2019. december 8., vasárnap

Miért kell ilyen sokat dolgoznom ahhoz, hogy ennyire szegény legyek ????























Miért kell ilyen sokat dolgoznom ahhoz,
hogy ennyire szegény legyek ????


A zsidók, a cigányok mellet most még a bevándorlókat is el kell tartanom , a politikai maffiózókról már nem is beszélünk.









Megpuccsolta a Fidesz - Nem lesz brókerbotrányt vizsgáló bizottság 


2015. máj. 11 
nepszava.hu civilhetes.net


Folyamatban lévő büntetőeljárásra hivatkozva elutasította a parlament igazságügyi bizottsága a brókerbotrányok vizsgálatára javasolt bizottságok létrehozását. 
Ellenzéki képviselők kezdeményezték, hogy jöjjön létre vizsgálóbizottság egyrészt a felügyeleti szabályozás, másrészt annak vizsgálatára, hogy hová tűntek el a pénzek és milyen kormánypárti felelősök vannak. - írja a nepszava.hu 
(Fotó: Szalmás Péter)

A vitában az Együtt politikusa, a független képviselő Szelényi Zsuzsanna azt mondta, az Országgyűlés csak a károsultak kárpótlásával foglalkozott, ezért szükséges, hogy egy paritásos bizottság vizsgálja, hová lettek az eltűnt 100 milliárdok, hol hibázhatott a pénzügyi felügyelet és az ügyészség megfelelően járt-e el. Az ellenzéki politikus a költségvetési bizottság vonatkozó albizottságát alkalmatlannak minősítette a feladatra. 
Ami fáj a kormánynak, azt a parlament nem tűzi napirendre 
Ezt már az ülés utáni sajtótájékoztatóján mondta az Együtt politikusa. Szelényi Zsuzsa felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy - miután a paritásos testület nem áll fel - nem lehet megtudni, hogy milyen felelőssége van az ügyben a PSZÁF-nak, Matolcsy György jegybankelnöknek, a bankfelügyeletnek, illetve Polt Péter legfőbb ügyésznek, milyen politikai felelősséget visel Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter. 
Budai Gyula, a bizottság fideszes alelnöke szerint a parlament korábban elfogadta, hogy nem állítható fel vizsgálóbizottság olyan ügyben, amiben büntetőeljárás folyik, ezért okafogyottá vált a kezdeményezés. A nyomozóhatóság feladata, hogy felderítse a csalást, hűtlen kezelést - jelentette ki. A szintén fideszes Vas Imre koncepciózusnak minősítette, hogy a vizsgálóbizottság csak kormánypárti felelősséget vizsgált volna, és úgy értékelte, hogy a felvetett kérdések azonnali kérdések, interpellációk formájában tisztázhatók. 
Az MSZP-s Teleki László azt a véleményét hangoztatta, hogy a vizsgálat visszaadná a pénzügyi rendszerbe vetett társadalmi hitet. Az LMP-s Schmuck Erzsébet arról beszélt: a jogszabályi környezet és a felügyelet hiányosságainak feltárása a Fidesznek is érdeke. Mindkét parlamenti vizsgálóbizottság tárgysorozatba vételét 4 igen és 7 nem szavazattal utasították el. 
Az LMP március végén egyébként olyan parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, amely a tőkepiaci törvény hatályba lépésétől, vagyis 1997-től vizsgálná, hogy a brókercégek és a politika összefonódása, illetve a jogszabályi környezet hogyan veszélyeztette a kisbefektetők pénzét. Vagyis nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a testület csak kormánypárti felelősséget, és pláne: jelenlegi kormány felelősséget vizsgált volna. Olyannyira nem, hogy Schiffer András a párt társelnöke akkor sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az LMP vizsgálná a jelenlegi botrányok mellett például a Baumag-ügyet, de azt is, amikor 2009-ben a Bajnai-kormány kezességet vállalt a Quaestor befektetéseiért. 
Az MSZP nem vesz részt a jegybanki törvény módosításáról szóló egyeztetésen 
A szocialisták nem vesznek részt azon az ötpárti egyeztetésen, amelyet a Fidesz kezdeményezett a jegybanki törvényt is módosító, kétharmados támogatást igénylő javaslatról. Ezt Józsa István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője jelentette be. Indoklása szerint az MSZP nem kíván asszisztálni a Fidesz kísérletéhez, amely ellehetetleníti, hogy a brókerbotrány károsultjai kártérítési igényt nyújtsanak be a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB). A szocialista politikus azt mondta, az elégtelen felügyeleti tevékenység miatt az MNB-t súlyos felelősség terheli. Józsa István megismételte pártja álláspontját: távoznia kell Matolcsy György jegybankelnöknek. Azt is jelezte: az MSZP-nek úgy tűnik, mintha a kormány "falazna a brókerbotrány résztvevőinek" - fogalmazott. 
Közben előkerült Orgován Béla 
Megtalálták Orgován Bélát, a közmunkásból a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatójává előlépett férfit - írja az Origo. A büntetett előéletű tápiósági lakos a brókerbotrány kirobbanása után lett a pénzügyi cég első embere. Hónapok óta bujkált a sajtó elől, még senkinek sem nyilatkozott. A közmunkás azután vállalta el a posztot, hogy a Quaestor 150 milliárd értékben adott ki hamis kötvényeket, a cég vezetője, Tarsoly Csaba és felesége előzetes letartóztatásba került. A brókerbotrány egyik bizarr szereplőjévé vált férfit a C-pont vagy az egykori Célpont stábja találta meg. A Hír Televízióból távozó műsor a Napi Gazdaság online-on folytatja oknyomozó pályafutását. 
Kapcsolódó: 
   Polt Péter falaz Orbánnak és vejének 
   Valamiért nem indult eljárás Tiborczék kikötővásárlása miatt 
   Huszonéves emberek, akik világéletükben közpénzen éltek mesebeli palotákra tesznek szert 
   Dagadnak a minisztériumok háttérintézményei 
   Welsz Tamás sorsára jutott Nancy? 
   Kivégezték az észak-koreai védelmi minisztert, mert elaludt egy rendezvényen 




Huszonéves emberek, akik világéletükben közpénzen éltek mesebeli palotákra tesznek szert

https://www.youtube.com/watch?v=lWyEfh4WFKA&honnan=Nemzeti_Hirhalo



Dagadnak a minisztériumok háttérintézményei



Egyre több embert foglalkoztatnak, egyre több pénzért.

Évről évre egyre több embert foglalkoztatnak a minisztériumok háttérintézményei – derül ki a Világgazdaság szerdai cikkéből. Vona Gábor Jobbik-elnök írásbeli képviselői kérdésben érdeklődött a tárcáknál arról, hogy hány embert foglalkoztatnak háttérintézményeiknél és mekkorák a személyi jellegű kiadások.
Pintér Sándor belügyminiszter válaszából kitűnik, hogy a Terrorelhárítási Központnál foglalkoztatottak száma több mint háromszázzal nőtt 2011 és 2014 között: tavaly már 1086-an voltak, a személyi jellegű kiadások pedig 4,1-ről 7,1 milliárd forintra ugrottak. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat állománya 15 százalékkal nőtt, a bevándorlási hivatal 987 fős létszáma pedig 1190-re duzzadt. A minisztériumnál is nőtt az igazgatáson dolgozók létszáma: 383-ról 1300-ra.
A Földművelésügyi Minisztériumtól is érkeztek adatok: 139-ről 220-ra nőtt a Nemzeti Földalapkezelő dolgozóinak létszáma, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál viszont nem nőtt a létszám. A bérkiadások ugyanakkor a 2011-es 6,2 milliárdról tavaly 7,4 milliárdra nőttek.
Kiderült a válaszokból az is, hogy az egyik legjobban fizető felsőoktatási intézmény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem: itt tavaly 787-en dolgoztak több mint 5,1 milliárd forintért, míg a Miskolci Egyetem 4,3 milliárdot fordított 1200 dolgozó béreire és járulékaira, a Corvinus pedig 4,6 milliárdot 1157 dolgozóra.


Welsz Tamás sorsára jutott Nancy?

Posted on 2015/05/12Szerző: Admin
Érintett Welsz Tamás tavalyi rejtélyes, rendőrautóban bekövetkezett halálában is az az ismert politikus, aki állítólag rendszeres vendége volt az egy hete Akácfa utcai lakásán meggyilkolt, 19 éves prostituáltnak – állította a stop.hu-nak a lány, Nancy édesapja.
Úgy tudni, az ismert közszereplőnek a lánnyal folytatott intim együttlétéről videófelvétel is készült. Bár az édesapa többször és egyértelműen leírta egy közéleti szereplő nevét, a stop.hu nem nevezte meg. Az édesapa szerint lánya azt mondta, fél tőle (a közszereplőtől – a szerk.), mert egy “pasi volt nála és utána egy rendőrautóban rejtélyes módon meghalt”. Az édesapa szeretett volna segíteni, javasolta, menjenek el a közszereplőhöz, beszéljenek vele, de Nancy azt mondta: “ne, mert nem akar meghalni húsvét előtt”.
(Népszava)
Bal-Rad komm: Érdekes ez a Nancy-ügy! Állítólag apja-anyja tudtak a dolgokról, és mégis…
Mindenesetre annak “A bizonyos politikusnak” a neve hamarosan napvilágra fog kerülni!
Addig is lehet találgatni. (Már akinek van hozzá kedve!)




Kivégezték az észak-koreai védelmi minisztert, mert elaludt egy rendezvényen


Hazaárulás vádjával kivégezték az észak-koreai védelmi minisztert, miután elaludt egy olyan eseményen, amelyen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is jelen volt - jelentette szerdán a dél-koreai média a hazai hírszerzésre hivatkozva.


Hjon Jong Csolt eltávolították tisztségéből, majd április 30-án kivégzőosztag elé állították. Az osztag légvédelmi fegyverrel végezte ki az alig egy éve főparancsnoknak kinevezett tábornokot, és ezt több száz embernek kellett végignéznie a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint. Ez a dél-koreai hírszerzés igazgatóhelyettesének a szöuli parlament számára adott tájékoztatójából derült ki.

Az igazgatóhelyettes hozzátette, hogy Phenjan példát statuálandó már több, meg nem erősített jelentés szerint alkalmazta ezt a kivégzési módszert magas rangú tisztségviselők esetében.

A jelentés szerint Hjon tiszteletlen volt a fiatal észak-koreai vezetővel szemben, amikor elbóbiskolt egy katonai eseményen.


EPA


A dél-koreai hírszerzés április végén arról számolt be, hogy Kim Dzsont Un az idén már 15 magas rangú tisztségviselő kivégzését rendelte el, mert megkérdőjelezték a tekintélyét. Legújabban eltávolították tisztségéből az észak-koreai főépítészt, Ma Von Csunt is - tette hozzá a hírszerzés.
Michael Madden Észak-Korea-szakértő a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: "Úgy tűnik, nem tisztelik Kimet az észak-koreai vezetés felső és középső szintjén". "Egyelőre nincs veszélyben Kim Dzsong Un hatalma vagy az ország stabilitása, de ha így megy tovább jövőre is, akkor komolyan el kell kezdenünk tervezni egy koreai-félszigeti vésztervet" - tette hozzá Madden.


epa04745572 An undated picture shows North Korean Defense Minister Hyon Yong-chol at an undisclosed location in North Korea. North Korea has executed its head of defense for treason, according to South Korean intelligence, a news report said 13 May 2015. Hyon Yong Chol, chief of the People's Armed Forces, faced a firing squad armed with an anti-aircraft gun in Pyongyang, North Korea, around 30 April 2015, Seoul's National Intelligence Service was quoted as saying.  EPA/YONHAP SOUTH KOREA OUT



Orwelli rémálom brüsszelből 



2015. 05. 11. 17:49 Alfahír 
Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján "orwelli rémálomnak" nevezte a kvótára vonatkozó elképzelést. Szerinte Magyarország semmilyen szinten nem asszisztálhat ahhoz, hogy a Nyugat-Európát és annak szociális rendszereit célba vevő menekültek bármilyen koncepció alapján itt kössenek ki. 

Rámutatott: várhatóan nem a 3 diplomás és a munkaerőpiacon elhelyezkedni képes menekültek fognak hozzánk érkezni, hanem olyanok, akik képzetlenségük és a kulturális különbségek miatt valószínűleg nehezen tudnak majd állást találni. 
A Európai Bizottság szerdán mutatja be azt az elképzelést, amely szerint az egyes tagállamok által kötelezően ellátandó menedékkérők számát - a tagállami kvótát - egyebek között a hazai össztermék (GDP), az ország népessége, a munkanélküliségi ráta és a menedékjog iránti kérelmek aktuális száma alapján kellene meghatározni. 
Az ellenzéki politikus szerint a tervezett német és osztrák szigorítások hírére év elején tömegek indultak meg Európába, s a szociális rendszer miatt a legtöbb családtagot magukkal vitték. A határátlépők többsége nem kimondottan politikai menekült, sokan márkás ruhákban és okos telefonokkal érkeznek - jegyezte meg. Hozzátette: Hazánk az egyetlen olyan schengeni határral rendelkező állam, amely nem rendelkezik határőrséggel. Holott az év első negyedében az egy kilométernyi határszakaszra eső menekültek száma az EU-ban itt volt a legmagasabb. 
Rámutatott: papíron a rendőrség látja el a határőrizet feladatát, de csak az átkelőhelyeken folyik ellenőrzés. Hiába állnak rendelkezésükre különböző technikai eszközök, például hőkamera is, valójában nem figyelik, nem foglalkoznak vele, és erre a létszámuk sem elegendő. Z. Kárpát felidézte, hogy Magyarország erre a célra kapott forrásokat Brüsszelből, ezeknek felhasználására a Jobbik rákérdezett, de "nem kaptunk minden kétséget eloszlató válaszokat". 
A Jobbik szerint kvóta helyett a határőrizet és a menekültek ellenőrzésének szigorítására van szükség. A párt ennek érdekében három intézkedést javasol. 
- Vissza kell állítani az önálló határőrséget. Z. Kárpát szerint ez az "ócska kérdésekből" álló nemzeti konzultáció költségéből megoldható lenne. 
- A nyitott menekültszállókat zárttá kell tenni. Ezt egyrészt a Magyarország iraki szerepvállalásából fakadóan megnövekedett terrorfenyegetettség, másrészt az egyes menekültek által Debrecenben és Balassagyarmaton elkövetett bűncselekmények miatt tartja szükségesnek a Jobbik. 
- Menekültszállókat csak lakott területen kívül lehessen létesíteni. 
Z. Kárpát Dániel leszögezte: 
Aki valóban menekülni kényszerül saját hazájából, például egy szíriai keresztény, attól nem tagadhatjuk meg a segítséget. Ám a gazdasági bevándorlásra nincs szükségünk. 
A politikus szerint a gazdasági bevándorlók "sem rossz emberek", nem lehet morálisan elítélni azokat, akik maguk és családjuk számára jobb életet szeretnének. De úgy véli, a magyar szociális rendszer és a gazdaság "egyszerűen nem bír el" ennyi emigránst. Senkinek nem "taposhatunk az emberi jogaiba", de határozottan vissza kell fordítani őket. 
Z. Kárpát hozzátette: hosszú távon a demográfiai válságot nem menekültek és bevándorlók befogadásával, hanem a magyarság fogyásának megállításával, a korfa kiegyenesítésével lehet megoldani. 
Kapcolódó: 
   Menekültügy: a szlovákok és a csehek is tiltakoznak 
   Kezd betelni a pohár a francia rendőröknél: nem finomkodnak már az illegális bevándorlók hordáival 
   Menekülttáborrá válhat a Délvidék 
   Cigánybűnözéssel fenyeget az MSZP roma tagozata 
   Az osztrákok "toleránsak" - Homoszexuális párok a gyalogos közlekedési lámpákon Bécsben 




Kezd betelni a pohár a francia rendőröknél: nem finomkodnak már az illegális bevándorlók hordáival 



A francia rendőrök "brutalitását" bizonyító videót tett közzé egy bevándorlókat pátyolgató szervezet. A videón az látszik, ahogy a rendőrök ütnek-vernek, könnygázzal fegyelmeznek, kergetnek, sőt átdobálnak a szalagkorláton egy csapatnyi élősködőt, akik teherautók rakterébe bújva próbálnak átjutni a határon. Egy 2014. októberi letessékelés Calais-nál A május 5-i felvétel Calais-nál készült, ahonnan a legtöbb betolakodó igyekszik átjutni Nagy-Britanniába a La Manche-csatornán keresztül. A videót egy nappal azután vették fel, hogy Bernard Cazeneuve belügyminiszter látogatást tett Calais-ban, és arról beszélt, hogy Franciaország a lehető legjobb menedéket ajánlja fel a bevándorlóknak - írja a Daily Mirror. Jelen pillanatban is mintegy 2000 "menekült" táborozik Calais környékén, a rendőrség pedig - a "jogvédők" szerint - időről időre parancsba kapja, hogy "feldúlja szállásaikat". A calais-i rendőrség egyelőre nem tud semmiféle videóról, így nem is kommentálták a híreket. Azt, hogy általában hogyan viselkednek Calais-nál (és persze máshol is) a "szegény menekültek", ezen a videón mutattuk be. Alább pedig egy korábbi, januári videó a calais-i állapotokról és az állítólagos rendőri fellépésekről, "természetesen" ugyancsak illegálisbevándorló-párti tálalásban: (HVG korrigálva)
Forrás: https://kuruc.info/r/6/143207/?honnan=Nemzeti_Hirhalo










Menekülttáborrá válhat a Délvidék







2015. május 12., kedd 19:24, frissítve: szerda 10:36 , szerző: Sarnyai Gábor





Egy csoport menekült a Tisza-parton, útban Magyarorország felé.
Máté Péter / Magyar Nemzet

Szerbiában, Magyarkanizsán jártunk. A Tisza-parti kisvárosba özönlenek a menekültek. A település átutazóhelyként szolgál a Magyarország felé vezető úton. Az unióból kiutasított migránsok is itt találnak néhány napos menedéket, majd újra megpróbálják a határátkelést.
A Szegedtől mintegy 30 kilométerre található Magyarkanizsa már évek óta tranzitútvonala az Európai Unióba irányuló bevándorlásnak, a helyiek azonban csak történetekből ismerték a jelenséget. Mivel a közösség kicsi, nyílt titok volt, hogy kik kaptak börtönbüntetést embercsempészetért, mely panzió szállásolt el külföldieket.
A migráció az év eleje óta folyamatosan növekszik a térségben. Január-februárban még főleg a koszovóiak jöttek nagyobb számban, ma már szinte kizárólag szíriai menekültek érkeznek. A kisváros központjában olyan látvánnyal szembesülhetünk, mintha menekülttáborban lennénk. Belgrádi és szabadkai buszokkal negyvenfős szíriai menekültcsoportok érkeznek a településre, naponta többször. A buszállomás melletti kávézóból figyelve az eseményeket olyan, mintha népvándorlásnak lennénk a tanúi. A megérkezésük után többen megpihennek a kávézóban, valakik szobát foglalnak a panzióban, és néhány napra a városban maradnak, mások rögtön a határ felé veszik az irányt.

Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

A városba tévedt menekültek sokszor nem is tudják pontosan, melyik országban vannak. Péntek este egy csoportot kérdeztünk, amikor bemutatkozásunk után meghallották a Hungary szót, megörültek: „Már Magyarországon vagyunk?” Ki kellett ábrándítsam őket, útjuk legnehezebb része még csak ezután várt rájuk. Több helyi lakos is beszámolt hasonló történetekről. Volt, amikor egy édesanya gyermekeivel érkezett a városba, megkérdezte a helyiektől, hogy már Budapesten van-e, s amikor megtudta, hogy nem, hangos sírásba kezdett.
Akadnak szép számmal olyanok is, akik már többször nekivágtak az útnak, azonban a magyar határőrség elfogta őket. Az egyik ilyen csoport megmutatta mind a magyar, mind a szerb bírósági papírjait. Az önkormányzat szóvivője elmondta, hogy a kanizsai rendőrőrs naponta harminc-negyven menekültet „kap vissza” Magyarországtól. Hozzátette: akad olyan menekült a városban, aki már hétszer próbált meg átkelni a magyar határon, és hónapok óta a településen tartózkodik.

Özönlenek az unióba

Eddig bujtatva, a helyi embercsempész hálózatok közreműködésével folyt az átkelés, mára a migránsok többsége a saját kezébe vette a szervezést. Ahogy leszállnak a buszokról, telefonjukban már benne vannak az útvonal térképei, a tájékozódási pontként szolgáló jellegzetes épületek fotói. A buszállomás melletti kávézóban ülve szemtanúi voltunk annak, hogy az egyik szír származású férfi Viber alkalmazáson keresztül kapott képet mutatott a pincérnek, amely a helyi művelődési házat ábrázolta. Így tudta meg, hogy valójában hol tartózkodik, és merre kell mennie.
Ima Magyarkanizsa főterén
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

A bevándorlók mára valószínűleg rájöttek, hogy saját maguk is át tudják lépni a magyar határt, és a lebukás esélye körülbelül ugyanannyi, mintha a helyi csempészek segítségét kérnék. Ráadásul egyre kockázatosabb a csempészés, a városban megerősítették a rendőri jelenlétet. A határ túloldalán pedig német határőrök segítik a magyarok munkáját. Magyarkanizsán két taxis autóját lefoglalták, mert menekülteket szállítottak a zöldhatár felé.
A taxisok nem lépik át a határt, csak elviszik a menekülteket egy hozzá közeli ponthoz. Azonban az átlagosan 10 eurós összeg helyett 100-150 euróba kerül az út.
Természetesen még mindig sokan ki szeretnék használni a menekültek kiszolgáltatott helyzetét. Két szír bevándorlóval beszélgettünk, amikor egy helyi roma férfi ajánlotta fel szolgálatait. Mivel alkoholos állapotban volt, visszautasították, végül a taxi mellett döntöttek. A helyiek és a mi megfigyelésünk szerint is a szíriaiak között vannak szervezők, akik heteket töltenek a városban. Ők vezénylik az újabb és újabb csoportok elindulását.
Két keresztény szír elmesélte nekünk, hogy először Libanonba mentek, majd onnan repülővel Athénba. Ott menekülttáborba kerültek. Amikor elszöktek, gyalogosan jutottak el Macedónián keresztül Szerbiába. Az útlevelüket Görögországban hagyták, az ismerőseiknél, azt mondták, bármikor elküldhetik nekik, ha szükségük van rájuk.
Az összes bevándorló, akivel beszéltünk, azt mesélte, hogy nem szeretnének Magyarországon maradni. Sőt, még menedékjogot sem szeretnének kérni. Addig próbálkoznak az illegális határátkeléssel, míg nem sikerül eljutniuk a kívánt országig. A két keresztény Ausztriába szeretne menni, az egyikük zenész, a másikuk színész. Állításuk szerint ott már lakás és munka várja őket. Okostelefonjuk segítségével megmutatták, hogy melyek a legveszélyesebb határszakaszok. Szerintük az úton nem lesz probléma, állításuk szerint tudják, merre vannak kamerák és merre járőrözik a legtöbb magyar rendőr. Azt mesélték, hogy Szegeden és környékén nem a rendőrök jelentik a legnagyobb problémát számukra, hanem az, hogy a magyar lakosság feljelenti őket, és rájuk hívják a szerveket. Úgy gondolják, ha sikerül fuvart találniuk Budapestre, akkor nyert ügyük van, ott már nincsenek rendőri ellenőrzések, Ausztriában pedig az ismerősök szervezik az autót Bécsbe.
A két szír fiatalember nagyon fél a magyar hatóságoktól. Nem a pénzbírságtól vagy a kiutasítástól, hanem attól, hogy két hét bezártság alatt bármelyik hozzátartozójuk meghallhat, és mivel a fogság alatt nem lesz mobiltelefonjuk, még tudomást sem szerezhetnek róla.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

Hogy nyomatékosítsák az otthoni áldatlan körülményekről szóló híreket, égő keresztény templomok, megölt gyermekek képeit mutatták a telefonjukon. Ahogy elmondták, a saját ingatlanjukban viszonylagos biztonságban vannak a szíriaiak, azonban bármikor becsapódhat egy bomba, amely megölhet mindenkit. Szerintük az Aszad-reszim sokkal jobb volt a szíriai keresztényeknek, és az a véleményük, hogy a muszlimok között nagyon sok a radikális.
A két keresztény fiatal különbözött muszlim társaitól. A helyiekkel szórakoztak, sok alkoholt fogyasztottak. Ahogy elmondták, csak így érhetik el azt, hogy ne az otthoniakon és az előttük álló úton törjék a fejüket.

A városiak egyelőre türelmesek

A kanizsaiak beszámolói szerint eddig semmi probléma nem volt a szírekkel. Sok pénzt hoznak a város egyes szolgáltatóinak, a panziók tele vannak, akiknek van érvényes útlevelük, legálisan szobát bérelhetnek, némely szállásadók persze szemet hunynak, és érvényes papírok nélkül is megteszik ezt. A pincérek beszámolói szerint mióta a szírek a városban vannak, minden hétköznap akkora forgalmuk van, mintha hétvége lenne. Ahogy mondták, a helyi fiatalokból álló társasságok eltűntek az utóbbi időben, nagyon sokan Nyugatra mentek, így most jól jön, hogy tele vannak a helyek.
A kanizsai szerb és magyar vendégek vegyes érzelmekkel fogadják a látványt. Valakik viccesen „Asz-szalamu aleikummal” vagy „Allah akbarral” köszöntik egymást, néhányan fejcsóválva térnek be a kávézóba. A helyiek talán toleránsabbak a bevándorlókkal, mint az átlageurópaiak. Többen is elmondták, hogy nemrég még ők is hasonló helyzetben voltak a délszláv háború miatt. Sokuknak menekülni kellett az országból vagy nem álltak messze attól az élethelyzettől, amelyben most a szírek vannak, ezért megértik és sajnálják a menekülteket. A szerb társadalomban mélyen él a NATO-bombázások emléke. Amikor például elkezdődtek a Líbia elleni hadműveletek, az országban a Kadhafi-kultusz kezdett kibontakozni.
Az általunk megkérdezett menekültek is mind dicsérték a szerbiai embereket. Két keresztény szír arról mesélt, hogy napokig egy belgrádi lakosnál tartózkodtak, méghozzá ingyen. Többször elmondták, hogy a szerbeknek hatalmas szívük van, és nagyon segítőkészek. A rendőröket is dicsérték.

Térség a humanitárius katasztrófa szélén

Ám az, hogy eddig semmilyen konfliktusra nem került sor, csak a szerencsének köszönhető és annak, hogy a menekülteknél még van pénz. Azonban minden határátlépési próbálkozás és minden a városban eltöltött nap után szűkülnek a migránsok anyagi forrásai. Az illegális határátlépésnél mind a szerb, mind a magyar hatóságoknál büntetést kell fizetniük. A szerb bírság negyven eurót tesz ki.
Nem nehéz elképzelni, hogy éhes emberek százai, esetleg ezrei pénz hiányában lopni kényszerülnek majd, ami feltételezhetően konfliktusokhoz vezethet a helyiekkel. Egy szerb rendőrségi forrásunk szerint egészen most tavaszig adtak élelmet a rendőrségi eljárás alatt, azonban mára olyan sokan érkeznek, hogy erre nincs eszközük. Sem gépjárművel, sem elegendő üzemanyaggal nem rendelkezik a helyi kapitányság arra, hogy ilyen mértékű migrációs nyomást kezelni tudjon.

Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

A városban azért ilyen látványos a probléma, mert a magyar hatóságok a menekülteket a Röszke–Horgos-határátkelőnél adják át a szerbeknek, ez pedig Magyarkanizsához tartozik. A rendőrség ezek utána a városba szállítja őket, itt aztán újból bírság, illetve pénzhiány esetén börtön vár rájuk Szabadkán. Amikor letelik a néhány napos elzárás, ezek az emberek újból Magyarkanizsára jönnek, és megpróbálják az átkelést. Ezekhez a csoportokhoz jönnek természetesen a frissebb migránsok Belgrádból. Szóval Kanizsa nem is szimpla útvonallá vált, hanem a Szeged–Szabadka–Belgrád-tengelyen lévő területté, ahol a migránsok tömegei cirkulálódnak.
A magyarkanizsai önkormányzat sajtósa elmondta, hogy minden eddigi előrejelzés szerint a bevándorlók száma növekedni fog. Köztársasági szinten szeretnék megoldani a válságot, és természetesen – mint minden átlagos önkormányzat – nem szeretnének hivatalos menekülttábort a településen. Egyelőre a helyzetre nem sok megoldási lehetőség kínálkozik.




2015. 05. 12. 16:22

CIGÁNYBŰNÖZÉSSEL FENYEGET AZ

MSZP ROMA TAGOZATA



Az MSZP Roma Tagozata osztja azt a véleményt miszerint "addig provokálják a cigányokat, hogy egyszer betelik náluk a pohár és akkor lesz igazán cigánybűnözés." Már közel állnak a gyűlölethez és annak nem lesz jó vége. Nem félnek ugyanis attól, hogy börtönbe kell menniük.
Az MSZP Roma Tagozata nem elégedett meg azzal, hogy "keleti hordabeli csicska"kifejezést alkalmazta a magyarok széles csoportjaira, most cigánybűnözésselfenyeget, nem sokkal a Jobbik feljelentése után. Egy bizonyos L. J. bejegyzését osztotta meg az ellenzéki párt etnikum-ügyi szakpolitikai műhelye, méghozzá úgy, hogy ez
Egy becsületes roma magyar ember véleménye”
Hogy, mi egy becsületes roma magyar ember véleménye? Íme:
Addig gyalázkodtok,addig provokáljátok a cigányokat,hogy egyszer
betelik náluk a pohár és akkor majd lesz cigánybűnözés!
Mert a cigányok nem félnek,hogy börtönbe kell menniük,ha a családjukat
kell megvédeni!”
L. J. - akinek véleményét a jelek szerint az MSZP Roma Tagozata is osztja - hozzátette, hogy kezd betelni a pohár:
JOBB LENNE BEFEJEZNI EZ A GYŰLÖLETKELTÉST MERT,HA A
CIGÁNYOK IS ELKEZDENEK GYŰLÖLKÖDNI AMIHEZ MÁR KÖZEL
ÁLLNAK ANNAK NEM LESZ JÓ VÉGE !!!
L.J"
Kerestük Balogh Artúrt a Roma Tagozat elnökét is, de az mszp.hu oldalon feltüntetett telefonszámon az MSZP központot kapcsolták és kérésünkre csak egy e-mail címet adtak meg, amit állítólag folyamatosan néznek. Innen kértünk és várunk választ arra a kérdésre, hogy kik szerkesztik az ominózus oldalt és kivel egyeztetnek annak tartalomszerkesztése előtt.


Önök nagyon becsapták az embereket a forintosítással 


A devizaforintosításról szóló törvényt az LMP nem szavazta meg. 

"Nem szavaztuk meg, mert tudtuk, hogy a deviza piaci árfolyamon történő átváltása elviselhetetlen terheket rak a családok nyakába." Most, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos elszámolólevelek megérkeztek, az emberek keserűen szembesültek azzal, hogy forintra pontosan mit jelent nekik az átváltás. 

Azokról az emberekről van szó, akik nem tudtak 180 Ft-os árfolyamon végtörleszteni, vagyis zömében a kiskeresetű, alacsony jövedelmű emberekről. Az LMP valódi segítséget tudna nyújtani nekik, ha a kormány végre támogatná javaslatainkat. 
Kapcsolódó: 
   Nagyszerű győzelem a Merkantil Bank ellen! 
   Ismét nyertes ítélet - most a CIB vérzett el! 
   Jó hír - MKB bank is kiütve! 
   Az ERSTE is megkapta a magáét 
   Szerződés-semmisség! Kamat nélkül érvénytelen! 
   Kásler Árpád: Csányi Sándort csak a nép érdektelensége mentette meg! 
   Átverés vagy realitás az elszámolás? 
   Fidesz: A devizahiteles mentőcsomag 192 forintos frankárfolyamot eredményez 
   A magyarok harmadával fordult elő a múlt évben, hogy nem volt pénze ételre a családjának 
   Munkásszállókba költözhetnek a bedőlt hitelesek 
   Rogán: Majdnem mindenkinek csökkenni fog a törlesztő - 51 százaléknak csökkent is 
   Orbán Rogánnal szerezné vissza a Fidesz népszerűségét 
   Rogán: Nem piaci áron forintosítják a devizahiteleket 
   Mostantól mi fizetjük a rezsicsökkentést 
   Hihetetlen: még mindig vannak olyanok, akik szerint jól sikerült a kormány elszámoló csomagja 
   Kétszer annyian akarnak kivándorolni az országból, mint tavaly 
   Az egész ország rossz pályán mozog - Béndek Péter a Mandinernek 
   "Meg kell szabadulnunk ettől a kormánytól, mert nem a mi érdekeinket képviseli" - tüntettek a devizahitelesek 
   És akkor a Megmentettek egyenesítik a kaszát 
   "A népirtás bűncselekményét hajtják végre." - Budaházy Edda nyílt levele 

"Az EU még ebben az évben előszeretné készíteni a bankszámlák villámgyors megterhelését 
A bankok megmentése gyorsabban kell menjen, mint Cipruson: 
Péntek estétől hétfő reggelig az egész műveletet le kell tudni zárni, hogy pánikot és a bankok lerohanását (bank run) meg lehessen akadályozni. 
Az EU-s irányelv kimondja, hogy a bankcsőd esetén az ügyfelek a megtakarításaikkal 10%-ban felelnek. Ezt a 10-ot kell majd egy hétvégi akció során elvenni, ha a bank csődöt jelent. 
Ez viszont gyorsan kell megtörténjen, mert ha az emberek ki akarják venni a pénzüket, akkor kiderül, hogy nincs is annyi készpénz a forgalomban, mert a számlapénz 95% kötelesség és nem pozitív pénz. 
Ha a lakosság nem ismeri a banki könyvelést, akkor ki lehet rabolni, ugyanis a reálgazdaságban a hitelesek bevonását a cég megmentésébe egy bevett eljárása a "Debt/Equity-Swap". Ebben az esetben a lakosság a bank részvényesévé válna. 
Sajnos ezt a bankok megmentésénél nem használják. 
Tulajdonképpen ezzel a nagytőke tulajdonosokat (banki részvényesek) mentik meg, akik a Kanári szigeten lubickolnak miután meg egy nagyobb jachtot megrendeltek." (Facebook
EU bereitet Richtlinie für Blitz-Zugriff auf Bank-Konten vor 




Nagyszerű győzelem a Merkantil Bank ellen!



Posted on 2013-11-08 by Kordik Tímea


A mai ítélet nemcsak a semmisség kimondása, hanem a jogi összefüggés megállapítása miatt is fontos: a bíróság ugyanis észrevette, hogy amit a Hpt. semmisséggel “díjaz”, azt a Ptk. szerint a fél igen lényes körülménynek tekintheti.
Ptk. 205. § (1) A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre.
Ptk. 205. (2) A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges.
A 22.P bíróság megállapította kölcsönszerződés semmisségét a Ptk. 205.§ (2)bekezdése és a Hpt. 213.§ (1) a), b), c), d) és e) pontjai alapján.
A szerződés nem tartalmazza devizában a kölcsön és a törlesztőrészletek összegét, ezért a felek lényeges kérdésben nem állapodtak meg. A THM megállapítása nem felel meg a törvényes feltételeknek, a szerződés nem tartalmazza az árfolyamrést, továbbá rendelkezései nem határozták meg egyértelműen és részletesen azon feltételeket, illetve körülményeket, amelyek esetében az alperes bank hiteldíjat jogosult volt megváltoztatni.
Ügyvéd: Kerekes Ügyvédi Iroda
Gratulálunk!




AZ ERSTE IS MEGKAPTA A MAGÁÉT



Weboldalunkon időről időre beszámolunk a banki visszaélésekről, és természetesen a törvénysértő bankokkal szembeni nyertes kimenetelű perekről is. (Sajnos mindegyiket erőforrás hiányában nincs lehetőségünk közzétenni)




2015.05.12. Átverés vagy realitás az elszámolás?

https://www.youtube.com/watch?v=Sle9Y4OT0CM&feature=youtu.be&honnan=Nemzeti_Hirhalo



A magyarok harmadával fordult elő a múlt évben, hogy nem volt pénze ételre a családjának



A 2015-ös milánói világkiállításon a nemzetállamok mellett nemzetközi szervezetek is képviselik magukat, például a legfejlettebb országokat tömörítő OECD is. A szervezet erre az alkalomra készítette el nagy tanulmányát a gazdasági világválság társadalmi hatásairól, illetve arról, hogy a kormányok milyen eszközökkel igyekeztek kezelni az elszegényedést.




A tanulmány része egy nagyon megrázó táblázat, amin azt ábrázolták, hogy
az OECD tagállamaiban, vagyis a világ legfejlettebb országaiban a lakosság mekkora hányada válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy előfordult-e az elmúlt 12 hónapban az, hogy egyáltalán nem volt pénzük ételre.
Magyarország 5. helyen szerepel a listán.
Az ötödik helyen.
Egészen pontosan a megkérdezettek 30,6 százaléka mondta azt, hogy volt, amikor nem volt pénze ételre.
Magyarországot csak Indonézia, Törökország, Mexikó és Dél-Afrika előzte meg, vagyis az EU-országok között Magyarország végzett a lista tetején.
A visegrádi országok közül Lengyelország követi legszorosabban Magyarországot, de ott már csak a válaszolók 18,4 százaléka felelt igennel. Szlovákiában 14,7, Csehországban 12,7 százalék volt az igennel válaszolók aránya.
miniszterelnok_portreja_szalonna_mozaik_web-444
"Vannak disznózsíros, és vannak libazsíros emberek" - mondta egy néni Erdélyben. Több sem kellett a kép képzőművésznek, négy kiló szalonnából elkészítették ezt a mozaikporrtrét.

                     A zsíros, nem kóser falat!!!


Huligánok megrongáltak egy hivatalos iratot!












Kétszer annyian akarnak kivándorolni az országból,

mint tavaly



Huszonkét éves csúcson a kivándorolni szándékozók aránya a Tárki friss felmérése szerint. Minden tizedik magyar örökre elhagyná az országot - ez duplája a tavalyi aránynak. Egy év alatt nőtt a rövid és hosszú távú külföldi munkavállalásban gondolkodó magyarok aránya is.

Nőtt az elmúlt egy évben Magyarországot rövid vagy hosszú távon, esetleg örökre elhagyni szándékozók aránya - derült ki a Tárki friss kutatásából, amely azt is mutatja, hogy ekkora mértékű elvándorlási hajlandóság gyakorlatilag a rendszerváltás, pontosabban 1993 óta nem volt az országban.

Az 1997-ig alacsony halmozott migrációs potenciál - elsősorban a rövid távú munkavállalás növekedése miatt - gyorsan nőtt 2005-ig, majd - megint csak a rövid távú munkavállalási tervek visszaesése miatt - valamelyest mérséklődött 2010-re.

1993 óta nem volt ilyen magas

2010 és 2012 között a migrációs potenciál nőtt, utána 2014-ig valamelyest csökkent. Míg tavaly óta ismét megnőtt a külföldi munkavállalást tervezők aránya, elérve a 2011. évi értékeket, addig a kivándorolni szándékozók aránya az 1993 óta mért legmagasabb értéket mutatja.
A kutatás adatai szerinta leggyakoribb célországok 2015-ben is azok, amelyek korábban voltak: Ausztria, Németország és Nagy-Britannia.A szigetország súlya - különösen mint a kivándorlás és a hosszú távú munkavállalás célországa - az osztrák–német duóhoz képest kisebb lett.
A Tárki elemzése szerint a migráció gondolata az átlagosnál nagyobb mértékben foglalkoztatja a férfiakat, a munkanélkülieket, a fiatalokat, a szavazási hajlandóságot nem mutatókat, a bérelt lakásban élőket és a cigány származásúakat.

Hazacsábítaná őket a kormány

Az Origo is beszámolt arról, hogy a kormány próbálja hazacsábítani a már külföldön élő és dolgozó magyarokat. A Nemzetgazdasági Minisztérium működtetésében elindult a "Gyere haza, fiatal!" elnevezésű program, amelynek célja, hogy a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítse lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával.





Még félelmetesebb lesz Putyin csodatankja


A győzelmi napi parádén bemutatott Armata tankot még nagyobb ágyúval is felszerelik majd, amelyik alkalmas arra, hogy átüssön egy méter vastag acéllemezt is.
Az Armata fegyverzetének legfontosabb része egy 7.62 mm-es távirányítású géppuska és egy 125 mm-es huzagolatlan ágyú.
Az ezzel az ágyúval felszerelt Armaták vonultak fel május 9-én, a II. világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezett katonai parádén is – emlékeztetett a sputniknews.com.









Armata t-14 tank a díszszemlén
Forrás: Vörös Szabolcs - Origo

Lesz ez még jobb is

Az Izvesztyija azonban arról számolt be, hogy a tankot ennél nagyobb ágyúval szerelik majd fel a jövőben. „Van olyan lövegünk, amelyik képes átütni akár egy méter vastag acélt, és ezt átalakítjuk majd az Armata számára” – idézet a lap Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes.
Az Armata az új orosz tankok prototípusa, amelynek alapján fejlesztik majd ki az új generációs harckocsikat és egyéb harci járműveket. 



Papírmasé tankok cirkáltak Moszkvában


De ha megindulnak felénk Telaviv- ig futunk !!!
Nem mi nem csak ti, mert ez itt az Én hazám .

Papíron sokat tudnak, a gyakorlatban azonban még fejlesztés alatt álló harckocsikról van szó. A szupertankként emlegetett Armata végiggördült a moszkvai Vörös téren a győzelem napján, de éles helyzetben támadni még nem biztos, hogy tudna.
A náci Németország felett aratott katonai győzelem 70. évfordulóját megünneplendő május kilencedikén számos vadonatúj orosz fejlesztésű harci jármű vonult fel Moszkvában a Vörös téren. A prototípusok ígéretesnek látszanak, kérdés azonban, hogy lesz-e belőlük tömeggyártott, hadrendbe állított harci jármű.
A legtöbbeket foglalkoztató kérdés, hogy vajon a szovjet, majd az orosz sikertelen harckocsi-prototípusok sorát gyarapítja, vagy egyszer hadrendbe állhat a T-14 Armata, ínyenceknek a 148-as objektum? Ez biztosan nem a kamerák százainak kereszttüzében végrehajtott katonai parádén dől el, üzenetnek viszont kiválóan alkalmas volt a Vörös téri díszszemle.
Az Armata T-14-es szupertank masírozik Moszkvában
Forrás: AFP/Yuri Kadobnov
Az Armata – minden ellenkező hazai, külföldi újságcikkel, blogbejegyzéssel szemben – nem "csodatank". Nem fog amerikai Abramseket enni reggelire

,egyelőre nem több egy felvonulótéren bemutatott prototípusnál.

Tény, hogy a több mint negyven éve hadrendbe állított T-72-es óta ez az első teljesen új harckocsi prototípusa, és mint ilyen, fontos szerephez juthat, ha minden összejön az Uralzavodvagon szakembereinek.
Az Armata egy régi-új harckocsi lesz. A nagy futógörgős (700 mm-es átmérőjű) lánctalpas futómű, a CsTZ 12Н360 turbódízel hajtómű, a simacsövű 2A82-1M harckocsiágyú és az ahhoz kapcsolt automata töltőberendezés is a hagyományos elemek sorát gyarapítja. Se hibrid meghajtás, se nagyobb átütőerőt képviselő ágyú, vagyis, ha így nézzük, semmi forradalmi újdonságot nem találunk.
Főpróba a Vörös téren
Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Meglepően kicsi a torony

Máris izgalmasabb a kép, ha megvizsgáljuk a tornyot, amely mind az eddigi szovjet, majd orosz harckocsikhoz, mind a kortárs nyugati, izraeli páncélosokhoz viszonyítva meglepően kicsi lett.
Megerősített páncélzatú kapszulákban ül a személyzet.
A harckocsi teljes személyzete – a jármű vezetője, a lövegirányzó és a parancsnok is – a harckocsi testében kapott helyet. Noha az Armata belsejéről eddig egyetlen fotó vagy videofelvétel sem szivárgott ki, az orosz sajtóban megjelent szakértői nyilatkozatok szerint egymás mögött elhelyezett, külön megerősített páncélú "kapszulákban" ülhet a személyzet.
A torony csapott felületekből áll, és sokkal kisebb
Forrás: saidpvo.livejournal.com
Ha ehhez hozzávesszük az automata töltőberendezést, érthető, miért nem a szokásos lapított félgömb került a kocsi tetejére, hanem egy döntött felületekből álló torony.
Ez egyszerre kisebb, nehezebben eltalálható és könnyebben álcázható, vagyis növeli a jármű harcképességét és túlélési esélyeit.
A kisebb torony kisebb tömeget is jelent, ez a mozgékonyságra is jó hatással lehet.

A drónok képét láthatja a parancsnok?

Kérdés, hogy a jármű belsejében mi lehet? Ma már legalább annyira nehéz "összerakni" a megfelelő felderítő, tűzvezető, kommunikációs és navigációs rendszereket, mint magát a páncélzatot vagy a harckocsiágyút. 
A drónok kameráinak képét is láthatná a parancsnok
Forrás: AFP/Sergey Venyavsky
Ma már alapnak számít a beépített, nappal és éjjel is működő kamerarendszer, a lézeres céltávmérés és -megjelölés vagy a műholdas navigációs rendszer. Kérdés, hogy az Armata parancsnoka kap-e olyan kijelzőt, amely térképen mutatja az ellenséges és a baráti erőket, jelentős mértékben javítva a jármű harcképességét.
Az sem ártana, ha az egyre nagyobb számban hadrendbe álló és Ukrajnában aktívan használt, távolról irányított felderítőgépek (drónok) kameráinak képét is látná a parancsnok. Hogy tudja, mi lapul a következő domb mögött…

Rakéták ellen véd az Afganit

Az Armata védelmét növeli a nyugati harcjárművekről már ismert, rácsos pótpáncél mellett a reaktív páncélzat is. Míg a korábbi harckocsikra csak utólag került fel a modulszerűen cserélhető pótpáncélzat, addig az Armatánál eleve számoltak vele a tervezők. A téglás páncélzat hatásos lehet a páncéltörő rakéták és a rakétahajtású gránátok sugara ellen is.


További védelmet jelent az Afganit elnevezésű aktív védelmi rendszer. A milliméteres hullámsávban dolgozó radarrendszer észleli a harckocsi felé közeledő rakétákat, lövedékeket, majd a megfelelő pillanatban egy kisméretű ellenrakétával megrongálja, és remélhetőleg meg is semmisíti őket.

Jövőre érkeznek az új csapatszállítók

Moszkvában mutatkozott be a T-15 (149-es objektum) nehéz gyalogsági harcjármű is, amely a T-14-es átalakított változata, az alváz ugyanis megegyezik. Maga a harckocsiból épített csapatszállító Izraelben terjedt el igazán. 
Az eddig kiszivárgott információk szerint a T-15-ös a háromfős személyzet mellett nyolc felszerelt lövészkatona szállítására lesz alkalmas. A távvezérelt toronyba egy 30 mm-es 2 A42 gépágyú, egy 7.62 mm-es párhuzamosított géppuska és négy 9M133 Kornet EM félaktív lézervezérlésű irányított páncéltörő rakéta kerül.
Próbakörön a szupertankok
Fotó: Vörös Szabolcs - Origo
Érdekesség, hogy az egységes platform csak korlátozásokkal volt megvalósítható. Míg az Armata dízelmotorja a harckocsi végén kapott helyet, addig a T-15-ösben a motor az orrban van, hiszen a katonák a járművet a hátul elhelyezett ajtókon hagyják el. A jelenlegi tervek szerint az első csapatszállítók jövőre érkeznek meg az orosz hadsereg alakulataihoz.

Az önjáró löveg megsorozza az ellenséget

Az eredeti tervekkel ellentétben az új, 152 milliméteres önjáró löveg a nyilvánosságra került képek tanúsága szerint jelenleg nem a T-15-ös alvázára, hanem a régebbi T-90-esére épült. 
Csak úgy füstöltek a harci járművek
Fotó: Vörös Szabolcs - Origo
Az új önjáró löveg Oroszországban elsőként lesz képes olyan, több lövésből álló, rövid sorozatot leadni, melynek során a különböző pályaíveket kihasználva a lövedékek szinte egy időben csapódnak a célba.
A löveget a páncélozott torony tetején egy 12,7 milliméteres nehézgéppuska egészít ki. Orosz források szerint
a rakéta-póthajtású lőszerrel akár 70 kilométeres lőtávolságot is el tud érni
– ezt az adatot azonban illik óvatosan kezelni.
A szintén lánctalpas Kurganyec-25-nek már könnyebb a páncélzata, és más a feladata. A csapaszállító változat (693-as objektum) 12,7 milliméteres nehézgéppuskával, míg a gyalogsági harci jármű (695-ös objektum) a T-14-esen látott toronnyal érkezik. A tervek szerint a kiöregedő BMP-1 és BMP-2 páncélozott járműveket, később pedig a modernebb BMP-3-asokat váltják fel.

A kakukktojás a gumikerekes Bumeráng

A gumikerekes kakukktojás a 8x8-as kerékképletű Bumeráng, amely szakított a kicsi oldalajtók hagyományával, a belsejébe egy nagyobb hátsó ajtón lehet bejutni, mivel a motor az orrba került át.
Az úszóképes Bumeráng hasonlít a modern nyugati harcjárművekre,
mint a német Boxer, az amerikai Stryker vagy a svájci Piranha. A tervek szerint egész járműcsalád épül majd a gumikerekes harckocsira: a parancsnoki változattól a sebesültmentőn át a páncéltörő vagy aknavető-hordozó változatig.

Papíron sokat tudnak

Papíron, illetve a hazai és nyugati fogyasztásra szánt propagandaanyagokban sokat tud az Armata, ahogy új lánctalpas társai is. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy még nem sorozatban gyártott harckocsiról, hanem 
egy tesztelés alatt álló, az orosz hadsereg által el sem fogadott prototípusról van szó.









Még csak prototípus, kérdés, lesz-e tömeggyártás
Forrás: Vörös Szabolcs - Origo
Egyelőre még az is kérdéses, hogy lesz-e keret a tömeggyártásra. Jól hangzik, hogy a jelenleg hadrendben álló orosz harckocsik 70 százalékát modernebbekre, köztük Armatákra cserélik, de aki emlékszik még a T-64, majd T-80 harci járművekre, az elkezd gyanakodni.
Mindkét harckocsi az akkori legmodernebb elektronikát, tűzvezető rendszert, fegyverzetet kapta meg, gyártásuk azonban igen drága lett volna. Így végül csak a kiemelt fontosságú, első lépcsős alakulatokat szerelték fel velük,  az orosz páncélosok derékhada a szerényebb tudású, de olcsón gyártható T-72-esekből állt – és áll máig is.


Szakértők valószínűsítik, hogy ha figyelembe vesszük az orosz gazdaság jelenlegi állapotát, illetve a hadsereg fejlesztésére szánt csökkentett keretet, az Armata – ha hadrendbe áll egyáltalán – csak alacsony példányszámban készül el, és a modernizált T-72B3 harckocsik maradnak meg alaptanknak.
Oleg Szaljukov vezérezredes, az orosz szárazföldi erők parancsnoka idén februárban még úgy nyilatkozott, hogy 2020-ig 5 ezer új és 6 ezer modernizált páncélos áll hadrendbe. Kérdés, hogy a nyilatkozata még mindig helytálló-e. 






Putyin: Az orosz haditechnika felülmúlja a riválisokét


Vlagyimir Putyin megdicsérte a győzelem napi parádén felvonultatott új orosz haditechnikát. Az orosz elnök szerint az új fegyverrendszerek messze felülmúlják külföldi riválisaikat.
A fegyverekről csak a legnagyobb elismerés hangján beszélhetünk. A lehető leghamarabb be kell fejezni a tesztelésüket és megkezdeni a sorozatgyártásukat” – idézte az államfőt a spuntiknews.com.

Parádéztak

Az orosz portál emlékeztet arra, hogy a II. világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezett május 9-i díszszemlén majd’ 200 haditechnikai eszköz vonult fel, köztük az Armata T-14-es tankok és a Kurganyec-25 páncélozott szállítójárművek.









Az orosz hadsereg egyik büszkesége, a RS-24 Jarsz interkontinentális ballisztikus rakéta
Forrás: AFP/-
Emellett bemutattak egy ötödik generációs interkontinentális ballisztikus rakétát, az RS-24 Jarszt (SS-29), amelynek a hatótávolsága meghaladja a 12 ezer kilométert, több robbanófej hordozására is alkalmas, és képes „kijátszani” a rakétaelhárító-rendszereket.
A tervek szerint jövőre már ez rendszer adja majd az orosz stratégiai rakétaerő 80 százalékát.







Bárhol lecsaphat az orosz hadsereg a világon



Olyan nehéz szállítógépekből álló flottát tervez hadrendbe állítani az orosz hadsereg, amelyek képesek lőszerekkel együtt 400 Armata tankot elvinni a világ bármely pontjára.
Az rt.com beszámolója szerint a PAK TA kódjelű gépek szuperszonikus (2000 km/órás) sebességgel repülnek majd, és akár 200 tonnányi terhet lesznek képesek elszállítani 7000 kilométeres távolságra.
A program 80 új gép építését írja elő 2024-ig – vagyis az orosz hadsereg-parancsnokság egy évtizeden belül képes lesz a világ bármely pontján villámgyorsan bevetni jelentős erőket – írja megbízható forrásokra hivatkozva az Ekszpert.









Ilyen lesz a PAK TA
Forrás: Alexey Komarov

Mindent tud

Az új gépeken automatikus lesz a rakodás, a felszereléseket pedig képes bármilyen terep fölött ejtőernyővel kidobni.
A több tucatnyi szállítógépből álló flotta egyszerre akár 400Armata tankot vagy 900 könnyű páncélozott járművet képes szállítani.









Egy T-14 Armata orosz harckocsiról szivárgott ki kép
Forrás: --

Bárhol beavatkozhatnak

Az Ekszpert emlékeztet arra, hogy a tervek szerint 2024-re katonai bázisok egész hálózatát akarja Oroszország kiépíteni a Közel-Keleten, Latin-Amerikában és Délkelet-Ázsiában.
Ha ehhez hozzávesszük a tervezett szállítógép-flottát, akkor „nyilvánvaló, hogy Oroszország teljes körű, több kontinensre kiterjedő katonai konfrontációra készül”.
Ilyen lesz az oroszok új katonai szállítógépe


Csütörtök este felszállhat a szupertitkos orosz repülőgép


Orosz repülőfotós (spotter) oldalakon, blogokon és fórumokon néhány hete sokat írnak arról, hogy rövidesen kigurul és felszáll az új orosz harci repülőgép. Annyit lehet tudni, hogy évek óta fejlesztik, ám eddig szinte semmi nem került róla nyilvánosságra. Ebben főszerepe van az orosz belbiztonsági szolgálatnak is, mert szinte hermetikusan lezárta az építés helyszínéül szolgáló szibériai üzemet Komszomolszkban. Orosz fórumokon található információk szerint egészen egyszerűen elvették a hangár környékén lesben álló repülőfotósok gépeit a gurulási próba után.
A gép bemutatását hivatalosan tavaly nyárra tervezték, de a program csúszik. Legutóbb szerdáról-csütörtök éjjelre várták a gép felszállását (magyar idő szerint, azaz Szibériában már csütörtökre). A Lenta.ru orosz hírportál ma reggeli vezető anyaga szerint azonban a repülés elmaradt, meg nem nevezett okok miatt. A lap szerint 29-én próbálkoznak újra, vagyis magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradó éjjel számíthatunk legközelebb az eseményre.
A repülés már csak azért is izgalmas, mert jelenleg csak fantáziarajzok vannak a gépről. A Szuhoj által fejlesztett, PAK-FA jelű prototípusról ugyanis nem hogy fotók, de még pontosnak tűnő rajzok sem szivárogtak ki. Pedig az indiaiakkal közösen fejlesztett orosz gép iránt valóban nagy az érdeklődés, hiszen azt korunk két legfejlettebb és legdrágább amerikai harci gépe ellen szánják tervezői.
Katonai háttér
Azt is lehetett sejteni, hogy minden eddiginél nagyobb dobásra készülnek az oroszok, hiszen az amerikai F-22 Raptor és F-35 Lightning II ellen immár fel kellett tudni mutatniuk egy 5. generációs harci gépet.
Az oroszok az utóbbi időszakban lemaradtak a katonai repülés területén, hiszen a csökkentett észlelhetőségű (un. lopakodó) repülőeszközök fejlesztésével elsősorban pénzhiány miatt nem tudtak lépést tartani. Sem az F-117-es és a B-2-es bombázók, sem az F-22-es légifölény-vadászgép vagy éppen a legújabb harci gép, a többfeladatú F-35 ellenében nem tudtak azonos technikai színvonalon álló ellenfelet csatasorba állítani. A PAK-FA (más források T-50-esként is említik) éppen ezt az űrt tölti be, hiszen csapásmérő és vadász feladatokra is alkalmas lesz.
Az orosz Szuhoj és MiG repülőipari cégek már a 90-es években bemutattak két új konstrukciót, utóbb azonban kiderült, hogy ezek csak kísérleti prototípusok, nem sorozatgyártásra érett verziók. Előbbi gyártó az előrenyilazott szárnyú, a spotter fotók tanúsága szerint napjainkban is használt Berkuttal keltett nagy feltűnést, utóbbi pedig az 1.44 nevű, kevésbé előremutató konstrukcióval próbálkozott. Mindkettőből mindössze egyetlen példány készült, a velük szerzett értékes tapasztalatok azonban vélhetően beépültek a PAK-FA terveibe.

Mit tudunk eddig?
Nagyon kevés konkrétumot, az is csak áttételesen. A technológiai demonstrációnak szánt, előrenyilazott szárnyú Berkut után (lásd keretes írásunkban) 2007 táján megkezdődött (a már korábban megalkotott tervek alapján) a prototípusok építése az orosz repülőipari cég, a KnAAPO (a Szuhoj harci gépek egyik gyártója) szibériai üzemében Komszomolszkban. Állítólag három példány párhuzamos építése zajlik, ezek közül az egyik már elvégezte gurulópróbáit, fotók azonban nem készülhettek az eseményről. Annyi viszont kiderült, hogy méreteiben a jelenleg is széleskörűen használt Szu-27 Flanker és MiG-29 Fulcrum vadászgépek közé pozícionálták az új gépet, képességeit tekintve ugyanakkor inkább az amerikai F-22 Raptor volt a mérce.
Forrás: Alekszander Dulcsev
Az Orosz Légierő számára ugyanis a fenti két típus hosszú távú leváltására egyetlen, de sokoldalú gépre van szüksége. Olyanra, amely csökkentett láthatóságú, képes a szupercirkálásra (utánégető nélkül tartósan hangsebesség felett haladni), korszerű elektronikai (pl. fázisvezérelt radar) és fegyverrendszerei révén pedig nagy távolságból, a légvédelem hatótávolságán kívülről tud légi és földi célokat támadni GPS és lézervezérlésű eszközökkel.
Orosz-indiai kooperáció
A gép orosz fejlesztés, a gyártásba azonban bekapcsolódik az indiai Hindustan Aeronautics (HAL) cég is. A szerződés értelmében 250 példány készül az ázsiai ország számára, és várhatóan hasonló mennyiséget állít elő a komszomolszki üzem az Orosz Légierő számára is.
Az indiaiak főleg elektronikát adnak, többek között a navigációs rendszert, a pilótafülke kijelzőit, a központi számítógépet és az úgynevezett "elektronikai ellentevékenység rendszert". Az eddig napvilágot látott információk szerint a sárkányszerkezet 25 százaléka titánötvözetből, 20 százaléka pedig kompozitból áll. A hajtóműveket és a radart már tesztelték más gépekbe beépítve, így ezekkel nem kellett megvárni a prototípus első felszállását.
Az új gépre hosszú tesztelési folyamat vár, ezért az első, csapatszolgálatba álló példányokra várhatóan legalább 2015-ig várnia kell az orosz és az indiai légierőnek.
* * *
Az oroszok az utóbbi időszakban lemaradtak a katonai repülés területén, hiszen a csökkentett észlelhetőségű (un. lopakodó) repülőeszközök fejlesztésével elsősorban pénzhiány miatt nem tudtak lépést tartani. Sem az F-117-es és a B-2-es bombázók, sem az F-22-es légifölény-vadászgép vagy éppen a legújabb harci gép, a többfeladatú F-35 ellenében nem tudtak azonos technikai színvonalon álló ellenfelet csatasorba állítani. A PAK-FA (más források T-50-esként is említik) éppen ezt az űrt tölti be, hiszen csapásmérő és vadász feladatokra is alkalmas lesz.

8


1
image: http://acidcow.com/pics/20090709/pics/11/sukhoi_pak_fa_01.jpg
Sukhoi Pak Fa - the first Russian stealth superfighter (8 pics)

Read more at http://acidcow.com/pics/3011-sukhoi_pak_fa__the_first_russian_stealth_superfigh.html#3jqf6cbJLF2qtku7.99



Share





3
5
image: http://acidcow.com/pics/20090709/pics/11/sukhoi_pak_fa_05.jpg

Read more at http://acidcow.com/pics/3011-sukhoi_pak_fa__the_first_russian_stealth_superfigh.html#3jqf6cbJLF2qtku7.99
 M

Mire fel ez a nagy kard csörtetés ? A német fasizmus már a múlt, - azért nem kellene milliárdokat katonai fejlesztésekre költeni , lenne annak máshol is helye. - A zsidó média szépen átsiklik az igazi okokon , ná ná még jó hogy nem hívja fel a mocskos gojok figyelmét a zsidó fasizmus jelenlévő , és egyre erősebben mutatkozó jelenségeire. És ,hogy Oroszország időben elkezdte a felkészülést a zsidó világhatalom kialakulásának a földbe döngolésére itt a példa és a médiumoknak erről kellene , hogy szóljanak , hogy a nép is felkészüljön lelkileg is egy mocskos fasiszta csürhe fogadására akik a világállam bevezetésében érdekeltek , és abban , hogy a föld lakosságát ahogy hirdetik a 7 milliárdról drasztikusan vissza vetnék 500 millióra , mert szerintük ennyi elég lenne , hogy működtessék a technikákat . Ezek a biorobottá alakított emberi roncsok aztán , ha megfáradnának , csak aktiválnák a ciános chipet , és már át is szenderülnének a túlvilágra nem kéne itt nyugdíj fizetésre pazarolni , és az intézményesített háttér struktúrákat kiépíteni a rabszolga kiüresedett , már nem használható semmire , hát tűnjön el . Ilyen egyszerű így működne a zsidó fasizmus , és így működik ma is a Palesztin néppel szemben . Ébredjetek emberek !!!!! A nagy holokamu amit a zsidóság akar elkövetni az emberiséggel a küszöbön dörömböl , csak vedd lejjebb a hangerőt a szobádban , hogy meghalhasd ezt a dörömbölést. Ha nem akarod meghallani még álmodsz egyet és , holnap már nem ébredsz fel, mert nem te leszel az aki befog férni az 500 milliós keretbe , se a családod , se a rokonságod , de még az ismerőseid sem ússzák meg ezt a holokamut . Hát erre készülnek a világ jobb helyein , hogy ezt ne lehessen megvalósítani , hogy te ne légy a zsidó fasizmus oktalan áldozata te kis hülye goj fel kéne már ébredned !!!! Kirabolt kifosztott lakásodból elűzött éhenkórász keresztény utánzat , kiket a politikai elitnek csúfolt maffia eladott , és még le is anyázott milliói vagytok ti a veszteseknek , mert ne feledjétek a dakotai mondást – Csak egy maradhat . !!!!: ??? Kutyák , mert ti csak ugattok és nem haraptok pedig már midenetekből kiforgattak e díszmagyarba öltöztetett MOSZAD ügynökök . Egyet ne feledjetek keletről jön a fény , a gennyes nyugatnak bealkonyult és az eget beragyogja a sötétség , és csak tapogatózva járhatsz , a buzeráns zsidók ezt gyakorolják a sötét fasizmusra te is megtanulod és eladod felebarátodat is , csak , hogy még egyet álmodhass. - Ide kívánkozik a dal ,, Álmodj király lány ….. Álom volt hogy éltél …. ,,


Gondolom e gondolatokhoz föl sem értél eddig
a fülke forradalmárok gondolkodtak helyetted , te pedig bámultad a TV – t a napi adrenalin adagodat ott szerezted be , mert a gyilkolás és a háború is a szemed előtt zajlott , és neked nem kellet semmit sem tenned még gondolkodtak helyeted is , - te paraszt állj fel a a foteledből , és nézz szét mert holnap kirúgnak a lakásodból , és a munkahelyed is megszűnik és így csak elszenveded a csapást amit a zsidó fasiszta barátaid rád mértek . ? !
Nem gondolod , hogy cselekedned kéne !!!

A csendes holokauszt ragyogja be az eget a Duna , és Tisza közét amaddig a szem ellát csak kilakoltatott családokat lát !!! Kilakoltatottak jog fosztottak félbetört öngyilkosságba kergetett , családfők , családok apa anya , és a gyerekek csendes holokausztban a népesség fogyást szaporítják !!! A tankokkal még elbirt ez a nép molotov koktél volt elég !! A bankokkal , a behódolt helytartóinkkal , kik a pénz szivattyúra lettek kötve , és nem hogy vétték volna e sokat szenvedet nép érdekeit , de eladták , és percemberkék módjára csak a zsebüket tömték a judás pénzből , és hagyták , hogy egyre több családfő , család válassza az öngyilkosságot !!! A kritikus szintet elérve ez már népírtás lett úgynevezett csendes holokauszt !! Ezt tetőzte még az is , hogy a kórházak 40 % - a e tehetetlen dűh áldozatai , és bizony az infaktusuk el is viszi őket , így még jobban rátesznek a népirtásra !!
Hogy valaki fölkarolhatná érdekeiket ??? Ha jól tudom minden kormány csak rugott rajtuk egyet .
Én egyet tudok ajánlani nekik , ha már elszánták magukat az öngyilkosságra , vigyenek magokkal egy végrehaltót , egy bankárt , egy maffiózus politikust , egy szabadkőműves vakolót , és ha lehet a páholyok nagymestereit öljétek meg , hisz ez az ő módszereivel folyik , a népirtás így visszaüt a fejekre . Ne feledjétek a taknyos politikusok is egyszáll gatyában kezdték a rendszervátást , csak annyit loptak , hogy már a fogukat is gyémánttal csillogtatják , de ez csak a látszat , mert a protkójuk kivehető , és a betöréseket a beültetett gyémánttal kivágják az üveget , és már viszik is a megmaradt nemzeti vagyonunkat .
Nem ragozom tovább ha ti is összefogva cselekedtek , és minden bucsúzó elvisz egy két embert a másvilágra a végén nem lesz , ki végrehajtsa a kirablásunkat , mert tudja , hogy holnap őt segítjük át a másvilágra !!!
Jegyezzétek meg ők nem könyörülnek !!! Ha nem lesztek könyörtelenek eltaposnak !!! kell a hely a betolakodóknak !!! 56 előtt keves volt a lámpavas meg a kötél , te most puszutítsd el őket egy robbantással , így a végrehajtó maffiózó biztos veledmegy a másvilágra !!!!


Meg kell szabadulnunk ettől a kormánytól, mert nem a mi érdekeinket képviseli” – tüntettek a devizahitelesek



2015-05-09 BY LESTYÁNSZKY ÁDÁM
3452
Devizahiteles József Attila utcaMegérkeztek a banki elszámolások, az ügyfelek pedig döbbenten állnak a végösszegek láttán. Sokan azt mondják: nem fizetik vissza a fölvett pénz többszörösét. Kifogással élhetne ugyan az ügyfél a saját bankjánál, ha tudna. A panaszban konkrét számítási hibára kellene fölhívni a figyelmet, ám a részletes kimutatás a legtöbb esetben több száz oldalas, egy közönséges halandó számára tökéletesen érthetetlen. A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete szakértője szerint ebből az ügyből nagyon nagy baj lesz. A devizahitelesek csütörtök délután a József Attila utca lezárásával igyekeztek felhívni a figyelmet reménytelennek tűnő helyzetükre.
Összességében mintegy 650 milliárd forinttal csökkent a devizahitelesek tartozása, sokan mégis a levegőért kapkodtak, amikor kezükbe vették a bankjuktól kapott levelet. Az ügyfelek hitetlenkedve vették tudomásul, hogy a bankok elszámoltatásáról szóló törvény alapján visszajáró pénz és a törlesztőrészletek csökkenésének mértéke a legtöbb esetben közel sem annyi, mint amennyire a kormány korábbi kommunikációja alapján számítottak. Az adósságállomány csökkent, ez azonban átlagosan csak tizenhét százalékos törlesztőrészlet-csökkenést jelent, szemben a kormány által korábban emlegetett húsz-harminc százalékkal.
Mostanra nagyjából másfél millió adós szembesült azzal, hogy mennyi pénzt kap vissza, mennyivel tartozik még a bankjának, milyen feltételekkel kap új forinthitelt, és annak mennyi lesz a havi törlesztőrészlete. A forintosítási kényszer alól lehet felmentést kapni, de ennek szabályai –amiket Az én pénzem részletesen közöl – meglehetősen szigorúak.
Sokak legnagyobb gondja, hogy a levelek tartalmát sem tudják értelmezni. Az elszámolás igen összetett számításokat igényel, és a pénzintézetek sem tudják minden esetben hiba nélkül megoldani a feladatot.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan ellenőrzi a bankokat – az elszámolás metódusában, a számításokhoz használt programokban, illetve képletekben eddig nem talált hibát –, sőt, az Index szerint már azt is vizsgálja, hogy van-e alapja azon híreszteléseknek, melyek szerint egyes hitelintézetek vagy pénzügyi vállalkozások az elszámolás forintosításkor több árfolyamgátas ügyfelüknél megemelték a törlesztőrészleteket.
Akinek nem tetszik a bankja által kínált új forintkamat, hatvan napja van hitelszerződése fölmondására. Új bankot a hatvan nap lejárta után, kilencven napon belül kell keresni. A folyamat ingyenes, a pénzintézetek semmilyen költséget nem számolhatnak föl.
Az Index egy másik cikke szerint több hitelintézetnél valószínűleg úgy kalkulálnak, hogy az adósok többsége nem váltja ki a hitelét. Ennek egyrészt az az oka, hogy a közvetítőket kizárták a folyamatból, akik tanácsot ugyan adhatnak, de jutalékra nem számíthatnak. Másrészt az akciók csak kevés ügyfélnek – leginkább a jó adósoknak – szólnak.
Az ügyfélnek persze nem muszáj elfogadnia az elszámolást – ebben az esetben egy részletes tájékoztatót kell igényelni a pénzintézettől. Aki ezután is úgy látja, hogy nem stimmel valami, az a bankjánál tehet panaszt. Amennyiben a pénzintézet ezt elutasítja, akkor az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülettől lehet jogorvoslatot kérni. Aki ezzel sem elégedett, a bíróságon támadhatja meg a döntést.
Sokan már most a legutolsó verzióban gondolkodnak, hiszen többen csak azt tartanák elfogadhatónak, ha a bankok az árfolyam változásából adódó teljes veszteséget megtérítenék, ami viszont a Kúria korábbi döntése alapján elképzeletlen.
A devizahitelesek nem adják föl
Elkeseredett devizahitelesek tüntettek csütörtökön egész nap a budapesti Széchenyi téren. Szerintük az elszámoltatásról szóló törvény tisztességtelen, mivel az összes előnyt a bankok és az állam élvezi, míg az összes hátrányt az ügyfelek. Szerintük a forintban folyósított kölcsön mögött nincs deviza. A Kúria egy korábbi döntésére hivatkoznak:
A Kúria a 6/2013. PJE határozat 1. pontjában egyértelműen úgy foglalt állást, hogy devizaalapú kölcsönszerződések esetén úgy a folyósításkor, mint a törlesztésekkor átváltásra nem, hanem csak átszámításra kerül sor. Így tehát a devizaalapú kölcsönszerződésekben szereplő különnemű árfolyamok mögött tényleges, a fogyasztó számára közvetlenül nyújtott pénzváltási szolgáltatás nincs.”
A devizahitelesek ezért azt követelik, hogy a törvényt semmisítsék meg. Az általuk csalónak tartott bankoknak addig sem fizetnek, és az otthonaikat sem adják.
A legtöbben nem értik, hogyan tartozhatnak többel, mint amennyit felvettek, mikor már legalább annyit visszafizettek. A Radikális Bankellenes Csoport nevű Facebook-fölhasználó és a Nem adom a házamat nevű Facebook-szervezet által a budapesti Sofitel Hotel mellé szervezett eseményen a károsultak saját történeteiket mesélve szemléltették, milyen kilátástalan helyzetbe kerültek az adósok.
Az egyik demonstráló azt mondta: olyan törvényt akarnak, amelynek előkészítésében ők maguk is részt vehetnek. „Meg kell szabadulnunk ettől a kormánytól, mert nem a mi érdekeinket képviseli” – hangzott közben a mikrofonból. „Ha a quaestorosokat támogatták, akkor minket miért nem?” – kiabálta valaki. Volt, aki arról beszélt, hogy több ismerőse is öngyilkos lett, mert nem látott más kiutat az adósságcsapdából.
Az egyik devizahiteles elmesélte, hogy nyolc éve vett föl hétmillió forintot svájci frank alapon. Az elszámolás szerint már befizetett hétmilliót, de még tartozik tizenhétmillióval. Mindezt úgy kell majd visszafizetnie, hogy tíz évig fizeti a nyolcvannyolcezer forintos törlesztőrészleteket, ami ugyan valamivel kevesebb, mint amennyi eddig volt, de a lejárat előtti utolsó két hónapban 6,3 millió forintot kellene visszafizetnie. „Ez teljesen abszurd, hogy gondolják?” – kérdezte.
Alig kétszázan lehettek délután négykor a téren, amikor a hivatalos tüntetés véget ért. Többek szerint azért voltak ilyen kevesen, mert sok embernek vidékről Budapestre utazni sincs pénze.
Az egyik szervező – akinek tizennégymillióra negyvennyolcat kellene visszafizetnie – elmondta:petíciót szerettek volna átadni Kövér László házelnöknek, és bár telefonon biztosították őket, hogy átveszik, ez végül nem történt meg. Ebben többek között azt írják: Megígérhetjük, ha nem rendezik hatékonyan ezt az egész országot érintő problémát, mi addig megyünk, addig harcolunk minden eszközzel és minden fronton, amíg ki nem derül az igazunk.” A petíció – melyhez több mint húsz elszámolást csatoltak – az alábbi követeléseket tartalmazza:
1. Követeljük, hogy a bankkal való elszámolás alapja kizárólag az ügyfél számlájára átutalt pénznem és összeg legyen!
2. Követeljük, hogy az elszenvedett sérelmekért, anyagi és egyéb hátrányokért, az okozott károkért a pénzintézeteket vonják felelősségre és fizessenek kártérítést!
3. Követeljük, hogy a végleges megoldás kialakításához feltétlenül vonják be a civilszervezetek által kijelölt szakértőket is!
4. Követeljük, hogy a devizahitel miatti végrehajtásokat, közjegyzői záradékolásokat azonnal állítsák le!”
A szervező azt is hozzátette: minden egyes elszámolásban feltüntették, hogy mennyi a „tisztességtelenül elszámolt kamat”.
Mivel a petíciót senki sem vette át, a tüntetők bejelentették, hogy fél öttől fél hatig lezárják a József Attila utcát, és az úttestre ülve fognak demonstrálni. Néhányan azt kiabálták: úgysincs vesztenivalójuk, hisz nem tudnak fizetni.József Attila utca devizahiteles„Vesszenek a bankok”, „Nem hagyjuk”, „Orbán takarodj” – skandálták az úttesten. A tüntetők világossá tették: polgári engedetlenségük nyomán ennél csak súlyosabb szankciókra számíthat a hatalom.
Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti képviselőnő honlapján olvasható egy petíció, melyet az érintettek még március végén nyújtottak be az Európai Parlamentnek. Az aláírók szerint a bankok elszámoltatásáról szóló törvény sérti az Európai Unió fogyasztóvédelmi jogokat garantáló szabályait. A petíciót többek közt Varga-Damm Andrea jegyzi, aki a Jobbik jelöltje volt a február 22-i időközi veszprémi parlamenti választáson.
Lázár János: minden devizahiteles jobb helyzetbe kerül
A banki elszámolás után minden devizahiteles jobb helyzetbe kerül, mint korábban volt – mondta a kancelláriaminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János szerint 1,3 millió ügyfélnél összesen egybillió forint maradhat az elszámolás eredményeként.
Hozzátette: lehetnek csalódott ügyfelek, mert az elszámolás alapján úgy érzik, több járt volna nekik. Az ezzel kapcsolatos vita lefolytatására a jogszabály lehetőséget biztosít – mondta a miniszter, aki szerint a kormány mindent megtett, amit ebben a helyzetben megtehetett, a mozgásteret a Kúria jelölte ki. Azokat, akik elégedetlenek, Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár arra biztatta, tegyenek panaszt a jegybanknál.
Itt életekről van szó, amit nem vesznek komolyan”
A legnagyobb probléma az, hogy olyat tételeznek föl az ügyfélről, ami nem reális. Azt várják, hogy értelmezni tudják az elszámolást, amit persze nem tudnak, hisz nem ez a szakmájuk – mondta Galcsikné Erdős Éva az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán.
A korábban már említett harmincnapos határidőről – ameddig az ügyfél panaszt tehet bankjánál az elszámolással kapcsolatban – a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete szakértője azt mondta: a határidő jogvesztő, aki addig nem él panasszal, annak tartozását „kőbe vésték”.
Csakhogy panaszt úgy lehet tenni, ha valaki konkrét hibát talál, tehát meg kell magyaráznia a banknak, hogy „ez és ez a számítás miért nem jó”. Ezt a részletes kimutatásból lehet megtenni. Ráadásul a dokumentum tele van olyan kifejezésekkel, amiket egy egyszerű ember nem ért. Ha melléírnánk a képletet, akkor sem értené senki – tette hozzá Galcsikné.
Érthető, hogyha valaki elolvassa az elszámolást, nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen, de nem ez a legnagyobb baj, hanem hogy nyolcszázezer embernek harminc napja van az értelmezésre, de nem találnak majd olyan embert, aki elmagyarázza nekik, hogy mit látnak – mondta a szakértő.
Galcsikné Erdős Éva szerint több időt kellene hagyni az ügyfeleknek, hogy segítséget tudjanak keresni maguknak – tette hozzá Galcsikné. Hozzátette: ebből az ügyből nagy baj lesz, mert ez nem megoldás.
Az új forinthitel kamata háromhavonta változhat, de mivel a jegybanki alapkamathoz van kötve – ami egyébként jelenleg történelmi mélyponton van –, ha az emelkedik, emelkedni fog a törlesztőrészlet is – közölte a szakember. Megszabadultak tehát az ügyfelek az árfolyamkockázattól, és megkapták helyette a kamatkockázatot – közölte.
Galcsikné úgy látja: perek tömegeire lehet számítani, mert az adósok nagy része most már odáig jutott, hogy elege van az ígéretekből, és megoldást akar.








A népirtás bűncselekményét hajtják végre.” – Budaházy Edda nyílt levele


Budaházy Edda a “Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom” nevében, a Magyar Kormánynak intézett nyílt levelében az őshonos népesség csökkenő lélekszámára és a magyar családok támogatására hívta fel a figyelmet. Alább a nyílt levél és felhívás minden hazafihoz, honleányhoz.
budahazyeddaokt23


Hazánk történelmének nagy fordulópontján áll. Amennyiben nem akadályozzuk meg az illegális, idegen bevándorlók tömegeinek Magyarországra jutását végveszélybe kerül a nemzet. Az Európai Unió vezetői szorgalmazzák a menekültek befogadását, ezzel gyalázatosan elárulják népeiket. Mi, akik óriási területeket veszítettünk el 1920-ban hasonló körülmények között nem követhetjük el még egyszer ugyan azt a hibát. Azé az ország, aki a bölcsőt ringatja!
Az alábbi levelet eljuttatjuk a Magyar Kormány, illetve az Európai Unió illetékeseihez. Kérjük, akik egyetértenek vele, csatlakozási szándékukat jelezzék az megegymagyart@gmail.com email címen, valamint töltsék ki a kormány ide vonatkozó kérdőívét is: http://www.kormany.hu/download/7/e2/50000/nemzeti_konzultacio_bevandorlas_2015.pdf
Tisztelt Miniszterelnök Úr,
Tisztelt Magyar kormány!
Örömünkre szolgál, hogy a Magyar Kormány nemzeti konzultációt kíván tartani a déli határainkon beözönlő bevándorlás kérdésében. Mi, hazánkért aggódó magyar állampolgárok a témában az alábbi megállapításokat tesszük és kérjük, hogy a Kormány döntéseiben vegye figyelembe véleményünket.
Hazánk népességfogyása az többi európai országhoz hasonlóan kritikus méreteket ölt, a szaporodási ráta 1,4, ami nem elegendő a népesség fennmaradásához. Ez az adat, az őshonos államalkotó magyar emberek lassú, kihalását mutatja, amely önmagában is kétségbeejtő.
Ezen felül az utóbbi években, de főleg az elmúlt évtől tömegével érkeznek hozzánk az idegen fajtájú és kultúrájú népek a balkánról, Afrikából, Afganisztánból, Szomáliából és egyéb területekről, mely gazdasági és egyéb menekülteket az Európai Unió jogszabályai miatt be kell engednünk hazánk területére.
Van okunk azt feltételezni, hogy ezek a sok esetben muzulmán vallású személyek, nagyobb szaporodási hajlandóságukkal még inkább felgyorsítanák nemzetünk megszűnését, itt maradásukkal csökkentik a magyarok munkához jutási esélyeit.  Ez a tendencia már jól megfigyelhető Nyugat-európában.
Mi magyar emberek, kinyilvánítjuk, hogy bár elfogadjuk és tiszteljük a világ sokszínűségét, más kultúrák értékeit, más emberek méltóságát, nem szeretnénk Nyugat-Európa sorsára jutni, nem szeretnénk idegen bevándorlókkal feltölteni városainkat, menekültek millióit eltartatni, erőforrásainkat rájuk fordítani, etnikailag keveredni velük, közöttük élni. Kinyilvánítjuk, hogy jogunk van a saját önrendelkezésünkhöz, hogy saját etnikai csoportjainkkal formáljunk közösségeket, ezt a jogunkat az ENSZ is biztosítja. Bár sajnáljuk azokat az embereket, akiket elüldöznek hazájukból, úgy gondoljuk, hogy saját nemzetünk és kultúránk feláldozása árán nem vagyunk kötelesek segíteni nekik.
Úgy gondoljuk, hogy mivel az európai kontinensen az őslakos fehér ember lélekszáma rohamosan csökken, így az idegenek beengedésével és azok általánosan magasabb szaporodási hajlandóságával, az európai őslakos fehér rassz kihalását okozzák azok, akik ezeket a folyamatokat támogatják, és meg nem akadályozzák.  Azok a döntéshozók, akik a tömeges bevándorlást szorgalmazzák, az idegen kultúrából érkező emberek asszimilációjának erőltetéséért felelősek, és ez ellen semmit nem tesznek, véleményünk szerint népirtás bűncselekményét hajtják végre.
Mindezek fényében tehát kérjük a Magyar Kormányt, hogy minden lehetséges eszközzel segítse és támogassa a magyar családok létrejöttét, azok megmaradását és a magyar gyermekek megszületését. Akadályozza meg az idegen bevándorlók Magyarországra való bejutását, itt tartózkodását és letelepedését és ezt képviselje az Európai Unióban is.
Budapest, 2015. május 1.
Tisztelettel:
Budaházy Edda
Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom
(Betyársereg)


Tegnap több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett a Kossuth téren 



Többekben felmerült a kérdés, hogy a devizakárosultak sokkal többen vannak, mára már mindenkiben megszólalt az a bizonyos vekker is, de mégse sikerül egy ütős tömeget összehívni. Ennek két oka van. 
Az egyikről már írtam. A magyar ember nem megy hívó szóra, kell a belső késztetés, a saját motíváció. 
A másik pedig az, ami a tegnapi eü-s tüntetés kapcsán vált világossá. Nekik van egy jól vagy rosszul működő szakszervezetük országos hálózattal. A devizásoknak pedig van 1-1 gócpont és szanaszét szállongó milliónyi károsult. A szervezettséget nem pótolja 1 felhívás, hogy gyere velünk. A devizások akkor tudnak országosan egységesen ütősen fellépni, ha megszervezik önmagukat. Sokan azért ódzkodnak a szervezkedéstől, mert az már politika. Az egyszeri tüntetés is politika. Ellenzéki politika. Csak éppen hatástalan. Szerintem érdemes lenne elgondolkodni, hogy a devizakárosult társadalom a szakszervezetek módjára országos szinten megszervezi magát. Akkor lehetne egyszerre az egész országban jelentős erővel fellépni. 
A Jog és Igazság Civil Társaság elkezdte a helyi civil társaságok szervezésével felépíteni a jogfosztott társadalmi rétegekből az egységet. Érd és környéki károsultak keressenek engem. Van más sok csatlakozó, és elszánt tenni akaró, de más településeken várjuk még azok jelentkezését, akik vállalják a helyi devizás közösség összefogását. 
http://www.jogesigazsag.hu/?page_id=304 (Járvás Éva
Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett - fotók 
2015. 5. 12. 20:20 MTI - VG 
Béremelésért és az egészségügyi életpályamodell bevezetéséért kezdtek demonstrációt Budapesten az ágazatban dolgozók a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében. 

Ezrek tüntettek - képgalériánk itt. 
Az ápolók nemzetközi napjára az "egészségügy mindennapi hőseiért" meghirdetett tüntetés résztvevői a program szerint a Hősök teréről az Andrássy úton át az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága elé vonultak. 
A szónokok a Hősök terén - a szervezők becslése szerint összegyűlt csaknem 5 ezer ember előtt - arról beszéltek, elkötelezettek a betegekért, az ellátás biztonságáért, ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, saját családjukért is felelősséget kell vállalniuk, ami a jelenlegi bérszínvonal mellett már nehéz feladat. 
Balogh Zoltán, a MESZK elnöke azt mondta, hogy kevesen dolgoznak az ágazatban és egyre kevesebben vannak azok a fiatalok, akik ezt a szakmát választanák. Leértékelt papucsokban, turkálókból összeszedett munkaruhákban, romos épületekben dolgoznak a szakápolók, a munkaidőteher egyre nagyabb és méltánytalanul alacsony a jövedelem - hangsúlyozta. 
Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke az ágazatban dolgozók kritikus helyzetére hívta fel a figyelmet, és emlékeztetett arra, hiába mondták évekig, hogy "baj van", a döntéshozók először nem hallották, aztán pedig nem hittek nekik. 
Németh Gábor, a Magyar Otthonápolási és Hospice Egyesület elnöke úgy fogalmazott, ők a kórház kinyújtott karjai és nélkülözhetetlen hidat képeznek a kórház és az alapellátás között. Arról beszélt, az otthonápolók nem csak a béremelésekből maradtak ki, ahogy a többi szakdolgozó is, hanem még a fejlesztésekből is. 
Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete elnöke az egészségügyet egy beteg emberhez hasonlítva azt mondta, ez a betegség eljutott abba a stádiumba, hogy ha akarnák, akkor sem tudják már titkolni a baját. Az arra illetékesek az elmúlt két évtizedben természetesen igyekeztek segíteni, a kapott kezelések azonban, csak a látható és kellemetlen tüneteket enyhítették - mondta. 
A legtöbb demonstráló fehér pólóban, fehér lufival jelent meg és zöld, kék, fekete szalagot tűzött ki magára. Sokan érkeztek az ország távolabbi megyéiből; a szervezők tájékoztatása szerint 95 autóbusszal csaknem 5 ezren jöttek vidékről a rendezvényre és még csaknem ezren a fővárosból. 
Az Emmi épülete felé tartó tüntetők az Andrássy út két sávját foglalták el, amikor a tömeg eleje az Oktogonnál járt, akkor hagyta el az utolsó demonstráló a Hősök terét. 
A Parlamentnél is tüntettek: a biztonságos betegellátásért és a bérek emeléséért demonstráltak a Kossuth Lajos téren az Őszintén az Egészségügyről Akciószervezet szervezésében. 
A nyolc érdekképviseletből álló akciószervezet rendezvényén Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke azt mondta: látni kell, hogy a magyar egészségügyét az ápolás felemelése nélkül nem lehet olyan színvonalra hozni, amilyet a betegek elvárnak. A mostani állapotokat tarthatatlannak nevezve kijelentette: "meg kell lépni", amit az egészségügy már nagyon régóta vár. "Bele kell nyúlni a pénztárcába, az állam pénztárcájába, oda kell adni azt a pénzt, azt a fizetést, azt az elismerést, amit ez az ágazat megérdemel" - hangsúlyozta. 
Kapcsolódó: 
   Tüntetés az egészségügyért fehérben és feketében 
   A 21. századi rabszolgák lázadása 
   Nem lesznek nővérek, összeomlik az egészségügy 
   Példa emberségből - az ápolók még mindig bíznak a jövőben 
   Kifütyülték Cser Ágnest a tüntetők 






A 21. századi rabszolgák lázadása




Megademonstrációt tartottak az egészségügyi dolgozók és szakszervezetek tegnap Budapesten. Hangjuk hangosabb volt még az államtitkárénál is.

Értetek, Értünk, Veletek! címmel szervezett tüntetést az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség május 12-én, délután öt órára. A fekete ruhás nővérek a Clark Ádám téren gyülekeztek, sokan a múltkori, Normafára szervezett „séta” alkalmával viselt Ápoló vagyok vagyÁpolt vagyok bilétát viselve, ezen a napon kiegészülve a hozzátartozókkal és a Feleségem ápolóvagy Anya ápoló feliratokkal, pólókkal is.


Fotó: Németh Dániel




Bár a fekete tömeg már indulásakor is igen nagy lélekszámú volt, néhányan megjegyezték, hogy „úgy látszik, az internet több mindenkit érdekel, mint az egészségügy, mert amikor a netadós tüntetésre hívtam a barátaimat, egyből jöttek nagy felháborodással”. A menetet szirénázó mentőautó és egy hordágyon tolt, állig bebugyolált baba vezette fekete lufik, kereplők és jókedvű ápolók kíséretében. A transzparensek felirataiból jól látszott, hogy az ápolók mellé ugyanúgy beálltak a mentősök, mint az orvosok, a budapestiek mellé pedig a nagykátaiak vagy pásztóiak. A Lánchídon átkelve egyszer-kétszer felzúgott az Orbán, takarodj!, de a kiabálókat hamar rendre intették: „Ez egy másik tüntetés, rossz helyen vagy.”
A Kossuth térig több helyen is csatlakoztak még a demonstrációhoz, elégedetlenségüket pedig mi sem mutatja jobban, hogy szinte kérdés nélkül dőlt belőlük a panasz. „36 éves munkaviszony után úgy, hogy 16 éve két kórházban dolgozom, mindössze 125 ezer forintot keresek, ehhez pedig hozzájön még a 14 ezer forintnyi ágy melletti pótlék, és ezzel én még a szerencsésebbek közé tartozom” – mondta egy nővér. Sokan másod- vagy harmadállásokat vállalva próbálnak megélni; van, hogy takarítanak, van, hogy egyik műszakból esnek a másikba. Többen a tiltakozás után is a kórházba siettek, volt, aki a műszakját cserélte el, hogy részt vehessen a mai akción.
A tömeg hat óra körül ért a Parlamenttel szemben felállított színpad elé, ahol elsőként Sándor Mária, a Péterfy Sándor Utcai Kórház csecsemőosztályának nővére, a fekete ruhás mozgalom emblematikus alakja szólalt fel, akiben sokan a hőst látják, a nőt, aki először mondta, hogy elég volt. Kollégái üdvrivalgással fogadták, percekig el sem tudta kezdeni mondandóját. Beszédében kiemelte, hogy tarthatatlan az ápolók alacsony bére, munkakörülménye, az elvándorlás mértéke, és az, hogy már a beosztást is alig lehet megcsinálni egy-egy osztályon az ápolók alacsony száma miatt. „De mi is hibásak vagyunk, mert hónapról hónapra aláírjuk a túlórapapírt úgy, hogy tudjuk, lehet, hogy sosem fizetik ki, és a következő hónapban még többet kell dolgoznunk.”





Fotó: Németh Dániel






Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke védőnőként állt ki a színpadra. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem elég az egészségügyi szakdolgozók érdekeiért kiállni, a szociális szférában dolgozók ugyanolyan, ha nem rosszabb helyzetben vannak, így együttes erővel, velük is összefogva kell folytatni az elkezdett tiltakozásokat. Dr. Selmeczi Kamill a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok elnökeként és egy Zala megyei kis falu háziorvosaként fejezte ki köszönetét az ápolóknak, mert ahogy elmondta, „az ő munkájuk nélkül a mi munkánk sem ér semmit”, és kérte a magyar társadalom tagjait, ajánlják fel az egészségügynek adójuk egy százalékát, mert „bár egy ember vagy család esetében nem egy nagy összegről van szó, összesen 120 milliárd forintról beszélünk, ami már elég lenne az egészségügyi dolgozók bérrendezéséhez”. Ezek után a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége, a Magyar Orvosok Szövetsége, a Magyar Rezidens Szövetség és az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége is felszólalt, hogy elmondják, a mentősök, az orvosok, a rezidensek és az egészségügyi dolgozók oktatói is mostoha körülmények között dolgoznak, utóbbiak például teljes mértékben kimaradtak a béremelésből. Ezek a szervezetek mind az Őszintén az Egészségügyért Akciószervezet tagjai és az ápolókkal együtt demonstrálnak, akik „a 21. század rabszolgái, de nem a kezük, hanem a szívük van megkötve, ameddig a hivatástudatuk a pályán tartja őket”.
A tömeg ekkor az Arany János utca felé vette volna az irányt, hogy a Hősök teréről érkező MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) demonstrációjához csatlakozva az egészségügyi államtitkárság előtt felolvassák követeléseiket és petíciójukat. A Kossuth téren ezzel szemben még hét-nyolc felszólaló biztosította támogatásáról az ápolókat (orvosok, nővérek, egyetemi oktatók, vagy éppen Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke), ami bár fontos volt, a tüntetők figyelmét és lelkesedését kevéssé tudta fenntartani másfél óra beszéd után.





Fotó: Németh Dániel






Végül kis csúszással, hét óra után indult útnak a menet ismét, hogy a Nádor utca és az Arany János utca sarkán a fekete pólós tömeg belefolyjon az ország minden pontjáról érkező MESZK-es, fehér pólós tömegbe, ahol a MESZK vezetősége ismertette az általuk kidolgozott életpályamodell legfőbb pontjait, a FESZ (Független Egészségügyi Szakszervezet) elnöke pedig a Kossuth téren is elhangzott petíciót, melyben többek között azonnali bérrendezést, illetményemelést, a hálapénz kivezetését és az egészségügyi minisztérium visszaállítását követelik. Mindezt kicsivel este nyolc előtt maga Zombor Gábor, az egészségügyért felelős államtitkár vette át az érintett szervezetektől – a tömeg hangos fújolása közepette. Cser Ágnest egyenesen kifütyülte a tömeg, mondandójánál hangosabban zúgott az Áruló! felkiáltás, amikor pedig annyit kért a demonstrálóktól, hogy hallgassák meg, több ezer ember fordított neki hátat. Zombor Gábort is csak a MESZK kérésére voltak hajlandók meghallgatni, aki szintén hangos füttyszó kíséretében rövidre zárta mondandóját: ígérete szerint ami a petíciókból az ő hatáskörébe tartozik, azt képviselni fogja, a többit továbbítja az illetékeseknek, egyébként pedig „senkinek nem kell félnie semmitől, mert önöknek mindenben igazuk van”. A Himnusz alatt fehér és fekete lufik szálltak az ég felé, majd a FESZ elnöke a maradék lufik kipukkasztására szólította fel a tömeget, hogy „úgy durranjanak ki, mint az eddigi üres ígéretek”.

Ni csak ezek ébredeznek !!!


PÉLDA EMBERSÉGBŐL – AZ ÁPOLÓK MÉG MINDIG BÍZNAK A JÖVŐBEN



Két útvonalon, két helyszínről, de közös cél irányába indult meg két, több ezres tömeg, hogy az ápolók, nővérek, asszisztensek vagy épp a mentősök számára méltányos bérezést, és végre társadalmi és politikai megbecsülést követeljenek.
Tudósítónk a Hősök terén, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) által szervezett demonstráción csatlakozott a fehér ruhás ápolók menetéhez, és az Andrássy úton sétálva azon töprengett az egészségügyi dolgozókkal együtt, hogy vajon mit hoz majd a holnap, lesz-e érdemi eredménye a mai napnak?

A hivatástudatból nem lehet megélni

Miközben, Balogh Zoltán, a MESZK elnöke megismételte a demonstráció céljait és ismertette annak menetét, egy magasba tartott táblára lettünk figyelmesek, amin a következő követelések voltak olvashatóak: életpályamodellt, béremelést, cafeteriát az egészségügyben! Kiderült, hogy a tábla körüli 8-10 fős csoport Csákvárról érkezett:
Az éjszakai műszakban egyetlen nővérnek 37 beteget kell ellátnia - mondta el az egyikük, majd egy meghívást is tolmácsolt a politikai elitnek: ha esetleg nem tudják, milyen viszonyok uralkodnak a kórházakban, szeretettel várjuk őket. 
Egy másik nővérke arra figyelmeztetett, hogy az egészségügyben mindenki ugyanolyan fontos, kisegítő személyzet nélkül nincs kórházi ellátás sem, ugyanakkor hivatástudatból nem lehet megélni, és a 70-80 ezres fizetésekkel nem lehet a fiatalokat erre a pályára csábítani. Nincs utánpótlás - tette hozzá szomorúan. Egy másikuk pedig arról beszélt, hogy azok a kollégák is, akik mondjuk 25 éve dolgoznak már a szakmában, manapság másodállásban kénytelenek dolgozni - kifulladásig.

Azonban, abban mindannyian egyetértettek, hogy bizakodniuk kell a szebb jövőben, miközben azért hozzátették azt is, mintegy illusztrálva az egészségügy jelenlegi helyzetét, hogy Csákváron jelenleg nincs orvosi ügyelet sem...

Akik 24 órában a betegekkel vannak

A menet elindult, és ha már az utánpótlásról volt szó az imént, egy fiatal, pályakezdő nővérke véleményére is kíváncsiak voltunk:
Ezt a szakmát szeretni kell! - szögezte a Csongrád megyéből érkezett kifejezetten derűs fiatal lány, aki például egyáltalán nem szeretné itt hagyni a hazáját, még akkor sem, ha nyilvánvaló módon többet keresne külföldön, mint itthon. Arra a kérdésre, hogy min változtatna, ő a nem megfelelő felszerelést emelte ki, mint elmesélte, még az olyan egyszerű dolgokon, mint a gumikesztyű is spórolniuk kell.
Egy rehabilitációs ápoló viszont arra figyelmeztetett, hogy a nővérek azok, akik a nap 24 órájában  a betegekkel vannak, őket hívják, ha valamire szükségük van, ennek ellenére nincs már meg a kellő megbecsülése ennek a szakmának, pedig ez egy olyan hivatás, amit meg kell becsülnie a társadalomnak.

De - és egy újabb példa az ápolók optimizmusára -, hogy ő is arról próbált meggyőzni minket, hogy ha pozitívan állnak hozzá ehhez az ügyhöz, akkor előbb-utóbb valamilyen jó dolognak történnie kell. S, ha nem ma, akkor újra kezdjük holnap - fogalmazott a nővérke.

Nem igaz, hogy az egészségügy nem hoz pénzt

Feltűnő és egyben szívmelengető volt az is, hogy bár a fővárosban élőknek azért kijutott a tüntetésekből az elmúlt időszakban, azonban most az utcákon sétálók, az autósok is dudálással, éljenzéssel biztosították támogatásukról az Andrássy úton vonuló tömeget.
Nálunk korábban sok Erdélyből érkező ápoló dolgozott, de most már egy sem jön, most már Romániában is jobban lehet keresni, mint Magyarországon - magyarázta egy Tolna megyét képviselő nővérke. Kolléganője továbbárnyalva a képet, hozzáfűzte: ezt a munkát most már csak szívből, lélekből lehet csinálni - az anyagi szempont már nem létezik.
Konkrét elképzelésekkel is szolgáltak: szerintük vissza kellene hozni újra a három éves szakápolói képzést, a jelenlegi OKJ-s gyorstalpaló helyett, mert ha a mai 50-es generáció kifut, bizony az egész rendszer összeomolhat. Hiszen nem lesz, aki dolgozzon. Akkor fog majd kapkodni a kormány?! - értetlenkedtek többen is.

Egy másik nővér pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy nem igaz, hogy az egészségügyi ágazat nem hoz pénzt az állami költségvetés számára, hiszen, ha nincsenek egészséges emberek, akkor a gazdaság sem működhetne, szerinte ezt kellene kihangsúlyoznia a szakmai érdekképviseletének. Harminc éve kezdett el dolgozni, 2.100 forint volt akkor a fizetése, most 160.000, de bruttóban.

Hatan tizennégy osztályra

Egészen addig nem lesz nem változás, ameddig nem fogunk sztrájkolni - ezt már egy fiatalember szögezte le - jellemző módon fiatal férfiakból volt a legkevesebb.

Két beteghordó kollégájával csatlakozott a menethez, elmondta nekünk, hogy hatan vannak a 14 kórházi osztályra, és amíg ő 75 ezer forintot keres, közmunkás társa 50.000 forintért végzi ezt a rendkívül megterhelő munkát. Amihez még cipőt sem biztosít a vidéki kórház, igaz, hogy zuhanyzó sincs az öltözőben!

Ez nemcsak a bérekről szól

Szerintem viszont lesz eredménye a mai demonstrációnknak, és felismerik majd a problémáinkat - válaszolt az elhangzottakra egy másik vidéki kórház főnővére. Igaz, abban megegyeztünk, hogy gyakorlatilag az alapoktól kellene újra felépíteni a rendszert.

Béremelésre, jobb munkakörülményekre, és megfelelő eszközökre van szükség - sorolta a főnővér. Már-már hihetetlen történetekről mesélt: az alapvető ellátáshoz szükséges felszerelések hiányoznak, nincs kézfertőtlenítő és fájdalomcsillapító sem.
Ez a demonstráció nem egyszerűen az ápolói bérekről, hanem a kórházak, illetve az egész magyar egészségügy lehetetlen, kritikus helyzetéről szól. Ez nemcsak a nővérek tragédiája - húzta alá.

Fiatalon, elkötelezve

Végre! Három pályakezdő fiatal fiú ápoló véleményére is fény derült. A balassagyarmati fiatalok viszont már arról értekeztek, hogy a pakliban egyértelműen benne van a külföldi munkavégzés, hiszen az itthoni jövő csöppet sem biztató. Azt ugyanakkor mind a hárman elismerték, hogy aki ezt a szakmát választja, az céltudatosan teszi, és hivatásának érzi az emberek ápolását.

A rendes anyuka otthon van karácsonykor

35 év: 116.000 forint, 33 év: 120.000 forint. Az első adat a ledolgozott évek számát mutatja, a második mutató pedig a jelenlegi fizetést. Ez a Nógrád megyei valóság - tudjuk meg a nővérektől.

Odáig fajult a helyzet, hogy már a vesetálakat is a maguk pénzéből vásárolták meg a nővérek, de - mint elmondták -, a salgótarjáni szülészeten az ápolók öltöztetik az újszülötteket is. A kórháznak nincs pénze a csöppségek ruháztatására, az itt élők szintúgy szegények, marad tehát az ápolók lelkiismerete - és persze a pénztárcája.

Miközben egy család otthon is várja őket. Az egyik nővérke arról mesélt, hogy a gyereke sírva mondogatta neki december 24-én, hogy egy rendes anyuka otthon van karácsonykor - ő pedig nem.

Mit lehet erre mondani, mi sem tudtunk érdemben reagálni erre a történetre.


Ki fog majd engem ápolni?

A salgótarjáni kórház egy másik nővérkéje viszont arra figyelmeztetett, hogy mivel az a néhány fiatal, aki ezt a szakmát vállalja, gyakorlatilag 1 hónap után lelép (vagy külföldre, vagy egy boltba), így tényleg el kell azon gondolkodni, hogy vajon engem ki fog majd ápolni, ha majd öreg és beteg leszek?

Sajnos, a kérdést meg is válaszolta: senki. Miért is jönne ide bárki? - harmincöt év munkaviszony után nem kapunk cafeteriát, nem részesülünk egészségügyi hozzájárulásban, gyógyszertámogatásban, helyette fizethetem az adósságokat. Ötvenévesen mindenki kapcarongya vagyok... - tolmácsolta elkeseredettségét.

"Senkinek sem kell semmitől félnie, mert Önöknek mindenben igaza van!"

Közben megérkeztünk az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI).

Az Arany János utca és környéke megtelt emberekkel; ki feketében, ki fehérben, ki lufival, ki táblákkal, ki üres kézzel, de jókedvűen érkezett meg.

Az emelkedett hangulat egészen addig tartott, amíg - nem tudni, mi okból - de Cser Ágnes is színpadra lépett... Valószínűleg, ennek a ténynek egyedül csak Zombor Gábor, egészségügyi államtitkár örült egyedül, ugyanis az ápolókban felgyülemlett minden harag, elkeseredettség a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) vezetőjére zúdult.

Cser Ágnes egyetlen szavát sem lehetett pontosan érteni, csak néhány foszlányt tudtunk kivenni a folyamatos füttyből és pfujolásból. Az ápolók a "Hol voltál?", illetve a "Mondjon le!" rigmusokat skandálták, miközben Cser végül feladta a küzdelmet, és átadta a mikrofont az államtitkárnak.

Zombor, miután átvette a petíciókat, természetesen megígérte a legalább 10 ezer megjelent ápolónak, hogy mindent megtesz értük, illetve képviseli majd az ügyüket, majd egy nagyon frappáns mondattal zárta rövid felszólalását: senkinek nem kell semmitől félni, mert Önöknek mindenben igaza van.

Ezzel ért véget az utunk, és csak remélni tudjuk, hogy az a sok optimizmus, bizakodás, amely az ápolókból áradt, még akkor is, amikor a józan ésszel nehezen megemészthető helyzetükről meséltek, tényleg eléri a célját, egy biztos és kiszámítható életet.
Ez talán nem egy túl nagy kérés tőlük.








Alkotmányos jogunk törvényt szegni? A teljes interjú Vörös Imre volt alkotmánybíróval, jogászprofesszorral 



Diószegi-Horváth Nóra 2014. október 26. vasarnapihirek.hu 
Immár alkotmányellenes Országgyűlés dönt az önkényuralmi Magyarország sorsáról. Egy volt alkotmánybíró szerint az egyetlen törvényes eszköz az illegitim kormány ellen az alkotmányellenes törvények be nem tartása lehet. Vörös Imre jogászprofesszor kalapot emel az államcsíny előtt. 

Vörös Imre volt alkotmánybíró, jogászprofesszor - Fotó: Ancsin Gábor, Képszerkesztőség

- Amikor áprilisban, az országgyűlési választás után interjút kértem öntől, azt mondta, inkább várjuk ki az önkormányzati választásokat is. Miért? 

- Akkor még nem lehetett pontosan tudni, hogy milyen irányba fejlődnek a dolgok. Mostanra valamivel tisztább a kép - vagy éppen homályosabb. Épp most vagyok 70 éves, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy sok mindent láttam már. A '89 előtti álválasztásokra éppúgy emlékszem, mint a rendszerváltás utáni szabad választásokra. Hogy a mostani melyik csoportba tartozik? Nyilván ez ma a legfontosabb kérdés. 

- És melyikbe? 

- Ahogy én látom, egyre nehezebb helyzetben vannak azok, akik definiálni akarják mindazt, ami ma Magyarországon történik. A közéleti szereplőknek, a jogtudománynak, a szociológiának, a szakértőknek az értékelését - és akkor a külföldről még nem is beszéltem - komolyan kellene venni. Mindazokét, akik állítják, hogy sem az alkotmányosság szempontjaival, sem az uniós jog szempontjaival nincsenek a magyar törvények összhangban. A gyakorlat meg pláne nincs. 

- De akkor mi van ma Magyarországon? 

- Súlyos kérdés ez. Jogállam nincs. A demokrácia ugye el van temetve, rátették már a sírkövet is. Jelenleg tehát egy alkotmányellenes helyzetben élünk, amiben minden a feje tetején áll. De egészen nyugodtan nevezhetjük önkényuralmi rendszernek is. 

- Ezt azért egyelőre eddig csak kevesen mondták ki. 

- A politika nem tud mit kezdeni ezzel az ambivalens helyzettel, amit egy darabig még megtehet, de egyszer csak elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor be kell vallani az igazságot. El kell dönteni, hogy akkor most önkényuralmi rendszer van-e, de akkor nem kelthetik azt a látszatot, hogy szabad, tiszta választás van. Vagy mégiscsak szabad és tiszta a választás, de akkor nincs önkényuralom. 

- Ilyen egyszerű lenne ez? 

- Tessék elolvasni az EBESZ nemzetközi megfigyelőinek jelentéseit az áprilisi választásokról, és akkor minden világossá válik. 

- Kicsit visszaszaladtunk az időben... 

- Minden ott kezdődött el. Az EBESZ képviselőit a magyar kormány kérte fel, hogy ellenőrizzék az országgyűlési választások lebonyolítását. 

- 36 pontban kritizálták annak tisztaságát. 

- Igen. 

- Jelent ez bármit is? 

- Az EBESZ végső, júliusban készült jelentése, amely az egész magyar választási rendszerről szól, több lényeges megjegyzést tesz: mindenekelőtt azt kifogásolja, hogy nem egyenlő a választójog, és a választás az egész választási rendszer miatt, amely egyértelműen a kormánypártoknak kedvezett, nem volt tiszta. A jelentés hosszan sorolja a problémákat a választási kampányhirdetéseknek a médiumokban az Alaptörvény szintjén történő korlátozásától a határon túli szavazók névjegyzékének titkosságáig és szavazásuk módjának átláthatatlanságáig, vagyis ténylegesen a csalás gyanúját veti fel - ezt a megállapítást "átláthatatlanság"-ként fogalmazva meg. Az áprilisi választásról így tehát nincs mit beszélni, ez nem egy tisztességes, tiszta választás volt. És itt szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a választás a választási törvények erejénél fogva volt tisztességtelen, ám erre a közéleti szereplők - Bokros Lajos kivételével - egyáltalán nem hivatkoznak azóta sem. Ez megbocsáth atatlan. 

- Kinek a felelőssége mindez? 

- Nemcsak a kormányt hibáztatom, hanem az egész, politikával foglalkozó közéletet, amelyben mindenki - nyilván egzisztenciális érdekek, egy képviselői állás miatt - elsiklik a tisztességtelenség felett. Megetetik a választókat azzal, hogy menjenek el választani, és játsszák el a nekik kiosztott szerepüknek megfelelően a "demokrácia" című színházat. Kormánypárt és ellenzék egyaránt felelős ezért. 

- Mit tehet erről az ellenzék? Beleszólásuk nem nagyon volt a dolgok folyásába. 

- Márpedig különösen súlyos felelősség terheli itt az ellenzéket. Talán most a személyes indulataimnak adok hangot, de nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy míg sokan következetesen kiálltunk a jogállami elvek megvédése mellett, amikor én 2012 óta hangoztatom, hogy itt államcsíny történt, és amikor az "írástudók" jelentős része - érezve súlyos felelősségét - vállalta annak a kockázatát, hogy kimondjuk az igazságot, az ellenzék maszatolt és eljátszotta a "kampányolást". És miután mi kiálltunk, és elmondtuk, hogy nincs tiszta választási rendszer, ezután a politikusok ódákat zengtek arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, mert abból élnek, hogy majd csak elcsípnek valamilyen képviselői helyet, mert nekik ez fontosabb. Egyébként az EBESZ megfigyelői már januárban is jártak nálunk, előzetesen tájékozódni. Akkor megkeresték az ös?- szes pártot, hogy megkérdezzék, mi a véleményük az új választási rendszerről. Tudtommal senki sem volt, aki a kétségeinek hangot adott vo lna, mindenki nagy lelkesedéssel bizonygatta, hogy minden a legnagyobb rendben van, és készülnek a választásokra. A nemzetközi megfigyelők a választások után júliusban összefoglaló végleges jelentésükben tették az említett harminchat ajánlást, amelyeket a kormány nem vett figyelembe, a jelentést pedig nem hozta nyilvánosságra. Ez a kormány felelőssége, ám hogy az ellenzék részéről sem beszél senki erről, és nem jelzi, hogy most már "papírunk" van arról, hogy itt a választási rendszerrel és a választások tisztaságával, vagyis a megalakult Országgyűlés legitimitásával súlyos probléma van, ez már morális kérdéseket feszeget az ellenzéki pártok, közéleti szereplők szerepét illetően is. Az EBESZ-ről egyébként még annyit: az őszi önkormányzati választásokra megint meghívták őket, de visszautasították a meghívást. 

- Minek is jöttek volna? 

- Igaz, hiszen korában már megállapították, hogy az országgyűlési választás nem volt tiszta: nyilván a jelentés agyonhallgatása, az ajánlásaik figyelmen kívül hagyása miatt nem kívánták legitimálni a továbbiakban, önkormányzati választások címén megrendezett antidemokratikus színjátékot. Ezek olyan körülmények, amelyeket a magyar közéleti szereplőknek figyelembe kellett volna venniük. Az nem megoldás, hogy a nemzetközi megfigyelők, a hazai és külföldi szervezetek, és mi is, itthon soroljuk a kifogásainkat, ők meg azt magyarázzák, hogy mi lett az egyébként szerintük rendben lévő választások eredménye. Ez egy kicsit olyan érzés, hogy az ellenzék kést szúr a hátunkba. A legfőbb kérdés most az, meddig lehet folytatni ezt az "udvari ellenzék - udvari kormánypárt" játékot a választók és a közvélemény becsapása árán, hiszen ennek a népképviselethez, a választók akaratának négyévenkénti kifejezésre juttatásához semmi köze nincs. Itt ugyanis árulásról van szó, a politikai szereplő k elárulják a választókat. Ezt valakinek már ki kellene végre mondania. 

- De mit jelent az, hogy áprilisban nem tiszta választáson győzött a jelenlegi kormány? Nem legitim? 

- Itt most nem csak a kormányról van szó. Az ilyen körülmények között megválasztott Országgyűlés - ez a nemzetközi megfigyelők véleménye alapján kimondható - bizonyosan nem legitim Országgyűlés. Hogy ezzel mit lehet, kell kezdeni, azt én mint alkotmányjogász nem tudom megmondani. De azt ki merem mondani, hogy aránytalan, torzító, nem egyenlő választójog alapján, tehát a magyar alkotmányt és nemzetközi egyezményeket sértő módon összeült Országgyűlésünk van. Ebbe mindenki beletartozik: ez a parlament nem legitim parlament, úgy, ahogy van, ellenzékkel, kormánypártokkal együtt. Gondoljuk meg: a németországi választásokon az Angela Merkel vezette kereszténydemokraták és a bajor testvérpárt a szavazatok 43%-át szerezte meg, és persze - ahogyan demokráciában történni szokott - koalíciós partner után kellett néznie, mert ebből sehogyan sem lesz a képviselői helyek többsége. Nálunk a kormánypárt 44%-ot kapott, de ehhez a képviselői helyek kétharmada járt. Ez egy rossz vicc. 

- Egy illegitim Országgyűlés hogyan hozhat törvényeket, hogyan működhet egyáltalán? 

- Amit kérdez, abban két dolog keveredik. Egyrészt annak a változtatásnak a vágya, hogy közvetlen cselekvéssel hogyan lehet egy ilyen helyzetet megoldani, másrészt az, hogy valóban működik-e. Utóbbira a válaszom az, hogy igen, hiszen látjuk, hogy úgy folyik az Országgyűlés munkája, mintha a nemzetközi megfigyelők meg sem mukkantak volna. 

- Akkor térjünk rá az előbbire. 

- Erre sajnos nem tudok választ adni, mert én csak a diagnoszta vagyok. Azt meg tudom mondani, hogy mi a baj, de a terápiát már másoknak, az ezzel foglalkozó közéleti szereplőknek, politikusoknak kell kidolgozniuk. 

- Akkor a diagnosztát kérdem: mi a baj? 

- Nézzük csak meg például azt, ami az önkormányzati választásokon Budapesten történt. Itt olyan anomáliák voltak, amelyekre egyértelműen lehetett volna reagálni. Csak hogy egyet mondjak, négy hónappal a választás előtt módosították a rendszert, úgy, hogy az egyértelműen a kormánypártnak kedvezzen: a közgyűlés megszűnt, helyére egy polgármesterekből álló klub került. Ezeket nem választotta oda senki, ilyen lapot, amelyen a közgyűlés tagjaira lehetett volna szavazni, a választó a választáskor nem is kapott, egyszerűen a választók felhatalmazása nélkül összeülnek. Ami viszont azt jelenti, hogy Budapestre vonatkozóan már nem voltak szabad és tiszta, egyenlő és arányos választójogon alapuló választások, vagyis ez a választás személyes véleményem szerint egyértelműen alkotmányellenes volt. Kerületiek persze voltak, de maga a Fővárosi Közgyűlés egy baráti összejövetellé vált. Ez a közgyűlés nem közgyűlés immár, nem képvisel senkit, mert nem választotta meg senki. Márpedig ha a b udapesti választás nem volt legitim, akkor az egész önkormányzati választás sem az. 

- Ezek szerint viszont mi mind, akik elmentünk szavazni, szintén részt vettünk ebben a csalásban. 

- Igen, ez így van, én is elmentem szavazni, mert ez a véleménynyilvánítás egyetlen módja, legfeljebb elsikkad valahol. Ám valójában ez nem volt választás a szónak abban az értelmében, hogy közhatalommal ruházunk fel testületeket, hanem legfeljebb egyfajta véleménynyilvánító népszavazás, de ennek a véleménynyilvánításnak, és ezt nyomatékosan kijelentem, semmilyen választójogi jelentősége nincs. 

- Egy illegitim közgyűlés vagy akár Országgyűlés döntéseit el kell nekünk fogadnunk? 

- Sokszor mondtam már, de úgy tűnik, eddig nem talált célba: a jognak egyetlen eszköze van, amivel felléphet ez ellen az alkotmányellenes helyzet ellen, melyben többek között a választási rendszer miatt is kerültünk. Az Alaptörvény C cikkének második bekezdése kimondja, hogy a közhatalom kizárólagos birtoklására való törekvés ellen fel lehet és fel is kell lépni. Törvényes eszközökkel. De azt is mindig elmondom, hogy ez a törekvésre vonatkozik, ha az befejeződött, akkor utólag már senkin nem lehet számon kérni, hogy miért nem tartják be azokat a jogszabályokat vagy azok egyes rendelkezéseit, amelyek éppen azt garantálják, hogy a közhatalomnak ez a kizárólagos birtoklása, magyarul az önkényuralom működjön. Az Alaptörvény nem is teszi: csak a törekvésnél szabja feltételként a törvényes eszközökkel való fellépést, ha már megvalósult az önkényuralom, ilyen feltételnek nincs értelme. 

- Befejeződött már a törekvés, vagy lehet ezt még fokozni? 
- Nem, ezt már nem lehet fokozni. Nyilván vannak állami szervek, például az Alkotmánybíróság vagy akár az Országgyűlés, mint egyfajta gyülekezet, amelyek adott esetben léphetnek ebben az ügyben, de úgy tűnik, hogy ez a C cikk második bekezdése egy forró gesztenye, amit mindenki dobál át a másiknak, és igyekszik róla hallgatni. A közélet is hallgat, ami tulajdonképpen érthető emberileg, hiszen ki az, aki hajlandó kimondani, hogy "gyerekek, nem kell betartani azokat a törvényeket, amelyek az önkényuralmat szolgálják, hiszen maga az Alaptörvény nyilvánítja azokat alkotmányellenesnek"? Az alkotmányellenes törvényeket pedig nem kell betartani. Ezt tudja kínálni a jog, ennél többet nem. 
- És ez elég? 
- Vagy legalábbis nem kevés. Lépten-nyomon azzal a problémával találkozom, hogy az emberek úgy gondolkodnak, a törvényeket, bárki is hozta őket, bizony be kell tartani. Ez az elmúlt huszonöt év vívmánya, és őrizni is kell ezt a törvénytisztelő, jogállami mentalitást, csak azt tegyük hozzá: az alkotmányos törvényeket kell betartani. Hiszen az Alaptörvényben is azért szerepel ez a cikk, mert Magyarországnak történelmi tapasztalata van arról, hogy az önkényuralommal szemben időnként fel kell lépni, ezért engedi meg, kifejezetten felmentést adva a betartás alól, hogy ezeket az illegitim döntéshozók által hozott alkotmányellenes törvényeket, pontosabban az önkényuralmat szolgáló passzusaikat ne kelljen betartani. Erre minden embernek alkotmányos alapja van, csak kell végre valaki, aki elég bátor ahhoz, hogy ezt felvállalja. S minthogy Magyarországon az önkényuralom már tény, épp ezért szeretném felmenteni Magyarország polgárait, és felhívni őket arra, hogy igenis, ne tartsák b e azokat a törvényeket, amelyekről kimondható, hogy alkotmányellenesek! 
- Mint például? 
- Gondolok itt, mondjuk, a földbérletet szabályozó törvényekre vagy a trafikpályázatokra. Azoknak az embereknek alkotmányjogilag igazuk van, akik úgy ítélik meg, hogy ezek a földbérleti pályázatok és döntések valahol, közvetetten egy önkényuralmi rendszer állami szintre emelt, rendszerszintűen korrupt döntéseket lehetővé tevő törvényeiből következnek, és beszántják az új bérlőnek a földjét. 
- Más eszköz nincs, csak a törvényszegés? 
- Hiszen épp az önkényuralmi rendszer logikájából következik, hogy beszorítja az emberek cselekvési lehetőségeit egy végletes helyzetbe, ami azonban - ezt ne felejtsük el - egy velejéig alkotmányellenes rendszer gyakran alkotmányellenes törvényi rendelkezéseinek megszegését jelenti. Nem általában törvényszegést, hanem az Alaptörvény felmentésén alapuló alkotmányos törvényszegést. 
- Vissza lehet ebből térni egy normális állapotba? 
- Annak az első lépése kizárólag a választási rendszer megváltoztatása lehet. Ez mindennek a kulcsa, az Alaptörvénnyel, a - mint látható, az önkényuralmi politikai rendszer működésének is lényegi elemét képező - korrupcióval, a sajtószabadsággal vagy bármi mással csak utána, a demokrácia és az alkotmányosság, a jogállam helyreállítása után lehet foglalkozni. 
- De hát maga a választási törvény is arra irányult, hogy ezt a hatalmat leváltani ne lehessen. S ha nem lehet leváltani, ki változtat a választási törvényen? 
- Ez egy tökéletes csapdahelyzet. Az önkényuralom ugyanis mindig csapdába csalja a polgárokat, és a polgároknak kell kitalálniuk, hogy ebből hogyan lehet kimászni. Én nem tudom, hogy mikor jön el az a pont, amikor valaki végre felelősségteljesen kezd gondolkodni és cselekedni, de ebben a helyzetben - különösen a "bizonyítványt magyarázva" képviselőként - dagonyázni súlyos morális felelőtlenség a nemzet és a történelem előtt. Ezt tartósan nem lehet elviselni. Itt nap mint nap sűrűsödnek az események, nem telik el hét anélkül, hogy orbitális botrányok ne lennének. Most már be kell látni, hogy elértük azt a határt, ahol már nem lehet tovább hazugságban élni. A közéletnek ezzel szembe kell néznie. Az ellenzék torkán szorul a hurok, meg kell érteniük, hogy ezzel a locsogással nem mennek semmire. Nem a nemzeti italboltokra vonatkozó törvénytervezet hatástanulmányait kell hiányolniuk. Az a legnagyobb probléma? Nem. Egyetlen ponton kell fellépniük, egy dolgot kell követelni: új v álasztójogot. Ezzel kell kezdeni a munkát. 
- A kormány meg újabban a törvények túlburjánzását szeretné az Államreform 2-vel megfékezni. 
- Ez már nem törvényalkotás, ami itt történik, hanem egy cirkusz. Azért burjánzik a jog, mert valaki fölkel reggel, eszébe jut valami, és 11 órakor már számozzák a paragrafusokat. Aztán délután már módosítani kell, mert valaki más véletlenül kimaradt a jóból, pedig be kellene, hogy férjen. Így prostituálják a jogot, és arra használják, hogy napi politikai döntéseket kőbe véshessenek. A sok törvénynek ez volt az egyik célja. 
- Van másik? 
- Nagyon sok mindent meg kellett változtatni ahhoz, hogy a kormány leválthatatlanságának állapota létrejöhessen. Azért egy államcsínyt megcsinálni, az jogilag egy nagyon komoly munka, e tekintetben megemelem a kalapomat a kormánypártok és szellemi holdudvaruk előtt, mert tökéletesen zár a rendszer. Az más kérdés, hogy én ezt egy amorális boszorkánykonyhának tartom... 
- Hogy tud az ország ennyi keret, korlát és törvény közé szorítva működni? 
- Az ország most is csak úgy működőképes, hogy az állami beruházások 95 százalékában európai uniós pénz is van. Ez iszonyú nagy összeg, itt egy zebrát nem lehet az úttestre enélkül felfesteni. Magyarul: lélegeztetőgépen vagyunk. Azt tehát látni kell, hogy Magyarország működésképtelen, ha az unió, a norvégok, a svájciak nem finanszírozzák. A kérdés viszont messzire vezet: meddig hajlandóak az EU, illetve az egyes országok adófizetői pénzelni egy olyan rendszert, amely teljes mértékben ellentmond azoknak az elveknek, értékeknek, amelyeket az unió képvisel? Hiszen Putyinnak vagy éppen korábban Hugo Cháveznek sem küldtek pénzt... Mivel lassan semmiféle értékrendbeli hasonlóság nincs köztünk és az EU országai között, előbb-utóbb az unióban is fel fog merülni a kérdés, hogy tulajdonképpen ők miért finanszírozzák ezt az országot. Ennek pedig idehaza is komoly következményei lehetnek: ha majd nem lesz miből fizetni a közvilágítást vagy az építkezéseket, akkor a magyar polgárokban is másfajta kérdések merülnek majd fel az ország állapotát, működését illetően. 
- Vagyis csak egy kívülről jövő gesztus, vagy inkább retorzió tudna idebent változást hozni? 
- Ó, nem, a józan ész is tudna, de annak most nem igazán látjuk semmilyen jelét. Az unióra csak azért utaltam, mert objektíve - mint egy időjárási fronttal - számolni kell biztos következményként azzal, hogy egyszer megelégelik azt, ami nálunk folyik. De megoldást a problémára csak belülről lehet találni. 
- És mégis hol kell kezdeni? 
- Amit nyilvánvalóan senki nem akar, az az erőszak - akkor sem, ha az erő folytonos hangoztatása és alkalmazása már évek óta egyfajta erényként a kormányzati politika deklarált alapja. Akkor viszont le kell ülni beszélni, és el kell végre dönteni, hogy ki és milyen módon tudja képviselni azt az 56 százalékát a magyar lakosságnak, amelyik ma - még a nem tiszta választások által is kimutatott szavazata erejével - nem ért egyet azzal, amit a jelenlegi kormány képvisel, s ezért az ellenzékre voksolt, vagy éppen már el sem ment szavazni. 
- Ez így elég távolinak tűnik. 
- Mégis: ez a legbiztatóbb, amit jelenleg, a választásokból mérleget vonva mondani tudok. 
Vörös Imre (1944) volt alkotmánybíró, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. 1968-ban szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1969-től 2014-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetben kutatóként tevékenykedett. A tudományok doktora fokozatot 1989-ben szerezte meg. 1990-ben az első alkotmánybíróvá választott jogtudósok egyike volt, jelölését mindegyik párt támogatta. 1999-ig volt a testület tagja. 
Kapcsolódó: 
   Eltemetett demokrácia - Vörös Imre volt alkotmánybíró szerint államcsíny történt 
   Magyarok hitvallása 
   Echo Tv - Világ-panoráma: kőbe vésik a gyarmatiságunkat 
   Amikor még nem négymillió auschwitzi áldozatról hazudoztak, hanem 300 ezerről 




Eltemetett demokrácia – Vörös Imre volt alkotmánybíró szerint államcsíny történt





Szerző: Nagy Szilvia | Megjelent a 2012. november 25.-i lapszámban
A választási eljárási törvény elfogadásával megszűnik a polgári demokrácia és befejeződik egy autoriter rendszer kiépítése – derül ki Vörös Imre, volt alkotmánybíró szavaiból. A jogászprofesszor szerint azonban a kizárólagos hatalombirtoklást az Alaptörvény is tiltja, ezért ha az Alkotmánybíróság nem is állapítja meg addig az alkotmányellenességet, a következő Országgyűlés minden olyan törvényt megsemmisíthet, amely az államcsínyt szolgálta.

– Már márciusban államcsíny alapos gyanújára figyelmeztetett, egyebek között azért, mert ön szerint a kétharmados többséggel elfogadott törvények nagy számuk és tartalmuk miatt egy, a kizárólagos hatalombirtoklásra irányuló gépezet fogaskerekei. Akkor még sehol nem volt a választási eljárási törvényjavaslat. Az mennyiben árnyalja a képet?
– Tovább ront a helyzeten. Eddig harminckét kétharmados törvényt fogadtak el, ha a földtörvény is sarkalatos lesz, azzal együtt harminchármat. Ez gyakorlatilag lefedi a közélet kilencven százalékát – minden érdemi kérdésben megkötnék a következő kormány kezét. A jogalkotói cinizmus abban áll, hogy e törvényhozási tárgyak túlnyomó része egyáltalán nem sarkalatos jelentőségű: a kitüntetések, az Állami Számvevőszék vagy a Költségvetési Tanács működésének szabályai, a nyugdíjrendszer, a forint fizetőeszközként való deklarálása, az adórendszer… Mindegy is, mi történik még.
– Hogyhogy?
– Ezzel a demokrácia el van temetve. Innentől azt is meg lehet szavazni, hogy minden törvény kétharmados. Bármit. Már nincs jelentősége. Ugyanis mindezzel vagy a változatlanságot kódoljuk, vagy egy olyan koalíciós kényszert a mindenkori kormány és ellenzék között, ami gyakorlatilag működésképtelenné teszi az országot. Teljesen mindegy lesz, hogy ki kormányoz, és ki van ellenzékben.
– Úgy tűnik, a Fidesz ennek ellenére is biztosra akar menni.
– Én nem nevesíthetem azt a pártot, amelyiknek ezek a változások előnyösek. A tény az, hogy a mindenkori relatív többséget hozó párt pozícióját erősíti fel végtelenül a már elfogadott választójogi törvény, amely a győztest tovább jutalmazza. A választási eljárási törvény tervezete pedig a kisebb pártok működését lehetetleníti el. Például előírja, hogy a választási körzetekben két pártdelegáltnak kell lennie: ha a pártok nem küldenek kettőt, akkor egyet sem küldhetnek. Ez lehetetlenné teszi az egész folyamat demokratikus kontrollját. A határon túli magyarok levélben történő regisztrációja ellenőrizhetetlen: senki nem tudja bizonyítani, hogy ki adta fel azt a levelet, például Ausztráliából, hogy nem holt lelkek százezrei küldik be azokat – a választás manipulálásának, a választási csalásoknak annyi lehetősége van elrejtve ezekben a jogszabályokban, amivel megszűnik a polgári demokrácia. A választási eljárási törvény elfogadása határvonal, amelyet ha átlép a kormánytöbbség, akkor ezzel befejezettnek tekinthető a hatalom kizárólagos birtoklására törekvés. A kétharmados törvények nagy száma miatt egyébként sincs tétje a választásoknak, ezzel a két választójogi jogszabállyal pedig a választások tisztasága, szabadsága alaposan megkérdőjelezhetővé válik.
– Ezzel az államcsíny végrehajtottnak tekinthető?
– Igen. A választási törvényekben megfogalmazott „kísérletek” egy olyan irányba viszik el a közjogi rendszert, ami még jobban ráerősít az eddigi aggályokra. Vagyis, hogy ez egy demokratikus garanciák nélküli, autoriter rendszer, nem pedig polgári demokrácia. Egy Patyomkin-demokrácia.
– A kormány minden kifogásra ugyanazt az érvet hozza fel: hogyne lenne demokratikus ez vagy az, amikor ugyanígy van az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában…
– A lényeg az összkép. El lehet vitatkozni egyes elemeken, de a probléma az, hogy ezek mind fogaskerékszerűen illeszkednek egy nagy gépezetbe: közjogi rendszerünk egészébe. Lehet azzal érvelni, hogy az Egyesült Államokban is – persze egészen más körülmények között – van választási regisztráció, vagy hogy a kampányeszközök korlátozásának a célja az olcsóság, de itt Magyarországon ez a választási eljárási törvény a közjogi rendszer egyik fogaskerekeként kétségessé teszi a mindenkori kormány leválthatóságát. Ezt ki kell mondani. Ha a most még a parlament előtt lévő tervezetet ebben a formában fogadják el, akkor létrejön egy olyan választójogi rendszer, amit egyébként az Alaptörvény tilt: a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést szolgáló rendszer, függetlenül a mindenkori kedvezményezett párttól. Ez ellen az Alaptörvény szerint mindenkinek kötelessége fellépni.
– Pontosan mit ír az Alaptörvény?
– Ha egy jogszabály bármelyik paragrafusáról megállapítható, hogy az a közhatalom kizárólagos birtoklására vonatkozó törekvést segíti elő, akár önmagában, akár a többi hasonlóval együtt, akkor az a paragrafus sérti az Alaptörvény C. cikke második bekezdését. Azzal például, hogy a Költségvetési Tanács akár két taggal is megakadályozhatja a büdzsé elfogadását, hogy a jegybank alelnökeit a miniszterelnök nevezi ki, hogy a Monetáris Tanács létszámát szakmai indokok nélkül felemelik, hogy a bírák tisztsége egyetlen ember döntésétől függ, hogy a Médiahatóság teljhatalmú vezetőjét kilenc évre nevezi ki a kormányfő, és még lehetne sorolni. A lényeg a rendszer egésze. Ez a kialakult konstelláció pedig úgy, ahogy van, alkotmányellenes.
– De ezt csak az Alkotmánybíróság mondhatja ki. Márpedig a Szabadság és Reform Intézet tavaszi beadványát, amely a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló törekvéseket kifogásolta, a testület nem fogadta be.
– Az Alkotmánybíróság valóban úgy ítélte meg, hogy az adott indítványt előterjesztő négy magánszemély nem érintett közvetlenül, így aztán nem döntött arról, hogy megvalósul-e a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló törekvés. Kiss László különvéleményt írt a végzéshez, amelyben felhívta a figyelmet: jelen körülmények között nem lehet olyan indítványt írni, amely ennél jobban be tudja bizonyítani, hogy érintettek vagyunk. Miközben például egy német állampolgár alkotmányjogi panasza alapján a német alkotmánybíróság elbírálta az unió alapszerződéseit módosító Lisszaboni Szerződést. Fel sem merült, hogy ne lennének érintettek. Ezen az alapon a magyar médiatörvény, a magyar bírák jogállása is eléggé érinti bármelyik magyar állampolgárt.
– Ön lát még kiskaput?
– Nem kiskapuról beszélnék, hanem mindnyájunk törvényes jogérvényesítési lehetőségeiről. Látok lehetőséget, bár a „kaput” az Alkotmánybíróság félig behajtotta. Lehetne új indítványokat írni, másképp megfogalmazni, a személyes érintettséget jobban kidolgozni. A Szabadság és Reform Intézet kitűnő beadványt készített, azt be lehetett volna fogadni, de ha az Alkotmánybíróság úgy látja, hogy túlságosan általánosan megírt, manifesztumszerű volt, akkor meg lehet teljesen neutrálisan, alkotmányos érdekeiben sértett érintettségként fogalmazni.
– Például?
– Ha a választási eljárási törvény kapcsán valaki kifogásolja, hogy csak a közmédiában, összesen napi tíz percben hirdethet az összes párt. Nehéz erre azt mondani, hogy tíz perc bőven elég, üljön ott a tévé előtt álló nap, majd csak belefut… Vagy a választási regisztráció azt jelenti, hogy egy budapesti kerületben, vagy Győrben akár százötvenezer embernek kell a jegyzőhöz elzarándokolnia – mi ez, ha nem érintettség?
– Addig hogyan tovább?
– Nehéz válaszolni. Azért kínálgatom a törvényes megoldásokat, hogy a jog keretei között tartsuk a folyamatokat. Egy ország működőképessége múlik ezen. Ha a kajászói gazdák felszántják mások földjét, vagy valaki lekaszálja más lucernáját, mert úgy gondolja, hogy törvénysértően mennek a dolgok, abból nagy baj lehet. Ráadásul egyre több ember gondolja úgy, hogy ez nincs így rendjén – a folyamatok előbb-utóbb jogilag kezelhetetlenné válnak.
– Pedig a tanulmányában ön is megállapította, hogy a polgári engedetlenség egy lehetséges válasz egy alkotmányellenes helyzetre.
– Valóban, ez is egy jogi lehetőség, csak ez anarchiához vezet. Az Alaptörvény idézett cikkelye szerint a kizárólagos hatalombirtoklásra való törekvéssel szemben törvényes úton mindenki köteles fellépni, de ha az már meg is valósult, akkor értelmetlen számon kérni, hogy miért nem tartják be azokat a törvényeket, amelyekkel megvalósították a kizárólagos hatalombirtoklást. Ilyenkor az Alaptörvény szerint azokat a jogszabályi rendelkezéseket, amelyek ennek megvalósítását szolgálják, nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, mert ezzel az alkotmányosság talaján maradunk. Más szóval maga az Alaptörvény menti fel az ilyen törvényi rendelkezéseknek való engedelmesség alól polgárait – éppen azért, hogy alkotmányos úton léphessenek fel a kizárólagos hatalombirtoklás ellen.
– De itt ismét visszajutottunk az Alkotmánybírósághoz.
– Igen, annak kell állást foglalnia. Nincs objektív mérce. Szerintem a választási eljárási törvény elfogadásával a folyamat befejezettnek tekinthető, de másoknak lehet más véleményük.
– Olyannyira, hogy még az állam sem tartja be a törvényeket a földpályázatok esetében. De ha már itt tartunk, nemzetközi bírósági ítéleteket és jogerős hazai bírósági ítéleteket sem hajt végre.
– Erről nem tudok jogi véleményt mondani. Egy jogerős ítélet mindenkit kötelez. Demokráciához demokraták is kellenek: a jog nem tud mit kezdeni azzal, ha nem hajtanak végre egy jogerős ítéletet. Ehhez olyan mentális feltételek, olyan mértékű cinizmus szükséges, amit én nem tudok értelmezni. Ezzel elérkeztünk a jog határaihoz.
– Itt megállt a jog? A bíróság nem kényszerítheti ki a Klubrádió ügyében született ítélet végrehajtását a médiahatóságtól?
– Van bírósági végrehajtó, de a szerződést megkötni a médiahatóságnak kell. A bíróság erre kötelezheti, de nem foghatja meg XY kezét, hogy akkor írja alá a szerződést.
– Mi lesz a bírák nyugdíjazásáról született nemzetközi ítélet elmismásolásával?
– Ebben az ügyben, és más, Strasbourgban futó ügyekben, mint például a közszolgák elbocsátása, egy nemzetközi egyezmény megsértését kockáztatjuk. Az uniós csatlakozásunk egyik feltétele volt, hogy taggá váljunk az Európai Emberi Jogi Egyezményében, amelynek sorozatos és tudatos megsértése miatt így előbb-utóbb felfüggeszthetik a magyar állam szavazati jogát az EU-ban, és ezzel kvázi a tagsághoz fűződő jogokat is. Nem csoda, hogy gyakran értetlenek velünk kapcsolatban az uniós intézmények: egy demokrata számára közhely, hogy a jogerős bírósági ítéletet végre kell hajtani. Az, ami most történik, legyen kivárás vagy cinizmus, a jogállam alapjait ássa alá. A kajászói gazdák mondják erre, hogy oké, akkor mi meg szántunk – de ez nem megoldás, főleg nem jogállami.
– Mi történik a választások után? Feltételezzük, hogy bár a rendszerbe kódolva van a nem szabad választások lehetősége, mégis a demokratikus ellenzék győz. Fleck Zoltán az ön tanulmányára hivatkozva mondta azt, hogy 2014-ben gyakorlatilag a legtöbb 2010 óta született törvényt érvényteleníteni lehet, mert azokat alkotmányellenesen fogadták el.
– Csak azon törvények azon rendelkezéseiről mondtam ezt, amelyek a kizárólagos hatalombirtoklást építik ki és garantálják. Ezzel együtt valóban felmerül a kérdés: ki fogja minősíteni azt a közjogi-alkotmányjogi helyzetet, amibe az ország került? Valakinek állást kell foglalni, és véleményem szerint ez lehet az Országgyűlés. Ha az úgy foglal állást, hogy mindaz, és persze csak az, ami 2010 óta a kizárólagos hatalombirtoklás érdekében történt, alkotmányellenes, akkor igen, semmissé nyilváníthatja az ilyen tartalmú rendelkezéseket.
– Feles többséggel?
– Az én értelmezésem szerint igen. Az Országgyűlés hozta létre az Alkotmánybíróságot, ez a legfőbb szuverén szervezet. Ez a lehetőség sehol nincs külön leírva, de nem is kell: én abból indulok ki, hogy a parlament hatalmazta fel az Alkotmánybíróságot, hogy döntsön alkotmányossági kérdésekben. Egy ilyen alapkérdésben tehát, hogy a kialakult közjogi rendszer alkotmányos-e, maga a felhatalmazó is állást foglalhat.



Magyarok hitvallása hangalámondással




Echo Tv - Világ-panoráma: kőbe vésik a gyarmatiságunkat




Amikor még nem négymillió auschwitzi áldozatról hazudoztak, hanem 300 ezerről



Óriási karrier! A másokat meglopó bodnár élete fő műve, hogy lekapcsoltatta a Kurucot a facebookról

Megszólalt a fasiszta zsidó !!!!
Róth Miksa hagyatéka , mert ő azért van , hogy te ne is legyél . !!!
Kell a földed hülye paraszt, játék pénzen meg is szerzem, mert itt egy talpalatnyi földed sem lesz te hülye ungarisi Palesztin .
Na mi van hályog kovácsok a fületeket meg ülni használjátok ? Vegyetek leckét a Palesztin üldözöttől !, hogy hogy kell a fasiszta zsidókkal harcolni , és ha legálisan nem , hát illegálisan harcolj a zsidó fasiszták ellen .



A nyugati pénzügyi rendszer megtervezett összeomlása fenyegetően közeledik


 
5/12/2015 Új Világtudat 
A világ némi zűrzavar felé tart az elkövetkező hónapokban, részeként a kazár maffia nyugati pénzügyi rendszer feletti irányítása eltávolításának, több forrás, köztük a japán kormány, MI5 és a Pentagon tisztviselői szerint. A világ kihagyott egy újabb lehetőséget a pénzügyi háború békés rendezésére, mondták el. Ennek eredményeként az összeesküvés több makacsul kitartó részét, mint Izraelt és Washington DC strómanjaikat háború, illetve a legtöbb nagy összeesküvés pénzügyi vállalat összeomlása során kell eltávolítani, a források szerint. 

Ez káoszt fog eredményezni Európában, és számos regionális háborút, különösen az Koreai-félszigeten, a Közel-Keleten és az Egyesült Államokban. 
Az európai helyzet lehet az első, ami robban, az elkerülhetetlen görög csőd által kiváltott várható pénzügyi láncrekació eredményeként, melyben a források is egyetértettek. Angela Merkel német kancellár közelmúltbeli kínai és japán látogatásának célja az volt, hogy pénzt szerezzen a német pénzügyi rendszer összeomlásának megakadályozására, ha Görögország nem fizet. Többnyire üres kézzel tért vissza, japán és kínai források szerint. 
Egyik jele lehet, hogy mennyire szokatlan a helyzet, egy múlt heti közös nyiltakozat, melyet az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Junker és a görög miniszterelnök Alexis Tsirpas hozott nyilvánosságra, mely magasabb nyugdíjakat és béreket sürgetett a görögöknek. Más szavakkal ez politikai ellenállást mutat a bankok által kiszabott megszorításokkal szemben. 
primeminister.gov.gr 
Yanis Varoufakis görög pénzügyminiszter a maga részéről létrehozni javasolt egy új fejlesztési ügynökséget, vagy egy gazdasági tervezési hivatalt, hogy elkezdjék újjáépíteni a görög gazdaságot. Hogy ez lehetővé váljon azt javasolja, hogy az összes rossz görög adósságot tegyék be egy "rossz bankba", vagy szemetes bankba. Ennek következményeként egy fizetés nem teljesítést javasol. 
project-syndicate.org 
Ha a görögök elmulasztják kifizetni a több mint 300 milliárd dollárnyi adósságukat, ez létre fog hozni egy dominó effektust, amely kihúzza a szőnyeget több mint 500 trillió dollár értékű származtatott pénz alól, amely azt a megjelenést kölcsönzi az európai bankrendszernek, hogy fizetőképes, MI5 és más források szerint. 
Egy japán, magas szintű pénzügyi tranzakciókért felelős és egy MI5 forrás is azt mondja, hogy a BIS, a központi bankok központi bankja Svájcban tönkrement, és felemeli a tőzsdei árfolyamokat Európában, Japánban és az USA-ban, hogy megprónálja ezt álcázni. Ugyanakkor a források szerint a görögök szeptemberig vagy októberig is elhúzhatják a dolgot. 
A görögök az oroszokkal és a kínaiakkal is szorosan együttműködnek, hogy megbizonyosodjanak benne, hogy új finanszírozást kapnak keletről az IMF és a németek felé történő nemfizetés esetén. 
Ez a görög helyzet valószínűleg véget vetne egy másik forgatókönyvnek is, melyet az Egyesült Királyságban terveztek az újonnan újraválasztott David Cameron miniszterelnök és EU mesterei Brüsszelben. A tervezett forgatókönyv az volt, hogy a skót függetlenség mumusát használják, hogy nagyobb brit integrációt kényszerítsenek ki az EU-ba, és véget vessenek az EU-tól való brit eltávolodásnak. Egyértelmű, hogy Nigel Farage-t, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának vezetőjét valamiféle fenyegetés érte arra kényszerítve őt, hogy húzza el az ütéseit a legutóbbi brit választási kampány során. Azonban várhatóan a görög helyzet ezt az egészet feleslegessé teszi, mivel az EU maga is a túlélésért küzd. 
A brit pénzügyi elit mindenestre már össze van kapcsolva a kínai és ázsiai pénzügyi rendszerrel annak érdekében, hogy elszigeteljék magukat a közelgő német / EU összeomlástól, melyben japán, kínai és brit források is egyetértettek. 
A helyzet az Egyesült Államokban is egyre nagyobb káosz, sőt talán polgárháború felé tart. Ennek legtisztább jelei az olajszállító vonatok, erőművek, gyárak és egyéb infrastruktúrák esetén bekövetkezett nagy robbanások voltak szerte az Egyesült Államokban. Itt vannak példának okáért egy atomerőművi robbanás, és egy vonat tűz képei, melyekre a múlt héten került sor: 
abc.net.au america.aljazeera.com 
Pentagon források azt mondják, polgárháború lehetséges az amerikai hadsereg és a kazár maffia által fizetett zsoldos hadseregek között. A legutóbbi fecsegés célja a kazár propaganda sajtóban a "Jade Helm"-nek nevezett műveletről az, hogy felbujtsák az amerikaikat, hogy azt higgyék, hogy az amerikai fegyveres erők az ellenségeik. Ezen kívül a kazárok most azt mondják, hogy az ISIS (Israeli Security Intelligence Service) az USA-ban készen áll arra, hogy bajt keverjen. 
A legfrissebb gazdasági mutatók azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság lezuhant egy szikláról áprilisban, ami még nagyobb, mint ami a 2008-as Lehmann sokk után volt látható. 
zerohedge.com 
A kazár maffia egyben burkolt fenyegetést küldött, hogy "fel fogja robbantani" a feltörekvő piacokat. Timothy Adams, az Institute of International Finance vezetője, amely a világ legnagyobb bankjait képviseli, ezt a fenyegetést a legfrissebb jelentésében adta ki. 
telegraph.co.uk 
Ugyanakkor amerikai és ázsia kormányzati források azt mondják, hogy a legtöbb ilyen nagy bank a fenyegetések ellenére is leállna, mivel ezek képviselik a babilóniai adósrabszolga rendszert, amelyet le kell bontani az emberiség szabadságának az érdekében. 
Ennek a leszerelésnek látható jele is volt a múlt héten Kanadában. A Kanadai Műsorsugárzó Vállalat egy részletes programot sugárzott országosan egy győzelemről, és most perrel kényszerítik a Bank of Canada-t, hogy vágja el a kapcsolatait a tengerentúli pénzügyi oligarcháktól, és térjen vissza eredeti megbizatásához, vagyis hogy kamatmentes pénzt biztosítson a kormánynak. Más szóval a Bank of Canada valószínűleg ismét egy kormányzati intézmény lesz, és nem a kazár maffiózók eszköze. 
cbc.ca 
A helyzet a Közel-Keleten is nagyon rosszul alakul a kazár maffia számára. A Pentagon felsorakozik az irániak mellett a cionáci kazár rendszer ellen. Japán hírszerzési ügynökségi és Pentagon források is azt mondják, hogy valamiféle végső leszámolás várható, mielőtt a helyzet végre megnyugszik. A szaúd-arábiai kormány is most ébred rá az új valóságra, és elvághatja titkos szövetségét Izraellel, hogy megpróbáljanak hatalmon maradni, a források szerint. Az izraeliek és a szaúdiak már használtak nukleáris fegyvereket Szíria és Jemen ellen, szóval valamiféle visszafizetés elkerülhetetlen. A zűrzavar ebben a régióban várhatóan eltart még egy ideig. 
A Koreai-félszigeten is lesz egy kevés gond, mivel az egyik legmakacsabb összeesküvés rezsim Dél-Koreában található, magas szintű japán hírszerző ügynökségi forrás szerint. Az ő elutasításuk a Koreai-félsziget békés újraegyesítése ügyében azt jelenti, hogy egy háború fog kezdődni Észak- és Dél-Korea között, mondta. A forgatókönyv, melyet Kína, Oroszország és a Pentagon között dolgoztak ki, egy orosz és kínai totális háborús fenyegetésre szólít fel, hogy megakadályozzák a Dél-Koreában állomásozó amerikai erőket, hogy egy Szöul elleni rakétatámadás sorozat alatt dél segítségére siessen. Néhány Phenjan elleni megtorló támadás után Japánt fogja egy rakéta sújtani. Ezt a rakétát fogják ürügyként használni az amerikai hadsereg részéről, hogy mint béketeremtők lépjenek fel, és kikényszerítsék a Koreai-félsziget újraegyesítését, mondta el a forrás. A nap végén az észak-koreai erős ember Kim Dzsongun bátyja, Kim Dzsongnam lesz az egységes Koreai-félsziget uralkodója, mondta. Korea i királyi családi források egyetértettek abban, hogy a dél-koreai rezsim szélhámossá vált, és komoly bajban van. 
A helyzet Japánban is óriási változás elé néz, melyben több forrás is egyetért. Abe miniszterelnököt csak azért tartják hatalomban, mert még nem találtak megfelelő személyt helyette. Abe-t azonban megmérgezték és bármelyik pillanatban megölhetik, úgyhogy Abe fel fog olvasni bármilyen szöveget, amit csak elé tesznek a túlélése érdekében, mondta el több japán hatalmi ügynök. Legutóbbi undorító előadása Washigtonban azonban egy kiújult kampányhoz vezetett, hogy leváltsák Abe-t. Ez látható azon tényből, hogy országosan sugárzott tévéműsorok kerültek adásba és azt mondták, hogy a 311 nukleáris és szökőár támadás egy terrortámadás volt Japán ellen. 
Megtorlásként a cionáci tengeralattjáró bázist Új-Guineán, ahonnan a 311 támadást is koordinálták, a múlt héten négyszer találták el bunker romboló fegyverekkel, Pentagon források szerint. Ezt négy földrengésként jelentették a propaganda sajtóban. 
Ráadásul az országos lapok arról számoltak be, hogy még a japán parlament tagjainak is megengedik, hogy elolvassák a Transzatlanti Egyezmény (TPP) megállapodási dokumentumait. Az a tény, hogy az összes újságban és televíziós műsorban erről beszélnek, egyértelművé teszi, hogy Japánban senki sem fogja megengedni Abe rabszolga kormányának, hogy a TPP-t lenyomják a japánok torkán. A Rockefeller család már elhagyta Japánt, ami azt jelenti, hogy a strómanjaiknak, mint amilyen Abe, már semmilyen valós támogatása nincsen. Ez látható abból a tényből, hogy a Citibank japán műveleteit eladták, és a Rockefeller olajtársaságok is elhagyták az országot. 
Végezetül Oroszország egy nagy felvonulást rendezett május 9-én a náci Németország elleni Nagy Honvédő Háború győzelmét megünnepelve. Ami érdekes volt az idei ünnepben, hogy kínai, indiai, szerb, kazahsztáni, fehérorosz, mongol, örmény, tádzsik, kirgiz és azeri katonák is részt vettek a felvonuláson. Ez egyértelmű üzenet minden olyan kísérlettel kapcsolatban, mely tovább provokálja Oroszországot Ukrajnát illetően, ami teljes körű világháborúhoz vezetne. A Pentagon nem készül felvállalni a koalíciót, hogy segítsen az ukrajnai cionáciknak. 
Kapcsolódó: 
   Obama hazudott Bin Laden kivégzéséről? 
   Izrael többszörösen háborús bűnös és civilmészáros 
   Izraeli képviselő: A palesztinoknak mind meg kell halniuk, otthonaikat le kell rombolnunk 
   Az Iszlám Államot két amerikai tábornok ajánlására hozták létre 

Írás a falon: 1980 óta Kaliforniában 22 börtön és 1 egyetem épült




Obama hazudott Bin Laden kivégzéséről?

Washington — Hazudott Oszama Bin Laden (†54) elfogásával és megölésével kapcsolatban Barack Obama (53) – állítja Seymour Hersh, az USA egyik legnevesebb és legbefolyásosabb oknyomozó újságírója.



Seymour Hersh Pulitzer-díjas újságíró cikke hatalmas vihart kavart az USA titkosszolgálati berkeiben, annak ellenére, hogy mindössze egyetlen, ráadásul névtelen forrásra hivatkozik. Az amerikai kormány verziója szerint Oszama Bin Ladent a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) úgy találta meg, hogy futárainak tevékenységét, útvonalait figyelték meg, s a speciális végrehajtási egység, a SEAL kommandósai súlyos tűzharc közepette rohamozták meg a bunkert, ahol bujkált.
A hivatalos verzió szerint fegyveres összecsapás során ölték meg az ellenálló terroristát, akit aztán az óceánba dobva temettek el. Seymour szerint azonban ebből a történetből egy szó sem igaz. Az újságíró azt állítja, hogy Oszamát a pakisztáni titkosszolgálat, az ISI kutatta fel, és elfogása után Abbotábádba vitték, majd rejtekhelyét felfedve felajánlották őt az amerikaiaknak. Egy magas rangú pakisztáni katonai vezető egyszerűen besétált az amerikai követségre Iszlámábádban, és közölte: 25 millió dollár (kb. 7 milliárd forint) ellenében elmondja, hol találják a terroristát. Az alku Hersh szerint létre is jött, a katonai vezető azóta Washingtonban él, és a CIA fizetett munkatársa.
A rajtaütés során is a SEAL igénybe vette a pakisztániak segítségét, legalábbis ezt állítja az újságíró, aki szerint tűzharc sem volt a kommandósok és a lefülelt al-kaidások között. Oszama ráadásul súlyos beteg volt már ekkor, mozgásképtelen, így aligha védekezhetett. Hersh állításaira egyelőre nem reagált hivatalosan sem a Fehér Ház, sem a CIA.
K. Á.






Izrael többszörösen háborús bűnös és civilmészáros




9/11: CIA-Mossad Black Operation (magyar felirat)



• Az én Amerikám / My America [Teljes film - Magyar szinkron]





Izraeli képviselő:A palesztinoknak mind meg kell halniuk, otthonaikat le kell rombolnunk



Kiemelt védelmet rendelt el Netanyahu kormány új igazságügyi miniszter jelölt mellé, az izraeli Kneszet elnöke, miután a cionista miniszer kirohanásai miatt, több fenyegetést kapott a közösségi oldalakon.
Ayelet Shaked (39) igazságügyi miniszter jelölt több életveszélyes fenyegetést kapott a facebook és twitter oldalakon, palesztin szervezetek tagjaitól. Izrael új kormányának miniszterjelöltje szerint a palesztinokat mind meg kell halniuk az otthonaikat le kell rombolni.
Yuli-Yoel Edelstein a Kneszet elnöke kiemelt védelmet rendelt el Shaked képviselő mellé, az őrség 24 órás védelmet biztosít a cionista képviselő asszonynak.



alalam_635670537706031488_25f_4x3
Izraeli szórólap a cionista képviselő asszonyról
Shaked a cionista HaBayit HaYehudi, Zsidók Otthona Párt színeiben jutott be a Kneszetbe. 2006-2008 között Netanyahu irodavezetője volt , majd 2010.-ben szélsőjobboldali mozgalmat alapított Israeli Chili néven. A mozgalomnak baloldali és arab pártok lejáratása volt a fő profilja.
A szélsőséges fajgyűlölő nézeteket képviselő Shaked, megosztó személyiség még az izraeli társadalmon belül. Ennek ellenére Netanyahu az igazságügyi tárcát bízná rá.
Orientalista.hu – Sinoda

Hely Hitler a kurva anyádat nem jó munkát végeztél , az emberiség nyakába ültetted a zsidó fasizmust !!!!


Amerikai professzor: Oszama Bin Laden kérdés egy “bonyolult színjáték” volt



Egy amerikai professzor szerint az egész Oszama bin Laden kérdés egy “bonyolult színjáték” volt, hozzátéve, hogy az al-Kaida vezetője 2001 decemberében Afganisztánban halt meg, és nem 2011 májusában Pakisztánban.
James Henry Fetzer, aki a Veterans Truth Network újságírója és a Madison Egyetem nyugalmazott professzora Wisconsinban, szerdán azt nyilatkozta a Press TV-nek, hogy Seymour Hersh amerikai oknyomozó újságíró csak a féligazságot mondta el Bin Laden halálával kapcsolatban.
Hersh a London Review of Books honlapján vasárnap publikált cikkében azt írta, hogy a legmagasabb szintektől kezdve hazudik “az amerikai politika, mivel nem változott a működése, megmaradtak a titkos börtönök, a drone támadások, a Special Forces éjszakai razziái, megkerülve a parancsnoki láncot és azokat, akik esetleg nemet mondanának.”
Hersh egy meg nem nevezett volt magas rangú, nyugalmazott hírszerzőre hivatkozva kiemelte, hogy az Egyesült Államok 25 millió dollárt fizetett a pakisztáni titkosszolgálat egy munkatársának azért, hogy elárulja Oszama bin Laden rejtekhelyét, és az akcióról előzetesen értesítették a pakisztáni hadsereg két legfelső vezetőjét, továbbá a jelentés szerint követelték a pakisztáni katonatisztek segítségét hogy az USA helikopterei behatolhassanak az országba, és a pakisztáni biztonsági szolgálat emberei vezessék el az amerikai csapatokat Bin Ladenhez úgy, hogy kikerülnek mindenféle ellenállást.
Seymour Hersh amerikaian oknyomozó újságíró

Washington 2011 május 2-án bejelentette, hogy amerikai különleges erők és a CIA ügynökök végeztek bin Ladennek a pakisztáni Abbottabad-ban. Oszama bin Laden volt az alapítója az Al-Kaida terrorista szervezet, amely állítólag azt állította magáról, hogy ők a felelősei a 2011. szeptember 11-ei terrorista támadásoknak az Egyesült Államokban.
Fetzer professzor azt nyilatkozta, hogy Hersh nem mondta el a teljes igazságot. A halála körüli helyzet tulajdonképpen mélységesen zavaró, sok ellentmondással, és ezért meg vagyok lepve, hogy Seymour Hersh nem értette meg.”
A kérdésre a tényleges válasz, hogy Oszama bin Laden 2001. december 15-én halt meg Afganisztánban. Egy jelöletlen sírban temették el, összhangban a muszlim hagyományokkal, és a helyi gyászszertartásokkal”-tette hozzá.
David Ray Griffin, aki tíz könyvet tett közzé a 9/11-ről, publikált egyet Oszama bin Laden: Élő vagy Holtcímmel is” jegyezte meg.
Nicholas Kollerstrom, a 07/07 londoni bombatámadások vezető szakértője, akinek a Terror a metrón c. könyvét már harmadik kiadásban forgalmazzák, közölt róla egy cikket, melynek címe: Oszama bin Laden, 1957-2001.”l
Még a Fox News is közzétett egy közleményt Oszama bin Laden haláláról 2001. december 26-án, amely megtalálható az interneten,” mutatott rá.
2005 decemberében alakult a 9/11 Igazságát kutató társaság, ami Oszamáról felhasznált hamis képi és hanganyagokat tett közzé, leleplezve a megtévesztést, és mindez megtalálható a 911truth.orgsajtóközleményeiben.”- mondta az amerikai professzor.
Oszama bin Ladent meghamisították?
Obama alatt megkísérelték kitörölni a születési anyakönyvi kivonatának első oldalán lévő adatait, és úgy próbálták igazolni, több más hasonló intézkedés mellett, jelentette ki Fetzer professzor.
Az egész olyan volt, egy bonyolult színjáték. Úgy működött, mint egy politikai színház, mint egy marketing gyár, amely úgy hirdette, mint a legkeresettebb embert a világon.”- hangsúlyozta.
Miközben tény az is, hogy Oszama bin Ladennek semmi köze nem volt a 9/11-hez, és tíz évvel korábban halt meg, mint ahogyan mondják. Szóval a sajtó egyszerűen Oszama bin Laden második haláláról tudósít. Ez szánalmas. Az amerikai kormány hiteltelenné vált, hazudott az amerikai népnek, ő maga kreálja az eseményeket a saját céljai érdekében.”- emelte ki a professzor.
A szeptember 11-támadások, vagy más néven a 9/11 támadások, közel 3000 emberrel végeztek, és mintegy 10 milliárd dollár értékű ingatlan és infrastrukturális kárt okoztak.
Egy férfi áll a romokon az első World Trade Center torony összeomlása után 2011. szeptember 11-én New Yorkban.
Amerikai tisztviselők azt állítják, hogy a támadásokat az Al-Kaida terroristák hajtották végre, de sok szakértő megkérdőjelezi a hivatalos álláspontot a szembetűnő ellentmondások miatt, és hamis zászló műveletként tartják számon, amiben bin Laden csak egy mumus volt az amerikai katonai-ipari komplexum számára.
Úgy vélik, hogy a merényleteket elvégző gazembereket az amerikai kormány vezényelte, vagy legalábbis ösztönözte a 9/11 támadások elkövetését annak érdekében, hogy beindítsák az amerikai hadigépezetet a cionista tervek végrehajtásának felgyorsításához.
Orientalista.hu – Tia (persianews, Press TV)









Az Iszlám Államot két amerikai tábornok ajánlására hozták létre



James Henry Fetzer politikai elemző szerint az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia pénzelik az ISIS.



Dr._James_Fetzer
James Henry Fetzer politikai elemző
Az ISIS takfiri terrorista csoportot az Egyesült Államok két nyugalmazott amerikai tábornok tanácsadói munkájával hozta létre, nyilatkozta a politikai elemző.
Az ISIS-t  az amerikai kormány alkotta meg, az ISIS-t az Egyesült Államok, Izrael, Szaúd-Arábia finanszírozza, az ISIS-t két nyugalmazott amerikai tábornok tanácsára hozták létre, az ISIS az Egyesült Királyság és az USA támogatásával működik”.- mondta James Henry Fetzer Press TV-nek hétfőn, hozzátéve, hogy „Washington DC-ben úgy ismerik az ISIS-t, mint John McCain hadseregét.”
A politikai elemző annak kapcsán beszélt erről, amikor megkérdezték az ex-CIA-főnök arra vonatkozó figyelmeztetéséről, hogy az ISIS hamarosan 9/11 stílusú támadásokat hajthat végre az Egyesült Államokban.
Ha nem tarjuk az ISIS-t az ellenőrzésünk alatt, akkor megtapasztaljuk, hogy támadnak”-nyilatkozta az USA Today-nak Michael Morell, az amerikai kémügynökség egykori vezetője a 2001. szeptember 11-ei támadásokra utalva.
Fetzer elmondása szerint ez “is jól mutatja azt a mélyen gyökerező őrült propagandát, félrevezetést és megtévesztést, amelyet az amerikai kormány végez.”
Ez az újabb erőfeszítés részét képzi az amerikai kormány programjának, amely az amerikai nép megtévesztésére és félrevezetésére irányul.”
A megtévesztéssel kapcsolatban rámutatott egy 2012. október 3-án a Szenátus Belbiztonsági Bizottsága által kiadott jelentésre, amelyben az szerepel, hogy “nincsenek hazai terroristák” az USA-ban.
Fetzer rámutatott továbbá Seymour Hersh oknyomozó újságíró riportjára is Oszama bin Laden halála kapcsán, mondván, hogy “már 2001. december 15-én meghalt Afganisztánban, tíz évvel korábban”, mint ahogyan azt a hivatalos történetben mondják a haláláról az amerikai tisztviselők.
Biztos, hogy nem halt meg kétszer”, mondta, hozzátéve, hogy “ez egyszerűen abszurd. Az amerikai kormány játszadozott az amerikai néppel”.
Hersh a London Review of Books honlapján vasárnap publikált cikkében azt írta, hogy a legmagasabb szintektől kezdve hazudik “az amerikai politika, mivel nem változott a működése, megmaradtak a titkos börtönök, a drone támadások, a Special Forces éjszakai razziái, megkerülve a parancsnoki láncot és azokat, akik esetleg nemet mondanának.”
Hivatkozva egy nyugalmazott magas rangú amerikai hírszerzési tisztviselőre, az újságíró kifejtette, hogy bin Laden meggyilkolása volt a “csúcspontja Obama első ciklusának, és jelentős mértékben hozzájárult az újraválasztásához.”
Orientalista.hu –Tia (persianews,Press TV)



Az ISIS terrorszervezet megrohamozta Palmyra ősi városát



Az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) nevű terrorszervezet az offenzívájának harmadik napján megtámadta az Al-Amurijah kerületet, ahol újra megszállta a térség északi részét mielőtt a Szíriai Arab Légierő többszörös csapásai visszavonulásra kényszerítette őket észak felé.
Az Al-Amurijah kerület elleni rohamuk során az ISIS fegyveresei betörtek a tiszti lakótelepre és tüzet nyitottak polgári személyekre, akik otthonaikban kerestek fedezéket. Ez a kíméletlen támadás 32 polgári személy halálát okozta, közözzük nőkét, gyerekekét és idősekét. Őket azután fedezték fel mikor a Szíriai Arab Hadsereg visszafoglalta és megtisztította a körzetet.
Az Al-Amuriajh kerületből történő visszavonulásuk után az ISIS terroristák megpróbálták megtámadni a Szíriai Arab Fegyveres Erők ellenőrzése alatt lévő Palmyra Légi Bázist; azonban két erőteljes roham után az ISIS terroristái sikertelenül próbálták meg áttörni a Szíriai Légvédelem erődítéseit a déli védelmi vonalon, ennek eredményeként kénytelenek voltak visszavonulni a légi bázistól.
A nap folyamán az ISIS fegyveresei képtelenek voltak áttörni a Szíriai Arab Hadsereg arconalának védelmét; azonban ezután a hadászatilag fontos fekvésű Palmyra vára felé fordultak, ahol megpróbálták ellenőrzésük alá venni a történelmi emlékekben gazdag területet, de sikertelenek voltak a beszivárgási kísérleteik egész péntek éjjel.
Észak-keletre Palmyra városától a Szíriai Arab Hadsereg 18. Hadosztálya együttműködve a Szíriai Nemzetvédelmi Erők (NDF) helyi kontingensével folytatta ellenoffenzíváját Al-Szikhanah településnél, előrenyomulva a külső negyedekig pénteken alkonyat beállta előtt.
Egy katonai forrás szerint a Szíriai Arab Hadsereg különleges műveleti erőinek egysége, a Liva Szukkur Al-Szahra (Sivatagi Sólymok: dandár jogállású különleges rendeltetésű magasabb egység) megérkezett Palmyrába, hogy visszaverje az ISIS terrorszervezet nagy kiterjedésű offenzíváját ez említett településnél Homsz tartomány keleti részén.
Hosszú éjszakai harcok Palmyra ősi városának a védelmében
Szombaton reggel az Al-Masdar internetes arab hírújságnak sikerült kapcsolatba lépni a Szíriai Arab Hadsereg különleges rendeltetésű alakulatából, a Liva Szukkur Al-Szahra (Sivatagi Sólymok) állományából egy forrással a jelenleg az ősi szíriai Palymra (Tadmur) város térségében zajló hadműveletekkel kapcsolatban Homsz tartomány keleti részéből.
A hadszíntéri forrás a Sivatagi Sólymok állományából jelentette, hogy heves tűzharc volt a Szíriai Arab Fegyveres Erők és az “Iraki és Levantei Iszlám Állam”ISIS) nevű terrorszervezet között az egész éjszaka folyamán, pontosabban harcokat jelentettek a Palmyra Nemzeti Kórház környékéről,a Bakhitan ellenőrző pont közeléből és az Al-Athrijah várnál a Kajszun-hegy alatt.
A reggel 06.30 óra körül befejeződött intenzív tűzpárbajok után szombat reggel a Szíriai Arab Fegyveres Erők teljesen az ellenőrzésük alatt tartják Palmyra egész városát és az Al-Amurijah körzetet; ezekben az éjszakai összecsapások több mint 30 ellenséges ISIS terroristát likvidáltak a katonák és megsemmisítettek 3 páncélozott járművet, amelyek 23 milliméteres légvédelmi gépfegyverekkel voltak felszerelve.
Miután az ISIS terroristák nem tudták áttörni az ősi várost védő külső harcállásokat, véletlenszerűen elkezdték lőni rakétákkal és aknavető gránátokkal Palmyra tűzvonalhoz közelebbi lakónegyedeit. Erre válaszul a Szíriai Arab Légierő gyorsan több légi csapást mért az éjjeli órákban a visszavonuló ISIS fegyveresek tüzelőállásinak megsemmisítésére.
Egy katonai forrás szerint a Szíriai Arab Fegyveres Erők 9 gyermeket fedeztek fel az Al-Amurijah kerületben az ISIS terroristák által legyilkolt 32 polgári személy holtestei között. Jelenleg még azonosítják őket, de az áldozatok testén a szemtanúk lövedékek roncsolásainak nyomait fedezték, sok átütött sebbel.
Jelenleg a helyzet nyugodt Palmyra városában és környékén, a Szíriai Arab Fegyveres Erők biztosították a város összes külső védművét és katonai létesítményeit; azonban ISIS terroristák még mindig jelen vannak a várostól nyugatra lévő ősi romok környékén.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (almasdarnews.com)



Iszlám Állam: Öngyilkos merényletre képeznek ki gyerekeket



Elrabolt jazidi fiúkat és lányokat képeznek ki, hogy öngyilkos merényleteket kövessenek el a szíriai és iraki hadsereg ellen.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet a szíriai Rakka városban az elrabolt jazidi gyerekek számára külön kiképző tábort létesített, hogy  a szervezet soraiba szervezze be őket.
A Daily Mail újság szerint, a gyerekek teljes agymosáson mennek át, majd a kézifegyverek és robbanóeszközök használatát sajátítják el, mielőtt a frontra küldik őket.
Az iraki Dahuk városban működő Elrabolt Jazidik Irodája szervezet adatai alapján, még több mint 3500 jazidit tartanak fogva az ISIS terroristái. A fogvatartottak többsége nő és gyerek akiket prostitúcióra és öngyilkos merényletek végrehajtásra kényszerítenek.
Orientalista.hu - Sinoda



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése