2019. december 8., vasárnap

A hóhérok pesti dala világméretű népirtásnak tűnik felőlünk .

A hóhérok pesti dala világméretű
népirtásnak tűnik felőlünk .

A koszos zsidó média még meg sem említi, de bezzeg , ha egy büdös zsidót likvidál a MOSZAD azt világgá kürtölik, hogy milyen antiszemiták a gojok .

Lepkét fogtunk a legyilkolt emberek lelkét érintettük meg ,
de ez nem holokamu.

A Leleplező tavaszi számának tartalmából 

Budapest lett a diktatúrák megdöntésének a bölcsője 
Előzetes Drábik János és Tőke Péter Shelson A kormánybuktatás kézikönyve című hamarosan megjelenő kötetéből. Megtudhatják milyen módszerekkel győzött világszerte Gene Sharp professzor? Ő találta ki a ,,maidant", a tüntetéses békés-háborúkat és a választott vezetők ,,demokratikus" elkergetését 
Nemzeti ellenállást a liberális terroristák ellen 
A Kormánybuktatás kézikönyve közli az 1956-os szervezetek konföderációja a nyolcvan ezer rendes civil szervezethez intézett felhívását. Pontokba szedve közlik: hogyan lehet megvédeni a jogállamunkat a mindössze 15 külföldről vezérelt liberális zsoldos-civil szervezet garázdálkodásától 
Új szuezi és ,,Panamai" csatornák épülnek 
Mélyebb, és hosszabb lesz a Nicaragua-canal - Már fél éve épül alagutakkal az Új Szuez II. Csatorna 
Bogár László: Hazánk kifosztásának útja a "washingtoni konszenzus" 
Orbán Viktor miniszterelnök: Részletek az évértékelő beszédből 
Cser Ferenc: Liberális demokrácia - fából vaskarika 
Párizsban terror, Teheránban az iszlámofóbia a téma 
Január 7-9 között Teheránban iszlám konferenciát rendeztek, melyen 72 ország 550 vallástudósa, sejkje, muftija vett részt 
Francia terror: CIA-s rendezés Mossados megrendelésre! 
Nem kell elhinni? Hogy micsoda véletlen! A Charlie Hebdonak Rothschild a Tulajdonosa! Charlie Hebdo: 13 millió eurós bevétel, 80 ezer új előfizető! 
Magyar válasz: Terrortámadás a "halál civilizációja" ellen 
Patrubány Miklós István Ádám, a Magyarok Világszövetsége elnökének érvelése 
Drábik János: A Medve és a Sárkány egymásra találásával megszületett az Eurázsiai Világbirodalom 
Az ukrán dráma negyedik felvonása. A Krím lett volna az új izraeli haza! Ukrajna (amit most már "második Izraelként" is emlegetnek) lakossága újabban az egykori Kazár zsidó birodalom leszármazottja. A kijevi kormányzat és Igor Kolomojszkij az izraeli hadsereg számos volt tagját alkalmazta az Önkéntes Zászlóaljakban. 
A totális ukrajnai gyarmatosítás és Putyin megpuccsolásának forgatókönyve 
Benjamin Fulford: Az amerikai rezsimet példátlan támadások érik, és megjósolhatatlan események küszöbén állunk 
Tallózás az I. negyedév aktuális információiból - válogatás a sajtóból, az internetről 
Lovas István: ELHALLGATOTT - ÉS CENZÚRÁZOTT - HÍREK 
Cser Ferenc: Rasszizmus! - avagy tulajdonképpen, ki a rasszista 
Halálbüntetés, kémiai kasztrálás és csendőrség 
Vona Gábor évértékelője tartalmas, sokrétű volt: Föld ügyben ribillió lesz? 
Gyurcsány Ferenc lekeresztapázta Orbán Viktort az évértékelőjében 
Civilben ezért pofánvágás, vagy fülcimpás sétáltatás járna, de Orbán nem verekedős - Az ATV nem nyalt neki, a Fidesz véleményét is hozta 
Rónaszegi Judit: Amerika megint megtámadja Amerikát? 
Fukk Bálint: A pénz titkairól kiderült minden igazság 
Az Egyesült Királyság Központi Bankja leleplezte a kapitalizmust 
Ül?: nyolcvan embernek akkora a vagyona, mint a világ felének együtt 
IRÁN: A DOLLÁRNAK NEM VESSZÜK HASZNÁT 
Válogatás a tudomány és technika köréből 
EGÉSZSÉGÜNKRE! - A természet erejével (Éliás Tibor rovata) 
A TERMÉSZETESNÉL NINCS JOBB! ÉLETHOSSZABBÍTÁS - KÍVÁNSÁGRA! 
Dr. Ilkei Csaba: A műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől 
Folytatódik az MTV titkos múltjának feltárása 
Igazságok, jótanácsok neked 
14 jel, ami arra utal, hogy háború várható - 10 módja annak, hogy kiléphess a rendszerből 
Utazzon idén is Csíksomlyóra a Hírhálóval! 
Betty Zsoldos: A "Megszentelt gazdaságtan" margójára 
Mihálffy Balázs: Könyv az ENSZ-katonák visszaéléseiről,az arany- és gyémántügyletekről XVIII. Rész (folyt.) 
A Korán magyarra fordítójának fekete sorozata, a MPILO 
Nagy Suzy - Vajó Sándor: Tavaly is sok volt a kihűlés 
Nyugaton és a tengeren túlon elképesztő módon gondoskodnak a hajléktalanokon 
2,7 milliárdot kínál Vaszilij Anyiszimov orosz üzletember a Golgotáért Pákh Imrének 
Dr. Szabadi Béla: Mi a fontosabb? A külső, vagy a belső piac? 
Horváth Lajos: A megfigyelő titkosügynök megfigyelése 
DNS vizsgálat eredménye: A magyarok nem hont foglaltak, hanem haza jöttek! 
Európa legrégebbi népe a magyar 
Mandics György: A titokzatos magyar krónikák 
A múltunk szégyenletes manipulációi és hamisításai 
Szlimák Hajnalka: A HELICOBAKTER FERTŐZÉS, GYOMORFEKÉLY GYÓGYÍTÁSA 
A fertőzés és az élősködők elleni védelem természetes módon 

Az alaptörvény nem létezik! 
2015 FEBRUÁR 25 kanadaihirlap.com 

Az alaptörvény elfogadása során a parlament eljárási szabálytalanságokat követett el - véli Sólyom László volt köztársasági elnök. Kolláth György ügyvéd szerint ez felveti az új alkotmány közjogi érvénytelenségét. Az egyházügyi törvényt ugyanis ilyen hibák miatt semmisítette meg az Alkotmánybíróság. 
Tavaly április 18-án fogadta el az országgyűlés Magyarország új alaptörvényét. Az alkotmányozási folyamatot is sokan bírálták, így törvényszerű volt, hogy az elfogadása után is sokan támadták az alaptörvényt. 
Az alaptörvény január elsejei hatálybalépése után nem sokkal Sólyom László fogalmazott meg kritikákat a HVG-ben. A volt köztársasági elnök szerint az alaptörvény elfogadása körül is anomáliák vannak, például a zárószavazás előtti érdemi módosítás szégyene is megesett vele. 
Kolláth György ügyvéd szerint az 1994 óta érvényben lévő Házszabály alapján érvénytelenítette az Alkotmánybíróság az egyházügyi törvényt is. A képviselők ugyanis durván és tudatosan megsértették a törvényalkotás Házszabályban rögzített rendjét, amikor érdemben változtattak a törvényen, amikor már nem lehetett volna - mondja. Az alaptörvény esetében is ez történt. 
"Az elfogadás napján, április 18-án, csak egy képviselő, egy frakcióvezető tizenöt módosító indítványt nyomott be, amikor már nem tehette volna meg, magyarul semmibe vették a törvényalkotás rendjét, azokat a szabályokat, amik az Országgyűlésre vonatkoznak" - fogalmazott Kolláth György. Szerinte ezért alkotmánysértő az alaptörvény elfogadási módja. Úgy kell tekinteni rá, mintha nem létezne, és érdemi vizsgálat nélkül kell semmisnek tekinteni. 
"Szörnyű is ez a helyzet, mert ez azt jelenti - rossz humorral -, hogy Magyarországon januárban életbe lépett valami, ami halva született: Szörnyű" - mondta. 
Kolláth György szerint ezt minél előbb korrigálni kell, ugyanis ha valami közjogilag érvénytelen, akkor az nem létezik, így a rá épülő törvények sem és ennek következtében összedől a jogállami rendszer. 
Ja, hogy ezt 2012.01.22-én deklarálták? Attól még igaz most is. Ráadásul a jogállami rendszer ma valóban nem létezik. 
Kapcsolódó: 
   Elfogadta Magyarország új alaptörvényét a parlament - percről percre 
   Zalaegerszeg TV - Orosházi Ferenc: Az alaptörvény törvénytelenségéről 
 
Szavazás előtt: Papp Lajos szívsebész és követői a Parlament előtt a rakparton közös imát tartanak az új alaptörvényért

Zalaegerszeg tv Orosházi Ferenc
Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=pAeq8sTJjos

Orosházi Ferenc.: Az alaptörvény ,törvénytelenségéről.

A devizahiteleseknek elegük lett! Most Brüsszelbe mentek és a végsőkig harcolnak... 

2015. 04. 1. 21:01 Alfahír 
Kedden Brüsszelben az Európai Parlamentben tiltakozó, figyelemfelkeltő akciót tartottak magyar civilek a Radikális Bankellenes Csoport szervezésében. 

Ennek keretében a becsapott magyar devizahitelesek képviseletében petíciót nyújtottak be, tüntettek és a dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő által szervezett közmeghallgatáson ismertették a teljes kiszolgáltatottságba került adósok helyzetét - írja Morvai Krisztina szerdai sajtóközleményében. 
Az eseményen levetítésre került az "Igazságot akarunk! - adósságcsapdába esett devizahitelesek segélykiáltása" című dokumentumfilm. A film itt tekinthető meg: 
https://youtu.be/WffxW8MXfTw 
A civilek a tényeket bemutató és az európai uniós jog megsértésére hivatkozó ún "petíciót", azaz jogi panaszt nyújtottak be az Európai Parlament Petíciós Bizottsága részére. A petícióról az Európai Parlament illetékes bizottsága annak befogadását követően tárgyal érdemben. Azt szeretnék elérni a petíciót jegyző civilek, hogy az Európai Parlament hívja fel a Magyar Országgyűlést arra, hogy a bankoknak tisztességtelen (árfolyam)nyereséget biztosító, az adósok terheit átlagosan megháromszorozó, valójában forint alapú kölcsönszerződéseket a felvételkori forintösszegen "forintosító" törvényt hozzon. Ez alapján a fiktív módon "deviza alapú"-nak titulált szerződések vonatkozásában 1 CHF = 160 HUF árfolyammal számolva történne a "forintosítás" a tavalyi jogszabály szerinti 1 CHF = 256 HUF árfolyam helyett. A petícióban kérik, hogy bankokat ez alapján számoltassák el, továbbá a bankok adjanak a károsultak számára jóvátételt elszenvedett káraik miatt. A petícióval szeretnék elérn i a teljesítésre nem képes adósokkal szembeni végrehajtási eljárások felfüggesztését és a végrehajtások útján már elvesztett ingatlanok visszajuttatását is. 
Ezt követően a civil károsultak az Európai Parlament előtt tüntetésen tiltakoztak az adósrabszolgaságban vergődő, végső elkeseredésbe került és magyar törvényhozás által cserbenhagyott százezrek megmentése érdekében. Látványos tüntetésük sokak érdeklődését váltotta ki. Több felszólaló beszámolt a kitartó küzdelemről, amelyet a szorult helyzetbe került sorstársak érdekében folytatnak és kilátásba helyezték: elfogyott a türelem, minden eszközzel megvédik otthonaikat és követelik az igazságtételt. 
A Jobbik EP képviselőjének a beszámolója szerint délután nagy érdeklődés mellett több mint két órás közmeghallgatásra került sor az Európai Parlamentben, amelyen több európai parlamenti képviselő és az Európai Bizottság illetékes ügyosztályainak képviselői is részt vettek, felszólásában egyikük jelezte: a testület kiemelt figyelmet fordít az ügyre. Az esemény házigazdája dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő rámutatott: 2002-től kezdődően 2010-ig Magyarországon a bankok hosszú távon előnyösnek álcázott, fiktív deviza-kölcsönökkel adósították el a lakosság egy jelentős részét. Ez a probléma nem egyedi, ez történt Horvátországban és Romániában is, bár nem ilyen mértékben. Ezekről a szerződésekről mára kiderült, hogy "hibás termékek", mivel a forintban folyósított kölcsönösszeget azért határozták meg külföldi fizetőeszközben, hogy a banki profitot maximalizálják, viszont az árfolyamváltozás és kamatváltozások minden terhét a megtévesztett adós kellett viselje. Az adósok tiltakozása és sikeres perei hatására a magyar Országgyűlés hozott ugyan törvényeket, de ezek nem orvosolják gyökerében a problémát, és hiába "forintosították" tavaly a kölcsönszerződéseket (1 CHF = 256 HUF árfolyamon), a tisztességtelen és az EU fogyasztóvédelmi szabályait is sértő kikötésekkel teli kölcsönszerződések miatti terhek és károk döntő része az adósokon ragadt, akik ebbe most már belerokkannak. 
Dr. Varga-Damm Andrea ügyvéd, pénzügyi szakjogász az európai parlamenti meghallgatáson kiemelte, hogy a pénzintézetek nem vettek és nem adtak el devizát, a "deviza alapú" szerződésekkel forint kölcsönzése történt, és csak banki profitérdekeket szolgált a törlesztés mértékének külföldi fizetőeszközhöz, a forint/deviza árfolyamhoz kötött megállapítása. Szerinte módosítani kell a kormány és a magyarországi pénzintézetek lobbiszervezete, a Bankszövetség közötti megállapodást végrehajtó törvényt (2014. évi LXXVII. törvény), mert az azon túl, hogy lehetővé tette a bankoknak a tisztességtelen kikötésekkel szerzett extraprofit megtartását, sérti az Európai Unió fogyasztóvédelmi jogokat garantáló szabályait is. Kezdettől fogva forintkölcsönnek kell tekinteni ezeket a szerződéseket és így kell elszámolni, a mostani megoldás csapdában hagyta az embereket. 
Kerékgyártó Katalin és Kerékgyártó László, a Radikális Bankellenes Csoport vezetői a meghallgatáson elmondták: közel 600 ezer szerződésről van szó, és áttételesen közel 3 millió ember életét rendítette meg ez a csalássorozat. Családok százezrei kerültek kétségbeejtő helyzetbe, mert lakásépítési, lakásfelújítási, gépkocsivásárlási, vállalkozási célú tíz-húsz-harmincéves kölcsöneiket hatalmas lemondással tudták csak fizetni, az adósok közel fele már úgy sem. Százezrek mentek tönkre már négy-öt év után a törlesztésben, a teljes kilátástalanság miatt tömegek vándoroltak külföldre, tízezrek vesztették el otthonukat, sokan lettek öngyilkosok, viszont bírói ítéletek sora marasztalta el a bankokat. 
"Az Unió politikáiban biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét" - idézték az EU Alapjogi Chartáját. Ennek szerintük érvényt kell szerezni minden európai polgár számára, így az adósságcsapdában vergődő magyarok millióinak is. 
Hét károsult megrendítő részletekkel tett tanúságot kálváriájáról, volt köztük olyan, aki végső kétségbeesésében öngyilkosságot kísérelt meg, és olyan is, aki súlyos daganatos betegséget kapott az adósságcsapda okán keletkezett stressz miatt. 

A meghallgatáson levetítésre került az "Igazságot akarunk! - adósságcsapdába esett devizahitelesek segélykiáltása" című - Almási Lajos és dr. Gaudi-Nagy Tamás által készített - dokumentumfilm, amely tényszerűen és hatásosan mutatja be, hogy a sikerpropagandával ellentétben a "forintosítási" törvény csapdában hagyta a károsultakat, és azt, hogy a civilek mindenre elszántak a tisztességes rendezés érdekében. 
Kapcsolódó: 
   Megalázó fizetésért hajtanak 12 órákat a mentősök 
   Devizaper: utolsó szög a koporsóba? Alkotmányos gondok az árfolyamkockázat körül 
   Gyorsul a "demográfiai forradalom" Magyarországon 
   Hiába tiltakozik a polgármester, mégis oszt ételt a Gyermekétkeztetési Alapítvány 
   Belerokkant a munkába a Honvédkórházban, inkább kirúgták 
   Itt a KDNP új ötlete: az autót is eladathatnák a csődbe ment családokkal 
   A köztévé szurkol Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak, meg is mondták neki 
   Kormányváltóknak még nyomuk sincs, de már bárki nyerhet, aki nem fideszes 
   Magyar Hírlap: Balos szálak a bedőlt, zűrös vállalatoknál 
   Brókerek, akik átverték a világot 
   Fideszország - az inkorrekt politika országa 
   "Joga van a népnek elkergetni a kormányt" - Orbán Viktor 
   Osztogatás helyett fosztogatás Miskolcon 
Emlékeztető: "A takarékszövetkezetek kapcsán az az alapvető problémám, hogy a kormány nem tiszteli a tulajdonjogot, pedig ez a polgári társadalom és demokrácia legalapvetőbb kérdése. A tulajdonjogot nem lehet korlátozni vagy leértékelve elvenni, és utána magánszemélyek szűk körének olcsón eladni. A takarékszövetkezeti rendszer átalakítása jellemtelen strómanokkal zajlott, az Alkotmánybíróság szégyenteljes asszisztálásával" - nyilatkozta Demján Sándor, a Takarékszövetkezetek Szövetségének elnöke, aki kijelentette a Figyelőnek adott interjúban, hogy az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség e tárgyban panasszal élt az Európai Bíróságnál, aminek nyomán az állam több százmilliárdos kártalanításra is kényszerülhet az elvett vagyonért. Az államosítás után a takarékszövetkezetek bekerültek a Buda-Cash brókerház hálózatába, és főleg a Somogy megyei önkormányzatokat rávették, hogy ezeknél a takarékszövetkezeteknél vezessék a számlájukat. Be is ragadt a pénzük a botrány kitö résekor. (sokkaljobb összeállítás) 

2015-04-07 03:15:00
Magyarország ‒ Elsírta magát, amikor a legmegrázóbb eseteiről mesélt, aztán sorolni kezdte, miért nem bírta tovább és hagyta ott azt a szakmát, amire feltette az életét.
Matisz Mariann (34) hét év után akasztotta szögre piros egyenruháját és lépett ki az Országos Mentőszolgálattól. Sok baj- és sorstársa a Facebookon fakad ki a lehetetlen körülmények és fizetések miatt – már ha tehetik. A vezetőség ugyanis ezt cenzúrázza, és ha kiszúrják a kritikát, azonnal töröltetik a posztokat.
– Sokáig csak tűrsz, mert szereted a szakmádat, és doppingol, ha másokon segíthetsz – kezdte a korábban mentőtisztként dolgozó Mariann, aki csaknem másfél évet rágódott azon, otthagyja-e a mentőzést. – Keményen tanultam azért, hogy életeket menthessek, érthető, hogy nem volt könnyű döntés. De amikor úgy húzol le 12 órás műszakokat, hogy nem engednek ebédelni, amikor hét év alatt egyetlen garnitúra egyenruhát kapsz, és amikor olyan eljárásra akarnak kötelezni, ami emberéletekbe kerülhet, belefáradsz, és feladod.
Matisz Mariann nagyon szerette a munkáját, de azt mondja, egyre kevesebbszer látta, hogy segíthetne bárkin is

Öt év után döntött így egy hajdúnánási mentőtiszt is. Mokanszki Sára (34) tavaly nyáron sérült meg egy balesetben, amikor egy motoros karamboljához riasztották. A négygyerekes anyuka több hónap után decemberben kezdett volna újra dolgozni.

– Az tette be a kaput, hogy december 24-től 31-ig folyamatosan nappali műszakra osztottak be. Négy gyereket nevelek egyedül, kértem, hogy ezt vegyék figyelembe, nem tették. Alig láttam a családomat, a túlórákat sokszor ki sem fizették – fakadt ki Sára, aki ezután egy magánmentőcégnél kapott állást.
Egy mentőápoló a közösségi oldalon keresett új állást. Sára viszont négy gyereke miatt dobta be a törülközőt  /Fotó: Tumbász Hédi 

Talán még elkeserítőbb annak a vidéki mentőápolónak a helyzete, aki 32 évnyi szolgálat után lépne ki. A férfi a Facebookon keresett munkát, bejegyzése azonban csupán néhány napig élt.

Szívesen vállalnék bármilyen kétkezi munkát, akár olyat, ami másnak megalázónak, képzettségen alulinak is tűnik. Legyen az köztisztasági munka, szennyvíztelepen végzendő segédmunka, bármi! Bármi, mert mindenki többet keres, mint én 32 év munkaviszony után" – írta ki magából fájdalmát a mentőápoló. A szívszorító sorokat felettesei néhány nap után levetették az oldaláról.

Pedig a férfi csak azokra a megalázóan alacsony bérekre utalt, amiért a mentők havonta akár 175 órát is gürcölnek. Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság azzal védekezik, hogy 2012-ben és 2013-ban is emelték a béreket, így nagyjából 95 ezer egészségügyi dolgozó kaphatott több fizetést.

A mutatós számok ellenére a mentők fizetése még mindig irreálisan alacsony, a legtöbb mentő a 12 órás műszakok után másod-, sőt harmadállást is vállal.
– Figyelembe véve az Országos Mentőszolgálatnál eltöltött gyakorlati időt, a mentőgépkocsi-vezetők alapfizetése nettó 79 910 forinttól 94 621 forintig terjedhet. Ehhez jön a 15 720 forintos sürgősségi és az átlag 20 százalékos műszakpótlék – sorolta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, hozzátéve: az elmúlt évben az átlagkeresetük bruttó 193 000 forint volt.

Mariann diplomás mentőtisztként hét év után is legfeljebb nettó 150 ezer forintot keresett, amiért volt, hogy 178 órát húzott le egy hónapban. Vagyis óránként kicsivel több mint 800 forintot fizettek neki azért, hogy másodpercek törtrésze emberéletekről döntsön, vagy megvédje magát egy-egy betegtől. A nőt egyszer úgy helybenhagyták, hogy hetekig gipszben feküdt otthon. Mariann egy 17 éves fiún akart segíteni, aki szétrúgta a nő lábát.

– Az ember nem a pénzért lesz mentő. De egyre kevesebb igazi beteget láttam, és úgy teltek le a műszakok, hogy az orvosi táskát sem nyitottam ki – tette hozzá Mariann, aki végül egy fővárosi kórházban lett nővér.

Devizaper: utolsó szög a koporsóba?

Újabb ügyek landoltak itt
Fotó: Nyíri András
2015. április 7. Három ügyben is az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordultak törvényszéki bírák azt kérve, hogy minősítse az Alaptörvénybe ütközőnek azt a kúriai jogegységi pontot, amelynek alapján az adósok mentesülhetnének az árfolyamkockázat rájuk hárításától. Az indok: a legmagasabb bírói fórum ezzel nem jogot értelmezett, hanem jogot alkotott.
A Kúria tavaly júniusi jogegységi határozatában kimondta, hogy az árfolyamrés (a devizavételi és -eladási árfolyam használata), valamint az egyoldalú kamatemelés is tisztességtelen, ha nem felel meg azoknak az elveknek, amelyeket a Kúria tett korábban közzé. Erre alapozottan nyújtotta be a kormány a parlamenthez az „adósmentő” törvénycsomagot, amely végül a devizások már ebben a hónapban záruló elszámolásához vezetett (az elszámolásról a részleteket itt találja). Az egész folyamat alatt igen kevés szó esett a jogegységi határozat első pontjáról. Eszerint, ha az adóst egyáltalán nem vagy nem megfelelően tájékoztatták az árfolyamkockázatról, akkor a hitelszerződés részlegesen vagy teljesen érvénytelen. (A teljes jogegységi döntés itt olvasható.)

A három, most az Ab-hez fordulás miatt leállított ügyben az adósok – többek között – azzal támadtak, hogy a kockázatfeltáró nyilatkozat semmis. Azt egyébként, hogy a devizaperek lehetőségét folyamatosan szorítják vissza, jól mutatta: a devizapereket az elszámolási törvény keretében megakasztották. Elgondolkodtató az is, hogy miként összegezte a Kúria asemmisség jogkövetkezményeittartalmazó összefoglaló véleményét. Szerintük a kormány az elszámolási törvénnyel gyakorlatilag kihúzta a semmisségi perek alól a talajt, hiszen érvényessé tette az amúgy érvénytelen szerződéseket is.

Értesültünk olyan perről, amelyben a banktisztviselő hajlandó volt tanúskodni arról, hogy az ügyfelet szóban arról tájékoztatták, hogy legfeljebb tíz százalékkal nőhet majd törlesztője. Úgy tűnik azonban, az ilyesmi nem igazán hatja meg a bírákat. Általában abban merül ki a vizsgálat, hogy az adós aláírta-e az úgynevezett kockázatfeltáró nyilatkozatot.

Azt, hogy a Kúria állásfoglalása azért ennél többről szólhat, jól mutathatja az a három indítvány, amely az Alkotmánybíróságnál landolt. Mindhárom esetben fel tudta mutatni a bank a kockázatfeltáró nyilatkozatot, a törvényszéki bírák viszont ezt nem találták elegendőnek. Az indoklás szerint ugyanis azzal, hogy a Kúria elégtelen tájékoztatást deklarált, tulajdonképpen többletkövetelményt támasztott. A bíróságnak tehát – olvasható egyaránt szó szerint a három végzésben – meg kell állapítania a szerződés semmisségét, amennyiben az általános szerződési feltételek között nem található az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezés. Ezt a kötelezettséget pedig nem írta elő a hitelintézeti törvény.

Kockázatfeltáró nyilatkoznak pedig lennie kell

Szerintük tehát a Kúria a jogszabály által elő sem írt kötelezettségnek nem megfelelő tartalmú (vagy nem is rögzített) szerződéses rendelkezés tartalmához fűzi a semmisséget, mint jogkövetkezményt. Ezért fordultak az Alkotmánybírósághoz azt kérve, hogy minősítse az alaptörvénybe ütközőnek ezt a kúriai jogegységi pontot.
Léhmann György siófoki ügyvéd (aki felhívta a figyelmünket a három beadványra) megjegyezte: a bírák már valószínűleg jól tudják azt, hogy az Alkotmánybíróság miként fog dönteni ebben az ügyben. És sajnos – tett hozzá némiképp keserűen – ő is tudja. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy ha az Ab helyt ad a kifogásnak, akkor valóban csak a kockázatfeltáró nyilatkozatok meglétét vizsgálhatják majd a bíróságok. 
Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy ilyen iratot a banknak (lízingcégnek) fel kell tudni mutatnia. (Ezt az alkotmánybírósági beadványok is hangsúlyozzák.) Márpedig a devizás autóhitelek esetében ez nagyon sokszor elmaradt. Nem véletlen, hogy – mint arról korábban írtunk – a devizás autóhitelek hetven-nyolcvan százalékában lehet egyezkedni.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát! 
Szerző: Az Én Pénzem

"Demográfiai forradalom" zajlik Magyarországon, az iskolások között a pedagógusok jelzése alapján két olyan megye is van, ahol minden 3. gyermek cigány.
Népességrobbanás látszik, és nem csak keleten, de már a Dunántúlon is - írja a jobbliberális Válasz.hu a balliberális HVG egyik cikke alapján. De arról persze szó sincs, hogy még ezek a riasztó adatok is sokkal "enyhébbek" a valós helyzetnél. A HVG Papp Z. Attilának, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete igazgatójának kutatását idézi.
A kutató cselesen kerüli ki azt az 1993-as szabályt, miszerint nem lehet közvetlenül adatokat gyűjteni a cigány gyermekekről. Az országos kompetenciamérés során ugyanis a pedagógusoknak meg kell becsülniük a hozzájuk járó "roma diákok" arányát. Eszerint országosan 15 százalék a gyermekek között a cigányok aránya, van azonban néhány kiugró adat.
A főváros VIII. kerületében az iskolába járó gyermekek 43 százaléka cigány, és a VII. kerületben is messze az országos átlag feletti, 23 százalék ez az arány. Összesen hét kerületben tíz százalék feletti a cigány diákok aránya, a főváros összességében pedig 8,6 százalék. Az országban 298 olyan iskola van, ahol a "roma kisebbség" (azaz többség) alkotja a többséget. A megyék közül a legmagasabb arányban Nógrádban "tanulnak" cigány gyermekek (34,3 százalék), majd Borsod-Abaúj-Zemplén következik 32,8 százalékkal, megelőzve Szabolcs-Szatmár-Bereget ( 28,7 százalék).
A korábban legnagyobb arányú cigány populációval rendelkező Hevesben 22,5 ez az arányszám, Jász-Nagykun-Szolnokban pedig 20,4 százalék. Meglepő, hogy a Dunántúlon található Somogy több kelet-magyarországi megyét is megelőz 22,4 százalékos arányával, Baranyában 18,9 százalékkal szintén kiugró a növekedés. Tolnában pedig 16,8 százalék a cigányok aránya. Az országban legalacsonyabb arányban Győr-Moson-Sopronban élnek cigány gyermekek (4,2 százalék). Csongrádban az iskolások 5,1 százaléka, valamint Vasban, 5,2 százaléka "roma".
A 2011-es népszámlálás adataival nem vethetők össze a mostani számok, de a tendenciák már akkor is látszottak. A népszámláláson - önbevallás alapján - 316 ezer cigányt regisztráltak, ez három százaléka volt a magyar lakosságnak. Erőteljes növekedés már akkor is látszott, ez az adat 153 százaléka volt a 2001-ben mértnek. A valóság pedig ennek a többszöröse...
(Harcunk.info Kuruc.info/Válasz/HVG nyomán)

Brókerek, akik átverték a világot

Százötven évnyi börtönre ítélték a történelem hírhedt csalóját – Bernard L. Madoff hatvanötmilliárd dollárt lopott el

Bódy Géza – 2015.04.08. 15:38
Mi a közös a Quaestor-botrányban, Tarsoly Csabában és a világ legnagyobb szélhámos brókereiben? Piramisjátékszerűen szedték el ügyfeleik pénzét, fedezet nélkül, az átlagosnál messze nagyobb hasznot ígérve. Szintén közös bennük, hogy alighanem ügyvédeik tanácsára maguk vallották be bűnüket, ám ez sem segített: van, aki százötven évnyi börtönt kapott, hatvanötmil­liárd dollár szárad a lelkén. A dominók 2008-ban kezdtek dőlni, amikor kitört a pénzügyi válság.
Ha nincs a 2008-as pénzügyi válság, a csalássorozat még évekig nem derül ki (Fotó: Reuters - Brendan McDermid)
A legnagyobb csalónak százötven év börtön járt, 2009 óta tölti büntetését Bernard L. Madoff. Az „üzletember”, a Nasdaq – New York-i technológiai értéktőzsde – volt elnöke, a Bernard L. Madoff Investment Securities alapítója és vezetője a történelem legnagyobb piramisjátékának kiagyalója volt. A botrány 2008 végén robbant ki. Az elmaradt hozamokkal együtt 65 milliárd dolláros kárt okozott ügyfeleknek. A hozamot nem a befektetéseiken elért nyereségből fizette ki, hanem az új befektetők számláit csapolta meg. A legtöbb pénzt, 7,3 milliárd dollárt a Fairfield Greenwich Group veszítette el, de a Pioneertől kezdve a BNP Paribasig több tucat cég szerepelt a károsultak listáján, amely 163 oldalt tett ki a vádiratban. A csalássorozat a hetvenes évekig nyúlt vissza. A felügyeleti szervek nem találták nyomát annak, hogy akár egy részvényt is vettek volna az átvert ügyfelek. Pedig évente többször is kaptak elszámolást, hogy milyen részvényekkel, mekkora nyereséggel kereskedtek. A piramisjáték központja a befektetéssel és befektetési tanácsadással foglalkozó üzletág volt, ez teljesen elkülönült a brókertevékenységet végző Madoff Investment Securitiestől. Eleinte még ömlött a pénz Madoff magánvállalkozásába, leginkább az üzletember kapcsolatainak köszönhetően. A nyolcvanas években nem is volt különösebb probléma, a tőzsdék szárnyalása és az újabb befektetők miatt mindenkinek ki tudta fizetni az ígért nyereséget. Ha nincs a 2008-as pénzügyi válság, akkor a csalássorozatra valószínűleg még évekig nem derül fény. A befektetők azonban egymás után döntöttek úgy, hogy ki akarják venni a pénzüket, és egyre kevesebb új befektető maradt, akiknek a pénzéből ki tudta volna fizetni a régi ügyfeleket. A kártyavár összeomlott, amikor ügyfelei hétmilliárd dollárt követeltek tőle, amit már nem tudott kifizetni. Korábban elemzők találgatták, a vélemények ma is megoszlanak, mi a titka annak, hogy Madoff két számjegyű hozamokat tudott felmutatni, állandóan változó gazdasági környezetben. A kártérítések ma is tartanak az elhúzódó pereskedések miatt. Enyhítésnek a büntetésben az sem számított, hogy Madoff a csalást maga vallotta be.

Az amerikai tőzsdefelügyelet nem sokkal a Madoff-botrány után újabb, ötvenmillió dolláros brókerbotrányt leplezett le. Egy Philadelphia környéki pénzalap menedzsere, Joseph Forte is becsapta ügyfeleit: ő is a korábbi befektetőket mindig az újabbak pénzéből fizette ki. Forte azt hazudta, hogy kötvénybefektetésekben, valamint különböző deviza- és határidős ügyletekben forgatja meg a pénzt. Jelentős hozamokról tett hamis jelentéseket a befektetőknek, miközben folyamatos veszteségei voltak: dollármilliókat vont ki magánhasználatra, és az új befektetésekből fizette ki a korábbi ügyfeleket. Mint kiderült, az 53 éves Forte 1995 óta működtette Ponzi-sémáját, nyolcvan ügyfele volt. Legtöbb ügyfelét 2000 és 2002 között, a tőzsde hanyatló időszakában szerezte azzal, hogy különlegesen magas kamatot ígért. Cége 1995 és 2008 között évi 37,96 százalékos hozamot számolt el úgy, hogy 1998 és 2008 között 3,3 millió dolláros nettó vesztesége volt. Forte nem jegyeztette be cégét a tőzsdefelügyeletnél, csalását nem a hatóságok leplezték le, hanem Madoffhoz hasonlóan saját maga vallotta be.

A fehérgallérosoknak rossz korszakuk volt ez az időszak, szintén 2009-ben vették őrizetbe Nicholas Cosmót, az Agape World vezetőjét, akit négyszázmillió dolláros pénzügyi csalással gyanúsítottak. Cosmo egyszer már megjárta a börtönt befektetési csalások miatt, 1999-ben 21 hónap szabadságvesztésre ítélték. A csaló bróker egyébként ezzel az üzletével kispályásnak számít, de az elv a többiekéhez száz százalékban hasonló.

A floridai alapkezelő, Arthur Nadel háromszázötvenmillió dollárt lopott el, hasonló módszerekkel. Amikor ez kiderült, hirtelen eltűnt, de az FBI megtalálta. Nadel a New York University Law Schoolon végzett, ingatlanközvetítéssel foglalkozott a hatvanas évek óta. Cégét 1999-ben alapította az akkor még ismeretlen, számítógép által generált kereskedelmi és befektetési programokkal, amelyeket Bernard Madoff is használt olyan nevek alatt, mint Walhalla, Viking, Victory és Scoop Real Estate.

Hasonlóképpen gyanús az indianai befektetési tanácsadó Marcus Schrenker esete, aki szintén ebben az időben „tűnt el”, majd magánrepülőgépével balesetet színlelve saját halálát próbálta eljátszani a floridai Gadsden megyében, de túlélte és szintén rács mögé került.

Így indult egykor a pilótajáték
Charles Ponzi, a rendszer kitalálója a hatalmas inflációt használta ki
Ponzi-sémának nevezik azt a pira­misjáték­elv alapján működő, a befektetők naivitását kihasználó csalási szisztémát, amikor hatalmas profitot ígérnek, és a szédületes haszon által vonzott újabb befektetők pénzéből mindig az előző kör befektetőit fizetik ki. A rendszer egy idő után összeomlik a saját súlya alatt. Az olasz születésű Charles Ponziról nevezték el, aki a huszadik század elején óriási méretű csalást hajtott végre e séma alapján. Lényege az, hogy elméletben ugyanazon termék vagy értékpapír valahol mindig olcsóbb. Mindez alacsony költséggel gyorsan nagy hasznot hajthat. A gyakorlatban és jól működő pia­con ilyen ritka, de Ponzi pilótajátékának kezdetekor – 1918 – az országok közötti, infláció miatt elmozdult valutaárfolyamokat nem igazították egymáshoz. Egy Olaszországban vásárolt kötvényt – a költségek levonása után – négyszáz százalékos hozammal lehetett az Amerikai Egyesült Államokban értékesíteni. A konstrukció működött, tíz dollárból néhány hét alatt negyvenet csinált: embereket fogadott fel, akik mesés jutalék ellenében hajtották fel neki a kuncsaftokat. Ponzi ötven százalék hasznot ígért 45 nap után, száz százalékot pedig kilencven nap után, miközben a bankok öt százalékot adtak egy egész év alatt. A rábízott vagyon februárban már ötezer dollár volt, márciusban harminc-, májusban 420 ezer. Ugyanakkor egyre többen kezdtek gyanakodni, azt állítva, hogy Ponzi az új beszállók pénzéből fedezi a kiszállók nyereségét, és a rendszer csak addig működik, amíg a sok új beszálló elég pénzt tol be. A férfi cégére bízott pénzből 160 millió postai kötvényt kellett volna venni, de forgalomban csak 27 ezer darab volt. A posta egy idő után megszüntette az értékpapír tömeges eladását és visszaváltását. A hatóság kiderítette, Ponzi nem fizetőképes, a nyomozás pedig hétmillió dolláros adósságot mutatott ki a csalónál, hat bankot döntve be. Tettéért csupán néhány évet kapott, ám pénzét elkobozták és szegényen halt meg a pira­misjáték atyja.

Alapvető volt a bizalomvesztés
A Lehman Brothers „szelleme” még ma is kísért
A történelem egyik legsúlyosabb világgazdasági válsága kezdődött a Lehman Brothers pénzügyi vállalat bedőlésével. Veszteségei a mai napig kísértenek: a cég már csaknem 37 milliárd dollárt visszafizetett a hitelezőknek, és 2016-ig még további 28 milliárd dollárt fizet többek között magyaroknak is, hiszen különböző alapokon keresztül hazánkban is számos magánember bukott a vállalat csődjén. A Lehman volt a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, egyben a világ vezető brókercége. A 158 éves New York-i cég korábban már számos krízist, például az 1800-as évek vasúti csődjeit, majd az 1929-33-as nagy gazdasági világválságot is átvészelte, 2008-ban azonban a nem fizető adósok és az ő hiteleikkel fedezett értékpapírok árfolyamának összeomlása végül bedöntötte. A csőd közvetlen oka az volt, hogy a Lehman nem tudta kifizetni a Barclays és a Bank of America követeléseit, a két cég pedig nem volt hajlandó tovább tárgyalni az adósságok átütemezéséről. A 2008 augusztusában még húsz dolláron is forgó Lehman-részvények a csőddel egy pillanat alatt értéktelenné váltak. A világ tőzsdéin évtizedek óta nem látott eladási hullám söpört végig. Mivel senki sem bízott senkiben, a bankok még magas kamatok mellett sem voltak hajlandók kölcsönözni. A Lehman csődjével sorra dőltek a dominók, egyre több csaló bróker került lakat alá.

  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/21819/Brokerek_akik_atvertek_a_vilagot?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.KX7HkJap.dpuf

Fideszország – az inkorrekt politika országa

Annyi, de annyi ügy lenne, amiről tudnék írni, de már sokszor teljesen feleslegesnek tartom, hogy leírjam! Minek? Kinek?
Kit érdekel egy olyan történet, hogy Pest megye, egyik településén, feketén kivágtak több hektár erdőt, ami a helyi erdész és a település polgármesterénekközös üzlete volt? Az erdő kitermelését a helyi cigányság végezte, a fát eladták polgármesterék, a hulladékot megkapta a cigányság, majd volt pofájuk bejelenteni, hogy ismeretlen tettesek kivágták az állami gazdaság erdejének egy részét. 
3 – 4 éve történt, hozzám mostanság jutott el a történet, települést, neveket nem írhatok, mert jogokat sértenék vele, tanuk vannak, de névvel senki nem vállalja a történetet. Így azt kell írnom, történetem fikció!

Hogyan fordulhat elő 
Magyarországon olyan eset, hogy egy kistelepüléspolgármestere lakhatásért cserébe, a család 14 éves kislányát használja szexuális vágyainak kielégítésére és ugyanez a polgármester bevezeti asegélyosztó díványt?! Hiába jelenik meg róla írás, hiába történik feljelentés, nyomozás nincs! polgármester pedig tovább dicsekszik azzal, hogy az ő személye érinthetetlen, és minden jobb nőt bármikor megkaphat a településen, azon a településen, amelynek vagyonát elsikkasztotta!Joggal érzik azt az emberek, hogy nincs jogbiztonság, hogy teljesen mindegy mit csinál a károsult, esélye sincs! Legfeljebb, ha nagyon küzd az igazáért, talánbíróság elé kerül az ügy, ahol évekig elhúzódik, és ott általában az nyer, akinek jobb az ügyvédje.

Számtalan példa van arról is, amikor 
van név, van bizonyítható bűncselekmény ésmég sem történik semmi! Elég csak utánanézni az interneten, hogy átlagban Magyarországon 1 kilométer kerékpárút, hány forintba kerül! Elárulom!

Ma Magyarországon, 1 kilométer kerékpárút átlag 20.000.000 forintba kerül!
Azt sem gondoltam volna, hogy 
egy darab nyílászáró (ablak) behelyezésének, rögzítésének munkadíja, 68,720 forint, igaz Uniós pályázaton elnyert pénzből történt a körülbelül 80 nm boltrész felújítása, és így érhető a tető is 40 millióért…
Itt van az Orbán meggazdagodásról szóló könyv a NARANCSBŐR!Ferenczi Krisztina könyvének elolvasása után, azon gondolkodik az ember, hogy lehet Magyarország miniszterelnöke szabadlábon!
NARANCSBŐR című könyv nincs bezúzatva, betiltva, cáfolva, bárki megveheti, ennek ellenére nincs nyomozás, nincs ügy, mintha csak egy sci-fi irodalomlenne.

Másik példa!
Felcsút polgármesterének vagyonosodását akarták vizsgálni.
Azért, 
mégiscsak lenyűgöző, hogy valaki 6 milliárd forinttal gazdagodik 4 év alattTörtént valami? Semmi! A bíróság elutasította a keresetet, mondva nem közérdekű adat.Soroljam a többi ügyet?
A kismillió titkosítást! A trafik, föld mutyit? Soroljam a stadionépítéseket, a Fidesz közeli cégek nyertes pályázatait?
Nagyon elegem van ebből az országból, ahol a kapcsolatok számítanak, nem pedig a valós teljesítmény!
Amúgy pedig megérdemeljük, nagyon is megérdemeljük!
- Amikor a rendvédelmi dolgozók tiltakoztak, az őket ért méltánytalanság miatt, odaálltunk melléjük? 
- Amikor a rokkantak, fogyatékosok jogait intézte el a kormány jött bárki tiltakozni?
- Amikor a diákok tüntettek, jöttek a szülők, segíteni, ott voltunk mellettük?
Mindenkit magára hagytunk, nem a mi ügyünk! 
Mindig volt kifogás, hogy miért nem álltunk ki a Fidesz ellen!
Hol hideg volt, hol meleg, hol dolgozni kell! Tisztelet a kivételnek!
Hát megérdemeljük! 
Tényleg elhiszi bárki, hogy az elmúlt "nyóc év" alatt rosszabb volt?
- Basszus nézzétek meg az akkori árakat!
- Vegyétek le mindenről a 2% plusz Áfát!
- Nézzétek meg az akkori és mostani valutaárfolyamot!
- Nézzétek meg akkor hány kilométer út épült, mert most közel a nullához!
- Mennyi volt akkor az államadósság és mennyi most!
MÁR NINCS VÁLSÁG!
...és Gyurcsány alatt a tandíj, a vizitdíj miatt őrjöngtetek, hugyoztátok telibe a Kossuth teret. Azért mert azt mondta a Csányi féle vállalkozóknak, hogy el lehet menni az országból, ha nem tetszik, hogy nekik is kell adózni!
 
Azért hisztiztetek, mert kimondta, hogy ez egy „kurva” ország!
Hát az! Sajnos ez egy „kurva” ország, csupa gyáva, szolgalelkű, önző emberrel, akik nem látnak tovább az orruknál!
TISZTELET A KIVÉTELNEK!

OSZTOGATÁS HELYETT FOSZTOGATÁS MISKOLCON

Gyakorlatilag háborús állapotokat eredményezett az az ételosztás, amit ma a miskolci Városháza térre szervezett meg több civil szervezet, köztük a Gyermekétkeztetési Alapítvány, illetve a miskolci cigány önkormányzat.
A kiosztott több száz adag tartósélelmiszer-csomagból volt, akinek több, másnak viszont egyórás sorban állás és tízperces közelharc után egy csomag sem jutott - írja az Origo tudósítója.
A helyi tudósítás szerint  a szervezők felkészületlensége és a "csomagokért érkező rászorulók türelmetlensége" egyaránt közrejátszott abban, hogy szinte megrohamozták és kifosztották a standot.
Az egyik szervező, a miskolci cigány önkormányzat elnöke, Váradi Gábor az Origónak elismerte: a káoszban előfordult, hogy valaki 4-5 csomagot is elvitt. A 6-800 szétosztott csomagból mintegy félezret hozó Gyermekétkeztetési Alapítvány munkatársa, Király Gábor is arról beszélt: tülekedés, tumultuózus jelenetek voltak, és a végén sokan, mintegy 150-en üres kézzel távoztak.
sdf
Voltak, akik a sorból dobálták ki a csomagokat a rokonoknak, így többet is hazavihettek. Másoknak viszont még egy csomag sem jutott. Többen úgy érezték, veszélyben vannak a nagy tömegben. Volt olyan gyerek, akit a szülei hazaküldtek a nagyszülőkkel, mert attól féltek, hogy agyontapossa a tömeg - írja az Origo.hu.
A portál beszámolója szerint tíz perc alatt elfogyott az összes élelmiszercsomag, fél négyre ki is ürült a tér, de néhányan csalódottan még álldogáltak. Ők azt mesélték, hogy több kisebb gyerektől és terhes nőtől is elvették felnőttek a már megszerzett csomagokat.
Mint ismert, korábban Kriza Ákos fideszes polgármester politikai hangulatkeltésre hivatkozva elutasította, hogy a Gyermekétkeztetési Alapítvány ételt osszon a városban. Ezért aztán a miskolci civilek maguk kezdtek élelmiszergyűjtésbe.

"Nagy a szegénység, még buszjegyre sem telik"

Váradi Gábor az Origo kérdésére azt is megjegyezte a szegénységről: az avasi lakótelepen sok helyütt csak gyertyával tudnak világítani, másoknak pedig a számozott utcákban "nem jutott húsvétkor ünnepi menü, legfeljebb rántott leves", mások pedig azért nem tudtak eljönni, mert például a hírhedt számozott utcákban élők közül sokaknak egy buszjegyre sincs pénzük.

Uzsorásoknak jutott az adomány?

Miskolcon ma a lakosság 65 százaléka él a létminimumon vagy az alatt, lenne tehát kin segíteni, elsősorban munkahelyteremtéssel és bérrendezéssel - mondta az Alfahir.hu érdeklődésére Jakab Péter. A Jobbik miskolci képviselője szerint jól láthatóan az MSZP társzervezeteként megjelenő „civilek” annak adták iskolapéldáját, hogyan kell a valóban rászorulók helyett azokat támogatni, akik az életüket arra rendezték be, hogy élősködjenek Miskolc és az ország szociális ellátórendszerén. Az arcok jól ismertek voltak számunkra: jelentős hányaduk élen jár abban, hogyan kell a gyermekek nevelésére biztosított támogatást élvezeti cikkekre költeni, az ingyen kapott élelmiszercsomagokat pedig uzsorás módjára értékesíteni a cigánytelepeken. Ők nem élelmiszercsomagot, hanem hatósági eljárást érdemelnek gyermekveszélyeztetésért, hiszen kiilleszkedett életmódjukkal, gyermekeik szándékos éheztetésével súlyosan veszélyeztetik egészséges fejlődésüket. Kriza Ákosnak pedig a hazug sikerpropaganda helyett a 65 százalék csökkentésén, az arra valóban érdemesek felkarolásán kéne dolgoznia - mondta lapunknak a segélyosztásra reagálva Jakab.

Valami nagyon nem stimmel itt

Mint ismert a Hegedűs Zsuzsanna féle Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány elhíresült "akcióiról" az Alfahir.hu többször is beszámolt korábban. Orbán Viktor főtanácsadója ugyanis előszeretettel adományoz vetőmagot, vagy élő állatot. Utóbbiak túlnyomó részét aztán a "rászorulók" szépen gondosan fel is falták. Persze a valódi felelősök nem a mezőgazdaságot és állattenyésztést hírből sem ismerő segélyezettek, hanem maga az alapítvány és vezetői: mint korábban megírtuk, a beszámolási kötelezettségéről éveken át "megfeledkező" alapítványt gyakorlatilag állami cégek munkavállalóinak "önkéntes" támogatásaiból tartják fent.
De jól emlékezhetünk arra a tragikomikus jelenetsorra, amikor a kerepesi cigánysorlakmározott egy jót a csávázott vetőkrumpliból, amitől bizony napokig a wc-n trónolhattak a helyiek.
A rászorulók támogatásával természetesen semmi baj nincsen, ha az valóban a rászorulóknak megy, s olyan módszerrel, amivel ők is élhetnek. Mert a fenti példáknak így bizony nagyon nincs értelme.

Az se jó, ha Polt nem ismeri a jogot, de az se, ha igen 

Lencsés Károly 2015.04.06 13:42 NOL 
A legfőbb ügyészhez címzett nyílt levelében a veszprémi Bősze Ferenc ügyvéd - aki nemrég független jelöltként indult az időközi választáson - arra kérte a Magyar Ügyvédi Kamarát, foglaljon állást, hogy mi a tapasztalat a Polt Péter által jogsértőnek minősített gyakorlattal kapcsolatban. 
A legfőbb ügyész ugyanis a parlamentben azt hangoztatta, hogy Tarsoly Csabát azért nem hallgatták ki korábban gyanúsítottként, mert az "minden emberi jognak ellentmond". 
M. Schmidt János / Népszabadság 
Ügyvédek sora mondja, hogy amit a legfőbb ügyész állít, az egyszerűen nem igaz

Az ügyvéd szerint ezzel a kijelentéssel az egyik lehetséges baj, hogy nem igaz. Vagyis: esetek sora bizonyítja, hogy valakit előbb tanúként, majd gyanúsítottként hallgatnak ki egy ügyben. Ha az érintett emiatt kifogást emel, közlik vele, hogy ez a nyomozási taktika része. 

Bősze állítja, a másik lehetséges baj az lehet, hogy Polt mégis igazat mondott, vagyis Tarsoly tanúkénti kihallgatásának valóban az volt az akadálya, hogy azzal sértették volna az emberi jogokat. Ebben az esetben viszont - hangsúlyozza -, Magyarországon a nyomozó hatóságok minden emberi jognak ellentmondó gyakorlatot folytatnak. Az ügyvéd azt kéri Polttól, döntse el, hogy a két lehetséges rossz közül melyiket választja. A legfőbb ügyész, illetve a Magyar Ügyvédi Kamara válaszának ismeretében Bősze szerint újabb kérdést lehet majd feltenni a parlamentben: Tarsoly kihallgatásának elmulasztása, vagy a tömeges jogsértés okán kell-e "felhorkannunk, s legyen jogunk a jelentős érdeksérelem orvoslását kérni". 

Polt egy hete jelentette ki a parlamentben, hogy "aki potenciális gyanúsított, az nem hallgatható ki előzőleg tanúként". Azóta folyik a szakmai vita erről, és ügyvédek sora mondja, hogy amit a legfőbb ügyész állít, az egyszerűen nem igaz. A büntetőeljárási törvény gyakorló jogászok szerint ezt nem tiltja, bizonyos esetekben pedig egyenesen elkerülhetetlen, hogy egy tanúból később gyanúsított váljék, például egy ismeretlen tettes által elkövetett emberölés esetén sokszor ki kell hallgatni az összes szóba jöhető tanút, beleértve a hozzátartozókat, barátokat, ismerősöket, és az esetek egy részében szinte biztosan közülük kerül ki az elkövető - hallottunk egy konkrét példát. Szakértők szerint ugyanez lehet egy bonyolult gazdasági bűncselekmény miatt folytatott nyomozás során is: aki bármit tudhat az ügyről, azt idézni szokták. 

A tanú a vallomást kétségkívül csak kivételes esetben tagadhatja meg, s igazmondási kötelezettség is terheli, ám a fair eljárás része, hogy jogi képviselő segítségét veheti igénybe, s ki kell oktatni arról, hogy hallgathat, ha magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná. Ez forrásaink szerint elegendő biztosítékot nyújt arra, hogy senki ellen nem fordíthatják a saját vallomását. Az már viszont erősen vitatható - állítják -, ha úgy idéznek valakit tanúként, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján előre tudni lehet: az illető néhány órán belül biztosan gyanúsított lesz. 
 
Karancsi Tibor: Bárminemű összefüggés felfedezése, csak a képzelet szüleménye lehet! :)

Felettébb gyanús, hogy a Magyar Nemzeti Banknak nem tűnt fel semmi a Quaestor-kapcsán

A szocialisták tehetnek erről is, 9654. fejezet

Sok mindenről lehet sejteni az ország mai rákfenéi közül, hogy arról bizony a szocialisták tehetnek, de van olyan bűnük is, amit eddig elképzelni sem tudtunk: kiderült, hogy azért kell most felújítani az L. Simon László államtitkár családi vállalkozásaihoz is vezető Fejér megyei utakat, mert a szocialisták már megígérték a felújítást, de sosem teljesítették.
Néhány nappal ezelőtt írtuk meg, hogy L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára egy saját munkáját dícsérő Feol.hu cikkben bejelentette, hogy felújítják a 62-es út Gárdony és Zichyújfalu közti szakaszát. A 444 pedig kiszúrta, hogy az az útszakasz bizony az, amelyik a Simon Panzióhoz és az L. Simon Borászathoz vezet. Mindkét cég L. Simon László családi vállalkozása.
A miniszterelnökség egy kedden este kiadott közleményben viszont tagadta, hogy L. Simon üzleti érdekeinek ehhez bármi köze lenne.

"A Gárdony és Zichyújfalu közötti közút felújításával egy több mint fél évtizeddel ezelőtti, még a szocialista Bajnai-kormány idején tett ígéretet teljesít a kormány a 2007-2013-as KözOP-os maradványforrás átcsoportosítása révén. Tehát nem azért újítja fel a Magyar Közút Zrt. a Gárdony és Zichyújfalu közötti utat, mert az L. Simon László miniszterhelyettes által is tulajdonolt kft. panziójához vezető bekötőút is ehhez csatlakozik" - írták a közleményben, hozzátéve, hogy a felújítás nagyon jól illeszkedik a Velencei-tó körüli vidékfejlesztési projektekbe is.

NEM KAPNAK FIZETÉST A GYŐRI FUTBALLISTÁK

A márciusban nehéz helyzetbe került Győri ETO FC nem tud fizetni labdarúgóinak - a Nemzeti Sport információi szerint.
"Nincs pénz a kasszában, nincs miből fizetni a játékosoknak"
 – nyilatkozta a napilapnak Sasa Stevanovic, a győriek sportigazgatója, hozzátéve, hogy keresik a megoldást a kialakult helyzet megoldására.
A korábbi kapus elmondta azt is, hogy a nehézségek ellenére a játékosok becsülettel dolgoznak, sőt, vállalták, hogy minden körülmények között végigfutballozzák a szezont.
"Hétről hétre megyünk előre, szombaton a Kecskemét ellen is csak az egyik tribünt nyitottuk ki, hogy kevesebb legyen a költségünk. Nagyon fontos lenne, hogy a szurkolók mellénk álljanak, jó volna, ha a szombati, Nyíregyháza elleni mérkőzésre is minél többen jönnének ki"
 - hangsúlyozta Stevanovic, aki kedden a magyar szövetségnél járt, hogy megtudja, mit kell tenniük azért, hogy a klublicencünk rendben legyen.
A győri klub azután került nehéz helyzetbe, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége március 9-én öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását.
Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát másfél hete helyezték előzetes letartóztatásba, a nyomozóhatóság megkezdte a vagyonvisszaszerzési eljárást, ennek részeként múlt hétfőn a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.

HLSZ: bérgarancia alapra lenne szükség

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) szerint a Győr esete ismét rávilágít arra, hogy szükség lehet egy bérgarancia alap létrehozására. Horváth Gábor, a HLSZ főtitkára az MTI-nek elmondta, folyamatosan egyeztetnek a győri futballistákkal, akik második hónapja nem kapnak fizetést.
"Leginkább a jogi lehetőségekről tájékoztatjuk őket, hogy ha nem oldódik meg a mostani helyzet, miként juthatnak hozzá a bérükhöz"
 - közölte Horváth Gábor.
Hozzátette: a játékosok a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes bizottságához is fordulhatnak, amely kimondhatja a szerződésszegést, s így szabadon eligazolhatnak. A labdarúgók azonban - ahogy fogalmazott - még "toleránsak, kivárnak".
A HLSZ főtitkára emlékeztetett rá, hogy korábban már létezett ilyen esetre egy béralap, amely azonban kiürült. Szerinte a klubok és a játékosok közös szándékán múlik, hogy újra létrehozzanak a mostanihoz hasonló esetekre egy bérgarancia alapot, amelyből pénzhez juthatnának.

2015. március 2. hétfő

Ennél a nagyságrendű pénznél nincsenek pártszínek – Portik Tamás ingatlanokról, olajos alvilágról, politikai kapcsolatokról

portik
Golyófogónak mondja magukat, a kilencvenes évek éjszakai életének ismert alakjait Portik Tamás az Átlátszónak adott interjújában. Üzleteik hasznát 70-80 százalékban a politika fölözte le – mondta. Nem érzi kétségbeesett, üres vagdalkozásnak, hogy az utóbbi időben beállt abba a sorba, akik minden sötét ügy mögött a magyar bűnüldözést a rendszerváltás óta különböző posztokon irányító Pintér Sándor belügyminisztert látják, de utal más felső kapcsolatokra is.
Jó nyomon járt az Átlátszó, amikor a belvárosi ingatlanbotrány kapcsán azt pedzegetette cikksorozatában: lehet kapcsolat az ingatlan-kiárusítással föltűnően jól járt Pápa-Szetlik család, a rokonságukba tartozó miniszterelnöki bizalmas Habony Árpád, illetve az ingatlanügyekhez közvetve – szintén kedvezményezett volt üzlettársa révén – kötődő Pintér Sándor belügyminiszter között. Legalábbis ezt igyekszik elhitetni a Pápa Marianne üzletasszonnyal – saját közlése szerint – baráti kapcsolatban állt Portik Tamás a kilencvenes évek éjszakai életének ismert figurája is.
Cikksorozatunk előző részei
Belvárosi ingatlanmutyi III.: a kofakirály örökségétől Portik Tamás letartóztatásáig
Belvárosi ingatlanmutyi II.: mi lenne Pintérből egy Rejtő-regényben?
Belvárosi ingatlanmutyi: a Rogán-Habony-Pintér tengely?
Portik a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben (bv) adott interjút az Átlátszó munkatársainak. Ő, úgy fest – már-már a hihetőség korlátait feszegetve – nem kicsit felnagyítja Pápának a hazai közéletre gyakorolt állítólagos szerepét. Azt viszont – már csak azért is mert kettejüktől független források is alátámasztják – alighanem ő mondja jól: szemben az üzletasszony cáfolatával erős nexus volt közöttük két éven keresztül, egészen Portik 2012-es letartóztatásáig. Az egykori olajvállalkozó, utóbb az online médiapiacon is befektető férfi az olajos alvilágról is elárult mindeddig ismeretlen részleteket.
Portik nincs túl jó állapotban, szinte semmiben sem emlékeztet a róla korábban megjelent fotókon látható fiatal férfire: korosnak nem tűnik ugyan most sem, de elhatalmasodott bőrproblémája miatt nem engedélyezte például videó vagy fényképfelvételt sem az Átlátszónak. Felkészült volt, kézzel sűrűn teleírt papírokkal teli mappával érkezett a bv-intézet kápolnájába, ahol beszélgettünk. Tizenkétszemközt: interjúalanyunkat két bv-s kísérte, s a beszélgetésen részt vett a bv két sajtós munkatársa is.
Arra készülök, hogy kijövök innen. Naponta kocogok az udvaron, diétázom, én kelek elsőként az ébresztőre – sorolja Portik, miközben az őt kísérő őrökre pillant, visszaigazolást kérve. Egyikük bólint: így van, ahogy a letartóztatott mondja.
Rács mögötti életmódja felvetésünk nyomán került szóba: súlyos, főben járó bűncselekményekkel, négy ember életét követelő robbantásos merénylettel (Aranykéz utca), illetve emberölésre felbujtással (Prisztás-gyilkosság) vádolják, ha bűnösnek bizonyul, aligha szabadul hamar, az sem kizárt, hogy soha többé. Vagyis kénytelen minden lehetőséget megragadni, adott esetben a hangzatos konteók terjesztését is.
Mindez azért merült föl, mert mondandójának vissza-visszatérő eleme volt a Pápa-Pintér kapcsolat – amit egyébként perének legutóbbi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon is kifejtett – miszerint Pápa Marianne valóságos agytröszt, ő diktál Habonynak, partnere pedig mindebben Pintér Sándor. “Pápa Marianne irányít, az van, amit ő mond” – hangsúlyozza.
Ha ez így kétségtelenül töményen is hangzik, a szereplők közötti kapcsolat nem feltétlenül légből kapott: Habony Pápa volt férjének, Szetlik Ferencnek az unokaöccse. Szetlik és Pintér története a józsefvárosi piacnál kapcsolódik egybe: a vállalkozó működtette a kínai bolhapiacot, amelynek kereskedői Pintér egykori biztonsági cégében látták a megmentőt a terület őrző-védőinek keménykedései ellenében.
Portik pedig Pápa Marianne – Szetlik özvegye – barátja volt. “Nagyon jól ismertem, rendszeresen találkoztunk, utaztunk, nyaraltunk együtt, nem csak Marianne-nal, hanem a családjával is” – fogalmazott.
Bár az ingatlanbotrány kitörése után az üzletasszony közleményben cáfolta a viszonyt, ebben az esetben alighanem Portik állítása fedi jobban a valóságot. És nem csak mivel a nexus közismert tény volt kettejük környezetében, ráadásul a médiát is bejárta már korábban (a Szetlik után megörökölt piac bezárásakor megjelent tudósításokban), hanem azért is, mert most Portik több olyan részletet árult el a család életéről, amit nem tudhatnak csak a legbelső bizalmasok.
Portik Tamás: Szetlik Ferencet, Feri bácsit is ismertem, még a Józsefvárosból. Marianne-nal azonban csak a kétezres évek végén, egy bírósági tárgyaláson találkoztam először, ő tanú volt, én pedig a hallgatóság tagja: az egyik vádlott az ismerősöm volt, érdekelt az ügy. 2010-ben mélyült el a kapcsolatunk.
Átlátszó: Tudomása szerint Pápa Marianne tartotta a kapcsolatot volt férje rokonával, Habony Árpáddal?
PT: Ha jól emlékezem, mi is találkoztunk egy családi eseményen, az viszont biztos, hogy Marianne rendszeresen beszélgetett vele skype-on. De én nem éreztem igazán fontos embernek Habonyt. Aki fontos volt, az Pintér Sándor.
Á: Ön rálátott a Szetlik-Pápa család gazdasági ügyeire is?
PT: Természetesen. Az ingatlanokra is. Szabadon ment az üzlet.
Á: Honnan hallottak a lehetőségről?
PT: Csipak Péter keresett meg… Tudja ki a Csipak Péter?
Á: Belvárosi ingatlanberuházó.
PT: Mondjuk így. Szóval előjött azzal, hogy Tomikám, kéne pénz a Belvárosra. Pasaréten találkoztunk egy étteremben, nem hinném, hogy letagadná, ha megkérdezik, de ha igen, gondban lesz, mert van hangfelvétel, biztos helyen. Szerintem ő maga is érezte annak idején, hogy nem volt teljes a bizalmam: egyik találkozónk előtt például megmotozott, hogy nem vagyok-e bedrótozva.
Á: A médiát megjárt Károly körúti és Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlanokon túl szerzett valamit akár ön, akár a Szetlik-Pápa család a kerületben?
PT: Igen, de egyelőre nem szeretném megmondani a pontos címet.
Á: Egyéb kerületekkel is kötöttek ingatlanüzleteket?
PT: Az I. kerületben remek boltokat csináltunk.
Portik – azon túl, hogy két, Mátyás templom környéki lakóingatlan megszerzéséről számolt be pontos cím említése nélkül -, megnevezett egy korábban a szórakoztatóiparban érintett vállalkozót, aki elmondása szerint a strómanja volt két budavári üzlethelyiség megszerzésében. Az illető az Átlátszónak elismerte, hogy ismerték egymást régről Portikkal, de a közös üzletet tagadta, és kapcsolatuknak nem lelni nyomát egyéb hozzáférhető adatbázisban sem, az ingatlanok pedig bérlemények az I. kerület tulajdonában.
Budavár önkormányzatának sajtóreferense szintén cáfolta a kapcsolatot. Az Átlátszónak küldött válaszukban azt is írták, arról sincs tudomásuk, hogy a Portikhoz kötődő üzleti kör önkormányzati ingatlant vásárolt volna a kerületben (ahol egyébként a belvárosinál 10 százalékkal kisebb, 20 százalékos a bérlőknek járó kedvezmény).
Á: A belvárosi szabályok szerint a bérlők voltak jogosultak a kedvezményes vásárlásra. A gyakorlatban azonban ez nem egyszer úgy festett, hogy vagy a bérlő cég cserélt gazdát az ingatlanvásárlás napjaiban, vagy a bérlő egyszerűen lemondott az elővásárlási jogáról valaki másnak a javára. Ezt vajon hogyan lehetett náluk elérni? Hiszen nagy lehetőségtől, a harminc százalékos kedvezménytől estek el.
PT: Lehet, csak nem volt elég tőkéjük, nem? Pusztán elméletben: a fantáziájára bízom…
A belvárosi ügyekhez, a Portik-kapcsolathoz fontos adalék a Népszabadság korábbi közlése, miszerint a hivatali visszaéléssel gyanúsított Rónaszéki László volt V. kerületi jegyző ellen azok a hatóságok tettek feljelentést, amelyek történetesen Portik, valamint a diszkókirályként számon tartott Vizoviczki László érdekeltségei és lehetséges bűntársai után kutakodtak. Rónaszékinek aktív szerep jutott az ingatlanügyekben is: a kedvezményes kiárusítás idejének nagy részében, 2013-ig ő vezette a kerületi adminisztrációt.
Ugyanakkor szembetűnő, hogy Portik csak a politikai jobboldalhoz köthető ügyletekről beszél (holott például Szetlik-Pápa-féle Komondor Zrt. 2002-ben és 2009-ben szerzett ingatlanokat a szomszédos VI. kerületben, amelyet ekkor a néhai Verók István MSZP-s polgármester irányított). A 2014-es választási kampányban éppen a jobboldal egyik kedvenc toposza volt a keresztapaként vádolt Portik összemosása a politika baloldalával, e legenda alapját Portik és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója 2008-as találkozói szolgáltatták.
PT: Megállapodtunk ott valami konkrétumban?
Á: Azt valóban nem, de a leírt beszélgetéseket olvasva úgy tűnik, legalábbis volt valami bizarr egyetértés, összekacsintás maguk között…
PT: Rosszul látja. Kétszer ebédeltünk együtt, ráadásul kísérőkkel, nyilvános helyen. Közepesen érdekes puhatolózó tárgyalások voltak, de valójában csapda Pintér kérésére. Az ő érdeke volt, hogy odamenjek, exponáljam magam.
Á: Ezt kifejtené, kérem, kicsit részletesebben?
PT: Pintér abszolút orbánista, a miniszterelnök első számú támasza. Kereste a lehetőséget azoknak a lejáratása, akiket a Fideszen belüli ellenzéknek tart…
Á: De hogy jön ide Pintér? Biztonságpiaci vállalkozó volt ekkoriban. Hogyan vette rá önt, hogy elmenjen Laborchoz? És Laborcot, hogy fogadja magát?
PT: Vajtó Lajos üzletember, a lóversenyvállalat akkori igazgatója közvetítette ki a találkozókat, ő mindkét irányban jó kapcsolatokat ápol. Vajtó Pintér embere.
E közléssel kapcsolatban valóban támadt egy olyan érzésünk, hogy „kevesebb több lenne”. Az elhangzott tények ellenőrzésekor már egy gyors google-keresés is elgondolkodtató eredményt hozott. Az ominózus találkák után jelent meg a Népszabadságban, hogy 2009 novemberétől a Vajtó-vezette Nemzeti Lóverseny Kft. napi 60 ezer forintért két hónapon keresztül Pintér akkori cégét, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t bízta meg Overdose, az akkori sztártelivér 24 órás őrzésével.
A versenyló védelmét nem a tulajdonos (ekkoriban még kizárólag Mikóczy Zoltán, a „nemzeti elkötelezettségű mágnások”, köztük a Közgép révén Simicska Lajos később szálltak be az egyébként csúfos eredményeket produkáló üzletbe) rendelte meg és fizette ki, hanem az állami érdekeltségű kft. Vajtó akkor úgy indokolt, hogy még így is spórolnak.
Pár napja újra közösen szerepelt a nevük a bulvárhírekben: a „sztármenedzserek” csapata nyerte a 17. Valentin-napi páros teniszversenyt, amivel a Magyar Afrika Társaságot támogatták a szervezők az egyébiránt éppen illusztris vendégköréről is ismert Tabáni klubban. A győztes csapatot erősítette Vajtó is, a politikusokét pedig mások mellett Pintér.
A tiszteletet, amit érez a korábbi-jelenlegi belügyminiszter iránt egyébiránt maga Vajtó nem rejtette véka alá, sőt a Vadrózsa étteremben tartott Portik-Laborc találkozón szóba is hozta a leíratok szerint. Úgy vélte, Pintér komoly ember és jó családapa, akiből a Horn-kormány belügyminisztere, a Pintért az országos rendőr-főkapitányi posztról leváltó Kuncze Gábor csinált ellenséget. „A legnagyobb titkok tudója ő, nincs hozzá hasonló”.
Vajtó – akinek ismerői ma sem titkolják, hogy az üzletember profi, nagytudású szakpolitikusnak tartja Pintért, de tévedésnek tartanák ebből bármiféle következtetést levonni – ott helyben azzal indokolta a randevú összehozását, hogy remélte, fény derül az “utóbbi idők egyik legfontosabb, megfejtetlenül maradt bűnesetére”, amelyhez Portiktól vártak információkat.
Hogy melyik ez, legfeljebb sejteni lehet: a beszélgetésen kiemelten sok szó esett a Fenyő-gyilkosságról. Fenyő János médiavállalkozó 1998-as kivégzésével egyébként jelenleg ugyanazt a Jozef Rohacot vádolják elkövetőként, akinek az Aranykéz utcai merényletet is a terhére rója az ügyészség – ezért tárgyalja egy ügyben a bíróság a két esetet -, csakhogy utóbbiban ismerni vélik a felbujtót (Portik), míg a Fenyő-ügyben húsz éve hiába keresik a főkolompost.
Á: Ön a kilencvenes évek emblematikus olajcége, az Energol Rt. igazgatója volt. Beszállítójukként tevékenykedett az ETL, amelynek fontos posztjain akkori MSZP-s prominensek, köztük Karl Imre korábbi engergetikai kormánybiztos is ültek (Karl tudomásunk szerint történetesen részt vett az említett tabáni teniszgálán is).
PT: Hangsúlyozom, hogy én az Energol marketing igazgatója voltam, az üzletekre nem láttam rá, tőkét gyűjtöttem a tevékenységhez, ez volt a feladatom. Általánosságban szólva: ennél a nagyságrendű pénznél nincsenek pártszínek. Száz egységnyi haszonnál együtt mozognak.
Á: Mit jelentett a mindennapos gyakorlatban az „együtt mozgás”?
PT: Mi alapozta meg az olajozást? A parlament 1993-as törvénye.
Á: Fiatal olvasóinknak: a milliárdos hasznot hajtó olajbűnözés azon alapult, hogy úgymond szociális megfontolásokból alacsonyan tartották a háztartási tüzelőolaj (hto) árát, míg a vele azonos kémiai összetételű gázolajét a piac diktálta. Az üzlet kézenfekvő volt: hto-ként beszerzett olajat kellett gázolajként értékesíteni. Jól mondom?
PT: Tökéletesen. Mégis, hogyan ment volna mindez a hto-t jóárasító törvény, majd a hatóságok együttműködése nélkül?
Á: Úgy képzelem a parlamenti lobbit, hogy egy-két beavatott törvényelőkészítő tudja, melyik szabály kinek kedvez, a többség „csak” gombokat nyomogat. (Portik erre rábólint.) A beavatottak közül megemlítene néhány nevet?
PT: Régi dolgok ezek.
Á: Húsz éve nem hagy nyugodni: ha összeáll pár nehézfiú, hogy céget alapítson…
PT: Milyen nehézfiúk? Az egy másik műfaj. Kis ország kis pontjai voltunk.
Á. Szóval összeállnak, 1994-ben megalapítják az Energolt, és amikor vezérigazgatót keresnek, megtalálják Csikós Józsefet, aki rendőr ezredesként ment nyugdíjba, korábban az MSZMP kb propaganda alosztályát, majd a BM sajtóosztályát, később a BM Adatfeldolgozó Hivatalát vezette. Hogyan ment a kaszting? Ajánlotta valaki Csikóst?
PT: Eleinte magam sem hittem benne, hogy ez ekkora üzlet lesz az egész. Hogy tudnánk a MOL ára alá menni? – kérdeztem, persze akkor még nem született meg hto-törvény. Csikóst Drobilich Gábor egyik hölgyismerőse hozta, de hogy pontosan kicsoda, arra sajnos már nem emlékezem.
Á: Titkosszolgálati fedőcégnek indult az Energol?
PT: Nem.
Á: Csikós esetleg hozott magával olyan aktákat a BM-ből, amivel zsarolhattak egyes döntéshozókat?
PT: Viccel? Ötmillióért bárki múltját kinyomoztatom, akár most, innen. Mindent megtudok róla. Nem kellett ehhez Csikós.
Á: Most ilyen-olyan okokból eljárás alá került a kilencvenes évek éjszakai életének szinte valamennyi, még életben lévő legendás alakja, Ön, Vizoviczki László, Veress István, Tanyi György, de még a számos friss esetben a vádat tanúvallomásokkal segítő…
PT: Hazudozó, rágalmazó!
Á: …terhelő vallomásokat szállító Radnai László is. Mintha a bűnüldözés most érezné fontosnak retusálni a közelmúlt történelmét. Ön szerint mi folyik?
PT: Egy közös van a felsorolt nevekben: valamennyien ismertük a mechanizmust, tudjuk, hogy ki van a lánc végén. Ezt mondom nem csak én, ezt mondta Tasnádi, ezt mondta Clodo, ezt mondták az olajbizottság tanúi, véletlenül? Maga szerint elképzelhető az olajozás, elképzelhető, hogy Vizoviczki szórakozóhelyein csak az nem tudta, hogy drogot lehet szerezni, aki a holdon élt? Évtizedeken át? Aki Dokkban megfordult, mit látott? Kitágult pupillájú, sebes orrú fiatal politikusokat látott, újdonságok ezek? Évi 20-25 milliárd forint forgalomról beszélünk. Hol a pénz maga szerint? A haszon legfeljebb 20-30 százalékát tehettük zsebre. Golyófogónak hívtam magunkat: mi ülünk, ha baj van, ha még nagyobb, akkor minket lőnek szitává.
Á: Sokáig mégis úgy festett, védőangyalok őrzik. Az Energol-nyomozás elrendelése után egy évvel kezdték csak körözni 1997-ben. 2003-ban pedig elévülésre hivatkozva lezárták az aktáit. Elmondja, hol bujkált?
PT: Nem szeretném. Mondjuk úgy, hogy hasonló esetben célszerű elhagyni az országot. Azt viszont ne feledje, hogy az Energolosok többségét a bíróság végül felmentette, és a többiek is enyhe ítéletet kaptak. Végigbujkáltam egy felmentéses adócsalási ügyet, majd hazajövök, nyilvánosan élek, illusztris emberekkel mutatkozom, miközben állítólag olyan bűncselekményeket követtem el, mint amiket a terhemre rónak? Nonszensz.
Á: A kétezres években visszatért és vállalkozott, az ingatlanbefektetéseit már említettük, beszélne a többi érdekeltségéről? Sajtóhírek magához kötik az online médiában érdekelt Generál Média-csoportot. Valóban az öné?
PT: Tényleg nem beszélek erről. Én arra készülök, hogy ezek az ügyek, amik miatt most itt vagyok, hamarosan széthullanak, és én szabadon távozom.
Ennél kicsit bőbeszédűbb választ adott Portik az eredeti beszélgetés során, bár a Generál Médiát firtató kérdésünk elől már akkor is kitért, vissza is kérdeztünk: “Csak nem az akkor Lázár János jelenlegi kancelláriaminiszter vezette Hódmezővásárhellyel kötött ingatlanügylet miatt?”
A Generál Média internetes hirdetésekért vásárolt meg egy iskolát a hozzá tartozó telekkel. Most mindenesetre kihúzni kérte a szövegből a cégre vonatkozó részeket – amiben volt szó nem csak a hódmezővásárhelyi ingatlanbizniszről, de például arról is, hogy mi mindenre használható a cégcsoportba tartozó MyVip közösségi portál adatbázisa -, hogy miért, amikor ennél látszólag rázósabb kérdésekben nem tagadta meg a közlést, csak tippelni lehet. Környezete mindazonáltal állítja, a Generál Média a szorult helyzetben lévő Portik adu ásza lehet.
A Portik Tamás által emlegetett személyeket reagáltattuk az elhangzottakra
Pintér Sándor (a BM sajtófőosztálya útján): Pápa Mariannet nem ismerem. Portik Tamás érdekeiről Portik Tamást kérdezzék.
Kosik Kristóf, Habony Árpád ügyvédje: Ügyfelem semmilyen kapcsolatban sem áll a nevezett személlyel.
Ruttkai Tamás, Csipak Péter ügyvédje: Csipak Péter úr soha, semmilyen üzleti kapcsolatban nem állt Portik Tamással, és sem a belvárosi befektetéseire, sem semmi másra, soha nem kért és nem kapott pénzt Portik Tamástól. Portik Tamás úr valótlan közlésével kapcsolatosan Csipak Péter úrnak nem áll módjában segíteni Önnek. Az Ön levelében megfogalmazott, vagy idézett állítások sem részleteiben, sem egészében nem felelnek meg a valóságnak éppen ezért amennyiben a válaszunkkal ellentétes tartalmú információt sejtetnek, vagy hoznak nyilvánosságra, úgy azzal megsértik Csipak Péter úr személyiség jogait, melynek jogi következményei Önöket fogják terhelni.
Pápa Marianne nem reagált megkeresésünkre.
Rádi Antónia
Fotó: innen.

2015/04/11

A hét infografikája: a tikriti vereség után ekkora iraki terület van az ISIS kezében

800irak
A New York Times rendszeresen segíti látványos illusztrációkkal az Iszlám Állam elleni küzdelem könnyebb megértését. Legfrissebb ábrájuk lett nálunk a hét infografikája.
A New York Times keddi cikkében elemzi, hogy Tikrit bevétele után milyen nehézségekkel találja magát szemben az iraki kormány.
A Bagdadtól 140 kilométerre északra található, kétszázhatvanezres lakosságú Tikrit visszafoglalásáért vívott csata az Iszlám Állam (vagy ISIS vagy ISIL) elleni küzdelem új modelljének főpróbáját jelentette. A várost tavaly nyáron foglalta el az Iszlám Állam, és március-április során foglalták vissza az amerikai és iráni katonai, illetve belföldi paramilitáris egységek támogatásával iraki kormányerők. Az iraki oldalon harcoló húsz-harmincezer fegyveres túlnyomó többsége síita vallási milíciák tagja volt, az iraki hadsereg és szunnita milíciák részéről egyaránt néhány ezer fegyveres vett részt a harcokban. Az irániak néhány tucat katonai tanácsadóval segítettek, az Egyesült Államok légiereje pedig bombázta a várost.
Iszlám Állam az Átlátszón
Részletes, elemző cikkünk a Világtérkép blogunkon: ISIS: a terrorizmus elleni harc újabb fejezete
A Vice News angol nyelvű dokumentumfilmje: Érdekli milyen belülről az ISIS állama?
A tikriti offenzívát az irkai kormányerők a milliós lakosságú Moszul visszavétele előtti főpróbaként kezelték. Ez azonban nem állja meg teljesen a helyét: az Iszlám Állam uralma alatt élő városból szinte  a teljes siíta lakosság elmenekült, mostanra csak szunniták maradtak Moszulban. Ha ezt a várost is síita milíciákra támaszkodva próbálja bevenni az iraki hadsereg, az számos problémát okozhat.
Ráadásul még mindig óriási iraki terület áll az Iszlám Állam befolyása alatt. A New York Times cikkébe illesztett grafika ezt ábrázolja.
irak800isis
A képen a sárgított területek állnak az Iszlám Állam teljes uralma alatt, a befolyási övezetük határát pedig a pöttyözött vonal jelzi.
Az amerikai napilap rendszeresen segíti látványos illusztrációkkal az Iszlám Állam elleni küzdelem könnyebb megértését. Az Iszlám Állam 2014 nyári váratlan előretörését szemléltető, műholdas képek felhasználásával készült lélegzetelállító infografikájukból származik ennek a cikknek a címlapképe is.
Sarkadi Nagy Márton

Orbán és a büdös fej

Magyarországon most egyrészt a nem kormánypárti sajtó ellehetetlenítése zajlik. Még akkor is, ha majd kedves kommentelők ideírják, mit buhogsz öcsém, a te cikkeid is megjelenhetnek, hát médiaszabadság van. Megjelenhetett, igaz, ámde ettől a Fidesz és kis barátai még a teljes ellehetetlenülésünkön dolgoznak. Kell ez a nagy ideológiai harchoz, meg aztán az a pénz is jól jön, amely a megszerzett csatornákon keresztül a közpénzből a Fidesz-közeli magánzsebekbe vándorol.

Másrészt meg a közpénzből fenntartott közmédia totális elfoglalása zajlik. Nap mint nap újra és újra. Aki kritikusan szól a kedves vezető rendszeréről az rövidesen megkapja a magáét. Az sem feltétlenül baj, ha egy kicsit hamisított a beszámoló - a lényeg a végső győzelem. A fenébe az efféle nyavalygással, hogy igazság, meg hiteles beszámoló. A közmédia dolga, hogy kiszolgálja a rendszert.

Kollégáink, akik a köztévé előtt éhségsztrájkolnak erre az elfogadhatatlan működési módra kívánják felhívni a figyelmet. Mi erre a reakció? Ott kötnek beléjük, ahol csak lehet. Rendszeridegenek, ebben az új vircsaftban az ellenállásnak kevés helye maradt. Itt csak helyeselni és bólogatni szabad, mert a többi büntetést von maga után.

Van egy diszkrét bája, hogy a komenisták ellen keményen harcoló Fidesz egy olyan embert ültetett a közmédia élére, bizonyos Böröcz Istvánt, aki finoman szólva, még nem teljesen tisztázta magát az ügynökvád alól. (1989. május 24.-én szervezte volna be a legenda szerint Bartha János r. százados a III/III-ba, Nádasdy fedőnév alatt, "anyagi érdekeltség" alapján. Kétségtelen, jelentéséről nem szól a fáma és így a törvény szerint nem is nevezhető ügynöknek.)

Nos, e Böröcz nem azzal foglalkozik, hogy legalább a látszattal törődne és valamifajta közszolgálatiság-szerűségre szorítaná a tévét. Nem. Ő igen kisstílűen a tüntetők vegzálásával tölti jól fizetett napjait. Gondolom, tisztes prémium várja rövidesen.

Mindenesetre arra jó ez, hogy egyre többen ismerjék fel e hatalom valódi természetrajzát. A Böröczöknek menniük kell.

És mert fejétől büdösödik a hal, ceterom censeo, Orbán Viktornak is mennie kell.

Semmis lesz a forintosítás? 

Kedves devizakárosultak! Most kell összefognunk, és erőt felmutatnunk! 
Semmis lesz az adósmentés? Brüsszel vizsgálja a Léhmann-panaszt - írja a SomogyOnline. 
Valóban az uniós jog helytelen átültetése, vagy értelmezése állhat fenn - ezt válaszolta Léhmann Györgynek Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nevében Veronica Manfredi, a brüsszeli Európai Bizottság jogérvényesülési és fogyasztópolitikai főigazgatóságának vezetője. 
A siófoki jogász Junckernek írt levelében arra hívta fel a figyelmet: a tavaly nyáron a magyar parlament által elfogadott devizaadós-mentő törvény nemcsak az alkotmányt, hanem az európai uniós jogot is sérti, egyben korlátozza a panaszosok hozzáférését az igazságszolgáltatáshoz. 
"A levélben megfogalmazott érvek előzetes értékelése alapján úgy tűnik, hogy valóban az uniós jog helytelen átültetésére vagy értelmezésére vonatkozó, tagállammal szembeni panasz esete áll fenn" - áll a főigazgatóság vezetőjének válaszában. Arról is tájékoztat Veronica Manfredi, hogy Léhmann György levelét a panaszkezelési adatbázisba iktatták, és azt az Európai Bizottság értékelni fogja. 
- Hájjal lehet kenegetni - felelte a siófoki ügyvéd arra a kérdésünkre, hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal olvasta a válaszlevelet. - Nagyon úgy tűnik, hogy - amint azt kezdettől fogva állítom - az Európai Unió alaptörvényébe ütközik az általam fércműnek titulált adósmentő jogszabályunk, ami az alapja a javában zajló elszámolásnak, forintosításnak. Ha pedig az Európai Bizottság ezt majd egyszer valóban ki is mondja, annak drámai következményei lehetnek. 
Én mindenesetre ezen levél birtokában az összes peremben felfüggesztést kérek addig, amíg a bizottsági állásfoglalás meg nem születik. Az adósmentőnek nevezett törvény alapján meg kéne, hogy szüntessék a bíróságok ezeket a pereket (holott fogyasztói szerződésben az igazságszolgáltatást nem lehet akadályozni, ez szintén uniós alapjog), de úgy vélem, mivel immár egyértelmű, hogy a bizottság vizsgálja a panaszomat, szó sem lehet megszüntetésről. Vagyis viszem tovább a pereket. Az a hazai törvényekből is világos: ha a per eldöntése előzetes eljárástól függ, akkor azt addig fel kell függeszteni. 
Léhmann György amondó: az Európai Bizottság jövőbeni állásfoglalása az egész adósmentő jogszabályt teheti semmissé visszamenőlegesen. Éppen e törvény alapján zajlik most az elszámolás és forintosítás, a bankoknak e hónap végéig kell megküldeni az elszámolást az adósoknak, majd rövid időn belül csökkentik követelésüket. 
- Az uniós jogszabályok megkerülésével nem lehet "erőszakosan" elszámolni, forintosítani - így a siófoki jogász. - Az általam várt európai bizottsági döntés ennek a jogalapját döntheti romba, ez visszamenőlegesen érvénytelenítheti az egész elszámolást, forintosítást. Gondoljunk bele: a bankok néhány hónapon belül fizetnek az adósoknak, az európai bizottsági döntés után azonban nyilván azonnal visszakérnék ezt a pénzt, hiszen ha semmis az egész törvény, akkor a követelés-csökkentésnek is megszűnik a jogalapja. 
Blama ide, vagy oda, meg kéne ezt fontolni alaposan a kormánynak és akár most, azonnal felfüggeszteni az elszámolást és forintosítást, ha nem akar hülyét csinálni magából. Most ugyanis nagyon úgy áll, hogy megnőtt az esélye, amit kezdettől mondok: fiúk, ez így nem fog menni, Magyarországon lehet bármilyen törvényt alkotni, azt a bíróságokra kényszeríteni, sőt, akár Alkotmánybírósággal is elfogadtatni, de az emberek százezreit tönkretevő, valójában éppen hogy bankmentő csalássorozathoz az Európai Unió nem fog asszisztálni... 
A forintosítás sem garancia semmire 
A devizahitel-szerződések tele vannak további, bírósági vizsgálatra váró tisztességtelen pontokkal Léhmann György szerint, egy korrekt elszámolás előtt ezeket mind ki kéne belőle iktatni és azt követően meghatározni, mennyivel tartozik az adós, mit követelhet a bank. 
A forintosítással azonban megszűnik a szerződések peresítési lehetősége! 
Az ügyvéd arra is felhívja a figyelmet: hiába hangoztatják a kormányzati szereplők, tévesen értelmezik a kúriai állásfoglalást, az árfolyamkockázat sem minden esetben és teljes egészében az adóst terheli. S Léhmann szerint arra sincs semmi garancia, hogy a most forintosított hitelek törlesztőrészlete később nem emelkedik ugyanúgy az egekbe (egy jegybanki kamatemelkedés következtében), mint ahogyan a svájci frank esetében történt. 
Mindeközben a kényszerforintosítás kapcsán a Magyarországi hitel károsultak petíciót nyújtottak be, demonstráltak és közmeghallgatáson ismertették valós helyzetüket, amely a kényszerforintosítással teljes kiszolgáltatottságba taszította őket.
Bízzunk benne, hogy az átvert devizakárosult magyarok összefogása és kitartása meghozza a várt eredményt, és az igazság végre a Horvát példa alapján a felszínre tör. A devizahitelnek álcázott befektetési ügyletek megkötésére a magyar károsultak szerződéses akarata nem terjedt ki! 
Kapcsolódó: 
   Fogadási csalás/az évezred egyenlegcsalása Mi van a deviza kulisszák mögött? I. 
   Nagyon felgyorsult a kivándorlás 
   Fosztogatásba fulladt az ételosztás Miskolcon 
   NEGYED ÉVSZÁZADDAL A "RENDSZERVÁLTÁS" UTÁN: Húsvéti ételosztás a Blaha Lujza téren 
 
Fogadási csalás/az évezred egyenlegcsalása>> Mi van a deviza kulisszák mögött? I.

Egy teljesen friss felfedezésről, az évezred csalásáról informál a hitelsakkmatt kendőzetlenül, első kézből Bán Károly szájából, a Magyar Hírlap közgazdász újságírójától.
Megdöbbentő tények láttak napvilágot, melyek még az eddigi tényeket is felülírva, alapjaiban rengették meg a "devizahitel" konstrukció miben létét!
Bán Károllyal készült riport nyomán számolok be az általa elmondottakról, és úgy, ahogy azt ő nyilatkozta: szókimondóan, kendőzetlenül, tényekben fogalmazva.
Elöljáróban annyit, hogy kb. 1-2 hónapja lepleződött le az ún. egyenlegcsalás, ami az összes devizahitel konstrukciót érintiNemrégiben tárták fel a csalás mibenlétét, azt, hogyan viszi mind a mai napig is véghez Magyarország bankhálózata a háttér támogatóival szövetkezve az évezred csalását!
Aminek mára már tudjuk a negatív statisztikáját: több ezer ember életet, elvesztett otthont, és éhező gyermekek..
Minden egyes nap 30-40 ezer ember devizahitel ügyletét kezelnek a bankok, így naponta 30-40 ezer embert meglopnak, még most is!
NÉZZÜK A TÉNYEKET!
Lássuk a részleteket, hogyan épül fel az évezred egyenleg csalása, vagy fogadási csalása, a "devizahitel" szélhámosság.
Ma már többen állítják, így a közvélemény is hallhatja, hogy csalást, bűncselekményt követtek el, és követnek el a bankok ma is még Magyarországon 1,5 millió adóssal szemben (kb. 3 millió család).
A többi országban, -ahol voltak devizahitelek, s amit rendezett is az állam- nem fordult elő ilyen jellegű csalás.
ELŐZMÉNYEK
  • A FIDESZ kormány elindítja a 6 % állami támogatott lakáshitel konstrukciókat, otthonteremtés céljából. >>Ez az állami költségvetésből 230-250 milliárd Forintot vett ki.
  • A szocialisták hatalomra kerüléskor eltörlik ezt az államilag támogatott konstrukciót, spórolás céljából.
Eközben 2003. 12. 12.-én a jegybanki alapkamatot 6 %-ról megemelik 11,5 %-ra. 
1 hónap múlva 16 %-ra ugrottak meg a Forint kamatok>>2004.-től a forint hitelek megfizethetetlenek voltak.
  • Jött tehát a "devizahitel szörnyszülött"(mellyel mára kb. 3000 milliárd Forintot vettek ki az adósok zsebéből!)
  • 2007-ben Róna Péter közgazdász figyelmeztet a "devizahitel" hibáira, elmondja: ez egy hibás termék!(Ekkorra már ez egy kifejlett stádiumban volt, 2 év alatt, a lakosság hitelek közel 50%-ka ebben volt nyilvántartva!)
Ezen a megbeszélésen részt vett:
  • miniszterelnök-Gyurcsány Ferenc,
  • pénzügyminiszter-Bajnai Gordon,
  • gazdasági miniszter - Veres János.
  • a MNB vezetése.
FOGALMAK TISZTÁZÁSA
HITEL = ígérvény >>valakinek odaígérnek pl. 5 millió Forintot, létrehoznak egy ekkora keretet, és azon belül szabadon mozoghat az igénylő.
KÖLCSÖN = x összeg tulajdonjogát átruházzák a felvevőre >>X összeget kapok, nem tudok soha többel tartozni.
A devizahitelnél a kölcsön összege (ez van a szerződésekre írva: kölcsönszerződés) oda-vissza változik, tolódik. >> mindezek miatt "ez sem nem hitel, sem nem kölcsön!">> ez egy FOGADÁSI CSALÁS.
A csalás mibenléte
A GVH (Gazdasági Versenyhivatal) is elhitette velünk, hogy a deviza stabil marad>>ez már önmagában csalás.
Itt a devizahiteleknél nincs deviza, ezeknek semmi köze sincs a devizához >>>Forintot adtak oda kizárólag.
Több csalást, trükköt beletettek! 3 fő csalási elem:
  1. A vételi-eladási árfolyam trükkje >> a bank vételi árfolyamon veszi a devizát (Chf, Eur), és eladási árfolyamot alkalmaz, mikor az adós törleszt. (számszerűsítve pl.: 200 Chf/hó a havi törlesztő>>bank veszi 200x245 Ft-ért, adóstól 200x255 Ft-ot kér/hó. Példa: 10 millió Ft felvett hitelnél 10.000 Ft-tal lopták meg az adóst havonta! Ez 1,2 millió Ft-tal emeli a felvett alapösszeget!) Kúria kimondta már: nincs mögötte semmi kockázat, költség a bankoknak, hiszen deviza sincs az ügyletek mögött. A "csere" gyakorlatilag így történik: >> a bankok szolgáltatása a rablás, ennek ellenszolgáltatása azt adós pénze.
  2. Az igazi Hungaricum:  mert ilyet a világon csak Magyarországon alkalmaztak >>a deviza árfolyam változását a tőkére, a felvett kölcsön összegére vetítették ki! (pl: 10 millió Ft felvételkori összeg (az árfolyamrés=vételi/eladási trükk nélkül) 4-5 millió Ft-tal emeli a tartozást, azaz 40-50 %-kal!)

Húsvéti ételosztás a Blaha Lujza téren

CSANÁDI MÁRTON2015. 04. 04. 14:47
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége által létrehozott Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány munkatársai élelmiszert osztottak húsvét alkalmából a budapesti Blaha Lujza téren. Ezerötszáz adag ételt kaptak a rászorulók. A meleg étel mellé tartósélelmiszer-csomagot is kaptak a sorbanállók. 
  
Ingyen ételre várnak a rászorulók a Blahán
Fotó: Bielik István - Origo
1500 adag ételt osztottak ki, sok gyermek is volt a sorban állók közö
Órákig vártak türelmesen, volt, aki családostól jött
Fotó: Bielik István - Origo
Nagypénteken Szegeden 250-en kaptak ételt, a tervek szerint húsvétvasárnap Debrecenben 300 embert lakatnak jól

A Krisna-hívők szervezték az akciót az ünnep alkalmából
Fotó: Bielik István - Origo

 Van, aki minden hétvégén az ilyen helyeket járja, hogy a családjának enni tudjon adni.

Sok idős ember is beállt a sorba
Fotó: Bielik István - Origo
 A rászorulók mindenhol egy-egy tartósélelmiszer-csomagot is hazavihetnek.

Országszerte szerveznek ételosztást ezekben a napokban
Fotó: Bielik István - Origo
 A pécsi önkéntesek 500 kg tartós élelmiszerrel, gyerekprogrammal és édességgel készültek, a helyi családsegítővel karöltve pedig további 10 településen több száz gyermeket látnak vendégül az ünnepen.

Mind a csaknem kétezer adag étel elfogyott
Fotó: Bielik István - Origo
 A húsvéti hétvége sok család számára nehéz időszak, mert a tavaszi szünet ideje alatt az oktatási-nevelési intézményekben az étkeztetés is szünetel. 

Gyümölcs is került a tartós élelmiszerekből álló csomagba
Fotó: Bielik István - Origo
Előfordul, hogy ilyenkor a leginkább rászoruló gyermekek nem jutnak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz.
Egy egész élet néhány szatyorban
Fotó: Bielik István - Origo
A Gallup tavalyi felmérése szerint Magyarországon a gyermekes családok csaknem fele került már olyan helyzetbe 12 hónap alatt, hogy nem tudták megvásárolni a megfelelő mennyiségű ételt.
Liszt, cukor, tészta is került a meleg étel mellé adott csomagba
Fotó: Bielik István - Origo
A válság előtti évekhez, 2006-2007-hez képest közel kétszer annyian vannak azok Magyarországon, akik úgy érzik, élelemre sincs elég pénzük.
Van, akinek hosszú ideje ez az első tál meleg étel
Fotó: Bielik István - Origo
 Magyarországon a legszegényebb 2 millió emberből 700 ezer a gyermek, és közülük 305 ezer falun él.
Sok rászoruló maga keresi meg a szeretetszolgálatokat és kér segítséget
Fotó: Bielik István - Origo
 A fővárosban Dél-Pesten a legnagyobb a mélyszegénység a szakemberek szerint. Főként Kőbányán, Csepelen és Erzsébeten, de a VI., VII., VIII., IX. kerület egyes részein is élnek nehéz sorsúak.

Törökország és Irán felhagy a dollár használatával 

April 7, 2015 Hídfő.net 
Törökország és Irán átáll a nemzeti valuták használatára a két ország közti kereskedelemben, miközben a dollár és euró használatát elhagyják. Ezt Recep Tayyip Erdogan török államfő jelentette be kedden, Hasszan Rohani iráni elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján. 

"Többé nem kívánunk a dollár vagy az euró nyomása alatt maradni, se az árfolyam-ingadozásaiknak kitéve lenni. Ezzel kölcsönösen fokozzuk országaink gazdasági erejét." 
Erdogan hozzátette, hogy Törökország és Irán közt a következő években a kereskedelmi volumen kétszeresére növelését tervezik. 
Először 2014 októberében, Erdogan Iránban tett látogatása alkalmával lehetett hallani arról, hogy Törökország Iránnal és Kínával is tárgyalásokat folytat a nemzeti valuta használatára átállásról, melynek célja az amerikai dollártól és így az amerikai befolyástól függetlenedés. A nemzeti valuta használatának előnyben részesítése egyben az ENSZ által felállított kereskedelmi korlátokat is feloldja, amivel Irán gazdasági elszigetelése sikertelennek nyilvánítható. 
Az iráni központi bank 2015 januárjában jelentette be, hogy felfüggesztette a dollár használatát a külkereskedelemben. Ezt Moszkva és Teherán közös bejelentése követte, miszerint az élelmiszerkereskedelemben teljes mértékben a két ország nemzeti valutájának használatára állnak át. 
Kapcsolódó: 
   Dél-Amerikában bezárják az USA összes katonai létesítményét 
   Törökország blokkolta a közösségi oldalakat 
   A török hatóságok letiltottak tegnap óta. Törökországban nincs facebook, sem twitter és youtube. Éljen a török szólásszabadság! 
   Alex Jones: "a Dodger Stadiont FEMA táborrá alakítják át" 
   Német politikus: a NATO háborús propagandával akadályozza a békefolyamatot 
   Gazdasági káosszal fenyegeti Nagy-Britanniát az EU-tagságról tervezett népszavazás 
   Moszkva nagyot húzott: Vietnam csatlakozik az EEU-hoz 
   Ne támogasd a kárpátaljai magyarság kiirtását! 

Posted on April 2, 2015by hidfo
A Dél-amerikai Nemzetek Uniójának április 10-11-én, Panamában tartandó fórumára központi témává lett nyilvánítva annak kérdése, hogy bezárják az Egyesült Államok összes, dél-amerikai országban üzemeletetett katonai létesítményét. Az amerikai bázisok kérdésének megvitatásáról Ernesto Samper kolumbiai ezredes, a szervezet főtitkára nyilatkozott.
Ernesto Samper
Elmondása szerint a fórumon új alapokra helyezik az Egyesült Államok és a dél-amerikai országok viszonyát, és ennek részeként az USA összes katonai létesítményét bezárják a térségben.
Samper hangsúlyozta, hogy a modern politikában egyik országnak sincsen joga a másiknál magasabb státuszúként feltüntetnie magát, ennél fogva a szankciók alkalmazása is megengedhetetlen. Az ezredes kifejtette, hogy a közelmúltban az Obama-adminisztráció szankciókat hozott Nicolas Maduro venezuelai államfő ellen, arra hivatkozván, hogy az ő személyét Washington nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti. A lépést a dél-amerikai országok kollektív módon a belügyeikbe történő beavatkozásnak tekintik, ennek egyenes következménye lesz az USA katonai létesítményeinek bezárása a régióban.
Az április 10-11-i fórumra eddig 31 vezető jelezte részvételét.

Törökország távközlési hatósága (TIB) egy YouTube-ra feltett üzenetben jelezte, hogy adminisztratív intézkedésként blokkolni fogja a közösségi portálokat, majd ezzel a lendülettel elérhetetlenné tette a  YouTube-ot, valamint a Twittert és a Facebookot is. A nagyszabású tilalommal a múlt kedden  szélsőbaloldali radikálisok által  túszul ejtett, a kiszabadítása során halálosan megsebesített ügyészről készült képek terjesztését akarták megakadályozni.

000 Par7835872
Egy karikatúra a török miniszterelnökkel. A felirat: igen, bannolunk.
Fotó: Ozan Kose / AFP
A Hürriyet című napilap internetes oldala szerint az intézkedés egy bírósági döntés nyomán született, amely elrendelte az ügyész fotóját közlő 166 internetes oldal, köztük a Facebook, a Twitter és a YouTube blokkolását. Az MTI este 9 órakor azt írta, a Twitter blokkolását azóta feloldották, a mikroblogszolgáltató ismét elérhető.
Mehmet Selim ügyészt egy török radikális szélsőbaloldali csoport két tagja ejtette túszul és tartotta fogva hat órán át az isztambuli bíróságon március 31-én - írja az MTI. A túszejtők föltették a netre foglyuk fényképét halántékához szorított pisztollyal. A rendőrség, miután bentről lövéseket hallott, megrohanta az épületet, és végzett a két támadóval. A túsz kiszabadult ugyan, de életveszélyes állapotban szállították kórházba, s ott belehalt sebeibe.

A török igazságügyi szervek már másnap vizsgálatot indítottak négy újság ellen azzal a váddal, hogy hírportáljukon vagy a lap hasábjain közölték az említett fotót.
Az ügyész vezette a vizsgálatot egy tizenéves fiú halála ügyében, akit a tavaly márciusi kormányellenes tüntetések idején a rendőrsök sebesítettek meg. A fiú kómába esett, és néhány hónappal később meghalt. A szélsőbaloldali csoport azt követeli, hogy a fiút halálosan megsebesítő rendőr a nyilvánosság előtt, a televízióban tegyen vallomást, és állítsák "népbíróság" elé.

Los Angeles - A Dodger Stadiont FEMA táborrá alakítják át? 2011. november 30-án, szerdán az Alex Jones Show (Infowars.com adásában), amelynek Alex Jones a házigazdája, s melyet a Texasi Austinban alapítottak, arról számolt be, hogy az Occupy-aktivisták kilakoltatásával párhuzamosan zajlik az amerikai professzionális baseball ligacsapat saját stadionjának a gigantikus FEMA táborrá történő átalakítása. Veszélyes idők jönnek.

FEMA táborok a szemünk láttára!... A katonai gyakorlatok folytatódnak: stadionokat készítenek elő arra, hogy szükségállapot esetén állomáshelyek legyenek.
Katonai gyakorlatozások folyamatban!
Mostanára lehet, hogy már hallottál az Egyesült Államok szerte létesített számos FEMA táborról, amelyek a polgári zavargások idején az amerikai polgárok megőrző központjaiként szolgálnak majd.
A táborok egyáltalán nem összeesküvés-elméletek és történetesen gyors iramban bukkantak fel az USA-ban. Az Infowars nemrégiben valóban egy új fogva tartó központról tudósított, amely a Los Angeles Repülőtérnél található.
De mit szólsz ahhoz, hogy minden stadion egy, az átlagos tekintetek elől elrejtett FEMA tábor, amely csak arra vár, hogy a közeljövőben egy napon használatba vegyék? (Lásd: New Orleans-i Super Dome)
Ennek az ördögi forgatókönyvnek a gyökerei a Reagan/Oliver North korszakig és a REX 84-es programig nyúlik vissza. Azonban, a legújabb Kongresszus még mindig támogatja ezeket a táborokat a terrorizmus elleni óvintézkedések álcája alatt, amely intézkedéseket 9/11 megrendezett támadása és az USA P.A.T.R.I.O.T. Törvénye révén vezetett be Bush2001-ben. Ugyanakkor ezeket már évekkel azelőtt elkészítették, hogy Oklahoma City bombázása után életbe léptek, de ezt mindmáig palástolják az FBI részlegei, miként azt a The Intel Hub bizonyította.
forrrás: 
http://static.infowars.com/
Tegnap egy Los Angeles belvárosa felett lebonyolított, városi hadgyakorlat rázkódtatta meg a helyi lakosokat, miközben négy fekete OH-6 "Little Birds" és egy "Blackhawk" helikopter katonai személyzettel a fedélzetén behatolt az angyalok városába és több hadgyakorlatot hajtott végre aznap.
A különleges műveleti erők által végrehajtott katonai manőverek most már közhelynek számítanak az USA szárazföldjén.
Egy kis ideig a US Bank épülete felett repkedtek, leereszkedtek a parknál, majd elrepültek a Lakers Stadion felett, ahol éppen játék folyt.
A műveleti erők a FEMA tábornak csúfolt Dodgers Stadiont állomáshelyként használták a bevetés végéig.
Ez egy jó példa arra, miként lehet majd a jövőben a stadionokat FEMA táborokként alkalmazni egy szükségállapotszerű szituációban.
A Katrina hurrikán arra jó példa, hogy hogyan dolgoznának együtt a rendfenntartó és a katonai erők statárium idején azon, hogy egy FEMA tábort állítsanak fel egy stadionban.
forrás: 
http://irapl.altervista.org/
A "hadgyakorlat" egy különös aspektusa az AON Torony (egy chicagói felhőkarcoló) bevonása. Ahogy az imént említettük a New York Times január 11-i kiadásában, az AON kivonul az Egyesült Államokból. Az AON vállalat főirodái Ausztráliában vannak, ami a következő kérdést veti fel: vajon Larry Silverstein benne volt az AON-nal a WTC megvásárlásában, a későbbi elpusztításában, majd pedig a 7 milliárdos biztosítási kártérítésében?
Mindezek után logikusan vetődik fel a lehetséges kapcsolat kérdése, miszerint az AON egy olyan biztosítótársaság, amelynek előnye származhatott egy ilyen álcázott Titkos Kormányzati Hadműveletből.
Valójában, Chicago ad otthont az AON részvénytársaság székhelyének az Egyesült Államokban, amelyet a chicagói WTC-nek neveznek. Lehetséges volna egy ellenségesnek beállított hadműveletet és egy azt követő mentőakciót levezényelni az emberek szeme láttára?
Vajon lehetséges volna egy Chicago elleni nukleáris támadás, amely éppen Obama szülővárosa, továbbá lehetséges volna előre megtervezni egy szükségállapot bevezetésének állomásait a G20 csúcstalálkozó és Rham Emanuel bevonásával?
Ez egy összeesküvés-elmélet, vagy a szemünk láttára tervezik meg egy olyan ellenségesnek beállított esemény részleteit, amely - a belföldi terrorizmus következtében - szükségállapotot idézhetne elő?
Ha belegondolunk, a legtöbb nagyobb város rendelkezik elég stadionnal ahhoz, hogy jelentős számú szakadárt (lázadót) helyezzenek el benne.

Posted on April 6, 2015by hidfo
Sevim Dağdelen
A német Bundestag Die Linke frakciójának politikusa, Sevim Dağdelen a Junge Welt hasábjain lehozott publicisztikájában felszólította a NATO Oroszország elleni agressziójának ellenzőit, hogy “mutassanak végre bátorságot” és kezdjenek tömegdemonstrációkat a katonai szövetség lépései ellen. A német politikus szerint háború és politikai konfliktus idején a NATO erőteljes propagandát terjeszt a nyugati országokban a fővonalú médiában, hogy ezzel szándékosan akadályozza a békés rendezést.
A NATO katonai propagandája megpróbálta megakadályozni a békepárti mozgósítást, és ezzel részben sikert ért el. Azokat, akik felszólaltak a 2011-es líbiai agresszió ellen, a líbiai rezsim támogatóinak nevezték. Azokat, akik felemelték hangjukat az ellen, hogy a Nyugat iszlám terroristákat támogat Szíriában, Bashar el-Asszád támogatóinak nevezik. Akik elhiszik, hogy az ukrán konfliktusért a Nyugat felelős, oroszbarátnak nevezik. Ez egy hatékony propagandaséma, amit a média egészére és a kormányokra is kiterjesztenek.”
A Die Linke képviselője szerint ezzel a propagandával magyarázható, hogy nincsenek tömeges békepárti tüntetések az ellen, hogy a NATO fegyvereket kezdett felhalmozni az orosz határ közelében. Dağdelen szerint egy békepárti mozgalom létrehozásához nem csak bátorság kell, hanem egyfajta immunitás a nyugati háborús propagandára.
Vasárnap Francois Jourdain francia altengernagy nyilvánosan kijelentette, hogy eljött a NATO felszámolásának ideje, az európai országok el kell hagyják a katonai szövetséget és meg kell kezdjék a tárgyalásokat Oroszországgal egy új katonai együttműködésről.Ameddig a NATO létezik, semmi nem változhat, Európa az Egyesült Államok vazallusa marad.”

Share this:

2015. április 7., 17:58
Tony Blair szerint gazdasági káosszal fenyegeti Nagy-Britanniát a kormányzó Konzervatív Párt által a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazás.
Blair, aki a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén tíz évig volt Nagy-Britannia miniszterelnöke, és egymás után három választást nyert, egykori választókerületében tartott keddi beszédében kijelentette, hogy David Cameron jelenlegi konzervatív párti miniszterelnök “napirendre vette Nagy-Britannia távozását az Európai Unióból” a népszavazási terv meghirdetésével.
Cameron két éve jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad az idei parlamenti választások után, Nagy-Britanniában legkésőbb 2017-ben népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna, és a brit választók e tárgyalások eredménye alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.
Cameron nemrégiben egy BBC-interjúban – arra a kérdésre, hogy ha a Brüsszellel tervezett tárgyalások nem hozzák a London által várt eredményeket, akkor ő a népszavazás kampányában szorgalmazná-e Nagy-Britannia kilépését az EU-ból – csak annyit mondott, hogy ebben az esetben semmilyen lehetőséget nem zár ki.
Blair – aki a május 7-én esedékes parlamenti választások kampányának kezdete óta először szólalt meg belpolitikai kérdésekben – keddi beszédében kijelentette: a népszavazási terv “a kiszámíthatatlanság árnyékát veti” a brit gazdaságra és káosszal fenyeget. A Munkáspárt volt vezetője szerint Cameron a referendummal valójában csak saját pártja EU-ellenes szárnyának, a radikálisan EU- és bevándorlás-ellenes UKIP pártnak, valamint a brit média egyes “zabolátlanul EU-ellenes” orgánumainak próbál engedményt tenni szavazatnyereség reményében. Ez a kérdés azonban túl fontos ahhoz, hogy ilyen alkuk tárgyává tegyék – tette hozzá.
Blair szerint “a legfurcsább az egészben” az, hogy valójában Cameron sem akarja Nagy-Britannia távozását az EU-ból.
magyartudat.com

MOSZKVA NAGYOT HÚZOTT: VIETNAM CSATLAKOZIK AZ EEU-HOZ

Az év geopolitikai atombombája: Oroszországnak sikerült rávennie az első nem volt szovjet tagköztársaságot, hogy lépjen be az Eurázsiai Unióba.
Vietnam hamarosan szabad kereskedelmi megállapodást köt az Eurázsiai Unióval - jelentette be az orosz miniszterelnök a TASSZ hírügynökség szerint.
Dimitrij Medvegyev megjegyezte: a két ország közötti kereskedelmi forgalom a követező öt évben négyszeresére növekedhet, és elérheti az évi 10 milliárd dollárt is. Az orosz kormányfő két napos látogatásra érkezett Hanoiba, ahol vietnami kollégájával, Nguyen Tan Dunggal is találkozott.
Medvegyev elmondta: Vietnam hamarosan csatlakozhat az Eurázsiai Unió szabad kereskedelmi övezetéhez. A szervezet tagja Oroszország mellett Belorusszia, Kazahsztán és Örményország is.
Az egyezményt várhatóan júliusban írják alá. Ezzel Vietnam lehet az első nem ex-szovjet tagköztársaság, amely (legalábbis részben) csatlakozik az EEU-hoz. A dél-kelet ázsiai ország a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságai közé tartozik. Alapvetően a kínai egypártrendszerű, névlegesen szocialista, gyakorlatilag államilag felügyelt piacgazdasági modellt követik.

április 7, 2015 Hírmondó
Roshen termékek vásárlásával anyagilag támogatod a kárpátaljai magyarság kiirtását. – Csatlakozz a bojkotthoz! A Deres.tv a HVIM és a Betyársereg is csatlakozik a felhíváshoz, hiszen a szóban forgó termékek vásárlásával, közvetve anyagilag támogatjuk a Kárpátalját is megszállás alatt tartó ukrán rezsimet.
Roshen termékek vásárlásával anyagilag támogatod a kárpátaljai magyarság kiirtását. – Csatlakozz a bojkotthoz!
A mai napon a Feltámadunk Facebook oldal hirdetett bojkottot a Roshen érdességipari cég termékei ellen, mivel azok Petro Porosenko ukrán elnök tulajdonában vannak. Nemrég oldalunkon jelent meg egy kétrészes cikksorozat, mely a magyar csokoládégyártás történetét volt hivatott bemutatni. A cikkből nem csupán az derült ki, hogy 2012 óta Porosenko tulajdonát képezi számos olyan édesség, ami a közelmúltban még magyar termék volt, de az is, hogy 2013 óta Oroszország hivatalosan bojkottálja ezeket a termékeket.
Az alábbi felhívás jelent ma meg a Feltámadunk Facebook oldalon:
Ne támogasd a kárpátaljai magyarság kiirtását – Ne vásárolj Roshen termékeket
A Deres.tv web-oldalon nemrégiben egy kétrészes cikksorozat keretében került bemutatásra a hazai csokoládé gyártás története, melyből az derült ki, hogy 2012 óta Petro Porosenko ukrán elnök tulajdonát képezi számos édesség, amit hazánkban is forgalmaznak, sőt a gyanútlan vásárló magyar termékként tartja ezeket számon. Ha Roshen terméket vásárolsz támogatod, hogy Kárpátalja magyar lakossága háborúban vesszen el. A képen látható termékek megvásárlásával Petro Porosenko ukrán elnök vagyonát növeled. Ne küldd a halálba magyar testvéreid!”
10551710_905855559470628_5413457573962835483_o

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nemsokkal később az alábbi vezetőségi közleményt tette közzé a szervezet hivatalos Facebook oldalán:
A mai nap során a “Feltámadunk” Facebook oldal bojkottot hirdetett Petro Porosenko ukrán elnök tulajdonában lévő édességeket gyártó és forgalmazó cég ellen. A szóban forgó édességek, melyek felületes szemlélő számára magyar termékeknek tűnnek, évek óta ukrán tulajdonban vannak. Minden egyes megvásárolt Tibi Csoki, vagy Bonbonetti Francia drazsé megvásárlásával anyagilag járul hozzá a gyanútlan vásárló, a kárpátaljai magyarság frontra küldéséhez. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) csatlakozik a bojkotthoz, és minden jóérzésű magyart arra szólítunk fel, hogy ne finanszírozza kárpátaljai magyar testvéreink kiirtását!
HVIM Vezetőség”
(Deres.tv, Betyársereg)

Izrael tovább fenyegetőzik 

2015. 04. 7. 07:41 MTI - Alfahír 
Izrael nem vetette el az Irán elleni katonai akció lehetőségét, dacára annak, hogy az Iszlám Köztársaság a múlt héten keretmegállapodást kötött atomprogramjáról az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaival és Németországgal - jelentette ki hétfőn Juval Steinic, Benjamin Netanjahu leköszönő kormányának hírszerzési minisztere. 

Az izraeli vezetők szerint a megállapodás egyáltalán nem állja útját annak, hogy Irán atombombát fejlesszen ki, sőt éppen egyengeti előtte az utat, és ez létében fenyegeti Izraelt. 
A Netanjahu vezetésével megalakuló új kormány minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy a nagyhatalmak és Irán a végleges megállapodás kidolgozása közben szigorítsanak a keretmegállapodáson - mondta Steinic sajtóértekezletén. "Izraelnek meg kell tudnia védeni magát bármilyen fenyegetéssel szemben, akár egyedül is. Jogunk és kötelességünk eldönteni, hogy hogyan védjük meg magunkat, főleg abban az esetben, ha nemzetbiztonságunk, sőt puszta létünk kerül veszélybe" - jelentette ki. Hozzátette: Izrael nagyra értékeli, hogy léte fenyegettetése esetére az Egyesült Államok támogatást ígér, de ez nem elég. 
Steinic hétfőn bejelentette, hogy Izrael készített egy tízpontos listát arról, mit szeretne látni a végleges megállapodásban. Eszerint Iránnak le kell állítania a fejlett urándúsító centrifugákkal való kutatást és fejlesztést, csökkentenie kell az üzemelni engedett régebbi centrifugák számát, és teljesen be kell zárnia a fordói föld alatti nukleáris kutatóközpontot. Izrael azt szeretné, ha Irán "tisztázná", milyen erőfeszítéseket tett atomfegyverek kifejlesztésére, erősebb garanciákat akar arra nézve, hogy hogyan szabadul meg a dúsított uránból felhalmozott készletétől, és egyértelmű feltételeket akar azzal kapcsolatban, hogy mikor oldják fel az Iránnal szembeni nemzetközi szankciókat, valamint hogy milyen gyorsan lehet azokat újra bevezetni. 
* * *

Izrael akkor bombázza le az iráni atomerőművet, amikor akarja! Szíria atomerőművét még a szíriai polgárháború előtt a beüzemelés előtti napon bombázta le. Következménye nem lett, mint ahogy nem lesz soha a Gáza elleni bombázásoknak sem. 
Amennyiben Irán atomerőművével meg tudná oldani a hazai szükségleteket, az olaj- és gázkészletét exportálni tudná. Ezzel jól járna a világ, mert egyre olcsóbb lenne az üzemanyag. Ezt azonban sajnos Izrael blokkolni tudja. Már meg is kezdte az ezzel kapcsolatos média hecckampányt. Izraelnek jelentős mennyiségű atombombája van, a 80 milliós Iránnak még atomerőműve sem lehet! (SVSZ) 
Kapcsolódó: 
   Lelőtték a Malév gépét? 
   Amikor Izrael hadserege kilőtte a MALÉV 240-es járatát 
   Tiszaeszlár 2015. április 4. Emlékezés Solymosi Eszterre 
   2007-ben az izraeliek azt állították, hogy lebombáztak egy atomerőművet Szíriában 
   Izrael szíriai atomerőművet bombázott 
   Világszerte növekszik az antiszemitizmus az amerikai külügyminisztérium szerint 
   Szíria szankciók bevezetését követeli Izrael ellen 
   TÖRTÉNELEMÓRA: Izrael a Rotschildok által vásárolt és létrehozott állam 
   Amerika háborúja a terrorizmus ellen csupán hazugság és képmutatás 

Némi egyenlőtlenség látszik a szíriai feltételezett és az izraeli atomprogramok között, mivel az izraeli atomprogram miatt lőtték le annó, J. F. Kennedy-t. 
Joseph Cirincione, a Center for American Progress, a nukleáris politikai igazgatója azt mondta: "A támadás célja a Dair el Zor Szíria. Az izraeli légierő nem célzottan, egy nukleáris telephely ellen, hanem a rakétaraktárak fő tárolóhelyét bombázta az országban. Dair el Zor házai alatt egy hatalmas földalatti bázist, ahol a szíriai hadsereg tárolja a hosszú és közepes hatótávolságú rakétáit, amit javarészt Irántól és Észak-Koreától vásárolt. A izraeli légierő támadása egybeesett a 200 Scud B és 60 Scud C rakéta és alkatrészek érkezésével." 
A "színházi előadásból" megtudhatjuk, hogy Szíria egy 30 kilowattos (nem mega vagy gigawatt) reaktorával készített nukleáris üzemanyagot és izotópokat "egy tucat ország" számára. A kellékek szállítói ugyanazok, mint Irak esetében. Phillips Petroleum, Unilever, Alcolac, Allied Signal, az American Type Culture Collection, és a Teledyne. 
Az már mellékes körülmény az ENSZ számára, hogy Szíria bombázása Izrael részéről, a nemzetközi jogot is sérti, igaz, Közel-Kelet harcikutyája Izrael, kész bárkit megtámadni a környéken, mert nagyívben tesz minden egyezményre, szabályra, jogra és vállalt kötelezettségre. (hungarianrealnews.com
 
Simon Peresz az egyik tévésorozat vastrónján

Lelőtték a Malév gépét?

Rakétát kapott a 240-es járat vagy baleset történt? A Malév gépe 1975. szeptember 30-án zuhant a tengerbe.

A magyar légitársaság három hajtóműves, TU-154-es típusú sugárhajtású utasszállító repülőgépe 50 utassal a fedélzetén repült Budapestről Bejrútba. A hajnali órákban, nyolc perccel a libanoni fővárosba érkezése előtt a Földközi-tengerbe zuhant. A gép már úgynevezett siklópályán volt, leszállás előtti állapotban. A tragédiát senki nem élte túl, a 10 fős személyzeten túl egy utas volt még magyar,

Titkos szállítmány és palesztin harcosok

Bár a történtekről - nagyon szűkszavúan - az MTI is beszámolt, nyilvános vizsgálatot nem folytattak le, a baleset oka máig tisztázatlan. Csupán a gyanús körülmények biztosak. A gép indulását már eleve többször elhalasztották. Az utaslista nem sokkal később eltűnt, ezért csak feltételezés marad, hogy a gépen zömében a Palesztin Felszabadítási Front (PSZF) hazánkban kiképzett és libanoni okmányokkal rendelkező tagjai utaztak. Tény, hogy a PSZF vezetői a megelőző napokban Budapesten tartózkodtak a szervezet helyi irodájának megnyitóján.
A Magyarországon felkészített aktivisták állítólag a libanoni polgárháborúban vettek volna részt, miattuk halaszthatták indoklás nélkül az indulást. Egy másik feltevés szerint - ami nem zárja ki az előbbit sem - a repülőre jelentős mennyiségű fegyvert hordtak fel. E titkos szállítmány felpakolása késleltethette a felszállást. Ezt támaszthatja alá, hogy szemtanúk szerint a repülőt Ferihegyen félreeső helyen várakoztatták, és egy időre megszűnt a repülőtér kivilágítása is. Ezt később áramszünettel magyarázták...

Lelőtték?

Libanonban ekkor véres polgárháború dúlt, amelyben a kommunista országok a palesztin szervezeteket és a baloldali erőket támogatták. A jelen ukrán-orosz konfliktusból is ismerős "katonai tanácsadókkal", titkos fegyverszállítmányokkal. A hadianyagra és/vagy palesztin harcosok jelenlétére való tekintettel sokan a mai napig úgy vélik, a Malév 240-es járatát lelőtték, a feltételezett támadók pedig Izrael és Szíria. A magyar-szovjet-libanoni vizsgálóbizottság pedig nyilván azért nem csinált "balhét", mert nyakig sáros volt.
A zuhanás előtt néhány tanú tűzgömbként írta le a gépet, ami még a levegőben történt robbanásra utal. Mindenesetre a repülő nem semmisült meg, de kormányozhatatlanná vált, a tengerbe zuhant és ekkor robbant darabokra.
Még azt sem tudjuk biztosan, mi lett az áldozatok maradványaival. A hivatalos verzió szerint azóta is mindannyian hullámsírban nyugszanak. Egyes források viszont arról számoltak be, hogy a tragédiát követően számtalan lebegő holttestet sikerült kiemelni a tengerből. A muszlimok annak rendje és módja szerint megkapták a végtisztességet, míg a többieket egy part menti tömegsírba temettek. Most, 39 évvel az események után is ennyit tudunk.

A Malév 240-es járatának története (Teljes film)

1975. szeptember 30-án a Malév szovjet gyártmányú TU-154-es gépe Bejrút közelében egy izraeli rakétatalálat után a tengerbe zuhant.
A gépet annak ellenére lelőtték, hogy tudták, hogy ártatlan kisgyerekes utasok és apácák utaznak rajta. A Moszad abban a hitben volt, hogy Kaled Fahum, Arafat helyettese a kíséretével és egy Moszkvában kiképzett palesztin katonai csoporttal együtt ezen a gépen utazik.
A polgári személyszállítási célokra használt magyar gép az alig több mint 2000 km-es légiútra az utasok tudta nélkül 4 tonna összsúlyú varró- és írógépalkatrésznek listázott Kalasnyikovot, kézigránátokat és más, az utcai harcokban hasznosítható fegyvereket szállított Arafat csoportjának, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek. A 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan utaztak, mert még az utastér egy részét is lezárt fegyverládák foglalták el.
Az egyik verzió szerint a zsidók által lelőtt gép először Rómában szállt le, és a palesztinok ott elhagyták a gépet, de végeredményben teljesen mindegy, hogy az arabok hol szálltak ki, vagy hogy hol nem szálltak be, mert a célpontnak kiszemeltek kivétel nélkül megúszták - igaz, az Arafatéknak szánt fegyverek és lőszerek egy elhanyagolhatóan kis része akkor megsemmisült. Megjegyzendő, hogy ugyanez a Malév gép korábban már hazaszállított kb. 80, a Szovjetunióban, Magyarországon és a többi szocialista országban utcai harcokra kiképzett arab katonatisztet. A háború miatt 1975 tavaszától kezdődően már csak néhány légitársaság repült Libanonba, az egyik a már akkoriban is alacsony nemzetközi reputációval rendelkező magyar Malév volt.
Az izraeliek által elkövetett tömeggyikosság napján a Malév 240-es járata már elhagyta a ciprusi légteret, csak kb. 25 km-re volt a libanoni partoktól, 8 perc múlva kellett volna a bejrúti reptéren földet érnie és már meg is kapta a bejrúti irányítótoronytól az ereszkedési és leszállási engedélyt, mikor egy amerikai gyártmányű AIM9 Sidewinder kódnevű, aránylag rövid hatótávolságú, az izraeli légierő szintén amerikai gyártmányú F-4 Phantom II. típusú vadászgépéről kilőtt hőkeresős izraeli szárnyasrakéta eltalálta.
A magyar utasszállító gép a levegőben felrobbant és az utasaival és a szállítmányával együtt az ott kb. 600 méter mélységű Mediterrán-tengerbe zuhant. A roncsokat és a fekete dobozokat a nemzetközi gyakorlattól élesen elütő módon soha nem keresték és nem is hozták felszínre. A magyar szocialista bábkormány álszent és félrevezető módon arra hivatkozott, hogy a közel-keleti háborús viszonyok miatt ez lehetetlen.
A Malév Flight 240-est egy menetrendszerűen közlekedő amerikai PanAm járat követte a szabályok által meghatározott követőtávolságban a libanoni partok felé. Az amerikai gép kapitánya és másodpilótája tisztán hallotta a rádióján a magyar kapitány meglepett és kétségbeesett hangját, amikor angolul azt kiabálta, hogy egy hosszú fénypalást közelít az éjszakában nagy sebességgel a gépe felé. Az amerikai pilóták látták is a robbanással járó fénygömböt. A magyar gép kapitányának azonban már annyi ideje sem maradt, hogy a robbanás előtt vészjelzést küldjön ki az éterbe.
De amikor másnap délután az időközben felállt nemzetközi vizsgálóbizottság elé idézték őket, akkor a nekik lejátszott magnófelvételek ellenére érdekes módon már egyikük sem volt hajlandó megismételni azt, amit pár órával azelőtt a merénylet előtt mondtak, láttak és hallottak. Hasonlóan járt el annak az angol Hercules tehergépnek a személyzete is, amely 45 perccel az izraeli merénylet után a tengerben hullámzó roncsdarabok fölött körözött és fényszóróival túlélők után pásztázta a vizet - ők sem mondtak semmit a bizottság előtt.
A nemzetközi vizsgálóbizottságba természetesen meghívták a magyarokat is, de a hamisításokkal, csúsztatásokkal és súlyos hazugságokkal teli jegyzőkönyveket a magyar delegáció nem írta alá. Nem azért, mintha a Malév és a szocialista magyar bábkormány kiküldöttei tiltakozni akartak volna a valótlanságok ellen, hanem azért, mert ott sem voltak a meghallgatásokon. Ugyanis az izraeliek szemében megbízhatatlan magyarok szobáit a szálloda folyosóján és szálloda körül zsidóhű fegyveres milícia vette körül és a magyar kiküldöttek még a szobájukat sem hagyhatták el. A villámgyors "vizsgálat" lezárása után egyenesen a reptére kísérték őket, és gyakorlatilag anélkül, hogy kitették volna a lábukat a szobájukból, visszaküldték őket Budapestre.
Egy bejrúti újság pár nap múlva pont az angolokra hivatkozva azt írta, hogy ők a robbanás után több tucat hullát láttak a víz felszínén úszni. Az MTI és a szocialista magyar sajtó akkor még azt is letagadta, hogy valaki vagy valakik láttak a vízben holttestet, vagy hogy valaha is kihalásztak volna egyetlen egy hullát is a tengerből.
A 60 utas (köztük egy magyar állampolgár) és a magyar nemzetiségű személyzet szörnyethalt. Lázár György, az akkori magyar bábminiszterelnök ki sem vizsgáltatta a szerencsétlenség okát, még a fekete dobozt sem hozták fel a viszonylag sekély tengerfenékről, a roncsokat sem, pedig az angol haditengerészet felajánlotta az ingyenes segítségét. A Malév és a magyar hatóságok még az utaslistát és a teherárú listát is eltüntették.
A zsidók által már akkor is távirányított Magyar Távirati Iroda mint mindig, ezúttal is mélyen hallgatott, hosszan lapított, majd 12 óra múlva, aznapi 74. (!!!) belpolitikai hírként futólag megemlítette. A magyar hivatalos körök a tényeket elhallgatták, és a katasztrófát ismeretlen, kideríthetetlen körülmény következményeként tüntették fel.
"Égbekiáltóan hazug álláspont, amelyet a körülmények, a tanúvallomások, a környezetben működő katonai radarfelvételek egyértelműen cáfoltak" - írja a Szarvasbikák, gépmadarak c. könyvében Fülöp András, a Malév volt főpilótája, aki harminc évig dolgozott a Malévnál.
Fülöp András, a Malévnek a szerencsétlenség után kinevezett új igazgatójával együtt nem hivatalos látogatásra pár hónappal később Bejrútba utazott. Az irányítótorony munkatársai akkor a fehér asztal melletti beszélgetéseken elmondták nekik, hogy akkor és azóta is mindenki, aki azon az éjszakán az irányítótoronyban szolgálatban volt, meg van arról győződve, hogy a Malév gépet az izraeliek lelőtték, mechanikai problémát vagy a rakomány váratlan felrobbanását kizártnak tartják, és erre hang- videó- és radartechnikai bizonyítékaik vannak, azonban ezeket a nem merték Fülöpéknek átadni.
A Malév a hozzátartozóknak a történtekről őszinte felvilágosítást nem adott, valós anyagi kártérítést a mai napig nem fizetett, még a felszínre felbukkant 37 holttestnek a nemzetisége és holléte is bizonytalan.
Felmerült a Malév részéről az államilag támogatott terrorizmus mellett az államilag támogatott biztosítási csalás lehetősége is: a kommunista jó szokás szerint a polgári gépet a magyar légitársaság szabálytalanul és törvényellenesen katonai célokra, azaz fegyverszállításra használta, így ha beismerik, hogy mi történt, akkor nem kapott volna a magyar állam egy fillért sem a külföldi biztosítótól.
Jack Corn, Szent Korona Rádió

Illés Erzsébet | 2008. április 29., kedd
Szíria atomfegyver előállítására alkalmas reaktort kísérelt meg felépíteni Észak-Korea segítségével, de 2007 szeptemberében sikeres légicsapást mértek a még el nem készült létesítményre, "hozzájárulva így az Egyesült Államok és szövetségesei biztonságának megőrzéséhez". Röviden így foglalható össze a Mike Hayden CIA igazgató április 24-i sajtótájékoztatóján elhangzottak, ahol a tábornok megerősítette a hét hónapja nyílt titokként kezelt tényeket.

Szíriát ért vádak
A szíriai rezsimet nem először éri az a vád, hogy atomfegyver előállítására törekszik. Már 1991-ben, egy amerikai szenátusi jelentés azt állította, hogy Kína közreműködésével Szíria és Irán atomfegyver előállítására törekszik. Bár ekkor még - a CIA igazgatója szerint is - kezdetleges és békés célú volt a damaszkuszi atomprogram. A szír atomügy 2003-ban került ismét előtérbe, amikor - szíriai források szerint - mintegy 12 iraki atomtudós szökött Damaszkuszba iráni segítséggel a Szaddam-rezsim elletni amerikai támadás előtt. 2004 januárjában, David Kay, az iraki tömegpusztító fegyverek után kutató amerikai katonai egység egykori vezetője pedig arra a megállapításra jutott, hogy Szaddam titkos fegyvereinek egy részét már a támadás előtt Szíriában rejtette el. Nem csoda, hogy 2003 óta a CIA hivatalosan is kitüntetett figyelmet szentel a szír nukleáris projekteknek.
A titkos szír atomerőműről videóanyag készült, amely műholdfelvételekkel bizonyítja, hogy az ország északi részén fekvő Al Kibar képes lett volna atomfegyver előállításához szükséges plutónium gyártására, mi több, csak arra, hiszen kialakítása teljesen alkalmatlan volt a békés célú használatra, elektromos áram előállítására vagy kutatásra. Az észak-koreai közreműködést a CIA arra alapozza, hogy az elmúlt 35 évben egyedül Phenjan épített a lerombolthoz hasonló gázfűtésű reaktort Jongbjonban, illetve fényképekkel bizonyítja a észak-koreai atomerőmű vezetője és a Szíriai Atomenergia Bizottság elnöke közötti személyes kapcsolatot.
Damaszkusz tagadja a vádakat és ésszerűtlennek tartja az szír atomprogramra vonatkozó amerikai feltételezéseket. "Hol használnánk? Izrael ellen biztos nem, hiszen azzal palesztinokat ölnénk. Ez teljesen ésszerűtlen." - nyilatkozta Bashar Asszad szír elnök egy katari interjú alkalmával. "Az igazság az" - tette hozzá - "hogy egy épülő katonai létesítményt ért a támadás."
Nem világos ugyanakkor, hogy miért épp most döntött úgy az amerikai adminisztráció, hogy nyilvánosságra hozza az ügyet, miután az eltelt hét hónap alatt többször is visszautasította a kongresszus tagjainak erre vonatkozó kérését. A hivatalos indoklás szerint eddig nem álltak rendelkezésre azok a bizonyítékok, amelyek minden kétséget kizáróan megerősíthették volna, hogy a sivatag közepén álló épület valóban nukleáris berendezéseket rejtett. Az időzítésre valójában az adhat magyarázatot, hogy a kongresszus az Észak-Koreával szemben, atomkísérletei miatt emelt korlátozások enyhítésére készül, az ügy nyilvánosságra hozatala és az észak-koreai ?bűnrészesség? viszont jónéhány kongresszusi tagot eltéríthet ennek támogatásától.
Érdekes módon, a CIA igazgatója és a video is elmulasztja megemlíteni, ki volt az, aki 2007. szeptember 6-án reggel megsemmisítette a reaktort még működése megkezdése előtt: nem az Egyesült Államok, hanem az az Izrael, amely hivatalosan 1948 óta háborúban áll Szíriával. Az amerikai kormány - amely a hivatalos verzió szerint nem adta hozzájárulását az akcióhoz, de tudott róla - feltételezhetően Izraelt használta fel céljai eléréséhez, amivel újra feladta a leckét a nemzetközi jogi szakértőknek. Kérdéses, hogy hogyan fogják értékelni a történteket, hiszen egy állam szuverenitásának megsértéséről, a területi sérthetetlenség figyelmen kívül hagyásáról, ugyanakkor nemzetközi jogilag még háborúban álló felekről van szó. Ha tágabb kontextusba helyezzük a történetet, az szépen beilleszkedik Bush elnök "lator államok" elleni fellépéseinek sorába, amely hol a nemzetközi joggal összhangban, hol annak nyílt megsértésével folyik a 2001. szeptember 11-i New York-i merénylet óta.

Orosz fegyvereladás Szíriának

Kitekintő | 2007. június 20., szerda
Orosz források megerősítették, hogy Moszkva vadászgépeket ad el Szíriának a két ország közt fennálló védelmi egyezmény részeként. Izrael attól tart, hogy a szír hadsereg ütőképessége jelentősen meg fog nőni.
Bassár al-Aszad szíriai elnök decemberben járt Moszkvában, ahol Vlagyimir Putyin orosz államfővel a szír légierő orosz harcieszközökkel való felfejlesztéséről állapodtak meg. Arra azonban, hogy ez mit is takar pontosan, csak tegnap derült fény a Kommerszant nevű orosz lapnak köszönhetően. Moszkva a Damaszkusszal kötött egyezmény értelmében 5 darab felújított Mig-31-es típusú és több Mig-29-es elfogó vadászrepülőt fog szállítani a szír hadseregnek. Az előbbiek 1994-ben legyártott, a szír igényknek megfelelően átalakított harcieszközök. Az utóbbiak állítólag a típus legmodernebb verziójához tartoznak, melyek a legfejlettebb orosz harci repülő, a Mig-35-ös előfutárai voltak. A Mig-31-es a világ legfejlettebb, legjobb harci teljesítményű vadászgépei közé tartozik. Moszkva sokáig titokban tartotta azt is, hogy a típus egyáltalán létezik. Exportra pedig ritkán ajánlja csak fel.
Szíria Oroszország egyik legfontosabb közel-keleti szövetségese. Szergej Ivanov miniszterelnök helyettes szerint, aki sokáig védelmi miniszterként is tevékenykedett, az orosz-szír védelmi megállapodás hosszú távon folytatódni fog, és várhatóan tovább fogják azt fejleszteni.
Az orosz vadászgépeladás híre Izraelben félelmeket ébreszett fel. A zsidó állam attól tart, hogy Szíria valójában nem 5 Mig-31-est fog vásárolni, hanem sokkal többet, és ezekkel a repülőkkel már képes lesz elhárítani az izraeli légierő támadásait egy köztük kiújuló háború esetén. Emellett ismert tény, hogy Damaszkusz folyamatosan szerez be Moszkvától szárazföldi fegyvereket is. A 2006. Nyarán Izrael és a Hezbollah között lezajlott konfliktusban a síita szervezet ezek egyikét, az RPG-29-es tankelhárító rakétát használta a Merkava tankok ellen meglehetősen eredményesen. Tavaly nyáron Bassár al-Aszad megemlítette, hogy ha az Izrael által 1967. Óta törvénytelenül megszálva tartott Golán-fennsík tárgyalásos úton nem kerülhet vissza Szíriához, akkor majd más eszközökkel kényszerítik Izraelt az onnan való kivonulásra. Tel Aviv aggályait az is növeli, hogy egyes információk szerint a szír fegyvervásárlást részben Teherán finanszírozza, így az orosz repülőgépek egy része az iráni hadsereg birtokába fog kerülni.

A mór megtette kötelességét, a mór mehet. Leáldozóban a cionszolga szaúdiak csillaga.
Mindannyian tudjuk, mi, amerikaiak, európaiak,  oroszok, arabok, az egek angyalai, de még az ördögök is, hogy a vadbarmokat keltető farm, amit Szaúd-Arábia néven ismernek, az a terrorizmusnak az inkubátora, a forrása. Szaúd-Arábia maga  a mocsár amiben szaporodnak a mérgező mohái, ahonnan a fertőző károkozó bogarak terjednek a világ összes tájára.
Nincsen szükség új bizonyítékra,  hisz az Al-Kaida, amely egy napon még Amerika eszköze volt a szovjetek elleni harcban Afganisztánban, annak eredete, ideológiája, ágai  és az egész gondolkodása szaúdi! Eleve az egész állítólagos amerikai terrorizmus elleni háborút szaúdi terroristák okozták szeptember 11.-én. A terroristák összes vezére Irakban és Szíriában, olyan vadbarmok, akik a szaúdi keltető farmon nevelkedtek. Ezért ha bárkit megkérdeztek nyugaton a terrorizmus forrásáról, és annak a szponzorálásáról, akkor mindenki automatikusan azt válaszolná hogy: Szaúd-Arábia! De ha megkérdeznénk, hogy akkor miért is szövetkeznek a szaúdiakkal? Akkor az illető valószínű, hogy vállát rázva mondaná, “mert szükségünk van az olajukra”! Csak nagyon kevesen válaszolnák azt, hogy mert szükségünk van a terrorizmusukra is az olajuk mellett! Pedig ez az a színtiszta igazság, amivel szembesíteni kell az embereket.
Amerikának a szövetségeseivel együtt hatalmas szükségük van a terrorizmusra, amit a vadbarmok keltetője gyárt, finanszíroz, és irányít. Ha kizárólag az olajról lett volna szó, akkor a nyugati országok már nagyon régóta kitaláltak volna valami indokot, hogy lerombolják a vadbarmok keltetőjét, és elsajátítsák az olajat, mint ahogy azt megtették már Irakban, és Líbiában is. De ha  most ezt megtennék, akkor komoly problémával kellene szembesülniük a népeik, meg a világ előtt, méghozzá azzal, hogy saját maguknak kell nyíltan az olaj pénzből finanszírozni a terrorizmust, ahelyett hogy ezt a finanszírozást a vadbarmok királyain, és hercegein keresztül intéznék.
A tény hogy Amerikának különböző stratégiai érdekei vannak a terrorizmus jelenlétéből, és annak a terjedéséből, az szintén cáfolhatatlan, hisz Amerika hozta létre az Al-Kaida terrorszervezetet Afganisztánban, ő hozta be az Al-Kaidát Irakba 2003-ban, Szíriában ő nyújt a terrorizmusnak  nemzetközi politikai fedelet, és ő segíti a terroristák beáramlását az országba.
Amióta nyilvános a hivatalos amerikai álláspont a szaúdi terrorizmust illetően Jemen népe ellen, az megint csak azt bizonyítja, hogy Egyesült Államok a terrorizmus fő pásztora a világban. Ezzel bebizonyította, hogy a “terrorizmus elleni harca” egy végtelen méretű hazugság.
Amerika elkezdte használni a szaúdi terrorizmus, mint egy stratégiai fegyvert a régió népei ellen. Többet neki nincsen szüksége tengerész gyalogosokra, sem a világ különböző tájairól összegyűjtött zsoldosokra, mert a kezét egy kifogyhatatlan terrorista raktárra tette, amelynek a mérete, meg az alacsony ára egyenlő a szaúdi olajéval.
Csupán kettő évvel ezelőtt, Amerika egy hatalmas média kampányt hajtott végre a szövetségeseivel együtt, hogy meggyőzze a nyugati országok lakóit, Jemen lett az egyik legnagyobb veszélyforrása a nyugati a közbiztonságnak. Mert az arab tavasz után a Jemenben  is megvetették a lábukat  szaúdi terroristák  az Al-Kaida tagjai, akik nyugati országok  terrorizálását tűzték ki célul. Az Al-Kaida jemeni szárnya arra specializálódott, hogy a nyugati országok ellen hajtson végre merényleteket. Ez a szárny  egy nagy bázist hozott létre magának Abyan területén Jemenben, elfoglalta Zindzsibárt.Az első merényletkísérlet   egy nyugati repülőgép felrobbantása lett volna azáltal, hogy egy robbanó csomagot juttatnak el  Európába az  Egyesült Arab Emirátusok repterén keresztül.
Ezt az akciót az amerikai titkosszolgálat a dán titkosszolgálattal együttműködve meghiúsítottak még Jemenben.  Egy drón segítségével likvidálták az amúgy amerikai állampolgár Anwar Al-Awlaki Az Al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnyának egyik vezérét. Az amerikaiak egészet úgy mutatták be, mintha hatalmas veszteség érte az Al-Kaidát, de nyitva hagyta a kapukat további  drón akciók gondolatai előtt Jemenben, hogy megelőzzék az esetleges  terrormerényleteket. Al-Awlaki meghalt, de a szemek figyelemmel követik azt, hogy ki lesz az utódja, kik a követői, és kik a hívei. A figyelmeztetések továbbra is fennmaradtak a lehetséges veszélyeiket illetően.
Ma nyugaton nagyok sok család örülne annak, ha tudná azt, hogy ma Jemenben egy népi rendszer jött létre, amely ellenzi a szaúdi Al-Kaidát, mi több el is határozta, hogy az egész Al-Kaidát ki is pucolja egész Jemen területéről. Ma nyugaton nagyon sok család örülne annak ha tudná, hogy Jemenben a rendszernek, amely átvette a hatalmat semmi köze nincsen a terrorizmushoz, sem közelről, sem távolról! Ez a rendszer az elnyomott jemeni nép érdekeit képviselve akarja újraépíteni Jement. Biztos nagyon örülnének neki, ha tudnák, hogy Jemen népe harcol helyettük az Al-Kaida ellen, és ezáltal a veszélyt távol is tartják Európától, meg az egész világtól, ahelyett hogy a politikusaik a saját fiaikat küldenék a halálba Jemenbe, mint ahogyan előtte tették Afganisztánban, és Irakban.
Amerikának persze logikusan, ezt a rendszert kellett volna támogatnia, amennyiben a terrorizmus ellen akar harcolni… De már megint ki kellett derülnie annak, hogy Amerika hazudik, amikor azt állítja, hogy a terrorizmus ellen harcol. Mert ma a terroristák oldalán áll a Jemen elleni háborúban! Amerika pofátlanul ma megint a vadbarmok farmjának az oldalán áll, és könyökig mártja bele a karjait a jemeni nép vérébe, amely megkímélte volna az európai katonák vérének kiontását! Amerika ma egy nép által támogatott rendszer ellen harcol, és nagyon jól tudja azt, hogy az Al-Kaida terroristái, azok a szaúdi tenyészfarmnak az eszközei. Azok a szaúdiaknak a zsoldosai akik gyáva módon a levegőből bombázzák a jemeni lakosságot.
Két dologról muszáj itt megemlítenünk egy pár szót: Egy, most már egyértelmű hazugságnak tűnik az, hogy Awlaki, és az Al-Kaida fenyegetést jelentett Európa számára, az egésznek az volt a lényege, hogy előkészítsék a terepet  egy katonai megszállásnak, és az USA jogot formáljon arra, hogy a Vörös tenger kijáratához Bab Al-Mandeb szorosnál hadiflottát állomásoztasson, ami Izrael érdekét és biztonságát szolgálja.   Az Al-Kaida jelenléte Jemenben szükséges, hogy érvényesüljenek az  amerikai érdekek, miközben egy olyan rendszer hatalomra kerülése, amit a Jemenben támogatnak, az fenyegetést jelent azokra az érdekekre. Érdekes.
A másik dolog az, hogy mi bármennyire is dühösek vagyunk vadbarmok viselkedésére a szaúdi farmban, mi nem engedhetjük el a dühünket teljesen, és nem keverhetjük a dolgokat, mert a tapasztalatunk megtanította, hogy hagyjunk magunk mögött egy olyat, amit a stratégiai nyelven, “vissza útnak” hívnak, mert mi nagyon jól tudjuk azt, hogy elfog jönni egy az a nap, amikor nekünk kell majd Nadzsad meg Hidzsáz (Szaúd-Arábia eredeti neve) legyőzött és elnyomott népét megvédenünk.
Nem feledhetjük el, mi mindennel vádoltuk mi irakiak régen Szaddamot, majd amikor az Egyesült Államok és szövetségesei érdekei  azt követeltél, hogy legyilkolják az iraki népet, a Szaddám rendszer elleni háború indokával, akkor az amerikaiak azt hangoztatták hogy: “Furák vagytok ti, másról sem beszéltetek  csak Szaddam kegyetlenségeiről, most megvédelmezitek őt? Hisz ti voltatok azok akik annyira le akartátok váltani!”
Persze nagyon nehéz volt a nyugati médiumok hatására elmagyarázni az embereknek, hogy ellene voltunk Szaddamnak, de nem a népünknek! Mi biztosak vagyunk abban, hogy ez a forgatókönyv megfog ismétlődni Nadzsad és Hidzsáz földjén. A nyugati államoknak több millió bizonyítékuk van arról, hogy Szaúd-Arábia vadbarmai nyakig benne vannak a terrorizmusban, hiszen a nyugatiak nyíltan nem társak a terrorizmusban, és saját kezüket mosni tudják úgy, hogy mindent a szaúdi társaikra kennek. A nyugatnak több millió bizonyítéka van arra, hogy a szaúdiak megsértik az alapvető emberi jogokat.
Lassan a médiumok hírhasábjain  el is kezdődött sok nyugati országokban a társadalom felkészítésre egy újabb akciótervre, ami a Közel-Kelet szétdarabolásának egy következő állomása lesz. A következő “áldozat” a hűséges csatlósszolga A vadbarmok farmja. A nyugati állampolgár a hírcsatornákon keresztül már azzal a ténnyel szembesül, hogy Szaúd-Arábia áll a terrorizmus mögött, ezzel a nyugat menteni akarja magát és feláldozza a szaúdi szolgáját.
Ha eljön az idejük, akkor csupán pár másodpercre lesz szüksége a médiumoknak, hogy a nyugat összes népe felhatalmazza a politikusait, és a hadseregeit arra, hogy töröljék Szaúd-Arábiát a térképről, felosztva azt, több száz törzsi államocskákra.
A vadbarmok tanyája, az összes vadbarommal, öszvérrel, és jószággal együtt, még ha mindegyiknek a fején arany pongyola is lenne, bárminek is hívja magát, hercegnek, sejknek, szolgának, vagy a vadbarmok gondnokának nem ér a nyugat országoknál semmit sem! Ennek az egész farmnak van egy napja, pontosan úgy, mint ahogyan Szaddamnak is volt egy kijelölt napja, amit az amerikaiak jelöltek ki neki. Már akkor nagyon jól tudták, amikor Szaddam  hatalma csúcsán volt  mint a térségbeli barátjukként volt nyilvántartva ezért még vegyi fegyverrel is ellátták, hogy a napjai megvannak számlálva és ők döntik el mikor jön el Szaddam utolsó órája.
Befog következni az a nap, amikor Rijádot, Jaddát, Mekkát, és Medinát a legmodernebb Tomahawk és Cruise rakétákkal fogják lőni, a terrorizmus támogatóinak büntetésének az indoklásával. Akkor a vahabita szaúdiak felhalmozott vagyona semmit nem fog érni. A petrodollárok milliárdjai három felé fognak eloszlani.
Az első részből kifizetik azokat akik finanszírozták az amerikaiak háborúját a szaúdiak ellen illetve azoknak a jussa lesz akik továbbra is finanszírozzák a terrorizmust. A másik részt már korábban a szaúdiak hatalmas mennyiségű amerikai fegyverek vásárlására költötték, amik majd gazdátlanul ott fognak heverni sivatagi raktárakban és az amerikaiknak pont kapóra fog jönni egy újabb háború megindításához. A  petrodollár milliárdok harmadik részét amerikai bankokba teszik, hogy  megmentsék az USA gazdaságát a teljes összeomlástól.
Ha ez bekövetkezett, akkor mi leszünk minden kétség nélkül az egyetlenek, akik megvédjük a leigázott keserű sorsra kényszerült testvéreinket Nadzsad, és Hidzsáz földjén. És akkor fogják az amerikaiak azt mondani nekünk, hogy: „Nem ti voltatok azok, akik azt állították, hogy Szaúd-Arábia a terrorizmus forrása, és annak a keltetője, amelyből a fertőző mérgezett kártevő bogarai szaporodnak, meg terjednek el világszerte? Miért tiltakoztok most azon, hogy mi leromboljuk ezt az egész mocsarat, és megszabadítjuk a világot tőle? „
Fel kell készülnünk arra a napra,  féken tartani a dühünket amit a  szaúdi uralkodó család iránt érzünk, hogy Amerika ne legitimálja a legyőzött emberek gyilkolását Nadzsadban, és Hidzsázban. Mi ellene vagyunk az amerikai terrorizmusnak, ahogyan ellene vagyunk a vadbarom szaúdi terrorizmusnak is, és nem fogjuk engedni, hogy ártatlanokat gyilkoljanak a terrorizmus indokával.
Istenem erre legyél a tanúm.
Dr. Omar Zaher, Dániában egyetemi oktató iraki származású politológus professzor
Orientalista.hu- (Szíriai Hírek fordítása)

LLovas István: Kit érdekel? – Az Egyesült Államok 1,3 millió  “járulékos” áldozata

Kit érdekel 1,3 millió ember felesleges halála? A válasz: szinte senkit. Noha eddig úgy tudtuk, minden emberi élet, illetőleg annak kioltása a legfőbb bűn. A nyugati emberségben, valamint a demokratikus tájékoztatás naponta büszkén deklarált ismérveiben ismét tévedtünk. Talán az áldozatok milyensége miatt.
A forrásról: a napokban jelent meg egy százegy oldalas jelentés Tetemszámlálás néven, amelyet három nagy tekintélyű orvosi szervezet együttesen adott ki. A témája: hány embernek kellett életét veszítenie 2001. szeptember 11. óta, amikor az Egyesült Államokat ért támadásnak csaknem háromezer áldozata lett. Az azt követő, amerikaiak vezette „terror elleni háború” a jelentést tevők által vizsgált három országban, Irakban, Afganisztánban és Pakisztánban legalább egymillió, de akár kétmillió ember közvetlen elpusztításához, illetve közvetett elpusztulásához vezetett. Az 1,3 milliós szám óvatos becslés.
A felmérést három szervezet végezte. Az alapvizsgálatot az IPPNW (Nemzetközi Orvosok a Nukleáris Háború Megelőzéséért) németországi szervezete készítette el a „09/11” utáni első tíz évre, amelyet most frissítettek. Az újabb időszak a 2001. szeptember 11. és 2014 vége közötti szakaszt öleli fel. Az IPPNW-nek hatvanhárom tagországa van, 1985-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
A jelentés elkészítésének másik szervezete a PSR (Orvosok a Társadalmi Felelősségért). Ez az Egyesült Államok legnagyobb orvosi szervezete, amely azzal a céllal alakult, hogy az embereket igyekezzen megvédeni az atomfegyverek terjedésétől, az atomháborútól, a klímaváltozástól és a környezetbe kerülő mérgező anyagoktól. Ötvenezer tagja van.
A kimutatásért felelős harmadik szervezet a PGS (Orvosok a Globális Túlélésért), amely az imént említett IPPNW kanadai tagszervezete. Anyaszervezetének célkitűzései mellett az atomfegyverek megszüntetéséért, a konfliktusok békés rendezéséért, a társadalmi igazságért és egy fenntarthatóbb világ kialakításáért végzi áldozatos munkáját.
A Washington vezette „terror elleni háború” nemcsak a vizsgált országokban szedte az áldozatait, de Jemenben, Szomáliában és Líbiában is, ahol a helyi viszonyok még a vizsgálat célországainál is jóval kedvezőtlenebbek a felmérések lefolytatásához, és így azokat nem tudták elvégezni.
Az 1,3 millió áldozat megoszlása: Irakban egymillió, Afganisztánban kétszázhúszezer és Pakisztánban nyolcvanezer. Ha ezeket az adatokat, vagyis az óvatos becslést vesszük figyelembe, olvasható a jelentésben, „akkor ezek tízszer nagyobbak, mint amelyeket a média és a civilszervezetek propagálnak”, írja az a brit újságíró, aki hajlandó volt észrevenni a jelentést.
Neve Neil Clark, és cikkét az angol nyelvű globális orosz tévéállomás, az RT.com honlapján jelentette meg március 30-án. Clarkot 2007-ben a legjobb brit blogger címmel tüntették ki. Érdekesség, hogy 2013. október 29-én a baloldali Guardian honlapján megjelent blogjában a laptól jelentősen jobbra álló magyar miniszterelnököt dicséri, amiért húszszázalékos rezsicsökkentést hajtott végre és ismét köztulajdonba kívánja venni az energiaszolgáltatókat.
Clark Népirtást okoznak, hogy megvédjenek bennünket a terrortól címmel írt cikkét azzal kezdi, hogy olyan jelentésről van szó, amelynek világszerte újságok címoldalán kellene szerepelnie. Szerény kérés, mert a hírnek nyomát is alig lelni még internetes keresőkkel is.
A jelentésből mint különösen gyomorforgatót emeli ki Clark azt a részt, amely a Pakisztánban az amerikai robotgépekről indított támadásokról szól. Ugyanis ott egy ilyen robottámadás után egy-két órával jön egy második támadás, amely azokat veszi célba, akik az első támadás áldozatait keresik, és próbálják megtalálni a holttesteket, hogy eltemessék őket.
Az orvosi szervezetek anyagához írt bevezetés arra a világunk számára fenyegető következtetésre jut, hogy
„A politikusok és a média minél inkább elrejti és kisebbíti a nyugati katonai beavatkozások következményeit, annál könnyebb új beavatkozásokat elrendelni”.
Az első információk szerint Líbiában 2011-ben, ahol a NATO a lázadó erők oldalán avatkozott be, jegyzi meg a jelentés, ötvenezren veszítették életüket.
Hozzátehetjük: Ukrajnában a becslések szerint ugyanennyi áldozata van a háborúnak, amelynek kitörését Washington és nyomában az Európai Unió pénzzel és más eszközökkel is segítette a Majdan téri puccsal a demokratikusan megválasztott kormány ellen.
A jelentés huszonnegyedik oldalán olvasható, hogy a nyugati média a figyelmét elsősorban az olyan terrorcselekményekre fordítja, amelyek polgári létesítményeket, piacokat, zarándokmeneteket céloznak meg. Ezek ugyanis könnyen beilleszkednek a háború kialakítani szándékozott képébe, míg az amerikai bombázások áldozatairól nemigen olvasható beszámoló.
Jellemző, írják a szerzők, hogy egy 2007 februárjában készített felmérésben a megkérdezett amerikaiak az Irakban megölt emberek számát kevesebb mint tízezerre becsülték a ténylegesen áldozatul esett több százezer helyett. Napnál is világosabb: a nagyon sokat emlegetett kettős mérce gyakorlata és alkalmazása szinte minden területen nemcsak mindennapos szokássá, de kötelezővé is vált az elvek és értékek egyetemességének hirdetésére oly büszke hivatalos nyugati világban. Sőt, mondhatjuk, a nyugati világ mindennapi működésének fundamentumává tették.
A távirati iroda március 26-i jelentéséből tudjuk, hogy Berlinben most kiássák egy húsz méter magas Lenin-szobor fejét, amelyet még 1991-ben Kelet-Berlinben százhúsz darabra vágtak. E szerint a bolsevik tömeggyilkos szobrának feje egy októberben Berlinben nyíló kiállítás központi darabja lesz. Úgy látszik, nem látszik, hogy titkosrendőrsége, a Cseka egyik első vezetője, Martin Lacisz parancsban adta: „Kiirtjuk a burzsoáziát mint osztályt.”
Egy másik tömeggyilkos esetében már óvatosabban járnak el. Március 25-én az amerikai UPI hírügynökség Los Angelesből azt jelentette, hogy minden magyarázat nélkül visszavontak egy készülő aukcióról egy Hitler által festett virágcsendélet akvarellt.
Bocsánat az itt felállított populista párhuzamért, és azért, hogy ennyi időt raboltam el azzal a bagatell hírrel, hogy járulékos kárként 1,3 millió ember veszett oda az Egyesült Államok demokráciaexportért indított harcában.
Törésvonalak. Lovas Istváb műsora az Echo Tv-ben.

Törésvonalak az 1,3 millió „járulékos” áldozatról

Hágai bíróság elé kerülhet George W. Bush ? -4- Törésvonalak

Hágai bíróság elé kerülhet George W. Bush ? -3- Törésvonalak

Hágai bíróság elé kerülhet George W. Bush ? -2- Korrektúra

Hágai bíróság elé kerülhet George W. Bush ? -1- Korrektúra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése