb mértékben az Európai Unióra. 

Az USA az utóbbi húsz évben látványos veszteségeket szenvedett el: 
először a G. W. Bush-éra alatt külpolitikai szempontból (Irak, Afganisztán), másodszor a 2008-ban éppen náluk kitört pénzügyi-banki válság nyomán, amelyet a jegybank szerepét eljátszó, ám magántulajdonban lévő Federal Reserve fedezet nélküli pénznyomtatással igyekezett megoldani, utóbbi viszont még tovább növelte az informális, vezető pénzügyi körök befolyását és hatalmát az Egyesült Államokban és közvetve az egész világon.

Az Államoknak nem pusztán a politikai tekintélye ingott meg az elmúlt években, hanem – s ez számukra még fontosabb és még fájóbb – a dollár világ-devizatartalék szerepe is megingott. Ennek következtében – fogalmazzunk finoman – az USA nem áll ellent azoknak a támadásoknak, amelyek a három nagy hitelminősítő, más pénzügyi alapok és intézmények részéről érik az eurót mint devizatartalék szempontjából rivális fizetőeszközt. (S a készülődő USA–EU kereskedelmi és beruházási egyezmény, a TTIP sem feltétlenül az európai érdekeket állítja középpontba…)

Késhegyre menő küzdelem zajlik tehát a vezető pénzügyi, gazdasági és ezen keresztül politikai pozíciókért, ami akár a hagyományosan szoros euroatlanti együttműködést is gyengítheti, miközben az USA és Európa mellett további szereplők is jelen vannak és beavatkoznak a hatalmi küzdelemben, mint a már említett Kína, Oroszország, India, Brazília. Kevéssé feltűnő azonban, hogy éppen a pénzügyi-hitelezési verseny kényszerei hozzák egyre inkább döntőbírói szerepbe a félig nyílt, félig rejtőzködő globális pénzügyi köröket. 
E körök azáltal diktálhatnak még a nagyhatalmaknak vagy az EU-nak is, mert egyrészt nélkülük nem valósítható meg a centrumpozíció, másrészt, tágabb összefüggésben, bármikor képesek arra, hogy kisebb országokat döntsenek be, kényszerítsenek államcsődközeli állapotba, amivel viszont dominóeffektust tudnak elindítani.
Ha a globális piac megkaparintja magának az államot, akkor a demokrácia is az övé lesz, azt tesz vele, amit akar. Leginkább azért őrzi meg a demokratikus eljárásokat (a demokratikus formákat), hogy a tömegeknek igazolja vele az egyébként korántsem demokratikusan meghozott döntéseit. A demokrácia létét tehát nem elsősorban alulról, hanem kívülről és felülről veszélyeztetik. Méghozzá nem az állampolgárok, hanem a globális befolyásra és hatalomra törő, működésükben a legkevésbé sem demokratikus pénzügyi-gazdasági szerveződések.

Ami létében nem demokratikus, miért is akarna demokráciát?

Fricz Tamás - Magyar Idők


A "démonizálás" veszélye - avagy miért nem hisz már senki a hazug nyugati főáramú 'hírforrásoknak'




Robert Parry ismert Pulitzer-díjas tényfeltáró újságíró, az Associated Press és a Newsweek korábbi munkatársa, a világ első internetes tényfeltáró portáljának főszerkesztője exkluzív írást jelentetett meg honlapjukon, amely arról szól, hogy
Amint a Nyugat egyre mélyebben avatkozik be a szíriai konfliktusba és új hidegháborút indít Oroszország ellen, a főáramú hírmédia összeomlott, mint a megbízható információ eszköze, és veszélyt jelent a világra nézve”. 

A cikk így indul: Van-e bármilyen olyan intelligens ember, aki manapság úgy olvas el egy New York Times cikket Oroszországról vagy Vlagyimír Putyinról, hogy az tárgyilagos és kiegyensúlyozott lesz?… És nem ugyanaz a helyzet a Washington Posttal, az NPR közszolgálati rádióval, az MSNBC-vel, a CNN-nel vagy csaknem bármely más amerikai hírforrással?” …
De ugyanez az irányzat vonatkozik Iránra, Szíriára, Venezuelára, Nicaraguára és más országokra vagy mozgalmakra, amelyek felkerültek az amerikai kormány ’ellenségességi’ listájára. 
Senki nem állítja, hogy ezen országok nem érdemelnek bírálatot, de a tényeket kiegyensúlyozottan kell kezelni. 

Vajon ma olvasható-e az amerikai fősodratú sajtóban egyetlen jó szó is Putyinról? Csak ingnélküli bohócként vagy a megtestesült ördögként ábrázolható. Hillary Clinton volt külügyminisztert széles körben dicsérték, amikor 2014-ben Hitlerhez hasonlította”. A cikk így folytatódik. 
Az, hogy a Nyugat démonizálja külföldi ’ellenségeit’, nem csak támadás a szólásszabadság és a lényegi demokrácia ellen, de veszélyes azért is, mert az gátlástalan amerikai és európai vezetőket arra sarkal, hogy erőszakos és rosszul felfogott lépéseket tegyenek, amelyek révén embereket ölnek meg és terjed a gyűlölet a Nyugat ellen.” 


Mint ahogyan ez történt Szaddam Husszeinnel, ami után Irakot lerohanták. Aki akkor kételkedett abban, hogy az iraki diktátor valóban rejteget-e tömegpusztító fegyvereket és együttműködik az al-Kaidával, azt „Szaddam apologétájának” vagy még ennél rosszabb jelzőkkel is illették.

Forrás: Consortium News / 888.hu


Terrortérképet adott ki Európára a brit titkosszolgálat, ha valaki nyaralni indulna




Vakációzókra szabott terrortérképpel próbálja a nyaralókat segíteni a brit titkosszolgálat. Nem árt vetni rá egy pillantást, mert a magyarok kedvelt nyaralóhelye, Horvátország is felkerült rá.
Két nappal a 41 halálos áldozatot követelő isztambuli merénylet után a hatóságok félreérthetetlen jelzést adtak, mely országokat egyáltalán nem tanácsolják a kikapcsolódásra vágyóknak. A térképről kiderül, hogy az eddig közkedvelt helyek közül alig maradt olyan, ahol minden kockázat nélkül nyaralhatunk.


Egyiptomba gyakorlatilag alig utaznak már, a sokszor olcsó ajánlatok ellenére sem. Aki mégis megteszi, a Sínai-félszige­­­tet­ mindenképpen kerülje el. Tunéziában tavaly 38 életet követelt egy terrortámadás. Horvátország is felkerült a veszélyeztetett helyek listájára, bár a térképen az ijesztő vörös jelölés helyett egyelőre csak narancssárgát kapott.
Az isztambuli merénylet után természetesen Törökország ugrott az egyik legveszélyesebbnek ítélt utazási célpontok élére. Több terrorszervezet is robbantott már itt, csak az elmúlt fél évben négyszer is. A merénylők gyakran turisták által is látogatott helyeket támadtak. A mostani támadás három elkövetőjét azonosították, vezetőjük az Iszlám Állam egy orosz állampolgárságú, dagesztáni származású tagja volt.
Sőt az isztambuli merénylet külön érdekessége: (Link a cikkhez)
Az isztambuli repülőtéren elkövetett merénylet megszervezésével vádolt csecsent 
Oroszországban már évek óta körözik, de ennek ellenére az EU bírósága blokkolta, hogy kiadják Moszkvának.

Sőt az orosz állampolgárságú csecsen Ahmed Csatajev korábban 
menekültstátuszt kapott Ausztriában, ami segítette abban, hogy többször is elkerülje kiadatását Oroszországnak, ahol terrorcselekmények elkövetésével vádolják. 
2015-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz és jelenleg Szíriában harcol.

Forrás: 
Terrortérkép Európáról


A CIA által szíriai terroristáknak küldött hatalmas fegyverszállítmányt loptak el Jordániában



A CIA által rendszeresen fegyverekkel és ellátmánnyal segített "szíriai mérsékelt lázadók"...magyarul terroristák (akik azóta az Iszlám Állam oldalán is harcolnak Assad és a kormányerők ellen) most is hatalmas fegyverszállítmányt kaptak volna az USA és Szaúd-Arábia által összeállított "csomag" keretében, ha Jordániában ezt az elképesztő fegyvermennyiséget nem lopják el már-már 'szisztematikus rendszerességgel' - tárták fel jelentések, amit a New York Times-nak és az al-Jazeerának amerikai és jordán tisztviselők által adott beszámolók alapján állítottak össze.

A fegyverek várhatóan a feketepiacon bukkannak fel és ott adják majd el őket.
A szállítmányt az USA és Szaúd-Arábia közösen állította össze és elsősorban Kalasnyikov gépfegyvereket, rakétavetőket és propelleres gránátokat tartalmazott, amiket a két ország titkosszolgálata a Balkánon és Kelet-Európában szerzett be. A Jordániába való eljuttatás után a CIA által használt General Intelligence Directorate tisztjei voltak megbízva, hogy eljuttassák a szállítmányt a lázadóknak, de a fegyverek útközben "eltűntek".....

A jordán tisztviselők elmondása szerint a szállítmány ellopását azok hajthatták végre akiknek közvetlen hozzáférésük volt a "csomaghoz" és lebonyolítják a ki-és berakodást.
Az ellopott fegyvereket aztán eladják a jordán bazárokban, mint Ma’an, Sahab, és a Jordán-folyó völgyében.

Forrás: 
RT News
Fordította: 
Alternativhirek.blogspot.com / VilagHelyzete.com

Hitler-bajuszos ábrázolással kíméletlenül nekiment Merkelnek a török sajtó az örmény népirtás ürügyén


A hitleri leányzót itt is megtalálták , de nem mentek tovább !!!
Pedig neki kellett volna megvalósítani a Rothschildok álmát
a negyedik birodalom létrehozását , de most úgy néz ki , hogy mennek a történelem szemétdombjára .
A klónozott egerek sorsa jut nekik !!!, hogy az emberiség élhessen tovább , sok – sok vakoló cionistát likvidálni kell a 33 fokozatúakból !!


Mind a kormányhoz közeli, mind az ellenzéki török napilapok rendkívül elítélően írtak pénteken a német szövetségi parlament (Bundestag) előző napi döntéséről, amely népirtásnak minősítette az egykori az Oszmán Birodalomban végrehajtott örményellenes mészárlásokat.


Több vezető sajtóorgánum szokatlanul éles hangot ütött meg. A Star című kormánypárti napilap egyenesen Angela Merkel német kancellár Hitler-bajuszos arcképét tűzte címlapjára. Az újság úgy vélte, hogy Németország a határozattal igyekszik “szépíteni” tekintélyén, ha már kudarcot vallott a török terrorellenes törvény megváltoztatásában, amelyet a török állampolgárok schengeni vízummentességének egyik feltételeként szabott. A lap kiemelte Devlet Bahcelinek, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) elnökének reakcióját, amely szerint fel kell függeszteni az Európai Unióval kötött menekültügyi megállapodást.
HuffPost Deutschland 

@HuffPostDE
Merkel mit Hitler-Bart: Erdogan wirft seine Propaganda-Maschine gegen Deutschland an bit.ly/1TZnlNY


12:31 - 2016 Jún 3
Az ellenzéki, kemalista Sözcü napilap úgy fogalmazott:
Hitler unokái Törökországot vádolják népirtással, szégyelljék magukat!"
A nyitó oldalon Merkelt horogkeresztes náci karszalaggal és vaskereszttel ábrázolták. Az újság azzal vádolta meg Németországot, hogy az a Törökországban terrorszervezetnek minősített szakadár Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) szállít fegyvereket, amelyek a délkeleti országrészben zajló összecsapásokban többek között a török biztonsági erők tagjainak életét is kioltják. Egyúttal azzal hozakodott elő, hogy a németek hatmillió zsidót pusztítottak el a II. világháborúban, amivel ők “a népirtás királyai”Berlin a Bundestag lépésével lerombolta a két ország közötti történelmi barátságot fűzte hozzá a Sözcü.
Barátirtás, gazdasági változások
A Sabah című legfőbb kormánypárti napilap szerint Törökországot hátba lőtte egykori bajtársa. A döntéssel feledésbe merült az első világháborúval kezdődött sorsközösség – vélekedett az újság. A lap kiemelte, hogy a Bundestag csütörtöki határozatának értelmében az örmény népirtás része lesz a németországi történelemtanításnak. Mehmet Barlas, a Sabah egyik publicistája, cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy Németország pont akkor elevenítette fel a történelmi kérdést, amikor a menekültválságra kellene közös megoldást találni.

A Habertürk című napilap barátirtásként” értékelte a történteket. Az újság egyik tárcaírója, Hüseyin Bagci úgy látta, hogy a döntéssel Berlin a saját lelkiismeretét próbálja tisztára mosni. A lap emlékeztetett: Németország a török export első számú célpontja, a török importban pedig második helyet foglalja el. A Habertürk ezért úgy gondolta, hogy a közeljövőben elsősorban a két ország közötti gazdasági kapcsolatokban történhet változás.
Az újság nem tartja kizártnak, hogy Ankara esetleg szankciókat is életbe léptessen.

A legfontosabb ország mért csapást Törökországra

olvasható a lapban. A Habertürk kifogásolta azt is, hogy Németország az események után mintegy száz évvel reagált.
A Vatan című tekintélyes napilap azt bírálta, hogy napjainkban is több olyan konfliktus van a világban, például Szíriában, amelyről a Bundestagnak megvannak a kellő információi, mégsem nyilvánítja népirtásnak az ott zajló eseményeket.
A kormányközeli Aksam ostobának, a Takvim pedig Brutusnak nevezte Németországot. Mindkét lap kifogásolta, hogy a szavazás eredményét a Reichstag előtt kurdok, görögök és örmények ünnepelték.

A török sajtó egyöntetűen elítélően nyilatkozott Cem Özdemirről, a német ellenzéki Zöldek vezetőjéről és a Bundestag több másik török képviselőjéről, akik igent mondtak a határozatra.

Forrás: 24.hu


Sérült 'Iszlám állam-harcosokat' tömegesen ápolnak török kórházakban!-fedték fel orvosok



Sebesült ISIS-harcosokat, terroristákat rendszeresen szállítanak a szíriai határon keresztül Törökországba gyógykezelésre! A határon való áthaladásukat török hivatalos szervek biztosítják. Ez derül ki a helyszínen dolgozó orvosok és szemtanúk beszámolóiból. 
Mindkét terrorszervezet, az Iszlám Állam (ISIS - ISIL) és a szabad szíriai hadsereg (FSA) emberei is gond nélkül léphettek be Törökországba, hogy ott kórházakban kezeljék őket, majd gyógyulásuk után visszatértek Szíriába az Iszlám Állam soraiba... - mondta el a helyi doktorok egyik vezetője az RT riporterének, Lizzie Phelan-nak. 
Phelan meglátogatta Gaziantep városát, mely Törökország déli-középső részén fekszik a szíriai határtól mintegy 60 km-re. A szemtanúk azt is elmondták, hogy a legtöbb iszlám állam terroristát a szíriai határhoz még közelebb fekvő Kilis településen ápolják rendszeresen ....
Nagyon sok ISIS vagy FSA-harcost hoznak a  határra 'pick-up' platós terepjárókon és nem mentőautókon. A legtöbb közülük vagy rengeteg vérveszteséggel vagy eszméletlen állapotban érkezik oda." 

Az orvosok beszámolói szerint többségük egyenesen a háborús zónából érkezik ide és gyakorlatilag még a zsebeikből is kézigránátok gurulnak elő - amivel az orvosok szembesülnek a helyszínen. De volt már olyan is, hogy konkrétan robbanómellényt kellett nekik leemelni a sebesültről. 

Egy Kilis-ben dolgozó doktor szintén megerősítette, hogy vele egyetemben több doktor is azzal szembesül, hogy sebesült ISIS-harcosokat hoznak a kórházba kezelésre és kénytelenek ellátni. 

Amikor megkérdezték, hogy az orvosok mégis hogyan képesek terroristákat kezelni, vagy hogyan érzik magukat eközben, egy 'Agca' nevű orvos elmondta, hogy az orvosi esküt letevő bármelyik gyógyító szakmában dolgozó ugyanezt tenné, hiszen ő az emberi életet nézi függetlenül attól, hogy kicsoda vagy micsoda az illető.
"Bármelyik orvos ugyanezt tenné a világban."

Forrás: RT News
Fordította: Alternativhirek.blogspot.com


Párizs külvárosait már háborús zónává alakították a muzulmán bevándorlók-amit nem mutat a főáramú média



Párizs külvárosait szabályos háborús zónává alakították a muzulmán bevándorlók és az ott folyó összecsapások már régen nem a munkajogi-reformok elleni tüntetésekről szólnak.... Egyszerűen elérkezett a pillanat, amikor a kulturális marxizmus megbukott..., amikor a gyarmatokról betelepült, perspektíva és jövő nélküli radikalizálódott hordák nekimennek az őket befogadó társadalomnak...... A főáramú média igyekszik tompítani a tüntetések és összecsapások valódi arcát, mintegy sztrájkként, szakszervezetek tiltakozásaként vagy tüntetéseként ábrázolni az utcákon folyó eseményeket.... A valóság sajnos ennél sokkal aggasztóbb és a jövőre nézve még annál is pesszimistább a kép, amit látunk.

Saving Private Akbar: Islamic Chaos Turns Paris Suburbs Into Warzone


Share This:

Amerikai katonák vonulnak be Magyarországra idén nyáron




Június közepétől augusztus végéig újabb nagyszabású amerikai– magyar hadgyakorlatra kerül sor a honvédség bakonyi gyakorló- és lőterein, Újmajor, Hajmáskér, Öskü és Bakonykúti térségében – tudta meg a Magyar Nemzet.


A honvédség kommunikációjában egyelőre a Bátor Harcos fedőnevű hadgyakorlatnak van nyoma, ám a katonapolitikai-szakértők már korábban jelezték, hogy meglepetésszerű hadgyakorlatra kerülhet sor.

Habár, áprilisban volt egy amerikai - magyar különleges hadgyakorlat, amelyen Colleen Bell nagykövet a Black Hawk helikoptert reklámozza a magyar félnek.



Az amerikai felderítő-lövész zászlóalj, több száz főnyi személyi állománnyal, páncélozott járművek tucatjaival érkezik hazánkba – ennek kommunikációja alighanem azért szorult háttérbe, mert az aszimmetrikus hadviselés jegyében immár a NATO részéről is igyekeznek élni a meglepetés erejével. 
A manőver valószínűleg része a NATO Kelet-Európában mutatott agresszív terjeszkedési politikájának és az Oroszország ellen folyó megfélemlítésnek....., mely a balti országoktól Ukrajnán át egészen Romániáig és Bulgáriáig egyre monumentálisabb méreteket ölt. 

Alternativhirek.blogspot.com


Az USA Oroszország és Kína elleni háborúja Európa és Ázsia egészének romba döntését jelenti


Amikor az USA irányítása alatt álló NATO találkozik: az USA Oroszország és Kína elleni háborúja Európa és Ázsia egészének romba döntését jelenti”.

A cikk elején részletesen idézi Frank-Waler Steinmeier német külügyminiszter józan mondatait, amelyekbenóvott a NATO Oroszország elleni kardcsörtetés és hisztériakeltés politikájától. Majd azt írja, hogy a hidegháború egyre forróbbá válikKelet-Ukrajnában, Szíriában és a Dél-kínai-tengeren folynak a megbízásos alapon folyó háborúk, melyek teljes katonai, sőt nukleáris összecsapássá alakulhatnak. 

A szembenállást szító neokonzervatívok azzal nem foglalkoznak, hogy Putyin nem fog atomfegyvert bevetni. De hagyományos fegyverekkel megtámadhatja az amerikai városokat. A nagy pusztítás először Európában és Ázsiában lesz.

Ez a lezbi kurva mit nevet , csak tán nem 

tudatták vele , hogy a magyar nagykövet a 

Selmeci Gabriella lesz , majd 

elnyalakodhatnak , de a butaság fájni fog 


világnak !!

Share This:


Így működnek a román Deveselura telepített amerikai elfogórakéták




A romániai Deveselura az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszert telepítették amerikaiak. Ha a radarok keleti irányból érkező, Európát fenyegető ballisztikus rakétát észlelnek, az Olt megyei katonai bázisról induló elfogórakéták még a levegőben megpróbálják megsemmisíteni.

Hivatalosan is üzemképes lett és bekapcsolódott a NATO ballisztikai rakétaelhárító rendszerébe a deveselui Aegis Ashore rendszer, amely az „Európán túlról érkező” rakétatámadásoktól véd.


Deveselu US / NATO Missile Defense Base is online in Romania

 

Óránként 9600 kilométeres sebesség


A deveselui 66. számú támaszpont 2014 októbere óta az amerikai tengerészgyalogság vezetése alatt áll. A támaszponton komplex radarrendszer, továbbá 24 darab, SM-3-as elfogórakétával felszerelt három üteg működik. A nagy sebességgel, óránként 9600 kilométeres sebességgel haladó rakéták robbanófej, nukleáris, biológiai vagy vegyi töltet nélkül működnek, az ellenséges célpontot az ütközés erejével semmisítik meg.
Az SM-3-as rakéták hossza 6,55 méter, átmérője 34 centiméter, hatótávolsága 500 kilométer. A deveselui támaszpont a jövőben a nápolyi közös erők parancsnoksága alatt működik, amelyet Mark Ferguson vezet. A támaszpont felépítése és felszerelése az Egyesült Államoknak 800 millió dollárjába került.

Az ellenséges rakétákat álló és mozgó radarrendszerek jelzik, ezeknek alapján a szárazföldön felszerelt elfogó rakétákat a legrövidebb időn belül elindítják. Az Egyesült Államok fő célja az, hogy a rakéták radar általi jelzése és megsemmisítése között minél rövidebb idő teljen el, az ellenséges rakétákat a kilövés helyéhez minél közelebb semmisítsék meg.

Kísérleti jelleggel…
A deveseuli támaszpont megszületésének előzménye az, hogy az eredetileg hajókra tervezett Aegis rendszert az amerikai fegyveres erők megpróbálták szárazföldön is alkalmazni. Világszerte 103 Aegis elhárító rendszer létezik, de valamennyi a tengeren van, amerikai hajókra és rombolókra szerelve.

A szárazföldi támaszpontot először kísérletileg építették fel, valahol New Yersey-ben, majd utána szétszedték, és 156 konténerrel szállították Romániába. A deveselui rakétarendszer nagymértékben hasonlít a rombolókra telepített hasonló rendszerekhez. A fő különbség az, hogy a deveselui radarrendszer, a hajókra szerelttől eltérően, nem működik állandó jelleggel.

A deveselui radar készenléti állapotban várja a Törökországban felszerelt radarrendszerről érkező impulzust. A romániai radarrendszer jelzésére a deveselui támaszpontról elindulnak az elfogó rakéták, amelyek mindegyike mintegy 15 percen belül semmisíti meg az Európa felé irányított rövid vagy hosszú hatótávolságú ballisztikai rakétákat.

Orosz támadás ellen nem véd
Miközben román politikusok, a román média szerint Románia a támaszpont átadásával történelme során a legnagyobb katonai védelemnek örvend, addiga Strarfor elemző intézet és a Geopolitical Futures kiadvány alapítója, George Friedman szerint a deveselui rakétarendszer inkább csak szimbolikus jelentőséggel bír, csupán kis számú rakéta megsemmisítésére alkalmas, és nem lenne képest elhárítani egy Oroszország részéről érkező, Európa ellen irányuló nagyobb támadást.

Igaz, a romániai és amerikai katonai szakértők szerint a deveselui rendszer nem is Oroszország ellen irányul, hanem pusztán védelmi jellegű és olyan országok rakétatámadásától védene meg, mint Irán és Észak-Korea, amelyek nem tartják tiszteletben az idevágó nemzetközi szerződéseket. Moszkva azonban egészen másként látja a deveselui támaszpontot, amely szerinte Oroszországot veszi célba.

Forrás: Maszol.ro 


Izrael egyre jobban a fasizmus felé sodródik politikájában - mondta az egykori izraeli miniszterelnök


Innen úgy látszik , hogy a zsidó fasizmus már javában tombol !!!

Ezért is látjuk úgy , hogy minden zsidó tulajdon elleni támadás jogos önvédelem , legyen az bármilyen terror akció !!!

Aki kicsit is nyitott szemmel figyeli Izrael állam létét, tevékenységét és különösen a megszállt területeken élők ellen elkövetett visszaéléseket, bűncselekményeket, az IDF és a zsidó telepesek túlkapásait, amit az őslakos palesztin nép ellen követnek el, az egy cseppet sem lepődne meg azon a megállapításon, ami most elhangzott:
"Izrael egyre jobban a fasizmus felé sodródik Benjamin Netanyahu elnöksége alatt" 
- ezt nem más mondta, mint 
Ehud Barak, aki egy évtizeden keresztül volt Izrael elnöke. A 1990-es években miniszterelnökként, majd Ehud Olmert alatt védelmi miniszterként dolgozott...

Ha elsőre azt gondolnánk, ez túlzás, 
keressünk rá az interneten, mit nyilatkoztak vezető izraeli politikusok, döntéshozók, Izrael alapítói az ott élő arab, palesztin lakosságról....!

Forrás: RT News cikk
 
  


Song for Gaza - Pink Floyd



A fenti megrázó és megható videóban elhangzott idézeteken érdemes elgondolkodni:

"Tulajdonképpen a Föld egyetlen másik országáról sem tudnám elképzelni, hogy mindenki szeme láttára tanúi vagyunk egy egész nép ellen elkövetett kegyetlen szadizmusnak és a tettesek mégis megússzák !"(Edward Said 2003. Szeptember 25)

"Terrort, gyilkosságot, megfélemlítést és minden társadalmi szolgáltatás megvonását fel kell használnunk, hogy Galileát megszabadítsuk az arab népességétől" (Israel Koenig - 'A Koenig Memorandum')
 
"Amikor betelepítjük a földet, minden arab úgy fog rohanva menekülni, mint a bedrogozott csótányok a palackban" (Raphael Eitan - Az Izraeli Védelmi Erők vezetője)
 
"Minden alkalommal, amikor csinálunk valamit, azt mondják nekem, hogy Amerika ezt teszi, meg azt teszi majd......De egy valamit világosan hadd mondjak el: Ne aggódjatok az Izraelre gyakorolt amerikai nyomás miatt! Mi, a ZSIDÓ NÉP tartjuk kontroll alatt Amerikát és az amerikaiak jól tudják ezt." (Ariel Sharon miniszterelnök - 2001)
"Meg kell ölnünk minden palesztint, hacsak bele nem törődnek, hogy rabszolgaként éljenek itt."(Chairman Heilbrun - 1983 Október) 
"Nem létezik olyan dolog, hogy Palesztinok, soha nem is léteztek." (Golda Maier - Izrael miniszterelnöke - 1969. Június 15.)

 
 
 
"Ha közömbös maradsz egy igazságtalan helyzetben, akkor Te az elnyomó oldalát választod. Ha egy elefánt lába tapos egy egér farkán és Te azt mondod, hogy semleges maradsz, az egér nemigen fogja értékelni a Te közönyödet." (Desmond Tutu)



A cionista zsidó állatnál nincs bűnösebb faj aki megérdemli a halált !!!!



Van élet a halál után - Tudományosan igazolták a Southampton Egyetem kutatói





Egy kétezer ember bevonásával készített kutatás eredményit feldolgozva brit tudósok kijelentették, hogy van élet a halál után. Bebizonyították, hogy az emberi öntudat hosszan az után is megmarad, hogy a szívműködés, és a vérkeringés leállt.
Korábban mindenki úgy gondolta, hogy az agyműködés 30 másodperccel az után áll le, hogy a szív abbahagyta a testben a vér pumpálását. A Southampton Egyetem kutatói szerint ezzel szemben az emberek legalább 3 percig érzékelik az öntudatukat az után, hogy a halálukat megállapították.

„A közvélekedéssel ellentétben a halál nem egy pillanat műve, hanem egy potenciálisan megfordítható folyamat, minden olyan betegség, vagy baleset után, amik a tüdő, a szív és az agy leállását okozzák. Ha van kísérlet az úgynevezett szívleállás visszafordítására, de sikertelennek bizonyul, azt nevezhetjük halálnak”
 – mondta el a kutatást vezető Dr Sam Parnia.


A tudománytörténet eddig legnagyobb, halálközeli élményeket vizsgáló kutatásban összesen 2060 brit, ausztrál és amerikai embert vizsgáltak, akik túléltek egy szívleállást. Negyven százalékuk mondta, hogy vannak emlékeik az utánról is, hogy megállapították náluk a klinikai halál beálltát. Dr Parnia szerint valójában, a legtöbb embernek vannak ilyen emlékei, de sokan nem tudják előhívni azokat a memóriájukból agysérülés, vagy a kórházi nyugtatók hatásai miatt.

A halál utáni emlékekkel rendelkezők 2 százaléka számolt be egyfajta testen kívüli élményről. Ők azt állítják minden érzéküknek teljes birtokában voltak, vagyis pontosan látták, és hallották mi történik körülöttük, miután halottá nyilvánították őket. Ötven százalékuknak azonban nem konkrét emlékeik vannak, csak az iszonyatos félelem érzését tudták felidézni.
A kutatás legfontosabb eredménye valószínűleg a világ első tudományosan igazolt testen kívüli élménye. 

Egy 57 éves páciens a legapróbb részletekig, pontosan képes volt felidézni, hogy mi történt körülötte, miután ideiglenesen meghalt. Részletes, vizuális emlékei pontosan megegyeztek a valós eseményekkel.

Ez azért rendkívül fontos, mert eddig úgy gondoltuk, hogy ezek az emlékek hallucinációk, vagy illúziók, amik a szív leállása előtt, vagy közvetlenül az újraélesztés után keletkeztek, de semmiképpen sem valós emlékek arról az időről, amikor a szív nem dobogott” – mondja Dr Parnia.

Az 57 éves páciens esetében azonban, a tudat még legalább három percig bizonyítottan működött a halál beállta után. Mindez teljesen ellent mond az eddigi tudásunknak, ami szerint az agyműködés 20 -30 másodperccel a szívleállás után megszűnik, és a sikeres újraélesztésig nem is tér vissza.


Forrás: Express.co.uk / 24.hu


Illegális számsorok, melyek birtoklásáért akár börtön is járhat



 
Wendoverproductions nevű YouTube csatornán nemrég elindult egy sorozat, amely egy Wikipedia cikkgyűjteményből szemezget. A szokatlan cikkek (unusual articles) nevű oldal pontosan olyan linkeket tartalmaz, mint ahogy azt a neve is sugallja: szokatlanokat. Ezek közül az egyik az illegális prímszámok című oldal.

A prímszámok olyan számok, melyek csak eggyel vagy önmagukkal oszthatók
, ezt már az iskolában is elmagyarázták. Azt azonban nem, hogy mekkora szerepük van a modern informatikai biztonsági rendszerekben. Egy számról ugyebár úgy döntjük el, prím-e, hogy megnézzük a nála kisebb számok bármelyikével osztható-e. Ez nem is túl bonyolult, viszont ahogy nő a szám, úgy kell hozzá egyre komolyabb számítógépes kapacitás. Így aztán elég nehéz egyre nagyobb prímeket találni. 
A jelenlegi legnagyobb ismert prímszám a  274,207,281-1
Ha pedig két prímszámot szorzunk, akkor kapunk egy eredményt, ami csakis arra a két prímre osztható vissza. Ha a két összeszorzott számot nem ismerjük, akkor iszonyatos munkába kerülne rájönni csupán az eredményből.
Pontosan így működik a biztonsági rendszerek titkosítása is. A mi számítógépünk csak az eredményt ismeri, a bank rendszere azonban a két szorzóját is. Így nyílik meg előttünk a bankfiókunk. Szerencsénkre, ahhoz, hogy rájöjjünk egy ilyen óriási prímszámnál a szorzókra, valószínűleg évszázadok lennének szükségesek. Viszont ezért illegális birtokolni ezeket a számokat.

A rendszer azonban felvet néhány kérdést. Például, ami valószínűleg mindenkinek először eszébe jut: lehet egyáltalán illegális az, hogy valaki rendelkezik egy számsorral? Hogyan lehet megvédeni ezt a – számunkra is végtelenül fontos – információt anélkül, hogy komoly túlkapásokkal kéne számolnunk?

A kérdésekre egyelőre kevés és labilis válasz létezik csak. Mindenesetre amikor egyszer megszereztek egy ilyen számot, az ahhoz vezetett, hogy sikerült feltörni a DVD-ket titkosító kódot, így aztán elindult az őrült filmmásolás korszaka. Döntse el mindenki magában, hogy ez rendben van-e vagy sem.

Ha mindezt izgalmasabban fedezné fel, akkor nézze meg a szóban forgó videót:

TWL #7: This Number is Illegal


Forrás: Globoport.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése