2020. február 4., kedd

Az emberiség végveszélyben !!!






















Az emberiség végveszélyben !!!




Az emberiség selejtezése elkezdődött: Ön túléli?

|
Az emberi lakosság “nagy selejtezése” csendben elkezdődött. Rejtetten, alattomosan és könyörtelenül. Igen, egy globális emberírtási napirend életbe lépéséről van szó. És ahogy ez a szemünk előtt lejátszódik, az emberi faj túlnyomó többsége eltűnik majd a génállományból. Genetikailag megsemmisül. Vajon Ön és létező vagy leendő utódai túlélik?
Amit ez a cikk bemutat az az, hogy mi az igazi fenyegetés ebben a világban, és hogy lehet megőrizni utódaink genetikai integritását. Hogyan védekezhetünk? MIÉRT van napirenden a globális elnéptelenítés? Minél jobban megérti ezeket a válaszokat, annál nagyobb az esélye a túlélésre a nagy emberírtásban.
Először is, hadd utasítsak el minden olyan elképzelést, hogy a nagy selejtezésre valami fantáziadús összeesküvés-elmélet lenne. Ebben a világban Bill Gates és Ted Turner nyíltan megvitathatják hogyan csökkenthetik a világ népességét 90%-al. Bill Gates, különösen boldogan finanszíroz meddőségi technológiákat, és GMO vakcinákat melyek mindegyikét szándékosan úgy tervezték, hogy meddőséget okozzanak, vagyis megakadályozzák az új babák születését.
A Bill és Melinda Gates Alapítvány például jelentős támogatást biztosított a University of North Carolina meddőséget okozó ultrahang technológia kifejlesztésére, amely az emberi spermiumokat életképtelenné tenné legalább hat hónapig. Már a BBC is bemutatta, ez a technológia hatékonynak bizonyult patkányok esetén, és ez csak egyike a 78 különböző kutatási projektnek, amelyet a Gates Alapítvány finanszíroz “Globális Egészségügyi Programok” égisze alatt.
Ahogy Bill Gates 2010-ben kifejtette, a népirtást oltások használata révén idézné elő.
A világon ma 6.8 milliárd ember él, ami nemsokára 9 milliárdra változik. Viszont ha igazán nagyszerű munkát végzünk új oltóanyagok, és deproduktív egészségügyi szolgáltatások által, ezt a számot 10 vagy talán 15 százalékkal is csökkenteni tudjuk.”
A gyengék eliminálása”
A globális vezetők ilyen vágyait nem is titkolják.
Vagyis a vezetők szerint “az állomány selejtezése” az emberiség szempontjából valójában csak egy jó tett. Lehetővé teszi azt, hogy az emberiség erősebb legyen, ugyanúgy, ahogy a gyengék természetes szelekciója zajlik egy csorda vadállat esetében, ami javítja a megcélzott faj összesített génállományát.
A globalisták azzal érvelnek, hogy a mai emberi génállomány leállt. A gyenge és a buta emberek ugyanúgy képesek szaporodni, mint mindenki más – ha nem még inkább. Az emberi génállomány valójában hanyatló tendenciákat mutat- mondják, és az egyetlen módja annak, hogy azt visszahozzák arra a pontra, ahol egy faj fejlődni képes az az, hogy eliminálják azokat, akik nem elég okosak ahhoz, hogy helyet érdemeljenek az emberi génállományban.
Ez persze, eugenika: az emberi faj javítása népírtás útján.
A modern eugenika
A mai modern eugenikusok ettől azért finomabb módon manipulálják a lakosságot. Rájöttek tapasztalat útján, hogy a nyílt hadviselés gyakran a visszájára fordul. Tehát müködnek a háttérben szépen kidolgozott módszerekkel és megvalósítják ádáz terveiket. Ezen módszerek közé tartozik az emberek meggyőzése, hogy genetikailag módosított élelmiszereket fogyasszanak -, amelyek terméketlenséghez vezetnek – fluoridos vizet igyanak, oltóanyagokat, szintetikus vegyszereket használjanak, amely növeli a vetélések számát és egyébként is drasztikusan csökkenti a szaporodási rátát.
Tény, hogy a mai eugenika áldozatai saját akaratukból állnak sorba orvosuknál az influenza elleni oltóanyagért.
A nagy intelligencia teszt
Úgy tünik, hogy a népírtó vakcinák, a génmanipulált élelmiszerek, élelmiszer-adalékanyagok, gyógyszerek és egyéb szintetikus vegyszerek egyfajta intelligencia tesztként működnek a lakosság számára. Azok, akik rendszeresen oltatják magukat, nem vinnék el a pálmát ezen a teszten. Az ostoba emberek – a “haszontalanok” – eltávolítása a génállományból lenne a globális vezetők egyik célja. Így a vakcinák tökéletes szűrőként müködnek és eltávolítják a “hülye gének”-et az emberi génállományból.
Az oltóanyagok rejtett rákot okozó vírusokat tartalmaznak és több emberi generációban is jelen lesznek. Az SV40 vírus bevezetésre a polio oltással került sor az 1950-es években. A beoltottak unokáiban ma is fellelhető ez a virus. Ezt olyan vezető tudósok vallották be nyíltan, akik ezeket a vakcinákat létrehozták.
Eközben az oltóanyagok hatékonyságáról szóló jelentések tökéletesen fabrikáltak, ahogy két tudós le is leplezte a tudományos csalásokat.
Mellesleg sok gyógyszer közvetlenül okozhat meddőséget. A Propecia nevü kopaszodásra felirt gyógyszer terméketlenséggel és ejakulációs zavarokkal függ össze.
A játék megy: ki éli túl?
Ön csak egy versenyző egy “reality show” “Túlélő” nevü játékában. Ha nyer, túlél, génjei tovább öröklődnek és a jövőbeli emberi fajt fogják képviselni. Ha veszít, ennek ellenkezője történik.
A NaturaHirek intelligens olvasóinak szeretném megmutatni hogyan lehetséges kijátszani a globális elit terveit. Bill Gates-et akarom megverni saját játékában. És a túlélés, nyerés.
A túlélést és termékenységet fenyegető 7 tényező
1) A génmanipulált ételek fogyasztása – reproduktív zavarokat eredményez bármely emlős fogyasztja azokat.
2) Az oltóanyagok – Tele vannak rejtett rák virusokkal és vegyi segédanyagokkal. Az oltóanyagok a fő okai a mai megnövekedett számú meddőségi eseteknek, születési rendellenességeknek, spontán vetéléseknek.
3) Chemtrail-ek: a repülőgépek húzta fehér vegyi csíkok, amelyek még véletlenül sem kondenzcsíkok. A következőket tartalmazzák: alumínium, bárium és más nehézfémek… A chemtrail-ek mérgező fémekkel telítik meg atmoszféránkat, amelyek hátrányosan befolyásolják az agy működését és az idegrendszer funkciót. Légzőszervi megbetegedéseket és asztmát is okozhatnak. Hozzájárulhatnak születési rendellenességek és deformitások kialakulásához, de a részleteket tovább kellene vizsgálni.
4) Vényköteles gyógyszerek – vényre kapható gyógyszerek és a kemoterápia DNS károsodást okozhatnak, elősegítik az impotencia kialakulását és csökkentik a spermiumok és a petesejt minőségét.
5) Élelmiszer-adalékanyagok – ezek a vegyi anyagok károsítják a DNS-t, a petesejt minőségére is hatással vannak és meddőséget okozhatnak. Az élelmiszerekben lévő mérgek mint a nátrium-nitrit (szinte minden feldolgozott húsban van), ízfokozó anyagok, aszpartám és kémiai tartósítószerek a felelősek ezért.
6) A biológiai fegyverek – egy lehetséges “gyorsan ölő módszer”. A világ kormányainak végül is kényelmes lenne ezt a népírtó formát választani, miközben majd találnak valami fiktív terrorista csoportot, akire rákenhetik az egészet.
7) Az élelmiszer-fasizmus – vállalatok, mint a Monsanto teljes globális uralomra törekszenek az egész élelmiszer-ellátásban. Ez a koncepció az úgynevezett “élelmiszer-fasizmus”, és lehetővé tenné azt, hogy a vállalatok és kormányok eldöntsék, ki eszik és ki éhezik.
Ami ezután következik, az az, hogy hogyan lehet mindezzel felvenni a harcot.
10 stratégia túlélési esélyeink növeléséhez
1) Kerüljön minden mérget – Ez azt jelenti, hogy ki kell küszöbölnie minden génmanipulált, fluoridot, aszpartámot tartalmazó terméket, mesterséges illatanyagokat, mesterséges gyógyszereket, kémiai élelmiszer-adalékanyagokat és egyéb szintetikus vegyszereket. A legtöbb családnak ez azt jelenti, hogy teljesen ki kell beleznie a kamrát, fürdőszobát és garázst a vegyi anyagok és vegyszerek eltávolítása érdekében. Ne feledje: a globalisták nem fogyasztanak génmanipulált termékeket és kizárólag organikus ételeken élnek. Azon csodálkozik miért?
2) A megfelelő táplálkozás védi a DNS-t- és létfontosságú. A helyes táplálkozással (szuperételek, magas ásványianyag, antioxidáns tartalom, növényi koncentrátumok, stb) lehet megakadályozni a DNS-károsodást. Fontos az alacsony szintű sugárzásra való odafigyelés, valamint a mérgező vegyszerek kerülése. Mindenekelőtt, a helyes táplálkozás növeli a reproduktív egészséget, a sperma minőségét, a petesejt minőségét és még az agy működését is.
3) Kerülje az oltásokat. Gyermekeknél lenne ez a legfontosabb – ez egy kulcsfontosságú védekezés a nagy selejtezés ellen.
4) Termeljen meg mindent saját magának. Az egyetlen étel, amiben bízhatunk az az, amit mi magunk termelünk. A “családi ereklye” magvak használatával táplálja testét és agyát. Tegye el a magokat és minden évben ültesse el őket.
5) Tanuljon önvédelmet. Legyen felkészülve arra, hogy fizikailag is megvédje életét, otthonát és vagyonát fosztogatók, bűnözők, betörők elől.
6) Utasítsa el a többségi propagandát – ne figyeljen oda az agyzsibbasztó propaganda áradatra. TV és rádió helyett váltson megbízható, igazságkereső weboldalak tanulmányozására.
7) Ne próbáljon “megmenteni” mindenkit. Felesleges idővesztegetés lenne. Sokan teljesen reménytelenek ,mert abszolút elutasításban élnek. Inkább szövetkezzen más, tudatos és tájékozott túlélővel. Készségek és ismeretek megosztásával növelheti erejét. Van erő a számokban.
8) Emlékezzen az alapvető szükségletekre. Élelmiszer, víz, hő, menedék, sürgősségi ellátás, önvédelem, kommunikáció lehetősége. Gondoskodjon utánpótlásról.
9) Képezze magát mentális alkalmazkodóképességre. A túlélés érdekében, nem engedheti meg magának, hogy valaha is “csőlátás”-ra korlátozódjon. A túléléshez tudni kell alkalmazkodni, megoldani a problémákat, és erőforrásokat innovatív módon használni. Szüksége lesz rá, hogy rugalmas legyen.
10) Kerülje a sugárzásnak való kitettséget. Semmi sem okoz DNS károsodást gyorsabban, mint a sugárzás és a körülöttünk lévő sugárforrások. Kerülje a mobiltelefonok, intelligens mérőórák és még a wi-fi használatát is ha lehetséges. A sugárzás károsodás összegződő, vagyis felhalmozódik a szervezetben, így egyre rosszabb lesz az idő múlásával, ahogy ismételt adag sugárzásnak van az ember kitéve.
Ne legyen áldozat. Legyen túlélő.
Talán ezért is olvassa a NaturaHireket. Most itt lesz az ideje, hogy alkalmazza tudását és tudatosságát ennek megvalósításához.



Drónok Amerikában? Már megérkeztek…



|
Az Electronic Frontier Foundation (EFF) komoly munkát végez az állami visszaélések leleplezésében az Egyesült Államokban. Miközben a legtöbb ember mélyen alszik és fogalma sincs arról, hogy szép csendben (és helyenként nagy zajjal) egy rendőrállam épül köré, az EFF a frontvonalon harcol az információ szabad áramlásáért. Legutóbbi cikkükben bemutatták, milyen mennyiségű katonai drón kering az Egyesült Államok légterében, az Információszabadságról szóló törvény értelmében hivatalosan kért és megkapott adatok alapján. Az EFF a következőket írja:
A Szövetségi Repülési Hatóság ellen benyújtott Információszabadság kereset eredményeként kapott dokumentumok állami és helyi rendfenntartó erőktől, egyetemektől és most először, magától az Egyesült Államok hadseregének három ágától, a légierőtől, a tengerészgyalogságtól és DARPA-tól származnak.
A hivatalos adatok azt mutatják, hogy a légierő a kisebb, kézből indítható Raven, Puma és Wasp drónok mellett, a számos polgári és katonai halálesetért felelős, egészen nagy Predator és Reaper drónokig, sokféle pilótanélküli repülőt alkalmaz a hazai légtérben. A tengerészgyalogság is többféle drónt tesztel, bár dokumentumaikból olyan mennyiségű szöveget töröltek, hogy egyelőre nem sokat tudni programjaikról.
A legaggasztóbb technológiát talán a légierő által Nevadában, Kaliforniában és Utahban használt Reaper drónok képviselik. A légi járművek egy úgynevezett „Gorgon stare” technológiával vannak felszerelve, ami a Wikipédia szerint „kilenc, köralakban elrendezett kamerából áll … és amely képes egy egész városról mozgóképet rögzíteni.” A rögzített felvételeket „emberi vagy mesterséges intelligencia segítségével lehet elemezni, mint például a DARPA által fejlesztés alatt álló „Az Elme Szeme” (Mind’s Eye) projekt által. Amennyiben az információ igaz, a megfigyelőipar új generációja van felemelkedőben.
A LIDAR technológiát a föld felszínéről készített nagyfelbontású felvételek rögzítésére lehet használni, ugyanakkor ma már a legmodernebb rendőrségi sebességmérő radarokban is alkalmazzák, tehát nem lenne meglepő, ha hamarosan ezeket a drónokat a közlekedési szabálysértők lefülelésére is bevetnék.
Mint minden új technológia esetében, a drónokat is lehet jóra és rosszra egyaránt használni. Ahogy az atomenergia egyszerre képes energiával ellátni vagy elpusztítani az emberiséget, a drónok is szolgálhatják az emberiség javát. A probléma abban rejlik, hogy a kormány egyértelműen a megfigyelési céllal történő diktatórikus felhasználás felé halad.



Az amerikai hadsereg hazai földön bevetett drónjai a hivatalos adatok alapján
- Zerohedge.com -
(Fordította: idokjelei.hu)


Harmincra nőtt a fagyhalál áldozatainak a száma

|
Harmincra emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma. Tizenheten fűtetlen otthonukban és a szabad ég alatt haltak meg, tizenhárman pedig kórházba kerülésük után, mert már nem tudták megmenteni őket – tudatta a Magyar Szociális Fórum hétfőn, az emberi jogok nemzetközi napján. Az emberi jogok mellett elkötelezett társadalmi mozgalom szembeállította az életvesztést az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényével, melyet Magyarország is aláírt, és melynek 3. cikke leszögezi: „Minden személynek joga van az élethez”.
Orbán Viktor miniszterelnöknek írt üzenetében a Szociális Fórum megkérdezte a kormányfőtől, Magyarország miért nem tesz eleget a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségének: az élethez való alapjog biztosításának. Az MSZF felhívta a kormányfő figyelmet arra, hogy az áldozatok többsége saját fűtetlen otthonában fagyott meg, mert nem volt mivel fűtenie. Tömeges jelenség a nélkülözés, a kisemmizettség, a szegénység és a nyomor. Száz és százezrek élnek olyan helyzetben, hogy el kell dönteniük, fűtsenek-e vagy egyenek. Ezen csak a vészhelyzetbe került emberek azonnali megsegítésével, humanitárius intézkedéssel, emberarcú politikával lehet változtatni - írják.
Az MSZF arra kérte a miniszterelnököt, hogy – ha megkésve is – mozgósítsa az állami szerveket az élet védelmében a fagyhaláltól, és akadályozza meg a további veszteséget, mert a tendencia arra utal, hogy megismétlődhet az előző évek tragédiája: tavaly 330-an, tavalyelőtt pedig több mint 400-an fagytak meg.
A Magyar Szociális Fórum kész segíteni a kormánynak a „lélekmentésben”. Készen áll-e a kormány arra, hogy a társadalmi szervezetekre támaszkodva cselekedjen az életek védelmében a fagyhalál ellen? – kérdezte az MSZF Orbán Viktor miniszterelnöktől, sürgős választ kérve, mielőtt a nagy hidegben még többen fagynának meg.

(Magyar Szociális Fórum)




Ébredj fel és élj!

|
2012. december 1. A mai napon, miközben ezeket a sorokat olvasod, és azt hiszed a világ – lett légyen akármilyen rossz és igazságtalan is – de csak halad előre és majd csak kilábalunk a válságból, és jön a szép jövő, nos, éppen most olyan események zajlanak a háttérben, melyek az életedet veszélyeztetik. A 2008. szeptember 15-én kirobbant újkori történelem legnagyobb válsága egyre mélyebbre ránt minket. Sajnos csak nagyon kevesen tudják, hogy ez valójában nem egy átmeneti válság, hanem a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer haláltusája.
Egy ilyen kijelentésre, sokan csak legyintenek. Megint mások, holtbiztos meggyőződéssel rögtön rá is vágják a nagy igazságot, hogy mi miért van; s legtöbbször tévednek. De a legtöbb ember, tudomást sem véve minderről, idült vigyorral az arcán, éli tovább bamba rabszolga életét. S közben senki nem gondol bele, hogy mindez elkerülhető lenne, ha a tömeg összefogva eltávolítaná azt a parányi kisebbséget, amely rabságban tartja, és amely mindezért felelős.
Képzelj el egy komor napot a jövőben, a nem oly távoli jövőben, amikor gyermeked csillogó szemekkel néz rád és megkérdi, hogy mindig ilyen világban éltek-e az emberek. Képzeld el, ahogy azokba a nagy, csillogó, reményvesztett szemekbe nézel, s a kérdés késként hatol szívedbe, de nem oltja ki az életedet, csak iszonyatos fájdalmat okoz. Gyermeked szeme nem a boldogságtól csillog, hanem a fájdalomtól… könnyes. A gyermeked tekintetét nem bírva állni, elnézel felette és egy elpusztult, üszkös világot látsz. Éhes vagyok, nyöszörgi halkan gyermeked. De te, már csak a halott világot látod, amelyben keresni kell az életet, s ekkor eszedbe jut, hogy aznapra még nem is biztosítottad gyermeked számára az élelmet, s különben is, mi volt előbb az a nesz… talán egy másik elveszett családapa keres élelmet, s gyermekedet szemelte ki prédának… összerezzensz, félelem uralja el a testedet és lelkedet, felkészülsz az élethalál harcra. Annak tudatában, hogy nem a saját életed a fontos, hanem gyermekedé. S gyermeked kérdése megválaszolatlan marad… talán örökre.
Ébredj fel! Ez nem képzelgés, hanem egy nagyon is lehetséges jövő; igaz annak az esélye, hogy ezt megéld, igen alacsony. Nem azért, mert nem következhet be, hanem azért, mert valószínűleg már hamarabb meghalsz, gyermekeddel együtt.
Ébredj fel! Nézz körül a világban! Szerinted hová tart?! Jó irányba?! Először erre adj önmagadnak választ. Normális életet élsz, ma, Magyarországon? Van jövőd? Van hazánknak jövője? Normális irányba halad a világ és az emberiség? Van jövője? Mennyi időnk van még?
Ha ezek a kérdések nem nyitják fel a szíved, akkor semmi. Ott vagy te, a monitor előtt ülve, s ott vannak a szeretteid, gyermekeid. A kérdéseket úgy tedd fel magadnak, hogy őrájuk gondolsz. Vagy szeretnél egy olyan helyzetbe kerülni, amikor gyermeked könnyes szemekkel kérdezi meg, hogy a világ, amiben él, mindig olyan volt-e?! Mert, ha ezt a kérdést megkapod, s megválaszolod, akkor utána a következő kérdés az lesz, hogy miért hagytad, hagytátok, s az a lelked halála lesz; azt a szúrást már nem a szíved, hanem a lelked kapja… s közben védened, etetned, szeretned kell a gyermeked, egy világban, ahol ezt már alig lehet majd megtenni. Egy világban, ahol az idő kifolyik a kezedből, mert te nem vagy alkalmas arra, hogy egy olyan világban óvd családodat. Nem vagy rá felkészülve.
Ébredj fel! Az idő: pontosan 23 óra 59 perc 59 másodperc. S az idő megállt. A következő másodperc lehet, hogy egy év, talán néhány év, de hamarabb fog eltelni, mint gondolnád és szeretnéd.
Ébredj fel! Tájékozódj gyorsan! Cselekedj most! Ha nem is akarod megakadályozni, legalább készülj fel, hogy valamivel nagyobb esélyed legyen.
A világunkat fenyegető veszélyekről weboldalunkon (és máshol is) tájékozódhatsz. Ezekről most nem fogok írni.
Engem és minket csupán egy valami érdekel már – azon túl, hogy felkészülünk –, miért nem ébrednek fel az emberek, s miért nem cselekednek azon kevesek, akik felébredtek?!
Hát ti mind a halált várjátok?! Vagy ti mind olyan bolondok vagytok, hogy azt hiszitek bármelyik szaros párt majd megment benneteket?! Egyáltalán felfogtátok, hogy a hazát senki nem fogja a jelenlegi jelöltekből megmenteni, de még ha sikerülne is, a világ attól még tűzben, káoszban fog elpusztulni?! Nem csak Magyarország van végveszélyben, hanem az egész világ!
Hol vagy?! Miért nem cselekszel?! Miért nem segítesz… önmagadon és gyermekeden?!
Igen, tudom, most jön a géppisztolysorozat csípőből, hogy mit tudnál segíteni… te már szelektíven gyűjtöd a hulladékot és bringával jársz, meg mindenféle facebook csoportban osztod meg a nagy felfedezéseidet. Hát ez, testvérem, nagyon kevés.
Ha azt akarjuk, hogy legyen jövője a gyermekeinknek, akkor cselekednünk kell. Most és mindannyiunknak; egyszerre, együtt, kéz a kézben, vállvetve, s talán békésen, talán harcolva… s talán – Isten segedelmével – sikerrel.
Mert az életünk, a jövőnk, gyermekeink jövője a tét. Ennél nagyobb tétje semminek nem is lehetne. Ezen gondolkodj el! Adj magadnak időd a válasszal, de ne sokat, mert az idő az, amiből alig maradt már. Az esélyünk még több mint az időnk, s ahogy fogy az idő, úgy foszlik szét az esély.
Kik vagyunk?! Ugyanolyanok, mint te. Nincsenek se politikai, se haszonszerzési ambícióink, csak élni akarunk, ahogy te is. Küzdeni akarunk a jövőnkért, de ha mást nem sikerül elérnünk, legalább fel akarunk készülni a végzetes eseményekre. De, ha sikerrel járunk, egy szebb világot akarunk, elnyomók nélkül, rabszolgaságunkat eldobva, szabadon, szeretetben, együtt az élővilággal.

Gondold végig az alábbiakat:
1. Minden élőlény, ill. életforma egyenrangú, minden élőlény élethez való joga szent és sérthetetlen. Ez alól – a természeti illetve isteni törvényeknek megfelelően – csak a táplálékszerzés és az önvédelem kivétel.
2. Minden ember egyenlő, egyenrangú és azonos jogokkal rendelkezik. Minden ember élete szent és sérthetetlen. Azok az „emberek”, akik ez ellen vétkeznek, eltávolítandóak a társadalomból.
3. Minden embernek joga van a tiszta levegőhöz, a tiszta ivóvízhez, a tiszta és természetes élelemhez, a biztonsághoz, a szabadsághoz és a szabad vallásgyakorláshoz, amennyiben az adott vallás nem kirekesztő, felsőbbrendűséget hirdető vagy erőszakra buzdító.
Mi ebben hiszünk, ezért küzdünk! S ha ezt a három pontot betartaná a világ, akkor lenne jövő, lenne igazság, lenne szeretet. Ezek nélkül viszont garantált a pusztulás. (A három pont sokkal több, mint a rövid mondatok, amelyeket olvastál. Egyébként ez a navizmus három alappillére, s nem biztos, hogy megtalálod más izmusban vagy vallásban. A „navi” szó jelentése pedig: nemzet, nép; magyar nép, de egyben az egész emberiség. Megvan az oka, hogy miért ezt választottuk… s ha tudsz jobbat, te vagy a kiválasztott. Mi nem vagyunk kiválasztottak, csak egyszerű lelkek, akik küzdeni fognak ezért!)

Hogyan tudnál segíteni?
Csatlakozz és cselekedjünk együtt. Miért mi együtt?! Mert mások tudják a megoldást, ezt hirdetik. Mi nem tudjuk, s ezért bízhatsz bennünk. Mi keressük, veled együtt, egyre többen. Nem tudjuk a megoldást, de tudjuk, merre kell keresni. Azok, akik hirdetik a megoldást, hazudnak és valójában nem mások, mint az elnyomó rendszer legundorítóbb képződményei: a pókhálók, az altatók, a félrevezetők, a megtévesztők, a zavarkeltők…

Hogyan lehet elkezdeni?
Földbe kell döfni egy lobogót, amely a gyülekezőhely. Ezt tesszük. Újra és újra, s mindig ugyanott és ugyanazt mondva: gyülekezzünk, induljunk el együtt és küzdjünk egymásért, gyermekeinkért; semmi másért.
S ha ez nem más, mint egy weboldal, egy facebook oldal, akkor az már bőven elég. Ha tömegek csatlakoznak, akkor annak ereje lesz, s az erő tovább visz az ösvényen a megoldás felé, melyet közösen találunk meg. Osztd meg a honlap valamelyik oldalának a linkjét, ahol csak tudod. Hívd testvéreinket, s ha elég sokan leszünk, el fogunk indulni a helyes úton.
A te kezedben a döntés!

(navimozgalom.com)


Az összeomlás folyik

|
Egon von Greyers, a svájci Matterhorn Vagyonkezelő alapítója és vezetője őszintén, szépítgetés nélkül nyilatkozott a világ helyzetéről a King World News-nak:
Körbenézve a világon, a Franciaországban folyó események képesztenek el leginkább. Tudjuk, hogy Hollande kezében a gyeplő és komoly nyomást gyakorol a hatalmas francia acélgyártó ArcelorMittal cégre. Az ArcelorMittal a legnagyobb acélgyártó a világon és Hollande közölte velük, hogy ha elbocsátanak egy bizonyos számú alkalmazottat, akkor ő államosítja a céget. Ez hihetetlen.
Néhány nappal ezelőtt beszéltem egy ismert francia újságíróval, aki azt mondta, hogy éppen Athénban van és figyeli a görögországi eseményeket. Szerinte Athén „semmi ahhoz képest, ami Franciaországban folyik, ahol komoly baj van a szakszervezetekkel, a szegényekkel és az utca emberével.”
Pedig Franciaországban nincsenek megszorító intézkedések, legalábbis Görögországgal összehasonlítva nem. Arra számít, hogy a francia helyzet a görögországinál sokkal súlyosabb lesz. És ez csupán egyetlen európai ország. Ugyanez lesz a helyzet más európai országokban is. Az Egyesült Királyság is szörnyű helyzetben lesz gazdaságilag, de a társadalmi zavargások is komolyak lesznek, és súlyos nehézségeket hoznak majd az országnak.”
Mindenhol láthatjuk ezt. Mervyn King, a Bank of England vezetője azt mondja, hogy a brit bankoknak további 35-50 milliárd font tőkére lenne szükségük. Szerinte a brit bankok tőkehiánnyal küzdenek és a kockázatok komolyak. Tehát a központi bank elnöke nyíltan kijelenti, hogy a bankokat csőd fenyegeti. Természetesen ez a kockázat a világ minden bankjára igaz, de azért jó hallani, hogy egy központi bank vezetője ezt nyíltan kimondja. Sajnos tényleg ez a helyzet szinte mindenhol a világon.
Ismét Japán felé fordulva, az előző interjúhoz hasonlóan elmondhatom, hogy Japán a legnagyobb kockázat jelenleg a világon, az ország gazdasági helyzete miatt. A japán központi bank 230 milliárd jent (604 milliárd forint) veszített az elmúlt negyedévben. A mérlegük is jelentősen növekszik (a monetáris enyhítés hatására), jelenleg körülbelül 156 ezer milliárd jennél (409 ezer milliárd forint) tartanak.”
Az Egyesült Államokra térve elmondhatjuk, hogy a 2,7 százalékos GDP enyhén jobb számot mutat, de ez sajnos csak a készletek és kormánykiadások növekedéséből ered. A GDP még mindig gyenge, ha ezt a két tényezőt figyelmen kívül hagyjuk. A fogyasztás rendkívül gyenge és a hivatalos infláció 1,6%. Aki szokott benzint vagy élelmiszert vásárolni tudja, hogy a valós infláció ennél jóval magasabb. A valós GDP deflátorral számolva pedig az amerikai GDP egy negatív szám lenne.
A fogyasztás továbbra is alacsony lesz, mert az embereknek nincs pénze. Jelenleg 127 millió ember függ az állami segély valamilyen formájától az Egyesült Államokban. Ezzel szemben 115 millió ember rendelkezik állandó munkával. Tehát 115 millió ember dolgozik, és 127 millió kap segélyt.
Ebből egyszerűen kiszámolhatjuk, hogy egyre kevesebb ember fizeti ezt a segélyt, így a deficit folyamatosan emelkedni fog. A keresetek medián értéke pedig 8%-kal csökkent az elmúlt három év során az Egyesült Államokban, a rendelkezésre álló jövedelem inflációval kiigazított értéke pedig 25%-kal csökkent az elmúlt 10 év alatt.
Érdemes megnézni az ingatlanhelyzetet is. Egyes államokban, például Floridában, Kaliforniában és Arizonában az ingatlantulajdonosok 50 százalékánál az ingatlan kevesebbet ér, mint a még fennálló tartozás összege. Las Vegasban ez az arány 70%. Ebből az következik, hogy a bankok soha nem fogják visszakapni a pénzüket, amiből pedig az következik, hogy az állam kénytelen még több pénzt nyomtatni.
Ugyanez a probléma fennáll a világ szinte összes fejlett országában, így a kormányok egyre több pénzt fognak nyomtatni, a valuták pedig értelemszerűen tükrözni fogják ezt a tevékenységet. A dollár, az euró, a jen és egyéb valuták valós értéke további 80-100 százalékkal fog esni az aranyhoz képest az elkövetkezendő évek során.
Én 2002-ben azt mondtam a befektetőknek, hogy az eszközeik 50%-át fektessék fizikai aranyba. Ez most az eszközeik 85 százalékát jelenti (azok számára, akik ezt akkor megtették), mert az arany ára ennyit emelkedett azóta más eszközökhöz képest. Fontos megjegyezni, hogy akármennyi aranyat is vásárol egy befektető, az semmi esetre se papír arany legyen.

(idokjelei.hu)


A globális rendőrállam kialakulásának jelei



|
Az elit egyik legfőbb célja, hogy minden emberi tevékenységről, kommunikációról tudjon. A diktatúra szó hallatán sokak szeme előtt rossz kinézetű felfegyverzett martalócok jelennek meg, akik folyton parancsokat osztogatnak. Az elit azonban ennél sokkal megtévesztőbb eszközöket vet be. Azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a nép valójában szabad és maga választja meg vezetőit, azonban a háttérben rejlő „gyengéd hatalom” a direkt diktatúránál is kegyetlenebb.
A globalista elit finanszírozza a legtöbb politikai kampányt, az ő tulajdonukban vannak a nagyvállalatok és nagy pénzintézetek, hatalmas befolyással rendelkeznek a médiában, célkitűzéseiket pedig egyenesen az oktatási rendszeren keresztül népszerűsítik, szinte az egész világon. A körénk épülő háló George Orwell legmerészebb álmait is felülmúlja. Az egyre szigorúbb és szorosabb kontrollt alkalmazó rendszert több száz fronton építik. A szabadság egyre inkább csak illúzió. Az elit úgy gondolja, hogy ők, mint „megvilágosultak” tulajdonképpen kegyet gyakorolnak azzal, hogy az emberiséget elvezetik „egy szebb jövő” felé. Ehhez persze minden szabadságtól meg kell fosztaniuk az embereket. Amikor pedig elérték a teljes kontrollt egy olyan kor veszi kezdetét, amilyet nem látott még a világ.
Az alábbi néhány hír némi rálátást nyújt ezekre a hatalmi erőfeszítésre:
1. Az amerikai szenátus által tárgyalt új törvény 20 különböző kormányhivatalt jogosítana fel arra, hogy bírósági végzés nélkül elolvashassa bárki email üzeneteit.
2. Dél-Kaliforniában elindult az arcfelismerő kamerák új generációjának telepítése. Ezek az új eszközök kevesebb mint egy másodperc alatt képesek azonosítani egy embert és a látókörébe kerülő valamennyi személyről elküldik a rendelkezésre álló adatokat a hatóságnak.
3. A Trapwire program a kamerák által látott képanyagot rögzíti és tárolja, olyan részletekkel kiegészítve, mint például az előtte elhaladó emberek arcának azonosítása (a felvétel helyszínével) vagy az arra elhaladó járművek rendszámtáblái. A program a rögzített információkat párosítja egyéb rendelkezésre álló adatokkal az adott személlyel kapcsolatban, mint például, hogy mit vásárolt a bankkártyájával vagy az aznap küldök SMS-ek szövegével. A legtöbb ember azt sem tudja, hogy ez a rendszer létezik.
4. Egyre több városi rendőri egység alkalmaz pilótanélküli megfigyelő repülőket, de aki nem városban él, ne gondolja, hogy nem áll megfigyelés alatt. Több amerikai államban és európai országban használnak drónokat a gazdák és földek megfigyelésére. Akár ebben a pillanatban is lehet egy ilyen drón a házunk felett, anélkül, hogy tudnánk róla.
5. Az egyes politikusok többet tudnak az állampolgárokról, mint valaha a történelem során. Az Obama kampány során például félelmetes mennyiségű adatot gyűjtöttek a választókról:
Mindenkiről, aki részt vett az idei amerikai elnökválasztáson profil készült. Az Obama kampány adatbázisában többek között szerepelnek a szavazók újság előfizetései, gépjárműveik adatai, ingatlanaik értéke, vadászigazolványuk adatai valamint számos elemzés arról, hogy vajon kire szavazna a következő választások során.
6. Az Egyesült Királyság a legtöbb országhoz képest 5-10 éves előnyben van az orwelli rendőrállam kiépítésében. Ma már például törvénybe ütközik egy másik személy szóbeli inzultálása. A muzulmánok vagy homoszexuálisok számára „valószínűsíthetően” sértőnek tartott megnyilvánulások bírói intézkedéshez vezetnek. Idővel ezek a törvények az egész bolygón elterjednek majd.
7. Egy új francia törvény azt is meghatározza, hogy milyen hőmérsékletű lehet az ember lakása:
A francia lakások fűtési tervének elkészítéséhez hamarosan adószakértő tanácsára és orvosi vizsgálatra is szükség lehet egy új törvényjavaslat értelmében, aminek célja a takarékosság ösztönzése a 46 milliárd dolláros kiskereskedelmi energiapiacon.
Az alsóház által ebben a hónapban elfogadott törvénytervezet meghatározná az egyes ingatlanok után fizetendő díjakat, a lakók keresete, kora és a helyi klíma alapján. A Utilities Electricite de France és GDF Suez cégek a rendelkezésre álló adatok alapján, az árammal és gázzal takarékoskodó fogyasztókat jutalmazná, a szabályozó szervek által pazarlónak ítélt ügyfeleket pedig büntetné.
8. Az Egyesült Államokban és sok más országban rögzítik az újszülöttek vérmintáit és sok esetben DNS információit. Vajon mire kell nekik?
9. Az Egyesült Államokban egyre több iskola írja elő, hogy a diákok RFID chipet tartalmazó, nyomon követő diákigazolványt hordjanak maguknál iskolaidőben, sőt azon kívül is.
10. Az Egyesült Államokban egyre több iskolában van állandó rendőrjárőr és jelenleg 70.000 kiskorú van börtönben.
11. Amikor egy amerikai állampolgár a FEMA (Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség) segítségére szorul már eleve börtönben érzi magát. A Sandy hurrikán levonulását követően New Jersey-ben felállított FEMA tábort a következőképpen jellemezte annak egyik lakója:
 „Tegnap este látszott az ember lehelete,” mondja Brian Sotelo, aki a hurrikánban elveszítette otthonát. „Pine Belt-ben a Vöröskereszt kihirdette, hogy egy állandó, felújított, szilárd szerkezetű szállásra küldenek minket, ahol mosógép és állandó fűtés is van, erre idehoztak a sátorvárosba.”
Sotelo elmondta, hogy folyamatosan, „egész nap és egész éjjel” fekete helikopterek járőröznek felettük és egy fekete, elsötétített autó járkál a táborban, miközben a katonaság egész éjjel különféle berendezéseket szállít. Tudomásunk szerint a sajtó munkatársait nem engedik be a körbekerített területre, ahol az otthonukat elveszített állampolgárok kígyózó sorokban várnak a mobil vécék előtt. Minden ajtó előtt biztonsági őr és még a vécé vagy zuhanyhasználat előtt is fel kell mutatniuk valamilyen személyazonosító okmányt.
Úgy bánnak velünk, mintha rabok lennénk,” mondta Ashley Sabol a Reuters riporterének. „Nehéz ezt kimondani, de olyan, mintha egy koncentrációs táborban lennénk.”
12. Azt talán már sokan tudják, hogy a mobiltelefonok folyamatosan adatokat gyűjtenek a felhasználókról. Egyedül 2011-ben a hatóságok több mint 1 millió alkalommal kérték ilyen adatok átadását a szolgáltatóktól.
13. Az amerikai kormány egy olyan iPhone alkalmazást is létrehozott, ami a gyanús tevékenységek jelentését segíti.
14. Az adathalászatban egyre több magáncég is részt vesz. Köztük az egyik legnagyobb az Acxiom, amelyik több mint 190 millió amerikairól rendelkezik információval:
A cég hivatalosan az adatbázis marketing kategóriába tartozik. Az 1969-ben, Demographics Inc néven alapított vállalat kezdetben telefonkönyvek és egyéb kezdetleges eszközök, valamint egy darab számítógép segítségével kezdett adatokat gyűjteni a szavazókról és fogyasztókról direkt, marketing célokra. 40 évvel később az Acxiom 126 millió háztartás több mint 190 millió állampolgárról rendelkezik információval az Egyesült Államokban és körülbelül 500 millió aktív vásárlóról a világ többi részén. Convey-ben található központjuk 23.000 szervere évente 50.000 milliárd adatátvitelt elemez.
15. Az Egyesült Államok rendfenntartói hamarosan az utcai járőr kocsikat is a reptereken használt testátvilágító szkennerekkel szerelik fel, amelyek képesek átlátni az autók falán és a ruhákon. „Adatvédelmi szempontból nehezen tudom elképzelni, hogy milyen kifogása lehet az embereknek ez ellen,” nyilatkozta Joe Reiss, a speciális járműveket gyártó cég elnökhelyettese.
16. A BRS Labs nevű cég olyan bűnmegelőző kamerákat fejlesztett ki, amelyek elvileg képesek megállapítani, ha valaki egy bűntett elkövetésére készül. A kamerákat San Francisco legnagyobb közlekedési csomópontjain helyezik üzembe.
17. A Gizmodo arról adott hírt, hogy az amerikai Nemzetvédelmi Hivatal új lézer-szkennereket fog használni, amelyek akár 50 méteres távolságból is képesek átvilágítani egy csomagot vagy személyt:
A DHS egy vagy két éven belül bevetheti az új molekuláris lézer szkennert, ami 50 méteres távolságból is képes megállapítani, hogy egy csomag tartalmaz-e kábítószert, hogy valakinek a ruháján vannak-e lőpor nyomok, hogy mit evett reggelire, vagy mekkora az adrenalin szintje, anélkül, hogy hozzáérnének vagy a személy tudna róla.
18. Az FBI egy új egymilliárd dolláros biometrikus azonosító rendszer bevezetésén dolgozik:
A Következő Generációs Azonosító (NGI) rendszer tulajdonképpen egy országos adatbázis, ami az állampolgárok arcképét, írisztérképét, DNS adatait, hangmintáit és egyéb biometrikus adatait tartalmazza, elvileg a bűnüldözési feladatok támogatására. A vészharangot azonban sokkal inkább az adatgyűjtési módszerek miatt kongatták meg többen is. Az országos kamerahálózat és fotóadatbázis segítésével jelenleg tesztüzemben működő rendszer a legmodernebb arcfelismerő technikákat alkalmazza és hamarosan már a DNS és írisztérkép alapján is képes lesz valósidőben keresni.
19. Számos hivatalos kormánydokumentum „potenciális terroristának” bélyegzi azokat, akik kiállnak a személyes szabadság mellett.
20. A National Guard egyik tagja nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy egységét arra utasították, hogy polgári elégedetlenség, felkelés kitörése esetén az „ítéletnapra készülő” embereket terroristaként kezeljék.
Merre is tart a világ?
(idokjelei.hu)


Apadó készletek az amerikai élelmiszerbankokban – rossz előjelek 2013-ra

|
Nyilván óriási különbségek vannak egyes országok élelmiszerválságai között, hiszen, ami egy nyugati országban csupán az asztalra kerülő étel mennyiségét és/vagy minőségét érinti, az sok fejlődő országban az életben maradást döntheti el. Figyelembe véve azonban, hogy milyen komoly problémát okozhat egyetlen nem várt krízishelyzet is, mint például az Egyesült Államok északi partját ért Sandy hurrikán, az élelmiszerkészletek ilyen mértékű csökkenése új jelentőséget kap.
Az alábbi Reuters cikket olvasva érdemes elgondolkozni, hogy vajon milyen helyzetben lehet az Egyesült Államok élelmiszerellátása az alapvető cikkek tekintetében. Az idei aszály eredményeként a szövetségi kormány a szokásosnál kevesebb élelmiszert vásárolt. A szegény családokat ezekből a készletekből látják el a szükséges élelmiszerrel így az eleve alacsony készletek és a rászorulók növekvő száma miatt előfordulhat, hogy a kormánynak nem lesz miből biztosítania a hiányzó ételt. Ez komoly gondot okozhat 2013-ban és fokozhatja az eleve negatív hangulatot és elégedetlenséget.
Az elmúlt ötven év legsúlyosabb aszálya alaposan meggyengítette az élelmiszerhez nehezen jutó 50 millió rászoruló amerikai számára fenntartott biztonsági hálót. Az amerikai élelmiszerbankok megkongatták a vészharangot a közeledő ünnepek előtt.
Az Egyesült Államokban található legnagyobb élelmiszerbankok attól tartanak, hogy nem lesznek képesek lépést tartani a megnövekedett igényekkel, amíg az ország lakossága nem talál jobban fizető állásokat. Az egyre apadó amerikai bevételeket illusztrálja az a tény, hogy 2012 augusztusában 47,1 millió amerikai részesült élelmiszertámogatásban az év eleji 45,8 millióhoz képest.
A Los Angelesi Regionális Élelmiszerbank készletei a 2010-es rekord 3,3 heti ellátmányhoz képest mostanra kétheti készlet alá estek, ami rekord alacsony szintnek számít, Michael Flood, az élelmiszerbank elnök-vezérigazgatója szerint.
A múlt nyár óta csökkenő készletek miatt az élelmiszerbank kénytelen volt várólista rendszert bevezetni, mert nem képes ellátni a felügyelete alá tartozó 640 ügynökséget. Jelenleg 565 nonprofit szervezet van a listán.
A kormány által biztosított áruk egykor az amerikai élelmiszerbankok 90%-át magába tömörítő és évente 37 millió amerikai élelmiszerellátásért felelős Feeding America (Amerika etetése) hálózat készleteinek 28%-át tették ki. Ma csupán ellátmányuk 17%-át kapják a kormánytól.
A Second Harvest Élelmiszerbank északnyugat Carolinában azt közölte, hogy a TEFAP (vészhelyzet élelmiszertámogató program) által évente biztosított ételmennyiség a korábbi 500 ezerről 170 ezerre csökkent, ugyanakkor állami támogatásukat is megfelezték.
(idokjelei.hu)




Perújrafelvétel Tánczos ügyben?



|
1998-ban meggyilkoltak Körmenden egy tizenegy éves kislányt. Az emberölésért az akkor 19 éves Tánczos Gábort tizenhárom évre ítélték, kilenc évet töltött fegyházban szabadulásáig. A ma már nyugdíjas Dr. Kodba Ferenc - aki a baranyai főkapitányság bűnügyi osztályát, s a Nemzetbiztonsági Hivatal pécsi irodáját is vezette - szerint ártatlan, ezért perújítást szorgalmaz.
- Ön azt állítja, ártatlanul ítélték el Tánczos Gábort. Ezek szerint új bizonyítékok kerültek elő?
- Nem új adatokról van szó, hanem a bíróság által bírált és el nem bírált tényekről. Tánczos Gábor édesanyja öt évvel ezelőtt fordult hozzám, azt kérve, tekintsem át a nála lévő iratokat. Miután elvégeztem az értékelést, hosszabb szünet következett, célszerűnek látszott megvárni, amíg Tánczos szabadul, mert a teljes iratanyagra szükségem volt. Ezt azonban sokáig nem, majd csak részben adta ki a bíróság, jelenleg az iratok kétharmada van nálunk. Azonban ez is elegendő ahhoz, hogy kijelenthessem, nem Tánczos követte el a gyilkosságot, sőt arra is van feltevésem, hangsúlyozom, nem bizonyítékom, ki volt a valódi tettes.
- Mivel igazolható, hogy nem ő gyilkolt?
- Az ítélet szerint a gyilkosságot Tánczos 17 óra 35 perc és 17 óra 45 perc között követte el a kislány harmadik emeleti lakásában. Négy perccel később viszont már egy emelettel feljebb, egy ismerősénél volt. Csakhogy a vallomásokból, illetve az egyik mobilcég adataiból egyértelműen megállapítható, hogy a kislány 17 óra 51-kor ért haza. Következésképp ő nem lehetett a gyilkos.
- Mi szól még mellette?
- Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem állt elő indítékkal. A döntő bizonyítékok a mikronyomok voltak, Tánczos ruháján megtalálták az áldozat öltözőkének elemi szálait. Csakhogy a jegyzőkönyvekből kiderül, a ruhák lefoglalása és „zacskózása” nem volt szabályos. Vérnyomokat nem találtak Tánczos ruháján, ami azért megmagyarázhatatlan, mert a tettes a kislány torkát vágta át, ami gyors és hatalmas vérveszteséget okozott. A szag-, ujj-, tenyér- és DNS-nyomok sem egyeztek Tánczoséval. De nagyon lényeges, hogy vannak ilyen nyomok, csakhogy nem találták meg a hozzá tartozó embert, vagyis a tettest.
- Ön tudja, ki volt?
- Van feltevésem. Rágalmazni nem akarok senkit. Bizonyítani csak új eljárások lefolytatásával, ujj- tenyér-fülnyom, hajszál azonosításával, új tanúkihallgatásokkal, szembesítésekkel és DNS vizsgálattal lehetne. Mindenesetre én arra biztatom a családot, kezdeményezzék a perújítást, megítélésem szerint az általam feltárt adatok, összefüggések más megvilágításba helyezik az ügyet.
- Milyen indíttatásból áldoz ennyi időt, energiát erre az ügyre?
- Szakmai elhivatottságból. Tudom, hogy Tánczos Gábor ártatlan. Megbízási- és sikerdíjat sem kértem a családtól.
MELLETTE
- A nyomozás során többször, több mint tíz alkalommal beismerte tettét (vallomásait később visszavonta).
- Tanúk állítása szerint Tánczos büszkén azt emlegette: becsapta a hazugságvizsgáló gépet.
- Az áldozat pulóverén találtak Tánczos ingéből származó szálat, az ingen pedig pulóverszálat.
- Tánczos ruházatán találtak a kislány lakásából származó mikronyomokat.
ELLENE
- Nem találtak tőle származó ujjlenyomatot, hajszálat, vér- vagy nyálnyomot a lakásban.
- Nem találtak vérnyomot a ruházatán.
- A kislány combján találtak egy hajszálat, a körme alatt vérnyomot, textilszálakat és festékszemcséket, amelyek egyike sem Tánczostól származott.
- Az írásszakértő szerint kizárt, hogy gyilkos lenne.
- A gyilkosság indítéka máig nem derült ki.
A cellatárs szerint
Biztos, hogy nem gyilkos – mondta lapunknak egy baranyai férfi, aki egy zárkában töltötte büntetése egy részét Tánczos Gáborral. – Odabent, ha már megmérték az embert, vagyis megkapta a büntetését, már senki sem titkolózik, mert nincs értelme. És csak azért biztosan nem hazudik, mert attól fél, hogy lehallgatják a zárkát, mert akkor már mindegy. Tánczos mindvégig állította, nem ő volt, tudom, hogy nem hazudott. Sok gonosztevőt is láttam, de ő nem az!

Egy hajszálon múlik?
Mindkét ártatlannak, a meggyilkolt kislánynak és a fiamnak is megjár, hogy kiderüljön az igazság – nyilatkozta lapunknak Tánczos Istvánné, Tánczos Gábor édesanyja. Az esetleges perújításról szólva úgy fogalmazott, a bíróság kegyeleti és egyéb okokra hivatkozva több anyagot még nem adott ki, pedig ezekre is szükségük lenne az új eljárás kezdeményezéséhez.
Egyebek mellett a halottszemléről készült videót várjuk. A hatóságoknak nem kellene mást tenniük, csak megnézniük, azon ugyanis látszik az a hosszú sötét hajszál is, amit a kislányon találtak, és amiről bebizonyosodott, hogy nem Gáboré. A fiam önként ment be a gyilkosság után a rendőrségre, azért, hogy tanúként segítsen. Aztán gyerekgyilkos lett belőle... Azért élünk, hogy visszakapja a becsületét – mondta az asszony.
Tánczosék egyébként nyomorúságos körülmények között élnek, egy szoba-konyhás lakásban. Szociális alapon jutnak meleg ételhez. Gábor csak ritkán mozdul ki a lakásból, amit – a többmilliós, kifizetetlen perköltség miatt – el akartak árverezni.
Nagyon sok mindent köszönhetünk az olyan emberek jóindulatának, segítőkészségének, mint például Kodba Ferenc – mondta az anya.
(Dunántúli Napló)


Megjegyzés:
 Gábor elítélése után a család egy barátja révén vettem fel a kapcsolatot az édesanyával, majd később válthattam egy levelet Tánczos Gáborral is. Már akkor, amikor erről még senki nem beszélt megírtam neki, hogy én hiszek az ártatlanságában. Sajnos a körülmények nem tették lehetővé, hogy a kapcsolatot folyamatosan tartsuk. Mára már nagyon sokan kiállnak Gábor ártatlansága mellett. Lehetőségünkhöz mérten mindent meg fogunk tenni, hogy az igazság napvilágot láthasson.

Sólyom Gábor - Jövőnk.info


Gondoljátok , hogy a zsidó vérgyilkost , most útól érik a rabló gyilkos politikai elitünknek nevezett képződmény akkor sem most sem érdekelt az igazságban , mert lehet , hogy ők is sátánisták, és az emberáldozás ugye úgy izgalmasabb, ha egy országból kell hülyét csinálni, no itt még gojok is ezek a hülyék, és az új gazdag elitjei csapnivalóak , még hogy sátánimádók, mit tudnak ezek a sátánról. Hát igen , ha majd mi is annyi zsidót áldozunk a sátánnak mint amennyi gojt legyilkoltak ők a sátán nevében , akkor és csak is akkor lesz valami elképzelésünk e tényről.



Irányított történelem a világkormányért



|
Az EU-ból egyre bizarrabb hírek érkeznek. Múlt héten szerdán, londoni látogatása előtt, aminek célja David Cameron meggyőzése volt, hogy az EU-nak szüksége van Nagy-Britanniára, Angela Merkel a következőket mondta az Európai Parlamentben: „Természetesen az Európai Bizottság egy napon kormánnyá alakul majd, aminek az Európa Tanács lesz a második kamarája, több hatalmat biztosítva az Európai Parlament számára, de jelenleg az euróra kell koncentrálnunk és időt kell adnunk az embereknek, hogy elfogadják az irányt.” Más szóval az EU továbbra is jó úton halad egy „Európai kormány” felállítása felé, amit Jacques Delors már 1989-ben büszkén hirdetett, és amire Margaret Thatcher „Nem, nem, nem!” felkiáltással reagált.
A Telegraph cikke néhány nagyon fontos megállapítást tartalmaz. Először is rámutat az EU egyik legfontosabb célkitűzésére. Angela Merkel, egy vélt őszinteségi rohamban kimondta, ami az EU politikáját figyelemmel kísérők számára eddig is egyértelmű volt: az EU-t azért hozták létre, hogy majdan egy birodalommá alakuljon.
A Daily Bell néhány nappal ezelőtt is hasonlókról írt: Az EU „jóindulatú válsága” irányíthatatlanná vált. Európa azt remélte, hogy a vészhelyzetek megerősítik az egységet, de ez a mostani inkább darabokra szakítja. Jean Monnet, az egységes „Európa” fokozatos felépítése mögött álló szervezőzseni, már 1957-ben megmondta, hogy a „végcélként szolgáló politikai egységet” csakis monetáris és gazdasági egységen keresztül lehet kialakítani. „Nincsenek előre felvázolt elképzelések,” írta, „csupán lehetőségek, amiket meg kell várnunk.”
1970-ben a Werner jelentés leírta, hogy a politikai egységhez monetáris unió kell. 78-ban azonban egy másik, az Európai Bizottság számára Sir Donald McDougall által írt jelentés arra figyelmeztetett, hogy az egységes valutát meggondolatlanság lenne létrehozni egy komoly hatalommal bíró európai kormány felállítása előtt, ami jogosult adókat kivetni és a forrásokat a gazdagabb államoktól a szegényebbekhez átcsoportosítani.
A 80-as években Jacques Delors úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a McDougall jelentés figyelmeztetését az egységes valuta előfeltételeit illetően. Tudta, hogy a fiskális egység még korai lenne, de arra gondolt, hogy az egységes valuta létrehozása megteremtené azt a nyomást, amiből végül csak a fiskális egység tűnne az egyedüli kiútnak.
Akkoriban az EU kísérletet, különösen az eurót, „a cinizmus gyakorlatának” neveztük. Az volt az elképzelés, hogy bevezetünk egy valutauniót, ami, magyaráztuk, „összeomlana, és ezáltal elhozná a teljes politikai egységet. Először jön a gazdasági baj, majd a politikai megváltás. … Százmilliók váltották nemzeti valutájukat a bukásra tervezett euróra. Az Eurónak az volt a feladata, hogy elbukjon.”
A fentiek ismét megerősítik a történelem és a jelenlegi „szuverén” válság – amit egyes EU képviselők egymás között nyilván „lehetőségként” emlegetnek – irányított természetét.
Miért pont egy szuverén válság lett ez a lehetőség? Mert ezt a legkönnyebb irányítani. Így működik a világ. A Világbank milliárdokat ad kölcsön a korrupt kormányoknak, majd jön az IMF a „megszorításaival”, magasabb adókkal, a szolgáltatások, támogatások csökkentésével és a privatizációval.
A nyugati uralomnak ezt a dupla ágyúlövését megtapasztalta a fejlődő világ is. Ami szokatlan, hogy most ugyanezt a taktikát egy első világbeli kontinensre, Európára alkalmazzák.
Ezen nem kell meglepődni, hiszen a cél az volt, hogy először kipróbálják és finomra hangolják a receptet a fejlődő országokon, ahol reményeik szerint senki sem veszi észre, hogy mi történik, mielőtt bevetnék a nyugat ellen. Nem lehet elégszer ismételni: a bankárok nem idióták. A banki döntéshozók nem vártak azonnali megtérülést.
Érdemes elgondolkozni Merkel megfogalmazásán. Minden jel szerint úgy gondolja, hogy már nincs rejtegetni valója. Nyíltan kimondja, hogy mindezt régóta tervezik. A folyamat megállíthatatlanul halad előre és valószínűleg ez a hirtelen őszinteség oka.
A Portugáliának, Spanyolországnak, Görögországnak, stb. adott milliárdok csupán gyengén álcázott kenőpénzek. Görögországban például jelenleg is folyik egy per egy neves riporter és a görög „hatalom” között. A riporter bűne, hogy nyilvánosságra hozta azoknak a görög politikusoknak a nevét, akik svájci bankszámlával rendelkeznek. Ez sem meglepő. Amikor egy európai politikus kísértést érez, hogy beszóljon az eurokratáknak, két variáció lehetséges: vagy szürkeöltönyös látogatói érkeznek egy svájci bankszámla nyitásához szükséges papírokkal vagy lejárató kampány áldozatává válik. A nevezett újságíró 2000 görög bankszámla tulajdonos nevét hozta nyilvánosságra.
Természetesen David Cameront sem kell félteni. Angela Merkelhez hasonlóan, ő is pontosan tudja, hogy mi folyik, hiszen mindketten a banki elitnek dolgoznak, ami a társadalom legfelsőbb rétegeit immár teljesen behálózva, egy világkormány felállítását tűzte ki céljául.
Az oktatás, a politika, a katonaság, az agytrösztök, a főáramú média, a modern civilizáció minden területe az irányításuk alatt áll és egyetlen célt szolgál. A kivitelezési mechanizmus maga az irányított történelem, a finanszírozást a központi banki monopólium szolgáltatja, a stratégia pedig a merkantilizmus.
Szeretnénk, ha mindenki értené, semmi misztikus nincs jelenlegi paradigmánkban, hiszen az elit tetteit is lehet elemezni. El kell fogadni, hogy létezik egy hatalmi elit, ami a világkormány felé tereli a világot, miközben aprólékos gonddal ügyel az egyes „katasztrófák” részleteire. Nem kristálygömbből olvassuk ki a jövőt, csupán eltökélt szándékunk, hogy önámítás nélkül szemléljük az előttünk folyó eseményeket és az Internet erre egyelőre kiváló lehetőséget biztosít.

(idokjelei.hu)


Nigel Farage: Tényleg világkormányt akarnak



|
Néhány évvel ezelőtt a „világkormány” szóösszetétel az összeesküvés elméletek kifejezéstárába tartozott, mára azonban egyre többen, és egyre nyíltabban beszélnek az erre irányuló törekvésekről az alternatív és a fővonalas médiában egyaránt. Ahhoz azonban, hogy ezek a világuralmi tervek megvalósulhassanak, a népeket a jelenleginél is kétségbeesettebb helyzetbe kell sodorni. A nemzetek csak akkor lesznek hajlandóak teljesen feladni szuverenitásukat, ha nem látnak más kiutat a válságból, így a megfelelő pillanatban az Antikrisztus hatalomra jutását támogató erők elindítják a teljes gazdasági összeomlást kiváltó dominókat. – Joseph Candel
Azt is el akarják érni, hogy az eurózóna tagállamok változtassák meg az alkotmányukat, hogy azután engedelmeskedniük kelljen a Brüsszeltől érkező parancsoknak… Nehéz figyelmen kívül hagyni azokat a hangokat, amelyek 20 éve figyelmeztetnek, hogy ezek mögött a törekvések mögött egy komoly hatalommal bíró csoport áll, aminek célja egy világkormány létrehozása… Most már nem lehet nem észrevenni, hogy ez történik.”
A King World News-nak adott interjúban Nigel Farage, az Európai Parlament képviselője, vészjósló képet festett a világra váró eseményekről:
Ott tartunk, hogy a hihetetlen gazdasági, politikai és társadalmi problémák és az egyre mélyülő észak-déli szakadék ellenére, a politikai osztály olyan erős pozícióban van Brüsszelben, hogy egyre szélsőségesebb taktikákat megengednek maguknak.”
Mindezt azért teszik, hogy az országokat egy olyan kormánytípusba börtönözzék, aminek már olyan szinten nincs köze a liberális demokráciához, hogy az ijesztő. Tegnap elég világosan elmondtam (a Parlamentben), hogy ezeknek a mentőcsomagoknak az a célja, hogy az országokat az Európai Unió intézményeinek közvetlen irányítása és fennhatósága alá helyezzék.
Az igazság az, hogy a miniszterelnökeik már csak bábok csupán. Azok pedig, akik az európai államot létre akarják hozni, odavannak a gyönyörtől. Leginkább azt szeretnék, hogy mindenki csődbe menjen, mert akkor tényleg ők irányítanának mindent…”
Például Írországban a trojka – és csakhogy felfrissítsük mindenki memóriáját a trojka nem más, mint az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és az IMF – 50 tisztviselője nemrég megjelent Dublinban. Átnézték a könyveket, majd leültek Enda Kenny-vel, az ír miniszterelnökkel, és megmondták neki egész pontosan, hogy mit kell tennie a kiadásokkal és az adókkal.
Azt kell mondjam, hogy szinte már nincs is értelme demokratikus választásokat tartani Írországban, mert mindent a bürokraták irányítanak. Van Rompuy pedig egy lépéssel tovább akarja vinni az egészet. Azt akarja, hogy minden eurózóna tagállam kötelező érvényű megállapodásokat írjon alá. Tudja, saját vérükkel írják alá, hogy kizárólag olyan költségvetést fogadnak el ezentúl, amit ő is jóváhagy. Amennyiben egy eurózóna tagállam parlamentje olyan költségvetést szavazna meg, ami eltér az európai intézmények által jóváhagyottétól, jogilag érvénytelenné válna és elutasításra kerülne.”
Azt is el akarják érni, hogy az eurózóna országok megváltoztassák az alkotmányaikat, hogy belekerüljön az a kikötés, hogy minden Brüsszeltől érkező parancsnak engedelmeskednek. Ez már borzalom. És azt kell mondjam, hogy nemcsak Európáról van szó. Az IMF Washingtonban, aminek persze az USA 18 százalékban tulajdonosa, hirtelen résztvevője lett ennek a „nagy” játéknak.
Láthattuk a Nobel-díj bizottságot, amint a Nobel-békedíjat az Európai Uniónak ítéli. Nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni ezeket a hangokat, amik immár 20 éve mondják nekem, hogy ezek mögött a törekvések mögött egy komoly hatalommal bíró csoport áll, aminek célja egy világkormány létrehozása.
Próbáltam félresöpörni ezeket a magyarázatokat mondva, hogy „Ne menjünk túlságosan bele ezekbe az összeesküvés elméletekbe!” De, az Isten szerelmére, most már nem lehet nem észrevenni, hogy ez történik!”

(idokjelei.hu)


Nemcsak Németország aranya hiányzik



|
A King World News vendége, Gerald Celente, a világ egyik vezető és elismert trend előrejelzője, a Trends Research Intézet alapítója, arról beszélt, hogy nemcsak Németország aranya hiányzik. Az interjú során beszélt más országok aranykészleteivel kapcsolatban felmerült problémákról, valamint az összeomlás szélén álló globális gazdaságról:
Nemcsak Németország aranya hiányzik. Az Egyesült Államokkal és az összes többi országgal is ugyanez a helyzet. Senki sem tudja mi van Fort Knox-ban. Senkit nem engednek be. Hol van az Egyesült Államok aranykészlete? Hogy lehet, hogy senki sem léphet be Fort Knox-ba, hogy megnézze?”
Miért nem lehet ellenőrizni vagy megszámolni? Miért nem nézhetjük meg, mi van ott? Hogyan lehetséges, hogy még a politikusok sem léphetnek be oda? Az az arany nem létezik. Ez az egész csak arra jó, hogy még inkább meggyőzze az embereket: a királynak nincs aranya.” Ez az egyik oka annak, hogy mindent megtesznek az arany árfolyamának alacsony szinten tartása érdekében.
Minden erővel azon vannak, hogy az arany árfolyama alacsonyan maradjon. Ahogy James Turk rámutatott, már a 90-es években szó esett arany swapokról a Fed jegyzőkönyveiben, pedig ez nem megengedett számukra. Ezért is tesznek meg mindent, hogy lenyomják az arany árát, de én hosszú távon gondolkozom és ezt a játékot, nem tudják túl sokáig fenntartani. Én a következőket jósolom: Szerintem eljön a pont, amikor bevezetnek egy új tartalékvalutát és ennek az új szabványnak valamilyen módon az arany is része lesz. Akkor az arany árfolyama meghaladja majd a 2000 dollárt unciánként.”
Kínában például mit csinálnak? Folyamatosan csökkentik a kamatokat, folyamatosan pénzzel árasztják el a gazdaságot, felduzzasztják. Figyeljük csak meg milyen hírek jönnek az Európai Központi Bank felől: a végtelenségig folytatják az értéktelen kötvények felvásárlását. Honnan szerzik rá a pénzt? Minél többet nyomtatnak, annál értéktelenebbé válik az adott valuta.”
Amerikáról nem is beszélve. Mindenki a választásokkal van elfoglalva, a két elnökjelölt pedig még említésre sem méltatja azt a fiskális szakadékot, aminek a szélén az országuk táncol. Nem látni, hogy a hanyatló gazdaságok okozta károknak hol a vége. Egyik gazdaság a másik után bukik el szerte a világon.”
KWN: Egyre többen beszélnek arról, hogy ezek a törekvések az Új Világrend bevezetését segítik elő. Néhány nappal ezelőtt Nigel Farage például elmondta, hogy évekig nem akart hinni ebben a törekvésben, de most már annyira egyértelmű, hogy mindenki láthatja.
Hiszen itt folyik az orrunk előtt! Hogyan tagadhatná le bárki is?” – mondja Celente. „Beszéltünk Mario Draghi-ról. Mit keres ott? Megpróbálja a hatalmat Brüsszelben konszolidálni. A bankrendszernek köszönhetően Európában minden szuverenitás megszűnik. Új vezérük lesz. Arról beszélnek, hogy a hatalom konszolidációjára azért van szükség, hogy ezek a problémák ne történjenek meg a jövőben. Szép kis sztori! El is hiszem. Azok az emberek, akik létrehozták a problémát, most majd szépen megoldják? Tündérmese. Ez egészen egyszerűen egy hatalomátvétel. Most nem vallási értelemben beszélek, de Jézus, a Béke Fejedelme, egyetlen egyszer folyamodott erőszakhoz: amikor kiűzte a pénzváltókat a templomból, mert ők voltak azok, akik fizikailag tönkretették a népet. Most nem pénzváltóknak, hanem bankoknak hívják őket. Ez a valóság. És a pénzhatalom ugyanolyan függőség, mint a kábítószer. Nincs lelkiismeretük. Amikor itt elfogy a pénz, háborút indítanak, mert kell nekik az újabb adag. Tudjuk, hogy ezen a téren is egyre forróbb a helyzet.”
Ha szétnézünk a világban, láthatjuk, hogy több millió ember ment az utcákra Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban, mert nincs pénzük ételre, otthonra, lassan már semmire. Nem látják az emberek, hogy mi folyik itt? Az egész pénzrendszer az összeomlás szélén áll! A bankok is kifogytak a pénzből. Nem tesznek egyebet, mint digitális pénzt állítanak elő, hogy felszínen tartsák még egy ideig a globális piramisjátékot. És ahogy már korábban említettem, amikor kifogynak az ötletekből, elindítanak egy újabb háborút. És az a háború más lesz, mint az eddigiek.”

(idokjelei.hu)


Nyugat kontra Kadhafi: halál utáni gyilkosság

|
Muammar Kadhafi szadista és perverz pedofil. Ilyennek ábrázolja a líbiai vezetőt Annick Cojean a francia „Le Monde” újságírója. Mi ez: szörnyű igazság a líbiai diktátorról, vagy az információs háborúnak újabb megnyilvánulása, amelyet a Nyugat folytat arab országok ellen?
A „Kahafi háremének áldozata” c. könyv a leváltott és kivégzett líbiai uralkodó szexuális bűncselekményeiről szól. A szerző undorító perverz szadistának ábrázolja, aki számára az erőszak szokásos dolog volt. A könyv szerint Kadhafi háremében még elrabolt kiskorú lányok is voltak. Erről Kadhafi elektronikus archívuma tanulmányozása során szereztek tudomást.
A botrányos írásra már reagáltak azok, akik személyesen ismerték a volt ezredest. Ezek a személyek emlékeztetnek rá, hogy már nem először próbálják megfeketíteni a kivégzett Kadhafi emlékét. Miért nem jelentek meg ezek a leleplezések korábban, amikor a líbiai vezető még életben volt? - kérdezi Ali Bin Masood ománi író és politikai elemző, Kadhafi barátja.
- Azok számára, akik megölték Líbia vezetőjét, nem elég, hogy fizikailag megsemmisítették, erkölcsileg is akarják lejáratni. Muammar Kadhafi személyisége, kétségtelenül erős tulajdonságai, kiemelkedő erkölcsi oldalai nem kevésbé veszélyesek számukra, mint a fizikai létezése. Ezért először megölték őt, és most arra törekednek, hogy semmi jó ne maradjon az emberek emlékezetében Muammar Kadhafiról.
Franciaországban is elég élesen reagálnak a könyv megjelenésére. Franciaországban távolról sem mindenkit sikerült meggyőzni abban, hogy a NATO Líbia elleni művelete, amelyet tavaly hajtott végre, az „egyetlen kiút” volt a líbiai nép számára. Mind máig sem lehet pontosan felmérni az esemény súlyát, és meghatározni, kik hozták azt a döntést, mondta a Thierry Meyssanfrancia újságíró, a „Voltaire” társadalmi hálózat elnöke.
- A líbiai háborúban csaknem 160 ezer ember halt meg. Csak a NATO Tripoli elfoglalása során 40 ezer ember esett el. A „Le Monde” c. lap támogatta a törvénytelen fegyveres beavatkozást, és részt vett a nagyméretű dezinformációs kampányban. Most a lap próbálja igazolni álláspontját. Amennyiben nincsenek komoly érvek Kadhafi irányítása ellen, ezek az emberek megsértik azt, aki már nem tudja megvédeni saját jó hírnevét, mert meghalt.
Meyssan szerint, ha a „diktátor” szó alatt tömeggyilkosságokat kell érteni, akkor ezt a jellemzést alkalmazhatjuk a nyugati vezetők többségére is. Így például, Barack Obama amerikai elnök nyíltan beismeri, hogy minden reggel részt vesz munkaértekezleteken, amelyeken meghatározzák a jövőbeni áldozatok számát „az amerikai érdekzónához” tartozó országokban. És az európai vezetők is, akik Líbiába küldték csapataikat, tudatában voltak annak, hogy lépéseik veszteségekhez vezetnek majd a polgári lakosság körében.

Andrej Szmirnov - Oroszország Hangja Rádió

A csigaevő Sárközi az Egervár ostrománál még a deblához imádkozott, ugatta a zsidóságot, de az ük unoka már metszetfarkú haszid zsidó lett. Ki Kadhafi támogatására lett Francia ország elnöke. Meghálálta megölette, és most be is sározza a szarrágó. Igaz a gyilkosok csapatából nem lóghat ő sem ki . De vajon e gyilkosokat ki fogja lemészároltatni, hisz megint egy csomó ártatlan muzulmán az áldozat. És Afrika Svájca mára már csak a mesében van , az olaj és az arany elvette a művelt nyugat eszét, és gyilkol , és rabol csakhogy a rablott pénzhez és az olajhoz hozzá férjen , és hogy a zsidó állam leendő ellenfeleit jól szétdarabolják. A csatlós államok mint mi is pénzt katonát adva segítjük a világ bekebelezését. A fasznak kell nekünk az ilyen Trianoni hóhérokhoz dörzsölődnünk, mi mindig a vesztes oldalához kötődtünk , mikor fognak ezek megbukni , hogy agyatlan vezetőink is lássák a baj okát . De úgy látszik innen egy kutyák ezek , mind sátánimádók. A bérgyilkosok serege, behajtja a gyenge nemzet álamottól az olajat és a természeti kincseiket, és megpróbálja őket kamatrabszolgává alakítani, mint ahogy nálunk próbálkoznak , és meg kell mondanom többé kevésbé elég sikeresen . És a nép az isten adta nép hagyja magát bepalizni. Ébredjetek ezeket az emberféléket le kell ölni, hogy szabad lehessél. Kezd a zsidóval , és majd látod kit kell még likvidálni.

Ébresztő Párizsba beköszöntött az ősz húllnak az emberek a fizetséget meghozták a békazabáló Sárközinek kár hogy nem az ő belei ontották a szart a Párizsi utca köveire . !!!!
Mi meg a nyakunkba vettük a migránsok hadát , mert ránk szabadították őket , hogy legyen elég a zsidó terroristákon kívül is nekünk .



Izrael ára az amerikai adófizetők számára

|
Washingtoni jelentés a közel-keleti ügyekről
Sok éven át az amerikai média azt mondta, hogy „Izrael 1,8 milliárd dollár katonai támogatást kap”, vagy, hogy „Izrael 1,2 milliárd dollár gazdasági támogatást kap”. Mindkét állítás igaz volt, de mivel soha nem adták össze őket, hogy megtudjuk a teljes éves amerikai segély mértékét Izraelnek, ezek is hazugságok voltak, igazi hazugságok.
Nemrégiben amerikaiak azt olvashatták és hallhatták, hogy „Izrael 2 milliárd dollár éves amerikai és külföldi segélyt kap”. Ez igaz. De még így is hazugság. A probléma az, hogy Izrael csupán az 1997-es pénzügyi évben 525,8 millió USD-vel több támogatást kapott különféle szövetségi költségvetésekből, mint a 3 milliárd dollár a külföldi segély költségvetésből, és további 2 milliárd dollárt kapott szövetségi hitelgaranciák formájában. Így tehát a szövetségi támogatások és hitelgaranciák összesen 5 525 800 000 dollárt tettek ki az 1997-es pénzügyi évben.
Joggal okolható a fősodratú média mindezért, hogy sosem túrta elő ezeket az ábrákat. Ezeket a Washington Report on Middle East Affairs foglalta össze (washingtoni jelentés a közel-keleti ügyekről). De a fősodratú média nincs egyedül. Bár a kongresszus ítéli oda az amerikai külföldi segély teljes összegét, az a tény, hogy ennek több mint harmada egy olyan országba kerül, melynek mind lakossága, mind területe kisebb Hong-Kongénál, még sosem került megvitatásra a Szenátus előtt, bár már több mint egy generáció óta így megy ez.
Feltehetően Kongresszusnak is csupán azon tagjai sejtik az évente Izraelnek juttatott pénz teljes összegét, akik ténylegesen kijelölik azt, és e bizottság szinte minden tagja zsidó, s hatalmas kampánytámogatást kaphattak Izrael washingtoni lobbi szervezeteitől, az AIPAC-től (Amerikai-Izraeli Külkapcsolati Bizottság - American Israel Public Affairs Committee), vagy mindkettőtől. Ezeket a bizottsági tagokat azért fizetik, hogy cselekedjenek, nem pedig azért, hogy beszéljenek, így tehát hallgatnak is.
Ugyanez vonatkozik az elnökre, a külügyminiszterre és a külföldi segélyek államtitkárára. Ők mind egy olyan költségvetés nyújtanak be, mely tartalmazza a segélyt Izrael számára, melyet a Kongresszus jóváhagy, vagy megnövel, de sosem csökkent. A végrehajtó hatalomban senki sem teszi szóvá, hogy az a néhány még megmaradt amerikai segély kedvezményezett mind fejlődő ország, melyek vagy katonai támaszpontokat bocsátanak az USA rendelkezésére, vagy kulcsfontosságú tagjai olyan katonai szövetségeknek, melyeknek az Egyesül Államok is tagja, avagy olyan szörnyű természeti csapásokat volt kénytelen elszenvedni, hogy nem tudja lakossága élelmezését biztosítani.
Izrael, melynek problémái csupán abból fakadnak, hogy nem kívánja feladni az 1967-es háborúban megszerzett területeit a szomszédjaival való békés viszonyért cserébe, ellenben nem esik ezen kategóriák egyikébe sem. Valójában az izraeli egy főre eső GDP 15800$ volt 1995.-ben, mely Nagy-Britannia 19500$-ja és Olaszország 18700$-ja alá, és Írország 15400$-ja és Spanyolország 14300$-ja fölé esik.
Mindezen európai országok jelentős részét adták az Egyesült Államokba bevándorlóknak, mégsem szervezett nemzetiségi lobbit egyik sem amerikai segélyek szerzése céljából, sőt, mindnyájan inkább pénzt és önkénteseket küldenek gazdasági fejlesztéseket és katasztrófa elhárításban segítséget nyújtani a világ balszerencsésebb részei számára.
A lobbi, melyet Izrael és támogatói kiépítettek az USA-ban, hogy lehetővé tegye ezt a segélyezést, és meggátolja ennek a nemzeti szinten párbeszéd, vita tárgyává válást, messze túlmutat az AIPAC-on, annak 15 millió dolláros költségvetésén és 150 alkalmazottján, és öt vagy hat bejegyzett lobbistáján, akik egyenként egyszer vagy kétszer, ha fel tudnak keresni minden kongresszusi képviselőt évente.
Az AIPAC ellenben számíthat az “Amerikai Zsidó Szervezetek Elnöki Konferenciájára” erőforrásaira, egy csúcsszervezetre, mely körülbelül 52 amerikai zsidó szervezet vezetőit tömöríti, pusztán azon célból, hogy koordinálja az izraeli-érdekű erőfeszítéseket.
Ezek közt megtalálható a “Hadassah”, a cionista nők szervezete, mely amerikai zsidók biztos áramlását biztosítja Izraelbe. Az Amerikai Zsidó Kongresszus, ami a zsidóság tradicionálisan bal-közép politikai irányultságú tagjait mozgósítja, valamint az Amerikai Zsidó Bizottság, mely zsidóság növekvő számú centrum és jobbközép irányultságú tagjait szólítja meg, valamint ez a szervezet adja ki a Kommentár (“Commentary”) című folyóiratot, mely az izraeli lobby egy alapvető amerikai lapja.
Valószínűleg a legvisszásabb mindezen csoportok közül a B’nai B’rith Rágalmazás Elleni Ligája. E szervezet eredeti, igen dicséretes célja (legalábbis az eredeti szöveg szerint - a szerk) az volt, hogy védje az Amerikai Zsidók polgárjogait. Az elmúlt generáció során azonban az ADL (Anti-Defamation Leage - Rágalmazás Elleni Liga) egy összeesküvő és a 45 millió dolláros költségvetésével rendkívül jól támogatott gyűlöletcsoporttá vált.
Az 1980-as évek során, Seymour Reich vezetése alatt, aki az Elnökök Konferenciájának elnöke is lett később, az ADL évente két pénzgyűjtő körlevelet küldött szét a zsidó szülők között, figyelmeztetve őket a gyermekeiket állítólagosan veszélyeztető növekvő arab jelenlétre az amerikai egyetemi kampuszokon.
Később az ADL Los angelesi és San franciscoi irodáiban tartott FBI rajtaütések felfedték, hogy az ADL ügynöke olyan a San franciscoi rendőrségtől lopott rendőrségi aktákat vásárolt, melyeket a bíróság megsemmisítendőnek ítélt, mivel azok sértették a jogait a bennük leírt személyeknek. Az ADL, amint bebizonyosodott, az illegálisan megszerzett aktákat a saját titkos aktáihoz adta, melyeket az amerikai arabok, feketék és apartheid ellenes valamint béke- és igazság-párti csoportokba beépített ügynökei segítségével gyűjtött össze.
Az ADL beépített emberei feljegyezték a felszólalók neveit és megjegyzéseit, valamint a tagokat és a hallgatóságot az ilyen programokon. Az ADL ügynökök még a résztvevők autóinak rendszámtábláit is felírták, és korrupt közlekedésügyi dolgozókat és rendőrtiszteket megvesztegetve azonosították a tulajdonosokat.
Bár az egyik főbűnös elmenekült az Egyesült Államokból, hogy elkerülje a büntetést, semmilyen jelentős büntetést nem foganatosítottak. Az ADL észak-karolinai irodáját felszólították, hogy teljesítsék azon személyek felszólításait, akikről dossziékat tároltak, hogy megtekinthessék a róluk gyűjtött információt, de senki sem került börtönbe és bírságot sem kellett senkinek sem fizetnie.
Nem meglepő módon egy elmenekülő dolgozó fedte fel egy cikkben, a Washington Report „a köze-keleti ügyekről” című cikkében, hogy az AIPAC-nak is vannak efféle „ellenség aktái”. Ezeket Izrael-párti újságírók, mint például Steven Emerson, és más úgynevezett „terrorizmus szakértők” számára állítják össze, valamint hivatásos, akadémiai vagy zsurnalisztikai riválisai is használják a bennfoglaltaknak, hogy megzsarolják, rossz hírét keltsék, hiteltelenítsék őket. Amire sosem derül fény, hogy ezen rágalmazó anyagok forrása az AIPAC „ellenállás kutató” részlege, Michael Lewis vezetésével, aki a híres Princeton egyetemi orientalista Bernard Lewis fia.
De nem ez az AIPAC legvisszásabb tevékenysége. Az 1970-es években, mikor a Kongresszus egy korlátot hozott az egy tagja által beszédek és könyvek honoráriumaként, jogdíjaként évente kereshető összegre, ezzel gátolva meg az AIPAC leghatékonyabb eszközét, mellyel a tagjainak AIPAC javaslatok szerinti szavazását díjazta. Az AIPAC nemzeti tanácsának tagjai ezt úgy oldották meg, hogy hazatértek a honállamaikba, és ott politikai akcióbizottságokat hoztak létre (PAC – Political Action Comitte).
A legtöbb érdekcsoportnak van PACja, amint a nagyobb cégeknek is van, a szakszervezeteknek is, a kereskedelmi kamaráknak, és a közösségi érdekképviseleti csoportoknak is. Az Izrael-párti csoportok azonban megvadultak. A mai napig 126 pro-izraeli PAC került regisztrálásra, és nem kevesebb, mint 50 volt aktív minden nemzeti választáson az elmúlt emberöltő során.
Egy egyéni szavazó 2000$-t adhat egy jelöltnek egy szavazási ciklusban, és egy PAC 10000$-t adhat egy jelöltnek. Azonban egy egyéni, különösen fontos személy, aki egy kemény ellenféllel találja szembe magát, 50 PAC által megtámogatva akár félmillió dollárt is kaphat! Ez elég arra, hogy elég televíziós szereplési időt vásároljon, hogy az ország nagy részében megválasszák.
Még azok a jelöltek is, akik ugyan nem szorulnak erre a pénzre, nem szeretnék, ha egy saját pártjukbéli riválisuk kapná meg, avagy egy rivális az szembenálló pártból, így tehát egy maréknyi szenátoron kívül mind az 535 Szenátustag úgy szavaz, ahogy az AIPAC utasítja őket, amint Izrael megsegítése, vagy a közel-keleti politika egyéb aspektusai kerülnek szóba.
Van azonban más nagyon különleges is az AIPAC politikai akcióbizottságai körül: szinte mindnek megtévesztő neve van. Ki tudhatná például, hogy a philadelphiai Delaware Völgyi Jó Kormány Társaság, a San-franciscoiak a Jó Kaliforniai Kormányért, vagy a Hód PAC Wisconsinban vagy az Icepac New Yorkban valójában Izrael-párti PACoc erős álcában? (a szervezetek nevei a szemléletesség kedvéért lefordítva – a szerk.)
Az AIPAC nyomainak elrejtése
A kongresszus tagjai tudják ezt, amikor beszámolnak a Szövetségi Választási Bizottság számára a támogatásokról melyeket a kampányhoz kaptak. A választóik azonban nem tudják, amikor ezeket a beszámolókat olvassák. Így tehát egy másik különleges érdekcsoport sem tud annyi pénzt pumpálni a jelöltek választási kampányába, mint az Izrael-lobby, és egy másik érdekcsoport sem oly gondos, s ment oly messze, hogy a nyomait elfedje.
Bár az AIPAC Washington legfélelmetesebb lobbycsoportja el tudja rejteni a nyomait annak, hogy szédíti és vesztegeti meg a szenátorokat, de mindent nem tud elrejteni.
Bárki kérhet egy képviselőjüktől a Kongresszusban egy táblázatot melyet a Kongresszusi Kutató Szolgálat állít össze, a Kongresszusi Könyvtár egy ága, mely megmutatja, hogy Izrael 69,5 milliárd dollárt kapott az 1949-es pénzügyi évtől az 1996-os pénzügyi évig bezárólag. A nemzeti fővárosban felkereshetik az emberek az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség könyvtárát (USAID – U.S. Agency for International Development) Rosslyn-ban, Virginiában, és ugyanezt az információt beszerezhetik, valamint olyan táblázatokat is, hogy mennyi támogatást adott az USA más országoknak.
A látogatók épp azt fogják találni az 1949-1996-os időintervallumról, hogy az USA által folyósított külföldi segély együttes összege szaharai Afrikára, Latin-Amerikára és a Karibi térségre 62 497 800 000 dollár volt, ami közel azonos az aprócska Izrael számára folyósított összeggel.
A washingtoni Népességszámlálási Hivatal szerint a szaharai országok együttes népessége 568 millió fő volt. A körülbelül 24,5 milliárd dollár segély 42,99$-t tesz ki fejenként.
Hasonlóképp számolva a latin-amerikai és karibi országok 486 millió főnyi lakosságával és a számukra folyósított 38,25 milliárd dollárnyi segéllyel ez fejenként 79$-t ad.
Az azonos időtartam alatt az 5,8 millió lakosú Izrael számára folyósított segély összege lakosonként 10775,5 $-t ad. Ez azt jelenti, hogy minden az USA által egy afrikaira költött dollárra 250 $ jut egy izraelire, és minden a nyugati féltekén elköltött segélydollárra 214 izraeli segélydollár jut.
Megdöbbentő összehasonlítások
Bár ezek a hasonlatok már eleve megdöbbentőek lehetnek, de még így is távol vannak a teljes igazságtól. A Kongresszusi Kutató Központ munkatársának, Clyde Marknak a munkáját, valamint más forrásokat is felhasználva Frank Collins szabadúszó író Washingon Reportnak összeszámolta az az 1993-as pénzügyi év összes extra kiadását Izrael számára, melyek mélyen el vannak temetve a Pentagon és más szövetségi ügynökségek költségvetéseiben. A Washington Report hírszerkesztője, Shawn Twig, ugyanezt elvégezte az 1996-os és 1997-es évekre.
Az 1993-as pénzügyi évben 1,271 milliárd dollár plusz kiadást találtak; 355 milliónyit 1996-ban és 535 millió dollárnyit 1997-ben. Ezek átlagosan 12,2%-nyi többletet jelentenek a hivatalosan bejelentett összegekhez képest az azonos években, és valószínűleg még így sem teljes a lista. Ezek alapján logikusan feltételezhető, hogy hasonló módon 12,2% volt elrejtve minden évben, amikor Izrael segélyt kapott.
1997. október 31-ig bezárólag Izrael összesen 3,05 milliárd dollárnyi amerikai segélyt kapott az 1997-es pénzügyi évre, és 3,08 milliárd dollárt az 1998-as pénzügyi évre. Ezeket is hozzáadva az 1949-től számított évek adataihoz ez összesen 74,15 milliárd dollárnyi segélyt, jóváírást és hitelt jelent. Ezt a feltétezhető 12,2%-nyi többlettel megtoldva 83,2 milliárd dollárnyi végösszeget kapunk.
Azonban még ezzel sem értünk a végére! Mivel a pénzügyi év első hónapjában kapja meg a segély juttatását, szemben a többi kedvezményezettel, akik negyedévenként kapják a támogatásukat, Izrael ezzel egy további kedvezményben részesül. Ez lehetővé teszi Izrael számára, hogy amerikai kincstárjegyekbe fektesse a segélyt, mely azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak, aki kölcsönbe veszi így a pénzét, kamatot kell fizetni Izrael számára, azért a pénzért, melyet maga adott Izraelnek, miközben Izrael ugyanennek a pénznek a kamatát fölözi le! Ez a kamat, mely az előre fizetésből származik, így további 1,65 milliárd dollárt ad a végösszeghez, mely így 84,854 milliárd dollárt tesz ki. Ez az az összeg, melyet Izrael segélyként kap, és ez 14346 dollárt tesz ki minden férfire, nőre, gyermekre Izraelben.
Az is érdemes megjegyezni, hogy ez még nem tartalmazza az amerikai kormány hitelgaranciáit Izrael számára, melyekből a mai napig 9,8 milliárd dollárnyit tesznek ki. Ezek nagyban csökkentik az Izraeli kormány gazdasági hitelek után fizetendő kamatjait, és további terheket rónak az amerikai adófizetőkre, különösen, ha az izraeli kormány ezekre hagyatkozva nem fizeti ki tartozásait. Mivel azonban sem az izraeli megtakarítások, sem az amerikai adófizetőkre háruló költségek nem számszerűsíthetők pontosan, ezeket most kihagyjuk a számításokból.
Mindezeken túl pedig Izrael barátai sosem fáradnak el annak hangoztatásában, Izrael még sosem késedelmeskedett egy amerikai állami kölcsön visszafizetésében sem. Ezzel egyenértékű lenne azonban azt mondani, hogy Izraelnek még sosem kellett egy amerikai kölcsönt sem visszafizetnie. Az igazság e téren bonyolult, és úgy tervezték meg, hogy elrejtsék az amerikai adófizető elől.
A legtöbb Izraelnek folyósított hitelt leírásra került, és a legtöbb még azelőtt, hogy Izraelnek el kellett volna kezdenie törleszteni. Ily módon a juttatásokat hitelnek álcázhatták a Kongresszus ebben együttműködő tagjai, ily módon vonva ki Izraelt olyan vizsgálatok alól, melyeknek juttatások esetében alá kellett volna vetnie magát. Más kölcsönök esetében Izraeltől elvárt a kamat és idővel a tőket törlesztése, ám az úgynevezett Cranston módosítás miatt, melyet a Kongresszus minden 1983 után folyósított külföldi segélyhez csatolt, az Izraelnek biztosított gazdasági segély összege nem lehet kisebb, mint az Izraeli állam hiteleinek kamata. Összefoglalva: függetlenül, hogy az USA segélyét juttatás vagy hitel formájában adja, az soha többé nem fog az Államkincstárba visszakerülni.
Izrael azonban további kivételeket is élvez: Míg a legtöbb amerikai katonai segélyt kapó országnak amerikai fegyverekre, lőszerre és kiképzésre kell azt elkölteni, Izrael ennek az összegnek egy részét izraeli fegyverekre költheti el. Mindezeken túl amikor pedig Izrael amerikai fegyvert vásárol, gyakran megköveteli az amerikai szállítóktól, hogy izraeli beszállítóktól származó alapanyagokat vagy alkatrészeket használjanak fel. Erre azt mondják az izraeli vezetők, hogy a saját gyártóik és exportőreik révén egyre kevésbé függnek az amerikai segélytől, de a valóság az, hogy a hazai gyártóik nagyban az amerikai segélyre szorulnak.
Bár messze túlmutat ezen írás témáján, de mindenképp említésre méltó az is, hogy Izrael más országoktól is kap segélyt. Az Amerikai Egyesült Államok után a legfőbb támogató Németország, mind gazdasági, mind katonai téren.
A német segélyek messze legnagyobb része a náci atrocitások áldozatainak kártérítése formájában érkezik, de szintén jelentős katonai segítséget is nyújtott Németország az Öböl háborúban, és azóta, valamint különféle oktatási és kutatási juttatásokat is folyósítanak izraeli intézeteknek. Mindezen kategóriákban az összesített német juttatások az izraeli kormány, magánszemélyek és magán intézetek számára mintegy 31 milliárd dollárt azaz állampolgáronként 5345 dollárt tesznek ki. Ezzel az együttes amerikai és német támogatás közel 20000 dollár fejenként, azonban mivel igen kevés pénzt költ Izrael a népesség mintegy 20%-át kitevő muzulmán és keresztény lakosságra, az egy zsidó főre eső támogatás összege így még számottevően magasabb is lehet.
A valódi ár az amerikai adófizetőknek
Bár már így is igen nagylelkű támogatást kaptak az izraeliek, de ez jóval kevesebb, mint amibe ennek biztosítása került az amerikai adófizetőknek. Az alapvető különbség az, hogy amíg az USA költségvetésében hiány van, addig minden dollár segély, melyet Izraelnek ad az amerikai kormány, a kormány által felvett hitelekből van fedezve.
A Washington Report egy 1991. decemberi vagy 1992. januári cikkében Frank Collins megbecsülte a kamatok költségét, az 1949 óta fennálló kamatlábakkal. Ezt kibővítettem egy nagyon konzervatív 5%-os kamatlábban az azt követő évekre, és ezt csak a juttatásokra, kölcsönökre és hitelgaranciákra nem számítottam ezt.
A 84,8 milliárd dollár juttatás, kölcsön és egyéb javak melyeket Izrael kapott az 1949-es év óta mintegy további 49,9 milliárd dollárjába kerültek az Egyesült Államoknak.
Izraelnek vannak egyéb az amerikai adófizetőkre háruló költségei is, mint például mindaz a 45,6 milliárd dollár segély, melyet Egyiptomnak folyósít az Egyesült Államok, amióta Egyiptom békét kötött Izraellel 1979-ben. (szemben a 4,2 milliárd dollárral az azt megelőző 26 évre). Az Egyiptomnak folyósított segély maximálva van az Izraelnek folyósított segély kétharmadában, és átlagosan 2,2 milliárd dollárt tesz ki évente.
Az Egyesült Államoknak jelentékeny politikai és katonai költségekkel járt Izrael folyamatos támogatása a fél évszázadnyi konfliktusa során a palesztinokkal, és az Arab szomszédjaival. Ezeken túl pedig közel 10 milliárd dollárnyi amerikai kölcsöngarancia és feltehetően 20 milliárd dollárnyi az amerikai zsidók által adóból leírt támogatást is kapott Izrael a fennállása fél évszázada során.
Még ezen extra költségeket is leszámítva, az inflációt nem, de a kölcsön kamatokat számítva, körülbelül 134,8 milliárd dollárjába került az amerikai adófizetőknek Amerika 84,8 milliárd dollárnyi támogatás 1949.-től 1998.-ig. Avagy másként fogalmazva: A közel 14650 dollár melyet az 5,8 milliónyi izraeli mindegyike után kifizetett az amerikai állam, annak ez 23240 dollárjába került fejenként, 1997. október 31.-ig.
Érdekes lenne tudni, hogy hány amerikai adófizető érzi úgy, hogy ők, és családjaik annyi támogatást kaptak az Amerikai Államkincstártól, mint amennyit azok kaptak, akik azt választották, hogy Izrael állampolgárai lesznek. Ez a kérdés azonban sosem fog felmerülni az amerikai közvéleményben, mivel ameddig az amerikai fősodratú média, a Kongresszus és az elnök fenntartják hallgatási egyezményüket, addig igen kevés amerikai fogja megtudni Izrael valódi árát az amerikai számára.
Fordította: Me
Forrás: ifamericansknew.org


Túl jól élnek a magyarok, vegyük el azt is, ami még megmaradt!

|
„… Varga Mihály szerint az IMF-fel folytatott keddi első tárgyalási forduló nyugodt, tárgyilagos megbeszélés volt; a Figyelő csütörtöki számában közölt interjúban a tárca nélküli miniszter elmondta, abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat menet közben nem kommentálják. 
Közölte, két-három nap múlva már jobban kirajzolódnak az álláspontok, mielőtt pedig a jövő héten elutazna a delegáció, még tartanak egy záró egyeztetést.
A tárca nélküli miniszter a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) a héten megkezdett hiteltárgyalások eddigi menetéről elmondta: tárgyilagos megbeszélés keretében ismertették, hogy 2013-14-re milyen makropályát várnak, s az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank képviselői is elmondták, hogyan látják a helyzetet.
Elmondta: korábban elhangzott egy olyan miniszteri mondat, amely jövőre 2 százalékos növekedést célzott meg, de a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést, s abban 1,6 százalékos GDP-növekedés szerepel.
Kifejtette: elképzelhető, hogy ha idén a kormány által várt 0,1 százaléknál alacsonyabb lesz a gazdasági növekedés, akkor az alacsonyabb bázis miatt ez a szám változhat, magasabb lehet. Hozzátette: az az aranyszabály nem érvényes jelenleg, hogy a magyar növekedés a német gazdasági növekedés kétszerese.
"Azt viszont feltételezem, hogy a magyar gazdaság, egy felzárkózó ország gazdasága, képes olyan ütemben bővülni, mint a német. Ez viszont reálissá teszi az 1,6 százalékot" - elemezte a miniszter.
Varga Mihály elismerte: vita van arról, hogy ezek a számok mennyire megalapozottak. "Mégis abból tudok kiindulni, ami a jövő évi költségvetési törvény fő számaiban van. Hogy ez meggyőzi-e az IMF-et vagy nem, az majd kiderül, mindenesetre azon leszek, hogy elfogadják" - tette hozzá.
Arra a kérdésre, mi lesz, ha mégsem jutnak közös nevezőre, úgy válaszolt: "A klasszikus modell szerint három lehetőség van. Vagy felállunk az asztaltól és azt mondjuk, hogy ha még ezekben sem tudunk megegyezni, akkor üljünk inkább később vissza."
A második lehetőség, hogy a magyar kormány hiszi el az ő számaikat. Hozzátette: "Ezt most nem tartom valószínűnek. A harmadik variáció pedig az, hogy mégiscsak mi győzzük meg őket, esetleg azzal, hogy várjuk meg a második negyedéves GDP adatokat, és ez alapján folytassuk a tárgyalásokat."
Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a tranzakciós adó kapcsán kizártnak tartotta, hogy ebből engedjen Magyarország, mondván, országgyűlési döntés van róla, Varga Mihály kiemelte: a magyar kormány nem engedhet ilyen kérdésekben, hisz az a feladata, hogy a parlamenti döntéseket végrehajtsa. Csak akkor lehet ebben változás, ha a törvényhozás megváltoztatja az adott törvényt.
Kijelentette: vannak olyan kérdések, amelyekről van parlamenti döntés, de a megvalósítás a kormányra van bízva, ebben van mozgástér.
A tárgyalásokról elmondta: a IMF/EU-delegációnak összesen 50-55 találkozója lesz egy hét alatt különböző intézményekkel és a kormányzati hierarchia legkülönbözőbb képviselőivel, találkoznak még Budapest főpolgármesterével, az MNB és a bankok képviselőivel.
Arra a felvetésre, hogy a nemzetgazdasági minisztériumban kivel tárgyalnak majd az IMF/EU képviselői, mivel Matolcsy György miniszter éppen most ment szabadságra, kijelentette: több találkozó is lesz a tárca képviselőivel. "Úgy tudom egyébként, fennáll annak a lehetősége, hogy miniszteri találkozó is lesz" - fűzte hozzá.
A várható hitelmegállapodásról elmondta: "amíg a tárgyalásokon hivatalosan is el nem hangzik, hogy mit kínál az IMF, addig van mozgástér. A mostani egyeztetések azonban még nem az ajánlatokról szólnak. Egyébként abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy 2008 ősze óta az IMF termékpalettája kibővült. Az EU épp most javasol 2-3 új hitelezési struktúrát, az IMF termékeire hasonlítóakat. Egyébként továbbra is abból indulunk ki, hogy elővigyázatossági megállapodást szeretnénk kötni."
Szerinte a nemzetközi szervezetek a reális makropályához fognak ragaszkodni. Az adózással kapcsolatos kérdéseket részletkérdésnek tekinti Varga Mihály, aki elmondta: "Persze, fontos részletek ezek, mert amikor azt mondjuk, hogy az adórendszernek a fogyasztás felé kell eltolódnia a munkát terhelő adók felől, akkor ez ki is jelöli, hogy az egykulcsos rendszerhez nem tudunk hozzányúlni".
Arra a felvetésre, hogy valóban három évre 15 milliárd eurónyi hitelt szeretne a kormány, aláhúzta: "ez nem kormányálláspont, ezt én nyilatkoztam, abból kiindulva, hogy a piaci várakozásokhoz ez van legközelebb".
Arra a kérdésre, mi az, amiben a legvégső esetben sem enged a kormány, kijelentette: ilyen tételes lista nincs. Rámutatott: az ingatlanadó esetében az alkotmánybírósági ítélet is korlátozást jelent ebben a kérdésben. "A vagyonadót nem tartom reálisnak, ráadásul önkormányzati szinten már van. Az egykulcsos adóban türelmet fogunk kérni " - hangsúlyozta miniszter.,
Az IMF-fel kötendő mostani megállapodás nyilvánosságáról elmondta: "Vannak olyan titkos záradékok is, amelyek soha nem kerülnek nyilvánosságra. Mi ellenben csak olyan megállapodást tudunk elfogadni, amelynek nincs semmilyen titkos része. Ha megvan a megállapodás, akkor nyilvánosságra fogjuk azt hozni." …” (Budapest, 2012. július 19. MTI)
Az IMF a nemzetközi tőke legnagyobb szervezete. Azért hozták létre, hogy fenntartsa a tőke, a kapitalizmus világuralmát. A tőke uralmát két dolog zavarja. Az egyik, amikor a dolgozók túl sok engedményt, azaz túl nagy fizetéseket, túl sok nyugdíjkedvezményt, túl nagy szociális kiadásokat harcolnak ki maguknak. Ez a tőkének pénzbe kerül, ezért mindent megtesz azért, hogy visszavegye ezeket az engedményeket. A másik zavaró tényező az, amikor az egyes országok tőkés köreinek saját érdekei ellentétbe kerülnek a közös érdekkel.
Magyarország esetében mindkét tényező fennáll. A tőkés világ szerint minden nyomorunk ellenére még mindig túl jól élünk, és ez túl sokba kerül a tőkének. Az IMF szerint, ha ez a helyzet fennmarad, akkor a tőke csődbe megy, veszélybe kerül a kapitalizmus. A recept világos: el kell venni a dolgozók túl jó életét, le kell faragni a szociális kiadásokat, mindent, ami a tőkének kiadást jelent. Az egyes országok, így Magyarország kormánya is nehezen oldja meg ezt a feladatot, hiszen a saját dolgozóival kell szembenézni, és ez nem egyszerű. Az Orbán-kormány azzal kezdte a tevékenységét, hogy megadóztatta a bankokat. Azaz tett egy olyan lépést, ami engedmény a dolgozókkal szemben.
Itt jön az IMF, amely elhiteti velünk, magyarokkal, hogy az ő, azaz a nemzetközi tőke segítsége, ilyen vagy olyan hitele nélkül nincs magyar jövő. Ha nem akarunk megdögleni, akkor tegyük azt, amit ők mondanak. Ezt a szöveget beveszi a magyar értelmiség, sőt, sajnos, a dolgozók egy része is. A magyar kormány így óriási segítséget kap ahhoz, hogy keresztülverje a szociális kiadások csökkentését.
Az IMF, azaz a nemzetközi tőke közös érdekei szempontjából káros és veszélyes az is, amit a magyar kormány művel. Az Orbán-kormány különcködött, kilógott a sorból, saját nemzeti utat hirdetett. Miért tette? Nos, azért, mert ő is tudja, hogy a külföldi tőke abszolút uralma a magyar gazdaságban nem csak a magyar dolgozókat teszi tönkre, de a magyar tőkésosztály egy részét is, a kis-és középvállalkozókat, a hozzájuk kapcsolódó értelmiségi köröket, más szóval a középosztályt is. Az Orbán-kormány úgy gondolta, hogy megszilárdítja saját belső politikai hatalmát, maga alá rendeli a médiát, a kényszernyugdíjazással leváltja a bírói kart, és általában az állami hatalom szereplőit, és a hozzá hű embereket teszi helyükre. Úgy gondolta, hogy e hatalom birtokában a tőke nemzetközi erőinek érdekeivel szemben megvalósíthatja saját tőkés érdekeit. A tőke nemzetközi erőin a német, az amerikai tőkét tessék érteni!
Ehhez külső forrásokat is igyekeztek igénybe venni. Így született meg a keleti nyitás koncepciója. Vagyis: szerezzünk pénzt a kínaiaktól, ezzel erősítsük meg a magyar tőke pozícióit a nemzetközi tőke fő erőinek érdekeivel szemben. Ez utóbbi felemásan megy sok ok miatt. Ez olyan bonyolult játék, ami nem megy a magyar politikai erőknek. A keleti nyitás ugyanis úgy nem megy, hogy a kínaiak pénzét akarom megszerezni, de ugyanakkor benne vagyok az USA és az EU minden olyan csínytevésében, ami zavarja a kínaiakat. Ráadásul túl sokan akarnak beszállni a kínai üzletbe, ezért a harc már az országon, a kormányon belül is folyik. A fő ok azonban az, hogy a kínai tőke csak úgy hajlandó megsegíteni a magyar tőkét, ha nem kell ujjat húznia a német, amerikai tőkével, az IMF-vel.
Az Orbán-kormány és az IMF közötti hónapok óta tartó huzavona egy nagy színházi előadás része. Az első perctől kezdve világos volt, hogy az Orbán-kormány le fog feküdni az IMF-nek. Nem azért, mert ügyetlenek. Hanem azért, mert ők is tőkések. A nemzetközi tőkével szemben fel lehetett volna venni a küzdelmet, de ez már a kapitalizmus, mint rendszer elleni fellépést jelentette volna. Például ehhez itthon a dolgozók felé kellett volna nyitnia. Ezt azonban nem tudta, nem merte, nem akarta megtenni. Így született meg a munka törvénykönyve, a szocialista múlt elleni törvények és sok minden más.
Nem mindegy azonban, hogy az Orbán-kormány hogyan fekszik le. Az IMF azt tette lehetővé, hogy az Orbán-kormány ebbe lehetőleg ne bukjon bele. Lassan mindenki elhiszi, hogy az IMF nélkül nem megy semmi. Ezt hirdeti az MSZP, a DK, az LMP, ezt sugallják az értelmiségi körök. Még a szakszervezetek vezetése is beállt ebbe a sorba. Emlékezzünk arra, hogy néhány hete az IMF magyarországi képviseletével próbáltak egyezkedni. Az Orbán-kormány azt tudta demonstrálni, hogy ők keményen küzdenek a nemzeti érdekekért, a magyar dolgozókért, a középosztályért.
A sok hűhó lényege az, hogy a tőkés Orbán-kormány lefekszik a nemzetközi nagytőke érdekeinek. Felvállalja, hogy saját maga veszi el azt, ami még a dolgozó embereknek megmaradt. Cserébe talán a helyén maradhat.


Az ipari civilizáció vége?

|
Debreceni László fizikus tollából – Hetesi Zsolt Felélt jövő című írásához hasonlóan – az ipari civilizáció végét prognosztizáló olajválságról szóló tanulmány látott napvilágot a közelmúltban. Az írás érdekessége, hogy a szerző vallásos meggyőződése folytán az összeomlás válságjeleit bizonyos bibliai jövendölésekkel is párhuzamba vonja. 2009-ben publikált tanulmánya ezzel a jó hírrel indul: „A jelenlegi gazdasági válságból – nagy veszteségek árán – valószínűleg »kilábal« a világ 2-3 év múlva.” Majd a kijelentés riasztó prognózissal folytatódik: „Az igazi probléma csak ez után jön újabb 3-4 évvel – azaz 2015 körül –, mert világméretű energiaválság várható, amelyre ma érdemileg csak kevesen figyelnek oda. E döbbenetes állítás hátteréről kérdezzük a kutatót.
– Hogyan jutott erre a cseppet sem derűs kilátásokkal kecsegtető felismerésre?
– Az utóbbi néhány évtized kutatásai alapján behatóan foglalkoztam a várható energiaválság kiszámítható folyamatainak vizsgálatával, mivel kiderült, hogy matematikailag elég pontosan modellezhetők. Ezek alapján nagy valószínűség szerint következtethetünk arra, hogy az energiaválság hatásaiban sokkal súlyosabb lesz, mint a mostani gazdasági válság, melyet külföldi és hazai szakemberek számításai támasztanak alá. (Hetesi Zsolt asztrofizikus munkacsoportjának idevonatkozó kutatásai eredményei Felélt jövő címmel magazinunk 2009/1. számában megjelent. Az energiaválsággal kapcsolatos bővebb tanulmány Hetesi Zsolt és Végh László Utolsó kísérlet című könyvében olvasható.)
– Melyik energiaforrás megcsappanása fogja elindítani elsőként az évszázadok óta jól működő, fejlett ipari társadalmak válságát?
– Legelőször a kőolaj hiánya várható. Azonban az energiaválságot nem a kőolaj kifogyása fogja elindítani, hanem a maradék kőolaj gazdaságtalanná váló kitermelése. A számítások alapján, a szakértők által becsült kőolajtartalékok jelentős része a földben fog maradni, miközben a hiány egyre nő majd. Mivel a világ jelenlegi energiaszükségletének 40 százalékát a kőolaj fedezi, a hiánya az élet megannyi területére hatással lesz. Mondhatni, végzetes gondokat fog okozni, mert a legtöbb ipari termelés alapja a kőolaj. Erre épül a közlekedés, a műanyagipar, a műtrágyagyártás révén a mezőgazdaság, az utak építése is kőolaj alapú stb. A teljes áramtermelésnek a 67 százalékát, a teljes energiafogyasztásnak pedig közel 90 százalékát a belátható időn belül kifogyó fosszilis energiaforrások, mint a kőolaj, a szén, a földgáz fedezik, így ezen a téren sem túl jók a kilátásaink. Érdemes odafigyelni arra, hogy nem a fosszilis energiahordozók közvetlen kifogyása okozza majd a világméretű válság elmélyülését, hanem az egyre növekvő méretű hiány, ami az igényelt és a rendelkezésre álló energia között fog jelentkezni.
– A jelenlegi körülményeink alapján nyilván sokan kételkednek ebben. Hallhatnánk néhány meggyőző érvet mindezek alátámasztására?
– Természetesen nem állítom, hogy következtetéseim tökéletesek és hibátlanok lennének, azonban a lényeges összefüggések várható következményeit jól vázolják a következő gondolatok és logikai összefüggések. A fosszilis energiahordozók kitermelési folyamata – ezen belül a kőolaj kitermelése is – igen jól jellemezhető a Hubbert-féle olajhozamcsúcs matematikai modelljével.
A Hubbert-képletben (Hubbert 1956-ban tette közzé az Egyesült Államok kőolaj-kitermelési csúcsára és a bekövetkező visszaesésre vonatkozó számításait. Elmélete használhatóságát bizonyítja, hogy matematikai modellje csak egy évet tévedett a tizenöt év múlva bekövetkező kitermelési csúcsot illetően.) szereplő matematikai függvény a cosinus-hiperbolicus, vagy közismertebb nevén a láncgörbe. Ennek a képletnek a helyességét a gyakorlat már számtalan esetben bizonyította a számított és a tényleges olajkitermelési adatok jó egyezése által. A matematikai modell eredményessége jól követhető például az Egyesült Államok kőolaj-kitermelési adatainak vizsgálatából is, amit a következő ábra mutat.
Ezen az ábrán az Egyesült Államok összes kőolaj- és kondenzátumtermelésének az időbeli változása látható. A kék folytonos vonal mutatja a Hubbert-féle olajhozamcsúcs matematikai modellje szerint várható olajkitermelési adatokat, a piros pontok pedig az EIA (Energy Information Administration – az Egyesült Államok energiahivatala) tényleges adatait jelzik. Jól látható a nagyfokú egyezés a matematikai modell és az EIA adatai között. Érdekes, hogy más fosszilis energiahordozók, vagy akár a foszfátkitermelés várható alakulása is jól jellemezhető a bemutatott Hubbert-féle függvénnyel.
– Az 1. ábra szerint ez a számítás a 2000. év környékére egy kissé alábecsülte az olaj kitermelésének valós hozamait. Nem lehetséges, hogy ennek alapján talán a továbbiakban sem lesz olyan vészes a helyzet?
– Fontos tudni, hogy a Föld kőolajkészletének kitermelési maximumát már 2008-ban elértük. Ezért a kitermelés radikális csökkenése miatt – a matematikai elemzés alapján 6-8 éven belül – nagy energiaválságba sodródik a világ.
– Prognosztizálható-e, hogy ez a válság miként fogja befolyásolni a fejlett társadalmak gazdasági teljesítőképességét?
– A 2. ábrán jól látható, hogy a gazdaság teljesítőképessége, a termelés erősen függ a kőolaj-felhasználástól, azzal szoros korrelációban van. Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy minél kevesebb az igényekhez képest a kőolaj, annál rosszabbul fog állni a gazdaság, annál gyengébb lesz a teljesítőképessége. A következő ábra a világ teljes olajkitermelését mutatja, a fontosabb kitermelési területek összegzett adataival (3.ábra). Az igazán érdekes az ábra jobb felső sarkában levő WEO (World Energy Outlook) előrejelzése, ami a várható fogyasztási igény növekedését jelzi. Látható az óriási különbség a várható igény és a rendelkezésre álló, ténylegesen kitermelt olaj között. Ez a különbség fogja elindítani a teljes összeomláshoz vezető folyamatokat az emberiség történelmében. A kőolaj növekvő hiányát azért is központi kérdésként kell kezelni az utolsó időszak elmélyülő válságainak a vizsgálatához, mert az Egyesült Államok termelési adatai (GDP-je) szorosan összefügg a kőolaj-felhasználással, valamint a világ jelenlegi energiaszükségletének 40 százalékát a kőolaj fedezi. A 4. ábra szintén a világ összesített olajkitermelési adatait mutatja, millió hordó/nap egységekben, amelyen jól látható a meredek visszaesés a 2010–15 utáni időszakban. Ez a folyamat különösen 2025 után válik igen kritikussá, és folyamatában kezelhetetlenné az emberek számára az energia-hozzáférési és -felhasználási lehetőség. Ne felejtsük el, hogy matematikailag korrekt, tényadatok alapján számított következményeket látunk, nem homályos jóslások vagy találgatások!
– A legtöbben új, eddig még feltáratlan olajmezők kiaknázásában reménykednek, amely hosszú távon stabilizálhatná az ipar és a gazdaság helyzetét.
– A várható energiaválságon esetleges új olajmezők felfedezése három okból sem tud érdemben segíteni: Hosszú az üzembe állítási idő (egy olajmező feltárásától az olaj piacra kerülése átlagosan 6,5 évet igényel, a mélytengeri fúrások esetén több mint 11 évet). A korábbi évekhez képest – azonos időegységre vonatkoztatva – egyre kevesebb új olajmezőt fedeznek fel (5. ábra).
Nincs elegendő beruházási forrás az új olajmezők gyors kitermeléséhez. Például az olajban gazdag északorosz lelőhelyeket beruházási források hiányában kínai konzorcium termeli majd ki. Ez Európa számára sem kedvező hír. Hasonló a helyzet a korszerű olajkitermelési módszereknél is, mint az olajhomok-technológia, vagy a szén átalakításával nyerhető szintetikus benzin esetén. Ráadásul ezek az energiaigényes módszerek általában sokkal több széndioxid-kibocsátással járnak, mint a hagyományos olajkitermelési technológiák, így a klímaváltozás megfékezését még inkább hátráltatják.
– A kőolajat nem válthatnák ki az egyre szélesebb körben propagált megújuló energiaforrások? Sokan leginkább ezekben reménykednek, az úgynevezett klímakonferenciák és a különféle környezetvédelmi egyezmények ezek fejlesztésére és működtetésére egyre nagyobb költségvetést szán. Mi a véleménye erről?
– Az energiaválság világméretű kiterjedését az sem fogja tudni megakadályozni, hogy alternatív energiaforrások beállítását tervezik sok helyen, ugyanis evvel már elkéstek. Legalább húsz évvel ezelőtt kellett volna megkezdeni világszerte az átállást, azaz minimum 1990-ben, de ennek ellenére ma sem kezelik kellő súllyal az energiaátállási probléma megoldását. Az alternatív energiaforrásokra műszakilag van ugyan lehetőség valamilyen szinten, de az azonnali bevezethetőségét tekintve, kivétel nélkül mindegyikkel komoly gondok vannak, ezért gyakorlatilag nem fognak megoldást biztosítani. Mivel e beszélgetés keretében nincs lehetőség ezt részletekbe menően megvizsgálni, az olvasónak a következő kérdések körüljárását javasolom: Az atomenergiára történő világméretű átálláshoz a számítások alapján naponta kellene egy „Paks méretű” atomreaktor-blokkot üzembe állítani az elkövetkező 6 évben, folyamatosan. Egyetlen reaktorcsoport építési ideje viszont átlagosan körülbelül 10-12 év. Ez tehát akkor is reménytelen, ha az építkezések pénzügyi, beruházási igényeit és a tényleges lehetőségeket meg sem vizsgáljuk, mert akkor még sokkal rosszabbak lennének a kilátások. Egyébként az uránérc (amely alapvető a reaktor-üzemanyag előállításhoz) ugyanúgy kifogyóban van, mint a kőolaj. Próbálkoztak ugyan „szaporító” reaktorokkal üzemanyagot előállítani az urán helyett, de ez a megoldási lehetőség kudarchoz vezetett, így ezzel az alternatív energiatermelési lehetőséggel érdemben nem számolhatunk. A naperőművek jó megoldásnak tűnnek első látásra, de ha a Szahara méreteiben gondolkozva elkezdenénk ma napelemeket gyártani, valójában megoldhatatlan feladatokba ütköznénk.
A számítások szerint 220 ezer négyzetkilométernyi mennyiségben kellene gyártani és üzembe helyezni napcellákat. Ez olyan mértékű pénzügyi és kivitelezési gondot jelentene, hogy néhány éven belül (még világméretű összefogás esetén is – amire persze esély sincs) megvalósíthatatlan fejlesztési és beruházási elképzelés lenne. A szélerőművek is szimpatikus megoldásnak tűnnek, azonban még azokban az országokban sem tudták megoldani, hogy a saját energiaigényük növekedését csak szélerőművekkel állítsák elő, ahol ezek már hatékonyan működnek (lásd például Hollandia, Németország). Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy nincs mindenütt jó lehetőség, illetve földrajzi adottság – az egyébként nem kis beruházási és karbantartási költségű – szélerőművek telepítésére. További műszaki problémát jelent a szélerőművek állandóan változó, legtöbbször kiszámíthatatlan teljesítménye. Ezekre tekintettel megállapíthatjuk, hogy ez a lehetőség sem fogja megoldani néhány éven belül a világ energiatermelési gondjait. A vízi erőművek építése költséges is, hosszadalmas is, és sajnos csak kevés helyen adott erre a földrajzi lehetőség. A vízi erőművek által megtermelhető energia nagyon csekély az igényekhez képest, így önmagában ez sem nyújthat megoldást a globális energiaválságra. Más energiatermelési folyamatokkal együtt javítana a helyzeten, azonban a hosszú kiépítési idő és magas költségvonzata miatt érdemben nem nyújtana jelentős növekedést a következő években. Meg kell említenünk azt is, hogy a legtöbb helyen jelentős környezetkárosító hatása is van a vízi erőművek, víztározók építésének. A bioüzemanyagokkal kapcsolatban sokan elfelejtik azt az egyszerű tényt, hogy a kőolaj hiánya esetén bekövetkező üzemanyagválságot akarják ezzel megoldani, nem pedig az energiatermelést. A bioüzemanyagok előállítása ugyanis energiafogyasztó folyamat, nem pedig energiatermelő, tehát az előállításuk több energiát igényel, mint amennyit visszakapunk a felhasználásukkal. A geotermikus erőművek sem jelentenek megoldást a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt, mivel igen költségesek, és sok időt vesz igénybe a kiépítésük, a nagy műszaki hátteret igénylő mélyfúrások. Továbbá nem mindenütt adott a lehetőség a gazdaságos működtetésére. Azok az országok jobb helyzetben vannak, ahol a geológiai adottságok lehetővé tették a geotermikus erőművek működtetését, és jelentős mértékben áldozni is tudtak ennek az energiaforrásnak a beruházására. A geotermikus erőművek esélye jobb a többi megújuló energiaforráshoz képest, mert ezen a téren az energiaválság később érezteti majd a hatását, de a világ összes energiaigényéhez képest ez nagyon kis szintet képvisel. A hidrogénre tervezett energiatermelési, felhasználási folyamatokkal alapvetően az a probléma, hogy nagyipari mennyiségben nem megoldott a hidrogén olcsó előállítása és biztonságos tárolása. Bár biztatóak a folyékony hidrogén tárolására nanotechnológiával előállított cellák, de ez még csak kísérleti stádiumban van. A vízbontással előállított hidrogén költséges és energiaigényes folyamatot takar, ezért világméretű szinten, a rendelkezésre álló rövid időn belül, az energiaválság elkerülésére a hidrogén sem ad megoldást. A fúziós erőművek olyan magfizikai folyamatokra épülnének, ahol az atommagok egyesülésénél bekövetkező tömeghiány energiává alakítását tudják majd hasznosítani. Ez jó lehetőségnek tűnik sok szempontból, azonban ezzel is késésben vagyunk. Egyelőre csak igen költséges és kísérleti fázisban levő fejlesztésekről lehet hallani. A szakértői becslések alapján azt lehet mondani, hogy 2035–2040 előtt nem lesz világméretekben megvalósítható energia-termelés ezen a módon, tehát ezzel a lehetőséggel sem lehet ma ténylegesen számolni.
– Ha nincs valóságos alternatíva az olaj kiváltására, fel lehet mérni ennek különféle következményeit?
– A várható energiaválság következményeiről már többféle elmélet létezik. A legvalószínűbb a tudományos körökben is legelfogadottabb „olduvai elmélet”, amely az energiaválság miatti összeomlás legvalószínűbb forgatókönyve. Ezt a 6. ábra szemlélteti. Az itt felvázoltak egyenesen következnek a világ összes fosszilis energiahordozójának a kitermelésére vonatkozó Hubbert-féle modellből, valamint az ismert népességnövekedési adatokból, ami 210 ezer fő/nap.
– Beavatna az „olduvai elmélet” lényegébe?
– Richard C. Duncan amerikai tudós – többek között a Föld szénhidrogénkészleteinek végességére alapozva – 1989-ben megbecsülte az ipari civilizáció várható élettartamát. Elmélete szerint az várható, hogy a növekvő energiahiány miatt a mai fejlett, ipari társadalmak is egyre inkább az emberi erőre támaszkodva, a kezdetleges termelési módszerek irányába fognak visszafejlődni. Az elmélet elnevezését egy Tanzániában, Olduva vidékén élt népcsoportról kapta, akik kőkorszaki termelési eszközökkel biztosították a fennmaradásukat.
Az energiaigények folyamatos növekedése miatt, a ténylegesen rendelkezésre álló erőforrások drasztikus csökkenése miatt fokozódó hiány és a meredek áremelkedés miatt világméretű energiaválság fog bekövetkezni.
A világ jelenleg ismert olajkitermelési adataiból becsült számítások alapján Magyarországon 5 év múlva 1 liter üzemanyag ára már 1200 Ft, 7 év múlva pedig 1800 Ft körül várható.
– Ez elég rémisztő jóslat. Csak reménykedhetünk abban, hogy mint már annyi jóslat, ez is várat magára.
– Erre nem sok az esély. Az egyre növekvő energiahiány miatt a következő néhány éven belül súlyossá fog válni a helyzet világméretű szinten. Ez az energiaválság időbeni kiteljesedésére számítási adatok alapján körülbelül 2018–2020-ra várható.
– Ön tanulmányában a globális világválság kialakulását több tényezőből eredezteti. Ismertetné az olvasókkal?
– Az általános világválságot közvetlenül az energiaválság megoldatlansága, kezelhetetlensége fogja nagy valószínűséggel kirobbantani. A végzetes helyzetet jelentősen tovább súlyosbítják, és lényegében a történelem legvégső szakaszát jellemző folyamatok felgyorsítását, kiteljesedését fogják okozni a következő hatások, és a következmények megoldhatatlansága.
– Jól értem, hogy ön egyenesen a történelem legvégső szakaszának nevezi ezt a folyamatot? Jó néhány komoly válságot átélt már ez a civilizáció. Mindig is voltak világvégejóslatok, amelyek rendre megbuktak. Ez nagyon fajsúlyos kijelentés.
– Ha csak a globális klímaválság miatt bekövetkező tragédiák következményeivel számolunk, már az megkérdőjelezi az élet hosszú távú tervezhetőségét a földön. A kormányok halogató politikájának következtében sajnos már erről is lekéstünk. Javaslom, hogy nézzük át vázlatosan az energiaválság várható következményeit: Kíméletlen harc várható a maradék fosszilis energiahordozók, mint a kőolaj, a földgáz, a szén az uránérc megszerzéséért, ami világméretű katonai konfliktusokhoz vezethet. Megoldatlan és egyre súlyosabb világméretű szociális gondok, amit tovább fokoz a hiperinfláció. Az éhezés tömeges méreteket ölt majd világviszonylatban, mivel jelenleg 210 ezer emberrel nő naponta a Föld lakossága. Az élelmiszerek termelése viszont a következő években már inkább csökkenni fog a következők miatt: a termőföldek a túlzott vegyszerezés miatt kezdenek kimerülni – már nem lehet jelentősen növelni a termésátlagokat; az energiaválság miatt egyre kevesebb üzemanyag áll majd rendelkezésre a földek megműveléséhez, a gépek működtetéséhez – visszatérés az állati és emberi erővel történő földművelésez; a globális felmelegedés miatt jelentős termőterületek kerülnek tengervíz alá a sarki jégtakarók rohamos olvadása miatt (Európában is!); a jelentős felmelegedés miatt igen nagy, mezőgazdaságilag értékes területek elsivatagosodása várható, az öntözéshez pedig nem lesz elég víz és energia; a megtermelt élelmiszerek ésszerű és gazdaságos elosztása régóta megoldatlan probléma a világon. Jelenleg a megtermelt élelmiszer 50 százalékát takarmányként, bioüzemanyagként használják fel. A nemzetközi terrorizmus jelentős növekedéséből, valamint a szélsőséges vallási irányzatok hatalmi törekvéseiből újabb kezelhetetlen méretű veszélyforrások keletkeznek. Egyre több konfliktust fog jelenteni a felhalmozódott hatalmi, pénzügyi, politikai ellentétek régóta húzódó megoldatlansága (például izraeli–palesztin ellentétek, Kína és India erősödő gazdasági és világhatalmi törekvése). Ez az általános világválság időszaka a mai helyzet vizsgálata, elemzése alapján várhatóan 2025–2027 körül bekövetkezik, tehát 2010-hez képest 16-18 év múlva.
– Mindez nagyon közelinek és meglehetősen kétségbeejtőnek tűnik. Azonban az ember okos és leleményes, a tudósok segítségével bizonyára ki fognak találni valamit.
– Okos és leleményes, de arról se feledkezzünk meg, hogy önző. A tudósok évtizedek óta jelzik az összeomlás közeledtét, mégsem történnek érdemi változások, még az oly sokat emlegetett globális felmelegedés visszaszorítása érdekében sem, pedig annak következményeit a szélsőséges időjárás és a sokasodó természeti katasztrófák révén mindenki a saját bőrén érzékelheti. Az energiaigény növekedésében döntő szerepe van az Egyesült Államoknak. Az utóbbi évtizedekben egyetlen amerikai elnök sem tűzte ki célul, hogy korlátozzák az amerikai állampolgárok energiafogyasztását, jóléti és kényelmi szintjét, és az ezzel szoros összefüggésben lévő káros anyagok kibocsátását. Ezt a helyzetet jól jellemzi az is, hogy a kiotói egyezmény hiánya és a koppenhágai kudarc is az Egyesült Államok számlájára írandó, az esetleges versenyhátrányra hivatkozva, Kínával és Indiával szemben.
– Úgy gondolom, ha az olaj elfogy, vagyis az életszínvonal visszasüllyed egy kezdetlegesebb szintre, például ha kevesebb autó lesz, kedvezőbb fordulatot vehet a klímaválság, a termelés szükségessége miatt az emberek vidékre kényszerülnek, ritkábban lakottak lesznek a települések, nyugodtabb, lassabb lesz az életvitel, ez idő alatt pedig a tudósok tökéletesíthetik az egyéb, alternatív energiaforrásokat.
– A legnagyobb tragédia az egészben, hogy mindez egy időpontra hegyeződik ki. Mire elfogy az olaj, addigra a klímaválság sokkal előrehaladottabb lesz. Az olajválság következménye egy olyan mérvű gazdasági válság lesz, amelybe belegondolni is nehéz. Az emberek hozzászoktak a jóléti társadalom kínálta lehetőségekhez, amelyben korlátozást lesznek kénytelenek elszenvedni. Az életszínvonal-csökkenés nem lenyugtatja majd az embereket, hanem inkább felszínre hozza, kiélezi a problémákat. Az emberek nem egyenlő arányban fognak elszegényedni, még élesebbek lesznek a társadalmi különbségek. Azt látjuk, hogy kevesebb lesz az élelem, sokfelé éhezés, az ivóvíz hiánya következtében járványok várhatók. Az emberi természetben olyan erős a bírvágy, az irigység, hogy a fogyatkozó javakat inkább erőszakos úton fogják magukhoz ragadni, mintsem lejjebb adjanak a fogyasztási szokásokból.
– A fenntartható fejlődés munkacsoport tagjai az olajválság kapcsán csak az ipari civilizáció végéről beszélnek, mely egy kezdetlegesebb életformára való áttéréssel túlélhető. Ön a tanulmányában ugyanerre a következtetésre jut azzal a különbséggel, hogy nem látja esélyét a túlélésnek. Értekezésének kuriózuma, hogy a tudósok következtetéseit párhuzamba hozza bizonyos bibliai jövendölésekkel. Mondana ezekről valamit?
– Kevesek előtt ismert, hogy a Biblia számos profetikus jövendölést tartalmaz. A próféciák 90 százaléka beteljesedett, valós történelmi tényeken nyugvó eseményeket tartalmaznak, azonban a maradék 10 százalék beteljesedése közvetlenül előttünk áll. Kutatóként nagyon érdekelt, hogy egyezik-e a tudomány álláspontja azzal a tendenciával, amit a próféciák képviselnek.
– Ezek szerint szó van a jövendölésekben az ipari civilizáció bukásáról is?
– Közvetetten igen. A bibliai próféciák nem beszélnek konkrétan az olaj fogyásáról, de annál inkább szólnak a végidőben általánossá váló válságfolyamatokról. Jézus Krisztus Máté evangéliuma 24. fejezetében a történelem vége előtti világméretű éhezésről, járványokról, természeti katasztrófákról és helyi háborúk sokaságáról beszélt. Ezek természetesen összefüggnek civilizációnk hanyatlásának jeleivel, mint például a klíma- és energiaválsággal és természetesen az ezt előidéző társadalmi és erkölcsi válsággal. A próféciák rámutatnak arra, hogy a földtörténet utolsó korszakában élünk, amelyet a teljes összeomláshoz vezető nyomorúságok (szociális válság, klímaválság következményei, háborúk – lásd a két világháború nemzetek közötti háborúit), katasztrófák sokasodása, egymás hatását erősítő válságfolyamatok fogják jellemezni (globális klímaválság, pénzügyi válság, energiaválság, szociális válság, erkölcsi válság stb.). Jelenleg óriási méretű a gazdasági válság, amire az emberek többsége nem számított, biztonságban érezték magukat a pénzügyi mohóságuk ellenére. Most pedig már egyértelműen látható, hogy 2015 körül hatalmas energiaválság várható, amire érdemileg csak nagyon kevesen figyelnek oda.
– A globális összefogás talán még segíthetne.
– Erről is beszél a Biblia, de sajnos nem pozitív értelemben. Tudniillik a végidőről szóló profetikus előrejelzések markánsan bemutatnak egy hamis megoldási kísérletet is, amely végül is az előzőekben bemutatottak (olduvai elmélet) szerint az olaj és a klímaválságból következő szétesőfélben lévő világ megmentésére vagy ezek megelőzésére vállalkozik.
– Mi a baj ezzel, főleg, ha emberileg semmilyen más megoldás nem létezik?
– Közös rendezőelvek nélkül lehetetlenség az összefogás. Márpedig a közösségi érdek fölött egyéni érdekek állnak. A rendteremtésre irányuló közös elvek megfogalmazása kudarcra van ítélve addig, amíg az egyének szintjén széthúzás tapasztalható. Nyilvánvaló, néptömegek szintjén csak diktatórikus eszközökkel, eszmei-ideológiai behangolással, hatalmi eszközök bevetésével lehetséges ezeknek a törekvéseknek érvényt szerezni. A próféciák szerint egy bizonyos valláspolitikai szövetség hatalomra jutása próbálja majd a kétségbeesett tömegekkel elhitetni azt, hogy a megoldás a kezükben van. Ennek kibontakozására már ma is láthatunk határozott törekvéseket például XVI. Benedek pápától is, aki a Szeretet az igazságban (Caritas in veritate) kezdetű enciklikájában egy globális megmentési programot vázol fel.
– Akkor mi a megoldás az ön meggyőződése szerint?
– A megoldás már régen nem a mi kezünkben van. A lavina elindult. Aki meg akarja ismerni a Biblia korunkról szóló jövendöléseit, Dániel és Jelenések könyvéből világos forgatókönyvet ismerhet meg arról, hogy miként jut el Földünk a végső összeomláshoz, és hogyan zárja le végül Jézus Krisztus a második eljövetelével a földi történelmet. Az olajválság realitása alapvetően beleillik ebbe menetrendbe, azaz felgyorsíthatja, vagy mondhatjuk, majdnem hogy kiszámíthatóvá teszi ennek idejét. Bár tudom, hogy ez csak hozzávetőleges számítás lehet, mert hiszen „sem a napot, sem az órát nem tudhatjuk az Ő eljövetelének”. Sajnos már megállíthatatlan ez a folyamat, legfeljebb lassítani lehet. A próféciák szerint azonban ez még nem jelenti mindennek a végét, mert Isten újjáteremti a földet, ahol végre minden a helyére kerül. Addig is, feladatunk a válságfolyamat lassítása, az emberek figyelmeztetése és a személyes felkészülésünk erre a rendkívüli és örök sorsunkat meghatározó időre, a megváltás titkának megértése által.
Forrás: nyitottszemmel.hu


A cionizmus a bombáknál is rosszabb

|
Avagy az Ötödik Hadoszlop Irán ellen
Az alábbi cikk Iránra vonatkoztatva a zsidó bomlasztás minden jelenleg lényeges hazug elemét tartalmazza, ezért zárójeles, vastagított és dőltbetűs megjegyzéseinkkel magyarázzuk. Ez a cikk igen jó példa, hogyan akarnak a cionisták maszatolni, és átverni azokat, akiket csak lehet.
HETEK - A diktatúra a bombáknál is rosszabb - Az iráni társadalom elsősorban nem egy katonai támadástól fél, hanem attól, hogy a jelenlegi rendszer újabb 30 évig megmarad - állítja Saba Farzan iráni ellenzéki aktivista, aki szerint a jelenlegi rezsim bukása után demokratikus, világi fiatalok vehetik át az ország irányítását. (A zsidó itt arra gondol, hogy a zsidó felforgatóknak és a neoliberális, megvezethető, ateistáknak igen kellemetlen a mai iráni rezsim életerős, rendpárti uralma, és ez kizár mindenfajta állam- és életellenes bűncselekményt, ami a cionisták uralmának az alapja).
Az Iránban élő nők és családok helyzetéről legfeljebb annyit tudunk, amit a Lányom nélkül soha című könyvben olvastunk. Ilyen presszió mellett hogyan tud bármilyen ellenzék is kialakulni a rendszerrel szemben?
– Pedig az irániak nagyon aktívan kommunikálnak a világ többi részével. Nagyon mélyen elegük van a jelenlegi diktatúrából, és az emberi jogi sérelmekből, amelyeket folyamatosan el kell szenvedniük. Az iráni társadalom különböző rétegei nagyon eltérőek kulturális és gazdasági szempontból, de egyformán érzik az elnyomást, és vágynak a változásra. Van, aki gazdasági változásra, van, aki politikaira is. Tudom, hogy nehéz most elképzelni azt, hogy van alternatívája a jelenlegi rezsimnek, de ez létezik. (A zsidó arról az aberrált, elzsidósodott, világelvű rétegről beszél, amelyik a rendben nem tud szabadon ölni és pusztítani, nem tudja a nyugati világ országaiban megszokott módon sarcolni és kábítani a társadalmat. Az iráni szabadelvű zsidók, de még inkább a külföldről pénzelt ügynökök ki van éhezve az orgiákra és a szabadrablásra, amit az iráni papság és kormányzat nem engedélyez, sőt, nagyon helyesen üldöz is.)
Kikből áll az iráni ellenzék aktív magja? (Fordítjuk a kérdést: Ugye vannak cionisták Iránban?)
– Elsősorban nagyon képzett, világi irányultságú fiatalokból, akik demokratikus gondolkodásúak (törtető elfajzott zsidó korcsokból állnak, akik pénzen vesznek diplomát, és csalnak-lopnak-hazudnak, mint bárhol másutt a világon). A mi feladatunk, hogy megtaláljuk és támogassuk őket. Ez a generáció lehet a Közel-Keleten a béke és a stabilitás igazi záloga a jövőben. (békéről beszélnek, de pusztítást kell érteni alatta. Látható, hogy Líbiába, Irakba, Palesztinába hogyan hozták el a magukat demokratának mondó cionisták a békét, vagy a jólétet Magyarországra - sehogy, az ellenkezőjét csinálták)

Saba Farzan
Létre tudnak hozni valamilyen szervezett formát az ellenálláshoz?
– Természetesen üldözéssel kell szembenézniük, ezért jelenleg nem szervezkedhetnek nyilvánosan, mert ez szinte lehetetlen. Földalatti módszerekkel, titkos, védett kommunikációval azonban már most is kapcsolódnak egymáshoz. A mi feladatunk, hogy előkészítsük a következő, nyilvános szakaszt. Ez azonban csak akkor történhet meg, amikor a rezsim eltűnik a színről. Akkor ezek az iráni fiatalok gyorsan pártokat alakíthatnak, megszervezhetik magukat, és politikai programot alkothatnak. (ez egy vallomás arról, hogy ők bűnözők, majd azt vallja be, hogy nem tetszik neki, hogy a bűnt Iránban üldözik. A bűn teljes elterjesztését és reklámozását akarják, akárcsak a nyugati világban. Megint csak nem irániakról, hanem iráni zsidókról beszél, ez már megint a régi nóta)
Demokratikus vagy iszlám rendszert szeretnének?
– A legfontosabb, hogy a társadalom meg tudjon békülni önmagával és a világ többi részével (a nyugati demokráciák a társadalom minden elemének szembefordítására épülnek, ez gyengíti meg a társadalmat annyira, hogy a cionizmus uralkodni tudjon felette. Biztosak lehetünk afelől, hogy a társadalmat erősítő iszlám miatt ezt nem lehetne létrehozni, ezért a cionisták víziójában a radikális iszlámnak nincs helye, ahogy a radikális kereszténységnek sem volt). Ez azt jelenti, hogy a jövőben Iránnak egy igazán szabad(erkölcstelen és szabados), nem vallási alapon szervezett és demokratikus országgá kell válnia (iszlám helyett viszont lennének cionista, hamis iszlám szekták, az álkeresztény újprotestáns szekták mintájára; lenne minden pogányság, amit még elképzelni sem tudunk.), ahol számít az emberek szavazata(pontosabban vannak választási csalások a cionisták javára... ugye senki sem gondolja komolyan, hogy bármelyik európai választás tiszta volt az utóbbi húsz évben?). Törvényességet, férfiak és nők közötti egyenlőséget akarunk (szétvert házasságokat és emancipációt, minél több abortusszal), mert erre is szükség van egy boldogabb jövőhöz (a zsidóknak van rá szükségük, az irániaknak nem a boldogság van szánva a zsidók részéről, nincs boldogság a cionisták zsarnoksága alatt, ezt jól tudjuk).
Az irániak nyitottak a szekuláris gondolkodásra, de természetesen tisztelik az iszlám értékeit. Nem a vallásukat akarják kicserélni, hanem a vallást szeretnék összhangba hozni a 21. század elvárásaival. Ez a radikális iszlám helyett az állam és a vallás teljes elválasztását jelenti (a cionista az állami ellenőrzést a cionistáknak kívánja adni, ezt jelenti az állam és az egyház szétválasztása. Ha nincs egyházi kézben az állam, cionista kézben van, ez ilyen egyszerű... ennek egy változata, ha zsidókkal töltik fel az egyházat, de ez a számukra nem olyan hatékony, mert valamennyire adniuk kell a látszatra).
A nők is a nyugati életstílust választanák?
– Egyértelműen, és nemcsak Teheránban, hanem az egész országban (itt is csak a zsidó nőkre gondol, és az ő életstílusukat akarja terjeszteni). Az elmúlt száz évben Irán hatalmas urbanizáción ment át. Ennek nyomán országszerte nagyvárosok jöttek létre. 2009-ben, amikor az igazi „Iráni Tavasz” elindult, láthattuk, hogy ez nagyon békés volt. Nem utolsósorban azért, mert a tiltakozások frontvonalában nők álltak. Úgy vélem, hogy a nőknek rendkívüli szerepük van abban, hogy az emberi jogokat helyre lehessen állítani, mert érzékenyek ezekre a kérdésekre. A rendszer bukása után egyenlőséget akarnak maguknak, hogy véget érjen a mai őrült diszkrimináció (őrült diszkrimináció helyett a helyes és igazságos társadalmi rendszert kell érteni, a zsidó mindig hazudik, és torzítja az igazságot). Iránban a változás tehát nemcsak politikai átalakulást, hanem kulturális földrengést hozna. Ennek az előszelét láthattuk 2009-ben (csak szeretné látni).
A jelenlegi rezsimet többen messianisztikus jellegűnek nevezték, ahol a vezetők nem feltétlenül racionális alapon döntenek. Önök is így látják?
– Ezt az ideológiát már több évtizede vallja a jelenlegi rezsim. Pontosan ez képezi a magvát, és ezért nem lehet semmilyen tárgyalással ezt megszüntetni. Ugyanígy van az antiszemita, Izrael- és Amerika-ellenes ideológiával. Arra számítanak, hogy amikor eljön a jelenlegi világ vége, akkor ezek mind eltűnnek. Ez alapvetően embertelen, emberellenes, radikális gondolkodást tükröz (emberséges, ember-érdekű és helyes, hit- és szeretet-alapú gondolkodást). Éppen ezért nagyon komolyan kell venni ezt, és semmiképpen nem szabad azt gondolni, hogy ez az ideológia csak taktika a jelenlegi rezsim részéről. Számon kell kérni rajtuk a saját szavaikat.
Mekkora támogatottsága van ennek az ideológiának? (Mennyire sikerült beférkőznie a cionista-szabadkőműves bomlasztásnak?)
– Nagyon csekély. Ahogy említettem, szinte minden iráni (iráni zsidó) szeretne gazdasági változást és sokan(sok zsidó) politikai szabadságjogokat is. Ezt a visszahúzó, múltba ragadt ideológiát szinte mindenki elutasítja(minden zsidó elutasítja, de a társadalom többsége ragaszkodik hozzá). Sokat elárul egy társadalomról, amikor a többség elutasítja a radikalizmust (sokat elárul a zsidókról hogy elutasítják a helyes, rendezett életvitelt). Most a kisebbség diktatúrája uralkodik, ezért nem tiszta sokszor a kép (vagyis: nem a cionista kisebbség, vagy a külföldi ügynökök uralkodnak, emiatt nagyon is tiszta a kép).
Milyen változást hozna, ha Izrael vagy az Egyesült Államok megtámadná az iráni atomlétesítményeket? Sokan azt mondják, hogy ez a rezsim mögé állítaná a társadalmat.
– Szerintem nem. Az iráni társadalom elsősorban nem egy katonai támadástól fél, hanem attól, hogy a jelenlegi rendszer újabb 30 évig megmarad (még egyszer: csak a cionizmusra hajló zsidók és egyéb aberráltak félnek ettől, akik az első adandó alkalommal elárulnák a jelenlegi iráni rendszert, és hasonlóan cselekednének, mint a cionbolsevisták a második világháború idején, véres mészárlásokkal kezdenék a demokratikus világot - ez Líbiában is megtörtént, vagyis a cionista nem változik). Természetesen nem örülnének egy ilyen csapásnak (nagyon örülnének neki, már alig várják), de ha megtörténne is, nem sorakoztatná fel a társadalmat a rezsim mögött. Úgy vélem, hogy van lehetőség a nukleáris konfliktus békés lezárására (szerinte nincs rá lehetőség). Szükség van a katonai nyomás fenntartására, de ez nem jelenti feltétlenül, hogy azt alkalmazni is kell. Támogatjuk viszont a gazdasági és a politikai szankciókat, mert ezek is elvezethetnek a probléma megoldásához (és növelheti a cionista befolyást). A legrosszabb azonban az lenne, ha a diktatúra és az elnyomás folytatódna (csak a jelenlegi iráni rendszer jó a társadalomnak).
HETEK / Morvay Péter / atv.hu
Jövőnk.info



Ex-CIA ügynök: Bin Laden természetes halált halt




|
Egy ex-CIA ügynök felfedte, hogy Osama Bin Laden az Al-Qaeda vezére 5 évvel korábban halt meg természetes halállal, szemben azzal, mint ahogyan azt az USA bejelentette.
Berkan Yashar (egy török politikus) a „Russia Channel One”-nak adott interjújában azt mondta, hogy az Egyesült Államok hadserege nem ölte meg az Al-Qaeda vezetőt.
1992 szeptemberében Csecsenföldön voltam, amikor először találkoztam egy Bin Laden nevű személlyel. A találkozó Grozny városában egy kétszintes házban volt. A legfelső emeleten a grúz elnök, Gamsakhurdia (akit később kitoloncoltak az országából) családja volt. Mi a földszinten találkoztunk, Osama is ebben az épületben élt.” – mondta Yashar.
Az ex-CIA ügynök személyesen ismerte Bin Laden három csecsen testőrét, akik haláláig védték, s tanúi voltak halálának 2006. június 26-án.
Még ha az egész világ elhinné, én akkor se tudnám elhinni. Személyesen ismerem a csecsen testőreit, akik védték őt, a nevük Sami, Mahmood és Ayub, s a legvégsőkig vele voltak.”
Csak három csecsen temette el, a pakisztáni-afgán határ hegyeiben a végakaratának megfelelően.
Yashar hozzátette még, hogy a CIA elrabolta az egyik testőrt, Samit, Bin Laden megölésének tavalyi bejelentése előtt. A testőr elárulta az amerikaiaknak a temetés pontos helyét.
Nem volt támadás. Ismerem az amerikai hadműveleteket belülről: megtalálták a sírt, kiásták Bin Ladent és elmondták mindenkinek. Meg kell mutatniuk, hogyan dolgoztak a biztonsági szolgálatok technikailag, hogyan irányítottak minden egyes lépést és ezután ezt be kell mutatniuk hatalmas győzelemként, ezzel megmutatva az adófizetőknek, hogy nem a semmiért fizetnek.”
Washington 2011. május 2-án jelentette be, hogy Bin Ladent amerikai erők likvidálták a pakisztáni Abbottabad ban található rezidenciájá


81 millióan éheznek az Európai Unióban




|
A legújabb európai uniós statisztikák szerint az EU országaiban mintegy 81 millió ember olyan szegény, hogy éhezik: ez nemcsak azt jelenti, hogy rendszeresen nincs mit ennie, hanem azt is, hogy az általa fogyasztott étel nem tartalmaz minden, az egészséges élethez szükséges tápanyagot.
Francesco Capozzi és Alexandra Bordoni - mindketten a Bolognai Egyetem professzorai - vezetik azt a három évre tervezett tudományos programot, amely az unió területén élő szegény, éhező emberek gondjaira igyekszik megoldást találni. A program az angol nevéből alkotott betűszóval a CHANCE nevet viseli.
"Noha a rossz táplálkozásból eredő betegségek lényegesen gyakoribbak a gazdaságilag rossz helyzetben lévő társadalmi rétegekben, kevés lépés történik, hogy több, egészséges étel kerüljön a boltokba az alacsonyabb árkategóriájú árukból. A CHANCE remélhetőleg tanácsokat ad az olcsóbb élelmiszerek előállításához, és segít abban is, hogy az ilyen élelmiszerek eljussanak azokhoz, akiknek szüksége van rájuk" - fejtette ki Capozzi. Az Egészségügyi Világszervezet és az EU táplálkozástudományi szakfolyóirata, a Food Todayben vázolta a program lényegét.
Az Eurostat adatai szerint különösen a nők és az öregek között nagyarányú az a szegénység, amely hiányos étkezéssel jár. A program vezetői azt tervezik, hogy Európa különböző részein megvizsgálják azokat a társadalmi okokat és földrajzi körülményeket, amelyek ezeket az embereket kiemelten veszélyeztetik.
A jelzett társadalmi csoportokban az elhízás sem ritka, mert a kalóriabevitel sokszor bőséges, viszont mozgáshiánnyal társul. Előfordul, hogy bizonyos táplálkozási összetevők ugyancsak hiányoznak, leggyakrabban a vas és a B12 vitamin.
A CHANCE munkaterve alapján az első tennivalók közé tartozik részletes étkezési kérdőívek kiosztása és alapvető egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzése a különböző gazdasági és szociális csoportokban az EU-országokban.
A tápláléklánc kritikus szereplői az élelmiszeripari cégek is, amelyek saját érdekükből kifolyólag a magasabb árú, nagyobb hasznot hozó ételfélék előállítását helyezik előtérbe. A szakértők ezen a ponton is igyekeznek beavatkozási lehetőségeket találni.
MTI



Ha nem tudjuk megvédeni otthonainkat, nem tudjuk megvédeni termőföldjeinket sem!

|
Otthonvédelem - "Megvédjük magunkat, - tűzön vizen keresztül..."


Otthonvédelem - "Megvédjük magunkat, - tűzön vizen keresztül..."


Tatár József beszéde 2012. április 23-án a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara székháza előtt az "Állítsátok meg a kilakoltatásokat!" - címmel rendezett tüntetésen.
"Megvédjük magunkat, - tűzön vízen keresztül... Nem az a célunk, hogy politikai platformokat alakítsunk ki, most társadalmi összefogásra van szükség, a nemzeti katasztrófa megakadályozására!"
Ha nem tudjuk megvédeni otthonainkat, nem tudjuk megvédeni termőföldjeinket sem!
Védjük meg otthonainkat, mert ha a saját házunkat, lakásunkat nem tudjuk megvédeni, nem tudjuk megvédeni hazánkat, termőföldjeinket, közösségi tulajdonainkat sem!
Az elmúlt napok kilakoltatásairól és annak hátteréről.
A kilakoltatási moratórium megszűnte után drámai mértékben megnőtt a veszélyeztetett családok száma. A kilakoltatási fenyegetettségnek, jól érzékelhetően három iránya mutatkozik:
1. A beomló devizahitelek áldozatait: - a hitelező bank – adósság kezelő - bíróság – végrehajtó – lakásmaffia rendszer - fojtogatja, hozza kilátástalan helyzetbe.
2. Az önkormányzati bérlakásban élő, jövedelmüket elvesztett családokat a Polgármesteri Hivatal kezdeményezésére lakoltatják ki.
3. Továbbá veszélyeztetettek azok a személyek, akik valamilyen tartozásukat (legyen az 10.000 Ft-os telefonszámla) nem rendezték. Az ismert menetrend szerint a kérdéses követelés – a követelő cégtől - előbb bíróságra, majd végrehajtásra kerül, a végrehajtó cég illetékei miatt megtöbbszöröződik, végül a felháborító módon óriásira duzzadt, józan ésszel ki nem fizethető összeg az ingatlanra terhelődik, amelyet végül elárvereznek.
Vegyünk egy példát:
A hitelező pénzintézet, a már kifizetett részletek miatt elégedett, mert az adós - az esetek többségében - az ingatlan valós értékét már kifizette kamatok formájában. Az adós a részletfizetés megkezdése után hosszú évekig a kamatokat fizeti, amely kamat a pénzromlás miatt folyamatosan növekedik, a törzstőke érintetlen marad. Ha az adós fizetésképtelenné válik, akkor a hitelező a követelést potom összegért továbbadja egy követeléskezelőnek, amely a tartozást egy újabb részlettel terheli meg.
A Fizetési sorrend ekkor a következő képen alakul: követeléskezelő – kamat - törzstőke.
Így például egy10 millió forintra értékelt panel ára a futamidő lejártára akár 30 millió, forintra is ugorhat, miközben az ingatlan értéke folyamatosan csökken. Az ingatlan valós értékét jól mutatja, hogy az árverezendő lakások, a piaci ár 15-20% ért már megszerezhetők, elrabolhatók a - bank – adósság kezelő – bíróság – végrehajtó - lakásmaffia - rendszerben.
Összefoglalva: Az a lakótelepi lakás, amelyre 10 millió Ft hitelt vett fel valaki, 20 év alatt a fenti körülmények alakulása miatt végül 30 millió Ft-ba kerül, árverezéskor mégis 2-3 millió Ft-ért is meghirdethetik.
Bár a fenti példa egy banki károsultra vonatkozik, az alapprobléma, - vagyis a kilakoltatás veszélye – ott lebeg minden hiteles, önkormányzati bérlakásban élő, valamint valamilyen tartozást felhalmozó feje felett, a gazdasági helyzet romlásával még több ember kerülhet az utcára önhibáján kívül.
Magyarországon a problémában érintettek köre hozzávetőleg 6.000.000 ember, vagyis a társadalom meghatározó hányada.
Úgy tűnik, hogy a magyar társadalom eljutott az állapotba, hogy az egészséges táplálkozás, az emberhez méltó lakhatás és a mindennapos alkotó munka megteremtése és fenntartása hétköznapi ember számára egyszerűen kivitelezhetetlen. Bizonyítja a fenti állítást az országot elhagyó reményüket vesztett gazdasági emigránsok tízezrei, lényegében a tenni akaró fiatalok színe java.
A MAREVOSZ, és a Rendszerváltó Fórum, ezért csatlakozott a Fehér Kéményseprők Egyesülete, valamint a Koppány Csoport felhívására szervezett tüntetéshez. amelynek összefoglalóját meg lehet tekinteni a következő oldalon: www.hungariatv.hu
A demonstráción a következő követelések hangzottak el:
KÖVETELÉSEINK:
1. Követeljük, a kilakoltatások, árverések azonnali felfüggesztését, moratórium visszaállítását!
2. Követeljük, a már kilakoltatott családok azonnali visszahelyezését a saját tulajdonukba!
3. Követeljük, hogy a Kormány iktassa törvénybe, azon családok rehabilitálását, akik Önhibájukon kívül kerültek a kilakoltatásra, törvényben is tekintsék jogtalannak, az eljárást!
4. Követeljük, hogy a családok kifosztására szakosodott faktoring cégeket, pénzbehajtásra szakosodott kft-t, adósságkezelő, követeléskezelő, és ezen cégek kiszolgálói ellen a kormány hatékony lépéseket tegyen; Első körben, azonnal vonják vissza a működési engedélyüket, a vizsgálat idejére is!
5. KÖVETELJÜK, hogy végrehajtók által elkövetett jogtalanságok, és törvénytelen kilakoltatások megakadályozása érdekében, azonnali hatállyal vonják meg az önálló bírósági végrehajtóktól a Köztársasági Elnök és a Belügyminiszternél is nagyobb hatáskört, mert a korrupt végrehajtók azt képzelik magukról, hogy minden törvény felett állnak.
6. Teljes eltörlését kérjük a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. Rendeletnek. Ezzel egyértelműen fel lehet számolni a csaló lakásmaffiás cégek bűnözését.
7. Követeljük, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a törvényes keretek közt, járjon el azon pénzintézetekkel szemben, melyek a devizahitelesek, bizonyítottan csak erre a célra (jogtalan ingatlan szerzés) csak Magyarországon engedélyezett jelzálog és „OPCIÓS” szerződések megkötésére szakosodott;
8. Követeljük, hogy szüntessék meg és számolják fel annak lehetőségét, hogy bank cégre, vállalkozásra vagy magánszemélyre engedményezzen tartozást vagy ingatlant! Az összes faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező, kilakoltató cégeknél azonnali hatállyal kezdeményezzék tevékenységük, működésük felfüggesztését, és vezetőik ellen teljes vagyonosodási vizsgálatot elrendelni szíveskedjenek, kiemelt figyelmet fordítva az OTP Faktoringra!
9. Követeljük, hogy azon negatív szereplők, akik részt vettek a kilakoltatásokban, kiszolgálóikat, csalókat, behajtókat, ügyvédeket, banki embereket, 5 évig, ill. a pozíciójuk ismeretében 10 évig tiltsák el a közügyek gyakorlásától, a kilakoltatott családoknak az elszenvedett sérelmeikért vagyoni kártérítésben (családonként 15 millió forint) erejéig kártalanítsák!! Követeljük ezen személyek teljes vagyoni felelősségre vonását.
10. Kérjük a Földhivatalokra is kivetni, hogy azonnali hatállyal függesszenek fel az 1997. évi CXLI. Törvény 47. §. (1) bekezdése alapján minden „Ingatlanra vonatkozó jogok bejegyzése iránti kérelmeket, eljárást.” Kérjük felhívni minden munkatársuk és az illetékesek figyelmét, hogy kiemelt gondot fordítsanak a csalások megakadályozására.
Kommentár nélkül néhány felvétel:
Van remény a kilakoltatások megakadályozására, de csak kellő összefogással megalapozott hatékony fellépéssel! A kilakoltatások megakadályozásában az legfontosabb, hogy a nehéz helyzetbe kerülő károsult időben jelezze a problémát az otthonvédők felé. Ebben komoly feladatunk, hogy ne csak várjuk a jelentkezőket, hanem keressük, biztassuk azokat a végletekig elkeseredett honfitársainkat, akik valószínűleg szégyellik önhibájukon kívül kialakult drámai helyzetüket. Figyeljünk a rászorulókra, életeket menthetünk meg!
Április 23-án, hétfőn az országban több kilakoltatási végzést is igyekeztek érvényesíteni, amelyek egy részét ügyvédek, jogvédők, civil csoportok próbáltak megakadályozni, többnyire sikerrel. Az emberi tragédiákra érzéketlen hivatalok, végrehajtó hibájából sajnos majdnem megtörtént a tragédia, mert a 3. számú felvételen látható hölgy, akit családjával együtt ki akartak lakoltatni, önkezével akart véget vetni az életének, amikor az utolsó szalmaszál is veszni látszott. Az ott lévő családtagok, otthonvédők akadályozták meg a tragédiát, és harcolták ki, hogy ne történjen meg a kilakoltatás. A példa is mutatja, hogy nem szabad eddig a pontig eljutni, időben, hatékonyan kell cselekedni.
Az elmúlt egy hét eseményei kommentár nélkül. A múlt hét csütörtöki kilakoltatás itt tekinthető meg:
A történtek rögzítését köszönöm Kőszegi Lászlónak (Hungária Tv) SoDI-nak, és az ULTIMÁTUM multimédiának, és mindazon médiáknak, akik hitelesen közvetítve az eseményeket segítettek a rászorultaknak!
Fontos, hogy országos szintű legyen a lakás és otthonvédelem megszervezése, szükség van minél szélesebb körű összefogásra.
Kérek mindenkit, hogy tájékoztassa a kialakult helyzetről környezetét, próbáljunk együtt, közösen összefogva segíteni a rászorultaknak!
Kapcsolat: rendszervalto.forum.06@gmail.com
Tisztelettel:
Tatár József
Nemzeti Hírháló - Szabad Riport Tudósító Iroda


Március 15-ig 330-an fagytak meg Magyarországon


Az idén vajon elég enyhe lesz e a tél !!!????
Mert a migránsokat elláták , de a magyar hontalant azt elkergették a segélyosztástól !!!!
|
Március 15-ig 142-en fagytak meg Magyarországon tavaly október 8-óta – tudatta a Magyar Szociális Fórum pénteken.
Az áldozatok közül negyven nő. A szabad ég alatt hatvanhatan hűltek ki, fűtetlen otthonukban pedig hetvenhatan lelték halálukat.
A MSZF emlékeztet arra, hogy a hivatalos nyilvántartásban nem szerepelnek a mentés közben, illetve a kórházba kerülésük után elhunytak. Az ő számukat a Szociális Fórum 180-ra-190-re becsüli. Velük együtt megközelítőleg 330 hajléktalan és elszegényedett, jobbára idős ember távozott az élők sorából a mögöttünk álló öt hónapban.
mszfszk.hu

Az idei szezonban vajon hány szegénnyel leszünk kevesebben . A rabló elit ezt be programozta, és ennek tényleg így kell lennie? Kevés a magyar , mégis sok a magyar , akkor nem a bankok vannak sokan , hanem a kamatok magasak, és a bankárok úszkálnak a tejben , a kánaán immár beköszöntött, de nem a magyarság részére, ők most léptek a kamatrabszolgaság békjóiba, és ha nem ölik meg a bankárokat , nincs is lázadás , nem is lesz földjük sem , de lakásuk sem . Én és egy jó pár honfitársunk azt hiszem szeretnénk ha a bankárok halálozási adataik is úgy 330 főre emelkedne. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése