2013. március 19., kedd

Vallás és háború




Vallás és háború

 
Tóth Judit
Az idén a zsidóság többnapos vallásos Purim ünnepe március 10-én kezdődött, de az igazi vidám fesztivált 17-én tartják annak emlékére, amikor a Kr.e. 5. században a perzsiai zsidóság elpusztított többezer, nyilván antiszemita ellenséget. Azóta a Purim idejében a zsidóknak -- a Tóra és a Talmud szerint -- örök időkre megengedett további ellenségeik megsemmisítése annak emlékére, mert a pusztításukat, a perzsa király közbenjárásával -- maguk hiúsították meg.
Tehát a zsidók Purimkor nemcsak a megmenekülésüket ünneplik, hanem a közel 80 ezer perzsa elpusztítását is. A Biblia szerint, a zsidók akkor gyűlöletesek voltak a különös életmódjuk miatt, amely szembeállította őket a többségi mássággal -- írja az Ószövetség -- amelynek ismertetéséből nem tudjuk meg, hogy milyen lehetett ez a “különös életmód”
Az évszázadok alatt valóságos nemzeti sporttá fajult Purim-ünnepet még ma is különféle vidám szertartások tarkítják: hangos átkozódások közepette a zsinagógákban Hámánnak és tíz fiának képletes elégetése, felakasztása, rugdosása, majd ezt követően féktelen dorbézolás. Annak ellenére, hogy a Bibliában olvasható a történet, mindehhez nem sok köze van az Istennek, mert kérdezzük tisztelettel: miféle “isten” lehet az, aki törvényeket parancsol tömeggyilkolásra? Mindenesetre, módfelett ízléstelenség Istennek hálálkodni 80 ezer ember elpusztításáért.
Eszter
Az egyébként gyermekmesének is beillő Eszter-hőstörténetben érvényesülnek irodalmi motívumok is, mint például a hárem cselszövései, vagy a mészárlások, amelyek csak a történet dramatizálását szolgálják.
A perzsa király, Ahasvéros (Kr.e. 485-465), — a görögök szerint Xerxes, — trónra lépése harmadik évében 180 napig tartó lakomát rendez, hogy királyhoz illően megmutassa fényes gazdagságát. Szerelmetes feleségét, a szépséges Vasti királynét magához hívatja, hogy kérkedhessen vele a vendégsereg előtt, amit azonban a királyné nem hajlandó teljesíteni. A király emiatt borzasztó haragra gerjed és Vasti királynét kivégezteti.
Mivel az egyedül maradt uralkodó új feleségre vágyott, többszáz szűzlányt hívat össze a tartományból, hogy magának megfelelő élettársat válasszon.
A gyámapjával Babilóniából Perzsiába elmenekült Eszter – igazi neve Hadassza – is elmegy, s a király őt is alaposan „kipróbálja”. A találka sikerül, mert a király tüstént beleszeret, és feleségül veszi. Ám az új királyné -- gyámapjának Márdokeusnak szigorú parancsára -- a király előtt sokáig titkolja zsidó származását.
A zsidók bírája, Márdokeus (Morchedáj) megtudja a palota kapujában az egyik herélt zsidó szolgálótól, hogy két őr, Bigtan és Teres a királyt meg akarják mérgezni. Eszter a királynál feljelenti az összeesküvőket, megnyeri a bizalmát, (!) elfogják a merénylőket, és keresztre feszítik őket. Élete megmentőjét, Márdokeust pedig azzal jutalmazza meg a király, hogy a palotában lakást ad neki és felveszi első barátai sorába.
Akkoriban szokás volt, hogy valahányszor a királyi főtanácsos Hámán a királyhoz ment, a perzsák és idegenek kötelesek voltak hódolatuk jeléül leborulni. A tiszteletadás Xerxes király parancsa szerint történt. Márdokeus, mivel tisztelte zsidó népének törvényeit, nem volt hajlandó Hámán előtt leborulni, aki észrevette a viselkedést és megkérdezte, hova való. Amikor megtudta, hogy Márdokeus zsidó, haragra lobbant és a szemére vetette, hogy
bár a szabad perzsák megadják neki a hagyományos hódolatot, de ő, zsidó rabszolga létére megtagadja.’
Hogy bosszút álljon Márdokeuson Hámán elhatározta, hogy az egész zsidó népet elpusztítja, -- legalábbis a bibliai történet szerint! -- mert már amúgy is gyűlölte a zsidókat, mivel az árja fajú amalekita népet, amelyből ő is származott, a zsidók korábban kiirtották. Hámán elment a királyhoz és panaszt emelt, hogy birodalmában szétszórtan él egy gyalázatos nép, amely egészen elkülönül, és nem keveredik a többivel, nem engedelmeskedik törvényeiknek, hanem erkölcsei és intézményei miatt a perzsa népnek és minden más népnek ellensége.
Ha jót akarsz tenni alattvalóiddal, parancsold meg, hogy ezt a népet egy szálig kiirtsák. S hogy kárt ne szenvedj azért, mert elveszíted az adójövedelmet, amit a zsidók fizetnének, én felajánlom, hogy vagyonomból negyvenezer ezüst talentumot befizetek. Szívesen megfosztom magam ettől az összegtől, ha a birodalom megszabadul ettől a mételytől, és a nép végre békésen élhet.”
A király azt mondta, hogy csak tartsa meg a pénzét, a zsidókkal pedig kedve szerint bánjon el. Hámán, a király nevében, rendeletet küldött ki a zsidók kiirtására.
Márdokeus tanácsait követve Eszter a király elé ment, amikor is felfedte a származását s könyörgött népének védelméért. A király szíve megesett rajta és teljesítette a kívánságát. Eszter híres lakomát csapott, ahol a nagy ivászat és mulatság közepette úgy nézett ki, mintha Hámán meg akarta volna erőszakolni a királynét. Erre a király nagy haragra gerjedt és mindenható miniszterét, főtanácsosát Hámánt felakasztatta. A zsidók elpusztítására kiadott rendeletet Ádár hónap13-án (március13) pedig megsemmisítették, és a zsidók felfegyverkezve védelmi harcot indítottak az antiszemita perzsa lakosság ellen, s még Hámán tíz fiát is megölték.
A király engedélyével a zsidók a városokban összegyűltek, és védelmi harcba kezdtek:
pusztítsátok el, gyermekeikkel és asszonyaikkal együtt, mindazokat, akik a népből és a tartományból fegyveresen rátok támadnak, a javaikat meg foglaljátok le zsákmányul.’
Szuza várában és a városban mintegy 800 embert öltek meg, a tartományokban és a többi városokban lakó zsidók75 ezer ellenséget öltek meg.
Márdokeus és Eszter királyné olyan hihetetlen hatalomra tett szert a perzsa király udvarában, hogy a királyi pecsétet használva a király nevében már rendeleteket is adhatott ki a tartományokba. Xerxes, Márdokeust királyi ruhába öltöztette, aranykoronát tett a fejére, és aranyláncot a nyakába.[A megfélemlített alattvalók mostmár Márdokeus előtt hódoltak leborulva!-tj]
[J. Flavius: A zsidók története, 273. old.]
v
Nem tudható, csak elképzelhető, hogy bájaival Eszter királyné milyen háremi fortélyokat alkalmazhatott Xerxes perzsa király megbabonázásához, ám egy biztos: elérte a célját, a pálfordulat megtörtént. A király Márdokeus helyett Hámánt végeztette ki, majd így nyilatkozott:
Mivel meg vagyok győződve róla, hogy a zsidók, akiket ez a bűnöző /Hámán/ ki akart irtani, nem gonosztevők, tehát nemcsak felmentem őket ama büntetés alól, amelyet Hámán rendelete rájuk rótt, hanem megadok nekik minden tiszteletet. Megparancsolom, hogy mindenkit, aki bármiképpen is vétkezik ellenük, Szuza kapui előtt családjával együtt keresztre feszítsenek: így tanulja meg, hogy a mindenütt jelenlévő Isten az, aki ezt a büntetést rárótta….”/u.o./                                                
Mennyire igaz a Purim-történet? Nos, az Ószövetség már évszázadok óta az állandó átszerkesztések, átírások, kilúgozások tárgya. Az Eszter-könyv, -- amely természetesen nem tartalmazza aTalmud és a Kabbala részletes leírásait, -- így került be ‘szent szövegként’ a Bibliába ~ mégpedig a rabbinátus mesterkélésével és Egyházi jóváhagyással.
Kik voltak az amalekiták?
Ősrégi nép, a biblia szerint “a népek elsejének” [őseinek] neveztetik. A Holt-tengertől délnyugatra a Tih nevű sivatagban és a Szináj-félsziget legnagyobb részében tanyázott. Laktak amalekiták a kanaániták között is. Saul és Dávid kemény harcokat vívott ellenük. Hiskia alatt nagyrészt kiirtották őket s többé nem fordulnak elő a bibliában.[Révai Nagy Lexikona, I.kötet -519. old.]
Az amalekiták Dél-Palesztina és Kánaán között élő, nomád nép volt, amely röviddel az Egyiptomból való kivonulásuk után az izraelitákat a sivatagban megtámadta. Ezt követően, az amalekitákat Izrael *örök ellenségének*tekintette, s amelynek teljes kiirtása nemzeti élethivatás lett. A Kr.e. 12-11. században az amalekiták behatoltak Palesztina nyugati részébe, s jelenlétükkel veszélyeztették az ország békéjét. [Jewish Encyclopedia]
A rabbinátusi irodalomban az amalekitákat, mint Izrael örök ellenségeinek a jelképét említik. Hámán az amalekiták királyának, Agagnak a törzséből származott, akiket a zsidók majdnem teljesen kiirtottak.
[A biblia a zsidók háborúit  rendszerint “önvédelmi harcnak” említi. Mai teológusok szerint *Isten a zsidóknak valóban megparancsolta az amalekiták elpusztítását, és ezt az isteni parancsot -- bármilyen rettenetes is -- el kell fogadnunk[miért?] s előtte alázattal fejet kell hajtanunk, mert az Úr tudja a legjobban, hogy mit kell tenni. Ahogy Izrael Istene Saul király idejében megparancsolta az ellenséges amalekiták elpusztítását, napjainkban a parancs ma ugyanúgy érvényes, -- mindegy, hogy a harcokban kik vagy hány évesen vesztik életüket, -- a terroristákat meg kell semmisíteni. * - tj]
A Kr.e. 11. században Sámuel zsidó próféta, aki maga fejeztette le Amalek királyát Agagot, majd így szólt Saulhoz:
Az Úr küldött, hogy felkenjelek néped s Izrael királyává! Hallgass hát az Úr szavára! Ezt mondja a Seregek Ura:
Meg akarom torolni, amit Amalek Izrael ellen vétett: nem adott neki utat, amikor kivonult Egyiptomból. Rajta hát, menj és támadd meg Amaleket, és töltsd be rajta és mindenén, amije csak van, az átkot. Ne kíméld, hanem ölj meg férfit és nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!’ [1 Sámuel 15:1-3.]
Csodálatos Purim”
Mialatt 1946 tavaszán -- a hagyományos Purim idejében -- a “felszabadított” Magyarországon már hetek óta akasztották a nemzet, “háborús bűnösökként” elítélt legjobbjait, Leon Spitz rabbi a régi hősöket példaként állítja a zsidó nép elé a The American Hebrew, 1946. március elsejei számában:
Úgy kell elpusztítani az antiszemita férgeket, ahogy őseink tették 2,500 évvel ezelőtt. Márdokeus és a zsidók rendkívüli bátor harccal szálltak szembe az ellenséggel. Olyan bátorság volt ez, amilyet a Szövetségeseink katonái tanúsítottak a nácikkal és japánokkal szemben a második világháború idején. Olyan bátorság volt ez, amilyet Palesztina zsidó ifjúságának legszebb virágai tanúsítanak a Palesztina felszabadításáért vívott küzdelemben. Túl sokáig, többezer évig csak Jákob hangja, és az Izajás testvérére emelt kéz érvényesült. Talán elérkezett az idő, amikor a szerepet meg kell fordítani. Most engedjük, hogy Izajás siránkozzon és tiltakozzon a kultúr világ előtt, és Jákob pedig igazságos harcra emelje a kezét.
Sem erkölcse, sem lelkiismerete nincs az antiszemitának, aki csak egyetlen nyelvezetet ért, s akivel a saját szintjén kell elbánni. A Purim-zsidók megvédték a saját életüket, ugyanúgy az amerikai zsidóknak is szembe kell szállniuk a modern antiszemitákkal. Meg kell tölteni a börtöneinket antiszemita gengszterekkel, elmegyógyintézeteinket antiszemita őrültekkel, és harcolnunk kell minden idegen zsidógyűlölővel szemben. Üldöznünk és el kell ítélnünk a zsidógúnyolókat, a törvények legnagyobb erejéig. Meg kell alázni és szégyeníteni az antiszemita banditákat olyannyira, hogy örökre elmenjen a kedvük a társutazástól.”
Az állandó ‘védelmi’ háború
A Jeruzsálemben nemrégen elhunyt Israel Shahak egyetemi tanár szerint:
A rabbiknak rengeteg hívője van az izraeli katonák, tisztek táborában, és akiknél jelentős szerepet töltenek be a *lelki táplálásban.* A palesztinokat és arabokat azonosítják a régi *ellenséges*nemzetekkel – akiket a Talmud parancsai és törvényei szerint ki kell irtani: pusztíts el minden lélegző élőlényt.’
Gyakran, a Gáza-övezetben szolgálatot teljesítő katonákat ’vallásos oktatásra’ szólítják fel: a palesztinokat „amalekitáknak” nevezik, és fennhangon idézik a Tóra parancsait, s így az esetleges tömeggyilkosság igazolást nyer.”[1]
Csak az elmúlt két évben 40 ezer palesztin szenvedett súlyos sérüléseket és 2, 500-at mészároltak le -- nyilván*isteni parancsra*! -- az izraeli katonák, akiknek a legmesszebbmenőkig meg kell alázni, és büntetni az egész palesztin népet. A modern hadtörténelemben ez a reménytelen, több mint három évtized óta tartó megszállás szinte példa nélküli!
Természetesen, ezen idő alatt jelentős számú zsidó áldozat is volt, de csekélység mindez azok szemében, akik a Nagy Izrael illetve a régi Perzsa Birodalom megvalósítása érdekében folytatják az esztelen háborút.  
Véres hagyományok Purimkor
Az Encyclopedia Judaica szerint ‘az arabok az amalekiták leszármazottai.’
• Litvániában a 18. században “Vilnius bölcse” Elijah Solomon főrabbi szerint ‘ a német nép az amalekek leszármazottai.’ Akkor ezen az alapon bármelyik nép lehet az amalekiták leszármazottja, mert amalek örök időkre a zsidó nép első számú ellensége marad.
• A második világháború győztesei a nürnbergi bíróságon halálraítélt náci háborús bűnösökön 1946. október 16-án hajtották végre az ítéletet, mely időpont éppen egybeesik a zsidó naptár *21 Tishri 5707* keltezésével, a zsidók nyolc napos ‘Szukkósz’ vagy ‘Sátoros Ünnepével’, amikor az isteni ítélet beteljesedik.
Érdekes, -- jegyzi meg dr. Moshe Katz rabbi -- hogy az elítélteket nem az amerikai módszerek szerint villanyszékben, vagy golyó által végezték ki, hanem akasztással, úgy ahogy Hámánt és tíz fiát végezték ki Eszter királyné kívánsága szerint 2, 500 évvel ezelőtt.
• Emlékeznünk kell az 1946 tavaszán kivégzett magyarokra, akiket szintén Eszter királyné módszerével, akasztófán! -- küldtek a halálba. Izrael Istene nyílván akkor is megparancsolta a “magyar amalekiták” elpusztítását. Isten, akitől a zsidókon kívül soha senki nem hallott ilyen parancsot!
Ezen az alapon bármelyik nép lehet az amalekiták leszármazottja, -- még zsidó is -- ha Izrael ellenségének tartják.
•  Hebron, West Bank - Izraelben, 1994. február 25-én a legvéresebb tömeggyilkosság árnyékolta be a közelgő Purim ünnepet. A 38 éves orvos Baruch Goldstein Brooklyn (New York) városban született, és az izraeli katonai megszállás alatt álló Kiryat Arba nevű település lakosa volt. Goldstein igen jól tudott gyűlölni, mert e napon be is bizonyította: a Pátriárkák szentélyében imádkozó mintegy 800 muzulmán közé tüzelt, 170-et megsebesített és legalább 50-et megölt.[The Phoenix Gazette, 1994.]
Goldstein a tömeggyilkosság előtt három hónappal egy rádióműsorban kijelentette:
*a törvényt a saját kezünkbe vesszük, mivel már valamennyien belefáradtunk várakozni az isteni segítségre, hogy Júdea államát megvalósítsuk. A palesztinok sorsát, meg majd mi maguk intézzük el.*
A véres esemény után a jelenlévő palesztinok maguk végeztek a tömeggyilkossal, akiről Amerikában élő anyja büszkén beszél. Érdekes, hogy felelősség senkit nem terhel, mert még az izraeli kormány is elhatárolódott a Goldsteintől mondván, hogy ‘saját maga elhatározása szerint cselekedett.’ Ennek ellenére a hatóságok részéről semmiféle nyomozás vagy megtorlás az ügyben nem történt, sőt Izraelben nemzeti hősként tisztelik!
Talajgyalu-gyilkosság Izraelben
Rachel Corrie 23 éves egyetemista, amerikai állampolgár életét az a D-9-es talajgyalu oltotta ki március 16-án, --Purimkor! -- amelyet az USA adott Izraelnek! Rachel, aki már gyermekkorától magáévá tette a szenvedő népek sorsát, azért ment az Izrael által megszállott palesztin területre, hogy tiltakozzon a lakóházak lerombolása, az embertelen bánásmód ellen.
A talajgyalut kezelő katona nagyon jól látta az élénk piros kabátban előtte álló Rachelt, csak ment előre, és felvett egy halmaz homokot. Annak ellenére, hogy az ottlévő személyek és Rachel is kiabálták, hogy álljon meg, a hatalmas lapáttal felemelte a lányt, ledobta, betemette homokkal és rágázolt. Aztán visszahátrált, és az 52 tonnás járművel mégegyszer keresztül ment a lány testén, aki a kórházba érve meghalt.
Az izraeli kormány nem indít nyomozást a nyilvános bűnügyben -- ami figyelmeztetés idegen “amalekita” megfigyelőknek -- mondván, hogy
Rachel csakis saját magának köszönheti ezt a sajnálatos balesetet, elvégre minek ment veszélyes helyre!”
A washingtoni “perzsa király” szinte barátságosan megüzente Márdokeus-Sharonnak, hogy “mindent kövessen el a polgári személyek biztonságához,” anélkül, hogy Rachel Corrie gyilkosságát egyetlen szóval elítélte volna! Ez nem is csoda! A washingtoni “perzsa király” megengedte a „védelmet”, s azt, hogy az izraeli Márdokeus semmibe vegye az Izraelt elítélő 68 ENSZ-határozatát, és “az amalekita palesztinok” embertelen elnyomását, kínzását, fajirtását.
De a bosszúnak ezzel még nem volt vége! Március 19-én palesztinok, külföldiek, mintegy százan, a gyilkosság helyén virággal, gyertyákkal gyászszertartást rendeztek. Egy talajgyalu megint megjelent, és a katona könnygázt, riasztólövedéket lőtt a tömeg közé. A hirtelen támadás miatt félelmükben néhányan elmenekültek, de legtöbben a földre leülve, maradtak. A katonáknak végül nem sikerült szétverni a szertartást.
v
Az idén a zsidóság bosszúálló Talmud-fesztiválja, Purim ünnepe, a teliholdas 5763. Adar 17-én [2003. március 17]kezdődött, csúcspontját 18-án éri el, mely szám összege a 3x 6-nak, és a *hatos*, ma már tudjuk, mennyire fontos szám a kabbala-tudományban:
Valamikor régen Amerika csak az Alkotmánya alapján a Kongresszus jóváhagyásával indíthatott háborút. Ma? A jámbor alattvalókat megint bolondgombával etetik: *figyelmen kívül hagyjuk az ENSZ határozatait, mert Szaddám Husszeinnal meg kell értetni: az ENSZ-et komolyan kell venni.*
Az amerikai kormány alkalmazottjai, ill. tanácsadói: Ariel Sharon, Richard Perle, Paul Wolfowitz, Douglas Feith, David Wurms, Ari Fleischer, Jack Straw, Elliott Abrams, William Cohen, James Schlesinger, David Frum, Bill Kristol, William Safire, Charles Krauthammer, Joe Liebermann rabbi.
A Bush-kormányzat a Purim-fesztivál idejére tervezte az Irak elleni háború hivatalos kirobbantását, és már előre megrendeltek 100 ezer hullazsákot. [A március 27-i hírek szerint G.W. Bush újabb 100 katonát rendel Irakba!] Ezen a napon az amerikai CNN televízió képernyőjének alsó sávjában ez a bekeretezett üzenet jelent meg:
Bush - Military Conflict
A time of our choosing”
[‘Mi választjuk az időpontot’]

Sharon nemzetiségi tisztogatást indít
Közel-Keletről jelentik, hogy mihelyt ‘sábeszgój-Bush’ a háta mögött álló főnökség által megírt beszédében kiadja a megtámadási parancsot egy ország ellen, amely még hadat sem üzent Amerikának, Izrael megkezdi a palesztinok tömeges kitelepítését. Ehhez természetesen Washington megadta az engedélyt! Népcsoportok törvénytelen kitelepítése súlyos dolog, de már a fajirtás határát súrolja az, amikor ehhez biológiai fegyvereket használnak.
1997. októberében dr. Wayne Nathanson [2] az angol gyógyászati kutatások vezetője szerint,
a gén-gyógyászatot egy napon könnyen biológiai-fegyverek előállítására használhatják, ~ kutak mérgezésére, gázbombák gyártására, ~ amelyek nemcsak halált, hanem terméketlenséget, és az újszülöttek testi fogyatékosságát is előidézhetik.’
Az Egyesült Államok, Energia Minisztériumának védnöksége alatt, a Human Genome Project évente 50 millió dolláros gén-gyógyászati [gene therapy] [3] kutatásokat végez, amely lehetővé tenné bizonyos nemkívánatos nemzetiségi csoportok pusztításához használandó biológiai fegyverek kifejlesztését.       [www.projectcensored.org]
London Times jelentette 1998. november 15-én, hogy Izrael, sikeresen előállított gének alapján kizárólag arabokra hatásos “etnikai lövedéket.” Az izraeli kormány szóvivője a kérdést, hogy valóban létezik-e náluk ilyen etnikai lövedék, válasz nélkül hagyta. Annyit azonban elárult, hogy igen,
... nekünk egész kosárra való komoly meglepetésünk van, amelyeket használni fogunk, ha úgy látjuk, hogy Izraelt komoly veszély fenyegeti.”
Kutatók és tudósok attól tartanak, hogy az élelmiszereinkbe -- hal, húsfélék, gyümölcsök, zöldségek -- használt átalakított gének végleg megváltoztatták a világ élelmiszer tartalékát. Bizonyos élelmiszereket még a népesség-csökkentésre is felhasználhatják.
Amerika már nagyon régóta gyakorolja a gén-kutatást, amelynek jelenlegi laboratóriuma [Human Genome Project] New York államban Long Islandon működik ugyanott, ahol ezt a hírhedt tudományt a Harriman nevű család 1910-ben elkezdte.   /folytatjuk/ +++
--------------
1.Israel Shahak, Jewish History, Jewish Religion. Pluto Press, London & Chicago, 1994.
2. Dr. W. Nathanson, chief of the ‘Science and Ethics dept. of the Medical Society of England’.
3. “gene therapy” = magyarul: az öröklődő tulajdonságokat hordozó kromoszóma-részecskék gyógyászata.
 
 Vallás és háború, II
 

Nem keresztények azok, akik ma gyilkolják az iraki népet.

Kijelentem a nagy nyilvánosság előtt, hogy az Irakot megszálló csapatok,

és akik azokat odaküldték, nem keresztények,

és semmi közük sincs a kereszténységhez...”

[A keresztény ortodox egyház papja
Archimandrite Attalah Hanna, Haifa 2003.03]

 
 
Az újjászületett-keresztény”
[avagy csizma az asztalon?]
 
Az elnök, G. W. Bush folyton azzal érvel, hogy „Isten segíti a harcot Irak és a terrorizmus ellen.” [Mármint az ő istene!] Ehhez, a bushokrácia szolgálói, a szenátorok és kongresszusi képviselők egyik csoportja kérte az adófizetőket:
egész nap imádkozzanak, hogy Isten megóvja G. W. Bush elnököt.’
Még az Irakban harcoló amerikai katonákat is felszólították, hogy imádkozzanak a Bush-kormányért. A Fehér Házba címzett levelezőlapot kellett kitölteniük, amelyen a katonák írásban megígérték, evangélisták által a hét minden napjára megfogalmazott fohászokat.

A Jelenések Könyvéből

[J.K.9:13-15] „A hatodik angyal is megfújta a harsonát. Erre szózatot hallottam az Isten előtt álló aranyoltár négy sarka közül. Így szólt a hatodik harsonás angyalhoz: ’Oldozd fel a négy angyalt, aki a nagy Eufrátesz folyónál meg van kötözve!’ A négy angyal megszabadult kötelékeitől, és készen állt órára, napra, hónapra és évre, hogy megölje az emberek egyharmadát.”
 
Még nem volt vége a háborúnak, de az evangélisták már készenlétben álltak Irak déli határának túloldalán: egyik kezükben víz és kenyér, a másikban Biblia. A judeo-kereszténységet importáló csoport élén Billy Graham fia, Franklin Graham állt, aki a muzulmán vallást a ‘sátáni Antikrisztus vallásának’ tekinti.
Az ‘újjászületett-keresztények’ Irakban együtt működnek az amerikai alakulatokkal. Az Irak elleni háború alatt az evangélista [1] Josh Llano kapitány friss vizet kínált a napok óta vizet nem látott irakiaknak:
Ha vizet akarnak, kaphatnak, mert nekem van, amennyiben beleegyeznek a keresztség felvételébe.”

A vallás a népek ópiuma”

Mondta egykor a bölcs Lenin elvtárs, és mi tagadás: igaza volt! Mert az Istent kísértve és a nevét használva, népbutítás nélkül ezt a háborút a tengernyi hazugsággal, csalással és kegyetlenséggel nem tudták volna megvalósítani!
Joggal gyanítható annak a honatyának a szándéka, aki háború idején túl sokat beszél Istenről, mert a vallást politikai célokra használja fel. Az ember érzi, hogy Bush szavai hamisak, ami nem meglepő, hiszen beszédeinek írója Michael Gerson szintén ‘újjászületett’. Ezért aztán sokan Európában is gyanakodva figyelik a „vallásos” amerikai elnököt.Harold Pinter író például azt mondta Bushra, hogy „felbérelt keresztény gazember.” Mivel beszédeiben Bush folyton „gonosztevőket” emleget, kétségtelen, hogy a világ végére vonatkozó (apokaliptikus) látomást, Irakkal szemben, a Bibliára alapozza.
A Wisconsin University történelem tanára Paul S. Boyer egyik írásában rámutat, hogy a 19. században élő John Darby angol teológus „bibliai jövendöléseiben”, a világ végére vonatkozó, egész sorozat eseményt sorol fel: szörnyű háborúkat, új politikai és gazdasági világrend felemelkedését, és a zsidók visszatérését az Isten által Ábrahámnak ígért földre.
Az újjászületett-keresztények a muzulmánokat, de főleg Szaddám Husszeint az ‘Antikrisztus előfutárainak’ tekintik, akiket meg kell semmisíteni. Amikor Krisztus és a szentek visszatérnek a földre, – akiket addig Bush és társasága képvisel – leverve az Armageddont és legyőzve sátáni hatalmat, valahol Észak-Izrael térségében egy harctéren, nem messze Iraktól. Ekkor Krisztus trónra ül Jeruzsálemben, és békében uralkodik ezer éven át. [Melyik Krisztust várják vissza Jeruzsálembe? Azt, akit egyszer már keresztrefeszítettek, és a Talmudban átkoznak?]
A szabadság a mindenható Isten ajándéka” – mondja Bush. De kiknek a “szabadságáról” van szó, mert az ő vallásának bosszúálló és kegyetlen istene az Ószövetségben és az Új Világrendben lakozik, s megengedi a lopást, tömeggyilkosságot, szőnyegbombázásokat, nemi erőszakot, és nem tiszteli a Genfi Egyezményeket, az ENSZ határozatait. Pusztítás, rombolás, népirtás, koporsókat megtöltő élvezet az ő istenének éltetőereje, aki többmilliárd dolláros üzleti lehetőséget osztogat méltó kezekbe a szétrombolt Irak újjáépítésére.

Ószövetség, M-Törvény, 20:1-4

Ha ellenséged ellen harcba indulsz s lovakat, harci szekeret és magadnál népesebb hadinépet látsz, ne rettenj meg tőlük. Mert veled az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptom földjéről. Mielőtt a csata megkezdődnék, lépjen elő a pap és szóljon a harcosokhoz: Halljad, Izrael! Ma harcba szálltok ellenségeitekkel. De ne csüggedjen szívetek! Mert az Úr, a ti Istenetek kivonul veletek küzdeni ellenségeitek ellen, és győzelemre segít benneteket.”

Koponya és Csontok

G.W. Bush családtagjai a világ leggazdagabbjainak voltak a kifutói. A nagypapa bankár Prescott Bush a Harriman-családot, és a Rothschildeket szolgálta, és igen, még Hitler hatalomrajutásába is besegített.

A Yale University ‘Skull and Bones’
szabadkőműves szekta épülete,
ahol G.W. Bush is “újjászületett”
 
H.W. Bush korábban még hittantanár is volt, a Ceausescu-házaspár barátja, CIA-főnök és Ronald Reagan elnök jobbkeze, akinek a neve a Kennedy-gyilkossághoz, kábítószer-fegyverkereskedelemhez és prostitúció ügyekhez fűződik. A halandó ember ezekről olvashat a következő könyvekben: Webster Tarple, The Unauthorized Biography of George Bush; Pete Brewton, The Mafia CIA and George Bush;John W. DeCamp, The Franklin Cover-up; David Funderburk,Pinstripes and Reds.
De mindhárom Bush-nemzedék az amerikai Yale University ‘Skull and Bones’ szabadkőműves szektájának terméke, amely a Sátánnak elkötelezve szolgálja a dúsgazdagok titkos hatalmát. Ugyanis, a sátánizmus a világ gazdagainak igazi vallása.
G. W. Bush igazi bibliája a több nemzedékre visszavezethető szabadkőműves tervezet, az Új Világrend, amelynek célja megsemmisíteni a nemzeteket, családi életet, fajokat és vallást, és létrehozni egy világméretű diktatórikus uralmat a nemzetközi bankár-kartell [2] irányítása alatt. Ez a kartell irányítja a sajtóvilágot, a honvédelmet, a gyógyszergyártást, a kábítószer-kereskedelmet és a prostitúciót [3]. A világkormányt Orwell fantáziaregényéből vett három jelmondattal hirdetik:
Béke, demokrácia, emberi jogok és szabadság.”
v

 [Ószövetség, M Törvény 19:1-3.]

Ha az Úr, a te Istened elpusztítja azokat a népeket, amelyeknek földjét neked szándékozik adni az Úr, a te Istened, és örökükbe lépsz, megtelepszel városaikban és házaikban, országodban, amelyet az Úr, a te Istened ad neked tulajdonul….”
 
Skull and Bones szektát a Yale Egyetemen alapították 1833-ban. G.W. Bush akkor még kormányzót, az apja,H.W. Bush elnök vitte be 1968-ban, aki maga húsz évvel korábban lett tag.
Prescott S. Bush amerikai szenátor 1917-ben lépett be a titkos társaságba, amelynek a jelképe a koponya és a keresztbe tett csontok. Aki tagja a Skull and Bones társaságnak, az egyértelműen az 18. századbeli Adam Weishauptzsidó-jezsuita által alapított Illuminátus-szekta tagja.
A szektának hagyományos szertartásához tartozik a szexuális perverzitás, [nemi elferdültség]és az új tag avatásánál a koporsóba való fektetés, ami jelképezi az „újjászületést”, azaz mindent eltemetni az addigi életből, és újra kezdeni a titkos szekta törvényeinek és követeléseinek alapján. Az 1988-as elnökválasztási kampány idején egy újságíró Bush alelnök keresztény hite felől érdeklődött. A válasz: „ha ön ezt úgy értelmezi, hogy újjászülettem-e, akkor igen, én keresztény vagyok.” +++  /folytatjuk/
 

Lábjegyzetek: -------------

1. ‘Evangélista-keresztények’ alatt nem evangélikus vallásúakat kell érteni, hanem a többszörös milliomos Billy Graham és a többi cionista televíziós-hittérítő ál-keresztények hamis társaságát.
2. KARTELL: (a) “tőkés országokban a monopólium egyik formája; vállalatok megállapodása a piac elosztására, beszerzési és eladási árak közös megállapítására, a termelés esetleges korlátozására;
 (b) Megegyezés államok, pártok között.  [forrás: Idegen szavak szótára]
3. A  Fehér Ház prostitúció-botrányhoz tessék fellapozni a Washington Times, 1989. 06. 29. számát.

Vallás és háború, III.
 

Israel Shamir: Egy jiddische Medina /részlet/

http://www.israelshamir.net

 
v
 
Az ártatlanok tömeges lemészárlása fenyegeti a világot, embertestvéreink százezreit, de meglehet, hogy millióit is a géppuskatűz, a napalm, vagy atombomba általi halál veszélye fenyegeti. Ifjakat, megnem-született csecsemőket, és öregeket helyeznek el a bosszúállás Istenének oltárán, hogy azokat annak főpapja szertartásszerűen meggyilkolja. Az időzítés tökéletes...!
A zsidó újév; Rosh Hashanah, utáni tíznapot a Felindulás Napjainak nevezik. A tizedik nap, Yom HaDin, vagyis az utolsó ítélet napja. Bush, amerikai elnök, ezt a vállalkozást keresztes hadjáratnak nevezte.
Ez a kifejezés Aquitaine lovagjait és az ájtatos frank harcosokat idézi, akik a keresztény engedelmesség keresztjével a vállukon és a Szűz nevével ajkukon, indultak el a hosszú zarándokútra. A valóság persze sokkal kegyetlenebb volt.
A keresztes háborúk nyugati Jihad volt és nagyon sok vérontással járt. A keresztesek vadak voltak és fegyelmezetlenek. Kifosztották az akkori világ legszebb keresztény városát, Konstantinápolyt és vérrel áztatták Jeruzsálem szent földjét. A keresztes háborúk krónikása Caeni Radulf a következőket írta keresztes fegyvertársainak a szíriai Marra városában véghezvitt cselekedeteiről:
 “kisdedeket sütöttek meg nyárson és felfalták őket.”
 
Valóban martalócok voltak, de nem szeretném, ha ezeknek a kereszteseknek a hírnevén csorba esne a George W. Bush általi keresztes hadjárattal való azonosítás miatt.
A középkori keresztes hadakat nem a bosszú sarkalta. Semmi sem áll olyan távol a keresztény tanítástól, mint a bosszú. Azt is mondhatnánk, hogy a bosszú a keresztény tanítás ellentéte. Az evangéliumi tanítás középpontjában a bosszú elutasítása áll, és ez a különbség a zsinagóga és testvér vallása, a kétezer éve létrejött keresztény egyház között.
A két vallás közti különbség meghatározó jellegű. Míg a keresztények az ellenük vétkezőkért imádkoznak, a zsidók a bosszúra sóvárognak. A huszadik század tudatosan előidézett eszmei zűrzavarában a keresztényeket arra oktatták, hogy a zsidók a Messiást várják, aki Jézus.
A keresztények abban hisznek, hogy a Messiás elérkezett, és ismét el fog jönni, míg a zsidó vallás szerint a Messiás még nem jött el. A judeo-keresztény tanítás szerint, mindössze ez a különbség a két vallás között. A valóság azonban egészen más. Krisztus azért jött el, hogy megváltsa a világot, míg a Messiás azért jön el, hogy bosszút álljon. A fenti megállapításokat a kiváló izraeli tudós Israel Jacob Yuval a Héber Egyetem tanára dokumentálja a Két nemzet a te méhedben című könyvében. A “bosszú általi megváltást,” amint azt Yuval nevezi, az európai zsidók a farizeusi források alapján honosították meg. Ez a felfogás képezi a zsinagógák tanításainak alaptételeit.
Dr. Yuval könyvét, a szerző izraeli munkatársai, nagy megelégedéssel, de az amerikai zsidó tudósok megvetéssel fogadták. Dr. Ezra Fleischer szenvedélytől elragadtatott bírálatának záró soraiban ezt írja:
jobb lett volna, ha ezt a könyvet ki se nyomtatják, s ha már kinyomtatták, feledésre kell ítélni.”
Mondanivalójának bizonyítékául dr. Yuval több ősrégi zsidó forrást idéz:
A napok beteltével ~ a Messiás érkezésekor ~ Isten megsemmisít, megöl, minden nemzetet, kivéve Izrael fiait.”[1]
Egy vallási költő Klonibus Judah látomása szerint, Isten kezei tele vannak a nemzsidók holtesteivel.”
A tizenegyedik századbeli zsidó ellenes támadásokat megelőző időszakban, a
zsidó források még a fentieknél is véresebb és pusztítóbb látomásokat tartalmaznak.
Száz évvel a keresztes hadak zsidók elleni támadásait megelőzőleg, Simon Yitzhak arra kéri Istent, hogy fogja kardját és gyilkolja meg a nemzsidókat. A nemzsidók megsemmisítésére az európai zsidó bölcsek átkokat fogalmaztak meg a keresztények és Krisztus ellen, amelyek a zsidó húsvétnek, az Ítéletnapi szertartásoknak, sőt a hétköznapi imák szövegeinek is szerves részét képezték.
A fentiekből következik, hogy Bush elnök meghirdetett bosszúhadjárata keresztény tanítással ellentétes, Ige-ellenes cselekedet. Van, aki azt mondaná, hogy Bush elnököt és az amerikai vezetőket a zsidók befolyásolják, akik bosszúról álmodoznak. Ezek az állítások nem alaptalanok, hiszen közvetlenül a Wall Street elleni ~ 2001. szeptember 11. ~ kamikaze támadások után Bibi Netanjahu, volt izraeli miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy az “nagyon jó nekünk.”
Ariel Sharon pedig megkísérelte a palesztinokat Osama Bin Ladenhez hasonlítani. Az izraeliek Bagdad és Teherán bombázását követelik, Észak-Korea, Szudán és minden olyan állam megtámadását követelik, amely nem engedelmeskedik, Tel Aviv vagy Washington parancsainak. Napjaink misztikusa ezt nem nevezné manipulációnak, hanem annak névértéke szerint a Bosszúálló Messiás eljövetelét látná benne, aki baljóslatúG. W. Bush személyében jelenik meg.
A Bosszúállás Messiása a keresztény hittudományban Antikrisztus néven ismeretes. A keresztény hittudósok megkísérelték felderíteni ennek az apokaliptikus jelenségnek a titkát. Damaszkuszi Szent János jóslata szerint:
Az Antikrisztus eljön a zsidóknak és a zsidókért.”
Damaszkuszi Szent János az Iszlám barátja volt és a muzulmánoknak úgy tanította az öröklétű Korán tanait, mint a kereszténységnek a logosz [az idealista rendszerekben, az elvont világtörvény] szerinti értelmezését. Az egyházi atyák az Antikrisztus eljövetelét a judaizmus győzelmével, azonosították. A X. században, Bizánci Szent András jóslása szerint “Izrael királysága újjá születik és onnan lészen az Antikrisztus eljövetele.”
Az Egyesült Államokban keresztény hívők milliói érzik az apokalipszis veszélye és Izrael közötti összefüggést. Tudják, hogy az Antikrisztus a Második Eljövetelhez vezető út első fejezete, de papjaik félrevezették őket és az Antikrisztus oldalára álltak. Elfeledték az Ember Fiának szavait:
Az Embernek Fia jóllehet elmegy, amint meg van írva felőle; de jaj annak az embernek, aki az Ember Fiát elárulja; jobb lenne annak, ha meg se született volna.”
 /folytatjuk/ +++
 
------------
1. Németországi zsidó írása a Sefer Nitzahon Yashan-ban, 13. század

Vallás és háború, IV.
forrás - <www.israelshamir.net>
 
Israel Shamir írásából kivonatosan
 
 „Nem valószínű, hogy Bush elnököt a zsidók befolyásolják.” [Pedig Ariel Sharon izraeli miniszterelnök nemrégen úgy vélekedett, hogy “mi irányítjuk Amerikát.”] Ez a feltevés azon alapszik, hogy létezik egy nemzsidó Amerika, vagyis az Egyesült Államok önmagában létezik”, amelyet a zsidók „kívülről” irányítanak, bomlasztanak. Ha így lenne, akkor, ha valami csoda folytán a zsidókat kizárnák minden nyilvános szereplésből, az eredeti Amerika arculata tárulna elénk?
A terrortámadásokat követő amerikai magatartás az ellenkezőjéről tanúskodik. Sok amerikai közéleti személy, zsidó vagy nemzsidó, nyilvánosan követel bosszút.
•„Az ilyen emberekkel csak egyféleképpen lehet bánni: meg kell ölni néhányat közülük, még ha azok jelenleg közvetlenül nem is részesei az eseményeknek.”- jelentette ki az USA volt állami főtitkára Lawrence Eagleburger, aki jelenleg annak a zsidó szervezetnek a vezetője, amely a Németországtól való zsidó kártérítési követeléseket intézi, évi 300 ezer dolláros fizetésért.
Steve Dunleavy újságíró írja:
• „Ez a 24. század Pearl Harbor-ja. A megfelelő válasz legyen egyszerű és gyors: meg kell ölni a fattyúkat. Egy golyó a homlokukba, cafatokra kell lőni őket, ha szükséges meg kell mérgezni őket. Ami a városokat és az államokat illeti, amelyek ezeket a férgeket befogadják, bombázni kell őket, míg kő kövön nem marad.” [New York Post, CNN, 9/11/01]
Rich Lowry a következőket javasolja:
•„Ha a földdel egyenlővé tesszük Damaszkusz egy részét, Teheránt vagy mást, ami szükséges, akkor ez része a megoldásnak.” [Washington Post 9/12/01]
A legádázabb idézet Ann Coulter tollából ered:
•„Most nincs itt annak az ideje, hogy ennek a terrortámadásnak a személy szerinti elkövetőit felkutassuk. Meg kell szállni az országaikat, meg kell ölni a vezetőiket, és a keresztény vallásra kell téríteni őket. Annak idején nem voltunk felületesek, hogy csak Hitlert és főtisztjeit kutassuk fel és büntessük meg. A német városok ellen szőnyegbombázásokat alkalmaztunk és polgári személyeket öltünk meg. Ez a háború. És ez háború.” [New York Daily News, Mortimer Zuckerman újságtulajdonosa, aki jelenleg az amerikai zsidó szervezetek elnöki szövetségének a vezetője.]
A bosszúvágy kifejezés minden keresztény és muzulmán kultúrában negatív értelmezésű. A zsidó kultúra azonban telített a bosszú gondolataival, tekintettel arra, hogy a zsidó kultúra közvetlenül az Ószövetségre [Torah, de a Talmud is-TJ] épül, s hiányzik belőle az Újszövetség vagy a Korán megváltói gondolata. Mi zsidók ezt jobban tudjuk, mint bárki más. Ezt egy kitűnő [zsidó] amerikai újságíró John Sack állapította meg, az An eye for an Eye (’Szemet szemért’) című könyvében, amely a zsidóknak a német lakosság elleni borzalmas bosszúját írja le a második világháborút követő időszakban. A könyv, kínzásokról ír, törvényen kívüli gyilkosságokról, tömeges mérgezésekről és más borzalmakat sorol fel. Nem valószínű, hogy ez a könyv ma beszerezhető, mert a zsidó vezető rétegeknek sikerült a könyvet kivonni a forgalomból.
[N.B. Magam ellenőriztem, a könyv megkapható az Interneten: <www.amazon.com>  könyvterjesztőnél - az ára $12.95 – TJ]
Ezek után ne lepődjünk meg, hogy Izrael napi politikájában a bosszú elvei érvényesülnek. A palesztinok elleni támadásokat a zsidók „Peulot tagmul”-nak (a bosszú cselekedetei) nevezik. Ezeknek a cselekedeteknek az egyike Izrael jelenlegi miniszterelnökének, Ariel Sharonnak a nevéhez fűződik. Sharon és katonái 1953. október 14-én Quibia helységben hatvan földművest meggyilkoltak – férfiakat, nőket, gyermekeket. Libanonnak Izrael általi megszállása 1982-ben bosszúból történt: Izrael londoni nagykövete elleni merénylet szintén bosszúállás volt. Libanon megszállásakor az izraeliek 20 ezer libanonit és palesztint öltek meg. A legutóbbi palesztin lázadás /intifada/ idején elkövetett palesztin ellenes terrorcselekményeket a zsidó tulajdonban lévő amerikai sajtó „büntetésnek” vagy „megtorlásnak” nevezte. A zsidók bosszúvágya túlélte a hosszú tengeren túli utat Amerikába.
A zsidók teremtették meg Hollywoodot, amelynek központi mondanivalója a bosszú. Az amerikai filmipar a zsidó kollektív tudatalatti kifejezője, és ez nagy hatással volt az általános amerikai lelkület kialakítására is.
Hollywood közvetítésével a bosszúvágy behálózta az egész földet, bizonyosan hozzájárult annak a világnak a kialakításához, amelyben ma élünk. Nincs szükség külön összeesküvésre. A viszonylag kiforratlan Amerika képtelen volt ellenállni a zsidó világszemléletnek, és ezáltal zsidó állammá vált, Izrael idősebb nővére lett.
Marx Károly, Trier rabbi egyik unokája, aki keresztényként nevelkedett, 1840-ben azt írta, hogy Amerika zsidó állammá lesz, s magáévá teszi a zsidó értékrendet: a kapzsiságot és az elidegenülést. Ez magyarázza meg a zsidók sikereit is Amerikában, hiszen természetes, hogy a zsidók a saját államukban sikeresebbek.
A fenti okfejtés után megválaszolhatunk korábbi kérdésünkre: az Egyesült Államok az izraeli lobby ténykedése miatt támogatja Izraelt, vagy pedig amerikai nagyvállalatok tényleges érdekei miatt? A válasz: a zsidó lobby egy mellékes és nélkülözhető létesítmény, amely az izraeli jobboldal érdekeit képviseli, míg az Egyesült Államok egy másik, nagyobb méretű zsidó állam, amelynek a Közép-Keleten kívül is vannak érdekeltségei. Ez a gondolatmenet nagyon sok kérdésre megadja a választ.
Érthetővé teszi az Izrael feltétlen támogatását pártoló szavazatok hihetetlen magas arányát (99%!). Érthetővé teszi a holocaust-múzeumok, erre vonatkozó tanulmányok és filmek végtelen sorozatát.
Megmagyarázza a zsidók központi szerepét az amerikai társadalomban, mert napjainkban a világ eseményeinek megítélésében a hagyományos zsidó szemlélet érvényesül Amerikában.
De vajon jó-e mindez a zsidóknak?
Érthetővé válik, hogy az Egyesült Államok küldöttsége miért vonult ki tüntetőleg a dél-afrikai Durban városban megtartott értekezletről, (ahol Izraelt rasszista államnak nevezték.-tj) G.W. Bush szembeszegült Európával és Japánnal is, amikor lemondta a Kyoto Egyezményt. Nem törődött azzal, hogy felbosszantja Kínát és Oroszországot, ha felmondta a stratégiai fegyverek használatáról szóló egyezményt. Más kérdésben azonban meghallja parancsolójának szavát.
Afrika és Ázsia érdekeinek dölyfös megtagadása, az afro-amerikai közösség kérelmének sértő megtagadása, — a fajgyűlölet elleni küzdelem nemes ügyének a feladása, — azt bizonyítja, hogy Amerika Izraelnek az idősebb nővére.
Vlagyimir Putyin a közelmúltban megpróbálta megindokolni a csecsenek elleni orosz támadást és a Newsweek-nek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a csecsen vezetők nyilvános felhívást intéztek a zsidók megsemmisítésére. Ezzel az volt a szándéka, hogy a csecsenek elleni háború bírálóit az antiszemitákkal azonosítsa! Csecsenföldön tudvalevőleg nincsenek zsidók, a csecsen vezetők kijelentése tehát lényegtelen, amennyiben az antiszemitizmust annak eredeti értelmezésében fogjuk fel: zsidó ellenes előítélet, vagy fajgyűlölet. Ilyen formájában az antiszemitizmus nem fordul elő többé, amint azt másutt megírtuk, de új értelmezést nyert – Amerika-ellenességet jelent – mint a McCarthy korszakban, vagy mint a szovjetellenes Brezsnyev idejében. Aki elutasítja az új paradigmát az USA-ban vagy bárhol a világon, az antiszemita. Ezért van az, hogy jó szándékú zsidó eredetű személyeket […] antiszemitáknak minősítenek. A zsidó közösségek rendszerint elzárkóznak tőlük, neveiket azonban felhasználják azoknak a céloknak a védelmében, amelyeket a zsidó eredetű antiszemiták bírálnak. A zsidó közösség ilyen bírálata nem számít fajgyűlöletnek, csak fenségsértésnek. A közönséges fajgyűlöletet a zsidó közösségek megtűrik, különösen, ha az arabok ellen irányul (a zsidók új ellenségei), vagy a feketék ellen; (a zsidók régi ellenségei).
A volt Szovjetunióban, a zsidók hatalmának aranykorában (1919-1937) embereket lőttek agyon egy zsidóellenes megjegyzésért.
Az amerikai zsidó államban a zsidók alkotják az államvallást és annak egyházát, az ideológiai felsőréteget. Ezzel az egyházzal szemben úgy érzem magam, mint annak idején Voltaire, a katolikus egyházat illetőleg, amelybe beleszületett: ~ „Semmisítsék meg a becstelent!”
Az amerikai zsidó államban a zsidóság a társadalom legsikeresebb rétege. Ez a hirtelen felemelkedés, a dicsőség és vagyon nem indokolja a mámornak és az önteltségnek ezt a magas fokát.
Ellenkezőleg, a nagyra becsült amerikai bölcsész Immánuel Wallerstein gondolatmenetének nyomában, én azt mondom, hogy napjainkban az anyagi jólét az erkölcsi bukás jele.
A siker és a vagyon nem Isten áldásának a bizonyítéka. Nem annak az Istennek, aki megáldja a szegényeket. Azok, akik ma elsők a rablók között, Isten szemében utolsók lesznek.”
 
Az éhező milliók tömegei és a dúsgazdag kisebbség világa éppolyan erkölcstelen és keresztény-ellenes, mint Bush elnök meghirdetett keresztes hadjárata. +++



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése