Mivé
lett a fülkeforradalom?
Vona értékelte Orbán évértékelőjét
A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök keddi országértékelő beszédéből az derült ki, hogy 2012 a bizonytalanság, az "állandó csődveszély és a kíméletlen megszorítások éve lesz". Vona Gábor erről szerdán beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozta:
a beszéd gazdasági és társadalmi részéből számára az
világlott ki, hogy a Fidesz "gazdaságpolitikai eszközökkel
társadalmi kurzusépítést folytat", vagyis gazdasági
intézkedésekkel kedvez egy bizonyos társadalmi rétegnek és
próbálja ezeket az embereket magához kötni.
Vona Gábor szerint ennek a bizonyítéka az is, hogy bár a miniszterelnök elismerte, hogy az egykulcsos adó az alsóbb rétegeknek nem kedvez, mégis kitart mellette. A munkahelyteremtéssel kapcsolatban a Jobbik elnöke felháborítónak nevezte, hogy a kormánynak a közmunkaprogramon kívül - amely egyébként "jó és fontos" lépés - még az ígéretek szintjén sincs más megoldási javaslata az ország egyik legfontosabb problémájára. Az ellenzéki pártelnök úgy véli: Orbán Viktor legfontosabb üzenete a beszédben a költségvetési szigor melletti kiállás volt, amely Vona Gábor szerint a közelgő uniós és valutalappal folytatott tárgyalások eredményét, vagyis a megszorításokat készítik elő. Hozzátette: ennek jele az is, hogy a gazdasági szabadságharc kifejezés egyszer sem hangzott el a beszédben, vagyis a kormányfő "most olyan békét akar kötni, amelynek feltételei rosszabbak, mint amikor a kormány átvette az ország irányítását" - fogalmazott Vona Gábor.
A jobbikos politikus ugyanakkor hiányolta a beszédből a kormány saját felelősségének tisztázását a kialakult helyzetben, valamint az "euro-paktummal" kapcsolatos kormányzati álláspontot is.
Vona Gábor szerint ennek a bizonyítéka az is, hogy bár a miniszterelnök elismerte, hogy az egykulcsos adó az alsóbb rétegeknek nem kedvez, mégis kitart mellette. A munkahelyteremtéssel kapcsolatban a Jobbik elnöke felháborítónak nevezte, hogy a kormánynak a közmunkaprogramon kívül - amely egyébként "jó és fontos" lépés - még az ígéretek szintjén sincs más megoldási javaslata az ország egyik legfontosabb problémájára. Az ellenzéki pártelnök úgy véli: Orbán Viktor legfontosabb üzenete a beszédben a költségvetési szigor melletti kiállás volt, amely Vona Gábor szerint a közelgő uniós és valutalappal folytatott tárgyalások eredményét, vagyis a megszorításokat készítik elő. Hozzátette: ennek jele az is, hogy a gazdasági szabadságharc kifejezés egyszer sem hangzott el a beszédben, vagyis a kormányfő "most olyan békét akar kötni, amelynek feltételei rosszabbak, mint amikor a kormány átvette az ország irányítását" - fogalmazott Vona Gábor.
A jobbikos politikus ugyanakkor hiányolta a beszédből a kormány saját felelősségének tisztázását a kialakult helyzetben, valamint az "euro-paktummal" kapcsolatos kormányzati álláspontot is.
Radó Sámuel: Vér, vas és adósságok
(Glosszák
a háborúról)
»Ne
féljen szomszédasszony, nem viszik el a fiát katonának ... Nem
lesz háború ... Majd megmondom Náthán fiamnak, hogy ne adjon
kölcsön a királyoknak!«
Így
szólt Gudula nagyasszony, a Rothschildék ősanyja, mikor 1830 körül
a háborgó európai vulkán, mint a legutóbbi napokban is,
általános kitöréssel fenyegetett és egy szegény özvegy sírva
panaszkodott a pénzkirályok Laeticiájának, hogy fiát minden
percben behívhatják.
A
jó öreg Gudula azonban nem jól tudta a dolgot. Akármit mondanak a
bankárok, háborúra mindig van pénz. Némelykor nincs egy poltura
sem a ládafiában, hogy kenyeret vagy egyéb ilyen luxustárgyat
vásároljanak. De a háborúskodás szent céljaira mindig telik.
Ha
nem adnak a bankárok, segít a bankóprés. Lám, mi magyarok egy
évnél tovább nyomtatott papírral fedeztük a két nagyhatalom
elleni háború költségeit. A függetlenségi harc egyik
tragikomikus vonása volt, hogy a bankóprés mindig utánacammogott
a kormánynak, hol Pesten, hol Debrecenben ontotta a ropogós
bankócédulákat. Ha a generálisok sürgették a legénység
lénungját, a kormányzó csitította őket, mondván: a gép
alkatrészei még nincsenek összeállítva. De mihelyt a
mechanikusok elkészülnek, minden kívánságuk bőven ki lesz
elégítve!
Szent
és megható illúziók! Csakhamar szétfoszlottak, nyomorúságba és
tömlöcbe vitték a bankók szerencsétlen birtokosait, kik azokat
elkobzásuk után jobb idők reményében eldugdosták!
*
Pénzhiány
miatt tehát soha még háború nem maradt el. Hiába tiltja meg a
francia kormány a bankároknak, hogy a Balkán-államoknak kölcsönt
adjanak. Ez a vétó nem lohasztja a harci kedvet. Majd csak akad a
nagyvilágon egy élelmes manichäus, kire a busás kereset reménye
olyan ellenállhatatlan csábítással hat, hogy kasszáját
felnyitja a pénztelen vitézeknek.
Ilyen
kölcsön a bankárnak egy kis főnyeremény, noha némi kockázattal
jár. A háború alatt nem érnek rá alkudozni és megadják, amit
követelnek. A hadikölcsön után rendszerint uzsorakamat jár. Ezt
a németek is tapasztalták az 1870-i háború elején. A birodalmi
gyűlés egyhangúan nagy lelkesedéssel megszavazta a 100 milliós
hitelt. A bankárok azonban kevesebb enthuziasmust mutattak, sőt
határozott hűvösséggel bocsájtkoztak tárgyalásba a kölcsön
átvétele iránt, mely végre mint 5%-os kölcsön körülbelül
70-es árfolyamon bocsáttatott ki. A tőkések és pénzemberek nem
idealisták és határozottan kevesebb lelkesedést mutattak, mint a
szegény emberek, kik mint tartalékosok a csatatérre siettek. A
berlini bankárok úgy látszik Napóleon győzelmére tippeltek s a
kölcsön alig leplezhető kudarccal végződött. Ez Bismarckra
feledhetlen benyomást tett. Innen datálódik ellenszenve a
»hazátlan tőke« s a »nemzetközi pénzhatalom« ellen. De végre
belátta, hogy a pénz ősi természetét nem lehet megváltoztatni
és balga az, ki a bankároktól szentimentalizmust, a tőkétől
áldozatkészséget vár. E tapasztalat szerint cselekedett is
azután. Legelső teendője volt, hogy az öt milliárdnyi
hadisarcból, mihelyt Franciaországtól befolyt, 120 milliót vert
aranyban félretett és a spandaui Juliustrumban zár alá helyezett.
Ez a kincsgyűjtés kissé elavult dolog, a közgazdászok
figyelmeztették is a kancellárt, hogy a tudományos felfogás ilyen
készpénzfelhalmozást feleslegesnek tart és már a tetemes
kamatveszteség miatt is helyteleníti. De Bismarck ragaszkodott
ahhoz, hogy az államot a pénzpiactól, mely a kritikus pillanatban
csúnyán cserbenhagyta, függetleníteni kell s a mozgósítás első
költségeit parasztmódra úgyszólván a szalmazsák alá rejtette.
A német banktörvény külön kimondta, hogy háború esetén a
birodalmi bank ennek az összegnek háromszorosát bocsáthatja ki
bankjegyekben. Ez a német pénzügyi Bereitschaftnak egyik lényeges
intézkedése.
*
Hogy
egy hadikölcsönt akármelyik nagyhatalom jelenleg, amikor általános
konflagrációról annyit beszélnek, milyen kurzus mellett kapna,
arra nézve nincs támasztékunk s csak meglehetős borús
sejtelmekre vagyunk utalva. Emlékezzünk vissza, hogy már mikor a
balkáni tűzhányó csak a szokott módon dohogott és kitörését
senki sem várta, ekkor is a pénzviszonyok elég kedvezőtlenek
voltak, az ipar és a kereskedelem hangosan panaszkodott a
nincstelenség miatt, mely a forgalmat megbénította és nagy
pangást okozott. Hitelezőt lámpással sem lehetett találni s a
bankok, mint sárkányok őrizték trezorjukat. Ily nagy
szorultságban azután egyszerre lecsap a balkáni mennykő! Az
árfolyamok lefelé gurulnak és mindenrendű tőkések tetemes
veszteséget szenvednek. Tessék most elképzelni, milyen kedvvel
fogadnák egy háborút üzenő nagyhatalom kölcsönkibocsátását!
A pénz, mint ismeretes, akkor legritkább, mikor legmohóbban
keresik. Valósággal bújósdit játszik.
És
e ponton mutatkozik legélesebben a pénzkereső indusztruális
világnak ellentmondása a háborúval. A modern társadalom nem áll
hősökből. Egész berendezkedése ellenkezik a hősködéssel. A
harcias erények ebben a furfangos, csalafinta világban roppant
deplaszírozottak. Társadalmi értékük vajmi csekély. Az ügyes
díjbirkózó és Rockefeller jövedelmének különbsége körülbelül
helyesen mutatja, hogy a közbecsülés a rettenthetetlen fizikai
ügyesség s a minden hájjal megkent businessman közt milyen
arányban oszlik meg.
Mert
mi mindnyájan, ha nem is vagyunk Rockefellerek, ezen a csapáson
haladunk, ilyen sikereken jár az eszünk, ez az ideál, mely
lelkünket betölti. A mai embernek eszejárása irtózik a
háborútól, tiltakozik annak szörnyűségei ellen. Nagyon
természetes, hogy a tipikus modern emberek társadalmában,
Angliában, az általános védkötelezettség eszméjét utálják
és nem volt még kormány, mely ilyen indítvánnyal elő mert volna
állani. A modern emberből a cselekvő harcvágy éppúgy kiveszett,
mint a kannibalizmus, s a harci zaj, mely olykor egyik-másik európai
főváros utcáin kitör, éppen az elpuhult emberek atavisztikus
vonása, mely veszélytelen kurjantásban és bömbölésben tesz
eleget az elszunnyadt ősi harcvágynak.
Ha
gondolok a kereskedősegédekből, ügyvédekből, boltosokból,
professzorokból összeválogatott csapatok lelkiállapotára,
mellyel háborúban végrehajtják a kemény parancsot, hogy egy
ágyúkkal megrakott halomra felrohanjanak, ijesztő, kétségbeejtő
kép tárul fel előttem. Megteszik, hogyne tennék meg, mert éppen
intelligenciájuknál fogva belátják, hogy más nem marad hátra és
ebből a borzasztó helyzetből nem lehet másképp menekülni, mint
talán vak bátorság által. A tömegőrület a csata zajában
elfojtja a megszokott józan gondolkodást. De tessék azután
megkérdezni, mi a véleményük arról az öldöklési munkáról,
melybe őket belekergetik. Mit gondolnak arról a berendezkedésről,
mely tömeges emberölést, pusztítást, falvaknak felgyújtását
és bombázását kötelességükké teszi, holott egész életük
arra tanította őket, hogy minden gyár építése nemzeti vívmány
és minden emberi élet nagy kincs, mely az országnak bőven
kamatozik. Ott, hol még a generálisok is, legalább a nyilvánosság
előtt, másképpen nem mernek nyilatkozni, mint hogy a háború nagy
szerencsétlenség és kikerülhetlen rossz, ott bátran lehet
mondani, hogy nem azok a legrosszabb antimilitaristák, kiket
bombasztikus felhívások miatt becsuknak.
*
Ennek
a tőke- és gépvilágnak talán legjobban megfelelne, ha a háború
kínos munkáját kizárólagosan ügyes gépekkel végeztetnék,
melyeknél csak mint kiszolgáló masinisztákat alkalmaznák a
legszükségesebb emberanyagot. Csodálatos, minél lázasabban
fegyverkeznek, annál jobban fejlődik a társadalmi organizmus
finomsága, mely a világot úgyszólván harcképtelenné teszi!
Mert még mielőtt az első ágyúdörgés elhangzott, ez a
hajszálfinomságú szervezet, melyen a modern élet alapul, már
annyira megzavarodott, felforgatódott, a veszteségek olyan
óriásiak, a pusztulás olyan hajmeresztő, az anarchia olyan
égbekiáltó lett, hogy tulajdonképp minden állam már meg van
verve, már elgyengült és letört, még mielőtt a harctéren
megjelent volna.
Az
orosz pénzügyminiszter ebben a válságos időben napjában kétszer
megbízottat küldött a börzére: Az istenért, uraim, maradjanak
eszüknél! Ne veszítsék el a fejüket! Hiszen mi nem akarunk
háborút viselni! A legfelsőbb államérdek, hogy a tisztelt bankár
urak ne idegeskedjenek, ne ijedezzenek. Ne döntsék a hazát
végveszélybe aggályaikkal, melyek valóban alaptalanok!
A
jelenet igazán kacagtató! A több millió katonával rendelkező
nagyhatalom meghátrál a bankárok rossz kedve előtt és iparkodik
lehangoltságukat csillapítani. Nem, ez nem az igazi harci kedv,
melyben hódításra indulnak! Ha egy ilyen állam lázasan
fegyverkezik, ez csak azt mutatja, hogy borzasztóan tart a háborútól
és nagy készültségében látja a legbiztosabb eszközt annak
elhárítására.
*
Joggal
mondta Hume: A modern népek háborúskodása olyan, mintha egy
porcelánboltban verekednének. A sebeket nem is veszik számba, de a
porcelánt okvetlenül meg kell fizetni. A háború olyan
vállalkozás, melyben nincs győző és nincs legyőzött, csak vért
és pénzt vesztett két letört rokkant vánszorog a kórházba,
hogy úgy-ahogy valahogy talpraállítsák.
Statisztikailag
be van bizonyítva, hogy az ötmilliárd, melyet a francia hadisarc
kitett, alig negyedrészét pótolta az anyagi kárnak, melyet a nagy
háború a német gazdasági világnak okozott. Emberveszteségről
és lelkek kétségbeeséséről nem beszélek, ámbár nem
kultúrdolog azt teljesen hallgatással mellőzni.
Az
angol-búr háború hatmilliárd koronába került s a konzolok
hanyatlása, ha nem is ez az óriási költség volt egyedüli oka,
mégis onnan indult ki. A csatáknak története, mondá egy híres
közgazdász, lesz az államadósságoknak történetévé.
A
háború vége mindig az államadósságok óriási felszaporodása
volt. Az öreg professzor, ki fiával Svájcban nyaralt, így
magyarázta a vitznaui panzió olcsóságának okát, összehasonlítva
az abbáziai élet drágaságával: Fiam, tudd meg, hogy Ferenc
császár és király elvesztette az auszterlici csatát és sok más
csatát, a helvéciai köztársaság pedig a 19. században alig
viselt háborút. Ez okból sokkalta drágább az élet nálunk. Mi
ti. még most is viseljük a napóleoni háborúknak terheit,
amennyiben még mindig rójuk az akkori kölcsönök kamatait.
-
Apám, kérdé a kis oktondi, nem gondolod, hogy már elég ideig
fizettük a kamatot?
Stein
Lőrinc, válaszolta a tudós professzor, szintén azon a véleményen
volt, amennyiben azt mondá, minden államadósság, melyért
kilencven esztendőn át kamatot fizetnek, eo ipso törlesztetett is.
De nem hallgattak rá és e nézetet nem fogadták el. Ennél fogva a
lakás, a tej és hús nálunk rengeteg drága, mert súlyos házadót
és fogyasztási adót kell az emberekre kivetni, már csak az
államadósság kamatjainak, melyek Magyarországon több mint 300
millió koronát tesznek ki, előteremtése végett is.
*
Hogy
a háború és a kultúra merően ellenségesek, azt nem kell
hosszadalmasan bizonyítgatni. De honnan van mégis, hogy a modern
társadalomnak, mint egy óriáskígyó szemétől megigézve, a
háború folytonos félelmében kell gyötrődnie? Ennek a higgadt,
embervértől és adósságtól egyaránt irtózó társadalomnak
nyakába szakadhat minden percben a szörnyű veszedelem. Az államok
egyre fenyegetik egymást, hogy azt a hajszálfinomságú
óraszerkezetüket, melyen egzisztenciájuk alapul, egymás fejéhez
vágják úgy, hogy az egész csodamű ezer darabra törik össze.
Ha
a modern ember valóban munkás, haszonleső, pénzkereső, békés
észlény lett, annál csodálatosabb, hogy a boltosokból,
ágensekből, prókátorokból és spekulánsokból álló demokrata
társadalom nem tudott a háború sárkányával alaposan végezni.
Ennek
oka talán abban rejlik, hogy a háború a végtelen viták
természetes, megfellebbezhetetlen döntőbírája és hogy a háború
az államképződés legfőbb tényezője. A családok nemzetségekké,
a nemzetségek törzsekké, a törzsek államokká olvadtak össze,
csak a harcias elemek uralma folytán. A német és olasz egységet a
közérzésnek háborúval való megpecsételése alapította meg. A
vérrel és vassal való politikát az igazság megcáfolhatatlan
bizonyítékának fogadják el. A vért és vasat azonban, amint
kifejtettem, adósságokkal kell megtoldani.
Először
esett meg a világtörténetben, hogy ellentétben ez ősi elvvel,
Svédország királya békésen kieresztette kezéből Norvégiát és
nem kellett fegyveres mérkőzéssel a függetlenséget kiküzdeni.
Ez a tény valóban csodás, igazán modern és kultúrdolog! De
egyelőre teljesen elszigetelt esemény. A Balkánon bezzeg nem így
folyik az államképződés kínos és viszontagságos processzusa.
Ez a forrongás visszahat a többi országra, melyeknek kialakulása
már rég nyugvópontra jutott, de melyek attól tartanak, hogy a
mozgalmak valahogyan beleütközhetnének az ő érdekszférájukba.
Hát
igazán nem volna semmi remény, hogy beláthatlan időben a
háborútól vagy a talán még súlyosabb fegyveres béke
szörnyűségeitől megszabadulhatnánk?
Kant
egy nagyon bölcs, de átkozottul rossz stílusban megírt
értekezésben pontosan megjelölte az időt, mikor az örök béke
korszaka ránk fog köszönteni.
Az
államnak, mondá a nagy filozóf, egyszerűen le kell mondania arról
az elvről, hogy az ő érdeke a legfőbb törvény. Nem szabad a
szuverenitást úgy értelmezni, hogy az magában foglalja az
erőszakra való felhatalmazást. Szóval az államnak, amit most
feltétlenül jogának tart, nem szabad elnyomni, erőszakoskodni,
nem szabad rabolni, terjeszkedni és hódítani, el kell ismernie a
kultúregyetemességnek ugyanazt a törvényét, melyet az egyes
kultúrember magára kötelezőnek tart. Az állam legyen olyan
erkölcsös, mint a becsületes magánember. Csak akkor lesz a
mostani, erőszakra alapított jogállam igazságra bazírozott
kultúrállammá és ezzel azután belépünk az örök béke
korszakába.
A
fegyveres béke már tulajdonképp örök béke, csak még tele
kétellyel, bizalmatlansággal a szomszéd jóhiszeműsége iránt. E
félszeg állapotnak az árát meg kell fizetni a fegyverkezés
óriási terheivel, melyekben a háború lappangó veszélye ellen
biztosítékot keresünk. Bismarcktól származik a mondás, hogy a
katonai terhek valósággal a biztosítási díj, melyet a rothadt
béke fenntartásáért fizetnünk kell. Minden megállapodást és
egyezményt, melyet a fegyverkezés korlátozására proponáltak,
mereven visszautasított azzal a megokolással, hogy a fegyverkezés
mértéke teljesen az ország helyzetétől és konfigurációjától
függ, ebben az irányban tehát szuverén hatalmát nem szabad
lekötnie.
Ez
a nézet teljesen megfelelt a Bismarck-korszak eszejárásának. De
azóta nagyot haladtunk. Él bennünk a remény, hogy egy jövő
század Bismarckja egészen más nézetre fog áttérni. A jövő
egyik nagy államférfijának lesz bátorsága minden megállapodás
nélkül nemzete fegyverkezési terheit feltétlenül és önkéntesen
leszállítani. És ha a versengő államok egyik régi tradíciókban
elfogult diplomatája majd elérkezettnek látja a pillanatot, hogy a
leszerelő népet megrohanja és tönkretegye, akkor a saját nemzete
kebelében a milliók nemes haragban fellobbanó tiltakozása rá
fogRadó Sámuel: Vér,
vas és adósságok (Glosszák a háborúról)
»Ne
féljen szomszédasszony, nem viszik el a fiát katonának ... Nem
lesz háború ... Majd megmondom Náthán fiamnak, hogy ne adjon
kölcsön a királyoknak!«
Így
szólt Gudula nagyasszony, a Rothschildék ősanyja, mikor 1830 körül
a háborgó európai vulkán, mint a legutóbbi napokban is,
általános kitöréssel fenyegetett és egy szegény özvegy sírva
panaszkodott a pénzkirályok Laeticiájának, hogy fiát minden
percben behívhatják.
A
jó öreg Gudula azonban nem jól tudta a dolgot. Akármit mondanak a
bankárok, háborúra mindig van pénz. Némelykor nincs egy poltura
sem a ládafiában, hogy kenyeret vagy egyéb ilyen luxustárgyat
vásároljanak. De a háborúskodás szent céljaira mindig telik.
Ha
nem adnak a bankárok, segít a bankóprés. Lám, mi magyarok egy
évnél tovább nyomtatott papírral fedeztük a két nagyhatalom
elleni háború költségeit. A függetlenségi harc egyik
tragikomikus vonása volt, hogy a bankóprés mindig utánacammogott
a kormánynak, hol Pesten, hol Debrecenben ontotta a ropogós
bankócédulákat. Ha a generálisok sürgették a legénység
lénungját, a kormányzó csitította őket, mondván: a gép
alkatrészei még nincsenek összeállítva. De mihelyt a
mechanikusok elkészülnek, minden kívánságuk bőven ki lesz
elégítve!
Szent
és megható illúziók! Csakhamar szétfoszlottak, nyomorúságba és
tömlöcbe vitték a bankók szerencsétlen birtokosait, kik azokat
elkobzásuk után jobb idők reményében eldugdosták!
*
Pénzhiány
miatt tehát soha még háború nem maradt el. Hiába tiltja meg a
francia kormány a bankároknak, hogy a Balkán-államoknak kölcsönt
adjanak. Ez a vétó nem lohasztja a harci kedvet. Majd csak akad a
nagyvilágon egy élelmes manichäus, kire a busás kereset reménye
olyan ellenállhatatlan csábítással hat, hogy kasszáját
felnyitja a pénztelen vitézeknek.
Ilyen
kölcsön a bankárnak egy kis főnyeremény, noha némi kockázattal
jár. A háború alatt nem érnek rá alkudozni és megadják, amit
követelnek. A hadikölcsön után rendszerint uzsorakamat jár. Ezt
a németek is tapasztalták az 1870-i háború elején. A birodalmi
gyűlés egyhangúan nagy lelkesedéssel megszavazta a 100 milliós
hitelt. A bankárok azonban kevesebb enthuziasmust mutattak, sőt
határozott hűvösséggel bocsájtkoztak tárgyalásba a kölcsön
átvétele iránt, mely végre mint 5%-os kölcsön körülbelül
70-es árfolyamon bocsáttatott ki. A tőkések és pénzemberek nem
idealisták és határozottan kevesebb lelkesedést mutattak, mint a
szegény emberek, kik mint tartalékosok a csatatérre siettek. A
berlini bankárok úgy látszik Napóleon győzelmére tippeltek s a
kölcsön alig leplezhető kudarccal végződött. Ez Bismarckra
feledhetlen benyomást tett. Innen datálódik ellenszenve a
»hazátlan tőke« s a »nemzetközi pénzhatalom« ellen. De végre
belátta, hogy a pénz ősi természetét nem lehet megváltoztatni
és balga az, ki a bankároktól szentimentalizmust, a tőkétől
áldozatkészséget vár. E tapasztalat szerint cselekedett is
azután. Legelső teendője volt, hogy az öt milliárdnyi
hadisarcból, mihelyt Franciaországtól befolyt, 120 milliót vert
aranyban félretett és a spandaui Juliustrumban zár alá helyezett.
Ez a kincsgyűjtés kissé elavult dolog, a közgazdászok
figyelmeztették is a kancellárt, hogy a tudományos felfogás ilyen
készpénzfelhalmozást feleslegesnek tart és már a tetemes
kamatveszteség miatt is helyteleníti. De Bismarck ragaszkodott
ahhoz, hogy az államot a pénzpiactól, mely a kritikus pillanatban
csúnyán cserbenhagyta, függetleníteni kell s a mozgósítás első
költségeit parasztmódra úgyszólván a szalmazsák alá rejtette.
A német banktörvény külön kimondta, hogy háború esetén a
birodalmi bank ennek az összegnek háromszorosát bocsáthatja ki
bankjegyekben. Ez a német pénzügyi Bereitschaftnak egyik lényeges
intézkedése.
*
Hogy
egy hadikölcsönt akármelyik nagyhatalom jelenleg, amikor általános
konflagrációról annyit beszélnek, milyen kurzus mellett kapna,
arra nézve nincs támasztékunk s csak meglehetős borús
sejtelmekre vagyunk utalva. Emlékezzünk vissza, hogy már mikor a
balkáni tűzhányó csak a szokott módon dohogott és kitörését
senki sem várta, ekkor is a pénzviszonyok elég kedvezőtlenek
voltak, az ipar és a kereskedelem hangosan panaszkodott a
nincstelenség miatt, mely a forgalmat megbénította és nagy
pangást okozott. Hitelezőt lámpással sem lehetett találni s a
bankok, mint sárkányok őrizték trezorjukat. Ily nagy
szorultságban azután egyszerre lecsap a balkáni mennykő! Az
árfolyamok lefelé gurulnak és mindenrendű tőkések tetemes
veszteséget szenvednek. Tessék most elképzelni, milyen kedvvel
fogadnák egy háborút üzenő nagyhatalom kölcsönkibocsátását!
A pénz, mint ismeretes, akkor legritkább, mikor legmohóbban
keresik. Valósággal bújósdit játszik.
És
e ponton mutatkozik legélesebben a pénzkereső indusztruális
világnak ellentmondása a háborúval. A modern társadalom nem áll
hősökből. Egész berendezkedése ellenkezik a hősködéssel. A
harcias erények ebben a furfangos, csalafinta világban roppant
deplaszírozottak. Társadalmi értékük vajmi csekély. Az ügyes
díjbirkózó és Rockefeller jövedelmének különbsége körülbelül
helyesen mutatja, hogy a közbecsülés a rettenthetetlen fizikai
ügyesség s a minden hájjal megkent businessman közt milyen
arányban oszlik meg.
Mert
mi mindnyájan, ha nem is vagyunk Rockefellerek, ezen a csapáson
haladunk, ilyen sikereken jár az eszünk, ez az ideál, mely
lelkünket betölti. A mai embernek eszejárása irtózik a
háborútól, tiltakozik annak szörnyűségei ellen. Nagyon
természetes, hogy a tipikus modern emberek társadalmában,
Angliában, az általános védkötelezettség eszméjét utálják
és nem volt még kormány, mely ilyen indítvánnyal elő mert volna
állani. A modern emberből a cselekvő harcvágy éppúgy kiveszett,
mint a kannibalizmus, s a harci zaj, mely olykor egyik-másik európai
főváros utcáin kitör, éppen az elpuhult emberek atavisztikus
vonása, mely veszélytelen kurjantásban és bömbölésben tesz
eleget az elszunnyadt ősi harcvágynak.
Ha
gondolok a kereskedősegédekből, ügyvédekből, boltosokból,
professzorokból összeválogatott csapatok lelkiállapotára,
mellyel háborúban végrehajtják a kemény parancsot, hogy egy
ágyúkkal megrakott halomra felrohanjanak, ijesztő, kétségbeejtő
kép tárul fel előttem. Megteszik, hogyne tennék meg, mert éppen
intelligenciájuknál fogva belátják, hogy más nem marad hátra és
ebből a borzasztó helyzetből nem lehet másképp menekülni, mint
talán vak bátorság által. A tömegőrület a csata zajában
elfojtja a megszokott józan gondolkodást. De tessék azután
megkérdezni, mi a véleményük arról az öldöklési munkáról,
melybe őket belekergetik. Mit gondolnak arról a berendezkedésről,
mely tömeges emberölést, pusztítást, falvaknak felgyújtását
és bombázását kötelességükké teszi, holott egész életük
arra tanította őket, hogy minden gyár építése nemzeti vívmány
és minden emberi élet nagy kincs, mely az országnak bőven
kamatozik. Ott, hol még a generálisok is, legalább a nyilvánosság
előtt, másképpen nem mernek nyilatkozni, mint hogy a háború nagy
szerencsétlenség és kikerülhetlen rossz, ott bátran lehet
mondani, hogy nem azok a legrosszabb antimilitaristák, kiket
bombasztikus felhívások miatt becsuknak.
*
Ennek
a tőke- és gépvilágnak talán legjobban megfelelne, ha a háború
kínos munkáját kizárólagosan ügyes gépekkel végeztetnék,
melyeknél csak mint kiszolgáló masinisztákat alkalmaznák a
legszükségesebb emberanyagot. Csodálatos, minél lázasabban
fegyverkeznek, annál jobban fejlődik a társadalmi organizmus
finomsága, mely a világot úgyszólván harcképtelenné teszi!
Mert még mielőtt az első ágyúdörgés elhangzott, ez a
hajszálfinomságú szervezet, melyen a modern élet alapul, már
annyira megzavarodott, felforgatódott, a veszteségek olyan
óriásiak, a pusztulás olyan hajmeresztő, az anarchia olyan
égbekiáltó lett, hogy tulajdonképp minden állam már meg van
verve, már elgyengült és letört, még mielőtt a harctéren
megjelent volna.
Az
orosz pénzügyminiszter ebben a válságos időben napjában kétszer
megbízottat küldött a börzére: Az istenért, uraim, maradjanak
eszüknél! Ne veszítsék el a fejüket! Hiszen mi nem akarunk
háborút viselni! A legfelsőbb államérdek, hogy a tisztelt bankár
urak ne idegeskedjenek, ne ijedezzenek. Ne döntsék a hazát
végveszélybe aggályaikkal, melyek valóban alaptalanok!
A
jelenet igazán kacagtató! A több millió katonával rendelkező
nagyhatalom meghátrál a bankárok rossz kedve előtt és iparkodik
lehangoltságukat csillapítani. Nem, ez nem az igazi harci kedv,
melyben hódításra indulnak! Ha egy ilyen állam lázasan
fegyverkezik, ez csak azt mutatja, hogy borzasztóan tart a háborútól
és nagy készültségében látja a legbiztosabb eszközt annak
elhárítására.
*
Joggal
mondta Hume: A modern népek háborúskodása olyan, mintha egy
porcelánboltban verekednének. A sebeket nem is veszik számba, de a
porcelánt okvetlenül meg kell fizetni. A háború olyan
vállalkozás, melyben nincs győző és nincs legyőzött, csak vért
és pénzt vesztett két letört rokkant vánszorog a kórházba,
hogy úgy-ahogy valahogy talpraállítsák.
Statisztikailag
be van bizonyítva, hogy az ötmilliárd, melyet a francia hadisarc
kitett, alig negyedrészét pótolta az anyagi kárnak, melyet a nagy
háború a német gazdasági világnak okozott. Emberveszteségről
és lelkek kétségbeeséséről nem beszélek, ámbár nem
kultúrdolog azt teljesen hallgatással mellőzni.
Az
angol-búr háború hatmilliárd koronába került s a konzolok
hanyatlása, ha nem is ez az óriási költség volt egyedüli oka,
mégis onnan indult ki. A csatáknak története, mondá egy híres
közgazdász, lesz az államadósságoknak történetévé.
A
háború vége mindig az államadósságok óriási felszaporodása
volt. Az öreg professzor, ki fiával Svájcban nyaralt, így
magyarázta a vitznaui panzió olcsóságának okát, összehasonlítva
az abbáziai élet drágaságával: Fiam, tudd meg, hogy Ferenc
császár és király elvesztette az auszterlici csatát és sok más
csatát, a helvéciai köztársaság pedig a 19. században alig
viselt háborút. Ez okból sokkalta drágább az élet nálunk. Mi
ti. még most is viseljük a napóleoni háborúknak terheit,
amennyiben még mindig rójuk az akkori kölcsönök kamatait.
-
Apám, kérdé a kis oktondi, nem gondolod, hogy már elég ideig
fizettük a kamatot?
Stein
Lőrinc, válaszolta a tudós professzor, szintén azon a véleményen
volt, amennyiben azt mondá, minden államadósság, melyért
kilencven esztendőn át kamatot fizetnek, eo ipso törlesztetett is.
De nem hallgattak rá és e nézetet nem fogadták el. Ennél fogva a
lakás, a tej és hús nálunk rengeteg drága, mert súlyos házadót
és fogyasztási adót kell az emberekre kivetni, már csak az
államadósság kamatjainak, melyek Magyarországon több mint 300
millió koronát tesznek ki, előteremtése végett is.
*
Hogy
a háború és a kultúra merően ellenségesek, azt nem kell
hosszadalmasan bizonyítgatni. De honnan van mégis, hogy a modern
társadalomnak, mint egy óriáskígyó szemétől megigézve, a
háború folytonos félelmében kell gyötrődnie? Ennek a higgadt,
embervértől és adósságtól egyaránt irtózó társadalomnak
nyakába szakadhat minden percben a szörnyű veszedelem. Az államok
egyre fenyegetik egymást, hogy azt a hajszálfinomságú
óraszerkezetüket, melyen egzisztenciájuk alapul, egymás fejéhez
vágják úgy, hogy az egész csodamű ezer darabra törik össze.
Ha
a modern ember valóban munkás, haszonleső, pénzkereső, békés
észlény lett, annál csodálatosabb, hogy a boltosokból,
ágensekből, prókátorokból és spekulánsokból álló demokrata
társadalom nem tudott a háború sárkányával alaposan végezni.
Ennek
oka talán abban rejlik, hogy a háború a végtelen viták
természetes, megfellebbezhetetlen döntőbírája és hogy a háború
az államképződés legfőbb tényezője. A családok nemzetségekké,
a nemzetségek törzsekké, a törzsek államokká olvadtak össze,
csak a harcias elemek uralma folytán. A német és olasz egységet a
közérzésnek háborúval való megpecsételése alapította meg. A
vérrel és vassal való politikát az igazság megcáfolhatatlan
bizonyítékának fogadják el. A vért és vasat azonban, amint
kifejtettem, adósságokkal kell megtoldani.
Először
esett meg a világtörténetben, hogy ellentétben ez ősi elvvel,
Svédország királya békésen kieresztette kezéből Norvégiát és
nem kellett fegyveres mérkőzéssel a függetlenséget kiküzdeni.
Ez a tény valóban csodás, igazán modern és kultúrdolog! De
egyelőre teljesen elszigetelt esemény. A Balkánon bezzeg nem így
folyik az államképződés kínos és viszontagságos processzusa.
Ez a forrongás visszahat a többi országra, melyeknek kialakulása
már rég nyugvópontra jutott, de melyek attól tartanak, hogy a
mozgalmak valahogyan beleütközhetnének az ő érdekszférájukba.
Hát
igazán nem volna semmi remény, hogy beláthatlan időben a
háborútól vagy a talán még súlyosabb fegyveres béke
szörnyűségeitől megszabadulhatnánk?
Kant
egy nagyon bölcs, de átkozottul rossz stílusban megírt
értekezésben pontosan megjelölte az időt, mikor az örök béke
korszaka ránk fog köszönteni.
Az
államnak, mondá a nagy filozóf, egyszerűen le kell mondania arról
az elvről, hogy az ő érdeke a legfőbb törvény. Nem szabad a
szuverenitást úgy értelmezni, hogy az magában foglalja az
erőszakra való felhatalmazást. Szóval az államnak, amit most
feltétlenül jogának tart, nem szabad elnyomni, erőszakoskodni,
nem szabad rabolni, terjeszkedni és hódítani, el kell ismernie a
kultúregyetemességnek ugyanazt a törvényét, melyet az egyes
kultúrember magára kötelezőnek tart. Az állam legyen olyan
erkölcsös, mint a becsületes magánember. Csak akkor lesz a
mostani, erőszakra alapított jogállam igazságra bazírozott
kultúrállammá és ezzel azután belépünk az örök béke
korszakába.
A
fegyveres béke már tulajdonképp örök béke, csak még tele
kétellyel, bizalmatlansággal a szomszéd jóhiszeműsége iránt. E
félszeg állapotnak az árát meg kell fizetni a fegyverkezés
óriási terheivel, melyekben a háború lappangó veszélye ellen
biztosítékot keresünk. Bismarcktól származik a mondás, hogy a
katonai terhek valósággal a biztosítási díj, melyet a rothadt
béke fenntartásáért fizetnünk kell. Minden megállapodást és
egyezményt, melyet a fegyverkezés korlátozására proponáltak,
mereven visszautasított azzal a megokolással, hogy a fegyverkezés
mértéke teljesen az ország helyzetétől és konfigurációjától
függ, ebben az irányban tehát szuverén hatalmát nem szabad
lekötnie.
Ez
a nézet teljesen megfelelt a Bismarck-korszak eszejárásának. De
azóta nagyot haladtunk. Él bennünk a remény, hogy egy jövő
század Bismarckja egészen más nézetre fog áttérni. A jövő
egyik nagy államférfijának lesz bátorsága minden megállapodás
nélkül nemzete fegyverkezési terheit feltétlenül és önkéntesen
leszállítani. És ha a versengő államok egyik régi tradíciókban
elfogult diplomatája majd elérkezettnek látja a pillanatot, hogy a
leszerelő népet megrohanja és tönkretegye, akkor a saját nemzete
kebelében a milliók nemes haragban fellobbanó tiltakozása rá fog
Radó Sámuel: Vér, vas és adósságok
(Glosszák
a háborúról)
»Ne
féljen szomszédasszony, nem viszik el a fiát katonának ... Nem
lesz háború ... Majd megmondom Náthán fiamnak, hogy ne adjon
kölcsön a királyoknak!«
Így
szólt Gudula nagyasszony, a Rothschildék ősanyja, mikor 1830 körül
a háborgó európai vulkán, mint a legutóbbi napokban is,
általános kitöréssel fenyegetett és egy szegény özvegy sírva
panaszkodott a pénzkirályok Laeticiájának, hogy fiát minden
percben behívhatják.
A
jó öreg Gudula azonban nem jól tudta a dolgot. Akármit mondanak a
bankárok, háborúra mindig van pénz. Némelykor nincs egy poltura
sem a ládafiában, hogy kenyeret vagy egyéb ilyen luxustárgyat
vásároljanak. De a háborúskodás szent céljaira mindig telik.
Ha
nem adnak a bankárok, segít a bankóprés. Lám, mi magyarok egy
évnél tovább nyomtatott papírral fedeztük a két nagyhatalom
elleni háború költségeit. A függetlenségi harc egyik
tragikomikus vonása volt, hogy a bankóprés mindig utánacammogott
a kormánynak, hol Pesten, hol Debrecenben ontotta a ropogós
bankócédulákat. Ha a generálisok sürgették a legénység
lénungját, a kormányzó csitította őket, mondván: a gép
alkatrészei még nincsenek összeállítva. De mihelyt a
mechanikusok elkészülnek, minden kívánságuk bőven ki lesz
elégítve!
Szent
és megható illúziók! Csakhamar szétfoszlottak, nyomorúságba és
tömlöcbe vitték a bankók szerencsétlen birtokosait, kik azokat
elkobzásuk után jobb idők reményében eldugdosták!
*
Pénzhiány
miatt tehát soha még háború nem maradt el. Hiába tiltja meg a
francia kormány a bankároknak, hogy a Balkán-államoknak kölcsönt
adjanak. Ez a vétó nem lohasztja a harci kedvet. Majd csak akad a
nagyvilágon egy élelmes manichäus, kire a busás kereset reménye
olyan ellenállhatatlan csábítással hat, hogy kasszáját
felnyitja a pénztelen vitézeknek.
Ilyen
kölcsön a bankárnak egy kis főnyeremény, noha némi kockázattal
jár. A háború alatt nem érnek rá alkudozni és megadják, amit
követelnek. A hadikölcsön után rendszerint uzsorakamat jár. Ezt
a németek is tapasztalták az 1870-i háború elején. A birodalmi
gyűlés egyhangúan nagy lelkesedéssel megszavazta a 100 milliós
hitelt. A bankárok azonban kevesebb enthuziasmust mutattak, sőt
határozott hűvösséggel bocsájtkoztak tárgyalásba a kölcsön
átvétele iránt, mely végre mint 5%-os kölcsön körülbelül
70-es árfolyamon bocsáttatott ki. A tőkések és pénzemberek nem
idealisták és határozottan kevesebb lelkesedést mutattak, mint a
szegény emberek, kik mint tartalékosok a csatatérre siettek. A
berlini bankárok úgy látszik Napóleon győzelmére tippeltek s a
kölcsön alig leplezhető kudarccal végződött. Ez Bismarckra
feledhetlen benyomást tett. Innen datálódik ellenszenve a
»hazátlan tőke« s a »nemzetközi pénzhatalom« ellen. De végre
belátta, hogy a pénz ősi természetét nem lehet megváltoztatni
és balga az, ki a bankároktól szentimentalizmust, a tőkétől
áldozatkészséget vár. E tapasztalat szerint cselekedett is
azután. Legelső teendője volt, hogy az öt milliárdnyi
hadisarcból, mihelyt Franciaországtól befolyt, 120 milliót vert
aranyban félretett és a spandaui Juliustrumban zár alá helyezett.
Ez a kincsgyűjtés kissé elavult dolog, a közgazdászok
figyelmeztették is a kancellárt, hogy a tudományos felfogás ilyen
készpénzfelhalmozást feleslegesnek tart és már a tetemes
kamatveszteség miatt is helyteleníti. De Bismarck ragaszkodott
ahhoz, hogy az államot a pénzpiactól, mely a kritikus pillanatban
csúnyán cserbenhagyta, függetleníteni kell s a mozgósítás első
költségeit parasztmódra úgyszólván a szalmazsák alá rejtette.
A német banktörvény külön kimondta, hogy háború esetén a
birodalmi bank ennek az összegnek háromszorosát bocsáthatja ki
bankjegyekben. Ez a német pénzügyi Bereitschaftnak egyik lényeges
intézkedése.
*
Hogy
egy hadikölcsönt akármelyik nagyhatalom jelenleg, amikor általános
konflagrációról annyit beszélnek, milyen kurzus mellett kapna,
arra nézve nincs támasztékunk s csak meglehetős borús
sejtelmekre vagyunk utalva. Emlékezzünk vissza, hogy már mikor a
balkáni tűzhányó csak a szokott módon dohogott és kitörését
senki sem várta, ekkor is a pénzviszonyok elég kedvezőtlenek
voltak, az ipar és a kereskedelem hangosan panaszkodott a
nincstelenség miatt, mely a forgalmat megbénította és nagy
pangást okozott. Hitelezőt lámpással sem lehetett találni s a
bankok, mint sárkányok őrizték trezorjukat. Ily nagy
szorultságban azután egyszerre lecsap a balkáni mennykő! Az
árfolyamok lefelé gurulnak és mindenrendű tőkések tetemes
veszteséget szenvednek. Tessék most elképzelni, milyen kedvvel
fogadnák egy háborút üzenő nagyhatalom kölcsönkibocsátását!
A pénz, mint ismeretes, akkor legritkább, mikor legmohóbban
keresik. Valósággal bújósdit játszik.
És
e ponton mutatkozik legélesebben a pénzkereső indusztruális
világnak ellentmondása a háborúval. A modern társadalom nem áll
hősökből. Egész berendezkedése ellenkezik a hősködéssel. A
harcias erények ebben a furfangos, csalafinta világban roppant
deplaszírozottak. Társadalmi értékük vajmi csekély. Az ügyes
díjbirkózó és Rockefeller jövedelmének különbsége körülbelül
helyesen mutatja, hogy a közbecsülés a rettenthetetlen fizikai
ügyesség s a minden hájjal megkent businessman közt milyen
arányban oszlik meg.
Mert
mi mindnyájan, ha nem is vagyunk Rockefellerek, ezen a csapáson
haladunk, ilyen sikereken jár az eszünk, ez az ideál, mely
lelkünket betölti. A mai embernek eszejárása irtózik a
háborútól, tiltakozik annak szörnyűségei ellen. Nagyon
természetes, hogy a tipikus modern emberek társadalmában,
Angliában, az általános védkötelezettség eszméjét utálják
és nem volt még kormány, mely ilyen indítvánnyal elő mert volna
állani. A modern emberből a cselekvő harcvágy éppúgy kiveszett,
mint a kannibalizmus, s a harci zaj, mely olykor egyik-másik európai
főváros utcáin kitör, éppen az elpuhult emberek atavisztikus
vonása, mely veszélytelen kurjantásban és bömbölésben tesz
eleget az elszunnyadt ősi harcvágynak.
Ha
gondolok a kereskedősegédekből, ügyvédekből, boltosokból,
professzorokból összeválogatott csapatok lelkiállapotára,
mellyel háborúban végrehajtják a kemény parancsot, hogy egy
ágyúkkal megrakott halomra felrohanjanak, ijesztő, kétségbeejtő
kép tárul fel előttem. Megteszik, hogyne tennék meg, mert éppen
intelligenciájuknál fogva belátják, hogy más nem marad hátra és
ebből a borzasztó helyzetből nem lehet másképp menekülni, mint
talán vak bátorság által. A tömegőrület a csata zajában
elfojtja a megszokott józan gondolkodást. De tessék azután
megkérdezni, mi a véleményük arról az öldöklési munkáról,
melybe őket belekergetik. Mit gondolnak arról a berendezkedésről,
mely tömeges emberölést, pusztítást, falvaknak felgyújtását
és bombázását kötelességükké teszi, holott egész életük
arra tanította őket, hogy minden gyár építése nemzeti vívmány
és minden emberi élet nagy kincs, mely az országnak bőven
kamatozik. Ott, hol még a generálisok is, legalább a nyilvánosság
előtt, másképpen nem mernek nyilatkozni, mint hogy a háború nagy
szerencsétlenség és kikerülhetlen rossz, ott bátran lehet
mondani, hogy nem azok a legrosszabb antimilitaristák, kiket
bombasztikus felhívások miatt becsuknak.
*
Ennek
a tőke- és gépvilágnak talán legjobban megfelelne, ha a háború
kínos munkáját kizárólagosan ügyes gépekkel végeztetnék,
melyeknél csak mint kiszolgáló masinisztákat alkalmaznák a
legszükségesebb emberanyagot. Csodálatos, minél lázasabban
fegyverkeznek, annál jobban fejlődik a társadalmi organizmus
finomsága, mely a világot úgyszólván harcképtelenné teszi!
Mert még mielőtt az első ágyúdörgés elhangzott, ez a
hajszálfinomságú szervezet, melyen a modern élet alapul, már
annyira megzavarodott, felforgatódott, a veszteségek olyan
óriásiak, a pusztulás olyan hajmeresztő, az anarchia olyan
égbekiáltó lett, hogy tulajdonképp minden állam már meg van
verve, már elgyengült és letört, még mielőtt a harctéren
megjelent volna.
Az
orosz pénzügyminiszter ebben a válságos időben napjában kétszer
megbízottat küldött a börzére: Az istenért, uraim, maradjanak
eszüknél! Ne veszítsék el a fejüket! Hiszen mi nem akarunk
háborút viselni! A legfelsőbb államérdek, hogy a tisztelt bankár
urak ne idegeskedjenek, ne ijedezzenek. Ne döntsék a hazát
végveszélybe aggályaikkal, melyek valóban alaptalanok!
A
jelenet igazán kacagtató! A több millió katonával rendelkező
nagyhatalom meghátrál a bankárok rossz kedve előtt és iparkodik
lehangoltságukat csillapítani. Nem, ez nem az igazi harci kedv,
melyben hódításra indulnak! Ha egy ilyen állam lázasan
fegyverkezik, ez csak azt mutatja, hogy borzasztóan tart a háborútól
és nagy készültségében látja a legbiztosabb eszközt annak
elhárítására.
*
Joggal
mondta Hume: A modern népek háborúskodása olyan, mintha egy
porcelánboltban verekednének. A sebeket nem is veszik számba, de a
porcelánt okvetlenül meg kell fizetni. A háború olyan
vállalkozás, melyben nincs győző és nincs legyőzött, csak vért
és pénzt vesztett két letört rokkant vánszorog a kórházba,
hogy úgy-ahogy valahogy talpraállítsák.
Statisztikailag
be van bizonyítva, hogy az ötmilliárd, melyet a francia hadisarc
kitett, alig negyedrészét pótolta az anyagi kárnak, melyet a nagy
háború a német gazdasági világnak okozott. Emberveszteségről
és lelkek kétségbeeséséről nem beszélek, ámbár nem
kultúrdolog azt teljesen hallgatással mellőzni.
Az
angol-búr háború hatmilliárd koronába került s a konzolok
hanyatlása, ha nem is ez az óriási költség volt egyedüli oka,
mégis onnan indult ki. A csatáknak története, mondá egy híres
közgazdász, lesz az államadósságoknak történetévé.
A
háború vége mindig az államadósságok óriási felszaporodása
volt. Az öreg professzor, ki fiával Svájcban nyaralt, így
magyarázta a vitznaui panzió olcsóságának okát, összehasonlítva
az abbáziai élet drágaságával: Fiam, tudd meg, hogy Ferenc
császár és király elvesztette az auszterlici csatát és sok más
csatát, a helvéciai köztársaság pedig a 19. században alig
viselt háborút. Ez okból sokkalta drágább az élet nálunk. Mi
ti. még most is viseljük a napóleoni háborúknak terheit,
amennyiben még mindig rójuk az akkori kölcsönök kamatait.
-
Apám, kérdé a kis oktondi, nem gondolod, hogy már elég ideig
fizettük a kamatot?
Stein
Lőrinc, válaszolta a tudós professzor, szintén azon a véleményen
volt, amennyiben azt mondá, minden államadósság, melyért
kilencven esztendőn át kamatot fizetnek, eo ipso törlesztetett is.
De nem hallgattak rá és e nézetet nem fogadták el. Ennél fogva a
lakás, a tej és hús nálunk rengeteg drága, mert súlyos házadót
és fogyasztási adót kell az emberekre kivetni, már csak az
államadósság kamatjainak, melyek Magyarországon több mint 300
millió koronát tesznek ki, előteremtése végett is.
*
Hogy
a háború és a kultúra merően ellenségesek, azt nem kell
hosszadalmasan bizonyítgatni. De honnan van mégis, hogy a modern
társadalomnak, mint egy óriáskígyó szemétől megigézve, a
háború folytonos félelmében kell gyötrődnie? Ennek a higgadt,
embervértől és adósságtól egyaránt irtózó társadalomnak
nyakába szakadhat minden percben a szörnyű veszedelem. Az államok
egyre fenyegetik egymást, hogy azt a hajszálfinomságú
óraszerkezetüket, melyen egzisztenciájuk alapul, egymás fejéhez
vágják úgy, hogy az egész csodamű ezer darabra törik össze.
Ha
a modern ember valóban munkás, haszonleső, pénzkereső, békés
észlény lett, annál csodálatosabb, hogy a boltosokból,
ágensekből, prókátorokból és spekulánsokból álló demokrata
társadalom nem tudott a háború sárkányával alaposan végezni.
Ennek
oka talán abban rejlik, hogy a háború a végtelen viták
természetes, megfellebbezhetetlen döntőbírája és hogy a háború
az államképződés legfőbb tényezője. A családok nemzetségekké,
a nemzetségek törzsekké, a törzsek államokká olvadtak össze,
csak a harcias elemek uralma folytán. A német és olasz egységet a
közérzésnek háborúval való megpecsételése alapította meg. A
vérrel és vassal való politikát az igazság megcáfolhatatlan
bizonyítékának fogadják el. A vért és vasat azonban, amint
kifejtettem, adósságokkal kell megtoldani.
Először
esett meg a világtörténetben, hogy ellentétben ez ősi elvvel,
Svédország királya békésen kieresztette kezéből Norvégiát és
nem kellett fegyveres mérkőzéssel a függetlenséget kiküzdeni.
Ez a tény valóban csodás, igazán modern és kultúrdolog! De
egyelőre teljesen elszigetelt esemény. A Balkánon bezzeg nem így
folyik az államképződés kínos és viszontagságos processzusa.
Ez a forrongás visszahat a többi országra, melyeknek kialakulása
már rég nyugvópontra jutott, de melyek attól tartanak, hogy a
mozgalmak valahogyan beleütközhetnének az ő érdekszférájukba.
Hát
igazán nem volna semmi remény, hogy beláthatlan időben a
háborútól vagy a talán még súlyosabb fegyveres béke
szörnyűségeitől megszabadulhatnánk?
Kant
egy nagyon bölcs, de átkozottul rossz stílusban megírt
értekezésben pontosan megjelölte az időt, mikor az örök béke
korszaka ránk fog köszönteni.
Az
államnak, mondá a nagy filozóf, egyszerűen le kell mondania arról
az elvről, hogy az ő érdeke a legfőbb törvény. Nem szabad a
szuverenitást úgy értelmezni, hogy az magában foglalja az
erőszakra való felhatalmazást. Szóval az államnak, amit most
feltétlenül jogának tart, nem szabad elnyomni, erőszakoskodni,
nem szabad rabolni, terjeszkedni és hódítani, el kell ismernie a
kultúregyetemességnek ugyanazt a törvényét, melyet az egyes
kultúrember magára kötelezőnek tart. Az állam legyen olyan
erkölcsös, mint a becsületes magánember. Csak akkor lesz a
mostani, erőszakra alapított jogállam igazságra bazírozott
kultúrállammá és ezzel azután belépünk az örök béke
korszakába.
A
fegyveres béke már tulajdonképp örök béke, csak még tele
kétellyel, bizalmatlansággal a szomszéd jóhiszeműsége iránt. E
félszeg állapotnak az árát meg kell fizetni a fegyverkezés
óriási terheivel, melyekben a háború lappangó veszélye ellen
biztosítékot keresünk. Bismarcktól származik a mondás, hogy a
katonai terhek valósággal a biztosítási díj, melyet a rothadt
béke fenntartásáért fizetnünk kell. Minden megállapodást és
egyezményt, melyet a fegyverkezés korlátozására proponáltak,
mereven visszautasított azzal a megokolással, hogy a fegyverkezés
mértéke teljesen az ország helyzetétől és konfigurációjától
függ, ebben az irányban tehát szuverén hatalmát nem szabad
lekötnie.
Ez
a nézet teljesen megfelelt a Bismarck-korszak eszejárásának. De
azóta nagyot haladtunk. Él bennünk a remény, hogy egy jövő
század Bismarckja egészen más nézetre fog áttérni. A jövő
egyik nagy államférfijának lesz bátorsága minden megállapodás
nélkül nemzete fegyverkezési terheit feltétlenül és önkéntesen
leszállítani. És ha a versengő államok egyik régi tradíciókban
elfogult diplomatája majd elérkezettnek látja a pillanatot, hogy a
leszerelő népet megrohanja és tönkretegye, akkor a saját nemzete
kebelében a milliók nemes haragban fellobbanó tiltakozása rá
fogja őt vezetni arra, hogy az állami brutalitás véres korszaka
letűnt és nem élünk többé az Atillák hódító politikájának
idejében.
|
|
|
Rajk László Szakkollégium
Oligarchák
#
Bankárok és a politika a rendszerváltó Oroszországban #
Oroszország
kurzus
2010/őszi
félév
Kurzusvezető:
Sz. Bíró Zoltán
Készítette:
Drabant Gergő
2010.
December 12. Drabant Gergő: Oligarchák
2
TARTALOMJEGYZÉK
Bevezetés
......................................................................................................................3
Hol
terem az oligarcha
...............................................................................................4
Oligarchák,
kik vagytok?
...........................................................................................5
Bankárok,
az elit kapitalistál
.....................................................................................6
A
bankalapítási hullám
...............................................................................................7
Portfóliótisztítás
...........................................................................................................8
Csak
a kommunistákat ne!
.........................................................................................8
Válság
van!
.................................................................................................................
10
Putyin
az alfahím
.......................................................................................................
10
Hivatkozás
jegyzék
...................................................................................................
12Drabant Gergő: Oligarchák
3
BEVEZETÉS
Dolgozatomban
megvizsgálom, az új orosz állam kialakulásának, körülményeit,
az
oligarchák
csoportját, összetartó erejét. Érdekesnek találom, ahogyan a
gazdasági elit
botrányoktól
sem mentes viszonya alakul a folyton változó állammal szemben.
Figyelemre
méltó, megvizsgálni a bankárok, a gazdaságvezető szereplői és
a politikusok
kapcsolatát.
Vajon melyik a dominánsabb fél a rendszerváltó és melyik a mai
Oroszországban.
Hipotézisként,
azt állítom, hogy a bankárok nagyobb hatalommal rendelkeztek a
kilencvenes
évek végéig, mint a politikai elit.
A
dolgozat megírásakor arra törekedtem, hogy lehetőségeimhez
mérten, minden a témát
relevánsan
befolyásoló tényezőt, mind politikai mind gazdasági szempontból
megvilágítsak.
Hipotézisem az orosz rendszerváltást közvetlen megelőző évektől
az
1998-as
rubel válságot követő időkig vizsgálom. Erről a szűk
évtizedről szeretnék egy
összefoglaló
képet mutatni, amely az új kapitalizmus megszilárdulását mutatja
be, a
tőkések
elit csoportjának kiemelt figyelmet szentel. A dolgozat legvégén
egyfajta
kitekintésként
szeretnék egy fejezetet szentelni, a 2000-es évek közepén,
második felében
lezajlott
Putyin nevével fémjelzett új rend kialakulásának. Úgy érzem az
oligarchák
hatalmának
csökkenésének a mélyebb megértéséhez mindez fontos feladat.
A
következőkben tehát ismertetem a bankár oligarchák
legjelentősebb alakjait, kitérek a
rendszerváltás
mindennapjaira gazdasági értelemben (milyen feltételek között
zajlott
privatizáció).
A későbbiekben a bank alapítási hullám és a szabad kapitalizmus
egyes
markáns
vonásának felrajzolását végzem el. Ezek után a 1996-os
elnökválasztás és az azt
befolyásoló
erőket, azok motivációját fogom körüljárni. Az 1998-as rubel
válság és a
bankár
háborút külön fejezetként kezelem. Végül külön részként
elemzem a befolyásos
üzletemberek
mai szerepét. A hipotézis kapcsán, arra a következtetésre
jutottam, hogy, az
ezredfordulóval
megszűnt az oligarchák abszolút hatalma, és fokozatosan épül ki
a
megújult
erős politikai rendszer. Drabant Gergő: Oligarchák
4
HOL
TEREM AZ OLIGARCHA?
Veréb
hegy-klub, Davos-i paktum, oligarchák, iparmágnások (Hoffman,
2005) 7 bankár,
„Jelcini
család” (Sz. Bíró, 2003). Manapság többek között ilyen és
ehhez hasonló
címekkel
illetik azt a lazán értelmezett szövetséget, klubot, mely a
privatizáció és az
átalakulás
éveiben egymástól függetlenül sikeresen megalapozta jövőjét,
s aki egyes
közös
cél elérése érdekében később gazdasági erejét, befolyását
akár a politika
befolyásolására
is felhasználta. A későbbiekben én is szinonimaként fogom
használni az
egyes
elnevezéseket. Bármilyen névvel is illetjük őket, mindig
ugyanazt a néhány
gazdaságilag
és politikailag igen befolyásos egyén összefoglaló neveként
használjuk.
Nem
szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy olykor egymás üzletfelei
vagy partnerei,
olykor
egymás versenytársai (UNEXIM-bank-MENATEP-bank) (Hoffman, 2005), és
bizonyos
esetekben igen komoly riválisai is egyben (Vlagyimir Guszinszkij
harca Borisz
Berezovszkijjal
az Aeroflott légitársaság tulajdonáért 1994-ben) (Hoffman,
2005).
A
Szovjetunió megalakulásával párhuzamosan lezajlott államosításnak
köszönhetően, a
rendszerváltáskor
(1991. december 31.) a kialakuló Oroszországban hatékony megoldást
kellett
találni, a hatékonyság növelésére, az állami tulajdon
csökkentésére. A privatizáció
az
állami tulajdon magánkézbe adása. (Chowdhury, F. L., 2006 alapján
fordítás)
Hosszas
viták után, a politikai, és gazdasági elit úgy vélte a
fokozatos lépések helyett a
drasztikus
„sokkterápiát” (Sz. Bíró, 2003) választja. Jegor Gajdar
miniszterelnök
megoldása
következében az új társadalmi szerkezet torz módon alakult ki, a
privatizációnak
köszönhetően egyes személyek, csoportok kimagaslóan nagy
gazdasági
és
politikai befolyásra tettek szert. Ennek következtében széles
társadalmi rétegek, nem
juthattak
jelentős szerephez így gazdasági erejük lecsökkent és szociális
jelentőségük
megcsappant.
Emiatt a közvélemény „máig igazságtalannak és törvénytelennek
ítéli
meg
a ’90-es évek privatizációját.”(Sz. Bíró, 2003, 10 oldal).
„A
Goszkomsztat szerint ugyanis a kilencvenes években és az új
évezred első éveiben az
oroszországi
árnyékgazdaság teljesítménye a GDP 20-25%-ának volt megfelelő
(termelési
oldalról kalkulált érték), ám az oroszországi és a nyugati
elemzők többsége ezt
40-50%-ra
becsüli.”(Weiner, 2004, 2. oldal) Drabant Gergő: Oligarchák
5
A
privatizáció egyik mellékterméke a feketegazdaság lett.
(Hoffman, 2005) A szűkös
kínálat,
mely a rendszerváltó Oroszországban uralkodott, kedvezett az
ügyeskedőknek, az
olyanoknak,
akik gyors pénzkereseti lehetőségért vállalták a szürke- vagy
feketegazdaságba
vonulást. Sokukból később milliárdos lett, és a világ ma
oligarchaként
ismeri.
OLIGARCHÁK,
KIK VAGYTOK?
Ebben
a fejezetben szeretném bemutatni, azokat a személyeket, akik a
posztszovjet
Oroszország
meghatározó nagytőkéseivé váltak a gazdaság különböző
területein.
Természetesen
a fogalom meghatározás viszonylagos lazaságából fakadóan a
lentebb
felsoroltak
névsora koránt sem teljes. Fontosnak tartom megismerni néhányuk
személyes
vonását,
érteni esendőségüket, megérteni döntéseik hátterét. A
következőkben Hoffman
(2005)
alapján szeretném bemutatni az egyes személyeket.
Ilyen
lehet Anatolij Csubajsz, hivatása szerint politikus. Nem volt soha
milliárdos, nem
tekinthető
oligarchának, mégis fontos megemlíteni nevüket a kor
vizsgálatakor, hiszen
nagyban
hozzájárultak az új gazdasági rend kialakulásához. Csubajsz,
Jegor Gajdar
mellett
szerepet vállalt az átalakulás éveiben, mint közgazdász, reform
híve. Egyes
irodalmak
szerint nagyban hozzájárult gazdasági világnézetéhez Kornai
János-A Hiány
című
munkája, melynek köszönhetően a peresztrojka után következő
idők radikálisabb
gazdasági
átalakítását szorgalmazó csoport részesévé vált. Csubajsz
több döntésével
(tömeges
privatizáció, „részvényért-kölcsön”) is áttételesen
ugyan, de érdemben
hozzájárult
az „oligarchikus kapitalizmus” kialakulásához. Jelcin elnök
újra választása
után
első miniszterelnök helyettes, a betegsége alatt az elnöki
adminisztráció vezetésével
a
tényleges hatalmat gyakorolta. Fontos megemlítenünk még Jurij
Luzskovot, aki az
átmenet
után Moszkva polgármestere, a ’91-es Gorbacsov elleni puccs
idején Jelcini
oldalt
támogatta. Sok későbbi oligarcha első vállalkozásának
indulásában segít
(Szmolenszkij,
Hodorkovszkij) egyesekkel, mint például Guszinszkijjal személyes
jó
barátságot
ápolt. Külföldi utazása során Luzskov modern haladó
gondolkozású emberré
válik,
vezetési stílusa olvasmányaim alapján az egyértelmű függést
testesíti meg, melynek
köszönhetően
a két ciklus alatt, amíg a metropoliszt irányítja az jelentős
fejlődést ér el.
Nem
véletlen, hogy a fejlődés idejében, és mind a mai napig Moszkva
a legfontosabb Drabant Gergő: Oligarchák
6
gazdasági
központ. (Republikon, 2007) Tényleges értelemben ő sem tekinthető
tehát elit
kapitalistának,
mégis döntéseivel hozzájárult az új társadalmi réteg
kialakulásához.
Bankárok,
az elit kapitalisták
A
társadalom alsó osztályából küzdi fel magát Alekszandr
Szmolenszkij a
Sztolicsnijbank
tulajdonosává. Az építési vállalkozóként meggazdagodott
Szomlesznkij,
hasonló
gonddal küzd, mint társai, igen körülményesen tudja csak tárolni
a megkeresett
hatalmas
mennyiségű készpénzt, hiszen a ’90-es évek elején nem alakult
még ki a
kereskedelmi
bankrendszer. Az infláció leküzdése érdekében, és megfelelő
arbitrázs
lehetőségek
kihasználása miatt saját bankot alapít, Sztolicsnijbank néven,
később
tulajdonossá
válik az SZBSZ-Agro csoportban is. (Sz. Bíró, 2003) A bankalapítás
jelentős
motivációit
később részletesen kifejtem.
A
kor megismeréséhez nem feledkezhetünk el Mihail Hodorkovszkijról
egy
kimagaslóan
képzett igen kreatív pénzügyi megoldásokra képes üzletemberről
sem. Az
ötlet
mely meghozta az első millióit, abból az egyszerű lépésből
fakad, mely szerint az
állami
vállaltoknak fejlesztés céljából jutatott virtuális összegeket,
melyet nem tudtak a
gyárigazgatók
készpénzzé váltani, Hodorkovszkij egy kiskaput találva
(tudományos
tanácsadás)
képes volt rendszerszerűen készpénzzé alakítani. A korrupció
gyanús ügyletei
azonban
itt nem álltak meg. Az általa alakított MENATEP-bank segítségével
a virtuális
rubelt
először, készpénzzé, majd keményvalutává tudta konvertálni,
amin külföldi
árucikkeket
vásárolt
1
és
tovább értékesítette ezt az egyszerű arbitrázst kihasználva
többszörös
hasznot könyvelhetett el. Zsenialitása pénzügyi szempontból
lenyűgöző,
kockázatmentes
hozamot biztosító üzlet, az arbitrázs iskola példája. Nem
szabad azonban
arról
elfeledkeznünk, hogy társaihoz hasonlóan csak sajátos piaci
körülmények között
lehet
milliókhoz vezető ötletet megvalósítani.
A
MOSZT-bank tulajdonosa Vlagyimir Guszinszkij hamar saját jól
jövedelmező
vállalkozást
tudhatott magénak. Az NTV (volt Négyes csatorna) nem csak anyagilag
alapozta
meg a bankár Guszinszkij életét, hanem hatalmas nézettsége miatt
jelentős
befolyásra
is tett szert. A társadalomnak és a politikusoknak hamar rá
kellett döbbenniük,
a
média hatalmat jelent. A fenti bemutatásokat Hoffman (2005) alapján
végeztem.
1
igen
jelentős kereslet volt a külföldi cikkek iránt, s így extra
felárral lehetett tovább értékesíteni őketDrabant Gergő:
Oligarchák
7
A
BANKALAPÍTÁSI HULLÁM
Közös
pontnak tekinthetjük a fent olvasottak alapján, hogy a ’90-es
évek elején az új
gazdagok
között igen jelentős bankalapítási hajlandóság tapasztalható.
Ha átgondoljuk, az
alapvető
banki funkciókat (betétkezelés, hitelnyújtás, átutalás, egyéb
banki
szolgáltatások)
(Varga, 2010) világossá válik, hogy egy gazdaságban ahol havi
25%-os
inflációval
(Hoffman, 2005, 238. oldal) kell szembe nézni, nem kedveznek a
feltételek
banki
hitelezésnek, hiszen egy igen kockázatos piacon magas infláció
mellett csak
kiemelkedően
magas hozamokkal éri meg, a bank kitettségeit növelni. Ezt a magas
hozamot
jól tükrözi a GKO államkötvények kiugró hozama is (Hoffman,
2005).
Egyértelművé
válik tehát, hogy nem a bankhitelezési funkciója miatt jöttek
létre az
olyan
bankokat, mint a MENATEP-bank, az UNEXIM-bank, Sztolicsnijbank,
SZBSZAgro csoport vagy a MOSZT-bank. A bankalapításkor a
tulajdonosok feltehetőleg saját
finanszírozásukat
szerették volna hosszú távon szavatolni.
A
korábban egyszintű bankrendszer, melyben a Goszbank, mint központi
bank tovább
már
nem volt képes maradéktalanul kiszolgálni a megnövekvő
igényekkel, és
pénzforgalommal
rendelkező lakosságot. (Hoffman, 2005) Az alapítás mellett szól,
hogy
az
egyszintű bankrendszer esetén, sokkal könnyebb az
ellenőrizhetőség, ami negatív
hatással
lehet a kezdeti betét állománynövekedésre, mert olykor nehezen
volt
bizonyítható
a pénz eredete. A saját bank mellett szól, az arbitrázs
lehetőségek, illetve a
rubel
és keményvaluták közötti tranzakciók kihasználása. Előnyt
jelent még, hogy a
kereskedelmi
bankok független intézményként felvehettek külföldi bankoktól
hitelt így
tőkéhez
juthattak, képessé váltak nemzetközi tranzakciókra.
Amikor
hiperinflációról beszélünk, a magán emberek megtakarításai
hamar
elértéktelenednek,
hitelt a magas infláció miatt a kereskedelmi bankok nem
folyósítanak,
így
tehát az emberekben egy igen magas fogyasztási kényszer alakul ki.
2
Ehhez
társul a
korábban
szűkös kínálat miatt kiemelkedő fogyasztási igény. A fent
említett
gondolatokhoz,
a Pénzügytan-Egyetemi tankönyv (Bánfi-Sulyok, 2002) alapján
szerzett
ismereteimet
használtam fel.
2
bizonytalan
mennyit ér holnap a pénz, költsük el mostDrabant Gergő:
Oligarchák
8
Anatolj
Csubajsz szavai „Nem sok száz milliomosra, hanem sok millió
tulajdonosra van
szükségünk!”
(Hoffman, 2005, 369 oldal) ezek alapján nem valósulhattak meg. Így
tehát
a
megfelelő pénzügyi intézménnyel a háttérben tevékenykedő
újgazdag réteg
eredményesebben
tudott részt venni a privatizáció több fordulójában. Ezek
alapján a ’90-
es
évek elején a bankároknak sajátos hatalom volt a kezükben, mely
bizonyos értelemben
jelentősebb,
mint a politikusoké.
PORTFÓLIÓ
TISZTÍTÁS
A
kilencvenes évek közepéig, a befektetőknek nem az volt a kérdés
hogy mit vegyenek,
hanem
hogy mekkora értékben, mennyire korrupt körülmények között.
(Hoffman, 2005)
A
kilencvenes évek közepére elérkezett tehát az idő, hogy
megtisztuljanak és
koncentrálódjanak
a befektetések, tematikus vállalatbirodalmak jöjjenek létre.
Ezzel
egy időben az állam igen nehéz helyzetbe került. 1995 tavaszára
a közigazgatás
fizetésképességének
határán állt.. A nagy kockázat, és infláció miatt ilyen
esetben az
állam
csak nagyon drágán igen magas kockázati felárral tudja
finanszírozni magát, a
tőkepiacokról.
A bankárok 9,1 trillió rubel készpénzt ajánlottak fel, a
nyugdíjak, az állami
dolgozók
bérének kifizetésének folyamatossága megőrzése érdekében.
(Hoffman, 2005,
370.
oldal) Az összeg fejében az állam azokat a nagy gyárakat és
vállalatokat értékesíti,
melyek
eddig stratégiai jelentőségüknél fogva nem kerültek kalapács
alá. A folyamat igen
egyszerű:
bizonyos összegű hitel fejében a hitelező, vállalati részvény
csomagot kap,
mely
nem fizetés esetén vásárlási joggal fedezi a tőkét. A
korrupció melegágyaként, a
politika,
melynek égetően szüksége van a pénzre, annak függvényében
határozza meg
melyik
vállalat részvényei jelentik a biztosítékot, ahogyan a hitelező
igényli. Így talált
gazdára
többek között a Norilszkij Nikkel, a JUKOSZ, LUKOIL és
Szurgutnefty egy-egy
része,
vagy a Szibnyefty. (Hoffman, 2005)
CSAK
A KOMMUNISTÁKAT NE!
Az
1996-os Davos-i Világgazdasági Fórumon igen erős fenyegetéssel
kellett szembe
nézniük,
az oligarcháknak. A kommunista Zjuganov a legerősebb elnök-jelölt
szavai
hallatán
reálissá vált, a részleges újra államosítás, a korábbi
privatizáció felülvizsgálata. A Drabant Gergő: Oligarchák
9
Berezovszkij
által életre hívott davosi paktum néven emlegetett szövetség,
melynek célja
Zjuganov
elnökké avatásának megakadályozása volt, jól tükrözi az
oligarchák közös
érdekeit
(Hoffman, 2005). A korábbi sérelmeket félre téve a közös cél
elérése érdekében
minden
gazdasági és politikai befolyásukat latba vetették. A legnagyobb
kérdés az volt, ki
lehet
az a személy, aki tényleges politikai erőként releváns
ellenfele, lehet Zjuganovnak.
A
választás végül, Borisz Nyikolajevics Jelcinre esett, aki romló
egészségi állapota
ellenére
megválasztása esetén biztosítékként szolgált az üzleti
környezet
változatlanságára.
A legbefolyásosabb médiák és jelentős anyagi támogatásoknak
köszönhetően,
az egyre rosszabb egészségügyi állapotban lévő Jelcinnek
sikerült
megújítani
elnöki mandátumát. Feltehetőleg e jelentős segítség nélkül
nem sikerült volna
ez
a bravúr. Fontos azonban látnunk, hogy a Veréb hegyi csoport nem
önzetlen módon
segítette,
az elnök újra választását. Jelcin pedig tudta, mivel tartozik
segítőinek. Jelcin
újra
választása után a Davos-i paktum felbomlott, mindenki a saját
üzleti ügyeihez vagy a
politikába
tért vissza. A hatalmas kifizetések ellenére, az ország gazdasági
helyzete,
tovább
romlott. (Hoffman, 2005)
„1992-ben,
a Szovjetunió felbomlása utáni első évben az orosz GDP értéke
vásárlóerőparitáson
számolva az Egyesült Államok teljesítményének mindössze ötödét
tette
ki, s ezzel a világ GDP-jéből 4,18%-kal részesedett. A permanens
csökkenés 1998-
ban
érte el mélypontját” (Weiner, 2004, 1. oldal)
Jelcin
újra választása után, a politikai és gazdasági megújulás
elmarad. Sok más tényező
közrejátszása
mellett 1998-ban alakul ki az elkerülhetetlen gazdasági vállság.
Az állam
fizetés
képtelensége, a tőzsde összeomlása az egész társadalmat mélyen
érintette. Drabant Gergő: Oligarchák
10
Válság
van!
Az
elnökválasztás után a ’97-es év a fejlődés éve volt. Az
egyre fokozódó verseny,
jótékony
hatásai, az oligarchák érdekeit sértette. A Nyemcov féle
reformer politika
irányzat
kirobbantotta bankárok, egymás ellen vívott harcát.
(„bankárháború”). A
kártékony
sajtócsatározások, a ’98-as vállság begyűrűzése
következtében mind gazdasági
mind
politikai oldalról néhányuknak jelentős veszteségeket kellett
elkönyvelni. Többek
között
ilyen Alekszandr Szomlenszkij, az SZBSZ-Agro bank tulajdonosa, (Sz.
Bíró,
2003)
Anatolij Csubajsz, a privatizációért felelős állami megbízott.
Az új rubel
bevezetéséig,
nem csak a legfelső rétegeket érte jelentős kár. Az egész
társadalom
kénytelen
volt szembe nézni a védtelen állam tehetetlensége miatt tomboló
válság
következményeivel.
A túlzott hatalom koncentráció, „a végrehajtó hatalom és a
magán
tulajdon
perszonáluniója” (Sz. Bíró, 2003), az anarchia ellen tenni
kellett valamit. A
megújulás
jelentette, az egyetlen megoldást.
Putyin
az alfahím
A
megújulás Putyin elnök reform törekvéseivel teljesedett be.
Elsősorban a médiában, és
stratégiailag
fontos iparágakban túlzott önkénnyel bíró tőkések kerültek
górcső alá. Akik
saját
politikai ambíciókkal, vagy korrupt politikusokkal bástyázták
körül magukat és
Putyin
politikai fenyegetésnek érezte. Így lettek kegyvesztett a korábban
hatalmas
befolyással
bíró, politikailag és gazdaságilag vezető szerepet betöltő
Borisz Berezovszkij,
aki
egyesek szerint Putyin politikai megálmodója. Médiában betöltött
szerepe, politikai
ambíciója
veszélyes elemmé tették a Kreml közelében. Ugyancsak jelentős
média piaci
hatalmának
köszönhetően nem kerülhette el sorsát Guszinszkij sem, de az
olaj iparban
ténykedő
más mágnásokat is utolért végzetük.
Az
olyan stratégiailag fontos iparágban működő vállalatok, mint a
Hodorkovszkij féle
JUKOSZ,
vagy az Abramovics féle Szibnyefty is az új hatalom fókuszába
került.
Hodorkivszkij
2004 óta (Nemes, 2009) vélt vagy valós bűnei miatt, büntetését
tölti. Drabant Gergő: Oligarchák
11
Fontos
megállapítani, hogy nem minden esetben kerültek légüres térbe
azok a
vállalkozók,
akik jelentős tőkével és politikai kapcsolattal rendelkezte.
Azok, akik
hajlandóak
voltak lemondani politikai ambíciójukról, az államirányítás
befolyásolásáról
és
csak üzleti ügyeire koncentrál, megtarthatta vagyonát, semmiféle
atrocitás nem érte
(Hoffman,
2005).
Összegzés
Dolgozatomban
bemutattam a privatizáció folyamatát, a bankalapítás okait és
következményeit,
megvizsgáltam az oligarchák ’96-os elnökválasztásban betöltött
szerepét.
Külön kitértem a ’98-as rubel válságra, annak következményire,
a
bankárháborúra.
Mindezek alapján bebizonyosodik, hogy Oroszországban a vizsgált
időben
a hatalom ott van, ahol a pénz koncentrálódik. A vad kapitalizmus
idején, amikor
a
korrupció tombolt, minden és mindenki megvehető volt, a hatalom és
a befolyás az
oligarchák
kezében összpontosult. A pénzt ez időtáj a bankok jelentették,
hiszen egy
tőkeszegény
piacról beszélhetünk, a bankok és azon keresztül tulajdonosaik
képesek
voltak
vállalatokat venni, elnökválasztásokat eldönteni, az átlag
polgár életviszonyait, és
jövőjét
egyszerű betéteken, kötvényeken keresztül befolyásolni. Később
azonban a
bankárháború,
a ’98-as rubel-válság kapcsán hatalmuk fényét vesztette. Az új
politikai
elit,
annak stratégiája megváltoztatta a feltételeket, és magában a
pénz nem volt elegendő
a
hatalom gyakorlásához. A politika képessé vált elfoglalni az őt
megillető helyet. Ennek
következtében
egyes oligarchák, vélt vagy valós indokokkal börtönben ülnek,
mások
elvesztették
vagyonukat. Megállapítható tehát, hogy hipotézisem, miszerint a
bankárok
jelentősebb
hatalommal rendelkeztek, mint a politikai elit a kilencvenes évek
legvégéig a
fentebbiek
alapján helytállónak tekinthető. Azonban a 2000-es évektől
jelentős a fordulat,
elsősorban
a Putyin elnökségéből fakadó új szabályok felülírták, az
oligarchák
önkényuralmát.
Fontos látni, hogy az új rend sem létezhet a gazdaság totális
elnyomásával,
meg kell találni azt az utat melyen mindkét fél elégedett lehet.
Sem
politika,
sem gazdaság nem képes a másik kizárásával létezni. Drabant
Gergő: Oligarchák
12
HIVATKOZÁSJEGYZÉK
Bánfi,
Tamás- Sulyok-Pap, Márta (2002): Pénzügytan- Egyetemi Tankönyv-
Budapesti
Corvinus
Egyetem, Tanszék Kft., Budapest
David
E. Hoffman (2005): Oligarchák-Erő és hatalom az új
Oroszországban, Századvég kiadó,
Budapest
Chowdhury,
F. L. (2006) ‘’Corrupt Bureaucracy and Privatization of Tax
Enforcement’’:
Pathak
Samabesh, Dhaka Letöltés helye, ideje
http://www.worldlingo.com/ma/enwiki/en/Privatization#cite_ref-0
2010. 12. 11
Nemes
Gábor (2009): Törvénytelen volt Lebegyev és Hodorkovszkij
letartóztatása (Mr1-
Kossuth
Rádió). Letöltés helye, ideje:
http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/kulhon-091219-
091219/torvenytelen-volt-lebegyev-es-hodorkovszkij-letartoztatasa.html?send=1
2010. 12.
11.
10:15
Republikon
kerekasztal beszélgetés (Sz.Bíró Zoltán, Dérer Miklós,
Ara-Kovács Attila)
(2007):
Letöltés helye, ideje:
http://www.republikon.hu/upload/5000103/Oroszorszag_lmd_080213_2.pdf
2010. 12. 12.
Sz.
Bíró, Zoltán (2003): „Állam és oligarchia- Oroszország csata
előtt”, 2000 c. folyóirat
2003/Szeptemberi
szám, 10-19 oldalak
Varga,
József Dr.: „A bankrendszer Helye a nemzetgazdaságban” c.
előadás Budapesti
Corvinus
Egyetem-Pénzügy Tanszék. Letöltés helye,
ideje:http://www.unicorvinus.hu/fileadmin/user_upload/hu/tanszekek/gazdalkodastudomanyi/tszbvp/tantargyak/2010-2011_1/Bankismeret/BA_1.pdf
2010. 12. 11: 9:52
Weiner,
Csaba, (2004. március): Oroszország Gazdasága a XXI. század
elején- Függőség MTA
Világgadasági
Kutatóintézet Kihívások, 174. sz., 1- 2 oldal. Letöltés helye,
ideje:
http://www.vki.hu/kh/kh-174.pdf
2010. 12. 12.
Második világháború
A
HÁBORÚHOZ VEZETŐ ÚT
Judea
hadat üzen
Tartalomjegyzék |
Júdea hadat üzenNémetországnak
Történelemtanításunk
azt próbálja elhitetni velünk, hogy a német nép veleszületett
irracionális gyűlölettel viseltetett a zsidók iránt és csak
arra várt, hogy valaki, mint Hitler, jelenjen meg, és lehetővé
tegye számára, hogy kifejezhesse gyűlöletét. Semmi sem áll
ennél távolabb az igazságtól. Sok évig,
amíg Németország császárság
volt, a zsidók nagyon jól beilleszkedtek a német társadalomba,
sokan jómódúak voltak és közreműködtek az állam életében.
Emiatt sok olyan zsidó, akiket más európai országokban üldöztek,
mintOroszországban és Lengyelországban, Németországban kerestek
menedéket, ott békét és biztonságot keresve.
Majdnem
hetven évig mesélték nekünk, hogy a németeket hirtelen egyfajta
őrület kapta el, és elkezdték gyűlölni és legyilkolni a
zsidókat. Milliószor elmondták nekünk, hogy milyen ROSSZAK
voltak a németek, ezen az oldalon egy gyors és nem teljes
áttekintést adunk arról, hogy hogyan építették föl az második
világháborút jóval Hitler megválasztása előtt!
Cionista tevékenység
1897: Az
első cionista világkongresszust tartották meg Svájcban,
Bázelben, THEODOR HERZL vezetésével. Cionizmus a zsidóság
politikai fegyvere és azért állt elő, hogy beteljesítse a zsidó
politikai célokat, melyek része a zsidó haza megteremtése.
Állítólag ezeknek az üléseknek a jegyzőkönyve fönnmaradt, és
ezek a "protokollok" azóta is viták forrásai.
1905: "Cion
bölcseinek protokollja" első példányai megjelennek
Oroszországban, egy évvel később Londonban. Sokan azt állítják,
hogy a protokollok a cionista világuralom megszerzésének tervei.
A zsidók erőteljesen tagadják ezt és azt állítják, hogy a
protokollok hamisítványok. De az emberek inkább hitük szerint
cselekednek, mint a tények alapján. A világon emberek milliói
azt hiszik, hogy a protokollokat zsidók írták, maga Adolf Hitler,
és pártjának sok tagja olvasta a protokollokat, önnek is el kéne
olvasni őket, és sajátmagának ítélnie róluk!
1914: Európában
kitör az első világháború. Tudja miért?
Mert Németország Európa egyik
legerősebb ipari államává nőtt föl
és Nagybritannia, Franciaország & Oroszország úgy
vélte, hogy ez az erős ország fenyegeti őket. EZÉRT!
1916: Nagybritannia & Franciaország vesztőfélben
állnak. Német cionista csoportok fölkeresik a brit hadi irodát
azt ajánlva, hogy az Egyesült Államok lépjen be a háborúba, HA
a brit kormány megígéri a zsidóknak Palesztinát mint zsidó
hazát. A britek beleegyeznek. Lord Balfour átadja a 'BALFOUR
NYILATKOZATOT' Lord Rothschildnak. Az US cionistái (akiknek ő sok
pénzzel tartozott) ezután megzsarolták Wilson elnököt, hogy
vonja be az USA-t az első világháborúba.
1917: Oroszországban megkezdődik
a bolsevik forradalom. A bolsevikokat zsidók vezetik, akik gyűlölik
a cári kormányt. Az amerikai zsidó bankárok, Jakob Schiff és
KUEHN-LOEB több mint 20 millió dollárral támogatják a bolsikat.
Bolsevik forradalmárok lemészárolják az oroszországi cári
családot.
1918: Németországot legyőzték,
nem katonailag a fronton, de otthon,
felbuzdulva Oroszországi sikereiken,
a bolsevikok erőteljesen izgatnak, sztrájkokat és felkeléseket
provokálnak ki a kikötői és gyári munkások köreiben, és így
tönkreteszik a hadi szállítási vonalakat a frontok irányában.
A bolsevikok most Németországot, Franciaországot,
Nagybritanniát ésSpanyolországot akarják.
A Németországi zsidó bolsevik vezetők, Karl
Liebknecht és Rosa
Luxemburg forradalmi
hatalomátvétellel próbálkoznak Berlinben, de elfogják és
később kivégzik őket. A német császár lemond attól tartva,
hogy ugyanolyan sorsra jut, mint az oroszországi cári családhoz
tartozó rokonai. "Cion bölcseinek protokollja" a
monarchiák eltűnését követeli, ami most gyorsan megvalósul...
kivéve, ha azt hiszi, hogy ezek csalások, de ez esetben is
beteljesednek. Lengyelország német területeket foglal el.
Békeszerződések
1919: Aláírják
Párizsban a VERSAILLESI szerződéseket. Noha a cionisták nem
küzdtek a háborúban, 117 cionista érkezik Párizsba Bernard
Baruch úr vezetése alatt, magukkal hozzák a Balfour
nyilatkozatot, és az követelik a britektől, hogy tartsák meg
ígéretüket és adják nekik Palesztinát. Ha az ön országában
egy etnikai csoport kiárusította volna az országot az ellenségnek
és ezzel azt okozná, hogy ön veszítse el a háborút, ön ezt a
kiárusítást GYŰLÖLETNEK ÉS HAZAÁRULÁSNAK minősítené? Ezt
tették a németek, de SEMMIT sem tettek a zsidók ellen, akik
elárulták őket. Lengyelország megnyitja Európa első
KONCENTRÁCIÓS TÁBORAIT, melyekbe németek és ukránok ezreit
zárják, és Oroszországban a bolsevikok kinyitják a GULÁGOT,
ahova válogatás nélkül zárják be az embereket.
1920: Az USA-ban
nagy zsidó bankok ruháznak be a német iparba és nagy kölcsönöket
adnak Németországnak a
világháború utáni újjáépítésre, ne, mert szeretik a
németeket, hanem mert tudják, hogy egy egészséges ipar
egészséges nyereséget hoz és nagy kölcsönök nagy
kamatfizetést hoznak. Lengyelország még több német területet
annektál és németek ezreit űzi ki otthonukból és országukból.
1923: Németország nem
tudja a 270 MILLIÁRD REICHSMARK háborús jóvátétel fizetésére
a szövetségeseknek, nem tudják többé megengedni maguknak, hogy
saját szenüket visszavásárolják a szövetségesektől, hogy
gyáraikat üzemeltessék és kályháikat fűtsék, a németek
'passzív ellenállásba' kezdenek, a franciák és belgák
csapatokat küldenek az országba.
Infláció
1924: Bosszúból
a nemfizetés miatt a nemzetközi zsidó bankárok a német pénzt
(Reichsmark), amely a nemzetközi átváltási sorban van,
leértékelik. A reichsmark hónapokon belül elértéktelenedik.
Németek milliói, mivel nem tudják családjukat ellátni és
lakbérüket kifizetni, arra kényszerülnek, hogy mindenüket
eladják. A megváltozott átváltási viszony azt jelenti, hogy 1$
sok TRILLIÓ reichsmárkával egyenértékű. Néhány dollárért
zsidó-amerikai befektetők fölvásárolnak német üzleteket,
gyárakat, házakat, földet, műkincseket, ékszert. Az év végén
a német kormánynak sikerül egy új pénz kihozatala, és az
őrület megáll. Németek milliói vesztették el minden
tulajdonukat, ezrek haltak éhen. A zsidó beruházók hihetetlenül
meggazdagodtak.
A
németek még most sem tesznek semmit ezek ellen a spekulánsok
ellen, ellenkezőleg, sokuknak van magas politikai állása és
magasan elismertek a német társadalomban.
1933: Bolsevikok
és nemzeti szocialisták harcolnak Németország irányításáért.
A németek látják, mi történik Oroszországban az emberekkel a
bolsevizmusban és túlnyomó részben Adolf Hitlerre szavaznak.
Adolf Hitler nagyon világosan látja a zsidók szerepét
Németország vereségében az első világháborúban és az
1923-24-es pénzleértékelésben, és elhatározza, hogy
mindannyiukat kitoloncolja Palesztinába (ahogy ezt a britek
megígérték). De a briteknek szükségük van az arab olajra és
ellenállnak Hitler törekvéseinek a zsidók Palesztinába
küldésére. Csak hetekkel Hitler megválasztása és Hitler
elhatározása miatt, hogy a zsidókat kitoloncolja Németországból,
amerikai cionista csoportok, látva, hogy csökken befolyási
területük Európában, HADAT ÜZENNEK Németországnak 1933
március 24-én. Most a németeknek elegük van! A németek
megrendezik a zsidó boltok és üzletek EGY NAPI bojkottját -
EGYETLEN NAPIG BOJKOTTÁLNAK!
Bolsevista támadás Spanyolországban
1936: A
bolsevikok sikeresen kísérlik
meg Spanyolország leigázását. Hitler csapatokat
küld Franco tábornoknak.Németországi zsidók
ezrei utaznak Spanyolországba, hogy támogassák a bolsevikokat és
harcoljanak a 'fasiszták' ellen.
1939: 1939
szeptember elsején éjjel Lengyelország hadat
üzen Németországnak,
a varsói rádió azt állítja, hogy a lengyel csapatok a hét
végére Berlinben lesznek (Lengyelországnak 40 gyalogos egysége
volt, míg Németországnak 35, mindegyik hazai területen). 5
órával később Hitler csapatait Lengyelországba vezényelte.
Szeptember 3-án Nagybritannia és Franciaország üzent hadat
Németországnak. 1939 szeptember 3-án a lengyel rendőrség 5700
német polgári személyt mészárolt le Brombergben. Szeptember
6-án Chaim Weizmann, a palesztinai zsidó ügynökség vezetője
hivatalosan csatlakozik a szövetségesek háborújához.
Így
összefoglalva a következő a helyzet: Két zsidó hadüzenet,
Nagybritannia & a brit
Commonwealth, Franciaország ésLengyelország hadat
üzen Németországnak,
és még van képük azt mondani, hogy Hitler kezdte el a
háborút; Hitler még
hatalmon sem volt, amikor már elhatározták, hogy
leigázzák Németországot!
1948: Három
évvel a háború után Izrael hivatalosan
kinyilatkoztatja, hogy Németország 'Izrael
állam ellensége'.
AKARTÁK
A HÁBORÚT HITLERREL!
1936-ban
egy titkos szervezet 'THE FOCUS' melynek régebbi neve 'ANC' volt
(nemzeti szocializmus-ellenes bizottság), melynek tagjai nagyon
gazdag és befolyásos emberek voltak az USA-ban és
Nagybritanniában, New Yorkban találkoztak és azt vitatták, meg,
hogy hogyan tudnák lerombolni Németország nemzeti szocialista
pártját, mielőtt Hitler újra föl tudná fegyverezni
Németországot. A 'THE FOCUS' tagjai, melynek 24 országban voltak
irodái, elhatározták, hogy minden pénzüket, hatalmukat és
befolyásukat arra fogják használni, hogy Hitler minél hamarabb
háborúba lépjen. Itt van néhány ember, aki háborút akart
Németországgal:
Samuel
Untermeyer: US állampolgár, Untermeyer úr az ANC alapító
tagja, és tagja a fő US zsidó és cionistaszervezeteknek.
1933-ban, mint ezeknek a szervezeteknek az igazgatója azt
követelte, hogy Adolf Hitler, akit hetekkel azelőtt demokratikusan
választottak meg, mondjon le Németország kancellárságáról.
Amikor Untermeyer úr követeléseit nem vették figyelembe,
Untermeyer úr nyilvánosan (a sajtóban és a rádióban) az US
vezető zsidó szervezetei nevében 1933 március 24-én Hadat Üzent
Németországnak. Mivel érdemelte ki ezt Hitler vagy Németország ?
Winston
Churchill,
brit politikus: Az ANC-nek kellettek politikusok, hogy segítsék
további terveiket. Mielőtt az ANC tagja lett volna, Churchill a
megbékélés politikájának híve volt Hitlerrel szemben, de
1935-ben Churchill mélyen el volt adósodva. Amikor az ANC tagja
lett, az nemcsak gazdaságilag segítette, hanem nagyon gyorsan
megváltoztatta nézeteit a Németországgal tartott békéről.
Churchill később megváltoztatta a szervezet nevét 'ANC'-ről
'THE FOCUS'-ra. Ő lett Nagybritannia miniszterelnöke és így
'hadat üzenhetett Németországnak'. Az ANC-t olyan emberek
financírozták, mint R. Waley-Cohen, a brit képviselőbizottság
elnökhelyettese és a Shell olajtársaság elnökségének tagja,
és a 'The Jewish Defence Funds' (=Zsidó védelmi alap) pénzéből.
Churchill úr beszédeinek tartalmát, mielőtt elmondhatta volna
őket, előzőleg ezek a szervezetek ellenőrizték.
Bernard
Baruch: US állampolgár és politikus, a 'THE FOCUS' tagja, ő
vezette a 117 fős cionista küldöttséget a Versaillesi
béketárgyalásokon az I. világháború után. Baruch úr, amikor
odament, magával vitte a Balfour nyilatkozatot. 1916-ban
Németországi cionisták megkeresték a brit háborús hivatalt, és
megígérték, hogy meggyőzik Wilson elnököt arról, hogy vigye
be az USA-t a háborúba Nagy-britannia és Franciaország oldalán.
Ennek fejében Lord Balfour megígérte a világ cionistáinak, hogy
garantálja jogukat egy zsidó államra Palesztinában. A nemzeti
szocialisták természetesen árulóknak tekintették a németországi
cionistákat, utalva árulásukra a háború folyamán, mint a
'belső árulókra'. A mai történelemoktatás azt állítja, hogy
ez az árulás soha nem történt meg és mint legendára hivatkozik
erre ( Die Dolchstoß Legende).
Franklin
D Roosevelt US elnök:(itt barátjával, Bernard
Baruchhal). Szintén a 'The FOCUS' tagja. Nem tudta Hitlert hadi
cselekményekre provokálni az USA ellen. Roosevelt provokálta a
japánokat, hogy támadják meg Pearl Harbourt. Az US nemcsak
megfejtette a japán rejtjeles üzeneteket és jóval a támadás
előtt tudott a készülő támadásról Pearl Harbour ellen, a
britek is figyelmeztették az USA-t, de Rooseveltnak szüksége volt
egy olyan okra, amivel hadba viheti az USA-t Japán és Németország
ellen. Ezért hajlandó volt amerikai életek ezreit föláldozni.
Chaim
Weizmann: Képviselte a zsidó és cionista szervezeteket
világszerte és joga volt nevükben szólni. Ő lett később
Izrael első miniszterelnöke. 1939-ben Weizmann úr is HADAT ÜZENT
Németországnak a világ zsidóságának nevében. A második
világháború alatt zsidó brigád alakult ki, és kb. 1.5 millió
zsidó harcolt a szövetségesek oldalán (nem számolva a keleti
fronton harcoló partizánokat). Ez a második hadüzenet teljesen
világossá tette a nemzeti szocialistáknak, hogy a zsidók
'Németország ellenségei' akartak lenni, következésképpen
minden elfogott zsidót vagy keletre deportáltak, hogy a
fehéroroszországi zsidó autonóm köztársaságba települjön
le, vagy gettóba küldték, mint THERESIENSTADTBA, vagy
koncentrációs táborba.
Henry
Morgenthau: US pénzügyminiszter és Roosevelt elnök barátja
terveket írt le 1944-ben Németország legalább négy részre
osztásáról, minden iparának tönkretevéséről és minden ipari
terület mezőgazdasági területté változtatásáról. Minden
német katonai vezetőt és pártvezetőt per nélkül akarta
agyonlövetni. Terve magában foglalta a német nép kiéheztetését
és hatalmas kártérítési fizetések követelését az országtól,
mely az országot örökre tönkretette volna. Tervét nem fogadták
el, mert a szövetségesek attól féltek, hogy ilyen lépések
Németországot a kommunizmus felé hajtanák. Terve, hogy
kiéheztessék a németeket, később mégis megvalósult Eisenhower
tábornok jóvoltából, aki német hadifoglyok millióit
kényszerítette a szabad ég alatt való lakásra és addig hagyta
őket ott, amíg egy millió katona halt éhen. (A fordító
megjegyzése: 1945 és 1947 között a német polgári lakosságot
is rendszeresen éheztették a megszállók)
Theodore
Kaufmann: Németországnak tönkre kell mennie! c. művét
1941-ben adták ki, Ebben Kaufmann úr a háborúért nem a nemzeti
szocialistákat, hanem az egész német népet teszi felelőssé, és
a németek tömeges sterilizációját javasolja a háború után. A
német hadsereget munkabrigádokba akarta osztani és fölosztani
őket Európában és Afrikában. Gyűlölettel teli tervei a német
nép teljes elpusztítását követelték, hazájuk szétosztását
más népek között, és a német nyelv megszüntetését
(kétségtelenül ez az, amit ma népirtásnak neveznek). Mikor a
németek megismerték ezeket a terveket, biztosan keserűbben
harcoltak, mert tudták, hogy Kaufmann úr mit tervez velük és
családjukkal.
Josef
Sztálin:
A jó öreg Józsi bácsinak nevezték őt az amerikaiak. Saját
népéből kb. 80 milliót öletett le és milliókat tett a
gulágokra. A 20-as évek közepén Sztálin már
tervezte Európa leigázását és kommunistává tételét.
1941-ben Oroszországban orosz csapatokat német egyenruhába
öltöztetett, és saját népét gyilkoltatta és terrorizálta
ezekkel a katonákkal. Több tábornokát ölette meg, mint ahány
csatában halt meg. Ártatlan polgárok tízezreit ölette meg
(Katynban és Babi Jarban), és Németországot vádolta ezek
megölésével. Európa azért szabadult meg ettől a
tömeggyilkostól, mert Adolf Hitler 1941-ben képes
volt Sztálin támadó
csapatainak a visszaverésére, 14 nappal azelőtt, hogy a szovjet
csapatok Európára támadtak volna.
Churchill,
Roosevelt, Sztálin
Halálozási arány
Hányan
haltak meg természetes módon? Hányan haltak meg a koncentrációs
táborokban és egy gyors összehasonlítás!
A
német törvények előírták, hogy a német koncentrációs
táborokban minden halálesetet föl kellett jegyezni legalább
három kormány és tábori és országos hatóságnak kellett
teljes bejegyzési űrlapokat kitölteni és könyveket vezetni a
halálesetekről, melyek tartalmazták a nevet, a születés idejét,
az állampolgárságot, az internálás okát és a halál okát.
Ezeknek a könyveknek a másolatát A D hivatal is megkapta
Oranienburgban és ezeket Oroszországba vitték 1945-ben. Ezeknek a
könyveknek a legtöbbjét átadták az Arolseni vöröskeresztnek,
és 1984-ben a vöröskereszt minden olyan haláleset
összefoglalóját közreadta, amely német koncentrációs táborban
történt. A teljes szám 282 077 volt, néhány kisebb lista még
hiányzott. Az eredeti oldal bemutatja az Arolseni vöröskereszt
eredeti levelét. Az szövetségesek orvosai szerint, akik
boncolásokat végeztek, rögtön a német kapituláció után, azt
találták, hogy a táborokban a legtöbb ember fertőző
betegségben halt meg.
A
zsidók a táborlakók kevesebb mint 1/3-át tették ki. (Néhány
táborban sok ezer volt, máshol csak párszáz).
úszómedence
Auschwitzban
Zsidó
sírkövek fényképe a hamburgi temetőben 1999-ben. A nemzeti
szocialisták nem rombolták le a zsidó sírköveket, de ezek a
sírkövek fölvetik a kérdést: "Hány zsidó halt meg a
nemzeti szocialista uralom idején természetes okokból?"
Lengyel hivatalos források szerint közvetlenül a II. világháború
előtt a természetes halálozási arány Lengyelországban
átlagosan évi 2.1 százalék volt, és ahogy bemutatjuk
oldalunkon, a varsói gettó és más keleteurópai országokban a
zsidók élete kifejezetten nehéz volt, így nyugodtan
kiindulhatunk egy évi körülbelül 2.5%-os halálozási arányból.
Európa zsidó lakossága a háború előtt és alatt nem
állapítható meg pontosan. A nemzeti szocialisták körülbelül
11 millióra becsülték. Ha ezt vesszük alapul, akkor évente kb
275 000 zsidó halt meg évente természetes okokból. A nemzeti
szocialisták 12 évig voltak uralmon, így szorozzuk meg 275 000-et
12-vel. 3.3 milliót kapunk eredményül, 3.3 millió zsidó ember
halt meg Európában teljesen természetes okokból a nemzeti
szocialisták uralma alatt. Hallotta ön valaha is, hogy valaki ezt
mondta volna: "Nagyapám a háborúban halt meg természetes
okokból?" Én sem!
Zsidó
temető
Zsidó temető
Hamburg Ohlsdorfi
temetője 1999-ben. A tömegsírban annak a 37 ezer polgári
személynek a maradványai vannak eltemetve, akik az 1943-as
értelmetlen tűzbombázás során vesztették életüket
Hamburgban. A britek már 1935-ben elkezdték a városok bombázását,
olyankor, amikor Németországnak még egyáltalán nem voltak
nehézbombázói. Több bombát dobtak le Berlinre egy nap alatt,
mint amennyi Nagybritanniára az egész második világháború
alatt esett le. És hogy a viszonyokat helyesen lássuk, Több ember
halt meg Drezda bombázásakor
pár nap alatt, mint ahány ember bármilyen okból kifolyólag is
meghalt a német koncentrációs táborokban 12 év alatt.
Ha
egy kiló kenyér ára = Egy kisváros árával
Képzelje
el, hogy az ön országa mélyen el van adósódva nemzetközi
magánbankoknál ma, és ezek a magánbankok azt tehetik az ön
országával, amit 1923-24-ben Németországgal tettek, ha a
politikusaik nem teszik meg, amít kivánnak. Mit gondolna ön
arról, hogy ki kormányozza a világot?
Ez
a plakát, mely az iskolai oktatás része volt mutatja, hogy a
"nácik" mennyire megvetették a nemzetközi bankárokat
az 1930-as években.
1918-ban
a német hadsereg a szövetségesek túlereje és bolsevikok hazai
árulása miatt körül volt véve. A világháború befejeződött
- a szövetségesek számára. Berlinben ekkor egy kiló kenyér ára
0.63 márka volt (RM).
Miután
a szövetségesek találkoztak Versaillesban és befejezték
Németország megfosztását önbecsülésétől, szuverenitásától,
területei egy részétől, gyarmataitól, hajóhadától,
mezőgazdaságának nagy részétől, és szinte mindentől, ami nem
volt a földben, a német Reichsmark (RM) - amely sajnos a
nemzetközi átváltási sorban volt - leértékelődött, 4.2 RM- 1
dollár arányról 14 RM- 1 dollár arányra.
Németország
idegen pénzben fölhalmozott tartalékai lassan fölhasználódtak
arra, hogy saját szenét visszavásárolja Franciaországtól és
Belgiumtól - a lakások fűtésére, főzésre és a gyárak
üzemeltetésére szükséges szén. 1923-ra a német lakosságnak
nem volt már pénze arra, hogy a szövetségesek nevetséges
jóvátételi követeléseit tovább fizesse.
A
németek "passzív ellenállásba" kezdtek a szövetségesek
követelése ellen. Franciaország és Belgium azzal válaszolt,
hogy csapatok ezreit küldte a Rajnavidékre, és, hogy
megbosszulják a nemfizetést, a NEMZETKÖZI BANKÁROK újra
leértékelték a birodalmi márkát.
1923.januárjában
Berlinben egy kiló kenyér ára 250 RM volt.
Ahogy
a németek "passzív ellenállása" tovább terjedt, és
néhány esetben erőszakossá vált, a nemzetközi financírozók
és bankárok tovább csökkentették a birodalmi márka árfolyamát.
Míg 1922. júliusában
1 US dollár 493 RM-ba került, 1923 júliusában 1 US dollár 350
000 RM-ba került,
1923.júliusában
Berlinben egy kiló kenyér ára 3465 RM volt.
Ha
valakinek rokonai voltak az USA-ban és sok európai zsidónak
voltak, ezek néhány centért tudtak ékszert, műkincseket, és
más értéktárgyakat venni a németektől, mert ezek arra
kényszerültek, hogy eladogassák tulajdonukat csak azért, hogy
élelmezzék családjukat.
1922. augusztusában
1 US dollár 4 600 000 RM-ba került - ami elegendő volt hogy
néhány nagyobb lakást vagy villát vehessen valaki
középosztálybeli német családoktól, akiknek már nem voltak
eladható tárgyaik és nem volt állásuk sőt esetleg ennivalójuk
sem. Néhány "US állampolgár" föl tudott vásárolni
egész házsorokat vagy üzletek sorát - néhány száz dollárért.
1923. szeptemberében
egy kiló kenyér ára 1 512 000 RM volt.
1923
novemberében 1 US dollár ellenértéke 4.200.000.000.000.-
birodalmi márka volt. Csak 5 dollárral egész városokat és
iparágakat lehetett megvásárolni.
1923
év végén Berlinben egy
kiló kenyér ára 201,000,000,000 RM volt. Majdnem minden német
család elvesztette javait, megtakarított pénzét, állását és
házát. Sok fő üzletág, ipar és gyár ment át nemzetközi
bankárok és "idegen állampolgárok" birtokába.
A
német ipart tönkretették, a pénz értéktelen volt, a nép éhen
halt. A birodalmi márkát mögött álló aranytartalék nagy
részét fölette az idegenből jött infláció. A NAGY NYERTESEK a
nemzetközi bankok és sok fajtársuk volt,
aki Németországbanlakott.
A New Yorki nemzetközi bankárok egyetlen puskalövést nélkül
szinte teljesen porrá vertek egy nemzetet és népet.
Ha
egy idegen csoport faj vagy nemzet az ön országával, önnel és
az ön családjával és barátaival, mit tenne ön annak a
csoportnak a tagjaival, az ön országában laknak? Jó barátnak
tekintené őket, megbízna bennük újra? ... vagy első számú
ellenségnek tekintené őket, kiutasítaná vagy bezárná őket?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése