2020. február 4., kedd

Jeszenszky jelenség


























Jeszenszky jelenség




Kutyából nem lesz szalonna



"A cigányok nagy része lop, kéreget, öl, rabol" - még a kommunisták is ki merték mondani, amit Orbánék nem


A mellékelt szigorúan titkos dokumentumok a Belügyminisztérium jelentései 1952-53-ból a cigánybűnözőkről és életmódjukról. Egyebek között ezek a jelentések alapozták meg azt az 1955-ös BM-utasítást, melynek értelmében a cigányok többsége megkülönböztetett személyi igazolványt kapott

A dokumentum aláírója az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének I. helyettese: Kutika Károly r. ezredes, később vezérőrnagy
(Kuruc.info)



Bővítve: A saját kiskorú lányaiktól a kutyákig, 

fiútestvéri erőszak 3 éves kortól - 

tudományos 

cikkek vérfertőző cigányokról

Jeszenszky Géza-ügy kapcsán került elő legutóbb a téma, aki azt írta, hogy: "A romák közti magas mentális betegségek oka, hogy a roma kultúrában megengedett a testvérek, unokatestvérek közti házasság, vagy a szimpla szexuális kapcsolat." Igazolja-e ezt a tudomány? A valóság ennél kicsit árnyaltabb, mert az unokatestvérek közötti szex (Magyarországon) nem számít vérfertőzésnek. De nézzük meg, mit mond "legjobb barátunk", a Google, azon belül is a tudományos cikkekre kereső Google Tudós erről a kérdésről.


Röviden összefoglalva:
· Tudományos cikkek sora igazolja, hogy ha nem is általános, de gyakori a cigányoknál a közeli (pl. unokatestvér) és a távoli rokonok közötti házasság (illetve szexuális kapcsolat).
· Ez egyes örökletes betegségek (jelentősen) nagyobb arányában is megmutatkozik.
· A betegségek között olyan is van, aminek egyik tünete a szellemi visszamaradottság.
Annak érdekében, hogy az állítások ellenőrizhetők legyenek, a magyar fordítás vagy összefoglalás mellett mindig megadom az angol eredetit és a forrást is. Igyekeztem kevés saját megjegyzést fűzni a cikkhez – az idézetek többsége magáért beszél.

Magyarországi adatok
1.
A cikk szerzői a hajdúhadházi és a hosszúpályi cigánytelepen figyeltek meg egy tünetegyüttest, aminek a pszichomotoros visszamaradottság is része. Az idézet:
"Cigány csoportokon belül sok gyermek születik házasságon kívüli kapcsolatból, és a kapcsolatok feltérképezésének nehézségei miatt csak három generációra visszamenőleg lehetett elkészíteni a családfát. A bevallott házasságon kívüli kapcsolatok nagy száma, és a kevés (mindössze hat) vezetéknév nagyfokú beltenyésztettségre utal. Így, bár az A, B és C családok közötti vérrokonságot nem ismerik el, az valószínűleg fennáll."
("Within gypsy groups many children are born as a result of extramarital relationships, and because of the difficulties of tracing connections it has been possible to draw the pedigrees for only three generations (fig 1, 2, 3). The large number of admitted extramarital connections and the small number of surnames (only six) reveal a high degree of endogamy in these colonies. Hence, although consanguinity between families A, B, and C is not admitted, it is probable that it exists.")
Forrás: itt.
Cím: Syndrome of polydactyly, cleft lip/palate or lingual lump, and psychomotor retardation in endogamic gypsies
Szerzők: V VARADI, L SZABO, AND Z PAPP
(A szerzők közül Papp Zoltán sokáig a SOTE I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója volt.)

2.
Sokatmondó már a cikk címe is: A vérrokonok közti házasság magas aránya magyarországi cigány közösségekben.
1074 cigány nőt vizsgáltak, az eredmény ez lett: "A nagyfokú endogámiát igazolja a férfi partnerek cigány voltának magas aránya, a párok 90%-a esetében." Ez még nem olyan 'ütős' állítás, itt az 'endogamy' szót nem is lenne szerencsés 'beltenyésztésként' fordítani, elvileg jöhet a cigány partner az ország túlsó feléről is. Az angol idézet utolsó mondata viszont így hangzik:
"Az első unokatestvér házaspárok aránya átlagosan 16-szorosa a magyar népességének, viszont nagy szórást mutat, a vizsgált térségekben 0% és 21% közötti." Tehát valóban nem minden cigány közösségre igaz a rokonházasság, összességében viszont mégis nagy az aránya.
Itt kell megemlíteni, hogy az unokatestvérek házassága NEM vérfertőzés. Legalábbis a mai magyar törvények szerint nem az. Az USA államainak kb. felében szintén törvényes, másik felében vagy "csak" tiltott, vagy bűncselekménynek számít. Más kérdés, hogy ezt generációkon keresztül folytatva számolni kell bizonyos egészségi következményekkel.
És hogy ki is a szerzők között "Czeizel A."? A következő cikkből derül ki egyértelműen, hogy természetesen Czeizel Endre az, aki angol cikkekben nevének angol megfelelőjét (Andrew) tünteti fel.
Idézet: "Reproductive data of 1074 gipsy women between 13 and 52 years with one or more children were obtained by gipsy social workers through anonymous personal interview confirmed by available official documents. Socioeconomic status of five different gipsy communities studied is much lower than the Hungarian average. Their reproductive activity is also different, e.g., first births occur in much younger age. The high endogamy was proved by the gipsy origin of male partners in 90% of couples. The occurrence of first cousin couples was 16 times higher than that of the Hungarian population at large, however, its range was wide from 0% to 21% in different regions studied."
Forrás: itt.
Cím: High consanguinity rate in Hungarian gipsy communities.
Szerzők: Assal S, Susanszky E, Czeizel A.

3.
Ismét egy Czeizel-cikk. Eszerint a veleszületett szürkehályog nagyobb arányú előfordulása a magyarországi cigányok között kapcsolódik az egymás között házasodáshoz. (Ami jóval kevesebb, mint a szoros vérrokonok házassága, de láthatóan már ez is felerősíti egyes betegségek megjelenését.)
Idézet: "We conclude that the higher incidence of IPCG in the Hungarian Gypsy population is associated with their inbreeding and the possible founder effect of a gene mutation."
Forrás: itt.
Cím: A population-based case-control study of isolated primary congenital glaucoma
Szerzők: Gábor Vogt, Erzsébet Horváth-Puhó, Andrew E. Czeizel
Lépjünk ki a jelenlegi Magyarországról, és folytassuk a szemlét a környező országokban. Vagy ha úgy tetszik, Nagy-Magyarországon.

4.
Egy tömör megállapítás: "A romák között magas a vérrokon házasságok aránya (az unokatestvérek közötti házasság Magyarországon 5-20% közötti)." No comment.
Idézet: "Consanguinity among Roma is high (marriages between cousins constitute 5 to 20 % in Hungary)."
Forrás: itt.
Cím: NCS Program 2001-2002; QUALITY OF LIFE OF ROMA: CULTURAL AND SOCIAL DETERMINANTS OF HEALTH – Progress Report
Szerző: Borisz A. Szegal

5.
Ez a cikk a gáborcigányok házasodási szokásait említi meg. (Dátuma nincs, de egy lábjegyzet szerint a terepmunka 2004 áprilisában zajlott.) Eszerint a házasságok az endogámia elvét követik; a vérrokonság segít az egy közösséghez való tartozás felépítésében. Más cigány csoportokkal semmilyen szociális vagy gazdasági kapcsolatuk sincs. A 3. cikkhez hasonlóan az "endogámia" jóval kevesebb, mint a szoros vérrokonok házassága, de ebből a példából is látszik, hogy az egymás között házasodás jellemző a cigányokra.)
Idézet: "They will try to form alliances with the most prosperous “Gabor” families. Even if they occur far away from the native town, the marriages respect the principle of endogamy. These relations of consanguinity make their contribution to the construction of powerful feelings of belonging to the same community (Williams, 1982) or lineage. In this respect, “Gabor” Gypsies feel that they have to differentiate themselves from “home” Gypsies by manipulating blood relationships. The exclusion of other groups of Gypsies is extended to all social and economic levels of life."
Forrás: itt.
Cím: Temporary Migration of Transylvanian Roma to Hungary
Szerző: Cerasela Voiculescu

6.
2003-ban megjelent egy több mint 500 oldalas tanulmány a felvidéki cigányok helyzetéről, kiadását támogatta az USA pozsonyi nagykövetsége és az Open Society Institute.
Rövid összefoglaló: "A legtöbb vérrokonok közti házasság (30,7%) a nomád (vlachika) romák között van." "Sok ilyen házasság unokatestvérek közötti." "A beltenyésztettségi mutató minden európai népcsoport közül a vlachika romáknál a legmagasabb, ami növeli egyes betegségek, mint a veleszületett szürkehályog vagy a fenilketonuria arányát – ez utóbbi egy anyagcsere-rendellenesség, ami többek között súlyos szellemi visszamaradottsággal jár."
Idézetek: "In keeping with the Indian origin of the Roma, there is a strong tendency towards consanguineous marriages. According to Dronamraj (1960), this is typical for most of the Indian subcontinent. The population from this region seems to have the highest inbreeding ratio worldwide (Siváková, 1992). This was confirmed by a genetic analysis of congenital glaucoma with a recessively autosomal type of inheritance, performed on a sample of Slovak Roma (Ferák et al, 1980). Some 46% of the parents of the patients turned out to be related (consanguinity ≅ 46%)."
"The most consanguineous marriages occurred among the “Vlachika” (nomadic) Roma – 30.7%, among the Slovak Roma from Ratková – 14.7%, and the Roma from Gemer – 10.1%. A substantial number of such marriages were between cousins. Estimates of the inbreeding coefficient (F) are very high among the “Vlachika” Roma (F ≅ 0.05). This is the highest value of this index that has been recorded so far in any European population (Ferák, Siváková et al, 1987). Such a high F coefficient increases the number of homozygotes, or the so−called “recessively inheritable diseases” (such as congenital glaucoma), even if the number of genes responsible remains unchanged. To a certain extent it also increases the number of multifactor and threshold−conditioned diseases (e.g. phenylketonuria – a metabolism disorder causing heavy mental retardation, convulsions, and increased activity)."
Forrás: itt.
Cím: CACIPEN PAL O ROMA - A Global report on Roma in Slovakia;
Szerkesztők: Michal Vasecka, Martina Jurásková, Tom Nicholson

7.
"Besztercebánya körzetében a 6-14 éves roma gyerekek között a szellemi visszamaradottság aránya 21,5%, a nem romák között 0,9%. Az érintett roma gyerekek egyharmada esetében igazolt ennek genetikai eredete."
Idézet: "Prevalence of mental retardation among Romany children aged 6—14 years in the district of Banska Bystrica was 21.5 % and only 0.9 % among non-Romany children (23). The authors report that in about a third of the affected Romany children, there was an evidence of genetic aetiology (monogenic disease or chromosomal aberration)."
Forrás: itt.
Cím: Health status of Romanies (Gypsies) in the Slovak Republic and in the neighbouring countries
Szerzők: Ginter E, Krajcovicova-Kudlackova M, Kacala O, Kovacic V, Valachovicova M

Nézzük meg, mit írnak távolabbi országokról!

8.
"A 21-ből 13 házasság volt vérrokonok közötti." Szóval az Újvilágba is magukkal vitték a szokást, ezért is olyan meglepő arányú köztük az érrendszeri betegségek aránya.
Idézet: "Thirteen of twenty-one marriages were consanguineous, yielding an inbreeding coefficient of 0,017. The analysis suggests that both heredity and environment influence the striking pattern of vascular disease in American Gypsies."
Forrás: itt.
Cím: DISEASE, LIFESTYLE, AND CONSANGUINITY IN 58 AMERICAN GYPSIES
Szerzők: James D. Thomas, Margaret M. Doucette, Donna Catanzano Thomas, John D. Stoeckle

9.
Van még egy spanyol cikk is, sok részlettel és számadatokkal, az esetleg még kétkedők meggyőzésére. 15 év alatt 830 000 csecsemőt vizsgáltak meg, ebből közel 17 000-nek volt valamilyen veleszületett rendellenessége, és a cigányok között magasabb volt a rendellenességek aránya.
Két részlet fordítása:
"Véleményünk szerint a megfigyelt tünetek gyakori előfordulása a spanyolországi cigány népességben nagy arányban előforduló, vérrokonok közti házasságot tükrözi."
"Amint azt bemutattuk, jelentős a vérrokon házaspárok feltételezett, de rendszerint nem számszerűsített aránya. E tanulmány szerint a cigány népességben a vérrokon házasságok aránya 16-19,5-szerese a nem cigányokénak."
Idézet:
"We consider that the frequent occurrence of the conditions observed reflects the high rate of consanguineous couples among the Spanish gypsy population."
"As we have shown, the suspected, albeit usually unquantified, high proportion of consanguineous couples is important. In this study, the proportion of consanguineous couples in the gypsy population is 16 to 19-5 times that in non-gypsies."
Forrás: itt.
Cím: Prevalence of congenital anomaly syndromes in a Spanish gypsy population
Szerző: M L Martinez-Frias, E Bermejo

10.
Portugáliából is van egy érdekes tanulmány. Röviden összefoglalom a számunkra érdekes részt:
"A legtöbb család endogám, azaz cigány cigánnyal házasodott (az 52 esetből csak 8 exogám, azaz cigány-nem cigány közti kapcsolat), ahol is rendszerint első unokatestvérrel (testvérük gyerekeivel) házasodnak, vagy távolabbi rokonokkal, mint pl. másod-, harmad-, negyed-unokatestvérekkel."
Hoppá! A szerző ugyan a "cousin", azaz "unokatestvér" szót használja, de a testvér gyereke az igazából az unokahúg vagy unokaöcs. A vele való házasságot néhány ország kivételével mindenütt tiltják!
Az angol idézetet kivételesen kihagyom, mert a szöveg nem kimásolható, de a hivatkozott pdf-fájl második oldalán (104. oldal), az 1.2 fejezetben elolvasható.
A cikket tovább olvasva többek között az is kiderül, hogy a portugál cigányok iskolázottsága a magyarországi cigányokéhoz hasonló.
Forrás: itt
Cím: Gypsies, ethnicity and the labour market: An introduction
Szerző: Maria-José Casa-Nova

Végül térjünk vissza a Felvidékre!

11.
Egy igazi csemege olvasható itt.
A szerző kanadai egyetemi tanár, aki több mint 10 év helyszíni tapasztalatai (humanitárius munka, projekt a helyi cigányság felemelésére) alapján írta meg a könyvet.
Sajnos az egész könyv nem érhető el a neten, de ami fent van, az is szépen igazolja a "csúnya sztereotípiákat" vérfertőzésről, dögevésről, uzsoráról és a többiről. Érdemes a könyv végén lévő névmutatóban keresgélni (amikor épp elérhető, nem mindig ugyanazok az oldalak láthatók), és onnan az adott oldalra lapozni: "consanguineous unions", "incestuous relations", "dog meat", "carcasses", "early onset of sexual activity" és így tovább.
Film is készült belőle, a Youtube-on két részlet van fenn:


Gypsies of Svinia clip 1

Gypsies of Svinia clip 2



Kedvcsinálónak pár részlet magyarul (az idézetek alatt a könyv vonatkozó oldalainak képernyőfényképe):
85. oldal:
"Érdekes módon a helyi romák saját elmondásuk szerint kerülik az unokatestvérek közötti házasságot, és akik áthágják ezt a normát, ritkán vallják be önként. Ha szembesítik őket származásuk tényeivel, legtöbbjük csak megvonja a vállát, és gyakorlatias módon azt válaszolja, hogy az érzelem előrébb való a szokásnál. Másrészt legtöbbjük olyan keveset tud felmenőiről, hogy nem tudja megnevezni mind a négy nagyszülőjét. Ez azt jelenti, hogy az egymással távolabbi rokonságban lévő szülők, így a másod- és harmad-unokatestvérek, gyakran nem is tudják, hogy rokonok."
(Angolul itt.)

109-110. oldal:
"A vérfertőzés, a felnőttek és gyerekek közötti kapcsolat, a szexuális erőszak, az állatokkal való fajtalankodás, a házasságtörés, a prostitúció és a homoszexualitás mindegyike aberráció, amelyet a helyi romák elítélnek. A gyakorlatban az ezek némelyikétől való eltérés következménye leginkább csak a felvont szemöldök vagy a pletyka."
Konkrétan szó esik első unokatestvérek közötti vérfertőzésről, apáknak a kiskorú lányaikkal (egy apának több lányával) való közösüléséről, sőt kutyával való "aktustól" is (egy esetben az "udvarló" szabályosan összeragadt a szukával, a szomszédok mentették meg úgy, hogy leöntötték hideg vízzel).
(Angolul itt és itt.)

111-112. oldal:
Ha a tizenéveseket a kedvenc verseikről, mondókáikról kérdezzük, azok meglepően nagy számban a vérfertőző szexről, a menstruációs vérről és az ember és állat közti szexről szólnak.
Két példa (az eredeti versek vegyes cigány-tót nyelvűek), trágár szavakkal, akit ez zavar, ne olvasson tovább:

Haver, haver, a kurva sétálni megy,
Nagy a csöcse és vér folyik a picsájából;
Adjál nekem betétet,
Nem adok, mert félek a pinádtól.

Nagy a mi családunk, apa perverz, a nővérem kurva,
A bátyja drogos, az öccse a nővérembe tolja a drogot,
Anya a templomban van és faszt zabál.
(Angolul itt és itt.)

Frissítés: Újabb idézetek:
12.
"A vérrokonság és bizonyos betegségek közötti kapcsolatra már évezredekkel ezelőtt felfigyeltek, és vallási, ill. állami rendelkezések tiltják pl. az édestestvérek közötti házasságkötést, a vérfertőzést. Mivel minden egészséges egyén hordoz néhány – becslések szerint 4-5 – recesszív hibás gént, így a vérrokonok között az átlagosnál nagyobb az esély, hogy azonos hibás gént hordozzanak. Ezért meggondolandó az elsőfokú unokatestvérek közötti házasságkötés, de már a másodfokú unokatestvérek utódainak nem nagyobb az átlagosnál a kockázatuk, hogy betegek legyenek.
Bizonyos zárt közösségekben a vérrokoni kapcsolatok nagyobb száma miatt bizonyos betegségek gyakorisága megemelkedik. Pl. az ashkenázi zsidók között a Tay-Sachs betegség géngyakorisága 1/30, ezért az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában a zsidó közösségekben szűrik a leendő szülőket, hogy már az első terhességükben meg lehessen előzni ezt a gyógyíthatatlan betegséget.
Magyarországon a cigánykolóniákban fordulnak elő gyakrabban azonos hibás gének. Fiatal orvos koromban sokat foglalkoztam cigányok genetikai vizsgálatával, pénzt is adtam nekik, hogy beutazhassanak Hosszúpályiból és Hajdúhadházról Debrecenbe vizsgálatra. Két érdekes családra emlékszem.
Az egyik nem is család, hanem egy alig áttekinthető házastársi és házasságon kívüli kapcsolatok szövevénye, melynek révén sikerült a feleségemmel együtt egy súlyos arc- és idegrendszeri rendellenességgel járó betegség öröklődését feltérképezni. A tünetegyüttest azóta nevünkről Váradi-Papp szindrómának nevezi a külföldi szakirodalom."
Forrás itt.

13.
"Számos cigány gyermek kiskorú anyától született, és/vagy vérfertőző kapcsolatból."
"Many Gypsy children were born to underage mothers and/or were the product of incestuous sexual relationships."
The East European Gypsies: Regime Change, Marginality, and Ethnopolitics
Szerző: Zoltan Barany, 2002., 128. oldal
Forrás itt.

14.
"Ivo Kreminski hangsúlyozza, hogy a romák körében megnövekedett számú genetikai betegségek leginkább a vérfertőző kapcsolatoknak tudhatók be."
"Ivo Kreminski points out that the number of genetic diseases has increased among Roma people mainly because of incestuous relations. The Roma newborns represent a high per cent of the total of children born in Bulgaria in the last years. The National Genetic Program will focus on all newborns, families with genetic diseases and pregnant women as well as on families in which there is one or more cases of genetic disease. Not to be ignored are also families with incestuous incidents."
Forrás: itt.

15.
Bulgáriai cigány "népszokások":
Egy anya elmeséli, ahogy a férje meg akarta erőszakolni a nagyobbik lányát, egy másik nő pedig visszaemlékezik, hogy az apja tízévesen "kicserélte az anyjával", mondván, a felesége már túl csúnya, és nem tudja kielégíteni megfelelően.
Egy másik interjúalany azt közölte, hogy a fiútestvére közösült vele rendszeresen 3 éves korától 10 éves koráig - a "testvéri szeretetnek" azért szakadt vége, mert a fiú 16 évesen megnősült. A lány nem találta természetellenesnek a dolgot, mert ugyanez történt a barátnőivel is. A "roma fiúktól" ugyanis elvárták, hogy a házasság előtt "gyakoroljanak" - és ki más lenne erre alkalmasabb, mint a saját lánytestvérük?...
IV.1.3 Incest and sexual assault
Information on the prevalence of incest is very limited. Zorica Mrsevic in her role as a volunteer for SOS Hotline and the Autonomous Women’s Center against Sexual Violence in Belgrade, came across a number of cases. On the subject, she writes: ‘another aspect of family violence is incest, which is believed to happen more frequently among Gypsies than among other groups’.
Zorica Mrsevic illustrates the phenomenon through the testimonies she collected: ‘An enraged mother explained her reaction: “He did everything he wanted to me: cut me with the knife, burnt me with cigarettes and beat me as if I was an animal. But when he came after my oldest daughter (…) I grabbed the knife, the biggest we had in the house, and told him to go out of my house and never return. This is something Gypsy women rarely say to their men”’.
A woman also testified about her childhood experience: ‘when I was ten years old my father replaced my mother with me, explaining that she was too ugly and too old for him and couldn’t satisfy his needs’.
Another woman reported being abused by her brother: ‘it all started when I was three and finally stopped when I was ten – when he was sixteen and got married’.
The phenomenon seemed to be common in her community so she did not find it ‘abnormal’: ‘Similar things were happening to a couple of friends in the yards where we lived, so I figured it was just part of growing up. Boys were expected to be experienced before marriage, but where could they find available girls? Sisters were the solution to the problem’.
Romani Women from Central and Eastern Europe: A ‘Fourth World’, or Experience of Multiple Discrimination, p.48 (Refugee Women’s Resource Project, Asylum Aid, March 2002.)
Forrás itt.



Havas: Az egész országban az megy a cigányoknál, 

hogy 

feleségükként tartják az egyik lányukat

"Azzal, amit Jeszenszky Géza írt, egyet lehet érteni, de a jelenlegi politikai viszonyok között felvállalni már nem. Jeszenszky azért került csapdába, mert olyan jelenségről beszélt, amiről minden érintett tud, csak éppen a politikailag korrekt beszédmód miatt nem bizonyítható" – mondta Havas Henrik a Heti Válasznak adott interjújában.


Az újságíró annak alapján beszél erről, hogy nemrég adta ki Könyörtelenek című könyvét, melyben a tényleges életfogytiglanra ítélt bűnözőkkel készített interjúkat. Mint mondja, az anyaggyűjtés során beszélgetett egy cigány férfival, aki megölte a feleségét és apósát.
"Az apósom szívesen járt hozzánk, megtűrt személy volt nálunk, rendszeresen italozott, veszekedéseket provokált. Aztán én rájöttem valamire. Három lánya volt, kettő elköltözött. A harmadik lányt, az én élettársamat titokban a feleségeként tartotta... Az egész országban ez megy a cigányoknál" – jelentette ki.
(Forrás: Heti Válasz Online)



Aktualitása miatt újratöltve: Egyetemi 

tanulmány: vérfertőz, hepatitist terjeszt, 

dögöt eszik, bélférges a navajonkik 

többsége





2006-os cikkünk, 2009-es előszóval bővítve (három éve is újratöltöttük, mégsem tanultak belőle a Corvinus-vezetők - gondolhatnánk, de a valóságban nagyon jól tudják ők is, miről van szó, csak éppen nem merik kimondani az ugyancsak belterjes zsidóktól való félelmükben):
A sok debil kisretek a szándékos magzatkárosítás mellett azért is jön a világra, mert a cigányság körében nem kivételes, hanem általános, a többségre jellemző jelenség a vérfertőzés. Nem véletlen, hogy gyakorlatilag sem értelmiségük, sem történelmük és saját kultúrájuk, a bűnözésen kívül semmit sem tettek le az asztalra, a világon sehol.
A magaskultúrájú hinduk, akiknek mitológiája vészhozó varjakhoz hasonlítja kolompárékat, érthető okokból elűzték őket (ezért IS hamis a kiválóan képzett értelmiséggel bíró indiaiakat, pláne az ügyvédként dolgozó Mahatma Gandit a cigányokkal rokonságba hozni), így jelentek meg Európában kb. 600 éve. Egy egyetemi tanulmány megállapítja: baranyai falvakban például az előemberek 62%-a beltenyésztett. Ezeket is, mint az orknépesség 99%-át nekünk kell eltartani, legalábbis a rendszerváltásig. Addig, MSZP-SZDSZ vagy Zsidesz lett légyen is hatalmon, állami támogatással, az adónkból szaporítják, tenyésztik a rablógyilkos élősködőket. Alább korábbi slágercikkünk, újratöltve.
* * * * * * * *
Az uszító cigányfajvédők, az emberölőket, rablókat, tolvajokat védelmébe vevő Gyurcsótány, Bajnai, Draskovics, Mohácsi, Orbán Vitya, Horn Gabi, Horváth Aladár, Sólyom (igen, a bűnpártoló köztársasági elnök is vehemensen tagadta az elmúlt években az igazságot, Kolompár Orbán cigány maffiavezért és bandáját fogadta, pátyolgatta, miközben a megtámadott Jobbikot, Gárdát nem volt hajlandó, tehát közvetve, az orkok bátorításával az ő kezéhez is vér tapad) és a többi hasonszőrű hulladék kedvéért felelevenítjük a tényeket.
Többek közt az alábbi magyar falukutatás is megállapítja,: a buckalakók körében elterjedt (62%-os) a vérfertőzés (egyéb "nyalánkságok" mellett). A beltenyészet pedig egyik oka a bűnözésnek, élősködésnek - amit pluszsegéllyel jutalmaz a rezsim a zsebünkből, szó szerint szaporítva a cigányt. Mellékesen: elég olvasgatni a bűnügyi híreket, vagy arra emlékeztetni, hogy a zámolyi lincselő horda vezérét, Krasznait - többek közt - kiskorú rokon megrontásán kapták. 2006-os és 2007-es cikkünk követekezik.
A cigánybűnözést Olaszországtól Finnországig és az USA-ig sok-sok állam regisztrálja, Sólyom és sleppje tehát hazudik, uszít és rasszista alapon éppen a magyarság alkotmányos jogait, úgy mint a nyugodt élethez, létbiztonsághoz való jogát veszélyezteti, amikor nem a 80 éves bácsikat, néniket különös kegyetlenséggel, rendszeresen lemészárló kolompárhordák, hanem az ellenük tenni kívánó, törvénytisztelő hazafiakat gyalázza. Miért nem kér tőle a Gárda a cigókhoz hasonlóan kihallgatást és tárja elé a tényeket? Persze nem fogadná őket, ami újabb botrányt jelentene: Sólyom faji alapon válogat? (Nem is fogadta őket - a szerk.)
Archív cikkünk, 2006. szeptember 26.:
Ha már úgyis a nyírmihálydi sz@roscigányok miatti Hepatitis A-ról beszél az ország, nézzünk egy témába vágó, 2006. szeptember 12-i hírt. Nem sikerült elszigetelni a két lábon járó bacilusgazdák "áldását". Alább egy tudományos JPTE-tanulmányból idézünk, amelyből kiderül: Fletó és Horn Gabiék kedvencei, kórokozó kisebbségi barátaink, az istvándi oláhcigányok jelentős része tetves, bélférges, dögöt eszik, analfabéta és vérfertőzésben él. "Nyilván" a horthyfasiszták és a Kuruc.info előítéletei miatt.

"Fertőző májgyulladás Istvándiban (Somogy megye) - nem tudták a falu határain belül tartani a járványt. A falubeliek közül négyen betegedtek meg péntek óta. Ugyancsak pénteken egy kislány is kórházba került, aki nem Istvándiban lakik, de ott kapta el a fertőző májgyulladást egy családlátogatás alkalmával. Az új betegekkel együtt eddig összesen 56-an kapták el a fertőző májgyulladást. A kaposvári kórház fertőző osztályán most 11 beteget kezelnek hepatitis "A"-val, köztük a kislányt.
 
Az orvosok egyelőre nem árulják el, honnan származik a kislány. Annyit lehet róla tudni, hogy másfél hónapja, vagyis a járvány kitörésekor járt szüleivel Istvándiban. Pénteken jelentkeztek az első tünetek nála, állapota most kielégítő. Nem kizárt, hogy a családjában más is elkapta a fertőzést - tudta meg a Független Hírügynökség Papp Erzsébettől, a kaposvári kórház fertőző osztályának főorvosától.

A járvány miatt Istvándiban és a szomszédos Darányban az elmúlt hetekben több mint 700 embert oltottak be hepatitis "A" ellen. A járványt feltehetően az okozza, hogy Istvándiban a helyiek egy része ("Nyilván" a fehéremberek - a szerk.) nem tartja be az alapvető higiénés szabályokat. A fertőzés gócpontját jelentő két utcában a legtöbb háznál csak az udvarban van vezetékes víz, fürdőszoba és vízöblítéses WC viszont nincs.

A járvány tovább terjedése megelőzhető lenne egyszerű, fertőtlenítőszeres 
kézmosással, ezért a településen a tisztiorvosi szolgálat fertőtlenítőszereket osztott, és az iskolai kézmosókhoz is felszerelték a speciális anyagot tartalmazó tartályokat. A járvány megfékezését nehezíti, hogy a vírus lappangási ideje 50 nap, vagyis még jelentkezhetnek új betegek."Hogy tisztában legyünk Istvándi etnikai összetételével és a (putris)cigányság ottani életmódjával, nézzük ezt a tudományos tanulmányt - ma már aligha jelenhetne meg, mert a cigányfajvédők betiltatnák. 1994-es. Összefoglalva a következőt állítja a település etnikumáról:

1. vérfertőzésben élnek
2. tetvesek
3. bélférgesek (szó szerint kutyaszarban hemepergnek)
4. dögöt esznek
5. a felük analfabéta
6. kb. a harmaduk visszamaradott (a vérfertőzés, megrontás miatt)

Másfél oldal a tanulmányból szemléltetésképpen


Nézzük a gyereknevelés kérdését:

A cigánycsalád belső ügyének tekinti a gyermekek nevelését, és még mindig bizonyos kételyekkel fogadja a család életébe való betekintést. Ennek ellenére ma már többen óvodába adják gyermekeiket. Ennek egyik oka szociális jellegű: az ingyenes vagy részben ingyenes étkezés, rendszeres nevelési segély, amelynek odaítélésében nagy szerepük van az óvoda gyermekvédelmi felelőseinek.   

Több éves megfigyelésünk az, hogy az óvodába nem járó cigány gyermekek rendszertelenül élnek. A nap nagy részét felügyelet nélkül az utcán töltik. 

Jellemző szokás a tetoválás is. Előfordult már óvodás gyermek kézfején is. Ezzel akarta biztosítani az apa azt, hogy míg ő börtönben van, a gyermek ne felejtse el őt.     

100 cigányasszonyból 44 ismeri és alkalmazza a fogamzásgátlást, 55 egyáltalán nem alkalmazza, 1 nem is hallott róla. (védőnők felmérési adata) Oláhcigány szülők úgy tartják ma is, hogyha már megfogant, meg is szülik. Elmondásuk szerint orvoshoz elmennek, a védőnői felügyeletet elfogadják, kevés kivétellel azonban ugyanúgy élnek, mint a terhesség előtt. Cigarettáról, italról, rendszertelen táplálkozásról nem mondanak le.

Tetvesség, férgesség:

A rendszeres tisztálkodást nem ismerik, gyakori náluk a fejtetvesség. Szinte kivétel nélkül minden gyermek bélférges, ugyanis amelyik nem otthon szerzi be, az a másiktól kapja el fertőzés útján. Körforgás. A családok elmaradhatatlan tartozéka a kutya, a bélférgesség leggyakoribb okozója. Ürülékével szennyezi a tenyérnyi udvart, amit nem takarítanak össze. A telepszerű házaknál árnyékszék nincs, ez a fertőzés másik forrása. Ezért a bélférgesség csak időszakosan irtható ki, mert állandó az újrafertőzés. Rendszerint együtt alszanak a kutyával, macskával, főleg a gyerekek.

Nézzük a vérrokonság, belterjesség, vérfertőzés és ezek következményeinek, valamint az analfabetizmusnak a témáját. 62%-uk a rokonával kefél.

A vérrokonság a vizsgált 24-ből 15 családnál fordult elő, ez 62,5 %. 9 családban vidékről hozott magának feleséget a férj. Rendszerint unokatestvér unokatestvérrel kötött házasságot, de előfordult testvér és féltestvér és egyéb variáció is. Egyik legkirívóbb eset, a 13. sz. családnál, ahol a házasok anyáról testvérek.   

A családok 25 %-ában fordul elő szellemi, 29,17 %-ában testi fogyatékos.  Tehát majdnem minden rokonházasságra esik valamilyen fogyatékos. Újabban a szülők haza sem hozzák szülés után az olyan gyermeket, amelyiknek úgynevezett „hibája” van. Vagy ha igen, addig üldözik, kínozzák őket, míg vissza nem veszik tőlük. Az ilyen gyermekek még szörnyűbb helyzetben vannak, mert saját fajtájuk gyötrését kell elviselniük. Mindenre felhasználhatók. Főként lopásra. Analfabéta a családok 54,7 %-ában van. Ebben az adatban az, aki minimális szinten tud írni, olvasni - álanalfabéta - nincs bent. Számolni valamivel jobban tudnak (A gyakorlat - a pénz - tanítja meg őket.)

Közismert, hogy segélyosztás után elqrják a pénzüket drága italra, játékgépre és méregdrága kajára. Nézzük, mit ír erről a tanulmány:

Rendszerint fizetéskor történik a nagy bevásárlás, ami abból áll, hogy megvesznek a családok nagyságától függően 50-100 kg zsírt. Mást ilyen nagy tételben nem. Ugyanis ha már semmi más sincs a háznál, ez a biztonsági tartalék. Különben, ha pénzük van, mindent megvesznek. Nem számít, hogy 30 Ft a saláta, 300 Ft a paradicsom (Kuruc.info: a tanulmány 1994-es, ilyen szemszögből nézzük az árakat – az akkori 300 Ft ma kb. 1500-2000 Ft-nak felel meg). A 3. kategóriában élők nagyon kevés ételféleséget ismernek. Burgonya, hús (sütve vagy pörköltnek készítve), bab, hagyma, káposzta és a cigánykenyér váltakozva. A cigánykenyér (punye) úgy készül - rendszerint akkor, ha nincs pénzük -, hogy a lisztet, sót, sütőport összegyúrják, és kelesztés nélkül kisütik. Ezt zsírral, vagy anélkül eszik. Szerintük nagyon jóízű, édes, és nem savanyodik meg. Szerintem olyan, mint a tapló, sárgás színű és lapos, de semmi esetre sem étvágygerjesztő. Fizetés utáni napokon azért hiányzik a legtöbb gyerek, mert ki akarja használni azt a viszonylagos jómódot, ami pár napig tart. Ha eljön iskolába, mindenről lemarad. A gyerekek annyira nem szoktak hozzá a változatos étrendhez, hogy amit nem ismernek, azt a napköziben sem eszik meg. De amit igen, azt pillanatok alatt szinte behabzsolják. Ki kell nekik mérni az adagot, akkor is folyton azt lesik, kinek jutott több. Döbbenetes, pedig mindennap látom.

Gyermeknapra a gyerekek számára szendvicset készítettünk, amelyre téliszalámit tettünk. Nagy megdöbbenésünkre a cigány gyerekek kivétel nélkül eldobták. 10-15 pohár málnát megittak fejenként, mintha az eddigi hiányt akarták volna pótolni. A kenyeret, üdítőt ismerték, de ezt a fajta szalámit nem. A legtöbb családban csak egyszer főznek, többnyire délután vagy este. Reggel a gyerekek éhesen jönnek iskolába, képtelenek figyelni, és állandóan azt kérdezik: mikor lesz nagyszünet.

Összetartozásuk jele, hogy titokban elhozzák a repetának kért kiflit, kenyeret, hogy a másik társuk éhségét enyhítsék. Ilyenkor elbújnak valahová, és megosztoznak. Akinek meg nem jutott, az árulkodik. Az éhező gyerekek rengeteg vizet isznak, azzal csillapítják éhségüket. Az ilyeneknek fáj a gyomra, leesik a vércukorszintje, ezért fáj a feje, képtelen figyelni, tanulni.

Nézzük, hogy megy a dögfőzés a Gyurcsótány által Kínában dicsért kalányosoknál:


Elmesélték, hogy a dög kárnyét rendszerint úgy sütik, vagy esetleg főzik, mert akkor „kimegy belőle a baj” (Nem fertőz.). Összetartozásuk jele: ha valaki egy 100 kg-os döglött disznóhoz jut - azt nyilván nem tudja egyszerre megenni - szétosztja a családok között, gondolván arra, hogy ha majd másnak lesz, ő is kap belőle. A saját íratlan törvényüket betartják. Ha nem tudják megperzselni, nem esnek kétségbe, megfejtik. A baromfiakat pedig megnyúzzák, ha nincs forróvíz. Ma is szokás náluk, hogyha jó az idő, kint az udvaron két téglára keresztbe tesznek egy régi tűzhelylapot, és azon főznek. Gyakran sütik a húst parázson (Ez nem ugyanaz, mint a nyárson való sütés.). Elhullott állathoz bőven hozzájutnak, mivel van a faluban háztáji sertéshízlalás. Rendszerint pénzért veszik meg, „nagy titokban”, ezért tudja mindenki. Más esetben elmennek a falu határán lévő dögkúthoz, és onnan hozzák haza. Mivel a dögkút kb. 12 méter mély, kivágnak egy jó magas fenyőfát. A lombos ágakat fejszével levagdossák, úgy, hogy 30 cm-es csonkok maradjanak meg, arra a talpuk ráfér. A fenyőfa alsó végét kihegyezik, hogy álljon bele a földbe, és ne csúszkáljon. Ezen aztán - mivel a fenyőfaágak sűrűn helyezkednek el - könnyű szerrel közlekednek le és fel.

Ha nagy a disznó, lent darabokra szedik és kötélen felhúzzák, ha kisebb, akkor hurkot tesznek a nyakára és úgy. A kisegítő személyzet pedig egymástól meghatározott távolságra őrködik. 

A zárszó: a tanulmány idézi a községi polgármestert:

Istvándi lakosainak száma 780, ebből 300 cigány (Kuruc.info: a tanulmány 1994-es; azóta az arányok – a fehérek kárára – valószínűleg még tovább romlottak). A cigányság jelenlegi helyzetének társadalmi okai vannak. Hiba volt mindent az öntudatra építeni, s hogy a törvények betartása majd megoldódik magától. Erőszakkal szétrombolták a jó faluközösségeket, a közös érdekeket, amelynek mély történelmi gyökerei voltak. Mintha egy nagy család hullott volna szét. Nincs összetartó erő. A falvak mind kisebbre zsugorodnak össze. A legtöbb kis falura jellemző, hogy olyan, mint egy cigánytelep. A mienk főleg az. A betelepítéskor akaratuk ellenére ragadtuk ki őket a környezetükből, s ez most megbosszulta magát. Minek dolgozzon, minél jobban tud sírni valaki, annál több segélyt kap. A cigány számára nem büntetés a börtön, hanem üdülő, hiszen saját maguk mesélik el, nem kitalált.

A családját meg tartja az állam. Sajnálatból? Kötelességből? Humanitásból? A közbiztonság egyenlő a nullával. Ki merné azt megtenni, hogy elfoglalja más tulajdonát, beköltözzék más házába, és nincs rá jog, törvény, hogy ne tegye! Az önkormányzati szervek tehetetlenek. Kinek jó ez, hogy csak ebben az egyetlen egy faluban hány gyerek nyomorog, éhezik, és még fog is, ki tudja meddig. Kínában meg tudták oldani a születésszabályozást. Itt miért nem? Mennyivel humánusabb dolog az, hogy 20 éve nézzük tehetetlenül, hogy süllyednek mind.

Mert én pontosan 15 éve már annyiszor és annyi helyen elmondtam ezt, szóban, írásban, fórumokon. Sohasem történt semmi. Az egyik cigány be tud illeszkedni, akkor a másik miért nem. Nézzük tehetetlenül, hogy évszázados szokásaikhoz híven vegetálnak. Mert ez nem élet. Nem kellenének ide drasztikusabb módszerek. Legyen a cigányságnak gazdája, szép szóval, következetes szigorral, lehessen őket féken tartani. A munka pedig mindenki számára legyen kötelező. Ki lehet számítani, hogy egy börtönbe lévő családapa családja, ha két évre bezárják, s nincs kereső, ráadásul 7 gyerek apja, mibe kerül ez az államnak. Vagyis nekünk, mert ráadásul a mai nehéz gazdasági helyzetben, az ellenszenv és gyűlölet fokozatosan növekszik, félő, hogy nem sokáig nézik jó szemmel. Mindenki igyekszik elköltözni. És mi lesz a cigánysággal, ha teljesen magára marad? Jó nem, az biztos.

Romológiai Alapismeretek szerkesztőbizottságának listája (látható, nem utolsó "neonácikról" van szó):
Dr. Gémes Balázs néprajzkutató muzeológus
Dr. Horváth Mihály az orvostudományok kandidátusa
Dr. Komlósi Ákos egyetemi adjunktus
Dr. Meleg Csilla a szociológia kandidátusa
Dr. Papp Gyula nyelvtanár
Dr. Várnagy Elemér a neveléstudományok kandidátusa
Sorozatszerkesztő: Dr. Várnagy Elemér
Technikai szerkesztő: Ambrus Attila József
Készült az Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és Kutatásért támogatásával
Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pedagógiai Tanszék
Kuruc.info - Arppi S. - Egei


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése