2013. március 8., péntek

Egészség





Egészség

40 bénulásos eset egyetlen afrikai faluban a Bill Gates támogatta agyhártyagyulladás kampány során



És lesznek döghalálok…” (Máté 24:7) A végső idők egyik fontos jeleként Jézus a járványok elterjedésére figyelmeztet. Bár tudjuk, hogy az egyre nagyobb számban rendelkezésre álló gyógyszerek ellenére a felbukkanó betegségek száma is növekszik a világban, sajnos ezek okozója sokszor maga az ember. Esetenként a gyógyszerek helytelen vagy túlzott használata a felelős, például az új rezisztens törzsek megjelenéséért, máskor a gyógyszer- és élelmiszeripari cégek haszonleső tevékenysége, illetve a legszomorúbb esetekben a szándékos egészségkárosítás a kiváltói ezeknek a tragédiáknak.
A jelen vészterhes időkben pedig még fontosabb észben tartani a Biblia ígéreteit: Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.” (Zsoltárok 91:9-10)
Forrás: naturalnews.com
Bill és Melinda Gates már vagy egy évtizede indították el hadjáratukat, aminek célja, hogy a földön élő valamennyi gyerek védőoltást kapjon. Tevékenységük középpontjában leginkább Afrika áll, ahol a rossz higiéniás és egészségügyi körülmények, valamint a tiszta víz hiánya tökéletes táptalajt biztosítanak az agyhártyagyulladáshoz és a maláriához hasonló betegségek széleskörű terjedéséhez. Sajnos azonban a legalapvetőbb szükségletek kielégítése helyett, a kontinensre összpontosító milliárdosok és szövetséges vállalataik egyre több vakcinát próbálnak ráerőltetni az afrikai lakosságra, aminek legújabb hatásaként nagyszámú paralízises esetről érkeztek hírek.
Christina England a Vacturth.com oldalon részletesen beszámol a csádi Gouro falu esetéről, ahol a beoltott gyerekek közül legalább 40-nél alakult ki paralízis, miután megkapták a kifejezetten Afrika számára kifejlesztett „MenAfriVac” nevű agyhártyagyulladás elleni oltást. Az agyhártyagyulladást megelőző megoldásként beharangozott MenAfriVac vakcinát 500 fiatal kapta meg a faluban, akik közül legalább 40-nél okozott teljes bénulást a szer, amit hallucinációk és erős rohamok előztek meg.
Két érintett gyerek nagybátyja arról számolt be, hogy a tünetek 24-órán belül jelentkeztek, de sok gyerek azonnal az oltás beadása után hányást és erős fejfájást tapasztalt, amit rohamok követtek.
Csád egészségügyi minisztere végül egy héttel az eset után meglátogatta a falut és úgy döntött, hogy a gyerekeket egy 480 kilométerrel arrébb fekvő kórházba evakuálják, mivel Gouro környékén csupán egyetlen orvos dolgozik.
Az eset kivizsgálása és az oltáskampány felfüggesztése helyett azonban a csádi hatóságok megpróbálták pénzzel rávenni a beteg gyerekek szüleit a hallgatásra.
A kormány és a média hallgat a tragédiáról, pedig még mindig sok tisztázatlan körülmény van,” írta az említett nagybácsi Christina England újságírónak egy emailben.
Ami rontja a helyzetet, hogy az oltást támogató Bill és Melinda Gates Alapítvány, az Egészségügyi Világszervezet és a Meningitis Vaccine Project (MPV) kijelentették, hogy az oltás biztonságosan szállítható hűtés nélkül, amikor a vakcinák leírásában világosan az áll, hogy fénytől védett helyen és hűtve tárolandó.
Fontos lenne továbbá tisztázni, hogy vajon egy selejtes szállítmány okozta a tragédiát, vagy maga az oltás nem biztonságos, illetve a hűtés hiánya volt-e a probléma.
Christina England pedig felteszi a kérdést, hogy „miért költenek hatalmas szervezetek 571 millió dollárt egy oltáskampányra, amikor darabonként kevesebb, mint 3000 dollárból ivóvíz kutakat lehet építeni az ott élőknek?”
Miért nem függesztették fel a kampányt a súlyos mellékhatások észlelése után és mit terveznek az érintett szervezetek a tragédia kapcsán?”











A paralízisek száma megugrott Indiában Bill Gates oltáskampánya után



Forrás: Infowars.com

A jelenségért a teszteletlen vakcinákat ajánló GAVI lehet felelős

Az indiai gyermekgyógyász szakértők kemény kritikával illették az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) és a Bill & Melinda Gates Alapítványt a gyermekbénulás megszüntetésére tett megtévesztő ígéretük miatt, rávilágítva az oltáskampány esetleges pusztító mellékhatásaira.
Számos probléma jelentkezett, amelyeket Dr. Neetu Vashisht és Dr. Jacob Puliyel, a St. Stephens Kórház gyermekgyógyászati osztályának orvosai több mint tíz éve tartó„etikátlan” támogatásnak neveztek. A Polio vírus elleni oltási program, amelynek csupán a kezdeti szakaszát finanszírozták alapítványi pénzekből, súlyos kiadásokba kényszerítette az indiai kormányt és új egészségügyi kockázatoknak tette ki az ország lakosságát. (Részletesen a polio oltásról magyarul: ITT)
Amint erre az orvosok is rámutattak kritikájukban, a paralízis, ami eddig eltűnni látszott Indiában, most biológiai fegyver formájában térhet vissza. 2002-es szintetikus előállítása óta a vírus feltámadása egyre valószínűbb és közelebbi veszélynek számít, ami azt jelenti, hogy a betegség végleges kiirtása valószínűleg már lehetetlen, az oltás pedig nem hatékony és drága.
Az igazi sztori az ügy mögött, azonban, hogy míg a polio vírus a statisztikai adatok alapján eltűnt Indiából, az NPAFP (nem kimutathatóan polio vírustól eredő bénulás) esetek száma ugrásszerűen emelkedett, ugyanazokat a tüneteket okozva, amelyekről azt remélték, hogy a paralízis kiirtásával eltűnnek, csupán a betegség forrása változott.
2011-ben, tehát abban az évben, amikor Indiát paralízismentes országgá nyilvánították, 47.500 nem paralízis okozta bénulásos esetet jelentettek, mondja Dr. Vashisht és Dr. Puliyel. A rendelkezésre álló adatokból kiderül, hogy az esetek olyan területekről származnak, ahol a lakosság rendszeresen részesült polio elleni védőoltásban. Az NPAFP esetek számának országos átlaga a nemzetközi átlag 25-35-szöröse Indiában.
A kérdés tehát, hogy vajon a polio elleni védőoltás váltotta-e ki ezeket a paralíziseket? Az ezzel kapcsolatos kutatások Indiában már korábban megállapították, hogy a polio elleni védőoltás a polio vírus által okozott paralízis elsőszámú kiváltója. Ugyanakkor az az évi 100-180, egyértelműen a polio elleni védőoltás miatt bekövetkezett paralízis (VAPP – védőoltásból eredő, a polio vírus által okozott paralízis) eltörpül a 47.500 paralízis eset mellett, amelyeket nem a polio vírus okozott.
Ezenkívül a polio elleni védőoltást okolják a szomszédos Pakisztánban tapasztalthalálesetek miatt is. A pakisztáni kormány által elrendelt vizsgálat megerősítette a GAVI program által finanszírozott polio elleni védőoltás hatását. A vizsgálat megállapította, hogy a GAVI által ajánlott védőoltások klinikai vizsgálatát nem végezték el. A vizsgálóbizottság kérte, hogy a szükséges vizsgálatok elvégzéséig függesszék fel valamennyi GAVI által javasolt oltóanyag használatát.
Függetlenül attól, hogy az egyes vizsgálatok milyen eredményre jutnak az összefüggések tekintetében, az már most is egyértelműen kijelenthető, hogy szoros összefüggés van a paralízises esetek és az oltások között:
Miközben az Indiai Országos PolioMegfigyelőközpont adatai azt mutatják, hogy az NPAFP által okozott paralízises esetek száma egyenes arányban növekszik a beadott polio elleni védőoltásokkal, független tanulmányok arra is rámutattak, hogy az NPAFP paralízisben megbetegedett gyerekeknél „a halál kockázata kétszer magasabb, mint a vad polio vírus fertőzés esetén.”
Az emberi áldozatok száma a legkomorabb bizonyítéka annak, hogy a rossz irányú „jótékonysági” vagy kormányprogramok milyen hatással lehetnek az emberi életre, ugyanakkor az oltáskampány komoly negatív gazdasági hatása sem vet túl jó fényt a WHO és a Gates Alapítvány által támogatott GAVI programra, amelyeknek egyébként a Rockefeller Alapítvány, a Világbank és az ENSZ is partnere.
Ezeknek a szervezeteknek az ajánlása a szegény országok teljes lakosságának beoltására már csak a költségek miatt is őrültség.
Az orvosok joggal vetik fel az ajánlás etikátlanságát, amely 2,5 milliárd dolláros elkötelezettségbe rántotta az indiai kormányt. A poliokampány mindössze 2 millió dollár kezdeti finanszírozást és a siker ígéretét kapta a GAVI-tól. „Végül az indiai kormány kénytelen volt finanszírozni ezt az igen drága programot, ami a kezdetben kiutalt támogatás összegének több mint százszorosába került az országnak,” áll a jelentésben.
India szempontjából a program igen sokba került, mind az elveszített emberi életek, mind pedig a költségek szempontjából. Nagy a kísértés elábrándozni, hogy mi mindent tehettünk volna 2,5 milliárd dollárral, ha azt vízellátásra és az alapvető higiéniai állapotok javítására költjük.”
A jelentést készítő orvosok szerint a „polio megszüntetését célzó program hűen szemlélteti a „betegség specifikus,” vertikális projektek sokszoros céltévesztését a közösségorientált egészségvédelmi (horizontális) programok kárára,” hozzátéve, hogy „azt is láthattuk, hogy az ilyen külső, kezdeti támogatások teljesen eltorzítják a helyi prioritásokat.”
A WHO és magáncégek közötti etikátlan együttműködés kísértetiesen emlékeztet a H1N1 sertésinfluenza hisztéria körüli korrupciós botrányra, ahol a WHO azért jelentette be a járvány kirobbanását (amiről később kénytelenek voltak beismerni, hogy eltúlzott lépés volt), hogy megteremthessék a vakcinára való igényt a világon. Akkor Wolfgang Wodarg, az Európa Tanács Egészségügyi Bizottságának elnöke bizonyította be, hogy a gyógyszeripari cégek a WHO-val együttműködve szándékosan keltettek pánikot a sertésinfluenza járvánnyal kapcsolatban.

A DARPA víruscsapata növényalapú, termeszthető oltóanyagot fejleszt



Forrás: wired.com
A világ egészségügyi hatóságai évek óta készülnek egy világméretű influenzajárvány kitörésére. Természetesen az ő álláspontjuk szerint a vírusok elleni egyetlen védelem a vakcinákban rejlik, ezért újabb módszereket keresnek, amelyek segítségével járvány esetén több millió adag oltóanyagot gyárthatnak le, viszonylag rövid idő alatt. Ez nem könnyű feladat, mert az oltóanyagot csak a járvány érkezését követően lehet kifejleszteni (időkjelei: kivéve természetesen, ha a vírust is ők állították elő). Éppen ezért a hadsereg olyan módszert keres, amivel villámgyorsan és egyszerre sok vakcinát állíthatnak elő. Lehetőség szerint olyat, amit termeszteni lehet.
A megoldást abban látják, hogy az influenza vakcinát több tonna zöldség termesztésével állítsák elő. A DARPA őrült kutatói, a Pentagontól kapott 21 millió dolláros támogatás felhasználásával ezt a lehetőséget próbálják feltárni. A zöldségalapú oltóanyag előállítással foglalkozó kutatások, Blue Angel (kék angyal) néven 2005 óta folynak. Ezen a héten, a DARPA finanszírozással működő Medicago vakcina gyártó cég bejelentette, hogy kulcsfontosságú előrelépést tett: egyetlen hónap alatt 10 millió adag H1N1 influenza elleni oltóanyagot állíthat elő.
Influenza szezonban egy hónap hosszú időnek tűnhet, azonban jelenleg egy gyorsan terjedő, halálos járvány jelenti a legnagyobb és legtöbb áldozattal járó veszélyt az emberiség számára. Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) szerint a 2009-es H1N1 influenzajárvány 284.500 ember halálát okozta világszerte.
Amennyiben a H5N1, más néven madárinfluenza vírus, egy mutáció következtében levegő útján is képes lenne terjedni, a globális halálozási arány akár a 60 százalékot is elérhetné. (Összehasonlításképpen az 1918-as spanyolnáthának nevezett nagy influenzajárvány, 2,5 százalékos halálozási arányával 50 millió ember halálát okozta a világon.) A WHO szerint egy ilyen járvány esetén az egész emberiséget be kellene oltani.
Fennáll tehát a globális járvány veszélye, azonban a jelenlegi technológiai korlátok veszélyeztetik az amerikai hadsereg egészségét és készültségi állapotát,” áll a DARPA által kiadott nyilatkozatban, a Medicago „termeld meg saját vakcinádat” eredményeiről. „Rendkívül nagy szükség van a vakcina gyártás gyorsaságát és alkalmazkodó képességét növelő technológiai újításokra, hogy képesek legyünk válaszolni a biológiai veszélyre.”
Az influenza oltóanyagokat jelenleg tyúktojások segítségével állítják elő. Nem vicc: a kutatók egy csirkeembrióba juttatják be a vírust. A tömeges gyártás elkezdéséhez azonban hónapokra van szükség és a teljes lakosság lefedéséhez nagyon sok tojás kell. Egyes becslések szerint csak az Egyesült Államok lakosságának beoltásához egymilliárd darab tojásra lenne szükség. Egy járvány kitörésekor nem biztos, hogy ilyen mennyiségű tojás egyáltalán rendelkezésre állna.
A növényalapú oltóanyagokat ezzel szemben „vírusszerű részecskék” segítségével állítják elő, amik genetikai szinten a vírusokra hasonlítanak, viszont nem fertőznek. Nem képesek emberről emberre terjedni, de segítenek az antitest termelésben. A részecskék előállításához a tudósok lemásolják az influenzavírus DNS-ét, amit egy baktériummal ötvöznek, majd a növényt ebbe áztatják. Néhány perc áztatást követően a növény elkezdi termelni az influenza ellen harcoló részecskéket, amik az oltóanyag alapját képezik.
Az eljáráshoz leginkább a dohánycserjét használják, mivel az viszonylag gyorsan nő, azonkívül az USA évente körülbelül 450 tonnát termel belőle. Ahhoz, hogy egy dohánycserjéből oltóanyag termelő növényt hozzanak létre csupán néhány hétre van szükség. Kellő méretű telepek segítségével elképzelhető, hogy havonta 100 millió adag oltóanyagot is képesek lesznek előállítani. A tojásalapú oltóanyagok esetében, már a vakcina kifejlesztése is hónapokig tart.
Komoly influenzajárványt minden bizonnyal egy teljesen új vírustörzs idézne elő, amivel szemben a lakosság nem rendelkezik immunitással. Egy ilyen vírus ellen nem elég egyetlen oltás. A DARPA reményei szerint a növényalapú vakcinák segítségével olyan erős oltóanyagot tudnak előállítani, hogy egyetlen oltás is elég lehet az immunitás eléréséhez, így összességében kevesebb oltóanyag előállítására lenne szükség.
2009-es éves jelentésében az amerikai hadsereg hangot adott aggodalmának, hogy „[járvány okozta] nagyszámú hiányzások miatt polgári elégedetlenségi mozgalmak,felkelések alakulhatnak ki, szükségessé téve a hadsereg beavatkozását, azonban éppen a járvány miatt a hadsereg készültségi állapota is jelentősen romolhat.” A hadseregre az influenza terjedésének megállítása érdekében is számítanának a hatóságok, azonban erre csak akkor lenne képes, ha saját emberei nem esnek áldozatul a betegségnek.
Az új eljárással készült vakcinák engedélyének beszerzéséhez még hiányoznak a klinikai tesztek. Bár a H5N1 vírusnak nem létezik olyan mutációja (a laboratóriumon kívül), ami emberről emberre terjedne, a vírus minden kételyt eloszlatott azzal kapcsolatban, hogy képes erre. Akár egyetlen véletlen mutáció is elegendő lehet hozzá.

Az Armageddon vírus – Miért félnek a szakértők az állatról emberre terjedő betegségektől?



(Joseph Candel) Máté evangéliumában olvashatunk azokról a jelekről, amikre Jézusfigyelmeztette tanítványait. Elmondta, hogy visszatérése előtt „nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok (járványok), és földindulások mindenfelé.” (Máté 24:7) Sajnos manapság egyre nyilvánvalóbb, hogy ezeknek a csapásoknak jelentős részéért maga az ember a felelős. Függetlenül attól azonban, hogy az egyre nagyobb számban megjelenő új betegségek és vírusok honnan erednek, mindenképpen figyelmeztetésül szolgálnak számunkra, hogy „zivatar lesz; mert az ég borús és veres”. Jézus azonban nemcsak figyelmeztet, hanem bátorít is bennünket:
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János 14:27
Forrás: Daily Mail
A tünetek hirtelen jelentkeznek. A beteg először erős fejfájást, magas lázat, ízületi és gyomorfájdalmat, majd erős hányást tapasztal. A betegség előrehaladtával a betegeken zúzódásra hasonlító foltok jelentkeznek és erős, megállíthatatlan vérzés indul meg. Az esetek 30 százalékánál a Crimean-Congo vírusos vérzéses láz halálos kimenetelű. Így történt ebben a hónapban is annak a 38 éves Glasgow-i szerelőműhely tulajdonosnak az esetében is, aki bátyja esküvőjére utazott Afganisztánba. Ő volt a kullancsok által terjesztett betegség első, hivatalosan megerősített angol áldozata.
A betegség nagyon gyakori Afrika és Ázsia házi és vadállatai között és azon fertőzések közé tartozik, amelyek képesek voltak áttörni a fajok közötti korlátokat, az embert is megfertőzve a halálos betegséggel. A fent leírt eset azonban nem az egyetlen, amikor egy külföldi vírus az európai szigetországban betegített meg valakit.
Múlt hónapban egy 49 éves férfi került kórházba Londonban súlyos lázzal, erős köhögéssel és légzési nehézségekkel. Minden jel a SARS vírus felé mutatott, ami 1000 ember halálát okozta 2003-ban. A vérvizsgálat azonban cáfolta az elsődleges feltevést. A súlyos betegséget, nem a SARS vírus idézte elő. A problémát az jelentette, hogy semmilyen más, az orvostudomány számára ismert vírus sem volt okolható. A helyzetet súlyosbította, hogy a légzési nehézségekkel és magas lázzal küzdő beteg állapota egyre romlott, a veséi kezdtek leállni.
Miközben az életéért küzdöttek, az orvosokban súlyos kérdések fogalmazódtak meg. A beteg nemrég érkezett haza Katarból. Vajon mit szedhetett össze utazása során? Másokat is megfertőzött már? A legmodernebb génazonosító technológiák segítségével az orvosok megpróbáltak minél több információt összeszedni a most már mesterségesen életben tartott beteg szövetmintáiból.
A vírus a SARS-szal megegyező családba tartozik, de szerkezete teljesen eltérő. Nem embertől, hanem állattól származik. Legközelebbi rokonait ázsiai denevérekben azonosították. A kutatók azt is felfedezték, hogy a vírus már korábban is ölt. A globális orvosi adatbázisokat átkutatva azt találták, hogy ugyanez a rejtélyes vírus júliusban egy 60 éves férfi halálát okozta Szaúd-Arábiában.
Amikor a múlt hónapban az Egészségvédelmi Hivatal figyelmeztette a világot az új vírus felbukkanására, a szakemberek között felmerült a kérdés, hogy vajon nem ez a kórokozó fogja-e kiváltani az új madárinfluenza vagy akár a spanyolnátha járványt. A vírus ezekben a korábbi járványokban is egy állattól származott. A kutatók jelenleg úgy gondolják, hogy az 1918-19-es spanyolnátha járványt elindító vírus egy vízimadártól eredt. Az állatokról emberre terjedni képes vírusok azért veszélyesek, mert váratlanul támadnak és rendkívül gyorsan képesek terjedni, amikor az ember a legkevésbé számít rá.
John Oxford professzor, a University of London-hoz tartozó Queen Mary kórház szakorvosa, vezető brit virológus és járványügyi szakértő, arra figyelmeztet, hogy öt éven belül várható egy állattól eredő globális járvány kirobbanása, ami katasztrofális következményekkel járna az emberiség számára. Véleménye szerint egy rendkívül fertőző influenza szupervírus okozhatna ilyen komoly bajt, ami Ázsiának vagy Afrikának valamelyik elmaradott vidékéről származhat és elég, ha egyetlen ember elkapja egy vadonélő vagy háziállattól.
Mire az első áldozaton megjelennek a betegség első tünetei már tovább is adta családtagjainak és környezetének a veszélyes vírust. Sűrűn lakott, globális világunkban a betegség könnyen körbejárhatja a földet mire diagnosztizálják és az orvosszakma vezető elméi elkezdhetnék megfejteni a betegség genetikai összetételét. Még arra sem lenne idő, hogy elnevezzék.

A gyógyszer rezisztens TB ijesztő ütemben terjed Európában a WHO szerint



A több gyógyszertípussal és a szélsőségesen sok gyógyszertípussal szemben is rezisztens tuberkulózis ijesztő ütemben terjed Európában, és sok ezer halálos áldozatot követelhet, ha a hatóságok nem lesznek képesek megállítani terjedését, nyilatkozta az Egészségügyi Világszervezet szerdán.
A fertőző betegség lokalizálására, diagnosztizálására és kezelésére indított új regionális kampány indításának alkalmából a WHO európai igazgatója arra figyelmeztetett, hogy a tuberkulózis ismételt felbukkanása az emberek hanyagságának köszönhető és a probléma kezelésének elmulasztása rengeteg ember életébe kerülne, a komoly anyagi veszteségekről nem is beszélve.
A tuberkulózis egy nagyon régi betegség, amit soha nem voltunk képesek legyőzni és most még nagyobb erővel bukkant fel ismét,” nyilatkozta Jakab Zsuzsanna, a WHO európai regionális igazgatója.
A számok ijesztőek,” nyilatkozta Lucica Ditiu, a Stop TB Partnership ügyvezető titkára egy londoni konferencián. „A helyzet drámai.”
Jelenleg globális TB járvány van, aminek évente 1,7 millió ember esik áldozatul. A betegséget a Mycobacterium tuberculosis nevű baktérium okozza, ami a tüdőszövetet pusztítja. A beteg felköhögi a baktériumot, ami levegőn át terjed, így nagyon könnyen fertőz.
A betegség mindkét formája, a több gyógyszertípussal (MDR-TB) és a szélsőségesen sok gyógyszertípussal (XDR-TB) szemben is rezisztens tuberkulózis gyorsan terjed, évente 440 000 embert betegítve meg a világon.
A WHO és a Stop TB adatai szerint a 27 legfertőzöttebb ország közül 15 a WHO európai régiójában található, ahol évente 80 000 MDR-TB esetet diagnosztizálnak. A WHO elmondása szerint az XDR-TB eseteket illetően nem áll rendelkezésre pontos adat, mert a legtöbb ország nem rendelkezik megfelelő műszerekkel a betegség azonosítására, de annyit tudni lehet, hogy a megbetegedések száma hatszorosára emelkedett 2008 és 2009 között.
A megbetegedések aránya kelet-Európában és közép-Ázsiában a legnagyobb, de számos nyugat-európai is országban egyre nagyobb ütemben emelkedik a gyógyszer rezisztens TB előfordulási aránya, Ditiu szerint. A nyugat-európai fővárosok közül Londonban, a brit fővárosban a legmagasabb a betegség előfordulási aránya, ahol évente 3500 esetet diagnosztizálnak, amelynek 2%-a MDR-TB.
Kezelés tekintetében a közönséges tuberkulózis gyógyítása is kellemetlen folyamat, a betegeknek 6 hónapon át kell igen erős antibiotikumot szedniük. Sok beteg nem tartja be az orvos előírásait, illetve hamarabb hagyja abba a gyógyszer szedését, ami a gyógyszer-rezisztencia kialakulását okozza.
Az MDR-TB és az XDR-TB kezelése két évig is eltarthat és csak a kezeléshez szükséges gyógyszerek ára eléri a 3 millió forintot. Amennyiben elkülönítésre is szükség van, a kórházi kezelés költségei 40-60 millió forint között mozognak betegenként.
A szakértők szerint a közönséges TB betegek 7%-a nem éli túl a betegséget, míg ez az érték a gyógyszer rezisztens változatoknál eléri az 50%-ot.
A WHO kihangsúlyozta, csak akkor van esély a betegség megfékezésére, ha a betegek pontosan követik a kezelés menetét. Amennyiben ez nem történik meg „nemcsak lassú és fájdalmas halál vár rájuk, de a betegség továbbterjedéséért is felelősek lesznek,” mondta Ditiu.
A WHO elmondta, hogy amennyiben az 5 milliárd dolláros költségvetésű kampány sikeres lesz, 127 000 ember gyógyulhat ki a tuberkulózisból és 120 000 halálesetet akadályozhatnak meg 2015-ig.
A kampány költségei pedig megtérülnek, hiszen segítségével 250 000 MDR-TB és 13 000 XDR-TB megbetegedést akadályozhatnak meg, melyeknek kezelése 7 milliárd dollárba kerülne.

Minden gyógyszerrel szemben rezisztens tuberkulózis Indiában



Forrás: NewScientist.com
Az indiai Mumbaiban egy minden létező gyógyszerrel szemben rezisztens tuberkulózis ütötte fel a fejét a lakosság körében.
Eddig 12 megerősített esetről tudunk, akik közül hárman haltak meg idáig,” mondja Zarir Udwadia, a Hinduja kórház orvosi kutatóközpontjának vezetője Mumbaiból, aki annak az orvos csoportnak is a vezetője, amely négy esettel kapcsolatos diagnózisát a napokban jelentette meg.
A betegség felbukkanása egy ilyen sűrűn lakott városban komoly aggodalomra ad okot, mivel ilyen körülmények között a betegség nagyon gyorsan képes terjedni.
Tudjuk például, hogy az egyik beteg megfertőzte a saját lányát,” mondta Udwadia a New Scientist-nek. „A becslések szerint egyetlen tuberkulózisos beteg 10-20 másik embert fertőz meg egy év alatt és nincs okunk azt feltételezni, hogy ez a törzs kevésbe lenne ragályos,” figyelmeztet a kutató.
A betegek kilátásai nem túl jók. „A teljes karantént leszámítva, tehát megvárni, amíg a betegek már nem fertőznek, ami sajnos nem praktikus és nem is kivitelezhető megoldás, semmit sem tehetünk a továbbfertőzés megakadályozására,” mondja Udwadia.
A legfőbb aggodalmunk az, hogy továbbterjedve a tuberkulózis ismét gyógyíthatatlan betegséggé válik és a betegeknek nem lesz más választásuk, mint gyógyszerek helyett saját immunrendszerükben bízni a betegség leküzdésére, mint száz évvel ezelőtt.

Az utolsó antibiotikum



Forrás: NaturalNews.com
Az antibiotikumok kora lejárt. Nincs több fejlesztés alatt álló, vegyi úton előállított antibiotikum. A gyógyszeripari cégek felhagytak az antibiotikum kutatással, sorsára hagyva az emberiséget az általuk létrehozott gyógyszerrezisztens baktériumok okozta betegségekkel.
A gyógyszeripar listáján csupán egyetlen szer szerepel ezek ellen: a colistin, egy toxikus vegyi anyag, amit még 1949-ben izoláltak és 1959-ben kezdtek használni a kórokozók elpusztítására.
A colistin képes lehet elpusztítani a gyógyszerrezisztens kórokozókat is, azonban komoly vesekárosodást okoz. A beteg így választhat, hogy a fertőzésbe vagy a gyógymódba rokkan vagy hal bele.
Az elmúlt 34 év során a nagy gyógyszeripari cégek mindössze két új antibiotikum típussal álltak elő, amelyek közül egyik sincs már használatban és már nem is fordítanak pénzt újabb kutatásokra.
A Pfizer a tavalyi év során bezárta Connecticut állambeli antibiotikum kutatóközpontját, 1200 alkalmazottat bocsátva el állásából,” írja a Washington Post. „A cég Shanghaiba költözteti kutatóegységét… azonban a Pfizer komoly nehézségekbe ütközött kínai létesítményének megnyitása során és nem igazán tervezi az antibiotikum üzletág fenntartását.”
Mint kiderült a merevedési zavarok és a kopaszodás elleni vagy a koleszterinszint csökkentésére kifejlesztett készítmények sokkal többet hoznak a házhoz, mint az antibiotikumok.
Eközben a rezisztens kórokozók miatti halálesetek száma vetekszik a háborúban elesettek számával. Az amerikai járványügyi hivatal tíz évvel ezelőtti adatai szerint a gyógyszerrezisztens kórokozók évi 1,7 millió amerikait fertőznek meg és ebből 99 ezrenhalnak bele a fertőzésbe. Ez hozzávetőlegesen kétszer annyi ember, mint ahányan életüket vesztették a Vietnámi háborúban és ráadásul tízéves adatokról beszélünk. A rendelkezésre álló számok alapján a jelen helyzet sokkal rosszabb, mint tíz évvel ezelőtt. Az újszülöttek között az ilyen jellegű fertőzések például 300 százalékkal emelkedtek ebben az időszakban.
Dr. Margaret Chan, a WHO vezérigazgató-helyettese is elismerte a helyzet súlyosságát. „Ott tartunk, hogy egy torokgyulladás vagy lehorzsolt térd is gyilkos betegséggé alakulhat,” mondta az Egészségügyi Világszervezet Koppenhágában tartott gyűlésén. „Az antimikrobás szerekkel szembeni rezisztencia egyre gyakoribb Európában és a világ sok más területén. Elveszítettük első védelmi vonalunkat… A gyógyszerrezisztens kórokozók által okozott fertőzések esetében a halálozási arány 50 százalékkal emelkedett,” mondta.
Számos egyéb patogénban is rezisztencia alakult ki, bizonyos esetekben minden gyógyszerrel szemben. A kórházak az MRSA, ESBL, CPE és hasonló gyógyszerrezisztens kórokozók melegágyai lettek, növelve a kockázatot, hogy a kórházi kezelés gyógyítás helyett öl. Itt olyan patogénekről van szó, amelyek az utolsó védelmi vonalnak számító antimikrobás szerekkel szemben is rezisztensek.
Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, könnyű megjósolni a jövőt. Egyes szakemberek szerint az antibiotikum előtti korba lépünk vissza. Ez lesz a poszt-antibiotikum kor és nincs új felfedezés a láthatáron. Üres a szekrényünk. A poszt-antibiotikum kor a modern orvoslás végét jelenti.”
A modern orvoslás és a gyógyszeripar gyógymódokat ígér, miközben gyógyszerre rezisztens kórokokozat teremt, gyógyszerfüggőséget, mérgezést és autizmust okoz. A kemoterápia agykárosodást, a vakcinák vesekárosodást, a fájdalomcsillapítók pedig a kábítószer függőség új formáját eredményezik.
A nagy gyógyszeróriások állítása, hogy milliárdokra van szükségük új gyógyszerek kifejlesztésére, csak újabb bizonyíték ennek az iparnak a profitorientáltságára és értelmetlenségére. Miért? Mert a természetben számos olyan hatóanyagot találunk, ami képes legyőzni ezeket a szuper-kórokozókat, csakhogy a gyógyszeripar nem támogatja őket, hiszen szabadalmaztatásuk, tehát monopolizálásuk nem lehetséges, így nem éri meg nekik.
A fokhagyma például a legtöbb ismert gyógyszerrezisztens kórokozót képes elpusztítani. Azt is kimutatták, hogyha a kórházak rézzel borítanák a kezelőfelületeket a fertőzések számát 97 százalékkal csökkenthetnék. Amerikai kutatók arra is rájöttek, hogy nagyobb adag B3 vitaminnal felerősíthetik a szervezet saját immunrendszerét, ami így képes legyőzni az antibiotikummal nem gyógyítható fertőzéseket. Olyan rezisztens kórokozóval sem találkoztam még, amelyik túlélt volna egy oregánókivonat kúrát.
A legfontosabb tehát, hogy éljünk egészségesen, töltsünk időt a szabadban, kerüljük a kórházakat és tartsuk be az alapvető higiéniás szabályokat.
Szinte valamennyi MRSA kórokozóval fertőzött ember legyengült immunrendszerrel és számos más, krónikus táplálkozási problémával rendelkezett a fertőzéskor. A gyógyszerrezisztens kórokozóknak nincs sok esélye a túlélésre egy egészséges szervezetben.

A gyógyszer rezisztens mikrobák eddigi legveszélyesebb formája jelent meg Indiában



Forrás: NaturalNews
Ma már nem titok, hogy a gyógyszer rezisztens mikrobák egyre nagyobb számban és gyorsabb ütemben bukkannak fel és terjednek szerte a világon az antibiotikumok túlzott és helytelen használata miatt, a gyógyászatban és a mezőgazdaságban egyaránt. Most úgy tűnik, hogy ezeknek a rezisztens törzseknek a kialakulásáért felelős gének is elkezdtek terjedni, halálos gyilkossá változtatva az egyébként ártalmatlan betegségeket, mint mondjuk egy torokgyulladást is.
Az NDM-1, azaz Új Delhi metallo-beta-laktamáz-1 névre keresztelt gének, a plazmid nevű mobilis DNS molekulákkal utazva különböző baktériumokhoz próbálnak kapcsolódni. A végeredmény, hogy a baktérium parazitaszerű megszállásával a relatív ártalmatlan mikrobák is rendkívül fertőzővé és a legmodernebb antibiotikumokkal szemben is rezisztenssé válnak.
A torokgyulladás vagy egy lehorzsolt térd is gyilkos betegséggé válhat,” mondta Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója, a közlemúltban ez ügyben Koppenhágában tartott megbeszélésen. „A jelenség miatt egy csípőprotézis műtét, a szervátültetések, a kemoterápia vagy a koraszülöttek kezelése sokkal komplikáltabbá és túl veszélyessé válhat.”
A Bloomberg riportja szerint az NDM-1 és egyéb antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok terjedése olyan mértéket öltött, hogy már a probiotikumként vagy az emésztőrendszer mikroflórájaként ismert, hasznosnak tartott baktériumokat is érinti. Sajnos azonban, amíg az antibiotikumokat továbbra is a mostanihoz hasonló gondatlan módon használják, a helyzet csak romlani fog és egyre több korábban ártalmatlan fertőzés válhat halálos kimenetelű betegséggé.
Ha az NDM-1 egyszer felüti a fejét a kórházainkban, semmit sem tehetünk megállítására,” mondja Donald E. Low, a torontói közegészségügyi laboratórium vezetője. „Nagyobb pusztító erőt rejt magában, mint bármilyen más organizmus.”
Hogyan harcolhatunk az antibiotikumokkal szemben rezisztens szuper-baktériumokkal szemben
A problémával kapcsolatos tudatosság növelése és az antibiotikumokkal való visszaélés megszüntetése mellett jelenleg nem sokat tehetünk a gyógyszer rezisztencia terjedésének megakadályozására. Van azonban néhány egyszerű lépés, amit mindenki megtehet saját maga és családja védelmében.
Húsvásárlásnál próbáljunk természetes, nem pedig nagyüzemi körülmények között nevelt állatoktól származó terméket választani (ami Magyarországon kétszeres árat jelent, így sok ember számára megfizethetetlen), mivel a nagyüzemi állatokat agyon antibiotikumozzák.
Betegség esetén kerüljük az antibiotikum kúrát és próbáljunk alternatív módszerekhez, illetve a természetes antibiotikus hatású készítményekhez folyamodni. Ahelyett, hogy minden apró-cseprő fertőzésre antibiotikum szednénk, próbáljunk ügyelni egészségünk megőrzésére és immunrendszerünk erősítésére.
Hívjuk fel környezetünk figyelmét a túlzott antibiotikum használat veszélyeire. Sok ember egyszerűen nem tudja, mennyire visszaélnek manapság a mezőgazdaságban és a gyógyászatban az antibiotikumokkal és nem ismerik az alternatív megoldásokat.
A cikkhez használt források:

A kérdés, amit nem tesznek fel az új E-coli baktériummal kapcsolatban



Forrás: NaturalNews
Miközben Németországban és Európa több országában egyre több embert fertőz meg az E-coli baktérium, elfelejtik feltenni a kérdést, hogy vajon mi módon vált az E-coli baktérium hirtelen rezisztensé nyolc különböző típusú antibiotikum családdal szemben majd jelent meg az élelmiszerláncban.
A mostani megbetegedéseket az E. coli O104:H4 csoportba tartozó baktérium okozza, ami általában nem antibiotikum rezisztens. A rezisztencia csak úgy alakulhat ki, ha a baktériumot ismételten antibiotikummal kezelik a mutáció előidézése és ezen keresztül a rezisztencia elérése érdekében.
Ha szeretnénk megismerni a törzs eredetét csak vissza kell vezetni az E-coli genetikai kódját és megtudhatjuk, milyen gyógyszerekkel kezelték a kívánt hatás elérése érdekében. Ezt a vizsgálatot elvégezték  és az eredmény elég érdekes képet mutat az O104:H4 csoport eredetéről.
A genetikai kód megmutatja a baktérium múltját
Amikor a németországi Robert Koch Intézet munkatársai dekódolták az O104:H4 törzs genetikai összetételét azt találták, hogy a baktérium a következő antibiotikumokkal szemben rezisztens:
penicillin
• tetracycline
• nalidixic acid
• trimethoprim-sulfamethoxazol
• cephalosporin
• amoxicillin / clavulanic acid
• piperacillin-sulbactam
• piperacillin-tazobactam
Emellett az O104:H4 törzs különleges enzimek termelésére is képes, ami „szuper erővel” ruházza fel. Ezt szaknyelven ESBL-nek (Extended-Spectrum Beta-Lactamases – széles spektrumú béta-laktamázoknak) nevezik. Az ide sorolt mikrobák képesek olyan enzimeket előállítani, amelyek a 3. generációs (a kórházak által legszélesebb körben alkalmazott) cephalosporinokat (például cefuroxime, cefotaxime és ceftazidime) is hasítják, és ezáltal hatástalanná teszik.
Emellett az O104:H4 törzs két különleges gént, a TEM-1-et és CTX-M-15-öt is tartalmaz, ami az orvosok rémálma 1990 óta, írja a Guardian.
Miért félnek tőle az orvosok? Mert fertőzés esetén kulcsfontosságú szerveket támad meg és sok esetben halállal végződik.
Egy halálos baktérium létrehozása a biotechnológia segítségével
Hogyan jöhet létre egy olyan baktériumtörzs, ami nyolc különböző gyógyszerosztály majdnem egy tucat antibiotikumával szemben rezisztens, két halálos génmutánssal és ESBL enzim képességgel rendelkezik?
Erre kizárólag egy mód van: a szóban forgó E-coli törzset ki kell tenni mind a nyolc gyógyszertípus hatásának. Normális körülmények között ez nem történik meg egyszerre. Először penicillinnel kezelik a törzset majd megkeresik a túlélő kolóniákat és azokat tetracyclinnel kezelik. A túlélő kolóniák ezt követően rezisztensek lesznek mindkét antibiotikummal szemben és így szépen egyenként végig kell vinni a művelet mind a nyolc antibiotikum családdal. Tudatos genetikai szelekcióról van szó, amit laboratóriumi körülmények között végeznek egy kívánt hatás elérése érdekében. Minden biológiai fegyver így készül az Egyesült Államok hadseregének Detrick marylandi laboratóriumában.
Maga a folyamat a leírtaknál kicsit összetettebb, a lényeg, hogy egy ilyen rezisztens törzs kizárólag tudatos laboratóriumi eljárások eredményeként jöhet létre. Elképzelhetetlen, hogy a természetben véletlenszerűen megtörténjen. Például, ha a baktérium egy élelmiszerből ered (mint ahogyan ezt állítják), hogyan vált rezisztensé ennyi antibiotikummal szemben, amikor növényeket nem kezelnek antibiotikummal?
Gyakran előfordul, hogy egy törzs rezisztensé válik egy adott antibiotikummal szemben, de nem nyolc különböző antibiotikum csoporttal szemben. Eredetének egyetlen forrása lehet: egy laboratórium. Azt természetesen nem tudhatjuk, hogy a létrejött baktérium véletlenül vagy szándékosan került ki a laboratóriumból. Ezt mindenki döntse el maga.
Először betiltják a természetes gyógyszereket, majd megtámadják az élelmiszerláncot
Miközben a hatóságok a fertőzés forrását kutatják, ne feledjük, hogy az EU a természetes gyógyhatású készítmények és étrendkiegészítők betiltására és a természetgyógyászok munkájának megnehezítésére készül. Miután nem állnak majd rendelkezésre természetes gyógymódok már csak annyit kell tenniük, hogy elijesztik az embereket a friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásától is. Ez fontos, hiszen a friss zöldségek rengeteg gyógyító tulajdonsággal rendelkeznek, és amíg a vásárlók hozzájuthatnak friss zöldségekhez módjukban áll természetes úton megelőzni bizonyos betegségeket.
Amennyiben sikerül elérni, hogy az emberek féljenek a friss zöldségek fogyasztásától, könnyebben rávehetők, hogy feldolgozott, egészségtelenebb élelmiszerek fogyasztására térjenek át. Az eredmény: több beteg és nagyobb igény a gyógyszerek iránt, azaz nagyobb haszon a gyógyszergyáraknak.
További fejlemények az E-coli fertőzésekkel kapcsolatban
  • 22-en haltak meg, 2600-an betegedtek meg, melyből hatszáz beteg állapota válságos, sokuknál fennáll a veszély, hogy veseműködésük leáll.
  • Annak ellenére, hogy továbbra sem sikerült egyértelműen bizonyítani a fertőzés forrását, Ilse Aigner fogyasztóvédelmi miniszter továbbra is óvott mindenkit a növényi csíra fogyasztásától. Egyben újra figyelmeztette a lakosságot arra is, hogy tartózkodjon a nyers uborka, a nyers paradicsom és a nyers saláta fogyasztásától. Jobb, ha félnek ez emberek a zöldségevéstől!
  • Az E-coli baktérium O104-es törzse véres székletet, hasmenést és vesekárosodást okozhat.
  • Eddig 10 európai országból jelentettek megbetegedést, leginkább olyan embereknél, akik Németország északi részén jártak.


Étel vagy ürülék? Esetleg mindkettő?



Időkjelei: Néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy Görögországban mostantól hivatalosan is árusíthatók a lejárt szavatosságú élelmiszerek. Az intézkedéssel kapcsolatban sok vita alakult ki, azt azonban általánosságban elmondhatjuk, hogy a legtöbb esetben a manapság sajnos inkább túlzásba vitt tartósítási eljárásoknak köszönhetően, ezek az ételek nem igen különböznek a még le nem járt áruktól. Az alábbi cikk az ételekkel kapcsolatos másik, komolyabb problémával foglalkozik, és bár a cikk írója ennek inkább amerikai vonatkozásait járja körbe, tudjuk, hogy kis hazánkra nagyon is igaz, hogy az Európa nyugati országaiban kapható, jobb minőségű élelmiszerekkel szemben, ide inkább az olcsó és éppen ezért sokszor kevésbé egészséges import ételek kerülnek, tehát az alábbi információk sajnos Magyarországra is igazak.
Tilápia haltenyészet Thaiföldön
A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy rendszeresen fogyaszt ürüléket. Van, akit ez nem érdekel, de azért a legtöbb ember, ha tudna róla, elkerülné az ilyen ételeket. Amellett, hogy gusztustalan, az emberi és állati ürülék számos veszélyes baktériumot is tartalmaz. Sajnos az árak alacsonyan tartásáért folytatott állandó harc miatt egyre több az import élelmiszer a polcokon és nem mindenhol olyan szigorúak az élelmiszerbiztonsági szabályok, mint az Egyesült Államokban [vagy Európában és Magyarországon]. Sok ázsiai országban közvetlenül ürülékkel etetik az állatokat, mert ez a legolcsóbb. Az Ázsiából importált halak és szárnyasok például nagy eséllyel disznóürüléken nőttek fel. Az Egyesült Államok élelmiszerbiztonsági hatósága, az FDA, sok ezer Ázsiából érkező élelmiszerszállítmányt utasított vissza az elmúlt években, mert túl sok ürüléket tartalmaztak. Az FDA azonban csupán az importszállítmányok kevesebb, mint 3 százalékát vizsgálja. Vajon mi lehet a maradék 97 százalékkal?
Bloomberg cikke az „Amerikai fogyasztók számára jóváhagyott sertésürülékkel táplált tengeri ételekről” például a következőket írta:
Az Egyesült Államokban kapható tengeri ételek 27 százaléka Kínából származik. Az FDA által megvizsgált ilyen szállítmányok gyakran szennyezettek. A hatóság az importált élelmiszerek átlag 2,7 százalékát vizsgálja meg. 2007 óta az FDA 1380 tonna Vietnámból érkezett tengeri ételszállítmányt utasított vissza, mert szalmonella baktériummal vagy egyéb szennyeződéssel voltak fertőzöttek. Szintén 2007 óta 820 kínai szállítmányt utasítottak vissza, amiből 187 tilápia hal volt.
Michael Doyle, a Georgia Egyetem mikrobiológusa szerint Ázsiában nagyon gyakori, hogy a halakat és a rákokat ürülékkel etetik. Sok hal és rák egész életét gusztustalan, inkább szennyvíztárolónak nevezhető tavakban tölti.
Az Egyesült Államokba importált élelmiszerek esetében a legtöbb panasz az élelmiszerek ürülékkel való szennyezettsége miatt van. A csoport elmondta, hogy Thaiföldön például a sokszor egyszerre 20.000 csirkének otthont adó ketreceket egyenesen a hal és ráktenyészetek fölé építik, így a tavakban élő állatok csirkeürüléken növekednek.
A kínai élelmiszertermelők pedig sokszor használnak kezeletlen emberi ürüléket és állati hulladékot a tenyésztett halak táplálására illetve a földeken trágyaként.
Az ürülék például a Kínában tenyésztett tilápia hal fő tápláléka,” mondta.
Mindenkinek megjött az étvágya?
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) szerint a sertéstrágya gyakran szolgál a szárnyasok és birkák takarmányaként dél-kelet Ázsiában.
A dél-kelet Ázsiára annyira jellemző sertés-zöldség-hal-kacsa láncban a sertéstrágya nagyon fontos összetevő. A kínai gazdák régóta alkalmazzák ezt az integrált rendszert.
A sertéstrágya több mint 20% nyers proteint tartalmaz. Éppen magas proteintartalma miatt, a szárított nyers sertéstrágyát számos szárnyasoknak készült kísérleti takarmányban is alkalmazzák és semmilyen mellékhatást nem tapasztaltak a húsban vagy a tojásokban. Ugyanezt a terméket használták már sertéstakarmányokban is, maximum 15%-os arányban, birkatakarmányban pedig maximum 40%-os arányban, nagyon jó eredménnyel.
Azt mondják az ember az, amit eszik.
Tényleg olyasmit akarunk enni, ami nagyrészt sertésürüléken nevelkedett?
Persze nem minden gazda ad ürüléket az állatainak. Vannak, akik cukorkával és lejárt szavatosságú élelmiszerekkel etetik őket.
Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy közvetlenül nekünk, embereknek is ürüléket akarjanak „felszolgálni”?
Sajnos ez a nap közelebb van, mint sokan gondolnák. Japánban már dolgoznak azon az eljáráson, aminek segítségével „húst” lehet előállítani az emberi ürülékből.
Érthető, ha ez sokak számára hihetetlen. A DailyTech.com a következőket írta:
A Tokiói Szennyvízszolgáltató 13 millió ember szennyvízéről gondoskodik egy 2200 négyzetkilométeres területen. A cég egy különleges problémával kereste meg Mitsuyuki Ikedát, az Okayama Laboratórium kutatóját: túl sok „szennyvíz üledék” (közérthetőbben fogalmazva emberi ürülék) gyűlik össze náluk.
Tudvalevő, hogy az emberi ürülék nagyon sok baktériumnak szolgál táptalajként, így Ikeda úr szokatlan megoldással állt elő: gyártsanak ételt az ürülékből. (Lásd az erről készült videót: ITT)
A folyamat első fázisában megfőzik az anyagot, hogy a baktériumok elpusztuljanak, majd különböző technológiákkal kinyerik a belőlük származó fehérjét. Ízjavítóként szójafehérjét adnak a keverékhez, ami ezt követően egy „reakció erősítőn” megy át (ami valamiféle kémiai reaktor lehet), ahol a hús szerkezetét utánzó állagot kap, majd végül egy „robbantón” sajtolják át.
Az ízletes „hússzelet” végül kap egy kis piros ételfestéket, hogy színe bizalomgerjesztőbb legyen. Ikeda úr szerint az első kóstolók alapján a legtöbb ember a marhahúshoz hasonlónak mondta a terméket.
Ki enne ilyen steaket?

Apadó készletek az amerikai élelmiszerbankokban – rossz előjelek 2013-ra



Időkjelei: Nyilván óriási különbségek vannak egyes országok élelmiszerválságai között, hiszen, ami egy nyugati országban csupán az asztalra kerülő étel mennyiségét és/vagy minőségét érinti, az sok fejlődő országban az életben maradást döntheti el. Figyelembe véve azonban, hogy milyen komoly problémát okozhat egyetlen nem várt krízishelyzet is, mint például az Egyesült Államok északi partját ért Sandy hurrikán, az élelmiszerkészletek ilyen mértékű csökkenése új jelentőséget kap.
Az alábbi Reuters cikket olvasva érdemes elgondolkozni, hogy vajon milyen helyzetben lehet az Egyesült Államok élelmiszerellátása az alapvető cikkek tekintetében. Az idei aszály eredményeként a szövetségi kormány a szokásosnál kevesebb élelmiszert vásárolt. A szegény családokat ezekből a készletekből látják el a szükséges élelmiszerrel így az eleve alacsony készletek és a rászorulók növekvő száma miatt előfordulhat, hogy a kormánynak nem lesz miből biztosítania a hiányzó ételt. Ez komoly gondot okozhat 2013-ban és fokozhatja az eleve negatív hangulatot és elégedetlenséget.
Reuters a következőket írja:
Az elmúlt ötven év legsúlyosabb aszálya alaposan meggyengítette az élelmiszerhez nehezen jutó 50 millió rászoruló amerikai számára fenntartott biztonsági hálót. Az amerikai élelmiszerbankok megkongatták a vészharangot a közeledő ünnepek előtt.
Az Egyesült Államokban található legnagyobb élelmiszerbankok attól tartanak, hogy nem lesznek képesek lépést tartani a megnövekedett igényekkel, amíg az ország lakossága nem talál jobban fizető állásokat. Az egyre apadó amerikai bevételeket illusztrálja az a tény, hogy 2012 augusztusában 47,1 millió amerikai részesült élelmiszertámogatásban az év eleji 45,8 millióhoz képest.
A Los Angelesi Regionális Élelmiszerbank készletei a 2010-es rekord 3,3 heti ellátmányhoz képest mostanra kétheti készlet alá estek, ami rekord alacsony szintnek számít, Michael Flood, az élelmiszerbank elnök-vezérigazgatója szerint.
A múlt nyár óta csökkenő készletek miatt az élelmiszerbank kénytelen volt várólista rendszert bevezetni, mert nem képes ellátni a felügyelete alá tartozó 640 ügynökséget. Jelenleg 565 nonprofit szervezet van a listán.
A kormány által biztosított áruk egykor az amerikai élelmiszerbankok 90%-át magába tömörítő és évente 37 millió amerikai élelmiszerellátásért felelős Feeding America (Amerika etetése) hálózat készleteinek 28%-át tették ki. Ma csupán ellátmányuk 17%-át kapják a kormánytól.
A Second Harvest Élelmiszerbank északnyugat Carolinában azt közölte, hogy a TEFAP (vészhelyzet élelmiszertámogató program) által évente biztosított ételmennyiség a korábbi 500 ezerről 170 ezerre csökkent, ugyanakkor állami támogatásukat is megfelezték.

Élelmiszerinfláció, élelmiszerhiány és éhséglázadások



Éhínség, ahogyan azt a Biblia megjövendölte, sokszor és sok helyen alakult már ki a világon ez elmúlt években (Máté 24:3, 7-8). Sajnos azonban minden jel arra mutat, hogy a helyzet tovább romlik, és ahogy időben közeledünk a jelen történelmének utolsó éveihez az eddigieknél is súlyosabb éhínségekre számíthatunk. – Joseph Candel
Forrás: Prisonplanet.com
A modernkorban soha nem látott súlyosságú élelmiszerválság van kialakulóban. A mindent megfojtó aszály és bizarr időjárási jelenségek a világ szinte valamennyi országában tönkretették a termés hol kisebb, hol nagyobb részét a nyáron és már az ENSZ és a Világbank is komoly élelmiszerinflációra figyelmeztetnek.
A fejlett országokban élőknek is komoly problémát jelenthet az élelmiszerárak növekedése, a fejlődő országokban azonban szó szerint élet-halál kérdése. Emlékezzünk 2008-ra. Az akkori élelmiszer áremelkedés eredményeként 28 országban törtek ki éhséglázadások.
Jelenleg 2 milliárd ember nem jut elég élelemhez a világon. Az esetleges élelmiszerhiányról felröppenő hírek önmagukban elegendőek ahhoz, hogy lángra lobbantsák az amúgy is izzó helyzetet. Amikor az emberek úgy érzik nem képesek ellátni a családjukat, kétségbeesésükben sok mindenre elszánhatják magukat. Már a CNN is arra figyelmeztet, hogy 2013 a globális válság éve lesz!
Sajnos már nemcsak híresztelésről van szó. A globális élelmiszerválság a szemünk előtt alakul ki. Az USA az elmúlt 50 év legszárazabb nyarán van túl, ami a szakértők szerint nemcsak az idei, de már a következő szezon termését is veszélyezteti.
Oroszországban, Ukrajnában és Kazahsztánban a búzatermést tizedelte meg az aszály. Idén Ausztráliában is a szárazsággal küzdenek és Indiában augusztus közepéig 15 százalékkal kevesebb csapadékot hozott a monszun.
A globális élelmiszertermelés a vártnál lényegesen alacsonyabb lesz idén, miközben az igények emelkednek, ami azt jelenti, hogy élelmiszerinflációra, élelmiszerhiányra és éhséglázadásokra számíthatunk.
Mivel az USA a világ legnagyobb élelmiszer exportőre, minden szem az ottani terméskilátásokat figyeli. Sajnos a súlyos aszály tönkretette a kukoricatermést. Bill Witherell szerint az idei kukoricatermés az 1988-as mennyiségnek felel majd meg, ami az elmúlt 30 év legrosszabb éve volt. Ez azt jelenti, hogy a kukoricatermés immár harmadik éve folyamatosan csökken, amire nem volt még példa az USA agrártörténelmében.
A hivatalos becslések egyre kisebb számokat közölnek, és sajnos egyesek szerint a valóság még ennél is kiábrándítóbb.
Wall Street Journal a következőket írta:
A Pro Farmer Midwest Crop Tour felmérőinek jelentése szerint az átlagos becsült termés Ohio államban hektáronként 2,7 tonna, az egy évvel ezelőtti 3,9 tonnás becsléshez képest. Dél Dakotában a felmérők átlagosan 1,8 tonnás terméssel számolnak hektáronként, a tavalyi 3,5 tonnához képest.
Ezek katasztrofális számok.
Időkjelei: Az aszály természetesen Magyarországot is érintette. A hvg.hu a következőket írta:
E fontos terményből a betakarítás az elején tart, de annyit már lehet látni, hogy a hektáronként 4,7 tonnára becsült átlagtermés helyett legfeljebb 3,5 tonnára lehet számítani – mondta az agrártárca államtitkára. Az időjárás szeszélye következtében nagy a szóródás, például Tolna megyében a 3 tonnát sem éri el a hozam, amíg Borsod-Abaúj-Zemplén földjeiről ennek több mint kétszeresét várják, de van ahol a szárazság miatt semmi sem termett.
Sajnos az aszály nemcsak a gazdákat sújtja. Chris Martenson néhány nappal ezelőtti cikke a következőkre hívja fel a figyelmet:
Bár a fővonalas média elvesztette érdeklődését az aszály problémája iránt, mi azért ne tegyük ezt, hiszen hatása már most látszik a gabona és az üzemanyagok árának emelkedésében. Bizonyos helyeken a vízhiány miatt akadoznak az olaj és gázfúrások, egyes áramerőműveket le kellett állítani, a marhahús ára pedig ideiglenesen csökkent (a várható jelentős drágulás előtt), mivel a vízhiány miatt (legelők kiszáradása, takarmány drágulása, akadályozott folyami szállítás a Mississippi folyón) tömeges kényszervágásokat tartanak.
A mostani aszály miatt nagy valószínűséggel rossz lesz a téli búzatermés is. Arra mindenesetre ne számítsunk, hogy a hús ára változatlan marad.
Az Egyesült Államok nyugati részén a legelők kiégtek és nincs elég széna:
Mindenki a téli szénát használja már. A legelők kiégtek és a tél beálltáig nem valószínű, hogy magukhoz térnek. Már most kétszeresére emelkedett a széna ára és 75 százalékkal kevesebb áll rendelkezésre,” mondja Tony Caldwell az Indiana Horse Rescue-tól.
Nagyon rossz a helyzet, de hamarosan sokkal rosszabb lesz.”
Globális problémával állunk szemben. Az ENSZ adatai szerint a globális élelmiszerárak 6 százalékkal emelkedtek júliusban, a Világbank viszont 10 százalékosemelkedésről beszél. Akármelyik számot is nézzük, a helyzet kritikus.
Néhány napja az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap és a Világélelmezési Program közös nyilatkozatot adtak ki:
Sürgős intézkedésekre van szükség, hogy az ársokk ne forduljon 10 milliókat érintő katasztrófába az elkövetkezendő hónapok során.
Egy hirtelen és jelentős élelmiszer áremelkedés esetén az embereknek a túlélésért kell küzdenie a fejlődő világban, ahol egy ember átlagosan jövedelmének felét élelmiszerre költi, és itt élelmiszer alatt leginkább kenyeret kell érteni.
Nigerben, Malin, a Csád Köztársaságban, Mauritániában és Szenegálban 18 millió ember küzd már most is élelmiszerhiánnyal.
Jemenben még rosszabb a helyzet:
A lakosság csaknem felének, 10 millió embernek nincs elég étele, és 300,000 gyerek súlyosan alultáplált.
Az ENSZ szerint az országot kevés választja el a katasztrófától.
A helyzet borzalmas. Akármit is teszünk több ezer gyerek fog meghalni idén az alultápláltság miatt,” mondja az UNICEF jemeni képviselője.
Egyes régiókban a gyerekek 30 százaléka alultáplált. Csakhogy értsük mit jelent ez, 15% már vészhelyzetnek számít és már most kétszer ennyi gyereket érint az éhezés.”
Egyes tudósok szerint a helyzet olyan kritikus, hogy sokan kénytelenek lesznekvegetáriánus étrendre átállni:
Vezető vízügyi kutatók komoly figyelmeztetést adtak ki a globális élelmiszerellátás helyzetével kapcsolatban, kijelentve, hogy az elkövetkezendő 40 év során a világ lakosságának szinte teljesen vegetáriánus étrendre kell átállni a katasztrofális hiányok elkerülése érdekében.
Az emberek proteinbevitelük 20 százalékát állati eredetű termékekből nyerik. Szerintünk ezt az arányt 5 százalékra kell csökkenteni, ha a 2050-re a földön élő extra 2 milliárd embert etetni akarjuk, mondja a vízügyi szakemberek egy csoportja.
Nem lesz elég víz a jelenlegi gabonaföldeken, hogy a 2050-re várt 9 milliárd embert ellássa, amennyiben a nyugati országokra jellemző jelenlegi étrendváltozási trendeket követjük,” áll a Malik Falkenmark és társai által készített jelentésben a Stockholmi Nemzetközi Vízügyi Intézettől.
A hús tehát hamarosan luxuscikké válhat.
Ami a legszomorúbb, hogy egyesek az élelmiszerválságból is pénzt csinálnak:
Az ENSZ segélyszervezetei és a brit kormány is támadta a világ legnagyobb árukereskedelmi cégét, a Glencore-t, amiért az „jó” üzleti lehetőségként értékelte az emelkedő árakat.
Miközben az USA a 30-as évek óta nem tapasztalt aszállyal küzd és a kritikussá vált helyzet miatt Vlagyimir Putyin exporttilalmat rendelt el a gabonára, Concepcion Calpe, az ENSZ FAO vezető közgazdásza az Independent-nek nyilatkozva azt mondta „egyes magáncégek, mint a Glencore olyan játszmát játszanak, ami hatalmas nyereséget hozhat nekik.”
Az élelmiszerek árának szándékos emelése az éhezők kárára nem tisztességes pénzszerzés. Az étel az ember legalapvetőbb fizikai szükséglete. Étel nélkül az emberek kétségbeesetté válnak.
Nézzük meg, mi történik Spanyolországban. A gazdasági válság éppen hogy csak elkezdődött és máris egyre több hír érkezik az élelmiszer áruházak kifosztásáról. Tudjuk, hogy az ellopott 3 tonna élelmiszer nagy részét segélyszervezeteknek adták, de lehet, hogy az „aktivisták” a jövőben nem lesznek ilyen nagyvonalúak. Spanyolország más részeiben pedig egyre gyakoribb látvány a kukázás.
Az Egyesült Államokban jelenleg 46,7 millió ember részesül az élelmiszersegély valamilyen formájában és a segélyszervezetek szerint soha nem látott igény van ingyen ételre.
Egyelőre a szövetségi kormány képes etetni ezeket az embereket, de mi történik, ha ez megváltozik?
Eddig bárki elmehetett valamelyik nagyáruházba és feltölthette a kamráját. Mi lesz, ha erre már nem lesz mód?

Az Armageddon vírus – Miért félnek a szakértők az állatról emberre terjedő betegségektől?



(Joseph Candel) Máté evangéliumában olvashatunk azokról a jelekről, amikre Jézusfigyelmeztette tanítványait. Elmondta, hogy visszatérése előtt „nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok (járványok), és földindulások mindenfelé.” (Máté 24:7) Sajnos manapság egyre nyilvánvalóbb, hogy ezeknek a csapásoknak jelentős részéért maga az ember a felelős. Függetlenül attól azonban, hogy az egyre nagyobb számban megjelenő új betegségek és vírusok honnan erednek, mindenképpen figyelmeztetésül szolgálnak számunkra, hogy „zivatar lesz; mert az ég borús és veres”. Jézus azonban nemcsak figyelmeztet, hanem bátorít is bennünket:
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János 14:27
Forrás: Daily Mail
A tünetek hirtelen jelentkeznek. A beteg először erős fejfájást, magas lázat, ízületi és gyomorfájdalmat, majd erős hányást tapasztal. A betegség előrehaladtával a betegeken zúzódásra hasonlító foltok jelentkeznek és erős, megállíthatatlan vérzés indul meg. Az esetek 30 százalékánál a Crimean-Congo vírusos vérzéses láz halálos kimenetelű. Így történt ebben a hónapban is annak a 38 éves Glasgow-i szerelőműhely tulajdonosnak az esetében is, aki bátyja esküvőjére utazott Afganisztánba. Ő volt a kullancsok által terjesztett betegség első, hivatalosan megerősített angol áldozata.
A betegség nagyon gyakori Afrika és Ázsia házi és vadállatai között és azon fertőzések közé tartozik, amelyek képesek voltak áttörni a fajok közötti korlátokat, az embert is megfertőzve a halálos betegséggel. A fent leírt eset azonban nem az egyetlen, amikor egy külföldi vírus az európai szigetországban betegített meg valakit.
Múlt hónapban egy 49 éves férfi került kórházba Londonban súlyos lázzal, erős köhögéssel és légzési nehézségekkel. Minden jel a SARS vírus felé mutatott, ami 1000 ember halálát okozta 2003-ban. A vérvizsgálat azonban cáfolta az elsődleges feltevést. A súlyos betegséget, nem a SARS vírus idézte elő. A problémát az jelentette, hogy semmilyen más, az orvostudomány számára ismert vírus sem volt okolható. A helyzetet súlyosbította, hogy a légzési nehézségekkel és magas lázzal küzdő beteg állapota egyre romlott, a veséi kezdtek leállni.
Miközben az életéért küzdöttek, az orvosokban súlyos kérdések fogalmazódtak meg. A beteg nemrég érkezett haza Katarból. Vajon mit szedhetett össze utazása során? Másokat is megfertőzött már? A legmodernebb génazonosító technológiák segítségével az orvosok megpróbáltak minél több információt összeszedni a most már mesterségesen életben tartott beteg szövetmintáiból.
A vírus a SARS-szal megegyező családba tartozik, de szerkezete teljesen eltérő. Nem embertől, hanem állattól származik. Legközelebbi rokonait ázsiai denevérekben azonosították. A kutatók azt is felfedezték, hogy a vírus már korábban is ölt. A globális orvosi adatbázisokat átkutatva azt találták, hogy ugyanez a rejtélyes vírus júliusban egy 60 éves férfi halálát okozta Szaúd-Arábiában.
Amikor a múlt hónapban az Egészségvédelmi Hivatal figyelmeztette a világot az új vírus felbukkanására, a szakemberek között felmerült a kérdés, hogy vajon nem ez a kórokozó fogja-e kiváltani az új madárinfluenza vagy akár a spanyolnátha járványt. A vírus ezekben a korábbi járványokban is egy állattól származott. A kutatók jelenleg úgy gondolják, hogy az 1918-19-es spanyolnátha járványt elindító vírus egy vízimadártól eredt. Az állatokról emberre terjedni képes vírusok azért veszélyesek, mert váratlanul támadnak és rendkívül gyorsan képesek terjedni, amikor az ember a legkevésbé számít rá.
John Oxford professzor, a University of London-hoz tartozó Queen Mary kórház szakorvosa, vezető brit virológus és járványügyi szakértő, arra figyelmeztet, hogy öt éven belül várható egy állattól eredő globális járvány kirobbanása, ami katasztrofális következményekkel járna az emberiség számára. Véleménye szerint egy rendkívül fertőző influenza szupervírus okozhatna ilyen komoly bajt, ami Ázsiának vagy Afrikának valamelyik elmaradott vidékéről származhat és elég, ha egyetlen ember elkapja egy vadonélő vagy háziállattól.
Mire az első áldozaton megjelennek a betegség első tünetei már tovább is adta családtagjainak és környezetének a veszélyes vírust. Sűrűn lakott, globális világunkban a betegség könnyen körbejárhatja a földet mire diagnosztizálják és az orvosszakma vezető elméi elkezdhetnék megfejteni a betegség genetikai összetételét. Még arra sem lenne idő, hogy elnevezzék.

Legújabb GMO tanulmány: korai halál és súlyos daganatok a Monsanto kukorica hatására



Forrás: NaturalNews.com
A genetikailag módosított kukorica és a Monsanto féle Roundup műtrágya és gyomirtó hatására a kísérleti patkányokban döbbenetes daganatok alakultak ki, több szervük károsodott és végül idő előtt elpusztultak. Így lehetne néhány szóban összefoglalni a Monsanto által gyártott genetikailag módosított organizmusok hosszú távú hatásával foglalkozó legújabb tanulmány eredményeit.
Szakemberek szerint a tanulmány az eddigi „legalaposabb kutatás, ami valaha megjelent a genetikailag módosított termények és a Roundup gyomirtó patkányokra kifejtett hatásáról.” A szörnyű eredmények futótűzként terjednek az Interneten és még a fővonalas média is számos cikkben foglalkozik a megdöbbentő fotókkal.
A daganatok olyan komolyak, hogy némelyik állat csupán a kinövések mérete miatt alig jut levegőhöz.
A Monsanto Roundup gyomirtó és a GMO kukorica a vétkes, állítja az új döbbenetes tanulmány a rák kialakulásáról,” írja a Grocery, egy népszerű brit kiadvány.
A tudósok azt találták, hogy az állatokban még igen kevés mennyiségtől is emlőrák alakult ki és komoly máj és vesekárosodást szenvedtek, a hímek esetében négy, a nőstényeknél pedig hét hónap alatt,” írja a cikk.
Daily Mail a következőket írja:
Új vita a GMO ételekről miután a francia tanulmány azt állítja, hogy a kérdéses takarmánnyal etetett patkányokban daganatok alakultak ki. A GMO diétán tartott állatokban emlőrák alakult ki, azonkívül súlyos máj és vesekárosodást szenvedtek. Az eredmények szerint a hímek 50, míg a nőstények 70 százaléka pusztult el idő előtt, a kontroll csoport 30 és 20 százalékához képest.”
A Caen Egyetem professzora, Gilles-Eric Seralini által vezetett tanulmány az első olyan komoly munka, ami alaposan megvizsgálta a genetikailag módosított organizmusok hosszú távú (az élet teljes tartamára vonatkozó) hatását. Az ember nyilván elgondolkozik azon, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy a GM kukorica hatósági engedélyezése előtt nem végeztek hasonló tanulmányokat, de sajnos ilyen komoly befolyással rendelkezik a vállalati lobbi és az emberi kapzsiság.
A tanulmány az Élelmiszer és kémiai toxikológiai folyóiratban jelent meg és a napokban tárták a nagyközönség elé egy londoni sajtókonferencián.
Néhány megdöbbentő részlet a tanulmányból:
  • A hímek 50, a nőstényeknek pedig 70 százaléka idő előtt elpusztult.
  • A nyomokban (a hatóságilag az ivóvízben megengedett mérték alatti) Roundup gyomirtót tartalmazó vizet fogyasztó patkányoknál 200 illetve 300 százalékkal nőtt a nagyméretű daganatok kialakulásának esélye.
  • A GM kukoricát és nyomokban Roundup-ot tartalmazó táplálékot fogyasztó patkányoknál máj illetve vesekárosodást figyeltek meg.
  • A tanulmány során a patkányok NK603-at kaptak, ami a Monsanto szabadalmazott genetikailag módosított kukoricája és amit széles körben használnak egész Észak-Amerikában, emberi és állati fogyasztásra egyaránt. Ugyanebből a kukoricából készülnek a reggeliző pelyhek és a kukorica chipsek is.
A Daily Mail a következőket írta még a tanulmányról:
Jose Bove, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának francia elnöke és a GM termékek ismert ellenzője, a GM termények termesztésének és importengedélyek kiadásának azonnali felfüggesztését indítványozta. „Ez a tanulmány végre bebizonyította, hogy igazunk van, és sürgősen felül kell vizsgálnunk a GM termények engedélyezési folyamatát,” közölte egy nyilatkozatban. „Az országos és európai élelmiszerbiztonsági hatóságoknak új, közpénzből finanszírozott tanulmányokat kell lefolytatni, hogy egészséges élelmiszereket biztosíthassunk Európa lakosságának.”
A tanulmány címe „Három GM kukoricafajta ez emlősök egészségére kifejtett hatásának összehasonlítása” és az alábbi linken teljes terjedelmében elérhető:http://www.biolsci.org/v05p0706.htm
Néhány további említésre méltó szemelvény:
Elemzésünk egyértelműen eddig nem ismert mellékhatásokat állapít meg a 3 GMO fajta fogyasztása esetén, amelyek hatása nemenként és esetenként adagtól függően eltér. A mellékhatások leginkább a vesére és a májra, a szervezet méregtelenítéséért felelős két legfőbb szervére hatottak, bár a mellékhatások eltértek a három különböző fajtánál. Egyéb mellékhatások a szívet, a mellékvesét, a lépet és a vérképző rendszert érintették. A kapott adatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy májmérgezés állapítható meg, valószínűsíthetően az adott GM kukoricákban található új rovarirtók miatt. Emellett nem lehet kizárni egyéb nem szándékos, direkt vagy indirekt hatást az anyagcserére.
Néhány idézet a kutatóktól:
A kutatás hihetetlen számú daganat kialakulását mutatja, amelyek gyorsabban jelennek meg és agresszívabban nőnek, különösen a nőstény állatok esetében. Számomra megdöbbentő ezeknek az egészségre kifejtett negatív hatása.”
Várható, hogy a genetikailag módosított kukorica és a Roundup gyomirtó komoly hatással lesz az emberi egészségre.” – Dr. Michael Antoniou, molekuláris biológus, King’s College London.
Ez az első alkalom, hogy megvizsgálták a GM kukorica és a Roundup gyomirtó, illetve a kettő kombinációjának hatását és az eredmény nagyon súlyos. A hím patkányok esetében máj és vesekárosodást, illetve rendellenességeket, beleértve daganatok kialakulását tapasztalták, ami viszont ennél is aggasztóbb, hogy a nőstény állatoknál rendkívül súlyos emlőrák kialakulása volt megfigyelhető. A kísérlet végére a nőstények 80 százalékában alakult ki emlőrák.” – Patrick Holden, a Fenntartható Élelmiszert Tröszt igazgatója.

Az új tömegpusztító-fegyver: tüsszentsd tovább az influenzát



Az Egyesült Királyság lesz az első olyan ország, ahol a szezonális influenzaoltást az állami oktatásban résztvevő valamennyi gyereknek felajánlják. Az orron át, egy spray segítéségével beadott, az Egyesült Királyságban Fluenz, az USA-ban FluMist néven árusított és az AstraZeneca által gyártott vakcinát, 9 millió iskolás kaphatja meg. Az oltásnak ez a formája már 10 éve van használatban az Egyesült Államokban, de ez a mostani az eddigi legnagyobb megrendelés az USA-n kívül, ami komoly lépést jelent a szájon át továbbadható mérgek globális terjesztésében.
A FluMist nazális spray élő influenza vírust tartalmaz és beadást követően 28 napon át képes szaporodni az orrban, amely idő alatt az immunrendszert is gyengíti. (Fontos tudni, hogy Magyarországon NEM ÉLŐ, hanem ELÖLT vírussal immunzálják az embereket, a magyar vakcinában lévő elpusztított vírusok már nem képesek szaporodni a szervezetben.) Lehetséges, hogy a tüsszentést szánják a legújabb tömegpusztító fegyvernek, amivel könnyűszerrel megfertőzhetik az egész lakosságot? Mivel a vakcinát az új világrend egyik gyógyszeripari pszichopatájának márkaneve alatt értékesítik, nehéz félresöpörni a gondolatot, hogy a kampány egyik rejtett szándéka a globális lakosság csökkentése lehet.
A fővonalas média azzal magyarázza az eljárást, hogy a gyerekek nem olyan fertőzőek, miközben nagyon is tisztában vannak vele, hogy közvetlen környezetükben bárki megkaphatja a betegséget egy egyszerű tüsszentésen keresztül. Látott már valaki tüsszentést lassított felvételen? Nemcsak a mennyiség döbbenetes, de a távolság is, amit a kitüsszentett cseppek megtesznek. Milyen pusztítást végezhet néhány taknyos zsepi vagy eltévedt pufók ujjacska egy óvodában! Szükséges-e további példákat felhozni az influenzavírusokkal teli orr vagy tüsszentés veszélyeire?
160 km/órás sebességgel indulva egy kisgyerek orrából, aki még nem tudja rendesen használni a kezét, a cseppek akár 4 méter távolságra is eljuttathatják az élő influenza vírusokat. Az élő vírus a FluMist nazális vakcinával beoltott emberek 79% százalékánál aktív marad az oltást követően, akár 28 napon át. Az Országos Egészségügyi Intézet Orvosi Könyvtára szerint az öt éven keresztül végzett klinikai vizsgálatok a következőket mutatták:
Az alanyok 79% százalékánál volt észlelhető élő vírus a levett mintákban, azonban 6-23 hónapos kisgyermekek esetében ez az arány magasabb, 89%, míg a 24-59 hónapos korosztálynál 69% volt.”
A számokat vizsgálva az ember rájön, hogy a média beszámolói nem voltak egészen őszinték, az orron át beadott vakcinák valós veszélyeit illetően. A Fertőzéslétrehozó és Terjesztő Központ (értsd Járványügyi Központ, rövidítve CDC) statisztikái egyáltalán nem tükrözik a klinikai vizsgálatok eredményeit. A CDC a következőket mondja:
A klinikai vizsgálatok során a vakcinákban lévő vírus kevés esetben terjedt át az alany környezetében lévő személyekre. A vakcinákban lévő vírussal való megfertőződés becsült veszélye, miután valaki közeli kapcsolatba került a beoltott személlyel, a nazális spray esetében alacsony (0,6%-2,4%).”
Az „élő vírus” szemüvegén át vizsgálva a CDC oldalán feltüntetett egyoldalú információkat a nazális influenza vakcina esetében fennálló keresztfertőzés arányról, hihetetlen számokat kapunk. Vegyük a fenti számok átlagát és számoljunk 1,5%-kal. Amennyiben mind a 9 millió gyerek megkapja a vakcinát, hozzávetőlegesen 13.500 embert fertőznek meg. A média ezt „csorda” immunitásnak hívja. Innentől kezdve a számok egyre bizarrabbak. A 13.500 extra megfertőzött ugyanis nagyjából megegyezik azzal a számmal, ahány emberen a fővonalas média szerint a kampány segíthet:
Amennyiben a jogosultak 30%-a elfogadja az ajánlatot körülbelül 11 ezerrel kevesebb kórházi ápolásra szoruló betegre és egy év alatt 2000-zel kevesebb halálesetre számíthatunk az angol tisztifőorvos szerint.”
Lehetséges, hogy a számok valamilyen kódot tartalmaznak, és az új világrend szemüvegén át nézve jobban érthető az üzenet? Például, ha azt nézzük, hogy „30% elfogadja az ajánlatot” az számomra inkább azt jelenti, hogy 30%-kal több ember betegedhet meg, a „11 ezerrel kevesebb beteg és 2000-rel kevesebb haláleset” pedig az ellenkezőjét.
Hamarosan teljesen mindegy lesz, hogy valaki hagyja-e magát beoltani influenza ellen, mert úgyis megkapja egy tüsszentés formájában.
A cikkhez használt források:

Milyen hatással lesznek a genetikailag módosított gyerekek az emberiségre?



Forrás: Dr. Mercola írása, Mercola.com
Amikor először hallottam arról, hogy genetikailag módosított csecsemők születtek, nem akartam elhinni. Alapos utánajárást követően azonban rá kellett jönnöm, hogy a Daily Mail cikkébenleírtak igazak. Tényleg megcsinálták. Olyan emberi teremtményeket hoztak létre, amilyenek maguktól soha nem születtek volna és senki sem tudja, hogy ez milyen következményekkel jár majd.
Ami számomra még megdöbbentőbb, hogy mint kiderült nem új történetről van szó.
A Daily Mail nem datálta információit, de kiderült, hogy az idézett kísérleteket több mint egy évtizede folytatták le, a csecsemők megszületését bejelentő tanulmány pedig 2001-ben került publikálásra.
A cikkben a következőket olvashattuk:
Az információ szerint összesen 30 egészséges baba született az Egyesült Államokban folytatott kísérletek eredményeként, amelyek rengeteg vitát váltottak már ki az eljárás etikusságát illetően.
Tizenöt gyerek született az elmúlt három év során a New Jersey-i Reproductive Medicine and Science programjának eredményeként.
A kísérletben résztvevő nők valamennyien nehezen vagy egyáltalán nem voltak képesek gyereket foganni korábban. A kísérleti alanyok petéjébe női donoroktól vett extra géneket ültettek a megtermékenyítés előtt, hogy ezzel segítsék a fogantatást.
Két egyéves kisgyerek genetikai vizsgálata kimutatta, hogy három felnőtt, két nő és egy férfi DNS-ét is örökölték.
Az emberi gének megváltoztak – Mi következik?
Ma ezek a gyerekek tizenéves koruk kezdetén járnak és bár azt állítják, hogy „ez volt az első alkalom, hogy az emberi gének megváltoztatása normális, egészséges gyerekeket eredményezett,” későbbi tanulmányok vitatják ezt. 2001-ben a kutatók biztosak voltak abban, hogy minden irányításuk alatt áll:
Ezek az első olyan esetek, ahol az mtDNS (a mitokondrium saját DNS-e) génvonal megváltoztatása kettős mtDNS örökléséhez vezetett. Az mtDNS minták alapján látható, hogy a transzplantált mitokondrium átörökíthető az utódokba, olyan módosított géneket eredményezve, amelyek nem változtatják meg a mitokondrium működését.”
Tehát ezek a gyerekek extra géneket örököltek, két nő és egy férfi génjeit, amit továbbadhatnak utódaiknak. Ami megdöbbentő, hogy az eljárást többször is elvégezték, anélkül, hogy igazából tisztában lettek volna a következményekkel.
A növényi génmódosítással kapcsolatos ismereteim alapján azt gondolom, hogy a következmények messze hatóak, komolyak és váratlanok lehetnek.
Úgy tűnik, hogy a génekkel manipuláló tudósok ritkán rendelkeznek holisztikus szemlélettel az élő organizmusokat illetően, az emberi testet pedig többnyire egy gépnek tekintik. Látva a génmódosított növényekből eredő szerteágazó problémákat, a szupergyomoktól a szuperkártevőkön át a korábban ismeretlen, meddőséget és vetélést okozó organizmusok megjelenéséig, úgy tűnik, hogy ez a szemléletmód rossz következtetésekhez vezet.
Micsoda meglepetés! „Váratlan következményeket” jelentettek
Mint kiderült az ilyen típusú, citoplazmatikus transzfernek nevezett génmódosítás igen forró téma a genetikusok között, de a nyilvánosság csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem hall róla, mint ahogy engem is rendkívül meglepett ez a több mint 10 éves hír.
Számos azóta közzétett jelentés is a módszer sikerét hangoztatja, azonban több olyan is akad (többek között egy Cambridge Press által kiadott könyv), ami az eljárás veszélyeire és rejtett kockázataira hívja fel a figyelmet.
A 2003-as Szülészeti, Nőgyógyászati és Meddőségi Világkonferencián prezentált egyik jelentés például arra hívja fel a figyelmet, hogy kapcsolatot véltek felfedezni az eljárás és bizonyos kromoszóma anomáliák között és a kísérletben résztvevő egyik csecsemőnél az autizmushoz hasonló rendellenességet (PDD) diagnosztizáltak 18 hónapos korban.
Az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (US FDA) is elkezdte az eljárás etikusságának vizsgálatát, mivel kiderült, hogy az ilyen segítséggel született gyerekeknél gyakoribbak a kromoszóma rendellenességek.
A fent említett jelentés arra is rámutat, hogy az így született gyerekek hosszú távú nyomon követése hiányzik vagy csak nagyon felszínes, így a módszer biztonságának megítélése nagyon nehéz. Úgy tűnik, hogy az emberi génmódosítás a növényekével párhuzamosan folyik, a nyilvánosság tudta nélkül, és lehet, hogy csupán néhány év választ el attól, hogy ezt is nagyüzemi módszerekkel szabadítsák az emberiségre. Az egészségügyi és egyéb kockázatok felmérésének minősége és mélysége már most is a növényi génmódosítással egy szinten van: mondhatni nem létezik.
Szabadalmazott emberek?
Az egészséghez kevésbé kapcsolódó kérdés, hogy vajon az eljárás nem eredményez-e amolyan szülőháborút, ami során a génmódosított emberek szabadalmaztatható tulajdonná válhatnak.
Őrültségnek hangzik?
Egyértelmű, de sajnos nem kizárható. Már javában folyik a vita arról, hogy milyen genetikailag módosított élőlényeket, élő organizmusokat lehet szabadalmaztatni és a biotechnológiai cégek a génmódosított magoktól az állatokig mindenféle élőlényt szabadalmaztattak már, sőt szabadalmazott emberi gének is léteznek.
Az Amerikai Polgárjogi Egyesület (ACLU) a következőkről számol be:
Az Amerikai Szabadalmi Hivatal (USPTO) több szabadalmat is bejegyzett már emberi génekre, ami azt jelenti, hogy a szabadalom tulajdonosa kizárólagos joggal rendelkezik ezek felett a génszekvenciák, azok használata és kémiai összetétele felett. Tehát a gén engedély nélküli használata a szabadalmi jog megsértésének minősül, amiért az illetéktelen használót be lehet perelni, függetlenül attól, hogy magán vagy üzleti felhasználásról van-e szó. A génszabadalmak, a többi szabadalomhoz hasonlóan, 20 évre szólnak.
Például a Myriad Genetics, egy Utah-i magán biotechnológiai cég a birtokosa a BRCA1 és BRCA2 géneknek (a mell- és a petefészekrákkal összefüggő gének). A szabadalmi bejegyzés miatt a Myriadnak joga van meggátolni, hogy bárki más kísérletezzen, tanulmányozza vagy akár vizsgálja ezeket a géneket. A cégé továbbá ezeknek a géneknek a mutáns változataira vonatkozó minden szabadalom is. Tehát a Myriad engedélye nélkül senki semmit nem tehet, aminek köze van ezekhez a génekhez.
Egy 2005-ös tanulmány szerint az Országos Biotechnológiai Információs Központ adatbázisában szereplő 23.688 emberi gén közül 4.382-re létezik szerzői jogi tulajdonigény. Más szóval az emberi gének 20%-a szabadalmaztatott. A fent említett BRCA gének mellett szabadalmaztatva vannak az Alzheimer-kór, az asztma, a csontvelőrák bizonyos formái, a Canavan-kór, a hemokromatózis és sok más betegség kialakulásáért felelős gének is.”
Ez felháborító és értelmetlen. Az ACLU azt állítja, hogy beperelte az Amerikai Szabadalmi Hivatalt, a törvényellenes szabadalmak bejegyzéséért. A törvény azt mondja, hogy kizárólag találmányokat lehet szabadalmaztatni, az emberi test részei pedig semmiképpen sem mondhatók annak. A már létező szabadalmak azonban precedenst állítottak. Mi tartaná vissza a biotechnológiai cégeket, hogy akár egy teljes embert szabadalmaztassanak?
Emberi klónozás
A Daily Mail cikke szerint:
Az emberi gének megváltoztatása egyet jelent a saját fajunkat meghatározó alapvető jellemzők megváltoztatásával, amit a világ legtöbb tudósa nem tart helyesnek. A genetikusok attól tartanak, hogy a törekvés eredményeként új emberi fajok alakulhatnak ki, akik több, „jobb” vagy megrendelt tulajdonságokkal rendelkezhetnek, mint például a nagyobb erő vagy magasabb intelligencia.
Egyértelmű, hogy a biotechnológia nem fog itt megállni, illetve ki tudja, hogy hol tart már:
Jacques Cohen briliáns, de ellentmondásos személyiségnek számít a szakmában, aki arról híres, hogy folyamatosan a mesterséges megtermékenyítési módszerek határait feszegeti.
A professzor tavaly bejelentette, hogy jelenlegi ismeretei és szaktudása birtokában lehetővé vált, hogy gyerekeket klónozzon. A lehetőség felvetése laikusokból és a szakma legtöbb képviselőjéből elszörnyedést vált ki.
Egyetlen délután elegendő lenne a feladathoz bármelyik tanítványomnak,” mondja a professzor, hozzátéve, hogy „legalább három személy” kereste már meg azzal a kéréssel, hogy klónozzon gyereket számára. A professzor elutasította a kéréseket.
Ez 12 évvel ezelőtt volt. Csak találgatni tudunk, hogy milyen kísérletek folytak azóta Cohen professzor laboratóriumában…

Megszülettek az első GMO babák



Forrás: Daily Mail
Néhány nappal ezelőtt került napvilágra az információ, hogy már megszülettek a világ első genetikailag módosított csecsemői.
Az információ szerint összesen 30 egészséges baba született az Egyesült Államokban folytatott kísérletek eredményeként, amelyek rengeteg vitát váltottak már ki az eljárás etikusságát illetően.
Egyelőre két csecsemő genetikai vizsgálatának eredményei készültek el, amelyek azt mutatják, hogy a babák három „szülő” génjeivel rendelkeznek.
Tizenöt gyerek született az elmúlt három év során a New Jersey-i Reproductive Medicine and Science programjának eredményeként.
A kísérletben résztvevő nők valamennyien nehezen vagy egyáltalán nem voltak képesek gyereket foganni korábban. A kísérleti alanyok petéjébe női donoroktól vett extra géneket ültettek a megtermékenyítés előtt, hogy ezzel segítsék a fogantatást.
Két egyéves kisgyerek genetikai vizsgálata kimutatta, hogy három felnőtt, két nő és egy férfi DNS-ét is örökölték.
Az a tény, hogy a gyerekek örökölték ezeket az extra géneket és azokat képesek voltak beépíteni saját genetikai állományukba, azt jelenti, hogy ezeket a géneket képesek lesznek tovább örökíteni utódaikba.
Az emberi gének megváltoztatása egyet jelent a saját fajunkat meghatározó alapvető jellemzők megváltoztatásával, amit a világ legtöbb tudósa nem tart helyesnek.
A genetikusok attól tartanak, hogy a törekvés eredményeként új emberi fajok alakulhatnak ki, akik több, „jobb” vagy megrendelt tulajdonságokkal rendelkezhetnek, mint például a nagyobb erő vagy magasabb intelligencia.
A Human Reproduction (emberi szaporodás) folyóiratban írva a Jacques Cohen által vezetett kutatócsoport azt mondja, ez az „első alkalom, hogy az emberi génállományt módosították, egészséges utódokat eredményezve.”
Egyes szakértők komoly kritikával illették a kísérleteket. Lord Winston, a nyugat-londoni Hammersmith kórháztól a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy „semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy megérné ezzel módszerrel kísérletezni a meddőség kezelésére… Rendkívüli módon meglep, hogy a kutatásnak ebben a fázisában egyáltalán ilyen beavatkozásokat elvégeztek. Nagy-Britanniában semmi esetre sem lenne megengedhető.”
John Smeaton, a Meg Nem Született Csecsemők Védelmére alakult Szövetség országos igazgatója elmondta, hogy „az ember rendkívüli szimpátiát érez azok iránt a párok iránt, akik meddőségi problémával küzdenek. Ez a projekt azonban még inkább bizonyítja, hogy a lombik bébi programok eredményeként a csecsemőket egyre inkább futószalagon érkező tárgyaknak tekintik.”
Ez egy rendkívül aggasztó lépés az emberiség számára a rossz irányba.”
Cohen professzor és kollégái azt tapasztalták a meddő nőknél, hogy a petében található mitokondriumok nem működnek megfelelően. A kezelés részeként a donorok petesejtjeiből apró tű segítségével egészséges mitokondriumokat vettek, majd azokat a meddő nők petesejtjébe juttatták.
Mivel a mitokondrium is tartalmaz géneket, a kezelés eredményeként születő csecsemők mindkét nő DNS-ét öröklik és a megváltozott génállományt anyai ágon továbbadják utódaiknak.
A mesterséges megtermékenyítési eljárásokat felügyelő angol Emberi Megtermékenyítés és Embriológiai Hatóság (HFEA) szóvivője elmondta, hogy Nagy-Britanniában nem engedélyeznék a módszert, pont azért, mert az az emberi génállomány módosításával jár.
Jacques Cohen briliáns, de ellentmondásos személyiségnek számít a szakmában, aki arról híres, hogy folyamatosan a mesterséges megtermékenyítési módszerek határait feszegeti.
A professzor tavaly bejelentette, hogy jelenlegi ismeretei és szaktudása birtokában lehetővé vált, hogy gyerekeket klónozzon. A lehetőség felvetése laikusokból és a szakma legtöbb képviselőjéből elszörnyedést vált ki.
Egyetlen délután elegendő lenne a feladathoz bármelyik tanítványomnak,” mondja a professzor, hozzátéve, hogy „legalább három személy” kereste már meg azzal a kéréssel, hogy klónozzon gyereket számára. A professzor elutasította a kéréseket.
Kapcsolódó podcast:

A fogkrémbe kevert fluoridot a II. Világháborúban még a rabok sterilizálására és megszelídítésére használták



Forrás: Current.com
Az ivóvízhez sok országban rutinszerűen hozzáadott fluorid rendkívül káros, mérgező hatással van az idegrendszerre, mivel gátolja az agyi idegsejtek megfelelő működését, megadó, kezelhető magatartást és intelligenciavesztést eredményezve azoknál, akik „kellő” mennyiségben fogyasztják.
A fluorid a Prozac nevű hangulatjavító (FLUoxetene Hydroklorid) és a Sarin ideggáz egyik alapvető összetevője is (Isopropyl-Methyl-Phosphoryl fluorid).
Azt kellene minél több embernek megértenie, hogy bár a fluor természetes élelmiszerekben is előfordul szerves kötésben, az izolált kémiai folyamatok eredményeként előállított fluorid már teljesen más hatást gyakorol szervezetünkre, a nátrium-fluorid pedig, amit az ivó- vagy ásványvízhez, illetve a fogkrémekhez és más termékekhez adagolnak, az atom-, az alumínium és a foszfátos műtrágyaipar egyik veszélyes mellékterméke. Amellett, hogy a patkány- és csótánymérgek egyik alapvető összetevője, széles körben alkalmazzák érzéstelenítésre, hipnotikus és pszichiátriai gyógyszerek gyártásához, valamint katonai ideggáz előállításához. Ennek ismeretében, hogy kerülhet ugyanez az anyag a fogkrémekbe és az ivóvízbe?
A történelem során számos alkalommal használták tudatosan a fluoridot a tömegek elnyomására. Mivel azonban a modern iparágak számára a nyereség a legfontosabb, rájöttek, hogy sokkal hatékonyabb megközelítés, ha elhitetik az emberekkel a fluoridnak a fogakra kifejtett jótékony hatását. A taktika bevált és a társadalom jelentős hányadát sikerült megmérgezniük.
Néhány mérföldkő a fluorid alkalmazásával kapcsolatban:
1940 – A fluoridot a szovjet koncentrációs táborokban a rabok kezelhetővé tételére használják. Alkalmazásával a táborok lakói kevésbé kérdőjelezik meg fogva tartóik fennhatóságát.
1942 – Németország a világ legnagyobb alumínium (és nátrium-fluorid) termelőjévé válik.
1943 – Az Amerikai Közegészségügyi Szolgálat kutatói a texasi Bartlett városának lakóin tesztelik, hogy 8 ppm (~ 8 mg/l) fluorid hozzáadása az ivóvízhez befolyásolja-e a lakók egészségét. A tesztet 1953-ban megismétlik. A vizsgálat kimutatta, hogy Bartlett városában a halálozási arány a szomszédos városhoz képest, ahol az ivóvíz mindössze 0,4 ppm (~ 0,4 mg/l) fluoridot tartalmaz, háromszorosára emelkedett.
1944 – „Az ivóvízben található fluorid még 1 ppm (~ 1 mg/l) koncentrációban is mérgező a szarvasmarhák, lovak és birkák számára.” (Moules, G.R. Víz szennyezettség kutatás összefoglaló szakirodalom, 1944)
1995 – Egy kínai kutatás szerint a fluoriddal „dúsított” területeken a gyerekek IQ szintje alacsonyabb. (zhang, I.B., et al, „A magas fluoridtartalmú víz hatása a gyerekek intelligenciájára, a kiadás folyamatban)
További tények a fluoridról
-          A New Jersey Egészségügyi hatóság legújabb felmérése megerősítette, hogy a csontrák előfordulásának gyakorisága 6,9-szeresére emelkedett a magas fluorid tartalmú víz fogyasztása miatt a fiatal férfiaknál.
-          A fluoriddal dúsított víz fogyasztása miatt a combnyak, illetve csípőtörések száma kétszeresére emelkedett a férfiaknál és a nőknél egyaránt,
-          A fluorid növeli a meddőség gyakoriságát,
-          Jelenleg az Amerikai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (FDA) álláspontja szerint a fluorid egy engedély nélküli új gyógyszernek minősül, aminek biztonságos alkalmazására vagy hatékonyságára nincs bizonyíték,
-          Az FDA szerint a fluorid nem számít fontos tápanyagnak,
-          A fluorid fokozottan mérgező,
-          A Nemzetközi Fogorvosi és toxikológiai Akadémia a fluoridot nem engedélyezett fogorvosi szernek minősíti magas fokú toxikus tulajdonságai miatt.
-          A Procter and Gamble tanulmánya rámutatott, hogy az ivóvizek fluorozásához használt mennyiség fele már mérhető és jelentős genetikai károsodást eredményez.
-          A fluoridot nem lehet olyan mértékben felhígítani, hogy legálisan az óceánba lehessen önteni, ugyanakkor azt állítják róla, hogy 1 mg/l hígításban az ivóvízhez adagolva biztonságos.
magyar vízszabvány szerint:
A „megfelelő érték” 0,9 mg/l, legfeljebb 1,5 mg/l, „tűrhető” 1,7 mg/l, az „irányelv” 1,5 mg/l és a 201/2001-es kormányrendelet értelmében, az ivóvízben 1,5 mg/l fluorid a kívánatos mennyiség.
A fentiek alapján a fluorozott ivóvíz rendkívül káros hatása remélhetőleg mindenki számára egyértelmű. Ez elsősorban más országokban (pl. USA) komoly probléma, hiszen Magyarországon szerencsére nem fluorozzák az ivóvizeket, ugyanakkor nagyon sok ásványvíz tartalmazza ezt az elemet. Tanácsos tehát vásárlás előtt átnézni a címkéket és lehetőleg elkerülni az ilyen termékeket.
Ajánlott filmek (angol nyelven):

Emberi gének a kísérleti GMO rizsben



Forrás: NaturalNews.com
Indulás előtt kötelező becsatolni a biztonsági öveket. Ez a törvény.
Kézipoggyászban repülőgépre körömollót felvinni tilos. Ez a törvény.
Azonban, ha az ebédre feltálalt rizsben a szomszédod májából származó gének vannak, ahhoz semmi közöd.
Amerikában lassan ott tartanak, hogy a nem kifejezetten „bio” termékként árusított rizs esetében a vásárló nem tudhatja, hogy genetikailag módosított élelmiszert vásárol-e vagy sem. A legújabb fejlemények szerint pedig a rizsben már emberi gének is lehetnek. Jelenleg egyetlen emberi tulajdonsággal keresztezett GMO termék létezik, legalábbis, amiről tudunk, mégpedig a Ventria Bioscience biotechnológiai cég által Kansasban (és még ki tudja hol) 3200 hektáron termesztett rizsfajta formájában.
A Ventria körülbelül 2006 óta fejlesztgeti szép csendesen az emberi májból származó génekkel módosított rizst, a termékből nyerhető, a gyógyszeripar által használt mesterséges protein miatt. Az amerikai Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (USDA) jóváhagyásával a Ventria a világ legelterjedtebb gabonáját gyógyszeripari termékké alakította.
Az engedély szerint eredetileg a három GMO rizsfajta gyártását csupán az erre a célra kijelölt laboratóriumban végezhették, azonban 2007-ben a Ventria úgy döntött kiviszi termékét a szabadba. Eredetileg Missouri államot szemelték ki helyszínül, de az Anheuser-Busch cég és sok aktivista tiltakozásának köszönhetően, akik azzal fenyegettek, hogy bojkottálni fogják az államban termesztett valamennyi rizst, ha beengedik a Ventria GMO termékét, a terv meghiúsult.
Így került a Ventria genetikailag módosított rizsföldje Kansas államba, ahol elvileg még mindig gyógyszerészeti alapanyagként termesztik 3200 hektáron Junction City-ben. Bár az emberi génekkel módosított termék emberi fogyasztásra való felhasználását nem engedélyezték, azt jelenleg nyílt földterületeken termesztik, így semmi sem akadályozza meg a GMO magok terjedését és más földek megfertőzését.
Ezt a terméket nem mindenki akarná fogyasztani,” mondta Jane Rissler, az Union of Concerned Scientists (UCS – Törődő tudósok szakszervezete) munkatársa a Washington Post-nak még 2007-ben. „Nem túl bölcs dolog gyógyszeripari terméket a szabadban termeszteni.”
Annak ellenére, hogy tízezrek tiltakoztak nyilvánosan a GMO tulajdonságok terjedése miatti aggodalmukban, az USDA mégis megadta a Ventria-nak az engedélyt. Ez természetesen azután történt, hogy az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal (FDA) megtagadta a Ventria GMO rizs engedélyezését.
A „gyógyszeripari” rizs is hozzájárulhat bizonyos betegségek kialakulásához
A fertőzésveszély és szélesebb körű elterjedés mellett a Ventria GMO rizsfajtája, amit egyébként harmadik világbeli gyerekeknél előforduló krónikus hasmenés kezelésére termesztenek, más krónikus betegségek kialakulását okozhatja.
Ezek a genetikailag módosított gyógyszeripari alapanyagok elősegíthetik bizonyos fertőzések kialakulását, illetve veszélyes allergiás vagy immunrendszeri reakciókat válthatnak ki,” mondta Bill Freese, az Élelmiszerbiztonsági Központ (CFS) tudományos irányelv elemzője. Az FDA jelentése azt is kiemeli, hogy a genetikailag módosított rizs, amellett, hogy drága és veszélyes, nem a legjobb megoldás a hasmenés ellen.
A központ által készített teljes jelentés angol nyelven itt érhető el:http://www.centerforfoodsafety.org

A világ első mobil eutanázia egysége megkapta a működési engedélyt



Forrás: Daily Mail
A világ első mobil, hívásra házhoz érkező eutanázia csapata a jövő hónaptól kezdheti meg munkáját. Az egységet akkor lehet segítségül hívni, ha a beteg háziorvosa, erkölcsi kifogásokra hivatkozva megtagadja a halálos szer beadását.
A becslések szerint a csapat munkájának eredményeként az eutanáziát kérő betegek száma jelentősen nőhet Hollandiában. Az eutanázia mellett kampányolók szerint a csapat további 1000 ember életének vethet véget évente.
A hivatalos adatok szerint évente 2700 ember dönt az eutanázia mellett Hollandiában, de a módszer kritikusai szerint a valódi szám ennél sokkal magasabb.
A legalább kétszemélyes, egy orvosból és egy ápolónőből álló első mobil egység elindítását a Radio Netherlands műsorában jelentette be a Jog a Halálhoz Szövetség (Right to Die Association).
A szövetség megerősítette, hogy a hágai csapat a tervezett hat egység úttörője csupán és feladatuk azoknak a határeseteknek a „kezelése” lesz, akiknél a háziorvos vonakodik az eutanázia alkalmazásától.
A csapat segítségét legtöbbször valószínűleg szellemi fogyatékos embereknél vagy demenciában szenvedőknél kérik majd és a beteg háziorvosát a lehető legkisebb mértékben vonják be az eljárásba, nyilatkozta a szövetség.
A szövetség korábban azt állította, hogy a demenciában szenvedők vagy szellemi fogyatékosok 80%-a „átcsúszik” az ország eutanázia törvényeinek hálóján.
A holland orvosszövetség attól tart, hogy a Jog a Halálhoz Szövetség gyógyítható emberek életét is kiolthatja.
Esetenként olyan emberek is meghalhatnak így, akik más módon is kaphattak volna segítséget,” nyilatkozta az orvosszövetség szóvivője.
Nagy-Britanniában, Phyllis Bowman, a Jog az Élethez képviselője szerint a holland fejlemény „rémisztő”.
Ez egy igazi tragédia, ha belegondolunk, hogy a II. Világháború alatt pont a hollandok voltak azok, akik nem voltak hajlandóak bevezetni a náci eutanázia programot,” nyilatkozta, hozzátéve, hogy „fel kell ébresztenünk az embereket, hogy ha elfogadják az eutanázia bevezetését, egy napon az ő ajtajukon is kopogtathat a mobil eutanázia csapat.”
A holland kormány támogatását élvező egységnek az eutanáziáról szóló 2002-es törvény szerint kell működnie, amivel a náci Németország óta Hollandia vált az első olyan országgá, ahol az eutanáziát a törvény megengedi.
A holland törvény szerint az részesülhet eutanáziában, aki tartósan és elviselhetetlenül szenved.
Az eutanázia egységek létrehozására vonatkozó terveket tavaly jelentette be Edith Schippers, holland egészségügyi miniszter a parlament előtt.
A kegyes halálban való részesülés feltételeinek megfelelő betegek esetében, ahol a házi orvos vonakodik az eljárás alkalmazásától” érdemes megfontolni az ilyen eutanázia egységek létrehozását, mondta az egészségügyi miniszter a parlamentnek.
Hollandiában az eutanáziát két injekcióval végzik. Az első után a beteg kómába kerül, majd egy légzésbénítót kap, amitől végül meghal.
A holland kormány hangsúlyozza, hogy csak olyan betegek részesülhetnek kegyes halálban, akik „elviselhetetlen mértékben szenvednek és nincs kilátás a javulásra.”
Dr. Rowan Williams, Canterbury érseke szerint a kegyes halál bevezetése „tragédia” lenne Angliára nézve.
Egy ilyen törvény bevezetése szerintem magának az életnek az értékét változtatná meg az emberek szemében,” mondta az érsek.

Kötelező részvétel a vakcinák klinikai kipróbálásában?



Forrás: Infowars.com
Az Amerikai Orvosszövetség Virtuális Mentor nevű folyóiratában megjelent cikk az esküdtszék szolgálatban való kötelező részvételhez hasonlóan, a vakcinák klinikai kipróbálásában való részvétel kötelezővé tételét javasolja.
Az Oxford Egyetem munkatársai, Susanne Sheehy és Joel Meyer által írt cikk „Kötelezővé kell-e tenni a klinikai vakcina kísérletekben való részvételt?” címen jelent meg.
A „klinikai kísérletekben résztvevő egészséges önkéntesek számának aggasztó csökkenése miatt” készült írás azzal érvel, hogy a „vakcina kísérletekben való kötelező részvételre” a „társadalom egészének javát szolgáló eljárásként” kell tekinteni.
Sok nemzet tesz kötelezővé a társadalom egészének érdekeit szolgáló tetteket. Több európai országban például a szervek felajánlása nem opcióként választható (mint az Egyesült Államokban), hanem akkor kell rendelkezni, amikor valaki nem kíván szervdonor lenni (aki nem rendelkezik, arról automatikusan feltételezik, hogy beleegyezik szervei felajánlásába). A legtöbb ország elvárja állampolgáraitól, hogy felkérés esetén elvállalják az esküdtszéki szolgálatot. A felhozott példák esetében a részvétel nem vagy csak kis mértékben jár fizikai kockázattal vagy kényelmetlenséggel. A klinikai kísérletekben való kötelező részvételt így talán helyesebb a kötelező katonai szolgálathoz hasonlítani, ami jelenleg 66 országban van érvényben a világon. A kötelező katonai szolgálat és a klinikai kísérletben való kötelező részvétel egyaránt olyan kockázatokkal jár, amelyek fölött a résztvevőnek nincs befolyása, viszont a társadalom érdekeit szolgálja.”
A kötelező katonai szolgálat, vagy sorozás példáját hozni fel a klinikai vakcina kísérletekben való részvétel kötelezővé tételére világosan mutatja, hogy az elképzelés gyökere a diktatórikus gondolkozásban rejlik. A kötelező katonai szolgálat részben a rabszolgatartásból ered és a legtöbb fejlett országban eltörölték már.
Akinek pedig nem volt elég a „társadalom javának szolgálatára” történő hivatkozás, a cikk szerzői azt javasolják, hogy kedvcsinálónak fel lehetne vetni a sertésinfluenzánál veszélyesebb betegség felbukkanásának eshetőségét, hogy a „kísérletekben való kötelező részvétel tálalhatóbb opcióvá váljon.”
Képzeljük el, ha egy könnyen terjedő és magas halálozással járó betegség bukkanna fel, ami ellen az önkéntesek hiánya miatt nincs oltóanyag. Vajon egy ilyen esetben is elfogadhatatlannak tartanák az emberek a klinikai tesztekben való részvétel kötelezővé tételét?” – teszik fel a kérdést a szerzők, azon tűnődve, hogy a kérdéses betegség súlyossága mennyire befolyásolná a kötelező részvétel iránti ellenállást.”
A szerzők az iránti sajnálkozásukkal zárják az eszmefuttatást, hogy bizonyos etikai tényezők gátat szabnak a kötelező kísérleti részvétel bevezetésének, így marad a „rendelkezéses választás” rendszerének bevezetése, ami serkentheti az elfogadó szándékot. Ennek lényege, hogy mindenkinek előre nyilatkoznia kellene arról, hogy adott esetben hajlandó-e részt venni egy klinikai kísérletben.
Ez hasonlóan visszatetsző, alapvető emberi jogainkat sértő elgondolás és erősen az eugenetika napjait, a kötelező sterilizáció idejét idézi.
Az igazság az, hogy azért áll egyre kevesebb önkéntes rendelkezésre a vakcina kísérletek lefolytatásához, mert egyre többen ébrednek rá, hogy az oltások, legyenek azok engedélyezés előtt állók vagy forgalomban lévők, egyre több haláleset és súlyos mellékhatás okozói világszerte. Az Egyesült Államokban, ahol a csecsemőknek beadott oltások száma a legmagasabb a világon, a legmagasabb a csecsemőhalálozás aránya is a fejlett országok között. Egy elismert orvosi folyóiratban nemrég megjelent tanulmányszerint ez az összefüggés nem véletlen.
Pont a napokban írtunk arról, hogy a GlaxoSmithKline gyógyszeripari óriást 93 ezer dolláros büntetés megfizetésére kötelezte egy argentin bíróság, mert egyik klinikai vakcina kísérletében 14 csecsemő veszítette életét 2007 és 2008 között.
Számunkra megdöbbentő, hogy egy ilyen diktatórikus feltevés egyáltalán megjelenhetett az orvosszövetség folyóiratában. Sajnos az oltások kötelezővé tétele, illetve számuk növelése egyre aggasztóbb jelenség.
Tavaly Kaliforniában például törvényt fogadtak el arról, hogy a több ezer esetben káros mellékhatást és több tucat halálesetet okozó Gardasil védőoltást (Humán Papillóma Vírus elleni vakcina) szülői beleegyezés nélkül is be lehessen adni a gyerekeknek.
Az Amerikai Orvosszövetség folyóiratában megjelent cikk bepillantást enged a mai orvosvilág egyre inkább hatalomelvű és egyre aggasztóbb gondolkodásmódjába.

Az igazi Frankenstein kísérlet

Az igazi Frankenstein kísérlet: Egy professzor missziója, hogy élő értelmet teremtsen egy gépben

(Michael Hanlon cikkéből)
Henry Markram professzor
Henry Markram, az orvosi pályát informatikára cserélő professzor bejelentette, hogy csapata 2018-ra megalkotja a világ első mesterséges intelligenciáját, ami saját tudattal rendelkezik majd.
A professzor pontosan ezen munkálkodik. A végeredmény egy olyan teremtmény lesz, ha lehet ennek nevezni, ami az alkotó szerint egy évtizeden belül képes lesz önállóan gondolkodni, érezni, sőt megtapasztalni a szerelmet is.
Dr. Markram nem afféle humanoid robotot próbál építeni, amit számos sci-fi történetből ismerünk már, amint filmbéli gazdájának felszolgálja a reggelit.
Egy robot lehet, hogy képes járni és beszélni, azonban ezek alapja tulajdonképpen egy betanított számítógép, amit úgy programoztak be, hogy ember módjára viselkedjen. Egy ilyen robot intelligenciában semmiben sem különbözik egy közönséges mosogatógéptől. Markram professzor szerint ezek idejétmúlt játékszerek.
A professzor egy reményei szerint az ő alkotása egy valódi személy lesz, vagy legalábbis egy valódi személy legfontosabb és legösszetettebb része, a tudat. Így ahelyett, hogy megpróbálná utánozni az agy működését, és mondjuk megtanítani a számítógépet sakkozni vagy lépcsőt mászni, alkotásának alapja maga a biológiai agy.
Az emberi agy több milliárd neuronnal, azaz agyi idegsejttel rendelkezik, melyek apró elektromos impulzusok formájában kommunikálnak egymással. A világ legjobban felszerelt laboratóriumában megalkotott csillogó gépi agy, lehet, hogy az emberi agynál is intelligensebb lesz, és talán nagyobb potenciál rejtőzik majd benne a gonoszságra és a jóra egyaránt.

Madárpusztulás ezúttal Olaszországban

Forrás: CoupMedia.org
Több száz gerle pusztult el a héten Olaszország északi részén csupán egyetlen héttel az Arkansasból jelentett szilveszteri incidenst követően. A sokak szerint vegyi fegyver szivárgás által okozott madárpusztulás egyre rejtélyesebb. Egyesek szerint a tömeges elhullást azzal próbálták leplezni, hogy az USA más területein tömegesen ölték meg a madarakat, azt a látszatot keltve, hogy a szerencsétlenség nem csak Arkansasra korlátozódik.
Érdekessé teszi a helyzetet, hogy az elhullás oka helyszínenként változik, azzal a kivétellel, hogy a hatóságok és a kereskedelmi média megpróbál mindegyikre egyszerű fizikai magyarázatot találni, mint sokkhatás a szilveszteri tűzijátéktól vagy extrém időjárás.
Az Arkansasban elpusztult több, mint 5000 madár esetében úgy tűnik az állatok szinte felrobbantak, mintha mikrohullámú sütőbe helyezték volna őket. A többi helyen kisebb mennyiségben elhullott madarak esetében más, különböző okokkal magyarázták a pusztulást. Svédországban 50-75 példány hullott el, Olaszországban 700 elpusztult gerlét találtak kék foltokkal a csőrükön, míg az arkansasi esetet a szilveszteri tűzijáték okozta traumával magyarázzák a hatóságok.
Több ezer ráktetemet sodort partra a víz Angliában
A marylandi Chesapeake Bayben talált több millió hal pusztulását a víz lehűlésével magyarázzák.
Angliában 40 ezer ráktetemet találtak a partokon, amit az idei extrém téli időjárásnak tudnak be a szakértők.
További eseteket jelentettek Brazíliából és Új-Zélandról is.
A hatóságok szerint merő véletlen, hogy az incidensek időben ennyire közel történtek egymáshoz és nem adnak okot aggodalomra.
Tony Child, rezervátum szakértő szerint „ez az élet körforgásának része.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése