2016. augusztus 1., hétfő

Egy minden gyanún felül álló fideszes állampolgár




Egy minden gyanún felül álló fideszes állampolgár



Avagy-
érinthetetlenek
zsidó , cigány , frissen metszett kazár , de nem a mi egyházközségünkből !!!- a közmunkások táborából , ők nem éheznek , luxszus villákra szakosodtak , és már nem tudják , hogy mit is lopjanak , mert a szabadkőműves páholyuk végjátszmát hirdetett. És ők csak lopnak , és rabolnak , ha kell embert is ölnek , lapoz vissza a gyakorlathoz , és az utalások a zsidó médiában is fellelhetők .



Hat előrejelzés 2003-ból, ami 2016-ban valósággá vált 

2016-07-24 atv.hu 

Július végén először jelenik meg magyarul egy könyv, ami sok szempontból megelőlegezte a jövőt. Oriana Fallaci olasz újságíró 2003-ban adta ki Az értelem ereje című művét, amelyben könyörtelenül szembesíti a valósággal az áldemokratikus európai intézményeket, az ENSZ-t és annak különböző szervezeteit, amelyeket a szabadság eltipróinak nevez. Éles szavakkal bírálja azt a képmutatást is, amely orwelli módon egyenlőkre és még egyenlőbbekre osztja a kisebbségeket és magát a többséget is. A Hetek közölt részleteket a könyvből. 
Hat előrejelzés 2003-ból, ami 2016-ban valósággá vált 
Oriana Fallaci

Fallaci több mint egy évtizeddel előre látta a menekültválságba szorult Európát, ahol vannak, akiknek jár a szólásszabadság, vannak, akiknek nem. Vannak, akiknek kijár a tisztelet, akiknek tekintettel vannak történelmi-kulturális érzékenységükre, és vannak, akiknek nem. Látta, hogy olyan kor jön, amelyben megkérdőjelezik az európai alapértékeket, az alkotmányosságot, és mindezt anélkül, hogy bármiféle valós vita indulhatna a multikulturalizmusról, az integrációról. De Fallaci talán leglesújtóbb véleménye - amint arról már korábbi, szintén nagy vihart kavart könyvében, A harag és a büszkeségben is írt - az, hogy ennek oka nemcsak a képmutatás, hanem a félelem is. 

Hat megdöbbentő idézet a könyvből Európa jövőjéről, amelyek 2003-ban disztópiának számítottak, de 2016-ra dermesztő valósággá váltak. 

Európa elfoglalásáról: 

Nincs ínyemre, hogy azt kell mondanom, Trója ég, hogy Európa immár az iszlám egyik felségterülete, sőt gyarmata, és hogy Olaszország ennek a felségterületnek a helyőrsége, ennek a gyarmatnak az erődítménye. Azzal, hogy ezt mondom, mintegy beismerem, hogy a Kasszandrák valóban a falnak beszélnek, hogy a fájdalomkiáltásaik ellenére a vakok vakok, a süketek süketek maradnak, az eszméletre ébredők ismét álomba merülnek. De az igazság akkor is ez. A Gibraltári-szorostól a Soroy fjordokig, Dover sziklapartjaitól Lampedusa homokos tengerpartjáig, Volgográd sztyeppéitől a Loire-völgyéig és Toszkána dombjaiig lángol a tűzvész. 

Minden egyes városunkban létezik már egy másik város. Egy törvényen kívüli város, mint amit a palesztinok hoztak létre Bejrútban, a hetvenes években, Államot építve az Államban, kormányzatot a kormányzaton belül. 
Hat előrejelzés 2003-ból, ami 2016-ban valósággá vált 
Muszlimok imádkoznak Londonban

Egy muzulmán várost, egy Korán által kormányzott várost. Az iszlám terjeszkedés első állomásaként. Ezt a terjeszkedést soha senkinek nem sikerült még felülmúlnia. Senkinek. Még Nagy Kürosz perzsáinak sem. Nagy Sándor makedónjainak sem. Julius Caesar rómaijainak sem. Napóleon franciáinak sem. Mert ez az egyetlen művészet, amelyben Allah fiai mindig is jeleskedtek, a megszállás, meghódítás, leigázás művészete. A leginkább áhított prédájuk mindig is Európa volt, a keresztény világ. 

A bevándorlással történő hódításról: 

Vegyük észre: Európa jelenlegi elözönlése nem más, mint ennek a terjeszkedésnek egy másik arca. Ugyanaz a birodalmi látásmód, ugyanaz a gyarmatosítás. Csakhogy álnokabb. Alattomosabb. Mert most nem mai Kara Musztafák és Lala Musztafák és Ali pasák és Nagy Szulejmánok és janicsárok jellemzik. Vagyis nem csak Bin Ladenek, Szaddam Huszeinek, Arafatok, al-Zarkavik, Jaszin sejkek és terroristák, akik felhőkarcolókkal vagy autóbuszokkal együtt repítenek minket a levegőbe. 

Leginkább és elsősorban bevándorlók, akik betelepszenek a házainkba. Anélkül, hogy bármi tiszteletet mutatnának a törvényeinkkel szemben, ránk kényszerítik a saját törvényeiket. A szokásaikat, az Istenüket. 
Hat előrejelzés 2003-ból, ami 2016-ban valósággá vált

Mit gondolsz, hányan élnek közülük az európai kontinensen, azaz azon a részen, amely az Atlanti-óceán partvidékétől az Urál hegyvonulatáig húzódik? Körülbelül ötvenhárom millióan... mindenhol szemlátomást gyarapodnak. És nemcsak azért, mert az invázió rendületlenül zajlik, hanem azért is, mert a muzulmánok alkotják a világ legtermékenyebb etnikai és vallási csoportját. Amihez hozzátartozik a poligámia pártolása, valamint az a tény, hogy a nőkben a Korán mindenekelőtt az anyaméhet látja. 

Az (akkor még csak tervezett) iraki háború következményeiről: 

Bush úr, Blair úr valóban azt hiszik, hogy Bagdadban úgy fogadják majd a seregeiket, ahogy mi fogadtuk őket hatvan évvel ezelőtt az európai városokban, csókokkal és ölelésekkel, virágokkal és tapssal?!? És ha így is történne (Bagdadban minden megtörténhet), mi történik azután? Az irakiak, akiknek több mint kétharmada "száz százalékban" Szaddam Huszeinre adta a legutóbbi "választásokon" a szavazatát, síiták, tehát egy Iraki Iszlám Köztársaság létrehozásáról álmodoznak, az iráni minta pontos másáról. 

És kérdem önöket: mi van akkor, ha ahelyett, hogy Irak felfedezné a szabadság eszményét, ahelyett, hogy megértené a demokrácia eszményét, egy második Afganisztán lesz belőle, vagy egy második Vietnám? 
Hat előrejelzés 2003-ból, ami 2016-ban valósággá vált

Vagy még ennél is rosszabb: ha ahelyett, hogy hagynák, hogy meggyökerezzen köztük a Pax America, azaz egy béke, amely jól-rosszul, de a szabadság és a demokrácia eszméjén alapul, ez a feltételezett második Vietnám tovább terjed, és az egész Közel-Keletet a levegőbe repíti? Törökországtól Indiáig megállíthatatlan láncreakciót indít be... 

Az európai baloldal felelősségéről: 

A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát. Egyik oldalon ott a Jó, a másik oldalon a Gonosz. Egyik oldalon a Jövő Napja kel fel, a másik oldalon koromsötét. Egyik oldalon a saját hívei, a másikon a hitetlenek, sőt hitetlen-kutyák. A Baloldal egy Egyház. Nem az a fajta Egyház, mint ami a kereszténységen alapul, vagyis amelyik némileg nyitott a szabad akaratra, inkább olyan Egyház, ami az Iszlámra hasonlít. 

Az Iszlámhoz hasonlóan azt tartja, hogy olyan Istene van, aki a Jónak és az Igazságnak a letéteményese. Az Iszlámhoz hasonlóan soha nem ismerné el a hibáit és a tévedéseit. Tévedhetetlennek tartja magát, soha nem kér bocsánatot. 

Az Iszlámhoz hasonlóan olyan világot követel, amit a saját képére és hasonlóságára formál át, olyan társadalmat, ami a prófétájának, Karl Marxnak az igéjén épül fel. Az Iszlámhoz hasonlóan rabszolgává teszi a saját híveit, megfélemlíti őket, akkor is ostobává teszi őket, ha amúgy értelmesek lennének. Az Iszlámhoz hasonlóan nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet, és ha a Korán, vagyis a Párt megparancsolja, hogy lövessenek le téged, akkor lelövet. Az Iszlámhoz hasonlóan tehát illiberális. Tekintélyelvű, totalitárius, még akkor is, ha elfogadja a demokrácia játékszabályait. Nem véletlen, hogy az iszlámra áttért olaszok kilencvenöt százaléka a Baloldal vagy a Szélső Baloldal vörös-fekete soraiból kerül ki. 

Európa szellemi és intellektuális hanyatlásáról: 

A keserű valóság mögött az értelem hanyatlása áll. Egyéni és közösségi szinten egyaránt. A tudatalatti értelem, ami a túlélés ösztönét irányítja és a tudatos értelem, ami a megértést, felfogást, megítélést irányítja, ezáltal a Jó és a Rossz közti különbségtételt. Nos, igen. Paradox módon kevésbé vagyunk értelmesek, mint akkor, amikor még nem tudtunk repülni, a Marsra utazni, víz után kutatni. Vagy pótolni egy leszakított kart, szívet operálni, birkát klónozni, vagy akár saját magunkat. 

Sokkal kevésbé ragyog bennünk az értelem, kevésbé éber, mint amikor még nem volt a birtokunkban mindaz, ami az értelmünk pallérozását hivatott vagy lenne hivatott szolgálni. 

Az iskola már mindenki számára elérhető, mi több, kötelező, bőséges és azonnali hozzáférésünk van az információkhoz, van internet, és van technológia, ami könnyebbé teszi az éle­tet. És jólét, ami távol tartja a szorongást az éhségtől, a hidegtől, a holnaptól, csillapítja bennünk az irigységet. Amikor még nem létezett ez a sok istenáldása, mindent saját magunknak kellett megoldani. Rá kellett venni magunkat a gondolkozásra, használnunk kellett a fejünket. Ma már nem. Mert a társadalom még a legkisebb, leghétköznapibb dolgokban is kész megoldásokat szolgáltat. A döntések már készen várnak. A gondolatok ugyanolyan fogyasztásra készen sorakoznak a polcokon, mint az előfőzött ételek. 

Az iszlámmal és a kereszténységgel szembeni kettős mércéről: 

Ha mondod a magadét a Vatikánról, a katolikus egyházról, a pápáról, a Madonnáról, Jézusról, a szentekről, nem történik veled semmi. De ha ugyanezt teszed az iszlámmal, a Koránnal, Mohameddel, Allah fiaival, rasszistává válsz, szentségtörővé, és faji diszkriminációt követsz el. 

(Oriana Fallaci: Az Értelem ereje. Művelt Nép Könyvkiadó, 2016, fordította: Földvári Katalin) 


Felrobbantotta magát egy menedékkérő Németországban



Egy olyan 27 éves szíriai férfi robbantott vasárnap éjjel a bajorországi Ansbachban, aki menedéket kért Németországban, de kérelmét elutasították – jelentette be hétfő hajnalban Joachim Hermann bajor tartományi belügyminiszter.  Azóta kiderült, hogy egy érzelmileg labilis férfiról van szó, akit már korábban felszólítottak, hogy hagyja el Németországot, és azzal fenyegették meg, hogy Bulgáriába toloncolják, nem tudni, ez miért nem történt meg.
Valószínűleg iszlamista öngyilkos merénylet történt Ansbachban vasárnap éjjel – mondta hétfő reggel a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva Joachim Hermann bajor tartományi belügyminiszter.
A robbanás vasárnap 22 óra körül történt egy szabadtéri zenei fesztivál közelében. A fesztivál résztvevőit evakuálták. Ansbach óvárosát teljesen lezárták, sokáig az ott élőket sem engedték be. A belvárosban rengeteg a mentő, a levegőben helikopter köröz. Korábban az NTV tévécsatorna még arról számolt be, hogy a hatóságok gázrobbanásra gyanakszanak.


A támadó egy zenei fesztivált akart „meghiúsítani”, amelyen mintegy 2500-an vettek részt, de nem jutott be a helyszínre, mert nem volt belépője. Miután a bejáratnál visszafordították, önmagát robbantotta fel. A miniszter tudatta: nem világos, hogy a férfi eleve öngyilkos akart lenni, vagy másokkal is végezni akart. Korábban már kétszer is próbálta megölni magát.




Csak a merénylő halt meg, de 12-en megsebesültek, hárman súlyos állapotban vannak
Forrás: AFP/Friebe
A miniszter hozzátette: nem zárható ki, hogy szélsőséges iszlamista terrortámadás történt, a hátizsákban lévő robbanóanyag pedig elegendő lett volna ahhoz, hogy sok embert megöljön és megsebesítsen.

Védelmet kért, de nem kapott

Aki Németországban kér védelmet, annak teljes mértékben tiszteletben kell tartania a németországi jogrendet és a német népet” – hangoztatta a bajor belügyminiszter. A tartományi belügyminiszter arra is kitért, hogy egyelőre nem tudja, miért tagadták meg a férfi menedékkérelmét, de az elutasítás okát még a nap folyamán tisztázni fogják a szövetségi menekültügyi hatóság segítségével. A politikusfelháborítónak nevezte, hogy bárki is visszaéljen a humanitárius menedékjoggal.

A helyi rendőrfőnök-helyettes, Roman Fertinger azt mondta: találtak egy mobiltelefont, és utána fognak nézni, hogy a merénylő kivel állt kapcsolatban, kikkel kommunikált.

Két éve érkezett

A szíriai férfi két évvel ezelőtt érkezett Németországba. Menedékkérelmét egy éve elutasították, de a szíriai helyzetre való tekintettel nem toloncolták ki az országból. A merénylet egyetlen halálos áldozata maga a támadó, további tizenkét ember megsebesült, hárman közülük súlyosan. 
Csak a szerencsén múlt, hogy nem haltak meg és nem sebesültek meg többen - mondta Joachim Herrmann belügyminiszter hajnalban ansbachbi sajtótájékoztatóján. Aszíriai férfi lelkiállapota labilis volt, kétszer megpróbált véget vetni életének,és az öngyilkossági kísérletek miatt korábban kórházban ápolták. A rendőrség is ismerte, kábítószerrel való visszaélés és kényszerítés miatt folytattak eljárást ellene. 







Putyin bosszút akar állni Hillary Clintonon



Szinte biztosnak tűnik, hogy az orosz kormány támogatásával dolgozó hackerek segítségével szivárgott ki több 10 ezer email a Demokrata Párt belső levelezéséből. Az oroszoknak érdekükben állhat Donald Trump segítése, hiszen Oroszország külpolitikai súlya nőhetne a megválasztásával. Az akció hátterében azonban valószínűleg személyes szempontok is szerepet játszanak: a hírek szerint ugyanis Vlagyimir Putyin utálja Hillary Clintont.

Mivel Putyin KGB-s volt, „definíció szerint nincs lelke" – mondta Hillary Clinton 2008-ban, George W. Bush akkori elnök Putyin lelkéről szóló eszmefuttatására reagálva. A kijelentés nyolc évvel később, a Demokrata Pártot megrázó email-botrány fényében sok mindenre magyarázatot adhat. Egyre biztosabbnak tűnik ugyanis, hogya Wikileakshez az orosz kormánynak dolgozó hackerek jóvoltából jutott el több 10 ezer email a Demokrata Párt belső levelezéséből.




Vlagyimir Putyin és Hillary Clinton 2012-ben: régi ismerősök
Forrás: AFP/Jim Watson
Az oroszoknak több okból is érdekükben állhatott az akció: Donald Trump republikánus elnökjelölt és Vlagyimir Putyin már korábban is szokatlanul barátságos hangnemben beszélt a másikról. Ráadásul Trump külpolitikai elképzelései az oroszok kedvére valók lehetnek. Nagyon valószínűnek látszik azonban, hogy a stratégiai megfontolások mellett egy másik, ezeknél sokkal egyszerűbb oka is volt az orosz akciónak: az, hogy Hillary Clinton és Vlagyimir Putyin viszonya kifejezetten rossz, sőt, van, aki szerintPutyin egyszerűen utálja Hillary Clintont.

2011-ért állhat bosszút Putyin

2011 decemberében parlamenti választásokat tartottak Oroszországban. A hivatalos eredmények szerint – még ha kétharmados többségét elveszítve is – a kormányzó Egységes Oroszország párt magabiztosan, a szavazatok majdnem felét begyűjtve győzött. Az ellenzéki pártok és a nemzetközi megfigyelők azonban sorozatos csalásokról számoltak be. A csalásról szóló információk hatására több ezer fős tüntetéseket szerveztek az ellenzéki pártok, amiket a hatalom a rendőrség bevetésével brutálisan levert.
Hillary Clinton – külügyminiszterként – maga is komolyan kritizálta a választások lebonyolítását. Azt mondta:az orosz emberek megérdemlik, hogy meghallják a hangjukat és számítson a szavazatuk. Ez pedig igazságos, szabad és átlátható választásokat jelent, és elszámoltatható vezetőket.
A 2011. decemberi tüntetések voltak hosszú ideje a legjelentősebb Putyin-ellenes demonstrációk
Forrás: AFP
Egyes értelmezések szerint ezek voltak azok a szavak, amelyekkel Clinton Putyin személyes ellenszenvét is kiváltotta. De szavai egyben kapóra is jöttek az orosz elnök számára, aki így nyugodtan értekezhetett arról: külföldi ügynökök és pénz áll a balhézó ellenzéki csoportok mögött.
A személyes élmények és érintettség is szerepet játszhatott abban, hogy Putyin később hevesen kritizálta az Egyesült Államok „rendszerváltó" törekvéseit Irakban és Líbiában - ezeknek Clinton külügyminiszterként aktív alakítója volt. APolitico cikke szerint Putyin a Kremlben folytatott egyeztetések során rendkívül sokat foglalkozott Kadhafi líbiai diktátor eltávolításával és megölésével.A képsorokat, amelyeken dühös tömeg vonszolja Kadhafi holttestét, az orosz tévék híradóiban gyakran ismételték, kiegészítve Hillary Clinton megjegyzésével: „Jöttünk, láttunk, meghalt".
De Hillary Clinton sem fogta vissza magát, ha az orosz elnök kritizálásáról volt szó. A Krím-félsziget 2014-es orosz annexiójáról például azt mondta: hasonlít ahhoz, „amit Hitler csinált a 30-as években".

Azért a reálpolitika is fontos

Bármekkora szerepe is van Oroszország lépéseiben a személyes viszonyoknak, az biztos, hogy stratégiai szempontból is kifizetődő lehet nekik Donald Trump támogatása. Bízhatnak például abban, hogykönnyebb lesz dűlőre jutniuk egy olyan elnökkel, aki Putyin néhány dicsérő szava hatására „az országában és azon kívül is mélyen tisztelt" embernek nevezi az orosz elnököt,és „megtiszteltetésnek veszi" a megjegyzéseket, valamint aki azt gondolja: „jól kijönne" Putyinnal.
De ennél is fontosabb lehet orosz szempontból az, amit eddig megismerhettünk Donald Trump külpolitikai elképzeléseiből. Egy interjúban például kétségbe vonta, hogy az USA az ő elnöksége alatt automatikusan teljesítené a másik 28 NATO-taggal szembeni kötelezettségeit. Egy esetleges orosz agresszió esetén először megvizsgálná, hogy az adott ország teljesítette-e az Egyesült Államokkal szembeni vállalásait – mondta. Egyik lelkes támogatója, a republikánusok között rendkívül befolyásos Newt Gingrich korábbi elnökjelölt-aspiráns pedig arról beszélt:nem biztos, hogy kockáztatna egy atomháborút Észtország fővárosáért, Tallinért – hiszen az amúgy is Szentpétervár „elővárosa".Ezek a mondatok érthető aggodalommal töltik el a NATO-tagokat. Főleg az Oroszországgal szomszédos országokat, akik az ukrajnai furcsa háború és a Krím-félsziget bekebelezése után a korábbiaknál is jobban félnek.




Donald Trump: nagy változást hozhat az amerikai külpolitikában
Forrás: AFP/Kena Betancur
De Trump korábban arról is beszélt, hogy ha az elmúlt bő évtizedben eltávolított közél-keleti diktátorok még most is hatalomban lennének, nagyobb lenne a stabilitás a térségben. Szerinte az USA túl sokat foglalkozott ezekkel az országokkal, és túl keveset a saját problémáival. Megválasztása esetén valószínűleg sokkal kisebb súlyt kapna az ország külpolitikájában a térség, aminek köszönhetően Oroszország ott is sikeresebben érvényesíthetné az akaratát.

Oroszország üzenni akar

John Kerry amerikai külügyminiszter elmondta, szóba hozta a kiszivárgott levelek ügyét Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott mai találkozója során – de szavai szerint nem firtatta, hogy ki állhat a történtek mögött. Megtették ezt helyette az újságírók, akiknek a kérdésére Lavrov azt felelte:nem akarok négybetűs szavakat használni.
Az oroszok tehát határozottan tagadják az érintettségüket, de az információk szerint szinte biztosan közük volt a szivárogtatáshoz. A Demokrata Nemzeti Bizottság informatikai rendszerébe két hackercsoport is behatolt, közülük az egyik korábban más amerikai célpontokat is támadott. Ráadásul eza csoport nem aktív az orosz ünnepnapokon, és tagjai akkor dolgoznak, amikor moszkvai és szentpétervári idő szerint munkaidő van.Az orosz kormányzati támogatásra utalhat a támadások kifinomultsága és professzionalizmusa is. Egy magát románnak kiadó hacker magára vállalta ugyan a támadásokat, de szinte bizonyos, hogy ez is az oroszok elterelő hadművelete volt.
Ha Oroszország beavatkozása mögött valóban az a szándék állt, hogy a republikánus jelöltet segítsék győzelemhez, felmerül a kérdés: arra nem gondoltak, mi lesz ha, ha Donald Trump végül veszít? A fogadóirodák szerint ugyanis ez a valószínűbb, körülbelül 70 százalék esélyt adnak Hillary Clinton győzelmére – és ezzel nyilván tisztában vannak az oroszok is. Erre is választ jelenthet egy, a Politicónak nyilatkozó, Oroszország-szakértő diplomata elmélete. Szerinte Oroszország Hillary Clinton győzelmére számít.De üzenetet küldenek neki arról, hogy Oroszország komoly hatalom, amivel számolnia kell, és bajt okozhat neki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hillary Clinton az egyetlen, akiben Bernie Sanders bízik

A legrosszabbkor jött a botrány a demokratáknak

Trump szerint a világ jobb lenne Kadhafival és Szaddám Huszeinnel

Trump: Hillary Clinton felelős a migrációért




Trump szerint a világ jobb lenne Kadhafival és Szaddám Huszeinnel



A világ kétségkívül jobb lenne, ha Szaddám Huszein iraki és Moammer Kadhafi líbiai diktátor még mindig hatalmon lenne – mondta az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok népszerűségi listáját vezető Donald Trump egy vasárnap közzétett interjúban.
Nézze meg Líbiát! Nézze meg Irakot! Korábban nem voltak terroristák Irakban. Ő (Szaddám Huszein) azonnal megölte őket.Irak mára a terrorizmus Harvardjává vált”– hangsúlyozta a milliárdos üzletember a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában. Huszeint és Kadhafit katonai intervencióval távolították el a hatalomból 2003-ban, illetve 2011-ben, és mindkettejükkel végeztek is. 




A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump amerikai üzletember szerint romokban a Közel-Kelet
Forrás: MTI/EPA/Peter Foley
Őszintén szólva sem Irak, sem pedigLíbia nem létezik többé.Darabokra törtek. Ott nincs többé semmiféle ellenőrzés. Nem lehet tudni, mi történik” – folytatta Trump. A republikánus elnökjelölt-aspiráns szerint a Közel-Keleten tapasztalható példa nélküli erőszakot elnézve „középkori időket élünk" egy „hihetetlenül veszélyes és szörnyű világban”, ahol „az embereket lefejezik és vízbe fojtják”. Mint hangsúlyozta, ezért tartja fontosnak a hadsereg erősítését. A Trump-doktrína egyszerű: „az erőt jelenti” – fogalmazott.
Szaddám Huszein és Hugo Chávez Bagdadban 2000-ben
Forrás: AFP
Líbia egy katasztrófa.Irak egy katasztrófa. Szíria egy katasztrófa.Az egész Közel-Kelet az. Az egész teljesen felrobbant Hillary Clinton (volt külügyminiszter) és (Barack) Obama (elnök) ideje alatt" – mutatott rá, közvetlenül bírálva ezzel az Obama-kormány külpolitikáját és a demokraták vezető elnökjelölt-aspiránsát, aki 2009 és 2013 között volt az Egyesült Államok külügyminisztere.

Moamer Kadhafi, líbiai vezető 1986-ban
Forrás: AFP/Alexander Joe, Dominique Faget
Hillary Clintonról szólva Trump azt mondta, hogy nem „ellenségnek”, hanem „ellenfélnek” tekinti, akit könnyen le lehet győzni, ha az ember az eddigi munkásságát veszi alapul.

Munkahely

Trump a republikánusok között fő riválisának számító Ben Carsonnal kapcsolatban egy vasárnapi Twitter-üzenetében azt írta, hogy míg a nyugalmazott idegsebészegész életében soha egyetlen munkahelyet sem teremtett(vagyis hát egyet mégiscsak, az oldalán dolgozó nővérét)”, ő már több ezret létrehozott.
A republikánus vagy a republikánusokkal szimpatizáló szavazók szerint Donald Trump a legerősebb jelöltjük a 2016-os elnökválasztásra – derült ki az AP-GfK vasárnap közzétett reprezentatív felméréséből. Tíz republikánus szavazóból hét úgy véli, hogy az ingatlanmágnás megnyerné a 2016 novemberében esedékes elnökválasztást.



Trump: Hillary Clinton felelős a migrációért


Hillary Clinton demokrata párti politikus korábbi, rossznak minősített döntéseit támadták a vasárnap délelőtti tévés vitaműsorokban a republikánus párti elnökjelöltségre pályázó vetélytársak, akik Barack Obama demokrata párti elnököt sem kímélték.
Donald Trump a CBS televízió vendége volt, Chris Christie és Jeb Bush pedig a Fox televízió délelőtti politikai vitaműsorában fejtette ki véleményét. 




Donald Trump ezúttal sem fukarkodott a jelzőkkel
Forrás: AFP/Mandel Ngan
Trump, a republikánusok elnökjelölt-aspiránsa azt hangoztatta, hogy a Barack Obama első elnöki ciklusában külügyminiszterként tevékenykedő Hillary Clinton rossz döntései szükségtelen haláleseteket okoztak – mint mondta – a Közel-Keleten mind az amerikaiaknak, mind a fogadó országban. „Hozzá nem értő döntéseivel szörnyű haláleseteket idézett elő, mostani problémáink jó részét ő okozta. Mondhatnánk azt is, hogya jelenlegi migrációs hullámot ő idézte elő”– fogalmazott Trump.

Meg kell találni, mi a probléma

Az elnökségjelöltséget ambicionáló üzletember ezzel a líbiai Benghaziban történtekre utalt. Benghaziban ugyanis 2012 őszén fegyveresek támadták meg az amerikai főkonzulátust, és másokkal együtt meggyilkolták a főkonzult is. Később kiderült, hogy a diplomata sorozatosan jelezte, támadás várható, mindenki veszélyben van, a Clinton vezette külügyminisztérium azonban figyelmen kívül hagyta diplomatája segélykérő jelzéseit.




Hillary Clintont is élesen bírálta Trump
Forrás: AFP!Getty/Andrew Burton
A műsorban Trump egyébként ezúttal is kifejtette azt a véleményét, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök elmozdítása vezetett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felemelkedéséhez, ugyanakkor elismerte, hogy az ő felhívása a muszlimok amerikai beutazásának megtiltására ugyancsak hozzájárult a muszlim világ radikalizálódásához.
(Az al-Shabab nevű terrorszervezet most éppen Trump e felhívásáról készített videóval toboroz terroristákat.)Mit teszek majd most?Mondom, amit mondanom kell” – fejtegette a műsorban Trump. Szerinte előbb meg kell találni, hogy mi is a probléma, majd aztán megoldani.

Obama a király?

A Fox televízió vitaműsorában Chris Christie New Jersey kormányzója és Jeb Bush volt floridai kormányzó – mindketten a republikánus párti elnökjelöltségért küzdenek – szintén Hillary Clintont támadta, de egyikük sem fukarkodott Barack Obama bírálatával sem.




Jeb Bush élesen bírálta Obamát
Forrás: AFP/Andrew Patron
Christie szerintObama olyan „mint egy sértődékeny gyerek,amikor nem kapja meg azt, mit akar”... Christie az elnöknek a fegyverviselési szabályok szigorítására tervezett intézkedéseiről beszélt, s úgy fogalmazott, hogy Obama „úgy cselekszik, mintha király volna”. Jeb Bush szintén a fegyverviselés tervezett szigorítását kárhoztatta. „Az elnök elveszi a jogaikat az állampolgároktól” – mondta a volt floridai kormányzó.



Szíriai menekült ölt machetével Stuttgart mellett

NYGKÖVETÉS
2016.07.24. 18:05


Machetével megölt egy nőt, két másik embert megsebesített egy férfi Stuttgart mellett – írta az Independent. Őrizetbe vétele után a rendőrség megerősítette: az elkövető egy 21 éves szíriai menekült volt. A támadást egy kebabos mellett követte el a délnyugat-németországi kisvárosban, Reutlingenben, nagy pánikot okozva a járókelők között.
A lengyel külügyminisztérium vasárnap éjjel közölte: a megölt nő lengyel állampolgár volt – írta az MTI.
A lengyel sajtó úgy tudja, az asszony várandós volt.

schorsch1893 @mr_holger
#Reutlingen - hab ich gerade bekommen, täter wohl gefasst - bild passt zum angegebenen ort
17:40 - 2016 Júl 24
    4 kedvelés
Információk szerint a férfi másfél éve ismerte a nőt, akivel együtt is dolgozott a kebabosnál.
A szemtanúk szerint a machetéjével egy rendőrautó után is rohant, majd egy arra guruló civil autó ütötte el, de elsőre úgy tűnik, ettől nem sérült meg súlyosan. A férfi végül lefeküdt a földre, nem mozdult, amikor a rendőrök lefogták.
Állítólag a gyilkosság előtt a férfi veszekedett vele. A rendőrség előtt korábban is ismert volt az elkövető személye.
A rendőrség szerint a merénylő egyedül volt, őrizetbe vétele után nem várható újabb támadás a környéken.
Mindez alig két nappal a müncheni ámokfutó akciója után történt, ahol egy pszichésen zavart, Németországban született iráni származású 18 éves fiatalember ölt meg kilenc embert, mielőtt öngyilkos lett. Annak a támadásnak nincsen köze az Iszlám Államhoz, nem terrortámadásról van szó, ellentétben a múlt heti másik támadással, ahol a München felé tartó vonaton egy 17 éves afganisztáni fiú támadott késsel egy hongkongi családra.


Korrupcióinfó: milliárdos pénzégetés történhet az Új Nemzedék Központban


Nem sok eredmény látszik abból a közel 5 milliárd forint EU-s és állami támogatásból, amit az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. kapott a névből egyszerűen levezetett „Új nemzedék újratöltve" programra, amelyre egyedüliként pályázhatott a kiírás szerint. A fiatalok munkába állását segítő projekt keretében húsz kontaktpont irodájában hoznának létre közösségi tereket, valamint fesztiválokon és rendezvényeken tartanának előadásokat a megcélzott 12-35 éves korosztálynak. Az eddig kikerült közbeszerzések alapján viszont több száz millió forintot fizethettek ki furcsa és túlárazott megbízásokra – derült ki Hadházy Ákos, az LMP társelnökének csütörtöki 25. jubileumi korrupcióinfóján.



Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Fotó: Soós Lajos / MTI
Hadházy és párttársa, Ikotity István közérdekű adatigénylésben fordult a központot felügyelő Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy mi valósult meg a kiutalt támogatásból, milyen szerződéseket kötöttek. A tárca viszont tovább irányította őket a központhoz, mondván nem ők az adatgazdák.
A kevés megküldött adatban és az eddig nyilvánosságra hozott közbeszerzésekben is sok gyanús tételt talált az LMP-s politikus:
  • 25 millió forintba került a honlapfejlesztés.
  • 24,8 millió forintot költöttek grafikai tervezésre és nyomdai munkákra.
  • 100 millió forintot számoltak projektmenedzsmentre a pályázat alatt.
  • 251 millió forintot költenek nem részletezett egyéb szakértői tevékenységre.
  • 340 millió forint a marketinges és kommunikációs büdzsé.
  • 1,6 milliárd forintot terveztek be személyi jellegű ráfordításokra és útiköltségre a 117 embert foglalkoztató cégnél. A 2015-ös évben a cégbeszámoló alapján nettó 231 ezer forint volt az átlagkereset, vagyis majd' 5 évig minden fizetés biztosított a támogatásból.
  • 36 millió forintot fizetnek a Humán Telex Kft-nek rendezvényszervezésre és PR-marketing tevékenységre. A Fradi vezérigazgatójának, Orosz Pálnak ez nem az első állami megbízása: 900 millió forintért egy másik vállalkozással együtt a Humán Telex fogja népszerűsíteni a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot.
Hadházy felidézte azt is, hogy az Új Nemzedék Nonprofit Kft. nem először kapott állami támogatást: korábban 3 milliárd forintért valósíthatták meg az „Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben tanuló diákok esélyegyenlőségének növelése” című projektet. A pályázat furcsaságait először a 444 vette észre tavaly nyáron: a lap megírta, hogy az Új Nemzedék Központ környékén több fiatal, fideszes politikus is feltűnt, a közbeszerzések pedig ott is túlárazottnak tűntek. 310 millió forintot költöttek kommunikációra úgy, hogy igazából senki sem hallott a programról.



Az Új Nemzedék Központ zánkai főépülete 2012-ben
Az Új Nemzedék Központ zánkai főépülete 2012-ben
Fotó: Nagy Lajos / MTI
Ez feltűnt az Állami Számvevőszéknek is, amely idén tavasszal megvizsgálta volna az állami cég pénzügyeit, de az ellenőröket egyszerűen nem engedték be az épületbe. Az ÁSZ eleve azért ment a helyszínre, mert a szervezet nem küldte meg az ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat. Az elmúlt évek pénzügyi beszámolói alapján tényleg gondok lehetnek a cég gazdálkodásában: a 2014-es adatok szerint négymilliárd forintos veszteséggel zárták az évet, ezt kozmetikázta a hárommilliárdos, rendkívüli bevételnek elkönyvelt támogatás. 2015-ben már 17 millió forintos nyereséggel zártak, de megint csak a pályázati bevételek fordították pozitívba a mérleget, valamint az, hogy eladták a zánkai úttörőtábort az Erzsébet Vagyonkezelő Zrt-nek.

Hasonló ügy miatt bukott az EMMI egyik államtitkára

Hadházy a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden menesztette Köpeczi-Bócz Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárt. A lépést a 2014-2020-as uniós fejlesztési programok „szakpolitikai koordinálásának hiányosságaival” indokolta a tárca.



A rendőrség szerint a machetés migráns támadása nem terrorizmus


Egy embert megölt és kettőt megsebesített egy férfi vasárnap a németországi Reutlingenben egy utcai késes támadásban - jelentették német hírportálok. A helyi rendőrség közleménye szerint az elkövető egy szíriai menedékkérő, akit őrizetbe vettek. Terrortámadásra utaló jelek nincsenek.
A Baden-Württemberg tartományi város rendőrsége közölte: délután 16.30 körül több riasztást kaptak arról, hogy a buszpályaudvar közelében egy férfi vitába keveredett egy nővel és megsebesítette az első rendőri jelentések szerint egy bozótvágókéssel. Később a Stuttgarter Zeitung kollégákra és szemtanúkra hivatkozva egy 80 centiméteres pengéjű konyhai késről írt.
A nő belehalt sérüléseibe. A támadó megsebesített még egy nőt és egy férfit is. A helyszínre kiérkező rendőrök őrizetbe vették. Megállapították, hogy egy 21 éves szíriai menedékkérőről van szó, aki már ismert volt a hatóságok előtt.
A támadót egy arra járó BMW-s elütötte, mert látta borzalmas tettét /Fotó: MTI
A rendőrség szerint a támadónak nem volt tettestársa, a lakosságot nem fenyegeti további veszély.
Este a reutlingeni rendőrkapitányság közölte, hogy az ügy feltárása során nem találtak terrortámadásra utaló jeleket. Egyelőre legfőképpen azt vizsgálják, hogy párkapcsolati konfliktus vezetett-e a gyilkossághoz.
A Stuttgarter Zeitung című lap szerint a halálos áldozat egy lengyel nő, akibe szerelmes volt a Németországba másfél éve érkezett szíriai férfi. Munkatársak voltak, mindketten egy török gyorsbüfében dolgoztak. A gyilkosság is ott történt.
A támadó bal oldalon és a fegyver, amivel megölt egy embert /Fotó: Twitter
A sebesültek járókelők, a vérfürdő miatt pánik tört ki. Egy szemtanú szerint egy autós elütötte a maga körül megvadultan vagdalkozó támadót, aki ekkor földre rogyott és nem mozdult a rendőrök kiérkezéséig.
Alig két nap alatt ez a második halálos utcai támadás Németországban. Péntek este Münchenben kilenc embert agyonlőtt egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár, majd végzett magával.

Jönnek, hogy elfoglalják Európát”






Nem lehet véletlen, hogy most ekkora migrációs nyomás van Európán, szerepet játszhat benne a muszlim hódítási szándék, de a nagyhatalmak is támogatják – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Márfi Gyula veszprémi érsek, akivel a keresztény megújulás szükségességéről is beszéltünk.
–   Keresztény még Európa?
–   A minap Lengyelországban jártam zarándokokkal, a külső jegyek ott arra vallanak, még él a kereszténység. Templomok épülnek, nem csak régieket lehet megcsodálni, és ami a legfontosabb, rengeteg a fiatal közösség. Eleven a hit, de sajnos ilyet másutt Európában, még hazánkban sem látni.
–   Ennek tükrében mit jelent a buzdítás, hogy meg kell védeni a keresztény Európát?
–   Mindenekelőtt rá kell mutatni arra, hogy rossz úton járunk, és mihamarább vissza kell térni a gyökerekhez. Európában ugyanis még most is szinte minden a kereszténységről beszél. Elég csak az időszámításra gondolni: Jézus 2016 éve született. Vagy arra, hogy míg a muszlimoknál a péntek, a zsidóknak a szombat, Európában mégis csak a vasárnap az ünnep. Mert Jézus ezen a napon támadt fel. De körülnézhetünk az építészetben, a képzőművészetekben, az irodalomban vagy a zenében, és mindenütt azt látjuk, a legmeghatározóbb értékek a keresztény hitből születtek. Ha mindezt sutba vágjuk, nem marad semmi, elveszíti értelmét a kultúránk. Ennél is nagyobb baj, hogy ha feladjunk az erkölcsöket is, akkor a szexualitás, a szerelem, a szeretet és az élet teljesen elszakadnak egymástól. Így pedig nem csak ideológiai vákuum jön létre, hanem demográfiai is. Ezért jönnek a migránsok.
Attól, hogy szeretjük a farkasokat, hiszen ők is Isten teremtményei, még nem engedjük be őket a bárányok közé – Márfi Gyula érsek.
–   Vannak, akik szerint ez nem is baj, inkább lehetőség.

–   Sohasem gyaláztam a musz­li­mo­kat, de nekik teljesen mások az erkölcseik, mint nekünk. Ami nálunk bűn, náluk erény. Ami szerintünk nem olyan nagy vétek, szerintük halálos bűn. Például nekik egy kafirt, azaz hitetlent átverni, kifejezetten jó cselekedetnek számít. Ezzel tisztában kell lenni, anélkül, hogy elítélnénk őket. Senki nem akarja őket bántani, magam sem gyűlölöm őket, sőt szeretem és tisztelem. Mindennap imádkozom értük. Azért nem ők a hibásak, hogy el akarják foglalni Európát, sokkal inkább mi.
–   Vagyis úgy látja, a jelenlegi népvándorlás egyúttal hódítás?
–   A dzsihád egy olyan alapelv a muszlimoknál, amely azt jelenti, terjeszkedni kell. Dar al iszlám-má, azaz iszlám területté kell tenni minél nagyobb részeit a Földnek, bevezetve a sariát, a sajátos törvénykezést.
–   Komolyan úgy gondolja, hogy a több száz kilométert akár a gyermekeikkel megtevők is el akarják foglalni a kontinenst?
–   Biztosnak tartom, hogy van egy ilyen küldetésük is, persze, nem csak ezért jönnek. Háborúk és környezeti katasztrófák mindig voltak, de hogy most ekkora nyomás van Európán, az nem lehet véletlen, szerepet játszhat benne ez a hódítási szándék. Ezért támogatják őket az arab bankok. Katarba vagy az Egyesült Emírségekbe nem engedik be őket, de adnak nekik pénzt, buzdítva őket, vándoroljanak hozzánk. A migrációnak ugyanis nem csupán okai, de céljai is vannak. Ilyen Európa, illetve az euró destabilizálása, amiben meg az Egyesült Államoktól számíthatnak támogatásra. A harmadik cél pedig a munkaerő­hiány orvoslása egyes uniós tagállamokban, a nagyvállalkozóknak szükségük van olcsó munkaerőre, vagyis modern rabszolgákra.
–   Ferenc pápa, a katolikus egyház feje mégis azt mondta a minap, hogy az elküldött migránsban ott lehet Krisztus. Nincs ellentmondás?
–   Jézus azt mondta, legyetek szelídek, mint a galambok, de azt is: legyetek okosak, mint a kígyók! Attól még, hogy szeretjük a farkasokat, hiszen ők is Isten teremtményei, nem engedjük be őket a bárányok közé, még ha báránybőrben is érkeznek. A Szentatyának egyébként azért sem érdemes keményen fogalmaznia, mert akkor a Közel-Keleten élő keresztényeken állhatnak bosszút a muszlimok, az eddiginél is durvábban. Ferenc pápa ráadásul nyilván jobban ismeri azokat a muszlimokat, akikkel Dél-Amerikában találkozott, s akikkel együtt imádkozhatott a katolikus templomokban. De akik most jönnek, nem tesznek ilyet, muszlim és muszlim között is lehet különbség. Meg kell ismerni az iszlámot, hogy érdemben tudjunk nyilatkozni. Fontos az is, hogy míg a zsidó-keresztény hagyomány a bosszútól és a harctól a békés, megbocsájtó magatartás felé vezet –, hiszen Jézus már arra hív minket, szeressük az ellenséget is –, addig a muzulmánoknál ilyen nem létezik. Szakértők szerint a Mekkában keletkezett Korán-fejezetekben, azaz a szúrákban Allah még úgy szerepel, mint irgalmas isten, a medinaiakban azonban inkább bosszúálló, ott már több az antiszemita kijelentés, mint Hitler „Mein Kampf”-jában. Náluk még van olyan, hogy szent gyűlölet. Vagyis a folyamat fordított. Máig élő, érzékletes példa: a házasságtörésért halál jár, nyilvánosan kivégzik, aki ilyet tesz.
Alapvető feladat, hogy újra komolyan vegyük a keresztény hitet – buzdít Márfi Gyula
–   Sokan éppen a muszlim radikalizmus, az ilyen szabályok elől menekülnek Európába.

–   Nem hiszek benne, hogy emiatt menekülnének. Hiszen ezt tanulják, ebben nőnek fel. A háború persze más, az lehet oka az elvándorlásuknak. Ugyanakkor a gyermekek, akik velük jönnek, sokszor nem is a sajátjaik, csak tolják őket maguk előtt, hogy sajnálatot ébresszenek, aztán otthagyják a szerencsétleneket, vagy éppen átdobják a határkerítésen. Még egyszer mondom: tudnunk kell, hogy mások, mint mi, s ha ezt nem vesszük figyelembe, rossz döntéseket hozhatunk. Lehet, hogy én tévedek, de ezernégyszáz év tanulságai alapján nem tartom valószínűnek, hogy lehetséges őket integrálni. A multikulturalizmusnak éppen az a gyengéje, hogy mi befogadnánk őket, de ők nem fogadnak el minket. Saját képükre és hasonlatosságukra akarnak alakítani bennünket. Még azok is, akik menekültként érkeznek. Nem tisztelik, hanem megvetik a másságot, azaz minket, sőt egyfajta felsőbbrendűségi tudat van bennük. És még valami. Az iszlám nem csak vallás, hanem totalitárius politikai rendszer, ahogy azt az iráni Homeini ajatollah is megmondta már.
–   Mi lesz így Európával?
–   Ha ez folytatódik, az iszlám előbb-utóbb biztosan átveszi majd a hatalmat. És akkor mi „istentelenek”, azaz másodrendű, ám adózó állampolgárokká leszünk. Hogy mire számíthatunk, arról kérdezzük meg a kisebbségi sorban ott élő keresztényeket, és ne a politikusokat vagy a turistákat, akiket a muszlim hatalmak szívélyesen fogadnak.
–   A kereszténység, illetve az egyház számára jórészt megújulást hoztak a nehéz történelmi időszakok. Lehet ez mégis akár pozitív következménye a kialakult helyzetnek?
–   Az Ószövetség szerint a zsidók száműzetése idején a próféták egyértelműen azt mondták, ez Isten büntetése. Azért, mert a korábban hívő nép bálványokat tisztelt. Ha nem térünk meg, akkor biztos, hogy Európa elpusztul. A templomok összedőlnek, az iszlám hatalom legalábbis biztosan nem óvja majd őket. Ha a jelenlegi arab világot nézzük, csak Kuvaitban épült az elmúlt évtizedekben templom, de azon sem lehetett kereszt. Nálunk meg épülnek a mecsetek. Megfontolandó.
–   Akkor jó, hogy a magyar kormány népszavazást hirdet Brüsszel ellen, és kerítést épít a határra?
–   Annyit mondanék erre, hogy nem ítélem el a falak építését. Nem normális az, hogy a migránsok mindenféle papír nélkül jönnek, mi meg befogadjuk őket, köztük még a terroristákat is. A szabadságnak is megvan a maga mértéke. Ha túl sok sót tesz valaki a levesbe, ehetetlen lesz, nem ízes. Bizonyos rendre szükség van. Ugyanakkor a helyzet rendkívül összetett.
–   És a magyar társadalom milyen állapotban van? Segíthet a Szent Márton-emlékév vagy a 2020-as eucharisztikus világkongresszus a lelki megújulásban?
–   Alapvető feladat, hogy újra komolyan vegyük a keresztény hitet. Nem a „se hit, se erkölcs” hozzáállás jelenti a modernséget, azt már Szodomában és Gomorrában kipróbálták az emberek, vagyis régi, téves út ez, a hanyatlás elavult világa. Az említett kezdeményezések talán erősíthetik a pozitív folyamatokat. A legfontosabb egyébként az lenne, ha a hitehagyott szülőknek újra lennének hívő gyermekeik. A fiatalok felé kell fordulni, ebben segíthetnek a megerősödő egyházi iskolák, még az információktól hemzsegő, hangos világ dacára is. A jövőbe ugyanis nem vezet más út: vagy vállunkra vesszük Krisztus keresztjét, vagy megkapjuk Mohamed vas igáját. Nincs harmadik út. A mondás szerint a természet ugyanis irtózik a légüres tértől, márpedig most Európa abban van. Ezt meg kell szüntetni.
Magyar Hírlap


Turistalátványosságként mutogatja a Hamász a Gázai övezetben ásott alagútjait



A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamasz nyári látványosságként mutogatja az általa ásott alagutakat szervezett csoportoknak – értesült a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap.
hamasz alagútA Hamasz ellen végrehajtott izraeli Erős szikla hadművelet második évfordulóján a gázai fiatalok a belföldi turizmus egyik nevezetességeként ismerkedhetnek az övezet alá ásott, az izraeli területek elleni támadásokat szolgáló alagútrendszer néhány szakaszával.
A Facebookon bemutatott videofelvétel szerint az egyik alagút falain elhelyezték a Hamasz számos megölt harcosának képét, és a felügyelők azokat mutogatva kalauzolják a tizenéves fiúk csoportjait. A Gáza város alatt ásott járatban fegyvereket és az Izrael elleni harc módszereit is bemutatják a látogatóknak. A mellékelt szöveg szerint a kiállítást bárki megtekintheti, valamint a média számára is nyitva áll.
A két évvel ezelőtti harcok idején, majd az azt követő feltárásokban Izrael 36 alagutat talált, amelyek célja meglepetésszerű támadások végrehajtása volt a határ izraeli oldalán. A Hamasz 2014 óta saját állítása szerint újjáépítette az övezet alatti alagútrendszert, s az izraeli hadsereg idén tavasszal felfedezett és felszámolt két olyan új járatot, amelyek behatoltak az ország területére.
A cionista állam több mint egy évtizede próbál olyan módszert találni, amellyel felderíthetik a gyakran több tucat méterrel a föld alá ásott támadóalagutakat, eddig mintegy negyedmilliárd dollárt (mintegy 70 milliárd forintot) költöttek el erre a célra.
Orientalista.hu – MTI

Arab képviselők ellen hoztak törvényt Izraelben




Az izraeli parlament elfogadta azt a vitatott törvényt, amelynek értelmében a törvényhozás háromnegyedének jóváhagyásával közjogilag felelősségre vonhatók a képviselők, ha rasszista uszítást követnek el, vagy ha támogatják az Izrael elleni fegyveres harcot – jelentette a helyi közszolgálati rádió.
A képviselők közjogi felelősségre vonásáról határozó jogszabályt a kneszetet alkotó 120 képviselőből 62-en támogatták 47 ellenében a második és harmadik olvasásban tartott kedd éjszakai szavazáson.
A közös arab lista a legfelsőbb bírósághoz fordul, mert szerintük az új törvény alkotmányellenes. A törvényjavaslatot az alkotmányozási bizottság terjesztette elő, nem egyéni vagy kormányzati indítvány volt.
Az új törvény szerint képviselőtársuk közjogi felelősségre vonásához legalább 90 honatyának kell az erről szóló javaslatot megszavaznia, előzetesen pedig legalább 70 képviselőnek kell aláírásával támogatnia a szavazást az illetőről, és közülük legalább tíznek a kormánykoalíción kívüli pártokból kell kikerülnie. Emellett választási időszakban nem lesz lehetséges a törvény alkalmazása.
A felelősségre vonási törvény sötét folt Izrael arcán. A gyűlölet kormánya csak az árkok növelésével foglalkozik, amelyek jobban fenyegetik Izraelt az összes külső ellenségnél”- írta Twitter-üzenetében a jóváhagyott törvényről a parlamenti ellenzéket és a szociáldemokrata Munkapártot vezető Jichák Hercog.
Az ellenzék előzetesen több száz kifogást jelentett be a törvényjavaslat ellen, és miután nyolc órában maximalizálták a vita idejét, beszédeikkel ezek éjjeli megtárgyalására készültek annak reményében, hogy a szavazás idejére többségbe kerülhetnek. Azonban közvetlenül a javaslat benyújtása után észrevették, hogy az egyébként 66 képviselőből álló koalíció nem rendelkezik többséggel a kedd esti plenáris ülésen, ezért lemondtak beszédeikről, és azonnali szavazást követeltek.
Ekkor a kormányzati oldal képviselői a parlamenti elnök jóváhagyásával időhúzó beszédeket tartottak, amíg a parlamentbe érkeztek a többséghez szükséges képviselőik.
A képviselők parlamenti mentelmi jogát felfüggesztő szabályozást eredetileg azért fogalmazták meg, mert februárban három arab képviselő részvéte kifejezéseként látogatást tett izraeliek elleni támadások során meghalt palesztin merénylők családjánál. Ezért őket korábban a kneszet etikai bizottsága négy-négy, illetve kettő hónapra felfüggesztette mandátumukból.
Az új törvény alig titkolt célja az izraeliek haragját rendszeresen kivívó Hanan Zoabi arab képviselőnő eltávolítása a törvényhozás soraiból. Zoabi szélsőséges kijelentéseivel időről-időre botrányt okoz a kneszetben, legutóbb gyilkosoknak nevezte az izraeli katonákat, és 2010-ben személyesen részt vett a török Mavi Marmara hajó fedélzetén a Gázai övezet elleni blokád megtörését célzó, Izraelben provokációnak tekintett, és kilenc halálos áldozattal járó akcióban is.
Orientalista.hu – MTI


Nyugállományú NATO-vezető van a puccs mögött – állítják török lapok



Erdogan tényleg nekimegy az USA-nak. A Yeni Safak kormánypárti lap John F. Campbell tábornokot, a NATO erők korábbi afganisztáni főparancsnokát vádolja a puccs megszervezésével.
A lap szerint Campbell „2 milliárd dollárral támogatta a puccsistákat, a pénz a nigériai UBA bankon keresztül lett szétosztva a CIA aktív közreműködésével.”
A tábornok állítólag május óta legalább kétszer járt Törökországban inkognitóban, hogy a puccsistákkal beszéljen. Az Erzulum katonai bázison és Incirlik légitámaszponton tárgyalt a török katonaság képviselőivel.
A CIA több millió dollárt osztott szét a török tábornokok között, hogy meggyőzzék őket a puccs szükségszerűségéről – állítja a Yeni Safak.
Washington visszautasította a vádakat, a Fehér Ház sajtófőnöke, Josh Earnest alaptalannak nevezte a Campbell tábornok érintettségéről szóló híreket.
Orientalista.hu – Jack Fall



Rabbi: Európa megszállása kitűnő hír. Jön a Messiás





Tyirityán: A rendszer a Betyársereget is megkereste




Rejtélyes egyenruhások tartják rettegésben a hazánk déli határszakaszához érkező migránsokat. Egy haláleset kapcsán nyomozás is indult, de egyelőre senki sem tudja, hogy rendőrök, katonák, vagy önbíráskodó polgárőrök, esetleg önkéntes határvédők az elkövetők. Egy lapunk birtokába jutott hangfelvételből úgy tűnik, mintha paramilitáris csoportok is részt vennének a migránsválság kezelésében. Megkerestük az illetékes szerveket, akik cáfolták az együttműködést.
Tyirityán: A rendszer a Betyársereget is megkereste
Tyirityán Zsolt
Egy hónappal ezelőtt a Holt-Tiszába fulladt egy 22 éves szír fiatalember. 19 éves öccse számolt be arról, hogy azért kényszerültek úszásra, mert mikor átkeltek a folyón, egyenruhások akadályozták őket a partraszállásban. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága nyilatkozatban szólította fel a magyar hatóságokat az eset kivizsgálására, melynek eredményeként nyomozás indult ismeretlen személyek ellen „bántalmazás hivatalos eljárásban” bűncselekményének gyanúja miatt.
Mind a nemzetközi szervezet vezetője, mind pedig a Helsinki Bizottság képviselője arról számoltak be az ATV műsoraiban, hogy lassan két hónapja rendszeresen kapják a hasonló esetekről szóló információkat. Simon Ernő, az ENSZ menekültügyi főbiztosságának szóvivője az Egyenes Beszéd-ben mondta el, hogy
a menedékkérők százával számolnak be az őket ért bántalmazásokról, erőszakról, melynek során sokkolóval, tonfával, paprikaspray-el és szájkosár nélküli kutyákkal akadályozták meg őket abban, hogy átjöjjenek magyar területre.
Bilincselés után ütnek
A Helsinki Bizottság társelnöke, Pardavi Márta pedig az ATV Start című reggeli műsorában beszélt arról, hogy a menekültektől, önkéntesektől és civil szervezetektől is azt hallják: a kerítés átmászása után egyenruhások léptek fel agresszíven a migránsokkal szemben. A bevett gyakorlat szerint először megbilincselik, majd gázspray-el fújják le őket, aztán jön a verés és rugdosás, végül szelfit készítenek velük és visszakergetik őket a kerítés túloldalára.
pardavi márta és orbán balázs.Pardavi Márta és Orbán Balázs.
A Helsinki Bizottságnak a fóti gyermekotthon migráns lakói közül többen is egybehangzóan állították, hogy május 15-én „rendőrök” verték össze őket. Gázspray-t használtak, ütlegelték és rugdosták a fiatalokat. Az egyik gyerekre a határzárnál történt elfogásakor rendőrkutyát is ráeresztettek. A szervezet a hatóságokhoz fordult, ahonnan azt a 
választ kapták
törvényesen és szakszerűen hajtja végre a határvédelmi és határ-ellenőrzési feladatait. […] A rendőrség minden esetben garantálja a humánus eljárást és az alapvető emberi jogok betartását a rendőri intézkedés során, továbbá mindent megtesz annak érdekében, hogy ezen elvek megsértőit felderítse, illetve megakadályozza az ilyen cselekményeket.”
Mi van, ha nem rendőrök voltak?
Ebben az alaphangulatban látott napvilágot egy jogvédő szervezet, a Human Rights Watch jelentése, amely szintén azt állította, hogy Magyarország megszegi a vonatkozó nemzetközi egyezményeket, mivel a déli határszakasz magyar oldalán egyenruhások bántalmazzák rendszeresen és módszeresen a menedékkérőket. Egy nekik mesélő férfi szerint, több társával együtt két órán keresztül verték őket katonai ruhába öltözött emberek, úgy hogy előtte műanyag bilincsekkel hátrakötötték a kezüket.
A magyar és nemzetközi jogvédő szervezetek egy része tényként kezeli, hogy az elkövetők a rendőrség vagy a katonaság hivatásos állományú tagjai voltak, Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban kategorikusan cáfolta ezt a múlt heti Kormányinfón. Mint mondta, hazugság, rágalom, hogy a rendőrök bárkit is megvertek volna a határ nyolc kilométeres zónájában. Erre utalt Simon Ernő is, amikor
nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az agresszorok akár „paramilitáris szabadcsapatok”, vagy „önkéntes határvédők” is lehetnek,
hiszen a menekültek nem tudják beazonosítani az egyes fegyveres szervek egyenruháit.
A betyár mindenit!
Olvasónk hívta fel a figyelmünket egy beszélgetésre, amelynek akaratlanul lett fültanúja az egyik délvidéki városban. A társaság látványosan kigyúrt tagja azzal dicsekedett éppen hallgatóságának, hogy a határszakasz egyes részein, így például a Toroczkai László által vezetett Ásotthalmon és környékén, a rendőrök ráengedték a „betyárokat” az embercsempészekre és a migránsokra. Az önfényezés irgalmatlan verésekről és csempészek felgyújtott autóiról is említést tett.
forrás: hetek.huForrás: Hetek.hu
Önmagában ez a történet kevés lenne ahhoz, hogy hitelt adjunk olvasónk szavainak, ám időközben birtokunkba került egy hangfelvétel, amely gyanús egybeesést mutat az elhangzottakkal.
Alig két héttel ezelőtt a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) és a B.M. Szebb Jövőért Alapítvány Zagyvarékáson rendezett háromnapos önvédelmi tábort, amelynek sztárelőadói:
az ex-jobbikos Murányi Levente; az érpataki polgármester, a Jobbik által támogatott Orosz Mihály Zoltán; Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Zagyva György Gyula, szintén ex-jobbikos, a HVIM első embere voltak.
Pontosabban lettek volna, mert Orosz és Zagyva magára hagyták Tyirityánt, nem mentek el a találkozóra, ahol hármasban szórakoztatták volna a közönséget. Így alakult, hogy a betyárok fővezérének egyedül kellett lenyomnia a haknit, ami egyébként jól érzékelhetően nem esett nehezére. Tyirityán a szervezete történetéről és a Jobbikhoz való viszonyáról is beszélt, majd szűk egy óra után balkézről megemlítette, hogyan fogadtatták el magukat és tevékenységüket a hazai fegyveres szervekkel.
Önszerveződő sportolók
Ennek kapcsán, saját példájukkal bátorította László Attilát, a MÖM vezetőjét, hogy a várható támadások dacára folytassák az alternatív polgárőrségek szervezését, és meg fogják látni, hogy ha a törvény és a hatályos jogrend betartásával működnek, akkor – „előbb vagy utóbb, én legalábbis már kezdem ezt látni” – partnert találnak a rendvédelemi és a honvédelemi szerveken belül.
Az előadó ennél a pontnál visszakanyarodott saját alakulatára, és bár jelezte, hogy részletesen erről csak egy sör mellett beszélhet terjedelmesebben, végül mégiscsak eldicsekedett eredményeikkel.
A migránsválság megoldásában, büszkeséggel mondhatom, hogy a Betyársereg is igencsak kivette a részét, és úgy, hogy a rendszer keresett meg bennünket. Nyilván ennek a függvénye az volt, hogy ugye annyira leépítették a magyar honvédelmet, hogy egy ilyen önszerveződő sportolókból álló civil körre volt szükség, hogy adott helyzetben ott legyen, amikor ott kelletett, hogy legyen.”

Kitapossák az ösvényt a többieknek
Tyirityán szavaiból legalább három következtetés mindenképpen levonható.
1. Aki leül vele sörözni, sokkal többet is megtudhat a magyar hatóságok és a Betyársereg együttműködéséről
2. A betyárok büszkék rá, hogy a hatalom felül tudott kerekedni a velük kapcsolatos előítéleteken, és már nem egy neonáci félkatonai szervezetként tekint rájuk, hanem civil sportegyesületként
3. Ha a MÖM, és még ki tudja hány hasonló szerveződés a betyárok által kitaposott ösvényen jár, akkor a jövőben ők is számíthatnak a hatalom legitimáló felkérésére
Hatósági vélemények
Az elhangzottakkal kapcsolatban megkerestük a Belügyminisztériumot, a Honvédelmi tárcát, az ORFK-t és a déli határszakasz két megyei rendőr-főkapitányságát. Azt kérdeztük:
Kértek-e segítséget, akár polgárőrség keretein belül, de azon kívül is működő, úgynevezett önkéntes határvadászoktól, vagy olyan, magukat önvédelmi civil mozgalomként aposztrofáló szervezetektől, mint a Magyar Önvédelmi Mozgalom vagy a Betyársereg?”
Cikkünk megjelenéséig a BM és a HM válaszai futottak be, melyekben mindkét minisztérium cáfolja, hogy igénybe vették volna az önszerveződő sportolók szolgáltatásait. Amint megérkezik a rendőrség reakciója, azonnal frissítjük cikkünket.
A Jobbik is számít a betyárokra
Tavaly év végén Volner Jánossal, a Jobbik alelnökével közölt interjút a magát rasszistának és nemzetiszocialistának valló Betyársereg honlapja. A rendőrség és a honvédség migránskrízisben nyújtott teljesítménye kapcsán Volner megjegyezte, hogy a Jobbik komoly szerepet szán a hazafias mozgalmaknak.

„Ha a hazám védelemre szorul, én magam fogom a harcosoknak kijáró tisztelettel megkérni a Betyársereget, hogy segítsen megvédeni”. Az ellenzéki párt alelnöke szerint
a Betyársereg „messze a legütőképesebb hazafias önszerveződés”, ezért helyesli, hogy a jövőben a „magyar harcosok elit klubjaként” kívánnak tevékenykedni.
Érvei szerint a történelem is arra tanít, hogy a honvédelemben vagy szabadságharcokban sokszor „nem a reguláris hadseregek, hanem a hazafias önszerveződések játszottak fontos szerepet”.
Tyirityán Vonáról és a Jobbikról
Nem csak a Jobbik számít a Betyárseregre, hanem a betyárok is a Jobbikra. Tyirityán fentebb idézett előadásában külön fejezetet szentelt a pártnak és vezetőjének, Vona Gábornak, aki szerinte „rendkívül intelligens, becsületes, tiszta ember”, és nagyon helyesen tette, hogy a tisztújítás előtt élt elnöki vétójogával. Elvégre „egy jobboldali értékrendhez tartozó pártnál az autokrácia megléte kötelesség”.
vona gábor és tyirityán zsolt.Vona Gábor és Tyirityán Zsolt.
Nem is ez a baj a Jobbikkal – mondta a főbetyár –, hanem az, hogy nincs meg az az ideológia és eszmei, szellemi irányelv, amelyek mentén a párt felkészülhetne a valódi rendszerváltó szerepre.
Tyirityán szerint a létezésüket meghatározó fasizmus, hungarizmus, nemzeti szocializmus, már nem részei a korszellemnek, és bár ezeknek az eszméknek a képviselőire továbbra is büszkén kell gondolnunk
mint akik megvívták a maguk korában a fehér faj heroikus küzdelmeit –, modernkori megjelenítőinek az a dolga, hogy ideológiájukat a jelen kihívásaihoz igazítsák.
Erre pedig ki volna alkalmasabb, mint a Jobbik elnöke – érvelt Tyirityán, aki Vona Gábor legfontosabb feladatának tartja, hogy létrehozza végre azt a „korszellemnek megfelelő, jobboldali értékrendre épülő ideológiát”, amely tartalmat ad pártjának és irányt mutat szimpatizánsaiknak az előttük álló harcban.
atv.hu

ÍGY HAZUDIK A NEMZETKÖZI SAJTÓ A MÜNCHENI TERRORTÁMADÁS KAPCSÁN



 
Elképesztő hazugsággal állt elő az ellenőrzött média. Még fel sem száradt az áldozatok vére, de már gyártottak egy hihetetlen történetet, amit nagy buzgalommal terjesztenek szerte a világon.
A sajtó által terjesztett történet az igazságot messze kerüli, egyetlen feladata van: elterelni a figyelmet az újabb  szélsőséges dzsihadista gyilkosról, aki iráni létére példaképének tekintette az Iszlám Állam nevű terrorista hálózatot. Mivel Európa szinte hetente szenved el egy-egy brutális terrorista akciót, a merkeli Németország titkosszolgálata hihetetlen történettel árasztotta el a hírcsatornákat.
A történet röviden:van egy gonosz iráni fiatal, aki német állampolgár, Németországot a hazájának tekinti, hiszen ott nőtt fel. Ez a helyszínen rögzített videóban is elhangzik. A 18 éves iráni fiatal gondol egyet, létrehoz egy hamis adatlapot – egy török lány arcképét felhasználva hozzá – a legismertebb közösségi oldalon, ahol muszlim fiatalokat hív meg a bevásárlócsarnok gyorséttermébe. Tehát éppen a mészárlás helyszínére. Természetesen abból a célból, hogy megölje őket.
Az iráni fiatalember tehát muszlimokra akart vadászni, a sajtónak beadott dajkamese szerint. Nos, a várakozással ellentétben muszlim fiatalok nem jöttek, így elkezdett németeket lelövöldözni, aki elé került arra lőtt. A sajtó szerint az áldozatok közül három török származású. Nem kereste ő a muszlimokat. Vadállati kegyetlenséggel gyilkolt, ahogy az Iszlám Állam videóiban is látható.
 
A liberális média altató hatásával folytat csendes háborút a fehér faj ellen!
A liberális média altató hatásával folytat csendes háborút a fehér faj ellen!
 
A hamis profilt a közösségi oldalon azóta törölték, de állításuk szerint a képeket már júniusban feltöltötték hozzá. Ebből arra lehet következtetni, hogy a gyilkos előre készült a brutális akcióra. A bajor közszolgálati rádióolyan nevetséges kijelentést tett, hogy a gyilkos igen érdeklődött az ámokfutások(???) iránt, de az Iszlám Államhoz semmi köze.
Ha viccnek szánták, akkor sikerült, mert komolyan valószínűleg ők sem gondolják. A média szerint a müncheni támadásnak a bevándorláshoz sincsen semmi köze. Hát ez már sok!Akkor hogy került Németországba egy iráni?Teljesen mindegy, hogy hol született, ha nem ő, akkor a szülei vándoroltak be, tehát köze van a bevándorláshoz.
A 9 halálos áldozattal és 27 sebesülttel járó terrorista akciót a média klasszikus ámokfutásra változtatta, tompítva ezzel jelentőségét. Szalagcímein hozza az ámokfutásról szóló hazugságot.
Az emberek viszont egyetlen szavukat sem hiszik el, nem akarnak bevándorlókat Európában, nem akarnak terroristákat! Ki kell mondani végre: Európában nincs helye a fanatikus iszlamistáknak!
Kántor Zsolt








Ez vár az Unióra: Kiderült a németek terve!

A hitleri leányzónak nem engedi a vakoló páholya , hogy módosítson a bevándorlási politikáján . 
A német népnek kell picsán rúgnia hogy a történelem szemétdombjára kerüljenek a zsidó fasizmus láz álmai, és ő is ki elárulta a német népet !!



Az elmúlt hetekben két nagyon befolyásos európai politikus beszélt Európa lehetséges jövőjéről, arról, hogy ők milyen Európát képzelnének el a következő évtizedekben. A két politikus: Wolfgang Schäuble, Németország pénzügyminisztere, illetve Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, tehát olyan emberek, akik valóban befolyásolják, befolyásolni képesek Európa, illetve az Európai Unió jövőjét. 
Beszédeik felidézése előtt máris ki kell jelentenem: amennyiben a Schäuble- és Timmermans-féle vízió nem marad pusztán vízió, hanem – a Brexit ellenére vagy éppen azért – gyakorlattá, életté, valósággá válik, akkor valóban újra kell gondolnunk nekünk, magyaroknak, s az európai állampolgároknak, van-e még értelme az unió egyben tartásának, van-e még értelme egyáltalán egy ilyen unió irányítását elfogadni, avagy más megoldásokban kell gondolkodni. Wolfgang Schäuble a Die Zeitnek adott interjút a német kormány bevándorláspolitikájáról, s többek között kijelentette: azért kell beengedni a migránsokat, hogy Németország lakossága ne legyen beltenyésztett. Szerinte „az elszigeteltség a vesztünket jelentené. Vérfertőzéshez vezetne.” És még mindehhez hozzáteszi: „a muszlimok gazdagabbá teszik a mi nyíltságunkat és sokszínűségünket. […] Nézzék a németországi törökök harmadik generációját – különösen a nőket. Ebben hatalmas lehetőség rejlik az újításra.” 
Megáll az ész. 
Eddig azt hittük, a német kormány azért tárja ki a kapuit a bevándorlók előtt, mert velük akarja pótolni az évről évre kieső munkaerőt. Nos, most csattanós választ kapunk: az a Schäuble, akiről eddig azt hallottuk, hogy a gazdaság és a pénzügyek felkent szakértője, az a Schäuble, aki eleddig elsősorban Görögország folyamatos gazdasági szorongatásában jeleskedett, váratlanul migrációs, civilizációs és demográfiai szakértővé válik. Eleddig azt is joggal hihettük, hogy éppen ő lesz az utolsó, aki a teljesen öngyilkos és érthetetlen Willkommenskulturt nem a gazdasági, munkaerő-utánpótlási kényszerek felől magyarázná meg a közvéleménynek… 
Schäuble azonban teljesen váratlanul a migráció igazi, alapvető fontosságát a német és arab, muszlim népek, fajok keveredésében látja. A pénzügyminiszter az interjúban kitágítja a témát, s nem pusztán német, hanem európai metszetbe helyezi, s közvetetten arra utal, hogy Európa elkorcsosul, életképtelenné válik, ha nem történik meg az európai és arab – vagy más – fajok egyesülése. 
Schäuble víziói nemcsak rémisztőek, de már első olvasásra is tarthatatlanok. Miféle faji korcsosulás veszélyezteti a nyolcvanmilliós Németországot, ahol eleve több germán népcsoport él együtt, bajorok, szászok, svábok, poroszok, rajnai németek, észak-németek stb., nem beszélve Európáról, amely éppen csodálatos nemzeti sokszínűségéről ismert, a keltáktól kezdve a germán népeken át a szlávokig és tovább? Hogyan lehetne beszélni faji elkorcsosulásról ebben az esetben? Ellenkezőleg: az európai népek, népcsoportok, nemzetek, nemzetiségek a maguk sokszínűségében mutatnak fel egy nagyobb egységet, egy működő rendszert, amit kultúrának vagy civilizációnak nevezhetünk. Éppen ez a sokszínűségre épülő egység bomlana meg akkor és azzal, ha más kultúrákkal, civilizációkkal keveredne, legyengítené, felbomlasztaná, s végül megszüntetné azt. 
Nem is beszélve arról, hogy éppen a muszlim világban jellemző a beltenyészet, az unokatestvérekkel való házasodás, miközben a keresztényekkel való egybekelés kifejezetten tiltott és bűnös dolognak számít. Miről beszél a pénzügyminiszter? Mi lenne a következménye az általa helyesnek és kívánatosnak vélt keveredésnek muszlimok és európaiak között? Korántsem az, amit ő gondol. Hanem, az iszlám törvényei alapján, bekövetkezne a muszlim férfiakkal kötött házasságok után az európai, német nők iszlamizációja, fordítva pedig nem működne a folyamat. Mindez immáron nem párhuzamos társadalmak, hanem párhuzamos kultúrák és vallások élet-halál harcához vezetne, pusztuláshoz, háborúhoz és romláshoz. 
De térjünk át Frans Timmermansra, aki az európai parlamenti képviselőkhöz így szólott: „…a diverzitás az emberiség jövője (sorsa). A világ legtávolabbi szegletén sem lesz olyan nemzet, amelynek ne lenne diverzitás a jövőjében. Ebbe az irányba halad az emberiség. És azok a politikusok, akik azt próbálják eladni a választópolgáraiknak, hogy létezhet olyan társadalom, amely kizárólag egy kultúrába tartozó emberekből áll, olyan jövőképet rajzolnak fel, amely egy soha nem létezett múltra épül. Ezért ilyen jövő nem lesz. Európa sokszínű lesz, mint ahogy a világ összes többi része is sokszínű lesz.” 
A diverzitás ebben az összefüggésben nem mást jelent, mint az egyes nemzetállamok faji, nemzetiségi, etnikai, genetikai keveredését. De az EB-alelnök túlmegy ezen, s azt mondja, hogy egyetlen ország – EU-tagállam – sem gondolhatja azt, hogy a jövőben egy kultúrához tartozó emberek alkotják majd a társadalmukat. Itt már a kultúrák, civilizációk egyesüléséről és keveredéséről van szó. Nem lehetséges tehát, hogy mondjuk Lengyelország vagy Magyarország azon ábrándozzon, hogy továbbra is a keresztény kulturális szokásokra és hagyományokra alapozza a társadalmát. Timmermans bántóan arrogánsan jelenti ki: ilyen jövő nem lesz! Faji és kulturális diverzitás fogja jellemezni az európai országokat. 
Vagyis: minden gyökeresen átalakul és felfordul, az európai kultúra felolvad talán egy új, soha nem látott, a szép jövőt jelentő globalista csúcskultúrában. 
És ezt nem más mondja, mint az Európai Unió egyik vezetője. 
Visszatérve Wolfgang Schäublére: a német pénzügyminiszter gondolatai a német és európai belterjességről, illetve a muszlim és a német, európai népek keveredésének nagyszerűségéről és csodálatos lehetőségeiről tudományos, illetve kulturális szempontból is tarthatatlanok, nevetségesek. Kérdés akkor: miért mond ilyeneket? 
A válasz Timmermansnál található, aki egyszerűen kijelenti, hogy a faji és kulturális keveredés és sokszínűség Európa és az európai nemzetállamok jövője. Ez lesz és punktum. Vagyis itt nem mással állunk szemben, mint vezető európai politikusok ideológiai alapú víziójáról, tervéről, a világ átalakításának nagy, neoliberális-globális kísérletéről. A kommunizmus és a fasizmus után a harmadik gigantikus vízióról, ami immáron az egész világ térdre kényszerítésére játszik. Azt gondolom, ha Schäuble pénzügyminiszter váratlan antropológussá és demográfiai szakértővé válásának, s nagy megvilágosodásának okait keressük, akkor egészen véletlenül és halkan érdemes megemlíteni, hogy az interjú megjelenése előtt először vett részt a Bilderberg-csoport évi rendes összejövetelén Drezdában. Ott általában sokat okosodnak a résztvevők. De ez bizonyára roppant véletlen egybeesés… 
Még egyszer meg kell ismételnem: ha a Timmermansok és Schäublék, valamint persze Merkelek és Martin Schulzok által fémjelzett politikai elit fogja meghatározni Európa jövőjét, azt a bizonyos szép, új globális világot, akkor valóban az EU-val kapcsolatos alapkérdések sem lesznek megkerülhetők.



Megüzente az Iszlám Állam a következő célpontját!



Nizza - Miután Nizzában egy kamion 84 embert gázolt halálra, s számtalan sérült életéért még most is küzdenek, az Iszlám Állam poszterekkel ünnepel Twitteren. Sőt, úgy tűnik következő célpontjáról is üzent, bár még hivatalosan a francia támadást sem vállalta magára az ISIS. 
Elképesztő beteg plakátokkal ünnepli egy nemzet újabb tragédiáját az Iszlám Állam. A Mirror bukkant rá a Twitter-fotókra, ahol az egyik poszteren például az Eiffel-torony mellett egy lángoló tenyérnyom is látható, mellette arab szöveggel. Egy francia újságíró szerint pedig az Iszlám Állam arra szólította fel a követőket, hogy autóikkal minél több amerikai és európai embert gázoljanak halálra. 
A beteg plakátokkal egyébként úgy tűnik üzennek is a jövőre tekintve: az egyik poszteren arra céloznak, hogy Berlin lesz a következő célpont. 

Forrás: http://www.blikk.hu





///

Trump: az amerikai hadsereg ki kell vonuljon Európából



BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-07-21



Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt szakítana azzal a gyakorlattal, hogy az USA lehetőségei szerint a világ minden országában megpróbál katonai jelenlétet kiépíteni. Ő csak akkor küldene amerikai katonákat külföldre, ha az Egyesült Államokat közvetlen veszély fenyegeti.
A republikánus elnökjelölt azt mondta, támogatja ugyan, hogy az Amerikai Egyesült Államok idegen országokban is katonai jelenlétet tartson fenn, de szerinte nem szükséges, hogy a tengeren túl – Európában – is állandó legyen az amerikai katonai jelenlét.
Trumpot újonnan nem pusztán annak okán éri kritika, hogy válogatás nélkül minden lehetőséget megragad a média figyelmének elnyerésére, hanem, mert nyíltan izolacionista politikát képvisel; elutasítja azt a külpolitikát, ami az USA kivételességét hangsúlyozza, és amit az amerikai elitek mindeddig képviseltek – valamint az ezzel járó katonai doktrínát is újraformálná.
Trump szerdán a New York Times-nak nyilatkozva azt mondta, ha az Egyesült Államok megvédéséről döntünk, bármikor küldhetünk katonákat külföldre – de ehhez nem kell állandó jelleggel külföldön állomásozniuk. Ez így jóval kevésbé lenne költséges.”
Az Egyesült Államok jelenleg a világ közel összes régiójában katonai jelenlétet tart fenn, több mint 150000 ott állomásozó katonával. Az elmúlt 15 év során az USA több tucatnyi regionális fegyveres konfliktusban vett részt. Jelenleg az amerikai védelmi költségvetés jelenti a NATO összes katonai kiadásának mintegy 75%-át.
 


///

Videóra vették a terroristák a francia pap megölését, szertartást is tartottak

BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-07-26


Filmre vette a két támadó, ahogyan egyikük végzett az idős pappal – fedett fel részleteket a francia templomban kedden történt véres eseményekről az egyik túsz, egy apáca.


Danielle nővér az RMC rádióállomásnak elmondta, hogy a két támadó térdre kényszerítette az idős papot, aki megpróbált ellenállni, és ekkor végzett vele az egyik férfi. Az apáca a gyilkosság pillanatát kihasználva kimenekült a templomból. A nővér beszámolója szerint a két dzsihadista valamilyen szertartást is tartott az oltárnál arabul, amit szintén videóra vett. Az apáca nagyszerű papnak mondta az áldozatot.
Kedden a reggeli misén a normandiai Rouen közelében fekvő Saint-Etienne-du-Rouvray településen öt embert – egy papot, két apácát és két hívőt – túszul ejtett két, késsel felfegyverkezett férfi, akikről később az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet azt állította, hogy a katonái voltak. A támadók a 84 éves papnak brutális módon elvágták a torkát, és egy másik túszt életveszélyesen megsebesítettek. A gyilkosokat – mivel nem adták meg magukat – a rendőrség agyonlőtte. A történtek után a világ számos országának vezetői mellett a Vatikán is mély döbbenetének adott hangot.
A Fehér Ház – magyar idő szerint – késő délután a „lehető leghatározottabban” elítélte a francia templomban történt papgyilkosságot, és tudatta, hogy mindenben támogatja Franciaországot a bűntett hátterének feltárásában. „Franciaországnak és az Egyesült Államoknak közös ügye a vallásszabadság védelme minden kultúrát beleértve” – mondta Ned Price, a Fehér Ház szóvivője.
Forrás: MTI 


///

Szijjártó: a terroristák fel akarják számolni a kultúránkat, vallásunkat, civilizációnkat





BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-07-26



Európa a huszonnegyedik órában van, a terror megfékezésének feltétele az illegális bevándorlás megállítása – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleményében, amelyet a tárca juttatott el kedden az MTI-hez.
A külügyminiszter kiemelte: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a múlt heti négy németországi támadás után “ismét barbár merényletet követtek el”, ezúttal Franciaországban. Úgy fogalmazott: “a bestiálisan meggyilkolt katolikus pap” családjával és az egész francia néppel együttéreznek, mielőbbi felépülést kívánnak minden sérültnek. Szijjártó Péter szerint a keddi merénylettel “a terroristák ismét átléptek egy határt”. Világos, hogy “nemcsak” meggyilkolni akarják az európai embereket, hanem fel akarják számolni a kultúránkat, vallásunkat, civilizációnkat – fogalmazott. Hangsúlyozta: ki kell mondani, hogy Európa a huszonnegyedik órában van. A legutóbbi, vasárnapi németországi késes támadás és robbantásos merénylet után az európai emberek mindössze egy napot élhettek terrortámadás nélkül, és ma már újra családok gyászolnak vagy aggódnak szerettük kórházi ágya mellett – mutatott rá.
A tárcavezető kiemelte: minden felelős politikusnak fel kell tennie a kérdést, hogy együtt akarunk-e élni a félelemmel, a terrorral. Szijjártó Péter szavai szerint a kormány megadta a választ: a magyar kormányt a magyar emberek választották, a magyarok biztonságáért felelős, és ez határozza meg minden döntését. A terror megfékezésének feltétele az illegális bevándorlás megállítása, Magyarország ezért védi meg a saját és egyben az Európai Unió külső határát – áll a külügyminiszter közleményében.
Kedden két támadó hatolt be az észak-franciaországi Saint-Etienne-du-Rouvray templomába, ahol egy papot, két apácát és két hívőt ejtettek túszul. A rendőrség közlése szerint a késsel felfegyverkezett férfiak elvágták az idős pap torkát és egy további túszt súlyosan megsebesítettek. A támadókat a helyszínre érkező biztonsági erők lelőtték.
Forrás: MTI 
Fotó: Reuters; Pascal Rossignol

És természetesen el akarják venni tőletek az össze rabolt luxus villáitokat , és a számonkérést is meg akarják oldani , mert ti csak loptok , és loptok a nép meg éhezik 47 000 Ft- ra közmunkássá teszitek őket , és újabban a közmunkást bakának akarjátok befogni , hogy 47 000 Ft – ért vérüket ontatjátok valamelyik térségben zsidó érdekekért harcolva , mert a kazár nem onthatja vérét , ki lenne az új világrendben aki helyettesítené a kazárt ? Hát az új kazárok . Modt elvárnátok , hogy 47000 Ft – ért még a fityma bőrétől is megszabaduljanak ezek a szerencsétlen gojok .
Talán titeket kéne miszlikbe vágni , hogy jó haleledel legyen belőletek is !!!




//

Megint melléfogtak a libsik: nincs sorozási kényszer



BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-07-26
2016-07-26 16_42_10-magyar honvédség - Google-keresés


Cáfolta a Honvédelmi Minisztérium, hogy kényszersorozás alá vetnék a közmunkásokat. Az ellenzéki pártok, a libsi média hamis értesüléseire hivatkozva azzal vádolták a szaktárcát, hogy erőszakkal sorozná be a közmunkásokat.
Ezzel szemben az igazság az, hogy . . .
A Magyar Honvédség (MH) nyit mindenki felé, aki elkötelezett a haza védelme iránt és természetesen minden, a haza szolgálatát fontosnak tartó fiatalt vár a soraiba, aki önként vállalja a szerződéses katonai szolgálatot, és érdekli a Honvédség által kínált életpálya lehetősége.
Az MH hosszú távú és biztos munkalehetőséget kínál a közfoglalkoztatotti programban dolgozók számára, míg a közmunka csak egy ideiglenes állapot. Aki megfelel az elvárásoknak és követelményeknek a közfoglalkoztatotti bérnél jóval magasabb fizetést kap.
A sorkatonai szolgálat 2004-es megszűnésével az MH önkéntes professzionális haderővé alakult át. Az önkéntességből következik, hogy az MH nem kötelez és nem is kötelezhet senkit arra, hogy akarata ellenére szerződést kössön, illetve a soraiba lépjen.
Az MH több mint 11 éve csak önkéntes alapon jelentkező katonákkal működik.
Július hónapban Vas, Fejér, Baranya, Pest, Bács-Kiskun, Nógrád, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém, Hajdú-Bihar, Csongrád, Szabolcs-Szatmár és Békés megyében zajlik toborzás. A megjelenés nem kötelező. A tájékoztatókon kizárólag a szerződéses katonai szolgálat vállalásának feltételei kerülnek ismertetésre, valamint a szerződéses katonák kötelezettségei, járandóságai.


AddThis Sharing Buttons


///

BBC siralom: Migránsok halnak meg sajnálatos robbantásokban Európában





BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-07-26
A BBC a legutóbbi német robbantást a következő címmel tette közzé weboldalán „Szíriai migráns halt meg egy németországi robbanásban” (Syrian migrant dies in German blast).

Szegény migránssal vajon mi történt? Bányarobbanás volt, esetleg egy náci robbantotta fel, vagy csak kuszkuszt főzött otthon és a gázpalackkal baj volt? A címből nem derül ki, mert mindent meg kell tenni, hogy elkerüljék annak látszatát, hogy a migráció és a terror összefügg. Ez pedig egyre szánalmasabb. Még annál is szánalmasabb, és bizonyosan visszaüt!
A német rendőrség szerint egy újabb pszichés problémákkal küzdő migráns halt meg egy robbanás következtében egy fesztivál bejáratánál. Nem tisztázott, hogy öngyilkos akart lenni, vagy esetleg ennél rosszabb szándékai voltak. Ezt nem én találom ki. Ezt ők mondták. A robbanószer ugyanis több ember halálát okozhatta volna, ha bejut a fesztiválra, de oda nem engedték be. Ezért az ajtó előtt robbantotta fel magát és így „csak” 12 ember sebesült meg, hárman súlyosan.
A helyzet világos. A migráns nem tudta feldolgozni, hogy a rendezők kirekesztették a rendezvényről és ezért öngyilkos lett. Ez jó példa arra, hogy milyen intoleráns Európa, milyen súlyos következményei vannak ennek, és milyen nehéz a migránsok élete. A rendezőket ezért faji kirekesztéssel kell megvádolni, és mivel közvetve egy ember halálát okozták, el kell ítélni őket. Semmiképpen sem szabad kitüntetést adni nekik, mert több tucat ember életét mentették meg azzal, hogy nem engedték be a migránst, mert feltételezhető, hogy akkor nem érte volna a sokk és nem robbant. Csak sétálgatott volna egy nagy adag robbanószerrel a táskájában, és nézi a koncertet, esetleg tapizza a csajokat, ahogy ez itt szokás.
A BBC csatlakozott a hülyék táborához és a hírt „Szíriai migráns halt meg egy németországi robbanásban” címmel hozta le. Nehogy már kiderüljön, hogy mi is történt valójában.
A eset annyira megérintett, hogy javasolnám ennek mentén újraértékelni az elmúlt év terrorcselekményeit, mert láthatólag itt némi félreértés van. Ennek fényében már világossá válik, hogy miért is kellett szegény migránsoknak meghalniuk a párizsi focimeccs bejáratának közelében. Őket sem engedték be, ezért itt is öngyilkosságról beszélhetünk, amit szintén a kirekesztés sokkja okozott. Itt a kedves migránsok még arra is vigyáztak, hogy úgy öljék meg magukat, hogy más ne sérüljön. A brüsszeli reptéren is hasonló esettel állunk szemben, ahogy az utólagos német rendőrségi jelentés feltárta. Ott az egyik szegény migráns csak kocsit akart venni a bőröndjéhez, de egy európai elétolakodott és „büdös migráns én előbb jöttem!” felkiáltással félrelökte a későbbi robbantót, aki persze ettől „kirekesztési sokkot” kapott. (Javasolnám ez a szakmai kifejezést bevezetni a pszichológiában, az ilyen esetekre.)
Nizza kicsit más. A német rendőrségi anyagokból kikerült, hogy ott a migráns nem ismerte elég jól a várost és elromlott a GPS-e, igazából csak eltévedt.
A macsétás támadást, ahol egy szerencsétlen migráns véletlenül megölt egy terhes nőt, szintén át kell értékelni. Én ezt a címet javasolnám, talán utólag a nemzetközi sajtóban mindenhol ki lehetne cserélni. „Rasszista német BMW sofőr szándékosan áthajtott egy migránson.” Itt ugyanis egy piros BMW-t vezető ember úgy állította meg a szegény migránst, hogy elütötte. Szándékos gázolás, így ezt nem közlekedési balesetként, ezt emberölési kísérletként kellene kezelni, természetesen kiegészítve a rasszista indítékkal.
A baloldali és merkeli sajtó missziója lett, hogy az embereket megóvják a valóságtól. A nép ugyanis nem elég érett, még azt gondolnák, hogy a migránsok között vannak terroristák, félnének tőlük, esetleg olyan pártokra szavaznának, akik tenni akarnak valamit az ügyben.
Ez pedig egyre szánalmasabb, hiteltelenebb, izzadságszagúbb, kínosabb, röhejesebb és bizonyosan ellentétes hatást ér el. A sajtó saját hitelét kockáztatva is megpróbálja védeni a védhetetlent. Mindent bevet, de minden kevésnek bizonyul, mert a valóság olyan átütő erővel bír, amire csak rémálmainkban gondoltunk volna. Kilenc nap alatt 4 merénylet? Mi van itt kérdezik egymástól az emberek.
A sajtó szinte örült a 10 áldozatot követelő müncheni terrorcselekménynél. Mindenhol azt hangoztatták, hogy a fiatal iráni fiú nem az Iszlám Állam híve, vagyis itt csak egy sima mészárlás van, amit ugyan egy migráns család gyereke követett el, de azért az mégis más, ha legalább nem iszlám radikális terrorizmusról van szó. A csapból is ez az örömhír folyt, hogy nem iszlám radikális a gyilkos. Esetleg még egy kis csavart belevihettek volna a történetbe, ha így tálalják. Szélsőséges gyilkos közelről fejbe lőtt egy iráni származású fiatalt Németországban, miután másokkal is végzett!
Ki az akit megnyugtatnak ezzel a viselkedéssel magukon kívül? Ki az, aki örül annak, hogy egy iráni származású fiatal, afgán barátjával összejátszva, vérengzést hajt végre Bajorországban? Ki az, akinek nem mindegy, hogy az Iszlám Állam motiválta őket, vagy csak teljesen hülyék? Ki az, akinek erről nem az jut eszébe, hogy: Úristen, megint migránsok gyilkoltak? Miért kell ilyen szánalmasnak lenni, miért kell maguknak hazudni?
A válasz egyszerű. Ma ez az újságírói és politikusi hozzáállás kifizetődő, ebből meg lehet élni, de azért ezek az újságírók is emberek, ők is látják, hogy valami nem stimmel azzal, amit képviselnek, ők is tudják, hogy kilóg a gigantikus lóláb. Ezért muszáj saját lelkiismeretüket megnyugtatni, hogy azért ők még a jó oldalon állnak. – Azért látod, ez a gyerek sem az Iszlám Állam nevében gyilkolt, látod, hogy nem minden terrorista muszlim radikális. Ezek a hülye jobberek meg általánosítanak, de mi árnyaltan, kirekesztés nélkül látjuk a valóságot, mi európaiak vagyunk, képesek vagyunk különbséget tenni egy sima frusztrált migráns lövöldözése és egy iszlám radikális gyilkol között. Ezért mi jobbak vagyunk, mint a jobberek. Jó nekünk!!! Tapsi-tapsi.
Ugye érzitek a gondolat mögött nem is túl rejtett idiotizmust? A gyanúm, hogy nem.

AddThis Sharing Buttons



///

Nem fogtok nyugodtan aludni a házaitokban” – Ebben a videóban üzent a németeknek az ansbachi merénylő

BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-07-26
A bajorországi Ansbachban önmagát felrobbantó merénylő előzőleg videóban üzent a németeknek: „Nem fogtok nyugodtan aludni a házaitokban”.
A bajorországi Ansbachban robbantotta fel önmagát egy 27 éves szír származású férfi. Az Iszlám Állam közlése szerint Mohammad Daleel az elkövető neve. Két éve érkezett Németországba, de megtagadták tőle a menedékjogot és már ki is kellett volna toloncolni őt az országból. Ehelyett azonban öngyilkos merényletet hajtott végre Ansbachnak.
Egy napvilágra került videó szerint az elkövető a támadás előtt videóban tett hűségesküt az Iszlám Államnak, bejelentette támadása helyszínét és módszerét, megfenyegette az európaiakat és búcsút vett családjától is.
A videón látható, amint az Iszlám Államot vezető Abu Bakr Al-Bagdadinak hűségesküt tesz, majd Németországot fenyegeti, amiért az a Közel-Keleten harcoló nyugati erőkkel együtt férfiakat, nőket és gyerekeket ölnek. Erre válaszul az elkövető fogadalmat tesz, hogy „mártírakciót” hajt végre a bajorországi Ansbachban. Szerinte ez válasz a muszlimok gyilkolására és elűzésére, amire hasonló súlyú választ kell adni.
A későbbi öngyilkos merénylő megesküszik arra, hogy a németek nem fognak nyugodtan aludni a házaikban, és társai az életeikre és házaikra fognak törni.
Arról is beszél, a következőkben már autóbombák fognak robbanni. Szerinte az Iszlám Állam katonái készen állnak arra, hogy további akciókat kövessenek el a fogadalmaiknak megfelelően.
A németeknek azt üzeni: ezt a harcot nem az Iszlám Állam kezdte el. Ahogy fogalmaz: a ti repülőitek” bombáztak férfiakat, nőket, gyerekeket válogatás nélkül. A későbbi merénylő arra is utal, hogy az Iszlám Államnak most is vannak katonái Európában, akiknek azt üzeni: legyenek állhatatosak.
A családjának végül azt üzeni: a paradicsomban találkoznak majd. Allahtól pedig azt kéri, hogy fogadja el őt mártírként és legyen vele elégedett.





Nem nyomoz az ügyészség Rogán után

Még jó hogy nem nyomoz , hisz ők is benne vannak nyakig , és amúgy meg egy a páholyuk a fasiszta zsidó nagy páholy , hülye goj kilopják a szemedet ezek rosszabbak a Lenen fiuknál , hisz nekik csak 133 nap adatot a rablógyilkos ámokfutásra , de ezeknek egy élet , legalább is úgy gondolják de likvidálni is késő volna már őket . 


NÉMET TAMÁSKÖVETÉS


A fideszes Tényi István, illetve a PM-es Szabó Tímea tett feljelentést Rogán Antal ellen hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt, miután a Prisztás-gyilkosság felbujtójaként elítélt Portik Tamás azt nyilatkozta, hogy tízmillió forintnak megfelelő eurót adott át Pápa Marianne nevében Rogán Antalnak. Tényi elküldte az ügyészség elutasító határozatát, amelyben azt írják, hiányzik a bűncselekmény gyanúja: Portik személye sem túl hiteles, amiket mondott, azok pedig nem egyértelmű állítások.



Rogán Antal
Rogán Antal
Fotó: Kovács Attila
Portik Tamást abban a személyiségi jogi perben hallgatták meg, amelyet Rogán Antal indított Juhász Péter ellen. A tanúként kihallgatott Portik Tamás azt vallotta, tízmillió forintnyi eurót adott át Habony Árpád nagynénje, Pápa Marianne nevében Rogán Antalnak. Ezután tett feljelentést Tényi.
Portik: Tízmilliót vittem Rogánnak

Portik: Tízmilliót vittem Rogánnak

A maffiózó részletesen beszámolt a belvárosi olcsó ingatlanok körüli bizniszekrőlTovább
Az ügyészség június 23-án vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt feljelentéskiegészítést rendelt el, ami kétszer 15 nap volt. Ennek keretében, mostani döntésük előtt megkérték a bíróságtól a Juhász-Rogán-per jegyzőkönyvének azt a részét, amiben Portik vallomása van, az ügyészség tehát ez alapján dolgozott. Elutasító határozatából következően nem rendelt el nyomozást.
Azt írják, Portik a pénz átadásának helyszínénél nem volt egyértelmű. Először azt mondta, a Centrál Kávéház melletti szűk utcában valamilyen pártirodában történt − ami az ügyészség szerint a Fidesz ötödik kerület, Cukor utca 5. szám alatti irodája −, ám később már az Aulich utcai pártirodát jelölte meg. Ráadásul kérdésre nem tudta felidézni, hogy nézett ki a helyiség.



Az átadott pénzzel kapcsolatban is voltak az ügyészségnek aggályai: Portik 10 millió forintnak megfelelő euróról beszélt, de ezen túl semmit nem mondott. Az ügyészség szerint Portik a vallomásában ugyanis nem tért ki „ a pontos euró összegre, annak forrására, címletezésére, illetve egyéb olyan jellemzőire, ami nyilatkozatát tartalommal töltené meg és hitelt érdemlővé tenné".
Összegzésében az ügyészség úgy fogalmaz, hogy a Portik által elmondottak „valóságtartalmával szemben olyan ésszerű kételyek támaszthatók, amik a bűncselekmények a nyomozás elrendeléséhez szükséges gyanújának hiányát eredményezik, így nyomozás elrendelésére nincs törvényes alapés a feljelentések elutasítása felől kellett határozni".
Rogán Antal egyébként feljelentette Portik Tamást hamis vád miatt, ám az ügyészség azt elutasította.
Nem indult eljárás a Rogán megvesztegetéséről beszélő Portik Tamás ellen

Nem indult eljárás a Rogán megvesztegetéséről beszélő Portik Tamás ellen

Hamis tanúzás miatt jelentették fel, miután azt mondta: tízmillió forintnyi eurót adott Rogánnak Habony nagynénje nevében.Tovább
Portik a fent említett tárgyaláson többek között arról beszélt, hogy a kétezres évek közepén-végén ismerte meg Rogánt, nagyvilági életet élt ekkor. Pápa Marianne-t, Habony Árpád nagynénjét állítása szerint 2008-2009-ben egy bírósági tárgyaláson ismerte meg. Ő 5-6 éve "Árpival", vagyis Habony Árpáddal felvezettek neki egy üzleti tervet az olcsó belvárosi ingatlanokról.
A Tóni intézi a piaci árnál jóval alacsonyabban a belvárosi ingatlanokat
  • mondta a tárgyaláson Portik. Mindezt úgy csinálják, hogy a piaci ár alatti összeget hoz ki az önkormányzatnak dolgozó értékbecslő, majd a kerületi rendelet szerinti egy összegben történő fizetés miatt adható kedvezménnyel együtt akár a piaci ár feléért juthatott ingatlanhoz a kedvezményezett. Azt is elmondta, hogy egy alkalommal Habony Árpád kérésére Pápai Marianne egy alkalommal 10 millió forintnak megfelelő összegű eurót küldött rajta keresztül Rogán Antal, akkori belvárosi polgármesternek.

  1. Egy minden gyanún felül álló állampolgár magyar útlevelekkel kereskedik a terroristák között , már 10 ezret eladtak , és ha csak 50 % - uk terrorista , hát épp ellepték Európát , ja hogy az volt a dolguk , hogy terroristákat gyártsanak , a perben meg, hogy a pártnak gyűjtsenek egy kis tőkét , és úgy mond nekik is maradjon egy kevés , hogy tudjanak mit aprítani a tejbe elvégre ők nem éhezhetnek , hisz díszmagyarba öltözött MOSZAD ügynökök . Hát így jut nekik luxus villákra és eszük ágában sincs számonkérést végezni , hisz még a bűnözők is újjal mutogatnak a korrupt, gyilkos, rabló, politikusokra .
Majd újjal mutogatnak a magyarokra , hogy a terrorizmust hamis magyar utlevelekkel segítette elő , ha egy cigány végezte volna ki jogi végzetséget hazudot volna , és a balek kormány ezt be is vette volna egy szavam se lenne , de itt a korupcióról van szó kiskanállal kellene a polóniumot szórni a kávéjukba , hogy a hírnevük fennmaradjon !!!

Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott - Echo Tv



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése