2019. május 10., péntek

Elementálok














Elementálok




A problémád forrása

- Gondolatok, mint energialények



Kevés helyen hallani róluk, még kevésbé arról, hogy mire is képesek ezek a lények és hogy miképp keletkeznek. Ők az elementálok, a gondolataink által teremtett energialények.

Amikor valamire sokszor gondolunk, legyen az akármilyen esemény, érzelem, egyéb környezeti hatás vagy akár saját tulajdonságaink, a fent említett energialényeket hozzuk létre. De csak akkor teremtődnek meg, ha gyakorta gondolunk ugyanarra a dologra, és erős érzetekkel tápláljuk meg. Hiszen azt már mindannyian tudjuk, hogy gondolataink energiával rendelkeznek, tehát ha valamire sokszor koncentrálunk, akkor minden egyes alkalommal energiával tápláljuk meg az elementált, amit a fenti módon öntudatlanul is életre keltettünk.

Egy ember rengeteg ilyen energialénnyel rendelkezik, természetesen attól függően, hogy milyen a gondolat polaritása, válik az is pozitívvá vagy negatívvá. Ezek a lények, miután létrehoztuk őket, körülöttünk vannak és erősítik bennünk, azt a gondolatot, amellyel létre lettek hozva. Ő általuk teremtünk, ezért kell nagyon vigyázni arra, hogy hogyan gondolkodunk. Ezért nagyon fontos a pozitív gondolkodás, mert ha pozitív energialények vesznek körbe, és őket erősítjük gondolatainkkal, akkor azt teremtjük meg, amilyen gondolattal és érzettel őket létrehoztuk, hiszen visszahatnak ránk. A negatív elementálok pedig  ugyanígy visszahatnak, és segítenek a negatív gondolatok teremtő erejében. Minél több ugyanolyan érzetű energiát kap egy elementál a gondolataink útján, annál erősebb lesz,  és minél több ellentétes érzetet annál gyengébb.

Hogy mire is képesek ezek a lények? 
Csak néhány példa:
- Ha folyton arra gondolunk, hogy nem vagyok elég szép, nem vagyok elég csinos, nem vagyok elég jó, akkor egy önbizalomra ható energialényt hozunk létre, természetesen negatívat. Az elementál folyton ezt az érzetet fogja bennünk erősíteni, és minél többet gondolunk erre, annál erősebben és gyakrabban váltja ki ő maga bennünk ezt a gondolatot, hiszen őt ez az energia táplálja!
- Ugyanilyen lények állnak a szenvedély betegségek kialakulása mögött. Azok az emberek, akik nem tudnak leszokni a dohányzásról, az alkoholról vagy akár a drogról, azért nem tudnak, mert létrehozták gondolati energialényüket anno, mikor elkezdték a szenvedélyüket. Egy ilyen lény erősíti bennük, az elméjükben, hogy gyújts rá, drogozz, igyál! Vagyis nekik a saját maguk által létrehozott elementált kell megsemmisíteni, ahhoz hogy leszokhassanak!
- Ugyanakkor ide tartozik minden típusú félelemenergia is. Bármitől is félünk (eseménytől, valamilyen állattól, vagy pl. attól hogy rosszul leszünk stb), ezek mögött elementálok állnak.

A megsemmisítésük:
- Ezeket a lényeket egyetlen módszerrel lehet megszüntetni, mégpedig azzal, ha az ellenkező párját hozzuk létre, vagyis a pozitív ellentettjét! Ha nem tudjuk magunkat elfogadni, akkor be kell táplálnunk, hogy szépek vagyunk, szerethetőek vagyunk, tökéletesek vagyunk! 
- A szenvedélybetegségeknél be kell táplálni az egészségtudatot! Ugyanis ezek a lények csak akkor tudnak elhatalmasodni rajtunk, ha számunkra nem fontos az egészség, legalábbis nem annyira, amennyire kellene! Nem foglalkozunk fizikai testünk állapotával.
- Félelemenergiákkal kapcsolatban pedig szintén annak az ellenkezőjére kell koncentrálni, amitől félünk.

Természetesen egy ilyen pozitív lényt ugyanúgy kell megalkotni, ahogy a negatívat, vagyis el kell kezdenünk arra koncentrálni, amit akarunk, amit szeretnénk és megfelelő érzetekkel táplálni! Mindig, töretlenül akarattal és hittel csak arra, ami számunkra jó, és a negatívat teljességgel kizárni! Így nem kap ez a lény energiát, és elkezd gyengülni, a pozitív pedig annál erősebb lesz, minél többet gondolunk rá.

A fentiek miatt indult útjára két alap igazság, a gondolat teremtő ereje... és a pozitív gondolkodás hatalma...!

szeretettel:

Carmelian




A hit - A gondolatok ereje és hatásai



A segítségnyújtás során egyre jobban megfigyelhető, hogy a legtöbb ember mennyire nincs azzal tisztában, hogy mekkora hatalma van a gondolatoknak. Sokan még a kimondott szó erejében is kételkednek, nem hogy a gondolatokéban. Pedig bizony sok esetben, amikor valamilyen negatív történés, megélés zajlik az életünkben sokszor elég, ha a gondolatainkra figyelünk, és máris nemcsak hogy jobban érezzük majd magunkat, mert más színben látjuk a világot, hanem képesek leszünk magára az eseményre is pozitív hatással lenni, hamarabb megtaláljuk a megoldást is.

Az egyik alapvető tévhit, hogy sokan azt hiszik, a gondolatok nem hatnak ki semmire, csak a saját fejükben létezik. Ez nagy tévedés.... azt az alapvető tényt kellene tudatosítani és elfogadni, hogy minden gondolat energiával rendelkezik, ezeket pedig folyamatosan kibocsájtjuk magunkból, és ezek az energiák mindig vissza is térnek hozzánk, ez egy állandó körforgás. Ezért sem mindegy, hogy milyen polaritású a gondolkodásunk, milyen érzetekkel tápláljuk őket! Ha negatív energiákat küldünk ki magunkból, negatív energiák is térnek vissza hozzánk megerősödve és így hatnak ki életünkre. Minél többször gondolunk ugyanarra a dologra, annál erősebb lesz és annál nagyobb hatást gyakorol ránk visszatérve.


A gondolatok irányítják a fizikai testünket is! Ha folyamatosan negatívan gondolkodunk bármiről is, akkor sajnos sok esetben ezekkel a gondolatokkal betegségeket teremtünk magunknak. Ha folyamatosan félünk valamitől (ami szintén negatív érzet), akkor ugyanúgy megteremtjük ennek fizikai megnyilvánulásait is, nem hiába jelez a testünk különféle tünetekkel. Nem mindegy természetesen az sem, hogy milyen gondolatokkal táplálkozunk, sportolunk, dolgozunk és egyáltalán végezzük mindennapi feladatainkat.


Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy ezek a gondolatok nemcsak jelen életünkre hatnak ki, hanem meghatározóak a következő életünk tekintetében is. Sokszor találkoztam olyan esettel, hogy a jelen életben kialakult betegség egy múltbeli életben történő folyamatos negatív gondolkodás következményeként alakult ki. Ugyanis ezek az egyre súlyosbodó negatív gondolatok egyre súlyosabb cselekedetekhez vezetnek, és ezeknek minden esetben megvannak a maga következményei. De félreértés ne essék, ahogy fentebb kifejtettem nemcsak a cselekedeteknek, hanem a gondolatoknak is megvan a maga következménye, ezért nagyon oda kell rájuk figyelni!


Ráadásul ezek a kibocsájtott negatív gondolati energiák nemcsak ránk nézve gyakorolnak hatást, hanem a környezetünkben élő emberekre is! Ezért történik az, ha pl. valaki nagyon feszült, a környezetében lévő emberek is könnyebben átveszik ezeket az érzeteket, rezgéseket és ő is idegessé válik, de ugyanígy a jókedv, a szeretet rezgései is kihatással lesznek bárkire.


Természetesen mindezt megfogalmazhattam volna úgy is, hogy mennyire jók a pozitív gondolatok, de erről már nagyon sokat írtunk, a köztudatban viszont már elcsépeltnek számítanak, ennek ellenére mégsem figyelnek oda rá. Ezért ha felismerjük, hogy a gondolatainknak mekkora jelentősége és hatalma van, és tudatosítjuk, hogy milyen következményei lehetnek egy helytelen gondolkodásnak, talán mindenki nagyobb odafigyelést szentelne rá.


Egy sokkal boldogabb életet élhetnénk, ha ezek a gondolatok a helyes gondolkodás és a szeretet által lennének vezérelve. Ráadásul mindez nemcsak a mostani életünket határozza meg, hanem kihatással lesz az elkövetkezendő életeinkre is!

szeretettel:
Carmelian





A hit – Lélekkommunikáció




Minden ember rendelkezik képességekkel, nem csak bizonyos emberek kiváltsága ez, hanem minden lélek alap adottsága. Ide tartozik pl. maga a gyógyítás, a látnoki képességek, más dimenzióbeli lényekkel (angyalokkal, szellemekkel stb.) történő kommunikáció képessége, azaz a 4 csatornán keresztül zajló érzékelés (tisztán tudó, -látó, -halló és -érzékelő). Van azonban egy olyan kommunikációs képesség, amiről sokan nem tudnak, nem is hallottak sohasem, ez pedig maga a lélekkommunikáció.

Mindezek a képességek mindenkiben megtalálhatóak, még akkor is, ha sokan nem tudnak bánni velük, folyamatosan fejlesztjük őket, akár tudatosan, akár tudattalanul életeink folyamán. A különbség egyedül a képességek fejlettségi szintje között lehet az emberek tekintetében. A lélekkommunikációhoz viszont már egy bizonyos lélekfejlettségi szint mindenképpen szükséges.

A lelkünk a legszeretetteljesebb és egyben legbölcsebb lényrészünk, minden tudás megtalálható benne. Az ő fejlődésének érdekében születünk le újra és újra, valamint tapasztaljuk meg életeink történéseit. A lélek mivel a Teremtőnktől származik, így ő rendelkezik a fent sorolt képességekkel is. Tévhit, hogy a lélek meg tud betegedni (igen.. ez a pszichológia egyik nagy tévedése), nem tud! A lelki betegség csak egy szóhasználat, valójában a tudat betegszik meg különböző történések hatására érzelmi alapon. Az életeken át hordozott karmikus terhek nem nevezhetőek lelki betegségnek, bár valójában a lélek viheti magával több életen keresztül is, de ezek csupán kiváltott karmikus okozatok, melyeket valóban le kell vetni. A karma okozataként tehát két lényrészünk betegedhet meg, a fizikai testünk és az elménk, de a lelkünk nem. 

Mikor segítségünket kéritek, sokan meglepődtök hogyan vagyunk képesek mindenféle adat nélkül információkat adni rólatok, legyen az akár egy előző élet feltárása. Nos, úgy hogy a lelkek képesek "bemérni" egymást. Minden lélek sajátos, egyedi rezgéssel és energiával rendelkezik. Azaz, ugyanúgy ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat vagy hang, úgy nincs két egyforma energiájú lélek sem. Vagyis a lelkek ez alapján ismerik fel egymást.  Erre a képességre - ahogy írtam - mindenki képes, csak ki kell fejleszteni. (Ehhez majd az egyik, készülőben lévő könyvünk is segítségetekre lesz.)

A lélekkommunikáció tehát mindenki számára elérhető képesség, de ehhez meg kell emelni a rezgésszintet, ki kell űzni a blokkoló félelemenergiákat, és szeretetteljesen kell élni, viselkedni, mind önmagunkkal, mind másokkal szemben.

szeretettel:
Carmelian




Milliószoros teremtő erők

  

Ki ne hallott volna még a többszörös teremtő napokról, amelyek akár tízmilliószoros, akár százszoros erővel bírnak. Nem kívánom senkinek a hitét elvenni a tudatos teremtés lehetőségétől, de mára már ezek a napok jelentősen megváltoztak. Valaha valóban léteztek olyan időszakok, amikor a rezgések tisztábban és erősebben voltak képesek hatni, így ilyenkor a gondolatok teremtő ereje – az őket megtápláló érzetekkel – jóval erősebb rezgéseket képviseltek, megsokszorozták a tudatos teremtés erejét.

Jelenleg viszont ezek a Földet körül ölelő rezgések korántsem erősítenek ilyen mértékben, de maga a tízmilliószoros szám e nélkül is erősen túlzó. Csak nézz önmagadba, nézz szét a környezetedben, hányan léteznek olyanok, akik ezeken a napokon képesekké váltak megteremteni mindazt, ami életüknek legnagyobb célja volt? Te képessé váltál rá? Nem.

A sikertelenség esetén a hibát ne a rezgésekben, ne a körülményekben, hanem önmagadban keresd, mert az a gondolataidban van. Mielőtt lelombozódnál, nagyon gyorsan hozzáteszem, hogy a teremtés képessége, és nagyon sok más képesség is ott lakozik benned, csak nem tudod használni, vagy nem tudod jól használni őket.

Az emberek gondolkodása még mind a mai napig nem megfelelő, tele van negatív gondolatokkal, érzetekkel, és amíg ez így lesz, addig el is kell felejteni a tudatos teremtés sikerességét. Egyszerűen hiányoznak a gondolkodásból az alapok, és hiányzik belőle a megfelelő hit, ezek nélkül pedig a teremtés lehetetlen.

Mi adja az alapokat, teszed fel most a kérdést magadban. Ezt mindig a szeretet és a szeretetnek a rezgései adják meg. Ahhoz, hogy az alapok meglegyenek, a szeretetet mélységében is meg kell ismerni, nemcsak oly felületesen, ahogy azt a legtöbben gondolják. Így válik bárki gondolkodása szeretetteljessé, így fogják a gondolatait a megfelelő érzetek táplálni, ami majd a teremtést is sikeressé teszi.

Nem véletlenül, mert a negatív érzetekkel megtáplált gondolatok, a célokkal ellenkező hatást is fognak kiváltani, de ugyanígy, ha a szeretetérzet nem megfelelően tiszta, akkor a teremtés tárgya sem úgy fog megvalósulni, ahogyan azt bárki is elképzelte. A nemkívánatos eseményeket éppen emiatt sokkal könnyebben is teremtődnek meg.

Vajon hányan olvastátok már a sikeresebbnél sikeresebb, tudatos teremtésről szóló könyveket, amelyek által mégsem tudtatok semmilyen komoly eredményt elérni, vagy legalábbis csak nagyon minimális arányban. A megfelelő alapok hiányában ugyanis az emberek a gondolataikat ideig-óráig képesek jól használni, majd jön egy (akár nagyon rövid) időszak, és mindaz, aminek energiáit addig jól táplálták, pillanatok alatt semmivé foszlanak.

Ismerd meg az alapokat, ismerd meg a szeretetet teljes mélységében, ezáltal megtudod, hogy mit is jelent az valójában, hiszen tudom, hogy mindenki szeretetteljessé akar válni, de a szeretet valós ismerete nélkül ezt mégsem fogja tudni senki megtenni. Amikor már tudod, hogy mi is teljes valójában a szeretet, akkor igen, akkor ki fogod tudni javítani hibáid, akkor tudatod sokkal tisztább lesz, gondolataid megfelelő rezgéseken fognak járni, és tökéletes érzetekkel fogod tudni megtáplálni őket, ami által teremtő erőd úgy fog működni, ahogyan azt valóban szeretnéd, ahogyan annak működnie kell. Így válsz függetlenné mindentől, az összes nemkívánatos körülménytől, csak Te leszel és teremtő erőd.

Hidd el nekem, nem a tízmilliószoros napokban van az igazi teremtő energia, hanem benned, akár tízmilliószorosan is, csak tudnod kell megfelelően használni!


Szeretettel:
Carmelian & Cedamus

A cikk az Élet Magazin 
2015. I. számában jelent meg.






Orvostudomány kontra szellemgyógyászat




Ez a bejegyzés nem az orvostudomány ellen szól, célja az, hogy legyünk nyitottabbak saját egészségünk érdekében az alternatív gyógymódok iránt is, most konkrétan a szellemgyógyászatra koncentrálva, mert sok esetben bizony csak így találhatunk megoldást betegségeinkre.

Az orvostudomány fejlődése fontos az emberiség számára. Munkája és sikeressége sokszor hasznos azon esetekben, amikor ismerik a betegség kialakulásának konkrét okát. Rengeteg olyan betegség létezik, amelyeket már sikeresen is kezelnek a saját módszereikkel, de még több az olyan, amelyek kialakulásának okairól a mai napig nem tudnak, ennek megfelelően nem is tudják megfelelően kezelni.

Az orvostudomány a "végtermékből" indul ki, azaz a fizikai testünk által mutatott tünetekből illetve elváltozásokból, de nem mindig látja azokat a folyamatokat, amelyek az elváltozást kiváltották, hiszen még túlságosan racionálisan gondolkozik. A fizikai testünk itt a fizikai síkon érzékelhető, látható, van azonban egy másik testünk is, amit egyelőre nem mindenki érzékel, de egy igazi energia- vagy szellemgyógyász igen, ez pedig az éter- vagy energiatestünk. Ez az a lényrészünk, amely mindent megmutat, minden elváltozás látszódik rajta jóval hamarabb mint a fizikai testünkön, ezáltal sokkal hamarabb tudomásunk lehet a betegség folyamatban lévő kialakulásáról, mint ahogy az a fizikai síkon megjelenne tünetek formájában.

Maradva azoknál a betegségeknél, amelyek kialakulásának okait nem ismeri a tudomány... az emberek többsége az ilyen betegségek esetében is - mert ez a bevett szokás - elmegy és kivizsgáltatja magát, az orvosok felállítják a diagnózist (jobb esetben jól), de hogy mi miatt jött létre, azt megmondani ezekben az esetekben nem tudják. Megpróbálják a tüneteket gyógyszerekkel kezelni, amit akár az élet végéig is lehet szedni (ami vagy segít, vagy nem), de hogy mi áll a betegség hátterében, továbbra sem lehet tudni. Ezt az emberek pedig minden további nélkül elfogadják, pedig maguk az orvosok sem ismerik a betegség eredetét, tehát egyértelmű, hogy kezelni sem tudják megfelelően.

Pedig pontosan az ok az, ami fölött nem szabad szemet hunynunk, hisz hogyan akarunk valamitől gyökerestől megválni, ha nem tudjuk mi váltja azt ki... és itt már nemcsak az elváltozás kialakulásának fizikai hátterére gondolok (ami például akár az első sejt megbetegedését jelentené), hanem a mögöttes tartalomra. A betegség oka nem az első sejt megbetegedése, hanem az az ok, ami ezt a sejtet beteggé tette. Minden betegséget, minden elváltozást okkal kapunk, és sok esetben nem csak az áll a háttérben, hogy elhanyagoltuk a fizikai testünk, és emiatt kell megtapasztalnunk annak következményeit, hanem erős karmikus okok is kiválthatnak betegségeket illetőleg hosszan tartó negatív gondolkodás eredménye is lehet, amellyel ha szembe nézünk és megértjük a tanítást általa, akkor nemcsak hogy felgyorsíthatjuk a gyógyulás folyamatát, hanem gyökerestől meg is szüntethetjük.

Ezeket az okokat megtudhatjuk az igazi szellemgyógyászoktól, ahol nincs lehetőség félrediagnosztizálásra, nem mellesleg olyan kezelési móddal segítenek, amelyek nem ártanak a fizikai testnek (amit a gyógyszerekről nem lehet elmondani), sőt rengeteget tanulhatunk a tanításból, ami a kiváltó oka volt a betegségeinknek, hisz így későbbiekben elkerülhetjük ezek kialakulását. 

Érdemes tehát nyitni egyéb gyógymódok iránt, így a szellemgyógyászat iránt is. Az igazi okok mindig léteznek, még azoknál a betegségeknél is, ahol az orvostudomány ezt nem ismeri, ez nemcsak egészségünk és kiteljesedettebb életünk, hanem saját fejlődésünk érdeke is.

szeretettel:
Carmelian




Karmikus betegségek gyógyítása




Sajnos nagyon kevés gyógyító foglalkozik jelenleg a karmikus betegségekkel a Földön, vagy nem tudnak róla, hogy karma áll a háttérben vagy tudnak róla, de úgy gondolják, hogy ilyen esetben nincs megoldás. Pedig a betegségek nagyobb hányadát karma okozza és bizony ezekben az esetekben is megvan a gyógymód, bár való igaz, hogy bizonyos feltételeknek teljesülnie kell hozzá.

A karmikus betegségeket - ahogy már több bejegyzésben is kifejtettem - valamilyen múltbeli helytelen cselekedet vagy gondolkodásmód váltja ki, ezért tanításként kapjuk őket. Arról lehet őket felismerni, hogy hiába alkalmazunk rá különféle gyógykezeléseket, akár gyógyszereket, akár gyógynövényeket vagy akár energiakezelést stb., a betegség továbbra is fennmarad, illetőleg folyton kiújul (bár hozzá kell tegyem, nem mindig ugyanannak a betegségnek a formájában...) Mindez azért történik így, mert magát a kiváltó okot nem értettük meg, és ezáltal nem is szüntettük meg.

Minden betegséget tanításként kapunk, a kiváltó ok pedig soha nem a fizikai síkon keresendő (pl. magában a fizikai testben), hanem magasabb szinten, a nem anyagi világban. Természetesen, mint mindent, a kiváltó okokat is le lehet kérni a lelkünktől, hiszen ő az aki a teljes múltunkat (beleértve az összes eddigi inkarnációnkat) tárolja, és mindenre tudja a választ.

A gyógyuláshoz - ahogy fentebb is írtam - teljesülnie kell bizonyos dolgoknak ahhoz, hogy a karma enyhüljön vagy megszűnjön. Miután megkapjuk a betegségünk kiváltó okát akár a lelkünktől, akár egy segítőtől, szembe kell tudnunk nézni vele, és meg kell értenünk elme szintjén is magát a tanítást, vagyis azt, amiért a betegséget kaptuk. Ha ez sikerült és fel tudjuk mérni a súlyát annak, ami a forrása az elváltozásunknak, akkor meg kell tudnunk bánni azt teljes szívből, ugyanis ez az energiatípus az, ami tud hatni a negatív karmikus energiára.

Amennyiben képesek vagyunk tehát megérteni a mögöttes tanítást, és elfogadni azt, hogy mindez fejlődésünket szolgálja (maga a betegség megélése), akkor kapunk lehetőséget arra, hogy a problémát gyökerestől megszüntessük.

Megjegyzés: ha valaki képes arra, hogy a karmája tanítását (tehát magát a betegséget) fejlődése érdekének tudja be, és számára ez sokkal fontosabb - hiszen ezért születünk le - mint az, hogy megszűnjön a betegsége, vagyis nem ez számára az elsődleges, az a valaki már nagyon magas szinten áll és teljességgel levetheti karmáját. Hiszen mindenki szabad akarattal rendelkezik, és dönthet úgy, hogy a betegségére beszed néhány gyógyszert, megoperáltatja magát, de ezzel semmi mást nem tesz, mint eltolja a fejlődési lehetőséget önmagától, amivel a későbbiekben ismét szembe kell néznie.

szeretettel:
Carmelian




A könyv - Így hallod meg a lelked és rajta keresztül Istent




A lélekkommunikáció minden lélek alapadottsága, így minden emberé is, mivel nincs olyan, hogy bizonyos képességekkel csupán kiválasztottak élhetnének. Egy olyan könyvet tarthatsz majd kezedben, amely ezt a nagyon különleges képességet élesztheti fel benned. Jelenleg a Földön csak nagyon kevesen képesek erre a fajta kapcsolatfelvételre (hiszen ez a legmagasabb szintű kommunikáció), de hamarosan Te is ennek a szűk tábornak a tagjai közé léphetsz, ha elsajátítod a könyvben megfogalmazott tudást, ha betartod a leírtakat, mely során elvégzed a meghatározott gyakorlatokat is. Tökéletesen kidolgozva épül az egyik fejezet a másikra, olyan folyamatosságban, ahogy azt a lélekfejlődés megkívánja. Ez adja majd meg a kulcsát annak, hogy elérhesd a lelked, hogy kommunikálhass bármely más lélekkel, hogy beszélgethess Istennel. Mindezt úgy, hogy tanulásod során egyéb képességeid is előjöhetnek vagy megerősödhetnek.

Mindemellett nagyszerű önismereti, önfejlesztő gyakorlatokat kapsz majd, így konkrét megoldást többek között arra is, hogy hogyan szabadulhatsz meg félelmeidtől véglegesen, vagy miképpen fordíthatod át negatív tulajdonságaidat pozitívvá. A könyv által teljes emberré válhatsz, egy olyan emberré, aki a szeretet vonalán haladva képessé válik a kiteljesedett boldog életre, hiszen már legigazabb tanácsadóját, lelkét, vagy közvetlenül Isten szavait követheti. Mostantól előtted a lehetőség, hiszen magát a tanítást az Isteni útmutatás adta át, hogy mindenki számára, így számodra is elérhetővé váljon ez a képesség.



Paraméterek:
- 148x210x18 mm
- 352 oldal
- 450 gramm
- aurocard borítás 
- bolti ára: 4.490- Ft.



A könyv egy csodálatos tanítás, melynek teljes „anyaga” a Mindenség Tudástárából (sokaknak Akasha-krónika) származik. Így került a tanítás lépésről lépésre a könyvben is megfogalmazásra. Ez a tudás az, amely elősegíti és felgyorsítja bárkinek a fejlődését, amely már önmagában képes megadni, hogy a benne (lelkében) rejlő képességek előtörjenek. Ha ebben kételkednél, akkor érdemes tudnod, hogy a lélek az az Isteni rész, amely ott lakozik mindenkiben, magában hordozva mindazt, amivel az Isteni erő is rendelkezik. 

A tanulás szisztematikusan épül egymásra úgy, hogy az a lehető legtöbbet hozhassa ki bárkiből is. A „tananyagban” több olyan tanítás, olyan feladat, gyakorlat van leírva, amelyhez hasonlatosakért külön-külön is súlyos összegeket kérnek különböző tanfolyamon. Viszont ebben a könyvben mindent megtalálsz egyben és összefüggően úgy, hogy érteni fogod az alapokat (mert nagyon sok esetben ez mindig hiányzik), tudni fogod, hogy mi miért történik, és megérted végre, hogy mi miért nem sikerült eddig, hiába is volt meg a „tudásod” hozzá. Most valóban képessé válsz megszüntetni magadban az összes nemkívánatos tulajdonságod, amelyet pozitívra fogsz átformálni, ugyanez fog történni a berögzült félelmekkel is, de magát a tudatos teremtést, a vonzás törvényét vagy az agykontrollt is úgy tanulod meg, ahogyan azt szükséges. Viszont a legfontosabb az, hogy mindeközben tudatosságod jóval többé válik, rezgéseid emelkedettebbek lesznek, energiáid tisztábbakká válnak, személyiséged csodálatossá formálódik, a lélekfejlődésed útján pedig hatalmas lépéseket teszel majd meg eközben. Olyannyira, hogy képessé is válhatsz elérni lelked, hogy szó szerint kommunikálni tudj felsőbb éneddel, hogy kommunikálni tudj Istennel. 

Ugyanúgy, ahogy ez a képesség is ott lakozik mindenkiben (hiszen ott van minden lélekben is, bár most még nagyon kevesen képesek élni vele), ott lakozik benned is, minden más képességgel együtt (gyógyítás, tisztán érzékelések, materializáció, negatív energiák megszüntetése, telepátia stb.), csak rajtad múlik, hogy akarod-e az előrelépést lélekfejlődésed területén, képességeid területén vagy pedig sem, a lehetőség mindenesetre előtted áll!






Miért jön elő "paranormális" képesség egy komoly baleset után?




Csupán egyetlenegy kérdésre kívánok most rávilágítani. Viszont előtte mindenképpen meg kell, hogy jegyezzem, hogy a címben szereplő "paranormális" szó, az én szótáramban valójában nem létezik. Ennek ellenére jelenleg nagyon sokan ezt használják azon képességek esetén, amelyekkel az emberiség döntő többsége nem tud élni vagy természetfelettinek tart. A szó valójában helytelen, hiszen minden képesség természetes, és ott lakozik mindenkiben, csak nem mindenki képes még használni őket. 

Ezeknek a képességeknek a legtöbbjét el lehet érni tanulással, de ugyanígy a lélekfejlődés folyamán önmaguktól is előtörhetnek. Persze vannak olyan képességek, amelyek tanulással nem, csak a lélekfejlődés megfelelő mértékével sajátíthatók el.
Sok esetben történik az, hogy egyes személyek már úgy születnek meg, hogy bizonyos képességet használni képes, ami azért van, mert azt már előző életében is alkalmazta. Ugyanígy lélekfejlettségi szintjének köszönhetően is előjöhetnek a képességek, bár ehhez több esetben szükség van az adott egyén "ébredéséhez", önvalójának felismeréséhez. 

Amiért valójában ezt a bejegyzést el kezdtem írni, az a címből adódik. Nagyon-nagyon kevesen tudják azt, hogy bizonyos karmikus adósságok blokkolják a lélekfejlődést, de blokkolnak ezáltal bizonyos képességeket is, sokszor mindet. Ezt pedig nevezhetjük nyugodtan karma által elzárt útnak. 

Sok esetben hallhattál már arról, hogy többekben képesség ébredt fel az után, hogy balesetet szenvedtek, súlyos balesetet. Ilyen például egy villámcsapás, egy karambol, de akár egy lépcsőn történő leesés is. Amikor valakivel ez történik, amikor ez után tör elő egy képessége, az mind azért van, mert már korábban ez megvolt benne, régebbi életében/életeiben használta, de a karma okán elvesztette. Olyan cselekedetet követett el, ami miatt egészen addig a képesség nem volt használható, amíg a karma kiváltott energiái meg nem semmisültek, amíg a kiváltott ok hozzá okozatként vissza nem tért. 

A kiváltott ok valójában egy helytelen cselekedet, ami visszalépést eredményezett a spirituális fejlődés láthatatlan lépcsőjén minden ilyen ember számára. Onnantól kezdve viszont, hogy ez a baleset bekövetkezett, a kiváltott okok energiái megszűntek létezni, a képességeik visszatérhettek, melyeknek révén a lélekfejlődésük a korábbi ütemében folytatódhatott! Így a képességeiket továbbra is saját döntésük szerint használhatták ezek a személyek. 

Viszont egyetlenegy, sőt még több képesség használata sem emel mások felé senkit, akik úgy gondolják magukról, hogy ezáltal többek, azok ezt rosszul hiszik, sokkal sikeresebbek lesznek képességeik révén akkor, ha alázatosabban fognak mások irányába gondolkodni. Nemcsak emiatt a bejegyzés miatt, de most erre való tekintettel arra kérek mindenkit, hogy képességeivel másoknak ne ártson, azokat ne az emberek ellen, hanem ő értük használja! Magáért az emberiségért!

Szeretettel:
Carmelian & Cedamus


ELEMENTÁLOK és ELEMENTÁROK



Az elementálok az Isten által létrehozott teremtési terv végrehajtói itt a Földön 

 
Manók, tündérek, sellők. Ők a mesék, mítoszok, mondák gyakori résztvevői, hol pozitív, hol negatív szerepkörrel. De hogy kerülnek a szellemtudomány "asztalára"? Nem csak az ember játékos képzeletének antropomorfizált végtermékei? Hiszen ki látott már közülük egyet is? - kérdezhetné az egyszerű ember. Persze a válasz ennél sokkal bonyolultabb.Az elementális lények - merthogy róluk van szó - nagyon is léteznek, és körülöttünk élnek. Szokták őket természetszellemeknek is nevezni. Fajtáik és feladataik számosak és szerteágazóak: minden természeti folyamatban részt vesznek,tulajdonképpen ők alkotják a minket körülvevő érzéki világot. Ha egy mondattal szeretnénk kifejezni a feladatukat, azt mondhatnánk, hogy az elementálok az Isten által létrehozott teremtési terv végrehajtói itt a Földön. Ők a kapocs a felsőbb világok és a fizikai sík között. Létezési síkjuk ennek megfelelően a legközelebb van az emberhez. Így a szellemi érzékelés első élményei is hozzájuk kötődnek - éteri látással már láthatóvá válnak az ember számára is. 
Fontos tudnunk, hogy 
csak két síkon léteznek; éteri és asztrális testük van,fizikai testtel és ÉN-tudattal viszont nem rendelkeznek. Fejlődés tekintetében ily módon valahol az ember és az állat között vannak. Az állatnak fizikai, éteri és asztrális teste van, az embernek pedig Én-tudata is. Emiatt az elementálokkal való kommunikáció is más, mint amit az ember megszokott. Ők az ÉN hiányában képtelenek felfogni a racionális érvelést és a gondolatokat.Csak az asztrális test természetének megfelelően, érzelmekkel átitatott imaginációs képeket értenek meg.Hiba lenne azonban azt képzelnünk, hogy az elementálok "butábbak" lennének nálunk. Sok képviselőjük (például a pánok) az embert messze meghaladó intelligenciával, tudással és munkabírással rendelkezve végzi a reábízott feladatot.
Az 
elementálok csoportokba rendezésénél az egyik fő szempont az, hogy melyik halmazállapotú elemmel van dolguk. Eszerintmegkülönböztetünk föld-, levegő-, víz- és tűzelementálokat. Vannak ezen osztályzásba nem tartozótermészetszellemek is, de őket később tárgyaljuk.
Érdekes megjegyezni róluk, hogy 
az ember által érzékelt formájuk mindig változik. Az esetek többségében valóban manó-, sellő-, faun- vagy tündérformát öltenek, hogy ezzel is megkönnyítsék az ember dolgát.Ténylegesen azonban éteri és asztrális energiaformákból, spirálokból állnak, ami a közönséges ember számára teljességgel megfoghatatlan. Így az elementálok a kedvünkért antropomorfizálódnak, és emberhez közeli, humanoid formákat vesznek föl. Mivel hosszú idő óta élnek velünk, mondhatjuk, hogy "ránk alakultak",ezzel is segítve azt, hogy felismerjük őket és kommunikáljunk velük. Hogyan születnek az elementálok? Életciklusuk kezdete mindig a magasabb hiererchiákhoz kötődik. Fajtájuk szerint a különböző angyali rendekből válnak ki, onnan fűződnek le. Munkájuk végeztével - ideális esetben - oda is térnek vissza. Az újszülött természetszellemeket a rudimek névvel illetik. Születésükkor még nehéz felismerni, hogy melyik elemhez fognak tartozni, végső formájukat csak később veszik föl.Halálról esetükben nem beszélhetünk.Vagy visszatérnek az őket teremtő rendhez, vagy - rosszabb esetben, ha képtelenek feltöltődni - itt ragadnak lebénulva az anyagi síkon. Sajnosilyenkor gyakran az ellenerők kaparintják meg őket. 
Ember teremtette elementálok
Legfontosabb és 
legnagyobb csoportjuk az elementárok. Jelentőségük legalább akkora, mint a természetszellemeké. Fő jellemzőjük az, hogy az emberi tudat hozza létre őketKezdetben csak gondolatformák és érzelemfelhők, amik az állandó ismételgetéssel, és az esetleges tudatos összpontosítással energiát kapnak, és később önálló életre kelnek. Ilyenek az átkok, kívánságok, imák, erős gondolatok és érzelmek.Mindig a levegő kilélekzésekor jönnek létre, és kilenc másodperc múlva kelnek életre. Itt be lehet vetni egy ügyes trükköt is. Ha rajtakapjuk magunkat, hogy helytelen gondolatokat teremtettünk, akkor kilenc másodpercen belül lehetőség van ezek semlegesítésére, egy ellentétes gondolattal. Fontos, hogy próbáljunk mindig tudatában lenni annak, hogy miket teremtettünk, mert a felismerés hiánya nem mentesít a következményektől. Az erkölcsös gondolatok hatására segítőharag és gyűlölet hatására pedig negatív elementálok keletkeznek. Azátoklényekről megjegyzendő, hogymivel poláris lények, egyik felük mindig a teremtő személy aurájába kapcsolódik. A másik fél pedig a célszemély energetikai védelmétől függően képes rákapcsolódni az aurára. Ha ez nem sikerül, akkor bumerángszerűen visszavágódik a feladóhozvisszaadva az összes beléültetett információt: magát az átkot. 
Különleges elementálcsoportok és feladataik
Ide tartoznak a születésnél és a halálnál tevékenykedő elementálok, a kultikus és vallási eseményeken létrejött és működő természetszellemek. Külön csoport az ember érzékelését segítő elemi lények. A szaglásnál a föld, az ízlelésnél a víz, a tapintásnál a tűz, a látásnál a levegő, a hallásnál pedig a víz és a levegő elementáljai együttesen segédkeznek az embernek. Nélkülük nem lennénk képesek az érzéki világ észlelésére.
Faun
Ők a "fák szellemei", a fák növekedését segítő földelementálok. Egészséges fánál a faun spirálszerűen áthatja a fát, a lombtól egészen a gyökérig. A faun meghatározott irányba tereli a gyökerek és az ágak növekedését. Amikor egy fa kiálló ágait lenyesik, és az ember által kitalált képre alakítják, a faun szenved. Amikor a faun elhagyja a fát, a fa elpusztul.
Déva
Ők fejlett levegőelementálok. A növény ősképének impulzusait juttatják el a földelementálokhoz, hogy az egy fajba tartozó növényeket hasonlóképpen építsék föl. A dévák gondoskodnak arról is, hogy a hely egyedi minőségét beleszőjék az ősképbe. Ezért hívják őket a ,,tér tündéreinek" is.
Múzsa
Magasra fejlődött tűzelementálok. A "szférák zenéjét" hozzák le a Földre. Hangversenyeken ott táncolnak a zenészek feje fölött. Szívesen ihletik meg az arra érzékeny embereket új zenei művek alkotására.
A sellők (vízelementálok) felelnek a kisebb vizek élővilágának és összhangjának a fenntartásáért.
Az elfekhez tartoznak a rétek, a mezők.
A koboldok (földelementálok) azok, akik gondoskodnak egy adott tér, szoba, lakás szellemi védelméről. A koboldhívó ima a Manifesztum második számában található.
Az ember szerepe az elemi lények életében
Mivel a mai emberiség teljesen elvesztette kapcsolatát az éteri világgal és annak lakóival, hajlamos úgy élni és viselkedni, mintha azok nem is léteznének. Ez azonban nagy hiba! Az elementálok körülöttünk élnek, részt vesznek a minket érintő folyamatokban, és elsősorban értünk dolgoznak. Hálával és szeretettel kell rájuk gondolnunk, még ha nem is érzékeljük őket.
Saját akaratukból kötik le magukat az anyagi síkra, azonban feladatuk végeztével elhagyni csak emberi segítséggel tudják azt. Az ilyenkor történő emberi segítség egyfajta megváltás számukra, és ekkor képesek csak visszatérni az őket kiválasztó felsőbb hierarchia valamelyikébe. Mit tehet az ember? Fontos, hogy úgy tekintsünk a minket körülvevő világra, hogy mindenben ott vannak a természetszellemek. Még ha nem is látjuk őket, képzeljük csak el! Át kell hatnunk a világot szellemiséggel, hogy az elementálok felszabadulhassanak. Ezt úgy tehetjük meg, hogy az adott tárgy gondolatához valamilyen szellemi, szellemtudományi ismeretet kötünk. Ez könnyíti meg az elszabadulást számukra. Mi történik, ha nem váltjuk meg őket? Egyik esetben az ellenerők hatása alá kerülnek. Ilyenkor eredeti feladatukat nem tudják végrehajtani, hanem a gonosz munkájában segítkeznek. Az embert tekintve az ahrimanizált elemi lények a különböző lénytagjainkra (éter, asztrál, stb.) vannak pusztító hatással.
Az ahrimanizált földelementálok belülről a logikus gondolkodást rombolják le, kívülről pedig vírusok, paraziták és bacilusok képében hatnak az emberre. Az ahrimanizált tűzelementálok belülről megpróbálják az ember éntudatát kioltani, és ezzel visszasüllyeszteni az állatok szintjére. Kívülről a növényi mérgek jelzik munkájukat. Az ahrimanizált vízelementálok a nemes gondolatokat támadják meg, az ahrimanizált levegőszellemek pedig a jóakaratot próbálják kiirtani, gyakran nagy sikerrel... Ha viszont külső környezetben nyilvánulnak meg, akkor a természeti folyamatok eltúlzásával okoznak katasztrófákat. Az ahrimanizált földelementálok földrengéseket, az ahrimanizált vízelementálok árvizeket és áradásokat, az ahrimanizált levegő elementálok viharos szelet, orkánt, az ahrimanizált tűzelementálok pedig tűzvészeket okoznak.
Más nézőpontból megvizsgálva, az ember a környezettel való kapcsolata folyamán számtalan elemi lényt köt a saját aurájához. Ezek az elementálok - ha nincsenek felszabadítva - a halálutón is ott maradnak, így a következő testet öltéskor súlyos terheket róhatnak a testre és a lélekre (például a földelem fölhalmozódása a figyelem és az összpontosító képesség hiányához vezet, ezenkívül felerősödhetnek a természetes dolgokkal szembeni allergiás reakciók).
A természetszellemekkel való foglalkozásnak érdekes területe a Föld gyógyítása. Mindenki
tisztában van azzal, hogy az emberiség milyen mértékben szennyezte el, rombolta le maga körül a környezetét. Az ipari tevékenység, a kommunális szennyezés, a bányászat csak egy kis
szegmense a valóságnak. Maga a gyógyító tevékenység nem is ezekre a fizikailag okozott károkra, hanem a bolygó energetikájának egyensúlyba hozatalára, és az elementálok munkájának újraindítására és serkentésére vonatkozik. Sok esettanulmány mutatja azt, hogy a szellemi érzékeléssel nem bíró emberek nem is tudják, hogy mitől nincsen jó termés az adott területen. Mitől merül ki idő előtt a talaj? Miért apad el egy öreg, tiszta vizet adó forrás?
Az ember tudatos vagy tudattalan tájkép-átalakító munkája évezredes harmóniát képes napok alatt lerombolni. Persze helyrehozni sajnos már képtelen. A természetszellemek munkáját megzavarva a legnagyobb károkat okozzuk saját magunknak. Sajnos az elemi lények - logikus gondolkodás hiányában - nem tudnak alkalmazkodni a hirtelen váltásokhoz, így a környék energetikai rendszere összeomlik. Ennek orvoslására lett kifejlesztve a litopunktúra nevű módszer. A Föld meghatározott pontjaira köveket helyezve gyógyíthatóak e sebek. Olyan, mint az emberi akupunktúra, csak nagyban.
Érdemes kijárni sokat a természetbe, és megpróbálni ráérezni valamilyen módszerrel a természetszellemek létére. Nem baj, ha nem vagyunk jártasak energetikai módszerekben, és az sem, ha nincs éteri látásunk. Egy kis szeretettel és jószándékkal sokat segíthetünk nekik nehéz munkájukban. Hiszen értünk dolgoznak ők, a Teremtés napszámosai. 






SZENT IMÁDSÁG a SZERETETÉRT ÉS BÉKÉÉRT



A SZERETET IMÁT BÁRMIKOR ELMONDHATOD, HOGY HOZZÁJÁRULJ A FÖLD ÉS AZ EMBERISÉG FELEMELKEDÉSÉHEZ 



SZENT IMÁDSÁG


Szeretett Anya/Atya Isten/Istennő/Szent Szellem!


Kérek most egy megvilágosított, ragyogó, tiszta Fény- és Szeretethidat, egy Fényoszlopot, és kérem, hogy horgonyozzék le itt és most, a szent térben, ahol vagyok, a szent, gyógyító imám és a teljes bolygót átölelő, fényküldés szolgálatában, a béke ezen szentséges napján.


Hívom, kérem Isten szeretetét, fényét, védelmét és a legmagasabb minőségű áldását minden lény számára. Hívom Gaiát, és az ő szent vigyázóit, ősi őrzőit, hogy nyissanak meg alattam egy szent Földportált, hogy ez a Fényoszlop lehorgonyozhasson a Földanya kristályszívébe, kristálymagjába. 


Hívom az Angyalokat, Arkangyalokat és Megvilágosodott Jelenléteket a Fény Felemelkedett Síkjairól, hogy támogassák egy Fényportál megnyitását ebben a szent térben, hogy a segítségére legyen a béke érdekében végzett fény és szeretetküldésemnek, annak érdekében, hogy a fény és szeretet minden lény szívébe megmaradhasson. Hívom a Szent Anyát, hogy horgonyozzon le egy Isteni Szeretet-Templomot ezen a Fényoszlopon keresztül, és kérem, az Átlényegítő Ibolya Lángot, hogy emelje meg e szent tér vibrációját.


Hívom a Szent Szellememet, Krisztust, Máriát, Buddhát, és minden szentet, Bodhiszattvát, megvilágosodott mestert, hogy sugározzák át lényemen  a Kegyelem Univerzális Törvényét, a Szeretet, a Megbocsátás, az Egység, az Isteniség és a Karma Univerzális Törvényét, hogy ez is segítse isteni lényem igazi erejének, hatalmának megnyitását. Kérem az áldást és kegyelmet szívem, szívcsakrám aktiválásához megnyitásához, hogy képes legyek a világnak szétsugározni a fényt és szeretetet lelkem áldott szívének valódi hatalma, ereje által.


Hívok minden nemzetet, minden fajta embert, minden vallást és hitrendszert, hogy legyen megáldva az Átlényegítő Ibolya Láng által, és kérek egy, az egész világot átfogó Ibolya Láng Hullámot, és, hogy ez a hullám aktiválódjék a mai napon, minden résztvevő imája és fényküldése által. Kérem, hogy emeltessék el a félelelm amelyet az Emberiség egy része érez a Föld és az egész világ jövőjével kapcsolatosan.


Hívom a Föld összes félelemmel telt lelkének Isteni Jelenlétét és Felsőbb Énjét, hogy áldják meg ezeket a lelkeket, és nyissák meg a Koronacsakráikat , hogy fogadhassák az Univerzum fényét a fejük tetején keresztül, hogy tutadosságukban egy magasabb szintre emelkedhessenek, és szeretetet, pozitív valóságot sugározzanak, projektáljanak a világra  a Földanya és minden lény számára, és ezáltal békében élhessenek a jövőben.


Kérem a Szent Anya és Szent Atya áldását, kérem, hogy hozza el a kegyelem és gyógyulás kezét minden félelemben, zaklatottságban, aggodalomban élő léleknek, akik a világ sorsa, a Föld jövője, változásai felől, aggódnak a félelem alapú projekciók és próféciák következtében. Kérek 100 ezer Angyalt és 1 millió Mennyei Jelenlétet, hogy aktiválja az Emberiség Kollektíváját a kegyelem áldásával ezen a napon.


Küldjenek egy isteni szeretethullámot mindenkinek, és borítsák be energiatestüket szeretettel, hogy érezhessék a gondoskodást, a vígasztalást, a biztonságot, akárhol is, akármilyen élethelyzetben éljenek is, és áldják meg mindüket a tiszta szeretet energia sokkal magasabb szintű koncentrációjával, mint amilyet valaha is megtapasztalhattak. Lágyítsák meg az energiát körülöttük, és aktiválják minden lélek környezetét, hogy a félelem teljes elengedése érdekében megemelkedhessék a vibrációs szintjük, hogy most a félelemtől teljesen megszabadulhasson a testük, elméjük, és aurájuk. 


Legyen minden akadály eltávolítva minden szívtől, akik most ezt a félelmet elengedik, és legyen minden akadály eltávolítva minden lélektől és testtől minden országból, minden közösségből, családból és otthonból, hogy végre megtalálhassák elméjük teljes békéjét. Minden akadály háruljon most el, hogy az az Emberiség hittel legyen a társadalom iránt, és egy új egyensúlyt hozhasson létre a Földanyával. Tartsuk meg ezt mindannyian az elménkben és projektáljuk, sugározzuk ezt szét, mint saját igazságunkat, hogy megtörténhessen ennek a megteremtése. Azok, akik megébredtek, akik a fényt hordozzák a szívükben, legyen mindig mosoly az arcukon, szabaduljanak meg minden meggyőződésől és félelemtől azzal kapcsolatban, hogy az Emberiség továbbra is egyensúlytalanságot teremt majd, vagy hogy a Föld nagyobb egyensúlytalanságot tapasztal meg az emberiség és a társadalom tettei következtében.


Most úgy döntök, hogy felajánlom az összes félelmemet, amelyhez eddig ragaszkodtam, bármilyen félelmet, aminek erőmet, hatalmamat alárendeltem, minden meggyőződést, amely szerint az Emberiség lerombolja a Földet, és bármilyen más hiedelmet vagy meggyőződést, amely szerint a Föld, mint isteni lény, nem képes regenerálódni, mert Föld Anya meg tud gyógyulni, egyensúlyba tud kerülni az isteni tervnek megfelelően.  Feladom most az összes félelmemet, és hívom Isteni Jelenlétemet, Felsőbb Énemet és összes felemelkedett tudatosságomat, hogy együtt fókuszáljanak velem a Földön való teremtés magasabb igazságára a Szent Anyával, Gaiával, és a Föld Szent Szellemével együtt.


Áldott Legyen, Áldott Legyen, Legyen Áldott Minden Lény!


Legyen Áldott a Föld!




Teljes szeretettemmel és áldással:


Qala Sri'ama








Invokációk

A fényprogram segítségedre lesz, ha a váltás időszakában, csak a saját belső erődre tudsz támaszkodni.

 


A mostani időszakban, ki kell tartanunk hitben és meg kell tartanunk a bennünk lévő fényt és szeretetet.
Ebben a menüpontban összegyűjtött invokációk segítenek egyensúlyba kerülni, a felsőbb Önvalóddal, és az isteni fényerőkkel.
Javasolom, hogy ezen írásokat, egymás után lehetőség szerint fennhangon mondd ki, hittel – szívvel - akarattal.
Mindig, mikor külső, vagy belső sötétség, hitetlenség, félelem vagy kétség kerít hatalmába, bátran végezd el. Nyomtasd ki, hogy bármikor, amikor szükséges, megerősítsd magadban az isteni erődet.
A fényprogram segítségedre lesz, ha a váltás időszakában, csak a saját belső erődre tudsz támaszkodni.
Mindenkinek szívből ajánlom.
 


