Igazságot Magyarországnak

Igazságot Magyarországnak

Igazságot Magyarországnak

Igazságot Magyarországnak

Igazságot Magyarországnak

Gazságot Magyarországnak

Gazságot Magyarországnak

A Magyarországot érintő Trianoni-békediktátum revíziója!! 

http://www.peticiok.com/a_magyarorszagot_erint_trianoni-bekeszerzdes_revizioja 
PETÍCIÓ - Az Apostoli Szent Korona nemzetének nevében!!! 
Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Béke-diktátum jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését. 
A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól. 
Indoklás: 
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Béke-diktátum delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg. 
A Békediktátum előtt a Magyar Királyság 
területe 325.411km2 volt, 
lakosainak száma 20.886.000 fő. 
A Békediktátum következményeként 
az ország területe 92.863 km2-re, míg 
lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent. 
A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól. 
Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték. 
Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő. 
A diktátum következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt: 
- Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%) 
- Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%) 
- Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%) 
- Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%) 
- Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%) 
- Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%) 
- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%) 
Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%) 
Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%) 
Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint: 
Oroszország részére 200 millió USD, 
Jugoszláviának 50 millió USD, 
Csehszlovákiának 50 millió USD. 
A Béke-diktátum kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor. 
A Béke-diktátumhoz csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést követtek el. 
Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum). 
A Diktátumhoz csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálásadatai is. 
A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Diktátumot aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be: 
- A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt. 
- Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni. 
- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt. 
A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn. 
A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni. 
A Béke-diktátumok következtében Magyarországot - többek között - az alábbi veszteségek érték: 
Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben: 
- hadihajó 60.000 kg színarany 
- hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg 
- hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg 
- hadikikötői felszerelések 10.000 kg 
- 801 db hajó 80.000 kg 
- Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg 
- Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg 
- tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg 
- tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg 
- összesen 974.085 kg színarany-érték. 
(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.) 
További veszteségek: 
- az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája, 
- a szénbányák 80 %-a, 
- az erdők 90 %-a, 
- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények, 
- a felbecsülhetetlen értékű műkincsek, 
- Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele, 
- az összes tengeri és folyami hajók. 
Közismert tény, hogy a Béke-diktátum delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók. 
A továbbiakban a Diktátum létrejöttében és a Diktátum megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem: 
David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: "a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt." A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól. 
Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint "a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett." 
Robert Cecil angol delegátus szerint "a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy "időről időre határrevíziót eszközöljön." 
Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: "Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe." 
Az angol diplomata "Peacemaking" címűkönyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: "az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná." 
Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt. 
A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: "Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását." 
Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: "nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük." 
A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. 
Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy "a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik", tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen. 
Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi. 
A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Béke-diktátumot. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen. 
A közelmúlt - de a Béke-diktátum következményeivel szorosan összefüggő - jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív. 
Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság - akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatály alá tartozna - semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem. 
Záradék: 
A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni diktátum elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Béke-diktátum aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét diktátum kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan. 
Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Béke-diktátum alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el. 
Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg. 
PETÍCIÓ ITT 

József Attila
Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!!
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

Kapcsolódó: 
   Igazságot, igazságot, igazságot Magyarországnak! 
   A trianoni békeszerződés teljes szövege 
   Raffay Ernő: Trianon és a szabadkőművesség 
   Mennyiben felelősek a zsidók Trianonért? 
   Kertész Ákos: Trianonban a magyarság "azt kapta, amit megérdemelt" 
   Mementó 1990-ből: Orbán Viktor kivonult a trianoni megemlékezésről 
   Gyászolt a nemzet: régi fotó és videó a trianoni tragédiáról 

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Igazságot, igazságot, igazságot Magyarországnak!

Justice for Europe - BLACK tri-a-non!

 >>> 

VESSZEN TRI-A-NON!!!

nemzeti rock szomoru pentek - szomoru pentek https://www.youtube.com/watch?v=UqYiFqQxBWM Kárpátia:Egy az Isten,egy a nemzet! https://www.youtube.com/watch?v=PgzlbyiolR0 Trianon - Justice For Hungary! https://www.youtube.com/watch?v=-312xT_JUPQ Kormorán - Volt Apám, Volt Anyám https://www.youtube.com/watch?v=NNLwBfmPCow
József Attila: Nem, nem, soha! Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett! Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel, Ha eljő az idő - a magyar talpra kel, Ha eljő az idő - erős lesz a karunk, Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk! Majd nemes haraggal rohanunk előre, Vérkeresztet festünk majd a határkőre És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! Szembeszállunk mi a poklok kapuival! Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár, Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ Teljes egészében, mint nem is oly régen És csillagunk ismét tündöklik az égen. A lobogónk lobog, villámlik a kardunk, Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk! Felhatol az égig haragos szózatunk: Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk. Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen! Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

- A történelmi folyamat, amely ’89-ben kezdődött és a 2000-es évek elejéig tartott, legalább fél tucat olyan komoly történelmi lehetőséget eredményezett, amikor akármelyik magyar kormány — tehát az Antall-, a Horn-, vagy az Orbán-kormány — valamelyike, akár a diplomácia, akár a fegyverek erejével beavatkozhatott volna — a ’90-es években ugyanis még volt magyar hadsereg. Határozottan állítom, hogy horvát szövetségben visszaszerezhettük volna a szerbek által elvett területeinket. - A Horn-kormány ’94-98 közötti időszaka pedig nem elhanyagolható, hiszen a történelmi Horvátország felszabadítására elindították 1995-ben az Oluja (Vihar) fedőnevű hadműveletet. Horvát részről már 1990-ben felvetődött egy szövetség létrehozásának gondolata Magyarországgal. Óriási jelentőségű lett volna a két ország szövetsége, ezért az akkori magyar kormány felelőssége igen komolyan felvetődik. Tekintse meg a folytatást! Theodore Roosevelt 1911-ben felszólalt a magyar parlament ülésén. Többek között így: "Én szükségét érzem annak, hogy köszönetet mondjak a magyar nemzetnek azért, hogy Európában léte kezdetétől fogva szüntelenül védte a mögötte elterülő Európát a barbárok betörése ellen. De nemcsak Európáért tette ezt, hanem tette az Európa méhében lévő Amerikáért, az egész Újvilágért. Ha én ezt nem tudnám, akkor én nem tartanám magamat művelt embernek, de mert tudom, azért elmondom, és köszönetet mondok a magyar nemzetnek!" VilágPanoráma - 2013.06.03 https://www.youtube.com/watch?v=kHT3NualKPo Justice for HUNGARY! (in english) Mit mondtak a trianoni igazságtalanságokról a következő személyiségek? Lloyd George / a béke diktátum angol aláírója /: "Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyalások alatt rendelkezésünkre bocsájtottak, csaló és hazug volt. Mi is hamis alapokon határoztunk." Lord Newton / - a Lordok Házának tagja, Anglia / : "Romániát, Csehszlovákiát és Jugoszláviát kivéve, egész Európa kezdi belátni a trianoni egyezmény igazságtalanságait. Legfőbb ideje volna már Magyarország sorsát bölcsen és békésen elintézni. " Lord Sydeman / a Lordok Házának tagja /: "Engem mindig az döbbentett meg, hogy vajon milyen befolyás következtében részesült ilyen kegyetlen eljárásban az az egyetlen fél, amely nem volt felelős a világháborúért. Talán egykor napfényre kerül az igazság. " Edgar Wallace / író. "Erélyes híve vagyok minden olyan lépésnek, amely felszabadítja Magyarországot annak az igazságtalanságnak elviselhetetlen terhe alól,amely alatt sínylődik " Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme Következő hasábokon egy, a szerkesztőségünkbe eljuttatott, eddig eltitkolt anyagot adunk közre. Kötelességünknek érezzük, hogy az írás napvilágot lásson legalább lapunkban, ha már a „független" magyar sajtó 2001. februárja óta hallgat róla. Trianon felülvizsgálata talán megkezdődhet, szégyelljük magunkat, hogy nem magyar kezdeményezés eredményeként! Hága Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára Excellenciád! Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független. Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit. Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi petíciót terjesztem elő: Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését. A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól. Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését. Indoklás: Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg. Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg. A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság területe 325.411km2 volt, lakosainak száma 20.886.000 fő. A Békeszerződés következményeként az ország területe 92.863 km2-re, míg lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent. A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól. Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték. Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő. A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:   - Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%) - Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%) - Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%) - Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%) - Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%) - Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%) - Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%) Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%) Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%) Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint: Oroszország részére 200 millió USD, Jugoszláviának 50 millió USD, Csehszlovákiának 50 millió USD. A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor. A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok – Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia – szerződésszegést követtek el. Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum). A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálásadatai is. A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be: - A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt. - Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni. - Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt. A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn. A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni. A Békeszerződések következtében Magyarországot – többek között – az alábbi veszteségek érték: Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben: - hadihajó 60.000 kg színarany - hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg - hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg - hadikikötői felszerelések 10.000 kg - 801 db hajó 80.000 kg - Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg - Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg - tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg - tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg - összesen 974.085 kg színarany-érték. (Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.) További veszteségek: - az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája, - a szénbányák 80 %-a, - az erdők 90 %-a, - vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények, - a felbecsülhetetlen értékű műkincsek, - Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele, - az összes tengeri és folyami hajók. Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók. A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem: David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: "a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt.Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt." A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól. Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint "a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett." Robert Cecil angol delegátus szerint "a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy "időről időre határrevíziót eszközöljön." Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: "Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe." Az angol diplomata "Peacemaking" című könyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: "az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná." Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt. A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: "Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását." Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: "nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük." A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy "a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik", tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország – Ausztria-Magyarország ellen. Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi. A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen. A közelmúlt – de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő - jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív. Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság – akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatály alá tartozna – semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem. Záradék: A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni szerződés elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan. Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen.Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el. Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg. A büntetőjogi felelősség kérdése is vizsgálatot igényel. A tényfeltáráshoz kíván segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS, amikor egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, és ehhez a maga részéről minden segítséget megad. A vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fő részvételével javaslom, amelyekből 10 szakértőt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna. A hungarusok feltámadásáról, - június 4-ére! Pearce Higgins / egyetemi tanár, Cambridge /: "Nem kételkedek benne, hogy eljön az alkalmas pillanat a békeszerződés reviziójára. " Conti / egyetemi tanár, Olaszország /: "A háború utáni helyzet károsabb volt Magyarországra, magánál a háborúnál. Hogy ezt jóvá kell tenni, az kétségtelen." Louis Duval Arnoud / párizsi képviselő /: "A művelt Nyugatnak nem szabad ilyen határokat megtűrnie." Cherfis / tábornok, író, Franciaország /: "A trianoni béke, amely tudatlan, sőt talán rossz -indulatú politikusok csináltak, valóságos szégyen ránk nézve. Igazságtalan és képtelen intézkedéseket tartalmaz. Magyarország története századokon át tele van dicsőséggel s tudjuk, hogy védőbástyája volt a kereszténységnek a törökök ellen és ezért megérdemelte volna, hogy ne csonkítsák meg. Ezt a békeszerződést meg kell és meg fogják változtatni." Pozzi / francia szakértő, aki jelen volt a tárgyalásokon /: "Pasics, Masarik és Bratinau, de különösen Wilson és Clémenceau olyan játékot játszottak, amely egykor a világtörténelem szégyene lesz." Lenin: "Trianonban útonállók, gyilkosok diktálták a békét." Mitterand : "Ami Trianonban történt, az mocskos dolog volt."

A Magyarok Világszövetségének petíciója a trianoni és a párizsi diktátumok fölülvizsgálatáért A petíció címe: Igazságot Európának! - A magyar kérdés rendezése nem tűr halasztást. A Szent Korona értékrendjén alapuló ősi Alkotmányunk (ill. Alaptörvényeink) megszakított jogfolytonosságának helyreállítása, s egy ezzel harmonizáló törvényhalmaz hatályba léptetése; a valódi, népbarát jogállam megteremtése. A Szittya Világmozgalom mindig az egyetemes magyarság mostoha helyzetén kívánt javítani, tevékenységét csupán távlatos és magasabb rendű hivatástudat vezérelte; azaz sohasem kötődött egyetlen párthoz, önjelölt klikkhez, ideológiai szekértáborhoz sem. The Peace of Trianon

Egy valamit jól jegyezzetek meg!
Nem szabad gyűlölni őket, de tudjátok, hogy kiket melengetünk keblünkön.
"Ne átkozzátok azokat, akik ellenségesek veletek, mert, akkor még rosszabb emberekké fognak válni. Áldjátok őket!"(Jézus)
Kérem a Magyarok Istenét, hogy az Ő akarata teljesedjen ki ennek az embernek az életére, és minden családtagja, hozzátartozója, ismerőse, és hozzá hasonló ember életére az egész Földön! Ámen!
Ezentúl, ha ilyen emberrel, vagy munkásságával találkoztok, akkor kérjétek rá a fentebb leírt áldást Ti is hangosan! Kérjétek már most a fentibb áldást erre az emberre, hogy véget érjen szenvedése és, hogy minket se szenvedtessen tovább!

Aki feladja a szabadságát, a biztosságáért az egyiket sem érdemli meg.

"A pénzből vallás lett. Vallási tétele: imádd istenedet, mint tenmagadat! A liberális gazdasági élet nem termel, hanem pénzt hajszol. Mindegy, honnan és hogyan jön, csak jöjjön! Nincs szaga." (Szálasi Ferenc)

"Parlamentáris úton a hatalmat addig lehetett megszerezni, amíg a politikai hatalom nem volt a zsidóság kezében. Amint a zsidóság a politikai hatalmat is megkaparintotta - teljesen mindegy, hogy közvetlenül vagy közvetve, és hogy politikai hatalmát közvetlenül vagy közvetve gyakorolja - teljesen kizárt, parlamentáris úton a hatalmat átvenni. Az így hatalmat gyakorló zsidóság mindent vérbe vagy anarchiába fojt. Ellenszere: a népmozgalom." (Szálasi Ferenc)


Keresd Istenünket!

"Ne járva közelítsd ISTENT, mert nem leled sehol. Nézöl jobbra, nézöl balra, előre, hátra, magad elé, magad mögé, alád, föléd. Nem leled, és azt mondod nincs is!

Nézz magadba, kövesd ŐT bensődben, kövesd érzelmeiddel, kövesd tekinteteddel, eszeddel.

Járd az UTAT saját belső végtelenségeid terein. Az ÚT végén megtalálod ŐT, s ha megtaláltad, te sem vagy többé, Ő sincs többé, mert elérvén, egy leendsz VELE."

(Yotengrid II. ISZ-TIEN VILE GEN)

Ne légy a pénz rabszolgája és NE szolgáld az uzsorásokat! Legyél önellátó!

Raffay Ernő: Trianon és a szabadkőművesség

http://www.dailymotion.com/video/xoe0r0_raffay-erno-trianon-es-a-szabadkomuvesseg_school?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Mennyiben felelősek a zsidók Trianonért?

1868-ban parlamentünk minden józanságot félredobva megszavazta az Eötvös-féle zsidó emancipációs törvényt, mely a nemzetiségek után immár a Galíciából és mindenünnen tömegesen bevándorló hitsorsosoknak is korlátlan lehetőségeket nyújtott. Pár év alatt számuk a semmiből 800 ezerre emelkedett, s rövidesen megkaparintottak minden kulcspozíciót az iparban, a kereskedelemben, a bankok élén, a sajtóban, a színházakban, az oktatásban és a kulturális életben. Az 1883-as hírhedt tiszaeszlári bűnper végleg megpecsételte sorsunkat; az izraelita gyilkosok felmentése egyértelművé tette, hogy nálunk az történik, amit ők akarnak, mi pedig némán tűrhetjük az orcátlan kisemmizést, vagy mehetünk világgá. Mottó:

1, „Ha az ember az igazságnak csak egy kis részletét is megismeri, és ha ennek az igazságnak a fel nem ismerése az övéinek ártalmára lehet, akkor nincs joga azt ki nem kiáltani – történjék bármi azzal, aki kimondja.” (Henri Pozzi)                                                                                                                     2, „A békeszerződések nem koporsók, amelyekből a legyőzötteknek sohasem szabad kilépniük.” (Benito Mussolini)

3, „Mindenki hazája szent. Belőlük egynek elpusztítása is felér az emberi faj megcsonkításával. Egy nép legyilkolására irányuló szándék Isten elleni hadüzenet, támadás az élet rendje és a történelmi gondviselés ellen. Lelkiismeretünk szerint bűntény. Bűneink azonban – hála legyen Istennek – mégsem hiábavalóak: elkövetőjükre terhet, romlást, büntetést hoznak.” (R. P. Gratry atya – Notre Dame, Párizs)

4, „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…” (Théophile Delcassé – francia külügyminiszter)

5, „Trianon tehát történelmi tévedés, földrajzi szörnyszülött, gazdasági lehetetlenség, igazságtalan békeszerződés önmagában és tragikus következményeiben.” (Yves de Daruvár)     A trianoni katasztrófát a bolsevizmus évtizedeiben említeni is tilos volt, de „szalonképes” politikai körökben ma is kerülendő témának számít. Ennek ellenére az utóbbi pár évben számos jó szellemű, elmélyült, figyelemfelkeltő cikk, tanulmány és monográfia született itthon is, sőt az emigrációban készült korábbi művek jelentős része is hozzáférhető a komolyan érdeklődők számára. Persze a hallgatag, álmos többség alig tud erről; szó sincs tehát arról, hogy a bennük foglalt gondolatok népünk egészét áthatják, ill. agymosott, elsivatagosodott tudatát hasznosan megtermékenyítik. Igen kevesen vagyunk, akiket e súlyos nemzeti tragédia állandóan foglalkoztat, jóllehet hozzáállásától, viszonyulásától függetlenül, a belőle fakadó gondokat és terheket az egész magyarság a zsigereiben hordozza, s amíg képtelen eredményesen megbirkózni velük, addig reménye sem lehet a megújulásra és fölemelkedésre.     Felelős hazafiak, becsületes értelmiségiek sokasága kongatja a vészharangot, hiszen az eltelt közel három emberöltőnyi idő alatt népünk a végpusztulás küszöbére jutott, több ezer esztendős történelmének mélypontjára, olyan feneketlen kútba, ahonnan csak roppant energiák mozgósításával sikerülhet a feltámadás. A pesszimistábbak szerint azonban a nemzethalál mindenképpen elkerülhetetlen, s rajtunk már az Isten sem segíthet; itt már az égi csoda vagy egy fantasztikus csodasorozat is elégtelen. Egyre fogyatkozik azok száma, akik derűsen néznek a jövőbe, akik még hisznek valamilyen gyökeres fordulatban, s közülük is kevesen vannak, akik nem kívülről, a tőlünk nagyrészt független külső körülmények pozitív változásaitól várják mindezt. Viszont elenyésző kisebbségbe szorulnak azok, akik a kellő ismeretek birtokában nemcsak passzívan szemlélődnek, esetleg tudásukat másoknak is átadják, hanem akik aktív küzdelemre, kitartó helytállásra buzdítják a nemzetet, vagy legalább szűkebb pátriájuk atyafiságát. Mert az most már tökéletesen bizonyos, hogy a trianoni pestist, az életünket mérges pókként átszövő és sakkban tartó trianoni rémálmot csupán egy hatékony egységfrontba tömörülve, egymással és elszakított testvéreinkkel megingathatatlan szolidaritást vállalva, kizárólag a saját erőnkben bízva, minden áldozatra és harcra készen győzhetjük le. Azaz sürgősen cselekednünk kell, mert ebben az önző és aljas világban a legszebb gyászbeszéd, a legalaposabb bizonyíték, a legkiválóbb nyomtatvány, a legforróbb hazaszeretet, a legősibb jog s a legtökéletesebb igazság is hatástalan, és alig több az üres semminél. Haladéktalanul más útra kell lépnünk, azonnal tennünk kell valamit túlélésünk, megmaradásunk érdekében, mert ezt a munkát senki más, semmilyen álságos nagyhatalom vagy világbíró hivatal helyettünk el nem végezheti.     Trianoni számokban, tényekben, magyarázatokban, publikációkban immár nincs hiány, ami feltárható és kibányászható, szinte maradéktalanul rendelkezésünkre áll, amit pedig titok és homály fed, az valószínűleg örökre rejtve marad előttünk. Ismereteinket legföljebb pontosítani, árnyalni lehet a további kutatásokkal és felfedezésekkel, de ez a kíváncsi történészek dolga; a politikusoknak s a nemzetvédőknek egész más a kötelessége. Jómagam az utóbbiak közé tartozom, ezért dolgozatom elsődleges célja: a meggyújtott fáklya továbbadása, a gyakorlati iránymutatás. Nem óhajtok rögeszmésen „eredeti” lenni, sem átláthatatlan adathalmazokat görgetni, sem bárkiket unalomig ismételni, csupán a legszükségesebbek tudatos felhasználásával és fölemlítésével szeretnék valami újat mondani, ám kerülve a plakátszövegek frázispuffogtatását. Bizonyítani akarom következtetéseim helyességét, elképzeléseim megvalósíthatóságát, anélkül, hogy kizárólagosságra törekednék. Azért fogtam tollat, mert az igazságot nem lehet elégszer elkiáltani, ugyanakkor nem titkolt célom az sem, hogy hatékony fegyvert nyújtsak mindenre elszánt bajvívó bajtársaimnak, valamint fölrázzam közönyös, fásult, lélekben fáradt honfitársainkat, hogy közülük is egyre többen álljanak a mi oldalunkra. Már nincs hova hátrálnunk, a további lemondás és beletörődés maga az oktalan halál, a temetők államközi békéje, a tömegsírok borzalmas status quoja; míg a bátor önvédelem, a kemény szembeszállás ellenségeinkkel, a hősies végvári harc visszahozhat valamit abból, amit elődeink vérrel-verejtékkel megőrzött örökségéből könnyelműen eltékozoltunk.

1. A sátáni békemű történelmi előzményei, bűnei és a felelősök  
      Az újabb őstörténeti (régészeti, antropológiai, genetikai, település- és gazdaságtörténeti, nyelvészeti, mitológiai-vallási, kulturális-művészettörténeti stb.) kutatások egyértelműen igazolják, hogy a szkíta (szittya)-turáni fajtájú (nem pedig finnugor!) magyarság a világ egyik legrégibb származású ősnépe, mely számos beolvadt vagy kihalt, esetleg töredékeiben megmaradt rokonával, azonos tőről fakadó testvérével szemben (pl. szumirok, káldeusok, óegyiptomiak, szabirok, etruszkok, párthusok, mayák, inkák, kelták, hunok, avarok, besenyők stb.) a ma élő nemzetek sorában egyedül őrzi a legtökéletesebben bolygónk ősnyelvét, őskultúráját és őshagyományait. A mi szebb napokat látott, hatalmas és dicső nemzetünk többet adott a világnak, mint bármely pöffeszkedő ellensége, mint a Föld bármelyik egyeduralomra törő törpe vagy óriás etnikuma. A ház- és templomépítést, a kereket, a kocsit, a vitorlás dereglyét, az emelőcsigát, az öntözőrendszert, az agyagművességet, a kézműipart, az ásót, az ekét, a fémkohászatot, az íjat és nyilat, a sütést, a főzést, a sörkészítést, az élelmiszer tartósítását mi találtuk föl; mi vezettük be az állattartást, a földművelést, a törvényeket, az írást s szükségből, a lovas-nomád kultúrát (zabla, kengyel, nyereg, sarkantyú, szablya, csizma, süveg, nadrág, jurta, kumisz…); magas szinten műveltük a matematikát, a csillagászatot, a gyógyítást, a szobrászatot, festészetet, zenét és a költészetet is; miénk a Föld legelső egyistenhite! (Hol van ettől a zsidók bálványimádása, személyre szabott, bosszúálló törzsi Jehovája, s a Mózes-arcúra formált Ószövetség összelopkodott passzusai és gyarló hamisításai?!) A mi vérünkből eredt Nimród, Atilla, Buddha, Zarathusztra, Árpád, Boldogasszony Anyánk és Szentlélektől fogant gyermeke, Jézus. Hol az az önjelölt vagy „választott” nép, mely hozzájuk fogható nagyságokat képes, csak egyet is, fölmutatni? Isten egyszülött Fia cáfolhatatlanul a magyari népből származik; létezik-e ennél méltóbb elismerése egy nemzet kiválóságának? – s mi mégsem tekintjük magunkat kiválasztott fajnak, mert valljuk, hogy Istenünk előtt minden ember és minden népcsoport egyenlő. (Vagy tán vannak, akik mégis egyenlőbbek?!)     Egyes vélemények szerint a Kárpát-koszorú egy ölelésre tárt karhoz hasonlít; mások úgy tartják, hogy egy anyaméhet formáz (melyhez a Balkán hegyei jelentik a csatlakozó petevezetéket), azaz a születő élet szimbolikus helye; vannak, akik szerint pont olyan, mint egy emberi agy, tehát a világ szellemi-lelki központját hivatott képviselni. Elvitathatatlan, hogy ez a terület – mely egyszerre gyönyörű természeti képződmény és titokzatos, misztikus vidék – a Teremtő különös szeretetével övezett eredendő őshazánk, ahova sehonnan se jöttünk, ahol mindig otthon voltunk, s ahonnan kisebb-nagyobb számban időről időre kirajzottunk a Közel-Keletre, Eurázsia egyéb térségeibe vagy a többi kontinensre, s ahova ismételten vissza-visszatértünk, mint simogatásra vágyó gyermek az anyaölbe. E páratlanul gazdag, fenséges és harmonikus ország évezredeken át táplálta és védte népünket, minden szükségeset bőséggel ontott hűséges fiainak. Nem véletlen, hogy annyi más népcsorda próbált betörni ide, s elfoglalni, elorozni tőlünk jogos tulajdonunkat. Nekünk nem kellett hazát szerezni, másoktól országot rabolni, hiszen előttünk nem élt itt senki; sem morvák, sem szlávok, sem latinok, sem semmilyen egyéb náció. Ellenkezőleg, ők akartak kitúrni minket, ezért kellett olykor távolról hazatérő véreinknek szétcsapni köztük, nehogy a hívatlan vendég parancsoljon a házigazdának. Ez a honvisszafoglalás több lépcsőben történt, utoljára Árpád fejedelem törzsei vették birtokukba a kies Kárpát-Duna-medencét. Trianonig annak egészét vagy egyes részeit tartósan nem is tudta elhódítani senki. Európában és másutt sincs ilyen változatos táj, ehhez fogható geográfiai, vízrajzi, gazdasági egység, valamint hadászati védelemre alkalmas terület; itt minden növény megterem, minden állat megél, minden nyersanyag és energiaforrás rendelkezésre áll, lakói teljes önellátásra képesek.     Egy ilyen édenkertet, mint a Kárpát-medence, mások is örömmel megszereznének, s egy ilyen büszke, alkotó nemzetet (bár semmi rosszat nem csinált nekik!) sokan irigyelnek, gyűlölnek, s nem nyugszanak, míg föl nem morzsolják, vagy romlásba nem döntik. Szent Istvántól máig egész történelmünk az idegenek aknamunkájáról, ördögi bűntetteiről, meg-megújuló támadásairól tanúskodik, melyek ellen – életterünk és népünk megtartása végett – folytonos önvédelmi harcokat kellett vívnunk, több-kevesebb sikerrel. 1000 év keserves, véres küzdelmeiben minden hősiesség, hit és hazaszeretet dacára egyre fogyatkoztunk, gyengültünk, zsugorodtunk. Szent László s az Árpád-házi királyok, majd Károly Róbert, Nagy Lajos s a Hunyadiak alatt vitézül álltuk a sarat, utána azonban vereségeink sokasodtak, s ritka fellángolásaink ellenére sohasem sikerült tartósan visszakapaszkodnunk a korábbi szintre. Féregként rágta testünket az idegen métely, kígyóként nőttek keblünkön a más fajtájú ragadozó népek. Nem érezve a később végzetessé váló veszélyeket, minden hozzánk menekülőt, hontalan csavargót oktalanul befogadtunk, megtörve ezzel faji, kulturális, nyelvi s vallási egységünket. Mint az ígéret földjére, úgy özönlött ide rác (szerb), tót (szlovák), oláh (román), horvát, sváb (német), zsidó és cigány. E kései „honfoglalók” békésen, háborítatlanul, a mi terhünkre szaporodtak és tollasodtak, élethalálharcainkban is gyakran a húsunkba tépő ellenségeinket támogatták; miközben mi magunkért, értük s még a „keresztény” Európáért is verekedtünk. Azokért a sanda mészárosokért, akik mindvégig barbár pogánynak bélyegeztek, kiközösítettek és száműztek a „kultúrnépek” sorából, akiktől mákszemnyi jót sem kaptunk, ám annál több megvetést, árulást, fosztogatást kellett elszenvednünk. Nagy tragédiáinkat, Muhit, Mohácsot, Nagymajtényt, Világost valahogy mégis kihevertük; tatárok, törökök, németek s a kisebb vérebek halálos harapásaiból mindig magunkhoz tértünk, de tekintélyünk, szerepünk, mozgásterünk és etnikai arányunk folyamatosan csökkent. 1910 körül az eredetileg színmagyar Kárpát-medencében már csak 52 %-os minimális többséggel rendelkeztünk. Ez a jóvátehetetlen fordulat egyrészt példátlanul barátságos és nagyvonalú nemzetiségi politikánknak „köszönhető”, másrészt a kártékony Habsburg-dinasztia hosszú, tervszerű fellazításának és rombolásának eredménye.     Trianonhoz vezető kényszerpályánkat vizsgálva, a múlt század végének 3 fontos eseményét semmiképpen sem kerülhetjük meg. Az 1848-49-es szabadságharcunk durva eltiprását követő féktelen zsarnokság és magyarüldözés után, 1867-ben létrejött a hóhér és áldozata közti Kiegyezés, megalakult az Osztrák-Magyar Monarchia. Ez számunkra is bizonyos látszatszabadságot biztosított, s lehetővé tette a meredek gazdasági felívelést, ill. a polgárosodást; valójában inkább ürügyet szolgáltatott későbbi kivéreztetésünkhöz. 1868-ban parlamentünk minden józanságot félredobva megszavazta az Eötvös-féle zsidó emancipációs törvényt, mely a nemzetiségek után immár a Galíciából és mindenünnen tömegesen bevándorló hitsorsosoknak is korlátlan lehetőségeket nyújtott. Pár év alatt számuk a semmiből 800 ezerre emelkedett, s rövidesen megkaparintottak minden kulcspozíciót az iparban, a kereskedelemben, a bankok élén, a sajtóban, a színházakban, az oktatásban és a kulturális életben. Az 1883-as hírhedt tiszaeszlári bűnper végleg megpecsételte sorsunkat; az izraelita gyilkosok felmentése egyértelművé tette, hogy nálunk az történik, amit ők akarnak, mi pedig némán tűrhetjük az orcátlan kisemmizést, vagy mehetünk világgá. Ezek a minden eddigi ellenségünknél mohóbb és kíméletlenebb döglegyek módszeresen fogtak belső leépítésünkhöz, szemtelen tönkretételünkhöz és fölzabálásunkhoz. Cion bölcsei már a századfordulón kiadták a jelszót: meg kell szereznünk a magyarok hazáját! E kettős, Habsburg-„kazár” szorításban népünk cél nélkül vergődött, bérrabszolgává, földönfutóvá züllött. Valódi múltjától, ősi hagyományaitól, szokásaitól fokozatosan megfosztva, „finnugorrá” lefokozva tengette sivár életét. De lelketlen főuraink s az élvezeteket hajszoló dzsentrik sem sokat törődtek nemzetünk nyomorúságával, sőt inkább a még megszerezhető koncon marakodtak. Nagy látnokunk, Istóczy Győző és világos fejű társai, vagy Prohászka Ottokár, Bangha Béla és mások hiába figyelmeztettek az idegen térfoglalásra, hiába jósolták meg a közelgő földrengést, nem igazán hallgatott rájuk senki.     Már jóval a háború és Trianon előtt a nyugati hatalmak ill. a Habsburgok több ízben fölbíztatták, föllázították ellenünk az amúgy is egyre öntudatosabb és pimaszabb nemzetiségeket, valamint a határainkon kívül élő testvérnépeiket. Ezek irredenta vezetői eleinte titokban, később egyre nyíltabban készültek országunk részbeni vagy teljes megszállására; látszólag „jogaikért”, „egyenlőségükért” léptek föl, közben alattomos, hazug, agresszív propagandával gyűlöletet keltettek a magyarság ellen; elmaradottságuk fő okát a magyar elnyomásban megjelölve. Holott Európa egyetlen országában sem élveztek akkora szabadságot, olyan garantált esélyegyenlőséget a kisebbségek, mint nálunk. A mi hazánkban nemhogy nem üldöztek senkit származásáért, hanem valóságos paradicsomi állapotok uralkodtak más régiókhoz képest (pl. Franciaország, Spanyolország, Brit Birodalom, Oroszország stb.), azaz szinte minden ésszerű kívánságot gálánsan teljesítettek törvényhozó és végrehajtó szerveink, gyakran az államalkotó magyarság rovására. Pedig óvatosabban kellett volna bánnunk az engedményekkel, mert ekkoriban már nyilvánvalóvá váltak a szélsőséges pánszláv, pángermán, nagyromán és zsidó területhódító törekvések. Magyarország történelme során mindig csak ősi határait, lakóinak szabadságát, életét védte; legföljebb az ellenség kiverése vagy támadásának megelőzése végett léptünk idegen földre (ill. olykor szövetséges kötelességeink teljesítése okán), de sohasem területrablás szándékával. A küszöbön álló világháborúhoz tehát semmilyen érdekünk nem fűződött, s a kontinens kormányfői közül egyedül Tisza István volt az, aki határozottan tiltakozott hadba lépésünk ellen (akit később emiatt orvul meggyilkoltak!). A háború főként az Antant érdeke volt, mely politikai-gazdasági elsőbbségét a feltörekvő Központi Hatalmak (elsősorban a Monarchia) szétrobbantásával és eltaposásával próbálta megőrizni. Ténylegesen azonban az akkor még láthatatlan, ám igencsak számottevő szabadkőműves-zsidó világmaffia provokálta ki, hiszen a harcokból s a sikeres befejezést követő osztozkodásból ő húzhatta a legkomolyabb hasznot. A 4 évig tartó ádáz küzdelmekben egyik fél sem győzött; az I. világháború kimenetelét az USA belépése döntötte el, nem annyira katonai erejével, mint a liberális Wilson elnök 14 pontjával. Ennek lényege, hogy elismeri a népek önrendelkezési jogát, s a békeszerződéseket, határmódosításokat nem győztesek és legyőzöttek kötik meg, hanem egyenrangú tárgyaló partnerek; vitás eseteknél pedig népszavazást alkalmaznak, azaz az önkénnyel szemben mindenütt az igazságot és méltányosságot juttatják érvényre. Valójában ez a nagyszerű, demokratikus elvrendszer csupán mézesmadzag, fondorlatos csalétek volt, mert a Párizs környéki békeparancsokban pont az ellenkezője valósult meg, hideg, kegyetlen, logikátlan, embertelen módon; az abszurd színjáték csúcsaként maga Wilson is megtagadta (szemétre hajította!) korábbi magasztos elveit.     Elmaradtak tehát a mindent eldöntő, legvéresebb végső ütközetek. A fegyverszüneti egyezmények alapján (senki sem kapitulált!) a hadseregek békésen visszatértek országaikba. Meg kell említenünk, hogy a magyarok remekül állták a próbát, s mindenütt határainkon kívül, idegen területeken harcoltak, a Kárpát-medence földjét egyetlen ellenséges csizma sem tiporta. Hazatérésüket az általános kimerültség, a fájó veszteségek ellenére sem vereségként élték meg. Több mint hiba, szörnyű bűn volt azonban leszerelni és föloszlatni őket. Azok a zsidók, akik a leghangosabban ordibáltak a háború mellett, most hirtelen mind pacifisták lettek, elszánt békepártiak, még a katonák puszta látványa is irritálta őket. (Micsoda pálfordulás a „damaszkuszi úton”!) A magyar honvédség ekkoriban nemcsak Közép-Európában a legnagyobb létszámú, legütőképesebb fegyveres erő, hanem szükség esetén képes volt elrettenteni vagy visszaverni bármely nagyhatalmat is, amennyiben kalandor akciókat kezdeményez ellenünk; a Kisantant csapatait pedig fél kézzel megsemmisítette volna. Egy hazánkat oroszlánként védelmező nemzeti hadsereggel szemben a „győztesek” semmilyen megalázó, sértő békét nem kényszeríthettek volna ránk, és egy zsebkendőnyi földet sem rabolhattak volna tőlünk. Ahogy a Kemál Atatürk vezette hősies török honvédek is meghiusították országuk szétszabdalását, s az utolsó szálig kiverték a betolakodókat Anatóliából. Mi pedig ahelyett, hogy emberi és anyagi erőink javát mozgósítva fölálltunk volna a határokon, berendezkedve egy sziklaszilárd körkörös védelemre, fölültünk az első kaftános szirénhangoknak s katonáinkat szépen hazaküldtük. Így aztán az oláh, cseh és rác martalócok úgy jöttek be, mint kés a vajba, s minden ellenállás nélkül könnyedén elfoglalták és kifosztották az egész országot, még Budapestet is. Trianon tulajdonképpen a létező demarkációs vonalakat szentesítette új országhatárokként, a magyar tárgyaló felet meg sem hallgatva. (Stromfeld Aurél vörös felkelői és a nagyszerű Rongyos Gárda hiába értek el néhány biztató győzelmet északon és nyugaton, rajtunk ez már nem segített.) Mielőtt mások felelősségét firtatnánk, maradjunk még a saját portánkon. Megbocsáthatatlan bűnöket követett el a hazai zsidóság abban is, hogy 1919-ben kirobbantotta a szovjet mintájú patkányforradalmat; mely nemcsak mérhetetlen károkat okozott, hanem további undort és példastatuálási szigort váltott ki a magyarságot amúgy sem kedvelő trianoni hentesekben. (Károlyi Mihály, Linder Béla, Jászi Oszkár, Szamuely Tibor és egyéb cégéres gazemberek felelőtlen, mocskos tevékenységükkel nem csekély mértékben járultak hozzá megcsonkításunkhoz; valójában egy külső hittestvéri megbízatást teljesítettek, ezzel is ürügyet szolgáltatva bosszúszomjas sírásóinknak.)   
     Párizs környékén, Versaillesban, Neuillyben és St. Germainben kizárólag a „győztesek” ítélkeztek. Lelkiismeretüket, becsületüket (ha volt!) félredobva, az emberi és isteni törvényeken átgázolva megalkották Európa történelmének legnagyobb hazugságát és szégyenét, a tucatnyi háborúnál kártékonyabb, a jövőt is kínosan beárnyékoló sátáni békeművet. Ezzel igen komoly szenvedéseket, veszteségeket okoztak Németországnak, Ausztriának, Bulgáriának és Törökországnak, de nagyságrendekkel súlyosabb problémákat hazánknak. Magyarországot irgalmatlanul felnégyelték; nem büntették, hanem kivégezték, és pokolba taszították! Azt a lovagias kultúrnemzetet mészárolták le és rabolták ki mindenéből – gonosz cselszövéssel és erőszakkal – , amelynek Nyugat-Európa a múltban életét és műveltségét köszönhette, s melyet szemtől-szemben most sem győzhettek volna le. A látható és megnevezhető külföldi bűnösök mindössze a jéghegy csúcsát képezik, mellyel védtelen népünk hajója Trianonban (Titanicként) ütközött. A főbb gyilkosok, az igazi méregkeverők, a gúnyhatárok térképrajzolói, a gyötrelmes feltételek és jóvátételek kidolgozói, a tárgyalóasztaloknál ülők színpadi súgói mindvégig a háttérben maradtak, s a piszkos munkák elvégzését, az áldozat kibelezését és föltrancsírozását előretolt bábjaikra bízták. Ha név szerint nem is tudjuk tetemre hívni a főkolomposokat, azért ismerjük őket. Leszögezhetjük tehát, hogy 1920. június 4-én, 2 éves vajúdás után, az alvilág fortyogó bugyraiból napfényre okádott trianoni szörnyszülöttért a különféle titkos, jól álcázott pénzügyi és politikai szervezetek, a szabadkőműves páholyok (pl. Grand Orient) és a világhatalomra törő militáns zsidóság a legfőbb felelősök! Sújtsa ezért őket örökös átok s a magyarok Istenének rettentő villámai! Azért persze a többiek (a Nagy- és Kisantant) sem ártatlanok. Ezerszer bűnös Franciaország (Clemenceau, Tardieu, Poincaré, Berthelot), Anglia (Lloyd George, Seton-Watson), Amerika (Wilson), Oroszország (Sazonov), valamint Csehország (Masaryk, Benes), Románia (Bratianu, Titulescu) és Szerbia (Pasics). A lista korántsem teljes…Sovány vigaszként, az igazság kedvéért azért említsünk meg néhány olyan személyt is, akik határozottan ellenezték ezt a gyalázatot, sőt később lehetőségeiket kihasználva egyesek tettek is ellene: az olasz Nitti, a francia Pozzi, az angol lord Rothermere, az amerikai Bandholtz, az orosz Lenin (!), a magyar Apponyi, majd később Mussolini, Hitler és Horthy. Egyes vélemények szerint elsősorban szomszédaink a vétkesek, mivel céljaik eléréséért a nagyhatalmakat galádul megtévesztették. Nem érthetünk velük egyet. Igaz, hogy az utódállamok voltak Trianon elsődleges haszonélvezői, s képviselőik, vezetőik a „tudatlan” döntéshozókat lepénzelték, ringyókkal boldogították, ill. a térképeket, az etnikai arányokat, az összes adatot és egész történetüket meghamisították, s minden iratukban, propagandakiadványukban hitványul hazudtak, hogy mohó, feneketlen önzésüket kielégíthessék; azonban, ha a „nagyok” nem lettek volna eleve rosszhiszeműek, ha érdekelte volna őket a tényleges igazság, akkor meghallgatják a másik felet is, elfogulatlan bizottságokkal kivizsgáltatják a valós helyzetet, csak a hiteles forrásokat fogadják el, s a kétséges esetekben mindenütt kiírják a nemzetközileg ellenőrzött népszavazást (melyek eredményei előtt a magyar küldöttség föltétel nélkül meghajolt volna!). Sajnos sehol nem így történt (Sopron kivételével!), ezért haragunk, megvetésünk alól ők sem nyerhetnek feloldozást.     A trianoni szerződés a világtörténelem legrosszabb, legkegyetlenebb, legördögibb békéje, mely a fő vesztes Magyarország számára örökre kiheverhetetlen és elfogadhatatlan. 325411 km²-es területünkből elkoboztak 232448 km²-t (71,5%), s mindössze 92963 km²-t (28,5%) hagytak meg; 20886487 fős népességünkből elragadtak 13271370 főt (63,6%), s nekünk csupán 7615117 fő (36,4%) maradt; azaz  elvesztettük hazánk 3/4-ét, lakosságunk 2/3-át s magyar testvéreink 1/3-át (közel 3,5 millió főt). Ilyen mértékű csonkítást egyetlen „vesztes” sem szenvedett (pl. Németország területének és népességének egyaránt 10%-át, Bulgária földjének 8%-át vették el).     A Csonkaország körvonalait úgy szabták meg, hogy sehol se legyen természetes, védhető határa. Nem törődtek az etnikai és nyelvi határokkal se, hanem belevágtak a nemzet élő húsába, és színmagyar tömböket faragtak le rólunk, tősgyökeres magyar vidékeket raboltak el, állítólagos stratégiai és vasúthálózati szempontok matt, no meg persze dús alföldi termőföldjeinkből is harapni akartak valamicskét. Így az a rémregénybe illő helyzet állt elő, hogy országunk körös-körül önmagával határos, azaz a határ menti szűk sávban él mintegy 1,5-2 millió honfitársunk, nagyrészt olyan ősi városainkban, mint Pozsony, Kassa, Ungvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Szabadka stb. A „békeapostolok” felszámoltak egy soknemzetiségű birodalmat (az Osztrák-Magyar Monarchiát), s létrehoztak helyette 3 soknemzetiségű országot (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia).     Magyarországot teljes leszerelésre utasították: tilos volt sorozni, mozgósítani, nem lehettek kiképzett tartalékosaink, tankjaink, repülőgépeink, nehézágyúink, csupán 35 ezres, könnyű fegyverzettel ellátott zsoldosseregünk; minden külső erőszakkal szemben védtelenné váltunk; bár a „győztesek” is kötelezték magukat a leszerelésre, ezt azonban sohasem hajtották végre, sőt szomszédaink tovább fegyverkeztek, s ellenünk katonai szövetséget kötöttek; így együttes haderejük rövidesen a miénk 10-15-szörösére fejlődött. Ez a kirívó aránytalanság szinte vonzza az erőszakosságot, a hatalmi túlkapásokat, s komoly csábítást jelent a magyarság elleni támadásokra, esetleg a maradék anyaország szervezett bekebelezésére (jócskán léteznek már efféle térképek!).     Nagy-Magyarország fölosztása sem etnikai alapon (Trianon után a nemzetiségi viszonyok sokkal kaotikusabbak lettek!), sem történelmi jogon (ilyen alapon a Kárpát-medencére egyedül a magyarságnak van sok ezer éves ősi joga!) nem indokolható, a földrajzi, gazdasági és kulturális érvek pedig még határozottabban ellene szólnak. A Párizs környéki béke 20 német és bolgár közül „mindössze” 1-et szakított el, viszont 20 magyarból 7-et ítélt idegen rabságra; ugyanakkor közös országba utalta az egymást nem éppen szívelő cseheket, morvákat és tótokat (szlovákokat), ill. rácokat (szerbeket), macedónokat, albánokat, horvátokat és vendeket (szlovéneket). Ezek figyelembevételével egészen bizonyos, ha a lakosságra bízzák a hovatartozás eldöntését, akkor Magyarország a területének 70-80 %-át megőrizhette volna. (Ma már persze az erőszakos be- és kitelepítések, beolvasztások, genocídiumok következtében ez az eredmény jóval szerényebb lenne!) A békeparancs papíron kötelezte ugyan az utódállamokat a kisebbségvédelmi záradékba foglalt jogegyenlőség biztosítására, valójában szabad kezet nyújtott a magyarok durva elnyomásához és sanyargatásához, anyagi tönkretételéhez, hiszen a sérelmek elleni panaszokat soha nem orvosolták.     Az új határok megbontották a Kárpátokkal övezett zárt terület tökéletes földrajzi és vízrajzi egységét, és öt felé tépték. Ugyanakkor szétrombolták ideális gazdasági harmóniáját is, hiszen egy önellátásra képes gazdag országból több életképtelen, szegénységre kárhoztatott országot kreáltak, melyek magukban nem bírnak boldogulni; sőt ahelyett, hogy az utódok elmaradottabb iparát és mezőgazdaságát felemelték volna a fejlettebb magyar gazdaság színvonalához, éppen fordítva, a virágzó termelést, a korszerűbb technológiát hagyták elkorcsosulni, vagy alacsonyabb szintre süllyedni. Továbbá Csonka-Magyarországot megfosztották legfontosabb nyersanyagaitól (só-, érc- és nemesfémbányák), energiaforrásaitól (szén, kőolaj, földgáz, vízenergia), erdeitől, hegyi legelőitől, gyógyfürdőitől, állatállományának zömétől és tengeri kijáratától is. A legérzékenyebb csapás talán kulturális téren érte a Kárpát-medencét, mivel 13 millió polgárt deportáltak egy tündöklő magas kultúrából egy csökevényes, alacsonyabb szintre; másképpen fogalmazva: a Balkán európaivá tétele helyett Európa tekintélyes részét balkanizálták, tehát az egész európai kultúra is pótolhatatlan veszteséget szenvedett.   
     Az akkori magyarok önszántukból soha nem fogadták el ezt az igazságtalan, megalázó, istentelen békediktátumot; csupán az új háborúval, ismételt megszállással és teljes felosztásukkal való fenyegetés hatására, országos harangzúgás és könnyhullatás közepette írták alá a minden szempontból tarthatatlan feltételeket; abban bizakodtak, hogy az első adandó alkalommal revansot vesznek eltipróikon, és az utolsó véráztatta rögig visszaszerzik területeinket, lakóival együtt. (Nem, nem, soha! Mindent vissza! Hiszek Magyarország feltámadásában! Stb.) Bizonyos határmódosításokra (néprajzi és gazdasági okokból, ill. a világbéke veszélyeztetése esetén) a népszövetségi Alapokmány 19. paragrafusa, ill. a Millerand-féle kísérőlevél is ígéretet tett, persze ezeket maga az Antant se vette komolyan. A trianoni szerződés a „győztesek” táborában sem okozott osztatlan örömet; az USA képviselőháza tiltakozásul megtagadta a ratifikációját, a velünk rokonszenvező Olaszország képviselői még a béketárgyalást is otthagyták, de Anglia és Franciaország törvényhozásában is éles viták kereszttüzébe került. Azaz mindenütt látták a negatívumait, sehol se tekintették feltétlenül véglegesnek, s nem zárták ki a revízió lehetőségét; nem kevesen azt is észrevették, hogy ezzel a „békével” már születése pillanatában elvetették egy újabb förtelmes háború magvait, ugyanakkor azzal, hogy a magyarokat kiiktatták az európai politika fősodrából, megteremtették a fél kontinens akadálytalan bolsevizálásának feltételeit. Persze ezek a „szánom-bánom, de mit tehetnék ellene” című kései kesergők csöppet sem változtattak a gúzsba kötött magyarság rémült aléltságán, ezért az ilyen olcsó vigasztalásoknak nem is tulajdoníthatunk nagyobb jelentőséget, mint a becstelenségek, égbekiáltó bűncselekmények után megszólaló rossz lelkiismeret jajszavának.
   II. Nyomasztó terhek a Csonkaországban és az utódállamokban 
      Az elmúlt századokban Közép-Európa vezető hatalma, legnagyobb politikai-gazdasági-kuturális kisugárzású állama kétségkívül Magyarország volt. Igaz ugyan, hogy a 150 éves török megszállás 3 részre szakította, s ezzel erejét alaposan meggyengítette, egységét szétroncsolta, de hitét, életkedvét, öntudatát, faji büszkeségét sikerült megőriznie és tovább örökítenie. A török kiverése után az ország nagyobb része a még önzőbb, ridegebb, kegyetlenebb Habsburg-dinasztia megszállása alá került; önállóságának, függetlenségének, szabadságának jelentős hányadát elvesztette, s alárendelődött a birodalmi érdekeknek. Azonban a Habsburgok növekvő európai befolyása, meghatározó szerepe ellenére is Magyarország és Erdély, azaz a Kárpát-medence maradt a hatalmas nemzetiségi konglomerátum szíve, éléstára és kincseskamrája, még akkor is, ha az agyközpontot Bécsbe, ill. a hozzánk képest törpeállamnak számító Ausztriába helyezték. Szlovák állam nem létezett (csak a Felvidék!), Románia (pontosabban Moldva és Havasalföld), ill. Szerbia koldusszegény, gyengécske, elmaradott, despotikus balkáni szigetecskék voltak. A rebellis magyarok féken tartására kezdődött meg az osztrákok szisztematikus telepítési politikája a 16-17. században, melynek keretében Erdélybe mócokat, oláhokat, szászokat, a Délvidék s az Alföld meggyérült népességű területeire rácokat, svábokat, tótokat költöztettek be. Magyarországon lényegesen kedvezőbb körülmények közé kerültek, mint nyomorúságos szülőföldjükön, s ezért rendszerint nem a magyarság, hanem az osztrákok iránt éreztek hálát (minket inkább irigyeltek vagy gyűlöltek!), akik ezt gyakran ki is használták ellenünk, pl. a Rákóczi-szabadságharcban vagy 1848-49-ben. Engedékeny, humánus nemzetiségi politikánkból (amit Trianon fényében nyugodtan nevezhetünk öngyilkosnak is!) egyenesen következett, hogy többségük a minimális asszimilációt is elkerülte, megőrizte identitását (önazonosságát), elleste és felszívta a magyarok magasabb kultúráját, majd szeparatista mozgalmakat kezdett indítani; az elszakadási törekvések már a századfordulón és a 20. század elején kezelhetetlen vadsággal jelentkeztek, majd a háború utáni kedvező széljárást kihasználva, az ismert aljas módon érvényesültek.     Nehéz eldönteni, vajon egy országot megszerezni, megőrizni vagy (elvesztése után) visszafoglalni lehet-e könnyebben. Ami minket illet, hazánkat eredetileg a magyarok Istene adta nekünk, így hont foglalnunk nem kellett soha; hosszú ezredéveken át megőrizni igazi véres-verejtékes férfimunka volt; könnyelmű, vétkes eltékozlása után részben vagy egészben visszaszerezni, azonban igen bonyolult, szinte megoldhatatlan feladatnak tetszik. Ami a rablókat és megszállókat, azaz ellenséges szomszédainkat illeti, „honfoglalásuk” egyet jelentett a mi területeink megszerzésével, ami nem okozott számukra különösebb nehézséget vagy áldozatot; eddigi megtartásuk, további jogtalan bitorlásuk viszont már keményebb dió, melybe nekik is beletörhet a bugylibicskájuk. Már Kossuth és elődei, de azóta is számos vezetőnk, gondolkodó elménk fölismerte, hogy a Kárpát-Duna-medence népeinek, országainak valamilyen föderatív vagy regionális formában együtt kellene működniük, hiszen többé-kevésbé (ha nem is egyforma mértékben) egymásra vannak utalva. A kölcsönös károkozás, gyűlölködés, ellenségeskedés, egymás népeinek gyengítése és irtása nem vezethet sehova, csak az együttes pusztuláshoz. Ez ma is így van, ám a Trianon utáni viharfelhős égbolt eleve meggátolja a jószomszédi viszonyok kialakítását, miként tolvaj és meglopott, hóhér és áldozat közt képtelenség bármiféle megbocsátás vagy megbékélés mindaddig, amíg az eredeti jogállapot (leszámítva a helyrehozhatatlan károkat, veszteségeket) valamilyen elfogadható formában helyre nem billen; ez irányban az első gesztusokat, jobbító lépéseket föltétlenül a bűnösöknek kellene megtenniük. Sajnos erre nem sok reményünk lehet, hiszen érdekeink szöges ellentétben állnak. Az ő céljuk az, hogy az ölükbe hullott területeket továbbra is megtartsák, az ősidőktől ott élő magyarságot pedig mihamarabb fölszámolják, beolvasszák vagy szétszórják. A mienk ellenben az, hogy elveszett földjeink minél nagyobb hányadát visszaszerezzük, illetve addig is biztosítsuk idegen fennhatóság alá rendelt honfitársaink túlélését, egyenrangúságát, jogait és szabadságát, nyelvének, szokásainak, hagyományainak, vallásának, kultúrájának megmaradását és fejlődését. A megkerülhetetlen alapállapot fölvázolása után vizsgáljuk meg párhuzamosan, hogy a trianoni sokk – 1920-tól máig – miként hatott az egész térség magyarságára, ill. az utódállamok többségi nemzeteire. Mert bárhogy is temetjük, bármennyire szeretnénk feledni itt is, ott is, Trianon él, munkál a mélyben s mindennapjainkban, és mielőbbi jóvátételre, megoldásra vár. Trianon ölt a múltban, és most is gyilkol; fertőz, mint egy vírus, burjánzik, mint egy rákos daganat!     Trianon nekünk: történelmünk legnagyobb nemzeti sorstragédiája; kiheverhetetlen, katarzis nélküli, folyamatosan jelen idejű fájdalom; egy olyan kábulat, tartós részegség, lúgkőmarás, lélekmérgezés, mely fölemészt, szétroncsol bennünket. Mindenkire hat, akár tudatosan éli meg, akár homokba dugja a fejét. Ebben a drámában nekünk az áldozat szerepe jutott. A külső nagyhatalmi kényszer olyan gyógyíthatatlan sebeket ütött rajtunk, melyekre nem hoz feledést az idő; még akkor sem, ha a mai generációknak sem emléke, sem ismerete nincs a 80 éve történtekről, jóllehet ebben nemcsak a több évtizedes kommunista diktatúra vétkes, hanem a tanárok, az értelmiség s egy kicsit valamennyien. A trianoni fogyatkozások félelmetes számadatai az itthoniaknak gyakran csak rideg statisztikákat jelentenek, míg az elcsatolt magyaroknak véres valóságot, amit másodrendű polgárként, súlyos terhektől gyötörve és kiszolgáltatva kell viselniük. A bányák, gyárak, vasutak, erdők elvesztését nyugodtan vehetjük itthoni életszínvonalunk állandó romlása egyik fő okának; ám az anyagi károknál sokkal fontosabb az élet emberi minőségének szinte kimutathatatlan posványosodása, éppen magyar testvéreinktől való elszakítottságunk következtében, vagy nemzeti kultúremlékeink megsemmisítése, elzárása, ill. természeti kincseink megközelíthetetlensége miatt. A hazai magyar politikának mindig kettős felelőssége van: egyrészt önmagunkkal, másrészt Trianon „túszaival” szemben; mert viszonylagos védelmet ők is csak tőlünk várhatnak. Sajnos a könnyelmű felelőtlenség, úri (elvtársi) lekezelés, patópálos nemtörődömség s a fölfoghatatlan gyávaság most is, a múltban is jellemezte közéletünket, elsősorban a befogadottak (betelepítettek) növekvő térhódításával, hitvány önteltségével szemben. Ha észleltük is a veszélyt, nem tettünk semmit ellene, holott egyszerű törvényi szabályozással, szigorúbb határőrizettel is részben vagy teljesen elkerülhető lett volna Trianon. Ma pedig kemény, határozott fellépéssel, a nemzetközi fórumok állandó bombázásával, a sérelmek következetes felemlítésével, a diplomáciai lehetőségek kihasználásával megkereshetnénk legalább a veszett fejsze nyelét. Bizony a mulasztások, az oktalan közömbösség, a lemondás nemzete is vagyunk, s ha valamiért, hát ezért megillet bennünket – a más vonatkozásokban jogtalanul és igaztalanul ránk akasztott – „bűnös nemzet” címke. Ha mi sem akarjuk, a világ még kevésbé fogja hatástalanítani helyettünk az időzített trianoni aknát.     1920 után a magyarság határokon belüli és kívüli része egyaránt a fennmaradásáért küzdött. Meg kellett találni a kapcsolattartás új formáit, fel kellett oldani az európai elszigeteltséget és a Kisantant halálos szorítását, be kellett fogadni a több százezer nincstelen magyar menekültet, meg kellett indítani a Csonkaország gazdasági és kulturális vérkeringését, meg kellett kísérelni a nemzeti egység tudatának ébren tartását stb. A két világháború közti magyar külpolitikát egyetemesen áthatotta a revízió gondolata, a 30-as években már hivatalos kormányprogramként is fölvetették, amit az olaszok és a németek is pártfogoltak, sőt elvben a „győztes” hatalmak sem utasították el. A Párizs környéki béke „területrendezéseinek” egyenes következménye volt a II. világháború, amit a közhiedelemmel ellentétben mégsem a revansra vágyó tengelyhatalmak kezdeményeztek, hanem a gazdaságilag és katonailag roppant magas szintre jutott Németország megsemmisítését szorgalmazó Anglia és Franciaország, ill. a felhergelt Szovjetunió provokáltak ki – leginkább azonban a háttérből operáló, minden kulcspozíciót a kezében tartó zsidó világelit számláját terheli –, azzal, hogy Hitleréket olyan csapdába csalták, hogy egyszerűen nem tehettek mást. Sem a németek, sem mi nem akartunk háborúba keveredni, csupán békés úton visszaszerezni az elcsatolt területeinket. Ha pedig ez a részünkről nem sikerül, legfeljebb abban voltunk érdekeltek, hogy a Kárpát-medencét megszálljuk, de semmiképpen sem abban, hogy katonáink százezrei távoli harctereken essenek el. Az irányunkban továbbra is ellenséges angol-francia-amerikai-orosz magatartás miatt nem maradt más lehetőségünk, mint a japán-német-olasz-magyar szövetség, ez viszont az ismert röppályára lökött bennünket. A két bécsi döntéssel (1938-ban és ’40-ben) átmenetileg visszanyertük a Felvidék déli részét és Észak-Erdélyt, ill. visszafoglaltuk Kárpátalját és 1941-ben Bácskát (ezzel ténylegesen is beléptünk a háborúba; emiatt Teleki Pál úgy érezte, nem élhet tovább!). Területünk közel duplájára nőtt, s rabságban élő testvéreink többsége is – örömmámorban úszva – visszatért az anyaországhoz. E gyors és látványos sikerekért később súlyos árat fizettünk. Ez a háború sokkal borzalmasabb volt, mint az első, s ezúttal nem fegyverszünet, hanem feltétel nélküli kapituláció lett a vége. A veszteseket – köztük minket is – megszállták, embertelenül megbüntették, s a múlt hibáiból mit sem okulva, az 1947. február 10-i párizsi szerződésben helyreállították a trianoni határokat (tőlünk még 3 falut elkoboztak, Kárpátalját Csehszlovákia „átengedte” a szovjeteknek, ill. kiiktatták az eredetileg is csak papíron létező kisebbségvédelmi paragrafusokat). Előzőleg Teheránban, Jaltában és Potsdamban a győztesek, az igazi háborús bűnösök (Sztalin, Churchill és Roosevelt, majd Truman) fölosztották Európát a judeoimperializmus s a cionbolsevizmus közt; hazánkat s a földrész közép-keleti részét odalökték a vörös medve karmába. Újra kifosztottak, leigáztak bennünket (előbb a németek, majd az oroszok és csatlósaik), szomszédaink pedig oly kaján elégedettséggel vették vissza ősi földünket, mintha örökösen az övék lett volna.     45 évig tombolt a talmudista-kommunista terror: pribékjei előbb nyílt szadizmussal, majd némileg lecsillapodva, de mindvégig igen tudatosan és szervezetten irtották népünket; törvényen, jogon, igazságon, szabadságon, nemzeti érdekeinken átgázolva, tulajdonunkat elkobozva, kultúránkat, hagyományainkat, vallásunkat, szellemünket szétroncsolva egy pokolnál is rosszabb rabszolgavilágot teremtettek. (Ezen még a század legtündöklőbb forradalmának és szabadságharcának fellángolása is csak pár napig tudott változtatni 1956-ban.) Ebben a fojtogató légkörben nemzeti öntudatról, önbecsülésről, hazaszeretetről, fajvédelemről, határrevízióról szó sem lehetett; önmagunkért se tehettünk semmit, nemhogy kettős elnyomásban kornyadozó magyar testvéreinkért. Mindent a szocializmus építésének, a „béketábor” hidegháborús harcainak, a kapitalizmus túlszárnyalásának, a „baráti” országok szoros összefogásának, azaz egy idióta, vérgőzös álomnak rendeltek alá, melyhez képest huszadrangú kérdés volt, hogy él-e, hal-e egyáltalán a magyarság. 1948. december 10-én az ENSZ Egyetemes Emberjogi Nyilatkozata ugyan kinyilvánította, hogy minden népnek joga van az önrendelkezésre, majd az 1975-ös Helsinki Záróokmány mindezt megerősítette, sőt a békés határmódosítások lehetőségét is fölvetette, de ez csak annyit ért, mint négernek a napozás. 1989 után végre mindenütt enyhült a zsarnokság, majd megbukott a totális diktatúra, ám ami fölváltotta, az sem lett sokkal szívderítőbb; csupán egy ál-rendszerváltás, egy vadkapitalizmus, egy álszent demokrácia, egy liberálkozmopolita metamorfózis, egy olcsó köpönyegfordítás tehetetlen szemlélői, szenvedő alanyai vagyunk; ugyanazok rendelkeznek most is fölöttünk, akik milliomos elvtársakból százmilliós „polgárokká” (értsd: bugris újgazdaggá) vedlettek. Ma nincs akasztófa, csak egzisztenciális függés, nincs politikai börtön, csak hajléktalan menhely; egy élősdi kaszton belül nem létezik bűn, a tömegek számára pedig nincs igazság, a keveseknek ma mindent szabad, a sokaságnak meg semmit sem lehet. Távozott a ruszki, besomfordált a jenki, kimentek a tankok, ránk törtek a bankok; most „Európába igyekszünk”, de a semmibe jutunk. Ennyi viszontagság után észre se vesszük már, pedig minden szerencsétlenségünk, valahány megoldatlan gondunk, egész balsorsunk mögött fekete rémként ott tornyosul Trianon. De fölemlítése ma sem tanácsos, bizonyos körökben a puszta ráutalás is borzongást kelt, nemhogy az ellene kívánatos cselekvés. Szomszédaink hiába mutatják ki a foguk fehérét 80 éve, hiába szorongatják a torkunkat lankadatlan szorgalommal, azért mi tovább játsszuk a jóhiszemű ostobát, s rendre elpuskázzuk minden történelmi lehetőségünket a magyarság egyesítésére és megmentésére. Ahelyett, hogy a létező összes alkalmat megragadnánk, s határozott, következetes lépéseket tennénk a rendezés felé, minden kezdeményezést továbbra is átengedünk a rablóknak, valamiféle egyoldalú „jószomszédság” hamis illúziójával; ahelyett, hogy bármi áron kiharcolnánk a magyar népcsoportok (kisebbségek) teljes egyenjogúságát, egyéni és kollektív önrendelkezését, területükkel együttes visszacsatolását, olyan tragikomikus alapszerződéseket kötünk ellenségeinkkel, melyeknél gyávább, farkcsóválóbb önkéntes lemondást még nem látott a világ. Őrült öngyilkosok döfik magukba így a tőrt! (Mostanában kaptam egy szomorú levelet a Duna túlpartjáról, melyben révkomáromi barátom – egyebek között – az alábbiakat írja: „Úgy érezzük, hogy Magyarország már végleg lemondott rólunk. Itt most mi csak utóvédharcokat tudunk folytatni, amikben lassan felmorzsolódunk.”)     Alaptételként megállapítható, hogy valamennyi utódállamban, – így Romániában, Csehszlovákiában (majd Szlovákiában), Jugoszláviában (majd Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában), Ausztriában s a Szovjetunióban (majd Ukrajnában) – bármilyen rendszer volt is hatalmon a szélsőjobbtól a szélsőbalig (tehát fasizmus vagy kommunizmus, királyság vagy köztársaság, diktatúra vagy demokrácia), a magyarellenességben egyformán megegyeztek, legföljebb a népirtás és a hátrányos megkülönböztetés mértékében jelentkeztek bizonyos árnyalati különbségek, hangsúlyeltolódások, az elérendő céloknak, ill. a nemzetközi helyzet s a külső nyomásgyakorlás alakulásának függvényében. Az is mindegyik országra fönnáll, hogy óriási ellentmondás van az írott alkotmányok, deklarált törvények, rendeletek s a tényleges gyakorlat, a valóság között; sőt a kisebb-nagyobb atrocitások, magyarüldözések nemegyszer a hivatalos kormányprogram és pártprogramok szerves részét képezik, de legalábbis nyílt vagy burkolt támogatottsággal bírnak. Konkrétabban kimondva, a magyar nemzetrészek helyzetét mindenütt a kulturális elnyomás, az oktatási és egyházi intézmények, a sajtó fölszámolása vagy korlátozása, a múzeumok és kiállítások fontosabb anyagainak elrejtése vagy magyar jellegének meghamisítása, a műemlékek és temetők rendszeres rongálása, az anyanyelv száműzése vagy használatának megnehezítése, rendőri és közigazgatási terror, jogbizonytalanság és jogi diszkrimináció, soviniszta szellemű törvényhozás és végrehajtás, aránytalan közteher, vagyonelkobzás és szándékos anyagi tönkretétel, a kollektív népcsoportérdekek érvényesítésének merev elvetése, a nemzeti és történelmi tudatukból való kiforgatás (pl. a hármas halom és kettős kereszt tótok általi ellopása, Mátyás „román” királlyá minősítése, Ausztriában a Habsburg-ellenes 1848-as forradalom jogtalan lázadássá szégyenítése és ünneplésének tiltása stb.), az anyanemzettel való kapcsolattartás akadályozása, az ígéretek és szerződések semmibevétele stb. jellemzi. A bizonytalanságból és igazságtalanságból fölhorgadó, a képtelenségek és abszurditások tömkelegéből fakadó trianoni átok (sokk, szindróma, pszichózis) egyaránt káros hatással van a vesztes magyarságra, de a „jutalmazott” utódokra is. A mi népünkön (hovatartozástól függetlenül) 80 év alatt úrrá lett a közöny, a beletörődés, a megalázottság, a kiszolgáltatottság, a megvertség, a lemondás, a magárahagyottság, a kishitűség s az önfeladás érzése. A megszállókon pedig elhatalmasodott a rettegés (a revíziótól, ill. a magyar feltámadástól), a féktelen gyűlölet (azok iránt, akiknek ártottak!) és agresszivitás, a szemérmetlen hazudozás, a történelemhamisítás (pl. dákóromán teória, nagymorva tévképzetek; ugyanakkor a magyarság barbár pogányként, gyilkos zsiványként, förtelmes hódítóként való lefestése), az irigység (állandó kisebbségi komplexus a magyar kultúrfölény és valódi ősiség, kiválóság láttán) kényszere. Szinte „össznépi feladatként” élik meg homogén nemzetállamuk létrehozását, ill. a magyarság fölmorzsolását; a legcsekélyebb humanizmust félredobva, görcsösen törekszenek elrabolt országrészeink megtartására (szerintük ezzel érvényesül a „történelmi igazság”!), sőt alkalmasint további terjeszkedésre is. Minden szomszédunk az egész világon élénkíti a bennünket rágalmazó és lejárató propagandáját (az kiabál, akinek a háza ég!), ugyanakkor katonai és titkosszolgálati téren (fokozott magyarellenes kémkedés és diverzió!) szorosan összefog ellenünk, mintegy föltámasztva a korábbi Kisantantot. Könnyedén tehetik, hiszen Magyarországnak 1945 óta semmilyen válaszlépése nincs. Részünkről ez aligha „nagyvonalúság” vagy egyszerű figyelmetlenség, sokkal inkább tervszerű nemzetveszejtés. (Nem meglepő, hiszen 55 éve nincs magyar nemzeti kormányunk!)     Néhány éve egy hosszabb tanulmányomban („Árva templom beomló ég alatt” – lásd az azonos című könyvemben!) már eléggé részletesen megvizsgáltam az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, várvidéki (burgenlandi vagy lajtabánsági) és az emigrációba szétszóródott magyarság állapotát, szenvedéseit, létszámának alakulását és megmaradási esélyeit. Most csupán a legdurvább sérelmeket említeném meg, ebben sem törekedve teljességre, mert a gyászos lista vég nélkül folytatható. Előzőleg azonban vessünk egy pillantást hozzávetőleges (kutatásaim szerinti) számarányunkra az egyes országokban. Romániában ma a magyarság 11% (Erdélyben 28%), a szétválás előtti Csehszlovákiában 6% (Szlovákiában, azaz a Felvidéken 18%), Ukrajnában 0,4% (Kárpátalján 18%), a fölrobbanás előtti Jugoszláviában 3% (a Vajdaságban 22%, Horvátországban 1%, Szlovéniában 0,2%), Ausztriában az emigrációval együtt 0,7% (a Várvidéken 3%). A tendenciózus hamisítások (csökkentések, lekerekítések) miatt pontos ismereteink nincsenek; csupán az biztos, hogy abszolút számunk általában fogy (legjobb esetben stagnál), míg relatív (összlakossághoz viszonyított) arányunk mindenütt meredeken zuhan. Ez világosan rámutat a többségi nemzetek nagyobb szaporulatára, de utal az erőszakos beolvasztási politikára, a magyarság elvándorlására s az esetenkénti brutális megtizedelésére, valamint az eredeti etnikai összetételek ki- és betelepítésekkel történő megbontására is. A statisztikákból az is következik, hogy a Kárpát-medence újraegyesítéséért folytatott csatánkat elsősorban demográfiai téren nyerhetjük meg, vagy veszíthetjük el. Erdély vonatkozásában már a karizmatikus püspök, Márton Áron hangoztatta, hogy pusztán azzal, ha túlszaporodjuk az oláhokat, visszavívhatjuk szülőföldünket (lásd a koszovói albánokat!). Ez mindenütt érvényes, míg fogyás esetén valamennyi területen megindul a magyarság csángósodása (bizony már az anyaországban is!).     Trianon óta az utódállamok vezetése gyakorlatilag mindent elkövetett a magyarok elűzésére, bekebelezésére, likvidálására, életminőségének tönkretételére – olykor békés, „törvényes” úton, máskor erőszakkal, nem ritkán lemészárlásukkal próbált célt érni. Isteni szerencse, hogy „a magyar falat” eddig még lenyelhetetlennek és emészthetetlennek bizonyult, azaz fönnakadt az elvetemült kannibálok torkán. Romániában Antonescu csapatai és a vasgárdisták, 1945 után pedig Maniu hordái s a bolsevisták gyilkoltak és kegyetlenkedtek válogatás nélkül (pl. ezrek kivégzése, tízezrek elhurcolása a Duna-deltába, majd 1956 után tömeges bebörtönzések). A 60-as években fölszámolták a Székelyföld autonómiáját, majd megszüntették a kolozsvári Bolyai Egyetemet. Ceausescu különösen vérszomjas „magyarzabáló” volt, elég csak hírhedt falurombolási, városrendezési, telepítési és ortodox templomépítési terveire gondolni. A „Kárpátok Géniusza” kivégzése után színre lépő posztkommunista Iliescu-Funár páros rögtön az 1990-es marosvásárhelyi pogrommal indított, majd a Vatra Romaneasca-szerű szélsőséges szervezetek bevonásával megakadályozták a magyar egyetem visszaállítását, az elkobzott egyházi vagyonok visszaadását, elfogadtak egy szégyenletes iskolatörvényt, s mereven elutasítottak bármiféle autonómiatörekvést. A legújabb kormány sem különb, még egy egyszerű pápalátogatást sem engedélyezett a magyar hívek körében. Az „Apokalipszis könyvének” irtóztató fejezete az elszigetelt moldvai csángók (hivatalosan „katolikus románok”!) megpróbáltatása; őket érte a leggonoszabb elrománosítási hullám, anyanyelvű iskoláik, magyar papjaik és képzett vezetőik még ma sincsenek, önazonosságukat így képtelenek megőrizni. Csehszlovákiában a (ma is érvényes!) Benes-dekrétumok minden magyart háborús bűnösnek nyilvánítottak, s törvényen kívül helyeztek; ezért összes vagyonukat elkobozták, intézményeiket, iskoláikat fölszámolták, százezreket Magyarországra („lakosságcsere”!) és a Szudéta-vidékre deportáltak, ill. eltótosítottak („reszlovakizáltak”). A „hontalanság évei” után áttértek a pusztítás „finomabb” formáira: pl. tót kolóniák betelepítése színmagyar vidékekre, adminisztratív eszközökkel a nyelvhasználat ellehetetlenítése, a bősi erőmű felépítésével a Csallóköz tönkretétele. Az 1992-es kettéválás után a Meciar-féle újfasiszta „demokráciában” folytatódott az iskolák szétverése, emlékezetes ügy volt a Fradi-szurkolók kommandós megtámadása, s a közigazgatási rendszer ravasz területi átszervezésével mindenütt sikerült a magyarságot kisebbségbe szorítani; de nem meglepő az autonómia megtagadása, a magyar egyetem elszabotálása, végül a diszkrimináló nyelvtörvény megszavazása sem. A Jugoszláviához került Bácskában és Bánátban, 1944-45-ben, Tito rác partizánjai 40-50 ezer ártatlan magyart kínoztak meg és végeztek ki balkáni kéjmámorban; majd enyhébb módszerekkel folytatták honfitársaink fölmorzsolását. A „Láncos Kutyát” követő nacionálkommunista Milosevics megszüntette a vajdasági (és koszovói) autonómiát; 1991-től kezdve pedig a horvátok, a bosnyákok s az albánok elleni véres háborúkkal (melyekben a magyarok különösen sokat szenvedtek!) próbálta meg elodázni a trianoni kényszerállam széthullását, hiába. A Seselj-Arkan-féle fegyveres szabadcsapatok s az elszakadt új államokból menekülő rácok most a Vajdaság ellen fordultak, s immár a végső exodus küszöbére juttatták a szerencsétlen magyarságot. A Szovjetunióhoz került Kárpátalján szinte a teljes férfilakosságot (kb. 40 ezer főt) „málenkij robotra” hurcolták, s a haláltáborokból (Gulágról) csak a töredékük tért vissza. (Sztálinnak „a magyar kérdés csak vagonkérdés” volt.) Később is mérhetetlenül sokat szenvedtek; 1989-ig semmilyen kulturális és politikai szervezetük nem lehetett, a minimális nemzetiségi jogokat is megtagadták tőlük. Ma az ukrán maffia szorításában vergődnek; népszavazással is megerősített (ruténekkel közös) autonómiájukat máig sem kapták meg. Vállalkozás, munkalehetőség alig akad számukra, fizetést gyakran hónapokig nem látnak, s szörnyű helyzetüket még az 1998-as árvíz is tetézte.     Nem hunyhatunk szemet a fölött, hogy a trianoni kór nemcsak a leamputált részeket, a határokon kívülre rekesztett magyar milliókat kezdte ki, hanem ugyanúgy megtámadta az anyaországot is; azaz a „cechet” közösen fizetjük. Lassan, sunyin araszolva juttattak bennünket odáig, hogy súlyunkat, szerepünket tekintve Budapesten éppúgy kisebbségbe szorultunk, mint Pozsonyban vagy Kolozsvárt. Mindenütt sápad, gyengül, visszahúzódik a magyar gondolat, és halódik, bukdácsol az azt hordozó nemzet; kivesznek, elsorvadnak a legfőbb szellemi műhelyek, elapadnak, megzavarosodnak a legtisztább erkölcsi, eszmei és művészeti ősforrásaink. Mindent elönt a fertőző és bomlasztó, zagyva euroatlanti moslék. A bűnözők, az országvesztők megint az ártatlanság képében tetszelegnek, s farizeus szólamokkal sommásan ítélkeznek a vétlen többség felett, leginkább azokat elmarasztalva, akik nem hajlandók megbocsátani a gonoszságot, nem képesek felejteni üldöztetésüket, akik nem tudnak úgy tenni, mintha semmi se történt volna. Ám amíg az ostoba, szerencsétlen rabszolgákban, s az agymosástól megmenekült, öntudata foszlányait még őrző maroknyi magyarságban legföljebb tehetetlen, vak düh vagy ökölbe szorított, ütni kész harag ágaskodik, addig Istentől elrugaszkodott megrontóiban hegynyi gyűlölet halmozódik, és irgalmatlan önigazoló bosszúvágy munkál. A jólétben tobzódó árulók, a törpe senkik, a cinikus „demokraták”, a szociálliberális csatornatöltelékek röhögve és ordítva üzentek hadat az egész társadalomnak, az évszázados tradícióknak, az értelmes emberi életnek. A saját szabadságuk és karrierjük nevében káoszba fojtják a rendet, föláldozzák a magyarságot megtartó értékeket, áthágják a morált és a törvényeket. Piedesztálra emelik az erőszakot, a homoszexualitást, a diszkózenét, a drogfogyasztást, a prostitúciót, a romboló szektákat, a sztárkultuszt és más devianciákat. Leborulva imádják a pénzt, a „másságot”, a gátlástalan törtetést, a gennyes hazugságot, a média „véleményformálóit”, és legszívesebben mindenkit megölnének, aki nem tart velük, aki megtagadja talmi elveiket, rothadó nihiljüket, kloákaszagú választottjaikat s egész elmebajos, dicstelen világukat.     Valahol létezik (léteznie kell!) egy titkos forgatókönyv, mely a történelmi Magyarország zsidó kézre játszását, zsidó elbirtoklását vázolja föl. A világuralomra törő önjelölt kiválóságok, a kontinenseket, nemzeteket behálózó bankok és multinacionális cégek fajtiszta vezérei, az átlagot semmiben fölül nem múló megpróbáltatásaikból holocaust-legendát, szánalmas gázkamra-mítoszt és pompás üzletet gyártó „túlélők” immár nyugodt bázist, védhető világközpontot, kizárólagos rendelkezésű, „elvitathatatlan” jogosultságú új hazát akarnak maguknak szerezni, a magyarság rovására. A Közel-Keleten, a háború után, meglepetésszerűen végrehajtott államalapítás nem váltotta be elképzeléseiket, és a harcias, szintén szemita (sémi) arab tengerben nincs tovább maradásuk, ez ma már akárki számára nyilvánvaló. Ezért vált oly kitüntetetté érdeklődésük a békés természetű, vendégszerető (hogy ne mondjam: hülye!), a gyengéket és legázoltakat mindig pártoló magyarság országa iránt. Mert itt – a minimális ellenállás, az egészséges önvédelem hiányában – hasonlíthatatlanul könnyebb, akadálytalanabb a betelepülés és a térfoglalás, mert itt néhány év alatt elérhetik azt, amit Izraelben hosszú évtizedek alatt sem sikerült. Ennek érdekében a magyarországi politikában és gazdaságban máris az ő strómanjaik, szálláscsinálóik irányítanak mindent; ügyesen fölvásárolták valamennyi stratégiailag fontos ágazatunkat, zsebre tették bankjainkat, gyárainkat, kereskedelmi vállalatainkat, bányáinkat, energiatermelésünket, földjeink többségét, övék a parlament, a bíróságok, a tömegtájékoztatás, a meghatározó kultúrintézmények, egyetemek, főiskolák és alapítványok zöme, őket szolgálja csaknem minden. Eközben a magyarság sebesen morzsolódik, szegényedik, züllik és fogyatkozik; öntudata, nemzethűsége, szolidarítása, fajvédelmi ereje egyre csökken. Nyitva a kapu a hitsorsosok tömeges bevándorlása, beözönlése előtt. A képzetlen, lumpenizált, legyengített bennszülött emberhalmaz jó lesz kiszolgáló személyzetnek, földtúró jobbágynak, éhbérért robotoló aljamunkásnak. Aztán ha a Csonkaország már teljesen a markukban lesz, sor kerül a trianoni revízióra is. Addig azonban beszélni sem ildomos róla, hiszen a szintén kevésre becsült, de velünk szemben általuk is föltüzelt, vehemens tót, oláh, ukrán, rác farkasok végezzék csak el a piszkos magyarirtást, abban a tévhitben, hogy önmaguknak dolgoznak, s a saját trianoni javadalmaik jövőjét építgetik. Ám éppen ez lesz a vesztük, mert a zsidóság e különösen barbár népirtásra hivatkozva – egy nürnbergihez hasonló nagyszabású komédiában – szépen elperli majd a mi ősi területeinket a méltatlan orgazdáktól. Akkor már lehet, lesz is „határmódosítás” az „igazság és emberiesség” nevében, csakhogy a visszatelekkönyvezett Kárpát-medencét azontúl már Nagy-Izraelnek hívják. Ez „Cion bölcseinek” legújabb jegyzőkönyve, mely félelmetes pontossággal működik, s jelentős részében már meg is valósult. Talán így, ilyen formában nincs leírva sehol, de meri-e tagadni, tudja-e cáfolni bárki a hitelességét? Mert azzal, ha agyrémnek, szélsőséges elképzelésnek, fasiszta irománynak, antiszemita koholmánynak bélyegzik, még nem bizonyítják az ellenkezőjét. Viszont cselekedeteik, magyarfaló módszereik, egész világkampányuk mind-mind a titkos forgatókönyv szükségszerű létét igazolják, méghozzá napnál fényesebben. Régóta készültem már – elsőként! – szólni erről, most végre megtettem. Nem baj, ha megköveznek érte, nem számít, ha nem hisz nekem senki (Cassandrának se hittek!); fontos, hogy egyre többen ismerjék, és országszerte (világszerte!) beszéljenek róla. Ebben látom ugyanis a folyamatok egyetlen hatásos ellenszerét. Vagyis, ha nem képesek „csőbe húzni”, csöndes álcázással vagy harsány blöfföléssel csapdába csalni bennünket; azaz, ha tudják, hogy mi is tudjuk…Mert ők időről időre „megszondázzák” a közvéleményt, föl akarják deríteni, mit és mennyit tűr még a magyar. (Sajnos mérhetetlenül sokat!) Hiszen a gyakori holocaust-ünnepségek, kibuc-szervezések, a „kárpótlási” követelődzések, a címergyalázások, bőgatyázások, nemzeti nagyjaink besározása, Himnuszunk és hagyományaink gúnyolása, a folytonos antiszemitázások, a honalapító Árpád törzseinek részbeni „elzsidósítása” (kazárosítása!), a Hermann Nitsch-féle marhavéres, disznószaros „kiállítások”, az Efraim Kishon-szerű gnómok „jópofáskodása” stb. egyszer rájuk is veszélyessé válhatnak. Legutóbb középületeken ilyen falfirkák jelentek meg: „Takarodj magyar, ez már Izrael!” (Magyar Fórum, 1999. szeptember 2.). Vajon meddig folytatják így, vajon mikor tapasztjuk be mosdatlan szájukat?! Hol az a határ, amikor fölsikolt egész népünk, hogy ne tovább élősdi sáskák, pusztuljatok innét, ez a mi hazánk?!
   III. Vérző sebeink gyógyításának kötelessége és lehetőségei    
   Semmilyen szerződés, egyetlen katonai megszállás sem tarthat örökké, s nem akadályozhatja meg egy nép föltámadását. Amit nem az igazságnak megfelelően rendeztek el, nem lehet végleges. Magyarország sohasem ismerheti el azt a csonkítást, melynek áldozatává vált, és semmilyen pártnak, kormánynak vagy államfőnek sincs joga lemondani bármiről nemzetünk nevében. Európa kommunizmus utáni újjászületése, a létbiztonság megszilárdítása, a félig-meddig felszabadult rab nemzetek fölemelése is összeférhetetlen Magyarország földarabolásával. Ne tekintsük tehát lehetetlennek, eleve esélytelennek a jogos magyar követelések teljesítését. Bár a föntiek éppen azt tanúsítják, hogy eddigi könnyelműségünkkel, felelőtlen passzivitásunkkal még a meghagyott Csonkaországot is elveszíthetjük, s valóban csekély reményünk lehet egy jelentős revízióra, két sarkalatos tétel mégis mellettünk szól. Az egyik, hogy a kisebbségi sorsnak egyetlen hatásos gyógyírja van: meg kell szüntetni, azaz érvényesíteni kell a nemzeti önrendelkezést. A másik pedig az, hogy a magyar nemzet egy és oszthatatlan, tehát részekre szabdalva is összetartozik. Hajdan Európa első katonanemzete volt magyar, harcolt is eleget a hazájáért mindenféle ordas zsiványokkal. A végvári vitézeknél vagy a huszároknál jobban senkire sem illett, hogy „vérbeli magyart megölne a béke”. Bezzeg ma az első ágyúszóra szétfutna a fél ország. Se katonánk, se fegyverünk, se bátorságunk nincsen, és félelmetes túlerő állt föl velünk szemben. Katonai összecsapást így nem kezdeményezhetünk, előbb minden más utat végig kell járnunk, valamennyi békés lehetőséget ki kell próbálnunk. A fegyveres megoldás csak végszükség esetén jöhet szóba, ha már minden mással kudarcot vallottunk; vagy ha a helyzet odáig fajul, hogy magyar testvéreinket nyílt fizikai megsemmisítés fenyegeti bármelyik oldalról, akkor nem hagyhatjuk őket magukra, nem hátrálhatunk meg, nem szaladhatunk el gyáván. Akkor legyünk újra inkább „vad-magyarok”, mint szelíden sopánkodó, vágóhídra érett birkák. A régi latin mondás is úgy tartja („Dulce et decorum est pro Patria mori.”), édes és dicső a hazáért meghalni. Mindenesetre sokkal felemelőbb érzés, mint lassú, de biztos halálunkig ellenségeink talpát nyalogatni, és alamizsnáért kuncsorogni. Ám mielőtt még körülhordoznánk a véres kardot, vizsgáljuk meg, mi egyebet tehetnénk, s amennyiben az országnagyobbítás mellett döntünk, úgy annak fokozatait is.     Egyesek szerint ne is kísérletezzünk semmivel addig, míg a Csonkaországon belül megfelelően meg nem erősödünk; a Trianon-problémát csak ezután szabad nemzetközi fórumok elé vinnünk. Ez egy tetszetős, de meggondolatlan fölvetés. 1920 után valóban bevált ez a módszer, s a leigázott magyar lakosság többségével együtt bizonyos területeinket is visszakaptuk, ill. visszaszereztük. Most azonban nem várhatunk karba tett kézzel évekig, mert semennyi időnk sincs; hisz határokon inneni és túli magyarságunk állapota egyre válságosabb, s pár évtizeden belül végleg fölszámolhatják egész nemzetünket ilyen mostoha körülmények között. A helyes válasz erre a kérdésre csak az lehet, hogy párhuzamosan kell küzdenünk a belső rendszerváltásért és fölemelkedésért, ill. a külhoni magyarság érdekeinek hatékony védelméért. Mindjárt szögezzük le, hogy 1945-től máig valamennyi kormányunkat (köztük Rákosi, Kádár, Grósz, Antall, Horn, Orbán stb.) a képmutatás, a gyáva beletörődés, a konfliktusok megkerülése vagy elkendőzése, az ellenség „barátinak” nyilvánítása, a legkirívóbb esetekben néha óvatos ejnyebejnyézés jellemezte a szomszédos államokkal szemben; a gyakori kisebbségi sérelmek szinte mindig orvoslás (pláne megtorlás!) nélkül maradtak, s legtöbbször az illető ország belügyének számítottak; azaz puszta legyilkolásunkon kívül bármit megtehettek velünk, úri kedvük szerint. Ezen a hazaáruló magatartáson, az efféle elégtelen viselkedésen sürgősen változtatnunk kell! Vegyük észre már, nem azzal ártunk honfitársainknak, ha a leghatározottabban föllépünk mellettük, hanem ha sorsukra hagyjuk őket! Azt sem feledhetjük egy pillanatra sem, hogy nem grállovagokkal, jellemes ellenfelekkel párbajozunk, hanem aljas gazemberekkel sunyi mészárosokkal
2. törünk kopját; eredményeket csak úgy csikarhatunk ki tőlük, ha alkalmazkodunk hozzájuk, valamint ha rendkívüli keménységgel, ravaszsággal, okossággal, szívóssággal vértezzük föl magunkat.     A magyar önrendelkezés politikai-diplomáciai kiharcolásában az elmúlt 50 évben számtalan lehetőséget szalasztottunk el, óriási esélyekkel nem tudtunk vagy nem mertünk élni. Keseregni rajtuk immár fölösleges, de többé nem követhetjük el ugyanezeket a hibákat. Nevetséges és igen kényelmes álláspont részünkről az is, hogy ne szóljunk bele az egyes nemzetrészek dolgaiba, bízzuk rájuk helyzetük kommentálását, céljaik és igényeik megfogalmazását, hisz ők tudják legjobban, mit akarnak. No ez a halvaszületés tipikus esete, az ilyen vérszegény „támogatásból” abszolút biztosan nem sül ki semmi jó. Tisztelt mindenkori vezetésünk annyit már megtanulhatott volna, hogy a dupla fenyegetettségben, jogfosztottságban élő magyar népcsoportok aligha mondhatják ki büntetlenül a teljes igazságot, legföljebb furfangosan jelezhetik, hogy mit szeretnének elérni. Velük konzultálni, tanácskozni, egyeztetni persze lehet és kell, de a követeléseket mindenképpen nekünk kell a világ elé tárni (korábban csupán az emigráció vállalhatott ilyen feladatokat!), hiszen valahány kisebbségi ügy összmagyar ügy is egyben. Továbbá igazi súlyt, nemzetközi fórumok előtti kellő nyomatékot egyedül az anyaország adhat bármely önkormányzási vagy elszakadási törekvésnek; meg aztán egy kitartó fellépés rendszerint bátorítólag, ösztönzőleg hat a kisebbségekre is, míg megszállóikat éppenséggel elbizonytalanítja vagy meghátrálásra készteti (pl. az egyöntetű tiltakozás meghiúsította „Draculescu” falurombolási programját). A magyar (pontosabban a magyarországi!) kormányok tagadhatatlanul elfogadják a trianoni, ill. az 1947-es párizsi békeszerződést, s legjobb esetben is legföljebb az emberi jogokért és a magyarság bizonyos nemzeti-kisebbségi jogaiért, valamint a legdurvább nemzeti sérelmek enyhítése végett járnak el a szomszédos kormányoknál, igen minimális eredménnyel. Ahelyett, hogy a kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi, gazdasági, kulturális és – amennyire lehet – területi, állampolgársági egységéért bontanának zászlót. Persze ennek feltétele, hogy végre ki merjék mondani, hogy elutasítják a trianoni kényszerbékét, s követelik az egész fölülvizsgálatát; hisz ma már minden valamirevaló európai politikus érzi, hogy a „békemű” összeroskadt, s a határok megváltoztathatatlanságáról szövögetett legenda is régesrég megdőlt. 10 év alatt tucatnyi új ország alakult a tarthatatlan trianoni törpebirodalmak helyén, s ezzel a fél kontinens térképe ismét átrajzolódott. A volt Szovjetuniót leszámítva, Európában már csak a magyarok s a koszovói albánok (az ő sorsuk is lassan megoldódik, nagy áldozatokkal és NATO-segítséggel kiharcolták maguknak!) élnek elviselhetetlen kisebbségi megaláztatásban és jövőtlenségben, ráadásul a mieink az eddigi 6 helyett már 8 felé tépve.     Bármit kívánunk elérni a nemzetközi porondon, bármiféle megoldást keresünk a magyar problémákra, kiindulásul meg kell szívlelnünk néhány axiómát, mert ezek nélkül meddő küzdelemre leszünk kárhoztatva.     – Kis népek, nemzeti kisebbségek egyedül képtelenek eldönteni sorsukat (vagy csak súlyos véráldozatok árán); viszont az áhított nyugalom, stabilitás és világbéke csak úgy valósítható meg, ha a kicsik is részesülnek belőle, azaz szabadságot, függetlenséget (vagy önrendelkezést), teljes jogegyenlőséget élvezhetnek. A nagyhatalmak érdeke és egyben kötelessége az igazság s a történelmi jogok érvényesítése, akár hatalmi szóval is.     – Magyarország külpolitikai prioritásait (elsőbbségi sorrend) éppen fordítva kell meghatározni: legfontosabb az összmagyarság helyzetének megnyugtató megoldása, csupán utána lehet jószomszédi viszonyról, együttműködésről gondolkodni bármelyik országgal, míg az euroatlanti (és egyéb) integráció csak harmadsorban jöhet szóba. Ebből következik, hogy magyar véreink magukra hagyásával szarvashiba volt a NATO-ba lépnünk, s nem kevésbé lenne bűnös cselekedet az EU-hoz csatlakoznunk.     – A magyarok sok évtizedes „eurokonform” lapításánál számos nemzetiség sokkal jobb eredményeket ért el, radikálisan durva módszerekkel. A jelenlegi passzív, eseménykövető magyar diplomáciát egy harcos, megelőző, offenzív, sőt agresszív külpolitikával kell felváltanunk. A szomszédainkkal megkötött egyoldalúan lemondó (a határmódosításról stb.), ugyanakkor az elcsatolt magyarságnak cserébe semmit sem garantáló alapszerződéseket azonnali hatállyal fel kell mondanunk (hivatkozva arra, hogy a többségi nemzetek még a bennük foglalt minimális kisebbségvédelmi téziseket is rendre fölrúgták!), s ha szükséges, az utódállamokkal a külképviseleti kapcsolatokat is meg kell szakítanunk (a világ előtt ezért mindenütt őket elmarasztalva, a magyar népcsoportok folyamatos üldözése miatt!).     – A rendezések fölvetésekor Magyarországnak hivatkoznia kell a nagyhatalmak bűnösségére (meglehetősen következetes, támadó hangnemben, egyáltalán nem „könyörögve”!), hiszen a trianoni békerendszer az ő kapitális vétkeik, balfogásaik, szándékos rosszindulatuk nélkül nem jöhetett volna létre. Ugyanakkor be kell nyújtanunk a számlát azért, hogy a magyarság eddig mindenütt békésen tűrte az őt érő hátrányos következményeket, és állandó vesszőfutása ellenére sem nyúlt fegyverhez, ill. mellőzte a „terrorakciókat”; vagy talán az igazság érvényesítése végett nekünk is az írek, baszkok, albánok, csecsenek, palesztinok, kurdok stb. lényegesen több hasznot ígérő eszközeit kellene bevetnünk?     – Az igazság akkor is igazság, ha átmenetileg veszít pozícióiból; a hazugság és igazságtalanság akkor is az marad, ha sunyi manipulációkkal ideig-óráig győzedelmeskedik. Szomszédainkkal szemben a jog és igazság mindenütt a mi oldalunkon áll, tehát a világközvélemény megnyerése érdekében folytatandó igen bátor s nagyszabású propagandahadjáratban nekünk elég valódi történelmünkre, ősjogainkra hivatkozni, viszont mindenütt kíméletlenül le kell lepleznünk ellenségeink történelemhamisításait, brosúráik, adataik hazug jellegét, a magyarság elleni jogtiprásaikat, és ki kell emelnünk, hogy amíg a történelmi Magyarország mindenkor biztosította kisebbségei zavartalan fejlődését, addig a mesterséges utódállamokban a magyarság halálra van ítélve.     – A további magyarellenes sérelmeket tárgykörük szerint csoportosítva számon kell tartanunk, orvoslásuk érdekében szüntelenül fel kell lármáznunk a nemzetközi fórumokat, ill. diplomáciai, pénzügyi és gazdasági úton közvetlen megtorlást kell alkalmaznunk (pl. termékeik visszadobása, határátlépésük megszigorítása, valutájuk leértékelése, integrációs törekvéseik megvétózása stb.). Nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy a területi revíziót elsődlegesen nem mi vetjük fel, hanem szomszédaink gyűlölködése és embertelen viselkedése; ugyanakkor úgy kell tálalnunk a Nyugat felé, hogy ez az európai béke és stabilitás egyedüli záloga, vagyis ha korábban hibáztak, legalább utólag enyhítsenek rajta (ne felejtsük, a Nyugatnak s az USA-nak nincs bűntudata vagy „lelkiismerete”, annál inkább önző érdekei!).     – Elengedhetetlen az anyaországban folytatott erőteljes Trianon elleni belső propaganda, az igazság föltárása, tudatosítása és tanítása, a magyar nemzettudat és történelmi tudat megszilárdítása, továbbá az életszínvonal emelése, a gazdaság és honvédelem gyors fejlesztése, technikai és személyi feltételeinek javítása. A politikában alapkövetelmény a jogfolytonosság (1944 óta megszűnt!) visszaállítása, ill. annak kimondása, hogy hatékony nemzetépítés csak ősi Alkotmányunk, a Szentkorona-tan (a magyar államiság és alkotmányosság őrzője, örök és hatálytalaníthatatlan) és a Szent Korona (mint legfőbb birtokos és közjogi méltóság, ugyanakkor élő személyiség és Isten országának jelképe, a vallási-nemzetiségi ellentétek feloldója stb.) jogainak, szerepének teljes elismerésével lehetséges. Szűz Mária (a Magyarok Nagyasszonya) és a Szent Korona oltalmát élvező, erőt, magabiztosságot sugárzó Magyarország vonzó példájával bizonyára a trianoni átokkal megbirkózni képtelen, vicsorgó szomszédainkat is jobb belátásra bírja, ami népszavazások esetén már fél győzelem számunkra.     – Nemzetközi fórumokon a lehető legalaposabban indokolt, maximális követelésekkel álljunk elő. Az elérhetőnek véltnél mindig többet akarjunk, hogy szükség esetén legyen miből engedni; a semmiből már nincs mit föladni. Módszeresen gyűjtsük össze a nemzetközi szerződéseket, egyezményeket, az országok közti megállapodásokat, az állami alkotmányokat és kisebbségi törvényeket, s válogassuk ki azok számunkra kedvező, precedens értékű paragrafusait, melyekkel mondandónkat alátámasztjuk, ill. támadhatatlanná tesszük. Ugyanakkor az ellenséges szomszédaink által elkövetett jogsértések, szerződésszegések, negatív diszkriminációk föltárásakor is hivatkozhatunk rájuk.     – A magyar állampolgárság minden magyart (az emigrációs szórványmagyarságot nemkülönben!) megillet, bárhol is éljen. Elcsatolt nemzetrészeinknek sokkal komolyabb védelmet nyújthatunk, ha kettős állampolgársággal bírnak. Nem törődve a szomszédok tiltakozásával, a magyar állampolgárságot és útlevelet mindenkinek meg kell adnunk, aki kérvényezi. Azonban ez nem lehet jogcím senkinek szülőföldje elhagyására, viszont érezhető könnyebbséget jelent pl. a határátkeléseknél (esetleges vízumkötelezettség alóli mentességet is!). Amiképp mi fenntartjuk a jogot, hogy beleszólhassunk az összmagyarság életébe, kisebbségi testvéreink (s az emigráció) is kapjanak erre jogosítványokat az anyaország vonatkozásában (pl. a választójog valamilyen formában történő megadásával; ehhez persze megfelelően át kell alakítani az alkotmányt és a választási törvényt). Nagy melléfogásnak ítéljük a Magyar Koalíció és az RMDSZ belépését a szlovák, ill. a román kormányba; az előzetes feltételek és garanciák kikötése nélküli elvtelen csatlakozás nem más, mint a magyar érdekek tudatos feladása, azaz nemzetárulás; ráadásul kormánytényezőként e szervezetek semmivel sem értek el többet, mint ellenzékben, viszont kockáztatják azt, hogy a szélsőséges soviniszták minden nehézségért őket okolják. Azt is aggasztónak tartjuk, hogy a felvidéki és a délvidéki magyarság ennyi párttal, szervezettel is megosztja önmagát, ahelyett, hogy ilyen válságos időkben egyetlen nemzeti érdekképviseletbe tömörülne.     – Nem szabad elfogadnunk az olyan véleményeket, hogy fájlaljuk ugyan, de a kérdéses területeket lakosságcserékkel, betelepítésekkel s egyéb kényszerekkel már megfosztották magyar jellegüktől, ezért az új „realitások” méltányolásával csupán ésszerű kiegyezésekre kell törekednünk. Ellenkezőleg, a népszavazásokból az elmúlt 80 évben erőszakkal, céltudatosan telepített lakosságot szigorúan ki kell zárni, s mindent meg kell mozgatni visszaköltöztetésük érdekében. Az olyan tündérmeséknek sem dőlhetünk be, hogy majd az EU-s integráció úgyis eltörli („légiesíti”) a határokat, ezért fölösleges mindenféle területi változtatás. Ha a határok a jövőben „láthatatlanná” válnak, s ilyenformán mindegy, hogy az Egyesült Európában egy-egy országrész hova tartozik, akkor miért ne térjenek ismét hozzánk (vagyis az egységes Kárpát-medencéhez), ahova évezredeken át amúgy is jogosan tartoztak?     – Egyetlen államnak és népnek sem lehet valódi érdeke, hogy a jelenlegi feszült, törvénytelen és anarchikus állapotok fennmaradjanak; az önrendelkezés elve, a trianoni sokk feloldása s a magyar revanstól való páni félelem is megköveteli az igazságos, méltányos területi és etnikai rendezés végrehajtását. Tapasztalataink szerint arra hiába számítunk, hogy az utódállamok akár a legkisebb földdarabról önként lemondanak a javunkra (sőt hangosan méltatlankodnak a magyar „szemtelenség” ellen még egy egyszerű autonómiatörekvés láttán is!), inkább kockáztatják, hogy egy történelmi fordulatban minden zsákmányukat elveszítsék. Bármely föderáció, regionális csoportosulás vagy európai globalizáció csak akkor lesz életképes, ha a tagországok a teljes egyenjogúság alapján, szabad akaratukból s a kölcsönös előnyök reményében csatlakozhatnak hozzá; tehát ha nincs köztük gyűlölet, viszály, ellenségeskedés vagy kisebbrendűségi érzés. A magyar még mindig Közép-Európa legerőteljesebb nemzete, ezért Magyarország lojális együttműködése nélkül a politikai és gazdasági újjáépítés sem a Kárpát-Duna-medencében, sem Európában nem valósítható meg.     A) A trianoni rendezés számunkra legkedvezőtlenebb, az utódállamok számára viszont legkedvezőbb módja a magyar autonómiarendszer (önkormányzás) kiépítése. Ennek fokozatai: a személyi (szórványvidékeken), a kulturális (teljes iskolahálózat, egyetemek, egyházi intézmények, művelődési otthonok, színházak stb. – kötelező utódállami támogatással; valamint korlátlan anyanyelvhasználat) és a területi (többségi magyar tömbök esetén) autonómia, ill. ezek vegyes kombinációja. Eddig – papíron – két ilyen létezett (Vajdaság és Székelyföld), ezeket is megszüntették, s belátható időn belül nem is tervezik hasonlók engedélyezését. Ismerve ellenségeink „húzd meg, ereszd meg” játékait, számtalan szószegését és szisztematikus beolvasztási törekvéseit, még a legtökéletesebb, alkotmányosan és törvényileg garantált, számon kérhető autonómiákat sem fogadhatjuk el megoldásként. (Belátjuk azonban, hogy elszakított véreink speciális helyzetüknél fogva pillanatnyilag ennél többet nem mernek követelni.) Ilyen langyos és kétes eredményt hozó tervezetet felelős magyarországi vezetés még ideiglenesen sem támogathat (arra hivatkozva sem, hogy az érintettek is ezt akarják!), ennél mindenképpen többet kell elérnünk. Az autonómiákat csak úgy tartjuk megvalósíthatónak, hogy a teljes revízió (azaz Nagy-Magyarország visszaállítása) után mi adjuk meg a hozzánk került nemzetiségeknek. Európa jövője szempontjából föltétlenül ez a változat lenne a legszerencsésebb.     B) Az egykori magyar területek önálló, független államokat alkotnának (Dél-Szlovákia, Kárpátalja, Erdély, Vajdaság), mintegy beékelődnének a Csonkaország s a megszállók közé. Ez némileg kedvezőbb az A-változatnál, de szintén nem állítaná helyre a Kárpát-medence földrajzi, vízrajzi, gazdasági, katonai és kulturális egységét, továbbá folytonos féltékenységhez és marakodáshoz vezetne az anyaország s az utódállamok között, a mind nagyobb befolyás megszerzése végett. Elfogadhatatlan a dolog azért is, mert a magyarság (Dél-Szlovákia kivételével) továbbra is mindenütt kisebbségi kiszolgáltatottságba kerülne (a ruszinokkal, oláhokkal, rácokkal szemben), így megmaradása, fejlődése nem lenne biztosítva. A 4 tervezet közül ez a legproblémásabb s leghipotetikusabb (legutópisztikusabb), valószínűleg a nagyhatalmak is elzárkóznának előle, ezért nekünk sem szabad – a meggondolásán túl – jelentős energiát fordítanunk a kivitelezésére.     C) Részleges területi revízió, nagyjából az etnikai határok meghúzása. Itt határozottan le kell szögeznünk, hogy alapként szigorúan csak az 1920-ban fennálló etnikai-nemzetiségi összetétel jöhet szóba (tehát eleve elvetjük az utódállamok „telepítéspolitikája” nyomán bekövetkezett természetellenes „realitásokat”!). Ennek végrehajtása úgy történhet, hogy a tömbmagyarságot s az 51 %-os magyar többségű részeket vita nélkül visszacsatoljuk, a vitatható, jelentős magyar kisebbségű területeken pedig nemzetközileg ellenőrzött népszavazásokat rendezünk, kizárva minden ellenséges nyomásgyakorlást és tisztességtelen befolyásolási kísérletet. Ennek nyomán hozzávetőleg (a bécsi döntések s a magyar katonai visszafoglalások utáni) 1942-es állapot állna helyre, esetleg valamivel többet szerezhetnénk vissza; ezzel Magyarország területe kb. 180-190 ezer km²-re növekedne. (Megjegyzem, a Csurka-féle igen szerény „határmódosítással” nem lehet mit kezdeni, hiszen könnyedén lemondana a Délvidék olyan egykor magyar többségű és stratégiai jelentőségű városairól, mint Szabadka vagy Újvidék. Arról nem is beszélve, hogy a többi országgal szemben semmilyen követelést nem támaszt. A hatalmas hazai és külföldi berzenkedések, támadások ellenére ez a fölvetés csak a „nesze semmi, fogd meg jól!” kategóriába sorolható, bár arra mégis jó volt, hogy fölmérjük a távolról sem magyarbarát világelit reagálásait.) Hazafias magyar csoportok körében talán ez a változat bír a legnagyobb támogatottsággal, s a Trianon igazságtalanságait, gaztetteit elismerő, semleges nemzetközi politikusok is ideális megoldásnak tarthatják. Kétségtelen előnyei, hogy az etnikai-nemzetiségi viszonyokat a lehető legkorrektebben rendezi (ami utólagos, kölcsönös lakosságcserével tovább javítható!), biztosítja a magyar nemzetrészek túlnyomó többségének visszatérését, megmaradását és Magyarországon belüli szerves fejlődését, ugyanakkor viszonylag homogén nemzetállamok jönnének létre, tehát mi is kevés nemzetiséggel „gyarapodnánk”; az sem mellékes, hogy „véglegessége” ellenére is nyitva hagyná a kaput egy későbbi teljes visszacsatolás előtt. Ez a területrendezés nemzetiségi vonalon a lehető legigazságosabb, valamelyes gyógyírt jelentene a 80 éves magyar gyászra, egy csapásra mindenütt megszüntetné a trianoni pszichózisokat, lehetővé tenné, hogy ellenséges szomszédainkkal békés partneri kapcsolatokat ápoljunk (a barátság azért túlzás!), s az eddigi feszültségek feloldásával kitágulna a tér a gazdasági-kulturális emelkedés előtt, az időzített etnikai bomba hatástalanításával egész Európa rengeteget nyerne. Hátrányai, hogy még mindig nem állna helyre a Kárpát-medence szerves egysége, de a magyar igazságérzet is csorbulna, hiszen ősi területeink jelentős része továbbra is idegen megszállás alatt maradna. A megvalósítás esélye igen csekély, óriási ellenállásba ütközik, azonban egységes, eltökélt, erőszakos fellépéssel nem lehetetlen. Ez a variáció összmagyar támogatásra érdemes, ugyanakkor ennél kevesebbel nem szabad beérnünk.     D) A totális vagy teljes revízió, azaz a mindent vissza (beleértve Burgenland, Fiume és Horvátország is!). Előnyei, hogy visszanyernénk egész őshazánkat, így igazságérzetünk hiánytalanul kielégülhetne, a Kárpát-medence egysége is minden téren megvalósulhatna, s Magyarország jelentős középhatalomként végre megmutathatná, mire képes a saját erejéből. Magyar oldalon megszűnne a trianoni átok, föloldódna a 80 éves sokk, s egy példaértékű (de nem önmarcangoló!) kisebbségi politikával valamennyi (kb. 50 %) nemzetiség jólétet, szabadságot, igazi otthont és hazát találna nálunk, valamint az eddiginél egy lényegesen magasabb színvonalú kultúrkörbe kerülne. Magyarország rövidesen felzárkózna az európai élvonalhoz, s szellemi kapacitásait, szerencsés fekvését, kiváló adottságait okosan felhasználva, gyors szaporodással pár évtizeden belül akár a kontinens vezető nagyhatalma lehetne. Hátrányai, hogy a szomszédok „kisemmizve” éreznék magukat (mint mikor a rablótól elveszik a zsákmányt!), nem szűnne a gyűlölet és az ellenséges aknamunka, az immár tekintélyes arányú hazai kisebbség bujtogatása; a trianoni pszichózist pedig fölváltaná a Trianon előtti általános irigység. E változat végrehajtásának, kiharcolásának esélye majdnem semmi, isteni csodát igényelne. Európában senki sem támogatná, s valószínűleg egy minden idegen zsarolással dacoló színmagyar kormány (hol van ma ilyen?) sem merne belevágni. Ennek ellenére jómagam (mindig szerettem a kihívásokat, a reménytelen ügyeket) erkölcsileg csak ezt tudom elfogadni véglegesnek, s nyilván derék őseink is e mellett voksolnának. Átmenetileg hajlandó vagyok a C-variánsért is síkraszállni, de soha nem feledve a végcélt. *     *     *     Tengernyi értelmetlen küszködés, szüntelen pokoljárás, állandó lelki kínlódás jutott és jut a magyarságnak széles e világban. A határokon innen és túl egyaránt végveszélyben vagyunk! Arat köztünk a halál! Mindez Trianon rettentő gyümölcse! Annak a bánatfának sorsverte termése, melyet 80 éve vérünkkel s könnyünkkel öntözünk; és amelyet halálunkra szövetkező esküdt ellenségeink ültettek a vén Európa kellős közepébe. Bármilyen mélyek a gyökerei, bármilyen vastag és kemény a törzse, ki kell vágnunk, tövestől ki kell szaggatnunk, ha élni akarunk. Befejezésül örök tanulságul, mindnyájunk bátorítására és lelkesítésére, hadd idézzek néhány szívbemarkoló gondolatot a Magyar Írók Szövetségének 1920-as kiáltványából.     „Az isteni törvények és az emberi jogok nevében tiltakozik az a nemzet, amely a világháborúnak minden fordulatában győzhetetlen és legszebb győzelmeiben lovagias volt. Amelyet a nyugati hatalmak és a velük társult balkáni hordák csak a hazaárulás és egy idegen faji ideológia gonosztevőivel és őrültjeivel szövetkezve tudtak leverni, megalázni és kirabolni. Európa becsülete nevében tiltakozik az a magyarság, melynek elszakított területein egy nagy múltú, nemes jellemű nép a poklok minden gyötrelmeit szenvedi kulturálatlan martalócoktól. A párizsi béketervezetet írott papírnak tekintjük, amely megíróira nézve szégyenletes, a magyarságra nézve pedig egyetlen sorában sem kötelező. Nem változtatnak ezen bizonyos képmutatóan eszközlendő fél-engedmények sem. Végső, elszánt ellenállásra szólítjuk fel a magyarságot a demarkációs vonalon innen és túl, s minden erőnket az ellenállás szolgálatába állítjuk. Minden eszközt megengedhetőnek tartunk, minden szövetséget megragadunk, minden fordulatot kihasználunk, amely közelebb visz minket testvéreinkhez és az igazság diadalához. A párizsi béketervezet, amely lábbal tiporja az önrendelkezési jogot, megtagadja a nemzettől az élet feltételeit, halálra ítél egy ősi és nagy jövőjű műveltséget, felmenti Magyarországot minden műveltségi szabály alól, szentesíti haragjának és kétségbeesésének minden mozdulatát. Megtagadjuk Nyugat-Európától az emberiességet, a műveltséget, sutba hajítjuk könyveit, elzárjuk tőle szellemünket, egész nemzedékekbe beoltjuk annak emlékezetét, hogy mit jelentenek a Nyugat álszent szólamai. Nincs többé egyetlen csepp vérünk és egyetlen jó gondolatunk Nyugat-Európa számára. Igazunkat és győzelmünket a történelem Istenének kezébe és a magunk elszántságába helyezzük. Éljen a területileg egységes, hű nemzetiségeivel testvér, szenvedéseiben megtisztult, s a jövőben törhetetlenül bízó ezeréves Magyarország!”     Ha nem is tehetjük, legalább tudjuk, mit kellene tennünk!! Árpád apánk egyetlen épkézláb maradéka sem tűzhet maga elé vonzóbb és szentebb célt, mint eltaposott hazánk, karóba húzott népünk megmentését. Dolgozzunk tehát minden erőnkkel, teljes reménységgel a jobb sorsra érdemes Magyarország felvirágzásáért, az ördögi cselszövéssel elhódított nemzetrészek és szülőföldjük visszaszerzéséért! A magyarok Istene világosítsa meg elménket, és bátorítsa szívünket ebben az életre szóló, gyönyörű küzdelemben! 
   
   Forrás: https://kuruc.info/r/9/13744/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Irodalom: – Trianon Kalendárium 1997, 1998, 1999 – Gondolatok a nemzetért (antológia) – Mentsük meg a hazát! (történelmi és nemzetvédelmi antológia) – Kitörés a pokolból (történelmi és nemzetvédelmi antológia) – Összeesküvés a világ ellen (a magyarországi és amerikai Védőkar Mozgalom vizsgálati anyaga) – Jelentések a határokon túli magyar kisebbségek helyzetéről (antológia) – Badiny Jós Ferenc: Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig – Henri Pozzi: Századunk bűnösei + A háború visszatér… – Yves de Daruvár: Trianon – A feldarabolt Magyarország – Raffay Ernő: Trianon titkai… – Palotás Zoltán: A békeszerződések katasztrofális következményei – Tormay Cecile: Bujdosó könyve – Málnási Ödön: A magyar nemzet őszinte története – Rónai András: Térképezett történelem – Marschalkó Lajos: Világhódítók + Országhódítók – Galántai József: Trianon és a kisebbségvédelem – Jámbor János: Törpeállamok a történelmi Magyarország földjén – Duray Miklós: Önrendelkezési kísérleteink – Lángi A. Mária: Trianon – Kollányi Károly: Trianoni boszorkánykonyha – Pat Robertson: Az új világrend – Hernádi Tibor: A II. világháború igaz története – Különböző nemzeti újságok, folyóiratok vonatkozó cikkei, tanulmányai (Szeged, 1999 szeptemberében) Megjegyzés: Ez a tanulmány a Magyar Műveltség Szolgálat 1999-es összmagyar pályázatára készült, ahol kiemelt első díjat nyert. Olvasd, másold és terjeszd minél szélesebb körben! Vitéz Siklósi András a Tárogató főszerkesztője, a Turul Szövetség elnöke; Siklósi András Kegyetlen Párizs Hiába riszálod magad hiába csillogsz-villogsz hiába ölelsz polip-karjaiddal nem érdekelsz nem esem hasra tőled Számomra nem vagy a fény városa sem Ady vagy Illyés bódító menedéke Nekem a Szajna az alvilág folyója karcsú hídjaid hanyatt dőlt kurtizánok csipkés tornyaid faragott tilalomfák édes illatod rothadó csatornabűz virágos parkjaid gyászos temetőkertek Nem vonzanak zsúfolt utcáid híres mulatóid pazar festményeid szobraid s palotáid Hidegen hagynak csábító kincseid idegenek bohém gondtalan lakóid megvetem hamis forradalmad Nem hat meg talmi ragyogásod összes praktikád lepereg rólam Nekem egy fortyogó trópusi mocsár vagy honrablók vára szatírok bűntanyája pestises bordély rettegett viperafészek Gyűlöllek Párizs hazám megrontója fajtám gyilkosa Tántorgok benned mint a részeg utálom minden porcikádat kitépem gőgös Tigris*-bajszod s leköpöm álnok arcodat A hazugság rideg fővárosa vagy Európa körbenyalt alfele a pokol megkövült hányadéka a barbárság és gyalázat metropolisza Maga a halál vagy népem koporsója villámló hentesbárd reccsenő bitó sikoltó guillotine Megátkozlak Párizs fulladj meg égj porig dőlj össze süllyedj el örökre magyarok vérivó hóhéra te szívtelen Versailles te szörnyű Trianon (* Clemenceau gúnyneve) 
Forrás: https://kuruc.info/r/9/13744/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Kertész Ákos: Trianonban a magyarság „azt kapta, amit megérdemelt”

2015. május 27. 09:47
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Tömény hányinger fog el már e név hallatára is, ismerve viselőjének – oly divatos szóval – identitását. Már ha van ilyenje egyáltalán. Persze nem mindegy, hogy a fentebbi mondat, meg a hozzá hasonlók tömkelege a minap hol jelent meg. Az Amerikai Népszavában. Ez orgánum címében még nem is olyan régen ott állt a „magyar” jelző.

Olyan ez, mint a Magyar Zsidó Lexikon esete. E mű eredetileg 1929-ben jelent meg Újvári Péter szerkesztésében. Aztán 1989 után hasonmásban napvilágot látott, de címéből kihagyták a magyar jelzőt. Van ilyen persze, pláne azoknál, akik azt mondják, ubi bene, ibi patria. Ahol a legtöbb a sékel, ott a legjobb. Vagy pláne, ahol minden sékelnél többet fiadzó médiacápaságra van esély.

Ilyesfajta médiacápának képzeli magát Kertész Ákos. (Most hadd ne firtassam eredeti nevét.) Aki hajszálpontosan ugyanazt teszi, mint egykor Göndör Ferenc (Krausz Náthán), Kun (Kohn) Béla sajtófőnöke. Aki a proletárdiktatúra alatt kevesellte a „burzsuj” áldozatok számát, majd amikor fordult a kocka, hangos antibolsevistának adta ki magát, a második világégés után pedig őskereszténynek és hős demokratának – ebbeli minőségében többek között Wass Albert és Nyirő József – Szamuely Tibor kedvenc szavával élve – „gajdeszbe küldését”. Aki mindezt éppúgy „üldözött emigráns”-ként tette, mint most Kertész. 

De maradjunk most Kertésznél, mármint Ákosnál. A nevezett – jegyezzük meg: nem magyar, amerikai! – orgánum hétfői számában megjelent terjengős irományában (A bukás anatómiája)képletesen elérte a pöcegödör mélyét. Azonban a nagyobb szervi bajt mind nálam, mind olvasóimnál elkerülendő, csak mértékkel fogok belőle idézni. 

„Mit tekintek én bukásnak? 1989-90-ben az ország ölébe hullott a szuverénitás. Ezzel csatlakozhatott volna a fejlett világ fő áramához, a main stream-hez, az euro-atlanti kultúrához, a liberális jogállamok, a parlamentáris demokráciák családjához. De a magyarság ezt a sanszot megbocsáthatatlan módon elpackázta: egy sci-fibe illő szaltó mortáléval visszaugrott az időben, és a Horthy korszaknál kötött ki. Hogy ma Orbán Viktor, Vona Gábor vagy a pityipalkó gyakorolja-e a diktatúrát, tökmindegy; a lényeg, hogy míg a világ 2015-nél tart, Magyarország az ezerkilencszázharmincas – méghozzá a magyar ezerkilencszázharmincas – években jár, és ez a nyolcvan évnél is sokkal nagyobb lemaradás emberi számítás szerint behozhatatlan. Mindörökre.”

Hát, ha a Horthy-korszaknál kötöttünk volna ki, most bajban lenne Kertész Ákos. Akkor ugyanis, tetszik, nem tetszik, el kellene mennie – dolgozni. Havat lapátolni, utcát seperni, levelet kézbesíteni, ha már a betűvetés végképp nem megy. No de hol vagyunk ettől?

„Orbán, ez a moral insanity, aki soha semmiben nem hitt, semmilyen vallása, meggyőződése, erkölcse, ideológiája nem volt, csak egyet akart konokul: totális hatalmat. És ami a hatalommal jár: kompenzálni minden sérelemért és kudarcért, ami pelenkás kora óta érte. Gyanítom, hogy még a korlátlan szabadrablás, a levegővétel természetességével űzött korrupció is csak másodlagos cél. Az első a hatalomgyakorlás kéje és mámora, a permanens sikerélmény, hogy minden szavára – mit szavára, minden gondolatára! – fanatikus alattvalók serege ugrik.”

Kertész beszél erkölcsiségen kívüliségről, ő nyilatkoztatja ki, ki moral insanity! Ha nem lenne tragikus a helyzet a mindenkori Kertészék miatt (Ákos csak egy a sorból), menten rekeszizomgörcsöt kapnék a röhögéstől. 

Maradjunk azonban a Horthyhoz való „visszacsatolás”-nál! „A visszacsatolás Horthyhoz szent Antall Józseffel kezdődött. Miért is avatjuk ma szentté? Nem csak azért, mert idejében meghalt. Azért is, mert ahhoz képest… szóval a nyilas Csurkához képest, a nyíltan náci Boross Péterhez képest, pláne Orbán Viktorhoz képest, hát már-már szentnek tekinthető.Ahogy Lenin is Sztálinhoz képest, ahogy Mussolini Hitlerhez képest, ahogy még Horthy Miklós is Szálasihoz képest mégiscsak ugye… szinte szerethető volt.”

Boross Péter „nyíltan náci”. Nem, erre még reagálni sem illik. Miként arra sem, hogy „Horthy Magyarországa pedig még a Bethlen konszolidációval följavítva is, akárhogy szépítjük: klerikál-feudális fasizmus volt”, meg hogy „Horthy egymillió ember haláláért felelős, mindenben kiszolgálta a nácikat”, akit ezért háborús bűnösként „ki kellett volna végezni”. Ha ezt tennénk, azt a látszatot keltenénk ugyanis, mintha az így nyilatkozót épelméjűnek tekintenénk.

De nem kevésbé árulkodó az alábbi mondat:

„A baloldal három cikluson keresztül nem volt képes buldózerekkel kiforgatni a magyar földből ezt a szimbolikus mocskot, ezt a fertőzetet, mert mással, a zsebek megtömésével, harácsolással, korrupcióval volt elfoglalva.”

Nem tudom, ki emlékszik még rá, de legjobb tudomásom szerint ilyet utolsójára a kilencvenes évek derekán Eörsi (Schleiffer) Istvántól hallottunk, aki szerint a Kádár-korszak legnagyobb bűne az volt, hogy a leginkább Csurka István által fémjelzett szélsőjobboldalt nem küldte a történelem szemétdombjára. 

A legárulkodóbb mondat azonban, hogy Trianonban „ordító igazságtalanság a nemes magyar nemzetet nem érte. Az öntelt, xenofób, az összes szomszédját lenéző és megvető, a magyar szupremácia álomvilágában andalgó magyarság azt kapta, amit megérdemelt.”

Szóval Trianonban a magyarság „azt kapta, amit megérdemelt”.Amint ígértem, csak mértékletesen idézem Kertészt, noha minden egyes mondata szó szerint bicskanyitogató. A mérték pedig a fentebbi mondattal betelt, legalábbis nálam. Mondhatnók, kár szót fecsérelni reá tovább. Csakhogy ez nem teljesen így van. Kertész ugyan az óceánon túl eregeti szennyesét, de azért vannak jócskán a magafajtái kőzül, akik itt teszik ezt – és korántsem csak például Krausz Tamás. Nálunk, ebben az ugyebár nyilas, náci, antiszemita, homofób országban. 

„Ahonnan enni kapunk, oda nem piszkítunk” – idéztem már, ki tudja hányadszor, a népi bölcsességet. Még óceánról túlról sem. Ámde a jelek szerint ez csak azoknál van így, akiknek volt gyermekszobájuk. Viszont mindezek után hadd ne kelljen kibarchobáznom, mi az, amit leginkább megérdemelne – Kertész Ákos.

Mementó 1990-ből: Orbán Viktor kivonult a trianoni megemlékezésről

A páholy megkövetelte , hogy kivonuljon !!!!!

Orbán Viktor és a Fidesz kivonult a Parlamentből 1990. június 4-én, amikor az országgyűlés egyperces néma csenddel adózott a trianoni békekötés emlékének – állítja az MSZP.

Emlékeztetőül: Orbán Viktor és a Fidesz 1990. június 4-én kivonult a parlamenti ülésteremből a trianoni megemlékezés egyperces néma gyászszünete alatt – írta keddi közleményében az MSZP.

Álíltásukhoz egy parlamentijegyzőkönyv-részletet is mellékeltek:

"ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Több oldalról fordultak hozzám képviselőtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselői kivonulnak.) Köszönöm szépen."

Az Országgyűlés elnöke 1990-ben Szabad György volt. Az MSZP-nek 33 képviselője volt. Közülük senki sem vonult ki – írták a közleményben.

Romániának semmi joga nincs Erdélyhez 

2015.05.24 13:38 patriotaeuropa.hu 
Egyre több román újságíró és történész mondja ki az eddig számukra kimondhatatlant. 
Talán-talán a háttérben így készítik fel a románokat, hogy ne csodálkozzanak túlságosan ha Erdély leválik Bukarestről? 
Egy román történész szerint Erdélyre nem volt történelmi joga Romániának. 

Vesszenek a zsidó szabadkőművesek hazánkban is!

 
Trianon - Versailles - 1920 fotó AFP - Roger-Viollet

Fontos kötet jelent meg nemrégiben Magyarországon. Lucian Boia bukaresti professzor hazája soviniszta történelemszemléletét haladja meg, s még a román nemzeti ünnephez, az 1918-as erdélyi "egyesítési" népgyűléshez is némileg kritikusan viszonyul. Szerinte Erdélyre nem volt történelmi joga Romániának. 
A bukaresti professzor Vesztesek és győztesek - Az első világháború újraértelmezése című esszéje abba a sorozatba tartozik, amelyben a 71 éves történész hazája történelmi mítoszaival birkózik. 
Boia nem ismeretlen nálunk sem: Miért más Románia? és A Nyugat hanyatlása című kötetei magyarul is olvashatók. Mostani, a Cser Kiadónál megjelent művéből nekünk, magyaroknak több gondolat is rendkívül fontos:
1. Kifejezetten Trianonról nem állítja, hogy igazságtalan lenne - legfeljebb, hogy a magyarok "igazságtalanságnak" tartják. A versailles-i békerendszer szerinte "részleges igazságot szolgáltatott Európa nemzeteinek", de ehhez "gyakran igazságtalanság kapcsolódott". 
2. Elismeri, hogy Erdélyre Romániának nem volt történelmi joga, Besszarábiával és Bukovinával ellentétben - román történész ezt ritkán fogalmazza meg ennyire élesen. 
3. Az erdélyi románok jobban örültek volna az autonómiának: Románián belül is (1918 után), de korábban akár egy föderatív Habsburg-monarchiában is. Az első világháború előtt ezt akár jobban is szerethették volna, mint a Kárpátokon túli Romániával, a Regáttal való egyesülést - ezt a gondolatot a magyar szakértő, Zahorán Csaba a kötet előszavában emeli ki, mint román történész részéről ritkán megfogalmazott állítást. 
4. A duális monarchián belüli erdélyi autonómiát azonban ellehetetlenítette Magyarország kiválása az Osztrák-Magyar Monarchiából 1918 őszén. Az erdélyi románok Bécs és Bukarest között még hezitáltak volna, de Budapest és Bukarest közül csak az utóbbit választhatták. 
5. Erdély 1918 utáni hovatartozását nem kérdőjelezi meg. Etnikailag román többségről ír, legfeljebb a városokban említ magyar és szász erős befolyást, magas részarányt. Szerinte az elmúlt majdnem száz év alatt etnikailag egységesebbé váltak a térség nemzetállamai, így - szerinte - Románia is. (Közben a soknemzetiségű államok - Jugoszlávia és Csehszlovákia - szétestek.) 
6. A gyulafehérvári román népgyűlés (az 1918. december elsejei "egyesítés": Erdély egyesítése a Kárpátokon túli román fejedelemségekkel) nem pótolhatta a népszavazást. Boia szerint a népgyűlésen nem vettek részt a magyarok és a szászok, s a gyűlést a román hadsereg bevonulásakor tartották. Ezzel a legfőbb román nemzeti ünnephez viszonyult kritikusan. 
7. A szerencsés Románia: Bukarest az antant mellé állva az első világháborúban Erdély megszerzésére tört. De ezzel lemondott az antanthoz (Oroszországhoz) tartozó Besszarábiáról. Végül az antant úgy nyert a háborúban, hogy a cári Oroszország összeomlott, így Erdély és Besszarábia, sőt Bukovina is Nagy-Románia részévé vált a két világháború között. 
Dupla árulás 
A korábban a központi hatalmaknak tett ígéreteikkel szemben 1916-ban ugyanis a románok megtámadták Ausztria-Magyarországot: Erdélybe törtek be. Ám gyors vereséget szenvedtek, és Bukarest a központi hatalmak uralma alá jutott. Csak Moldvában tudták tartani a franciák által újjászervezett románok az antant keleti frontjának déli szakaszát. Ott az oroszokkal együtt küzdöttek, míg 1918-ban összeomlott a cár uralma. Ekkor a románok különbékére kényszerültek Berlinnel és Béccsel. 1918-ban így voltaképpen az antantot is elárulták. 
Ám a történet tovább bonyolódott: miután Oroszország összeomlott, hamarosan ugyanilyen sorsra jutott a Német Birodalom is. Az Osztrák-Magyar Monarchia pedig szinte pillanatok alatt szétesett. Ez a románok sosem látott szerencséjét hozta meg: nemcsak Erdély, hanem Besszarábia, Dél-Dobrudzsa és Bukovina is az övék lett. Ez azonban nehezen igazolható történelmi érvekkel. 
Boia itt teszi a bevezetőben ismertetett fontos megjegyzését: Romániának nem volt történelmi joga Erdélyre, hiszen Besszarábia valóban 1812-ig román fennhatóság alatt állt, Erdély viszont sosem képezte a román fejedelemségek részét. 
Meg kell azért jegyeznünk, hogy Besszarábiát a cári Oroszország összeomlása miatt Románia már 1918 elején megszerezte a Német Birodalommal és Ausztria-Magyarországgal kötött különbékében - erről Szász Zoltán ír az Erdély története című sorozatban. 
Kapcsolódó: 
   Kocsis István: A történelemhamisítások célja: Magyarország felszámolása 
   TRIA-NON - Pap Gábor előadása 
   Reszkess, magyar, ha nem akarsz háborúzni! 

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Kocsis István: A történelemhamisítások célja: Magyarország felszámolása.

https://www.youtube.com/watch?v=XJP_YDQGMJ8&honnan=Nemzeti_Hirhalo

TRIA-NON - Pap Gábor előadása (teljes)

https://www.youtube.com/watch?v=dyfNsCcMWJA&honnan=Nemzeti_Hirhalo

RESZKESS, MAGYAR, HA NEM AKARSZ HÁBORÚZNI!

Megfélemlítéssel próbál toborozni az ukrán hadkiegészítő parancsnokság a magyarlakta területeken. A hadköteles korosztály jelentős része külföldön dolgozik, mások elbújtak. Azokat is elvinnének katonának, akik át sem vették a behívójukat. A megnyerhetetlen háborúban 230 forint jut egy katona napi ellátására.

Egyre nagyobb a baj Kárpátalján. Két magyarlakta településen, Makkosjánosiban és Mezőgecsén ukrán nyelvű feketelista jelent meg. Személyes adatokkal, névvel, címmel, születési évvel szerepelnek azok, akik ”elbújtak a behívási kötelezettség elől”.

Aláírás, pecsét nincs a falragaszokon, az emberek megfélemlítésére, pánikkeltésre viszont kiváló. A kárpátaljai magyarok jelzésértékűnek tekintik, hogy csak a színmagyar településeken rakták ki a lajstromot.

TISZTELT ÁLLAMPOLGÁROK!

Eljön az az idő, amikor véget ér a háború, és feltétlenül mi győzedelmeskedünk majd! És minden igaz hazafi, aki teljesíti alkotmányos kötelezettségét, bátran néz majd a honfitársaik, családtagjaik, gyerekeik szemébe.

De mit válaszolhat az, aki kibújik a mobilizáció kötelezettsége alól, a gyermeke kérdésére: „Apu, hol voltál akkor, amikor a népünk Honvédő háborúja zajlott?” Mit felelsz majd, elhallgatod, hazudsz, vagy kifogást keresel a gyávaságodra? Ám saját magadnak nem tudsz hazudni! Mert a Szentírásban is ez áll: „Cselekedeteikről ismeritek meg őket”.

Hazánk védelme, valamint a szülőföldünkön való béke és nyugalom megtartásának érdekében:

Felszólítok minden felelős kárpátaljai állampolgárt, hogy csatlakozzon államunk függetlenségének, területi egységének valamint érinthetetlenségének megőrzésének szent ügyéhez!

Hozzátok fordulok, igazi férfiak! Ne rejtőzzetek el anyáitok, feleségeitek és gyerekeitek háta mögé, mert ez nem méltó az igazi férfiakhoz, hanem vegyétek át a katonai behívót, jelenjetek meg a hadkiegészítő parancsnokságon, és álljatok be a hadseregbe.

Hozzátok fordulok, hű hazafiak! Ne várjátok meg a katonai behívót, hanem önként jelenjetek meg a hadkiegészítő parancsnokságon és önként álljatok be Ukrajna hadseregébe.

Együtt győzedelmeskedni fogunk!

Ők rejtőzködnek a mobilizáció elől:

Lakcím Név Születési dátum (22 személy)

---

A listákról a Kárpáti Igaz Szó is beszámolt, és megemlítették: Petro Neveszelij, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság szerint a feketelistákat Oleg Vinnickij, a megyei hadkiegészítő ideiglenesen megbízott vezetőjének kezdeményezésére rakták ki.

Bár a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség azonnal feljelentést tett a listákon megjelenő személyes adatok miatt, úgy tudjuk, a névsor még sokáig látható volt.

---

Fotó: AFP / SERGEI SUPINSKY

---

TÁVOLLÉTÉBEN ÁTVETTE

A VS.hu-nak nyilatkozó Eszter huszonéves, Budapesten tanul, az ELTE doktorandusza. A lány a beregszászi járás egy kistelepülésén született, nem ez a valódi neve, családja miatt nem akar az igazi nevén nyilatkozni. Elsősorban bátyja miatt, aki egy kinti középiskolában tanít, de aznap, amikor behívóját megpróbálták kézbesíteni, épp nem volt bent, így nem vette át a povezkát.

Egy hét múlva a beregszászi hadkiegészítő parancsnokságtól, a helyi kézbesítőkőn keresztül telefonon keresték és érdeklődtek, hogy mikor vonul be, hisz az ő nyilvántartásuk szerint átvette a behívót. Azt is megüzenték, „lesznek problémái, ha nem jelenik meg”.

---

“

Vagy valaki aláírt helyette, vagy így próbálják megfélemlíteni, hátha bemegy személyesen a hadkiegészítőre

---

– véli Eszter. A lány azt is furcsállja, hogy bátyját és a tantestület négy másik férfitagját annak ellenére akarják a frontra vinni, hogy egyikük sem volt katona. Eszter testvére is doktori iskoláját végzi épp, így most kivette az egy hónapos tanulmányi szabadságát. Utána vélhetően felmond, ahogy sokan az állami szférában.

---

ELVÁRT SZÁMOK

Eszter úgy tudja, az ukrán kormány is készített egy feketelistát, melyen azok a cégvezetők és polgármesterek szerepelnek, akik ”akadályozzák a behívásokat”. Ukrajnában megyei kvóták alapján zajlanak a behívások, a kárpátaljai régióban ugyanakkor nehezen teljesítik az elvárt számokat, mert a hadköteles korosztály jelentős része külföldön dolgozik, hogy el tudják tartani a családot, mások elbújtak. Hogy hatékonyabb legyen a behívás, magyarázza Eszter, tavasszal Kelet-Ukrajnából helyezték át a megyei hadkiegészítő új, nacionalista érzelműnek tartott parancsnokát.

---

Fotó: MTI/MTVA / Nemes János

Önkéntesek jelentkeznek Ungváron, márciusban

---

ÖSSZEDOBTA A CSALÁD

Eszter unokatestvére a mostani “antiterrorista műveletek” előtt is hivatásos határőrként szolgált az ukrán-román határon. Őt már elvitték a frontra, két hónapot harcolt. Az ott történtekről egyelőre képtelen mesélni, a család is csak annyit tudott kihúzni belőle, hogy közvetlenül a fiú alakulata mellett robbant fel az a raktár, ahol az ellátmányukat tartották. A körülményeket jól jellemzi, hogy az unokatestvér frontra vezénylésekor közölték vele: nem kötelező a golyóálló mellény vagy a sisak, de előfordulhat, hogy a harctéren nem tudnak adni neki. Végül a család adta össze a pénzt, hogy a felszerelést megvehesse magának.

A pénztelenséget támasztja alá a Kárpátinfo múlt heti cikke, mely szerint az ukrán hadseregben egy katona napi ellátására 17 hrivnya és 62 kopek jut (kb. 230 forint), melyből csak kétes állagú konzervekre futja.

---

---

Aki egyébként kibújik a behívás elől, annak komoly szankciókkal kell számolnia, nem kaphat útlevelet, bár amúgy sem hagyhatja el az országot, nem vehet fel bankhitelt, megtagadják a gépjárműve nyilvántartásba vételét, új munkahelyre sem mehet és nem változtathat lakhelyet. „Az útlevél elvonása a legsúlyosabb. A kettős állampolgársággal járó magyar útlevél most életeket ment” – mondja Eszter.

A lány szerint Ukrajna egyelőre nem képes megoldani a konfliktushelyzetet, ugyanakkor úgy tűnik, Moszkvának sem kell igazán Donyeck és Luhanszk. Változott a szakadárok követelése is, már nem Oroszországhoz akarnak csatlakozni, hanem autonómiát követelnek a két megyének, elképzelésük szerint ukrán támogatással. „Ami kizárt – folytatja Eszter – hisz attól az országtól várnak szociális segítséget, amelyet éppen támadnak. Nincs kiút, a szeparatisták vágyai egyre abszurdabbak.”

15 zsinagóga felújítása kezdődik el 

2015.02.11 10:51 OrientPress 
A 2015-től kezdődő zsinagógafelújítási program keretében az idén 15 zsinagóga felújítása kezdődik meg az országban - mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a debreceni zsinagógában, melynek felújítása hamarosan befejeződik. Magyarország kormánya zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, ennek is köszönhető, hogy az országban több ezer izraeli hallgató tanul - tette hozzá Latorcai Csaba. 

Magyarországon nem kell senkinek félnie identitása, vallása, kultúrája megvallásában - mondta Latorcai Csaba a debreceni Pásti utcai zsinagóga rövidesen befejeződő felújításáról és a debreceni zsidó hitközség Utazás a zsidó örökségbe Észak-Alföldön című projektjéről tartott keddi sajtótájékoztatón. 

A helyettes államtitkár példaértékűnek nevezte a debreceni önkormányzat és a helyi zsidó közösség együttműködését a csaknem félmilliárd forint európai uniós és hazai központi támogatásból magvalósuló beruházásban. Jelezte, hogy korábban hasonló együttműködés eredményeként, unós támogatással, határon átnyúló projekt keretében újult meg a másik debreceni, a Kápolnás utcai zsinagóga. 

Latorcai Csaba "közös felelősségünknek" nevezte a zsidó kulturális örökség megőrzését, mert - mint mondta -, az a magyar nemzet kulturális öröksége. Hozzátette: a 2015-től kezdődő zsinagógafelújítási program keretében az idén 15 zsinagóga felújítása kezdődik meg az országban. 

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere emlékeztetett: 2013-ban indult a debreceni zsidónegyed felújítási programja, amelynek eredményeként már megújult a helyi Kápolnás utcai zsinagóga, a hamarosan elkészülő Pásti utcai zsinagóga pedig nemcsak hitéleti, hanem oktatási és kulturális programok helyszíne is lesz. "A debreceni zsidóság élni akar, élni és fejlődni tud" - mondta a polgármester, emlékeztetve arra, hogy Debrecenben él az ország legnagyobb vidéki zsidó közössége. 

Horovitz Tamás, a debreceni zsidó hitközség elnöke reményét fejezte ki, hogy a felújított Pásti utcai zsinagóga az oktatás és a kultúra fellegvára lesz. Állandó kiállításon mutatják majd be a zsidóság múltját és hagyományait - közölte, jelezve: zarándokszállást is kialakítottak a zsinagóga szomszédságában, s a program keretében - a zsidó zarándokúthoz kapcsolódóan - felújítják a nagykállói zsidó temetőt is. 

A debreceni sajtótájékoztatón és a már elkészült beruházások bemutatóján ott volt Zoltai Gusztáv, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadója is. 

Orbán Viktor: "A Likud egy nemzeti párt, kormányzópárt és nemzeti párt Izraelben. Mi is nemzeti párt vagyunk Magyarországon, az elveink is közel vannak egymáshoz, szeretnénk, hogyha a jövőben az együttműködésünk az még szorosabb lenne, mint a múltban volt. Ennek a jövőre nézve lehet jelentősége"
Izrael, 2005. június 23. 

Mi zsidók tartsunk össze!!!

Kapcsolódó: 
   Saul díja, avagy az álságosság lelepleződése 

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Saul díja, avagy az álságosság lelepleződése

2015/05/30. - írta: Az Inkvizítor

Nemes Jeles László díjnyertes filmje kapcsán teljes a zavarodottság a liberális és baloldali elit körökben. A film témaválasztása miatt azonnal jöttek az örömódák. Egészen addig, amíg valamelyik idiótának közülük eszébe nem jutott, hogy hát mindezt bizony a Nemzeti Filmalap finanszírozta. Azt meg az Andy Vajna jelképezi.

Az az Andy Vajna, akit azokban a körökben utálni, leszólni kötelező napi penzum.

Miért utálják ezek Vajnát?

Amerikából jött, sikeres ember, szavára adnak világszerte. És nem átall jóba lenni a patás ördöggel! Sőt! A patás ördögnek dolgozik! Na, ez már megbocsáthatatlan bűn a baloldali-liberális brancsban. Orbán egy világszerte elismert szakembert kért föl kormánybiztosnak a magyar filmgyártással kapcsolatos feladatok koordinlására Andy Vajna személyében. Leginkább ésszerűséget és hatékonyságot kért tőle.

Andy megnézte, hogy mire ment el eddig a pénz. Mit látott? Egy olyan mutyis filmes brancsot, ahova kihalásos alapon lehet csak bekerülni, és nem a nézettség és a díjak az értékmérők, hanem csak és kizárólag a brancshoz tartozás. És ezek az állami milliárdokból évről évre szépen körbetámogatták egymást. És készítettek olyan „hú de nagy művészfilmeket”, amire még a saját bandájuk sem volt kíváncsi. Sikerült olyan filmek elkészítését támogatni, esetenként százmilliókkal, amelyekre a kozmetikázott statisztikák szerint is maximum pár száz, esetleg pár ezer néző volt kíváncsi. Azok is csak ingyenes vetítéseken.

Andy Vajna, aki Hollywoodban szocializálódott, nem pedig a „nagy magyar” művészvilágban, szépen elhajtotta ezeket… Oda is lett a megélhetése számos „rendezőnek”, „színésznek”, „forgatókönyvírónak”, „díszlettervezőnek” és a többi hasonszőrű ingyenélőnek. Ez pedig végképp szalonképtelenné tette Andy Vajnát liberális-baloldali bandában. A halállistájuk élére került, évek óta mindent megtesznek, hogy Andy Vajnát lejárassák. Az eszközeiket ismerjük. Ha másképp nem megy, hát a feleségét mocskolják, és állandó eposzi jelzőként hozzáteszik, hogy az Orbán-barát Vajna felesége.

Egyik állandó „szakmai” vádjuk, hogy Vajnáék nem támogatnak érzékeny, nemzetközi trendeknek megfelelő témákat, csak a magyarkodóknak, csak a kommersznek adnak. Erre mit ad Isten a Nemzeti filmalap gyakorlatilag kizárólagos támogatásában készült mű olyan sikert ért el, amelyre három évtizede nem volt példa! Három évtizede! Azaz, olyan siker ez, amelyre az önmaga művészi nagyságától rendszeresen elájuló magyar filmes elit álmodni sem merhet. És mindezt egy olyan rendező, aki nem része a liberális brancsnak!

Hát hogyne sokkolná ez őket! Hiszen feketén-fehéren kiderült, hogy amit eddig hirdettek, az porhintés. A magyar filmművészetet nem ők jelentik.

Jellemző, hogy amikor érkeztek az egyre jobb és jobb hírek a fogadtatásról, majd a sikerekről, akkor örömködtek, osztogatták a facebookon nyakra-főre. Némelyik nem átallotta hozzátenni, „jó indulatúan” figyelmeztetve a rendezőt, hogy most majd lesznek olyanok, akik rárepülnek a sikerére, pedig semmi közük hozzá, és ha jót akar magának, hát tartsa távol magát az ország vezetőitől. Azt azonban mindegyik elfelejtette megtenni, hogy gratuláljon Andy Vajnának is a támogatásért és megkövesse a Nemzeti Filmalapot. Sőt, amióta széles körben kiderült, hogy a díjnyertes film a Vajnáék támogatásával készült, mi több a rendező finoman, de jelezte, hogy nem kíván a liberális brancs tagja lenni, azóta valahogy elfelejtettek örömködni is…

Jellemző a liberális agyatlan prekoncepciós mentalitásra, hogy meg voltak róla győződve: a támogatásért cserébe biztosan beleszóltak a filmbe.   

Íme, egy tanulságos részlet a Magyar Narancs című szennylapból:

-       Miközben kitüntetett figyelem övezi a filmet, nem sikerült nemzetközi koprodukcióban leforgatni, egyedül a Magyar Nemzeti Filmalap adta rá a fejlesztési és gyártási támogatást.

-       Nemes Jeles László: Valóban furcsa, hogy sem Európában, sem másutt nem akarták társfinanszírozni a filmtervet. Mindenhol rettegtek tőle, mondván, nem lehet megcsinálni, túl nagy falat nekem, a téma rendkívül érzékeny, rizikós. A film­alapnál felismerték, hogy három rövidfilm után fel vagyok készülve rá.

-       Kényszerültél kompromisszumokra a 321,6 milliós támogatás fejében?

-       Nemes Jeles László: Aránylag kevés, harminc forgatási nap állt rendelkezésünkre. Mivel nem akartuk teljesen rekonstruálni a lágert, meg lehetett oldani, hogy aránylag olcsón is értékelhető, hatásos legyen a film. Tartalmilag a filmalapnál nem sérült a projekt, ellenkezőleg, a forgatókönyv-írói konzultációk segítségünkre voltak.

A történet és az interjúrészlet együttesen jól jellemzi a magyar liberális-baloldali művész- és médiacsürhe mérhetetlen és ostoba gőgjét és mocskát.

Matt Damon beszéde megrázta a világot - de elhallgatták! 

Az Oscar-díjas színész szavainak hatalmas hullámokat kellett volna verniük, de mégis csak pár tízezer emberhez jutottak el. Nem véletlenül... 

A közismert színész, Matt Damon olyan beszédet mondott széles közönség előtt, amit joggal nevezhetünk "ébresztőnek", hiszen mikor Howard Zinntől idéz, az igazsággal szembesíti azokat, akiknek fogalmuk sincs arról, ami a világban folyik: 
a dolgok nagyon rossz irányba haladnak és egy "hatalmas baljós előjel", amiben most élünk. 

Arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy ha ezt hagyjuk, hamarosan nagyon csúnya fordulatot vesznek majd az események. Az előkészületek maximálisan erre utalnak és a zsarnokság élvezői, a hatalom valódi birtokosai és irányítói jól tudják azt, hogy erejük az emberek tudatlanságából és birka mód irányíthatóságából fakad.... 
A jogállamiság csak törvényessé tette és végletekig fokozta azt az igazságtalanságot, ami a középkorban létezett. Az igazi problémát pedig azok a milliók jelentik, akik birka módjára követik a kizsákmányolók parancsait. 

"Azzal kezdem, hogy a világ a feje tetejére állt, és a dolgok teljesen rosszul mennek. 
Nem a megfelelő emberek vannak börtönben, és nem a megfelelő emberek vannak szabadon. 
Nem azok vannak hatalmon, akiknek kell, és nem azok vannak hatalom nélkül, akiknek kell. A gazdagság olyan módon van felosztva ebben az országban és a világon, ami nem egyszerűen reformot kíván, hanem a gazdagság drasztikus újrafelosztását. 

Abból a feltevésből indulok ki, hogy nem kell erről túl sokat mondanunk, hiszen csak el kell gondolkodnunk a mai világ helyzetén, és máris rájövünk, hogy a dolgok a fejük tetejére álltak. Ha nem gondolkodunk, ha csak a tévét bámuljuk, és a statisztikát meg hasonlókat nézzük, akkor tényleg azt hihetjük, hogy nem mennek olyan rosszul a dolgok. Vagy csak egy picit mennek rosszul. 
Csak egy picit kell magunkba vonulnunk, majd amikor visszajövünk, és ránézünk a világra, elborzadunk. Tehát abból a feltevésből kell kiindulnunk, hogy a dolgok valójában a fejük tetejére álltak; és mi most a felfordulásról beszélünk - a polgári engedetlenségről. És amint kimondjuk, hogy a polgári engedetlenségről van szó, azzal azt mondjuk, hogy problémánk a polgári engedetlenség, de nem ez a problémánk. 
Problémánk a polgári engedelmesség, problémánk az a sok-sok ember a világ minden részén, akik követik kormányuk vezetőinek parancsait, és háborúba mennek; és milliók haltak meg az engedelmesség miatt. 
Láthatjuk, hogy ezt történt a náci Németországban, tudjuk, hogy a probléma az engedelmesség volt, az, hogy az emberek engedelmeskedtek Hitlernek. Az emberek engedelmeskedtek, - ez hiba volt. Szembe kellett volna szállniuk, ellenállást kellett volna kifejteniük, és ha ott lettünk volna, megmutathattuk volna nekik. 
Sztálin Oroszországában is ez volt, tudjuk, hogy az emberek engedelmesek, az emberek olyanok, mint a birkák. Ne feledjük azokat a nehéz időket, amikor az embereket a feudalizmus zsákmányolta ki, minden borzalmas volt a középkorban 
De most nyugati civilizációban élünk, jogállamiságban. 
Ez a jogállamiság törvényessé tette és végletekig fokozta azt az igazságtalanságot, ami a jogállamiság előtt létezett, ezt tette a jogállamiság. 
Amikor a világon minden nemzet azt tapasztalja, hogy a jogállamiság a vezetőket szolgálja, és balsorsra ítéli az embereket, kezdjük ezt felismerni. Gondolkodásunkban felül kell emelkednünk e nemzeti határokon. 
Nixon és Brezsnyev sokkal többet osztott meg egymással, mint amit Nixon velünk. 
J. Edgar Hoover sokkalta többet osztott meg a szovjet titkosrendőrséggel, mint amennyit velünk. 
Egy nemzetközi jogrend létezése az, ami az összes ország vezetőjét elvtársi viszonyban köti egymáshoz. Ezért lepődünk meg mindig, amikor találkoznak egymással, mosolyognak, kezet ráznak, együtt szivaroznak. 
Valójában kedvelik egymást, nem számít, mit mondanak. 
Azt próbáljuk elmondani, hogy valójában vissza kell térnünk a függetlenségi nyilatkozat alapelveihez, céljaihoz és szelleméhez. 
Mert az azt mondja, hogy ellenállást kell kifejteni a jogtalan hatalommal és erőkkel szemben, amelyek megfosztják az embereket életüktől, szabadságuktól, boldogsághoz való joguktól. Ilyen feltételek között arra a jogunkra hívja fel a figyelmet, hogy a kormányt változtassuk meg vagy töröljük el jelenlegi formájában, a hangsúly pedig az eltörlésen van. 
A függetlenségi nyilatkozat alapelveinek megállapításához azonban meg kell szegnünk a törvényt. 
Nem szabad tovább engedelmeskednünk az olyan törvényeknek, amelyek gyilkolni küldenek, vagy a gazdagságot rosszul osztják fel, vagy bagatell vétségekért bebörtönöznek embereket, míg másokat súlyos bűnök esetén sem börtönöz be. 
Remélem, hogy ez a szellemiség nemcsak a mi országunkban fog győzni, hanem más országokban is, mindenkinek szüksége van rá. Valamennyi országban az embereknek az engedetlenség szellemét kell követniük az állammal szemben, ami nem metafizikai dolog, hanem erő és gazdagság, és a világ valamennyi országában az emberek között egyfajta függetlenségi nyilatkozatra van szükség, mert mindenki ugyanarra törekszik." 
tudnodkell.info 
Kapcsolódó: 
   A polgári engedelmesség a probléma - Matt Damon idéz Howard Zinntől 
   Az eddigi legnagyobb menekülthullám érte el az Uniót 
   Több mint 700 határsértőt kapcsoltak le Csongrád megyében 

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

A polgári engedelmesség a probléma - Matt Damon idéz Howard Zinntől

https://www.youtube.com/watch?v=Zs61Et8x_bk&honnan=Nemzeti_Hirhalo

AZ EDDIGI LEGNAGYOBB MENEKÜLTHULLÁM ÉRTE EL AZ UNIÓT

Az utóbbi három napban több mint 5 ezer illegális bevándorlót mentettek ki a Földközi-tengeren, ilyen mértékű menekültáradatra év eleje óta nem volt példa - közölte vasárnap az Európai Unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) vezetője.

Ez a legnagyobb menekülthullám, amelyet eddig 2015-ben láttunk" - hívta fel a figyelmet Fabrice Leggeri a hét végén megmentett emberekre utalva.

 

A Frontex vasárnapi tájékoztatása szerint péntek óta a Földközi-tengeren összesen 25 hajóból mentettek ki bevándorlókat, az összes jármű Líbiából indult útnak Európa felé. A mentőegységek 17 holttestet is találtak, amelyeket Szicíliára szállítottak. Az olasz haditengerészet egyelőre nem tudott információkkal szolgálni arról, hogy mi okozta a bevándorlók halálát. Az olasz ügyészség vizsgálatot indított a 17 halott bevándorló ügyében.

 

Az ügynökség beszámolójakor még további öt - összesen 500 ember biztonságba helyezését célzó - mentőakció volt folyamatban.

 

A hét végi földközi-tengeri mentőműveletben az olasz haditengerészet egységein kívül német, brit, máltai, belga, dán és ír hajók, valamint izlandi és finn repülőgépek is részt vettek.

 

Az olasz parti őrség közlése szerint a Frontex által összehangolt, tavaly novemberben indult Triton elnevezésű misszió keretében egyedül pénteken 4243 bevándorlót, míg szombaton további 436 embert mentettek meg. A menekülteket az olasz partokra, azon belül is Lampedusa, Szicília, Szardínia szigetére, valamint két déli szárazföldi régió, Puglia és Calabria kikötőibe szállították.

 

A most biztonságba helyezett emberekkel együtt az év eleje óta már több mint 40 ezer illegális bevándorló érkezett a Földközi-tengeren át Olaszországba, és nagyjából 1770-en vesztek hullámsírba útközben.

2015-06-01 09:43:00  

Több mint 700 határsértőt kapcsoltak le Csongrád megyében

Növelje költséghatékonyan ügyfélkörét a Google, Facebook használatával! Hogyan? www.marketingkalkulator.hu

Szombaton 373, vasárnap 383 határsértőt tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, mindkét nap Ásotthalom külterületén fogták el a rendőrök a legnagyobb csoportot, szombaton 149, vasárnap 71 afgán állampolgár lépte át a reggeli órákban egyszerre illegálisan a zöldhatárt. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.
   
A hétvégén - péntektől vasárnapig - az országban tiltott határátlépés miatt összesen 1389 embert fogtak el a rendőrök, négy esetben közokirat-hamisítás, három gyanúsítottal szemben pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

MTI

Az adóhatóság hibázott, eltiporhatta az egyik legnagyobb húsgyárat? 

2015. május 30., szombat MTI - HVG 
Az adóhatóság is sáros az LMP szerint, hogy bedőlt az egyik legnagyobb húsüzem, a kapuvári húsgyár. A bíróság hatályon kívül helyezte a NAV sok százmilliós adóhiányt állító határozatát. A Kapuvári Hús Zrt. belerokkant, részben ebbe az ügye is. 
Az LMP szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is felelős a kapuvári húsüzem csődjéért. Lengyel Szilvia, a párt vidékfejlesztési szakszóvivője közleményében a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság napokban hozott döntésére hivatkozva azt írta: a kapuvári húsüzem csődjében jelentős szerepet játszhatott, hogy a NAV jogtalanul állapított meg a cégnél több százmillió forintos adóhátralékot. 
"Az LMP szerint a kormány felelőssége, hogy az adóhatóság valódi okok és következmények nélkül büntethet meg és tehet tönkre vállalkozásokat" - közölte Lengyel Szilvia, aki szerint az adóhatóságnak sokkal inkább a hálózatos áfacsalások felszámolásával kellene foglalkoznia, nem pedig magyar vállalkozások "alaptalan vegzálásával". 
Az ügy 
Egy hete jogerősen hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAV-ot, amely a jelenleg felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt.-nél több százmillió forintos adóhiányt állapított meg - közölte a Győri Törvényszék szóvivője múlt csütörtökön az MTI-vel. (A Kapuvári Hús Zrt.-vel foglalkozó cikkeinket itt találja összegyűjtve.) 
Foltányi Árpád, a Kapuvári Hús Zrt. volt gazdasági igazgatója elmondta, hogy a bíróság a határozattal nemcsak neki, hanem a gyár volt dolgozóinak is "erkölcsi elégtételt szolgáltatott", mert bizonyítást nyert, hogy törvényesen dolgoztak. Emellett reményét fejezte ki, hogy a dolgozók elmaradt, mintegy 100 millió forintos bére kormányzati segítséggel végre rendeződni fog. 
A Győri Törvényszék szóvivőjének tájékoztatása szerint a közigazgatási perben az első fokon eljárt adóhatóság a Kapuvári Hús Zrt. terhére 2011-re vonatkozóan visszamenőleg több mint 854 millió forint adóhiányt állapított meg (személyi jövedelemadó, áfa és eho), amely után 638 millió 745 ezer forint adóbírságot szabott ki 167 millió 542 ezer forint késedelmi pótlékkal és 500 ezer forint mulasztási bírsággal. 
A NAV határozata szerint a Kapuvári Hús Zrt. és egyik beszerzési partnere között nem volt tényleges gazdasági tevékenység, a vállalat befizetései fiktívek voltak, a beszerzések közösségi beszerzésnek minősültek, így a Kapuvári Hús Zrt.-nek fizetendő áfája keletkezett. Emellett a NAV szerint az egyéni vállalkozóval kötött ügyletek láncértékesítésnek minősültek. A NAV az egyéni vállalkozóval kötött beszerzéseket közösségen belüli beszerzésnek tekintette. 

 
2012 őszén leállt a kapuvári húsgyár - Fotó: Túry Gergely

A Kapuvári Hús Zrt. fellebbezett az első fokú határozat ellen. A NAV másodfokon 652,4 millióra csökkentette a megállapított áfa-különbözetet, és 475 millióra mérsékelte a bírságot a 124,5 millió forintos késedelmi pótlék mellett. 
A másodfokú eljárás a korábbi megállapítást részben tisztázatlannak tartotta, mert nem volt bizonyítható, hogy a befogadott számlák hitelesek-e, vagy láncügyről volt szó. Álláspontjuk szerint a Kapuvári Hús Zrt. adólevonási joga a vizsgált számlák tekintetében nem tagadható meg. 
Az adóhatósági határozat ellen a Kapuvári Hús Zrt. a határozat megváltoztatását, hatályon kívül helyezését, új vizsgálat lefolytatását, valamint az adóbírság és a késedelmi pótlék hatályon kívül helyezését kérte. Indoklásuk szerint a NAV a Kapuvári Hús Zrt. gazdasági tevékenységét meghatározó tényleges és releváns tényeket, körülményeket figyelmen kívül hagyta, olyan megállapításai voltak, amelyeket nem támasztott alá. 
A NAV a 2012. január 1 és október 3. közötti időszak bevallásait is megvizsgálta, és ezeknél - másodfokon - 57 milliós adóhiányt állapított meg, amely után 110 millió forint adóbírságot, 6,2 millió forint késedelmi pótlékot és 500 ezer forint mulasztási bírságot szabott ki. A Kapuvári Hús Zrt. ezzel a határozattal szemben is fellebbezett, a bíróság a kereseti kérelmeket egy eljárásban bírálta el. 
A bíróság megítélése szerint nem volt bizonyított, hogy a Kapuvári Hús Zrt. és partnerei között nem jött létre gazdasági tevékenység, nem támasztották alá a fiktív árubeszerzés tényét és az egyéni vállalkozó, valamint a felperes érdekeltségi körébe tartozó két kft. árubeszerzésére tett eltérő adóhatósági megállapításokat. 
Kapcsolódó: 
   Alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása 
   Leállították az állami földrablást 
   Mégsem kapják meg a kórházak a 60 milliárdos segélyt 
"A bankárok a közgazdasági fogalmakat olyan profi módon kuszálják össze és lopják be a jogba, hogy a jogászok csak pörögnek a tengelyük körül. Sok közgazdász meg érti, de azok meg nem jártasak a jogban és azt képzelik, hogy úgy törvényes, mert a primitív agyatlan gombnyomogató bábok a bankárok utasítására alkotnak törvényt a bűnelkövetésről." Járvás Éva - Facebook 

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Elkaszálta az Áder által visszaküldött földtörvényt az Ab

Alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása – mondta ki az Alkotmánybíróság. Az alaptörvény-ellenességével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kért előzetes normakontrollt a testülettől. A törvény nem hirdethető ki, parlamenti újratárgyalása szükséges. A természetvédők elvárják a kormánytól, hogy tartsa tiszteletben az Ab-döntést és végleg tegyenek le a nemzeti park-igazgatóságok gyengítésének szándékáról.

Alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn az államfő indítványára. A testület megállapította, hogy a törvény sarkalatos tárgyköröket érint, azokat kétharmados többséggel kellett volna elfogadni.

Az Országgyűlés április 28-án egyszerű többséggel fogadta el az állami földvagyon kezeléséről szóló törvény módosítását, mely szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tulajdonosi joggyakorlása alá kerülnek a nemzeti parkokhoz tartozó földek. A módosítás alaptörvény-ellenességével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kért előzetes normakontrollt a testülettől.

Fotó: Túry Gergely

Áder nem hirdette ki a törvényt, hanem az Ab-hoz fordult részben közjogi érvénytelenség miatt, ugyanis álláspontja szerint minősített többségre lett volna szükség a módosítás egyes részeinek elfogadásához. Továbbá felvetette azt is, hogy sérülhet a természetvédelem korábban elért szintje.

Az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták a módosítást, mert védett természeti területeket is a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez utal a nemzeti parki igazgatóságoktól. A törvénymódosítási javaslat egyébként a Fideszt is megosztotta: a Kövér László vezette szervezet is keményen beszólt, ám a minisztérium azt ígérte, nem lesz baj.

Megfelelő garanciák hiánya

Az Ab hétfőn kimondta, hogy alkotmányellenes a kétharmados többséget igénylő részek feles többséggel való elfogadása, továbbá az, hogy megszűnne egyes védett természeti területek esetében a Nemzeti Park Igazgatóságok által végzett természetvédelmi célú vagyonkezelés és azt a jövőben a Nemzeti Földalap gyakorolná, mely elsődlegesen nem természetvédelmi, hanem gazdasági elvek alapján működik. Az Ab szerint bár a szervezetrendszer megváltoztatható, ám ez nem járhat a természetvédelem már elért jogszabályi szintjének csökkenésével, de még a csökkenés kockázatával sem. A vizsgált törvénymódosítás azonban megfelelő garanciák hiányában ezzel jár.

A határozat indoklása emlékeztetett arra, hogy a védett természeti területek nem kizárólag állami tulajdonban állnak. A jogalkotó a természetvédelmi területek védelmét nem csak állami tulajdonba vétel útján, hanem – a tulajdonos személyétől függetlenül, mindenkire kötelező – jogszabályi előírásokkal is biztosítja. Elvileg tehát lehetséges az is, hogy a természetvédelmi szervek kezeléséből ismét magántulajdonosok használatába adják a védett területeket, azonban ezekben az esetekben a használók kötelezettségeit úgy kell megszigorítani, hogy a védelem szintje és hatékonysága ne csökkenjen. (A részletes indoklást itt találja!)

A természetvédők biztosítéknak látják az Ab-döntést

A természetvédő szervezetek szerint az Alkotmánybíróság mai döntése új reményt adhat a hazai természetvédelemnek. Elvárják a kormánytól, hogy tartsa tiszteletben az alkotmánybírósági döntést és végleg tegyen le a nemzeti park-igazgatóságok gyengítésének szándékáról. "A munka érdemi része természetesen hátravan, hiszen egy rossz törvényjavaslat elbukása még önmagában nem jelent előrelépést. De az Alkotmánybíróság mai döntése legalább biztosíték arra, hogy visszalépés se történjen a közeljövőben" – fogalmazott Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója. "A természeti értékek védelme szempontjából alapvető a megfelelő jogszabályi környezet. Ezt az elmúlt hetekben hazai szinten kellett megóvnunk, és biztosan lesz még sok olyan pont, ahol szükség lesz a társadalom tagjainak bevonására ahhoz, hogy hosszú távon javulást érhessünk el. Hiszen a megőrzés és a fenntartható jövő együtt jár, nemcsak a jelen állapothoz kell ragaszkodnunk, hanem előremutató stratégia mentén fejlesztenünk is kell a természetvédelmi intézményrendszert" – mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. "Különösen jelentős az Alkotmánybíróság döntése abból a szempontból, hogy kimondta, hogy nem lehet visszalépni a természet védelmének jelenlegi szintjétől. Felszólítjuk a kormányt, hogy tartsa tiszteletben ezt az alkotmányos elvet és biztosítsa a környezet- és természetvédelmi intézményrendszer zavartalan működését" – tette hozzá Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.

Az indoklás kitér arra: a törvénymódosítás nem rendelkezik arról, hogy a nemzeti park-igazgatóságok megszűnő feladatkörét a továbbiakban az állam részéről annak melyik szerve látja el vagy ellátja-e egyáltalán az állam. A törvénymódosítás alapján megkérdőjelezhető, hogy a Nemzeti Földalap alkalmas-e a természetvédelmi szempontoknak a természetvédelmi vagyonkezeléssel azonos szintű garantálására, különös tekintettel arra, hogy a Nemzeti Földalap a természetvédelmi vagyonkezelési feladatok ellátásához a jelenlegi szabályozási környezetben nem rendelkezik sem megfelelő szakértelemmel, sem eszközzel. A környezetvédelem szempontjai az eddigi vagyonkezelői pozícióban érvényesíthetők voltak, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezeten belül azonban – hatáskör hiányában – nem érvényesíthetők.

Amennyiben a jogalkotó úgy dönt, hogy egy gazdasági szemléletű szervre természetvédelmi feladatokat telepít, úgy csak speciális garanciák révén biztosítható, hogy a természetvédelmi célok ne rendelődjenek alá az elsősorban profitorientált gazdasági tevékenységnek. Tekintettel arra, hogy ezek a garanciák a jelenlegi szabályozásból hiányoznak, megállapítható annak a kockázata, hogy a hatékony gazdálkodás szempontja elsődlegessé válik a természetvédelmi szempontok rovására. A jogalkotó a vizsgált törvényben nem gondoskodott azokról az alkotmányos garanciákról, melyekkel biztosítható lenne, hogy a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintje a törvénymódosítás következtében ne csökkenjen – érvelt az Ab.

Fotó: Túry Gergely

Az Ab indoklása szerint az a körülmény, hogy bizonyos, korábban fennálló és egyértelműen beazonosítható, jogszabályok által biztosított hatáskörök a szabályozási környezetből hiányoznak és emiatt egyes feladatok ellátatlanul maradnak, a jogszabályi védelmi szint csökkenését eredményezi, még akkor is, ha emiatt a természeti állapot tényleges romlásának csak a kockázata merül fel.

Újra kell tárgyalni, de kellene a nem létező kétharmad

Az Ab ugyanakkor megállapította, hogy – a köztársasági elnök indítványában foglaltakkal ellentétben – nem igényel kétharmados többséget az a törvénymódosítás, melynek nyomán egyes, magántulajdonba került védett természeti területek kisajátításának határideje három évvel meghosszabbodna, továbbá megváltozna a kisajátítást kérő személye is. Továbbá az Ab szerint nem alaptörvény-ellenes a törvénymódosításnak az a kifogásolt rendelkezése sem, amely egyes, Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett elő-haszonbérleti jogokat.

A törvény nem hirdethető ki egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenessége miatt, parlamenti újratárgyalása szükséges. Mivel azonban a kétharmados többség már nincs meg a parlamentben, így ebben a helyzetben nem valószínű a törvény újbóli elfogadása.

A határozat előadóbírája Lenkovics Barnabás, az Ab elnöke volt, a határozathoz a 15 tagú testületből négy alkotmánybíró – Kiss László, Lévay Miklós, Salamon László és Varga Zs. András – fűzött különvéleményt.

A földbizottságokra vonatkozó egyes rendelkezéseket megsemmisítették

Az Ab megsemmisítette azt a rendelkezést, amely szerint a szerződés jóváhagyásáról döntő hatóságnak a földbizottság "hallgatása", vagyis állásfoglalása hiányában is kötelező megtagadnia a szerződés jóváhagyását. Az Ab szerint az sincs összhangban az alaptörvénnyel, hogy a földbizottság állásfoglalása ellen benyújtható kifogást a helyi képviselő-testület úgy bírálhatta el, hogy a döntése ellen nem volt helye további jogorvoslatnak. Az Ab kimondta, hogy e döntések ellen biztosítani kell a bírósági felülvizsgálat lehetőségét.

Ugyanakkor az Ab kimondta azt is, hogy nem ellentétes a tulajdonhoz való joggal a földbizottságoknak biztosított jog a termőföldre vonatkozó adásvételi szerződés megakadályozására. Az Ab határozatából jogalkotási kötelezettség nem keletkezik, ám az alaptörvény-ellenes szabályok a folyamatban lévő ügyekben nem alkalmazhatók.

Mégsem kapják meg a kórházak a 60 milliárdos segélyt

Az Origo úgy értesült, hogy nem kapják meg a kórházak a beígért 60 milliárd forintos segélyt, így az intézményeknek tovább kell halogatniuk a beszállítói tartozásukat. A kormányzat április 1-re dátumozta az állami kifizetését az adósságoknak, de ez úgy tűnik, még jó darabig nem fog megvalósulni.

Szerda délután fél háromra rendelték be az ország összes kórházának főigazgatóját az egészségügyi államtitkárságra, hogy közöljék velük a rossz hírt.

Zombor Gábor, az Emmi egészségügyért felelős államtitkára egy közleményt adott ki az MTI-nek a megbeszélés után, miszerint a változásról - amelyről a Magyar Kórházszövetséggel is egyeztettek – miniszteri utasítás rendelkezik.

Az államtitkár elmondta, hogy a szerdai megbeszélésen egyeztettek továbbá arról, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) koordinációjában megkezdődik a kórházak konszolidációs folyamata. A folyamat első lépéseként az ÁEEK megkezdi a tárgyalásokat a kórházi beszállítókkal és egyeztet a feléjük fennálló kórházi tartozásállományról. 

A közleményben szó volt arról is, hogy "kiegyensúlyozott gazdálkodás elősegítése és összehangolása érdekében" megyei és fővárosi egészségügyi gazdasági bizottságokat alapítanak, valamint az országos gyógyintézeteknek egészségügyi gazdasági bizottságot is állítanak. Emellett létrehozzák a megyei és fővárosi egészségügyi irányító bizottságokat, valamint az országos gyógyintézetek egészségügyi irányító bizottságát. 

A gyorssegélyt pár hónapja még ugyanez a Zombor Gábor ígérte meg a kórházaknak, amit február 23-án jelentett be egy kormányszóvivői tájékoztatón. Zombor akkor még a következő nyilatkozatott tette:

Az egészségügyi intézmények adósságrendezésére 60 milliárd forintot szán a kormány, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) április elsejével átveszi a kórházak teljes adósságát, és ezzel a kórházak terhei megszűnnek.

Egyébként a 60 milliárd forint, melyet még 2014 őszén különítettek el a kórházi adósságkonszolidációra, nem lenne elég a tartozások fedezésére. Ez év tavaszára az összesített adósságállomány már túllépte a 100 milliárd forintot, az Origo tudomása szerint ráadásul az államtitkár bejelentése óta még több hátralékot halmoztak fel az egészségügyi intézmények.

A tartozásoknak közel 30-35 százalékát az orvosi eszközök, 20-25 százalékát a gyógyszerek beszállítói felé fennálló tartozás, a maradékot pedig energia- és egyéb szolgáltatási költségek teszik ki.

Bár a tavaly év végén kiosztottak 10,4 milliárd forintot a kórházaknak, ezt nem az adósságok rendezésére fordították. Ugyanis a kormány az egészségügyi kassza 2014-es maradványát elsődlegesen a várólisták csökkentésére szánta.

Biszku-per: megalázó arculcsapás 

Élő Anita 2015.06.01., hétfő válasz.hu 
Felmentéssel ér fel háborús bűnökkel vádolt egykori kommunista vezető perében hozott mai döntés. 

Ültessétek mellé a Pintért is legalább annyi embert öltek meg , mint a Biszkuék.

A gyilkosság Bt – je teleszórta az alföldi rónaságot legyilkolt magyarokkal a külföldi titkosszolgálatok meg csak figyelték , és most meg a markukban tartsák őket , úgy táncolnak ahogy ők fütyülnek a szabadkőművesek legnagyobb megelégedésére, és ezért még francia becsületrendet is adtak a gyilkosoknak , no meg kártérítést az elszenvedett börtön büntetésért . Hát ilyen is csak a mesében , és a banánköztársaságban fordult elő. De , hogy egy legény sincs talpom a vidéken , hogy az így szerzett vagyonukat felgyújtaná , és elégetné , hogy magyarok véréhez tapadt vagyonokat ez a nép jogosan semmisítheti meg , hisz jóvátételt kártérítést még nem produkált a díszmagyarba öltözött MOSZAD ügynöki kormány , és politikai maffia .

A jogállam nem tud mit kezdeni a diktatúra örökségével; a jogállamiság a pártállamisággal. A jogállam a Biszku-perben egy teszetosza idióta képét mutatja, ahol azért kell várni egy másodfokú tárgyalásra egy évig, hogy azután bejelentsék: a két év alatt megszületett elsőfokú ítélet nulla, semmi, még annál is kevesebb, hibák sorozata, logikátlan, s amire alapozták, az elfogult. 
Felmentéssel ér fel háborús bűnökkel vádolt egykori kommunista vezető, Biszku Béla ügyében a Fővárosi Ítélőtábla mai döntése, amellyel hatályon kívül helyezte az ítéletet. A volt belügyminiszter pere újrakezdődik első fokon. 
Az ügy középpontjában azok a sortüzek állnak, amelyeket 1956-ban az átmenetileg megroppant diktatúra a lakosság megfélemlítésére használt. A per során azt szerették volna bebizonyítani, hogy nem véletlenül lőttek bele a békés tüntetőkbe, minderről a legfelsőbb kommunista vezetés tudtával, az ő parancsukra határoztak, egy szűk hatalmi kör utasította a karhatalmat a gyilkosságokra. S ha így van, mindez háborús bűncselekménynek minősül. 
Így került a vádlottak padjára az utolsó kommunista vezető, aki most elégedetten hátra dőlhet tolószékében. A jogállam bírósága elbukott. Ugyan első fokon meghozta az első ítéletet, amely pártállami vezető ellen született öt és fél évre ítélve őt, de most darabjaira tépte, és arra utasította a bírósági szervezetet, hogy kezdje elölről az egész eljárást. 
Biszku Béla 93 esztendős. Ha jogerősen is elítélik, egészségi állapota miatt vélhetően akkor sem került volna börtönbe. Nem az volt tehát a tét, hogy rács mögé kerül-e, hanem, hogy 25 évvel a rendszerváltozás után a jogállam bírósága be tudja-e bizonyítani, hogy a diktatúra rémtetteiért nem csak azok felelősek, akik gumibotoztak, lőttek, végrehajtották a parancsot, hanem azok, és elsősorban azok, akik kiadták azt. Vagyis, hogy létezik politikusi felelősség és felelősségre vonás kommunista rémtettekért. 
A Nyugati pályaudvaron vörös zászlókkal kiprovokált tüntetésben hárman haltak meg, Salgótarjánban 46-an, és egy tízéves gyermeket is agyonlőttek, az áldozatoknak menekülési útvonalat sem hagyva. A macskaköveken fekvő szétroncsolt testek képe, Biszku mint az Ideiglenes Intézőbizottság tagja és azok a rettenetes jegyzőkönyvek, és a mostani határozathozatal egymás mellett. Az egész olyan méltatlan. 
Igen, a jog hideg és steril. Annak kell lennie. De micsoda sterilitás az, hogy a másodfok szerint Tóth Szabolcs elsőfokú bíró hibázott, mert nem derítette fel rendesen az ügyet. A másodfokon eljáró bíró nem értette, miért állapították meg Biszku felelősségét a salgótarjáni sortűznél, s miért nem a Nyugati térinél, holott a vádirat szerint mindkét vérengzésben kulcsszerepe van. Még azt sem sikerült tisztázni, hogyan is működött a karhatalmai szervezet. Nem derül ki a jegyzőkönyvekből, hogy ott szerkesztett, vagy szó szerinti leiratok vannak. Két bíróság, de melyik hibázott: Tóth Szabolcs, vagy a Ruzsás Róbert vezette másodfokú tanács? 
S van a másodfokú ítéletnek egy megsemmisítő része. A vád Kahler Frigyes szakvéleményére épült, ez az ítélet indoklása szerint az elfogultság látszatát keltette. Arról a kiváló jogász-történészről beszélünk, aki az egész életét tette fel a sortüzekkel kapcsolatos jogi felelősség kutatására. Amit e témában tudunk, ahhoz neki nagyban köze van. "Elfogultság látszata". Arculcsapás. 
Biszku marad a vádlottak padján. Az agg kommunista nem alkuszik, jogállami eszközökkel küzd a jogállam ellen. S mélyen megalázó, hogy ma diadalt aratott. 
Kapcsolódó: 
   A rózsadombi paktum 6. pontja: A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése 
   Amerikai szenátus: két-párti törvényjavaslat fedné fel a szaúdiak 9/11-nél játszott szerepét 
   Feltörték Soros György levelezését. A háború nagy szorgalmazója a vén imposztor. Az Európai Unió is a Soros-dumát nyomatja, és nyal ennek az ezerszeres milliárdosnak! Nálunk egyetemet működtet a magyar állam Soros irányelvei alapján. Valamennyi pénzt lehet, hogy ad bele a trilliárdos. (F.I.) 

A rózsadombi paktum

Témakörök - Háttérhatalom

Módszerváltás volt, nem rendszerváltás. A kommunista jelző alatt értsd azt, hogy zsidó.

Rózsadombi paktum egy állítólagos, a Magyarország körüli anomáliák kapcsán napvilágot látott, de hitelt érdemlően soha alá nem támasztott titkos szovjet-amerikai-magyar-izraeli politikai megállapodás volt. A paktum értelmében a szocialista elit átmenthette pozícióit az új rendszerbe." Idézet a wikipédiáról.

(A szerkesztő megjegyzése csak annyi ez ügyben, hogy 2012-ben a napnál világosabban látszik, mennyi és milyen hitel értéke lett azoknak, akik egyengették utunkat - többről ne beszéljünk - 20 évig. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindig a tettek beszélnek és jelenünkben minden pontja megvalósult e paktumnak. Kedves Wikipédiát szerkesztő Barátom! Az Igazságot nem kell alátámasztani, nem úgy billeg az mint e paktum sok éve tartó cáfolatának kísérlete.:) A "megemlített" neveken érdemes kicsit elgondolkodni..)

http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3zsadombi_paktum

Eredeti változat Liberál-cionista változat

A paktum eredeti változata 1989-ből

Íme a PAKTUM, amelyről nem lehet beszélni. Ez volt írásom kiinduló pontja. Most pedig közlöm a magyar népre erőszakolt gyalázatos szerződés szövegét. Egy otthoni publicista, mint Benedek István, nem teheti meg ezt saját jól felfogott érdekében, az Angliában élő Révffy László azonban a közelmúltban nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentő árulást. Szövegét Németországban élő barátom küldte el, azzal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél szélesebb köreiben. Kívánságának eleget teszek, mert teljesen egyet értek vele, hogy ezt mindenkinek meg kell ismerni. Írását azzal kezdi, hogy 1989 március 15-én, míg hazánk népe az első szabad emlékezést tartotta, egy budai villában titkos tárgyalás volt, amelyen a következők vettek részt: a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkos szolgálat képviselője, a magyar római katolikus, a református, az izraelita egyház egy-egy megbízottja, és öt magyar politikai vezető, akik közül négy ma is vezető pozícióban van. Ők írták alá részünkről az ország szabad újjáépítésének tervét korlátozó diktátumot, amelynek értelmében kimennek ugyan a szovjet megszállók, de ezért súlyos árat kell fizetnünk. Értesülésem szerint Révffy László rövidesen nyilvánosságra hozza az aláírók neveit, hogy minden kételkedést oszlasson e feltételek hitelességével kapcsolatban, amelyek a következők:

1. /A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
2. / A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
3. /Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése Szovjetunió és Magyarország között.
4. /Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
5. /A határok kölcsönös megnyitása Szovjetunió és Magyarország között.
6. / A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
7. / A volt kommunisták titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédésen az esetleges megtorlástól.
8. / A volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
9. / Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
10. / Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
11. / Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
12. / A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
13. / Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni.
14. / Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
15. / Románok, Jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.
16. / Az 1956-os eseményeket mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
17. / A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
18. / A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősítheti gazdasági befolyását a magyar életben.
19. / Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.

20. / Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.

 

Fenti megalázó feltételek a megfogalmazásukkor még köthették az aláírókat, de ma, a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia összeomlása után semmi esetre sem. Akik 1998. március 15-én aláírták a fenti 20 pontot, még akkor sem mentesülhetnek a vádtól, ha kényszerhelyzetben tették ezt. Viszont ha 1992-ben a Közép- és Kelet Európai események után is érvényesnek tartják, akkor és a magatartás hazaárulásnak minősül, amiért törvény előtt kell felelniük. Íme a sokat emlegetett "paktum", amely mindeddig megakadályozta hazánk politikai átalakulását, és a magyar milliók emberi életnívójának a megteremtését, amely népünk fejlődésének és jövőjének alapfeltétele.

 

A találkozó résztvevői:

 

Antal József
Horn Gyula
Pető Iván
Paskai László
Göncz Árpád
Zoltai Gusztáv
Boross Péter

  
A paktum liberális-cionista változata 2003-ból

Második Rózsadombi paktum

1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
1. A NATO és a leendő EU-hadsereg számára támaszpont és megfelelő haderő biztosítása.
     
2. A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
2. További hitelek felvétele az IMF-től és a Világbanktól, a lakosság elszegényedésének folyamatos biztosítására.

3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között.
3. EU-alárendeltként (tagországként) Izrael és az USA minden világgyarmatosítást szorgalmazó tevékenységének támogatása.

4. Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
4. Mindennemű olyan tevékenység megakadályozása, amely a cionista diktatúra megdöntésére irányul.

5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között.
5. Az EU antidiszkriminációs és a "szabad letelepedésre" vonatkozó törvényeinek következetes betartása.

6. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
6. A politikai és gazdasági elit (továbbiakban: VIP-tagok) vagyonelszámoltatásának a méltányosság és a diszkrimináció-mentesség elve alapján kell történnie.

7. A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlástól.
7. A VIP-tagoknak, valamint az 1990 óta (bármelyik) kormánypárti országgyűlési képviselőként tevékenykedők megvédése az esetleges megtorlásoktól.

8. A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
8. A 6. pont szerinti felelősségrevonástól mentesülő VIP tagok az "új ellenzék" tagjaiként indulnak a választásokon.

9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
9. A multinacionális cégek vagyonszerzésének és vagyonmegtartásának minden eszközzel történő biztosítása.

10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
10. Az igazságszolgáltatás megtartása a 6. pont szerinti felelősségrevonás alól mentesült személyek kezében.

11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
11. Minden anticionista szervezkedést, megnyilatkozást, megmozdulást antiszemitaként feltüntetve gyűlöletkeltővé kell minősíteni, és a résztvevőket ez alapján példás szigorral kell elítélni.

12. A jobboldali vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
12. Meg kell akadályozni minden olyan társadalmi szervezet és párt létrejöttét, amely a cionista diktatúra megdöntését célozza alapító okirata szerint, és meg kell szüntetni - alapító okiratában foglaltaktól függetlenül -, ha tevékenysége a cionista diktatúra megdöntésére irányul.

13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek, és azokon nem lehet változtatni.
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok az EU-ban virtualizálódnak, tehát sem az állampolgárságnak, sem a határok elhelyezkedésének nincs jelentősége.

14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot olyan magyarországi vagy emigrációs szervezetekkel és személyekkel, amelyek a cionista diktatúra ellenzői.

15. A románok, a jugoszlávok és a szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.
15. A Trianoni utódállamokkal (és azok utóállamaival) történő kapcsolatoknak minden esetben az egyoldalú engedményadás elvén kell állniuk.

16. Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
16. Az 1848-as és 1956-os eseményeket úgy kell beállítani, hogy azok az új kormány eszmei elődei.

17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
17. A magyarországi katonaság célja a NATO és az EU-hadsereg kiszolgálása, ezért az általunk megkövetelt feltételeknek kell eleget tennie. Minden nemzetvédelmi feladatot - ezért a "honvéd" megnevezést - meg kell tiltani.

18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.
18. A cionista diktatúra az átmentett VIP-tagokon keresztül gyakorolja politikai befolyását Magyarországon.

Minden, a magyar nemzeti érdekek cionista érdekek fölé helyezését célzó tevékenységet, hagyományápolást és történelemkutatást meg kell tiltani, ami a magyarság elfogadott eredetét és vallását vonja kétségbe.

19. Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.
19. Magyarország az EU-Alkotmány szerint "európai" embertípus kialakulását szorgalmazza. A magyar és a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális és hagyományőrzését a kozmopolitizmus szellemében "liberálisan" biztosítja.

20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.
20. Magyarország be- és visszafogadja és az EU-Alkotmány "harmadik országbeliek" letelepedésére vonatkozó törvényei szerint ad jogot a zsidóságnak arra, hogy Magyarországot, mint államalapító, hazájának tekintsék.

 

Budapest, Rózsadomb, 1989. március 15.
Budapest 2003. május 28-a és július 9-e között

 

Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula, Pető Iván, Paskai László, KGB, Zoltai Gusztáv (MaZsiHisz), CIA

http://holhome.00go.com/www/kiscikk1/rozsad.htm

Mivel elég velős a téma, kiegészíteném még egy dokumentummal. Hátha mégis billeg az Igazság.;)

A new yorki ‘Hungarian Lobby’ által, több száz magyarnak rendszeresen E-mail-en szétküldött körlevél hozzám is eljut. A minap az alábbi értesítés érkezett a HL vezetőjétől Lipták Bélától. Washingtonból Jeszenszky Gézamagyarországi nagykövet rendkívüli üzenetével a Rózsadombi 13 titkos Paktumának kapcsán. /szerk./

“A Hungarian Lobby által közölt paktum: hamisítvány!  Nagy örömmel közlöm az alábbi levelet, s egyben megkérem azokat, akik rendelkeznek a megegyezés hamisítatlan valódi szövegével, s az aláírók valódi listájával, küldjék el azt, mellékelve a hitelesség bizonyítékát is, mert megkértem a HL hirlevél szerkesztőit, hogy erről csak bizonyított információ lásson nyilvánosságot! Tisztelettel, Lipták Béla”   [N.B. - A Paktumot NEM a Hungarian Lobby közölte, hanem csak átvette olvasóktól, -- akik a HAZÁNKÉRT honlapját látogatják, -- és továbbította a HL-körlevelével! - Tóth Judit]

Subj: galád mese a \"rózsadombi paktum\"-ról  Date: 4/15/02 1:44:42 PM !!!First Boot!!! From: HuAmbassad  --- To: Liptakbela --------------------------------------------- Kedves Béla! - Nem értem, hogyan kerülhetett be legutóbbi körleveletekbe a \"rózsadombi paktum\" galád, hazug meséje. Minden olvasójának azonnal érzékelnie kellene, hogy ez egy primitív kitalálás, jóval az állítólagos dátum után készítették. De ha a tartalmi képtelenségek nem elég meggyőzőek valaki számára, akkor nézzük az állítólagos aláírókat: Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula, Pető Iván. Antall '89 tavaszán még egy széles körben teljesen ismeretlen, történész, múzeumi igazgató volt. A '88. szept. 17-én megalakult MDF-nek ugyan alapító tagja volt, de semmiféle formális funkcióval nem rendelkezett. Az MDF elnöke Bíró Zoltán volt, az ő helyére választották Antall Józsefet az MDF II. országos gyűlésén '89. október 22-én. Boross Péter akkor még semmiféle politikai szerepet nem vitt, nem volt tagja az MDF-nek, de valószínűleg más pártnak sem, egy vendéglátóipari vállalat vezetője volt. Göncz Árpád a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd az abból alakult Szabad Demokraták Szövetségének egyszerű tagja volt, őt az ismeretlenségből Antall József 1990. áprilisi felkérése emelte ki. (Antall a kormányozhatóság érdekében az SZDSZ-szel kötött megállapodásában a köztársasági elnöki posztot személyre szólóan Göncz Árpádnak ajánlotta föl.) 1989. márciusában az akkori MSZMP-nek nem az akkori külügyminiszter, Horn volt a vezetője, a párthierarchiában jóval előtte állt Pozsgay Imre és Németh Miklós miniszterelnök is, tehát ha lett volna ilyen többpárti találkozó, akkor azon az állampártot nem Horn képviselte volna. Most, futólag csak ennyit, szeretném remélni azonban, hogy a rendszerváltozás történelmének hiteles feldolgozása végleg el fogja temetni az ilyen mocskos hazugságokat. Jeszenszky Géza - (zsidó megszálló) Hungarian Embassy, Washington http://hungaria.org/

A szerkesztő megjegyzései

Az emigrációs kiadványokban megjelent, Paktumról szóló írásokban az aláírás pontos dátuma körül megoszlik a vélemény. Fáy István 1992. július 25-én közölt cikke szerint „a Paktumot 1989. március 15-én írták alá,” és az első, Révffy László által, az Új Világban, 1992. áprilisában megjelent Paktum-cikk ugyanezt a dátumot említi. Valójában, a Rózsadombi 13 Paktumot – tudomásom szerint először – Bakos Gyula (azóta elhunyt Nt. Dömötör Tibor) tárta nyilvánosság elé a saját kiadványában, az Amerikai-Magyar Élet 1992. február 20-i számában. Tehát két dátum: 1989 és 1991. Melyik az igazi?

Az 1989-es esztendő fordulatos és eseménydús év volt. Novemberben „a német nép ledöntötte” a berlini falat és nagy hanggal beköszöntött a demokrácia. Októberben Budapesten megemlékeztek az 56-os forradalomról (sic!) és szabadságharcról, december 25-én kivégezték a Ceausescu-házaspárt (amit a mai napig nem hiszek!)

Lehetséges, hogy valóban 1989. márciusában írták volna alá a hírhedt Paktumot, ahogy azt Fáy István írta? Vagy higgyünk Bakos Gyulának?  Otthon 1990. májusában „szabad választásokat” rendeztek és Antall József miniszterelnök és kormánya vette át a hatalmat.

Ha a Fáy-cikket nézzük, Antall József – amikor még nem volt miniszterelnök – 1989. március 15-én részt vett a Paktum aláírásában. Azonban Bakos Gyula szerint, Antall József és a többi 13 személy 1991. március 15-én volt jelen a budai villában. Mi az igazság? S még egy dolog: ha az 1989-es dátum a helyes, akkor mit kerestek ott, milyen kinevezésben és címen mentek oda a nevezett aláírók? Talán ezen megbízható egyéneket már évekkel korábban, még jóval a Paktum előtt kiszemelték a hatalom átmentésére? Más szóval: milyen szerepe volt ezeknek a személyeknek a hatalom átmentésében?

A pontos dátum meghatározása igen fontos tényező! A nevezett egyének 1991-ben már valamennyien befutottak, a helyüket elfoglaló hatalmasak voltak, tehát nyilván hivatalból mentek a budai villába részt venni azon a magyar nép háta mögött és nevében történt „történelmi eseményen,” amit a mai napig elhallgatnak, tagadnak.

Egyébként Jeszenszky követ magyarázata édeskevés a cáfolathoz! A magyarság nem arra kíváncsi, hogy kiket, mikor és hova választottak be, vagy mi volt a kinevezésük, hanem a cáfolatot a pontokra! A Háttérhatalom sohasem úgy válogatja ki az embereit, hogy először hivatalba ülteti, hanem sokkal korábban! [Az Egyesült Államokban a Trilateral Commission és a Council on Foreign Relations már évekkel a választások előtt kiválasztja a fontos szerepeket betöltendő egyéneket.] A Rózsadombi 13 Paktum “titkos” volt, ami sem Lipták Bélának, sem a követ úrnak nem volt fontos. Levelében Jeszenszky Géza ügyesen kihagyott az aláírók közül két fontos személyt: Paskai Lászlóbíborost és Zoltai Gusztávot a MAZSIHISZ-től. Miért? Őket nem illik ilyen helyen említeni?

Tizenegy évvel a Paktum aláírása után, a magyarságnak joga van a Rózsadombi 13 titkos Paktumának nyilvánosságra hozatalához, amit a budapesti hatóságoknak kötelessége megtenni hivatalosan, nem pedig azoknak, akik eddig cikkekben tárták fel a hírhedt pontokat. Honnan tudja Lipták úr, hogy a Paktum hamisítvány? Mindaddig ezt felelőtlenség rásütni a Paktumra, amíg erről nem győződtünk meg, már csak azért is, mert a húsz pont mindegyike megvalósult. Van-e valaki, aki azt állítja, hogy a Paktumnak legalább egy pontja nem valósult meg?+++ Tóth Judit  

 

http://www.hazankert.com/02may7.html