2014. október 10., péntek

Szervkereskedők


Szervkereskedők






A közelgő halottak napja alkalmából emlékezzünk meg a halott gyalázó terrorista zsidó haramiákról , kik kiszedték a halottak szerveit és jó pénzért gazdag zsidókba operáltatták , hogy meghosszabitsák életüket , és hogy később keljen távozniuk a másvilágra , ezért embereket gyilkolnak le és a szerveiket áruba bocsájtják ficsethányva az emberi méltóságra, még a halál misztériumát is aljas cselekedeteik szövik át , de nem egyedül az ő bűnük ez a sakáli tett, ott lapulnak a háttérben azok a kórházak , azok az orvosok akik ezt a mengelei tettet elkövetik őt elítélték , és lás csodát ők ott folytatják ahol Mengele abba hagyta, sőt ők már tovább léptek és megalkották a specifikációs gyilkosságokat is , ahol csak az egyénre hat a gyilkos méreg mert ők már a genetikát is csatasorba állították a gojok pusztítása érdekében , mert közkézen forog a népesség 90 % - ának likvidálása, hogy ne legyen annyi kenyér pusztító a földön , akik tönkre teszik az ő természeti környezetüket , hisz már a Földet is tulajdonuknak képzelik , és mi csak szennyezük az ökoszisztémát . A kérdésem a következő : nem kellene minden zsidót likvidálni mielőtt a cionista bankárkaszt likvidál bennünket a kis zsidókkal együtt ,. mert ők még nem tudják csak sejtik , hogy ők is fel lesznek áldozva a zsidó világbirodalom születésének az oltárán , így az új világrendszer ,már nem a zsidó világbirodalom megteremtése lesz , mert közülük a szabadkőművesek , és a cionista réteg a bankárkaszttal együtt át szeretne jutni az új birodalomba , míg mi nem akarunk birodalomban élni , és főleg nem kamatrabszolgaként , ezért hajlandóak vagyunk minden cionistát, minden szabadkőművest , és minden bankárkasztost likvidálni , hogy a föld megszabaduljon minden illuminátusi összeesküvőtől , minden uzsorástól.

Eltűnt fiatalok nyomában



A huszonegy éves Kovács Gábortól a nyár végén vettek végső búcsút. Holttestét egy hónappal korábban találták meg a Dunában. Akkor már másfél hónapja zajlott a keresése. Egy pénteki napon látták utoljára, születésnapját ünnepelte egy budai szórakozóhelyen. A biztonsági kamerák felvételein este fél tíz körül még feltűnt, azután már nem.
A családtagok és ismerősök körében rendezett búcsúztató után lakóhelyén - egy pest megyei településen - szörnyű hír kelt lábra: Gábor szervkereskedők áldozatává válhatott. Ezt - állítólag - maga az édesanya mondta a meghívottaknak.
- Ismerem Kovácsékat, két órával ezelőtt járt itt az anyuka - feleli a Pest megyei település boltosa, amikor puhatolózni kezdünk az első hallásra hihetetlen történet kapcsán. A boltos tudja azt is, hogy a fiút nemrégiben búcsúztatták. Temetés nem volt, a családi házban gyűltek össze a rokonok, ismerősök. - Gábort is ismertem, udvarias, vidám fiatalember volt, egészségesen élt: nem ivott, nem cigarettázott. Amikor legutóbb bejött, egy párna volt a hóna alatt. Azt mondta, éjjeli párnacsatára megy, valahová a Duna- partra - mondja a boltos.
Kovácsék házát keressük. A megadott címen nem nyitnak ajtót. A túloldalon álldogáló fiatalok nem ismerik Gábort. Az oldalsó szomszéd igen, de csak annyit tud, hogy meghalt. A körülményekről nem hallott. Vagyis hallott egyet s mást, mert mindenfélét beszélnek az emberek, de ő azt nem akarja sem elhinni, sem tovább-adni.
A Pest megyei településen nem lettünk sokkal okosabbak, bár az azért kiderült, hogy Kovács Gábor létező személy volt. Az iWiW-en ma is létezik. Ismerőseinek száma 102. Ötödik próbálkozásra érdemi információt kapunk: „Igen, én is ott voltam Gábor búcsúztatóján, és valóban az történt, amire rákérdezett: az édesanyja elmondta, hogy a rendőrök szerint a fia szervkereskedők áldozata lett" - mondja Gábor egykori általános iskolai tanára, ám több részletet nem kíván megosztani.
Kovács Gábor édesapját hívom.
Jó napot kívánok, Kovács Lászlót keresem.
- Az vagyok.
Ne haragudjon a zavarásért, egy szörnyű tragédia kapcsán telefonálok.
- ...
Lehet, hogy nem is igaz, de én azt hallottam, hogy a közelmúltban elvesztették a gyermeküket.
- Kitől hallotta?
Újságíró vagyok, sokféle információt kapunk. Igaz az értesülés?
- Nem szeretnék erről beszélni.
Tudom, hogy ez óriási tragédia, és szeretném is kifejezni részvétemet.
- Nem akarok semmit mondani... el akarjuk felejteni... inkább adom a feleségemet.
- Tessék, Kovácsné.
Jó napot kívánok, ne haragudjon a zavarásért. A családjukban történt szörnyű tragédia miatt telefonáltam.
- Mit akar?
Nehéz erről beszélni, és talán nem is igaz, de én azt hallottam, hogy a gyermeküket a Dunában találták meg. És hogy szervkereskedelem állhat a tragédia hátterében.
- Kitől hallotta ezt?
Egy olyan embertől, aki állítólag részt vett a gyermekük búcsúztatásán.
- Nézze, volt egy búcsúztató, ott a jelenlévő szülőknek elmondtam, hogy mire figyeljenek, hogy nehogy velük is megtörténjen, ami velünk megtörtént.
Ezek szerint igaz a szervkereskedelem?
- Önnek van gyereke?
Igen.
- Akkor biztosan megérti, amit most mondok: nekünk azt tanácsolták, hogy gyászoljunk, és ha fel akarjuk nevelni a másik gyerekünket, akkor erről soha senkinek semmit ne mondjunk.
Ki tanácsolta ezt?
- Arra kérem, hogy felejtse el ezt a telefonszámot. Felejtse el a nevünket, és felejtse el azt is, hogy valaha beszéltünk. Viszonthallásra.
Különös, de Gábor halálából nem lett hír. Egyetlen betűt sem írtak róla. Nem a szervkereskedelemről, hanem a fulladásról. Pedig a bulvárlapok minden hasonló esetről beszámolnak.
A fiatalember iWiW-es ismerősei között találjuk Patrikot, az általános iskolai osztálytársat. Nincs meglepve, amikor a tragédiáról kérdezzük: úgy tudja, Gábor a születésnapját ment megünnepelni egy régi ismerősével. A Zöld pardon nevű szórakozóhelyet választották. Patrik furcsállja, hogy Gábor éppen ezzel a régi baráttal indult szórakozni, mivel előzőleg éveken keresztül nem találkoztak. „Két verziót hallottam Gábor haláláról: az egyik úgy szól, hogy fogadásból ment be a vízbe, aztán elsodródott. De ez biztosan nem igaz, mert Gábornak víziszonya volt, ezt mindenki tudta róla. A másik a szervkereskedelem. De ezt csak másodkézből hallottam" - mondja Patrik.
Újabb kutatást követően sikerül kapcsolatba lépni egy szomszéddal, aki jelen volt Gábor búcsúztatóján. - Biztos, hogy szervkereskedelem áll a háttérben, a szülők azóta is fenyegetéseket kapnak - mondja a nő. Meglepődünk a nyíltságán, de megmagyarázza: Gábor szüleivel ellentétben ő és több szülőtársa azt szeretné, ha hír lenne a fiú halálából. Hogy figyelmeztetésül szolgáljon a fiatalok számára. A szomszéd megrázó részletekbe avat be: - Miután Gábor holtteste előkerült a Dunából, a rendőrök azt mondták a szülőknek, hogy azonnal el kell hamvasztani.
A szülők azonban ragaszkodtak hozzá, hogy megnézhessék a holttestet, már csak azért is, hogy biztosak lehessenek benne: valóban a fiukat találták meg. Az azonosítás során először csak a lábát és néhány testékszerét mutatták meg, végül, többszöri kérésre megnézhették a holttestet. És akkor döbbenten látták, hogy a testet felvágták és kitömték.
Névtelenséget kérő rendőrségi forrásból úgy értesültünk, hogy tavaly ősszel két hónap leforgása alatt hat fiatal tűnt el a Margitszigetről és a Hajógyári-szigetről. Mindegyikük a 18-23 éves korosztályhoz tartozott. További közös vonásuk, hogy egészséges, jó kondíciójú, értelmes, tanult fiatalok voltak. Informátorunk szerint mind a mai napig nem kerültek elő. A rendőrség azért gyanít szervkereskedelmet az eltűnések hátterében, mert ugyanabban az időszakban Gyál, illetve az ukrán határ környékén több belső szerveitől megfosztott holttestet találtak, és az áldozatok szintén az említett korosztályhoz tartoztak.
Informátorunk szerint a kilencvenes években Németországban működött Európa legnagyobb szervkereskedő maffiája, amit ukránok és üzbégek irányítottak. A német hatóságok kőkemény fellépésének köszönhetően a maffia székhelye keletre tolódott, és jelenleg Magyarországon van az egyik központja. (Ez azonban nem jelenti azt, hogy magyarok állnak mögötte.) - A rendszer úgy működik - mondta forrásunk -, hogy ha például egy megfelelően gazdag illetőnek szüksége van egy szervre, akkor be tud menni a saját országában abba a központba, ahol felveszik a rendelést. Ezt továbbítják olyan országokba, mint Magyarország, ahol megkeresik és elrabolják a megfelelő áldozatot. Sok esetben a megrendelő nem is tudja, és nem is árulják el neki, hogy gyilkosságból származik a szerv, ugyanis profi klinikákat rendeznek be a számukra. Csak éppen a mellettük levő szobában egy elrabolt emberből szedik ki a szükséges szerveket - állította rendőrségi informátorunk.
Sándor István Papa, az ismert nyomozó a Heteknek úgy nyilatkozott, nincs tudomása arról, hogy húsz év körüli fiatalok tűntek volna el az elmúlt időszakban, pedig - mint mondta - nagyobb információs hálózattal rendelkezik, mint sok ma is aktív rendőr. Papa szerint névtelenséget kérő forrásunk valótlan dolgokat állít, amikor az eltűnésekről, illetve az azok hátterében feltételezett szervkereskedelemről beszélt. Papa ugyanakkor azt is mondta, hogy amennyiben a rendőrségtől Kovács Gábor halálával kapcsolatban a „nyomozás érdekeire való tekintettel" nem kapunk érdemi információt, az jelentheti azt, hogy a fiatalember valóban szervkereskedők áldozatává vált.
Az Országos Rendőr-főkapitánysághoz írásban és szóban is eljuttatott kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ. A sajtóosztály munkatársa időhiányra hivatkozott, ugyanakkor annyit elmondott: konkrét esetekről adatvédelmi okokból nem adnak felvilágosítást.
(A tragikusan járt család és az áldozat valódi nevét személyiségi okokból változtattuk Kovácsra.)
Ophélie és más rejtélyek
A Csellengők.Net nevű portál célkitűzése az eltűnt felnőttek és gyerekek felkutatásának segítése azáltal, hogy maga és partnerei segítségével az olvasók százezreihez juttatja el híreit nap mint nap. Néhány bejelentés a honlapról:
„Ackermann Dávid vecsési 18 éves fiú, 2009. szeptember 11-én, pénteken 19 óra 30 perckor a barátnőjével és a barátnő néhány barátjával a Margitszigeten egy padon beszélgettek, ahonnan a társaság elindult, de Dávid lemaradozott. Lemaradását már csak akkor vették észre, amikor már villamosra szálltak, ekkor azonban Dávid már nem volt sehol. Ekkor visszaindultak a Margitszigetre Dávidot keresni, de már sehol nem találták. Azóta Dávid mobiltelefonja sem kapcsolható, és Dávid sem került elő. Később a rendőrök a közelben megtalálták eldobva Dávid pénztárcáját, benne az irataival. Száraz állapotban.”
„Ackermann Dávid, Ophélie Bretnacher, Mester Havaska Gyöngyi, Pordán János, Rajnay Zoltán, Újpesti fiú, Kiss Gábor: mi történt veletek?”
„S. Gergő, futballista, 17 és fél éves korában, 2006. február 11-én Budapesten, a késő esti órákban rejtélyes körülmények között eltűnt.”
„Eltűnt H. Nikolett, 17 éves budapesti lány. Különös ismertetőjele derekán virágmintás tetoválás. A lány 164 centiméter magas, normál testalkatú, szőke, hosszú hajú, zöld szemű.”
„Eltűnt D. Vilmos, 17 éves, 165 centiméter magas, vékony testalkatú, barna hajú, barna szemű fiú. Eltűnésekor fekete színű farmernadrágot, sötét felsőt és szürkéskék színű zakót viselt.”
„Eltűnt Sz. Tamás, 18 éves, körülbelül 170 centiméter magas, vékony testalkatú, haja középhosszú, fekete színű.”
„Sok kacsa terjed az interneten, de a dolognak van sajnos realitása: se a Hajógyári-sziget, se a Margit esténként már nem biztonságos ... a média kussol róla, a BRFK dettó, de ezek a helyek kedvelt célpontjai a szervkereskedőknek. Valós veszély, tapasztalatból beszélek: Nagy Zsófia”















Emberi szervekkel is kereskedtek az amerikai rabbik - A vesét 10 ezer dollárért vették és 150-ért ad







2009. július 24. péntek 22:53
Amint arról korábban beszámoltunk, az egyesült államokbeli New Jersey államban, Brooklynban nemzetközi pénzmosó és politikai korrupciós bűnbandát tartóztatott le csütörtökön az FBI. Az összesen 44 letartóztatott többsége zsidó, köztük öt rabbi és más zsidó közéleti ember. Az izraeli Vállá!Hádásot című hírportál újabb részleteket közölt a hatalmas botrányról.
A bűnöző zsidók csütörtöki letartóztatásról készült fényképek

A letartóztatott zsidók között a pénzügyi bűncselekmények mellett izraeli donorok által adományozott emberi szervekkel kereskedő személyek is vannak. A zsidók ezen kívül hamisított luxuscikkeket is áruba bocsátottak.
Az izraeli sajtó közben leközölte a 44 letartóztatott személy nevét, és az általuk elkövetett bűncselekményeket. A listáról megtudjuk például, hogy egy Lévi-Jichák Rosenbaum nevű brooklyni zsidót illegális szervkereskedés miatt vettek őrizetbe a hatóságok.
A pénzmosás és egyéb pénzügyi bűncselekmények miatt lefogott tizennégy személy egytől egyig zsidó: Élijáhu Ben Hájjim, Smulik Kohén, Lévi Deutsch, Jesájáhu Ehrental, Mordeháj Fisch, Jolie Gertner, David S. Goldhirsch, Saul Cassin, Edmund Nahum, Abe Pollack, Lavel Schwartz, Binjamin Spirá, Náftáli Weber és Árjé Weiss.

Saul Cassin rabbi, Deal városka szefárd főrabbijának fia is a letartóztatottak között van. Vele együtt összesen öt rabbit vettek őrizetbe csütörtökön az FBI emberei. Az FBI három éven keresztül nyomozott a brooklyni és a New Jersey állambeli Deal városka szíriai és askenázi eredetű zsidó közösségein belül, míg fölgöngyölítettek a nemzetközi bűnbandát.
A nyomozók kezdetben az Izrael közbeiktatásával elkövetett pénzmosás bűncselekményének szálait vizsgálták, miközben lebuktak az emberi szervekkel, elsősorban vesével, illetve luxuscikkekkel illegálisan kereskedő zsidók is.
A politikai korrupció miatt letartóztatottak között a spanyol ajkú keresztények és az egy szál muszlim arab Máher A. Halíl díszes társaságában szintén sok a zsidó, mint például Jichák Friedländer, Simon Haber és Mose Altman.
Az FBI állítása szerint a New Jerseyben letartóztatott zsidó szervkereskedők 10 ezer dollárért vásároltak egy vesét Izraelben, amit 150 ezer dollárért adtak el Amerikában. Tiszta haszon.

Júszef el-Kudszi
Kapcsolódó: Auschwitzi doktoroknak nevezte az izraeli orvosokat egy román kolléga







  2011-03-10 07:07:29, csütörtök


Az utóbbi időben egyre több hir kap szárnyra egészséges magyar fiatalok eltünéséről.

Főleg budapesti hidak környéke, vagy a Hajógyári sziget - Csepel sziget dunai fele lett az ország Bermuda háromszöge, és a hirekben egyre sűrűbben rejtélyes taxik szerepelnek.
Link





Az illegális szervkereskedelem a szakértők szerint ma már jobb üzlet a kábítószernél.

Sok olyan gazdag beteg van, akinek már nem jó az indiaiak, pakisztániak, afrikaiak, mexikóiak veséje, mája, szíve, csak fehér emberét akarja beültettetni magába, ezért Kelet-Európában és a Balkánon is egyre komolyabb az illegális szerveladás. Magyarországon is nagy a donorhiány, azonban a szakértők szerint a szabályozás szigora miatt egyelőre nincs ilyen gond.

Rengeteg falu van Indiában, ahol a férfiak nagy része csak egy vesével vagy fél tüdővel él.

Ez nem valamiféle genetikai hiba miatt alakult így, hanem mert eladták a szerveiket, hogy fenntartsák sok gyermeküket, szűkölködő családjukat. "Két évvel ezelőtt a szomszédom hirtelen meggazdagodott, eladta az egyik egészséges veséjét. Mivel én is pénzszűkében voltam, én is ezt tettem. Azóta fél vesével élek és sokat betegeskedem, de pár évig legalább nem gond a megélhetés" - mesélte egy 34 éves indiai a CNN-nek.

Az országban ma már szervbankokat is létesítenek; ez jelzi, hogy a szerveladást üzletnek tekintik.

A jól felszerelt indiai kórházakban egyébként az európaiaknak várakozniuk sem kell a szervátültetésre - az egyik műtőben kioperálják a szükséges szervet, a másikban pedig beültetik a pénzes "vendégbe". A világ fejlődő országai hatalmas lehetőségeket nyújtanak a szervkereskedőknek, becsült bevételük az elmúlt években megközelítette a kábítószer-kereskedelmét.

A szervkereskedelmet a szakértők a XXI. század üzletének tartják, mert hatalmas a kereslet és a kínálat is, hiszen szegények mindig akadnak, akik pár ezer vagy száz dollárért eladják bármijüket. Az arabok például, akik vállalkoznak veséjük eladására, készek Indiába elutazni a műtétért, amit otthon nem végeznek el rajtuk, hiszen az iszlám tiltja az emberi szervek kioperálását. Számos "szervklinika" van az indiai-pakisztáni, valamint a mexikói-amerikai határon is.
Az európai és amerikai illegális szervkereskedelem azonban komoly problémával szembesült: számos megrendelő ugyanis nem Afrikából, Ázsiából származó májat, vesét, szívet akar, hanem fehér emberét. Ezt is lehet, de értelemszerűen a tarifák megváltoznak. Míg a nyomozóhatóságok felmérései szerint egy indiai szíve egymillió dollárt ér, egy európaié a dupláját.

A szervkereskedők azonban nemcsak a megnövekedett igények miatt álltak át újabban az európai, észak-amerikai donorok keresésére, hanem azért is, mert a fejlettebb államokból, ahol egészségesebbek az alanyok, kevesebb kockázattal lehet megszerezni az értékesíthető szerveket. Azt az orvosok is elismerik, hogy rendkívül nagy a donorhiány, a nemzetközi összefogás ellenére sincs elég átültethető szerv. Ha ez az üzlet nagyobb profittal kecsegtet mint a veszélyes, országhatárokon átivelő kábitószerkereskedelem, szinte egyenesen következik belőle, hogy a szervezett bűnözés ráépül.

A megszerzett szervet nem szükséges határt léptetni, egyszerűen be kell rendezni egy klinikát valahol az országon belül, és idehozni a kuncsaftot a pénzével együtt. Ez, ma nagyon könnyen működő lehetőség, mivel a magyar állam jelentős pénzzel támogatja az efféle beruházást. Gyakorta olyannyira jelentőssel, hogy a beruházónak szinte semmibe nem kerül a hatalmas nyereséggel kecsegtető üzlet megvalósítása. Ez főként akkor igaz, ha izraeli a befektető.

Sétál a fiatal a budapesti éjszakában, és valaki nem a gyermeket, hanem a három millió dollár értékű szivet látja benne?

Mert hárommillió dollár hatszázmillió forint, és itt már ölnek embereket ezer forintért is... vagy egy pár cigiért.

"A titokzatos fekete taxi a Madách téren és a Roosevelt téren is együtt látható Ophélie-vel a térfigyelő kamerák felvételein."
Link





A fénykép már hosszabb ideje "találgatásokra kényszeríti" a nemzetközi szakértőket. A képeket állítólag a Greenberg Intézetből csempészték ki, és minden valószínűség szerint néhány szerv kioperálása után készültek. (A kicsempészést Greenbergék nem erősítették meg, de nem is cáfolták) A súlyos, roncsolásos kar- és koponyasérülést szenvedett halott férfi testén a hosszú vágás megerősíti azt a feltételezést, hogy a halála után valakik kicsemegézték belőle az épségben maradt és még felhasználható szerveit.

Hazánkban ijedt csend és súlyos zsinagóga illat lengi körül ezt a kérdést (is), pedig számtalan olyan esetről tudnának mesélni a magyar hozzátartozók is, amikor a kórházban elhunyt rokonaikat gyanús vágásokkal, varratokkal vagy ismeretlen anyaggal kitömött és/vagy behorpadt mellel/hassal kapták vissza közvetlenül a temetés előtt.

Több más orvos mellett a kérdés egyik hazai szakértőjeként tartják számon Julow Jenőt, aki korábban a Szent János kórházban dolgozott. A János dolgozói és a volt betegek hozzátartozói között már az 1990-es évek eleje óta keringenek történetek arról, hogy a nagyhírű professzor osztályán a hozzátartozók tudta és beleegyezése nélkül balesetben vagy hirtelen agyvérzésben elhunyt fiatal betegekből átültetésre alkalmas szervek tűntek el.

Dr. Julow Jenő 1989-től 18 éven át a Szent János Kórház Idegsebészeti Osztályát vezette. Ebben a kórházban fejti ki áldásos tevékenységét orvos-igazgatóként a bolsevik Havas Szófia is. A természet törvényei szerint a több mint fél évszázad alatt reménytelenül elhervadt Szofi néni a hasonlóan tündöklő szépségű Kósáné, Kovács Magdi és Lendvai Ildi cenzorügyi szakértő társaságában a Magyar Szocionista Párt képviselőjeként az Országgyűlésben a mandátumáról még idejében lemondott Csehák Juditot pótolja. Szofika a hírhedt kommunista verőlegény, Horn "Pufajka" Gyula görbe lábú unokahúga, aki egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy az 1956-os forradalmat kéjes örömmel gyalázza.

Nagybátyja jó szocialista módjára már régen cselekvésképtelen élő halottá itta magát. A rossz emlékű pufajkás életben tartására évente több millió forintot költenek a jószívű magyar adófizetők.









Tíz éve keresik eltűnt kisfiukat



2010-11-18 13:18:18

BAJA — Till Tomi csupán 10 éves volt, amikor 2000 májusában nyoma veszett. A kisfiú eltűnési esete az egyik legrejtélyesebb bűnügyi akta a döglött ügyek között.
Till Mátyás és Katalin sohasem adja fel a reményt, a mai napig változatlanul várja Tomit a szobája. Vesznek az ünnepekre ajándékot imádott kisfiuknak, aki 10 éve úgy él emlékeikben, ahogy mosolyogva, vidáman biciklijére pattant 2000. május 28-án. A bajai Szőnyi utcai házukból a vadasparkba indult lovagolni, de soha többé nem került elő.
Nem adják fel Tamás édesanyja a gyerekszobában, ahol tíz éve megállt az idő
  • Tamás nem érkezett meg a lovaglóórára, valahol a szülői ház és a vadaspark közötti úton nyoma veszett. Az eltűnése után alig négy hónappal egy kamionsofőr találta meg az elferdült ülésű kék kerékpárt, a sérüléseiből arra lehetett következtetni, hogy a járgány jobb oldalára borult. A nyomozók szerint lehet, hogy Tomit valaki elütötte, és a gázoló elrejtette a holttestet – emlékszik az esetre Kovács Lajos, a döglött ügyek osztályának egykori vezetője.


  • Till Tamás 10 évvel ezelőtt tűnt el, rejtélyes módon



A rendőrök nem zárták ki a szexuális indíttatású gyilkosság lehetőségét sem. Már több mint egy év telt el, amikor letartóztatták a Till-ház közelében, a bajai tanyán élő Sz. Jánost, aki agyonverte barátnőjét, majd holttestét elásta a disznóól alá. Az analfabéta férfi megerőszakolta élettársa édesanyját, és annak kiskorú fiúgyermekeit is. Sz. János egyszer már elismerte, hogy megölte Till Tamást, és azt is bevallotta, milyen eszközzel végzett vele. Csakhogy a holttest nem került elő. A kecskeméti nyomozók lecsapoltattak egy halastavat, felforgattak egy szeméttelepet, de a megjelölt helyek egyikén sem találták meg Tamás testét. Sz. János pedig visszavonta vallomását.
Mátyás, az édesapa azonban reménykedik, hogy a fiát nem gyilkolták meg, hiszen Tomi eltűnése után egy évvel ismeretlen férfitól kapott telefonhívást: vitték". Igaz-e vagy sem, nem tudni, de egy ideig valóban feltételezték, hogy szervkereskedők vitték külföldre Tomit.
Csontok A fiú szülei három éve elmentek arra az építkezésre, ahol csontokat találtak. Kiderült, nem Tomi maradványai kerültek elő

Kapcsolódó cikkek

Tinilány holttestére bukkantak Dunaújvárosban

Tinilány holttestére bukkantak DunaújvárosbanLehet, hogy a júniusban eltűnt tinilány holttestét találták meg a Duna-parton

Keresik a Szudánban eltűnt magyart

Eltűnt a reptéri rakodómunkás, kiürítették a gépet

2007-ben egy bajai építkezésen csontokat vetett ki a föld magából. Néhány hétig úgy tűnt, a szülők legalább eltemethetik, meggyászolhatják gyermeküket, de aztán kiderült: nem a kisfiú maradványait találták meg. Egyszer érkezett levél is a szülőknek, a hátoldalán nyomtatott betűkkel az állt: Élek. Sosem derült ki, ki írta.
Scherer Zsuzsa
(Holnap: Mi történt Nikivel?)








Egészséges vese áron alul eladó


A New York Times néhány napja közölt cikke szerint Európában is egyre nagyobb méreteket ölt az illegális szervkereskedelem.

Kapcsolódó írásaink

A válság miatt nehéz anyagi helyzetbe jutott emberek rákényszerülnek arra, hogy saját szerveiket bocsássák áruba. Egy vese a nemzetközi piacokon – állítja az amerikai lap – 100 ezer eurót, 30 millió forintot is érhet. Magyarországon ennek az árnak a tize­déért lehet veséhez jutni.
Eladó egészséges vese, ára 3,5 millió forint" – ezzel a szöveggel hirdette feleslegesnek hitt szervét egy Észak-magyarországi férfi, aki a Vasárnapi Blikknek csak annyit árult el, hogy nehéz anyagi helyzete ­miatt döntött így, de érdeklődő egyelőre nincs, pedig már fél éve hirdeti veséjét.
Egy nyíregyházi férfi most másodszor tette fel a hirdetést az internetre. Az új szöveg körülbelül két hete van kint, ez azonban már elég volt ahhoz, hogy akadjon egy érdeklődő.
Tudják milyen az, amikor havi 22 ezer 800 forintból kell megélni? És nem csak pár hónapig, hosszú-hosszú időn át – panaszolta a férfi, aki nem vállalta nevét, hiszen tudja, hogy törvénybe ütköző dolgot művel. – Már gondot okoz, hogy megéljünk a családommal, néha már egy szelet kenyérre sem futja. Ha így tudok pénzhez jutni, akkor így fogok szerezni.
A veséjét áruló férfi nem szabott meg konkrét árat, az igazán komoly érdeklődőkkel pedig csakis személyes találkozó után hajlandó pénzről beszélni. Szándékának komolyságát mutatja, hogy már orvossal is konzultált, pontosan tudja, hogy nem csak a vércsoportnak, de még nagyon sok más dolognak kell egyeznie ahhoz, hogy veséjét másba ültessék át. Alkalmas lenne donornak, egészséges, nem iszik, nem dohányzik. És tudja azt is, hogy egy vesével alaposan megváltozik az élete.
A műtét után nem végezhetek nehéz fizikai munkát, nem emelhetek, nem sportolhatok – mondta. – Dolgozni azonban továbbra is tudnék, ha lenne mit.
- See more at: http://www.168ora.hu/punch/egeszseges-vese-aron-alul-elado-97907.html#sthash.mhLKF89Q.dpuf






Szervkereskedelemmel vádolják a miniszterelnököt






Hashim Thaci koszovói miniszterelnök azt akarja, hogy független vizsgálat „oszlassa el a ködöt” a vádakkal kapcsolatban, hogy egykoron egy maffiaszerű, szervezett bűnözéssel foglalkozó hálózatot vezetett, amely foglyokat gyilkolt meg, és eladta a veséjüket. Thaci azt mondta keddi interjújában, hogy „nincs rejtegetnivalója”, és megígérte a koszovói hatóság „teljes együttműködését” azoknak az állításoknak a kivizsgálásában, amelyeket az Európa Tanács (ET) jogi- és emberi jogi bizottságának a jelentéstevője fogalmazott meg vele kapcsolatban.


Dick Marty azt állítja, hogy a koszovói konfliktus idején Thaci az albán gerillaalakulat, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) drenicai csoportjának volt a vezetője, s ez fogságba esett szerb és más, nem albán koszovói civileket gyilkolt meg 1999-ben, hogy eladja a veséjüket. „Ezt a ködöt el kell, és el fogom oszlatni” – mondta Thaci, aki szerint a vádaskodással a koszovói függetlenséget akarják aláásni.
Marty állításait a koszovói és az albán kormány tagadta, és botrányosnak nevezte, az ET jogi és emberi jogi bizottsága viszont kétharmados többséggel elfogadta a jelentést. Vitája január 25-én lesz az ET parlamenti közgyűlésében. A jelentés nyomán Szerbia máris nemzetközi vizsgálatot követelt. Boris Tadic szerb elnök köszönetet mondott Martynak. - Szerbia évtizedek óta szerette volna, ha fény derül ezekre a bűnökre, de kérését nem vették komolyan. A helyzet most megváltozott, hála Dick Martynak – mondta.
Az Európai Parlament Szerbiáért felelős illetékese, Jelko Kacin szerint Marty jelentésében nincs elég bizonyíték a vád alátámasztására, de a nyomozást le kell folytatni. Ez nagy kihívás lesz a koszovói és az albán igazságszolgáltatás számára, és nemzetközi intézményeket is be kell vonni – mondta.
- See more at: http://www.168ora.hu/globusz/szervkereskedelemmel-vadoljak-a-miniszterelnokot-67060.html#sthash.k10QxJDz.dpuf







A máj útja: szegény románból gazdag izraelibe


Vádat emeltek öt dél-afrikai orvos ellen illegális szervátültetés címén: gazdag izraeli állampolgárokba ültették át szegény sorsú román és brazil állampolgárok veséit, írja a Cancan című román napilap.


A vádlottak között van Richard Friedland, a legjobbnak tartott dél-afrikai magánklinika vezetője is. Az ügyészek azt állítják, a durbani St. Augustine kórházban legalább 110, illegális transzplantációt hajtottak végre 2001 és 2003 között. A sürgős veseátültetésre szoruló izraeli állampolgárok fizettek azért, hogy soron kívül találjanak számukra vesét - közölte a Manna romániai hírportál.
Eleinte szintén Izraelből hozták a veséket, később azonban román és brazil állampolgárok szerveire álltak át, mert míg egy izraelinek húszezer dollárt kellett fizetni egy veséért, addig egy román vagy brazil személy hatezer dollárral is megelégedett.

A vádlottakat 109 vádpontban vonják felelősségre, többek között csalás, hamisítás és bűnszervezet működtetése miatt.

- See more at: http://www.168ora.hu/punch/a-maj-utja-szegeny-romanbol-gazdag-izraelibe-61723.html#sthash.lBrCSXtZ.dpuf








Borzalmas: az áldozatok szerveit eladták, hogy fegyvert vehessenek


A Koszovóban eltűnt szerbek szerveinek kereskedelméről tanúskodó fontos dokumentumokat kapott Szerbia a koszovói ENSZ-közigazgatás, az UNMIK rendőrségétől - értesült a Politika című belgrádi lap.




Az újság szerint a háborús bűnök ügyében nyomozó szerb különleges ügyészség által megkapott, 2004-ből származó vizsgálati anyagok szerint az albán fegyveresek által 1999-ben, a koszovói összecsapások idején elrabolt szerbek kioperált szerveit Törökországban értékesítették, hogy az így befolyó pénzből fegyvereket vásároljanak az UCK-nak, a koszovói Albán Felszabadítási Hadseregnek.
Az UNMIK-dokumentumok név szerint említenek hat személyt, aki feltehetően részt vett a szervkereskedelemben, s megneveznek több áldozatot is. A szerb ügyészség korábban fényképek alapján tíz áldozatot és nyolc gyanúsítottat azonosított. A fényképeket albán fegyveresek készítették emlékként, s a szerdai Politika is bemutat egyet, amelyen három fegyveres és egy holttest látható.
Az, hogy Koszovóban elrabolt szerbeket Albániába hurcoltak, ott megölték őket, és létfontosságú szerveiket kioperálták, már évekkel ezelőtt felvetődött. A hágai Nemzetközi Törvényszék vizsgálatot is kezdett az ügyben, s bár megtalálták az operációk Sárga Ház néven emlegetett feltételezhető helyét, a bizonyítékok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy bárki ellen per induljon.
A vizsgálat, amelyről Carla Del Ponte, a Nemzetközi Törvényszék egykori főügyésze is beszámolt emlékirataiban, még mindig tart. Részt vesz benne Dick Marty, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének megbízottja is, aki hamarosan a térségbe utazik - közölte az MTI.
- See more at: http://www.168ora.hu/globusz/borzalmas-az-aldozatok-szerveit-eladtak-hogy-fegyvert-vehessenek-33468.html#sthash.QWwU5WmJ.dpuf






Szervkereskedelem maffiózó módra



2012-08-07 12:26
A Der Spiegel munkatársai felkutatták egy konkrét eset szereplőit: egy 50 éves izraeli asszony (orosz bevándorló) hirdetésre jelentkezve ajánlotta fel a veséjét, amelyet egy 74 éves tehetős német férfi kapott.
A török közvetítéssel létrejött operáció egy Pristinában (!) működő német kórház, a Klinika Gjermane műtőjében zajlott le; az intézmény tulajdonosa a koszovói cégjegyzék szerint Manfred Beer urológus, berlini lakos. Az illető csakugyan létezik: "főállásban" a berlini Franziskus kórház főorvosa.Mivel Iránt leszámítva a világ minden országában tilos pénzért vásárolni emberi szerveket, a szervkereskedelem illegális módon zajlik - és virágzik. Az ok kézenfekvő: a fejlett országokban egyre tovább élnek az emberek, idős korukban viszont egyre több betegség kínozza őket. Az egyik leggyakoribb a veseelégtelenség.

A szegény, elmaradott országokban élő száz- és százmilliók egy része abban lát kiutat a nyomorból, ha áruba bocsátja testének valamelyik részét - például az egyik veséjét. A szervkereskedelem sémája egyszerű: vannak exportáló és importáló országok. Az előbbiek közé tartozik Kína, India, Egyiptom, a Fülöp-szigetek, Moldova. Az utóbbiak élmezőnyét az Egyesült Államok, Kanada, Izrael és Szaúd-Arábia alkotja. A szervek útja szegénytől gazdaghoz, feketétől vagy barnától fehérhez, délről észak felé vezet.
Az orvostudomány fejlődése tág lehetőségeket nyit meg a szervmaffia előtt: ma már akár a máj vagy a tüdő egy-egy lebenye is kivehető élő donorból, ám a legkeresettebb szerv a vese. Az ENSZ adatai szerint évente tízezer illegális (azaz fizetős) veseátültetés történik a világon; egyes kutatók a húszezres számot sem tartják túlzottnak. A kereslet pedig egyre csak nő. Egyedül Európában 40 ezer súlyosan beteg ember vár új vesére. Naponta több tucatnyian halnak meg a szervátültetésre várók közül - többnyire máj- és szívbetegek.
A szervmaffia azokból az emberekből él, akik attól félnek, hogy idejük lejár, mielőtt a transzplantációban rájuk kerül a sor. Ezek az emberek tesznek az erkölcsre és a törvényre: a lehető legbrutálisabb módon zsákmányolnak ki másokat csak azért, hogy ők maguk tovább élhessenek. A "szervbrókerek" úgynevezett vesecsomagot kínálnak nekik - egy "all inclusive" csomag, amely magába foglalja az összes költséget és kenőpénzt, 160 ezer euróba is kerülhet. Azoknak, akik a szerveiket áruba bocsátják, e pénznek csupán a töredéke jut. Indiában és Bangladesben szervkereskedők 750 eurónak megfelelő összeget ajánlanak annak, akik hajlandó lemondani valamelyik belső szervéről.
Az, hogy a pristinai klinikán zajló üzelmekre fény derült, egy kanadai ügyész elszántságának köszönhető. Jonathan Ratel két évvel ezelőtt érkezett Koszovóba, hogy az Európai Unió EULEX missziójának keretében részt vegyen a jogállamiság intézményeinek felépítésében. Nem sokkal érkezése után szemet szúrtak neki a nevezett klinikán tevékenykedő (részben külföldi) szervkereskedők és cinkosaik. A közvetítők Izraelből érkeztek, a szervvásárlók a világ minden tájáról, a sebész török volt (a sajtó csak Dr. Frankenstein néven emlegette), a donorok Isztambulból, Chisinauból vagy Izraelből jöttek.
Ratelnek meggyőződése, hogy a rendszer csak azért működhetett, mert koszovói orvosok és hivatalnokok fedezték az üzelmeket. Néhány év alatt 20-30 illegális veseátültetés történt a Klinika Gjermanéban - állítja a kanadai ügyész. Vizsgálatai kiderítették, hogy pénzért mindenre hajlandó orvosok egy csoportja (az úgynevezett flying doctors, azaz repülő orvosok) mind az öt földrészen tevékenykedik. Oda utaznak, ahol hatósági ellenőrzés nélkül vehetnek ki és ültethetnek be szerveket. Jelenleg Ciprus és Kazahsztán a legkedveltebb helyszín. Hogy az "ügyfelek" ne kotyoghassák ki idő előtt a részleteket, többnyire csak a repülőgépen közlik velük, melyik földrészen lesz az operáció.
Pristinában 2011 októbere óta zajlik a per négy orvos és egy volt államtitkár ellen. A vádlottak között van Lutfi Dervishi, a Klinika Gjermane ügyvezető igazgatója is, akinek kiváló kapcsolatai vannak koszovói kormánykörökhöz. Az egykori államtitkár adott annak idején engedélyt a klinikának arra, hogy szervátültetéseket végezzen - holott jogszerűen az engedélyt nem lett volna szabad kiállítani. Kulcsszereplője a pristinai üzelmeknek a török sebész és az izraeli közvetítő. Az előbbi, Yusuf Sönmez azzal dicsekszik, hogy már 2200 vesét ültetett át. Isztambuli klinikáján a rendőrség 2005-ben razziát tartott, a sebészt a műtőben vették őrizetbe; azzal gyanúsították, hogy kelet-európaiakból kivett szerveket gazdag nyugatiak testébe ültetett át. A bíróság elítélte, ám nem sokkal később amnesztiával szabadult. Ratel utasítására 2011 elején az Interpol emberei elfogták, ám nem sokkal később óvadék ellenében szabadlábra került. Ankara azóta sem hajlandó kiadni a sebészt, aki azt állítja, hogy nem sértette meg a hatályos koszovói törvényeket.
A bevezetőben említett izraeli asszony a műtét után 8100 eurót kapott kézhez. A gazdag német üzletember, akinek a testébe a vesét beültették, 81 892 eurót fizetett az új szervért. A különbségen a maffia osztozott. Ekkora árréssel csak a kábítószer-kereskedők dolgoznak - írta a Der Spiegel


Világszerte terjed az illegális szervkereskedelem - A válság hatására virágzik az üzletág


Pavle Mircov és partnere, Daniella negyedóránként idegesen ellenőrzik e-mailjeiket, jelentkezett-e már vevő valamelyikük veséjére, amelyért 30 ezer dollárt kérnek. A két tizenéves gyerekkel rendelkező, kovini illetékességű szerb pár fél éve egy helyi online hirdetési portálon kínálta fel belső szerveit, miután az 50 éves férfi elvesztette állását a helyi húsipari üzemben, és még pincérként sem talált magának új munkahelyet. Amikor nemrég meghalt az édesapja, Mircov még sírkövet sem tudott állítani emlékére. A telefonvonalat megszüntette a szolgáltató, és hogy takarékoskodjon az árammal, a család nem gyújt villanyt. Naponta egyszer esznek, kenyeret és - egyedüli fényűzésként - szalámit. A családfő szerint "amikor az embernek valamit az asztalra kell tenni ebédre, egy vese eladása nem tűnik olyan nagy áldozatnak".
Az Európát sújtó pénzügyi zűrzavar közepette az emberi szervekkel hagyományosan Kínában, Indiában, Brazíliában és a Fülöp-szigeteken kialakult feketekereskedelem olyan válság sújtotta országokra is átterjed, mint Görögország, Spanyolország, Olaszország és Szerbia. A reménytelenül szegény, nehéz helyzetű emberek közül sokan próbálják eladni veséjüket, tüdejüket, csontvelejüket vagy szaruhártyájukat. Az interneten gátlástalan szervkereskedők csinálnak ebből üzletet, szerepüket erősíti az átültetésre alkalmas emberi szervek világszerte tapasztalható szűkössége.
Pavle Microv
Pavle Microv (Forrás: The New York Times)

Spermától az anyatejig

A súlyos adóssággal küszködő Görögországban egy 46 éves pireuszi üzletember ajánlotta eladásra egyik veséjét 100 ezer dollárért. Még magánnyomozót is felfogadott, hogy segítsen neki vevőt találni. Spanyolországban, Olaszországban és Oroszországban tucat számra jelennek meg online hirdetések, amelyeken a veséktől a hajig, a spermáig és az anyatejig ajánlanak fel eladásra különböző "produktumokat" az eladók. Egy tüdő ára akár 250 ezer dollárt is elérhet. Szakértők szerint az Egyesült Államokban is felütötte a fejét az üzletág.
"A nemzetközi pénzügyi válság felvirágoztatja a szervkereskedelmet" - jelentette ki a sajtónak Jonathan Ratel, az Európai Unió koszovói különleges ügyésze, aki hét személy ellen folytat vizsgálatot. Az illetők 2008-ban Törökországból és volt kommunista országokból azzal a hamis ígérettel csaltak Koszovóba szegény embereket, hogy 20 ezer eurót kapnak, ha eladják egyik veséjüket. "Szervezett bűnözői csoportok használják ki a sérülékeny személyeket a lánc mindkét végén: az egyiken a krónikus szegénység áldozatait, a másikon az életükért kétségbeesetten küzdő, minden anyagi áldozatra kész tehetős betegeket" - ecsetelte az ügyész.
A világ legtöbb országához hasonlóan a szervkereskedelem Szerbiában is tiltott és akár 10 évi börtönnel is büntethető. Ám a nyomorúságos gazdasági körülmények és a veseátültetésre várakozók hosszú várólistája piacot teremt a kétségbeesettek számára: tavaly minden egyes átültethető vesére három rászoruló beteg jutott a balkáni országban. A világhálón a közvetítők akár 100 ezer dollárt is felszámítanak egy veséért.
A kaliforniai Berkeleyben működő Organ Watch nevű emberjogi szervezet becslése szerint évente világszerte 15-20 ezer vesét adnak el illegálisan. Az ENSZ azt feltételezi, hogy a világszerte végrehajtott veseátültetések 5-10 százalékában az életmentő szervet illegális forrásokból vásárolták.
Ratel felfedte, hogy a legutóbbi időkig Törökország volt a szervkereskedelem találkozóhelye. A "szervturisták" jellemzően az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Izraelből, Olaszországból és Németországból érkeztek. Az eladók legforgalmasabb portáljai orosz domainnevet viselnek, és a donorok sok esetben egy fillért sem kapnak.

A legnagyobb titokban

Doljevácban, a Szerbia déli részén fekvő 19 ezer lakosú kisvárosban, ahol sorra csődbement a korábban virágzó dohánygyár, vágóhíd és több mezőgazdasági vállalkozás, többen megpróbáltak bejegyeztetni egy helyi ügynökséget, hogy annak révén adják el külföldre szerveiket és vérüket, de a hatóság elutasította kérelmüket.
Violeta Cavac, a javaslatot kezdeményező háziasszony elmondta, hogy a városban 50 százalékos a munkanélküliség, és 3000 jelentkező volt a szervértékesítésre. A helybéliek most a szomszédos Bulgáriában vagy Koszovóban próbálkoznak. "Kész vagyok eladni a vesémet, a májamat, bármit, csak hogy megéljek" - jegyezte meg az asszony.
A Belgrádtól 40 kilométerre, Kovinban lakó Mircov megmutatta számítógépén eladó veséjét az amerikai lap tudósítójának, az ajánlaton szerepelt vércsoportja és telefonszáma is. "Mindenáron el kell adnom a vesémet, annyira rossz az anyagi helyzetem. Nincs munkám, és taníttatnom kell két gyermekemet" - közölte. Egy mannheimi férfi már jelentkezett, felajánlotta a kiutazás és a műtét költségének a fedezését, de aztán egyszer csak nyoma veszett. Élettársának, Daniellának egy macedóniai nő ajánlott 20 ezer eurót a veséjéért, az ár azonban kevesebb volt, mint amennyit a nullás vércsoportba tartozó, tehát a legtöbb más beteg számára is megfelelő szerv ér a piacon.
Mircov nem fél a műtéttől, és nem nagyon zavarja, hogy megsérti a törvényt. "Ez az én testem, és azt csinálok vele, amit akarok" - szögezte le.
A szerbiai hatóságok szerint azonban országuk nem olyan szegény, hogy az emberek szerveik eladására kényszerüljenek, a rendőrség illetékesei pedig azt állították, hogy 10 éve nem volt példa arra, hogy valakit szervkereskedelem címén ítéltek volna el Szerbiában. Ám a szakértők szerint ennek az a magyarázata, hogy a gyakorlatot a legnagyobb titokban folytatják a résztvevők.
Bár a szerb illetékesek kétségbe vonják, hogy az országban illegális kereskedelem folyik, több konkrét példa is akad.
Az 52 éves Milovan, aki csak keresztnevét közölte, egy gazdag helyi politikusnak adta el veséjét. A műtétre egy belgrádi közkórházban, álnéven került sor, ő is és a recipiens is hamis papírokat használt, amelyek szerint testvérek voltak. A pénz azonban hamar elfogyott, és a férfi ma tojást árul a piacon.
A vajdasági Kikinda településen Baló Ervin ácsnak, aki két gyerek apja, nagyobb szerencséje volt. Egy tévéműsorban négyéves kislányával az oldalán ajánlotta fel veséjét - vevőt ugyan nem talált rá, viszont a műsor hatására egy helybeli üzem tulajdonosa alkalmazást kínált számára. Sofőr lett a helyi iskolában.
Mircov úgy fogalmazott a The New York Timesnak, hogy a válság közepette nosztalgiát érez a régi Jugoszlávia iránt, ahol a szocialista állam ingyenes oktatást biztosított, és egész életre szóltak a munkaszerződések. És persze senki sem kényszerült veséjének eladására. "Sohasem gondoltam, hogy a dolgok idáig fajulhatnak. Még a legrosszabb időken sem számítottam erre" - árulta el a férfi.
Hivatkozás: 







Zsidó szervkereskedő maffiát lepleztek le Ukrajnában - egyből antiszemitizmust kiált az izraeli média
 

Az ukrán belügyminisztérium bejelentette, hogy lefüleltek egy szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet Kijevben. A bűnözők a bejelentés szerint interneten toboroztak szervdonorokat, akiknek egy-egy veséért valamivel több mint kétmillió forintnak megfelelő összeget ígértek.
Szervdonorokat toborzó és illegális szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet leplezett le az ukrán rendőrség - közölte csütörtökön Jurij Kucser, az ukrán belügyminisztérium emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője. Kucser szerint az általa irányított részlegnek az ukrán határőrséggel karöltve nemrég sikerült felszámolnia egy ukrán és izraeli állampolgárokból álló nemzetközi csoportot. A bűnözők a bejelentés szerint huzamos ideig toboroztak és juttattak ki Ukrajnából, Oroszországból, Moldáviából, Fehéroroszországból és Üzbegisztánból szervdonorként szolgáló embereket Azerbajdzsánba és Ecuadorba, hogy ott kivegyék szerveiket, majd főként Izraelben, európai és ázsiai országokban élő tehetős betegekbe ültessék át azokat.
A tizenkét főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a csoportnak az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is - adták hírül csütörtökön ukrán internetes hírportálok. A rendszerint hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét ember foglalkozott Ukrajna több megyéjében, közte Kárpátalján. "Az interneten elhelyezett hirdetésekben 10 ezer dollárt (körülbelül 2,1 millió forintot) ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak" - mondta Kucser, hozzátéve, hogy a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket keresték.
Rendőrségi információk szerint a bűnszövetkezet mintegy három éven át működött, a recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, míg a transzplantációt végző ukrán orvosok markát 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves forgalma mintegy 18 millió dollárt tett ki, a szervezők tiszta nyeresége elérte a 15 millió dollárt Kucser szerint.
Kucser azt is elmondta, hogy a bűnszövetkezet tagjai, akiket a rendőrségi akció során Kijevben vettek őrizetbe, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomása van két Ecuadorban végzett műtétről, és több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki. Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.
Előkerül az antiszemitizmus-kártya
A hírt az izraeli médiában ugyan leközölték, ám a Haaretz című lap internetes kiadásában jellemző módon az "antiszemitizmus" címkével jelölték meg Holott az ukrán hatóságok kifejezetten visszafogottan kezelték az elkövetők zsidó származását, illetve izraeli kötődéseit.
Izraeli szálak világszerte
Izraelt már évtizedek óta vádolják azzal, hogy a nemzetközi illegális szervkereskedelem egyik központja. Palesztin szervezetek többször hívták fel a figyelmet arra a sajátos jelenségre, hogy a zsidó állam katonai hadműveleti során megölt harcosaik holtteste eltűnt, és soha nem került elő.
Legutóbb egy svéd újságíró hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen egy Levy Ichak Rosenbaum nevű brooklyni zsidó üzletember tárgyal egy ügyfelével, akinek egy vesét ajánlj föl 16.000 dollárért. Rosenbaum a beszélgetés során magát egy házasságszerzőhöz hasonlítja, aki megtalálja az "összeillő párokat". A szervkereskedő nem tudta, hogy "ügyfele" valójában inkognitóban dolgozó FBI ügynök, így a következő években a rács mögött keresheti a saját magához illő párt.
Forrás: szentkoronaradio.com - barikad.hu




Szervkereskedők is nyerészkednek a zsidó Kolomojszkij hordájának kelet-ukrajnai pusztításán


Hackerek feltörték Julia "Kapitelman" Timosenko volt ukrán miniszterelnök ügyvédjének, Szergej Vlaszenkónak a levelezését egy „német” sebésszel, Olga Wieberrel. A levelezésben részt vesz még a Kolomojszkij-martalócok vezetője, a Donbassz ezred parancsnoka, Szemjon Szemcsenko is. A levelezés tárgya a megsebesült vagy megölt ukrán harcosok szerveinek „piaci elhelyezése, terítése”. Csakúgy, mint anno a Balkánon néhány évvel ezelőtt.
A levélváltások időpontja 2014 februárja, a rövidítések valószínűsíthető jelentése: cor - szív, per - vese, hep - máj, pan - hasnyálmirigy, pul - tüdő.
Lássuk az első levelet, az időpont február 22-e:
Vlaszenko: Jó estét, Olga! Azzal kapcsolatban, amit a Waldkirchében egyeztetünk, úgy tűnik, minden rendben lesz, részemről rendben. A te klienseiddel minden rendben?
Wieber: Amire szükség van: 5 cor, 12 per, 3 hep, 3 pan, 1 pul.
Vlaszenko: Értem, mi tudnánk többet is, te követed az eseményeket? Próbálj meg keresni valakit, mi többet is tudunk adni.

Szergej Vladimirovics Vlaszenko, Timosenko ügyvédje

Kicsit ugorva az időben, április 15-i levélből idézünk (e napon indult az „antiterrorista akció” Délkelet-Uktajnában):
Wieber: Úgy tűnik, az események nekünk kedveznek, mit gondolsz, marad ez a kurzus? A „nyugati partnereink” éppen nekünk kedvező politikát visznek, kiválóak a feltételek, főleg a mennyiség a fontos!
A továbbiakban, a következő néhány hónap alatt a „partnerek” határidőkről és mennyiségekről egyeztetnek, több tucat az igény. Május 22-én a bonyolult harctéri helyzetre való tekintettel Vlaszenko javasolja a határidők rugalmasabb elfogadását.
Vlaszenko: Ugyan már, nem tudnak várni! Hova a fenébe tudnának még fordulni, hol találnak maguknak donort! Itt bombáznak, lövöldöznek, hogyan szállítsak? Saját magunknak kell már megszervezni néha a szállítást!Wieber: Térjünk vissza a reménytelen és nehéz esetekhez, azt egyszerűbb neked megszerezni!Vlaszenko: Erről szó sem lehet, ezt már neked Nalivajcsenko is megmondta, mikor utoljára beszéltetek egymással! (A harcok koordinátora az ukrán kormányban - CS.L.). Túl nagy a kiszivárgás rizikója, és a helyi személyzet is túl sok felesleges kérdést tesz fel! Ebből én szeretnék kimaradni!Wieber: Na jó, rendben, csináljátok úgy, mint legutoljára Alekszandrovkában, főleg ne szégyenítsetek meg a partnereim előtt! Szállítsatok több anyagot, hogy a jobbakat ki tudjuk válogatni belőle!

Valentin Alekszandrovics Nalivajcsenko a tényleges koordinátora a véres harcoknak, aktív CIA-ügynök

Szintén figyelemre méltó a hullarablók közvetlen szállítója, a Donbassz ezred vezére, Szemjon Szemcsenko és Vlaszenko levelezése. Május 26-án Vlaszenko kifejezi elégedetlenségét:
Vlaszenko: Az utolsó szállítással bajunk volt, sok volt a rossz minőségű anyag! A megrendelők dühösek! Sokkal operatívabb szervezést kérek! Ha nem sikerül 14 órán belül leadni az anyagot, csak 30%-ot adnak az eredeti árból, ti pedig nem kapjátok meg a megígért felszerelést, érthető?
Szemcsenko: Érthető Szergej Vladimirovics. Igyekezni fogunk, nagyok a veszteségeink, az utolsó harcban 20 fiút vesztettünk. Másokat nem tudok erre feladatra beszervezni most.

Farmerban, szemüvegben a katonák előtt Szemjon Szemcsenko, a Kolomojszkíj-horda, a Donbassz parancsnoka

Érdekes lenne megtudni, a vevők a „német klinikákon” ugyanazok-e, mint egykoron a balkáni háborúban?
Csetneki László - Vesti.ru nyomán
Bécs
(A Vesti.ru az Oroszországi Állami Televízió és Rádió Társaság [orosz rövidítéssel: VGTRK] hírportálja)












Zsidó oligarcha által pénzelt zsoldos zászlóalj gyilkolászik Kelet-Ukrajnában


Budapest felelőtlen vezető politikusai az elmúlt napokban többször is kijelentették, hogy hazánk kész kivenni részét Ukrajna területi épségének, függetlenségének szavatolásából. Hasonlóan fogadkozott a honvédelmi miniszter is, aki életében egyetlen napig sem volt katona. Ukrajnát a Nyugat ki akarja szakítani az orosz érdekeltség köréből, s ezt a tervüket a nemzetközi cionista körök is támogatják. Igor Kolomojszkijról már többször írtunk, most ismerkedjünk meg még közelebbről az egyik ukrajnai zsidó oligarchával, az Azov zászlóalj nevű zsoldos alakulat fölállítójával!

Igor Kolomojszkij Tóra-tekerccsel
Igor Valerijovics Kolomojszkij ukrán-izraeli kettős állampolgár, úgymond az ukrán haza területi épségének védelmére mindjárt a Viktor Janukovics elnököt nemzetközi, elsősorban cionista hátszéllel és fegyveres támogatással megdöntő puccs után megkezdte szervezni az Azov zászlóalj néven elhíresült terrorista egységet. Az Azov oroszországi városról elnevezett zászlóalj módszeres gyilkolászást hajt végre az Ukrajnától népszavazás nyomán elszakadt Donyecki Népköztársaság és más kelet-ukrajnai területeken az orosz és oroszbarát lakosság körében. A magukat önkénteseknek nevező, ám valójában zsoldosokból álló zászlóaljat Igor Kolomojszkij ukrajnai zsidó oligarcha pénzeli.
Kolomojszkij zsidó oligarchát a Viktor Janukovics elnök megbuktatása után még az idén március elején a másik zsidó, Alexander Turcsinov nevezte ki Dnyepropetrovszk terület kormányzójává. Érdekes módon Ukrajna második legnagyobb városának polgármesterévé is egy, a Chabad nevű zsidó szektával (Magyarországon Köves Slomó színtársulata)jó kapcsolatot tartó kiválasztottat, Gennagyij Kerneszt nevezték ki a puccsisták. Kerneszre április végén a nyílt utcán rálőttek, de nem halt meg.

Gennagyij Kernesz Harkovban, Chabad-rabbival
De ki is ez az Igor Kolomojszkij zsidó oligarcha, aki ennyire szívén viseli az "ukrán haza" területi egységének ügyét? Igor Valerijovics Kolomojszkij 51 évvel ezelőtt született Dnyepropetrovszkban, abban a városban (Ukrajna negyedik legnagyobb települése), ahonnan most kormányozza a hasonló nevű területet. A makulátlan eszközökkel és módszerekkel megszerzett vagyona manapság 2,5 milliárd amerikai dollárra rúg, s ezzel Ukrajna harmadik leggazdagabb embere. A többi között egy tévéállomás, a Privat Bank, kőolajipari üzemek és más javak tulajdonosa.

Igor Kolomojszkij
Az igen jó zsidóként számon tartott Kolomojszkij alapította és pénzeli a magyarságot, azon belül a Jobbikot (horribile dictu - időnként még a Fideszt is!) antiszemitázgató, a Kuruc.info beszüntetését követelő Zsidó Hírcsatornát (JN1). Kolomojszkij az egyik legbőkezűbb pénzelője a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékközpontnak, s ő állta a Jeruzsálem óvárosában 1948-ban fölrobbantott Hurvá zsinagóga újjáépítésének költségeit. Denyepropetrovszki kormányzóvá történt kinevezése előtt leginkább Svájcban élt, de palotára emlékeztető háza van az izraeli Herzliában is. Kolomojszkij 1995 óta izraeli állampolgár is.

Az Azov zászlóalj címere. (Mindenki arra gondol, amire akar)
Kolomojszkij ukrajnai zsidó oligarcha, a Kelet-Ukrajnában gyilkolászó Azov nevű zsoldos zászlóalj fölállítója és pénzelője ellen az orosz hatóságok nemrégiben nemzetközi körözést adtak ki emberrablás, előre megfontolt szándékkal elkövetett tömeges gyilkosság (polgári személyek ellen), újságírók munkájának akadályozása, illetve a zászlóalj nemzetközileg tiltott harci eszközökkel való fölszerelése miatt. Az Azov zászlóaljnak mintegy ötszáz, jól fölszerelt, páncélozott harci járművekkel ellátott zsoldosa van. Kolomojszkij oligarcha az orosz körözésre reagálva Vlagyimir Putyin elnököt olyan skizofrén bolondnak nevezte, aki vissza akarja állítani az egykori, az első világháború előtti orosz birodalom 1913-as határait.

Az Azov zászlajára van írva: "Szabadság vagy halál"
Végül pedig tekintsünk meg egy videót, amelyen a Kolomojszkij által fölállított Azov zászlóalj zsoldosai alig másfél héttel ezelőtt, 2014. június 13-án, a Donyecki Népköztársaság területén levő Mariupol városban halomra lövik a helybeli, csak részben fegyveres, lakosságot! A látottakhoz nem kell kommentár.

Kuruc.info










Ahol Darth Vader vágna vissza a birodalomnak - egy kis ukrán ki kicsoda, második rész

Érdeklődéssel olvastam Artem Filippenkó Egy kis ukrán ki kicsoda, avagy kik akarnak "kiválasztattni" Bölcs Jaroszláv nagyfejedelem trónjára című írását. Engedjék meg, hogy néhány gondolatot, illetve kiegészítést fűzzek az íráshoz, mely által Ukrajna közelmúltbeli és jelenlegi történései kissé árnyaltabb képet mutatnak.

A felsorolt politikusok közül a legfontosabb személy az ukránok által csak „Lady Yu” gúnynévvel titulált Julia Timosenkó, ki magát hol hamvas menyasszonynak, hol nyoszolyólánynak képzelve igyekszik minden publikus rendezvényen tiszta fehérben megjelenni.
Ami a többi politikust illeti, Vitalij Klicskót kivéve - ki valóban tiszteletreméltó módon adott és kapott pofonok által vált ismert személyiséggé Ukrajnában, illetve az egész világon - mindegyikük, Porosenkó, Jacenyuk, Tegnyibuk, Ladi Yu protezsáltja, illetve kreatúrája. A jelenlegi ukrajnai eseményekben azonban még mások is kulcsszerepet játszanak, tehát nem árt, ha őket is megismerjük. Közöttük is akad egynéhány, ki vagyonát, illetve befolyását a „fehér ruhás gázhercegnőnek” köszönheti.

Alekszandr Turcsinov - Ukrajna ideiglenes elnöke, a kiugrott baptista lelkész, Lady Yu mindenkori jobbkeze, korábban rendszeres résztvevője és előadója az Egyesült Államokban rendezett baptista kongresszusoknak. Nyilván ott készült jelenlegi „áldásosztó” szerepére.

Igor Kolomojszkij - Dnyepropetrovszk megye kormányzója, (Turcsinov által kinevezve) Ingatlan-Bénya a beceneve, a botrányos ingatlanspekulációk miatt, jelenleg ő a legnagyobb ukrán bank, a Privat Bank milliárdos tulajdonosa, hiteles források szerint ő a kitalálója és támogatója a Jobb Szektor nevű rablóbandának, bár utóbbiak Bénya adományain kívül nem vetik meg a saját rablásokból és zsarolásokból származó jövedelmet sem, különös módon az ukrajnai zsidóság sincs biztonságban tőlük. Kolomojszkij jelen pillanatban az Összukrajnai Zsidó Kongresszus első embere, általa épült meg Dnyepropetrovszkban a világon is egyedülálló mérető „Menóra Centrum és Múzeum”.

Arszen Avakov - Ukrajna ideiglenes belügyminisztere, a Janukovics-kormány alatt Harkov polgármestere volt, majd külföldre, Olaszországba menekült, mert sikkasztás miatt körözték, később az Interpol letartóztatta. De a Majdan-puccs után sietve hazatért, hogy ismét "kézbe vegye" a dolgokat. A Majdan zűrzavaros napjai után került kinevezésre, személyes jó barátja, Jacenyuk protekciójával. Turcsinov több ízben publikusan lehordta, amiért nem elég erélyesen kezelte a dél-kelet ukrajnai helyzet. Ma már inkább csak bejelenti a „terroristaellenes operációk” kezdetét és részeredményeit, a tényeges belügyminiszteri tevékenységet egy sokkal érdekesebb figura végzi...

Ruszlan Nalivajcsenko (a neve szláv nyelvből fordítva: „Na tölts csak még egy kicsit!...) - Belső információk szerint nem nagyon cáfol rá a családnevére (töltöget), jelenleg a tényleges belügyi funkciók irányítója és az ukrajnai barbár megtorlások szervezője. Múltjából érdekes adalék, hogy sokáig Ukrajna főkonzulja volt az USA-ban, Alekszander Jakimenko, egykori ukrán belügyminiszter információi szerint ez időre tehető a CIA által történt beszervezése is. Tény, hogy Brennan, az USA titkosszolgálatának vezetője vele egyeztetett legutóbbi rejtelmes ukrajnai látogatása során.

Andrej Porubij - Talán egyik legtitokzatosabb személy a jelenlegi illegitim kijevi rezsimben. Ragadványneve „a Majdan házmestere”, lévén ő koordinálta a zűrzavaros napokban a Majdanon a Jobb Szektor harcosainak mozgását, a minden irányban lövöldöző lesipuskások elhelyezését, és később a spéci fegyverek kimentését a „veszélyes területről”. Fényképek és videók által bizonyíthatóan Odesszában is ő irányította az eseményeket.

Érdekes színfoltja volt az ukrajnai elnökválasztásoknak az Ukrán Internet Párt programozója Alekszej Sevcsenko, aki Darth Vader személyét és öltözékét öltve magára próbálta bejegyeztetni magát mint leendő elnökjelöltet. A Választási Bizottság visszautasította a jelentkezést, kifogásolván hogy a csillagközi lakcím nem felel meg az előírásoknak. Természetesen elkísérte őt örök ellenfele, ám jelenleg hű társa Chewbacca is, ma együtt harcolnak Odessza vagy Kijev polgármesteri székéért. Ki tudja, talán szerencsésebb lett volna ha ők kerülnek Ukrajna élére, valamelyikük biztosan „visszavágott volna a birodalomnak.”
Csetneki László
Bécs





Egy kis ukrán ki kicsoda, avagy kik akarnak "kiválasztatni" Bölcs Jaroszláv nagyfejedelem trónjára

Egy kis ukrán "who is who", azaz kik ácsingóznak ma Bölcs Jaroszláv ukrán nagyfejedelem trónjára, vagyis ki kinek a fia-borja.

Petro Alekszejevics Porosenko - apja Olekszij Valzman, anyja Evgenyija Porosenko, felvette anyja családnevét, az ukránok „csokoládényúl” néven emlegetik, mivel édességgyárai vannak. Milliárdos, ő finanszírozza a Jobb Szektort, és övé az új hatalom szócsöve, az 5 TV-csatorna is. Ukrajna elnöke szeretne lenni május 25-én.

Julia Vladimirovna Timosenko - apja örmény zsidó, Vladimir Abramovics Grigjan, anyja félzsidó, Maria Joszifovna Nelep, nagyapja Abram Kelmanovics Kapitelman, Timosenko a férje családneve, szeret tiszta fehér „menyasszonyi” ruhában fellépni a politikai rendezvényeken. Ukrajna elnöke szeretne lenni május 25-én.



Arszenyij Petrovics Jacenyuk - anyja Maria Grigorjevna Bakaj, a neves ukrajnai talmudértelmező, Bakaj rabbi egyenes leszármazottja, fia, Arszenyij szabadidejében szcientológus. Ukrajna elnöke szeretne lenni május 25-én.



Vitalij Vladimirovics Klicsko - nagymama Tamara Jefimovna Etinzon, profi ökölvívó világbajnok, Ukrajna elnöke szeretne lenni május 25-én, ám Victoria Nuland, USA-államtitkár ezt nagyon nem szeretné.


Oleg Jaroszlavovics Tagnyibok - nagymama családi neve Frotman, nőgyógyász és forradalmár, a Majdan „hőse”, ő is az elnöki választás körül téblábol, Nuland szerint súlytalan személyiség, nem felel meg a célnak.

Artem Filippenko
Tarnopol, Ukrajna





MEGINT ZSIDÓ SZERVKERESKEDŐK


Ukrán gyerekek az új áldozatok,

az izraeli "orgona lopás"






Egy nemzetközi izraeli összeesküvés működik, akik elrabolnak gyermekek és a belső szerveiket begyűjtik nagy lendülettel. Egy megdöbbentő történetet Tel Avivból, ahol egy telken importált ukrán gyermekek szerveit szedik ki. A történet napvilágra került és tény, hogy Izrael mintegy 25.000 ukrán gyereknek a szerveit gyűjtötte be az elmúlt két évben, szervezet módon. Egy ukrán férfi mesélte el, aki eredménytelenül keresett 15 gyermeket Izraelben. A gyerekeknek örültek az izraeli egészségügyi központokban, ahol azokat használják a "tartalék alkatrészeknek" használták. Öt nappal ezelőtt egy ukrán filozófus professzor és a szerző, Vjacseszlav Gudin, egy pszeudo-tudományos konferenciát tartott az ukrán fővárosban, Kijevben. Gudin elmondta, hogy becslések szerint 300 résztvevő lehetett a kijevi konferencián, hogy elengedhetetlen az, hogy az ukránok figyelmét fel kell hívni az izraeli népirtásra, amit elkövetnek. A konferencián szerepelt két tanár, akik bemutattak egy könyvet, amely hibáztatta "a cionistákat" az ukrajnai éhínség miatt, amely az 1930-as években volt és összevetették az ország jelenlegi állapotával. Közben ukránok ellen az izraeli nagykövetség Kijevben kedden tiltakozó levelet adott át, amit 26 Knesset tagjai (MKS) írt alá, akik elítélik az antiszemita megjegyzéseit Szergej Ratushnyak elnökjelöltnek. A tiltakozók azt kántálták, hogy "Ukrajna nem a Gázai övezet," mivel ezt sugallják. Szerintük az izraeli MKS képviselők beavatkoznak az ország belügyeibe. Ez a történet megjelent egy arab nyelvű algériai napilapban. A Khabar szeptemberben beszámolt arról, hogy az Interpol, a nemzetközi rendőri szervezet kimutatta, hogy "zsidó banda" részt vesz a gyermekrablásokban Algériában és szervkereskedelemmel foglalkoznak ezek. A történet szerint marokkói zenakaroknál és algériai sétálóutcákon az algériai városokban vadásznak a kisgyermekek után. Ezután a gyerekeket kicsempészik a határokon, a szomszédos Marokkóba. A gyerekeket ezután eladják az izraelieknek és az amerikai zsidóknak Oujda fővárosában, ami kelet-Marokkóban van. Abból a célból, hogy orgona termelésre viszik őket Izraelbe és az Egyesült Államokba. A történet alapját egy nyilatkozatban ismertette Mustafa Khayatti, aki az algériai Egészségügyi Nemzeti Fjelesztési Bizottság vezetője. Khayatti azt állítja, hogy az algériai gyermekrablás kapcsolódik azokhoz a letartóztatásokhoz, amelyek New Yorkban és New Jersey történtek július végén. Amikor több zsidó férfi közül 44-e letartóztattak és nyomozást rendeltek el az illegális szervkereskedelemről és a politikai korrupcióról. Ez a történet összhangban van az Aftonbladet lapban megjelentekkel. Ez Svédország egyik legnagyobb példányszámú napilapja, amely azt sugallta, hogy az izraeli hadsereg elrabolt és meggyilkolt fiatal palesztinok szerveivel kereskedett. Ebben az ügyben fényt derítettek Bilal Ahmed Ghanemre, aki egy 19 éves palesztin férfi volt, akit lelőttek 1992-ben az izraeli csapatok, egy ciszjordániai faluban, Imatinban. Bostrom, aki szemtanúja volt a férfi megölésének azt mondta, hogy Ghanem holttestét elraboltak a film forgatás után és éjfélkor visszajöttek érte. Közben kijárási tilalom volt elrendelve, de néhány nappal később az izraeli hadsereg nagyjából összevarrta a nyakától a gyomráig a holttestét. Bostrom azzal érvelt, hogy a boncolásra lenne szükség ahhoz, hogy megállapítsák, hogy a halál még nem következett be, amikor szerveit eltávolították, de ebben az esetben egyértelmű volt, hogy Bilalt agyonlőtték. Az incidens után, legalább 20 palesztin család Bostromnak elmondta, hogy gyanús az, hogy az izraeli hadsereg fiaik eleste után elvették az izraeli erők a holttesteket, mielőtt visszatértek volna erre a területre. (presstv,dec.3)









Zsidó szervkitermelő maffia Amerikában



Zsidó szervkitermelő, és szervkereskedő maffia, azaz rabbik, zsidó polgármesterek és fajtársaik Jew Jerseyben


Nagy botrányt kavart Amerikában annak a Brooklynban élő izraeli állampolgárságú rabbinak, Levy Itzhak Rosenbaumnak a letartóztatása, aki elismerte bűnösségét. Az eset azt bizonyítja, hogy Izrael vezető szerepet tölt be a világra kiterjedő szervkereskedelem és az ahhoz kötődő szervezett bűnözés terén.
Miután egy FBI beépített ügynöktől 10 000 USD-t vett át, és letartóztatták, Rosenbaum rabbi beismerte, hogy régi szereplője az emberi szervkereskedelem fekete piacának, és hogy több ilyen üzletet bonyolított, esetenként 120-150 000 USD fejében. 2009-ben pénzmosás és korrupció vádjával szintén letartóztatták. Zsidó ügyvédjei széplelkű „szamaritánusnak” próbálták beállítani ezt a férget, de az amerikai törvények alapján 250 000 USD pénzbüntetésen túl öt-öt évet is kaphat minden közvetített vesénként. Még mielőtt bárki is elsiratná ezt a szegény rabbit, tudni kell, hogy megegyezés született arról, hogy kiadják Izraelnek, minden zsidó bűnöző végső mentsvárának. Jelenleg házi őrizetben van, természetesen. Nem sokkal utána az FBI a maffia további 44 tagját tartóztatta le, rabbik egész sorát, polgármestereket .
A sötét üzelmekre már 7 évvel ezelőtt fényt derített a Kaliforniai Egyetem antropológusa, Nancy Sheper-Hughes. Ez a bátor asszony már egy évtizede kutatja a szervkereskedelem rejtélyeit.
Ő (Rosenbaum) a nemzetközi bűnszervezet fő üzletkötője az Egyesült Államokban.”
A kutatónő forrásai közül az egyik fiatalember jóhiszeműen csatlakozott a segítőkésznek tűnő Rosenbaumhoz, majd amikor azokkal a „donorokkal” is találkozott, akiket e célból olyan elszegényedett országokból hoztak Amerikába, mint például Moldávia, rádöbbent, mivel is foglalkozik a főnöke.
Azt mondta (az informátor), borzasztó volt. Úgy hozták be ezeket az embereket, hogy nem voltak tisztában azzal, ami velük történni fog, haza akartak menni, és sírva könyörögtek.”- mondta Sheper-Hughes. A férfi útonállónak nevezte Rosenbaumot, aki ilyenkor elővette revolverét, amelyre úgy tűnt, hogy engedélye van, és ezt mondta: „Most itt vagy. Az üzlet az üzlet. Most vagy ide adod a vesédet, vagy soha nem mész haza.”
Nancy Sheper-Hughes értesítette az FBI-t, majd hiába várt, nem történt semmi. A Belügyminisztérium 2004-ben (!) azt nyilatkozta az ügyben, hogy elképzelhetetlen egy ilyen hálózat létezése az országban, ezek csak amolyan „városi legendák”.
Nagyobb sikere volt Brazíliában és Dél-Afrikában, ahol felhasználva az általa nyújtott információkat, határozottan léptek fel a bűnözőkkel szemben. Járt több olyan Moldáviai faluban, ahol „a férfiak 20%-át már felszippantotta ez a rendszer, hogy fillérekért eladják a veséjüket.” Tehát Rosenbaumék 10 000 USD összköltségen megszerzik a nem zsidó áldozatok szerveit, majd 150 000 USD-t kérnek zsidó megrendelőiktől. Nem érne meglepetés, ha a műtéteket végző, szintén fajtárs orvosok, megúsznák egy enyhe dorgálással, fantasztikusan jövedelmező magas beosztásuk megtartása mellett.
A terhelő titkos hangfelvételen azt mondja Rosenbaum, hogy „Ezt már rég óta csinálom.” A beépített ügynök kérdésére, hogy hány ügyet bonyolított, azt válaszolta: „Egészen sokat.”
Nancy Sheper-Hughes-t, mikor éppen a „Kettévágott világ, a globális emberi szervkereskedés” című oknyomozó könyvének megjelenésére várt, szerdán felhívta az FBI, amire az antropológusnő vissza kérdezett: „Miért éppen most hívnak engem?” Majd hét év után végül rászánta magát az ügynökség és letartóztatta a hálózat tagjait.
Ide tartozik a hálózat még ennél is brutálisabb módszere, a PressTv nyomán: a korábbi izraeli hadügyminiszter elismerte, hogy már az 1990-es években a Gázai övezetben palesztin holttestekből „kitermelték” a belső szerveket. A palesztin hatóságok követelik Izraeltől, hogy számoljon el a sok, börtöneikben eltűnt fiatal palesztin sorsával, hollétével.
Az elhunytakat bizonyos esetekben lezárt dobozokban adják át a hozzátartozóknak, parancsba adva, hogy nem vizsgálhatják a holttestet és éjszaka temessék el - mondja Fathi Abu Mughli palesztin egészségügyi miniszter. Salem Khaleb titkos tömegsírokra hivatkozik, 302 holttestet találtak egy ilyen helyszínen. A palesztin hatóságok követelik a cionista bűnözők megbüntetését a Genfi Egyezmény alapján.
Egy svéd újságíró, Donald Boström leleplező cikkében az Aftonbladet lapjain az izraeli hadsereget egyenesen a Gázai-övezetben végrehajtott emberrablással vádolja, melynek palesztin áldozatai nyomtalanul eltűntek.
Természetesen sem a nyugati, sem a hazai sajtó nem kapta szárnyaira ezeket a híreket, de egy biztos: előbb vagy utóbb ezek a sátánfajzatok kamatostul megfizetnek minden sötét bűnükért!
Forrás: Veterans Today, PressTv
Bartha László - Jövőnk.info


Zsidó bosszúállók

1. rész: Öljünk meg hatmillió németet


A második világháború után egy bizonytalan létszámú zsidó csoport elhatározza, hogy véres bosszút állnak a nácikon testvéreik legyilkolásáért. Hatmillió németet szándékoznak elpusztítani, korra, nemre való tekintet nélkül, hogy megmutassák a világnak: nem lehet büntetlenül zsidókat ölni. 
- Kb -
1945-ben, a szövetségesek statisztikái szerint, csak Nyugat-Németországban mintegy 13,2 millió embert lehetett volna letartóztatni pusztán azért, mert „feltételezhetően” a náci apparátusban szolgáltak. Ebből ténylegesen 3,5 milliót vontak felelősségre, amiből 2,5 millió főt viszonylag gyorsan szabadon engedtek. A nemzetiszocialista rendszert kiszolgáló maradék egy millió főre pedig jellemzően pénzbüntetés, vagy vagyonelkobzás várt, illetve bizonyos munkáktól való eltiltás. 1949-re mindössze 300 náci volt börtönben, miközben tíz, de inkább százezres nagyságrendben jártak-keltek az utcákon - vagy szerte a világban - azok, akik közvetlenül, vagy közvetve vettek részt a zsidó népirtásban.
Soha véget nem érő folyamat
A kérdésre, hogy miért nem ítéltek el több nácit a szövetségesek, az angol holokausztkutató és egyetemi professzor, David Cesarani úgy felelt: „mert az egy soha véget nem érő folyamat lenne.” A professzor felidézte, amikor az angolok a belseni koncentrációs táborban elkövetett bűnök felelőseit tárgyalásos úton próbálták meg elítélni. Kilenc hónapig tartott a procedúra minden különösebb eredmény nélkül - és ez csak egy tábor volt.
Volt azonban egy maroknyi elszánt csoport, akik nem nyugodtak bele, hogy zsidók millióinak gyilkosai még szabadlábon vannak. Ők voltak a „Nakam” (héberül: bosszú), azaz a „Zsidó bosszúállók.” A tagok olyan húszas éveikben járó fiatalok voltak, akik elvesztették családtagjaikat, és koncentrációs táborokból, gettókból, vagy a Churchill javaslatára létrehozott Zsidó Brigádokból verődtek össze.
Előzmények – a Zsidó Brigádok
A Churchill által támogatott Zsidó Brigád volt az egyetlen független zsidó katonai szervezet, amely a II. világháborúban a szövetségesek oldalán harcolt. A tagok többsége Palesztina földjéről érkezett, leginkább abban a reményben, hogy tevékenységükkel elnyerik a Nyugat támogatását a zsidó állam létrehozására, illetve, hogy legyőzzék a náci Németországot.
Az angol katonaság soraiban számos zsidó volt, azonban Churchill elődje, Neville Chamberlain még nem támogatta egy önálló zsidó harcászati egység létrehozását a brit hadseregen belül, mert nem akarta, hogy ez később tárgyalási alapot szolgáltasson Izrael megalapításánál. 1944 szeptemberében végül Churchill személye, és az Európából érkező rémhírek segítették elő a Zsidó Brigád létrehozását a brit miniszterelnök, és Weizman, későbbi izraeli államelnök tárgyalásai eredményeként. Rövid egyiptomi kiképzésük után a mintegy 5000 főnyi zsidó alakulatot az olasz fronton vetették be. A háború végén, ezek a csapatok Északkelet-Olaszországban, illetve Ausztriában találkoztak a holokauszt túlélőivel. Nem sokkal később az egységet a britek hivatalosan feloszlatták. A csapat tagjainak jó része azonban még csak akkor látta elérkezettnek az időt saját háborújuk megkezdésére: bosszút állni a vélt, vagy valós náci bűnösökön.
flag.jpg
 A Zsidó Brigádok zászlója. Fotó: Central Zionist Archive
 ...a hullára egy nagy követ kötöttünk és belöktük a vízbe”
A zsidó bosszúálló brigádokat több részre osztották, akik a szövetségesek hallgatólagos beleegyezésével már 1944-ben megkezdték nem hivatalos tevékenységeiket olasz és német területeken. Mivel a brigádok tagjai élvezték az angol katonai hírszerzés támogatását, és ingyen utazhattak a II. világháború utáni Európában (a britek által kiállított hivatalos meghatalmazással), ezért „rendkívül hatékonyak voltak a célpontok felkutatásában, majd azok törvényen kívüli elítélésében”- mondja Cesarani professzor.
A csoport tagjai beszivárogtak a különböző állami szervekbe, és a bűnösnek vélt nácikat elfogták, majd eltették láb alól. Van, akit megfojtottak, voltak, akiket felakasztottak. Az akasztásokat legtöbbször garázsban hajtották végre, úgy, hogy az áldozatot az autó tetejére állították, nyakát körbe kötötték, és felfüggesztették a tetőgerendára. Majd egyikük elhajtott az autóval, míg az áldozat ott maradt lógva.
Michael Elkins, a BBC egykori Jeruzsálemi tudósítója sokat foglalkozott a témával. Ő számol be arról, hogy 1945 után Németországban számos esetben előfordult, hogy magas rangú volt nácikat találtak holtan útszéli árkokban - vélhetően „cserbenhagyásos gázolás” áldozatai lettek. Más nácik saját autójukkal szenvedtek halálos balesetet, rejtélyes mechanikai meghibásodás következtében. A Gestapo egyik volt vezetője éppen a kórházi ágyában várt egy műtéti beavatkozásra, amikor az infúzióján keresztül, rejtélyes módon kerozin került a véráramába.
A zsidó csapatok a lehető legnagyobb titokban, felhajtásmentesen végezték a dolgukat. „A teherautó megállt egy előre megbeszélt helyen, amely hivatalosan nyomozási helyszínül szolgált volna. Amikor a tóhoz értünk, elővezettük az SS katonát, megfojtottuk, a hullára egy nagy követ kötöttünk és belöktük a vízbe” – emlékszik vissza az egyik bosszúálló.
Mi nem azért cselekedtünk, hogy felhívjuk a jövő generációk figyelmét a nácik által elkövetett bűnökre és azok konzekvenciáira. Minket csak a bosszú vezérelt. Tudja, mi az, hogy a bosszú édes íze? Nos, én pont ezt éreztem: kivégezni egy olyan nácit, akiről tudtam, hogy kitépett egy gyereket az anyja karjai közül, aztán a falhoz vágta, majd lelőtte az apát a nő szeme láttára. Nyugodt lelkiismerettel öltem, és ha újra meg kéne tennem, megtenném.” – mondta egy másik volt brigádtag.
Az akciókban résztvevők később valamennyien azt nyilatkozták, úgy érezték, nem a saját, hanem az egész zsidó nép nevében hajtanak végre történelmi küldetést. Úgy gondolják, hogy csak a kötelességüket teljesítették. Mind hétköznapi emberek voltak, akiknek jó része fontos katonai, vagy civil szolgálatot lát el a mai Izraelben.
nakam_csoport.jpg
A bosszúállók. Fotó: dachaukz.blogspot
Szemet szemért – kísérlet hatmillió német elpusztítására
A Brigádon belüli keményvonalasok a célzott likvidálások mellett, a „szemet szemért” elv alapján több millió német válogatás nélküli meggyilkolását tervezték. München, Berlin, Weimar, Nürnberg és Hamburg víztározójába kívántak halálos mérget juttatni, hogy így pusztítsák el az említett városok lakosságát. Előzetesen, mint szakemberek, vagy egyszerű munkások beszivárogtak a vízellátó üzemekbe. Éjszakákon át tanulmányozták a vízművek tervrajzait, arra külön figyelmet szenteltek, hogy az amerikaiak elől elzárják a vizet, ezzel biztosítva, hogy csak a németek kapjanak a mérgezett folyadékból. „Minden készen állt az akcióra, csak az engedélyre vártunk” – írta később az egyik résztvevő.
Abba Kovner, a keményvonalasok vezetője Palesztinába utazott, hogy megszerezze az ottani zsidó vezetés - elsősorban – morális támogatását. Találkozott Chaim Weizmannal, a leendő izraeli állam első elnökével, aki a manchesteri egyetemen vegyészként végzett. Amikor meghallgatta Kovnert a holokauszt borzalmairól, nem támasztott akadályt: áldását adta a bosszúállók akciójára, sőt felajánlotta segítségét a méreg megszerzését illetően.
A terv azonban sosem valósult meg. Kovnert egy nagy adag méreggel a zsebében a brit katonai rendőrség letartóztatta, miközben Izraelből hajózott vissza Európába. Vélhetően elárulták, valószínűleg azért, mert a cionista vezetés attól tartott, hogy egy ilyen nagyszabású tömegmészárlás aláásná a cionizmus Holokauszt után kialakult ideológiájának morálját és veszélyeztetné az önálló zsidó állam megteremtését is.
A kudarcba fulladt terv számos kérdést vet föl. Vajon a Bosszúállóknak volt-e felhatalmazásuk kezükbe venni az ítélkezés és bíráskodás jogát? Volt-e felhatalmazásuk arra, hogy a vélt, vagy valós bűnösöket felelősségre vonják, hogy a jövő generációi az eszükbe véssék: nem lehet büntetlenül zsidókat ölni? És vajon ki adhatott volna erre felhatalmazást?
Paradox módon, a zsidó bosszúállók tevékenységének leginkább a saját maguk a zsidók vetettek véget. A születőfélben lévő Izrael állam vezetői egyre inkább úgy gondolták, hogy a Zsidó Brigádok akciói ártanak a cionizmus ügyének és a zsidók nemzetközi megítélésének. Ha a zsidó állam megteremtésének végjátéka nem abban az időben zajlik, a bosszúállók majdnem biztos, hogy tovább folytatják tevékenységüket és még több nácit ölnek meg. Vajon akkor sikerül végrehajtani a hat millió német ellen kitervelt merényletet? Ha igen, milyen lenne most a zsidók nemzetközi megítélése?
A második résszel hamarosan jövünk!
A témát bemutató dokumentumfilm magyar nyelven:
http://www.youtube.com/watch?v=qQpI0BqXKzg
A blogon megjelent hasonló cikkek a témában:
Az elektronikus hadviselés szerepe a 2006-os arab-izraeli háborúban
Nem szállítok feketéket” – az etióp kisebbség helyzete Izraelben
Élet a kerítés mögött – megalázó kisebbségi lét Izraelben – 1. rész
Élet a kerítés mögött (2. rész) – Izrael az ígéret földje?




2. rész: a mérgezett kenyér


A második világháború után egy bizonytalan létszámú zsidó csoport elhatározta, hogy véres bosszút állnak a nácikon, testvéreik legyilkolásáért. Hat millió németet szándékoztak elpusztítani, korra, nemre való tekintet nélkül, hogy megmutassák a világnak: nem lehet büntetlenül zsidókat ölni. Az akciót végül nem sikerült végrehajtani, de készítettek egy „B” tervet is...
-Kb-
Mivel a zsidó bosszúállók a lehető legdiszkrétebben végezték munkájukat, néhol egymásnak ellentmondó adatok állnak csak rendelkezésre a csoport megalakulásának és akcióinak körülményeit illetően. Bizonyos források szerint ezek a brigádok 1945-ben, Bukarestben jöttek létre, a vilniusi gettó lázadás kirobbantójának, Abba Kovnernek a vezetésével. Kovner egyik beszédében szenvedélyesen idézte a 94. zsoltárt, amelyben így szól Izrael ellenségeiről: „[Isten] megfizet gonoszságukért, és eltörli őket a föld felszínéről.”
Amikor 1941-ben a németek megszállják Litvániát és Kovnerben tudatosul, hogy mit művelnek a zsidókkal, úgy dönt, megszervezi az ellenállást. Ennek a momentumnak azért is van nagy jelentősége, mert ez volt az első alkalom, amikor a zsidók realizálták, hogy mi történik velük, és nem nézték tétlenül tovább, ahogy vágóhídra küldik őket. Kovner a vilniusi gettó lakosaiból 1942-ben megalakít egy ellenálló szervezetet, melynek egy évvel később vezetőjévé válik. Hamarosan ezekből a felkelőkből, illetve a koncentrációs táborok túlélőiből jön létre a Nakam (héberül: bosszú), ami a Bosszúállók egyik sejtje.
Abba_Kovner_at_Eichmann_trial1961.jpg
 Abba Kovner, a zsidó ellenállás ikonikus alakja
Bizonyos források a Nakam-ot a Zsidó Brigádok egy mindössze 60 fős szélsőséges szakadárjainak tartják, akik partizánok, vagy holokauszt túlélők voltak. A csoport a háború után érkezett Németországba, hogy levadásszák a nácikat. A végső cél egy olyan nagyméretű akció lett volna, amivel fel kívánták hívni a világ figyelmét arra, hogy a zsidókat nem lehet büntetlenül tömegével legyilkolni. Öt német város vízellátó rendszerét akarták megmérgezni, és ezáltal - számításaik szerint - megölni hatmillió németet. Minderről részletesebben az első részben olvashat. A hatmillió német elpusztítása volt az „A” terv, amit végül nem sikerült kivitelezni. Volt azonban egy kisebb volumenű, de szintén gyilkos perspektíva, amit legalább részlegesen sikerült megvalósítaniuk: több ezer német fogoly megmérgezése.  
Nehéz falat
Nürnbergtől nem messze mintegy 3600 egykori náci tisztet és katonát tartottak fogva. A zsidó bosszúállók kikutatták, hogy a raboknak melyik pékségből szállítják a kenyeret. Az egyik merénylőnek, a kék szemű és árja kinézetű Arye Distelnek sikerült munkát szereznie ennél a pékségnél. A terv egyszerű volt: méreggel bekenni az összes kenyeret, amit a fogva tartottak reggeliének szántak.  
Miután megszerezték a cseppfolyós mérget, amit egymás között „gyógyszernek” neveztek, Distel becsempészte a pékségbe, ahol biztos helyre rejtette, a padlódeszkák alá. Az egyik szombaton három bajtárs csatlakozott Distelhez, és bekenték a több mint háromezer vekni, reggelire szánt kenyeret a méreggel. A terv azonban részben sikerült. A New York Times 1946. április 20-i számában a következő Associated Press jelentés olvasható: „Ezerkilencszáz német háborús rab betegedett meg komolyan arzénos kenyértől egy amerikai táborban... Halálesetet nem jelentettek.”
méreg_nytimes_ok.jpg
Bizonyos források szerint, később végül mintegy ezren haltak bele a mérgezésbe. Az amerikai rendőrség hamar megtalálta a pékségben elrejtett szert és felszerelést, amivel a kenyereket megmérgezték. A nyomozás azonban ezen a ponton megrekedt. A hivatalos álláspont szerint a vizsgálatokat vezető amerikai parancsnok attól félt, hogy a mérgezés híre eljut más börtönökbe illetve a német lakosság fülébe is. Ezért mindent megtett, hogy titokban maradjon az ügy, még a német sajtót is cenzúrázták. Az elkövetők rövid időre Franciaországba, vagy Csehszlovákiába emigráltak, de miután lenyugodtak a kedélyek, visszatértek Németországba.
A nemzetközi színtéren
Bár az angolok 1946-ban hivatalosan feloszlatták a szervezetet, a zsidó bosszúálló csoport az 1950-es években is folytatta tevékenységét. A Nakam tagjai eljutottak Spanyolországba, Latin-Amerikába, Kanadába, illetve bárhova, ahol a feltételezett nácik megbújhattak.
Alexander Laak, a Jagala nevű, Észtországban felállított koncentrációs tábor egykori parancsnoka sem kerülhette el sorsát. Laak Kanadába menekült feleségével a háború után, ott érték utol a bosszúállók. A Nakam tagjai megvárták, amíg a volt náci parancsnok egyedül tartózkodik a házában, majd berontottak és szembesítették bűneivel. Ezek után adtak neki egy kötelet, amire felakasztotta magát. Bizonyos források úgy tartják, hogy nem a Bosszúállók, hanem a Moszad emberei ölték meg Laak-ot.
1944-es hivatalos becslések szerint a Jagala táborban 3-5 ezer ember halt meg, míg a modern kutatások eredményei alapján ez a szám a duplája lehet. Egyes kutatók ugyanakkor úgy vélik, több mint 100 ezren vesztették életüket az észt koncentrációs táborban.
Nem voltak egyedül
Az angol születésű zsidó brigádok tagjai közül rengetegen nem vettek részt közvetlenül a bosszúállók akcióiban, azonban hamis papírokkal, egyéb dokumentumokkal és logisztikai eszközökkel támogatták a mozgalmat. Ezen felül több tízezer holokauszt túlélőnek segítettek eljutni Palesztinába illegálisan, amikor a brit kormány korlátozta a zsidó bevándorlást a Szentföldre. A menekülteket kiképezték és a brit hadseregtől ellopott fegyverekkel segítették a Hagana-t, a születőfélben lévő Izrael „hadseregét.” A brit parancsnokság tudott ezekről, de a cionista barát vezetés szemet hunyt az események fölött. A Zsidó Brigádok egykori 35 vezető tagja Izraelben később a tábornoki rangig vitte.
További cikkek a témában:





A "nagyok" is kóstolgatják egymást: amerikai atom-tengeralattjárót tessékelt ki az orosz Északi Flotta


Az Egyesült Államok légierejének egyik, az orosz határ közelében “porszívózó” RC-135 Rivet Joint elektronikai felderítő gépének közelmúltbeli, állítólagosan Sz-400 légvédelmi rendszer célkövető radarjával történő figyelmeztetése után - az orosz katonai vezetés által közöltek szerint - augusztus 7-én egy amerikai atom-tengeralattjárót észleltek, majd zavartak el az orosz Északi Flottának a tengeralattjárók elleni hadviselésre szakosodott egységei.

Orosz Il-38-as

Az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi által idézett névtelen haditengerészeti forrás elmondása szerint az Északi Flotta őrjáraton lévő egységei augusztus 7-én egy, vélhetően Virginia osztályú atom-tengeralattjárót észleltek, amire ezt követően ráküldtek egy éppen a nyílt vízen tartózkodó tengeralattjáró-elhárító csoportot és egy Il-38 típusú tengerészeti járőrgépet. A forrás elmondása szerint az (újra?) észlelés után 27 perccel kitessékelték a tengeralattjárót az orosz vizekről.

Mississippi - egy Virginia osztályú tengeralattjáró

(HTKA - RIA Novosztyi nyomán)




Zsidó szervezésű az ukrán forradalom



A majdani elitegység vezetői veterán zsidók voltak.
Egyre több jel mutat arra, hogy az ukrán forradalom nem "spontán", a nép akarata miatt tört ki, hanem nyugati-zsidó felforgatás eredményeképpen. Elég csak megnézni, hogy egyből az IMF-hez futottak hitelért, hogy a Jobbszektor Izraelnek tett hűségesküt, és hogy ki is vezette a majdani téren az elitegységet.
Zsidó veterán a majdani elitegység élén
Így nevezik az alakulatot: majdani kék sisakosok. 40 férfiről és nőről van szó, akik az elitegységet alkották a Majdanon. 35 fő nem zsidó, akiket 5 izraeli veterán vezette, akik korábban az IDF-ben (zsidó hadsereg) szolgáltak. Vezetőjük beceneve Delta. A zsidó milícia kivette részét az ukrán forradalomból, a sisak alatt kipát viselve - számoltak be róla a Jewish Telegraphic Agency-nek
Számos ukrán zsidó, beleértve Moshe Azman rabbit, aki az ország egyik első számú rabbija, büszkélkedve megerősítette Delta identitását és szerepét a még véget nem ért forradalomban.
A kéksisakos név utalás az ENSZ kéksikaos békefenntartó erőire. Egységükkel megakadályozták, hogy a felbőszült tömeg a rendőrök által megszállt épületeket felgyújtsa.
Delta így nyilatkozott: "Ott bent tucatnyi tisztviselő volt, körülvéve 1200 demonstrálóval akik élve el akarták őket égetni. Közbeléptünk és tárgyaltunk a biztonságos kijutásukról. A probléma az volt,hogy a rendőrök a fegyvereik nélkül nem akartak elmenni, a rendeletekre hivatkozva. Delta a JTA-nak mondta, hogy egysége biztosította, hogy a tömeg hagyta fegyveresen távozni a kormányerők tagjait."

Delta izraelből emigrált 1990-ben és visszatért Ukrajnába és üzletemberként dolgozott. A JTA-nak ezt nyilatkozta: jelentkeztem hozzájuk, elkezdtem harcolni, megtanultam hogy kell egy városi harcot végigvinni. Emberek követtek és egy csapat fiatal élén találtam magam hamar, akik gyerekek voltak. A többi ex-idf-es akkor jelentkezett, mikor megtudták, hogy ő vezeti a csapatot - meséli.
Delta elmondta, hogy csapatuk kapcsolatban van a Svobodábal, akit gyakran vádoltak antiszemitizmussal. "Nem tartozok hozzájuk, de kapcsolatban vagyunk. Tudják hogy izraeli vagyok és ex-IDF-es. A "Testvérüknek" hívnak. Amit a Svobodáról beszélnek, az túlzás, ez tény. Nn nem szeretem őket, mivel ők álhatatlanok, de nem antiszemiták."
Jelenleg a kék sisakosok végzik a rendőri munkát, amivel megakadályozzák a fosztogatásokat, őrjáratokat tartanak. Ee van egy másik projektjük is Azman rabbival: a súlyos sérülteket, azokat is, akik nem zsidók, Izraelbe menekítik repülővel, ott gyógyítják meg őket. Mindent magán adományozok finanszírozásából - szól a mese.
A Jobb Szektor hűséget fogadott Izraelnek
Az ukrajnai izraeli nagykövetség tájékoztatása szerint február 26-án, Reuven Din El izraeli nagykövet találkozott az állítólag „náci” és „fasiszta” Jobb Szektor elnevezésű szervezet vezetőivel. Mint ismeretes, a Jobb Szektor tagjai voltak azok, akik nem csupán a végső győzelemig folytatandó harcra tüzelték a tüntetőket, de fegyvert is ragadtak a törvényesen megválasztott ukrán államfő hatalmának megdöntése céljából.
A nagykövetség tájékoztatása szerint a Dmitrij Jaros pártelnök vezette küldöttség hangsúlyozta, hogy „toleráns politikát” kívánnak követni a nemzeti kérdésekben. „A gyűlölködő retorikát, különösképpen pedig az antiszemitizmust, a Jobb Szektor nem csupán elítéli, de küzdelmet is folytat ellene, minden törvényes eszközzel” – szögezte le Dmitrij Jaros, az ukrán „náci” part vezetője. Mint mondta, mozgalmának célja „egy demokratikus Ukrajna felépítése, átlátható, tiszta kormányzat felállítása, a küzdelem a korrupció ellen, továbbá egyenlő lehetőségeket kívánnak biztosítani minden nemzetnek, céljuk a nép egységesítése és egy olyan állam megteremtése, amelyet a nép irányít”.
A tárgyaló felek továbbá megállapodtak abban, hogy „forró drótot hoznak létre a provokációk megelőzése és a felmerülő kérdések megvitatása céljából”. A „náci” mozgalom vezetői hangsúlyozták, hogy „az idegengyűlölet minden megnyilvánulását meg kell büntetni” – olvasható a kijevi izraeli nagykövetség közleményében.
Megtévesztéssel háborúzz!” – hangzik a Moszad elhíresült jelszava. A cionista irányítás alatt álló USA és Izrael jó ideje törekszik arra, hogy saját beépített ügynökeik révén az agresszív terjeszkedésükkel szemben álló erőket egymás ellen kijátsszák, illetve a kevésbé veszélyesnek tűnő ellenséget a legveszedelmesebbnek ítélt ellenségre uszítsák. A módszer számos sikert hozott az elmúlt évtizedekben. Afganisztánban például a Nyugattal ellenséges viszonyban álló radikális iszlamista szervezeteket fegyverezték fel, és vetették be a szovjet hadsereg ellen a 80-as években. Irakban az USA – miután a végletekig élezték a felekezeti ellentétet – a síita milíciák révén mért csapást a szunnita ellenállás központjaira, Líbiában és Szíriában pedig úgyszintén az iszlám radikálisok, sőt az al-Kaidához kötődő fegyveres csoportok segítségével igyekezett a Nyugat zűrzavart kelteni, és a cionista hódítással szembenálló rezsimeket megdönteni.

Az ellenségek egymás elleni kijátszásának módszere olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy most Ukrajnában is alkalmazzák. A nemzeti eszmétől feltüzelt ukránok tömegei abban a reményben vonultak az utcára, hogy végre egy szabad, független, mindenféle korrupciótól és idegen befolyástól mentes, virágzó Ukrajnát hozhatnak létre. A valóságban pedig a cionista világhódítók céljait szolgálják. Ha esetleg a nacionalisták és a radikális Jobb Szektor hívei ráébrednek arra, hogy csúnyán átverték őket, és a cionista karámba beterelt hazájukban sem jólét, sem függetlenség nincsen, már alighanem késő lesz.
Az egész óriási megtévesztő műveletben a kulcsszerepet nem a NATO hadereje játssza, hanem egyrészt a különböző ellenálló mozgalmak legfelső vezetésébe beépített moszados és nyugati ügynökök serege, másrészt pedig a hatékony pszichohadviselés. A megtévesztő propaganda-hadjárat emberek tömegeit képes olyan tettekre ösztönözni, amelyek saját érdekeikkel homlokegyenest ellentétesek.
Adalék: Érdekes jegyzet került elő a Majdanról
Az egyik sátortábor sikeres elfoglalása után találtak egy füzetet, amiben a "mozgósítható" személyek telefonszámait és egyéb elérhetőségeit tartották, valamint a kifizetéseket. Több oldalon van sorolva, hogy ki mennyi hrivnyát illetve esetenként USD-t kapott a kormányellenes tevékenységért.






Az izraeli atom





Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő az indulás előtt néhány nappal lemondta részvételét a washingtoni nukleáris csúcson. Hivatalos magyarázat szerint el akarta kerülni, hogy a találkozón Izrael be nem vallott, de le sem tagadott nukleáris arzenáljára terelődjön a figyelem. Előzetes hírek szóltak arról, hogy a török és az egyiptomi küldöttség az atomfegyver-mentes közel–keleti övezet megteremtése érdekében Izrael leszerelését követelik majd.
Izrael nukleáris programját ugyan idáig nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A zsidó állam nem írta alá az atomsorompó-egyezményt, és nem enged nukleáris ellenőröket Dimónába. Ban Ki-moon ENSZ-főtitkárnak elsősorban Izraelnek üzenve azt mondta a csúcstalálkozó előtt, hogy „minden tagállamnak, amely idáig nem vett részt az atomsorompó-egyezményben, most csatlakoznia kell. Ez minden tagállam kötelezettsége.”
Ma Izrael a világ hatodik legnagyobb nukleáris állama, amely a jelentések szerint mintegy 100-250 atomfegyvert birtokol, köztük valószínűsíthetően neutron- és hidrogénbombákat is. Az izraeli atomprogram teljes titokban indult, és ez ma is így van. Jellegét és célját azonban jól jellemzi az izraeli Atomenergetikai Bizottság elnökének, Ernst Bergmannak a kijelentése: „Nem fognak még egyszer bárányokként a vágóhídra vezetni bennünket.”



Az 1980-as években került napvilágra, hogy a nukleáris arzenál kiépítésében mely országok működtek együtt a zsidó állammal. Az 1950-es évek végén Franciaország indította el Izraelt a nukleáris fejlődés útján azzal, hogy közreműködött a dimónai atomreaktor építésében, amely ma is Izrael plutónium szükségletének javát fedezi. A láncreakcióhoz szükséges nehézvizet Norvégia szállította 1959-ben. 1963-ban, amikor a reaktor megkezdte működését az Egyesült Államok további négy tonna nehézvizet szállított a helyszínre. Az amerikaiak emellett leszállítottak Izraelnek egy kisebb, 5 megawattos kutatási reaktort, amelyet Nahal Sorekben állítottak fel. A reaktor 1960-ban kezdte meg működését, de nem tudott elegendő mennyiségű plutóniumot gyártani. Inkább arra szolgált, hogy segítse a kezdő atomtechnikusok kiképzését. Az 1960-as években az Egyesült Államokból, valószínűleg egy pennsylvániai nukleáris létesítményből további 100 kilogramm magas fokon dúsított uránium került Izraelbe.
A francia–izraeli nukleáris együttműködésről egy francia újságíró, Pierre Pean írt, akinek szabad betekintése volt Dimóna francia dossziéjába. Könyvében azt állítja, hogy a 26 megawattos erőművet eleve úgy építették, hogy az atombomba építésére is alkalmas legyen. Izrael francia segítséggel már az 1967-es háborút megelőzően is rendelkezhetett egy vagy két atombombával.
Francis Perrin, aki a francia atomenergia-ügynökség főbiztosa volt 1951 és 1970 között, 1986-ban azt nyilatkozta, hogy az ötvenes évek végén a két ország együttműködött az atombomba gyártás megtervezésében. 1965 és 1969 között az amerikaiak évente vizsgálták a dimonai atomreaktort.
A CIA egy 1968-ban beterjesztett jelentésében azt közölte Lyndon B. Johnson elnökkel, hogy Izrael rendelkezik atombombával. 1969-ben Izrael oly mértékben korlátozta az amerikai ellenőrző látogatásokat, hogy az amerikaiak emiatt írásban panaszt is tettek. A Nixon-adminisztráció már nem vizsgálta, hogy mi folyik az atomreaktorban, úgy döntött: jobb, ha hivatalosan nem is tud róla. Ennek ellenére a CIA továbbra is küldött jelentéseket az izraeli atomprogram folytatásáról. Az 1974-es, az atomfegyverek terjedéséről szóló memorandum azt írja, hogy Izrael nagy mennyiségű urániumhoz jutott, részben titkos eszközökkel: és ezt annak bizonyítékaként értékelte, hogy Izraelnek atomfegyverei vannak. Az izraeli rakétafejlesztésből is hasonló következtetéseket vontak le. A Jerikó-rakétának hagyományos fegyverként ugyanis nincs értelme, nyilvánvalóan nukleáris atomtöltet hordozására gyártották.
A Time magazin szerint az 1973-as háborúban Izrael vagy tucatnyi bombát állított össze, hogy szükség esetén – a Salamon-opció néven ismert terv keretében – önvédelmi célból alkalmazza. 1974-ben Efraim Katzir izraeli államelnök jelentette ki, hogy Izraelnek „mindig is az volt a szándéka, hogy nukleáris potenciált fejlesszen … és ez most sikerült is.”
1979. szeptember 22-én az amerikai „Vela” műhold Afrika déli partjai mentén alacsony erősségű, nagy valószínűséggel nukleáris robbantásra utaló villanásokat érzékelt. A detonációról azt feltételezik, hogy egy közös izraeli–dél-afrikai atomkísérlet volt.
1986 szeptemberében, Mordechai Vanunu, izraeli atomtechnikus, aki nyolc éven át dolgozott Dimónában, beszámolt Izrael atomfegyver-fejlesztési programjáról. Hatvan színes fényképet adott át a Sunday Timesnak Izrael állítólagos földalatti bombagyáráról. Adatai szerint Izrael 100-200 atombombával rendelkezhet. (Vanunut a cikk megjelenése után néhány nappal egy kalandvágyó magányos turistát játszó izraeli női titkos ügynök Rómába csalta, ahol már a Moszad emberei várták. A férfit titokban Izraelbe szállították, és tizennyolc év börtönre ítélték. 2004-ben szabadult, de nem hagyhatja el az országot és nem nyilatkozhat.) Mindezen híresztelések ellenére Izrael kitart eredeti kommunikációs stratégiája mellett. Ennek lehetett a része, hogy Netanjahu kormányfő helyett a washingtoni atomcsúcson Dan Meridor, a helyettese képviselte a zsidó államot.







Orbán Viktor miniszterelnök ma fogadta az Európai Zsidó Kongresszus vezetőit, akik Budapesten tartják tanácskozásukat Az Orbán Viktor és az Európai Zsidó Kongresszus vezetői között tartott mai találkozón az Európai Unió és a vallási közösségek közötti párbeszéd fontossága volt a fő téma.

Orbán Viktor január végén Brüsszelben már találkozott az Európai Zsidó Kongresszus vezetőivel, akkor a magyar miniszterelnök többek között azt mondta, hogy a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a társadalom értékes közösségének számító zsidóság jogait feltétel nélkül tiszteletben tartsák. A korábbi beszélgetésen a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar kormány fellép az emberi méltóságot, illetve a zsidóságot sértő jelenségekkel szemben.

A mai találkozón az Európai Zsidó Kongresszus vezetői arra kérték az EU soros elnökségét adó Magyarország miniszterelnökét, hogy járuljon hozzá a párbeszéd erősítéséhez.



A találkozón jelen volt az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, Mose Kantor és több más európai zsidó vezető, többek között Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz)  elnöke és Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója.

BreuerPress info  Fotó: Ritter Doron
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése