A kábítószerkereskedelem és a pénzhatalom

A kábítószerkereskedelem

és a pénzhatalom

A nemzetközi pénzoligarchia ellenőrzése alatt álló János-rendi angol szabadkőművességnek a világméretű hálózata kezdettől fogva aktívan részt vett a kábítószer kereskedelemben. A brit birodalom kialakulásakor Nagy-Britanniának számottevő ipara nem volt, de jelentős jövedelmet húzott a gyapot és selyemkereskedelemből, a fűszerek importálásából, az afrikai rabszolgák Amerikába szállításából, és az Indiában termelt ópium Kínába történő eladásából. Ez a nagyarányú kereskedelem tette lehetővé a fejlett bankrendszer kiépítését. Ez a bankrendszer már a második ópiumháborút követően szinte az egész világra kiterjesztette tevékenységét. A nemzetközi pénzvilág City of Londonban működő központja nemcsak a nagy nyereség érdekében tartotta fenn az igen jövedelmező kábítószer-kereskedelmet, de az Egyesült Államok feletti uralma visszaszerzéséért folyó évszázados küzdelmének is részét képezte a kábítószerkereskedelem. Amerikai gyarmatának az elvesztésébe London soha sem nyugodott bele, és kezdettől fogva minden eszközt megragadott annak érdekében, hogy uralmát ismét kiterjeszthesse Észak-Amerika egészére. Ezt a célt is eredményesen szolgálhatta a kábítószerkereskedelem, mint fegyver. E feladat végrehajtására a háttérhatalom három kiemelkedő személyisége szövetkezett a második ópiumháború befejezésekor: az angol Henry Palmerston (33-as fokozatú szabadkőműves), az amerikai Albert Pike, a később egyesült világszabadkőművesség első vezetője, valamint az olasz Giuseppe Mazzini, a carbonari mozgalom vezére.

1855-ben Henry Palmerstont megválasztották Nagy-Britannia miniszterelnökének. Egy világhatalom kormányfőjeként személye kiválóan alkalmas volt arra, hogy a kapcsolatot tartsa különböző államok vezetőivel, és így időben megtehessen minden olyan lépést, ami szükséges a kábítószer-terjesztés megkönnyítésére a célországokban. Palmerston szoros kapcsolatot tartott mind Pike-kal, mind Mazzini-val, és minden fontos információt eljuttatott hozzájuk. Így részletesen tájékoztatta őket azokról az intézkedéseiről, amelyeket a keleten működő kábítószerkereskedelem irányítói számára adott. Anglia szinte valamennyi politikai, pénzügyi és kereskedelemi intézménye, beleértve a Brit Kelet-Indiai Társaság vezetőit is, szigorúan követte a szolgálati utat, és folyamatosan küldte az információkat a hálózat élén álló lord Palmerstonnak, majd pedig Palmerston utódainak. Ez a fegyelmezett és hatékony információáramlás a jól megszervezett szabadkőműves hálózat nélkül nem lett volna lehetséges.

1859-ben Albert Pike-ot megválasztották az Egyesült Államok Déli Területei Legfőbb Szabadkőműves Tanácsa elnökének. Pike erre a nagy hatalommal járó pozíciójára támaszkodva szervezte meg, és irányította a háttérből a Déli Konföderáció megalakulását, valamint kiválását az Egyesült Államokból. Mindez lehetővé tette Amerika elárasztását külföldről érkező kábítószerrel. Giuseppe Mazzini 1860-ban sikertelen kísérletet tett Olaszország egyesítésére a köztársasági rendszer bevezetésével. Illuminátus szabadkőművesekből álló szervezete egyre nagyobb anyagi támogatásra szorult. A keletről származó heroin eladása az Egyesült Államokban biztosította számukra ezt a nagyon igényelt pénzt. Palmerston 1865-ben bekövetkezett halála előtt Albert Pike és Giuseppe Mazzini úgy döntött, hogy egyesíti a szabadkőművesség különböző irányzatait a keresztény Amerika ellenőrzés alá vétele érdekében. Ezt követően még száz évre sem volt szükség ahhoz, hogy hosszútávú stratégiájukat átültessék a gyakorlatba, és az amerikai társadalom jelentős részét valóban kábítószerfüggővé tegyék. Az idő is az illuminátus szabadkőművességnek segített. Egy jól megszervezett nemzetközi hierarchia számára a stratégia megvalósítása akkor is folytatódik, ha az egyes személyek meghalnak, és az egyik nemzedéket egy másik nemzedék váltja fel.

Az illuminátusok és a maffia

Manapság a két "f" betűvel írott maffia szó bűnszövetkezetet jelent, bűnözőknek egyes jövedelmező üzletágakat is irányításuk alá vonó, gyakran terrorcselekményektől sem visszariadó titkos társaságát, azaz olyan jól megszervezett bűnöző csoportokat, amelyek eredetileg Szicíliában és az Egyesült Államokban tűntek fel és váltak ismertté. A maffia történetének kutatói azonban helyesebbnek tartják ennek a szónak egy "f"-el való írását, mert valódi jelentése a következő: "Mazzini autorizza furti, incendi, e attentati". Ez magyarul annyit jelent, hogy Mazzini engedélyezi a rablást, a gyújtogatást, és a merényleteket. Ennek az az előzménye, hogy a Carbonari mozgalmat irányító Giuseppe Mazzini az 1830-as évek közepén külön az ifjúság számára létesített szabadkőműves páholyokat, amelyeket "Fiatal Olaszországnak" nevezett. Ezek az ifjúsági páholyok igen gyorsan elterjedtek egész Európában, beleértve Nagy-Britanniát is. Angliában Palmerston utóda a kormány élén a szabadkőműves Benjamin Disraeli (1804-1881) lett és ő volt az, aki útjára indította a "Fiatal Angolok" mozgalmát. Oroszországban az ugyancsak szabadkőműves Alexander Herzen avatta be ebbe a mozgalomba Mihail Bakunyint, aki a 19. század egyik leghíresebb anarchistája volt. Az Egyesült Államokban a polgárháborút megelőző időszak egyik hírhedt terroristája, John Brown vezette a "Fiatal Amerika" erőszakos megmozdulásait. Ma már ismert tény, hogy a "Fiatal Társaságok" mozgalmát számos országban megszervezték. Így Olaszországban, Angliában, Amerikában, Svájcban, Németországban, Lengyelországban, Oroszországban, Törökországban, és Szerbiában. A "Fiatal Szerbia" elnevezésű szabadkőműves - vagy kvázi szabadkőműves - páholy fontos szerepet játszott a Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös ellen végrehajtott szarajevói merénylet előkészítésében és végrehajtásában.

A "Fiatal Társaságok" olyan ifjakból álltak, akiket arra képeztek ki, hogy teljesítsék az Univerzális Szabadkőművesség kívánságait. Fő céljuk olyan forradalmi mozgalmak megszervezése volt egész Európában, amelyek lehetővé teszik a dinasztikus államok felszámolását, örökletes vezetőrétegük lecserélését, és az eltakarított dinasztikus államok helyébe az anonim pénzoligarchia nemzetek feletti uralmának a kiépítését. A hagyományos uralkodóosztály lecserélése erőszakkal nem lehetséges bűncselekmények elkövetése nélkül. Így például Giuseppe Mazzini ifjú legényei bankrablásból, emberrablásból, zsarolásból, védelmi pénzek szedéséből finanszírozták magukat. Így nyer értelmet a korábban már ismertetett szómagyarázat, a maffia elnevezés eredetéről.

Londonban olyan nemzetközileg megszervezett csoport is alakult, amely képes volt bármely olyan személy kikapcsolására, aki akadályozhatta a nemzetközi pénzoligarchia kábítószerkereskedelemmel kapcsolatos hosszútávú céljait. Ahogyan a kínai Triádok is végső soron az angol illuminátus szabadkőművesség felsőszintű vezetőitől kapták utasításaikat, és a keleti kábítószer kereskedelemből befolyó jövedelem egy részét, ugyanezt tette nyugati viszonylatban a maffia.

Az illuminátus irányítás alatt álló angol szabadkőművesség a mai napig a maffia legfőbb protektora. Ezt a tényt erősítette meg a "Propaganda duó", vagy rövidítve P-2-es, nagyrészt a maffia által irányított római szabadkőműves páholy botránya 1982-ben. Az olasz kormány ebben az évben leplezte le, hogy a P-2-es páholy felelős jelentős mértékben Aldo Moro olasz miniszterelnök 1978-as meggyilkolásáért, valamint I. János Pál pápa haláláért. I. János Pált az követően tették el láb alól, hogy felfedezte: az illuminátus szabadkőművességhez tartozó magas rangú bankárok - a P-2 páholy Vatikánba beépített ügynökei segítségével - a Vatikáni Bankot is felhasználják a kábítószer-kereskedelemből származó pénz tisztára mosására. Az olasz kormány nyomozásának előzménye aII. János Pál pápa ellen 1981. május 13-án elkövetett merénylet volt. Ennek a merényletnek a szálai is a P-2-es páholyhoz vezettek. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadkőművesség húzódik meg a merénylet mögött, a Grand Orient szabadkőművesség által dominált francia kormány lépéseket tett azért, hogy a felelősséget a kommunista Bulgáriára hárítsa. A francia szabadkőművességhez közelálló párizsi napilap, a Le Monde, 1982. december 3-án a következőket állította: "A KGB korábbi főnöke, Jurij Andropov, belső ellenzékének tudható be, hogy fény derült az 1981. május 13-án II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylet mögött meghúzódó bolgár kapcsolatra."

A mára már elérhető bizonyítékok tanúsága szerint a Le Monde cikkét a félretájékoztatás klasszikus példájának tekinthetjük. Az akkori bolgár kormány maga is nyomozásba kezdett azért, hogy tisztázza magát. Erőfeszítései fényt derítettek arra, hogy a sikertelen merénylet elkövetőjének, a török Ali Agcá-nak, a megbízója Bekir Celenk a török maffiának volt a tagja. Bekir Celenk viszont az utasításokat két Bulgáriában működő olasz hírszerzőtől kapta. A Bolgár kormány 1982. december 22-én bejelentette, hogy az említett két olasz kémet, névszerint Paolo Farsetti-t és barátnőjét, Gabriella Trevisini-t bíróság elé állítja. Az volt ellenük a vád, hogy a "Propaganda duó" római szabadkőműves páholy adta ki az utasítást a pápa meggyilkolására. II. János Pál tisztában volt vele, hogy ugyanazon P-2 páholy maffiás tagjai akarták meggyilkolni, akik elődjét is eltették láb alól. Ezért a pápa 1982 őszén felszólította az olasz kormányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket. Ezt követően a karabinerik, az olasz terrorista-ellenes rendőrség tagjai, akcióba léptek. Kiderítették, hogy a maffiát a brit szabadkőműves pénzoligarchia támogatja a 19. század közepétől, vagyis megalakulásától kezdve. Ez az információ akkor került nyilvánosságra (1982. szeptember 3-án), amikor Szicíliában merénylet áldozata lett Carlo Dalla Chiesa tábornok, akit három hónappal korábban azért küldtek a dél-olasz tartományba, hogy számolja fel a helyi maffia hatalmát. A tábornok egyik segédje névtelenül interjút adott a katolikus Sabato című lapnak, amelyben elmondotta:

"Szicília történelmét tanulmányozva Dalla Chiesa és én ugyanarra az eredményre jutottunk. 1796-ban a nápolyi Bourbonok Szicíliába menekültek, ahol a brit haditengerészet védelme alatt éltek egészen a Waterloo-i ütközet utánig. Ettől kezdve a sziget brit protektorátussá vált... Anglia támogatásával 1860-banGaribaldi (egy 33-as fokozatú szabadkőműves tábornok) partra szállt Szicíliában. 1874-ben Anglia úgy döntött, hogy szükségessé vált a forradalmi baloldal hatalomra segítése, amely monarchistább volt, mint a király. Pénzt és financiális támogatást nyújtott az igen hatalmas szabadkőműves és angolbarát Floriocsaládnak, hogy segítse Chrispi-t (egy szabadkőműves és maffia személyiséget), valamint csoportját. Az 1874-es választásokon a maffia segítségével a baloldal megszerzett 48 képviselői helyet a Szicíliát illető 48-ból..." Ez az interjú történelmi adatokkal támasztja alá, hogy a maffiát mind a brit haditengerészet, mind a szabadkőművesség egy egész évszázadon át támogatta. Mind az olasz, mind a bolgár kormány nyomozása hasonló eredményre jutott és megerősítette, hogy a brit pénzoligarchia szabadkőműves bankárjai, valamint a maffia és a P-2 szabadkőműves páholy együttműködött a kábítószer-kereskedelemből származó pénz tisztára mosásában a Vatikáni Bank útján. A pénznek ez az útja bizonyította annak a hálózatnak a létét, amelyet a brit Kelet-Indiai Társaság akaratából London hozott létre a második ópiumháborút követően.

A brit pénzoligarchia egyik célja: Amerika visszaszerzése

A több mint száz éves stratégia, hogy Amerikát részben a kábítószer segítségével kell belsőleg meggyengíteni, és az így legyengült országot újra ellenőrzés alá venni, lépésről- lépésre nyomon követhető. A brit pénzoligarchia 1729-től 1830-ig óriási jövedelmet húzott abból, hogy a birodalmi Kína lakóinak jelentős részét kábítószerfüggővé tudta tenni. A pénzoligarchia úgy számolt, hogy hasonlóan hosszú időre lesz szükség az Egyesült Államok legyöngítésére és ellenőrzés alá vételére. Az illuminátus pénzemberek az amerikai akciójukat röviddel az első kínai ópiumháború (1840-1842) után beindították. Ekkor brit tengeri kereskedők árulni kezdték a kínai kulikat Amerika nyugati partvidékén, akiknek a segítségével a kábítószer-fogyasztás is megjelent az Egyesült Államokban. Egyedül 1846-ban 117 ezer kuli érkezett. Ellátásukra évi 115 tonna nyers ópiumot és 27 tonna finomított ópiumot importáltak. Lincoln elnök betiltotta 1862-ben a kulikkal való kereskedelmet, de a feketepiac folytatódott, és folyamatosan növekedett egészen a századfordulóig.

Miközben Amerikában a feketékkel való rabszolga-kereskedelmet felváltotta a kulikkal való kereskedelem, a Mazzini parancsnokság alatt álló olasz forradalmárok 25 év alatt sem tudták megszerezni a hatalmat Olaszországban. 1860-ban, amikor a brit hadihajók visszatértek a második ópiumháborúból, Mazzini pénzügyi és haditengerészeti segítséget kért Palmerston brit miniszterelnöktől. Palmerston együttműködött Mazzini-val. Ennek a kooperációnak a távlati következményei igen jelentősek. Mazzini-nak a maffiája, amely hasonló természetűnek bizonyult, mint a keleti Triádok, betölthették ugyanazt a szerepet nyugaton, amit a Triádok keleten. A kábítószer kereskedelem hasznát bezsebelő brit pénzoligarchia, miután Garibaldi győzelemre segítésével ellenőrzése alá vonta Szicíliát, arra használta a szigetet, hogy az a nyugatra érkező kábítószer-elosztás helyi központja legyen az európai földrészen.

Albert Pike és az amerikai polgárháború

Albert Pike két feladatot is kapott a brit szabadkőműves pénzoligarchia Amerika visszaszerzéséért indított stratégiájában. Első feladata volt, hogy megossza az Egyesült Államokat egy polgárháború kirobbantásával, így biztosítva, hogy a déli államok elszakadhassanak az uniótól. A második feladat az volt, hogy szabaddá tegye az utat délről a maffia számára. Amikor Pike ezt a megbízatást teljesítette, akkor a pénzoligarchia londoni központja beindította a kábítószer háborút Amerika egésze ellen.

1859-ben Albert Pike - ez a nagy tudású és tekintélyes filozófus - a szabadkőművesség déli illetékességi térségében elnyerte a legmagasabb rangot. Először alárendeltjeit vezető pozíciókba helyezte a különböző déli államokban, majd elrendelte az egyes tagállamoknak, hogy szakadjanak el az Uniótól. A kábítószer-kereskedelem történetét feldolgozó egyik közelmúltban megjelent könyv szerzői (Konstandinos Kalimtgis, David Goldman és Jeffrey Steinberg, "Dope, Inc: Britain's Opium War against the U.S." New York: New Benjamin Franklin House, 1978) szerint: "A brit gyógyszergyártó házak megkezdték a morfium kereskedelmi méretű termelését a polgárháborút megelőző években, és hatalmas mennyiségben a hadseregek rendelkezésére bocsátották. A brit vállalatok megtévesztően a morfiumot úgy reklámozták, mint "függőséget nem okozó" fájdalomcsillapítót, és még olyan arcátlanok is voltak, hogy a morfiumot az ópiumfüggőség elleni gyógyszerként ajánlják."

Az amerikai polgárháborút követően a kábítószerfüggővé vált katonák igényelték, hogy folyamatosan el legyenek látva ópiummal. A háború utáni újjáépítéssel járó zavaros helyzet lehetővé tette a háttérből irányító Albert Pike-nak, hogy megnyissa a maffia számára a kábítószer útvonalakat. Amikor Giuseppe Mazzini elküldte munkatársait az Egyesült Államokba, akkor a "Fiatal Olaszország" veteránjai már megfelelően előkészített körülményeket találtak. Az illuminátus angol szabadkőművesség két stratégiát is alkalmazott az Egyesült Államokban a kábítószer-kereskedelem elterjesztése érdekében. Az első szerint a maffia alulról építi ki az úgynevezett alvilág bekapcsolásával az elosztási hálózatát. A második szerint a műveltebb osztályok megfelelő elemei felülről lefelé haladva, felhasználva az egyetemek és college-ok oktatóit és az elit más csoportjait, befolyásolják a diákok magatartását, rábeszélve őket arra, hogy próbálják ki a kábítószereket. A tények vizsgálata azt mutatja, hogy az első stratégia viszonylag gyors, és kíméletlen volt. A második stratégia viszont lényegesen kifinomultabb és hosszú időt igényelt.

Az amerikai polgárháborút megelőzően és a háború ideje alatt a maffia a déli New Orleans városát használta elosztási központként. Az első ismert maffia vezér az Egyesült Államokban a szabadkőműves Joseph Macheca volt, aki szicíliaiakból vállalatot szervezett és irányított az 1860-as években. Miután Albert Pike1867-ben megalapította a Ku-Klux-Klan-t, a Macheca vezette csoport tevékenysége megkülönböztethetetlen volt a Ku-Klux-Klan tevékenységétől. Az 1870-es évek elején New Orleans-ba érkezett Mazzini-nak egy másik bizalmi embere, az ugyancsak szabadkőműves Giuseppe Esposito. Esposito hosszú utazásokat tett Amerikában azért, hogy egyesítse a különböző olasz szabadkőműves páholyokat, és megszervezze köztük a gyors és hatékony kommunikációs kapcsolatot. Ezek az etnikai alapon megszerveződött szabadkőműves páholyok tették lehetővé, hogy létrejöjjön a szervezett bűnözés szindikátusa az Egyesült Államokban. Az etnikai alapon szerveződött szabadkőművesség története nem tárgya ennek a cikknek, ezért mindössze három csoportot említünk meg. Az egyik a Kanadába bevándorolt Bronfman család, amely hatalmas vagyonát a alkohol előállításával és kereskedelmével szerezte abban az időszakban, amikor az Egyesült Államokban az alkohol be volt tiltva. John Daniel amerikai kutató 1995-ben megjelent (JKI Publishing, Tyler, Texas 75713, ISBN 0-9635079-4-X) "Scarlet and the beast" című könyvének második kötetében, a 131. oldalon, az állítja, hogy a Bronfman család férfitagjai szabadkőművesek, és aPermindex nevű vállalaton keresztül pénzt juttattak el az angol szabadkőművesek számára, akik ezt a pénzt részben a John F. Kennedy elleni merénylet megszervezésére fordították.

A másik kiemelendő csoport a kínai kulik, akiket illegálisan Amerikába hoztak, hogy olcsó munkaerőként résztvegyenek a vasutak építésében, és akiket rendszeresen kábítószerrel látott el a szabadkőműves módra működő kínai Triád szervezet. A Triádok valójában még ma is működnek az Egyesült Államokban, elsősorban a Chinatown-oknak nevezett városrészekben. Az elmúlt években egyesítették csoportjaikat és ma már a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig terjedő központilag irányított hálózatot alkotnak. Tevékenységüket mutatja, hogy 1993-ban egy egész hajó illegális kínai bevándorlót akartak becsempészni Amerikába. Az Egyesült Államok kormányának becslése szerint a legkülönfélébb módokon évente körülbelül másfélmillió kínait csempésznek be az országba. A NAFTA (North American Free Trade Agreement - Az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény) lehetővé tette, hogy a nyitottá vált északi és déli határokon szabadabban áramoljon a kábítószer is. Ezt bizonyítja, hogy a NAFTA érvénybe lépése óta megduplázódott a kábítószer forgalom az Egyesült Államokban.

Érdemes említést tenni még egy harmadik csoportról is, az ugyancsak szabadkőműves jellegű szerb-horvát "Fekete Kéz"-ről, amelynek a tagjai az 1890-es években érkeztek New Yorkon keresztül Amerikába. 1901-ben a Palermóból bevándorolt Con Vito Cascioferro szorosra fűzte a kapcsolatokat a "Fekete Kéz" és a szicíliai maffia között. Az etnikai alapon szerveződő szabadkőműves páholyokat a szicíliai maffia ellenőrizte, amely viszont az angol szabadkőművességtől kapta az utasításokat.

Az értelmiség és a kábítószer

Már többször említettük, hogy a nemzetközi pénzoligarchia hálózatának egyik legfontosabb központja London belvárosa, a City of London. Ennek a központnak a második kábítószer offenzívája szerint az értelmiséget kellett e célra felhasználni. Ez a terv el lett halasztva egészen az első világháború utáni időre, és így az amerikai társadalom középrétegei ellen csak az 1920-as években indult meg ez a rejtett "ópiumháború". A 19. század végén számos szabadkőműves páholy foglalkozott a keleti misztikus vallások kutatásával azért, hogy kiderítsék a szabadkőművesség eredetét. Ezt a kutató tevékenységet a Quatuor Coronati Lodge of Masonic Research hangolta össze, amely Edward walesi herceg, az angliai nagypáholy akkori nagymestere utasítására jött létre. A Quatuor Coronati tevékenységének feltárását követően a kutatók megállapították: 1. Valamennyi pogány isten és istennő a hermafrodita Lucifert képviseli. 2. A babilóniai papság a kábítószert és a szexet eszközként használta a lakosság feletti ellenőrzés gyakorlására. 3. A lakosság növekedésének a korlátozása céljából igénybe vették az emberáldozat rítusát.

A Quatuor Coronati e három felfedezés alkalmazása céljából úgynevezett társ szabadkőműves páholyokat, al-páholyokat (co-Masonry, sub-lodges) szervezett, amelyek rendszerint nem használták a szabadkőműves elnevezést. Tény viszont, hogy ezeket a társintézményeket 33-as fokozatú szabadkőművesek alapították. Az angol nagypáholy jó hírneve érdekében elhatárolta magát tőlük és hivatalosan nem ismerte el őket. Ezek a társ szabadkőműves csoportok azonban elismerték és soraik közé engedték a többi szabadkőművest, akár az angol, akár a francia szabadkőművességhez tartozott. Ezeknek a kvázi szabadkőműves páholyoknak a segítségével felgyorsult a kábítószer-használat elterjedése a legmagasabb társadalmi rétegekben is. A sátánt szimbolizáló ékszerek használata megszokottá vált. Olyan rítusok is elterjedtek, amelyeknél kábítószert használtak, orgiákat rendeztek, áldozatokat mutattak be. Az ilyen kvázi szabadkőműves páholyok közül a "Hermetic Order of the Golden Dawn" (Az Arany Hajnal Titokzatos Rendje) jött létre 1887-ben, alapítója három rózsakeresztes szabadkőműves volt. Ezek közül az egyik A.F.A. Woodford, a Quatuor Coronati páholynak is az alapító tagja volt. A második alapító Dr. William Wynn Westcott, a harmadik pedig a 32-es fokozatú szabadkőműves Sam L. MacGregor Mathers volt, mindkettő ismert kabalista. Őhozzájuk csatlakozott később három további ismert szabadkőműves: a spiritualista költő William Butler Yeats, a sátánista Aleister Crowley, aki a fekete mágia alkalmazásával vált világhírűvé, valamint a luciferista Helena Blavatsky, a Teozófiai Társaság megalapítója, aki élete végéig a Golden Dawn (Arany Hajnal) tagja maradt.

Blavatsky a Teozófiai Társaságot 1875-ben alapította New York-ban és Albert Pike elsők között csatlakozott hozzá. Blavatsky 1887-ben Londonba költözött és megkezdte a teozófiai folyóiratának a "Lucifer the Light-Bringer" (Lucifer a fény hozója) kiadását, valamint ekkor kezdte publikálni a Secret Doctrine-t (Titkos Tan) és az Isis Unveiled (A leleplezett Isis) című kiadványokat. Az itt közzétett dokumentumok zömét a Research Lodge (Kutatási Páholy) levelezési körének az anyagaiból vette. 1889-ben egy másik híres személyiség - Annie Besant - is csatlakozott a Teozófiai Társasághoz. Ebben az évben Mac-Gregor Mathers levélben felkérte Blavatskyt, hogy csatlakozzon a Golden Dawn-hoz, mert a Teozófiai Társaság és a Golden Dawn teljesen közös nézeteket vall és közös célokat követ. Blavatsky 1890-ben meghalt, és akkor a Quatuor Coronati páholy kiharcolta, hogy Annie Besant legyen a Teozófiai Társaság elnöke. A kiváló szónok Annie Besant tagja volt a szocialista tanokat hirdető Fábián Társaságnak, amely a szabadkőművesség szocialista hálózatának a központja volt. Amikor 1904-ben Besant a Teozófiai Társaság elnöke lett, akkor azt azonnal arra használta, hogy tagokat toborozzon a Golden Dawn páholy, valamint Aleister Crowley kvázi szabadkőműves Ordo Templi Orientis (O.T.O.) páholyának. A Golden Dawn ezek után létrehozta a saját két al-páholyát, az Order of the Temple of the East (A Kelet Templomának a Rendje, 1895-ben), valamint a Thule Társaságot (1917-ben). A Temple of the East később beolvadt Crowley-nak az Ordo Templi Orientis-ába. Azért tárgyaltuk viszonylag részletesen ezeknek a társaságoknak a létrejöttét, mivel mind amüncheni Thule Társaság, mind a Kelet Temploma Társaság gyülekezőhelye volt azoknak a személyeknek, akik később a Hitler vezette német nemzetiszocialista mozgalom magját alkották.

George Orwell és a Golden Dawn

1920-ban Crowley rávette George Orwell-t (élt 1903-1950), aki később több világhírű regényt is írt, hogy lépjen be a kábítószer kultuszát ápoló Golden Dawn páholyba. Orwellt annyira megdöbbentette az Amerika számára kidolgozott terv, a "New Age"-ként ismertté vált program, hogy indíttatva érezte magát egy olyan könyv megírására, amely tájékoztatja és figyelmezteti az amerikaiakat erre a gonosz programra. Két évvel halála előtt fejezte be "1984" című munkáját. Ez a szám nem prófétikus jelentésű, ahogyan később interpretálták, hanem csupán 1948 két utolsó számjegyének a felcserélése. Ugyanis Orwell 1948-ban fejezte be ezt a könyvét. Számos olyan beavatotthoz hasonlóan, akik megbízható információkkal rendelkeznek a háttérerők céljairól és konkrét programjairól, Orwell nem tudta magában tartani ezt a titkot, ugyanakkor teljesen egyértelműen nem is mondhatta ki, mert egyébként veszélybe került volna az élete. Éppen ezért Orwell csak Aleister Crowley 1947-ben bekövetkezett Halála után fejezte be és publikálta könyvét. A könyv arról szól, hogy a háttérhatalom miként tervezi az ellenőrzése alá vonni Amerikát a 20. század második felében. Az "1984"-ben a főhős összeesküvő a következő kérdést intézi ahhoz a fiatalhoz, aki csatlakozni kíván a "Big Brother" (Nagy Testvér) által irányított szervezethez:

"Kész vagy-e feláldozni az életed? Gyilkosságot elkövetni? Olyan szabotázs cselekményeket elkövetni, amelyek ártatlan emberek százainak a halálát okozhatják? Elárulni hazádat külföldi hatalomnak? Csalni, hamisítani, zsarolni, megrontani a gyermekek gondolkodását? Szétosztani magatartást megváltoztató kábítószereket? Bátorítani a prostitúciót? Terjeszteni a nemi betegségeket? Megtenni bármit, ami demoralizálja és elgyöngíti az emberek akaratát? Kész vagy-e öngyilkosságot elkövetni, ha és amikor erre kapsz parancsot?"

Itt e sorok írójának be kell vallania, hogy 1983. tavaszán a New York University hallgatójaként részt vett az "1984" című könyvből készült film egyetemi bemutatóján, és az azt követő vitán. Ekkor a vitában résztvevők többsége úgy értelmezte Orwell-t, hogy ő a "Big Brother" alatt az Amerikát ellenőrző és világuralomra törő pénzoligarchiát érti. Tehát nem arról van szó, amit akkor én állítottam, hogy Orwell könyvében a világszintű kommunista hatalomátvétel próféciájával állunk szemben. A "Big Brother" alatt - erősködtem meggyőződéssel - egy Lenin, egy Sztálin, egy kommunista diktátor értendő, és szélsőbaloldali tévedés az Amerika felett uralkodó pénzoligarchiáról beszélni. A vitázó felek azonban meg voltak győződve arról, hogy a világuralomra törő szabadkőműves pénzoligarchia terveit árulja el Orwell, és én tévedek, mert újdonsült és naiv amerikaiként még nem ismerem igazán az Egyesült Államokat.

Visszatérve az illuminátus pénzoligarchia intézményeihez, amikor Aleister Crowley bevonta Orwellt a Golden Dawn páholyba, az angol szabadkőművesség az egyik legfontosabb koordináló szervezete, a Royal Institute of International Affairs, a RIIA, (A Királyi Külügyi Intézet) útján, létrehozta a Tavistock Intézetet. Ez az intézet a pszichológiai hadviselés eszközeit kutatja, és felkészített olyan személyeket, akiket az illuminátus pénzoligarchia az Egyesült Államokba kívánt küldeni. Ezek közé tartozott Aldous Huxley (élt 1894-1963), valamint testvére Julian (élt 1887-1975), akik a tekintélyes szabadkőműves T. H. Huxley unokái voltak. Mindkettőjüknek a 33-as fokozatú szabadkőműves író H. G. Wells (élt 1866-1946) volt a mentora. Az 1920-as években Wells Aleister Crowley-hoz irányította a Huxley testvéreket további képzés végett. Crowley beavatta őket a Golden Dawn-ban használatos kábítószer-kultuszba, és kiképezte őket arra is, hogy hogyan kell a kábítószer-függőség kialakításával uralom alá vetni egy népet.

Az 1930-as években az Angol Királyi Külügyi Intézet, az RIIA, Hollywood-ba irányította Aldous Huxley-t, aki ebben az időben már ismert író volt, hogy keressen alkalmas személyeket, akikkel később majd létre lehet hozni egy, az illuminátus céloknak megfelelő szubkultúrát. Huxley sikeresen eleget tett ennek a megbízatásnak, és így kulcsszerepe volt annak a rock-drug-sex ellenkultúrának a létrehozásában, amely az 1960-as évektől kezdve egyre inkább meghatározza az Egyesült Államok kulturális életét. Huxley nem volt egyetemi tanár, de írásaival kellően tudta befolyásolni az egyetemek oktatóit, akik viszont a campus-ok diáklakóinak a gondolkodásmódját és értékrendszerét alakították át.

Az LSD néven ismert szintetikus kábítószer kultuszát az RIIA tudományos kutatói alakították ki. Európa legkiválóbb ideg- és elmegyógyász szakorvosai ebben az időben az RIIA tagjai voltak. Az 1940-es és 1950-es években ezekkel a pszichiáterekkel kezdődött Európában a műveltebb körökben a kábítószer használat. Ezek az elmeorvosok saját magukon próbálták ki az LSD-t azért, hogy jobban megértsék pszichotikus betegeiket, és betegségük természetét. Aldous Huxley az Egyesült Államok haditengerészetének a kutatói számára is rendelkezésre bocsátotta az LSD-t, hogy kikísérletezhessék a fiatalok tömegei kábítószeres befolyásolásának a technikáit. A CIA 1947-ben csatlakozott ehhez a programhoz, amely az "MK-Ultra" elnevezést kapta. A CIA 26 millió dollárt költött 25 év alatt ezekre a kísérletekre, amelyeknél lényegében olyan vonalat követett, mint amilyet George Orwell "1984" című regényében felvázolt. Elsősorban arra keresték a választ, hogy vajon ki lehet-e törölni az emlékezetet, és mesterségesen létrehozni apátiát. A CIA igazgatója ennek az időszaknak a nagy részében Allen Dulles (1893-1969) volt, annak a John Foster Dulles-nak a testvére, aki hosszú időn át az Egyesült Államok külügyminisztere volt. J. F. Dulles részt vett az illuminátus pénzoligarchia amerikai koordináló szervezetének a Council on Foreign Relations, a CFR-nek a megalapításában. Allen Dulles-t pedig a hírszerzés és az elhárítás irányítására képezték ki 1941-ben a szabadkőműves William Donovan irányításával. Donovan a Crowley alapította Ordo Templi Orientis szabadkőművesség szóvivője volt. Ugyancsak Donovan volt az, aki létrehozta az Office of Strategic Services, az OSS-t, (A Stratégiai Szolgálatok Irodája) amely a CIA elődszervezete volt. 1942. októberétől 1945. májusáig Allen Dulles irányította az OSS berlini irodáját. Feladata az volt, hogy válogassa ki a fogságba esett SS tisztek közül azokat, akik a jövőben alkalmasak arra, hogy az amerikai és a brit hírszerzés munkatársai legyenek. 1951-ben Allen Dulles-t kinevezték a CIA helyettes igazgatójává, vagyis Walter Bedell Smith tábornok helyettese lett. 1953-ban, amikor John nevű testvére már külügyminiszter volt, Eisenhower elnök kinevezte a CIA első emberévé. Ebben a beosztásában John F. Kennedy is megerősítette 1961-ben. Kennedy azonban leállította az LSD-vel folytatott kísérletsorozatot. A Kennedy elleni merényletet követően, 1965-ben a CIA beindította a már említett "MK-Ultra" programját. Ezúttal azonban sokkal nagyobb méretű kísérletet folytatott, mert mintegy 100 millió adag LSD-25 került szétosztásra az amerikai egyetemek campus-aiban. (campus = az egyetem, főiskola területe a tanszéki épületekkel, diákszállókkal, és kiszolgáló létesítményekkel)

Az "MK-Ultra" program kezdetén, 1954-ben, Aldous Huxley megírta a "The Doors of Perception" (Az érzékelés kapui) című könyvét. Ezzel jelezte londoni megbízói számára, hogy az LSD program folyamatban van, másrészt rávett sokakat, hogy ne csak az LSD-vel kísérletezzenek, hanem más szerekkel is. Legodaadóbb követői a professzorok és a diákok voltak, akik szinte vallásos áhítattal olvasták írásait. Huxley dicsérte a mescalin-nal (egy erős hallucinációkat kiváltó alkaloidával) folytatott kísérletek hatásait, azt állítva, hogy csak elenyésző számú használónál jelentkeznek káros mellékhatások. Az LSD-vel való kísérletek akkor váltak széleskörben ismertté, amikor a Harvard egyetem két pszichológia tanára - Richard Alpert és Timothy Leary - megírta a "The Psychedelic Experience" (A tudattágító tapasztalat) című könyvet, amely "A halott könyve" című híres tibeti íráson alapul. Ez a könyv valóságos bibliája lett a tudattágító kábítószer használatát propagáló mozgalomnak.

1966-ban Timothy Leary beindította a saját vallásos mozgalmát, a "League of Spiritual Discovery"-t (A spirituális felfedezés ligáját) amely az LSD-t szentségként használta.

Ma már számos amerikai felismerte, hogy mekkora károkat okozott az amerikai kultúrának az 1960-as években lezajlott - kívülről megtervezett és irányított - kulturális ellenforradalom, az alternatív szubkultúra uralomra juttatása. Ugyanakkor még mindig igen kevesen tudják, hogy kik és mi célból indították útjára ezt a pusztító hatású ellenkultúrát. Az Albert Gallatin Mackey által írott "The Encyclopedia of Freemasonry" (A szabadkőművesség enciklopédiája) megállapítja, hogy Angliában ma működnek olyan muzsikusokat tömörítő szabadkőműves páholyok, (ahhoz hasonlóak, amilyenekbe például Mozart is járt annak idején), ahol a művészek megvitatják, miként tudják terjeszteni az általuk szabadkőműves forradalomnak tekintett mozgalmat zenei eszközökkel, elsősorban dalok útján.

Edith Miller 1933-ban publikált "Occult Theocrasy" (Okkult istenuralom) című munkájában megmagyarázza, hogy a szabadkőműves háttérhatalomnak milyen fontos eszköze a zene, mivel az az egyébként pozitív beállítódású gondolkodást passzívvá és negatívvá teszi. Miller szerint az okkult zene zavarodott lelkiállapotot idéz elő. Az összezavart elme kész az engedelmességre, és arra, hogy kövesse a háttérből küldött sugalmazásokat. Az ilyen összezavart lelkületű ember elfordul a családjától, a hazájától és istenétől.

Dr. John Coleman a brit hírszerzés egykori magas rangú tisztje Death Cults (Halál kultuszok) című 1984-ben megjelent könyvében részletesen beszámol arról, hogy az illuminátus angol szabadkőművesség húzódik meg a rock-drug-sex ellenkultúra elterjesztése mögött. Coleman szerint a rockzene elősegíti a kábítószer terjedését, használatát, szétosztását, és így hatékony eszköze a fiatalok ellenőrzés alatt tartásának. Mindez közvetlenül kapcsolódik - Aldous Huxleynak az Egyesült Államok nyugati partvidékén lefolytatott kísérletei által - a halál kultuszához. Huxley követői nagymennyiségű LSD-t adtak át a különböző rockzene együttesek számára, hogy azok osszák szét koncertjük résztvevőinek. A Beatles-ek voltak az első olyan rockzene együttes, amelyet a Tavistock Intézet szakértői bevetettek az Egyesült Államokban.

Dr. John Coleman egy másik könyvében (The Conspirator's Hierarchy: The Commitee of 300, 1994. Joseph Holding Corp., Carson City, Nevada) megállapítja, hogy a Commitee of 300 (A háromszázak bizottsága) kezdettől fogva ellenőrzése alatt tartotta a kábítószer-kereskedelmet, amelyet a Brit Kelet-Indiai Társaság, a BEIC kezdett el, majd a Holland Kelet-Indiai Társaság folytatott. A BEIC hozta létre a "China Inland Mission"-t (Kínai belföldi missziót), amelynek az volt a feladata, hogy a kínai parasztokat és kulikat minél nagyobb számban rászoktassák az ópiumra. Ez óriási keresletet hozott létre az ópium iránt, amit aztán a Brit Kelet-Indiai Társaság jó pénzért kielégített.

A Beatlesek, mint "zenei kábítószer"

A Háromszázak Bizottsága a Beatleseket használta fel egy meghatározott kulturális kábítószer elterjesztésére. Ed Sullivant Angliába küldték, hogy ismerkedjen meg a Tavistock Institute első rock csoportjával. Sullivan az ismerkedés után visszatért az Egyesült Államokba, ahol kidolgozta annak a stratégiáját, hogyan kell az elektronikus tömegtájékoztatás segítségével sikeresen eladnia a Tavistock Intézet kísérleti zenebrigádját. Az elektronikus tömegtájékoztatás, valamint Ed Sullivan átgondolt PR menedzselése nélkül a Beatlesek és az ő "zenéjük" hamarosan kimúlt volna. Mint ahogy ma már tudjuk, a Beatles kampány nemcsak kicserélte a szórakoztató zenét, de beindított egy ma is tartó kábítószer fogyasztási kampányt. A Beatles-jelenséghez az a tény is hozzátartozik, hogy első sikeres számaik zenéjét és szövegét Theodor Wiesegrund Adorno, a frankfurti iskolához tartozó filozófus és zeneesztéta írta. Ezt a mai napig titkolják a közvélemény elől. A Beatlesek feladata az volt, hogy ismertté váljanak a teenager-ek előtt, akiket aztán megállás nélkül bombázni lehet a beat-zenével. A kísérlet azt kívánta elérni, hogy az állandó ismétléssel meggyőzzék a fiatalokat: ők kedvelik ezt a zenét. A felbérelt liverpooli legények teljesítették, amit elvártak tőlük, természetesen "egy kis rejtett baráti segítséggel". Ez nem volt más, mint olyan szereknek a szétosztása a hallgatóság körében, amely az amerikai fiatalok egész generációját pontosan olyan biomasszává alakította át, amilyennek a Tavistock Institute tervezői elképzelték.

Nyilvánvaló, hogy a Kínában alkalmazott módszerek nem feleltek meg az 1960-as években egy egészen más kultúrában felnőtt fiatalok milliói számára. A feladat az volt, hogy olyan "más típusú" fiatalokat kreáljanak, akik teljesen új magatartási mintákat követnek. Ehhez el kellett hitetni velük, hogy a kábítószerek használata teljesen normális, hétköznapi dolog, és hogy ez jobban menjen, ki kellett találni új hajviseletet, új öltözéket, ezzel is hangsúlyozva, hogy a fiataloknak ez a nemzedéke tudatosan különbözik az idősebb generációktól. Az új divatot követő tizenéveseknek természetesen fogalmuk sem volt arról, hogy ezt a rengeteg új dolgot valójában az idősebb generációhoz tartozó tudósok eszelték ki a számukra, és kényszerítették rájuk rafinált módszerekkel. Nem jöttek rá, hogy a "cool" (hűvös, közömbös, szenvtelen) és "spleen" (rosszkedv, méla undor) viselkedés nem a sajátjuk volt, hanem pontosan azokhoz az öreg emberekhez tartozó személyek találták ki a számukra, akiktől olyannyira meg akarták különböztetni magukat. A tömegtájékoztatás mindig is kulcsszerepet játszott a kábítószer-fogyasztás elterjesztésében. Korábban például az Egyesült Államokban az volt a divat, hogy fiatalok csoportjai valóságos utcai háborúkat vívtak egymással, különösen a nagyvárosokban. Erről több musical is készült, pl. Leonhard Bernstein "West Side Story"-ja. Amikor a tömegtájékoztatási médiumok leszálltak erről a témáról, akkor hirtelen elkezdték propagálni a New Age divatját. Ebben a New Age kampányban a kábítószer-fogyasztás központi témává vált. Egyre többet lehetett hallani a Tavistock Institute szakértői által kitalált kifejezést, "Beat Generation", azaz a beat-korszak nemzedéke. Ma már a kábítószer-használat az amerikai társadalom legkülönbözőbb rétegeiben elfogadottá vált. A Tavistock Intézetben kidolgozott program szerint elhitették az amerikaiak újabb nemzedékeivel, hogy itt társadalmi forradalom zajlik, egy természetes, spontán folyamat, elhallgatva azt a tényt, hogy ez valójában tudományosan kidolgozott, és központilag irányított mesterséges folyamat, amelynek az a célja, hogy megváltoztassa az amerikai társadalom értékrendszerét, magatartási mintáit, és a politikai élet egészét.

A Brit Kelet-Indiai Társaság mai utódai elégedettek voltak a Tavistock-program sikerével. Az amerikai fiatalok egyre nagyobb része vált az LSD fogyasztójává, amelyet a svájci Sandoz vállalat állított elő. Ezt a vállalatot a híres Warburg bankárdinasztia finanszírozta. Az Aldous Huxley által propagált "csodagyógyszer" millió és millió számra került szétosztásra a fiatalok körében. Még ma is jogos a kérdés, hogy miért nem tettek semmit az erre illetékes állami, igazságügyi és rendőri szervek.

A Beatlessel beindított rock-sex-drug kampány eredményeként ömleni kezdtek a dollár milliárdok a Brit Kelet-Indiai Társaság mai utódainak a zsebébe. A kábítószerrel való üzletelést a Science Policy Research Unit, SPRU (Tudományos-eljárást Kutató Csoport) ellenőrizte és irányította. A SPRU élén álló három tudós: Leland Bradford, Dann és Ronald Lippert számos "new age" és "new science" szakértőt képzett ki (pl. Alvin Toffler-t) azért, hogy ők pedig felkészítsék emberek millióit a "future shocks" (a jövőbeni váratlan sokkhatások) fogadására. A SPRU tanulmányokkal látta el az amerikai kormányzat legkülönbözőbb intézményeit, köztük a Drug Enforcement Agency-t, DEA-t - azt a hivatalt, amelynek feladata, hogy a kábítószer kereskedelmet tiltó jogszabályoknak érvényt szerezzen - és így közvetve irányította a nagy propagandával folytatott "kábítószer ellenes küzdelmet" a Reagan és az idősebb George Bush kormányzat idején. A Tavistock Intézet tanulmányaival bőségesen ellátott hivatalnokok szinte észrevétlenül hoznak olyan döntéseket, amelyek alapvetően átalakítják nemcsak az amerikai kormányzást, de az Egyesült Államokban élő millióknak az életminőségét is.

A kábítószer-kereskedelem alattomosan megváltoztatta szinte a nyugat valamennyi vezető államában a társadalmi környezetet. Az állítólagos kábítószer-ellenes küzdelem nagyrészt színlelés. Ez kiegészül azzal, hogy a polgárok többsége, és nemcsak az Egyesült Államokban, alig tud igazán valamit arról, hogy az adott ország kormánya valójában mit is csinál. Az állami titkos nyilvántartások nem kutathatók a polgárok számára. Szinte minden társadalomban vannak olyan rendkívül gazdag és hatalmas dinasztiák, akik erős befolyással vannak az adott ország kormányzatára, és így igazságügyi szerveire is. Ilyen privát szervezet volt, amely hatalmas nyilvántartással rendelkezett, a hírhedt P-2 páholy Rómában, vagy a Commitee Monte Carlo. Mindkettőnek a nyilvántartásában több tízezer név szerepelt. Ilyen nyilvántartást vezető privát ügynökség az Intertel is, amely annak ellenére teljes kapacitással működik, hogy az amerikai alkotmány szerint ilyen magán hírszerzőszolgálat az Egyesült Államokban nem is működhetne.

Visszatérve a kábítószer-kereskedelemhez, a keletről érkező heroin egyik fő útvonala Európában a Monacói Hercegségen keresztül vezet. A heroin Korzikából érkezik Monte Carlo-ba, a gyakorta közlekedő kompokon. A komppal érkezők csomagjait és személyazonosságát nem ellenőrzik. Franciaország és Monaco között pedig nincs határ, és így az ópiumszármazék heroin könnyedén kerül a franciaországi laboratóriumokba, ahol tovább finomítják, és innen kerül a szétosztó hálózatba.

Dr. John Coleman szerint a monacói hercegi család, a Grimaldi dinasztia, évszázadok óta foglalkozik kábítószer-csempészettel. Coleman szerint Rainer monacói uralkodó túlságosan mohóvá vált és ezért három figyelmeztetésben is részesült. Végül egy "balesetben" büntetésből meg kellett halnia a feleségének,Grace Kelly-nek. Rover típusú autójának úgy manipulálták a fékberendezését, hogy az minden egyes fékezés alkalmával kiengedte a fékfolyadék egy részét. Így aztán, amikor az autó elérte a legélesebb kanyarulatú útszakaszt, az autó fékje már nem volt képes megtartani. A mai napig az autó a francia rendőrség birtokában van, és senki sem vizsgálhatja meg. A jelzést Grace hercegnő kivégzésére lehallgatta a brit hadsereg egyik ciprusi lehallgató részlege, és ez arra utal, hogy az utasítást a monte carlo-i P-2 részleg adta ki.

Le kell cserélni a kulturális értékrendet

A kábítószer-használat megkönnyítette a rock-sex-drug ellenkultúra terjesztői számára a hagyományos értékrend fellazítását, sőt lecserélését az elsősorban a megcélzott amerikai fiatalok milliói körében. A vezető rockegyütteseknek a sátánista Aleister Crowley volt a kedvence. John Lennon maga is sokat foglalkozott az okkultizmussal. A numerológia és a tarot mind Crowley-hoz, mind John Lennonhoz igen közel állt. Crowley fanatikusan hitt a tantric hinduizmusban. A négy Beatles-fiú mindegyike életének valamelyik szakaszában maga is elmélyülten foglalkozott a keleti vallásos filozófiával. Az egyik közülük,George Harrison, például teljes szívvel magáévá tette a hinduizmust, erről tanúskodik több dala is (Within You Without You - Benned, nélküled, Life Itself - Az élet önmaga, My Sweet Lord - Az én édes istenem). A Rolling Stones című folyóiratnak Harrison elismerte, hogy Kalkuttában felkereste Káli (a halál istennője a hindu vallásban) templomát az LSD hatása alatt. "Amikor fiatalabb voltam, az LSD hatására felnyílt valami bennem 1966-ban, másfajta gondolatok árasztottak el, amelyek a jógikhoz vezettek" - mondotta. A "Dope, Inc: Britain's Opium War against the U.S." (A Kábítószer Rt.: Brit ópiumháború az Egyesült Államok ellen) című könyv szerzői 1978-ban megerősítették, hogy a Beatlesek amerikai kőrútja egybeesett az LSD-25 széleskörű terítésével. A "New Left" (az új baloldal) is felvirágzásnak indult a rock-drug-sex ellenkultúra televényében. Brian Key amerikai kutató "Media Sexploitation" (a szex végletes kihasználása a tömegtájékoztatásban) megállapítja: "A Beatlesek világszerte népszerűsítették, és kulturálisan legitimálták a hallucinációt okozó kábítószerek használatát a teenagerek körében ... A Beatlesek a kábítószer-kultúra legnagyobb prófétái és terjesztői lettek."

Aleister Crowley másik követője a magyar származású Szandor LaVey (vagyis Lővei Sándor) a "Satanic Bible" (A sátán bibliája) szerzője és a kaliforniai sátánista egyház elnöke. Munkatársa az a Kenneth Anger volt, aki Bobby Beausoleil gitáros főszereplésével elkezdte forgatni a "Lucifer Rising" (Lucifer lázadása) című filmet. A film forgatása közben azonban Beausoleil bestiális gyilkosságot követett el, és még szöveget is írt a falra áldozata vérével. Beausoleil annak a Charles Mansonnak volt a követője, aki a Crowley által alapított és vezetett Ordo Temple Orientis-nek, az O.T.O.-nak a tagja volt. Ezt követően Kenneth Anger Mick Jagger-hez fordult azzal a kéréssel, hogy ő játssza el Lucifer szerepét. Mick Jagger ezt visszautasította, de elvállalta a film zenéjének az elkészítését.

Két másik rockegyüttes, a Black Sabbath és a Blue Oyster Cult is nagy sikerrel terjesztette a sátánkultuszt. A Tavistock Institut-ban kidolgozott program először "hősöket" kreált a rocksztárokból, teljesen függetlenül attól, hogy azok mit produkáltak, és hogyan viselkedtek. Minthogy ezeknek a sztároknak a többsége maga is kábítószer-élvező volt, feladatuk az volt, hogy az ifjúság körében propagálják a szexuális szabadosságot, a kábítószer fogyasztást, az anarchikus - minden ellen való - értelmetlen lázadást, és a gonosz vallásos imádatát. Azok, akik ezeknek a rockénekeseknek a szövegeit hallgatják, szinte észrevétlenül ennek a rock-drug-sex szubkultúrának a befolyása alá kerülnek. Aldous Huxley 1930-as években megkezdett tevékenysége meghozta mérgezett gyümölcseit. Ma már az általuk propagált ellenkultúra határozza meg az amerikai fiatalok többségének a viselkedését. Az 1980-as évek kezdetén a fiatalság kábítószer használata soha nem látott szintet ért el világszerte. Ronald Reagan az Egyesült Államok ekkor hivatalban lévő 40. elnöke hadat üzent a kábítószer-kereskedelemnek. II. János Pál pápa szintén harcba szólított a kábítószer-fogyasztás megfékezésére. A beindult kábítószer ellenes küzdelem eredményeként csökkenni kezdett a drogfogyasztás, és mind a Kelet, mind Dél-Amerika kábítószer-elosztó helyein hatalmas mennyiségű eladatlan áru halmozódott fel. Ennek eredményeként csökkent a kábítószerek ára, de azoknak az országoknak a jövedelme is jelentősen csökkent, ahol a kábítószerek alapanyagait termelték. Az így kimaradt pénzjövedelem a bankrendszer jelentős részét is érintette. A probléma megoldása érdekében a londoni drogbárók felszólították a befolyásuk alatt álló rockegyütteseket, hogy ismét kezdjenek kampányt a kábítószer- fogyasztás népszerűsítése érdekében. Így például 1982. nyarán a Rolling Stones is útra kelt a szabadkőműves Mick Jagger és Keith Richards vezetésével. A Rolling Stones európai turnéját megelőzte az európai kábítószer-ellenes koalíció tiltakozó kampánya. A koalíció több tízezer tagját mozgósította Dániában, Svédországban, Francia- és Olaszországban, valamint Nyugat-Németországban, hogy informálják a hatóságokat, az egyházakat és a sajtót a Rolling Stones turnéjának igazi okáról. A turné nem kulturális esemény volt, hanem a nemzetközi kábítószer-kartell népszerűsítési kampánya azért, hogy fellendítse a drogfogyasztást. A kábítószer-ellenes koalíció adatai szerint 600 tonna ópiumot kellett piacra dobni, mivel rekordtermés volt a délkelet-ázsiai Aranyháromszögben.

A délkelet-ázsiai Aranyháromszög

1950-ben a CIA megkezdte a legyőzött kínai Kuomintang hadsereg maradványainak a megszervezését Burmának (új nevén Mianmar-nak) azon a részén, amelyet Aranyháromszögnek neveznek, és ahol az ópiumtermelés folyik. Az egykori Csang Kaj Sek-ista tisztek lettek a drogbárók, akik a MEO törzstagjaival együtt itt termelték az ópium alapanyagát. A kábítószer-kereskedelem irányítóinak tehát egyrészt rá kellett szoktatnia a gazdag nyugati országok ifjúságát a kábítószerre, másrészt gondoskodniuk kellett arról, hogy a megnövekedett keresletet ki lehessen elégíteni. Ezért az 1950-es és 1960-as években számos CIA ügynök tevékenykedett Délkelet-Ázsiában, hogy növelhető legyen a kábítószer-alapanyag termelése. Christopher Robbins "Air America" című könyvében azt állítja, hogy a vietnami háború valódi és máig takargatott igazi oka az volt, hogy ki ellenőrizze az ópiumkereskedelmet az Aranyháromszögben, a kommunisták, vagy a pénzoligarchia kábítószerkereskedelemmel foglalkozó részlege, a maffia. Aranyháromszögnek nevezik Észak-Mianmarnak (korábban Burmának) azt a részét, amelyen a Shan hegyvidék terül el, összekötve Thaiföld északi részét, valamint Észak-Laosz Meo fennsíkját. Ez a világ legnagyobb ópium, morfium és heroin termelő vidéke. (Az utóbbi években Afganisztán is felzárkózott az Aranyháromszöghöz.) Robbins szerint az ópium előállítása olyan életbevágó fontosságú volt, mint a rizstermelés, ezért Laoszban törvényesen termelték, szállították, és fogyasztották. 1950-ben a kínai kommunisták győzelmesen nyomulva dél felé kettévágták Csang Kai Sek hadseregét. A Kuomintang keleti része Tajvan szigetére menekült, és a mai napig a köztársasági Kína irányítóerejét alkotja. A Kuomintang nyugati része magára maradva Burmába (Mianmarba) menekült. Csang Kai Sek katonái az ópiumtermelő vidék közepén találva magukat kezdték kialakítani védelmi vonalaikat. Repülőgépek és helikopterek fogadására alkalmas repülőtereket is építettek. Már 1949-ben az amerikai kormány megállapodott a brit hírszerzéssel, a SIS-el, hogy kiképzi azokat az újonnan toborzott CIA ügynököket, akiket a kommunisták ellen kívántak bevetni. A SIS Kim Philby-t küldte Washingtonba összekötőnek a CIA-hoz és az FBI-hoz. Philby - aki a KGB tábornokaként halt meg Moszkvában - volt az, aki elmagyarázta a CIA-nak Washingtonban, hogy miként finanszírozza a kommunisták ellen folytatott titkos tevékenységét, a kábítószer-termeléséből és forgalmazásából származó pénzből. A CIA illetékesei úgy gondolták, hogy a kommunizmus elleni küzdelem hazafias ügy, amely ilyen pénzeszközökkel is folytatható. Philby tanácsára számos CIA ügynököt küldtek ki Burmába, Laoszba, és Dél-Vietnamba, hogy segítsék a Kuomintang hadsereg maradványainak a küzdelmét Mao Ce-tung győztes vöröshadseregével szemben. A CIA tehát megkezdte a Burma Shan nevű tartományába menekült Csang Kai Sek-isták támogatását, akik hamarosan az itt folyó ópiumtermelés irányítói lettek. A CIA másik szövetségese a kommunisták elleni küzdelemben a Meo nevű törzs lett, amely ezen a területen él, és amelynek a tagjai ópiumtermelő parasztok. Miközben a Kuomintang és a Meo harcolt a kínai kommunisták ellen, a CIA elnézte, hogy mellékesen nagy hasznot hajtó üzletet bonyolítanak le az ópiummal. A kábítószer-szállítást számos bérelt repülőgép bonyolította le, amelyeket összefoglalóan "Air Ópium"-nak becéztek. Az "Air Ópium"-nak a korzikai maffia volt a tulajdonosa, és ő működtette. A szállítmányok megrendelője és szétosztója azonban az amerikai maffia volt.

A Kuomintang által termelt ópium C-47-es - jelzés nélküli - gépekkel először Thaiföldre került. Innen átcsempészték Dél-Vietnamba, ahol finomították. Az ebből befolyó jövedelemből finanszírozták a saigoni titkosrendőrséget. Idővel azonban a korzikai maffiát kiütötte az üzletből egy keménykezű laoszi tábornok,Ouane Rattikone, aki maga is főfoglalkozású ópiumkereskedő volt. A tábornoknak nem volt más lehetősége, mint a CIA által működtetett Air Amerikaigénybevétele. A CIA-nak sem volt sok választása, mert a Meo törzs tagjai által termelt ópium eladása nélkül nem lehetett finanszírozni a kínai kommunisták és helyi ügynökeik ellen folytatott küzdelmet. 1965-től 1971-ig az Air Amerika szállította az Aranyháromszögből az ópiumot Vang Pao tábornok észak-laoszi főhadiszállására. Egy amerikai őrmester, Paul Withers, a következőket mondotta el Bostonban kihallgatása során: "Az Air Amerika gépe hetente kétszer szokott megérkezni Pak Seng-be ellátmánnyal, és a hongkongi bankokból származó kilós csomagokba rakott tört arannyal, amelyeket átadtak a meoknak, cserébe az ő ópiumukért. Az ópiumot ezután felrakták a repülőgépekre, mindegyik csomag meg volt jelölve egy bizonyos törzs szimbólumával."

Kennedy konfliktusa a maffiával

Amikor John Fitzgerald Kennedy 1961. elején átvette hivatalát, tervei között szerepelt az Egyesült Államokban működő kábítószer-hálózat likvidálása. Testvérét, Robert Kennedyt nevezte ki igazságügyi miniszterré, aki egyik legfontosabb feladatának tekintette a bűnöző szindikátus felszámolását. Kennedy Edgar Hoovert, az FBI főnökét és Allen Dullest, a CIA vezetőjét is le akarta váltani. A CIA-t túl nagynak találta és fel akarta darabolni, majd pedig egy alternatív hírszerző szolgálattal lecserélni. A Kennedy testvérek politikai pályafutása az 1950-es évektől összekapcsolódott a maffia, a CIA és az FBI elleni küzdelemmel. Tudták, hogy a maffia ellenőrzi Kubát, mert ez a Karib-tengeri szigetország a Dél-Amerikából Észak-Amerikába szállított kábítószer elosztó központja. Amikor Robert Kennedy kampányt indított a korrupt szakszervezeti vezetők ellen, akkor Hoover minden lépését ellenezte. Robert Kennedy végül 1956-ban egy szenátusi bizottság tagjaként megtudta, hogy milyen szoros kapcsolat van egyes vezető körök és a maffia között. Rájött, hogy az 1940-es évek elején a New York-i maffiafőnök, Frank Costello, és a szabadkőműves Edgar Hoover megállapodott, miszerint a maffia átveheti a szakszervezetek irányítását cserébe azért, hogy távol tartja a szakszervezettől a kommunistákat. 1959-ben Castro kommunistái eltávolították a maffiát Kubából. A CIA több kísérletet is tett Castro megbuktatására, hogy a maffia visszatérhessen Kubába. John Kennedy 1961-ben megerősítette Allan Dullest a CIA élén, de leállította az LSD-vel folytatott kísérletet és a CIA Disznó-öböli akcióját sem támogatta az eredeti elképzelések szerint. Ezért Allan Dulles 1961. őszén lemondott a CIA éléről.

Kennedy elnök tisztában volt azzal is, hogy az amerikai maffia részt vesz az ázsiai heroin kereskedelemben. Azt is tudta, hogy a vietnami háború hátterében a kábítószer kereskedelem ellenőrzéséért folyó küzdelem húzódik meg. Kennedy tudta, hogy Dél-Vietnam kommunisták elleni harcának a támogatása egyben a maffiának is segítséget nyújt a kábítószer-kereskedelem folytatásához. Éppen ezért 1963. tavaszán Kennedy elhatározta, hogy ez év decemberében mintegy ezerfőnyi amerikai szakértőt visszahív Vietnamból. Hat hónapra rá Kennedyt Dallasban megölték. Utódja a szabadkőműves Lyndon B. Johnsonmegváltoztatta elődje döntését, és hozzájárult az amerikai csapatok dél-vietnami állomásozásához.

1967-ben újabb háború tört ki Északnyugat-Laoszban a kommunisták és a CIA által támogatott ópiumtermelő parasztok között. Burma (Mianmar) ópiumexportjának a sorsa forgott kockán. Ez évente 500 tonna mennyiséget jelentett, amely a világtermelés egyharmada. Ouane tábornok és a CIA nyerte meg a háborút a kommunistákkal szemben, akik megpróbálták átvenni a kábítószer-kereskedelmet. Ez a győzelem azonban előrevetítette a vietnami háború nagyarányú kiszélesedésének a veszélyét. Mindebből csak a City of London központtal működő, és a kábítószer-kereskedelemben érdekelt pénzoligarchia húzott hasznot. A Dél-Vietnamban folyó háború akadályozta a déli irányú kábítószer-forgalmat és tovább növelte az Aranyháromszög szerepét. A növekvő ópiumtermelés, amely a rockegyüttesek által előidézett növekvő kábítószer-keresletet elégítette ki Észak-Amerikában, dollármilliárdokkal gazdagította a brit pénzoligarchia által ellenőrzött hongkongi bankokat. Ezek a bankok finanszírozták a teljes délkelet-ázsiai kábítószer-kereskedelmet. Ahogy a vietnami háború kiszélesedett, a CIA egyre több helyi farmert vett rá az ópiumtermelésre. Ennek eredményeként csökkent a rizstermelés. A CIA ekkor az Air Amerika gépeivel rendszeresen rizst szállított, ópiumért cserébe. A CIA azt is elvárta, hogy az ópiumfarmerek felfegyverzett fiatalokat küldjenek harcolni a kommunisták ellen Vietnamba. Azok az ópiumtermelők, akik nem küldtek harcolni fiatalokat, egészen addig nem részesültek rizsszállítmányokban, amíg ezt a mulasztásukat nem pótolták.

1971-ben a CIA hivatalos jelentése szerint az Észak-Laoszban működő hét kábítószer finomító közül a legnagyobb már száz kiló ópiumot állított elő naponta. Egyedül ez a gyár évente 3,5 tonna heroint finomított, amely a heroinfüggővé vált amerikaiak egyharmadának a szükségletét fedezte. A vietnami háború idején az Egyesült Államok kábítószer elleni hivatala (Drug Enforcement Agency) egyre nagyobb aggodalommal tapasztalta, hogy az amerikai katonák ezrei lettek a laoszi heroin rendszeres fogyasztóivá. Az első nagy heroin adag 1968-ban került szétosztásra a Vietnamban tartózkodó amerikai katonák között, amikor egy Thaiföldről érkező egység nagy szállítmányt hozott magával. Amikor megkezdték az amerikai katonák kivonását Vietnamból 1971-ben, a helyi kínai etnikumhoz tartozó kereskedők, akiket szoros kapcsolatok fűztek a Triádokhoz, szembesültek azzal a ténnyel, hogy a kereslet nagyon megcsappant. Ezért fokozták szállításaikat az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába. Nixon elnök 1972-ben véget vetett a vietnami háborúnak, és ekkor beindította a kábítószer elleni küzdelmet is az Egyesült Államokban. Nixon a kábítószer-ellenes hivatal embereit visszaküldte Délkelet-Ázsiába, hogy csapjanak le a kábítószer kereskedőkre, és pusztítsák el gyáraikat. Több szerző, így például John Daniel szerint is, ez volt az egyik oka annak, hogy Nixont a Watergate botrány megrendezésével a pénzoligarchia és hálózata eltávolíttatta a Fehér Házból.

A kábítószer elleni háború számokban

Kezdve Kínával a 18. században, mindig is Nagy-Britannia külpolitikai eszköztárába tartozott az egyes országok destabilizálása lakóik kábítószerfüggővé tételével. Az az uralkodó elit, amely a kábítószer-kereskedelemnek a haszonélvezője volt, ma is élvezi ennek az illegális üzletnek a hasznát. Az amerikai kormány tisztában van vele, hogy a nemzetközi kábítószer-kereskedelem milyen veszélyt jelent az amerikai társadalom számára. A jelenlegi elnök apja, idősebb George Bush, még alelnökként 1986. június 8-án mondotta: "Az Egyesült Államok kormánya első alkalommal jelenti ki megkülönböztetett hangsúllyal, hogy a nemzetközi kábítószer-kereskedelem nemzetbiztonsági veszélyt jelent, mert képes a demokratikus szövetségesek destabilizálására..."

1978-tól az Egyesült Államok a nemzetközi kábítószer-kereskedelem első számú célpontja. A destabilizáció azzal kezdődik, hogy meggyengül a termelőgazdaság, mivel az illegális kábítószer-kereskedelem dollár milliárdokat von ki a termelésből. 1978-ban a kábítószer-kereskedelemből származó jövedelem 200 milliárd dollárra rúgott, amelynek a 60%-a az Egyesült Államokban forgalmazott kábítószerekből származott. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok termelőszektora számára ebben az évben 120 milliárd dollárral kevesebb pénz állt rendelkezésre a gazdasági folyamatok közvetítésére. 1986-ra az illegális kábítószer- kereskedelem világszinten megkétszereződött és elérte az 500 milliárd dollárt. Ebből 300 milliárd származott az Egyesült Államokból. Ezeket az adatokat számos megbízható forrás támasztotta alá. A U.S. News and World Report 1985. március 18-i száma például ismerteti az amerikai törvényhozás által készített tanulmányt, amely megerősítette, hogy 1978. óta évi 10 milliárd dollárral növekedett az illegális kábítószer-kereskedelem, amely eléri a 110 milliárd dollárt. A társadalmi költségek, amelyek felölelik a bűnözés, a kábítószer-kereskedelem üldözésének, valamint a kábítószerfüggők kezelésének az egészségügyi költségeit, meghaladják az évi 100 milliárd dollárt. A Törvényhozás Kábítószer Bizottsága jelenti, hogy a kábítószer-fogyasztás az Egyesült Államokban nagyobb, mint bármely más fejlett ipari nemzetnél, és Amerika egyik legsúlyosabb egészségügyi problémájává vált. A CBS televízióállomás 1987. február 12-i adása szerint az Egyesült Államokban fogyasztják el a kábítószer 60%-át, amelynek az értéke mintegy 300 milliárd dollár. Ugyanez a TV megerősítette, hogy a nemzetközi kábítószer-kereskedelemből évente 500 milliárd dollár illegális haszon származik. A World Economic Review 1988. márciusában beszámolt arról, hogy a világkereskedelem 30%-át a kábítószerekkel és fegyverekkel való illegális kereskedelem alkotja. Az illegális szó itt többek között arra is utal, hogy az így lefolytatott kereskedelmi tranzakciók után például az amerikai kormány nem jut adóhoz, és hogy ez a pénz lényegében kikerül a reálgazdasági folyamatok közvetítéséből.

A kábítószer-kereskedelem legalizálása zsákutca

A fent ismertetett adatokból egyesek azt a következtetést vonták le, hogy legalizálni kellene a kábítószer-kereskedelmet. Arnold Trebach brit közgazdász aWall Street Journal 1984. augusztus 2-i számában nyíltan síkra szállt a kábítószerek törvényesítése mellett és fegyverszünetet javasolt a kábítószercsempészekkel vívott harcban. Trebach, aki a csillapíthatatlan fájdalom kezelésével foglalkozó nemzeti bizottság elnöke, egyben élen jár a heroin orvosi célból történő legalizálásáért folytatott kampányban is. Trebach az Executive Intelligence Review 1984. augusztus 24-i tájékoztatása szerint a következőket írta:

"Reagan elnök kábítószer elleni háborúja kudarc. Ez nem meglepő. Az 1970-es évek Amerikájában minden nagyobb erőfeszítés ezek ellen a kemikáliák ellen kudarcot vallott. Remélem, hogyha fogékonyabb emberek közelebbről szemügyre veszik: mit is jelentene a valójában a kábítószer elleni háború további kiterjesztése, akkor sokan csatlakoznak hozzám kinyilvánítva, hogy elég volt a kábítószer elleni háborúkból. Megállapítják majd, hogy ésszerűen is együtt lehet élni meghatározott mennyiségű kábítószer fogyasztásával, hiszen úgy sem áll hatalmunkban elhárítani ezt a problémát...A heroin fogyasztás kérdésére az egyik lehetséges válasz közel állna az Egyesült Királyságban kialakult gyakorlathoz, ahol az orvosok felírhatnak heroint és más nagyhatású kábítószereket... A marihuána legális forgalmazása megszüntetné a keresletet legnagyobb illegális piacunkon. Néhány szakértő természetesen azzal érvel, hogy a kevésbé szigorú ellenőrzés megnövelné a kábítószer használatát, és alkalmasint a velük való visszaélést. Lehet. Mindazonáltal erős bizonyítékok támasztják alá, hogy természetes korlát létezik a kábítószer-fogyasztást illetően akár elérhető szabadon, akár nem."

Trebach nem válaszol arra a kérdésre, hogy hol van az "erős bizonyíték" a kábítószer fogyasztásának a természetes korlátjára, amely korlát akkor is hatékony, ha a drogok szabadon beszerezhetőek. Annyit tudhatunk, hogy sem az amerikai, sem az európai országok ezt a korlátot még nem érték el. Egyes amerikai statisztikák adatai szerint bizonyos településeken az iskolások 80%-a rendszeresen fogyaszt kábítószert. A Clinton kormányzat idején a tizenévesek kábítószer-fogyasztása megkétszereződött. A társadalom nagy valószínűséggel elveszítené a kábítószer elleni háborút, ha legalizálnák a drogok forgalmazását. Egyelőre sem komoly érvek, sem adatok nem támasztják alá Trebachnak azt a kiindulópontját, hogy a kábítószerek forgalmazásának a legalizálása csökkentené fogyasztásukat.

Az Angliában megjelenő "The Times" című lap 1984. július 6-i számában szintén felteszi a kérdést:

"Miért ne törvényesítenék a kábítószereket az Egyesült Államokban úgy, ahogy Angliában? Ez lenyomná az árát, csökkentve mind a kábítószer csempészek, mind a terjesztők hasznát. Nagy haszon hiányában a kábítószer-használat kimúlna. Ami pedig eladásra kerülne, azért a kormány forgalmi adót szedhetne. A kábítószerfüggők az alacsony ár következtében többé nem követnének el bűncselekményeket azért, hogy előteremtsék a kábítószer-fogyasztáshoz szükséges pénzt. A törvényesített kábítószer csökkentené, esetleg teljesen meg is szüntetné a kábítószerrel kapcsolatos bűnözést."

Felsorolva ezeket a közhelyszerű érveket, a "Times" ismerteti a kábítószer legalizálása következtében előállott döbbenetes tényeket:

"A heroin-függőség Nagy-Britanniában sokkal inkább pestisjárványnak tekinthető, mint ragályos betegségnek és a társadalom összetartóerejét fenyegeti," - mondották a Brit Orvosi Társaság kábítószer-szakértői évi tanácskozásukon. Az ország történetében először nincs olyan hely, amit kábítószer-mentesnek lehetne nevezni. "A kábítószer-függők kezelésénél az a legnagyobb probléma, hogy ma már nagyon olcsó a heroin és túlságosan könnyű hozzájutni," - közölte az egyik szakértő. 16-17 éves fiatalok heroinfüggővé válnak és a kábítószer beszippantása kényelmesebb, mint a beinjekciózása, tette hozzá. "Ahhoz, hogy függővé váljon valaki, elég a heti egyszeri rendszeres fogyasztás. Zsebpénzüket mind heroinra költik, majd kölcsönöznek és lopnak, a lányok pedig a prostitúcióhoz folyamodnak, hogy finanszírozni tudják káros szenvedélyüket.

Bill Clinton nem legalizálta a kábítószer-fogyasztást, de kormányának egyik tagja, Joycelynn Elders egészségügyi miniszter, sürgette a kábítószer-fogyasztás törvényessé tételét.

1995. februárjában az Amerikai Ügyvédek Szövetségének az elnöke George Bushnell ugyancsak síkra szállt a kábítószerek legalizálása érdekében. A detroiti ügyvéd kijelentette, hogy már több mint harminc éve ezt a nézetet vallja. Szinte ugyanazokkal a szavakkal érvelt, mint a már idézett Arnold Trebach:

"Személy szerint a kábítószer dekriminalizálását részesítem előnyben. Ez kivonja a profitot belőle, ami viszont csökkenti a kábítószerrel kapcsolatos tevékenység vonzerejét a gyermekek körében. A bűnözés egyik fő oka pedig az, hogy a kábítószerfüggőknek pénzre van szükségük a drogok megvásárlására."

Szükség van-e a kábítószer-ellenes küzdelem folytatására?

A kábítószer-fogyasztás drámai növekedésére Jimmy Carter elnöksége idején került sor. Ez a növekedés folytatódott Reagan és idősebb George Bush elnöksége idején is, akik közel 80 milliárd dollárt költöttek egy évtized alatt a kábítószer-ellenes küzdelemre. A Clinton kormányzat gyakorlatilag leállította a kábítószer elleni küzdelmet. Clinton elnök kábítószerkérdésben illetékes bizalmi embere, Lee Brown, kijelentette: "Nem fogják tőlünk hallani a kábítószer-háború kifejezést. Nem hiszem, hogy háborút kellene üzennünk saját népünknek." Clinton Brown hivatalának a költségvetését 80%-kal csökkentette. Több törvényhozó is a Clinton kormányzat szemére vetette, hogy letette a fegyvert a kábítószer elleni küzdelemben. Az egyik előkelő társasági összejövetelen Washingtonban a Clinton kormányzat több fiatal tisztségviselője is nyíltan szívta a marihuánát. Mind Clinton, mind alelnöke Al Gore elismerte, hogy korábban maga is szívott marihuánát.

Közismert tény, hogy Bill Clinton volt az első Rhodes ösztöndíjas, aki az Egyesült Államok elnöke lett. A brit szabadkőműves professzorok által Oxfordban kiképzett Clinton a brit Round Table (Kerek Asztal), a New York-i Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa) és a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság) tagja valóban szinte mindent megtett, hogy legalizálja a kábítószer-kereskedelmet és fogyasztást az Egyesült Államokban. A korábbi amerikai elnök ebben az irányban tett egyik legfontosabb intézkedése az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény, a NAFTA, aláírása volt. Ennek az egyezménynek a keretében teljesen szabaddá vált a kereskedelmi forgalom Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó között. Egy ilyen szabadkereskedelmi-forgalom olyan hatást válthat ki, mint amilyet Kína esetében eredményezett a szabadkereskedelmi megállapodás. Amikor ezt rákényszerítették Kínára, megszűnt a kínai kikötőkben a vámvizsgálat, és megkezdődött a kábítószer beözönlése Kínába. A határforgalom megnyitása és a vámvizsgálat beszüntetése valóban ugrásszerűen megnövelte a kábítószer beáramlását az Egyesült Államokba. Egy hivatalos kormányfelmérés szerint a marihuánával kapcsolatos egészségügyi problémák 48%-kal, a kokainnal kapcsolatosak 18%-kal, a heroinnal összefüggőek pedig 34%-kal növekedtek a Clinton-kormányzat idején.

Több amerikai szerző is, köztük John Daniel azt állítja, hogy Amerika azért vált a kábítószer-kereskedelem célpontjává, mert még mindig a világ egyik legnagyobb keresztény nemzete és a polgári szabadságjogok erős védelmezője. John Daniel úgy véli, hogy Amerikában erősen korlátozni kell a politikai szabadságjogokat, mielőtt be lehet vezetni a pénzoligarchia és szabadkőművesség által irányított új világrendet, a világ egy globális központból való irányítását. Ha Amerika többé nem lesz elég erős ahhoz, hogy megvédje saját belső szabadságát, alkotmányos jogait, akkor az amerikai nép is beterelhető az új világrendbe. Az amerikai nép belső meggyengítését szolgáló trójai ló lehet a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás legalizálása.

A londoni "The Times" 1995. februárjában hosszú cikkben foglalkozott Clinton és a kábítószer-kereskedelem kapcsolatával. Többek között ezt írta aWhitewater ügyben kirobbant botrány kapcsán:

"Mi az alapvető igazság ebben a Whitewater ügyben? Röviden: Arkansas tagállam hasonlóan korrupt volt, mint Mexikó már jóval azelőtt, hogy Bill Clinton bekapcsolódott ennek a tagállamnak a politikai életébe, sőt már azelőtt, hogy egyáltalán a világra jött. A korrupció visszanyúlik több mint száz évvel korábbra, egészen a polgárháború utáni időszakig, amikor a 33-as fokozatú szabadkőműves Albert Pike irányította Arkansas állam politikai gépezetét. Az 1970-es években vette kezdetét a korrupció kábítószerből eredő pénzzel való finanszírozása, tehát még Clinton kormányzói tisztségbe kerülése előtt. Közben megöltek embereket. Még néhány gyilkosnak a nevét is ismerjük. Az 1980-as évek elejére az Arkansason keresztüli kábítószer-behozatal, amelynek a legtöbbje Menarepülőterén keresztül történt, elérte a több milliárd dolláros nagyságrendet. Az új kábítószer-milliomosok megvesztegetéssel, és a politikai kampányok pénzelésével fizettek a számukra nélkülözhetetlen politikai védelemért. Megvásárolták többek között Clintont is. Az üzlet részét képezte politikai szövetségeseik bevonása és belekeverése tevékenységükbe. A veszélyessé vált tanúkat megölték, köztük diákokat is, és valószínűleg közéjük tartozott Vincent Foster is. Öngyilkossága színlelt volt.

Kormányzóként Bill Clinton beindította titokban tartott 700 millió dollár nagyságú ADFA műveletét, amely kölcsönökkel látta el támogatóit és barátait, azokat, akik hozzájárultak az ő politikai kampányalapjához. Az 1980-as években Arkansas el volt árasztva kokainnal és elmerült a pénzmosásban. Valószínűleg lehetetlenné vált Bill Clinton számára, hogy tisztakezű maradhasson. Nagy tévedése volt, hogy azt hitte: a korrupttá vált Arkansas állam kormányzói tisztéből úgy lehet az Egyesült Államok elnöke, hogy ne derüljön ki az igazság. Nincs hiány olyanokban, akik ne akarnák, hogy ez a sötét valóság kiderüljön. Az országos tömegtájékoztatás, a Washington Post, a New York Times, a televíziós hálózatok hírprogramjai mindent megtettek, hogy behunyják szemüket, részben mert kínos a történet, részben politikai szimpátiából."

A Mena repülőterén folyó nagyszabású kábítószer-forgalom célja több volt, mint néhány arkansasi korrupt politikus és üzletember pénzelése. Kenneth C. Bucchi egykori CIA ügynök tanúsága szerint ez a CIA nagyszabású akciója volt. Bucchi 1994-ben publikált "CIA: Cocaine In America" című könyvében leírja mi folyt az 1980-as évek közepén Mena repülőterén, amikor a CIA-nak pénzelnie kellett a Nicaraguában harcoló kontrákat: "Mena légterét minden oldalról fenyőfák által fedett hegyek veszik körül. Magányos vidék, nyugatra Little Rock-tól az oklahomai határ közelében. Tökéletes színhely volt a kábítószercsempészek és a zsákmányra-vadászók találkozására. A hatalmas repülőgéphangárokban meg lehetett találni a kábítószer-szállító gépektől és rakományuktól a Nicaraguának szánt fegyverekig szinten mindent. Párhuzamosan ettől független CIA műveletek is folyamatban voltak ezen az ismeretlen helyen teljes titoktartás közepette."

Bucchi nem hagy kétséget afelől, hogy az illegális kábítószer-pénzből finanszírozott titkos CIA akciókat Mena-ból irányították. Bucchi feladata az volt, hogy több más ügynök közreműködésével rávegye a dél-amerikai drogkartell vezetőit, üljenek tárgyalóasztalhoz. E művelet kódolt elnevezése "Pseudo Miranda" volt. Ennek keretében a CIA tulajdonában lévő - és a parti őrség hajóihoz hasonló - hajóknak fel kellett robbantaniuk a kokainnal megrakott motorcsónakokat, és le kellett lőniük a kábítószer-szállító gépeket azért, hogy rákényszerítsék a dél-amerikai drogbárókat: üljenek tárgyalóasztalhoz a svájci Genfben. A tárgyalásra 1984. augusztusában a Hotel Zürich-ben került sor. A tárgyalóasztal egyik oldalán ültek a dél-amerikai drogkartell vezetői. Az asztal másik oldalán a CIA és a szicíliai maffia képviselői. Megállapodtak, hogy az Észak-Amerikába szállított kábítószer 50%-át Mena repülőterén rakodják ki. A maffia aztán innen szétteríti az Egyesült Államok különböző vidékeire. Cserébe ezért a CIA védelmet biztosít a drogkartell repülőgépei számára, amikor azok áthaladnak az Egyesült Államok határain.

A fenti megállapodásból származó jövedelmet a CIA a Nicaraguában harcoló kontrák finanszírozására használta. A kommunizmus elleni harc hazafias kötelezettségnek számított és ez pozitívan motiválta a műveletben résztvevő CIA ügynököket.

A kábítószer-fogyasztás és a kulturális háború

A kábítószerek forgalmát legalizálni óhajtók propagandájukban arra törekednek, hogy megváltoztassák a közvéleményt a fennálló kulturális értékrendszeren belül. Tisztában vannak vele, hogy ha sikerül átalakítaniuk a kultúrát, akkor hamarosan a politikai rendet is a saját kívánságaiknak megfelelően módosíthatják. Ezért ma az értékrendszer átformálása van napirenden. A kábítószer törvényesítésének az élharcosai magukat pénzügyileg szilárd alapokon állónak, a polgári jogok védelmezőinek, valamint olyanoknak tüntetik fel, akik nagyon is érzékenyen viszonyulnak a társadalom minden részén érzékelhető erőszakossággal szemben. Azt állítják, hogy a kábítószer-forgalom szabaddá tétele meg fogja oldani a túlzsúfolt börtönök, valamint az eszeveszett ámokfutók garázdálkodásának a kérdését, és meg fogja javítani az Egyesült Államok viszonyát olyan Latin-amerikai országokhoz, amelyekben kábítószert termelnek. Ilyen és ehhez hasonló érvekkel próbálják átalakítani a közvélemény beállítódását. A kábítószer-fogyasztást legalizálni óhajtók a Reagan és a Bush kormányzat idején elsősorban azt hangoztatták, hogy az Egyesült Államok vesztésre áll a kábítószer elleni küzdelemben. Másik kedvelt érvük az volt, hogy sérti a személyi szabadságjogokat, ha az állam akár az alkoholnak, akár a kábítószernek a fogyasztását adminisztratív eszközökkel megtiltja a polgárainak. Harmadikként azzal érveltek, hogy a bűnözést nem a kábítószer-fogyasztás, hanem a kábítószerek üldözése okozza. Végül azzal is előhozakodtak, hogy a kábítószerek üldözése faji megkülönböztetést is jelent, mivel csaknem kizárólag újonnan érkező emigráns csoportokat sújt.

Ezeket az állításokat természetesen számos tény felsorolásával nemcsak gyöngíteni, de cáfolni is lehet. A legalizálás hangadói azonban kitérnek a tények elől, meg sem kísérlik, hogy azokat számba vegyék és megcáfolják. Ehelyett tudomást sem vesznek róluk és ignorálják őket. Ha valaki kételkedés nélkül elfogadná nagyon is kétséges állításaikat, akkor a kábítószer törvényesítése a legegyszerűbb megoldás lenne egy szabadabb és igazságosabb társadalom létrehozása számára. Nem lenne szükség többé maffiákra, hogy a drogokat szétosszák, drasztikusan csökkenne a börtönlakók száma, és mivel nem kellene tisztátalan helyeken, fertőzött tűket használni, így az AIDS és kevésbé terjedne. Még a polgári szabadságjogok is csak nyernének, mivel kevésbé lenne szükség rendőrségi beavatkozásokra, házkutatásra, motozásra, országúti ellenőrzésekre, laboratóriumi vizsgálatokra. A betegek is nyernének az ügyön, mivel könnyebben hozzájuthatnának olyan szerekhez, amelyek enyhítik fájdalmaikat. A külpolitikai haszon sem lebecsülendő, mert javulna a viszony olyan országokhoz, mint Peru és Kolumbia, mivel nem kellene beavatkozni a belügyeikbe. A költségvetés is profitálna belőle, mert lehetővé tenné, hogy a kábítószerek üldözésére fordított pénzeszközöket átcsoportosítsák az iskolaügy és az egészségügy számára. Ez az érvelés olyan, mint amikor Budapesten a marxizmus-leninizmus esti egyetemen elmagyarázták, hogyan fogja megoldani a kommunista utópia az emberiség összes problémáját.

A legalizálók nem válaszolnak azonban arra, hogy miért vált szükségessé a kábítószer- fogyasztás korlátozása, és miként nézne ki a társadalom, ha a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás teljesen szabaddá válna. Így például nem válaszolnak arra, hogy a piac vagy az állam szabályozná-e a kábítószer-kereskedelmet? Ha például a szabadpiac tenné ezt, akkor miként lehetne elkerülni, hogy az erősebbek ne monopolizálják ezt a piacot a maguk számára? Ha pedig továbbra is állami kontroll alatt állna, akkor hogyan lehetne megakadályozni, hogy ne alakuljon ki a feketekereskedelem?

Svájcban és Hollandiában, ahol megpróbálkoztak a kábítószer-fogyasztás szabaddá tételével, kiderült, hogy az úgynevezett puha kábítószereket hamarosan követték a keményebbek, úgymint a kokain, a heroin, és az erős szintetikus drogok. A holland igazságügyi miniszter máris bejelentette, hogy ez a politika súlyos következményekkel jár, és fel kell lépni azok ellen az úgynevezett "kávéházak" ellen, ahol marihuánát és hasist kínálnak a gyerekeknek. Az Európai Unió számos országa Hollandiát a kábítószer elleni védekezés gyönge láncszemének tekinti. A svájci hatóságok is leállították a kábítószer-kereskedelmet Zürich híressé vált "Tű-parkjában", mert ez a hely egész Európából oda vonzotta a kábítószer-élvezőket. Az alpesi országban népszavazást is tartottak ebben a kérdésben. Hollandia és Svájc kísérlete egyértelműen bizonyítja, hogy a kábítószer-fogyasztás szabaddá tétele nagymértékben megnöveli a társadalmi bajokat és az emberi szenvedést.

Már utaltunk rá, hogy a legalizálók kezdetben csak a marihuánáról, a kokainról, és esetleg a heroinról beszélnek. Nem említik a gyors ütemben terjedő szintetikus heroint, a fentynalt, amely ezerszer erősebb, mint az utcán kapható normál heroin. Rendszerint arról is hallgatnak, hogy milyen következményekkel jár a kábítószer rendszeres használata. Amit ők "áldozat nélküli" bűncselekménynek neveznek, valójában nagyon sok áldozatot követel az utcai és otthoni erőszakosságtól a gyermekekkel való visszaélésig, a munkahelyek elvesztésén át a hatalmas egészségügyi kiadásokig. A szabaddá-tétel ellenzői joggal hivatkoznak arra, hogy ezek a járulékos problémák jelentősen fokozzák majd az állami beavatkozást a legalizációt követően, és a jelenleginek a többszörösére emelik a kábítószerrel kapcsolatos közkiadásokat.

1858-at követően, miután az angolok megnyerték az ópiumháborúkat és rákényszerítették Kínát a kábítószer korlátlan beengedésére, a kábítószerfüggők száma rendkívül gyorsan növekedett Kínában, és megközelítette a lakosság létszámának az egyharmadát. Spanyolországban viszont, ahol Franco tábornok tekintélyuralmi rendszere erőteljesen korlátozta a kábítószer-forgalmat, jelentősen csökkent a kábítószer fogyasztók száma. Szingapurban szinte teljesen kiirtották a kábítószert, mivel bárkit, akit rajtakapnak a kábítószerrel való kereskedésen, azt kivégzik. Jelenleg is! Még az Egyesült Államokban is kimutatható a kapcsolat a kábítószer-fogyasztás állami ellenőrzésének szigorúsága, vagy lazasága között. A Clinton kormányzat idején lényegesen növekedett például azon tizenévesek száma, akik marihuánát fogyasztottak, feltehetően a kormányzat kábítószerkérdésben tanúsított enyhébb magatartása következtében. A legalizálók érveiben olyan sok a logikai hiba, hogy nyilvánvalóan más tényezők és megfontolások késztetik őket arra, hogy továbbra is szorgalmazzák a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás szabaddá tételét.

Kik a legalizáció élharcosai?

Nos, kik Amerikában a legalizáció első számú szószólói. Csak példálózva említünk meg néhányat. A "Szervezet a Marihuána törvények Reformjáért", az "AIDS Koalíció a hatalom felszabadításáért" és más hasonló, úgynevezett ellenkultúrához tartozó szervezet szorgalmazza a korlátlan kábítószer-fogyasztást. Sokkal hatékonyabb azonban a kultúra fő áramába tartozó személyiségek szerepe. Így például William F. Buckley Jr., a neves közéleti személyiség, vagy Milton Friedman a chicagói közgazdasági iskola tekintélyes képviselőjének a véleménye sokak számára mérvadó. Már említettük Arnold S. Trebach-ot az American University-től, aki egyben a Kábítószer-Politika Alapítvány elnöke. Számos tekintélyes "think tank" (gondolati műhely) is támogatja a legalizációt, így például aCato Intézet. A támogatók közé tartozik Patrick V. Murphy New York City korábbi rendőrfőnöke, George Schultz egykori külügyminiszter, Kurt Schmoke Baltimore polgármestere, Barney Frank Massachusets-i képviselő. Schmoke szinesbőrű Rhodes ösztöndíjas, Frank pedig nyíltan vállalja homoszexualitását. Vannak a támogatók között olyan nagyhatalmú érdekérvényesítő csoportok is, mint például az American Civil Liberties Union, ACLU, (Amerikai Polgári Jogi Unió).

A kábítószer szabad kereskedelmét és fogyasztását szorgalmazó mozgalom központja a Washingtonban működő Drug Policy Foundation, a DPF (Kábítószer-politika Alapítvány). Noha ez az intézmény olyan kutatóintézetnek igyekszik feltüntetni magát, amely csupán tanulmányozza a kérdést, valójában a legalizációs mozgalom koordináló szerve, amely számos helyről részesül nagyvonalú pénzadományokban. Így többek között támogatja Richard J. Dennischicagói bróker, valamint Soros György nemzetközileg ismert pénzember. A támogatók között hollywoodi személyiségek is vannak, pl. Richard Dreyfussszínész és David Geffen hanglemez mogul. Ez a lista folytatódhatna a tekintélyes Heritage Foundation-től a Coca-Cola, a Citybank, a Schell Oil, a Philip Morris, és a Toyota megnevezésén át további közéleti személyiségek, kutatóintézetek és korporációk felsorolásáig.

A nemzetközi pénzvilág pénzügyi támogatása azonban a legjelentősebb. Soros György nagyvonalú adományait az Open Society Institute-on keresztül, OSI (a Nyílt Társadalom Intézet) juttatja el a washingtoni Kábítószer-politika Alapítványnak. Aryeh Neier, aki korábban az ACLU igazgatója volt, és jelenleg az OSI elnöke, kijelentette: "Soros nem hiszi, hogy gazdasági szempontból bármi értelme is lenne a kábítószer elleni háborúnak. Óriási probléma van a bűnözéssel, amely a kábítószernek tulajdonítható, tömve vannak a büntetés végrehajtási intézetek és igen sok a kábítószerfüggő."

A Nyílt Társadalom Intézet bátorítja a tiltás bírálóit, és azt szeretné, ha olyan intézmények, mint például a Kábítószer-politika Alapítvány a társadalmi párbeszéd középpontjába kerülnének, a humanitárius és egészségügyi szempontok hangsúlyozásával. Milyen érdekeltsége van Sorosnak a kábítószer legalizálásában? Állítólag ez tisztán emberbaráti és libertáriánus törekvés, amely tanárának - a pozitivista Karl Poppernek - a filozófiáján alapul. Soros a londoni School of Economics diákjaként elkötelezte magát a fábiánizmus, a szalon-szociáldemokrácia egy divatos angol változata mellett. Törekvéseit alapítványának kiadványai szerint más is alakította, mint az egyszerű tisztelet a kapitalizmus és a demokrácia iránt. Soros lehet, hogy demokrata, de Karl Popper szellemében az, és nem hisz a nemzeti elkötelezettség hasznosságában. Ezt onnan is meg lehet állapítani, ahogyan szülőhazájának, Magyarországnak a konzervatív és nemzeti pártjához viszonyul. A kábítószer-alapítvány irányában tanúsított nagyvonalúsága azoknak az adományoknak a sorába tartozik, amilyeneket, pl. a dél-afrikai Mandela-nak és politikai szervezetének, az ANC-nek nyújtott, vagy amilyenben Kelet-Európa szociáldemokratáit részesítette, továbbá amiért létrehozta a Közép-európai Egyetemet Budapesten. A Nyílt Társadalom Intézet az Egyesült Államok kormányával is megállapodott, hogy még egy ideig fennmaradjon a Szabad Európa Rádió és Szabadság Adó kutatóintézete, kiegészülve egy médiaképző központtal. A Nyílt Társadalom Intézet egészségügyi programja felöleli az iskolás gyerekek felvilágosítását a kábítószer, az alkohol, a szexualitás, az AIDS, a környezetvédelem kérdéseiről.

Az egyik program neve "Project on Death in America" (Kutatási program a halálról Amerikában). A Nyílt Társadalom Intézet, az OSI, így ismerteti ezt a programot:

"A jelenkori amerikai kultúrában nagyarányúvá nőtt a félelem a haláltól és az elmúlás folyamatától. Az OSI kutatási programja a "halálról Amerikában" azt a célt tűzte ki, hogy megértse és átalakítsa azokat az erőket, amelyek létrehozták és fenntartják a meghalás jelenlegi kultúráját... Az állami iskolák programjait, a fogyasztási csoportokat, a tömegtájékoztatási intézményeket és más fórumokat arra ösztönözzük, hogy segítsék elő a közéleti vitát a halálról és az elmúlásról. A program feladata végső soron az, hogy befolyásolja a kormányzat és az intézmények politikáját ebben a témában azért, hogy elősegítse a meghalás és az életből távozás folyamatát az Egyesült Államokban... Ez a projekt támogatást nyújt olyan egyetemi kutatási programokhoz és szimpóziumokhoz, amelyek bátorítják olyan speciális szakismeretek kifejlesztését, amelyek a halállal kapcsolatosak."

Soros György maga a következőképpen magyarázza meg a Nyílt Társadalom Intézet programjait:

"A Nyílt Társadalom Intézet közvetlenül irányít olyan kutatási és oktatási programokat, amelyek a kábítószerrel kapcsolatos jogérvényesítés alternatív kérdéseivel foglalkoznak. Kutatás és nevelés arról, miként segítsük a haldoklókat, hogy méltósággal, kényelemben és fájdalommentesen fejezzék be életüket..."

Mindez akár rokonszenvesnek is tűnhet. Soros György jószándékaira azonban némi árnyékot vetnek azok a pénzügyi vállalkozásai, amelyek ismertté váltak. Így például a Manhattanban működő Quantum Fund (ez egy úgynevezett hedge fund, vagyis fedezeti alap) többször spekulált sikeresen az egyes országok nemzeti valutájának a leértékelésére. Curacao szigetén van bejegyezve azért, hogy elkerülje az Egyesült Államok Értékpapír és Árfolyam Bizottságaellenőrzését. Számos központi bank és kormány természetesen nem nézi jó szemmel valutáiknak ezt a megrövidítését. Soros kényszerítette 1992-ben az angol fontot arra, hogy kilépjen az európai egységes valutarendszerből. Más valuták meggyöngítéséért is Sorost teszik felelőssé. Mindebből arra lehet következtetni, hogy jelentős pénzügyi hatalommal és befolyással rendelkezik, ezért ilyen szempontból is értékelni kell tevékenységét.

Soros volt az, aki Ethan Nadelmannt, a Princeton Egyetem, tanárát hozzásegítette ahhoz, hogy New York-ban felállíthassa a Lindesmith Intézetet. Ez az intézmény is a kábítószer legalizálásával foglalkozik. Nadelmann a nemzetközi viszonyok elméletének a specialistája, és rendkívül agresszívan küzd a kábítószer-kereskedelem globális szabaddá tételéért. Cikkei, tanulmányai szinte számos helyen olvashatóak, a népszerű magazinoktól a tudományos folyóiratokig. Mindenütt arról kívánják meggyőzni az olvasót, hogy a kábítószer tilalom rendszere rendkívül sok kárt okoz. A tekintélyes International Organizations című folyóiratban "globális tilalmi rendszerek"-ént jellemzi azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek a kalózkodás, a rabszolgakereskedelem és a kábítószer-forgalmazása ellen lépnek fel. Egy 1990-ben megjelent tanulmányában Nadelmann normálisnak nevezi a kábítószer forgalmazását, olyan természetes emberi szükségletnek, amelyet nem szabad elbátortalanítani. Azt a következtetést vonja le, hogy a kábítószer tiltása kudarcra van ítélve, mert jogi eszközökkel ennek a tilalomnak nem lehet érvényt szerezni. A már többször említett Trebach Nadelmannt a legalizációs mozgalom keresztapjának nevezte.

Nadelmann agresszív módon próbálja elősegíteni a kábítószer-kereskedelem szabaddá tételét, de vannak defenzív stratégák is. Közéjük tartozik Mathea Falco, aki a Carter kormányzat idején a nemzetközi kábítószerügyekben illetékes külügyminiszterhelyettes volt. Jelenleg a Washingtonban működő Drug Strategies (Kábítószer Stratégiák) nevezetű intézet elnöke. Falco nem a kereskedelem szabaddá tétele oldaláról közelíti meg a kérdést, hanem a kábítószer által okozott károk iskolai neveléssel és orvosi ellátással történő enyhítésének a szükségességét hangsúlyozza. A kárenyhítés szintén a legalizáció élharcosainak a legtöbbet hangoztatott jelszavai közé tartozik. Falco legutóbbi könyvében hamis választás elé állítja az olvasót, amennyiben azt sugalmazza, hogy vagy a kábítószer-terjesztés korlátozására, vagy pedig a kereslet csökkentésére kell törekedni. Falco amellett érvel, hogy az Egyesült Államok kevésbé vegyen részt közvetlenül a kábítószer terjesztésének a korlátozásában, hanem inkább az Egyesült Nemzetek égisze alatt végezze ezt a tevékenységet. Ezzel tulajdonképpen Falco alá kívánja ásni azokat az amerikai erőfeszítéseket, amelyek akadályozzák a kábítószer illegális importját az Egyesült Államokba.

A tekintélyes Council Foreign Relations, a CFR, egyik közelmúltban megjelent publikációja szerint, amely a Defining National Security (A Nemzetbiztonság meghatározása) címet viseli, a következőket állapítja meg: "A belföldi kábítószer-fogyasztás társadalmi betegség, amelyet nem szerencsés nemzetbiztonsági problémának tekinteni... A kábítószer forgalmazást nem szabad a belföldi kábítószer-fogyasztás, és a vele kapcsolatos járulékos problémák okának tekinteni. Éppen ezért nem minősíthető a nemzetbiztonság veszélyeztetőjének." A többi legalizálást támogatóhoz hasonlóan a tanulmány szerzője a kábítószer-függőséget betegségként definiálja, és azt sugalmazza, hogy a kábítószer áldozatainak nincs szabad akarata. Ilyen megközelítésben a piacra kerülő kábítószernek azért nincsenek káros következményei, mert csak azok fognak káros hatásától szenvedni, akik fogyasztják, akik viszont tartózkodnak tőle, azok nem. Ezzel egybecseng az az érvelés is, amit Jorge G. Castaneda írt az amerikai-mexikói kapcsolatokról, és amelyben megállapítja, hogy: "Mexikónak nincs kábítószer-problémája. Az Egyesült Államoknak van." Több szerző nem ismeri el, hogy a kábítószer-probléma valójában biztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára. Ezért rá akarják venni Amerikát a kábítószer-ellenes háború feladására, továbbá arra, hogy erőit inkább a kereslet kérdésére összpontosítsa. Az egyik ilyen könyv (The White Labyrinth: Cocaine and Political Power, A fehér útvesztő: kokain és politikai hatalom, szerzője Rensselaer Lee) szerint a Dél-Amerikában folytatott kábítószer-ellenes harc akadályozza az Egyesült Államoknak a gazdasági növekedés, a demokrácia kiterjesztése és a marxista gerillák visszaszorítása érdekében folyatott erőfeszítéseit Latin-Amerikában. A szerző reális képet fest arról, hogy milyen rendkívül nehéz a kolumbiai és a bolíviai kábítószer-bárók elleni küzdelem. Ugyanakkor nem ad reális alternatív megoldási lehetőséget, amely kivezethetne ebből a zsákutcából. A szerző ugyan nem áll ki nyíltan a kábítószer forgalmazás szabaddá tétele mellett, de kimondatlanul is azt ajánlja az Egyesült Államoknak, hogy a kábítószer elleni háború csökkentésével erőit a gazdasági és politikai programokra csoportosítsa át. A kábítószer-bárók által fenyegetett latin-amerikai országok attól tartva, hogy az Egyesült Államok csökkentheti ellenállását, ők maguk kívánnak hatékonyabban fellépni az úgynevezett "narko-demokraták" ellen mind Venezuelában, mind Kolumbiában és Mexikóban.

Az eddig ismertetett tények arra engednek következtetni, hogy a társadalom kontrolljára törekvő csoportok a társadalmi magatartást befolyásoló kulturális közeget kívánják megváltoztatni. Ezt el lehet érni a tömegtájékoztatás és az egyetemi oktatás segítségével felülről, de hatékony eszköz alulról a szórakoztatóipar, az emberek szabadidejét befolyásoló eszközök fokozott bevetése. Ha ebből a szempontból tekintjük át az elmúlt 40 év kulturális változásait, akkor az ott kibontakozó törekvések célja is megvilágosodik. Így már érthető, hogy 1960 óta miért a kábítószerrel kapcsolatos kérdések dominálták a filmeket és a popzenét. A popkultúrán belül egyértelműen a kábítószer vitte a vezető szerepet. Színészek, zenészek és más népszerű sztárok, akik a kábítószer rabjaivá váltak, és esetleg emiatt meg is haltak, nem váltak szánalmas figurákká. Ellenkezőleg, a tudatipar hősöket formált belőlük. Véget nem érő televíziós viták során ízekre szedték a kábítószer áldozataivá vált sztárok intimitásait, a drogokhoz való viszonyukat. Ezeknek egyértelműen az volt az üzenete a közvélemény számára, hogy a kábítószer-fogyasztás vonzó dolog, hiszen még népszerű emberek is átadták magukat az élvezetének, mégis nagy teljesítményt tudtak nyújtani.

Sokan, akik valamilyen okból érdekeltek a 60-as évek mitizálásában, azzal érvelnek, hogy a protestáló és polgárjogi mozgalmak, amelyek végül kiharcolták a vietnami háború befejezését is, nem jöhettek volna létre a kábítószer-fogyasztás elterjedése nélkül. A közelmúltban jelent meg Myron Magnet egyik munkája, amely kétségbe vonja, hogy az 1960-as évek a "felszabadítási évtizednek" tekinthetők. A jelen számos problémája - a házasságon kívül született gyermekek nagy száma, az otthontalanok tömegei, a családon belüli erőszak, a városi nyomornegyedek - jelentős részben a túlzott engedékenységet és beletörődést, a világtól való elfordulást propagáló 60-as évek tömegkultúrájára vezethetők vissza. E szubkultúrának a radikális képviselői számos szövetségessel rendelkeznek Amerika legfelsőbb intellektuális köreiben is. Az a széles körben propagált nézetük, hogy "a kábítószereknek felszabadító hatása van", különösen károsnak bizonyult az alsóbb néposztályok számára. Kábítószernek kiszolgáltatott biológiai robotként tartós függésbe taszította őket.

Még a Vogue nevű divatlap is foglalkozott a témával. Charles Gandee dokumentálja, hogy az 1955-ös évektől kezdődően fokozatosan polgárjogot nyert a kábítószer-fogyasztás a filmeken. A popzene az 1960-as évek közepétől kezdett intenzíven foglalkozni a kábítószer témával. Az 1970-es és az 1980-as években a kábeltévé programok ezt a hatást rendkívül felerősítették. Az úgynevezett "értékmentes" megközelítés azt sugallta, hogy tulajdonképpen ez egy normális emberi magatartás és még népszerű sztárok is nyíltan vállalták a kábítószert.

A kábítószer-fogyasztás népszerűsítése a tankönyvekbe is bekerült. A Scolastic Update című magazin egyik nemrég megjelent cikkében olyan tizenéveseket idéz, akik szerint a marihuána teljesen veszélytelen, és használata divatos. Ez kiegészül televíziós és rap-zenész sztároktól vett idézetekkel, akik mind elmondják, hogy rendszeresen használják a marihuánát. Az egyetlen kábítószer-ellenes idézet természetesen egy idős, kövér és ellenszenves politikustól származik. A Kábítószer-ellenes Hivatal (Drug Enforcement Agency, DEA) egyik brossúrája felteszi a kérdést, hogy mi motiválja a kábítószerek legalizálására törekvő személyeket? A brossura válasza szerint a tömegtájékoztatás, a tudományos szféra bizonyos körei és néhány frusztrált amerikai úgy látja, hogy érdemes a legalizálás kérdéséről társadalmi párbeszédet folytatni. Az a csoport, amelyik a legalizálást akarja, normálisnak tünteti fel a kábítószer-fogyasztást, és azt terjeszti, hogy sokan kipróbálták már azokat mindenféle káros következmény nélkül. Vannak, akik profitjuk növekedését várják a legalizálástól, mások viszont úgy vélik, hogy a kábítószer-fogyasztás az emberi szabadságjogok körébe tartozik, és ezért kell elsősorban védeni. A DEA brossúrája szerint vonzó a legalizáció azok számára is, akik erre a súlyos problémára egyszerű megoldásokat keresnek.

A legalizálás támogatói között több olyan személy is van, akik egyidejűleg szorgalmazzák az állami kontroll megszigorítását. Patrick V. Murphy a Ford Alapítvány támogatásával hozta létre a Rendőr Alapítványt. Murphy, aki a rendőrség megerősítését és a kábítószer-fogyasztás szabaddá tételét egyszerre akarja, azzal érvel, hogy a kábítószer elleni harc eredménytelen. Murphy "jihadnak", azaz vallásháborúnak nevezi a kábítószer elleni küzdelmet. Így például hivatkozik arra, hogy az idősebb George Bush elnöksége idején a kábítószer üldözésére fordított összeg, beleértve a börtönhelyek számának a megnövelését is, 3,5 milliárd dollárról 9 milliárd dollárra növekedett. Ennek dacára mérhető módon nem csökkent a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás az Egyesült Államokban. A legalizációs mozgalomban fontos szerepet játszanak bizonyos alapítványok, amelyek adómentes státuszt élveznek. Nem csak a David Geffen, vagy a Soros Alapítvány, de olyan közismert patinás intézmény is, mint a Ford Alapítvány finanszíroz legalizációs tanulmányi programokat. A Ford Alapítvány hozta létre a Drug Abuse Council-t (A kábítószerrel való visszaélés tanácsa), amely a kábítószerek dekriminalizálását - azaz büntetőjogi üldözésének a megszüntetését - ajánlotta. Ugyanez a Ford Alapítvány mindig is támogatta a világkormánnyal foglalkozó kutatásokat. De az új világrend kialakítását támogatja a 20. Század Alapítvány, a Rockefeller Alapítvány és a már említett Council on Foreign Relations, azaz a New York-i Külkapcsolatok Tanácsa.

Bekapcsolódott a legalizálási mozgalomba a Világegészségügyi Szervezet, az ENSZ egyik szakosított intézménye, amely finanszírozta a legalizációt támogató adatok gyűjtését. A közéleti vita elősegítése érdekében Soros György is jelentősebb összegekkel támogatta a legalizációs programokat. A Los Angeles-i kaliforniai egyetem, amely korábban a nemzetközi kommunista mozgalom és a baloldali szellemiség egyik bázisa volt az Egyesült Államokban, ugyancsak felkarolta a kábítószer legalizálásának a problémáját, mégpedig mint emberi jogi kérdést. A legalizálást sürgető lobby szövetségre lépett az Amerikai Nevelési Szövetséggel, valamint az egészségügyi szféra irányítóival. Támogatja a legalizációt a nagy befolyással bíró homoszexuális közösség is. A legalizáció szóvivői ennek ellenére nincsenek túlságosan sokan, de rendkívül aktívak és sokat szerepelnek a nagy nyilvánosság előtt. Ezért befolyásuk jelentős, és sikeresen építik ki mozgalmuk hegemóniáját a kormányzat ellenében. Korlátozni kívánják a demokratikus államot és alulról ellenőrzött demokráciát, aláásva mindkettőnek a morális alapját. Egy kábítószerfüggő társadalom biológiai robotjaival nem képes működtetni olyan kormányzatot, amelyben az öntudatos, egészséges akaratú, cselekvőképes nép kormányoz, a nép által, a népért, és amelynek alapja a monopóliummentes valódi piacgazdaság. A legyőzendő ellenfél a gazdaságilag és kulturálisan önálló középosztály a demokratikus politikai rendszer és a szabadvállalkozáson alapuló piacgazdaság letéteményese. E középosztály nagy része kábítószerfüggőként megszűnik önálló tényező lenni. A középosztály másik része pedig arra kényszerül, hogy az így kiesett rétegeket további terhek vállalásával eltartsa. A legegyszerűbb ezt is valamiféle összeesküvési elméletnek elnevezni. Valójában szó sincs erről. A korábbiakban részletesen bemutatott csoportoknak több közös érdekük is van. Egyrészt ellenzik, illetve megvetik az amerikai társadalom hagyományos zsidó-keresztény kulturális normáit. Másrészt a függővé tett polgárokat az állam alattvalóivá akarják tenni, akik helyett minden fontos kérdésben a pénzoligarchia uralma alá került állam dönt. Ahhoz, hogy ezek a csoportok együttműködjenek, nincs szükségük valamiféle összeesküvésre. Egységüket megteremti az a közös érdek, amely mindenféle összeesküvésnél jobban összekapcsolja őket. A legalizáció híveivel elsősorban az erkölcsi szempontok felvetésével lehet eredményesen vitába szállni. A közéleti párbeszédben nagy szükség van a bátorság, a tisztesség, a mértékletesség, és az igazságosság klasszikus erényeire. A kábítószerfüggővé vált ember nem képes megtartani ezeket az erényeket, mert a kábítószer pontosan a lelki struktúrák legmagasabb rétegeit pusztítja el, és ezáltal az embert az állathoz hasonló ösztönlénnyé redukálja, amely elsősorban fizikai, testi szükségleteivel törődik. Ha elfogadjuk, hogy a közjó szolgálata olyan társadalmi és gazdasági körülmények kialakítását jelenti, amelyek lehetővé teszik minden egyes ember alkotó potenciájának az optimális kibontakozását, akkor csak az lehet a helyes politika, amely elősegíti, hogy az ember legmagasabb szellemi képességeit megtartó-fejlesztő lény maradhasson.

A legalizáció élharcosai az utilitarizmus késői utódai. Az utilitarizmus, vagy haszonelvűség minden érték forrásának, a helyes cselekvés legfőbb szempontjának a hasznosságot tekinti. Ilyen értelemben pragmatisták is, mert az egyes cselekedetek gyakorlati hasznának adnak kitüntető szerepet. Így persze kulcskérdés az, hogy kinek hasznos valamilyen törekvés, politikai, társadalmi, gazdasági cselekvés. Utilitárius volt Jeremy Bentham, Karl Marx, és Sigmund Freud is. Valamennyien leredukálták az embert, az emberben valóban meglévő idiosyncratikus, materialista és szexuális vágyakra. Az idiosyncrasia az egyes egyén veleszületett túlérzékenységére utal, egyes kis molekulájú anyagokkal, gyógyszerekkel, élelmiszerekkel szemben. Az anyaghoz kötődő testi lét, illetve a csak pénzben gondolkodó anyagiasság jellemzi a nem filozófiai értelemben vett materializmust. A magasabb lelki struktúráktól megfosztott szexuális ösztön pedig visszaszorítja az embert a promiszkuitásba, az állatvilágot jellemző, válogatás nélküli nemi kapcsolatokba. A legalizálók harci módszerei közé tartozik a szofista érvelési rendszer. A ókori szofisták előnyben részesítették a retorikát a bizonyítékokra támaszkodó érvekkel szemben. Egy termékeny párbeszéden alapuló közéleti demokrácia félrevezető szofista érveléssel nem tartható fenn. Ez a szofisták idején sem sikerült az ókorban. A kábítószer teljesen szabaddá tétele az emberi társadalmat véglegesen ketté fogja osztani kisszámú embernek tekinthető, szinte félistenné vált lényekre, és önmaguk irányítására képtelen, a birkához hasonlóvá vált kvázi emberi lényekre, biológiai robotokra.

Ezért eredményesen csak akkor lehet küzdeni a kábítószer termelés, forgalmazás és fogyasztás ellen, ha tisztában vagyunk a kábítószer problematika társadalmi, politikai dimenzióival is, az emberiség jövőjét érintő horderejével. A legalizációs mozgalom elleni harchoz szükség van az általuk használt absztrakt érvek konkrét cáfolatára. Ez rákényszerítheti a legalizációs mozgalom meggyőződéses híveit és fizetett szószólóit arra, hogy kényelmes pozíciójukat feladva erkölcsi és társadalmi kérdésekben is vitára kényszerüljenek. A minden egyes ember érdekét szem előtt tartó vitában nem győzhetnek. Nem tudják azt bebizonyítani, hogy a kábítószer fogyasztás szabaddá tétele elősegíti azt, hogy minden egyes ember szellemi, lelki és testi potenciája maximálisan kibontakozzon, és minden egyes ember teljes emberi életet élhessen. Elsőként azt kell elutasítani, hogy a kábítószer szabaddá tétele csupán egyéni, vagy közösségi választás kérdése, olyasmi, amit szavazással el lehet dönteni. A kábítószerkérdés morális ügy, közösségi kérdés, mert emberek életéről, az emberi társadalom sorsáról van benne szó. A kábítószer témában folytatott kulturális háborút nehéz megnyerni, de nem lehetetlen. Az első lépés a győzelem felé az, hogy tudjuk ki az ellenség, és mit akar.