Felszabadító INVOKÁCIÓ a Felemelkedett Mesterektől

Erős és igen hatásos írás annak megsegítésére, hogy felszabadítsuk önmagunkat, a negatív külső hatásoktól, és belsőktől. A hatás TELJESSÉGE érdekében 3 x kell elolvasni, hittel, szívvel és erővel.
A Szeretett Hatalmas Isteni Jelenlét Én Vagyok bennem, minden emberiség Szent Krisztusi Énjei és a Világosság minden Ereje és Légiói nevében –
A Szeretett NAGY ISTENI VEZETŐ és a Hét Arkangyal,
A Szeretett SZENT GERMAIN és az Angyali Világosság Légiói
A Szeretett JÉZUS és a Felemelkedett Uralkodók Hatalmas Seregei,
A Szeretett HÉLIOSZ és a NAGY KÖZPONTI NAP MÁGNESE,
A Szeretett VEZELÉS Istene és a hét hatalmas ELOHIM
A Szeretett EL MORYA ÉS A MERKÚR Légiói,
A Szeretett SZERÁPISZ BEY és a Hatalmas Szeráfok és Kerubok,
A Szeretett SZABADSÁG Istennője és a Karma Urai
A Szeretett LANTÓ és a Bölcsesség Urai
A Szeretett Hatalmas DIADAL és az Egyéniség Urai
A Szeretett CIKLÓPEA és a Forma Urai,
A Szeretett MAJTREJA és az Értelem Urai

Szeretett LANELLÓ, és a Nagy Fehér Testvériség Egységes Szelleme és a Világ Anya:
A Tűz, a Víz, a Levegő és a Föld nevében!

MEGIDÉZEM:
Aszterea Kozmikus körét az ezer Nap Kéklángú Kardjával és kérem

RAGADJÁTOK MEG, KÖSSÉTEK ÖSSZE ÉS ZÁRJÁTOK BE
bennem és körülöttem
RAGADJÁTOK MEG, KÖSSÉTEK ÖSSZE ÉS ZÁRJÁTOK BE
bennem és körülöttem
RAGADJÁTOK MEG, KÖSSÉTEK ÖSSZE ÉS ZÁRJÁTOK BE
bennem és körülöttem

- minden kritizálást, bírálást, ítélkezést és minden fekete mágiát,
- minden gyűlöletet, ellenségeskedést és bűvös praktikát,
- minden félelmet, kétséget, hiú kérdezősködést és halál programokat,
- minden önteltséget, hazudozást, gőgöt,
- minden engedetlenséget, makacsságot és törvénysértést,
- minden irigykedést, féltékenységet és a törvények nem ismerését,
- minden határozatlanságot, gondatlanságot, és szellemi vakságot,
- minden igazságtalanságot, lehangoltságot és izgatottságot,
- minden becstelenséget, intrikálást és hitszegést,
- minden egoizmust, vágyak kiszolgálását, és bálványimádást
- minden felháborodást, megbántódást, bosszúvágyat és kölcsönös vádaskodást

és mindent, ami nem a világosságtól van! ZÁRJÁTOK BE mindezt a Hatalmas ASZTREA Kozmikus körébe az ezer Nap Kéklángú Kardjával! FOGJÁTOK ÖSSZE, a Kozmikus köreiket és az ezer Nap Kéklángú kardjait, a Nagy Központi Napból, és LÁNGOLJANAK a Kozmikus Világosság megatonnáival, a Kéklángú Villám sugaraival, és az Ibolya Tűzzel, mindenen belül, minden között, és minden körül, ami ellene van, vagy veszélyezteti az isteni tulajdonságok megvalósulását:

az ISTENI ERŐMET
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI SZERETETEMET
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI MESTERSÉGEMET
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI IRÁNYÍTÁSOMAT
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI VEZEKLÉSEMET
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI BÖLCSESSÉGEMET
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI HARMÓNIÁMAT
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI HÁLAADÁSOMAT
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI IGAZSÁGOSSÁGOMAT
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI VALÓSÁGOMAT
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI LÁTÁSOMAT
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
az ISTENI DIADALLOMAT
és a rám vonatkozó Isteni Terv minden ciklusában való beteljesítését
és a Győzelmemet a Világosságban most és mindörökké!
És teljes hitben, Én tudatosan elfogadom ezt a megnyilvánultat, megnyilvánultat, megnyilvánultat!
És teljes hitben, Én tudatosan elfogadom ezt a megnyilvánultat, megnyilvánultat, megnyilvánultat!
És teljes hitben, Én tudatosan elfogadom ezt a megnyilvánultat, megnyilvánultat, megnyilvánultat!
Itt és Most teljes Erővel, örökké tartónak, mindenhatóan aktívnak, állandóan terjedőnek és a világban szétterülönek addig, amíg mindenki felemelkedik a Világosságba és felszabadul! 

Szeretett ÉN VAGYOK! Szeretett ÉN VAGYOK! Szeretett ÉN VAGYOK!
 

FELEMELKEDÉS AZ ÉN VAGYOK JELENLÉTBE

A következő Fénygyakorlatot a Fénylények adományozták az Emberiségnek..

ÉN kényelmesen ülök a székemben, nem keresztezem sem a lábaimat, sem a karjaimat. A gerincem olyan egyenes, amilyen egyenes csak lehet. Azonnal nyugodt, békés állapotba kerülök. Kiürítem az elmémből a nap során felmerült gondolatokat, a jelen pillanatában befelé fordítom a figyelmemet, és igyekszem a Szívemben lakozó Istenire összpontosítani.

"Végigjártam elégedetlenségem telét", és belépek egy Új Nap dicsőségébe, amely a Földi Paradicsom lendületével teljes. Enyém a Győzelem! Enyém a Győzelem! Enyém a Győzelem! Atya-Anya Istenem tökéletes egyensúlya és minden fejlődő lélek ÉN VAGYOK Jelenléte VISSZATÉRT a Földre!!!
Ezzel a belső tudással felvértezve belátom, hogy az a csodálatos felelősségem, hogy teljesen saját ÉN VAGYOK Jelenlétemmé VÁLJAK, amíg meg vagyok testesülve itt a földön. Ez a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy integrálni fogom fénylő Szoláris ÉN VAGYOK

Jelenlétemet négy Földi Testembe sejtes és atomi szinten, azaz megtöltöm minden elektronomat, minden atomomat, minden szubatomi részecskémet, a testemből áradó minden hullámot, minden teret testem atomjai és molekulái között ÉN VAGYOK Jelenlétem sokrétű, 5. Dimenziós Szoláris Fényével.

Ez az integráció lehetővé teszi ÉN VAGYOK Jelenlétem számára, hogy teljes uralmat gyakoroljon fizikai, éteri, mentális és érzelmi testeim felett. Amint ez megtörténik, gondolataim, szavaim, érzéseim és tetteim Isteni Szeretetet, Harmóniát és Isteni Egyensúlyt tükröznek majd. Ez az átalakulás átváltoztatja fizikai valóságomat is a Földi Paradicsom határtalan fizikai tökéletességévé. Ez egy egyedi ajándék, egy szakrális lehetőség, amely minden Földön élő férfi, nő és gyerek rendelkezésére áll itt és most.
Kontemplálom ezt az igazságot, és miközben ez a szakrális tudás rezegni kezd szívem mélyén, átélem, hogy a Halhatatlan Győzedelmes Hármas Láng egyre nő és nő a szívemben, amíg magába nem foglalja mind a négy Földi Testemet.Mostantól ÉN VAGYOK Jelenlétem szeretetteljesen uralmat gyakorol alacsonyabb emberi tudatomon, és felszabadítja fizikai, éteri, mentális és érzelmi testemet.
"Alacsonyabb emberi tudat, Szeretlek, és hálás vagyok neked, amiért biztosítottad a növekedés és tanulás lehetőségét a fizikai síkon, most azonban azt parancsolom neked, hogy lépj a Fénybe! Alacsonyabb földi tudat, az Isteni Szeretettel és Hatalommal ÉN, az ÉN VAGYOK Jelenlét most azt parancsolom, hogy...
Engedd el a fizikai testemet, és térj vissza a Fénybe!
Engedd el az étertestemet, és térj vissza a Fénybe!
Engedd el a mentális testemet, és térj vissza a Fénybe!
Engedd el az érzelmi testemet, és térj vissza a Fénybe!

Alacsonyabb földi tudat, Szeretetemmel most Szabaddá teszlek, hogy a tanulás magasabb iskoláiba léphess, ahol átalakulhatsz majd Isten Tökéletességévé."

ÉN VAGYOK Jelenlétem most teljesen átveszi az uralmat négy Földi Testem felett, és hordozó burkaim felemelkednek 5. Dimenziós Szoláris Fénytesteim tökéletességébe. Tudatommal felemelkedem a Mennyek Királyságába, a Határtalan Fizikai Tökéletesség rezgő Birodalmába... Szoláris ÉN VAGYOK Jelenlétem Birodalmába. Úgy állok ott most, mint egy tökéletes Isteni Lény Szoláris ÉN VAGYOK Jelenlétem dicsőséges, sokszínű, többdimenziós sugárzásában. Szívem, elmém és hangom most Szoláris ÉN VAGYOK Jelenlétem Tizenkét Rétű Szoláris Lángjának közepén összpontosul.

Lábammal szilárdan állok a Földön, de egyúttal Egy VAGYOK a Határtalan Tökéletesség minden Felemelkedett Birodalmával. A tündöklő Fény Isteni Lénye VAGYOK, aki most meg is valósítom e Fény teljességét Lényem minden síkján. Miközben ÉN felemelkedem, minden Élet felemelkedik velem együtt. Emiatt tudom, hogy Szoláris ÉN VAGYOK Jelenlétemben az egész Emberiség nevében állok ott, belátva, hogy Isteni Lények vagyunk minden birodalomban, amely ehhez a bolygóhoz kötődik.
Szoláris ÉN VAGYOK Jelenlétemen belül ÉN VAGYOK a Harmónia Kozmikus Lángja, aki Isteni Szoláris Fényt áraszt hordozó burkaim minden fizikai és kémiai kapcsolódásába, meggyógyítva és helyreállítva az energetikai kötéseket az atomok között és az atomokon belül, amíg vissza nem nyerik a határtalan tökéletesség Szoláris rezgésfrekvenciáját.
Tudom becses ÉN VAGYOK Jelenlétem minden meggyőződésével, hogy a Fény ezen áramló elektronikai mintázatában minden szükséges megtalálható a fizikai testem és az egész fizikai sík meggyógyításához. Minden szükséges benne van, hogy helyreállítsa minden egyes Földi élet sejtjeinek, atomjainak és elektronjainak pályáját, forgását és elektronikai töltését. Érzem, hogy az atomi sík minden energetikai kötésének rezgésfrekvenciája felgyorsul a határtalan fizikai tökéletesség frekvenciájának sebessége felé. Az Élet minden egyes sejtje az 5. Dimenziós Szoláris Fény teljes tökéletességében ragyog.
Szoláris ÉN VAGYOK Jelenlétemben ÉN VAGYOK Isten Mennyei Fénye, amely áthatja most az Emberiség minden egyes interakcióját és kapcsolatát - beleértve az emberek, szervezetek, fajok, vallások és nemzetek közötti kapcsolatokat -, ezáltal felemelve ezeket az interakciókat a Létezés Magasabb Rendjének harmóniájába, és megnövelve az Emberiség Szoláris ÉN VAGYOK Jelenlétének Szféráját a Földön.

A Nagy Szoláris Csend Békéjében megismerem elmémmel ezt a Magasabb Valóságot. Tisztán megkapom Szoláris ÉN VAGYOK Jelenlétem Isteni Sugallatait, Ideáit és Elgondolásait. Érzem ezt a Magasabb Valóságot az érzelmi világomban, amely Isten nagy Kauzális Testében nyugszik. Az Isteni Tulajdonságok nyugodt óceánja VAGYOK, amely a Szent Szellem Szakrális Tüzes Leheletét sugározza magából.Élő, Fénnyel teli Temploma VAGYOK a romolhatatlan Tökéletes Egészségnek, Sugárzó Szépségnek, Örök Fiatalságnak, Életteliségnek és Örömnek. Az ÉN VAGYOK Jelenlét Szoláris Fénytestei VAGYOK, amelyek most megnyilvánultak a Föld fizikai síkján. Ez így van.
Most visszahozom a tudatomat a szobába. Tudatosul a testem, és hagyom, hogy ezek az Isteni Energiák asszimilálódjanak fizikai, éteri, mentális és érzelmi testeimbe.
  

TÁRSTEREMTÉS IMÁJA
Én (……a neved……) hiszem és tudom, hogy Felsőbb Énem az én azonnali, állandó és bőkezű szállítóm.
Én (…………) hiszem és tudom, hogy Felsőbb Énem mindig megtisztítja előttem az utat, még akkor is, amikor úgy látszik, hogy nincs is út.
Én (…………) hiszem és tudom, hogy Felsőbb Énem felügyeli és vezeti minden tervemet, beleértve egészségemet, boldogságomat és jólétemet.
Én (…………) hiszem és tudom, hogy benső békém biztonságban van Felsőbb Énem segítsége által, aki az én nagyobb részem és a bennem lakó Isten része.
A mindent irányító Hatalmas Szellem jóváhagyásával, az igazságos, nagylelkű és adakozó Földanya jóváhagyásával, a Négy Elem, a Négy Mágneses Irány és a Fény Déváinak jóváhagyásával, én (……….) üdvözöllek mindannyiótokat és hálás vagyok, hogy itt vagytok velem.
Szólítom valamennyi Fénylényt, aki az utamat felügyeli és védelmezi, kérem szeretetüket, jóindulatukat, megértésüket, segítségüket, tanácsukat, információikat, iránymutatásukat, bölcsességüket és Fényüket, hogy együtt mehessünk végig az úton, amit a Szellem magasabb világaiban kijelöltünk magunknak.
Szeretett Segítőim, én (………..) segítségetek által a Szellem teremtő ereje felé haladok.
Multidimenzionális létezőként én (………….) kijelentem, hogy szent létező vagyok, és rászolgáltam, hogy itt lehessek a Földön és válaszokat kapjak tőled, szeretett Szellem, én fenséges, csodálatos társam.
Mit tegyek, hogy még jobb társad legyek?
Mit akarsz tudatni velem?
Mit tegyek most? Hol legyek most?
Mit tegyek, hogy a megfelelő dolgok történjenek az életemben?
Kérlek, adj nekem útmutatást mindennapi életemben a szinkronicitás által,
ami elvezet a megfelelő válaszokhoz, és segíts ébernek maradnom, hogy elkerüljem életemben a szerencsétlenségeket.
Multidimenzionális létezőként én (………….) ünneplem elkötelezettségemet, hogy ezen a helyen legyek. Mióta a Mostban élek, békességben és teljességben létezem, és tudom, hogy a megoldások a Mostban várnak rám, mert amikor elterveztem a próbákat erre a létidőmre, akkor a legmélyebb interdimenzionális bölcsességgel szintén megteremtettem minden megoldást is, mert nincs olyan részem, amelyben a kreativitás és teremtőerő ne létezne.
Multidimenzionális létezőként én (………….) kitörlöm most régi szerződéseim minden elemét és kijelentem, hogy folyamatosan elengedek minden belém ültetett hitrendszert.
Kijelentem, hogy feloldok minden esküt és fogadalmat, amit a múltban bárhol, bármikor tettem, különösképpen azokat, amik a szegénységgel, betegséggel, fájdalommal, nyomorúsággal, szenvedéssel, magánnyal és egzisztenciális ürességgel kapcsolatosak.

Én, (……….) kitörlök most minden szerződést és kijelentem, hogy felszabadítom magam alóluk, meggyógyítom és megtisztítom evolúciós fejlődésem minden karmikus feljegyzését.
Én, (……….) megbocsátok, meggyógyítok és elengedek minden olyan tudatos vagy tudatalatti dolgot, ami késleltetheti vagy akadályozhatja teljes evolúciós fejlődésemet lényem bármelyik multidimenzionális szintjén.

Multidimenzionális létezőként én (………….) kijelentem, hogy én társteremtem a jelenemet és a jövőmet, s mindig a megfelelő helyen vagyok a megfelelő időben.
Ennek megfelelően én, (………..) kinyilvánítom a szándékomat, hogy oda megyek, ahova az Isteni Terv szólít s ehhez erőfeszítés nélkül megkapok minden szükséges eszközt: tudást, embereket, lehetőségeket és anyagi eszközöket, amik segítenek engem az Isteni Terv fizikai dimenzióban történő manifesztálásában.
Multidimenzionális létezőként én (………….) azt választom, hogy használom a Szellem új ajándékait, amelyek segítenek egyensúlyban maradnom és erejüknél fogva hatástalanítnak minden negatív hatást, melyek utam során akadályozni próbálnak.
Semmilyen negatív dolog nem hat rám.
Ennek következtében változást teremtek a vibrációmban, ami folyamatosan emelkedik mind finomabb és interdimenzionálisabb szintekre.

Én, (……….) társteremtem fizikai egészségemet és felébresztem sejtemlékezetemet.
Ennek megfelelően tiszteletteljes és szent módon megszólítlak téged, drága Testem:
Együtt vagyunk ebben a létidőben és együtt meg tudjuk gyógyítani magunkat.
Együtt megvan az erőnk, hogy legyőzzünk mindent, ami veszélyeztetheti fizikai rendszerünket.
Együtt képesek vagyunk regenerálódni és megfiatalodni, és együtt feltartóztathatjuk a kémiai hormonok hatását, melyek megöregítik a testet. Együtt hatástalaníthatjuk az időt, mely irányítja a sejtjeink, szöveteink, szerveink öregedését és funkcióit.
Harmónikus és kiegyensúlyozott módon visszakapcsoljuk magunkat valódi Lényünkhöz és DNS-ünk 12 szálához, hogy általuk elérhessük a szellemi, érzelmi, fizikai és mentális tudás 12 felső szintjét.

Együtt most aktiváljuk tobozmirigyünk növekedését és azon funkcióját, hogy a gondolatok és a tudás magasabb frekvenciáit legyünk képesek befogadni és elindítsuk a felemelkedés folyamatát, amit DNS-ünkbe kódoltunk.
Most testünk minden sejtje magáévá teszi ezt a szándékot és ennek megfelelően törekszik a legoptimálisabb és állandó egészségi állapot fenntartására és szervezetünk fizikai, mentális, érzelmi és szellemi megfiatalítására.

Én, (………) hiszek a világomban, tértől és időtől független vagyok, része vagyok a Minden Létezőnek.
Becsülöm és tisztelem a Földet és a saját létezésemet.
A Mostban élek és elfogadom jelen valóságomat, mert tudom, hogy a jelen pillanat és az élet teljessége iránt érzett hálám folyamatosan és számos formában teremti a jólétet.
Minden szinten állandó kapcsolatban vagyok Multidimenzionális Énemmel, aki élvezi a teljes anyagi jólétet, ami megteremtődik minden multidimenzionális szinten, ahol kitágított Énem tartózkodik, épp itt, épp most, a Föld bolygón.
Én, (……….) megérdemlem, hogy itt legyek és jogom van mindenhez, ami jó.
Ennek megfelelően nyitott vagyok és elfogadom, hogy megérdemlek minden bőséget, ami kielégíti a szükségleteimet és a vágyaimat és megértem, hogy a Szellem célja, hogy szeretetet, békét, egyensúlyt, egészséget és jólétet adjon nekem.
Csak jó dolgok áramlanak hozzám,
Része vagyok a Mindennek, és a Szellem szemében tökéletes vagyok.
Semmilyen emberi szó nem változtathatja meg azt, Aki Vagyok, mert Vagyok, Aki Vagyok, és kiérdemeltem, hogy itt legyek ezen a csodálatos bolygón, amit Földnek hívnak.
Vagyok Aki Vagyok.
ÉN VAGYOK Minden Aki Vagyok.
Minden Vagyok Aki Vagyok, Minden Létező Vagyok.
Egy Vagyok Mindennel.

Multidimenzionális létezőként s az Isteni Akarat és Terv szerint én, (……..) szólítok minden Emelkedett Mestert és Fénylényt, akik birtokában vannak a tudásnak, amit meg kell kapnom, hogy minden szükséges szinten közvetítsék azt felém, és tanítsanak engem, hogy beválthassam a Szellemmel kötött szerződésemet.
A Szellem nevében én, (…….) minden változást félelem nélkül fogadok és nem veszek részt semmiféle kollektív apokaliptikus helyzet létrehozásában.
A Szellem nevében én, (………..) feltétel nélküli megbocsátást és könyörületet társteremtek, szeretem magamat és másokat, tökéletes fizikai, mentális és szellemi egészséget hozok létre.
A Szellem nevében én, (……….) minden eszközzel és a legnagyobb szeretettel igyekszem a mindenre kiterjedő új energia megismerésére, hogy azt bölcsességgel hasznosíthassam mind a magam, mind az egész emberiség számára.
A Szellem nevében én, (……….) mind intellektuális, mind szellemi, mind anyagi szinten társteremtem a legmagasabb szintű szellemi energiát, ami lehetővé teszi számomra, hogy minden tudást megoszthassak, amit kaptam, és hogy erőfeszítés nélkül, könnyedén hozzájussak minden anyagi eszközhöz és forráshoz, ami ahhoz szükséges, hogy véghez vigyem a küldetésemet, hogy kényelmesen éljek és hogy bőségemet megoszthassam másokkal.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.
Ezért multidimenzionális létezőként én (……..) itt és most kérem, hogy borítson be engem a Teremtés Fehér Arany Fénye, hogy felülemelkedve minden hitrendszeremen és korlátomon teljes egészében az Isteni Jelenlétben létezzem, hogy állandó kapcsolatban lehessek a felsőbb nézőponttal és az Isteni tervvel, és hogy mindig a Fény Isteni Terve szerint cselekedjek, elismerve a Szellemet és a Minden Létező Mesteri Tervét.

Én (………) teljes és megingathatatlan bizalommal, minden elvárás nélkül elengedem és a Szellem és Multidimenzionális Énem kezébe helyezem most ezeket a megerősítéseket.

És ez így van.
 






Kommunikáció a Szellemmel







Vannak olyanok, akik továbbra is azt mondják, hogy a közvetítés egy furcsa dolog. Nem illeszkedik bele abba, amit lehet, hogy igaznak tanultatok. Tehát könyörög a kérdésért, hogy: „Mi az igazság, mi valódi?”
A Mágnesesség Mestere vagyok. A társammal a szabad választásán keresztül találkoztam ezen a bolygón, 26 évvel ezelőtt. Sokszor mondta már el nektek annak a történetét, hogy hogyan is találkoztunk és beszélt a vonakodásáról, hogy elhiggye ez valós-e. Lehet, hogy beszélt is nektek az első alkalomról, amikor egyedül volt a sötétben és először ült a székben azt mondván: Ha ott vagy, akkor mutasd meg nekem!” Abban a pillanatban a nyugalma, az agya, a szíve és a tobozmirigye mind szinkronban voltak és egy jelre vártak. A mérnök nem volt hívő, de kifejezte szóban, hogy „tudni” akarja.
Ez adott felhatalmazást a számomra, hogy bejöjjek az érzékelésébe, de nem számított arra, amit kapott, mert amikor a „székben ült”, zokogott. Ez olyan érzelem volt, amely feltört belőle, az arcán folytak a könnyei és azonnal felpattant a székből! Mérges volt! Nem szerette ezt! Ez egy irányítási forma volt” – mondta. Nem kérte, hogy bármilyen érzelmet is érezzen, de ennek így kell lennie. Tehát újra és újra megtette. Az oka az, hogy a mérnök, a benne lévő látszólagos-tudós egy olyan „ok-okozati kapcsolattal” rendelkezett, amelyet nem tudott megmagyarázni – tehát, megtette ismét. Nem voltak szavak, üzenet, tanács, csupán érzelem. Kedveseim, ez akkor történik meg, amikor felragyog a szíve és a valódi személyiségéhez kapcsolódik. Ez az, amikor képesek voltunk kijönni a fejéből és ránézhettünk a szívére. Éveket vett igénybe, hogy megértse mi is történik és kényelmes legyen a számára. Végül felismerte, hogy ezt feltételezhetően meg kell, hogy ossza veletek.
A társam elmondja az embereknek, hogy „Isten nagyobbá válik” annál, mint amint valaha is elmondtak róla. Olyan kifejezéseket kezdett el használni, mint: „A világegyetem fizika mestere Isten”. Felismerte azt, hogy minél többet tanultok a tudományról, annál többet tanultok meg a Teremtőről és, hogy a fizika és a spiritualitás nincs elválasztva egymástól. A férfiak és nők azok, akik a szabad választásukkal és logikájukkal, azt választják, hogy elkülönítik önmagukat Isten fenségétől.
Tehát itt vagyunk, azt vizsgálva, hogy mi lehet igaz és valós. A hallgatóság vagy elhiszi, vagy sem, hogy ez egy valódi üzenet lehet és még kíváncsiak is rá, hogy ki vagyok. Mi van akkor, ha a részetek vagyok? Mi van akkor, ha „ti magatok” akik itt ülnek, nagyobbak vagytok annál, mintsem azt elmondták nektek? Az elfogultságotok különössége mondja azt, hogy ennek egy egyedülálló, távoli és talán furcsa entitásnak kell lennie. Vannak olyanok, akik le akarnak rajzolni engem, bőrt és szárnyakat akarnak rám tenni, nevet adni nekem, angyallá és egyedivé tenni. „Egyetlen dolog” vagyok, mert azt hiszitek, hogy „egyetlen dolgok” vagytok, még a valóságban is – de őszintén szólva, nem vagytok azok. Ha látnátok annak a lényegét, amit a „lelketeknek” hívtok, akkor felismernétek, hogy sokszorosan vagytok a többszörös önmagatokban, mert Isten nem egyedülálló. Az, amit Istennek hívtok, nem „egyetlen dolog”. Az, amit a Teremtő Forrásként láttok nem egyedi és „egyetlen dolog”. Az az isteni energia és a jóindulatú szeretet egy olyan levese a kvantumság egy rendszerében, amelyet nem lehet számszerűsíteni, vagy minősíteni. Ez minden létező lényege és az, amely ti magatok is vagytok! A 3D-ben lévő érzékelésetek álcája az, hogy egyediek vagytok.
Felkeltek reggel, belenéztek a tükörbe és az az arc, amelyet mindezekben az években láttok egy vicc, egy korlátozott dimenziós trükk. Sokkalta nagyobban vagytok ennél! Azonban a teszt miatt kedveseim, valamint a bolygó szintű megtapasztalás miatt, ennek így kell lennie. Mindazonáltal, hogy létezik ez a 3D-s fátyol, sokan közületek elkezdik meglátni a nagyobb igazságot. Minél nagyobbá válik az igazság, annál jóindulatúbb és csodálatosabb. Soha nem adtam át nektek olyan üzenetet, ami más lett volna, mint gratuláció – a szeretet egy csodás üzenetét a számotokra, amiatt, amit a bolygón tesztek, ahol vagytok, amivé váltatok és ahonnan jöttetek.
Sohasem adtam át nektek ítélkező üzenetet, mondtam azt, hogy legyetek valaki más, vagy legyetek valahol máshol. Csupán azt mondtam, hogy a szabad választással egy olyan csodás, ezoterikus szerszámos-készlet érhető el a számotokra, amelyet ha felnyittok, akkor megváltozhat az életetek. Elkezdhetném felsorolni azokat az eszközöket, amikről évekig beszéltünk, de a legnagyszerűbb közülük a szeretet megérzésének képessége, a haragra gerjedés lassításának képessége, a képesség, hogy megváltozzon az, amit „emberi természetnek” hívtok, önmagatok meggyógyításának képessége és a képesség, hogy ezen a bolygón maradjatok ebben az életetekben, a remélt időn is túl.
Ebben az elmúlt két napban, hallottátok a tudóst, aki ugyanazt mondta el nektek, amit évek óta tanítunk. Évekkel ezelőtt elmondtuk nektek, hogy a klímaváltozásotok ciklikus volt. Elmondtuk, hogy az ismert ciklusokban felmelegedés előzi meg a lehűlést és ma hallottátok ennek a tudományát. Elmondtuk nektek azt, hogy nem ti teremtettétek meg a jelenlegi változást, és most a tudós is ugyanezt mondta el nektek (utalva Gregg Braden tudós aznapi korábbi előadására). A mindezek mögött lévő tudományos tanulmány, egyszerűen a Teremtő Forrástól (Istentől) származó rendszerek tanulmánya.
A ciklusok okkal lettek megteremtve. Ezen bolygó, az életetek, a biológiátok és a gazdaságotok ciklikus energiáinak mögöttes okai, mind részei a bolygó színű élet és egészség rendszerek megújuló csoportjának. Ezek azok a ciklusok, amiket mérni és előre jelezni tudtok, így láthatjátok őket és nyugodtan fogadjátok a változásokat. Felismerhetitek és mondhatjátok, hogy: Itt jön újra”, aztán felkészülhettek, vagy azt tehettek, amit csak akartok. Majd, a változások nem okoznak sokkot, meglepetést – megmondtuk nektek.
De ebben az esetben, egy olyan energiában ültök itt, ami új, amit soha nem tapasztaltatok meg korábban, sohasem. A civilizáció, amit Földnek hívtok, a választás határán áll, de ez nem az a dolog, ami azonnal megtörténik. A társadalmaitok részei 50 évig dolgoztak vele. Az energia váltás adománya és a ciklusok évtizedekig tartanak. Ezek nem hirtelen fellángolások” - ahogy azt mondjátok, és közületek sokan már nagyon rég óta részt vesznek abban, amit mi „bolygó szintű spirituális ébredésnek” nevezünk. Olyan ez, mint egy előjelzés egy fontosabb eseményhez. 50 évvel ezelőtt ez még csak egy lehetőség volt és most megvalósult.
Isten belül van! Istenek vagytok és a rendszer része. A kezdetektől fogva mondtuk ezt a csodálatos információt. Nem csodás tudni azt, hogy nincs az égben valamiféle entitás, aki ítélkezni fog felettetek? Ehelyett az élet a szeretet forgatókönyvének azon része, amit nektek kell felállítani és megteremteni önmagatok számára. A rendszer jóindulatú és továbbra is az marad, de történik valami. Látjátok, ahogy az energia elkezd átváltani a bolygón, hagy benneteket tudatosabbnak lenni ezen dolgokra, amelyeket a hétvégen tanultatok meg. A fátyol túloldaláról származó kommunikációk szintén ezen módszertan mentén kezdenek el átváltani.

A tudatosság elkezd növekedni

Ezen a reggelen, egy rövid közvetítésben átadtunk egy példát hogyan bánsz szülőként egy 8 évessel, szemben egy 19 évessel.* Megtettük, így felismerhettétek azt, hogy, ahogyan a tudatosságotok átvált a gyermekiből fiatal felnőttbe, akkor az ugyanazzal a lehetőségekkel rendelkezik, mint az általános emberi természet esetében. Az emberiség számára szóló Teremtő Forrástól származó üzenetek – melyek többnyire az öreg lelkeken keresztül érkeznek – másképpen kezdenek el látszódni és érződni, és egyre haladóbbá válnak. Ez rémisztő lehet néhányak számára, mivel ez a változást jelképezi.

Egy példa és áttekintés

Nem sokkal korábban, tanácsot adtunk számotokra a Szellemmel történő kommunikációval kapcsolatban. Azt mondtuk nektek, hogy az ember és a Szellem (Isten), más időparadigmát használ a kommunikációhoz. Az időzítés érzékelése közöttünk nem ugyanaz. Kvantum állapotban nincs „idő”. Nehéz ezt elképzeljétek, de az idő hozzátok tartozik – az nem a mi valóságunk. A mi időnk egy körben van. Ha ennek szeretnétek nyomát látni a világotokban, akkor vessetek egy pillantást azokra a kvantum energiákra, amik az idővel kapcsolatosan fel lettek fedezve és meg fogjátok látni, hogy a 3D-s szemléletmód nagyon merev, bedobozolt és felosztott. Viszont amint kikerültök a 3D-ből, nem mentek a 4, 5, 6 vagy 7D-be – hanem mindbe mentek! A 4D után a fizika többdimenzióssá válik. Nem lehet megszámozni, úgy mint 5, 6, vagy 7, mert akkor még egy lineáris rendszerben számlálnátok – akkor még a 3D-ben lennétek. Igen, ez zavaró dolog és ezért számoltok még a 3D-ben, még akkor is, ha nincs olyan dolog, hogy „ötödik dimenzió”. Viszont ez az időérzékelésetek és a továbblépésetek miatt segít nektek.

Üzenetek a Szellemtől

Azonban, ha ezt megértitek, akkor felismeritek, hogy miért kell másképpen gondolkoznotok, amikor közületek néhányan olyan üzeneteket kapnak a Szellemtől, ami azt mondja nektek (például), hogy egy másik városhoz tartoztok. Így odaköltöztök, és a dolgok megtörténnek a számotokra. Közületek sokan viszont felugranak, eladnak mindent és elköltöznek – aztán semmi sem történik! Ez egy áttekintés, és ezt már sokszor, de sokszor elmondtuk nektek. A társam tanítja ezt és a következő kifejezést használja erre: Ki mondta nektek, hogy most tegyétek meg?” A Szellem olyan dolgokat fog felfedni nektek, amik sokkal korábban már lehetőségek a számotokra, mintsem, hogy azok aktuálisak lennének a 3D-tekben. Ezek az üzenetek, a jövőre vonatkozó útmutatások a számotokra. Érezzétek meg az időzítést és legyetek bölcsek! Akkor költözzetek el, amikor azt helyesnek érzitek! Nos, ez a „szabad akarat”, de egy kis rásegítéssel. Nem lenne szabad akarat, ha a Szellem azt mondaná, hogy szedelőzködjetek és költözzetek! Tehát, amikor ezeket az üzeneteket kapjátok, legyetek körültekintőek és értsétek meg azt, hogy egy olyan csoda, de csodaszép üzenetet kaptatok, ami azt jelképezni, hogy egy más helyen több lehetőség van a számotokra! Aztán értésétek meg, nézzetek körül és érezzetek rá az időzítésre! Használjátok az intuitív erőtöket és a szerszámokat, amiket felfedeztek, hogy tudjátok mikor menjetek.
Ez volt azon dolgok áttekintése, amiket korábban elmondtunk nektek, de több is van még kedveseim. Sokkal több, mert a dolgok elkezdenek átváltani és megváltozni, mert az emberi lény egy bizonyos módon gondolkodik és reagál, ezért tudnotok kell róla, hogy mi más ebben az energiában.
Amikor megtanultatok olvasni, akkor volt olvasókönyvetek. Közületek néhányan emlékeznek is erre a könyvre. Ahogy a neuronok kapcsolódtak és találkoztak a testetekben, a nyelv a tiétekké vált, felismertétek a betűket és a szavakat, majd elkezdtetek olvasni. Az olvasókönyv volt az az eszköz, amit használtatok és a tudatosságotok számára – a társadalmatokban ez működött. Most kérdezni szeretnék tőletek valamit: hol van ma ez a segédlet? Cipelitek magatokkal? A válasz: természetesen nem. Ez azért van, mert minden, amit tartalmazott, az felszívódott abba, amit értelemnek neveztek, és abba, ami a sejtszintű tudásotok, illetve a sejtszerkezetetek. Most pedig egyszerűen csak olvastok.

Látomások, üzenetek és ezoterikus képességek

Azt szeretném, ha elkezdenétek ezt a módszert alkalmazni arra, ahogyan a Szellem együtt dolgozik veletek. Hogyan is mutathatnánk meg egy hitetlennek valami olyat, ami túlmutat azon, amit elvár? Normálisan ez látomásokkal vagy álmokkal jön. Aztán a személy szabad akarattal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy rátekintsen-e, vagy sem. Ez indítja el az érdeklődést.
Mondjuk álmodtok, vagy egy nagyon, de nagyon erőteljes érzéssel rendelkeztek valamivel kapcsolatban. Ebben az álomban valami újat mutattak meg nektek, és a neuronok elkezdenek összekapcsolódni, és elkezditek megérteni azt, hogy az élet több annál, mint amit tanítottak nektek. Felismeritek, hogy tényleg valós álmaitok vannak! Lassan felismeritek azt, hogy ezek a dolgok azért mutatkoznak meg a számotokra, hogy segítsenek nektek. Azt gondoljátok, hogy ez egy adomány és megünneplitek. Nem nagyszerű Isten? Nézzétek, rendszeresen kapok üzeneteket.” Aztán hirtelen abbamarad.
Amikor egy ezoterikus képesség abbamarad, mit tesznek az emberek? Bemennek egy sötét szobába és azt mondják, hogy: Kedves Istenem, mit csináltam rosszul? Abbamaradt.” Az első benyomás az, hogy az ember hibázott! Gondoltatok valaha is arra, hogy talán egy másik módszer közeleg? Sok ideig, a látomásokon és álmokon át létezett egy kapcsolat, ami ezt állandóvá tette. Többé nincs szükségetek a látomásokra, mert ezek most már intuitívak és bennetek vannak. Most azzal a tudással fogjátok bejárni a bolygót, ami valaha az olvasókönyvvel érkezett meg hozzátok – a látomással! Mi a helyzet ezzel? Levizsgáztatok. Tehát, azok számára közületek, akik azon csodálkoznak, hogy ezt elveszítették, fontolják meg a következőt: mi van, ha helyette levizsgáztatok?
Látjátok, ez nem az, amire gondoltatok. Néhány olyan érzelem és korai érzés, ami idehozott benneteket, amit szerettetek, mostanra megváltozott, ahogy másképp haladtok együtt már a Szellemmel. Az bennetek van! Ismeritek az igazságot és nincs szükségetek többé azokra a leegyszerűsített dolgokra, amik a jóérzés, vagy a kifejlett béke helyére visznek el benneteket. Nincs szükségetek többé a leegyszerűsített mankóra, hogy intuitív gondolataitok legyenek. Helyette, arra vagytok felkérve, hogy ti magatok hozzátok létre őket. Ugyanazokat az érzéseket és érzelmeket, amiket az álmotokban átéltek, önmagatokon belül fel is dolgozzátok. Ezt meg tudjátok csinálni magatok is. A magatok urai vagytok, mert része vagytok annak a Teremtő Forrásnak, amely levizsgázott egy magasabb tudatosságba. Lehetnék ennél világosabb? Ez csupán egyetlen dolog volt.

Nem egyszerre történik meg minden

Vannak más dolgok is, amikről sohasem beszéltünk. Azt feltételezitek, hogy a dolgok lineárisak és egyedülállóak, mivel ezek így vannak körülöttetek. Beszéltünk arról, hogy milyen „felébredt léleknek” lenni. Kedveseim, értsétek meg, hogy több van annál, mint ami a valóságokon túli dolgokról el lett mondva nektek. Amikor kapcsolatot teremtetek a spirituális magotokkal, akkor az nagyon személyes dolog. A Teremtő Forrás darabkái vagytok, éberré és felébredetté váltok más lehetőségekre és a személyes Isten hihetetlen szeretetére. Felismeritek, hogy mindennek a része vagytok.
Ez a hétvége, amin éppen túl vagytok, mélyenszántó tanítást tartalmazott a ciklusokról (azokhoz a résztvevőkhöz szól, akik megtapasztalták Gregg Braden tudós tanításait). Ha figyeltetek, akkor láthattátok azt, hogy az élet sok ciklusa egyedülálló ahhoz a paradigmához képest, amit megnéztetek. Léteznek földi ciklusok, személyes spirituális ciklusok, időjárási ciklusok, gazdasági ciklusok és még olyan az életetek személyes ciklusai, amik a tapasztalataitokon alapulnak. Valahogy, valamilyen módon, mégis van egy elképzelés, hogy ha ráébredtek a Szellemre, akkor minden egyszerre fog összeállni. Kedveseim, ez nem így működik. Az ezoterikus energiák megnyitáshoz gyakorlásra és időre van szükség, hogy kifejlődjön a bölcsesség.
Sok „felébredt lélek” van gondban. Kedves Szellem, felfedeztelek téged! Tudom, hogy ott vagy és érzem a szeretetet! Ébren vagyok, ébren vagyok, ébren vagyok! Isten nagyszerű és az igazságomat élem. Köszönöm, hogy ilyen békét adtál nekem önmagammal és az életemmel kapcsolatban. De miért történnek ezek a dolgok a testemben? Miért nem tudom lerázni ezt a szokást? Miért nem tudom megszerezni azt a munkát, amiről azt mondtad, hogy meg kellene? Hiszek benned.” Aztán jön az emberi elfogultság: ismételt bementek egy sötét szobába, ahol senki sem lát benneteket, és azt mondjátok: Mit csináltam rosszul?”
Mennyi türelmetek van ezzel a folyamattal kapcsolatban kedveseim? Minden dolog úgy történik meg, ahogyan kell, az általatok az igazi ébredéseteken keresztül felállított ciklusokon belül. Ez egy csodálatos tervezés, a megfelelő idő a megfelelő helyen. Ha túl korán vagy későn rendelkeztek néhány dologgal, akkor a rendszer nem működik. Tudtátok, hogy ezt tényleg irányítani tudjátok? Azt, hogy minél jobban megértitek ezeket a hullámokat és ciklusokat, valamint az időzítésüket a helyzetetekben, akkor annál jobban el tudtok lazulni és azt mondhatjátok: Köszönöm. Tudom, hogy ez van érkezőben.”?
Vannak olyanok a teremben, akik a gyógyulásra várnak, amit kértek. Tudjuk, hogy kik vagytok. Tudjátok, hogy ez érkezőben van és, hogy helyénvaló módon akkor fog megérkezni, amikor az idő megfelelő rá? Ma nyolc olyan ember van ebben a teremben, akinek le kell tennie egy szokást annak érdekében, hogy hosszabb ideig éljen. Tudjátok, hogy kihez is beszélek. Lehet, hogy azt mondtátok: Nos, megpróbáltam és nem működött.” Talán különleges időzítés kapcsolódott hozzá. Ezt megláttátok? Figyeltetek ma? Láttátok az életetek ciklusait és felismertétek, hogy vannak olyan időszakok, amikor helyénvalóbb a számotokra megváltozni, vagy ahol lehet, hogy könnyebb lenne változást elérni? Értitek, hogy miért is van energia a csillagászatban és a számmisztikában? Azért, mert ezek a körülöttetek lévő dolgok a részeitek és segítenek az időzítésetekben és a ciklusokban.
Évekkel ezelőtt elmondtuk nektek azt, hogy a Föld Mágneses Hálója a tudatosságotok része. A tudományotok megmutatta a számotokra azt, hogy ez reagál a tudatosságotokra és hatással van rátok. A Nap Mágneses Hálója (a Nap helioszférája) mindennek a része, mivel az is hatással van a Hálóra. Ez azt jelenti, hogy a Naprendszer kapcsolatban van veletek és a tudatosságotokkal. Nem csoda, hogy az asztrológia működik. Gondoltatok erre? Vannak számotokra megvizsgálandó ciklusok! Belenéztetek valaha ezekbe a fajta dolgokba igazán, hogy megértsétek azt, hogy lehet számotokra egy sokkal helyénvalóbb időszak a gyógyulásra?

A ciklusokkal kapcsolatos türelem

Néhányan közületek olyan sokáig próbáltak elboldogulni és kikerülni a szűkölködés ciklusából. Észrevettétek azt, hogy tényleg nehéz túllépni ezen? Történik egy dolog és semmissé tesz egy másikat. Tehát aggódtok miatta, és aztán ez egy „félelem forgatókönyv” részévé válik. Ami, ezt még rosszabbá teszi az a tény, hogy nem értettétek meg, hogy ez hullámokban érkezik, tehát ismételten csak frusztráltak lettetek. A félelem teremti meg a Szellemtől való szétkapcsolódást, és ez nehéz dolog a számotokra.
Kedveseim, nem áll minden össze azonnal. A dolgok közül az egyik, amit meg kell értsetek az, hogy először egy felébredés történik. Ez egy olyan spirituális utat teremt meg a számotokra, ami idővel fog kifejlődni. Az érettség aztán egy olyan kapcsolatot hoz létre, amely megengedi a számotokra, hogy olyan dolgokat lássatok meg, amik éppen megtörténnek, illetve hogy meglássátok őket a jövőtökben. Megengedi a bölcsesség számára, hogy helyesen mozduljon el előre. Dolgokat vállaltok az út során, aztán felismeritek, hogy a Szellem valami jobbal rendelkezik! Az egyik dolog vezet el a másikig, és idővel valami olyanból vizsgáztok le, ahol a dolgok elkezdenek a helyükre kerülni. Aztán elkezdődik, és a jó időben, a jó helyen találjátok magatokat, kikászálódva azokból a szokásokból, vagy bőséggel kapcsolatos problémákból, amikkel rendelkeztetek.
Néhányan közületek visszatekintve azt mondják: Nos, ez elég sok időt vett igénybe!” Azonban, nem ismeritek fel, hogy ez tökéletesen volt időzítve. Azt gondoltátok, hogy ez egy hosszú ideje várakozó büntetés volt? Azt gondoltátok, hogy nem voltatok méltóak rá? Ha így van, akkor elmerültetek a bolygón lévő olyan más spirituális rendszerek lineáris tanításában, amelyek alapvetően azt mondják nektek, hogy Isten színe előtt érdemtelenek vagytok – bűnösnek megszületve. Ebben a skatulyában vagytok?
Hányan adták fel közületek? Nos, igaz, hogy egy része vagyok ennek, de nem tudok a másik feléről. Nem történik meg.” Talán nem értitek azt, hogy az még érkezőben van, még a jövőtökben van? Mikor „túl hosszú” várni? Mit csináltok a várakozás alatt? Toporogtok, és azt mondjátok: Most már bármikor jöhet, Szellem.” Ingerültség van jelen? Talán még harag is jelen van, hogy nem értitek meg, miért is tart ez ilyen sokáig.
Hadd adjak át nektek egy tanácsot és egy titkot: közületek sokan, a türelmetlenségükkel, félelmükkel és még az Isteni iránti haragjukkal is gátolják annak a megteremtését, amit kértek. Gátoljátok annak a megteremtését! (Huh) Az időzítés lehet, hogy elillan! Óh, ne aggódjatok, lesz másik ciklus. Tehát, azokat a köröket is át fogjátok toporogni? Itt az ideje a megerősítéseknek. Érettséggel és kegyelemmel lássátok azt készen az elmétekben, a jövőben, és ünnepeljétek meg, hogy bőségben és egészségben vagytok! Lássátok önmagatokat olyan helyzetekben, amit kértetek, mivel azt szeretnénk, ha itt maradnátok kedveseim!
Ti vagytok a valóság megteremtői, de ezt 3D-s paradigmákkal nem tudjátok megtenni. Nem tudjátok megtenni anélkül, hogy meg ne emelnétek a gondolkodásotokat annyira, amennyire csak tudjátok. Nem tudjátok megtenni büntetéssel, megtorlással, és mindazokkal a dolgokkal, amiről azt gondoltátok, hogy Isten útjai. Ez nem így működik. Meglep benneteket? Kedveseim, ez sokkalta bonyolultabb annál, mint gondoljátok és mégis, annyira egyszerű. Ahogy felébredtek és felfedezitek az önmagatok iránti könyörületet és szeretet, akkor mások számára is létre tudjátok azt hozni. Mondtuk már ezt korábban. Önmagatokat kell először megszeressétek! Ez az, ahol a könyörület elkezd létrejönni, ami annyira tiszta. Ez az, amit a mesterekben láttatok. Ez az, amiért aztán az emberek vonzódni fognak hozzátok. Kiegyensúlyozottságot és bölcsességet mutatva. Ezt sugározzátok ki. Ez az, ahogyan megváltoztatjátok a bolygót. Ez a könyörület és ez változtatja meg a környezetet körülöttetek.

Új energia, új szerszámok, új erő

A dolgok változnak. Volt idő, amikor azt mondtuk nektek, hogy beszélhettek a Veleszületetthez (a sejtjeitekhez) és ezt csendben tegyétek. Azt mondtuk, hogy ezt egyszer vagy kétszer csináljátok meg, és a Veleszületett azt meghallja. Azok régi idők voltak, mert a hirtelen hangosan kimondott szavak, mesteri energiát hordoznak! A saját hangotokat a körülöttetek lévő légkörbe kimondva, a saját tudatosságotokkal visszatérve a fületekbe, hallva önmagatokat kimondani valamit, az több erővel rendelkezik, mint valaha a bolygó történelmében! Az energia átváltással, a mágneses váltással, mindazon dolgokkal, amikről beszéltünk, egy olyan új paradigma van jelen, ami sokkal több erőt ad nektek a saját testetekkel kapcsolatban.
Mondjátok ki hangosan az igazságotokat és erősítsétek meg azokat a dolgokat, amelyekben a lehetőségeteken belül hisztek! Ezek valósággá válnak. Minél jobban megerősítitek őket, annál valósabbakká fognak válni. Tudtátok azt, hogy rendelkeztek az erővel, hogy szabályozzátok a saját ciklusotokat? Minden nap ismételjétek a megerősítéseiteket! Kihívlak benneteket (Kryon nevet), mert ezt érezni fogjátok megtörténni, és tudni fogjátok, hogy igazam van. Olyan ez, mint gyakorolni az energiával. Minél többet halljátok, minél többet mondjátok ki, annál több neuron fog összetalálkozni és megteremteni azt. Értitek ezt? Értelmezitek a dolgokat és azok „ti magatokká” válnak. Ez egy ciklus – önmagatokkal – és ez sohasem volt ennél erőteljesebb. Ez más. Különbözik attól, amit az 1987-es érkezésemkor mondtam nektek, de még a 10 évvel ezelőtt elmondottakhoz képest is más. Megérdemeltétek ezt.
Kedveseim, nem azért adjuk át nektek ezt az információt, mert valamit rosszul csináltok, hanem mert elő szeretnénk mozdítani ezt az új energiát, amely most annyira elérhető a számotokra. Azt szeretném, ha másképpen hagynátok el ezt a helyet, mint ahogyan idejöttetek.
És ez így van.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése