2019. május 10., péntek

Cigány világ cigány ország kazár gyarmat már a világ !!!!









Cigány világ cigány ország
kazár gyarmat már a világ !!!!




Érkeznek a Fekete-tengerre az amerikai hadihajók

2014. febr 03. 13:21 MTI - 
Népszava
A hét közepére várják azoknak az amerikai hadihajóknak a Fekete-tengerre érkezését, amelyek a szocsi téli olimpia idején tartózkodnak majd a térségben - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

A USS Ramage amerikai rakétaromboló. Fotó: Hulton Archive/Getty Images

Korábban az Interfax orosz hírügynökség egy név nélkül nyilatkozó orosz katonai-diplomáciai illetékesre hivatkozva jelentette, hogy a Ramage rakétaromboló és az amerikai 6. flotta Mount Whitney nevű zászlóshajója több mint 600 tengerészgyalogossal a fedélzetükön nemrég kelt át a Dardanellákon és a Boszporuszon.
A forrás szerint az amerikai hadihajók mozgásából arra lehet következtetni, hogy Ukrajna fekete-tengeri partjai felé tartanak és egyelőre nincs szó arról, hogy behajózzanak orosz felségvizekre.
Korábban a Pentagon bejelentette, hogy a két hadihajót a szombaton kezdődő szocsi téli olimpia biztonsága érdekében küldik a Fekete-tengerre. Michael McCaul, az amerikai képviselőház nemzetbiztonsági bizottságának elnöke a Novaja Gazeta című orosz ellenzéki lapnak úgy nyilatkozott egy hete, hogy a Fekete-tenger partvidékén fog járőrözni két amerikai hadihajó, amelyekre rendkívüli helyzetben, csak az esetleges kimenekítésnél lehet szükség.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint keddre vagy szerdára várható az amerikai hadihajók megérkezése a Fekete-tengerre, és a tervekben nincs szó azoknak az ukrán felségvizekre behajózásáról. A Mount Whitney és a Ramage február 24-25-ig tartózkodik majd Szocsi térségében.
A Mount Whitney az Egyesült Államok 6. haditengerészeti flottájának Blue Ridge típusú zászlóshajója. Több mint 18 ezer tonna vízkiszorítású, hossza 189 méter, sebessége 23 tengeri csomó. A hajó önvédelmi tüzérségi fegyverekkel van felszerelve és egy helikopter is található rajta. 2008 augusztusában a Mount Whitney volt az első hadihajó, amely a NATO kötelékében a grúziai Poti kikötőjébe szállítmányokat juttatott el a Dél-Oszétiában zajló orosz-grúz villámháború idején.
Az Arleigh Burke osztályú Ramage az amerikai haditengerészet egyik legkorszerűbb, manőverező robotrepülőgépekkel is felszerelt rakétarombolója. 1995. július 22-én állt hadrendbe. A hadihajó 8775 tonna vízkiszorítású, sebessége 32 tengeri csomó. Stratégiai csapásmérő fegyverekkel, Tomahawk robotrepülőgépekkel, tüzérségi-, és légvédelmi rakétákkal, torpedókkal, helikopterrel szerelték fel. 337 fős a legénysége, 23 tiszt szolgál rajta.
****************************************************************

Szaniszló Ferenc a zsidók áttelepítéséről, a várható jövőről

Putyin: "Mi a helyzet Izrael nukleáris fegyvereivel?"

2013. szeptember 24. - 21:55
Vlagyimir Putyin orosz elnök meglepő felvetéssel állt elő! Feltette a nagy kérdést, hogy ha már ennyit beszélünk a Szíria birtokában lévő vegyi fegyverekről, akkor mi a helyzet Izrael nukleáris fegyvereivel?
A megfigyelőket is meglepte a Putyin elnök hivatkozása az izraeli nukleáris arzenálra, mellyel kísérletet tett a két ország tömegpusztító fegyvereinek összekapcsolására, mely általában tiltott az ilyen nemzetközi fórumokon. Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy Szíria vegyi fegyverei ugyanolyan fenyegetést jelentenek, amilyen Izrael nukleáris fegyverarzenálja. Putyin javaslatot tett, hogy a Közel-Kelet legyen egy a nukleáris fegyverektől mentes övezet.
Putyin beszédében kifejtette Moszkva álláspontját a szíriai válság, különösen a vegyi fegyverek kérdésében.
Putyin továbbra is vitatja a szíriai rezsim felelősségét a vegyi fegyverek használatával kapcsolatban. Kifejtette, hogy a szakértői megállapították, hogy a kérdéses támadásban használt vegyi fegyver egy régi szovjet típus, mely nincs rendszeresítve a szíriai hadseregben.
Mészáros Tamás Jövőnk.info
****************************************************************

Izrael hamarosan összeomlik?


2014, február 2 - 16:43 MTI nyomán - 
alfahir.hu
A közel-keleti térség tartósan instabil, forrongó része marad a világnak, konfliktusait a síiták és a szunniták ellentéte határozza meg - mondta az izraeli védelmi miniszter vasárnap a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
bhjMóse Jaalonnal a konferencia rendezői külön beszélgetést szerveztek, amelyen csak ő volt a színpadon és a moderátor, Lyse Doucet, a BBC World hírcsatorna vezető tudósítója. Előtte a közel-keleti helyzetről tartottak panelbeszélgetést, amelyen részt vett a zsidó állam egyik fő ellenfeleként számon tartott Irán külügyminisztere is.
Móse Jaalon elsősorban a panelbeszélgetésen elhangzottakkal kapcsolatban fejtette ki véleményét. Hangsúlyozta, hogy a Közel-Keleten "választásokat rendezni édeskevés ahhoz, hogy meggyökeresedjenek a demokratikus alapértékek". A demokratikus formák helyett a demokratikus eszmék terjesztésére kell összpontosítani, ennek a kulcsa pedig az oktatás - emelte ki a politikus (különösen röhejes, ha egy apartheid-rendszerre építő katonaállam hadügyminisztere beszél a demokratikus alapértékekről - a szerk.)
A Nyugatnak az oktatási rendszer fejlesztéséhez kellene kötnie a térségbe juttatott valamennyi támogatás igénybevételét - tette hozzá. Az arab világ válságai szerinte azt mutatják, hogy összeomlanak a mesterségesen létrehozott államok (akkor tehát Izrael hamarosan bukik? - szerk.).
Úgy vélte, nem várható, hogy még az ő életében szilárd demokratikus rendszerek alakulnak ki a Közel-Keleten. "Számomra jó hír, hogy (védelmi miniszterként) nem leszek munkanélküli, de a rossz hír is az, hogy nem leszek munka nélkül" - fogalmazott Móse Jaalon (a térség legerősebb hadseregével és terrorra épülő katonai stratégiájával természetesen szó sincs leszerelésről, megbékélésről - a szerk.).
Megszálló vagyok és erősebb. Ennyi
Az izraeli-palesztin békefolyamattal szemben szkeptikus politikusként és a telepépítések keményvonalas támogatójaként ismert védelmi miniszter az izraeli-palesztin viszonyról szólva kiemelte, hogy a palesztin oldalon hiányzik a konfliktus lezárására alkalmas vezetés.
Úgy vélte, hogy a konfliktus lényegét nem a területi kérdések alkotják, ugyanakkor a palesztin területi igények elfogadhatatlanok Izrael számára, és ezért "egy tapodtat sem engedhetünk" (a palesztin "területi igények" valójában a saját földjükhöz való ragaszkodást jelenti - a szerk.)
Bizonyítsa be a vádlott, hogy ártatlan
Az izraeli védelmi miniszter előadása előtti panelbeszélgetésen Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter egyebek között kiemelte, hogy az országa nukleáris fejlesztési programjáról a hatokkal - az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagjaival és Németországgal - február 18-ai kezdettel Bécsbe tervezett tárgyalások a számos technikai kérdés miatt hosszúnak ígérkeznek, de "történelmi esélyt" kínálnak a vita rendezésére. Hangsúlyozta, hogy a perzsa állam hosszú távú megoldást szeretne elérni.
A beszélgetésen Carl Bildt svéd külügyminiszter rámutatott, hogy az iráni atomprogram körüli vitát a bizalom súlyos hiánya jellemzi, ezért Iránnak meggyőzően be kell mutatnia, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál (magyarul: bizonyítsa be a vádlott, hogy ártatlan, nem pedig az ügyész, hogy a vád megalapozott - a szerk.)
A Nyugatnak "nincs kizárólagos joga a bizalmatlanságra" - reagált Mohammad Dzsavád Zaríf, hozzátéve: az iszlám köztársaság lakossága "alapos okkal gondolja, hogy Nyugat meg akarja fosztani a modern technológiákhoz való hozzáféréstől".
Móse Jaalon mindezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy Irán félrevezeti partnereit. Valójában csak a rohamosan romló gazdasági helyzet miatt tér vissza a tárgyalóasztalhoz, és továbbra is a nukleáris fegyver kifejlesztése a célja. Ezért az iráni atomprogramot minden lehetséges eszközzel fel kell tartóztatni - jelentette ki az izraeli védelmi miniszter (Izraelnek ma valószínűleg több száz robbanófeje van, amit nem fog félni felhasználni civil lakosság ellen - a szerk.)





Szíria: A lakosság ünnepel



2014/02/02 
Szíriai Hírek
A lakosság ünnepel "Al-Nabk" városában és élteti a hadsereget, miután kiűzték a terroristákat a városból.

****************************************************************

Energetikai államtitkár: Atomerőmű=napelem


2014. február 3., hétfő 14:38 
Index
A paksi bővítést ellenzők leszerelésére az eddigi legabszurdabb kormánypárti érvelést sikerült elővezetnie Kovács Pál energetikai államtitkárnak a Fenntartható fejlődés bizottságban folyó vita során. Jávor Benedek bejegyzése szerint Kovács arról beszélt, nem érti az atomenergia-ellenességet, hiszen a napban is nukleáris folyamatok zajlanak le, és a napelemek is azt hasznosítják.

Kovács Pál klíma-és energiaügyért felelős államtitkár - Fotó: Máthé Zoltán

A Monty Python végleg befoglalta a parlamentet. A paksi paktumról a Fenntartható fejlődés bizottságban folyó vita során a Kovács Pál energetikai államtitkár azzal érvel, hogy nem érti az atomenergia-ellenességet, hiszen a napelemek is a Napban zajló nukleáris folyamatok energiáját hasznosítják. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Itt valami nagyon félresikerült bohóctréfa áldozatai vagyunk.
Kovács Pál a hivatalos életrajza szerint a '80-as években a Moszkvai Energetikai Egyetem mérnök-hőfizikus képzését végezte el, "Atomerőművek és Berendezések" szakon diplomázott. Az egyetem befejezésétől, vagyis 1988-tól 2004-ig végig a paksi atomerőműben dolgozott.
A téma szakértőjének tűnő államtitkár arra nem tért ki, hogy a Napban magfúzió, a Paksi Atomerőműben viszont maghasadás történik, ami, hát, nem éppen ugyanaz. És sajnos arra sem, hogy egy napelem, illetve némi nukleáris fűtőanyag közelsége vajon szintén ugyanolyan hatással van-e az emberre. Ahogy azt is elfelejtette megemlíteni, hogy a Nap nagyjából 150 millió kilométerre van tőlünk, nem pedig a szomszédban.
****************************************************************

Miben illetékes a Kárpát-medencében nem őshonos EU Magyarországot illetően?


2014-02-03. 14:59 
Kuruc.info
Az Európai Bizottság rendelettervezetet készít elő az úgynevezett idegenhonos növényi özönfajokkal kapcsolatban, és megvan a reális kockázata annak, hogy az akácot is idesorolják majd. Ezt a fafajt az uniós előírások alapján már ma is üldözik, sok helyen nem engedik az akácerdőket újratelepíteni, természetesen megújulni, nem adnak támogatást sem erdő-, sem energiaerdő-telepítésre.
Magyarországon jelenleg 420-430 ezer hektáron található akácerdő, más megközelítésben Európa akácerdeinek a fele Magyarország területén található és a kontinens akácmézforgalmának 70 százaléka is innen származik. Tény, hogy az akác nem őshonos a Kárpát-medencében, de gazdasági, erdőgazdálkodási és különösen méhészeti szempontból az egyik legfontosabb nemzetgazdasági szektor. Sokéves átlagban a kiváló minőségű magyar mézek 40-60 százalékát akácerdőről termeljük. Az akácméz felvásárlói ára mindig magasabb, mint a virágmézeké, a legtöbb bevételt a magyar méhészeknek ez biztosítja. Mivel Európában csak nekünk vannak jelentős akácerdeink, nem számíthatunk szövetségesekre az uniós döntéshez, idehaza viszont méhész- és erdészszervezetek, kutatóintézetek, a Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szövetséget hozott létre. Az akác-koalíció célja, hogy fellépjen a korlátozó intézkedésekkel szemben, megakadályozza, hogy az akácot kiirtsák, továbbá megvédje a méhészeket az egzisztenciális ellehetetlenüléstől.

Nos, megszokhattuk már a fényességes uniós vízfejű bürokrata apparátusától, hogy a legképtelenebb és legmorbidabb kodifikációs ötletrohamokkal hozakodjanak elő, hiszen tilos már a sertésnek moslékot adni, a libát tömni, ugyanakkor mindenféle, abnormális, deviáns társadalmi kisebbség többletjogokban, privilégiumokban részesül a normális - egyelőre még - társadalmi többség hátrányára. De nézzük, mit is jelent az, hogy egy növény őshonos-e vagy nem egy adott tájegységen. S vajon időben meddig szükséges visszamennünk, hogy kijelenthessük egy kultúrnövényről, miszerint az az adott területen őshonosnak tekinthető-e.
Vegyük példaként a legfontosabb gabonafajtánkat, a búzát. Termesztésének első ismert előfordulási helye a civilizáció bölcsőjének tekinthető termékeny félhold, azaz Egyiptom, Szíria és Mezopotámia területére esik. A régészeti kutatások Egyiptom legrégibb emlékei között említik a búzát. A genetikai kapcsolat a természetes vad alakor és a domesztikálódott alakor és a tönkebúza egyedei között azt mutatja, hogy Kr.e. 6000-5000 táján a mai Törökország területén lévő Diyarbakir város környékéről terjedhetett el és jutott el Európába is. Tehát, az elmondottak szerint a búza sem tekinthető Európában őshonosnak, még abban az esetben sem, ha már több ezer év óta termesztik lakói.
Szűkítsük azonban az időbeli intervallumot jóval rövidebb periódusra, az Amerika felfedezésétől eltelt fél évezredre csupán. Közismert, hogy az Újvilágból számos, ma már az európai ember számára nélkülözhetetlen, ha úgy tetszik, őshonosnak tekintett kultúrnövény került át Európába, mint a paprika, paradicsom, burgonya és kukorica. Ami a paprikát illeti, növény valamennyi faja Közép-, illetve Dél-Amerikából származik, de mára a mérsékelt és a trópusi égövben szerte a világon termesztik őket. Európába Kolumbusz orvosa, Diego Alvarez Chanca hozta 1494-ben, aki Kolumbusz második útján gyűjtötte be és írta le az első paprikákat. Az akkori paprikák nagyon hasonlítottak a mostani díszpaprika típusokra. Nem véletlen tehát, hogy a paprikát kezdetben leginkább dísznövényként termesztették színes bogyójáért; fűszerként csak lassan hódított teret, mivel azt híresztelték róla, hogy mérgező. Magyarországon már 1570-ben díszlett vörös törökbors néven Zrínyi Miklós nevelőanyjának, Széchy Margitnak a növényi ritkaságokat gyűjtő kertjében.
Más források szerint Murány nevezetes védőjének, a későbbi főúri összeesküvés névadója, Wesselényi Ferenc gróf feleségének, az irodalomban "Murányi Vénusz"-ként is ismert Széchy Mária grófnőnek növényi ritkaságokat gyűjtő kertjében megtalálható volt a paprika "vörös törökbors" néven. Carolus Clusius, németalföldi flamand botanikus, aki Battyhány Boldizsár humanista műveltségű főúrnak, törökverő hadvezérnek, a természettudományok egyik első hazai mecénásának vendége volt németújvári és szalónaki birtokán és az 1580-as évek elején végzett ott értékes növénygyűjtő munkát, már 1579-ben Batthyány szalónaki botanikus kertjébe küldött paprikamagot. A paprika magyarországi megjelenése egyéb más, Amerikából származó növényhez viszonyítva nagyon korai. Nem tudjuk pontosan, hogyan érkezett az országba. A valószínűbb álláspont szerint török-délszláv közvetítéssel vettük át a Balkán felől. Erre utal a törökbors, tatárkabors, pogánybors elnevezés is.
A másik nézet szerint éppen azért került be az országba, mert a törökök lezárták kereskedelmi útvonalainkat kelet felé, ahonnan a borsot importáltuk, és ezért a portugálok közvetítésével jutottunk hozzá. Amikor Napóleon 1806-ban kontinentális blokádot rendelt el Nagy-Britanniával szemben, lehetetlenné vált a nádcukor behozatala, valamint az indiai bors Európába szállítása is. A bors helyét a fűszerpaprika váltotta fel, ami még gyógyszerként is bevált különböző betegségek ellen, így a skorbut megelőzésére, illetve az immunrendszer erősítésére is. Csak a 19. században vált kereskedelmi tömegcikké. A magyar "paprika" elnevezés a 18. században bukkant fel először írásos emlékeinkben, a bors görög neve alapján lett belőle peperi, piperi, majd felfedezhető a bors délszláv neve a papar is. 1724-ben tűnt föl először a magyar paprika név. Csak a 18. században vált általánosan ismertté; legelső termelési régiója Szeged környékén volt, majd később Kalocsa vidékén kezdtek tömegesen fűszerpaprikát termeszteni. A 18. század végétől fokozatosan, olcsó borspótló fűszerként vált népszerűvé, és teljesen átalakította a magyar konyhát. Az 1831. évi kolerajárvány idején mint megelőző gyógyszer terjedt. Termelése a 19. század derekáig hazánkban sehol sem haladta meg a családi önellátás szintjét.
Ami a paradicsomot illeti, őshazája szintén Közép- és Dél-Amerika. Európában a 16. sz. végén ismerték meg: Spanyolországon, Portugálián és Itálián keresztül terjedt el a többi kontinensen is. A magyar paradicsom szó a "Paradicsom almája", paradicsomalma kifejezésből rövidült. A növény alma nevét máig őrzi az olasz neve pomodoro, azaz aranyalma. Hazai források először 1649-ben Pozsonyban említik. Valószínűleg párhuzamosan olasz-német, ill. balkáni közvetítéssel terjedt el. Kezdetben dísznövény volt, akárcsak a paprika, az 1870-es években a dunakeszi kertészek voltak Magyarországon az első paradicsomtermelők. Nagyobb arányú termesztését Budapest környékén kezdték 1880 körül. A két világháború között a nagyüzemi konzervgyártás és az export adott új lendületet termesztésének.
A burgonya ugyancsak az amerikai kontinensen, Peru és Chile hegyvidékén őshonos, ott az őslakosok már kb. 5000 éve ismerik és fogyasztják. Európába először az inka birodalom meghódítója, Pizarro és expedíciója hozta el az 1540-es években. Ez a legfontosabb termesztett, nem gabonanövény, így több ezer fajtája ismert. Becslések szerint ma világszerte 192 000 km2-en folyik burgonyatermesztés.
A kukoricát illetően az eddig talált legidősebb maradványok a mexikói Teohuacán-völgy egyik barlangjából kerültek elő, és körülbelül hatezer évesek. A szemek pelyvásak és kisméretűek. A magyar kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, amelynek további eredete ismeretlen. A növényt egész Közép-és Kelet-Európában hasonlóan nevezik.
A korábban elterjedt tengeri elnevezés a 16. század óta használt tengeri búza kifejezésből rövidült le a 19. században. Az elnevezés arra utal, hogy a növény a tengeren túlról került hozzánk. A növény másik gyakori régi neve a törökbúza volt, amelyet az erdélyi magyarok ma is használnak. E név onnan ered, hogy miután a spanyol kereskedők elterjesztették a növényt az Oszmán Birodalomban, az onnan jutott el a magyarlakta területekre, az Erdélyi Fejedelemségbe mindenképpen. Emellett korábban az indiai búza és szerecsenbúza nevek is előfordultak.

Nos, az Európai Unió agytrösztje a fentebb előadottak alapján bízvást kipusztíttathatná az Európában lévő paprika, paradicsom, burgonya és kukorica ültetvényeket is, nem lévén azok őshonosak kontinensünkön, azon belül a Kárpát-medencében. Az akácfa "őshazája" Észak-Amerika keleti részén és Észak-Mexikóban, az atlantikus-észak-amerikai flóraterületen volt. Magyarországon a 18. századtól kezdték telepíteni az Alföldön, a futóhomok megkötésére. Vagyis elterjedése nagyjából azonos időben és azonos gazdasági jelentőséggel történt, mint az Amerikából behozott egyéb kultúrnövényeké. Ezért is érthetetlen, hogy Brüsszel miféle megfontolások alapján kíván most hadat üzenni gyönyörűséges, immár hazai tájaink jellegzetes flórájává lett akácos erdeinknek. Persze, aligha tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a magyarországi agrárszektor nagy részének elpusztítása, tönkretétele után, most a magyar akácméztermelők kerültek az uniós szabadkőműves eurokraták célkeresztjébe. Ám amennyiben Brüsszel számára módfelett fontos az őshonos természetföldrajzi állapotok helyreállítása, mindenképpen üdvös lenne, ha ezt a történelmi hagyomány terén is előmozdítaná. Ezen alapállásból kiindulva például visszaállíthatná a Trianonban lerombolt történelmi Magyarország 15. századi államhatárait. Azonban, ha az EU ennyire ragaszkodik az úgymond nem őshonos magyar akácosok elpusztításához, ebben az esetben mi kinyilvánítjuk, hogy az Európai Unió sem őshonos Magyarországon, s számos, alapvető nemzeti érdekeinket a legdurvábban sértő eszement rendelkezése miatt kiléptetjük hazánkat halálosan szorító öleléséből.
Lipusz Zsolt - Kuruc.info
Kapcsolódó:
   Hazánk a kontinens legnagyobb akácfa- és akácméztermelője - az unió kiirtaná a növényt egész Európából
   Most éppen a magyar méhészeket akarja tönkretenni az EU
****************************************************************

Friedrich Klára: Badiny Jós Ferenc két könyvéről
Mah-gar, a magyar...!
7000 évvel ezelőtt, Mezopotámiában, Eridu városában meghalt egy kis­lány, Ildi. Szerető szülei melléje temették legkedvesebb játékát, egy kis ala­bástromból készült pulikutyát. Bár Ildi sírját és Mezopotámiát barbár hordák taposták évezredeken át, és idén talán a kis puli is elporladt durva amerikai bakancsok alatt, testet túlélő lelkünkben a származástudatot sem gúnnyal, sem fegyverrel nem lehet elpusztítani.
1976-ban a Magvető Kiadónál kis kötet jelent meg Sumer és Magyar cím­mel, amelynek szerzője, Komoróczy Géza a gúny fegyverét fordította elle­nünk. Az irományt még megjelenése évében olvashattam és a szumir-ma­gyar rokonság elméleten otrombán viccelődő mű éppen arról győzött meg, amit Komoróczy Géza a Heti Hetes elődjeként irigyen tép, szaggat, marcan­gol, hogy a magyarok ősei teremtették bolygónk két leghatalmasabb kultú­ráját, egyiket a Kárpát-medencében, a másikat Mezopotámiában.
Nem csak rám volt ilyen hatással, a magyarok Istene éppen azzal büntet­te Komoróczyt és megbízóit, hogy tapasztalniuk kellett, a gúnyirat hatására tízezrek váltak a szumir - magyar rokonság meggyőződéses híveivé és kuta­tóivá. A szerző számára művének másik nemkívánatos "hozadéka" Badiny Jós Ferencnek, a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetem sumerológus professzo­rának hozzá intézett nyílt levele volt, amelyből egy nagyszerű tudományos és hazaszerető könyv kerekedett: a Mah-gar, a magyar. Ebben Badiny Jós Ferenc rávilágít arra a terrorra, amely a történetírást, különösen az ostörté­netet uralja. Pl. a Philadelphiai Egyetemi Múzeumban őrzött 3600, többnyi­re megfejtetlen agyagtábla sorsára, amelyek csak azon kutatók számára hozzáférhetők, akik követik az "uralkodó megfejtési irányzatot", vagyis hogy szumir nép nem is létezett, hanem csak a semita proto-akkád.
Igazolhatom a professzor urat a Gold Book Kft-nél 2000-ben megjelent Legendás civilizációk című, gazdag kiállítású kötettel is, amelynek kutató szerzője David M. Rohl minden anyagi lehetőséget, még műholdas terepjá­rót is megkap téziseinek bizonyításához, miszerint mind a szumir, mind az egyiptomi kultúra sémi gyökerű. Nekünk pedig el kéne fogadnunk a finn­ugor származás és nyelvrokonság elméletét, "amelybe, ha belenyugszunk, elveszünk és átadjuk helyünket a magyarosodó hébereknek, akik az oláhok­kal együtt törnek be a magyar ősiség örökségébe" - írja Badiny Jós Ferenc.
Komoróczy holt nyelvnek nevezi a szumirt, ugyanúgy, ahogy a magyar ro­vásírást is kihalt írásnak nevezik ellenzői, ezzel szeretnék a felesleges kacatok dobozába gyömöszölni. Itt is alkalmazzák jellemző üzleti fogásukat, jól leér­tékelni, majd olcsón felvásárolni. Az, hogy egy nyelv, egy írás évezredeken át fennmarad minden pusztító törekvés ellenére, éppen életképességét, életerejét igazolja.
Badiny Jós Ferenc következetesen és türelmesen javítgatja Komoróczy hibáit, pl. a sumer szó helyes ejtésével, a szumir nyelvjárásokkal, az as­szony szó ékjeleivel kapcsolatban. Csatasorba állítja a szumir-magyar kap­csolat lehetőségét felvető külföldi szaktekintélyeket. Az angol Rawlinson a szumirok olyan feliratairól számol be, amelyet szkíta nyelven írtak. A francia Lenormant tanulmányozta nyelvemlékeinket, Sayous pedig sok időt töltött Magyarországon. A német Ruge az asszír mondakör turáni eredetét bizonyí­totta. A magyarországi hivatalos körök nem csak hogy nem örültek ennek, hanem még tiltakoztak is a külföldi kutatók legnagyobb meglepetésére. Nagy Géza történész írta erről a jelenségről, hogy "a mai Magyarországon bi­zonyos bátorság kel ahhoz, hogy valaki a sumir nyelvre hivatkozzék."
Az "Akiket mégsem lehet letagadni" című fejezet szépen méltatja a tudo­mány igazságait a karriernél értékesebbnek tartó kutatóinkat. Torma Zsófi­át a hivatalos régészet kitagadta, lexikonokban alig szerepel. Nevének emlí­tése nélkül mégis az o eredményeit használják fel olyan világszerte istenített régészek, mint az angol Colin Renfrew.
Torma Zsófia hatalmas leletgyűjteményének jó részét széthordták, meg­dézsmálták a belőle élő kutatók, pl. a horvát Vasics, akinek kezén tűnt el a Tor-ma gyűjtemény egyik legértékesebb darabja, egy szumir feliratos orsónehezék.
A tatárlakai leletek az egész világ sumerológusainak figyelmét felkeltet­ték a 60-as években, a hazai hivatalos hozzáállás az elhallgatás volt, mivel Erdély földje ideiglenesen az országhatáron kívülre került a trianoni diktátum következtében. A szumir kapcsolatról szóló első magyar könyv szerzője Ferenczy Gyula volt a XIX. század végén, az ő nyomdokain indult el a 14 nyelvet beszélő Dr. Varga Zsigmond.
Az emigrációba kényszerült Dr. Bobula Idát a tekintélyes amerikai Smithsonian Institute kérte fel egy tanulmány megírására a szumir technoló­giáról, Komoróczy mégis kétségbe vonja felkészültségét. Gosztonyi Kálmán nyelvész szófejtéseit a legnagyobb francia nyelvészeti intézet adta ki. Dr. Novotny Elemér szumir - magyar szövegazonosításaival vívta ki a 29. Orien­talista Világkongresszus vezetőinek figyelmét. Komoróczy felületességére jellemző, hogy Novotny munkájával kapcsolatban összekeveri Kézait Anonymussal. Fehér Mátyás Jenő, Csőke Sándor, Zakar András szintén Komoróczy céltábláivá váltak.
Badiny Jós Ferencet a nemzetközi tekintélyű René Labat professzor hív­ta meg a 29. Orientalista Világkongresszusra, a Sorbonne-ra, ahol a szumir­magyar azonosságot bizonyító előadását a kongresszusi bizottság elfogadta. Az esztergomi várkápolnáról írt fejezetben szót emel a Pilis-hegység, Dömös, Pilisszentkereszt és Esztergom közötti területek elhanyagolt és el­pusztított régészeti anyagáért. A várkápolna egyik oszlopán a hivatalos vál­tozattal ellentétben nem a kofaragó, hanem Nagy Arszák, a pártus birodalom alapítójának feje látható, akinek Attila is leszármazottja. UR-NAMMU törvény­tábláit nálunk is ismerték, ezért "a várkápolna nem kápolna, hanem a király­ság legfőbb székhelye, ahol 14 oroszlán legfőbb bíróként ítél a tizenötödik­kel, a királlyal...".

Badiny Jós Ferenc legnagyobb érdeme népünk hagyományainak tisztele­te és e hagyományok keresése, feltárása, közkinccsé tétele. Ennek köszön­hetően ki meri mondani, le meri írni, hogy a hivatalos körök által folyama­tosan hangoztatott ezer éves szent államiság egy nem magyar érdekű ural­mi rendszer, amely a nem magyar népcsoportok anyagi, erkölcsi és politikai támogatásával igyekszik beolvasztani minket a folyamatos betelepítési hul­lámok idegen népségeibe.
Áttérítettek erőszakkal a római hitre, elvették írásunkat, de vannak kitö­rölhetetlen hagyományaink. Ilyen a Nimrudi eredet tudata. Nimrud az Isten - szellem tündöklő fia, IZ-DU-BAR GILGAMES. Badiny Jós Ferenc aggódva te­szi fel műve végén a kérdést: "Megérti-e a mai magyarság a Nimrudi felhí­vást? Észreveszi-e, hogy jövője ennek az ősi hagyománynak tudatosításában és vallásos kegyelettel való ápolásában rejlik?"
E tudományos, szellemes, hazaszerető vitairat olvasása közben egy pár­baj képe sejlik fel az olvasó szeme előtt, amelyet a párbaj nemes hagyomá­nyait betartó, nemzetét védő lovag vív az őt állandóan kicselezni próbáló, hátba támadó, betolakodó idegen ellen. A kötet része a teljes életmű újbó­li megjelentetésének, amelynek következő, idénre tervezett kiadványai a Jé­zus király, a pártus herceg, valamint a Káldeától Istergamig 2. része.
Magyar Demokrata – 2003/44


Jézus király a pártus herceg


Nincs felnőtt ember a Földön, aki Jézust nem ismeri, és alig van, aki nem szereti őt. Mert o kedves, segítőkész, okos, türelmes, önfeláldozó, igazsá­gos, bátor, szép. Olyan, mint a magyar emberek. Nem véletlenül...

Badiny Jós Ferenc könyvét minden nyelvre le kéne fordítani, mert felleb­benti a fátylat arról, amit Biblia összeállítói és a judeo-kereszténység képvi­selői átírtak, eltakartak, elhomályosítottak. Mindezt tréfásan Saul rabbi hun­cutságainak nevezhetnénk, ha lenne kedvünk tréfálkozni. De nincs. Túl so­kat vesztettünk, túl sok ártatlan vér folyt el, túl sok rovásírásos pergamen­ről vakargatták le idegen kezek a tintát és írtak rá helyette latin betűkkel egy szánalmas, hazug, új történetet. E latin betűk papjai az Isten és az em­ber közé tolakodtak, mintha Isten és az ember között tolmácsra lenne szükség, mintha Isten olyan nyelven beszélne, amelyet csak ok érthetnek.
Természetesen voltak és vannak más papok is, a Magyar Demokrata he­tilap is írt róluk Harcos papok, politikai keresztények címmel. Ok nem isten és az ember közé állnak, hanem Isten és az ember mellé, ahogyan O tette 2000 évvel ezelőtt.
Jézus életéről az apostolok tudtak volna hitelesen tudósítani, írásaikat azonban, ahogyan a mi rovásírásos kódexeinket, elpusztították, ezért úgy tűnik, csak a Saul-Pál által meghamisított életút, az "áldozati bárány" törté­nete maradt. Az igazság azonban mindig átragyog, akármilyen sűrűn szövik is a hazugság hálóját, így 1945-ben az egyiptomi NAG-HAMMADI-ban megta­lálták az apostolok írásainak kopt nyelvű másolatait. Közülük a legnagyobb érdeklődést Mária Magdolna, helyesebben Magdalai Mária evangéliuma vál­totta ki. O valószínűleg a mózesi törvényeknek és a nőgyűlölő Péter apostol­nak köszönhetően értékelődött le, holott tudós asszonyként méltó társa volt Jézusnak.
Jézus származásáról a keresztény egyházak azt állítják, hogy Dávid király leszármazottja, aki Izrael második királya volt i.e. 1012 és 972 között, és akinek gonosz és botrányos életéről Sámuel könyvéből értesülünk. Nem nagy dicsőség tehát e fa gyümölcsének lenni, de Jézusra ez nem is igaz. Jé­zus édesanyja az akkori fénykorát élő pártus birodalom egyik hercegi csa­ládjából származik, az ADIABENE tartományt birtokló és szintén Adiabene nevet viselő pártus nemesek az ősei és rokonai.
1603-ban Kepler prágai csillagász a Jupiter és a Saturnus együttállását tanulmányozva és összefonódott fénycsóvájukban gyönyörködve kiszámítot­ta, hogy i.e. 6-ban hasonló csodálatos fénysugár keletkezett, a Betlehemi Csillag. 1925-ben a mai Irak területén, az ősi sumer városban, Sippar-ban egy csillagvizsgáló ékiratai között ennél pontosabb adatot találtak, ez i.e. 7. évre helyezi a csodás eseményt. Minderről Badiny Jós Ferenc már a Magyar Demokrata 1996/27. számában tanulmányt közölt.
A Szűzanyáról írva a professzor úr megenged magának egy személyes megjegyzést: "Nagyon szeretem Jézus Édesanyját, Máriát..." megtudjuk, hogy a Szűzanya, a Fény Szüze tisztelet, a sumér mágus vallásból szárma­zik és azt is, milyen nyelvészeti bakugrásoknak köszönhetően lett az Adiabene nemzetségből származó, József keresztnevet viselő hercegből a zsidó József, az ács. Bizony a finnugrászok is tanulhatnának belőle!
Rendkívül izgalmas annak a helynek a története, ahonnan Gabriel arkan­gyal, a jó hír hozója érkezik. Ez Sippar, Én-Lil sumer Istennek földi lakóhe­lye. Az itt lévő hegy felső, 15-20 méter vastag rétege üveggé van égve, vala­milyen elképzelhetetlen energiájú hőhatás következtében, kb. 100 négyzet­méter területen. Meggyőződésem, hogy itt űrhajók szálltak fel, le, kozmikus csata zajlott. Ház a hídon című kis könyvemben idézem Nicolas Postgate-t, aki tudósít arról, hogy a Bagdad környéki Birsz-Nimrud zikkuratot szintén olyan megüvegesedett téglafal halmok veszik körül, amelyre a tudósok nem találtak eddig magyarázatot.
A professzor úr könyvének legszebb része Jézus születésének, a Fény születésének leírása, amelyet Badiny Jós Ferenc egy, a British Múzeumban őrzött okmány alapján közöl. Jézus i.e. a 7. évben, augusztus 11-én szüle­tett. A zsidó okiratok egyébként maguk határozzák meg Jézus származását eképpen: "Te gonosz, te gonosznak fia, az istentelen Nimród fiának fia...". 1999. augusztus 11-én, Jézus 2005. születésnapján teljes napfogyatkozás volt Magyarországon, égi jel, figyelmeztetés. A legerősebb és leghosszabban tartó abban a sávban volt, amelybe nagyanyám szülőhelye, Ozora esik. A néphagyomány szerint itt, a Kálvária-domb alatt van eltemetve a leghatalma­sabb hun király, az Attila mögött méltánytalanul háttérbe szorított Roga, aki bizony nem fordult volna vissza sem Ravenna, sem Róma kapui előtt. Talán intés, jel volt ez a napfogyatkozás a világ gonoszaihoz, hogy ha a jézusi sze­retet örököseivel, a magyarokkal továbbra is gyalázatosan viselkednek, ak­kor a leghatalmasabb hun uralkodó és hadvezér, Roga fog felkelni másfél évezredes álmából és rendet teremt.
"Kaptok majd jeleket rólam" üzeni Jézus és egyik ilyen jele a Torinói Lepel. Azt bizonyítja, hogy ő, aki Égi Fényként érkezett hozzánk, nem halt meg, hanem Égi Fényként közöttünk van ma is. Jézus követőit legvérszom­jasabban Saul rabbi üldözte, "fenyegetéstől és öldökléstől lihegve". Hamar észre kellett vennie azonban, hogy a tan terjedése megállíthatatlan, ezért hi­hetetlen arcátlansággal Pál apostol néven az élére állt. Természetesen meg lehet világosodni és meg lehet tisztulni, de akkor vezekelve a sor végére kell állni. Saul-Pál azonban a tanulatlan, hiszékeny emberek együgyűségét ki­használva megmásította Jézus tanait - akit egyébként soha nem látott sze­mélyesen. Antiochiában Péter apostolra támadt, pogánysággal vádolva őt. Ez még jól is hangzana, de Péter, a Kőszikla, Róma püspöke, kapzsiságból maga is vérrel szennyezte be kezét. Az apostolok cselekedeteinek 5. részé­ben olvashatjuk, hogy egy házaspár, amikor csatlakozott Péter gyülekezeté­hez, nem tette le teljes vagyonát az apostol lábaihoz, hanem némi kis részt megtartott magának. Péter ezért mindkettőjüket halállal sújtotta.
Alig telt el néhány évtized azután, hogy Jézus földi alakban eltávozott - tanításainak, életének meghamisítása, beszennyezése máris megkezdődött. Badiny Jós Ferenc féltő, értő és szeretettel tisztogatja őt a kapzsi, irigy ke­zek által rádobált sártól, hogy igaz és teljes fényességben láthassuk a mi Atyánk fiát.
(Az írás nem jelent meg)
Forrás: magtudin.org
Kategória: 2014 február




Ennyit keresnek a magyar miniszterek és államtitkárok - itt a lista!


Ádám Viktor 2014. február 4., kedd 7:18 
Napi.hu
Összeszedtük, kinek milyen juttatás jár a minisztériumok élén. A legjobban fizetett államtitkár egyéb állami megbízatásai révén közel kétszer annyit vihet haza, mint egy mezei miniszter.
- A miniszterek többsége évi bruttó 16 millió forint fizetést és képviselői tiszteletdíjat visz haza.
- Az államtitkárok többsége 13-15 millió forintot keres, de ez az egyéb állami megbízásokkal akár duplázható is.
- A legjobban fizetett államtitkárok fizetése nagyobb, mint a főnöküké.
- A többség hároméves Skoda Superbbel jár, de vannak a flottában Audik és Volkswagenek is.
- A teljes listához gördítsen a cikk végére!
Tavaly Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője volt a legjobban fizetett miniszter, járandósága közel 16,8 millió forintot tett ki, a képviselői tiszteletdíjjal együtt, míg a sereghajtó a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Belügyminisztérium főnöke volt, alapvetően amiatt, hogy ők nem tagjai az Országgyűlésnek.
A miniszterek fizetése egységesen havi bruttó 1 101 900 forint, amihez jön még az évi 200 ezres cafeteriakeret, illetve sok esetben a 231 900 forintos parlamenti képviselői tiszteletdíj is. A képviselő miniszterek így a külföldi utak után járó napidíjak összegétől függően évi bruttó 16 millió forint körül visznek haza, míg a "sima" tárcavezetők - a már említett Németh Lászlóné fejlesztési- és Pintér Sándor belügyminiszter - 13,6 millióból gazdálkodhatnak. Martonyi János külügyminiszter sem képviselő, de az ő juttatásait a kilencszázezres napidíjtömeg vitte 14,3 millió forint fölé. (A KIM tájékoztatása szerint Navracsics Tibor miniszter a deviza napidíj juttatását 2013-ban nem vette fel.)
Száz Skoda Superb
A minisztereket és államtitkárokat személyes és korlátlan gépkocsihasználat is megilleti: jellemzően Skoda Superbekkel járnak, ez alól néhány VW Passat és Audi A6-os jelent kivételt. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság még 2011-ben szerzett be közel száz Skoda Superbet a miniszterek és államtitkárok számára. Az akkori indoklás szerint az új autókra azért volt szükség, mert az állami vezetőket már régi, többéves járművek szolgálták ki, amelyek sokszor lerobbantak. A KEF indoklása szerint olcsóbb új kocsikat venni, mint a meghibásodott járműveket állandóan javítgatni. (Utóbbi állításhoz csak annyit fűznénk hozzá, hogy néhány éve egy panelbeszélgetésen az egyik nagyobb buszflottát üzemeltető cég vezetője bevallotta: jóval olcsóbb a régi Ikarusokat toldozni-foldozni, mint új járműveket beszerezni, hiszen az előbbieknél nem kell számolni a jelentős amortizációs költséggel. A szerk.)

Eltérített államtitkárok
A legnagyobb, még a főnökükét is meghaladó minisztériumi fizetést húzó államtitkárnak a KIM-es Bíró Marcell, a BM-es Felkai László és az NGM-es Gondos Judit számít. Bíró és Felkai munkáját havi bruttó 1,3 millió forinttal honorálják, ami az átlagos államtitkárfizetésekhez képest 30 százalékos pluszt jelent. Ez azt jelenti, hogy a tárcavezetők esetükben gyakorlatilag teljesen kihasználják a törvény szerint adható, legfeljebb 30 százalékos eltérítést. Bíró így tavaly bruttó 16 millió, Felkai 15,8 millió forintot keresett.
Őket mégis megelőzte 2013-ban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára. Ő ugyan a havi bruttó 997 200 forintos államtitkári alapfizetést kapta, de ha ehhez hozzá vesszük a havi 231 900 forintos képviselői tiszteletdíjat, a mindenkinek járó évi 200 ezres cafeteriát, valamint az év során kapott 1,3 milliós deviza napidíjat, 16,3 milliós éves összeg jön ki. Ez a legjobban kereső miniszterek szintjét jelenti.
Megbízások, lakbértámogatások

Orbán Gábor/ MTI-fotó
Ha a számításokba belevesszük az egyéb, állami szférából származó jövedelmeket is, Orbán Gábor, az NGM adó- és pénzügyekért felelős államtitkára az említetteknél is többet tehet zsebre, hiszen az MNB felügyelő bizottsági tagságáért havi bruttó 800 ezer forintot kap. Ezen felül szintén az NGM delegáltjaként vesz részt az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatótanácsának munkájában, amiért havi bruttó 200 ezer forint jár.
Az államtitkárok amúgy évente - az egységesen 997 200 forintos havi fizetést és az éves 200 ezer forint cafeteriakeretet figyelembe véve - 12,2 millió forintos éves fizetésről indulnak. Ezt növeli - a már említett két esetben érvényes eltérítésen túl - kisebb részben az évi néhány tízezer forinttól több százezerig terjedő deviza napidíj a külföldi hivatalos utak után, valamint nagyobb részben az, ha az illető egyben országgyűlési képviselő is. Utóbbi tisztséggel havi 231 900, azaz évi bruttó 2,8 millió forint jár. A képviselő államtitkárok tehát évi bruttó 15 millió forint körül keresnek, néhányuk ezen túl lakásfenntartási támogatást, illetve hivatali lakást kapnak. Ez sem filléres tétel, hiszen például V. Németh Zsolt és Hegmanné Nemes Sára mintegy 160-160 ezer, Völner Pál pedig 220 ezer forintot számol el erre havonta.

Kapcsolódó:
   Nem teljesíthető a hiánycél -150 milliárdos kiigazítás jöhet az idén
   Egyre közelebb a dugódíj Budapesten
   Zuhanó spirálba kerülhet a forint - pánik fenyeget
   Duplájára emelkedett a kereskedelemfejlesztési pályázat keretösszege
   Hullanak a fejek pénztárgépügyben (frissített)
   A kormány átvállalja az onlinekassza-károsultak követelését
Olvasó: Minél nagyobbat hazudsz, annál magasabbra jutsz a ranglétrán!
Szerintetek miért van az, hogy kis hazánkban előbb-utóbb minden semmihez sem értő hazudozóból miniszter vagy államtitkár lesz? Mostanában már minden miniszternek van három-négy helyettese és az államtitkárnak is van már államtitkára.
A leszegényített, munkanélkülivé tett magyar meg néz ki a fejéből, hogy Úristen, ezek nem értenek semmihez, mégis havi 2-3 milliós fizetést húznak!
A teljesítmény nélkül felvett munkabér az bizony bércsalás! Milliárdok mennek el ezekre a giga jövedelmekre havonta.
Az országot a háttérből ugyanúgy a maffia irányítja, mint Ukrajnát.
Két héten belül akkora rend lett, hogy abba egyre több magyar ember hal bele. Pofátlanul a képünkbe vágja Orbán és Pintér, hogy rend van az országba.
A szavak és a tettek nincsenek köszönőviszonyban, mert még soha nem találkoztak.
Egy régi viccféle, ami mára már igaz:
- Mit csinálsz mostanában?
- Semmit!
- És melyik minisztériumban?
(F.I.)
****************************************************************

Dől a pénz. Orbán önnek is köszöni

2014. 02. 03. 14:16 
Origo
A megújult Magyarország nem ijed meg semmitől, lélekben is erős, ez alapozza meg a küzdelmet a rezsicsökkentéssel szembefeszülő lobbi ellen, erről beszélt a kormányfő hétfőn a Parlamentben. Orbán Viktor azt mondta, 2014 a rezsiharc éve lesz.
A kormány előtt álló legfőbb kihívás, hogy javítson a magyar emberek életkörülményein, ennek a legfontosabb eszköze az energiaárak letörése, mondta Orbán Viktor kormányfő a Parlamentben napirend előtt elmondott mintegy 25 perces beszédében.
A miniszterelnök arról beszélt, hogy az alacsony rezsi biztonságos életet tesz lehetővé, az olcsó energia pedig versenyképessé teszi az országot. "A célunk, hogy az energiaellátás nálunk legyen a legversenyképesebb, legolcsóbb. Ha ez sikerül, több munkahely jön létre, több külföldi befektetés jön az országba" - mondta.
A legfontosabb feladat éppen ezért a rezsicsökkentés megvédése és folytatása, mondta Orbán Viktor. "Tudjuk, hogy ezzel óriások tyúkszemére léptünk, akiknek nagy befolyásuk van Brüsszelben", tette hozzá. Mint mondta, "ők is tudják, hogy ez nem kampány-, hanem nemzetstratégia", és egyre több a követője az EU-ban. "Ez nekik fáj." A miniszterelnök szerint a kormány világossá tette, hogy nem tűrik a magánmonopóliumot, az érintettek pedig lobbiznak, hogy eltérítsék a kormányt ettől az iránytól.
"2014 a rezsiharc éve lesz" - mondta Orbán Viktor. Az unió megint kötelezettségszegési eljárással fenyeget, brüsszeli multik, bankárok és bürokraták újabb támadásra készülnek magyar családok ellen, tette hozzá. Beszélt arról is, hogy ez a háború már zajlott 2010-ben a bankok és a devizahitelesek között, a magyar családok pedig vesztésre álltak. "2010-ben a kérdés az volt, kinek az oldalán lépünk szorítóba. Mi úgy döntöttünk, a piros-fehér-zöld oldalt választjuk" - mondta. Orbán Viktor azt mondta, a kormánypártok felkészültek a harcra, és elvárja minden tisztességes képviselőtől, hogy a küzdelemben támogassa Magyarországot.
Első magyar nonprofit közműszolgáltató
Első lépésként meg kell szavazni a parlament előtt fekvő rezsicsökkentési törvényt. Másodszor fel kell venni kesztyűt Brüsszellel az esetleges kötelezettségszegési eljárás ügyében, harmadikként pedig meg kell teremteni a nonprofit energiaszolgáltatást. "Létre kell hozni az első magyar nonprofit közműszolgáltatót" - mondta.
"Ez jár a magyaroknak, az elmúlt négy évben megdolgoztak érte" - vélekedett. Szerinte nem csak Magyarországról van szó, Európának rá kell jönnie, hogy csak akkor veheti fel a versenyt, ha leszorítja az energiaárakat. "Az árak radikális letöréséhez a verseny kiterjesztése kevés lesz. Ezt csak árszabályozással lehet elérni. Mi megoldást javaslunk Európának. Vagy megfogadja, vagy nem" - mondta a kormányfő. "A rezsiharcot tehát meg kell vívni" - mondta Orbán Viktor.
A kormányfő beszélt arról is, hogy az ország egyre jobban teljesít. Három százalék alatt a hiány, javul a fizetési egyenleg, alacsony az infláció, a rezsiköltségek csökkentek. 25 éve először garantálják, hogy a hiány a választás évében sem indul növekedésnek, történelmi csúcson a foglalkoztatás, mondta.
Túl a megosztottságon
"A gazdasági sikerek, határozott kormányzás, mindennapi életet javító politika nem csak a gazdaságban hozott javulást. Magyarország lélekben, szemléletben is javult" - közölte a kormányfő. Hozzátette: innen ered az összefogás képessége is. "Ezért tudtunk felülemelkedni a pártpolitikán, létrehozni a nemzeti egységet. Az árvíznél nem volt jobb- és baloldali, öreg és fiatal. Csak az országokért küzdők voltak" - sorolta.
"A megújult Magyarország nem ijed meg semmitől, kiáll a magyar emberekért, akkor is, ha nagyobb erőkkel találja magát szemben. Ez az ország nem bújik el a viták elől, hajlandó harcolni, ahogy az egy lélekben is erős országhoz méltó" - mondta. Hozzátette: nem csak vitákat és konfliktusokat vállalt a kormány, új gazdasági-kereskedelmi együttműködéseket kezdett, tárgyalt Indiában, Japánban, Oroszországban, Törökországban, és tárgyalások indulnak Kínában, Szaúd-Arábiában. "A cél, hogy Magyarország exportjának egyharmada Európán kívülre menjen 2018-ra."
"Ma már mindenki láthatja, Magyarország évről évre egyre jobban teljesít. Sikerült túljutni a reménytelenségen, túljutottunk a hanyatláson, megosztottságon, széthúzáson. Magyarországnak megint van jövője, nő a gazdaság, az önbecsülés, önbizalom, hisz a saját erejében. Ahhoz a térséghez tartozik, ami az európai növekedés motorja lesz" - sorolta Orbán Viktor.
Paks, pénztárgép, oktatás az ellenzéknél
A kormányfő felszólalása után az MSZP-s Harangozó Tamás kért szót, aki azzal kezdte, hogy nehéz lehetett Orbánnak ezt a beszédet rezzenéstelen arccal elmondani. Harangozó arra figyelmeztette Orbánt, hogy az online pénztárgépek témáját ne hozza elő az emberek között, mert nem biztos, hogy fel van készülve arra, hogy hogyan reagálnak rá. Harangozó szerint Orbánnak arról is beszélnie kellett volna, hogy az ő kormánya vezette be a legtöbb adót. Szerinte a kormánytól távol áll a hozzáértés, Hoffmann Rózsa szétverte az oktatást, és minden más területen is rosszul teljesítettek.
Harangozó szerint a kormány a mérhetetlen korrupció, a nyomorgó emberek, a leszakadástól rettegő középosztály miatt fog megbukni április 6-án. Erővel el lehet venni mindent az emberektől, de az önbecsülésüket nem - mondja Harangozó, aki szerint ők mindenkinek otthont, biztonságot fognak adni.
Schiffer András LMP-s képviselő szerint a kormány a paksi szerződéssel új szolgaságba taszította az országot, ráadásul ez a szerződés a duplájára fogja felnyomni az áramárakat. Schiffer szerint a kormány szétszakította a magyar társadalmat, a gazdagoknak adtak, a szegényektől elvettek. "Hogy tudnak elszámolni a lelkiismeretükkel? Ha összeadjuk Bokros, Bajnai és Gyurcsány megszorítócsomagjait, az sem éri el azt, amit az Orbán-kormány csinált" - mondja Schiffer.
Vona Gábor Jobbik-elnök arról beszélt, hogy rossz volt kampány idején megkötni a paksi szerződést, pedig szerinte megvan a parlamenti támogatása mind a bővítésnek, mind annak, hogy azt az oroszok csinálják. Viszont most kampány van, és senki nem mer beleállni a kampányba. "Feldobta a magas labdát, és egy szakmai kérdést kampánykérdéssé tett" - mondta. Szerinte az MSZP felelőtlenül viselkedett, és nem fogják tudni leváltani így a kormányt.
Eddigi döntések
A kormányfő beszéde elején 11 pontba sűrítve beszámolt arról, hogy milyen döntéseket hozott a kormány a legutóbbi parlamenti ülésszak vége óta.
- Elkészült az a dokumentum, amit uniós partnerségi megállapodásnak neveznek, és ami a pénzügyi együttműködést szabályoza a következő hét évben. A "több ezer milliárd forint" 60 százalékát gazdaságfejlesztési célokra fordítja a kormány.
- Államközi szerződést írtak alá Oroszországgal a nukleáris együttműködésről. "A kormány elvégezte a munkát", a dokumentumot a Parlamentnek kell jóváhagynia
- A kormány visszavásárolta a német kézben lévő Főgáz-részvényeket.
- Döntött egy új Budapesti Kongresszusi Központ felépítéséről a MüPa mellett.
- Indul Miskolc és agglomerációja digitális programja.
- Kész a 2014-15-re szóló tanuszoda- és tornateremépítési program. Minden járásközpontban lesz uszoda, ez 32 uszoda megépítését jelenti.
- Kiemelt ügy lett a 2021. évi úszó vb rendezése.
- Jön az új pénztárgéprendszer.
- Kormánydelegáció tárgyalt Törökországban, 32 egyezmény született, a magyarok vízummentesen utazhatnak majd Törökországba.
- Szlovák- cseh-lengyel-magyar külügyi találkozókon tekintették át az ukrajnai helyzetet.
- Újabb külföldi beruházások történtek. Amerikai, angol, orosz cégek jöttek Magyarországra.
****************************************************************

Offshore cégek - Hová tűntek a gázmilliárdok?


2014. február 02. 
Vasárnapi Hírek
Míg egy átlagos távhőfogyasztónak havonta 2-3 ezer forinttal maradt több a zsebében a számla csökkenése miatt, addig van, aki a rezsicsökkentésen ennek a milliószorosát, 2-3 milliárd forintot keres meg havonta. Kérdés, hogy mindezt törvényesen teheti-e. A szálak egészen Orbán Viktor miniszterelnök környezetéhez vezetnek.
Az Index hírportál tette közzé hétfőn, hogy offshore cégek bukkannak fel egy több százmilliárdos állami gázüzletben. A hírek szerint az állam által a távhőtermelőknek, illetve a közintézményeknek szánt - ausztriai betáplálású - olcsó gáz havonta is milliárdokban mérhető hasznát egy homályos - offshore (Kajmán- szigetek, Belize, Brit Virgin-szigetek, Ciprus, Svájc) - hátterű társaság, a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt., illetve jogelődje (MET) fölözheti le. Teheti, mert az állami MVM Partner Zrt. (MVMP) az árelőny kihasználásának jogát több gázévre átengedte részére. A távhőfogyasztók, valamint a közpénzből fenntartott iskolák, óvodák, szociális intézmények energiaköltségei így sokkal magasabban maradtak, mintha az MVMP közvetlenül eladta volna részükre az olcsóbb földgázt.
Az, hogy az ügyleten az állami MVMP nem nyerészkedett, az jól látszik a cég beszámolóiból is: 114 milliárd forintos tetemes árbevétele ellenére mindössze 1,37 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el 2012-ben a földgáz-értékesítésen. Beindult viszont az üzlet az offshore tulajdonosi hátterű MET-nél, hiszen az MVMP már az olcsóbb gázt is a MET svájci leánycégén, a Mol Energy Trade International AG-n keresztül vásárolta Ausztriából, majd azt egy tükörszerződéssel (ugyanazon a napon, ugyanolyan mennyiségre és határidőkkel) továbbadta a MET-nek. Az MVMP "postás" szerepével kapcsolatos képet csak erősíti az a nyilvánosságra került engedményezési szerződés is, amely alapján a MET csak a minimális felárat fizette meg az MVMP részére, a földgázvásárlás költségeinek megtérítését "anya és leánya", a MET és a svájci leánycég egymás között rendezte le. A cég beszámolója szerint a leánycégekkel együtt számolva 2011-ben még csak 82 millió euró (akkori árfolyamon kb. 22,4 milliárd forint) volt a konszolidált adózás előtti eredménye, ez 2012-ben 165 millió euróra (kb. 49 milliárd forint) ugrott. Magának az anyavállalatnak, MET-nek az adózás előtti eredménye 58 millió dollárról (akkori árfolyamon kb. 11,6 milliárd forint) 229 millió dollárra (51 milliárd forintra) ugrott. A tulajdonosok 245 millió dollár osztalékot (55 milliárd forint) vettek ki a cégből az év végén.
A botrány kirobbanása után kiderült, hogy a MET mögött részben a fehérvári labdarúgócsapat tulajdonosa, Garancsi István, Orbán Viktor miniszterelnök családi ismerőse, részben pedig az exwallisos Nagy György áll. A társaság másik két tulajdonosa, a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett Small Valley Investments Ltd. és a svájci Deneb Algedi Invest AG mögött álló magánszemélyek neve még nem került nyilvánosságra.
A MET a hírekre reagáló közleményében lényegében elismerte, hogy jelentős mennyiségű gázt vásárolt az MVMP részére biztosított, elviekben célhoz kötött felhasználású olcsó gázból, amelyet ők gyakorlatilag már szabadon értékesíthettek tovább. A MET ugyancsak elismerte, hogy az MVMP-vel kötött ügyleteken nyereségre tettek szert, mivel "a cég alapfilozófiája, hogy veszteséges ügyleteket nem köt". Bár "az MVMP-vel kötött szerződések komoly üzleti kockázatot jelentettek, melynek eredményeként a MET Csoport jelenleg veszteséget szenved el". A MET közleménye szerint a "MET Csoport jelentős eredménynövekedése döntő részben nem az MVMP-tranzakcióból származik", de azt nem állítják, hogy az MVMP-tranzakció nem járult hozzá az eredménynövekedéshez. Az MVM csoport az ügyről nem adott ki hivatalos közleményt, így arra sem reagált, hogy a MET szerint az MVMP nem lett volna képes kezelni "ilyen nagymértékű pozíciót". Egyszerűbben fogalmazva, a MET szerint az állami cég alkalmatlan volt a rendeletben kijelölt feladat ellátására.
A Németh Lászlóné által vezetett Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) részéről kiadott szűkszavú közlemény szerint minden törvényesen, az MVMP belső szabályainak megfelelően, átlátható módon, az állami vagyont gyarapítva történt.
A minisztériumnak az ügylet törvényességére vonatkozó állításait ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy a megegyezés ellentétesnek látszik a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (vagyontörvény) rendelkezéseivel. Az Orbán-kormány által előkészített, 2011 decemberében elfogadott és 2012. január 1-jétől alkalmazandó vagyontörvény értelmében nemzeti vagyon tulajdonjogát (pl.: az MVMP tulajdonában lévő pénzt, földgázt, vagyoni értékű jogot) csak természetes személy vagy átlátható szervezet részére lehet átruházni. Átlátható szervezetnek pedig az olyan gazdálkodó szervezet minősül, amelynek valamennyi, 25%-nál nagyobb részesedéssel rendelkező közvetlen vagy közvetett tulajdonosa esetében is teljesülnek az átláthatósági kritériumok. Ilyen feltétel különösen, hogy olyan államban kell adóilletőséggel rendelkeznie, amely az EU, az EGT vagy az OECD tagállamában van, vagy amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van.
A MET szerint "a MET Csoport tagjai a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény alapján átlátható szervezetnek minősülnek". Ez ma már akár igaz is lehet, csakhogy amikor a botrányos szerződéseket 2012-ben aláírta az MVMP, a nyilvánosságra került adatok szerint még nem volt az. A MET-ben 2009 óta meglévő 50%-os közvetett részesedésétől ugyanis 2012. november 23-án vált meg egy karibi offshore cég, a Normeston Trading Ltd. (Belize), és azt ekkortól vette át - a Magyar Energia Hivatal 2012 júliusában meghozott 672/2012. számú határozatában Kajmán-szigeteki illetőségűként feltüntetett - RP Explorer Liquid Fund nevű társaság. Ez utóbbi cég 2013 januárjában Ciprusra költözött. 2013. január 21- én benyújtott kérelme alapján 2013. január 30-án regisztrálták a ciprusi cégnyilvántartásban.
Mindez tehát azt jelenti, hogy az MVMP 2012-ben úgy állt szerződéses kapcsolatban a MET-tel, és úgy vállalt 2013-ra és 2014-re kötelezettséget a Magyarország Energiakereskedő Zrt.-vel, hogy azt a törvény kifejezetten tiltotta számára, hiszen sem Belize, sem a Kajmán-szigetek nem EU-, nem EGT- és nem OECD-tagállam, valamint kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye sincs Magyarországnak velük.
Az továbbra is kérdéses, hogy a megismert tulajdonos személyének és kapcsolatainak lehetett-e köze ahhoz, hogy az MVMP a törvényi tilalmat figyelmen kívül hagyta, illetve azt egyetlen állami szereplő se vette észre. Ami biztos, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök környezetéhez is kötődő offshore cégtulajdonosok, így különösen Garancsi István, Nagy György és még két, egyelőre ismeretlen személy az elmúlt két és fél évben havonta kereshetett milliárdokat jogszerűtlen kormányzati segítséggel.
Hogy az ügyben pontosan kit és milyen felelősség terhel, mekkora kár érte a nemzeti vagyont, mennyivel lehetne alacsonyabb a távhő és a földgáz ára a MET közbeiktatása nélkül, és ki a rejtélyes másik két tulajdonos, még nem tudni. Az ügyben az MSZP és a PM képviselői is vizsgálatot követelnek.
****************************************************************

Még ötven érintett az offshore gázügyben


2014. február 3., hétfő 17:00 
Index
A fehérvári labdarúgócsapat tulajdonosához, Garancsi Istvánhoz, illetve az exwallisos Nagy Györgyhöz köthető emberek szerepelnek a feltehetően a magyar állam jóvoltából is rendkívül nyereséges energiakereskedő céget tulajdonló offshore céghálóban.
Mint egy hete megírtuk, a távhősök támogatásának árnyékában offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami MVM kereskedőcége. A szálak kajmán-szigeteki, ciprusi, svájci cégekhez vezetnek.
Hogy levigye az árakat, a kormány rátenyerelt a nyugati irányból érkező olcsó gázforrásra, azt ígérve, hogy abból közintézményeket, megszorult távhőtermelőket segít. Segített is, ezzel egy időben viszont helyzetbe hozott egy homályos tulajdoni hátterű magáncéget is, a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt.-t (MET), amelynek korábbi neve Mol Energiakereskedő volt.
Aztán az Átlátszó.hu kiderítette, hogy ciprusi offshore cégeken keresztül az exwallisos Nagy György és a fehérvári labdarúgócsapatot tulajdonló Garancsi István is tulajdonosai a 2012-ben 50 milliárd forintos profitot termelő, MET-nek.
Most pedig szintén az Átlátszó.hu jött elő a Garancsihoz és Nagyhoz képest ugyan elenyésző tulajdonrésszel rendelkező, nagyjából ötvenfős, Nagy György-közeli érdekszövetséggel.
A bonyolult szálakon keresztül a Burnack Ltd. tulajdonosi körében megjelenő közel ötven nevet (ciprusi cégadatok, pdf) közelebbről vizsgálva kiderül, hogy a legtöbbüknek valamilyen módon köze van a Wallishoz vagy Nagy György érdekeltségeihez. Az Átlátszó.hu csak azokat azonosította, akik cégvezetőként vagy tulajdonosként szerepelnek a magyar cégadatbázisban. Az derült ki, hogy többen a Nagy-érdekeltség Café-csoport dolgozói. A legtöbb tulajdonos egyébként egyetlenegy darab részvényt birtokol, ami az Átlátszó.hu szerint a lista heterogén jellegét tekintve arra utal, hogy valaki jutalomból osztogathatja ezeket a részesedéseket. További részleteket az Átlátszó.hu-n olvashat.

****************************************************************

Talán féltek az oligarcháktól?

HUNGÁRIA TÁVIRATI IRODA - HTI
Nyílt levél Pest megye Rendőr-főkapitányának
Tisztelt Dr. Mihály István dandártábornok Úr!
A mai napon a titkárságával időpontot kívántam egyeztetni.
A találkozó célja, hogy a Nem adom a házamat mozgalom küldöttsége Önnel személyesen tudja egyeztetni aggályait azzal kapcsolatban, hogy egyre többször tapasztaljuk, hogy a rendőrség oligarchák, és poligarchák utasítására az állampolgárok kárára mellőzi a törvények betartását, és betartatását. Úgy gondoljuk, hogy a rendőrség nem tehet különbséget vagyoni helyzet, vagy politikai nézet alapján.
Biztosak vagyunk abban, hogy a mozgalmunk tagjait a közelmúltban ért negatív megkülönböztetés nem az állomány köreiből ered. A rendőrség állományának tagjait súlyosan érinti, hogy felsőbb utasításra törvényt kell szegniük, és ez által legfőbb feladatukat, nem tudják esküjük szerint zavartalanul végezni.
Nem az a célunk, hogy egy-egy rendőrségi jogsértés, vagy túlkapás után panaszokat adjunk be sikamlós parancsokat teljesítő rendőrök ellen. Nem kívánjuk ezen panaszok kivizsgálásával elvonni a rendőri erőket az állampolgárok szolgálatától, és védelmétől.
Mozgalmunk nem csak tagjai házát, hazáját, autóját nem adja. Kiáll minden ember, így a rendőrök jogainak védelméért is.
Azt nem tudjuk elfogadni, hogy a bankárok, és talpnyalóik tilos önhatalmat gyakorolhassanak a rendőrség tudtával, és védelme mellett. Azt sem fogadjuk el, hogy amikor az emberek ez ellen felszólalnak, akkor őket érje jogtalan sérelem.
Mivel az ígért visszahívást nem kaptam meg azzal kapcsolatban, hogy 2014. február 4. vagy 5. napján tudja-e fogadni tízfős küldöttségünket a média képviselőivel együtt, így most ezzel a nyílt levéllel keresem meg.
Kérem, hogy az ismert elérhetőségeimen szíveskedjen jelezni, hogy mely időpont felel meg Önnek.
Amennyiben türelmetlennek érzi levelemet, kérem értse meg, hogy minden nap ami jogsértésekkel telik, rombolja társadalmunkat és pusztítja országunkat.
A fentieken túl az alábbi aktuális témában is egyeztetni kívánunk:
Úgy tűnik, hogy a rendőrséget különösebben nem érdekli, hogy egy telephelyen olyan gépkocsit tárolnak, aminek jogtalan elvételét a tulajdonos bejelentette. Amikor a tulajdonos arra kéri a telephelyet őrző rendőrséget, hogy nézze meg, hogy a nála lévő forgalmi engedélyben az Ő neve szerepel, mellyel igazolja, hogy jogosan van a birtokában, tíz-húsz rendőr sem hajlandó még megnézni sem.
- Csak nem azért nem, mert akkor intézkednie kellett volna?
- Talán féltek az oligarcháktól, akik a telephely tulajdonosai?
- Esetleg parancsba kapták, hogy ezt a telephelyet az életük árán is meg kell védeni? Akár több kutyás rendőrrel is?
- Ki fizeti a rendőrségnek a telephely őrzését?
- Kinek fizetnek, és hogyan azok, akiknek érdeke, hogy ne induljon el a gépkocsivisszavételi lavina?
- Poligarcha, vagy oligarcha áll a háttérben?
- Miért nagyobb probléma, ha én figyelemfelhívó szándékkal tulajdonítok el egy rendőrkocsit, mintha a lombard egy állampolgár gépkocsiját?
- Miért csinál hülyét magából a rendőrség?
Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802

****************************************************************

Makói gázfosztás! Tudjon róla minden Magyar!


Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt- tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné, és húsz év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhetően felzárkózhatna a gazdag Európához úgy, hogy nem más országok kincseinek kifosztásával tesszük ezt.
Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá.
A Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt - saját állítása szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld alatt.
A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis oda adta a Falcon Oil-nak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát.
Hogy mennyi pénzről van szó?
Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani.
Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind más nemzetek jólétét fogja gyarapítani, a MAGYAR pedig ...?!
Domonyi Károly képviselői honlapjaNem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg jogállam volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket meg is semmisítette.
Íme, itt a nagy történelmi pillanat a nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással szemben álló erői. Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését. Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék. Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század!!!
Van azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét. A makói gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között. Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását.
A történelmi hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó jutalékokértkiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még nem kell feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető.
A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása. Talán vegyünk példát a horvátokról Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát. Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben odaérjenek. Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak.
Juhász Ágnes Katalin
FŐGÁZ Földgázelosztási Kft.


HA EZ IGAZ, ÉRTHETETLEN, MIÉRT NEM VALÓSULT MEG???


Geotermikus energia - NSZ.3
Vén István feltaláló 20 milliárd forintos kártérítésre perli a MOL-t az ún. gádorosi NSZ.3 termálkút ügyében. A tározóból 5000 milliárd euró értékben 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértéknek megfelelő geotermikus energiát lehet kinyerni 25 év alatt. Vén István pechére a MOL-lal kezdett volna közös bizniszbe még 1992-ben. 5 milliárd forint névértékű kárpótlási jeggyel akarta megcsinálni az évszázad üzletét: egy 5000 KW-os villamos-erőművet az NSZ.3-as kútra. Több energia van itt, mint Kuvait összes olaja!
Tervéből bukás lett: a feltaláló börtönbe került és immár 15 év óta áll a geotermikus villamos-erőmű ügye. Most úgy tűnik, fordult a kocka, és bírósági per lesz szeptemberben. A 15 éve tartó huzavona a kút tulajdonjoga körül bonyolódik.
A legnagyobb nemzeti kincs
A szolnoki székhelyű Kőolajkutató Vállalat hazánk legnagyobb mobilizálható, több ezer köbkilométeres, ún. nagyentalpiájú geotermikus tározó rendszerére talált rá 1981-ben az Orosháza melletti Gádoroson. Az állami vállalat szakemberei ekkor még nem tudhatták - hiszen csak földgázmezőket kerestek - hogy az NSZ.3-as keresztnevet kapott kút, az ország egyetlen olyan ismert helye, ahová a feltörő több mint 180 fokos termálvize miatt, előbb-utóbb megérné egy 5000 KW-os erőmű telepítése is. A Kórógy és a Mágocs-erek határolta terület középpontjában meglelt "forrást" még ugyanebben az évben az állami vállalat mérnökei ledugattyúztatták, elzárták.
1985 decemberében a 13 kilométerre arrébb fekvő Fábiánsebestyén külterületén a cég fúrómesterei ismét rábukkantak erre a tározóra, ám a tengervíz itt már - a gádorosival ellentétben - 300-400 atmoszférás túlnyomással tört fel 180-200 Celsius fokon. A ritka geotermikus adottságokkal rendelkező kutat ekkor már nemzetközi figyelem kísérte. Becslések szerint a tározó hasznosítható energiakészlete meghaladja Kuvait Állam teljes olajkészletét.
http://www.youtube.com/watch?v=be_L7uR9MbA
A videó végén (1:08 után) láthat kapcsolódó információkat!
Jásdi Kiss Imre további írásai itt és Honlapját ezen a linken találja.
Egy valóságos "geológiai atomkazánnal" állunk szemben, amelyben az évmilliókkal ezelőtt bezáródott tengeriszapot a Föld belsejében mindenütt jelenlévő radioaktív anyagok bomlásánál felszabaduló energia hevítette fel.
A 25 év alatt kitermelhető 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértékű energiakincs nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Közép-Európa energiaellátásában jelentős szerepet foglalna el.
Nagy előnyünk Izlanddal szemben, amely ma geotermikus nagyhatalom, hogy ott a különböző helyeken felbukkanó kitöréseket kell befogni hasznosításra, míg hazánkban minden egyes fúrt kúton szabályozhatóan tör fel az elementáris energia. Mivel a víz oldott földgázt is tartalmaz, azt akár le is választhatjuk. A nedves tározórendszer oldott földgázkészletét néhány százmillió tonnára becsülhetjük, ami több mint a ma sokat emlegetett makói gázmező vélelmezett készlete. Az NSZ.3-as 0106/7 hrsz. termálkutat 1991-ben felújították, és próbatermelést végeztek rajta. Hőteljesítménye 20-30 MW-ra kalkulálható, amelyre a fent említett jellemzők miatt 5000 KW-os villamos erőmű telepíthető.
Kié a kút tulajdonjoga?
A Kőolajkutató Vállalat bányaszolgalmi jogát 1984-ben jegyezték be az NSZ.3-as mélyfúrásra. Akkor a Magyar Állam volt a föld tulajdonosa.
Aztán jött a rendszerváltás, és az 1990. évi LXV. tv. 107.§. (2) alapján a termálkút és az ahhoz tartozó terület Gádoros Nagyközség Önkormányzatának tulajdonába került. A képviselő-testület tagjai már korábban is kezdeményezték az ingatlan "f" alrészletét képező termálkút hasznosítását. Ehhez azonban sem tőkéjük, sem erre szakosodott vállalkozójuk nem volt. 1993. október 14-én "Adásvételi előszerződés" keretében az önkormányzat eladta a 0106/7 hrsz. ingatlant Vén Istvánnak azzal a kötelezettséggel, hogy az apportálást követően, a vevő 94 százalékos többségi tulajdonában lévő Első Magyar Geotermikus Villamos-erőmű Kft..-jének 5 éven belül villamos- és hőerőművet, valamint desztillációs és frakcionáló üzemet kell létesítenie.
Vén István pechére a MOL-lal kezdett volna közös bizniszbe még 1992-ben, ám egy évvel később már 5 milliárd forint névértékű kárpótlási jeggyel akarta megcsinálni az évszázad üzletét A vállalkozó ugyanis nagyszabású kárpótlásijegy-felvásárlási akciót hirdetett. Annak érdekében, hogy felhívása kellő számú érdeklődőre találjon, néhány hónapos fizetési határidővel 120 százalékos árat ígért a jegyekért a vállalkozó. A felvásárlási akcióba - régi '56-os bajtársai segítségével - a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) és az Antall-kormány több politikusa is besegített. Az akció olyan jól sikerült, hogy a geotermikus erőmű felépítéséhez több ezer ügyfél ajánlotta fel az egymilliárd forintot is meghaladó összértékű kárpótlási papírját.
Vén István állítja: tettével egyszerre több ellenséget is szerzett. A beruházás alapjául szolgáló gádorosi meddő olajkútra ugyanis nemcsak ő, hanem a MOL Rt. is kidolgozott titokban egy geotermia-projektet. A nagyszabású felvásárlási akció pedig nem esett ínyére a jegyek alacsony árában érdekelt spekulánsoknak sem.
Geotermiai lottóötös
Nemzeti kormány esetén már lehagytuk volna Kuvaitot

Nagy dobás volt, hogy 1981-ben eltalálták a Békés-Csongrád megyék alatti, több ezer köbkilométeres geotermikus tározót, amit a pannon rétegek alatt fekvő hatalmas töréstáblák, rétegek zártak közre. Lehet, hogy száz újabb fúrással sem érnénk célt, úgyhogy ezt az eredményt nevezhetjük "geotermiai lottóötösnek" is. Sajnos a közeli fábiánsebestyéni fúrás környezeti katasztrófával fenyegetett, így a kb. 100 MW-os vadkitörést el kellett fojtani. A két fúrás által eltalált tározó legalább 3000 méter mélyen van, a "felszínközeli" rétegekből 180-200 C fokos nedves gőz tör fel, a mélyebb - 8-10 km-re is lenyúló - törések átlagos hőmérséklete pedig a 250 C fokot ismeghaladja. A tározóval ma egyetlen kapcsolat az NSZ.3-as mélyfúrás.
Ezért megy a harc. Meg az ország energiaellátásának nagy üzletéért.
Sokan inkább akarnak jó felárral orosz vagy közel-keleti energiát, mintsem, hogy kitermeljük az energiafüggőségünk enyhítésére és egy új iparág megalapozására alkalmas, nagyentalpiájú geotermikus tározóinkat.
Hazugságok és börtönévek
A történet további fejleményei mégis több kérdést vetnek fel: még negyedéves elmaradása sem volt a kifizetésekkel Vén Istvánnak, amikor csalás gyanújával 1994-ben a vállalkozót előzetes letartóztatásba helyezték a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. Az erre vonatkozó rendőri indoklás többek között idézte a MOL Rt. azon nyilatkozatát, miszerint a Vén által magáénak mondott mélyfúrás valójában nem az Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft.-é, hanem az olajipari nagyvállalaté. A MOL arra hivatkozott, hogy mivel az 1993-as adásvételi szerződést a földhivatalok csak 1996. október 1-jén vezették át a tulajdoni lapra, így azok semmisnek tekinthetők. A MOL Rt. a rendőri, majd bírósági eljárásban azt is kijelentette, hogy Vén István 1990-ben bejegyzett szabadalma működésképtelen és a terve "kivitelezhetetlen". A vállalkozót - aki 56-os forradalmi tevékenysége miatt már korábban ült négy évet a kádári börtönökben - végül kilencévi börtönbüntetésre ítélték, ám a bíróság végül is az ítéletét hét év letöltendő börtönbüntetésre enyhítette. Időközben a földhivatal - amely a vállalkozó szerint szándékosan késett a tulajdonjog bejegyzésével - Vén István nevére írta a kút tulajdonjogát.
A MOL új céget alapított a geotermikus energiára
Tavaly a MOL a Green Rock Energy ausztrál céggel közösen CEGE néven társaságot alapított azzal a céllal, hogy az Magyarország piacvezető energiatermelő társaságává váljon. Időközben az NSZ.3 kút mélyfúrására a MOL bejegyzett bányaszolgalmi jogot szerzett.
Vén István most a perújítást követő szeptemberi tárgyaláson azt kéri a bíróságtól, hogy az olajtársaság bányaszolgalmi jogát töröljék, hiszen a 0106/7 hrsz. alatti terület nem a MOL-é, hanem az övé. A 15 évvel ezelőtt kezdődött per és következményei a következő részben olvashatók.
Tároló paraméterek USA (Texas, Louisiana)
Magyarország (Nagyszénás-Fábriánsebestyén)
Települési mélység [m] 4 800 3165 - 4034
A tároló kőzetek típusa törmelékes kőzetek (homokkő) karbonátos
kőzetek (dolomit) Kvarcporfir
Réteghőmérséklet [oC] 150 190
A tárolókőzet porozitása [%] 20 - 30 3 - 4
A tárolókőzet permeabilitása [mD] 20 - 120 11 - 120
A tárolt fluidum térfogata [Mm3] 10 a harmadikon 10 az ötödiken
A tároló nyomásgradiense [MPa/km] 13,5 - 18,1 20,0
Árpási Miklós A geotermikus energiahasznosítás Magyarországon - 2008

A tározóból 5000 milliárd euró értékben 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértéknek megfelelő geotermikus energiát lehet kinyerni 25 év alatt.
A szolnoki székhelyű Kőolajkutató Vállalat hazánk legnagyobb mobilizálható, több ezer köbkilométeres, ún. nagyentalpiájú geotermikus tározó rendszerére talált rá 1981-ben az Orosháza melletti Gádoroson. Az állami vállalat szakemberei ekkor még nem tudhatták ? hiszen csak földgázmezőket kerestek ? hogy az NSZ.3-as keresztnevet kapott kút, az ország egyetlen olyan ismert helye, ahová a feltörő több mint 180 fokos termálvize miatt, előbb-utóbb megérné egy 5000 KW-os erőmű telepítése is. A Kórógy és a Mágocs-erek határolta terület középpontjában meglelt ?forrást? még ugyanebben az évben az állami vállalat mérnökei ledugattyúztatták, elzárták. 1985 decemberében a 13 kilométerre arrébb fekvő Fábiánsebestyén külterületén a cég fúrómesterei ismét rábukkantak erre a tározóra, ám a tengervíz itt már - a gádorosival ellentétben - 300-400 atmoszférás túlnyomással tört fel 180-200 Celsius fokon. A ritka geotermikus adottságokkal rendelkező kutat ekkor már nemzetközi figyelem kísérte.

Becslések szerint a tározó hasznosítható energiakészlete meghaladja Kuvait Állam teljes olajkészletét. Egy valóságos ?geológiai atomkazánnal? állunk szemben, amelyben az évmilliókkal ezelőtt bezáródott tengeriszapot a Föld belsejében mindenütt jelenlévő radioaktív anyagok bomlásánál felszabaduló energia hevítette fel. A 25 év alatt kitermelhető 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértékű energiakincs nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Közép-Európa energiaellátásában jelentős szerepet foglalna el. Nagy előnyünk Izlanddal szemben, amely ma geotermikus nagyhatalom, hogy ott a különböző helyeken felbukkanó kitöréseket kell befogni hasznosításra, míg hazánkban minden egyes fúrt kúton szabályozhatóan tör fel az elementáris energia. Mivel a víz oldott földgázt is tartalmaz, azt akár le is választhatjuk. A nedves tározórendszer oldott földgázkészletét néhány százmillió tonnára becsülhetjük, ami több mint a ma sokat emlegetett makói gázmező vélelmezett készlete. Az NSZ.3-as 0106/7 hrsz. termálkutat 1991-ben felújították, és próbatermelést végeztek rajta. Hőteljesítménye 20-30 MW-ra kalkulálható, amelyre a fent említett jellemzők miatt 5000 KW-os villamos erőmű telepíthető.
Vén István 2004-es vádindítványában ügyészek, főügyész, bírók, rendőrök ellen tett feljelentést: ?Már 1957-1990 között kiépítették az ország energiafüggőségének rendszerét, amelyet utódaik most is devizaszivattyúként működtetnek. A kikényszerített energiaimport ma kb. 10 millió tonna kőolaj-egyenérték/év= 700 milliárd forint/év. (?)
1981-86 óta ismert, hogy Békés, Csongrád megyék térsége alatt egy világgazdasági jelentőségű geotermikus tározórendszer van (kb. 10 milliárd tonna kőolajegyenérték), amelyhez az egyetlen műszaki kapcsolat az NSZ.3 mélyfúrás. A mező kitermelésével több ezer MW villamos- és hőenergia-termelő kapacitást építhetnénk ki, az olcsó áram korlátlan exportjának lehetőségével. Az utánpótlás miatt gyakorlatilag kimeríthetetlen energiaforrásra alapított termelés pedig csökkenthetné/kiválthatná az ország végleges eladósodásához vezető olaj és földgáz importot.
?Rendszerváló kormányok? tisztségviselőjének megtévesztésével a HÁLÓZAT ezért akadályozta folyamatosan az NSZ.3-as mélyfúrásra telepíthető villamoserőmű létrejöttét. (?) A vádlottak célja nem csak a geotermikus energia hasznosításának megakadályozása és a kárpótlási jegyek árfolyamának letörése, hanem a termálkút tulajdoni helyzetének erőszakos megváltoztatása volt. (?) Az ügyészség tíz éve szabotálja az általam alapított Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft. 5000 ügyfelének és a kárpótoltak szélesebb körének büntetőjogi védelmét.?FORRÁS, IDE KATTINTVA!
A Világtörténelem, keskeny szelete a Magyar Kultúrának Jásdi Kiss Imre előadása
Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=FP2eh7PCdxk

A fábiánsebestyéni vadkitörés katasztrófája
1985 decemberében Fábiánsebestyén külterületén hatalmas geotermikus energiatározóra bukkantak. A tengervíz 180-200 Celsius hőmérsékleten és 300-400 atmoszférás felszíni túlnyomással tört fel. Azonban az ún. FÁB.4 környezeti katasztrófával fenyegetett, így a kb. 100 MW-os vad kitörést el kellett fojtani.
Történt ugyanis, hogy a fúrásponton a 6 colos súlyosbító oszlop kiépítése során a lyukegyensúly megbomlott, ezért a biztonsági tolózárat felszerelték, majd a kitörésgátlót rázárták. Ekkor 50 bar túlnyomás jött létre, és a biztonsági tolózár leszakadt. A főfúrómester a baleset során életét vesztette. A 160 C fokos gőz olyan nagy nyomással tört a felszínre, amekkorát eddig a világon sohasem tapasztaltak.
Ezért a Világbank javaslatára bevonták a kitörések elfojtására szakosodott amerikai Red Edert nevű céget. A kitöréselhárítás során a 160 tonna össztömegű fúrócsövet elvitték, majd a fúrótornyot ledöntötték, és alkatrészekre bontva elszállították. A sérült kitörésgátló helyébe pedig újat szereltek. A 47 napos megfeszített munka után 1986. január 31-én a kutat végleg lezárták. A magas hőmérséklet és nagy nyomás ugyanis felrepeszthette volna a béléscsövet, és a vízgőz kimoshatta volna a föld felső laza rétegeit kráterszerű üreget képezve. Ez pedig ellenőrizhetetlen vad kitöréshez vezetett volna.
Vén István 20 milliárd forintos kártérítésre perli a MOL-t. Iratokkal állítja, hogy az olajtársaság okirat-hamisítást és csalást követett el, hogy rátegye kezét a gádorosi termálkútra. Ez jelenleg az egyetlen műszaki kapcsolat az egész geotermikus tározóval, amelyre 5 db paksiatomerőműnyi kapacitás telepíthető - teszi hozzá a feltaláló. A kút és a tározó, mint szúnyogcsípés az elefánt hátán!
Sok-sok kutat kellene fúrni, azokra magyar tulajdonú erőművek épülhetnének, hogy jelentősen csökkenjen az orosz gázfüggőségünk. Kinek érdeke, hogy 15 éve nem termel a nemzeti kincs? Mindenesetre az oroszok már a MOL-ban vannak.
Megalakult az Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft.
Vén István feltalálónak, akinek turbina szabadalmát 1990-ben bejegyezték, nem volt olyan volumenű tőkéje, amivel megépíthette volna a villamoserőművet a gádorosi NSZ.3-termálkútra. Ezért 1992-ben a MOL Rt.-vel kezdett tárgyalásokba, hiszen úgy tájékoztatták, hogy a termálkút az olajtársaság tulajdonában van. Nem tudta, hogy a 1990 évi LXV. tv. 107.§. (2) alapján az állami tulajdon jelentős része az önkormányzatokhoz került. "Az 1993-as bányatörvény alapján derült ki számomra, hogy ki a valódi tulajdonos" - tette hozzá Vén István, aki ekkor elhatározta, hogy megveszi a kút körüli földeket. Voltak külföldi befektetők, akik szerződtek volna Vén úrral, de csak akkor, ha feláll a cég, a projekt és a kezükbe kerül a kút a földekkel együtt. Megalapította tehát az Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft.-t (EMGV).
Kárpótlási jegyek mizériája
További anyag megtalálható a 
fokos@googlegroups.com vagy Itt is.
Kategória: 2014 február



Hogy kimondják: Magyarország a zsidóké, a magyar csak szolga marad, a haszontalan cigány ha legyilkolta a fél országot, mehet a levesbe...


Több száz rabbi jön Budapestre tanácskozni



2014. 02. 03. 22:24 
Origo
Lázár János összehívta a magyarországi zsidókat február elejére, hogy párbeszédet folytassanak, de márciusban már nemcsak ők, hanem Európa vezető rabbijai és még az izraeli főrabbik is eljönnek, hogy tiltakozzanak a magyarországi antiszemitizmus ellen.

Tiltakozásul a feléledő magyarországi antiszemitizmus ellen Budapesten tartja meg gyűlését az Európai Rabbinikus Központ (RCE) március 24-25-én - írta a 
European Jewish Press.
A gyűlésen több száz rabbi vesz majd részt, köztük nemcsak Európa több országából érkeznek, hanem jelen lesz David Lau és Jichák Jószef izraeli főrabbik is. A lap szerint a magyar kormány magas beosztású tagjai is részt vesznek a fórumon.
Lázár János a múlt pénteken összehívta a Zsidó Közösségi Kerekasztalt február 6-ára, de ez a szervezet csak a magyarországi zsidó közösségek és a kormány közti párbeszéd előmozdítására hivatott, nem azonos az Európai Rabbinikus Központtal.
Menachem Margolin, az RCE és az Európai Zsidó Szövetség vezetője azt nyilatkozta, hogy "nem könnyű zsidónak lenni 2014-ben Magyarországon, az elmúlt években az antiszemita megmozdulások száma drasztikusan növekedett". Azt mondta, a konferencia célja, hogy támogassák a helyi zsidó közösségeket.



Numerus Clausus törvény, meg ami arról tudható...


1920. szeptember 26-án jelent meg a Numerus Clausus törvény, melyet 1945 után félévszázadig "zsidó" törvényként tituláltak, s akiknek ez érdekük, teszik ma is. Teszik, kihasználva, hogy az 1920: XXV. Törvénycikk szövegét, annak rövidsége ellenére a társadalom nem ismeri, s előbb-utóbb készpénznek veszi, amit gyakran ismételnek. Pedig a tények mást mutatnak.
A "Nagy háború", ahogy az első világháborút sokáig nevezték, erősen felborította a közép-európai térség vallási és etnikai viszonyait. Így, bár meglepő, de a Huszadik Század című folyóirat 1917-ben feltett körkérdésére a polgári zsidó családból származó Jászi (Jakubovics) Oszkár válaszában felvetette valamifajta numerus clausus háború utáni bevezetésének szükségességét (Lásd: Litván György Jászi Oszkárról írt könyvét, és Pelle János ahhoz írt recenzióját - Magyar Szemle, 2004. június). Így az első Teleki-kormány idején bevezetett Numerus Clausus törvény az akkori viszonyok ismeretében szükségszerűnek látszott, s bármily furcsa nem mondott ki negatív diszkriminációt. A törvény ugyanis sem a zsidóságot, sem más valláshoz, vagy etnikumhoz való tartozást nem nevez meg, s nem mond ki korlátozást.
Ez utóbbi alátámasztására érdemes idézni a mindössze egy oldalnyi terjedelmű, négy §-t felölelő törvény lényegi, 3. §-ának harmadik bekezdését, mely az egyetemi karokra való beiratkozás rendjét szabályozza:
"Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, más­felől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét."
Mindenkinek ajánlom, mielőtt "zsidótörvénynek" titulálja a Telekinek felrótt Numerus Clausus törvényt,figyelmesen olvassa el a fenti bekezdést, vagy akár a teljes törvényt, s keressen diszkrimináló passzusokat.
Nem fog találni! Amit az is alátámaszt, hogy 1938-ban, a valóban már "zsidótörvénynek" minősülő 1938. évi XV. törvény bevezetése előtt a hivatalos magyar statisztikák a következő adatokat mutatták (1930. évi népszámlálás, ügyvédek vonatkozásában):
Országosan:
Római katolikus 1685
Görög katolikus 31
Református 774
Ágostai evangélikus 233
Görög keleti 6
Zsidó 2693
Egyéb 51
A táblázatból látszik, hogy országos viszonylatban összesen 5473 ügyvédből 2693 volt zsidó, azaz az ügyvédek 49,3%-a.
Budapesten:
Római katolikus 778
Református 275
Ágostai evangélikus 112
Zsidó 1523
Egyéb 42
A táblázatból látszik, hogy Budapesten összesen 2730 ügyvédből 1523 volt zsidó, azaz az ügyvédek 55,8%-a.
(Adatok forrása: Vértes Róbert: Magyarországi zsidótörvények és rendeletek 1938-1945. Polgár Kiadó kft. 1997)
A fenti adatok alapján bizton állíthatjuk, hogy 
a "zsidóellenes" törvénynek mondott Numerus Clausus hatása nem érvényesült, talán nem is alkalmazták.
De az aggályoskodó nem fog találni zsidóellenességet a Numerus Clausus törvény 1928, évi módosításában sem, mely módosítás eltörölte a népcsoporthoz tartozás alapján történő támogató válogatást és a fent idézett 3. § harmadik bekezdését az alábbi módon - igen bölcsen - változtatta meg (1928. évi XIV. törvény):
"A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaság-tudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdése helyébe a következő szöveg lép: Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérő megelőző tanulmányi eredményeire, illetve szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy elsősorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek és a közalkalmazottak gyermekei, továbbá a különféle foglalkozási ágakhoz (mezőgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentőségének megfelelő arányban jussanak a főiskolákra és a fölvettek száma az egyes törvényhatóságok között is igazságosan osztassék fel. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyel arra, hogy ezek a szabályok megfelelően alkalmaztassanak."
A ma oly gyűlölt kirekesztést ebben a szövegben sem lehet találni, s ha belegondolunk, hogy a foglalkozási ágak közül a kétkezi munkás, legyen az mezőgazdasági, vagy ipari munkás alkotta az akkori Magyarország társadalmának zömét, úgy nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az "úri Magyarország" törvényhozása a szegényebb rétegeket igyekezett, mai szóval: helyzetbe hozni.
Nagyon sajnálatos, hogy az ügyben leginkább érintettek mindezt másként látják, vagy érdekeik ezt másként mondatják velük, és aszerint cselekszenek.
Dobai Miklós
****************************************************************

Mi az Európai Unió főbűne?


2014. január 30. - 07:07 Oroszország Hangja - 
Jövőnk.info
Az Oroszország Hangja híroldalon az alábbi szavazáson nem megszokott módon egyéni válaszokat is meg lehet adni, érdekes és szimpatikus megnyilvánulások születtek.
A szavazás állása jelenleg:
Rosszul átgondolt bevándorlási politika / 7.3%
A tagországok szuverenitásának drasztikus korlátozása / 26.1%
A nemzetgazdaság egész ágazatainak megsemmisítése / 53.0%
"Általános európai" normák és értékek erőltetése / 11.6%
Más variánsok: / 2.0%
Ezek az egyéni válaszok születtek eddig:
- Multikulti, liberalizmus, cionizmus.
- Óriási aldozathozatal a pénz oltárán.
- Nem lehet választani, mert mind. Egy mocsok zsidó tákolmány.
- A folyamatos hazudozás - amiből a fentiek és az EU egész léte is következnek
- A teljes anyagiságba ragasztással a globális szellemi süllyedés támogatása.
- Ugynaz, mint az előző unióknak és a jelenleg felkapaszkodó Ázsiai, Eurázsiai Uniónak, ha a szabadkőműves burkolatú és egyéb fedezékkel munkálkodó zsidókat akár csak egyetlen egy lélegzethez is juttatja. Már feltételezve, hogy az Ázsiai Unió és az Euráizsiai Unió nem Rotsild -Rokefeller...fedőtörténet, hun-szkíta legendába csomagolva. Csak kérdem, hogy az Orosz Nemzeti Bank kinek a kezében van?
- A KGST és a Varsói Szerződés békés és baráti érdekszövetség volt ehhez az EU-mutyihoz képest!
- A nemzetgazdaság megsemmisítése, a tagországok szuverenitásának sárba tiprása, és a csak körvonalakban ismert "európai érékrend" erőltetése
- az, hogy egyáltalán létezik
- Az UNIO tehetetlensége
- Mind a négy válasz igaz sajnos.
- Ezek mind és a globalizmus.
- A Létezése!
- A felsorolt összes fenti dolog.
- Az EU.nak nincs bűne, az azt vezető "embereknek" van.Az EU csak egy fogalom, mint az "állam".
- szükségtelen
- kettős mérce
- mind
- Mind együtt.
- Hogy letezik
- Az összes lehetséges válasz együtt!!!!!
- A fentiek mindegyike!
- Gazdasági terror
- A Pénz szerelme imádata.
- Az hogy egyáltalán létrejött.
- egyesült europai államok
- Az összes...
- Az "erősek" diktálni akarnak a gyengébbeknek és csl piacnak tekintik ezeket az országokat
- A léte...
- az összes egyszerre
- gyarmatosítani akartak.
- Mind.
- Sátán imádat
- Az, hogy van...
- Az új tagországok multik és bankok általi kirablása az ottani középosztály legyilkolása, fiataljainak menekülé***** kényszerítése a vazallus réteg kialakítása!
- A teljesfüggés az európai érdekektől és hagyományoktól idegen, és az európai gazdaságra és egységre veszélyes cionliberális erőktől, mely ha nem történik változás nagyon gyorsan aaz EU bukásához fog vezetni
- Mindegyik!
- Az, hogy létezik.
- Ez mind
- az összes lehetőség egyszerre
- az egesz rendszer dicteturara epul,igy ugy helytelen ahogy van.Mar a megalakulasakor is halvaszuletett otlet volt az allamokat ilyen szinten eggyesiteni,es egy "zaszlo ala terelni" oket.Arra jo,hogy TELJES CONTROLT tudjanak kiepiteni,tokeletes megoldas.
- A tagországok szuverenitásának drasztikus korlátozása \x09 A nemzetgazdaság egész ágazatainak megsemmisítése "Általános európai" normák és értékek erőltetése
- Az otthon feleslegessé vált politikusok jutalma
- Mind a négy pont egyforma súllyal okoz problémát, nem lehet kiemelni egyiket sem !
- az, hogy meg megvan......
- Az összes felsorolt...
- erkölcstelen Közel-kelet politika
- Ez így együtt.
- az összes előbb felsorolt dolgok
- Együtt a négy, és még négyszáz más.
- Az EU feladta az európai értékeket és az U.S.A. kiszolgálójává vált.
- az intézményesitett idiótizmus
- Idióta - máshol máshol nem érvényesülő - bürokraták gyülekezete.
- az, hogy egyaltalan van...
- a liberális szemét előretörése és hazug kettős mérce alkalmazása
- Az első négy együtt
- Szinte egyenlő mértékben bűn mind a 4
- Mindez együttvéve
- pénz hegemónia
- bürokratizmus
- az összes
- mind a négy !
- Zsidóuralom
- Miért nem lehet több dolgot bejelölni?
- Ez mind együtt
- Hogy létezik.
- Kizárólag a Cionista érdekeket szolgálja, a felső vezetők száz százaléka Cionista és a nemzetek teljes megsemmisitése a céljuk!
- Összes pont EU főbűne
- 2., 3.,4., 1.,
- A létezése!
- Már rég nem a megálmodók elvei szerint, hanem a globalizáció igényeinek megfelelően működik!
- A valódi európai értékek elvetése
Hakenkreuz Elemér - Jövőnk.info
****************************************************************

A cigánykérdés, cigányállam, zsidó-tervek – újratöltve


2010 10 25 Ś 11:00:50 
mariaorszaga.hu postaimre
Néha el kell távolodnunk tőlük ahhoz, hogy egészen közelről szemlélhessük az eseményeket. Megtörtént és most új benyomásokkal, néhány elemmel gazdagítva látom a teljes kirakóst, amelyet ellenségeink úgy próbálnak összeilleszteni, hogy mi azt észre sem se vehessük. Több elemét ennek a stratégiának már sikerült tetten érni, de most egészült ki olyan lényeges, a teles egész befogadáshoz szükséges elemekkel a képlet, amelyet már le merek írni a minden gondolkodó ember számára, rábízva döntést, hogy képes lesz-e mindezt ember módjára feldolgozni. Pontokba szedem a stratégiai lépéseket, majd pedig megindokolom azokat.
- Orbán feladata nem a rendszerváltás, hanem "egy új világrend" bevezetése. Ezt ő maga is elmondja. Mostani, okt. 23-i beszédében minderre egy kerek esztendő időkorlátot "engedélyezett", nyitva hagyva a kérdést, "mi van akkor, ha nem sikerül addig mindezt megvalósítani?" Azért én ezt most megkérdezem, de a választ a végére tartogatom. Elmondja, hogy nincs olyan nemzetközi erő, ami ezen változtathatna, jelezve ezzel a nyílt hadüzenetet az oroszok beavatkozási törekvéseire a "zsidó világcsászárság" felé vezető úton.
- Orbán (Orsós, Olstein) zsidó-cigány keverék, ahogyan Sárközy is, aki a cigány illegális táborok felszámolását kezdete el az EU ellenkezésére, majd pedig jóváhagyása mellett, amely tendenciához Merkel is csatlakozott az etnikai vezérfonal mentén.
- Orbán kijelenti, hogy "van terve" a cigánykérdés megoldására, amelyet még nyilvánosságra nem hozott, de az EU ezt is üdvözli.
- A cigány-kérdés felvetése és köztudatosítása a Jobbik és Gárda feladata volt, amit most a Jobbik felvetése alapján "szegregációval", gettósítással kellene valahogy megoldani.
- A cigány-szaporítását, a falvak etnikai terrorját és a városok szétzüllesztését a zsidó kormányok propagálták és támogatták, a rendvédelmi erőket is felhasználva ehhez, hangulatot keltve, cigányfajvédve és az államalapító nemzet rovására, hogy a társadalmi igazságtalanság és a faji diszkrimináció lebegtetett kérdése hol úgy vetődhessen fel, hogy a cigányok bűnözők és velük le kell számolni, hol pedig úgy, hogy a "többségi társadalomnak" kell tűrni és toleránsan befogadni az integrálódni nem akaró hordákat. Ez egy mesterségesen használt kétélű kard, amely a valódi célról volt hivatott csapkodásával összezavarni az érteni vágyókat.
- A Jobbikot és a Gárdát ugyanaz a zsidó kéz hozta létre és irányította, használta fel mindvégig erre a célra, mint ami az MSZMP-t, MSZP-t, SZDSZ-t, MDF-et, FIDESZ-KDNP-t, LMP-t...és a gúnyhatárainkon túli pátokat is mozgatta, s a kezdetben nemzetinek induló szervezetek zömének irányítását is idővel átvette. Így a Jobbik-zsidók (nem a tudatlan jószándékú szavazó-birkák) a Fidesz-zsidók (nem a tudatlan jószándékú szavazó-birkák) szócsöveként működik most is, előkészítve a terepet a Nagy Terv megvalósításához. De mi is a terv?
- Köztudott, hogy az ország, a régió (Románia is!) zsidók általi megszállásáról beszélünk, de ennek HOGYAN-ja volt eddig a kérdéses.
- A TERV-ben Erdélynek és Romániának kulcsszerepet szántak a cionista zsidók, ahogyan a cigányoknak is, mint "előretolt helyőrségnek".
- A cigányoknak mind a saját önkormányzatot, mind pedig az önrendelkezésről felvetett gondolatait a zsidó "magyar" kormányzat biztosította, mint ahogy a létszámuk - és ezáltal a generált problémák mennyiségének - a felduzzasztását is. Ma minden második születő gyermek az országban cigány, de Románia és Erdély is ettől az etnikai biológiai fegyvertől szenved, ahogyan Felvidék is. Ezek mind kulcsrégiók, mert most becsatlakozott Sárközy is aki "magyar", de nem is régen BERlusconi is elkezdte a cigányok visszatoloncolását.
- Orbán terve - valójában Cion Bölcseinek, szabadkőműves összeesküvőinek terve ez, csak vele akarják megvalósíttatni-, ÁLLAMFORMA VÁLTÁS! A nemesség, a vitézi rendek, társaságok mostani nyüzsgése, a SZENT KORONA emlegetése, az alkotmányozási "kényszer", a földtulajdonlás kérdése, az állampolgárság és a trianoni diktátum revíziójának emlegetése mind azt irányozza elő, hogy a "demokrácia" és a "köztársaság" helyébe nem egy új rendszer, hanem egy másik államforma lép a terveik szerint. Ez lehet királyság, amely a feudális rend egy modernkori változatával, a SZENT KORONA ALKOTMÁNYÁRA hivatkozva, de föderatív rendbe sorolná be az "önként csatlakozó" államokat, ugyanis történelmi jogfolytonosságra hivatkozva ehhez a szintén elzsidósított és gazdaságilag "letérdeltetett" nemzeteknek már nem lenne ellenvetése. Morvai, aki szintén zsidó-ügynök éppen most jelentette ki, hogy EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK épülnek, s talán az sem véletlen (mert ilyesmi nincs), hogy Vona sem vonakodott nem a szavazói körében megünnepelni az 56'-os forradalom emléknapját, amit szintén a zsidók robbantottak ki, szintén a jelenlegi helyzetek is megfelelő nemzetközi célzattal, Suez-Magyarország központi konfliktussal. Csakhogy Suez már itt van a nyíltan betelepült zsidók képében.
- Az államforma-váltást Boros is emlegeti és II. Andráshoz kezdik hasonlítani Orbánt, aki Aranybullával, a legelső, mindenki számára hiteles "alaptörvénnyel" támogatta meg az államiságunkat. Ugyan az izmaeliták és izraeliták tekintetében diszkriminált, de ilyen nincs is nálunk, hiszen a zsidók már magyarok, mert erről törvény is van, de ha nem veszik ezt figyelembe, már akkor is bizonyítva van, hogy az askenázi (kazáriai) valójában nem is az, tehát minden posztot betölthet. Itt lehet még pár csavar a kérdésben, de most jön még csak a java.
- II. ANDRÁS, keresztes hadjárata alkalmával érdemelt ki: a mindenkori magyar király Jeruzsálem örökös királya! Az írottak szerint Jézus (akinek származása semmiképpen nem lehetett zsidó) éppen a magyarok szent városában feszíttették meg a zsidók.
- Ennek értelmében a mindenkori magyar király Jeruzsálem felett is uralkodhat, lássunk csodát, de Schmitt Pál nemrég a Pápával egyeztet, majd a Pápa az angol királyi családdal tárgyal és össze is ül a rotschildi nemesség, hogy meghányják-vessék a világ jövőjét, miközben a zsidók Jeruzsálemben (URU SOLYMA) építkezési vágyukat hangoztatva tartják ébren a világ figyelmét a "szent várossal kapcsolatban". Ma pedig két hírt olvasta. Izrael azt a döntést hozta Jeruzsálemmel kapcsolatban, hogy legfontosabb stratégiai központjuk marad, és ezzel egyidőben a Pápa is nyilatkozik, mégpedig Jeruzsálem, mint világvallási központ fenntartásának szükségességét emelve ki. Minden ott kell befejeződjön, ahol elkezdődött!
- Az államforma-váltással tehát egyetlen csapásra lesz Budapestből nyíltan Judapest és a magyar királyból a zsidók "királya" is, de ez már CSÁSZÁRSÁG. Ha jobban belegondolunk, akkor megérthetjük, hogy Izrael egyetlen pillantás alatt Magyarországgal kerül egy "karámba", egy "birodalomba" úgy, hogy közben nincs magyar vezetés, mert azt már régen leváltották éppen ezek a "zsidók" akik mindezt kiagyalták. Ehhez asszisztálnak most a világhatalmi jujdejó-keresztény "vezetők", papok, rabbik, politikussok..., de ezzel még nincs vége, sőt!
- Az "új birodalom" magyarországi központtal épül ki, s egyáltalán nem biztos, hogy Orbánnak szánták a király, vagy császár szerepkörét, mert azt a személy, akit vérségi alapon erre a funkcióra tartogatnak, szerintem még titkolják, s csak kellő pillanatban állnak vele elő.
- A királysággal egyidejűleg a cigányok autonómiáját akarják megvalósítani Orbán neve alatt, éppen az alkotmányozási folyamat és a már általa nagyon egységesnek és forradalminak nevezett magyar "emberek" nevében, a parlament, mint" alkotmányozó nemzetgyűlés" felhasználásával éppen az EU-elnökségünk álcáját kihasználva.
- A cigány-autonómiát nagyon jól előkészítették és ehhez használták fel a "nemzeti oldal"-nak mondott szerveződéseket, az elcsatolt részekkel való kapcsolattartást bonyolító személyeket, mozgalmakat. Azon gondolkoztam el, hogy a MBSZ elnöke is "odaátról", de Vona (Zazrivecz) asszony, Kiss Robi felesége és Toroczkai-Tóth-Tutshek arája is Erdély-hez köthető, de vannak más mátkák is, ahol a román származás és a secu-s beütés nyíltan megvitatható kérdésként jelentkezik. A Securitate, ugyanúgy, mint az NBH, CIA már lényegében Mossadot jelent. De miért is éppen Erdély?
- Korábban felröppent és az MSZ által is propagált hírek szerint a magyar területből 3 megyényit terveznek odaadni a cigányoknak, mint "autonóm terület. Most értettem meg, miközben láttam a gúnyhatáron túli területet és a majd 10 órás Székelyudvarhelyről hazafelé tartó úton mérhettem fel a romániai cigányok, oláhok és még megmarad csekély magyar közösség és természeti adottságok benyomásszerű helyzetét, hogy cionék nem feltétlenül a 93 ezer négyzetkilométerben, hanem a 64 vármegyében gondolkodhattak. Nos a határon túl olyan területek vannak, amelyeket nyugodtan "feláldozhatnak" a cigányok "országának" létrehozására. Több településen áthaladva feltűntek azok az ominózus, giccses cigány-paloták, amelyek feltehetően az illegális cselekményekből származó jövedelmeikből épülgetnek azoknak, akik tudhatják, hogy hamarosan a környéken ők lesznek a "kiválasztott" elit. A románok elcigányosítása ebben az értelemben ugyanaz a tendencia, mint a miénk és érdekeik -bármilyen furcsa- a román nacionalistáknak megegyeznek ezen a ponton a nagy terv kiagyalóinak szándékával.
- Mi is akkor a terv? Egy cigány autonóm terület létrehozása Erdélyben, amely saját önkormányzattal, közigazgatással, rendfenntartással működik. Ennek előzményeképen képeztek nálunk ki közigazgatási "szakembereket", rendőröket, hogy később a mostani tevékenységüket máshol folytathassák. A cigány "állam" a létrehozandó új államformában kiemelt szerepet játszana, hiszen már mindenki szívesen megszabadulna a cigányoktól a korábban felsoroltak közül, ezért deportálásuk érdekében katonai erőket is igénybe lehetne venni. Úgy képzeljétek ezt el, mint annak idején Izrael létrehozását Palesztina területén, csak most "Izrael területén" -amely valójában Magyarország - hoznának létre egy "Palesztinát", amely létrejötte tömeges bevándorlásra késztetné (mindenféle segélyek, támogatások mellett) a cigányokat és zsidó kézben egy a "királyságon belüli" szabad VÁM-terület, idegenek számára nemkívánatos maffiaközpontként (fegyver, ember, szervkereskedelem, s amit még el tudtok képzelni, bármi) működhetnek a saját önkormányzatiságuknak nevezett keretek között, de lényegében a törvényen kívül.
- Ezt az új "államot" a székelyek és a magyarok közé illesztenék, így is távolítva bennünket. Schmitt Pali romániai kijelentése, amelyben a székelyek figyelmét felhívta arra, hogy "jó román adófizetők, állampolgárok legyenek" lényegében erre utalt".
- Természetesen a cigány kérdés mögött a zsidók állnak, amelyek rászabadították a cigányokat azokra, akik már mindent megadnának azért, hogy levegyék róluk ezt a terhet. Ezt most közfelkiáltásra meg is akarja ugyanaz a zsidó tenni, de közben a saját "államiságának" legalizálására és fegyveres bevonulásra is okot akar teremteni.
- A létrehozott cigány autonóm területre beözönlő és oda erőszakkal deportált legalább 4-5 millió cigány elég nagy űrt hagyna a már korábban általuk elfoglalt területeken. Gondoljunk bele, mennyi falu, de város egyes negyedei ürülnének ki, ha ez bekövetkezik, s helyükre nyilvánvalóan, a demográfiai krízis és a munkaerő-hiány indokával már a sok birka által megtapsolt módon özönölhetne be az "újmagyar" zsidó. A korábban tervezett "cigány-magyar polgárháború" is azért volt szükséges, hogy az etnikai feszültségben a "nevető harmadik" és "megbölcsült" askenázi "békét teremtve" szétválassza azt, amit korábban éppen ebből a célból tenyésztett és kevert össze. A Fidesz-zsidók választási győzelmi politikai nyilatkozata: ,,Legyen béke, szabadság és egyetértés." -pontosan ezt a cion-tervet takarja. Politikainak mondja, de valójában etnikaira utal.
- A cigányok maguk is akarják lassan ezt az autonómiát, mert a korábban a korábban a bűnözésre rászoktatottak most mind eljárás alá kellene, hogy kerüljenek, s ha a segélyeket kicsit megszigorítják, akkor több pénz reményében bárhova elmenne a zöm, s nem véletlen az sem, hogy Strassburgba és most onnan is vissza, vagy éppen Kanadából is "haza" szállingóznak ezek az "üldözöttek".
- Látszólag mindenki jól jár, hiszen a normálisan élni akarók megszabadulhatnak a cigánybűnözéstől, s a cigányvajdák is maximális befolyást nyerhetnek a fajtájuk felett, miközben a zsidók piszkos üzleteit tovább intézhetik és közben természetesen egy már még nagyobb veszélyforrásként folyamatos fenyegetést jelentenének a "királyságon belül", amit kezelni kell, s amire pénzt lehet költeni, humanitárius segítségnek feltüntetett tevékenységet folytatni..., de akármikor katonailag fel is lehet számolni őket, mint ahogy ezt Gázában is demonstrálta a zsidó. Ezzel a "cigányállammal" egy biológiai és igen hatékony közigazgatási fegyvert kaphatnának.
- A tervet jelenleg minden "épeszű" ember szívesen támogatná, s ez a félelmetes, mert a probléma látszatmegoldása még nagyobb bajt idéz elő és valójában a zsidó hatalomátvételről terelné el a figyelmet, ugyanis azt a személyt, aki ezt a kérdést az EU számára megoldani képes, minimum félistenként emelnék a pajzsra maguk a buta, rövidlátó nemzetinek mondott személyek és szervezetek is, miközben Bözsi néninek senki nem lesz képes elmondani, hogy a zsidó azért szabadította rá ezt a mételyt, hogy aztán kiforgatva mindenéből, ő maga álljon a helyére, de már nem szomszédjaként, hanem a gazdájaként, amíg ki nem hal ősei földjéről.
- Orbán ezért is centralizál, s az EU elnökségre valóban a "nagy durranással" készül, mert a cigánykérdést tálalva, közben a Közel-Kelet háborús helyzetére és a mindenképpen kitörni "vágyott" háborúra gyúr. Szerintem kicsit megcsúsztak az időzítéssel és már nagy a kapkodás, de mint azt korábban már sokszor elmondtam, a "végső csapásban" Jeruzsálemnek is el kell veszni, s föláldozása után a szent magyar város a magyar királyi főváros lehet, amely Budapest.
- A terv ördögi, de tegnap kerecsennel volt időnk az úton hazafelé végiggondolni, s a kirakóst így összeilleszteni. Nem állítom, hogy minden teljesen a helyén van, s nem nincs benne még több csavar, de itt megemlítek még néhány ide illő következtetést. A ROMA szó a nyelvükön EMBER-t jelent! A TALMUD az EMBER fogalmát a zsidókra használja, nem pedig ránk, akiket GÓJ-nak nevez. A ROMA, ROMÁNIÁHOZ köthető fogalom, tehát a "roma onnan származik, s menjen oda, hisz ott van otthon" - szól a formális üzenete. Mostanság sem a nép, sem a nemzet fogalmát nem emlegeti egyetlen zsidó-szónok sem a FIDESZ-ben, helyette az EMBEREK kifejezéssel élnek, ami egyértelműen arra utal, hogy CSAK a zsidók és a cigányokról esik itt szó.
- Másik részről, létezhet olyan nemzetközi megoldása is a közel-keleti kérdésnek, hogy a zsidóknak onnan kitelepülniük kell, amelynek kapcsán éppen a "saját királyságukon belül" szabad költözés okán jönnének a kiválasztott Nagy Magyarország területére. Mindez természetesen hatalmas diplomáciai munkát, nemzetközi egyeztetéseket igényel, amelyre Orbánnak egy évet adott a Tel-Aviv -New York-London-Párizs -Brüsszel- Berlin zsidó-tengely.
- A magyar nemzet, de a román nacionalisták és a székelyek egészére nézve mindez ugyanúgy a véget jelenti, de a cigánynak is hosszabb távon, ugyanakkor az Ázsiai Unió egyetlen pillanat alatt egy zsidó nagyhatalommal kerül szembe, amint a kesztyűbáb Orbán, vagy a még nyilvánosság elé nem tárt "kiválasztott" személyében, a SZENT KORONA oltalma alatt lenne egyesítve a teljes érdekszférájuk, bevonva a teljes arzenáljukat és a hirtelen-magyarrá tett idegenek összességét. Minden, amit eddig tudtam arról, mire is törekszenek a zsidók, most a HOGYAN-ban kerültek nagyjából a helyükre. Mindez természetesen HAZAÁRULÁS az össze közreműködő részéről és úgy a valódi zsidók, cigányok, szlovákok, románok elárulása, feláldozása is. Nem kell elfogadni azt amit most leírtam, de sajnos az események abba az irányba mutatnak, hogy egyelőre ezt a tervet akarják véghez vinni. Az államforma-váltás sem olyan nagy dolog, hiszen éppen most jelent meg a egy rövid hír, hogy Mianmar (Burma) államforma-elnevezést (köztársaság lett a szövetség mellett) és zászlót is váltott. Korábban katonai diktatúra volt. Talán nem véletlen, hogy Budapest zászlója is piros, sárga kék, ahogyan a román lobogó színelrendezése is az, , de ne feledjük, hogy a magyar főváros egyesítése már a cionék nagy terveinek megvalósítása kellős közepében történt. Tarlós éppen most beszélt róla, hogy meg kellene ezt is változtatni. És még ugyan mit? Azt pedig, hogy Romániában, Erdélyben és Magyarországon is a nemzetinek mondottak között sokan vannak családilag is elkötelezve a szeku-mossadnak, ma már nekem így teljesen kikerekedett kép, de a bizonyítékok begyűjtése folyamatos, hiszen "semmi nem az, aminek látszik", s a most felvázolt képletet is meg lehet változtatni, ha ahhoz megfelelően nyúlunk.
Kapcsolódó:
   
Fordulást jelez a választások időpontja (A háttérből indul el valami, ami aztán felülír minden racionális forgatókönyvet.)

****************************************************************

A pusztítás vetőmagvai

F. William Engdahl: Lehet-e béke egy génmanipulált élelemmel teli világban?
(Kan es in einer Welt mit 'Gen-Food' Frieden geben?)
Az alábbi cikk a szerző könyvének előfutáraként jelent meg, melynek címe:
A pusztítás vetőmagvai. A genocídium geopolitikája. A cikk eltűnt az eredeti helyéről. Szerencsére megvolt elmentve, így közzé tudom tenni.
"Az erkölcs bátorsága" (Mut zur Ethik)(1) XIII. kongresszusán, melyet az idén tartottak Feldkirchben, William F. Engdahl, publicista és író bemutatta a legújabb könyvét. Ennek címe: "A pusztítás vetőmagvai. A genocídium geopolitikája". (Horvátországban már a bestseller lista első helyén áll; rövidesen megjelenik német és angol nyelven.) A génkezelt élelem és a béke közötti összefüggésről tartott riasztó beszámolója fontos hozzájárulás volt a kongresszus idei témájához: "Mi kell ahhoz, hogy békésebb legyen a világ?" A végkövetkeztetése: Nem lesz béke, ha nem sikerül tényleges érvényt szerezni a genocídiumra vonatkozó nemzetközi törvénynek.
A cím, amelyet választottam, némelyek számára talán különösnek tűnik. De biztosíthatom önöket, hogy az minden csak éppen nem különös. Tekintettel arra, ami ma a genetikailag módosított organizmusoknak (élő szervezeteknek) - rövidítve GMO-nak nevezik őket - az egész emberi táplálkozási láncban való tömeges elterjesztése miatt kockán forog, egy előre beprogramozott hadiállapottal számolhatunk, amennyiben nem cselekszünk gyorsan, és nem változtatunk a helyzeten. Szeretném az új könyvem (Seeds of Destruction: The Geopolitics of Geneocide; - Die Saat der Zerstörung: Die Geopolitik des Genozids; - A pusztítás vetőmagjai. A genocídium geopolitikája) néhány vonatkozásával megvilágítani, hogy ezen mit értsünk.
Ha a mércét a nürnbergi perekhez igazítjuk, akkor a génkezelt gabonaféléknek és a GMO-élelemnek az egész világon való elterjesztését az "emberiség elleni bűntettek" közé sorolhatjuk, és oda is kell sorolnunk. Mindaddig, amíg ennek a problémakörnek az igazi természetét tudomásul nem vesszük, semmiféle béke nem lehetséges, a legkevésbé pedig egy igazságos béke minden nép számára.
Ebben az összefüggésben a leglényegesebb a genocídiumnak (a népirtásnak) a kérdése. Idézek az Egyesült Nemzetek 1948-as, "a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről" szóló egyezményéből. Ennek II. cikke meghatározza a népirtás fogalmát: "A jelen egyezmény népirtáson a következő cselekmények valamelyikének, valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:
a) a csoport tagjainak megölése;
b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;
c) a csoportra olyan életfeltételek szándékos ráerőszakolása, amelyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;
d) olyan intézkedések elrendelése, amelyek a csoporton belüli születések meggátolására irányulnak."
   A III. cikk így szól: "Büntetendők a következő cselekmények:
a) a népirtás;
b) a népirtás elkövetésére irányuló összeesküvés; (...)
e) a népirtásban való bűnrészesség."
   A IV. cikk pedig: "Büntetendők mindazok a személyek, akik népirtást vagy a III. cikkben felsorolt más cselekményt elkövetnek, függetlenül attól, hogy ezek államvezetők, közhivatalnokok vagy magánszemélyek."(2)
A génmanipulált szervezetek felhasználásával kapcsolatos három esettel szeretném szemléltetni, miért kell követelnünk a genocídiumra vonatkozó nemzetközi törvények betartását. Pert kell indítanunk olyan kormányok, tudományos kutatók és magánvállalkozók ellen, amelyek részt vesznek a GMO-mezőgazdaságnak a lakosságunkra tukmálásában. Az első példa az iraki GMO-gabonára vonatkozik. Ezután feltárom, hogyan rohanták le Argentínát GMO-növényekkel, végül egy kis San Diego-i biotechnológia-céggel foglalkozom.
Irak megkapja az amerikai "demokrácia magját"
"Mi azért vagyunk Irakban, hogy elvessük a demokrácia magvait, hogy az ott gyarapodjon, és elterjedjen az önkényuralmi rendszerek egész területén." (George W. Bush)
Amikor George Bush a "demokrácia magvainak" elvetéséről beszélt, csak kevesen gondoltak arra, hogy ő ezen a Monsanto vetőmagját értette. Irak amerikai megszállását követően, 2003 májusában, Paul Bremer III., Henry Kissinger hajdani munkatársa, az Ideiglenes Koalíciós Hatóság (Coalition Provisional Authority - CPA) igazgatója lett. Bremer felügyeletet gyakorolt az ország egész területén, és mindig jelentést tett Donald Rumsfeldnek. 2004 áprilisában Bremer 100 új, hosszú távon kötelező érvényű törvényt bocsátott ki, hogy Irakot ellenőrzés alatt tartsa. Az Egyesült Államok által elrendelt törvények - vagy ahogy nevezték őket: rendeletek - azt voltak hivatva biztosítani, hogy Irak újjáépített gazdasága a "szabad piac" kedvenc amerikai modelljének új kiadása legyen. "A terv az, hogy belőle egy teljesen szabad piacot csináljunk" mondta a USAID-nál (US Agency for International Developement - az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala) Irak Újjáépítése Irodájának egyik szóvivője.
A 81. számú rendelet
Bremer rendeleteinek egyike a 81. számú: "A szabadalmakra, az ipari formatervezésre, a titkos információkra, az integrált áramkörökre és a növényfajtákra vonatkozó törvény".
E rendelet bizonyos növényfajtákra vonatkozó szabadalmak birtokosainak, hatalmas külföldi multinacionális cégeknek, húsz évre kizárólagos jogot adott arra, hogy vetőmagvaikat az iraki mezőgazdaságban használják. A védett növényfajták genetikailag módosított élő szervezetek (GMO) voltak.
Az irakiak már 8000 évvel Krisztus előtt foglalkoztak mezőgazdasággal, és csaknem minden búzafajt és búzafajtát létrehoztak, melyeket ma a földön termesztenek. Egy olyan rendszerben dolgoztak, amelyben a vetőmagot megőrizték, abból vetettek, és az idők folyamán természetes ellenállóképességgel bíró hibrideket nyertek. A 81-es rendelet értelmében ma mindez gyakorlatilag törvénytelen. Az irakiak ezekből az értékes természetes vetőmagfajtákból sok esztendő óta mintákat őriztek egy Abu Graibban levő vetőmag-bankban. Az Egyesült Államok megszállása idején ez a rendkívül értékes vetőmag-bank eltűnt.
Az Ideiglenes Koalíciós Hatóság (CPA) 81. számú rendelete Irak jövőbeni táplálását globális multinacionális magáncégekre bízta. A 81-es rendelet részleteit Paul Bremernek a Monsanto-konszern írta meg, amely a világ egyik vezető GMO-vetőmag- és GMO-gabona-szállítója.
Nincs vetőmag a vetéshez
A háborút követően az iraki parasztok arra kényszerültek, hogy vetőmagért az állami mezőgazdasági minisztériumhoz forduljanak. A 81-es rendelet állítólagos célja az volt, hogy "jóminőségű vetőmagot biztosítson Irak számára és támogassa az ország belépését a WTO-ba" (a Kereskedelmi Világszervezetbe). Hogy mi a "jó minőség", azt a megszálló hatóság határozta meg. Mihelyt a 81-es rendeletet kibocsátották, a USAID megkezdte több ezer tonna Amerikából származó "igazoltan kiváló minőségű búzavetőmag" szállítását, amelyet szubvencionáltak, és a mezőgazdasági minisztérium eleinte csaknem ingyen osztotta ki a kétségbeesett iraki parasztoknak. A USAID független tudósoktól megtagadta az engedélyt annak a megvizsgálására, hogy vajon nem GMO-vetőmagról van-e szó.
A 81-es rendelet célja egy új iraki vetőmagpiac létesítése volt, ahol a nemzetközi konszernek az ő - génmódosított - vetőmagjaikat eladhatják, és amelyet a földművelők minden idényben ismételten meg kellett vásároljanak. A régi iraki törvények tiltották, hogy biológiai nyersanyagok magántulajdonban legyenek. Az új, az Egyesült Államok által kikényszerített szabványtörvény a vetőmagokra vonatkozó monopóliumok jogának rendszerét vezette be.
"Adjatok nekik főtt tésztát, hadd egyenek!"
Irak számára hatféle búzavetőmagot kellett előállítani. Ezek közül a parasztok három olyat kell használjanak, melyek terméséből csak tésztát lehet készíteni. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok segítségével 2004 után Irakban termesztett a búzának az 50%-át exportra szánták, mert a tészta az iraki táplálkozási szokásoktól idegen étel.
Amikor 2004 tavaszán a 81. számú rendeletet Bremer Ideiglenes Hatósága kihirdette, a fiatal radikális pap, Moqtada al Sadr hívei tiltakoztak az al Hawza című lapnak az amerikai katonai rendőrség által történt betiltása ellen. Az Ideiglenes Hatóság azzal vádolta a lapot, hogy "hamis cikkeket" közölt, amelyek "erőszakos cselekmények valódi veszélyét" idézhetik fel. A példaként idézett cikk állítása szerint Bremer "politikája arra irányul, hogy éhezni hagyja az iraki népet, így az embereket a mindennapi kenyerük gondja foglalja le, és ne legyen alkalmuk politikai és egyéni szabadságukat követelni".
"Don't cry for me, Argentina"(3)
Egyetlen ország mezőgazdasága sem élt meg olyan radikális átalakítást, mint Argentínáé.
A hetvenes években Argentínának figyelemreméltó életszínvonala volt. Mezőgazdasági rendszere sokoldalú volt, produktív, és főleg kis családi vállalkozásokból állt. Akkoriban az argentin marhahús olyan jó minőségű volt, hogy versenyre kelt a texasival. A gazdagon termő földeken a farmok oly nagy többlettermést értek el, hogy az jóval meghaladta a hazai élelmiszer-szükségletet. A mezőgazdaság nem igényelt állami támogatást, a farmerek adósságai pedig elenyészőek voltak. Mindez megváltozott a 80-as évek adósságválsága következtében.
1989-ben Carlos Menem elnökkel, idősb George Bush elnök és David Rockefeller közeli barátjával, az ország gazdasági tönkretételének újabb fázisághoz érkezett, amelynek lefolyásához hasonlót John Perkins írt le igen szemléletesen "Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai" című könyvében. Azzal az indokkal, hogy az adósság megfizetéséhez szükség van a GMO-szójabab-kivitelre, Menem Argentína mezőgazdaságát egy exportot szolgáló új monokultúrává alakította.
1991-ben Argentína titkos kísérleti területté változott, ahol géntechnikailag átalakított növények mezőgazdasági termelésben való hasznosíthatóságát vizsgálták. Menem egy Biotechnológiai Tanácsadó Bizottságot hozott létre, hogy felülvigyázza a génkezelt kukorica-, napraforgó-, gyapot-, búza- és főleg szójababfajták szántóföldi kikísérletezésére szóló licencek kiadását. Arról, hogy ezek a GMO-növények vajon biztonságosak-e, sem a kormány, sem pedig a bizottság nem kezdeményezett nyilvános vitát. Egyébként génkezelt növényeket addig sehol nem termesztettek ilyen mennyiségben.
A Biotechnológia-Bizottság találkozói titkosak voltak, kutatási eredményeiket soha nem hozták nyilvánosságra. Külföldi transznacionális GMO-konszernek megbízásából tevékenykedtek. Nem meglepő, hogy a bizottság tagjait végül a Monsanto, a Syngenta és a Dow AgroSciences alkalmazta. 1996-ban Menem licencet adott a St. Louis-i (Missouri) Monsanto konszernnek, amely a génmanipulált szójababnak, ennek a világ mezőgazdasága számára stratégiailag fontos takarmánynak a legnagyobb előállítója.
Miután a GMO-szójabab-vetőmagot 1996-ban bevezették az argentin mezőgazdaságba, nagy külföldi cégek, mint a Cargill, a külföldi biztosító társaságok és konszernek, például a Seabord Corp. megkezdték az ettől kezdve (dollárban kifezezett értékben) potom áron kapható argentin termőföld tömeges felvásárlását. Argentína földjét a vetőmag óriási ipari termelőhelyévé alakították át.
A gazdasági válság következtében a bankok a legjobb termőföldek hektárjainak millióit bocsátották árverésre. Az egyedüli vásárlók, amelyek dollárt tudtak befektetni, külföldi társaságok vagy magánszemélyek voltak. A kisbirtokosoknak filléreket ajánlottak fel a földjükért; ha visszautasították, gyakran megfélemlítéssel vagy karhatalommal űzték el őket. 2001-ben az Adeco Agropecuria nevű argentínai vagyonkezelő társasága (holding company) révén Soros György New York-i milliárdos, hedgefond-spekuláns volt a legnagyobb földbirtokos Argentínában.
A profit növelése céljából kansasi mintára úgy készítettek elő hatalmas földterületeket, hogy az óriási mezőgazdasági gépeket a nap mind a huszonnégy órájában üzemeltetni tudják. A berendezést gyakran GPS-műholdak (GPS - Global Positioning System = Globális Helymeghatározó Rendszer) segítségével távirányították úgy, hogy a földművesnek egyetlen egyszer sem kellett a traktort vezetnie. A termelő családi gazdaságok alapján működő hajdani mezőgazdasági rendszert visszavetették egy újfeudális állapotba, melyben egy maroknyi latifundista stílusú, nagyhatalmú, reakciós, gazdag nagybirtokos uralkodik.
A génkezeltszója-forradalom tíz év alatt teljesen átalakította Argentínában a mezőgazdaságot. A 70-es években a szójabab semmilyen lényeges szerepet nem játszott az országban. 2004-ben, Monsanto nyolc ottani éve után, több mint 14 millió hektáron termesztették a génkezelt szójababot. Hatalmas gépekkel irtották ki az erdőket. A mezőgazdasági sokféleség a legrövidebb időn belül egy monokultúrának adta át a helyét.
Több mint egy évszázadon át az argentin szántóföldek, mindenekelőtt a pampák, kiterjedt kukorica- és búzatáblákból álltak, közöttük zöld legelőkkel, amelyeken marhacsordák legeltek. A talaj minőségének megőrzése érdekében a földművesek vetésforgót alkalmaztak, a gabonatermesztés után hagyták, hogy a föld füvet hajtson a marhák számára. A szójababtermesztéssel az ország egy monokultúrává változott, és mivel a szójabab fontos tápanyagokat von ki a talajból, a növények mind több műtrágyát igényelnek Monsantótól. A nagy hús- és tejtermelő gulyákat, amelyek évtizedeken át szabadon kóboroltak a legelőkön, most az Egyesült Államokban szokásos módon, szűk tömegtakarmányozott parcellákon karámokban tartják, hogy több helyet teremtsenek a jövedelmezőbb szójabab számára. Walter Pengue argentin agrárökológus, a génkezelt szójabab hatásainak szakértője, a várható helyzetről ezt mondta: "Ha ezt így folytatjuk, ez a föld talán már ötven év múlva egyáltalán semmit nem fog teremni."
A szójabab már 2004-ben az összes argentínai megművelt területeknek csaknem a felét, azaz 48%-át foglalta el, és ennek 97%-a Monsanto-féle génmanipulált szójabab volt. A tejtermelő szarvasmarhát tenyésztők száma 1988 és 2003 között a felére csökkent. Először történt, hogy tejet kellett importálni - meglehetősen magas áron Uruguayból. Mivel a szójababtermesztés százezreket űzött el a földjükről, a szegénység és a hiányos táplálkozás gyorsan terjedt.
Argentína 1970-ben még a világ legmagasabb életszínvonalú országai közé tartozott. Akkor a lakosságnak mintegy öt százaléka élt a szegénységi szint alatt. A szegények aránya 1998-ban elérte a 30%-ot, 2001-ben pedig már 51 % volt.
Az Argentínában régebben teljesen ismeretlen alultápláltság a becslések szerint 2003-ban a 37 milliós összlakosságnak már 11-17%-át érintette. Az államháztartás hiányaiból eredő mélyreható nemzetgazdasági válságok közepette az argentinoknak be kellett látniuk, hogy többé nem képesek a megélhetésüket - úgy, mint régebben - egy kis földdarabon biztosítani. Az ország földjét óriási szójatáblák borítják, amelyek az élethez szükséges gabonafélék termesztését megakadályozzák.
A feudális nagybirtokosok tevékenységüket az erdők tömeges letarolásával kezdték, hogy a tömegméretű szójatermelés számára helyet biztosítsanak. A földművelő közösségekkel egyszer csak közölték, hogy a földjük már valaki másnak a tulajdona. Ha vonakodtak önként távozni, fegyveres csoportok elrabolták a marháikat, felgyújtották a gabonájukat, és még további erőszakoskodással fenyegették meg őket. Néhány esztendő alatt több mint 300 000 (háromszázezer) kisbirtokost és farmert űztek el a földjéről.
Miután a GMO-szójabab-forradalom tönkretette a hagyományos mezőgazdasági termelést, az argentinok drámai változást tapasztaltak a hozzáférhető élelmiszerek terén. Az új szójabab-monokultúra révén a 2002-es gazdasági válság a lakosságot már reménytelenül kiszolgáltatott helyzetben találta. Mind többen éheztek az országban. A kormány az élelmiszerhiány miatt felkelésektől tartott, és a Monsanto, valamint az óriási szójabab-felvásárlók, mint a Cargill, a Nestlé és a Kraft Foods a "segítségére siettek" ebben a helyzetben. Noha a szójababot állati takarmányként termesztették, az éhezőknek jótékonykodva szójából készült ételeket osztottak, hogy előmozdítsák a nagyobb szójababfogyasztást.
Vidéken a szójabab-monokultúra következményei még szörnyűbbek voltak. A hagyományos földművelő közösségeket az óriási új szójababültetvények közelében súlyosan érintette a glifozátnak, a Monsanto Roundup Ready néven használt gyomirtó szerének repülőgépről való szórása. A Lom Senes-i földműveseknek, akik ott a saját szükségletükre különböző zöldségeket termesztettek, egész termése elpusztult, miután a szomszédos területeket Roundup Readyvel bepermetezték. Ez a szer minden növényt megöl, kivéve a különleges, génmanipulált Monsanto-növényeket, amelyek "gyomirtószer-rezisztensek".
Egy 2003-ban készült tanulmány kimutatta, hogy a permetezés hatása nem korlátozódik a termések elpusztítására. Az ott élőknek megdöglöttek a tyúkjaik, és más állataik is károsodtak, különösképp a lovak. A kiszórt gyom irtószer az embereknél súlyos rosszullétet, hasmenést, hányást és bőrkisebesedést okoz. Egyes jelentések GMO-szójaföldek közelében fejlődési rendellenességekkel született állatokról szólnak. Torzul fejlődött banánról és édesburgonyáról, hirtelen elpusztult halakkal teli tavakról is hallani. Földműves családok jelentik, hogy gyermekeik testén a közeli szójaföldek permetezése után különös foltokat találnak.
Egy spermaölő kukoricával teli üvegház
Egy Epicyte nevű kis biotechnológiai magáncég 2001 szeptemberében San Diegóban sajtókonferenciát tartott. Az Epicyte bejelentette, hogy sikeresen kifejlesztettek egy újabb GMO-gabonát - a fogamzásgátló kukoricát. Ehhez egy ritka sajátossággal, az immunális terméketlenséggel bíró nők szervezetéből antitesteket nyertek ki. Ezt követően izolálták a terméketlenségért felelős antitestek létrehozásában illetékes gént, és a géntechnika segítségével beépítették a közönséges kukoricába.
"Van egy üvegházunk tele kukoricával, amely spermiumok elleni antitesteket termel" - büszkélkedett Mitch Hein, az Epicyte elnöke.
Az Epicyte éppen akkor kötött egy kutatási és licencegyezményt a Dow Chemical nevű géntechnológiai óriáscéggel, amely hajdan a vietnámi háborúban alkalmazott Agent Orange lombtalanító szert gyártotta, és egyike a három génmanipulált vetőmagot termelő agrobusiness-óriásnak az Egyesült Államokban. Ennek a joint-venture-nek az a célja - ismertették -, hogy a gabonafélék génmanipulálásának a területén az Epicyte technológiai áttörését egyesítsék a Dow AgroScience erejével. Az Epicyte a Syngentával, a GMO-vetőmagvak területének svájci óriásával is együttműködésbe lépett. 2002 októberében a CBS-News hírül adta, hogy az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma is országszerte finanszírozott szántóföldi kísérleteket különböző növényekkel, amelyekből a gyógyszerészetben felhasználható anyagok nyerhetők, köztük az Epicyte spermaölőgabona-technológiáját is.
Az Epicyte úgy mutatta be spermaölő kukoricáját, mint egy hozzájárulást a világ "túlnépesedése" problémájának megoldásához. Feltételezhető, mondták, hogy azt már 2006-tól vagy 2007-től a kereskedelemben is forgalmazni fogják.
A sajtóértekezlet után az Epicyte "frontáttöréséről" többé nem esett szó. Magát a céget 2004 májusában átvette egy pitsborói (Észak-Karolina) biotechnikai magántársaság. Az Epicyte Pharmaceutical céget megvásárolta a Biolex. A tömegkommunikációban többet nem lehetett hallani a spermaölő kukorica kifejlesztéséről. A téma eltűnt a színről.
Jól értesült körökből azonban kiszivárgott, hogy a kutatás titkos alapokon tovább folyik, mivel a kukorica, amelynek a fogyasztása a férfiak spermáját terméketlenné teszi, robbanékony politikai jelentőséggel bírhat. A mexikói farmerek egyszer már fellázadtak a génmanipulált kukoricának Oaxacában, Mexikó kukoricatermelő kincseskamrájában történt tiltott forgalomba hozatala miatt. El lehet képzelni, milyen hatása lenne, ha megvizsgálnák a kukoricát, a legtöbb mexikói fő táplálékát, és kiderülne, hogy az Epicyte fogamzásgátló antitestjeit tartalmazza. "Kér az úr egy fogamzásgátló kukoricacsövet, vagy esetleg egy gyilkostortillát?" Vagy még egy tál kukoricapelyhet?
A terminátor-öngyilkosvetőmagtól(4) a fogamzásgátló hatású génmanipulált kukoricáig jutás hamarosan világossá tette, hogy az Egyesült Államok nagyhatalmú elitkörei, elkötelezett neomalthusiánusok, miért választották elsődleges stratégiai céljukként a génmanipulált növényeknek a világ élelmezési láncaiba való bevezetését. Ezt az elitet nemcsak a Rockefeller és a Ford Foundation, valamint más, Amerika leggazdagabb családjainak magánvagyonával összefonódott alapítványok alkotják. Ide tartoznak még az Egyesült Államok Külügyminisztériuma, a Nemzetbiztonsági Tanács, az USA Mezőgazdasági Minisztériuma, továbbá a Nemzetközi Pénzügyi Alap (International Monetary Fund), a Világbank (World Bank) és az Egyesült Államok hivatalainak - beleértve az Egészségügyi Világszervezetet (WHO - World Health Organization) és az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetet (FAO - Food and Agriculture Organization) - vezető körei is.
A népesség csökkentése és a génmanipulált növények ugyanannak az átfogó stratégiának a részei: drasztikusan leredukálni a világ lakosságát. Némelyek, mindenekelőtt a katolikus egyházhoz és annak vonzásköréhez tartozó emberek, valamint az Egyesült Államok és más országok kisebbségi szervezetei elég bátrak voltak ahhoz, hogy a folyamatot annak nevezzék, ami valójában: genocídiumnak, amelynek során tudatosan megtervezett eljárással, a "világot fenyegető éhség problémája megoldásának" nevében, egész népcsoportokat módszeresen kiirtanak.
A génmanipulált vetőmagvak globális elterjesztésének az Egyesült Államok és Anglia kormányai részéről történő támogatása valójában a Rockefeller Alapítvány 1930-as évek óta érvényes politikájának a folytatása. Akkoriban a nácik eugenikai kutatásait finanszírozták: a népességszám tömeges és olcsó csökkentése - fajtisztaság az eugenika révén.
Winston Churchill, egy gonosz rasszista, 1925-ben helyeslően nyilatkozott a biológiai hadviselés lehetőségéről. "Ragályok, melyeket módszeresen bevetnek, és célzottan emberekre és állatokra irányítanak [...], lisztharmat a növények elpusztítására. Lépfene (anthrax) a lovak és a marhák megölésére [...]" - írta. Ted Turner, CNN-alapító és milliárdos, akinek az ENSZ-alapítványa a "népességszabályozás" céljaira egymilliárd dollárt adományozott, 1996-ban azt fejtegette, hogy a világ eszményi állapota az lenne, ha nem lakná 225 milliónál több ember. Ez a gondolkodásmódja a túlságosan gazdag, hatalommal bíró és paranoid embereknek. Sajnos ezek óriási befolyást gyakorolnak a normális világra.
A Sunshine Project (Napfény Tervezet), amely a biológiai fegyverek és a genetikai manipuláció leleplezésére irányuló kritikai szellemű kutatási terv, arról adott hírt, hogy "az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Oroszország és Németország kutatói olyan genetikailag manipulált biológiai hadi hatóanyagok fölött rendelkeznek, amelyek új halálos válfajokat hoznak létre [...]. A génmanipulációt a klasszikus biofegyverek arzenáljának bővítésére lehet használni [...]." Az 1980-as években, amikor a Rockefeller Alapítvány a génmanipulált rizs létrehozására irányuló, a génmanipuláció kezdetét jelző nagy projektjét beindította, az amerikai Pentagon észrevétlenül a biotechnológia katonai alkalmazásával kezdett foglalkozni.
2001-ben a Bush-adminisztráció a génmanipulált spermaölő kukorica és a génforradalom más fejleményeivel kapcsolatban jellemző módon megtagadta a biofegyverek kifejlesztése nemzetközi tilalmának az elfogadását. Jogilag kötelező biofegyver-megegyezésről lett volna szó, de az Egyesült Államok vonakodása a nemzetközi megbeszéléseket zátonyra futtatta. 2004-ben a British Medical Association (a Brit Orvosok Szövetsége) egyik tanulmánya, miközben a "genetikai haditechnológia" területén tett haladásra hívta fel a figyelmet, arra a következtetésre jutott, hogy a világot csak néhány év választja el "borzalmas biofegyverek létrehozásától, amelyek képesek lesznek csak azokat az embereket megölni, akik egy bizonyos etnikai csoporthoz tartoznak".
"Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy józan esze birtokában ezeket senki soha nem használná fel", jegyezte meg Steven Block professzor, a Stanford Egyetem biofizikusa, egy férfi, akinek többéves tapasztalata van a Pentagon és a kormány titkos biológiai kutatásairól. "De" - tette hozzá - "nem mindenki bír józan ésszel [...]." Egy olyan világban, amelyben élelmiszer-biztonságunk révén az élet és halál fölötti ellenőrzést négy magántársaság tartja a kezében, békében élni lehetetlen.(5)
Megjelent: Zeit-Frage, 42/2005 (2005. október 31.)
Az archívumból elérhető: 
http://www.zeit-fragen.ch/ARCHIV/ZF_135a/T01.HTM
Fordította: Tóth Károly Antal
A fordító megjegyzései:
(1) Ez a szervezet európai munkacsoportnak mondja magát. A német név jelentése szó szerint "Bátorság az erkölcshöz". Más nyelveken az elnevezés bizonyos határok között változik. Angolul például "Courage to Take Moral Stance" (Bátorság az Erkölcsi Állásfoglaláshoz), franciául "Oui a l'Ethique" (Igent az Erkölcsre).
(2) A hivatalos magyar szöveget nyelvhelyességi szempontok és a tartalom iránti hűség igénye miatt (az angol eredetivel is összevetve) néhány helyen megváltoztattam.
(3) A Don'n cry for me Argentina (Ne sírj értem Argentína) egy híres dalnak a címe, amelyet Madonna mint főszereplő énekelt az Evita című, Eva Perónról, a XX. századi argentin politika nagyasszonyáról 1996-ban készített filmben.
(4) A terminátorgén megöli annak a génkezelt növénynek a magvait, amelyikbe beépítették. Ezért a vetőmagot minden évben újra az előállító cégtől kell megvásárolni.
(5) Köszönöm Bruckner Zoltán segítségét, aki kitűnő német nyelvtudásával hozzájárult egyes szövegrészek pontosításához.
****************************************************************

Az akác legyen hungarikum!

A fehér akác (Robinia pseudoacacia) méze és a fájából készült erdészeti termékek legyenek hungarikumok!

Földrajzi indoklás: A Föld akácállományainak mintegy fele őshazájában, Észak-Amerikában található - a másik felének nagy része a sikeres honosításnak köszönhetően viszont Európában, mégpedig túlnyomóan a Kárpát-medencében. A Kárpát-medencében élő akácállományok majdnem 9/10-e Magyarország mai közigazgatási határain belül tenyészik. Hazánk erdőterületeinek közel 1/4-e akácos, s ezzel mind a fásított területeken, mind azokon kívül hazánk leggyakoribb fafaja. Az akác elsődlegessége hazánk gyenge adottságú termőterületeinek a befásításában kétségtelen 1925 óta, amikor hazánk erdősültsége a legalacsonyabb szintre (11,5%) zuhant. A magyar akácgazdálkodás - mely nem ellensége vagy vetélytársa a Kárpát-medence őshonos fafajaival folytatott természetközeli erdőgazdálkodásnak - mára minden egyes gazdasági és egyéb vetületével együtt nemzetközi fogalommá nőtte ki magát. A várakozásokon felüli sikert hozó hazai megtelepítése óta eltelt bő 300 év alatt egyetlen más őshonos vagy honosított fafaj sem lett ilyen rövid idő alatt ilyen sokféle módon hasznosított fája a magyar hétköznapoknak - nem véletlenül. A magyar ember felfedezte magának és megkedvelte ezt a fafajt, s mindazt, amit a mindennapi élethez belőle kinyer. Ismertsége és kedveltsége talán objektív ökonómiai értékein is túlnőtt napjainkra.
Termékindoklás: Az akácméz unikális a világ mézei között, melynek minősége és természetes összetétele még az őshonos hársaink mézeit is lekörözi. Az akácnak a tartósítást vagy vegyszerekkel való telítést nem igénylő faanyaga a mérsékelt övi fafajok között a legidőtállóbb a kültéri beépítéseknél. Ezért az akácból elbontva sem lesz méreganyagokkal telített veszélyes hulladék. Rendkívül tartós és ellenálló faanyaga az Alpok hócsuszamlásos területein életmentő lavinafogó, Hollandia mélyföldjein és csatornáiban nélkülözhetetlen vízépítészeti alapanyag, szijácsmart oszlopai Dániában vegyszermentes játszóterek építőanyaga, Franciaország és hazánk számos borvidékén szőlészeti termék, az egyéb kertészeti és gyümölcskultúrákról már nem is szólva. E fafaj a Kárpát-medencében sok ezer négyzetkilométeren a futóhomok megkötője, kopár, erodált domboldalak úttörője és meddőhányók meredélyeinek a megfogója lett. A mezővédő fasorok egyik gyors növésű fafaja, mely elsőrangú és elterjedt méhlegelő. A friss akáchajtás számos legelő vad tápanyagdús tápláléka, világrekord és aranyérmes szintre emelve a hazai herbivór vadállomány számos faját. Az akác fája feldolgozva, pl. gőzölt parkettakánt a trópusi fákkal vetekszik, s faanyaga mintegy százféle faipari cikket szolgáltat. Fűrészpora, kérge kiváló kertészeti talajtakaró, melynek bomlása során természetes gyomosodásmérséklő anyagok szabadulnak fel. Az akác a magyar parasztember szívós és sokoldalú szerszámfája, valamint - a nyírekkel együtt - a legmagasabb kalóriaértékű tűzifa. S a sort még hosszan lehetne folytatni.
Nemzeti érték indoklás: A fehér akác (Robinia pseudoacacia) az egyetlen fafaj a Kárpát-medencében, s különösen hazánk jelenleg csupán 21%-os erdősültségű területén, mely ennyire sokoldalú hasznosítással bír, s mind az élelmiszertermelésben, mind a hazai erdészeti termékek alapanyagaként egyedi hírre tett szert pátriánk határain belül és kívül egyaránt. Az akáctermékek mindegyikét tipikus magyar termékként tartják számon határainkon túl is.
Mi, ezen petíció aláírói mindannyian kezdeményezzük, valamint nevünkkel és aláírásunkkal nyíltan támogatjuk, hogy a fehér akác (Robinia pseudoacacia) és a belőle készült élelmiszeripari és erdészeti termékek kerüljenek be a 2012. évi XXX. törvény hatálya alá tartozó Magyar Nemzeti Értéktárba, ill. a Hungarikumok Jegyzékébe.
A hungarikumok közösségi oltalom alatt állnak - a hungarikumok mindenkié.
Kelt: Nyíregyháza; 2014. 01. 22., szerda
Tisztelettel!
ifj. Pályi Zoltán
egy nyírségi erdőmérnök
P.S.: A cél 100.000 elektronikus aláírás. Egyáltalán nem lehetetlen. Ugye van Magyarországon ill. a Kárpát-medencében, vagy akár az egész világon ennyi ember, akinek érték az akác? Ön is küldje tovább a petíció linkjét azoknak, akikről úgy gondolja, hogy egyetértenek ezzel a céllal.
****************************************************************

Győzött az ecet, fizethet a Calgon forgalmazója!


2012. november 18. vasárnap, 19:50 
veddamagyart.info
2011 elején a Tudatos Vásárlók Egyesülete magazin munkatársai a GVH-hoz fordultak a Calgon ecetes TV reklámja miatt. Végre pont került az ügy végére, és nem is akármilyen eredménnyel. A GVH 15 millió forintra bírságolta a Calgon forgalmazóját fogyasztók megtévesztése miatt.

A Calgon egy 2010-ben sugárzott TV reklámban azt állította, hogy a vízkőoldóként használt ecet tönkreteheti a mosógépet. Mivel a Tudatos Vásárlók Egyesülete évek óta környezetbarát alternatívaként népszerűsíti az ecetet, kíváncsiak voltunk az állítás megalapozottságára, ezért 2011 február elején 
nyílt levélben fordultak a Calgon hazai forgalmazójához a Reckitt Benckiser Kft-hez, amelyben arra szólították fel, hogy igazolja a reklámban elhangzott állítások valóságtartalmát.
A Calgon forgalmazójának válaszában megfogalmazott indoklás a TVE megítélése szerint nem volt kellőképpen megalapozott, ezért pontosítást kértünk, és egyúttal megtévesztő reklám gyanújával eljárást kezdeményeztek a Gazdasági Versenyhivatalnál.
Több mint másfél év várakozás után, a héten küldte meg értesítését a GVH. Íme:
"A Versenytanács megállapítja, hogy a Reckitt Benckiser (Magyarország) Termelő és Kereskedelmi Kft. 2010. augusztus 2-től 2010. november 21-ig alkalmazott kereskedelmi gyakorlatával fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanusított amikor, az általa a Calgon vízlágyító termék népszerűsítésére közzétett hirdetésekben valótlan állításokat tett az ecet mosógépben való használatát illetően, ezáltal saját termékének adott célra való alkalmasságát, annak előnyeit a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon jelenítette meg."
A Versenyhivatal 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a céget.
Kategória: 2014 február


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése