2019. május 10., péntek

Fel – Támadunk !!!!










Fel – Támadunk !!!!








2019-04-23


István Sebestyén: FELTÁMADUNK!!! 

Facebook bejegyzés
Egy állam puccsra érettségének 4 sarkalatos tényezője
- rövidített bevezető -

Azon hazafiak, akik figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi politikai eseményeket, és a hazaiakat be tudjak ágyazni a geostratégiai folyamatokba, felismerik azt a periódust, amikor a belpolitikai folyamatok elérik azt a szintet, amikor a haza és a nemzet megmentése érdekében az államapparátusra, a politikai rendszerre és a politikusi osztályra csapást kell merni, új átmeneti kormányt kell alakítani, míg a következő 6 hónap alatt szabad választásokra kerülhet sor.
Azonban azok a személyek, akik világosan átlátják a helyzet halálos komolyságát kevesen vannak. Az ők véleményük, hogy már érett a helyzet egy államcsapás kivitelezésére, egyértelmű, de számos olyan a kormányzó párthoz tartozó személy van, akik azt mondjak, hogy semmilyen szükség államcsapásra, hisz minden a legnagyobb rendben van. Általában a kormányzó párt támogatói jóval többen vannak, mint azok a hazafiak, akik úgy látják, hogy akár egy államcsapással is, saját életüket, szabadságukat veszélyeztetve, de a politikai elitet el kell távolítani a hatalomból, vagyis a kormányt meg kell buktatni. Ezt az ellentmondást csakis tudományos megalapozottságú felmérésekkel lehet feloldani. A következőkben röviden vázolom, hogy melyek lennének ezek a felmérések, miként értékelnénk ki ezeket és miképp döntjük el végül is, hogy a helyzet puccsra érett vagy sem.
A következő 4 sarkalatos terület felmérése és ki értékelése elegendő információt fog nyújtani ahhoz, hogy meg állapíthassuk egyértelműen egy állam puccsra-érettségi fokát.

1. Politikusok lojalitásának megállapítása
A lojalitás vizsgálatát azért tartom fontosnak, mert amennyiben egy parlamentben, ill. a politikai elitben túl sok a többes lojalitású politikus, akkor az őshonos lakosság érdekei elsikkadnak a politikusi lojalitások útvesztőiben, és az ország megérett a puccsra. Ezen felmérésnék az eredménye is része a puccsérettség megállapításának. A lojalitás vizsgálatát egy kérdéslistával végezzük el. Ahhoz, hogy a megfelelő kérdéseket írjuk össze a politikusok sarkalatos erényeit meg erénytelenségeit írtam össze, és az ezekhez rendelhető al-erényeket, meg al-erénytelenségeket. Az al-erények es az al-erénytelenségekhez tesszük fel a kérdéseket. Nemcsak a lojalitást vizsgáljuk ezzel a módszerrel, hanem az alkalmasságot is. A jegyekkel megválaszolt kérdéseket kiértékeljük. A kérdések súlyát (fontosságát) a kérdező biztos ismeri csak.

2. A gazdaság stratégiai ágazatai
A stratégiai ágazatok magyar kézben lévőeknek kell lenniük. Ez a másik módszer, ami fontos puccsérettségi eredményt hoz. Ez már több éve készen van. A számítások azonban hasra csapott eredmények, mivel a stratégiai ágazatok adatai nem publikusak. Szükségünk lenne a minisztériumi adatokra, hogy az eredmény hiteles legyen. Stratégiai ágazatoknak nevezem azokat, melyeket minden kormánynak kötelessége garantálnia, hogy a nemzet ne szenvedjen semmiben hiányt. Például: Energia, élelmiszer- ellátás. Ezek alapvető stratégiai ágazatok. Itt is feloszthatjuk kardinális/sarkalatos, vagy másképp alapvető szükségleteket ellátó ágazatokra és ezekhez lehet rendelni al-stratégiai-ágazatokat. Gondolj arra, hogy a nemzeti-vagyont ki árusították: az egész élelmiszeripar haldoklik, fontos ágazatok egyáltalán nem léteznek, vagy külföldiek kezében van. Tehát az eredmény nagyon, vagy közepesen puccs érett, annak függvényében, hogy hányas súlyozott jegy lesz az eredmény.

3. Az állam területének elidegenítése
Egy másik terület, amit újra kell írnom kissé, de 2015-ben egy hosszabb tanulmányt írtam a témában Hegemonikus Hibrid Háború (HHH) címmel. Itt a migrációval foglalkozom. Egy a Szentgalleni Egyetemen működő Gazdasági Biztonságpolitikai Intézeten keresztül megszereztem a "Migráció mint fegyver" c. tanulmányt, amit a Pentagon rendelt az egyik amerikai egyetemtől. Ezt végig kell olvassam és a HHH cikkemet ezzel kiegészítsem, amennyiben új elemeket fedezek fel benne. Ugyanis legalább Palesztina elidegenítése óta tudjuk, hogy más országok is ki lehetnek téve ennek a veszélynek. A haza elidegenítése nemhogy a parlamentre nem tartozik, hanem még népszavazásra sem. A hazáért életüket áldozó ősök nem szavazhatnak, márpedig nekik lenne a leghitelesebb a szavazatuk. Tehát ebben a témában nincs népszavazás! Ameddig egy elidegenített ország nemzetének egy fia is él a világon addig annak küzdenie kell ősei által rájuk hagyott területek visszaszerzéséért.
A migrációnál rendkívül fontos különbséget tennie a migránsok kulturális távolságáról a befogadó ország őslakosságához képest. Teljesen idegen kultúrájú tömegek befogadása után a beolvasztásukhoz gyakran 500 év sem elegendő, habar egyes források szerint (svájci TV SF1 esti híradó) ez elegendő lenne. A tömeg száma is ebben az esetben rendkívül fontos: az összlakosságnak a 0,2% maximum. De meg mindig itt van a zsákbamacska: a népszaporulatuk lehet az őslakossághoz képest többszörös.
Itt viszont még nem tudom, hogy miképp lehet kvantifikálni (MENNYISÉGESÍTENI) ezt a folyamatot.
A ránkvándorlók mellett szükség van a régebben ránkvándoroltak és kulturális távolságuk miatt nem asszimilálódott etnikumokról. Szaporulatukat, amennyiben az őslakosok érdekeit alig képviselő kormányok mar több ciklus óta regnálnak, rejtett módon támogathatják. Ily módon elegendő egy generáció és a kultúralisan nem asszimilálható tömeg megsokszorozhatja a létszámát. Ez is egy orvgyilkossági kísérlet lehet az őslakós nemzet ellen. A végeredmény az is lehet, hogy az őslakós nemzet bizalma a kormányokban megcsappan, elszigetelve, magara hagyva és megfélemlítve érzik magukat a saját hazájukban, és tömegesen kezdenek kivándorolni. Az őshonos nemzet dereka, életereje megroppan.
Egy másik veszély is leskelődhet az őshonos nemzetre. Ez nem egyéb, mint egy ránkvándorolt idegen kultúrájú tömeg, mely képes párhuzamos társadalmat szervezni és beépülni az őshonos nemzet állami intézményeibe első sorban, és másod sorban a politikába. Elfoglalja a kormányzati pozíciókat első menetben, majd egy második menetben mar a vezető kormányzati pozíciókat sajátítja ki.
És mindeközben állandóan folyik a ködösítés, a parasztvakítás, az őshonos nemzet félrevezetése.

Ezeket a folyamatokat még nehezebb mennyiséggé tenni. Ezert egy demográfiai kutató intézetben szervezendő kutatási programban dolgozó kutatók feladata lenne.
Amennyiben egy országban a fentiekhez hasonló helyzet alakult ki, akkor ezen a területen is puccsra érett az állam, mely már nem az őshonos nemzet érdekeit képviseli.

4. Gazdasági - politikai - történelmi tényezők
A puccs-érettségnek vannak még gazdaság - politikai- történelmi megállapítási módszere is. Ez is mér 2012-ben elkészült, mikor figyeltem a román vétópuccsot. Ez az Antonescu-Ponta pártkoalíció győzelme után elindított vétó-puccs. Ezt a témát is én dolgoztam fel előszór, mivel a vétó-puccsal senki sem foglalkozott eddig. A vétó-puccs abban rejlik, hogy először el kell érni a 2/3-os parlamenti többséget. Ezután ennek birtokában elkezded a köztársasági elnököt, alkotmány bírákat, a bíróságot, stb. a saját, megbízható emberekre lecserélni. A románok abban tévedtek, hogy a folyamatot túlságosan felgyorsították és Basescu, akit a nép közvetlenül választott, sikoltásai Brüsszelig jutottak, meg Washingtonig. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, ugyanezt a folyamatot lassan vitte végbe és minduntalan a Fidesz 2/3-os választási győzelmére hivatkozva. Ettől függetlenül Orbán szintén vétó puccsot hajtott végre, csak ügyelt, amennyire tudott, hogy ne létpje át a libsi-világ ingerküszöb ét!
Tehát ez is a puccsérettség egyik felmérési területe, és az Orbán rendszer szinte követeli, hogy legyenek eltakarítva a hatalom közeléből is, és felelősségre vonva, vagyon elkobzás pedig beleértve hozzátartozóit is.

Összegzés
Amennyiben a fentebb felsorolt 4 sarkalatos puccsérettségi tényezőből legalább 3 a kötelező puccs meg szervezését és kivitelezését eredményezi, akkor feltétlenül a puccs megszervezésére kell koncentrálni.
Amennyiben a fentiek mindegyikénél mennyiséggé tett adatok az eredmények, pl. súlyozott jegyek az 1-10-es skálán, akkor 8-as jegyen felüli eredmény esetében feltétlenül, és késlekedés nélkül ki kell vitelezni az államcsapást.
Másképp az őslakos nemzet sorsa kétségessé válik, és a palesztinok, vagy az amerikai indiánok sorsa vár rájuk.

Dr. Ing. Sebestyén Teleki István, Zürich
2019 március 22. 




Népirtással vádolják a bankokat és a magyar kormányt Hágában! 



2018-12-08 netceleb.eu 

A Hágai Büntető Bíróság kérte Kásler Árpádot, hogy a BÁÉSZ feljelentését fordítsák le angol nyelvre. Kásler Árpád most rendelkezésre bocsátotta magyar és angol nyelven is a magyar kormány és a bíróságok, valamint a bankok ellen tett feljelentését, melyet a Hágai Büntető Bíróságra adott be korábban. 
A beadvány szövege: 
Nemzetközi Büntetőbíróság Főügyészi Hivatalának 
Hága Hollandia 
Tisztelt Főügyész Asszony! 
Szeretnénk az Ön figyelmét felhívni arra a népirtásra és emberiesség elleni bűntettre, melyet Magyarországon a lakosság számára hitelezést végző bankok vezetői és az őket felügyelő szervek vezetői, az ebben közreműködő közjegyzők, illetve a bűncselekmények kivizsgálását megakadályozó ügyészek, bírák és politikusok követtek és jelenleg is követnek el. Kérjük, hogy az elkövetett bűncselekmények miatt a nyomozást szíveskedjék hivatalból elrendelni. 
Tisztelt Főügyész Asszony, ezen feljelentésünket több száz ember felhatalmazása alapján tesszük meg a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete és a Haza Nem Eladó Mozgalom nevében. A felhatalmazást igazoló aláírásokat tartalmazó dokumentumokat és az ügyészségi feljelentéseink elutasítását igazoló végzéseket a feljelentéshez csatoljuk. Mire a tisztelt Bírósághoz beérkezik az angol fordítása a feljelentésnek, újabb aláírásokkal fogjuk megtámogatni beadványunkat. 
NÉPIRTÁSSAL VÁDOLJÁK A BANKOKAT ÉS A MAGYAR KORMÁNYT HÁGÁBAN!

Tisztelt Hágai Büntető Bíróság! 

Bankárok az általuk irányított pénzintézetek hitelezési tevékenysége során az embereket megtévesztve csalássorozatok elkövetésére alkalmas szerződések kötésével az adósok százezreit semmizték ki, és ezzel őket olyan súlyos nélkülözésnek tették ki, amely az adósok életfenntartását fizikailag veszélyeztette, illetve tette lehetetlenné, a gyermekvállalást megnehezítette, illetve megakadályozta, továbbá a megfizethetetlen adósság elől az országból elmenekülni nem tudó adósok ezreit hajszolta öngyilkosságba, valamint százezreket az ország elhagyására. 

Magyarországon 2005-ik évtől kezdődően tömegével kötöttek a kereskedelmi bankok un. deviza alapú hitel-, illetve lízing szerződéseket a lakossággal. A szerződések alapján a bankok a hiteleket Magyarország törvényes fizetőeszközében, forintban folyósították a hitelfelvevők részére, szintén forintban történt meg a lízingszerződések esetén a lízingtárgyak megvásárlása a bankok részéről. A tartozást a hitelfelvevők, illetve a lízingbevevők szintén forint pénznemben voltak kötelesek megfizetni. 

A hitel, illetve lízingszerződések azonban tartalmazták azt, hogy a bankok a tartozást devizában- svájci frankban, euróban, illetve japán jenben - tartják nyilván. A szerződés kikötésével ellentétben azonban a bankok nem nyilvántartották a forint tartozást a nyilvántartási pénznemként megjelölt devizában, hanem a folyósítás napján a tartozást átszámították devizára, és a tartozást ezt követően svájci frank, euró, illetve japán jen pénznemben keletkezett tartozásként kezelték. 

Deviza ténylegesen egyetlen szerződésben sem szerepelt, devizát a bankok nem bocsátottak az adós rendelkezésére, illetve nem vásárolták devizáért a lízingtárgyakat, a szerződésekkel kapcsolatosan deviza átadásra, illetve vételre vagy eladásra egyáltalán nem került sor sem a bankok részéről, sem a bankok és a hitelfelvevők között. 

A szerződés megkötését követően a bankok azokat egyoldalúan módosítva a tőketartozás, illetve a törlesztő részletek összegét folyamatosan emelték. Ennek során azt a látszatot keltették, mintha a tartozás összege annak folytán emelkedett volna, hogy a forint árfolyama a nyilvántartási pénznemhez viszonyítva csökkent. Ténylegesen azonban az árfolyamváltozásnak a tartozás forint összegére hatása nem lehetett volna, hiszen a deviza mindössze nyilvántartási pénznem volt, és nem a tartozás tárgya vagy jogalapja. 

Arra hivatkozni nem lehet, hogy a devizában meghatározott pénztartozást a Polgári törvénykönyv 231. §-a értelmében forintban átszámolva kell megadni,ugyanis a devizaösszeg kölcsön jogcímen bocsátandó rendelkezésére az Adósnak, s ezek után az Adós köteles azt visszafizetni. 

Tehát a Bank nem pénztartozást adott meg az Adósoknak, hiszen nem volt pénztartozása az emberek felé, valami ellenében, hanem pénzkölcsönt kellett volna hogy nyújtson egy szolgáltatás keretében. 

Ezért a Banknak nincs arra lehetősége, hogy a devizát forintba átszámoltan bocsássa az Adós rendelkezésére, ha mégis ezt teszi, akkor nem hitelfolyósításról van szó, hanem vételár folyósításról. Hiszen az Adós a futamidő alatt, mint pénztartozást fizeti meg a devizát forintban, mivel a tartozása devizában van meghatározva. De ez nem válik pénzkölcsön tartozássá, ez esetben pedig kölcsönkamat nem számolható fel! Ami miatt jogot formálnak a kamatra, az a valóságtól eltérő könyvelése a megtörtént eseménynek: azaz a folyósított vételár hitelfolyósításként történő könyvelése, és a devizaösszeg hiteltartozásként való nyilvántartásba vétele. 

Ehelyett vételár folyósítást kellett volna könyvelni, mert a gazdasági esemény a devizaösszeg vételárának folyósítása volt. Ennek ellenében, adásvételi szerződéssel lehetett volna a deviza ellenérték megfizetését és kereskedelmi árrést követelni, de nem ezt tették. 

Mivel nem a valós eseményt könyvelték le, hanem a szerződés tárgya szerint kölcsönfolyósítást ezért csalást követtek el. 

A hatályos törvényhelyek, amelyek a pénzkölcsön nyújtást szabályozzák, nem adtak lehetőséget a deviza ellenében történő forint folyósításra. 

A megtévesztésekkel az erősödő deviza és a soha át nem adott devizára felszámolható kölcsönkamat egyidejűleg lett követelve, mellette a vételi árfolyamon történő forintfolyósítás és a havi törlesztő részlet eladási áron történő megfizetése közti árrés is felszámításra került, valamint a kezelési költségekre is felszámolták sok esetben az árfolyam különbözetet. 

Ha csak a törvényi tényállás szempontjából vizsgáljuk, akkor ezzel tévedésbe ejtették, tévedésben tartották az Adósokat , és ezáltal kihasználva őket , anyagi kárt okoztak nekik , de valójában ettől sokkal többről van szó. 
Az emberektől elvették az újrakezdés lehetőségét, az élethez és a mindennapi megélhetéshez való jogot, az emberek nyugalmára és életére törtek az ellehetetlenülés eszközét használva ehhez. 

A törlesztő részleteknek a bankok általi folyamatos egyoldalú emelése folytatódott abban az időszakban is, amikor a forint árfolyama a nyilvántartási pénznemhez viszonyítva erősödött 
A Bankok felszámoltak az adósok terhére különböző, ténylegesen fel nem merült költségeket, valamint a forint és a nyilvántartási pénznem eladási és vételi árfolyama közötti árkülönbözetet is, annak ellenére, hogy a szerződések alapján létrejött jogviszony során sem deviza, sem pedig valuta eladásra és vásárlásra vagy konverzióra egyáltalán nem került sor. 

A bankok a tartozások összegét minden esetben egyeztetés nélkül, a saját nyilvántartásaik alapján egyoldalúan állapították meg, annak okáról az adósok felé ellenőrizhető módon be nem számoltak, az adósoknak semmilyen lehetőséget nem biztosítottak arra, hogy a bankok megállapításának helyességét ellenőrizzék, vagy vitassák. 

Az Adósok tartozása és a törlesztő részletek a tartozás rendszeres törlesztése ellenére is folyamatosan nőtt a deviza erősödése miatt. 

Néhány éven belül a bankok tisztességtelen eljárása következtében az adósok havi törlesztőrészlete jelentősen, az eredeti induláshoz képest a kétszeresére-háromszorosára emelkedett. 

Figyelemmel arra, hogy Magyarországon a nettó átlagjövedelem havi 150 ezer Ft körüli összeg, (kb. 500 eu) amely a megélhetési költségeket figyelembe véve éppen csak elegendő az elengedhetetlenül szükséges költségek fedezésére, a törlesztőrészletek egyoldalú és nagy mértékű emelése következtében azokat a lakosság nagy része még súlyos fizikai nélkülözés árán sem volt képes tovább fizetni. 

A lakosságnak a bankok tevékenysége miatti eladósodottságát jelzi, hogy a kevesebb, mint 10 millió lakosú Magyarországon több mint fél millió olyan devizaalapú jelzáloghitelt tartanak nyilván, melyben az adós ingatlanára a bankok jelzálogjogot jegyeztek be. Közülük már több mint százezren kilencven napnál régebb óta nem fizetik a hitelüket, így esetükben a bank akármelyik pillanatban felmondhatja a szerződést. 
(...) 







Nyolc éve ugrott ki az ablakon Stiaszni Éva devizahiteles munkásnő. 
A metróvezető munkásnő nyolc évvel ezelőtt kivetette magát óbudai lakásának ablakából, amikor kilakoltatói rátörték az ajtót. 
Az egész országot megrázó eset 2011. október 6-án történt. Az 51 éves Stiaszni Éva nem tudta fizetni devizahiteles törlesztő részleteit. Voltak hónapok, amikor egyetlen fillért sem kapott kézhez a fizetéséből, mert egész járandóságát levonták tartozás címén. Három munkát vállalt, mégsem keresett annyit, hogy törleszteni tudja 2006-ban felvett 4,8 millió forintos tartozását, melyet 2007-ben kiváltott egy svájci frank alapú 5,5 millió forintos hitellel. A Reiffeisen Bank felmondta a szerződését. A földhivatali tulajdoni lap szerint tartozása 134.618 forint főkövetelésből és járulékaiból állt. Soha, senkinek sem panaszkodott, és nem is kért segítséget - mesélte édesanyja és lánya. 
Lányának küldött utolsó SMS-üzenete így szólt: "Nagyon szeretlek, de már nem bírom ezt az igazságtalanságot. Bocsáss meg nekem!" 
Október 26-i temetése társadalmi tiltakozássá vált a történtek miatt annak dacára is, hogy a hatóság megakadályozta a sajtó részvételét az eseményen. A gyászmenetben több százan vonultak föl kezükben Stiaszni Éva mosolygó arcképével, és feliratával: Halálba kergették a bűnösök. 
(Egri Erzsébet - Facebook



Pár napja a ZDF német közszolgálati televízió vizsgálta, hova tűnnek el az uniós pénzek egyes kelet-európai országokban. Ellátogattak Romániába, Csehországba és Magyarországra. Ebben a videóban csak Magyarország szerepel magyar felirattal. Érdemes megnézni, sőt osztani is!







Meghalt egy ember. Kínok között, üvöltve…





Meghalt egy ember. Kínok között, üvöltve halt meg.
Vért hányva, csillapítatlan fájdalomban fetrengve szenvedett. Órákig. Egy kórházi folyosón.
Már van közlemény is. A beteg menthetetlen volt. Nem lehetett megmenteni az életét.
Elhiszem.
Az emberségét meg lehetett volna menteni.
A méltóságát meg lehetett volna menteni.
A közlemény azt mondta: a kórház nem hibázott.
Nem hibázott, amikor átnéztek a fájdalomtól üvöltő emberen.
Nem hibázott, amikor nem enyhítettek a szenvedésén.
A kórházi protokoll.
Minden rendben volt. Mindent jól csináltak.
Egy ember a folyosón haldoklott órákig, embertelen kínok közepette ott, ahol segítséget remélt. És nem kapott segítséget.
Egy közleményt kapott, hogy minden rendben.
De akkor már halott volt. Akkor már nem ordított és nem hányt vért. Akkor őt már nem érdekelte, hogy minden rendben volt.
Miniszterek és államtitkárok sora fotózkodik boldogan a csillogóra felújított kórházakban. Pózolnak a szép, új ágyak mellett, hordákban állják körbe az új berendezéseket.
És kampányolnak vele. Hogy lám, törődünk veletek. Mindent megteszünk értetek. Fontosak vagytok. Semmi pénzt nem sajnálunk, hogy jobb legyen nektek.
Az nincs rajta azokon a fotókon, hogy azt a pénzt az Unió adta. Hogy azt a pénzt semmi másra nem lehetett elkölteni, mint amire adták. Nincs rajta a fotókon, hogy azt a pénzt nem tudták ellopni, szétosztani maguk között.
Azokon a fotókon tisztaság van, mosolygó politikusok, hófehér ruhában segítőkész orvosok, a biztonság nyugalmában lubickoló betegek vannak.
Olyan fotó nincs, amin mocsokban fürdő vécék vannak.
Olyan fotó nincs, amin saját szarukban, hugyukban fetrengő betegek vannak.
Olyan fotó nincs, amin a kórházak eldugott, demens osztálynak csúfolt alagsori pokol-bugyraiban nyöszörgő öregek vannak.
Olyan fotó sincs, amin stadionokra, új szolgálati autókra, felújított várbeli luxusra, selyemtapétára, magánrepülőgépre költött milliárdok vannak.
Olyan fotó nincs, amin parókiák felújítására, templomok építésére, külföldön élő emberek gazdagítására, más országok nyugdíjasainak eltartására költött milliárdok vannak.
Olyan fotó sincs, amin az ellopott, külföldi magánszámlákra rejtett, magánvagyonok vannak. Közpénzből.
Csak kihízott, vigyorgó politikusok és őket fedező haszonlesők vannak. Csak mindent megmagyarázó szóvivők, sértett közlemények vannak. Hogy minden rendben volt, minden szabályos volt. Minden jól van így, ahogy van.
Csak kiégett, túlhajszolt, robot-üzemmódban működő egészségügyi dolgozók vannak. Csak kialvatlan, a tehetetlenségtől zombivá tompult orvosok vannak. És eleve pályaalkalmatlan, eleve embertelen lények vannak. Az előbbiek igyekeznek átvenni a terheket az utóbbiaktól. Mert kirúgni nem lehet őket, kell a munkaerő. És még jobban kiégnek, mert kevesen vannak, mert nincs felszerelés, nincs pénz, nincs idő, nincs elég szakember.
Nincs felelős. Minden szabályszerű volt. Az ember úgyis meghalt volna, menthetetlen volt.
A kórház folyosójára hányt vért majd felmossa valaki. Talán a véres lepedőt is ki lehet mosni. A fájdalmas üvöltést el lehet felejteni. Minden megy tovább a maga útján.
A miniszterelnök, miniszterek, államtitkárok ezután is kapnak külön szobát. Nem kell fél napig várniuk a retkes műanyagszéken, vagy a földön ülve. Őket azonnal megvizsgálják, lesz szabad berendezés, műtő, tiszta ágynemű. Értük mentőhelikopter érkezik egy csuklótöréshez is.
Minden rendben van, minden szabályszerűen történt.
A stadionok világítását esténként bekapcsolják, a gyep fűtése gond nélkül működik. A csúti elégedett böfögéssel dől hátra a repülőgép ülésében. A gázszerelő luxusgépén van pezsgő és kaviár. A parókakészítő meg tudja venni a kubai szivart. A politikus anyja megkapja a százmilliós támogatást a disznótelephez. A külhoniak szavazatát meg tudják fizetni. A papok kampánybeszédét meg tudják vásárolni. Az úri kölykök mehetnek táborozni. Minden rendben van.
A többieknek – fideszeseknek és ellenzékieknek meg azoknak, akik szarnak a politikába – ezután is lehet üvöltve haldokolni a kórház folyosóján. Vagy a nedves, szürke lepedőn. Csupaszon, megalázva, kiszolgáltatottan. A demens osztályon, katéterrel a hólyagjukban, zombivá szedálva. Vagy a saját otthonukban, mozgásképtelenül, segítség nélkül.
A többiek – fideszesek, ellenzékiek és azok, akik szarnak a politikára – továbbra is kivárhatják azt a pár hónapot, vagy évet a csípőprotézis-beültetésig, a gerincműtétig, a hályogműtétig. Más országokban is vannak várólisták. Más országokban is vannak kórházi fertőzések, penészes falak, szétrozsdásodott, gombától szürke mosdók, patkányok, tetvek, rüh, kórházi fertőzések. Máshol is százhúsz beteg jut egy nővérre, ötszáz beteg egy orvosra, máshol is a szutykos padlón alszanak a szülők a beteg gyerekük ágya mellett, hogy ők pelenkázhassák, fürdethessék a kicsit.
Minden szabályosan történt, a sorok összezárnak, a közlemények megíródnak, mindenki megnyugszik.
Csak egy ember halt meg. Csak órákig üvöltött fájdalmában és senki nem volt, aki enyhített volna rajta.
Nem történt semmi különös. Csak haldoklik egy ország. Csendben, nem üvöltve.
A Viktorunk azért jár ki Gráczba , hogy ne tudja milyenek a körülmények a hazai egészségügyben !!!
És különben is a vakoló páholyok agymosodája a felső elitnek Gráczban van !!
Kimennek megkapják az agymosást , és az utasításokat , hogy most miben kérik a segítséget , hogy simán leraboljanak bennünket !!!
Nem véletlenül kellett a stadionokat rohamléptekben kiépíteni , a betelepülő csámpások polgárháborús helyzetet idéznek elő , a nép leszerelésére , a kész koncentrációs táborok fogadó készségét el kellett érni mindenek terhére , így az egészségügy , oktatás , a bérek felzárkóztatása , nyugdíjak kompenzálása a kilakoltatások felgyorsítása , stb mind azt szolgálja , hogy a végjátszmában itt a nagy kazárbirodalom megalakulhasson !!
Vajon hány atomfegyverrel tartják sakban ezeket a fülke forradalmárokat ?????
És a vegyi biológiai fegyverek mi a fenének kellenek a magyar ugar feltörésére !!!!
A fegyver raktáraik hány % - ig vannak feltöltve , és mikorra időzítik a polgárháború kirobbantását ???
Milyen balekokat képeztek ki biorobotnak ???
Hány -féle MAJDAN támadást eszeltek ki , és melyik vakoló páholyban folyt a balekok biorobottá képzése ????
Orbánt likvidálják , vagy csak megfosztják , hatalmától ???
ÉS most melyik kettős állampolgárt treníroznak Orbán helyére ??? Van egyáltalán egy elfogadható jelöltük , vagy polgárháború , és aki marja kapja van ott épp elég lámpavas had lógjanak a bő gatyák !!!

Fake news, deep fake, agyemuláció, humanoid... / 21VloG - 28. rész




Hogyan válhat istenné egy hazug és korrupt politikus? / 21VloG




Hamarosan Istent játszhatnak a gazdagok? / 21VloG - 15. rész https://www.facebook.com/vonagabor/videos/973406439527095/






A LOTTÓ EGY NAGY CSALÁS? AVAGY A LOTTÓ A SZEGÉNYEK ADÓJA












A lottóval kapcsolatos „összeesküvés elméletek” időről időre felmerülnek. Nézd meg az oldalon lévő videót! ÉRDEMES!

 
Mostanában egyre gyakrabban. Talán nem véletlenül. Abban az időszakban is voltak problémák, amikor még kézi húzással választották ki a számokat, de miután áttértek a gépi „húzásra”, egyre több emberben merül fel a gyanú: talán csalnak a lottóval.

A napokban a KomlóMédia oldalán is foglalkoztak a témával. Az ő cikküket alább változtatás nélkül közöljük:
A lottó talán egy nagy csalás, mert géppel húzzák
A mondás szerint: a lottó a szegények adója. Ezen cikkünk megírására azért került sor, mert szerkesztőségünkbe érkezett egy komlói lakótól egy levél, miszerint a lottó egy csalás. És érveivel valahol nagyon is a gyanút alapozta meg.
Levélírónk a gépi húzást kifogásolja, mert szerinte az nagyon is befolyásolható. Csak akkor hinne benne, ha minden egyes húzást kézzel tennének meg. (ott is lehetséges a csalás – melegebb golyók…, de talán tényleg kizárt a technikai beavatkozás-a szerk.)
Azt állította, hogy matematikailag szinte lehetetlen, hogy egy évben pl. 2014-ben tizenegyszer egymás mellett legyen két szám. Így elsőre rá vághatnánk, hogy miért ne. Aztán munkatársunk a levél átvétele után egy héttel a postán járt és mondja, hogy nem tudja mit mondjon, de a héten is tényleg egymás mellett van két szám. Akkor ezzel nem foglalkoztunk, mert, bár a matematika valószínűségszámítás szerint is túlságosan sok, hogy 52-hétből 11-szer ilyen legyen.
A levélíró tovább megy: szombaton 17:30-ig lehet venni szelvényt. A lottó történetében a számítógépes rendszerig időben nem állt rendelkezésre semmilyen kiértékelő rendszer a beérkezett szelvények irányában.
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.netextra.hu/newsletter/
Jelenleg ez nem így van(!) – olyan gyors és magas fokú a számítógépes kiértékelő rendszer, hogy percek leforgása alatt tudni lehet, hogy mi az az 5 szám amit, ha kihúznak nem lesz 5-ös a lottón, ill. ugyanez a rendszer azt is ki tudja értékelni percek leforgása alatt, hogy melyik legyen az az egy szelvény ami nyertes legyen a héten, vagy netalán 2 ötös legyen a héten…
A hivatalos húzásig két óra áll rendelkezésre, hogy felkészüljenek, ha csalni akarnak.
Levélírónk azt is leírta, hogy gépi húzásnál zárt rendszerben pörögnek a „pingpong” labdák. A beavatottak nyugodtan megjelölhetik (mivel van idejük!) a kiválasztott 5 labdát. Ez lehet radioaktív módon, „cinkelni”, anyagában változtatni, vagy egyszerűen a labdán lévő szám összetétele olyan anyag, ami a kiválasztó rendszert a megfelelő időben aktiválja.


A golyók az emberi szem számára gyors összevissza mozgásban elkezdenek a nagy nyilvánosság előtt az átlátszó gömbben pörögni.
Ez a mozgás csak az emberi szem számára gyors és összevissza mozgás. A mai technikai feltételek mellett elkapni, odaszívni a megfelelő pillanatban a megfelelő pingpong labdát nem nagy feladat. Ne feledjük, hogy a belső embernek csak meg kell jelölnie az emberi szem számára nem látható módon az 5 kiválasztott labdát és a kiválasztó rendszernek az érzékelés pillanatában oda kell szívnia a labdát. Egy mérnök barátunkkal beszélve elmondta, hogy elég egy gyors (már másodpercenként billiót is rögzítenek) kamerát teleobjektívvel felállítani (talán ezt lehet a stáb kamerájaként is álcázni. a szerk.) és a szívóegység előtt elhaladó labdákat rögzíteni és egy számítógépes rendszeren kiértékelni az elhaladó labdákat és a megfelelő elhaladásakor beindítani a légszivattyút. Itt se feledjük, hogy csak a szemnek gyors a mozgás, a technikának ezt lekövetni egy állapotos lajhár mozgásának felel meg. A visszatartott haszon miatt nagyon is megéri ezt megbundázni, és amikor csak lehet géppel húzni a „szerencsés” 5 számot.
Cikkünk nem bizonyító erejű, de mindenki döntsön belátása és nyereménye tükrében.

És még van két érdekes hozzászólás is. Íme (a videó után folyt.):

Egy "érdekes" felvétel. A videó kísérő szövege: Előbb írták ki a szerb lottóhúzáson a képernyőre a számokat, mint, hogy kihúzták volna őket a műsorban. A sorsolásról készült felvételen látszik, hogy az első három szám kihúzása még rendben zajlott, majd negyedikként a 27-es számú golyót húzták ki, ám a képernyőn a 21-es szám jelent meg. Ezt követően gyorsan megjelent (ötödikként) a 27-es is, holott akkor még nem is húzták ki az ötödik golyót. Az ötödikként kihúzott nyerőszám a 21-es lett, éppen az a szám, amely 33 másodperccel korábban már megjelent a képernyőn.


Botrány a szerb lottóhúzáson - LOTO SRBIJA / NAMESTALJKA 2015





Kerékbilincs kiiktatása 5 perc alatt





Pénz a semmiből! Avagy a modern pénzcsinálás titkai! P T K







Épp most készülnek utcára tenni egy zsámboki 9 gyermekes családot. Krisztina története több, mint szívbemarkoló




A gyerekek mindent tudnak, azt is, hogy májusban árverésre kerül Zsámbokon a házunk, de ezen már nem tudunk változtatni. Az utcán nem élhetünk, az anyaotthonba nem lehet velünk a férjem, egyébként is várólista van, csakúgy, mint a családok átmeneti otthonában. A napok múlásával egyre nehezebb súly nehezedik ránk, nem tudom elképzelni, hogy előfordulhat ma Magyarországon, hogy a gyerekeket elvegyék tőlünk, mi meg hajléktalanok legyünk!” Krisztina történetéhez hozzá tartozik, hogy 8 gyermekkel egy bántalmazó, szenvedélybeteg férjet ott hagyva változtatott az életén. Talán a sors kárpótolni akarta, hogy 8 gyerekkel új életet kezdetett jelenlegi férjével, akitől született egy közös gyermekük.
Ám visszaköszönt életükben a múlt, mert a korábban felvett lakáshitelüket a volt férj nem törlesztette. Krisztina ugyan csak adóstárs volt, ennek ellenére 4-5 millió forintot visszafizetett, de mindenki előtt ismert, hogy milyen mértékben emelkedtek a törlesztő részletek, és ehhez még jöttek a közüzemi számlák, a nap megélhetésről már nem is beszélve.
Önkormányzati lakás nincs, házat venni nem tudnak, a hatóságok pedig tudatták velük: amennyiben nem tudják megoldani a helyzetüket, kiemelik a gyerekeket a családból. Segítség helyett volt olyan hivatalos személy, aki azt tanácsolta, hogy vegyen fel hitelt a nagyfia!
 Egyetlen halvány reménysugár csupán az a tény, hogy Krisztina gyermektartást sem kapott az elmúlt évek során, a végrehajtó szerint több mint kétmillió Ft-hoz juthatnak az árverezés után, persze ebből az összegből még nem tudnak Zsámbokon vagy a környékén házat venni, de bérelni igen. Krisztina: „Csak annyi segítséget szeretnénk kapni, amivel el tudjuk kezdeni az életünket, muszáj ezt a súlyos krízist megoldanunk!
A család arra kér minden jó szándékú olvasót, hogy támogassa a lakhatásukat, a legcsekélyebb összegért is végtelenül hálásak.
Köszönet a család nevében is! Itt olvashat a támogatás módjáról: ITT 


Nyár van nyár kakuk szól már a fákon ….


Izrael kész hadat üzenni Libanonnak 

Sőt kiiktatni az orosz S-300-as rakétavédelmi rendszert Szíriában, ha ez kell.... - közölte az izraeli tábornok a szomszédaival kapcsolatos politikát...

"Ha szabad mozgásunkat fenyegetve érezzük, akkor kiiktatjuk a fenyegetést. Tudjuk, hogy hogyan tegyük" - mondta Yoel Strick tábornok az Ynet News-nak, hozzátéve, hogy Izrael hamarosan "fejlett fegyverrendszereket fog telepíteni", hogy biztosítsa, hogy továbbra is akár megsértse a szomszédos államok légterét és támadásokat indíthasson Szíriában büntetlenül. 
Ha a szíriaiak orosz S-300-asokat használnak a gépeink ellen, akkor mi kiiktatjuk őket és ez a részünkről teljesen legitim művelet lesz

Ha a szíriaiak orosz S-300-asokat használnak a gépeink ellen, akkor mi kiiktatjuk őket és ez a részünkről teljesen legitim művelet lesz.

Bár tudomásul veszik, hogy egy ilyen drasztikus lépés károsíthatja Tel Aviv kapcsolatait Moszkvával, Yoel Strick kifejezte reményét, hogy erre nem fog sor kerülni.

Visszaemlékszünk, hogy tavaly szeptembr közepén az izraeliek segítségével lőtték le az orosz IL-20-as repülőgépet Szíria légterében, 12 katona halálát okozva és Oroszország támogatta a Szíriai Arab Köztársaságot az S-300-as rakétavédelmi rendszer telepítésével.

A Hezbollah elválaszthatatlan Libanon államtól - ez is tény - hiszen a militáns csoport jelen van politikailag és katonailag is Libanonban.

"Ha rajtam múlna azt ajánlanám, hogy indítsunk háborút Libanon és a Hezbollah ellen. Nincs kétségem afelől, mi lenne a kimenetele: egy elsöprő és egyértelmű győzelem." (Ford: SBG Buddha - VilagHelyzete) 







Malév-katasztrófa anno 1975




Még ma sem zárult le megnyugtatóan a Malév 1975. szeptember 30-án tengerbe zuhant, Budapest–Bejrút járatának ügye. A tizenegy magyar és közel ötven külföldi áldozat halála utáni, máig tartó titkolózások megerősítették a gyanút, hogy a tisztázatlan összetétel?
rakománnyal megterhelt TU-154-es háborús cselekmény résztvevője és áldozata lett. Az áldozatok hozzátartozói kegyeleti okokból is ragaszkodnak az ügy újbóli kivizsgálásához, és a felelősök törvény elé állításához. "Meggyőződésünk szerint háborús bűncselekmény történt, és ez – mint tudjuk – nem évül el" – mondta lapunknak Bánk Attila, az ügyet felkaroló Magyar Vidék Pártja (MVP) elnöke.


Titokban készült felvétel a hetvenes évekből. Malév-rakomány Fotó: Archív
"Lassan nyílott az ajtó, és amikor megláttam a két Malév-alkalmazott arcát, rögtön tudtam mi történt. »A gép a tengerbe esett, de folyik a mentés« – közölték. Én azonban tisztában voltam azzal, hogy minden hiába" – emlékszik vissza a történtekre Kvasz Károlyné, a tragédiában elhunyt másodpilóta felesége. Kvasz Károly harminchat éves volt akkor, amikor kétéves fia árván maradt itthon, de a legidősebb magyar áldozat is csak a negyvenharmadik életévét töltötte be: megtört, ígéretes életpályák, fájdalom és szenvedés egy felelőtlen döntés következtében. A magyarokon kívül kettő finn, egy szaúd-arábiai, egy egyiptomi, egy angolai, két francia állampolgár, valamint négy francia apáca, egy brit család, valamint több mint harminc libanoni arab férfi fizetett életével az útért.
A politika árnyékában
"Egy repülésirányító ismerősöm szolgálatban volt a gép indulásakor. Négyszemközt elmondta, nyilvánosság előtt azonban nem vállalja, hogy a Malév telefonon kapott figyelmeztetést: ne küldje el a gépet a háborús térségbe. Az utastér egy részét is elfoglaló, leplombált ládák tartalmával nyilván a palesztinokat támogattuk" – mondta lapunknak Kvasz Károlyné. A tragédia előtt egy nappal, szeptember 29-én nyílt meg a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) budapesti irodája, ami miatt hazánkba
látogatott Khaled Fahoum, a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke, Jasszer Arafat helyettese is. A tervek szerint a Malév 240-es, szóban forgó bejrúti járatán utazott volna vissza – azonban sűrűn előfordult akkoriban, hogy egy-egy "körözött" személy több utaslistára is bejelentkezett. Így történt végül, hogy egy másik járattal távozott. A mintegy százhatvan fő számára készített Tupoljeven gyanítható okok miatt csak hatvanan utaztak: az utastér egy részét gyárilag lezárt ládák foglalták el. "Videoton alkatrészeket is viszünk Bejrútba" – emlékszik vissza Kvasz Károlyné, férje otthon elmondott szavaira, azonban mindenki sejtette, hogy valójában nem Videoton HIFI-hangfalak alkatrészeiről van szó. Németh László, aki jelenleg az angol férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, 1975-ben fiatal légikísérő feleségét veszítette el a repülőgépet ért csapás miatt, lapunknak így nyilatkozott: "Bizonyítékaim vannak arra, hogy a Malév abban az időben rendszeresen fegyvereket szállított polgári járatokon. Ezeket a szállítási okmányok meghamisításával, más áruként tüntették fel." 


Kvasz Károlyné 
A gép indulását háromszor halasztották el aznap. Egyes vélemények szerint ennek politikai okai is lehettek, hiszen a háborús helyzet miatt a keletnémet Interflugon és az osztrák AUA-n kívül az összes többi légitársaság felfüggesztette libanoni járatait. A gép délután öt óra helyett végül este tizenegy tájban hagyta el a magyar légteret, éjfél után pedig a bejrúti légikikötőtől mintegy tíz kilométerre – állítólag – hirtelen megszakadt a rádióösszeköttetés az irányítótoronnyal. A pilóták beszélgetését rögzítő magnófelvételek alapján pontos képet lehetne rajzolni arról, mi történt, azonban a Philips márkájú rögzítő készülék az érintett frekvencián "hirtelen meghibásodott", így a magnófelvétel nem került elő. Ez azért érthetetlen, mert a közeli ciprusi bázisról (Akrotiri) rövidesen helyszínre érkező C-130-as Hercules angol legénysége pont azon a frekvencián kommunikált a toronnyal. További érdekességeket tudunk meg Kvasz Károlynétól: "Még aznap, vagyis szeptember 30-án közölték, hogy nincsenek halotti anyakönyvi kivonatok. Egy ideig azt is mondták, hogy kiemelték a tengerből a tetemeket, és majd itthon temetik el őket, de miután az egyik hozzátartozó ragaszkodott ahhoz, hogy meggyőződjön majdan a koporsók tartalmáról, elálltak ettől a tervtől. Ehelyett egy emlékm? felállítása mellett döntött a Malév a Farkasréti temetőben" – mondta.

Még a tragédia reggelén egy TU-134-es szállította ki a helyszínre annak a nemzetközi vizsgálóbizottságnak magyar tagjait, amelynek libanoni vezetője (Ali Al Halawi) és három libanoni tagja mellett öt magyar, két orosz, két brit tagja is volt. "A bizottság megállapította, hogy a repülő ismeretlen okokból történő robbanás következtében zuhant a tengerbe – mondta lapunknak Németh László, aki a bizottsági jelentés másolatának is a birtokosa – és hogy nem tudják, miért zuhant le. Ehhez képest több mint érdekes, hogy annak az angol C-130-as Herculesnek a pilótáját, aki a tragédia után két és fél órát körözött a helyszínen és 250 lábra is
leereszkedett a történtek szemrevételezése végett, meg sem kérdezték. Huszonhét év után én voltam az első, aki az ügyből kifolyólag Mike Dikson kapitány nagy csodálkozására lakásába bekopogtam " – tette hozzá Németh. Németh László nyomozódása alapján kiderült az is,
hogy időközben eltűnt az utaslista, a kargo-terhelés papírja és még "millió-egy irat". Hasonlóképpen nem került elő a HA-LCI lajstromjel? TU-154-es MSZRP típusú fekete doboza sem, pedig a viszonylag sekély, part menti tengerben nem lehetett (volna) olyan nehéz felszínre hozni. A roncsok is a víz alatt maradtak, pedig ezek egy részének a felhozatalára információink szerint ajánlat is érkezett a Brit Királyi Haditengerészet részéről. A vizsgálat eredményét mintegy összegezve, az MTI 1975. október 23-án megjelentetett rövid közleménye szerint "a katasztrófa okának meghatározását elősegítő, a repülőgép fedélzetén lévő baleseti adatrögzítő berendezések felkutatásának, felszínre hozásának és kiértékelésének nincs valószínűsége".
A pénz nem beszél
A fekete doboz megtalálása a Malév részéről azért sem volt kívánatos, mert ha bebizonyosodik, hogy a gép háborús esemény áldozata lett, akkor az angol Lloyd biztosító mentessé válik a biztosítási díj kifizetésének kötelezettségétől.

"A repülőgép 186 millió forintnak megfelelő akkori valutában volt biztosítva. Nálam van a Malév 75–76-os főkönyve, amelyben az áll, hogy ebből csak 86 millió érkezett meg a Malévhez – részemről ez azonban csak egy mellékága a történetnek. Érdekes azonban, hogy azok az emberek, akik fegyvercsempészéssel magas profithoz juttatták a szocialista államot, még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy az áldozatokat hazaszállíttassák, és tisztességgel eltemessék. Nagyon sok ember van, akinek a családját anyagilag is tönkretette a tragédia. Nekem anyagi problémáim nincsenek, és az a célom, hogy ezt az ügyet emberhez méltóan lezárhassam valaki felé, akit nagyon szerettem" – fogalmazott Németh László, aki a tragédiában huszonnégy éves, légikísérő feleségét veszítette el. Németh nyomozódása során olyan felvételekhez is hozzájutott, amelyek – állítása szerint – azt bizonyítják, hogy harminchét felismerhető – bár nehezen azonosítható – tetemet kiemeltek a tengerből. Ezeket a fotókat azután Magyarországon is bemutatta az áldozatok hozzátartozóinak. Közel három évtized hallgatás után így vált ismét aktuálissá az ügy, amellyel kapcsolatosan november elején parlamenti interpelláció is elhangzott. "Nyugodjanak békében – avagy mikor adatik meg a végtisztesség az 1975-ös bejrúti légi katasztrófa minden magyar áldozatának is?" – címmel.

Felmerült a kérdés, hogy a Lockerbie felett 1988 decemberében, líbiai terroristák által felrobbantott PanAm gép áldozatai hozzátartozóinak megítélt, fejenként 6 millió dolláros kárpótlás mennyire játszhatott szerepet a mostani eseményekben, az érintettek azonban azzal cáfolták a két esemény közötti kapcsolatot, hogy a Malév-ügyben immár kilenc év óta folytat kitartó nyomozást az elhunyt légiutas-kísérő férje. Összehasonlítás végett azonban így is megjegyezhetjük: a magyar áldozatok hozzátartozói 10 ezer forint temetési segélyben, az árván maradtak után 200 ezer forint segélyben részesültek. 


Az áldozatok kiemelése a tengerből. A külföldi sajtó foglalkozott a tragédiával 
Majoros Lászlóné, akinek férje repülőgép-szerelőként kísérte el a gépet utolsó útjára, érdeklődésünkre így válaszolt: "A Malévnál azzal nyugtatgattak minket, hogy fogadjuk el: »aki repül, az
lezuhanhat«, és ne beszéljünk senkinek a történtekről. Megígérték azt is, hogy gondoskodnak rólunk, és majd mindenről tájékoztatnak – konkrét tájékoztatást azonban azóta sem kaptunk. A mi szeretteink hivatalos úton voltak, a magyar kormány küldte ki őket. Mi csak egyet szeretnénk: megadni nekik a végtisztességet."
Malév-katasztrófák 1960 óta
1961. HA-MOD, Il 18.

Párizs mellett lezuhant, oka valószínűleg átesés.
1971. HA-MOC, Il-18.

Koppenhága repülőterének végső megközelítésénél szélnyírásba került, és a tengerbe zuhant. Három túlélő.
1971. HA-LBD, Tu-134.

Kijev mellett lezuhant, oka műszaki és emberi hibák sora.
1975. HA-LCI, Tu-154.

Bejrút közelében a tengerbe zuhant, valószínűleg lelőtték.
1977. HA-LBC, TU-134.

Bukaresttől harminc kilométerre kényszerleszállást hajtott végre a mezőn. Huszonnégy túlélő.









Negyven éve rejtély a haláljárat sorsa



Pontosan negyven éve, 1975. szeptember 30-án, helyi idő szerint hajnali két óra harminchárom perckor a Malév Budapest–Bejrút között közlekedő 240-es járata süllyedés közben felrobbant, és a libanoni fővárostól 10 kilométerre a Földközi-tengerbe csapódott. A hatvan halálos áldozattal járó  szerencsétlenséget egyedülállónak tekinthetjük a légi katasztrófák történetében; nincs ugyanis még egy olyan repülőbaleset, amelyet annyira felületesen vizsgáltak volna ki, mint a mindmáig ismeretlen okból megsemmisült Malév-gépét.

Nem érkeztek meg, akiket vártak

1975. szeptember 29-én Budapesten megnyitották a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) képviseleti irodáját. A kvázi nagykövetség ünnepélyes megnyitójára népes delegáció érkezett Magyarországra; Jasszer Arafat, a PFSZ elnökének kivételével a Fatah szinte összes vezetője a főváros vendége volt.





Keresik a lezuhant Malév-gép és az áldozatok maradványait a libanoni partoknál. A mentők éppen egy holttestet emelnek kí a vízbőlFORRÁS: ORIGO


A küldöttség másnap, szeptember 30-án indult volna vissza a PSZF akkori székhelyére, a polgárháború sújtotta Libanon fővárosába, Bejrútba.  
Az áprilisban kitört, maronita keresztények, valamint muszlimok, továbbá a Szíria által támogatott PFSZ és Dzsemajel falangistái között tomboló véres testvérharc miatt, a lángokban álló és háborús övezetnek számító Bejrútba 1975 őszén már csak két európai légitársaság, a keletnémet Interflug és a Malév reptetett járatokat.






Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke. Őt leszámítva az összes fontos Fatah-vezető jelen volt a palesztin képviseleti iroda budapesti megnyitójánFORRÁS: AFP


Szeptember 29-én hétfőn, délután 16:50-kor kellett volna felszállnia a Malév 240-es bejrúti járatának.
A gép fedélzetén 50 utas és 10 fős személyzet várakozott a felszállási engedélyre, de azt nem kapták meg. 
Már beesteledett, ám az utasoknak még mindig várakozniuk kellett; Pintér János kapitány és személyzete többszöri halasztás ellenére sem kapta meg a felszállási engedélyt. Úgy tűnt, hogy szemmel láthatóan fontos utasok érkezésére várnak, akik miatt négyszer is elhalasztották az indulást.

Vezérigazgató adta felszállási engedély

A Malév által az előző évben beszerzett HA-LCI lajstromjelű vadonatúj Tupoljev TU-154 B2 típusú gép 160 utas befogadására volt alkalmas, de 1975. szeptember 30-án alig harmadannyi utassal készülődött a libanoni fővárosba. Mindez azért is érdekes, mert már két héttel korábban, a Malév V. kerületi Dorottya utcai jegyirodájában azzal tanácsolták el a járatra jegyet vásárolni kívánókat, hogy a gép megtelt.




Tupoljev Tu-152 B2 típusú utasszállító gép a Malév állományábólFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS


A hosszú és tétlen várakozás közben a ferihegyi repülőtér egyik kieső részén parkoló gép sötétségbe borult; kialudtak a parkolóhely betonját megvilágító lámpák. Egyes szemtanúk (akkori reptéri dolgozók) szerint a sötétség leple alattleponyvázott teherautók kanyarodtak a gép mellé, és lezárt, Videoton feliratú ládákat rakodtak be az utasszállítóba. 
A Malév illetékesei később váratlan áramszünettel magyarázták a 240-es járat parkolóhelyének átmeneti elsötétedését.



A régi Ferihegy 1 terminál, ahonnan a Malév 240-es járata is elindult végzetes útjáraFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS/RAIMOND SPEKKINGS
Végül nem érkeztek újabb utasok, így a 240-es járat 22:40-kor megkapta a felszállási engedélyt, amit egyébként teljesen szokatlanul maga a légitársaság akkori vezérigazgatója, Lénárt György adott meg.Hogy ő kitől kapta aznap este az instrukciókat, sosem derült ki. 

Vakító tűzgömb villant a Földközi-tenger felett

A 240-es járat majd háromórás eseménytelen repülés után, kiváló időjárási körülmények között kezdte meg az ereszkedést a bejrúti Rafic Hariri nemzetközi repülőtér irányába. 
A korabeli meteorológiai adatok szerint 1975. szeptember 30-án a hajnali órákban ideálisak voltak a repülési körülmények; 
felhőtlen idő, 20 kilométeres vízszintes látótávolság, és 10 csomós szél jellemezte az időjárási viszonyokat.


A bejrúti toronyhoz nem futott be semmilyen rendkívüli jelzés a Malév-gép pilótafülkéjéből; a három hajtóműves Tupoljev rutinszerű leszállásra készült. A 6000 láb (1860 méter) magasságra süllyedt gép 10 kilométerre volt a repülőtértől, amikor
hajnali 2 óra 33 perckor megszakadt az összeköttetés közte és a bejrúti torony között; 
a Tu-154-es hirtelen eltűnt a radarernyőről. A Brit Királyi Légierő (RAF) Cipruson állomásozó egyik C-130 Hercules típusú katonai gépe éppen a térségben őrjáratozott.
C-130 Hercules gép a tenger felett. Ilyen típusról észlelték a 240-es felrobbanását Bejrút előttFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Mike Dikson kapitány és személyzete percekkel korábban látta is az ereszkedő Malév-gép villanófényeit. Hajnali 2:33 perckor hirtelen fényes tűzgömb ragyogott fel az éjszakában, és lángoló roncsok zuhantak a sötétségbe burkolózott tenger felszíne felé. A Reuters másnapi tudósítása szerint:
  …a part menti szállodák vendégei elmondták, hogy nagy robbanást hallottak, és ezt követően azt látták, hogy egy tűzlabda a tengerbe vágódik.”
A brit Hercules észlelve a katasztrófát, irányt változtatva a robbanás helyszíne fölé repült, és 150 méteres magasságig ereszkedve, fényszóróit bekapcsolva pásztázta a felszínt, de egyetlen túlélőt sem talált.

Összecsapott vizsgálat, számos kérdőjellel

A magyar közvélemény az akkori Közlekedési és Postaügyi Minisztérium tömören velős jelentéséből értesülhetett a 240-es járat katasztrófájáról, amelyet az MTI tett közzé: „A KPM jelenti, hogy a Malév 240-es Budapest-Bejrút járata szeptember 30-án hajnali órában, 8 perccel a bejrúti repülőtéren való leszállás előtt, eddig ismeretlen okból a tengerbe zuhant. A gépnek 50 utasa volt, közöttük egy magyar. (Galusius Gábor, külkereskedelmi osztályvezető, a szerk. megjegyzése) A gépen 10 főnyi személyzet teljesített szolgálatot.
A szerencsétlenül járt 240-es járat személyzeteFORRÁS: MALÉV
A szerencsétlenség kivizsgálására bizottság utazott a helyszínre.”
A gyorsan lezavart vizsgálat konklúziója szerint nem volt megállapítható hogy mi okozta  a Malév 240-es járatának lezuhanását. 
Más korabeli források azonban tudni vélték a gép felrobbanásának okát. A Frankfurter Rundschau nyugatnémet lap október 7-én azt szellőztette meg, hogy a gépen több tonna illegálisan szállított fegyver volt, amelyet a magyar hatóságok a "libanoni polgárháborúban szemben álló feleknek" szántak. Az újság tudósítója, meg nem nevezett légiforgalmi szakértőkre hivatkozva azt is közölte, hogy a magyar Tupoljevet rakétával lőtték le.

Azt sem tudni, hol nyugszanak az áldozatok

A helyszínen tartózkodó magyar vizsgálóbizottság bizalmas telexüzenetében arról tájékoztatta a KPM-et (az akkori légügyi hatóságot), hogy a szovjet műszaki szakértők az ígéret ellenére sem érkeztek meg, és a bizottság sem tudott kijutni oda, ahol a sodródó roncsdarabokat összegyűjtötték.
A jelentés szerint összesen 37 holttestet találtak a tenger felszínén lebegve,
valamint kisebb roncsdarabokat. A holttesteket 24 órán belül elföldelték, így azt sem sikerült megállapítani, hogy volt-e köztük magyar illetőségű.



1975 nyarán-őszén a libanoni városban tombolt a polgárháború. Bejrút háborús övezetnek számított, az európai légitársaságok a Malév és a keletnémet Interflug kivételével nem repültek odaFORRÁS: ORIGO
A jelentés nem tért ki arra, hogy mi lett a begyűjtött roncsdarabok sorsa, illetve arra sem, hogy a puszta szemrevételezésen kívül történt-e bármilyen alaposabb, ilyen esetekben szokásos vizsgálat. A jelentés rögzítette, hogy
a gép a bejrúti partoktól 6 tengeri mérföldre csapódott a tengerbe, amely ott 200-500 méter mély.
Az alig két hetesre sikeredett vizsgálatot azzal a konklúzióval zárták le, hogy nem lehetett megállapítani a baleset okát. Egyébként mind a mai napig ez a hivatalos álláspont.

A magyar hatóságok nem kértek a feketedobozból

A balesettel kapcsolatos számos furcsaság közül érdemes megemlíteni, hogy
a helyszínre érkezett vizsgálóbizottság egyszer sem indítványozta Dikson őrnagy és személyzete meghallgatását,
annak ellenére sem, hogy a britek felajánlották a segítségüket. (A több évtizede Angliában élő Németh László, - akinek 28 éves felesége, Tallér Ágnes a szerencsétlenül járt gép egyik utaskísérője volt -, hosszú évekig tartó magánnyomozást folytatott a finoman fogalmazva is rejtélyes baleset ügyében. Huszonhat évvel a katasztrófa után sikerült felkutatnia és személyesen beszélnie a brit C-130-as egykori gép parancsnokával, Dikson őrnaggyal.)  
A bejrúti Rafic Hariri Nemzetközi Repülőtér éjszakaFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
A Cipruson állomásozó angol légi és haditengerészeti egység ahhoz is felajánlotta közreműködését, hogy felkutassák a nagy mélységbe süllyedt roncsot, és a repülési adatokat rögzítő feketedobozokat.
A magyar hatóságok azonban mereven elzárkóztak a felkínált segítségtől,
és sietve lezárták a vizsgálatot. A gép lezuhanása előtti percekben a torony és a 240-es járat pilótái közötti beszélgetést rögzítő hangszalagot - állítólag véletlenül - letörölték.
A szovjet-orosz gyártmányú Tupoljev 154-es típust a pilóták kifejezetten megbízható jó gépnek tartottákFORRÁS:WIKIMEDIA COMMONS
Tény, hogy a magyar hatóságok részéről a későbbiekben sem történt semmiféle érdemi kísérlet a roncsok vagy a feketedobozok kiemelésére.
Az utas- és a rakománylistának a katasztrófa utáni napokban érdekes módon nyoma veszett,
a mai napig nem kerültek elő.  

Levéltárosok szélmalomharcának különös krónikája

Ami viszont még ennél is érdekesebb, hogy a 40 éve történt katasztrófára vonatkozó és (talán) meglévő iratok jelenleg sem hozzáférhetők. Annak ellenére, hogy az iratanyagnak már rég a levéltárban lenne a helye, a Magyar Nemzetei Levéltár és a közlekedésügyi felügyelet, jelen esetben a Nemzeti Közlekedési Hatóság között is érdekes huzavona bontakozott ki az elmúlt években, a 240-es járat iratanyagával kapcsolatban.



A Magyar Nemzeti Levéltár (a volt Országos Levéltár) épülete a budai várnegyedbenFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
A Magyar Nemzeti Levéltár 2005. december 13-án, tehát több mint 30 évvel a katasztrófa után felhívta a közlekedési hatóságot (Magyar Légügyi Hatóság) az iratanyag jogszabályi kötelezettségen alapuló átadására. A hatóság nem kapkodta el a választ; 2006. június 12-én kelt levelében azt közölte, hogy az iratokra bírósági és biztosítási ügyek miatt még továbbra is szükségük van. (Senkinek sincs tudomása arról, hogy ilyen perek és biztosítási ügyek folyamatba lettek volna 2006-ban.)  A levéltár 2006. június 20-án kelt válaszában közölte, hogy
törvényi rendelkezés alapján még miniszteri engedéllyel sem lehetséges meghosszabbítani az irattári őrzési határidőt,
ezért újfent kérte az iratok kiadását.  



Titok, hogy mit rakodtak be Ferihegyen a 240-es járat gyomrába, 1975. szeptember 29-énFORRÁS: MTI/H. SZABÓ SÁNDOR
Fél évvel később, 2006. december 8-án küldött válaszában a közlekedési hatóság azt a meglehetősen furcsa közlést tette, hogy az iratokra napi rendszerességgel szükség lehet. A Magyar Nemzeti Levéltár 2006. november 16. és 2008. július 31. között
további három alkalommal szólította fel a hatóságot az akta átadására, utolsó alkalommal már vizsgálatot helyezett kilátásba
- de ezekre a megkeresésekre még csak választ sem kapott. Egy 2008. június 25-én kelt sokadik iratkiadási felszólításra reagálva július 21-én a közlekedési hatóság azt közölte, hogy az iratokat augusztusban átadja. 

Nem titkos, de nem betekinthető

Ez azonban ismételten elmaradt, amit a levéltár 2008. november 20-án kelt újabb felszólítása is bizonyít. E cikk szerzője 2014 végén megkereste a Nemzeti Közlekedési Hatóságot, betekintési engedélyt kérve a 240-es járat iratanyagának kutatásához azzal, hogy ha ez nem lenne lehetséges, közöljék ennek okát, beleértve azt is, ha titkosítva lennének az iratok. 


A Tu-154 B2 típusú utasszállító gép pilótafülkéjeFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS






A hatóság azt válaszolta, hogy a 240-es járat balesetének vizsgálati jegyzőkönyve nincs ugyan titkosítva, de a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény vonatkozó rendelkezése alapján - mivel még irattárban őrzött anyag -, nem kutatható.

Nem zörög az a bizonyos haraszt

Az 1970-es évek derekán a magyar hadiipar még jelentős gyártókapacitással rendelkezett; így  többek között a Videoton katonai híradástechnikai eszközök, a Fegyver és Gázkészülékgyár (FÉG) pedig kézi és maroklőfegyverek gyártására szakosodott. A hidegháborús korszakban egymással szembe álló két nagy politikai-katonai tömb, az Egyesült Államok vezetése alatt álló NATO, valamint a szovjet geopolitikai érdekeket kiszolgáló Varsói Szerződés között éles verseny folyt az úgynevezett harmadik világ, a gyarmati uralom alól felszabadult ázsiai és afrikai országok feletti politikai befolyás megszerzéséért.
A Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetői, középen napszemüvegben Jasszer ArafatFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Ennek jegyében, a Varsói Szerződés illetve a szocialista tömb felé orientálódó közel-keleti országok, és a különféle felszabadító mozgalmak számára jelentős mennyiségű fegyvert szállított a keleti tömb.
Ebből a szocialista Magyarország is derekasan kivette részét, de mivel a háborús övezetekbe, illetve embargó sújtotta terroristának minősített szervezetek számára mégsem lehetett csak úgy szimplán szállítani, elterjedtek az álcázott fegyverszállítások.  Magyarországon a titkos fegyverszállításokat a Honvédelmi Minisztérium irányítása alatt álló Technika Külkereskedelmi Vállalat bonyolította le.

Írógépalkatrészek és társaik

Az embargó sújtotta területekre eljuttatott hadianyagok fuvarleveleire igen kreatív árumegnevezések kerültek;
a fegyverek leggyakrabban írógép-, illetve porszívóalkatrészekként kerültek leszállításra. 
Ma már elfogadott tény, hogy ezekhez a fegyverszállításokhoz igénybe vették a Malév flottáját is.




A szovjet RPG (rakéta páncéltörő gránátvető), valamint a magyar gyártmányú AMG gépkarabély népszerű illegális exportcikk volt a közel-keleti felszabadító mozgalmak számáraFORRÁS: AFP/AHMAD AL-BASHA


Fülöp András, a Malév egykori főpilótája, és a bejrúti katasztrófát kivizsgáló bizottság tagja megerősítette, hogyazokban az időkben a légitársaság gépeit többször is felhasználták illegális fegyverszállításra. Természetesen ezek szigorúan titkos, úgynevezett dupla nullás tranzakciók voltak, hiszen a nemzetközi jog tiltja a polgári szállítóeszközökkel történő fegyverszállítást, és egy ilyen jármű adott esetben könnyen katonai célponttá válhat. 
Magyar gyártmányú AMD-65 típusú gépkarabély, amelyből nagy tételben szállítottak nem egyszer álcázott rakományként a PFSZ-nekFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Erősen valószínű, hogy 1975. szeptember 30-án a 240-es járat fedélzetén is a PFSZ-nek szánt fegyvereket szállítottak. A jegykiadás felfüggesztése az alig harmad töltöttségű járatra, a gép várakoztatása a reptér félreeső helyén, valamint az állítólagos áramkimaradás, és a közben megérkező teherautók mind erre utalnak.

A fantommá vált delegáció

Libanoni források szerint, a Malév 240-es járatára  - az értékesített jegyeken kívül -  
plusz 52 foglalás volt érvényben a szeptember 29-i délutáni indulásra,
- a PFSZ Khaled Fahum, Jasszer Arafat helyettese által vezetett palesztin delegációjának. Mindez megmagyarázná a gép felszállásának többszöri elhalasztását és órákig történő visszatartását, valamint azt is, hogy végül miért személyesen a légitársaság vezérigazgatója adott engedélyt a 240-es járat felszállásához. A PFSZ képviseleti irodájának megnyitása, valamint a Fatah-vezetők budapesti látogatása természetesen nem volt titok.
Khaled al-Fahum, Arafat helyettese vezette a budapesti delegációtFORRÁS:WIKIMEDIA COMMONS
Az akkori közel-keleti helyzetben a PFSZ vezetői más-más okból ugyan, de sokak számára voltak nem kívánatos személyek; például Tel-Aviv, vagy a libanoni falangisták is ellenségként tekintettek rájuk. Az egyik legjobban elterjedt feltételezés szerint a Malév-gépet az ellenérdekeltek közül valamelyik fél lőtte le abban a hiszemben, hogy ezzel megsemmisíti a Fatah vezérkarát. 
A delegáció azonban nem a Malév 240-es járatával utazott vissza Bejrútba,
az utolsó pillanatban - vélhetően biztonsági okokból -, lemondták a foglalást, ahogyan egy hónappal korábban a prágai képviselet augusztus 19-ei megnyitása után is tették.
A csehszlovák légitársaság egyik Iljusin Il-62 típusú személyszállító gépe. 1975. augusztus 20-án ugyanilyen gép robbant fel rejtélyes körülmények között Damaszkusz közelébenFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS


Utóbbi apropóján rögtön meg kell említeni egy másik roppant gyanús, a Malév gépéhez hasonló balesetet, amely a csehszlovák légitársaság, a CSA 540-es Prága-Teherán járatát érte. Az 540-es járat Iljusin IL-62 típusú gépe augusztus 20-án, a kora hajnali órákban a damaszkuszi reptér megközelítése közben, - a Malév gépéhez hasonlóan - felrobbant a levegőben. (Ennek a katasztrófának szintén volt magyar áldozata, a híres zeneszerző, Vujisics Tihamér.) Az eredeti tervek szerint a palesztin delegáció az 540-es járat gépén utazott volna haza, de
szándékukat az utolsó pillanatban megváltoztatva, két nappal később, Bukarestből tértek vissza Bejrútba.
Ezek ismeretében természetesen nem zárható ki egy ilyen opció a Malév-gép esetében sem. (Érdekes módon a budapesti PFSZ-delegáció szintén Bukarestből repült haza.)

Nem akarják a múltat megbolygatni

A Kádár-rendszer évei alatt nem volt ildomos firtatni a bejrúti járat tragikus sorsát, ami az előzmények ismeretében, talán nem is olyan meglepő.
Sokkal érdekesebb viszont a rendszerváltozás utáni kormányok ugyancsak ambivalens hozzáállása ehhez az ügyhöz.
2003. november 3-án Csapody Miklós, az MDF akkori képviselője interpellált az ügyben, azt tudakolva, hogy majdnem három évtized távlatából várhatók-e lépések a jogos kegyeleti igényeknek megfelelően, az áldozatok földi maradványainak kiemelésére.
Csapody Miklós MDF-es képviselő 2003 novemberében interpellált a 240-es járat katasztrófájának ügyébenFORRÁS: MTI/BELICZAY LÁSZLÓ
2004-ben a kormány erre a célra egy 100 millió forintos alapot különített el, ám végül mégsem történtek konkrét lépések a roncs felkutatására. (2009-ben kormányzati körökből megkerestek egy neves, víz alatti leletmentéssel és roncskutatással foglalkozó szervezetet a 240-es járat maradványainak felderítésére. A szervezet által kidolgozott költségvetés és kutatási terv ellenére az állam végül elállt a projekttől.) A Nemzetbiztonsági Hivatal 2003-ban két jelentést is készített a Malév-gép ügyével kapcsolatosan.
A magyar áldozatok sírhelye a Farkasréti temetőben, a holttestek nem kerültek hazaFORRÁS: FERIHEGY.HU
Az NBH szerint a katasztrófával kapcsolatos egykori, titkosszolgálati dokumentumok nem lelhetők fel, - Szilvásy György, a második Gyurcsány-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere legalább is 2007. szeptember 27-én kelt levelében erről tájékoztatta Répássy Róbertet, a Fidesz országgyűlési képviselőjét. Mindkét jelentést szigorúan titkosnak minősítették.
Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős volt tárca nélküli miniszter szerint a korabeli dokumentumok eltűntekFORRÁS: MTI/ILLYÉS TIBOR
Mivel a gép maradványait 2009-ben sem kívánták felszínre hozni, a kormány végül úgy döntött, hogy az áldozatok hozzátartozóinak az elkülönített 100 milliós alap terhéből fejenként 4-4 millió forintot fizetnek ki fájdalomdíjként. A katasztrófa 11 magyar áldozatának emlékét a Farkasréti temetőben egy jelképes sír, a feltáratlan igazságot pedig a Földközi-tenger mélyén nyugvó roncs őrzi, talán már mindörökre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Sötét titkokat rejt a Balti-tenger mélye

Végveszély a levegőben





Srí Lanka: már 290 áldozat







A volt főépítész a Notre-Dame ügyéről: Mégsem baleset volt a tűz?







Megszólalt a párizsi Notre-Dame egykori főépítésze, Benjamin Mouton. A Bataicu.com-nak azt nyilatkozta: az épület tűzbiztonsága elsőosztályú volt, és nem hiszi, hogy a székesegyház tetőszerkezete komoly külső hőhatás nélkül meggyulladhatott volna. Feltételezése nem alaptalan: 2016 szeptemberében már letartóztattak egy terrorcsoportot koordináló nőt, aki egy gázpalackokkal töltött gépjárművet akart felgyújtani a Notre-Dame előtt.
Semmi sem fejeződött be, épp ellenkezőleg: még csak most kezdődik a történet
– reagált a francia kulturális miniszter, Franck Riester keddi kijelentésére Benjamin Mouton, aki a székesegyház főépítésze volt 2013-ig. A politikus ugyanis bejelentette: az épület szerkezetét sikerült megóvni a lángoktól.
Az eset után azonnal azt kommunikálták a hivatalos szervek, hogy a tűzvész baleset következménye volt, az 50 fős nyomozó bizottság is ebből indul ki tevékenysége során. Ugyanakkor nem mindenki gondolja úgy, hogy szerencsétlen véletlen volt csupán a katasztrófa. Az ex-főépítész, Benjamin Mouton az egyikük.

A FŐÉPÍTÉSZ SZKEPTIKUS

Rögtön Reistner bejelentése után, miszerint az épület megmenekült, Macron pedig bejelentette a székesegyház újraépítését, Mouton megfogalmazta aggályait. Az ex-főépítész ugyan még nem járt az épület maradványai között, ugyanakkor aggódik az oltás közben használt víz által okozott károk miatt. Azt is mondta, hogy a víz akár az épület szerkezetét is megrongálhatta, mivel a tűz és az oltás óriási hősokkot jelenthetett a köveknek. Szintén veszélyesnek tartja, hogy a tetőt tartó boltívek nélkül a falak stabilitása is csökkenhetett. Ezért nem túl bizakodó az újjáépítés sikerességében.
Ugyanakkor nemcsak ez aggasztja az egykori főépítészt: szerinte nem lehetséges, hogy komoly hőhatás nélkül alakuljon ki egy ekkora tűzvész.
40 éves pályafutásom alatt soha nem tapasztaltam ilyen tüzet
mondta Mouton, aki úgy vélte, hogy a katedrálisban kialakított tűzvédelem a legmagasabb szinten volt.
Hozzátette azt is, hogy a tetőszerkezetet teljesen lefedte egy tűzbiztonsági rendszer, amelyben több ponton elhelyeztek biztosítóberendezéseket. Ezek azonnal lekapcsolnak, ha valahol zárlatot érzékelnek, így teljességgel kizártnak tartja, hogy elektromos eredetű lenne a katasztrófa oka. Ráadásul a tetőszerkezet tölgyfából készült, ami rendkívül ellenálló fafajta.
Az elején valódi fűtőterhelést vesz igénybe egy ilyen katasztrófa előidézése. A tölgy különösen ellenálló fa
mondta Mouton.
Így tehát a tűz oka egyelőre rejtély marad, azonban az egykori főépítész szavai alapján már nem elképzelhetetlen az “idegenkezűség”, azaz a nyomozóknak érdemes lehetne utánajárniuk, hogy volt-e valakinek motivációja arra, hogy felgyújtsa az épületet.

EGYSZezetőket is bújtattak, mivel már akkor befészkelte magát a gonosz az egyház szívébe.

Rengeteg pénzt moshattak tisztára a háború utáni időszakban is, így számtalan náci ereklyétől is megpróbáltak megszabadulni a Vatikán tagjai, befolyásos pénzügyi szakértői.
Az illuminátusok már több évszázada jelen vannak az egyházban. lassan, apránként törtek maguknak utat annak ellenére, hogy egy időben sikerült őket teljesen kiűzni Rómából. Egyes vélemények szerint már régen a végidőkben élünk, mivel Róma belső szellemisége, a szíve leromboltatott már több mint 50 évvel ezelőtt.

ER MÁR FEL AKARTÁK GYÚJTANI A NOTRE-DAME-OT

2016 szeptemberében egy Inès Madani nevű nőt vettek őrizetbe a hatóságok a székesegyház előtt. Madani nem volt ismeretlen a hatóságok előtt; járt már bíróságon terrorszervezet szervezéséért, akkor azonban megúszta felfüggesztett börtönbüntetéssel. 2016-ban azért tartóztatták le, mert egy Peugeot 206-ost rakott tele gázpalackokkal, és ezt felgyújtva akarta romba dönteni Párizs ikonikus székesegyházát.





A Vatikán titkos illuminátus pénzmosodaként működik?



Az egyház, mint kép valójában csak egy a világ felé mutatott álca? Tényleg az illuminátusok fészkelnek a Vatikán szívében?
A Vatikán már nagyon régen elromlott, és csupa sötét árny bújik meg a falai mögött. Néhány évvel ezelőtt komoly vádakba keveredett a Vatikán, mely vádak aztán igaznak is bizonyultak.
A Vatikán is felkerült ugyanis az amerikai külügyminisztériumnak a pénzmosás gyanújában álló országokról készített listájára, nem alaptalanuk.
20 millió euró készpénz Svájcból Olaszországba csempészésében volt jelentős szerepe a Vatikánnak, de a hírek szerint számtalan olyan szál létezik, melyek egészen a második világháború idejéig vezethetők vissza. Ekkor ugyanis megdöbbentőm módon a náci rezsimet is támogatták anyagi hozzájárulással.
És ez nem minden.  Náci vezetőket is bújtattak, mivel már akkor befészkelte magát a gonosz az egyház szívébe.
Rengeteg pénzt moshattak tisztára a háború utáni időszakban is, így számtalan náci ereklyétől is megpróbáltak megszabadulni a Vatikán tagjai, befolyásos pénzügyi szakértői.
Az illuminátusok már több évszázada jelen vannak az egyházban. lassan, apránként törtek maguknak utat annak ellenére, hogy egy időben sikerült őket teljesen kiűzni Rómából. Egyes vélemények szerint már régen a végidőkben élünk, mivel Róma belső szellemisége, a szíve leromboltatott már több mint 50 évvel ezelőtt.


A Vatikán évtizedek óta pénzmosodaként működik:titkos Vatikán-Rockefeller szövetség


Az 1954-től évente megtartott Bilderberg találkozók kivételes hatalmának és befolyásának kulcsa egy titkos páneuropista szervezet nyilvánosságra nem hozott szerepe; ez a Le Cercle, amelyet esetenként Cercle Pinoynak is neveztek, utalva ezzel a Bilderberg formálásában betöltött döntő szerepére, amelyet Antoine Pinay, a Bilderberget szervező Retinger közeli barátja, francia miniszterelnök hálózata alkotott.
Pinay Le Cercle-je (a Csoport) volt az összekötő kapocs, amely titokban összekötötte a legtöbb európai titkosügynökséget, ideértve a német BND-t és BFV-t, a brit MI6-ot, a francia SDECE-t, a holland BVD-t, a belga Surete de l’Etat-t, és a svájci, később szaúdi hírszerzési-, illetve az apartheid Dél-Afrikájának titkosügynökségét, a BOSS-t.



A Pinay-jal és a Le Cercle-vel összeköthető, prominens politikusok közt említhető Franz Josef Strauss, Otto von Habsburg, Konrad Adenauer, az olasz Julio Andreotti, a portugál konzervatív, Antonio de Spinola tábornok, aki később miniszterelnök lett, Margaret Thatcher és Ronald Reagan.
Antoine Pinay csoportját, a Le Cercle-t ezen felül a nagyhatalmú, szélsőjobboldali római katolikus világi szervezethez, az Opus Deihez is fűzték szálak, amely 1950-ben kapta meg XII. Piusz pápától a katolikus egyház végső, hivatalos engedélyét, két évvel a Bilderberg tervezésének kezdete előtt.
A szervezet 2003-ban vált – nagy elégedetlenségére – közismertté, Dan Brown Da Vinci-kód című történelmi regénye révén.



A Le Cercle későbbi eredményei közt szerepel az 1979-es brit választások manipulálása, amelynek eredményesen került elnöki székbe a jobboldali, munkásellenes Margaret Thatcher. A műveletet a Le Cercle vezető tagjai, Sir Brian Crozier, Sir Arthur Franks MI6főnök, és Nicholas Elliott, az MI6 alosztályának vezetője hajtották végre.
A megboldogult bajor politikai cár, Franz Josef Strauss, „Bajorország oroszlánja” jegyezte fel emlékirataiban, hogy azóta ápolta a barátságot a Le Cercle-t vezető Antoine Pinay-jal, hogy 1953-ban első ízben találkoztak.

Az 1954-től évente megtartott Bilderberg találkozók kivételes hatalmának és befolyásának kulcsa egy titkos páneuropista szervezet nyilvánosságra nem hozott szerepe; ez a Le Cercle, amelyet esetenként Cercle Pinoynak is neveztek, utalva ezzel a Bilderberg formálásában betöltött döntő szerepére, amelyet Antoine Pinay, a Bilderberget szervező Retinger közeli barátja, francia miniszterelnök hálózata alkotott.
Pinay Le Cercle-je (a Csoport) volt az összekötő kapocs, amely titokban összekötötte a legtöbb európai titkosügynökséget, ideértve a német BND-t és BFV-t, a brit MI6-ot, a francia SDECE-t, a holland BVD-t, a belga Surete de l’Etat-t, és a svájci, később szaúdi hírszerzési-, illetve az apartheid Dél-Afrikájának titkosügynökségét, a BOSS-t.



A Pinay-jal és a Le Cercle-vel összeköthető, prominens politikusok közt említhető Franz Josef Strauss, Otto von Habsburg, Konrad Adenauer, az olasz Julio Andreotti, a portugál konzervatív, Antonio de Spinola tábornok, aki később miniszterelnök lett, Margaret Thatcher és Ronald Reagan.
Antoine Pinay csoportját, a Le Cercle-t ezen felül a nagyhatalmú, szélsőjobboldali római katolikus világi szervezethez, az Opus Deihez is fűzték szálak, amely 1950-ben kapta meg XII. Piusz pápától a katolikus egyház végső, hivatalos engedélyét, két évvel a Bilderberg tervezésének kezdete előtt.
A szervezet 2003-ban vált – nagy elégedetlenségére – közismertté, Dan Brown Da Vinci-kód című történelmi regénye révén.



A Le Cercle későbbi eredményei közt szerepel az 1979-es brit választások manipulálása, amelynek eredményesen került elnöki székbe a jobboldali, munkásellenes Margaret Thatcher. A műveletet a Le Cercle vezető tagjai, Sir Brian Crozier, Sir Arthur Franks MI6főnök, és Nicholas Elliott, az MI6 alosztályának vezetője hajtották végre.
A megboldogult bajor politikai cár, Franz Josef Strauss, „Bajorország oroszlánja” jegyezte fel emlékirataiban, hogy azóta ápolta a barátságot a Le Cercle-t vezető Antoine Pinay-jal, hogy 1953-ban első ízben találkoztak.

A Le Cercle német hálózatai támogatták Strauss jelöltségét a német kancellári posztra, bár sikertelenül. 1955-ben Strauss is a Bilderberg találkozók rendszeres tagja lett.



Josef Retinger, a Bilderberg alapítója, egy lengyel születésű római katolikus, szervezte meg a Bilderberg európai hálózatát egy olasz CIA-forrás, Luigi Gedda professzor, az Azione Cattolica fejének közvetítése révén. Gedda XII. Piusz, egy rendkívül jobboldali, kommunista-ellenes pápa orvosi tanácsadója is volt egyben; Piusz a II. világháború előtt, még Eugenio Giovanni Pacelli bíborosként, Hitler náci pártjával együtt 1933-ban létrehozta a Reichskonkordatot. Már 1932-ben, vatikáni államtitkárként is kulcsszerepet játszott abban, hogy meggyőzze Franz von Pappen római katolikus német kancellárt, hogy a katolikus Centrum Pártot anti-baloldali szövetségbe kormányozza Hitler NSDAP-jével.
Egyházi fasizmus és XII. Piusz
Pápaként XII. Piusz egyértelműen elfogult volt politikailag, méghozzá az egyházi, vagy névlegesen római katolikus, fasiszta, vagy extrémen elnyomó jobboldali rezsimek irányába.
Ezt a formát némelyek a klerikális fasizmus megnevezéssel látták el, amelyben az egyház összenőtt a fasiszta vagy diktatórikus politikai rezsimekkel, mint például Franco Spanyolországában.



A II. világháború során XII. Piusz nem volt hajlandó elítélni a római katolikus Ante Pavelić, a frissen kikiáltott horvát állam vezetőjének klerikális fasiszta, Hitler-párti rezsimjét.
A pápa odáig ment, hogy visszautasította a kitoloncolások, és a horvátországi szerb etnikum Pavelić fasiszta Ustašái által elkövetett erőszakos katolikus térítéseinek nyilvános elítélését. Miután a katolikus papság tájékoztatta azon ortodox szerbek tömeges lemészárlásáról, akik visszautasították a katolikus vallásra való megtérést, XII. Piusz, bár rendelkezett az egyház horvát tagjainak listájával, akik „csatlakoztak a mészárláshoz”, nem ítélte el Pavelić rezsimjét, és nem kezdett akcióba a szóban forgó egyháztagokkal szemben.
Ehelyett bíborosi címet adományozott Aloysius Stepinacnak, egy, az Ustašákkal való kollaboráció miatt elítélt horvát érseknek.
Retinger európai Bilderberg hálózatai gyakorlatilag összekötötték az extrémen jobboldali európai antikommunista hálózatokat – beleértve XII. Piusz Vatikánját, az Opus Deit, a Franco-kormányt, Spinola tábornok Portugáliáját, és számos egyéb jobboldali európai antikommunista hálózatot – a nagyhatalmú Rockefeller csoport körüli, diadalmas amerikai elittel, David Rockefeller személyén és hálózatain keresztül.
Ez olyan hatalmi frigy volt, amely alapvető hatást gyakorolt a háború utáni európai társadalomra és politikára.
Rockefeller, Vatikán és a Latin diktátorok
A jobboldali vatikáni antikommunizmus és az Egyesült Államokban levő Rockefeller-körök kombinációja, a Bilderberg csoport közvetítésével, összetéveszthetetlenül jelent meg az 1970-es években Henry Kissinger republikánus külügyminiszter, a Bilderberg vezető tagja személyében, mely időszakban Amerika a túlnyomórészt katolikus Latin-Amerikában támogatta az „antikommunista” klerikális fasiszta katonai diktatúrákat.
Ennek legjelentősebb megnyilvánulása Chilében volt, Pinochet tábornok vezetése alatt, miután a CIA államcsínyt követett el Salvadore Allende szocialista elnök ellen, illetve Argentínában, az 1976-os, amerikai támogatással végrehajtott Videla puccs után.




Kissinger, Rockefeller szoros szövetségese titkos amerikai támogatást garantált Jorge Rafael Videla katonai diktatúrája számára Argentínában. A Rockefeller-család jelentős üzleti érdekeltségeket épített ki Latin-Amerikában a II. világháború során, mikor Nelson Rockefeller volt Roosevelt elnök amerikaközi ügyeinek koordinátora.
1976 és 1983 között a Videla-rezsim hadserege és halálosztagai voltak felelősek hozzávetőleg 30.000 argentin művész, értelmiségi, szocialista, szakszervezeti vezető, kommunista, és más törvényen kívüliek kiirtásáért vagy „eltűnéséért”, az 1983-ig tartó rémuralom során.
A Kelet-Ukrajnában levő orosz etnikai ellenállással szemben vívott 2014.es, Washington által támogatott háború baljós és kísérteties előhírnökeként a Videla-hadsereg, Kissinger jóváhagyásával, mindenkit „terroristának” nevezett, aki ellenszegült az ő jobboldali, fasiszta katonai diktatúrájuknak.
A Videla-gyilkosságokban és Videla ellenállással szemben vívott, úgynevezett „piszkos háborújában” kulcsszerepet játszott Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros. Bergoglio a római katolikus egyház Jézus társasága (a jezsuiták) argentin tartományi főnöke volt Videla rezsimjének éveiben. A jezsuita rend papsága vádolta meg azzal, hogy benne volt a keze abban, hogy az argentin haditengerészet 1976 májusában elrabolt két jezsuita papot. Bergoglio nem szólalt fel Videla rezsimje alatt, a rémuralom civil atrocitásai során.
2013 márciusában Bergoglio bíborost pápává választotta a Bíborosi Konklávé, aki felvette a Ferenc nevet, Xavéri Szent Ferenc, a jezsuita rend társalapítója tiszteletére, bár a média a választott nevet a sokkal rokonszenvesebb Assisi Szent Ferenc előtti tisztelgésnek tulajdonította. Bergoglio lett a történelem első jezsuita pápája.
A Jézus társaságának hivatalos weboldala tette közzé a valódi okot, a Xavéri Szent Ferenc nevére való utalást, a névadást követő pár órában, majd ezt hirtelen letörölték, és a szimpatikusabb Assisi Szent Ferenc történetre cserélték le. Igazi jezsuita vircsaft. A cél érdekében elkövetett megtévesztés védjegyként működik.
A Vatikán hidegháborúja
Az 1945 utáni amerikai történelem rendkívül eldugott fejezete az a nem publikált, de központi szerep, amelyet a Vatikán játszott a Szovjetunió démonizálásában az amerikai társadalom szemében az 1950es években, melynek következtében az Amerikai Egyesült Államok háborút követő, viszonylag demokratikus politikai folyamatai egyre növekvő mértékben alakultak át Nemzetbiztonsági Államokká, amelyekben a CIA vagy a külügyminisztérium által elkövetett minden bűncselekményt, a közbizalommal való minden visszaélést el lehetett rejteni az amerikai közvélemény előtt a „nemzetbiztonságra” történő hivatkozással, amelyekre „az istentelen kommunizmus veszélye” miatt volt szükség.
Az másodlagos volt, hogy Sztálin tényleges bűntettei megfeleltek-e az állításoknak, bár általában igen. Sztálin népével szembeni brutalitása tökéletes igazolásként szolgált az oligarcha körök, különösen a Rockefellerek és belső köreik számára, beleértve Prescott Bush szenátor akkor még nagyon fiatal Bush családját, hogy a hidegháború nevében rombolják az amerikai demokratikus folyamatokat.
Az 1950-es évek Amerikájának kulcsfontosságú római katolikus személyiségei közt volt New York bíborosa, Francis Spellman. Spellman haláláig akkora hatalommal rendelkezett, hogy „az amerikai pápának” nevezték. Közvetlen vonallal rendelkezett XII. Piuszhoz minden amerikai üggyel kapcsolatban, és Piusszal egyetemben heves antikommunista volt.
Bár az Egyesült Államok túlnyomórészt protestáns lakossággal rendelkezett, 1881-től az I. világháborúig hullámokban érkeztek a bevándorlók a katolikus Írországból, a katolikus Olaszországból, és más országokból is, ezáltal teljes öt millióval növelve az amerikai katolikusok létszámát, ami jelentős és növekvő politikai faktor volt.
1950-re, az „istentelen bolsevizmus”, Amerika korábbi háborús szövetségese ellen vívott hidegháború hajnalára már huszonnyolc millió amerikai katolikus létezett, sokuk középosztálybeli, egyetemi diplomával rendelkező, anyagilag jó helyzetben levő személy, ami jelentős politikai hatalmi bázist jelentett. XII. Piusz pápa, aki korábban lelkiismeret-furdalás nélkül szervezett pápai konkordátumokat Hitler alkancellárjával, von Papennel 1933-ban, és az olasz fasiszta Mussolinivel, az Egyesült Államok egyházának segítségével mozgósította ezt a jelentős társadalmi bázist a hidegháború tüzének szítására.
A Rockefeller-csoport és Bilderberg-szövetségesei számára, akik a CIA-t, a külügyminisztériumot irányították, és a katonai-ipari gépezet kulcsfontosságú vállalatait birtokolták, a Vatikán antikommunista keresztes hadjárata, úgymond, mennyei áldás volt.


1950-ben Francis Matthews amerikai haditengerészeti miniszter beszédet tartott Bostonban. Matthews hithű római katolikus volt, az egyesek által a szabadkőművesek katolikus változatának tekintett Kolumbusz Lovagok volt legfelsőbb lovagja. Bizalmasan ismerte az egyház legfelsőbb szintjeit.
Mielőtt megtartotta volna bostoni beszédét, Matthews ellenőrizte a beszéd tartalmát Spellman bíborossal, aki jóváhagyta azt. A Vatikánt is tájékoztatták, és az is jóváhagyta, ahogy az amerikai jobboldali római katolikus tábornok, Douglas MacArthur, és Edmond Walsh, S.J. atya, a Washington D.C. magániskolájának, a Georgetown Egyetem Külügyi Kapcsolatok Iskolájának vezetője is.
A Georgetown Külügyi Kapcsolatok Iskolája egyedülálló szerepet töltött be a hidegháborús amerikai politika alakításában. Itt tanult a legtöbb amerikai diplomata, illetve Bill Clinton leendő elnök is. Walsh, miután látta Matthews beszédének előzetesét, kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak akár az atomot is be kellene vetniük Oroszországgal szemben.
Ebben a bostoni beszédben Matthews haditengerészeti miniszter felhívta az Egyesült Államokat, hogy megelőző háborút indítson a Szovjetunió ellen, kijelentve, hogy ezáltal az amerikai nemzet volna „az első agresszor a békéért.”
Matthews kifejezetten bizarr logikával fejtette ki, amit George Orwell bizonyára élvezett volna: „A béke érdekében késznek kell lennünk bármilyen ár megfizetésére – még a háború kirobbantására is… Ez a programunkat birodalmi agresszióként jelölné meg… ezt el tudjuk fogadni… az igaz demokráciában új karakter ez – egy agresszív háború elindítása”. Szerencsére Truman elnök, akit nem tájékoztattak előre, nyilvánosan elítélte a provokatív beszédet, és az Egyesült Államok végül nem dobott atomot a Szovjetunióra.
XII. Piusz hallgatott Matthews felhívásáról, amellyel a Szovjetunió elleni megelőző háborúra szólított fel. Matthews ebben az időben XII. Piusz kincstárnoka volt.
A háttér sokat láttat a titkos Bilderberg csoport természetéről, amelyet Joseph Retinger alapított, XII. Piusz csendes támogatásával, az antikommunista CIA vezető embereivel és David Rockefellerrel, 1954-ben, a Hotel de Bilderbergben.
A Bilderberg koncepciója jobboldali, túlnyomórészt római katolikus, antikommunista üzleti és politikai hálózatok létrehozása volt Nyugat-Európában, amely a zömmel Rockefeller-kézben levő amerikai üzleti birodalommal koordinálná a globális stratégiát. Ez a fúzió alapjaiban módosította negatív irányba a háború utáni globális politikát és gazdaságot.
Az 1956-os Bilderberg találkozón a csoport egy európai közös piac létrehozását tárgyalta. Az eredmény egy évvel később érkezett – 1957-ben aláírták a Római Szerződést. A CIA szponzorálta Retingert és európai mozgalmát az Amerikai Bizottság az Egyesült Európáért (ACUE) nevű fedőszervezeten keresztül.
A nagy amerikai nemzetközi vállalatok számára egy európai gazdasági közösség nagyban elősegítené az európai piacszerzést, és azt sokkal nyereségesebbé is tenné.
Washington számára egy Brüsszelben székelő nemzetközi entitást, amely rombolta a nemzeti szuverenitást és a nemzeti cselekvést, könnyebb volt a hidegháború során manipulálni.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel:







Egyre többen vannak tisztában azzal, hogy életünk sokkal szebb és bőségesebb lehet, ha munkánk gyümölcsét nem azok aratják le, akik tolvaj pénzügyi rendszerükkel rabszolgasorsban tartanak bennünket. Már csak azt kellene megértenünk, hogy a felelősség a mienk, hiszen mi vagyunk többségben, és mi szolgáljuk ki a hamis rendszert, hagyjuk, hogy megosszanak bennünket, és kudarcainkért egymást tesszük felelőssé. Sokan kérdezik, hogy mit tehetnek. Egy dolgot biztosan: terjeszteni az információkat, ébreszteni a tömegeket. A tudás a legfontosabb fegyver.










Összeomlik Nagy- Britannia? Újabb skót függetlenségi népszavazást jelentettek be





A skót miniszterelnök szerint eljött az ideje Skócia függetlenné válásának.
Nicola Sturgeon a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) Edinburghban rendezett tavaszi kongresszusának vasárnapi záró munkanapján felszólalva kijelentette: a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) a kormányzó brit Konzervatív Párt “megbocsáthatatlan szabotázsa Skócia ellen”.
Sturgeon a küldöttek óriási ovációja közepette közölte: a skót kormány a jövő hónapban beterjeszti az újabb függetlenségi népszavazás kiírását célzó törvényjavaslatot, és tervei szerint ezt az év vége előtt el is fogadtatja a skót parlamentben.
A skót miniszterelnök felidézte: a brit kormány már jelezte, hogy nem engedélyezi az újabb referendumot Skócia függetlenné válásáról, arra hivatkozva, hogy nem növekszik jelentősen a skót függetlenség támogatottsága.
Nicola Sturgeon kijelentette ugyanakkor, hogy ezt az érvet a legutóbbi felmérések máris cáfolják, és az SNP feladata most e támogatottság még további jelentős erősítése.
Forrás: MTI; Fotó: ibtimes.co.uk
Facebook hozzászólások





Alapjogokért Központ: Újfajta liberalizmus követői törekszenek világuralomra





Az Alapjogokért Központ vezetője szerint a multikulturalizmusról szóló vita sokkal mélyebb annál, mint gondolják. Számos egyéb kérdést is eldönt a nyílt társadalmi eszméről alkotott véleményünk. Az erőltetett bevándorlás szerinte megszüntetheti a nemzetállami lakosságokat, részben eltüntetve a nemzetállamok kultúráját.
Amennyiben a felszínen a bevándorlásról és a migrációtól vitázunk, alapvetően a multikulturális társadalmakhoz való hozzáállásáról vitatkozunk. Arról, hogy egy végletekig sokszínű és egymást kölcsönösen kizáró kulturális formákat összekeverő társadalom jó-e, vagy sem
mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Kiemelte, ha a multikulturalizmusról vitázunk, arról is vitázunk, hogy mi a véleményünk a nemzeti identitásról illetve az európai államok szuverenitásáról. Hozzátette, szerinte a nyílt társadalom eszméje arra törekszik, hogy a nemzeti identitásokat megtörje, elsorvassza.
A multikulturalizmusban minden identitás egyszerre, egyenlő mértékben van jelen, amely viszont csak úgy valósulhat meg, hogy az identitások magvai elporladnak. Így a nemzeti identitásokat háttérbe lehet szorítani
fejtette ki.
Aláhúzta, a nyílt társadalom eszméje és politikai agendája összeférhetetlen a nemzetállamiság minden formájával és fogalmilag kizárja, hogy az egyes döntéshozók szuverén módon, a saját területük és lakosságuk felett kontrollt gyakoroljanak.
Az erőltetett bevándorlás egyfajta lakosságcsere által megszünteti a kulturálisan és civilizációs szempontból homogénnek tekinthető európai nemzetállami társadalmakat, amelyeket eddig ismertünk
mondta Szánthó.
Forrás: Hirado.hu Fotó: Horváth Péter Gyula





Orbán: valami olyan jött létre, amiről sokan beszéltek már, de még senki sem csinálta meg (Videóval!)



Az Egy övezet, egy út kezdeményezés háromnapos nemzetközi konferenciáján járt Orbán Viktor, tapasztalatait pedig egy Facebook videóban tette közzé, a szerinte igen sikeres megbeszélésekről.
Mint arról már beszámoltunk, az Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi konferenciáján járt Orbán Viktor, ahol a magyar- kínai együttműködés új szintre emelése volt a kormányfő célja.
A Pekingben megrendezett háromnapos konferencia végeztével, a magyar miniszterelnök egy Facebook-videóban tájékoztatta a közösségi oldalának követőit az eredményekről.
Orbán kiemelte, hosszú idő után sikerült elérni, hogy a kelet és a nyugat nem szemben áll egymással, hanem együttműködik. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy valami olyan jött létre, amiről sokan beszéltek már, de még senki sem csinálta meg. Hitet tett továbbá amellett, hogy az elért megállapodások nagyban fogják segíteni a magyar gazdaságot és megoldást jelenthetnek egyes globális problémákra is




Harmadik nap Pekingben. Összekötjük Európát Ázsiával // Third day in Beijing. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése