2019. december 8., vasárnap

A kínai átnevelő táboroktól a szervrablásokig nálunk , és a hanyatló nyugaton !!!!












A kínai átnevelő táboroktól
a szervrablásokig
nálunk , és a hanyatló
nyugaton !!!!




Ez a nő mondta el a legtöbbet arról, mi történik a kínai átnevelőtáborokban







plankog
KÜLFÖLDoktóber 24., csütörtök 6:18 332 6506
Egy nap a rendőrök azt mondták, most megnézik, sikeres volt-e az átnevelésünk, megfelelően haladunk-e. Kivittek 200 embert, férfiakat és nőket, és azt mondták az egyik nőnek, hogy vallja meg a bűneit. A nő ott állt előttünk és elmondta, hogy rossz ember volt, de már megtanult kínaiul, és jobb emberré vált. Amikor befejezte, a rendőrök ráparancsoltak, hogy vetkőzzön le, aztán mindenki szeme láttára egymás után megerőszakolták. Miközben az erőszak tartott, figyelték, ki hogyan reagál. Akik elfordították a fejüket, becsukták a szemüket, vagy akik dühösnek tűntek, azokat elvitték, és nem láttuk őket többé. Szörnyű volt, soha nem felejtem el a tehetetlenség érzését. Hogy nem tudtam segíteni. Aludni sem tudtam utána.”
Az egyik kínai átnevelőtáborból kiszabadult Sayragul Sauytbay mondta el ezt a történetet a Haaretz újságírójának. A lap szerzője háromszor is találkozott a Svédországban menekültként élő nővel, aki tolmács segítségével mondta el kazah nyelven, mit élt át a táborban. Ez alapján született meg az eddigi legrészletesebb beszámoló arról, mi zajlik Hszincsiang tartományban, ahol a kínai állam a terrorellenes harc zászlaja alatt gyakorlatilag totalitárius diktatúrát működtet, és lényegében az ujgur identitás és kultúra megsemmisítésére törekszik. 

Becslések szerint egymillió embert tarthatnak fogva azokban a táborokban, amelyek létét Kína egy ideig el sem ismerte. A műholdfelvételek miatt egy idő után tagadhatatlanná vált a dolog, azóta a hivatalos verzió szerint szakmai átképzések zajlanak itt. A hszincsiangi helyzetről több cikkben is beszámoltunk már:
Sauytbay beszámolója viszont ezeknél is részletesebb. A nő ráadásul nem egyszerű rabként, hanem oktatóként volt a táborban.

Csak a családja tudott elmenekülni

Sauytbay 43 éves, muszlim, Mongolküre tartományban nőtt fel a kínai-kazah határ mellett. Közszolgaként az oktatásban dolgozott, öt óvoda irányítása tartozott hozzá. Már jóval korábban el akarta hagyni Kínát férjével és két gyermekükkel, hogy Kazahsztánba költözzenek. A terv nehézségekbe ütközött, 2014-ben a hatóságok elkezdték begyűjteni a közszolgák útleveleit. Két évvel később aztán már mindenkinek elvették az útlevelét a tartományban - férje és a gyerekek még pont ezelőtt el tudtak menekülni, neki viszont maradnia kellett.
2016-tól durvult el igazán a helyzet, ekkor nevezték ki Csen Csuankuót a tartomány élére, aki korábban Tibetet irányította. Elkezdődtek az éjszakai letartóztatások, kamerák jelentek meg minden nyilvános téren, DNS-mintát vettek az emberektől és elkobozták a SIM-kártyákat. Egy nap összehívták a közszolgákat, és elmondták, hamarosan átnevelő táborok nyílnak a régióban, amire a rendőrség szerint azért van szükség, hogy stabilizálják a helyzetet.
Hszincsiang tartományban összesen 20 millióan élnek, területe nagyobb, mint Franciaország, Spanyolország és Németország együttvéve. A tartomány 1949-ben lett Kína része, az utóbbi évtizedekben rohamtempóban iparosítják, miközben alapvetően megváltoztatják a társadalmi szerkezetét. 13 etnikum él itt, a legnagyobb csoport a türk eredetű ujgurok, a kínai állam viszont 50 éve telepít ide embereket, így az ujgurok aránya már 50 százalék alatt van. 
Mindez erős ellenállást váltott ki, és voltak, akik az erőszakot választották, ujgur szeparatisták valóban követtek el terrorcselekményeket. Erre hivatkozva viszont a kínai állam gyakorlatilag a teljes lakosságot terroristaként kezdte kezelni.
Kiszivárgott drónvideón látszik, amint Kínában több száz kopaszra nyírt, bekötött szemű, hátrakötött kezű embert ültetnek a földre egy vonat mellettFotó: War on Fear战斗恐惧
Sauytbayt az tette gyanússá a hatóságok szemében, hogy a családja külföldön volt. 2017-ben éjszaka elvitték az otthonából, fekete zsákkal a fején. Elmondása szerint a kihallgatáson arról faggatták, miért él külföldön a családja, és arra akarták rávenni, hívja őket haza. Mivel úgy tudta, hogy a hazatérőket is táborokba viszik, ezt nem tette meg, sőt, megszakított minden kapcsolatot velük. 

Aláírta, hogy megölhetik

Ő viszont egy táborba került (nem tudta pontosan megmondani, hol, mert oda is letakart fejjel vitték), de nem szokványos fogolyként. Kínai nyelvet kellett tanítania. A Haaretznek azt mondta, aláirattak vele egy szerződést, ami szerint tilos volt a rabokkal beszélgetni, kérdezni, nevetni vagy sírni. A szerződésben az állt, halálbüntetést kap, aki megszegi a feltételeket. Egyenruhát kapott, és egy kis szobát betonággyal, ahova öt kamerát is felszereltek, egyet-egyet minden sarokba és középre.
A rabok ennél zordabb körülmények között laktak, huszasával egy-egy kis szobában, egységesen kopaszra nyírt fejjel. Napjaik nagy része propagandaszövegek ismételgetésével telt, kínai és kommunista szlogeneket és dalokat kellett újra és újra felmondaniuk. Kezük folyamatosan meg volt bilincselve, kivéve amikor a bűneikről kellett írniuk, minden nap több órán át. Meg kellett vallaniuk, hogy helytelen vallási előírásokat követnek, vagy éppen nem tudnak elég jól kínaiul, nem ismerik kellően a kínai kultúrát.
Sauytbay becslése szerint 2500-an lehettek a táborban, 13 évestől 84 évesig. Vizes rizslevest és kenyeret kaptak enni, péntekenként volt hús, de csakis disznó, amit a muszlim fogvatartottaknak kötelező volt megenniük.

A fekete szoba

A rabok egymás között „fekete szobának” nevezték azt a helyiséget, ahol a kínzások zajlottak, mert erről nem volt szabad beszélni. Ide kerültek azok, akik nem tanultak elég jól kínaiul, vagy nem énekeltek megfelelően. A büntetések között volt körömletépés, verés, és voltak, akiket szöges székre ültettek. Sauytbayt egyszer azért büntették meg, mert egy nő megölelte őt, és segítséget kért tőle. Bár Sauytbay nem viszonozta, így is megverték, és két napig nem kapott enni.

Sauytbay szerint orvosi kísérleteket is végeznek a foglyokon, az emberek különféle gyógyszereket és injekciókat kapnak. Voltak, akiknek gyengültek a kognitív képességei, mások sterilek lettek. A nőket rendszeresen megerőszakolták, gyakran csoportosan. Elmondta, az egyik kínai órájára késve hoztak be egy nőt. Ráparancsoltak, hogy üljön le, és amikor nem tudott, újra megbüntették. Amit Sauytbay a táborról mondott, az sok elemében hasonlít az eddig megjelent 
leírásokhoz, mások is beszámoltak nemi erőszakról, brutális bánásmódról és kényszergyógykezelésekről is.
Sayragul Sauytbay Kazahsztánban.Fotó: RUSLAN PRYANIKOV/AFP
Sauytbay-t 2018 márciusban váratlanul kiengedték, visszatérhetett a munkahelyére. Ez az állapot három napig tartott, akkor újra letartóztatták, és hazaárulással, valamint külföldiekkel való kapcsolattartással vádolták meg. Közölték vele, hogy 1-3 év átnevelőtábor vár rá, ezúttal már sima rabként.
Mielőtt elvitték volna a táborba, egyszer még hazengedték, hogy el tudja mondani a tennivalókat az utódjának. Ekkor már két és fél éve nem látta a gyerekeit. 
Tudtam, hogy mi vár rám a táborban. Azt mondtam magamnak, ha már úgyis meg kell halnom, legalább megpróbálok elmenekülni. Így legalább az esély megvan, hogy láthatom a gyerekeimet. Rendőrök álltak a ház előtt, és nem volt útlevelem, de még így is megpróbáltam. Kimásztam az ablakon és a szomszéd házon keresztül elmenekültem. Taxival a kazah határra mentem, és sikerült átjutnom. Kazahsztánban megtaláltam a családomat” - mondta a Haaretznek.
A történetnek még ekkor sem volt vége, Kazahsztánban letartóztatták illegális határátlépés miatt, és kilenc hónap börtönre ítélték. Háromszor is menekültstátuszért folyamodott, de nem kapta meg, reális esélye volt, hogy visszatoloncolják Kínába. Történetét ekkor kezdte felkapni a sajtó, a nemzetközi figyelem erősödése kellett ahhoz, hogy Svédország befogadja.
Ujgur demonstrálók az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetsége előtt az amerikai külügy fellépését kérik Kínában üldözött társaik érdekében 2019. február 5-én.Fotó: Timothy A. Clary/AFP
Soha nem felejtem el a tábort. Nem tudom elfelejteni a foglyok tekintetét, ahogy azt várták, tegyek valamit értük. El kell mondanom a történetüket, hogy milyen sötétségben élnek, hogy szenvednek. A világnak megoldást kell találnia, hogy a népem békében élhessen” - mondja a cikkben.
A svédországi kínai nagykövetség a Haaretznek azt mondta, a nő hazudik. Szerintük Sauytbay soha nem dolgozott kínai kiképzőtáborban, és soha nem tartóztatták le, mielőtt elhagyta Kínát, ugyanakkor szerintük a nő gyanúsított egy hitelkártya-csalási ügyben. A szakmai táborok működését pedig sikeresnek ítélik, szerintük ennek köszönhetően már három éve nem történt terrorista incidens a térségben, a lakosság pedig támogatja a táborokat.




Ezek rosszabbak mint a kazárok , na most mi fog jönni a sárga veszedelem , vagy a kazár zsidó fasizmus az új világrend álca alatt !!!!






Egy patológus szerint Epstein boncolási jegyzőkönyve gyilkosságra, és nem öngyilkosságra utal



























Horváth BenceKÜLFÖLDoktóber 30., szerda 15:28 121 208
Egy törvényszéki patológus szerint, akit Jeffrey Epstein testvére bízott meg a vizsgálattal, a kiskorú lányok futtatásával vádolt amerikai milliárdos halálának körülményei nem öngyilkosságra, hanem lehetséges gyilkosságra utalhatnak, írja a New York Times.
A hatóságok korábban arra jutottak, hogy a rendkívül befolyásos ismerősökkel rendelkező Epstein felakasztotta magát a cellájában. Michael Baden patológus szerint ugyanakkor Epstein számos olyan sérülést is szenvedett, melyek rendkívül ritkák egy öngyilkos akasztás során, de sokkal gyakrabban fordulnak elő fojtogatásoknál. 
Baden a Fox reggeli műsorában beszélt arról, hogy szerinte a bizonyítékok inkább gyilkosságra, semmint öngyilkosságra utalnak. Erről a patológus azután beszélt, hogy megvizsgálta a boncolási jegyzőkönyveket, melyeket New York állam hatóságai végeztek el. 
Mint fogalmazott, 50 évnyi pályafutása alatt nem látott olyat, hogy ilyen sebesülések öngyilkossági esetnél kerültek volna elő. 
Baden megállapítása élesen ellentmond New York vezető kórboncnokának, Barbara Sampsonnak a megállapításával: Sampson korábban arra jutott, hogy Epstein öngyilkos lett. 
Epstein halála után több vizsgálat is indult, azt kutatva, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen kiemelt jelentőségű vádlott megölheti magát a cellájában, főleg azután, hogy kevéssel korábban volt már egy öngyilkossági kísérlete, mely után további folyamatos felügyeletet rendeltek el mellé. 


E milliomos vagy sátánista volt , vagy pedofil hálózatba működött, esetleg kazár hálózatnak hajtotta fel a gyerekeket. E háromtömörűlés éves szinten 800 ezer gyermeket rabolnak el , úgy , hogy soha nem kerülnek elő . Ha sátánistákhoz kerülnek emberáldozat bemutatásra kerülnek , és a sátán oltárán szurják le . Többek között Hillary Clintonék bandája is így gyakorolja a sátánizmust , és a végén még esznek is az ember húsból !! Láttátok a választáson Hillary menni sem tudott , mert e gyerekeket megerőszakolják fajtalankodnak velük , és mikor kiégnek e gyerekek , hát mennek a sátán oltárára , hogy a jelenlévők emberhúst tudjanak fogyasztani !!!! De ez nem egyedi elkülönült eset az angol királyi család is ilyen fekete mise után évszázadokon át gyakorolta az emberhús evést – nem hiába mondják , hogy drakula leszármazottak !!!
Egyébként az angol rendőrség a palotában gyermek holtesteket talált , ez gondolom a sátáni szeánszok emberáldozatai voltak , mivel úgy gondolták , hogy ott soha nem fogják keresni , hát vigan folyt az emberáldozás , hisz ők törvényen felülieknek számítanak .
A sátánisták 300 ezer gyermek legyilkolásáért felelősek éves szinten !!!! A pedofilok szintén 300 ezer gyermeket raboltatnak el az Egyesült Államok területéről és ölik meg őket ezek az elmebajosok !!! A maradék 200 ezer gyermek a kóser zsidók élelmiszer előállításához kellenek . Őket miután kivéreztetik a megdonác hamburgereivel világ körüli utra indítják , hogy a hálózatba a bedarált testüket Kelet – Európa országaiban terítik , és itt a feltörekvő új gazdagok csemegéznek belőlük , és nem is sejtik , hogy kanibalizmust követnek el velük , mert rákapnak az ember húsra !!! És akkor azt mondják , hogy Krajcer Jakab klórt terjesztenek a marhák , … Nem arról beszélnek , hogy a szerencsétlen kis áldozatokat mindenféle kórral megfertőzték , és az így legyilkolt kis áldozatok testéből terjesztették tovább a kórt , A Hillary is azért volt olyan , mert fertőzött gyermek húst zabált áldozatkénti bemutatás alkalmából …. És majdnem ez lett a világ ura !!!! De a Thump is részt vesz e szeánszokon , nem is tudom , hogy , hogyan akarnak e csoport ellen fel lépni !!! A látszólagos hatalom a háttér hatalom is gyilkolja Amerika Jövőbeni népességét . A gyermeki jövőt áldozzák itt fel !! a serdülőkort besorozzák és cionista fasiszta érdekekért vérüket veszik , így eltüntetik a munkanélküli fiatalságot !!!
A drága szülei meg meg vannak győződve , hogy a fiuk lányuk a hazáért harcolt egy olyan világban ahol nekik nincs is helyük , és csak azért kedeményezték e háborút , hogy azt a nemzedéket kivonják az élők sorából !!!
Úgye , hogy innen nézve egészen más a kancsóban a helyzet – félig tele – félig üres – de azért törték el hogy te ne tudd , hogy már megint a húsdarálóba kerültél .
Nálunk a Solymosy Eszter , és a H Zsófika legyilkolása , és elkenése a polgárháború kirobbantását előzte meg . Az Orbán Kunce Táncos Gábor balek beáldozásával , előzte meg a kazár ellenes pogromokat !!! , és ettol kezdve lett Orbán szalonképes a cionista terrorista zsidó állam szemében . És így kaphatott méltóságot , és korlátlan rabló lehetőséget , hogy a bandáját kinevelve a gyagyás gojokat kamatrabszolgaként tarthassa és a csendes holokauszt által amit a bankárok és az ő helytartó személyében működtet , hisz minden családot eladósítottak , és a családfők öngyilkosságba menekültek , ahelyett , hogy egy bankárt , vagy politikust is magával vittek volna a sírba ///!!!! Így már rég megoldódott volna a nkárkaszt rablása magyar honban !! De mivel itt 2050 -re csak 6 millió magyar élhet engedték neki , hogy cigány módon nyuljon a témához míg ők is rá kapcsolódtak a pénz szivattyú működésére , és mivel már nics mit elrabolni a kiváltságok újra osztásával söprik ki a pénzt a szalmazsákokból !!! Na és itt az új lehetőség a szerv kereskedelem !!! Budapesten a köruton kamionok róják az utat !!! úgy át vannak alakítva , hogy akár szívműtétet is végezhetnek benne !! A gyerekek bekerülnek a szórakozó helyekre és a füvezéssel a rendőri segéglettel hamar egy ilyen kamion vendégei lesznek , ha a hamarjában elvégzett ellenőrzés nem talál buktatót számukra akkor beindul a gépezet , és mire a reptérre érnek a fiatal szervei kiszedve tartósítva lettek , és az izraeli gép már startol is velük a szebb jövő felé !!!
Ismerőstől el lopták a kamionját , és mikor kérte hogy nyomozzák ki , hogy hol a kamionja a szerv azt válaszolta , hogy mire valamit is tudának róla 1 év , vagy jobb esetben 6 hónap mire valamit is tudnak róla . Persze , hisz ők felügyelik a szervkereskedelmet , jó üzlet az emberkereskedelem … , És még polgár háborút sem tudnak előidézni !!!!








Hiába az inkognitó mód, a szexoldalakon is gyűjti a felhasználók adatait a Google és a Facebook



erdelyipTECHjúlius 18., csütörtök 15:14 365 445


Egy friss kutatásban több mint 22 ezer pornósite vizsgálta után az derült ki, hogy ezeknek az oldalaknak a 93 százalékáról kerül ki adat a felhasználóikról harmadik félnek. A site-ok 74 százaléka használja a Google valamilyen adatgyűjtő megoldását a felhasználók követéséére, 10 százalék pedig a Facebookét.
A Google és a Facebook, valamint a digitális reklámipar szereplői azért gyűjtik a felhasználók adatait, hogy minél pontosabban tudjanak hirdetéseket célozni. Például autóreklámokat csak olyanoknak jelenítsenek meg, akik autók vásárlását tervezik.

Ez az iparág és a mögötte lévő technológia az elmúlt egy évtizedekben ijesztő méretékben fejlődött, és már a pornósiteok adatai nélkül is nagyon specifikus és intim dolgokat tudnak megmondani az emberről. 
Ez mostani kutatási eredmény a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a böngésző inkognitó módjában néz valaki pornót, aminek elvileg pont az a lényege, hogy ne lehessen követni és azonosítani az online tevékenységét, akkor is össze lehet kapcsolni bizonyos rá vonatkozó egyedi adatokat azzal, hogy milyen pornót néz. Itt vannak kevésbé érzékeny adatok, mint a böngésző típusa, a laptop vagy számítógép fajtája, vagy a képernyő felbontása, amivel csak nagyon körülményes módon, közvetve azonosítható valaki, de lehetnek olyan megoldások is, amik sokkal könnyebben azonosítható adatokat, pl. a felhasználó IP címét is begyűjtik.
A Google egyébként a Verge összefoglalója szerint azt állította, hogy nem engedélyezik a felhasználók célzását azok szexuális orientációja alapján, tehát nem lehet egy Google hirdetést csak homoszexuális vagy csak heteroszexuális emberekre célozni, az összegyűjtött információk sosem kapcsolódnak azonosítható személyhez, és hogy a szexoldalakon nem engedik a Google reklámjait.
Ezzel csak az a probléma, hogy nem cáfolja, hogy gyűjtenének szexuális preferenciához is kapcsolódó adatokat, és a személyesen azonosítható információk köre is kicsit megfoghatatlan. Tehát lehet, hogy nem szerepel a Google adatbázisában, hogy név szerint Halpakker Dodó néni szereti az állatos szexvideókat, "csak" annyi, hogy
  • egy 70 és 75 év közötti,
  • egyedülálló,
  • nyugdíja mellett egy virágboltban dolgozó,
  • hetente péntekenként az idősek klubjába járó
  • orfalui
  • nő szereti az ilyesmit,
  • akinek egy 3 éves Dell laptopja van,
de az ilyen adatok alapján már nem olyan nehéz az egyes konkrét felhasználókat sem beazonosítani.


Az új tanulmány szerint a Google és a Facebook nyomkövető szoftvert széles körben használják a pornó oldalakon

22




A pornó oldalak 93 százaléka szivárog adatból harmadik felek számára
Írta: James Vincent  2019. július 18, 08:01, EDT
Illusztráció: Alex Castro / The Verge
A pornó oldalak látogatói „alapvetõen félrevezetõ magánélettel” figyelmeztetik egy új tanulmány szerzõit, amely megvizsgálja, hogy a technológiai cégek, például a Google és a Facebook által készített nyomkövetõ szoftvereket hogyan alkalmazzák a felnõttek webhelyein.
A tanulmány szerzői 22 484 pornó webhelyet elemeztek, és megállapították, hogy ezek 93% -a szivárog az adatokból harmadik felek számára, többek között akkor is, ha böngésző „inkognitómód” módban érik el őket. Ezek az adatok „egyedülálló és fokozott kockázatot” jelentenek, figyelmeztetve a szerzőket, mivel a pornó webhelyek URL-jeinek 45% -a jelzi a tartalom jellegét, feltárva ezzel valaki szexuális preferenciáit.
A KUTATÓK SZERINT „MINDENKI VESZÉLYBEN VAN” A PORNÓ SZOKÁSOK NYOMON KÖVETÉSE MIATT
"[E] nagyon veszélyben van, ha az ilyen adatok a felhasználók beleegyezése nélkül hozzáférhetők, és így potenciálisan kihasználhatók velük szemben" - írja a szerző. „Ezek a kockázatok fokozódnak azon kiszolgáltatott lakosság körében, akiknek pornóhasználata nem-normatívnak minősülhet, vagy ellentétes a közéletükkel.” Ide tartozhatnak például az országok, ahol a homoszexualitás illegális, vagy azok az esetek, amikor a közszereplő szexualitása nem közismert.
De bár egyértelmű, hogy az embereket nyomon követik pornó oldalak látogatásakor, kevésbé biztos abban, hogy mi történik ezekkel az adatokkal, és milyen esetekben össze lehet kapcsolni valaki személyazonosságával.
A Google és leányvállalatai által készített nyomkövető például a kutatók által vizsgált pornóhelyek 74% -án jelent meg. De a cég tagadja, hogy szoftvere olyan információgyűjtést gyűjt, amelyet hirdetési profilok készítéséhez használnak.
"Nem engedélyezzük a Google hirdetéseket felnőtt tartalommal rendelkező webhelyeken, és tiltjuk a felhasználó szexuális érdekein vagy online kapcsolódó tevékenységein alapuló személyre szabott hirdetéseket és hirdetési profilokat" - mondta a Google szóvivője a The New York Times-nak , amely elsőként a a tanulmány. "Ezenkívül a hirdetési szolgáltatásaink címkéi soha nem engedhetik meg a személyes adatok azonosítását."
A GOOGLE ÉS A FACEBOOK TAGADJA A NYOMKÖVETŐK PORNÓ WEBHELYEN TÖRTÉNŐ REKLÁMOZÁSÁT
A Facebook, amelynek nyomkövetői a kutatók által megtekintett webhelyek 10 százalékán jelentek meg, hasonló tagadást tett a NYT-vel szemben , bár a felhasználók nyomon követése céljából kiadott kód beágyazható bármely webhelybe a Facebook engedélye nélkül. Egy másik amerikai óriás Oracle, amelynek nyomkövetője a vizsgált helyek 24% -án jelent meg, még nem kommentálta a tanulmányt.
Ezeket az eredményeket összefüggésben kell elhelyezni, mivel a nyomkövetők az interneten endemikusak, és sokan banális alkalmazásokkal rendelkeznek. Egyes sütik például arra szolgálnak, hogy emlékezzenek a bejelentkezési adataira, amikor például meglátogat egy webhelyet, míg mások visszaadják a vállalkozások webes forgalmának adatait. Hatalmas számot szentelnek az online reklámozás koordinálásának, segítve a cégeket, hogy több webhelyen hirdetéseket jelenítsenek meg.
A nyomkövetők által gyűjtött adatok típusa is eltérő. Ez az információ néha névtelennek tűnik, például a használt böngésző típusa, az operációs rendszer vagy a képernyő felbontása. Ezek az adatok azonban korrelálhatók egy egyedi profil létrehozásához az egyén számára, ezt az eljárást „ujjlenyomatként” hívják. Más esetekben az összegyűjtött információk nyilvánvalóan felfedik, mint például a felhasználó IP-címe vagy telefonjának mobil azonosító száma.
"EZ NEM EGY PULÓVERT VÁLOGAT, ÉS LÁTJA, HOGY AZ AZ INTERNETEN KERESZTÜL KÖVET."
Az a tény, hogy a felnőtt helyek nyomon követésének mechanizmusa olyan hasonló, mint például az online kiskereskedelem, hatalmas vörös zászlónak kell lennie.” - mondta a The New York Timesnak , a tanulmány vezető szerzője és a Microsoft kutatója, Elena Maris . „Ez nem egy pulóvert válogat, és látja, hogy követni fogja az interneten. Ez sokkal pontosabb és mélyebben személyes. "
New Media & Society folyóiratban közzéteendő tanulmány azt is megállapította, hogy speciális szoftver használata nélkül a felhasználók számára gyakorlatilag lehetetlen tudni, hogy egy pornó oldal nyomon követi őket. Adatvédelmi politika esetében, amely ilyen információt csak álló 17 százaléka a 22.484 oldalak szkennelt és a szerzők megjegyzik, hogy ha az ilyen politika is ajánlanak, ők általában olyan speciális, hogy olvashatatlan lesz a legtöbb felhasználó számára.
Még ha maguk a nyomkövető cégek sem csatlakoznak a felhasználók pornó szokásaihoz a személyre szabott hirdetésekkel, egyértelmű annak kockázata, hogy ezeket az adatokat kívülállók támadhatják meg. Az elmúlt években számos felnőtt webhelyet támadtak meg , például a Digital Playground , ahol a hackerek e-maileket, jelszavakat, felhasználóneveket és hitelkártya-adatokat találtak .
A tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a pornó oldalak adatainak „túlnyomó tömörsége” sürgős figyelmet igényel. Azt sugallják, hogy a kormányzati szabályozás hozzájárulhat az új adatvédelmi normák érvényesítéséhez, és hogy a felhasználókat tudatosítani kell az általuk esetlegesen felfedhető információkkal.
Javítás, július 19., péntek, 14.30 ET: A cikk korábbi verziója helytelenül állította, hogy a YouPorn-ot feltörték, sőt, a YouPorn vitafórumait, a YouPorn Chat-t, amelyeket külön-külön kezelnek a YouPorn számára, feltörték. Sajnáljuk a hibát.




NEXT UP IN TECH



Ady Endre: Nagy lopások bűne – elmondja Zuschlag János




Ady Endre: Én fáradtam el – elmondja Pataky Attila








Egy politikus vezeti a magyar rendőrség körözési toplistáját





Egy beregszászi, magyarellenes férfiról van szó.
Egy politikus vezeti a magyar rendőrség körözési toplistáját
Fotó: police.hu
Néhány hete került fel a rendőrség keresési listájának élére az ukrán-magyar kettős állampolgárságú Anti Viktor, akinek megbízásából két magyar egy fenyegető felirattal ellátott koszorút hagyott egy határrendész házánál. 
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Anti Viktor ellen adott ki körözést, de a keresett személy valójában Vitalij Antyipov beregszászi vállalkozó, magyarellenességéről ismert helyi képviselő – írta meg a 24.hu.
Karpataljalap.ne a beregszászi városi tanács jegyzőjétől megtudta, hivatalosan nem kaptak tájékoztatást arról, hogy a férfit köröznék, de a felhíváshoz mellékelt képen ők is felismerték Antyipovot.
A férfi a lap szerint a Porosenko-párt frakcióvezetője volt, és bár nemrég a frakció nevét Za Rozvitok Berehove-re (Beregszász Fejlődéséért) változtatták, ő maradt az élén.

Na nehogy azt hidd , hogy a hazai politikusaink nem vezethetnék a topp listát , de ők mentelmi joggal felruházott személyek a lopás rablás , sőt a gyilkosságok is személyhez kötött jogaikhoz tartoznak !!! Így osztán ha úgy akarják mindenkit kicsinálhatnak .. . Balekokat gyárthatnak és államérdekre hívatkozva bárkit terroristának minősítenek ,hol ott a terroristák ők maguk , az állampolgárok , csak balekok akik roszkor voltak rosz helyen . Vegyük a cigány gyilkosságokat – nem tudni , ill nem nevesített szolgálatok polgárháborút akartak kiprovokálni a cigány , és magyar lakosság körében . Szolgálatok cia , moszad , a francia , német szolgálat szabadkőműves tervek alapján szították a tűzet , és az a pár balek akiket beáldoztak a kis vak egerek voltak . A gyurcsány az értelmi szerzője hozzá nem lehetet eljutni mert aki összetartotta az egészet Ratyi bácsi fia , őt felakasztották a vaságyra , pedig egy szerelmes férfi nem akastja fel magát , de a Pintér gyilkosság BT – je az megkapta a likvidálási parancsot , hogy a szállakat csak odaájig lehessen fel fejteni a gyurcsányig nem érhettek fel .. A vakolók gondoskodtak hogy minden más nyom járhatatlan legyen , még úgy , is hogy mindenkit likvidálnak akik nem áltak be ebbe az irányvonalba . Akik a pápai gyilkosságot is megszervezték , és végrehajtották azoknak volt elég tapasztalatuk , hogy egy ilyen kis porfészekben az események simán lezajlódjanak !!!
Kérdésem az lenne mikor likvidálják már az értelmi szerzőket is a vakoló páholyok szerepét is vizsgálva . Az ország kétharmadát e páholyok idegen kézre juttatták a maradék területet Izrael szemelte ki , most a mi hazaáruló gennyes terrorista politikai elittünk csendes holokaustot hajt végre a családok kilakoltatásával , és a sok öngyilkosságba kergetéssel , és arról nem is beszélünk , hogy a kórházak a bankok és a helytartóink miatti tehetetlensgek elszenvedésében szív és agyvérzéses tünetekkel nyomják a kórházi ágyakat !!!
Mikor tanulják már meg , hogy mielőtt öngyilkosságot követnek el magukkal kell vinni a helytartók, és a bankárok kasztjából annyit amannyit tudnak !!! midjárt foglalkoznak a csendes holokauszt áldozatokkal !!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése