2018. január 22., hétfő

A Piros Cégér



A Piros Cégér


A Piros Cégér 1.: A MINDENHATÓ PÉNZ



2013. november 07. - 10:22
Rovatok: 
|











A pénz kezdetben az áruforgalom lebonyolítására alkalmas, viszonylag könnyen hordozható, önmagában is értéket képviselő és korán egységesített fizetőeszköz volt. Ez hamar a különböző fémek használatához vezetett, mert ezek tartósak, értékállóak, és könnyen egységes súlyra és alakra formálhatóak voltak, és kis mennyiségben is mérhető értéket képviseltek. Ennek megfelelően a különböző pénznemek a különböző fémek rangsorát követték: vas, réz és bronz voltak az apróbb egységek, ezüst, arany és ezek ötvözetei a magas címletek.
A pénz ilyen formában még ritka vendég volt az alsóbb osztályok és egyszerűbb népek otthonaiban, ahol évezredeken át búzában, birkában vagy éppen tinóban mérték az értékeket és a vagyont; ha volt is a pénzből pár darab, azt ládák mélyén kuporgatták vagy zsákocskákban hordták a nyakuk körül, hogy szűkös esztendőben legyen valamihez folyamodniuk a túléléshez, mikor már sem búza, sem birka, sem tinó, de még egy pár jérce sem volt. A tömegek számára a pénz csak a végső menedék volt.
Nem úgy a gazdagok, akik hamar felmérték, hogy a pénz nagy mennyiségben hatalomhoz vezet, és úgyszólván minden elnyerhető vele, ami a Föld hátán leledzik: nő, palota, birtok és minden, ami az érzékeknek gyönyört szerez, és a pénz birtokosának vágyait kielégíti, vagy egy időre kielégíteni látszik, mert ezek a vágyak kielégíthetetlennek bizonyultak és egyre mérhetetlenebbé váltak, míg egy csapásra véget nem vetett nekik a Halál.
A gazdagok rendszeres letűnése az élet nagy színpadáról azonban sosem riasztott vissza újabb gazdagokat attól, hogy fogyó napjaikat a pénz felhalmozásának szenteljék, és mindig és mindenütt voltak kevesek, akik hatalmas pénzbeli vagyonra tettek szert. Így azután a pénz egyre kevesebb marokba tömörült, és egyre nagyobb vagyonok és kincseskamrák alakultak ki a földkerekség különböző pontjain, mert a gazdagok ládáiból és zsákjaiból már kicsordult a pénz, és egyre nőtt a fegyveresek száma, és emelkedtek a tornyok és a várfalak, melyek az egyre növekvő pénztömegek biztonságos őrizetéhez szükségesek voltak. Birodalmak születtek és omlottak össze, nemzet tornyosult nemzet hátán a történelem viharaiban, de újból és újból összeálltak és izmosodtak a pénz halmazai és az őket őrző kőfalak.
Így ment ez egészen a középkor utolsó századáig, mikor Európa két egymástól viszonylag távoleső vidékén, Itáliában és Flandriában, az egyre növekvő és gazdagodó városok és városállamok virágzó kereskedelmet építettek ki egymással és más vidékekkel is, de a közbeeső területek az ismét és ismét fellángoló háborúk és belviszályok miatt gyakran senki földje voltak, melyen a vásárlandó vagy eladott áru ellenértékét képező arany és ezüstrakományokat nem lehetett biztonságosan szállítani. Így született meg egyes kereskedők agyában a korszakalkotó és teljes biztonsággal járó megoldás, hogy messze északon vagy délen felmerülő tartozásukat arany és ezüst helyett valamelyik ottani üzlettársukhoz címzett utalvánnyal elégítik ki, melynek eleget téve, az illető kifizette a megbízója által vásárolt árukat, amit a megbízó azután hasonló módon viszonzott a megbízottnak.
Az ilyen utalványokat idővel a tekintélyesebb és megbízhatónak ismert kereskedők egymás között ki is cserélték és kölcsönösen beváltották, kinek merre akadt dolga, ami a reneszánsz folyamán Nyugat- és Dél-Európa virágzó és egyre bokrosodó kereskedelmi centrumaiban ezeket az utalványokat leszámítoló és forgalmazó üzletházakhoz vezetett, és kialakult a bankrendszer, megszületett a papírpénz.
A papírpénz ebben az időben még egyéni valuta, az azt kibocsátó üzletember vagy üzletház saját kötelezvénye volt, melyet az illető valamely közismert és általánosan elfogadott, arany vagy ezüst pénznemben fejezett ki, s melynek fedezete a kibocsátó pénzeskamrájában féltve őrzött arany és ezüsthalmazok voltak. Ezeket ugyan, egyes kiváltságosaktól eltekintve, már akkor sem látta senki, de köztudott lévén, hogy a kötelezvény kiállítója mindenkor pontosan és tisztességesen fizette adósságait, a papírjait elfogadók bíztak benne, hogy ezt a következőkben is meg fogja tenni, és erre a bizalomra épült az első, még egyes üzletemberekhez és üzletházakhoz kötődő, személyes jellegű papírpénz elfogadhatósága és értéke.
A következő lépés volt, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő arany- és ezüsthalmazok saját őrizetben tartásának kockázatossága és költsége miatt a tulajdonosok ezeket a bankokban helyezték el, és a pénzforgalmat most már a bankok bonyolították le be- és kifizetések és az utóbbiakat kieszközölő utalványok révén. Mikor pedig a bank saját ügyfelei között került sor ilyen pénzügyletekre, az arany- és ezüsthegyek meg sem mozdultak, csupán a megfelelő számok kerültek áttételezésre az ügyfelek bankszámláiban.
Egy darabig egymás mellett futott a privát kötelezvények forgalmazása és a bankokban elhelyezett valódi arany- és ezüstpénzek utalványokkal való mozgatása, de idővel a bankok is magukévá tették az ötletet, és üzletfeleik kötelezvényeinek forgalmazása és a már jól bevált utalványozási rendszer mellett saját maguk is adtak ki meghatározott névértékű bankjegyeket. Ezeket a bank bárki rendelkezésére bocsátotta, aki a banknál arany és ezüstpénzeket vagy hitelképes egyéni kötelezvényeket letétbe helyezett. Az első ilyen, immár teljesen személytelen papírpénzt a bank saját valutáját a Stockholmi Bank hozta létre 1661-ben, és idővel ez a szokás népszerűvé vált és egész Európában elterjedt. A bankjegyek fedezetét pedig arany- és ezüsttömegek képezték, melyeket a bank ügyfelei a banknál letétbe helyeztek. Ez a fedezet épp olyan személytelen volt, mint az azt képviselő bankjegy, hiszen már nem valamely meghatározott bértulajdonos számláján nyilvántartott valódi, megfogható (ha nem is látható, mert a bank pénzeskamrájában őrzött) értékek szolgáltak biztosítékul, hanem az egész pénztömeg, amely a bank őrizetében volt. 
A pénz ezzel a lépéssel vált fikcióvá, egyszerű matematikai műveletekkel tologatható számjegyekké, melyek önmagukban teljesen értéktelen papírdarabokon voltak rögzítve. És mégis, uralkodók és közemberek, egyének és közösségek egyaránt egyre nagyobb mértékben fogadták el ezeket a papírszeleteket, sőt idővel már nem is volt szükséges őket felmutatni, csak hajlott-hátú írnokok sercegő tollaival könyvekbe vezetett számjegyekből állt és szaporodott, vagy éppen csappant a pénz, és ezek a számjegyek határozták meg emberek, országok sorsát és életét. És ezeknek a bankok által ellenőrzött és irányított számjegyeknek az abszurd uralma egyre nőtt és fokozódott, és a 19. század elején már behálózta egész Európát, és mire az országok és birodalmak kormányai rádöbbentek, hogy maguk is bocsáthatnának ki országos érvényű, államilag garantált és általánosan forgalmazott papírpénzeket, már késő volt, mert addigra a bankok mindenhatóvá tették a Pénzt, és ők voltak a Pénz urai, és a névlegesen 'államinak' nevezett jegybankokat is ők szervezték meg, és ők hozták létre a nemzeti valutákat, és övék volt a világ.
Ezt a folyamatot pedig egy német bankár zsidó indította el, és az ő háza irányította és alapjában véve irányítja ma is: a Rothschildok. Folytatjuk...

Endrey Antal



A Piros Cégér 2.: A ROTHSCHILDOK















2013. november 09. - 15:04
Rovatok: 
|











A zsidók gazdasági és társadalmi felemelkedésének úgyszólván egyetlen számottevő útja a kora középkortól fogva a pénz forgalmazása: különböző pénznemek átváltása és a pénz uzsorakamatra való kihelyezése volt. Ez volt a zsidóság hagyományos specialitása a keresztény társadalmi és gazdasági rendben, melyben éltek, ennek a feladatnak ellátásáért tűrték meg őket, és ez volt jólétük és olykor üldöztetésük forrása is.
Ilyen közepesen tehetős pénzváltó családba született Meyer Amschel Rothschild a Majna parti Frankfurtban az úr 1743. esztendejében. Az ő zseniális, maga és nemzetsége számára elképzelhetetlen vagyont és hatalmat teremtő meglátása volt az, hogy nem kisembereket kell uzsorakamatokkal szipolyozni, hanem uralkodók és államkincstárak hitelezőjévé kell válni, és akkor majd azok fogják a kisemberekből kisajtolni a kifogyhatatlan pénzáradatokat, melyek a soha ki nem fizetett és lehetőleg ki sem fizethető kölcsönök folyományaként a hitelező bankárok pénzeszsákjaiba vég nélkül ömlenek.
Ez volt Meyer Amschel Rothschild brilliáns "találmánya", magának és utódainak és a velük szövetkezőknek soha nem látott vagyon és hatalom, az emberiség millióinak pedig pokolbéli átok és rákfenénél borzalmasabb pusztulás.
Mindez pedig nem csupán a meggazdagodás telhetetlen vágyából fakadt, ennek mélyebb rugói voltak: az egész emberiség fölötti uralom megszerzése, amint a próféták megírták, és ehhez a mindenható pénz is csak eszköz volt.
(A Rothschild-házra nézve általában lásd Corti, Count Egon Caesar, "The Rise of the House of Rothschild", Western Islands, 1972; Nicolov, Nicola M., "The World Conspiracy, Portland, USA, 1990.")
A Rothschild-család a nevét a házukat a frankfurti zsidónegyed egyetlen utcáján házszám helyett azonosító kis piros cégértől (rot Schild) vette, eredeti nevük Elchanan volt. Ezen a néven szerepel a család őse, Isaak Elchanan 1585-ben, mint a Piros Cégér lakója (Isaak Elchanan beim roten Schild). Később a család a Bauer vezetéknevet vette fel. Úgy tűnik, a cégér utáni ragadványnevet hivatalosan először Meyer Amschel használta.
A kis Meyer Amschel tízéves korától fogva a családi pénzváltó üzletben dolgozott, és a sokféle pénzérme felkeltette érdeklődését a numizmatika iránt. Ebben hamarosan szakértő lett, és amikor szüleit két évvel később elvesztette, majd néhány év múlva az üzletet is átvette, ez szolgált szédületes karrierje alapjául.
A hessei fejedelemség trónörököse, Vilmos herceg fő passziója a numizmatika volt, és Meyer Amschel ilyetén szolgálatai révén már 1763-ban bejáratos volt az udvarába. A trónörökös saját tartománya a ráérő ideje volt, a híres frankfurti vásárokat is gyakran meglátogatta. Meyer Amschel ilyen alkalmakkor is ápolta a herceggel való üzleti kapcsolatait, és idővel ezek rendszeressé váltak.
Miután a herceg bizalmába férkőzött, a fiatal zsidó helyes meglátással udvari címet is szerzett magának, mint "a Hesse-Hanau fejedelemség koronaügynöke". Ez azután megnyitotta előtte a legelőkelőbb német főúri, sőt uralkodói családok ajtaját. Vilmos herceg III. György angol király unokája és V. frigyes dán király veje volt, s bár tartománya mindössze 50.000 lakost számlált, az egész német birodalomban kitűnő összeköttetésekkel rendelkezett. Így ívelt felfelé Meyer Amschel csillaga az 1770-es években, miközben felesége 1773-ban, 1774-ben és 1775-ben fiúgyermekkel ajándékozta meg, akik az Amschel, Salamon és Nathan neveket nyerték.
Meyer Amschelnek már virágzó, az egész német birodalomra kiterjedő numizmatikai hálózata volt, saját nyomtatott katalógussal, mikor Hesse-Cassel uralkodója, II. Frigyes váratlan halála folytán 1785-ben alkalma nyílt a nemzetközi pénzvilágba való betörése. A hessei uralkodóház több nemzedék gondos munkájával hatalmas vagyonra tett szert hivatásos katonaság kiképzése és katonai egységeinek más uralkodók részére való bérbeadása révén. Különösen gyakran vette igénybe ezt a szolgáltatást Anglia, ahol ebben az időben már 12.000 hessei zsoldos katona állomásozott. Az ezek után fizetendő óriási bérösszegeket Hesse Cassel fejedelmei magas kamatozású kötvényekbe fektették be, éspedig többnyire Angliában. Meyer Amschel hercegi pártfogója tehát, aki IX. Vilmos néven lépett a trónra, egyik napról a másikra fantasztikus örökség birtokosa lett. 
Ezeket a fejedelmi pénzhalmazokat, melyek teljes összegét a kortársak legalább 20 millió tallérra becsülték (bár mások szerint akár 60 milliót is kitehettek), kezelni kellett, különösen mert az angol kincstár gyakorta váltókkal fizetett, és ezek piacra vitele és leszámítolása gondos banki munkát igényelt. Azonkívül az új fejedelem úgy döntött, hogy ideje ezeknek az angol befektetéseknek jó részét a kontinensre áttelepíteni, és ehhez szintén ügyes bankárokra volt szüksége. Meyer Amschel hamar átlátta a számára ebben rejlő lehetőségeket, de egyelőre meg kellett elégednie apróbb tranzakciókkal, mert a fejedelem most már Frankfurttól távol, Casselben székelt, és nehéz volt rávenni, hogy családja bevált bankházaitól megváljon.
Ebben az időben Meyer Amschel már meglehetős jómódra tett szert - bár még nem tartozott az igazán vagyonos frankfurti zsidók közé -, és ennek látható jeleként 1785-ben megvásárolta a zsidónegyed egyik tekintélyesebb ikerházának a felét. Az épület másik felében egy Schiff nevű család lakott; ezzel a névvel még fogunk találkozni a Rothschild-ház későbbi története folyamán. Itt rendezte be Meyer Amschel a Rothschild családi üzletet, mely pénzváltás és kölcsönügyletek mellett többféle jövedelmező kereskedelmi tevékenységet is folytatott.
Kisebb méretű kezdeti pénzügyi sikerei után Meyer Amschelnek végül is a francia forradalom és a napoleoni háborúk hozták meg a nagy lehetőséget. A hessei uralkodó 1795-ben Poroszországgal együtt kiugrott a franciaellenes koalícióból, és ezt követően minden energiáját a korábban is igen jól forgatott kölcsönügyleteinek szentelte. Úgyszólván egész Európa bankárja lett, és a tovább hadakozó német fejedelmeket gyakran látta el pénzzel, természetesen magas kamat mellett. Egyre szélesedő fejedelmi üzletköre ápolásához újabb pénzemberekre volt szüksége, és ezek egyikét az utóbb kissé elhanyagolt Meyer Amschelben találta meg. A hercegnek ez a választása annál inkább is kézenfekvő volt, mert a franciák német-alföldi hódításai folytán Európa addigi központi pénzpiaca, az amszterdami tőzsde 1795-ben gyakorlatilag összeomlott, és szerepét egyre fokozódó mértékben a frankfurti tőzsde vette át.Fojtatjuk...
Endrey Antal





A Piros Cégér 3.: A ROTHSCHILDOK













2013. november 11. - 21:16
Rovatok: 
|











Ezekben az években a franciaellenes szövetség vezetőhatalmai Anglia és Ausztria voltak, és az ezzel járó hadviselés költségei mindkét birodalom kincstárát alaposan kimerítették. Egyre gyakrabban fordultak ezért IX. Vilmoshoz nagy összegű kölcsönökért, melyeket a hessei uralkodó megfelelő feltételek mellett mindig szívesen megadott. Meyer Amschelnek jelentős szerep jutott az ilyen hitelügyletek lebonyolításában, minek folytán annyira megtollasodott, hogy vagyona közvetlenül a századforduló előtt már nem volt messze az egymillió aranytól.
Ilyen nemzetközi méretű bankártevékenység mellett szükségessé vált Meyer Amschel számára külföldi képviseletek létrehozása, és ehhez a megfelelő személyeket saját fiaiban találta meg. A két legidősebb, Amschel és Salamon már jól bedolgozta magát a frankfurti családi üzletben, míg a harmadik, a 21 esztendős, rendkívül eleven és tehetséges Nátán tettre készen várta, hogy talentumainak megfelelő megbízást kapjon. Logikus volt ezért apja választása, mikor 1798-ban ezt a fiát menesztette legfontosabb külföldi érdekeltségébe, Angliába 20.000 fontsterling kíséretében.
Ez a lépés újabb fordulópontnak bizonyult a Rothschild bankház emelkedésében. Miközben a családfő továbbra is gondosan szövögette üzleti kapcsolatait a váltakozó szerencsével folytatott háborúskodás közepette egyre riadtabbá váló német uralkodókkal, sőt a maga számára császári, két idősebb fiának pedig egyéb udvari rangokat és kiváltságokat is nyert, az ifjú Nátán Manchesterben nyitott bankházat, és szívós és kitartó munkával angol üzleti csatorna alakult ki Frankfurt és a szigetország között, melynek mindkét végét a Rothschildok tartották kezükben, és ezen keresztül hatalmas pénz- és áruforgalom bonyolódott le. Nagyban elősegítette ennek a kétirányú üzleti vonalnak az eredményességét a nemzetközi információs hálózat, melyet Meyer Amschel a német-római birodalom örökletes postamestereivel, a Thrun-Taxis-házzal ápolt jó viszonya révén 1800-tól kezdve kiépített.
Nátán angliai működésének első valóban jelentős gyümölcse a Napoleon által 1805-ben kihirdetett kontinentális blokád sikeres kijátszása volt. A nélkülözhetetlen gyarmatáruk, különösen a cukor, a kávé és a dohány egyetlen beszerzési forrása Anglia volt, és a blokád miatt ezek árai a kontinensen roppant magasra szöktek. Megfelelő kenőpénzek árán és kedvező időpontokban azonban lehetséges volt hollandiai és észak-német kikötőkön keresztül a blokádon áttörni, mivel Napoleon ellenőrzése a terjedelmes európai partvidéken nem volt egészen teljes. Így Nátán segítségével és saját információs szolgálatukra is támaszkodva, a Rothschildok éveken keresztül hatalmas haszonnal járó gyarmat-áruforgalmat bonyolítottak le.
Az angol kapcsolat még jövedelmezőbbé vált a Rothschild-ház számára, mikor Napoleonnak végre elege lett az időközben német választófejedelemmé emelkedett hessei herceg haszonleső semlegességéből, és gazdag zsákmányra is számítva IX. Vilmost és kincsestárait üldözőbe vette. A herceg Meyer Amschelt bízta meg az angol és dán befektetései után járó kamatok beszedésével, és ebben a rendkívül jövedelmező műveletben Nátánnak is megfelelő szerep jutott. Idővel az angliai befektetések kezelése Nátán kizárólagos feladatává vált, míg az országából menekülni kényszerült IX. Vilmos minden egyéb vagyonának felügyeletét, és olykor mentését is, Meyer Amschel irányításával a két idősebb Rothschild fiú látta el.
A Rothschildok így 1808-tól fogva a dúsgazdag herceg összes pénzforrásainak bizalmas kezelői lettek, és mivel úgyszólván valamennyi európai uralkodó ezektől a pénzforrásoktól, illetve az azokat a tulajdonos megbízásából kihelyező bankároktól remélte maga és rogyadozó államkincstára boldogulását, a Rothschild-ház az egész kontinensen meghatározó politikai befolyásra tett szert.
Ezentúl már nem a Rothschildok folyamodtak az uralkodók kegyeiért, hanem azok jöttek hozzájuk a mindenható Pénzért, s a feltételeket a Rothschildok szabták meg. Ők irányították a kulisszák mögül a háborúkat is, melyek gazdagodásuk fő forrásai voltak, mert Montecuccoli híres mondása szerint a háborúhoz három dolog kellett: "pénz, pénz és pénz", és a három-egy dolog fölött egyre nagyobb mértékben a Rothschildok rendelkeztek. Pénzeszsákjaik megszorítása hadjáratok, sőt országok sorsát döntötte el, és ebbeli döntéseiket nem emberbaráti szempontok, hanem kizárólag saját önös érdekeik, pénzhegyeik növelésének vágya irányították.
Nem volt mentes ettől a növekvő Rothschild-hegemóniától maga a császár sem. A hosszú háborúskodás miatt a bécsi udvar pénzügyeiben teljes káosz uralkodott. A papírpénzt annyira felelőtlenül szaporították, hogy az rohamosan vesztett értékéből; 1810 elején egy ezüstpénzért ötször annyi névértékű kincstárjegyet kellett adni, néhány hónappal később már tizenkétszer annyit. Az állampapíroknak ez a rohamos inflációja gyors mentőakciót igényelt, és a czászári kincstár a hessei herceg vagyonát kezelő Rothschildokhoz fordult segítségért.
A Rothschildok azonban óvatosak voltak, és az általuk javasolt bonyolult kölcsönügylet nem felelt meg a császár pénzügyi tanácsadóinak. A tervezett tranzakció tehát nem jött létre, de a tény, hogy a Rothschildok közvetlen kapcsolatba kerültek a császári udvarral, óriási mértékben emelte tekintélyüket a nemzetközi pénzvilágban. Folytatjuk...
Endrey Antal

A Piros Cégér 4.: A ROTHSCHILDOK













2013. november 18. - 18:26
Rovatok: 
|











Ezen a ponton a Rothschildok már nem csupán a hessei herceg befektetésre váró millióit voltak képesek megcsillogtatni fejedelmi klienseik szemei előtt, hanem maguk is igen jelentős tőkével rendelkeztek, melyet egyre magasabb körökben forgattak. Így 1810 decemberében már saját pénzeikből kölcsönöztek 400.000 tallért a dán pénzügyminiszternek. Rövidesen ők pénzelték a bajba jutott császárt, az angol kincstárt, és Napoleon egyre nagyobb méreteket öltő hadjáratait is. Mindezt olyan diszkréten tették, hogy a szembenálló felek nem is sejtették ezt a kétszínű pénzpolitikai játékot. 
Üzleti köreik szélesedése és vagyonuk rohamos növekedése szükségessé tette a Rothschildok számára a cég jogi szerkezetének szabályozását. Ezért az apa 1810 szeptemberében formális társasági szerződésre lépett fiaival: magának megtartotta a vezető szerepet és a viszonylagos részvénytöbbséget, de a két legidősebb fiú, Amschel és Salamon is jelentős részt kapott az üzletben, míg a két legfiatalabb, Károly és Jakab, akik még kiskorúak voltak, kisebb összegekben részesültek. Nátán a családdal kötött titkos megállapodás szerint Amschellel és Salamonnal azonos arányban vált a cég tulajdonosává, de bankháza Angliában lévén, nevét nem volt ajánlatos Frankfurtban dobra verni. 
Egyre nagyobb stílű nemzetközi pénzügyleteik ellenére a Rothschildok továbbra is kitartottak a hessei választófejedelem mellett, aki Napoleontól való félelmében állandó jelleggel Prágában ütötte fel székhelyét. Az összekötő szerepét Frankfurt és Prága közt többnyire a Károly fiú látta el, míg Jakab a közben Párizsba áttelepült Salamont és a Manchesterben székelő Nátánt látogatta rendszeresen a frankfurti üzleti központból. Nátán ekkor már maga is tekintélyes pénzember volt Angliában, és a francia blokád rendszeres áttörése, valamint más ügyes tranzakciók révén hatalmas saját vagyonra tett szert. Salamon Párizsban forgatta a Frankfurtból rendelkezésére bocsátott pénzösszegeket, és rövid idő alatt annyira beférkőzött a francia üzleti életbe, hogy Jakab is csatlakozott hozzá, és Nátánnal onnan tartotta fent a kapcsolatokat. A Rothschild-háznak így hatalmas támaszpontjai működtek a Csatorna mindkét oldalán, a két szembenálló tábor legfőbb politikai központjaiban, mikor Napoleon a Grande Arméeval elindult nagy kalandjára Moszkva felé. Ezekben a napokban érkezett Meyer Amschel Rothschild földi életútja végére. 
Halála közeledtét érezve az agg bankár 1812 szeptember 16-án megíratta végrendeletét, melyben a "Meyer Amschel Rothschild és Fiai" bankházat egyenlő arányban öt fiára hagyta. Leányairól másképpen gondoskodott, vejeit és fiaikat pedig teljesen kizárta az üzletből. Meghagyta családjának, hogy szigorúan tartsák meg az ortodox zsidó hitet, és lehetőleg egymás közt házasodjanak, keresztényekkel pedig semmiképp sem. Három nappal később örökre lehunyta szemét, és az immár gigantikus pénzbirodalom az öt Rothschild fiúra szállt. 
Meyer Amschel Rothschild nem az első zsidó volt, aki keresztény közegben magasra kapaszkodott. Nem is ő volt az első pénzember, aki nemzetközi arányokban gondolkodott és működött. De ő volt az első keresztény vagy zsidó, aki a mindenható Pénzt politikai manőverekre használta fel, a politikát pedig a Pénz halmozására, és mindkettőben teljesen gátlástalan volt. Neki egyedül a Pénz volt fontos, és az ezzel elérhető hatalom. Az uralkodókat és általában a politikusokat megvetette, bár ezt nyíltan nem volt képes kimutatni. Neki tulajdonították a mondást: "Add meg nekem a hatalmat, hogy egy ország pénznemét kontrolláljam, és nem törődöm azzal, mi történik a kormányban és a parlamentben." Életében nem volt képes ezt az elvét megvalósítani, de fiai családi hagyományként megőrizték, és idővel sikerre is vitték azt. 
Még abban az évben alkalmuk nyílt a Rothschild fiúknak apjuktól örökölt üzleti érzékükről bizonyságot tenni. Napoleon Tél generálistól elszenvedett katasztrofális veresége után az egész európai szövetségi rendszer átszerveződött. Ausztria és a franciák német csatlósai sorra átálltak Anglia, a Napoleon-ellenes koalíció vezető hatalma oldalára, és megindult az élet-halál küzdelem a francia hegemónia lezárására. Ehhez azonban ismét pénz kellett, igen sok pénz, és a kontinentális hatalmak kincstárai meglehetősen üresek voltak. Különösen támogatásra szorult Ausztria, mert pénzügyei még zavarosabbak voltak, mint korábban. Anglia kötelezettséget is vállalt jelentős összegek kiutalására, de ezeket valami úton-módon el kellett Bécsbe juttatni, ami az akkori viszonyok mellett nehéz feladat volt. Itt nyílt nagy lehetőség a Rothschild-fiúk számára, akiknek már jól kiépített, egész Európára kiterjedő bankhálózatuk volt. Ehhez a vállalkozáshoz azonban át kellett szervezni az üzlet felépítését. 
Nátán angliai összeköttetései révén megszerezte családja számára a nagy haszonnal járó angol segélyakció lebonyolításának oroszlánrészét, és hogy közelebb legyen a tűzhöz, Manchesterből áttette bankháza székhelyét Londonba. A vonal másik végének működtetésére Salamon Párizsból áttelepült Bécsbe, a párizsi bankház vezetését pedig az akkor még húsz esztendős Jakab vette át. A Rothschildok így Frankfurt, London és Párizs után Bécsben egy negyedik fontos támaszpontot építettek ki, és ezáltal döntő szerephez jutottak az egész kontinens pénzügyeiben. Most már ők állították Európa uralkodóit is: a Bourbon XVIII. Lajos visszatérését Párizsba Nátán finanszírozta, míg Amschel és Károly Frankfurtban a Napoleon által elzavart német fejedelmek restaurációjának anyagi alapjait biztosították. 
Napoleon azonban nem hagyta magát, és Elba szigetéről visszatérve egy utolsó kísérletet tett uralmának és európai hegemóniájának helyreállítására. A Rothschildoknak most már semmi lehetőségük nem volt korábbi kettős játékuk megismétlésére, ezért létérdekük fűződött ahhoz, hogy a káplárból lett császár egyszer s mindenkorra eltűnjön az európai politikai színpadról. Ismét szorgosan közvetítették az angol segélyeket Bécsbe, Berlinbe és Szentpétervárra, sőt olykor maguk is megelőlegezték ezeket, ha a pénzküldemények elakadtak. Természetesen ez a művelet is jelentős haszonnal járt számukra. Folytatjuk... 
Endrey Antal





A Piros Cégér 5.: A ROTHSCHILDOK













2013. november 22. - 21:20
Rovatok: 
|











A Rothschildok utolsó nagy lehetősége, hogy a napoleoni háborúkból hasznot húzzanak, a Watterloo-i csata alkalmával nyílt, mikor is Nátán elkövette a világtörténelem legnagyobb tőzsdei csalását. Minden lehetőségre felkészülve futárszolgálatot létesített London és a kontinens között, melynek segítségével naponta értesült a hadi-eseményekről. Mikor Ostende-i ügynöke egy nappal Wellington hivatalos jelentése előtt befutott a hírrel, hogy a szövetségesek átütő győzelmet arattak, Nátán suttogó rémhírterjesztésbe kezdett a londoni tőzsdén. Erre az ijedt befektetők tömegével dobták piacra az angol és egyéb államkötvényeiket, a Rothschild ügynökök pedig potom áron felvásárolták ezeket. Mikor azután a győzelem hírére a kötvények árfolyama magasra szökött, Nátán fantasztikus nyereségre tett szert. 
Érdemes megemlíteni az utódok közül Lionel de Rothschild-ot (1808-1879) is, aki nem akárhogy jutott be a brit parlamenti alsóházba. A dolog nem sikerült elsőre, ugyanis a brit hagyományok szerint az eskütételkor a keresztény Bibliára kell esküdni, Rothschild pedig erre nem volt hajlandó. Hogy milyen hatalmat jelentett már akkor is a Rothschild név, jól mutatja, hogy végülis letette a saját esküjét 1858-ban fedett fővel és a végén a "Jahve engem úgy segéljen!" szavakkal. Így lett ő a brit parlament legelső zsidó tagja (- szerk.).
Egy időben sikerült Nátánnak az angol központi bank, a Bank of England igazgatói közé is befurakodnia. Ezt a bankot, a világ első jegybankját 1694-ben William Paterson skót üzletember alapította, amikor Orániai Vilmosnak 1,2 millió fontot kölcsönözött a XIV. Lajos francia király elleni háború költségeire. Paterson a kölcsönt egy részvénytársaság keretén belül nyújtotta, amely egyidejűleg királyi pátenssel jogosítványt kapott a kölcsön összegével azonos összértékű bankjegyek kibocsátására. A királyi fedezet mellett működő bank rövidesen Anglia legnagyobb pénzintézetévé fejlődött, melynek bankjegyeit a többi bank is elfogadta, sőt idővel egymás közti elszámolásra is használták. Ennek következtében a Bank of England a bankok Bankárjává vált, és a kereskedelmi bankok rajta keresztül rendezték egymás iránti követeléseiket. Nátán hamar átlátta az ebben rejlő kolosszális lehetőségeket. Jól kiépített üzleti és társadalmi kapcsolatai révén helyet szerzett magának a Bank of England igazgatósági tanácsában, majd belső terjeszkedéssel az egész bankot saját ellenőrzése alá vonta. A Bank of England, amely a Bank Charter Act of 1844 (angol banktörvény) folytán hivatalosan is Anglia központi jegybankja lett, ekkor még mindig privát részvénytársaság volt, és az is maradt egészen az 1946-ban történt államosításig. 
Nátán vezette a Rothschildok és üzlettársaik offenzíváját az akkor még ifjú óriásnak tekintett Egyesült Államok központi jegybankjának megkaparintására is. Amerika már kapott ízelítőt egy központi jegybank kétes adásaiból, amikor Alexander Hamilton javaslatára a Kongresszus 1791-ben létrehozta a Bank of the United States-t, mint magánvállalkozást. Az akkori alelnök, Thomas Jefferson, minden idők legbölcsebb és legelőrelátóbb amerikai államférfija, élesen ellenezte a javaslatot, mondván, hogy a nemzeti valutának egy magánkézben lévő központi bank rendelkezésére bocsátása "nagyobb veszélyt jelent a nép szabadságára, mint egy a határokon álló hadsereg." A bank tevékenysége sokban igazolta Jefferson félelmét, és mikor húszéves működési engedélye 1811-ben lejárt, a Kongresszus nem újította meg azt. Az európai bankok, elsősorban a Rothschild-ház egyre erősbödő és megfelelő pénzügyi manőverekkel alátámasztott nyomására azonban az amerikai törvényhozás 1816-ban újra megalapította a Bank of the United States-t, ez alkalommal még szélesebb jogkörrel és szorosabb kormánykapcsolatokkal, és most már a Rothschildok ellenőrzése alatt. 
Időközben javában folyt a bécsi kongresszus Európa újrarendezésére, és az ott felállított új hatalmi rendszernek, a Szentszövetségnek, szintén pénzre, sok pénzre volt szüksége, amit ismét a Rothschildok szolgáltattak busás haszon mellett. Ismételten talpra állították a bécsi császári kincstárt, és ugyancsak ők folyósítottak hatalmas államkölcsönöket a hosszú háborúk után súlyos anyagi gondokkal küszködő porosz királyságnak, ami ismét rendkívül nyereséges volt számukra. A porosz kapcsolatok ápolására a legmozgékonyabb testvér, Károly gyakori látogató lett Berlinben és Potsdamban. 
Ez időben a carbonari mozgalom felkelést szított a nápoly-szicíliai királyságban a Szentszövetség által visszaállított I. Ferdinánd zsarnoki uralma ellen, és Metternich elrendelte Nápoly katonai megszállását. Rothschild Salamon bécsi székhelyén rögtön felmérte a háza számára mutatkozó lehetőségeket, és azonnal megkezdte jelentős summáknak Nápolyba való átutalását, melyeket az osztrák államkincstár garantált. Egyidejűleg Károly öccsét is a nápolyi királyságba küldte, hogy a szükséges kölcsönügyleteket letárgyalja, és azok visszafizetésére felügyeljen. Az, hogy mindez a kor egyik legelnyomóbb rendőrállamát segített talpra állítani, a bankárokat egy csöppet sem zavarta. Egyidejűleg a Párizsban székelő Jakab testvérük számára elnyerték az osztrák konzoli kinevezést, Károly pedig Nápolyban foglalta el állandó őrhelyét. 
Endrey Antal





A Piros Cégér 6.: A ROTHSCHILDOK













2013. november 26. - 17:59
Rovatok: 
|











A Rothschildok csillaga most már magasan fénylett Európa egén. 1821 novemberében egy frankfurti látogatása során Metternich egy ebédmeghívást is elfogadott Amscheltől, ami természetesen Salamon útján Bécsben már előre meg lett beszélve. 1822 szeptember 23-án a Rothschild-ház 900.000 gulden személyes kölcsönt nyújtott a hercegnek előnyös feltételekkel. Hat nappal később Ferenc császár mind az öt Rothschild-testvért összes fiú és leányági leszármazottaikkal együtt bárói rangra emelte. A Rothschild-címerre felkerült a hétágú főnemesi korona. Családi mottót is kaptak a bankárok: Concordia, integritas, industria - "egyetértés, becsületesség, szorgalom." Az olvasó majd eldönti, ezek indokoltak voltak-e vagy sem.
Ettől kezdve a Rothschildok Metternich elnyomó rendszerének elkötelezett oszlopai lettek. Már korábban is következetesen az uralkodó oldalán álltak az Európán végigszántó viszályokban - nem okvetlenül ezek iránt érzett lojalitásból, hanem mert őket egyszerűbb volt tologatni, mint a népeket, és nagyobb hasznot is lehetett belőlük húzni -, de most szilárdan beálltak a bécsi kongresszuson létrehozott hatalmi rend mögé, és minden erejükkel azon voltak, hogy az semmiképpen meg ne repedezzen. Ezért készek voltak a legbrutálisabb zsarnokokat is megtámasztani népeik szabadságtörekvéseivel szemben, csak a biztonsági rendszer, melyre gazdasági hatalmukat alapozták, meg ne rendüljön.
Európa népei azonban nehezen viselték az 1815-ben rájuk kényszerített jármot, és a nápolyi királyság után Spanyolországban sokasodtak meg a gondok. 1820 nyarán a Cortez radikális érzelmű tagjai foglyul ejtették VII. Ferdinánd spanyol királyt, és az a többi európai uralkodóhoz fordult segítségért. Ezek nehezen mozdultak, de végül is Metternich 1822 októberében újabb kongresszust hívott egybe Veronában, melynek teljes költségét, sőt a herceg személyes kiadásait is a Rothschildok fedezték. Megérte nekik a befektetés, mert a kongresszus folyamán számos előnyös üzletet kötöttek az egybegyűlt hatalmakkal - többek közt nagy összegű kölcsönöket nyújtottak az orosz cárnak, kitől Salamon és Jakab a Szent Vladimir-rendet is megkapták -, majd ők finanszírozták a spanyol király kiszabadítására indított hadjáratot, ők vesztegették meg, költséget nem kímélve, a VII. Ferdinándot Cadizban fogva tartó csapatok parancsnokait, és ők állították talpra a király zsarnoki rendszerét, természetesen óriási nyereséggel önmaguk számára. A hadjárat végén Jakab a francia királytól még a Becsületrend nagy-keresztjét is elnyerte.
Mindezek alatt Nátán ügyesen lavírozott Londonban, ahol a parlament egyáltalán nem nézte jó szemmel a rendőrállamok további megszilárdulását a kontinensen. Sikerült is neki elérnie, hogy testvérei ismételt beavatkozásai a Metternich-rendszer oldalán sem az ő, sem azok angol üzleti kapcsolatait nem érintették. Nátán ebben az időben már az angol kormány bizalmi pénzügyi tanácsosa volt; véleménye súlyosan esett a latba, akár a toryk, akár a whigek voltak hatalmon. Testvérei működését is ő koordinálta londoni székhelyéről, különösen az 1828-29-es balkáni orosz-török háborúval kapcsolatban, melyet a Rothschildok minden erejükkel igyekeztek megakadályozni, nem annyira a nemzetek békéje, mint inkább saját jól felfogott üzleti érdekeik szolgálatában.
Azonban hasztalanul szorgoskodtak a Rothschildok a számukra oly jövedelmező európai hatalmi rendszer fenntartásában, a zsarnokok béklyójában vergődő népek szabadságtörekvéseit nem lehetett örökké féken tartani. 1830 júliusában forradalom tört ki Párizsban: a király egész minisztériumával együtt elmenekült, és a hatalmat a liberális gondolkodású orleánsi herceg vette át. A párizsi por ugyan rövidesen elült, és a Rothschildok gyorsan köpönyeget váltva sikeresen újraszervezték franciaországi érdekeltségeiket az új király, Lajos Fülöp mögött. Az újabb francia forradalom azonban kiengedte a szellemet a palackból, és azt már nem volt olyan könnyű visszaparancsolni. Európa-szerte liberális mozgalmak ütötték fel fejüket, itt-ott forradalmakba és szabadságharcokba is torkollva, és a Metternich által oly gondosan ápolt európai hatalmi rendszer megrendült.
A konzervatív reakciónak sikerült ugyan véres katonai és rendőrakciók árán a rendet helyreállítani, de már nem volt minden a régi. Európa uralkodóinak viszketni kezdett a nyakuk. A Rothschildok sem ülhettek olyan biztonságosan pénzeszsákjaikon - a Metternich-rendszer fennmaradásában nem bízhattak többé. 
A Rothschildok még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy nyíltan színre lépve pénzhatalmukat közvetlenül politikai birodalommá alakítsák át, de időszerűnek látták, hogy ebben az irányban tegyenek egy átkaroló mozdulatot a mit sem sejtő emberiség ellen. Fegyvertársi rangra emelték a korábban is általuk szított és pénzelt szabadkőműves mozgalmat, és azzal egybefonódva megkezdték a fennálló politikai és társadalmi rend lebontását. Folytatjuk... 
Endrey Antal





A Piros Cégér 7.: A SZABADKŐMŰVES KAPCSOLAT













2013. december 05. - 17:10
Rovatok: 
|











Itt már mélyebb értelmet nyernek a zsidó bankárcsalád szövevényei. Mint látható a történelem kereke elérkezett egy olyan pontra, ahol az időrendi események új stratégiát követeltek meg a terjeszkedés elve alapján (Gölöncsér Miklós). A szabadkőművesség a katedrálisokat építő kőművesek érdekvédelmi szövetségeként indult a késő középkorban, de hamarosan egyházellenes irányzatot vett, és a 18. század közepére egész Európára kiterjedő, főként a feltörekvő polgári értelmiség, de az arisztokrácia önmagát "felvilágosultnak" tekintő köriben is hódító, széleskörű mozgalommá fejlődött. Szellemisége kezdettől fogva okkult ókori misztériumokból és a zsidó Kabbalából merített; a szabadkőművesek ezek meglehetősen zavaros egyvelegéből titkos szertartásokat alakítottak ki, melyekbe sátánista elemek is vegyültek. A felvilágosodás korában ezeket kifelé ugyan deista színezettel leplezték, azt hirdetve, hogy a mindenség Nagy Építőmesterét tisztelik összejöveteleiken, de ez a világszellem nem a keresztények Istene, még csak nem is a zsidók Jehovája volt, hanem az egyiptomiak Ozirisze, sőt sok helyütt Lucifer, a sátán. 
Ez a keresztény Európa szellemi alapköveivel merőben ellentétes irányzat és a szervezet titkos volta kezdettől fogva súlyos veszélyt jelentett mindarra, amit az emberiség évszázadok kemény munkájával felépített és szentnek tartott. Igazán világpusztító erővé azonban akkor vált a szabadkőművesség, amikor Adam Weishaupt ingolstadti egyetemi tanár Illuminátusok Rendjének nevezett, maroknyi elszánt csoportjával a francia Grand Orient nagypáholyba befurakodott, majd ennek segítségével 1782-ben a szabadkőművesek Wilhelmsbadban tartott nemzetközi nagygyűlésén az egész mozgalmat irányítása alá vette. 
Weishaupt, aki 1748-ban Ingolstadtban, módos zsidó családból született, fiatal korában kikeresztelkedett és belépett a jezsuita rendbe, ahol magas kiképzést nyert. Pappá szentelése előtt azonban meghasonlott önmagával, és miután a rendből kilépett, az ingolstadti egyetemen lett a kánonjog tanára. 1771-től kezdve tanulmányozni kezdte az egyiptomi és más okkult tanokat, és ezekben egyre jobban elmélyedve, arra az elhatározásra jutott, hogy a különböző okkult rendszerek híveit egyetlen hatalmas szervezetté egyesíti, mely az ő vezetésével egy új világrendet fog kialakítani. Öt évig dolgozott ezen a tervén, és végül 1776. május 1.-én létrehívott egy kis titkos társaságot, melynek az Illuminátusok ("megvilágosodottak") nevet adta. Elképzelése a következő koncepción alapult: 
1. A monarchiák és minden tekintélyelvű kormányzati rendszer eltörlése. 
2. A magántulajdoni és örökösödési rend eltörlése. 
3. Hazafiság és nemzeti érzület felszámolása. 
4. A család és házasság intézményének felszámolása. 
5. Mindenféle vallás eltörlése. 
Ezekről a világfelforgató eszmékről és célkitűzésekről azonban kizárólag az illuminátusok és a szabadkőművesek legfelsőbb tagozatai tudtak; az idővel nem kevesebb, mint 32 rend szigorú hierarchiájába kovácsolt szabadkőműves mozgalom alsóbb körei előtt mindössze az emberiség boldogítása és az általános humanizmus meglehetősen ködös elveit lebegtették, mint követendő célokat. A szabadkőművesek nagy többsége számára ezek elegendőnek is bizonyultak, hogy az egymás társadalmi, politikai és gazdasági emelkedését bármilyen eszközzel támogató szervezkedés nyújtotta lehetőségeket mohón kihasználva, lelkesen vessék magukat a szabadkőművesség kérdés és feltétel nélküli szolgálatába. 
Weishaupt környezetében társasága alapításától kezdve több zsidó volt; az első franciaországi illuminátus csoportokat, melyek révén előbb a Grand Orient Nagypáholyba, majd onnan az egész európai szabadkőműves szervezetbe beférkőzött, egy Martinez de Pasquales nevű portugál zsidó szervezte meg. Még 1782-ben, közvetlenül az egész szabadkőműves mozgalom fölötti hatalom megszerzését követően, az illuminátusok főhadiszállása átköltözött Frankfurtba, ahol Meyer Amschel Rothschild már jelentős tekintéllyel rendelkezett. Egyes tudósítások szerint Frankfurtban vettek fel először zsidókat hivatalosan a szabadkőművesek rendjébe. Ebben nyilván része volt annak, hogy Weishaupt illuminátusai már bővelkedtek zsidó tagokban, de a zsidók szélesebb körű elismerésének a szabadkőműves mozgalomban, éppúgy, mint Weishaupt Frankfurtba való áttelepülésének, mélyebb okait az anyagi háttérben és rendszeres támogatásban kell keresnünk, melyet Meyer Amschel az illuminátusok számára biztosított. 
Az, hogy a Rothschildok, vagy a szűkebb kör, melyben forgolódtak, mikor létesítettek szorosabb kapcsolatot a szabadkőművességgel, pontosan nem tudjuk. Széleskörű ismeretségük és kiterjedt üzleti összeköttetéseik révén azonban egészen biztosan már korán tudomást szereztek a szabadkőművesek működéséről, különösen mikor azok az európai uralkodócsaládokba is behatoltak. 
Maga a hesse-hanaui trónörökös is, akin keresztül a Rothschild-ház üstökösszerű felemelkedését megkezdte, gyakori kapcsolatban állt szabadkőművesekkel, sőt egymással kölcsönösen hasznos üzleteket is kötöttek. Így szinte biztosra vehetjük, hogy a feltörekvő bankárnak már Weishaupt frankfurti megjelenése előtt is volt vele valami dolga, talán nem is kevés. 
Ennek a kérdésnek egy gondos amerikai kutatója szerint (William Guy Carr, "Pawns in the Game", magánkiadás, 1956, idézi Mullins, Eustace, "The Secrets of the Federal Reserve", Jelkyll Island Edition, 1991) Melyer Amschel még 1773-ban, harminc éves korában, egybehívott frankfurti házában tizenkét másik gazdag és befolyásos zsidó üzletembert, és részletes tervet terjesztett elő nekik a világforradalom finanszírozására és azon keresztül az egész emberiség fölötti hatalom megszerzésére. Elképzelése szerint vagyoni erejük összpontosításával olyan elviselhetetlen gazdasági viszonyokat képesek teremteni, hogy a tömegeket munkanélküliség révén és más eszközökkel az éhhalál szélére sodornák, és propagandistáik által az uralkodó rétegek ellen hangolva, forradalomra késztetnék. Eme szerepüknek, mint anyagi erejük hatalmának is, mindaddig titokban kell maradnia, amíg döntő fölényt nem érnek el. Időközben alkohol, kábítószerek, erkölcsi bomlasztás és mindennemű bűnözés terjesztésével az összes nemzetek ifjúságát meg kell rontani. Fel kell karolni a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavait, hogy az uralkodó osztályokat megdöntsék, és egy új, vagyonra lapozott arisztokráciát hozzanak létre. Folytatjuk...
Endrey Antal






A Piros Cégér 8.: A SZABADKŐMŰVES KAPCSOLAT













2013. december 13. - 20:38
Rovatok: 
|











Kérdezhetnénk joggal, hogy mi a "felforgatás" három legfőbb követelménye:
* A közhivatalokba az őket feltétel nélkül kiszolgáló jelölteket kell juttatni.
* Vagyonuk felhasználásával minden hírközlő eszközt birtokba kell venniük.
* Mindenütt pánikot és gazdasági válságot kell teremteniük, ami végül is az általuk ellenőrzött világkormány és egy új világrend létrehozásához fog vezetni.
Ennek a nagystílű, nemzedékek gondos munkáját igénylő világfelforgató elképzelésnek, melyet a frankfurti bankár házában egybegyűlt gazdag üzletemberek egyhangúlag magukévá tettek, nagyon megfeleltek Weishaupt hasonló, bár teljesen naiv és jelentős anyagi támogatás nélkül reménytelennek tűnő tervei és azoknak a széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szabadkőműves mozgalomba való beültetése. Arra is vannak adatok, hogy Weishaupt Meyer Amschel megbízásából és anyagi támogatásával dolgozta ki elméletét és indította el az illuminátusok szervezkedését. Nem volt tehát véletlen, hogy Weishaupt közvetlenül a szabadkőművesek wilhelmsbadi nemzetközi nagygyűlése előtt Frankfurtba tette át főhadiszállását, ahol a végső utasítások és az ezek végrehajtásához szükséges pénzforrások is készen várták. Az 1782. év Földünk nyugati féltekéjén is fordulópontot jelzett a szabadkőművesség térhódításában, melynek igazi jelentősége csak a 20. században mutatkozott meg: ebben az évben fogadta el az amerikai törvényhozás az Egyesült Államok hivatalos Nagy Pecsétjét, melyen szabadkőműves szimbólumok vannak és a Novus Ordo Seculorum felirat (a századok új rendje), mely az újszülött amerikai államszövetséget már fogantatásában a tervezett új világrend bajnokává tette. A pecsétet Charles Thompson, az amerikai szabadkőművesek egyik vezetője tervezte, aki a Függetlenségi Nyilatkozatot előkészítő Continental Congress munkájában is részt vett; maga George Washington és Benjamin Franklin is szabadkőművesek voltak. A szabadkőművesek már 1786-ban tartott kongresszusukon kimondták a halálos ítéletet XVI. Lajos francia királyra, amit azután néhány évvel később végre is hajtottak. Az egész francia forradalmat ők készítették elő és irányították: belőlük kerültek ki az enciklopédisták és a jakobinusok, valamint a forradalom számos vezéralakja. A Bastille ostroma - ami egyébként teljesen szükségtelen volt, mert a király kész volt a forradalom oldalára állni és a fegyveres beavatkozást betiltotta - Weishaupt műve volt, aki Meyer Amschel és más frankfurti bankárok pénzén egész Európából börtöntöltelékeket szedett össze, és Marseillesből azokkal vonult fel Versaillesbe, hogy a népet fellázítsa és a király elfogatására uszítsa. Azután tervszerűen peregtek az események. A Bourbonok uralma megdőlt, és a borzalmas öldöklés, ami következett, több mint egy millió francia életébe került. A szabadkőművesek terve ugyan félresiklott, mert a hatalmat végül is nem ők, hanem Napoleon vette át, de nagy ellenségüket, a keresztény Európát, mely útjukban állott, gyakorlatilag megsemmisítették. Mert hiába ült el a por és állította vissza Metternich a korábbi hatalmi rendszert a bécsi kongresszuson, a francia forradalom liberális eszméi szerteáradtak Európában, és nem csupán a zsarnokság ideológiai alapjait marták szét, hanem egyben egy őszintén keresztény demokratikus rend kifejlődésének útját is eltorlaszolták. A kontinens, és idővel az egész civilizált világ, ezentúl egyre fokozódó mértékben keresztényellenes, sőt kifejezetten istentelen eszmék rabságában botorkált a történelem útvesztőjében, és ez ismét a szabadkőműveseknek nyitott nagy lehetőséget, hogy első hatalomszerzési kísérletük kudarcából felocsúdva, más és más módokon vigyék győzelemre sátáni fogantatású ügyüket. Mindehhez természetesen már a francia forradalom kitörésétől fogva pénzre is volt szükségük a szabadkőműveseknek, sok pénzre, mert az egymást követő forradalmi kormányok háborúk s hadjáratok sorozatába keveredtek a környező országokkal, és ezt finanszírozni kellett. A szabadkőművesek ezért keresték a mindenható Pénz birtokosainak szövetségét, és ezt - mivel a szövetség azok szemében is hasznosnak mutatkozott - el is nyerték. A Rothschildok még túl kicsik voltak ebben az időben ahhoz, hogy mindezt saját hasznukra tudják fordítani, de más, ekkor még náluk jelentősebb frankfurti bankárok francia kapcsolataik révén részt vettek a forradalmi seregek fenntartásával járó bonyolult pénzügyi műveletekben, és ezekből jelentős nyereségekre is tettek szert. A pénznek ekkor sem volt szaga, és Meyer Amschel is nyilván ezért ragadta meg a szabadkőművesekkel való együttműködésben rejlő lehetőségeket, de neki messzebb menő elképzelései is voltak. A Rothschild-ház első tagja, aki a szabadkőműves mozgalommal formális kapcsolatra lépett, a Londonban székelő Nátán volt. Angliában a szabadkőművesség olyannyira szalonképessé vált 1737-ben - mikor is a szigetországban a mozgalmat militáns szervezetté kovácsolták a Róma-ellenesség cégére alatt -, hogy 1907-ig tizenhat királyi herceg vállalta a nagymester szerepét, köztük négy olyan, akit később királlyá koronáztak. Így azután természetesen az arisztokrácia színe-java és a legtöbb vezető üzletember is szabadkőműves volt. Amint Nátán csillaga emelkedett, nyilvánvalóan neki is szüksége volt szabadkőműves összeköttetésekre, és a páholyoknak már akkor is jelentős zsidó tagsága segítségével minden nehézség nélkül felvételt is nyert. Ez úton sikerült neki a Bank of England igazgatóságába bejutnia, majd ennek révén 1816-ban a Bank of the United States újraalapítását is megszerveznie. Ő szövögette a kontinensen is a Rothschild-ház szabadkőműves kapcsolatainak szövevényét, melyek az 1828-29-es orosz-török háború végéig mind az öt testvér számára gazdag gyümölcsöket hoztak. Ellentétben azonban a nyíltan, sőt kötelezően folytatott angliai szabadkőműves tevékenységgel, a kontinensen ezt a Metternich rendszer alatt szigorúan titokban kellett tartani, és mint mindenki más, a Rothschildok is ezt tették. Nem is tudjuk, tagjai voltak-e a mozgalomnak, vagy csupán üzleti haszonszerzésre használták fel a szabadkőművességgel való jogviszonyukat. Az 1830-as liberális forradalomsorozat azonban a négy európai Rothschildot is elgondolkoztatta. Melyik vonalra tegyék fel a szerencséjüket: az uralkodókat és az egyházat támogató konzervatívokra, vagy az ezekkel szembenálló liberális mozgalmakra? Támasszák meg továbbra is pénzhalmazaikkal a számukra a meggazdagodásnak szinte határtalan lehetőségeit nyújtó fennálló rendet, vagy álljanak nyíltan az ezt lerombolni akaró erők mögé? A Rothschildok gondosan latolgattak, és az utóbbiak mellett döntöttek. 
Ettől fogva váltak a Rothschildok az "Új világrend" jelszava alatt egyesült világpusztító mozgalom egyik legjelentősebb tényezőjévé és fő anyagi forrásává. 
Endrey Antal - Gölöncsér Miklós - Jövőnk.infoMNA Észak-Magyarország




A Piros Cégér 9 : A KOMMUNISTA LIDÉRC KIKEL















2013. december 24. - 09:02
Rovatok: 
|











Mint látható, ez a kényes téma minduntalan feltűnik valamilyen formában a politikai palettát színesítendőn. Tehát újra és újra le kell, kötelességünk lerántani a leplet erről a porosnak vélt démoni (szürke)hályogról! Pont itt van a kutya elásva mivel a személyisége démoni, ezért nem is porosodott be, nem is száradt be, mint padláson kinyuvadt macskatetem, csak megcsontosodott és unos-untalan számtalan formában próbál napjainkban is a köztudatban manifesztálódni! Aki hóna alatt huszonegy napig egy tojást melenget, abból nem csibe, hanem lidérc kel ki: így tartja egy ősi magyar babona. (Tamási Áron "Jégtörő Mátyás" című regényének ez a témája.) Így nevelték ki az illuminátusok által uralt szabadkőművesek a francia forradalom bikása után az újabb, százszorta olyan borzalmas világpusztító erőt, a marxi kommunizmust, hogy ezzel ledöntessék a régi rend összes maradványait, és helyet készítsenek a maguk új világrendje számára.
Ezt az erőt finanszírozták és nyergelték meg a Rothschildok vezetésével a Pénz urai, akik híven követve a frankfurti bankárok 1773-ban lefektetett elveit, készen álltak, hogy a szabadkőművesség mezébe öltözve, annak világrendje képében saját világuralmukat valósítsák meg.
Az illuminátusokat ugyan még 1785-ben betiltotta a bajor király, mikor Weishaupt ingolstadti egyetemi katedrájáról is elmozdította, Franciaországban pedig a forradalom véres hullámzásai során teljesen hitelüket vesztették, titkos társaságok formájában mégis mindkét országban tovább éltek, és az 1800-as évek elején ismét felszínre bukkantak. Weishaupt maga is fejedelmi patrónusra talált a gothai herceg udvarában, ahol udvari tanácsosi rangra emelkedett, és mikor 1830-ban 82 éves korában meghalt, a különböző neveken működő illuminátus szervezetek már egész Európában megalapozták volt magukat.
Karl Marx és Fiedrich Engels is ilyen illuminátus társaságok tagjai voltak, és ott szerzett kapcsolataik révén kerültek egy kölni zsidó egyetemi tanár, Moses Hess befolyása alá. Hess utópista szocialista eszméket vallott, és ezeket olyan hévvel terjesztette, hogy "kommunista rabbi" néven is emlegették. 1842-ben Marx és Engels felkeresték Hesst, és ez teljesen megnyerte őket a világkommunizmus ügyének. Ezt követően mindketten az Igaz Emberek Ligája fedőnév alatt működő illuminátus társaság keretében tevékenykedtek, és ez 1847-ben megbízta őket egy közös elveiket összefoglaló kiáltvány megszerkesztésével, melyet Communist Manifesto (Kommunista Manifesztum) néven egy évvel később Londonban ki is adtak. Az ebben összegezett forradalmi elvek és elképzelések tulajdonképpen már évekkel Marx és Engels nyilvános fellépése előtt széles körben közkézen forogtak, és a két szerző szerepe mindössze ezek összegezése és formába öntése volt. A Kommunista Kiáltvány 1872-es német kiadásának előszavában Marx és Engels maguk is nyíltan megírják a kiáltvány és ezzel a modern kommunista mozgalom megszületésének hátterét:
"A Kommunista Liga (korábban Igaz Emberek Ligája)... mely természetesen csak titkos szervezet lehetett... bízta meg alulírottakat (ti. Marxot és Engelst) az 1847 novemberében Londonban megtartott nagygyűlésen, hogy nyilvános kiadás céljából vázolja fel a párt részletes ideológiai és gyakorlati programját. Ezek voltak a jelen Kiáltvány előzményei, melynek kéziratát Londonba kellett küldeni, hogy néhány héttel a februári (párizsi) forradalom előtt nyomdába kerülhessen." (Idézi Robertson, Pat "The New World Order" c. könyvében, magyar kiadás "Az Új Világrend" címmel, Budapest, 1993, 81. oldal. Az 1848-as magyar szabadságharcot azonban nem lehet a szabadkőműves fogantatású forradalmak közé sorolni. A magyarság több évtizedes függetlenségi küzdelmének voltak bizonyos szabadkőműves vonatkozásai is a Martinovics-féle összeesküvés révén, de nem ezek voltak a döntő erők.)
Az illuminátus társaságok és a kommunista forradalmak közötti szoros kapcsolatot éles-szemű keresztény megfigyelők is észrevették. Így az angol Henry Manning bíboros 1885-ben megírta, hogy az 1864-ben létrejött Kommunista Internacionálé nem Karl Marx műve volt, hanem "titkos politikai társaságoké, melyek 1789-től napjainkig egyre jobban tökéletesítik felállásukat, és... sikerült közös nevezőre jutniuk az egymás közötti szövetség és együttműködés terén. 1848-ra elég erősek voltak már ahhoz, hogy Európa szinte minden fővárosát megrémisszék egy szimultán felkeléssorozat által." (Lásd Robertson, i.m. 81. oldal.) Folytatjuk...
Endrey Antal



A Piros Cégér 10 : A KOMMUNISTA LIDÉRC KIKEL















2013. december 28. - 18:50
Rovatok: 
|











Egy évvel korábban XIII. Leó pápa a szabadkőművességgel foglalkozó Humanum Genus című hosszú enciklikájában még világosabban fogalmazta meg a szabadkőművesség és a kommunizmus közti szoros kapcsolatot:
"(Az állami rend és a fennálló társadalmi és politikai intézmények) teljes megváltoztatását gondosan készítik elő a kommunisták és szocialisták számos szervezetei, sőt ez a nyíltan megvallott céljuk; a szabadkőművesség nem csupán nem ellenzi terveiket, de a legnagyobb pártfogással tekint rájuk, mivel azok vezérlő elvei azonosak az övékével." (Más magasrangú katolikus személyiségek és püspöki karok hasonló nyilatkozatait illetően lásd De Poncins, Vicomte Léon: "Freemasonry and the Vatican", saját kiadás, 1968, 151-154. oldal.)
A számos egybefonódó szálból 1848-ban világforradalmi méretekre lépő kommunista mozgalom elindításához és fejlesztéséhez természetesen igen sok és egyre több pénz kellett, melyet az 1800-as évektől fogva a Rothschildok és a közvetlen üzleti köreikhez tartozó, ez időben szinte kizárólag zsidó szabadkőművesekből álló bankárok szolgáltattak. Az sem volt véletlen, hogy a kommunista és egyéb szocialista mozgalmak vezetői és szellemi irányítói egészen a 2. világháborút követő évtizedekig szintén túlnyomó részben zsidók voltak, akikkel a bankárok már származásuknál és szellemi hátterüknél fogva is könnyebben meg tudták értetni magukat, mint a nem zsidó forradalmárokkal. A mindenható Pénz urai tehát etnikai alapon osztogatták kegyeiket, és ennek megfelelően alakultak az egyes országok kommunista szervezetei is. Rothschild Nátán még 1836-ban meghalt (állítólag fivérei mérgezték meg, mivel apja végakaratát megszegve, üzleti érdekből felvette az anglikán vallást és megkeresztelkedett), de fia, Lionel, tovább vezette a londoni bankházat, és az apja társadalmi elképzelését folytatva, 1858-ban a City of London (London üzleti központja) egyik képviselőjévé választtatta magát az angol alsóházban. Az ő fia, Nathaniel pedig már baronet ranggal választtatta meg magát ugyancsak képviselővé, majd 1885-ben, mint az első zsidó lord, a Lordok Házának is tagja lett.
Hasonló társadalmi és politikai sikereket ért el Rothschild Károly ugyancsak Károly nevű fia, aki a gyermektelen Amschel halála után a frankfurti anyaház feje lett, és összeköttetései révén a porosz Herrenhaus (felsőház) életfogytiglani tagságát is elnyerte. Más frankfurti zsidó bankárcsaládok még ennél is magasabb körökbe törtek be: Theobald von Bethmann-Hollweg, Moritz Bethmann frankfurti pénzember és az egyik Rothschild-lány fia, a századfordulón a német birodalom befolyásos politikusa, majd Bülow után kancellárja lett, és mint ilyen, jelentős szerepe volt az 1. világháború kirobbantásában. Az ugyancsak frankfurti bankárfiú, Ernst Cassel pedig Angliába emigrált, és lovagi rangot nyerve , a későbbi VII. Eduárd angol királynak már wales-i herceg korában személyes bankárja és bizalmas pénzügyi tanácsadója lett, leányát pedig sikeresen összeházasította a királyi család egyik rokonával, Lord Maountbattennel, Fülöp edingburghi herceg, II. Erzsébet királynő férjének nagybátyjával. A felnövekvő kommunista lidérc szabadkőműves istápolóinak tehát Európa legmagasabb uralkodó köreiben is voltak fontos hadállásai, olyan hercegek, sőt királyok személyében, akik nem is sejtették, hogy maguk és egész házuk kiirtására felesküdt kígyókat melengetnek keblükön. Mikor erre rádöbbentek, akkor már a legtöbbjük számára késő volt. Miközben a kommunista mozgalom erősödését és terjedését nagy gonddal ápolgatták és egyre növekvő ráfordításokkal támogatták, a szabadkőműves bankárok Európa hagyományos alappilléreit, az egyházakat - elsősorban a rómait -, és a monarchiákat is szorosan aláaknázták a francia forradalom liberális eszméinek terjesztésével. Nagy erővel hirdették a "korszelem" megvalósításának szükségességét, minek érdekében kezükbe kaparintották a legfontosabb hírközlő szerveket, az angol Reuters, a francia Havas és a német Wolf hírügynökségeket és a napisajtó nagy részét (lásd például hazánkban az Est-lapokat és általában az egész ún. körúti sajtót). Ezek után elvégezték a nagy tömegek megtévesztéséhez szükséges agymosást. Európa parlamentjeibe beépített képviselőiken keresztül ők süllyesztették le az emberiség legősibb és egyik legszentebb intézményét, a házasságot, polgári jogi és egyre könnyebben felbontható szerződéssé, a családi viszonyokat tartásdíjfizetési kötelezettségekké, az egyházakat privát társadalmi szervezetekké, az uralkodókat hatalom nélküli bábokká, az iskolákat és egyetemeket erkölcsi alapjaiktól megfosztott, szakbarbárgyártó üzemekké, a politikai intézményeket erőszakszervezetek tülekedő helyévé. Az egykor keresztény Európa, a Respublica Christiana, így vált tömegemberek tenyészistállójává, mely már a 19. század végén technikai civilizációba fulladt, pusztulásra ítélt emberi és szellemi romhalmaz súlyos jeleit mutatta. Erre az alapjaiban megrendített európai társadalomra szabadították rá a bankárok századunk első éveiben a bolsevista világforradalmat, miközben továbbra is fondorlatosan halmozták a kommunisták ősellenségének vélt tőkét, és terjesztették annak általuk irányított csápjait az egész földkerekségen. Így történt ez Európának az ipari forradalom által későn elért, de annál rohamosabban növekvő ifjú gazdasági óriásában, a cári Oroszországban is, melyet a bankárok már jóelőre kiszemeltek eszközül a régi, évezredes világrend elsöpréséhez, hogy helyében az új világrendet megteremthessék. Ezt a Nagy Péter és Nagy Katalin felvilágosult abszolutizmusa és nyugati stílű reformjai után ismét keleti stílű és kevésbé felvilágosult abszolutizmusba roskadt, hatalmas birodalmat akkor kezdte megérinteni a francia forradalom utószele, amikor Napoleon bukása után Párizs 1814-ben orosz csapatok megszállása alá került, és az ezeket vezénylő fiatal arisztokrata tisztek a liberális eszméket megismerték és magukévá tették. Hazájukba diadalittasan visszatérve, ezek a liberális reformokban gondolkodó fiatal arisztokraták alapítottak két titkos orosz szabadkőműves páholyt, melyek tagjai rangjánál és közéleti pozícióinál fogva, döntő befolyással voltak az orosz reformmozgalomra. Ezek a szabadkőműves páholyok - melyek természetes szoros kapcsolatokat tartottak fent a nyugat-európai páholyokkal - istápolták és részesítették jelentős anyagi támogatásban a föld alatt szervezkedő reformereket, akik egyre radikálisabb elképzelésekkel léptek fel. A kezdetben népi, jobbágyfelszabadító célzattal tevékenykedő narodnyikokat idővel kiszorították a szocialisták, akik már a 19. század derekán kezdtek megismerkedni Marx és Engels műveivel, és rohamosan növekvő számú nagyipari munkásság forradalmi erővé való szervezésére törekedtek. A cári kormányzat rendőri szervei sokáig nem szenteltek különösebb figyelmet ezeknek a mozgolódásoknak. 1872-ben teljesen legálisan jelenhetett meg Oroszországban "A tőke" első kötetének orosz fordítása, amely az egész világon az első fordítása volt Marx e legfontosabb művének. Ezt követően az akkor még zsenge orosz munkásmozgalom egyre inkább a birodalom számos vidékén elburjánzó marxista körök irányítása alá került, melyek vezetői és fő ideológusai többnyire zsidók voltak. Ezek nyergelték meg a sorsuk jobbítására éhező alsóbb orosz néposztályok elégedetlenségét, és azt szólamaikkal és hamis ígéreteikkel uraik és a fennálló politikai és társadalmi rendszer elleni lobogó gyűlöletté táplálva hajszolták őket az egész cári birodalomra kiterjedő forradalom felé. 1883-1884 telén Szentpétervárott létrejött az immár kifejezetten marxista elvekkel fellépő Orosz Szociáldemokrata Párt, mely később a Kommunista Párt nevet vette fel. Ebben kezdte el politikai pályáját egy fiatal félzsidó forradalmár, Vlagyimir Iljics Uljanov, aki az általa felvett Lenin vezetéknéven minden idők legvérengzőbb rabszolgabirodalmának megalapítójává vált.
Lenin már 1887-ben, 17 éves ifjúként elkezdte forradalmi tevékenységét a kazáni diákok megmozdulásában való részvételével, amiért a cári hatóságok letartóztatták és Szibériába száműzték. Onnan kiszabadulva, még nagyobb hévvel vetette magát a cári rendszer elleni küzdelembe, és ennek során a marxista elmélet is jelentősen átdolgozta. Ismételt száműzetés és börtönbüntetések után, Lenin kénytelen volt emigrációba vonulni, és onnan terjesztette szélsőséges nézeteit. Végül az 1904 elején kitört japán-orosz háború lehetőséget nyújtott számára, hogy eszméit a gyakorlatban is megvalósítsa. A japánok támadása, melyet jelentős mértékben az akkor már az Egyesült Államokban lábukat megvetett Rothschild-szövetségesek - a később részletesebben említendő John Pierpont Morgan, Jacob Schiff és mások - finanszíroztak, felkészületlenül érte az orosz haderőket, és ezek mind a szárazföldön, mind a tengeren súlyos vereségeket szenvedtek. A cári Oroszország kelet-ázsiai uralma megingott, és az egész birodalomban kiéleződtek a politikai és társadalmi ellentétek. A légkör alkalmasnak mutatkozott a szocialisták szemében, hogy 1905 januárjában általános forradalmat kezdeményezzenek. Hosszan tartóés egyre nagyobb méretű sztrájkok és tüntetések után a haditengerészetben és a hadseregben is zendülések ütötték fel a fejüket, melyek 1905 decemberében széleskörű fegyveres felkelésbe torkollottak. Az anyagi hátteret mindehhez szabadkőműves vonzatú szervezetek és pénzemberek biztosították, többek közt az angol Fabian Society és Joseph Fels amerikai szappanmágnás. Több mint valószínű, hogy ezek csak frontemberek voltak a Rothschild érdekeltségek számára.
Lenin csupán 1905 novemberében tért vissza illegálisan Oroszországba, hogy a forradalom végső aktusát irányítsa. A cári kormányzat azonban addigra már kifogta a szelet a forradalom vitorláiból. 1905 augusztusában a cár kiáltványt bocsátott ki demokratikus reformok bevezetéséről az Állami Duma (parlament) létrehozásáról, a hónap végén pedig az orosz-japán békeszerződést is aláírták. Az év decemberében a fegyveres felkelést mindenütt véresen leverték. Lenin ismét emigrációba kényszerült számos fegyvertársával és a párton belüli nagy ellenlábasával, az ugyancsak zsidó származású Leon Trockijjal együtt, mások pedig ezrével börtönbe vagy Szibériába kerültek. A bankárok első nagy kísérlete egy világuralmi bázis kiépítésére csúfosan megbukott, bolsevista segédcsapataik pedig talonba kerültek. Az Újvilágban azonban ezekkel az eseményekkel egyidejűleg már javában folytak a bankárok előkészületei végső döfésre szánt hatalmi fegyverük, az amerikai dollár kézre kerítésére.
Endrey Antal



A Piros Cégér 11: A DOLLÁR ELTÉRÍTÉSE













2014. január 03. - 08:47
Rovatok: 
|











Kevesen tudják, hogy az Egyesült Államoknak nincs igazi értelemben vett Nemzeti Bankja. Az amerikai jegybank, a Federal Reserve Bank, a nagy nemzetközi bankházak privát vállalkozása, az Egyesült Államok törvényhozásában 1913. december 22.-én rengeteg vita és szívós háttérmunka után kierőszakolt törvényben (Federal Reserve Act 1913) kizárólagos bankjegy-kibocsátási joggal felruházott részvénytársaság, melynek részvényesei és igazgatói mai napig a létrehozó nagy bankok és azok szakemberei.
A Federal Reserve Bank felállítását megelőző hosszú küzdelem vezéralakja és életében az amerikai pénzvilág vezető személyiségének és fő irányítójának vélt John Pierpont Morgan maga is a Rothschild-ház frontembere volt, mert ez utóbbiak pénzével dolgozott és azok utasításait követte. Csak halála után derült ki, valójában milyen csekély személyes vagyonnal rendelkezett. 
A Federal Reserve Bank igazi értelmi szerzője és a létrehozására irányuló, gyakran összeesküvés-jellegű kampány megszervezője Paul Warburg németországi zsidó pénzember volt, aki Felix nevű öccsével együtt 1904-ben vándorolt be az Egyesült államokba, és ott mint társ a New York-i Kuhn, Loeb & Co. bankházhoz csatlakozott. Ez utóbbi, mint a két Warburg maga is, a Rothschild-ház belső üzleti köreihez tartozott. Paul Warburg feleségül vette Nina Loeböt, Solomon Loeb lányát, míg Felix a bankház másik vezéralakja, Jacob Schiff Frieda nevű lányát vette nőül. Egyidejűleg mindketten társak lettek a cégben.
Schiff a kétlakásos frankfurti Rothschild-ház másik ikerlakásában született 1847-ben, a Rothschildokkal tehát gyermekkorától kezdve bensőséges kapcsolata volt. Amerikába való kivándorlása után a Rothschildok pénzével vásárolta meg üzletrészét a Kuhn, Loeb & Co. bankházban, és oda be is nősült. A Warburgok megérkezésekor már ő volt a szenior partner. Természetesen a két Warburg is Rothschild tőkével operált, éppúgy, mint fivérük, Max, aki Frankfurtban maradt, és ugyancsak Rothschild irányítással és segítséggel, a német birodalom pénzügyeit hálózta be.
Paul Warburg és testvére amerikai küldetése tehát egy előre kitervelt és már évtizedekkel előbb megindított, világméretű manőver szerves része volt, amely végső céljaként az Egyesült Államok pénzügyei fölötti hatalom megszerzését tűzte ki. Ehhez volt szükséges, hogy a Rothschild érdekeltségek New York tőkés centrumában, a Wall Streeten megalapozzák uralmukat, majd mikor ez megtörtént, saját kezelésben létrehozzák az amerikai központú jegybankot.
A Rothschildoknak már volt gyakorlatuk egy nagy ország jegybankjának átvételében, mivel londoni águk megalapozója, Nathan Meyer Rothschild, aki a Waterloo-i csata alkalmával elkövetett gigantikus méretű tőzsdei csalásával emelkedett Anglia valóságos pénzügyi nagyhatalommá, már a 19. század első felében sikeresen ellenőrzése alá vonta a Bank of Englandot - amely ugyancsak magánvállalkozás volt -, és azon keresztül az egész angol birodalom pénzügyeit.
A Rothschild-ház szervezte meg és irányítja mindmáig a Londoni Klub (hivatalos nevén London Acceptance Council) néven ismert, 17 nemzetközi bankból álló tőkés tömörülést is, mely előre látva az angol birodalom lehanyatlását - melyet, az évtizedek távlatából nézve, tevékenyen elő is mozdított -, a múlt század második felében megkezdte az Egyesült Államok pénzügyeinek behálózását a New York-i Wall Streeten létesített és nagy sietséggel kiépített tőkés hadállásain keresztül.
Innen, a Wall Streetről indult ki és folyt a kampány az amerikai jegybank létrehozásáért és az amerikai nemzeti valuta, a dollár kibocsájtásának jogáért. Ide építették be a Rothschildok Paul Warburgot, hogy Jacob Schiff és Solomon Loeb atyai támogatásával ezt a kampányt megszervezze és levezesse.
A Wall Street világuralmára irányuló, jól átgondolt manőverek a végrehajtásához a Rothschild-háznak és amerikai szövetségeseinek természetesen hasonló elképzelésekkel és tőkével rendelkező társakra is szükségük volt, és ilyeneket már a művelet első, előkészítő szakaszában sikerült is találniuk. Első és legfontosabb volt ezek közt a Rockefeller dinasztia, mely családi kapcsolatokra is épített a Rothschildokkal. (A Rockefellerek nem voltak zsidók, hanem német eredetű baptista család, akik az amerikai kőolajtermelés és kereskedelem monopóliumának megkaparintásával tettek szert fantasztikus vagyonra.)
A Rockefellerekkel John Pierpont Morgan amerikai pénzember közvetítésével már a 19. század utolsó éveiben létrejött kapcsolatoknak a gyümölcse volt a Rockefeller-birodalom New York-i Chase Bankja és a Rothschild-rokon Kuhn és Loeb bankház Manhattan Bankjának egyesülése Chase-Manhattan Bank néven, mely évtizedek óta a világ egyik legjelentősebb bankja, és napjainkban a legitim bankügyletek mellett vezető szerepet visz a fegyverkereskedelemtől a kábítószer-csempészésig az emberiség úgyszólván valamennyi rákfenéjének finanszírozásában és az ezek üzemeltetéséhez elengedhetetlen pénzmosásban is. (Lásd Nicolov, Nicola M., "The World Conspiracy, Portland, USA, 1990."; Warren Hough a "Spotlight" (Washington) folyóirat 1995. január 6.-i számában.) Folytatjuk...
Endrey Antal



A Piros Cégér 12 : A DOLLÁR ELTÉRÍTÉSE















2014. január 07. - 20:49
Rovatok: 
|











Mindenekelőtt szükséges volt a megfelelő gazdasági légkör megteremtése, és ez John Pierpont Morgan feladata volt. Morgan, aki a Rothschildok megbízásából és pénzével szerezte meg a domináns érdekeltséget az amerikai vasútvonalak többsége fölött és hozta létre az egész amerikai acéltermelést ellenőrző United Steel Corporationt, saját, Rothschild tőkével működtetett bankházai, a Bankers' Trust Company és a J. P. Morgan & Company révén az Egyesült Államok egész bankvilágát összefogó National Bankers' Associationban is vezető szerepre tett szert, és már nagy gyakorlata volt mesterséges pénzügyi pánikok létrehozásában. Ezt a képességét "kamatoztatták" a bankárok az amerikai jegybank létrehozására irányuló összeesküvésükben is.
Mikor Paul Warburg már kellőképpen megalapozta magát az amerikai pénzvilág felső köreiben, Morgan és érdekeltségei 1907 őszén a Knickerbocker Bank és a Trust Company of Amerika, szolid közepes nagyságú amerikai bakok, állítólagos fizetési nehézségeiről terjesztett hamis nyilatkozataikkal és a Heinze, Morse és Thomas bankok ellen a New York-i Clearing Houseban indított, indoktalan fegyelmi eljárásokkal hatalmas pánikot keltettek a tőzsdén, majd amikor ennek ravasz kihasználásával legveszélyesebb vetélytársaikat tönkretették, az általuk mesterségesen szított válságot egy csapásra megszüntették.
Ezzel a manőverrel egyidejűleg Paul Warburg megindította az amerikai közvélemény megpuhítását a javasolt "banki reform" érdekében. A következő hat évben csaknem minden idejét pénzügyi cikkek írásának és széleskörű előadások tartásának szentelte, melyek fő témája volt, hogy okulva az 1907-es gazdasági válságból, az Egyesült Államoknak sürgősen szüksége van egy központi bankrendszerre. Mivel ez a "közjó" érdekében végzett szolgálata bankári működését akadályozta, a Kuhn, Loeb & Co. cég "nagylelkűen" évi 500,000 dollár tiszteletdíjat folyósított neki. Több évi kemény előkészítő munka után, Warburg 1910. november 2.-án létrehozott egy titkos megbeszélést a New York közelében fekvő Jekyll-szigeten Nelson Aldrich szenátorral, a Nemzeti Pénzügyi Bizottság elnökével, melyen kettőjükön kívül három Morgan-érdekeltségeket képviselő (valójában Rothschild-függőségű) pénzember és az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának egyik államtitkára vettek részt. Itt dolgozták ki, Warburg irányításával, tíz nap alatt a tervezett amerikai jegybank alapszabályát és működési elveit, melyeket Aldrich szenátor 1911. január 16.-án tett közzé, mint a vezetése alatt álló bizottság hivatalos javaslatát. Hosszas nyilvános, gyakran heves összetűzésekkel járó politikai és társadalmi vita alakult ki, melyben az "Aldrich terv" támogatói három vezető amerikai egyetem, Princeton, Harvard és a University of Chicago falai közt ütötték fel propagandatevékenységük fő hadiszállásait. Az "Aldrich terv" országos szinten való ismertetésének és általános elfogadásának költségeire a nagy amerikai bankok 5 millió dollár támogatást dobtak össze. Mikor a republikánus párt (melyhez Aldrich is tartozott) az 1912-ben tartott kongresszusi választásokon az eddig ellenzékben levő demokratákkal szemben a szenátusi többséget elvesztette és Woodrow Wilson személyében demokrata politikus került az elnöki székbe is, Warburg és társai, gyorsan lovat váltva, a demokratákat környékezték meg. Sikerült is nekik, ravaszul módosított formában és más fedőnévvel, a Jekyll-szigeten kidolgozott tervet most már a demokraták saját, az Aldrich-tervtől "különböző" javaslatát, a többségi párt támogatásával az amerikai törvényhozásban előterjeszteni. A kongresszusi vita végkifejletének napjaiban a szálakat gondosan kézben tartó Paul Warburgnak még saját irodája is volt a kongresszus épületében. A nagy szívóssággal és körültekintéssel folytatott kampány az amerikai dollár kézbekerítéséért 1913 végén el is érte célját az említett törvény által. Az idegen tőkések által így felállított "amerikai" jegybank 1914. november 16.-án kezdte meg működését. Jóllehet a törvény kikötötte, hogy a bank első igazgatóit az Egyesült Államok elnöke nevezte ki, Woodrow Wilson elnök későbbi elmondása szerint neki csupán egyetlen igazgató kijelölésére volt lehetősége, a többieket a jegybank részvényeit birtokló nagy New York-i bankok - gyakorlatilag mind Rothschild és Rockefeller-érdekeltség - nevezték ki. Ilyen körülmények között természetes volt, hogy az igazgatók egyike a kampányt megtervező és mindvégig irányító Paul Warburg lett. (Az amerikai jegybank létrehozását illetően lásd Mullins, Eustace, "The Secrets of the Federal Reserve", Jekyll Island Edition, 1991.)
 Így kaparintották meg a Wall Streeten tömörült nemzetközi bankárok a világhódítás minden fegyvernél hatékonyabb eszközét, az amerikai dollárt. Folytatjuk...
 Endrey Antal




Ma 100 éves a FED: nem Kis Miska, hanem Mágnás Miska













2013. december 23. - 10:19
Rovatok: 
|












Az egész finanszírozott XX. század szinte egy lélegzetvételnyi időt sem hagyott nyugalomra áhító teremtményeinek. Mozgásba lendült a Pénz és mozgásban tartotta a kifulladni látszó törekvést (ez az eredeti „kerékvágás”, „a mindennek megvan a maga ideje” népnyelven), sőt, törtetéssé fokozta azt. Az elmúlt 100 év az emberiség hajszolt történetének a legvéresebb korszaka volt: két világháború, hidegháború, megszámlálhatatlanul sok felszított helyi összetűzés, nagyhatalmi intervenció, népirtás, terrorizmus, éhínség, a társadalmi különbségek növekedése és a természeti erőforrások kétségbeejtő kimerítése fémjelzi.
Carpe Diem! Szándékra sugallva, mintha holnapra elmúlna a világ, tehát élj a mának! – divat-diktált szlogennel. Ezzel üzemeltetjük a gépezet motorját – a kőolaj és földgáz csak részletkérdés. Vágy a szükségtelenre, a gyenge jellem, a ferde hajlam, a rossz szándék tartja életben. A gépezet védjegye a DEI (latinul Feljebbvalót jelent) márkanév. Vagyis „Divide EImpera” (szintén latin) szó szerinti fordításban „oszd szét, és/de birtokold”… motorja a PÉNZ (latinul: BANCO – BANK-PÉNZHÁZ)!
Ebben a szellemiségben ültek boszorkánycsillaggal osztott kerekasztalhoz 1913. december 23.–án a vérrel áldozók, hogy sátáni erőiket immár összevonva, egy uralmi rend mellett kötelezzék el magukat és kötelezzék le a világot, jó szorosan és lehetőleg örökre. Ez a jól kidolgozott zsarnokság két hatalmat hozott ekkor létre. Egy láthatót és egy láthatatlant. Ez az eddigi ismert történelem legnagyobb szabású és érvényű csalása a világ igába hajtásának kísérletére. A látható rész lett az, amit most névleges választmányi kormányoknak (demokrata-republikánus-liberál, stb.) látunk és ismerünk. A láthatatlan pedig a függetlenség homályába burkolózó Mentsvár, a FED kizárólagos kibocsátási joggal, minden és mindenki feletti oriens control-gyakorlattal. Tehát felette már nem őrködik senki, ő a szem a piramis csúcsa.
Független márpedig, hogy lehet, mikor konkrét személyekhez köthető, jól meghatározható ideológia és faji alapú besorolás szerint? Egyszerű paraszti ész kell csupán ahhoz, hogy tudjuk bármelyik cég vagy gyár magán hordozza a főnöke/tulajdonosa személyiségjegyeit. Ezt a világformáló eseményt az amerikai Kongresszus vitte keresztül az akkori törvénykezésen e hatalmas össze-esküdt oligarchia iszonyú nyomására és játszotta kezére a világi pénzrendszer összevont felügyeletét. Az akkori elnök Woodrow Wilson, aki pedig maga szentesítette aláírásával a Federal Reserve (FED) létrehozásáról szóló törvényt, 1916-ban már pontosan tudta döntésének súlyos következményeit, ennek az iszonyú monstrumnak mindössze 3 esztendő kellett ahhoz, hogy érezhetővé váljon az úgynevezett joggyakorlata: „Ezt a nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A hitelek nyújtása központosítva lett. Ezáltal az ország növekedése, és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány ember kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk, kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik”
Mivel még a függetlenségi mítosz teljes lerombolásának úgy látszik nem jött el az ideje a részükről (ők erre találták ki az Összeesküvés-elméletet) és még nem hirdetik országok, a világ előtt (pont azért mert még országok vannak és még nem csak egymagában az Új Világrendnek hívják), így ezt a Centenáriumot ma még csak néhány kiváltságos üli meg és tartja világi torját (Hála Istennek!) FÜGGETLENÜL!

Íme, a díszes társaság névsora
Befolyással rendelkező klánok az alábbiak: a New York-i Goldman Sachs, a Rockefeller, Lehmans, Kuhn Loebs, a párizsi és a londoni Rothschild, a hamburgi Warburg, a párizsi Lazard és a római Israel Móses Seif családok.
A Federal Reserve Bank mind a tizenkét fiókját a következő tíz bank tartja ellenőrzése alatt: a londoni NM Rothschild, a berlini Rothschild Bank, a hamburgi Warburg Bank, az amsterdami Warburg Bank, a New York-i Lehman Brothers, a párizsi Lazard Brothers, a New York-i Kuhn Loeb Bank, az olaszországi Izrael Moses Seif Bank, a new yorki Goldman Sachs és a szintén New York-i JP Morgan Chase Bank.
A Fed-részvények nagy részét négy személy birtokolja: William Rockefeller, Paul Warburg, Jacob Schiff és James Stillman. (A Schiffek szoros kapcsolatban állnak a Kuhn Loebs családdal. A Stillmanek pedig a XX. század fordulóján beházasodtak a Rockefeller klánba.)

Várhegyi Kálmán
MNA Észak-Magyarország


Uzsora-bűncselekmény













2013. augusztus 14. - 05:52
Rovatok: 
|











330/A. § (1) Aki más rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely alkalmas arra, hogy annak teljesítése a megállapodás kötelezettjét, a megállapodás kötelezettjének a vele közös háztartásban élő hozzátartozóját, illetve a megállapodás kötelezettje által – jogszabályon, bírósági határozaton, hatósági határozaton vagy szerződésen alapuló tartási kötelezettség alapján – eltartott személyt súlyos vagy további súlyos nélkülözésnek tegye ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az uzsora-bűncselekményt 
a) bűnszövetségben,
b) üzletszerűen követik el.
(3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
(4) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az uzsora-bűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti és az elkövetés körülményeit feltárja.
 
Tudjuk kik általában az uzsorások, a tv előszeretettel foglalkozott is ezzel a témával. A TEK is bemutatott néhány igen veszélyes uzsorások elfogadását akit a társadalom bizonyos rétegeire nagyon veszélyesek. Ezekről nem akarok annyit írni mert mindenki tudja miről van szó.
Jelen társadalomban a bankok akkor mit is csinálnak a devizahitelesekkel? Kérdezem én, ez legális? Ha valaki pénzt vesz fel és jóval többet akár kétszeresét vagy többszörösét kell visszafizetni, akkor az mi? Nem uzsora-bűncselekmény? Az összeg és az idő nem igazán számít mert azt a törvény nem mondja ki. Ha nem teljesítem akkor ugyanúgy jönnek és elviszik a házat mindent, éppen talán csak nem vernek meg, de az embernek így is éppen elég. Ha én valakinek adok pénzt és kamatostul kérem vissza bűncselekmény. Azért bünteti a törvény mert kimarad a bank, és a hasznot nem ő teszi el. Ha a bank ad kölcsönt neki marad a pofátlan haszon amiért nem is dolgozott meg az már legális.
Jelen törvény szépen kimondja mi a bűntett, csak valahogy mégis a bankok szabályosan járnak el ez ügyben. Én laikus kérdezem én, akkor mi is az uzsora-bűncselekmény?
Majd egyszer lehet hogy fordul a kocka és nem a bankok adják a pénzt azok zsebébe akik megérdemlik. 
Varró Péter - Jövőnk.info 



Egy másfajta országvesztés













2013. június 04. - 15:53
Rovatok: 
|











1920. június 4-én ismert tényezők közrejátszása mellett megtörtént Magyarország feldarabolása, mely következtében Hazánk területének kétharmadát veszítettük el.
Napra pontosan harminchat évvel később, 1956. június 4-én Csonkahazánk megkapta a kegyelemdöfést is: államilag engedélyezték az abortuszt. Talán nem véletlen a dátum. Idén, 2013. június 4-én emlékezzünk erre is!
Hogyan történik az abortusz?
Vákuumos kiszívás
Ez a leggyakrabban alkalmazott módszer a terhességek első trimeszterében (az első három hónap). A méhszájat kitágítják és egy csövet vezetnek a méhbe, ami egy erős szívógéphez van kapcsolva. Ez a cső hasonlít egy porszívóhoz, de rendkívül éles végződése van. A szívó és vágó vég feldarabolja a babát, míg a szívócső a testrészeket kiszívja, majd azok egy gyűjtőtartályba kerülnek.
Tágító és kikaparó eljárás (D&C)
A méhszájat kitágítják, és aztán egy erős kaparókanalat vezetnek a méhbe, amivel darabokra vágják a magzatot és a méh falát is lekaparják. Valakinek ellenőriznie kell, hogy a gyermek minden testrésze kint van-e a méhből, mert egyébként fertőzések léphetnek fel.
Tágítás és kiürítés (D&E)
Az abortusz ezen formája a második trimeszterben lévő (12-24 hetes) babák megölésére használatos. Az abortuszt végző egy szülészfogót használ, amivel megragadja a baba testrészeit (karokat és lábakat) és darabjaira tépi szét a gyermeket. A baba fejét is össze kell roppantania, hogy ki tudja venni, mert ekkorra a koponyacsont már annyira megerősödött a gyermek fejlődése során, hogy máskülönben nem tudná kivenni a fejet az anyaméhből.
Tágítás és kihúzás (D&X), más néven részben-szüléses abortusz
A már harmadik trimeszterben lévő (24 hetes és annál idősebb) gyermekek megölésére alkalmazzák. Az abortőr benyúl az anya méhébe, szülészfogó segítségével megragadja a gyermek lábát és kihúzza a gyermeket az anyából. Ezután az abortuszt végző egy sebészollót döf a gyermek fejének hátsó részébe, majd kinyitja az olló pofáit ezáltal lyukat nyit a baba koponyáján. Ezután kiveszi az ollót, a nyíláson át szívócsövet helyez a baba koponyájába és kiszippantja az agyát. Ezután az abortuszt végző orvos szülészfogóval összezúzza a baba fejét, majd kihúzza a test többi, még a szülőcsatornában lévő részét.
Sómérgezéses abortusz
Ezt a technikát második és harmadik trimeszterben lévő gyermekek abortálására alkalmazzák. Az abortuszt végző egy hosszú tűt szúr az anya méhébe. A tűben só van, melyet aztán a babát körülvevő magzatfolyadékba fecskendeznek. A baba lenyeli a sót és sómérgezésben, kiszáradásban, agyi vérzésben meghal. Közel egy óráig tart mire a gyermek belehal a beavatkozásba, a bőre közben súlyosan megég és elváltozik. Az egész esemény ideje alatt a baba szörnyű fájdalmakat él át. Ezt követően 24-48 óra elteltével az anyára szülési görcsök jönnek és megszüli a halott gyermeket.
Statisztikák
Míg az 1880-as években a terhességek 80%-a végződött élve születéssel, jelenleg ugyanilyen arányban akadályozzák meg a fogamzást vagy szakítják meg a terhességet.
Az abortuszok területi megoszlása Magyarországon, 1998.

Abortusszal végződő terhességek aránya külföldön
Magyarországon 1956 óta az illegális és „legális” abortuszokkal együtt a legóvatosabb becslések szerint is 7-8 millió embert öltek meg még azelőtt, hogy megszülethetett volna. Az érintett korosztály a 13 és 18 év közötti. Ez a valódi tragédia, nem a holokamu, a buzik „jogai” helyett emiatt kéne aggódni! Nekünk nincs szükségünk arra, hogy hatmilliós számokat találjunk ki és nyomjunk le egy bolygónyi ember torkán. Van saját, valódi, 7-8 millió halottunk.
A gyáva ember (nép, ország, hatalom) jellemzője az, hogy a legvédtelenebbet támadja. Az elszámoltatás pillanata viszont közeleg! Közeleg mindazok számára, akik tevékenyen vagy hallgatólagosan részt vállaltak a folyamatban! Akik politikai befolyásuk ellenére (vagy épp azt kihasználva) a fejüket sunyi módon évtizedek óta félrefordítják! Felelniük kell a gyilkos „orvosoknak”, a lelketlen „anyáknak”! A média szereplőinek, akik nyíltan hadat viselnek a keresztényi életvitel, a gyermekvállalás és az erkölcsösség ellen! Akiknek fontosabb a kereskedelmi csatornák minősíthetetlen színvonalú műsorai és jelentéktelen hírei, mint a nemzet valódi helyzete!
Egyszer mindenkinek felelnie kell a tetteiért! Ha nem itt a Földön, akkor fent, az Úristen előtt!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kitartás!
"Az egy gyermek remegő gond, két gyermek külön-külön diplomata az anyai és apai szeretet kettéválasztásában, három gyermek öröm, sok gyermek pedig igazi boldogság."
Nemzetünk akkor lesz boldog, nagy, ellenállóképes, ha a gyermeklármától nem halljuk meg a bölcs politikusok dörgő, honmentő szónoklatait.”
Szálasi Ferenc Nemzetvezető

FIGYELEM! MEGRÁZÓ KÉPEK! (+18!)

      

Statisztikák, képek: www.valsagterhesseg.hu



A titkosszolgálat segítője













2013. június 03. - 17:05
Rovatok: 
|











A megtévesztés mestere címmel hétfő este kezdődik az ifjú bűvész, Ben Earl négyrészes sorozata a Discovery Channel műsorán. Tudására a brit titkosszolgálat is felfigyelt, érdemes lesz tehát a négy téma köré felépített epizódokat megnézni.
A megtévesztés mestereként kísértésbe esik, hogy a mindennapokban saját boldogulására használja fel képességeit?
– Ez mindenképpen így van, hiszen a képességemet használom fel a megélhetésem biztosítására – jelenleg egy televízióműsorban –, így hát nap mint nap hasznot húzok abból, amire képes vagyok. De azt hiszem, ön inkább arra gondol, hogy vitatható célokra is felhasználom-e a tudásomat. Gondolkoztam már ilyesmin, viszont a kreativitás hiányozna abból, ha így csalnék a mindennapokban. Nem előadóművész lennék ilyen helyzetben, hanem csak egy bűnöző. Engem az előadások izgatnak. 
A brit titkosszolgálat figyelmét is felkeltette ezekkel. Mit szerettek volna öntől?
– Nem mondhatom el pontosan, de már jó néhány éve volt annak, hogy megkerestek azzal kapcsolatban, hogy konzulensként vegyek részt a megtévesztéssel foglalkozó speciális programjaikban. Egyrészt magas rangú katonai hivatalnokok részvételével zajló konferenciákon adtam elő, másrészt magas rangú tisztekkel kezdtem el dolgozni, amit mindmáig csinálok is. A megtévesztéssel és bűvészmutatványokkal kapcsolatos tudásom miatt vagyok számukra hasznos segítség. 
Eddig is tudtuk, hogy a rendőrség használ különböző mentalistákat meg mindenféle paranormális tevékenységgel bíró embereket. De a 21. században ennyire futja, hogy már mindenféle vásári mutatványosokat meg kell foglalkoztatni a titkosszolgálatnak. Eddig is voltak 007-es ügynökök, meg mindenféle akcióhős. Na de hát kérem, mégiscsak a legtöbb pénzzel bíró titkosrendőrségről van szó. Bele sem tudok gondolni én laikus ésszel mit is tudna nekik mutatni, tanítani. Ez már jobb mint a mozivásznon bemutatott nagy filmek.
Aztán majd jönnek a gólyalábakon mászkáló kommandósok, akik az első emeletre jutnak egyből meg a többi agyament hülyeség.
Hová a nagy tudomány, szakkönyvek sok éves tapasztalat, a tudósok meg a nagy fejlesztők, mikor egy pár könyvből meg innen onnan összeszedett bűvésztrükkös ember a hatalom védelmezője.
Eddig is tudtuk, hogy mindenféle eszközhöz nyúl a rendőrség, és kormány, de mindig felül tudják múlni önmagukat.
Továbbra is figyeljük és várjuk különféle technikákat a hatalom megvédésére! 
Varró Péter - Jövőnk.info



Összeomlás, világvége – önellátás, és közösség













2013. május 03. - 21:16
Rovatok: 
|











Sokan ezt az írást is rögtön állásfoglalásként, közleményként fogják értelmezni. Ezért legelőször is leszögezném, hogy a saját véleményemet, meglátásaimat írom le. Szívesen fogadom mások véleményét az ügyben, mert úgy gondolom ezt a témakört illik végre kibeszélni. 
Tekintsünk el mindenféle ostoba jóslatoktól (maja világvége), belemagyarázásoktól, és induljunk el a realitás irányába. A többségnek nem tetszik az, hogy egyesek időről időre valamiféle -nekik véletlenül pont megfelelő- összeomlást jósolgatnak. Ezt meg is értem, nekem sem tetszik. Először is kényelmetlen elképzelni egy olyan helyzetet, ahol a megszokott hétköznapi életünk felborul. Még nehezebb azt elképzelni, hogy tartósan – hetekre, évekre, akár örökre megváltozik minden. (Végtére is akkor evvel bevallottuk, hogy bár látjuk hogy nagyon nincs rendben a világ most, de relatív jólét és biztonság van még mindig!) Sokan odáig elmennek, hogy mindenféle pontos dátumokat (sic!) tűznek ki előre, hogy ekkor – és ekkor lesz az összeomlás, vagy amikor majd forradalommal átvesszük a hatalmat. Helyzettől függően öten, huszonnégyen, vagy valahonnan kerítünk még hozzá egy komplett magyar nemzetet. Ennek valóban van egy olyan pszichológiai előnye, hogy rövid távon valamelyest növeli egyesek élénkségét, felrázza őket. De ez is, mint oly sok más dolog – csak a lélekre hat, és nem az észre. Mi van akkor, ha túl sok alkalommal nem jön el a várva várt forradalom / összeomlás, stb? 
Úgynevezett világvége, összeomlás persze lehet egy becsapódó meteor, egy úgynevezett "szupervulkán" kitörése, de lehet valami előre kitervelt gazdasági manőver, esetleg a rendszer hibáiból adódó nagyobb, keretein belül már visszafordíthatatlan válsághullám is. Egy polgárháború egymagában csak egy polgárháború, de nem elhanyagolható az sem. Nem tudhatjuk pontosan előre mi lesz, és mikor. A megtévesztő jeleket sokan már rutinból generálják, és dobják be. Mindig (!) egy-két évre teszik a radikális átalakulások kezdetét a mi térségünkben, de én most minimum még 20-30 évet mondok. Ez az én módszerem is egyben: van még idő építkezni, felkészülni. Máskülönben, ha túl hamar vagy túl későn következik be bármi, bizony nem szólhatunk bele semmibe (ugyan milyen alapon is szólhatnánk bele, és mivel is tudnánk siettetni). És pontosan emiatt az időintervallum miatt nem szabad, tilos az egyéni egzisztenciát leépíteni, a hidakat felégetni magunk mögött. Pont ellenkezőleg: senki épeszű ember nem mondhatja azt, hogy bármiféle szervezkedés, elmélet miatt valakinek ne legyen felesége, családja, gyereke, lakhatása, munkahelye! Mert mi van akkor, ha eltelik pár év, évtized, és nem történt semmi komoly? Sokaknak ez ismerős lehet, van olyan ember nem is egy, aki már legalább tíz éve várja a katarzist. 
A történelem folyamatai az utóbbi pár száz évben hullámzó, és egyben átlagában süllyedő mozgást produkálnak, nagy esélyt látok arra hogy valamiféle visszarendeződés után (lásd nemzetiszocialista rendszerek a 20. században) újabb, még meredekebb zuhanás fog következni, és szinte mindannyian áldozatul fogunk esni ennek. Még nagyobb esélyt látok arra, hogy egy hatalmas beugrasztásnak lehetünk áldozatai, amivel a cionista rendszer a saját állásait fogja végül tovább erősíteni. De leszögezem, bármi lesz, az ő hatalmuk véges. A mi céljainkon pedig nem változtathat semmit. Akkor sem változtathat, ha ez a katarzis meg fog felelni az elképzeléseinknek, és könnyű volt győzni! Ha nem tudunk irányító szerepbe törni, akkor viszont legalább azt oldjuk meg hogy ne haljunk éhen, és mások ne vehessék el tőlünk a javainkat. Ez a minimum! Ha véletlenül bezár a közért vagy a benzinkút két hétre vagy évre, ne álljon meg a mi életünk! 
Biztos, hogy történni fog valami, mert túl sok ideje van béke – és látjuk mi merre tart körülöttünk. Több olyan folyamat zajlik párhuzamosan, ami egyenként is súlyos helyzetet fog teremteni számunkra. Összeadódva pedig hatáványozza egymást. Egy részük visszafordíthatatlan! Viszont a rendszerben még nagy tartalékok vannak, még viszi a lendülete. Húzódni fog, és minél tovább húzódik ez a dolog, annál súlyosabb lesz a vége. De a dolgoknak érnie kell, és még bizony a helyzet meglátásom szerint nem érett még meg a változásra. Aki kapkod, pórul fog járni (akár forradalmat akar csinálni két hónapon belül, akár demokratikusan akar nyerni 2014-ben). Aki építkezik, nyer. Az érzelmek erőt adjanak, és ne az eszünket vegyék el. 
Mit tehetünk mi? 
Semmi mást, mint amit kell. Törekedni a legjobb minőségre önmagunkban és a közösségünkön belül – és utána törekedni arra, hogy emögött legyen létszám, erő, eszköz. Hogy bármi is lesz – egy elhúzódó fogyasztói társadalom vadkapitalizmusa, lassú hanyatlás, polgárháború, vagy világégés – mi számíthassunk egymásra, és tudjuk mit akarunk. Tudunk-e rugalmasan adaptálódni a változó helyzetekhez? És eközben töretlen lelkesedéssel, erővel valljuk és gyomláljuk az értékeinket, tradíciónkat – nem foglalkozva avval, hogy hány millióan érdektelenek a dologban. Nem a milliókhoz kell alkalmazkodni, és elvi engedményeket sem kell tenni, ez egy nagyon nagy tévedés – csak meg kell szólítani őket érthető nyelven, és megadni nekik a lehetőséget, és a bizalmat. Nekünk teljesen mindegy hogy hány év múlva, és hol: illegalitásban, a frontvonalban, vagy a szántóföldön – csak rutinból tudni kell, hogy mit kell tenni. És sosem egyedül. Nekem nem az a fő bajom, hogy hány ember hány mozgalomban vagy pártban van, és annak mi a neve. Az a bajom, hogy az embereknek általában nincs igénye az önképzésre – az emberanyag pedig cserélődik. Jönnek, mennek. Szakadnak, kiégnek, megszűnnek, keletkeznek. Több mint két évtizede folyik ez. A társadalom pedig ezáltal érdektelenséget és ellenszenvet tanúsít, bár nem jogosan de helyesen ítél akkor is, ha ő maga is rossz úton van vezetve! Nem volt eddig szinte sehol valós koncepció, nincs hosszútávú tervezés, maradandó pozitív üzenetű alkotások. 
Egyesek szeretnének mostanában is demokratikus szavazással hatalomra juttatni egy magyar érdekű pártot, ehhez nekik sok erőt egészséget, elszántságot kívánok. Aztán majd találkozunk pár elpazarolt évük múlva, és megbeszélhetjük közösen mit tanulhattunk ismét, sokadszorra belőle! Végtére is nekem teljesen mindegy, hogy hány tagja lesz az MNA-nak teszem azt hat év múlva, vagy hányan csatlakoznak a Magyar Remény Közösséghez – ha ezek az emberek ugyanúgy megbízhatóak maradnak, és segítenek egymáson. Úgy gondolom, hogy az MNA a szakadás utáni egységével (eddig példátlan módon történt folyamatot vitt végig a tagság) és a MRK világos célkitűzéseivel már kitört a körforgásból, minőségileg megvan az alapozás, s ezáltal elindult a helyes úton. Nincs már ami akadályozza, visszahúzza – bizonyíthat! 
Lehet akárhány fős szervezetről beszélni (legyen az párt, gárda jellegű, vagy mozgalom), ha a tevékenysége csak felületes dolgokban merül ki, az emberek pedig egymást marják, üldözik el – a tagok évről évre cserélődnek. Gondoljunk csak bele, mi a két rákfenéje általában a "nemzeti oldalnak" sok sok éve? A hasznos, értékes vezető embereket, akik tudnak és akarnak építkezni – kifacsarja a kilátástalanság, a szélmalomharc, egyéb megtűrt hangadók paranoid ostobaságai, magának a tagságnak a passzivitása (!), oktondisága, s végül kiégve állnak tovább. Másodszor a tagság évről évre rotál. Jönnek az új jelentkezők, és mennek el a régi jogosan, vagy jogtalanul csalódott emberek. Ha ennek a folyamatnak jó szervezéssel, valódi szellemi képzéssel, és egészséges közösséggel nagyobb méretekben is véget lehet vetni – az összlétszám, és az összerő pár év alatt soha nem látott mértékben megnőhet. Ez a közösség ereje, ahol nincs agymosás, de van munka! Ehhez legelőször is az szükséges, hogy az emberekkel megértessük: a kitartó munka, az önképzés hosszabb távú folyamatainak felül kell írnia a szalmaláng lelkesedést, a türelmetlenséget, az okoskodó hozzáállást. Egy-egy rendezvény erejéig össze lehet hozni akár egy tucat szervezetet is (ez is csak azoknak a szervezeteknek sikerülhet, ahol már jelen van a minőség), de számomra az igazi összefogás ott kezdődik, hogy az egyik megkérdezi a másiktól: bajtárs, segíthetek?
Az önellátásra való törekvés, és az önvédelemre való felkészülés nem csak azért fontos, hogy egy leendő válsághelyzetet nagyobb eséllyel éljünk túl. Hanem azért, hogy szépen éljünk. Ez egyben egy lelki - szellemi gyakorlat is, másrészt egyszerű de alapvető technikai tudást ad – jobban megérthetők rajta keresztül a világ dolgai, és a saját, valóban gyenge lábakon álló helyzetünk. Az önellátás egyben önállóság, ezáltal hatalom. Ugyanúgy, mint a közösségek – ezek is hatványozzák az ember lehetőségeit.
Vésztői Gyula - Jövőnk.info



Támadásra készül a zsidó állam?













2012. december 26. - 14:19
Rovatok: 
|












Az USA Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA – Defense Security Cooperation Agency) egy jelentős fegyvervásárlási szándékról tájékoztatta az amerikai Kongresszust. A tájékoztatás szerint Izrael szerezne be csapásmérő fegyvereket légi ereje számára. A várható költségeket valószínűleg most is az amerikaiaknak kell fizetniük.
A zsidó állam nem kevesebb, mint 6900 JDAM irányítókészletet (3450 példányt az egytonnás, általános célú GBU-31-hez, 1725 darabot a szintén egy tonnás, ám bunkerromboló BLU-109 változathoz, és 1725 példányt a 227 kg-os GBU-38-hoz), 3450 Mk-84 egytonnás “buta” bombát, 1725 Mk-82, 227 kg-os bombát, 3450 GBU-39 kis átmérőjű bombát, valamint több tízezer gyújtószerkezetet az említett fegyverekhez.






Kapcsolódó cikk: 



A fenti tételekkel már önmagában egy komplett háborút lehetne indítani és feltételezzük, hogy az izraeli raktárak eddig sem voltak üresek. Tehát jogosan merül fel a kérdés, hogy minek kell a zsidóknak ekkora mennyiségű pusztító eszköz? Ha elment az eszük és úgy döntenek, hogy már csak azért is megtámadják a Iránt, akkor figyelmükbe ajánlok 20 ellenérvet a Perzsa állam megtámadására. 
Mivel az üzlet tárgya egyrészt több ezer JDAM irányítókészlet, ebből arra következtethetünk, hogy minimum ennyi "Bunker Buster" bunkerromboló bombával rendelkezik Izrael. Az amerikai Boeing vállalat által gyártott célravezető készlet segítségével a „buta” hagyományos szabadon eső bombából fél órányi szerelési munkával precíziós vezérlésű fegyver hozható létre. A szintén több ezres tételt kitevő hagyományos bombára különösebb figyelmet már nem is szentelünk, a létük eltörpül a 6900 darab egytonnás bunkerromboló bomba mellett.
Az üzlet értéke 647 millió dollárra rúg, ami megközelítőleg 1424 milliárd forint. Az amerikai - izraeli védelmi üzleteket ismerve szinte biztosra mondható, hogy ezt a számunkra óriási összeget is az amerikai adófizető pénzéből fogják finanszírozni. Márpedig ezek az eszközök nem az elégtelenre vizsgázott "Vaskupola" védelmi rendszerhez lettek rendelve, hanem ezek egyértelműen támadó fegyverek. Kitudja hány ártatlan gyermek és nő halálát fogják majd okozni a gyűlölettől eltorzult zsidó vezetés "jóvoltából"?!
Fazekas Márton - Jövőnk.info



A GBU-57 A/B szuper bunker romboló bomba










2010. március 18. - 07:26
Magazin: 
|

A  Pentagon felgyorsítja, három évvel előretolja a tervezési idejét a szuper bunker romboló bomba, a GPU-57 A/B, avagy MOP, nagy tömegű áthatoló bombának. Ez egy új, nagy erejű bomba ami az iráni és észak-koreai földalatti atom-nukleáris üzemek ellen van kifejlesztve. A gigantikus bomba hosszabb mint 11 ember válltól-vállig sorban állva, 20 láb (1láb=30.48cm) 609.6 cm talpától a hegyéig, valamint több mint 15 tonna (31862lbs-font), ennek 18%-a az aktív robbanóanyag. A GPU-57 A/B MOP olyan hatalmas, hogy csak a B-52-es és a B-2-es "láthatatlan" bombázók tudják célpontjaik fölé szállítani. Ez a bomba tízszer erősebb, mint az elődje, a BLU-109, valamint 30%-al nehezebb mint a MOAB, Mother Of All Bombs, az "Összes Bombák Anyja".
Ez a szuper romboló a Reytheon Társaság technológiai áttörésének az eredménye, miután kifejlesztették az új mélyre hatoló és erősített beton romboló töltetet. Az új technológia egy Tandem Warhead System, Párosítot Töltet Rendszer nevet kapta, ami egy elsődleges, formált elő-töltet, amit egy véghezvivő, mélyre hatoló robbanótöltet fejez be. Egy kis méretű MOP prototípus ki lett próbálva a New Mexico állami White Sands Rakéta Próbatéren, mélyen egy barlangban, a kevésbé ismert Weapons of Mass Destructions National Testbed - Nagyhatású Romboló Fegyverek Nemzeti Próbahelyén. Egy karcsú, narancs színű MOP prototípust felhúztak egy állványra úgy, hogy csak néhány centiméterre volt a hegye a talajtól, s függőleges állapotban lefelé mutatva felrobbantották. A próbarobbantás során az újonnan kifejlesztet 1000 fontos, 453 kg-os töltet rekordot döntött, 589 cm-en hatolt át a 610 cm-es vastag acélrudakkal megerősített beton fal, szimulált bunker tető tömegébe. Ez a beton páncél 12.600 lbs/inch2 nyomás ellenállására van tervezve mint bunker fal. Kevesebb mint tíz milimásodperc alatt a robbanás 110 millió ft/lbs energiát hatott egy nagy nyomású olvadt fémsugár formájában.
Egyidejűleg a légierő (Air Force) szerződést írt alá egy nagy pontosságú GPS célzórendszer kifejlesztésére az MOP célra irányítására, amely sokkal pontosabb lesz mint az Irakban alkalmazott rendszer. Feltételezhető, hogy az új rendszer pontossága, CEP, az 5 m-en belül van. (CEP-Circle of Error Probability = Félrelövés Valószínűségének Köre).
Az új GPS irányított MOP eddig nem látott 200 láb = 61 méter mélyre hatol be mielőtt felrobban, s tönkreteszi a földalatti bunkereket, mint amit Irán és Észak-Korea is jelenleg alkalmaz az atom erő fejlesztési törekvéseihez.
Teljes méretű próbarobbantás egy B-52-es alkalmazásával történt. A prototípus megfelelt minden követelménynek a repülésben, célzási, mélyrehatolási és robbanási, valamint romboló erejében egyaránt. Az egész átvágó, robbanó hatása rendben látható volt a próbán.
2007 végére egy teljes méretű modell, vagyis egy gyakorló GBU-57 A/B MOP bomba volt betöltve egy B-2-es bombázó tárába, (mivel a B-2-esnek két forgótáras felfüggesztésű bombatere van, valószínű a forgótáras rendszert kiemelték és helyette egy egyedi bomba rögzítőjét szerelték fel - fordító által) a Whiteman Air Force Base, Missouri államban.
"Nem tudtam nem észrevenni mi óriási volt ez a bomba, ahogy ott lógott a bombatárban"- mondta egy tagja az 509-es számú Karbantartó Csapatnak, aki személyesen kezelte a bombát.
Egy gyorsított program lett elfogadva, hogy átalakítsák át a B-2-es 'láthatatlan' bombázókat, hogy két-két GBU-57 A/B MOP bomba hordozására legyenek képesek. (Mivel ez egy nagyon speciális bevetés, valószínű nem több, mint 3 B-2-est alakítanak át – fordító)
Gyorsaság és sürgősség pont akkor jön, amikor Irán és Izrael közti összetett és ellenséges viták a végükhöz közelednek az atom energia és az atom fegyverzetek kapcsán, s a több fokozatú ballisztikus rakéta rendszer elkészültével, (a minap űrbe is juttattak három műholdat), atomtöltettel is nyilvánvalóan foglalkoznak.
A légierő kutató laboratóriuma, (AFRL) a Wright Petterson Air Force Base, Ohio állam, és az AFRL Lőszer és Légi Fegyverzeti Központja, mindkettő az Eglin AFB, Florida, most már mind nagy sürgősséggel szerelik át a radarkerülő, láthatatlan B-2-esek bombaterét, hogy célhoz vihessék a terhüket.
Légierővel egyetemben magán társaságok is szorgoskodnak, mint a Northrop Grumman, a B-2 gyártója, és a Boing Phantom Works, a bomba gyártója, mint elsődlegesek a rendszer átalakításában.
A Defense Threat Reduction Agency - Veszélyt Csökkentő Védelmi Hivatal Virginia államban kezdettől összehangolta a több különböző résztvevő csoportokat.
Így most már van egy nem-atom fegyver, ami képes mélyre behatolni és óriási erővel robbanni ott.
Isten hozott.... GBU-57 A/B
strangemilitary.com - Fordította: L.




Műholdas irányítású JDAM bombák





2012. december 26. - 08:44
Magazin: 
|













A légi csapásmérésben generációs ugrást hoztak a műholdas vezérlésű JDAM bombák. 2008 végén az amerikai Boeing átadta a kétszázezredik készletet, amelynek segítségével a „buta” hagyományos szabadon eső bombából fél órányi szerelési munkával precíziós vezérlésű fegyver hozható létre. Már a második világháború befejező szakaszában volt néhány rádió távirányítású fegyver, amelyeknél nem voltak sokkal magasabb technológiai színvonalúak a Koreában bevetett hasonló eszközök.
Az áttörést a vietnami háború hozta, a hatvanas évek végén több vadonatúj, eredményesen bevethető földi célok megsemmisítésére szolgáló fegyver állt szolgálatba. A televíziós vagy lézeres vezérlésű eszközök azóta hatalmas fejlődésen mentek keresztül, korszerűbb változataik találati pontossága, műszaki megbízhatósága nagyságrendekkel javult, egy nagyon fontos területen azonban nem sikerült előrelépni, ugyanis egyre drágábbak lettek. Egy elektro-optikai vezérlésű GBU-15-ös vagy egy infravörös Maverick több százezer dollárba kerül, ami az egyre feszítettebb honvédelmi költségvetésű országok számára túlzott megterhelést jelent. Ez vonatkozik az USA-ra is, ahol ugyan a világon a legmagasabb a katonai költségvetés, mégis évről évre nem kapják meg az eredetileg igényelt összegeket, és még a legfontosabb fejlesztési vagy beszerzési programoktól is rendszeresen vonják meg az összeg egy részét.
A légierő csapásmérő képessége nagymértékben függ az alkalmazott repülőgép fedélzeti fegyverektől. Az új generációs bombák forradalmat jelentenek nem csak a harcászati taktikák, hanem pénzügyi téren is, ugyanis megtört az a folyamat, amely az egyre újabb fegyverek egyre magasabb árával járt együtt. Mindezt úgy sikerült kivitelezni, hogy az új eszközök egyben sokoldalúbban és egyszerűbben alkalmazhatók az eddigiekhez képest. Az egyik legfontosabb előrelépés a „fire and forget” elv megvalósulása, azaz a repülőgép pilótájának a fegyver kioldását követően nincs további teendője, kereshet új célpontot, légi harcba bocsátkozhat, vagy visszafordulhat, miközben a bomba autonóm módon a célra zuhan, akár a felhőzeten keresztül. A közelmúltig használt lézervezérlésű bombák rávezetése nem volt megoldható, amennyiben a célterületet felhőzet takarta, a harctéri füst, eső, pára ugyancsak korlátozó tényező volt, ezen felül a becsapódásig folyamatosan meg kellett „világítani” a célt, mivel a bomba orrában lévő érzékelő az arról visszavert lézerfény alapján vezérelte a rávezetést.
Az új generációs műholdas vezérlésű JDAM (Joint Direct Attack Munition) bombák mindezektől a hiányosságoktól mentesek, ma már közel ugyanolyan pontosság mellett. Mindennek az alapját a hetvenes évektől fejlesztett és kiépített amerikai NavStar műholdas navigációs rendszer képezi. A köznapi használatban GPS-ként (Global Positioning System) ismert rendszer először a navigációt forradalmasította, akkoriban még fel sem merült az, hogy fegyverek irányítására is alkalmas lehet.
A rendszer 24 műholdból áll (21 aktív és 3 tartalék) amelyek 55 fokos hajlásszögű pályán 12 óránként tesznek meg egy kört a Föld körül. Három síkban hét-hét műhold üzemel, mindegyik fedélzetén négy összehangolt működésű atomóra szolgáltatja a kódolt időjelet. Minden műhold helyzete pontosan ismert, a kibocsátott időjelek alapján a földi eszköz képes a saját pozíciójának meghatározására. A rendszer működése ennél sokkal bonyolultabb, de most nem ennek részletezése a cél. A GPS eredetileg az amerikai hadsereg megrendelésére készült, de gyorsan elterjedt a használata egyéb célra is. A civil felhasználás kevésbé pontos, a precízebb helymeghatározás lehetőségét kódolással tartják fenn. Az első időben 15-30 méteres pontosságú volt a rendszer, az azóta továbbfejlesztett Differential GPS már néhányszor tíz centiméteres eltéréssel üzemel.
A fegyver irányításra történő felhasználás ötlete a kilencvenes évek elejére datálódik, több amerikai cég fejlesztői is dolgozni kezdtek a programon. A Northrop Grumman az általuk megalkotott B-2A Spirit alacsony észlelhetőségű bombázó számára tervezett műholdas vezérlésű bombákat. Ezek alkalmazásának egyik alapfeltétele, hogy legyen egy kellő pontosságú digitális topográfiai adatbázis az egész bolygóról, pontosabban csak az egyharmadnyi szárazföldről. A fix célpontok, épületek, hidak, bunkerek, vezetési pontok, stb. helyét előre meg lehet határozni, így a bevetés előtt a koordinátákat már be lehet táplálni a bombák irányító rendszerének memóriájába. Azonban számtalan olyan fontos célpont lehet, amely képes a helyváltoztatásra. Hogy csak egyet említsünk, például az orosz stratégiai rakéta csapatok eszközei, a járműre telepített Topol interkontinentális ballisztikus rakéták. Emiatt meg kellett oldani azt is, hogy a repülőgép saját eszközeivel felderített cél koordinátáit is azonnal meghatározhassák.
A Northrop Grumman az új fegyvert a B-2-es APQ-181-es fedélzeti radarjával összhangban fejlesztette. Az LPI üzemmódon (Low Probability of Intercept) is alkalmazható radar jeleit nem könnyű azonosítani, így a gép jelenlétéről nehéz tudomást szerezni még akkor is, ha használja a radarját. Annak elég egy-két gyors pásztázás, amit egyébként elektronikusan kivitelez a fix antenna miatt, és ennek alapján a rendszer számítógépe képes elkészíteni a látómezőben lévő terep nagy felbontású szintetikus apertúra felvételét. Ezen jól azonosíthatók a célpontok, amelyeket az operátor egy kurzorral megjelöl, és a földrajzi helyzetét a kellő pontossággal meghatározza a rendszer. A bomba ennek alapján pillanatokkal később kioldható, aminek természetesen feltétele az, hogy kellő mértékben megközelítsék a célt.
Az 1991-ben lezajlott Sivatagi Vihar hadművelet során vált híressé a GBU-28-as „Mély Torok” bomba, amelyet kiselejtezett ágyúcsövekből rohamtempóban állítottak elő. A lézeres irányítású bombákat mélyen a föld alatt létesített bunkerek lerombolására tervezték, a 2,2 tonnás acéltestű fegyverek akár hat méter vastag betont is átszakítottak a robbanás előtt. Ehhez tervezték meg a Northrop Grumman mérnökei a műholdas irányító rendszert, az így létrejött fegyver lett a GAM-113-as, amelyet a Whiteman légi bázison települt 509. bombázó ezred B-2-esei kaptak meg 1997 júliusától. Párhuzamosan dolgoztak a kisebb egytonnás Mk84-esekhez szánt változaton is, de az áttörést végül nem a Northrop Grumman, hanem a McDonnell fegyver fejlesztő részlege érte el. A Boeing által hamarosan bekebelezett cég lett a műholdas irányítású bombák legfőbb szállítója, noha a másik konkurens a Lockheed Martin sem akart kimaradni a bizniszből.
A Pentagon 1995 októberében adta fel az első megrendelést, az akkori előzetes kalkulációk alapján maximálisan 40 ezer dollárt szántak egyetlen átalakító készletre. Azért nem komplett fegyvereket rendeltek, mivel a hagyományos bombákból hatalmas készletek voltak felhalmozva. A pályázat egyértelműen arról szólt, hogy ezek képezik az alapját az új képességnek.
Az első meglepetést a kísérleti széria számlázása okozta. Sajnos már hosszú ideje megszokott, hogy az új fegyverek ritka kivételtől eltekintve jelentősen többe kerülnek a tervezetthez képest. A fejlesztés elhúzódik a megoldatlan műszaki problémák miatt, ami további költség növelő tényező. Ezzel szemben a McDonnell a tervezett időben, darabonként mindössze 18 ezer dollárt kért az irányító készletekért.
Az USAF azonnal megkezdte a teszteket, amelyek várakozáson felüli sikerrel haladtak. Minden lehetséges variációban kipróbálták a bombákat, amelyek pontosságát nem befolyásolta az eső, hó, szél. A találatok helyét pontosan mérték, a bombák több mint 95%-a a cél mellett átlagosan 10 méterre csapódott be a maximálisan elvárt 13 méteren határozottan belül. Mivel elsőként a 907 kg-os (2000 font tömegű) Mk84-es bombákhoz fejlesztették a készletet, ezek pusztító ereje elég volt a cél megsemmisítéséhez még a tíz méteres átlagos hiba mellett is. Hasonló volt a helyzet az ezer fontos, 450 kg-os Mk83-assal is.
A kisebb méretű bomba előnye, hogy a repülőgépek többet is magukkal vihetnek, beleértve a vadászbombázókat. A nehézbombázók természetesen több tucatot is bevethettek, így gyakorlati valósággá válhatott az a szlogen, hogy „régen az volt a kérdés, hogy hány bevetés kell egy célpont elpusztításához, ma pedig már az, hogy egy gép egy bevetésen hány célpontot semmisítsen meg”. A McDonnell (Boeing) által gyártásba vett JDAM irányító készlet a régi bombák áramvonalazó farokkúpjába került.
Az acéllemezből készült eszköz belső tere bőségesen elegendő volt az új berendezések elhelyezésére. Egy korong alakú áramköri kártyára szerelték a elektronikai összetevőket, beleértve a három síkban egymás mellett lévő gyorsulásmérőket, amelyek a fegyver leoldást követő mozgását érzékelik. Ezek érdekessége, hogy azonosak az AMRAAM rakétákban is alkalmazott hasonló célú alkatrészekkel. A gyorsulásmérők önmagukban is elég pontosak ahhoz, hogy biztosítsák a fegyver cél közelébe vezetését, ha a GPS jelek vétele valamely okból megszűnik, akkor csak ezek alapján 30 méteren belül csapódik be a bomba. Ez azonban már nem elegendő a kisebb méretű „kemény” pl. páncélozott vagy beton célok megsemmisítéséhez. A JDAM rendszer áramellátásról két termo akkumulátor gondoskodik, ezek a leoldás pillanatában lépnek működésbe, addig a bomba a repülőgéphez csatlakozó elektromos vezetéken keresztül kapja a táplálást. A kábelkötegben koaxiális vezeték is található, amely az 1760-as csatoló egységen és digitális adatbusz rendszeren keresztül áll kapcsolatban a repülőgép tűzvezető számítógépével. A kormányzást a farokkúp végén kereszt alakban elhelyezett mozgatható felületek végzik, pontosabban csak hármat térítenek ki az elektromos szervók, a negyedik fix.
A JDAM bombát olyan gépek is bevethetik, amelyek egyszerűbb felszerelésűek, ekkor a földön előre betáplált koordináták alapján navigál a fegyver, amelynek leoldása hagyományos célzással történik. A bombák manőverező képessége finoman szólva is csapnivaló, ennek javítására acélpántokkal keskeny felületeket szerelnek a külső felületre. Közepes magasságú kioldást követően a bomba maximálisan 15 fokos oldalirányú manőverre képes, vagyis a hordozó gépnek nagyjából a cél irányába kell repülnie. A kis hatótávú légvédelem azonban elkerülhető, mivel a sebességtől és magasságtól függően a bombák akár 15 km-re is elrepülnek. Az F-22 Raptor esetében tovább bővülnek a lehetőségek, ugyanis 15 km magasságból 1,5 Mach-nál oldva a 450 kg-os fegyver akár 40-50 km-re is eljuthat csak a mozgási energiájának köszönhetően.
A bombák külső felületén két GPS vevőantenna található a felső részen és a farokkúp végén. Az utóbbi a végső fázisban veszi át a feladatot, amikor már közel függőlegesen zuhan. Azonban léteznek olyan célok is, amelyeket vízszintesen kell támadni, pl. a bunkerek beton ajtóit. Ilyenkor az ehhez szükséges algoritmusok alapján történik a vezérlés, és végig a felső antenna veszi a GPS jeleket.
A Boeing az új igények alapján komoly gondot fordított a rendszer összetevői élettartamának növelésére. A hermetikus csomagolásban lévő alkatrészek 20 éven keresztül felhasználhatók, közben semmiféle ellenőrzésre nincs szükség. Ezt azonban még nem sikerült a gyakorlatban igazolni. A vadonatúj JDAM készletek alig töltöttek időt a raktárakban, máris szükség volt rájuk. Az 1999 tavaszán lezajlott Allied Force hadművelet során a szerb hadsereg és az ország katonai szempontból fontos célpontjai ellen az összes rendelkezésre álló műholdas irányító készletet felhasználták.
A precíziós vezérlésű fegyverek létjogosultságát senkinek sem kell bizonygatni. 1991-ben az Irak elleni hadművelet során a 250 ezer felhasznált repülőgép fedélzeti fegyver közül csak 6%-nyi volt irányított, a célpontok 75%-át mégis ezekkel sikerült megsemmisíteni. Nyolc évvel később a koszovói háborúban már 27% volt a precíziós fegyverek aránya, ezek közül 652 darab volt JDAM műholdas irányítású bomba, amelyek 98%-a pontosan célba talált. A fegyverhez fűzhető emlékezetes kudarcok, mint például a belgrádi kínai nagykövetség lerombolása nem a bomba, hanem a célpont meghatározásának hibája volt. A fegyver pontosan a megadott helyszínt pusztította el, de azt egy régi térkép alapján jelölték ki, rosszul. Akkor még egyedül a B-2-es és a B-52-es volt képes az új fegyver alkalmazására, és csak korlátozott mértékben volt lehetőség arra, hogy a gép fedélzetén határozzák meg a saját felderítő eszközökkel a célpontokat.
A Boeing az egyértelmű technikai siker nyomán felfuttatta a gyártást, ezzel párhuzamosan az USAF és az US NAVY a vadászbombázói fedélzetén is integrálta az új fegyver két első változatát az egytonnás GBU-31-est (Mk84) és a féltonnás GBU-32-est (Mk83).
Az integráció lépcsőzetesen ment végbe, az első időben még csak előre ismert koordinátájú célok ellen vethették be a bombákat, majd megoldották, hogy a földi FAC (Forward Air Controller) vagyis előretolt légi irányító az általa meghatározott adatokat rádión közölje, és azt a pilóta manuálisan táplálja be a HUD-on lévő UFC (Up Front Control) kezelőpultjába. Ez természetesen komoly hiba lehetőséget rejtett magában, a 2001 őszén kezdett afganisztáni háború első idejében a hibás adatok miatt többször került sor rossz helyen véletlen károkozásra. Azóta az amerikai vadászbombázók alapfelszerelése csapásmérő bevetésen az új generációs célmegjelölő, vagy a Litening, vagy a Sniper XR, amelyek egyébként a lézervezérlésű bombák célra vezetésre is alkalmasak.
Ezek nagy felbontású CCD kamerája a régi rendszerekhez képest dupla magasságból biztosítja a kisméretű földi objektumok azonosítását. A konténer saját helyzetérzékelő rendszere együttműködik a repülőgép hasonló berendezésével, így a kamera képén megjelölt objektum koordinátái a rálátás szöge és a ferde távolság alapján meghatározhatók. Ennek alapján a bomba automatikusan néhány gombnyomás után megkapja a szükséges adatokat, nincs szükség a számsorok hosszas kézi „bepötyögésére”.
Az afganisztáni tálib rendszer elsöprésére indított háború első három hónapjában ötezer JDAM bombát használtak fel, a 2003 tavaszán Irak ellen kezdett hadműveletben három hét alatt 6500 hasonló fegyver fogyott el. Az azóta is rendszeres harcokban változatlanul a legfontosabb fegyverek a JDAM bombák, összesítve ezekből már 1999 óta 24 ezer darab fogyott el tényleges harci cselekmények, és kb. ugyanennyi gyakorló bevetések során. Az irányító készleteket már évek óta exportra is gyártják, de csak az amerikai megrendelés (2008 végéig) 149297 darab az USAF és 68509 darab a haditengerészeti légierő számára.
A siker ellenére a Boeing nem ül a babérjain, hanem folyamatosan fejleszti a fegyver családot. Öt különböző méretű és képességű irányító készletet gyártanak, jelentősen javult az eredeti tíz méteres pontosság, a legújabb kisméretű változat már akár 70 kilométerről is bevethető, amit követően egy méteren belüli precizitással csapódik be. Komoly előrelépések történtek a fegyverrendszer hátrányainak kiküszöbölése terén is. Az első változatok zavarása viszonylag egyszerűen lett volna megoldható, de a védekező fél mindig némi késéssel követte az eseményeket. A műholdak jelei ugyanis nagyon gyengék, megfelelő frekvencián elvileg egy mobil telefon kisugárzása képes lenne elnyomni, és több kilométeres körzetben lehetetlenné tenni a vételt, azaz a helymeghatározást. Az oroszok azonnal „rámozdultak” a témára, és kifejlesztettek specializált zavaró rendszereket, amelyek azonban csak részben lehettek volna eredményesek, hiszen mint említettük, a bombák tisztán inerciális üzemmódban is a cél közvetlen közelébe jutnak.
A Boeing azóta megoldotta a zavarvédelmet, ennek módjáról azonban sok részlet nem ismeretes. Változatlanul probléma viszont, hogy mély völgyekben korlátozottan vethetők be a JDAM bombák, ugyanis a meredek tereptárgyak miatt a szükségesnél kevesebb műholdra van egyidejűleg „rálátás”. Részben emiatt, részben pedig a pontosság javítására fejlesztették ki a kombinált irányítású GBU-54-est, amelynek orrában lézer detektort is elhelyeztek. Ennek rávezetése igény szerint lehet félaktív lézeres is.
Kifejlesztették az „intelligens” gyújtóberendezéssel szerelt változatot is, ezt a nagy átütő erejű BLU-109-es bombáknál alkalmazzák. A beépített lassulás mérő különbséget tesz a föld, és a beton között, képes számolni, hogy egy föld alatti építmény hány szintjét törte át, és a kívánt helyen következik be a robbanás. Az egy tonnás GBU-31-esnek 17 különböző változata létezik, a haditengerészet repülőgép hordozó hajóin a különleges bevonatú és nagy hőmérséklet esetén is biztonságos PBXN-109 típusú robbanóanyaggal feltöltött típusokat alkalmazzák.
A kisebb GBU-32-esből kilenc félét állítottak hadrendbe, a hagyományost, nagy átütő erejű BLU-110-es harci résszel szerelt változatot, és ezekhez is több specializált gyújtóberendezés áll rendelkezésre. Az ezredfordulót követően biztosított nagyobb pontosság lehetővé tette a jóval kisebb 225 kg-os Mk82-es bombához tervezett irányító készlet alkalmazását is, a GBU-38-asból 16 féle készült, nem számítva a már említett és ugyanezen a típuson alapuló kombinált lézeres irányítású GBU-54-est.
Az eddigi legkisebb műholdas vezérlésű bomba egyben a legdrágább is. Darabonként 40 ezer dollárba kerül a GBU-39-es, amely mindössze 120 kg-os. Ehhez a pontosság ismételt javítása vált szükségessé, mivel a benne lévő 27 kg-nyi robbanóanyag csak közvetlen találat esetén biztosítja a megfelelő pusztító erőt. A bomba leoldás után kinyíló szárnyait az európai MBDA tervezte és gyártja, a fegyverből 24 ezer darabot rendelt az USAF, amelynek F-15E Strike Eagle gépein rendszeresítették először. A bombákat négyesével függesztik fel egy speciális többzáras tartón, amelynek méretét úgy határozták meg, hogy elférjen majd az ötödik generációs harci gépek belső fegyverterében. Az F-22-es és F-35-ös a jövőben alacsony észlelhetőség mellett hordozhat majd nyolc bombát, amelyeket nagy magasságú és sebességű kioldás esetén száz kilométerre juttat el a szárnyuk.
Az irányító rendszerek kombinált alkalmazása visszafelé is működik, a meglévő lézervezérlésű bombák több típusán is bevezették a kiegészítő műholdas irányító rendszert, így a fegyver akkor sem megy veszendőbe, ha célt felhőzet vagy füst takarja el. Az EGBU (Enhanced Guided Bomb Unit) bombákat Paveway IV típusjelzéssel is említik, ezek már ugyancsak szolgálatban állnak és exportjuk is folyik.
A JDAM típuscsaládéhoz hasonló irányító rendszerű fedélzeti fegyverek fejlesztése nem csak az USA-ban folyik. A legtovább a franciák jutottak, már náluk is szolgálatba állt egy típus, az oroszok és kínaiak ugyancsak tervezik hasonló eszközök létrehozását. Hátrányuk viszont, hogy a saját műholdas navigációs rendszerük egyelőre csak részleges és kevésbé pontos, az alacsonyabb műszaki megbízhatóság miatt rövidebb az élettartamuk, és a rendszeres pótlásuk nagyon költséges.
(jets.hu)




Amerika, a bábálla



2012. december 07. - 14:32













Rovatok: 
|











Az Egyesült Államok kormánya és állampolgárai úgy gondolják, hogy az USA a „világ egyetlen szuperhatalma”. De hogyan lehetne szuperhatalom egy olyan ország, amelynek egész kormánya, és állampolgárainak többsége - kiváltképp a protestáns egyházak tagjai - hason csúsznak az izraeli miniszterelnök lábai előtt? Hogyan lehetne szuperhatalom egy olyan ország, amely híján van annak az erőnek, amellyel önálló külpolitikát folytathatna a Közel-Keleten? Az efféle ország nem szuperhatalom, hanem bábállam.
Az elmúlt néhány napban szemtanúi lehettünk (már megint), ahogy az „amerikai szuperhatalom” hason csúszik Netanyahu lábai előtt. Amikor Netanyahu elhatározta hogy újra palesztin nőket és gyerekeket gyilkol Gázában, hogy tovább pusztítja azt ami a Gázai gettó szociális infrastruktúrájából maradt, és hogy az „önvédelem” gyakorlataként igazolja az izraeli háborús és emberiségellenes bűnöket, az amerikai Szenátus, a Képviselőház, a Fehér Ház, és az amerikai média azonnal támogatást nyújtottak Netanyahu bűntetteihez.
November 16-án a „szuperhatalom” Kongresszusa, a Képviselőház és a Szenátus egyaránt fenntartások nélkül elfogadta a határozatokat, melyeket az Izraeli Amerikai Nyilvános Ügyek Bizottságától (American Israel Public Affairs Committee – AIPAC) kapott. Ez az egyetlen külföldi hírszerző szolgálat, amelynek nem szükséges külföldi hírszerzőként regisztrálnia magát. A zsidó nép Globális Hírszolgálata (Global News Service) büszkén jelezte hatalmát Washington felett. A demokraták és republikánusok egyaránt osztoznak Izrael becstelen szolgálatában és gonoszságában, ahelyett, hogy Amerikát és a palesztin igazságot szolgálnák.
A Fehér Ház gyorsan követte az izraeli lobbi utasítását. Obama elnök bejelentette, hogy „teljes mértékben támogatja” Izrael Gáza elleni támadását. Ben Rhodes, a Fehér Ház megbízott nemzetbiztonsági tanácsadója november 16-án elmondta a médiának, hogy a Fehér Ház „ugyanazt akarja, amit Izrael akar”. Ez egy túlzott állítás, hiszen sok izraeli ellenzi az izraeli kormány bűneit, amely valójában nem is Izrael, hanem a „telepesek” kormánya, a földre éhes őrült emigránsoké, akik törvénytelenül, Netanyahu támogatásával ellopják a palesztinok földjeit.
Netanyahu Izraelje egyenértékű Lincoln 150 évvel ezelőtti republikánusaival. Akkor nem volt nemzetközi jog, amely megvédte volna a déli államokat, melyek kiléptek az önkéntes alapú Unióból, alkotmányos jogukkal élve, hogy elkerüljék az északiak üzleti érdekéből történő kizsákmányolását. Ezt követően, miután az északi hadsereg elpusztította a déli államokat, az amerikai indiánok ellen fordult és nem volt nemzetközi jog, amely megvédte volna az amerikai indiánokat az északi hadseregek általi legyilkolásuktól és kisemmizésüktől.
Washington azt állította, hogy az indiánok íjakkal és nyilakkal fenyegették az inváziós erőiket. Ma már van nemzetközi jog, hogy megvédje Ciszjordánia és Gáza palesztin lakosait. Mindazonáltal, minden egyes alkalommal, amikor a világ megpróbálja számadásra kényszeríteni az izraeli kormányt bűnei miatt, Izrael washingtoni bábjai megvétózzák a határozatot.
Az az állítás, hogy a palesztinok fenyegették Izraelt, éppen annyira abszurd, mint hogy Afganisztán, Irak, Líbia, Jemen, Szíria, Szomália, Pakisztán, és Irán fenyegették Amerikát. Ezeknek az országoknak nem volt olyan kormánya, amely valaha is fenyegető kijelentést tett volna Amerikával szemben. Ha ez meg is történt volna, nem lett volna értelme. Ha egy szuperhatalmat ilyen tehetetlen és távoli országok fenyegethetnek, akkor az nem is szuperhatalom.
Egy áldozat démonizálása jó módszer a háborús bűnök elkendőzésére. Az amerikai nyomtatott és televíziós sajtó képtelen a háborús bűnök ellenőrzésére. A média csak azokat a bűntetteket jelenti be, amelyeket „terroristáknak” tulajdonítanak, azoknak, akik az amerikai hegemónia ellen küzdenek, és olyan amerikaiaknak, mint Bradley Manning és Sibel Edmonds, akik nyilvánosságra hoztak titkos hivatali iratokat. A WikiLeaks-es Julian Assange az ecuadori elnök által biztosított menedékjog ellenére veszélyben marad, amint Washington egy kicsit is figyelembe veszi a nemzetközi jogot.
Az első Alkotmánykiegészítés amerikai gyakorlata szerint ezt államellenes bűntettnek tekintik. A médiának már nem célja, hogy megtalálja az igazságot, csak hogy a hivatali titkokat védje. Az igazság kimondása alapjaiban véve eltűnt, hiszen túl sokba kerülne azoknak az újságíróknak, akik ki mernék mondani. Ha valaki meg akarja tartani az állását, ki kell szolgálnia Washingtont, és azokat a privát érdekcsoportokat, amelyeket Washington kihasznál.
Hogy november 19-én megvédje Izrael újabb háborús bűntettét, Obama elnök azt mondta: „nincs olyan ország a Földön, amely eltűrné, hogy rakéták záporozzanak rá a határain kívülről”. De természetesen számos olyan ország van, amely eltűri, hogy Amerikából küldött rakéták hulljanak rájuk. Obama, a háborús bűnös rakétákat zúdít Afganisztánra, Pakisztánra, Jemenre, és rakétákat küldött Líbiába, Szomáliába, Irakba, és Szíriába úgyszintén. Irán lehet a következő.
A varsói gettó elleni német támadás a zsidó történelem egyik rémtörténete. Hasonló esemény zajlik most is, csakhogy a zsidók ezúttal áldozat helyett elkövetők. Egy kezet sem emeltek Izrael ellenében, hogy meggátolják az Eli Yishai belügyminiszter által bejelentett hadműveletet, amelynek célja, hogy „visszaküldje Gázát a középkorba”.

Fordította: Fehér Nándor - Jövőnk.info


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése