2019. május 10., péntek

A koncentrációs tábor lakói !!!!
















A koncentrációs tábor lakói !!!!





A koncentrációs tábor megtelt , már csak a zsidó lakóparkokban van hely , de mivel a zsidók se az anyagot , se a munkadijat nem fizették ki a vállalkozóknak , kérjük a kormányt a hajléktalanok elhelyezése után a bevándorlóknak is biztosítsa az itt tartózkodáshoz szükséges jogukat , mindaddig míg a zsidók az anyag és vállalkozási díjakat ki nem fizetik !!!
De a hajléktalanok megelégszenek más övezetbeni elhelyezéssel is, így marad a bevándorlók elhelyezése a mesteremberek kérésére, kérjük a sürgős intézkedésüket , hisz a bevándorlóknak is joguk van élni valahol, és ha már a zsidók és a NATO kibombázta őket , itt meg olyan a helyzet , hogy a zsidó nem akart fizetni a szolgáltatásért , kérjük a muzulmánok elhelyezését e lakóparkokba, és kérjük az egymás mellet élés szabályaira hívják fel a nagyérdeműek figyelmét .


Nemzetgyilkossági kísérlet a magyarság ellen és még mi fizetünk! 


Magyarul beszélő hazaáruló pártok és azok szekértolói a felelősek a Trianonért. A Trianon a világ legaljasabb gaztette volt amit a magyarság ellen el követtek. 
Elképesztő aljas hazugságok A TRIANONRÓL! Minden jóérzésű embernekKÖTELEZŐ tudni és tovább adni! Olyan mértékű az aljasságok sorozata, ami már emberi mértékkel nem mérhető! Ennél aljasabb holokauszt amit tudatosan megszerveztek mint a TRIANON nem történt. Ez a mai napig tart és szedi áldozatait, nagyságrendileg sem összehasonlítható azzal amivel ezt lefödték és ezért még fizetünk is. 
(...) 
Részletek: http://napitema.blogspot.hu/2014/08/vilagra-szolo-aljas-bunok-trianon.html 







Menekültáradat - a nemzetközi cionista összeesküvés része 



Június 14, 2015 NemzetiArcvonal.net 
Szörnyű képet mutatnak az európai városok. Mindenhol menekültek, családostul fekszenek a pályaudvarok várótermeiben. Zaklatják az embereket, elsősorban a nőket inzultálják. Nemzetközi cionista körökhöz köthető, hogy ezrével kelnek útra kannibál-hordák. Olyan primitív emberállatok, akik azt sem tudták merre van Európa. Magukkal hozzák azt a sötétséget, amiben szocializálódtak, woodoo-mágiát, állatias szexualitást és kannibalizmusra való hajlamot. Jogvédők és liberálisok pedig folyamatosan arról cikkeznek, hogy ezek milyen rendes emberek. 
Egyértelmű számunkra azonban, hogy a világot behálózó, cionista összeesküvés részeként özönlenek be a fehér kontinensre a félállatokat szállító, tengeri járművek. Szélsőségesnek mondható, világuralmi törekvéseiket megvalósítani szándékozó zsidó körök állnak a háttérben, az előretolt helyőrségeik pedig a fentebb említett liberális jogvédők, aki tragikus lelkesedésből vagy az árulás ezüstjeiért, de elkötelezett buzgalommal szolgálják a világhódító törekvéseket, melynek célpontjai az európai fehér emberek. Korábban vendégmunkásoknak nevezték őket, ezután a volt gyarmati országok felé kellett az adott országoknak olyan gesztust tenni, hogy befogadja a primitív népeket, jóvátétel címén. Ezeken a címeken Európába özönlő színesbőrűek gyorsan szaporodtak és komoly gondokat okoztak az adott országok működésében. Erőszakos és beilleszkedni képtelen életmódjukról több esetben tanúbizonyságot tettek. Nemi erőszak, gyújtogatás, fosztogatás, rablás és terror. Ezek fűződnek hozzájuk. 

Neptunus! Nyisd meg nekik a hullámok sírjait!

A halált hozó tengeri bárkák utasait az Európai Unió által, külön erre a célra elkülönített pénzből menti ki, ezután pedig minden ország számára meghatározott számú menekült befogadását írja elő. Szívmelengető filmeket készítenek a vadállatokhoz hasonlatos lényekről, melyek alapján a többség elhiszi, hogy ezek valójában emberek. Megszűnik a veleszületett óvatosság és elővigyázatosság és keblére öleli a potenciális veszélyforrást jelentőket. Mert halált lehelnek bármerre járnak, nemi betegségek és kegyetlen, gyilkos ösztönök lapulnak a betolakodókba. A vérünket akarják, paráznaságukat kihasználva uszítja őket a cionista elit a fehér faj ellen. Elkorcsosulás, visszafordíthatatlan incestus, testi és lelki deformálódás. Ezek pedig végzetesek lehetnek fehér népeink rasszbéli kvalitásaiban. 
Bízva a józan észben, a nemzeti mozgalmak ellenszegülésében, reméljük a rendkívül vészjósló folyamatok megtorpannak. Európa fehér népei közösen imádkoznak a tenger istenéhez, Neptunushoz, hogy szigonyával küldje pokolra a halál kalyibáit, utasaikat pedig nyeljék el a hullámok sírjai. 
Balassa Viktor - NemzetiArcvonal.net 
Kapcsolódó: 
   Így rohanják meg az afrikai négerek a műszaki határzárat Melillában (VIDEÓ) 
   Rendőrsorfal védi Franciaországot az illegális bevándorlóktól 
   Róma fenyeget: az EU-ra szabadítja a menekültáradatot 
   Megjelentek az Iszlám Állam harcosai a menekültek között 
   Kik állnak a menekültáradat hátterében? 
   Szívmelengető orosz példa a szemét beözönlésének megállítására 
   ORFK: Több mint ezerötszáz illegális migránst fogtak el a hétvégén 
   Évtizedek óta téma Amerikában Orbánék egyik ötlete 
   Napi ennivaló: Orbán megint a bevándorlók ellen beszélt 
   Orbán megismételte: "ne figyeljenek oda arra, amit mondok" 

"Na téged nem sajnálunk. Köszönjük, hogy elmentél."





Róma fenyeget: az EU-ra szabadítja a menekültáradatot



Nyilas Gergely
NYILAS GERGELYKÖVETÉS
2015.06.15. 16:21

Ha Európa nem vállal szolidaritást a menekültügy kezelésében, akkor Olaszország előáll a B-tervvel, ami fájdalmas lesz az EU-ra nézve – hogy az olasz kormányfő mit értett a B-terv alatt, azt nem részletezte, de Matteo Renzi vasárnapi szavai jól jelzik, hogy Olaszország türelme fogytán van, nem kíván egyedül megbirkózni az egyre növekvő menekültáradattal, amely Afrika partjaitól indulva a Földközi-tengeren keresztül éri el.

53139555
Mnekültek Lampedusa partjainál
Fotó: Marco Di Lauro
Az év első öt hónapjában 57 ezer menekült jutott olasz területre. A lélekvesztő hajókon idén 1750 ember veszett a tengerbe, ebből nyolcszázan egyetlen balesetben áprilisban.
2014 eleje óta 220 ezer menekült jött Olaszországba.
A tavalyi, 170 ezres összlétszám csaknem háromszorosa a 2013-as adatnak. 2014-ben a menekültek több mint háromnegyede Líbiánál hagyta el az afrikai partokat. a menekültek nagy része Eritreából, Szíriából és Nyugat-Afrikából származott.

Hamar szilárdul a légiesült határ

Rómánál az volt az utolsó csepp a menekülttengerben, hogy Ausztria, Franciaország és az EU-n kívüli, de a shcengeni egyezményt aláíró Svájc is növelte a biztonsági készültséget határainál, hogy útját állja az Olaszországból északabbra igyekvő menekülteknek. Emiatt egyre nagyobb tömegekben gyűlnek az olasz vasúti pályaudvarokon a továbbvándorolni szándékozók.
Még az egyik római pályaudvar mellett is ideiglenes menekülttábort hozott létre a Vöröskereszt és az önkormányzat azoknak, akik épp az ország északi szomszédainak lépése miatt rekedtek Olaszországban. Mások a határig jutottak, de onnan visszafordították őket a francia, osztrák és svájci hatóságok.

Sejthető, hogy mi a B-terv

Még tovább hergeli az olasz kormányt az is, hogy az EU-s szomszédok a már átjutottakat is visszatoloncolná a dublini rendeletre hivatkozva, amely szerint abban a tagországban kell menekültkérelemért folyamodnia a menekültnek, ahová az adott személy az EU területére lépett. Ez érthetően az EU külső határainál fekvő déli, délkeleti államokat sújtja.


000 Par8194548
Matteo Renzi
Fotó: Andreas Solaro
Olaszország esetében a visszatoloncolás azt jelentené, hogy 25 ezer embert kellene északról visszafogadnia – épp annyit, amennyit Magyarországnak is vissza kellene fogadnia Németországból és Ausztriából az EU-s szabályozásnak megfelelően. A magyar és a szintén erősen érintett görög kormány épp ezért szintén ellenzi a dublini rendelet jelenlegi formáját.
Ha Renzi nem is részletezte, több nyilatkozatból már összerakható, mi is lehet Olaszország B-terve, ha nem kapna az EU-tól segítséget a menekültkérdés kezeléséhez.
Ezek az emberek tovább akarnak menni, Olaszország számukra tranzitország” – mondta hétfőn az olasz belügyminiszter, aki szerint a francia határőrizet szigorítása „Európa arculcsapása”.
Nem fedhetem fel a B-tervet, de ha az EU nem lesz konstruktív, akkor egy nagyon más Olaszországgal fogja magát szembetalálni. Nem békélhetünk meg Európa önzésével.” Angelino Alfano nyilatkozata és Renzo szavai arról, hogy Európának fájni fog az olasz döntés arra utal, hogy
Róma zöld utat adhat a migránsoknak, schengeni vízumot nyomva a kezükbe.
Ez persze aláásná a dublini rendszert, de Olaszországnak épp ez a célja, hiszen az a rendelet a legutóbbi módosítás után is aránytalanul osztja meg a feladatot a határmenti országok és az EU belső tagjai között. Róma méltányosabb tehermegosztást követel és azt, hogy az EU-n kívül jöjjenek létre menekülttáborok – ez egyébként összhangban van a magyar kormány követelésével is.


2015-06-14T112125Z 1951285095 LR1EB6E0VJE7K RTRMADP 3 EUROPE-MIG
Sürgősségi takaróba burkolódzó menekültek Ventimiglia mellett – az olasz–francia határról fordították vissza a csoportot vasárnap.
Fotó: Jean-Pierre Amet
Olaszországnak nincs más választása, mint betartani a szabályokat” – figyelmeztetett ugyanakkor a francia belügyminiszter. Bernard Cazeneuve szerint tehát marad a dublini rendszer, amelynek megfelelően tavaly is 15 ezer menekültet küldtek vissza Olaszországba.
Franciaország egyébként az Eurostat 2014-es adatai szerint a menekültkérelmek 83 százalékát elutasítja – írta a The Local francia kiadása. A 17 százaléknyi pozitívan elbírált kérelemmel szemben Németország 26, Nagy-Britannia 38 százaléknak, míg Olaszország a kérelmezők 64 százaléknak adta meg a menekültstátuszt.

A migránselleneseknek jól jön a migráns

A bevándorlás keltette feszültség nem csak az EU-tagokkal szemben, de Olaszország északi és déli része között is érződik, tovább növelve a déli országrésszel szemben amúgy is nagyobb távolságtartást követelő Északi Liga erejét. Amikor a végletekig túlterhelt, mindössze 25 négyzetkilométeres Lampedusa szigetén vagy a szicíliai táborokban lévő menekültek egyenletesebb elosztását próbálták megvalósítani Olaszországon belül, akkor az északi tartományok nyílt elutasítással feleltek.
Nálunk nincsen egyetlen hely sem”  – közölte Roberto Maroni. A lombardiai kormányzó válasza az Északi Liga tagjaként nem volt meglepő. Szintén a liga színeiben nyilatkozott ugyanígy a Veneto régió kormányzója, Luca Zaia. 


000 DV2061503
Eritreai menekültek Milánóban
Fotó: Olivier Morin
A konzervatívok szerint a menekültek megmentése is csak erősíti a migránsáradatot, ezért a legjobb lenne már induláskor megállítani az embercsempészek hajóit és el is süllyeszteni – persze a menekültek nélkül.

Viselje az EU a líbiai következményeket

Az embercsempészekkel szembeni összehangolt EU-s, akár katonai fellépéshez azonban együttműködésre volna szükség Líbiával is, már ha lenne az országot kézben tartó vezetés. Ugyanez kéne ahhoz is, hogy teljesüljön Olaszország másik követelése és az EU Líbiában hozzon létre menekülttáborokat.
Moammar Kadhafi rezsimjének megdöntése óta azonban csak részterületeket uraló szerveződések vannak, a káoszt nem sikerült felszámolni. Kadhafi diktatórikus rendszere korábban gátat jelentett a szervezett embercsempészek előtt, sőt, az olajbevételeiből viszonylag jól élő, alig ötmilliós lakosú Líbia maga is célország volt a Csádból, Eritreából vagy a Szomáliából induló menekülteknek.
Ha már az EU beavatkozott négy éve a NATO-n keresztül a líbiai harcokba, lényegében katonai támogatást nyújtva a levegőből a Kadhafi ellen felkelt erőknek, akkor felelősséget is kell vállalnia az ott kialakult káoszért – érvelt Renzi, aki mindenképpen kompromisszumra akarja kényszeríteni Brüsszelt a június 24-én kezdődő EU-csúcson.


000 Par8194687
Fotó: Olivier Morin
A héten Milánóba, a világkiállításra utazik a francia elnök és a brit kormányfő is, akikkel Renzi külön is megvitatná a menekültkérdést, és tárgyalna arról az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel és Angela Merkel német kancellárral is.

Kik állnak a menekültáradat hátterében?

  • •   JÚNIUS 12, 2015
    Érdemes elgondolkodni azon, miből kelnek útra a primitív kannibálok egy olyan országból, ahol azt sem tudják merre van Európa. A embercsempészeknek miből fizetik ki a 2-3000 euróra rúgó díjat? Miből szedik össze ezt az összeget, amikor állítólag éheznek és nyomorognak?
    Érdekes hírek kaptak szárnyra a témát illetően. Információk szerint a nemzetközi zsidósághoz köthető, szélsőséges cionista szervezetek állnak a háttérben. Ők pénzelik a kannibálokat, a szaracén hordákat. Ezek a szervezetek többségükben a magukat felsőbbrendűeknek képzelő, zsidók kezeiben összpontosulnak. Az emberiség gondolkodó része gyűjtőnevükön szabadkőműveseknek nevezi őket és a mostani, modern népvándorlást is hozzájuk köti. Céljuk pedig nem más, mint létrehozni Európában egy multikulti társadalmat, ahol a fehér géniusz háttérbe szorul vagy teljesen megsemmisül. A cionista érdekcsoportok és fedőszervezeteik pedig nem ismernek nehézségeket világhódító terveik véghezvitelében.
    Szinte a földgolyó összes kormánya a kollaboránsaikkal van tele, így az országok vezetői kiszolgálják aljas céljaikat. Az európai országokat pedig lerohanják a vadállatok, akik alig várják, hogy fehér nőkkel és gyermekekkel közösüljenek és szétszaggassák a még meglévő, társadalmi normákat. Kannibál-invázió 2015-ben, nem a filmvásznon, hanem élőben, a fehér emberek leigázására. Miközben az említett szabadkőműves hálózat, emberjogi aktivistái arról hazudoznak, hogy ezek is emberek, a meglévő, európai bűnözési statisztikák ismeretében kijelenthetjük: ezek bélpoklos ösztönlények, barbár paraziták, akiknek semmi keresnivalója nincsen az öreg kontinensen!
    nigger-protest.2
    Európa lányai és fiai nem félnek tőletek!
    Brüsszel eközben felszólította az Európai Unió országait, hogy
    fogadják be a meghatározott számú menekültet. Miért is kellene befogadnunk? Nem is európai népekről van szó! Azzal érvelnek a sátánfajzatok, hogy a magyarok is jöjjenek akkor haza Nyugat-Európából. Igen, jobb lenne ha hazajönnének, de ezzel együtt az Unión belül jogilag oda mehetnek, ahová akarnak. Tehát ez megint csak rossz példa a liberálisnak álcázott világhódítók részéről.
    Európa ifjúsága nagyon is tisztában van a cionisták céljaival és készen áll az ellenszegülésre! Keresztes háború készül, ahol megsemmisülnek a muzulmán és szaracén seregek. Európa pedig visszakerül az őt megillető helyre. A fehér emberek visszaveszik, ami egyedül az övék!
    A fehér nemzetek együtt állítják meg az inváziót, akkor Sion kígyója is letérdel népeink előtt!
    Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net


Szívmelengető orosz példa a szemét beözönlésének megállítására


  • •   JÚNIUS 12, 2015
    A fogyasztásba és az emberi jogokra való hivatkozásba
  • belehülyült Nyugat-Európa nemsokára összeomlik. Nem riogatás ez, csak ki kell nyitni a szemünket, hogy lássuk, fogyóban van az őshonos, fehér népesség, és a megmaradóknak csak szűk rétege képes felismerni a veszély nagyságát. A megmaradóknak döntő többsége homoszexuális felvonulásokra jár, és minden olyan törekvést támogat, ami a saját fajtájának az elpusztítását fogja belátható időn belül eredményezni.
    Afrika felől – az ottani népességnyomás következtében – az elkövetkező évtizedekben olyan beözönlés várható Európába, ami pontot fog tenni azoknak az illúzióknak a végére, melyek a nyugati eszményekkel voltak kapcsolatosak. A nyugati világnak vége, és ez egyik oldalról tragédia, a másik oldalról remény. Tragédia számunkra azért, mert a magyarság évszázadokon keresztül védte azt a nyugatot. Más kérdés, hogy ez a nyugat hálából megalázta, megcsonkította és minden szemét mocsoknak elhordta a magyarságot. Reménykeltő számunkra ez az összeomlás azért, mert – ha néhány évtizedre is –, de helyreállhat a rend a térségünkben, és még egy dicsőséges fejezetet írhat a magyarság a történelem oldalaira.
    A rend letéteményese birodalmi keretek között ma egyértelműen Oroszország és tágabb értelemben a szlávság. Keleten nem fordulhat elő, hogy gyermekeink buzifelvonulásba, nemzetgyalázó, idegen kultúrokádékba ütközzenek az utcán. A pesti liberális söpredék visított, hogy a kémiai kasztrálás Oroszországban biztosított a pederaszta véglények számára; már ha az egyenes és tiszta életet folytató orosz fiatalok nem végeznek előbb ezekkel az elemekkel. A nemzeti kultúra méltó helyre kerül, így a dolgozók számára ha nem is a paradicsom, de egy elfogadható, erkölcsös létezési keret működik az ebben a világban. Meg kell védenünk az életterünket úgy, ahogy az oroszok példamutatóan teszik. Nem integrálással, felzárkóztatással, multikulturalizmussal és egyéb szemétségekkel hozakodnak elő, hanem kőkemény fajvédelemmel. Alábbi képeink néhány évvel ezelőtt készültek, mikor kannibál kalózok támadtak orosz kereskedelmi hajókra Szomália partjaitól nem messze, 800 kilométerre. Az orosz válasz nem maradt el.
    megoldas 2
    A távolban feltűnik egy hajó, de vajon békés turisták vannak a fedélzetén?
    megoldas 1
    Nem, ezek bizony olyan elemek, akik közé nem szívesen engednénk gyermekeinket… Ám de, ezek feltűnésére mi volt az orosz válasz? Emberi jogi aktivizmus vagy az orosz nemzetbiztonsági érdekek érvényesítése?
    megoldas 4
    Természetesen az utóbbi! Alexej Kuznyecov ezredes, a romboló parancsnoka hamar pontot tett az ügy végére, lássuk, hogyan!
    megoldas 6megoldas 3
    Célra tarts; TŰZ!
    megoldas 7
    Kuznyecov ezredes nem hitt a társadalmi integrációban, nem adott esélyt az orosz fajta meggyalázására!
    megoldas 8megoldas 5
    Az ezredes fiai nem végeztek félmunkát!
    Ha emberhez méltó életet szeretnénk élni, nem engedhetünk a nyugat homoszexuális jogvédőinek! Elég volt abból, hogy a mi leányaink és fiaink féljenek az utcákon azért, mert pár liberális rohadék ránk okádta förtelmes mérgét, elárasztva utcáinkat a bűnnel, az erkölcstelenséggel és a szeméttel.  A keleti nyitás nem egy gazdasági alternatíva, hanem a fehér élet megmentése. Ha fontos Neked Magyarország, jelentkezz a Magyar Nemzeti Arcvonal soraiba az alábbi címen!
    arcvonal.jelentkezes@gmail.com
    Magyar Nemzeti Arcvonal

Egy gyilkosság margójára – avagy a zsidó, aki sosem tartja be a szabályokat


  • •   MÁJUS 29, 2015
    Alekszej Brain (eredeti nevén Alexej Mozgovoj) meggyilkolásából sok dologra következtethetünk. Amikor ilyen dolgokat elméleti vagy logikai alapon kezd átgondolni az ember, semmi egyébre nem szabad támaszkodni, mint a tényszerű ismeretekre. Ennek köszönhető, hogy mióta az MNA internetes írással foglalkozik, sorozatosan rántottuk le a leplet az elkövetőkről. A legismertebb ilyen szimplán elméleti alapon tett kijelentés volt, hogy Líbiában a NATO speciális alakulatai hajtottak végre támadást a főváros ellen és egyéb célpontok ellen. Kezdetben senki nem merte ezeket a híreket megosztani, mondván kacsa az egész, majd három hét múlva a NATO elismerte, igen ők hajtottak végre akciókat.
    Mindehhez semmi egyéb nem kellett, mint érzelmektől mentesen, csak a tényeket összevetni. Alekszej Brain meggyilkolása esetében három kérdést kell megvizsgálni. Milyen körülmények között, milyen módon hajtották végre, és mindez kinek állt érdekében.
  • Мозговой. Похороны...

  • Alexej Brain temetése
    Ezt a gyilkosságot végrehajtották, méghozzá úgy, hogy pontosan tudták kit és mikor kell tűz alá vonni, nem pedig azt aki éppen azon a főútvonalén először arra ment, hanem céltudatosan kiválasztva a célszemélyt. Ráadásul mindezt éjszaka, ami több dolgot is feltételez. Először azt, hogy a gyilkos zóna előtt kihelyezett felderítő pontosan tudta, milyen járműveket kell jeleznie. Másod sorban azt, hogy ezek a járművek nem megtervezett útvonalakon közlekednek, tehát előre bemérhették, melyik főutat választják, vagyis olyan szinten kaptak támogatást, ahonnan nyomon követhetőek például a mobil telefonok, vagy az autóra helyezett nyomkövetők.
    Második a végrehajtás módja. Jelen esetben egy tökéletesen megtervezett és kivitelezett lesállást hajtottak végre, méghozzá mindezt a tipikus nyugati végrehajtási módokon. Mondhatja valaki azt, hogy mód és mód között nincs különbség, de aki ért hozzá az tudja, igenis vannak különbséget. Nos az első különbség az, hogy az ukrán beszivárgó egységeknek az utóbbi időben egyetlen ilyen jellegű akciója sem volt sikeres. Vagy oda úton, vagy vissza úton minden esetben elkapták őket, a végrehajtásokban pedig többször fáztak rá a végrehajtók, mint a célszemélyek. Ebben az esetben tökéletes volt az odajutás, a kiemelés, és a végrehajtás is. Ez pedig egy dolgot feltételez, hogy sokkal magasabb szinten kiképzett alakulat hajtotta végre, sokkal magasabb szintű műszaki háttérrel. Ha összekötjük ezt azzal, hogy éppen a leghíresebb egységparancsnokról van szó, máris biztosak lehetünk benne, mindez nem véletlen összefüggés. Tehát egy alakulat, amelyet a jelek szerint helikopterrel juttattak a célterületre majd emeltek ki, tökéletesen hajt végre a nyugati végrehajtási előírások szerint egy akciót. Azonnal felmerül a gyanú, hogy egy magas szinten kiképzett nyugati különleges alakulat akciója volt mindez.
    Ezek fényében kell vizsgálnunk azt, hogy kinek állt érdekében, de mindezt úgy, hogy lássuk melyik nyugati hatalomnak állt mindez érdekében. Ehhez két dolgot kell vizsgálni. Az egyik a haszon, a másik az etikai szint. Miért is kell etikai szintet vizsgálni? Nos ehhez ismernünk kell a háború szabályait. Írott és íratlan szabályok egyaránt játszanak. Mégpedig van egy rendkívül fontos szabály, amelyet a szemben álló felek minden esetben betartanak. Nincs kivétel, mert aki megszegi a kivétet, minden esélyét eljátssza annak, hogy fennmaradhasson, mert olyan szinten szegi meg a hadsereg szabályait, amely alól nincs menekülés. Ez pedig a szemben álló felek tisztjeinek és parancsnokainak életmegóvása. Örök szabály, ősidők óta működik, és olyan mélyen ivódott a hadsereg és katonák működésébe, hogy minden körülmények között mindenhol betartották. Aki megszegte, az esetek túlnyomó többségében a saját vezetése végeztette ki. Emlékezzünk, micsoda pompával temették el például a vörös bárót saját ellenségei, mikor meghalt egy összecsapásban. Vagy arra, hogy maga Montgomery tábornok hogy emlékezett meg legnagyobb riválisáról, a sivatagi rókáról (Rommel) halálakor. Emlékezzünk arra, hogy Paulus tábornok, aki rommá lövette egész Sztálingrádot, a háború után a Frunze orosz katonai akadémián tanított. Amikor a németek elfogták az egész angol speciális alakulatot Hollandiában (A Híd Túl Messze Van című film dolgozta fel) vagy éppen a japánok az angol tiszteket milyen szinten különböztették meg, miközben hírhedten kegyetlenek voltak a hadifoglyokkal. Ennek pedig nagyon komoly okai vannak. Az egyik ilyen ok, hogy a beosztottak minden esetben kötődnek a tisztekhez. Elvesztése bosszút és megtorlást vált ki a katonákból. Célponttá rossz parancsnok sosem válik, az ugyanis kész haszon az ellenségnek. Csak a kiemelkedő és jó parancsnokok lehetnek elméletben célpontok, de őket védi a hadseregek ilyen íratlan szabálya. Kivétel volt ez alól például a vietnami háború, ahol az amerikaiak előszeretettel lőtték le a vietnamiak szellemi vezetőit, majd a parancsnokait. Ezek után a vietnamiak mesterlövészei kifejezetten a tisztekre utaztak. De a magas rangú parancsnokokat még abban a háborúban is inkább elkapni, mint megölni igyekeztek. Senki más, a történelemben egyetlen csapat kivétel ez alól, akik minden esetben gyilkolták, üldözték, erőszakolták és kínozták az ellenség vezetőit, parancsnokait, ezek a zsidók. Bármely hadseregben voltak, ők ezt bárhol megtették. Akár cseka tisztként, vagy magyar, akár francia tisztként, vagy a portugál hódítók között. Mindegy. Mert sosem érdekelte őket a következmény, ugyanis sosem voltak tagjai a válaszcsapásokat kapott népnek, katonáknak. Nekik fő jelszavuk volt a történelemben, minden golyó nekünk talál.
    Tehát tovább vezetjük az elvi boncolgatást, miszerint egy zsidó irányítású (valószínűleg) nyugati alakulat, amely nagy technikai háttérrel rendelkezik, felrúgja a szemben álló felekre vonatkozó szabályokat, tudva, hogy ezzel ukrán hadifoglyok életét, illetve leendő hadifoglyok életet veszélyezteti, ráadásul rendkívül elszánttá és vaddá változtatja a felhergelt alakulatot az ellenségével szemben. Magyarra fordítva kinek áll érdekében az, hogy tovább erősítse a gyűlöletet a két hadsereg között, vaddá és még gyilkosabbá változtassa a háborút, sőt tovább folytatásra ösztönözze annak katonáit, miközben Minszkben megfeszített erővel próbálkoznak azon, hogy oldják fel az ellentéteket, és megpróbálják valahogy békésebb megoldásokba terelni a véres háborút. Jelenleg a végrehajtók közül azonnal kiesik az ukrán és az orosz fél egyaránt. Egyik sem őrült meg, és nem keresik az okokat arra, hogy saját embereiket ölessék halomra a hadifogoly táborokban. Azt is látjuk, hogy Európa olyan szinten vesztese az egész háborúnak és szankcióháborúnak, hogy majd belerokkan. Nekik szintén a minszki tárgyalások folytatása az érdekük, valamint az, hogy az EU és az Oroszország közötti feszültség mielőbb feloldódjon. Mind a németek, mind a franciák üzletelni szeretnének, és nem belebukni ebbe a hajcihőbe. Kezd igen elegük lenni az egészből. Nekik az lenne a legjobb, ha hipp-hopp befejeződne az egész, és eladhatnák a termékeiket az oroszoknak. Kik maradnak tehát mind érintett felek? Kizárólag az USA. Feltevődik a kérdés, miért? Az USA kizárólag a saját pénzügyi álláspontja alapján szemléli az ügyet, Európa nem érdekli, sőt jó is ha gyengül a vetélytárs. Neki pedig a háború kell. Támadja vele Oroszországot úgy, hogy neki semmi köze hozzá papírforma szerint. Gyűlöletet szít egy nép és az oroszok között, ami mindenképpen haszon ismerve az oroszokkal szembeni terveiket, és most már bármi áron folytatja a háborút, mert a minszki megállapodás ha megköttetik, még a végén Moszkva visszaszerzi a befolyást Kijevben. Ráadásul bármennyi ukránt feláldoznak, ha arról van szó, hogy az ő üzleti érdekük sérült. Márpedig sérült nem is kicsit, nekik kell Donbassz. Vagyis az ok megvan, a technikai háttér megvan. A végrehajtáshoz szükséges megfelelően kiképzett csoportjai megvannak. Minden egybevág.
    Ezek után nincs több kérdésünk, számunkra az ügy lezárult. Mi egészen biztosak vagyunk benne, hogy az akciót egy USA-cionista CIA csapat hajtotta végre, vagy az USA hadseregének egy ilyen feladatokra kiképzett alakulata. Ezek után már csak kíváncsian várjuk, mikor kerül elő az a pár ember aki végrehajtotta, eldicsekedve vele, könyvet írva róla, majd halnak meg sorban éppen úgy, mint Oszama gyilkosai.
    Vári Roland – NemzetiArcvonal.net


Az oroszok újra a frászt hozták az amerikaiakra

  • •   JÚNIUS 17, 2015
              TAGS
    Hatalmas port vert fel egy évvel ezelőtt, hogy az orosz Hibini elektronikai fegyverrel felszerelt Su24-es vadászbombázó 12-szer hajtott végre szimulált támadást az USS Donald Cook romboló ellen. A hajó tehetetlen volt a régebbi orosz haditechnika ellen, olyannyira, hogy a teljes elektronikája csődöt mondott, légvédelmi eszközei tehetetlenné váltak. Az incidens azóta már több alkalommal megismétlődött. A Fekete-tengeren is és a Balti-tengeren is. Legutóbbi esetnél ugyan azt jelentették a haditengerészet felé, légelhárító egységeik tehetetlenek voltak az orosz repülőgéppel szemben.
    Most újabb eset történt, amelyben szó szerint frászt kaptak az amerikai pilóták. Egy orosz Su-27-es vadászrepülő három méter távolságra közelített meg egy amerikai kémrepülőgépet (RC135U). A felderítő és adatgyűjtő repülőgép személyzete lélegzet visszafojtva figyelte végig, ahogy a felfegyverzett orosz repülőgép egyre közelebb repül hozzájuk, majd egy sebességre lassul a felderítő géppel. Hosszú másodpercekig a felderítő repülő bal oldalán körülbelül három méteres távolságban repült az amerikai kémrepülővel együtt. Az esetről a CNN számolt be egy héttel a történések után.
    repulo22
    Oroszország egyértelműen figyelmeztetésnek szánta az amerikaiak felé, hogy semmi keresnivalója sem egy amerikai rombolónak, sem egy kémrepülőnek az orosz határok közelében.
    Baranyai Endre – NemzetiArcvonal.net


TÖBB MINT EZERÖTSZÁZ ILLEGÁLIS MIGRÁNST FOGTAK EL A HÉTVÉGÉN



Vigyétek őket a zsidó lakóparkokba ott még van hely , és nem árt egy kis csete – paté sem a kedvenceink között !!!
Az előző hétvégéhez hasonlóan ismét másfél ezernél több határsértőt, péntektől vasárnapig összesen 1517 illegálisan magyar területre lépő külföldit fogtak el a rendőrök az országban – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-t.
A rendőrség honlapján olvasható összesítés szerint pénteken 431, szombaton 518, vasárnap 568 volt az elfogottak száma. Hat gyanúsított ellen embercsempészés, 12 ember ellen pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.
A legtöbb, 1132 határsértőt, köztük 150 gyermeket Csongrád megye déli részén tartóztatták föl - közölte a megyei főkapitányság szóvivője.
Szenti Szabolcs elmondta, a legnagyobb számú csoportot vasárnap délelőtt Mórahalom külterületén fogták el, ott 62 afgán, iraki, pakisztáni és nigériai állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.



Orbán Viktor interjút adott a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, melyben Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő látogatásáról beszélt. Az interjúban ismét a bevándorlás problémakörét hangoztatta a miniszterelnök, szerinte új európai bevándorláspolitikára van szükség. Az Origó szerint Orbán egy háttérbeszélgetésen azt is megerősítette, hogy az RTL Klub tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal.
A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjút Kocsis Éva műsorvezetőnek, melyben többek között Angela Merkel és Putyin látogatásáról beszélt. Orbán az európai bevándorláspolitika megváltoztatásának fontosságát is hangsúlyozta az interjúban, és az Origó információi szerint a miniszterelnök egy háttérbeszélésen azt is megerősítette, hogy az RTL Klub tárgyal a kormánnyal.
Orbán megállapodna Putyinnal
A miniszterelnök bízik abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök február 17-i budapesti látogatása alatt tető alá tudja hozni a hosszú távú gázszállítással kapcsolatos megállapodást. A kormányfő kifejtette: idén lejár az a hosszú távú gázszállítási szerződés, amelyet korábban az oroszokkal kötött Magyarország. Így "ma nincs biztosítva a magyar gazdaság működéséhez szükséges energia 2015 után, és ma nincs biztosítva a háztartások gázellátása sem 2015 után. Ezt a kérdést kell nekem megoldanom" - közölte, jelezve, hogy a Putyin-látogatás előkészítésének keretében folynak erről a  szakértői egyeztetések. Orbán Viktor úgy összegzett: nagyon bízik abban, hogy az ezt a helyzetet megoldó megállapodást tető alá tudja hozni az orosz elnök látogatása alatt.
Monitoron látszik, amint Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad Kocsis Éva műsorvezetőnek. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Monitoron látszik, amint Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad Kocsis Éva műsorvezetőnek. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Merkel a jó viszony miatt jön?
Orbán az interjúban elmondta, hogy a magyar-német kétoldalú együttműködésben nincs problémás terület. A miniszterelnök azt is kifejtette, hogy nagy lehetőségeket lát Magyarország számára az eurázsiai gazdasági együttműködési tervben. Angela Merkel német kancellár jövő hétfői budapesti látogatása felhívja a figyelmet a két ország, a két nép közötti régi, tartós és valószínűleg a jövőben is fennálló barátságra, stratégiai együttműködésre - hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor arról is beszélt, egyedül a németeknek van olyan tervük, amely elég nagyszabású, hogy új kereteket adjon az Európa jövőjéről szóló vitáknak, ez pedig az eurázsiai gazdasági együttműködési terv. A kormányfő ebben nagy lehetőségeket lát Magyarország számára, ezért - mint mondta - "nekünk érdekünk, hogy ez a német terv napirendre kerüljön (...), ez megoldaná a problémáinkat".
Merkel "sziszifuszi munkát végez"
Németországot az Európai Unió legsikeresebb országának nevezte, hozzátéve, Angela Merkel "sziszifuszi munkát végez", hogy az orosz-ukrán konfliktus Európának kedvező módon oldódjon meg, valamint hogy egybetartsa Európát. Arra a kérdésre, hogy számít-e tőle kritikára, a miniszterelnök egy másik kérdéssel válaszolt: "hogyan fordulhatna az elő, hogy bármely ország, amely egy közösséghez tartozik, kritizálja a másikat?" "Azért, mert valaki nagy, a lehetőség nem adatik meg. Az hogy nézne ki, ha mi (...) egy országra nézve kritikai megjegyzéseket tennénk?" - fogalmazta meg véleményét.
Tárgyalások az RTL-lel
A kormányfő egy háttérbeszélgetésen megerősítette, hogy az RTL tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal, amely továbbra is minimum 7 milliárd forint bevételt vár idén a reklámadóból - írja az Origó. Az interjúban arra a felvetésre, hogy több kritika is érte a magyar kormányt német üzletemberek részéről - például a reklámadó miatt -, Orbán Viktor úgy reagált: "ahol össze tudjuk egyeztetni Magyarország pénzügyi érdekeit az ő (az üzletemberek) gazdasági érdekeikkel, ott mindenhol megállapodásra törekszünk". Ahol viszont ez nem lehetséges, "ott elsőbbséget kell adni a magyar emberek érdekének" - mondta.

Reklámadó: itt a lé a tét
Korábban írtuk: Andreas Rudas, az RTL Group alelnöke részt vesz az RTL Klub hírszerkesztőségének hétfői rendes hétindító értekezletén, de nem azért, hogy a híradó hangnemváltásáról tájékoztassa a dolgozókat - állítják forrásaink. Ugyanakkor kormányzati, németországi és egyéb forrásokból ellentmondóak információkat kaptunk arról, született-e megállapodás az RTL és Lázár János között. Az RTL Klub jogi osztályán állítólag van egy kormánytervezet, amelyből az derül ki: jövő januártól 5,3 százalékra szállítanák le a reklámadó mai 50 százalékos felső kulcsát. A kabinet továbbra is számol e bevétellel, ám a fizetési kötelezettség szétterülhet a hazai médiavállalkozások között.

Új bevándorláspolitika kell
Továbbra is új európai bevándorláspolitikát szorgalmaz Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy "nem akarunk a megélhetési bevándorlók célországa lenni". Kifejtette: tömegével érkeznek Magyarországra olyan emberek, akik nyilvánvalóan nem menekültek, nem üldözik őket otthon, a megélhetés reményében jönnek el, Magyarországon azonban - a kedvezőbb elbírálás érdekében - politikai üldözöttnek nyilvánítják magukat. Megjegyezte, ezek az emberek nagyon gyakran tovább is állnak innen. A párizsi merényletek után azonban - folytatta - azok az országok, ahová Magyarországról mennek a megélhetési bevándorlók, szigorítani fogják a szabályaikat, így itt fognak rekedni, ám "ezt nem akarom, és szerintem a magyarok többsége sem akarja".
A miniszterelnök új európai bevándorláspolitikát szorgalmazott, megismételve: szerinte nincs értelmes érv amellett, hogy miért kellene beengedni az országba más kultúrából, civilizációból érkező emberek tömegeit, akik kizárólag a megélhetéséért jönnek ide. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy az unión belüli, "munka céljából történő mozgásoknál" nem lehet bevándorlási kategóriákat használni, hiszen "mi európai polgárok vagyunk, egész Európa a mienk".

Orbán villás nyelven beszél a bevándorlókról

"Nagyon határozottan világossá kell tenni, hogy mi nem fogjuk megengedni, legalábbis amíg én vagyok a miniszterelnök addig biztosan nem, és amíg ez a kormány van, addig biztosan nem fog megtörténni, hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország... nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani" - nyilatkozta az M1-nek január 11-én a terror elleni milliós tüntetés után Orbán Viktor kormányfő.

Csökkenhet a bankadó - Orbán szerint
A miniszterelnök elképzelhetőnek nevezte a bankadó fokozatos csökkentését a következő években. A különadó esetleges mérséklésével kapcsolatban a kormányfő felidézte azt a korábbi vállalásukat, hogy miután sikerül megmenteni az országot az összeomlástól, azt követően ezt az adónemet lecsökkentik olyan szintre, amely "nem ismeretlen Európában". A magyar gazdaság ma jól teljesít, ezért fel lehet vetni ésszerű módon, hogy a kormány visszatérjen erre a korábbi vállalásra a következő években fokozatosan, tervezett módon - közölte.
Dolgozni akar a magyar! 
A rendszerváltás ősbűne elfogadni a munkanélküliséget mint természetes állapotot - fogalmazott Orbán Viktor. A foglalkoztatás bővülésével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: a magyar emberek dolgozni akarnak, a magyar büszke nép, ha lehetősége van rá, nem akar más kegyelemkenyerén élni, hanem a saját munkájából akar megélni. A mostani kormány partnere ebben az embereknek, így ez a "természetes életösztön" azonnal megjavítja a foglalkoztatottsági, munkanélküliségi mutatókat - tette hozzá.
Most érdemes pezsgőt bontani?
Azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság csütörtöki döntése szerint nem alaptörvény-ellenesek az úgynevezett első devizahiteles törvénynek a bíróság által kifogásolt szakaszai, Orbán Viktor úgy fogalmazott: csütörtök este "jó oka volt sok százezer magyar családnak, hogy pezsgőt bontson". Megjegyezte, nem volt könnyű megtalálni a jó megoldást a devizahitelesek ügyében, öt évbe telt e helyzet megoldása, amit az előző kormányok felelőtlen politikája idézett elő.
Arra a kérdésre, hogy a jegybanknál a forintosítással keletkező profittal mit lehet kezdeni, a miniszterelnök azt felelte: a nemzeti bank függetlensége kizárja, hogy bármely kormánytisztviselő érdemi vitát kezdeményezzen a nyilvánosság előtt a jegybanki nyereségről vagy veszteségről. Ezt a legutóbbi kormányülésen is világossá tette - közölte. Annyit azonban megjegyzett, ésszerűnek tartja azt a jegybanki politikát, amely szerint a központi bank tartalékokat képez a nyereséges években a veszteséges évekre, hogy ne a költségvetésből kelljen a majdani veszteséget finanszírozni.











Háborúról háborúra 

Szaddam Husszein iraki diktátort Magyarország is támogatta az átkosban. Az iraki államadósságot az úgynevezett rendszerváltozás után leírtuk! Kuwait valamikor iraki föld volt, mint ahogy magyar föld Erdély és a teljes Szlovákia. 
Kuwaitot valószínűleg vissza akarta szerezni Szaddam, Amerika azonban védte őket az olajmezők miatt. Öböl háború. 
Ezt követően még vagy 12 évig tartott Szaddam hatalma, de elég sok olaj volt Irak területén is, amit meg kellett szereznie Amerikának. Egy hamis indokkal 2003-ban ifjabb Bush megtámadtatta Irakot. Nagyon sok áldozattal járt, de az olaj végül is meglett. Szaddam Husszeint gyalázatos körülmények között kivégezték. De kivégezték a két fiát, és egy 12 év körüli unokáját is. Ez a bizonyos unoka nagyon apás volt, nem volt hajlandó elengedni az apja kezét, amikor az amerikai katonák lelőni készültek az apját és a nagybátyát. Emberséges volt az amcsi, lelőtte a gyermeket is. 
Szíriában a Mol jelentős új olajmezőket fedezett fel, amelyeket mostanában kaparint, vagy már meg is kaparintott az Iszlám Állam. Szíria lebombázását az ENSZ BT-ben megvétózták az oroszok, ezért szárazföldön kellett tönkretenni. Erre a célra létrehozták Szaúd-Arábiában az Iszlám Államot, és átdobták a gyilkosokat Szíriába, mint szír ellenzéket... 
Líbiát lebombázták, megölték Kadhafit, az addig élhető ország vezérét. Néhány fia is áldozatul eshetett... Ma már az Iszlám Állam harapófogójában szenved az az ország is, és az Iszlám Állam hajózza befelé a bevándorlókat, menekülőket, vagyis finanszírozza az útjukat egészen akár Magyarországig. 
Ukrajnát is elég furcsa módon izgatták fel, ma már ott sincs élhető élet. Oroszország farvizén húsz év óta elvoltak, most az eltartási kötelezettséget Amerika rátolta Magyarországra (hatalmas mennyiségű, dollárban kifizetendő orosz gázt kell visszafordítanunk Ukrajnába!!) és az amúgy is leszegényített volt szocialista országokra. Hogy miért nem termelnek húsz év óta Ukrajnában, arra is jó lenne egy értelmes válasz. A világ egyik legjobb talaja nincs művelve, de most már lesz! A Monsanto jövőre génmanipulált növényekkel beveti. 
Ukrajnának a földjei kellettek, meg azért fontos, mert onnan Oroszországot könnyedén le lehet rohanni... Hogy mennyire könnyedén, azt sajnos nem sokára meg fogjuk tudni! 
Tegnapi hír, hogy Amerika nehézfegyverzetet telepít Európába, és sajnos valószínűleg Magyarországra is. 
Megágyaz Amerika a harmadik világháborúnak... 
1913-ban Amerika lemondott a nemzeti bankjáról, és magánkézbe került szövetségi bank néven. 1914-ben már ki is tört az első világháború... 
Emlékeztető: "Ha az amerikai nép valaha is megengedi a bankoknak, hogy azok ellenőrizzék a pénz kibocsátását, a bankok és a korporációk tovább növekednek és megfosztják a lakosságot minden vagyonától egészen addig, míg gyermekeik arra ébrednek egy szép napon, hogy otthontalanná váltak azon a földrészen, amelyet apáik megszereztek." (Thomas Jefferson, 1801-1809 között az Egyesült Államok elnöke) 1913-ban megengedte, azóta szövetségi bank van Amerikában magánkézben... Egy év múlva már tombolt is az első világháború... 
SVPSZ 
Kapcsolódó: 
   Nemcsak Magyarországot lehet feldarabolni, hanem Romániát is? 




Nemcsak Magyarországot lehet feldarabolni, hanem Romániát is?





Erőt kell mutatni, mert a környező országok csak erőből értenek
Vasárnap este tartotta a trianoni tragédiára emlékező hagyományos felvonulását a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) Budapesten. A mintegy ezer fő részvétellel zajló rendezvény a szokásos helyszínen, a lerombolt Regnum Marianum templom emlékkeresztjénél kezdődött, majd a szerb és a román nagykövetségek érintésével a szlovák nagykövetség előtt végződött.
A HVIM hosszú évek óta rendezi meg nagyszabású budapesti felvonulását, ahol mindenki ott van, aki számít. Idén beszédet mondott sorrendben Magvasi Adrián, a HVIM vezetőségi tagja és az Alfahír főszerkesztője,Novák Előd, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője, Kálló Gergely, a Jobbik budapesti Ifjúsági Tagozatának mentora, Zagyva György Gyula, a HVIM társelnöke és Dobay Gergely, a HVIM alelnöke, felvidéki vezetője.
Az elhangzott magasröptű gondolatok közül az Alfahírbeszámolója alapján kiemeltük a szerintünk legfontosabbakat:
Magvasi Adrián: minden egyes év ünnepi alkalom.  Nem olyan értelemben ünnepi, ahogy a kormány próbálja a gyásznapot ünnepnappá változtatni, hanem azért az, mert jó érzés azokkal lenni, akiknek szintén fáj Trianon, hiszenaz a magyar, akinek fáj Trianon".
Magvasi szerint a legfontosabb, hogy erőt, hitet és szeretet merítsünk az emlékezésből. Az erőt azért tartja fontosnak, mert amíg a magyar nemzet, kormány és külügy nem lesz erős, addig nem fogják komolyan venni a trianoni utódállamok, és nem fogunk kapni egy levelet, hogy kedves Magyarország, ránéztünk a naptárra, azt láttuk, hogy lassan 100. évfordulója lesz a trianoni békediktátumnak, és arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha  mostantól Székelyföld nem lenne Románia". Erőt kell gyűjteni és erőt kell mutatni - folytatta -, mert a környező országok sok tekintetben csak erőből értenek. 
Novák Előd: a trianoni katasztrófa kapcsán mindig az elfelejtés és a megbékélés fontosságát hangsúlyozzák a megmondóemberek és a média, miközben azúgynevezett holokauszt esetében érdekes mód nem halljuk azt, hogy legyenek tekintettel mások érzékenységére, miközben a többségi társadalomnak már elege van abból, hogy minden erről és róluk szól" - fejtette ki, majd hozzátette, hogy egész iparág épült már rá az úgynevezett holokausztra", miközben a magyarság legnagyobb tragédiája láthatóan nem érdemel ilyen megbecsülést. 
A Jobbik alelnöke hazaárulásnak nevezte, hogy Orbán Viktor korábbi ígérete ellenére Románia uniós csatlakozását feltétel nélkül megszavazta, majd rámutatott, hogy most pedig Ukrajna területi integritása a legfontosabb a kormánynak, és képesek a kárpátaljai magyarságot feláldozni egy amerikai-orosz háború oltárán". 
Emlékeztetett, hogy június 4-én egy másik gyásznap is van, egy „belső Trianon" is történt, ugyanis 1956-ban ekkor született az a minisztertanácsi rendelet, amely először biztosított lehetőséget ahhoz, hogy puszta kérésre abortuszt végezzenek el. Mint fogalmazott, az azóta meg nem született hatmillió élet hiányzik ahhoz, hogy "belakjuk a Kárpát-medencét". Hozzátette, hogy ha a statisztikákból kivesszük a nemzetiségeket, akkor jóval egy alatt van az egy anyára jutó születendő magyar gyermekek száma.Generációról generációra megfeleződik a csonkaországi magyarság, miközben a cigányság megduplázódik, és ha ez nem volna elég, idén több gazdasági menekült fog érkezni hazánkba, mint ahány magyar állampolgár születik" - ismertette a hazai demográfiai válságot, amelyen még az egymillióhoz közeli, kivándorolt aktív korú magyar ember is súlyosbít.  Ha minden tőlünk telhetőt megteszünk a külső és belső Trianon gyógyítására, akkor, de csak akkor kérhetjük nyugodt lelkiismerettel, hogy az adjon az Isten szebb jövőt!" - zárta beszédét.
Kálló Gergely:  „Ha elmerengünk a múlton, számot kell vetnünk a mával is" - mondta, és rámutatott arra, hogy a rendszerváltozás utáni 25 évben számos lehetőség adódott, hogy felszámoljuk, vagy enyhítsük a magyarság legnagyobb tragédiáját (például az ukrán-magyar alapszerződés, a délszláv háború, az uniós csatlakozás, Románia és a többi utódállam csatlakozása, vagy akár a mostani ukrajnai helyzet). Miközben a hősök gondolkodás nélkül az életüket áldozták, addig a magyar politikai elitfolyamatos árulást és undorító megfelelési kényszert tanúsított, és semmi áldozatkészséget nem mutatott a történelmi pillanatokban".
Vármegyés barátaimtól tanultam meg, hogy nem gyászolni kell Trianont, nem, hinni kell abban, hogy rendbe tudjuk tenni az okozott károkat. Az ilyen hitnek, az ilyen felfogásnak a legfontosabbnak kell lennie, ezért minden nap mondjuk ki, hogy hiszünk Magyarország feltámadásában! Mert a hit erő, mert aki hisz, győzött!" - zárta beszédét a Magyar Hiszekegy soraival.
A román nagykövetség elé érkező, időközben a sötétedésben több száz fáklyát gyújtó és a „Székelyföld nem Románia!" rigmust skandáló tömeget egy székely ruhába öltözött székely leány köszöntötte, aki egyben felkonferálta Zagyva György Gyulát. A HVIM társelnöke rámutatott, hogy az elmúlt 25 évben nemcsak a környező trianoni utódállamok nehezítették meg a határon túli magyarok életét, hanem a magyar kormányok is, amelyek elérték, hogy sok honfitársunk lerománozza az erdélyi magyarokat". Hozzátette, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően ebből egyre kevesebb van, valamint a Fidesz-kormány sem foglalta volna törvénybe a trianoni emléknapot, ha a "nemzeti radikális szervezetek és a nemzeti radikális párt, a Jobbik nem kényszeríti ki".
Ezután azokról a geopolitikai változásokról beszélt, amelyek azt mutatják, hogy az elkövetkező években, évtizedekben súlyos változásoknak lehetünk tanúi, és akár még a trianoni határok is megváltozhatnak. Ez most már nem álom, és az sem lesz álom valószínűleg, hogy megvalósulhat a közeljövőben az autonómia Székelyföldön" - mutatott rá. 
Amit most fogok mondani, amiatt lehet, hogy megint kitiltanak Romániából" - mondta, majd hozzátette, hogy meglepő eseményeknek lehetünk majd hamarosan tanúi, miszerint nemcsak Magyarországot lehet feldarabolni, hanem Romániát is".


forrás: Alfahír / fotók: Alfahír (Béli Balázs)





Szabotázs okozhatja a Gripen baleseteket? 


2015.06.15. 21:42 hidfo.ru 
Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán rendkívüli beszámolót kell tartson a parlamentben, miután idén már harmadik alkalommal történt rejtélyes technikai hiba magyar Gripen-vadászgépekkel. 

• Márciusban a Magyar Honvédség Svédországból Magyarországra tartó gépénél mutatkozott technikai hiba. A gép biztonsági okokból a kassai repülőtéren szállt le. 

• Májusban egy magyar Gripen vadászrepülőgép Csehországban, a Cáslav katonai repülőtéren túlfutott a leszállópályán. A gép összetört, miután a pilóta katapultált. 

• Június 10-én, Kecskeméten a Magyar Honvédség JAS-39 Gripen vadászrepülőgépe kiképzési repülésre szállt fel - a felszállást követően technikai hiba jelentkezett, és a pilóta vészhelyzetet jelentett, mert nem sikerült behúzni a repülőgép orrfutóját. A katapult szintén meghibásodott, a pilóta csigolyatörést szenvedett. 

A technikai hibák sorozatára mostanra ráépült a sajtó olyan véleményformáló tevékenysége is, amelyről feltételezhető, hogy nem az események logikus értékelése, hanem előre meghatározott célzattal történik. A fővonalú média a fenti eseteket annak alátámasztására használja fel, hogy Magyarország képtelen ellátni a légtérvédelmi feladatokat, mert ehhez nem adottak a technikai lehetőségek. Hogy Magyarország alig több mint tucatnyi működő vadászrepülőgéppel rendelkezik, az mindeddig nem volt elegendő indok arra, hogy ezek a sajtóorgánumok a légtérvédelmi képességek hiányáról beszéljenek. Most mégis ezt teszik, pedig védelmi képességek szempontjából nyilvánvalóan nem jelent nagyságrendi különbséget, hogy Magyarországnak tucatnyi Gripen vadászrepülőgépe van, vagy annyi sem. 

A Magyar Nemzet cikke szerint Hende Csaba a valóságnál kedvezőbb színben tünteti fel a történteket, és a "balesetek miatt" látható, hogy "nem minden feltétel adott a baltikumi misszió teljesítéséhez". 

A technikai hibákat tehát egy jól behatárolható ürügyképzésre használják fel; annak deklarálására, hogy Magyarország nem rendelkezik megfelelő légtérvédelmi képességekkel. 

Ennek magyarázatát fellelhetjük a térségi geopolitikában zajló változásokban, ami alapján a technikai hibák és a baltikumi misszió összekapcsolása nem tekinthető többnek, mint célzott dezinformációnak. Ennél ugyanis nagyságrendekkel fontosabb változás van folyamatban. 

Június 3-án egy csehországi sajtóorgánum közölt információkat arról, hogy a közeljövőben az Egyesült Államok akarja "biztosítani" Magyarország légterét. Az Idnes magazin értesülései szerint a "terrorizmus elleni harcra" és az "orosz veszélyre" hivatkozva folyamatban vannak a tárgyalások a Visegrádi Négyek (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország) légtérvédelmének egyesítéséről. A négy ország légtérvédelmének egyesítése azonban nem azt jelenti, hogy közösen látják el a légtérvédelmi feladatokat, hanem, hogy mind a négy ország átadja a saját légtere fölötti ellenőrzést az amerikaiaknak. A lap értesülései szerint hónapokon belül létrejöhet a megállapodás, melynek eredményeként mind a négy országba amerikai vadászrepülőgépeket telepítenének, és az amerikai légierő "védené" a Visegrádi Négyek egyesített légterét. 

A folyamatban lévő tárgyalásokkal kapcsolatos információt eredetileg Csehországban szivárogtatták ki, a védelmi minisztériumból név nélkül nyilatkozó forrásra hivatkozva. Ez a tárgyalássorozat azonban magyarázattal szolgálhat a rejtélyes technikai hibákra is. Fel kell tennünk egy igen fontos kérdést, ami magas megbízhatósággal működő katonai eszközök meghibásodása esetén minden esetben fel kell merüljön: ki érdekelt abban, hogy magyar vadászrepülőgépek rendszeresen meghibásodjanak? Olyan érdekközösségek minden bizonnyal érdekeltek benne, akik saját terméküket akarják eladni a Gripenek helyett, vagy saját katonai jelenlétüket akarják ráerőltetni Magyarországra, és ennek alátámasztására logikus, a beavatkozás megindokolására felhasználható ürügyekre van szükségük. 

Tekintve, hogy folyamatban vannak a tárgyalások az amerikai vadászrepülőgépek Magyarországra telepítéséről, az Egyesült Államok egy ilyen, a Gripenek meghibásodásában érdekelt félnek tekinthető. Úgy gondoljuk, ha a Gripenek ügyét vizsgálatnak vetik alá, vagy a nemzetbiztonsági bizottság az úgynevezett "technikai hibák" lehetséges okait tárgyalja, ott a szabotázs kérdése is fel kell merüljön. 


Már a vésztervek készülnek a görög csőd esetére 

06/16/2015 MTI - Kárpátinfo.net 
A Süddeutsche Zeitung szerint akár már pénteken EU-s csúcstalálkozó lehet, amelyen elfogadják a vészforgatókönyvet: pár nap bankzárlat következhet, és utána is korlátozzák majd a tőkeáramlást. 
Rendkívüli tanácskozásra hívhatják össze péntek estére az uniós országok állam-, és kormányfőit, illetve több napra bezárják a görög bankokat, ha nem sikerül megállapodásra jutni a görög államadósság-válság kezeléséről az euróövezeti pénzügyminiszterek csütörtökön kezdődő ülésén - jelentette hétfő este a Süddeutsche Zeitung című német lap az online kiadásában. 

A cikk szerint az euróövezeti tagországok vészhelyzeti forgatókönyvet dolgoztak ki a görög kormánnyal folytatott tárgyalások eredménytelensége miatt. A terv szerint amennyiben az eurócsoport pénzügyminisztereinek csütörtökön kezdődő, kétnapos ülésén sem sikerül megegyezést kötni az athéni vezetéssel, rendkívüli uniós csúcstalálkozót tartanak, akár már péntek este. 
Emellett a hétvégén megkezdik az euróövezet és Görögország közötti pénzforgalom ellenőrzésének előkészítését, aminek részeként néhány napra elrendelik valamennyi görög bank bezárását. A tőkemozgást korlátozó intézkedéseket viszont a görög parlamentnek is jóvá kell hagynia - emlékeztet a német lap. 
A bankzárlat és az azt követő korlátozások - például a készpénz napi felvehető mennyisége, vagy az átutalások limitálása - azt a célt szolgálnák, hogy nehogy bekövetkezzen az úgynevezett "bank run", vagyis a tőke pánikszerű kimentése. Hasonlóra csak egyszer volt példa, 2013-ban Ciprus esetében. 
A német kormány szóvivője a Reuters hírügynökséggel közölte, hogy nem tudja megerősíteni a Süddeutsche Zeitung értesülését. 
Kapcsolódó: 
   A rezsicsökkentés vége és a drágulás kilátásai 
   Itt a rezsicsökkentés vége? 
   Az Orbán-kormány feladná a rezsicsökkentést, sőt gáz- és áramár-emelés is jöhet 
   Nagyon megugrik a benzinár szerdától 
   Jacenyuk tovább emelné az energiaárakat 
   A "magyar" kormányokat nem érdekli az egy trillió dolláros találmány! 
   Semmisség esetén egy összegben kell visszafizetni a "deviza-hitelek" fennmaradó részeit? 
   Ha a Fidesz marad hatalmon, akkor teljes egészében kivezetjük a devizaalapú jelzáloghiteleket (2014 március) 
   "Deviza"-"hitel" - százhússzoros volt már az induló kamat is! 
   A gyilkos bank neve?? Tudni akarjuk! 
   Éhezésre lesz elég a mai minimálbéresek nyugdíja 
   Balatoni nyár - felkorbácsolta az indulatokat a boltzár 
   Hogyan döntötte be Orbán a brókercéget, amelyet Szijjártó közpénzből finanszírozott? 
   Hihetetlen hír- betilthatják a kerti veteményest 



A rezsicsökkentés vége és a drágulás kilátásai



origo.hu, Forrás: Thinkstock
2015. június 15.
Kész feladni a rezsicsökkentést az Orbán-kormány – ez a lényege annak a hivatalos, az uniós energetikai biztosnak küldött kormányzati levélnek, melynek tartalmát a hvg.hu megismerhette. Nem egyszerűen a rezsicsökkentés leállításáról van szó, a kilátásba helyezett lépések szerint jöhet a gáz és az áram drágulása.
A hvg.hu által megismert, május 8-i keltezésű levelet Trócsányi László igazságügyi miniszter küldte az uniós energetikai biztosnak, Miguel Arias Canete-nek.
A levél meglétét az igazságügyi tárca gyakorlatilag elismerte, de annak tartalmáról nem kívánt nyilatkozni (de nem is cáfolta), arra hivatkozva, hogy a „levél egy, a magyar Kormány és az Európai Bizottság között folyamatban lévő, nem nyilvános eljárás része.”
Vége a rezsicsökkentésnek?
A kormány a Brüsszelnek küldött dokumentumban ezt a három legfontosabb lépést helyezi kilátásba.
1. Átalakítják a rendszerhasználati díjak, azon belül átviteli/szállítási és elosztási díj ármegállapítási rendszerét, háromlépcsőssé teszik azt. Ezt most az energiahivatal állapítja meg rendeletben a díjakat, bírósági jogorvoslat nincs.
2. A levél kilátásba helyezi, hogy a kormány megszünteti azt a mostani helyzetet, hogy van figyelembe nem vehető költség. Brüsszelnek az az egyik fő kifogása, hogy most nem költségalapú az elszámolás a cégekre erőltetett állami árképzésében.
3. A levél szól arról is, hogy az egyetemes szolgáltatásnál, praktikusan főként a lakossági ügyfeleknél most a rendszerhasználati díjak olyan nyomottak a rezsicsökkentés miatt, hogy nemcsak profitot nem tudnak termelni a szolgáltatók, de a díjak legfeljebb 0 százalékos tőkemegtérülést „biztosítanak" csupán. Ezért módosítják a rendszerhasználati díjak megállapítási rendszerét a fenti módon, és a le nem vonható költségtételeket kiiktatják. Ezeknek az eredője lehet az, hogy megemelkedik a tőkemegtérülés. Ha pedig ez nő, akkor a gáz- és áramárnak is emelkednie kell.
Hasonlóan elzárkózó volt az Európai Bizottság is: Canete biztos szóvivője, Anna-Kaisa Itkonen is hasonlóan érvelt a hvg.hu-nak: azt mondta, kötelezettségszegési eljárás van Magyarország ellen, de mivel ez még folyik, nem kommentálják. A bizottság ebben az ügyben folyamatos kapcsolatban van a magyar hatóságokkal.


A "magyar" kormányokat nem érdekli az egy trillió dolláros találmány!





Uzsora civilizáció


DEVIZA”-“HITEL”-SZÁZHÚSSZOROS VOLT MÁR AZ INDULÓ KAMAT IS!

A devizaárfolyamok szándékos manipulálása csak ezután következett.”

…”Magyarország saját lakosságának a legértékesebb rétegét semmisíti meg a svájci frank jelenlegi törlesztésének a formája. Azok, akik vállalták a kockázatot és építkeztek, lakást vásároltak a magyar gazdaságot élénkítették. Ha ez a réteg – több százezer családról van szó – megsemmisül, nem lesz, aki vásároljon, befektessen. Ha nincs vásárlás, befektetés megáll a gazdaság egy része…”

Sok vita folyt már arról, hogy a svájci frank alapúnak mondott devizahitelek, – vajon láttak-e egyáltalán svájci frankot, vagy sem?
Nos, a bankok ebből a kérdésből már sehogyan sem tudnak jól kijönni, – mert alább olvasható a példa arra, hogy mi is történt akkor, – ha valóban svájci frank alapú hitelt adtak:

Százhúszszoros kamatot kértek már az induló

részleteknél is

A London InterBank Offered Rate (LIBOR) a svájci frank
kamatát 0.05 %/év -ben állapítja meg. Magyarországon a bankok a magyar betétesnek a svájci frankban elhelyezett és egy hónapra lekötött lakossági betétére szintén 0.05 %/év kamatot fizetnek. Tehát teljesen mindegy, hogy a magyar bank a LIBOR-on keresztül szerzett, vagy a magyar betétesek által elhelyezett betéteket adja tovább a svájci frankos deviza hitelt felvevőknek, neki csupán 0.05 %/év a saját maga által beszerzett svájci frankjáért a költsége.
Ha 10 millió forintnak megfelelő svájci frankkal számolunk, akkor a banknak a saját 10 millió forintnak megfelelő, svájci frankban felvett kölcsönére csupán havi 416 (négyszáztizenhat) forintot kell kiadnia.
A magyar bank viszont a 10 millió forintnak megfelelő svájci frank összeg után nem 0.05 %-ot, azaz 416.-Ft/hó-ot kér a lakásvásárlásra svájci frankban felvett hitelfelvevőtől, hanem 6 %-ot számít, ami 50.000.-Ft/hó-nak felel meg. Ez 120-szor több mint amennyit a bank saját maga, a svájci frank kölcsönért fizet.

A 120-szoros kamat uzsorakamatnak tekinthető-e? 
A Ptk. 209. §, 209/A § és 237. §(3) alkalmazható-e?
Magyarország saját lakosságának a legértékesebb rétegét semmisíti meg a svájci frank jelenlegi törlesztésének a formája. Azok, akik vállalták a kockázatot és építkeztek, lakást vásároltak a magyar gazdaságot élénkítették. Ha ez a réteg – több százezer családról van szó – megsemmisül, nem lesz, aki vásároljon, befektessen. Ha nincs vásárlás, befektetés megáll a gazdaság egy része.
A kormány kilakoltatási moratóriuma következtében a bankok hatalmas profittól estek el.(Ó, a szegények! – a szerk.) Egy 10 millió értékű ingatlant a bankok 3-4 millióért számították be az adósságba és azt is ők határozták meg, hogy ki vehette meg az ingatlanokat. A kormánynak arra kell megoldást találni, hogy a 120 szoros kamatot hogyan lehet egy 5-10 szeres kamatra csökkentetni, amit (havi 2080 –Ft – 4160.-Ft-ot) már bármelyik devizahiteles ki tud fizetni.
A fenti 120 szoros kamatra vonatkozóan érdemes lenne az 1996. évi LVII. Törvény rendelkezéseit alkalmaztatni, mely a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról rendelkezik, és amely 2. §-a kimondja, hogy ’’Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően – folytatni.’’
A bankoktól – az általuk már felajánlott – tőketörlesztési moratóriumot kell kérni és 1–2 év elteltével pániktól és spekulációtól mentesen, a valós helyzetnek megfelelően lehet rendezni a deviza hitelesek ügyeit. Így nem lenne szükség sem kilakoltatásokra, sem a nagyon sok pénzbe kerülő új könnyűszerkezetű lakások építésére.
Dr. Szécsi László
Az OLD ODE elnöke
Az akontroll.hu szerkesztőségének megjegyzése: A felvetett kérdés egyáltalán nem közömbös több tízezer embernek, fogyasztóknak. Készségesen helyt adunk a bankok válaszának, sőt várjuk azt.
A Szabad Riport megjegyzése:
A devizaárfolyamok szándékos manipulálása csak ezután következett. Maga a svájci pénzügyminiszter nyilatkozta a Reutersnak; A svájci bankok manipulálták a devizaárfolyamokat”. – A magyarországi devizahitelezés akut problémái éppen a devizaárfolyamokat manipuláló svájci bankokig vezethetők vissza. Ekkora, (sokszor kétszeres, háromszoros), kamatösszeg növekedés, – a svájci frank árfolyamának brutális emelkedése nyomán, – bizony nem egyszerűen a válságnak köszönhető, – hanem szándékos és előre megtervezett devizapiaci manipuláció. – Az egyedüli célja pedig nem más, – mint az extra profit. – A bankárok és a befektetők számára.
És mivel ezzel, – többszörösen is, – bebizonyosodott az előre megfontolt aljas szándék, – ezért mi már nem adunk helyt a bankok válaszának. Legfeljebb a nép bírósága előtt tartott tárgyalásokon védekezhetnek a súlyos vádakkal szemben, melyeket nekik szegeznek majd. – A fehér gallérosok által elkövetett bűnök; – csalások, uzsorázások, s az ezeket követő lakáselárverezéseknek nevezett fosztogatások annyira nyilvánvalóak, – hogy a tömegesen elkövetett bűneikért nem tárgyalgatni kell velük, – hanem a főkolomposaikat börtönbe záratni, a többit meg ki kell kergetni az országból.
Mi inkább a nyomozó ügyészségek, a rendőrség, sőt mi több a kormány reagálásának adunk készségesen helyt, sőt el is várjuk azt.
Szabad Riport

A GYILKOS BANK NEVE ??





Barabás Gyula – Pénzügyi fogyasztóvédelem
Szeretném megkérdezni, hogy annak az asszonynak, aki a VIII. emeleti lakásából vetette magát a mélybe éppen akkor, amikor a végrehajtó a karhatalommal ráakarta törni az ajtót…
Annak az asszonynak az ajtaját, aki két munkahellyel sem tudta fizetni a havi részletet….
Annak, akinek a felmondása 134 ezer forint miatt történt meg….
Annak a szerencsétlen és becsületes nőnek, aki egyébként tisztességes feltételek alkalmazása mellett túlfizetésben volt…
Aki az ablak előtt még elnézést kért tette miatt sms-ben a lányától….
Na ennek az asszonynak az emléke és sorsa miatt kérdezem illő tisztelettel szeretett bankjától, hogy neki milyen tartalommal és mekkora visszatérítést feltüntetve fogtok elszámolást küldeni? Bármi is lesz a borítékban, azért remélem a feladó neve is ott lesz….

 

A gyilkosa neve, hogy tévedés ne essék!





Éhezésre lesz elég a mai 

minimálbéresek nyugdíja


Akár tíz éven belül is robbanhat a nyugdíjbomba, és egyelőre úgy tűnik, nincs ami megállítsa a katasztrófát.
A gond az, hogy ma rengetegen vannak a bevallási adatok alapján, akik (legalábbis papíron) csak minimálbért keresnek – az adózók 28 százaléka. És további 58 százalék vallott kevesebbet, mint az átlagbér – hívta fel a figyelmet a Népszabadság.
Ha pedig ők nem tesznek félre a nyugdíjas éveikre, valamennyit, akkor nagyon nagy bajban lesznek. A minimálbér utáni nyugdíj ugyanis olyan alacsony lehet (százezer forint alatti), amiből biztosan nem lesz majd egyszerű megélniük a mostani aktívaknak idős korukra. Tengődés várhat tehát mindazokra, akik ebben a cipőben járnak.
A lap azt is hozzátette, hogy az OTP megtakarítási indexe szerint ma a lakosság 80 százaléka nem tesz félre a nyugdíjas évekre. Ez alapján borítékolható, hogy bizony gond lesz.
Főleg hogy közben arra lehet számítani, egyre kevesebb aktív korú járulékfizető jut majd egy nyugdíjasra (a jelenlegi három helyett 40-50 év múlva már csak kettő). És ez visszafordíthatatlan folyamatnak tűnik. Amit erősít a kivándorlás is.
Ahhoz, hogy valaki biztonságban érezhesse magát időskorára, évtizedeken át kellene legalább egy kisebb összeget félretennie, ami nem igazán jellemző például a mai ötvenesekre sem.




Hogyan döntötte be Orbán a brókercéget, amelyet Szijjártó közpénzből finanszírozott?



      • Orbán rendelte el, hogy vonják ki a közpénzt a Quaestorból. 

      • Ezzel praktikusan fölmentette Szijjártót a bennfentes kereskedelem gyanúja alól.

      • Ellenben saját magát gyakorlatilag meggyanúsította.


A bennfentes kereskedelem (Btk. 410. §) akkor merült föl, amikor kiderült, hogy a Külügyminisztérium bankja (MNKH) éppen a csőd napján vonta ki a pénzét, 3,8 milliárd forintot a Quaestorból. Kézenfekvő, hogy fülest kaptak a likviditási problémáról, esetleg arról, hogy a csalás (fedezetlen kötvények kibocsátása) miatt a felügyelet be is zárja a brókercéget. 
A külügy elszántan tagadott: a döntés már március 5-én, négy nappal a csőd előtt megszületett (ami akkor még nem is volt csőd), annak technikai okai voltak, hogy a pénzkivétel 9-éig húzódott. Ergo: nem volt bennfentes értesülés, nem tudtak a csődről.
ÉN RENDELTEM EL, AKKOR, AMIKOR LÁTTUK, HOGY A BUDA-CASH BEDŐLT, ÉS A BEFEKTETETT PÉNZ NINCS BIZTONSÁGBAN, HOGY MINDEN MINISZTÉRIUM NÉZZE MEG, VAN-E KÖZPÉNZ A BRÓKERCÉGEKNÉL. AMENNYIBEN IGEN, AKKOR INTÉZKEDJENEK. FÉLŐ VOLT UGYANIS, HOGY ELINDUL EGY LAVINAHATÁS, ÉS ÚGY JÁRNAK MINT AZ A 67 ÖNKORMÁNYZAT, AMELY JELENTŐS ÖSSZEGET HELYEZETT EL EGY MÁSIK ILYEN CÉGBEN
Ezt Orbán mondta Sopronban. A lavinahatás - mint a bankpánikoknál szokott - nincs, nem is volt, nem kellett ettől tartani.
Ha mégis tartottak ettől, akkor tökéletesen inkompetensek. Nem dőlt be egyetlen másik brókercég sem, csak az, amelyiknek fedezetlen kötvényei voltak. És az is csak akkor, amikor az állam kivonta belőle a pénzét.

Tehát Orbán és Szijjártó gyakorlatilag bedöntötte a Quaestort.

A Matolcsy-féle MNB - amelyik magába olvasztotta a korábbi PSZÁF-ot - éppen akkor kezdett vizsgálódni a brókercégnél. Az ellenőrzés minden bizonnyal maga után vonta volna a csődöt. Életszerűtlen feltételezni, hogy Matolcsy nem értesítette erről volt főnökét és politikai szövetségesét. Az Index szerint a Fideszben már napokkal korábban erről beszéltek.
Az ügy amúgy kizárólag a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumot érinti. Pillanatnyilag nincs arra adat, hogy bármelyik másik állami szerv belekeveredett volna. Orbán a fenti idézetben, melyben általában beszél minden minisztériumról, csak kedvenc embere felelősségét próbálja elkenni.
orbszijj.jpeg






(Kép: Népszava)
Más kérdés, hogy a Quaestor a piramisjátékra hajazó üzleti stratégiája miatt meg is érdemelte, hogy bedőljön.

De akkor a külügy bankja miért tartott csaknem négymilliárdot Tarsoly cégénél?

  • Akit Szijjártó 15 éve ismert meg még a győri önkormányzat sport-albizottságának alelnökeként.
  • Akinek odaadta a moszkvai magyar vízumközpontot, amelyik annak ellenére is fialja a pénzt, hogy a Quaestornak semmilyen tapasztalata nem volt a területen. (És ezért mégegy diplomatát is kirúgott a tárcától, aki ezt nem volt hajlandó szignálni.)
  • Aki részt vehetett a kormány letelepedési kötvény-programjában.
  • Aki az isztambuli kereskedőházat üzemeltethette.
  • Akinek a kommunikációs főnöke, Orbán egykori elnöki tanácsadója, Bende Gyöngyi volt.
  • Aki a fiktív kötvényekből finanszírozta a miniszterelnök fociálmának egyik szeletét.

És miért tartaná egyáltalán a magyar állam kockázatos vállalati kötvényekben a pénzét?

  • Ezek vagy jó hozamot hoznak.
  • Vagy az egészet bukja az ügyfél.
Az Áht. 79. §-a tiltja, hogy az államkincstáron kívül máshol és állampapírokon kívül másban tartsák pénzüket az állami intézmények. Bár ez az irányításuk alá tartozó szervezetekre nem vonatkozik, a köztisztviselő nem részesül a profitból akkor sem, az első változat jön be.
Ráadásul a magyar államnak nincs szüksége ilyen módon szerzett néhány 100 millió forintra, mikor egy tizedesszám megváltoztatásával az adótörvényben vagy az alapkamaton is 10 milliárdokhoz juthat. A néhány milliárdos veszteség viszont érzékenyen érintheti. Pláne a kockáztató tisztviselő állását.
Arra, hogy mégis megtörtént nincs más magyarázat, minthogy az MNKH felsőbb utasítást kapott a gazdájától, a külügytől. A Szijjártó és Tarsoly, valamint az Orbán és Tarsoly közötti kapcsolatok ismeretében ennek kézenfekvő indoka a haveri segítség.
A helyzet tehát úgy áll, hogy Szijjártó csaknem négymilliárd közpénzzel segítette ki a haveri brókercég piramisjátékát. Azután az MNB vizsgálni kezdte a Quaestort, és az infók valamiképpen eljutottak a kormányhoz és a Fideszhez. Ezek alapján Orbán kivonatta az állami pénzeket, amivel összedöntötték a céget. Ami maga alá temette a kisbefektetők pénzét. A keményen dolgozó kisemberekét, akiket a magyar kormány elfelejtett értesíteni.
A közpénz végül meglett, de a simlis húzásokkal Orbán és Szijjártó egyszerre keverte magát
  • illegális finanszírozás
  • és bennfentes kereskedelem gyanújába.
Az egyetlen szerencséjük, hogy az esetet a Matolcsy MNB-je alá rendelt pénzügyi felügyelet és - esetleg - a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség fogja vizsgálni.






Tóth Gy. László: Felszólalás a kötelező holokausztoktatás ellen 

2015. 06. 14. 19:05 Alfahír 
2015 szeptemberétől a magyar Pázmány Péter Katolikus Egyetemen új, féléves alapozó képzés indul A holokauszt és emlékezete címmel. A tantárgy tartalmát két tel-avivi professzor, Dina Porat és Raphael Vago állította össze, szem előtt tartva a "magyar sajátosságokat". 
Ennek sikeres elvégzése ugyanúgy a diploma megszerzésének feltétele lesz, mint a Bevezetés a katolikus hit rendszerébe címet viselő tantárgy, amelyre egyfajta "folytatásként" épülhet rá az új tananyag. Ez Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának a véleménye. 
Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete történelmi jelentőségűnek minősítette a megállapodást: "Mérföldkő ez a nap a múltjával és jelenével küzdő Magyarország életében. (...) Továbbra is baráti kezet nyújtok Magyarországnak a múlt feldolgozásához (...) Minden társadalomnak fel kell állnia, és nemet mondania az antiszemitizmusra, a homofóbiára és a rasszizmusra." 
Ilan Mor "baráti" kéznyújtása és instrukciója erős szerepzavarra utal: ez nem egy nagykövet diplomatikus megnyilvánulása. Így általában a helytartók viselkednek. Nem vagyunk rászorulva Ilan Mor elismerésére és tanácsaira, különösen nem egy olyan ország képviselője részéről, ahol 1948 óta ENSZ és nemzetközi határozatok sokaságát hagyták figyelmen kívül. Nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, az őshonos palesztinok és más kisebbségek megtűrt, másodrangú állampolgárokként sínylődnek a demokratikusnak hazudott Izrael területén. Az államot megalapító zsidó terroristák és az izraeli hadsereg ártatlan áldozatainak száma nem teszi lehetővé, hogy Izrael képviselője erkölcsi alapról oktasson ki másokat. A homofóbia és a rasszizmus elleni küzdelmet Ilan Mornak és kormányának először otthon kellene megvívnia. 
De ne feledkezzünk meg Gázáról, a világ egyik legnagyobb koncentrációs táboráról se, ahol 360 négyzetkilométeren 1,8 millió ember él, a külvilágtól teljesen elzárva. Az izraeliek 2014. július 30-án gránátvetőkkel nyitottak tüzet egy ENSZ által működtetett iskolára, amelyik menekülttáborként működött. A világszervezet illetékesei közölték: a támadás előtt 17-szer (!) figyelmeztették az izraelieket arra, hogy az épület civilekkel van tele. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár "botrányosnak és igazolhatatlannak" nevezte a támadást. 
Mit gondoljunk egy olyan országról, melyben faji alapon lehet állampolgársághoz jutni, ahol tombol a rasszizmus, ahol a zsidók nagy része nem veszi emberszámba az ott élő, őshonos palesztinokat, miközben Izrael lakosságának 20 százaléka arab. Labdarúgó mérkőzéseken zsidó stadionokban "Halál az arabokra" feliratú táblákat látni. 2013 novemberében 800 ezren (!) vettek részt Jeruzsálemben a volt ortodox főrabbi temetésén, aki szerint a nem zsidók nem emberek... 
 
"Halál az arabokra"

De érdemi reakciót várunk napjaink legbotrányosabb kijelentéséről is. Mint az köztudott Avigdor Liebarman izraeli külügyminiszter, egy - a választásokat megelőző - rendezvényen Herclijában kifejtette, hogy aki ellenük van, azzal nincs mit tenni: egy baltával le kell vágni a fejét, különben a zsidóság nem tud életben maradni. Lieberman évekkel ezelőtt azzal a "liberális demokrata" ötlettel állt elő, hogy a Vörös-tenger vizébe kell fojtani minden palesztint. Milyen ország az, ahol ilyen politikai nézetekkel ekkora karriert lehet befutni? Egyszer már feltettük a kérdést: mi történne, ha a francia külügyminiszter mondana valami hasonlót a zsidókról. Hány évszázadig emlegetnék naponta a nevét? 

Miért hallgatnak az USA és az európai államok vezetői? 

Mint látható, Ilan Mornak lenne oka a szerénységre, és nyugodtan koncentrálhatna az Izraelben történtekre. Szerencsére az izraeli nagykövet mozgástere behatárolt, diplomataként nem léphet át bizonyos korlátokat. 

Szuromi Szabolcsnak, egy autonóm magyar egyetem rektoraként, az eddigi reakciókat értékelve lehetősége van korábbi álláspontja felülvizsgálatára. Miután az emberiség történelme sajnos népirtások története, erkölcsileg erősen vitatható ezek közül egyet kiemelni, és annak a tanítására koncentrálni. Éppen ezért sokkal elfogadhatóbb lenne egy olyan tantárgy oktatása, melynek keretében a hallgatók megismerhetnék a nagyobb népirtások tényét, történetét, kiváltó okait, és utóéletét. 

Az ember azt hinné, hogy egy katolikus egyetemen a keresztény vallás és kultúra valamint a keresztény értékrend a meghatározó. Már csak ezért sincs szükség a holokauszt külön kiemelésére és tanítására, hiszen a kereszténység a szeretet vallása, a kereszténység ethosza nem teszi lehetővé más emberek megvetését, gyűlölését és meggyilkolását. A katolikus egyetem azzal tehet a legtöbbet a különböző előítéletek - így az antiszemitizmus ellen -, ha keresztény szellemben formálja hallgatóit, azaz szeretetre neveli őket. A zsidó genocídium oktatásával ráadásul egy olyan történelmi esemény kerül a fókuszba, amelyről jelenleg még tudományos vita is alig - vagy sehogy sem - folytatható. Ez nyilván Izrael - és szövetségesei - érdekét szolgálja. 

A holokausztról egyébként sem beszélhetünk a cigányság, a homoszexuálisok és az egyéb kisebbségek kiirtásának ismertetése nélkül. Pillanatnyilag nem tudjuk, hogy a tananyag mit tartalmaz. 

Azt is be kell látnunk, hogy a holokauszt oktatása egy katolikus egyetemen, a múltra nézve több kényes kérdést is felvet. Ezek egyike Jézus meggyilkolásának története. A másik az antiszemitizmus keletkezésének kérdésköre. Zsinatok, teológusok és vallástörténészek értelmezéseinek tömege jelzi e témák rendkívül összetett és érzékeny voltát. Nem szolgálná jobban Magyarország jövőjét az informatika tanításának bevezetése? 

Tóth Gy. László 

Eligazításon: Orbánék hozták létre a holokauszt-emléknapot és emlékközpontot

Kapcsolódó: 
   Ha Magyarország "fasizálódik", akkor Izrael...? 
   Karácsonykor is gyermeket gyilkoltak a Gázai övezetben a zsidók 
   Antall József még mindig titkos beszéde 
   A betiltott dokumentumfilm: Ávósok 2. - A dokumentumfilmek KIZÁRÓLAG a történelemmel, a rendszerváltás előtti 45 évvel foglalkoznak, rendszerváltás utáni politikai megnyilvánulásokat, pártnézeteket NEM tartalmaznak. FÜGGETLEN film, mégis betiltották. Az ÁVÓ vezetést és a középvezetőket zsidók alkották kivétel nélkül. Rákosi Mátyás valós neve Róth Manó volt. Kádár János - született Fiuméban - eredeti neve Csermanek János volt és az anyja cseléd, apja zsidó volt. 



HA MAGYARORSZÁG "FASIZÁLÓDIK", AKKOR IZRAEL...?




2013. JANUÁR 22. KEDD, 0:27
HA MAGYARORSZÁG FASIZÁLÓDIK, AKKOR IZRAEL… ?
avagy: Elmélkedés az izraeli választások kapcsán,
avagy: egy Magyarországon élő nyugat-európai baloldali zsidó fiatal kérdései az itteni, önmagát baloldaliként definiáló (nem feltétlenül zsidó) értelmiséghez
AZ ÉN NYŰGJEIM
Az idei május 1-jén Párizsban ellátogattam a munka napját ünneplő felvonulásra: 300 000 tüntető, többek között különböző baloldali politikai erők, szakszervezetek, munkások, értelmiségiek, emberjogi aktivisták, környezetvédők – és olyan nemzetek képviselői, akik más közegben egymást öldösik: tősgyökeres franciák, emigránsok, törökök, kurdok, indiaiak, pakisztániak – mindannyian együtt, „a szocializmus által egyesítve” vonultunk békében és összhangban. Jómagam kipában, zsidó fejfedőben és kuffijában, palesztin kendőben szórólapoztam az eurokommunista pártszövetségnek (amely a pár héttel későbbi parlamenti választásokon 11%-ot ért el), majd így járultam hozzá a menet színességéhez: a négyórás esemény alatt több tucatnyian gratuláltak, fényképezkedtek velem, izraeliek és palesztinok is – egy srác a nyakamba ugrott, nevetve mesélte, hogy bárcsak az ő rabbija is ilyen nyíltan kifejezné rokonszenvét és empátiáját a palesztinok iránt.
europa.jpg
Fiatalok, balosok, palesztin zászlót lobogtatnak: Nyugaton mindennapi, nálunk ritka kombináció.


Hiperaktív vagyok a pesti zsidó közösségi életben: egy hitközség
vezetőségi tagja, egy konferencia-sorozat szervezője és visszat
érő előadója, egy héber nyelvű kórus alapítója vagyok, rendszeresen publikálok különböző mainstream és marginális médiacsatornákon, gyakran zsidó témákban – és ha Isten is úgy akarja, jövő évtől rabbijelölt vagyok Berlinben –, mégis nem egyszer megkaptam már az antiszemita jelzőt annak köszönhetően, hogy az Izrael iránti szeretetemet tudom társítani a független Palesztinába vetett hitemmel.
Pedig nekem az előbbi párizsi kép sokszínű, harmonikus kavalkádja a normális; megjegyzem, törökök és arabok között szocializálódtam valahol egy nyugat-európai fővárosban. Úgyhogy ne lepődjünk meg se szociális érzékenységem, se az iszlám és az arabság iránti fogékonyságomon; s amiatt se kerüljünk sokkos állapotba, hogy idén,
miután véget ért a jeruzsálemi jesivám (kb. teológiai főiskola) nyári programja, kiutaztam a megszállt palesztin területekre barát- és elvtárslátogatóba.
A média iszlamofób hangulatot gerjesztő manipulációjának szokás szerint bedőlő haverjaim olyanokkal riogattak, hogy zsidókat nem engednek át a határőrök a demarkációs vonalon, és úgyis tudni fogják rólam, hogy komcsi agitátor vagyok, ergo rögtön bezsuppolnak. Palesztinába menet még csak ellenőrzés sem volt, az ellenőrző ponton töltött idővel együtt fél óra alatt befutott a buszom Ramallahba. Egyhetes kinn-tartózkodásom revelatív élmény volt.
A nyüzsgő Ramallahot nem véletlenül nevezik Ciszjordánia Párizsának, az általam látott muszlim városok közül az eddigi legnyitottabb; természetesnek vettem, mikor megtudtam, hogy polgármestere egy római katolikus nő. Abszolút otthon éreztem magam sétálóutcáin és kávézóiban elsőrangú fagyijait nyalogatva (és rászoktam a tamar hindi nevű üdítőitalra), öröm volt látni a város szélén a semmiből pár év alatt
fölhúzandó, a jövőben 40 000 főt ellátó Rávábi épülő települését. Ramallah testvérvárosában, Al-Birében hosszú perceke töltöttem egy menekülttáborban, ahol a sátrak helyett immáron sűrűn egymásra épült kis házak adnak otthont több ezer, 1948-ban elüldözött palesztinnak és leszármazottaiknak, majd vendéglátóm elvitt egy futballstadionhoz is: eleinte nem értettem, miért kell megnéznem, aztán kiderült, hogy ez az ellenállás egyik jelképe, ti. az izraeli kormány fölfüggesztette (mondvacsinált okokkal) az építését, csak francia-német nyomásra hagyták befejezn. A harmadik hely, ahol jártam, Nablusz,
gyönyörű, titokzatos óvárossal, egy fiúval, akibe kis híján szerelmes lettem, elsőrangú karamellás-tejes sütivel stb., de ami zsidó szemmel a legizgalmasabb, a helyi szamaritánus közösség (akiknek a zsinagógáját egyébként az izraeli hadsereg lőtte szét– Ilan Mor nagykövet úr szavaival élve– „sebészi precizitásukban”).
Az egy hét leteltével visszautazván Izraelbe az ellenőrző pontnál már volt vizsgálat, a kisbuszról az összes palesztint leszállíttatta egy üvöltöző izraeli katona, karján gépfegyverrel, hogy a 44°C-ban, tűző napon állva várják ki a sorukat: a nem-palesztinokat némi mustra után átengedte. Oldalakon át tudnék még ciszjordániai élményeimről szólni, de ennek a cikknek most nem ez a célja, megtettem azt máskor és máshol.
Hazaérve” rengeteg súlyos gondolat kavargott bennem; volt politikai
fogolytól és izraeli áruk bojkottját koordináló aktivistától szamaritánus zsidó papon és görög ortodox templomszolgán át fejkendős öregig és datolyaárus tinédzserig túl sok emberrel beszéltem ahhoz, túl sok személyes történetet ismertem meg ahhoz, hogy ne érezzem magaménak ennek a népnek a mindennapi nyűgjeit. A buddhista filozófia azt tanítja, hogy ha problémákkal szembesülsz, törődj bele, a boldogságot akkor éred el, ha sikerül kivonnod magad alóluk – de én zsidó vagyok, és abban hiszek, hogy ha a világ nem tetszik, meg kell változtatni: a messiási kort elő kell készíteni, úgyhogy palesztinai tapasztalataim óta belevetettem magam a közel-keleti ügyekbe is
flashmob.jpg
Száláám-Sálóm flashmob Budapesten. (Fotó: Holland Kati)


Utamról októberben félszáz fős közönségnek adtam elő a Bálint Ház zsidó közösségi központban, az egy-két akadékoskodót leszámítva
rengeteg hálás köszönetet kaptam, az előadást két további helyre meghívták; szerveztem arab-zsidó békepárti flashmobot több tucat résztvevővel a novemberi gázai konfliktus idején, a minap pedig egy budapesti palesztin tisztviselő azért hívott meg személyes találkozóra, hogy segítsek nekik lerázni a Jobbikot és a nácikat, akik vállalhatatlanná teszik az ügyüket azzal, hogy rátelepednek a rendezvényeikre – emlékezetes volt, amikor egy 2011-es Kossuth téri tüntetésen az épp szónokolni óhajtó nagykövet-helyettesnek kellett csitítani az első sorban bőszen zsidózó magyarokat.Jól tudják azt a magyarországi arabok, hogy pár évtizeden belül már az itteni szélsőjobb is nagy Izrael-fan lesz, amilyen minden „normális” európai fasiszta párt. Jelenleg a palesztin ügy nem kell Novák Elődéknek másra, mint antiszemita tőke kovácsolására (hát igen, ahol ezzel még lehet szavazatot szerezni...).
Épp ez utóbbi érv miatt az önmaguktól eddig elvonatkoztatni nem akaró zsidók és filoszemiták számára is fontos lenne foglalkozni a jelenséggel, a szélsőjobboldali-fundamentalista hegemónia felé sebesen robogó zsidó állam  változásaival  – nota bene, most azok az ultracionisták is kormányon vannak, akik annak idején a béke felé az első lépéseket megtevő államférfit, Jichák Rábint megölték. Nekünk pedig nem szabad emellett szó nélkül elmennünk, föl kell emelnünk a nacionalista-soviniszta tendenciák ellen hangunkat, ahogyan a magyar közélet, úgy az izraeli esetében is: különben hallgatásunkat kihasználva a magyar (és izraeli) szélsőjobb jár jól, a zsidó állam pedig marad olyannak, amilyen, aminek sok következménye lehet, de a béke nem.
Igen, tény, Izrael többször küldött segélyeket Gázába, idén a szír sebesültek számára humanitárius és orvosi segítséget ajánlottak föl, hallunk izraeli orvosok által megmentett iraki gyerekekrőlés így tovább. De az éremnek van egy kevésbé fényes oldala, ezt is vegyük górcső alá, amikor megítéljük a mai zsidó államot, mielőtt a január 22-i előrehozott választásokon újra a fanatikus ortodoxokkal és az ultra-nacionalistákkal kormányra lépő Netánjáhut támogatnánk, esetleg a magyar-izraeli kettős állampolgár olvasók a neve mellé húznák be az ikszet.
Ráadásul a kortárs jobboldali Izrael „undemokratikus” vonásai nem egyedül abban nyilvánulnak meg, ahogy az országban többségben lévő palesztinokkal bánik, sokkal többről van itt szó: egyház és állam szétválasztásának hiányáról, bevándorlópolitikáról, a sajtó vitatott szabadságáról, modern imperializmusról, virágzó mindennapi rasszizmusról. Izraelben nagyüzemben folyik az, amit Magyaroszágon az elmúlt két évben elkezdtek Fideszék, és amikről a Jobbik álmodik, és ami ellen ti, kedves önmagát baloldalinak definiáló értelmiség lelkesen küzdötök – hadd szóljak elöljáróban ezekről...
NEM KIZÁRÓLAG AZ ARABOK NYŰGJEI
Kezdjük az alapoknál: mikor Orbánék az új alkotmányba
beleszőtték Istent, Istvánt szentként stb., rögtön jött (helyesen) a felháborodás a részetekről – de az nem zavar, hogy az általatok valamilyen rejtélyes oknál fogva demokráciának minősített Izraelben mindmáig nem sikerült az egyik legalapvetőbb liberális demokratikus normát, az állam és az egyház teljes szétválasztását megvalósítani? Az hagyján, hogy sábeszkor egyáltalán nincs vagy akadozik a tömegközlekedés,
de nem létezik a polgári házasság intézménye, a szekuláris temetés pedig egyedül katonák és terrortámadás áldozatai számára hozzáférhető. Rajtam kívül még senkinek nem tűnt föl, hogy egy arab és egy zsidó nem kelhet egybe az izraeli jog szerint, hogy a kizárólag apai ágon zsidó – a honosítási törvény értelmében izraeli állampolgárságra érett, de az ortodox rabbinátus szerint idegen – orosz bevándorlót nem lehet legális körülmények között állami temetőben végső nyugalomra helyezni? Az olyan vendéglátó egységekkel pedig, akik szilveszteri partikat rendeznek, leszedetik a kósersági bizonyítványt (ez könnyen jelentheti az üzlet végét)– Magyarországon is tiltsák be a köztéri sófárfújást zsidó újévkor, ugye? Mindezért hála egy 1948-as szekuláris-vallásos status quo-megállapodásnak.
Természetesen az összes létező zsidó vallási irányzat közül pont az intoleráns kisebbségihez alkalmazkodik az izraeli állam, az (ultra-)ortodoxiához: a világ vallásos zsidóságának 60%-át képező reform irányzat rabbijait, betéréseit el sem ismerik. Több évtizedes küzdelem eredményeként fogadta el először 2012-ben a Legfelsőbb Bíróság az első nem-ortodox vallási vezetőket, rákényszerítve az államot, hogy állja fizetésüket. Jóllehet, mint megannyi döntésére a kúriának, az ultra-ortodox vallásügyi miniszter valószínűleg erre is nagy ívben tenni fog.(Magától értetődik, hogy a judaizmus olyan szent helyei, mint a Nyugati Fal – keresztényül: Siratófal –, ortodox felügyelet alatt állnak, így pl. ha egy nő hangosan imádkozik a Falnál, vagy pusztán imasálat/kipát visel, azt azonnal elviszik a rendőrök.) Ehhez képest az Orbán-kormány egyháztörvénye smafu.
hoffman.jpg
Anat Hoffman rabbi letartóztatása. Bűne: hangosan mert imádkozni a Nyugati Falnál.
Az egyháztörvény nagy port kavart Magyarországon, de a médiatörvény még annál is nagyobbat, a költő szavaival élve: „megszületett Lukasenkóföld után Európa második diktatúrája.” Bezzeg Izrael, ugye? Kapaszkodjatok meg: a szabad sajtó terén is Magyarország áll jobban, NMHH ide-vagy-oda. A Reporters Without Borders (Tudósítók határok nélkül) nevű civil szervezet 2011-es szabadsajtó-indexén az egy évvel azelőttihez képest radikálisan zuhanó Magyarország a vizsgált 175 ország közül a 40. helyen állt: Izrael ezzel egy időben az „előkelő” 92. helyet tudta megszerezni – a különbség, hogy míg nálunk a cenzúrázhatnék a kormány hobbija, addig odaát elsősorban a katonák azok, akik nem tartják tiszteletben a szabad sajtó jogát. Ilyen volt, amikor például 2008 decemberében és 2009 januárjában a gázai intervenció alatt a hatóságok nem engedték a külföldi zsurnalisztákat az övezetbe
nemzetbiztonsági kockázatra” hivatkozva, ezután a 2010-es, blokádellenes flottila-akció 9 civil áldozatával kapcsolatban rendeltek el hírzárlatot – emiatt közel 60 újságírót tartóztattak le –, s a többi. De az államigazgatást sem kell félteni: lelkiismeret-furdalás nélkül zárták be a likudnyikok az All for Peace (Mindannyian a békéért) izraeli-palesztin rádiót – mondván, az Izrael-ellenes (aki a kormányt kritizálja, az ország ellensége – ismerős retorika valahonnan, ugye?); Anat Kam újságírót 4,5 év börtönre ítélték, amiért a Haaretz újságnak a hadsereg viselt dolgairól beszámolt – s ugye izraeli állampolgársággal bíró újságírók nem tartózkodhatnak Palesztinában...(Eddig nem hoztam föl, de izraeli állampolgároknak tilos a megszállt területekre menniük, mondván, senki sem tudja garantálni a biztonságukat: hiszen azok a palesztinok mind vérben forgó szemű, habzó szájú tömeggyilkosok? Nagyon menő, de engem ez kísértetiesen emlékeztet arra, amikor Cortezék arra hivatkozva nyomták el/irtották ki az őslakos indiánokat, hogy ők mind barbárok. Természetesen rengeteg olyan izraeli zsidóról tudok, akik rendszeresen átjárnak Ciszjordániába és Gázába, hogy ott palesztinokkal közös békeakciókon vegyenek részt, vagy ott van az izraeli zsidó nő esete 2011-ből, aki épp Ramallahban vásárolt, mikor megindult nála a szülés, és végül egy palesztin kórházban problémamentesen hozta világra gyermekét.)
Példás, ahogy kiálltok a cigányokat érő megkülönböztetés, egyes vidéki iskolák szegregált osztályai ellen. Ezzel egy időben a rasszizmus „az Ígéret Földjén” él és virul. Arról most szándékosan nem értekezem, amikor több százezer askenázi (közép/kelet-európai gyökerű) ortodox zsidó vonult az utcákra a Legfelsőbb Bíróság döntése ellen tüntetni, amiért pénzbírsággal sújtották azt a ciszjordániai telepest, aki nem engedte lányát a szefárd (mediterrán országokból származó) ortodox zsidók közé tanulni menni– az ilyetén, zsidó közösségen belüli, vallási indokokkal alátámasztott rasszizmus számomra fölfoghatatlan, írni se tudok róla; főleg hogy az olyan magvas gondolatok, mint a szefárd ortodox főrabbi, Ovádjá Joszéf 2010-es ”minden nem-zsidó arra termett, hogy a zsidókat szolgálja”-aforizmája igazán egyesíthetné őket.De itt van az ennél sokkal komolyabban veendő probléma, az Etiópiából Izraelbe vándorolt, ma körülbelül 130 000 főt számláló, az ország lakosságának 1,75%-át kitevő falasa zsidók helyzete.
rakos_megbetegedes_vagy_menekultek.jpgEgy kormánypárti képviselő nemes egyszerűsségel az ország rákos megbetegedésének titulálja az afrikai menekülteket, a belügyminiszter nem akar nekik munkát adni stb.

A jesivám Jeruzsálemben nincs messze a miniszterelnök rezidenciájától, szinte minden nap szemtanúja voltam az etióp közösség tüntetéseinek a háza előtt. Akad bőven miért elégedetlenkedniük: noha régen volt már 1996, amikor az összes önkéntes falasa véradó plazmáit kukába dobták az izraeli kórházak, gondolván, biztosan HIV-vírushordozók, de a hányattatások ezzel közel sem értek véget. Szegregált oktatás, rasszista tanárok, etióp albérlőket elutasító lakástulajdonosok... és a kormány az anti-diszkriminációs törvényjavaslatokat tárgyalását csak halasztja egyre. Még véka alá sem rejtik a polgármesterek, hogy a fejlődő városrészekben nem látják szívesen a fekete zsidókat. Minden közül talán a legbotrányosabb pedig, Gal Gabai újságíró nyomozásának jelenlegi állása szerint, hogy az etióp közösség szülési rátája azért csökkent az elmúlt évtizedben a felére, mert az izraeli határon fogamzásgátló szereket injekcióztak a nőkbe.Cseppet sem vagyok meglepve, mikor a Jerusalem Post 2005-ös tanulmányában azt olvasom, hogy a toleránsnak kikiáltott izraeli zsidók 43 %-a nem kíván gyerekei barátjaiul falasa zsidókat.
Van Magyarországnak egy lassan százéves tragédiája: Trianon – máig nem sikerült kiheverni, revizionista lázban ég nem csak a szélsőjobb, de a kormányzó kétharmad is; Kövér házelnök úr szerintem szíve szerint holnap annektálná Erdélyt,Vonáék pedig a három tengerpartnál alább nem adnák. Vehetnének példát Izraelről, ahol az illegális telepekkel rendkívül effektíven valósítják meg az ilyen nosztalgikus-imperialista vágyálmokat: volt szerencsém Al-Bire határáról látni egy onnan pár száz méterre odébb, hegy tetején lévő, drótkerítéssel körbekerített mosávát (telepet), nem volt szívmelengető látvány. (A látvány egy tényező, azonban a mindennapos bűntettek, amiket a telepesek követnek el a helyi arab lakosság ellen...) A drasztikus számban növekvő telepekről nem csak az amerikai diplomácia, de még az ENSZ-főtitkár Bán Ki-mun is azt vallja, hogy a béke legfőbb gátjai: ennek ellenére a jobboldali izraeli kormány lelkesen asszisztál az
illegális területfoglaláshoz, a belügyminiszteri engedélyeket futószalagon gyártják. Ezzel egy időben lelkes cionisták rendszeresen járnak át tömegesével izraeli zászlókkal provokálni Kelet-Jeruzsálembe... A gombamód szaporodó mosávák semmivel sem bírnak nagyobb létjogosultsággal, mint ha most a mi fasisztáink állnának neki a Felvidéken és Kárpátalján magyar telepeket létrehozni. (Hajrá, jobbikosok, jó utat!)
telepesek.jpgTelepesek gyaláznak egy helybéli asszonyt Hebronban.
A zsidó fasizmus jelene !!!!!!
Ha már Jobbik: ugyebár volt a nagy hiszti nemrég, amikor
Gyöngyösi Márton képviselő úr fölvetette, hogy listázzuk már a Magyarországon élő a.) zsidókat, b.) izraeli állampolgárokat. Persze, ezek undorító szavak, de az rajtam kívül senkinek sem böködi a csőrét, hogy – példának okáért – pont Izraelben igenis „faji” alapon listát vezetnek arról, hogy kik zsidók, arabok, drúzok stb.? Ezt 2002-ig még a személyi igazolványokba is beleírták az igazoltató karhatalmak örömére, külön
sort szentelve a kártya tulajdonosa etnikumának (nem, nem rasszista-volta miatt szüntették meg, hanem az ortodox rabbinátusnak a reform betérések során fölmerülő „ki a zsidó?”-aggályai miatt). Ma már csak a kártya tulajdonosának zsidósága vagy nem-zsidósága derül ki a papírokból, ugyanis az előbbieknek születésük héber dátuma is szerepel a kártyán.
Ez még hagyján, de amit saját fasisztáink szeretnének, hogy ti.
izraeli-magyar kettős állampolgárok ne tölthessenek be kormányzati funkciót, azt az izraeli fasiszták rég kipipálhatták: ha olyan állampolgárságod van az izraeli mellett, amiről le lehet mondani és te mégsem mondasz le róla, akkor nem lehetsz az országgyűlés, a Knesszet tagja.
Az eddigi pár bekezdés után a kedves olvasó remélhetőleg kétszer is átgondolja, hogy nem a liberális demokrácia fogalmának kigúnyolása-e az, ha ezzel a kifejezéssel illetjük Izrael Államot (apró nyalánkság: a hivatalos nevében ugyanúgy nem szerepel a köztársaság szó, mint Orbán Magyarországáéban) – és az arabokat érő intézményes erőszakról még egy szó sem esett. Térjünk hát rá!
AZ ARABOK NYŰGJEI
A minap a Knesszet egyik leghíresebb politikusnőjét, a palesztin Hanín Zoábit fosztotta meg a kormánypárti politikusokból álló Választási Bizottság attól a jogától, hogy indulhasson a választásokon, mondván, közreműködött a 2010-es Gázába tartó segélyflottila-akcióban– a Nobel-békedíjas Mairead Corrigannel és több mint hétszáz más emberjogi aktivistával együtt, akik közül „mellesleg” kilencet megöltek az izraeli katonák, ráadásul nemzetközi vizeken, bár erről valamiért nem szól a fáma.S ez csak a legfrissebb botrány a megannyi arabellenes akció közül.
Ezerszer föltettem már ezt a kérdést, érdemben még senki nem válaszolt: miért van az, hogy Magyarországon egyenlőségelvű politikában hisznek a „fajtársaim”, de Izrael ügyében hirtelen jobboldaliakká, sovinisztákká válnak? Provokációmra a sablonreakció az, hogy „de hát Izraelben és Magyarországon más a jobb- és baloldal” – egy fenét! Nem véletlenül testvérpártja a Fidesznek a Likud: ugyanazt a nacionalista, uszító kultúrpolitikát (és neoliberális-neokonzervatív gazdaságpolitikát, ajvé) folytatják. A különbség annyiból áll, hogy ott többségben vannak kedves zsidó testvéreim, és elfelejtik, hogy milyen volt „száműzetésben”...
S igenis föl kell szólalni, amikor az izraeli képviselők állatok módjára viselkednek: amikor Michael Ben-Ari (Ihud Leumi – Nemzeti Szövetség) az Evangéliumokat tépi darabokra közvetlenül az arab és szudáni kisebbség ellen szervezett gyűlölet-felvonulások után, Nisszim Zeev (Sász – Szefárd őrzői) a keresztényeket nyilvánosan nevezi eretnekeknek, Miri Regev (Likud - Konszolidáció) az etiópokat rákos megbetegedésnek titulálja – amivel az izraeli zsidók 52%-a egyetért egy 2012-es felmérés szerint–, egyes arab pedig képviselőtársait kitoloncolná, Danny Danon (Likud), a World Likud elnöke arról értekezik, hogy a bevándorlók pestis, kisöprendők az országból és még seftel is ez ügyben Ausztráliával, Árje Eldád (Ihud Leumi) mindenkit lelövetne, aki Izrael határait átlépi, beleértve a ghánai menekülteket és a svéd turistákat, Avigdor Lieberman (Jiszráél Bétenu) – hála Istennek már csak ex-külügyminiszter: bár nem sorozatos hitleri kijelentései, hanem korrupciós ügyei miatt – halálát kívánja az összes olyan Knesszet-tagnak, aki szóba áll a Hámásszal, Eli Jisáj (Sász) belügyminiszter pedig nem adna szíve szerint munkát egy emigránsnak se, foglalkozzék velük az ENSZ, az afrikai bevándorlókat pedig deportálná néha csak úgy, néha az AIDS-re fogva, hiszen Izrael a fehéreké – hangsúlyozom, ezt egy belügyminiszter állítja! Ez csak néhány eset az elmúlt évek terméséből, a listát sajnos oldalakon át lehetne folytatni.
bibliatepes.jpgA Képviselő Úr sajtótájékoztató keretében tépi össze az Evangéliumokat.




Hogy lett-e bármelyik kijelentésnek következménye? Gondolom,
mindannyian sejtjük a választ: néha egy-egy szóbeli dádá (Netán
áhu: „az izraeli zsidók megvédik nem-zsidó testvéreiket”, ha-ha), de komoly konzekvencia a legkevésbé sem – s ez nem is meglepő annak fényében, hogy ezek az izraeli lakosság által demokratikusan
megválasztott képviselők az elsőt leszámítva mind kormánypártiak; azt mondják, amit a nép gondol. Ez pedig, mondjuk ki, az izraeli zsidóság nagy részében jelenlevő, de nem kitörölhetetlen rasszista erőszak és diszkrimináció leképeződése.
Amilyen sztereotípiákat Magyarországon fölhoznak a cigányokkal szemben, azt többszörösen kapják meg az izraeli arabok: az ACRI
(Szövetség az Emberi Jogokért Izraelben) 2007-es felmérése szerint a megkérdezettek 50%-a nem kíván arabot szomszédnak, a fiatalok több mint kétharmada pedig erőszakosnak és barbárnak tartja Izmael fiait.A Rasszizmusellenes Központ 2007-es kutatásából az derül ki, hogy az izraeli zsidók 40%-a választójogot sem adna az araboknak; azóta még drasztikusabb lett a helyzet, 2012-ben a válaszolók kétharmada Ciszjordánia annektálása esetén nem tartaná a palesztinokat választójogra méltónak, négyből három megkérdezett pedig külön utakat szeretne zsidók és arabok számára.
Félreértés ne essék, Palesztinát sem kell félteni, a statisztikák szerint
eközben ott egyaránt virul az antiszemitizmus és a holokauszt-tagadás(az utóbbi logikus, bár ettől még létjogosultsága nincsen: ti. ha nem történik holokauszt, aligha jön létre Izrael Állam). De egy biztos: bárkinek is mutatkoztam be köz-zsidóként Ciszjordániában, negatív megjegyzést senkitől nem kaptam, ha valakivel angolul nem sikerült megértetni magam, simán tudtam héberül útbaigazítást kérni az utcán stb. Sőt, miután „coming-outoltam” egy nabluszi fiatal újságírónak, akivel tök véletlenül ismerkedtem meg, kiderült, hogy ő maga Toulouse-ban élt, amikor a rabbit és gyerekeit a palesztin terrorista lemészárolta, sőt, szegről-végről még az elkövetőt is ösmerte: nem győzte hangsúlyozni, hogy „az a bűntett a palesztinok 99%-ban ellenérzést váltott ki”, utána arab kezdeményezésű békepárti tüntetések voltak szerte a világban, beleértve Ramallahot is.
Palesztinában kétszer szóltak be összesen zsidóságom miatt (mind a kétszer kisgyerekek, héberül érdeklődve hogylétem iránt: ma slomkhá?), ez az arány ugyan magasabb annál, amit Budapesten megkapok a kéthavonkénti büdös-zsidózással, de élhető. S ne felejtsük el: az észak-ciszjordániai Nabluszban él egy 385 fős szamaritánus zsidó közösség a Gerizim-hegyen, totális összhangban a helybéliekkel, még az „antiszemita” palesztin nemzetgyűlésben is fix helyük van.


Jeruzsálemben lakva az arabellenes hangulatot nem-arabként is többször megtapasztaltam, a „Mávét lá'árávim!” (Halál az arabokra!) felirat a Függetlenségi park melletti muszlim temető sírkövén
még hagyján (...), de a „Gas the Arabs” (Gázosítsátok el az arabokat!)
mint harmadik generációs holokauszt-túlélőt enyhén szólva megviselt... Sajnos tettekben is megnyilvánul a rasszizmus: ismerve pl. a 2010-es
arabellenes erőszakhullámot, tudjuk, hogy egyáltalán nem először
került sor gyűlölet-bűncselekményre akkor, amikor ott-tartózkodásom alatt, augusztus 16-ról 17-re virradóra három helybéli palesztin fiatalt félholtra vert a Cion téren 10-15 garázda cionista tinédzser. A három arab egyike, Dzsámál Dzsuláni, hét napon át feküdt kórházban; róla az egyik elfogott, 15 éves gyilkos-palánta a rendőröknek így nyilatkozott: „felőlem akár meg is halhat, hiszen arab.” Ugyanezen a napon egy
négyfős palesztin családot robbantottak föl egy taxiban a telepesek Ciszjordániában... „Ma már nem annyira szörnyű fölrobbantani arabokat” – mondta rezignáltan az eset kapcsán a haifai egyetem professzora, Gavriel Salomon.
halal_az_arabokra.jpgHalál az arabokra! - hirdeti a héber nyelvű tag.
S sokak számára tényleg ez a normális; mikor pár nap múlva demonstrációt szervezett a zöld Merec (Energia), a demokratikus szocialista Hádás (Új) és az olyan civil szervezetek, mint a Sálom Ákhsáv (Békét most) vagy a Rabbik az Emberi Jogokért, alig ezren gyűltünk össze Netánjáhu háza előtt, hogy onnan aztán a Cion térre vonuljunk tüntetni az ultracionista terror ellen. Jómagam szereztem egy „Jehudim v'árávim meszárvim lihjot ojvim” (Zsidók és arabok nem hajlandóak egymás ellenségei lenni) feliratú transzparenst, amit nagy büszkén hordoztam a két órás megmozduláson, melyen elsősorban korombeli fiatalok – a JÖVŐ – vettek részt. Kaptunk támogatást a járókelőktől, de negatív megjegyzéseket is bőven: az „arabbérencek” (kik is szokták a zsidóbérenc szót használni Magyarországon?) egyike volt az ártatlanabb beszólásoknak, egyik helyi aktivista haverom többször is így szólt: „Nyugi, Ármin, jobb, ha nem érted.”
Nekem, szociálisan érzékeny embernek nagyon fájnak ezek a soviniszta tendenciák, amik évtizedek óta, egyre fokozottabban uralják az izraeli közéletet. Tény, valódi fenyegetettségnek van kitéve az izraeli állampolgárok egy része, mind a Hámász, mint a Hezbollah részéről, és ez valamennyire érthetővé (de számomra továbbra is elfogadhatatlanná) teszi a likudnyikok militarista, nacionalista agresszióit: de vajon akkor is fönnállna ez a veszélyérzet, ha a Netánjáhú-Liberman-Jisáj-tengely és a többi fizetett gyűlölködő nem működne? Szerinted az iszlamistákat választaná meg a közismerten szekuláris gázai lakosság, ha nem az extremista válaszban látná az utolsó esélyt méltó reakcóként az izraeli túlkapásokra?
Egy biztos: palesztin részről látványos a fejlődés. A Palesztin Felszabadítási Szervezet legnagyobb frakcióját az a Fatah alkotja, ami 1959-es megalakításakor még ugyan erőszakkal élő csoport volt, de az 1993-as oslói dekrétumok óta egy erőszak- és terrorellenes párttá vált, ma a Ciszjordániát igazgató szocialista erőként abszolút tárgyalópartner, akinek a fő ellenfele nem Izrael, hanem a Gázát uraló iszlamista-fundamentalista Hámász. S nemcsak a palesztinok, az umma, az arab közösség más tagjai is előremutató irányba változtatnak álláspontjukon: 2002-ben szaud-arábiai kezdeményezéssel az összes arab és muszlim többségű ország aláírta azt a békekezdeményezést, amiben Izraeltől azt követelték meg, hogy húzódjon vissza az 1967-es határok mögé, Jeruzsálem közös izraeli-palesztin fennhatóság alá kerüljön, a palesztin menekültek pedig térhessenek vissza szülőföldjükre – cserébe az Arab Liga teljes tagsága elismerte volna Izrael Államot, ami korábban föl sem merült. Izrael hallani sem akart a béketervezetről, pedig Barack Obama megválasztásával végre az Egyesült Államok is ezt az opciót látja a legjobbnak...
Lehet a palesztinok fejéhez vágni a terrorista-támadásokat; biztos vagyok benne, hogy bármelyik harcos cionista ismerősöm órákon át tudná sorolni a különböző merényleteket. Azonban ne feledjük: ezek manapság már kizárólag a kormányzattól függetlenül működő terrorista sejtek akciói, miközben a másik oldal bűneinek döntő része demokratikusan megválasztott képviselőkhöz köthetők – és ez óriási különbség! A palesztin állam Oslóban kizárta az erőszakot az opciók közül: ezt jól illusztrálja, amikor a Fatah a 2012-es gázai konfliktus során fölszólította híveit, hogy igen, menjetek tüntetni az izraeli agresszió ellen, de erőszakmentesen!
Tény, ez a látványos fejlődés egyelőre csak Ciszjordániára igaz, Gázában nem ilyen rózsás a helyzet. Ám látva a Fatah megerősödését a Palesztin Állam ENSZ-beli elismerése után, meggyőződésem, hogy ott is a békepárti szocialisták kerülnének hatalomra, amint egyértelművé lenne a 75%-ban menekültekből álló gázai lakosok számára, hogy békés út is vezethet a független palesztin államhoz. Amihez persze tárgyalópartner is szükséges, de egyelőre Izrael részéről megállás nélkül történnek megkérdőjelezhető erkölcsiségű akciók, ld. fönt és alant. Túl kell lépnünk a régi sérelmeken, és ez az új nemzedék feladata, a miénk – a palesztin költő, Mahmoud Darvis szavaival élve: „Elegem van már a tegnapokból, nekem a holnap kell.”
A MI NYŰGJEINK
S ekkor mi hallatjuk a szavunkat, mi, akik nem elégszünk meg annyival, hogy fölszólítjuk a Hámászt a tömeges akasztások és kivégzések, valamint az izraeli civil lakosság célzatos mészárlásának abbahagyására, hanem a másik oldalra is figyelünk: mert amíg a kelet-jeruzsálemi palesztin iskolákba töredéke jut a nyugat-jeruzsálemi zsidó iskolákba fektetett összegnek, amíg a ciszjordániai vízforrásokat ellenőrző izraeliek a palesztinokhoz tízszer kevesebb vizet juttatnak el, mint illegális telepeseikhez, amíg a nemzetközi jogokat sértő elválasztófal áll, amíg a nemzedékek óta Kelet-Jeruzsálemben lakó arabokat megfosztják az állampolgárságtól, amíg izraeli katonák Ramallahban dolgozó civil szervezetek számítógépeit, aktáit foglalják le hamis okokkal, amikor Gázában az izraeli légierő médiaközpontokat bombáz, noha ott semmilyen katonai támaszpont nem volt található, amikor afrikai menekülteket deportál az izraeli állam, amikor tiltott vegyi fegyverekkel él a hadsereg, amikor az izraeli katonai bíróság nem talál felelőst egy vidéki palesztin nő és kisgyermeke megöléséért, amikor a telepesek ellen békésen tüntető palesztin Básszem Támimit börtönbe zárják(és így tovább, a lista nagyon hosszú), akkor lépnek a képbe az emberi jogok iránt elkötelezettek, az egyenlőségelvűek, a baloldaliak.
arabok_es_zsidok_nem_ellensegei.jpgA Hádás tüntetése a megszállt területekről való kivonulásért, a duális államért - elöl, jobb oldalt a kedvenc transzparensem: "A zsidók és az arabok nem hajlandóak egymás ellenségei lenni."


Mármint jönnek képbe Izraelben és Nyugaton, ahol szociáldemokraták, zöldek, demokratikus szocialisták és társaik nyíltan kiállnak az önálló palesztin államért és merik kritizálni az izraeli politikai elitet: itt sikerült leküzdeni azt a kézenfekvő tévhitet, hogy aki szkeptikus a zsidó állammal szemben, az antiszemita. (Bár persze vannak gyenge próbálkozások, pl. bemocskolni a német szocialistákat, pártomat, a Linke-t, akiket annak ellenére neveznek alkalomadtán konzervatívok-liberálisok antiszemitának, hogy a párt frakcióvezetője és egykori elnöke, Gregor Giysi zsidó, ifjúsági szervezetének egyik legaktívabb munkacsoportja, a BAK Shalom az antiszemitizmus és az anticionizmus ellen küzd, pártalapítványa, a Rosa-Luxemburg-Stiftung pedig előszeretettel támogat zsidósággal foglalkozó diákokat, ősztől többek között engem.)
Ma, a XXI. században már elsősorban a szélsőjobb és a konzervatívok a nagy Izrael-rajongók: most, hogy ismertettem megannyi fasisztoid divatot ebben az országban, aligha lepődünk meg ezen a tényen. Az se véletlen, hogy az az Egyesült Államokban az elfogulatlanul pro-Izrael Republikánus Párt legerősebb hangjai sem a zsidók, nekik hosszú idők óta kétharmaduk rendszeresen az ebben a kérdésben jóval szkeptikusabb Demokrata Pártra szavaz (Obamára 2008-ban a zsidók 74%-a voksolt, 2012-ben 70%-uk): Nyugaton a fanatikus Izrael-rajongók a fundamentalista keresztények, a magyarországi Hit Gyülekezetéhez hasonlatos csoportok, akik teológiai alapon állnak ki jóban-rosszban a zsidó állam mellett. Hitvallásuk szerint ugyanis akkor jön el a messiás – másodjára? –, ha majd az összes zsidó Izraelben lakozik. (Megjegyzem, szerintük ekkor mi, Ábrahám fiai mindannyian be fogjuk fogadni Jézust megváltóul.)
Hogy Magyarországon miért nem ennyire tökös a baloldal? A válaszom egyszerű: mert nincs ilyen. Miért, szerintetek a kórházakat privatizáló MSZP, a tandíjat bevezetni akaró Gyurcsány, a több száz kilométernyi vasútvonalat bezáró SZDSZ vagy még az iskolatejet is elvevő Bajnai a baloldali? Lehet, hogy kultúrpolitikai szempontból a szabadelvű tengelyen mozognak – ellentétben a Fidesz-KDNP-koalícióval –, de gazdaságpolitikai szemszögből ezek mind jobboldaliak, a két aspektust összevetve ideális esetben is csupán jobboldali liberális meggyőződésűek. Én elhiszem, hogy nem divat normatív politikai filozófiával tölteni a drága szabadidőt, de ha valaki a szociális alapellátásokból vonja ki a forrásokat, ha a szabad piacot bálványozza stb., arról sok minden elmondható, de a „balos” nem tartozik a lehetőségek közé.
Belátom, Kelet-Európában a „baloldali” szótól tömegek kapnak hidegrázást, hála a Rákosi- és Kádár-féle intézményes terroristáknak, akik a múlt században eltérítették e szót eredeti pályájáról: egy, csak egy legény van talpon a vidéken, az LMP, ám ők is ragaszkodnak centrista mivoltukhoz. Pedig a helyi termelők, munkások, szegények, hajléktalanok stb. melletti konstans kiállásukkal nálam simán kiérdemelnék a baloldali jelzőt – jellemző módon, az összes hazai demokratikus párt közül ők az egyedüliek, akik támogatták eddig Palesztina függetlenségét, még ha csak közleményben is. (A 4K! meg...?) Pedig égető szükség lenne arra, hogy a demokratikus oldal végre hallassa hangját: amíg nem teszi, ne csodálkozzunk azon, hogy a szemellenzős magyar mainstream zsidóság, akik a külföldi sajtónak kizárólag a jobboldali orgánumaiból szemezgetnek, közvetlen környezetükből kiindulva, Európában egyedülálló módon, Izrael kritikusaiban automatikusan Jobbik-szerű fasisztákat látnak.
Igen, sajnos Magyarországon egyelőre ott tartunk, hogy még a nemzetközileg a pro-palesztin küzdelem élharcosának számító Amnesty International sem foglalkozik mással, csak az LMBT ügyekkel, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület folyóiratának szerkesztői által működtetett antiszemitizmus.hu minden további nélkül egyenlőségjelet tesz antiszemitizmus és Izrael-kritika közé (többek között antiszemitának titulálja a gyakorló zsidó K. F. újságírót, amiért a palesztinokat népnek meri nevezni); a zsinagógák zömében konfliktus idején az izraeliek épségéért imádkoznak, de a palesztinokéért minek, azok pusztán idézőjelben vett „emberek”, hogy egy rabbihaveromat idézzem... és ha a méltán világhírű brit graffiti-művész Bansky fest egy képet, amin Mária és József nem tud Betlehembe jutni a checkpoint miatt, akkor a művészt leantiszemitázza a Szombat,  a mindennek ellenére a legszínvonalasabb hazai zsidó közéleti magazin.
antiszemita.jpgANTISZEMITA!


De hogy van jövő, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Szombat rettegtető megjegyzésével párhuzamosan a tárgyalt Bansky-képet több tucatnyi fiatal zsidó ismerősöm megosztotta Facebookon, pozitív kommentekkel ellátva: föltámadóban az új, nyitott nemzedék, akik a mazsihiszes-hitgyülis rettegjünk-együtt-Izraelért-vagy-csak-úgy-általában rendezvényeket nagy ívben kerülik, akik az antiszemitizmus.hu-t kinevetik. Izraelben is vannak fiatalok, ott is alakul valami, párhuzamosan az állam kormányzóinak jobbra tolódásával: a békés civil ellenállás. 2011 nyarán, egyetemisták kezdeményezésére Izrael történetének legnagyobb tüntetés-sorozata kezdődött meg a szociális államért – csak Tel-Avivban 250 000 ember vonult utcákra a jóléti államért az azóta szállóigévé vált mottóval: „a nép szociális igazságosságot követel”.
Szerencsére a jövő a mienk, nem a néha akaratlanul is gyűlöletkeltő, történelmi sérelmekkel teli előző generációké. Tény és való, könnyebb a dolgunk: mikor mi elkezdtünk foglalkozni politikával, Izrael már nyomokban sem tartalmazta a '70-es évekig erős, progresszív értékeket, Palesztinát pedig egy erőszakmentes, szocialista párt irányította. Egy Budapesten élő egyiptomi barátom, aki hetvenedik életévét nemrég töltötte be, miután önhatalmúlag kikiáltott békenagykövetnek, így szólt: „kérlek, Ármin, ti, a fiatalság, vegyétek át tőlünk a történelem írását...” Igyekszünk, Hásszán! Meg fogjuk valósítani, ami Schiller Örömódájában, az egyesült Európa himnuszában is szerepel: „deine Zauber binden wieder, was die Mode strent geteilt – alle Menschen werden Brüder, wo dein sanfter Flügel weilt” – a varázsod összefogja azt, amit a hagyomány szétszakított – minden ember újra testvér lesz, amerre kegyes szárnyaiddal repülsz.
Őszinte részvétem mindenkinek, aki nem tud engem antiszemitának bélyegezni, sőt, még csak öngyűlölő zsidónak se – vacak érzés lehet, hogy a jobbos-liberális cionisták egy egészséges identitású fiatalemberrel állnak szemben, aki egyszerűen azért nem kezeli (némi vallástudományi képzavarral élve) szent tehénként Izraelt, mert az emberi jogok iránt sziklaszilárdan elkötelezett, és azt fontosabbnak tartja származásánál. Lehet, hogy Magyarországon egyelőre szokatlanok a gondolataim, de Nyugaton tengernyien vagyunk, és hamarosan ide is beáradunk – lehet lelkileg készülni, én szóltam előre.
Az se könnyíti az ellenfél helyzetét, hogy én szeretem Izraelt: a csak ivritül beszélni hajlandó jeruzsálemi öreget, az óvárosi bazár színes-szagos forgatagát, a sábeszkor az utcán „sábát sálommal” köszönő ismeretleneket, a tel-avivi tengerpart modell-fölhozatalát, a mindent felülmúló humuszt s a többi. Sőt: cionista vagyok, jóllehet nagyon-nagyon balos. Páran azért mondták le az általam szervezett novemberi béke-flashmobot, mert kitartottam amellett, hogy palesztin és izraeli zászlókat egyaránt lehessen lobogtatni – most hétvégén pedig Párizsban vertem az asztalt egy reform-cionista konferencián. Hiszem,
hogy együtt megváltoztathatjuk a politikai diskurzust. Ehhez az kell, hogy minél többen fölemeljük hangunkat a jelenlegi soviniszta, militarista zsidó állam aggasztó akciói ellen, hiszen – Sir Gerald Kaufman, nagy-britanniai szocdem (zsidó) parlamenti képviselő szavaival élve – „a nagyszüleinket nem azért ölték meg a nácik, hogy most a zsidó állam öljön palesztin nagyszülőket”: ne csak az európai fasiszták ellen küzdjünk, a saját, bimbózó zsidó szélsőjobbunkat is próbáljuk megfékezni; túl azon, hogy januárban a magyar-izraeli kettős állampolgárok se támogassák a szélsőjobbal összefekvő Netánjáhút, gyakoroljunk nyomást civil szervezeteken keresztül is! Értelmetlen a homokba dugni fejünket, hiába a bárminemű önkritikát nélkülöző cionista propagandagépezet ellenséggyártó tevékenysége és magyarázkodása, egyre több fiatal fedezi föl Magyarországon is a béke feltételét: az igazságot.
A múlt hónapban az Egyesült Nemzetek Szervezetében csupán megfigyelő státuszt szavazták meg a Palesztin Államnak, de lesz ebből rövidesen teljes jogú tagság is: előbb-utóbb be kell látnia a kelet-európai zsidóságnak is, amin a nyugat-európai zsidók, hála Istennek, már rég túl estek, hogy Izrael kritizálása nem az antiszemitizmusból ered (sőt!), ezt az államot ugyanolyan gyarló és tökéletlen emberek alkotják, mint bármelyik más alkalmi csoportosulást.
Mert hitgyülis társaimmal ellenben én azt vallom, hogy a messiási kor nem akkor következik be, ha Izrael egy „fajtiszta” országgá válik, hanem ha a Közel-Keleten végre újra békében élnek egymás mellett arabok és zsidók – mindenki. Ahogy tettük Izrael állam megalapítása előtti évtizedekig: nyilván nem csak én tanultam történelemórán, hogy 1492-ben, mikor a zsidókat kiutasították Spanyolországból, az Ottomán Birodalom önként és dalolva ajánlotta fel nekik oltalmát és küldte ki eléjük teljes hadiflottáját, ahogy arra is emlékszik a bennünk élő történelmi zsidó, hogy a pár évtizede tartó zsidó irányítással ellentétben az 1192 éves muszlim fennhatóság alatt Jeruzsálemben harmónia uralkodott az ott élők között
(leszámítva a keresztes háborúkat, amikor a zsidók a lovagok pogromjainak sorát szenvedték), s az se véletlen, hogy 1686-ban a budai zsidók a törököket támogatták anyagilag...Az arabok és az izraeliek, a muszlimok és a zsidók nem ellenségei egymásnak.
pozitivizmus.jpgVan remény.

A Misnában, a Tóra szóbeli hagyományát lejegyző műben Nátán rabbi leszögezi, hogy a hősök hőse nem az ellenség legyőzője, hanem aki baráttá képes tenni ellenségét – elvégre mit vétett ellenem a ramallahi fül-orr-gégész? Miért kéne neki gyűlölnie a jeruzsálemi óvónőt? Mivel húzta ki a gyufát a teheráni utcazenész? A háborúból profitáló multik által mozgatott liberális és konzervatív politikusok generálta ellenségkép nem az enyém! Hiszen soha életünkben nem láttuk egymást, ki tudja, az első találkozásunk alkalmával mondjuk filmművészetről vagy kreatív ökológiáról beszélgetnénk... Lépjünk már túl a Nemeken, adjunk érvényesülési lehetőséget az Igeneknek!
Ezt a gondolatot tegyük magunkévá – és
 od jávó sálom álénú(jön még ránk béke), hisz má áná ádzsmál min szálám(mi szebb a békénél)?
[Huh, végre, kiadtam magamból. Legalábbis az első részét. De most megyek vissza tanulni a holnapi vizsgára.]





Zsidóbűnözés
 III.


Karácsonykor is gyermeket gyilkoltak a Gázai övezetben 

a zsidók

Kedden délután izraeli harci gépek csapást mértek a Gázai övezetre. A légi támadásban egy kislány életét vesztette, többen megsebesültek.

Video: Israeli airstrike hits near Khan Yunis in Gaza Strip


Az izraeli katonai akció halálos áldozata a hároméves Hala Abu Sbaikha volt. Édesanyja és testvére súlyos sérüléseket szenvedett – közölték palesztin orvosi források. Az értesülést dr. Ashraf Al-Qudra, a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője is megerősítette.


A meggyilkolt kislány

Négy palesztin a Gázai övezet középső részén lévő Maghazi településen sebesült meg, míg az övezet északi részén található Beit Lahiyatól északra is megsérült egy személy az izraeli katonai akció következtében.


A kislány testvére a kórházban - ő túlélte

Az izraeli légi csapások célpontja állítólag a Hamász katonai szárnyának, a Kasszám Brigádoknak Kán Juniszban, illetve Bureijben található katonai bázisai ellen irányult. Ugyanakkor az izraeli haderő a Gázavárosától keletre található Shaja'ia települést is ágyúzta.


Egy másik fiú, akit "a világ legdemokratikusabb hadserege" sebesített meg

Az izraeli támadásra órákkal azt követően került sor, hogy egy palesztin mesterlövész lelőtt egy megszálló zsidó katonát a Gázai övezet és Izrael határán. Szemtanúk beszámolói szerint nem sokkal a zsidó katona lelövése után az izraeli fegyveres erők felvonultak a határvidéken, és hajtóvadászatot indítottak a palesztin mesterlövész után. Később izraeli harci gépek Rafah városától nyugatra is bombákat szórtak le egy lakatlan területen.
Az RT híradója legalább tíz légicsapásról számol be:

Perge Ottó - Palestine-info - RT nyomán
Frissítés: A palesztinok által előzőleg a másvilágra küldött személy a  Palestine-info hírében (ld. itt és itt) kétszer is előforduló állítással ellentétben nem volt zsidó és nem volt katona, hanem egy kollaboráns beduin arab, polgári alkalmazott, aki a határkerítés javításával foglalatoskodott. (A szerk.)
2. frissítés: a fenti pontosításunk bővebben:
A palesztinok által december 24-én lelőtt, s tegnap eltemetett polgári alkalmazottnak, akit az izraeli hadsereg a Gáza övezeti határkerítés karbantartására foglalkoztatott, első és egyben utolsó munkanapja volt december 24. - a család elbeszélése szerint.
Száleh Abu Latíf-nak hívták, a Negev sivatagi Ráhát beduin arab településen született és élt, 22 éves volt halálakor.


Háárec tekintélyes héber nyelvű napilap és a Názáretben szerkesztett arab nyelvű alarab.net palesztin hírportál világosan leírja, hogy a lelőtt személy beduin arab volt, s a családja a temetés után mérgesen el is mondta az újságíróknak, hogy Szálehet golyófogónak használta az izraeli hadsereg, mert kiküldték a kerítésre golyóálló mellény nélkül... A temetésén Ráhátban semmilyen izraeli képviselő nem volt jelen.



Hat hónap börtönre ítéltek egy svájci férfit "antiszemita 

tartalmú írások" közzététele miatt

A cionista diktatúra egyre kevésbé tűri az ellenvéleményt: a gondolatrendőrség most Svájcban lépett akcióba, és juttatott börtönbe egy férfit pusztán véleményének kifejtése miatt.


Egy genfi bíróság bűnösnek talált egy 55 esztendős férfit. Mint manapság minden másként gondolkodót, őt is „faji gyűlöletkeltéssel” vádolták meg. A férfi az interneten helyezett el „antiszemita tartalmú” cikkeket, illetve kommenteket. Mi több, még a holokausztot is tagadni merészelte. A „bűnös” 2010 januárja óta folytatta tevékenységét, és legalább 50 cikke jelent meg a világhálón. (Hogy pontosan hol, arról a tudósítás nem szól, nehogy eszébe jusson bárkinek is a szóban forgó írásokat elolvasni, ha azok egyáltalán még megtalálhatók.)
A hatóságok állítólag többször is felszólították a cikkei eltávolítására, amire azonban a megátalkodott eretnek nem volt hajlandó. A férfit a genfi bíróság hat hónap börtönbüntetésre ítélte.
Perge Ottó - antisemitism.org.il nyomán


Bűnösnek mondták ki az egyik pénzügyi zsidó 

terrorszervezet volt alelnökét

Befektetők kárára elkövetett csalásban mondta ki vétkesnek az eljáró amerikai bíróság esküdtszéke a Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató csoport egyik volt alelnöki rangú kereskedőjét. Ez az egyik legnagyobb horderejű olyan bírósági végzés, amely közvetlenül az öt évvel ezelőtt kirobbant globális pénzügyi válsághoz kötődik.
A francia Fabrice Tourre 2008-tól a GS londoni befektetési részlegénél dolgozott. Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) hatalmas piaci felfordulást keltő bejelentéssel 2010 áprilisában közölte, hogy csalás gyanújával eljárást indított a Goldman Sachs és személyesen a magas beosztású kereskedő ellen.A vizsgálatba a brit pénzügyi felügyelet (FSA) is bekacsolódott.
A vád alapja az volt, hogy a SEC szerint a Goldman Sachs 2007-ben - még a globális hitelválság elhatalmasodása előtt - olyan, kockázatterítő céllal értékpapírosított szintetikus kötelezvény-portfoliót (CDO) kínált a piacon, amelybe nem elsőrendű, "subprime" amerikai jelzálog-követeléseket is belecsomagolt fedezetként, és elhallgatta a befektetők előtt, hogy a szóban forgó CDO-portfolió összeállításában jelentős szerepe volt egy fedezeti alapnak.
A Paulson & Co. nevű fedezetialap-társaság az amerikai értékpapír-felügyelet szerint eközben pozíciókat vett fel az amerikai jelzálogkötvény-piac összeomlására, így gyakorlatilag a Goldman Sachs által terjesztett CDO-termék ellen is. A jelzálogkötvény-piac összeomlása be is következett, és a SEC álláspontja szerint felmerült a Paulson és a GS közötti összejátszás gyanúja. A fedezeti alap annak idején egymilliárd dollárt nyert, a külső befektetők hozzávetőleg ugyanennyit vesztettek a tranzakciós láncolaton.
A csalárdnak minősített tranzakció legnagyobb egyedi károsultja a Royal Bank of Scotland volt, 840 millió dollár veszteséggel. A brit nagybankot később 45 milliárd font költségvetési tőkeinjekcióval mentette meg az összeomlástól a brit kormány, amely ezzel 70 százalékos részesedést szerzett a pénzintézetben.
Az ügy fő vádlottja Fabrice Tourre volt, akit háromévi eljárás után csütörtökön felelősnek mondott ki egy manhattani bíróság az ügyletbe bevont intézményi befektetők megtévesztéséért és a nekik ezzel okozott veszteségért. Tourre pénzbüntetésre és az ügyletből eredő profit visszafizetésének elrendelésére számíthat.
A Financial Times pénteki kommentárja szerint a jogi győzelem jól jött a SEC számára, az amerikai felügyelet ugyanis eddig sorra alulmaradt a pénzügyi válsághoz kötődő hasonló bírósági eljárásokban.
A Goldman Sachs már 2010-ben egyezségre jutott az amerikai pénzügyi felügyelettel, amelynek 550 millió dollár bírságot fizetett, és elismerte, hogy "hibákat" követett el a tranzakció során. A cég azonban azóta is tagadja, hogy szándékosan állított volna össze olyan CDO-portfoliót, amelyről tudta, hogy veszíteni fog értékéből, és így a fedezeti alap nyerni fog az ügyleten. A GS annak idején azt hazudta, hogy maga is nettó 75 millió dollárt veszített a tranzakción.
(MTI nyomán)



Ötéves palesztin gyermeket hurcoltak el a megszállók

 Hebronban - a hadsereg jogi tanácsadója nekik adott 

igazat


A megszállt Hebron történelmi magjában, a Kaszbában a megszálló izraeli katonák még július elején letartóztattak, majd elhurcoltak egy ötéves kődobáló palesztin kisfiút. Az édesapja igyekezett megvédeni, mire annak szemét bekötötték, kezét megkötözték, és a gyermekével együtt bezsuppolták a katonai dzsipbe. A hadsereg jogi tanácsadója a katonáknak adott igazat.

Apát és gyermekét elhurcolják a megszállók (Fotó: Be-Celem)
A Be-Celem nevű izraeli emberjogi szervezet aktivistái még július első hetében dokumentálták a ciszjordániai Hebron városában történt esetet, amikor a megszálló izraeli katonák elcsíptek egy ötéves (!) palesztin kődobáló gyermeket, akit a segítségére siető apjával együtt betuszkoltak egy katonai dzsipbe és elhurcolták a helyszínről. Később a mellékelt videón azt látjuk, hogy a megszállók ellen semmit nem tevő apa szemét a fegyvertisztításra használt gyolccsal bekötötték, kezét zsineggel megkötözték. A videófölvétel érdekessége még, hogy a lefogott apa és ötéves gyermeke körül őgyelgő tömegben láthatunk egy szintén ötéves kinézető kipás gyermeket is, aki az 1967 után Hebron történelmi városrészébe is betolakodott több száz gyilkos zsidó telepes csemetéje.

A lefogottak a sorsukra várnak (Fotó: Be-Celem)
A Be-Celem emberjogi szervezet tiltakozott, és magyarázatot kért az izraeli hadsereg területileg illetékes jogi tanácsadójától az ötéves gyermek előállítása miatt. A katonatiszt jogi tanácsadó válaszában azt írta a Be-Celem szervezetnek, hogy az apa letartóztatásával, megkötözésével és egyéb megalázásával a hadsereg valóban hibát követett el, ám a gyermek előállítása teljesen jogos és törvényes volt, mert cselekedetét megismételve veszélyeztethette volna a harcosok testi épségét.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info

Az állig felfegyverzett megszálló terrorista csapat az 5 éves gyermek kődobálása miatt az apját is előállítja a koncentrációs táborban . Ha még több fegyvert hordanának talán már mozdulni sem tudnának akkor volnának igazán célpontjai a palesztin gyermekeknek, és így talán el is találnák őket. Hiába a fasiszta állam rosszabb mint a fasiszta Németország volt a koncentrációs tábor lakóival szemben .



Ha még nem látta volna: Izrael népe - a "felsőbbrendű"

 zsidóság


Izrael népe - a felsőbbrendű zsidóság

Ezeknek a fasiszta vadállatoknak építünk lakóparkokat mert 

a FIDESZ likud barátságot öröknek kell betudni . Remélem 

az 

Ő gyermekeiket is foszforbombával ajándékozza meg a 

fasiszta zsidóság. Mert ezekkel együtt kel majd élni , és a 

szomszédságba remélem cigány családot költöztetnek vagy 

palesztint, hogy meglegyen a kontroll és a harmónia .


zsidó lakópark Magyarországon



Viktor e Mengele sereg is vezérének tekint , vagy azt várod , 

hogy ők is elismerjenek vezérüknek , egy baj van nem vagy 

te kóser zsidó , és soha nem ismernek el kazárnak sem . Mi 

meg egyenesen megutálunk téged e fasiszta alja nép 

befogadásáért. Innen nézve csak szállás csinálója voltatok a 

terrorista népnek , mert ha csak a goj népet árultátok volna 

el 

az is főbenjáró bűn lett volna , de ti kiszolgáltattátok a 

magyar nép mellet a víz készleteit , a földvagyonát az 

ásványkincseiket , melyet már előtte feltérképeztek , hogy 

biztosra menjenek , ilyen haramia banda még nem támadt 

édes hazánkra , és ilyen sunyi vezetői sem voltak az 

országnak , akik a saját zsebük megtömésén kívül mással 

nem foglalkoztak . Ebek harmadjára hagyták az országot , 

most mindegy hogy milyen oldalú volt a politikai kurzus a 

politikai maffia itt is ott is leszedte a sápot a népről , kik 

olyan 

szegények , hogy kilóméteres sorokban állnak sorban egy 

tányér meleg kajáért . Így gondoltátok el a magyar sors 

jobbrafordulását , és közben arról döntetek hány zsinagógát 

kell építeni , és nem arról , hogy hány családnak járna a 

tisztességes élet és egy tényér meleg kaja napjában , mert 

ez is az emberi sors része kel hogy legyen , ne csak nektek 

járjon meleg kaja hanem minden rászorulónak , és ha már 

mind megengedhet egy tányér meleg ételt , akkor 

osztozkodjatok , akkor adjátok el az országot a zsidóknak , 

ha a magyar ember megélhetése biztosítottá válik.

Az Ételt az Életért ételosztásán ismét döbbenetes tömeg állt sorban. Ilyenkor az ember végtelenül cinikusnak érzi azokat a kormányzati nyilatkozatokat, amelyek "példátlan sikerről" és "tündérmeséről" szólnak. Azt pedig főképp, hogy a kormány eközben a szegényebbektől vesz el: megadóztatták a minimálbért, 60-ról 47 ezerre csökkentették a közmunkás minimálbért (amely ma is csak 49 ezer). A segélyt pedig 28,5 ezerről 22,8 ezerre csökkentették (és mivel közmunka az év nagy részében nincs, rengeteg családnak ebből kell élnie).

A képet a Szolidaritás készítette. További képek a galériájukban.

"Tíz órakor már a kápolnáig ért a sor, jelentette a hvg.hu tudósítója, fotósunk nem sokkal 12 óra után, a húsvéti ételosztás kezdésének időpontban járt a környéken, akkor már a Gyulai Pál utcába is bekanyarodott a tömeg, hogy az Ételt az életért alapítvány által osztott 400 ezer adagból részesülhessen." A HVG tudósítása.
20130330_sorbanallas_etelert_etelosztas_Blaha_Lujza_ter_Rokus_korhaz_Gyulai_Pal_utca.jpg
Fazekas István képe. A HVG galériája.
Külön zavaró, hogy míg a Fidesz a válságra hivatkozva áldozatokat kér és a szegényebbektől vesz el, addig a jómódúaknak, gazdagoknak ad az egykulcsos adóval. Az egykulcsos adó egyébként a képviselői fizetéseket is jelentősen növelte, miközben a költségtérítések továbbra is nagyvonalúak maradtak. Az alábbi képen a tíz legtöbbet kereső képviselő.Koltsegterites_politikusok_Horcsik_Richard_Apati_Istvan_Vitanyi_Lipok_Sandor_Gyure_Csaba_Palffy_Firtl_Jakab_Posan_Agh_Peter_Fidesz_Jobbik_26_25__huszonhat_huszonot_millio.jpg
A "kereszténydemokrata" Pálffy István egyébként trükközve vette fel a 25 milliós költségtérítést. Mivel formálisan a Hajdú-Bihar megyei listáról jutott be, ezért a nagyobb távolságnak megfelelő pénzt vesz fel. Pedig a megyében lakása sincs, hiszen évtizedek óta Budapesten él.





Az Ételt az Életért alapítvány húsvéti, Blaha Lujza téren tartott ételosztásán már a Gyulai Pál utcában kígyózik a sor szombat kora délután.
Tíz órakor már a kápolnáig ért a sor, jelentette a hvg.hu tudósítója, fotósunk nem sokkal 12 óra után, a húsvéti ételosztás kezdésének időpontban járt a környéken, akkor már a Gyulai Pál utcába is bekanyarodott a tömeg, hogy az Ételt az életért alapítvány által osztott 400 ezer adagból részesülhessen.
Fotó: Fazekas István
Fotó: Fazekas István
Fotó: Fazekas István
Fotó: Fazekas István
Fotó: Fazekas István
Fotó: Fazekas István


Azóta a helyzet tovább romlott ma már gyermekes családok 

is sorban állnak egy tányér meleg kajáért , és a kígyózó 

sorok csak nőnek és nőnek . Viktor mi nem ilyen rémálmot 

akartunk ahol a politikai maffia él az országban , és a nép 

ingyenkonyhára vár , hogy egy tányér meleg kaja jusson 

apraja nagyjának , míg ti kilopjátok a szemeinket is . A cső 

lakó már az aluljáróból is ki lett lakoltatva , a lakosság

házait elárverezik , mert nem tudja fizetni az uzsora 

kölcsönt, 

amig ti új zsinagógák állításáról tárgyaltok addig a hangya 

szorgalmú nép az életben maradásért küzd , mert nincs már 

élettere ez az ország már el van adva , és neki nem maradt 

más mint két négyzetméteres sírhalom , vagy még az sem , 

mert a hamuját szétszórják és a böjti szelek szétviszik Árpád 

honalapítónk földjein.


Itt kígyóznak embersorok az ünnepek alatt - 

ételosztás 

2013. dec 22. 08:16 MTI-Népszava 
Országszerte több helyszínen osztanak ételt az ünnepek 

alatt a rászorulóknak, a rosszszociális körülmények 

között élő családoknak és a hajléktalanoknak. 


Vasárnap a Rászorulókat Támogatók Egyesülete Budapest XV. kerületében, a Testvériség pálya előtti parkolóban 300 adag babgulyást, zsíros kenyeret és meleg teát, a Vitézi Rend és a Kárpátok Egyesület az Örs vezér téren ételt és ruhát oszt. A nyíregyházi Szent István téren az Átutazók Művészeti Egyesület tagjaitól kaphatnak élelmet a nélkülözők. Miskolcon és Debrecenben pedig a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 300-300 főt invitál asztalhoz. 
Az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei és munkatársai is főtt étellel várják a rászorulókat vasárnap a IX. kerületi Vágóhíd utca 13. melletti parkolóban, ahol hétfőn is osztanak meleg ételt. Debreceni intézményükben keddtől csütörtökig várják főtt étellel a rossz szociális körülmények között élőket. A gyulai intézményben hétfőn 16 órakor karácsonyi ünnepséget tartanak, keddtől csütörtökig 11 órától, szilveszterkor 18 órától, január 1-jén pedig 12 órától kaphatnak meleg ételt a rászorulók. A népkonyha munkanapokon működik, az intézmény pedig folyamatosan nyitva tart. 
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége hétfőn Somogyvámos mintegy 650 lakóját lepi meg karácsonyi ebéddel. Kedden Kecskeméten, Szolnokon és Szombathelyen is osztanak ebédet a rászorulóknak, a fővárosi Blaha Lujza téren pedig 4500 főre tartanak ételosztást keddtől csütörtökig. December 30-án a szegedi önkéntesek a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben 150 főre biztosítanak ebédet. 
Szolnokon a nyíregyházi Bige Holding Csoport jóvoltából hétfőn és december 30-án 1000 adag meleg étellel várják a nélkülözőket. 



A végét nem lehet látni annak a tömegnek, akiknek a krisnások osztanak ételt a Blaha Lujza térnél Budapesten. Körülbelül 2000 ember áll sorba, de csak 1500 adag étel van. Nagyon sok a gyerekes család. Van olyan anyuka, aki reggel fél hat óta ott áll két gyermekével, mert ennyit tudnak enni egész nap. Akinek jut karszalag az kaphat ételt, akinek nem, abba belegondolni sem merünk. A rendet a rendőrség biztosítja. Ez is jól mutatja, hogy a helyzet több, mint elkeserítő. 
De épül a Felcsúti stadion az a lényeg!! 
(Ujszászi Sándor, Facebook

 






Újra látható: Zsidó nő: Évszázadok óta csecsemőket 

áldoznak fel egyes zsidó családok a "hatalomért", én is 

részt vettem benne (18+)


Emberáldozási rituálék, kannibalizmus, vérfertőzés - miközben az emberek azt hiszik, hogy egy rendes zsidó családról van szó. Az alább látható beszélgetős műsor éppen ma 23 évvel ezelőtt, 1989. május 1-jén került adásba. A nő, akinek nem mutatták az igazi arcát, arról beszélt, hogy családja csecsemőket áldozott fel, hogy hatalomra tegyen szert - és, ami sokkal súlyosabb: egyértelművé tette, hogy nem egyetlen beteg családról van szó, hanem egyrészt évszázadok óta művelik ezt nemzedékről nemzedékre, másrészt pedig nemcsak az ő családja űzi ezt, hanem más zsidó családok is Amerika-szerte (és feltehetően az egész világon, tehetjük hozzá).
A műsorból természetesen hatalmas botrány lett, a zsidó szervezetek őrjöngtek, a műsorvezető pedig térden csúszva kért bocsánatot tőlük (azt pedig gondolhatjuk, hogy egy médiában dolgozó négernek nem lehetett célja magára uszítani őket). (Az ADL el is tüntette a videót, de egy ideje újra kering a világhálón.)


Vicki Polin

A nőről közben kiderült, hogy Vicki Polinnak hívják, és ma már a szüleihez hasonló zsidók által tönkretett gyermekek gyógyításával foglalkozik (a blogjuk itt található). 1989-ben pedig nem vonta vissza a szavait, és nem kért bocsánatot. Sőt több helyen nyilatkozott is erről, olyan, a műsorban nem említett információkat is elmondva, mint például az, hogy ötször volt abortusza, mert az apja rendszeresen megerőszakolta, vagy hogy rendőrök, orvosok és ügyvédek is résztvevői ezeknek a rituáléknak.
A nő kezelőorvosa, Tina Grossman is részt vett a műsorban (de sajnos nincs rajta az alábbi videón). Ő elmondta, hogy eddig mintegy 40 gyermeket kezelt, akik hasonló traumákon mentek át. Soha nem találkoztak ezek a gyerekek, mégis ugyanazt mesélik - tette hozzá a szintén zsidó Grossmann.
Ez ment adásba 23 évvel ezelőtt Amerikában. Ma már természetesen szó sem lehet ilyesmiről, a "kiválasztottak" tanultak a hibából.
Mint említettük, Oprah bocsánatot kért a zsidóktól, és megígérte, többet ilyet nem tesz - nem így Vicki Polin. Hiába állították meg az utcán, és fenyegették azzal, hogy "újabb holokausztot" fognak előidézni a nyilatkozatai, még egy közleményt is kiadott:
"A társadalmunk azt hiszi, hogy zsidók nem lehetnek pedofilok, vagy nem molesztálhatják a gyermekeiket. De ez csak egy mítosz, igenis molesztálják a gyermekeiket. És olyanok is vannak, akik gyakorolják a kannibalizmust és az emberáldozatot. Higgyék el nekem, a saját szememmel láttam. Elérkeztem az életemnek ahhoz a  pontjához, amikor tanúságot kell tennem. Megtettem, és addig fogom folytatni, amíg ti és a hozzátok hasonlók elhiszik azt, amin keresztül kellett mennem gyermekként. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ami velem történt, mással ne fordulhasson elő!"
Az eredetileg beágyazott videót törölték, de most újra megtekinthető:


Sátánizmus - Évszázadok óta csecsemőket áldoznak fel egyes zsidó c



(Kuruc.info - aztlan.net, tobefree.wordpress.com, savethemales.ca nyomán)
Kapcsolódó:



Vérvádazók figyelmébe: vajon miért viccelődik 

keresztény gyerekek vérébe mártott pászkával egy 

izraeli 

sportoló?


Ido Kozikaro, a tréfamester
Harmadik hete tombol a zsidó és zsidóbérenc sajtó, amiért Baráth Zsolt jobbikos képviselő az Országházban mert megemlékezni Solymosi Eszterre, és, ha kissé óvatosan is, de kimondta, amit 130 évvel ezelőtt mindenki tudott: a zsidók, a magyarok, s a gyilkosokat felsőbb utasításra felmentő bíró is. És hiába történt még számtalan hasonló eset szerte a világon, hiába írtak még zsidó szerzők is fajtájuk rituális gyilkosságairól, a hazugság népe tagad, ahogy teszi több ezer éve, s közben vérvádazik, antiszemitázik és elhatárolódást követel (s ha ez megvan, azt mondja, hogy már nem elég).
Erre milyen kínos dolog történik? Ido Kozikaro, a Hapoel Gilboa-Galil kosárlabdacsapat játékosa így kíván boldog pészahot fajtársainak Facebookon: "Nincs jobb annál, mint keresztény és muszlim gyermekek vérébe áztatott macesszel kezdeni az ünnepet."
Amikor kitört a botrány, azt mondta, viccelt. Hinnünk kell neki, hiszen Simon Peresz is azt mondta a hazánk felvásárlásáról szóló beszédének sajtótémává válása után: ő is csak viccelt - s láthatjuk, hogy semmi alapja a kijelentésének.
Azt is hozzátette: csalódott, mert azt hitte, a magyaroknak van humorérzékük.
A derék izraeliták elvárják tehát a gojoktól, hogy nevessenek a fenti viccen is.
Nevessünk hát, de inkább abbéli huncut örömünkben, hogy lassan eljön az idő, amikor mi is kitalálunk néhány jó tréfát, hadd lássuk, az ő humorérzékük mennyire lesz fogékony rájuk. Mert mi is tudunk viccesek lenni ám, ha nagyon jókedvre derítenek.
Annyira, hogy még hetven év múlva is azt emlegetik.
(Kuruc.info, forrás angolul például itt vagy itt)


Vérvádazók figyelmébe II.: "Igen, meg van engedve a 

[goj] gyermekek megölése is" - nyilatkozza a zsidó

2009 novemberében adtuk hírül, hogy a Király tanítása címen Izraelben megjelent egy könyv, amelynek két rabbi szerzője azt tárgyalja, hogy mikor, miért és milyen körülmények között lehet, sőt kell megölni a gojokat. A rabbik szerint bizonyos esetekben a zsidók ártatlan goj gyermekeket is megölhetnek.
Roi Sáron a Máárív című napilapban megjelent recenziójában leszögezi: „Ez a könyv útmutató azok számára, akik azon tépelődnek, hogy lehet-e, s ha igen, mikor kell és szabad elvenni a nem zsidó életét.”
A két izraeli rabbi részletesen kifejti azokat a törvényeket, amelyek értelmében igenis szabad, sőt, bizonyos esetekben egyenesen kötelesség gojokat ölni az úgynevezett Noé fiainak hét parancsa (שבע מצוות בני נח) isteni törvény értelmében: „Ha odamegyünk a Noé fiainak hét parancsa egyikét megszegő gojhoz, akkor a megölése megengedett”, olvasható A Király tanítása című útmutatóban.
Még egy idézet a műből: „Véleményünk szerint az egészen apró gyermekeket is meg lehet ölni, ha kiderül, hogy nagyobb korukban árthatnak nekünk, s ebben az esetben a csapásnak kimondottan ellenük kell irányulnia, és nem csak a felnőttek elleni akció keretén belül”.
A könyv felháborodást váltott ki azok körében, akik fel mertek még egyáltalán háborodni, ezért a kiválasztottak egy konferenciára gyűltek össze, hogy védelmükbe vegyék a gojok, s azon belül az ártatlan gyermekek megölését megengedő könyvet és annak szerzőit. Ezen a konferencián készült az alábbi videó (nem tudjuk, melyik évben, egy kedves olvasónk küldte be), amely megörökíti azt is, hogy az egyik résztvevő a legnagyobb lelki nyugalommal kimondja: igen, bizonyos körülmények között megengedett a goj gyermekek megölése.


Hogyan öljünk meg gojokat és befolyásoljunk embereket


(Kuruc.info)
Kapcsolódó:



11 gyermekes pedofil rabbit ítéltek börtönre Melbourne-

ben

Egy melbourne-i zsidó iskola elnézést kért, amiért titokban
tartotta, hogy egyik tanáruk szexuálisan zaklatta a diákokat.


Kramer 1991-ben...

Az 53 éves David Kramert 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság négy iskolás fiú molesztálásáért. Az esetre 1990 és 1992 között került sor.
Amikor a dühös szülők 1993-ban felkeresték az iskolát, annak vezetői nem értesítették a rendőrséget, sőt, Izraelbe küldték lebukott fajtársukat. Csak akkor vallottak színt, amikor elítélték Kramert: Jehoshua Smukler rabbi elnézést kért a "történelmi tévedésért". Az is mondta egyebek mellett, hogy ha ma tenne valaki panaszt egy hasonló ügyben, azonnal jelentenék a hatóságoknak. Valójában persze egy pillanatig sem gondolta ezt komolyan, hiszen rabbik körében elfogadott, mondhatni mindennapos gyakorlat az ilyesmi, lásd pl. ezt a cikkünket: A gyermekmolesztálás mint judaikum: "A megrontás önmagában semmi kárt nem tesz az áldozatban".)


... és az "átváltozás" után

A büntetőper során kiderült, hogy a zsidónak 11 gyermeke van - vajon mi szokott művelni a saját gyerekeivel, s csoda-e, ha azok is beteg állatok lesznek ezek után? Ráadásul ha mindegyiknek lesz ugyancsak 11 gyereke, az 121 közveszélyes talmudista megjelenését jelenti mindössze néhány évtizeden belül, és ez csak egyetlen család, miközben köztudott, hogy a zsidóknál rengeteg hasonló eset fordul elő, így nem is csoda, hogy legtöbbjük nem normális. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - futószalagon gyártják a degenerált utódokat, mint a cigányok.
Az "antiszemita bíróság" legújabb áldozata elismerte, hogy kedvenc foglalkozása a fiúk hímvesszőjével való játszadozás volt, de az is különösen felizgatta, ha órák után az ölébe ültethette őket.
Kramer 2008-ban szülőhazájába, az Egyesült Államokba költözött Izraelből, de ott sem fért a bőrébe. Ott azonban elkapták, és letartóztatták egy újabb molesztálási ügy miatt, majd kiadták Ausztráliának.
Az egyik áldozat ügyvédje úgy vélte, igazságot szolgáltattak Kramer elítélésével, vádolta azonban a neki falazó és őt Izraelbe küldő oktatási intézményt.
Az említett "igazságszolgáltatásról" egyébként csak annyit, hogy a zsidó 3 hónap múlva szabadulhat, ugyanis a 3 év 4 hónap azt jelenti, hogy legkevesebb 18 hónapot kell börtönben ülnie, a többit pedig már letöltötte az előzetesben.
(Kuruc.info - 9 News National nyomán)


Vádat emeltek Koltai csaló fia ellen

Vádat emelt "K. Gábor" filmproducer és társai ellen az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
"A Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt K. Gábor és hat társa ellen vádat emelt a Fővárosi Törvényszéken" - áll az ügyészség közleményében.
A vádirat lényege szerint, K., azaz Koltai Gábor és I. Gábor filmproducerek tizenegy háromdimenziós animációs film saját produkcióban történő gyártása során társaik, Cs. Zoltán, S. Zoltán, P. László, K. Áron és Cs. Zoltán közreműködésével a gyártási költségek többszörösét meghaladó mértékű fiktív számlák felhasználásával jogosulatlanul igényeltek vissza áfát, illetve jogosulatlanul csökkentették cégeik áfafizetési kötelezettségét.
K. Gábor és I. Gábor a vádlott-társaik által kibocsátott fiktív számlákat a filmek gyártására főleg hazai bankokkal és nagyvállalatokkal kötött támogatási szerződések elszámolására is felhasználták, így a filmtámogatók a fiktív számlákkal elszámolt támogatások után - nem tudva azok felhasználásának tényleges módjáról -, társaságiadó-kedvezményt vettek igénybe. K. Gábor és I. Gábor ezen cselekményei révén a társaságiadó-bevétel is csökkent - olvasható.
A közlemény szerint K. Gábor 2008. és 2010. között 2 milliárd 279 millió forint összegű, míg I. Gábor 1 milliárd 663 millió forint összegű vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Mint írták, a vádban szereplő, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettéért öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
(MTI nyomán)



Parfüm- és közpénztolvaj lesz az izraeli jegybankelnök

Késik Jákov Frenkel izraeli jegybanki elnök kinevezése, mert kiderült, hogy 2006-ban a hongkongi repülőtér vámmentes boltjában egy üveg parfüm ellopásával vádolták, és ezt "elfelejtette" ismertetni a hivatalba lépését jóváhagyó bizottsággal.
Frenkel szerint "szerencsétlen félreértés" történt, amikor évekkel ezelőtt 24 órára előállították Hongkongban, mert egy ki nem fizetett parfümöt találtak nála. Később a kínai hatóságok bocsánatot kértek tőle és örültek, hogy nem perelte be őket - állította. (Magyarul: sikeres volt az antiszemitázó "ellentámadás" - a szerk.)
Jákov Frenkel 1991-től 2000-ig két elnöki perióduson keresztül már irányította az izraeli nemzeti bankot. Érdemeként ismerték el, hogy a nyugati államokban elfogadott szintre szorította le az inflációt, valamint liberalizálta az izraeli pénzpiacokat és a valutakereskedelmet.
Sokan ugyanakkor kifogásolják Frenkel személyét, mert mint egy 2002-es állami számvevőszéki jelentés megállapította, több százezer sékelnyi, vagyis sok millió forintnyi jogosulatlan fizetséget vett fel. A pénzt végül visszafizette az államkasszába.
A Globes című izraeli gazdasági lap szerint megnehezíti a kinevezésről döntő bizottság dolgát, hogy Frenkel ellen több civil, illetve közhasznú szervezet is panaszt emelt a legfelsőbb bíróságnál.
Izraelben azért kell új elnököt választani a jegybank élére, mert a posztot 2005 óta nagy sikerrel ellátó Stanley Fisher januárban bejelentette, hogy két évvel második megbízatásának lejárta előtt távozik a pénzintézet éléről.
(MTI nyomán)


Amiről Snowden is hallgat, de Netanjahu kimondta: 

"Nincs olyan hely, ahová nem ér el Izrael Állam keze"

Meg tudná mondani valaki, hogy miféle döbbenetes hatású, vadonatúj információkat hozott nyilvánosságra Edward Snowden? Amit ugyanis tőle megtudtunk – nevezetesen, hogy a titkosszolgálatok megfigyelik internetes levelezésünket és telefonos társalgásunkat - azzal minden értelmes ember már korábban is tisztában volt.



Mondhatnánk persze, az is nagy dolog, hogy most legalább bizonyosan tudjuk, amit Snowden fellépése előtt legfeljebb csak sejtettünk. De ez is csak féligazság. Az „összeesküvés-elméleteket” kedvelő „szélsőjobboldaliakon” kívül más pártállású, vagy a politikával nemigen foglalkozó emberek is egyre gyakrabban fogalmazták meg gyanújukat az interneten folytatott titkosszolgálati adatgyűjtéssel kapcsolatban. Régóta közszájon forgott például, hogy a Facebook, és a többi „közösségi oldal” a rendőrség vagy a biztonsági szolgálatok szoros ellenőrzése alatt áll. Sőt, sokan állították, egészen bizonyosak abban, hogy a „közösségi oldalakat” kifejezetten a titkosszolgálatok hozták létre az állampolgárok megfigyelése céljából.
Mindez természetesen a politikusok számára sem újdonság. Sőt, ők sokkal inkább tisztában vannak azzal, milyen széles körű a „Nagy Testvér” figyelme. Az EU központjában léhűtősködő szélhámosok is csak eljátsszák, mintha meglepődnének azon, hogy Snowden leleplezése nyomán „kiderült”: az amerikai titkosszolgálat megfigyelés alatt tartja az egész brüsszeli bagázst. Ami persze nyílt titok volt, mindenki tudott róla. A politikusok magántermészetű e-mail-üzeneteikben és telefonbeszélgetéseik során ugyanúgy szerepet játszanak és hazudoznak, mint ahogy a nyilvánosság előtt teszik, mivel félnek a „lehallgatástól”. Mint a „régi, szép” kommunista időkben. A „lehallgatók” köre pedig igencsak széles. Mondhatnánk, nem is egy „Nagy Testvér” figyel, hanem több: a politikusok a saját országuk titkosszolgálataiban sem bízhatnak meg teljesen, de a világ majd minden táján jelen van a Moszad, a CIA, a brit, a francia és az orosz titkosszolgálat, de feljövőben vannak a kínaiak is, elsősorban a Közel-Keleten pedig több arab állam és Irán ügynökei is szorgalmasan ténykednek. Az Irán ellen intézett internetes támadások azonban meglehetősen egyértelművé tették, ami egyébként is teljesen logikus: a világ két legbefolyásosabb titkosszolgálatát Izrael és az USA működteti. Ami abból a tényből is következik természetesen, hogy ennek a két államnak a kezében összpontosul messze a legfejlettebb katonai technológia a világon. Ehhez képest némiképpen meglepő, hogy Edward Snowden leleplezését követően – miként például a Wikileaks kiszivárogtatásai után is történt - ismét csak az USA áll a bírálatok kereszttüzében. Izrael sohasem.
Pedig hogy a minket figyelő „Nagy Testvérek” között Izrael lehet esetleg a leginkább „képben”, azt nem csak a józan megfontolás nyomán jelenthetjük ki. Időnként izraeli vezetők is kikotyogják az igazat. Július 2-án Benjamin Netanjahu miniszterelnök beszédet mondott az izraeli parlament, a Knesszet ünnepi ülésén, ahol is az ugandai Entebbe-ben 37 évvel ezelőtt történt sikeres izraeli túszszabadító akcióról emlékeztek meg. (Melyben Netanjahu testvére, Jonatán életét vesztette.) Netanjahu felszólalásában megerősítette az „antiszemiták” „fasiszták” és „nácik” régóta hangoztatott álláspontját: „A fenyegetés, mellyel szembe kellett néznünk 37 évvel ezelőtt, továbbra is fönnáll, de ma elmondhatom, hogy nincsen olyan hely, ahová Izrael Állam karja ne érne el, vagy ahová nem fog elérni a jövőben országunk megvédelmezése érdekében.” Netanjahu maga is „antiszemita” lenne, hogy ilyeneket mond?
Természetesen az izraeli biztonsági szolgálatok nemcsak Izraelt védik, hanem bevallottan a világon bárhol élő „zsidó közösségeket” is. (Valójában persze a zsidóságnak a nyugati világban élvezett kiváltságos helyzetét és hatalmát védik, de ahogyan arra már többször rámutattam, a zsidók csak akkor érzik magukat biztonságban, ha uralkodhatnak a „gyűlölködő” gójok felett.) Hogy milyen messze elér Izrael „karja”, arra számos merénylet és emberrablás mellett olyan apróság is figyelmeztetett, mint az izraeli kémrepülőgépek 2010 tavaszán történt háborítatlan berepülése Magyarország területe fölé. (Melynek során meggyilkoltak egy „szíriai pénzváltót”, de máig nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy összefüggés volt-e a bűntény és a kémgépek megjelenése között.)
És ezen a ponton érdemes visszakanyarodnunk Edward Snowden (és korábban például a Wikileaks) „leleplezéseihez”. Hogyan lehetséges, hogy mindig az USA (esetleg Franciaország, Nagy-Britannia) titkosszolgálatai „lepleződnek le”, de Izrael – melynek a keze pedig Netanjahu szerint is „mindenhová elér” – olyan ártatlan marad, mint a ma született bárány? Vagy talán Snowden és a hozzá hasonló „lázadók” is nagyon jól tudják, hogy „Izrael keze mindenhová elér”, és éppen ezért – a saját életüket és hozzátartozói biztonságát is féltve – tartják meg éppen a legfontosabb titkokat maguknak? Természetesen felmerül még egy lehetőség is: Snowden drámája egy megrendezett színjáték, melynek célja éppen az, hogy a hatalom igazi birtokosairól és az ő ténykedésükről elterelje a figyelmet.
De valójában Snowden úgynevezett „leleplezései” még Amerika számára sem feltétlenül ártalmasak. Először is az emberek jelentős része úgy véli, ha megfigyelik is a világhálón folytatott ténykedését, vagy lehallgatják telefonját, annak nincsen jelentősége, mert „nem csinál semmi rosszat”, és egyébként is „félni annak kell, aki rosszban sántikál”. Az amerikaiak és európaiak terrorveszéllyel ijesztgetett agymosott többsége számára a „biztonság” mindennél fontosabb. A rendőrállam és a demokrácia felszámolása miatt aggódók már eleve kisebbségben vannak, ráadásul egységes fellépésre is képtelenek, mert bal- és jobboldaliak (valódi liberálisok, anarchisták, feladatukat komolyan vevő emberi jogvédők, radikális jobboldaliak stb.) is vannak közöttük. Akiket viszont felháborít, hogy a Nagy Testvér az e-mailes és facebookos fiókjaikban kotorászik, azok sem tudnak semmit tenni: egy részük az internetes és telefonos kommunikációja során igyekszik minden szavára ügyelni, és óvatosan fogalmazni, mások erre nem hajlandók, és a szemétbe hajítják a számítógépüket (ők vannak a legkevesebben), és persze olyanok is akadnak, akik dacosan, csak azért is leírják a véleményüket. Hadd bosszankodjon a "Nagy Testvér". Csakhogy őt az „ellenállásnak” ezek a formái a legkevésbé sem ijesztik meg. Ezzel szemben kifejezetten kedvező a számára, hogy a félelem légkörét teremti meg, és a hatalom rendkívüli erejét is mindenhatóságának tudatát préseli bele az alattvalók fejébe. Akik ráadásul – a „szivárogtatóknak” is köszönhetően – a „Nagy Testvért” beazonosítani sem képesek.
Perge Ottó - Kuruc.info



"Gyilkold a zsidót!" - írta föl arabul saját autójára a zsidó 

telepes, majd hívta a rendőrséget

Egy Jeruzsálemben vendégeskedő zsidó telepes a saját autójára arabul fölírta a "Gyilkold a zsidót!" ismert uszító mondatot, a jármű kerekeit pedig kiszúrta. Rendőrséget hívott, ám a szerv nem vette be a mesét, hanem letartóztatta a hangulatkeltő zsidót - írja a Megafon izraeli magánhírportál.
A zsidó telepesek és Izraelben élő elvbarátaik az elmúlt esztendőkben több tucatszor megszentségtelenítettek, gyújtottak föl mecseteket, keresztény templomokat, temetőket, kolostorokat és más intézményeket, illetve fújtak le héber nyelvű gyalázkodó jelszavakkal magánházak falait, gépjárműveket, szúrták ki az autók gumiját, majd névjegyként mindig odaírták az "árcédula" szót.


Meggyalázott keresztény sírkő Jeruzsálemben

A faji felsőbbségi gőggel és a kiválasztottság tudatával átitatott zsidó telepesek ugyanis a keresztény és muszlim palesztinokat, valamint a Szentföldön élő nem arab keresztényeket kívánják büntetni, benyújtani nekik a számlát, amiért az izraeli kormány nagy ritkán - általában nemzetközi nyomásra - fölszámol egy-egy zsidó előtelepülést a megszállt palesztinai területeken...
Egy Jeruzsálem-közeli zsidó település 22 éves lakója tegnapelőtt úgy döntött, hogy véget vet a barbár cselekedeteket kísérő, magyarázó egynyelvűségnek, s a saját személygépkocsijára a héber helyett arab nyelven írt föl gyalázkodó, uszító szavakat. Persze annyi változattal, hogy cselekedetével az arabokra kívánta irányítani a közvélemény gyanúját és dühét. A zsidó telepes Nyugat-Jeruzsálem Kirját Mose nevű negyedében vendégeskedett, s éjszaka a saját autójára arabul fölírta a "Gyilkold a zsidót!" (itbáh el-jehúd!) ismert jelszót. A nagyobb hatás kedvéért még az autója gumijait is kiszúrta. Majd annak rendje-módja szerint a "panaszos" kihívta a rendőrséget.


"Halál az arabokra!", üzenik a zsidók a jaffai temetőben

A helyszínre érkező izraeli rendőrök azonban rövid vizsgálódás után megállapították, hogy a zsidó telepes saját maga írta föl az uszító arab mondatot, és tett kárt az autójában hangulatkeltés céljából. A zsidó telepest a rendőrség azonnal letartóztatta.
Júzsef el-Kudszi - Kuruc.info




"A gójok lelke ördögtől való" - így gyűlölnek a zsidók - tények és idézetek

Az alábbiakban egy Mohamed Khodr nevű szerzőnek a Veteranstoday.com oldalon megjelent írása fordítását közöljük. A talmudi idézetekkel találkozhattunk már máskor, más cikkekben is, de nem árt újra és újra emlékezetünkbe idézni, mi mozgatja "Isten ajándékait", mi képezi a hozzánk való viszonyulásuk alapjait. Ugyanakkor azt sem árt folyamatosan tanulmányozni, mi az a sors, amire mi is juthatunk a palesztinok után és mintájára.
Az alábbi, szenvedélyekkel, elkeseredéssel, mégis reményekkel teli írás nem tekinthető politológiai elemzésnek. Ugyanakkor mégis kiderül belőle a nyugati világ polgárai előtt rejtegetett igazság. Az írás elolvasása révén jobban megérthetjük a hosszú évtizedek óta brutális izraeli megszállás alatt élő palesztin nép lelkiállapotát, és betekintést nyerhetünk a borzalmas mindennapokba.
(Mindenkit kérek arra, hogy ne sajnálja az időt, és olvassa el ezt a cikket, nézze meg a mellékelt videókat és fotókat, ugyanis az egész emberiség jövője a tét. A tudatlanság végzetes lehet. Köszönöm.)
A zsidók reggeli imádságának egy részlete:
Áldás legyen a mi örök Istenünkön, aki nem gójnak teremtett.”
(Izraelt kivéve) egyetlen más országban sem fordulhat elő, hogy gyermekeket rendszeresen fiatalkorúak bírósága elé állítsanak, ahol nem léteznek a jogaik tiszteletben tartását biztosító garanciák. Minden olyan gyermeket, akit valamilyen feltételezett bűncselekmény miatt törvényszék elé citálnak, a fiatalkorúakra vonatkozó nemzetközi jogi előírásoknak megfelelően kell kezelni, melyek speciális bánásmódot biztosítanak a részükre.” (Részlet a „Gyermekek az izraeli katonai börtönökben” című UNICEF-jelentésből, 2013. február)
Figyeltem a katonákat, akik tüzeltek. Láttam, amint gyerekekre lőnek Szarajevóban, és alaposan megnéztem a gyilkosaikat is. Láttam a halálosztagok tagjait, akik családokat mészároltak Algériában vagy Salvadorban. Azonban sohasem láttam másoktól (csak az izraeli katonáktól), hogy gyerekeket (palesztinokat) csalnak tőrbe, vagy gúnyolnak ki, majd mintha valamilyen sportot űznének, lövöldöznek rájuk.” (Chris Hedges, Pulitzer díjas újságíró: A Gaza Diary: Scenes from a Palestinian Uprising, (Napló Gázából: a palesztin felkelés képei) Harper’s magazine, 2001. október)
Izraelben palesztinokat, főleg palesztin gyerekeket ölni nem csupán talmudi, rabbinikus eredetű kötelezettség, de egyfajta sport is, amely enyhíti az unalmat, és elősegíti az ember karrierjét. A megszállt területeken, vagyis Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Kelet-Jeruzsálemben élő 3,4 millió palesztin semmi más, mint kísérleti alany, akiket az új kémiai és biológiai fegyverek kipróbálása során használnak föl, továbbá egyfajta fenyegetésként tekintenek rájuk, akiket vagy el kell űzni Izrael földjéről, vagy pedig meg kell semmisíteni. Ezek az emberi lények egész egyszerűen csak a zsidók rabszolgái, vagy pedig az izraeli katonák lőgyakorlatainak a célpontjai.


Izraeli katona Instagramon mutatja be, milyen izgalmas hátulról fejbe lőni egy palesztin gyereket - ez a katonai kultúra

Izrael egy mesterséges és illegálisan létrehozott állam, amely szélsőséges terrorizmus, erőszak, etnikai tisztogatás, történelmi palesztin falvak százainak lerombolása, gyilkolás, gyermekek és nők megerőszakolása nyomán született meg. Ezen kívül minden más állammal szemben Izrael egyedülálló abban, hogy:
- nincsen alkotmánya
- nincsenek egyértelműen meghúzott határai
- nincsen nemzetközileg elismert fővárosa.
Azonban valójában mégiscsak van Izraelnek alkotmánya. Ami nem más, mint az úgynevezett Babiloni Talmud. Ami egyáltalán nem egy isteni sugallatra született könyv, hanem az írásba foglalt törvénykönyv, a Tóra és a vallási törvények több mint hatmillió szóból álló rabbinikus értelmezéseinek gyűjteménye, amely sokkal inkább tekinthető a judaizmus szent iratának, mint maga a Tóra.
A Babiloni Talmud magába foglalja a tanítást, amely szerint a zsidók a kizárólagos felsőbbrendű és kiválasztott faj a Földön, amely a génjeiben hordozza az isteni eredetet, és ily módon fel van jogosítva a világ irányítására és birtoklására. A Talmud szerint továbbá az összes gój csak azért létezik, hogy a zsidókat szolgálja, a gójok állatok, tisztátalanok, léhák, spermájukból genetikailag hibás vadállatok születnek. De legalább ilyen döbbenetes, hogy a Talmudban arról is olvashatunk, hogy egy rabbi vitába szállt az Istennel, és a vitában diadalmaskodott, valamint az is benne van, hogy ha egy zsidó nem engedelmeskedik egy rabbinak, akkor meg kell ölni. Szintén a Talmud tanítása, hogy elfogadható a gójok megölése, kirablása, becsapása, lehet nekik hazudni is, ezen kívül pedig a rabbiknak nem tilos prostituálttal hálni, sőt három esztendős lányokkal és fiúkkal közösülhetnek is. A gój gyerekek a Talmud világában nem számítanak embernek, ezen kívül pedig a gójok pénze a zsidókat illeti. A Talmud kimondja, hogy a zsidók ölték meg Jézust, akit egyébként, Szűz Máriával együtt (béke legyen velük) a legszennyesebb jelzőkkel illetnek a könyvben.
Kérném, alaposan tanulmányozzák a judaizmus történetét, a Tórát és a rasszista, bigott, szexuális perverziókkal telezsúfolt Babiloni Talmudot.


Ted Pike's The Other Isreal


A „gój” szó alatt a Zsidó Enciklopédia a farizeus talmudista felfogás szellemében az alábbiakat írja: „A farizeusok azt tartották, hogy csak az izraeliták az emberek, a gójok nem emberek, hanem barbárok.”
Kérném az olvasót, tanulmányozza át az alábbi webhelyeket (http://www.catholicapologetics.info/apologetics/judaism/closer.htm#011http://www.revisionisthistory.org/talmudtruth.htmlhttp://rense.com/general86/talmd.htm), és vonja le a saját következtetéseit.
Azonban nem szükséges a Talmudhoz fordulnunk ahhoz, hogy ilyesfajta ördögi, rasszista, a népirtást dicsőítő tanításokba ütközzünk. Íme néhány példa a mai Izraelből:
A gójok lelke teljesen más, és egy alacsonyabb minőséget képvisel. Az ő lelkük ördögtől való, a megváltásra képtelen, alkalmatlan…Ha egy zsidó testének minden egyes sejtje isteni jellegű, Isten része, akkor bennük minden DNS-spirál is Isten része.” (A Chábád Lubavics zsidó szektához tartozó Jichák Ginsburg rabbi így idézte a Chábád mozgalom alapítójának, Liadi Shneur Zalmannak a szavait, Jewish Week, 1996. április 26.)
Rabbik az arabok megsemmisítésére szólítottak fel.” „Könyörületesnek lenni az irányukban nem megengedett. Rakétákat kell rájuk küldeni, és meg kell őket semmisíteni. Ezek ördögök és átkozottak…Az Isten gondoskodik arról, hogy az arabok tettei saját fejükre hulljanak vissza, magjuk ne adjon életet, pusztuljanak el, és tűnjenek el a Föld színéről.” (Ovádia Joszef rabbi, BBC, 2001. április 10.)
Egy magas rangú izraeli politikus ma vitát provokált azzal, hogy figyelmeztette a palesztinokat: azok a palesztinok, akik rakétákat lőnek ki a Gázai övezetből, egy nagyobb holokausztra számíthatnak az izraeli fegyveres erők részéről.” (The Telegraph, 2008. február 29.)
Izraeli ortodox rabbi: „A palesztinokat a kemencékbe!” (Richard Silverstein: Tikun Olam, 2011. január 15.)
Egymillió arab nem ér fel egy zsidó ujjának körmével.” (Jákov Perrin rabbi, New York Times, 1994. február 27. )
A gójok spermája barbár utódokat eredményez…Egy ilyenfajta keveredésből (gój spermájából) születő utód a gójokra jellemző káros genetikai jellemzőket örököl.” (Dov Lior rabbi, Ynet, 2011. január 12.)
Az IDF (az izraeli hadsereg) bocsánatot kért egy könyv miatt, melyben az áll, hogy a nem zsidóknak nincsenek a zsidókkal azonos jogai Izraelben.” „Az IDF vezető rabbijának könyve a zsidó törvényeknek a hadseregben történő alkalmazásával foglalkozik, és tárgyalja a mezuza (ajtófélfára szerelt, gyakran díszes tokba helyezett, pergamenlapra írt imádság – ford. megj.) kihelyezésének lehetőségeit a hadsereg bázisain. A könyvben a szerző kifejti, hogy a (zsidók és nem zsidók közötti) egyenlő jogok elképzelése szemben áll a Tóra tanításával.” (Háárec, 2013. június 6.)
Izraelnek talán joga van arra, hogy másokat bíróság elé állítson, de az egészen bizonyos, hogy senki másnak nincs joga a zsidó embereket és Izrael Államot bíróság elé citálni.” (Áriel Sáron; BBC, 2001. március 25.)
Mi tehát a magyarázat az izraeli terrorállam barbár, illegális, embertelen politikájára, és főleg a palesztin gyerekekkel szemben a megszállt területeken tapasztalható bánásmódjára? Az ördögi elme és szív, az ördögi hitrendszer, az ordas ideológia, az ördögi, rasszista felsőbbrendűség-tudat, az ördögi hit abban, hogy a zsidók minden isteni és emberi törvény fölött állnak, és az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények miatt sem vonhatók felelősségre.
El tudják képzelni a palesztin gyerekek iszonyú sorsát, amikor az izraeli hadsereg katonái a szemük láttára hurcolják el szüleiket valamilyen ismeretlen helyre?


5 Year Old Palestinian Child Begs To Israeli Soldiers For Father-flv


Mindez a Talmuddal vette kezdetét, amelyben nyíltan ösztönöznek a gójok, minden gój megölésére. Ha a palesztinok helyett Izrael amerikaiakat, európaiakat, dél-amerikaiakat, afrikaiakat, ázsiaiakat, ausztrálokat, japánokat, új-zélandiakat, kanadaiakat tartana uralma alatt, Izrael ugyanolyan barbár módon bánna velük, mint teszi azt a palesztinokkal szemben. A talmudi törvények uralma alatt álló Izraelnek csak az számít, hogy gójokról legyen szó.
A talmudi népirtó tanítás, amely teljes büntetlenséget biztosít a zsidóknak:
Ha egy gój megöl egy gójt vagy egy zsidót, akkor bűnhődnie kell, de ha egy zsidó öl meg egy gójt, azért nem vonható felelősségre.” (Sanhedrin 58b)
Bárki, aki egy hitetlen (nem zsidó) vérét ontja, ugyanúgy elfogadott az Isten előtt, mint az, aki áldozatot mutat be az Úrnak.” (Choshen Ha’mishpat 425:50)
Sehol a világon nem létezik a letartóztatás, bebörtönzés, kínzás és a gyermekek legyilkolásának olyan széles körűen, tudatosan megszervezett rendszere, mint Izraelben. Ráadásul a teljes büntetlenség is biztosítva van az elkövetők számára. Mindez súlyosan sérti mindazokat a nemzetközi egyezményeket, melyeket a „Közel-Kelet egyetlen demokráciájának” nevezett Izrael is aláírt.
Éppen június 20-án, a Menekültek Nemzetközi Emléknapján, az ENSZ Gyermeki Jogvédő Bizottsága (UNCRC) kiadott egy megdöbbentő jelentést arról, hogy Izrael miként tartóztat le, börtönöz be, kínoz meg gyermekeket a megszállt területeken, és miként fosztja meg őket az élelemtől, a víztől és az egészségügyi ellátástól. A dokumentum bírálja Izraelt azért is, mert élő pajzsként használ palesztin gyermekeket.
Az UNCRC jelentése megállapítja:
Az Izrael által 1967-ben megszállt Gázában és a Jordán-folyó nyugati partján élő palesztin gyerekeket születésükkor nem veszik nyilvántartásba, és az egészségügyi ellátást, a tisztességes oktatáshoz, valamint a tiszta ivóvízhez való hozzáférés jogát is megtagadják tőlük.”
Az (izraeli) katonaság és rendőrség által letartóztatott palesztin gyerekeket megalázó bánásmódban részesítik, gyakran megkínozzák őket, továbbá a kihallgatások héber nyelven történnek, egy olyan nyelven, amit nem értenek, majd szabadulásukért cserébe aláíratják velük a héber nyelvű vallomást.”
Kérem, nézzék meg az alábbi videót, amit a brit ITV készített arról, hogyan bánik Izrael a palesztin gyerekekkel. A film 2007-ben elnyerte az Amnesty International díját:


palestinian child prisoners


Újabb videó a "világ legerkölcsösebb hadseregének" gyermekkínzásairól:


Israel faces child abuse claims


Palesztin gyermekek százait ölték meg és sok ezer gyerek szenvedett sérüléseket - elsősorban a Gázai övezetben - az elmúlt tíz évben a hadsereg akcióinak következtében. A levegőből és a tengerről indított rakéták sűrűn lakott területre hullottak, ahol nagyon sok gyermek is él. Az izraeli hadsereg az arányosság, valamint a civil és katonai célpontok megkülönböztetésének elveit egyáltalán nem vette figyelembe.” „A katonák, akiket elítéltek azért, mert egy kilencéves gyereket fegyverrel kényszerítettek arra, hogy átkutasson egy a gyanú szerint bombát rejtő táskát, három hónap felfüggesztett börtönnel, és lefokozással megúszták.
A Háárec 2005. október 11-i cikkében leírja, hogy Shaul Mofaz izraeli védelmi miniszter az izraeli Legfelsőbb Bírósághoz fordult annak érdekében, hogy a bírói testület törölje el az „emberi pajzs” használatára vonatkozó tiltást. De hiába tilos a módszer alkalmazása, emberi jogvédő csoportok állításai szerint az izraeli hadsereg továbbra is felhasznál pajzsként palesztin gyerekeket, súlyosan megsértve ezzel a nemzetközi jog előírásait.


13 éves palesztin fiú a terepjáróra bilincselve, élő pajzsként használva. A bizonyítékok ellenére az IDF tagadja e gyakorlat rendszeres alkalmazását

Az IDF (az izraeli hadsereg) a legfelsőbb Bírósághoz fordul az emberi pajzsra vonatkozó tiltás felülvizsgálata érdekében.” „Mofaz védelmi miniszter azt mondja, érveket fog szolgáltatni azért, hogy az emberi pajzs eszköze Ciszjordániában alkalmazható legyen.” (Háárec, 2005. október 11.)
Hasonló (az izraeli hadseregnek a palesztin gyermekek elleni kegyetlenkedéseit bemutató) jelentéseket éveken át közzé tettek az ENSZ bizonyos szervezetei, így az Emberi Jogok Tanácsa, az UNRWA, az UNICEF, az Amnesty International, a Human Rights Watch, a Defense for Child International, a Nemzetközi Vöröskereszt. Ezen kívül izraeli emberi jogvédő csoportok is felhívták a figyelmet az elkövetett bűntettekre. Így cselekedett például a B’tselem, a Gush Shalom, a Rabbik az Emberi Jogokért, az Orvosok az Emberi Jogokért Izraelben, a Törd Meg a Hallgatást elnevezésű csoport. (Ez utóbbi izraeli katonák tanúvallomásait rögzíti, amelyekben beszámolnak a megszállt területeken végrehajtott hidegvérű gyilkosságokról). Mindezek mellett palesztin és európai jogvédő szervezetek is felszólaltak a palesztin gyermekek védelmében – mindhiába. Izraelt védelmezi az USA és a Babiloni Talmud, így továbbra is folytatódik a katonai megszállás alatt élő palesztinok elleni genocídium.
A Talmudban leljük a magyarázatát annak is, hogy miért engedik meg az izraeli hatóságok a palesztin raboknak az éhségsztrájkot, miközben teljességgel közömbösek a szenvedéseikkel szemben. “Ha valaki megkötözte a szomszédját, aki azután éhen halt, nem felelős a haláláért.” (Sanhedrin: Folio 77a)
A megszállt területeken kizárólag a katonai törvények és szabályok vannak érvényben, amelyek alkalmazása az egyes parancsnokok és katonák belátásától függ. Így lényegében az izraeli hadsereg tagjai bármilyen cselekményt elkövethetnek anélkül, hogy büntetéstől kellene tartaniuk. Hasonló védelemben részesülnek az elvakult és erőszakos telepesek, akik napi rendszerességgel verik, ütlegelik, lövik, gyilkolják a palesztinokat – függetlenül azok életkorától.
Az alábbiakban részlet következik az UNICEF (Egyesült Nemzetek Gyermekalapja) 2013-ban nyilvánosságra került jelentéséből:
A katonai fogdákba került, letartóztatott gyermekekkel szembeni rossz bánásmód általános és intézményesített rendszerbe illeszkedik, a letartóztatás pillanatától a kihallgatáson és az eljáráson keresztül egészen az ítéletig.”

Biztos ő is terrorista
Az izraeli hadsereg, rendőrség és biztonsági erők által letartóztatott palesztin gyermekek többsége fiú, és 12-17 év közötti életkorban van. Az elmúlt 10 évben az izraeli katonai hatóságok hozzávetőleg 7 ezer gyereket ejtettek fogságba, hallgattak ki, ítéltek el és börtönöztek be – napi átlagban két gyereket. A gyerekeket az állig felfegyverzett katonák általában otthonaikban fogják le éjfél és hajnali öt óra között. Gyakran előfordul, hogy a gyerekek szemét bekötik, kezeiket pedig műanyag kötelékkel fogják össze. A kiskorú palesztin foglyok sok esetben szenvednek el fizikai és verbális erőszakot, miközben a kihallgatás helyszínére szállítják őket. A gyermekeknek gyakran okoznak fájdalmat, nem adnak nekik inni, enni, nincs lehetőségük a WC használatára, és orvosi ellátást sem mindig kapnak. A kihallgatás során előfordul a fizikai erőszak és a fenyegetőzés, kényszervallomásokat csikarnak ki belőlük, miközben ügyvédet a gyermekeknek nem biztosítanak, és a családtagokkal sincsen módjuk találkozni.”
Mindezek a módszerek a nemzetközi jog megsértését jelentik, amelyek ugyanis védelmezik a gyermekeket az embertelen bánásmódtól, akkor is, amikor a hatóságok, illetve a katonai vagy civil igazságszolgáltatás szerveinek a felügyelete alatt vannak.”

Komoly létszámú osztag kell egy ekkora gyerek ellen
Következzék egy részlet a „Gyermekek katonai őrizetben” című, 2012 júniusában nyilvánosságra került jelentésből. Egy brit jogászokból álló küldöttség állította össze a dokumentumot, melynek megállapításai alátámasztják két korábban született jelentés állításait a palesztin gyerekek törvénytelen letartóztatásával, fogva tartásával és kínzásával kapcsolatban. Még az izraeli katonai főügyész is nyíltan elismerte a jelentésben szereplő egyik következtetést, nevezetesen, hogy az ártatlan palesztin gyerekeket évtizedek óta ördögi színben festik le, és a legyilkolásukat sem ítélik el Izraelben. Íme, néhány részlet a dokumentumból:
Lehetséges, hogy azért sem bánnak a palesztin gyermekekkel a nemzetközi normákkal összhangban, mert az általános vélemény az - melyet a katonai ügyészség is oszt -, hogy minden palesztin gyermek potenciális terrorista. Számunkra az ilyesfajta vélekedés az igazságtalanságok legfőbb okának tűnik, melyeket Izraelnek, mint a Ciszjordániát megszálló államnak, meg kell szüntetnie.”

"Terrorveszély elhárítva"
Izrael az „adminisztratív bebörtönzés” katonai jellegű politikáját követi, mely lehetővé teszi a megszálló hadsereg számára, hogy a palesztin területeken bárkit letartóztasson, bármilyen okból, és bárkit kénye-kedve szerint, vád és törvényszék előtti megjelenés nélkül fogságban tartson 1-től 6 hónapig. Az önkényes fogva tartás időtartama azonban határozatlan ideig meghosszabbítható.
Következzék néhány példa azokra a „bűncselekményekre”, melyeket a megszállt területek katonai hatóságai szigorúan megtorolnak. A katonai bíróságok a 378-as katonai parancs alapján kialakított büntető kódexet figyelembe véve hozzák meg ítéleteiket. (Már ha egyáltalán meghozzák – a ford. megj.):
• Az izraeli hadsereg tulajdonának tönkretétele, melyért a maximum kiszabható büntetés az életfogytig tartó börtön. (Ugyanakkor palesztin otthonok tízezreinek lerombolása az izraeliek részéről persze rendjén van.)
• Egy katona megsértése, becsületének „sárba tiprása” 10 év börtönnel is büntethető.
• Ha valaki egy követ dob egy mozgó járműre, amely abban kárt okoz, vagy az utasokat megsebesíti, az illető akár 20 év börtönre is számíthat.
A kődobálás az egyik legelterjedtebb olyan cselekmény, amely letartóztatást és ítéletet von maga után. A Nemzetközi Gyermekvédelem (Defence Children International) elnevezésű szervezet közlése szerint 2009-ben 192 „bűneset” közül 117, vagyis az izraeli megszálló hadsereg sérelmére elkövetett cselekmények 61%-a volt kődobálás.
A palesztin gyermekek megölése Izrael számára a gyorsan növekvő palesztin lakosság jelentette „demográfiai fenyegetés” elhárításának egyik módja is.
Ha nem cselekszünk, akkor semmi sem fog történni, semmi sem fog változni, és bizonyosan semmi sem fogja tudni megállítani ezt a vérszomjas, bosszúálló országot, amely politikai, gazdasági és katonai bosszút esküdött az egész nem zsidó világ ellen, amelyről úgy hiszi, évezredeken keresztül üldözte és elnyomta a zsidókat.
Annak ellenére, hogy Izrael rendelkezik a világ negyedik legnagyobb hadseregével, az izraeliek a leggyávább emberek a világon, akik félnek minden egyes palesztint gyerektől, akit csak meglátnak, félnek minden egyes lánytól és fiútól, akiknek van bátorsága köveket dobni a világ legnagyobb tankjaira. Igen, köveket, amelyek végül térdre fogják kényszeríteni ezt az ördögi gonoszságú, a legmodernebb fegyverekkel felszerelkezett nemzetet. Izrael a levegőből és a tengerről tüzel ezekből a félelmetes fegyverekből, mivel féltik gyáva életüket, és félnek szembenézni férfiakkal, nőkkel, fiúkkal és lányokkal Gáza, Bejrút és Teherán utcáin.
Isten mindig győzelemmel jutalmazza az elnyomottat az elnyomóval vívott harcában, és mint minden ördögi gonoszságú nemzet és birodalom, úgy Izrael is el fog bukni – éspedig a palesztin gyermekek lábainál fog összeomlani.
Egy Faris Odeh nevű 14 éves palesztin tinédzsernek volt bátorsága, elszántsága és akaratereje ahhoz, hogy szembeszálljon a hazáját elfoglaló brutális hódítóval. Nem félt sem az állig felfegyverzett katonáktól, sem a hatalmas és félelmetes tankoktól. Mielőtt a gyáva katonák agyonlőtték volna, a hazájára és a népére gondolva elhajította a szabadság kövét.
Izrael jobban fél ezektől a gyermekektől, mint bármely más néptől a világon. Több millió ilyen bátor gyermek, és több tízmillió kő van, melyek együttesen le fogják győzni ezt az ördögi, arrogáns birodalmat.
Faris, a hős mártír már az égben van, míg ezek a gyáva katonák a pokol tüzén fognak égni, mert ez lesz a sorsa mindenkinek, aki elnyomja és gyilkolja Isten teremtményeit.
(Fordítás: Kuruc.info)



Bebizonyosodott: a kárpótlásokat követelő zsidó 

szervezetek ellopják a "túlélőknek" kizsarolt milliárdokat

Natan Sharansky, a Szochnut vezetője és Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke "csalódottságának és megdöbbenésének" adott hangot a Claims Conference utóbbi vezetőségi ülésén New Yorkban.


Lauder és "a világ egyik legjobb antiszemitizmus-ellenes harcosa"
A felháborodásos színjáték látszólagos oka, hogy nem hozták nyilvánosságra azt a 2001-es levelet, amely csalásra hívja fel a figyelmet a kárpótlási ügyekkel kapcsolatban. (Az igazi ok természetesen az, hogy nemrég kiderült, hogy egyáltalán létezett ilyen, azaz nem titkolták elég jól, a főzsidóknak természetesen mindenről tudomásuk van, hiszen ők kapják a legzsírosabb falatokat a "kárpótlásból"; sőt, az is elképzelhető, hogy azelőtt dézsmálták meg a pénzt, mielőtt Lauderék lefölözhették volna, ezért lesznek megbüntetve - a szerk.) Ezt Sharansky és Lauder "teljességgel elfogadhatatlannak" nevezte.


Natan Sharansky - őszinte arc, tiszta tekintet
A vezetők legnagyobb sajnálatára az is kiderült, hogy az élősködők konferenciája egy későbbi levelet sem hozott nyilvánosságra, amelyben Julius Berman vezetőségi tag és jogi képviselő a kiszivárogtató levéllel kapcsolatban tett jelentést. Berman 2002-ben lett a Claims Conference elnöke. Két évtizeden keresztül a Claims Conference alkalmazottai legkevesebb 57 millió dollárt tüntettek el. Az összeget a hivatalos verzió szerint a "holokauszt túlélői" számára kellett volna átutalni.
A mostani vezetőségi ülésen belső vizsgálatot rendeltek el, és "a felelősöket keresik". (Mi segítünk: minden holokausztozó zsidó vezető felelős, mert ők híznak a különféle államoktól kizsarolt pénzeken - a szerk.)
"Sajnos nagyon régóta nő a szakadék a Claims Conference eredeti célja és aközött, hogy a feltételezések szerint a szervezet zárt klubként működik, amely nemigen átlátható és elszámoltatható a döntéshozatali folyamatban. A mostani jelentés hangsúlyozza, hogy sürgősen közbe kell lépni. Támogatom a jelentésben foglalt ajánlásokat, amely lehetőséget teremt arra, hogy a szervezet összetételét és vezetőségét átvizsgálják" – nyilatkozta Sharansky a Jerusalem Postnak adott interjújában.
A Claims Conference szóvivője eddig nem válaszolt az újságíró megkeresésekre, ami egyáltalán nem csoda.
(Kuruc.info - The Jerusalem Post - Mazsihisz.hu nyomán)
Korábbi hírek a szóban forgó maffiaszervezettel kapcsolatosan (avagy így gyűlt össze az ellopott pénzek egy töredéke):


Antall József még mindig titkos beszéde



A betiltott dokumentumfilm: Ávósok 2.




A római pápa látogatása Mátyás királynál 

2015. június 7., vasárnap napitema.blog 
A kép hűen visszaadja mindazt, amiről sokan igyekeznek megfeledkezni, vagy tudomást sem venni: a mindenkori magyar király hatalmasabb és tekintélyesebb volt a Vatikán vezetőjénél is. Felette földi hatalom nem létezett. Ezért is fontos megértenünk, hogy hazugság és ferdítés, miszerint Szent István idejében a magyaroknak be kellett hódolniuk a nyugatnak és vele együtt a Vatikánnak. A magyar király mindig is kívül- és felül állt az akkori hatalmi rendszeren. Nem mi függtünk tőlük, hanem fordítva. 

A vatikáni zsinatokon a magyar király volt felkérve az elnöklésre. Vezetőink egyfajta ellenpólust alkottak és mindig ügyeltek arra, hogy a magyarság érdekei egy fikarcnyi csorbát sem szenvedjenek. Többek között, ezért is szúrtuk a nyugat szemét és a háttérben mindig iparkodtak arra törekedni, hogyan lehetne a Magyar Királyságtól megszabadulni. 
Mátyás koráig erre nem sok esélyük volt, mert zömében olyan királyok vezették az országot, akik uralkodása alatt nem foghatott sem a fondorlat, sem a fegyveres agresszió hatalmukon. Jobb híján, így igyekeztek a magyarokkal jó diplomáciai kapcsolatot fenntartani és elismerni a totális szuverenitásunkat. 
Érdemes a korabeli levelezések között is kutakodni. Királyaink által, a pápának küldött levelek hangvételéből kiderül a hatalmi viszony. Királyaink egytől egyig élményszámban menő írásokat küldtek a pápának. Mátyás levelei is egyenesen zseniálisak voltak, amit maga, jó királyunk fogalmazott ékesebb latinsággal, mint azon személyek írhattak volna ilyet, akiknek anyanyelvük volt. A levelekből is pontosan kitűnik, kinek, hol volt a helye a nemzetközi ranglétrán. 
Kapcsolódó: 
   Tóth Zoltán József: A Szent Korona jogrend a kifosztó rendszer rémálma! 
   Pap Gábor: A magyar Szent Koronát nem adhatta Szilveszter Pápa! 



A Szent Korona jogrend a kifosztó rendszer rémálma!



A magyar Szent Koronát nem adhatta Szilveszter Pápa!





A MAG NÉPE A TUDÁS NÉPE !!! 

Magyar Etel 2014. november 22. Facebook 
MINDEN IGAZ MAGYARNAK és TESTVÉREMNEK!!! 
Milyen csodálatos mindaz a kulturális, irodalmi, zene-és népművészeti, valamint hagyományokkal teli mese és mondavilág, valós és mitikus történelmi tudáshalmaz, amit a MAG népe a világunkban szétszórva, évszázadok, évezredek, évmilló évek alatt valami rejtélyes úton-módon megőrzött az utókor számára és lett mindannyiunk létének, fennmaradásának alappillére !!! 
Lehet-e bármiféle gazdagság, kincs, vagyon értékesebb mind attól a tudástól, amit Isten küldötteként a MAG népe, (Turáni - TestVérNépeink Hunor - Magor ágának leszármazottjai) őriz és birtokol....égen, földön, vízben és levegőben egyaránt ?! - kérdem én...... 
Lehet-e a SZER-ELEM, a SZER-ETET képviselője és hordozója az, akiben nincs meg az az alaptudás és érzelem,...sem egy parányi késztetés arra, hogy méltón továbbvigye a lángot, melyet őseink szellemének hite, láthatatlan ereje fonja át és világítja meg azon őrzők és hordozók elméjét, akik minden tudásukkal és hitükkel azon munkálkodnak, hogy végre megismerjük múltunkat, gyökereinket, - és ezáltal felismerjük létünk valódiságát, melyet máig eltitkoltak előlünk árulóink, gyarmatosítónk .. 
Köszönet minden olyan nagyszerű embernek, magyarnak, akik ezen értékek megőrzése mellett fekszenek és kelnek fel nap mint nap, csakis azért hogy ezt az ismeretet, tudást, szellemi kincset mely ezen értékekben rejlenek, - méltón áthagyományozzák az utókornak !!! A legcsodálatosabb dolgot viszik végbe, amit Isten adhat egy embernek, - önzetlenül tanítanak, és ezzel az istenadta lehetőséggel világosságot visznek oda, ahol sötétség lakozik !!!!!!!! 
Hála és köszönet mindenkinek aki a MAG megmaradásáért fáradozik időt,-és energiát nemkímélve teszi istenadta kötelességét, tiszta szívvel és igaz hittel ....itthon és szerte a nagyvilágban !!! 
Írta és bejegyezte: Magyar Etel 
2014. November 23. (az enyészet havában) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése