Internálótáborok Magyarországon - Kistarcsától Recskig (III. rész)

Internálótáborok Magyarországon - Kistarcsától Recskig (III. rész)

A sorozat I. részében felvázoltuk az internálótáborok és az állambiztonsági börtönök rendszerének szovjet mintára történt  kialakítását Magyarországon. A kommunista párt politikai bizottsága 1950-ben  elfogadta és szentesítette azt az elvi alapvetést, hogy  "... a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." Ennek nyomán korlátlanná vált a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Az Államvédelmi Hatóság maga alá gyűrte a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét, a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály  irányítása alatt bevezetik az elítéltek és internáltak tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) keretében.

A sorozat II. részében arról szóltunk: hogyan sikerült  Gerő Ernőnek, a Moszkvához mindenkor hű, volt NKVD-tisztnek belügyminisztersége alatt (1953. VII. 4. - 1954. VII. 6.) az új BM-be átmenteni az Államvédelmi Hatóság felső vezetőinek meghatározó körét; mi volt a tartalma annak a mondatnak, melyet  Gerő így jelentett 1954-ben Kiszeljov szovjet nagykövetnek: "Péter Gábor túlságosan sokáig uralkodott a BM-ben, s emiatt nagyon sok a homályos ügy, sok olyan ember ül börtönben, akinek bűnössége egyszerűen megállapíthatatlan." Mit tárt fel 1953-54-ben Péter Gábor és az általa vezetett bűnszövetkezet tagjainak bírósági pere a brutális és vadállati visszaélésekből, kik voltak a kínzókamrákban a gumibotozás, a villanyoztatás, a heremorzsolás végrehajtói és kik lophattak az ÁVH vezetői közül annyit, amennyit csak akartak. Miért íródott két illegális röplap azokhoz a zsidókhoz, akik 1945-ben jelentek meg a diktatúra egyenruhájába bújva és gátlástalanságukkal, könyörtelenségükkel tűntek fel a gyilkosok között? Hogyan éltek az internáltak a táborok falain belül: milyen volt szociális megoszlásuk, milyen indokok miatt vették őrizetbe őket, hogyan alakult elhelyezésük, élelmezésük, egészségügyi ellátásuk,  hová tűntek értéktárgyaik, miként tűrték a kényszermunka megpróbáltatásait, az őrök kegyetlenkedését, a fegyelmező gyakorlatokat; mikor szűnt meg az az Európában példátlan önkény, hogy ha az elítélt letöltötte börtönbüntetését, az államvédelem visszakérhette az internálótáborba és fogva tarthatta, ameddig csak akarta.

Börtönima, 1949-1950

"Mindenható Urunk, ki sújtasz és felemelsz, embert és népeket, hallgasd meg könyörgésünket.

Te, kivel a börtön sírfalain belül őrizetlenül és zavartalanul beszélhetünk, hajolj le hozzánk, szenvedőkhöz és enyhítsd gyötrelmeinket.

Csordultig a keserű pohár, mit bűneinkért inni adtál.

Ó Urunk, vedd el tőlünk a keserű poharat és a Te végtelen jóságoddal bocsásd meg vétkeinket, mert gyarló emberek vagyunk.

Adj kegyelmet, hogy erősek legyünk a bűnhődésre, ha bűnösnek találsz,  és erősek az áldozatra, ha bűntelenek vagyunk.

Szűnjék meg a gyűlölet és váljék valóra  a Te igazságod igéje, a szeretet.

Fordítsd a Te jóságos tekintetedet méltatlanul szenvedő hozzátartozóink felé.

Könnyítsd meg sorsát szerető szülőnek, testvérnek, hű hitvesnek, arának és ártatlanul nélkülöző gyermekeinknek.

A Te szereteted fénye melegítse árván maradt otthonainkat és szárítsa fel a könnyeket. Ámen."

Büntetés-végrehajtás törvényi szabályozás nélkül

   Nagy Imre még első miniszterelnöksége (1953. július 4. - 1955. április 18.) előtt, az MDP Központi Vezetőségének 1953. június 27-28-i ülésén kijelentette, hogy az állam "rendőrállam", a kormány pedig "árnyékkormány". Az MDP vezetésének  erőteljes önkritikájáról szóló határozatot nem hozták nyilvánosságra.

Nagy Imre

  A KV júniusi határozata alapján azonban átmentették az államvédelmet (PRO, ÁVO, ÁVH) az új egységes  Belügyminisztériumba, annak I. Főcsoportfőnökségeként. A párt Politikai Bizottsága által jóváhagyott 4550 fő helyett a BM végleges létszáma 6752 fő lett. A minisztérium vezetőinek, a kollégium tagjainak több mint kétharmada régi államvédelmi főtiszt, tábornok, a központi szervezeti egységek  31 vezetője közül  27 államvédelmis, kettő rendőr,  egy-egy pedig a büntetés-végrehajtás, illetve a légoltalom vezetője.

Az ÁVH az egységes Belügyminisztériumban 1953-ban (Forrás: „Államvédelem a Rákosi korszakban”, TH 2000)

A belügyminiszter: Gerő (Singer) Ernő , egyben a Minisztertanács első elnökhelyettese,  volt NKVD-tiszt.  Péter Gábor helyébe egyik helyettese, a határőrség parancsnoka: Piros László lép a belügyminiszter I. helyetteseként.  Meghatározó  szervezeti egységek a rendszerben: államvédelem, rendőrség, határőrség, belső karhatalom,  büntetés-végrehajtás, tűzrendészet, légoltalom.

Gerő Ernő

   A Belügyminisztérium új vezetése csak 1954 elején döbben rá, hogy a büntetés-végrehajtásnak nincs egységes törvényi szabályozása, a régi rendeletek, utasítások áttekinthetetlenek, ellentmondásosak,  nincsenek összehangolva, ennek következtében önkényes a gyakorlat, ahány börtön és kényszermunkahely, annyi szokásjogon alapuló eljárás, ami a visszaélések melegágya. 1954. április 6-án a BM Kollégiumának ülése elé kerül egy előterjesztés a  büntetés-végrehajtás szabály-tervezetéről. („A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései 1953-1956”, Állambiztonsági Történeti Tár, Történeti Hivatal, Bp.  2001.)

[Emlékeztetőül: a Minisztertanács 1953. július 31-én fogadta el a Gerő Ernő belügyminiszter által beterjesztett javaslatot a BM Kollégium tagjaira, amely megegyezett a PB 1953. július 22-i határozatában  jóváhagyottal.

A Belügyminisztérium Kollégiumának tagjai:

Piros László áv. vezérőrnagy, a miniszter első helyettese;

Dékán István, áv. ezredes, miniszterhelyettes;

Györe József, miniszterhelyettes;

Ács Ferenc áv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztály vezetője;

Valencsák János, áv. ezredes, a Határőrség és Belső Karhatalom parancsnoka;

Berecz Béla vezérőrnagy, az Anyagi és Technikai Főosztály vezetője;

Kucsera László áv. alezredes, a Kémelhárító Osztály vezetője;

Gazdik Gyula, áv. alezredes, a Hírszerző Osztály vezetője;

Balázsi Béla, áv. őrnagy, a Vizsgálati Főosztály vezetője;

Pőcze Tibor vezérőrnagy, Országos Rendőrfőkapitány.]

   A tervezet bevezetője  megállapítja, hogy a múltból átvett szokásokat is tartalmaz a gyakorlat, az 1945 utáni rendeletek nincsenek egységesen összefoglalva, egyes intézményekben csak hiányosan találhatók meg. Az ide vonatkozó tárgyi rendeletek gyűjteményének  legutolsó átfogó kiadása 1897-ben jelent meg. Számos parancsnok a legalapvetőbb  rendelkezéseket sem ismeri, akárcsak a munkaterületüket szabályozó elvi és adminisztratív utasításokat, ez is oka a gyakran előforduló törvénytelenségeknek. Az ügyészség felügyeleti jogköre  épp úgy nem volt részletesen  meghatározva , mint   a BM hatáskörbe került  javító-nevelő munka végrehajtása.

   A szabályzat érdemi  tervezete 10 részre, ezen belül 34 fejezetre és 619 paragrafusra  tagolódott. Ám a Garasin Rudolf bv. ezredes, parancsnok által jegyzett Börtönügyi Szabályzatot  a kollégiumi ülés nem tárgyalta meg. Ezt azzal indokolta Piros László  - aki két hónap múlva már  belügyminiszter -, hogy  a nagyon terjedelmes  szabályzathoz igen sok észrevétel érkezett írásban, ezeket majd egy bizottság áttekinti, megvitatja és bedolgozza a tervezetbe.

Garasin Rudolf

  (A Büntetés-végrehajtási szabályzat kiadására végül 1955. július 29-én, Nagy Imre miniszterelnök lemondása után, a belügyminiszter 19. számú utasításában foglaltak szerint került sor. A sokat emlegetett és gyakran hivatkozott 19. számú belügyminiszteri parancsot Gerő Ernő adta ki 1953. november 17-én , a törvényesség és a szocialista jogrend megszilárdításáról szólt.)

  Az államvédelem tevékenységének legszégyenteljesebb tükre a büntetés-végrehajtás volt: államvédelmi börtön, fegyház, internálótábor, kényszermunkahely. Az intézmények értékelésénél  a minisztériumi  vezetők mindig mostohán minősítettek, kevés jó szavuk volt,  mintha egyesek rossz lelkiismerete dolgozott volna tudat alatt, eltussolva saját felelősségüket. Pedig csak a gyilkos büntetőpolitika lecsapódásának helyszínei voltak,  viszonylag a legnagyobb nyilvánosság előtt, árulkodva a megközelíthetetlen  kínzókamrák titkairól és azok szemmel látható következményeiről.

   1953. szeptember 22-én  a Belügyminisztérium Kollégiuma ülésén Györe József miniszterhelyettes röviden  ezt a minősítést adja:

  „A büntetés-végrehajtásnál viszont a felületesség jellemzi valóban a munkát. A Személyzeti osztály adott ki olyan utasítást, hogy írják össze azokat, akik le akarnak szerelni. A felhívásra tömegével jelentkeztek leszerelésre a bv. őrök.”

  1953. december 29-én a BM kollégiumi ülésének napirendjén szerepel a büntetés-végrehajtás 1954. évi létszámának megállapítása és a bv. őrség szervezési munkájával kapcsolatos feladatok.  Előterjesztő: Garasin Rudolf bv. ezredes, parancsnok.

Gerő Ernő belügyminiszter napirenden kívül ezt mondja:

„Szabálytalanság, erőszakosság, lopások”

   „Az Ellenőrzési Főosztály ellenőrizte a bv. egyes munkahelyeit. A jelentés nagyon súlyos dolgokat állapított meg. Szabálytalanság, erőszakosság, lopások, és ha ennek csak a fele igaz, akkor is szégyen-gyalázat. Olyan rendszabályok összességét kell kidolgozni, melyek alapján fél éven belül biztosítva lesz, hogy ezen a területen is rendet teremtsünk, mert rendet kell teremteni. Az előterjesztést nem fogadjuk el, még egyszer alaposan vizsgálják meg…”

   Balázsi Béla áv. őrnagy, a Vizsgálati Főosztály vezetője hozzátette:

   „A házi fogdánál a törvényesség kérdésében sokkal rosszabb a helyzet, mint volt. Visszaélések vannak, nem kielégítő a létszám, levelek és üzenetek mennek ki, nem foglalkoznak az emberekkel. Nincs nálunk orvos, általános a szervezetlenség.„

  Garasin létszámigényét is elutasítja Gerő.  Az amnesztia utáni szabadítások és egyes KÖMI-munkahelyek (Közérdekű Munkák Igazgatósága 1951. december 1-től) megszüntetése ellenére az őrök létszámának növelését kérte a bv. parancsnoka.

A meglévő létszám a fogvatartási  intézményeknél 4604 fő volt, a KÖMI munkahelyein  807, összesen: 5411. Az új szükségletet 5411 + 888 főben jelölték meg, így az őr személyzet összesen 6299 főből állt volna  az előterjesztés szerint. A létszámemelést  egyfelől  a HM-től és az államvédelmi szervektől átvett objektumokkal, valamint a bíróságok decentralizálása következtében  a Járásbíróságok hatáskörébe utalt 71 járási börtön őrzési feladataival indokolták, másfelől a 24 órás őrszolgálati rendszer átszervezésével a 3-as váltású 8 órás szolgálati rendszerre. (A munkahelyeken felügyeletet teljesítő őrszemélyzetet közvetlenül érdekeltté kellett tenni a letartóztatottak és internáltak munkateljesítményében, prémiumot ennek alapján kaptak.)

Budapesti Fegyház és Börtön

   Gerő Ernő azonban  - anélkül, hogy konkrétan  kitérne a részletekre -  elutasítja az új igényt:

   „40 ezer letartóztatott volt, ebből van most 22 ezer, így a javasolt létszámemelést nem lehet elfogadni, mert az jelenleg is túlzott. Abból kell kiindulni, hogy 3.5 őrizetesre jut egy bv. őr. Meg kell vizsgálni a szervezeti felépítést, hogy jó-e az a mostani formában. A BKH (Belső Karhatalom) három helyen ezután is adjon segítséget. A Kollégium így nem fogadja el a javaslatot. Megbízzuk a Személyzeti Főosztály vezetőjét és a büntetés-végrehajtás parancsnokát, hogy szervezeti szempontból  nézzék meg a kérdést. Tárgyalni kell a Igazságügy Minisztériummal és a Legfőbb Ügyészséggel további börtönök megszüntetéséről. A párt és a kormány ezt így nem fogadhatja el. A vezetést is felül kell vizsgálni, nem egy nagy vízfej-e az egész. Az egész munkát Györe elvtárs vezetése alatt kell megnézni.”

1954. február  23-án  a büntetés-végrehajtási parancsnokság  munkáját tűzi napirendjére a BM Kollégiuma.

   [A bv-őrség ekkor 7 országos, 18 megyei és 71 járási börtönben, valamint  16 munkahelyi parancsnokságon és 3 különleges intézményben  (Bv. Központi Kórház, Tolnai Lajos utcai /Conti/ börtön, Központi Vizsgálati Fogda) lát el szolgálatot. Ezekben az intézményekben  23263 letartóztatottat őriztek, közülük bányamunkán foglalkoztattak 7055, KÖMI-vállalatoknál 5912, börtönön belül 2081 fogvatartottat. A nem dolgozó letartóztatottak száma 8215 volt.]

Kistarcsai Internálótábor

   A jelentés - a kötelezően előírt feladatok teljesítésénél mutatkozó némi javulás mellett -  nem kielégítő eredményekről szól az alapvető feladatok, így a biztonságos őrzés, a termelékeny munkáltatás és a szocialista nevelés  területén. Például:

   "Nem érvényesül még a beosztottaknál kellően a párttagok példamutatása, sok elvtársnál hiányos a felelősségérzet és a hivatásszeretet, még mindig alacsony az őrség politikai, erkölcsi, szakmai színvonala." De igen alacsonynak  minősítik a parancsnoki kar politikai, szakmai és általános műveltségi színvonalát is, ami kihat az őrség fegyelmi és erkölcsi állapotára.  Súlyosbítja a helyzetet, hogy  az őrök 30-35 százaléka családjától távol él, „...az elítéltek bomlasztó, megkörnyékező behatása  igen sok esetben éri el a fegyelem lazulását, a korrumpálódást, az erkölcstelenséget. Még előfordul a dolgozókkal szemben is botrányt okozó magatartás, verekedés, mint legutóbb Baracskán, ahol két leittasodott őr megbotránkoztató magatartást tanúsított egy dolgozó lakásán.”

           Alacsony színvonalú parancsnoki munka

   „A szolgálati lazaságok és a technikai berendezések hiányosságain túlmenően a létszámhiány is oka annak, hogy a javulás ellenére még mindig magas a szökések száma és az éberség szabályainak megsértése. Több munkahelyen ennek kapcsán a letartóztatottak meg nem engedett kapcsolatot tudtak létesíteni a külvilággal…” „Gyakori az elítéltekkel való tiltott kapcsolat létrehozása, az összejátszás, a meg nem engedett kedvezmények juttatása.” „…rossz az elítéltek egészségügyi ellátottsága, tisztálkodási lehetősége, elszállásoltságuk zsúfolt. Alig van börtön, ahol a fűtés megfelelő, a fűtési norma, pl. a kórházban alacsony, a fűtőberendezések a legtöbb helyen elavultak.”

   „Komoly hiányosság, hogy munkahelyeinken nem tudjuk megvalósítani a súlyos  bűncselekményt elkövetők elkülönítését az enyhébbektől, a büntetésük egy részét letöltötteket az újonnan bekerültektől, a köztörvényeseket a politikaiaktól, nőket a férfiaktól (!), a munkásokat és parasztokat az osztályidegenektől. Ennek oka egyrészt a férőhely hiánya, másrészt a termelési szempontok követése. Az elítéltek nevelését hátráltatja, hogy nem tudunk biztosítani megfelelő rabnevelő kádereket, tanítókat, nevelőket, oktatókat.”

Andrássy út 60: fapriccses betegszoba

  A BM Kollégiuma által meghatározott új feladatok közül - a később tárgyalandó témakör jobb megértése miatt - kiemelem a 9. pontot:

   „Az operatív szervek mellérendeltségi viszonyát meg kell szüntetni. Az operatív osztály, illetve az op. csoportok a parancsnokokkal szemben alárendeltségi viszonyban állnak. Az operatív hálózati munka megjavítása érdekében a BV parancsnoka és az operatív osztály vezetője dolgozzanak ki javaslatot az elítéltek közt végzendő elhárító munkára. A javaslat foglalkozzon a börtönökben és munkahely-parancsnokságokon lévő elítéltek szökési kísérleteinek, szervezkedéseinek, szabotázscselekményeinek, elhallgatott bűncselekményeinek, a külvilággal létesítendő kapcsolatainak  felderítésével és megakadályozásával. A javaslat kidolgozásához a BM I., II., IV., V. (kémelhárítás, hírszerzés, belső reakció elhárítás, ipari és mezőgazdasági elhárítás) osztályok, a Vizsgálati Főosztály, a III. főosztály (katonai elhárítás) és az ORK nyújtsanak segítséget. Az elkészített javaslatot jóváhagyásra terjesszék a miniszter I. helyettese elé.

   Felelős: Garasin Rudolf bv. ezredes, Kutika Károly r. ezredes, Gazdik Gyula államvédelmi alezredes, Kucsera László államvédelmi alezredes, Jamrich József államvédelmi alezredes, Balázs Béla államvédelmi alezredes, Rajnai Sándor államvédelmi őrnagy, Nagy József államvédelmi őrnagy.

  Határidő: 1954. április 30.”

Rajnai (Reich) Sándor

Az utóbbi új feladat azért is fontos, mert amint a vitában a BV-parancsnokság képviselője megfogalmazta: „Az operatív munka azért nem ment, mert az operatív beosztottak a parancsnok mellérendeltségében voltak.”

  A vitában felszólalók közül, Ács Ferenc áv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztályának vezetője így kritizál:

  „Nem ismerik (t.i.: a bv-parancsnokság vezetői) az elítéltek hangulatát, az elítéltek között osztályharc folyik. A börtönökben folyó ellenőrzések nem alaposak. A beosztottak között található 222 régi horthysta tiszt, 253 volt horthysta főjegyző és egyéb tisztviselő, 265 pártból kizárt, stb.”

  Györe József miniszterhelyettes:

 „A jelentés a törvényességet éppen csak érinti. A 23000 őrizetesből 8000 nincs foglalkoztatva. Nem termelik meg a rabok azt, amibe az eltartásuk kerül.”

   Balázsi Béla áv. őrnagy, a BM Vizsgálati Főosztály vezetője:

   „A beszélőket nem ellenőrzik. Az őrök fecsegnek az elítéltek előtt. Az operatív csoport nem támogatja a börtönparancsnokokat. Voltak esetek, amikor egy elítéltet az ország különböző börtöneiben napokig kellett keresni.”

  Pőcze Tibor r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány:

   ”Az elkülönítés nincs meg az elítéltek között. A rabnevelés nincs megszervezve. A bűnözés sokszor onnan indul el. A bűnözőknek negyedrésze visszaesik. A súlyosabb bűncselekményeknél 45% a visszaeső. Sok a szökés, ugyanakkor kevés az elfogás.”

1954. május 11-én, amikor  „A Belügyminisztérium szerveinek fegyelmi helyzete és javaslatok a fegyelmi helyzet megjavítására” című előterjesztést vitatja meg a BM Kollégiuma, a büntetés-végrehajtás szerveinél az átszervezés óta némi javulást állapítanak meg úgy a számszerűség, mint a cselekmények súlya tekintetében.

  Ám továbbra is  „…bőven tapasztalhatók hiányosságok, különösen az ittasság és a hanyag szolgálat teljesítés terén. Az ittasságból és a hanyag szolgálatteljesítésből több esetben súlyos bűncselekmények is származtak. Pl.  a várpalotai cseri-akna munkahelyről ez évben négy szökés történt ennek következtében. Az őrzés biztonsága legrosszabb a pálhalmai, az állampusztai és a csolnoki munkahelyeken, az ittasság a budapesti körzeti börtönben, valamint a csolnoki munkahelyen a leggyakoribb. Még mindig előfordul - bár ritkábban, mint az elmúlt években -, hogy beosztottak baráti kapcsolatokat teremtenek elítéltekkel, vagy viszonyt kezdenek azokkal, ami a politikai öntudat hiányát és az éberség gyengülését jelenti. Pl. a gyulai megyei börtön vezetője - B. bv.hdgy. - szexuális viszonyt folytatott az egyik elítélttel, akinek különböző kedvezményeket és ajándékokat adott. Hasonló eset történt a Zala megyei főosztályon, ahol két beosztott az egyik elítélt részére piperecikkeket juttatott be.” „D.I. bv. alhadnagyot, aki homoszexuális és beosztottaival erőszakoskodott, a kaposvári börtönparancsnokság parancsnoki teendői alól felmentették és büntetésből a szekszárdi börtönparancsnoki teendőkkel bízták meg. Ezt jelentették, azonban az ügyben semmilyen intézkedést nem tettek.”

A kollégiumi vitában Berecz Béla vezérőrnagy, az Anyagi és Technikai Főosztály vezetője kategorikusan kijelentette, hogy „A bv-nél anyagi fegyelem nincs!”

  Egri Gyula, az új belügyminiszter-helyettes (később a miniszter I. helyettese) pedig ezt mondta:

   „A bv-nél  burzsuj elemekkel építenek ki gazdasági  kapcsolatokat. Előfordul, hogy a beosztottak kuláklányokat vesznek feleségül.”

Fegyelemsértések, erkölcstelenség, korrupció, ittasság

   És milyen a fegyelmi helyzet a Belügyminisztérium  egészében?  A jelentés megállapítása szerint:

  „…továbbra is súlyos hiányosságok vannak és a Belügyminisztérium szerveinek fegyelmi helyzetében alapvető javulás nem tapasztalható. Még mindig magas a fegyelemsértések és a bűncselekmények száma, sok a törvénysértés, az erkölcstelenség, a korrupció és állandóan növekedik az ittasságból adódó fegyelemsértés. Három hónap alatt 1412 leittasodás történt, amit túlnyomórészt őrszemélyzeti rendőrök (532) és  határőrök (522) követtek el.”

A párt ökle: felvonul az ÁVH Határőrség (1955)

  „Az anyagi visszaélések, a korrupció főképpen rendőri szerveinknél tapasztalható. A járási osztályokon, őrsökön gyakori jelenség, hogy rendőrök kulákokkal barátkoznak, azoktól különböző ajándékokat fogadnak el, feketevágásokat követnek el, vagy segítenek elő. Igen magas az ilyen esetek száma a Békés megyei Főosztályon, ahol  egy rendőr őrmester minden ellenszolgáltatás nélkül kulákokkal művelteti meg a földjét. A rendőri szerveknél anyagi vonalon megmutatkozó súlyos hibákat leginkább a Budapesti Főosztály legutóbb megtörtént eseményeiből lehet lemérni, ahol több vezető és beosztott alvilági bűnözőkkel összejátszva anyagi visszaélések sorozatát követte el.”

  „Az erkölcsi téren elkövetett bűncselekmények és fegyelemsértések száma is igen magas, állandóan növekedik. A legtöbb erkölcsi természetű probléma  a megyei főosztályokon van, ahol több helyen maguk a vezetők is erkölcstelen életet élnek. Különösen súlyos a helyzet Békés megyei főosztályon, ahol N.R. szds. rendőri helyettes, K.R. fhdgy., a káder osztály vezetője, T.R. fhdgy., járási osztályvezető beosztottaikkal és erkölcstelen nőkkel folytattak viszonyt. Ezen a főosztályon fordult elő az is, hogy pártvezetőségi tagok is hasonló magatartást tanúsítottak.  Az erkölcsi züllés jelei elég nagymértékben  megmutatkoztak a Budapesti Főosztály  közlekedésrendészeti alosztályán, ahol a rendőrnők közül sokan erkölcstelen életet éltek. A Zsombolya utcai női rendőr otthonban például rövid idő alatt hét magzatelhajtás fordult elő és  a környéken szóbeszéd tárgya volt az otthonban lakók erkölcstelen élete. Hasonló jelenségek tapasztalhatók a központi szerveknél is. A III. főosztály volt helyettes vezetője J. őrnagy egyik beosztottjának feleségével tartott fenn szerelmi kapcsolatot és korrupciók sorozatát követte el. Az ORK egyik alosztályán a vezetők és a beosztottak között volt szexuális kapcsolat.”

  „Gyakori jelenség, hogy operatív munkások lokálokba járnak szórakozni, vagy hasonló helyeken töltik el szabadidejüket. Az ilyen mulatozásoknak gyakran utcai botrány vagy verekedés a vége.” „A VIII. osztályon (Környezetelő és lefigyelő osztály) a figyelő alosztály egyes beosztottai és vezetői folytattak szexuális viszonyt egymással.”

  „…ebben az évben már két határőr akart hazaárulást elkövetni, 12-en pedig megszöktek alakulatuktól. Jelentős a politikai természetű ügyek magas száma. Három hónap alatt a Határőrség szerveinél 209 esetben történt ellenséges politikai megnyilvánulás és 46 esetben folytattak vizsgálatot olyan személyek ellen, akik ellenséges elemekkel tartottak fenn kapcsolatot.”

   „A Komárom megyei államvédelmi osztály vezetője és beosztottai az őrizetbe vételek és házkutatások során törvénytelenül jártak el, ugyanis a bűncselekményekkel össze nem függő tárgyakat és értékeket foglaltak le, a lefoglalt bútorokat és értékeket egymás között szétosztották.”

   „Egyes megyei főosztályok rendőri szerveinél megnehezíti a fegyelem megjavítását az a körülmény, hogy a beosztottak közül sokan  a leszerelés gondolatával foglalkoznak. Ennek érdekében nem egyszer sorozatos fegyelemsértéseket is elkövetnek. A leszerelési lázat egyes helyeken az okozza, hogy a régi rendőrök elégedetlenek és rábeszélik a többieket is a leszerelésre.”

Csapatzászlót adományoz az ÁVH-nak a MÁVAG kollektívája 1949. április 25-én

A jelentés vitájában Ács Ferenc áv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztály vezetője nem szépíti a helyzetet és kertelés nélkül kimondja:

„Olyan jelentést nem tudok hozni, amely a valódi helyzetet tükrözné. Ennél a helyzet rosszabb. Eddig nem elemezték a fegyelmi helyzetet, csak vizsgálták a konkrét ügyeket.”

  Egri Gyula miniszterhelyettes:

 „A gyávaság több esetben előfordul a szerveknél. De ugyancsak vannak, akik mindenről jól tájékozottak, mindenről jól értesültek és ennek alapján fecsegnek a minisztériumról. Korrupciós jelenségek tapasztalhatók, a tabi járási osztályon például a beosztottak földet béreltek és azon megszervezték a Vörös Lobogó Termelőszövetkezetet.”

  Berecz Béla vezérőrnagy, a BM  Anyagi és Technikai Főosztály vezetője:

   „A Hajdú megyei főosztályon megbüntették az anyagi osztály vezetőjét, mert végrehajtotta a kiadott parancsokat. Beosztottak és vezetők sok esetben igénybe veszik szórakozásra a gépkocsikat és a karambolok 90%-a ilyen alkalmakkor történnek.”

  Koczina Gyula áv. ezredes, az MDP Központi Vezetőségének tagja:

 „A fiataloknál nagymértékű a burzsoá befolyás. Jampec társaságba járnak, udvariatlanok. A vezetők nem ismerik a fiatal tisztek problémáit.”

Pőcze Tibor vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány:

 „Nagymértékű liberalizmus tapasztalható. Előfordul, hogy a nyomozók válogatnak az ügyekben. Több tiszt megtagadta  a nyári táborozáson való részvételt. Budapesten rossz a fegyelem, a szolgálati szabályokat nem veszik figyelembe. Egyes beosztottak a munkatörvénykönyvre hivatkoznak, jogtalan igényeket támasztanak. A 19-es parancsot csak néhány hónapig tartották szem előtt a vezetők. A parancsnokok és a vezetők nem tárják fel őszintén a helyzetet. A parancsnokok jelentése mást hoz ki, mint a fegyelmi osztály ellenőrzése. A politikai tisztek nem járnak le az őrsökre, nem törődnek a problémákkal.”

  Kőrösi György  áv. alezredes, a Határőrség és a Belső Karhatalom politikai csoportfőnöke:

  „A jelentésre nem lehet teljesen támaszkodni. A fenyítettek 70%-a DISZ-tag. Nagyrészük harmadéves harcos. A Személyzeti Főosztály hónapokon keresztül nem intézi el az ügyeket.”

  Dékán István áv. ezredes, miniszterhelyettes:

  „A jelentés nem ad elemző, átfogó képet a minisztérium fegyelmi állapotáról, nem keresi az okokat. A vezetőknél a főveszély ma már a liberalizmus, az általános lazaságra való hajlamosság. Fel kell vetni az operatív munkafegyelmet. A hálózati munkában történt fegyelmezetlenségeket, a találkozók elmulasztását nem tekintik fegyelemsértésnek. Az avantgardizmus nem csak államvédelmi jelenség.”

Piros László áv. vezérőrnagy, a miniszter I. helyettese:

„A fegyelmi osztály nem oldhatja meg a parancsnokok helyett a feladatokat. A jelentés általában helyesen értékel, a fegyelmi helyzet nem kielégítő. A rendőrségnél és a határőrségnél mutatkozik meg a legtöbb fegyelmezetlenség. Ez különösen súlyos, mivel a legnagyobb részt a lakossággal való viszonyt rontják. A jelentés nem elemzi a szolgálati fegyelmet. Nagyon elterjedt a civiles magatartás. A vezetők között sok esetben bizonytalanság van, engedtek a követelményekből azért, hogy ne mondják, rossz a viszonyuk az emberekhez. A követelményekből nem lehet engedni!”

Piros László

[Piros László: 1950. október 24-től államvédelmi vezérőrnagyként  az ÁVH Határőrség és a Belső Karhatalom parancsnoka, 1953. június 4 és 1954 június 6 között a belügyminiszter I. helyettese, utána belügyminiszter 1956. október 24-ig.

   Egri Gyula 1954. február 3-tól belügyminiszter-helyettes, majd a miniszter I. helyettese 1955. november 26-ig, ezt követően az MDP Központi Vezetőségének titkára 1956. október 24-ig.

   Dékán István államvédelmi vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes 1953. július 18. és 1955. december 16. között, majd a miniszter I. államvédelmi helyettese, az államvédelmi főcsoportfőnökség vezetője 1956. október 30-ig.

   Pőcze Tibor 1951-től a belügyminiszter I. helyettese, 1954. augusztus 8. és 1957. július 1. között belügyminiszter-helyettes, egyúttal 1953. július 22-től 1956. december 6-ig országos rendőrfőkapitány.

  Berecz Béla államvédelmi vezérőrnagy 1949 és 1953 között a Magyar Néphadsereg anyagi csoportfőnökségének előbb osztályvezetője, majd csoportfőnöke, 1953-től 1962-ig a BM Anyagi és Technikai Főosztályának vezetője.]

Az Államvédelmi Hatóság VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályának vezetői (1950-1953)

A Főosztály irányítása alá tartoztak az ÁVH börtönei, internáló-és munkatáborai, a nyílt nyomozások, az operatív hálózati munka az internáltak és fogvatartottak körében.

Főosztályvezetők: (időrendben 1950-től 1953-ig) 

 

Dr. Décsi Gyula ezredes

Károlyi Márton alezredes

Juhász László ezredes

Zsidi Gyula ezredes

 

VI/1. Osztály (Jogi, majd Vizsgálati)

 

Károlyi Márton alezredes

Vajda Tibor őrnagy

 

1951. december 10-től átszervezve:

VI/6. Vidéki Vizsgálati osztály

Szeifert József százados

 

1953. január 2-től ismét átszervezve:

 

VI/3. Kémelhárító  Vizsgálati Osztály

Balázsi Béla őrnagy

VI/4. Belső Elhárító Vizsgálati Osztály

Kapitány István százados

 

VI/2. Osztály (Börtönügyi)

 

Princz Gyula őrnagy

Lőke Gyula alezredes

Várkonyi Ferenc őrnagy

Lőke Gyula alezredes

 

VI/2-a. alosztály (Szolgálati)

Németh Lajos őrnagy

 

VI/2-b. alosztály (Operatív)

Potecz Sándor százados

B. Szabó Gyula főhadnagy

 

VI/2-c. alosztály (Gazdasági)

Binszki János főhadnagy

 

VI/2-I. alosztály (ÁVH Házifogda, Budapest)

Urr József főhadnagy

Csete József százados

 

VI/2-II. alosztály (Állambiztonsági Büntetőintézet, Conti utca)

Nagy Károly őrnagy

 

VI/2-III. alosztály (Állambiztonsági Büntetőintézet, Kozma utca)

Bánkúti Antal százados

Kómár Mihály százados

 

VI/2-IV. alosztály (Állambiztonsági Fogház, Mosonyi utca)

Csillag György főhadnagy

Bus József hadnagy

Urr József hadnagy

Nagy Károly őrnagy

 

VI/2-V. alosztály (Állambiztonsági Büntetőintézet, Vác)

Lehota István őrnagy

 

VI/2-VI. alosztály (Internálótábor, Kistarcsa)

Potecz Sándor százados

Urbán Rezső főhadnagy

 

VI/2-VII. alosztály (Internálótábor, Recsk)

Fóris Béla százados

Csete József százados

Fazekas Péter százados

Tóth Gyula  bv. alezredes

VI/2_VIII. alosztály (2.sz. Állambiztonsági Munkatábor, Tiszalök)

Kiss Kálmán főhadnagy

Dornai Sándor bv. főhadnagy

 

VI/2-IX. alosztály (Munkatábor, Kecskemét)

Fazekas Péter százados

Tábori derű, éberség, munkaverseny

Csak némi derűvel lehet említeni a táborok amúgy nyomorúságos és kilátástalan világának  néhány szokatlan pillanatát, történését.

Van aminek forrása egyszerűen  az ávéhás szolgálattevők hanyagsága. Máskor viszont ügybuzgalma, szovjet típusú ébersége, a jelszavak túllihegése.

1953. február 12-én összecseréltek két foglyot, akik közül az egyiket kórházba kellett volna szállítani. Ám az  utóbbit  otthon felejtették a Kistarcsai Internálótáborban, az egészségeset pedig  kocsira tették és a rabkórházban az orvosok elé állították.

Urbán Rezső áv. százados táborparancsnok ezt jelentette igazoló jelentésében:

 "Az internáltak kisérését Varga János áv. alhadnagy ügyeletes őrsparancsnok és Kecskés 2 János áv. törzsőrmester őrsparancsnok helyettes elvtársak végezték és nem nézték meg tüzetesen a kísérőlapon feltüntetett adatokat, hanem név szerint  adták ki az internáltat és így adódott elő a két internált összecserélése." Amit alapvetően az tett lehetővé, hogy mindkét internáltat Nagy Lászlónak hívták, az egyik - akinek a nevére a szállítási parancsot kiállították -  Nagyváradon született 1921-ben, anyja neve: Nagy Zsuzsanna, a másik, akit helyette viszonylag egészségesen kórházba vittek, Káloson született 1897-ben, anyja: Tóth Jolán. A két Nagy László között  tehát 24 év a korkülönbség, ez azonban nem tűnt fel a két  ügyeletes ávéhásnak. A táborparancsnok sziklaszilárdan elrendelte, hogy "...az épületek reggeli jelentésében a kiadások és befogadások esetén az illető internált személyi adatait jelenteni kell."

 

Elcserélt foglyok

 

Egy internáltról csak a szabadulásakor derült ki, hogy nem az az igazi neve, amelyen raboskodott.

1953. október 26-án Müller Károly áv. alhadnagy jelentette a Kistarcsai Internálótáborból, hogy a kitiltás és rendőri felügyelet terhe alatt szabadulásra előkészített Knut Hansen Vilmos az adategyeztetésnél közölte vele: nem ez az igazi neve, hanem  Dumbeczki Vilmos (más feljegyzésben: Dombeczki). Elmondta: az ÁVH-központban olyan utasítást kapott, hogy az eredeti nevén nem szerepelhet.

Müller alhadnagy megkereste a tábor nyilvántartó tisztjét, aki elé tett egy 1950. augusztus 10-én kelt pecsétes Szolgálati jegyet, amelyet Hangyál János áv. hadnagy, ügyeletes tiszt írt alá, szövege pedig így hangzott:

 "Őrizetben visszakisértetem Knut Hansen Vilmos internáltat. Megjegyezni kívánom, hogy nevezett valódi neve: Dumbeczki Vilmos."  Az alhadnagy összegezi információit:

"Tehát Knut Hansen Vilmos a nevezett álneve. Ezen az álnéven szólnak a személy összes iratai, valamint az ügyével kapcsolatos értesítők is, amelyek a fenti irrattárban elfekszenek. Kérem ennek alapján, a Határozatba a nevezett valódi nevét beírni, hogy a vele kapcsolatos intézkedést végrehajthassuk."

A Belügyminisztériumnak készített szigorúan titkos jelentésből aztán kikerekedett a furcsa történt.

Dombeczki Vili (így a jelentésben), született 1915-ben,  a lengyelországi Mélhovice településen, anyja: Horceló Ágnes.  "Vili" munkás származású, apja bányász volt, öten voltak testvérek. Műegyetemet végzett, gépészmérnök lett, hosszú éveken át Németországban dolgozott, onnan hívták be katonai szolgálatra, amelyet 1940-től 1945-ig teljesített. 1944-ben több hónapot Magyarországon töltött, Budapest környékén a német légvédelmi tüzérségnél.

1945 májusában szovjet fogságba esett. (Itt egy  kb. 5 soros bekezdés ki van törölve a jelentésből.) Egy szovjet tiszt szabadon bocsátotta azzal, hogy Lengyelország, ahol ő született, felszabadult, menjen haza. Ám ő ennek ellenére Bécsen keresztül Budapestre jött, s  mert tartott attól, hogy felismerik, megváltoztatta nevét Knut Hansen Vilmosra.

Elhelyezkedett a magyar-svéd gyufaipari vállalatnál, ahol ellenőrként és műszaki vezetőként dolgozott, egy év után a Nehézipari Központba került, majd innen 1947-ben a Rákosi Mátyás Vas-és Fémművekbe, ahol az újonnan épült csőgyárnak lett a műszaki vezetője. 1949-ben egy feljelentés nyomán az Államvédelmi  Hatóság őrizetbe vette, s közölték vele, hogy mivel német állampolgár, ki fogják toloncolni. Megijedt és bevallotta valódi nevét, amelyet hiteles okmányokkal igazolt. A kitoloncolás elmaradt, internálótáborba küldték, de figyelmeztették, hogy továbbra is álnevén szerepeljen. (Rejtélyes lyukak vannak a történetben, sok más hasonló eset nyomán  elképzelhető "Vili" beszervezése is.) A jelentés azt is megállapította, hogy 1945-től 1948-ig tagja volt a Magyar Kommunista Pártnak, ahonnan kizárták, mert osztályidegennek minősítették. Fellebbezni elmondása szerint azért nem mert, hátha kiderül, hogy álnéven tartózkodik Magyarországon. A jelentés további vizsgálatok kilátásba helyezésével zárul, ám azoknak már nincs nyoma a levéltárban, ezért az olvasó számára itt véget is ér "Vili" története.

 

Aki más néven raboskodott Kistarcsán

Megmosolyogtatók a kommunista gyanakvás és éberség diktálta  biztonsági intézkedések az állami ünnepeken (április 4., augusztus 20. stb.) és  a munkaverseny olyan ritka jeles napok tiszteletére, mint Rákosi vagy Sztálin születésnapja. (Sztálin születésnapja nemcsak munkaversenyt jelentett, hanem egyúttal biztonsági intézkedéseket is.)

Az ÁVH abból a feltételezésből kiindulva hozott szigorú biztonsági intézkedéseket az ünnepek alkalmával, hogy  az internáltak ezeket a napokat kihasználva készülnek szökésre, zendülésre, megmozdulásra, s ezért  szükség van  "...az őrizetünkben lévő osztályellenség fokozott éberséggel történő őrzésére". Az utóbbi félmondat szerepel abban a parancsban, melyet a VI/2 osztály, tehát a börtönügyi adott ki valamennyi alosztály (börtön, internáló- és munkatábor) parancsnokságának 1952. április 4., hazánk felszabadulása hetedik évfordulója alkalmából. Hasonló volt a parancs  Sztálin születésnapján, december 21-én is. (Az utóbbi például december 20-án 12:00 órától december 22-én 08:00 óráig tartott.) 

Az intézkedések:  teljes összetartás a tiszti állomány számára, részleges a tiszthelyetteseknek; fokozott ügyeleti és készenléti szolgálat; megerősített belső és külső járőrszolgálat; állandó összeköttetés az osztály ügyeletével, jelentési kötelezettség óránként, rendkívüli eseményt  soron kívül  telefonon  kell jelenteni nemcsak az osztálynak, hanem a Belső Karhatalom parancsnoki ügyeletének is; tilos az őrzött személyek külső mozgatása, a belső mozgatás is csak a legszükségesebb lehet az összetartás időtartamára; a rendkívüli szállításokról csak a börtönügyi osztály vezetője intézkedhet; a rendelkezésre álló gépkocsikat csak szolgálati ügyben lehet felhasználni, a készültségi szolgálatba  vezényelt gépkocsivezetők kötelesek az ügyeletes tiszt utasításait végrehajtani, állandó ügyeleti szolgálatba rendelt az osztályvezető, az operatív alosztályvezető, az orvos és a gazdasági alosztályvezető személygépkocsija; minden szolgálaton kívüli beosztott köteles előzetesen írásban jelenteni tartózkodási helyét, értesítési címét.

 

Összetartás, megerősített éber szolgálat Sztálin születésnapján 1952-ben

1952. január 31-én a Kistarcsai Internálótábor is csatlakozott a tiszalöki munkatábor versenyfelhívásához Rákosi Mátyás 60. születésnapja  alkalmából.  (Rosenfeld Mátyás 1892. március 9-én született.)

Részletek a versenyfelajánlásból változtatás nélkül:

"A fegyelem megszilárdítása érdekében: a magánéletben és szabadnapon való magatartás érdekében egységünknél hetenként egy félórát oktatást tartunk a kommunista erkölcsről és a katonai udvariasságról. A munka tervszerűbbé tétele érdekében: A Szolg. Szab. minden pontját tanulmányozzuk, hogy tisztán látjuk a szolgálat helyes vagy helytelen irányát. A szakmai továbbképzés színvonala emelése érdekében: a szakmai előadás  jó felkészülése érdekében harminc órát fogunk szabadnapból felhasználni. A jegyzeteket minden oktatás után ellenőrizzük. A politikai színvonal emelése érdekében: egységünknél kollektívan a verseny időtartalma alatt egy mozi vagy kiállítás látogatást szervezünk. A pontokban nem szerepelt: a szolgálat jobbá tétele érdekében 1952. január hó 31-től szakaszonként egy őrhelyek szerinti  grafikont állítunk fel, melyen minden őrszem elvtárs tisztán látja jó munkáját vagy hiányosságait, mellyel lendületet adunk a jobb őrszolgálat ellátására.”

Urbán Rezső áv. fhdgy. aloszt. pk.,  Kecskés 2 János áv. törm. örs.pk.,  Kovács 4 József áv.tiz. örs.pk.

 

Rákosi a dolgozó nép között

A kistarcsai ávósok elfogadják a tiszalökiek versenyfelhívását Rákosi Mátyás 60. születésnapjára

1952 emlékezetes esztendejében július 31-én egy páratlan versenykiírás is születik évfordulótól függetlenül. Objektív kiváltó oka az a tény, hogy:

 "A VI/2 osztályon sok olyan elvtárs van, aki még nem lőtt puskával. Ezért szükségessé vált, hogy az őrségi elvtársakkal karöltve bevonjuk a műszaki és irodai dolgozó elvtársakat is, hogy adott helyzetben kellően tudják fegyverüket használni."

"A verseny célja (szó szerint ): tudjuk, hogy az imperialisták lángba akarják borítani a világot, és tisztába vagyunk azzal, hogy az imperialisták láncos kutyája, Titó és bandája ugrás szerűen  várja a parancsot gazdáitól, hogy megtámadják hazánkat. Akadályozzák meg a szocializmus fejlődését és rombadőtsék a magyar munkásosztály eddigi vívmányait." "A verseny három testhelyzetből , fekvő, térdelő, álló."

Lőke Gyula áv. alezr.,  sportkör elnök;  Németh Ferenc sport.vez.;  Csete József áv. szds. szak. oszt.vez.

   [Derűsnek szánták, hogy a különböző szintű parancsnokok sportfunkciót, beosztást is kaptak a „07-es Bástya Sportkör”-ben.]

 

Verseny azon elvtársaknak, akik még sohasem lőttek

Kevésbé megmosolyogtató volt az a  vesztegetési kísérlet, amelyről 1953. június 20-án  Nagy Károly áv. őrnagy az ÁVH VI/2-IV. alosztály  - tehát a Mosonyi utcai Állambiztonsági Fogház - parancsnoka jelent. Álljon itt szó szerint:

  "Jelentem, hogy f. hó 20.-án átmentem a Megfigyelőbe és az ott szolgálatot teljesítő Hagymási bv. őr jelentette, hogy Almási Alfréd elítélt igyekszik bizalmába férkőzni és arra kéri, juttasson ki egy levelet egy általa megadott címre. Ezen kívül elmondta, hogy kb. 100 ezer dollárja és 16 ezer forint készpénze van egy volt nyilas újságírónál. A pénzt megtarthatja magánál és elköltheti, a dollárokat pedig rakja biztonságba, míg kiszabadul.

  Az elvtárs elmondta még azt is, hogy a héten volt levélírás engedélyezve a részére és valamilyen követségi tisztviselőnőnek írt, akit kért, hogy vasárnap, azaz f. hó 21-én 8.00. és 9.30 között vár beszélőre.

  Tudomásom szerint Almási Alfréd valuta üzérkedésért 5 évre van bűntetve. Apja internálva van, anyja és húga Franciaországban van jelenleg.

Sürgős intézkedés végett teszem meg jelentésemet az osztályvezető elvt.-nak." (A VI/2  börtönügyi osztály vezetője ekkor Lőke Gyula alezredes volt.)

 

Megvesztegetési kísérlet

Vietnámi magyar idegenlégiósok, MÁV-kémelhárítók

A sorozat I. részében említettem, hogy az ÁVH börtönében voltak a francia idegenlégióban harcolt magyarok közül azok, akiket Vietnamban elfogtak az észak-vietnámi kommunista rezsim katonái - különösen a Dien Bhien Phu körüli összecsapások idején, 1953-ban -, s átadtak  a magyar hatóságoknak. (A II. világháborúban francia fogságba esett magyar hadifoglyok az embertelen bánásmód és a kegyetlenül mostoha körülmények miatt menekültek  a hadifogoly táborokból tömegesen a francia idegenlégióba.)

   Balázsi Béla államvédelmi őrnagynak, a VI/3 Kémelhárító Vizsgálati Osztály vezetőjének egy  1953. június 9-i szolgálati jegyéből tudjuk, hogy engedélyt kért Lőke Gyula áv. alezredes, börtönügyi osztályvezetőtől a vietnami idegenlégiósok kihallgatására, akik akkor már a  Gyűjtő Fogházban vártak sorsuk alakulására. Ebből a levélből ismerhettük meg a magyar idegenlégiósok neveit: Papp József, Buzák Ákos, Horváth József, Magyar József, Kulacs László, Vass Gyula, Hómann József, Dukai János, Holecz József, Buz Rudolf, Schlifter István, Klein Jenő, Csibra Tibor és Nyári Elemér.

 

Vietnámi magyar idegenlégiósok kihallgatása

A Kistarcsai Internálótáborban  külön zárt csoportot alkottak az egykori  MÁV katonai kémelhárítás lefogottai. Az ÁVH szerint, akik 1945 előtt a vasút ÜV/b nyilvántartó hivatalánál a bizalmas iratokat és a katonai vonatkozású ügyeket kezelték, azok alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar VKF-2-es osztályának  besúgói ("K"-tisztjei) voltak.

  [A Magyar Királyi Honvédvezérkar Hadműveleti Csoportfőnökségének  VKF-2 osztálya a magyar katonai hírszerzés és elhárítás közös csúcsszerve volt. 1939-42 között a VKF-2 osztály, majd  1942-44 között az Államvédelmi Központ vezetője Újszászy István vezérőrnagy (1894. augusztus 30. Nagykőrös - 1948?), a háborúból való kiugrás előkészítésének egyik meghatározó személyisége, aki mindvégig élvezte Horthy bizalmát. A német megszállás után  az SS Biztonsági Szolgálata, majd a háború utolsó hónapjaiban a szovjet NKVD tartóztatta le. 1948 nyarán a HM katonapolitikai osztálya kérésére  egy szovjet hadifogolytáborból visszaszállították Magyarországra, ahol  szigorú őrizet mellett részletesen leírta a VKF-2 és az ÁVK felépítését, szervezeti működését, ügynökhálózatának  konspirációs módszereit és megnevezte a legfontosabb informátorokat.]

A MÁV-tól internáltak majd  minden  1945 előtti rádiótávirásznőt, telefonközpont-kezelőt, személyi nyilvántartót, bizalmas munkahelyen dolgozót, a kistarcsai női rabok között több mint harmincan voltak, köztük: Jerszi Istvánné vezető főtávirász Miskolcról, Herczeg Erzsébet telefonközpont-kezelő Debrecenből, Bernáth Károlyné távirász Debrecenből, Molnár Istvánné Czirok Ágota  MÁV-irodavezető Budapestről, Riteczki Ilona gépírónő Budapestről, Szövényi Magdolna rádiótávirász Pécsről. (Közülük nem egyet megtörtek és beszerveztek a  VI/2-b alosztály  operatív beosztottjai, illetve a I. Hálózati Főosztály 6. közlekedési osztályának Gera Gyula vezette operatív tisztjei.) (ÁBTL, V-99010, Kistarcsa, Női internáltak)

 

MÁV telefonközpontos nő horthysta kémelhárítókkal állhatott kapcsolatban

 

  A MÁV katonai kémelhárítás, VKF/2 - ÜV/b lefogottai iratait az „Imre József és társai” vizsgálati dosszié őrzi az ÁBTL-ben  (3.1.9. V-251/1).

Imre József (1904. április 9, Őrváralja, Pálfy Anna) 1951. június 22-én hunyt el a Kistarcsai Internálótáborban, halálának hivatalos oka: „Szívgyengeség, szívizom elfajulás”, a betegség előzményeként „Két oldali gümőkoros tüdőbeszűrődés üregképződéssel és hörgőtágulattal” is szerepel. Imre a püspökladányi pályaudvaron kezdett dolgozni, fékező majd kalauz. A 30-as években  vonatkísérőként átjárt Romániába. Egy másik vasutas azt állította tanúvallomásában, hogy  Imre egyik útja  során egy szovjet hírszerzőt fedezett fel a vonaton, szólt a csendőröknek, akik elvitték és állítólag el is ítélték. Ezen kívül több tanú szerint a Magyar Élet Pártja tagja volt, agitált és korteskedett. A püspökladányi állomás főnöke G. János, a VKF/2 osztály ügynöke beszervezte és Debrecenben kiképzést is kapott a katonai kémelhárítás tisztjeitől. Egy 1962-ben készült BM-jegyzőkönyvben  az szerepel, hogy  1945-ben belépett az MKP-ba, bizalmi lett, áthelyezték Debrecenbe  a MÁV területi igazgatóságához, ahol pártiskolát végzett, megválasztották az igazgatóság párttitkárának, tagja lett a városi és a megyei pártbizottságnak. 1949-ben az igazgatóság katonai osztályának vezetője, az év végén pedig kinevezték a KPM Vasúti Igazgatósága  katonai osztályának helyettes vezetőjévé. Itt tartóztatták le 1950. május 18-án. Az ÁVH  múltbéli „népellenes magatartás” miatt internálta. Szabotázs cselekménnyel is meggyanúsították,  befurakodott a pártba, fasisztákat helyezett pozícióba. Fő bűne azonban az volt, hogy „Valószínűsíthető, hogy öccsével együtt lebuktatott egy szovjet felderítőt.”

  Az 1962. november 8-án készült jegyzőkönyv, melyet dr. Hornok Bálint r. őrnagy írt alá,  befejezésül megállapította, hogy „… olyan bűncselekmény elkövetésével is megvádolták, ami nem lett bizonyítva és bűncselekményként bírálták el olyan magatartását, amely legfeljebb fegyelmi eljárás okát képezhette volna…”

  Ennek ellenére 1962 végén a Belügyminisztérium és a Minisztertanács képviselőiből álló Rehabilitációs Bizottság elutasította az elhunyt édesanyjának: özv. Imre Józsefnének fia rehabilitálására vonatkozó kérését, melyet Kádár Jánoshoz címzett. Az indoklás arra hivatkozott, hogy Imre József a VKF/2 ügynöke volt, „Az ellene indított eljárás semmilyen  vonatkozásban nem kapcsolódott a munkásmozgalmi személyek ellen indított koncepciós perekhez.” (T.i.: az utóbbiak részvevőit  rehabilitálták akkoriban, s  az édesanya azokhoz sorolta fiát is.)

 

Imre József vasutast nem rehabilitálta a bizottság 1962-ben, mert VKF-2 ügynök volt

 

 Borbély Elek (1894. április 15, Erdőszentgyörgy, Nemes Zsuzsanna) budapesti  MÁV-főfelügyelőről  a Kistarcsai Internálótáborban készült  jelentés 1953 júliusában.

  Apja csendőr volt, ő 1938-tól  az Államvasutak katonai  kémelhárító szervezetének  vezetője. Megszervezte a kémelhárító hálózatot, szoros kapcsolatban állt a VKF/2 és a VKF/7 osztályaival  a Kereskedelemügyi Minisztérium katonai szervén keresztül. Megvádolták azzal is, hogy jelentéseinek személyi következményei voltak, áthelyezések és elbocsátások, baloldali emberek üldözése; a „K”-csoport vonalvezetőjeként többeket közvetlenül szervezett be. Rovására írták vallásosságát,  1923-tól tagja, prefektusa  volt a Mária Congregationak. 1945-től  aktív szakszervezeti munkát végzett a Vasutasok Szakszervezetében.

Budapest ostroma után a Katonai Osztályt vezette, 1945  szeptemberétől 1949 tavaszáig a Szállítmányozási Osztály főnöke, majd október 22-ig a Közlekedési Minisztérium Fuvarozási és Fuvarjogi  Osztályán a nemzetközi egyezmények és a külföldi vasutak szakértője. 1949. október 22-én letartóztatták. Ennek indokai között  az is olvasható, hogy „A felszabadulás után hivatali minőségben rendszeresen tett külföldi utazásokat és eközben kapcsolatba lépett a nyugati hírszerző szervekkel, melyek részére híranyagot szolgáltatott.”

A jelentés megállapítja: Borbély 1948. áprilisában belépett az MKP-ba a MÁV Igazgatóság pártszervezeténél. Az év végi tagrevíziónál kizárták, mert pártmunkát nem végzett és kiderült: a MÁV Katonai Osztályán kifejtett tevékenységéért magas  horthysta kitüntetést kapott. Az előbbi tények után Borbélyt így jellemzi az ÁVH: „Teljesen nyugati jobboldali beállítottságú, nacionalista, soviniszta, a proletárdiktatúra ellensége. Megfelelő polgári műveltséggel rendelkező, igen ravasz, mindenkivel szemben óvatos.”

A végső konklúzió: „A fentiek alapján javasoljuk Borbély Elek internáltat bíróság elé állítani. Tekintettel azonban arra, hogy a MÁV-on belüli kémelhárító hálózatnak személyi állományát ismeri és ezen a területen az ÁVH-nak értékes adatokat tud szolgáltatni, javasoljuk elítélése után  anyagát az I/6 osztálynak átadni.„  Sarkadi István áv. főhadnagy. (Az I/6  a beszervezéseket végző Hálózati Főosztály közlekedés elhárítási osztálya volt.)

 

Az ÁVH-nak értékes adatokkal szolgálhat, ezért elítélése után beszervezendő

 

A Kistarcsai Internálótábor „D” épületének 6-os szobájában volt szobaparancsnok Jakab Mihály (1915. május 19., Rozsnyó, Márkus Veronika) volt debreceni MÁV-irodavezető. Az I/6 osztály operatív célból foglalkoztatta, jelentései  a V/251/1 dossziéban olvashatók. Letartóztatása indoka: a múltban a VKF/2 besúgója volt. Ezt tagadja, de beismeri, hogy az ÜV-ben a b., csoportban dolgozott, amely a VKF/2-nek volt a szerve. Apja csendőr törzsőrmester, ő  szakaszvezető századírnokként szerelt le a katonaságtól, 1940-től kocsirendező a debreceni állomáson, 41-ben elvette a pályamester lányát,  majd  a segédhivatalba került, ahonnan  egy éves tanfolyamra küldték. Azt elvégezve az ÜV/b nyilvántartó hivatalba került, ahol a vasút bizalmas irattárát kezelte, a katonai ügykezelést intézte.

A szovjet csapatok bevonulása után átvette az ÜV/b nyilvántartó hivatalának vezetését. 1949-ben letartóztatták,  ám  3 nap múlva szabadlábra helyezték, visszamehetett a vasúthoz, de más beosztásba: a debreceni állomás anyagszertárának számadója lett őrizetbe vételéig: 1950. november 16-ig. November 20-án Kistarcsára internálták.

1945. januárjában belépett az  SZDP-be,  1946. januárjában átlépett  az MKP-ba, onnan  az egyesüléskor az MDP-be. Pártmunkás, agitációs aktíva volt. A Pártból 1948-ban kizárták az állomáson történt pénzsikkasztással kapcsolatban.

Pergel József áv. alhadnagy megjegyzése: „Rendszerellenes, amit igyekszik ködösíteni, alázatos és alattomos. Két ízben akart illegális levelet kiküldeni a hozzátartozóinak.”

1952. augusztus 15-én az a határozat születik, hogy  ha az I/6-c. alosztálynál „operatív szempontból nem lesz megfelelő, úgy javasoljuk a KÖMI-nek átadni munkára.„(Tehát közmunkát végez majd valamelyik munkatáborban vagy munkahelyen.)

Ha nem lesz beszervezhető, akkor megy a bányába dolgozni

Orosz Gyula  gyanúsított (1900. október 9., Nagyvárad, Solecz Ilona)  hajdúböszörményi MÁV-főraktárnok, korábban: vonatvezető, kalauz, a Magyar Élet Pártjának tagja 1940-44 között, kertelés nélkül vallott meggyőződéssel vállalt múltjáról Kistarcsán, 1952. augusztus 14-én:

  „1939-től a VKF/2 kémelhárító szolgálatában álltam, mint besúgó. A MÁV-nál teljesítettem szolgálatot, Garai János volt az állomásfőnököm, aki szintén a VKF/2 besúgója volt. Ő szervezett be 1939-ben és a VKF/2 utasításait mindég Garai János volt állomásfőnöktől kaptam. Mivel én vonatkísérő voltam, eljártam többször a vonatszerelvénnyel román területekre is. A román területeken meg kellett figyelnem, hogy milyen fegyveres erők vannak ott, Magyarország határa felé, s milyen tűzfegyverekkel vannak ellátva, milyen erődítményeket építettek ki a határmentén. Román területről való visszatérésem után a jelentést Garai János állomásfőnökömnek tettem, aki a jelentést továbbította a VKF/2-nek.

…egy alkalommal jelentettem 5 személyt, mert utazás közben szidták a horthysta rendszert és ezt Garain keresztül a VKF/2 tudomására juttattam.

A II. világháború alatt hittem a német fasizmus győzelmében. A győzelem érdekében agitációs propagandát fejtettem ki, a szovjet csapatok ellen, különösen Máramaros szigeten, a vasutas laktanyában. 1945 után, ittas állapotban többször terjesztettem demokráciaellenes rémhíreket.

Beismerem, hogy a VKF/2 részére besúgói tevékenységemet meggyőződésből vállaltam, mert hittem a fasizmus győzelmében.” Felvette: Lipták Mihály áv. alhadnagy.

  Nem a VKF/2-nek végzett kémelhárító tevékenységéért, hanem  „…a Szovjetúnió és demokrácia ellenes propaganda” miatt vette őrizetbe 1950. november 16-án  és internálta az ÁVH Papp János (1914. április 21., Nagyvárad, Horváth Róza) MÁV-főintézőt, debreceni lakost. Ritka módon  1952. november 5-én  javasolták szabadlábra helyezését, igaz, beszervezése mellett.

  Papp János 1934-ben kezdett dolgozni Debrecenben  a MÁV-nál: fékező, jegyvizsgáló, térmester, forgalmi szolgálattevő. 1938-39-ben MÁV tisztképző tanfolyamot végzett Budapesten, 1941-től 1944 áprilisáig  állomásfőnök-helyettes Szatmárnémetiben, majd Pápán  menetrendi felvilágosító 1945 január közepéig. Hazamegy Debrecenbe, ahol állomásfőnök-helyettes, ezután  állomásfőnök Kabán, Püspökladányban, Vásárosnaményban. 1950. szeptemberében áthelyezték Debrecenbe, ahol a forgalmi osztályon menetlevél vizsgáló.

1945 előtt nem volt tagja politikai pártnak. 1946-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba, 1947-ben átlépett az MKP-ba, majd a két párt egyesülésekor az MDP tagja lett. A felülvizsgálat során  1948. decemberében kizárták jobboldali magatartása miatt. 1950. november 16-án őrizetbe vették a Szovjetúnió és demokrácia ellenes propaganda miatt. Ennek tartalmát  így írja le a bernátkúti munkahelyen 1952. szeptember 28-án készült  jegyzőkönyv és javaslat:

„1945-ben Kaba községben megtartott politikai beszámoló után, ahol szó volt arról, hogy a SZU-ban a gyermekek részére felállított otthonok vannak, s a gyermekeket a kommunizmus szellemében nevelik, a dolgozókat pedig erkölcsös és kulturált életre, a nevezett (Papp János) a következőket mondta: „Én elhiszem, hogy a SZU-ban a dolgozók jómódban élnek, de akkor miért mondták a szovjet katonák, mikor bejöttek minden kis ház tulajdonosának, hogy burzsuj? A másik ilyen irányú kijelentése 1946-ban volt, amikor a MÁV párttitkárral beszélt arról, hogy a kommunizmusban nincsenek magán tulajdonok. A nevezett erre kijelentette, hogy : „Mégis van hasonlatosság a kommunizmus és a hitlerizmus között, mert Hitler a zsidóktól vette el a vagyont, a kommunizmusban  pedig tőlünk vesznek el mindent.”

 

Kijelentette: van hasonlatosság a kommunizmus és a hitlerizmus között. Beszervezendő.

 

„Internálási ideje alatt büntetve nem volt, a tábor szabályait pontosan betartja.

Megállapítottuk, hogy meggyőződése jelenleg is jobboldali, mivel régi katonatiszt volt.”(?!)  [Legmagasabb rangja zászlós, amikor 1945. március 18-án századát Ausztriába irányították, Hegyeshalomnál kilépett a sorból és Mosonszentjános állomáson várta be a a szovjet csapatokat - megj.: I.Cs.]

  Aláírók:

  Paulik Imre áv. szds.,  Kenyeres Károly áv. fhdgy.,  Bácsi Sándor áv. alhdgy.

  Az 1952. november 5-én Pálhalmán készült környezettanulmány  Papp Jánosról, a KÖMI (Közmunkák Igazgatósága) bernátkuti internált munkásáról így végződik:

 „Munkáját szorgalmasan végzi.  A politikai megnyilvánulásoktól tartózkodik. Általános viselkedése komoly, visszavonult, mindenben a megnyugvó embert mutatja. Szerény, igyekszik háttérben maradni. Vitákba nem bocsátkozik, a parancsnokság intézkedéseit pontosan betartja. Egyszerűsége következtében kedvelik az internáltak.

Javaslom szabadlábra helyezését, valamint beszervezését.”

B. Szabó Gyula áv. szds. osztályvezető-helyettes;  Tóvölgyi Antal áv. fhdgy.

Az ÁVH Titkos Ügyviteli Szabályzata

1952. február 4-én a I. Hálózati Főosztály 6. osztálya, a közlekedés elhárítás kéri  Juhász László áv. ezredest, a VI. főosztály vezetőjét: engedélyezze Fodros István áv. hadnagynak, hogy a Kistarcsai Internálótáborban kihallgassa  Szép József, volt MÁV főintézőt. A Szolgálati jegy azt jelzi, hogy valami olyan ügyről van szó, ami  nem csupán „Szigorúan titkos”, hanem „Szigorúan titkos H”. Ez volt a jelzése az iratok legmagasabb titkossági fokának.

 

Az ÁVH Titkos Ügyviteli Szabályzata

 

  [Az Államvédelmi Hatóság Titkos Ügyviteli Szabályzatát 1952.  január 2-án hagyta jóvá Péter Gábor áv. altábornagy. Érdekessége, hogy  megjelenése után hibaigazítást küldtek a számozott példányok címzettjeinek, s azt a fedőlap első, belső oldalára kellett ragasztani.  A 008-as példány tanúsága szerint, a „Hibaigazítás” 1. pontja: „A 4. oldalon: 'II. Az iratok titkossági fokának megállapítása' című rész 4. sorában az első szó 'négy' helyett helyesen 'három' értendő.” Ez a három a következő:

1., „Szigorúan titkos H!”

  Ide tartoznak a legbizalmasabb iratok:

a., Az ügynöki és információs hálózatra vonatkozó javaslatok, jelentések, dossziék.

b., Őrizetbevételi javaslatok.

c.,  A III/2. osztály (Cenzúra, majd „K”- Ellenőrzés - megj.: I.Cs.), a III/1-a alosztály (Külső megfigyelés - megj.: I.Cs.) és a X/3 osztály (Operatív-Technikai - megj.: I.Cs.) operatív-technikai anyagai.

d., Az ÁVH beosztottaira vonatkozó személyi dossziék, különös fontosságú terhelő adatokat tartalmazó jelentések és különös fontosságú fegyelmi ügyek.

e., A mozgósítással, riadóval és rejtjelezéssel kapcsolatos iratok és okmányok.

Ez utóbbi iratokat külön helyen erősen védve kell megőrizni és veszély esetén meg kell semmisíteni.

„Szigorúan titkos H!” csoportba tartozó iratokat minden esetben „Sajátkezű felbontásra!” jelzéssel kell továbbítani és azt a címzetten kívül más nem bonthatja, még a titkársága, illetve közvetlen beosztottja sem.

2., „Szigorúan titkos!”

Ide tartozik a  „Szigorúan titkos H!” csoportban fel nem sorolt minden operatív anyag és dosszié; valamint általában minden irat, amelyből kitűnik, hogy az ÁVH milyen természetű munkát végez;  továbbá azok az iratok, amelyek az ÁVH bármely szervének felépítésével, vagy beosztottjaival kapcsolatos adatokat tartalmaznak.

Ezeket az iratokat csak indokolt esetben szabad „Sajátkezű felbontásra” jelzéssel továbbítani.

3., „Titkos!”

Ide tartoznak a nem operatív természetű, de bizalmas iratok (pl. gazdasági ügyek, szolgálati jegyek stb.).

Ezeket az anyagokat „Sajátkezű felbontásra!” jelzéssel nem lehet továbbítani.

A Hatóságon kívül más szervek felé csak „Titkos” és „Szigorúan titkos!” jelzés (külön betűjelzés nélkül) használható.]

De vajon miért volt ennyire titkos Fodros István áv. hadnagy  feladata?  Szép  József  (1901., Debrecen, Tompa Ilona) MÁV-főintéző budapesti lakost 1950. december 12-én internálták a 10-50070/1950 számú véghatározattal, amelyet Károlyi Márton áv. alezredes írt alá. Indoklás: „Nevezett a múltban mint „K” tiszt a VKF/2 besúgója volt. A felszabadulás után egy nyugati hírszerzővel állt kapcsolatban.” Szép József nem fellebbezett a véghatározat ellen.

Máig nem tudjuk mi történt kihallgatásán. Ám egy 1955. január 20 -i  jelentésben, melynek tárgya. László György ügye, a következők olvashatók:

„1950. XI. 20-án őrizetbe vett Szép József, volt MÁV főintéző, aki mint „K” tiszt a VKF/2 besúgója volt, 1950. november 23-án  kihallgatása folyamán vallomást tett arra vonatkozóan, hogy 1946-tól kezdve folyamatosan felvette a kapcsolatot a volt „K” tisztekkel, köztük László Györggyel is, volt MÁV főfelügyelővel, aki a VKF/2 részére beszervezett „K” tiszt volt.

Azzal kapcsolatban azonban, hogy László György, mint „K” tiszt valóban fejtett volna ki valamilyen tevékenységet a felszabadulás előtt, vagy a felszabadulás után,  Szép József tartott volna vele rendszeres kapcsolatot, nyilvántartásunkban rá vonatkozóan semmiféle adat nem fekszik el. A fenti terhelő adatok László Györgyre személyi adatok nélkül fekszenek el, azonosítandó.”

Készítette: Kiss János áv.hdgy.; Jóváhagyta: Géró Gergely áv. szds. csop.vez.

Szokody Tibor: halálraítéltből amerikai kihallgató

Az ÁVH börtöneit megjárt magyar hazafiak közül kevés mondhatta el, hogy  szabadulása után megkínzói közül  szembe találkozott eggyel idegen földön,  ahol  fordult a kocka és némi elégtételt vehetett szenvedéseiért: elvetemült   börtönőre sorsáról  már  szabad emberként dönthetett más ország szűrő táborában. A történetet 1992-ben Bécsben mesélte el kaposvári ismerősöm:  Szokody Tibor (1931. június 24., Kaposvár, Sipos Mária), akivel később  Budapesten is többször találkoztam és  hosszú éveken át leveleztünk.

Tibor szülei paraszti származásúak  voltak, apja: Szokody Gyula  honvéd főtörzsőrmester 1945. március 19-én  hősi halált halt Tát és Nyergesújfalu között a bécsi országúton. Anyja a kaposvári kórházban dolgozott,  ő pedig  1948-ban kimaradt a Somssich Pál Gimnáziumból és 17 évesen önként jelentkezett a Honvéd Kossuth Akadémiára, híradó tisztnek készült. Tervei valóra váltásához  segítséget kért  Király Bélától,  aki kaposváriként korábban együtt szolgált Tibor apjával a 7. gyalogezredben, s ebben az időben már  a HM. Kiképzési Osztály vezetője, majd  (még 1948-ban) a gyalogság szemlélőhelyettese.  Szokody  Pécsre vonult be előképzésre, a volt hadapród iskolába, (1.pc.ho.ö.hir.zlj.) hat havi csapatszolgálatra, ahonnan  alakulatát Esztergomba telepítették 1949 tavaszán, s őt a hírközpontba osztották be, a Vak Bottyán laktanyában.

Elkövette azonban azt a hibát, hogy  bevonulása után sem hagyta abba a Somssich Gimnáziumban megkezdett angol nyelvi  tanulmányait, nem  szakította meg kapcsolatát a budapesti angol nagykövetséggel, amely a British Council  útján segítette  a levelező oktatásban való részvételét.

1949. június 7-én a katonai kémelhárítás szolgálat közben  letartóztatta Esztergomban, Budapestre vitték a HM katonapolitikai osztályára, ahol megkezdődtek kihallgatásai. Szeptember 9-én  „Hűtlenség” (hazaárulás) miatt a katonai ügyész halálbüntetést kért rá, de a HB. 1027/1949. számú ítéletben jogerősen  „csak”életfogytiglanra ítélték.

 

Szokody Tibor könyve címlapján

 

1950. november 3-án  a Margit kőrúti „Honvédbüntető”-ből  az ÁVH váci  börtönébe szállították. Erről egyebek között a következőket írja  Szokody Tibor  a 2001-ben megjelent „Úttalan utakon” című könyvének első részében „Rácsok mögött. A  magyar Golgotán. A politikai megtorlások vázlatos története” alcím alatt:

”… az ávéhások kezében nem voltunk élőlények, csupán számok, akiket el is lehetett tüntetni bárhol a süllyesztőben…minden megengedett és lehetséges, mondták ezek az emberbőrbe öltöztetett vadállatok… a középkori kifeszítés, kurtavasba verés mindennapossá vált a legkisebb szabálysértésért is…”

„Én sajnos szerencsétlenül jártam Vácon, mert az elosztás után megismertem egy őrt, Méreg Istvánt, akivel Pécsett együtt szolgáltam a Honvédségnél, s kiszúrt, észrevett. Már azt hittem, semmi sem fog történni, de aztán mégsem úsztam meg verés nélkül a 'viszontlátás' örömét, rám förmedt, 'Nahát, Te meg mit keresel itt fasiszta szemét?!' Nem válaszoltam és azt gondoltam nem mérgesítem  a válaszadással. De tévedtem. Jó darab volt, erős ember. Erre még mérgesebb lett és teljes erővel belém rúgott, ütött aztán, hogy dühét mesterségesen még nagyobbra fokozza, szinte diabolikus vigyorral pofán vert addig, míg összeestem. Elvesztettem eszméletemet. Arra eszméltem fel, hogy egy 'csöves' házimunkás leöntött egy vödör jéghideg vízzel. Méreg felráncigált, ajtót nyitott, s bedobott a 63-as zárkába. Bajtársaim segítettek rajtam, úgy, ahogy azt megtenni lehetett.”

„De Méreg elvtárs sem úszta meg, mert 1956 után ő is disszidált ávéhás létére Ausztriába. Én tartóztattam le a Camp Roeder-i USA menekült gyűjtő táborban, mint kihallgató. Vissza nem adhattam, de átadtam a táborparancsnoknak. Hogy mi történt aztán vele, nem tudhatom.”

 

Szokodyt 1954. szeptember 9-én Tatabányára, a sújtóléges XIV-es aknába vitték  dolgozni rabmunkára. Négyszáz méter mélyen kétszer is szénmonoxid mérgezést kapott, pajzsmirigy túltengés lett a vége, ezért 1955. május 8-án visszavitték  Vácra.

A Váci Fegyház és Börtön

 

Vácról 1956. július 24-én szabadult feltételesen. Szülővárosában, Kaposvárott,  a Cukorgyárban helyezkedett el. A forradalom  kitörése után katonai összekötő lett a gyár és a Forradalmi Bizottság között, megszervezte a Nemzetőrséget, felfegyverezte a gyár munkásait, biztosították a rendet a város külterületein. November 27-én egy rendőrtiszt (volt iskolatársa) értesítette, hogy meneküljön, mert a szovjetek keresik.

 

Még aznap éjjel nekivágott a határnak egy orosz géppisztollyal. Két heti bujkálás és kivárás után érkezett a Pinka folyón át Güssingbe (Németújvárra). December 10-én, amikor más menekültekkel együtt Grácba szállították az osztrák csendőrök, valaki azt állította róla, hogy ÁVH-s tiszt, főhadnagy volt. Elkülönítették, szigorúan őrzött magánzárkába csukták, három hétig hozzá sem szóltak. Ez alatt bajtársai nyomására és Király Béla közbenjárására  a C.I.C. (Counter Intelligence Corps, az Amerikai Egyesült Államok elhárítást végző titkosszolgálati szerve) megvizsgálta múltját, kihozta a börtönből, átadta a bécsi amerikai nagykövetségnek, amely Salzburgba vitte kihallgató megbízottnak az amerikaiak Camp Roeder nevű menekült  gyűjtő-szűrő táborába. (Itt találkozott volt váci börtönőrével, a már említett Méreg Istvánnal, akinek nem bocsátott meg és átadta az osztrák hatóságoknak.)

 

Szokody az amerikai kihallgató

 

Szokody kihallgatóként élvezte az amerikaiak bizalmát, magyarok ezreit kísérte ki a bremenhaveni német kikötőbe, ahonnan  az U.S. Military Transport hajói vitték tovább őket Amerikába a Camp Kilmer N.J. táborba. Oda tartott az utolsó csoporttal a Marine Carp fedélzetén  Szokody Tibor is 1957-ben.

 

Camp Kilmerből Dél Karolinába került az U.S. Katonai Rendőrség kiképző táborába. Ahhoz már túl idősnek érezte magát, hogy újra kezdje az amerikai hadseregben hivatásosként. Nyelvi problémái nem voltak, New Yorkba költözött,  kitanulta a fényképész szakmát és szakmai sikerekkel művelte azt. Részt vett a Magyar Szabadságharcos Szövetség munkájában, dolgozott a „Rendületlenül” és a „Képes Magyar Magazin” szerkesztőségében, az utóbbinak társszerkesztője is lett. 1962-ben kapta meg az  USA-állampolgárságot.

 

1974-ban tért vissza  véglegesen Ausztriába. Előtte Amerikában elvált  első feleségétől, egy Stuttgart környéki  német nőtől,  (ami számára  egyenlő volt az anyagi csőddel),  majd Ausztriában újra megnősült, elvette ifjúkori osztrák szerelmét. 1993-tól bécsi nyugdíjas. Soha, sehol, semmilyen politikai pártnak nem volt tagja.

A magyar változásokat Király Béla megbízásából segítette: 1985 és 1989 között az Atlanti Kutató és Kiadó Társaság munkatársaként százával csempészte az országba  és terjesztette annak kiadványait; a hazai szamizdat  termékek segítője, informátora.

 

Szokody Bécsben dedikált verses kötete (2000)

 

1991-ben rehabilitálták honvéd főhadnagyként,  1998-ban előléptették századossá. Állami kitüntetéssel és az 56-os világszövetség  elismerésével is  méltatták  a szabad Magyarországért folytatott áldozatos küzdelmét.

Nem hallgatta el  csalódásait sem az elmaradt igazi rendszerváltás miatt, a felelősök  kritikáját őrzi dokumentatív  kötete, az „Úttalan utakon” (2001) és a „Hazámat szolgálom” című verseskötetén (2000, Wien) kívül számos megmaradt levele, melyet barátainak - így nekem is - írt több éven át. Ugyanezekben mondott  keserű erkölcsi ítéletet azokról a gátlástalan és könyörtelen gyilkosokról, akik 1945-ben jelentek meg bosszútól lihegve a diktatúra egyenruhájába  (PRO, ÁVO, ÁVH, Kat.pol.) bújva, s akikről e sorozat II. részében „Két illegális röplap a zsidósághoz” alcím alatt szóltam. („Őszinte magyar szó a zsidósághoz” és  „Illegális röplap”)

Az operatív hálózat: ügynök, rezidens, informátor

 

Mi történt az államvédelmi szervek operatív hálózati munkájában 1951 és 53 között? -  erre  próbált választ adni 1953. augusztus 31-én a BM Kollégiumának ülése.

(„A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései 1953-1956” I. Állambiztonsági Történettár, Történeti Hivatal, Bp. 2001)

 

Az ügynökség (ez  az ügynöki minősítésű hálózati személyek - ügynök, rezidens, informátor - gyűjtő elnevezése.) létszáma  1951-től így alakult a hírszerzés nélkül:

1951-ben: 34526 fő;

1952-ben: 40842;

1953-ban: 45521.

A Konspirált és találkozási lakások száma: 1902. 

Az ügynöki munka eredménye  az összes őrizetbe vetteknek 1951-ben 4.5%-a, 1952-ben 9%-a, 1953-ban 12%-a.

 

1953. augusztus elsejei állapot  szerint az ügynökség összlétszáma: 45521 fő. Közülük ügynök: 5556 fő, rezidens: 5027, informátor: 33036.

(Rezidens: hálózati funkció, a hozzákapcsolt 3-6 fő hálózati személy operatív feladatainak végrehajtását irányítja, nevelését végzi az operatív tiszt útmutatása szerint. Informátor: információt adó, tájékoztatást nyújtó személy, általában a perifériális felderítési lehetőségekkel rendelkező hálózati személyek elnevezése, ők képezték a tömeghálózatot az állambiztonsági szervnél.)

 

Budapesten tevékenykedik az ügynökség 39%-a, vidéken a 61%-a. Az ügynökség legnagyobb része : 24888 fő (56%) a katonai elhárítás területén volt beszervezve.

 

1951. január elsejétől 11652 főt zártak ki az ügynökségből. Az okok: dezinformáció miatt - 132 fő, dekonspiráció miatt - 118, alkalmatlanság miatt - 8726, egyéb okok miatt - 1026 fő, őrizetbe vettek 180 főt (kettős ügynökként 21, provokációért 4, elkövetett bűncselekményért 130, egyéb okok miatt  25).

 

Farkas Mihály honvéd vezérezredes és Péter Gábor államvédelmi altábornagy

 

Az államvédelmi szervek hálózati munkájának alapvető hiányosságait így látta a jelentés:

 

1., Rendkívül kevés  a hálózati munka eredményeként őrizetbe vettek száma, akik zöme munkás és szegényparaszt.

 

2., Az ügynökség számszerűen kevés, a legfontosabb objektumok és ellenséges gócok nincsenek kellően ügynökséggel biztosítva.

 

3., Az ügynökség 51%-a párttag, így lényegében az ügynökség többsége párttagokra épül. Ám súlyos tény, hogy az ügynökök között 828 párttag van, akiknek minimálisan 50%-át kompromittáló adatok alapján szervezték be, de ezt nem közölték az illetékes pártszervezetekkel, így azok nem is tudtak intézkedni a szervezeti szabályzat szerint.

 

4., A kizárt 11652 személy súlyosan dekonspirálta az államvédelmi módszereket, jelezve a kiválasztás és a beszervezés hibáit.

 

5., A beszervezések jelentős részét nem a céltudatosság, hanem a számszerűségre való törekvés jellemezte, nem ellenőrizték az ügynökségek megbízhatóságát, alacsony volt a velük való foglalkozás színvonala.

 

6., Aránytalanul felduzzasztott a katonai elhárítás ügynöksége, minőségileg nem kielégítő. Ugyanakkor a mezőgazdaság hálózati biztosítása alig volt megszervezve. (Gerő Ernő belügyminiszter lapszéli jegyzete a hálózatról: „Mezőgazdaságban alig van, a központban dolgoznak, a periférián alig.”)

 

A hibák okai között  említették a BM Kollégium tagjai:

 

Az eltelt években figyelmen kívül hagyták  a hálózati munka alapvető elveit és előírásait a hálózatépítés, a hálózattartás és a konspiráció terén. Nem volt szabályozva, hogy egyes vezetők milyen beszervezési javaslatot hagyhatnak jóvá, illetve az ügynökség egyes kategóriáit kik szervezhetik be. Egyértelműen rögzíteni kell: ki ellen és mire irányuljon a hálózati munka, milyen tulajdonságokkal kell rendelkezniük az ügynököknek, konspiratív lakástulajdonosoknak; milyen módszerekkel foglalkozzanak az ügynökökkel, informátorokkal, rezidensekkel a hálózat és a konkrét ügyek felülvizsgálatánál. Az ellenség ismeretének hiánya miatt az ügynökségek  nem a legveszélyesebb elemekre és területekre voltak  irányítva.

 

  A hálózati munka hiányosságaira utaló  példatárban több konkrétum is  olvasható:

 

  Gyakran alkalmatlan személyeket választanak ki, akik nem dolgoznak ellenséges körben, értelmi képességeik korlátozottak. „A 12. lövész hadosztály elhárító osztályának hálózatában 100 olyan személy van, akik gyenge szellemi képességüknél fogva nem alkalmasak hálózati munkára,  van informátor, aki írni sem tud, jelentéseit feleségével íratta. Az ellenséges körből kiválasztott személyek beszervezéséhez szükséges kompromittáló adatok sok esetben valótlanok, nem elegendők, vagy nincsenek megfelelően dokumentálva. A Borsod megyei osztályon ez évben több olyan személyt szerveztek be, akiket kellő bizonyítékok hiányában szabadon kellett bocsátani, s akik jelenleg nem dolgoznak. A felületes tanulmányozás következtében sok kétkulacsos, nem őszinte, dolgozni nem akaró személy került az ügynökségbe. A megyei osztályok ügynökségeiből beszervezésük után többen kiszöktek az országból.”

 

A beszervezések gyakran a helytelen meghívás és a kevés idő biztosítása miatt meghiúsulnak vagy dekonspirálódnak. Sablonosan készítik elő a beszervezéseket. Általános jelenség, hogy a meghívás a rendőrségen, tanácson és máson  keresztül, idézéssel, megfelelő indok nélkül történik.  „A középgépipari osztály például 1953 áprilisában az informátort a Gellért hegyen egy padon két óra alatt szervezte be. A Békés megyei osztályon az ügynök idézésre feleségével együtt jelent meg a kiegészítő parancsnokságon. A Csongrád megyei osztályon egy szervezkedés tagjához azzal a feladattal küldték az ügynököt, hogy mint az UDB-ből (Upravna  Dravne Bezdobnozti: jugoszláv állambiztonsági hivatal) átdobott személy mutatkozzon be. A szervezkedés tagja ügynökünket felismerte és elzavarta. Ennek ellenére hasonló provokációval egy másik ügynököt küldtek hozzá, akit szintén elzavart.”

 

  Elhanyagolt az ügynökök megbízhatóságának, őszinteségének ellenőrzése. Sok esetben csak az őrizetbe vételnél derül ki, hogy egy-egy ügynök provokál, dekonspirált, valótlan adatokat közölt vagy ellenséges tevékenységet elhallgatott. A hálózati munkában nem érvényesül a fegyelem. Az ügynökök túlnyomó többségével nyilvános helyeken találkoznak. A szabadban való találkozás, különösen vidéken  és a katonai elhárítás vonalán okozott végzetes hibákat.. A katonai elhárításnál az intézeti alosztály ügynökségéből 89 fő dekonspirálódott, többségük az előző okok miatt.

 

  Súlyos hiányosság  tapasztalható az operatív nyilvántartás terén. Az operatív hálózati anyagok a legtöbb helyen nincsenek feldolgozva. A nyilvántartásba vétel gyakran nem ellenőrzött, valótlan adatok alapján történik. Sok az indokolatlanul nyitott személyi dosszié, lassú és bürokratikus az anyagok továbbítása, a kompromittált személyek és az ügynökség anyaga későn jut el az illetékes szervekhez. Az objektum dossziék nagy többsége nem élő, a hálózati és személyi dossziék rendezetlenek, gyakran több hónapos anyagok nincsenek bevarrva, kikartonozva.

A kollégium határozata szigorú következtetésekre jut. Egyebek között:

 

  A hálózatot felül kell vizsgálni és kizárni a kétkulacsos, dezinformáló, dekonspirálódott, alkalmatlan személyeket. Meg kell szüntetni, hogy a vidéki szervek megfelelő elvi irányítás nélkül, saját elgondolásuk alapján dolgozzanak. Az operatív állomány szakmai és politikai felkészültsége a nagy fluktuáció miatt is gyenge, ezért operatív beosztottat elmozdítani, más munkára, más beosztásba vezényelni csak az illetékes vezetők tudtával és beleegyezésével lehet. Ügynökkel és rezidenssel csak konspiratív helyen találkozhat az operatív tiszt. Nyilvántartásba kell venni az ellenséges elemeket, meg kell szüntetni a céltalan beszervezéseket, rendezni kell az operatív nyilvántartást, élővé tenni az objektum és vonaldossziékat, a „B” és „M” dossziékat.

 

 A hozzászólásokból:

 

  Pőcze Tibor r. vezérőrnagy:

 

  „A hálózatban sok a párttag, köztük olyanok, akik a kompromittáló adatok alapján nem is lehetnének párttagok. Erre fel kell  hívni a pártvezetők figyelmét.”

 

  Bradács György áv. alezredes:

 

 „Nálunk, a Baranya megyei osztályon havonta meg van állapítva, hogy minden  operatív beosztottnak két beszervezést kell végezni. Ebből adódik, hogy  a hónap végén kapkodás van, verseny folyik a norma teljesítéséért. A rendőrségnél az a parancs, hogy havonta nyolcat kell beszervezni.”

 

Kucsera László áv. alezredes, a Kémelhárító Osztály vezetője:

 

  „Hiányzik a jelentésből az, hogy a hálózati munka eredményeként őrizetbe vettek közül hányat kellett kiengedni. A külföldi állampolgárok beszervezésénél nincs eredmény.”

 

Kucsera László

 

Gazdik Gyula áv. alezredes, a Hírszerző osztály vezetője:

 

 „Nem veti fel a jelentés elég-e a 45 ezer fős hálózat az ellenség feldolgozására. A hálózat kiválasztása nem célirányos, az őrizetesek túlnyomóan munkások és parasztok.”

 

Ács Ferenc áv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztály vezetője:

 

 „Az operatív beosztottaknál, az osztályokon nem jó a légkör, nagy a fluktuáció, a nevelés hiányát az iskola nem pótolja.”

 

Györe József miniszterhelyettes:

 

 „A mezőgazdasággal keveset foglalkoztak. Szabolcs megyében 500 tszcs-ből 420-ban még informátor sincs.”

 

Nagy József áv. őrnagy:

 

„Az ügynökség az üzemet ellenőrzi és nem az ellenséges elemeket. A jelentések nagy részében az üzemeltetéssel foglalkoznak. Nagy aránytalanságok vannak. Az áramszolgáltató üzemek 90%-a vidéken van, ennek ellenére az áramszolgáltatás vonalán foglalkoztatott hálózat zöme Budapesten van.”

 

Dékán István áv. ezredes, miniszterhelyettes:

 

 „Az operatív munkások cserélődése miatt rohad le az ügynökök nagy része. A hálózati munka megjavítását az állomány feltöltésével kezdjük. Központilag kell kidolgoznunk a hálózati munka módszereit. Ennek egy része a tudományos módszerek, melyek a következő kollégiumi ülésre jönnek…”

 

Gerő Ernő belügyminiszter:

 

 „Fel kell vetni ki ellen és mire irányul a hálózati munka. Osztály szempontból irányul az imperialista hírszerzőszervek ügynökségei ellen, bent az országban a kapitalista, kulák elemek ellen, csendőrök, horthysta katonatisztek és egyéb ellenséges kategóriák ellen. Sok a munkás és a dolgozó paraszt az őrizetbe vettek között, ennek több oka van, vagy a kormány és a párt politikájában van a hiba, vagy az államvédelmi munkában az elhárító szerveknél van a hiba. Meg kell állapítani, hogy a párt politikájában komoly hiba nincs. A belügyminisztériumi és az igazságügyi szerveknél van a hiba.”

 

  Operatív nyilvántartás, priorálás, központosított értékelés 

 

Mielőtt a Dékán István miniszterhelyettes által jelzett tudományos módszerek  „bejöttek” volna a kollégium következő ülésére (1953. szeptember 22.),  közbeiktattak  egy másik témát, amit szeptember 5-én vitattak meg: „A BM operatív nyilvántartó rendszere megszervezésének alapelvei.”

 

   [Az egyesített Belügyminisztérium Központi Operatív Nyilvántartó Osztálya,  azaz a BM X. önálló osztálya a belügyminiszter 1954. szeptember 13-i parancsával jön létre. Elődje, az ÁVH központosított operatív nyilvántartása 1950. április 11-től működött. Ennek előzménye 1945. március 1-től  a Politikai Nyilvántartó  Iroda, majd az Országos Politikai Nyilvántartó Hivatal.]

 

A nyilvántartás  hiányos,  zavaros, ellentmondásos, az államvédelmi szervek egymással ellentétes  intézkedéseket foganatosítanak azonos  munkaterületeken. A legfeltűnőbb adat: több mint egymillió magyar állampolgárt tartottak nyilván, ami az ország lélekszámához  képest európai szégyenfolt.  Rendkívül sok olyan személy volt nyilvántartásba véve, akire vonatkozóan  nem volt kompromittáló anyag, mások azért kerültek az ellenséges személyek nyilvántartásába, mert hivatalos kiküldetésben  jártak nyugati államban. Ellenőrizetlen  tények nélkül, bemondásra, feljelentésre nyitottak egyesekre személyi vagy csoport dossziét, így ártatlan emberek  kerültek  az osztályellenségnek számítók dossziéiba stb.

A Kistarcsai Internálótábor parancsnokának lakása kívülről…

… és belülről 2006-ban (Fotó: Ilkei Csaba)

 

Az új nyilvántartó  rendszer  szerint  csak ellenőrzött, kompromittáló adatok alapján lehetett valakit az ellenséges személyek nyilvántartásába venni. Harminc csoportba sorolták a rendszerellenes  elemeket, a tervezetet a vita alapján  kis részben módosították, kiegészítették. Azért van helye a tételes felsorolásnak, hogy  jobban megértsük: ki miért kerülhetett internálótáborba, börtönbe,  megfigyelés vagy rendőri felügyelet alá.

 

Nyilvántartásba kell venni:

 

1.,  Horthysta, politikai rendőrség, csendőrség, a volt rendőrség beosztottjai, börtönőrök, ügyészek, bírák, büntető hatóságok főbb tisztviselőit.

 

2.,  A Horthy-hadsereg  vezérkara II. és VI. osztályának beosztottait és ügynökeit. (A Magyar Királyi Honvédvezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség 2. vkf. Osztályának ügykörei: a katonai nyilvántartás  és kémelhárító szolgálat, a külfölddel kapcsolatos katonai ügyek, a katonai attasék ügyei és a nemzetvédelmi szolgálat ügyei. A 6. vkf. osztály ügyköre: a sajtó- és  propaganda ügyek.)

 

3., A volt horthysta miniszterek, államtitkárok, főispánok, alispánok, polgármesterek és a Horthy-rendszer más főtisztviselőit.

 

4., A Horthy-, Szálasi-parlament volt képviselőit.

 

5., A feloszlatott reakciós, burzsoá politikai pártok, társaságok, fasiszta és nacionalista szervezetek volt vezetőit, funkcionáriusait és aktív tagjait, a felszabadulás után keletkezett pártokét is.

 

6., A felszabadulás után az országban működő pártok jobbszárnyának vezetőit, funkcionáriusait és jelentősebb tagjait.

 

7., Kapitalistákat, nagybirtokosokat, kulákokat, nagykereskedőket, gyárosokat.

 

8., Volt horthysta vezérkari és hivatásos katonatiszteket.

 

9., Volt grófokat, hercegeket, bárókat, arisztokratákat.

 

10., Volt vitézeket (kivéve a várományosokat.)

 

11., Nemzetvédelmi kereszttel kitüntetett személyeket.

 

12., Azokat a magyar állampolgárokat, akik a jelenlegi kapitalista államok valamelyikének hadseregében szolgáltak.

 

13., Akik a Horthy-rendszerben valamilyen vezető szerepet töltöttek be és a háború alatt Nyugatra szöktek.

 

14., Rendőrségi besúgókat, provokátorokat.

 

15., Főpapokat, az összes egyházi vezetőt.

 

16., A szerzetes rendek vezetőt és tagjait.

 

17., Vallási szekták vezetőit és aktív tagjait.

 

18.,  Trockistákat és jobboldali szociáldemokratákat.

 

19.,  Fegyveres szervekből a felszabadulás után politikai okokból eltávolított hivatásos beosztottakat.

 

20.,Azokat a személyeket, akik nyugati emigrációból tértek vissza és valamilyen antidemokratikus szervezet tagjai, vezetői voltak, vagy részt vettek antikommunista csoportosulásokban.

 

21., A cionista mozgalom vezetőit és aktív tagjait.

 

22., Súlyos politikai bűncselekményért elítélteket, velük egy háztartásban élő felnőtt hozzátartozóit (házastárs, szülők, felnőtt gyermek).

 

23., A pártból pártellenes, vagy államellenes tevékenység miatt kizárt személyeket.

 

24., A horthysta hatóságok előtt felderítő jellegű vallomást tettek a baloldali szervezetekre vonatkozóan.

 

25., Kapitalista államok Magyarországon lévő külképviseleti, vagy egyéb szervei, külföldi és magyar beosztottait.

 

26., Olyan magyar és külföldi állampolgárokat, akik a kapitalista országok követségeivel tartanak kapcsolatot, vagy azok beosztottainál teljesítenek, vagy teljesítettek szolgálatot.

 

27., Imperialista hírszerző szervek beosztottainak és ügynökeinek családtagjait, velük közvetlen kapcsolatban  álló személyeket.

 

28., Az országból kiszökött személyeket, azok Magyarországon maradt közeli rokonait, a határt befelé illegálisan átlépő  személyeket, Magyarországra toloncolt személyeket, csempészeket.

 

29., Bűncselekményekről tudó és feljelentést elmulasztó személyeket.

 

30., Minden egyéb személyt, akinek ellenőrzött adata van, hogy ellensége a fennálló népi demokratikus rendszernek, vagy a múltban a kommunista párttal és a munkásosztállyal szemben ellenséges tevékenységet folytatott.

 

Árvai Géza államvédelmi alhadnagy hazaérkezett

 

Határoztak arról, hogy a központi nyilvántartóban a következő kartoték rendszerek legyenek:

 

a., Hálózati.

b., Aktív ellenséges elemek.

c., Egyéb kompromittált személyek.

d., Őrizetesek (Politikai bűncselekmények miatt letartóztatott, elítélt személyek).

 

Az operatív nyilvántartás formái:

1. Hálózati; a., „B”-dosszié; b., „M”-dosszié
2. Objektum dosszié
3. Csoport dosszié
4. Személyi dosszié
5. Körözési dosszié
6. Vizsgálati dosszié

 

  [Objektum dossziét kellett nyitni minden olyan objektumra - vállalat, hivatal, tanintézet, kapitalista állam követsége, szerzetes rend stb. -, amely  operatív hálózati figyelés alatt állt. Csoport dossziét kellett nyitni olyan személyek csoportjáról, amelyet  ellenséges tevékenységében szervezeti egység kötött össze.Személyi dossziét kellett nyitni minden olyan személyről, aki ellenőrzött adatok, anyagok alapján aktív ellenséges tevékenységet fejtett ki. Körözési dossziét kellett nyitni minden olyan személyről, aki a BM államvédelmi szervei által elrendelt körözés alatt állt. Vizsgálati dossziét kellett nyitni minden olyan személyről, aki ellen a BM államvédelmi szervei vizsgálati eljárást indítottak.]

A priorálás rendje:

 

[Priorál: valaki múltbeli magatartását, előéletét jogi szempontból megvizsgálja.]

 

1., Hálózati nyilvántartóban csak miniszterhelyettesek, az Ellenőrzési Főosztály vezetője, az operatív osztályvezetők és helyetteseik aláírásaival lehetett prioráltatni.

 

2., Általános nyilvántartásban alosztályvezető aláírásával.

 

3., Az operatív nyilvántartóban lévő dossziékba betekintést és kiadást osztályvezetői engedéllyel, a fontosabb ügyek dossziéiba pedig  miniszterhelyettesi engedéllyel lehet.

 

4., A pártszervek, kormányszervek, a néphadsereg szervei a kompromittált személyek kartotékrendszerébe csak a miniszter, miniszterhelyettes titkárságain keresztül priorálhatnak.

 

 Ügynöki és informátori hálózati nyilvántartás:

 

A központi operatív nyilvántartásba fel kellett venni az ÁVH valamennyi szervének egész ügynöki és informátor hálózatát, a konspirált és találkozási lakások bérlőit. Kivételt képezett a külföldi és a különlegesen értékes belföldi hálózat. Ahhoz, hogy a hálózat valamelyik tagja ne kerüljön központi nyilvántartásba, csak az illetékes miniszterhelyettes adhatott engedélyt. Minden ügynökről, rezidensről, informátorról, konspirált vagy találkahely bérlőjéről beszervezés után, egy illetve kettő darab 6-os sz. kartotéklapot kellett kitölteni és a nyilvántartó osztálynak leadni. A  kitöltött kartotéklapok  alapján a nyilvántartó osztály az operatív nyomozónak „B” és „M” dossziét adott ki. Az ügynökkel, rezidenssel, informátorral való kapcsolat megszakítása után a „B” és „M” dossziét le kellett adni a nyilvántartó osztálynak.

 

1953. szeptember 22-én kerül a BM Kollégiuma elé az a javaslat, amely tudományos módszerek alkalmazását ajánlja a hálózati és technikai munkában.

 

Kritikusan megállapítják, hogy  sem a hálózati, sem az operatív technikai munka  nem tartott lépést a követelményekkel, nyolc év tapasztalatai azt mutatják, hogy ez a munka kezdetleges. Az összes operatív osztály munkájának egybehangolása, az ellenség módszereinek  és technikájának  folyamatos tanulmányozása elengedhetetlenül és elodázhatatlanul szükségessé teszi, hogy az államvédelmi szervek megszüntessék  munkájuk gyakran anarchikus, kisipari jellegét és áttérjenek a szervezett, tervszerű tudományos módszerekre.

 

Péter Gábor jelentése Sz. J. kémgyanús újságíróról 1952-ben

 

Igen gyenge a kapcsolat a Hírszerző, a Kémelhárító, valamint a Határőrség felderítő osztálya között. Az információk, adatok értékelése, rendszerezése és hasznosítása híján értékes tények és összefüggések mennek feledésbe; az Operatív Technikai Osztály és a Levélellenőrzési Osztály munkája jelenleg csak a többi operatív osztály napi szükségletének kielégítésére szorítkozik, hiányzik  az előrelátó céltudatosság, tervszerűség.

[Az év első hat hónapjában őrizetbe vett  161 ellenséges hírszerző ügynök - 39 amerikai, 11 angol, 34 francia, 69 jugoszláv, 6 MHBK (Magyar Harcosok Bajtársi Közössége), 1 vatikáni és 1 izraeli - kihallgatása új ismereteket nyújtott az ellenséges hírszerző és elhárító  szervek magyarországi működéséről, szervezeti munkájáról, technikai módszereiről.]

 

  A Kollégium úgy határozott, hogy létre kell hozni egy szakirodát, (értékelő csoportot), melynek feladata az összes operatív szerv tapasztalatainak összegyűjtése, rendszeres feldolgozása, az operatív osztályok munkájának alátámasztása, az operatív munka megjavítása, tervszerűbbé tétele és célirányossága érdekében. A szakiroda a rendelkezésére bocsátott anyagokból szemléltető és írásos módszertani  tanagyagot, tanulmányokat, tájékoztató jelentéseket készít. Ezen túl minden egyes osztálynak el kell készíteni  a saját  szakmai fejlesztési tervét. Az Operatív Technikai Osztálynak például a műszaki fejlesztési tervét a híradástechnika, telefon, rádió, szobalehallgatás, fotó, vegyészet, iratkészítés, rádió elhárítás, rejtjelfejtés terén a tudomány és technika legfrissebb eredményeinek felhasználásával. Vonalas dossziéban kell feldolgozni és rendszerezni egy-egy hírszerző szerv pl. az amerikai CIC  (Counter Intelligence Corps), az FBI(Federal Bureau of Investigation) , a  jugoszláv  UDB (Uprava Derzavne Bezdobnozti), az angol FSS (Field Security Service), a francia SI (Service Informations) egész működésére, létrejöttére, fejlődésére, szervezeti felépítésére, módszereire vonatkozó adatokat és azok változásait.

 

A vitában Gerő Ernő belügyminiszter  fogalmazta meg legvilágosabban a változtatás lényegét:

 „Az egész javaslatnak a lényege egy új szerv létrehozása. A csoport feladata a Belügyminisztérium operatív munkájában felhalmozódó operatív tapasztalatok általánosítása. Nem az informálás a fő feladat. Az osztályokon is kell, hogy folyjon tudományos munka. Szükséges, hogy az osztályok egyes vonalakról, területekről monográfiát készítsenek, ez fejleszti az operatív beosztottak elemző képességét és komolyan elősegíti a munkát. Pl. szükséges készíteni monográfiát  a katolikus egyházról, tevékenységéről, befolyásáról, módszeriről, stb. Az anyagot név-és  tárgymutatókkal kell ellátni és úgy minden kérdést  könnyen meg lehet találni. Ezeknek az államvédelmi munka lexikonjának kell lenni”

 

1953. december  8-án  tárgyalta volna a BM Kollégiuma „A Belügyminisztérium hálózati és vizsgálati munkájának megerősítéséről az imperialista hírszerzőszervek aknamunkája és kémtevékenysége ellen” című  előterjesztést.

 

A bevezető indoklása szerint azért, mert „A Belügyminisztérium szervei adatokkal rendelkeznek, melyek bizonyítják, hogy az imperialista országok hírszerzőszervei egy új világháború előkészítése céljából fokozzák aknamunkájukat és kémtevékenységüket a Szovjetúnió, a Magyar Népköztársaság és a népi demokratikus országok ellen.” „…beküldött ügynökeiknek feladatul adják: a kémkedés, terror, diverzió, szabotázs cselekmények végrehajtását, ellenséges propaganda-és röpcédulák terjesztését, valamint összeesküvő csoportok szervezését.”

 

Márianosztra, börtön

 

A tervezett  drasztikus intézkedések  (pl. „…a Magyarországra  érkező kapitalista országok állampolgárai kizárólag meghatározott szállodákban nyerjenek elhelyezést.”) vitája azonban elmaradt, Piros László belügyminiszter javaslatára levették naprendről az előterjesztést. Piros  azzal indokolta a döntést, hogy az előterjesztés a jövő feladatait szabja meg, de „Ehhez még nincs elég erő. Az operatív  ügyekben nincs elég előrehaladás.”

 

Az Államvédelmi Hatóság megyei vezetői (1950-1953)

 

Baranya megye:

 

Komlós János százados

Szabó István őrnagy

 

Bács-Kiskun megye:

 

M. Orbán Miklós őrnagy

Szabó Károly őrnagy

 

 

Békés megye:

 

Habuda Zsigmond százados

Arany László százados

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye:

 

Bakos Pál őrnagy

Szabó Márton százados

Marton Béla százados

Dani János őrnagy

 

Csongrád megye:

 

Tatai István őrnagy

 

Fejér megye:

 

Mester József százados

 

Győr-Sopron megye:

 

Muzslai József százados

Dobróka János őrnagy

Gáli István százados

 

Hajdú-Bihar megye:

 

Lombos Lajos őrnagy

H. Tóth László százados

Dejcző Károly százados

Ferencsik József ezredes

 

Heves megye:

 

Varga Sándor százados

Müller Gyula százados

 

Komárom megye:

 

Gábor András százados

Mozsolits Sándor főhadnagy

 

Nógrád megye:

 

Bing Géza százados

Rácz Károly százados

 

Pest megye:

 

Komlós János százados

Dobróka János százados

Takács Imre százados

 

Somogy megye:

 

Czene Mihály őrnagy

 

Szabolcs-Szatmár megye:

 

Pallagh Sándor százados

 

Szolnok megye:

 

H. Tóth László százados

 

Tolna megye:

 

Vörös Balogh Lajos főhadnagy

Gál ferenc főhadnagy

Papolcsi János főhadnagy

 

Vas megye:

 

Kucsera László őrnagy

Beck Ferenc százados

Gerendai László százados

 

Veszprém megye:

 

Marton Béla százados

Havasi László százados

Bagi Mihály őrnagy

 

Zala megye:

 

Thomann Ferenc százados

Gál Ferenc őrnagy

 

Különös és sajátos beszervezések

 

 Az internálótáborok lakóinak egyes csoportjai  sajátos helyzetben vannak:  azonos okokból adódó múltjuk  és  azonos indokú várakozásuk  alapján különülnek el  1950 után, közös jellemzőjük, hogy lehetőségeik szerint sürgetik sorsuk rendezését, az országból való távozásuk engedélyezését.

 

Kistarcsa a föld alatt

 

  Egy részük nyugatnémet állampolgár, a negyvenes   években  magyarországi német származásúként  jelentkezett német katonának. A háború folyamán szovjet fogságba estek. 1950-ben mint hadifoglyokat a szovjet hatóságok átadták Magyarországnak, azóta internálva vannak. Családjukat időközben kitelepítették Nyugat-Németországba, akikhez szeretnének  kiutazni. (Például: Nesz Mihály Újpetréről, Schwébler Péter Szabadkáról és mások.)

 

  Más részük jugoszláv állampolgár, akit az UDB beszervezett ügynöknek, hírszerző feladattal átdobott Magyarországra. Volt, aki önként jelentkezett a magyar határőrségnél, volt aki nem, de később elfogták. Börtönbüntetésük, internálásuk után arra várakoznak, hogy visszatérhessenek Jugoszláviába. (Például: Tóth Mihály kórógyi géplakatos tanonc és mások.)

 

Nem tartozott tipikusan az utóbbiak közé  a „Mihályi Antal” fedőnevű ügynök: Müller Antal (1927. január 17, Radikovci, Bernics Mária) szalántai lakos. Nemzetisége: horvát, anyanyelve: horvát, állampolgársága: jugoszláv. Az ÁVH feljegyzése szerint: „Alacsony intelligenciájú, nem túl magas értelmi képességű, politikailag fejletlen, szorgalmas munkás.” (ÁBTL. 3.2.1. Bt-429; 3.1.9. V-51846)

 

Müller ügynök szerb útlevéllel is rendelkezett

 

Munkás családból származott, 3 polgárit végzett, aztán molnártanuló volt. 1945-ben  szülei házánál dolgozott Donji-Miholjacban, szeptemberben átköltöztek Magyarországra és Szalántán telepedtek le. Napszámba járt, majd 1950-ben 3 hold földet béreltek, azon gazdálkodtak.

 

1950 március 3-án  behívták a pécsi ÁVH-ra, ahol felszólították, hogy vállaljon önként feladatot a népi demokrácia védelmében, ennek fejében  elhelyezik  tanult szakmájában molnárként valamelyik államosított malomban , nem toloncolják ki az országból sváb származású anyjával együtt, (apja meghalt), garantálják tartózkodási engedélyüket és a kapott  feladatok sikeres teljesítéséért esetenként anyagi juttatásban is részesül. Aláírta a nyilatkozatot. Beszervezte: D. Németh  István áv. főhadnagy. A”Mihályi Antal” fedőnevű ügynököt 1950. szeptember 26-ig Gelber Miklós áv. fhdgy. tartotta, akkor átadta Kolláth Ferenc áv. fhdgy.-nek, mindketten az ÁVH hírszerzés X/3-a alosztályán teljesítettek szolgálatot.

 

  A hónap végén  tették  át  először a határon azzal a feladattal, hogy  Zágráb munkásnegyedében szórja szét a magával vitt röpcédulákat, a megcímzett leveleket  dobja a postaládákba.  A határon átérve azonban a jugoszláv határőrök elfogták, Csád Szávicára vitték, majd Szlatinára, onnan Eszékre  az UDB  irodájára. Itt  az ügynök - erőszak alkalmazása nélkül - részletesen elmondta, hogy a pécsi ÁVH megbízásából jött át, zágrábi feladattal. Az UDB azzal fordította vissza, hogy  hazajőve Magyarországra számoljon be a feladat végrehajtásáról, kioktatták a zágrábi városképről, az utcákról, a szendvics, a fröccs  és a cigaretta áráról, lyukasztott  villamosjeggyel és kezelt vasúti jeggyel is ellátták.

 

Hazatérése után az UDB által betanított szöveget adta elő, oly hihetően, hogy  300 Ft. jutalmat kapott.

 

1950 június végén küldte át az ÁVH második feladatával, hátizsákjában horvát nyelven írt újságok, propaganda anyagok voltak. Átlépve a határt, húsz lépés után ismét elfogták. Kérte, vigyék be az őrsre, Moszlavinára, majd  jöttek érte Eszékről. Most öt napot töltött távol  „a feladat végrehajtásával”. Megbeszélték a további teendőket is. Ezeket később Müller így adta elő vallomásában itthoni kihallgatásán 1951. augusztus 3-án:

„Tagadom, hogy valamilyen megbízást kaptam volna az UDB tiszttől hírszerzésre vagy kémkedésre. Az UDB tiszt azt mondta, hogy ha kapok még ilyen feladatokat az ÁVH-tól, egész nyugodtan jöjjek csak át és nekik adjam át a csomagokat, máshova ne próbáljam vinni, ez az én feladatom. Azt mondta, hogy hírszerzést nem bíznak rám, mert vannak mások, akik helyettem is elvégzik.”

 

Müller lebuktatta az ÁVH-hírszerzés titkos telefonszámát

 

Hazatérésének körülményeiről az ügynök így számolt be 1951. augusztus 3-i kihallgatásán:

 

  „Az eszéki UDB-ről engem autóval levittek a határra Baranjsko Petro Selo  nevü községbe. Az UDB tiszt elkísért egészen a határig, ott átadott a határőröknek, akik aztán megmutatták, hol kell átbújni a drótok között. A határon átérve egyenesen a beremendi rendőrségre mentem, ahol jelentkeztem. Onnan átkísértek a határőrség parancsnokságára, ahonnan telefonáltak Pécsre az ÁVH-ra, hogy én visszajöttem Jugoszláviából, utána kijöttek értem autóval és bevittek Pécsre.”

 

 „Mivel az UDB tiszt megfenyegetett  engem, nagyon féltem attól, hogy egyszer valahol agyon fognak lőni, mivel azt mondta, hogy őnekik Magyarországon sok fülük és sok szemük van. Meg féltem attól is, hogy az ÁVH-n megbüntetnek azért, mert a feladatomat nem hajtottam végre.”

 

„Kétséget kizáróan jugó ügynök. A hálózatból kizártuk.”

 

  Fejes János áv. alhadnagy, kihallgató tiszt azon kérdésére, hogy miként tartotta a kapcsolatot az eszéki UDB-vel, Müller így válaszolt:

 

 „Az UDB tiszt írt nekem egy levelet 1950 decemberében, amit én meg is kaptam. Ez volt az a levél, amiben engem Drága Toncsinak szólított. Ez a levél virágnyelven volt írva.  Azt írta benne, hogy van-e menyasszonyom, hogy állok a nőkkel, mikor fogok nősülni. Ezeknek a szavaknak az volt az értelme, hogy mikor fogok megint átmenni Jugoszláviába?”

 

„Erre a levélre én 1951. február elején válaszoltam a megadott címre (Mátánics Iván, Eszék, ulica Republika 6). Szintén virágnyelven válaszoltam, jól vagyok, anyám is egészséges, de most nem tudok megnősülni. Ami annyit jelentett, hogy most nem tudok átmenni Jugoszláviába.”

 

A leveleket az ÁVH kiszűrte, elfogta, sőt - részlet az ÁVH 1951. augusztus 29-i jelentéséből:

 „1951. febr. utolján a  Pécsi Osztály lefogta Mahalik István UDB ügynököt és motozása  alkalmával megtalálták nála azt a levelet, amely Müllernek volt címezve és szintén virág nyelven volt írva. A levél azt tartalmazta, hogy Müller dolgozik-e még a régi munkahelyén és mikor fizeti vissza a régi adósságait.”

 

Az ÁVH határozata előállításról és házkutatásról

 

 Müller Antalt 1951. július 24-én tartoztatták le árulásért. Szeptember 7-én internálták Kistarcsára, ahol 1953. október 24-ig volt őrizetben.  A Katonai Felsőbíróság  fellebbezés  folytán 1954. április 16-án  jóvá hagyta az I. fokú bíróság  ítéletét  és hűtlenség bűntette miatt  Müller Antalt  8 évi börtönre mint főbüntetésre, továbbá tíz évre a közügyektől eltiltásra és vagyonának teljes elkobzására ítélte.

A BM III/I-1-i alosztályának egy 1964. május 14-i jelentése szerint Müller még Magyarországon élt.

A III/I. határozata „Mihályi Antal” fedőnevű ügynökéről 1964-ben

 

Az internálótáborban összetartó szociáldemokraták tapasztalataik alapján  megtanulták, hogy ha szabadulásuk után egy ismeretlen, valahonnan odaköltözött  olyan tagtársuk jelent meg körükben, aki korábban szintén internálva volt valamelyik táborban, akkor legyenek óvatosak, mert feltehetően egy beszervezett ügynököt próbál beépíteni közéjük az államvédelem.

 

Erre jó példa a „Varjas” fedőnevű ügynök esete. Az 1894-es születésű  H. Jenő budapesti lakost 1950-ben  szervezte be  a budapesti IV/2 alosztály a Kistarcsai Internálótáborban.  Szabadulása után Budapestről Győrbe küldték, s átadták a Győr-Sopron megyei főosztálynak azzal a céllal, hogy „… a győri jobboldali szociáldemokraták körében eredményes munkát tud majd végezni.”  1956. augusztus 7-én azonban Péntek Lajos áv. hadnagy, osztályvezető helyettes vereséggel felérő tényként szögezi le „Leépítési javaslat” címet viselő jelentésében, hogy:

 „A győri szociáldemokraták egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy nem bíznak olyan személyben, aki az internálótáborból szabadult, mert azokat az államvédelmi hatóság általában beszervezte. Így nem is fogadták bizalmukba, részünkre értékes munkát nem tudott végezni. A fentiek alapján kérem főosztályvezető elvtársat, hogy  „Varjas” fedőnevű ügynököt hálózatunk sorából kizárni engedélyezze.” Barta István áv. őrnagy főosztályvezető engedélyezte a kizárást.

 

A szociáldemokraták nem bíztak az internálótáborokból szabadultakban

 

Természetesen  van  kivétel is, amely  az előbbi általános helyzetképet  árnyalja. Ilyen például a szociáldemokrata „Ladányi Anna” fedőnevű ügynök esete.

 

Az 1924-ben született V. Margit 1945-ben a Lampart gyárban (Kőbányai Zománcárúgyár) helyezkedett el, mint gépmunkás, s belépett a Szociáldemokrata Pártba. Munkáskáderként kiemelték, a jóléti osztályra került tisztviselőnek. S noha 1946-ban átlépett a KMP-be, majd 1948-ban az MDP-be, továbbra is tartotta a kapcsolatot azokkal az üzemben dolgozó szociáldemokratákkal, akik a párt jobboldali irányzatát képviselték.

 

„1949-ben az Üzemi Bizottság tagja lettem, amiben helyet foglalt Burger Ferenc és Mittuch János is, akik jobboldali szociáldemokrata beállítottságuknál fogva a munkásokat a bérrendszer ellen hangolták, ezen keresztül igyekeztek a termelést gátolni, a kevésbé öntudatos munkásokat a párttal szembe állítani. Én, mint a jóléti osztály beosztottja, gazdasági vonalon érintkezve az üzem dolgozóival igyekeztem  Burgerék irányának megfelelően működni és az elégedetlenséget a bérkérdésben szítani. Kapcsolatot tartottam fenn Schaffer Kálmán jobboldali szocdem vezetővel is, aki 1949-ig szintén az üzemben dolgozott, tájékoztattam  a munkások hangulatáról és  az üzemben történő eseményekről.”

 

1950. júliusában V. Margitot Károlyi Márton áv. alezredes aláírásával  internálták mint a tervgazdaságra veszélyes elemet, aki izgatott a normarendezés ellen. Kistarcsán előbb alkalmi informátorként segítette a táborparancsnokságot, majd 1952. november 3-án Varga Béla áv. hadnagy beszervezte ügynöknek „Ladányi Anna” fedőnévvel. (A beszervezéshez kompromittáló anyagot is felhasznált.)  Megbízhatóan teljesítette feladatait, ezért szabadulása (1953) után is fenn tartották vele a kapcsolatot, szorgalmas munkájára jellemző volt, hogy 1954. márciusától 1956. augusztusáig 80 jelentést adott.  1956. augusztus 29-én  engedélyezte a hálózatból való kizárását - titoktartási nyilatkozat vétele nélkül, „B” és „M” dossziéjának irattárba való leadásával - Vári József áv. alezredes, a BM. Budapesti Főosztálya  vezetőjének operatív helyettese.

 

1953-tól a Csokoládégyárban kapott munkát, a gyár vezetői szerint a női dolgozók között a legjobb munkaerő volt. 1956-ban a KEB rehabilitálta, visszakapta párttagságát, politikailag rendszeresen képezte magát, aktív pártmunkát végzett,  „Az októberi események alatt is rendesen viselkedett, a munkafelvétel mellett foglalt állást, szembeszállt a többi hangadóval, akik sztrájkra uszítottak.” - állapította meg az a jegyzőkönyv, amelyet 1957. december 31-én vettek fel a Belügyminisztérium Titkárságán  a minisztérium és a Minisztertanács képviselői, miután V. Margit teljes erkölcsi és anyagi rehabilitálását is kérte. Rehabilitálták és  10.000, azaz tízezer forint egyszeri segélyt szavaztak meg neki. "Szociáldemokrata tévelygését" így tette jóvá és azt el is ismerték.

 

V. Margit ügynök jóvá tette szociáldemokrata tévelygéseit az MSZMP-ben, rehabilitálták és kárpótolták

 

  Volt egy házaspár a Kistarcsai Internálótáborban, melynek útja befelé és kifelé is  eltérő volt.

 

T. Gyuláné (1924. Bp.) „1950. II. 9-én internálva lett, mert tudomással bírt egy kémszervezet működéséről és feljelentési kötelezettségének nem tett eleget. Nyugatra akart szökni.” (Kérdőjegy, 1951. febr. 23.)

T. Gyula (1918. Bp.) „35 éves, volt pilóta főhadnagy, budapesti lakos. 3 év és 4 hónapja internálva. Az angol követségen volt gépkocsivezető. A Kat.Pol. beszervezte. Feladatul kapta felesége beszervezését, azonban a felesége elárulta ezt az angoloknak.” (Kistarcsai Internálótábor,  Jelentés, 1953 június)

1945-ben kötöttek házasságot, 1947-től  különváltan éltek, de együtt dolgoztak a budapesti angol nagykövetségen. T.-né előbb telefonkezelő, majd a telefonközpont vezetője.

T. Gyulát 1950. október 24-én átszállították a Recski Munkatáborba. Ebből az alkalomból a Kistarcsai Internálótábor parancsnoka: Potecz Sándor áv. százados T. Gyulát és T. Gyulánét is jellemzi.

 

T.Gy. „A táborban egy szélső jobboldali klikknek volt a vezetője, melyet a háttérből irányított és mozgatott. Ez a klikk volt fasiszta beállítottságú katonatisztekből állt. Mint szervező nyíltan sohasem lépett fel, destruktív megnyilvánulásai voltak úgy a táborparancsnokság, mint a rendszer ellen. Csak olyan személyekkel barátkozott, akikről meg volt győződve, hogy jobboldali fasiszta érzelműek.”

 

T.Gy.-né. „Magaviselete kifogástalan. Minden igyekezettel azon van, hogy személye ellen panasz ne merüljön fel. Jelenleg mint minőségi B. egyén dolgozik (informátor - megj.: I.Cs.), a legjobb hálózati egyének közé tartozik. Minden esetben utasítás szerint jár el, a megbízatásokat a legjobb tudása szerint végzi, munkájában látszik a lelkiismeretesség. Többször kihangsúlyozta, hogy azért dolgozik jól, mert ha szabadul, kint is szeretne tovább dolgozni a Hatóság részére. Tett olyan kijelentést is, hogy szívesen vállalna külföldi megbízatást is. T.-né nem csak a hálózati munkáját végzi jól, hanem a hímző műhelyben is jól dolgozik, ügyes, fegyelmezett, nem destruktív.”

 

Egy házaspár két útja az internálótáborból: az asszony kint is folytatná a besúgást

 

Az 1951. február 5., és 6.-i  személyi jellemzése - egyebek között - megállapítja, hogy  tökéletesen beszéli az angol, német és olasz nyelvet, nagyon értelmes, intelligens és  roppant művelt, „Jó megjelenésű, s több hónapos internálás ellenére is ápolt, megnyerő külsőt mutat.” „T. Gyulánét a későbbiek során fel tudnánk használni esetleges kiküldése alkalmával…” „Ő arra gondolt, hogy valamelyik külképviseletnél nagyon jól tudnánk használni, vagy esetleg dobjuk ki külföldre, biztos abban - bár tisztában van a munka veszélyességével -, hogy részünkre komoly, eredményes munkát tudna végezni.” „Szülei Budapesten élnek, kikhez kapcsolata jó, rendszeresen látogatják.”

1951. február  13-án  megjelenik a Kistarcsai Internálótáborban Tihanyi János áv. őrnagynak,  az ÁVH Hírszerzési Főosztálya osztályvezetőjének megbízásából Vadász Tibor áv. főhadnagy  (X/3 oszt. B. aloszt.) és elkezdi a foglalkozást T. Gyulánéval. Az ÁBTL-ben elfekvő irataiból okkal következtethetünk arra, hogy a hírszerzés  tartósan hasznosította T. Gyuláné jó adottságait, képességeit. (ÁBTL. 3.2.4. K-1051)

 

     Deák Gyula („Dékán” ügynök) hihetetlen kalandjai

 

  Ha Deák Gyula András  (1918. július 26. Mezőtúr, Brauner Mária) ügynök  fordulatos életútját, hihetetlen kitérőkkel tarkított kalandos hálózati pályáját, életművészi szintre emelt  megtévesztő képességét tanulmányozzuk, Shakespeare jut eszünkbe: „Több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes, jó Horatio!”

 

Deák Gyula fényképe személyi törzslapján

 

 Deák besúgóként a hosszú évek alatt kiismerte  az ÁVH és a BM. állambiztonsági főcsoportfőnökség  gyenge pontjait  a  szervezetben, a nyilvántartásban,  a működési mechanizmusban;  az ügynöktartás  személyi és technikai kérdéseiben  adódott hibákat; az összehangolatlanságot, a feladatuk ellátására alkalmatlan, tanulatlan tisztek korlátait, nem utolsó sorban a felső politika irányváltásait,  s mindenkor kihasználta azokat, bebújt a legkisebb ajtórésen és  ügyesen a maga javára fordította a pontatlanul  működő rendszer lehetőségeit. (ÁBTL.3.1.1. B-82025/1;  3.1.9. V-107220)

 

Vizsgálati dossziéja az ÁBTL-ben

 

 

   Négy éves, amikor varrónő anyja meghal,  apja asztalossegéd, tisztviselő, hivatásos tűzoltó, tíz évvel később, 1932-ben hunyt el. Az érettségi után  faipari technikumot végzett. (Későbbi szakképesítései: olajfúró mester, fényképész, műanyagipari technológus, betegápoló, gépkocsivezető.)  1936-ban a budapesti Lukács  fürdőben kisegítő betegápoló, 1937-ben  katonai szolgálatra vonult be Békéscsabára a 10. honvéd gyalogezredhez, ahonnan 1938-ban egészségügyi őrmesterként szerelt le. A Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) lovászi telepén útépítő segédmunkás, majd fúrósegéd,  1939-ben  fúrómester.

 

  Az 1952. október 31-én a Pálhalma bv. munkahelyen a VI./2-b  alosztály által készített környezettanulmányból:

 

  „1939. őszén egyik munkatársától, aki a felvidéki bevonulásról tért vissza, egy Király féle géppisztolyt vásárolt töltényekkel és három darab kézigránátot. A géppisztolyt vadászatra használta. Házigazdája feljelentette, s a Győri Törvényszék öttagú külön tanácsa  robbanószer és robbanó anyag jogosulatlan tartásával elkövetett bűntett miatt 5 évi fegyházra ítélte, amelyet a Kúria fellebbezés folytán 3 és fél évre mérsékelt. Büntetését a Gyűjtőfogházban töltötte, majd 2 és fél után, 1942 októberében az ott lévő elítéltekből alakított - politikai szempontból megbízhatatlan személyek - 404. számú büntető munkaszázaddal kivitték a frontra.”

 

[Az előző bekezdésben foglaltakat  Deák Gyula - aki önéletrajzát mindenkor pillanatnyi érdekeinek megfelelően változtatta - 1963. június 4-én, illetve 1962. március 20-án,  saját kezű írásával így adja elő:

 

„ Még 1937-ben bekapcsolódtam egy baloldali ifjúsági csoport tevékenységébe, melynek németellenes  szabotázs akcióit a csendőrség árulás révén  leleplezte.  1941-ben több éves baloldali illegális munka miatt a Győri Törvényszék öttagú külön tanácsa  társaimmal együtt felelősségre vont és az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló fegyveres bűntett miatt 12 évi börtönre ítélt, amit a Kúria jogerősen 5 évre változtatott. Büntetésemet a Gyűjtőfogházban töltöttem, mint ápoló orvos írnok az elmemegfigyelőben  Dr. Szecsődi professzor mellett.

 

Mivel  a törzslapomon bűncselekményem miatt „K” (kommunista) minősítésem volt, több ilyen társammal együtt 1942-ben átadtak az akkor alakított  404. számú különleges büntető munkásszázadnak, melynek Prónay különítményes keretlegénysége kíséretében kivittek a Don kanyarba.”]

 

Az ügynök önéletrajzi variációi a „baloldali ellenállásról”

 

A VI/2-b elhárító alosztály idézett  jelentése így folytatja:

 

 „1943 májusában megszökött  (.t.i. a frontról), és Németországba, Posenbe ment, majd Breslauban német  egyenruhát   vásárolt, s ebben az egyenruhában Bikafalvára  - Székelyudvarhely mellett - nagyszüleihez ment Itt a LOMÁS faipari vállalatnál helyezkedett el gépmunkásként.

 

1943 augusztus 22-én feleségül vette Incze Margitot, egy fakereskedő lányát, akinek fényképész szaküzlete volt Székelyudvarhelyen.  Apósához Kőrösmezőre ment, ahol fakitermelést végzett. 1943 októberében Kőrösmezőn a csendőrség letartóztatta frontról történt szökése miatt, katonai rögtönítélő bíróság  elé akarták állítani, azonban szállítása közben megszökött. Bujkálása során  ismét feljelentették, a német tábori csendőrség letartóztatta és a budapesti német katonai város parancsnokságra szállították. Itt röviden kihallgatták, s Németországon keresztül való szökés, jogtalan német egyenruha viselés és kémkedés gyanúja miatt katonai kísérettel Bécsen át Breslauba vitték, ahol a Gestapó több napon át kihallgatta. Közölték vele, hogy a háború idejére Dachauba internálják. Oda szállítása közben azonban ismét megszökött, majd feleségével együtt Dél-Erdélybe ment, ahol a román hatóságok tiltott határátlépésért 3-3 hónapra ítélték őket. A Sigurancától pénzért vásárolt tartózkodási engedély alapján Segesvárra települtek, ahol  asztalosként  dolgozott.

 

1944 júniusában azonban már nem tudta meghosszabbítani tartózkodási engedélyét, így áttették a határon. Álnéven a Ganz Vagon Gyárba került, ott dolgozott. A felszabadulás után feleségével együtt hazatért Erdélybe, s ott 1945. május 1-ig a marosvásárhelyi Sonnametan földgáz vállalatnál dolgozott mint helyettes üzletvezető. Ekkor megszervezte  és mint üzemvezető vezette a Székelyudvarhely melletti szejkefürdői olaj mélyfúrást. Soviniszta magatartásáért mint volt magyar állampolgárt 1947. január elsején  a román hatóságok kiutasították.”

 

Az ÁVH  a továbbiakban ezt jelenti:

 

„Az Áttelepítési Kormánybiztosság Tótkomlóson  utalt ki részükre  lakást, ahol Deák fényképész üzletet rendezett be felesége részére, s ő maga is ott dolgozott.  1948-ban belépett az MKP tótkomlósi szervezetébe. 1948-ban  a környező községek részére faluvillamosítási tervet készített, amelyet az MKP és  a Tervhivatal is jóváhagyott. Az e munkák elvégzésére alakított Villamosítási Szövetkezet  ügyvezető igazgatója lett. E beosztásából kifolyólag került kapcsolatba  Dr. G. Gáborral, aki a pártközpont  szövetkezetpolitikai osztályának helyettes vezetője volt. 1949 nyarán, amikor G.-t az OKISZ elnökévé nevezték ki - mivel a fenti szövetkezet is az OKISZ tagja volt -  az OSZH (Országos Szövetkezeti Hitelintézet) által a szövetkezet részére kiutalt célhitel keretet, 90 ezer forintot Deák átadta Gellérinek, aki erről az összegről elismervényt nem adott. Később a Nemzeti Bank a pénz felhasználásáról jelentést kért, Deák G.-hez fordult a pénz átvételének és felhasználásának igazolása céljából, aki a pénz átvételét tagadta.

 

Deák, félve a felelősségre vonástól, illegálisan Németországba szökött Ausztrián át. Majna Frankfurtban  az egyetemi építkezésen dolgozott, mint segédmunkás. Később szerződött szakmunkásként Franciaországba, egy farostlemez gyárba, Mulhouse városába, ahol szerelő műhelyvezetőként is dolgozott. 1949 augusztusában  feleségétől értesült arról, hogy G. G. letartóztatása közben öngyilkos lett. A francia rendőrségtől útlevelet kért és kapott Ausztria szovjet övezetéig. Illegálisan lépte át az osztrák-magyar határt. 1949 szeptember 5-én illegális határátlépés miatt az ÁVH letartóztatta, december 15-én internálta.”

 

  Az információkat bővíti Seres László áv. fhdgy. Bernátkúton, 1952. szeptember 29-én  és 26-án írt feljegyzése. E szerint  dr. G. azzal tartotta markában Deákot, hogy tudta róla: 1943-ban  SS egyenruhában  szökött  Breslauból Erdélybe . Amikor pedig 1949-ben Franciaországból jött haza, Klagenfurtban megismerkedett egy angol hírszerzővel: Sz. Henrik volt vezérkari századossal, az MHBK (Magyar Harcosok Bajtársi Közössége) egyik vezetőjével.  Elhitette vele, hogy Magyarországon összehozza egy illegális szervezkedés vezetőivel. A szervezkedés nem létezett, csupán azért találta ki, hogy segítséget kapjon Sz.-től. Ő egy kísérőt adott mellé, akivel  Magyarországra jött. A határon átkelve a kísérőt egy faluban hagyta, azzal, hogy a szervezkedés egyik vezetőjét majd odahozza. Seres főhadnagy szerint Deák „gyors felfogású, jó megfigyelő, igen jó beszélőkészséggel rendelkezik… könnyen be tud férkőzni az emberek bizalmába és azokat meg tudja nyerni a maga számára.”

 

  [Az előbbiek lényegéről  a következő eltéréssel így írt saját kezű életrajzában Deák Gyula 1962. március 20-án:

„Dr. G. Gábor, az akkori  Kommunista Pártközpont szövetkezetpolitikai osztálya helyettes vezetőjének - akivel a felszabadulás előtti illegális munkában kapcsolatom volt -  segítségével 1947. tavaszán az Országos Tervhivatal  faluvillamosítási szervezését kaptam meg, melynek eredményes megszervezése után 1948-ban az akkor alakuló OKISZ szervezési osztályára kerültem. Az OKISZ szervezésére mint elnök Dr. G. kapott megbízást. A szervezési munka során 1949 augusztus hóban általam bankból  felvett  egyszázezer Frt. összeget Dr. G.-nek elismervény nélkül adtam át, melyet ő a bank felé nem igazolt, ezért ellenem párt és rendőrségi vizsgálat . Elkeseredésemben  elhamarkodva illegálisan  Franciaországba szöktem. 1949. augusztus hóban vállalva a következményeket hazajöttem.”]

 

Az ÁVH további feljegyzéseiből:

 

  „Általános viselkedése az intrikus, a könnyen sértődő, önérzetes ember típusát mutatja. Intrikája mindenre kiterjed. Önmagát igen nagyra értékeli, beszélgetései közben úgy tünteti fel magát, mintha csak ő tudna valamit, más semmit. Lenézi az alacsonyabb műveltségűeket. Helyezkedő, anyagias, magának szeretne mindent. Kistarcsán, hogy dupla kosztot kapjon, éhségsztrájkot kezdett, de rövid fegyelmije után, lemondott róla. A kiadott rendszabályok ellen, melyek kényelmét szigorítják, hangos szóval harcol, több ízben előfordult, hogy felizgatta a többi internáltat is. Összbeállítottsága miatt barátai nincsenek, még társalogni sem állnak le vele”

 

A Kistarcsai Internálótábor, háttérben a víztoronnyal

 

„A Kistarcsai Internálótáborban  mint ügynök volt foglalkoztatva. (A fogdahálózati  ügynök a „Dékán” fedőnevet kapta, - megj.: I.Cs.) A bernátkúti KÖMI munkatáborban az internáltak felülvizsgálata során újból felvettük vele a kapcsolatot és azóta is rendszeresen dolgozik Erős tartást igényel, mert ellenkező esetben hanyagolja a munkáját. Jelenleg folyamatban van ellene rendőrségi vonalon egy sikkasztási ügy Battonyán. A közeljövőben lesz a tárgyalása, melytől igen fél, attól tart, hogy esetleg két évet kap. Javaslom beszervezését a VIII-as főosztály (Hírszerzés - megj.: I.Cs.) részére, eddigi jelentései a VI/2-b alosztályon fekszenek el.”

 

A BM  Állambiztonsági Főcsoportfőnökség kémelhárításának, a III/II. csoportfőnökség 4-b alosztályán 1965 május 26 és június 16 között keletkezett   összefoglaló jelentésekből  az ügynök sorsa további alakulásának következő  állomásai tűnnek ki:

 

  Deák Gyula („Dékán” fn. ügynök) 1953 szeptemberében szabadult a Kistarcsai Internálótáborból.

Akkor beszervezte a BM V. főosztálya, amely az ipari szabotázs elhárítással foglalkozott,  és nehézipari üzemekben helyezte el  (Csepeli Rákosi Mátyás Művek, Ganz Vagon Gyár, IKARUS) besúgó munkára. (Deák ezt így fogalmazza meg már említett saját kézzel írt önéletrajzában: „Szabadulásom után illetékes szerv kérésére meghatározott politikai feladatok elvégzésére a csepeli R.M., majd a Ganz Vagon  és Ikarus gyárakba kerültem, s mindenütt mint műszaki dolgoztam.”)

 

  Közben 1954 őszétől  1955 áprilisáig  a BM II. Főosztálya, a hírszerzés is felkészítette, mert volt olyan elképzelés, hogy külföldre telepítik, de ettől a tervtől elálltak és visszaadták „Dékán”-t  az ipari szabotázs elhárításnak.

 

 „Az ellenforradalom események alatt az ügynök  pozitív magatartást tanúsított, többször kereste az elvtársakat telefonon.”

 

  A BM V. Főosztálya 1958. áprilisáig foglalkoztatta, majd kizárták a hálózatból, mert magánosok sérelmére elkövetett csalás és sikkasztás miatt a bíróság négy és félévi börtönre ítélte Deák Gyulát. Büntetését Pálhalma bv. munkahelyen  és a tököli bv. kórházban töltötte egészségügyi kisegítőként. Gyermekei  (Margit 1945, Csaba 1947, Judit 1950.) ezalatt a fóti gyermekvárosban voltak, felesége 1959-ben meghalt.

 

  Büntetésének letöltése alatt a bűnügyi szervek felvették vele a kapcsolatot, beszervezték, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság  Sztálinvárosban  fogdaügynökként  alkalmazta. Eredményes besúgásáért büntetéséből 9 hónapot elengedtek, így 1962. márciusában szabadult.

 

    Ekkor átvette a  BM ORFK Vasúti Osztály Budapesti Kapitányságának vizsgálati alosztálya,  amely a  MÁV Utasellátó Vállalathoz irányította, ahol utazó büfésként dolgozott és a társadalmi tulajdon védelme érdekében foglalkoztatták, csempészek és valutaüzérek leleplezésére.

 

   1962. júliusában a BM  II. Politikai Nyomozó Főosztályának 2-g alosztálya visszavette, 1500 forint pénzjutalomban részesítette, majd 1963-ban elhelyezte hálókocsi kalauznak az Utasellátóhoz külföldi járatokra a „Keleti” fedőnevű ügy szereplőinek felgöngyölítése céljából.

 

Perényi (Putz) Gyula alezredes, osztályvezető

Karasz Lajos ezredes, csoportfőnök

 

[Felvételéhez a vállalat erkölcsi bizonyítványt kért, ezért a III/II-3 osztály  vezetője: Perényi Gyula r. alezredes  Karasz lajos r. ezredes csoportfőnök támogatásával 1963. augusztus 7-én, soron kívül azzal a javaslattal fordult  az állambiztonsági főcsoportfőnökhöz: Galambos  József  r. vezérőrnagyhoz, hogy „Dékán” új erkölcsi bizonyítványt kaphasson, amelyen nem szerepel a bűnügyi priuszán feltüntetett köztörvényes bűncselekmény. A főcsoportfőnök engedélyezte, az országos rendőrfőkapitány: Körösi György r. vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes pedig a IV. kerületi rendőrkapitánysággal kiadatta az új erkölcsit. A dolog pikantériája - ahogyan ezt utólag, 1965. május 29-i jelentésében a III/II-4-b alosztály megállapította: ”A hálókocsi kalauzoktól erkölcsi bizonyítványt a vállalat nem kért. Valószínűleg „Dékán” ezt azért kérte, hogy ezzel védekezzen a vállalatnál a büntetett előélete miatt felmerült problémák ellen. Az erkölcsi bizonyítványt a vállalattól visszaszereztük.” Puskás Róbert r. őrnagy.]

 

Galambos József r. vezérőrnagy, főcsoportfőnök engedélyezte a tiszta erkölcsi bizonyítvány kiadását. És a bűnöző besúgó meg is kapta

 

Deák Gyula ügynök megbecsültsége ekkor van csúcspontján, ezért azt is megengedi magának, hogy kérje: második feleségének, Frank Erzsébet (1928 Budapest) háztartásbelinek  szerezzen az állambiztonság egy trafikot. Épp abban a házban, ahol laknak (Bp. IV. kerület, Berzeviczy u. 17.), van is egy ilyen, két műszakos, nem kéne messze menni. Thomann Ferenc r.  alezredes, a III/II-3-a alosztályvezetője javaslatával Perényi r. alezredes osztályvezető egyetértett és intézkedett, hogy az Iparcikk Kereskedelmi Iroda és felettes szerve, a Dohánybolt Kiskereskedelmi Vállalat csináljon helyet a besúgó új feleségének.

 

Az ügynök második feleségének egy trafikot szerzett az állambiztonság

 

  Az ügynök a  különböző ügyekben  végzett „…hálózati munkája során megismerte az operatív technikai módszereket és kombinációkat. Három esetben lett felszerelve a III/e. labda-rendszabállyal (hordozható hangfelvevők - megj.: I.Cs.),  egy esetben kombináció útján be lett juttatva a Markó utcai börtönbe Dr. Béres Tibor  célszemély mellé” - írja Puskás őrnagy.

 

1963-ban a politikai rendőrség, tehát a III/III-as csoportfőnökség is felhasználta egy szervezkedésben résztvevő személy ügyében, akivel a rabkórházban ismerkedett össze. Két esetben a célszemély feleségét kereste fel a III/e. labda rendszabállyal  felszerelve, a megadott feladatok végrehajtása céljából.

 

A „Keleti” fedőnevű ügyet bizonyítékok hiányában 1964 novemberében a III/II-3-a alosztály lezárta és az ügynököt további foglalkoztatásra  pozitív minősítéssel  („… az ügynöki munkához megfelelő képességekkel és adottságokkal rendelkezik”) 1964. december 8-án  átadta a III/II-4-b alosztálynak. Korábbi kapcsolattartó tisztjétől: Bálint Sándor r. őrnagy csoportvezetőtől Puskás Róbert r. őrnagy vette át, aki  tán először vizsgálta felül kételkedve „Dékán” ügynök 12 éves tevékenységét:

 

 „1965. januárjában és márciusában olyan jelentéseket adott, amelyek valódiságában  erősen kételkedtünk. Véleményünk szerint a jelentésében foglaltak saját koncepcióit tartalmazták… azokat saját maga találta ki.”

 

1965. márciusában rendőri eljárás indult ellene sikkasztás és valutaüzérkedés bűntette miatt, mert a MÁV Utasellátó Vállalattól 1964 végén és 1965 elején, mint hálókocsi kalauz 1200 német márkát és 800 cseh koronát az általa hamisított nyugták alapján elsikkasztott. A vállalat a rendőrségi feljelentésen kívül fegyelmileg azonnali hatállyal elbocsátotta „Dékán”-t.

 

A végkövetkeztetések: az ügynök hazug, megbízhatatlan, notórius bűnöző, ki kell zárni a hálózatból. Munkahelyének nem is kellett erkölcsi bizonyítvány, azt vissza kell szerezni és törölni a nyilvántartásból

 

A III/II-4-b nevében Puskás őrnagy  leszögezte: „E bűncselekmény leleplezése bizalmatlanságunkat irányában csak megerősítette. Feltevésünk szerint a fenti időpontban adott jelentései azt a célt szolgálták, hogy ha az említett bűncselekmények kiderülnének, mi a segítségére legyünk. Ennek figyelembe vételével a rendőri eljárást nem akadályoztuk meg.”

 

   Összegezés és következtetések a jelentés készítőjétől:

 

   „Dékán” 12 éve áll kapcsolatban az állambiztonsági szervekkel. Sok olyan momentum van, ami korábban nem lett tisztázva. Az azonban kétségkívül megállapítható, hogy notórius bűnöző, hazug, megbízhatatlan személy. Hosszú ügynöki munkája  alatt sok vonatkozásban megismerte szervünk munkáját, módszereit. Ismereteit ennek ellenére nem látjuk olyan jelentősnek, hogy esetleges fecsegése komoly kárt okozzon.

 

  Figyelembe véve azonban több mint egy évtizedes ügynöki munkáját, mentalitását és a tudomására jutott állambiztonsági titkokat, javasoljuk:

 

a., A most elkövetett bűncselekmény vizsgálatát a rendőri vizsgálati szervektől a III/1 osztály (Vizsgálati önálló osztály, - megj.: I.Cs.) vegye át.

 

b., A vállalattól elhozott erkölcsi bizonyítványt ne adjuk vissza. A III/2 osztályon (Operatív nyilvántartó önálló osztály, - megj.: I.Cs.) keresztül „Dékán” bűnügyi priuszát szabadítsuk fel és az erkölcsi bizonyítvány kiadását az illetékes IV. kerületi kapitányságon töröltessük.” 1965. május 29.,  Puskás Róbert r. őrnagy.

 

Az alosztály június 16-i jelentése az előbbieket  azzal a végső következtetéssel zárja le:

 

 „'Dékán' magatartása, állandóan visszatérő bűncselekményei, egész erkölcsi morálja szemben áll azokkal az alapelvekkel, melyek egy ügynök kritériumát meghatározzák. Ezért javasoljuk vele a kapcsolatot megszakítását és a hálózatból való kizárását.” Kovács Rezső r. alezredes, alosztályvezető, BM III/II-4-b.

 

1965. június 24-én Deák Gyula titoktartási nyilatkozatot írt alá és tudomásul vette, hogy  kapcsolata állambiztonsági szervekkel  megszakadt.

 

  1966. november 3-án, amikor Deák Gyula a Posta Központi Hírlap Irodánál dolgozott, a BM III/II-6-b alosztálya  kikérte és áttanulmányozta „Dékán” dossziéját, majd dr. Lóczi János r. őrnagy alosztályvezető úgy döntött, hogy nem kívánják felújítani vele a kapcsolatot.

 

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató

(Folytatjuk)

Kapcsolódó: Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai

Internálótáborok Magyarországon Kistarcsától Recskig - IV., befejező rész

A sorozat I. részében felvázoltuk az internálótáborok és az állambiztonsági börtönök rendszerének szovjet mintára történt kialakítását Magyarországon. A kommunista párt politikai bizottsága 1950-ben elfogadta és szentesítette azt az elvi alapvetést, hogy "... a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." Ennek nyomán korlátlanná vált a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Az Államvédelmi Hatóság maga alá gyűrte a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét, a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály irányítása alatt bevezetik az elítéltek és internáltak tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) keretében.

A sorozat II. részében arról szóltunk: hogyan sikerült Gerő Ernőnek, a Moszkvához mindenkor hű, volt NKVD tisztnek belügyminisztersége alatt (1953. VII. 4 - 1954. VII. 6) az új BM-be átmenteni az Államvédelmi Hatóság felső vezetőinek meghatározó körét; mi volt a tartalma annak a mondatnak, melyet Gerő így jelentett 1954-ben Kiszeljov szovjet nagykövetnek: "Péter Gábor túlságosan sokáig uralkodott a BM-ben, s emiatt nagyon sok a homályos ügy, sok olyan ember ül börtönben, akinek bűnössége egyszerűen megállapíthatatlan." Mit tárt fel 1953-54-ben Péter Gábor és az általa vezetett bűnszövetkezet tagjainak bírósági pere a brutális és vadállati visszaélésekből, kik voltak a kínzókamrákban a gumibotozás, a villanyoztatás, a heremorzsolás végrehajtói és kik lophattak az ÁVH vezetői közül annyit, amennyit csak akartak. Miért íródott két illegális röplap azokhoz a zsidókhoz, akik 1945-ben jelentek meg a diktatúra egyenruhájába bújva és gátlástalanságukkal, könyörtelenségükkel tűntek fel a gyilkosok között? Hogyan éltek az internáltak a táborok falain belül: milyen volt szociális megoszlásuk, milyen indokok miatt vették őrizetbe őket, hogyan alakult elhelyezésük, élelmezésük, egészségügyi ellátásuk, hová tűntek értéktárgyaik, miként tűrték a kényszermunka megpróbáltatásait, az őrök kegyetlenkedését, a fegyelmező gyakorlatokat; mikor szűnt meg az az Európában példátlan önkény, hogy ha az elítélt letöltötte börtönbüntetését, az államvédelem visszakérhette az internálótáborba és fogva tarthatta, ameddig csak akarta.

A sorozat III. részében elmondtuk, hogy az új Belügyminisztériumba (1953) átmentett államvédelmi (PRO, ÁVO, ÁVH) vezetők egységes törvényi szabályozás nélkül működtették a büntetés-végrehajtás intézményeit, a különböző rendeletek, utasítások áttekinthetetlenek és ellentmondásosak voltak, eluralkodott az önkényes gyakorlat: ahány börtön, kényszermunkahely, annyi szokásjogon alapuló eljárás, ami a visszaélések melegágyának bizonyult.

A hivatásos állomány szakmai színvonalára, morális és fegyelmi helyzetére jellemző volt, hogy amikor 1954-ben Ács Ferenc bv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztályának vezetője a BM Kollégiuma elé terjesztette lesújtó jelentését, kertelés nélkül kimondani kényszerült: "Olyan jelentést nem tudok hozni, amely a valódi helyzetet tükrözné. Ennél a helyzet rosszabb!" A fegyelmi ügyek, a bűncselekmények, a törvénysértések száma folyamatosan emelkedett, akárcsak a korrupció, az erkölcstelenség és az ittasság megnyilvánulásai.

Bemutattuk az ÁVH Titkos Ügyviteli Szabályzatát, megneveztük az ÁVH megyei vezetőit és a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály vezetőit (1950-1953); felvázoltuk az operatív nyilvántartás, a priorálás és a központosított értékelés megszervezését, az ügynök hálózat újjá szervezését, s felsoroltuk azt a 30 okot, amely alapján a rendszerellenes elemeket nyilvántartásba kellett venni, ezek alapján kerültek az " osztályellenség" meghatározott csoportjai internálótáborba, börtönbe, megfigyelés vagy rendőri felügyelet alá. Különös és sajátos beszervezések konkrét eseteit mutattuk be a büntetés-végrehajtás intézményeiben, ahol folytattuk belső világuk titkainak feltárását is, például: miért és hogyan kerültek az ÁVH őrizetébe a vietnami magyar idegenlégiósok vagy a MÁV egykori katonai kémelhárítói, rádiótávirásznői, telefonközpont kezelői; miként cseréltek össze foglyokat, hogyan raboskodott valaki más neve alatt, milyen biztonsági intézkedések voltak az állami ünnepeken, s milyen munkaverseny felajánlásokat tettek az egyes internálótáborok Rákosi vagy Sztálin születésnapja alkalmából, megmosolyogva például azon hivatásos állományúak igyekezetét, akik azt a hiányosságukat igyekeztek feledtetni, hogy még sohasem lőttek fegyverrel.

Az arisztokrácia felderítése és ellenőrzése

A Kistarcsai Internálótáborban 1949. november 11-től 1953. szeptember 12-ig tiltott határátlépés kísérlete miatt volt internálva gróf Bethlen Lászlóné, született gróf Teleki Margit (1904. szeptember 27., Kolozsvár, báró Wesselényi Ilona). 1949 októberében három éves István fiával akarta elhagyni az országot, miután korábban disszidált férje embercsempészt küldött érte, de már a szombathelyi vasútállomáson várta és letartóztatta az ÁVH. Saját lánya, Jolán jelentette fel az ÁVH-nál, aki ekkor "Temesiné", illetve "Kolozsváriné" fedőnéven volt a hatóság beszervezett ügynöke. (Baksay Lászlóné Bethlen Jolán, 1925. május 4., Kolozsvár, Teleki Margit.) Bethlenné előbb a helyi államvédelmi fogdába, majd Budapestre, a Vadász utcába, végül a Kistarcsai Internálótáborba került, István fia egy Szombathely környéki menhelyre, majd decemberben édesanyja egyik barátnőjéhez, Kerpely Kálmánnéhoz Budapestre, a Móricz Zsigmond körtérre, ő nevelte élettársával: dr. Pöschl Imrével.

Bethlen Lászlóné személyi törzslapján

 

[Az erdélyi gróf Teleki Margit apja Teleki Artúr, testvérei: Béla, Ilona, (Konradsheim Jánosné), Gemma, (Teleki Károlyné). A marosvásárhelyi Református Gimnáziumban érettségizett, szabás-varrást, kalapkészítést tanult, háziipari és népművészeti szövetkezetet vezetett Kolozsvárott.1923-ban ment férjhez dr. bethleni gróf Bethlen Lászlóhoz, (1900. ápr. 11. Beszterce, Tisza Jolán - 1967. Innsbruck), aki jogász, országgyűlési képviselő, az Erdélyi Szövetkezetek elnöke, nagybátyja: gróf Bethlen István, (1874. okt. 8. Gernyeszeg - 1946. okt. 5. Moszkva) Magyarország miniszterelnöke 1921 és 1931 között. Bethlenben és Kolozsvárott éltek. Négy gyermekük született: Jolán, Baksay Lászlóné (1925), Zsuzsanna, Nádas Miklósné (1927), László (1943) és István (1946).

Sokat utaztak Európában, németül, angolul, franciául és románul beszélt. 1944 szeptemberében a kiürítési rendelet következtében távoztak Kolozsvárról Budapestre. "Az ostrom alatt lakásunkat találat érte... a háború folytán elvesztettük erdélyi otthonunkat, földjeinket, állásainkat és Budapesten az ingóságainkat, úgyhogy minden nélkül maradtunk, így 1945 elején csak az ismerősök és a külföldi segély egyesületek adományaiból éltünk" - írja önéletrajzában Bethlen Lászlóné Teleki Margit 1957. április 18-án. Férje nem tudta eltartani családját, kilátástalannak ítélve helyzetét, 1948. december 11-én disszidált, Innsbruckban kötött ki, a francia központban helyezkedett el, de dolgozott Kitzbühelben, Tirolban (itt az osztrák-magyar kulturális egyesület, a Donaubund elnöke ), Vorarlbergben, jól keresett, míg meg nem betegedett. (László fia szintén 1948-ban az utolsó svájci vöröskeresztes gyermekmentő vonattal ment ki Zürich környékére „üdülni”.)

Bethlenné Teleki Margit pedig Budapesten takarított, mosogatott, népbüfében dolgozott, kávét főzött, csomagokat és tüzelőt vitt házhoz, háztartási munkát végzett, gyermekekre vigyázott, gépelt, fordított. 1956. novemberében a József körúti ház, ahol meghúzták magukat, teljesen leégett a harcok következtében, minden ingóságuk oda lett. November 17-én Jolán lánya kisfiával Nyugatra távozott. Egyedül maradt. Abban reménykedett, ha kiengedik Ausztriába, hoz onnan egy írógépet, amellyel gépelést, fordításokat vállalhat, mert ezekre volt is ígérete.]

Bethlen Lászlóné - Galambos Edit ügynök - beszervezési dossziéja

Bethlennét 1953 júliusában az internálótáborban előbb fogdaügynöknek szervezték be, majd szabadulásakor ügynöknek, ez utóbbit Sárdy Kálmán r. főhadnagy hajtotta végre, Bethlenné a "Galambos Edit" fedőnevet kapta. (Későbbi fedőneve: Erdélyi".) A II. ezred 3. szobájában elhelyezett internáltról ezt írja az illetékes operatív tiszt:

„Bethlenné nem őszinte, farizeus, mélyen vallásos és képmutató. Reggeli ájtatosságát egy időben úgy végezte, hogy betérdelt az ágyába és kis feszület előtt imádkozott. Rendkívül óvatos, nagyon alkalmazkodó, mindenkinek szívességet tevő. Nagyon kínos volt számára, hogy a női ezredben, de főleg a férfi ezredben azt állították felőle, hogy az ő közbenjárásával buktak le. Számosan üzentek neki a férfi ezredekből, sokat szidták és átkozták.”

Szabadulása után a volt arisztokrácia felderítésére és ellenőrzésére használták fel Budapesten és vidéken, majd külföldön. Első tartótisztje: Garami János r. százados. Jellemzésében leírják:

„Érzékeny lelkületű, érzelmes egyéniség. A hálózati munka izgalmai tetszenek neki, büszke az eredményekre, ezért esetenként lényegesnek látszó tényekről munkájával kapcsolatban tájékoztatni kell. Jól esik neki az elismerés. Könnyen befolyásolható.”

Galambos Editről - A hálózati munka izgalmai tetszenek neki, büszke az eredményekre. Jól esik neki az elismerés. Könnyen befolyásolható

 

Az ÁVH értékelő jelentései szerint az ügynök őszinte lelkesedéssel teljesítette feladatait, eredményesen működött közre politikai és gazdasági bűncselekmények felszámolásában. 1957. április 25-én, mielőtt kiküldenék Bécsbe (meghívást kapott nővére, Konradsheim Jánosné András nevű fia esküvőjére), tartótisztje: Gorondi Béla rendőr nyomozó hadnagy, - aki Stengl Károly r. századostól vette át az ügynököt - igen jó minősítést ad Bethlenné addigi tevékenységéről:

"Eddigi munkája alapján megállapítható, hogy a meghatározott feladatokat mindenkor a legjobb tudása szerint hajtotta végre, általában értékes jelzéseket hozott. Ellenőrzése - párhuzamos ügynökség, telefon ellenőrzés, illetve figyelés útján - több esetben megtörtént, mely reá nézve csak pozitív eredménnyel járt. Az eddigiek folyamán nem tapasztaltunk olyan momentumot, mely arra utalt volna, hogy bármikor is félrevezetett volna minket. Mint jó nevű arisztokrata, megfelelő, bennünket érdeklő körökben mozgott és ezek megfigyelése nagyrészt az ő érdeme. Több olyan jelentést adott, amelyek alapján történtek őrizetbe vételek. Általa felvetett adatok alapján egy konkrét szervezkedést is felszámoltunk." 

Az „ellenforradalom” utáni egyik első beszélgetésen , 1957. március 5-én biztosította kapcsolattartó tisztjét, hogy továbbra sem fognak csalódni benne. Majd egy későbbi jelentésében 1957. július 12-én Gorondi Béla r. nyomozó hadnagy, a BM II. Politikai Nyomozó Főosztálya II/5 (a belső reakció elhárítása) alosztályról azt is örömmel állapítja meg, hogy: "Az ellenforradalmi események után munkájában ugyanolyan aktivitást tapasztaltunk, mint annak előtte."

Az ellenforradalmi események után munkájában ugyanolyan aktivitást tapasztaltunk, mint annak előtte

 

Mindezek alapján meghatározzák jövőbeni feladatait itthon és külföldön: "Galambos Editnek"osztályhelyzeténél fogva lehetősége van egész sor bennünket érdeklő kérdésben felderítést végezni. Így például a volt magyar úri osztály elhelyezkedését, anyagi bázisát, az ellenforradalom alatt kifejtett tevékenységét megállapítani. A Magyar Népköztársaság ellen folytatott aknamunkára vonatkozóan is bizonyos adatokat tud szerezni. Üzeneteket visz ki és hoz be. A Nyugatra szökött arisztokrata ügynökök felderítésében is segítséget nyújt..."

1957 tavaszán, mielőtt kimenne Ausztriába, kérésére 3 ezer forint kölcsönt kap a BM Politikai Nyomozó Főosztályától, melyet visszatérése után, szeptember végéig kell visszafizetnie. ( Végül is nem kellett, 1958 januárjában jutalomként számolták el neki.)

Háromezer forint jutalom az ügynöknek 1958-ban

 

Külföldi utazásai előtt átveszi a hírszerzés, a II/3. osztály , s annak 3. alosztályáról Varga Béla r. százados. 

Itt álljunk meg egy kis kitérőre, s tekintsük át Baksay Lászlóné Bethlen Jolán ausztriai helyzetét, hiszen édesanyjának egyik legfontosabb feladata lesz ismételt beszervezése, egykori kapcsolatának felújítása a magyar állambiztonsági szervekkel, amelyeknek ez azért fontos, mert volt ügynökük stratégiai hadiipari üzemben dolgozik, a Metallwerkénél, fedőneve: „Szanatórium”. 

Baksay Lászlóné gróf Bethlen Jolán (1925. május 4., Kolozsvár, gróf Teleki Margit) a kolozsvári református gimnáziumban érettségizett, németül és angolul beszélt. 1944-ben férjhez ment dr. Baksay László ügyvédhez, vele Budapestre költözött. Házasságukból négy fiú gyermek született, László, Tamás, Miklós és Gábor. 1955-ben törvényesen elváltak. Baksayné az egyik fiát magához vette, egyet örökbe adott, kettő pedig a volt férjénél maradt. Válásuk előtt is többször éltek külön Állambiztonsági beszervezése egy 1958. szeptember 4-i „Kérdőjegy”-re adott hivatalos válasz szerint 1949-ben történhetett, amikor „Disszidálni akart, őrizetbe vették”. Tudjuk, mivel járt az utóbbi. Valószínűtlen az az 1957. december 2-i jelentés, amely a beszervezés időpontját 1955-re teszi, mint ahogy abban is téved, hogy 1957 januárjában hagyta el az országot. (Tudjuk, hogy 1956. november 17-én.) Minden bizonnyal egy 1957. augusztus 23-i jelentés felel meg a valóságnak. Ez a BM II. Politikai Nyomozó Főosztályának II/5-a alosztályán (belső reakció elhárítása) készült, ahol Stangl Károly r. nyomozó százados rögzítette „Tengerész” fn. ügynök visszaemlékezését. Idézzük:

„Bethlen Lászlóné grófnőt és leányát: dr. Baksay Lászlóné Bethlen Jolán grófnőt még 1947-ben ismertem meg, amikor férjeikkel együtt tagjai voltak a „Kis Kávézó” (később „Fórum Espresso”) állandó arisztokrata társaságának. 1948 elején, Verebély Sándorral együtt már a Határőrség keretében dolgoztunk (értsd alatta: felderítő ügynökök voltak, - megj.: I.Cs.) disszidálási ügyekben. Egy alkalommal Bethlen Jolán, aki aranytól kezdve minden gyanús üzletben benne volt, azzal jött, hogy nincsen-e valamilyen disszidálási vonal gazdag ismerősei részére. Majd később ő maga hozott egy dr. Katona József nevű állítólagos bécsi ismerőst, aki ki tud vinni embereket. Az volt az utasítás, hogy ezt a vonalat le kell buktatni. Hosszas tárgyalások után létre is jött egy útiterv és az egész társaságot (egy orvos házaspár volt az utas) elfogták. Mikor a Vadász utcai (V. kerület) rendőrkapitányságon voltunk, az akkori vezetőnek felvetettem azt az ideát, hogy a „kis grófnőt” nem kell internálni, hanem be kell szervezni, mert nagy ismeretsége révén hasznos szolgálatokat tehet. Némi huzavona után úgy is történt, a kis grófnő mellé beosztották a Hantos nevű elvtársat és egy éven keresztül teljesített ilyen természetű szolgálatot. Hogy milyen ügyeket bonyolított le, azt nem közölték velünk, de hogy legalább 8-10 ügyet bonyolított le, az bizonyos. Édesanyja, Bethlen Lászlóné is többször fent volt abban az időben ügyvédi irodámban, azonban köztünk a hatósággal való kapcsolatról szó sohasem esett…”

Baksainé Bethlen Jolán személyi törzslapján

 

Az ÁBTL. 3.2.1. Bt-636. számú, „Kolozsváriné”, „Temesiné” fedőnév alatt található dossziéja (melynek „Szigorúan titkos” minősítését az Információs Hivatal 2006-ban felülvizsgálta és megszüntette) 35. oldalán ez olvasható:

”Temesinének” Ausztriába szökése (1956. november 17) előtt 1949-től 1951-ig és 1955-től 1956 októberéig volt kapcsolata az ÁVH-val. Velünk kapcsolatos munkája igen értékes volt, több személy lett jelentése alapján őrizetbe véve. Többek között saját anyját is ő jelentette fel, hogy disszidálni akar, aki 4 évig volt evégett internálva. A rábízott feladatokat mindenkor készségesen végrehajtotta. Az, hogy ennek ellenére Ausztriába szökött, kizárólag az akkori helyzet, kilátástalan jövője kényszeríttette.”

Ugyanezen dosszié, a Bt-636. számú, 29 oldalán megismétli a „Tengerész” fedőnevű felderítő ügynök által már előadottakat: „Tengerész javasolta, hogy „Temesinét” ne internálják (1948), hanem szervezzék be, mert hasznos szolgálatot tehetne. A beszervezés meg is történt és ezt követően több disszidálni szándékozó személyt juttatott a rendőrség kezére.”

[Az esetleges kétségeket 1963. szeptember 3-án, „Temesiné” anyagának irattárba helyezésekor így oszlatta el a BM Hírszerző Csoportfőnökségének III/I-4-F alosztálya: „Temesinét” az elhárítás szervezte be 1948-ban pressziós alapon, jó eredménnyel foglalkoztatták.]

A következő bekezdés azonban meglepő állítással folytatódik:

„A későbbiek folyamán az ÁVH édesanyját is beszervezte, aki azonban mindössze 2-3 ügyet bonyolított le, azután kisfiával saját maga is megkísérelte a disszidálást.” (Mint már tudjuk, ez 1949. októberében történt, s eddig úgy tűnt, az a logikus, hogy ezután a Kistarcsai Internálótáborban lett előbb fogdaügynök, majd szabadulásakor beszervezett ügynök. A disszidálási kísérlet előtti beszervezés ténye itt merül fel először. De nem utoljára. Stangl Károly rendőr nyomozó százados azt is feljegyezte „Tengerész” elbeszélése nyomán, hogy, a felderítő ügynök „… a Kis Kávézóban bemutatta Bethlen Lászlónét Havas (Hahn) Ottó elvtársnak, aki a kapcsolatot velünk tartotta. Néhány ügyben Bethlen Lászlóné ténylegesen részt is vett (hogy milyenekben, Verebély Sándor sem tudja), egy-két hónapi munka után Bethlen Lászlóné kisfiával együtt disszidálást kísérelt meg, de elfogták és négy évet töltött internálótáborban.” Olvassuk tovább a jelentést:

„Temesiné abban a hiszemben, hogy ez (ti. édesanyja disszidálási kísérlete) a Hatóság hallgatólagos hozzájárulásával történik, értesítette az elutazás időpontjáról a tartóját és édesanyját elfogták a határon. (Nem ott, hanem a szombathelyi vasútállomáson - megj.: I.Cs.) „Temesinének” emiatt nagy lelkiismeret furdalásai voltak és mindent elkövetett, hogy szabadlábra helyeztesse édesanyját, de sikertelenül…1955-ben anyját újra beszervezték, s nem sokkal később „Temesiné”-t is. Ezt követően egészen az ellenforradalomig igen jól dolgozott és 1956-ban egy katonatisztekből álló csoportot buktatott le. Ezen kívül is igen jó hangulat- és egyéb jelentéseket adott.

Beszervezték, több disszidálni szándékozót, köztük az anyját is rendőr kézre adta

 

A kapcsolat anyja előtt dekonspirálódott és később ő („Temesiné”) is tudomást szerzett arról, hogy anyja szintén találkozik tartójával. Anyja jelenleg is ügynöke az elhárításnak. „Temesiné” tartója az ellenforradalom alatt meghalt, így részletesen nem sikerült az 1955 utáni munkáját megállapítani. Az elvtársak véleménye szerint „Temesiné” a kapott feladatokat készségesen végrehajtotta. Anyagát az ellenforradalom alatt megsemmisítették.

1956 őszén az ellenforradalmi események folytán anyjával közös József krt. 80. sz. alatti lakásuk leégett, férje nem fogadta vissza, állása nem volt és ez a kilátástalan jövő kényszeríttette arra, hogy Nyugatra szökjön.” - olvasható az említett dosszié 29. oldalán. (Elvált férje külön élt két nagyobbik fiával Maglódon, Jolán megbékélve ideiglenesen hozzá akart költözni legkisebb fiával, a 4 éves Gáborral, de Baksay László közölte, hogy ez nem lehetséges, mert már menyasszonya van.)

Az 1956. november 17-én történtekről „Galambos Edit” 1957. szeptember 30-i jelentéséből tudunk. Baksayné Kelenföldön felszállt fiával a Komáromba menő vonatra. Komáromban kereste anyjának egyik ismerősét: Gaál Józsefnét, ám nem találta otthon, ezért nyomban tovább utazott és este megérkezett Sopronba. Egy szállodában aludt kisfiával, s másnap reggel elindult a határ felé a környékbeli parasztok útbaigazítása szerint. Orosz járőrök azonban elfogták őket és bevitték a parancsnokságra. A kihallgatás után szabadon engedték őket azzal, hogy haladéktalanul térjenek vissza Budapestre. Baksayné nem engedelmeskedett, másnap ismét megkísérelte az átjutást. Egy osztrák paraszt segítségével sikeresen eljutott az első segélyhelyre. Onnan felhívta bécsi keresztanyját: Konradsheim Jánosnét, aki autóval ment értük az eisenstadti lágerbe, megérkezése után félrehívta egy Kun Istvánné nevű menekült és figyelmeztette: biztos tudomása van arról, hogy Baksayné ÁVH beosztott volt Budapesten. Jolán kijelentette neki, hogy Kunnét sohasem látta, nem ismerte és szerinte anyja se.

November 20-án értek Konradsheimék bécsi lakására, ahol ott volt már apja: Bethlen László, majd jött sok régi ismerős Ausztriából és Nyugat-Németországból.

Bécsi tartózkodásuk ötödik napján idézést kapott az osztrák titkosrendőrségtől (Geheimpolizei). Szabályszerűen megjelent, kihallgatása három órán át tartott. Kun Istvánné jelentette fel ávós ügynök vádjával, az eljárást le kellett folytatniuk. Udvariasan érdeklődtek sorsa alakulásáról, kapcsolatairól, az államvédelem esetleges próbálkozásairól, megbízásairól, a határ átlépéséről, nem különben anyja helyzetéről, stb. Válaszait megnyugtatónak tartották, értékelése szerint a három kihallgató elfogadta azokat, nem keveredett ellentmondásba, nem kapták hazugságon, nem foghattak gyanút. Apja azonban nyugtalan volt, s egy heti bécsi tartózkodás után elővigyázatosságból elvitte őket Tirolba, ahol Reutte-ban (Innsbrucktól 95 km.-re) szerzett lányának állást. Előbb egy konfekciógyárban dolgozott, majd 1957 februárjában bekerült a magyar állambiztonsági szervek által „Szanatórium” fedőnév alatt nyilvántartott Metallwerk Plansee-be , amely tudományos és hadászati szempontból is fontos keményfém alkatrészeket gyártott, az objektum feltérképezése, a technológia tanulmányozása, netán személyek beszervezése élénken foglalkoztatta a magyar hírszerzést. Jolán csavar válogatással kezdte, aztán egy pszichológiai vizsgálaton esett keresztül, melynek nyomán alkalmasnak találták irodai munkára, márciusban már statisztikusként dolgozott havi 1.600 Schilling kezdő fizetéssel.

Még december végén értesült apjától arról, hogy Innsbruckban az ottani titkosrendőrség 10 személyt hallgatott ki vele kapcsolatban. Ezek megbízható magyar emberek voltak, ismerősök, tehát mellette vallottak.

Nem úgy Teleki József nevű rokona. A magyar hírszerzés 1957 októberében kapott egy olyan bizalmas értesülést a Politikai Nyomozó Főosztály II/6 (szabotázs elhárítás) osztályának egyik ügynökétől, „… miszerint Teleki József bizalmas körben arról beszélt, hogy rokona, Bethlen Lászlóné, gróf. Teleki lány besúgó, ezért óvakodni kell tőle.” Noha az édesanyjáról volt szó, s nem róla, utólag azt jelzi, hogy a magyarok még családon belül sem tagadták meg soha, sehol feljelentő szokásukat.

Teleki József szerint rokona, a Teleki lány besúgó

Májusban az amerikai W.C.C. (a református magyar menekülteket támogató segély egyesület) képviselője kereste fel, s érdeklődött, mondván, ez csak formaság, a szervezetnek tudnia kell, hogy támogatottjai méltók-e a segélyezésre. Ugyanakkor élesen megkérdezte: az éppen most kint tartózkodó anyja, ha már útlevelet kapott, miért nem marad kinn, miért akar mindenképpen hazamenni? Természetesen azt a kézen fekvő választ adta, hogy 11 éves fiát nem hozhatta magával, s semmiképp sem akarja egyedül otthon hagyni.

1958. május 30-án munkahelyén kereste fel „Temesiné”-t az osztrák titkosrendőrség két beosztottja. Két órás kihallgatását azzal zárták le, hogy munkahelyén a legjobb véleményt adták róla, s mivel ismerik egész múltját (?), jelenlegi életét, többé nem zavarják, az osztrák szervek részéről nincs kifogás ellene. (Természetesen továbbra is megfigyelték.)

S valóban, ezt követően hivatalosan nem érdeklődtek felőle. Anyját azonban figyelmeztette, amikor Ausztriába látogatott: ha kihallgatják, bizottság elé kerül, nyugodtan viselkedjen, nehogy elárulja, hogy kapcsolata volt az ÁVH-val, mert arról nem tudnak semmit. Az ÁVH jelentése ezzel kapcsolatban megjegyzi: „Ugyanis „Temesiné” és anyja tudtak egymásról, azt, hogy mindkettőjüknek kapcsolata van az ÁVH-val.”

Jolán férjhez akar menni egy tudományos kutató professzorhoz, aki szintén a „Szanatórium”-ban dolgozik, kiváló információs csatornát nyit a Máltai Lovagrend vezetőihez, ezért az ÁVH elhatározza, hogy ismét felveszi a kapcsolatot vele az együttműködés aktív és szervezett megújítására. Erre a célra anyját és egy megbízható, ellenőrzött, sokszorosan kipróbált ügynökét, „Fenyő”-t akarja felhasználni. („Fenyő” fedőnév alatt az egykori határőr felderítőtiszt, a Bécsben született, akkor 50 éves szolnoki dr. Szabolcs Richárd beszervező ügynök dolgozott a II/3-nak). A tervek összehangolása a hírszerzésnél Ellmann Sándor rny. százados és Varga Béla r. százados feladata volt.

Adatokat gyűjtött a hírszerzés a „Szanatórium” fedőnevű célobjektumról. „Megállapítottuk, hogy porkohászati ötvözetek, egyéb magas hőálló ötvözetek, kerámia- és szigetelő anyagok gyártásával és fejlesztésével foglalkozik, amely stratégiai szempontból óriási jelentőséggel bír. Ellenőrzött adatok alapján tudjuk, hogy a „Szanatóriumban” dolgozik egy „Vadász” fedőnevű wolfram szakértő, magyar származású disszidens, korábban az Egyesült Izzó mérnöke volt. Itt dolgozik még egy Varga Sándor nevű magyar disszidens is, aki géplakatos és az egész üzem területén szabad mozgása van.”

Anya és lánya az ÁVH szolgálatában

„Galambos Edit”-tel változatlanul meg vannak elégedve:

„Mint ügynök lelkiismeretes jó munkát végzett eddig. Először is a saját családját, majd férje családját - mindkettő arisztokrata - teljesen feldolgozta, majd számtalan, az országunkban meghúzódó ellenséges arisztokrata és egyéb osztályidegen személyt derített fel, akikről részletes írásos jelentést is adott. Jó munkájának eredményeként kiérdemelte, hogy a múlt év (1957) nyarán az illetékes elhárító szervek kiutaztatták Ausztriába a kint lévő arisztokrata elemek feltérképezése és az emigrációt bomlasztó tevékenység ellátására. Itthon maradt ez idő alatt 12 éves kisfia, akihez nagyon ragaszkodik. „Galambos” a feladatát lelkiismeretesen és jól oldotta meg, többek között feldolgozta saját és férje rokonságához tartozó arisztokrata köröket, ezen belül saját lányát is. Férjével, akitől törvényesen elvált, újbóli összeházasodási terve nincs. Testvérei élnek Bécsben, gyermeke él Svájcban. „Galambos”-t osztályunk különböző anyagi és egyéb juttatásban részesítette, gondoskodtunk róla, lehetővé tettük, hogy ez év tavaszán meglátogassa Erdélyben élő szüleit… komoly állást, munkalehetőséget is biztosítunk. Fia számára lehetővé tettük, hogy Csehszlovákiába utazhasson, sőt, ígéretet kapott arra, hogy most 12 éves fia (István) további iskoláztatása során emberséges elbírálás alá esik.”

A helyzetet azonban bonyolítja, a tervek végrehajtását megnehezíti néhány ismert korábbi és új körülmény.

Anya és lánya állambiztonsági viszonya lélektanilag megviseli az anyát. Az állambiztonság ezt így írja le: „Tekintettel arra, hogy mindketten elég képzettek operatíven és szoros családi életet éltek, így egymás előtt dekonspirálódtak. Tudták egymásról azt, hogy mindketten az államvédelmi szervek munkáját támogatják, sőt azt is tudták, hogy mindkettőjüknek egy tartója van. 'Galambos Edit' egy alkalommal felvetette tartójának (kapcsolattartó tisztjének - megj.: I.Cs.), hogy vele, vagy leányával szakítsák meg a kapcsolatot, mert nem tartja egészségesnek az ilyen együttműködést. A kapcsolat nem lett megszakítva, hanem továbbra is mindketten aktívan dolgoztak.”

Amikor „Galambos Edit” ügynök 1957-ben meglátogatta lányát Ausztriában, letagadta előtte a BM-mel még mindig fennálló kapcsolatát. Miután „Temesiné” közölte vele, hogy a volt kapcsolatukról semmiféle konkrét adat nincs a helyi hatóságok és a magyar emigráció birtokában, „Galambos Edit” önként jelentkezett az osztrák idegenrendészetnél és vizsgálatot kért maga ellen azzal a céllal, hogy a gyanút elterelje, mivel leányát őrá vonatkozóan is részletesen kikérdezték. 1957. június 16-án Insbruckban egy négy tagú bizottság (Graf Johannes von Trab, gróf Kálnoky Sándor, Lengyel Béla és a féllábú Benkő Béla) hallgatta meg, mely azt tartotta feladatának, hogy minden kint élő és érkező magyarról teljes körű információkkal rendelkezzenek, elhárítva a Magyarországról küldött ÁVH ügynökök tevékenységét. „Galambos Edit” jelentésére a kapcsolattartó tiszt ezt írta: „Önként jelentkezésével sikerült a gyanút magáról elterelni.” A tiszt felettesétől azt kérdezte annak főnöke széljegyzetben: „Ez a Te véleményed is?” Válasz: „Nekem ellenkező!”

1958 januárjában „Temesiné” betegsége miatt elhagyta a gyárat, munkaviszonya megszűnt és egy, az apja által bérelt villában lakott kisfiával Innsbruck környékén, Igls-ben, ahol munkanélküli segélyből és az osztrák rádiónak írt gyermekmesék honoráriumából élt. Ám kapcsolata nem szakadt meg a gyárral, barátnője volt a „Szanatórium” porkohász tudósának: Otto Grábernek a lánya, s magát Grábert is jól ismerte. Akárcsak a gyár vezérigazgatóját Schwarczkopfot, akinek Schoberné nevű titkárnőjével szintén szoros barátságot ápolt. Olyan elképzelése volt, hogy a már említett kutató professzorral, Gartnerral hamarosan összeházasodnak és visszaköltöznek Kündlbe. Bethlen Jolán édesapja ekkoriban egy Pintérné nevű disszidens nővel keveredett közeli viszonyba, akiről „Temesiné” azt tartotta, hogy a francia hírszerzés ügynöke. (Amikor „Galambos Edit” 1957 őszén meglátogatta lányát, s kb. 6 hétig tartózkodott nála, Jolán még Reutte-ban lakott és a „Szanatórium”-ban dolgozott. „Galambos Edit” megismerkedett a házban lakó Gartnerrel és azzal a Varga Sándor nevű disszidenssel, aki elismert szakemberként a „Szanatórium”-ban dolgozott, jó viszony alakult ki köztük.)

Ausztriában ismét szervezze be lányát! (A megbízás eleje és vége)

Mielőtt 1958 őszén ismét kiküldik Ausztriába „Galambos Edit” fn. ügynököt, szokatlan, „Megbízás” címet viselő okmányt íratnak alá vele, amely beillett egy, a Belügyminisztériummal kötött szerződésnek is. Szövege így kezdődött:

„A magyar Belügyminisztérium illetékes szervei megbíznak engem Bethlen Lászlóné nevű „Galambos Edit” fedőnevű titkos munkatársukat azzal, hogy utazzam Ausztriába rokoni látogatás címén és ott az alábbi formában vonjam be lányomat Baksay Lászlónét a fenti szervvel való titkos együttműködésbe, amely bevonás a leányom és az államvédelmi szervek között az ellenforradalom előtt fenn állt titkos együttműködés folytatása lesz.” 

A megbízás tartalmazza Baksayné Bethlen Jolán feladatait is, ha ismét elvállalja a titkos együttműködést. Így például: adatok közlése a Metallwerk Planseeről, kapcsolatok kialakítása információ szerzés céljából Varga Sándorral, Tilles Barnabással és Pintérnével, ennek érdekében Magyarországról kivitt csomagok átadása, stb. „Egy Ausztriában tartózkodó elvtárs” bevezetése, aki „Galambos Edit” hazatérése után a későbbiek során fogja a kapcsolatot tartani „Temesiné” és a magyar hírszerzés között.

[A „Megbízás”-t a BM részéről 1958. szeptember 23-án Garami János r. százados írta alá, aki aztán októberben átveszi Bethlenné tartását Varga Béla r. századostól.]

A küldetés céljának meghiúsulását és annak okát több dokumentumból is ismerjük. A BM. II/3. osztályának 1959. június 26-i, „Temesiné” kizárási javaslatát tartalmazó jelentésében - egyebek között - a következők szerepelnek: 

„1958 őszén ismét kiutaztattuk „Galambos Edit”-et beszervező ügynöki feladattal. Nevezett ezt nem teljesítette, azzal a megokolással, hogy bárminemű együttműködés leánya biztos bukását eredményezné. Ugyan az osztrák hatóságok leánya ügyét lezárták, de az innsbrucki magyar emigrációs szervek bizalmatlanok vele szemben. Kint tartózkodása alatt ennek több tanújelét tapasztalta, például utcai beszélgetéseiket kihallgatták, megfigyelték mikor és hova utaznak, feladnak-e levelet, stb. Ezért lánya előtt nemhogy az adott feladatát, de az együttműködésbe való újbóli bevonást sem merte felfedni és a belügyi szervekkel való saját kapcsolatát is újból letagadta.” 

Mivel a kapcsolat felvételi kísérlet eredménytelenül végződött és a fő feladatot: a „Szanatórium” célobjektum megközelítését Baksayné útján megoldani nem tudták, javasolták a hálózatból való kizárását és anyagának irattárazását.

„Galambos Edit” hazatérve még azt is elmondta kapcsolattartójának, hogy lánya többször tett neki olyan célzást, hogy amennyiben továbbra is kapcsolatban áll a belügyi szervekkel, úgy Ausztriában nem tartózkodhat, oda többet nem is mehet vissza, mert ez előbb-utóbb úgyis kitudódik és lebukás lesz a vége, amely súlyos börtönbüntetéssel jár, s nemcsak ő, hanem az egész család lehetetlenné lesz téve. Bethlenné hozzátette: jelen pillanatban az akció nem alkalmas a végrehajtásra, mert leánya a zaklatások eredményeként fél a dekonspirálódástól, ezért más időpontot kellene választani.

1963. szeptember 3-án a BM III/I-4-F alosztály határozatában „Temesiné” ügynök dossziéjának felülvizsgálata során - egyebek között - megállapította:

„… az ügynök reaktivizálására tett kísérleteink nem jártak eredménnyel. Ezért 1959-ben anyagait - kizárási javaslattal - irattárba helyeztük. Nem ellenőrzött adataink szerint az osztrák elhárítás előtt ügynöki ténykedése nem dekonspirálódott, bár feljelentés alapján vizsgálat folyt ellene. A magyar emigrációs szerv is ellenőrzés alatt tartotta. A volt célszemélynek, illetve apjának priorálásán kívül egyéb intézkedés nem szükséges. Javaslom a B dosszié további irattárazását. A 38-41 oldal kiemelve, a C alosztálynak illetékességből átadva a „Fenyő” ügyhöz.”

A határozatot Varga Béla r. őrnagy alosztályvezető és Garami János r. őrnagy írta alá.

”Temesiné” ügyének felülvizsgálata 1963-ban (1. oldal)

„Temesiné” ügyének felülvizsgálata 1963-ban (2. oldal)

S mi történik gróf Bethlen Lászlóné „Galambos Edit” fedőnevű ügynökkel? 

Miután 1959. szeptember 15-én Garami százados a II/3-F alosztályról átadja őt a hírszerzés egyik társosztálya: a II/3-E beosztottjának, Izsák Sándor r. századosnak, október 17-én meggyengült egészségi állapota és rossz anyagi körülményei miatt segítséget kért és kapott elzálogosított írógépe kiváltásához. 

1960. június 18-án a II/3-E alosztály vezetője: Szombath József r. őrnagy kezdeményezi „Galambos Edit” f. ügynök kizárását a hálózatból. Az indoklás között nemcsak ausztriai kudarca szerepel lánya újbóli beszervezésével kapcsolatban, hanem az is, hogy nem sikerült felhasználni - részben saját hibájából - egy „Hajnal”fedőnevű célszemély ausztriai tartózkodási helyének felderítésében. A kizárási javaslat így zárul:

„Galambos” hosszú ideig beteg is volt és vidéken tartózkodott. Visszatérése után is sorozatosan kitért a találkozók elől, hol betegségére, hol elfoglaltságára való hivatkozással, illetve régi szokása szerint siralmas anyagi helyzetére való hivatkozással ismételt anyagi támogatást igényelt tőlünk. Ezt azonban természetesen nem kapta meg. Tekintettel arra, hogy „Galambos”-t a „Hajnal” ügyben nem tudjuk foglalkoztatni, számunkra egyéb hírszerzési lehetőséggel nem rendelkezik, és így feladatokkal ellátni nem tudjuk, javaslom a hálózatból való kizárását és dosszéinak irattárba való elhelyezését. Kizárása alkalmával titoktartási nyilatkozatot veszek fel tőle.”

Az ügynök kizárását engedélyezte a hírszerzés főnöke: Tömpe András r. vezérőrnagy, a II/3 osztály vezetője.

„Galambos Edit” a döntést tudomásul vette, ugyanakkor közölte: „…ha bármikor szükségünk van rá, továbbra is szívesen segítséget nyújt munkánkhoz” - jelentette Izsák százados a találkozó után. 

Gróf Bethlen Lászlóné gróf Teleki Margit, a „Galambos Edit” fn. ügynök 1960. szeptember 24-i dátummal a következő nyilatkozatot írta alá:

„Alulírott tudomásul veszem, hogy a Belügyminisztérium állambiztonsági szerveivel való titkos kapcsolatom a mai naptól kezdve - tekintettel arra, hogy lehetőségekkel a továbbiak során nem rendelkezem - megszűnik.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez a kapcsolat nemcsak a múltban, hanem ezentúl is szigorú államtitkot képez és erről soha senkinek nem beszélhetek, mert ellenkező esetben büntetőjogilag felelősségre leszek vonva. 

Tudomásul veszem, hogy amennyiben a Belügyminisztérium Állambiztonsági Szervei ismételten igényt tartanak munkámra, úgy az általam ismert elvtársak felkeresnek és feladatokkal látnak el.”

Az ügynök titoktartási nyilatkozata a kapcsolat megszűnésekor

 

Kap még néhány szakmailag elismerő mondatot abban a határozatban, melyben 1963. november 23-án a hírszerzés úgy rendelkezik, hogy meghagyják a nyilvántartásban 6-os kartonját, valamint „B” (beszervezési) és „M” (munka) dossziéját. Így összegezett Balázs József r. százados a III/I.-3-E alosztályon:

„”Galambos” jó ügynök volt, szívesen és gátlás nélkül dolgozott, jelentéseit írásban adta. Műveltsége, angol, francia, német nyelvtudása, valamint származása folytán otthonosan mozgott mind hazai, mind külföldi arisztokrata és nagypolgári körökben. Kiutazásai miatt azonban itthoni és kinti kapcsolatai gyanúba fogták, hogy állambiztonsági szerveink részére dolgozik. Hasonló gyanú, sőt vád érte lányát is.”

1964-ben a kémelhárítás III/II-5-c alosztálya (elhárítás a beutazó emigránsokkal szemben, előretolt szűrő-kutató alosztály), majd 1972-ben a kémelhárítás III/II-6-a alosztálya (a hadiipar preventív védelme) kért engedélyt a hírszerzéstől, hogy betekinthessen Bethlenné irattári anyagaiba, s tanulmányozza azokat.

Bethlenné említett, 1946-ban született István fia: gróf Bethlen István azt írja életrajzában, hogy származása miatt számos zaklatásnak volt kitéve. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, az egyetemre jeles felvételije ellenére sem vették fel, így a Magyar Kábelművekben volt segédmunkás, majd daruvezető. 1965-1989 között Ausztráliában, az NSZK-ban és az Egyesült Államokban élt. Magyar állampolgárságát a Nyugaton töltött 25 év alatt is megtartotta. Egyetemi tanulmányokat Innsbruckban, Münchenben és Bécsben folytatott. Közgazdasági, filozófiai és államtudományi végzettséget szerzett. Egyetemi tanulmányai után többek között a müncheni Akademie für Politik und Zeitgeschehen ügyvezető igazgatója volt, ezután pedig a gazdasági és bankéletben töltött be vezető állásokat, valamint egyetemen tanított. Számos német és angol nyelvű szakkönyv és tanulmány szerzője.

1989-ben az MDF hívására tért haza, hogy a pártnak nemzetközi gazdasági és pénzügyi szaktanácsadója legyen. Lezsák Sándorral ő vezette az MDF 1990. évi választási kampányát. 1989. júniusában még Nyugaton lépett be az MDF-be. Az 1990. évi választásokon pártja budapesti listájáról került a parlamentbe, 1990-1994 között országgyűlési képviselő, az MDF Országos Elnökségének tagja.

[„Galambos Edit” és „Temesiné” történetéhez forrás: ÁBTL 3.2.1. Bt.-636 és Bt.-748. Kapcsolódó dossziék: ÁBTL. 3.1.9. V-80853 Bethlen Lászlóné, Kuthy Lehelné és Liebner Sándor vonatkozásában; V-108933 Liebner Sándor; V-24097 Kemenes János és Farkas Géza.]

Bethlen Lászlóné Teleki Margit a Kistarcsai Internálótáborban együtt van azokkal, akik tiltott határátlépési kísérletében támogatták, s más embercsempészési ügyek részesei is voltak valamilyen szerepben.

Bethlenné vallomásában így beszélt erről:

„Férjem levélben kért, hogy bármilyen formában is, de menjek ki hozzá Innsbruckba. Felhívására elhatároztam, hogy Magyarországról kiszökök. 1949 nyarán kapcsolatba kerültem Kuthy Lehelnével, aki embercsempésszel állt kapcsolatban, de vele nem tudtam megegyezni, mert 24.000 Frt.-ot kért azért, hogy engem és 3 éves fiam kicsempésztessen. Pár hét múlva kapcsolatba kerültem Kemenes János embercsempésszel, akivel megegyeztem, hogy kicsempész, előlegként 2.500 Frt.-ot ki is fizettem, de a kiszökésre nem került sor, mert Kemenest az ÁVH őrizetbe vette 1949 nyarán. Így férjemmel közöltem, hogy kiszöknék hozzá, de nincs, aki kicsempésszen. Férjem Nyugatról küldött értem egy embercsempészt, állítólag Jánosi Győző volt a neve.

Jánosi 1949. október 16-án jött a lakásomra és 1949. október 18-án indultunk el a Déli pályaudvarról, 3 éves fiamat is vittem. Szombathelyre érve kiszálltunk a vonatból, igazoltattak bennünket és őrizetbe vett az ÁVH az embercsempésszel együtt. Három hétig az ÁVH szombathelyi osztályán voltam, utána Budapestre hoztak, majd 1949. november 11-én internáltak.”

Bethlenné Liebner Sándoron keresztül került kapcsolatba Kuthynéval, ezért Liebnert Recskre internálták tiltott határátlépés támogatása, embercsempészés közvetítése és határátlépés kísérlete miatt. (Recskről elmeállapota miatt a Hortobágyra javasolták kitelepíteni.) Jegyzőkönyvi vallomásában Bethlennét az ÁVÓ provokatőrjének nevezte. Farkas Géza úgy működött együtt Kemenes Jánossal, hogy hamis ki-és bejelentő lapokat, valamint két körbélyegzőt készített az „Államvédelem Budapesti Osztálya” és „44. sz. Rendőrőrszoba” felirattal. Farkast is internálták. Rovására írták, hogy Kemenest bejelentetlenül a lakásán rejtegette.

Ifj. Farkas Géza úttörő levele Rákosi Pajtáshoz (1. oldal)

Ifj. Farkas Géza úttörő levele Rákosi Pajtáshoz (2. oldal)

Farkas fia: ifj. Farkas Géza éltanuló úttörő, aki Angyalföldön, a Szent László utca 3/c alatt lakott, édesapja kiszabadítása érdekében szép zsinorírással levelet írt Rákosi Mátyás Pajtásnak. A kortörténeti dokumentum szövege szó szerint és eredeti helyesírással így hangzott:

„Nagy Budapesti Pártközpont titkársága,

Rákosi Mátyásnak!

Kérelem

Kedves Rákosi Pajtás!

Tudom, hogy az országvezetés nagy munkájában megzavarom Rákosi Pajtást. De tudom azt is, hogy egy úttörő bármikor meghallgatásra talál a legelső úttörőnél. Az elmúlt évben történt, hogy Édesapám az ellenség uszájába kerülve vétséget követett el népidemokráciánk ellen. Büntetésképpen internálótáborba került. Ezelőtt két hónappal azt mondták a táborban szabadul én nagyon vártam, de azóta sem jött és nem tudunk róla semmit. Nagyon kérem Rákosi Pajtást segítsen hogy Apukám haza jöhessen, én tudom hogy Ő csak megtévedt, hiszen legelső élmunkás és többszörös újító.

Kedves Rákosi Pajtás! én igérem és fogadom úgy magam mint mint Apukám nevében, a jövőben igyekszünk minden erőnkkel népünk hazánk javára lenni.

Apukám neve Farkas Géza szül. 1915 Bpest, anja neve Hornung Mária.

Előre!

Ifj Farkas Géza

uttörő éltanuló” 

Lóránt Franciaországban, avagy: Harangozó tévedése 

Lóránt Ferenc György (1905. február 11., Budapest, Pick Margit) fedőnevei: "Leitner Franz", "Ottó", "Lőcsei".

Lóránt Ferenc György, az „Ottó” fedőnevű hírszerző

Apja lapszerkesztő, ő az érettségi után banktisztviselő, több lap külső munkatársa.

1921-ben belépett a Köztársasági Pártba, egy év múlva letartóztatták illegális szervezkedésért, egy évig volt vizsgálati fogságban. A következő évben ismét a rendőrségre került, mert egy leányismerősével illegális röpirat ragasztáson kapták. Anyja akkor elment dr. Hetényi Imre főkapitány-helyetteshez, a Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályára és segítséget kért fia kiszabadításához, mert fia édesapja Hetényi lapszerkesztő társa és barátja volt, de korán, 1909-ben meghalt. A politikai rendőrség vezetője kiengedte, aztán néhány nap múlva magához rendelte és beszervezte. Feladata a hazai legitimista mozgalom és a Habsburg család megfigyelése volt, különös tekintettel az emigrációban élő Ottó trónörökösre. Tíz évig írta jelentéseit, gyakran utazott külföldre, leggyakrabban Spanyolországba, Belgiumba, Párizsba és Koppenhágába.

1935 után a legitimista kérdés vesztett aktualitásából, Lóránt újságíróként egyre gyakrabban foglalkozott a német térhódítással. Amikor dr. Sombor-Schweinitzer József lett főkapitány-helyettesként a politikai rendőrség főnöke Budapesten (1938-1944), megbízásából rendszeresen készített jelentéseket a magyarországi német művelődési intézményekről, a Volksbund ügyeiről, a svábok törekvésiről, s a körülöttük kialakuló titkosszolgálati tevékenységről. 1939-ig a "Figyelő" című közgazdasági folyóiratot szerkesztette, mellette különböző lapoknak, mindenek előtt a "Magyar Nemzet"-nek írt politikai és közgazdasági cikkeket.

1944 márciusában egy ideig bujkált a Gestapo elől, majd munkaszolgálatra vonult be, a "felszabadulást" zsidó társaival együtt egy svéd védett házban érte meg.

1945 után a "Képes Figyelő" című hetilapnál dolgozott, annak megszűnése után egy export-import vállalat tisztviselője lett, majd ennek felszámolása után felesége italboltját vezette, annak 1951-ben történt államosításáig. Akkor a Budapesti Vendéglátóipari Vállalatnál helyezkedett el.

Önként jelentkezett az államvédelmi osztályon, feltáró vallomást tett a horthysta politikai rendőrséggel való együttműködéséről, kapcsolatairól, amit tudomásul vettek és nyomban beszervezte Dékán István (később államvédelmi vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes), majd kiképezte ügynöki feladatok elvégzésére "Ottó" fedőnéven. Első feladatait - a bujkáló nyilas funkcionáriusok és a Szabadság Párt illegális tevékenységének felderítése - megelégedésre teljesítette. 1949-ben azonban ismeretlen okból átmenetileg megszakadt a kapcsolata az ügynöki hálózattal. 1951-ben a Grősz József kalocsai érsek ellen indított kirakatperben felmerült a neve, mint volt horthysta besúgóé, s noha meg voltak elégedve vele, be kellett áldozni, ezért 1951-ben internálták Kistarcsára, ahonnan csak 1953-ban szabadult az amnesztia következtében. Az internálótáborban fogdaügynökként foglalkoztatták.

Lóránt Ferenc György beszervezési dossziéja

 

Az államvédelem mindvégig, még 1957-ben is szégyenkezett és mentegetőzött ügynöke kényszer internálásáért, ami felsőbb politikai parancsra történt. 1957. április 30-án ezt írja Lukács József r. százados a BM Politikai Nyomozó Főosztályának II/2 (kémelhárítás) osztályán az "Ottó" fedőnevű ügynökről szóló összefoglaló jelentésben:

"Ottó internálása lényegében nem volt teljes mértékben igazságos, mert a felszabadulás után önként jelentette a horthysta rendőrséggel való kapcsolatát. A Grősz ügy azonban kényessé tette a helyzetet, ezért "Ottó"-t is internálni kellett. Az internálás körülményeivel "Ottó" is tisztában van és megérti, hogy mást nem lehetett csinálni. Ennek ellenére az internálás ténye hagyott nyomokat személyiségén, így például gyakran megmutatkozik nála az alázatosság."

Szabadulásakor, 1953-ban a belső reakció elhárítása vette fel vele a kapcsolatot, s széleskörű ismeretsége révén eredményesen tudták felhasználni volt horthysta rendőrök, írók, újságírók ellen. Mint felettesei írják: az októberi "ellenforradalom" előtt és alatt továbbra is tartották vele a kapcsolatot, "Jelentései alapján internáltuk Schwendtner Pál volt horthysta őrnagyot és Wodianer Rudolf volt földbirtokost. Eddigi munkája során jó operatív tapasztalatokra tett szert.”

Itt következik egy értékelő mondat, amire senki sem figyel 1957. április 30-án, amikor Lukács József százados az összefoglaló jelentését megírta „Ottó”-ról. Így hangzott:

„Ottó” hibája, hogy sok esetben feledékeny, ez idős korára vezethető vissza (ekkor 52 éves, - megj.: I.Cs.). Megfelelő irányítással jó munkát tud végezni.” [Valaki áthúzza a „Megfelelő” szót és kijavítja „Alapos”-ra.]

Kiküldése előtt is voltak kérdőjelek alkalmasságáról

A II/3 osztály (hírszerzés) érdeklődése azért fordult „Ottó” felé 1957-ben, mert családja és rokonsága zsidóüldözöttként elhagyta az országot, barátai, ismerősei - köztük újságírók, politikusok - ott voltak a szerveződő magyar emigráció politikai köreiben szinte egész Európában. (Édesanyja és Zsuzsa leánytestvére például Franciaországba tartottak kivándorló útlevéllel, ott Zsuzsa férjhez ment egy hajóskapitányhoz, aki évekig Saigonban állomásozott. „Ottó” feleségének testvére: Klein Magda Montreálba disszidált októberben a férjével és fiával.)

„Ottó”-t így jellemzik 1957-ben: „Átlagos műveltséggel rendelkező személy, beszél németül, gyengén franciául, csendes, szerény magatartású, nem iszik, nem dohányzik. Fiatalabb korában szerette a nőket, de ezen már túl van. Jelenlegi családi élete rendezett.”

Franciaországba történő telepítésének tervét 1957-ben dolgozza ki a hírszerzés II/3. osztálya, melynek „d” alosztályát Harangozó Szilveszter rendőr nyomozó százados (a rendszerváltás előtt altábornagy, a BM III. Főcsoportfőnökség vezetője, a belügyminiszter állambiztonsági helyettese) vezette, akinek az átlagosnál jobb a véleménye „Ottó”-ról. Ezt írja róla 1957. február 5-én:

„Az irodalom és az újságírói területen igen jól dolgozott, széles, főleg újságírói kapcsolatai, ügynöki adottságai révén igen értékes jelentéseket hozott. Ügynöki bizalmas munkára igen jó adottságai vannak. Tisztában van a konspiráció szabályaival. 12 évi munkája során igen jó operatív értékekre tett szert. Munkájában kezdeményező, leleményes. Dekonspiráció nem fordult nála elő. Átlagosnál magasabb műveltséggel rendelkezik. Németül beszél. Külföldön való felhasználását javasoljuk, mivel kapcsolatainak egy része külföldön él."  [A „kezdeményező és leleményes” megállapítást átvették egy korábbi jelentésből, melyben lapszéli jegyzetként valaki kézzel oda írta: „Nem igaz”.]

Harangozó Szilveszter felértékelte az ügynök képességeit

 

A jellemzést Harangozó Szilveszteren kívül aláírta két beosztottja is: Kócsag József rny. hadnagy és Halmai György rny. alhadnagy. Május 8-án Lukács százados az előbbi jellemzést még kiegészítette ezzel a megjegyzéssel: „Ottó” jó tulajdonsága az, hogy általában nagy közömbösséget tud mutatni az ügyek iránt. Ez alaptermészete, ezzel a magatartásával el tudta érni azt, hogy a feladatokat feltűnés nélkül végrehajtotta.”„Ottó” elsődleges feladata lesz a magyar emigráció csúcsszervébe: a Forradalmi Tanácsba való beépülés titkos információszerzés céljával. Ehhez mindenek előtt Párizsban kell felvennie a kapcsolatot olyan ismerőseivel, mint Auer Pál, Raksányi Árpád, Benjámin Olivér és mások. Ehhez a lépéshez itthon már megnyerte Auer és Raksányi testvéreit, akik támogatásukat ígérték.

[1957 nyarán az Egyesült Államok kormánya három magyar emigrációs szervezetet is támogatott: a régi magyar emigráció szervezetét: a Magyar Nemzeti Bizottmányt, a Strasbourgban megalakult Magyar Forradalmi Tanácsot, valamint a Király Béla vezette Magyar Szabadságharcos Szövetséget. Nemcsak a magyar szervezetek vezetői nem tudtak egyetérteni, más volt a befogadó országok ( USA, Franciaország, Anglia) háttér érdeke is, külpolitikai orientációjukban eltérő szerepet szántak az 56-os magyar szervezeteknek, ezért is emelkedett kompromisszumként az előbb említettek fölé a legtovább működött Magyar Bizottság.]

Az osztrák határ átlépéséhez, esetleges elfogása esetére természetesen kidolgozták a megfelelő legendát, azon túl, hogy „Ottó” zsebében volt testvérének közjegyző által hitelesített nyilatkozata, hogy a meghíváson túl biztosítja számára az állandó lakást, eltartását, mindennemű anyagi támogatását. Ennek alapján a bécsi francia nagykövetségtől meg kell kapnia a beutazási engedélyt.

Az ügynök 1957. május 24-én hajnali fél háromkor illegálisan lépte át a határt Szombathelytől 8-10 km-re, Torony község alatt. Úti célja Franciaországban Roquebrune - Cap Martin község.

Innen nyugodtan felgyorsíthatjuk egy várakozáson aluli történet folytatását.

„Ottó” ügynök sikeresen túl esik az osztrák csendőrség több alapos kihallgatásán. Az eisenstadti lágerből a bécsi Albrecht laktanyába kerül, ahonnan elmegy a francia vízumáért, miközben anyja és húga Bécs mellé érkezik, találkoznak.

Franciaországból azonban még 1958. január 6-án is azt jelenti „Hegyi”, az állambiztonság rezidense, hogy: „1957. augusztus óta járok az utasításban megadott találkozási helyekre, de „Ottó” soha nem jelent meg. Februárban újra megkísérlem a felvételt.”

Az állambiztonság kénytelen itthon információhoz jutni, márciusban „Ottó” válófélben lévő feleségét mondvacsinált ürüggyel beidézik az V. kerületi rendőrségre, hátha többet tud, mint ők. Többet tudott. Pontosan azt, amit ők, a hírszerzők nem. Megadta a pontos franciaországi címet. Ami nem volt más, mint az eredeti úti cél. A szerv értékelése: „…nem valószínű, hogy szeptember óta árulása miatt hiúsultak volna meg vele a találkozók. A kapcsolat megszakadása valószínűleg „Ottó” feledékenysége miatti félreértésből adódik.” (Bihari János rny. százados) S most emlékeztetünk arra, hogy a feledékenységre már korábban , de még időben utalt Lukács százados. Ezzel szemben, Harangozó Szilveszter felértékelte és egyértelműen adta írásba: „Ügynöki bizalmas munkára igen jó adottságai vannak.”

1958. április 8-án „Hegyi és Szabó elvtársak” végre találkozni tudnak „Ottó”-val. A találkozó után Szabó kézzel - egyebek között - ezt írja a jelentésre: „… a külföldi munkával kapcsolatban naiv elképzelései vannak. Hírszerző lehetőségei pillanatnyilag igen szegényesek.” „Ottó” még mindig ott tart, kiket kéne felkeresni régi barátai, ismerősei közül (Auer Pál, gróf Csekonics Gyuláné, Apponyi Virginia, Málnási Ödön, dr. Kóródy Tibor, Havas Gábor, Káldor Klára, s mások), új névként említi Mr. Mac Corgant, a SZER párizsi főszerkesztőjét, aki korábban a budapesti amerikai nagykövetségen dolgozott.

Még senkivel sincs kapcsolata. „A francia szervek és személyek felé semmilyen lehetősége nincs, belátható időn belül nem is lesz. A legnagyobb akadály ezen a téren a nyelvi nehézsége. A franciát nem beszéli, a németet igen, de sok hasznát nem veszi.” - jelenti „Hegyi”, aki így folytatja: „A külföldi hírszerző munkában tapasztalatlan. Ezt ő maga vetette fel. Kérte segítségünket, alapos instrukciókkal való ellátását. Voltak olyan kérdései is, hogy később, amikor már bedolgozta magát, amikor titkos anyagokat ad, mire számíthat bukás esetén. Milyen törvények vannak a kémkedésre, hogyan bírálják el a franciák azt, ha az emigráció vonalán dolgozik, vagy azt, ha francia államtitkokat ad ki? Milyen erős az elhárítás, mire kell különösképpen vigyáznia…, hogy kapcsolódnak az amerikaiak a kémelhárításba, hírszerzésbe?”

(Mintha erről itthon nem lehetett volna előre felvilágosítani, kioktatni?!)

Az alkalmatlan ügynök kiábrándul a feladatból

1958. április 15.

Ezen a találkozón kiderült: baj van, mert „Ottó”-t húga nem tudja a jövőben támogatni, válófélben van férjétől, „Ottó”-nak el kellett költöznie, munkát keres Párizsban, de nem talál, ruházata szegényes, kopott. Párizsban találkozott a magyar emigráns vezérekkel (Ternyei, Sárközi, dr. Frank, Németh László), de csak ígéreteket kapott személyes problémáival kapcsolatban. Ami az emigráció politikai életét illeti, meghívták a Szabadságharcosok Világszövetségének tisztújító közgyűlésére, tájékozódott Dálnoki Veres Lajos tevékenységéről (MHBK), stb., aztán levonta a maga következtetéseit, amit a jelentést készítő hírszerzők így fogalmaztak meg:

„Ottó” az első beszélgetés után levonta a maga következtetését a szövetségről, s annak tevékenységét illetően: gittegylet pénz nélkül, tervek megvalósítása nélkül. Az egészet nem tartja érdekesnek. Kormányunknak olyan mindegy - mondotta -, hogy ismeri, vagy nem ismeri e tömeg nélküli vezérek locsogását. Gyakorlatilag ezek semmi veszélyt nem jelentenek Magyarországra.”

Az ügynök levonta a maga következtetéseit: az egész nem érdekes, semmi veszélyt nem jelentenek Magyarországra

 

Párizs, 1958. május 7.

Egyelőre nem tud Párizsba kerülni, munkája nincs, az emigráns vezetők az ígéreteken kívül semmit sem segítenek. Nem megy a Mac Corgan vonal sem. Pedig az amerikai hírszerző szervek egyik fő embere. Minden jelentősebb összejövetelen megjelenik. Részt vett a Rab Nemzetek strasbourgi tanácskozásán is. Németh László révén eljutott a Biarde kávéházba, ahol vasárnap délelőttönként a szokásos mise után összegyűlnek a jelentősebb emigráns politikusok, arisztokraták, volt horthysta tábornokok beszélgetni. Itt ismeretséget kötött Bán Antallal, Zsigmondi Lászlóval és másokkal, de a magyar hírszerzést érdeklő információkat nem tudott szerezni. „Hegyi” jelentése megállapítja: „Ottó”-t még nem fogadták be teljesen. Ismeretlen, idegen, s bizonyos fokig tartózkodóak vele szemben. „Ottó” látja, hogy ez a vonal - az emigrációs szervek tevékenysége - különösképpen nem érdekes és nem veszélyes. Ő maga is a Szabad Európa területét tartja érdekesnek. Ide szeretne bejutni. Ha ez menni fog, az emigrációs szervekből teljesen kikapcsoljuk.” 

[Miért is fogadnák be az egymást évtizedek óta ismerő magyar előkelőségek maguk közé az ismeretlenül megjelenő, franciául nem tudó beteges munkanélkülit, aki folyvást panaszkodik, megélhetési viszonyaiban napról napra lejjebb csúszik, tartóinak ígérget, s próbálkozik a siker legkisebb reménye nélkül. De fel sem merül a hírszerzés illetékeseinél, hogy Harangozó Szilveszter netán tévedett személyi döntésében, amikor kiküldte ismeretlen terepre az ügynököt vergődni. Azt, aki egyszer már megtapasztalta: legjobb igyekezete ellenére is bármikor internálhatják, megbüntethetik, ha kapcsolattartói olyan parancsot kapnak felülről. Akkor miért is lenne nagy kedve és energiája elmélyülni a feladatokban? Inkább beléjük betegszik.]

„Ottó” ad még néhány jelentéktelen alibi jelentést: májusban Barankovics István európai útjáról, Király Béla és Dalnoki Veress viszálykodásáról, az Amerikában létrejött u.n. nemzeti reprezentációs testületről, melynek tagjai - többek között - Barankovicson kívül Varga Béla, Vidovics Ferenc és Auer Pál; júniusban a szabadságharcos szövetség párizsi kongresszusáról, s arról a lehetőségről, hogy az MHBK esetleg bekebelezi a szövetséget; augusztusban a brüsszeli Szent István napi ünnepségről; októberben és novemberben Auer Pál Dél-Amerikai útjáról és Péntek Róbert emigrációs csoportjának szélsőséges tevékenységéről.

A központ „Ottó”-t dédelgeti, segélyezi, a legkisebb aktivitásnak is örül, a látszólagos átmeneti eredményért is megdicséri.

1959-ben sokat betegeskedik az ügynök. Állandó emésztési zavarai vannak, fizikailag legyengült, szeptemberben összeesik, mentővel kell kórházba vinni, hosszabb kivizsgálásra lenne szüksége, nagy nyugalomra. Segélyezése, számláinak kifizetése sokba kerül a magyar hírszerzésnek.

Aztán hat hónap alatt elvégez egy könyvelési tanfolyamot, annak reményében, hogy könyvelőként végre elhelyezkedhet. De ez csak 1961. január 15-től kezdődhet, amikor az időközben megismert Heller János, a SZER párizsi kirendeltségének vezetője (Vajay Szabolcs utódja) szerez neki egy könyvelői állást. Egyébként közvetlen feladata az, hogy új fedőnéven („Lőcsei Béla ”) igyekezzen minél mélyebben beépülni a SZER párizsi központjának munkájába, a távolabbi feladatait pedig aszerint tervezik Budapesten, hogy kellő eredmények esetén átdobják az NSZK-ba. (Egy 1961. januári jelentésben Rudas Béla az ügynök igyekezete mellett - emlékeztető módon - azt is megjegyzi, hogy „…egyes esetekben feledékenységből elmulasztotta egy-egy részfeladat végrehajtását, ennek számonkérésére vissza kellett térni.”

1961. április 28-án Varga Sándor r. őrnagy csoportvezető összefoglaló értékelést készít „Lőcsei Béla” ügynök tevékenységéről. Ebben megállapítja:

„Lőcsei” hírszerző lehetősége nem kielégítő. Ez annak tudható be, hogy az emigrációban élő személyekkel nincs elmélyült kapcsolata, nem tagja egyetlen emigrációs szervezetnek sem. Sem ő, sem a tartói nem törekedtek arra, hogy a neki legjobban megfelelő csoportokban, szervezetekben, vagy egyes személyek felé céltudatosan szélesítse hírszerző lehetőségét, a természetesen kialakult helyzeteket sem használták fel lehetőségeinek bővítésére. „Lőcsei” lehetőségeit a Központ is helytelenül értékelte. Hosszú időn keresztül azt erőltette, hogy „Lőcsei” lépjen be az MHBK-ba, ott teremtsen magának megfelelő hírszerző lehetőséget, holott az egész múltbeli tevékenysége, beosztásai, származása, stb. nem indokolta azt, hogy az MHBK tagja legyen, azok nem fogadják maguk közé, s ő sem tudta, vagy tudná indokolni az MHBK-ba való belépését, hiszen egyes MHBK tagokkal való futólagos ismeretsége nem indokolja azt, hogy annak tagja legyen.

Ugyanakkor figyelmen kívül hagytak olyan lehetőségeket - folytatja Varga őrnagy jelentése -, mint a SZER, a Szabad Magyar Újságírók Egyesülete, stb., mely felé jó kapcsolatokkal rendelkezik, az utóbbiba felvételét is kérhette volna, mellyel megfelelő hírszerző lehetőséget tudott volna kialakítani.

„Lőcsei” konspirációs helyzete sem volt megnyugtató. 1960 második felében nem dolgozott, a tőlünk kapott havi juttatásból élt, aminek eredetét már-már nem tudta megfelelően legalizálni, ezért felmerült támogatásunk megvonásának gondolata. Ez év elején azonban sikerült elhelyezkednie, s jelenleg egy francia magáncég ügynökeként dolgozik Párizsban.

„…feladatait fegyelmezetten igyekszik végrehajtani, előfordult azonban, hogy feledékenységére való hivatkozással egyes feladatait nem teljesítette a megadott időre… információinak mennyisége nagy, azok megbízhatóak, de közepes értékűek és kevésbé titkosak, pletykák útján szerzi azokat, s nem megfelelő lehetőségeinél fogva csak ritkán jutott valóban titkos információkhoz, illetve dokumentumokhoz. Kutató, feldolgozó munkába kevésbé volt bevonva, ilyen feladatokat elvétve kapott.

Telepítése óta 4 tartója volt, jelenlegi tartója Szabó József főhadnagy. Addig marad külföldön és dolgozik részünkre - jelentette ki - amíg a felső szerveink azt szükségesnek tartják, azután pedig visszatér.”

Őszintén bevalljuk: még nem tudjuk meddig maradt külföldön „Lőcsei” ügynök. Ha majd az Információs Hivatal jogutódja netán újabb dossziét szabadít fel a kutatók számára, akkor esetleg megtudhatjuk. De van egy sejtésünk: az ügynök nem sok vizet zavart az „imperialista hatalmak” „és reakciós magyar csatlósaik” gyengítésében, igazi titkaik megszerzésében. Bár Harangozó Szilveszter elég sokáig (1967-ig biztos) költötte rá az adófizetők pénzét. Anélkül, hogy belátva tévedését, hazahívta volna mielőbb.

Harangozó Szilveszter (később állambiztonsági főcsoportfőnök, belügyminiszter-helyettes)

 

[Harangozó Szilveszter (1929. január 25., Kunszentmárton, Szaszkó Rozália). Ösztönösen a szovjet csapatok mellé szegődött. Húsz éves korában feljelenti osztálytársait az ÁVH-nál, amelynek ez úgy megtetszik, hogy biztatják: adja be az önéletrajzát a céghez. 22 éves korában (1951) már a Baranya megyei ÁVH-kirendeltség vezetője hadnagyi rangban. Egy év múlva Péter Gábor titkárságát vezeti. A kulturális elhárítás területén szerzi legfőbb érdemeit. Közvetlenül tartotta például Szakáts Miklóst ("Cyrano"), Szepesi Györgyöt ("Galambos"), Nagy N. Péter akadémikust ("Borisz"), de foglakozott Szabó István ("Képesi György") jelentéseivel is. 1965-ben már ezredes. Ekkor kezdődik intenzív kapcsolata Aczél Györggyel, akihez mély rokonszenv fűzte, s akinek mindenkit megelőzve és megkerülve jelentett a nacionalista és ellenzéki erőkről, különös tekintettel az értelmiségre. 1977-től III/III-as csoportfőnök, egyben a főcsoportfőnök első helyettese. 1985. január 1-től III-as főcsoportfőnök, altábornagy, belügyminiszter-helyettes (56 éves). Élete egyetlen nagy kudarcélménye, hogy elkezdi, de nem képes befejezni sem az ELTE bölcsészkarát, sem a jogi karát. Állandó tagja volt a KB operatív bizottságának, amely döntött az ellenséges személyek ügyében. Rejtélyes és zárkózott volt, a legszürkébb szürke, soha senki előtt nem nyílt meg, soha senkinek nem adott interjút. Ellentmondást nem tűrt, parancsai megfellebbezhetetlenek voltak. Negyven éven át alkalmazkodott a pártelithez, 1989. április 30-án vonult nyugállományba.]

Gedényi Mihály meghurcoltatásai

Harangozó Szilveszter rendőr nyomozó százados 1957. március 5-én a BM. II. (Politikai) Nyomozó Főosztálya 3. osztályának (hírszerzés) d. alosztálya vezetőjeként, közvetlen felettesével: Radványi Kálmán rny. őrnagy osztályvezetővel azt javasolja, hogy preventív őrizet alá kell vonni, tehát internálni dr. Gedényi Mihályt (1908. június 16., Budapest, Sallai Jolán), a Magyar Vöröskereszt külügyi osztályának vezetőjét. "Nevezett reakciós, jobboldali beállítottságú volt, jelenleg is az. Gyűlöli a kommunistákat, a szovjet rendet és aktív segítséget adott, illetve ad az ellenforradalomban részt vett elemeknek."

Harangozó Szilveszter százados és Radványi Kálmán őrnagy kezdeményezte Gedényi internálását

Ez így túl általános vélemény, kellene valami konkrét tény is. A következőket tudják összekaparni: Gedényi újságíróként hadnagyi rendfokozattal haditudósító volt a II. világháborúban, - egyebek között a bácskai harcokban és a szovjet fronton - megkapta az olasz "Korona Rend" tiszti keresztjét is. 1956. október 31-én megválasztották a Magyar Újságírók Nemzeti Bizottsága tagjának. (Jellemző, hogy erről a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nem tudott, személyzeti osztályvezetője 1962. január 22-én a BM hivatalos érdeklődésére konkrét felvilágosítással nem szolgálhatott, csupán annyit közölt: jogászként látták az épületben az "ellenforradalom" alatt, s az akkori főtitkár úgy emlékszik, hogy a Vöröskeresztnél dolgozott a külföldi csomagok átvételénél.)

Gedényi 1956. november 10. és 1957. március 10. között a Magyar Vöröskereszt kormánybiztosának: dr. Killner Györgynek a felkérésére a külügyi osztályon dolgozott, feladatai közé tartozott a Bécsbe érkezett külföldi segély adományok hazaszállításának megszervezése is. Erről az internálást kérő, Harangozó aláírta jelentés: "A Vöröskeresztben lényegében ő irányítja a külügyi tájékoztatást, amely erősen kémtevékenység ízű, pl. album készítés a Nemzetközi Vöröskereszt részére, - éhező magyarok, harc a vöröskeresztes csomagokért, nemzetközi delegációk informálása, a nyugati segélyek túlpropagálása, stb. Része van abban is, hogy az íróknak, újságíróknak soron kívül, válogatás nélkül vöröskeresztes csomagokat juttattak, illetve juttatnak."

Már korábban is ügynöki jelentések szóltak Gedényi "reakciós" tevékenységéről: abban a bizonyos albumban a forradalom alatt készült képek voltak, pl. szétlőtt kórház vöröskereszttel, előtte egy szovjet páncélos, a sajtó osztályra régi fasiszta cimboráit építette be, a baráti szocialista országok segélyeit bezzeg nem említik, csak a nyugatiakat, a Kéthly Anna gyűjtötte adományokat is beszállítják; a Vöröskereszt 1200 fős állományában olyanok is vannak, akik fegyveresen vettek részt az "ellenforradalomban".

De ez még mindig nem elég, a II/5-d (belső reakció elhárítás) alosztály elindítja a környezettanulmányok készítőit a megbízható házmesterekhez, lakótársakhoz, legutoljára a XI. Fadrusz utca 6. szám alá. Többségük eleve szociális irigységgel beszél a tanult, több diplomás és több nyelven beszélő „nadrágos” (elegánsan öltözött) értelmiségiről, akinek ráadásul a felesége is művelt értelmiségi, (nyelvtanárnő, fordító); „Úgy a felszabadulás előtt, mint azóta jó anyagi körülmények között élnek, a legújabb divat szerint öltözködnek. Két szoba hallos lakásban laknak, ami polgári kényelemnek megfelelően van berendezve. Az októberi események óta - vagyis amióta a Vöröskeresztnél dolgozik - feltűnően költekeznek. A Vöröskereszttől nagyobb mennyiségű tüzelőt, valamint cukrot, déli gyümölcsöket és egyéb élelmiszereket visz haza a lakhelyére. Az adatszolgáltatók elmondották, hogy Gedényi gyermekeitől tudják, hogy kiló számra van náluk kakaó, valamint narancs és tea.””A lakók alkalmazkodó, kétszínű személyként jellemezték, aki véleményét mindig attól tette függővé, hogy kivel beszélt.”

Később a II/2 osztály (kémelhárítás) is beszáll a felderítésbe: „A felszabadulás után mint nem megbízható személyt „B”-listázták. Egy ideig munkanélküli volt, majd elhelyezkedett az Országos Sport Hivatalnál, ahonnan 1949-ben a párt követelésére váltották le… mint a külügyi osztály dolgozója, több külföldivel tartott rendszeres kapcsolatot, az összeköttetései arra utaltak, hogy kémtevékenységet folytat. Leváltása után segédmunkás.”

„Mint a Vöröskereszt külügyi főosztályának vezetője rendszeres kapcsolatot tartott fenn a Nyugatról hazánkba érkező külföldiekkel, főleg a Nemzetközi Vöröskereszt akkor Budapesten tartózkodott tagjaival. Önhatalmúlag tárgyalt és egyezkedett egyes külföldről érkező segély szállítmányok ügyében. A fenti tevékenységén kívül gondja volt arra, hogy a főosztály dolgozói közül azokat a személyeket, akik számára nem voltak megbízhatók, eltávolítsa és elvbarátait, márkás fasisztákat és a népidemokráciánk ádáz ellenségeit ültesse helyükre. Környezetére jellemző, hogy a sajtóosztály vezetőjének nevezte ki volt haditudósító társát, Horváth Lászlót, aki Domonkos nevű helyettesével igen káros, rendszerünket lejárató propaganda kampányba kezdtek a magyar nép nyomoráról.”

„Gedényi tevékenysége nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a MVK adományainak igen jelentős része olyan emberek kezébe került, akik fasiszta beállítottságúak, volt politikai foglyok, ellenforradalmi huligánok. Gedényi is hozzájárult ahhoz, hogy az ellenforradalmi cselekmények kirobbantásában részt vett Író, és Újságíró Szövetség bukott csőcselékét rendszeres anyagi támogatásban részesítették. Több irányú ügynöki jelentések elemzése alapján megállapítható, hogy Gedényi kiterjesztette hatalmát az egész MVK szervezetére és a megbízott kormánybiztost is a kezében tartotta, ellenőrizte a felesége révén, aki abban az időben mint idegen nyelvű titkárnő tevékenykedett Dr. Killner mellett…Killner felesége és Gedényi pedig unokatestvérek. A 10-11373 sz. Ob. Dossziéban „Pálvölgyi” ügynök jelentéséből világosan látni, hogy a volt kormánybiztos, valamint Gedényi az ellenforradalom alatt azon tevékenykedtek, hogy megbízható újságíró barátjukkal egy katolikus lapot indítsanak, mely orgánuma lett volna a Gedényi és dr. Killner által szervezett katolikus pártnak. Gedényi külföldi kapcsolatai közül főleg a Nemzetközi Vöröskereszt ötös bizottságának tagjaival került szorosabb kapcsolatba.”

„Felesége dr. Gedényi Mihályné Farkas Ilona,(1910, Budapest, Varga Leopoldina) gazdag kereskedő családból származik. Egy ideig nyelvtanárnőként dolgozott, majd az Elektroimpexhez került, mint fordító, majd üzletkötő. Az MVK-nál végzett tevékenységének értékelése során megállapítható, hogy mindenben kiszolgálta a vezetőségbe befurakodott fasiszta elemeket.”

Mindezen előzményhez kellett még egy primitív és hazug ügynöki jelentés „Bornemissza” ügynöktől és a kocka el volt vetve. A kémelhárítás (BM. II/2-c alosztálya) így rögzítette „Bornemissza” besúgó alávaló mondatait:

„Gedényi… markáns vonásai amerikai gengszter film szereplőire emlékeztetnek. Külseje, amíg nem szólal meg, hatásos, férfias. De mihelyt beszélni kezd, igen csekély intelligenciájú, gyermeteg észjárású ember benyomását kelti. A bölcsész karon a magyar-német szakot végezte, igen nehezen, állandó vizsga halasztások és bukdácsolások közepette…Gyenge képességei és műveletlensége mellett igen nagy üzleti ravaszság van benne. Ennek tudható be, hogy a felszabadulás után is könnyen érvényesült: a Közoktatásügyi Minisztérium sportosztályát vezette, s emlékezetem szerint 1949-ben történt, hogy a Szabad Nép leleplezte korrupt intézkedését (sportolók külföldi utazásával kapcsolatban korrupt módon járt el és saját magát is kiküldette külföldre). Elbocsátották állásából, s ettől fogva előttem ismeretlen módon tartotta fenn magát.” A hiteltelen, ellenőrizetlen jelentést Czimmer hadnagy értékesnek minősíti, mivel „… a Gedényivel kapcsolatos értesüléseket kiegészíti.” Akkoriban elég volt ennyi osztályharcos önkény egy ember tönkretételéhez.

Gedényi Mihály a rabnyilvántartásban

 

Gedényi Mihályt 1957. július 18-án vették közbiztonsági őrizetbe, ami az internálás új neve volt. Egy évet töltött három helyen: a Gyűjtőfogházban, Kistarcsán és Tökölön, majd rendőri felügyelet alá helyezték. 

Közbiztonsági őrizetben és a Gyorskocsi utcában 

Mielőtt újabb meghurcoltatásához érnék, mondjuk el tisztességgel: ki is volt Gedényi (Gremsperger) Mihály? (Wikipédia, utolsó módosítás: 2012.05.10.)

[Gedényi Mihály, Gremsperger (Budapest, 1908. június 16. - Budapest, 1988. július 5.) író, irodalomtörténész.

Apja napszámos, alkalmi munkás, majd fűtő és hivatalszolga a Magyar Földhitelintézetnél. Gedényi Mihály a Toldy Ferenc Reálgimnáziumban elvégzett négy középiskolai év után asztalosinas lett, mígnem öt hónap után egy volt tanára tanítványokat szerzett neki, és rábeszélte apját, hogy taníttassák tovább a jó eszű fiút. Érettségi után a műegyetemre iratkozott be, de anyagiak híján - a műegyetemi elfoglaltságok miatt nem maradt ideje tanítványokat vállalni - ezt félbehagyta, és helyette a Pázmány Péter Tudományegyetemre járt, ahol 1934-ben magyar- francia szakos tanári, ezután néprajzos és államtudományi oklevelet és doktorátust szerzett.

Egyetemi évei alatt a Magyar Nemzeti Diákszövetség külügyi osztályvezetője, a Nemzetközi Diákszövetség (CIE) végrehajtó-bizottsági tagja, 1933-34-ben a CIE sportosztályának elnöke volt. 1934-től 1938-ig az Országos Testnevelési Tanácsban dolgozott az iskolai és az olimpiai ügyek előadójaként. Számos világverseny szervezőjeként, az 1936-os berlini olimpián szereplő magyar csapat vezetőségi tagjaként és sajtóreferenseként tevékenykedett. A II. világháború után a kultuszminisztérium testedzési osztályára került, tagja lett a megalakuló Magyar Olimpiai Bizottságnak, és 1947-ben a bizottság igazgatójává választották. Ebbéli tisztségében 1948-ban mind a téli, mind a nyári olimpiai játékokra utazó magyar csapat egyik ügyintézője volt. Munkájáért a londoni olimpia után a köztársasági érdemérem ezüst fokozatával tüntették ki. Az olimpiai mozgalomban kifejtett munkájának emlékét lakóháza falán 1993. június 21. óta emléktábla őrzi.

Gedényi Mihály irodalmi munkásságát tizennégy regény (Hatvan forint, Üstökös a Bakonyban, Pesti ének stb.), mintegy negyven novella, több tucat színdarab, rádiójáték, filmszkeccs, számtalan irodalmi és színikritika fémjelzi. Gedényi az 1945 előtti irodalomnak viszonylag jól ismert és sikeres alakja volt, aki nemcsak íróként alkotott, nevét folyóirat-szerkesztőként is megemlíthetjük, hiszen 1943-44-ben Ambrózy Ágostonnal és Eszterhás Istvánnal közösen szerkesztették a tizennyolc számot megélt Magyar Múzsá-t. Az irodalomtudomány területén bibliográfusként is letette névjegyét: 1978-ban megjelent Krúdy-bibliográfiái máig sokak által forgatott alapművek.

Mindezek ellenére Gedényi Mihály csak az 1989-es rendszerváltás után kerülhetett be az irodalmi lexikonokba. Hogy nevét és munkásságát szakmai körökben hosszú időre „elfelejtették”, azt politikai meghurcoltatása magyarázza. Annak ellenére, hogy 1945-ben a Közoktatásügyi Minisztérium I. sz. igazoló bizottsága Gedényit igazoltnak jelentette ki, szépirodalmi művei nem jelenhettek meg. Hiába írta novelláit, színdarabjait, filmvázlatait, rádiójátékait és még sok mindent, mindenhol merev falakba ütközött. Tovább rontott helyzetén, hogy 1956. október 31-én a Magyar Újságírók Nemzeti Bizottságának tagjává választották, és hogy az 1956. november 10-én a Vöröskereszt vezetőjévé kinevezett Killner György felkérésére 1957. március 31-éig a Vöröskereszt külügyi osztályán dolgozott, többek között a Bécsbe érkezett külföldi segélyek hazaszállításának megszervezésében. Munkájáért a Magyar Vöröskereszt irányításáért felelős közellátási kormánybiztos, Nyers Rezső köszönetet mondott ugyan, ez azonban nem akadályozta meg azt, hogy 1957-ben és 1958-ban kétszer (más források szerint háromszor) is internálják. Összesen 367 napot töltött Kistarcsán, a Gyűjtőfogházban és Tökölön. Ugyancsak 1956-os vöröskeresztes tevékenységével - a két Bécsbe küldött bizottságban tolmácsként való részvételével - függött össze, hogy 1961. október 16-án nem messze lakásától a katonai rendőrség nyomozói egyszerűen elrabolták és a katonai bíróság Gyorskocsi utcai fogdájába vitték, ahol a hírhedt Ábrányi-féle kémhistóriába próbálták belekeverni. Bár ártatlansága egy hét alatt kiderült, négy és fél hónapig tartották fogva egy magánzárkában.

Egyéb lehetőségek híján 1958-tól az Országos Fordítóiroda külső munkatársaként dolgozott, majd 1966-tól nyugdíjazásáig, 1972-ig az Építésügyi Tájékoztatási Központ fordítója volt. 1988. július 5-én Budapesten hunyt el.

Gedényi Mihály megjelent önéletrajzi írásai:

A fogoly száma: 1551. Budapest, 1991. (Gyorskocsi utcai fogvatartásáról szóló visszaemlékezése, börtönnaplója.)

Egyszáztizenhét nap magánzárkában a Gyorskocsi utcában (1961-1962). Püski, 2001.

Tibeti kankalin (Papírkosár, börtönjegyzetek, gyerekkor). Bp., 1999.

Tudományos munkásságának legjelentősebb nyelvészeti területe a fattyúnyelv (szleng) Zolnay Vilmossal közösen végzett kutatása, több fattyúnyelvi szótár összeállítása.]

1961. október 16-án szocialista krimibe illő jelenetet rendezett a BM. II/8 osztály (vizsgálati feladatok) a XI. kerületben, a Feneketlen tó partján, a Fadrusz utca sarkán: egy csikorgó kerekekkel induló Pobjedában az utcáról vitték el Gedényit az Állambiztonsági Vizsgálati Osztály Gyorskocsi utcai fogdájába.

[Oda, ahova három nappal korábban, 1961. október 13-án hajnalban hazarabolták Ábrányi Aurélt Bécsből. Egy gépkocsi csomagtartójában szőnyegbe csavarva hozta a különleges kommandó, amelynek tagja volt Gerő László, a D-144-es szigorúan titkos állományú rendőr százados, a szovjet katonai elhárítás egykori hadnagya, a Shell Interag Rt. egykori vezérigazgatója. Az MSZMP PB által engedélyezett akcióra azért került sor, mert Ábrányi Aurél budapesti újságíró, kereskedő azután, hogy 1948-ban egy sikertelen tiltott határátlépési kísérletét követően a HM katonapolitikai osztálya beszervezte és májusban hírszerzőként Ausztriába telepítette, 1950-től szembefordult megbízóival, a francia és az amerikai hírszerzés szolgálatába állt, a Szabad Európa Rádió bécsi tudósítója lett, és kémcsoportot szervezett Budapesten Atkáry Arisztid és a budapesti olasz sajtóattasé: Adalberto Stuzziero vezetésével. A csoportot 1955-ben felszámolták, tagjait 1956 nyarán elítélték. Ábrányi Aurélt erőszakos hazahozatala után 1963. november 30-án a Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsa államtitok tekintetében rendszeresen és kémszervezet tagjaként elkövetett kémkedés, valamint béke elleni bűntett miatt jogerősen 13 évi szabadságvesztésre ítélte, büntetését a Gyorskocsi utcai objektumban különleges körülmények között töltötte. A mai napig nem tudjuk, hogy 13 évi börtönbüntetésének letöltése után hová hurcolta el Ábrányit 1974. október 15-án Rajnai (Reich) Sándor r. vezérőrnagy, a hírszerzés (III/I) csoportfőnöke két ismeretlen személy társaságában.]

Kapcsolódó:

- A D-144-es szigorúan titkos tiszt esete Ábrányi Auréllal és 120 millió dollárral

- Ábrányi Aurél lezáratlan dossziéja: legfelső pártszinten döntöttek sorsáról - kerestük celláját a Gyorskocsi utcában

Október 17-én az esetről jelentést készített Dr. Barkóczi Pál r. őrnagy, alosztályvezető és Kugler Ferenc r. százados:

„1961. október 16-án hűtlenség gyanúja miatt őrizetbe vettük Gedényi Mihály 53 éves, alkalmazott származású, értelmiségi osztályhelyzetű, nős, fordító, pártonkívüli, magyar állampolgár, Budapest, XI. ker. Fadrusz u. 6. sz. alatti lakost.

A rendelkezésünkre álló adatok szerint 1956 novemberében Gedényit Ábrányi Aurél francia kémügynök beszervezte és megbízta további két személy beszervezésével. Gedényi és a beszervezésre kijelölt két személy a francia hírszerző szerveknél beszervezett ügynökként vannak nyilvántartva.

Gedényi első kihallgatása során vallotta, hogy 1956. november közepén, mint a Magyar Vöröskereszt egyik vezetője egy küldöttséggel 3 napig Bécsben tartózkodott. Ez alkalommal összetalálkozott Ábrányi Auréllal, régi ismerősével. Másnap egy kávéházban találkoztak, s kb. fél órát beszélgettek. Állítása szerint a beszélgetés magánjellegű volt. Tagadja, hogy őt Ábrányi kémtevékenységre felszólította, illetve beszervezte. Kihallgatását folytatjuk.”

Valóban folytatták, miközben október 23-án házkutatást tartott lakásában Kugler Ferenc és Burka Ignác r. százados.

Az 1961. október 17-i kihallgatás jegyzőkönyvének tanúsága szerint Kugler r. százados a hűtlenség büntette elkövetéséről igyekezett vallomást kicsikarni Gedényitől, akit e bűntett elkövetésének alapos gyanújával vettek őrizetbe.. Az első három kérdés és felelet:

Kugler r. szds.: Ismertesse, hogy mikor és milyen módon került kapcsolatba a nyugati hírszerző szervekkel?

Gedényi: A nyugati hírszerző szervekkel kapcsolatom soha nem volt, s jelenleg sincs. 1956. november közepén azonban Bécsben összetalálkoztam és beszélgettem Ábrányi Aurél régi ismerősömmel, akitől tudtam, hogy a nyugati hírszerző szervek részére dolgozik.

Kugler r. szds.: Honnan ismeri Ön Ábrányi Aurélt?

Gedényi: Ábrányi Auréllal az 1936-1942 közötti időben ismerkedtem meg Budapesten. Abban az időben, 1934-től 1939-ig a Testnevelési Tanácsnál, 1939-től 42- ig pedig a Miniszterelnökség sajtó osztályán dolgoztam. Ábrányi akkor újságíró volt, többször megfordult e helyeken. Ismeretségünk tehát innen adódik. Bár elég gyakran találkoztunk, kapcsolatunk a tegező viszony ellenére sem vált barátivá.

Kugler r. szds.: A felszabadulás után 1956-ig bezárólag milyen kapcsolata volt Önnek Ábrányi Auréllal?

Gedényi: Semminemű kapcsolat nem volt közöttünk. Az 1950-es években a sajtóban megjelent Ábrányi ellenséges tevékenységét leleplező újságcikkekből értesültem róla, hogy Nyugaton él és a Magyar Népköztársaság ellen ellenséges tevékenységet folytat.

A jegyzőkönyv további részében Gedényi Mihály elmondta, hogy amikor a Magyar Vöröskereszt küldöttségével 1956. november 16-18. között Bécsben járt, a sajtófogadáson találkozott Ábrányival, aki kérte, hogy másnap reggel igyanak meg egy kávét együtt a közeli kávéházban. A félórás beszélgetés során szóba kerültek a korábbi ismerősök, kollégák, Ábrányi érdeklődött a küldöttség tagjai felől (akik között egyetlen párttag sem volt), az október-novemberi hazai eseményekről, a harcok egyes részleteiről, a sztrájkokról, Gedényi munkájáról, stb. „Amit elmondtam, azok általában közismert dolgok voltak - áll a jegyzőkönyvben Gedényi Mihály vallomása, a búcsúzás pedig így zajlott: „Elválásunk előtt kért, hogy amennyiben ismét Bécsben járok hívjam fel telefonon és találkozzunk. Ezt meg is ígértem. Ígéretem ellenére azonban nem volt szándékomban vele többé találkozni. Bizonyítja ezt, hogy 1956 decemberében ismét Bécsben jártam, de nem vettem fel vele a kapcsolatot.” 

Kugler r.szds.: Felhívom figyelmét, hogy tagadásával az őszinte beismerő vallomás esetén javára szolgáló enyhítő körülményektől fosztja meg magát! Vallomásánál ezt vegye figyelembe!

Gedényi: A velem közölteket tudomásul vettem… vallomásom ennek ellenére fenntartom, mert Ábrányi engem nem kért fel adatszerzésre és hogy a legközelebbi utam alkalmával számoljak be részére a magyarországi helyzet alakulásáról.

1961. december 17-én Mérő Károly r. alezredes, osztályvezető kérésére a katonai főügyész Gedényi Mihály előzetes letartóztatását egy hónappal meghosszabbítja a bűncselekmény teljes felderítése érdekében. A katonai ügyésszel a következőt közölték: „Az eddigi nyomozás során megállapítottuk, hogy nevezett 1956 novemberében Bécsben kapcsolatot létesített Ábrányi Aurél imperialista kémügynökkel, részére adatokat szolgáltatott és vállalkozott további együttműködésre.” 

Gedényi Mihály neve szerepelt a hazahozott, s ugyanabban a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogdában őrzött Ábrányi Aurél noteszében megannyi ügynök között. Gedényi ezért nehezen szabadult, 117 napig tartották törvénytelenül fogva.

A beismerés: Ábrányi mégsem szervezte be, szabadlábra kell helyezni

 

1962. június 19-én Hazai Jenő r. ezredes, a II/2 (kémelhárítás) osztályvezetőjének egyetértésével Peredi Rezső r. őrnagy alosztályvezető és Waldhausel Ottó r. főhadnagy javaslatot tesz Németi József r. ezredes főosztályvezetőnek Gedényi személyi dossziéja lezárására. Íme a sajátos fogalmazású dokumentum és indoklása:

„Dr. Gedényi Mihály (Budapest, 1908, Sallai Jolán) nevére 1958. XII. 9-én nyitották a Sz-5736 számú személyi dossziét. Operatív ellenőrzését ellenforradalmi magatartásával, ellenséges beállítottságával indokolták. A későbbiekben hírszerzőgyanús jelek alapján folytatták a munkát és megállapították, hogy „Szerkesztő” hírszerző kapcsolata. A vizsgálat során kiderült, hogy Gedényi mindössze alkalomszerű társadalmi érintkezésbe került „Szerkesztő”-vel egy alkalommal. Beszélgetésük során Gedényi súrolta a hírszolgáltatás határát, beszervezése azonban „Szerkesztő” által nem történt meg. A magyarországi ellenforradalmi eseményeket beszélték meg. Jogi szakvélemény szerint cselekményének enyhe társadalmi veszélyessége miatt a Bíróság felmentő ítélete volt várható. Az eljárást ezért ellene megszüntették és szabadlábra helyezték.

A fentiek alapján javasoljuk a dosszié lezárását és irattárba helyezését.” (Az utóbbi mondat végére valaki vesszőt tett a pont helyébe és ezt írta oda kézzel: „a személy kutató nyilvántartásban való meghagyása mellett.”)

Németi József r. ezredes, főosztályvezető engedélyezte Gedényi Mihály dossziéjának ilyen módon való lezárását. (ÁBTL, O-11526)

Az amnesztia és a szabadulások megpróbáltatásai

Térjünk vissza 1953 nyarára, amikor az MDP Központi Vezetőségének júniusi határozata nyomán megszületett az Elnöki Tanács közkegyelemre vonatkozó 1953. 11. sz. törvényerejű rendelete és a Minisztertanács határozata [1034/1953./VII.26./] a rendőrhatósági őrizet alá helyezés (internálás) intézményének megszüntetéséről, valamint a kitiltások feloldásáról. [Megjelent a Magyar Közlöny 1953. évi 32. számában, 1953. július 26-án.]

Miután október 31-ig papíron befejezték az internálótáborok feloszlatását, megszűnt az internálás jogintézménye, feloldották a kitelepítettek kényszerlakhelyhez kötöttségét, eltűnt a rendőrbíráskodás és a kuláklista , többféle statisztika is készült. (Közöltünk már mi is a sorozat I. és II. részében.) A statisztikák aszerint eltérőek, hogy hol készültek, (Belügyminisztérium, Legfőbb Ügyészség, Minisztertanács, az MDP Központi Vezetősége) s hány áttételen torzultak.

Gerő Ernő

 

Gerő Ernő belügyminiszter aláírásával például a következők jelentek meg: 

A közkegyelmi rendeletek közel 748 000 főt érintettek. A börtönökből, - beleértve a katonai börtönöket is - 15 761 fő szabadult. Az államvédelmi szervek internálótáboraiban a közkegyelmi rendelkezések kihirdetésekor 5075 fő volt őrizetben, közülük szabadságkorlátozás nélkül szabadult 2415 fő, rendőrhatósági felügyelettel 318 fő, kitiltással és rendőrhatósági felügyelettel 383 fő, büntetőeljárás alá vontak 659 főt. A bíróságok 11 591 főt a közkegyelem alapján mentesítettek a büntetés alól és 547 főt részesítettek 1/3-os kedvezményben. A büntetőbíróságok 21 181 fő pénzbüntetését törölték; a kihágási bíróságok 4697 fő elzárás büntetésének végrehajtását és 188 790 fő pénzbüntetését törölték. A rendőrségi, a végrehajtó-bizottsági és pénzügyi kihágási bíróságok 229 263 fő ügyében szüntették meg a kihágási eljárást. A büntető bíróságok 21 141 fő ügyében az eljárást, az ügyészség és a rendőrség 7646 fő ügyében a nyomozást szüntette meg. A hortobágyi zárt táborokban lévő 2524 család (családtagokkal együtt összesen 7281 személy) kényszerlakhelyhez kötöttségét szüntették meg.

Egy korszak zárul le, ha nem is teljesen és nyomtalanul, mert az árnyak még sokáig visszajárnak. Mi jellemezte 1953 júniusa előtt az államvédelmi szervek munkáját? Erre így adta meg a választ a Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség azon jelentése, melyet azelőtt vitatott meg a BM Kollégiumának 1955. november 11-i ülése, hogy az a Politikai Bizottság elé került volna. ("A BM államvédelmi szervei hogyan hajtják végre pártunk Központi Vezetőségének határozatát a szocialista törvényességről?")

"A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1953. évi júniusi határozatát megelőzően, az államvédelmi szervek munkájukat nem a törvényeknek megfelelően végezték. Nem volt ritka eset indokolatlan őrizetbe vételek végrehajtása, állampolgárok zaklatása, törvényellenes vizsgálati módszerek alkalmazása, koncepciós ügyek, koholt vádak létrehozása, alaptalan internálások. Az osztály hálózati munkában provokációs módszereket alkalmaztak, törvénytelen nyomozásokat folytattak felső vezetőkre, egyes párttagokat fenyegetésekkel beszerveztek. Az államvédelmi operatív nyilvántartás törvénytelenül folyt, ellenőrizetlen adatok alapján kompromittált személyként tartottak nyilván állampolgárokat. A BM pénzügyi gazdálkodására a nagymérvű pazarlás, tervszerűtlenség volt a jellemző. Gyakran fordultak elő súlyos anyagi visszaélések. Erkölcsi züllöttség volt tapasztalható az államvédelmi szerveknél. Kirívó törvénytelenségek mutatkoztak a kádermunkában. A törvénysértésekkel szemben fellépő, vagy bírálatot gyakorló egyes államvédelmi tisztekkel szemben alaptalan bírósági eljárást indítottak. Több becsületes elvtársat káderanyagának ellenőrzése nélkül elbocsátottak, ugyanakkor meg nem felelő személyeket vettek fel és helyeztek el különböző beosztásokban."

A jelentést Dékán István áv. vezérőrnagy, miniszterhelyettes és Szalai József, a Legfőbb Ügyész első helyettese írja alá. Közülük Dékán miniszterhelyettes a vitában módosítást javasol a jelentés szövegén. Idézi a jelentés 2. oldalának 1. bekezdését, s azzal kapcsolatban olyan megállapítást tesz, ami - akár indulati elszólásként is - jellemzi az akkori valós állapotokat:

"A Minisztertanács határozata alapján megtörtént az internálótáborok felszámolása és ezzel megszűnt a törvénytelen fogvatartások lehetősége." Elsősorban nem szűnt meg, csak az internáláson belül szűnt meg. (!) Ez nem precíz. Ezt a bekezdést kihagynám, vagy másképp kellene megfogalmazni." 

[A jelentés III/5. pontja kiemelt vizsgálati területünkön - a BM operatív hálózati szerveinek munkája - még mindig súlyos törvénysértéseket említ. A beszervezéseknél fenyegetéseket alkalmaznak, megtörtént, hogy a beszervezést nem vállaló állampolgárt állásából elbocsátották. Előfordult az is, hogy a beszervezési jelöltet valótlan adatokat tartalmazó jegyzőkönyv aláírására kényszeríttették. Egyes tanúkihallgatási jegyzőkönyveket elferdítenek, kiéleznek, összefoglaló jelentésekben a vezető szervek megtévesztésére alkalmas túlzott következtetéseket vonnak le. Tapasztalható az is, hogy büntetés alá nem eső cselekményeket bűncselekményként állítanak be, vagy elévült bűncselekmények üldözésével foglalkoznak. Hiányos az ügynökség ellenőrzése, amelynek következményeképpen dezinformatív jelentések ellenőrzés nélkül kerülnek továbbításra. Az ügynökség egyes tagjai súlyos köztörvényes bűncselekményeket követnek el. Előfordul, hogy a hálózati szervek, amikor erről tudomást szereznek, kezdeményezik a bűnöző ügynök büntetés alól való mentesítését.

Kritikusan megállapítják azt is, hogy nem kielégítő a politikai bűncselekmények megelőzése érdekében végzett munka színvonala sem az államvédelmi szerveknél, sem a Legfőbb Ügyészség Különleges Ügyek Osztályán. Nem elég mély és elemző a politikai bűncselekmények okainak feltárása és különösképpen az, hogy mi okozza a munkások és parasztok viszonylagosan nagy számát a politikai bűncselekmények elkövetői között. A két szerv közül egyik sem figyelt fel idejében arra, hogy a letartóztatások szociális összetétele nem javult. Ezeknek a hiányosságoknak a megszüntetéséhez a bíróságok sem nyújtanak megfelelő segítséget ...] 

Mielőtt végigkövetnénk az amnesztia végrehajtásának rögös útját 1953 júniusától novemberig, a szabadítások említett statisztikája után szögezzük le nyomban: a közkegyelmi rendelkezéseknek negatív társadalmi hatásai is voltak. Ahogy már 1953. novemberi közös jelentésükben Gerő Ernő belügyminiszter és Czakó Kálmán legfőbb ügyész megállapította: a bűncselekmények száma emelkedett. S ez egy másik statisztika:

Júniushoz viszonyítva szeptemberben

a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények száma 7,2 %-kal,

a személyi tulajdon elleni bűncselekmények száma 76,3 %-kal,

a társadalmi tulajdon elleni lopások száma 52 %-kal,

a személyi tulajdon elleni lopások száma 82 %-kal,

a betöréses lopások száma összesen 38 %-kal,

a személyi tulajdon elleni rablások száma 111.8 %-kal,

a hatósági közeg elleni bűntettek száma 131, 4 %-kal emelkedett.

Romlott a közbiztonság, s a közrend. Például: „Az internálótáborokból szabadult prostituáltak egyes nagyobb városokban zavarják az utca nyugalmát… vidéken a községekben ugyanez észlelhető a kóborló elemek (cigányok) fokozott mozgásában… a mezei lopások száma az elmúlt évhez viszonyítva növekedett. Mind a prostituáltak, mind pedig a cigányok közrendet sértő tevékenységének leküzdésére adminisztratív intézkedéseket kellett tenni…csavargás ellen indítunk eljárásokat.”

A változások következtében megindult társadalmi mozgásokat, azok törvényszerűségeit azonban nem érti az osztálytársadalmak ideológiáján nevelkedett államvédelmi hivatásos állomány. Piros László belügyminiszter hiába ismételgeti, hogy „… az új szakasz nem jelenti az osztályharc feladását, hanem ellenkezőleg,a harc fokozását jelenti, csak nem a régi módszerekkel.”

Piros László

 

A belügyminiszter azt magyarázza, hogy a Politikai Bizottság nem kielégítő irányítása következtében a Belügyminisztériumban bizonytalanság keletkezett, amely liberalizmusra vezetett. „Helyes munkával az igazi ellenséget kell felderíteni, konkrétumok alapján leleplezni és felelősségre vonni.”

Az államvédelmi jelentések arról számolnak be, hogy országszerte „elszemtelenedett az ellenség”, fokozódott a kulákok „aknamunkája a termelőszövetkezetek ellen”, gyakoriak voltak az önkényes földvisszafoglalások, sok helyütt nyíltan megtagadták az adófizetést, szembeszálltak az elszámoltatást végző hatósági közegekkel, nem hajtották végre a kötelező mezőgazdasági feladatokat, nem teljesítették a beszolgáltatást, a tszcs-ből való kilépéssel egyidejűleg visszakövetelték a cséplőgépeket, a spekulánsok és üzérek, falusi kofák, magánkereskedők, kisiparosok megjelenése károkat okoz a népgazdaságnak. „Az ellenség elszemtelenedésének mutatója a nagyfokú lázítás, amelyet minden ellenséges kategória kifejt.” Aktivitásukra jellemző, - írják -, hogy míg korábban a háttérből mozgatták a munkás és parasztszármazású figurákat, most már egyre nyíltabban személyesen vesznek részt ellenséges tevékenységben. A volt csendőrök és horthysta katonatisztek egyre gyakrabban rendeznek összejöveteleket, az alföldi megyékben szabályos pártéletet élnek a volt koalíciós pártok, mindenekelőtt a kisgazdák. Szervezkednek a volt nagybirtokosok, tőkések, osztályidegen elemek, s az ellenséges léggömbökről leszórt röpcédulákat terjesztenek. Az egyes kategóriák igyekeznek kialakítani régi szervezeteiket, például „…az elmúlt években a páholyokat (helyesen: a szabadkőműves páholyokat) szinte teljesen szétvertük, mintegy 16-ról tudtunk országos viszonylatban. Ma az a helyzet, hogy 10-ről tudjuk, hogy illegálisan újjászerveződött és szabályos páholyéletet él.” „A volt fasiszta politikusok, horthysta főtisztviselők és ellenforradalmi egyházi személyek ellenséges tevékenysége összefonódik.” (A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései 1953-1956, I. 2001. TH.)

Amint sorozatunk II. részében már rámutattunk: Gerő Ernő volt az, aki tán a legkevésbé lelkesedett a párt Központi Vezetősége 1953. júniusi határozatának teljes körű végrehajtásáért. Ennek ellenére a végrehajtandó legfontosabb feladatok tekintetében Gerő - aki a Minisztertanács első elnökhelyettese és egyben belügyminiszter - kezében a döntések meghozatala, 1953. július 10-én a következőket írja feljegyzésében Györe József belügyminiszter-helyettesnek: 

"Gondolkodom az internálás, a kitiltás és a rendőrségi felügyelet alá helyezés kérdéséről. Az eddigi tapasztalatok alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy csak az internálás megszüntetését kell jogilag biztosítani. Vagyis jogszabályt kell hozni az internálás rendszerének megszüntetéséről." Ez azt jelentette, hogy Gerő szeretett volna kiskapukat hagyni. Másnap, július 11-én Piros Lászlóhoz, a belügyminiszter első helyetteséhez is utasítást küld kísérőlevélben: 

"...az internáltak közül ki kell válogatni azokat, akiket át kell adni a bíróságnak és el kell ítélni, mert provokátorok, kémek és egyéb olyan bűnösök, akik helytelenül kerültek az internálótáborba, ténylegesen el kell ítélni őket."

Csakhogy nincs idő az alapos és felelősségteljes felülvizsgálati munkához, túl közeli az augusztus 1-jei határidő. Tetézi a káoszba hajló, felszínes, kapkodó munkát Piros László további sürgetése, amely kiviláglik abból a kézzel írt megjegyzésből, melyet július 3-án csatolt egy irathoz Dékán István áv. ezredes, miniszterhelyettesnek: 

"Dékán e!

1., Az aug. 1-i határidő a m. befejezésére túlzottan hosszú. Maximális munkát kell végezni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kész legyen. (1-2 hét)

2., A munkába bevonandó gépírók, stb. személyét az elvtársak döntsék el! Szigorúan bizalmas munka, fecsegés nem lehet.

3., Ha most itt ezrek kihallgatását akarjuk végezni, semmi nem fog kijönni.

4., A "könnyű" embereket kell előre venni, ahol a szabadulás nem lehet vitás!

Piros

53.7.3."

A sztahanovista munkaversenyek szellemisége ily módon áthatotta a belügyi teendőket is. Jogilag megalapozott, igényes és lelkiismeretes felülvizsgálati munkát nem lehetett végezni, emberi sorsokkal dobálóztak önkényesen. Kevés volt a jól képzett jogász és államigazgatási szakember, az előkészítetlenség, az előrelátás hiánya, megannyi, most egyszerre kiütköző korábbi hiba (áttekinthetetlen és hiányos nyilvántartások, eltűnt bizonyítékok, megsemmisített jegyzőkönyvek, dossziék, stb.) lehetetlenné tette az ügyek megnyugtató lezárását, s további törvénysértésekhez vezetett.

A Kistarcsai Internálótábor a víztorony mögötti utcából

 

A szabadító bizottságok egységes jogértelmezésével már a kezdetektől baj volt. Olyanok is szabadultak, akikre a közkegyelmi rendelet nem vonatkozott; egyes bizottságok például az életfogytiglanra ítélteket is „harmadkedvezményben” akarták részesíteni, holott ezt a tvr. kizárta; másutt kizáró oknak tekintették a társadalmi tulajdon vagy a polgárok vagyona elleni elítélést, tévesen értelmezték a visszaesést, s következetlen gyakorlat alakult ki a mellékbüntetésként kiszabott elkobzás és vagyonelkobzás bizonytalan megítélése miatt.. Nem volt meghatározva, ki számít fiatalkorúnak, emiatt egyes bizottságok olyan 18. életévüket betöltötteket is fiatalkorúnak minősítettek, akiket korábban a fiatalkorúak bírósága ítélt el. A statáriális bíróságok által elítéltek sérelmezték, hogy rájuk nem vonatkozik a közkegyelem, mások méltánytalannak tartották, hogy a tiltott határátlépés kizáró ok, ám az államellenes izgatás nem; a gyilkosságért és szándékos emberölésért elítéltek büntetésük legalább 1/3 részének elengedését szerették volna elérni.

A közkegyelemben nem részesülők némelyike a jelentések szerint lázított és uszított, a KÖMI termelő munkahelyein visszaesett a termelés, a nyomott hangulat és az ellenséges agitáció helyenként a munka beszüntetésére irányuló felhívásokhoz vezetett (Dunabogdány, Megyer). A bányákban mutatkozó létszámhiány miatt 1953. augusztus 2-án az ország minden bánya-munkahelyén szeptember 1-ig felfüggesztették a szabadításokat. Ezért Komlón, az Anna aknában augusztus 6-án a délutáni műszak megtagadta a felszállást. A tiltakozás csupán néhány óráig tartott, az elítéltek önként feljöttek, a megmozdulás szervezőit átadták az ügyészségnek.

Az első szabadításokra július 28-án került sor, akkor elsőként a terhes nők, a fiatalkorúak és az idős rabok távozhattak, aztán a kisebb bűncselekmények elkövetői. 

Naponta 500 fő szabadulhatott országosan az ÁVH, a rendőrség és a katonaság elítéltjei közül. Augusztus 17-ig a tvr. téves értelmezése következtében kb. 100 főt szabadítottak törvényellenesen, ezek ügyét a Legfőbb Ügyészséghez terjesztették fel további eljárás végett. „Egyes bizottságok, így a márianosztrai, az ajkai, a szekszárdi és a megyeri igen hanyag munkát végzett, Márianosztrán például az életfogytig elítélteket is 1/3 kedvezményben részesítették, Megyeren 19 főt szabadítottak törvényellenesen.” (A BM. Büntetésvégrehajtási Főosztály jelentése, 1953. augusztus 17.)

A recski munkatábor kerítésen kívülről

 

A kényszermunkahelyekről szabadult elítéltek pótlása nehéz. Különösen súlyos a helyzet a mezőgazdaságban, ahol a szükséges létszám alig 1/4-e maradt meg. A kisgyóni bánya és a hejőcsabai építkezés munkahelyeit augusztus elején felszámolták. A toborzás nem hozott kielégítő eredményeket. Ennek elsődleges oka az, hogy a börtönökben és a munkahelyeken megjelent toborzók csak egy-egy munkahelyre toborozhattak, s nem nyújthattak országos kínálatot. A bernátkúti munkahelyen megjelent toborzó például csak a Hortobágyra toborozhatott mezőgazdasági munkára, a jászberényi börtönben agitáló toborzó csak Szabolcs megyébe, a szabadulók pedig nem vágytak a lakóhelyüktől 3-400 km-re található új munkahelyekre. (Augusztus 15-ig a börtönökben, a KÖMI munkahelyein és az internálótáborokban a szabadultaknak mindössze 4.3%-a (376 személy), a Hortobágyon a szabadultak 20.7%-a (115 személy, 39 család) kötött szerződést.) 

Az internálótáborokból szabadulók csaknem fele munkás és paraszt. De akik a társadalomra való veszélyességük miatt korlátozás alá esnek (rendőri felügyelet, letelepedési engedély korlátozása), azokat a kiemelt településekre: Budapest, Miskolc, Sztálinváros, Komló városokba, a nyugati és déli határövezetbe bocsátani nem szabad, még akkor sem, ha lakóhelyül ezeket jelölik meg. Ezekre a helyekre letelepedési engedélyt részükre kiadni nem lehet.

A hortobágyi zárt táborokban lévők kényszerlakhelyhez kötöttségük megszűnése után a régi lakóhelyükre még akkor sem térhettek vissza, ha a régi lakóhelyük nem letelepedési engedélyhez kötött helység. Ezért a Hortobágyról szabadult kitelepítettek a kényszerlakhelyhez kötöttségük feloldásáról szóló határozattal együtt a nem letelepedési engedélyhez kötött régi lakóhelyükre vonatkozóan kitiltási határozatot is kaptak.

Az internálótáborokból szabadult személyek által 1950-51-ben visszahagyott, a tanácsok végrehajtó bizottságai által végleges kezelésbe vett, vagy más személynek átadott ingatlan és ingó vagyontárgyaikat és a régi lakásaikat vissza nem kaphatják, azok nekik a 760/1939 BM. sz. rendelet 21.§-a alapján semmilyen címen nem adhatók át. Különösen vonatkozik ez a hortobágyi zárt táborokban, valamint az ÁVH. internálótáboraiban volt személyekre. Ehhez az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének „Szigorúan titkos”végrehajtási utasítása (00451-1/1953.július 17) hozzáteszi:

„A hortobágyi táborban lévő személyek új lakhelyeiken nemcsak további magatartásukkal és tevékenységükkel, hanem pusztán megjelenésükkel is zavart kelthetnek. Ezért a legnagyobb éberséggel kell ezeket a személyeket figyelemmel kísérni és figyeltetni.” (Így aláhúzva a végrehajtási utasításban!)

A Budapestről kitelepítettek 15 napos ideiglenes tartózkodási engedéllyel térhetnek vissza, annak lejárta után meg kell tagadni a további tartózkodást. A társadalomra való veszélyességtől függően a rendőrség meghosszabbíthatja az ideiglenes tartózkodási engedélyt, ha a volt kitelepített munkavállalása azt megköveteli, sőt kivételesen állandó tartózkodási engedélyt is kaphat olyan személy, akinek sajátos körülményei azt indokolják, például előrehaladott kora vagy betegsége miatt fővárosi hozzátartozójához költözik. (Az érintettek többsége Budapest környékén, Pest megyében keresett lakást.)

Azokat a szabaduló fiatalkorúakat (kb. 30 fő), akiknek nincs hozzátartozójuk, a börtönből az M.T.H. (Munkaerő Tartalékok Hivatala) kiküldött nevelői veszik át, formaruhával látják el őket és gondoskodnak az M.T.H. otthonokban történő elhelyezésükről.

Azon szabaduló fiatalkorúak (kb. 250 fő) névjegyzékét, akiknek bűnözését a szülők hanyag és felelőtlen nevelése és az ellenőrzés hiánya segítette elő, a helyi tanácsoknak kell megküldeni. Egyúttal utasítják az illetékes végrehajtó bizottságokat, hogy hívják fel a szülőket a helyes nevelésre és a fokozottabb ellenőrzésre.

A szabadulók munkába állításának rendező elve, hogy a régi munkahely vegye vissza dolgozóját, ha nem is a korábbi munkakörébe. Az üzemeket ösztönzik, hogy a létszám és béralap terv kismértékű túllépése árán is állítsák munkába a visszatérőket, kivéve azokat, akik politikai izgatást folytattak, az üzemben súlyosabb bűncselekményt követtek el, vagy a dolgozók körében súlyos visszatetszést váltana ki újbóli alkalmazásuk.

Bizottságok és tisztázatlan kérdések

Minden táborban 1-1 bizottságot jelöltek ki a szabadítások végrehajtására. A bizottságok öt tagúak:

Elnök:

- a tábor parancsnoka,

Tagok:

- a BM-ből kirendelt ügyész,

- a rendőrség által kijelölt rendőrtiszt,

- a bv. operatív csoportjának képviselője

- egy orvos.

Szabadító bizottságok a táborokban (1. oldal)

Szabadító bizottságok a táborokban (2. oldal)

Az internáltak szabadítását végrehajtó bizottságok az egyes táborokban az előbbi funkciók szerinti sorrendben:

Kistarcsai Internálótábor: 

Urbán Rezső áv.szds.

Béres Miklós áv.örgy.

Textor Ferenc r.hdgy.

Antal Ferenc áv.hdgy.

Dr. Benedek Imre áv.o.szds.

 

Recski Munkatábor: 

Tóth Gyula bv.ales.

Szalai Sándor áv.szds.

Mészáros Sándor r.szds.

Forján István áv.hdgy.

Dr. Radó Sándor áv.o.örgy.

 

Kazincbarcikai Tábor: 

Lovasi János bv.szds.

Galovics Ferenc áv.fhdgy.

Vincze József r.alhdgy.

Szűcs Béla áv.hdgy.

Dr. Lengyel Lajos bv.o.ales.

 

Tiszalöki Tábor: 

Dornai Sándor bv.hdgy.

Csotka Mihály áv.fhdgy.

Sinka Lajos r.hdgy.

Nagy László áv.hdgy.

Dr. Ádám Gábor bv.o.őrgy.

A szabadulókat orvosi vizsgálatnak kell alávetni, a fertőző és súlyos betegeket nem lehet elbocsátani. A kórházi ápolásra szorulókat az Egészségügyi Minisztérium a megfelelő gyógyintézetbe szállítja, erről a hozzátartozókat értesítik. A szabadulók keresményükből 300 forintot kapnak készpénzben, a többit betétkönyvben. Visszajárnak a letéti tárgyak és értékek (ha nincsenek meg, a panaszt írásba foglalják, 165 internált nem kapta vissza letéti tárgyait), mindenkinek vasúti jegy jár és egy napi hideg élelem. A belügyminiszteri parancs szerint a szabadultakat tiszta állapotban, borotválva, rendes ruházatban kell elbocsátani, aki nem rendelkezik ilyennel, annak alsó-és felső viseletet kell kiadni. A büntetés végrehajtás országos parancsnoka: Garasin Rudolf ezredes részletes végrehajtási utasítása a részletekre is kiterjed. Például:

„Tilos a szabadulót borotválatlanul, piszkosan, gyűrött, rongyos ruhában a börtönből, illetve a munkahelyről elbocsátani. Ha a szabaduló megfelelő saját ruhával nem rendelkezik, segélyruhával, ennek hiányában olyan honvédségi selejtruhával kell ellátni, amely minden honvédségi és börtönjellegétől előzetesen meg kell fosztani. Csizmanadrág a szabadulóknak nem adható. A megfelelő lábbelivel nem rendelkező szabadulónak a meglévő készletből egy pár használható félcipőt vagy bakancsot kell kiadni, illetve amennyiben lehetséges, saját lábbelijét kell megjavíttatni.”

„A munkahelyek és a nagyobb börtönök parancsnokai a szabadulókat több csoportban, gépkocsin szállítsák ki a vasútállomásra úgy, hogy lehetőleg esti vagy éjszakai vonattal utazzanak. Az utazás során átszállni kényszerülő szabadulókat olyan vonattal kell indítani, melynek a megfelelő vonalra csatlakozása van, meg kell tehát akadályozni, hogy a szabadultak a vasúti gócpontokon hosszabb ideig várakozni kényszerüljenek. Feltétlenül meg kell gátolni, hogy a szabadulók a vonat indulásáig a városban vagy községben céltalanul kóboroljanak. A szabadulókat nyomatékosan figyelmeztetni kell, hogy a szeszes italok fogyasztásától és a botrányokozó magaviselettől az utazás tartama alatt tartózkodjanak. Az elbocsátólevélként szolgáló határozatot és a II. rész 18. pontjában meghatározott vasúti jegyet a szabadultnak csak a vasútállomáson, a vasúti kocsiba történő beszállás előtt szabad átadni, e célból az egyes csoportokat néhány fegyvertelen őr kísérje ki a vasútállomásra. A helyi rendőrkapitányságot a csoportok indulásáról előzőleg tájékoztatni kell.”

Természetesen nyomban életbe lépnek a biztonsági és operatív intézkedések is. A tábor elhagyása előtt valamennyi szabadulót megmotozzák, csomagjaikat ellenőrzik, nehogy tiltott tárgyakat, leveleket csempésszenek ki. Csak kisebb csoportokban lehet útnak indulni a legközelebbi vasútállomásra a vonat indulása előtt félórával, polgári ruhás hatósági közegek kíséretében. Időben értesítik azoknak a területeknek az operatív szerveit, ahol az elbocsátottak letelepszenek.

Dolgozik a magasabb felülvizsgáló bizottság

 

Mindeközben gyűlnek a döntésre váró tisztázatlan kérdések, melyek a táborok lakóinak sokféleségét, rétegeződését mutatják, korábban alig hallott csoportjainak sajátos, különös, s meglehetősen bonyolult érdekviszonyait, rendezetlen sorshelyzetét hozzák a felszínre. Például:

1., Mi legyen azokkal az internált politikusokkal - köztük jobboldali szociáldemokratákkal, trockistákkal, „pártellenes” pártvezetőkkel, államvédelmi tisztekkel, cionistákkal, csendőrbesúgókkal, gazdasági vezetőkkel, írókkal, újságírókkal -, papokkal, horthysta katonatisztekkel és volt kormánytisztviselőkkel, akiknek ügye bírósági eljárásra alkalmatlan, vagy büntetésük letöltése után lettek internálva (elítélt internáltként a börtönből visszakérték őket a táborokba)?

(Köztük volt, Deák Lívia, Rásonyi István, Erdős Péter, Lendvai Pál, Faludy György, Kovács István, Lengyel József, Oszkó Gyuláné, Stier József, Szabó Ferenc, Becski (Hamburg) Anna, Dévényi (Dingel) Gusztáv, Hegyi Imre, Kruppa Rezső, Donáth Ferencné, Alpár László, Révai Kálmánné, Ecetes Lajos, Szúnyogh Józsefné, Visnyei Sándor, Velenczei Sándor, Nagy Pál, Bakai Árpád, Andorka Rudolf, Gedényi József, Guttmann Jenő, Széchenyi György, Hamburger László, Gyólay László, Ambrus Zoltán, Küllei Károly, Bánlaki László, Zergényi Pál, Eszterházy Mónika, Krasznai László, Nánásy László, Lókay Ferenc, Várkonyi János, Fazekas Lajos, Somorjai János , Szász Endre és mások.) 

2., Hogyan kell elbírálni azoknak az ügyét, akiket imperialista országokból küldtek be ellenséges aknamunkára, büntetésüket letöltötték, de szabadon bocsátásuk veszélyes? Több olyan internált neve is felmerült, aki Jugoszláviából szökött át, határsértés miatt büntetésüket letöltötték, kémtevékenységükre bizonyítékok nincsenek, s magukat politikai emigránsnak vallják, de helyzetük rendezetlen.

3., Mi legyen a horthysta detektívekkel, a rejtjelezőkkel, a MÁV kémelhárítókkal, női rádiótávirászokkal, akiknek ismereteit felhasználták, konspirációs ügyekben többször ki lettek hallgatva, de ügyük bírósági eljárásra nem alkalmas? 

4., Mi történjék azokkal a szovjet hadifogságból hazatértekkel, akik szabadulásuk esetén az időközben NSZK-ba, Ausztriába távozott rokonaikhoz akarnak költözni véglegesen? 

5., Mi legyen a kat.pol és az ÁVH áruló ügynökeivel, azokkal a titkos munkatársakkal, akik súlyos titoksértést követtek el, megbízatásukat kifecsegték, kompromittálódtak, helyzetükkel visszaélve üzleteltek, zsaroltak, stb., s akiknek ügye bíróság elé nem vihető, de szabadlábra helyezésük aggályos?

6., Milyen döntés szülessen a fogdaügynökökről? Köztük olyanokról, akik eddig jó munkát végeztek , olyanokról, akik nem használhatók a jövőben, s azokról, akik ügye bíróság elé nem vihető, de szabadításuk veszélyes?

A tisztázandó kérdéseket az internáltak ügyeit felülvizsgáló két csoport gyűjtötte össze s terjesztette egy magasabb bizottság elé, amely közvetlenül a belügyminiszternek tett javaslatot a megoldásra.

A felülvizsgáló két államvédelmi csoport

A két csoport tagjai:

I. csoport: 

Csoportvezető: Gregus József áv.hdgy.

Beosztottak: Galambos László áv.szds.

Velyó Sándor áv. fhdgy.

Zsótér Sándor áv. fhdgy.

 

II. csoport: 

Csoportvezető: Borbély Lajos áv.hdgy.

Szép László áv. hdgy.

Vass János áv. szds.

Kabók János áv.fhdgy.

[Egy augusztus 3-i kimutatás a fentieken kívül a rendkívüli felülvizsgálati munkát végzők között említi még csoport beosztás nélkül a következőket: Seres László áv. szds., Atyin Gábor áv. fhdgy., Borbély Mihály áv. hdgy., Nagy Mihály áv. hdgy., Majoros Sándor áv.alhdgy. A korábban a csoportokhoz rendelt három leírón kívül újabb kettőt nevez meg.]

A magasabb felülvizsgáló bizottság tagjai: 

Lőke Gyula áv. ales.,

Jamrich József áv.ales.

Kovács Tibor áv.őrgy.

Muzslai József áv.őrgy.

Póta János áv.szds.

Barna Péter áv.szds.

 

A bizottság mellett működő Titkárság vezetője:

Barna Péter áv. szds.

 

A belügyminiszter július 25-én kelt 1.sz. utasítása választ ad néhány kérdésre: 

A Kistarcsai Internálótáborban gyűjtik össze a bírósági eljárás alá vont internáltakat, a bírósági tárgyalásokat is itt tartják. A bírósági ítélet után a BM Büntetés-végrehajtási osztálya gondoskodik az elítéltek (volt internáltak) foglalkoztatásáról a termelőmunkában. Azokat, akik a bűncselekményüknél fogva súlyosabb elbírálás alá esnek, az Állambiztonsági Büntetőintézetbe (Gyűjtő) szállítják. Azokat pedig, akiket a bíróságnak történő átadás céljából további vizsgálatnak vetettek alá, de ügyük a szabadítás befejezéséig nem került lezárásra, át kellett adni a BM Vizsgálati Főosztályának. A külföldi állampolgárságú internáltakat, s azokat, akik eredetileg magyar állampolgárok voltak, de időközben hozzátartozóikat Németországba (NSZK) telepítették ki, mindaddig, amíg az illetékes államok át nem veszik őket, az összes táborból Tiszalökre, az Erőművet építők táborába szállítják.(1182 főt gyűjtenek össze Tiszalökön.)

Györe József belügyminiszter-helyettes augusztus 13-án jelenti, hogy :

Az internáltak felülvizsgálatára alakult bizottság különleges intézkedések megtételét tartja szükségesnek 153 internált ügyében, tekintettel cselekményük veszélyességére. Ezek megoszlása:

a., További vizsgálatra, perújításra javasolnak 50 főt, akiknek többsége káros politikai tevékenységet fejtett ki.

(Demény Pál, Demény Pálné, Vida Lajosné Demény Veronika, Weisshaus Aladár, Klement Károly, Lencsés János, Reinitz Egon, Stier József, Kéri Kálmán ezredes, Ruszkiczay-Rűdiger Imre altábornagy, Hankovszky Gyula altábornagy, Szentpéteri György ezredes, Tényi Mátyás, Boér Ferenc, Paulai Gyula, Málnási Ödön, Böszörményi Zoltán, Andréka Ödön, Szálasi Ferencné, Hain Péterné, Hubay Kálmánné, Dr. Nyári Pál, Dr. Móczi Imre, Süle Ferenc, Dr. Sas Imre, Tüll Alajos, Vid József, Hamburger László, Faragó Gyula Ernő, Borszéki Oszkár, dr. Giegler Károly, Kapócs Ferenc, Gyulai László, Pártay Tivadar és mások, de közéjük sorolják azokat a katpolos és ávéhás tiszteket is, akik elhallgatták politikai múltjukat, így például Gát-Galacsik Zoltánt, a HM Katonapolitikai Osztályának hírhedt ezredesét, vagy Breuer János államvédelmi őrnagyot.)

Indoklás: „Ezekben az ügyekben megfelelő bizonyítási anyag nem áll rendelkezésre, bár az ügyek egy részében már korábban is hosszabb vizsgálat volt folyamatban. Vannak közöttük olyanok is, akiket a felszabadulás utáni időben a bíróság elítélt, azonban enyhe ítéletet hozott.(!) Perújítás céljából újabb bizonyítékok beszerzése szükséges, hogy megérdemelt büntetésüket megkapják.”

b., Külön bíróság elé javasolnak állítani 26 személyt. Ezek valamennyien az ÁVH és a volt HM. Katonapolitikai Osztály titkos munkatársai voltak, akik mint ilyenek ellenséges tevékenységet fejtettek ki, vagy súlyos titoksértést követtek el - a belügyminiszter-helyettes jelentése szerint:

„Ezen személyek felett csak külön bíróság ítélkezhet, tekintettel bűncselekményük bizalmas természetére és a bizonyítási anyag operatív jellegére.”

(Pröhle István, Mesterházi István, Bottka László, Russai Tamásné, Boor Imre, Khun-Héderváry Károlyné, Pallavicini Alfréd, Zsoffka Mátyás, Saláta Gyula, Csik Mátyás, Kacs Ervin, Balogh László, Wunder Károly, Füzeséri Sándor, Rostási Pál, Rácz Mihály, Mülbacher Klára és mások.)

c., Rendőrhatósági felügyelet alá helyezést javasolnak 72 internált ügyében. 

- Egy részük szintén az ÁVH és a Kat.pol áruló ügynöke volt. 

(Dr. Bárándi György, Dr. Liszkay Nándor, Ignácz István, Szolnoki István, Würsburger Imre, Berecz László, Orbán Frigyes, Migend András, Irlinger József, Horváth Lajos, Hegedűs Margit, Imre Ferencné, Szijjártó Antal, Hadarits Kálmán, Oltai László, Németh László, Hatvani Sándor és mások.)

Az ÁVH és a Kat.pol áruló ügynökei Kistarcsán (részlet)

 

[Az ÁVH áruló ügynökeinek többségét írásos titoktartási nyilatkozat aláírása után később szabadon engedték, egyeseket rendőrhatósági felügyelet alá helyeztek - megj.: I.Cs.] 

- Mások olyan politikai vagy egyházi személyek, akik esetében „… megfelelő bizonyítási anyag nem áll rendelkezésre, bűncselekményük jogi erejű alátámasztása nem lehetséges. Szabadlábra helyezhetők, azonban személyük veszélyességére való tekintettel javasoljuk őket letelepedési engedélyhez nem kötött helységekbe szigorú rendőri felügyelet alá helyezni.”

(Dr. Péter Ernő, Pergel Károly, Alpár László, Szabó Ferenc, B. Rácz István, Szeleczkei Gyula, Fritsi Ádám, Dr. Brusznyai József, Oetter György, Váradi János, Bencsik József, Mátyásovics Henrik, Csák Boldizsár, Horváth Mihály, Kovács Jenő, Berényi József, Könyves Tibor és mások.)

d., Az internáltak közül 5 olyan szabadlábra helyezését javasolják, „… akiknek internálás előtti beosztásukra való tekintettel szabadlábra helyezésükhöz külön jóváhagyás szükséges.”

Kijelölt ügyészek, bírák, védők és ülnökök 

Ugyanezen a napon, 1953. augusztus 13-án az igazságügyminiszter (Erdei Ferenc) és a legfőbb ügyész (Czakó Kálmán) megkapja a Belügyminisztériumtól - Györe József belügyminiszter-helyettes aláírásával - azoknak a bíráknak, ügyészeknek, védőknek és ülnököknek a névsorát, akik a bíróság elé kerülő internáltak ügyében eljárnak. (A személyek kijelölésében Györe miniszter-helyettesen kívül részt vett Csapó László (Igazságügyminisztérium) és Kozma Károly (Legfőbb Ügyészség), az előterjesztést „Diktálta: Lőke Gyula áv. alezredes”.

Ügyészek:

Alapy Gyula

Alexa Miklós

Avar Jenő

Egri László

 

Bírói tanácsok

A budapesti és a megyei bíróságok hatáskörébe tartozó ügyek tárgyalására:

 

I. Tanács:

Olti Vilmos vezetőbíró

Garancsi Mihály beosztott bíró

 

II. Tanács:

Jónás Béla vezetőbíró

Borsányi Gyula beosztott bíró

 

Bírói Póttanács: 

Sarlós Béla vezetőbíró

Rév Erika beosztott bíró

 

Ülnökök: 

Zsuberácz Mihály

Kollár János

Kalmár Imre

 

A járásbíróságok hatáskörébe tartozó ügyek tárgyalására: 

Gálfi Gábor másodelnök (?)

Merli Béla járásbíró

 

Bírói Póttanács: 

Tóth Aladár járásbíró

 

Ülnökök:

Máthé Margit

Berzsenyi Gyula

Subet Teréz

Petrovics Károly

 

(„A szeptemberben tárgyalásra kerülő ügyekben az ülnökök személyére újabb javaslatot terjesztünk be, mivel a fennálló jogszabályok szerint az ülnökök egy évben legfeljebb egy hónapig tárgyalhatnak.”)

 

Védők: 

Mátrai László

Hollósy Aladár

Balázsi László

Pátriász István

Nyéki Miklós

Hegedűs Jenő

Szűcs Mihály

Dzubay László

Révai Tibor

Kaszó Elek

 

(Dzubay László nevét valaki ceruzával áthúzta, s ezt a megjegyzést írta mellé: „Nem.”)

Az előterjesztést „Gépelte: Bencsik irnok.”)

Augusztus 10-ig 595 internált ügyét adták át bírósági eljárásra, ám ezek között találtak olyan ügyeket is, amelyek - egyfelől - elévülés és bizonyítékok hiánya miatt nem voltak alkalmasak bírói eljárásra, - másfelől - további hosszabb vizsgálatot igényeltek. A bírósági eljárásra váró internáltakat augusztus 20-ig kellett a Kistarcsai Internálótáborba szállítani, ahol 21-én megkezdődtek a tárgyalások.

Gondoskodtak a besúgókról, az operatív munkásokról

 

Külön intézkedések történtek az operatív munkára már felhasznált és az operatív célokra tervbe vett szabaduló személyekkel kapcsolatban. Ha ezek ügyében már döntés született, bíróság elé állításuk volt javasolva, a táborokba kiszállt és tájékozódott operatív tisztek jelentései nyomán az operatív osztály a legfelső felülvizsgáló bizottság titkársága útján kérhette az illetékes belügyminiszter-helyettestől a döntés megváltoztatását és új javaslat előterjesztését. Az ily módon szabadítandó személyek pótlistáját a titkárságvezető Barna Péter áv. szds. küldte meg a táborok illetékeseinek. Az operatív célokra tervbe vett személyek ügyében született intézkedések szigorúan titkosak voltak. 

Szeptember 5-ig valamennyi szabadultat operatív hálózati ellenőrzés alá kellett vonni. A végrehajtás közvetlen felelősei: Györe József miniszterhelyettes, Dékán István áv. ezredes és Pőcze Tibor r. vezérőrnagy. A táborokban foglalkoztatott és szabaduló ügynököket el kellett igazítani további magatartásukról, feladataikról. A szabaduló ügynökök névsorát, valamint operatív anyagát megküldték a lakóhely szerint illetékes operatív osztályoknak további felhasználás végett, illetve a megfelelő iratokat el kellett helyezni a BM operatív nyilvántartójában. A szabadítások, bírósági és egyéb eljárások alatt a táborokban lévő operatív szervek fokozott készenléti és ügyeleti szolgálatot láttak el.

Valamennyi szabadultat operatív ellenőrzés alá kell helyezni

 

A BM Kollégiumának 1953. augusztus 25-i ülésén Selmeczi György áv. alezredes elégedetlenségének ad hangot a szabadulók operatív ellenőrzésével kapcsolatban:

„Operatív vonalon és a rendőrségen a szabadulók ellenőrzése nincs megszervezve a kiadott utasítás szerint.” Javasolja intézkedés megtételét az utasítások végrehajtására.

Gerő Ernő belügyminiszter is az operatív munka erősítésének szükségességéről beszél:

„… a neheze még ezután jön. A politikaiak közül kevesen jöttek ki eddig. Nagy gondot kell fordítani a szabadulók és a szabadultak közötti operatív munkára államvédelmi és rendőrségi vonalon. Ezt első pontként kell bevenni a határozatba. Sok aktív ellenséges elem szabadul ki, akik aktívan dolgoznak ellenünk. Ezért az operatív munkát sürgősen meg kell erősíteni.”

A lakóterületre érkező volt internáltak ellenőrzéséről jelenti Arany László áv. őrgy., a Békés megyei osztály vezetője. „Területünkre érkezésük után gondoskodunk arról, hogy lehetőleg könnyen ellenőrizhető objektumokban helyezkedjenek el munkára. Azon a helyen, ahol hálózattal nem rendelkezünk, sürgősen megfelelő minőségű hálózatot építünk…az objektumok vezetőivel az eddigieknél gyakrabban fogunk elbeszélgetni az internáltak magatartásának figyelemmel kísérése érdekében. A rendőri szervekkel állandó és szoros kapcsolatot tartunk. A szabaduló ügynökök…alapos és részletes kioktatásban részesülnek, feladataikat konkrétan és egyénileg kapják meg…”

A tiszalöki táborban - az október 4-i kitörési kísérlet helyszínén - különös gonddal, aprólékosan készül az elhárítás a külföldiek szabadon bocsátásának napjára. (Csak a kitörés kezdeményezőit állították bíróság elé.) Részletes forgatókönyvet készítenek az operatív munkások számára:

„Október 14-én délelőtt a hazatérő 95 főről, akik már fel vannak készítve az útra (felöltözve, már bevásároltak maguknak) konspirált módon fényképfelvételeket készítünk. A fényképezést úgy szervezzük meg, hogy az elkészített képek alkalmasak legyenek dokumentálni az internáltak ellátottságát. Később, az útba indításukkor ugyancsak lefényképezzük őket.

Felelős: Lőke Gyula áv. ales.

Október 14-én a táborparancs kihirdetésekor a hozzászólásokról jegyzőkönyvet veszünk fel, ugyanakkor néhány hozzászólást, mely arra alkalmas lesz, zsebben hordozható beszédrögzítővel megkíséreljük rögzíteni.

Felelős: B. Szabó Gyula áv. szds.

A további dokumentáció érdekében, amikor a következő csoportot készítjük elő átadásra, a keresmények elvásárlását keskenyfilmre és fényképre rögzítjük.

Felelős:

A technikai előkészítésért: Lőke Gyula áv. ales.

A szervezésért: B. Szabó Gyula áv. szds.

Az első csoport elszállítása után további intézkedéseket teszünk az internáltak kedvező hangulatának fenntartására.

Felelős: Garasin Rudolf bv. ezr.

Lőke Gyula áv. ales.”

Napi teendők a szabadítók számára

Minden igyekezet ellenére, a rendőrhatósági felügyelet mellett szabadlábra helyezett személyek közül a szabadító bizottságok többeket beengedtek a letelepedési engedélyhez kötött városokba, illetve a határsávba. Több szabadult országos körözését azért kellett elrendelni, mert a szabadlábra helyezésétől számított 48 órán belül nem tett eleget bejelentkezési kötelezettségének az illetékes rendőrkapitányságon.

November 9-ig a felülvizsgálatok során összesen 733 személy ügyében lett elrendelve a bírósági eljárás kötelező lefolytatása. A párt döntött az internált politikusok sorsáról.

A párt döntött az internált politikusok további sorsáról

 

Közülük az ügyükben lezajlott nyomozás eredményeképp előbb 30, majd összesen 48 olyan internáltat bocsátottak szabadon - többségüket rendőrhatósági felügyelet mellett -, akikről kiderült, hogy ügyük elévült, vagy a cselekmény bizonyítása nem lehetséges, illetve egyszer már el voltak ítélve.

(Hegedüs Imre, Hoos Károly, Németh Endre, Kamin Károly, , Lipták Jenő, Kövesi Pál, Vojtek Gábor, ifj. Őri Sándor, Badacsonyi Béla, Tolvaj Gyula, Wolford József, Dr. Erőss László, Pazinczky Lajos, Vágó Ernő, Tallián László, Marényi Ernő, Vass Ferenc, Kepenyes András, Dobó Szilveszter, Horányi Lajos, Szalai József és mások.)

Eljárás már nem indítható ellenük, szabadulnak, de rendőrhatósági felügyelettel

 

Az államvédelmi szervek javaslatára szabadlábra került 21 személy (tovább szolgáló besúgók), 5 személy pedig időközben meghalt.

Így bíróság elé került: 659 fő. (A budapesti és megyei bíróságok elé 502, a különleges bíróságokhoz 19, hadbíróságra 8.)

529 jogerős ítélet született, a többi tovább folyt másod fokon.

Az 529 elítélt személy bűncselekménye a következőképp oszlott meg:

Kémkedés: 170 személy

Háborús és népellenes bűncs.: 173

Dem államrend ell. szervezkedés: 59

Dem államrend ell. izgatás: 16

Tiltott határátlépés: 88

Egyéb bűncselekmények: 23

A kiszabott büntetési tételek így alakultak: 

2 évig terjedő börtönbüntetést kapott: 30 személy

2-5 év között: 330

5-10 év között: 153

10 év fölött: 16

Az internálás új neve: közbiztonsági őrizet 

Az internálótáborok felszámolása 1953. október 31-én hivatalosan befejeződött. A Kistarcsai Internálótábor - ahol az összpontosított bírósági eljárások, tárgyalások folytak - kiürült, a fellebbviteli tárgyalások már másutt zajlottak, az elítélt internáltakat elszállították az illetékes büntetés-végrehajtási intézményekbe, mások az ügyészségi fogdákba kerültek. Tiszalökön még mindig 1020 külföldi várakozott, mert a kiadatási eljárás lassan ment a befogadó országok megfontolt lépései miatt.

Az 1953. júliusában kezdődött amnesztiával és még november végén is tartott végrehajtásával - mint már utaltam rá - nem ért véget az állambiztonsági táborok története. 1956. november 4-ével újra kezdődött az internálás intézménye, csak más lett a neve: közbiztonsági őrizet. Jogi alapja: az Elnöki Tanács 1956. évi 31. törvényerejű rendelete, mely szerint a fogva tartás időtartama 6 hónap, amely kétszer 6 hónappal meghosszabbítható, lsd. még : NET, 1957. évi 1.sz.tvr., 1957. évi 41.sz.tvr. Így nyílt meg újra előbb a budapesti, majd a kistarcsai és a tököli internálótábor. 1956 decemberében az Irházi Imre rendőr őrnagy parancsnoksága alatt álló kistarcsai táborban 3-4000 fő volt közbiztonsági őrizetben, Tökölön, ahol Matheidesz István rendőr őrnagy volt a parancsnok , 2-3000 fő. "Ellenforradalmi magatartás" miatt 1957. január 1-től összesen 7016 az internáltak száma, amely március 15-ig, a MUK tervezett időpontjáig egyre nőtt, s egyes becslések szerint elérte a 10 ezret. Csak 1960-ban szüntette meg ezt az önkényes jogintézményt az Elnöki Tanács újabb törvényerejű rendelete.

A közbiztonsági őrizetbe vétel indokának megállapítását szinte megyénként másképp értelmezik, a tvr. a szubjektivizmus és az önkény melegágya, rendőri vezetők egy-egy döntése tetszőleges, a jogintézményt alkalmazzák például a rendőrhatósági felügyelet, a kitiltás és a figyelés helyett, vagy azokkal felváltva, illetve együttesen. A közbiztonsági őrizet bármikor megszakítható, majd a szabadítás után bármikor újra kezdhető. Gumi paragrafusainak alkalmazását nem egyszer politikusok kezdeményezték a rendőrségnél, mert valaki a párt útjában állt, vagy bosszút akartak állni rajta. Volt, akit háromszor vittek vissza ugyanabba a büntető táborba, mert „az illető megrögzött reakciós elem, ellenséges propagandájával szabadlábon hagyása mellett folyamatosan veszélyeztetné a köznyugalmat.”

A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya például azért veteti közbiztonságba őrizetbe 1957 márciusában Feigl József 22 éves, harmadéves műegyetemi hallgató váci lakost, mert 1956. november 4-6. között közreműködött az illegális Csokonai Rádióadó működtetésében, annak számára orosz nyelvű szöveget írt és olvasott be, melyben felhívta a szovjet csapatok figyelmét arra, hogy ne lőjenek a magyarokra. Indoklás: szabadon hagyása veszélyeztetné a nyugalmat, számítani lehet arra, hogy ellenséges propagandát fejtene ki.

Közbiztonsági őrizet alá helyezték a Csokonai Rádiónak segítő egyetemistát

A Tolna megyei Rendőr-főkapitányság 1958. október 1-jén azért helyezi közbiztonsági őrizetbe Béres József (1910. szept.10. Nagydorog, Király Mária) foglalkozás nélküli bonyhádi lakost, mert: „…az ellenforradalmi tevékenysége miatt vele szemben alkalmazott rendőrhatósági felügyelet nem éri el a célját. Izgága természetű. A tanácsi, rendőri szerveket állandóan zaklatja ref. ügyének megszüntetése érdekében. Feltehető, hogy a választás alkalmával rendzavaró magatartás tanúsítana.” (Orosz Lajos r.ales. megyei rendőrfőkapitány.)

A Somogy megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának „Aktív ellenforradalmi tevékenység miatt internált személyek közbiztonsági őrizetbe vétele” dossziéjából kiderül, hogy „… a nyilvántartásba vett személyek között vannak olyanok is, akik már előzetes letartóztatásba lettek helyezve, esetleg utólag rendőri felügyelet alá helyezték őket, vagy preventív őrizetbe lettek véve.”

A nagyberényi születésű, 1956-ban 51 éves Reider Gyuláról egy 1965. évi felülvizsgálat során is csak ennyit tud megállapítani a BM. III/2 osztálya: ”…nincs adat arra vonatkozóan, hogy 1957. II. 28-án elrendelt közbiztonsági őrizete mikor szűnt meg. Az megállapítható, hogy 1958. okt.1-én osztályuk (Somogy megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Osztálya - megj.: I.Cs.) ismételten közbiztonsági őrizetbe helyezte 6705/58 szám alatt azzal az indokkal, hogy szabadulása óta kupeckedik, tevékenysége káros a közbiztonságra és a népgazdaságra. Az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalban történt ellenőrzés során megállapítottuk, hogy 1958. október 1-én elrendelt internálása 1959. I. 29.-ig tartott. Utána ref. alá helyezték 1960. július 27-ig.” (Ács Ferenc r. ezredes, osztályvezető.)

Popovics Pál bíróság elé nem állítható, visszaviszik a Kistarcsai Internálótáborba (1. oldal)

Popovics Pál bíróság elé nem állítható, visszaviszik a Kistarcsai Internálótáborba (2. oldal)

Popovics Pál, a fővárosi János Kórház segédgondnoka 1956 októberében a kórház ideiglenes Forradalmi Bizottságának tagja, szervezője, radikális antikommunista. Előbb meghatározott időre: 1957. február 28-tól 1957. augusztus 28-ig rendelték el közbiztonsági őrizetét, mert „társadalmunkra veszélyes”. (Sós György r.ezr. budapesti rendőrfőkapitány.) Kiengedése után azonban október 17-én újabb javaslatot terjesztenek elő Popovics ismételt őrizetbe vételére. Noha: „… nevezett tevékenysége jogilag nem minősíthető, sem szervezkedés, sem izgatás tényét nem meríti ki, bíróság elé állítása nem lehetséges.” Mégis: „Miután azonban fellépése erősen hozzájárult a kórház területén belül az ellenforradalom célkitűzéseinek egyes részleteiben történő megvalósításához, mint például a kommunisták kitiltása, javasoljuk nevezett közbiztonsági őrizetét továbbra is fenntartani, illetve Popovics Pált a kistarcsai táborba visszaszállítani.” (Engedi László rny. fhdgy. csoportvezető, Leskó Lajos rny. hdgy. vizsgáló.)

*****

A történelem egyúttal a táborok története is. A börtön azoké volt, akiket a bíróság jogerősen elítélt. A sokféle tábor azoké, akiket ítélet nélkül önkényesen tartottak fogva, átmenetileg kizárva őket a társadalomból, mert gyanúsak, veszélyesek, ellenségesek az adott hatalmi rendszer számára politikailag, ideológiailag, etnikailag, fajilag, vallási vagy más alapon.

Az internálás: rendőrhatósági őrizet alá helyezés, rendőri felügyelet alatt álló kényszerlakóhelyre, kényszermunkahelyre telepítés.

1945 után az ártatlan emberek meghurcoltatásának egyik legszégyenteljesebb módja az internálás volt.

Elég volt hozzá a puszta gyanú vagy politikai ürügy, "fogjuk rá" minden bizonyíték nélkül: reakciós, osztályidegen, deklasszált, megbízhatatlan, demokráciaellenes, klerikális, a nép ellensége.

Ma már alig él Magyarországon olyan volt internált, aki még ismerte, s ezért együtt emlékezhet a Buda Déli Internáló-és Gyűjtőtábor (1945) és a Kistarcsai Internálótábor (1949) első parancsnokára: a féllábú, részeges Ruscsák Lajos rendőr alezredesre és az ÁVH osztályharcos börtönügyi osztályvezetőjére, aki az internálótáborokért is felelt, s utolsóként zárta be azokat (1953): Lőke Gyula államvédelmi alezredesre.

Ruscsák Lajos r. alezredes, táborparancsnok

Lőke Gyula államvédelmi alezredes, börtönügyi osztályvezető

Szolzsenyicin pontosan fogalmazott:

"A szabadságvesztés indoka és alapja az esetek többségében nem jogerős bírói ítélet volt, hanem az a körülmény, hogy a vétkest a nép a rendszer ellenségévé nyilvánította.”

A népre természetesen csak hivatkozott az egypárti diktatúra a kollektivizmus frazeológiája szerint.

Bibó István írta az internálásról 1945-ben "A magyar demokrácia válsága" című tanulmányának "A rendőrség és az internálások ügye" fejezetében:

"Az internálási apparátus természeténél fogva bizonytalan garanciák mellett működik, egyéni önkényeskedéstől meg nem óvható, az időtartam bizonytalansága miatt súlyosan demoralizáló hatású. Egyszóval: egy sivár embergyötrő nagyüzem, mely népi igazságtételnek túl közvetett, jogászi igazságszolgáltatásnak pedig nagyon rendőri. Ha valami, ez a lehető legnagyobb mértékben megérett a teljes felszámolásra."

Napjaink leggyakrabban emlegetett táborai humanitáriusok: menekültügyiek átmeneti és befogadó szállás jelleggel, illetve idegenrendészetiek a mozgásszabadság korlátozásával és a kitoloncolás lehetőségével is.

A történelem a táborok története is. A történelem ismétli önmagát. Mindig megmarad annak a lehetősége, hogy a táborok - így az internáló táborok is - megismételjék saját fájdalmas történetüket.

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató

Kapcsolódó, a szerző egyéb munkái: Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai

Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai

Dr. Ilkei Csaba újságíró, harminc éven át (1969-1999) a Magyar Televízió munkatársa, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója (képünkön) írta azokat a tanulmányokat, melyeket ebben a dossziéban gyűjtöttünk össze.

Az állambiztonság 1945-1990 közötti történetén kívül a rendszerváltás izgalmas titkait dolgozza fel a szerző megélt élményei alapján. Ilkei Csaba képviselőként tagja volt az első szabadon választott magyar országgyűlésnek (1990-94) és a Nemzetbiztonsági Bizottságnak. Ott volt, ahol az események történtek, ez különbözteti meg a pusztán levéltári akták alapján dolgozó kutatóktól.

Elsőként adott választ arra a kérdésre: hány állambiztonsági hálózati személyt küldött 1990-ben a rendszerváltó magyar országgyűlésbe a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége, kiket, mely pártokba, frakciókba? Hogyan jutottak be négyen is a 13 tagú Nemzetbiztonsági Bizottságba?

Hogyan hajtotta végre az állambiztonsági rendszerváltást az SZDSZ és a FIDESZ idegen pénzen és külföldi kiképző tisztekkel, az amerikai nagykövet közreműködésével? Hogyan került bizalmas kapcsolatba egy bennfentes, de hamar csalódott és külföldre távozott fideszes vezető Cs. I. állambiztonsági őrnaggyal, a III/II-7-a főoperatív tisztjével? Miért okozott komoly gondot Orbán Viktornak az, hogy volt valamilyen ügye, amit ugyan elsimítottak, de ha nyilvánosságra kerül, az politikai karrierjének végét jelenthette volna...

Pallagi főcsoportfőnök Horváth csoportfőnöknek: „Ez egy életveszélyesen komoly ügy!”

Milyen titkos információkat mondtak el a volt állambiztonsági vezetők (Harangozó Szilveszter, Pallagi Ferenc, Horváth József) például a hálózati személyek beszervezésének gyakorlatáról, az iratok nyilvántartásáról, eltűnéséről, megsemmisítéséről, a számítógépes adatok megmaradásáról, az operatív-technikai eszközök alkalmazásáról, az 1990 után további szolgálatokat vállaló III/III-asok átállásáról, átmentéséről?

Miként próbált elszámolni az egykori Államvédelmi Osztály majd az Államvédelmi Hatóság az általuk agyonvert, eltüntetett emberekkel, az ismeretlen helyen , anyakönyvezetlenül, jeltelenül elföldelt rabokkal, internáltakkal, munkatáborokba hurcoltakkal, letartóztatottakkal?

Hogyan, s miért rabolta haza 1961-ben Bécsből egy gépkocsi csomagtartójában szőnyegbe csavarva Gerő László, a D-144-es szigorúan titkos állományú rendőr százados, a szovjet katonai elhárítás egykori hadnagya, a Shell-Interag Rt. volt vezérigazgatója Ábrányi Aurél újságírót, akit a HM katonapolitikai osztálya 1949-ben "Relly" fedőnévvel hírszerzőként Ausztriába telepített, de ott hamarosan az amerikai és a francia hírszerzés szolgálatába állt, a Szabad Európa Rádió tudósítója és kémcsoportot szervezett Budapesten, melynek tagja lett Darvas Iván színművész is? S hogyan csalt ki a magyar államtól ugyanez a Gerő László politikusi kapcsolatai révén 120 millió dollárt 1986-87-ben egy törvénytelen hitel folyósításának kierőszakolásával bizonyos kaliforniai olajfinomító részvényeinek megvásárlása ürügyén?

Megismerhetjük a taxisblokád drámai napjainak hiteles történetét óráról órára 1990. október 25-28 között, úgy, ahogyan azt a Fehér Házban - a Képviselői Irodaházban - folyamatosan ülésező MDF frakció tagjai megélték.

Hogyan előszilveszterezett a már beteg Antall József miniszterelnök Orbán Viktorral 1990. december 30-án, s milyen polgári középpártot képzelt az MDF helyébe?

Orbán Viktor pohárköszöntője

Számos állambiztonsági hálózati személy portréját rajzolják fel a tanulmányok, így tűnik fel Kiszely István, a magyar-és vallásellenes , a saját családjáról is jelentő egyházi csúcs besúgó, egyébként felszentelt pap; az össze-vissza hazudozó dr. Bárándy György, aki nemcsak „ellenforradalmárokat” adott fel, de ügyvéd kollégáiról és a nagybátyjáról is jelentéseket írt; a szánalmasan derűs televíziós gyártásvezető Spánn Gábor, aki éveken át harmatos mesékkel etette a közvéleményt ártatlanságáról; Tudós-Takács János teológus, filozófus, lapszerkesztő, a nemzetiszocialista mozgalom meghatározó képviselője mindenkit megtévesztve 24 éven át dolgozott az állambiztonságnak; s tán a legnagyobb meglepetés: Örsi Ferenc íróról kiderül, hogy a Tenkes kapitánya is a labancok besúgója volt, tizenegy évig szolgálta az állambiztonságot, miközben filmjét forgatta a kuruc hősök hazaszeretetéről.

Alaposan lehull a lepel a felfújt senkikről, az internacionalista értelmiség kreált emblematikus figuráiról: Josef von Ferenczyről, a hírhedt HM. kat.pol őrnagyáról, aki nem volt sem magyar nemesi család sarja, sem professzor, sem a szegények szerény pártfogója, hanem egy zsidó nő és egy gyilkos apa iskolázatlan, köztörvényes bűncselekményeket elkövető gyermeke, aki viszont páratlan helyezkedéssel csinált pénzt bármi áron, s lett Horn Gyula nagykövete, Göncz Árpád dandártábornoka, a magyar állam kitüntetettje. Antall József arra kérte Ilkei Csabát, hogy ne foglalkozzon Ferenczivel.

Antall üzenete Ilkeinek

A Bécsben élő Paul Lendvai osztrák állampolgár a BM. III. Főcsoportfőnökség „Cole Michael” fedőnevű társadalmi kapcsolata „operatív érdekből” utazgathatott szabadon ki-és be az országba, besimulva a Kádár rendszer fenntartóinak, Rényi Péter és a hasonszőrűek klikkjébe, miközben volt barátai és az állambiztonság egyetértettek abban: karrierje érdekében bármikor, bárkit kész bajba sodorni, elárulni. Levéltári anyagát szemrebbenés nélkül manipuláltan hozta nyilvánosságra.

Napjaink világválságainak igazi hátterét világítja meg az a tanulmány, mely bemutatja, hogy a nemzetközi magánvagyonokra épülő globális érdekszövetség szervezett és titkos hálózata: a „Round Table” miként uralja a kis nemzetek ellenében a gazdasági és pénzügyi világot, mozgatja a politika bábfiguráit, dönt háborúk indításáról vagy beszüntetéséről, országok és népek sorsáról.

És végül a varsói szerződés legnagyobb „love story”-ja: miért váltották le és száműzték 1973-ban a Magyar Néphadsereg katonai főcenzorát, Tóvári Béla alezredest? Milyen galádságokat követett el a magyar és szovjet katonai és politikai vezetés, hogy megakadályozza az akkor 50 éves Natalja Nyikolajevna Csernogubova válását a 68 éves Iván Vasziljevics Tutarinov vezérezredestől, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői Főparancsnoksága magyarországi képviselőjétől, majd lehetetlenné tegye, hogy férjhez menjen az akkor már elvált, 43 éves Tóvári Béla vezérkari alezredeshez ? Egyedi, különös, megrázó story, kortörténeti állapotrajz

Nem ajánlottunk minden témát a figyelmükbe, keressék meg az érdeklődésüknek megfelelőket.

A hatalmas munkával feltárt és történészi alapossággal megírt tanulmányokért köszönet illeti Dr. Ilkei Csabát.

- A Kuruc.info bemutatja: Kiszely István hálózati munkájáról (közel száz dokumentummal)

- Újabb jelentések Kiszely István besúgó magyar- és egyházellenes tevékenységéről

- Dokumentumok: Rózsa-Flores Eduardo Kádárért szervezett tüntetést 1989 nyarán; Ligacsovhoz, a KGB-hez és a Securitatehez készült

- Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: "Ez egy életveszélyesen komoly ügy!"

- Tagadnak a besúgók - A harmatos hazudozó, aki tévés kollégáiról jelentett: Spánn Gábor

- Ügyvéd kollégáiról, "ellenforradalmárokról" és nagybátyjáról is jelentett a vén Bárándy

- Ávós történelem - Emberéletek, melyekkel a mai napig nem tudnak elszámolni

- 1990. december 30.: Antall József és Orbán Viktor előszilvesztere a Fehér Házban

- Az átmentett állambiztonsági múlt - a behálózott első szabadon választott magyar országgyűlés

- A varsói szerződés legnagyobb "love story"-ja

- Állambiztonsági jegyzetek 1990-ből - A BM III. Főcsoportfőnökség vezetői a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésein

- Tudós-Takács János titkai - 24 éven át jelentett az állambiztonságnak

- A D-144-es szigorúan titkos tiszt esete Ábrányi Auréllal és 120 millió dollárral

- Cecil Rhodes öröksége: a "Round Table" hálózata a kis nemzetek ellenében uralja a globális világot

- Göncz Árpád disszidálni akart, felesége és az Index nem tud róla

- Állambiztonsági háttér 1977-1987 - a Dégen saga

- Ábrányi Aurél lezáratlan dossziéja: legfelső pártszinten döntöttek sorsáról - kerestük celláját a Gyorskocsi utcában

- Szőcs Géza magyar kultúráért felelős államtitkár németségére hivatkozva kérte az NSZK-ban németesítését

- Vesztegzár a Fehér Házban: a taxisblokád és a rendszerváltás titkai

- 1956. XI. 4. - "... a szabad világ beavatkozhatott volna..." - A szabad magyar rádiók utolsó 24 órájának hiteles szövegei

- A kormány intézkedései visszalépést jelentenek az ügynökmúlt rendezésében

- Állambiztonsági fonákságok szilveszterre - „Ki volt ez a marha, aki ezt csinálta, és miért?”

- Paul Lendvai különös esete a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökséggel

- A Tenkes kapitánya is a labancok besúgója volt - Örsi Ferenc tizenegy évig szolgálta az állambiztonságot

- Pannonhalmi látogatás: Várszegi Asztrik püspök, bencés főapát nyíltan vall titkairól

 - Josef von Ferenczy a katonapolitika őrnagya „y” és „von” nélkül

- Egy KGB-CIA kettős ügynök jött hozzám a paradicsomból

- Schönthal Henrik, a kémelhárítás gyöngye

- Titkos szervezetek a nemzetközi magántőke globális rendszerében

- Dezső János ügynök találkozása a "munkás-paraszt hatalommal"

- Internálótáborok Magyarországon - Kistarcsától Recskig (I.)

- Internálótáborok Magyarországon - Kistarcsától Recskig (II. rész)

- Szennay József - egy állambiztonsági ügynök, akiből főapátot csináltak

- Internálótáborok Magyarországon - Kistarcsától Recskig (III. rész)