Aszimmetrikus világterrorizmus

Aszimmetrikus

világterrorizmus

I.
 

Előre bocsátom, ez az írás stílusában elüt a megszokottaktól. Nem tarkítom idézetekkel és nem tűz delem tele képekkel. Sejtem ugyanis, hogy az ilymódon megspékelt írások fárasztják az olvasót. Most azt gondoltam, hogy - kísérletképp - az eddigieknél könnyedebben írok, könnyebben olvas ható írást, aféle gondolatfutamot. Hátha...

A téma viszont egyáltalán nem könnyü. Egy "mókuskerékben" tipródom régóta, amit az jellemez, hogy egy gondolat kering a fejemben körbe - körbe, és nem tudok szabadulni tőle. Minden egyes gondolatnak könyörtelenül ott van a sarkában a következő. Ugynanaz, mint az előző...

A zsidókról, a zsidókérdésről van szó... Aki ezzel vívódik eltávolodik környezetétől, amelynek szemében mániákusnak tűnik, és ezért önvizsgálatra kényszerül: tényleg hülye lennék? Ezt a kínos önvizsgálatot elvégeztem és arra a következtetésre jutottam, nem vagyok teljesen őrült...

Erről szól ez az írás.

Az egyén "intellektuális környezetben" kényszerül élni, én is. Könyvek ezrei (!) néznek rám a polcokról. Muszály hallgatnom a rádiót, nézni vagy legalábbis hallgatni a televíziót, mert ha a feleségem felébred azonnal bekapcsolja valamelyiket, néha mindkettőt, és recsegnek - villognak csaknem éjfélig.

A számítógép elé önként, de kényszeresen ülök, függőségem okán. Néha éjjel két óra körül hagyom abba. Igaz, olvastam olyasmiről, hogy későig dolgozni tulajdonképp egészséges (?).

A recehártyámon és a dobhártyámon keresztül az agyamat bombázó információk skálája széles, de a tudat tudattalanul szűri ezeket, azért tudat. Ami a szürőn fönnakad, az a gondolati élmény, ami pedig az élményekből megmarad és keringeni kezd - az a "mánia". 

A politika mindíg érdekelt, de a politikai eseményekben sokáig nem fedeztem fel semmiféle közös mozgatót, közös nevezőt. Akkor voltam nyugodt, gondtalan, "elfogulatlan" érdeklődő.

Aztán egy kényelmetlen, sőt kellemetlen felismerés kezdett bennem derengeni, majd egyre határozottabb körvonalakat ölteni.

A történelem nem véletlen események halmaza. Nem objektív törvényszerüségek által meghatározott folyamat. A történelemnek - szinte az ókortól kezdve, de az újkorban feltétlenül - egyetlen "hajtóereje" van: a nemzetközi zsidó. Ezt a gondolatot ebben a formában Henry Ford fogalmazta meg elsőként, hasonló címü könyvében. Ha a napi politika torlódó eseményeit az autógyáros szemüvegén keresztül (is) szemléljük, rá kell jönnünk, igaza volt; bár hülyének bélyegezték, sőt ez be is láttatták vele...

A zsidók önmagukról az állítják és napjainkban egyre hangosabban hirdetik, ők az Úr választott népe, a világ fölött uralkodni hivatott nép. Ez abszolut ostobaságnak tűnik, de a zsidók rendületlenül hangoztatják és ha nem is hisznek benne, sikereiket innen eredeztetik. Az eredet kétséges, de a siker kétségbevonhatatlan! Mi az ok? Mi a magyarázat?

A zsidó lelki alkat!

A zsidó lelki alkat megismeréséhez a naponta hallható - látható zsidó szerepjáték élvezete nem segít hozzá bennünket a Tóra, a Talmud, a "Jegyzőkönyvek" és a zsidó történelem bizonyos foku ismerete nélkül. Ezekhez nem árt hozzáolvasni Josephus Flavius könyveit sem a zsidók történetéről és a zsidó háborúról.

Ezekből az derül ki, hogy a zsidó olyan emberfajta, amely a békétlenség szításában, a lázadásban és a gyilkolásban különös kedvét leli. Ez azonban a dolognak csak az egyik, nem is a legérdekesebb oldala. A zsidóság a világ legkönyörtelenebbül fegyelmezett hadserege. A zsidó a legbrutálisabb kápója saját fajtájának is, amelyet a haragvó Jahve nevében korbácsol a zsidó világuralom pokoli gúlájának építésére, kegyetlenebbül mint a legkegyet lenebb(nek tartott) egyiptomi fáraó.

Ha tárgyilagosan értékeljük a zsidót észre kell vennünk, hogy gondolkodása mennyire eltér a nemzsidóétól. Annál praktikusabb, a zsidó önfenntartást és fajfenntartást sokkal inkább szolgálja. "Intelligenciája" nem általános emberi, inkább patkány-intelligencia, amely ezt a kis rágcsálót képessé teszi arra, hogy a nála sokkal "okosabb" emberi közegben fenntartsa és szaporítsa kártevő önmagát.

Tudják ezt a zsidók is. Minden "őszinte" megnyilatkozásuk lényege a kétfajta gondolkodás megkülönböztetése. A nemzsidóknak - gojoknak - állati értelmet tulajdonitanak. Gúnyolódnak is ezen. Sikereik fő okát a kétféle gondolkodás egyenlőtlen versenyében jelölik meg, fenntartva maguknak az emberi gondolkodás monopóliumát.

Sajnos igazuk van. Egy bizonyos értelemben feltétlenül.

Sokmindent olvastam már a gondolkodás fajtáiról. Isten őrizzen attól, hogy a részletekkel untassam az olvasót. Annyi fajta gondolkodás van, mint csillag az égen. Bőven tárgyalják ezeket a pszichiáterek, történészek, szociológusok, stb. Egy gondolkodás-fajtával, ill. fogalommal azonban nem volt szerencsém találkozni. A "fajfenntartó gondolkodásról" nem tud még az Internet sem. Pontosabban Freudhoz, a szexualitáshoz kalauzolja az embert, mintha a fajfenntartás lényege a nemzés lenne.

Pedig a fajfenntartó gondolkodás, amely az állati ösztönből fejlődött ki, fontosabb mint Arisztotelesz logikája és a Leonardo da Vinci zseniális müszaki találmányai, ill. festményekbe, szobrokba és épületekbe transzformált látomásai. A buta gójok gondolkodása, még az említett szellemóriásoké is, csak a valóság égi mása. Inkább művészet mint gondolkodás.

A fajfenntartó gondolkodás leginkább a "pragmatikus" gondolkodásra hasonlít amely, az emberiség nagy eszméinek és gondolatainak igazságát és helyességét a gyakorlat, a mindennapi élet, a cselekvések és az eredmények által teszteli, de mégsem azonos azzal, mert nem a nagy eszmékből indul ki és eredményeit sem azokra vetíti vissza.

A fajfenntartó gondolkodásnak, mint zsidó privilégiumnak, jószerint egyetlen értékmérője a pénz (mennyisége) és az ebből leszármaztatható, ezzel kifejezhető minden egyéb előny; mint például a hatalom és az élvezetek (közöttük a legocsmányabbak is). E földi örömökben való dágványozás a zsidó létformája. Gondoljanak Goethe/Gounod Faust-jára és az operában énekelt "Rondo"-ra. Ez a dalocska a "való világ" leghűbb tükre. Csak annyiban vált meghaladottá, hogy a zsidók már csak egy virtuális aranyborjú körül táncoltatják az emberiséget. Az egész világból összeharácsolt aranyat ugyanis eltüntették a Fort Knox trezorjaiból és máshonnan. Alapos a gyanú, a sáraranyat a zsidók egy eljövendő világégés elől dugták egy még biztonságosabb helyre. Abban reménykedve, ha az egész emberiség el is pusztul, ők egy általuk tervezett és szervezett armageddonban, majd az arany rejtekhelyénél kötnek ki egy új Noé bárkájával és a zsidókirály uralma alatt hozzák létre a maguk szép új világát. A bárkába behajózott állatok között egy hím meg egy nőstény goj is lesz, hogy a megengedett mértékig szaporítva, kiszolgáljanak olyan ínyenc zsidó igényeket, amelyre más állatok nem alkalmasak.

A pokoli körtánchoz nem elég az (eldugott) arany. Ki húzza hát a talp alá valót? Hát a kényszer. Itt térjünk vissza a címbeli világterrorizmushoz és innen haladjunk végig a gondolatmeneten.

Szegény Radnóti! Hogy eltévedt térben és időben, amikor leírta híres, szép, megható sorait

"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt,
nemcsak parancsra..."

Nem olvasta volna (?) Flavius "Zsidó háborúját" amelyben a szerző Pompejus "kegyetlen" légiói által ostromolt Jeruzsálem "haláltusáját" úgy írja le, hogy sok pap halálraszántan végezte az ital- és füst áldozatot, amikor a halálos csapás, vagy döfés érte őket; különös módon nem csupán a kegyetlen legionáriusok kezétől. Közülük ugyanis "a legtöbbet saját (zsidó) 'honfitársaik' vágták le, akik más párton voltak."  Ez a kis epizód, az idézhető sok ezer hasonló mellett, azt bizonyítja, nincs még egy olyan nép, amely annyira önként és olyan kéjjel ölne, mint a zsidó. A (remélem) közismert bibliai példákkal itt és most nem is akarok előhozakodni.

A "vérengző kereszt" egyik élharcosa Torquemada, a "Szent Inkvizíció" feje, negyedzsidó volt (mint Heydrich, akitől állati kegyetlensége miatt a "jobbér zésü" SS hóhérok is féltek és akit emiatt megvetettek).

Arról megint sokat lehetne elmélkedni és írsogálni, hogy a nagy amerikai indíán kulturák elpusztításában, majd az afrikai négerekkel folytatott rabszolga kereskedelemben milyen szerepet játszottak a zsidók és kegyetlenségük mennyiben determinálta ezen müveletek milliós emberveszteségeit.

Most lépjünk egy nagyot az időben, oda ahol és amikor fellépett a szegény elnyomott zsidóság messiása Moses Mendelssohn úr, aki irodalmi és történeti munkásságával bizonyította, hogy a judaizmus szellemét igenis össze lehet egyeztetni a felvilágosodás humanisztikus eszméivel. Így lett a zsidó felvilágosodás vezéralakja, hozzájárulva a zsidóság bekapcsolódásához az európai kultúra fő áramába. Ez a társítás kitünően sikerült. A felvilágosult, asszimilálódni vágyó zsidóság úgy emancipálta önmagát, hogy megtervezte, ill. megrendezte a Nagy Francia Forradalmat, amely vadállati kegyetlenségével véste bele magát a történelembe. E forradalom vezéralakjai - merö véletlenségből - a zsidó Danton és a szintén zsidó Robespierre voltak. Jellemző módon a zsidó Robespierre a zsidó Dantont is lenyakaztatta...

És miről álmodozott (éberen) a félzsidó Lenin? Hát a vérről... Neki csak az a forradalom volt igazi, amely patakokban ontja a vért. Az echte zsidó Trockijjal és a szinte színtiszta zsidó bolsevik vezérkarral a lehető legpontosabban igyekezett lemásolni a zsidó jakobinusok módszereit. Megdöbbentő hasonlatosságot tükröz az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság (VCSK) és a francia forradalom Rendkívüli Bizottságok (RB) szervezete és müködése. Amikor pl. Szentpéterváron vörös terrorista bandák tömegével kezdték írtani az értelmiségieket, papokat, kispolgárokat és pétervári pártvezetés fékezni próbálta buzgalmukat, Lenin elvtárs távíratban tiltakozott. Hallatlannak és megengedhetetlennek minősítette a "forradalmi lendület" csillapítását.

Az ugyancsak félzsidónak tekinthető Sztálin elvtárs "második forradalma" gyökerestől kiírtotta Lenin gyilkos zsidó bandáját. Ám Sztálin rendkivül pragmatikus gondolkodásu férfiú volt és saját rendszerében előszeretettel alkalmazott szadista zsidókat - hóhérszerepre...

Jobbára zsidók voltak a CSEKA és jogutódainak vezetői: Jagoda, Menzsinszkij, netán Abakumov és mindenek fölött Beríja. Sztálin udvartartásában ezt a szerepet Kaganovics töltötte be.

De nem kell nekünk magyaroknak se' a szomszédba mennünk néhány igazán eklatáns példa kedvéért. Mert kik voltak a '19-es forradalom páncélvo natos, bőrkabátos szadista hóhérai? Hát - megint csak véletlenül - zsidók: Korvin Klein Ottó, Szamuely Tibor és a "civil" Kun (Kohn) Béla. Szerepvállalá sukban az a szép, hogy ők már emancipálódott, kikupálódott "magyar" értelmiségiek voltak. Szamuely pl. "jó" családból származó piperkőc, csokor nyakkendős, kamásnis "világfiból", úságíróból lett egyből tömeggyilkos hóhér. Kohn Béla igazi formáját később játszotta ki. Mint a krimi forradalmi bizottság elnöke a "krimi hóhér" megtisztelő címet érdemelte ki.

Honnan hozták gyilkos ösztöneiket? Hát a történelmi idők mélyéből. Példájuk arra int, hogy ez a vérengző vérvonal évezredeken keresztül öröklődik és gyilkol - rombol, ha teheti.

Aztán "felszabadultunk". És lám Sztálin elvtárs kiket ültetett a nyakunkba? Véletlenül a zsidó Rákosit, Gerőt, Révayt, Farkast és a többit. Gerő elvtárs mint tényleges, ill. gyakorló gyilkos a spanyol polgárháborúban a "barcelonai hóhér" címét érdemelte ki (Kun Bélához hasonlóan).

És az AVH-nál ahol kínozni, ölni lehetett, kik reprezentálták túl megint fajtájuk részarányát? Péter Gábor, helyettese Szücs (Szüsz) Ernő, Körmös Bauer, stb. Eh! A rosseb ott egye mindet! Nem folytatom tovább a kurkászást, hisz ahogy közeledünk a mához, egyre többen emlékeznek rájuk. Ideje áttérnem a terrorra, mint a zsidó uralom alapvető módszerére.

A zsidó diaszpóráknak palesztinai exodust követő, több évszázadot átívelő, terrorcselekményeit itt és most nem akarom szerbe - számba venni. Egyenest Palesztinába ugrom és onnan folytatom, amikor megkezdődött a tömeges visszavándorlás, az "alijázás". Ábrahám ősi földjét az angolok játszották a zsidók kezére (Balfour nyilatkozat), de azzal a megkötéssel, hogy valahogy ki kell jönniük az ott élő palesztinokkal. Ez eszük ágában sem volt. Az első pillanattól az elnéptelenítés politikáját folytatták a tömegterror legaljasabb módszereinek rendszeres alkalmazásával. De tovább is mentek ennél. Felrobbantották a britek főhadiszállását a King David Hotelt és meggyilkolták a korábban zsidómentő ENSZ főmegbízottat Bernadotte grófot, valamint az utazó brit minisztert Moynihant. Mindezt büntetlenül tehették az aljas Amerika nyilt támogatása és a gyáva Európa cinkos sunyítása mellett.

Az izraeli határokon kivülre szorított, nyomorúságos menekülttáborokba zsúfolt és emiatt érthetően elégedetlenkedő cca. egymillió palesztint sorozatos "megtorlások" sújtották, néhol tömegmészárlások formájában. Rendszeresen lecsaptak a menekülteket befogadó államokra és ezek területét hosszabb - rövidebb időre meg is szállták.

A terror nem érte el célját. Nem törte meg a palesztinok és a befogadó államok ellenállását. Izraelt ma állig felfegyverkezett, bosszúszomjas szomszéd államok veszik körül és "saját" területén öles falakkal és őrtornyokkal kerített gettóban, a világtörténelem legnagyobb gettójában, kénytelen dekkolni annak tudatában, hogy ez a gettó az utolsó palesztin, ill. az utolsó zsidó meggyilkolásáig üzemelni fog...

Mindez csak a zsidó terrorizmus belső vetülete. De milyen a külső?

A világ államainak döntő többsége ilyen - olyan módon gyarmati, vagy gyarmati jellegü függésben van a kapitalizmussal, pontosabban a tőkével, még pontosabban a zsidó uzsoratőkével szemben. Az "uzsoracivilizáció" a "nemzeti" uralkodó osztályok korrumpálása révén fokozódó mértékben szívattyúzza ki a nemzeti jövedelmeket igazságtalan szerződési előnyök kikényszerítésével és az adósságszolgálat rafinált módszereivel. E machi nációk célja, ill. eredménye e társadalmak szerkezetének szétrombolása és tagjaiknak bizonytalan élethelyzetü, nyomorgó, forrongó tömeggé degra dálása.

A népek olyan "embermasszáká" váltak, amelyek bármikor mozgósíthatók "saját",  tervszerüen korrumpált, rendszereik megdöntésére, gyilkolásra, rombolásra. Gondol junk csak az "arab tavasz" eseményeire, ill. a most zajló iraki, egyiptomi, törökországi "nyugtalanságokra", stb.

Ezen államok kiszolgáltatottságának csak az egyik eleme a gazdasági, pénzügyi kiszolgáltatottság. A zsidókapitalizmus a "diktatórikus" rendszerek (Szaddam. Kadhafi, Asszad, stb.) helyett olyan "nyilt" államokat hozott - hoz létre, amelyek korlátlanul átláthatók, átjárhatók a romboló zsidó ágensek és az általuk toborzott és vezényelt terrorcsoportok számára is. Egyszerüen megszünt a határvédelem, eltüntek a határok. Semmi sem akadályozza az eszmék, a felforgató pénz és a fegyverek, ill. a felforgatók "szabad áramlását". Ennek riasztó példája Szíria, amely nem a határoknál lövöldözi agyon a behatolókat, hanem kénytelen megvárni, amig azok befészkelik magukat a városokba és már csak hordóbombákkal lehet őket megsemmisíteni és csak úgy, hogy egy banditára tíz sziriai áldozat jusson. E hadviselés "sikerei" révén Sziria népe kivándorol, vagy elpusztul.

Ahol ez a kitünően müködő rendszer döcögni kezd, ott megjelennek az izraeli vadászgépek és ha kell hagyományos, ha az nem elég nukleáris (!) csapásokat mérnek a kiválasztott célpontokra. Mindezt büntetlenül tehetik, mert Sziria a "baráti" államoktól nem kapja meg azokat a modern fegyvere ket, amelyekkel az ismétlődő izraeli agresszióknak ellenállhatna.

Sajnálatos tény, hogy a háború által közvetlenül nem sújtott, amúgy erős, államok (pl. Irán) határai is átjárhatók az amerikai/izraeli ágensek számára. Ennek kockázatairól és mellékhatásairól lentebb.

Sajnos merőben más képet mutat az izraeli - amerikai szolidaritás. Ennek csak egyik magyarázata az, hogy a zsidók irányítják mindkét országot. Ebben az együttmüködésben olyan koncepcionális elemek is vannak, amelyek a gój államok kapcsolatrendszereiből teljesen hiányoznak, visszaigazolva a gójok állati gondolkodását.

E két rablóállam "testvériesen" megosztozik a haditechnikai kutatások eredményein, a gyártási ismereteken, sőt ha kell a legmodernebb fegyvereken is. Háborúk, vagy "békés" gyilkolászások idején a legteljesebb logisztikai támogatást nyújtják egymásnak (főleg a nagy Amerika a védtelen kis Izraelnek.)

Mire használja fel a CIA és a MOSZAD ezeket az adottságokat?

Hát elsősorban a terrorista harctevékenység korlátlan alkalmazására, az "ellenség" területén, azaz a világ minden pontjára kiterjedően. Itt nem a tömegterror, hanem a "precíziós megsemmisitő csapások" módszereivel operálnak - többnyire bűntetlenül.

Korábban (még) feháborodást váltott ki, de legalábbis feltünt, ha pl. az egyiptomi fegyverkezésben államközi szerződések keretében közremüködő egyik másik mérnököt meggyilkolták, vagy eltüntették a többnyire ismeretlenül maradt tettesek. Iránt is azért említettem, mert hasonló sorsra jutott az iráni atomprogramon dolgozó iráni tudósok sora is. Egy kis hangulatkép erről. "Autóra tapasztott mágneses bombák, motorra szerelt pokolgép, toroklövés, emberrablás. Nem válogatnak a módszerekben az iráni nukleáris szakértőket sorra likvidáló gyilkosok. A natanzi urándúsító felrobbantott részlegvezetője néhány év alatt immár az ötödik olyan iráni atomtudós, aki ellen halálos merényletet követnek el. Irán Izraelt gyanúsítja, amely viszont tagadja érintettségét."  Ez persze csak egy buborékocska a boszorkányüst fortyogó felületén. Jó példa azonban arra, hogy Izrael békeidőben olyan háborús akciókat folytat, vele hadiállapotban nem álló országok ellen, azok felségterületén, amelyeket a háborús jogszabályok is tilalmaznak. (Egy régebbi jó példa Irak építés alatt álló osiraki atomerőművének lerombolása.)

Nem részletezem, csupán említem Amerika további különös akcióit: a globális kémkedést, a tudatmanipulációs praktikákat, a chemtrail elnevezésü légköri manipulációkat és a földfelszín elleni merényeletket, amelyek rovására írják a haiti-i földrengést és a Fukushimai erőmüvet megrongáló tengerfenék mozgatás által kiváltott szökőárat is.

Ezek a zsidóamerikai szupremáciából (superiority, fennhatóság, felsőbbrendüség) eredeztetett jogok, amelyek tökéletesen egybeesnek a hamis zsidó küldetéstudattal, ill. a "választott nép" által önmagának vindikált előjogokkal.

Sajátságos, hogy a Szovjetunió szétmanipulálását követően a világ politikai rendszerének egypólusúvá válása nem csökkentette ZsidóAmerika mohó agresszivitását.

Immár nem a főhatalomra, hanem a totális, abszolut hatalomra vágyakoztak. Ennek az akarásnak a jegyében született meg, majd öltött testet az Új Világrend (New World Order), ötlete amelynek ürügye, nyitánya a szeptember 11-i önmerénylet (provokáció) volt. Ennek keretében tette félre nyiltan és látványosan a "megtámadott"  Zsidó- Amerika a világ addigra kialakult gyarló, azaz hiányos és következetlen "jogrendjét", az összes "demokratikus" jogelvekkel egyetemben.

Ami engem illet, a "Cowboy Amerikát" nem azonosítom ZsidóAmerikával. Azért sem tehetem, mert számomra kézenfekvő, hogy ZsidóAmerika lerom bolta a Cowboy Amerikát is. Ez utóbbi szerencsétlen ország egy olyan orvosi lóra kezd hasonlítani, amely testén/testében hordozza az uzsoracivili záció minden undorító betegségét.

A társadalom összetartó szövetei itt rohadtak szét leginkább. A magányos tömeg itt a legmagányosabb. Itt pusztitanak legnagyobb mértékben a legsúlyosabb egyéni és társadalmi betegségek, a drog és alkoholfogyasztás, a homoszexualitás, ésatöbbi. Mindez Amerika belügye. Nem belügy viszont a pénzügyi szakadék (fiscal cliff) partján billegő "pokoli torony", a gigantikus amerikai államadósság, amely az eddigi legnagyobb világválság rémképe mellett, egy minden eddiginél pusztítóbb világháború rémképét rajzolja a horizontra. Tudjuk az elkövetkezendő világválság "kistestvérei" két világháborút generáltak eddig, összesitve többszázmillió áldozattal. Mit eredményez a harmadik?

Most pedig a nemzetközi jogról.

Érdekes, hogy az emberiségnek a világháborúkig nem volt annyi esze, hogy "világjogot" alkosson egy eszményi világrend védelmére. Olyan jogot, amely általánosan elfogadott, világos erkölcsi elvekhez igazodik. Lehetővé teszi az "állambűnök" felderítését, megelőzését, megtorlását. Ennek lényege az lett volna, hogy egy erős állam a nálánál erősebb világközösséggel, mint erkölcsi és bírói hatalommal találja magát szemben, ha ereje az erkölcs, ill. a jog áthágására (agresszió) készteti.

Tréfás gondolatok persze voltak. A drezdai ember-perzselő disznó: Churchill és a nagy háborús beugrató: Roosevelt mertek nagyot álmodni. Így jött létre az "Atlanti Charta", amelyben előszörtől ... nyolcadszorig országaik nemzeti politikájának elveit, a világ jobb jövőjébe vetett reményeiket  imígyen körvonalazták. (Csupán néhány forgács a tömény marhaságból.)

"Országainkat sem területileg, sem más módon nem kivánjuk gyarapítani ... Iparkodunk előmozdítani, hogy a nagy és kis államok ... egyenlő feltételekkel juthassanak hozzá a világ nyersanyagaihoz ... Óhajtjuk valamennyi nemzet legteljesebb együttműködését ... hogy mindannyiuk számára megteremthes sék a jobb munkakörülményeket, a gazdasági haladást és a szociális biztonságot ... Olyan békét remélünk, amely minden nemzetnek lehetővé teszi, hogy határain belül biztonságban éljen, amely szavatolja, hogy az emberek a világ minden részén félelem nélkül éljenek, és ne szenvedjenek szükséget ... Úgy véljük, hogy a világ nemzeteinek mind gyakorlati, mint eszmei megfontolásból le kell mondaniuk az erő alkalmazásáról."

Agymenésükkel a sajtó beterítette a földgolyót és nem szakadt le az ég, nem nyílt meg a föld, hogy betemesse ezt a két rohadt alakot.

[Egyébként Roosevelt (Rosenfeld) úr volt az aki megreformálta az amerikai pénzügyi rendszert "Letérítette az aranyalapról, ezzel lerontotta a dollárt, hogy emelje a nyersanyagárakat, a tőkések profitját. National Recovery Administration (N. R. A.) néven nagy bürokratikus szervet létesített, amely őt terveinek végrehaj tásában támogatta. Amerika gazdasági életének ezt az új korszakát 'New Deal' nek nevezték, valójában 'Jew Deal', azaz zsidó üzlet volt. Egyben a "demokratikus állam túlhatalmát eredményező, 'hatalmas és merész etatista kísérletet' jelentett."]
Roosevelt áldásos tevékenysége segítette a zsidóság "jelképes kígyóját" abban, hogy egy nagyot csusszanjon a Világ bekerítése irányában. A nevé hez fűződő "Jew Deal" hozta létre annak a világrendnek az alapjait amelynek működése a Charta magasztos elveinek ellenkezője, amely pokoli szenve dést hozott az emberiségnek és amely ma Armageddonnal fenyegeti a világot.]

Az első jogszabályok, nemzetközi szerződések (konveciók) formájában jöttek létre, a hadviselés során elkövetett visszaélések visszaszorítására és a civil lakosság védelmére. E naiv "unnormativ" normák hatástalanoknak bizonyultak.

A változás, a "nürnbergi törvénykezés" képében, a Második Világháború után következett be, amikoris a bűnös hadviselést folytató győztes nagyha talmak bírói lepelbe bújtatott bosszút álltak a bűnös hadviselést folyató vesztes nagyhatalmak bűnösein. A szégyenpadra ültetett "huszonkettőt" önkényesen válogatták ki. Volt köztük führer-helyettes: Hess, aki átrepült Angliába és kenyre-kedvre megadta magát,-  kvázi hóhér, az RSHA főnöke: Kaltenbrunner,- voltak tábornokok: Keitel, Jodl,- admirálisok: Raeder, Dönitz,- épitési miniszter: Speer,- újságíró (!): Streicher, bankár: Hjalmar Schacht,- satöbbi.

Őket olyan bünök alapján ítélték el, amelyeket elkövetésük idején nemzetközi jogszabály, ill. hazájuk joga nem minősített bűncselekménynek. Ezzel. nem mellesleg, áthágták a "nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege" ősi jogelvét. De eljárásukban nem ez volt a legvisszataszítóbb. Tömeggyilkosságok felbújtójaként ítélték el a "Stührmer" antiszemita élclap főszerkesztőjét Streichert. Ráadásul őt, épp őt, kínozták/alázták meg legjobban a "vizsgálatok" idején.

Dönitz megvádolása ellen a csendesóceáni flotta parancsnoka Nimitz admirális tiltakozott és amikor ez nem használt megküldte az amerikai tengeri hadikódexet, amely a megtorpedózott ellenséges hajók legénységével szemben ugyanolyan eljárást írt elő, ami miatt Dönitzet vádlottak padjára ültették. Mindhiába. A tomboló zsidóbosszú heve csillapíthatatlan volt. Streicher ezt úgy fejezte ki, hogy a zsidóság, a gyülölet népe, Nürnbergben Purim ünnepet ül. [Arra célzott, hogy az ókorban ahasvérus perzsa király egy Eszter nevü zsidónő felbújtására hetvenötezer embert mészároltatott le saját népéből. E véres orgia évfordulója a zsidók legnagyobb ünnepe, örömünnepe (!) amikor elmebeteg módon tombolnak a gójok testeiből rakott hekatombákból kifolyó vértó elképzelt látványára.] És ez a nép - épp ez a nép - őrjöng, ha valaki vérvádat mer emelni rituális szertartások áldozatai miatt.

Kisérletek történtek arra, hogy a nemzetközi jog alapfogalmait tisztázzák. Ezek meghiúsultak azon, hogy az USA már az agresszió fogalmának definiálá sához sem járult hozzá. Erre jó oka volt. A második világháború után Amerika által indított háborúk kivétel nélkül agressziv háborúk voltak. Gondoljunk csak az Amerika partjaitól többezer kilométerre lévő Vietnam és Korea ellen vívott háborúkra.
Az "Antidogma" internetes portálon találtam az alábbi kimutatást azokról a független országokról, amelyek ellen a Második Világháború óta azaz "bol dog békeidőben" Amerika bombatámadásokat hajtott végre. Korea és Kína 1950-53,- Guatemala 1954,- Indonézia 1958,- Kuba 1959-61,- Guatemala 1960,- Kongó 1964,- Laosz 1964-73,- Vietnam 1961-73,- Kambodzsa 1969-70,- Guatemala 1967-69,- Grenada 1983,- Libanon 1983,- 1984, Líbia 1986,- El Salvador 1980-as évek, Nicaragua 1980-as évek,- Irán 1987,- Panama 1989, Irak 1991,- Kuvait 1991,- Szomália 1993,- Bosznia 1994, 1995,- Szudán 1998,- Afganisztán 1998,- Jugoszlávia 1999,- Jemen 2002,- Irak 1991-2003, 2003-11,- Afganisztán 2001-napjainkig,- Pakisztán 2002-2003, 2007-napjainkig,- Szomália 2007-2008,- Jemen 2009,- Líbia 2011.

A kimutatásból kiderül, hogy nem alkalmi légicsapásokról, hanem olykor évekig tartó háborús pusztításról van szó.

Nem lényegtelen, hogy, hogy szomszédai ellen Izrael is az az agressziók sorozatát követte, követi el. Ezen ügyekkel számtalanszor foglalkozott az ENSZ, ill. annak Biztonsági Tanácsa, de a makacs amerikai vétók minden vizsgálatnak és marasztaló határozatnak elejét vették, a szankciókról nem is beszélve. A felsorolásban nincs szerepeltetve Szíria, mivel őt csupán Izrael támadja és csak alkalmanként. Igaz, hogy ellene "gyengített" nukleáris bombákat is bevetettek.

Minden emberi képzeletet meghalad az izraeli hadviselés aljas kegyetlensége. A bibliai alapokra itt sem akarok kitérni. Egy korábbi cikkemben éltem azzal a gyanúperrel, hogy az izraeli hadsereg szolgálati szabályzata alighanem Tóra elveit, sőt szövegét követheti.

Újkeletü hírhedt írás Leon Uris "Exodus" c. könyve. Palesztina arabtalanításának hőskorából való a következő story. Az arab ellenállók támadásokat intéztek izraeli olajvezetékek ellen, ahogy ez minden modern háborúban bevett szokás. A vezetékek fegyveres védelme helyett a zsidók az alábbi módszert alkalmazták, a Szerző szerint. "Amikor valahol kárt tesznek a vezetékben, a rohamcsapat a legközelebbi arab falut a földdel teszi egyenlővé. Ez rá fogja vezetni az arab falvakat, hogy saját érdekükben védelmezzék a vezetéket. ... Mivel a zsidók kisebbségben vannak, mindíg megtorláshoz kell folyamodnunk ... A megtorlás lett a zsidó önvédelem jelszava." Ez az elegyengetés nem ritkán a házakba szorult lakókkal együtt történt...

Mi viszont csak Lidicéről és Oradourról hallhatunk - tanulhatunk, amelyeket a gaz nácik a Második Világháború idején merényletek megtorlásaként pusztították el.

Arról úgyszólván semmiféle fáma nem szól, hogy voltaképp mennyi az amerikai terrorbombázások reális embervesztesége. A Második Világháborút lezáró és Amerika évszázadát bevezető haditett is a zsidóamerikai aljasság jellemzője. A Japán elleni atomtámadásról van szó. Az amerikai vezérkar négy japán nagyvárost sértetlenül hagyott, hogy tiszta teszt-eredményt nyerhessen az atombombák pusztító erejéről, különös tekintettel a védtelen polgári lakosságra. Az időjárás döntötte el, hogy Hirosimára és Nagaszakira esett a választás. E városok lakossága megszokta a feje fölött nagy magasságban ismételten átrepülő B-29-es légierődök (superfortress) ezüstösen csillogó látványát. Légiriadót sem rendeltek el jöttükre. Aztán fellob bantak a zsidóamerikai újkorszak fáklyái...

Aztán felálltak a nyálas "emberjogi bizottságok" is, kifejezetten arra a feladatra, hogy nyomban vonítsanak ha a világ bármely táján seggberúgnak egy jajtelesz zsidót. (Még jó, hogy Schweitzer főrabbi nem hívott be izraeli rendfenntartókat, amikor valaki az utcán odaszólt neki és megelégedett azzal, hogy a "magyar" köztársasági elnök a lakására szaladt kondoleálni. Egy kupica kosher szilvapálinkával se kínálta meg a vén zsugori.)

Ezek az emberjogi bizottságok, tisztelet a nagyon kevés kivételnek, egy dologgal nem hajlandók foglalkozni: Amerika és Izrael rémtetteivel, legyenek bár azok háborús bűntettek, vagy államilag szervezett merényletek, a világ tetszőleges pontjain.
Azt hiszem, többen emlékeznek még arra a képre, amelyen az amerikai elnök, a külügyminiszter és amerikai tábornokok ülnek mint a moziban és élőadásban figyelik amint a világ másik fertályán a tengerészgyalogosok meggyilkolják egykori ügynöküket, a szeptember 11-i merényletben cinkosukat Oszama bin Ladent.

A fentiekből két következtetés adódik: 1.) a jognak a népek életében nincs "szolgálati szerepe",- 2.) a nemzsidó népek szorongató defenzívában vannak a terrorista Izraeli Zsidó Állammal és a terrorista Amerikai Zsidó állammal szemben.

E hátrány mindinkább elviselhetetlen, kiegyenlítése egyre sürgetőbb. Merre lehet elindulni? Mindenfajta "jogalkotási" törekvés hatástalan pótcselekvés lenne olyanokkal szemben, akik a gójokat mint állatokat eleve kirekesztik a jog oltalmából. A kultúrállamokban vannak ugyan állatvédelmi törvények, de a gójokra még ezeket nem terjeszti ki sem Izrael, sem Amerika.

Egyetlen megoldásként az kínálkozik, hogy az agresszorral szemben a saját fegyvereivel, a saját módszereit alkalmazva kell a harcot felvenni, mindenfajta "jogi" korlátozást mellőzve, a viszonosság elve alapján. (Ez persze nem jelenti azt, hogy "jogi fegyvert" ne lehetne, ill. kellene bevetni a jogtiprók ellen.)

A világot a szó teljes értelmében újra kétpólusúvá kell tenni, vagyis a keleti oldalnak is meg kell szervezni a támadás és a védelem teljes spektrumát, ideértve minden olyan eszközt és módszert, amit az ellenség alkalmaz.

Mielőtt a második rész megjelenne, ha kedvük tartja és idejük engedi, olvassanak bele egy korábbi írásomba, amely egy olyan hadviselésről szól, amely nek nincsenek korlátai és nincsenek jogi, még kevésbé erkölcsi szabályai. Arról a titkos háborúról szól, amit a sztálini Szovjetunió vívott a kapitalista Nyugat ellen, lényegében a nyugati értelmiségi elit, különösképpen a zsidó elit, közreműködésével.

E háborúnak "csupán" az volt a célja, hogy meggyengítse a kapitalista társadalmak ellenálló képességét a szovjet befolyással, esetleg behatolással szemben. Igaz, hogy Sztálin elvetette a "permanens forradalomnak" a félzsidó lenin és a zsidó Trockij által képviselt eszméjét. Kiírtotta ezen eszmekör képviselőit, a lenini gárdát; de az egész világ meghódításának ábrándját azért haláláig dédelgette magában.

E "legendás korszakban" sok disznóságot követtek el Sztálin ügynökei. Az ellenfél élőerőinek tömeges megsemmisítéséről azonban szó sem volt. Ilyen értelemben Hitler se' volt tömeggyilkos. A hurok, méreg és tőr a CIA és a MOSZAD révén kerültek be a "békeidők" stratégiai fegyverarzenáljába. Ezekkel az eszközökkel, ezzel a harcmodorral és főleg ezzel a világfelfogással szemben a jog fegyverei nem nyujtanak védelmet. Az ebmarást kutyaszőrrel kell és lehet gyógyítani.

A fent említett írás azt fejtegeti, hogy a "sztálini alapok" maradványain Putyin Oroszországa képes lesz e Amerikával és Izraellel szemben egy olyan titkos háború infrastruktúráját (logisztikai bázisát) létrehozni, amilyen háborút ők folytatnak a világ valemennyi népe ellen, különös tekintettel Oroszor szágra.

A tárgyi (gazdasági) és személyi feltételek - úgy tűnik - adottak. Putyinnak azonban el kell döntenie, hogy Brezsnyevre, vagy Sztálinra akar inkább hasonlítani. Ellenfelei, akik vélhetőleg nem echte pravoszlávok, máris az új "pangás korszakáról" álmodnak és a slankos Putyint - felhízlalva - Brezs nyev uniformisába öltöztetik...

És még egy könyvet kell az eddiginél figyelmesebben olvasgatni: a Mein Kampfot, de nem csak azért mert nemrég hatvanötezer dollárért kelt el egy dedikált példánya. E könyvről ugyanis egyre többen gondolják azt világszerte, hogy egyenest nekik van dedikálva... Ez, csakis ez lehet a magyarázata, hogy ez a könyvecske uralja a bestseller listát.

2014.03.01

Sz. Gy.

Folytatása következik!

2014.03.09-i folytatás.

 

Jognélküli 

világ

Aszimmetrikus világterrorizmus
 

II.
 

Ha ezek után azt mondom: Nyugat, úgy értem Amerika, pontosabban Zsidó-Amerika, azaz a nemzetközi terrorizmus logisztikai központja. A szellemi és „vallási” központ pedig Izrael. Maga a terrorizmus egy világhálózat. Olyan mint a zsidó diaszpóra. A két hálózat többé – kevésbé fedi egymást...

 

A kérdések kérdése, hogy az emberiség képes e ezzel a szörnyeteggel megküzdeni? Már a hétfejű sárkány legyőzése is a mesék birodalmába tartozik. Ennek pedig sokszorosan több feje van.

 

Ezer szerencse, hogy cion bölcsei minden bölcsességük ellenére sem értik a világot, az embereket. (Igaz, ezeket állatoknak tekintik.) A Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveiben (továbbiakban CBJ) hatalmuk erejét annak láthatatlan voltában jelölik meg. Immár azonban nem láthatatlanok, hála a Világhálónak, ami komoly veszélyforrás rájuk nézve.

 

Már a XIX – XX évszázad fordulóján úgy vélték, hogy mesterségük címere, a jelképes kígyó, gyűrűibe ölelte Európát és acél satuként szorongatja. Lehet hogy 1897-ben, amikor Bázeli Világ kongresszust tartották, Oroszország eljövendő sorsa már meg volt tervezve. Oroszországban azonban semmi sem úgy alakult, ahogy kellett volna, ahogy illett volna. Az 1905-ös forradalom idején a cár „dumát” ígért a népnek és sikerült eldumálnia a reformokat, meg a forradalmat is.

 

Az újabb felforgatást azonban a zsidóság már nem bízta holmi provokátor pópákra, Gapon atyákra, hanem maga tervezte, szervezte meg Kelet New Yorkban. Már nem egy „véres vasárnapra” vágytak, hanem véres évtizedekre…

 

A verkli egész jól indult. Elérték az egyik legfontosabb célt: a "bolsevik" forradalmi vérengzés, méreteiben és kegyetlenségében, felülmúlta a Nagy Francia Forradalom világraszóló eredményeit. Oroszország mégsem lett „szocialista zsidókirályság”, mert egy makacs grúz félzsidó orosz (!) nemzeti (!) államot álmodott és kiirtotta a lenini bandát, amint ezt az első részben részleteztem. Ott azonban nem esik szó a dolog további aspektusairól és a zsidók hallatlan szerencséjéről. Sztálin ugyanis későn jutott arra a felismerésre, ill. elhatározásra, hogy a zsidókérdés megoldása (endlösung) Oroszország létérdeke. E feladathoz már túl öreg volt és erősen letompult korábbi „egészséges” gyanakvása is. Így eshetett, hogy a zsidó hóhérok, akikkel körülvette magát, végül őt ölték meg.

 

Halála után igazolódott, hogy fehér vagy vörös cár nélkül ez a nagy melák birodalom egy fabatkát sem ér. A parányi „belférgeknek” sikerült szétrágniuk a mamut birodalmat. A jelképes kígyó nekidurálta magát és diadalmasan csörgetve jelképes pikkelyeit hozzálátott az újabb öleléshez. Már ott tartottak, hogy zsidó oligarchák mocskos kezére jutott Oroszország nemzeti vagyona, különös tekintettel az ásványkincsekre. Már arra készültek, hogy a privatizált orosz olaj és gázkincset „bevezetik” a new yorki tőzsdén, vagyis az orosz nemzeti jövedelem a wall streeti dögevők zsákmánya lesz. És akkor (bocsána tot kérek a kifejezésért) megint bebaszott valami…

 

Nem tudom, ki és mikor fogja megírni a csöndes kágébés „diszkrét” forradalmát. Mindenestre nehezen várom, mert ennek a sztorinak az antijudaizmus aranykönyvében Führer és Sztálin tettei mellett a helye.

 

A zsidó oligarchia tagjainak meggyilkolása, bebörtönzése, emigrációba kényszerítése, vagy meghódoltatása persze csak a feladat egy részének megol dását jelentette; tekintettel arra, hogy az ajtón kidobatva az ablakon visszamászni azon zsidó képességek egyike, amelyekben - a több évezredes gyakorlat folytán –  úgyszólván utánozhatatlanok, de talán nem verhetetlenek. Voltaképp erről szól ez a második rész.

 

Már csak a hülye nem látja, ill. a gazember hallgat arról, hogy mára a putyini Oroszország lett a nemzetközi zsidó elmebaj őrjöngő dühének első számú célpontja. Ez teljesen világossá vált már Szíriában és most még világosabbá vált Ukrajnában.

 

Erősen úgy néz ki viszont, hogy már Szíria is túl kemény diónak bizonyul a zsidó kígyó odvas fogai és renyhülő izmai számára. Igaz, az oroszok nem látták el Szíriát a legmodernebb fegyverekkel. Ám az intervenciós csapatok már csak Aleppóban léteznek. A lakónegyedekbe szorult patkányokat a szíriai hadsereg súlyos polgári áldozatok árán küzdi- ill. mészárolja le. Nincs túl messze az idő, mikor az utolsó tömegsírra rádobják az utolsó lapát földet. Ámen!

 

Ukrajnában merőben más a helyzet. Ukrajna Oroszország köldökében van. Az orosz hadsereg kulcsfontosságú szárazföldi és tengeri támaszpontjai itt, azaz „külföldön” vannak. Itt Oroszország már nem viselhet háborút egy távoli „baráti” nép vérére, mint Szíriában. Be kell dobnia „habtestét” a küzdelem be. Nyilván be is fogja dobni, hisz  csak a teljes kapituláció, vagy a könyörtelen háború között választhat.

 

A továbbiakban abból a feltevésből indulok ki, mintha Oroszország máris kiebrudalta volna a szíriai és ukrajnai betolakodókat. És akkor mi van? Hát épp ez a kérdés!

A dolognak belföldi és külföldi vonatkozásai vannak. Kezdjük az előbbiekkel.

 

Belföldi problémakezelés. 

 

Írdogáltam korábban Szolzsenyicin epikus nagy művéről, amely az oroszok és zsidók „együttéléséről” szól a cári birodalomban és a Szovjetunióban. Minthogy Sztálin terveit keresztezte a halál, életműve torzóvá lett. Oroszország továbbra is buja zsidó televény maradt. Az „Együtt” harmadik kötete így még megírásra vár. E feladat alighanem Putyin valamelyik udvari krónikására hárul.

 

Úgy tűnik hozzá is látott emberül. Szemmel láthatóan jól fogja meg a dolgot – a pénznél. Kinyilatkoztatta, hogy a (jobbára zsidók által létrehozott és működtetett) "civil szervezetek” idegen, ellenséges nagyhatalmak ügynökségeinek tekinthetők. Így szoros felügyelet alá helyezte őket, különös tekintettel azokra a "surranó” pénzekre, amelyekből fizetni lehet a külföldi zsoldosokat, és hősi tettekre lehet sarkallni az atomerőműveket elfoglaló és megrongáló "polgári jogi aktivistákat”, nem beszélve a sátrakról, meleg takarókról, meg a forró csájáról.

 

A terrorelhárítás Ukrajnában is jól működhetett volna, ha Putyin nem a korrupt, hülye és gyáva Janukovicsra tesz, de arra tett...

A zsidó miniszterelnök „Bibi” Netanjahu írta a terrorizmus ellen írott könyvében, hogy a zseniális zsidó Zangwill teorémája szerint az „obsta principi” elvét kell alkalmazni, azaz minden rossz dolgot addig kell kezelni míg kicsi. Ez ukrán viszonylatban annyit jelentett volna, hogy a zsidó terroristákat (ideértve a politikai bujtogatókat, pl. Klicskot) akkor kellett volna agyonlődözni, amikor kidugták a fejüket a mocsárból. Ehelyett ők lövöldöztek berkutos ruhába bújtatott, de régi géppisztolyokkal felszerelt ügynökeik útján, tüntető testvéreikre. Ez a műhiba hiába lepleződött le a világ előtt, a nyugati világ törvényes rendszerváltásról beszél és Merkel Berlinben parolázik Klicskóval.

 

Az "elégedetlenség" kérdését Oroszországban Putyin szintén helyesen kezeli. A „polgári elégedetleneket” a karhatalom szétzavarja. Ha így nem megy, tábori beutalót kapnak, vagy eltűnnek… Az iráni Baszidzs milicisták is elég jól boldogultak a „romantikus fiatalokkal”.

A romantikus fiatalokról jutnak eszembe a ricsaj kurvák, azaz a Pussy Riot együttes "performanszai”. Ezt a kérdést az állam nem tudta igazán jól kezelni, mert nyomban elkezdtek vonítani a honi és külföldi jogvédő szervezetek. Legutóbbi két fellépésük viszont meghiúsult, mert Szocsiban a kozákoknak, Nyizsnyij Novgorodban pedig a helyi fiataloknak nem tetszett produkciójuk. Ez ellen az utcai önkifejezés ellen viszont nincs mit tenni, nincs hova fellebbezni. Talán a lázadó puncik is jobban jártak, olcsóbban megúszták így…

 

Dehát nem ezekkel a jelenségekkel van a fő baj, hanem azzal a zsidó háttérhatalommal, amely ezeket a "spontán" akciókat szervezi, rendezi, bátorítja, népszerűsíti és védelmezi. Ez pedig nem más, mint a magát ott is túlreprezentáló zsidó „értelmiségi elit”: írók, költők, zeneszerzők, szobrászok, stb. Vagyis az orosz konrádgyörgyök, ungváritamások, friderikuszok tamásgáspármiklósok, havashenrikek, dojcstamások, stb. Ezek utálják és megvetik gój környezetüket, mégis közöttük szenvednek nyögdécselnek, ahelyett hogy Izraelbe alijáznának.

 

Sajnos ez az alijázás se’ egyszerű dolog.

 

A nagy hullám a Szovjetunió megszűnésének heteiben tetőzött, amikor az oroszországi zsidó lakosság tömegesen vándorolt ki Izraelbe. Ekkor jelentette ki a zsidó mészáros Ariel Sharon, hogy egymillió zsidóra van szüksége. A kedves vendégek szerepe az volt, hogy az országon belül a zsidóság demog ráfiai súlyát növeljék, illetve hogy a környező arab országoktól 1967-ben elfoglalt  területeken újabb zsidó településeket hozzanak létre. Több százezer szovjet állampolgár kelt útra. Közvetlen repülőjáratok híján a kivándorlók Magyarországon keresztül, a Ferihegyi repülőtér érintésével jutottak el Izraelbe. A Budapestig tartó utat a kivándorlók autóbusszal vagy vonattal tették meg, a ferihegyi repülőtéren szálltak át a repülőgépre.

 

Ez érthetően nem tetszett a palesztinoknak. Felkérésükre, azaz barátságból, a RAF (Vörös Hadsereg Frakció) harcosai egy zsidóbuszt felrobbantottak, csupán figyelmeztetésképp, halálos áldozatok nélkül.

A közeli jövőre nézve tanulságos ez a német – palesztin együttműködés. Az is, ahogy a RAF harcosok Magyarországon beépültek, majd kilógtak. Hármuk közül kettőt több évvel a merénylet után tudtak csak elfogni véletlenül, egy bankrablás szakszerűtlen előkészítése során. Megúszták fejenként 12 évi börtönnel. Most a szőke tehén Németországa azzal kérkedik, hogy gyökeréig kiirtották a. „terrorizmust”. Meglátjuk, meglátjuk.

Mindez úgy tűnik, mintha a zsidóság kutyaszorítóba került volna, pedig ez csak a látszat. A zsidóság mindenütt ellehetne a gój társadalmakban, ha nem akarná mindig mindenütt e társadalmak arisztokráciáját alkotni. De akarja, eszelősen akarja. 

 

Egyszerűen érthetetlen az a mód, ahogyan a „nyugati demokráciák” a zsidókérdést értelmezik és kezelik.

 

Konrád Györgytől olvastam, hogy a zsidóság mindenféle meghatározás elől kitér, azaz nem engedi önmagát vallási, nemzeti, pláne faji szempontok szerint besorolni a „befogadó nép” fogalomrendszerébe, ill.  jogrendjébe.

 

Nekünk, ha vallásról esik szó, azt mondják nem minden zsidó vallásos; ha nemzeti hovatartozásról, azt hangoztatják ők nem nemzeti kisebbség, hanem magyarok, kvázi hús a húsunkból – vér a vérünkből; ami pedig a fajiságot illeti, szerintük fajok nem léteznek. Slussz.

 

Herzl Tivadar, a cionizmus atyja viszont elismerte, sőt deklarálta , a zsidók (szagos) fajiságát  "A zsidó állam" c. könyvében. Az a tény, hogy napjaink Magyarországán nem lehet anticionista tüntetést tartani, mert a zsidók egységesen (!) tiltakoznak, azt jelenti, hogy a cionista zsidó - zsidó azonosság tudat szembeszegül a "magyarságtudattal".

 

Esetleg többen emékeznek arra, hogy az ENSZ a cionizmust rasszizmusnak minősítette és elítélte. Ezt a határozatot azonban a zsidóknak sikerült megkontrázniuk, visszavonatniuk. Ma a cionizmus "egyházi" szószéke a Hit Gyülekezete nagycsarnoka, prófétája Németh Sándor.

 

Köztünk élve egész másképp gondolkodnak magukról, mirólunk és másképp is viselkednek velünk szemben. Elhiszem, hogy nem minden zsidó cionista, ill. vallja magát cionistának. Abban viszont teljesen azonos a gondolkodásuk, hogy ők egy általuk kitalált isten választott népe. A választás azért esett rájuk, mert különbek más népeknél, a gójoknál, akik voltaképp nem is emberek. Jogi státusuk pedig az, hogy világnépet alkotnak, amely részben a bibliai őshazá ban, részben az egész világot behálózó sejtekben (diaszpórákban), részben „szülőhazákban” él. Ilyenképp hármas állam polgárok: a zsidó állam, a világ és „hazájuk” polgárai, együtt – egyszerre.

 

Ezt a fogalmi, erkölcsi, jogi abszurditást nem hajlandók tudomásul venni, nekünk meg nem engedik, hogy észrevegyük. A nyilvánvaló tények belátása, vagy pláne kimondása részükről kirekesztésnek, antiszemitizmusnak, sőt terrorizmusnak minősül. Maguk kérkednek vele, hogy kibékíthetetlen ellent mondásokat tartalmazó fogalmakkal, pl. „szabadság – egyenlőség – testvériség” hülyítik a gójokat, akik állati értelmükkel ezeket vagy nem képesek felismerni, vagy kénytelenek felismerésük súlyos következményeit viselni.

 

Most pedig azt próbálom elmesélni, miért tartom a zsidóság fentiekben vázolt közjogi státusát teljességgel tarthatatlannak.

 

Az „állampolgárság” fogalma egyazon országhatár által kerített területen (haza) élő népet jelenti. A kettő együtt az „ország” fogalmát adja. Ezen együttes célja a „fennmaradás”. Ennek alapvető feltétele a polgárok hűsége államuk (hazájuk) iránt. Büntető törvénykönyvünkben az állam elleni bűn cselekmények a XXIV fejezetig csúsztak, és egyáltalán nem védik az országot a zsidó kártevés (terrorizmus) semmilyen formája ellen.

Hazaárulást az követ el, aki „Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn.” Hűtlenséget pedig az, aki „állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti.”
E passzusok értelemszerűen nem vonatkoznak pl. arra a zsidó bankárra (Surányi), aki az ország aranykészletét eladja. A jog nem feszít olyan hálót, amelyben ezek a vörös hasú piranhák fennakadnának. Létezik persze önkéntes jogkövetés és belső késztetésből eredő hűség a nép, az ország, az állam iránt. De melyik iránt?  Mondhatnám, ebből adódhatna a zsidóknál lelki dilemma, de nem adódik.

 

Ahol az államot a zsidók már magukénak tekintik (joggal), mint pl. Amerikában, ott az állampolgári hűséget beleverik az emberek fejébe. Az állampolgári hűségeskü szövegét az iskolásoknak naponta el kell mondaniuk, azaz a hűségesküt naponta le kell tenniük. Az esküszöveg így hangzik: "I pledge allegiance to the flag of the United States of America and to the republic for which it stands: one nation under God, indivisible, with liberty and justice for all."  (Szabados fordításban "Hüséggel kiállok az Egyesült Államok, a zászló, a köztársaság; az oszthatatlan egy nemzet, egy Isten, a szabadság és az 'mindenkit' (!) megillető igazságosság mellett." )

 

Ilyenfajta esküvésre azonban nem kényszeríthető, aki egy népközösség zsírján élősködik, egy idegen megszálló hatalom szolgálatában.

Ennek jellemzésére többször felemlegettem már a jó Schulhof Izsák bácsit, aki a török megszállás idején Budán lakozott. Ezt írja erről. "Én akkor Buda szent gyülekezetében laktam. A város a török birodalom uralma alatt állott, s lakozásunk viruló volt, akár a zöldellő olajfa, biztonságos és nyugalmas. Valóban elmondhattuk: 'ki - ki a maga szőlőlugasában, a maga fügefája alatt' tanyázhatott, nem volt ártás az országban."
Hát persze hogy kereskedő volt a jó úr. Mi lehetett volna más, tán kőmüves? Üzletének portfolióját nem részletezi. Azt hiszem nem zárhatom ki, hogy a legbusásabban jövedelmező gyermek és leánykereskedelem sem lehetett idegen fennkölt lelkivilágához, hisz budai hitsorsosai ezt a műfajt buzgón gyakorolták akkoriban (is). A gyermekek, fiatal lányok százezer számra menő elrablását és keleti háremek, bordélyok részére való eladását úgy élte meg a jó úr, hogy „nem volt ártás az országban.” Mi volt hát Izsák tata? És te minek mondanád magát? Török zsidónak, magyar zsidónak, vagy zsidó – zsidó nak? Úgy gondolom, bátran voksolhatunk a harmadik opcióra és ezt vonatkozathatjuk valamennyi „honfitársunkra”. E kérdés hiteles megválaszolása Drábik János tollára méltó feladat lenne.

 

Mi magyarok, azaz gójok pedig állati értelmünkkel kiadjuk Izsák bácsi könyvét és szobrot emelünk Szigetváron Szulejmán szultánnak. Ugyan miért nem emelünk Izsák bácsinak is Budán, ahol egykor fügefája állott, amely alatt tanyázott? Érthetetlen, hogy valamelyik zsidó szervezetnek nem jutott eszébe eddig, hogy ezt – államköltségen – megvalósítsa.

 

De félre a léhasággal!

Magyarországon cigány, német, szlovén, horvát, román, szerb, szlovén, örmény, görög, lengyel, ukrán, ruszin kisebbségek élnek. Van hát kisebbségi törvényünk is (1993. évi LXXVII. törvény). A zsidóság nem iratkozott fel a listára. Nem kellett felíratkoznia a listára. Miért? Hát azért, mert a törvény csak azokra vonatkozik, akik magukat valamely nemzeti, vagy etnikai kisebbséghez tartozónak tekintik. Az nem számít, hogy a magyar többség kit tekint nemzeti, vagy etnikai kisebbséghez tartozónak. Így tehát nem kettőn áll a vásár. A törvény diszkriminálja a nemzeti többséget.

 

A kisebbségi törvényben található a legundorítóbb szó a "másság", mint kisebbségi előjog is. "A kisebbségi jogok összessége nem a többség adománya és nem a kisebbség kiváltsága, forrásuk pedig nem a nemzeti és etnikai kisebbségek számaránya, hanem az egyén szabadságának és a társadalmi béké nek tisztelete alapján, a 'másság' joga. "

 

Ez a másság megintcsak egy olyan zsidó furmány, mint a szabadság-egyenlőség-testvériség, mert a társadalmi béke és a kisebbségnek adományozott másság ellentmondásos fogalmak. Az utóbbi érvényesülését az állam az erőszak-monopólium alkalmazásával kényszeríti a többségre.

Ez az elv a cigány kisebbség számára a köztörvényi bűnözés úgyszólván minden formájának, úgyszólván akadálytalan gyakorlását; a zsidók számára pedig a társadalom fölötti uralkodás, a társadalmi javak kisajátításának bűntetlen lehetőségét biztosítja. Egyáltalán nem véletlen, hogy ez a két nemzet ellenes kisebbség egymással a legszorosabb véd és dacszövetségben gyakorolja saját "másságát", kiki a maga módján.

Az a fikció tehát, hogy a zsidó = magyar, nem tartható fent. A kisebbségi sors nem a kisebbség választási joga, hanem a többség megítélési joga. A többségnek tehát biztosítani kell, hogy a sisebbségi törvénykezést kiterjessze a zsidóságra is.

 

A legpontosabb körűlírást igényli a "másság" fogalma. Semmiféle értelmezési problémát nem vet fel pl. a népviselet a ruházkodásban. A népi játékok a közösségek életében, az anyanyelv használata a kisebbségi érintkezésben.

 

Merőben más a helyzet a közterületeken, közösségi létesítményekben tanúsítandó magatartással, mert itt a kisebbségnek szorosan igazodnia kell a többség által elfogadott viselkedési normákhoz.

 

A jelenlegivel merőben ellentétesen kell szabályozni a közösség tagja elleni erőszakot. A törvény (Btk. 216.§.) közösség tagjaként részesít fokozott védelemben olyan egyéni sajátosságokat ("másságokat"), amelyek többségi társadalmi megítélése eltérő. A bőrszín egymagában nem válthat, de nem is vált ki, jogos indulatokat, kivéve azokat az eseteket amikor a bőrszínhez rendszeresen, vagy feltünő gyakorisággal közösségellenes, azaz többség ellenes magatartási formák kapcsolódnak. Ilyen esetekben a társadalmi fellépés törvényi korlátozása indokolatlan.

A homoszexualitás és más aberrációk a többségi társadalom egészséges ellenérzését váltják ki. Ennek különféle megnyilvánulásait nem lehet azon az alapon büntetni, hogy az aberrált megriad, vagy felháborodik személyével, küllemével, ill. magatartásával kiváltott ellenszenv láttán.

 

De ne kalandozzunk el tárgyunktól. Szóbajöhet e nálunk a zsidó terrorizmus? Igen! Gondolkodni érdemes az izraeli légierő gépeinek furcsa látogatása ira is, de lényegesebb kérdés az, kik voltak a 2006-os sajnálatos események szadista verőlegényei? Alapos a gyanú, hogy moszadosok voltak, akik vagy alkalmi vendégszereplésre jöttek, vagy valamelyik zsidó őrző-védő szervezet tagjaiként dekkolnak köztünk.

Létrejött továbbá a "Tett és Védelem Alapítvány, amit úgymond az önbecsülés, az egészséges énkép fontosságáért küzdő lelkiismeret hangja hívott életre, hogy segítsen a zsidóknak az önszerveződésben és önvédelemben. Az Alapítvány, egy olyan alulról jövő kezdeményezés, amely a 'zsidó tradíciókat követve' kész határozott lépéseket tenni az egyre inkább elharapózó antiszemita jelenségek visszaszorításáért".

 

Nem kerülheti el figyelmünket a "zsidó tradíciók" emlegetése. Mik ezek a tradíciók? Hát csupa tömegmészárlás Jerikó bevételétől, a perzsiai purim-napi mészárláson keresztül, Deír Jaszinon át a gázai övezetig, Szíriáig, Ukrajnáig. Nagyon nem kedvelem a Kuruc Infót. Egyik cikkük egyik mondata azonban nagyon megtetszett. Idézem. "A mózesi nacionalizmus az első Purim óta fürdik a megbosszultak vérében."

Az alapítvány potenciális gyilkosai egyelőre "tétlenkednek", mivel a birka magyar nép nyikkanni sem mer. Ez a helyzet azonban drámaian megváltozhat máról holnapra, ha az egyre nagyobb sebességre kapcsoló, Magyarországra irányuló, alijázás következményei jelentkeznek. Máris észlelhető a Tel Aviv Budapest közti olcsó (!) légíjáratok szállítókapacitásának drámai növekedése. A már elkészült lakóparkok hamarosan megtelnek. A zsidók kicsomagol nak, pihengetnek, nézdelődnek kissé, majd elkezdik "belakni" új hazájukat. Ennek menetét Palesztina példájából ismerjük és talán mi se fogjuk szó nélkül tűrni.

 

És akkor vélhetőleg bekövetkezik a nagy magyar metamorfózis, amelynek több ragyogó/tragikus példájával szolgál a magyar történelem. Bekövetke zik? Hát', elismerem, most nem úgy néz ki. De ki hitte volna, hogy a kecskebaszó (bocs) buta és gyáva palesztin öngyilkos merénylővé magasztosul a "választott nép" csapásai alatt.

 

Aztán számíthatunk e arra, hogy nem marad üres a kezünk a fegyveres martalócokkal szemben? Igen. A bibliai csodákat további csodák követik. Ilyen csoda az, hogy a bátor szív, az éles szem és a derék váll előbb utóbb vonzani kezdi a fegyvereket, ki tudja honnan, ki tudja miből. [Többször célozgat tam már erre és fel is raktam egy "szupernagyi" fényképét, gyönge vállain egy bazi nagy rakétával.]

 

Észlelem, hogy orosz barátaink nem csekély érdeklődést tanúsítanak irántunk és alappal feltételezem, nem lennének közömbösek, ha látnák, hogy a "bosszú népe" mészárolni kezd bennünket.

 

Van (volt) nálunk Magyar Gárda, Betyársereg, meg mifene. Nem gondolnám, hogy számíthatunk rájuk, bár tévedjek megítélésükben. Talán a fradi kemény mag? Az se az igazi. A harcosokat az alkalom szüli, akárcsak a tolvajokat. Nem, a tüzet "ismeretlen srácok" fogják viszonozni, akik nem tuják, mi a halál. Vagy tudják, de rá se hederítenek, mint '56-ban.

A zsidóságot gyakran elragadja a fantáziája. Ennek hatása alatt hajlamos arra, hogy elmérje a farkát (bocs). Így járt Rákosi is, akit Beríjának kellett észhez térítenie; felvilágosítva arról, hogy Magyarországon uralkodott már török szultán és osztrák császár, de egy zsidó királyságnak nincsenek esélyei. Nem is lettek.

A magyarországi Új Izrael még hülyébb ötlet, mint a zsidó királyság. Nem fog menni! Sokan elleneznék...

 

 

 

Jognélküli világ

Aszimmetrikus világterrorizmus
 

III.

Írásaim tartalma rég kilépett honlapom címének (Comment) korlátai közül, de a divatosabb poszt-komment szabályait sem követi. "Posztolni" annyit tesz, mint a nyilvánosság számára feljegyezni valamit és e feljegyzéshez egyéni véleményt (kommentárt) fűzni. Rég megéreztem, hogy ez a legunalmasabb műfajok egyike a világon...

Ezért tértem át előbb ösztönösen, majd egyre tudatosabban a jóslásra, helyesebben politikai előrejelzések (prognózisok) fabrikálására. Ezzel elszórakoztatom magam és - merem remélni - néhány olvasómat is. Hiúságomban már arra vetemedtem, hogy egy külön rovatot tettem fel, lám én előre láttam, megmondtam, megírtam jeligére (Retro).

Most azonban mégis indíttatva érzem magam arra, hogy tegnapi események kapcsán felidézzek néhány tegnapelőtti gondolatot.

Még tavaly novemberben jutottam arra a felismerésre, hogy Putyinnak - ha erős és önálló Oroszországot akar - folytatnia kell Sztálin Nyugat elleni titkos háborúját. Az erről szóló írás címe Putyin Razdvedkája volt.

Ennek az írásnak a logikáját követi az "Aszimmetrikus világterrorizmus" c. folytatásos írás, amelynek most a harmadik részét tartja kezében az olvasó.

Gondolataim elsősorban az ukrajnai eseményeket követik. Joggal, hisz az ukrán probléma "putyini megoldása" a világpolitika legizgalmasabb kérdése.

Ami Ukrajnát illeti: mi sem természetesebb, minthogy a Krím félsziget "bravúros annektálása" csupán egy óriási játszma nyitó lépése volt. Oroszor szágnak helyre kell hoznia annak a kolosszális ostobaságnak, ill. gazságnak a következményeit, amelyet Sztálin egyik legbuzgóbb hóhéra, majd gyilkosa, Hruscsov követett el azáltal, hogy a Krímet átengedte a "testvéri" Ukrajnának. Ezt a lehetőséget aknázta ki a "legaljasabb orosz" Gorbacsov, amikor a "glasznoszty" és a "peresztrojka" halálos mérgét fecskendezte a szovjet birodalom érrendszerébe. A haldoklónak az utolsó kegyelemdöfést a "szibírják szeszkazán" Jelcin adta meg; aki tankágyúkkal lövette az orosz parlamentet és miközben a világ befogta a fülét és eltakarta szemét e szörnyű ramazuri láttán, szép csöndesen a zsidó oligarchák kezére játszotta az orosz nemzeti vagyont. Plusz kb. húszmillió orosz rekedt a "haza anyácska" határain kivülre... Létezik ennél aljasabb hazaárulás? Nem létezik.

Ezt a helyzetet csak a "művelt" Nyugat tartja rendjén valónak, sőt természetesnek. Dehát nem oda - Buda!

Mindkét gazember minden gondolatát, minden tettét "nyugati szakértők" inspirálták, tervezték, szervezték.

Most nem illik ide a "csöndes kágébés" tetteinek méltatása, aki emberül hozzáfogott augiász istállójának kitakarításához. Ide tartozik viszont annak felemlegetése, hogy ezt a kitrágyázást Putyin Oroszország belügyének gondolta és glaszékesztyűben szerette volna végrehajtani.

A keserü kiábrándulás, egyúttal a nagy megvilágosodás történelmi pillanatai épp most öltenek testet! Kövessük ezt drámát!

Mivel is kezdjem? Az amúgy szófukarságáról híres Putyin 2014.03.18-án történelmi beszédet mondott az orosz parlamentben. A beszéd eredeti orosz szövegét és magyar fordítását (R&T barátom jóvoltából) innen érheti el az olvasó. [Mi sem természetesebb, minthogy rohadt sajtónk, a rohadt "szélsőjobb" sajtót is ideértve, nem tartotta szükségesnek a beszéd közlését és jelentőségének megfelelő méltatását.]

A Putyin beszéd aggodalommal említi, hogy a puccsista ukrán vezetés a megpróbálja Ukrajnát beléptetni a NATO-ba, ami annyit jelent, hogy a Fekete Tengeren megjelenik az amerikai intervenciós hadiflotta ami közvetlen fenyegetést jelent Oroszország stratégiai védelmi rendszerére.

A Putyin beszédben nincs róla szó, de a halálos bekerítés startégiájához tartozik a Lengyelországban és Romániában tervezett NATO, sőt amerikai (!) támaszpontok kérdése.

A beszéd utal korábban független államok megtámadására és lerombolására (Irak, Libia, stb.), amely ellen a nemzetközi szervezetek nem léptek fel.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szíria kérdését Putyin nem elemezte részletesebben. Ez nem is csoda, hisz Szíria az orosz politikai gondolkodás látványos csődjének bizonyult, ill. bizonyul ma is. A téma mégis szóbakerült a napokban. Annak kapcsán, hogy világszerte, de a közel keleten különösen tömegméretü keresztény üldözés folyik. Ennek élvonalában a zsidó- amerikai zsoldba szegődött szunnita iszlám szervezetek ténykednek: az Al Kaida és "testvérszervezetei".

A probléma súlyosságára "Hilarion metropolita hívta fel Putyin figyelmét; bemutatva az elnöknek a problémával kapcsolatos bizonyítékokat és statisz tikákat, kijelentve, hogy a világ valamely pontján ötpercenként meghal egy keresztény a hitéért. A keresztények számos országban szenvednek üldöztetést. Az afganisztáni templomrombolásoktól, az iraki templomok lebombázásán keresztül egészen a szíriai keresztények elleni erőszakos üldöztetésen át a világ sok országában rendszeresek az ilyen cselekmények. A tények ismertetését követően a metropolita arra kérte Putyin elnököt, hogy tegye a keresztények globális védelmét külpolitikája fontos részévé. Putyin a következőképpen válaszolt: 'ne legyenek kétségei, hogy pontosan ez fog történni.' Az elnök biztosította az egyházi vezetőt, hogy a keresztények oltalma és az üldöztetések elleni védelem az orosz külpolitika része lesz."

Erre szükség is van, hisz a Római Katolikus Egyház - a Bafomet bálvány szolgája, élén a sötét jezsuitával - épp a jézushívő keresztények kiírtásán munkálkodik, jelentős kezdeti sikerekkel.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A napi "bombahírt" a Hír TV 2014. március 28-án 16:23-tól sugárzott adása jelenti, amelyből az derül ki, hogy "az orosz terrorellenes szolgálat vezetője 'titkosszolgálati offenzívával' fenyegeti az Egyesült Államokat, Moszkva így (ezzel) válaszolna a nyugati hatalmak Oroszországgal szemben bevezetett szankcióira.
A videót (kivételesen) beillesztem, mert érdemes megnézni, meghallgatni.

A továbbiak megértéséhez (sajnos) szükséges a videó ismerete. Abból ugyanis kiderül, hogy a harcias "antiterrorista" tulajdonképp Putyin direktíváit foglalta össze.

Rágjuk meg mégegyszer a mondatot: "titkosszolgálati offenzíva Amerika ellen." Mit kell ez alatt érteni? Amit a szavak jelentenek? Vagy valami mást?

Amerika azzal fenyegeti Oroszországot, hogy a zsidóvezérelte Ukrajnát felveszik a NATO-ba, ezáltal Ukrajna NATO támaszponttá, a Fekete Tenger pedig NATO beltengerré válik, ahol kedvükre grasszálhatnak a NATO, Izrael és Amerika gyilkos kommandói és a haditengerészeti flották csapásmérő erői. Az amerikai repülőgéphordozók fedélzetéről szabad szemmel be lehet látni a kelet ukrajnai háziasszonyok fazekába. Az utcákon "fasiszta" zsidó kommandók grasszálnak majd, mint pl. Ciszjorániában. Járókelőket, köztük nőket és gyermekeket, molesztálnak, bántalmaznak és hurcolnak el, tün tetnek el, mint "otthon".

Nem gondolnám, hogy erre ne lenne receptje Oroszországnak. De ez nem "titkosszolgálati offenzíva". Ha viszont offenzíva, az csak valamely hadszinté ren bontakozhat is. Mire gondolt a derék terrorelhárító? Találgassunk? Nem lesz nehéz dolgunk. Az offenzíva leendő harctere az egész rohadt, globa lizált világ és a különösen rohadt Amerika - a gonosz birodalma.

És az offenzíva fegyvertára? Itt pláne nem kell találgatnunk. Az államszörny, valami beteges exhibicionizmus által ösztökélve, maga mutogatja ocsmány sebeit, szörnyü erejében rejlő szörnyü gyengeségét. A közismert National Geographic egy horrorfilmben dolgozta fel egy képzeletbeli áramszünet pokoli következményeit "Elsötétült Amerika" címen. Az előzetesben olvasható "Az 5800 nagyobb erőművet és 725 ezer kilométer magasfeszültségű vezetéket magába foglaló – gyakran a 'világ legnagyobb gépezetének' nevezett – amerikai áramhálózat erősen elöregedett, a fontosabb objektumok 70 százaléka 25 évesnél idősebb, az erőművek átlagéletkora 30 év felett van. Egy 2013-as kongresszusi jelentés szerint több mint egy tucat olyan áramszol gáltató van az országban, melynek hálózatát naponta, gyakran vagy folyamatosan cybertámadások érik. A jelentés beszámol egy körzetről, ahol egyetlen hónap alatt tízezer támadást kellett visszaverni. Áramszünetet természetesen a rossz időjárás is okozhat, a viharok csak az elmúlt évtizedben 679 súlyos, nagy területet érintő áramkimaradást idéztek elő, évente átlagosan 18-33 milliárd dolláros kárt okozva az Egyesült Államoknak. Ilyen körülmények között az átlagemberben joggal vetődik fel a kérdés: Mi történne egy országos mértékű áramkimaradás idején? Az erkölcs meddig tartaná vissza a családjuk életéért küzdő embereket az erőszaktól a kialakuló káosz és vészhelyzet közepette? Mennyire lenne biztonságos az otthonunk és a munka helyünk? És legfőképpen: Ki élné túl a krízist?

A valóság sokkal drámaibb a horrorfilmben ábrázoltnál. Egy 2003-as áramkimaradásról a következőket írta az MTI "A hirtelen áramkimaradás, amely értesülések szerint a két országban több mint 20 millió embert sújtott, röviddel 16 óra után kezdődött, s szinte azonnal rendkívüli fennakadásokat okozott New York, Detroit, Cleveland, Ohio, Connecticut, Michigan és New Jersey, valamint Kanadában elsősorban Ottawa és Toronto városában. New Yorkban és a többi városban emberek százezrei árasztották el az utcákat, teljesen megbénult a metróközlekedés, a jelzőlámpák leállása miatt óriási káosz keletkezett a közúti közlekedésben, a felhőkarcolókban elakadtak a liftek, és megbénultak a repülőterek is. Az Egyesült Államokban 21 erőmű, köztük kilenc 'atomerőmű' percek alatt leállt, az utóbbiakat remény szerint fokozatosan helyezik majd üzembe. Számos kórház is működésképtelenné vált, az esti órákra azonban jelentősen javult a helyzet. ... A páratlan méretű áramkimaradás valódi okát péntekre virradóra sem sikerült egyértelműen megállapítani. A hatóságok szerint nagy valószínűséggel a kanadai-amerikai határon lévő Niagara-Mohawk erőműláncban a túlterheltség miatt következett be áramszünet, de nem kizárt, hogy a műszaki hiba a hálózat más pontján történt, vagy amerikai, vagy kanadai területen."
Vagyis az okok tekintetében találgatunk, azaz csak ugatjuk a problémát. Megnyugtató...

Szóval az atomerőmüvek... Ezeknél a hűtőrendszereket is az áram müködteti. Ha a kimaradás elhúzódik következik a csernobili, fukushimai effektus...

És mi történik, ha egy terrorista csoport hatalmába kerít egy atomerőművet... Viccelnék? Dehogyis! 2013.02.20-án a zsidó "demokratikus ellenzék" egyik rohamcsapata elfoglalta Kuznyecovisyk városában a Rivnai atomerőművet, ahol gyujtogatni kezdtek. Felgyújtották többek között a fő szervert is. Ezek kel ill. ezek főnökeivel, felbújtóival bratyiznak az európai, állam és kormányfők. A tettesekről, netán azok felelősségrevonásáról nem szól a fáma. Ezeket akarják megtömni Euróval...

De - kérdem én - ha ezek "demokratikus" módszerek, mi az erkölcsi, ill. jogi akadálya annak, hogy egy - egy "tikosszolgálati" egység kiiktassa egy atom erőmű vezérlőberendezéseit, vagy hűtőrendszerét Amerikában, Kanadában, Izraelben, vagy máshol? Az égvilágon semmi!

Erre is van "demokratikujs precedens". A terrorista Izrael lebombázta Irak osiraki atomerőművét. Sorra gyilkolja az iráni atomkutatókat. Stuxnet vírussal fertőzte meg a buseri, a natanzi és más atomerőművek számítógépeit és most általában az atomlétesítmények lebombázásával fenyegetőzik tekintet nélkül ennek ökológiai következményeire.

Pedig nem ártana ha inkább az elavult dimonai atomerőmű miatt aggódna, amelyben ismételten előfordulnak radioaktív szivárgások, melyek nem csupán az erőmü dolgozóinak egészségét, hanem az erőmű környezetében élők egészségét is károsítják. Mi lesz, ha "titkosszolgálati" támadás éri a szentek - szentjét Dimonát is. Az a minimum, hogy Irán megtámadása esetén Dimona kapja az első "válaszrakétákat" és nem csupán Irán irányából...

Szó ami szó, elérkezett annak az ideje hogy - ha és amennyiben - a világterrorizmus nem szüntethető meg, az szimmetrikussá váljon és emberéletek millióit érintse keleten és nyugaton egyaránt. Ezt az egyedül eredményes módszert rég feltalálták. Úgy hívják "ellenaknák telepítése".

2014.03.29

Sz. Gy.

Mielőtt e cikket olvasnád , egy pár észrevételt kell , hogy tegyek .

A terrorizmus történetét akarja itt előadni a barátunk , de a terrorizmus nem itt kezdődik . Az elsődleges terror az uzsora kamatra működtetett magánpénz és intézményei a terroristák akik az emberekből nemzetekből adósrabszolgát akar csinálni , hogy az ingyenélő zsidóságot szolgálják az emberek , a nemzetek az egész világ . Mint láthatod a fél világ elvan adósodva a zsidó bankárkaszt irányában , kik az értékmérő eszköz után próbálnak horibilis összegeket beszedni kamat útján , és így a nemzetek megfizethetetlen kamatterheket cipelnek , és belerokkannak a törlesztésbe. Több nagy civilizáció veszte lett a kapzsi uzsorás bankárrendszer, többek között a Római birodalom is azért bukott el mert a kivetett kamatok miatt nem művelték meg a földeket , és egyszerűen nem tudta eltartani a lakosságot a birodalom .

Mint modern kori kamatrabszolgának kiképzett alattvaló jelentem , - nem akarunk kamatrabszolgaként élni ,és kiszolgálni egy here réteget , annál is egyértelmű ez a döntésünk , hogy míg ők 300 családot alkotnak , és a föld jövedelmeinek 90 % - át birtokolják , míg mások éhen halnak akik a munkát végzik , vagy végeznék , de partvonalra állították őket , és mint munkanélküliek tengetik életüket az ilyen emberek nem lehetnek terroristák , ők szabadságharcukat vivják , hogy életben maradhassanak e földön erre a kis időre míg itt kell lennünk ebben az árnyék világban . Tehát a terroristák a bankárkaszt által működtetett uzsora pénz . Mely az emberekből kamatrabszolgát kíván létrehozni , hogy ez a réteg kipusztíthassa a föld népességének a 90 % - át , mert csak haszontalan kenyérpusztítónak tartanak minket . Téged is barátunk , ha eljön az idő a fölöslegesek közé sorolnak , és likvidálnak velünk együtt, hát én azt mondom , hogy ha mi likvidáljuk azt a 300 családot , másként fogalmazva 6000 főt , és ésszerűen gazdálkodunk , és az elosztás is igazságosabb lesz ez a zárt rendszerű föld nem 7 milliárdot , de 70 milliárdot is el tud tartani , de nem uzsora civilizációs mószerekkel . Tehát :

ezek a csoportok nem terroristák , hanem szabadság harcosok , kik nem akarnak kamatrabszolgaként élni , halálchippel a bőr alatt , és ha nem tetszik a pofánk , hát rádiósfrekvenciás jelre felrobbantják a chipet , és a beépített cián a robbantás miatt átsegít bennünket a másvilágra . Én nem ilyen világot akarok az unokáinkra hagyni inkább legyünk öngyilkos terroristák , és egy egy zsidó bankárt vigyünk át a másvilágra , mint ahogy az arabok csinálják . És iszlám bankrendszert kell bevetetni ahol tiltva van a kamatszedés az uzsora , és a vállalkozásért a bank és a vállalkozó is ugyan úgy felelős , vagyis együtt sírnak és nevetnek a hasznon.

Tehát te e tanulmánnyal nem az okot fogod meg , hanem az okozatot, tudom neked még mélyen be kell nyalnod , hogy jó fiúnak nézzenek , de mi nem vagyunk olyan hülyék , hogy bevegyük ezt a mesét is mint a 9/ 11 – egyet takony zsidók vagytok , ha ezt el is hittétek . Az Ukrán zsidók is azt hitték , hogy puccsal megszerzik a hatalmat , mert beleülnek a bársonyszékbe , és az élet megy tovább és a kifosztott nép úgy táncol majd ahogy ők fütyülnek , de mellé fogtak csak a golyók fütyülnek , és a Fő terroristáknak eszük ágában sincs vállalni egy világháborút a zsidó fasiszta gyilkosok miatt, ami tulajdonképpen az emberiség pusztulását okozná . Inkább minden zsidót feláldoznának e mocskos harcban , de az életet ők is szeretik , csak a zsidók között vannak olyan degeneráltak akik kiakarják pusztítani az emberiséget , ha szavazni kellene én minden zsidó likvidálására szavaznék , és így békesség jönne az emberiségre nem kellene terrorizmusról értekezni , mert nem volna értelme , mind ezt a zsidóknak köszönhetjük , kik állandó békétlenséget szítanak az emberek között . Már két világégést hoztak az emberiségre , de még egy rohadt bankárt nem állítottak a vádlottak padjára , pedig mindnyájan jól tudjuk ,- egy háborúhoz pénz – pénz – és pénz kell , és ezt a bankárok oldották meg , és utána szedték a sápot a lerombolt civilizáció újjá építése miatt , és a kör folytatódik , a háború örök körforgásban van a bankárkaszt jóvoltából . És te nevezel ki terroristákat azokból az erőkből akik ezt a körforgást próbálják megállítani , mert az elsődleges terroristák , mindig készen állnak egy háborús üzletet finanszírozni. A halál is az ő vagyonuk kufárok ők mert a halott szerveit is kilopják , nincs bennük szentség ti és mi csak egy szar gojok vagyunk . Na te szar terrorista , ha tudod égesd fel ezt az utat, hogy egyre kevesebb zsidó hőbörgő keverjen háborús kártyát a népek asztalánál . Hát ez a véleményem és ez nem a zsidó hozzáállást tükrözi , de egy igazságos elbánást tükröz az emberiség javára , és nem kell nekünk ilyen megvezető nyalógép meséjét hallgatni aki azt hiszi most jól megetettem a gojokat , ha ezt elfogadják , megint kilopunk egy kis pénzt a zsebükből .

És befejezésül csókoltatlak a gojokon keresztül , de máskor legyél egy kicsit objektívebb vagy botyájtd előre , hogy ez egy nagy nyalásért végzed , és hogy úgy is kezeljük a mondandódat . Köszönöm , hogy elmondhattam , és köszönöm , ha meg is szívlelted a mondandómat , vagy ha egyszerűen le hülyézel már a kis bogarat beültettem a zsidóbérenc koponyádba , és te is gondolkodtál egy kicsit . Tehát mind a ketten vagyunk .

A terrorizmus története

Kapcsolódó cikkünk: terrorszervezetek

/Harmat Árpád Péter - Bukva Kármen/

A terror főnév latinul ijedtséget, rémületet jelent, a terrorizmus kifejezés pedig erre épülve (a legáltalánosabban elfogadott megfogalmazás szerint) valamely szervezet által politikai okokból végrehajtott erőszakos, félelemkeltő akciók sorozata. Más megfogalmazásban: a terrorizmus az erőszak alkalmazásának, vagy az azzal való fenyegetésnek olyan stratégiája, melynek elsődleges célja félelem, zavar keltése és ennek révén meghatározott politikai eredmények elérése, vagy a hatalom megtartása.

Terrorizmus középkorban

A terror, mint jelenség, vagyis a különböző embercsoportok által politikai okokból, illetve hatalomszerzési, esetleg hatalommegtartási célból alkalmazott tömeges félelemkeltés és elnyomás, - illetve esetenként valamilyen nagyszabású politikai cél kikényszerítéséért történő nyomásgyakorlás - alkalmazása szinte egyidős az emberiséggel. Despotikus uralkodók már az ókorban terrorizáltak bizonyos leigázott népeket. Például az asszírok a Krisztus előtti X. századtól teljes népeket hurcoltak birodalmukba, hogy ott kényszerítsék munkára őket. Később pedig a Krisztus előtt 1000 –től kezdődően Spártában, hosszú évszázadokon keresztül terrorizálták a megjelenő harcias dór törzsek az őslakos helótákat. A történelmi példák sora természetesen a rómaiakkal folytatódik, akiknek a rabszolgákkal és gladiátorokkal kapcsolatos „politikája” jól szemlélteti azt, hogy magas civilizációjú, kultúrnépek is képesek a terrorra. Ám ebből a szempontból csak a középkorral vette kezdetét az emberiség valódi szembenézése ezzel a szörnyű jelenséggel.

Középkor alatt az európai történelem hármas történelmi korfelosztásában az „ó” és „új” jelzőkkel ellátott korszakok közt helyet foglaló évezredet értjük, pontosabban az ókor lezárulását jelentő meghatározó eseménytől, a Nyugat-Római Birodalom felbomlásától (476) az Amerika felfedezéséig (1492) terjedő időszak 1016 évét. A középkor egyik legfőbb jellemzője az emberek társadalmi jogállásának születési alapon történő meghatározása. Ez azt jelentette, hogy aki a középkorban nemesnek született, az soha (vagy csak elvétve) került személyi függés alá, aki viszont jobbágyként jött a világra, az soha, vagy csak nagyon ritkán válhatott szabad emberré. Ez a berendezkedés eleve magában hordozta a lakosság nagy többségének – főleg a 85-90 százalékot alkotó parasztságnak - az elnyomását, sőt esetenként terrorizálását. A középkor ezer esztendeje alatt számtalan nemesi túlkapás fajult valóságos parasztlázadássá, mint például Angliában a 14. század elején William Wallace skót közember vezette angol ellenes felkelés, vagy 1437 –ban a túlzott adókat kivető Erdélyi vajda, Lépes György ellen induló Budai-Nagy Antal vezette erdélyi parasztlázadás. Sajátos példája a nép elleni nemesi terror alkalmazásának egy bizonyos Vlad Tepes Basarab, havasalföldi főúr, (később fejedelem) története, aki a 15. század közepén annyira kegyetlenül bánt alávetettjeivel, és annyi karóba húzást hajtatott végre birtokain, hogy a nép vérszívó szörnyetegként őrizte meg emlékezetében és Drakula grófnak keresztelte. (A draco vagy dracul kifejezés egyébként a latin és román nyelvben is sárkányt jelent, és arra utal, hogy a fejedelem apja a Zsigmond császár által alapított Sárkányos rend tagja volt.) [1]

A terror középkori megjelenésének egyik legmegdöbbentőbb formája a 12. században megjelenő inkvizíció intézménye volt, mely egy egyház által működtetett sajátos jogi eljárást takart, a katolikus dogmákat nem tisztelő, vagy azokat el nem ismerő személyek és eretnekek megbüntetése céljából. Gyakorlatilag egy nyomozásos procedúrát, egy azt követő egyházi tárgyalást (egyházi ítélőszékkel és inkvizítor püspökkel) és végül egy megkínzással együtt járó megbüntetést illetve kivégzést jelentett. Az inkvizíció célja egyrészt az egyház hatalmának és tekintélyének megőrzése volt, másrészt ellenlépésként szolgált a katolicizmussal rivalizáló protestantizmus visszaszorítására, harmadrészt pedig az emberek lelkének örök kárhozattól való megmentésének eszközét is jelentette. Az inkvizítorok hittek abban, hogy ha ráveszik az „eretnek” bűnösöket nézeteik megtagadására - akár kínvallatással is - azzal végső soron jót tesznek a vétkessel is, hiszen megmentik őt Isten büntetésétől. Az inkvizíció helyenként azon mozgalmak ellen lépett fel, melyek a középkori társadalom értékeit tagadták és létét vagy rendjét veszélyeztették. Mivel a mai jogrendszertől eltérően a középkorban az eretnekséggel megvádoltnak kellett bizonyítania ártatlanságát, és nem a vádlónak kellett bebizonyítania a másik fél bűnösségét, így az inkvizíció valójában maga volt a terror. Bárki megvádolhatott bárkit, ellenségét haragosát, akit aztán hosszadalmas eljárásban vallattak és kínoztak meg, ha a gyanút alaposnak találták. A középkori terrorizmus első tömeges megnyilvánulása Dél-Franciaországhoz kötődik, ahol 1209 és 1226 közt a pápa a utasítására a francia nemesek tízezer szám mészárolták le az eretneknek nyilvánított albigenseket (vagy más néven katharokat), vagyis azokat a lakosokat, akik a katolicizmustól eltérően értelmezték a kereszténységet – elvetették az úrvacsora (eucharisztia) szentségét - és szinte önálló keresztény vallást gyakoroltak. A mészárlások után külön inkvizíciós eljárásokban még száz esztendőn keresztül léptek fel az albigensek ellen, mire „eltüntették” ennek a vallási szektának utolsó híveit is. [2]

Ugyancsak az érett középkor terror jellegű megnyilvánulásai voltak a keresztes háborúk során, a Szentföldön alkalmazott muszlim ellenes fellépések. A legelső keresztes hadjárta a pápa felhívására a Szent Sír keresztény kézbe vétele céljából 1096 és 1099 közt került sor. Az Európából a mai Izrael területére vonuló keresztény seregek visszafoglalták a muszlimoktól Jeruzsálemet, majd óriási öldöklésbe kezdtek, melynek során több tízezer muszlim és zsidó vallású lakost mészároltak le. A későbbiekben pedig évtizedekig terrorizálták a Szentföld muszlim lakosságát. Ugyancsak a középkori terror példája az Európára a 13. században rontó mongol-tatár hadak pusztítása, melyből Magyarország is részesült 1241 és 1242 közt Batu kán csapatai révén. A történelem legkegyetlenebb harcosai mindenhol kíméletlenül fosztották ki és mészárolták le a kiszemelt területek lakosságát.

A terrorizmus mai értelmezésére szolgáltatnak példát bizonyos XI. századi források, melyek a Kaszpi tenger déli partján, az Elburz hegység közelében olyan csoportokról adnak hírt, melyek egy Alamut nevű erődben működtek. Az említett várban fegyveres fiatalok hasissal elbódítva magukat egy bizonyos „Hegyi Öreg” parancsszavára követtek el különböző merényleteket a környéken. (Feltehetően valamiféle zsoldos-csapatról lehetett szó, mely fizetségért gyilkolt a különböző gazdag megbízok kérésére.) Az abbászida kalifák hosszú időn keresztül eredmény nélkül kísérelték meg felszámolni ezt a rejtélyes csoportot, és tevékenységük csak a XIII. században a mongol hódítás hatására szűnt meg. Ugyancsak mai értelemben vett terrorista csoportot alkottak az indiai orrgyilkos thugok – vagy Káli istennő hívei – akik vallásuk parancsára követtek el rituális gyilkosságokat 1326 és 1835 közt Indiában. A szekta első európai említése Thévenot francia utazótól származik, 1665-ből, bár nyilván régebbi az eredetük. Egészen 1835-ig tartották rettegésben Indiát, sőt az utolsó thugot 1882-ben fogták el. Kalí istennő híveinek feladata az volt, hogy minden embert meg kell fojtani, akihez csak thug hozzáférhet. Ez a célkitűzés Kalí egyik mítoszából ered. A teremtő Visnu és a pusztító Kalí viszályában az utóbbi minden Visnu által teremtett lény elpusztítására utasította saját teremtményeit. Visnu azonban minden csepp kiontott vérből új embereket teremtett. Kalí ekkor megparancsolta, hogy vérontás nélkül kell gyilkolni. A rituális gyilkosságokat titokban, hurokkal vagy kendővel végezték, az áldozatot pedig nyomban elföldelték. Egyes becslések szerint a thugok ötszáz év alatt mintegy 8 millió ember halálát okozták Indiában, és a világtörténelem leghosszabb ideig működő terrorista szervezetét alkották. [3]

Terrorizmus az újkorban

Az újkor első olyan eseménye, mely valódi terrort érvényesített egy egész ország felett, a nagy francia forradalom volt. Két és negyed évszázaddal ezelőtt, 1789 július 14 –én a változásokat követelő párizsi tömeg megrohamozta a királyi önkényt szimbolizáló Bastille börtönének épületét. Ezzel kitört a forradalom, mely néhány nap alatt győzelmet aratott és XVI. Lajos meghátrálását hozta. A francia király egy ideig kényszerből és látszólag együttműködött ugyan a forradalmárokkal, ám közben titokban a porosz és osztrák uralkodók segítségét kérte hatalma visszaállításához. Mesterkedései kiderültek, így a forradalmat vezető konvent egy látványos pert követően kivégeztette. Annak dacára, hogy a király meghalt, a nép továbbra is nyomorban élt ráadásul Franciaországra idegen seregek támadtak, hogy megakadályozzák a forradalom szétterjedését Európában. A nép elégedetlenkedett a forradalom vezetésével és egy minden eddiginél radikálisabb pártra a jakobinusokra bízta Franciaország és a forradalom irányítását. A jakobinusok azonban Maximilien Robespierre és Louis Saint-Just vezetésével, 1793 júniusától diktatúrát vezettek be. Bár az országra támadó németeket és osztrákokat sikeresen kikergették, a forradalom belső vélt és valós ellenségeivel példátlan kegyetlenséggel számoltak le. Eleinte csak a nemeseket küldték a rendszerüket szimbolizáló guillotine (nyaktiló) alá, ám később már senki nem érezhette biztonságban magát az 1793. szeptember 17-én kiadott „gyanúsakról megalkotott törvény” miatt, mely lehetőséget adott a jakobinusoknak bárki kivégzésére, akit szomszédja feljelentett vagy gyanúsnak minősített. A jakobinus terror 13 hónapja alatt végrehajtott kivégzések száma elérte a negyvenezret. Végül a nép megelégelte a vérengzést és a konvent egy csoportja vette át a hatalmat. A jakobinusokat kivégezték, és lezárult a forradalom legvéresebb korszaka. [4]

Később, 1848 –ban újabb forradalmi hullám söpört végig Európán, melyet a konzervatív uralkodók egymással összefogva néhány hónap alatt levertek. (Legtovább Magyarországon tartottak a harcok, egészen 1849 augusztusáig.) A megtorlás sehol nem maradt el. Az 1848-as nagy európai forradalmak bukása, a felforgató tevékenység módszereinek megújításához vezetett. Megjelentek a terrorizmus néven emlegetett erőszakos cselekmények. Az évszázad második felétől kezdődően Európában egymás után zajlottak különböző terrorcselekmények. Írországban az angol elnyomás ellen lázadó katolikus köztársaságpártiak, Oroszországban pedig a cárok meggyilkolását tervező titkos szervezetek hajtottak végre akciókat. II. Sándor cárt például 1881 március 13 –án a Narodnaja Volja, azaz a "Nemzet Akarata" nevű terrorszervezet ölte meg egy hintója alá dobott bombával. A modern terrorizmus mintegy 150 évvel ezelőtt bukkant fel, amikor az anarchista csoportok (bakunyinisták, blanquisták) az állam megdöntésére, sőt megszüntetésére törekedve követtek el merényleteket. 1855-ben III. Napóleon francia császár (1852–1870) ellen követtek el merényletet. Ennek —a történelemben, első ízben —már nemzetközi jogi következményei is voltak, ugyanis a merénylők a sikertelen akciót követően Belgiumba menekültek. A franciák követelésére sem adták ki a tetteseket, mondván, politikai bűncselekmény tetteseit a belga állam nem köteles kiadni. A XIX században Európán kívül is alakultak olyan csoportok, melyek terrorista tevékenységet folytattak. Ilyen volt az 1865 decemberében Tennessee államban megalapított Ku-Klux Klán, mely kezdetben a polgárháború végén felszabadított feketék túlkapásai ellen védelmezte a fehér lakosságot, ám később önbíráskodó és fajgyűlölő terrorszervezetté változott, mely mondvacsinált okokból bántalmazta, kínozta vagy gyilkolta meg azokat a feketéket, akiket vétkesnek ítélt valamilyen fehérek elleni bűntettben. Európában az első világháború kirobbanása is egy terrorista akcióhoz köthető, hiszen Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst 1914 június 28 –án a Fekete kéz nevű szerb nacionalista terrorszervezet merénylője, Gavrilo Princip ölte meg Szarajevóban.

A két Világháború között több ízben is foglalkoztak a terrorizmus kérdésével, büntetőjogi szinten. 1930-ban Brüsszelben előterjesztettek egy öt cikkelyből álló tervezetet, mely hivatalosan először használta a terrorizmus kifejezést. 1931-ben Franciaországban, majd 1934-ben Spanyolországban tűztek napirendre a terrorizmus üldözésére vonatkozó törvénytervezetet. 1934-ben Marseilleben I. Sándor jugoszláv királyt és vendéglátóját, Barthou külügyminisztert horvát usztasák gyilkolták meg. A délszláv uralkodó 1921 –ben új alkotmányt vezetett be, mely azonnal szembeállította a horvátokkal, akik sokkal szélesebb jogokat követeltek volna maguknak a soknemzetiségű államban. Később tovább romlott a király és a horvátok viszonya, amikor az uralkodó 1929 január 6- án betiltotta a pártokat, majd egy újabb 1931 –ben kibocsátott alkotmányban szinte teljhatalmat biztosított önmagának. A horvátok a királyi önkényt szerb elnyomásként élték meg, és válaszul 1932 –ben szerb ellenes mozgalmat alapítottak Olaszországban Usztasa Mozgalom néven (usztasa=felkelő). Első céljuk I. Sándor meggyilkolása lett, melyre 1934 –ben nyílt alkalmuk, amikor Marseillesben a királyt szállító autóra tüzet nyitottak. A merényletet követő döbbenet után nemzetközi egyezmény megkötésének szükségszerűsége fogalmazódott meg Európában a terrorizmus üldözésének vonatkozásában. A törvénytervezet kidolgozásához Magyarország is hozzájárult. 1937-ben a terrorizmus megelőzéséről és a terrorcselekményt végrehajtók megbüntetéséről szóló tervezet kimondta, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben az államoknak közös feladatuk van. Összesen 24 állam írta alá az egyezményt, de pl. Magyarország, Németország, Olaszország már nem ratifikálta. Csak egyetlen ország erősítette meg (India) így a szerződés soha nem léphetett hatályba. Az ENSZ alapító okirata is foglalkozott már a terrorizmus kérdésével. Végül 1950. december 12-én az Európai Tanács tagállamai kiadtak egy terrorizmus megsemmisítésére hozott európai konvenciót. Később, 1954-ben az ENSZ közgyűlésén elfogadtak egy olyan kódexet, amely nemzetközi bűncselekménynek minősíti, ha egy állam hatóságai más államban terrorcselekményt követnek el, vagy eltűrik más állam ellen kifejtendő terrortevékenység saját területükön való megszervezését. Az ENSZ 1972 óta foglalkozik nemzetközi terrorcselekmények elkövetőinek üldözésével, az egyének által elkövetett terrorista merényleteket, pedig az 1980-as közgyűlés óta vizsgálja. [5]

A terrorizmus első komolyabb XX. századi megjelenése Közel-Kelethez kötődik, ahol már a századforduló időszakában súlyos szembenállás alakult ki az Európából Palesztinába özönlő zsidók és az évszázadok óta ott élő palesztinok között. Az 1920 –as években mind a zsidók mind a palesztinok saját fegyveres csoportokat, terrorszervezeteket alakítottak érdekeik megvédése céljából. A zsidók 1921 –ben hozták létre a Hagana (Védelem) nevű fegyveres csoportjukat, majd 1931 –ben alakult meg a valamivel harciasabb Irgun és 1940 –ben a Lehi, későbbi nevén Stern-csoport. Mindhárom zsidó szervezet komoly terrorakciókat hajtott végre palesztinok ellen a 30 –as és 40 –es években. Emlékezetes az 1946 –os Irgun akció, melyben a jeruzsálemi Dávid Király Hotel elleni támadásban a szervezet aktivistái arab ruhákba öltözve hatoltak be a szállodába, amely a palesztinai brit kormányzat központja volt, és 225 kg tejesüvegbe rejtett robbanóanyaggal a levegőbe röpítették azt. A támadásnak 91, zömmel brit halálos áldozata volt. A zsidó agresszióra a palesztinok felkelésekkel válaszoltak, melyek közül a legjelentősebb az Izaldin Kasszem vezette 1935 –ös arab lázadás, melyet csak négy év után tudott leverni a Palesztinát 1919 óta igazgató Brit Birodalom. Végül az angolok 1947 –re megelégelték a térség igazgatásával együtt járó problémákat és az ENSZ –re bízták Izrael sorsát. A nemzetközi szervezet pedig egy zsidó és egy palesztin álam megalakulására adott engedélyt. A zsidó állam Izrael néven meg is alakult 1948 május 14 –én, ám a palesztinok az egész területet akarva nem voltak hajlandók olyan Palesztin állam kikiáltására, mely csak egy leszűkített térségben – a zsidókkal megosztozva - „működhetett” volna. Közben a környező arab országok azonnal megtámadták Izraelt, mely azonban képes volt megvédenie magát. Innentől viszont a palesztinok és arabok egymás után alakították terror szervezetiket a zsidók ellen. Már 1959 –ben megalakult a Jasszer Arafat vezette Fatah, majd 1964 –ben a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ), illetve 1970 –ben a Fekete Szeptember névre hallgató fegyveres csoport. Utóbbi szervezet leghíresebb akcióját az 1972 –es müncheni olimpián hajtotta végre, amikor tagjai 11 izraeli sportolót gyilkoltak meg. (Az akció során öt terrorista és egy német rendőr is áldozatául esett az kiszabadítási kísérletek harcainak.) A 80-as évek elején, egészen pontosan 1982 –ben jött létre az Irán által támogatott Hezbollah, majd 1987 –ben a szintén Közel-Keleten működő Hamasz. és végül 1988 –ban az Al-Kaida. Mindegyik említett csoport céljai közt kiemelten szerepelt Izrael elpusztítása. [6]

Közben a század első évtizedeitől kezdve világszerte alakultak olyan terrorista csoportok, melyek valamilyen szeparatista célból folytatták harcukat egy-egy régió elszakadásáért. Az Ír Köztársasági Hadsereg (Irish Republican Army, vagy IRA) 1919 –ben jött létre a Nagy-Britanniától független, önálló Írország megteremtéséért. A baszkok Spanyolországtól való elszakadás céljával, 1959 –ben hozták létre az ETA (Euskadi Ta Askasatuna) nevű szervezetüket, és az önálló Korzika elérése céljából 1976 –ban jött létre az FLNC (Front de la Liberation Nationale de Corsica). Mindezek mellett baloldali, anarchista csoportok is szép számmal alakultak, például 1967 –ben a német Vörös Hadsereg Frakció, 1970 –ben az olasz Brigate Rosse csoport, és 1975 –ben a görög „November 17” nevű szervezet. [7]

Napjaink terrorista szervezeti

Persze XX. század második felében Európán és a Közel-Keleten kívül is működtek/működnek terrorista csoportok, melyek legtöbbje szintén szeparatizmus vagy vallási fundamentalizmus miatt jött létre. Ezek közül kettő mindenképp említésre méltó. A Tamil Tigrisek (The Liberation Tigers of Tamil Eelam) mely Sri Lanka szigetén a tamil népesség önállóságáért harcolt, és a Tálib Mozgalom (Taleban), mely Afganisztánban szélsőséges iszlamista csoportként gyakorolta a hatalmat 1996 és 2001 közt, illetve támogatta az Amerika és Izrael ellenes terror akciókat. Az afrikai – de nem a Közel-Keleten működő - terrorcsoportok közül a 2004 –ben létrejött Al-Shabaab (magyarul: "a fiúk", "a srácok", vagy "az ifjúság") nevű szomáliai szélsőséges iszlamista szervezetet és a 2001 –ben Nigériában alapított szintén iszlamista Boko Haram nevű csoportot érdemes kiemelni. (A Boko Haram hausza nyelven annyit jelent: „a nyugati oktatás bűn”.) Végül nem lenne teljes a legnagyobb terrorszervezetek felsorolása az 1990 –ben Afganisztánban megalakult India ellenes, Kasmír iszlamizációjáért küzdő Lashkar-e-Taiba (igazak hadserege) megemlítése nélkül. [8]

A felsoroltak mellett a 90 –es években, majd 2000 után is sok száz egyéb terrorista csoport jött létre világszerte, de leginkább Ázsiában és azon belül is a Közel-Keleten. Ma az Egyiptomhoz tartozó Sínai félsziget „ad otthont” a legtöbb terrorista csoportnak, melyek mindegyike Izrael ellenes célokkal alakult. Az egyik legnagyobb ilyen csoport neve Anszár Beit al-Makdisz (Jeruzsálem Védelmezői) 2013 decemberében és 2014 tavaszán több egyiptomi robbantást is végrehajtott. A terrorista szervezetek napjainkban már milliók életét fenyegetik és az ellenük való védekezés nemzetközi feladattá vált. Az egyes erőszakcsoportok nyilvántartása, megfigyelése és felszámolása a nemzetközi biztonsági szervezetek hatáskörébe került.

A terrorizmus napjainkban

A XIX. század végén volt az első terrorhullám, amit főleg anarchisták követtek el, de itt általában egy-egy személy megölése volt a cél. Ilyen volt a II. Sándor cár elleni sikertelen merényletek sora és az Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné ellen 1898-ban, Genfben végrehajtott sikeres merénylet. Ide sorolható a mindenki által ismert szarajevói merénylet, ami az I. világháborúhoz vezetett. A mai modern-kori terrorista szervezetek három nagy csoportba sorolhatók: az elsőt az iszlám fundamentalista terrorszervezetek alkotják, a másodikat a szeparatista mozgalmak képezik, melyek egy terület vagy nép önállóságáért küzdenek a harmadikat pedig a baloldali terrorista csoportok alkotják, akik a világforradalmat kívánják előmozdítani. (Zárójelben kell megjegyeznünk, hogy léteznek még jobboldali, szélsőjobbos terrorcsoportok is, de mivel a jobboldali szélsőségesek egyik ideológiai alapja a rend, és ehhez nehezen illenek a terrortámadások, így ritkán és csak spontán módon fordulnak elő ilyen csoportok által végrehajtott terrorcselekmények.)

A modern terrorizmus az ellenfeleit, és azok jelképeit igyekszik támadni még a személyekben is, ezért esik áldozatul sok kormányhivatalnok, katona, rendőr. A hidegháború alatt, 1947 és 1990 közt szinte kizárólag Nyugat-Európában történtek terrortámadások. Ezt a szabadabb társadalommal lehet magyarázni, ugyanis a kommunista rendszerekben olyan erős hatalma volt az erőszakszervezeteknek, hogy nem lehetett még egy vallási közösséget se létrehozni a hatalom figyelő tekintete nélkül, ráadásul hiányzott az információk szabad áramlása, amelyik elengedhetetlen a figyelemfelkeltéshez, és a nyugat-európai titkosszolgálatok - ellentétben a szovjettel - nem tekintették feladatuknak ilyenek szervezését.

Az iszlám fundamentalizmus gyökerei

Az iszlám követőinek száma napjainkban meghaladja a másfél milliárd főt, így elmondható, hogy ma a Föld lakosságának 23%-a, vagyis majdnem minden negyedik ember muszlim vallású. Számuk és arányuk folyamatosan növekszik, így hamarosan eléri a 2 milliárd hívőt. (Világvallásokról szóló cikkünk itt olvasható.) A kereszténység után, ez bolygónk második legnagyobb vallása. A muzulmánok döntő többsége Észak-Afrikában és a Közel-Keleten él, nagyjából egynegyedük (24%) pedig valamelyik arab ország lakosa. (A Föld három legnagyobb muszlim országa: Indonézia, Pakisztán és Banglades.)

A muszlim vallás követői nagyrészt szélsőséges viszonyok közt tengetik életüket: vagyis vannak ugyan nagyon gazdag iszlám országok (pl.: Katar, Bahrein, Kuvait, Szaud-Arábia) melyekben jelentős a jólét, ám a muszlim országok döntő többsége szegény. A legszegényebb térségekben (Afganisztán, Jemen, Szomália) egyenesen nyomorognak az emberek.

Az iszlám követői számára a muszlim vallás erős köteléket jelent: meghatározza mindennapjaikat, szokásaikat (napi ötszöri ima, ramadan, stb) társadalmi berendezkedésüket. A nyomorgás közepette vigaszt, és "kapaszkodót" jelent a hívőknek, akik többnyire a nyugati (zsidó-keresztény) kultúra elnyomó hatásának ellensúlyozását látják benne. Az iszlám fundamentalizmus, mely szinte minden muszlim országban jelen van (országonként eltérő mértékben) megoldást kínál a gazdasági, társadalmi problémákra, így sokan csatlakoznak hozzájuk. Híveik rendszerint a nyugati - elnyomónak tartott - kultúra visszaszorítására, és az iszlám értékrend kiterjesztésére esküsznek fel, és nagyon gyakran megjelenik "programjukban" a Palesztinába "betolakodó" zsidók (izraeliek) elüldözése, kiszorítása (esetleg elpusztítása) is. A muszlimok szent könyve a Korán utal a keresztények elleni szent háborúra (ennek neve dzsihad) így az iszlám fundamentalisták többnyire fegyvert ragadva igyekeznek megvalósítani céljaikat: terrorszervezetekbe tömörülnek (ezek egy részét bemutatja cikkünk) és néha saját életüket feláldozva törnek a zsidók és betolakodó keresztények életére.

Cikkünk a négy legjelentősebb iszlám terrorista szervezetet mutatja be (PFSZ, Hamasz, Hezbollah, al-Kaida) melyek között jelentős kapocs Palesztina kérdése. A terrorista csoportok bemutatásánál megkerülhetetlen tehát a térség bemutatása, mely napjaink egyik legnagyobb válságövezete, mondhatni a terrorizmus hazája.

Palesztína, az iszlám terrorista szervezetek hazája

Az iszlám fundamentalista terrorszervezetek története szorosan összekapcsolódik Palesztina történetével, így elsőként ezen térség krónikájával kell foglalkoznunk. Palesztina területére az ókorban, már a Krisztus előtti 15-14. században érkeztek héber népcsoportok, majd később nyugat felől a 13–12. században egy új népcsoport is megjelent, őket filiszteusoknak nevezték!  (A filiszteusok nem bizonyítható módon, de vélhetően a palesztinok őseinek tekinthetőek, és Palesztina tartomány is róluk kapta nevét.) A zsidók rövid időre ugyan létrehozták saját államukat, - mely mindössze 100 évig állt fenn - ám a Krisztus előtti 8. századtól idegen megszálló hatalmak foglalták el területüket (asszírok, újbabiloniak, perzsák, makedónok). Később, Krisztus előtt 63-ban a Római Birodalom fennhatósága alá került a térség, mely igazából csak ekkor kapta meg a Palesztina nevet. A zsidók nehezen viselték a rómaiak uralmát, és a legjelentősebb felkelésük (Bar-Kochba felkelés) véres leverése után, Krisztus után 135-ben elmenekültek Palesztinából, és a Római Birodalom egyéb tartományaiban telepedtek el. (Exodus) Később 395-ben a terület a Bizánci Birodalom tartománya lett, majd a 7. században arab fennhatóság alá került (területét a kalifátusokhoz csatolták). A megmaradt lakosság nagy része átvette az arab nyelvet és felvette a muszlim vallást. A kis-ázsiai szeldzsuk-török fejedelemség (1072) után 1099-ben a keresztesek létrehozták a feudális jeruzsálemi királyságot, melyet Szaladin hadai döntötték meg 1187-ben. Palesztina a 13. század második felétől mameluk uralom alatt állt, majd 1516-1517-től 1918-ig az Oszmán Birodalom egyik tartománya lett. Herzl Tivadar (1860-1904) Pesten született zsidó jogász 1897-ben Bázelben hívta össze az első cionista kongresszust, és létrehozta a Cionista Világszervezetet. Munkásságát, melynek célja egy zsidó haza megteremtése volt, Chaim Weizmann (1874-1952) folytatta, aki 1920 és 1946 között - az 1931-35-ös időszakot leszámítva - az egész Cionista Világszervezetnek, majd a megalakuló Izrael Államnak is elnöke volt!

A 19. század második felében Európában felerősödő, zsidók iránti, antiszemitizmus, valamint az ez időben kialakuló cionista mozgalom, a cionizmus miatt egyre fokozódott a zsidók bevándorlása az akkori Palesztina területére. A Török Birodalom az első világháborút a vesztesek oldalán fejezte be, így a párizsi békekonferencia elvette a törököktől a közel-keleti területeket, így Palesztinát is. A térség a két világháború közt, illetve a második világháború alatt, egészen 1947-ig a britek ellenőrzése alá került, vagyis brit mandátum területté vált. A két világháború közt hatalmas méreteket öltött a zsidó bevándorlás, így a zsidó-arab konfliktusok már fegyveres összecsapásokká váltak. (A II. világháború idején, Palesztina 2 millió lakosának már egynegyede, azaz nagyjából 0,5 millió volt zsidó.)

A II. világháború után az egyre agresszívabb helyi konfliktusok elsődleges nemzetközi problémává léptek elő. Megoldásukra Nagy-Britannia, az USA, a Szovjetunió és az ENSZ erőteljes lépéseket tettek. Eltökélték, hogy beavatkoznak a helyzetbe és "kétállamos megoldást" eszközölnek. 1947-re kidolgoztak egy megosztási tervet, amelyet ez év november 27-én szavazáson többségi igen-nel elfogadtak. Az Arab Liga azonban nem ismerte el a végeredményt és az új állam megsemmisítését, eltörlését tűzték ki célul. Az ENSZ területfelosztási terve szerint két állam jöhetett létre: Izrael és Palesztina.

Ám ekkor, 1948. május 14.-én David Ben-Gurion Tel-Avivban kikiáltotta Izrael állam függetlenségét. Ezt követően az arab államok többségében úgynevezett Szent háborúra (dzsihádra) szólították fel a muzulmán lakosokat. Egyiptom, Libanon, Szíria, Transzjordánia és Irak háborút indított Izrael ellen. Megkezdődött az arab-izraeli háborúk sora (1948 – 1975), ezek mindegyikében Izrael győzött, vagyis 1948 és 1975 közt minden alkalommal képes volt sikeresen visszaverni a területére támadó arab államok hadseregeit. Izrael a számtalan háború közül, az 1967-es hatnapos háborúban szállta meg azon palesztinok lakta területeket, melyeket eredetileg a palesztin-arab államnak kellett volna birtokolnia, majd az első arab-izraeli háború végére (1949) a környező arab államok vettek birtokukba.  Így elfoglalta Ciszjordániát a Jordán Királyságtól, a Golan fensíkot Szíriától, Gázát és a Sínai félszigetet pedig Egyiptomtól. Később ezek közül a Golan és a Sínai félsziget visszakerült régi tulajdonosukhoz, ám Izrael a mai napig megszálva tartja Ciszjordániát és a tengerparti Gázát.

A Palesztin Állam, pontosabban a mai értelemben vett autonóm Palesztina kialakulásának több "sarokpontja volt". Az első a PFSZ kialakulása volt, 1964-ben. A második kulcsfontosságú esemény pedig 1974-ben jött el, amikor az ENSZ elismerte a palesztin nép önrendelkezési jogát! Alig 4 évvel később az 1978-as Camp Davidben tartott tárgyalásokon Izraelnek már ígéretet kellett tennie, hogy 5 éven belül önkormányzatot ad a két legjelentősebb palesztínok lakta területnek: Ciszjordániának és Gázának. Végül 1988 november 13-án megalakulhatott a Palesztin Állam, melynek kikiálltására a jelzett napon Algírban került sor (ugyanezen évben jött létre az Al-Kaida nevű terrorszervezet is)

A végső és döntő lépés a Palesztin Önkormányzat kialakulásában, az 1993 szeptember 13-án  Washingtonban, az oslói békefolyamatok részeként aláírt elvi nyilatkozat után 1994 május 4-én jött el, amikor Kairóban végre megtörtént a Gáza-Jerikó autonómia egyezmény aláírása! Ez tartalmazta a korlátozott önrendelkezés biztosítását 2 millió megszállás alatt élő palesztin számára, és csapatkivonásra kötelezte Izraelt a Gázai övezet szinte teljes területétől, valamint a Jordán nyugati partján fekvő Jerikóból. Megalakulhattak a palesztinok saját kormányszervei (minisztériumok, rendőrség ...stb)

I. Iszlám fundamentalista terrorszervezetek

1.) Palsztín Felszabadítási Szervezet (PFSZ, Palesztína, 1964 – mai is működik)

A palesztinok első önálló harci szervezetét Jasszer Arafat (1929-2004) hozta létre 1959-ben al-Fatah néven. Alig öt évvel később, 1964 tavaszán azonban egy szélesebb körű szervezet is megalakult az első palesztin kongresszuson, mely a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) nevet kapta. A szervezet megalakulása fordulópontot jelentett Palesztina történetében, hisz innentől a térség lakossága már nem csupán passzív szemlélője volt az őt támogató arab államok Izraellel folytatott harcainak, hanem saját kezébe vette a küzdelem irányítását. A frissen megalakult PFSZ harcot kezdet Izraellel, ennek egyik első sikere az 1968-as karamehi csata volt, melyben az Arafat vezette Fatah katonái a jordán hadsereggel összefogva megfutamították az izraeli hadsereg egyes erőit. A győztes csata révén Arafat óriási népszerűségre tett szert, így 1969 elején a PFSZ elnökévé választották.

A PFSZ és Arafat az 1970-es években három irányban tett erőfeszítéseket: egyrészt visszavonult a szomszédos Libanonban, vitát folytatott a palesztin állam eszméjéről és megpróbálta elfogadtatni magát nemzetközileg. A PFSZ tekintélyének megnövekedését, nemzetközileg is autonóm erővé válását először 1974 végén lehetett érezni, amikor Arafatot meghívták az ENSZ közgyűlésére. A megbeszélés 1974 november 22-én ENSZ határozatban ismerte el a „palesztin nép elidegeníthetetlen jogát Palesztinában”. Először fordult elő, hogy a palesztin nép ügye nem menekült-, hanem nemzeti kérdésként jelent meg egy világszervezet dokumentumaiban. (Mindez a PFSZ és Arafat érdeme volt.) Arafat 35 éven keresztül, 1969 -től egészen 2004-ig állt a PFSZ élén ellenzéke 1987 –ben jött létre, amikor kirobbant az első intifáda, vagyis az első Izrael elleni általános felkelés. A lázadás során alakították meg 1988 januárjában a radikális iszlamista Hamaszt (Iszlám Ellenállás Mozgalma), mely szinte megalakulása percétől vetélkedett a Fatahhal. Alig tizenkét évvel a Hamasz megalakulás után 2000-ben, a Fatah és Arafat által „tető alá hozott” új autonómia rendszer (a már említett 1993-as Gáza-Jerikó autonómia egyezmény) válságba került, így az egyezményt kezdettől kritizáló Hamasz előretört, és nagy népszerűségre tett szert. Az iszlamista szervezet népszerűsége 2000 után folyamatosan növekedni kezdett. Amikor 2004 –ben meghalt Arafat, a Hamasz már megelőzte a Fatahot is, majd 2006 –ban megnyerte a választásokat. Közben Izrael ígéretéhez híven ugyan kivonta csapatait Gázából, de a Hamasz előretörése miatt bármelyik percben készen állt a visszatérésre, sőt 2007-ben blokád alá vonta Gázát.

2.) Hamász (Palesztína, 1987) arabul: Ḥarakat al-Muqāwamat al-Islāmiyya, azaz Iszlám Ellenállási Mozgalom rövidítéseként! Egy arab, katonai csoportot is fenntartó politikai mozgalom neve a Közel-Keleten. Támaszpontjuk Palesztinában található. A Gázai-övezetet a 2006-os választások óta a Hamász uralja. A Fatah–Hamász konfliktus (palesztin polgárháború) 2006. december 15-én kezdődött, és még ma is tart. A Hamász a Muszlim Testvériség fundamentalista mozgalomból alakult ki a második világháború előtt, de igazi megalakulása 1987-re tehető, amikor az „első intifáda” elkezdődött. (Az intifáda felkelést jelent.) Az első felkelés 1987 december 9-én kezdődött, a pattanásig feszült pelsztín – izraeli viszony közepette. Gázában egy izraeli taxi összeütközött egy arab kollektív taxival, amelynek utasai közül négyen életüket vesztették, kilencen pedig megsebesültek. A városban az a hír terjedt el az izraeli taxis szándékosan provokálta az ütközést. A hír spontán reakciót váltott ki a lakosság, főleg a fiatalok körében, akik kövekkel támadtak az izraeli katonákra. Így kezdődött qa megszállt területeken az intifáda, amelyet „kövek háborújának” is neveztek. Ekkor alakult meg a Hamasz, amely programjában nem említi a PFSZ –t, keményen bírálja az arab országokat s a palesztin államot Izrael elpusztítása révén akarja megteremteni. A Hamász tehát nem csak merényleteket hajt végre, hanem a zsidó államot is támadja tüzérségével, hiszen léthez való jogát most sem ismeri el. A nemzetek fölötti muszlim egységet tűzte ki célul. A Hamász parancsnokai: Iszmáíl Hanijje, Háled Mesaal, Mohammed Dejf.

3.) Hezbollah (Libanon, 1982) Arabul: ḥizbu-'llāh(i), jelentése: Isten pártja! Egy libanoni, síita politikai és félkatonai szervezet. A libanoni politikában jelentős erőt képviselnek. Míg az arab világ jelentős részében egyfajta ellenállási mozgalomként tekint rájuk, addig az USA, Izrael, Kanada és Hollandia terrorista szervezetként tartja számon őket. Az Egyesült Királyság szintén terrorizmussal gyanúsítja a szervezet katonai szárnyát. A Hezbollah eredetileg egy az 1982-ben Libanonba bevonuló izraeli csapatok elleni milíciaként jött létre. Az izraeli csapatok az önmaguk által Béke Galileában Akciónak nevezett invázió során vonultak be a polgárháború sújtotta országba. A libanoni ellenállókat az iráni Forradalmi Gárda tagjai képezték ki. A Hezbollah az 1985-ös nyilatkozatában a három fő céljaként a telepek felszámolásában, a Libanoni Szociáldemokrata Párt tagjainak felelőségre vonásában és a libanoni iszlám kormányzat megalakításában határozta meg.

4.) Al-Káida (1988) egy iszlám terrorszervezet, amelyet a gazdag szaúd-arábiai vállal­ko­zó, Oszáma bin Láden hozott létre 1988-ban a Szovjetunió ellen Afganisztán­ban harcolt veteránokból. Feltételezések szerint alvó ügynökei révén a világ 50–60 országában is jelen lehet. A szélsőséges iszlám ideológia alapján álló al-Káida célja elsősorban az Egyesült Államok, de általában véve is a nyugati világ és Izrael, valamint a nyugatbarát iszlám országok meggyen­gí­tése, illetve megsemmisítése. Fennállása során több ezer terroristát képzett ki elsősorban afganisztáni táborokban. 1979-től maga Oszama bin Laden is részt vett az afganisztáni harcokban és a CIA megbízásából a szovjetek elleni ellenállás szervezésében. Később hathatósan támogatta a tálibokat. Az amerikaiak afganisztáni beavatkozása után tartózkodási helye hosszú éveken keresztül teljesen ismeretlen volt.

Az al-Kaida szó arab eredetű, az „ülni” jelentésű kaada igéből képzett névszó, formailag nőnemű folyamatos melléknévi igenév. Mivel a nőnemű alakok többes számot is kifejezhetnek, így jelentése „ülők”. A szóalak azonban önálló főnévként is működik, itt jelentése: „alap”, „alapozás”. Az al-Kaidát az teszi különösen veszélyessé, hogy biztos anyagi hátterű, egy­mással laza összeköttetésben álló, meglehetősen önálló, nehezen fel­de­rít­hető szervezetekből áll. Számos nagyon súlyos merényletért teszik felelőssé. Ezek közé tartozik például a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni 1993-as robbantásos merénylet, az USA kenyai és tanzániai nagykö­vetségének 1998-as felrobbantása (225 halott, több száz sebesült), a Világkereskedelmi Központ elleni repülőgépes támadás 2001. szeptember 11-én (több ezer halott, illetve sebesült), és feltételezések szerint az al-Káidának köze volt a 2004. már­cius 11-i madridi robbantás-sorozathoz is.

2001. szeptember 11-én az al-Kaida eltérített 4 utasszállító repülőjáratot. Két gép a World Trade Center ikertornyaiba csapódott, egy pedig a Pentagon épületébe zuhant. A negyedik gép utasai megakadályozták hogy azt a géprablók, a Capitoliumba irányítsák, Pennsilvaniában zuhant le A World Trade Center elpuszult, a Pentagont azóta helyreállították.

A terrorakció folyamán géprablókkal együtt összesen 3031 ember vesztette életét.  Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt. Az Egyesült Államok válasza a terrorizmus elleni háború volt, melynek első eszköze Afganisztán megszállása volt. Így próbálták meg elkapni a tálibokat, akik al-Káida tagokat rejtegettek. A Pentagonban okozott károkat egy éven belül kijavították, majd később a helyszínen megépítették a Pentagon Memorial emlékművet. A World Trade Center helyszínén a romok eltakarítását követően elkezdődtek az újjáépítések, 2006-ban fejezték be a 7 World Trade Center irodaépületét. A 1 World Trade Center (korábbi tervek szerint Freedom Tower) jelenleg építés alatt áll, 2011-re tervezik az átadását. A mintegy 541 méter (1776 láb) magasra tervezett épület így Észak-Amerika legmagasabb épületeinek egyike lesz. 2009 és 2012 között további három épület átadását tervezik.

Oszama bin Laden (1957-2011)

Oszáma bin Láden, teljes nevén Oszáma bin Mohammed bin Avad bin Láden (született: 1957. március 10, meghalt: 2011 május 2) szaúd-arábiai militáns iszlamista, az al-Káida terorrszervezet egyik feltételezett alapítója. Neve klasszikus vokalizáció alapján Uszáma ibn Ládin (tudományosan Usāma ibn Lādin) lenne, de gyakran találkozni félig vagy nem magyarosított névalakjaival is (pl. Osama bin Laden és Oszama bin Laden).  Életét végigkísérték az ellentmondások. Szaud-Arábiában született 1957-ben, Mohamed bin Laden 52 gyermeke közül tizenhetedikként. A jemeni származású apa a mélyszegénységből küzdötte fel magát multimilliomos nagyvállalkozóvá: ő építtette a szaud-arábiai utak 80%-át. Miután Mohamed 1968-ban helikopter-balesetben meghalt, fia sok millió dollárt örökölt – bár valószínűleg jóval kevesebbet mint a hírekben felbukkanó 250-300 millió. Mérnökként végzett a Dzsiddai Abdul Aziz Király Egyetemen, de Bin Laden egyre inkább az iszlám konzervatív, fundamentalista változata tanulmányozásának szentelte idejét. Úgy érezte, hogy ez nyújt védelmet a Nyugat hanyatlása ellen.

Mindössze néhány hónapot dolgozott a családi cégben: amíg testvérei dőzsöltek a jólétben, addig a magas, félénk fiatalember egyre értőbb füllel hallgatta a radikális imámok beszédeit. Afganisztán 1979-es szovjet megszállása örökre megváltoztatta az életét. Magáévá tette az antikommunista ideológiát és Afganisztánba költözött, ahol egy évtizeden át harcolt a mudzsahedekkel együtt – családi hátterét kihasználva, először csak pénzfelhajtóként, míg később maga is fegyvert fogott. Ennek pikantériája, hogy az amerikai CIA kulcsszerepet játszott a mudzsahedek felfegyverzésében és kiképzésében; igaz, Bin Ladennel közvetlen kapcsolata ebben az időben még nem volt. Az al-Kaidát 15 társával (köztük jobbkezével, sokak szerint kijelölt utódjával Ajman al-Zavahiri-vel) együtt 1988-ban, az afganisztáni háború végén alapította a pakisztáni Pesavarban, ahol egy bérelt házban megbújva állítólag órákon át, hajnalig vitatkoztak azon, hogyan építsék fel a szervezetet. És valóban, olyasmit hoztak létre, amire addig nem volt példa: az al-Kaida lett az első olyan muszlim terrorszervezet a világon, amelyet nem érdekeltek a határok. Mindenki beléphetett, aki vállalta, hogy képviseli ügyüket. Nemzetközi volt az al-Kaidát egyik pillanatról a másikra népszerűvé tette a terroristák körében.

Bin Laden Moszkva után hamarosan Washington ellen fordult. Már csak azért is, mert Szaúd-Arábiában – ahol az iszlám két legszentebb helye is található – 300 ezer amerikai katona állomásozott az Irak elleni, 1991-es öbölháború idején. A terroristavezér ezt istenkáromlásnak tekintette. Amerikai célpontok elleni merényleteket kezdett szervezni. Ezzel kivívta a Washington zilárd szövetségeseként ismert Szaúd-Arábia haragját – olyannyira, hogy 1994-ben megvonta tőle a szaúdi állampolgárságot. Bin Laden ezután Szudánba költözött, majd 1996-ban visszatért Afganisztánba. 1998-ban merényletet szervezett az USA kenyai és tanzániai nagykövetsége ellen. A két robbantásban 224 ember halt meg. A Clinton-adminisztráció megtorló csapásokkal válaszolt Szudánban, Afganisztánban és Pakisztánban is. Bin Laden ezeket mind megúszta, ugyanúgy, ahogy mostanáig számtalan más likvidálási kísérletet is. Eközben népes családot alapított: négy feleségétől 16 - más források szerint 18 – gyermeke született. Ugyancsak 1998-ban 150 iszlám fegyveres szervezet vezetőt hívta találkozóra Pakisztánban. Ezen hét szervezet szövetséget alapított „A zsidók és keresztesek elleni szent háború iszlám nemzetközi frontja” néven. Bin Laden fatvát adott ki, miszerint az amerikaiakat és a szövetségeseiket meggyilkolni minden muzulmán számára kötelesség. Más források szerint a fatva valójában a második számú vezető Zavahiri ötlete volt, és ő tekinthető a terrortámadások szellemi atyjának is. Ám a világ első számú közellenségének kétes címét csak három évvel később nyerte el. 2001 szeptember 11., a New-York-i és washingtoni terrorakciók után került az FBI körözési listájának élére: 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére. Ezután már csak ritka hangfelvételeken hallatott magáról, kimért baritonján, látszólag észérvekel buzdítva a nyugati világ elleni harcra. Az időről időre felröppenő hírek szerint bujkált a Tora-Bora rideg hegyei és az iszlámábádi villanegyed útvesztői között is.

Oszama bin Laden elfogása: Az Al-Kaida vezér elfogásának ténye 2011 május 2-án Donald Rumsfeld egykori védelmi miniszter egyik munkatársa révén szivárgott ki, amikor az illető a Twitteren tett egy bejegyzést. Később kiderült, hogy a Fehér Ház és a Pentagon már 2011 márciusa óta készült bin Laden elfogására, ugyanis ekkor tartották az első olyan értekezletet, amelyen felmerült, hogy a pakisztáni Iszlámábádtól északra lévő Abbottabad városában megtalálták a világtörténelem legkeresettebb bűnözőjének búvóhelyét. A haditengerészeti kommandósok vasárnap éjjel fél kettőkor az Arab tengeren állomásozó Carl Vinson repülőgép-hordozó anyahajóról három Apache típusú harci helikopterrel indultak a különleges bevetésre. A négy-hat méteres kerítéssel körülvett villából – ahol bin Laden bujkált – azonnal tüzet nyitottak az őrt álló terroristák, ám az amerikai kommandósok emeletről emeletre haladva végül kiszorították a védőket. A körülbelül 40 perces tűzharcban Bin Ladennel végül egy fejlövés végzett, és rajta kívül életét vesztette legidősebb fia (a szaúdi származású milliomosnak csaknem két tucat gyermeke volt), két futára (az amerikaiak őket követve jutottak Bin Laden nyomára) és a terrorista egyik felesége, akit az amerikaiak szerint a bentről tüzelők pajzsként tartottak maguk elé. A sikeres támadásban az amerikaiak sértetlenek maradtak, és magukkal vitték Bin Laden holttestét. Egyik helikopterük megrongálódott, ezt a helyszínen hagyták. Az elsődleges azonosítás után Obama elnök telefonon felhívta elődjét, a terrorizmus elleni globális háborút 10 éve meghirdető George W. Busht. A végleges DNS azonosítást követően Bin Laden holttestét a Carl Vinson anyahajó fedélzetére vitték, ahol fehér szövetbe burkolták és iszlám szertartás keretében a szülőföldjéhez közeli Arab-tenger vizébe temették. Szakértők szerint az iszlám terrorizmus súlyos veszteséget szenvedett el, ám most bosszúmerényletekre lehet számítani, szerte a világban.

II. Szeparatista mozgalmak

1.) Front de la Liberation Nationale de Corsica (Franciaország–Korzika: 1976 – ma is)

A szigetet 1768-ben adta el Genova a francia királynak, de ekkor lényegében a függetlenségért harcoló csapatok kezében volt. A szigetre érkező francia csapatok is csak kemény küzdelmek árán tudták bevenni a szigetet. A felkelők soraiban harcolt Carlo-Maria Buonaparte, a későbbi császár, I. Napóleon apja. Napóleon éppen akkor született, mikor a franciák elfoglalták a szigetet 1769-ben. Fiatalkorában nem is tudott jól franciául, és korzikainak vallotta magát. Még császárként is azt mondta „Akkor születtem, mikor a haza elveszett” A függetlenségi mozgalom kétszáz év múlva kapott új erőre. A II. világháború után először tüntetések formájában jelentkezett, majd 1976-ban megalakult az FLNC. A feszültség növekedését sokan a szegénységben látják, ezért a mindenkori francia kormányok hajlamosak szegénységi problémaként kezelni a kérdést.

A feszültségeket növelte a bevándorlók nagy száma, akiktől a sziget hagyományos jellegét féltették az ott élõk, ráadásul a munkanélküliség miatt az őslakosok fele kénytelen a szárazföldön munkát vállalni. A bonyolult helyzetet súlyosbítja a szigeten hagyományos klánok maffiaszerû hatalma. Ezért sokan fordulnak el a függetlenségi mozgalomtól, a központi kormányzattól várva a helyzet rendezését. Ráadásul a támadások egyik fő célpontja az idegenforgalom, ami tovább csökkenti az amúgy is a francia átlagnál szegényebb környék bevételeit.

Jelenleg egy közvélemény-kutatás szerint csak a lakosság 10%-a támogatja a teljes függetlenséget, de a több jogot követelõk aránya igen magas. A 1976-78-ig minden különösebb átmenet nélkül zajlottak a támadások. Évente 200-800 támadást hajtottak végre mindenekelõtt a francia kormányhivatalok, a francia üzleti érdekeltségek és idegenforgalmi célpontok ellen. A szervezet a 80-as években két frakcióra (Habituel és Historique) bomlott, majd 1985-ben kivált belõle a Corsica Liberation Army. Ugyanakkor általában nem jelentik be, melyik csoport hajtotta végre a merényletet. A francia kormány, hogy a szelet a vitorlájukból kifogja, gazdasági támogatást nyújt a szigetnek, és 1982-ben Korzika lett az ország elsõ decentralizált megyéje, de nem engedik az önálló kulturális életet.

1988-ban a szervezet fegyverszünetet hirdetett a tárgyalások reményében, de 1989-ben felmondták. Ekkor tört ki a köztisztviselők 6 hetes sztrájkja, amelyik átalakult etnikai jellegű tüntetéssé. Megjelentek legális csoportok, amelyek a korzikai nyelv oktatását kívánták elérni, és az önálló etnikai csoportként való elismerést. (A ’90-es évek elején nem tanították a korzikai nyelvet a szigeten egyetlen közép vagy felsõfokú intézményben sem!) A tűzszünet után az FLNC fokozta tevékenységét. 1990-ben megalakul a harmadik frakció, a Resistance is. 1990 volt a szervezet legvéresebb éve. Ekkor 17 orvgyilkosságot követnek el. ’92. augusztusában egy hét alatt 3 bomba robbant Franciaországban. Párizs, Nice és Marseille célponttal. Az év mérlege 370 támadás volt. Ez jelezte, hogy a szervezet a szárazföldön is fokozta tevékenységét. Bonyolítja a helyzetet, hogy ’93-tól a frakciók is harcolnak egymással, és a szigeten is szervezõdõ Le Pen-féle párt tagjaira és a drogkereskedőkre is kiterjesztették támadásaikat.

A ’90-es években majdnem minden frakció próbált tárgyalásokat kezdeni a kormánnyal tűzszünetet ígérve, de 1996-ban Alain Juppe miniszterelnök elzárkózott minden, Korzika további önállóságát célzó tárgyalástól, és nagyobb rendőri erőket küld a szigetre. 1998-ban az FLNC megöli a megye prefektusát és az üzleti kamara elnökét. Erre válaszul a rendőrség széles körű nyomozásba kezdett, a kormány pedig növeli a Korzikának szánt pénzügyi segélyt, ennek ellenére a terrortámadásokat nem sikerül visszaszorítani.

2.) Euskadi Ta Askasatuna (ETA, Spanyolország-Baszkföld: 1959 – ma is működik)

A Baszkföld és Szabadsága nevet viselő, a sajtóban baszk nyelvû rövidítésérõl csak ETA-ként emlegetett szervezetet 1959-ben hozták létre azzal a céllal, hogy elérje Baszkföld függetlenségét és a spanyol-francia határ két oldalán fekvő baszkok egyesítését. A baszkok ősidők óta ezen a területen élnek és nyelvük egyetlen más nyelvvel sem mutat közelebbi rokonságot. Kulturális különbségüket az évszázadok során végig megõrizték az Ibér–félsziget többi népével szemben. Jelenleg mintegy 2,5 millióan vannak, fõleg Spanyolországban, és kisebb részük Dél-Franciaországban egy etnikai tömbben. Noha a nyelvet kevesen beszélik, rendkívül erős az önazonosság-tudatuk. Jellemző, hogy az Athletic Bilbao, a térség legismertebb labdarúgó-csapata még a nagy átigazolások korában sem alka1maz idegenlégióst, ami esetükben annyit jelent, hogy még spanyolokat sem, hanem kizárólag baszk származásúakat. Baszkföld válogatottja pedig időről-időre megmérkőzik más válogatottakkal.

1939-ben, a polgárháborúban győztes Franco tábornok megvonta Baszkföldtől a köztársasági korszakban élvezett autonómiát. A Baszk Nemzeti Párt illegalitásban működött tovább, de néhány fiatal 1959-ben úgy gondolta: túlságosasan megalkuvók, ezért létrehozták az ETA-t. Kezdetben csak falfirkákkal és röplapokkal hívták fel magukra a figyelmet. A bekövetkező letartóztatásokra és kínzásokra válaszul meghirdették a terror a terror ellen mozgalmat. Ekkor vált az ETA terrorszervezetté. Első komolyabb támadásukat 1961-ben hajtották végre, amikor megpróbálták kisiklatni a falangista felkelés 25. évfordulójának ünnepségeire indított különvonatot. 1962-ben tartották elsõ kongresszusukat, ahol a megfogalmazott célok szerint a célpont a spanyol közigazgatás és intézmények. Azt akarták elérni, a spanyoloknak drága legyen az ellenõrzés fenntartása. Az anyagi alapot bankrablásokkal akarták megszerezni; az elsõ ilyet 1967-ben hajtották végre, és 1977-ig kb. 1 millió dollárt zsákmányoltak. Másik bevételi forrásuk a forradalmi adó, amit szinte egész Baszkföldön beszedtek, sokszor zsarolások útján. A fellépést ellenük nagyban megnehezítette, hogy szinte a teljes baszk lakosság szimpátiáját élvezték.

1968-ban hajtották végre elsõ nagyobb visszhangot kiváltó merényletüket, amikor megölték Manzanast, az egyik spanyol titkosszolgálat vezetõjét. Mindmáig legemlékezetesebb merényletükre 1973-ban került sor, amikor felrobbantották Blanco tábornoknak, az akkori miniszterelnöknek, a sokak által Franco utódjának tartott politikusnak a kocsiját. 1975 után változás állt be a szervezet életében, mivel elkezdõdött Spanyolországban a demokratikus átalakulás. Tevékenységének 1977-ig tartó elsõ szakaszában több mint száz ember lelte halálát a támadások következtében, ennek majdnem fele azonban a szervezet tagjainak sorából került ki. A demokratikus légkörben az ETA megalakította Herri Batasuna néven legális politikai szervezetét, ami természetesen ezer szállal kötõdõt az ETA-hoz. Ez tette lehetõvé a kapcsolatok felvételét az IRA-val, annak politikai pártja, a Sinn Fein révén.

Az ETA tagok közül többen Kubában kaptak kiképzést. Ugyanakkor az ETA visszaszorult, mivel a demokratikus kormányok egyre több jogban részesítették a tartományt: 1980-ban széles körű autonómiát kap. A függetlenedést a spanyol kormány nem engedhette, ugyanis Baszkföld az ország legjelentõsebb ipari központja, és az ekkor beindult európai felzárkózás motorja. 1980-ban Suarez miniszterelnök és a következõ év elején I. János Károly uralkodó is ellátogatott Baszkföldre, ez a kétségtelenül bátor tett elismerést váltott ki még a nem királypárti baszkok körében is. Az ETA támogatottsága csökkent, ugyan a baszkok továbbra is függetlenek akartak lenni, de egyre többen fordultak el a terrortól. A szervezet ennek következtében radikalizálódott. 1980 volt a legvéresebb évük, amikor az akcióik 118 ember életét követelték. A beindult kedvezõ folyamat azonban törést szenvedett, amikor 1981 februárjában rendõrségi brutalitás következtében életét vesztette egy Arregui nevû ETA-terrorista. Újra lázongani kezdett a vidék, emiatt a kormány eljárást indított a felelõsök felkutatására, de a rendõrség ennek hírére tiltakozó megmozdulásokat tartott. Ekkor következett be a fiatal spanyol demokrácia legnagyobb erõpróbája, február 23-án Tejero alezredes vezetésével szélsõjobboldali puccs hajtottak be. A puccs azonban elbukott, amiben jelentõs szerepet játszott a király személyes bátorsága, és az, hogy a legtöbb katona hû maradt a demokráciához. A baszkok legnagyobb része tudta: egy jobboldali puccs az addig megszerzett jogaikat veszélyeztetné, ezért az ETA is fegyverszünetet hirdetett. Ugyanakkor a kormány nem tétlenkedett, a jobboldali összeesküvés felgöngyölítése után az ETA ellen fordult a különleges felhatalmazási törvény segítségével, amelyik megengedte például, hogy a terrorista-gyanús személyeket vádemelés nélkül 10 napig õrizetben tartsák. Néhány hónap alatt 300 ETA terroristát fogtak el.

1982-tõl Felipe Gonzalez szocialista kormánya folytatja a kemény fellépést a terror ellen, ugyanakkor szélesítik az autonómia jogkörét. Létrejön a GAL 1983-ban. Ez egy illegális anti-terrorista egység volt, amelyik számos gyanúsított ETA-tagot ölt meg. Amikor kiderült: a GAL-t a rendõrség hozta létre, és a belügyminiszter tudott róla, botrány robbant ki. Ugyanakkor valóban elérték az ETA visszaszorulását, ám a 90-es évek második felében, amikor megerõsödött az Aznar vezette Néppárt, újra felerõsödött a terrorhullám, ugyanis ezt a terroristák a falangisták utódpártjának tartják. 1995-ben merényletet kíséreltek meg Aznar ellen és kiderült, hogy a király ellen is terveztek egy merényletet. 1996 márciusában a Néppárt nyerte a választást, de a hagyományosan autonómia-ellenes párt csak a nemzetiségi pártok, fõleg a katalánok révén alakíthatott kormányt. Így egyfajta egyensúly jött létre. 1997-ben a Herri Batasuna 23 vezetõjét ítélték el a terrorizmus támogatásának vádjával. 1998-ban az ETA fegyverszünetet hirdet, és tárgyalásokat kezdeményez, ami Svájcban zajlott le, de eredménytelen marad. 2000-ben az ETA újra támadásokat indított, és az elsõ 8 hónapban 11 embert öltek meg. Fõ célpont a rendõrség.

2000 decemberében a két legnagyobb párt közös nyilatkozatban ítélte el a terrorizmust, és meghatározzák a terrorizmus elleni harc alapelveit. A merényletek után rendszeressé válnak a terrorizmust elítélõ, sokszor a legnevesebb politikusok részvételével zajló tömeggyűlések. Jelenleg a szervezet aktív tagjainak számát mintegy 100-ra teszik, akiket néhány száz segítõ támogat.

3.) Irish Republican Army (IRA, Nagy Britannia-Ulster: 1919 – ma is működik)

Az Ír Köztársasági Hadsereg a legismertebb több évtizedes hagyományt magáénak tudó európai terrorista csoport. A térség különbözik az eddig tárgyalt területektõl, ugyanis itt két vallási csoport több évszázados harca öltött formát a terrorizmusban, és mára mindkét oldalon több veszélyes csoport alakult ki, akiket az IRA történetén keresztül próbálok bemutatni. A történet kezdete a 16. századra megy vissza, amikor VIII: Henrik megalapítja az anglikán egyházat, de Írország, ahol nagyon erõsek a katolikus hagyományok - elég ha csak a kora-középkorban Nyugat-Európában térítõ szerzetesekre gondolunk - hű maradt a római pápához. 1641-ben az ír szigeten függetlenségi felkelés robbant ki a hódítók ellen, amit csak Cromwell vert le véres harcok és kivégzések árán. A felkelés leverése után, 1652-ben Anglia gyarmatosította Írországot. Az írektõl elvették földjük nagy részét, amit angol birtokosok és Cromwell katonái kaptak meg. A betelepítés fõleg Ulsterben (Észak-Írország) volt jelentõs, mivel korábban ez volt a felkelések központja. A súlyos adók miatt több alkalommal volt éhínség a területen, és a XIX. század közepétõl az általában sok gyermekes ír családokból tömeges kivándorlási hullám indult el az Egyesült Államokba, ahol tekintélyes létszámú és nagy befolyású kolóniákat hoztak létre. A kivándorlás méreteire jellemzõ hogy negyven év alatt a sziget lakossága a felére csökkent.

A szigeten a kivándorlási hullámmal együtt újra erõsödtek a függetlenségi mozgalmak - az egész Európában kibontakozó nacionalizmus és liberalizmus hatására. Az írek önkormányzatot, úgynevezett Home Rule-t akartak elérni. Ennek érdekében pártot szerveztek, ami bejutott a parlamentbe, ahol a whig Gladstone miniszterelnök támogatta az önkormányzat megadását, és be is terjesztette a javaslatot, ám saját frakciója is leszavazta, és csak 1911-ben sikerül megszavazni, de ekkor a Lordok Háza szavazta le, ami halasztó érvényû, és a háború miatt elhalasztják. A függetlenségi harc történetében fordulatot hozott a szervezett ellenállás kialakulása; ennek egyik formája volt az ún. bojkott mozgalom, ami nevét arról kapta, hogy az írek nem voltak hajlandók együttmûködni az angol földesurak intézõivel. Az egyik intézõt hívták Boycott-nak. Ez azt jelentette, hogy még a boltokban sem voltak hajlandók õket kiszolgálni, ezért többen elmenekültek. Ráadásul a korábban Amerikába kivándoroltak megszervezték a feniánus mozgalmat az óhaza függetlenségének támogatására. 1905-ben létrejött a Sinn Fein (Mi Magunk) elnevezésû mozgalom, ami már a teljes függetlenség elnyerését tûzte ki célul. Tagjai robbantották ki 1916-ban a Húsvéti felkelést Dublinban, amit az angol hadsereg ugyan levert de megalakult egy illegális kormány, és fokozták a támadásaikat az angol célpontok ellen.

Az IRA-t hivatalosan 1919-ben hozták létre, és 1921-ben elérték az Ír Szabadállam kikiáltását, de 7 északi protestáns többségű megyét lecsatoltak róla, ezt többen nem fogadták el, és Eamon De Valera vezetésével polgárháborút robbantottak ki az új államban, ez megegyezéssel zárult, és Írország elindult az önálló fejlõdés útján. Ennek során 1937-ben kikiáltották a köztársaságot, és 1949-ben kiléptek a Brit Nemzetközösségbõl. Az IRA harciasabb szárnya tovább harcolt, azért hogy Ulster is Írország része legyen. A tömeges robbanás azonban a 60-as években következett be. Ennek társadalmi okai is voltak, mivel óriási méreteket öltött a munkanélküliség, ami a megkülönböztetések révén elsõsorban az amúgy is szegényebb és több gyermekes katolikusokat sújtotta, ráadásul a helyi választások vagyoni cenzus alapján történtek. Az IRA sikerének oka volt az is, hogy a protestáns többség minden engedményt elutasított, és egy fanatikus lelkész, Ian Paisley megszervezte a félkatonai Ulster Defence Association-t (UDA), és a katonaság és a rendõrség hathatós támogatásával terrorizálta a kissebséget. 1968. októberében nagy nemzetközi felháborodást váltott ki a katolikus polgárjogi aktivisták békés tüntetésének szétverése. 1969-ben az Orániai Rend megtartotta hagyományos felvonulását a katolikusok felett aratott 1689-es gyõzelem emlékére. A feszültség szabályszerű polgárháborúba ment át, fõleg Belfastban és a katolikus többségû Derry-ben. Így ekkor nehéz volt eldönteni melyik a terrorszervezet, mivel az IRA mint háborús fél szerepelt. A brit kormány - a vérontást megakadályozandó - katonaságot vezényelt a térségbe. Az IRA két szárnyra bomlott: a hivatalos IRA hajlandó volt tárgyalni, de a provisional (ideiglenes) szárny, az úgynevezett provók folytatta a harcot a járõrözõ katonák ellen.

A katolikus lakosság kezdetben örömmel fogadta a reményeik szerint békét hozó katonákat, de hamarosan kiderült: a katonák is az Unionisták mellett vannak. A harci események folytatódtak. A hadsereg 1972-ben tüzet nyitott a békésen felvonuló katolikusokra ez minden addigit felülmúló nemzetközi felháborodáshoz vezetett, másnap a fiatal ír parlamenti képviselõnõ, Bernadette Devlin tettleg bántalmazta a londoni parlamentben a belügyminisztert. A terroristatámadások és gyújtogatások mindkét oldalon állandósultak. Jellemzõ a kialakult állapotokra, hogy a brit hadsereg elismerte az IRA-t hadviselõ félként, és elfogott tagjait nem terroristaként, hanem hadifogolyként kezelték. 1974-ben létrejött egy baloldali terrorszervezet az Irish National Liberation Army (INLA) amelyik nem csak a briteket és unionistákat, de az IRA tagjait is támadta. Az IRA provó 1969-80 között majdnem 500 katonát ölt meg. A katolikus lakosság továbbra is bennük látta az egyetlen védelmet, miközben az UDA, élén Paisley-vel ekkor már a hadsereg kivonást és az önkormányzat visszaadását kezdte követelni, hogy végképp leszámolhasson a katolikusokkal. Az elmérgesedett helyzetre jellemzõ, hogy Derry katolikus többségű város labdarugó csapata engedélyt kapott az Európai Labdarugó Szövetségtõl (UEFA), hogy az ír bajnokságban induljon, mivel félõ volt, hogy a meccseket a különbözõ terroristák támadásokra használják fel. Egy hadügyminisztériumi anyag csak a provók számát mintegy 500-ra becsülte a 70-es évek végén, akik ekkor már Londonban is egyre másra követték el merényleteiket. A különbözõ protestáns félkatonai szervezetek mintegy 10000 tagot számláltak. Így az 1976-ban kibontakozott békemozgalmakat a legtöbben szkepticizmussal fogadták, de legalább a terrorakciók száma csökkent valamelyest.

1981-ben azonban újra kiélezõdtek a harcok, mivel januárban protestáns terroristák súlyosan megsebesítették a már korábban említett Devlint és férjét, mire válaszul az IRA megölt több protestáns parlamenti képviselõt, többek között Bradford lelkészt, az ismert protestáns vezetõt. A nemzetközi közvélemény azonban arra figyelt föl, hogy 1976-tól a korábban hadifogolyként kezelt IRA-tagokat közönséges bűnözőknek járó elbánásban kezdték részesíteni. Ezért 1981-ben éhségsztrájkba kezdtek, a Thatcher-kormány nem volt hajlandó a nemzetközi nyomásra sem tárgyalni velük, és végül 10 fogoly - köztük Bobby Sands, az IRA egyik ismert vezetõje is - halálukig folyatatta a tiltakozást. A nemzetközi sajtó élénk figyelemmel kísérte utolsó napjaikat, és személyes bátorságuk sokak tiszteletét vívta ki. Ulsterben egyre inkább érzõdött, hogy a lakosság, mind a protestáns mind a katolikus oldalon megelégelte az értelmetlen vérontást. A brit lakosság nagy része is jobban örült volna, ha teljesen feladják Ulstert. A brit kormány új utakra tért: rájöttek, Dublinnal kell megállapodni. 1985-ben véleménynyilvánítási jogot adnak az ír kormánynak az Ulstert érintõ kérdésekben, és 1993-ban Major brit és Reynolds ír kormányfõ leszögezte: a kérdést az Ulsterben lakók oldhatják meg. Ugyanakkor az IRA ekkor hajtotta végre leghíresebb merényleteit, mivel rájöttek: a világ már nem figyel oda a nap mint nap Belfastban zajló terrorra. A 80-as évek elején megölték Lord Mountbatten volt indiai alkirályt, a királynõ rokonát. és perceken múlt Thatcher kormányfõ élete is, mikor Brightonban merényletet kíséreltek meg ellen. 1991-ben a Downing Streeten robbant az IRA. A ’90-es évek jellemzõje, hogy a protestáns szervezetek már több embert gyilkoltak meg, mint az IRA, ahol a politikai szárny vezetõje, Garry Adams 1994-ben tûzszünetet hirdetett, amely 1996-ig tartott.

A protestánsok radikalizálódásának és félelmének fõ oka egyrészt, mivel tudják: a brit lakosság nem támogatja az ulsteri jelenlétet, félnek, hogy a kormány úgymond eladja õket Dublinnak, és Paisley ezért támadt rá az ír miniszterelnökkel tárgyaló Thatcherre, majd Majorre. A másik ok, hogy a népesség arányszáma drasztikusan kezd megváltozni köszönhetõen annak, hogy a katolikusok több gyermeket vállalnak. 1998-ban Tony Blair is megpróbál tetõ alá hozni egy béke-megállapodást, amely visszaadná az önkormányzatot Ulsternek, fel is állítottak egy kormányt, és a szavazások is lezajlottak, ám nemsokára újra felfüggesztették a kormányzatot, mivel nem sikerül számos kérdésben megegyezni és az IRA csak lassan indítja be a megígért fegyver-beszolgáltatást. Mindenesetre már az is nagy eredmény, hogy a felek rájöttek: tárgyalni kell, és a terror enyhült. Mostanában újra felmerült az ulsteri kabinet felállítása, és az IRA is elkezdte lefegyverezni bizonyos egységeit, de a közelmúltban a katolikus kisiskolásokat ért atrocitások és a brit titkosszolgálat londoni épületére kilõtt bomba jelzi, a béke még nagyon messze van

III. Baloldali terror csoportok

1.) November 17 (görög terrorista csoport, 1975 – ma is működik): A szervezet nevét arról a dátumról kapta, amikor 1918-ban megalakult a Görög Szocialista Munkáspárt. 1975-ben tûnt fel, amikor a CIA athéni irodájának főnökét ölték meg. Céljuk a NATO-ból való kilépés, erre volt is fogadókészség, hiszen 1981-ben a PASZOK olyan programmal nyert választást, ami a kilépést ígérte, de nem tartották be. Ezután méginkább felerősödtek a támadások. A támadás célpontjai görög és USA hivatalok voltak, szinte kizárólag Athénban. 1988-tól egy nacionalistább szárny érvényesült a szervezeten belül. Ez abban mutatkozott meg, hogy elkezdték támadni a török nagykövetséget és annak személyzetét. Egy 2000-ben kiadott USA-jelentés felhívja a görög kormány figyelmét az erőteljesebb fellépésre. Ugyanebben az évben a szervezet egy támadás során megölt egy brit tábornokot. A November 17 a kevés ma is mûködõ baloldali csoport egyike.

2.) Vörös Hadsereg Frakció, RAF (német terrorista csoport, 1967-1998): Talán a legnagyobb hatású baloldali szervezet volt, amelyik a 60-as évek diák mozgalmaiban gyökerezett. Az USA-ban a vietnami háborút ellenző mozgalmak hatása a ’68-as jól ismert párizsi események után Németországra is átterjedt. Ideológiájukra nagy hatást gyakorolt Herbert Marcuse aki, amellett hogy a világforradalmi elméletek híve volt, úgy látta: a munkásság a jóléti társadalom miatt elvesztette vezetõ szerepét, és ezért azt az értelmiségnek kell átvenni. Szinte kizárólag felsõ-középosztálybeli családokból származtak, és sok volt közöttük a nõ. Amikor 1967-ben az iráni sah Nyugat-Berlinbe látogatott, heves tüntetések robbantak ki, mivel számukra a sah a diktatúra jelképe volt. A rendõrség a tüntetõk közé lõtt, és halálosan megsebesített egy Ohnesorg nevû diákot. A RAF ekkor alakult meg, hogy felvegye a harcot, az úgymond rendõrállammal. Az alapító Horst Mahler ügyvéd volt, de a vezetés hamarosan átment Andreas Baader és élettársa, Gudrun Ensslin kezébe, akik ’68 májusában felgyújtottak két áruházat, hogy mozgósítsák a polgárság ellen lázadókat. A hatóság nem vette õket komolyan: Baader letartóztatása után enyhe büntetést kapott. A börtönbe belátogatott a gazdag családból származó baloldali újságíró, Ulrike Meinhof, akit élettársával meggyõztek arról, hogy toll helyett már a pokolgép a hatásos fegyver. Meinhof vezetésével 1970-ben a RAF megszöktette Baadert. 1970-72 között számos bombatámadást és bankrablást hajtanak végre. A fõ célpontok a NATO, a rendõrség, bankok, ipari konszernek.

Külön háborút indítottak a Springer lapkiadó ellen - amelyik a hisztériakeltéstõl sem mentes módon számolt be a szervezetrõl - nemegyszer ártatlan családtagjaikra, ismerõseikre is támadva. 1972-ben nagy támadás sorozatot hajtottak végre a Németországban állomásozó 7. amerikai hadsereg ellen. Ekkor a csoport kemény magja mintegy 60 emberbõl állt, és kb. 2000 szimpatizáns segítette. Ezután nagy rendõrségi hajszát indítottak, aminek eredményeképpen a 3 vezetõt, Baadert, Ensslint és Meinhofot elfogták. A szakértõk többsége úgy gondolta ezzel vége is a RAF tevékenységének. 1975-ig nem is történt új akció, ám akkor kezdõdött a vezetõk elleni per, és egy új generáció hallatott magáról. Terroristák szállták meg a stockholmi német nagykövetséget, és fogságba esett társaik elengedését követelték. Az anti-terrorista egységek támadásakor pedig felrobbantották az épületet. 1976-ban Meinhof öngyilkos lett. Erre válaszul a terroristák ebben az évben minden korábbit felülmúló támadássorozatot hajtottak végre. Megölték többek között Buback fõállamügyészt is.

1977-ben saját szeretett keresztlánya segítségével megölték Ponto bankárt a Dresdner Bank elnökét, aki egyike volt a legbefolyásosabb üzletembereknek, és komoly szerepet játszott a nemzetközi pénzügyi életben. Szintén ebben az évben elrabolták Schleyert a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökét, hogy kicseréljék Baaderékat. A tárgyalások közben egy palesztin terrorcsoport, aki már korábban is szövetségesük volt, eltérítette a Lufthansa egy járatát Mogadishu repülõterére. A már nemzetközi konfliktust a helyszínre érkezõ német kommandósok oldották meg, akik a gépeltérítõket lelõve kiszabadították az utasokat. Aznap este Baader és élettársa látva, hogy nincs reményük a szabadulásra öngyilkosságot követett el. Nem sokkal ezután megtalálták Schleyer holtestét. Fordulópont következett ekkor be. A német rendõrség minden addiginál eredményesebb nyomozást folytatott, és 1979-ig nem is történt új támadás, ekkor végrehajtottak egy támadássorozatot az amerikai hadsereg ellen, aminek keretében páncélgránátot lõttek ki Kroesen tábornoknak a kocsijára ám a támadások sikertelenek voltak. Nagy port vert fel viszont, hogy megöltek egy rabot, hogy papírjait felhasználva hajtsák végre támadásukat frankfurti katonai repülõtér ellen. A gyilkosságot még korábbi támogatóik is elítélték, és ekkora társadalmi bázisuk is minimálisra csökkent.

Az egykori 68-asok jól fizetõ állásokra cserélték forradalmi eszményeiket, ráadásul 1977-ban az NSZK-ban új terrorista-ellenes központot adnak át, a legmodernebb számítógépes láncolattal felszerelve. A RAF 1982-ben új célpontként a globalizációt hirdette meg és összefogást más országok fegyveres csoportjaival, de a támadásaik száma tovább csökkent. 1986-ban egy újabb letartoztatási hullám során szinte a teljes szervezetet felszámolták. Ekkor már a németeknek több problémát okoznak a szervezetlen, de veszélyes támadások a neo-nácik részérõl, akik a bevándorlókat veszik elsõsorban célba. A RAF 1992-ben tûzszünetet hirdetett, majd ’98-ban bejelentették a szervezet feloszlását.

3.) Brigate Rosse (olaszorsz terrorista csoport: 1970 – jelenleg is működik)

A Vörös Brigádok a RAF után a második leghíresebb baloldali terrorszervezet Európában. A leghíresebb terrortámadás fűzõdik a nevéhez: Aldo Moro meggyilkolása, ugyanakkor szervezettsége sosem érte el a RAF-ét, de a 70-es évek feszült Olaszországában joggal tett hírnévre szert. A szervezet kezdetektől megfogalmazott célja Olaszország távol tarása a NATO-tól és a nyugati gazdasági rendszerektõl. Társadalmi bázisa ugyanakkor szélesebb volt, mint a hagyományos mozgalmaké. Eredete szintén a ’68-as diákmozgalmakhoz nyúlik vissza, amelyek Itáliában is éreztették hatásukat. A kialakuláshoz azonban más tényezők is hozzájárultak. Itt valóban volt egy erős szélsőjobboldali terrorszervezet, amely több robbantást hajtott végre a 60-as évek végén. A leghíresebbek a Milánóban és Bolognában elkövetett robbantásaik voltak, sokan - mint utóbb kiderült, nem alaptalanul - a CIA kezét érezték a dologban, és sokan tartottak egy fasiszta hatalomátvételtől is.

A kommunista mozgalom is tele volt belső konfliktussal. Berlinguer ekkor hirdette meg a híres eurokommunizmust, ami a forradalomról való lemondást, és a demokratikus játékszabályok elfogadását jelentette. Ez nagy vitákat váltott ki a Kommunista Párton belül. Az országban a 60-as évek végén sztrájkhullám söpört végig, és sok helyütt megjelentek a munkás-önigazgatás eszméi. Olaszországban egyébként is volt hagyománya a baloldali terrorizmusnak. Közvetlenül a háború után működött a Volante Rosa és Pietor Secchia félkatonai csoportja, utóbbi különösen veszélyes volt: az ellenőrzést is átvette néhány északi városban. Ezeket azonban sikerült felszámolni, és vezetőik Csehszlovákiába menekültek. A BR 1970-ben alakult, amikor vezetõje Renato Curcio megházasodott. A tagok érdekes keveredései voltak a II. világháború utáni olasz társadalomnak. Megtalálhatóak voltak benne az egyetemisták, hithű katolikusok, a partizánok leszármazottai is. A támadásaik első célpontjai hazai és nemzetközi konszernek voltak. 1974-ben Curciót letartoztatják, és bár felesége kiszabadította, a következő évben újra rács mögé került. Így a szervezetben váltás következett be, és az új vezetők radikálisabbak voltak, és sokan közülük részt vettek a GRU a szovjet katonai hírszerzés által Prágában tartott kiképzésen. Ezáltal a szervezet veszélyesebb és szervezettebb lett. Ennek következményeként sikerült magukba olvasztani a többi szélsőbaloldali terrorszervezetet, amik közül a Primea Linea-nak majdnem annyi tagja volt, mint az RB-nek.

Csupán 1976-ban három alkalommal gyújtották fel a FIAT torinói központi gyárát. Ugyanakkor a szervezet növekedésével a helyi csoportok önállósodtak, ez főleg az eltérő célpontokban öltött testet. A támadások elérték a terroristákat bíráló sajtót is, 1977-ben megölték a Stampa című újság fõszerkesztő-helyettesét. Az anyagi források biztosítására előszeretettel rabolták el gazdag családok gyermekeit. Sok esetben ezt a családtagok nem is jelentették be, de néhányszor így is előfordult, hogy a pénz átvétele után meggyilkolták áldozatukat. A legnagyobb visszhangot kiváltó akciójuk kétségkívül Aldo Moro volt miniszterelnök, a legnagyobb párt, a kereszténydemokraták elnökének elrablása és meggyilkolása volt. A támadás 1978. március 16-án következett be, amikor a parlament éppen Moro javaslatára szavazott a kommunisták bevonásáról a kormányba. A támadás során megölték Moro öt testőrét. A fő követelésük az elítélt társaik szabadon bocsátása volt, de a parlamenti pártok úgy döntöttek: nem bocsátkoznak tárgyalásokba. A terroristák május 5-én meggyilkolták Morót. Ez hatalmas felháborodást váltott ki és milliók vonultak az utcára tiltakozásul, de néhányan a pártokat is vádolták, amiért nem tárgyaltak, és ezzel sorsára hagyták a politikust. Ezek a hangok különösen azután erősödtek fel mikor megtalálták Moronak a fogság alatt írt feljegyzéseit. A hatalmi elit elhatározta, hogy a tömegtámogatás felhasználásával nagy támadást intézz a BR ellen. A sikerhez nagy előrelépést jelentett, hogy 1980-ban elfogták Pecit, a torinói BR csoportok vezetőjét, aki korábbi elfogott társaival ellentétben hajlandó volt az együttműködésre. Saját csoportján kívül leleplezte a velencei, genovai, római csoportok számos vezetőjét és tagját, a BR bosszúból megölte ugyan Peci testvérét, de ez nem változtatott a tényen, hogy a szervezet hajója léket kapott. Ugyanakkor, akik azt gondolták, hogy a szervezetet végleg sikerült felszámolni csalódniuk kellett.

1981-ben a veronai BR csoport elrabolta Dozier amerikai tábornokot, majd ’82. január elején kiszabadították néhány társukat a róvigói börtönbõl. A hatóságok összehangolt nyomozásba kezdtek, több mint ezer embert hallgattak ki, és végül január 28-án egy sikeres kommandós akcióval kiszabadították a tábornokot. Az akciót követő letartoztatási hullámban a szervezet további 150 tagját kapták el. A csoport ezzel végleg visszaszorult, bár néha követtek el újabb akciókat. 1984-ben a szervezet több börtönben lévő vezetője a támadások beszüntetésére szólította fel a még szabadlábon lévő tagokat. Jelenleg a szervezet tagjainak számát 50-re becsülik. Utolsó két támadása során 1995-ben bombát dobtak a NATO védelmi tanácsának épületére, 1999-ben pedig megölték Massimo D’Antona kormánytanácsadót.

készítette: Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

• [1] Harmat Árpád Péter: Mindennapi élet a középkorban. www.tortenelemklub.com 2011. szeptember 4.
• [2] Harmat Árpád Péter: Az inkvizíció. Történelem klub. www.tortenelemklub.com 2011 augusztus 31.
• [3] Detre Zoltán: A terrorizmus kialakulásának történeti háttere, megnyilvánulási formái és jelenléte a XXI. Században.
• J. Nagy László, Ferwagner Péter Ákos: Az arab országok története 1913-2003. JATE Press Kiadó, Szeged, 2004
• Huber Szebasztián: Terrorizmus Európában a XX. század második felében. iroga.hu Biztonságpolitika és terrorizmus, II. évfolyam 1. szám, 2002január.
• Népszabadság 2011 május 3, LXIX. évfolyam, 102/1. szám.
• [4] Francois Furet: A francia forradalom története 1770-1818. Osiris Kiadó, Budapest, 1996
• [5] Detre Zoltán: A terrorizmus kialakulásának történeti háttere, megnyilvánulási formái és jelenléte a XXI. Században.
• [6] J. Nagy László, Ferwagner Péter Ákos: Az arab országok története. JATE Press Kiadó, Szeged, 2004.
• [7] TOP 10 Terrorist Groups. thetoptens.com
• [8] Harmat Árpád Péter: Terrorszervezetek. www.tortenelemklb.com 2011. augusztus 27.
• [új] http://www.biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1196&title=nigeria-talibjai-a-boko-haram-tevekenysege
• 
  

Terrorszervezetek a XX. században

/Harmat Árpád Péter/

Terrorszervezetek nagyobb számban csak a XX. század folyamán alakultak ki Földgolyónkon. Létrejöttük célja széles skálán mozog, az Izrael ellenes fellépésektől a szeparatista, vagyis egy-egy terület elszakadását célzó terveken és anarchista fellépéseken keresztül egészen az elvakult fundamentalizmusig. A század legelső ilyen szervezetei Palesztinában jöttek létre, az oda tömegesen visszatelepülő európai zsidók palesztin ellenes - részben védekező, részben támadó - szándékainak végrehajtására. Ilyen volt a Hagana, az Irgun, a Lehi és a Stern-csoport, melyek mindegyike 1920 és 1940 közt alakult. Európában szeparatista szervezetként  jött létre az 1919-ben alapított IRA (Irish Republican Army), a szabad Baszkföldét küzdő ETA (Euskadi Ta Askasatuna) és az önálló Korzikát követelő FLNC (Front de la Liberation Nationale de Corsica). Baloldali, anarchista csoport az 1967 –ben Németországban alakult Vörös Hadsereg Frakció, az 1970 –ben Olaszországban alapított Brigate Rosse csoport, és az 1975 –ben Görögországban létrehozott „November 17” nevű szervezet. Kifejezetten Izrael ellenes terrorista szervezetként, 1970 -ben alapították a palesztinok a Fekete Szeptember nevű csoportjukat, mely amely terrortámadásokkal igyekezett kikényszeríteni a palesztin függetlenséget. Leghíresebb akciójuk az 1972-es müncheni olimpia izraeli csapatának elrablása volt. Az akció során 11 izraeli sportoló, öt terrorista és egy német rendőr halt meg.

Ma már több tucat Közel-keleti terrorista csoport létezik: Fatah (1959), PFSZ (1964), Hezbollah (1982), Hamasz (1987), Al-Kaida (1988) melyek részben Izrael elpusztítását, részben a nyugati, főleg amerikai befolyás megszűnését kívánják kikényszeríteni. Az újabb iszlamista terrorcsoportok tekintélyes része az Egyiptomhoz tartozó Sínai félszigeten működik például a mostanában egyiptomi robbantásairól hírhedtté vált Anszár Beit al-Makdisz (Jeruzsálem Védelmezői) nevű társaság. A Közel-keleti terrorcsoportok másik nagy része Palesztina, Libanon, Szíria, Jordánia, Jemen, illetve Irak vagy Irán városaiból és sivatagi kiképzőtáboraiból kiindulva hajtja végre pusztító akcióit.

Persze XX. század második felében Európán és a Közel-Keleten kívül is működtek/működnek terrorista csoportok, melyek legtöbbje szintén szeparatizmus vagy vallási fundamentalizmus miatt jött létre. Ezek közül kettő mindenképp említésre méltó. A Tamil Tigrisek (The Liberation Tigers of Tamil Eelam) mely Sri Lanka szigetén a tamil népesség önállóságáért harcolt, és a Tálib Mozgalom (Taleban), mely Afganisztánban szélsőséges iszlamista csoportként gyakorolta a hatalmat 1996 és 2001 közt, illetve támogatta az Amerika és Izrael ellenes terror akciókat. Az afrikai – de nem a Közel-Keleten működő - terrorcsoportok közül a 2004 –ben létrejött Al-Shabaab (magyarul: "a fiúk", "a srácok", vagy "az ifjúság") nevű szomáliai szélsőséges iszlamista szervezetet és a 2001 –ben Nigériában alapított szintén iszlamista Boko Haram nevű csoportot érdemes kiemelni. (A Boko Haram hausza nyelven annyit jelent: „a nyugati oktatás bűn”.) Végül nem lenne teljes a legnagyobb terrorszervezetek felsorolása az 1990 –ben Afganisztánban megalakult India ellenes, Kasmír iszlamizációjáért küzdő Lashkar-e-Taiba (igazak hadserege) megemlítése nélkül.

Közel-keleti iszlamista terrorszervezetek

A legjelentősebb és legrégebbi Közel-keleti terrorista szervezetek a következők:

• Fatah - alapítva: 1959
• PFSZ - Palesztin Felszabadítási Szervezet (Palestine Liberation Organization) alapítva: 1964. Mára a világ többsége nem tekinti terrorszervezetnek
• Hezbollah - alapítva: 1982
• Hamasz - alapítva: 1987
• Al-Kaida - alapítva: 1988
• Fatah al-Iszlám - alapítva: 2006
  

A Hamász (1987) arabul:حماس, az حركة المقاومة الاسلامية, Ḥarakat al-Muqāwamat al-Islāmiyya, azaz Iszlám Ellenállási Mozgalom rövidítéseként! Egy arab, katonai csoportot is fenntartó politikai mozgalom neve a Közel-Keleten. Támaszpontjuk Palesztinában található. A Gázai-övezetet a 2006-os választások óta a Hamász uralja. A Fatah–Hamász konfliktus (palesztin polgárháború) 2006. december 15-én kezdődött, és még ma is tart. A Hamász a Muszlim Testvériség fundamentalista mozgalomból alakult ki a második világháború előtt. A Hamász 1987-ben jött létre az „első intifáda” idején. A Hamász nem csak merényleteket hajt végre, hanem a zsidó államot is támadja tüzérségével, hiszen léthez való jogát most sem ismeri el. A nemzetek fölötti muszlim egységet tűzte ki célul. A Hamász parancsnokai: Iszmáíl Hanijje, Háled Mesaal, Mohammed Dejf.

A Hezbollah (1982) Arabul: حزب الله‎ ḥizbu-'llāh(i),jelentése: Isten pártja! Egy libanoni, síita politikai és félkatonai szervezet. A libanoni politikában jelentős erőt képviselnek. Míg az arab világ jelentős részében egyfajta ellenállási mozgalomként tekint rájuk, addig az USA, Izrael, Kanada és Hollandia terrorista szervezetként tartja számon őket. Az Egyesült Királyság szintén terrorizmussal gyanúsítja a szervezet katonai szárnyát.

A Hezbollah eredetileg egy az 1982-ben Libanonba bevonuló izraeli csapatok elleni milíciaként jött létre. Az izraeli csapatok az önmaguk által Béke Galileában Akciónak nevezett invázió során vonultak be a polgárháború sújtotta országba. A libanoni ellenállókat az iráni Forradalmi Gárda tagjai képezték ki. A Hezbollah az 1985-ös nyilatkozatában a három fő céljaként a telepek felszámolásában, a Libanoni Szociáldemokrata Párt tagjainak felelőségre vonásában és a libanoni iszlám kormányzat megalakításában határozta meg.

Az al-Káida (1988) Arabul القاعدة – al-Qāʿida egy iszlám terrorszervezet, amelyet a gazdag szaúd-arábiai vállal­ko­zó, Oszáma bin Láden hozott létre 1988-ban a Szovjetunió ellen Afganisztán­ban harcolt veteránokból. Feltételezések szerint alvó ügynökei révén a világ 50–60 országában is jelen lehet. A szélsőséges iszlám ideológia alapján álló al-Káida célja elsősorban az Egyesült Államok, de általában véve is a nyugati világ és Izrael, valamint a nyugatbarát iszlám országok meggyen­gí­tése, illetve megsemmisítése. Fennállása során több ezer terroristát képzett ki elsősorban afganisztáni táborokban. 1979-től maga Oszama bin Laden is részt vett az afganisztáni harcokban és a CIA megbízásából a szovjetek elleni ellenállás szervezésében. Később hathatósan támogatta a tálibokat. Az amerikaiak afganisztáni beavatkozása óta tartózkodási helye ismeretlen.

Az al-Kaida szó arab eredetű, az „ülni” jelentésű kaada (qaʿada – قعد) igéből képzett névszó, formailag nőnemű folyamatos melléknévi igenév. Mivel a nőnemű alakok többesszámot is kifejezhetnek, így jelentése „ülők”. A szóalak azonban önálló főnévként is működik, itt jelentése: „alap”, „alapozás”.

Az al-Kaidát az teszi különösen veszélyessé, hogy biztos anyagi hátterű, egy­mással laza összeköttetésben álló, meglehetősen önálló, nehezen fel­de­rít­hető szervezetekből áll. Számos nagyon súlyos merényletért teszik felelőssé. Ezek közé tartozik például a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni 1993-as robbantásos merénylet, az USA kenyai és tanzániai nagykö­vetségének 1998-as felrobbantása (225 halott, több száz sebesült), a Világkereskedelmi Központ elleni repülőgépes támadás 2001. szeptember 11-én (több ezer halott, illetve sebesült), és feltételezések szerint az al-Káidának köze volt a 2004. már­cius 11-i madridi robbantás-sorozathoz is.

2001. szeptember 11-én az AL-KAIDA eltérített 4 utasszállító repülőjáratot. Két gép a World Trade Center ikertornyaiba csapódott, egy pedig a Pentagon épületébe zuhant. A negyedik gép utasai megakadályozták hogy azt a géprablók, a Capitoliumba irányítsák, Pennsilvaniában zuhant le A World Trade Center elpuszult, a Pentagont azóta helyreállították. A terrorakció folyamán géprablókkal együtt összesen 3031 ember vesztette életét.

Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt. Az Egyesült Államok válasza a terrorizmus elleni háború volt, melynek első eszköze Afganisztán megszállása volt. Így próbálták meg elkapni a tálibokat, akik al-Káida tagokat rejtegettek.

A Pentagonban okozott károkat egy éven belül kijavították, majd később a helyszínen megépítették a Pentagon Memorial emlékművet. A World Trade Center helyszínén a romok eltakarítását követően elkezdődtek az újjáépítések, 2006-ban fejezték be a 7 World Trade Center irodaépületét. A 1 World Trade Center (korábbi tervek szerint Freedom Tower) jelenleg építés alatt áll, 2011-re tervezik az átadását. A mintegy 541 méter (1776 láb) magasra tervezett épület így Észak-Amerika legmagasabb épületeinek egyike lesz. 2009 és 2012 között további három épület átadását tervezik.

Oszáma bin Láden, teljes nevén Oszáma bin Mohammed bin Avad bin Láden (arab betűkkel: أسامة بن محمد بن عوض بن لادن‎; született: 1957. március 10.) szaúd-arábiai militáns iszlamista, az al-Káida terorrszervezet egyik feltételezett alapítója. Neve klasszikus vokalizáció alapján Uszáma ibn Ládin (tudományosan Usāma ibn Lādin) lenne, de gyakran találkozni félig vagy nem magyarosított névalakjaival is (pl. Osama bin Laden és Oszama bin Laden).

1996-ban és 1998-ban fetváiban felszólította a muzulmánokat, hogy addig öljenek meg Amerikai Egyesült Államok-beli és a vele szövetséges országokból származó civileket és katonákat, amíg azok vissza nem vonják támogatásukat Izraeltől és ki nem vonulnak az általuk megszállt iszlám országokból.

Feltételezik, hogy 1998-ban részt vett Dar es-Salaamban (Tanzánia) és Nairobiban (Kenya) az amerikai követség felrobbantásában. Szerepel az FBI 10 legkeresettebb bűnözőt tartalmazó listáján (Ten Most Wanted Fugitives).

Igazán ismertté a 2001. szeptember 11-i terrortámadások tették, azzal, hogy vállalta értük a felelősséget. Ekkor már ő is volt az első számú gyanúsított az 1999-es nairobi robbantások, és az azok megtorlásának szánt szudáni amerikai bombázások után, amikor neve először került a média figyelmébe a Clinton-Albright adminisztráció idején, amikor nevét a bombázások után Madeleine Albright külügyminiszter közölte sajtótájékoztatóján. A beismerés leegyszerűsítette az ügy megoldását, illetve a megoldás világszerte való belátását.

Fatah al-Iszlám (arabul فتح الإسلام – Fataḥ al-Islām! Egy szunnita arab iszlám csoport. A csoport tagjait terroristáknak és katonai dzsihádistáknak írják le, és a csoport egy terrorista szervezet, mely kapcsolatokat tart fenn az al-Kaidával.Főbb célpontjai Izrael és az Egyesült Államok.Ezen kívül célja, hogy a palesztin menekülttáborokban vezessék be a saríát. 2006 novemberében a Fatah al-Iszlám központját a Nahr al-Báred-i menekülttáborban alakította ki Észak-Libanonban. Olyan harcosok alapították, akik kiléptek a Szíria-barát Fatah Felkelésből. A csoport vezetője a palesztin fegyveres Sákir al-Abszi.

Néhány hírszervezet azt sugallta, hogy a Fatah al-Iszlámnak köze van az al-Káidához. Néhány riport még azt is állítja, hogy a Fatah al-Iszlám az al-Káida hálózatának része. Abszi kijelentette, hogy a szervezetnek nincs köze az al-Káidához, de céljaik közösek.

Szíria, a libanoni aggályokra válaszul, miszerunt a szírek támogatják a szervezetet, bejelentették, hogy a szervezetnek már több tagját elítélték az országban az al-Káidával folytatott kapcsolataik miatt. A szír vezetés szerint a csoport még most is az al-Káidának dolgozik. A Fatah al-Iszlámot jelenleg Sákir Júszef al-Abszi, egy palesztin menekült vezeti, aki jelenleg Libanonban lakik. Egyes jelentések szerint kapcsolatban állt az al-Káida egykori iraki vezetőjével, Abu Muszab az-Zarkávival. 2004-ben egy jordán katonai bíróság halálra ítélte. Hosszú a bűnlistája, és három évet ült már szír börtönökben. A csoport szóvívője Abú Szálim.

A Fatah al-Iszlámnak állítólag féltucat palesztin tagja van.A tagság többsége szír, szaúdi és más arab dzsihádisták, akik akik Irakban harcoltak, valamint ezen felül 50 radikális szunnita tagja van. Cselekményei: 2006. december 7-én a Le Monde azt közölte, hogy magas rangú ENSZ-tisztviselőket úgy informált a Palesztin Felszabadítási Szervezet libanoni képviselője, Abbász Zaki, hogy a Fatah al-Iszlám egyik robbantása 36 Szíria-ellenes embert ölt meg, s további 20 embert megsebesített Libanonban.

A libanoni hatóságok azt állítják, hogy a szervezet részt vett 2007. február 13-án két minibusz felrobbantásában Ajn Alaknál.Ekkor mondták azt is, hogy ez a szervezet a szír titkosszolgálat előretolt állása.Mind a Fatah al-Iszlám, mind pedig a szír kormány cáfolta a híreket

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

• Tálas Péter: A terrorizmus anatómiája. Zrínyi Kiadó, 2006.
• Stanley Weitzmann: Terrorizmus. Magyar Könyvklub. 2005
• TOP 10 Terrorist Groups. thetoptens.com